A Bánát helye a történelmi Magyarország Regionális tagoltságában∗ Dr. Kókai Sándor 1. Bevezetés Kétségtelen tény, s napjainkra egyre világosabbá válik, hogy a történelmi Magyarország történelmi-földrajzi régiói „feltámadni” látszanak. A területi folyamatok nem állnak meg az országhatároknál, a társadalmak, a helyi és térségi közösségek önmaguk helyét keresve a globalizálódó világban rádöbbennek, hogy a szomszédban, a másik országban az emberek hasonlóan gondolkodnak, élnek és cselekednek, s készek az együttműködésre. A trianoni határok szabdalta régiók önmaguk helyét, múltját keresik és bizonygatják, melynek eredményeként a történeti földrajzi aspektusú régiókutatások is reneszánszukat élik napjainkban. Nem véletlen, hogy a történészek és geográfusok széles táborát bevonva sorra születnek az ún. régió monográfiák, jelezve a kutatóműhelyekben folyó magas színvonalú tevékenységet, melynek egyik aspektusa a régió fogalmának, horizontális és vertikális tagoltsági szintjeinek eltérő értelmezése (Nemes Nagy J. 1997, Süli-Zakar I. 1997, Papp N. – Tóth J. 1999). A Bánát vagy Bánság esetében a régió fogalma alatt a Tóth József által felállított térhierarchia szint második nagyság kategóriáját értjük, s elfogadjuk azt a megállapítását, mely szerint: „… a régiók csak attól kezdve értelmezhetőek, amikor a termelőerők fejlődési folyamata eljutott abba a fázisba, amelyben a munkamegosztás területi aspektusának megfelelően olyan térségek különülnek el egymástól, amelynek saját fejlődési ívük, struktúrájuk, jövőjük, így fejlesztési problémáik is vannak, amelyek bizonyos belső kohézióval rendelkeznek, textúrájuk a magterületen sűrű és a perifériák felé ritkul, az ott élő lakosság tudatában entitásként tükröződnek, bizonyos komplexitásuk van…” (Tóth J. 1999. 128.o.) E meghatározás elfogadása egyben azt is jelenti, hogy a társadalmi-gazdasági önfejlődésből születő régiók megjelenése és kutatása a legfontosabb, s nem a mindenkori Habsburg-uralkodóktól kiinduló regionális átszervezési kísérletek, pedig ez utóbbira éppen a Temesi Bánság XVIII-XIX. századi fejlesztése a legjobb példa. Tény, hogy Horvátország és Erdély különállása mellett a Bánát az egyetlen olyan országrésznyi terület a történelmi Magyarországon, ahol az igazgatásban, a területfejlesztésben és a telepítési politikában 17181914-ig a regionális elvek is érvényesültek, dacolva és ellentétbe kerülve a magyar alkotmányjogi hagyományokkal. 2. A Bánát határai, fogalma A Bánát, a Kárpát-medencében elhelyezkedő Alföld közel 30000 km2-nyi kiterjedésű (28522 km2) mezorégiója, amely a történelmi Magyarország többi régiójától társadalmigazdasági fejlődésének jellegzetes vonásai révén karakterisztikusan elkülönülő térsége volt. A Bánát lehatárolása a Kárpát-medencén belül természetföldrajzi szempontból látszólag egyszerű, főként ha a vízrajzi – Duna-Tisza-Maros-Cserna – határokat tekintjük, de jóval bonyolultabb a kép, ha a táji tagozódást vesszük figyelembe. Különösen a Ruszka-havas ∗
A tanulmány a T 046807 sz. OTKA pályázat támogatásával készült
szerkezeti-geológiai besorolása – az Erdélyi-szigethegység vagy a Bánsági-hegyvidék, esetleg a Déli-Kárpátok -, illetve a Bánsági-hegyvidék és a Déli-Kárpátok elhatárolása (TemesCserna árok mentén) okoz problémákat. Az Alföld felé sem a Tisza, sem a Maros nem jelent markáns elkülönülést geológiai-geomorfológiai értelemben. A megsüllyedt és összetöredezett torontál-temesi löszsíkságon elhelyezkedő hordalékkúpok (pl. Maros, Bega, Temes, Berzava stb.) és megsüllyedt medencék (pl. Alibunári-mocsár stb.) sorozata, illetve a folyók keskenyebb-szélesebb völgytalpai és kiterjedt árterületei (pl. Marosszög stb.) változatos formakincsükkel, hasonlóan gazdagon tagolják a Bánát síksági jellegű mezo- és mikrotájait, mint az Alföld más régióit. 