EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2011.7.13. COM(2011) 424 végleges
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, A GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a közös halászati politika külpolitikai vetületéről
TARTALOMJEGYZÉK 1.
Bevezetés...................................................................................................................... 4
2.
Világszerte hozzá kell járulni a hosszú távú fenntarthatósághoz................................. 4
2.1.
A politikai párbeszéd szakmai kapcsolattá alakítása ................................................... 4
2.2.
A halászati irányítás globális szerkezetének erősítése, fenntartása ............................. 6
2.3.
Hozzájárulás a regionális halászati gazdálkodási szervezetek hatékonyabb működéséhez ................................................................................................................ 7
3.
A halászati megállapodások fenntarthatóvá tétele ....................................................... 9
3.1.
A jelenleg érvényben lévő halászati partnerségi megállapodások és azok hiányosságai ................................................................................................................. 9
3.2.
Az erőforrások hosszú távú megőrzése és a fenntarthatóság előtérbe helyezése....... 10
3.3.
A kétoldalú halászati megállapodások jobb igazgatása ............................................. 11
3.4.
A fenntartható halászat hatékonyabb előmozdítása a partnerországokban................ 12
4.
Összhang más uniós szakpolitikákkal........................................................................ 13
I. MELLÉKLET ....................................................................................................................... 15 II. MELLÉKLET...................................................................................................................... 16
HU
1
HU
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által végzett legutóbbi értékelés megállapította, hogy a világ ismert halállományainak csaknem 85%-át teljes mértékben vagy túlzottan kiaknázzák.1 Az EU-nak gyors és hatékony fellépéssel kell e helyzet megváltoztatására törekednie. Az EU azon kevés jelentős szereplők egyike, akik a világ valamennyi óceánján jelen vannak flották és befektetések, harmadik országokkal kötött kétoldalú megállapodások, valamint regionális halászati gazdálkodási szervezetek révén. Emellett fontos piaca is a halászati termékeknek, jelentős fogyasztással és behozatallal. Az EU a világ halászati erőforrásainak tömegét tekintve 11%-át fogyasztja, értékét tekintve pedig 24%-át importálja. Ez nagy felelősséget ró az Unióra a nemzetközi halállományok megőrzése és fenntartható kezelése előmozdítása tekintetében. Világszerte hozzá kell járulni a hosszú távú fenntarthatósághoz A halállományokkal való fenntartható gazdálkodás és azok megőrzése, valamint a regionális halászati gazdálkodási szervezetek eredményességének növelése érdekében az EU-nak a következőkre kell törekednie: •
Globális és többoldalú együttműködést kell előmozdítani a fenntartható halgazdálkodás világszintű terjesztése érdekében, a párbeszédet a szakmai kapcsolatok szintjére hozva az olyan kulcsfontosságú kérdések megoldásához, mint a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan (IUU) halászat felszámolása vagy a túlzott kapacitások kiiktatása.
•
A regionális halászati gazdálkodási szervezetek teljesítményének javítása, az élő tengeri erőforrások megőrzése és kezelése kapcsán végzett munkájuk segítése a következők által:
•
1
HU
–
megbízhatóbb adatok és tudományos szakvélemények biztosítása a döntéshozatalhoz;
–
jobb megfelelés és ellenőrzés;
–
az erőforrásokkal arányos halászati kapacitások kialakítása;
–
e szervezetek működésének javítása jobb döntéshozatal révén;
–
hozzáférési díj bevezetése a nyílt tengereken a regionális halászati gazdálkodási szervezetek tagjai számára.
Fokozni kell a halászati, fejlesztési, környezetvédelmi, kereskedelmi és egyéb szakpolitikák integrációját a fenntartható és felelős gazdálkodás jobb érvényesítése érdekében.
The State of World Fisheries and Aquaculture 2010, FAO, Róma 2010., 35. o. A FAO által figyelt tengeri állományok több mint felét teljes mértékben kiaknázzák, 28%-át túlhalásszák, 3%-uk állapota válságos, és 1%-uk halad a helyreállás felé. Az állományok 3%-ának kihasználtsága alacsony, 12% kihasználtsága mérsékelt.
2
HU
Kétoldalú halászati megállapodások Az uniós flották által a harmadik országok vizein folytatott halászati tevékenységek alapját a jövőben is a harmadik országokkal kötött nemzetközi megállapodások kell képezzék. Az erőforrások hosszú távú megőrzésének elősegítése, a kétoldalú halászati kapcsolatok megfelelő irányítása és a partnerországok halászati ágazatának tartamos fejlesztése szempontjából az EU-nak a következőkre kell törekednie: •
megállapodásait az elérhető legjobb tudományos szakvéleményekre kell alapoznia, figyelembe véve az érintett területre irányuló összes halászati erőkifejtést;
•
tudományosan fel kell mérni a több fajra vonatkozó (vegyes) megállapodások következményeit;
•
az emberi jogok tiszteletét a halászati megállapodások kötése és érvényben tartása alapkövetelménynek kell tekinteni;
•
elő kell mozdítani, hogy a hajótulajdonosok nagyobb részét viseljék hozzáférési díjaknak;
•
gondoskodni kell arról, hogy a halászati megállapodások a partnerország halászati ágazatának jobb irányításához vezessenek, elsősorban a felügyelet, az ellenőrzések, valamint az adminisztratív és a tudományos kapacitás fejlesztése szempontjából;
•
biztosítani kell a megállapodások keretébe tartozó ágazati támogatások szakszerű és hatékony kezelését, előrevetítve, hogy az eredmények elmaradása esetén ezek fizetése felfüggeszthető.
