A SZAKIGAZGATÁS HELYE A KÖZIGAZGATÁSI JOGBAN
Fő témakörök: 1.1.
Állami célok, funkciók, feladatok
1.2.
A szakigazgatási szervek
1.1.
Állami célok, funkciók, feladatok
A szakigazgatási szervek tevékenységének tárgyalása előtt, egy rövid elméleti megalapozás keretében ismerkedjünk meg vázlatosan a közigazgatási szervek feladataival, illetve az azokat meghatározó tényezőkkel. Bár a közigazgatás feladatait egy adott államban - formailag - minden esetben a konkrét jogszabályok határozzák meg, de a feladatok – elméleti megközelítésben – mindenkor az állami funkciók által meghatározottak. Az egész állami tevékenység meghatározó tényezőinek az állami célokat tekinthetjük, az állami funkciók pedig azt fejezik ki, hogy az adott állam hogyan viszonyul a társadalomhoz, azaz melyek azok a területek, amelyeknél az állami tevékenység elengedhetetlen a társadalom fennmaradása szempontjából. Az állami feladatok az állami szervek rendeltetését jelentik, mégpedig az állami funkciók érvényesülése érdekében. Ezek a feladatok az állami szférában többnyire szervezetek létrehozását és működtetését jelentik. Az államszervek egyik típusát a közigazgatási szervek testesítik meg. Az állami funkciókat elsődlegesen belső és külső funkciókra oszthatjuk, amelyek további részfunkciókra oszthatók. A belső funkciók közé soroljuk a gazdasági funkciót (amelynek keretében az állam – részben mint a közhatalom birtokosa, részben pedig mint tulajdonos – biztosítja a gazdasági célok megvalósítását), a művelődési funkciót (amelynek során az állam az oktatás, a művészetek, a tudomány területén intézmény-fenntartói, irányító és felügyeleti tevékenységet fejt ki), a szociális és egészségügyi funkció (amelynek keretében az állam a lakosság egészségének védelméről és szociális biztonságáról gondoskodik), valamint a belső védelmi funkció (amelynek során az állam a jogrend fenntartására törekszik). A külső funkciók közé soroljuk a külső védelmi funkciót (amelynek keretében az állam a saját szuverenitásának megóvása érdekében, az ezt veszélyeztető támadásokkal szemben védekezik), valamint ide sorolható a nemzetközi kapcsolatok szervezése (amelynek során az állam nemzetközi szervezetekkel és más államokkal való együttműködését szervezi meg). Az itt ismertetett csoportosítás alapulvételével a közigazgatási feladatokat az alábbi feladatkörökre és feladatcsoportokra oszthatjuk. Gazdaságszervező feladatkör: az egyik feladatcsoporton belül – közhatalmi gazdaságszervező feladatcsoport – a közigazgatási szervek egyrészt normatív módon határozzák meg a gazdasági környezetet és a tevékenységek korlátait, másrészt pedig
a hatósági jogalkalmazói feladatok ellátásával befolyásolják a gazdálkodási tevékenységet. A tulajdonosi gazdaságszervező feladatcsoporton belül a közigazgatási szervek a feladataikat az állami vagyon közérdekű hasznosítása céljából látják el, pl. működtetik az állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteket, értékesítik az állami vagyont, állami nagyberuházásokat valósítanak meg. Kulturális feladatkör: e feladatkörükben a közigazgatási szervek elsősorban oktatási, tudományos, kulturális feladatokat ellátó intézményeket hoznak létre, azokat anyagi eszközökkel támogatják és irányítják a tevékenységüket. Egészségügyi és szociális feladatkör: a közigazgatási szervek létrehozzák az intézményi hálózatot, biztosítják a működés feltételeit, ellátják a szakmai felügyeletet és esetenként hatósági jogalkalmazói tevékenységet is végeznek. Belső védelmi és rendészeti feladatkör: e feladatkörükben a közigazgatási szervek a közrend és a közbiztonság megteremtésének, továbbá a katasztrófák elleni védelemnek a feladatait látják el, továbbá biztosítják az államhatár őrizetét. Külső védelmi feladatkör: e feladatkör végzése során a közigazgatási szervek az állam területének és szuverenitásának sérthetetlenségét biztosítják a külső támadásokkal szemben. Külgazdasági és külpolitikai feladatkörükben a közigazgatási szervek az államközi kapcsolatok fejlesztését, a nemzetközi szervezetekhez való tartozásból fakadó kötelezettségeiket látják el, továbbá megteremtik a nemzetközi gazdasági együttműködés lehetőségeit. 1.2.
A szakigazgatási szervek
Hatásköri oldalról vizsgálva a fentebb felsorolt feladatkörökben eljáró közigazgatási szerveket arra a következtetésre juthatunk, hogy alapvetően két nagy csoportba sorolhatjuk ezeket, az általános hatáskörű és a különös hatáskörű szervek csoportjába. Előbbibe azok a közigazgatási szervek sorolandók, amelyek egy adott földrajzi területen – az illetékességi területükön – általános hatáskörrel jogosultak eljárni, azaz a hatáskörük nem korlátozódik egy-egy közigazgatási szakterületre, hanem minden ügytípusban jogosultak eljárni. Az ilyen szervek létrehozásának indokaként azt hozhatjuk fel, hogy biztosítani kell az összhangot, ezért megfelelő rálátással kell ezeknek a szerveknek rendelkezni ahhoz, hogy a stratégiai célkitűzések megvalósítást biztosítani tudják. Ilyen szerv pl. a Kormány, de ide sorolhatjuk – némi megszorítással ugyan – az önkormányzatokat is. Bármely állam közigazgatási szervezetrendszerét vizsgálhatjuk, biztosan állíthatjuk, hogy általános hatáskörű közigazgatási szerveket mindegyikben találhatunk. Ugyancsak találunk különös hatáskörű szerveket is. Ezek a szervek az illetékességi területükön csak egy meghatározott szakfeladatot látnak el, a tevékenységük csak erre a feladatra korlátozódik. Az ilyen szervek létrehozásának az
indoka abban keresendő, hogy a minőségi munkamegosztás fejlődése során olyan fokú specializáció következett be, amelyek azt eredményezték, hogy az ilyen, különös hatáskörű szervek koncentrálják az adott szakterület legjobb szakembereit, és ezzel lehetőséget biztosítanak magas szakmai színvonal kialakítására. A minőségi munkamegosztás eredményeképp minden államban - már viszonylag korán kialakultak az igazságügyi, a honvédelmi, a belügyi és a külügyi igazgatást végző különös hatáskörű, más szóval szakigazgatási szervek. A szakigazgatási szerveken belül további csoportosítást végezhetünk aszerint, hogy ágazati, vagy funkcionális tevékenységet lát el a szakigazgatási szerv. Az ágazati tevékenység – mint az elnevezése is mutatja – a közigazgatás egy-egy ágazatát pl. környezetvédelem, állategészségügy, hírközlés, stb. látja el, míg a funkcionális tevékenységek közé azokat a tevékenységet soroljuk, amelyek minden szervnél megtalálhatóak, pl. pénzügy, informatika, humán erőforrás, stb. A hatályos magyar jogot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szakigazgatást végző szervek száma rendkívül nagy, a tevékenységük átfogja szinte az egész közigazgatást. A szakigazgatási szervek feladataira vonatkozó joganyag hatalmas mérete miatt az egyes szakterületekre vonatkozó ismeretek egy részét a jelen jegyzet keretei között három nagy témakörben tárgyaljuk. Az első témakör a védelmi igazgatás egyes területeit tartalmazza, ez magába foglalja a honvédelmi és a rendészeti igazgatást, valamint a nyilvántartásokra vonatkozó ismereteket. A második témakörbe a területi-műszaki igazgatással kapcsolatos ismeretek tartoznak, ide soroljuk a területfejlesztési és az építésügyi igazgatást, valamint a kisajátítással kapcsolatos tudnivalókat. A harmadik témakör a humán igazgatás témaköre, ide tartoznak az egészségügyi és a kulturális igazgatás, az oktatás igazgatása, valamint a gyermekek védelmével kapcsolatos ismeretek.
2. A HONVÉDELMI IGAZGATÁS Fő témakörök: 2.1.
Általános tudnivalók, a honvédelmi igazgatás fogalma
2.2.
A honvédelem igazgatása és irányítása
2.3.
A Magyar Honvédség
2.4.
A katonák szolgálati viszonyának sajátosságai
2.5.
A honvédelmi kötelezettségek
2.6.
Rendkívüli intézkedések
2.1.
Általános tudnivalók, a honvédelmi igazgatás fogalma
Az állam külső funkcióinak leglényegesebb funkciója a külső védelmi funkció, amely elsősorban más államok beavatkozásával, fegyveres támadásával szembeni hatékony védelmi rendszer kiépítését és az ezzel kapcsolatos feladatok ellátásának kötelezettségét eredményezi. Egy államnak mindig kiemelkedő hangsúlyt kellett – és kell ma is – fektetnie arra, hogy a saját biztonságát, a függetlenségét (szuverenitását) szükség esetén akár fegyveres erő alkalmazásával is biztosítani tudja. Egy modern állam állampolgárainak a biztonságát több intézményrendszer is hivatott biztosítani, de ezek közül, álláspontunk szerint a legfontosabb a katonai védelem. Ismert, hogy az elsőként kialakult, „klasszikus” 5 minisztérium egyike volt a honvédelmi tárca, és biztosan állíthatjuk, hogy minden létező államban miniszteriális szintű a honvédelem (vagy más terminológia szerint a hadügy) irányítása. Azt is leszögezhetjük, hogy a honvédelemnek és a mindenkori politikai erőknek nagyon szoros volt a kapcsolata. A diktatúrák számára mindig a hadsereg jelentette – és jelenti ma is – a legfőbb támaszt, de az ilyen típusú berendezkedésnél nagy veszélyt rejthet magában a túlzottan fontossá vált hadsereg. Több államban előfordult már, hogy katonai hatalomátvétel történt, a hadsereg vezetői katonai puccs során magukhoz ragadták a hatalmat, és vették át a kormányzást, vagy ha ez utóbbira nem is került sor, de a hadsereg magatartása – a folyamatokba történő esetleges beavatkozása, vagy éppen a be nem avatkozása – döntő jelentőségűnek bizonyult. A mindenkori hatalom számára tehát alapvető fontosságú, hogy a hadsereg irányítása kontroll alatt legyen, a működése pedig kiszámítható és átlátható legyen. Magyarország első kormányában is volt már hadügyminiszter, és ezt a posztot egészen a rendszerváltásig – ritka kivételtől eltekintve - mindig katonák töltötték be (az igazsághoz tartozik, hogy olyan „katona” is akadt, aki sorkatonai szolgálatot sem teljesített, a tiszti rendfokozatát pedig néhány hónapos „gyorstalpaló” tanfolyam
abszolválása során szerezte, de a politikai megbízhatósága minden bizonnyal pótolta az ilyen jellegű ismereteket). A hadseregért felelős miniszter (az elnevezése az idők során hadügyminiszter, honvédelmi miniszter, továbbá hadügyi népbiztos is volt) minden esetben, csak politikai értelemben vett irányítónak volt tekinthető. A katonaiszakmai kérdésekben a tényleges hatalmat a mindenkori vezérkari főnök gyakorolta. A második világháború után a honvédelem államigazgatási irányítása és a hadsereg főparancsnoki tisztsége hosszú évtizedeken át szorosan összekapcsolódott azáltal, hogy a honvédelmi miniszter egyben a (nép)hadsereg főparancsnoka is volt. E tisztségek akkor váltak külön, amikor felmerült a hadsereg fölötti civil irányítás szükségességének az igénye. Ez az időpont is a rendszerváltás idejére tehető. A katonai vezetési és a közigazgatási funkciók szétválasztásának másik indoka az volt, hogy az új struktúra – legalábbis elméletileg - hatékonyabb feladatmegosztást tesz lehetővé. A hadsereggel kapcsolatos irányítási és vezetési feladatok, valamint hatáskörök telepítése azonban nehéz feladatnak bizonyult napjaink jogalkotóinak számára. Több alkotmánybírósági határozat is foglalkozott a honvédség főparancsnoki tisztségével, a köztársasági elnök jogkörével. A jelen napjainkban is hatályos szabályokat a következő alpontokban fogjuk részletesen ismertetni. Mindezek ismeretében a honvédelmi igazgatás fogalmát legáltalánosabb értelemben a következőképpen adhatjuk meg: alapvetően állami szervek által, az állam – döntően külső - védelmi feladatainak megvalósítása érdekében végzett végrehajtó-rendelkező tevékenység. 2.2.
A honvédelem igazgatása és irányítása
A honvédelem irányítását más szervek és személyek végzik békeidőben és más szervek és személyek rendkívüli állapot idején. Békeidőben az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány, a honvédelemért felelős miniszter, valamint egyes honvédelmi feladatok végrehajtásának irányítására a feladat-és hatáskörének megfelelően az illetékes miniszter (ez a jelen sorok megírásának idején hatályos jogszabályok szerint rendesen a közigazgatási és igazságügyi, valamint a belügyminisztert jelenti) jogosult. A következőkben tekintsük át e szerveknek a honvédelem irányításával kapcsolatos jogosítványait. Az Országgyűlés megállapítja a védelem-és biztonságpolitika alapelveit, valamint az azokban előírt feladatok végrehajtásának főbb irányait és feltételeit. Megállapítja a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányait, a Magyar Honvédség részletes bontású létszámát, a fejlesztés főbb haditechnikai eszközeit, és az éves költségvetési törvényben biztosítja az anyagi forrásokat, továbbá az Országgyűlés megelőző védelmi helyzetben dönt a hadkötelezettség bevezetéséről. A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére jóváhagyja az ország fegyveres védelmének tervét, a honvédelemért felelős miniszter javaslatára kinevezi és felmenti a Honvéd Vezérkar főnökét, dönt a Magyar Honvédség tábornokainak kinevezéséről és előléptetéséről, szolgálatból történő elbocsátásáról, nyugállományba
helyezéséről, fegyelmi fenyítésükként pedig a szolgálati viszony megszüntetéséről és lefokozásáról. A Kormány az ország védelmi felkészültségének biztosítása céljából dönt a nemzetközi szerződésen alapuló katonai kötelezettségek teljesítéséről, összehangolja azok kormányzati megvalósítását, gondoskodik a szövetségi kötelezettségből eredő védelmi tervezési feladatok elvégzéséről, meghatározza a nemzetgazdaság felkészítésével kapcsolatos követelményeket, az ország védelmi célú tartalékait, a hadiipari kapacitását, dönt a gazdaság mozgósításáról, meghatározza a polgári védelmi felkészítés feladatait, dönt a Magyar Honvédség készenléte fokozásának elrendeléséről, meghatározza és összehangolja a honvédelemben közreműködő szervek honvédelmi feladatait, összehangolja a miniszterek és a központi államigazgatási szervek honvédelmi tevékenységét, gondoskodik a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működésének feltételeiről. A Kormány meghatározza a Magyar Honvédség felső szintű irányításának és vezetésének rendjére vonatkozó szabályokat, az ország területének hadműveleti előkészítésére vonatkozó feladatokat, megelőző védelmi helyzetben az alkotmányos rend, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonsága, a közrend és a közbiztonság védelme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket. A Kormány megtervezi a Magyar Honvédség fenntartásának és fejlesztésének költségeit, a honvédelmi felkészítéssel kapcsolatos költségeket, valamint gondoskodik a jóváhagyott költségvetési átcsoportosítások végrehajtásáról. A Kormány nevében a miniszterelnök, vagy az általa megbízott miniszter évente köteles beszámolni az Országgyűlésnek a honvédelmi politika megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről és állapotáról. A honvédelemért felelős miniszter felelős a honvédelemmel kapcsolatos kormányzati döntések előkészítéséért, felelősséggel tartozik a központi közigazgatási feladatok ellátásáért, valamint a Magyar Honvédség rendeltetésszerű, szakszerű és jogszerű működését meghatározó döntések meghozataláért, illetve e döntések végrehajtásának irányításáért. Ennek során gyakorolja az ezzel összefüggő jogokat, amelyeket az Alkotmány, vagy más törvények nem utalnak más szerv, vagy személy hatáskörébe. A honvédelem ágazati irányításának körében kidolgozza a nemzeti katonai stratégiát, ellen jegyzi az ország fegyveres védelmének tervét, előkészíti a Kormány számára a lakosságnak, a közigazgatásnak az ország külső támadás elleni fegyveres védelmére történő felkészítésére vonatkozó döntéseket, összehangolja a honvédelemben résztvevő szervek honvédelmi feladatokra való felkészítését, a haderőfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységet, meghatározza a centrális alárendeltségű közigazgatási és a helyi védelmi igazgatási szervek honvédelmi igazgatási feladatait és felügyeli tevékenységüket, előkészíti a honvédelemmel kapcsolatos jogszabályok és határozatok tervezeteit, ellátja a katonai felsőoktatási intézmény felügyeletét. Az illetékes miniszter vagy kormányhivatal vezetője irányítja az alárendelt vagy a felügyelete alá tartozó szervek és a szakágazatok honvédelemmel kapcsolatos tevékenységét, az irányítása alá tartozó szervek és a helyi védelmi igazgatási szervek együttműködésének rendjét.
A fentebb felsorolt központi szerveken túl a területi és helyi igazgatási szervek is részt vesznek a honvédelmi igazgatásban. Ezek a következők: a megyei (fővárosi) honvédelmi bizottságok, a helyi védelmi bizottságok, a polgármesterek és a katonai igazgatás területi szervei. A megyei védelmi bizottságok centrális alárendeltségben működő közigazgatási szervek, amelyek az illetékességi területeiken ellátják a honvédelmi felkészítéssel kapcsolatos feladatokat. Irányításukat a Kormány közvetlenül, vagy az illetékes miniszter útján látja el. A megyei védelmi bizottság elnöke a mindenkori megyei közgyűlés elnöke, tagjai a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének vezetője, a megyei főjegyző, a megyei jogú város(ok) polgármestere(i), az illetékes hadkiegészítő parancsnokság vezetője, a megyei rendőrfőkapitány, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, az egészségügyi államigazgatási szerv képviselője, az illetékes vízügyi szerv képviselője és a megyei védelmi bizottság titkára. A megyei védelmi bizottság testületi szervként működik, a szervezeti és működési szabályzatát maga állapítja meg. A megyei védelmi bizottság a honvédelmi igazgatási jogkörében irányítja a helyi védelmi bizottságokat, irányítja a polgármesterek honvédelmi tevékenységét, kijelöli a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek számára szükséges ingatlanokat, és erről a polgármestereket értesíti. A honvédelmi feladatok ellátása érdekében a megyei önkormányzati hivatal minden köztisztviselője, közalkalmazottja és munkavállalója korlátozás nélküli, rendkívüli túlmunkára kötelezhető. A helyi védelmi bizottságok a fővárosi kerületekben, a megyei jogú városokban és a megyei védelmi bizottságok által kijelölt városokban működnek. Illetékességi területük megállapítása a kistérségi igazgatás rendszerének figyelembe vételével történik. A helyi védelmi bizottság testületi szervként működik, elnöke a fővárosi kerület, a megyei jogú város, a város polgármestere, tagjai a jegyző, a honvédelmi körzethez tartozó polgármesterek által maguk közül választott egyik polgármester, a rendvédelmi szervek és a centrális alárendeltségű közigazgatási szervek honvédelmi körzet szerint illetékes vezetői. A helyi védelmi bizottság centrális alárendeltségben működő közigazgatási szerv, amely a honvédelmi körzetben irányítja és összehangolja a Magyar Honvédség hadkiegészítésével összefüggő közigazgatási feladatok előkészítését, közreműködik a honvédelmi körzetben működő szervek honvédelmi feladatainak irányításában, közreműködik a rendkívüli intézkedésekből eredő feladatok végrehajtásában, mind békeidőben, mind pedig megelőző védelmi helyzet, illetve rendkívüli állapot idején szervezi és összehangolja a lakosság polgári védelmével és ellátásával kapcsolatos feladatokat. A polgármesterek az illetékességi területeiken ellátják a honvédelmi felkészítéssel kapcsolatos feladatokat, irányítják és összehangolják azok végrehajtását. A polgármesterek összehangolják a honvédelemben közreműködő települési szervek tevékenységét, mind békeidőben, mind pedig megelőző védelmi helyzetben, valamint rendkívüli állapot idején irányítják a hatáskörükbe utalt polgári védelmi feladatok ellátását. Fentiek teljesítése érdekében a polgármesterek az állampolgártól, illetve az adattal rendelkező szervtől vagy hatóságtól személyes, valamint egyéb adatot kérhetnek, amelynek térítésmentes szolgáltatása nem tagadható meg.
A katonai igazgatás területi szervei a hadkiegészítő parancsnokságok, amelyek a Honvéd Vezérkar főnökének szolgálati alárendeltségében működnek. Meg kell jegyeznünk, hogy a katonai igazgatás és a honvédelmi igazgatás eltérő jelentésű fogalmak, a katonai igazgatás ugyanis a honvédelmi igazgatáson belül helyezkedik el, megkülönböztetve ily módon a honvédelmi igazgatásban a polgári (nem katonai) szervek által végzett igazgatási tevékenységet. A hadkiegészítő parancsnokságok az illetékességi területeiken a következő feladatokat látják el: toborzás útján kiegészítik a Magyar Honvédség állományát, megelőző védelmi helyzetben, és rendkívüli állapot idején hadkötelesekkel egészítik ki a Magyar Honvédség létszámát, segítik a védelmi igazgatási szervek tevékenységét, ellátják a hadkötelesek és a Magyar Honvédség nyugállományú tagjainak érdekvédelmét. Rendkívüli állapot idején a honvédelem központi irányítása az Országgyűlés és a Honvédelmi Tanács hatáskörébe tartozik az alábbiak szerint. A Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején a Magyar Köztársaság honvédelmének és a Magyar Honvédségnek a legfelsőbb irányítója. A Honvédelmi Tanács irányítja a Magyar Honvédség és az ország fegyveres védelmében résztvevő szervek védelmi tevékenységét, a védelmi igazgatás működését, a védelem anyagi szükségleteinek kielégítését, a közrend, a közbiztonság és a belső rend védelmét. A Honvédelmi Tanács meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit, a békeszerződés kivételével megköti a nemzetközi szerződéseket, feloszlatja az Alkotmánnyal vagy a Honvédelmi Tanács rendeletével ellentétesen működő önkormányzati képviselőtestületet, meghatározza a közigazgatás területszervezésének rendkívüli rendszerét, és közkegyelmet gyakorol. A fentieken túlmenően a Honvédelmi Tanács hatáskörébe tartoznak mindazok a jogok, amelyek gyakorlásában az Országgyűlés akadályoztatva van. A Honvédelmi Tanács tagjai a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselő csoportjainak vezetői (frakcióvezetők), a miniszterelnök, a miniszterek és a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. A Honvédelmi Tanács a hatáskörét - az elnök vezetésével - testületként gyakorolja. Döntéseit zárt ülésen hozza, akkor határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A tagokat akkor is csak egy szavazat illeti meg, ha az általuk betöltött tisztségek alapján több funkció gyakorlására jogosultak, vagy mást is helyettesítenek. A Honvédelmi Tanács döntését az Országgyűlés, valamint saját elnöke és tagja is kezdeményezheti. A döntéseket – amelyeket a köztársasági elnök és a miniszterelnök ír alá – az országosan működő rádiók, televíziók adásaiban, a napilapokban térítésmentesen közzé kell tenni. A Honvédelmi Tanács rendeletet is alkothat, ezt a Magyar Közlönyben kell közzétenni. 2.3.
A Magyar Honvédség
A Magyar Honvédség polgári irányítás alatt álló, függelmi rendszerben működő és centrálisan vezetett fegyveres állami szervezet, békében az önkéntességen, megelőző védelmi helyzetben és rendkívüli állapotban az önkéntességen és az
általános hadkötelezettségen alapuló haderő. A Magyar Honvédség feladata a Magyar Köztársaság függetlenségének, területének, légterének, lakosságának és anyagi javainak külső támadással szembeni fegyveres védelme, a szövetségi és nemzetközi szerződésből eredő katonai kötelezettségek teljesítése, a honvédelem szempontjából fokozott védelmet igénylő létesítmények őrzése és védelme, hozzájárulás a katasztrófavédelmi feladatok megoldásához, részvétel az állami protokolláris feladatok teljesítésében. A szervezeti felépítés vonatkozásában a jogszabály akként rendelkezik, hogy azokat a békének és a háborús működési rendnek is megfelelően úgy kell kialakítani, hogy azok képesek legyenek a meghatározott feladatok végrehajtására. A Magyar Honvédség szervezetei közül a hadrendbe a katonai, a hadrenden kívüli szervezetek csoportjába pedig az egyéb szervezetek tartoznak. A honvédségi szervezetek felépítésének alapvető követelményeit a Kormány határozza meg, a honvédségi szervezetek alapítására és megszüntetésére a honvédelemért felelős miniszter jogosult. A Magyar Honvédség személyi állománya tényleges szolgálatot teljesítő katonákból, köztisztviselőkből, közalkalmazottakból és a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból, hadkiegészítési állománya önkéntes tartalékosokból, kiképzett és kiképzetlen potenciális hadkötelesekből, valamint megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején – a hadkötelezettség bevezetése után – hadkötelesekből áll. A tényleges katonai állományba tartoznak a hivatásos katonák, a szerződéses katonák, a szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák, a katonai felsőoktatási intézmény honvédségi ösztöndíjas, valamint szakképzésben részt vevő hallgatói, a katonai középfokú oktatási intézmény hallgatói, valamint megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején - a hadkötelezettség bevezetése után – a hadköteles katonák. A katonák a szolgálatukat a Magyar Honvédségnél sajátos függelmi rendszerben teljesítik. Azt a katonát, akinek joga vagy kötelessége más katonák tevékenységének az irányítása elöljárónak, vagy felettesnek nevezik, azt a katonát pedig, akire ez a jogkör kiterjed, alárendeltnek. A Magyar Honvédséget békeidőben az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány és a honvédelemért felelős miniszter irányítja, míg rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács. A honvédelemért felelős miniszter az Országgyűlés és a Kormány döntései szerint irányítja és vezeti a Magyar Honvédséget. (Nem minden kritikai él nélkül kívánjuk megjegyezni, hogy ez a jogalkotó döntés – miszerint ugyanaz a személy ugyanazt a szervezetet egyszerre irányítja és vezeti – homlokegyenest ellentétes az igazgatástudományban már több évtizede kikristályosodott állásponttal, miszerint az irányítás mindig az irányított szervezeten kívülről történik. A gyakorlatban ez a megfogalmazás, valamint a csak a honvédelemről szóló törvényben használatos kifejezés, a „szakirányítás” jogalkotói és dogmatikai kidolgozatlansága a gyakorlatban számos problémát vet fel.) A továbbiakban az irányítás és a vezetés során kulcsfontosságú hatáskörökkel
rendelkező honvédelemért felelős miniszter, valamint a vezérkari főnök feladat- és hatásköreiből ismertetünk néhányat. A honvédelemért felelős miniszter – egyebek mellett – megállapítja a Magyar Honvédség vezetési szintjeit, szakirányítási és vezetési rendjét, szabályozza az ország területének a légvédelmi készenléti erőkkel való oltalmazásának rendjét, szabályozza a felkészítés és a kiképzés rendjét, intézkedik annak végrehajtására, dönt a Magyar Honvédség létszámára, szervezetére, felszerelésére vonatkozó javaslatok elfogadásáról és előterjesztéséről, megállapítja a nemzetközi szerződésekből eredő katonai kötelezettségeket, intézkedik azok végrehajtására, meghatározza a Magyar Honvédség vagyongazdálkodására vonatkozó szabályokat és intézkedik azok végrehajtására, szabályozza a személyi állomány élet-, szolgálati és munkakörülményeinek feltételeit, meghatározza a hadtudományi kutatás-fejlesztés főbb irányait és rendjét, együttműködik a személyi állomány által létrehozott társadalmi, érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetekkel, ellátja a jogszabály, országgyűlési és kormányhatározat által megállapított egyéb feladatokat. A miniszter felelős a Magyar Honvédség törvényes működéséért, gondoskodik a jogszabálysértések megszüntetéséről. A Honvéd Vezérkar békében - a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezetének részeként – az ország katonai védelemre való felkészítésének felső szintű tervező-szervező, illetőleg a Magyar Honvédség katonai tevékenységének felső szintű vezető szerve. A vezérkari főnök kidolgozza az ország fegyveres védelmi tervét, továbbá a Magyar Honvédség minősített időszaki feladatai tervezésének és vezetésének a rendjét, tervezi és vezeti a Magyar Honvédség kiegészítését, valamint a kiegészítéshez szükséges ingatlanok és ingó dolgok igénybevételét, kidolgozza a Magyar Honvédség felkészítésének és kiképzésének rendjét és biztosítja annak végrehajtását, közreműködik a Magyar Honvédség feladatainak teljesítés szempontjából fontos közlekedési és hírközlő hálózat, valamint a légi, sugárfigyelő, jelző-, és riasztási rendszerek működőképességének biztosításában. A vezérkari főnök a vezetési hatáskörében parancsot, intézkedést és szakutasítást ad ki, hatáskörének gyakorlása során együttműködik a szakirányításra jogosult személlyel. 2.4.
A katonák szolgálati viszonyának sajátosságai
Az előző pontban már utaltunk a Magyar Honvédség személyi állományának sajátos összetételére. A jelen szakaszban a tényleges katonai állományba tartozó személyek szolgálati viszonyának sajátosságait ismertetjük, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény rendelkezéseinek alapulvételével. A katonák jogállásának külön törvényben történő rendezését az indokolja, hogy a katonák szolgálati viszonya meglehetősen specifikus jegyeket hordozó közszolgálatnak minősül, ugyanis más jogviszonyokra nem jellemző az, ami a hivatásos és a szerződéses katonák jogviszonyára, nevezetesen az, hogy pl. a kapott
parancsokat önfeláldozásig terjedő bátorsággal kell végrehajtaniuk, továbbá a parancsokat még akkor is kötelesek – mérlegelés nélkül – teljesíteni, ha azok végrehajtása az életüket, vagy a testi épségüket veszélyezteti. Szolgálati viszony azzal a 18. életévét betöltött, de legfeljebb 47 éves, cselekvőképes, állandó belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, meghatározott iskolai végzettségű, egészségügyi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas, büntetlen előéletű személlyel létesíthető, aki elfogadja egyes alkotmányos jogainak korlátozását. A szolgálati viszony az állományba való felvétellel és annak elfogadásával jön létre, lehetőség van legalább 3, legfeljebb 6 hónapig terjedő próbaidő kikötésére. A tipikus szolgálati viszonyok közé a hivatásos (határozatlan idejű), a szerződéses (határozott idejű) és a tartalékos szolgálati viszony tartozik. Az állomány tagjai a szolgálati beosztásukhoz és a feladataik ellátásához rendfokozati jelzéssel ellátott egyenruhát viselnek. A rendfokozat a beosztási szintet, az állománycsoportba tartozást és a függelmi viszonyt fejezi ki. A rendfokozatok (állománycsoport szerint) a következők lehetnek: tisztesek (őrvezető, tizedes, szakaszvezető), tiszthelyettesek (őrmester, törzsőrmester, főtörzsőrmester), zászlósok (zászlós, törzszászlós, főtörzszászlós), tisztek (hadnagy, főhadnagy, százados), főtisztek (őrnagy, alezredes, ezredes), tábornokok (dandártábornok, vezérőrnagy, altábornagy, vezérezredes). Az előmenetel részletes szabályait, azaz az egyes rendfokozatokban eltöltendő várakozási idő legrövidebb és leghosszabb időtartamát is meghatározza a szolgálati törvény. Korábban utaltunk arra, hogy a katonák egyes alkotmányos jogai korlátozhatóak. Jogszabályi keretek között korlátozható pl. a személyes szabadság, a szabad mozgás, a tartózkodási hely megválasztása, a gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás szabadsága, továbbá az egyesülési jog. 2.5.
A honvédelmi kötelezettségek
A honvédelmi kötelezettségek körében különbséget tehetünk a személyes szolgálat és a vagyoni szolgáltatás között. Az előbbi körében a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárokat megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején hadkötelezettség, rendkívüli állapot idején honvédelmi munkakötelezettség valamint polgári védelmi kötelezettség, míg az utóbbi körében az ország területén lakóhellyel rendelkező természetes személy – állampolgárságára tekintet nélkül – továbbá az ott működő jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni szolgáltatásként gazdasági és anyagi szolgáltatásra kötelezhető. A következőkben e kötelezettségek vázlatos ismertetésére kerül sor. Az általános hadkötelezettség alapján rendkívüli állapot idején és az Országgyűlés külön döntése alapján megelőző védelmi helyzetben a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárságú férfi hadköteles. A hadkötelezettség a 18. év betöltésekor kezdődik, és annak az évnek a december 31. napjáig tart, amelyben a hadköteles a 40. évét betölti. A hadkötelezettség magában foglalja a tájékoztatási (adatszolgáltatási)
kötelezettséget, a bejelentési kötelezettséget, a megjelenési kötelezettséget és a szolgálati kötelezettséget. A katonai nyilvántartásban a hadkötelezettség bevezetésének előkészítése érdekében a potenciális hadkötelesekről, illetve a hadkötelezettség bevezetése után a hadkötelesekről – példálózó felsorolásban – a következő adatok kezelhetők: a személyazonosító adatok, a lakcímre, a további állampolgárságra, a családi állapotra vonatkozó adatok, a katonai szolgálatra való alkalmasságot érintő betegségekre, a testsúlyra, a magasságra, a mellbőségre, az iskolai tanulmányokra, a szakképzettségre, a foglalkozásra, az idegen nyelv ismeretére és annak fokára, a testi, szellemi fogyatékosságra, a személyiségzavarra, kábítószerrel kapcsolatos szenvedélybetegségre, a büntetett előéletre vonatkozó adatok. Ezeket az adatokat a hadköteles kor felső határáig a Magyar Honvédség központi adatfeldolgozó szerve kezeli. Békeidőben a jegyző a központi adatfeldolgozó szerv megkeresésére, a hadkötelezettség bevezetését követően pedig a hadkiegészítő parancsnokság megkeresésére köteles közreműködni az illetékességi területén lakóhellyel rendelkező hadkötelesek adatainak pontosításában. A tájékoztatási (adatszolgáltatási) kötelezettség körében a hadköteles a megelőző védelmi helyzet idején és rendkívüli állapotban a nyilvántartott adatok pontosításához köteles tájékoztatást adni a jegyzőnek és a hadkiegészítő parancsnokságnak a katonai szolgálat tervezését és teljesítését befolyásoló adatokról és azok változásairól. A hadkötelezettség bevezetése után a helyi katonai igazgatási feladatok végrehajtása érdekében a hadkiegészítési parancsnokság kezeli az illetékességi területén bejelentett lakóhellyel rendelkező hadkötelesek adatait a központi adatfeldolgozó szerv adatszolgáltatása alapján. A bejelentési kötelezettség körében a hadköteles bejelenteni tartozik, ha gyermekeinek száma, polgári szakképzettsége, foglalkozása, iskolai végzettsége, illetve sorozását követően az egészségi állapota a katonai szolgálatra való alkalmasságát érintően megváltozik, továbbá azt is köteles bejelenteni, ha közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát szerzett. A bejelentésre a hadköteles a változást követő 8 napon belül írásban vagy – személyes megjelenés esetén – szóban, a megfelelő okirat, vagy annak hiteles másolatának egyidejű bemutatása mellett köteles. A bejelentési kötelezettsége teljesítésére képtelen – pl. pillanatnyi egészségi állapota miatt – hadköteles helyett közeli hozzátartozója vagy a törvényes képviselője is jogosult. A megjelenési kötelezettség körében a hadköteles a hadkiegészítő parancsnokság felhívására a megjelölt időben és helyen megjelenni köteles az adatainak egyeztetése, katonai alkalmasságának megállapítása, orvosi vizsgálat valamint gyógykezelés céljából. Sorozáson kell megjelennie annak a hadkötelesnek, akinek a katonai szolgálatra történő behívását tervezik, és az egészségügyi alkalmassága még nem került megállapításra, valamint annak is, aki polgári szolgálat engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be. Mentes a sorozás alól, aki mozgásképtelen, önmaga ellátására képtelen, szellemi fogyatékossága vagy elmebetegsége miatt magatehetetlen, siket, néma, vagy siketnéma, vak, vagy egyik szeme hiányzik, cselekvőképességet érintő
gondnokság alatt áll, illetve akinek bármelyik végtagja teljesen működésképtelen vagy hiányzik. A sorozást első- és másodfokú sorozóbizottság végzi. Az első fokú sorozóbizottság elnöke a hadkiegészítő parancsnokság vezetője által kijelölt hivatásos katona, tagja a belgyógyász és a sebész sorozó szakorvos, valamint egy pszichológus. A sorozóbizottság az egészségi állapot alapján dönt a hadköteles katonai alkalmasságának fokozatáról (ez „katonai szolgálatra alkalmas”, „katonai szolgálatra ideiglenesen alkalmatlan” és „katonai szolgálatra alkalmatlan” lehet), majd a személyi adottságok, és a képzettség figyelembe vételével megállapítja a tervezett beosztását, a behívás tervezett helyét és idejét. A sorozóbizottság a sorozás eredményéről határozatot hoz, amelyet a bizottság elnöke hirdet ki. Az első fokú sorozóbizottság határozata ellen fellebbezésnek van helye, amelyet a másodfokú sorozóbizottság bírál el. Besorozottnak minősül az a hadköteles, akinek a katonai szolgálatra való alkalmasságát megállapították és katonai szolgálatra alkalmas fokozatot kapott. Ha valaki a megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, azt a rendőrség elővezetheti. Büntetőjogi felelősséggel tartozik az a személy, aki a fenti kötelezettségeinek azért nem tesz eleget, hogy ezáltal kivonja magát a katonai szolgálat teljesítése alól. A hadkötelezettség utolsó eleme a szolgálati kötelezettség, amelynek keretén belül a hadköteles fegyveres katonai szolgálatot teljesít. A katonai szolgálatot a Magyar Honvédség szervezeteinél kell teljesíteni, amelynek célja a Magyar Honvédség védelmi képességének erősítése. A katonai szolgálat időtartama megelőző védelmi helyzetben legfeljebb 12 hónap. A hadkötelesek behívása behívóparanccsal történik, amelyet a hadkiegészítő parancsnokság kézbesít a behívottnak. Nem hívható be katonai szolgálatra az a hadköteles, aki alkalmatlan a katonai szolgálatra, aki polgári szolgálat iránti kérelmet nyújtott be, aki saját háztartásában három vagy ennél több kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, aki a vele közös háztartásban élő 18 éven aluli gyermekét egyedül tartja el, akinek közös háztartásban élő házastársa vagy élettársa katonai szolgálatot teljesít. Leszerelik azt a hadkötelest, akinek megszületett a harmadik gyermeke, akinek a katonai szolgálatra végleges való alkalmatlanságát megállapították, továbbá aki a hadkötelezettség felső korhatárát elérte. Lehetőség van arra is, hogy a hadköteles polgári szolgálat engedélyezését kérje. Az erre vonatkozó kérelmet a behívóparancs kézbesítését követő 3. munkanapig lehet benyújtani a hadkiegészítő parancsnokság vezetőjéhez, vagy a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervéhez. A kérelmet el kell utasítani, ha a körülményekből a lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalansága megállapítható (pl. valaki lelkiismereti okra hivatkozással nem hajlandó fegyvert fogni, ugyanakkor pedig fegyvertartási engedéllyel rendelkezik). A polgári szolgálat időtartama a katonai szolgálat időtartamával megegyezik. A polgári szolgálatot a honvédelem érdekében működő szervezetnél, intézménynél kell teljesíteni. A következőkben a honvédelmi munkakötelezettség végzésére vonatkozó szabályokat fogjuk röviden ismertetni. Rendkívüli állapot idején honvédelmi munkakötelezettség rendelhető el. Ennek alapján a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok (ezen belül a férfiak 18 és 60 év, a nők
18 és 55 év között) tartósan vagy időlegesen képességeiknek és egészségi állapotuknak megfelelően fizikai vagy szellemi munka teljesítésére kötelezhetők, amely kötelezettséget a számukra kijelölt munkahelyen kell teljesíteni. Mentesül a honvédelmi munkakötelezettség alól a várandós nő a terhesség megállapításától kezdve, az anya a gyermek 3 éves koráig, aki a vele közös háztartásban élő, állandó ápolásra, illetőleg gondozásra szoruló egyenes ági rokonát vagy házastársát egyedül ápolja, gondozza, az az egyedül élő nő vagy férfi, aki 14 éven aluli gyermeket tart el a saját háztartásában, aki a munkaképességét legalább 67 %-ban elveszítette, vagy aki egészségi állapota folytán a kötelezettség teljesítésére alkalmatlan, akit fontos közérdekből a felügyeletet gyakorló miniszter mentesít, továbbá a hivatását gyakorló lelkész. A honvédelmi munkakötelezettség nem terjed ki a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek tényleges állományú tagjaira, köztisztviselőire és a közalkalmazottaira. A személyes szolgálati kötelezettségek közül az utolsó a polgári védelmi kötelezettség. Ez a kötelezettség a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárokat terheli, célja fegyveres összeütközés vagy annak veszélye és katasztrófahelyzet esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint az állampolgárok felkészítése azok hatásának leküzdésére és a túlélés feltételeinek megteremtésére. A polgári védelmi kötelezettség a férfiakat 18 és 55 év között, a nőket 18 és 50 év között terheli. A honvédelmi feladatok végrehajtása érdekében az ország területén lakóhellyel rendelkező természetes személyek – állampolgárságára tekintet nélkül – továbbá az ott működő jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek vagyoni szolgáltatásként gazdasági és anyagi szolgáltatásra kötelezhetők. Ez vonatkozhat meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére vagy a szolgáltatás igénybevételének tűrésére, valamilyen tevékenységtől való tartózkodásra, a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előkészületi tevékenységre, az igénybevétel tervezéséhez szükséges adatok közlésére. Ha a honvédelem érdeke más módon nem vagy nem megfelelő időben, illetve csak aránytalanul nagy ráfordítással elégíthető ki, szolgáltatás igénybevételével kell biztosítani a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek működéséhez szükséges anyagi javakat és szolgáltatásokat, az ország kormányzati és közigazgatási rendszerének zavartalan működését, a nemzetgazdaság működőképességét, szükség esetén a működőképesség helyreállítását, a polgári védelmi feladatok ellátását. A fentieken túlmenően már a honvédelmi felkészülés békeidőszakában elrendelhető a szolgáltatásra kötelezett részére pl. a gazdaság működőképességének fenntartásához szükséges tartalékok és készletek képzése, szolgáltatás teljesítéséhez szükséges előkészületi tevékenység végzése. 2.6.
