A BIBLIA ÉVE. Én is remélhetek kegyelmet! JOHN WESLEY (1738) MÁJUS ÍME A VIGASZTALÁS, AMELY AZ

Metodista

A BIBLIA ÉVE

2008. MÁJUS

MME

MÁJUSBAN VILÁGSZERTE A MÁJUS 24-ÉN, 270 ÉVVEL

MEGTÉRÉS AJÁNDÉKÁRA EMLÉKEZNEK A METODISTÁK.

1738. JOHN WESLEY MEGTÉRÉSÉVEL VETTE KEZDETÉT A METODISTA MOZGALOM KIBONTAKOZÁSA ANGLIÁBAN. AZ ALÁBBI PRÉDIKÁCIÓ RÉSZLETE HÁROM HÉTTEL AZ ÚN. ALDERSGATE-ÉLMÉNY UTÁN, JÚNIUS 18-ÁN HANGZOTT EL AZ OXFORDI EGYETEMI GYÜLEKEZET ELŐTT. A PÁRATLANUL ELEVEN, ÉLŐ ÉS MEGSZÓLÍTÓ IGEHIRDETÉSBEN A MEGÚJULÁS ÖRÖMÉT SZEMÉLYESEN MEGTAPASZTALÓ WESLEY-VEL TALÁLKOZHATUNK. EZELŐTT

JOHN WESLEY ÉS A BIBLIA

„Én is remélhetek kegyelmet!” ■ JOHN WESLEY (1738)

Csakis ez a tanítás nyugtathatja meg és töltheti meg vigasztalással az önpusztító, önkárhoztató bűnöst. Tudniilik, „aki hisz Őbenne, nem szégyenül meg”, mert „mindenkinek ugyanaz az Ura, és Ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja”. Íme a vigasztalás, amely az égig ér, és a halálnál is erősebb! Micsoda?! Kegyelem mindenkinek? Zákeusnak, a tolvaj adószedőnek? A magdalai Máriának, a közönséges szajhának? Mintha, már hallanám is, amint valaki azt mondja: Akkor én is, még én is remélhetek kegyelmet! Valóban remélhetsz, te szenvedő, akit nem vigasztalt meg senki sem! Isten ÍME A VIGASZTALÁS, AMELY AZ nem utasítja el imádságodat. Nem, talán már ÉGIG ÉR. MICSODA?! KEGYELEM a következő órában azt mondja: „Bízzál, bűMINDENKINEK? neid megbocsáttattak”, olyannyira, hogy már nem uralkodnak rajtad többé, sőt, „maga a Lélek tesz bizonyságot a te lelkeddel együtt arról, hogy valóban Isten gyermeke vagy.” Ó, micsoda örömhír! Nagyszerű örömhír, mely az egész népnek öröme lesz! „Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek, és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért, és nem fizetségért!” Bármilyenek is bűneid, ha „vörösek is, mint a bíbor”, vagy számosabbak hajad szálainál”, „térj az Úrhoz, mert irgalmaz Neked, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani”. Amikor már nem marad több kifogás, akkor egyszerűen azt mondják, hogy a hit általi üdvösséget nem kellene mindenek előtt való tanításként hírdetni, de legalábbis nem kellene mindenkinek hirdetni. Mit mond azonban a Szentlélek? „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus”. Ezért minden prédikálásunk azon alapul, illetve azon kellene alapulnia, hogy: „aki hisz Őbenne, az üdvözül”; azaz mindenekelőtt ezt kellene hirdetni. „Jó, de nem mindenkinek!” Akkor kinek ne hírdessük? Kit zárjunk ki? MEGBIZATÁSUNK LÉNYEGE EBBEN ÁLL: A szegényeket? Nem, nekik külön „MENJETEK EL SZERTE AZ EGÉSZ VILÁG- joguk van ahhoz, hogy az evangéliuBA, HIRDESSÉTEK AZ EVANGÉLIUMOT. mot hírdessék nekik. Az írástudatla-

nokat, és iskolázatlanokat? Nem, Isten kezdettől fogva az írástudatlan, és iskolázatlan embereknek jelentette ki ezeket a dolgokat. A fiatalokat? Semmi esetre sem. Mindenképpen „engedjétek őket Krisztushoz jönni, és ne tiltsátok el őket”. A bűnösöket? Őket a legkevésbé. „Mert nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket”. Nos, ha valakit, akkor a gazdag, a tanult, a jó hírű, a tisztességes embereket kell kizárnunk. Való igaz, ők maguk túlságosan gyakran zárják ki magukat az Ige hallásából; nekünk azonban mégis szólnunk kell a mi Urunk szavait. Mert megbízatásunk lényege ebben áll: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Ha ezt valaki részben, vagy egészben, vesztére kiforgatja, hordozza a maga terhét. De akkor is „az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogjuk mondani, amit az Úr mond nekünk”.

2

John Wesley: Prédikációk I. 22-23. old. (Názáreti Egyház Alapítvány, 2001)

Metodista 2008. MÁJUS

RÓL UNMISSZIÓ K SZÓLV A

Szolgálunk és védünk! ■ SZUDA ZSOLT RENDŐR ŐRNAGY

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már úgy választhattam foglalkozást, hogy Istenünk atyai támogatását magam mögött tudhattam. Ez éppen megtérésemet követően volt, amikor is állást kellett keresnem, mert az alapvégzettségemnek (kertész-üzemmérnök) megfelelő munka nem volt. Ekkor hallottam arról, hogy felvennének rendőrnek, ami azonban számos kérdést vetett fel bennem, olyan kérdéseket, amelyek általánosan felmerülnek minden keresztyén emberben ha a rendőrség és hit ötvözése kerül szóba. Nem tudtam, hogy viselhetek-e fegyvert, alkalmazhatok-e erőszakot, ha a szükség úgy hozza. Szerettem volna ebben a lényeges kérdésben engedelmes lenni, ezért hosszú időt töltöttem igetanulmányozással, hogy Isten akaratát keressem. Így kaptam kérdésemre egy olyan egyértelmű választ a Római levél 13. rész 1-5. verseiből, melyet követően teljes megnyugvással tudtam ezt az állást betölteni. Az eltelt közel két évtized alatt egyre inkább csak erősödött bennem, hogy helyes úton jártam és átérezhettem azt, hogy Isten munkatársa lehetek abban a szolgálatban, amelyben biztosítani akarja a békét, az általános biztonságot, a gyengék védelmét az erőszakosokkal szemben. Természetesen ennek alapfeltétele, hogy a világi törvényeknek és egyéb rendelkezéseknek be kell töltenie azt a szerepet, melyet Isten az „általános kegyelmének” kifejtése érdekében egy államtól vár. Az elmúlt időszakban ezen a területen is végbement néhány negatív irányú változás, amely annak folyamatos megvizsgálására késztet, hogy még mindég a helyemen vagyok-e. De ez egy öszszetett és hosszú téma lenne, melynek ismertetésére nem ez a megfelelő alkalom. Így hát vissza a munkámhoz. Meggyőződésem, hogy az Istennel való közösségünk csak úgy teljes, ha mindenhol és mindenkor annak tudatában élünk, hogy Ő ott van velünk. Ez alól természetesen nem kivétel a munkahelyünk sem. Az én munkahelyem ebből a szempontból elég sajátos. A kezdetekben mindég azon vívódtam, hogy mi lenne a helyesebb először szavakban megvallani a hitemet és azt követően életemmel is bizonyságot tenni róla vagy fordítva. Így visszagondolva azt látom, hogy személyektől és helyzettől függően egy furcsa kis keveréke alakult ki a fentieknek, bár még mindig úgy gondolom, hogy helyesebb először cselekedeteinkkel, személyes példamutatásunkkal a bennünk lakozó krisztusit bemutatnunk és azt követően Jézus hitelesítő pecsétje lesz azon, amit róla mondunk. Így az elmúlt évek alatt sokszor volt arra lehetőségem, hogy igazi IMPRESSZUM Kiadja: a Magyarországi Metodista Egyház ■ Felelős kiadó: Csernák István szuperintendens ■ Főszerkesztő: Khaled A. László ■ Rovatszerkesztők: Hecker Héla – ÜZENET, Hecker Róbert – MISSZIÓ, Khaled A. László – RÓLUNK SZÓLVA, Lakatos Judit – MÚLTKOR, Pásztor Zoltán – AKTUÁLIS, Pásztor Zsófia – GYÜLEKEZET, Kovács Csilla – GYEREKSAROK, Szuhánszki János – 24. DIMENZIÓ, Szuhánszky T. Gábor – TEOLÓGIA, Sztupkainé Pál Zsuzsanna – NŐKRŐL NŐKNEK ■ Nyomdai munkálatok: ADUPRINT ■ ISSN 1588-1911 ■ A lap megvásárolható az egyház gyülekezeteiben, illetve megrendelhető a szerkesztőségből. ■ Szerkesztőség: 1032 Budapest, Kiscelli u. 73. ■ Tel./Fax: +36-1/2501536, +36-1/250-1849 ■ E-mail: [email protected] ■ Egy szám ára: 300 Ft ■ Megjelenik negyedévente. ■ Címlap: Khaled A. László – Párhuzamos utak (Abaliget)

KÖZÉPPONTBAN A HIVATÁS

Akkor kezdjük mindjárt az elején. Azt hiszem az ember életében nagyon sok fontos döntés van, de ezek közül is kiemelkedik néhány, így például a legfontosabb, hogy tudomásul akarod-e venni azt, hogy Isten szolgálatra hív és ezért nagyon nagy árat fizetett. Ha erre a kérdésre IGENT felelsz az teljes mértékben felforgatja és rendbe teszi az életedet. Ez az alapdöntés azután átsző minden más fontos döntést is, így a párválasztás és a foglalkozás megválasztásának kérdését is.