3. A Bánát, mint önálló igazgatási egység A helyi és helyzeti energiákra alapozott társadalmi-gazdasági erőterek és szintek, valamint az államszerveződési folyamatok (centralizáció ↔ partikularizmus) változása együttesen tükrözték a középkor évszázadaiban a regionalizmus és regionalizáció bonyolult összefonódását és egymásra utaltságát. A honfoglalás után a régió a törzsi szállásterületek hosszú ideig különálló területe volt, mely 1008 után is megőrzött bizonyos elemeket (pl. csanádi egyházmegye területe, temesi dukátus, Temesi-délvidék stb.) ebből, s a temesvári vilajet kialakítása (1552 után), gazdálkodási rendszerének és településhálózatának újraformálódása, a balkáni etnikumok (pl. rácok, bosnyákok, görögök stb.) betelepülése a török uralom alatt is bizonyos különállást biztosított. Azzal, hogy a Bánáti-hegyvidék névlegesen az erdélyi fejedelemség fennhatósága alatt maradt (Karánsebes-Lugos vidéke), s az itt húzódó másodlagos térszerkezeti erővonallal kapcsolódott Erdélyhez, kihangsúlyozódott a síkvidék és hegyvidék közötti különbség és felbomlott az egységes térszerkezet, s 1718-ig deformáltan működött, nagymértékű visszaesést is jelentve a hódoltság előtti évszázadokhoz képest. A pozsareváci béke után a Habsburgok regionalizációhoz kapcsolódó betelepítési politikájukkal, új nagybirtokrendszer kialakításával és a katonai szervezet átalakításával folyamatosan beavatkoztak a térszerkezet rekonstrukciójába, s éppen a Bánát volt az egyik olyan terület, ahol nagymértékben figyelmen kívül hagyták a korábbi – mikrorégiókon alapuló – térstruktúrát. A Temesi Bánság létrehozása és katonai kormányzása gazdasági előnyökkel is járt, de ezek a térszerkezetben csak lassan jelentek meg. A gazdasági szükségszerűség által kikényszerített benépesítés (spontán migráció, szervezett telepítés) viharos gyorsaságú volt, az etnikai tarkaság iskolapéldáját hozva létre, hiszen nincs a Kárpátmedencének, de talán egész Európának még egy olyan régiója, ahol tizenhat etnikai csoport élt egymás mellett. Ebben az időszakban a Bánát sajátos különállásával és különválásával megkülönböztetett helyet foglalt el a történelmi Magyarország földrajzi régiói között. A gyáripar korai megtelepítése, a kereskedelem és a szolgáltatások együttesen váltak a fejlődés motorjává, szoros kölcsönhatásban az árutermelő mezőgazdasággal. Az átalakulás jellege és intenzitása (pl. vonalas infrastruktúra kiépülése, integrált környezetátalakítás kezdetei, európai szintű és színvonalú mezőgazdaság megteremtése a Kárpát-medence legkedvezőbb agroökológiai potenciállal rendelkező területén stb.) évtizedekre meghatározta a régió helyét a Kárpát-medence földrajzi munkamegosztásában. A mennyiségi és minőségi változások a Bánát népesség- és településföldrajzi, gazdaságföldrajzi, történeti földrajzi, etnikai, néprajzi stb. sajátosságainak ismerete alapján értékelhetőek, közvetlen és közvetett hatást gyakorolva a térszerkezetre, annak textúrájára, illetve a településhierarchiai szintek és súlypontok vertikális és horizontális változásaira. E folyamatok teremtették meg az alapot a XVIII. század második felétől meginduló erőteljes gazdasági fejlődéséhez, melyet az igazgatási megosztottság (1779-1876) és a nemzetiségi
2
konfliktusok (1848-49) csak lassítottak. E dinamizmus az 1848-49-es polgári forradalom és Bach-rendszer kudarca után megfogalmazott kiegyezés nyomán mennyiségi és minőségi elemeit tekintve is kiteljesedett, s a regionális elkülönülés határozottabbá vált a történelmi Magyarországon. A régiók létesítését, számát, kiterjedését, a közöttük lévő kapcsolatok mélységét és irányultságát tekintve még nincs konszenzus a magyar geográfiában. El kell azonban fogadnunk Tóth József megállapítását, mely szerint „… a XIX. század folyamán az Osztrák-Magyar Monarchia keretei között körvonalazódni kezdtek a regionális fejlődés magterületei, elkülöníthetők bizonyos régiókezdemények, melyekből zavartalan fejlődés esetén minden bizonnyal definitív régiók alakulhattak volna ki…” (Tóth J. 1997. 223. o.) A Bánát helye a történelmi Magyarország régiói között rendkívül problematikus. Önálló régióként nem, a tágabb horizontú Délvidék (Bácska, Bánát, Szeremség) részeként azonban több kutatónál (pl. Tóth J. 1997. 227. o., Süli-Zakar I. – Csüllög G. 2003. 38. o. stb.) is kiemelkedő szerepet játszott a társadalmi-gazdasági, térszerkezeti, demográfiai, etnikaivallási stb. folyamatokat tekintve. Sajátos Belszky Pál (2000, 2001) Bánátról alkotott képe. Egyrészt kizárja az Alföld területéből (Beluszky P. 2001, 24., 28., 33., 171., 224. o. stb.), másrészt területét Torontál és Temes megyére szűkíti le (Beluszky P. 2001, 28., 239., 180., 181. o. stb.), amelyek egyértelműen különálló régióként való elismerését mutatnák, ha modernizációs térképen (Beluszky P. 1000. 319. o., 2001. 