Rendkívüli intézkedések
Rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács, szükségállapot idején a köztársasági elnök, megelőző védelmi helyzetben a Kormány rendkívüli intézkedéseket vezethet be. A rendkívüli intézkedések keretében a Magyar Honvédség tényleges katonai és a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati
viszonyára a békeidőszakban irányadó szabályoktól eltérő szabályok állapíthatók meg. Így pl. szünetel a hivatásos állományba történő felvétel, a katonai szolgálatra behívottak a szükséges ideig a szolgálatban visszatarthatók, a hivatásos állomány tagjai a szolgálati viszonyukról nem mondhatnak le, a rendfokozatba történő előléptetésre külön szabályok állapíthatók meg, a beosztásba történő kinevezés és felmentés, az áthelyezés, a vezénylés, a kirendelés, az ellátás, a szabadság és a fegyelmi felelősség, továbbá a rendkívüli szolgálat egyéb szabályai a hatályos szabályoktól eltérően állapíthatók meg, lehetőség van arra is, hogy rendelettel, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek tagjaira vonatkozóan a testülettel szemben fennálló anyagi felelősségéről szóló szabályoktól kedvezőbb felelősségi és egyszerűbb eljárási szabályokat legyenek megállapíthatók. A közigazgatásra, a közrendre és közbiztonságra vonatkozó rendkívüli intézkedések körében vázlatosan ismertetünk egyes szakterületeket érintő néhány rendelkezést. A közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló jogszabály rendelkezései közül rendelettel is módosítható pl. a bírósági felülvizsgálat alá nem tartozó eljárások köre, a hatásköri és illetékességi szabályok, az eljáró közigazgatási szervek kijelölésének a rendje, az elintézési határidő, a képviselet szabályai, a jogorvoslat rendje, a végrehajtás szabályai. A szabálysértések körében rendelettel módosíthatók a jogszabályok, a honvédelmi szabálysértések miatt elzárás büntetés is kiszabható. A médiát érintő rendelkezés, hogy az újságírók, a tudósítók és a sajtóterméket előállítók csak az arra feljogosított, a hivatalos szóvivő, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda által közölt adatokat használhatja fel a tudósításához. A tudósítók csak olyan tájékoztatón vagy hivatalos rendezvényen vehetnek részt, amelyre a rendező szervtől meghívást kaptak. Elrendelhető a sajtótermékek és más közlemények előzetes ellenőrzése, valamint a megjelenésük közzétételi engedélyhez való kötése. A közzétételi engedélyt a katonai cenzúra adja ki. A nyomdák és más, sokszorosításra alkalmas eszközök üzemeltetői szigorított biztonsági rendszabályok bevezetésére és megtartására kötelezhetőek. Korlátozni lehet a lakosság utcán, vagy más nyilvános helyen való tartózkodását, azaz kijárási tilalmat lehet elrendelni, aminek tényét és időtartamát rádió, televízió útján, valamint a helyben szokásos módon kell a lakosság tudomására hozni. Közterületen tartandó rendezvényt, nyilvános gyűlést csak előzetes engedély alapján lehet tartani. A nyilvános rendezvény tartására vonatkozó engedély kiadása az illetékes rendőrfőkapitány hatáskörébe tartozik. A rendőrfőkapitány a nyilvános rendezvény engedélyezése iránti kérelmet a védelmi érdekek sérelme esetén a tény közlését meghaladó egyéb indokolás nélkül is elutasíthatja. Elrendelhető a lakosság kitelepítése és új tartózkodási hely kijelölése. Elrendelhető továbbá az ország meghatározott területén való tartózkodás korlátozása, illetve engedélyhez kötése. Korlátozható, illetve megtiltható a magyar állampolgárok külföldre utazása, valamint a külföldiek beutazása. Elrendelhető az ország területén élő nem magyar állampolgárok jelentkezési kötelezettsége, a tartózkodásukra pedig külön szabályok vezethetők be. Korlátozni lehet a külföldi természetes és jogi
személyekkel, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel és intézményekkel való kapcsolattartást. Korlátozható, illetve engedélyhez köthető a nem honvédelmi célt szolgáló robbanóanyagok gyártása, forgalomba hozatala, vásárlása, szállítása és tárolása. Az ország egész területén vagy bármely részén megtiltható a vadászat, valamint a vadászés a sportlövő fegyverek tartása, vadászati és sportcélra történő behozatala, fegyver és lőszer árusítása, valamint a nem katonai célú lőterek használata. Elrendelhető a polgári felhasználású lőfegyverek beszolgáltatása, összegyűjtése és biztonságba helyezése. Az igazságszolgáltatásra vonatkozó rendkívüli intézkedések köréből ki kell emelnünk, hogy rendeletben új bíróságok és ügyészségek létesíthetők, a már működő bíróságok és ügyészségek összevonható, szétválaszthatók és megszüntethetők, illetékességi területük megváltoztatható. Lehetőség van rendeleti úton, a nagyobb helyőrségekben katonai bíróság felállítására. A katonai bíróság a hatáskörébe utalt büntetőügyekben általános hatáskörű elsőfokú bíróságként jár el. Rendeletben megállapított esetben az ország egész területén vagy egy részén, illetve a katonai büntetőbíráskodás hatály alá tartozó területen rögtönbíráskodás (statárium) rendelhető el. A rögtönbíráskodás hatálya kiterjeszthető a nemzet biztonságát, a Magyar Honvédség készenléti állapotát, a függelmi viszonyokat és az állampolgárok életét sértő súlyos bűncselekményekre, valamint a háborús bűncselekményekre. A rögtönbíráskodás hatálya alá tartozó büntetések büntetési tétele életfogytig tartó vagy tíztől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. A rögtönbíráskodás bevezetését a sajtóban, televízióban és egyéb, helyben szokásos módon közzé kell tenni. A gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségre vonatkozó rendkívüli intézkedések közül megemlíthetjük, hogy pl. szerződéskötési kötelezettség írható elő gazdasági tevékenységet folytató szolgáltatásra kötelezettek részére. Elrendelhető a deviza és valuta vételre történő kötelező felajánlása, a takarékbetétek kifizetése korlátozható, illetve felfüggeszthető, az adók és illetékek mértéke rendeletben módosítható, nemesfém forgalmazása engedélyhez köthető, vagy felfüggeszthető. A lakosság alapvető élelmiszerrel, ruházati és iparcikkel, valamint egyéb közszükségleti cikkekkel történő ellátása érdekében jegy- vagy utalványrendszer vezethető be.
3. A RENDÉSZETI IGAZGATÁS Fő témakörök: 3.1.
Általános tudnivalók, a rendészet fogalma
3.2.
A rendőrség
3.3.
Az idegenrendészet
3.4.
Az útlevélrendészet
3.5.
Katasztrófavédelmi igazgatás
3.6.
Nemzetbiztonsági igazgatás
3.1.
Általános tudnivalók, a rendészet fogalma
Az állam belső funkcióinak egyik lényeges funkciója a belső védelmi funkció, amely az állam belső rendjének biztosítására irányuló - elsősorban rendészeti és védelmi jellegű - feladatok ellátásának kötelezettségét eredményezi. A közrend és a közbiztonság fenntartására irányuló rendészeti tevékenység talán a közigazgatás legrégebbi tevékenysége, alapító ágazata, hiszen a korai államok létezésének, működésének is alapvető feltétele volt a belső rend fenntartása. A rendészeti feladatokat minden korban döntően a közigazgatási szervek látták el, és ez jellemző a modern államokra is. A rendészeti tevékenység – a sokrétűsége miatt – a közigazgatás több ágazatában is jelen van, ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a rendészeti tevékenység a közigazgatásnak az a területe, amely manapság leginkább a figyelem középpontjába került, részben az emberi jogok korábban nem tapasztalt jelentőségű szintre történő emelkedése miatt, részben pedig a közrend megőrzésével kapcsolatos rendészeti tevékenységnek a mindennapi politikai csatározásokban játszott szerepe miatt. A rendészet általános fogalmának meghatározása előtt tekintsük át röviden a rendészeti tevékenység jellegzetes vonásait. A leglényegesebb jellemzője az, hogy minden esetben a végrehajtó hatalomhoz kapcsolódik, valamint államigazgatási szervek tevékenysége révén valósul meg. Ennek magyarázata a hatalommegosztás klasszikus elvében rejlik, ugyanis a rendészeti tevékenység alanyai kizárólag az államigazgatási szervek közül kerülhetnek ki. Jellemzője a rendészeti tevékenységnek az is, hogy alapvetően hatósági jogalkalmazásban, vagy hatósági intézkedésben nyilvánul meg, és az ezek alapjául szolgáló hatásköröket, feladatokat a demokratikus jogállamokban magas szintű jogszabályok rögzítik. Jellemző a döntések és intézkedések kikényszeríthetősége, ez a kikényszeríthetőség adott esetben kényszerítő eszköz alkalmazását is jelentheti. Alapvető célja a rendészeti tevékenységnek a közbiztonság és a közrend megóvása, vagy ezek megzavarása esetén a rend mielőbbi visszaállítása. Jellemző az is, hogy bár rendészeti tevékenységet sok államigazgatási
szerv végez, de a klasszikus értelemben vett rendészeti tevékenységet legkarakterisztikusabb formában a rendőrség végzi. A közrend és a közbiztonság megvalósítását végző szervek szervezeti hovatartozásával kapcsolatban a közigazgatás-tudományban már évtizedekkel ezelőtt vita bontakozott ki, ugyanis egyes nézetek szerint a közrend biztosítása nem tekinthető kizárólagos állami privilégiumnak, annak megvalósításában – megfelelő hatáskörök biztosításával - a helyi önkormányzatok is részt tudnának venni, egyes nézetek szerint még akár nagyobb hatékonysággal is, mint azt az állami szervek teszik. Volt olyan időszak hazánkban, amikor a rendőrségi szervezet állami és önkormányzati részre tagozódott, utóbbiak létrehozására a megyék, a megyei jogú városok és a városok voltak jogosultak. A két rendőrségi szerv hatáskörében számottevő eltérés nem volt, különbség csak az irányításban és az illetékességi területen mutatkozott. A municipiális rendőrségi szervezet létrehozása mellett szóló érvek az utóbbi évek szakirodalmában is rendre megjelentek, de napjaink szakpolitikusai a hierarchikusan felépített, erősen centralizált szervezeti formában működő szervezet mellett voksoltak, amelyet az alábbiakban részletesen ismertetünk. A rendészet általános fogalmának megalkotásával a szakirodalomban többen is próbálkoztak. Az erre vonatkozó kísérletek lényegét annyiban foglalhatjuk össze, hogy valamennyien kiemelték a tevékenység állami, illetve (köz)igazgatási jellegét, valamint a célként megvalósítandó közrend, illetőleg közbiztonság fogalmát. A rendészet fogalmának általánosan elfogadott meghatározása Szamel Lajos nevéhez fűződik: „A rendészet olyan állami tevékenység, amely a közrend megzavarásának megelőzésére, a közvetlenül zavaró magatartás megakadályozására és a megzavart rend helyreállítására irányul.” Szamel Lajos a definíció megalkotásakor a közrend fogalmát állította előtérbe, azaz a rendészet legfőbb feladatának a közrend védelmét tekintette. Utalni szeretnénk azonban arra, hogy a „közrend” és a „közbiztonság” fogalmak pontos tartalmi meghatározását, vagy éppen elhatárolását, illetve magkülönböztetését sem a tudomány, sem pedig a jogalkotó nem volt képes a mai napig megnyugtató módon megoldani, ezért a következőkben e két fogalmat szinonim fogalomként fogjuk használni. 3. 2. A rendőrség 3. 2. 1. A rendőrség feladatai, szervezete és irányítása Korábban utaltunk arra, hogy a rendészeti tevékenységgel kapcsolatos feladatokat és hatásköröket, valamint a tevékenység ellenőrzésével kapcsolatos jogosítványokat – garanciális okokból – magas szintű jogszabályoknak kell tartalmazniuk. Az Alkotmány a VIII. fejezetében csak érintőlegesen foglalkozik a rendőrségi szervezettel, az ellátandó feladatokat sorolja fel (meglehetősen általános jelleggel), valamint a hivatásos állomány tagjaira vonatkozóan rendelkezik az egyes alapjogok korlátozásáról. A rendőrségről szóló hatályos törvényünk a többször módosított 1994. évi XXXIV. törvény, a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről a 329/2007. (XII. 13.) Korm. sz. rendelet rendelkezik, a rendőrség szolgálati szabályzatát pedig a 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet tartalmazza. A törvény értelmében a Magyar Köztársaság rendőrségének feladata a közbiztonság és a
közrend védelme, az államhatár őrzése, a határforgalom ellenőrzése, az államhatár rendjének fenntartása, a terrorizmus elleni küzdelem, valamint bűnmegelőzési és bűnfelderítési ellenőrzés. Ennek keretén belül pl. általános bűnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bűncselekmények megelőzését és felderítését, gondoskodik az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjának végrehajtásáról, büntetésvégrehajtási feladatokat lát el, szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, továbbá közreműködik a szabálysértések megelőzésében és felderítésében, őrzi az államhatárt, megelőzi, felderíti megszakítja az államhatár jogellenes átlépését, ellenőrzi az államhatáron áthaladó személy- és járműforgalmat, közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat végez, ellátja a közterületek rendjének fenntartásával kapcsolatos feladatokat, továbbá engedélyezési és felügyeleti tevékenységet lát el a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel kapcsolatban. E feladatok végrehajtása során a rendőrség együttműködik az állami és önkormányzati szervekkel, a gazdálkodó szervezetekkel, a társadalmi szervezetekkel és az állampolgárokkal. A rendőrségi feladatok egy jelentős része tehát a büntetőjoghoz és a büntető eljárásjoghoz, míg másik része a közigazgatási joghoz kapcsolódik. A továbbiakban elsősorban ez utóbbi témakörhöz kapcsolódó feladatokat, jogintézményeket fogjuk részletesen ismertetni. A Kormány a rendészetért felelős miniszter útján (jelenleg a belügyminiszter) irányítja a rendőrséget. A rendőrséget – mint állami, fegyveres rendvédelmi szervet – három szerv alkotja: az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a belső bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatokat ellátó szerv, továbbá a terrorizmust elhárító szerv. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya hivatásos rendőrökből, kormánytisztviselőkből, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervét az országos rendőrfőkapitány vezeti. Az országos rendőrfőkapitányt a rendészetért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. Az országos rendőrfőkapitány a jogszabályok, és az állami irányítás egyéb jogi eszközei által meghatározott keretek között önálló felelősséggel vezeti a központi szervet, irányítja a rendőr-főkapitányságok és a közvetlen alárendeltségébe tartozó más rendőri szervek vezetőinek tevékenységét és képviseli az általa vezetett szervet. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv területi-helyi szervei a megyei és a fővárosi rendőr-főkapitányságok, valamint a rendőrkapitányságok és a kirendeltségek. A rendőrségi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy törvény vagy kormányrendelet más típusú rendőri szervet is létrehozzon. A belső bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatokat ellátó szerv személyi állománya hivatásos rendőrökből, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervtől berendelt rendőrökből, kormánytisztviselőkből, és közalkalmazottakból áll. Élén a főigazgató áll, aki az általa vezetett szervre vonatkozóan utasítást adhat ki, gyakorolja a személyügyi és munkáltatói jogokat, ellátja a szerv képviseletét.
A terrorizmust elhárító szerv személyi állománya hivatásos rendőrökből, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervtől berendelt és vezényelt hivatásos rendőrökből, kormánytisztviselőkből, és közalkalmazottakból áll. Élén a főigazgató áll, aki az általa vezetett szervre vonatkozóan utasítást adhat ki, gyakorolja a személyügyi és munkáltatói jogokat, ellátja a szerv képviseletét. A rendőrség kötelékébe tartozó személyi állomány tagjaival szemben – hasonlóan a honvédelmi igazgatás során tanultakhoz – fokozott elvárásokat támaszt a jogalkotó (az erre vonatkozó részletes szabályokat a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak jogállásáról szóló 1996. évi XLIII. törvény tartalmazza). Ezek az elvárások az ellátandó feladatok speciális jellegével indokolhatóak, ezért az állomány tagjaival szemben a feltétlen megbízhatóság alapvető követelmény. A rendőrségről szóló törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a személyi állomány tagjaival szemben megbízhatósági vizsgálat lefolytatásával győződjön meg a parancsnok arról, hogy a vizsgálattal érintett személyek eleget tesznek-e a jogszabályokban előírt hivatali kötelezettségeiknek. Az ilyen típusú vizsgálatok elvégzésére kizárólag a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatokat ellátó szerve jogosult, de nemcsak a rendőrség személyi állományát illetően, hanem ilyen speciális ellenőrzés alá vonhatják pl. a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományú tagjait, továbbá egyes minisztériumok kormánytisztviselőit, köztisztviselőit illetve közalkalmazottait is. A megbízhatósági vizsgálat elrendelésére – indokolt határozatával – a szerv vezetője jogosult, az ügyész egyidejű értesítése mellett. Ilyen vizsgálat egy védett személlyel szemben évente legfeljebb 3 alkalommal rendelhető el, az időtartama pedig nem haladhatja meg esetenként a 15 napot. Az ügyész 2 napon belül dönt a vizsgálat engedélyezéséről, vagy megtagadásáról. A vizsgálat alá vont személyt a vizsgálat megindításáról nem tájékoztatják, de a befejezéséről igen. A vizsgálat során egyrészt titkos információgyűjtésre is lehetőség van, másrészt a vizsgálatot végzők valós, vagy feltételezhető élethelyzeteket szimulálnak, amelyek során – jogszabályban meghatározott – jogellenes (következményekkel nem járó szabálysértésnek, illetve bűncselekménynek minősülő) magatartást is tanúsíthatnak, tesztelve ezzel az érintett személy megbízhatóságát. Az Alkotmány 35.§ (1) bek. h/ pontjának értelmében a rendőrség – mint rendvédelmi szerv – irányítása a Kormány feladata. Ezt az irányítási feladatot a Kormány a rendészetért felelős miniszter útján látja el. A rendészetért felelős miniszternek a rendőrség irányításával kapcsolatos feladatait két csoportba sorolhatjuk, az elsőbe a kormányzati teendők, míg a másodikba a szervezetirányítással kapcsolatos jogkörök tartoznak. A miniszter a szervezetirányítói jogkörében adhat ugyan utasítást a rendőrségnek, de ez az utasítási jog nem sértheti a rendőrség hatáskörét, azaz hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el, valamint a hatáskör gyakorlását nem akadályozhatja. A miniszter egyedi utasítást csak az országos rendőrfőkapitány útján adhat.
3. 2. 2. A rendőrség együttműködése A helyi önkormányzatokról szóló törvény az önkormányzatok, és a rendőrség kapcsolatával szűkszavúan foglalkozik. A törvény egyrészt a képviselő-testületek át nem ruházható hatáskörei közé sorolja az azon ügyekben történő véleménynyilvánítást, amelyekben törvény írja elő az érdekelt önkormányzat álláspontjának a kikérését, másrészt a települési önkormányzatok feladatává teszi a közbiztonság helyi feladatairól történő gondoskodást. A rendőrségről szóló törvény szerint határrendészeti kirendeltség és más helyi rendőri szerv létesítéséhez és megszüntetéséhez előzetesen ki kell kérni az érintett települési önkormányzat véleményét. Ugyancsak kötelező ezen szervek előzetes véleményének a kikérése a határrendészeti kirendeltség és más helyi rendőri szerv vezetőjének kinevezése előtt. A rendőrkapitányságok vezetői kötelesek évente beszámolni az illetékességi területükön működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Ugyancsak tájékoztatási kötelezettsége van a rendőrkapitánynak, ha a lakosság széles körét érintő rendőri intézkedést tervez végrehajtani, kivéve, ha ezzel veszélyeztetné a tervezett intézkedés biztonságát. A határrendészeti feladatok ellátása során a rendőrfőkapitány tájékoztatni köteles a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének (közigazgatási hivatalnak) vezetőjét, a területi önkormányzat közgyűlésének elnökét, a katasztrófavédelmi szerv vezetőjét és az Alkotmányvédelmi Hivatal területi vezetőjét, ha a lakosságot a szomszédos állam területéről veszély fenyegeti, vagy ha tömegesen menekülő vagy menedéket kérő személyek érkezése várható. Egy sajátos jogosítványt is biztosít a rendőrségről szóló törvény az önkormányzatok képviselő-testületei számára. A képviselő-testület indokolással ellátott észrevételt tehet a rendőrség olyan döntéseivel, intézkedéseivel, vagy intézkedéseinek elmulasztásával kapcsolatban, ahol külön jogszabály nem biztosít jogorvoslati lehetőséget. A rendőrségi törvény lehetőséget biztosít a települési önkormányzatok számára, hogy az illetékességi területükön működő rendőrkapitányságok vezetőivel szerződést kössenek a helyi közbiztonságot érintő feladatok ellátására, illetve az illetékességi területen működő rendőri szerv bővítésének, vagy fejlesztésének elősegítése érdekében. Elzárkózhat a rendőrség az ilyen szerződések megkötése elől, ha az bármilyen vonatkozásban ellentétes lenne a felettes rendőri szerv vezetőjének rendelkezésével, vagy szakmai szempontból megalapozatlan, illetve ha a pénzügyi fedezet a települési önkormányzat részéről nem látszik biztosítottnak. A magyar települések majdnem mindegyikében működik egy önkéntes alapon szerveződött, ám semmilyen hatósági jogkörrel nem rendelkező szervezet, a polgárőrség. A polgárőrök szervezetei támogatást kapnak mind a települési önkormányzatoktól, mind pedig a rendőrségtől. Feladatuk elsősorban az adott településen a közbiztonság megóvása, az esetleges jogsértő magatartások megelőzése.
Jogszabály biztosítja azonban lehetőséget az önkormányzatok számára, hogy létrehozzanak egy olyan szervezetet, amelynek tagjai a feladatkörükben eljárva hivatalos személynek minősülnek. A közterület-felügyeletről rendelkező 1999. évi LXIII. törvény megalkotásának a célja a közterületek rendjének és tisztaságának a védelméhez, az önkormányzatok vagyonának védelméhez, az ezzel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges szervezeti keretek megteremtéséhez, valamint az ilyen feladatot ellátó személyek jogállásának meghatározásához kapcsolható. A képviselő-testületek (a közgyűlések is) a polgármesteri hivatal, vagy költségvetési szerv belső szervezeti egységeként, vagy akár önálló költségvetési szervként is működhetnek. Lehetőség van arra is, hogy több önkormányzat – társulási formában – működtethessen ilyen szervezetet. A közterület-felügyelet feladata pl. a közterület jogszerű használatának, az engedélyhez, vagy bejelentéshez kötött és közterületen folytatott tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése, a tiltott tevékenységek megelőzése, megakadályozása, megszüntetése és szankcionálása, közreműködés az épített és természeti környezet, valamint a közterület védelmében, közreműködés a bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében, valamint a köztisztaságra vonatkozó szabályok végrehajtásának ellenőrzésében. E feladatok körében törvény, valamint kormányrendelet további feladatokat állapíthat meg. Lehetőség van arra is, hogy további feladatot a működtető önkormányzat rendelete is megállapítson, de ez csak olyan feladatra vonatkozhat, amelyet törvény vagy kormányrendelet nem utal más szerv hatáskörébe. A közterület-felügyelők a feladatuk ellátása során egyenruhát, valamint egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt viselnek, szükség esetén hatósági szolgálati igazolvánnyal igazolják magukat. Az eljárásuk során a lényeges környezetről és körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, vagy kép- és hangfelvételt készíthetnek. A felvételek közigazgatási hatósági, szabálysértési és büntető eljárásban használhatók fel. A közterület-felügyelőket a feladatuk ellátása során intézkedési jogosultság illeti meg. Ilyen intézkedési jogosultság pl. a felvilágosítás kérés, az igazoltatás, előállítás, szabálysértési bírság kiszabása, közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet elszállíttathatja, feltéve, hogy a jármű a forgalom biztonságát veszélyezteti. Meglehetősen szűk körben, de lehetőségük van a közterület-felügyelőknek kényszerítő eszközök igénybe vételére is. A jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás megtörésére testi erőt, könnygázszóró palackot, a személye ellen irányuló támadás elhárítására, illetve vagyonvédelmi okok miatt fentieken túl szájkosárral ellátott kutyát alkalmazhat. Valamennyi kényszerítő eszközre érvényes előírás, hogy azok csak az arányosság elvének figyelembe vételével alkalmazhatók, aránytalan sérelmet nem okozhatnak, és az alkalmazásuknak nincs helye, ha az ellenszegülés már megtört. A közterület-felügyelők kényszerintézkedésével szemben jogorvoslatként panasznak van helye, amit a Rendőrséghez kell benyújtani. A közterület-felügyelők intézkedéseinek részletes szabályait – a hasonlóságukra tekintettel - a következő pontban, a rendőri intézkedéseknél ismertetjük.
3. 2. 3. A rendőri intézkedések A rendőri intézkedések megtételének és a későbbiek során ismertetendő kényszerítő eszközök alkalmazásának közös elvei és szabályai vannak. Garanciális okból fontosak ezek a szabályok, ugyanis egy jogállamban minimális elvárás az, hogy pl. erőszak alkalmazása során a rendőrt a jogi normák kössék. Ezek a szabályok azonban csak alapelv szintűek, vagy a megfogalmazásuk nagyon általános. Ez azzal magyarázható, hogy azok a veszélyes élethelyzetek, amelyek során lehetőség nyílik a rendőri erőszak alkalmazására, konkrét jogi hipotézisekbe csak nehezen formulázhatóak. Ilyen általánosnak tekinthető előírás az, hogy az intézkedés során kerülni kell a sérülés okozását, az élet kioltását. Fontos garanciális szabály az is, hogy az intézkedés során megsérült személy részére, amint ez lehetséges, segítséget kell nyújtani, és szükség esetén a rendőrnek kell arról gondoskodni, hogy a sérültet orvos láthassa el. A rendőrségi törvény 20 rendőri intézkedést nevesít, a következőkben ezeknek az ismertetésére kerül sor. Igazoltatás. Az első – és talán a leggyakrabban előforduló - rendőri intézkedés az igazoltatás. Akinek a személyazonosságát meg kell állapítani, azt a személyt a rendőr igazoltathatja. A személyazonosság igazolására mindenekelőtt a személyi igazolvány szolgál, de elfogadható minden olyan okmány, amelyből az igazoltatott személy kiléte hitelt érdemlően megállapítható. Pl. alkalmas a személyi igazolvány helyettesítésére együtt a lakcímkártya és az új, kártya formátumú jogosítvány is. Kivételesen lehetőség van arra is, hogy okmányok hiányában a rendőr egy általa ismert kilétű személy közlését fogadja el igazolásként. Az igazoltatás csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat, és az igazoltatást követően az igazoltatottal közölni kell az igazoltatás okát, feltéve, hogy ez a közlés nem veszélyezteti a közbiztonság érdekét. Ha az igazoltatott személy az igazoltatást megtagadja, akkor feltartóztatható, ha pedig az igazoltatás nem jár eredménnyel, akkor az igazoltatott személy előállítható és a személyazonosság megállapítása céljából tőle ujjnyomat vehető, fényképfelvétel készíthető, valamint külső testi jegyei mérés és észlelés alapján rögzíthetők. Veszély elhárítása, továbbá szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén lehetőség van az igazoltatott személy ruházatának, járművének átvizsgálására. Fokozott ellenőrzés, ruházat, jármű, csomag átvizsgálása. Bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény, esemény megelőzése, megakadályozása céljából lehetőség van nyilvános helyen, vagy közterület kijelölt részén az ott tartózkodó személyek igazoltatására. E célok elérése céljából lehetőség van épület, helyszín, jármű, csomag átvizsgálására. Ugyanez a szabály vonatkozik arra az esetre is, amikor rendezvény, esemény, vagy a közlekedés rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében, a rendőri szerv vezetője által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatának és járműveinek átvizsgálására kerül sor. A ruházat átvizsgálását főszabály szerint csak az intézkedés alá vont személlyel azonos nemű személy végezheti, és ez nem történhet szeméremsértő módon. Erre az
intézkedésre általában akkor kerül sor, ha valamely ok miatt különösen nagy számú személy igazoltatása válik szükségessé, pl. egy fogva tartott személy megszerzi az őr fegyverét és megszökik, a pályaudvarokat, a kivezető utakat fokozottan ellenőrzik. Felvilágosítás kérés. A rendőrnek – a feladata teljesítéséhez – információra van szüksége. A rendőrségi törvény lehetőséget teremt arra, hogy a rendőr bárkitől felvilágosítást kérhet, bárkihez kérdést intézhet, ha alaposan feltehető, hogy a megkérdezett képes olyan hasznos közlést tenni, amellyel a rendőrt a feladati ellátása során segítheti. A felvilágosítás kérésének az idejére a megkérdezett személy feltartóztatható. A megkérdezett személy az általa ismert tények, adatok közlését nem tagadhatja meg. Elfogás és előállítás. Ez a két intézkedési mód alapvetően a büntető eljáráshoz kapcsolódik, emiatt a továbbiakban csak a közbiztonsághoz kapcsolódó eseteket ismertetjük. Ezek az intézkedések a személyes szabadság korlátozásával járnak. A rendőr a közbiztonság érdekében a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, aki pl. nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy megtagadja az igazoltatást, akitől véralkohol-vizsgálat céljából vérvétel, vizeletvétel, vagy műtétnek nem minősülő egyéb mintavétel szükséges, aki a szülői felügyelet, gyámság, intézeti nevelés alól engedély nélkül kivonja magát, aki a pártfogói felügyelet szabályait megszegi. Fontos garanciális szabály, hogy a személyes szabadság korlátozása csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 óráig tarthat, ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője indokolt esetben egy alkalommal, 4 órával meghosszabbíthatja. Az előállított személlyel közölni kell az előállítás okát és részére az előállítás időtartamáról igazolást kell kiadni. Elővezetés. Gyakran előfordul, hogy pl. idézett személyek nem jelennek az őket idéző hatóság előtt a megjelölt helyen és időben, és a távolmaradásukat előzetesen nem mentik ki. Az eljárási szabályok ilyenkor lehetőséget teremtenek arra, hogy a távolmaradt személyek rendőrség általi elővezetésére kerüljön sor. Az elővezetést minden esetben az a hatóság rendeli el, amelyik hatóságnál meg kellett volna jelennie az idézett személyeknek, tehát az elővezetés jogszerűségéért is az elrendelő hatóság lesz a felelős. Az elővezetés sikeres teljesítése érdekében lehetőség van az elővezetett személy legfeljebb 12 órai időtartamra történő visszatartására. Idegenrendészeti intézkedés. Nemzetközi szerződés alapján a rendőrség végrehajthatja a személyek államhatáron történő átadását, átvételét, más államok között átadásra kerülő személyeknek az átadás helyére történő szállítását, valamint részt vesz az Európai Unió tagállamai által közösen, kísérővel végrehajtott hazatérésekben. Határforgalom-ellenőrzés. A rendőrség ellenőrzi a határátlépés feltételeit, ennek során jogosult az államhatárt átlépő személyek személyazonosságát megállapítani, az úti okmányait ellenőrizni, a járművet átvizsgálni és mód van a határátlépés feltételeivel nem rendelkező személyek határátléptetésének megtagadására is. Ugyancsak jogosult a rendőrség a tranzitterületen tartózkodó személyek
személyazonosságának megállapítására, az úti okmányainak ellenőrzésére, valamint a tranzitterületre történő be- és kilépés, továbbá az ott tartózkodás jogosultságának az ellenőrzésére is. Biztonsági intézkedés. Alkalmazására valamilyen veszélyhelyzet megszüntetésének érdekében szokott sor kerülni. Az önveszélyes állapot, személyeket, vagy anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése érdekében a rendőr jogosult az elhárításhoz, megszüntetéshez haladéktalanul szükséges, a feladatkörébe tartozó intézkedések megtételére. Ennek során intézkedik az öngyilkosság lehetőség szerinti megakadályozására, az önmagát, vagy mást veszélyeztető állapotban lévő személyt szükség szerint egészségügyi intézetbe szállíttatja. A rendőr indokolt esetben jogosult intézkedni a közterületen, vagy nyilvános helyen az önkívületben lévő, illetve ittas, bódult személy egészségügyi intézetbe történő szállíttatásáról. Indokolt esetben lehetőség van terület lezárására és annak megakadályozására, hogy oda bárki belépjen. Közbiztonsági őrizet. Ez az intézkedés egy másik intézkedéshez, a korábban ismertetett előállításhoz kapcsolódik. Ha ugyanis bármely ok miatt – pl. az elállított személy oly mértékben ittas, hogy - az előállítás időtartama alatt a személyazonosságot nem lehetett megállapítani, lehetőség van az előállított személy közbiztonsági őrizetbe vételére. Ennek maximális időtartama 24 óra lehet, amelybe az előállítás idejét be kell számítani. A közbiztonsági őrizet időtartama lehet 72 óra is, de tekintettel arra, hogy ez a büntető eljárásjoghoz kapcsolódik, a részletes ismertetésétől eltekintünk. Intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen. Tekintettel arra, hogy a magánlakás sérthetetlenségét az Alkotmány biztosítja, és ennek az intézkedésnek a során a rendőr épp ezt az alapjogot töri meg, a törvény tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor a rendőr hatósági határozat nélkül is jogosult belépni, vagy behatolni a magánlakásba. Ilyen esetek pl. a következők: öngyilkosság megakadályozása céljából, vagy segélyhívás esetén, közveszély elhárítása, vagy ilyen helyzetben lévők kimentése érdekében, rendkívüli, vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtétele esetén, szabálysértést felszólítás ellenére is folytató személy előállítása céljából, személy- és létesítménybiztosítási intézkedés végrehajtása céljából. Fontos garanciális szabály, hogy a rendőr a magánlakásban csak a feladat elvégzéséhez szükséges ideig tartózkodhat. A közterületnek nem minősülő egyéb helyen is jogosult a rendőr ezt az intézkedést megtenni, az intézkedése során azonban ezt az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben tartásával teheti meg. Műszeres ellenőrzés. Ez az intézkedés elsősorban a büntető eljárásjoghoz kapcsolódik (a gyakorlatban az ún. poligráfos vizsgálat elvégzését jelenti), a részletes ismertetésétől ezért eltekintünk. Kép- és hangfelvétel készítése. A rendőr jogosult az intézkedése során, az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, egyéb lényeges körülményről képés hangfelvételt készíthet. Lehetőség van arra is, hogy közterületen, közbiztonsági
célból képfelvétel készítésére alkalmas eszközök kerüljenek elhelyezésre, Garanciális szabály, hogy az elhelyezésnek oly módon kell történnie, hogy az az állampolgárok számára nyilvánvaló legyen. A megfigyelt területre belépő személyek számára figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről és az adatkezelés tényéről. Személyiségvédelemmel kapcsolatos garanciális szabály az is, hogy ha a kép-vagy a hangfelvételen rögzített cselekmények miatt nem került sor szabálysértési- vagy büntetőeljárás megindítására, a felvételt – főszabály szerint - az elkészülte utáni legkésőbb 6 hónap elteltével meg kell semmisíteni. A helyszín biztosítása. Egy jogellenes cselekmény későbbi elbírálását nagyban megkönnyíti az, ha a cselekmény vagy esemény helyszíne a nyomok pontos rögzítéséig változatlan állapotban marad. Ennek érdekében a rendőr jogosult megtiltani, vagy megakadályozni, hogy valamely bűncselekmény, szabálysértés, baleset, vagy egyéb esemény helyszínét megváltoztassák. Közlekedésrendészeti intézkedés. A rendőrségi törvény csak keretjellegű rendelkezéseket tartalmaz, a konkrét anyagi jogi rendelkezések más – elsősorban közlekedési, közlekedésrendészeti – jogszabályokban találhatók. A rendőr jogosult pl. a közúti forgalom irányítására, korlátozására, szüneteltetésére, a közlekedési rendszabályok megtartásának ellenőrzésére, a jármű birtoklása jogszerűségének, továbbá a járművet használó személy személyazonosító adatainak ellenőrzésére, jogosult továbbá indokolt esetben a járművezetői engedély helyszínen történő elvételére, a forgalomban való részvétel megtiltására, a jármű kulcsainak elvételére, stb. Ezek az intézkedések a forgalomban résztvevő, közlekedő járműveket, illetőleg vezetőiket érinti. Előfordulhat azonban, hogy olyan esetekben is el kell járni, amikor a jármű nem vesz részt a forgalomban. A törvény a közlekedés rendjének fenntartása érdekében lehetőséget biztosít a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű elszállíttatására, illetőleg eltávolíttatására, kerékbilincs felhelyezésére. Személy- és létesítménybiztosítási intézkedés. Különösen védett személyek biztonságának érdekében – pl. egy államfő látogatása alkalmával - van lehetőség útvonal, közterület forgalom előli elzárására, a forgalom korlátozására, nyilvános és közforgalmú intézmények működésének korlátozására, terület lezárására, az ott tartózkodók távozásra kötelezésére, stb. Személyi védelemmel, illetve Védelmi Programmal kapcsolatos intézkedés. Kiemelten fontos büntető ügyekben, az eljárásban résztvevő személyek védelmével kapcsolatos intézkedések tartoznak ide. A részletes ismertetésétől eltekintünk, mivel elsősorban a büntető eljárásjoghoz kapcsolódik. Leplezett figyelés elrendelése. Nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségekhez (Európai Uniós tagság, illetve a Schengeni Információs Rendszer alkalmazása) kapcsolódó intézkedés. Személlyel, vagy járművel kapcsolatban is elrendelhető.
A Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett leplezett figyelésre irányuló jelzés végrehajtása. Az előző intézkedéshez hasonló, elsősorban információ megszerzésére és továbbítására irányuló intézkedés. Közös művelet. Az Európai Unió más tagállamával történő közös művelet lefolytatására biztosít lehetőséget. Érdekessége ennek az intézkedésnek, hogy ennek alapján, magyar területen idegen állam rendőre is jogosult intézkedésre, valamint a magyar rendőr is jogosult az intézkedésre más állam területén. Erre elsősorban közös járőrözés során kerülhet sor. Az ilyen intézkedés során mindig annak az államnak a joga az irányadó, amelyiknek a területén az intézkedés történik. Az „idegen” területen intézkedő rendőr csak az adott állam rendőrének felügyelete mellett gyakorolhatja a jogosultságát, kivéve a szándékos bűncselekményt elkövető személy elfogását. Nagy tömegeket vonzó eseményekkel, katasztrófákkal és súlyos balesetekkel kapcsolatos segítségnyújtás. Ez intézkedés teremti meg a jogi keretet arra, hogy katasztrófahelyzet, vagy súlyos baleset következményeinek kezelése kapcsán az Európai Unió tagállamainak rendőrségei információk cseréjével, illetve konkrét segítség kérésével, illetve nyújtásával (pl. szakértők és felszerelés küldése) összehangolhassák a tevékenységeiket. 3. 2. 4. A kényszerítő eszközök Az előző pontban részletezett rendőri intézkedések során – az intézkedések önkéntes követése miatt – az esetek döntő többségében nincs szükség azok kikényszerítésére, azaz rendőri kényszer alkalmazására. Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor vagy nem várható el az intézkedéstől kellő eredmény, vagy ellenállást tanúsítanak. Ilyenkor a rendőrnek lehetősége van az ellenszegülés megtörése céljából cselekvésre, vagy a cselekvés abbahagyására kényszert alkalmazni. Garanciális okból fontos, hogy a kényszerítő eszközök alkalmazásának szabályozása alapos, körültekintő és mindenre kiterjedő legyen, hiszen alkalmazásuk során a testi épség veszélybe kerülhet. Ezért teszi a rendőr kötelességévé a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet, hogy a rendőr a kényszerítő eszközök alkalmazása során a testi épséghez fűződő jogokat köteles tiszteletben tartani, és a testi épséget csak a legszükségesebb mértékben veszélyeztetheti. Főszabály szerint a kényszerítő eszköz alkalmazását meg kell előznie egy előzetes figyelmeztetésnek, ám ha a körülmények ezt nem teszik lehetővé, a kényszerítő eszközök figyelmeztetés nélkül is alkalmazhatók. A kényszerítő eszközök fajtáit a rendőrségi törvény sorolja fel. Általános szabály, hogy az ott megjelölt kényszerítő eszközök meghatározásának sorrendje egyfajta fokozatosságot is jelent, tehát egy súlyosabb kényszerítő eszköz csak akkor alkalmazható, ha az enyhébb alkalmazása nem vezetett eredményre, vagy a sikere eleve kilátástalan. A rendőrségi törvény 8 kényszerítő eszközt nevesít, a következőkben ezeknek az ismertetésére kerül sor. Testi kényszer. Alkalmazására általában akkor kerül sor, ha az intézkedő rendőr erőfölénye, vagy az intézkedés alá vont személy állapota,
magatartása folytán súlyosabb kényszerítő eszköz alkalmazása nem indokolt. A testi kényszer alkalmazása során a rendőr önvédelmi fogásokat is alkalmazhat. Bilincs. A személyi szabadság korlátozásának egyik eszköze. Alkalmazása általában azzal szemben indokolt, aki erőszakos, garázda magatartást tanúsít és azt a rendőr felszólítására nem hagyja abba, aki az intézkedő rendőrt, annak segítőjét megtámadja, akinek a szökését meg kell akadályozni, aki önmagában akar kárt tenni, vagy akinek az elfogására bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt került sor. Vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása. Ha az előbbi kényszerítő eszközök alkalmazása nem vezet eredményre, vagy alkalmazása kizárt, lehetőség van a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására, vagy a rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére vegyi vagy elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot – ez gumibot, vagy az ún. „tonfa” lehet - , kardlap, vagy más eszköz alkalmazására. Ezek használata során törekedni kell arra, hogy az ütés a támadó végtagot érje. Kerülni kell, hogy az ütés, fejre, derékra, hasra vagy gyomorra irányuljon. Ha a támadás vagy az ellenszegülés már megtört, a kényszerítő eszközök már nem használhatók. Vegyi eszköz – pl. könnygázgránát – alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a helyszínen tartózkodó parancsnok arra utasítást ad. A használat módját a parancsnok határozza meg. Szolgálati kutya. Szolgálatát a rendőr csak kiképzett, egészséges, ápolt és jó erőnlétben lévő kutyával láthatja el. Azt, hogy a szolgálati kutya milyen „veszélyességi fokozatban” (pórázzal, vagy póráz nélkül, szájkosárral, vagy nélküle) vethető be, az határozza meg, hogy milyen, korábban már említett kényszerítő eszköz helyett, avagy mellett alkalmazzák a kutyát. Ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak, lehetőség van a szájkosárral ellátott kutya pórázon vagy póráz nélküli alkalmazásának. Pórázon vezetett szájkosár nélküli kutyát akkor alkalmazhat a rendőr, ha jogellenesen összegyűlt tömeg szétoszlatására enyhébb kényszerítő eszköz alkalmazásával nincs lehetőség, vagy ha a kutya ily módon történő alkalmazása a rendőri intézkedéssel szembeni tevőleges ellenállás leküzdéséhez szükséges. A szolgálati kutya szájkosár és póráz nélküli alkalmazására súlyos sérüléssel fenyegető támadás elhárítása, vagy súlyos bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy elfogása céljából van lehetőség, továbbá akkor, ha a rendőr ezzel a személye ellen intézett támadást, vagy az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartást tudja elhárítani. Útzár. Viszonylag ritkán alkalmazott kényszerítő eszköz. Az útzár telepítésére akkor kerül sor, ha bűncselekmény elkövetőjét – aki közúton gépjárművel menekül más módon nem lehet elfogni. Az útzár egy forgalom lassítására alkalmas építmény, torlasz, vagy technikai eszköz lehet. Ha ilyen berendezés kiépítésére nincs mód, sürgős esetben lehetőség van az út szolgálati járművekkel történő eltorlaszolására
Lőfegyverhasználat. A legsúlyosabb rendőri kényszerítő eszköz, alkalmazásának rendkívül szigorú szabályai vannak. Lőfegyverét csak az a – polgári ruhát vagy egyenruhát viselő, szolgálatban lévő vagy magát szolgálatba helyező – rendőr használhatja, akinek igazolványában a „fegyverviselésre és intézkedésre jogosult” bejegyzés fel van tüntetve. Lőfegyverhasználatnak csak a lőfegyverrel személyre és szándékosan leadott lövés minősül, függetlenül attól, hogy az célt tévesztett-e avagy sem, illetőleg okozott-e sérülést, avagy sem. Nem minősül lőfegyverhasználatnak a lőfegyverrel nem szándékosan bekövetkezett lövés, a szándékosan leadott, de tárgyra, vagy állatra irányuló lövés, továbbá a figyelmeztető lövés. Ugyancsak nem minősül lőfegyverhasználatnak a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy e célra rendszeresített kilövő eszközzel történő célba juttatása. Lőfegyverét a rendőr az elöljárója parancsára, vagy saját döntése alapján használhatja. Ha az elöljáró ad parancsot a lőfegyver használatára, a rendőr köteles a lőfegyverét használni, mérlegelésnek helye nincs. A parancsra történő lőfegyverhasználat jogszerűségéért a parancsot kiadó elöljáró a felelős. A rendőr csak abban az esetben tagadhatja meg a lőfegyverhasználatra vonatkozó parancs végrehajtását, ha nyilvánvaló, hogy a lőfegyver használatával a rendőr bűncselekményt követne el. Ha a saját döntése alapján használja a lőfegyverét, a lőfegyver használatát általában meg kell, hogy előzze egy felhívás, hogy a felhívott személy engedelmeskedjék a rendőr intézkedésének, ha ez nem vezet eredményre, esetlegesen más kényszerítő eszköz is alkalmazható. Ha ez nem vezet eredményre, vagy nincs rá lehetőség, figyelmeztetni kell a felhívottat, hogy lőfegyverhasználat következik (ezt „a törvény nevében fegyvert használok” szavakkal kell megtenni), ezt követi egy, a légtérbe leadott figyelmeztető lövés, majd következik a lőfegyver használata. Természetesen előfordulhat olyan élethelyzet is, amikor ezek a megelőző intézkedések részben vagy egészben mellőzhetők. Erre akkor kerülhet sor, ha az eset összes körülményei folytán a megelőző intézkedésekre már nincs idő, és a késedelem az intézkedés eredményességét, a rendőr, vagy más személy életét, testi épségét veszélyeztetné. A lövést lehetőleg lábra kell leadni, kerülni kell az élet kioltását. Ha a lőfegyverhasználat során a rendőrt fenyegető közvetlen fenyegetés, vagy támadás megszűnt, a lőfegyverhasználat jogosultsága is azonnal megszűnik, a lőfegyver használatának további helye nincs. Ha a lőfegyverhasználat sérülést okozott, a sérült személyt elsősegélyben kell részesíteni, és gondoskodni kell az orvosi ellátásról, valamint a közvetlen hozzátartozója értesítéséről. Lőfegyverhasználat esetén a rendőr köteles a közvetlen elöljáróját értesíteni és a helyszínt biztosítani, majd a lőfegyver használatáról írásban jelentést tenni. A rendőri szervek minden egyes lőfegyverhasználat jogszerűségét és szakszerűségét 3 napon belül kötelesek kivizsgálni. A rendőrségi törvény tételesen felsorolja azokat az élethelyzeteket, amikor a rendőr jogosult a lőfegyvert használatára. A rendőr lőfegyvert használhat pl. az élet elleni közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítására, a testi épségét súlyosan
veszélyeztető közvetlen támadás elhárítására, közveszélyokozás vagy terrorcselekmény megakadályozására vagy megszakítására, bűncselekmény lőfegyverrel, robbanóanyaggal való elkövetésének megakadályozására, az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására, a saját testi épsége, élete ellen intézett támadás elhárítására. Csapaterő alkalmazása. Csapaterő alkalmazásáról akkor beszélünk, amikor az illetékes parancsnok a személyi állomány összevonásáról és kötelékbe történő szervezéséről és ennek az egységnek egyszemélyi vezetés alá helyezése mellett dönt. A rendőrök csapaterőben történő alkalmazásának eseteit a rendőrségi törvény tételesen felsorolja. Ilyen eset pl. az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűncselekmény elkövetése, súlyos bűncselekményt elkövető, szökésben lévő fegyveres személy felkutatása, elfogása, terrorcselekmény felszámolása, túszok kiszabadítása, a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény rendjének biztosítása, katasztrófa megelőzése, stb. Tömegoszlatás. Jogellenesen összegyűlt, vagy jogellenes magatartást tanúsító tömeg szétoszlatására akkor van lehetőség, ha a helyszín elhagyására irányuló rendőri felszólításnak a tömeg nem tesz eleget. A szétoszlásra irányuló rendőri felszólítást – lehetőleg hangosító eszköz alkalmazásával – legalább kétszer meg kell ismételni, a felszólításban meg kell jelölni a helyszínről való eltávozás irányát. Ha a tömeg ennek ellenére nem oszlik szét, az utolsó figyelmeztetéssel egyidejűleg kilátásba kell helyezni kényszerítő eszköz alkalmazását. A tömegoszlatás elrendelésére a parancsnok jogosult. A tömeg szétoszlatása során az alábbi eszközök, illetve intézkedések alkalmazhatók: vízágyú, pirotechnikai eszköz, gumilövedék, ingerlőgáz, elfogó háló, lóhátról, vagy járműkötelékben végzett tömegoszlatás. Tömegoszlatása lőfegyvert használni tilos. Csapaterő alkalmazása során a rendőrség nem vizsgálja a helyszínen lévő személyek egyéni felelősségét. 3. 2. 5. Jogorvoslat a rendőri intézkedésekkel szemben A rendőri intézkedésekkel és kényszerítő eszközökkel szemben – egy intézkedés kivételével - jogorvoslatnak van helye. A kivételt az elővezetés jelenti. Ennek az az indoka, hogy mint arra korábban utaltunk, az elővezetés elrendelésére az a hatóság jogosult, amelyik hatóságnál meg kellett volna jelennie az idézett személyeknek. Az elővezetés elrendelésének jogszerűségéért az elrendelő hatóság a felelős, tehát az intézkedés ellen indított jogorvoslati eljárásban, minden esetben az elővezetést elrendelő hatóság eljárására vonatkozó törvényt kell alkalmazni. A többi intézkedés és kényszerítő eszköz elleni jogorvoslatnak panasz a neve, amelynek előterjesztésére az a személy jogosult, akivel szemben az intézkedést foganatosították. A panaszt, az intézkedést követő 8 napon belül kell az intézkedést foganatosító rendőri szervnél előterjeszteni, de arra is van mód, hogy a panaszos kérhesse azt, hogy a panaszát közvetlenül az országos rendőrfőkapitány bírálja el, a Független Rendészeti Panasztestület által lefolytatott vizsgálatot követően.
A Független Rendészeti Panasztestület egy, az Országgyűlés által 6 évre megválasztott, 5 tagból álló, független testület, amelynek feladata a rendőri intézkedésekkel, illetve azok lemaradásával kapcsolatos panaszok kivizsgálása. A panaszt az intézkedéstől számított 8 napon belül kell előterjeszteni. A panasz kivizsgálása során a testület a rendőrségtől felvilágosítást kérhet, minden olyan iratba betekinthet, illetve másolatot kérhet, amely a vizsgált intézkedéssel összefügghet. A vizsgálat lefolytatására 90 nap áll rendelkezésre, a testület az állásfoglalását külső befolyásolástól mentesen alakítja ki, és küldi azt meg az országos rendőrfőkapitány, illetve a főigazgatók részére, akik annak ismeretében 30 napon belül döntenek a panasz elbírálásáról. Ha a döntésük eltér a Független Rendészeti Panasztestület állásfoglalásától, a döntést kötelesek megindokolni. Az országos rendőrfőkapitány határozata ellen közigazgatási eljárásban fellebbezésnek helye nincs, ez ellen közvetlenül bírósági felülvizsgálatnak van helye. 3.3.
Az idegenrendészet
Minden államra vonatkozóan érvényesnek tekinthetjük azt a kijelentést, hogy – szuverenitásukra hivatkozva – gondosan ügyelnek a területük sérthetetlenségére, ezért különös figyelmet szentelnek az államhatár fizikai értelemben vett védelmének, továbbá ragaszkodnak ahhoz is, hogy más államok polgárai csak a tudtukkal, illetve az engedélyükkel tartózkodjanak a területükön. Ez a megkülönböztetett figyelem kiterjed arra az esetre is, hogy az idegen államok polgárai bármilyen tevékenységet csak az adott állam tudtával, engedélyével végezhessenek. Az egyes államokat – földrajzi értelemben - szárazföld, vagy valamilyen vízfelület választja el egymástól, amely alkalmas lehet ugyan valamilyen – elsősorban védelmi szempontú - fizikai térelválasztó (sorompó, kerítés, aknazár, szögesdrót) létesítésére, de mindezek hatástalanok a különböző betegségek, járványok, katasztrófák következményeivel szemben. Ez utóbbi rendkívüli helyzetektől eltekintve, az egyes államoknak érdeke is fűződhet ahhoz, hogy más államok polgárai lépjenek a területére, hiszen az államok közötti együttműködés egyik alapvető követelménye, hogy az államok polgárai beutazhassanak egy másik állam területére. A mai, modern államokra jellemző az, hogy magas szintű jogszabályok rögzítik az adott állam határainak átlépésére vonatkozó előírásokat, és jellemző az is, hogy ezeket a szabályokat igyekeznek egységesíteni és kölcsönösen elismerni. Minden államnak alapvető érdeke, hogy megakadályozza bűncselekmények lehetséges elkövetőinek a területére való bejutását, valamint a minimálisra szorítsa a határain a csempészet lehetőségét. A hatályos magyar szabályozásra meghatározó befolyással bír az a körülmény, hogy hazánk az Európai Unió tagja, továbbá különösen jelentős az a tény is hogy Magyarország – példátlan módon 10 nappal előre hozva a tervezett időpontot - 2007. december 21-én az Európai Unió egyik külső határává vált. Ezek a körülmények eredményezik azt, hogy az államhatárainkon (hazánk jelenleg 7 állammal határos) meglehetősen eltérő szabályok hatályosak.
Az idegenrendészeti tevékenység fogalma alatt általában a külföldi állampolgárok és a hontalanok Magyarországra történő beutazásával, átutazásával, tartózkodásával, bevándorlásával, továbbá az ezek ellenőrzésével kapcsolatos, többnyire az idegenrendészeti hatóságok által megvalósított igazgatási tevékenységet értjük. Az idegenrendészettel kapcsolatban két fontos jogszabályt kell kiemelnünk. Az egyik hatályos törvényünk a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (ez a jogszabály alapvetően az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok állampolgáraira vonatkozik), a másik az ún. „harmadik országbeli” állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény. Idegenrendészeti ügyekben az alábbi hatóságok járnak el: központi idegenrendészeti hatóságként a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, területi szervekként a Hivatal regionális szinteken szerveződött területi szervei, továbbá a vízum kiadására feljogosított külképviselet és esetenként a külügyminiszter. A beutazás és tartózkodás szabályainak alkalmazása szempontjából a schengeni csatlakozást megelőzően külföldinek minősültek a nem magyar állampolgárok és a hontalanok, azonban a schengeni vívmányok alkalmazása óta (2007. december 21.) a „harmadik országbeli állampolgár„ elnevezés az indokolt, hiszen a „schengeni állam” állampolgára (sok vonatkozásban) nem minősül külföldinek. Ezeknek a kifejezéseknek a jogalkalmazók számára történő megalkotása, valamint a gyakorlatban való alkalmazása első megközelítésre indokolatlannak és erőltetettnek tűnhet, de ha megvizsgáljuk az alkalmazásuk alapjául szolgáló indokokat, akkor látni fogjuk, hogy valójában egy jövőbeni nemes cél megvalósítása érdekében jöttek létre. Az egységesülő Európa irányába tett kezdeti lépésekről terjedelmi okok miatt nem szólunk, de mindenképp utalnunk kell arra, hogy Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság 1985-ben a luxemburgi Schengenben (pontosabban a Mosel folyó melletti városka kikötőjében horgonyzó hajó fedélzetén) döntött arról, hogy az államaik közötti közös határokon meg fogják szüntetni a határellenőrzéseket, mivel a tapasztalatok szerint ezek nagyban akadályozzák a személyek és az áruk szabad áramlását. Az elképzelések 10 év múlva valóra is váltak, az egyezményben részes államok határain megszűnt a határellenőrzés, az érintett államok – idegenrendészeti szempontból - egy egységes térséget alkottak. Ez azt jelentette, hogy határrendészeti ellenőrzésre csak egy ízben, az ún. „külső határon” került sor, a belső határokon már nem kellett megállni (érvényes úti okmánnyal azonban rendelkeznie kell a külföldinek). Ez a körülmény azonban jelentősen megnövelte a külső határon történő ellenőrzés jelentőségét és súlyát, hiszen egy (vagy több), a határon átjutó, bűncselekmény elkövetésére készülő személy nem csak egy állam jogrendjét veszélyeztetheti, hanem az egyezményhez csatlakozott valamennyi államét. Az egyezményhez – a meglehetősen szigorú feltételeknek való megfelelést követően - több állam is csatlakozott, jelenleg 25 állam sorolható ide. A beutazás és a tartózkodás harmadik országbeli állampolgár, vagy hontalan számára akkor engedélyezhető, ha érvényes úti okmánnyal rendelkezik, van érvényes
vízuma, vagy tartózkodási engedélye, rendelkezik meghatározott mértékű anyagi fedezettel, nem áll beutazási és tartózkodási tilalom alatt és a beutazása nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi érdekeket nem sért. Beutazásra és tartózkodásra az alábbi engedélytípusok jogosítanak fel: vízum, tartózkodási engedély, letelepedési vagy bevándorlási engedély. A következőkben ezeket részletesen ismertetjük. A vízum beutazásra, átutazásra, az abban meghatározott célú és időtartamú tartózkodásra, valamint kiutazásra jogosít. Vízum kiadásának tárgyában hozott határozat ellen államigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, és a tartózkodási vízum kivételével (részletes ismertetése alább) nincs helye a bírósági felülvizsgálatnak sem. A vízumoknak alapvetően két típusát különböztethetjük meg, a három hónapot el nem érő és az azt meghaladó vízumokat. A három hónapot meg nem haladó vízumok típusai a következők: repülőtéri tranzitvízum (a repülőtér nemzetközi zónájába történő belépésre és ott a célállamba közlekedő járat indulásáig való tartózkodásra jogosít), átutazóvízum (egyszeri vagy többszöri, alkalmanként öt napot meg nem haladó átutazásra jogosít), rövid tartamú beutazó vízum (hat hónapon belül egyszeri vagy többszöri beutazásra és megszakítás nélküli tartózkodás esetén legfeljebb kilencven napig terjedő tartózkodásra jogosít). A három hónapot meghaladó vízumok közé a tartózkodási engedély (ez három hónapot meghaladó, ám legfeljebb két évet elérő időtartamú tartózkodásra jogosít), a szezonális munkavállalói vízum (többszöri be- és kiutazásra, három hónapot meghaladó, de legfeljebb hat hónapot elérő tartózkodásra jogosít, és a nemzeti vízum (többszöri beutazásra és három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosít fel). A tartózkodási engedély, kérelmére, a tartózkodási idő meghosszabbítása céljából annak a külföldinek adható, aki érvényes tartózkodási vízummal rendelkezik. A tartózkodási engedély két évre szólhat és legfeljebb két évvel hosszabbítható meg. Munkavégzési, jövedelemszerzési, szakképzési célon túl lehetőség van arra is, hogy családi együttélés céljából kapjon a külföldi tartózkodási engedélyt. Az állami szuverenitás, a nemzetbiztonság, az alkotmányos rend, a közbiztonság védelme érdekében lehetőségük van az idegenrendészeti hatóságoknak arra, hogy a külföldiekkel szemben kiutasítást, beutazási és tartózkodási tilalmat rendeljenek el. Ilyen intézkedés alapjául szolgálhat pl. az, hogy a külföldi terrorista szervezet tagja, fegyvercsempész tevékenységet folytat, aki a ki- és beutazás szabályait megszegte, aki hazánkban engedély nélkül végzett munkát, stb. A harmadik országbeli állampolgárokkal és a hontalanokkal szemben – a teljességre törekvés igénye nélkül – az alábbi intézkedések alkalmazhatók még: visszairányítás, visszautasítás, idegenrendészeti őrizet, visszautasítási őrizet, kijelölt helyen való tartózkodás elrendelése, kitoloncolás. 3.4.
Az útlevélrendészet
Világméretű jelenség, hogy – a többnyire politikai okból bezárkózó államok kivételével – korábban soha nem tapasztalt méretűvé vált az idegenforgalom, naponta
több millió ember lépi át valamilyen okból az államhatárokat. Az idegen országokba történő utazás nem újkeletű jelenség, de amíg ezek száma csekély volt, elegendő volt az, hogy az uralkodók menleveleket, oltalomleveleket adományozzanak a külföldre utazó diplomatáknak, diákoknak, kereskedőknek. A közlekedés fejlődése azonban lehetővé tette azt, hogy viszonylag rövid időn belül nagy távolságokat tegyenek meg az utazók külföldön. Hazánkban a XIX. században terjedt el az „úti levél”, amelyet később egy okmány váltott fel, amely több oldalas okmány volt, szerepelt benne a személyleírás is, és többször is felhasználható volt. Hatályos szabályozásunk szerint – az Alkotmány 58.§ (1) bek. tartalmaz erre vonatkozóan rendelkezést – aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, azt megilleti az ország elhagyásához való jog is. A magyar állampolgárok külföldről bármikor, korlátozás nélkül hazatérhetnek, a külföldre utazással kapcsolatban azonban – elsősorban közrendvédelmi okok miatt - korlátozó rendelkezések is vannak, amelyeknek az az elsődleges célja, hogy az állam büntetőhatalmának az érvényesülését egy esetleges külföldre utazás ne hiúsíthassa meg. Az államhatárt fő szabály szerint érvényes úti okmánnyal, vagy nemzetközi szerződés alapján személyazonosító igazolvánnyal lehet átlépni. A külföldre utazásra, illetőleg a beutazásra jogosító hatósági engedélyek a következők: útlevél (ez lehet magánútlevél, illetve hivatalos útlevél), határátlépési igazolvány, határátlépési engedély, hazatérési igazolvány, menekültként elismert személyek kétnyelvű úti okmánya, menedékesek utazási igazolványa, valamint a bevándoroltak és a hontalanok külföldi úti okmánya. Az útlevél tartalmazza a természetes személy- és okmányazonosító adatokat, ezért a tulajdonosa személyazonosítás céljából is használhatja. Az útlevél közhitelesen igazolja a magyar állampolgárságot is. Az útlevél kiadására vonatkozó eljárás kérelemre indul az okmányirodákban, a kérelemnek vagy helyt ad a hatóság, vagy pedig határozattal elutasítja azt. Ugyancsak határozattal történik az érvényes útlevél visszavonása is. Korábban már utaltunk arra, hogy az államhatárokat nemcsak útlevéllel, hanem személyi igazolvánnyal is át lehet lépni. Jelenleg az Európai Unió tagállamainak, Svájcnak és Horvátországnak az államhatárát léphetjük át személyi igazolvánnyal. Fontos tudni, hogy utóbbi két – nem EU-tag - állam határa csak a kártya formátumú személyi igazolvánnyal léphető át. A személyi igazolvánnyal történő határátlépés lehetőségének biztosítása lehetőséget ad joggal való visszaélésre is, hiszen amíg az útlevelet kérelmezni kell a hatóságtól, addig a személyi igazolvány birtoklása alanyi jog, tehát esetleges büntetőjogi korlátozások nem tudnak maradéktalanul érvényesülni, hiszen az erre vonatkozó tilalom ellenére is átléphető az államhatár: nem útlevéllel, hanem személyi igazolvánnyal. 3.5.
Katasztrófavédelmi igazgatás
A bolygónkon szinte alig található olyan hely, amely ne lenne kitéve a – sajnálatos módon egyre növekvő számú – civilizációs és/vagy természeti katasztrófáknak. Az élet- és vagyonbiztonság, valamint a természetes és az épített környezet megóvása érdekében szükség volt egy olyan szervezet létrehozására, amely
veszélyhelyzet esetén képes hatékonyan felvenni a harcot a katasztrófák károsító hatásai ellen. Katasztrófa fogalma alatt általában a szükséghelyzet, vagy a veszélyhelyzet kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapotot értünk, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeit, a természeti környezetet, a lakosság alapvető ellátását olyan mértékben veszélyezteti, hogy a kár megelőzése, elhárítása meghaladja az erre rendelt szervezetek védekezési lehetőségeit és ezért az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését igényli. A veszélyeztető hatásokat alapvetően két típusba soroljuk, ezek természeti, vagy civilizációs katasztrófák lehetnek. A természeti katasztrófákhoz soroljuk a meteorológiai jellegűeket (árvíz, belvíz, felhőszakadás, rendkívüli hóesés, szélvihar és aszály), a geológiai jellegűeket (földrengés, omlás, suvadás) és a biológiai jellegűeket (a különböző járványok). A civilizációs katasztrófák körébe a technikai jellegű (gázés kőolajvezeték sérülése, veszélyes anyag szállítása során bekövetkező baleset, tömegbaleset és környezetszennyezés) és a társadalmi jellegű (blokád, sztrájk, bűnözés, migráció és terror) veszélyeztető hatások tartoznak. A katasztrófavédelem fogalmát akként határozhatjuk meg, hogy az a különböző katasztrófák elleni védekezésben, azon tervezési, szervezési, koordinációs, végrehajtási, létesítési, stb. tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófák kialakulásának megelőzését, a közvetlen veszélyek elhárítását, az előidéző okok megszüntetését, a károsító hatások csökkentését, a lakosság életének és anyagi javainak védelmét szolgálják. A katasztrófák elleni védekezésben – az 1999. évi LXXIV. tv. rendelkezéseinek értelmében - az alábbi szervek vesznek részt: a Kormány, az önkormányzatokért felelős miniszter, a Kormányzati Koordinációs Bizottság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A Kormány feladata egyebek között a katasztrófák elleni védekezés irányításának és a végrehajtás összehangolásának a megszervezése, a védekezésben érintett tárcák közötti koordináció megszervezése, a védekezésben érintett állami szervek katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatainak meghatározása, az országos méretű katasztrófavédelmi információs rendszer létrehozása, a veszélyhelyzet kihirdetése, indokolt esetben a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek bevetéséről szóló döntés meghozatala, stb. A belügyminiszter működteti az irányítása alatt álló katasztrófavédelmi szervezeteket, dönt a területi és a helyi katasztrófavédelmi szervek létrehozásáról és megszüntetésről, stb. A Kormányzati Koordinációs Bizottság egy döntés-előkészítő szerv, amely összehangolja a védekezésben résztvevő szervek tevékenységét, összehangolja a minisztériumok, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek és a központi hivatalok tevékenységét.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, mint központi államigazgatási szerv, tervező, szervező, irányító tevékenységet lát el. Területi szervei a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ. 3.6.
Nemzetbiztonsági igazgatás
Korábban, a rendészet fogalmának meghatározása során már utaltunk arra, hogy nehéz feladat olyan fogalmakat, mint a közbiztonság, közrend, stb. definiálni. Nincs ez másképp az állambiztonság és a nemzetbiztonság fogalmával sem, holott nem egy újkeletű állami tevékenység meghatározásáról van szó, hiszen a titkosszolgálati tevékenység jószerivel egyidős az állam kialakulásával, és az alkalmazásáról egyetlen mai állam sem mond le. Le kell szögeznünk, hogy speciális szolgálatokat minden állam működtet, s hogy milyen intenzitással és milyen mértékben, az elsősorban az adott állam világhatalmi törekvéseinek (pl. USA, Oroszország), vagy esetleg az állami lét folyamatos fenyegetettségének (pl. Izrael) a függvénye. Fontos garanciális szabály azonban az, hogy az adott állam nemzetbiztonsági feladatainak a meghatározása magas szintű jogalkotási tárgy legyen, lehetőleg törvények konstituálják a nemzetbiztonsági feladatokat. Hazánkban a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket az 1995. évi CXXV. törvény szabályozza. Polgári nemzetbiztonsági szolgálatnak minősül az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, katonai nemzetbiztonsági szolgálatnak minősül a Katonai Felderítő Hivatal és Katonai Biztonsági Hivatal. Ezek a szervek a Kormány irányítása alatt állnak és az egész ország területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, önálló gazdálkodást folytató költségvetési szerveknek minősülnek. A következőkben tekintsük át vázlatosan az egyes szolgálatok feladatait. Az Információs Hivatal megszerzi, elemzi és értékeli a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, vagy külföldi eredetű információkat, felderíti a külföldön folytatott, és a Magyar Köztársaság érdekeit veszélyeztető vagy sértő tevékenységet, felderíti az ország pénzügyi biztonságát veszélyeztetésére irányuló külföldi szándékokat és cselekményeket, végzi a minősített adatok védelmére használt rejtjelező eljárások, algoritmusok kriptográfiai minősítését, illetőleg rejtjelkulcsokat állít elő, ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar intézmények és létesítmények biztonsági védelmét, stb. Az Alkotmányvédelmi Hivatal feladata belföldön felderíteni és elhárítani a Magyar Köztársaság érdekeit sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet. Felderíti és elhárítja a tudományos-technikai, pénzügyi biztonságot veszélyeztető leplezett törekvéseket, ellátja a központi államhatalmi és kormányzati szervek, intézmények és létesítmények biztonsági védelmét, a nyomozás elrendeléséig végzi az állam elleni bűncselekmények felderítését, végzi a letelepedési engedély és vízum iránti kérelmek elbírálásához szükséges személyi ellenőrzést,
ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági ellenőrzésének és védelmének feladatait, stb. A Katonai Felderítő Hivatal megszerzi, elemzi és értékeli a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, vagy külföldi eredetű, a biztonságpolitika katonai elemeit érintő katonapolitikai, hadiipari és katonai információkat, felfedi a Magyar Köztársaság ellen irányuló, támadó szándékra utaló törekvéseket, információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető jogellenes fegyverkereskedelemről, biztosítja a Honvéd Vezérkar hadászati-hadműveleti tervezőmunkájához szükséges információkat, ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar katonai intézmények és létesítmények biztonsági védelmét, stb. A Katonai Biztonsági Hivatal felderíti és elhárítja a Magyar Honvédség ellen irányuló külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet, információkat gyűjt a Magyar Honvédséget veszélyeztető szervezett bűnözésről, ellátja az illetékességi körébe tartozó katonai vezetési objektumok biztonsági védelmét, ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének és ellenőrzésének feladatait, stb. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat segítséget nyújt az erre feljogosított szervek részére azzal, hogy titkos adatszerzéssel és információgyűjtéssel, különleges eszközökkel és módszerekkel szolgáltatást végez a számukra. A nemzetbiztonsági szolgálatok a Kormány irányítása alá tartoznak, az irányítás a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a honvédelmért felelős miniszter révén valósul meg. A nemzetbiztonsági szolgálatok parlamenti ellenőrzése az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága révén valósul meg. A Bizottság elnöke mindenkor csak az ellenzéki képviselők közül kerülhet ki.
4. A TERÜLETFEJLESZTÉS Fő témakörök: 4.1.
A területfejlesztés előzményei, célja, feladatai
4.2.
Alapfogalmak
4.3.
A központi állami szervek feladat- és hatásköre
4.4.
A területi szervek feladat- és hatásköre
4.5.
A területfejlesztés és a területrendezés eszközei
4.1.
A területfejlesztés előzményei, célja, feladatai
A számottevő földrajzi kiterjedéssel rendelkező államok mindegyikében szembe kellett nézni – és kell napjainkban is – azzal a feladattal, amely a különböző közigazgatási funkcióknak a központi és a területi-helyi szervek közötti optimális megosztását hivatott szolgálni. Az, hogy egy adott államon belül, egy adott korban, az államhatárokon belül milyen területi egységek kialakítására került sor, az összefüggést mutatott a hatalmi, társadalmi, politikai, gazdasági viszonyokkal. A különböző korok különböző területi szerveződéseinek (pl. az ókori poliszok, a középkori városok, stb.) részletes ismertetésére terjedelmi okok miatt nincs mód, röviden csak annyit célszerű megjegyeznünk, hogy a XIX. századra jutott el a fejlődés arra a szintre, amikor a központi és a területi-helyi szervek közötti viszony alapvető alakítójává nem a hatalmi törekvések, hanem a jól felismert racionális érdekek váltak. Ez a szemléletváltás – amely az állam redisztribúciós tevékenységével hozható összefüggésbe - jól megmutatkozott néhány európai állam gyakorlatában is. Az állam az adóztatás révén központosította a keletkezett jövedelmek egy részét, majd különböző prioritásoknak a szem előtt tartásával újra elosztotta ezeknek a jövedelmeknek bizonyos hányadát, de nem az egyenlőség elve alapján. A döntések alapvetően mindig politikai jellegűek voltak, általában az a felismerés előzte meg ezeket a döntéseket, hogy sem gazdasági, sem szociológiai szempontból nem volt kívánatosnak tekinthető az, hogy egy államon belül lényeges különbség legyen az egyes országrészek gazdasági, társadalmi, infrastrukturális stb. fejlettsége között. Leginkább szembetűnően Olaszországban volt megfigyelhető ez a jelenség. Hosszú évtizedek munkája sem volt képes felszámolni az egyenlőtlenséget a „fejlett észak” és az „elmaradott dél” között, holott viszonylag korán, már a második világháború befejezését követő évtizedben megszületett a törvényi szintű szabályozás a déli tartományok felzárkóztatása érdekében. Németországban – pontosabban a kettéosztott ország nyugati felében - nem volt olyan fokú a különbség az egyes tartományok között, mint Olaszországban, de itt is viszonylag korán – a 60-as években – került sor a tartományok és a szövetség együttes fellépésére. A tartományok és a szövetség képviselőiből létrehozott bizottságok határozták meg a különböző programok
finanszírozásának alapelveit, amely alapelveket minden tartományban egységesen alkalmazták. A fejlett nyugati államokban, a nyolcvanas években egy koncepcióváltás volt megfigyelhető. Ekkorra ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az addig alkalmazott módszerek, az erős központi akaratot érvényesítő és alapvetően mennyiségi szemléletet tükröző törekvések nem voltak képesek megszüntetni az egyes országrészek közötti különbségeket. Előtérbe kerültek a decentralizáció alapelvére épülő megoldási javaslatok. Ezek lényege az volt, hogy növelték a regionális és a helyi szervek hatáskörét, a központi szervek hatáskörének rovására. A területfejlesztésben érintett szervek szerepe és hatásköre megváltozott, a helyi érdekek érvényesítésének lehetősége könnyebbé vált. A magyar fejlődésre is elmondható az, hogy a mai fogalommal területfejlesztésnek nevezhető intézkedések szinte az állam kialakulásával egyidejűleg megjelentek, azonban a tartalmuk nyilvánvalóan eltért a ma szokásos tartalomtól. A kezdeti időkben a cél az volt, hogy olyan központok legyenek kijelölve, amelyek köré csoportosulhattak a vidék királyi népei. Tehát ezekben az időkben nem pontosan körülhatárolt területek kialakításáról volt szó, hanem csak egy vidék népességének egy kijelölt központ alá történő rendeléséről. A későbbi évszázadokban is gyakran csak arra korlátozódott egy adott területnek a központból történő fejlesztése, hogy oda – általában a teljes lakosság elpusztításával járó háborúk befejezése után – idegen (kun, jász, szász, sváb, szlovák, stb.) etnikumok bejövetelét és letelepítését lehetővé tegyék. A területi folyamatokba történő első, kellő körültekintéssel végzett, tudományos alapokon történő beavatkozásra a XIX. századig várni kellett. Az akkor végzett folyószabályozási, vasútépítési, stb. munkálatok egészen a mai időkig hatóan beavatkoztak az állam egyes területeinek fejlődésébe. Természeti katasztrófák is szerepet játszottak az egyes területek fejlődésében, gondoljunk a pesti, vagy a szegedi árvíz levonulását követő újjáépítési munkálatokra. Az első világháború lezárását követő Párizs környéki békék után a területek elcsatolása felborította az évszázadok során kialakult viszonylagos egyensúlyi rendszert. A visszamaradt országrészben új központokat kellett kialakítani, ez az elcsatolt részek egykori központjai által ellátott funkciók új központokba történő telepítését jelentette. A második világháború befejezését követően, az akkori hatalmi-politikai viszonyoknak megfelelően új megvilágításba került a területi irányítás. Ennek eredményeként sor került – zöldmezős beruházásként - szocialista városok megépítésére, a tanácsi megyerendszer kiépítésére, határozott lépések történtek a falvak és a városok közötti különbségek felszámolására. A Belügyminisztérium szervezetén belül létrehozták a Területrendezési Intézetet, amely elkészítette az első településfejlesztési tervet. Az 1960-as években a területi tervezés átkerült az Építésügyi Minisztériumba. 1963-ban készült el a településhálózat-fejlesztési tanulmányterv, amely 9 régiót alakított ki. 1971-ben a Minisztertanács elfogadta az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót, amely arra helyezte a hangsúlyt,
hogy mérsékelje a települések és az ott élők életkörülményeinek a differenciálódását, orientálja a különböző intézmények telepítését. Hátránya volt ennek a koncepciónak, hogy nem volt képes növelni az aprófalvak népesség-megtartó képességét, a körzetesítés és a város-centrikus szemléletmód miatt sok falu elsorvadt és megindult az elnéptelenedés felé vezető úton. A rendszerváltást követően viszonylag hamar nyilvánvalóvá vált, hogy hazánk melyik szervezet teljes jogú tagjává szeretne válni. 1990-ben megkezdődtek az Európai Közösséggel a társulási tárgyalások. A várható csatlakozásra is tekintettel, szükség volt egy olyan területfejlesztési törvényre, amely alkalmas az ország kiegyensúlyozott területi fejlődésének a biztosítására,, az átfogó területfejlesztési politika érvényesítésére, valamint kompatibilis az Európai Unió regionális politikájával és igazodik annak eszköz- és intézményrendszeréhez. A társult tagság létrejöttétől az előcsatlakozási tárgyalásokig terjedő időszak alatt (1996. március 19én) fogadta el az Országgyűlés a területfejlesztésről és a településrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényt, a jelenleg is hatályos területfejlesztési törvényünket. Itt kell szólnunk az Országos Területfejlesztési Koncepcióról (OTK) is, amelyet országgyűlési határozat formájában - 97/2005. (XII. 25.) OGY határozat – fogadott el a legfőbb népképviseleti szerv. Az OTK alapján a területfejlesztési politika hat pilléren alapszik, ezek a következők: az elsőt a központi területfejlesztési beavatkozások alkotják, a másodikat a területileg összehangolt szakpolitikák, országos fejlesztési stratégiák és programok alkotják, a harmadik a területrendezés, a negyedik pillért a regionális, a megyei, a kistérségi és egyéb szintek fejlesztéspolitikái jelentik, az ötödik a vidékfejlesztés, és végül utolsó pillérként a város és falufejlesztés szolgál. A következőkben tekintsük át a területfejlesztési törvény célját, feladatait és az ott rögzített alapfogalmakat. A területfejlesztés és a területrendezés célja az ország valamennyi térségében a szociális piacgazdaság kiépítésének elősegítése, az innováció térbeli terjedésének elősegítése, a társadalmi, gazdasági és környezeti céloknak megfelelő térbeli szerkezet kialakítása, a főváros és a vidék, a városok és a községek, illetve a fejlett és az elmaradott térségek és települések közötti, gazdasági, kulturális és infrastrukturális feltételekben megnyilvánuló jelentős különbségek mérséklése és a további válságterületek létrejöttének megakadályozása a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Célja továbbá az ország térszerkezete, településrendszere harmonikus fejlődésének a biztosítása, végül a nemzeti és térségi identitástudat megtartása és erősítése. Feladata a térségi és a helyi közösségek területfejlesztési kezdeményezéseinek elősegítése és összehangolása az országos célkitűzésekkel, a nemzetközi együttműködés keretében az EU regionális politikájához illeszkedés elősegítése, valamint a regionális együttműködésben rejlő kölcsönös előnyök hasznosítása és a határmenti térségek összehangolt fejlesztésének elősegítése. Az elmaradott térségek vonatkozásában külön nevesíti a törvény a következő feladatokat: a különböző adottságú térségekben a megújulást elősegítő fejlesztéspolitika kidolgozása, összehangolása és érvényesítése, az elmaradott térségek felzárkóztatásának és fejlődésének elősegítése, a gazdaság szerkezeti
megújulásának elősegítése az egyes ipari és mezőgazdasági jellegű térségekben, a munkanélküliség mérséklése, az innováció térségi terjedésének elősegítése, valamint a befektetők számára vonzó vállalkozói környezet kialakítása. A törvény külön kiemelten állami feladatként jelöli meg az elmaradott térségek felzárkóztatását, a szerkezetátalakítás térségeinek a fejlesztését, a közszolgáltatásban meglévő területi különbségek mérséklését és az európai integrációs, innovációs területfejlesztési feladatok támogatását. A fentebb ismertetett feladatokat az állami szervek, az önkormányzatok, a természetes személyek és szervezetek, a gazdálkodó szervezetek és az érdekvédelmi szervezetek, valamint más intézmények egymással együttműködve látják el. A következőkben tekintsük át a legfontosabb alapfogalmakat. 4.2.