3

RÓL UN K SZÓLV A

MME


mély beszélgetéseket folytassak kollégáimmal, ügyfeleinkkel. Feladataim ellátása során nekem magamnak is óriási előnyt jelent, hogy Istennel lehetek lelki közösségben. Ez főként leterheltség, vagy olyan veszélyhelyzetekben mutatkozik meg leginkább, amikor igazán lenne okom félni, vagy halálfélelem keríthetne hatalmába. Ilyen helyzetekben teljes megnyugvással tölt el az a tudat, hogy az életem és minden velem történő dolog Isten kezében van, és az ő tudtával történik. Ez biztonságot ad és egy-egy feladatot higgadtabban tudok végrehajtani. Hitem az „általánosan” gondolkodó kollégáimtól egy más területen is megkülönböztet. Ez abban mutatkozik meg, ahogyan a bűnelkövető személyeket megítélem. A rendőrök és talán a társadalom más tagjai is többségükben a megrögzött „ellenséget” látják a bűncselekmények elkövetőiben, míg én sokkal inkább a megkötözött, a bűn hálójában vergődő elesett embert, aki sokszor még arra is képtelen, hogy saját helyzetét felismerje és életét megkísérelje rendbe tenni. Természetesen lefolytatok én is minden törvényben előirt eljárást, de ha lehetőségem adódik, akkor a konkrét eseten túlmutatva arra hívom fel a figyelmüket, amely a probléma valós gyökerét jelenti. Sokszor már az is segít nekik, ha valaki emberszámba veszi őket, és ha ez éppen egy rendőr – akinek talán még inkább „ joga lenne őket elítélni” –, akkor már ezzel is egész komoly hatást lehet elérni. Egy harmadik említésre méltó terület, amit a hitből fakadó belső indíttatás kezdeményezett a kallódó, lakóotthonos (korábban nevelőintézeti) fiatalokkal való foglalkozás, amely egyszerre valósít meg rendőrségi szempontból bűnmegelőzési programot és a hit oldaláról odafordulást, a gyengébbek, elesettebbek támogatását. Nagy örömmel végzem ezt is, és boldogsággal tölt el, hogy ehhez társakat kaptam. Végül azzal zárnám, hogy nem bántam meg, hogy Istenre hallgattam életem ezen fontos kérdésében is. Voltak és lesznek nehéz napok, de amit végzek örömmel tölt el és mindig kapok hozzá megfelelő erőt. Hasonló jókat kívánok az Olvasónak is!

Egyházunk nyári programjai Nyugdíjas találkozó Bükkszentkereszt, 2008. május 19-22. Házaspárok hétvégéje Piliscsaba, 2008. máj. 30 – jún. 1. Országos Családi Tábor Szolnok-Tiszaliget, 2008. július 1-6. Országos Ifjúsági Tábor Szolnok-Tiszaliget, 2008. július 6-9. Nyíregyházi napközis táb. Nyíregyháza, 2008. július 7-11. Nyíregyházi serdülőtáb. Pusztafalu, 2008. július 13-17. Szegedi serdülőtáb. Szeged, 2008. július 15-18. Cserkésztábor Budakeszi-Erdély, 2008. július 21-30. Gyülekezetépítő tábor Szolnok, 2008. július 24-27. Hitmélyítő csendesnapok Kismányok, 2008. augusztus 4-10. Kaposszekcsői serdülőtáb. Kaposszekcső, 2008. augusztus 4-8. Ifjúsági evang. és zenetábor Hetes, 2008. augusztus 7-10. Ifjúsági evangélizációs hét Hidas, 20008. augusztus 11-17. Báb és bibliodráma tábor Hetes, 2008. augusztus 14-16. Regionális női csendesnapok Szeged, 2008. szeptember 12-14. Romamisssziós napok Kürtöspuszta, 2008. szeptember 19-21. Egyedülálló és elvált nők tal. Dombóvár, 2008. szeptember 26-28. Fővárosi házashétvége Budapest, 2008. okt. 31 – nov. 2. A táborokról bővebb információ a lelkészektől, vagy az Egyházközpontból kapható!

Gondoljunk imádságban a tervezett alkalmakra és a résztvevőkre!

4

Metodista

Változó munkakörökben, változatlanul Istennel

PÁSZTOR ZOLTÁN

RÓL UN K SZÓLV A

2008. MÁJUS

■ KORMOS JÁNOS

Nagyon tetszett az, hogy itt mindenféle praktikus dolgot megtanítottak nekünk: reszelés, fűrészelés, hegesztés, fúrás, faragás, kalapálás, lemezalakítás, esztergálás. Ezeknek a dolgoknak később is nagy hasznát vettem az eddigi életem során. Iskola után lakatosként helyezkedtem el a MÁV-nál. Ez tartott egészen 3 hónapig. Utána bekerültem a nagy múltú diósgyőri kohászatba. Itt szintén lakatosként kezdtem a pályafutásomat, később műszaki rajzoló, TMK-előadó, szállítási csoportvezető, programos, anyagirányító beosztásokban is dolgoztam az elmúlt 30 év alatt. Jelenleg szintén átszervezik a munkakörömet, de ez már nem is meglepő, annyi változást ért meg a cég. Az elmúlt évtizedekben mindig éreztem, hogy valaki „velem van” ezekben a munkakörökben, és vezet, megtart, kitartásra buzdít. Mai világunkban ritka, hogyha valaki „törzsgárda”, vagy több évig dolgozik egy helyen. Mindezeket csak azért írtam le, mert 2007 őszén tartottuk idáig egyetlen osztálytalálkozónkat, ahol huszan voltunk együtt, és még az osztályfőnökünket is lehozták Budapestről. Nagyon jó hangulatú és tartalmas beszélgetésünk volt. Voltak, akikkel 30 éve nem találkoztunk, csak most. Többen csak a hangunkról ismertük meg egymást. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen helyre járhattam 4 évig. Most különböző területeken dolgoznak a volt osztálytársaim, például tűzoltó mérnök, határőr ezredes, repülőgép-szerelő, mentőgépkocsivezető, kamionos, hogy csak néhényat említsek. Aminek szintén örültem: a házasságot kötöttek között majdnem mindenki kettő, vagy három gyermeket vállalt, és elváltak is „csak” hárman voltak közöttünk. Befejezésül egy igevers, ami az érettségi napján volt az útmutatóban: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki.” (Jak 1,5) Ma, 49 évesen is erre van szükségem minden nap.

CSENDES PERCEK Áhítatok minden napra!

Felekezetközi, nemzetek közötti kiadvány, 77 kiadásban, 44 nyelven. Személyes bizonyságtételek, imádságok az év minden napjára, melyeket valamennyi földrészen több mint hatezren olvasnak! Kapcsolódjon be Ön is! Megrendelés: MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ 1032 BUDAPEST, KISCELLI U. 73. TEL.: 061/250-1849 Internetes elérhetőség: WWW.CSENDESPERCEK.HU WWW.UPPERROOM.ORG


1977-ben érettségiztem a miskolci 3. sz. Ipari Szakközépiskolában, általános gépész tagozaton. A Vegyipari Szakközépiskolába szerettem volna menni, de ide vettek fel, így itt kezdtem meg a tanulmányaimat. A ’70-es évek miskolci metodista ifjúságából többen is itt tanultak, például Sztupkai Mihály, Szuhánszki János, Király Tibor, Csufor Péter.

5

Metodista

RÓL UN K SZÓLV A

2008. MÁJUS

KHALED A. LÁSZLÓ

Úton a lelkészi hivatásban ■ PÁSZTOR ZSÓFIA RIPORTJA KOVÁCS ZOLTÁN

LELKÉSSZEL

ELTÉRÉS, MEGTÉRÉS – ÚGY

HÍRLIK SOKAT ÉLTÉL MEGTÉRÉSED ELŐTT , ÉS IGAZI FORDULAT VOLT A

LETTI DÖNTÉS.

„ISTEN KEGYELME ÁLTAL ELHIVATOTT AZ EGYHÁZBAN.” Patrick Streiff püspök próbaidős lelkésznek nevezi ki Kovács Zoltánt

ÉRDEKELNE

A TÖRTÉNETE .

JÉZUS

MEL-

– Az igazság az, hogy volt néhány megtérésem életem során. A legelsőre lehet, hogy már nem is tudnék visszaemlékezni, mert olyan régen volt. Tizenéves koromtól kezdve magával ragadott a nyári egyházi táborok sodrása. Minden egyes „évadban” megtértem legalább kétszer, de a csoda nálam még három napig sem tartott. Minden ment tovább a régiben. Egyik serdülő nyári tábor során édesanyám úgy érezve, hogy eljött megtérésem napja, egy fiatal lelkészhez vitt oda engem – gondolván, ő biztos ért a nyelvemen. Értett. Én pedig értettem a dolgom, és megmutattam a lelkésznek, hogy bármikor meg tudok térni. Vagy legalábbis eljátszani egy megtérést. Anyukám megnyugodott, a többi nem érdekelt. Ezek mellett azonban nagyon szenvedtem, mert szerettem volna egyszer igazából megtérni, de nem ment. Évek teltek el, míg végül már döntést sem nagyon mertem hozni. Nem láttam értelmét. Az igazi fordulatot nem annyira az én döntésem, mint Jézus döntése hozta. Egy sokadik táborban az utolsó este úgy éreztem, hogy kinyílik egy ajtó. Csak úgy magától. És tudtam, ha azon ott belépek, akkor új lehetőségek nyílnak meg előttem. Ha nem lépek be, nem emészt meg az Úr tüze, sem kénköves tüzes eső nem hull az égből, de élhetem tovább az addigi „hívő-nem hívő bújócskát”. Remegve, de igent mondtam. Emlékszem arra a kézre, mely felettem imádkozott azon a napon, és arra a jézusi szóra, mely mélyen belém íródott: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki.” – TÖBB

GENERÁCIÓS HÍVŐ CSALÁD A HÁTTERED , EZ MIBEN SEGÍTETTE, MIBEN HÁTRÁL-

TATTA A MEGTÉRÉSEDET?