239. o.) nem vágná ketté a régiót Krassó-Szörényt Erdély tradicionális, alig modernizálódó régiójához, míg Temest és Torontált Szabolcs, Bihar, Csanád és Arad megyékkel együtt a modernizációs folyamat elején álló köztes zónához kapcsolja, amely még nem szerveződött régióvá (Beluszky P. 2000): „…A zóna mind gazdaság- és településtörténeti szempontból, mind a lakosság nemzetiségi (pl. Temes vármegyében a lakosság nemzetisége községről, községre változott) és vallási összetételét tekintve, mind természetföldrajzi szempontból rendkívül heterogén volt. Így nem jött létre belső kohézió. Növelte a zóna kiegyensúlyozatlanságát, hogy az ide tartozó, rohamosan növekvő, modernizálódó nagyvárosok – Nagyvárad, Arad, Temesvár – környezete modernizációban hátramaradott térség volt…” Amellett, hogy egyetértünk Beluszky professzor úr megfogalmazásával, s azzal a fontos kitétellel, mely szerint: „… e vizsgálat során kirajzolódó modernizációs zónákat mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy e régiókat a magyarországi modernizáció szintjéhez képest (kiemelés B.P.) határoztuk meg (azok tehát csak ebben a relációban értelmezhetőek)” (Beluszky P. 2001. 239. o.), további vizsgálódásaink arra irányulnak, hogy a Bánát (önálló) regionális specifikumait összegyűjtsük, kiemeljük és értékeljük. 4. A Bánát társadalmi-településföldrajzi sajátosságai A Bánát a területileg és időben változó dinamizmussal érvényesülő természeti-, társadalmi- és gazdasági folyamatokat leképező regionalizmus és az állam homogenizáló hatalmi-politikai intézményrendszereinek területi-szervezeti szintjeit megtestesítő regionalizáció harmóniáját mutatta. A Monarchia piacait ellátó gabonatermelési szerepe, a Krassó-Szörényi iparvidék országos jelentősége, az etnikai sokszínűség, az urbanizáció és a településhálózat sajátosságai, a belső térszerkezeti erővonalak elhelyezkedése és sűrűsége, a regionális jelentőségű és szerepkörű pénzügyi-, kereskedelmi- és igazgatási központjai miatt a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb gazdasági térsége volt 1920-ig, más mint az ország egyéb tájegységei, régiói. Vizsgáljuk meg ezeket a sajátosságokat, másságokat, mely alapján napjainkig sajátos fejlődési pályát futott le. 4.a. A Bánság a XX. század elején etnikai és vallási tekintetben a Kárpát-medence, sőt Európa legsokszínűbb területévé vált, ahol a különböző kultúrák, életmódok szerencsésen
3
kiegészítették egymást. Az etnikai összetétel jellemzésére álljon itt a trianoni békeszerződés angol háttéranyagát jelentő Seton-Watson szerkesztők által összeállított ún. „Peace Handbooks” 6. kötetének jellemző mondata: „… a Bánátban a 28 ezer km2-en 845 ezer román, 474 ezer magyar, 427 ezer német és 290 ezer szerb él, és ennek következtében nyelvietnikai alapon egyik nemzetiség sem tarthat igényt a területre…” (idézi: Gulyás L. 2005. 59. o.). Hasonlóan a brit külügyminisztériumhoz a brit hadügyminisztérium és az USA is tett előkészületeket a békekonferenciára, előbbi 1918. december 10-i javaslatában a jugoszlávmagyar határt a néprajzi határ mentén kívánta meghúzni, utóbbi 1919. január 21-i javaslatában Arad-Perjámos-Nagyszentmiklós-Aranka-Ada-Tisza-Óbecse-Cservenka-BezdánDuna-Dráva-Mura vonalán. Csak egy rövid megjegyzés erejéig közöljük, hogy a mindig jól értesült angolok is tévedtek, ugyanis a Bánát 28522 km2-nyi területén az 1910-es népszámlálás szerint a következő népcsoportok éltek (1. sz. táblázat). 1. táblázat A Bánát etnikai csoportjai 1910-ben Népesség (fő) 242152 387545 592045 284329 22131 12500 7210 2392 4872 8100 18857 Összesen: 1582133
Nemzet/nemzetiség magyar német román szerb szlovák bolgár krassowaner ruszin horvát cseh egyéb
% 15,3 24,5 37,4 18,0 1,4 0,8 0,5 0,55 0,3 0,15 1,1 100