Ezen elemek némelyikét a közös halászati politika reformja előtt is érvényesíteni lehet az átmeneti megállapodásokban. A reformot követően minden új tárgyalási folyamatnak tiszteletben kell tartania az itt foglalt iránymutatásokat. A reformfolyamat eredménye a fenntartható halászati megállapodások új generációja lesz.
HU
3
HU
1.
BEVEZETÉS Ez a közlemény a megreformált közös halászati politika külpolitikai vetületének új vezérfonalát mutatja be.2 Alapját számos konzultáció és a Bizottság szolgálatai által a reform keretében készített felmérések képzik. A KHP reformjának célja az élő tengeri erőforrások fenntartható kiaknázásának biztosítása erőteljes gazdasági teljesítmény, inkluzív növekedés és a tengerparti régiók nagyobb kohéziója mellett. A megreformált KHP külpolitikai vetületének új vezérfonala ezen alapelvek nemzetközi szinten történő képviseletét irányozza elő, és emellett elkötelezett a felelősségteljesebb nemzetközi halgazdálkodás kialakítása, a halállományok legnagyobb fenntartható hozam3 melletti fenntartható kiaknázásának 2015-re történő megvalósítása és a halászati tevékenységeknek a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatása csökkentése mellett. E célok elérése az európai és a harmadik országbeli halászok jövőjének biztosításához egyaránt szükséges. Ezen iránymutatások az EU integrált tengerpolitikájával is jobban összhangban vannak, következésképp az EU halászati gazdálkodásában nagyobb teret nyerhet az ökoszisztéma-alapú megközelítés, és hatékonyabban kezelhetők a nemzetközi halállományokra kiható olyan külső problémák, mint az éghajlatváltozás vagy a környezetszennyezés.
2.
VILÁGSZERTE HOZZÁ KELL JÁRULNI A HOSSZÚ TÁVÚ FENNTARTHATÓSÁGHOZ
2.1.
A politikai párbeszéd szakmai kapcsolattá alakítása Az EU kétoldalú párbeszédet tart fenn olyan fontos nemzetközi partnerekkel, mint az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Japán, Ausztrália, Új-Zéland vagy Oroszország és Kína. E párbeszédek célja a halászat világszintű fenntarthatóságának biztosítása, szövetségek kötése a halászati irányítás terén, valamint a felmerülő nehézségek kétoldalú kezelése. Régóta szoros kapcsolat áll fenn az EU északi szomszédaival, különösen Norvégiával az ún. északi megállapodások értelmében. E megállapodások az Atlantióceán északi részén, a Sarkvidéken, a Balti- és az Északi-tengeren található erőforrások közös kezeléséről rendelkeznek. A legújabb keletű a Balti-tenger közös kezelését biztosító EU–Oroszország kétoldalú megállapodás, amely 2009-ben lépett hatályba. Az Atlanti-óceán északkeleti részén előforduló, nagy távolságra vándorló és nagy elterjedési területű – a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló – állományok (például a makréla vagy a kék puha tőkehal) kapcsán az EU egy másik fórumon, a parti államok fórumán keresztül is együttműködik északi szomszédaival.
2
3
Az integrált tengerpolitikával kapcsolatos külpolitikai iránymutatásokat „Az integrált uniós tengerpolitika nemzetközi dimenziójának fejlesztése” című, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának készített COM(2009)536 végleges közlemény tartalmazta. A legnagyobb fenntartható hozam (maximum sustainable yield) azt határozza meg, hogy mekkora lehalászást bír el egy állomány korlátlan ideig. A fenntartható kiaknázáshoz elengedhetetlen a legnagyobb fenntartható hozam ismerete, amelynek segítségével az állomány mérete a lehető legjobb szaporulatot biztosító szinten tartható azon egyedek lehalászásával, amelyek különben az állomány folyamatos növekedéséhez járulnának hozzá.