Alapfogalmak
Területfejlesztés: az országra, valamint térségeire kiterjedő társadalmi, gazdasági és környezeti területi folyamatok figyelése, értékelése, a szükséges tervszerű beavatkozási irányok meghatározása, valamint az átfogó fejlesztési célok, koncepciók és intézkedések meghatározása, összehangolása és megvalósítása a fejlesztési programok keretében, érvényesítése az egyéb ágazati döntésekben. Területrendezés: az országra, illetve a térségeire kiterjedően a területfelhasználás rendjének és a területhasználat szabályainak megállapítása, e körben az erőforrások feltárása, a táj terhelhetőségének a meghatározása, ezek együttes értékelése, a területi adottságok célszerű hasznosítási javaslatainak kidolgozása,a fejlesztési koncepciók és programok térbeli rendszerének meghatározása, nemzetközi együttműködés és szerződés keretében az európai és határmenti területrendezési tevékenység összehangolása. Területrendezési terv: az ország, illetve egyes térségek nagytávlatú műszakifizikai szerkezetét meghatározó és befolyásoló tervdokumentum, amely biztosítja a területi adottságok és erőforrások hosszú távú hasznosítását és védelmét, az ökológiai elvek érvényesítését, a műszaki-infrastrukturális hálózatok összehangolt elhelyezését és a területfelhasználás rendszerét, optimális hosszú távú területi szerkezetét. Területfejlesztési politika: az ország és az egyes térségek területi fejlődése főirányainak, fejlesztési stratégiai céljainak és az ezek elérését segítő legfontosabb eszközöknek hosszabb időtávra szóló meghatározása és érvényesítése. Régió: tervezési-statisztikai és fejlesztési célokat szolgáló, egy vagy több megyére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával lehatárolt társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő területfejlesztési egység. Kiemelt térség: egy vagy több megyére, vagy azok meghatározott területére kiterjedő, társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő területi egység, amely egységes tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdekek, vagy
más célok is fűződnek. Ilyen lehet pl. a fővárosi agglomeráció, több megyét érintő nemzeti park, stb. Városkörnyék: városközpontú kistérség, érdekében kialakult önszerveződő területi egység.
a
fejlesztések
összehangolása
Kistérség: a települések között létező funkcionális kapcsolatrendszerek összessége alapján lehatárolható területfejlesztési-statisztikai egység. A kistérségek területe teljes mértékben és ismétlésmentesen lefedi az ország területét és illeszkedik a területfejlesztési-statisztikai régió, a megye, valamint más kistérség határaihoz. Minden település közigazgatási területe csak egy kistérséghez tartozik. Térség: különböző területi egységek (a régió, a megye, a kiemelt térség és a kistérség) összefoglaló elnevezése. Vállalkozási övezet: a régió fejlődése érdekében létrehozott, a területén folytatott tevékenységhez sajátos pénzügyi kedvezmények igénybevételét biztosító, területileg lehatárolt termelési és szolgáltató terület. Elmaradott térség: ahol a gazdaság értéktermelő képessége, infrastrukturális fejlettsége és társadalmi mutatói jelentősen kedvezőtlenebbek az országos átlagnál. Kedvezményezett térség: az érvényes területfejlesztési célok figyelembevételével, statisztikai jellemzők alapján meghatározott térségek köre, amelyek önkormányzatai illetve azok közigazgatási területén tervezett programok és fejlesztések pénzügyi, gazdasági ösztönzőkkel támogathatók. Területfejlesztési koncepció: az ország, illetve egy térség átfogó távlati fejlesztését megalapozó és befolyásoló tervdokumentum, ami meghatározza a térség hosszú távú, átfogó fejlesztési céljait, továbbá a fejlesztési programok kidolgozásához szükséges irányelveket, információkat biztosít az ágazati és kapcsolódó területi tervezés és a területfejlesztés szereplői számára. Területfejlesztési program: a területfejlesztési koncepció alapján kidolgozott középtávú cselekvési terv, amely stratégiai és operatív programokra épül. Innovációs központok: azon megfelelő termelési és szellemi háttérrel illetve kapcsolatrendszerrel rendelkező települések, amelyek a gazdaság növekedését, szerkezetváltását és megújulását, illetve a társadalmi fejlődést nagyobb térségben segítik elő, vagy mindezek elérése érdekében tudatos fejlesztési politika érvényesül. A hatályos területfejlesztési törvényünk alapfogalmai után ismerkedjünk meg az EU területfejlesztési tevékenységének alapjaiként szolgáló fogalmakkal, területi egységekkel. Különösebb magyarázatra nem szorul az, hogy az EU csak akkor képes hatékonyan eleget tenni a területfejlesztéssel kapcsolatos célkitűzéseinek, ha valamelyest sikerül egymáshoz közelíteni az egyes tagállamokban kialakított területi
egységeket, ezek hiányában ugyanis remény sem lehet hatékony munkavégzésre. Az EU az ún. NUTS rendszert alakította ki (a rövidítés a francia „ Nomenclature d’unités territoriales statistiques” kifejezésből ered, magyar jelentése: Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája). A kezdeti 5 NUTS szintből mára 3 lett. A NUTS 1 szint jelenti a legnagyobb területi egységet, ezen a szinten hazánk 3 részre oszlik. A NUTS 2 szintet Magyarországon 7 régió testesíti meg, míg a NUTS 3 szintnek hazánkban a 19 megye + a főváros felel meg. Ezek részletezve a következők: Első NUTS 1 szintünk Közép-Magyarország, amely 1 régióból (Közép-Magyarország) és 2 megyéből (a főváros és Pest megye) áll. Második NUTS 1 szintünk a Dunántúl, amely 3 régióból és a hozzájuk tartozó megyékből áll az alábbiak szerint: Közép-Dunántúl régió (Fejér, KomáromEsztergom és Veszprém megye), Nyugat-Dunántúl régió (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye), valamint a Dél-Dunántúl régió (Baranya, Somogy és Tolna megye). Harmadik NUTS 1 szintünk az Alföld és Észak, amely 3 régióból és a hozzájuk tartozó megyékből áll: Észak-Magyarország régió (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye), Észak-Alföld régió (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Dél-Alföld régió (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye). Fentebb utaltunk arra, hogy kezdetben a NUTS-rendszernek 5 szintje volt. A korábbi NUTS 4 és NUTS 5 szint helyett ma már a LAU 1 és LAU 2 terminológia használatos. A LAU rövidítés az angol „Local administrative units” kifejezésből ered, amely magyarul helyi közigazgatási egységet jelent. Ezeknek a területi egységeknek a kialakításánál részben a földrajzi terület nagysága, részben pedig a területen élő népesség száma a meghatározó. A jelenleg hatályos jogunk szerint a LAU 1 szintnek a 174 kistérség, míg a LAU 2 szintnek a 3152 – más források szerint 3172 – település felel meg. A következőkben – összehasonlításként – tekintsük át néhány EU-tagállam NUTS szintjeit. A hazánk területének hozzávetőlegesen egyharmadával rendelkező, de lakosságszámában Magyarországot meghaladó Belgiumban hazánkhoz hasonlóan 3 NUTS 1 régió található, a NUTS 2 szintek száma 11, míg 43 (!) NUTS 3 szintet találunk. A szintén nagy népsűrűségű, és Belgiumnál alig nagyobb, hazánk területének felét el sem érő Hollandiában 4 NUTS 1 szintet, 12 NUTS 2 szintet, valamint 40 NUTS 3 szintet találhatunk. A Magyarország területénél több mint háromszor nagyobb, de lényegesen kisebb népességgel rendelkező Finnország 2 NUTS 1 szintet, 6 NUTS 2 szintet, míg 20 NUTS 3 szintet mondhat magáénak. A nagy kiterjedésű és nagy lakosságszámú államok közül Németország 16 NUTS 1 szinttel, 39 NUTS 2 szinttel és 429 (!) NUTS 3 szinttel rendelkezik. Franciaországban 9 NUTS 1, 26 NUTS 2 és 100 NUTS 3 szintet találunk, Olaszországban pedig 5 NUTS 1, 20 NUTS 2 és 110 NUTS 3 szint van.
4.3.
A központi állami szervek feladat- és hatásköre
Visszatérve a hatályos magyar szabályozásra, tekintsük át a központi állami szerveknek a területfejlesztés során ellátandó feladatait. Első helyen az Országgyűlést találjuk. Az Országgyűlés feladata egyebek mellett az országos területfejlesztési koncepció elfogadása, a területfejlesztési politikát meghatározó irányelvek, célok, prioritások elfogadása, a Kormány beszámoltatása a területfejlesztési politika végrehajtásáról, a kiemelt térségek körének meghatározása, az éves költségvetési terv elfogadása során döntés a területfejlesztést szolgáló pénzeszközökről, a Kormány beszámoltatása a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök felhasználásáról, továbbá a területfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati feladatok és ezek forrásainak meghatározása. A Kormány feladata a döntéseiben biztosítani a regionális politika érvényesülését. Ennek keretében a Kormány előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti az országos területfejlesztési koncepciót, a területfejlesztési politikát meghatározó irányelveket, prioritásokat, valamint az országos és a kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési terveket. A Kormány összehangolja a különböző területfejlesztési célokat szolgáló állami pénzeszközöket, dönt a területfejlesztést szolgáló központi és térségi pénzeszközök arányáról, meghatározza a pénzügyi eszközök és igénybe vehető kedvezmények felhasználási szabályait, elfogadja a kiemelt térségekre vonatkozó területfejlesztési koncepciókat és programokat. A Kormány gondoskodik az országos területi információs rendszer működtetéséről, rendeletben meghatározza a miniszterek területfejlesztéssel kapcsolatos feladatait és a miniszterek közötti folyamatos koordináció szabályait. Az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) közreműködik a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásában. Az OTT munkájában 4 jogosultsági fokban vesznek részt az érintettek. Legnagyobb jogosultsággal, a szavazati joggal rendelkezők bírnak. Tagjai a regionális tanácsok elnökei, a főpolgármester, a területfejlesztésért felelős miniszter, rajta kívül még nyolc miniszter, az országos gazdasági kamarák elnökei, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője, továbbá az országos önkormányzati érdekszövetségek részéről három képviselő. Az előbb felsoroltaktól kisebb jogosultsággal, azaz tanácskozási joggal vesz részt a természetvédelmi és a környezetvédelmi szervezetek egy-egy képviselője, a nők és a férfiak esélyegyenlőségéért küzdő országos szervezetek egy állandó képviselője. Meghívottként, továbbá a szervezetüket érintő napirendi pontok tárgyalásánál tanácskozási joggal vesznek részt azok a szervezeteknek a vezetői, amelyeket az OTT döntése érint.
Konzultációs joggal rendelkeznek azok a – bírósági nyilvántartásba vett – társadalmi szervezetek, amelyek a területfejlesztéssel kapcsolatos kérdések megtárgyalására egyeztető fórumot hoztak létre. Az OTT részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában, közreműködik az országos és a térségi programok összehangolásában, véleményezi a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét, javaslatot tesz a területfejlesztési célú ágazati eszközök összehangolására, véleményt nyilvánít a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök felhasználásáról és a központi keret felhasználásáról, véleményezi a lényeges területi hatásokkal járó ágazati fejlesztési koncepciókat, javaslatot tesz az egyes, megyehatárokon túlterjedő területfejlesztési feladatok közös ellátására. Az OTT elnöke a területfejlesztésért felelős mindenkori miniszter, aki az egységes kormányzati álláspont kialakítása és képviselete érdekében gondoskodik a tagsággal rendelkező és a tagsággal nem rendelkező miniszterek közötti előzetes egyeztetésről. A területfejlesztésért felelős miniszter koncepciókat és javaslatokat készít az országos területfejlesztési politika megalapozására, összehangolja az országos és a térségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, közreműködik a kiemelt térségekre vonatkozó fejlesztési programok kidolgozásában, szervezi az országos és az országhatáron átnyúló, közös területrendezési koncepciók és tervek kialakítását, ellátja a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabály-előkészítési és végrehajtási feladatokat, benyújtja a Kormánynak a kistérségek lehatárolásának megváltoztatásával kapcsolatos előterjesztést. 4.4.
A területi szervek feladat- és hatásköre
A központi szervek után tekintsük át a területfejlesztésben érintett területi szervek rendszerét. A települési önkormányzatok képviselőtestületei a közös területfejlesztési célok megvalósítására jogi személyiséggel rendelkező területfejlesztési társulást hozhatnak létre. E szervezet-típus vonatkozásában a háttérjogszabályt – a létrehozatalára, a szervezetére és a működésére vonatkozóan – az önkormányzati társulásokról szóló 1997. évi CXXXV. tv. testesíti meg. Az ilyen szervezetek törvényességi ellenőrzésére hasonló szabályok vonatkoznak, mint az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére. A továbbiakban tekintsük át egy olyan szervre vonatkozó szabályozás lényegesebb elemeit, amelyre vonatkozó normák az alapjogszabály 2004. évi módosítása során váltak – inkorporálás révén – a területfejlesztési törvény részévé. A kistérségi fejlesztési tanácsok a kistérségekben működnek, amelyek jogi személyiséggel rendelkeznek, székhelyük a kistérség székhelytelepülése. Ezek a tanácsok a feladataik ellátása során együttműködnek a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival, az adott térségben működő állami szervekkel, továbbá az érintett társadalmi, gazdasági és szakmai szervezetekkel. A tanács kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját illetve programját és ellenőrzi azok megvalósulását. Előzetesen véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területéről benyújtott
támogatási kérelmekkel kapcsolatban, véleményt nyilvánít azokról a megyei illetve regionális fejlesztési koncepciókról, programokról, amelyek a kistérséget érintik, közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében, pályázatot nyújthat be a kistérség fejlesztéséhez kapcsolódó források igényléséhez. Szervezeti szempontból tekintve: megválasztja az elnökséget azokban a kistérségekben, ahol ez kötelező, véleményt nyilvánít a kistérségi megbízott kiválasztásával kapcsolatban, valamint szakmai szervezetet működtethet. A kistérségi fejlesztési tanácsok munkájában résztvevő személyek jogállása sokban hasonlít a már korábban ismertetett szervezet (OTT) munkájában résztvevő személyekéhez. A kistérségi fejlesztési tanácsok munkájában szavazati joggal rendelkező tagként vesznek részt a kistérség valamennyi települési önkormányzatának polgármesterei. Tanácskozási joga van a kistérségben működő gazdasági kamarák egy-egy képviselőjének, a megyei területfejlesztési tanács képviselőjének, a munkaadói és a munkavállalói szervek egy-egy kistérségi képviselőjének, a civil szervezetek képviselőjének, a kincstár és a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve képviselőjének. Meghívottként vesznek részt a tanács munkájában azoknak a gazdasági, társadalmi szervezeteknek a képviselői, akiknek a szervezetét a tanács döntése közvetlenül érinti, vagy akiket az ülésen való részvételre felkértek. Konzultációs joggal rendelkeznek azok a társadalmi szervezetek, amelyeket bíróság nyilvántartásba vett és a kistérségi tanácsnál jelzik az együttműködési szándékukat. A kistérségi fejlesztési tanács szavazati joggal rendelkező tagjai az alakuló ülésükön maguk közül elnököt választanak. Az elnök megválasztásához egyszerű többségre van szükség. A tanács szavazattal rendelkező tagjai – főszabály szerint – egy szavazattal rendelkeznek, de a szervezeti és működési szabályzat a polgármester tagok szavazatainak értékét az általuk képviselt település lakosságszámát figyelembe véve is megállapíthatja. A szavazatarányokat azonban oly módon kell megállapítani, hogy a népességszám figyelembevételével egyetlen település se kerülhessen a súlyozott döntési szavazat alapján olyan helyzetbe, hogy egyedül is többséget alkothasson. Azokban a kistérségekben, ahol a települések száma a huszonötöt meghaladja, lehetőség van öt-kilenc tagból álló elnökség választására. Az elnökség működésére (a tagok száma, a választás rendje és módja, a megbízatás ideje és megszűnésének módja, stb.) vonatkozó szabályokat a tanács szervezeti és működési szabályzata tartalmazza. Az elnökség tagjainak megválasztásához és visszahívásához a szavazásra jogosult összes tag több mint felének egyetértő szavazata szükséges. Az elnökség tagjainak megválasztására, vagy a visszahívására a szavazati joggal rendelkező tagok egyharmada írásban javaslatot tehet. Az elnökség feladatait a kistérségi fejlesztési tanács szervezeti és működési szabályzata rögzíti. A tanács a feladatait átruházhatja az elnökségre, de bármikor vissza is vonhatja azokat. Azokban a kistérségekben, amelyekben egy település alkot egy kistérséget (pillanatnyilag egy ilyen van, Debrecen), kistérségi fejlesztési tanács nem alakul. Ezekben az esetekben a kistérségi fejlesztési tanács feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a település képviselőtestülete (ez nagy valószínűséggel megyei jogú város közgyűlését jelenti)
dönt. Ezeknek a kistérségeknek a képviselői a regionális fejlesztési tanácsok kistérségi tanácsok által delegált tagjaivá nem választhatók. A kistérségi fejlesztési tanács a szakmai feladatainak végrehajtásához és a döntéseinek előkészítéséhez kapcsolódó feladatok ellátását szakmai munkaszervezet létrehozásával vagy más módon biztosítja. Ilyen feladat pl. a kistérségi fejlesztési tanács üléseinek és döntéseinek előkészítése, folyamatos kapcsolattartás a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével és a kistérségi megbízottakkal, közreműködés a társadalmi szervezetek fórumának működtetésénél, stb. Azokban a kistérségekben, ahol az érintett kistérség valamennyi települési önkormányzatának a részvételével működik többcélú kistérségi társulás, a kistérségi fejlesztési tanács feladatait a többcélú kistérségi társulás láthatja el. E szabályozás indoka a szervezet fölösleges megkettőződésének a kizárása. Ha azonban a többcélú kistérségi társulás megszűnik, vagy valamelyik település nem vesz részt a munkájában, a megszűnést, illetve a település kilépését követő 30 napon belül a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve kezdeményezi a kistérségi fejlesztési tanács megalakulás céljából történő összehívását. A megyei önkormányzatok területfejlesztéssel kapcsolatos feladatait meglehetősen szűkszavúan intézi el a területfejlesztési törvény. Gyakorlatilag nem tesz mást, mint megismétli a helyi önkormányzatokról szóló törvényben egyszer már nevesített feladatokat. Ezek közül csak emlékeztetőül sorolunk fel néhányat: területrendezési terv készítése a megyére vonatkozóan, a települések fejlesztési tevékenységének koordinálása, együttműködés a megyei jogú város(ok) és az érintett települések önkormányzataival, együttműködés a megye gazdasági szereplőivel, részvétel a területi információs rendszerek működtetésében, a településrendezési terveknek a megyei területrendezési tervekkel való összehangolása, valamint a kiemelt térségek összehangolt tervezése érdekében együttműködés a többi érintett megye önkormányzatával. A megyei önkormányzat közgyűlése állást foglal a megye hosszú távú területfejlesztési koncepciójáról, elfogadja a megyei területrendezési terveket. A megyei területfejlesztési tanács alapvető feladata a területfejlesztési feladatok összehangolása a megyében. A megyei területfejlesztési tanács önálló jogi személyiséggel rendelkezik, székhelye a megye székhelyéül is szolgáló város. A megyei területfejlesztési tanács a munkájának segítésére, valamint az üléseinek előkészítésére titkárságot hozhat létre, amelynek alkalmazottai a tevékenységüket munkaviszony keretében látják el. Lehetőség van közhasznú társaság létrehozására is, amely társaság elláthatja a titkársági feladatokat is. A megyei területfejlesztési tanács alapvető feladata az együttműködés a megye települési önkormányzataival, a megye fejlesztésében közreműködő területi államigazgatási szervekkel, az érdekelt társadalmi és szakmai szervezetekkel, valamint a megyei munkaügyi tanáccsal. Munkája során összehangolja a megye területén a kormányzat, a kistérségi fejlesztési tanácsok, az önkormányzatok és a
gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. Mindezen feladatainak keretében folyamatosan vizsgálja és értékeli a megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait és a szerzett információkat a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja, kidolgozza és elfogadja a megye hosszú távú területfejlesztési koncepcióját, a megye fejlesztési programját és az egyes alprogramokat, koordinálja a kistérségekben folyó fejlesztések megyei szintű előkészítését, előzetesen véleményezi a kistérségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, szakmai kapacitásával segíti a kistérségi fejlesztési tanácsok tervező és döntés-előkészítő tevékenységét, előzetesen véleményezi az illetékes területi közigazgatási szervek fejlesztéspolitikai pályázatait, közreműködik a megyében kialakult válsághelyzetek kezelésében, valamint dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök pályázati rendszer keretében történő felhasználásáról és a fejlesztések megvalósításáról. A megyei területfejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve látja el. A megyei területfejlesztési tanács tagjai: a megyei közgyűlés elnöke, a megye területén lévő megyei jogú város(ok) polgármestere(i), a miniszter képviselője, a megyében működő többcélú kistérségi társulások, illetve kistérségi fejlesztési tanácsok három képviselője, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv képviselője, továbbá a területileg illetékes Regionális Idegenforgalmi Bizottság képviselője. A megyei területfejlesztési tanács elnöke a megyei közgyűlés elnöke, az alelnököt – két éves időtartamra – a tanács választja a tagjai közül. A megyei területfejlesztési tanácsnak konzultációs joggal rendelkező tagjai is vannak. Ezek a megye területén működő, bírósági nyilvántartásba vett területfejlesztési, környezetvédelmi, természetvédelmi szervezetek, valamint a nők és férfiak esélyegyenlőségéért küzdő szervezetek, amelyek a területfejlesztést érintő kérdések megtárgyalására egyeztető fórumot hoznak létre és a megyei területfejlesztési tanácsnál jelzik az együttműködési szándékukat. A megyei területfejlesztési tanács működése során, a tagok szavazatának értékelése során érdekes megoldást alkalmaz a jogalkotó. A miniszter képviselőjének ellenszavazata esetén – amennyiben ezt a képviselő már az ülésen jelzi – a miniszter 15 napon belül kezdeményezheti az adott kérdés újratárgyalását. Ez a jog azonban csak egy ízben gyakorolható. Ha a miniszter képviselője az újratárgyalás esetén is kisebbségben marad, a miniszter a döntés célszerűsége érdekében kezdeményezheti az Országos Területfejlesztési Tanács döntésének kikérését. A megyei területfejlesztési tanács munkájáról a megyei közgyűlés elnöke a megyei közgyűlésnek, a megyei jogú város polgármestere a megyei jogú város közgyűlésének, a miniszter képviselője a miniszternek, a többcélú kistérségi társulás képviselője a társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületének köteles beszámolni. A regionális és a megyei területfejlesztési tanácsoknak lehetőségük van arra, hogy a megye, illetve a régió határain túlterjedő, valamint egyes kiemelt területfejlesztési feladatok ellátására térségi fejlesztési tanácsot hozzanak létre. A
létrehozatal lehetőségén túlmenően törvény is előírhatja – kötelező jelleggel - térségi területfejlesztési tanács létrehozását. A területfejlesztési törvény két ilyen szervet nevesít, a Balatoni Fejlesztési Tanácsot és a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsot. Mindkét szerv létrehozatalát a speciális helyzet indokolja, hiszen mind a Balaton, mind pedig a főváros kiemelt jelentőségének meg kell nyilvánulnia a területfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekben is. A térségi fejlesztési tanácsok önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, a megalakulást követően a kincstár veszi ezeket nyilvántartásba. Az ilyen tanácsok összetételét alapvetően a létesítés módja határozza meg. Önkéntességen alapuló térségi fejlesztési tanács tagja a tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei, az érintett regionális fejlesztési tanács képviselője, valamint az érintett kistérségi fejlesztési tanácsok által delegált legfeljebb három fő. A törvény által létrehozott tanácsok személyi összetétele ettől eltérően is alakulhat, a Balatoni Fejlesztési Tanács tagja pl. a Kormány képviselője. A területi fejlesztési tanácsok sorában a legnagyobb súlyuk a regionális fejlesztési tanácsoknak van. A regionális fejlesztési tanács önálló jogi személyiséggel rendelkezik, a működésével kapcsolatos gazdálkodására főszabály szerint a költségvetési szervekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A feladatellátással kapcsolatos beszámolási kötelezettségüket a miniszternek kötelesek teljesíteni. Gazdálkodásukat az Állami Számvevőszék jogosult ellenőrizni, a vizsgálat a gazdálkodás célszerűségére is kiterjedhet. A regionális fejlesztési tanács a döntéseinek előkészítésére, a régión belüli területfejlesztési intézmények információval történő ellátásának javítására, továbbá a kistérségi fejlesztési tanácsok munkájának segítésére közhasznú társaságot hoznak létre. A közhasznú társaság feladata pl. a régió hosszú és középtávú területfejlesztési koncepciójának a kidolgozása, az önkormányzatok, a gazdasági és társadalmi szervezetek fejlesztési projektelképzeléseinek összegyűjtése és azok projektjavaslattá történő előkészítése, folyamatos kapcsolattartás a régióban működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében, pénzügyi tervek készítése a fejlesztési programok megvalósítása érdekében, nyilvántartások vezetése a programok megvalósításáról és a pénzeszközök felhasználásáról. A fenti tevékenységek ellátásához és a működéshez szükséges pénzügyi fedezetet a költségvetési hozzájárulás, a pályázatokon elnyert források, valamint a regionális fejlesztési tanácsban szavazati joggal rendelkező szervezetek befizetései biztosítják. A regionális fejlesztési tanács a szervezeti és működési szabályzatát maga állapítja meg, az elfogadásához a tanács tagjainak egyhangú szavazat szükséges. Egyhangú szavazat hiányában a 30 napon belül megismételt ülésen már minősített többséggel is elfogadható a szervezeti és működési szabályzat. A szabályzatban rögzíteni kell a tanács és a titkárság szervezetére és működéséra vonatkozó legfontosabb szabályokat, a tanácskozási jog gyakorlásának módját a testületi üléseken, az ülés összehívásának és megtartásának rendjét, a határozathozatal szabályait, valamint a tanács tisztségviselőinek feladat- és jogköreit.
A regionális fejlesztési tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a szavazati joggal rendelkező tagok több mint fele jelen van. A tagokat megillető jogokat csak a testület ülésén jelenlévő tag gyakorolhatja. A tagot csak a szerv vezetője által írásban meghatalmazott, és az ülésen jelenlévő személy helyettesítheti. A tanács a döntéseit – főszabály szerint – az ülésen a jelenlévő tagok többségének szavazatával hozza. Törvény azonban előírhatja egyes döntések meghozatalához a minősített többség támogatását. A tanács a szavazás során általában nyílt szavazással dönt, kivéve, ha a szervezeti és működési szabályzat titkos szavazást ír elő. Lehetőség van arra, hogy döntések előkészítésére, a végrehajtások megszervezésére és ellenőrzésére a tanács bizottságokat hozzon létre, a bizottságokra azonban döntési hatáskör nem ruházható át. A regionális fejlesztési tanácsnak konzultációs, illetve tanácskozási joggal rendelkező tagjai is vannak. Konzultációs joggal rendelkeznek mindazon, a régió területén működő, bírósági nyilvántartásba vett területfejlesztési, valamint a nők és a férfiak esélyegyenlőségéért küzdő szervezetek, amelyek a területfejlesztést érintő kérdések megtárgyalására egyeztető fórumot hoznak létre és a regionális fejlesztési tanácsnál jelzik az együttműködési szándékukat. A tanácskozási joggal rendelkezők az elfogadott napirend tárgyalása során felszólalhatnak, kérdéseket tehetnek fel és kifejthetik a véleményüket. A regionális fejlesztési tanácsok működésének törvényességi felügyeletét a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervei látják el. Az ellenőrzés körében vizsgálják, hogy a szervezeti és működési szabályzat és az egyéb szabályzatok megfelelnek-e a jogszabályoknak, a működés, a döntéshozatali eljárás, a határozathozatal nem sért-e jogszabályokat, vagy nem sérti-e az alapszabályt. Ha az ellenőrzést végző szerv jogszabálysértést észlel, határidő tűzésével felhívja a tanácsot a jogszabálysértés megszüntetésére. Ha a regionális fejlesztési tanács egyetért a területi államigazgatási szerv észrevételével, akkor intézkedik a jogszabálysértés megszüntetése iránt, majd a tett intézkedéséről tájékoztatja az észrevételt tevő szervet. Ha elutasítja az észrevételt, vagy a megszabott határidőn belül nem intézkedik, a területi államigazgatási szerv keresettel fordul a bírósághoz a határozat, vagy egyéb döntés részben vagy egészben történő megsemmisítése iránt, továbbá indokolt esetben intézkedhet a határozat vagy egyéb döntés felfüggesztése iránt, amennyiben az a közérdek súlyos sérelmével, vagy elháríthatatlan kárral járna. A bírósághoz történő fordulás esetén a bíróság a közigazgatási perekre irányadó szabályok (Polgári perrendtartás XX. fejezet) szerint jár el. A bíróság döntése eltér a közigazgatási perekben megismert döntésektől, ugyanis ha a bíróság megállapítja a jogszabálysértést, a megtámadott határozatot, szabályzatot, stb. megsemmisíti, és új eljárás lefolytatását rendeli el, vagy a működés törvényességének helyreállítása céljából elrendelheti a jogszabálysértően működő szerv, választásra jogosult szerv összehívását. A területi államigazgatási szerv súlyos vagy ismételt jogszabálysértés esetén a tanács, annak szerve, vagy tisztségviselője működését felfüggeszti és felügyelőbiztost rendel ki a törvényes működés helyreállítása érdekében. Ugyancsak felügyelőbiztost
rendel ki a területi államigazgatási szerv, ha a regionális fejlesztési tanács adósságállománya eléri azt a mértéket, amelyet más jogszabály – az önkormányzatok esetében – az önkormányzati biztos kijelölésének alapjául megjelöl. A regionális fejlesztési tanács együttműködik a kistérségi, a térségi, a megyei területfejlesztési tanácsokkal és a régió fejlesztésében közreműködő területi államigazgatási szervekkel, valamint az egyéb államigazgatási szervekkel. A regionális fejlesztési tanács vizsgálja és értékeli a régió és kistérségei társadalmigazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait és a vizsgálatok eredményét és az információkat a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja. Elfogadja a régió hosszú- és középtávú koncepcióját ellátja a gazdaságfejlesztés területi koordinációs feladatait, egyezteti a kormányzati és a térségi érdekeket, biztosítja a régión belüli szereplők közötti koordinációt. Pénzügyi tervet fogad el a fejlesztési programok megvalósítása érdekében, javaslatot tesz a hazai, közösségi és egyéb nemzetközi források összetételére és a felhasználás időbeli ütemezésére. Forrásokat gyűjt a működéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához, rendelkezik e források felett, gondoskodik a források hatékony és szabályszerű felhasználásáról, a programok céljainak érvényesüléséről, a programok megvalósításáról, a pénzügyi felhasználásról évente tájékoztatja a minisztert. A régió fejlesztésének elősegítése érdekében megállapodásokat köthet külföldi régiókkal, részt vehet nemzetközi együttműködésekben, eseti megállapodásokat köthet az érintett tárcákkal az egyes régiós szintű területfejlesztést szolgáló fejlesztési programok finanszírozására. Javaslatot dolgoz ki a régióban kialakult társadalmi és gazdasági válsághelyzet kezelésére, kezdeményezi a Kormánynál és az érintett minisztereknél intézkedés megtételét és saját forrásaival is segíti azok megvalósítását. Előzetesen véleményezi és koordinálja az illetékes területi államigazgatási szervek régiót érintő fejlesztéseit. A regionális fejlesztési tanács tagjai a tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei, az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, az egészségügyért felelős miniszter, a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, a gazdaságpolitikáért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, a területfejlesztésért és területrendezésért felelős miniszter, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egy-egy képviselője, az érintett többcélú kistérségi társulások illetve kistérségi fejlesztési tanácsok megyénként egy-egy képviselője, a tanács illetékességi területén lévő megyei jogú városok polgármesterei, a területileg illetékes Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. A határozathozatal során a jogalkotó hasonló megoldást alkalmaz a regionális fejlesztési tanácsoknál, mint azt már a megyei területfejlesztési tanácsoknál. A miniszter képviselőjének ellenszavazata esetén – amennyiben ezt a képviselő már az ülésen jelzi – a miniszter 15 napon belül kezdeményezheti az adott kérdés újratárgyalását. Ez a jog azonban csak egy ízben gyakorolható. Ha a miniszter képviselője a források feletti rendelkezés kérdésének újratárgyalása esetén is
kisebbségben marad, a miniszter a döntés célszerűsége érdekében kezdeményezheti az Országos Területfejlesztési Tanács döntésének kikérését a döntés célszerűségének kérdésében. A regionális fejlesztési tanács munkájáról a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei a megyei területfejlesztési tanácsoknak, a megyei jogú városok polgármesterei a megyei jogú város közgyűlésének, a miniszter képviselője a miniszternek, a tanács tagja a delegáló szervezetnek rendszeresen, de évente legalább egyszer köteles beszámolni. A területi államigazgatási szervek a területfejlesztéssel és területrendezéssel összefüggő kormányzati feladatok végrehajtásában, érvényesítésének ellenőrzésében, a térségi fejlesztés és tervezés koordinálásában szakmai segítségnyújtással és információszolgáltatással, valamint hatósági ellenőrzés végzésével vesznek részt. Kiemelt feladatot látnak el az állami főépítészek, akik pl. előzetesen véleményezik az illetékességi területükön a terület- és településrendezési terveket, folyamatosan figyelemmel kísérik azok megvalósulását, indokolt esetben kezdeményezik a tervek módosítását, ellátják a térségi terület-felhasználási engedélyezési eljárással összefüggő hatósági feladatokat. 4.5.
A területfejlesztés és a területrendezés eszközei
A területfejlesztés központi eszközei közé soroljuk a területfejlesztési célokat szolgáló, az éves költségvetési törvényben meghatározott előirányzatokat, a vállalkozásokat segítő pénzügyi kedvezményeket, a gazdaság, a foglalkoztatás és az infrastruktúra fejlesztését szolgáló pénzalapokat és a költségvetési előirányzatokat, az egyes elkülönített pénzalapok területfejlesztési programokra és célokra biztosított kereteket, az önkormányzatok településfejlesztését támogató címzett és céltámogatásokat. A területfejlesztés hatékonyságát növelő feladat- és forráskoordináció kiterjed a pályázati célokat szolgáló források számbavételére, a források felhasználását szabályozó jogszabályok és utasítások egyeztetésére, a pályázatok elbírálásában képviselet biztosítására, a pályázati felhívások összegyűjtésére és azok nyilvánossá tételére. A miniszter jelentést nyújt be a Kormánynak arról, hogy a központi támogatások a területfejlesztési politika céljaival milyen mértékben voltak összhangban.
5. A KISAJÁTÍTÁS Fő témakörök: 5.1.
A kisajátítás fogalma, funkciója
5.2.
Alapvető szabályok, kisajátítási célok és feltételek
5.3.
A kisajátítással érintett ingatlan
5.4.
A kártalanítás szabályai
5.5.
A kisajátítási eljárás
5.1.
A kisajátítás fogalma, funkciója
A kisajátítás legáltalánosabb értelemben valamely dolog feletti rendelkezési jog megszerzését jelenti, valamilyen közérdekű cél megvalósítása érdekében. E jogintézmény kialakulásához tehát minimálisan olyan társadalmi viszonyokra volt szükség, hogy az adott társadalom elismerje, és védelemben részesítse a magántulajdont, továbbá a közösség érdekét az egyéni érdek fölé helyezze. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy ez a jogintézmény mikor alakult ki, a lényeg az, hogy nagy számban akkor került sor az alkalmazására, amikor a közlekedésügy reflektorfénybe került, amikor vasutat, utakat, hidakat kezdtek nagy számban építeni, vagy a folyók szabályozására, védőgátak kiépítésére, a mocsarak lecsapolására került sor. Egyes szerzők római jogi eredetűnek tartják a kisajátítás (expropriatio) jogintézményét. Kétségtelen, hogy a rómaiak ismerték a kisajátítás jogintézményét, az alkalmazására azonban nem került gyakran sor. Nemcsak ingatlan közcélra történő igénybe vételére találunk említést, hanem ingóéra is. (Érdekességként jegyezzük meg, hogy a római államnak különösen fontos szolgálatot tevő rabszolgák közpénzen történő megvásárlásáról és ezáltali felszabadításáról is olvashatunk.) Más szerzők utalást tesznek arra, hogy az ónémet jogban kereshetők e jogintézmény gyökerei. Az 1793-as francia alkotmány is rögzítette, hogy senki nem fosztható meg a tulajdonának legkisebb darabjától sem a belegyezése nélkül, kivéve, ha a törvényesen megállapított közérdek követeli meg azt. Magyarországon első ízben a Lánchíd építése során nyílt meg a lehetőség ingatlanok kisajátítására. A hídépítésre alakult részvénytársaság feladata volt, hogy először egyezség útján kísérelje meg igazságosan kárpótolni az érintett ingatlanok tulajdonosait, ha ez valamilyen ok miatt nem volt lehetséges, a kártalanítás mértékének megállapítása bírósági hatáskörbe került. Az 1836. évi XXV. tv. már általános érvénnyel teremtette meg a lehetőséget arra, hogy csatornák, vasutak és az
ezekhez szükséges hidak létesítésének céljára államigazgatási szerv - a főkormányszék – állapítsa meg a közcélra kisajátítandó ingatlan helyét és mennyiségét. Ha nem született megegyezés az ingatlan tulajdonosával a kártalanítási összeg nagyságának vonatkozásában, akkor ennek megállapítása bírói útra tartozott. E törvény későbbi módosításai majd minden esetben egy-egy újabb elemmel tökéletesítették a jogintézményt, pl. meghatározták a kártalanítási összeg utáni kamatfizetés kezdő napját, stb. Kódex jelleggel első ízben az 1868. évi LV. tv. foglalkozott a kisajátítással, de ez a jogszabály sem bizonyult tartósnak, mert 1881ben megalkották a XLI. tv.-t, amely egészen 1955-ig volt hatályban. Ez a jogszabály érdekes módon nemcsak ingatlan, hanem pl. hídvámjog, italmérési jog kisajátítását is lehetővé tette, továbbá lehetővé tette ingatlan ideiglenes kisajátítását, amelynek leghosszabb időtartamát 3 évben jelölte meg. A szabályozás következő lépcsőfoka az 1955. évi 23. tvr. és annak két végrehajtási rendelete volt. Ez a tvr. taxatíve sorolta fel azokat a jogcímeket, amelyek kisajátítás alapjául szolgálhattak, s a kártalanítás kérdésében főszabállyá a természetben történő kártalanítást tette. Az akkori kor társadalmi viszonyainak megfelelően ez a tvr. lehetővé tette kivételes esetben az ingatlannak a kisajátítás nélküli elfoglalását is. 1965-ben ismét új kódex látott napvilágot, ez kiszélesítette a közérdekű célok körét. A szabályozás következő lépcsőfokát az 1976. évi 24. tvr. jelentette. 1990-ben jelentősen módosult ez a jogszabály, mivel a rendelkezéseit a jogállami alkotmányhoz kellett igazítani. A módosítások azonban nem vezettek a jogszabály koncepcionális átalakulásához. A tulajdonviszonyok is jelentősen megváltoztak ebben az időben, valamint az Alkotmánybíróság is - a 35/2005. (IX.29.) AB határozatával alkotmányellenesnek minősítette a tvr. egyes rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság e határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre azáltal, hogy az Országgyűlés nem hozta összhangba a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. szabályait az Alkotmány 13.§ (2) bekezdésében megállapított követelményekkel. Egy, a kisajátításhoz nagyban hasonló jogintézmény, az ún. útlejegyzés jogintézményét is alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság a 22/2006. (VI.15.) AB határozatában. Építésügyi jogszabályok lehetővé tették ugyanis, hogy kiszolgáló- és lakóút céljára, önkormányzati rendeleten alapuló helyi építési szabályzat alapján a jegyző, hatósági határozatával, magántulajdonban lévő ingatlanoknak – az esetek többségében az ingatlan bizonyos részéről volt szó - tulajdonjogát közcélra elvonja, a tulajdonos, továbbá az ingatlannyilvántartásba esetlegesen bejegyzett egyéb érdekeltek (pl. haszonélvezeti jog jogosultjának) a hozzájárulása nélkül. A fentiek miatt új jogszabály megalkotása vált szükségessé. A kisajátítás jogági hovatartozását illetően megoszlanak a vélemények. A polgári jogászok szerint itt egy kényszer útján történő adásvételről van szó, amely eredeti szerzésmódnak minősül, ezért hangsúlyozzák e jogintézmény polgári jogi jellegét. A közigazgatási jogászok álláspontja ezzel szemben az, hogy itt egy szuprematív jogviszonyról van szó, egyoldalú az akarat, és az eljárást is minden esetben közigazgatási szervek folytatják le, ebből következik a jogintézmény közigazgatási jogi jellege. Tényként szögezhetjük le azt, hogy a kisajátítás, a jogági
hovatartozásától függetlenül a tulajdoni viszonyokba való állami beavatkozás legdurvább eszköze, ezért garanciákat kell kiépíteni, hogy a közérdek fogalmának önkényes értelmezésére ne kerülhessen sor. A kisajátítás fogalmát akként határozhatjuk meg, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó tulajdonjog közhatalom útján történő elvonása. A jogintézmény funkciója pedig az, hogy alkalmazásával, a köz érdekében lehetőség legyen ingatlan tulajdonjogának az állam javára történő megszerzésére akkor is, ha az érintett ingatlan tulajdonosa valamilyen ok miatt ragaszkodik a tulajdonához, és adásvétel útján nem kívánja azt elidegeníteni. 5.2.