A nagyfokú etnikai keveredés csak regionális értelemben igaz, mindazok ellenére, hogy a négy nagy nemzetiség a települések 65-96%-án megtalálható volt (románok 771 településen, németek 726 településen, magyarok 723 településen, szerbek 517 településen). A bánáti magyarok számaránya 604 településen 20% alatt maradt (a németeké 542 településen, a románoké 274 településen, a szerbeké 384 településen). A Bánát 801 településéből 467 településen a magyarok száma nem érte el a száz főt, 422 településen az egyes etnikai kisebbségek aránya nem érte el az 5%-ot, azaz szórványban éltek. A vizsgált régió 558 településén 90% feletti volt az egyes nemzetiségek aránya, azaz gyakorlatilag homogéneknek tekinthetők, 169 bánáti településen volt 20% feletti etnikai kisebbség, melyből 95 településen egy-egy kisebbség aránya 30% fölé emelkedett (pl. Temesvár, Versecz, Karánsebes, Pancsova, Nagybecskerek, Lugos stb.), s mindössze tizenkilenc olyan település volt, ahol a többségi nemzetiség mellett még két-két kisebbség számaránya külön-külön is 20% fölé emelkedett (Kókai S. 2002. 140. o.), azaz a három meghatározó nyelvet beszélők száma közel azonos volt (pl. Lugos, Nagyszentmiklós, Lippa, Orsova, Herkulesfürdő stb.). 4.b. Ugyancsak egyedi vonása a Bánságnak, hogy a falvak, városok többségének utcahálózata szabályos, mérnöki tervek szerint készült, de településhálózata is lényegesen eltér az Alföld más részeitől (Beluszky P. 2001. 25.o.). A tulajdonviszonyok kincsátri/kamarai/ birtok – messzemenően megszabták a településállomány és -hálózat rekonstrukciójának mikéntjét is. A Maros folyótól délre – az ismert történelmi okok miatt – nem jellemzőek a nagyhatárú mezővárosok a hozzájuk kapcsolódó tanyarendszerek, hanem 4
jobbára kisebb határú és kisebb népességű (2-5 ezer fő) középfalvakat hoztak létre, legtöbb esetben állami támogatással. A településhálózat elemeinek nagyság szerinti tagoltságát tekintve jól kirajzolódnak az ismert sajátosságok (2. sz. táblázat). 2. sz. táblázat A Bánát településeinek nagyság szerinti kategóriái (1910) 500 fő 500Vármegye T.szám alatt 1000 fő
10002000 fő
20005000 fő
5-10 ezer fő
44
Karánsebes 7638 Orsova 5538
KrassóSzörény 362
%
100
55
15,2
145
40,1
113
31,2
12,1
Temes
% Torontál
% Bánát %
225
14
56
81
66
100
6,2
24,9
36,0
29,3
0,05 Lippa 7854 fő Kevevára 7022 fő H.bányos 6836 fő T.gyarmat 5259 fő Újarad 5982 fő 0,2
1000020 ezer fő Lugos 19126 fő R.bánya 17368 fő S.anina 12323 fő 0,1
F.templom 10181 fő
0,05
213
9
23
67
94
15*
N.szentmiklós 10611 fő Zsombolya 10882 fő
100 800 100
4,2 78 9,7
10,8 224 28,0
31,5 261 32,6
44,1 204 25,5
9,1 22 2,75
0,1 6 0,75
20 ezer fő felett -
Temesvár 68471 fő Versecz 26941 fő
0,1 N.kikinda 26356 fő N.becskerek 25470 fő Pancsova 20201 fő 0,15 5 0,7
* Torontál v.m. 5000-10000 fő közötti települései: Aracs 9162 fő, Melencze 8935 fő, Mokrin 8830 fő, Törökbecse 7640 fő, Dolova 6905 fő, Révaújfalu 6597 fő, Kumán 6136 fő, Óbesenyő 5989 fő, Petre 5833 fő, Nagycsanád 5645 fő, Újozora 5581 fő, Karlova 5503 fő, Omlód 5344 fő, Perjámos 5336 fő, Torontál-vásárhely 5173 fő. A települések nagyság szerinti kategóriáit tekintve megállapítható, hogy az apró- és kisfalvak zöme Krassó-Szörény megyében található (66,3%), míg Torontál megye a közép- és nagyfalvak (75,6%) illetve az óriásfalvak (15 db) dominanciájával jellemezhető. Az első világháború előtti években e megyében két olyan községi jogállású település is volt (Nagyszentmiklós és Zsombolya), melyek népességszáma meghaladta a tízezer főt. Temes vármegye a legkiegyensúlyozottabb e tekintetben, enyhe dominanciával a középfalvak javára. 5
Nem elhanyagolható tény, hogy a Bánát 801 települése közül (Ada Kaleh nem szerepel a fenti táblázatban) mindössze 33 db volt ötezer főnél népesebb (4,1%), melyből 20 db Torontál, 8 db Temes vármegyében helyezkedett el. A települések nagyság szerinti tagoltságának torzulásait mutatja, hogy Krassó-Szörény megyében nincs 20 ezer főnél népesebb település, s Temes megyében mindössze Fehértemplom képviseli a 10-20 ezer fő közötti népességű településeket. Ilyen értelemben Torontál megye a legkiegyensúlyozottabb, több mint meglepő azonban, hogy Nagykikinda népesebb, mint a megyeszékhely. A másik problémakör – az 510 ezer fő közötti tizenöt település nagy része olyan telepes falu, amelyeknek nem volt központi funkciójuk – részletes elemzése már átvezet bennünket az urbanizáció bánáti sajátosságainak bemutatásához. 4. c. Az urbanizáció bánáti sajátosságait tekintve egyet kell értenünk Beluszky P. megfogalmazásával, mely szerint: „... Torontál és Temes vármegyékben közepes méretű településhatárokat jelöltek ki, s e keretek között „szabályos” településhálózat formálódott, közepes méretű falvak, s városi javakkal való ellátásuk céljából „nyugat-európai típusú” városok, ipari-kereskedelmi-igazgatási funkciókkal (pl. Arad és Temesvár)… A településállomány effajta újraéledése kizárta, hogy a Bánát az „alföldi utat” (kiemelés B.P.) járja…” (Beluszky P. 2001. 