– Ezzel kapcsolatban már sokat vitatkoztam másokkal. Én nagyon hálás vagyok azért a családért és azért a közegért, amelybe születtem, és ahol felnevelkedtem. Szüleimnek, testvéreimnek, lelkészemnek. Egyrészt nagyfokú védelmet jelent nemcsak a család, hanem a gyülekezet is. A megtérésemet azzal segítette leginkább, hogy megadta azt a lelki-spirituális alapot, amelyben értelmezni tudtam saját helyzetemet és az Istennel való kapcsolatomat is. Miben hátráltatta? – MI AZ, AMI KORÁBBAN MÁSFELÉ HAJTOTT? BÁNOD-E A KERÜLŐUTAT?

– Valójában a hívő családban, hívő gyermekként való sikertelenségem hajtott, hajthatott másfelé. Közelében sem voltam annak a lelki nívónak, melynek sokan a körülöttem levő gyerekek közül birtokukban voltak. Azok, akik szerettek vasárnapi iskolába járni, mindig figyeltek, mindig tudták a kérdésekre a válaszokat, a hitoktató megdicsérte őket. Amúgy nagyrészük az egyház környékén sincs már. Máshol nem kellett jónak lenni, nem kellett hívő szokások szerint élni, és nem fenyegettek azzal, hogy az Úr Jézus mindent lát. Középiskolás korba lépve pedig egy szánalmas, burokban született és nevelt vallásos gyereknek láttam magam. Ezért váltanom kellett, és elkezdtem a vagány focirajongó szerepét felvenni. Ez akkor bejött. Lettek barátaim, lett elfoglaltságom, lett valami – a csapat – amiért érdemes volt élni. Ezek nem keresztény családi háttérrel teljesen természetes dolgok, nálunk „istencsapása” volt. Ez lenne a kerülőút? Szerintem nem volt az, ha pedig az volt, cseppet sem bánom, hiszen volt értelme.

ELHÍVÁS – A LELKÉSZI SZOLGÁLATRA – MIKOR ÉS

HOGYAN ÉRT AZ ELHÍVÁS A LELKÉSZI SZOLGÁLATRA?

MEGLEPETÉSSZERŰ NEKED ÉS A CSALÁDODNAK, KÖRNYEZETEDNEK?

6

MENNYIRE

VOLT EZ

– A megtérésemhez hasonlóan ez is egy hosszabb folyamat volt számomra. Talán ilyen típusú ember vagyok, hogy egy érv számomra nem érv. Sok tényező együttes jelenléte szükséges, hogy egy döntést meghozzak. Az első lépés az lehetett, amikor egy ifjúsá-

RÓL UN K SZÓLV A


gi találkozón egy csoportbeszélgetés során a lelkész feltette a kérdést, hogy tudjuk-e mi lesz velünk holnap. Mi jó hívők voltunk, és azt válaszoltuk: „Isten tudja”. Amikor megértettük, hogy a valódi kérdés arra vonatkozott, hogy milyen hivatásban képzeljük el a jövőnket – harmadéves főiskolásként belém hasított, máig sem értem, hogy miért: „Bármi, de lelkész: az NEM!” Ez a „nem” azonban a következő két év során „igenre” változott. Egyrészt egyre kevésbé láttam annak értelmét és lehetőségét, hogy a vendéglátó- vagy szállodaiparban dolgozzak. Másrészt pedig sok visszás és nagyon zavart hívő emberrel találkoztam. Érzelmileg nagyon megviseltek a különböző egalitárius és exkluzív kis szektás körök, amikbe szinte úton, útfélen belebotlottam. Az fogalmazódott meg bennem, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangélium ennél sokkal tisztább, érthetőbb és a kegyelemről szól. Az utolsó lökést egy igehirdetés adta, ahol a lelkész úgy prédikált az elhívásról és a kiküldésről, mintha mindezeket csak nekem fogalmazta volna meg ilyen érthetően. Másnap felhívtam a lelkészemet… Családom felemás módon reagált. Főként édesanyám szava ütött meg nagyon: „Többen már egy ideje ezért imádkoztunk.” Ez nem ér! – kiáltottam fel magamban, de azért örültem. A másik véglet az öcsém volt, aki mikor meghallotta azt mondta: „Gondold át, te nem lennél jó lelkésznek.” – A legáltalánosabb az volt, hogy „Zoliból jó pap lesz”. Volt azonban olyan eset is, amikor egyik barátom csak azért hívott el a McDonald’s étterembe, hogy lebeszéljen az egészről. Mondtam magamban: „Barátom, ha Isten már egyszer rávett engem erre a dologra, akkor ha »egy mennyből való angyal hirdetne is« nekem mást, akkor sem változtatnék.” Persze, barátomnak nem így tálaltam, és megköszöntem az aggódását.

KIHÍVÁS – LELKÉSZI SZOLGÁLAT ÉLESBEN – MI VÁLTOZOTT MEG ATTÓL, HOGY A GYAKORLATI ÉV UTÁN

BAIDŐS LELKÉSSZÉ NEVEZTEK KI?

HELYI LELKÉSZ LETTÉL , MOST PEDIG PRÓ-

– Feleségem szerint: semmi! Nagy változás nem történt. Egyházrendileg igen. Halász Judit énekli: „Megint egy évvel öregebb lettél, és bölcsebb is talán.” Azért elérzékenyültem, amikor az idei Évi Konferencián a püspök a következőt kérdezte a lelkészektől, akik munkatársukként fogadtak be, és a jelenlévő gyülekezettől: „Bíztok-e abban, hogy az előttetek álló testvérünk Isten kegyelme által elhívatott az egyházunkban végzendő szolgálatra, úgy válaszoljatok: Bízunk benne. Istennek legyen hála!” Majd később: „Ha támogatni akarjátok őt szolgálatában, úgy válaszoljatok: Igen, akarjuk, Isten segítségével.” Azt hittem, hogy a püspök kinevez, meg imádkozik értem. Meglepetésként ért, hogy ilyen fogadalmakat és kötelezettségvállalást kér a gyülekezettől. Eszembe jutott az esküvőm. Nagyon megerősítő volt számomra.

– ÉRZEL-E NEHÉZSÉGET KEZDTED?

ABBAN , HOGY EGY ÚJ GENERÁCIÓT KÉPVISELSZ AZ EGYHÁZBAN, ÚTTÖRŐKÉNT

– Természetesen igen. Ilyenkor eszembe jut, hogy az utánunk jövő generáció lelki beállítódása és a miénk között még nagyobb feszültség lesz, mint amit mi teológusok ma átélünk. Ugyanakkor azonban mégis hasonlóan gondolkodunk, mint elődeink, csak lehet, hogy másként fejezzük ki magunkat. Más történelmi-egyházi szituációban kaptuk az elhívásunkat, más feladatok várnak ránk. Az is okozhat feszültségeket, ha a mi generációnk felismeri, hogy mi az az új út, melyen járnunk kell, melyet képviselnünk kell. Ezt csak úgy lehet, ha tiszteljük az előttünk járókat, ők pedig nem félnek megbízni bennünk. Ez kihívás is mindannyiunk számára. Ha belegondolok, nem is csak két, hanem legalább három generációról van szó a mostani lelkészek és teológusok között. – EGYEDÜL NEM MEGY. MIBEN ÉRZED GABI SEGÍTŐTÁRSI HOZZÁÁLLÁSÁT?

– Négy éve vagyunk házasok. Ebben minden volt; tanulás, diplomavédés, költözés, új körzet, új város, első gyermek és még sok más. Most lehetne könnyeket fakasztva írni minderről, de szerintem ez sokkal belsőbb és néha szavakba nehezen önthető, hogy ilyen módon írásba foglaljuk. Gabi nem az a személy, aki meg tudná vagy meg akarná játszani magát. Ha véleménye van, elmondja, de nem emlékszem még olyan ultimátumra a részéről, hogy válasszak a család és az egyház között. Sőt rengeteg mindent ő sokkal tisztábban lát a szolgálattal kapcsolatban, mint én. Nem szeretem a túlzottan patriarchális megközelítést. Márpedig a lelkészeknek a próbaidő előtt arról is kell nyilatkozniuk, hogy a feleségük támogatja-e a munkájukat. Ez kissé egyoldalú. Feleségem kifejezte, hogy neki például sokat jelentene és sokat segítene – ha már egyszer ő nem kapott lelkészi elhívást, mégis férje mellett kell állnia – ha ő is kiállhatna a felszentelésemkor, hogy áldást kapjon. Ne csak a pap, hanem a papné is. Ne csak a férfi, hanem egész háza népe is.