Alapvető szabályok, kisajátítási célok és feltételek
Alkotmányunk biztosítja a tulajdonhoz való jogot, és deklarálja a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát, valamint az egyenlő védelemben való részesítését. Rögzíti azt is, hogy a tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A polgári jog szabályai szerint a kisajátítás útján történő tulajdonszerzés eredeti szerzésmódnak minősül. A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) viszonylag szűkszavúan intézi el a kisajátítás szabályait, a 177. § (1) bek. akként fogalmaz, hogy ”Ingatlant kivételesen, közérdekből – törvényben megállapított esetekben, módon és célokra – lehet kisajátítani. A kisajátított ingatlanért teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás jár.” A Ptk. lényegében megismétli az Alkotmány rendelkezéseit, azzal a nem lényegtelen eltéréssel, hogy a Ptk. csak ingatlan kisajátítását teszi lehetővé, amíg az Alkotmány általában tulajdon kisajátításáról beszél. Hatályos kisajátítási törvényünk, a 2008. január 1. napjától hatályos 2007. évi CXXIII. tv. a preambulumában rögzíti, hogy a kisajátítás a tulajdonjog elvonásának egy kivételes eszköze, amit csakis közérdekű cél megvalósításához elengedhetetlenül szükséges ingatlan megszerzése érdekében, a közérdek, és a tulajdonosnak, a tulajdonának védelméhez fűződő érdeke közötti egyensúly biztosításával lehet alkalmazni. Kapcsolódó – végrehajtási jellegű jogszabály – a kisajátítási terv előkészítéséről, felülvizsgálatáról, záradékolásáról, valamint a kisajátítással kapcsolatos értékkülönbözet megfizetésének egyes kérdéseiről szóló 178/2008. (VII.3.) Korm. sz. rendelet. Kisajátítást kérő az állam, a helyi önkormányzat, illetve „harmadik személy” is lehet, feltéve, hogy közérdekű célt megvalósító tevékenységet lát el, vagy akit törvény az állam javára, saját nevében kisajátítást kérőként való eljárásra kötelez. A korábbi szabályozásban csak az állam, továbbá a helyi önkormányzat lehetett a kisajátítást kérő. Az új szabályozás, a kisajátítást kérők köre bővítésének indoka az, hogy egyes szervek – amelyek nem minősülnek közigazgatási szervnek - az állam nevében járnak el, valamilyen állami cél megvalósítása érdekében. Az autópályák építése során pl. a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. évente több ezer esetben köt adásvételi szerződést annak érdekében, hogy azok a földterületek, amelyeken a gyorsforgalmi utak létesítésével kapcsolatos beruházások megvalósítását tervezik, kellő időben állami tulajdonba kerüljenek. Az érintett ingatlanok kb. 60%-ánál sikerül a tulajdonosokkal megegyezni, de a fennmaradó esetekben a jóval hosszadalmasabb kisajátítási eljárás lefolytatására kerül sor.
Garanciális szempontból különös jelentősége van annak, hogy a törvény tételesen felsorolja azokat a közérdekű célokat, amelyeknek a megvalósítása céljából helye lehet kisajátítási eljárás lefolytatásának. A teljességre történő törekvés igénye nélkül ilyen közérdekű cél lehet a honvédelem, a terület-és településrendezés, közlekedési infrastruktúra fejlesztése, energiatermelés, bányászat, elektronikus hírközlési szolgáltatás, természetvédelem, vízgazdálkodás, kulturális örökségvédelem, véderdő telepítése, stb.. A célokon túl nevesíti a törvény azokat a feltételeket, amelyek mindegyikének együttesen fenn kell állnia ahhoz, hogy lefolytatható legyen a kisajátítási eljárás. Ennek értelmében az első feltétel az, hogy a közérdekű cél megvalósítása az ingatlanon fennálló tulajdon korlátozásával nem lehetséges, vagy használati jog, vezetékjog alapításában a tulajdonossal nem jött létre megállapodás, vagy e jogokat az illetékes hatóság nem engedélyezte. Második feltétel, hogy az ingatlan tulajdonjogának a megszerzése adásvétel, vagy csere útján nem volt lehetséges. A harmadik feltétel az, hogy a közérdekű cél megvalósítására kizárólag csak az adott ingatlanon legyen lehetséges, vagy ha a közérdekű cél megvalósítására több ingatlan is alkalmas, de a más ingatlanokon történő megvalósítása a tulajdon nagyobb sérelmével járna. Utolsó feltétel az, hogy a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyeinek jelentősen meg kell haladniuk a tulajdon elvonásával okozott kárt. A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy az ingatlan tulajdonosa is kezdeményezhesse az ingatlan kisajátítását. Több feltétel együttes fennállása esetén erre akkor kerülhet sor, ha a kisajátítási célokhoz kapcsolódó közérdekű használati jog, vagy szolgalmi jog, e jogok létesítését követően az ingatlan rendeltetésszerű használatát jelentősen akadályozná, vagy megszüntetné. 5.3.
A kisajátítással érintett ingatlan
Az esetek többségében az érintett ingatlan egészének a kisajátítására kerül sor, de a törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy csak az ingatlan egy része szenvedje el a kisajátítást. Az ilyen esetekben részleges kisajátításról beszélünk. Nem alkalmazható a részleges kisajátítás, ha a kisajátítás következtében a visszamaradó ingatlanrész nagysága nem érné el az adott településen megengedett legkisebb teleknagyságot. A részleges kisajátítás alkalmazása esetén a tulajdonosnak lehetősége van arra, hogy – legkésőbb a kisajátítási tárgyalás befejezéséig – az egész ingatlan kisajátítását kérje. Erre akkor kerülhet sor, ha az ingatlan visszamaradó része eredeti céljára használhatatlanná válna, vagy az ingatlannal kapcsolatos jog vagy foglalkozás gyakorlása lehetetlenné, vagy számottevően költségesebbé válna, vagy a kisajátítás után visszamaradó rész gazdaságos értékesítése nem volna lehetséges. Vannak olyan speciális ingatlanok, amelyeknek a kisajátítása esetén a törvény meghatározott szervek, hatóságok hozzájárulásának, engedélyének, álláspontjának beszerzését írja elő.
A kisajátítással érintett ingatlan tulajdonjogának megszerzésére – főszabály szerint – minden tehertől mentesen kerül sor. Ha a kártalanítása pénzben történik, az ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogok megszűnnek. Ez alól kivételt csak a telki szolgalom, a vezetékjog, a használati jog, a bérleti jog és egyéb tulajdoni korlátozás jelenthet, de ezeknek a jogosultságoknak a sorsáról a határozatban szükség esetén rendelkezni kell. Ha a kártalanítás részben vagy egészben csereingatlannal történik, az előbb felsorolt jogok nem szállnak át a csereingatlanra. Ha a kisajátított ingatlanon valakinek bérleti, haszonbérleti, haszonélvezeti vagy használati joga volt, ezek a jogok a csereingatlanra csak e jogok jogosultjának kifejezett kérelmére vihetőek át a csereingatlanra. Az erre vonatkozó kérelmet legkésőbb a kisajátítási tárgyalás befejezéséig elő kell terjeszteni. Vannak olyan jogok is, amelyek terhelhetik ugyan a kisajátítással érintett ingatlant, de az ő jogvédelmüket nem a kisajátítási törvény, hanem egyéb jogszabályok biztosítják. Ilyenek pl. az elővásárlási jog, a visszavásárlási jog, az opció, a végrehajtási jog, az életjáradéki jog jogosultjának joga, stb. 5.4.
A kártalanítás szabályai
Ingatlan kisajátítása esetén kártalanításról, és nem pedig kártérítésről beszélünk, utalva ezzel arra, hogy a polgári jog különbséget tesz a jogszerű és a jogellenes károkozás jogkövetkezményei között. Előbbinél kártalanításról, utóbbinál kártérítésről beszélünk. Mivel tehát a kisajátítás során bekövetkezett kár egy jogszerű károkozás következménye, a következőkben ezt a terminológiát használjuk. A kártalanítás általános szabálya az, hogy az ingatlan tulajdonosát a tulajdonjog elvonásáért, az ingatlanon fennálló jog jogosultját pedig a jogosultsága megszűnéséért (a jelzálogjog és a végrehajtási jog jogosultját ide nem értve) azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás illeti meg. A megszűnt jogokért járó kártalanítás összegét a tulajdonjog elvonásáért járó kártalanítás összegének megállapítása során figyelembe kell venni. Ez annyit jelent, hogy pl. a kisajátított ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog jogosultjának részére megállapított kártalanítási összeg csökkenti az ingatlan tulajdonosát megillető összeget, azaz a kártalanítás összege megoszlik a tulajdonos és a vagyoni értékű jog jogosultja között. A kártalanítás összegének megállapítása során az összehasonlítás alapjául a hasonló ingatlanok helyben kialakult forgalmi értékét kell tekinteni. Ha ez bármely ok miatt nem lehetséges (pl. nincs összehasonlításra alkalmas ingatlan, vagy van ugyan, de azoknál évek óta nem volt tulajdonosváltás, tehát hozzávetőlegesen sem lehet következtetni a valós forgalmi értékre), akkor belterületi ingatlannál az ingatlan településen belüli fekvését, a közművekkel való ellátottságát, utóbbiak hiányában a közművesítés lehetőségét, földrajzi és gazdasági adottságait, külterületi ingatlannál pedig a művelési ágát, a megközelíthetőségét, a földminősítés szempontjait (a föld aranykorona-értékét), valamint az ingatlan jövedelmezőségét kell figyelembe venni. Nem jár kártalanítás az ingatlanra feljegyzett tények megszűnéséért, továbbá az olyan épületért, amelynél az építési vagy a fennmaradási engedély egy esetleges
későbbi lebontás esetére a kártalanítást kizárta, vagy amely épületnek a tulajdonos költségére történő lebontását az építési hatóság elrendelte. Az ilyen esetekben a tulajdonost megilleti a jog, hogy az épületet elbontsa, és az anyagát elvigye. Az épület elbontására és az anyag elvitelére akkor is lehetősége van a tulajdonosnak, ha a kisajátítást kérő az épületre vagy annak tartozékaira nem tart igényt. Ebben az esetben a bontási anyagok és tartozékoknak a bontás költségével csökkentett értékét a kártalanítás összegéből le kell vonni. A kisajátítást kérőnek a tárgyaláson kell nyilatkoznia arról, hogy igényt tart-e az épületre, vagy annak tartozékaira. Amennyiben nem tart erre igényt, a tulajdonosnak kell nyilatkoznia arra vonatkozóan, hogy szándékában áll-e lebontani az épületet és elvinni az anyagot, vagy kártalanításra tart igényt. Ugyanezt az eljárást kell alkalmazni abban az esetben, ha pl. erdőterület kisajátítására kerül sor. A tulajdonos kitermeltetheti a faanyagot, de ennek értékét a kártalanítás összegébe be kell számítani. Csereingatlannal is történhet a kisajátítási kártalanítás, ha abban a kisajátítást kérő és a tulajdonos megegyezik. A csereingatlan értékének megállapítására a korábban már ismertetett rendelkezések az irányadóak. A gyakorlatban rendkívül ritkán fordul elő, hogy a kisajátított és a csereként felajánlott ingatlan értéke pontosan megegyezik. Az értékkülönbözet vonatkozásában a törvény akként rendelkezik, hogy alacsonyabb értékű csereingatlan esetén a tulajdonos részére a különbözetnek megfelelő kártalanítás jár, magasabb értékű csereingatlan esetén pedig a határozatban kell rendelkezni a különbözet megfizetésének módjáról, az esetleges részletfizetési kedvezményről, vagy indokolt esetben a különbözet megfizetése alól történő mentesítésről. Korábban már utaltunk arra, hogy nemcsak a tulajdonost, hanem egyes jogok jogosultjait is megilleti a kártalanítás. Ilyen jog pl. a vagyonkezelői jog. E jog jogosultjai között különbséget tesz a jogalkotó abban a vonatkozásban, hogy a vagyonkezelői jog megszerzése ellenérték fejében történt-e, vagy ingyenesen. Ellenérték fejében szerzett vagyonkezelői jog megszűnése esetén a kártalanítás összegének megállapítása során a vagyonkezelői jogért fizetett ellenértéket, továbbá az állagmegóvó és az értéknövelő munkák értékét figyelembe kell venni. Nem jár viszont kártalanítás az ingyenesen szerzett vagyonkezelői jog megszűnése esetén. Földhasználati jog esetében (amikor megoszlik a tulajdonjog a földterület, és az azon álló épület tulajdonosa között) szintén különbséget tesz a jogalkotó a jogot ingyenesen, valamint az ellenérték fejében megszerző fél között. Előbbi esetben nem jár a kártalanítás az épület tulajdonosának, míg utóbbi esetben jogosulttá válik az ellenérték összegének, továbbá a föld értékét növelő munkák ellenértékének a megtérítésére. Az ingatlant terhelő haszonélvezeti jog esetén a jogalkotó, a pénzbeli kártalanítás esetére kiindulási pontként az illetékekről szóló törvényben meghatározott, a vagyoni értékű jogok megszerzése után fizetendő illeték kiszámításának alapjául szolgáló számítási módot tekinti (lásd bővebben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. 72.§ rendelkezéseit). Garanciaként rögzíti, hogy
a kártalanítás nem lehet kevesebb, mint az ott meghatározott összeg. Előírja viszont azt is, hogy a kártalanítás összegét az eset összes körülményeinek gondos mérlegelésével kell meghatározni. Ennek során tekintettel kell lenni az ingatlan jellegére, a haszonélvezeti jog gyakorlásának módjára, a haszonélvezeti jog jogosultjának személyi körülményeire. A fentieken kívül még egyéb jogcímeken is megilletheti a kártalanítás a jogosultat. Ilyen eset pl. ha gazdálkodási tevékenységet folytató gazdasági társaság, vagy egyéni vállalkozó (ideértve a mezőgazdasági őstermelőt is) érintett a kisajátítási eljárás során, meg kell téríteni a kisajátítási eljárás következtében szükségessé vált üzemátszervezés, üzemáttelepítés és költözködés költségeit és a kisajátítás által okozott kárt. Meg kell téríteni a kisajátítással kapcsolatos értékveszteséget és egyéb költségeket is. Az értékveszteség vonatkozásában a jogalkotó csak példálózó felsorolást ad, a tételes felsorolás lehetetlen. Ilyen értékveszteségnek minősül a művelés alatt álló mezőgazdasági területen keletkező kár, amennyiben a termés várható mennyisége és minősége megbecsülhető (zöldkár), erdő esetében a lábon álló fa értéke, részkisajátítás esetén a visszamaradó ingatlanrész értékének a csökkenése, stb. Egyéb költségként merülhet fel a művelés alatt álló mezőgazdasági területen az adott évben elvégzett munkák ellenértéke, továbbá egyéb indokolt és igazolt költségek. A kártalanítás összegének megfizetésére – főszabály szerint – a kisajátítást kérő állam, az önkormányzat, illetőleg a harmadik személy köteles. A kártalanítás összegét a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésével egyidejűleg, egy összegben kell megfizetni. Késedelmes fizetés esetén a kisajátítást kérőt késedelmi kamat fizetési kötelezettsége terheli. Lehetőség van a kártalanítási összeg bírósági letétbe történő helyezésére is. Erre akkor kerülhet sor, ha a kártalanításra jogosult személye bizonytalan, ha a jogosult az összeget nem veszi át, az ingatlant terhelő valamely követelés vitás, sorrendi tárgyalás tartása szükséges, továbbá ha a jogosult lakóhelye, vagy székhelye ismeretlen. Ez utóbbi esetben is kézbesíteni kell azonban a kisajátítási határozatot, ilyenkor kézbesítési ügygondnok kirendelésére kerül sor. 5.5.
A kisajátítási eljárás
A kisajátítási eljárás azon kevés elsőfokú közigazgatási eljárások közé tartozik, amelynek lefolytatására az ingatlan fekvésének helye szerint illetékes, a Kormány általános hatáskörű, területi államigazgatási szerve jogosult. Az elsőfokú hatáskör e szervtípusra történő telepítésének a jogpolitikai indoka nagy valószínűséggel az lehet, hogy a kisajátítás eljárás speciális szakismereteket kíván, továbbá az, hogy a kisajátítási eljárás elfogulatlanabbul folytatható le egy olyan szerv részéről, amelynél nincsenek meg azok a – még akár visszaélésre is módot adó - személyes összefonódások, esetleges érdek-összeütközések, amelyek a települési jegyzőkre történő hatáskör-telepítésnél nagyobb valószínűséggel fordulhatnának elő. A kisajátítási eljárásra a kisajátítási törvényben meghatározott eltérésekkel, a
közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (a továbbiakban: Ket.) szabályait kell alkalmazni. Az egyik eltérő eljárásjogi rendelkezés az, hogy a kisajátítási törvény a Ket.-től részletesebben határozza meg az ügyfél fogalmát. A kisajátítási eljárásban ügyfélnek minősül pl. a kisajátítást kérő, a kisajátítással tulajdont szerző önkormányzat, a kártalanításra jogosult tulajdonos, vagy vagyonkezelő, mindaz, az ingatlannyilvántartásból kitűnő egyéb jogosult, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát a kisajátítás érinti, ideértve a még be nem jegyzett, de széljegyzetként már feltüntetett jogszerzőt is, továbbá minden ingatlan-nyilvántartáson kívüli egyéb jogosult, akinek az ingatlanra vonatkozó jogát a kisajátítás érinti. Az olyan ügyfél részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, vagy bármely ok miatt nem tud az ügyben eljárni, és nincs törvényes képviselője, vagy meghatalmazottja, a gyámhatóság ügygondnokot rendel ki. Az ügyfeleket a kisajátítási eljárás megindításáról postai úton kell értesíteni. A kisajátítási eljárás csak kérelemre indulhat, az eljárás hivatalból történő megindításának nincs helye. A kérelmet a kisajátítást kérő nyújtja be. A kérelemben meg kell jelölni a kisajátítás célját, a célban megjelölt tevékenység vagy beruházás megkezdésének határidejét, illetve az ütemezését. A törvény előírja, hogy a kisajátítási kérelemhez milyen mellékleteket kell kötelező jelleggel csatolni. Ezek a következők: a kisajátítási tervet öt egyező példányban, ha a terv elkészítését követően valamelyik ügyfél adataiban változás következett be, az erről szóló tájékoztatást, a kisajátítást kérő nyilatkozatát arról, hogy a kártalanításhoz szükséges pénzügyi fedezet, illetve lakás a rendelkezésre áll, hatósági hozzájárulást, vagy engedélyt abban az esetben, ha ez szükséges, kisajátítást kérő harmadik személy esetén a tevékenység végzésére feljogosító engedélyt, ha pedig a tevékenység nem engedélyköteles, akkor a létesítő okiratot. Nem kötelező, de az eljárás meggyorsítása érdekében célszerű mellékelni az érintett ingatlan tulajdoni lapjának másolatát, továbbá részleges kisajátítás esetén nyilatkozatot arról, hogy a kisajátítást követően visszamaradó ingatlanrész eléri-e a településen meghatározott legkisebb teleknagyságot. Speciális esetekben szükségessé válhat, hogy a kisajátítandó ingatlanon előzetesen munkálatokat végezzenek. Erre csak kivételesen enged lehetőséget a törvény, és akkor is csak abban az esetben, ha az előmunkálatok az ingatlan rendeltetésszerű használatát csak a legszükségesebb mértékben korlátozzák. Ilyen eset lehet pl., amikor földmérési munkálatokat végeznek egy jövőbeni nyomvonal kijelölése céljából, vagy ha régészeti feltárásokat kell végezni, de ilyennek minősül a gyorsforgalmi utak nyomvonalának lőszermentesítése is. Az előmunkálatok engedélyezését a kisajátítást kér és az előmunkálatokat végző szerv együttesen kell, hogy kérje az eljárni jogosult hivataltól. A beérkezett kisajátítási kérelmet az eljáró szerv megvizsgálja. Ha minden szükséges mellékletet csatoltak, és nem kerül sor egyéb eljárási cselekmény (pl. hiánypótlásra felhívás, áttétel, a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, az
eljárás megszüntetése, stb.,) lefolytatására, akkor az eljáró szerv, tárgyalást tűz ki. A tárgyalás kitűzésével egyidejűleg az eljáró szerv tájékoztatja az ügyfeleket arról, hogy milyen közérdekű célra történő hivatkozással kértek az ingatlanra kisajátítást, továbbá, hogy a kisajátítási terv hol és mikor tekinthető meg észrevételezés céljából. Egyidejűleg szakértőt rendel ki az eljáró szerv, és meghatározza a szakértői vélemény elkészítésének határidejét is. Nincs szükség tárgyalás kitűzésére, vagy a már kitűzött tárgyalás megtartására, ha a kisajátítást kérő csatolja a kisajátítási kártalanítás tárgyában kötött egyezségről szóló okiratot, s az mindenben megfelel az előírásoknak. A kisajátítási tárgyaláson ismertetni kell a kártalanításra vonatkozó szakvéleményt és meg kell vitatni az ügyfeleknek a kisajátítási tervre, és a szakvéleményre tett észrevételeit. Szükség esetén lehetőség van a szakértői vélemény kiegészítésére is. Az eljáró szerv megvizsgálja, hogy a törvényben meghatározott feltételek és célok fennállnak-e, majd ennek függvényében dönt. Ha a feltételek nem állnak fenn, határozatával a kérelmet elutasítja, ha pedig fennállnak, a kérelemnek helyt ad. A kisajátítási határozatnak külön kell arról, hogy a kisajátított ingatlanért, az ingatlanon fennálló különböző jogok megszűnéséért, továbbá a kisajátítással kapcsolatos értékveszteségért és költségekért milyen összegű kártalanítást állapít meg. A kisajátítási határozattal szemben közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, viszont kérni lehet – jogszabálysértésre hivatkozással - a határozat bírósági felülvizsgálatát, a határozat közlésétől számított 30 napon belül, mind a kisajátítás jogalapjának, mind pedig a kártalanítás összegének vonatkozásában. A kisajátítási határozat bírósági felülvizsgálata során speciális szabályok érvényesülnek. Ilyen pl., hogy a pert a kisajátítást kérővel szemben is meg kell indítani, az eljáró bíróság illetékességét az ingatlan fekvése alapozza meg, a bíróságnak a keresetlevél beérkezését követő 45 napon belül meg kell tartania az első tárgyalást, indokolt esetben, erre vonatkozó kérelem megléte esetén, ideiglenes intézkedéssel rendelkezhet a bíróság az ingatlan birtokba adásáról, stb. A kisajátítási határozat felülvizsgálata során a következő döntéseket hozhatja: elutasítja a keresetet, ha az megalapozatlan, hatályon kívül helyezi a határozatot és szükség esetén a közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására utasítja, valamint megváltoztathatja a határozatot. Ha a határozat jogerőre emelkedett, annak egy példányát, továbbá a kisajátítási terv egy példányát meg kell küldeni az ingatlanügyi hatóságnak, a kisajátítást kérőnek, valamint az állami, önkormányzati tulajdonosi jogokat gyakorló szervnek. A határozat jogerőre emelkedéséről a többi ügyfelet is értesíteni kell. A kisajátított ingatlan tulajdonjogát az állam, vagy a helyi önkormányzat szerzi meg. A tulajdonváltozást az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartásban átvezeti. A kisajátított ingatlant a határozatban megjelölt időpontban kell birtokba adni. A birtokbaadás az eljáró közigazgatási szerv feladata. A kisajátítást kérő távollétében az ingatlant nem lehet birtokba adni. Más ügyfél esetleges távolmaradása a birtokbaadást nem akadályozza. A birtokbaadásról jegyzőkönyvet kell felvenni. A kisajátított ingatlan csak a kérelemben megjelölt célra használható fel és kisajátítási cél szerinti használatot a kisajátítási határozatban megjelölt időtartamig biztosítani kell. Ha eddig
az időtartamig a kisajátítás célja nem valósul meg, az ingatlan korábbi tulajdonosát visszavásárlási jog illeti meg. Tekintettel arra, hogy a kisajátításról szóló törvény 2008. január 1-jén lépett hatályba, és a jelen kézirat lezárásának idején kikristályosodott, irányadó bírói gyakorlatról még nem beszélhetünk, a korábbi bírói gyakorlat pedig egy más jogszabályra vonatkozik, ennek a témakörnek a részletes ismertetésétől el kell tekintenünk.
6. AZ ÉPÍTÉSÜGYI IGAZGATÁS Fő témakörök: 6.1.
Az építésügyi igazgatás előzményei, fogalma, célja
6.2.
Alapfogalmak, általános követelmények
6.3.
Az állami szervek és az önkormányzatok építésügyi feladatai
6.4.
A településrendezési jog alapintézményei
6.5.
Az építésrendészet alapintézményei
6.1.
Az építésügyi igazgatás előzményei, fogalma, célja
Az építéssel, mint a bennünket körülvevő környezet átalakítási kényszerével – nagy valószínűséggel - az az ősünk szembesült először, akinek valamilyen ok miatt nem jutott hely a barlangban, és a fennmaradása érdekében a rendelkezésére álló anyagokból, a rendelkezésére álló kezdetleges szerszámokkal valamilyen fedett és védett helyet kellett kialakítania kezdetben saját maga, majd nagy valószínűséggel később a családja számára is. A korai időkben nyilvánvalóan a funkcionalitás volt az elsődleges az építmények létrehozásánál, az esztétikai, vagy egyéb célok csak később jelentkezhettek. Az ókorból számos olyan építészeti emlékünk maradt fenn, a különböző földrészeken, amelyeknek nagy valószínűséggel már a létrehozatalukkor az volt az építők célja, hogy azok örökre fennálljanak és hirdessék annak az uralkodónak, vagy istennek a nagyságát és hatalmát, akinek a tiszteletére emelték. Erre enged következtetni az, hogy az építők olyan építőanyagokat használtak és olyan méretekben gondolkodtak, amelyek a mai ember számára is elképesztőek és elgondolkodtatóak. Elég, ha kínai nagy falra, az egyiptomi piramisokra, vagy Stonhenge-re utalunk. A mai napig nincs biztos válaszunk arra, hogy az egyiptomi piramisokat milyen módszerrel építették, és arra is csak feltételezéseink vannak, hogy az angliai Salisbury melletti Stonehenge – egyenként több tonnát nyomó és 2-5 méter magasságú kőoszlopai - milyen technikai megoldással kerültek a helyükre, és milyen eszközökkel voltak képesek a megmunkálásukra, ugyanis nagy keménységű kőzet az alapanyaguk. Róma építészeténél figyelhetjük meg legjobban a tudatosságra törekvést és az esztétikum előtérbe kerülését. Azonos elgondolás szerint, mai szóhasználattal élve egyfajta „típusterv” alapján igyekeztek elrendezni a városaikat, nagy hasonlóság figyelhető meg ugyanis a birodalom különböző pontjain fekvő városok térszerkezetének kialakításánál (egy egymást metsző észak-dél és egy kelet-nyugat irányú főúthoz igazították a többi utca és a terek képét). A római birodalomban
használtak tömegesen először tetőfedésre égetett agyagból készített cserepet, itt alkalmaztak először az építkezéseken üveget, itt tökéletesítették a tartóoszlopokat és kupolaszerkezeteket és itt építettek vízvezetékeket, valamint több tízezer fő befogadására is alkalmas arénákat. Az építési ügyekbe történő tudatos állami beavatkozás csak a XIX. században figyelhető meg, ennek a magyarázata annak is tulajdonítható, hogy az építésüggyel kapcsolatos szabályozási tevékenységet soha nem volt célszerű teljesen központosítani, mivel a szakterület jellege miatt ebben mindig nagy szerepük volt az önkormányzatoknak, a helyi szabályozásnak. Nem lehetett – és nem lehet ma sem – az egész államterületre kiterjedően szabályozni a települések arculatát, az épületek jellegét, alapterületét, magasságát, a beépíthető legkisebb teleknagyságot, stb., mivel ezek egy adott állam egyes területei között – pl. domborzati, vízrajzi okok miatt jelentős eltérést mutattak mindig, és mutatnak ma is. Hazánkban az építésügy átfogó szabályozására első ízben a két világháború között került sor. A városrendezésről és az építésügyről szóló 1937. évi VI. törvénycikk érdemben négy fejezetre tagolódott. Az első fejezet a városrendezésről szólt, ebben a fejezetben volt szó – egyebek mellett – az általános és részletes rendezési terv elkészítéséről, valamint a teleknyilvántartásról. A következő fejezet részletezte a telekfelosztás, a telekhatárrendezés, a telekalakítás kérdéseit, továbbá megállapította a kisajátítás szabályait. A harmadik fejezet tartalmazta az építésüggyel kapcsolatos szabályokat, míg az utolsó fejezet foglalkozott az értelmező rendelkezésekkel és az építésüggyel kapcsolatos hatósági fórumrendszerrel. Ez a jogszabály több évtizeden keresztül hatályban volt, egészen 1964. december 31. napjáig. Ezt a törvényt az építésügyről szóló 1964. évi III. tv. váltotta föl (a törvény végrehajtási rendelete a 30/1964. (XII. 2.) Kormányrendelet volt), amely törvény igazodni kívánt a jelentősen megváltozott gazdasági, politikai és társadalmi körülményekhez. Ennek a törvénynek az első fejezete az általános rendelkezéseket tartalmazta, míg a második fejezete a területrendezés, a rendezési programok, a rendezési tervek, a telekalakítás és az építési tilalom kérdéskörét szabályozta. Figyelmet érdemel, hogy a harmadik fejezet – bár meglehetősen szűkszavúan, de – a műemlékvédelem kérdésével és az üdülőterületek védelmével foglalkozott. A negyedik fejezet az építkezések építésügyi hatósági engedélyezésének, a hatósági ellenőrzésnek, valamint a hatósági kötelezésnek a szabályait rögzítette, következő fejezete az építéstervezési tevékenység kérdéskörével foglalkozott, míg az utolsó fejezete az építmények kivitelezésével kapcsolatos szabályokat állapította meg. Ez az építési törvény is több évtizeden keresztül volt hatályban, a jelenleg is hatályos, és a tananyag részét képező, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. váltotta föl, amelynek részletes ismertetésére a következő alpontban kerül sor. Az építésügyi igazgatás fogalmát legáltalánosabb értelemben akként adhatjuk meg, hogy az a településrendezésre, az építmények létesítésére, karbantartására, helyreállítására, átalakítására és bontására vonatkozó műszaki, eljárási és rendészeti
szabályok alkalmazásával kapcsolatos, többnyire engedélyezésben, ellenőrzésben és kötelezésben megnyilvánuló állami és önkormányzati tevékenység. 6.2.
Alapfogalmak, általános követelmények
A részletes szabályok ismertetése előtt célszerű megismerkedni az építésügyi igazgatásban használatos alapfogalmakkal, és az általános követelményekkel, az építési törvényben használt fogalmak és rendelkezések alapul vételével. Belterület: a település közigazgatási területének – jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő, beépített, illetőleg beépítésre szánt területeket tartalmazó – kijelölt része. Külterület: a település közigazgatási területének belterületnek nem minősülő, elsősorban mezőgazdasági, erdőművelési illetőleg különleges célra szolgáló része. Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Rendeltetése általában a közlekedés biztosítása, a pihenő és emlékhelyek kialakítása, közművek elhelyezése. Épített környezet: a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja. Építési telek: beépítésre szánt területen fekvő, az építési szabályoknak megfelelően kialakított, és közútról vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthető telek. Telek: egy helyrajzi számon nyilvántartásba vett terület, telekegyesítés: az egymással közvetlenül szomszédos telkek egy telekké történő összevonása, telekhatárrendezés: az egymással közvetlenül szomszédos telkek közös határvonalának megváltoztatása, telektömb: a telkek olyan csoportja, amelyet minden oldalról közterület vagy részben más, beépítésre nem szánt terület határol. Telekcsoport újraosztása: a szomszédos telkek csoportjának összevonása és egyidejűleg a helyi építési szabályzatban és területrendezési tervben meghatározott rendeltetés céljára szolgáló új telekként történő felosztása. Építmény: építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz, vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre. Az építményhez tartoznak annak rendeltetésszerű és biztonságos használatához, működéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is.
Műtárgy: mindazon építmény, ami nem minősül épületnek és épület funkciót jellemzően nem tartalmaz. Ilyen lehet pl. híd, torony, távközlési és műsorszórási műszaki létesítmények, nyomvonalas műszaki alkotások, stb. Sajátos építményfajták: többnyire épületnek nem minősülő, közlekedési, hírközlési, közmű- és energiaellátási, vízellátási és vízgazdálkodási, bányaműveléssel, környezetvédelemmel kapcsolatos és atomenergia alkalmazására szolgáló, valamint honvédelmi és katonai, továbbá nemzetbiztonsági célú, illetve rendeltetésű sajátos technológiai építmények. Épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amelyszerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából. Helyi építési szabályzat: az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési önkormányzati rendelet. Övezeti terv: a helyi építési szabályzatban megállapított építési övezetek, illetve övezetek területi lehatárolását tartalmazó terv, amely a szabályzat mellékletét képezi. Szabályozási terv: az a településrendezési terv, amely a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket megállapító építési előírásokat térképen, rajz formájában ábrázolja. Településfejlesztési koncepció: a fejlesztés összehangolt megvalósulását biztosító és a településrendezést is megalapozó, a település közigazgatási területére kiterjedő önkormányzati településfejlesztési döntéseket rendszerbe foglaló, önkormányzati határozattal elfogadott dokumentum, amely a település jövőbeni kialakítását tartalmazza. Településpolitikai dokumentum, amelynek kidolgozásában a természeti-művi adottságok mellett a társadalmi, gazdasági a környezeti szempontoknak és az ezeket biztosító intézményi rendszernek van döntő szerepe. Az általános építészeti követelmények törvényben történő rögzítésére a korábbi szabályozásban nem volt példa. Nagy valószínűséggel az a megfontolás vezethette a jogalkotót, hogy – a más jogszabályokban alapelvként rögzített sarokpontokhoz hasonlóan – olyan alapvető elveket kívánt általános követelményként rögzíteni, amelyeknek az építészetre vonatkozó valamennyi részletszabályban – a területrendezéstől a konkrét építési szabályokig - érvényesülnie kell. Ilyen pl. hogy az épített környezet alakítását és védelmét a jogszabályokkal összhangban álló településrendezési tervek és építészeti-műszaki tervek alapján, a jogszabályokban előírt építészeti, műszaki biztonsági, egészségügyi, rendeltetési és használati, továbbá környezet- és természetvédelmi követelményekkel összhangban, a humánus környezetre és az esztétikus kialakításra tekintettel, a résztvevők együttműködésével kell megvalósítani.
Az épített környezet kialakítása és védelme során a közérdekű intézkedéseket és döntéseket megelőzően, illetőleg azok végrehajtása során biztosítani kell a nyilvánosságot és a közösségi ellenőrzés lehetőségét az építési törvényben és más jogszabályokban meghatározott módon. Ugyancsak gondoskodni kell az érintett természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek megfelelő tájékoztatásáról, és lehetőséget kell biztosítani részükre véleménynyilvánításra és javaslattételre. 6.3.
Az állami szervek és az önkormányzatok építésügyi feladatai
Az építésügy központi irányítása, azaz a településrendezés tekintetében az arra vonatkozó országos szabályok és közérdekű követelmények megállapítása, összehangolása és ellenőrzése állami feladatnak minősül. Az építésügy központi feladatainak ellátása érdekében a Kormány gondoskodik az épített környezet rendezett alakítását és védelmét biztosító, a nemzetközi előírásokkal összhangban álló jogszabályok megalkotásáról, valamint azok folyamatos korszerűsítéséről, gondoskodik az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági intézményrendszer működtetéséről, továbbá a nemzetközi egyezményekből adódó állami feladatok ellátásáról, gondoskodik továbbá az országos kutatási, műszaki fejlesztési programok kialakításáról és érvényre juttatásáról. Mindezen feladatait a Kormány az építésügyért felelős miniszter útján (jelen sorok megírásának idején az önkormányzati miniszter útján) látja el. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a korábbi évtizedekben az építésügynek önálló minisztériuma volt (ÉVM = Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium), később egy országos hatáskörű szerv (OLÉH = Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal) látta el az építésügy irányításával kapcsolatos feladatokat. Az építésügyért felelős miniszter a központi szakmai irányítási, koordinációs és ellenőrzési feladatkörében koordinálja az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok tevékenységét, ezek igazgatási feladatainak szakmai irányítását, ennek keretében rendszeresen gondoskodik e szervezetek szakmai munkájának és a jogszabályok érvényesülésének helyszíni ellenőrzéséről. Elősegíti az építészeti kultúra megőrzését, fejlesztését és védelmét, ennek keretében országos kutatási, műszaki-fejlesztési, valamint oktatási-nevelési programokat dolgoztat ki és működtet. Az építésügy területén érintett szakmai kamarák, és az érintett felsőfokú oktatási intézmények javaslata alapján koordinálja, összefogja és irányítja az építésüggyel kapcsolatos szakmák gyakorlására vonatkozó szabályozás kialakítását. Állami szervnek tekinthetők a szakmai tanácsadó testületként működő központi és regionális településrendezési, valamint építészeti-műszaki tervtanácsok, valamint a helyi szinten működő helyi építészeti-műszaki tervtanácsok. E szervek feladata egyebek között a települési környezet, a táj- és településkép, a beépítési-, vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg, illetve az építészeti örökség és az építészeti értékek védelme, továbbá a településrendezési és az építészeti-műszaki tervek szakszerűségének, magas színvonalának biztosítása, valamint egyéb fontos építésügyi célok érvényre juttatása.
A helyi önkormányzatok építésügyi feladatainak rövid áttekintése során elsőként a települési, majd a megyei önkormányzatok feladatait soroljuk fel. A települési önkormányzatok építésügyi feladatai közé tartozik egyebek mellett a településrendezési feladatkör ellátása, az épített környezet emberhez méltó és esztétikus kialakítása, valamint a helyi építészeti örökség védelme, az építésügy helyi feladatainak ellátásához szükséges anyagi és személyi feltételek biztosítása. A települési önkormányzat és szervei a településrendezési feladatokat a helyi építési szabályzat, valamint a településrendezési tervek elkészíttetésével és azok elfogadásával látják el. Ha országos érdek indokolja, törvény kötelezheti arra a települési önkormányzatot, hogy meghatározott határidőre gondoskodjon a helyi építési szabályzat, illetőleg a településrendezési tervek elkészítéséről, felülvizsgálásáról, módosításáról és megállapításáról, illetve jóváhagyásáról. Ilyen esetben az ezekhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról a Kormány gondoskodik. A megyei önkormányzatok és szerveik építésügyi feladatai közé tartozik egyebek mellett a településrendezési tervek és a megyei területrendezési tervek összhangjának előmozdítása, a megye arculatát befolyásoló, több települést érintő táji, természeti és épített környezet védelme és alakítása, a települési önkormányzatok erre irányuló tevékenységének segítése. 6.4.