162. o.). Véleményünk szerint éppen ezek a vonások emelik ki a bánáti urbanizáció sajátosságait, azt a szabályosságot, amely eltér az Alföld többi részétől, s egyben lehetőséget nyújt a másságok megfogalmazására e téren is (Kókai S. 2003.). A XIX. század második felében, amikor a társadalmi-gazdasági fejlődésben a tőkés törvényszerűségek kerültek domináns helyzetbe, a bánáti urbanizáció szintje területenként differenciálódott és speciális területi hatások is érvényesültek. A 2. sz. táblázat adataiból kitűnik, hogy hiba lenne, ha csak a 10 ezer főnél népesebb településeket (11 db) tekintenénk városnak, ekkor a városlakók aránya mindössze 15,3% (247480 fő) lenne. Az Alföld „törzsterületétől” (kb. 44-45 ezer km2) eltérően az 5 ezer főnél népesebb települések (kivétel: Homokbálványos, Aracs, Dolova, Révújfalu, Kumán, Karlova, Omlód) nagy része, sőt a Krassó-szörényi szabadalmas bányavárosok (pl. Oraviczabánya 4051 fő, Dognácska 3417 fő, Boksánbánya 3362 fő stb.) egy része és a szintén ötezer fő alatti járásszékhelyek (pl. Új Moldova 3426 fő, Facsád 3316 fő, Teregova 3535 fő, Bozovics 4240 fő, Vinga 4702 fő, Temesrékas 4314 fő, Csákova 4399 fő, Detta 4197 fő, Törökkanizsa 4938 fő, Módos 4746 fő, Alubinár 4496 fő stb.) is rendelkeztek olyan központi funkciógazdagsággal, mely alapján városnak tekintettük, s vizsgálatba vonhattuk őket. A fentiek alapján több mint ötven településre kiterjedő elemzés eredményeként megállapíthatjuk, hogy 1870-1910 között a városi népesség száma mintegy százezer fővel gyarapodott (Kókai S. 2003. 147. o.), mindez azonban azt jelentette, hogy az 1870. évi 30%os értékről 1910-re 32.5%-ra nőtt a Bánát városi lakossága az össznépességből. Ez az érték megfelelt az országos átlagnak, de messze elmaradt az Alföld tipikusnak mondható magterületeitől (pl. Csongárd, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok megye 91-91 % ill. 76%-a stb.). Torontál vármegyében a kedvező változások, pozitív urbanizációs folyamatok mindössze 710 db településen éreztették hatásukat, melyek a bánáti városi átlag (27,3%) feletti növekedést produkáltak (pl. Törökkanizsa 48,3%, Nagykikinda 39,9%, Zsombolya 36,3%, Nagybecskerek 29,5% stb.), melynek eredménye, hogy a városi népesség aránya 35,4%-ról 35,9%-ra változott 1870-1910 között. Temes vármegyében Temesvár (31627 fő = 85,8%) és Versecz (5846 fő = 27,7%) mellett mindössze Detta (142 fő = 52,9%) és Temeskubin (2486 fő = 54,8%) esetében következett be a bánáti városi átlag feletti népességnövekedés. KrassóSzörény vármegyében tizenhárom olyan település volt (pl. Lugos, Karánsebes, Facsád, Bozovics, Resiczabánya stb.), amely a bánáti városi átlag feletti népességnövekedést indukált, melynek forrásai: természetes szaporodás, bányászat és vasipar fejlődése, kincstári telepítések, kedvező közlekedésföldrajzi helyzet. Nem véletlen, hogy a városi
6
népességnövekedés közel 85%-át (29413 fő) öt dinamikusan fejlődő központ (Resiczabánya 9870 fő = 131,6%, Lugos 7472 fő = 64,1%, Karánsebes 4126 fő =117,5%, Orosva 3983 fő =256,1%, Stájerlakanina 3962 fő = 47,4 %) adta. A népesedési folyamatok differenciái és sajátosságai azt eredményezték, hogy a kis mezővárosok egyre kevésbé tudtak megfelelni a bánáti térszerkezetben rájuk háruló feladatoknak, így érvényesülhetett a „gyorsuló idő – lassuló idő” kettőssége, amely a kisvárosokban a „megállt az idő” képzetét keltette. 4.d. A Bánát településhierarchiai és térszerkezeti sajátosságai, az Alföld más területeitől eltérő jellege épp abban tükröződnek, hogy „szabályos” mezővárosi hálózatot, szabályos vonzáskörzeteket és piackörzeteket hoztak létre, így ezek központjai nem csak saját népességük ellátására rendezkedtek be, hanem központi szerepkörrel is rendelkezetek elvileg. A XIX. század közepén három szabad királyi város (Temesvár, Versecz, Pancsova), kilenc bányaváros (pl. Szászkabánya, Csiklóbánya, Berzászkabánya, Ruszkabánya stb.) és negyvennyolc mezőváros (Torontálban 22 db, Temesben 15 db, Krassó-Szörényben 11 db) alkotta a városhálózat legfontosabb elemeit (1. sz. térkép). A központi funkciók mennyiségi és minőségi gyarapodása már ekkorra lehetővé tette a településhierarchiai kapcsolatok és szintek feltárását és a Bánát településhierarchiai vázlatának elkészítését (Kókai S. 2001. 114. o.).