HU
4
HU
A Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy mi a legjobb módja az együttműködés megerősítésének, figyelembe véve az erőforrások tengeri medencék szintjén történő kezelésével kapcsolatos regionális fejleményeket. Az EU-nak a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatait természetesen továbbra is a szomszédsági politika határozza meg, amelynek keretében az Unió a közös értékek (demokrácia és emberi jogok, jogállamiság, jó kormányzás, piacgazdasági elvek és fenntartható fejlődés) iránti kölcsönös elkötelezettségre épülő kiemelt viszonyt tart fenn a környező országokkal. A szomszédsági politika kifejezetten alkalmas az integrált tengerpolitika képviseletére a szomszédos országokban, bátorítja az EU balti-tengeri, fekete-tengeri és földközi-tengeri partnereit a szakmai tapasztalatcserék kialakítására és fenntartására, amihez ösztönzés mellett az EU támogatást is nyújt. Az illegális halászat felszámolása Annak érdekében, hogy az EU hatékonyan léphessen fel a halászatot jelenleg fenyegető fő problémákkal szemben, mint a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan (IUU) halászat vagy a flották túlkapacitása, globális partnerei támogatására is szüksége van. A Bizottság ezzel összefüggésben javasolja, hogy más jelentős halászatitermékimportőrökkel, például az USA-val és Japánnal4 2013 vége előtt megbeszélések kezdődjenek annak érdekében, hogy e piacoknak az IUU halászati termékekkel szembeni védelme kapcsán közös megközelítést fogadjanak el. E kezdeményezés építhetne az EU ezzel foglalkozó rendeletére5, és el kell érnie a következő évtizedben az IUU halászat felszámolását, különösen, ha a munkában más fajsúlyos szereplők is részt vesznek. A Bizottság készen áll arra, hogy a közeljövőben a partnereivel közös mechanizmusokat vessen be az IUU halászat szereplőivel (államokkal vagy flottákkal) kapcsolatos adatcsere és megközelítések összehangolása céljából. INTÉZKEDÉS •
Partnerség kialakítása más jelentős szereplőkkel az IUU halászat elleni fellépés közös keretének létrehozása érdekében.
A halászati túlkapacitás – globális probléma Mivel a Bizottságnak eltökélt szándéka, hogy a lehalászási szinteket legkésőbb 2015re összhangba hozza a legnagyobb fenntartható hozamokkal, 2013-ra magas szintű politikai egyeztetést fog kezdeményezni a globális kapacitás-csökkentés módjainak megvitatása érdekében. E munka során figyelembe kell venni a fejlődő országok ambícióit, és összhangot kell teremteni a KHP reformjával, ami a kapacitás csökkentése terén fontos szerepet szán a jogok alapján történő kezelésnek.
HU
4
Ezen országok és az EU együttesen a világ halászati piacának kétharmadát képviselik. (The State of World Fisheries and Aquaculture 2010, FAO, Róma 2010.)
5
A Tanács 1005/2008/EK rendelete (2008. szeptember 29.) a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról, továbbá a 2847/93/EGK, az 1936/2001/EK és a 601/2004/EK rendelet módosításáról és az 1093/94/EK és az 1447/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.
5
HU
INTÉZKEDÉS • 2.2.
Az EU 2013-ra magas szintű konferenciát hív össze a túlkapacitás világszintű kezelését célzó folyamat kialakítása érdekében.
A halászati irányítás globális szerkezetének erősítése, fenntartása Ami a világszintű jelenlétet illeti, az EU szerződő fele az ENSZ keretében létrejött tengerjogi egyezménynek6, valamint a halállományokról szóló megállapodásnak7. Az EU aktívan részt vesz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) munkájában. E szervezetek meghatározó szerepet játszhatnak az élő tengeri erőforrások védelméről és megőrzéséről folyó megbeszélések sikerében. Az e fórumokon létrejött megállapodásokat (pl. a veszélyeztetett tengeri ökoszisztémák védelmére vonatkozó ENSZ-megállapodást) az alacsonyabb szinteken hatékonyan végrehajtják pl. a regionális halászati gazdálkodási szervezetek által elfogadott konkrét védelmi intézkedések révén. Az EU-nak ezért egységesen és határozottan kell fellépnie e fórumokon a következő elvek mentén:
HU
–
a FAO égisze alatt zajló, a jogellenes halászat elleni fellépés keretében továbbra is hangsúlyt kell fektetni a kikötő szerinti és a lobogó szerinti államok felelősségére építő kezdeményezésekre – mint a kikötő szerinti államoknak a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló intézkedéseiről szóló, 2009. évi megállapodás vagy a technikai konzultáció a lobogó szerinti államok teljesítményéről;
–
az ENSZ szintjén folytatni kell az olyan problémákkal kapcsolatos figyelemfelhívást, mint a túlzott kapacitás, a visszadobás, a járulékos fogások, vagy egyes halászeszközök hatása a tengeri ökoszisztémákra;
–
a regionális halászati gazdálkodási szervezetek által felügyelt és a harmadik országokhoz tartozó vizeken halászó hajók tekintetében egyenlő feltételeket kell teremteni, elkerülendő, hogy a kisebb ellenállás felé sodródva visszaélhessenek a kevésbé szigorú szabályozással, károsítva az erőforrásokat. E fellépések során szem előtt kell tartani, hogy egy hajó tevékenysége kapcsán az elsődleges felelősség a lobogó szerinti államot terheli.
6
1982. évi UNCLOS-egyezmény vagy Montego Bay-i Egyezmény néven is ismert
7
az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló állományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelméről és kezeléséről szóló rendelkezések végrehajtásáról szóló megállapodás, UNFSA, 1995., New York-i megállapodásként is ismert
6
HU
INTÉZKEDÉSEK A Bizottság a következőket fogja javasolni a Tanácsnak:
2.3.