A településrendezési jog alapintézményei
Jelen alpontban a településrendezés célját, feladatait, eszközeit, az általános szabályokat, a településszerkezeti tervre, a szabályozási tervre, a helyi építési szabályzatra vonatkozó törvényi előírásokat, továbbá a településrendezési feladatok megvalósítását biztosító sajátos jogintézményeket fogjuk áttekinteni. A településrendezés célja a települések terület-felhasználásának és infrastruktúra-hálózatának kialakítása, az építés helyi rendjének szabályozása, a környezet természeti, táji és épített értékeinek fejlesztése és védelme, továbbá az országos, a térségi, a települési és a jogos magánérdekek összhangjának megteremtése, az érdekütközések feloldásának biztosítása, valamint az erőforrások kíméletes hasznosításának elősegítése. A településrendezés feladata, hogy a település területének, telkeinek felhasználására és beépítésére vonatkozó helyi szabályok kialakításával meghatározza a település összehangolt, rendezett fejlődésének térbeli-fizikai kereteit, a település adottságait hatékonyan kihasználva elősegítse annak működőképességét a környezeti ártalmak legkisebbre való csökkentése mellett, biztosítsa a település megőrzésre érdemes jellegzetes, értékes szerkezetének, beépítésének, építészeti és természeti arculatának védelmét. A fenti célok és feladatok megvalósításához eszközként áll rendelkezésre a településfejlesztési koncepció, amelyet a település önkormányzatának
képviselőtestülete határozattal állapít meg, a településszerkezeti terv, amelyet a települési önkormányzat képviselőtestülete dolgoztat ki és állapít meg határozattal, továbbá eszközként áll rendelkezésre a helyi építési szabályzat és szabályozási terv, amelyet az önkormányzati településszerkezeti terv alapján az önkormányzat képviselőtestülete dolgoztat ki és állapít meg rendelettel. A településrendezés során folyamatosan figyelemmel kell lenni arra, hogy a rendezés végrehajtásával bekövetkező változások az érintett lakosság életkörülményeiben, értékrendjében és a szociális helyzetében hátrányos következményekkel ne járjanak. Ennek érdekében figyelembe kell venni a népesség biztonságának általános követelményeit, a népesség demográfiai fejlődését, a népesség lakásszükségletét, a népesség fizikai, szellemi és lelki igényeit, különös tekintettel a családok, a fiatalok, az idősek, a fogyatékos személyek igényeire, az oktatás, a kultúra, a sport, a szabadidő és az üdülés, valamint a társadalmi szervezetek és az egyházak működési feltételeinek lehetőségeire. Ugyancsak figyelembe kell venni a honvédelem, a nemzetbiztonság, a katasztrófavédelem érdekeit, a környezet-, a természetvédelem, a tájhasználat és a tájkép formálásának összehangolt érdekeit különös tekintettel a víz, a levegő, a talaj, a klíma és az élővilág védelmére, a népesség megélhetését biztosító gazdasági érdekeket, a munkahelyek megőrzésének és új munkahelyek teremtésének érdekeit, a mező- és az erdőgazdaság, a közlekedés, a posta és a hírközlés, az energia- és a vízellátás, a hulladékkezelés, a szennyvízelhelyezés- és kezelés biztosítását, valamint a területtel és a termőfölddel való takarékos gazdálkodást. A településrendezés általános szabályának tekinthetjük azt, hogy a helyi építési szabályzatot és a településrendezési terveket az országos településrendezési szakmai előírások figyelembevételével kell elkészíteni. A településrendezési eszköz kidolgozása előtt meg kell határozni a rendezés alá vonandó területet, ki kell nyilvánítani a rendezés általános célját és várható hatásait annak érdekében, hogy az érintettek azzal kapcsolatban észrevételeket, javaslatokat tehessenek. Ennek során biztosítani kell, hogy az érintett népesség és az érintett szervezetek tudomást szerezzen a településrendezési eszköz kidolgozásának elhatározásáról, továbbá be kell vonni az előkészítésbe az érintett államigazgatási szerveket úgy, hogy azok az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül írásos tájékoztatásukban ismertessék a település szempontjából jelentős terveiket és intézkedéseiket, valamint a hatáskörükbe tartozó kérdésekben a jogszabályon alapuló követelményeket. A készítés alatt lévő helyi építési szabályzatot és településrendezési tervet véleményeztetni kell a tervtanáccsal, az érintett államigazgatási szervekkel, az érdekképviseleti és a társadalmi szervekkel. Ha az érintetteknek eltérő véleménye van, ennek tisztázása érdekében egyeztető tárgyalást kell tartani. A véleményezési eljárás befejezése után a településrendezési eszközöket – az elfogadásuk előtt – a helyben szokásos módon közzé kell tenni azzal, hogy a közzététel ideje alatt arra észrevételt lehet tenni. A településrendezési eszközöket szakmai véleményezés céljából meg kell küldeni az állami főépítésznek, illetőleg az állami főépítész útján az építésügyért felelő miniszternek. Ha utóbbiak a részükre rendelkezésre álló idő alatt nem nyilatkoznak, akkor a véleményüket egyetértőnek kell tekinteni. A továbbiakban
tekintsük át vázlatosan a településszerkezeti tervre, a szabályozási tervre és a helyi építési szabályzatra vonatkozó rendelkezéseket. A településszerkezeti terv határozza meg az adott település alakításának, védelmének lehetőségeit és fejlesztési irányait, ennek megfelelően az egyes területrészek felhasználási módját, a település működéséhez szükséges infrastruktúra elemeinek a település szerkezetét meghatározó térbeli kialakítását és elrendezését. Ennek során tekintettel lenni az országos és a térségi érdekre, a szomszédos, vagy az egyéb módon érintett települések alapvető jogaira és rendezési terveire. A településszerkezeti tervet az önkormányzat képviselőtestülete fogadja el, és legalább tízévenként felül kell vizsgálnia, indokolt esetben a módosításról, vagy új terv készítéséről. A településszerkezeti terv a település közigazgatási területére készül és rajzi, továbbá szöveges munkarészből áll. A településszerkezeti tervet a település nagyságának megfelelő méretarányos térképen kell ábrázolni, ebben meg kell határozni a bel- és külterületeket, a beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területeket, a település szerkezetét meghatározó műszaki infrastruktúra-hálózatokat, a települési szintű közparkokat, a rehabilitációra kijelölt, valamint a funkciójában megváltoztatásra szánt területeket. Ezen belül fel kell tüntetni az esetleges szennyezettséget, az árvíz-, a belvíz, az erózió- és a csúszásveszélyt, a földrengésveszélyeztetettséget és minden olyan tényezőt, amely a terület felhasználását vagy beépítését befolyásolhatja. A szabályozási terv a település közigazgatási területére, vagy külön-külön annak egyes területrészeire készülhet. Szabályozási tervet kell készíteni minden esetben, az újonnan beépítésre vagy jelentős átépítésre kerülő területekre, a természeti adottság, a településszerkezet, az építés, az építészeti örökség, vagy a rendeltetés szempontjából különös figyelmet igénylő védett területek egészére, valamint minden más olyan esetben, amikor azt az építés helyi rendjének biztosítása egyébként szükségessé teszi. A szabályozási tervnek a településszerkezeti tervvel összhangban kell lennie, esetleges eltérés esetén a településszerkezeti tervet előzetesen módosítani kell. A szabályozási tervet olyan méretarányos térképen kell ábrázolni, amely a magassági és egyéb adatokat is tartalmazza. A szabályozási tervnek tartalmaznia kell még a belterületi határvonalat, az építési övezetek lehatárolását, az egyes területrészeken belül a közterületek és az egyéb területek elkülönítését, az egyes területrészeken belül a védett és a védelemre tervezett, valamint a védő területeket, az infrastruktúrahálózatok és építmények szabályozást igénylő elemeit. Ha készül ilyen terv, miután a készítése nem kötelező, az a következőkben ismertetendő helyi építési szabályzat rajzi mellékletét képezi. A helyi építési szabályzatban a település önkormányzatának az építés helyi rendjének biztosítása érdekében, az országos szabályoknak megfelelően illetve az azokban megengedett eltérésekkel, a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékének védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket kell meghatároznia. A helyi építési szabályzatnak tartalmaznia kell a bel- és külterületek lehatárolását, a beépítésre szánt területek,
illetve az azokon belüli építési övezetek lehatárolását, azok felhasználásának, beépítésének feltételeit és szabályait, a beépítésre nem szánt területek tagozódását, az egyes övezetek lehatárolását, felhasználásának és az azokon történő építés feltételeit és szabályait, továbbá a helyi építészeti érdekvédelemmel, a védett és a védő területekkel kapcsolatos előírásokat. A helyi építési szabályzat készülhet a település közigazgatási területének egészére, vagy annak egyes részeire. A településrendezési feladatok megvalósítását sajátos jogintézmények is hivatottak biztosítani. Ezek közül az építésjogi követelményekre, a tilalmakra, a telekalakításra, az elővásárlási jogra, az útépítési és közművesítési hozzájárulásra, a településrendezési kötelezésekre, a kártalanítási szabályokra és a településrendezési szerződésre vonatkozó törvényi szabályozást fogjuk a következőkben vázlatosan áttekinteni. Építésjogi követelmények. Generális szabályként rögzíti a törvény, hogy építési munkát végezni csak az építési törvény, az egyéb jogszabályok, a helyi építési szabályzat és a szabályozási terv előírásainak megfelelően szabad. Általános szabály az is, hogy beépítésre szánt területen épület csak építési telken helyezhető el. Beépítésre nem szánt területen új építményt építeni, vagy meglévő építményt átalakítani, bővíteni csak akkor szabad, ha az a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja, közérdeket nem sért, ha beépítésre szánt területen nem helyezhető el, valamint ha az, közösségi építmény, vagy köztárgy. Tilalmak. A településrendezési feladatok megvalósítása, továbbá a természeti, környezeti veszélyeztetettség megelőzése érdekében az érintett területre változtatási, telekalakítási és építési tilalom rendelhető el. A tilalmat – amelyet (a természeti és környezeti veszélyeztetettségi tilalmak kivételével) az önkormányzat képviselőtestülete rendelettel állapít meg – a feltétlenül szükséges mértékre és időtartamra kell korlátozni, és azt haladéktalanul meg kell szüntetni, ha az elrendelésének alapjául szolgáló ok már nem áll fenn. A tilalmat – az azt elrendelő megkeresésére - az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A változtatási tilalom alá eső területen telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, illetve más, építési engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani nem szabad. Az építési tilalom alá eső területen csak a jövőbeni rendeltetésnek megfelelő terület-előkészítő építési munkát, építészeti örökség védelme érdekében szükséges munkát, valamint állagmegóvással és a terület jövőbeni rendeltetésének megfelelő átalakításával kapcsolatos munkát szabad végezni. Telekalakítás. Telket alakítani csak úgy szabad, hogy a telek a terület rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas legyen, továbbá annak alakja, terjedelme, beépítettsége és megközelíthetősége a jogszabályoknak és a szabályozási tervnek megfeleljen. Telekalakítás csak jogerős telekalakítási engedély alapján végezhető. A telekalakítással kapcsolatos terv készíttetése, valamint a felmerülő költségek a telekalakítás kezdeményezőjét terhelik. A telekalakítás – az alapfogalmak között már definiált - telekcsoport újraosztás, telekfelosztás, telekegyesítés, valamint
telekhatárrendezés lehet. Az építésügyi hatóság a telekalakítás kezdeményezőjét utak, és közművek létesítésére vagy a létesítés költséginek viselésére kötelezheti. Elővásárlási jog. A települési önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg az építési szabályzatban és a szabályozási tervben meghatározott településrendezési célok megvalósításához szükséges ingatlanok esetében. Az elővásárlási jogot az ingatlan-nyilvántartásba az önkormányzat köteles bejegyeztetni. Ha az elővásárlási jog fenntartásának indokai megszűnnek, az önkormányzatnak az elővásárlási jogot haladéktalanul töröltetni kell. Útépítési és közművesítési hozzájárulás. A helyi építési szabályzatban a területre előírt kiszolgáló utakat és közműveket az újonnan beépítésre szánt területeken legkésőbb az általuk kiszolgált építmények használatbavételéig meg kell valósítani. E kötelezettség teljesítése – főszabály szerint – az önkormányzat feladata. Ha e kötelezettségét az önkormányzat teljesítette, a felmerült költségek egy részét, de legfeljebb 90 %-át az érintett ingatlanok tulajdonosaira átháríthatja. A hozzájárulás mértékét és a megfizetés módját az önkormányzat képviselőtestülete rendeletben állapítja meg, és a kötelezettséget az érintettekkel a jegyző határozatban közli. Településrendezési kötelezések. E kötelezettség körében a települési önkormányzat – rendeletben – a tervszerű telekgazdálkodás, a beépítés helyes sorrendje és a településkép előnyösebb kialakítása érdekében dönthet úgy, hogy meghatározott időn belül beépítési kötelezettséget ír elő az ingatlanra. Ha a tulajdonos e kötelezettségét nem teljesíti, az önkormányzat kisajátíthatja az ingatlant, ha pedig nem képes (pl. anyagi okok miatt) teljesíteni a kötelezettségét, akkor a kérésére az ingatlant ki kell sajátítani. Az önkormányzat – szintén rendeletben – dönthet úgy is, hogy a településkép javítása érdekében a településképest rontó állapotban lévő építmények meghatározott időn belüli helyrehozatali kötelezettségét írja elő. E kötelezés esetében lehetőség van arra, hogy a kötelezettség teljesítéséhez az önkormányzat anyagi támogatást nyújtson. Az utolsó kötelezés típus a beültetési kötelezettség. Az önkormányzat – szintén rendeletben – dönthet oly módon is, hogy közérdekű környezetalakítás céljából, meghatározott módon, és meghatározott időn belül növényzettel történő beültetési kötelezettséget ír elő. Ez a gyakorlatban növényzetpótlást, fásítást, gyepesítést jelenthet. Kártalanítási szabályok. Ha egy ingatlan rendeltetését vagy használati módját a helyi építési szabályzat, illetőleg a szabályozási terv korlátozza és ebből a tulajdonosnak (haszonélvezőnek) kára származik, a tulajdonost (haszonélvezőt) kártalanítás illeti meg. A kártalanítás összege az ingatlannak a korábbi rendeltetése alapján megállapítható régi és az új szabályozás eredményeként megállapítható új forgalmi érték közötti különbözet. Nem jár kártalanítás a természeti veszélyeztetettségből eredő kár megelőzésére, a tulajdonos érdekeinek védelme céljából elrendelt tilalom, valamint a szabálytalan építmény esetében. A kártalanítást az köteles megfizetni, akinek az érdekében a korlátozás történt. H a nem határozzák meg az, akinek az érdekében a korlátozás történt, a kártalanítási kötelezettség a települési önkormányzatot terheli. A kártalanítási igény a vagyoni hátrány
keletkezésekor válik esedékessé. Ha a kártalanítás összegében az érintett felek között egy éven belül nem jön létre megállapodás, akkor kártalanítási eljárás lefolytatására kerül sor. A kártalanítási eljárást a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve folytatja le, a kisajátítási eljárás szabályai szerint. Településrendezési szerződés. A települési önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy a településrendezési eszközökben rögzített célok megvalósítására településrendezési szerződést kössön az érintett ingatlanok tulajdonosaival, illetve az ingatlanon beruházni szándékozóval. A szerződés irányulhat pl. a telekviszonyok rendezésére vagy megváltoztatására, a talaj megtisztítására, helyi építési szabályzat kidolgozásának finanszírozására. A szerződés alapját a célmegvalósítója által készített tanulmányterv képezi. A településrendezési szerződésben az önkormányzat arra vállal kötelezettséget, hogy a cél megvalósítójának kezdeményezésére az általa készített tanulmányterv alapján a szükséges településrendezési eljárást a szerződésben megállapított határidőn belül megindítja. 6.5.
Az építésrendészet alapintézményei
Ebben az alpontban az építési folyamat szabályozásán belül az általános követelményekkel, az építési munkák építésügyi hatósági engedélyezésével, az építésügyi hatósági ellenőrzéssel, az építésügyi hatósági kötelezéssel, az építésügyi bírsággal és az építésügyi hatósági eljárással kapcsolatos szabályokat fogjuk vázlatosan ismertetni. Az építményekkel szembeni általános követelménynek tekinthetjük azt, hogy az építmény elhelyezése során biztosítani kell az építmény, továbbá a szomszédos építmény és ingatlanok rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát, az építmény közszolgálati járművel történő megközelíthetőségét, közhasználatú építményeknél a mindenki számára biztonságos és akadálymentes megközelíthetőséget, a környezetvédelem és a természetvédelem sajátos követelményeit és érdekeit. Az építmények építése, átalakítása, bővítése, stb. során érvényre kell juttatni az országos építési szakmai követelményeket, ezen belül különösen a mechanikai stabilitás, a tűzbiztonság, a használati biztonság, az energiatakarékosság és hővédelem, a zaj és rezgés elleni védelem, az életvédelem és a katasztrófavédelem követelményeit. Biztosítani kell továbbá a rendszeres karbantartás lehetőségét, a terület geológiai, hidrológiai és szeizmológiai sajátosságainak való megfelelést, valamint azt, hogy az építmény rendeltetésszerű használatával járó környezeti terhelés az adott helyen megengedett mértéket ne lépje túl. Az építési munkák építésügyi hatósági engedélyezésével kapcsolatos szabályok részletes tárgyalása előtt rögzítenünk kell, hogy telekalakításhoz, építmény, építményrész, épületegyüttes megépítéséhez, átalakításához, bővítéséhez, felújításához, helyreállításához, korszerűsítéséhez, lebontásához, elmozdításához, használatbavételéhez, fennmaradásához, vagy a rendeltetésének megváltoztatásához az építésügyi hatóság engedélye szükséges. A következőkben az alábbi engedélytípusokat fogjuk tárgyalni: elvi építési engedély, építési engedély, bontási
engedély, használatbavételi engedély, rendeltetés megváltoztatási engedély és a fennmaradási engedély. Elvi építési engedély. A tényleges építési engedély megkérése előtt lehetőség van elvi építési engedély kérésére. Az elvi építési engedély lényege az, hogy az építtető a viszonylag bonyolult engedélyezési eljárást megelőzően – sőt, már a beépíteni szánt ingatlan megvásárlását megelőzően – tisztázhassa azt, hogy az építkezéssel elérni kívánt célok (műszaki megoldások, feltételek) megvalósítása érdekében az építésügyi hatóság ki fogja-e adni az építési engedélyt. Az elvi építési engedély a telek beépítésével, a településképpel kapcsolatos, továbbá a műemléki, a régészeti, a kulturális örökségvédelmi, természet-, táj- és környezetvédelmi, egészségvédelmi, talajvédelmi, életvédelmi, tűzvédelmi követelmények előzetes tisztázása céljából kérhető. Jogszabály az elvi építési engedély megkérését kötelezővé is teheti. Az elvi építési engedély iránti kérelem benyújtásakor az építési jogosultságot igazolni nem kell. A jogerős elvi építési engedély egy évig érvényes, az érvényesség egy ízben, legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, feltéve, hogy időközben jogszabályi változás nem következett be. Fontos szabály, hogy az elvi építési engedély birtokában építési munkálatok még nem végezhetők. Az építtetőnek lehetősége van arra is, hogy az építési engedélyre vonatkozóan összevont építésügyi hatósági engedélyezési eljárásban kérje meg az engedélyt. Az összevont eljárás elvi építési engedélyezési eljárásból és építési engedélyezési eljárásból áll. Építési engedély. Az építési engedély az építésügyi hatósági eljárás legmarkánsabb eszköze, amelynek célja, hogy biztosítsa az épített környezet alakításával kapcsolatos tevékenység jogszerűségét. Az építési engedélyezési eljárás részletszabályait a 37/2007. (XII. 3.) ÖTM rendelet tartalmazza. Ennek alapján építési engedély alapján végezhető pl. építmény építése, bővítése, elmozdítása, építési engedélyhez kötött építmény felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, ha annak során meg kell változtatni, át kell alakítani, el kell bontani vagy meg kell erősíteni az építmény tartószerkezeti rendszerét, vagy tartószerkezeti elemeit. Az építési engedély akkor adható ki az építtető részére, ha a tervezett építési tevékenység megfelel a jogszabályi előírásoknak, ha az építészeti-műszaki megoldások megfelelnek a szakmai követelményeknek, az építészeti minőségvédelem szempontjainak, ha a tervezőként megjelölt személy igazoltan jogosult az építészetiműszaki tervezésre, ha a tervező nyilatkozott arról, hogy az általa készített tervdokumentáció nemzeti szabvánnyal azonos vagy azokkal egyenértékű műszaki megoldásokat tartalmaz, ha az építtető hitelt érdemlően igazolta az építési jogosultságát (pl. az ingatlan tulajdoni lapjának becsatolásával). Az engedély kiadása előtt az építésügyi hatóság vizsgálja azt is, hogy a tervező figyelembe vette-e a település építészeti arculatát, továbbá azt is, hogy az építmény illeszkedik-e a környezetébe. Az építési engedély benyújtását követően 60 nap áll rendelkezésre az építésügyi hatóságnak ahhoz, hogy döntsön. Az engedélykérelem elbírálása során a hatóság köteles helyszíni szemlét tartani. Nem engedélyköteles, hanem csak bejelentéshez kötött pl. temető területén sírbolt építése, legfeljebb 6,0 méter magasságú szobor, kereszt építése. Bejelentés sem szükséges egyes építési
tevékenységekhez: pl. a telek határain, vagy a telek területén kerítés építése, égéstermék-elvezető, vagy klímaberendezés felszerelése. Bontási engedély. A gyakorlatban gyakran előfordul, hogy egy új épület kivitelezési munkálatai csak akkor kezdődhetnek meg, ha a tervezett építkezés helyén álló építményt előbb elbontják. Fontos szabály, hogy bontási tevékenységet csak jogerős bontási engedély birtokában lehet, pl. lakóépület elbontásához, annak méretétől függetlenül, engedély vagy bejelentés szükséges. A bontási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell az építtető bontási jogosultságát igazoló okiratokat, a tervezett bontási munka építészeti-műszaki tervdokumentációját, a tervező nyilatkozatát arról, hogy az építészeti-műszaki terveket az érdekelt közművekkel és a szakhatóságokkal egyeztette, valamint azt, hogy a tervezett műszaki megoldás megfelel a hatósági előírásoknak. A kérelem benyújtását követően az építésügyi hatóság megvizsgálja, hogy a tervezett bontási munka megfelel-e a biztonsági, kulturális örökségvédelmi, környezetvédelmi és műszaki követelményeknek, továbbá azt, hogy jogszabály nem tiltja-e az építmény elbontását. A bontási engedély érvényességi ideje 1 év, amely egy ízben legfeljebb további 1 évvel meghosszabbítható. Használatbavételi engedély. Az építtetőnek minden olyan építményre, amelyre építési engedélyt kellett kérnie, jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában annak használatbavétele előtt használatbavételi engedélyt is kell kérnie. A kérelem benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani az érintett infrastruktúra-hálózatot működtető közüzemek és az építésügyi szakértő nyilatkozatát, a felelős műszaki vezető nyilatkozatát arról, hogy az építményen elvégzett szakmunka az engedélyezési tervnek megfelel, továbbá a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas. Ha a kivitelezést több kivitelező végezte, minden egyes érintett műszaki vezető nyilatkozatát csatolni kell. Ha az építményt az engedélyeknek megfelelően építették meg és az megfelel a rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek, a hatóság a használatbavételi engedélyt megadja. Ha az építmény a használatra nem alkalmas, vagy az állékonyságot, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot keletkezett, a hatóság megtiltja a használatbavételt, vagy építésügyi hatósági kötelezés keretében a hibák, hiányosságok megszüntetésétől teszi függővé. Használatbavételi engedély hiányában az építményt használni nem szabad. Rendeltetés megváltoztatása iránti engedély. Ha nincs jogszabályi akadálya, az építmény más célra is használható, mint amelyre eredetileg szánták, pl. nyaralót lakásként szeretné használni a tulajdonosa. Az új típusú használat előtt azonban az építésügyi hatóságtól kérni kell az eltérő használat engedélyezését. A rendeltetés módosítása alatt az építmény használati céljának olyan megváltoztatását értjük, amely az állékonyság, a környezetre gyakorolt hatás, a zaj- és rezgéskibocsátás tekintetében változást idéz elő a korábbi használathoz képest. A rendeltetés megváltoztatás engedélyezésének feltétele az, hogy az új rendeltetés szerinti használat hatása a környezetet a megengedettnél nagyobb mértékben ne terhelje, továbbá feleljen meg a helyi építési szabályzatnak. Az erre irányuló kérelem benyújtása után az építésügyi hatóság vizsgálja, hogy a rendeltetés megváltoztatása megfelel-e a jogszabályi
előírásoknak. A rendeltetés megváltoztatási engedély érvényességi időtartama 1 év. Az engedély érvényét veszti, ha ezen idő alatt a jogosult nem él az engedéllyel, vagy nem kéri az engedély meghosszabbítását, amelyre az építésügyi hatóság legfeljebb egy ízben jogosult. Fennmaradási engedély. Egy építmény fennmaradásának a hatóság által történő engedélyezésére akkor kerül sor, ha az építményt szabálytalanul építették. Az építtető vagy az ingatlannal rendelkezni jogosult kérelme alapján az építésügyi hatóság fennmaradási engedélyt ad ki, ha az építési engedély kiadásának feltételei egyébként fennállnak vagy megteremthetők, és az építtető az építési jogosultságát igazolta. A fennmaradási engedély kiadható akkor is, ha az építmény átalakítással szabályossá tehető, vagy a szabálytalansággal okozott érdeksérelem jelentéktelen, nem sérti a közérdeket, vagy a hatóság által meghatározott határidőn belül elhárítható. Az építésügyi hatóság a szabálytalan építkezés tényének a tudomására jutásától számított 90 napon belül tisztázza a tényállást, amelynek keretében vizsgálja, hogy a fennmaradási engedély megadásának a feltételei fennállnak-e, illetőleg megteremthetőek-e. Amennyiben a feltételek fennállnak, 60 napon belüli határidő tűzésével felhívja az építtetőt, hogy fennmaradási engedély iránti kérelmet nyújtson be. Ha az építtető a megadott határidőn belül a kérelmét nem nyújtja be, vagy az esetleges hiánypótlási kérelemben foglaltaknak nem tesz eleget, vagy a szabályossá tétel érdekében a szükséges munkálatokat nem végzi el, az építésügyi hatóság az építmény bontását rendeli el. Ha az építésügyi hatóság megadja a fennmaradási engedélyt, az engedély egyben használatbavételi engedélyként is funkcionál, annak megadását külön kérni már nem kell. Előfordulhat olyan eset is, hogy nem adható meg a fennmaradási engedély az építményre. Az építésügyi hatóság ekkor elrendeli a szabályossá tétel érdekében a szükséges munkálatok elvégzését, vagy ha az építmény fennmaradása átalakítással sem engedélyezhető, az építmény lebontását. Fontos szabály, hogy ezeket a jogosítványait az építésügyi hatóság csak az építés befejezésétől számított 10 éven belül gyakorolhatja. A fennmaradási engedély megadásával egyidejűleg az építésügyi hatóság építésügyi bírság kiszabására is jogosult, kivéve, ha az építtető, az építésügyi bírság megfizetésére előírt határidő lejárta előtt az építményt lebontja. Végezetül az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok rendszerét tekintsük át vázlatosan. Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. sz. rendeletet – 2008. február 1. napi hatályba lépéssel - módosította a 393/2007. (XII. 27.) Korm. sz. rendelet. Ez utóbbi jogszabály melléklete sorolja fel az első fokú építésügyi hatósági jogkört gyakorló, építésügyi körzetközpontnak minősülő településeket. Ezeken a településeken a jegyzők jogosultak az első fokú építésügyi hatósági feladatok ellátására. Új fogalomként vezette be a módosító kormányrendelet a „készenléti illetékességi terület” fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a kormányrendelet a körzetközpontokhoz kapcsolva felsorolja azokat a településeket, amelyek a 2008. február 1. napján még önállóan – vagy esetleg hatósági igazgatási társulás keretén belül - látják el az első fokú építésügyi hatósági ügyeket, ám ha bármely ok miatt megszűnne akár egy olyan
feltétel is, amely nélkülözhetetlen a hatósági feladat ellátásához, akkor automatikusan azokhoz a körzetközpontokhoz tartoznának – építési ügyekben – amelyekhez a kormányrendelet sorolta. A gyakorlatban előfordul ugyanis, hogy megfelelő szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező ügyintéző hiányában nincs mód az első fokú építési hatósági ügyek megnyugtató módon történő intézésére. A készenléti illetékességi terület fogalmának megalkotása tehát azt eredményezi, hogy egy ilyen esemény bekövetkezésekor nincs szükség arra, hogy az illetékességi terület módosításának vonatkozásában jogszabály módosítására kerüljön sor, az automatikusan bekövetkezik.
7. Az iparigazgatás Fő témakörök 7.1. Alapfogalmak 7.2. Az iparigazgatás rendszere 7.3. Az iparigazgatási jog egyes területei _________________________________
7.1. Alapfogalmak
Az iparigazgatás tárgyalása során mindenekelőtt a legfontosabb fogalmak tisztázása szükséges, úgymint az ipar, az iparigazgatás, az iparigazgatási jog. Az ipar fogalmának meghatározásánál a termelés vertikális felosztásából, azaz a termelés folyamatából célszerű kiindulni. Egyed István álláspontját elfogadva a termelés három szakaszát különböztethetjük meg: az őstermelést, az ipart és a kereskedelmet. Ezen folyamat eredményeként a kitermelt, előállított nyersanyag a feldolgozást követően már kész fogyasztási cikk formájában jut el a fogyasztóhoz. Az őstermelés tehát az alapanyagok, nyersanyagok kitermelésével, előállításával az ipar számára biztosítja azokat az anyagokat, amelyek feldolgozása révén a kész fogyasztási cikk előáll. A kereskedelem az így előállított termékeket jutja el a fogyasztói réteghez. Az ipar funkciója tehát az őstermelés és a kereskedelem között hidat képezni, azaz a nyersanyagok késztermékké alakítása. Az ipart a nemzetgazdaság egyik ága, különböző ágazatok alkotják, amelyeket a KSH egységes ágazati osztályozási rendszerben (TEÁOR) taglalja. Ezek az ágazatok a bányászat - kőfejtés, a feldolgozóipar valamint a villamosenergia-, a gáz-, a gőz- és a vízellátás. A bányászat az ásványi nyersanyagok kutatása, feltárása és kitermelése, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelése, valamint az ásványvagyongazdálkodást jelenti. A feldolgozóipar tartalmazza az alapanyagok, alkatrészek fizikai vagy kémiai termékké átalakítását új termékké. Az átalakítandó anyagok, alkatrészek a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás, a bányászat vagy más
feldolgozóipari tevékenység termékei. A villamosenergia-, a gáz-, a gőz- és a vízellátás ezen energiahordozók előállítását, szállítását, elosztását és szolgáltatását jelenti. Az ipar fenti meghatározásának és a korábbi tanulmányokban meghatározott igazgatás
fogalmának
(az
emberi
együttműködés
során
keletkező
emberi
tevékenység, amely biztosítja a közös cél elérését, az ehhez szükséges személyi, tárgyi feltételeket és a munka összhangját) felhasználásával az alábbiak szerint definiálhatjuk az iparigazgatását: Az iparigazgatás a nemzetgazdaság egyik ága, a bányászatot, a feldolgozóipart, valamint az energiagazdálkodást, mint ágazatokat átfogó államilag szervezett irányító és szabályozó tevékenység, melynek alanya az iparigazgatási szervek összessége, tárgya az ipari tevékenységet végző szervek összessége, tartalma pedig azon eszközök és módszerek összessége, amelyekkel az alany a tárgyra hat, a kitűzött cél realizálása érdekében. Az
iparigazgatási
jog
ezek
alapján
az
ipar
igazgatásával
kapcsolatos
életviszonyokat szabályozó jogi normák összessége. Az iparigazgatási jog sajátosságai: •
Az ipari tevékenységek széles skálája lehetetlenné teszi az egységes, kódex
jellegű szabályozást, nincs egy egységes jogszabály – iparjogi kódex -, ami keretet adna a nemzetgazdaság ezen ágának. A kódex jelleg az egyes ágazatokra, illetve alágazatokra jellemző, ilyen például a bányászat, gázenergia. •
Szintén a tevékenységek sokszínűsége, a szabályozandó terület diverzitása a
szabályozás intenzitásának rendkívül eltérő mértékét eredményezi. A fokozott társadalmi érdek szükségessé teszi az egyes területeken az aprólékosan kidolgozott normaalkotást, ugyanakkor sokszor indokolatlanul magas szintű jogszabályban szabályozza a jogalkotó az adott ágazatot (például az energiajog ágazati törvényei számos technikai jellegű, végrehajtási jellegű szabályozást tartalmaznak, amelyek más jogterületeken rendszerint kormányrendeletekben kerülnek rögzítésre, ezzel mind a jogértelmezést, mind a jogszabály alkalmazhatóságát nagyban megnehezíti). Más területeken a szabályozás csak keret jellegű, mint a textilipar esetében.
•
A többlépcsős szabályozás döntően jellemző az iparigazgatási jogra, egyben
az előbb említett probléma megoldására is szolgálna az érintett ágazatokban.
A
keretjogszabályok alkalmazása segít megőrizni az ágazat integritását, mégis teret enged a dinamikus szabályozásnak, amelyet a Kormány, vagy az ágazatért felelős miniszter jogalkotása tölthet fel tartalommal. •
Az iparigazgatási jog az életviszonyok széle körében érvényesül, nemcsak a
közigazgatás
korlátain
belül,
hanem
gyakran
más
jogágak
területein
is.
Fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt jelentősége van a polgári jog, a versenyjog szabályainak, még személy- és állagbiztonság, munkavédelem tekintetében munkajog területe kerül előtérbe. •
Különösen az energiaügyi ágazatokra jellemző, hogy alapvetően polgári jogi,
kötelmi kérdéseket (a fogyasztói szerződéseket, általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó előírásokat, szerződéskötési kötelezettséget) szabályoznak az ágazati jogszabályok. Magyarázható mindez a kiemelt közérdekre – különös tekintettel a közüzemi szolgáltatások mindenki számára zavartalan igénybevételével – tekintetre, valamint a szükségszerűen egyensúlyhiányos jogviszonyokban a fogyasztók állam általi védelmére. •
A jogszabályok sok esetben korlátozzák az ingatlantulajdonos jogait (például
építési tilalom, kisajátítás).
7.2. Az iparjog igazgatásának rendszere
Európai Unió közös politikáinak egyike az iparigazgatás, ennek értelmében az egyes tagállamok, így Magyarország is, a nemzeti iparigazgatás és iparpolitika kialakítása folyamán az Unió iparpolitikájára tekintettel kénytelen eljárni.
7.2.1. Az Európai Unió iparpolitikája
Az Unió nem szabályozza az ipar valamennyi területét, csak a stratégiailag kiemelt ágazatok politikái nyertek közösségi szabályozást (például az energiaszektor). Az
egyes területek szabályozásai is – az előző pontban említett sajátosságokból kifolyóan – igen változatos formában és mélységben valósulnak meg. Az Unió a célszerűség és szubszidiaritás elvének megfelelően csak azok területeken alakítja ki saját politikáját, ahol a tagállami szabályozás nem elégséges a közösségi célok eléréséhez, ilyen speciális területek az energiaszektor vagy a közlekedés. A 2007-2013 költségvetés sarokköve az Unió versenyképességének ösztönzése, az iparpolitikát is ennek tükrében tervezve kiemelt jelentőséghez jutott a fent említett infrastrukturális ágazatok összeurópai koordinálása, a közös politika kialakítása. Az iparpolitika intézményi hátterét az Európai Bizottságban két Biztos, a Vállalkozáspolitika és iparért felelős Biztos és az Energiáért felelős Biztos is biztosítja. A működésben egyre nagyobb jelentőségek kapnak az ügynökségek, ilyen a Versenyképesség és Beruházási Végrehajtó Ügynökség (EACI), valamint az EURATOM Ellátási Ügynökség (ESA). 1991-ban 50 európai állam aláírta az Energia Chartát, amely megteremtette az összeurópai energiapolitika alapjait. Realizálva, hogy az EU energiafüggősége az évek folyamán egyre nőni fog 1996-1998 között kidolgozták az ágazati energiairányelveket és meghatározták a fő célkitűzéseket: •
Piaci integráció megvalósítása érdekében a piac liberalizálása, különös
tekintettel a vezetékes energiafajtákra (földgáz, villamos energia). •
Európának a közel-keleti és orosz olajtól való függőség mérséklése, lehetőleg
alternatív energiahordozók bevonásával. •
Fenntartható fejlődés fenntartása a közös energiapolitika legfontosabb
tényezői a környezetvédelem, a megújuló energiák fokozott hasznosítása tekintetében. •
K + F (kutatás és fejlesztés) programok széles körének kiterjesztése az
energiaszektorra. Példa az EU szabályozására a villamosenergia-igazgatásban: 2003/54/EK Parlament és Tanács közös irányelve a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről kompromisszumos megoldás, amely már elsősorban a liberalizált piaci modellt tekinti a szabályozás alapjául, ugyanakkor lehetőséget biztosít a tagállamoknak, hogy a szabályozásuk kialakítása során a saját adottságaikat is
figyelembe vegyék. A Bizottság felügyeli, hogy az egyes tagállamokban egyenértékű gazdasági eredmény, és ezáltal a piac megnyitásának, valamint a piachoz való hozzáférésnek hasonló szintje alakuljon ki.
7.2.2. Az iparigazgatás hazai szervezeti rendszere
Az iparigazgatás szervezeti rendszerét döntően befolyásolja a nemzetgazdaság irányításának aktuálisan érvényesülő modellje (ld. A nemzetgazdaság igazgatása 1.2.). A magyar szervezetrendszer történetében nyomon követhető az adott kormányzat igényeihez igazodó modellek alakulása, így a XIX. században még nem alakult ki külön szervezeti rendszer az iparigazgatására, azaz a liberális modell érvényesült. A II. világháborút követően megváltozott társadalmi berendezkedés következtében megnyílt az igény a centralizált irányítás kiépítésére, ez a tervutasításos gazdaságirányítás megvalósulásához vezetett. A korábbi liberalizált modellt egy erősen centralizált irányítás váltotta fel, a kialakult szervezetrendszerben például az 1950-es években 7 ipari minisztérium működött. A 80-as éveket követően enyhül a központosítás, a minisztériumok száma csökken, majd 1998-tól egy minisztérium, a Gazdasági Minisztérium látja el az ágazat irányítását. Az Európai Unióhoz csatlakozást követően az Unió politikájának megfelelően egyes ipari ágazatokban (így különösen az energiaszektorban) megindul a piac liberalizálása, az állami szerepvállalás újbóli átalakulása. Napjainkban az iparigazgatás szervezeti rendszerét az alábbi szervek alkotják: a.
Az Országgyűlés szerepe kivételesen alakul az ipar igazgatásában. Egyrészt
az ágazati törvények megalkotásával jogalkotási feladatot lát el, másrészről egyedül itt vesz részt az igazgatásban, mint jogalkalmazó szerv. b.
A
Kormány,
mint
a
közigazgatás
csúcsszerve
gondoskodik
a
Kormányprogramban lefektetett iparigazgatási politika végrehajtásáról. Jogalkotó és jogalkalmazó feladatot egyaránt ellát. A már említett ágazati törvények (általában keretjogszabályok) végrehajtása érdekében gyakorolja jogalkotó tevékenységét. c.
A különös hatáskörű szervek közül a hierarchiában a legmagasabban az
ágazat irányításáért felelős miniszter irányítása alatt álló minisztérium (2002-től a
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium) lát el feladatot. A miniszter közreműködik a Kormány gazdaságpolitikájának kidolgozásában, valamint ellátja a jogszabályban meghatározott ipari tevékenységek felügyeletét és ágazati igazgatását. A miniszter feladatai ezek alapján: •
a Kormány gazdaságpolitikai stratégiájához kapcsolódóan
-
kidolgozza és a Kormány elé terjeszti a gazdaságpolitikai
stratégiája megvalósításához szükséges cél-, eszköz és intézményrendszert, -
figyelemmel
kíséri
a
gazdasági
folyamatok
alakulását,
előrejelzéseket készít azok várható tendenciáiról, -
kialakítja a horizontális támogató programokat, a befektetés
ösztönzés, a piacszabályozás elveit, -
javaslatokat
dolgoz
ki
a
pénzügyi
források
céljaira
és
felhasználására, rendelkezik hatáskörébe utalt pénzügyi alapokkal, •
innovációs és fejlesztési stratégiákat dolgoz ki, A
hazai
és
nemzetközi
gazdasági
folyamatok
alakulásának
figyelembevételével előterjesztést készít a Kormány számára azok várható tendenciáiról. • -
A miniszter az ágazati irányítás feladatkörében: megállapítja egyes ipari tevékenységek gyakorlásának feltételeit,
meghatározza a végzésükhöz szükséges szakmai követelményeket és az engedélyhez kötött tevékenységek körét; -
gyakorolja a hatáskörébe utalt hatósági jogköröket és törvényességi
felügyeletet, -
koordinálja az energiaszolgáltatás tevékenységét, biztosítja az
energiaellátás zavartalan működésének feltételeit, -
ellátja
a
földtani,
valamint
ásványi
nyersanyagkutatás,
ásványvagyon kutatás és bányászati tevékenység állami irányítási és ellenőrzési feladatait, -
ellátja néhány különleges termék, illetve termelési tevékenység
állami irányításának feladatait,
-
az állam tulajdonosi jogait gyakorolja állami tulajdonban álló
gazdasági társaság (például: Duna-menti Erőmű ZRt., Tigáz Zrt., Országos Villamostávvezeték Zrt.), szövetkezet, alapítvány (Iparfejlesztési Közalapítvány) illetve kht. (Energia Központ Kht., Bányavagyon-hasznosító Kht.) tekintetében. d.
A szervezetrendszerhez tartozó egyéb szervek:
a.
Magyar Energia Hivatal
b.
Országos Atomenergia Hivatal
c.
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
d.
Bányakapitányságok
e.
Helyi önkormányzatok szerepe az iparigazgatásban a települési közműellátás
és közvilágítás megszervezésében, kivitelezésében van.
7.3. Az iparigazgatási jog egyes területei
7.3.1. Bányajog
A bányászat szabályozásában megvalósult a többlépcsős szabályozás, amelynek alapját a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) adja. A törvény felhatalmazása alapján – a további „lépcsőfokokként” – az igazgatás részletszabályai,
végrehajtási
szabályai
kormányrendeletekben
és
miniszteri
rendeletekben találhatók, kiemelkedő jelentőségő közülük a 203/1998. (XII. 19.) Kormányrendelet, amely a bányászati törvény végrehajtási rendelete.
7.3.1.1. A bányászat alapfogalmai
A speciális szabályozási területre tekintettel a jogszabály meghatározza a használt fogalmakat, úgymint a Bányászat: ásványi nyersanyagok kutatása, feltárása és kitermelése, az e tevékenységek során keletkező hulladékok kezelése, valamint az ásványvagyongazdálkodás.