1. sz. térkép A Bánát térszerkezeti vázlata a XIX. század közepén
7
A központok fejlődését befolyásoló tényezők részletes elemzése helyett fontosabbnak tartom, hogy a fenti hatvan település ténylegesen betöltötte-e azt a funkciót, amelyet központi szerepköre alapján kellett volna? Ha az 1871. évi ill. az 1876. évi változásokat tekintjük, a válaszunk egyértelmű: nem. Mindössze három törvényhatósági jogú város (Temesvár, Versecz, Pancsova) és hat rendezett tanácsú város (1887-től Lugos, Karánsebes, Fehértemplom, Vinga, 1901-ig, Nagybecskerek, Nagykikinda 1893-tól) maradt városi státuszban, a többi oppidum a községek közé került. Mindez erős túlzás, de tény, hogy a városi funkciók mennyisége és településen belüli városi szerepkörök súlya itt sem állt összhangban egymással, így „elméleti” vonzáskörzeteik is torzultak, elcsökevényesedtek a XIX. század végére. Nem volt lényeges különbség az egykori oppidumok és a falvak között, sőt a kiegyezés után ható társadalmi-gazdasági fejlődést befolyásoló tényezők hatására néhány falu (pl. Csene, Alubinár, Temeskubin, Teregova, Jám stb.) kedvezőbb pozícióba került a településhierarchiában és térszerkezetben. Nem véletlen, hogy az 1900-as évek elejére megfeleződött (30 db) a tényleges központi funkcióval rendelkező bánáti települések száma. A demográfiai robbanás, az urbanizáció felgyorsulása, a szakigazgatás kiépülése, a modern bank- és pénzügyi rendszer megteremtése, az oktatási-kulturális szerepkör bővülése mindezt kikényszerítette, s egyben növelte a szakadékot az egyes hierarchia szinteken belül és között. - A Bánát lakói számára három közel azonos fejlettségű (Temesvár, Szeged, Arad), de jellegében, társadalmában, gazdasági sajátosságaiban nagymértékben különböző (23 központi funkció vizsgálata alapján), elsőrendű központ állt rendelkezésre, a tényleges választási lehetőség azonban csak kevés település lakóinak adatott meg. - A másodrendű központok esetében 13 tényező vizsgálatából (pl. 20 ezer fő feletti népesség, királyi törvényszék központja, egészségügyi /kórház/ központ stb.) adódóan három teljes értékű (Nagybecskerek, Pancsova, Versecz) és két részleges (Nagykikinda, Lugos) központot tudtunk meghatározni (Kókai S. 2001. 120. o.). - A harmad- és negyedrendű központok esetében 10 központi funkciót (pl. járásközpont, adófelügyelőség, minimum két takarékpénztár, 10 ezer fő feletti népességszám stb.) vontunk be a vizsgálatokba, s eredményeként tíz harmadrendű (Fehértemplom, Karánsebes, Lippa, Nagyszentmiklós, Oravicza, Csakovár, Orsova, Törökbecse, Új-Arad, Zombolya) és tizennégy negyedrendű (Perjámos, Vinga, Facset, Törökkanizsa, Új-Pécs, Párdány, Módos, Detta, Buziásfürdő, Perlasz, Bogsánbánya, Resiczabánya, Stájerlakanina, Új-Moldova) központot tudtunk hierarchizálni. A századfordulóra elkészített településhierarchia és a hozzá kapcsolódó térszerkezeti gócpontok elhelyezkedését vizsgálva megállapítható, hogy Temesvártól 20-25 km-re sugarú körben kialakult egy belső periféria, míg 40-50 km sugarú félkörben találjuk a másodrendű dinamikus központokat, melyet stabil térszerkezeti kapcsolatokkal rendelkező szubcentrumokat kapcsoltak magukhoz, melyek egy része stagnáló-hanyatló népességszám és központi funkcióvesztés miatt külső perifériává vált (az egykori határőrvidék területe), mely halmozottan hátrányos helyzetű (országhatár- mentiség, Temesvár 80-90 km-re) homogén etnikai tömbben élő nemzetiségekkel jellemezhető. 5. A Bánát gazdasági-gazdálkodási sajátosságai A Bánát gazdasági fejlődését tekintve közismert tény, hogy a XVIII-XIX. századi fejlődés a történelmi Magyarország egyik legfejlettebb kultúrtájává alakította e régiót a XIXXX. század fordulójára. E folyamat egyik igen fontos szegmense – a bánáti sajátosságok egyik alappillére – a régió természetföldrajzi potenciáljának (pl. ásványkincsek, éghajlati és talajföldrajzi adottságok stb.) kiaknázása és a társadalom szolgálatába állítása. A Bánát dualizmuskori gazdasági viszonyaira messzemenő hatást gyakorolt az az agárkonjunktúra, amely az ipari forradalmak hatására bontakozott ki Európában a XIX. században. A
8