– MILYEN EMBERI TÁMOGATÁST, BÍZTATÁST ÉREZTÉL AZ ELHÍVÁSODDAL KAPCSOLATBAN?

7

RÓL UN K SZÓLV A


MME

Felnőttoktatói szolgálatban ■ JENEI GRETHE ENIKŐ, A NŐI BIZOTTSÁG VEZETŐJE

Idestova 20 éve, hogy felnőttoktatásban dolgozom. Engedjétek meg kedves Olvasók, hogy először rövid nosztalgikus visszatekintést tegyek, beavatva Benneteket ezen terület rejtett szépségeibe. Ez idő alatt volt szerencsém nyelviskolában tanítani (16év), a célközönség a 90-es években a politikai nyitás után átképzésre váró orosztanárokból, az értelmiségi réteg motiváltjaiból, orvosok, közgazdászok, jogászok, mérnökök csoportjából állt, akik napi szinten olvasni s érteni akarták a külföldi szakirodalmat, részt venni nemzetközi konferenciákon, bekapcsolódni Európa szellemi vérkeringésébe. Emellett jöttek agilis szakmunkások, építőiparból, vagy pl hentesek, akik külföldön óhajtották családjaik anyagi helyzetét megalapozni, és így szintén „nyelveken” szerettek volna szólni. Ez az idő igazi úttörő korszak volt a kommunikatív nyelvoktatás terén, tobzódtunk a hatékony módszerekben, az emberek hajlandóak voltak áldozatot hozni, házi feladatot csinálni (!) és egyáltalán, egy pozitív, szárnyaló, reménységgel teli korszak volt ez. Valami új és jó várása. FELNŐTTKÉPZÉSI PROGRAM AZ EGYHÁZKÖZPONTBAN Jenei Grethe (j) intenzív német nyelvi kurzust vezet

A hőskort követték a multinacionális cégek vezetőinek oktatása, akik legtöbbször saját területükön kiváló szakemberek, s akiktől a nemzetközi vezetés elvárja, hogy napi 10-12 óra mellett, rövid idő alatt, kb egy-másfél év alatt tárgyalóképes szintre eljusson németből, de inkább angolból. Nem kis kihívás tanárként elősegíteni ezt úgy, hogy házi feladatra már sajnos nincs idő, a munka és a telefonok mindig az első, még órák alatt is, és bizony látogatás, leltár, vagy vidéki utak miatt megritkulnak az órák. Nincs szárnyalás, van stressz és görcs a gyomorban a teljesítmény kényszer miatt, és van néha már-már lelki gondozói beszélgetés, gyónás, hiszen ilyen terhelés mellett hol lehet otthon a családdal, társsal beszélni? Nyelvtanárból nyitott fülű hallgatóvá, terhek hordozójává alakulsz, minden titkok tudójává. Eltölthettem 3 és fél évet óraadóként a tanárképző főiskolán a levelezős hallgatók között. Jó adottságú, értelmes felnőtt, gyerekes dolgozó anyák, küzdő apák, akik sokszor az angol szakos diplomába vetették hitüket, ettől jobb és biztosabb lesz megélhetésük, és emberibb a létük, kiegyensúlyozottabb az önértékelésük. Küzdöttünk a katedra két oldalán nemcsak az igeidőkkel, az integrált nyelvi készségek fejlesztésével, a struktúrált gondolatokat követelő írásművek megalkotásával, de empátiát tanultunk, ők mellettem álltak Anyci elköltözése után, én pedig segítettem őket, mikor árvíz idején otthonuk megmentése volt zh helyett a fontosabb. A két évtized alatt a 14 év feletti emberpalánták állandó kísérői lehettem, s hagy ne beszéljek itt most arról, mennyire érzékelhető az, hogy a család, a szülők egyre inkább kivonulnak gyermekeik életéből a nevelés terén. Sokszor a nyelviskolai csoport volt az a közösség, ahol az idősebbek a tinik kajlaságát elfogadva ugyan, de szeretettel helyre tették őket, ahol a nyelv kapcsán, beszélgetés közben élethelyzetek és megoldandó problémák jöttek elő és oldódtak meg. A nyelvvizsgáztatás már csak hab a tortán, ahol szinte „élet és halál ura” pozíciót testálnak rád. Ez mai napig az a terület, ahol leginkább érzem, hogy hatalom alá vetett ember vagyok és súlya van felelőségemnek, 1-1-ponton sorsok múlnak, légy irgalmas, de ne olcsó, légy beleérző, de ne add ingyen, ami nem jár. Jó, hogy bizottságok vannak és nem egyedül enyém a döntés.

8

Minden fent ábrázolt területnek megvolt a maga szépsége és kihívása, de privilégiumként a debreceni menekült táborban folytatott magyar mint idegen nyelv tanítást éltem meg. Ez alatt a három év alatt a háromhavi párizsi és londoni szakmai tapasztalatcserék és konferenciák mellett, ahol EU-s főméltóságokkal, parlamenti képviselőkkel, menekültügyi főbiztosokkal oszthattuk meg látásunkat egyenrangú emberként, James Bond és egyéb kémfilmeket megjelenítő módon léphettem a szöges drót mögé a tábor területére, anyanyelvemmel felvértezni az ideérkező abszolút kiszolgáltatott embereket – a túlélésre.


RÓL UN K SZÓLV A

Hagy próbáljam gondolataimat itt két életterületről egy mederbe terelni, átfedésbe hozni. Egyik terület- mai szóhasználattal - a felnőttképzési tréner, a másik pedig a metodista emlőkön nevelkedett laikus szolgálói mivoltom. Hol találkozik a kettő? Találkozik-e egyáltalán? Hitelesen megélem-e a hétköznapokban a munkavégzésem során azt, amiről a vasárnapi istentiszteleteken hallok, aminek irányultságát Kaposszekcsőn serdülő és ifjúkoromban oltották belém, ami újra és újra előkerül egyházunk missziós koncepciója feletti elmélkedésünkben. Az Isten nélküli társadalomban embereket elérni a Jó Hírrel, utat mutatni a taposómalomból egy reményteljes lehetőség felé, az Isten képére teremtett embernek beszélni a Teremtő által megálmodott Emberi Méltóságról.

Egy tanár feladatköre összetett dolog, először is ő a tudás forrása. Ideális esetben ő a tudója az átadandó tananyagnak, tehát tudományosan képzett szakember. Sokszor előfordul azonban, hogy olyan területre téved az ember, amihez nem ért, itt célszerű ezt a mindentudóságot kiengedni a kezünkből és üdvözölni, bevonni egy-egy diák segítségét. Gazdagodást jelent és tiszteletet vált ki, ha a tanár is példát mutat, hogy vissza tud húzódni és elfogad mástól tanítást. Népi bölcseeség: a jó pap is holtig tanul, és hagy tudatosítsam az Európai Unió felnőttoktatás területén megfogalmazott célkitűzését: life-long learning, ami azt jelenti: életünk végéig való tanulás. Hát nem csodás, hogy egybeér? Másodszor: a tanár közösségformáló. Csoportdinamikát alakít ki, szervezi az embe-

reket, párba, csoportba, fórumbeszélgetésre. Felkészül és figyelemmel követi a tanulási folyamatot, belenyúl érzékenyen a helyzetekbe. Szükséges, hogy akik egy célból gyűltek össze, ne csak egy laza emberhalmazt alkossanak, hanem lássák a közös célt, ne csak a tanár felé legyenek nyitottak és elvárással, hanem támogassák és segítsék egymást. A leggyengébb láncszem határozza meg a csoport mindenkori szintjét. Lenézni és hagyni lemorzsolódni persze könnyebb, de élmény és kihívás összetartani és együtt haladni előre. Ugyanez zajlik gyülekezeteinkben, csak az előadást istentiszteletnek, a szemináriumot házikörnek, a pármunkát személyes gyónásnak, lelkigondozásnak hívjuk. A terheket cipelőket lehet kinézni, csak akkor nem arról szól egyházi életünk, amiről kellene. Harmadszor: a tanár facilitátor. Ez a szó valami olyasmit rejt, mint segítő, aki nem előír, és elvár, hanem ott van melletted és elkísér, ha szükség van rá segít, de nem tutujgat. A tanítás és tanulás kétoldalú folyamat, nem lehet erőltetni. Belső elhatározottság szükséges és a lelkesedés alábbhagyásakor persze valaki, aki bátorít és nem hagyja, hogy abbahagyd. Tanárként hiába tudom, mi a távoli cél, ha a diák orra előtt lévő szükségleteket a lelki komfortja érdekében nem elégítem ki, nem jutunk el oda. Mindig csak a következő lépést megtenni és nem árkokat, akadályokat ugratni a lelátóról-ez lenne a dolgom. Lenyomhatom a nyelvtani szabályokat a delikvens torkán, ettől még nem fog folyékonyan beszélni és használni a nyelvet.

Ha a sorok között szeretnénk olvasni, úgy érzem követhető a párhuzam lelki értelemben: Én vagyok aki tudok Jézus Krisztusról, mint Isten fiáról, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Rámutathatok a keresztyén közösségek megtartó erejére, nem szélmalomharcot kell folytatnom csak személyes üdvösségemért, a keresztyénség egy szociális vallás, mindig a felebarátom is ott van mellettem, akinek hordozhatom terhét (ő is az enyémet) és akinek hite által épülhetek. Végül ne dogmákat nyomjak le, ne kioktató legyek, mert erre senki nem kíváncsi és kifordul a templomajtón, hanem éljem meg, amit már én is megértettem és azon munkálkodjam, hogy hiteles, vonzó és kívánatos legyen az az életszentség, amiben járok.