•
továbbra is tegyen ambiciózus javaslatokat az ENSZ általános éves közgyűlésének a fenntartható halászatról szóló határozata kapcsán;
•
támogassa a FAO keretében a halállományok megőrzését és kezelését célzó nemzetközi eszközök kidolgozását;
•
kezdeményezze az ENSZ keretében egy világszintű hitelesítési rendszer kialakítását az IUU halászat felszámolása érdekében;
•
ösztönözze a harmadik feleket a lehető legszigorúbb fenntarthatósági normák tiszteletben tartására a nyílt tengereken és harmadik országok vizein.
Hozzájárulás a regionális halászati gazdálkodási szervezetek hatékonyabb működéséhez A közös illetve vándorló halállományok megőrzésének és kezelésének legfontosabb eszközei a regionális halászati gazdálkodási szervezetek (RFMO-k). Az ENSZ tengerjogi egyezménye és halállományokra vonatkozó megállapodása értelmében az EU kötelezettséget vállalt különböző olyan RFMO-k munkájában való részvételre, amelyek akár a halászatot folytató állam, akár a piacot jelentő ország révén az EU érdekkörébe tartozó állományokat kezelnek8. Az EU szerepe ezeken a fórumokon jóval hangsúlyosabb ma, mint 1999-ben volt, amikor utoljára közlemény született a Közösségnek az RFMO-k munkájában való részvételéről9. A regionális halászati gazdálkodási szervezetek által a fenntartható erőforrás-kezelés érdekében tett erőfeszítések ellenére a halállományok csökkenése folytatódik. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által végzett legutóbbi értékelés megállapította, hogy a világ ismert halállományainak csaknem 85%-át teljes mértékben vagy túlzottan kiaknázzák.10 Ez a tendencia évtizedek óta megfigyelhető, és jól tükrözi a világ halállományait fenyegető halászat intenzívebbé válását, ami elsősorban a növekvő fogyasztói keresletre vezethető vissza. Rövid- és középtávon az EU-nak azokra a főbb problémákra kell összpontosítania, amelyek akadályozzák az RFMO-kat feladataik sikeres ellátásában. A következő fellépésekre van szükség: •
HU
Az RFMO-k működését rendszeresen elvégzett teljesítményértékelések révén kell javítani, a megfelelő ENSZ-határozatok alapján.
8
Az érdekkör itt jelenthet nyílt tengeren folyatott halászatot, hogy egy állam kizárólagos gazdasági övezetére kiterjed valamely RFMO hatásköre, vagy hogy egy ország egy RFMO által kezelt területről származó termékeket jelentős mennyiségben/ értékben importál.
9
COM(1999) 613 végleges, 1999.12.08.
10
The State of World Fisheries and Aquaculture 2010, FAO, Róma 2010., 35. o. A FAO által figyelt tengeri állományok több mint felét (53%-át) teljes mértékben kiaknázzák, 28%-át túlhalásszák, 3%-uk állapota válságos, és 1%-uk halad a helyreállás felé. Az állományok 3%-ának kihasználtsága alacsony, 12% kihasználtsága mérsékelt. A tonhal és az ahhoz hasonló fajok állományai esetében a nyomon követett populációk akár 60%-áról valószínűsíthető, hogy teljes mértékben kiaknázottak, 35%-uk túlhalászott vagy legyengült, és csupán néhány állomány (főleg bonító/csíkoshasú tonhal) tűnik kevéssé kiaknázottnak.
7
HU
11
HU
•
Megbízhatóbb tudományos adatokat és szakvéleményeket kell az RFMO-k rendelkezésére bocsátani, amihez elengedhetetlen, hogy az EU többet fektessen be az adatgyűjtésbe, az alkalmazott kutatásba, a tudományos ismeretterjesztésbe és általában az RFMO-k tudományos tevékenységébe – természetesen amellett, hogy más tagoktól is elvárja ugyanezt. Színesíteni kell a tudományos szakvélemények palettáját, az elővigyázatosság elvét és az ökoszisztéma-alapú szemléletet kell alkalmazni, társadalmi-gazdasági elemzésekkel kiegészítve.
•
Fel kell lépni az ellen, hogy egyes RFMO-tagok nem tartják tiszteletben az RFMO által elrendelt védelmi és kezelési intézkedéseket, méghozzá a következők ösztönzésével: –
rendszeresen nyomon kell követni a különböző RFMO-k egyes tagjainak megfelelését;
–
a meg nem felelés hátterében meghúzódó okokat fel kell tárni (a fejlődő országok esetében gyakran ilyen a kapacitás hiánya), és azokat a megfelelő eszközökkel orvosolni kell;
–
átlátható és megkülönböztetésmentes szankciókat kell kialakítani és alkalmazni az olyan esetekben, amikor a meg nem felelés egyértelműen megállapítható, vagy a felek részéről hiányzik a politikai kötelezettségvállalás. Ezzel a folyamattal párhuzamosan elindítható volna a rendelkezéseket tiszteletben tartó és átláthatóan viselkedő szereplők (lobogó szerinti államok vagy flották) jutalmazása.