történelmi Magyarországon e folyamat kibontakozását elősegítette az örökös tartományokkal fennálló vámközösség, az agrártermékek emelkedő árai, az extenzív növekedés rendelkezésére álló tartalékterületek (árterek, legelők) bősége, a szállítási-feldolgozási feltételek megteremtése. A kiegyezés és a századforduló között a magyar búzatermelés két és félszeresére, a cukorrépa-termelés hatszorosára, a kukoricatermelés hétszeresére nőtt. A gabonakivitel az 1850-es 60-as években több mint ötszörösére növekedett, azaz a nemzetgazdaság fejlődése és az agrártermelés növekedése, tőkés átalakulása, technikai modernizációja szorosan összekapcsolódott. A hazai tőkeképződés legfontosabb forrása (az ún. eredeti tőkefelhalmozás), folyamata az agrártermeléshez és a mezőgazdasági termékek kereskedelméhez kapcsolódott. E folyamatokból és világméretű tendenciákból a Bánát sem maradt ki, sőt egyre intenzívebben bekapcsolódott, kedvező agroökológiai potenciálja kiemelten alkalmassá tette síksági és dombsági területeit a szántógazdálkodásra. Az 1865. évi és az 1895. évi adatokat feldolgozva és összehasonlítva (Kókai S. 2006) megállapítható, hogy a gazdálkodás jellege és a földhasznosítási típusok is markánsan megváltoztak. Torontál és Temes kedvező adottságú területein (76 település) már 1865-ben a szántógazdálkodás dominált (a szántók kiterjedése 75% feletti), s az 1. kat. holdra jutó jövedelem is 80-10 frt. között változott. A csoportba tartozó települések 2/3-a (51 db) az ún. Haide területén helyezkedett el. Nem elhanyagolható tény, hogy a szántó 50-75% közötti arányával további 157 db településen találkoztunk, Torontál és Temes megyében (Krassó-Szörény megyében 5 települése 75 % feletti, 23 településen 50-75 % közötti volt a szántó aránya), úgy, hogy csak 605 település adatait dolgozhattuk fel, a Határőrvidék adatai ugyanis ekkor még hiányoznak. Szántó dominancia (50% felett) jellemzett tehát 261 bánáti települést, s itt helyezkedett el a Bánát szántóinak több mint 2/3-a, a gyepterületek fele, s a jövedelemviszonyokat tekintve az átlag (4,35 frt) feletti értékkel rendelkezők 95%-a. Temesben (50,4%) és Torontálban (61,1%) már 1865-ben is lényegesen magasabb a szántó kiterjedése, amint az országos átlag (40,4%). A XIX. század végére (1895) a Bánát mezőgazdasági súlya, szerepe, földhasznosítási formái, ha nem is alapjaiban, de jelentős mértékben átstruktúrálódtak. Az összehasonlítás érdekében a Határőrvidék nélküli Bánátot tekintve, megállapítható, hogy a szántó kiterjedése mintegy négyszázezer kat. holddal nőtt, melynek eredményeként 185 településen (Torontálban 97 db, Temesben 62 db) 75% feletti a szántó aránya, míg az 50-75% közöttiek száma: 179 település. A Bánát 801 települését figyelembe véve 422 településen emelkedett 50% fölé a szántó aránya, úgy, hogy Torontál vármegyében 50% alatti szántóterülettel mindössze 12 település, Temes vármegyében 48 település rendelkezett 1895-ben, melynek eredménye, hogy Torontál 76%-a, Temes 66,1%-a, Krassó-Szörény 33,1%-a szántó területté vált, meghaladva az országos átlagot: 44,1%. Ezek alapján adhatta a Bánát az ország gabonatermelésének 20%-át, kukoricatermelésének 25%-át. Az egyoldalúság elkerülése érdekében meg kívánom jegyezni, hogy Krassó-Szörény vármegye művelésági megoszlásában kiemelkedő jelentőségű az erdő (984696 kat. hold = 51,3%), mely a korán kibontakozó montánipar alapját biztosította. A Bánát területén az agrárium egyre inkább üzletet jelentett, melynek hasznát a régió bank- és pénzügyi központjaiban helyzeték el, melynek eredménye, hogy a történelmi Magyarország legsűrűbb és legtőkeerősebb bank- és takarékpénztári hálózata alakult ki (Kókai S. 2002). A magyarországi pénzintézetek 1909. évi főkimutatásait elemezve, egyrészt megállapíthattuk a pénzintézetek számát (Torontál vármegyében 94 db, Temes vármegyében 78 db, KrassóSzörény vármegyében 40 db), másrészt tőkeerejüket. A Bánát 217 pénzintézete (a történelmi Magyarországon 4800 pénzintézet működött 1909-ben) 117 településen összpontosult. A pénzügyi központok hierarhizálását tőkeerejük (vagyonuk) alapján készítettük el.