Bányavállalkozó: a bányászati tevékenység végzésére jogosult jogi vagy természetes személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság (a továbbiakban együtt: személy). Ásványi nyersanyag: olyan ásványi anyag, mely a fennálló tudományos-technikai fejlettségi szinten hasznosítható. Nem minősül ásványi nyersanyagnak a külön törvény hatálya alá tartozó talaj és halmazállapotától függetlenül a víz. Ásványvagyon: az ásványi nyersanyagoknak azon része, amelynek mennyiségét és minőségét földtani, valamint bányaműszaki és -gazdasági szempontok alapján becsléssel vagy számítással határozzák meg. Ásványvagyon gazdálkodás: tevékenységek, intézkedések, termelési programok, kutatási, feltárási, művelési rendszerek és módszerek, melyek az ásványi nyersanyagok gazdaságos kitermelését úgy szolgálják, hogy a lelőhely művelésbe nem vont részeit nem károsítják, megóvják abból a célból, hogy azok a későbbiekben kitermelhetők legyenek; és egyben lehetővé teszik a veszteségek csökkentését és az ásványi nyersanyagvagyon műszakilag lehetséges és a piaci viszonyok által indokolt minél teljesebb kitermelését. Kutatás: olyan földtani (geológiai, geofizikai, geokémiai) és mérnöki módszerekkel végzett
bányászati
tevékenység,
amelynek
célja
az
ásványi
nyersanyagok
lelőhelyének felfedezése, a felfedezett ásványi nyersanyag lelőhely lehatárolása és mennyiségi, minőségi megismerése, továbbá a földtani szerkezetek megismerése szénhidrogén föld alatti tárolására való alkalmasság szempontjából. Feltárás: az ásványi nyersanyag kitermelésének megkezdésére irányuló bányászati tevékenység, vagyis a mélyműveléses bányászatban a bányanyitás (főfeltárás), a mezőfeltárás és a fejtéselőkészítés, a külfejtéses bányászatban a meddőréteg eltávolítása (letakarás) és a nyitóárok kialakítása, valamint a szénhidrogénbányászatban és a geotermikus energiahordozó hasznosításában a mező fejlesztése és próbatermelés, illetve a kutatás és feltárás alatti termelés. Kitermelés: az ásványi nyersanyag természetes előfordulási helyéről történő lefejtése, elválasztása, felszínre hozatala és az elhagyott meddőhányókból történő ásványi nyersanyag kitermelése is.
7.3.1.2. A bányatörvény általános rendelkezései
A Bt. célja az ásványi nyersanyagok bányászatának, a geotermikus energia kutatásának, kitermelésének, a szabályozása az ásvány- és geotermikus energiavagyon gazdálkodásával összhangban. Ennek érdekében a törvény hatálya kiterjed különösen az ásványi nyersanyagok bányászatára, a kitermelés szüneteltetése és a kitermelést követő tájrendezésre, meddőhányók létesítésére, hasznosítására és megszüntetésére, a megszűnt föld alatti bányák nyitva maradó térségeinek fenntartására, hasznosítására és felhagyására, a szénhidrogén-gazdálkodásra, a geotermikus energia hasznosítására, valamint a felszín alatti víz termelésével együtt nem járó kutatása és kinyerése. Valamennyi tevékenység végzése csak az emberi élet, az egészség, a környezet, a termőföld és a tulajdon védelmének, valamint az ásvány- és geotermikus energiavagyon gazdálkodási követelmények érvényesülésének biztosításával szabad. Az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia természetes előfordulási helyükön állami tulajdonban vannak. Az állami tulajdon megszerzése történhet koncessziós szerződés kötésével, valamint a liberalizált tevékenységek körében a bányafelügyelet által kiadott hatósági engedély alapján végzett tevékenységgel. A liberalizált tevékenységek történhetnek bejelentés alapján (nyílt területen, a talaj felszínének megbontásával nem járó előkutatás), valamint hatósági engedélyhez kötötten (például: nyílt területen az ásványi nyersanyagkutatás, bányatelek megállapítását követően az ásványvagyon feltárását és kitermelését, meddőhányó hasznosítás), tulajdonszerzésre csak az utóbbi esetben van lehetőség. A bányavállalkozó által kitermelt ásványi nyersanyag a kitermeléssel, az energetikai célra kinyert geotermikus energia a hasznosítással a bányavállalkozó tulajdonába megy át. A föld alatti gáztárolóban, mint természetes előfordulási helyén lévő, állami tulajdonban álló szénhidrogén tulajdonjogát, kérelemre, a külön törvényben
meghatározott
földgáztárolási
működési
engedéllyel
rendelkező
bányavállalkozó bányajáradék-összeg 1,4-szeresének megfizetésével a kitermelést megelőzően is megszerezheti.
7.3.1.3. A koncesszió
Az állami tulajdon megszerzésének egyik módja a koncessziós szerződés kötése, amely a monopólium ellenérték fejében, határozott időre történő átengedését jelenti. Az államnak gazdasági érdeke fűződhet a monopólium átadásához, a magántőke bevonásához a bányászatba, különösen, ha az állami – anyagi - keretek korlátozottságát vesszük alapul. A koncessziós szerződés létrejöhet zárt területen az ásványi nyersanyagok kutatására, feltárására, kitermelésére, a kőolaj, a kőolajtermék, továbbá - a földgáz kivételével - az egyéb szénhidrogén-gáz szállítóvezetékek létesítésére és üzemben tartására. A szerződést az ágazat irányításáért felelős miniszter (továbbiakban: miniszter) kötheti meg belföldi vagy külföldi jogi és természetes személyekkel, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságokkal. A koncesszió létrejöttének első lépése a koncessziós területek kijelölése, amelyeket a miniszter jelöl ki a földtani vizsgálatok és a vállalkozói kezdeményezések alapján, és ahol valószínűsíthető a nyersanyagok gazdaságos kitermelése. Főszabály szerint a koncessziós szerződés megkötésére a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény és a Bt. speciális rendelkezései alapján a miniszter pályázatot ír ki. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázatra bocsátott terület térbeli lehatárolását, a koncesszióköteles
tevékenység
meghatározását,
a
tevékenység
szakmai,
környezetvédelmi, földügyi, vízügyi, közegészségügyi, egészségvédelmi, természetés tájvédelmi követelményeit, valamint a követelmények teljesítésére szolgáló biztosíték-adási kötelezettségeket. Ki kell írni a benyújtandó munkaprogram főbb tartalmi követelményeit, a pályázaton való részvétel feltételeit (pl. részvételi díj, a pályázó gazdálkodási, pénzügyi helyzetéről nyújtott tájékoztatás), a koncesszió elnyerése esetén az e törvény alapján teljesítendő fizetési kötelezettségeket, különösen a bányajáradék és egyéb fizetendő díj mértékét. A pályázatok elbírálásának szempontjait már a pályázat kiírásakor rögzíteni kell, attól eltérni nem lehet, az esetleges opcionális elemeket szintén a pályázatban fel kell tüntetni (pl. a munkaprogram tartalma, a pályázatban meghatározottnál magasabb mértékű bányajáradék megfizetésének vállalása). A pályázat elnyerésének következményeit,
mint a koncessziós társaság alapítási kényszerére vonatkozó tájékoztatást vagy pl. az állam által vállalt kisajátításokkal kapcsolatos költségek megtérítése, az ásványi nyersanyag állami elővásárlási jogának kikötése szintén a pályázati felhívás anyagát képezi. Azokat a pályázatokat kell elbírálni, amelyek a pályázati feltételeknek megfelelnek. A pályázatok értékelése alapján a koncesszió megadásáról a miniszter dönt. A pályázat eredményét nyilvánosságra kell hozni, és arról valamennyi pályázót értesíteni kell. A pályázat nyertesével a miniszter koncessziós szerződést köt. A koncessziós szerződés legfeljebb 35 évi időtartamra köthető, amely egy alkalommal, legfeljebb a koncessziós szerződés időtartamának felével, meghosszabbítható. A koncessziós szerződés a pályázatban kiírt feltételek teljesítésére, a pályázó vállalásainak megfelelő tartalommal jön létre. A koncesszió jogosultja a bányászati tevékenységet akkor kezdheti meg, ha a szerződés aláírásától számított 90 napon belül igazolja, hogy bányászati tevékenység végzésére belföldi gazdálkodó szervezetet hozott létre, vagy a külföldi székhelyű külföldi vállalkozás bányászati tevékenység végzésére saját részvételével magyarországi fióktelepet hozott létre.
7.3.1.4. A bányászati tevékenység gyakorlásának szabályai
A Bt. részletesen szabályozza a bányászati tevékenységek gyakorlásának általános, és az egyes ásványi nyersanyagok és geotermikus energiahordozók tekintetében a speciális feltételeit. A továbbiakban csak a közigazgatási hatósági tevékenység szempontjából legfontosabb rendelkezéseket tekintjük át. A bányavállalkozó kötelezettségei: A kitermelt ásványi nyersanyag és geotermikus energia után bányajáradék fizetése az állam javára. A tevékenysége során birtokába jutott földtani adatok tekintetében információszolgáltatási kötelezettsége van a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal irányába. Tevékenységét csak a jóváhagyott műszaki és kitermelési terv alapján, a kijelölt bányatelken végezheti, valamennyi biztonsági előírás figyelembevételével. A
biztonsági előírások közzétételéről a miniszter gondoskodik, azok megszegése esetén az illetékes bányafelügyeleti szerv jár el hatósági jogkörben. A bányavállalkozó köteles a bányatevékenység befejezését követően a környezet helyreállítására, az esetleges későbbi tevékenység gyakorlás számára alkalmassá tenni, vagy a természeti környezetbe integrálni.
Hatósági jogkörök:
A bányafelügyelet (az illetékes bányakapitányság) dönt az engedélyhez kötött bányászati tevékenységek gyakorlásának engedélyezéséről, ebben az esetben szakhatóságként jár el. Engedély birtokában folytatható a kutatás, a feltárás, a kitermelés. Az engedély kiadását a bányavállalkozó kezdeményezi, kérelmére a hatóság
meghatározott
feltételek
kikötésével
engedélyezheti
a
tevékenység
gyakorlását. A bányafelügyelet jelöli ki a művelés színhelyét – bányatelket -, amelyet csak az előzetesen jóváhagyott műszaki üzemterv alapján hasznosíthat a bányavállalkozó. A bányászati létesítmények, egyes gépek létesítése is a hatósági engedélyhez köthető, akárcsak a bányászati tevékenység szüneteltetése. Súlyos baleset vagy üzemzavar esetén a bányavállalkozót bejelentési, a bányafelügyeletet kivizsgálási kötelezettség terheli. A bányafelügyelet egyéb esetben is jogosult ellenőrzés végzésére, a műszaki üzemtervtől eltérés esetén vizsgálat lefolytatására. A nem megfelelően folytatott tevékenység gyakorlóját időpont tűzésével a bányafelügyelet figyelemfelhívásban részesíti, amely eredménytelen eltelte után a bányavállalkozó bírsággal sújtható, amelynek mértéke legfeljebb 10.000.000 HUF. Bírság szabható ki továbbá az engedély nélkül folytatott tevékenység gyakorlójával szemben is, valamint eltiltásnak lehet helye. A bírság ismételten kiszabható, mértéke így legfeljebb 30.000.000 HUF. A bírság kiszabásának ellenére tovább folytatott jogellenes tevékenység esetén a tevékenység folytatása felfüggeszthető, az engedély visszavonható, a koncessziós szerződés felmondható. A bányavállalkozó bányászati tevékenységből eredő kötelezettségei teljesítésének pénzügyi fedezetére a miniszter a koncessziós szerződésben, a bányafelügyelet az engedélyben a bányavállalkozó ajánlata figyelembevételével biztosítási szerződés
megkötését vagy biztosíték adását írja elő. E pénzügyi fedezetnek ki kell terjednie a bányakárok megtérítésére, valamint a tájrendezési kötelezettség teljesítésére. Ha a bányavállalkozó a megadott határidőre e kötelezettségének nem tesz eleget, a bányafelügyelet - a kötelezettség teljesítéséig - a bányászati tevékenység megkezdését vagy folytatását felfüggesztheti.
A tulajdonjog korlátozása:
A bányászati tevékenység gyakorlása közben gyakran előfordul, hogy a bányavállalkozó a szükségszerűen saját ingatlanán kívül valósítja meg a tevékenységét. A Bt. ez irányú szabályai lehetővé teszik a tulajdon jog korlátozását. Tekintettel arra, hogy egy az Alkotmányban rögzített alapjogot érintő korlátozásról van szó, így ez csak törvényben lehetséges. Egyrészt az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) köteles tűrni, hogy a bányavállalkozó vagy a földtani kutatásra jogosult szervezet az ingatlanon, annak rendeltetésszerű használatát nem akadályozó módon megfigyeléseket, méréseket végezzen, jeleket helyezzen el, illetve az ingatlan felszíne alatt vagy felett vezetéket létesítsen. A bányavállalkozó, valamint a földtani kutatásra jogosult szervezet e tevékenységével okozott károkat a bányakárokra vonatkozó szabályok szerint köteles megtéríteni. Az ingatlan rendeltetésszerű használatát akadályozó bányászati létesítmények, szállítóvezetékek elhelyezésének céljára - megállapodás hiányában - a bányavállalkozó az ingatlan használatára az építés, kutatás végzéséhez, annak befejezéséig, szolgalom alapítását igényelheti. A szolgalom alapítása egyezség kötés keretében valósulhat meg, kártalanítás fejében. Építési tilalom, vagy korlátozás elrendelése kérhető a az illetékes építési hatóságtól, a bányatelek határai között fekvő építési telekre. Ekkor is kártalanítási kötelezettség terheli a bányavállalkozót.
7.3.1.5. A bányászat állami felügyelete
A bányászattal kapcsolatos közigazgatási feladatokat a bányafelügyelet látja el. A bányafelügyelet feladata, hogy a felügyelete alá tartozó tevékenységek végzése során védje a dolgozók életét, testi épségét és egészségét, ellenőrizze az ásványvagyon gazdálkodásra, a környezet-, a táj- és a természetvédelemre, valamint a műszaki biztonságra és a tűzvédelemre vonatkozó szabályok megtartását. A bányafelügyelet a hatósági felügyelete keretében
műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építésügyi
hatósági, építésfelügyeleti, ásványvagyon-gazdálkodási, piacfelügyeleti és földtani hatásköröket gyakorol. A bányafelügyelet eljárása során a Bt.-ben foglalt eltérésekkel a Ket. szabályai szerint jár el. A bányafelügyelet kétszintű közigazgatási szerv, első fokon az illetékes bányakapitányság jár el, másodfokon pedig a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal jár el. 267/2006. (XII. 20.) Kormányrendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalt jelölte ki bányafelügyeletként és az állami földtani feladatokat ellátó szervként.
7.3.2. Az energiajog
Vannak bizonyos szolgáltatások, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne akár egy napot is eltölteni modern világunkban. A közüzemi szolgáltatások közül az energiaszolgáltatás már annyira mindennapjaink részévé vált, hogy az esetleges hiánya az, ami emlékeztet nélkülözhetetlenségére. Ezen ellátás biztosítása, az energiaszolgáltatás zavartalan működésének megszervezésé az állam feladata. Mint korábban utaltunk rá az Európai Unióban is kiemelt szabályozási területként szerepel az energiaszektor. 2006-ban az Unió stratégiájának meghatározására az Európai Közösségek Bizottsága kiadta a Zöld Könyvet, amely tartalmazza a uniós energiapolitikát. A Közösségi szabályozás az egyes tagállamok stratégiáit is meghatározzák, így Magyarország ennek tükrében alakította ki a hazai szabályozást.
Az energia jogon belül három ágazatot célszerű elkülöníteni: villamosenergia-, földgáz-, és atomenergia szektort. A szabályozás szempontjából meg kell különböztetni a liberalizált szektorokat (villamosenergia, földgáz), ahol a hatósági feladatokat a Magyar Energia Hivatal látja el, valamint a kiemelt kockázatot hordozó atomenergia szektort.
7.3.2.1. Villamosenergia és földgáz
Az 1990-es évek közepéig jellemzően az energiaszolgáltatás állami monopólium volt, koncessziós szerződéssel volt lehetőség szűk körben állami feladatok végzésére. A már hivatkozott uniós politika a piac liberalizációját tűzte ki célul mind a villamosenergia és földgáz szektor területén. A magyar szabályozás a piac széleskörű liberalizációját a villamosenergia területén 2003. január 1-jétől, a földgázpiacé pedig 2004. január 1-jétől kezdte meg, a szabályozott piac aránya fokozatosan csökkent a versenypiac arányához képest. Kezdetben a nem háztartási fogyasztó számára volt lehetőség a liberalizált piacon beszerezni az energiaszükségleteit, a piac teljes nyitása 2008. január 1-étől történt meg.
7.3.2.1.1. Az ágazati jogszabályok speciális jellemzői
Az 1. pontban foglalt általános jellemzők értel,ében itt is egy törvény adja mindkét ágazat szabályozásának gerincét (2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról és 2003. évi XLII. törvény a földgázellátásról a végrehajtásáról szóló 111/2003. (VII. 29.) Korm. rendelettel egységes szerkezetben). A törvények a végrehajtási rendelettel egységes szerkezetbe foglaltan határozzák meg kódex jelleggel a szektor igazgatását. Hasonlóan a bányászathoz, itt is a speciális jogterület megköveteli az általában elfogadott fogalmak újradefiniálását (például a fogyasztó fogalma eltér a polgári jogi fogyasztó fogalomtól), illetve az egyedi fogalmak meghatározását (villamosenergia, földgáz, szolgáltató). A jogszabályok zömét a kormányrendeletek és miniszteri rendeletek alkotják, amelyek főleg technikai előírásokat, valamint speciális eljárási szabályokat
tartalmaznak (382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról)
7.3.2.1.2. Állami feladatok
A 2.2. pontban tárgyalt általános feladatokon túl a Kormány feladata - az energiapolitika meghatározásának sarkalatos pontja - fogyasztóknak nyújtott támogatások rendszerének kialakítása, a határokon átlépő energiaszolgáltatás, szállítás szabályainak megalkotása, és a fogyasztók védelmének szemelőt tartásával a közüzemi szolgáltatás szabályainak kidolgozása is. Jelenleg az energiaszektorban érvényesül a hatósági árszabás, a szolgáltatások díjának meghatározása állami feladat, ez azonban a liberalizáció következő lépéseként, előreláthatóan 2009-től megszűnik. A Kormány piacszervező tevékenységének visszaszorulása – a liberalizáció miatt az energiapolitikáért felelős miniszter feladataiban a korábbi jellemzően szabályozó feladatok arányát csökkentette és a felügyeleti feladatok kerültek előtérbe.
7.3.2.1.3. A Magyar Energia Hivatal
A Magyar Energia Hivatal (továbbiakban: Hivatal) kormányhivatal, amelynek irányítását a Kormány, felügyeletét az energiapolitikáért felelős miniszter (2008. áprilisában a gazdasági és közlekedési miniszter) látja el. A Hivatal önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv. A Hivatal elnökét és elnökhelyettesét az energiapolitikáért felelős miniszter javaslatára, a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel. A Hivatal tevékenységéről az elnök évente beszámol az Országgyűlésnek. A Hivatal célja az engedélykötelesnek
minősített tevékenységet folytató
vállalkozások és a vezetékes energiaellátási piac működésének biztosítása, a hatékony és fenntartható verseny előmozdítása, az ellátás biztonságának megőrzése és növelése. A hatósági feladatokat a két ágazatban tehát a Hivatal látja el, így különösen: •
működési engedélyek kiadása, illetve módosítása, erőmű-létesítési engedélyek
kiadása;
•
a villamosenergia-ellátási szabályzatok jóváhagyása;
•
a nyilvánosságra hozandó információk körének meghatározása;
•
a földgáz, a villamos energia és az engedélyes erőművekben termelt hőenergia
hatósági árainak és áralkalmazási feltételeinek előkészítése döntésre; •
az Energetikai Érdekképviseleti Tanács működtetése;
•
közreműködés az energiatakarékossággal kapcsolatos egyes kormányzati
feladatokban; •
fogyasztói panaszok kivizsgálása, fogyasztói érdekvédelem érvényesítése;
•
a villamos energiára és a földgázra vonatkozó energiaforgalmi és felhasználási
információk gyűjtése, értékelése, tárolása; •
az ágazatok felügyeletét látja el;
•
hatáskörébe tartozó esetekben a jogszabálysértővel szemben bírságot szabhat
ki. Feladatát a fogyasztók érdekeinek szemelőtartásával köteles ellátni. A Hivatal eljárására a Ket. szabályait kell alkalmazni a jogszabályban meghatározott eltérésekkel.
7.3.2.2. Az atomenergia jog
Az atomenergia az egyik legtisztább és egyben legveszélyesebb energia, így szabályozása is intenzívebb a többi ágazatnál, a nemzeti jogszabályokon túl nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek és az Unió fokozott szabályozása is foglalkozik az ágazattal. A hazai szabályozás alapját a 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról képezi.
7.3.2.2.1. Alapelvek
Az atomenergia felhasználásának elsődleges elve a békés célú, biztonságos alkalmazása. Atomenergiát csak oly módon szabad alkalmazni, hogy az ne károsítsa a társadalmilag elfogadható kockázati szinten felül az emberi életet, a jelenlegi és a jövő nemzedékek egészségét, életfeltételeit, a környezetet és az anyagi javakat. A
biztonságnak minden más szemponttal szemben elsőbbsége van. Nukleáris létesítmény és radioaktív hulladéktároló engedélyese minden rendkívüli eseményről köteles tájékoztatni a lakosságot.
7.3.2.2.2. A szervezeti rendszer
Az Országgyűlés kivételes hatáskörében - a jogalkotáson túl - minden új nukleáris létesítmény
és
radioaktív
hulladéktároló
létesítését
előkészítő
tevékenység
megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges, valamint az atomenergia-felügyelet éves jelentési kötelezettsége van az Országgyűlés irányába. A Kormány meglévő nukleáris létesítmény tulajdonjogának megszerzéséhez és a használat bármilyen jogcímen való átengedéséhez előzetes, elvi hozzájárulása szükséges, valamint az atomenergia-felügyelet éves beszámolót nyújt be. Az Az Országos Atomenergia Hivatal (továbbiakban: OHA) a Kormány irányításával működő, önálló feladattal és hatósági jogkörrel rendelkező központi közigazgatási szerv(114/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet). Feladata az atomenergia biztonságos alkalmazásával, különösen a nukleáris létesítmények és anyagok biztonságával, valamint a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával összefüggő hatósági felügyelet ellátása, továbbá hogy az atomenergia alkalmazásában érdekelt szervektől függetlenül ellássa és összehangolja a nukleáris energia biztonságos alkalmazásával, különösen a nukleáris anyagok és létesítmények biztonságával, a nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos hatósági feladatokat, biztosítsa a teljes körű tájékoztatást, valamint előzetesen véleményezze az atomenergia alkalmazásával összefüggő jogszabályokat és hatósági előírásokat. Az OAH hatásköre kiterjed az atomenergia alkalmazásával összefüggő kutatásifejlesztési tevékenység értékelésére és összehangolására, a hatósági ellenőrzést szolgáló műszaki megalapozó tevékenység finanszírozására. Feladatkörébe tartozik az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos nemzetközi együttműködés összehangolása, a területhez kapcsolódó államközi egyezmények előkészítése és végrehajtásának
megszervezése, a nemzetközi szervezetekkel folytatott együttműködés összefogása. A Hivatal
látja
finanszírozását
el
a
radioaktív
biztosító
hulladékok
Központi
semlegesítésének,
Nukleáris
Pénzügyi
elhelyezésének
Alap
kezelését.
Engedélyezési, felügyeleti hatósági feladatai a következők: •
a nukleáris anyagok központi nyilvántartása és ellenőrzése;
•
a nukleáris kereskedelem előzetes engedélyezése;
•
a radioaktív anyagok csomagolásának jóváhagyása és ellenőrzése.
•
a radioaktív anyagok szállításának engedélyezése;
•
sugárzóanyagok központi nyilvántartása;
Az ágazathoz kapcsolódó feladatok - a fokozott veszélyre tekintettel - egyéb szervekre is kötelezettséget rónak (például az ÁNTSZ, a Magyar Honvédség).
Jogszabályok 1. 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról 2. 2005. évi CXXVIII. törvény az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről 3. 2000. évi III. törvény az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagállamai között a nukleáris információkkal kapcsolatos együttműködésről szóló, Párizsban, 1964. június 18-án kelt Megállapodás megerősítéséről és kihirdetéséről 4. 1997. évi I. törvény a nukleáris biztonságról a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében Bécsben, 1994. szeptember 20-án létrejött Egyezmény kihirdetéséről 5. 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról 6. 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról 7. 2003. évi XLII. törvény a földgázellátásról a végrehajtásáról szóló 111/2003. (VII. 29.) Korm. rendelettel egységes szerkezetben 8. 2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról 9. 278/2007. (X. 20.) Korm. rendelet a szénipari szerkezetátalakítási támogatás meghatározásának és kezelésének részletes szabályairól 10. 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról 11. 23/2006. (II. 3.) Korm. rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes nyomástartó berendezések hatósági felügyeletéről 12. 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
13. 114/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet az Országos Atomenergia Hivatal feladatáról, hatásköréről és bírságolási jogköréről, valamint az Atomenergia Koordinációs Tanács tevékenységéről 14. 285/2007. (X. 29.) Korm. rendelet a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a 4/2007. (I. 16.) GKM rendelet a bányafelügyeleti hatósági eljárásokban a hatósági közvetítő díjazásáról 15. 89/2005. (V. 5.) Korm. rendelet a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről 16. 155/2004. (V. 14.) Korm. rendelet a radioaktív hulladék országhatáron át történő szállításának engedélyezéséről 17. 165/2003. (X. 18.) Korm. rendelet a nukleáris és radiológiai veszélyhelyzet esetén végzett lakossági tájékoztatás rendjéről 18. 275/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet az országos sugárzási helyzet és radioaktív anyagkoncentrációk ellenőrzéséről 19. 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról 20. 101/2004. (VII. 30.) GKM rendelet a Külszíni bányászati tevékenységek Bányabiztonsági Szabályzata kiadásáról 21. 12/2003. (III. 14.) GKM rendelet a védő- és határpillérek méretezéséről szóló Bányabiztonsági Szabályzat kiadásáról 22. 4/2001. (II. 23.) GM rendelet a bányaüzemekben megvalósítandó biztonsági és egészségvédelmi követelmények minimális szintjéről 23. 11/1984. (VIII. 1.) ÉVM rendelet a nukleáris létesítmények építési szabályairól 24. 105/2005. (XII. 19.) GKM rendelet a földgáz árszabályozásának kereteiről 25. villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről 26. 119/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a villamos energia rendszerhasználati díjakról 27. 115/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a villamosenergia-piaci egyetemes szolgáltatás árképzéséről, valamint az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtandó termékcsomagokról 28. ZÖLD KÖNYV Európai stratégia az energiaellátás versenyképességéért és biztonságáért {SEC(2006) 317}
fenntarthatóságáért,
8. A lakosság nyilvántartása 8.1.
Történeti áttekintés
A személyi nyilvántartások kialakulása az állami tevékenységhez kapcsolódik. Már az ókori államok is vezettek nyilvántartást polgárairól. Jelenlegi ismereteink szerint az első állami személyi nyilvántartás Kínában jelent meg, időszámításunk előtt a II. században. Ekkor vezette be az uralkodó Han dinasztia a háztartási- és személyi nyilvántartást. Az ókori államokban a személyi nyilvántartás az állami adóztatáshoz, illetve a hadsereg felállításhoz nyújtott segítséget. A középkorban az egyház is felismerte a személyi nyilvántartás jelentőségét, ezért a Tridenti-zsinat (1542) az egyházi anyakönyvezés bevezetéséről döntött. Az anyakönyvek révén az egyháznak egyrészt megbízható adat állt rendelkezésére tagjairól, másrészt lehetővé vált az egyházi adó beszedése és nyilvántartása. Kezdetben, az egyházi anyakönyvben csak a születések és a házasságkötések anyakönyvezése történt, később kezdték el a halálesetek anyakönyvezését. A polgári társadalomban a polgárság az állam és az egyház funkciójának szétválasztására törekedett. Ennek hatásaként – bár más-más időpontban – az egyes államok elrendelték az egyházi anyakönyvektől független állami anyakönyvezést. Magyarországon a kötelező állami anyakönyvezést 1895. október 1. napjával az 1894. évi XXXIII. tv. vezette be. E döntésnek azért is nagy jelentősége volt, mert az állam ettől az időponttól kezdve kizárólag a polgári házasságkötést ismeri el olyannak, melyhez joghatások fűződnek.
A hivatkozott törvénycikk többek között – úgy rendelkezett, hogy a „születések, házasságok és halálozások közhitelű nyilvántartására és tanúsítására kizárólag a jelen törvény értelmében arra hivatott közegek által vezetett állami anyakönyvek szolgálnak.”
Az anyakönyveket az anyakönyvezető vezette az anyakönyvi kerületek székhelyén. Anyakönyvi kerület volt egy-egy település, illetve annak része, vagy több település. Ugyanis egy anyakönyvi kerülethez maximum 3000 fő tartozhatott.
Az anyakönyvvezetőket és helyetteseiket a belügyminiszter nevezte ki. Anyakönyvvezető lehetett – lelkész és rabbi kivételével – minden nagykorú férfi, ha megfelelő iskolai végzettséggel vagy képzettséggel rendelkezett.
Az 1904. évi XXXVI. törvény – a jelentkező feladatokhoz igazodva – módosította az anyakönyvi igazgatás szervezetét. Kimondta, hogy anyakönyvi kerület a város, a nagyközség és a körjegyzőség. Az anyakönyvvezetői feladatot a jegyző látja el, helyettese a jegyzősegéd vagy az aljegyző.
Az állami anyakönyvvezetés központi irányítását a belügyminiszter látta el. E jogköre 1963-ban a minisztertanács elnökéhez került, aki ezen hatáskörét előbb a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályán, majd – az 1971-ben létrehozott – Minisztertanács Tanács Hivatalán keresztül gyakorolta. 1988 és 2006 között az anyakönyvi igazgatás feletti felügyeleti jog visszakerült a belügyminiszterhez. 2006ban – miután a Belügyminisztérium megszűnt – az anyakönyvi igazgatás „főfelügyelet”-ének
az
ellátása
(minisztérium) feladata lett.
az
igazságügyi
és
rendészeti
miniszter
2011. évben a Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium látja el a főhatósági feladatokat.
A kötelező állami anyakönyvezés nem zárja ki az egyháznak azt a jogát, hogy tagjairól anyakönyvet vezessen. Bár az egyházi anyakönyvek nem közhitelűek, de bizonyítékul szolgálhatnak mindazokban az esetekben, amikor az állami anyakönyvek megsemmisültek, illetve ha az anyakönyvi eseményről adat nem áll rendelkezésre. A nyilvántartások jelentőségét a XIX. században egyre több állam, illetve szervezet ismerte fel. 1872-ben a Nemzetközi Statisztikai Kongresszus határozatában ajánlja, hogy munkájuk segítésére a községi, városi hatóságok illetve a rendőrség szervei vezessenek népesség-nyilvántartást. Az ajánlásban foglaltak megvalósulása
– bár arra nemzetközi méretekben is komoly erőfeszítések történtek – nem következett be. Ebben szerepet játszott az I. világháború is. A népesség-nyilvántartási rendszer kialakításában az áttörést a XX. század második fele hozta meg. Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 1956-ban, a IX. ülésszakán úgy foglalt állást, hogy szükségesnek tartja tagországaiban népességnyilvántartási rendszer működtetését. Ennek hatására az 1960-as évek végére már mintegy 60 országban állami népesség-nyilvántartási rendszer működött. A rendszerek kezdetben manuális nyilvántartások voltak, de az idők folyamán egyre inkább tért hódított a népesség-nyilvántartás adatinak számítógépes feldolgozása. Az egyes államokban a népesség-nyilvántartási rendszerek kialakításának szabályozásánál meghatározóak voltak az adatvédelmi szabályok. Erre tekintettel a polgárok nyilvántartására vonatkozó jogszabályi rendelkezések összhangba vannak a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel. Az adatvédelem fontosságát mutatja, hogy több ország (Ausztria, Hollandia, Portugália, Spanyolország) alkotmánya rendelkezést tartalmaz az adatvédelemről is. Ugyanakkor a személyes adatok gyűjtését, nyilvántartását, szolgáltatását és az adatok védelmét többségében törvények szabályozzák. A törvények a polgárok alapvető jogait „a személyes viszonyok sérthetetlenségének jogát” védik. Ugyancsak törvényi szinten fogalmazódtak meg azok a „közhatalmú célok”, amelyek érdekében a polgárok kötelesek a személyes adataik egy részét kiszolgáltatni a közigazgatás számára. A számítógépes személyi nyilvántartás technikai eszköze a személyi szám. A személyi nyilvántartások kialakítását, összekapcsolását az adatvédelmi törvény rendelkezései alapján ombutsman, adatvédelmi biztos, adatvédelmi felügyelő felügyeli, egyes esetekben engedélyezi. A személyi nyilvántartásokat, van ahol országos szinten (Svédország, Finnország, Dánia), van ahol tartományi szinten alakították ki (Németország). A nyilvántartott adatok köre általában a névre, a nemre, a születési időre, a születési helyre, a lakcímre, a családi állapotra tekintettel alakult ki. Ezen túl pl.: a finn népességnyilvántartási
adatállományba
bevonták
a
foglalkozásra,
a
képzettségre,
a
nemzetiségre, a beszélt nyelvre; az olasz nyilvántartásban pedig a végzettségre, a munkakönyv és katonakönyv számára vonatkozó adatokat.
Az egyes országok népesség-nyilvántartási rendszereit elemezve az a következtetés vonatható le, hogy azokra az a jellemző, hogy a polgárok saját nyilvántartási adataikat a feldolgozás minden szakaszában megismerhetik a feldolgozás céljával együtt. Harmadik személy (szervezet) a polgár adatait – feltéve hogy az adatokat a polgár nem tiltotta le – csak indokolt esetben ismerheti meg. Európában – a hivatkozott adatvédelmi szabályokra épülve – a népességnyilvántartási rendszerek kialakításának két útja alakult ki. Egyrészt valamely ágazat keretébe vezetett nyilvántartás (adó, társadalombiztosítás), melyet más ágazatokban is használtak, másrészt a népesség-nyilvántartásként kialakított rendszer, amely elsősorban az anyakönyvi, a lakcím, és néhány „egyéb alapadatokat” tartalmazza. Magyarországon – az említett európai rendszereket figyelembe véve – a kifejezett népesség-nyilvántartási rendszernek a kialakítására kezdődtek el a munkálatok 1974-ben. Mintául az európai nyilvántartási rendszereken belül elsődlegesen a skandináv rendszer szolgált. A cél az volt, hogy egy olyan országos számítógépes
rendszer
alakuljon
ki,
amely
főleg
közigazgatási
és
igazságszolgáltatási feladatok végzéséhez szolgáltasson adatot. 1975. januárjában megtörtént az állampolgárok adatainak összeírása – mely a népesség-nyilvántartási rendszer adatforrását képezte – majd számítógépes feldolgozása. Ezt követően a nyilvántartás az adatait az anyakönyvből és a lakcímbejelentés adataiból nyerte és nyeri ma is. Ugyanis a születés, a házasságkötés és a haláleset adatai az anyakönyvvezetők adatszolgáltatásánál keresztül bekerülnek a népesség-nyilvántartás számítógépes rendszerébe, mint ahogy – a polgár bejelentését követően – a lakcím adatok is. A népesség-nyilvántartás technikai segédeszköze egy matematikai módszerrel kialakított személyi szám lett, amely alkalmas az állampolgár egyedi azonosítására. A népesség-nyilvántartás rendszere öt év alatt épült ki Magyarországon. A jellemzője az volt, hogy a helyi tanácsoknál manuális módon (kartonon) vezették az adatokat, melyeket központi szinten számítógépen feldolgozva, annak eredményeként egy centralizált központi gépi adatbázis jött létre.
A rendszer jelentős átalakítására került sor 1986 évben. A gépi nyilvántartás működtetésében decentralizáció következett be. Megyei alközpontok jöttek létre, valamint megkezdődtek a helyi szinten is az adatok számítógépes feldolgozása. Az adatáramlás iránya viszont nem változott, mert az adatok feldolgozása után a központi nyilvántartás adta vissza az adatokat a megyei, illetve a helyi rendszereknek. A jogi szabályozás a decentralizáció mellett nagyobb hangsúlyt fektetett a személyhez fűződő jogok védelmére. Ugyanis a személyre, családi és egyéb körülményre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatala csak az érintett személy hozzájárulása, illetve a jogszabályban meghatározott esetben kerülhetett sor. Hangsúlyozta a szabályozás azt is, hogy az adatszolgáltatás, az adatok felhasználása nem sérthet személyhez fűződő jogokat, állam- vagy közbiztonsági érdeket, államtitkot, vagy szolgálati titkot. Az 1990-es évek elején az adatvédelem körében egyre inkább felerősödtek azok a nézetek, amelyek a népesség-nyilvántartási rendszer működtetése során használt személyi számot alkotmányellenesnek tartották. A személyi szám ugyanis „beszélő szám”, mert abból egyértelműen megállapítható az állampolgár neme, születési adatai, így felveti a személyes adatokhoz fűződő jogok sérülését. Az Alkotmánybíróság a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatában a személyi szám korlátlan alkalmazását alkotmányellenesnek nyilvánította, de kifejtette azt is, hogy a személyi szám átmenetileg, szűk körben alkalmazva, más nyilvántartásokkal össze nem kötve fenntartható. Mindezekre tekintettel a törvényalkotó 1992 évben egy olyan népesség-nyilvántartási rendszer kialakítását határozta el, amely minden tekintetben biztosítja a személyes adatokhoz fűződő alkotmányos jog védelmét, és alkalmas az alkotmányos adatigények kielégítésére is.
8.2.
8.2.1.
a)
Az anyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvezés alapelvei, az anyakönyv hatálya
Az anyakönyvezés állami feladat A tételes jogi szabályzás nem mondja ki azt, hogy az anyakönyvezés állami
feladat. Abból kiindulva, hogy az anyakönyvezés az önkormányzatok kötelező államigazgatási feladata, alapelvként indokolt rögzíteni, hogy az anyakönyvezés állami feladat. A történeti áttekintés során hangsúlyoztuk, hogy az államnak feladatai ellátásához szüksége van olyan nyilvántartásra, mely ellenőrzött adatokra támaszkodik, így megbízható és pontos. Ezt kívánja az anyakönyvi kódex (az 1982. évi 17. sz. tvr., valamint a 6/2003. (III. 7.) BM számú rendelet) több szabálya is biztosítani, akkor, amikor kimondja, hogy: – az anyakönyvi események bejegyzése hitelesített könyvben történik, – a bejegyzés alapja csak okirat, bejelentés, jogszabályok által meghatározott rendben kiadott igazolás (személyazonosító igazolvány, bírósági vagy hatósági határozat, más anyakönyvi okmány) kivételesen személyes nyilatkozat lehet, – az anyakönyv által szolgáltatott adatok más nyilvántartás (pl. polgárok személyi adat-és lakcímnyilvántartása) alapját is képezik. Az anyakönyvezés állami feladatként való ellátása lehetőséget teremt a nyilvántartási
tevékenység
egységes
irányítására,
a
bejegyzési
szabályok
egységesítésére, valamint az anyakönyvek közokirat jellegének megteremtésére. Mint említettük, a pontos személyi nyilvántartás-vezetés – így az anyakönyvezés – elsődlegesen az állam érdekét szolgálja. Adatai megalapozottabbá teszik az egyes gazdaságpolitikai döntéseket, de segítséget nyújtanak más hatóságoknak (honvédelmi, társadalombiztosítási, statisztika, stb.) a jogszabályokban előírt feladataik ellátásához, alapjául szolgál a személyazonosító igazolvány kiállításához. Az anyakönyvek vezetése kapcsán az állampolgárok érdekeit is hangsúlyoznunk kell, hiszen az állampolgároknak jogaik érvényesítéséhez (pl. örökléshez) az is szükséges, hogy az
anyakönyvi eseményen (haláleseten) túl a rokoni kapcsolatot közhitelű okirattal igazolják. Ezt az anyakönyv hitelesen tanúsítja.
b)
A teljes körű nyilvántartás elve Ezen elv alatt azt értjük, hogy az anyakönyvek valamennyi magyar
állampolgárt érintő, illetve valamennyi Magyarországon történt eseményt nyilvántartanak. A teljesség elvéhez hozzátartozik az is, hogy az anyakönyv az anyakönyvi esemény valamennyi lényeges adatát tartalmazza. A teljes körű nyilvántartás elvével összefüggésben meg kell említeni azt is, hogy bizonyos esetekben az anyakönyv – szükségszerűen – hiányos adatokat tartalmaz. Ilyenkor a teljes körű nyilvántartás elve azt jelenti, hogy az anyakönyvezés során a rendelkezésre álló valamennyi adatot be kell jegyezni. Például az ismeretlen szülőktől származó gyermek születésének anyakönyvezésénél a gyermek születésének pontos ideje nem áll rendelkezésre, ezért ebben az esetben az anyakönyvbe a gyermek nemére, körülbelüli korára vonatkozó, a gyámhatóság által megállapított adatokat kell bejegyezni.
c)
A hivatalból történő anyakönyvezés elve Tartalmát
úgy
lehet
megfogalmazni,
hogy
anyakönyvi
nyilvántartást
mindenkiről és minden olyan adatról vezetni kell, aki (amely) bejegyzési kötelezettség alá esik, függetlenül attól, hogy az érintett vagy hozzátartozója kéri-e, vagy sem. Az elmondottakból következik, hogy az állam mindenkiről nyilvántartást vezet, aki bejegyzés hatálya alá tartozik, a bejegyzésnek nem feltétele, hogy azt az érintett kérje. Az anyakönyvi kódex a hivatalból történő anyakönyvezést azzal is elő kívánja segíteni, hogy bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg. Így pl. a születés bejelentését – intézetben történt szülésnél – az az intézet köteles bejelenteni, ahol a születés történt. Hasonló a szabályozás a halálesetek anyakönyvezésénél is. A házasságkötésnél az anyakönyvvezető közvetlenül közreműködik, ezáltal biztosított a házasságkötés hivatalból való bejegyzése.