•
A túlzott halászati kapacitás olyan kérdés, amivel többoldalú (az EU és főbb partnerei közötti) megbeszélések és az RFMO-k szintjén egyaránt foglalkozni kell. Az EU-nak arra kell törekednie, hogy a kapacitásfelesleg kezelése a fenntartható lehalászási szintekre vonatkozó lehető legjobb tudományos szakvélemények alapján, és összehangolt intézkedések révén történjen. Ilyen intézkedés a kapacitások befagyasztása vagy csökkentése is, de figyelemmel kell lenni arra, hogy a fejlődő országok jogos igénye saját halászati ágazatuk fejlesztése.
•
A kezelési intézkedések egyhangú elfogadása a legjobb biztosíték betartásukra. Ettől függetlenül az EU-nak szorgalmaznia kell az RFMO-k döntéshozatali rendszereinek megreformálását, és különösen érdemes a jövőben a szavazásokat a Dél-Csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezet létrehozására vonatkozó egyezmény keretében nemrég elfogadott korszerű és hatékony módszerrel összhangban szervezni.11
•
Az RFMO-k pénzügyi hátterének javítása és a flották által folytatott erőforráskiaknázás felelősebbé tétele érdekében az EU-nak elő kell mozdítania azt, hogy a halászatot olyan üzemeltetők irányítsák, akiknek hajói az RFMO valamelyik tagországának lobogója alá tartoznak, és az a tag hozzáférési díjat fizessen a
A Csendes-óceán déli részén található nyílt tengeri halászati erőforrások védelméről és kezeléséről szóló egyezmény 16. és 17. cikke.
8
HU
nyílt tengeren folytatott halászat ellenében. Egy jól kialakított, díjakra épülő hozzáférési rendszer, ami egyúttal összhangban áll az ENSZ tengerjogi szabályozásával, elkerülhetővé tenné a halászatban a „közös ló” esetét.12 INTÉZKEDÉSEK A Bizottság a következőket fogja javasolni a Tanácsnak: • • •
támogassa az RFMO-k teljesítményének értékelését, törekedjen arra, hogy az első ilyen értékelés 2013 végéig minden RFMO-ban megtörténjen, és azt követően az értékelés rendszeres időközönként (3–5 évente) kötelező legyen; mozdítsa elő a hozzáférési díjakra épülő erőkifejtés-szabályozás bevezetését, a hajók csak díjfizetés ellenében kerüljenek fel a halászatra jogosultak jegyzékébe korlátozott számú RFMO-ban; törekedjen az e fejezetben ismertetett fellépések koherens, jól szervezett végrehajtására annak érdekében, hogy az RFMO-k hatékonyan valósíthassák meg célkitűzéseiket. Ennek révén biztosítható az RFMO-k felelősségi körébe tartozó állományokra irányuló halászat fenntartható és szabályozott bonyolítása (a legnagyobb fenntartható hozamok alapján), valamint a tengeri biodiverzitás védelme.
3.
A HALÁSZATI MEGÁLLAPODÁSOK FENNTARTHATÓVÁ TÉTELE
3.1.
A jelenleg érvényben lévő halászati partnerségi megállapodások és azok hiányosságai A közös halászati politikának régóta részét képezik a harmadik országokkal kötött kétoldalú halászati megállapodások. A KHP 2002. évi reformja jelentős változást hozott e kétoldalú megállapodásokban, ugyanis előtérbe helyezte a partneri viszonyt és a partnerországokban a fenntartható halászat kialakítását. A jelenleg hatályos halászati partnerségi megállapodások célja, hogy az EU hajói az érintett harmadik országok kizárólagos gazdasági övezetében található többletforrásokra13 irányuló halászatot folytathassanak szabályozott és jogilag rögzített keretek között.14 A halászati partnerségi megállapodások másik célja, hogy a partnerországban fenntarthatóan működő halászati ágazat alakuljon ki. Ezáltal kedvező gazdasági és társadalmi hatást gyakorolnak. A helyi gazdaság fejlődéséhez tengerészek és rakodómunkások alkalmazásával, a halfeldolgozás igénybevételével járulnak hozzá, de egyúttal a partnerország élelmiszer-ellátásában is szerepet játszanak.
12 13 14
HU
Arról van szó, hogy több, önállóan fellépő szereplő, ha ésszerűen a saját érdekeit figyelembe véve jár el, előbbutóbb tönkreteszi a véges közös vagyont, még akkor is, ha ez egyiküknek sem áll érdekében. A megengedett fogás azon része, amelyet a parti állam nem tud vagy nem akar kiaknázni, lásd az ENSZ tengerjogi egyezményének 62. cikke (2) paragrafusát. A II. melléklet tekinti át az EU jelenleg hatályos kétoldalú halászati megállapodásait és főbb jellemzőiket. A halászati megállapodásokhoz – végrehajtásuk érdekében – egy jegyzőkönyvnek kell tartoznia, amely meghatározza a halászati lehetőségeket és az azokért fizetendő ellentételezést. Amennyiben egy megállapodáshoz nem tartozik hatályos jegyzőkönyv, illetve azt még nem hagyták jóvá, nyugvónak számít.