9
Temesvár pénzintézeteinek (17db) vagyona országos viszonylatban a harmadik (Budapest és Arad után), mintegy 120 millió korona, a pénz- és hitelügyből élők számát tekintve (460 fő) pedig csak Budapest (9689 fő) előzte meg. Gál Z. (1997) jelentőségtöbblet számítása alapján is az Alföld harmadik legerősebb pénzügyi centruma volt. A másodrendű pénzügyi központok (Versecz, Pancsova, Fehértemplom, Lugos, Nagybecskerek, Karánsebes, Nagykikinda, Zsombolya) is jelentős pénzintézeti vagyont (6-25 millió korona között), 4-8 pénzintézetet és jelentős hintrlandot tudhattak magukénak. A harmadrendű pénzügyi központok (38 db) általában 2-3 pénzintézettel,s 3-5 millió korona közötti vagyonnal rendelkeztek. A járásszékhelyeken túlmenően olyan települések is ide kerültek, mint Szászkabánya, Mehádia, Német-Sztamora, Temeshidegkút, Temesgyarmat, Varjas, Német-Csanád, Nagyősz stb. jelezve a bánáti németek e tekintetben kiemelkedő és sajátos szerepét. A Bánát gazdasági-gazdálkodási sajátosságai (pl. tanyás gazdálkodás hiánya ill. alárendelt szerepe, sűrű vasúthálózat kiépítése, modern gyáripar kialakulása, a modern kereskedelem alapjainak megteremtése, Temesvár kereskedői közvetítették a Bánát mezőgazdasági termékeinek 70%-át, a fűszerkereskedelme a legjelentősebb, állatvásárai a legforgalmasabbak stb.) tovább részletezhetőek, az eddigiek alapján is megállapítható azonban, hogy sajátos, önálló régiója a Kárpát-medencének, s jól elkülönült, mind az Alföldtől, mind a Délvidék és Erdély más régióitól, melyre a Trianonban megrajzolt új határok a térskizofréniát és a gazdasági ellehetetlenülést hozták, napjainkig megoldatlan, halmozottan hátrányos helyzetű, határmenti perifériákat alkotva. Felhasznált irodalom Becsei J. (szerk.): A magyar társadalomföldrajzi kutatás gondolatvilága. Szeged, 2002. p. 384. Beluszky P. (2001): A Nagyalföld történeti földrajza. Dialóg-Campus. Pécs-Bp., p. 234. Beluszly P. (2000): Egy fél siker hét stációja, avagy a modernizáció regionális különbségei a századelő Magyarországán. In: Alföld és Nagyvilág (szerk.: Dövényi Z.) MTA FKI, Budapest Gál Z. (1997): A magyarországi városhálózat pénzintézeti funkciói a századfordulón. Pécs Gulyás L. (2005): Két régió – Felvidék és Vajdaság – sorsa az Osztrák-Magyar-Moncarchiától napjainkig. Hazai Térségfejlesztő Rt. p. 233. Kókai S. (2001): A Bánát településhierarchiai jellemzői és sajátosságai a XIX. század második felében. In: Természettudományi Közlemények 1. szám Nyíregyháza, pp. 109-124. Kókai S. (2002): A Bánát népességföldrajzi jellemzői és etnikai térszerkezeti sajátosságai a XX. század elején (1910). In: Természettudományi Közlemények 2. szám Nyíregyháza, pp. 168-180. Kókai S. (2002): A bank- és pénzügyi élet fejlődése a Bánátban 1845-1914 között. In: MTA Szabolcs-SzatmárBereg megyei Tudományos Testületének X. Jubileumi Tudományos Ülése. Nyíregyháza, pp. 192-204. Kókai S. (2003): Adalékok az urbanizációs folyamat bánáti sajátosságaihoz 1850-1910 között. In: Természettudományi Közlemények 3. szám Nyíregyháza, pp. 145-164. Kókai S. (2006): A Bánát mezőgazdasági térszerkezete a XIX. század második felében (megjelenés alatt) Nagy I. – Kugler J. (szerk.): Lehet-e három arca e tájnak? MTA RKK. Békéscsaba-Pécs, 2004. p. 286. Nemes-Nagy J. (1997): Régió, regionalizmus. Educatió VI. pp. 3-10. Papp-N. – Tóth J. (1999): A regionális fejlődés elméleti kérdései a Kárpát-medencében. Limes 1999/3-4. szám pp. 135. Süli-Zakar I. (1997): Régiók a földrajzi térben. Comitatus VII. pp. 3-4. Tímár J. (szerk.): Az „alföldi út” kérdőjelei. MTA RKK ATI. Békéscsaba. p. 320. Tóth J. (1997): Régiók a Kárpát-medencében. In: Papp N. – Tóth J. (szerk.): Európa politikai földrajza. JPTE TTK University Press, Pécs
10