Wilfried Bolay szemeket kinyitó és füleket megvakaró szemináriumától volt hangos az Évi Konferencia a nyíregyházi testvérek hozzászólásaiban. Miért? Mert ezáltal tudatosítottuk magunkban az elhangzottak fontosságát. Mindenki kapott lelki ajándékokat, ki prófétálást, ki tanítást….. Soha nem készültem tanárnak, de – közhelyesen szólva – ez lett a sorsom. Hiába küzdök néha ellene, mint csontjaimba rekesztett tűz, ki-kitör belőlem, átadni, amit tudsz, ha kell, ha nem. Itt bocsássatok meg, ha vétettem ellenetek ezen a területen.

9

RÓL UN K SZÓLV A

UNHCR / SZANDELSZKY BÉLA

UNHCR / SZANDELSZKY BÉLA


Az első oldalon taglalt tanulási közösségeket, ma már missziós célcsoportjaimnak nevezném a fentebb idézett gyülekezetépítő szeminárium után. A Színház utcán feltankolok, és hétköznapjaimban váltom aprópénzre az ott hallottakat. Mást igényel egy magasan kvalifikált intellektuális tanítvány, mást egy forgalom-növekedési kényszer alatt lévő áruházvezető, mást egy állása megtartásáért, s ezzel egzisztenciájáért küzdő diák, mást egy önmaga személyiségének kialakulásával harcoló tinédzser és abszolút mást egy hazáját, gyökereit, kultúráját, családtagjait, barátait, közösségeit élete mentése miatt hátrahagyó menekült. Egy matrica felhívása szerint: MINDENKINEK KRISZTUSRA VAN SZÜKSÉGE!, de nem mindenki tudja ezt így megfogalmazni. Az emberek társaságra, elfogadottságra, valahová odatartozásra vágynak, biztos látásra, kiszámíthatóságra. De hosszú tanulási folyamat eredménye, ha valaki megértheti, mit jelent az Én vagyok az ÚT, az IGAZSÁG, az ÉLET és igent mond erre. Befejezésképp néhány érzékenyítő, továbbgondolásra érdemes tényt hagy osszak meg a menekült tábor lakóiról, életükről, érzékenyítési céllal. Elmondhatom, hogy én kaptam, és megnyílhatott a szemem dolgokra, összefüggésekre, valóban kivételezettnek érezhettem magam közöttük.

VÁNDOROK A FÖLDÖN Képek az ország legnagyobb befogadó állomásáról Debrecenből

Zsigerekig ható felismerés, hogy bizony jövevények és vándorok vagyunk e földön és szó szerinti a valóság: éhes voltam, mezítelen voltam, fogoly voltam. A befogadó állomás, mint neve is tükrözi, befogadást lenne hivatott adni, megvédeni az itt jelentkező, életük mentését kérő embereket, de inkább működik fogvatartó, személyiségi jogokat korlátozó intézményként. A szociális munkások, ügyintézők ugyan lelkiismeretesen, erejüket messze meghaladóan intézik a többségében fekete Afrikából, Irakból, Iránból, Pakisztánból, Afganisztánból, Tibetből, Nepálból érkező menedékkérőnek az ügyét, de valós integrálódásról nem beszélhetünk. Túl nagy akadály az előítélet, a félelem az ismeretlentől. Ezek a túlnyomórészt férfiak nem gazdasági migránsok, hanem a Föld vérző pontjairól menekülni kényszerülő, többségében iskolai végzettséggel rendelkező emberek, akikben elevenen él a Fehér Ember nimbusza, és bizony szinte mindegyikük csalódik ezen a téren. Érkeznek egy hagyománytisztelő, nagycsaládi tradíciókon fennálló társadalomból, és szembesülnek a megcsömörlött, individualista, törtető Közép-Európával, ahol a magyar ember elcsodálkozik: Itt akarsz letelepülni? Nem értik, miért kell egyre több és több, mikor azt sem élvezzük és becsüljük meg, amink van. Tanítás terén napi szinten át kellett gondolnom a témaköröket. Ők jobbról balra olvasnak, urdu és arab betűkkel írnak, szabadidő tevékenységként egy muszlim számára elképzelhetetlen az úszás vagy mozizás. Ha a jövő került szóba, nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy sokaknak családtagjait meggyilkolták, elhagyták vagyonukat, földjüket, őseik szent helyeit, amit először fel kellett volna dolgozniuk, meggyászolni a halottaikat, utána megtanulni egy nyelvet, amin keresztül kapcsolatba kerülhetnek a befogadó lakossággal, majd bizonyítani, hogy elég jó vagyok dolgozni, mindegy milyen alantas munkát bíztok rám, hiszen arab egyetemi végzettségű atomfizikusként, kenyai autószerelőként, pakisztáni szobafestőként, nepáli szakácsként, koszovói nővérként, kameruni könyvelőként úgysem szolgálhatom hazátokat. Munkavállalásra egyébként sincs lehetőség, külön pszichikai teher, hogy évek is eltelnek, míg döntés születik hogyan tovább, ezalatt Godot-ra várnak, és haszontalan, felesleges embernek érzik magukat, akik végül mentálisan, testileg- szellemileg amortizálódnak. Nagypolitika szintjén elhangzott, vajon értjük-e, hogy nemcsak gazdasági tényekről és költségekről van szó, hanem morális kérdés, hogy az élete oltalmazását kérőt befogadjuk-e? (enni adunk, felöltöztetjük és meglátogatjuk, emberszámba vesszük beszélgetésünkkel) Oldalakat lehetne megtölteni még információval, nekünk sikerült három –három hónapos turnusokban élhető életközösséget kialakítani délelőttönként, együtt nevetni és sírni, feloldódni az értéktelenségbe és hiábavalóságba való beledermedtségből. Ha láttok ilyen embert, csak egy mosolyt küldjetek bátorításként felé, csak engedjétek leülni magatok mellé a buszon, ne forduljatok el, ha kérdezni szeretne valamit.

10


NŐKRŐ L NŐ KNEK

KERN MÁRIA

Foglalkozása: lelkészfeleség ■ GYURKÓ JÓZSEFNÉ KATALIN

MEGTÉRÉSEM TÖRTÉNETE

Az első lelki élményem nyolc éves koromban volt, amikor hittan órán a lelkész Noé történetét mondta el. Nagy hatással volt rám a bárka, a megtartatás, ahogyan Noé – ez az istenfélő ember – bízott Istenben, engedelmeskedett neki, és nem kellett elvesznie Isten ítélete miatt családjával együtt. Mint gyermek emlékszem rá, hogy szívesen lettem volna ott a bárkában. Akkor még nem tudtam, hogyan lehet bejutni a megtartatás bárkájába. Tizenhat éves koromban értettem meg Szuhánszki János lelkésztől, hogy mit jelent a megtérés, és akkor döntöttem. Az Ige, ami különösen megszólított: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” Megértettem, hogy az Úr Jézus áldozata által az Ő gyermeke lehetek. Bűnbánatra jutottam, nagyon fájt a bűn, ahogyan szüleimnek nem szívesen engedelmeskedtem, bár ők nagyon sokat dolgoztak értünk, hogy mind a négy lányukat iskoláztassák, és becsülettel férjhez adják. És persze a serdülőkori nyelvelések, visszafeleselések szüleimnek, különösen édesanyámnak. A megtérésem után édesanyám boldogan látta, hogy bármit kért, azonnal engedelmeskedtem. Arra törekedtem, hogy örömet szerezzek neki. Sokszor szó nélkül elvégeztem olyan munkákat a ház körül – a tisztaság a lakásban, az udvaron, a ház előtt, állatok etetése, kerti munka – amiről tudtam, hogy szüleim örülnek neki. Isten csodálatos szeretettel vett körül, úgy hívják ezt az időt: „az első szeretet ideje.” Megtapasztaltam kis és nagy dolgokban egyaránt segítségét és szeretetét, a gimnáziumban, a munkahelyemen és később a Szabedegyházak Tanácsának (SZET) Lelkészképző Intézetében. Minden ügyemet megbeszéltem vele, és imádságban kértem segítségét. Ő adott jó döntéseket, amikor nehézségekben voltam, hogy el ne távolodjam. A munkahelyemen, iskolában mindenki tudta, hogy hívő ember vagyok. Sokszor kérdezték, hogy miért nem megyek szórakozó helyekre, miért nem szidom a főnököm, mint ahogyan ők teszik, vagy miért nem beszélek csúnyán. Ilyenkor jó volt elmondani, hogy én Jézushoz tartozom, és számomra ezek idegen dolgok, nincs szükségem rájuk. A főnököm úgy megbízott bennem, hogy amikor elment szabadságra, nyáron egy hónapra, az egész üzemet rám bízta. És tudta, hogy nem lesz probléma. Isten volt az, aki mindig segített, minden munkámban és a tanulásaimban. Az Ő hűsége és szeretete hordoz a mai napokban is. Hála legyen neki érte.