9
HU
Többszöri jobbításuk ellenére a halászati megállapodásoknak még mindig vannak gyenge pontjaik, amint arra a 2009-ben közzétett zöld könyvvel kapcsolatos konzultáció15 is rávilágított. Nevezetesen: •
a harmadik országok felségvizeiben élő állományokról nem mindig áll rendelkezésre elegendő információ ahhoz, hogy meg lehessen határozni a többlet mértékét;
•
az EU nem ismeri a partnerországok által más (EU-n kívüli) államokkal kötött halászati megállapodások tartalmát, azok feltételeit;
•
ezek következtében nem állapítható meg az állományokra irányuló halászati erőkifejtés összesített nagysága, sem a fenntarthatóan kiaknázható többlet arányos része;
•
a halászati partnerségi megállapodások értelmében rendelkezésre bocsátott ágazati támogatások megfelelő felhasználására számos partnerországban korlátozott a kapacitás.
A Bizottság azon az állásponton van, hogy a halászati partnerségi megállapodásokat fenntartható halászati megállapodásokkal kell felváltani, amelyek fő törekvései az erőforrások megőrzése, a környezetvédelmi szempontú fenntarthatóság, a jobb irányítás és az ágazati támogatások hatékonyabbá tétele. 3.2.
Az erőforrások hosszú távú megőrzése és a fenntarthatóság előtérbe helyezése A fenntartható halászati megállapodásoknak minden esetben az elérhető legjobb tudományos szakvéleményekre kell építeniük, hivatkozási pontként a legnagyobb fenntartható hozamot használva. A már meglévő vegyes (több fajra vonatkozó) megállapodások értékelése érdekében a Bizottság a rendelkezésre álló adatok független keresztellenőrzésére épülő tudományos szakvéleményeket fog kérni. Ezek, valamint az ökoszisztémaértékelések alapján lehet majd meghatározni, hogy át kell-e alakítani a vegyes megállapodásokat fajspecifikussá, már amennyiben elegendő kutatási adat áll rendelkezésre, és ismert a megvalósuló halászati erőkifejtés16. Ami a tonhalfélékre vonatkozó megállapodásokat illeti, a megfelelő regionális halászati gazdálkodási szervezetek által szolgáltatott adatokat következetesebben kell használni. A fogások bejelentésére vonatkozó előírásokat a tagállamoknak szigorúan be kell tartaniuk. A feltételezett szabályszegésekkel szemben a Bizottság gyorsan és pártatlanul fog fellépni. A Bizottság arra is törekedni fog, hogy a fenntartható halászati megállapodásokban szerepeljen átláthatósági záradék, ami azt rögzíti, hogy a partnerországnak adatokat
15 16
HU
A KHP reformjáról tartott konzultáció összefoglalása, SEC(2010) 428 végleges, 2010.4.16. A jelenlegi halászati partnerségi megállapodások a következő kategóriákba sorolhatók be: a) amelyek csak a tonhalfélékre és a velük rokon, nagy távolságra vonuló fajokra vonatkoznak, b) amelyek más fajokra is vonatkoznak (ezek az ún. vegyes megállapodások). Mivel a regionális halászati gazdálkodási szervezetek által felügyelt területeken élnek, a tonhalfélékről általában több tudományos adat ismert, mint más fajok esetében.
10
HU
kell szolgáltatnia az Unió részére a vizein zajló halászati erőkifejtés összesített szintjéről. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság:
3.3.
•
a vegyes megállapodásokhoz tartozó új jegyzőkönyvek kötésére irányuló tárgyalások megkezdése előtt ezentúl mindig elvégezteti az állományok tudományos felmérését;
•
gondoskodik arról, hogy a tagállamok betartsák a partnerországokban a fogások bejelentésére vonatkozó szabályokat, és ehhez minden létező jogi eszközt igénybe fog venni, pl. az IUU rendeletet is;
•
előmozdítja a harmadik országok vizein megvalósuló halászati tevékenységekkel kapcsolatos átláthatóságot a kétoldalú egyezményekbe illesztett különleges záradékok és a harmadik felekkel való kapcsolattartás révén.