AZ ELHÍVÁSRÓL

Mindig nagyon szerettem a Bibliát tanulmányozni és olyan könyveket olvasni, amelyek a bibliai igazságokat megvilágosítják. Amikor lelkészünk beszélt nekünk a Lelkészképzőről, azonnal jelentkeztem, persze ő is biztatott. Egy és fél év múlva Budapestre költöztem, elvállaltam a megüresedett titkárnői állást. Tovább folytattam a tanulást. Nagy élmény volt számomra egyre többet tudni a korról, amelyben a Biblia íródott és az eredeti bibliai nyelvekről a héber és görög nyelvről. Elhívatásom nem volt, úgy gondoltam, hogy a gyülekezetben ily módon jobban, felkészültebben tudom a szolgálatom végezni. A gyerekmunkában, a női munkában volt szolgálatom, de


Gyermekkoromban a miskolci gyülekezetbe jártunk szüleimmel és hugommal együtt. Isten különös kiválasztó szeretetét látom abban, hogy szüleim igaz, hívő emberek voltak. Már korán, egészen kicsiny korban megismertem a bibliai történeteket, amelyek mindig nagy örömmel töltöttek el, nagyon szerettem hallgatni őket. Végtelenül hálás vagyok érte Istennek, és sokszor megköszönöm. Lakásunkban szüleim hosszú évekig helyet adtak az istentiszteleteknek a nagy ébredési időkben. Ezek az alkalmak felejthetetlenek voltak, mert nekünk, a gyerekeknek is tanítottak gyerek énekeket. Már akkor megérintettek ezek a szép énekek; Szoros kapu, keskeny út,Kis szívem kis szoba .

11

NŐKRŐ L NŐ KNEK


sokszor imaóra vagy istentiszteleti szolgálatra is felkértek a miskolci és a budapesti gyülekezetben, sőt vidéken is. Ebben az időben 1973-1979 között egyházunkban lelkészhiány volt. Külön elhívatásom nem volt a lelkészfeleségi szolgálatra Istentől. Időközben úgy alakult, hogy amikor a második évet elvégeztem a főiskolán, összeházasodtunk.

A LELKÉSZFELESÉGI SZOLGÁLATRÓL

Nagyon kedves és jó példákat láttam a környezetemben élő idősebb lelkésznékben, akiktől sokat tanultam, ilyenek Hecker Gréti néni, Sréter Márti néni és Hecker Inge néni. Már náluk láttam, hogy nem könnyű feladat. Mindig topon lenni, sok mindenre odafigyelni, főleg a gyülekezetbe járó emberekre.

Nem éreztem soha hátránynak, hogy nem lelkész, hanem lelkészfeleség lettem. Én magam úgy ítéltem meg a mi helyzetünkben, hogy a férjem alkalmasabb erre a szolgálatra. Nekem kevés volt az önbizalmam és a bátorságom. Az egyház akkori helyzetében nem lehetett egy családban két lelkész. Bár utólag sajnálom, hogy a főiskolát nem fejezhettem be, mert egy kis faluba költöztünk és ez körülményes lett volna. Jelenleg Pécsett többször helyettesítem a férjemet, és gyakran érzem ennek hiányát. Bár a lelki, gyakorlati oldalra összpontosítok és hála Istennek Ő mindig megadja a mondanivalót és mindig szól Igéje által. Valóban igaz, hogy lelkészfeleségnek lenni igazi hivatás, lelkület kell hozzá, lelki hozzáállás. Elsősorban férjem mellé segítően, bátran odaállni, vállalni mindent, ami ezzel a szolgálattal jár. De ebben az a csodálatos, hogy nem egyedül végezzük ezt a szolgálatot, Isten van segítségünkre, amikor valami nagyon nehéz, és Ő gondoskodik a felüdülésünkről is. Nagyon fontos az imádkozás szolgálata, minden alkalom előtt, után, alatt, hogy Isten üzenetét a férjem jól tudja továbbadni a szomjazó, megfáradt lelkeknek. Ugyanakkor a közös imádság a gyülekezet tagjaiért, problémákért, betegekért. Ezen kívül odafigyelni a rendre, a tisztaságra, az ízléses elrendezésre, a friss virágra az Úr asztalán, a gyertyákra a gyülekezeti házban és egyéb helyiségekben. És nem utolsó sorban nagyon fontos odafigyelni az emberekre, egy-egy kedves szóval üdvözölni, bátorítani, számon tartani a hiányzókat, érdeklődni utánuk, a betegeket meglátogatni. És ami a mai világunkban egyre fontosabb, segíteni a rászorulókat. Egyszóval olyan Istentől vezetettség szükséges hozzá, amely úgy gondolom a megtéréssel kezdődik és az Istennel való napi kapcsolattal folytatódik. Nagyon örülnék neki, ha a lelkészfeleségeket is áldással helyeznék ki a szolgálati területre, mert minden oldalról segítenünk kell Isten szolgáit, akik a mi férjeink. Egy személyes élményt írok most le, az áldással kapcsolatban. Pár hónapja készültem egy vasárnapi istentiszteletre, egyik nap előzőleg az „Ároni áldás” volt a napi Ige. Már régen ismertem ezt az áldást, de most nagyon megszólított. Felfedeztem, és nagyon örvendeztem felette, hogy ebben az áldásban minden benne van, amire egy embernek szüksége van.

12

Kezdődik az áldással: Áldjon meg téged az Úr, az 5Mózes 28. fejezetében olvashatjuk az Áldások ígérete címen, hogy mit jelent az áldás. Ha engedelmeskedünk Isten parancsainak, minden munkánkra, családunkra, mindenünkre áldást ad, vagyis minden jól sikerül és jóra fordul. Őrizzen meg téged az Úr – milyen nagyszerű, ha egy embernek maga Isten az őrizője. Ragyogtassa rád orcáját az Úr – óriási dolog, ha az emberek látják arcunkon Isten ragyogását, tisztaságát, szeretetét. Könyörüljön rajtad amikor szükségben, fájdalomban, nehéz próbák között vagy, Ő tud egyedül hathatósan segíteni és könyörülni, hogy jó irányt vegyenek az események. Fordítsa az Úr az Ő orcáját te reád; a mindenható, ég és föld az egész világmindenség kormányzója rád néz, odafordul hozzád. Kell ennél több egy földi halandónak, hiszen ez a minden. És végül Adjon békességet néked! Mindenünk meglehet, de ha nincs nyugalmunk, nem tudunk örülni semminek, csak az elégedetlenség és a panasz uralja életünket. De ha van békességünk Istentől, minden a helyére kerül, és boldogok vagyunk. Egyszóval ilyen fontos és mindenre kiterjedő az áldás. A személyes döntés és megtérés nélkül a szolgálat nagyon nehéz lehet, mert Isten üzenetét nélkülözi.


A

NŐKRŐ L NŐ KNEK

NEVEM DR. THALY

ESZTER KLÁRA. A PÉCSI GYÜLEKEZET TAGJA VAGYOK, SOKAN ISMERTEK, A METODISTA EGYHÁZBA SZÜLETTEM BELE, WLADÁR ANCI NÉNI (METODISTA LELKÉSZ, 1928-1992) JÁRÓKÁJÁBAN KEZDTEM A GYÜLEKEZETBE JÁRNI. A SZOLNOKI GYÜLEKEZETBEN NŐTTEM FEL, OTT JÁRTAM IFJÚSÁGI ÓRÁKRA, SOK EMLÉK FŰZ AZ AKKORI IFJÚSÁGHOZ. MOST PÉCSETT ÉLEK, IDE KÖTNEK BARÁTI SZÁLAK, A CSALÁDOM, A GYÜLEKEZET, S A MUNKÁM. GYURKÓ JÓZSEF LELKÉSZ NÉHÁNY ÉLETBE VÁGÓ KÉRDÉST TETT FEL NEKEM, AMIKRE IGYEKEZTEM VÁLASZOLNI.

KHALED A. LÁSZLÓ

Gondolatok választásokról, hivatásról Amikor gyökereimet keresem az orvossá válás útján, gyermekkoromig, sőt, egy évszázaddal korábbi időkig tekintek vissza. Dédnagyapám, nagyapám és édesapám az orvosi hivatást választották, a családban én viszem ezt az örökséget tovább. Szüleim szeretik a betegeket, otthon hallottam őket a munkájukkal kapcsolatos örömeikről, és a nehézségekről beszélgetni. Aztán később, az egyetemi évek alatt kemény küzdelmek közepette ismertem fel és fogadtam el, hogy ez az én utam. Ezekben az években a metodista gyülekezetben lakhattam, és ajándéknak tekintem azt a szabadságot, amit kaptam. Amikor erre szükségem volt, bátorítottak, mellettem álltak. Hecker Marika és Marci (Pécsi metodista lelkész [1992-2005 között] és felesége. – A szerk.) ebéddel, vagy vacsorával vártak a nehéz vizsgák, sok izgalom után. Későbe nyúló beszélgetéseink nagyon kedves emlékek számomra. Egy különösen nehéz vizsgaidőszakban Siptár Mari főzött nekem finomabbnál finomabb falatokat. Panka barátnőmmel együtt küzdöttük végig azokat az éveket, olyan jó volt ez így. Mérföldkövek jelzik, melyik a rám szabott ösvény, amiben járni tudok. Az anyaméhben léttől kezdve hallgattam zenét, kezdetben sok barokk muzsikát. Amikor ezeket a számomra „ősi” zenéket hallom újra, akkor igazán élek, és hiszem, hogy sebeink gyógyulhatnak. A későbbiekben színesedett a paletta. Testvéreimmel órákat töltöttünk Wladár Anci néni öreg harmóniuma hangjával, vagy éppen a saját hangunkkal játszva, talán a felismerés kezdetén, hogy „vagyunk azért, hogy megtalálhassuk egymást, kapcsolatba kerülhessünk a másikkal…Önmagunk jelét írjuk a valóságba, jelet hagyunk az idő homokjában…De a jelentése elvész, ha nincs, aki megértse azt, így a jelkép formálása valódi kapcsolat…” (Franki) Évekig hegedültem, kemény munkát igényelt, de voltak szép pillanatok. Amikor zenét viszek a betegeknek és valami nagyon emberit, személyeset szeretnék, rendszerint hegedű, vagy csellómuzsikát választok. Ma a hegedűmmel való kapcsolatom szunnyadó, mostani zenei létformám az ének lett. „A szimbolikus önfeltárásnak és önmeghatározásnak kifejezőeszközei a zene, mozgás, rajz…kapcsolatot teremt az alkotó, a külvilág és a befogadó közt.” Ezen kifejezőeszközök gyermekkorom fontos részét képezték. Ahogy zenére lendültünk, a sokféle mozgás tapasztalata, képek pingálása, szobánk falának zsírkréta rajzai... elképzelt leendő otthonom megjelenítése a testvéreimmel összeeszkábált bungallóban, vagy babaszobánk berendezésében… A zene, a mozgás, tánc, kreatív foglalatosságok segítenek „tér és időkeretet biztosítva arra, hogy belső világunk, kapcsolataink melódiáját és ritmusát megalkothassuk…” (Josselson). Így értettem meg, ha a zenét, mint eszközt a terápiában használhatom, életem pillérei kerülnek egymás mellé, s egyre teljesebb lesz a kép.