A kétoldalú halászati megállapodások jobb igazgatása A jelenlegi halászati partnerségi megállapodásokat úgy kell megújítani, hogy teljes értékű irányítási keretet szolgáltassanak az uniós hajók által a harmadik országok vizein folytatott tevékenységekhez. A megállapodások végrehajtását egyszerűbbé kell tenni, hatékonyabb eszközöket kell biztosítani az emberi jogok megsértése elleni fellépéshez, és csökkenteni kell a hozzáférési díjakhoz való állami hozzájárulás mértékét. Gondoskodni kell arról, hogy a fenntartható halászati megállapodások végrehajtása és betartása egyszerűbb legyen. Ennek érdekében ezeknek megállapodás-mintákra kellene épülniük, és szokásos záradékokat kell tartalmazniuk. A megállapodások értelmében kiadott és kezelt halászati engedélyek adminisztrációját is könnyebbé kell tenni. A Bizottság ezért 2012-ben javaslatot fog előterjeszteni a halászati engedélyekre vonatkozó rendelet17 felülvizsgálatáról. A jövőben kötendő megállapodásokba emberi jogi záradékot kell illeszteni, ahogyan a közelmúltban parafált megállapodások esetében már megtörtént. A záradék értelmében az alapvető emberi jogok és demokratikus elvek megsértése esetén a megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyv felfüggesztésre kerülhet. A záradéknak adott esetben a Cotonou-i megállapodásban18 előírt rendelkezésekre vagy más hasonló nemzetközi szerződésre kell épülnie. A jelenlegi halászati partnerségi megállapodásokban szereplő kizárólagossági záradék értelmében az EU hajói nem folytathatnak halászatot a megkötött halászati
17
18
HU
A Tanács 1006/2008/EK rendelete (2008. szeptember 29.) a közösségi halászhajók közösségi vizeken kívül folytatott halászati tevékenységeinek engedélyezéséről és a harmadik országok hajóinak közösségi vizekhez való hozzáféréséről, valamint a 2847/93/EGK és az 1624/94/EK rendelet módosításáról, továbbá a 3317/94/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. A Cotonou-i megállapodás a fejlődő országok és az EU között létrejött legátfogóbb partnerségi megállapodás. 2000 óta biztosít keretet 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni államnak az EU-val fenntartott viszonyához.
11
HU
megállapodás keretein kívül, és egyforma szabályok alkalmazandók valamennyi uniós hajó tekintetében. Annak érdekében, hogy a kizárólagossági záradék ne legyen megkerülhető a lobogó lecserélésével, a jövőben kötendő halászati megállapodásoknak azt is elő kell írniuk, hogy a kötelezettségek alóli kibúvás vagy az újabb halászati lehetőségekhez jutás érdekében lobogót váltó uniós halászhajók kizárásra kerülnek a partnerország kizárólagos gazdasági övezetéből. Az uniós halászati ágazatnak arányos részt kell viselnie a harmadik országok többletforrásaihoz való hozzáférés költségeiből. Az uniós költségvetésből nyújtott hozzájárulást ennek megfelelően csökkenteni kell. INTÉZKEDÉSEK A Bizottság:
3.4.
•
a halászati engedélyek igazgatásának egyszerűsítése érdekében 2012-re javaslatot készít a halászati engedélyekről szóló rendelet felülvizsgálatára;
•
törekszik arra, hogy a fenntartható halászati megállapodások kötésének és a harmadik országokkal a halászat területén folytatott együttműködésnek előfeltétele legyen az emberi jogok tiszteletben tartása;
•
a kétoldalú megállapodásokba lehetőség szerint olyan rendelkezéseket illeszt, amelyek megelőzik az átlobogózással való visszaélést;
•
igyekszik növelni a hajótulajdonosok hozzájárulását a harmadik országok vizeihez való hozzáférés költségeihez.
A fenntartható halászat hatékonyabb előmozdítása a partnerországokban Az EU által a harmadik országok ágazati politikáihoz nyújtott anyagi hozzájárulásnak kézzelfogható és mérhető előnyökkel kell járnia a partnerországok szempontjából, többek között a fenntartható helyi halgazdálkodás területén. Adminisztratív és tudományos teljesítményüket kell javítania, elsősorban a nyomon követés, az ellenőrzés és a felügyelet támogatásával, ideértve az IUU halászat elleni küzdelmet is. A tudományos szakvélemények színvonala és a kapacitásfejlesztés a partnerországokkal kötendő fenntartható halászati megállapodások keretében biztosított uniós támogatás esetében is elsőbbségi kérdések maradnak. Az ágazati támogatásokat mindazonáltal hatékonyabbá és célzottabbá kell tenni, és hatásukat rendszeresen értékelni kell. El kell érni, hogy a partnerországok garantálják a támogatások eredményességét, és nagyobb hangsúlyt kell helyezni a feltételességre, vagyis arra, hogy nem kerül sor kifizetésekre, ha az eredmény elmarad. A Bizottság ki fog dolgozni olyan általános iránymutatásokat a halászati megállapodások értelmében nyújtott ágazati támogatások nyomon követéséhez, amelyek értelemszerűen alkalmazhatók konkrét esetekre is. A Bizottság emellett arra is törekedni fog, hogy a partnerországok egyéni stratégiái és prioritásai jobb figyelembevételével növelje a halászati ágazatuk fenntartható fejlesztéséhez való uniós hozzájárulás hozzáadott értékét.
HU
12
HU
INTÉZKEDÉSEK A Bizottság:
4.
•
javasolja, hogy az ágazati támogatások nyújtása a halászati hozzáférési díjak fizetésétől függetlenül történjen, és az ágazati támogatásokat a partnerországok szükségletei és abszorpciós kapacitása figyelembevételével fogja meghatározni;
•
az ágazati támogatások esetében előtérbe helyezi a feltételességet, a kifizetéseket eredményes felhasználásuknak megfelelően folyósítja;
•
támogatja a partnerországokban az adatgyűjtés és tudományos tanácsadás fejlesztése érdekében végzett erőfeszítéseket.
ÖSSZHANG MÁS UNIÓS SZAKPOLITIKÁKKAL Az e közleményben felvázolt célok elérése érdekében az EU-nak határozottabban kell fellépnie a különböző nemzetközi fórumokon, erősebb szinergiát teremtve a nemzetközi halászati irányítást érintő és a fejlesztési, kereskedelmi, környezetvédelmi, kutatási és innovációs, külpolitikai és egyéb fellépései és politikái között. Ebben többek között a következő irányvonalakat kell követnie:
HU
–
A halászati és a fejlesztési politikák összehangolása révén biztosítani kell, hogy a fejlődő országok saját halászati ágazatának fejlesztésére irányuló törekvések támogatása összekapcsolódjon a halászat fenntartható irányítására vonatkozó felelősségtudat erősítésével.
–
A jövőben kötendő halászati megállapodásoknak több szállal kell kötődniük a fejlesztési politikákhoz és eszközökhöz, különösen az Európai Fejlesztési Alaphoz és más, például kutatási és innovációs eszközökhöz.
–
Külső partnerségi és együttműködési fellépései keretében az Európai Unió továbbra is támogatni fog a halászathoz kapcsolódó olyan stratégiákat és programokat, amelyek a tengeri biztonság fokozását vagy a kalózkodás elleni küzdelmet szolgálják.
–
Az EU, mint jelentős halászatitermék-importőr, jelenleg is alkalmaz az IUU halászatból származó termékek piacra jutását megakadályozó intézkedéseket. Kereskedelmi politikájának emellett hozzá kell járulnia a fenntartható halászat világszintű biztosításához is azáltal, hogy a preferenciális kereskedelmi megállapodások keretében ösztönzi a megfelelő nemzetközi halászati egyezmények és megállapodások betartását.
–
A környezetvédelmi és halászati célok összhangját a nemzetközi színtéren kidolgozott szakpolitikáknak valamint egyezményeknek a regionális halászati gazdálkodási szervezetek védelmi és kezelési intézkedéseivel való integrációján keresztül kell biztosítani.
13
HU
INTÉZKEDÉSEK A Bizottság:
HU
•
óceán- illetve tengerspecifikus regionális stratégiákat dolgoz ki és hajt végre a fenntartható halászat előmozdítása érdekében, többek között a Csendesóceán, az Indiai-óceán és a Földközi-tenger területén;
•
2011 végéig kereskedelmi jellegű intézkedéseket is tartalmazó jogalkotási javaslatot fogad el a halászati erőforrások megőrzésének biztosítására.
14
HU
I. MELLÉKLET Regionális halászati gazdálkodási szervezetek
HU
15
HU
II. MELLÉKLET Kétoldalú halászati megállapodások A MEGÁLLAPODÁS TÍPUSA
PARTNERORS ZÁG
A JEGYZÓKÖNYV ÉRVÉNYESSÉGE
AZ UNIÓ ÉVES PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁSA
Több fajra vonatkozó (vegyes) megállapodások
Grönland
2012. december 31.
14 307 244 €
Bissau-Guinea
2011. június 15.
7 500 000 €
Mauritánia
2012. július 31.
86 000 000 € (az első évben) és 70 000 000 € (a negyedik évben) között
Marokkó
2012. február 27.
36 100 000 €
Zöld-fokiszigetek
2011. augusztus 31.
385 000 €
Gabon
2011. december 2.
860 000 €
Elefántcsontpar t
2013. június 30.
595 000 €
Sao Tomé Príncipe
2013 vége
682 500 €
Comoreszigetek
2013. december 31.
615 250 €
Madagaszkár
2012. december 31.
1 197 000 €
Mozambik
2011. december 31.
900 000 €
Seychelleszigetek
2014. január 17.
5 600 000 €
Kiribati
2012. szeptember 15.
478 400 €
Mikronézia
2010. február 25. (az újabb öt évre érvényes jegyzőkönyvet most ratifikálják)
559 000 €
Salamonszigetek
2012. október 8.
400 000 €
Gambia
Nincs hatályos jegyzőkönyv
Guinea
Nincs hatályos jegyzőkönyv
Egyenlítői Guinea
Nincs hatályos jegyzőkönyv
Mauritius
Nincs hatályos jegyzőkönyv
Tonhalfélékre vonatkozó megállapodások Nyugat-Afrika
–
Tonhalfélékre vonatkozó megállapodások – az Indiai-óceán térsége
Tonhalfélékre vonatkozó megállapodások – a Csendes-óceán térsége
és
Nyugvó megállapodások
HU
16
HU
Szenegál
HU
Nincs hatályos jegyzőkönyv
17
HU