HAMLETI TÁJ EZ, KÖDÖS, ZÚZMARÁS, KOMOR SZÍNEKBEN POMPÁZÓ VIDÉK. SÖTÉT ÖRÖKZÖLD FEKETE FÁKON GYÉMÁNTFÉNYŰ DÉR. ...DE ÍME KÉL EGY HALK CSILINGELÉS, VALAHOL MÉLYEN, KÖD ÉS JÉG ALATT, DALOLNI KEZD EGY BEFAGYOTT PATAK.

Nos, ilyen földbe plántáltak, tápláltak, elérhető, biztonságot teremtő szüleim. S a palánta saját hivatásválasztásában fontos volt a hajdani biztonságnak önmagában való megteremtése legalább részben…S ennek része az Istennel való kapcsolat, naponta megharcolandó titok. Átszövi életemet. Néha egy-egy fohász a betegekkel való beszélgetések alatt, vagy a csoportokon, amikor nagyon nehéz. Azt hiszem, a Gondviselő sokkal valóságosabban jelen van ezekben, mint gondolnám. Utamon éltető források fa- Reményik Sándor: Zúzmara-etüd, részlet kadnak. Nagyon nehéz ez az út, de mindegyikünké az.


■ DR. THALY ESZTER KLÁRA, PSZICHIÁTER ZENETERAPEUTA

13

Metodista

NŐKRŐ L NŐ KNEK

SZEPESI ÁDÁM

2008. MÁJUS

5. éve dolgozom a Pécsi Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikán. A mai egészségügyi viszonyok között nagy dolog, hogy hangszereket szerezhettünk be és munkám számos területe mellett lehetőséget kapok zenecsoportok vezetésére. Mostanában rendszerint ez adja vissza a hitemet hivatásomban, annyi akadály, nehézség van ebben a rendszerben, ami megingat néha, nem beszélve saját vakfoltjaimról, gátjaimról. Azután végül rájövök, hogy ennél színesebb, érdekesebb, izgalmasabb munka számomra valószínűleg nincs. „Végülis minden ember titok számunkra- gyakran annál inkább, minél közelebbről ismerjük.” (Albert Schweitzer) Élményeim folyamatosan beépülnek életembe és valami új, más alakul belőlük. Mint amikor árnyas erdei ösvényen át jutunk a hegy magasába, s fenn elénk tárul a messzeség… És egyre többet látunk meg múltban, és jelenben a jövő ígéretének fényében. „Látszólag, minél többet tanulok és tapasztalok, annál kevesebbet tudok.” (Jenkins)

HÁRMAN AZ ÖT TESTVÉR KÖZÜL: NÓRA, ANGELIKA, ESZTER Egy család, ahol hagyomány a segítő hivatás

Időnként elárasztó, megterhelő a nehéz emberi sorsokkal való szembesülés. Tudva, hogy milyen kevés idő áll rendelkezésünkre egy pszichiátriai osztályon, ami alatt történhetne valami. „Hogyan lehetne a most elég hosszú ahhoz, hogy történjen valami benne?” (Daniel Stern) Az időre vonatkozóan a görögöknek egyik szavuk a kairos, „áramlás”-az időn kívüliség élménye, belefeledkezés valamibe, játékba, zenébe, az imádság ideje. Ez a mi „időtlen időnk”, melyet magunkban hordozunk. Itt találkozik a múlt a jelennel és új jelentés születik a jövő jelenlétében… A zeneterápia maga a kairos, lehetőséget ad a másiknak, hogy belső, latens emberi értékei a felszínre jöhessenek, jobban kifejeződhessenek, lehetőség, hogy önmaga legyen a szavakon túli, ősibb világban. Abban hiszek, hogy a betegekkel együtt egyre nyitottabbakká válhatunk az élményekre. A terápiás folyamat alkotás, az igazi megtalálása önmagunkban egy biztonságos kapcsolatban. „EZ

A JÓ ÉLET

(…)

SZERVESEN TARTALMAZZA A NÖVEKEDÉSI FÁJDALMAT, AMELY AZZAL

KAPCSOLATOS, HOGY A SZEMÉLY EGYRE INKÁBB AZONOSUL SAJÁT LEHETŐSÉGEIVEL .

MAGÁBAN

FOGLALJA AZ ILYEN LÉTEZÉSHEZ SZÜKSÉGES BÁTORSÁGOT IS.

AZT

IS JELENTI,

HOGY A SZEMÉLY BELEVETI MAGÁT AZ ÉLET FŐ SODRÁBA… A BENSŐJÉBEN SZABAD EMBER A VALAKIVÉ VÁLÁS FOLYAMATÁT VÁLASZTJA JÓ ÉLETKÉNT ”

(Carl Rogers)

Nos, azt gondolom, Isten ezt adja nekünk, ha kérjük, és a Vele való kapcsolatban kinyílhatunk. Hivatásomról való sejtésemet Platón szavai hűen adják vissza: „MERT

EZ A TUDÁS NEM OLYASVALAMI , AMIT SZAVAKBA LEHET ÖNTENI, MINT MÁS TU-

DOMÁNYOKAT; HANEM

MESTER

ÉS TANÍTVÁNY KÖZTI SZOROS KAPCSOLAT , S A TÁRGY

EGYÜTTES NYOMONKÖVETÉSE UTÁN , MINT JÁK.

HIRTELEN KEL ÉLETRE, S

FÉNY

RAGYOG FEL, AMIKOR A TÜZET FELSZÍT-

AZON NYOMBAN TÁPLÁLNI KEZDI ÖNMAGÁT .”

Utamon mérföldkövek azok az emberek, akiktől idéztem, a szívemhez szólnak. Ebben is benne van az időtlenség, az idő hömpölygő folyama, ahogy egymással találkozunk halálon túl. „ÉLETÜNK

KÓCOS ERDŐK ÁGAINÁL KUSZÁBB ÉS TÖRTEBB, EZER ROSSZASÁGTÓL SÖTÉT ÉS

KÖNNYEKTŐL NEDVES ; DE A LOMBOK VÉGÜLIS EGYMÁST NYÍLT ÉGBE ÖLELIK, KEDVES , MELY FÉNYES HOMLOKKAL HAJOL RÁNK , MINT DAJKA AZ ÉBREDEZŐRE SIMÁRA GOMBOLYUL MINDEN, AMI ZILÁLT ÉS DŐRE.”

(…)

S EGYSZER

(Babits Mihály: Álmok kusza kertjei, részlet)

Így indultam el ezen az úton és kezdek pszichiáter zeneterapeutává válni…

A

14

LEJEGYZÉST GONDOZTA:

GYURKÓ JÓZSEF

Metodista

NŐKRŐ L NŐ KNEK

2008. MÁJUS

Egy gyámügyi jogász vallomásai ■ SZUHÁNSZKI JÁNOS RIPORTJA DR. MÁTÉ-MÁRTON ANNÁVAL

TUDNÁL ELMONDANI A GYERMEKKORODRÓL, CSALÁDODRÓL?

– A családunk nem volt sohasem vallásos, bár a szüleim meg vannak keresztelve, a vallást nem gyakorolták. Minket, gyerekeket sem kereszteltettek meg. Később azt mondák, hogy nem akartak bennünket behatárolni, hanem, majd ha esetleg felnőtt korunkban választunk valamilyen felekezetet, akkor azt szabadon tehessük. A gyermekkoromra úgy emlékszem vissza, mint az egyik legcsodálatosabb korszakra az életemből. Az élet olyan gondtalan volt! A szüleim mindent megadtak nekünk, semmiben sem szenvedtünk hiányt. Ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, szerettem énekelni, jártam zongorázni, szerettem az iskolát, és sok barátom volt. Kaposváron jártam gimnáziumba is, sokat tanultam, és kezdtem megtalálni önmagamat, azt hogy ki is vagyok én. Talán koromhoz képest egy kicsit érettebben is gondolkodtam, mint az osztálytársaim. Az egyetemi éveket Pécsen töltöttem. A város csodálatos volt, és kiváltságnak éreztem bekapcsolódni abba az újfajta lüktetésbe. Megélhettük a pécsi metodista ifjúság felvirágzását, egy jó kis gyermekórás csapat alakult, sok barátság bontakozott ki, és semmihez sem hasonlítható az a közösségi élmény, amit ott élhettem át.

– HOGYAN

TALÁLKOZTÁL JÉZUS

KRISZTUSSAL, MINT MEGVÁLTÓDDAL?

– Az általános iskolában Szuhánszky István biblia órákat kezdett el tartani, amire én elmentem. Azonban arra már, hogy én hogyan kerültem oda, nem emlékszem. Hoszszú évekig lelkes látogatója voltam a szerdai biblia óráknak. Szuhánszky Ági pedig az osztálytársam volt, és nagyon jó barátnők voltunk. A családjuk befogadott, sok idöt töltöttünk együtt. A hitem lassan fejlődött, észrevétlenül. Mindenféle háttér nélkül a biztos halálra lett volna ítélve. De nem így történt. Hiszem azt, hogy Isten kiválasztott engem, és megőrzött a Maga számára. Tíz éves voltam, mikor egy biblia tábor végén feltették a kérdést, hogy ki szeretné elfogadni Jézust személyes megváltójának. Én akkor ott, kimentem a kör közepére és elfogadtam Jézust. Gyermekien és ártatlanul. Egy jóval későbbi idöpontban, egy másik keresztény tábor alkalmával pedig, igazából megtértem. Kimondtam, és komolyan is gondoltam, hogy „Jézus, gyere be az életembe, veled akarom járni az utamat". Itt kezdődött a tudatos keresztény életem. – RÖVIDEN TUDNÁL BESZÉLNI

A HIVATÁSODRÓL?

– Már az egyetem első évétől fogva tudtam, hogy a családjog érdekel, valamint azt,

hogy gyámhivatalban szeretnék dolgozni. Az Úr be is teljesítette ezt a vágyamat. Jelenleg nem kiskorúakkal foglalkozom, hanem gondnokolt felnőttekkel. Nagyon kemény területe ez az államigazgatásnak. Döntenem kell mások életében, sokszor olyan dolgokban, amik teljesen megváltoztatják a további életüket. Persze, én csak végrehajtója vagyok a jogszabályoknak, de nem könnyű, hiszen én is ember vagyok, aki átérzi a helyzeteket. Úgy érzem, hogy alapvetően szeretnek az ügyfelek. A türelem és a tolerancia, amire itt a legnagyobb szükségem van. Mindig próbálok a legjobb belátásom szerint – a jogszabályoknak megfelelően – dönteni, és ezt általában el is szokták fogadni. Szerencsés vagyok, hogy elmondhatom, megtaláltam a helyem a munkámban, ami minden nap új kihívások elé állít, így soha nincs időm unatkozni. – MILYEN

A MOSTANI ÉLETED?

VISSZA

TUDTÁL ILLESZKEDNI GYEREKKOROD VÁROSÁBA?

– Mikor visszakerültem Kaposvárra, jó ideig még nagyon nehéz volt. A kaposvári, régi kapcsolataim már megszakadtak, az újak meg Pécsen maradtak. Sokáig nem találtam a helyem. Nehéz volt hazaköltöznöm a szüleimhez is, fájt az önállóság elvesztése. Aztán lassan-lassan kialakultak új kapcsolatok, vagy a régiek éledtek fel. Tagja lettem egy keresztény együttesnek, ahol aztán megtaláltam a párom. Még mindig hiányzik Pécs, azonban már újra Kaposvárhoz kötődöm. Ide járok gyülekezetbe is, és próbálom Istent szolgálni. – MIT JELENT

SZÁMODRA ISTEN IGÉJE?

– Isten Igéje az Élet, az Erő, és a Bátorítás. Isten nélkül értelmetlen minden. A keresztények útja sokszor nehezebb, mint a többieké, de hiszem, hogy megéri, és kívánom, hogy mindez valóság lehessen mindannyiunk életében.


– PANKA, MIT

15

Metodista

RÓL UN K SZÓLV A

2008. MÁJUS

MME

Hírek ■

WWW .METODISTA .HU

ÚJ HONLAPOK

Az elmúlt hónapokban újabb három metodista honlap készült el s került fel a webre. Hosszas előkészületek után a Szegedi Körzet egy igényes és friss oldallal állt elő, mely felhasználóbarát felépítésével egyházunk egyik legjobb oldalának számít. A Miskolci Körzet munkáját egy blogon keresztül ismerhetjük meg. Újdonságnak számít, hogy egyházunk egyik bizottsága önálló weboldalt készített: a Gyermekmunka Bizottság Noé bárkája című oldalán a gyülekezetek szolgálatát igyekszik segíteni megosztott tanácsaival, ötleteivel. WILFRIED BOLAY MAGYARORSZÁGON

MME

Wilfried Bolay a németországi Sátormisszió (Missionswerk – Zeltmission) vezetője április 3-6. között gyülekezeteink missziós munkáját segítette: 3-án este, a Budapest-Óbudai Körzetben tartott ORSZÁGOS CSALÁDI TÁBOR gyülekezeti szemináriumot, amelyen a Missionswerk buszos evangélizációját mutatta be. Az óbuSZOLNOK-TISZALIGET, 2008. JÚL. 1-6. dai gyülekezet 2009 májusában készül az EmK-Mobil missziós „bevetésére”. Bolay az április 4-6. közötti hétvégét a Nyíregyházi Körzetben töltötte, ahol a missziós gyülekezetépítés témában tartott előadásokat. A nyíregyházi gyülekezetben vasárnap az úrvacsorai istentiszteleten is ő szolgált. VENDÉGEK AZ

ANGOL EGYHÁZBÓL

Március 15-18. között egyházunk vendége volt dr. Martyn Atkins, az Angol Metodista Egyház elnöke és Colin Ride, az angol egyház európai felelőse. Magyarországi útjuk során részt vettek a Miskolci Körzet istentiszteletein (Miskolc, Alsózsolca, Kistokaj), meglátogatták a Pesti Körzetet és a Budakeszi Körzetben található intézményt. ÉVI KONFERENCIA 2008

Egyházunk 76. Évi Konferenciájának az alapításának 60. évfordulóját ünneplő Szolnoki Körzet adott adott otthont. A jubileum alkalmából tartott ünnepi istentiszteletre a szolnoki városházán került sor, ahol a gyülekezet történetéről Kurdi István és Hecker Róbert a gyülekezeti körzet lelkésze mondott megemlékezést. Az ünnepen részt vett Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere, aki meleg szavakkal köszöntötte a konferenciát és beszélt a helyi metodista közösség és a város kapcsolatáról. Az istentiszteleten dr. Patrick Streiff püspök szolgált, aki az este során próbaidős lelkésznek nevezte ki Kovács Zoltánt. Az Évi Konferencia 2 évre újra választotta Csernák István szuperintendenst, aki így 2010-ig vezeti egyházunk szolgálatát. 2010-től – az Egyházrendnek megfelelően – a püspök a nevezi ki a szuperintendenst. A konferencia egyik legfontosabb döntése a miskolci templom építéséről szóló szavazás volt:

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI TÁBOR az egyház lelkészei és laikus képviselői egységes támogatásukról biztosították az építkezést. SZOLNOK-TISZALIGET, 2008. JÚL. 6-9. Fontos döntések születtek az új egyházrend és az új egyházi nyilvántartás témájában is. Az

egységes tagsági nyilvántartás bevezetésére 2009. január 1-től kerül sor a gyülekezeti körzetekben. A Missziós Bizottság jelentésének elfogadásával a 76. Évi Konferencia lényegében kijelölte az egyház missziós szolgálatának három alapirányát: 1. az egyházi munkatársak missziós munkájának támogatása, ösztönzése, 2. az egyház missziós szolgálati területeinek országos felmérése és összehangolása, 3. a gyülekezeti körzetek missziós munkájának erősítése. A konferencia ünnepélyesen búcsút vett David Greenawalt missziós lelkésztől, aki a Budapest-Óbudai Körzetben végzett szolgálatát idén nyáron fejezi be, s az Egyesült Államokbeli Virginia Évi Konferenciában folytatja munkáját. A szolnoki konferencia vendégeként Lothar Pöll, az osztrák metodista egyház szuperintendense és Beata Lösch, a Kelet-Németországi Évi Konferencia lelkésze mondott köszöntést. 2009-ben az alapításának 10. évfodulóját ünneplő óbudai gyülekezet ad otthont a magyar Évi Konferencia 77. ülésének.

GYÜLEKEZETI KÖRZETEINK KÖZPONTJAI

16

BUDAKESZI Rákóczi u. 2. (23/451-570), BUDAPEST / ÓBUDA III. ker. Kiscelli u. 73. (1/250-1536), BUDAPEST / PEST VI. ker. Felsőerdősor u. 5. (1/321-8456), DOMBÓVÁR Bezerédj u. 2/c (74/465-031), KAPOSVÁR Tallián Gy. u. 8. (82/318-504), MISKOLC Apáczai Csere J. u. 6. (46/326-591), NYÍREGYHÁZA Színház u. 6. (42/318-935), PÉCS Tompa M. u. 52. (72/210-069), SZEGED Londoni krt. 30. (62/311-483), SZEKSZÁRD Munkácsy M. u. 1. (74/313-310), SZOLNOK Kassai u. 15. (56/420-771)

A BIBLIA ÉVE. Én is remélhetek kegyelmet! JOHN WESLEY (1738) MÁJUS ÍME A VIGASZTALÁS, AMELY AZ

Recommend Documents