Az
adatszolgáltatási
kötelezettség
kapcsán
szólni
kell
a
bíróság
adatszolgáltatási tevékenységéről is. Abban az esetben, ha a bíróság olyan döntést hoz, amely az anyakönyvbe bejegyzett adatot is érinti, úgy ezt a jogerős ítéletet (végzést) megküldi az anyakönyvvezetőnek, aki a megfelelő bejegyzést az anyakönyvbe teljesíti. A hivatalból való anyakönyvezéssel összefüggésben kiemelendő az is, hogy ha az anyakönyvvezető külföldön történt anyakönyvi esemény anyakönyvezendő adatairól szerez tudomást, úgy ebben az esetben – az erre vonatkozó külön szabályok szerint (hazai anyakönyvezés) – az anyakönyvezés iránti a szükséges intézkedést meg kell tennie.
d)
Az anyakönyvi bejegyzés deklaratív jellege Az anyakönyv által tanúsított tények az esemény bekövetkezésével, illetve a
jognyilatkozatok megtételével válnak hatályossá. Ebből következik, hogy ha az anyakönyvi bejegyzés el is marad, az a jognyilatkozat érvényességét nem érinti. Így például a feleknek az anyakönyvvezető és két tanú előtt tett házasságkötésre irányuló egybehangzó nyilatkozatával a házasság létrejön, függetlenül attól, hogy a házasság anyakönyvezése megtörtént, vagy sem. Ugyanez mondható el a házasság felbontásával kapcsolatban is, hiszen ha a bíróság jogerős ítéletével a házasságot felbontotta, a házasság a bíróság döntésével szűnik meg. Tehát az anyakönyv a már megtörtént tényeket, a megtett jognyilatkozatokat tanúsítja. Az elmondottakat összefoglalva az anyakönyvi bejegyzés deklaratív jellegének az a jelentősége, hogy az anyakönyvi eseményt, a jognyilatkozat érvényességét, az általa létrehozott jogi hatást hatályosnak lehet tekinteni, függetlenül attól, hogy az anyakönyvi bejegyzés megtörtént-e vagy sem.
e)
Az anyakönyv, mint közhitelű nyilvántartás elve Az anyakönyvi kódex szerint az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely –
ellenkező bizonyításig – közhitelűen tanúsítja a benne foglalt adatokat, illetőleg azok változását. Így az anyakönyvbe bejegyzett tények fennállását vagy változását
mindenki köteles elfogadni mindaddig, míg azt újabb bizonyítékokkal meg nem cáfolták. Az anyakönyvek, valamint az azokból kiállított okiratok – mind tartalmi, mind formai szempontból – közokiratok. A benne foglalt nyilatkozatok megtételét, annak idejét és módját, valamint a bennük foglalt adatok valódiságát tanúsítják. Az anyakönyvnek ezt a tulajdonságát az anyakönyv bizonyító erejének is szokták nevezni. Ugyanakkor a bizonyító ereje nem feltétlen, mert azt is lehet bizonyítani, hogy a benne foglalt adatok nem felelnek meg a valóságnak. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy az anyakönyvben foglaltakkal szemben az érdekeltek bizonyíthassák azt, hogy más események következtek be. Ezt juttatja kifejezésre akkor, amikor kimondja, hogy az anyakönyv az ellenkező bizonyításig tanúsítja közhitelűen a benne foglalt adatokat. Az anyakönyv valóságtartalmának elemzésénél rá kell mutatni arra is, hogy az örökbefogadók vérszerinti szülőként történő bejegyzésénél, a képzelt apa vagy anya bejegyzése, valamint holtnak nyilvánító végzés által tanúsított adatok bejegyzése során mind az anyakönyvvezető, mind az érdekeltek előtt egyértelmű, hogy az anyakönyv nem a valódi tényeket és eseményeket tartalmazza. Ugyanakkor a jogi szabályozás ezeket a tényeket és eseményeket valósnak tekinti. Ennek indokát az alábbiak szerint lehet összefoglalni: – Az örökbefogadás jogintézményének az a célja, hogy családi nevelést biztosítson mindazon kiskorúaknak, akinek szülei nem élnek, illetve akikről a szülők "lemondtak". Tehát az örökbefogadás az említett gyermekek esetében a családi neveléshez, az otthonhoz való jutás lehetőségét fogalmazza meg. A kiskorú családba való beilleszkedését segíti elő az, ha az örökbefogadó szülők ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mint az örökbefogadás előtt a vérszerinti szülők. A családjogi törvény ezt biztosítja, az anyakönyvi kódex pedig akként deklarálja, hogy az örökbe fogadott gyermek születési anyakönyvébe az örökbefogadókat kell apaként és anyaként feltüntetni. A családi neveléshez, a családba való beilleszkedéshez fűződő egyéni és társadalmi érdek érvényre juttatásával kapcsolatos célt figyelembe véve nem jelentős az anyakönyvi bejegyzés azon hiányossága, hogy a bejegyzett és a "tényleges" adatok eltérnek. Az ebből
esetlegesen keletkező joghátrány ugyanakkor elhárítható, mert az anyakönyv valóságtartalmát (a gyámhatósági iratok birtokában) meg lehet dönteni. – A képzelt személyek szülőként való bejegyzése azt a hátrányt igyekszik kiküszöbölni, mely abból adódik, hogy még napjainkban sincs egységes megítélés azon személyek között, akiknek szülei (apja) nem ismertek, azokkal szemben, akiknél a szülők ismertek. Az anyakönyvi bejegyzés jogsérelmet nem okoz, hiszen képzelt személlyel szemben jogot nem lehet érvényesíteni. Abban az esetben, ha a gyermek érdekében igazolni kell, hogy a bejegyzett személy nem "valós", ez megtehető, mert – mint ahogy már többször is hangsúlyozzuk – az anyakönyv által tartalmazott adat valóságtartalma megdönthető. – A Polgári Törvénykönyv szabályzása szerint az eltűnt személyt bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől számítva 5 év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármely adat ismeretes volna. A holttá nyilvánításnál vélelemről van szó, a szabályozás azt a vélelmet állítja fel, hogy az eltűnt személy meghalt. A halál tényét az anyakönyv közhitelűen tanúsítja, de tartalmazza a halál vélelmezett időpontját, helyét, esetleg a halál okát is. Ilyen esetben az anyakönyvi bejegyzés
a
jogérvényesítés
eszköze
lehet,
hiszen
a
halálhoz
fűződő
jogkövetkezmények igazolásához (pl. örökléshez) az anyakönyvi kivonat is alkalmas lesz. A holttá nyilvánítás megdönthető vélelem, így bizonyítani lehet azt is, hogy a holtnak nyilvánított él, de azt is, hogy nem az abban az időpontban halt meg, mint ahogy azt a bíróság végzése alapján az anyakönyv tartalmazza. Ebben az esetben az azt tanúsító okirat alapján a helyes adatot kell az anyakönyvbe bejegyezni. Az anyakönyvek, illetve az azok alapján kiállított okiratok közokiratok. Az anyakönyv személyi hatálya valamennyi magyar állampolgárra kiterjed, függetlenül attól, hogy a magyar állampolgár Magyarországon, vagy külföldön él. Természetes, hogy az anyakönyv elsősorban a Magyarországon élők adatait tartalmazza. Az államnak azonban érdeke fűződik ahhoz, hogy a magyar állampolgár anyakönyvezendő eseményeit Magyarországon is anyakönyvezzék még az esetben is, ha az esemény külföldön történt. Ezáltal válik ugyanis teljessé a magyar állampolgárok anyakönyvi nyilvántartása.
Az említetteken túl az anyakönyv személyi hatálya kiterjed azokra a nem magyar állampolgárokra is, akiknek az anyakönyvi eseménye Magyarországon következett be. Így Magyarországon kell anyakönyvezni azt is, ha az ország területén külföldi állampolgár születik, házasságot köt, illetve meghal. Ennek az az indoka, hogy az anyakönyvek vezetésénél a területi elv érvényesül. Ezért minden Magyarországon történt születést, házasságkötést, valamint halálesetet a magyar anyakönyvnek tanúsítania kell. Egyes államok a nyilvántartásuk teljessége érdekében – külön engedéllyel – külképviseleti hatóságuknál is vezetnek anyakönyveket, de ezek nem teszik szükségtelenné az anyakönyvi eseményeknek a magyar anyakönyvekbe való bejegyzését. A
hontalan
személyek
anyakönyvi
eseményeinek
anyakönyvezésével
összefüggésben arra kell rámutatni, hogy személyi adataiknak anyakönyvezését – arra tekintettel, hogy az államnak nem polgára –, valamennyi állam megtagadhatná. Ennek elhárításához az az általános elv érvényesül, hogy hontalan személyekre annak az államnak a jogát alkalmazzák, amelyben laknak, ezért a Magyarországon lakó
hontalan
személyek
születését,
házasságát
és
halálesetét
a
magyar
anyakönyveknek kell tartalmazniuk. Tehát az anyakönyvi nyilvántartás kiterjed valamennyi magyar állampolgárra, függetlenül, hogy az anyakönyvezendő eseménye hol következett be, kiterjed továbbá a Magyarországon lakó hontalan személyre, valamint a külföldi állampolgárra akkor, ha az anyakönyvi eseménye Magyarországon történt. Az anyakönyv tárgyi hatálya a születésre, a házasságkötésre, illetve a halálesetre terjed ki. Az anyakönyvek nem csupán az említett tényeket tartalmazzák, hanem olyan adatokat is feltüntetnek, amelyek az érintett személy azonosítását is lehetővé teszik, így például a születés anyakönyvezésénél a szülők adatait. De tartalmazza az anyakönyv azokat az adatokat is, amelyek a bejegyzések hitelességét támasztják alá (házasságkötés bejegyzésénél az anyakönyvvezető, a tanúk nevét és aláírás).
8.2.2.
Az anyakönyvi alap- és utólagos bejegyzés
Az alapbejegyzésen értjük az anyakönyv megfelelő rovatainak a kitöltését. Az alapbejegyzés a születés, a házasságkötés, a bejegyzett élettársi kapcsolat, illetőleg a haláleset adatainak az anyakönyvbe való bejegyzését jelenti. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzést a születési és a halotti anyakönyvbe bejelentésre, a házassági, a bejegyzett élettársi kapcsolatok anyakönyvében pedig a felek előtte tett egybehangzó kijelentése alapján anyakönyvezi. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzést saját hatáskörében teljesíti. Ez alól kivételt képez az ún. hazai anyakönyvezés, amely kizárólag a hazai anyakönyvezést végző kijelölt hatóság a Bevándorlási és Állampolgársági
Hivatal
hatáskörébe
és
illetékességébe
tartozik.
Az
anyakönyvvezető az alapbejegyzéskor az adatokat a születés, a házasságkötés, a bejegyzett élettársi kapcsolat illetőleg a haláleset időpontjának megfelelően jegyzi be. Az alapbejegyzést az anyakönyvvezető aláírásával zárja le. Ha az anyakönyvvezető az alapbejegyzést aláírásával még nem zárta le, akkor a bejegyzett adatokat helyesbítheti. A lezárt bejegyzés adatait csak kijavítással lehet helyesbíteni. Az utólagos bejegyzés azt jelenti, hogy az anyakönyvvezető olyan adatot jegyez be az anyakönyvbe, amely az alapbejegyzés idején még ismeretlen volt. Utólagos bejegyzést – az apa adatai nélkül anyakönyvezett születés kivételével – csak lezárt anyakönyvi alapbejegyzés tartalmazhat. A bejegyzést az anyakönyvvezető a felettes szerv utasítására teljesíti, akkor, ha annak alapja külföldi okirat, külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata, vagy külföldi állampolgár által tett teljes hatályú, vagy házasságkötést megelőző eljárásban tett apai elismerő nyilatkozat. Az anyakönyvvezető ilyen esetekben az iratokat és az alapbejegyzésről készült anyakönyvi másolatot köteles felterjeszteni: a) a felettes szervéhez az ismertetett esetekben, b) az Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz akkor, ha az utólagos bejegyzés alapja külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata.
A felterjesztett iratok alapján a
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
nyilatkozik arról, hogy a külföldi bíróság - házassági, vagy bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében - hozott határozata megfelel-e a magyar jogszabályoknak. Ezen rendelkezés nem alkalmazható abban az esetben, ha a házassági ügyben hozott határozat hazai elismerésére a házassági ügyekben és a szülői felelősséggel kapcsolatos eljárásokban irányadó joghatóságról, valamint az ilyen ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK rendelet irányadó. Egyéb esetekben a felettes szerv bírálja el az iratokat és attól függően utasítja az anyakönyvvezetőt az utólagos bejegyzésre.
8.2.3.
A születés-, a házasságkötés, a bejegyzett élettársi kapcsolatok és a haláleset
anyakönyvezése
a)
A születés anyakönyvezése Az anyakönyvi kódex rendelkezése szerint az élveszületett gyermek születését
kell anyakönyvezni. Ezért tisztázandó, hogy a születés mikor tekinthető élveszületésnek. Erre nézve az egészségügyi intézet, illetve a születésnél közreműködő orvos igazolása az irányadó. A születési anyakönyvbe azokat a születéseket jegyzik be, amelyeket a születésnél közreműködő orvos élveszületésként jelöl meg. Az intézetben történt születést az intézet vezetője, az intézeten kívüli születést a szülők, továbbá a szülésnél közreműködő orvos jelenti be. A születés bejelentése határidőhöz kötött. Ha a születés intézetben történt, az intézet vezetője a születést, az azt követő első munkanapon köteles bejelenteni. Az intézeten kívüli születést a szülőknek 8 napon belül kell bejelenteni. A születés anyakönyvezését az esemény időpontjától számítva legfeljebb 30 napra el lehet halasztani, ha a születés bejelentésekor valamennyi anyakönyvi adat nem áll rendelkezésre, és a hiányt előreláthatólag pótolni lehet. Az anyakönyvvezető a hiányzó adatok pótlásáról hivatalból intézkedik, vagy a szülőket erre felszólítja. Ha az anyakönyvezés elhalasztását követő 30 napon belül a hiányzó adatok beszerzése nem
jár eredménnyel, úgy az anyakönyvvezető a születést a rendelkezésre álló adatok alapján anyakönyvezi. Az ilyen születést hiányos adatokkal csak akkor lehet anyakönyvezni, ha a gyermek személyi azonosságának megállapításához szükséges adatok – a születés ideje, helye, a gyermek születési családi és utóneve – ismert. Ha ezek az adatok nem állnak rendelkezésre, akkor a gyermek születésének anyakönyvezésére az ismeretlen szülőktől származó gyermek születésének anyakönyvezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Születés anyakönyvezésénél a születési anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni: – a születés helyét, idejét (év, hó, nap), – a származás helyét, – a gyermek születési családi és utónevét, nemét, személyi azonosítóját, – szülők születési családi és utónevét, születési helyét, személyi azonosítóját, annak hiányában a születés idejét, lakóhely településének a nevét, – a többes szülést, – a szülők és a gyermek igazolt külföldi állampolgárságát, hontalanságát, ismeretlen állampolgárságát, – a bejegyzés idejét (év, hó, nap).
b)
A házasság anyakönyvezése A házasság egyenjogú férfi és nő szabad, önkéntes szövetsége. A Magyar
Köztársaság Alkotmánya védi a házasságot és a házasság által létrejött családot. A házasság megkötése és anyakönyvezése során vizsgálni kell, hogy a házasságkötésnek megvannak-e a jogszabályban meghatározott feltételei. Magyarországon házasságot csak az anyakönyvvezető előtt lehet érvényesen megkötni. Ebből az következik, hogy a házasságkötés feltételeinek vizsgálata az anyakönyvvezető feladata. Az, hogy érvényes házasságot csak anyakönyvvezető előtt lehet kötni azt is jelenti, hogyha olyan személy előtt kötötték a házasságot, aki nem anyakönyvvezetői minőségben, illetve nem működési területén, továbbá nem mint
helyettesítéssel megbízott anyakönyvvezető működött közre, úgy az a házasság érvénytelen. Az anyakönyvvezető előtti házasságkötési eljárás két fő szakaszra osztható: a házasságkötést megelőző eljárásra és a házasság megkötésére. A házasulandóknak házasságkötési szándékukat személyesen kell bejelenteni az illetékes anyakönyvvezetőnek, aki erről jegyzőkönyvet vesz fel. A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulandóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak a legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, s az erre megállapított szabályok szerint igazolniuk kell, hogy házasságkötésük törvényes feltételei fennállnak. Az anyakönyvvezető felhívja a házasulandók figyelmét arra, hogy a házasságkötés időpontját a házasságkötési szándék bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzhetik ki. 2011. január 1. napjától nem köthető házasság,
illetve
nem
létesíthető
bejegyzett
élettársi
kapcsolat
a
Munka
Törvénykönyvében meghatározott munkaszüneti napon.
Előfordul, hogy olyan személy kíván házasságot kötni, akinek egészségi állapota közeli halállal fenyeget. Ilyen esetben a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes törvényes feltételeinek igazolását pótolja, és a házasságot a bejelentés után nyomban meg lehet kötni. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy a közeli halállal fenyegető egészségi állapot esetén a házasulóknak ne kelljen a 30 napos várakozási időt kivárni, hanem – döntésétől függően – az anyakönyvvezető a házasságot a bejelentést követően nyomban megköthesse. A jogszabály nem határozza meg konkrétan, hogy mi tekinthető közeli halállal fenyegető egészségi állapotnak. Ezt az anyakönyvvezető a körülmények figyelembevételével mérlegelési jogkörében döntheti el. Házassági akadály alól azonban az anyakönyvezető ilyen esetben sem adhat felmentést. A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulók a házassági szándék bejelentésekor nyilatkoznak arról, hogy – a Csjt-ben foglaltaknak megfelelően – a házasságkötés után milyen házassági nevet kívánnak viselni. Ha a menyasszonynak rendezetlen családi jogállású gyermeke van, az anyakönyvvezető a házasságkötést megelőző eljárásban hívja fel a személyesen jelenlévő vőlegény figyelmét arra, hogy a
menyasszony gyermekét a házasságkötést megelőzően magáénak elismerheti. Ekkor – ha a jogszabályi feltételek fennállnak – őt kell a gyermek apjának tekinteni. Az apai elismerő nyilatkozatot a vőlegény a házasság megkötéséig teheti meg, azt visszavonni nem lehet. Ha a házasságot a nyilatkozat megtételétől számított 6 hónapon belül nem kötik meg, az apai elismerő nyilatkozat érvényét veszti. Mint említettük, a házasságkötést megelőző eljárás azt a célt szolgálja, hogy az anyakönyvvezető megállapítsa, hogy a házasságkötésnek megvannak-e a törvényes feltételei, illetőleg nincs-e akadálya. A házassági akadályok olyan gátló körülmények, amelyek fennállása esetén a házasság nem jöhet létre, mert a családjogi törvény a házassági akadály ellenére kötött házasságot érvénytelennek minősíti. A házassági akadályok két csoportba oszthatók: elhárítható házassági akadályok és el nem hárítható házassági akadályok. Elhárítható házassági akadályok (olyan akadályok, amelyek fennállása esetén a házasság nem köthető meg, de a házassági akadály alól felmentés adható, így ennek birtokában a házasság megköthető): a) Nem
köthet
egymással
házasságot
testvér
és
testvérének
vérszerinti
leszármazója. Ilyen házassági akadály áll fenn, pl. nagybácsi-unokahúg; nagynéniunokaöcs között. b) A házastárs a házasságának felbontása után sem köthet házasságot volt házastársának egyenes ágbeli rokonával. Ennek a házassági akadálynak megfogalmazásával a jogi szabályozás az egyenes ági sógorságot kívánja megakadályozni, ezért inkább erkölcsi jelentősége van. c) Elhárítható házassági akadályt jelent a korlátozottan cselekvőképes életkor. De a 16. életévet betöltött személy a gyámhatóság engedélyével házasságot köthet. d) A külföldi állampolgár Magyarországon nem köthet házasságot, ha nem igazolja, hogy házasságkötése a saját hazájának joga szerint nem ütközik akadályba. e) Az örökbefogadó és az örökbefogadott házasságkötése is érvénytelen. Ennek oka az, hogy az örökbefogadás kapcsán – mint ahogy korábban már említettük – az örökbefogadókat az örökbefogadott születési anyakönyvébe vérszerinti szülőként jegyzik be.
El nem hárítható házassági akadályok (ilyen akadály esetén a házasság nem köthető meg, és az akadály alól felmentés sem adható): a) Érvénytelen az a házasság, amelyet valaki egy fennálló korábbi házassága ellenére kötött (kettős házasság). Ezen érvénytelenségi okkal összefüggésben meg kell jegyezni, hogy holttá nyilvánítás esetén – ha a holttá nyilvánított előkerül – a házastárs újabb házasságkötésére tekintettel a korábbi házasságot akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha a bírósági határozat hatálya utóbb megdől. Ez alól kivételt képez, ha a házasulók bármelyike tudta, hogy a halál nem következett be. Érvényessé válik az érvénytelen második házasság: – a korábbi házasság megszűnésével (a korábbi házastárs halála napján, a korábbi házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napján), – a korábbi házasság érvénytelenné nyilvánításával (a
korábbi
házasságot
érvénytelenné
nyilvánító
határozat
jogerőre
emelkedésének napján), b) Nem köthetnek házasságot egymással az egyenes ági rokonok. Egyenes ági rokonok azok, akik közül az egyik a másiktól származik. Ebből következik, hogy ilyen viszony létrejön akkor is, ha a szülők nem élnek házasságban, de a gyermeket az apa elismerte, illetve az apaságot (anyaságot) bírói ítélet megállapította. c) Kizárt a testvérek (féltestvérek) egymással kötendő házassága is. Testvérek (féltestvérek) azok, akiknek valamelyik szülője közös. Ugyanakkor nem házassági akadály az örökbefogadás útján keletkezett testvéri kapcsolat, illetve olyan mostohatestvérek esetén, akik között féltestvéri kapcsolat nincs. d) A cselekvőképességet kizáró gondnokság a házasságkötést kizárja. Önmagában a gondnokság alá helyezési ok megszűnése nem jár az érvényes házasság megkötésének lehetőségével, ugyanis ahhoz, hogy az ilyen személy érvényes házasságot kössön az is szükséges, hogy a bíróság az erre irányuló perben a gondnokságot megszüntesse. Abban az esetben, ha az anyakönyvvezető arról szerez tudomást, hogy a házasulók valamelyike ellen a bíróságnál cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezési eljárás van folyamatban, a jogerős bírói ítélet meghozataláig a házasságkötésnél
nem működhet közre. e) Nem köthetnek házasságot azok sem,
akik a házasság
megkötésekor
cselekvőképtelen állapotban vannak, annak ellenére, hogy ilyen hatályú gondnokság alatt nem állnak. Ennek megállapítása, eldöntése az anyakönyvvezető feladata. Ilyennek tekinthető, pl. a gyógyszer, kábítószer, vagy szeszes ital hatása alatt álló, öntudatát elvesztő házasulandó. Ugyanakkor az esetlegesen ilyen állapotban megkötött házasság érvényessé válik, ha az a házastárs, akinél a fogyatékosság fennállt, cselekvőképessé válása után a házasság fennállása alatt helybenhagyja azt, vagy a cselekvőképesség visszanyerése után annak napjától számított 6 hónapon belül érvénytelenítési pert nem indít. f) 16. éven aluli személy semmilyen körülmények között nem köthet házasságot. A 16. és 18. év közötti személyek – mint korábban már említettük – gyámhatósági engedéllyel házasságot köthetnek. Ugyanakkor, ha a házasságkötési korhatárt (18. év) elért házasfél a korhatár elérésétől számított 6 hónapon belül nem indít érvénytelenítés iránt keresetet, úgy a korhatáron aluli időpontban kötött házassága érvényessé válik. Ha az anyakönyvvezető törvényes akadályt észlel, illetve ha a házasságkötés előfeltételeit a házasulók nem igazolják, akkor a házasságkötésnél való közreműködést határozattal megtagadja. Az elmondottakat összegezve az anyakönyvezető a házasságkötésnél a közreműködést megtagadja, ha a közreműködésre nem illetékes, az eljárásból ki van zárva, a házasságkötésnek törvényes akadálya van, a házasulandók a házasságkötés törvényes feltételeit nem igazolták, a házasulandók a házasságkötésükhöz a jogszabályban előírt felmentést, illetőleg engedélyt nem mutatták be, a bíróság valamelyik házasulót akár nem jogerős határozattal is cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, vagy a házasuló a házasságkötés időpontjában nyilvánvalóan cselekvőképtelen, a házasulók a születendő gyermek családi nevéről nem állapodtak meg,
a házasulók a házasságkötés után viselni kívánt házassági
nevükről nem nyilatkoztak, a házasságkötésre előírt várakozási határidő még nem telt el, illetőleg a házasulók e határidő alól felmentést nem kaptak.
A családjogi törvény rendelkezése értelmében a házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. A házasságkötés nyilvánosan két tanú jelenlétében, általában az erre a célra berendezett hivatalos helyiségben történik. A házasság a házasulók nyilatkozatával jön létre. Az érvényes házasság feltétele tehát az, hogy a házasulók személyesen és együttesen legyenek jelen, a nyilatkozat a hivatalosan eljáró anyakönyvvezető előtt történjen, a nyilatkozatnak a házasságkötés szándékára kell irányulnia, a házasságkötés két tanú előtt történjen. Mint láttuk, a családjogi törvény a házasság megkötéséhez két tanú közreműködését is megköveteli. Tisztázandó ezért, hogy a házasságkötésnél ki lehet tanú? Erre nézve az anyakönyvi kódex olyan szabályozást ad, hogy házassági tanú lehet minden nagykorú és cselekvőképes személy. Azt is kimondja, hogy a házassági
tanúkról
a
házasulók
gondoskodnak.
Mindezen
jogszabályi
rendelkezésekből az is következik, hogy házassági tanú a házasulók hozzátartozója, rokona is lehet. Az eljárás során a tanúknak a személyi adataikat igazolniuk kell. A házasság megkötését követően a házassági anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni a házasságkötés helyét és idejét (év, hó, nap), a férj, valamint a feleség születési családi és utónevét, a házasságkötés előtt viselt – előző házassági – nevét, születési helyét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét (év, hó, nap) a házasságkötést megelőző családi állapotát, lakóhely településének a nevét, a házasulók szüleinek születési családi és utónevét, a házastársak nevét a házasságkötés után, a házasságkötésnél közreműködött anyakönyvvezető nevét, a házassági tanúk (és tolmács) nevét, a megállapodást a születendő gyermek születési családi nevére, a férj, illetőleg a feleség külföldi állampolgárságát, vagy hontalanságát, a hazai anyakönyvezésnél ismeretlen állampolgárságát, a házasságkötés során alkalmazott nyelv megnevezését, ha a házasság megkötése valamely Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbség nyelvén történt.
A házassági anyakönyv említett rovatait az anyakönyvvezető értelemszerűen tölti ki. A bejegyzések teljesítése után az anyakönyvi bejegyzést a házasulók, a tanúk, továbbá a tolmács és az anyakönyvvezető aláírásukkal látják el. Nem
magyar
állampolgár
házasságkötésére
vonatkozó
szabályok
az
általánostól eltérnek. Ugyanis, ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötésnek személyes joga szerint nincs akadálya. Az igazolás alól indokolt esetben a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve felmentést adhat. (A fővárosi és megyei kormányhivatal a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve). A személyes jog alatt annak az államnak a jogát kell érteni, amelynek a házasuló a házasságkötés időpontjában állampolgára. Hontalan személynél a személyes jog annak az államnak a joga, ahol az állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye van. Gyakori eset, hogy magyar állampolgár külföldön kíván házasságot kötni. A külföldi anyakönyvvezető nem ismerheti a magyar családi jogot, ezért a magyar állampolgárnak igazolnia kell, hogy a házasságkötésének a magyar jog szerint akadálya nincs. Erre szolgál a tanúsítvány a külföldön történő házasságkötésnél. Magyarországon lakó hontalan személy is a magyar hatóság által kiállított tanúsítvánnyal igazolja, hogy a házasságkötésnek nincs akadálya. A tanúsítványt a felettes szerv (a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve) adja ki. Külföldön élő magyar állampolgár részére a tanúsítványt a lakóhely szerint illetékes magyar konzuli tisztviselő állítja ki.
c)
A bejegyzett élettársi kapcsolat anyakönyvezése
A bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre ha, az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni. Kiskorú részére bejegyzett élettársi kapcsolat nem engedélyezhető. A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére irányuló szándék bejelentésekor
és anyakönyvezése során
vizsgálni kell, hogy megvannak-e a jogszabályban meghatározott feltételei.
Az anyakönyvvezető előtti bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésével kapcsolatos eljárás két fő szakaszra osztható: a
bejegyzett élettársi kapcsolat
létesítését megelőző eljárásra és a bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozására. A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére irányuló szándékot személyesen kell bejelenteni az illetékes anyakönyvvezetőnek, aki erről jegyzőkönyvet vesz fel. A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére irányuló szándék bejelentésekor az anyakönyvvezető a felekkel ismerteti a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének törvényi akadályait, annak törvényes előfeltételeit. Az anyakönyvvezető felhívja a felek figyelmét a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése akadályai elhallgatásának következményeire.
Az
anyakönyvvezető
a
bejegyzett
élettársi
kapcsolat
létrehozásának időpontját a felek kívánságát figyelembe véve tűzi ki.
Az anyakönyvvezető a bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozását megtagadja, ha a) a közreműködésre nem illetékes, b) az eljárásból ki van zárva, c) a létrehozásnak törvényes akadálya van, d) a felek a létrehozás törvényes feltételeit nem igazolták, e) a felek a létrehozáshoz a jogszabályban előírt felmentést, illetőleg engedélyt nem mutatták be, vagy f) a bíróság valamelyik felet, akár nem jogerős határozattal is cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, vagy a fél a létrehozás időpontjában nyilvánvalóan cselekvőképtelen.
A
bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozását követően a bejegyzett élettársi
kapcsolatok anyakönyvébe a következő adatokat kell bejegyezni: a létrehozás helyét és idejét (év, hó, nap); a bejegyzett élettársak születési családi és utónevét, az anyakönyvezés előtt viselt nevét, születési helyét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét (év, hó, nap), a bejegyzést megelőző családi állapotát, a lakóhely településének a nevét, a bejegyzett élettársak szüleinek születési családi és utónevét, a tanúk és a tolmács nevét; a bejegyzett élettársak nemét; a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése során alkalmazott nyelv megnevezését, ha a bejegyzett
élettársi kapcsolat létesítésére irányuló eljárás valamely Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbség nyelvén történt; a bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozásánál közreműködött anyakönyvvezető nevét; a bejegyzett élettársak külföldi állampolgárságát
vagy
hontalanságát,
a
hazai
anyakönyvezésnél
ismeretlen
állampolgárságát. A bejegyzett élettársakat az anyakönyvbe születési nevük abc sorrendjében kell bejegyezni. A bejegyzett élettársi kapcsolatok
anyakönyvének az említett rovatait az
anyakönyvvezető értelemszerűen tölti ki. A bejegyzés teljesítése után az anyakönyvi bejegyzést a felek, a tanúk, az anyakönyvvezető, továbbá – ha közreműködött - a tolmács az anyakönyvi bejegyzést aláírják.
Nem magyar állampolgár bejegyzett élettársi kapcsolatának létesítésére vonatkozó szabályok az általánostól eltérnek. Ugyanis, ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni, igazolnia kell, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolata létesítésének
a személyes joga szerint nincs
akadálya. Az igazolás alól indokolt esetben a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve felmentést adhat.
Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező állampolgár, hontalan vagy menekültként elismert személy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni,
magyar
külföldön kíván
a magyar hatóság által kiállított
tanúsítvánnyal igazolja, hogy a tervezett bejegyzett élettársi kapcsolatnak a magyar jog szerint nincs akadálya. A tanúsítványt a felettes szerv (a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve) adja ki. Külföldön élő magyar állampolgár részére a tanúsítványt a lakóhely szerint illetékes magyar konzuli tisztviselő állítja ki.
d)
A haláleset anyakönyvezése A halálesetet – anyakönyvezés végett – az anyakönyvvezetőhöz be kell jelenteni,
és
ezzel
egyidejűleg
közölni
kell
mindazokat
az
adatokat,
amelyek
az
anyakönyvvezetéshez szükségesek. A halálesetek anyakönyvezéséhez az orvos által kiállított halott vizsgálati bizonyítvány szolgál alapul. Az egészségügyi intézetben történt halálesetet az intézet vezetője jelenti be az anyakönyvvezetőhöz, az azt követő első munkanapon. Az intézeten kívüli halálesetet az elhalttal egy lakásban élőnek, vagy a hozzátartozójának kell bejelenteni, illetőleg annak, aki a halálesetről tudomást szerez. Hivatalból kell anyakönyvezni a halálesetet, ha bejelentésre kötelezett személy nincs, illetve a kötelezett a bejelentést elmulasztotta. Ekkor az anyakönyvvezető hivatalból
gondoskodik
a
szükséges
adatok
beszerzéséről.
A
haláleset
anyakönyvezését is – az esemény időpontjától számítva – legfeljebb 30 napra el lehet halasztani akkor, ha a bejelentéskor valamennyi anyakönyvi adat nem áll rendelkezésre, és a hiányt előreláthatólag pótolni lehet. Az anyakönyvvezető az adatok pótlásáról hivatalból intézkedik, vagy az elhalt hozzátartozóit erre felszólítja. Ha az anyakönyvezés elhalasztását követő 30 napon belül a hiányzó adatok beszerzése nem járt eredménnyel, akkor a halálesetet az ismeretlen holttest anyakönyvezésének szabályai szerint kell bejegyezni. A haláleset helyét és idejét az anyakönyvvezető az orvos által kiállított halott vizsgálati bizonyítványban foglaltak szerint jegyzi be. A halotti anyakönyv az alábbi adatokat tartja nyilván: a haláleset helyét és idejét (év, hó, nap), a meghalt személy születési és házassági nevét, nemét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét, családi állapotát, lakóhely településének a nevét, születési helyét, a meghalt személy szüleinek születési családi és utónevét, a meghalt személy házastársának vagy bejegyzett élettársának születési családi és utónevét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét, a házasságkötés vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének helyét, idejét , ha a haláleset idején a házasság vagy a
bejegyzett
élettársi
kapcsolat
fennállott,
a
meghalt
személy
külföldi
állampolgárságát, hontalanságát, illetve ismeretlen állampolgárságát, a bejegyzés idejét (év, hó, nap). A holtnak nyilvánító, illetőleg a halál tényét megállapító bírósági végzés alapján történő bejegyzéskor a halál idejét a bírósági végzésben foglalt időpontnak megfelelően kell az anyakönyvbe bejegyezni.
8.2.4.
A névviselés és névhasználat
A jogi szabályozás a névviselésre vonatkozó rendelkezéseivel kettős célt kíván elérni.
Egyrészt,
hogy
a
személy
a
névviselés
alapján
más
személytől
megkülönböztethető legyen (a személyt azonosíthassa), másrészt, hogy alkalmas legyen a rokonsági fok (családhoz való tartozás) megállapítására. Az anyakönyvi kódex úgy rendelkezi, hogy a magyar állampolgár születési neve családi és utónévből áll. A családi név egy-vagy kéttagú. A kéttagú családi név tagjait kötőjel köti össze. Kéttagú családi név akkor viselhető, ha annak a szülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek az érintett személy a nevét viseli, ilyen nevet tartalmaz. A családi név tehát a szülő után öröklődik. A magyar állampolgár neve lehet születési vagy házassági név. A születési név az a név, amely az érintettet a születési anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A házassági név pedig az a név, amely az érintett a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján illeti meg. A házasságot kötő személy a Csjt-ben felsorolt névviselési formák közül választhat házassági nevet. Mind a születési, mind a házassági név családi nevekből képzett része – mint ahogy a névviselés kapcsán korábban megállapítottuk – egy vagy legfeljebb kéttagú lehet, amelynek tagjait kötőjel köti össze.
a)
A gyermek névviselése A Csjt. értelmében a gyermek szülei közös házasság családi nevét viseli.
Amennyiben a szülők a házasságkötés után nem viselnek közös házassági nevet, a házasságkötést megelőző eljárás során meg kell állapodniuk arról, hogy a házasságból származó gyermek az apa, vagy az anya családi nevét, vagy mindkét szülő családi nevéből képzett, legfeljebb kéttagú családi nevet viselik. A megállapodást a házassági anyakönyv is tartalmazza. A gyermek nevére vonatkozó megállapodás legkésőbb az első közös gyermek születésének anyakönyvezéséig módosítható. Mint ahogy korábban említettük a jogi szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a szülők a gyermek családi nevében megállapodjanak. Akkor, ha ebben a kérdésben
megállapodni nem tudnak – kérésükre – a gyermek családi nevéről a gyámhatóság dönt. Ha csak az egyik szülő él, illetve a másik szülő ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a szülői felügyeletet nem gyakorolja, úgy a gyermek családi nevét az egyik szülő határozhatja meg. Olyan esetben, amikor nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, akkor a gyermek az anyja családi nevét viseli mindaddig, míg családi jogállása nem rendeződik, illetőleg amíg nem történik meg a képzelt apa bejegyzése. Megvan a lehetőség arra is, hogy a házasságban nem élő szülőktől származó gyermek családi nevéről a szülők megállapodjanak, de ennek feltétele, hogy a gyermek apja ismert legyen. Tehát a megállapodás akkor jöhet létre, ha az apa a gyermeket teljes hatályú elismerő nyilatkozattal magáénak elismerte, vagy az apaságot a bíróság jogerős ítélettel megállapította. A gyermek utónévének megállapításánál a családi névvel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni. Így ebben a kérdésben is a szülők közösen döntenek, ha közöttük vita van, akkor a gyámhatóság dönti el a vitát. Ha csak az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, akkor a gyermek utónevét is egyedül határozhatja meg.
b)
A házasulók névviselése Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében – mint már korábban is utaltunk
rá – a házasulók a házassági szándék bejelentésekor nyilatkoznak arról is, hogy a házasságkötés után milyen házassági nevet kívánnak viselni. E nyilatkozat a házasságkötésig megváltoztatható. A Csjt. értelmében: – a feleség a házasságkötés után - kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy - a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, - a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy - a férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét.
– a férj a házasságkötés után - kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy - a feleség családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. A férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként családi nevüket is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét. A házasulóknak a névviselésről meg kell egyezniük. A házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után a házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább, ha ettől el kívánnak térni ezt a
házasság
megszűnése,
illetve
érvénytelenné
nyilvánítása
után
az
anyakönyvvezetőnek bejelenthetik. Ilyen esetben sem viselheti azonban a volt férj nevét a felség a házasságra utaló toldással, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte. A házassági névviselési forma – a házasság fennállása alatt, illetve annak megszűnése után – a Csjt. szabályainak megfelelően módosítható. A házassági név módosítására irányuló eljárás lefolytatására a házasságkötés helye szerinti anyakönyvvezető
az
illetékes,
de
a
kérelem
a
lakcím
szerint
illetékes
anyakönyvvezetőnél is előterjeszthető. A házasság megszűnése, illetőleg érvénytelenítése után a volt feleség – ha nincs eltérő bírósági döntés – a házasság fennállása alatt viselt nevét továbbra is használhatja. Ha ettől el kíván térni, úgy ezt az anyakönyvvezetőnek – határidő korlátozás nélkül – bejelentheti. Újabb házasságkötése kapcsán a korábbi férj nevét a házasságkötésre utaló toldattal még akkor sem viselheti, ha az utóbb kötött házassága megszűnt.
A házastársa nevét viselő személy házassági neve kérelemre megváltoztatható, ha a házasság megszűnt, és személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvánnyal vagy a személyiadat- és lakcímnyilvántartás alapiratával igazolható, hogy volt házastársa nevét a kért formában használta.
c)
Megkülönböztető betűjel Az anyakönyvi kódex értelmében az egy családhoz tartozók, vagy az azonos
családnevűek megkülönböztetésére használt betűjelzést az anyakönyvbe az érdekelt kérelmére be kell jegyezni. Erre akkor van lehetőség, ha azoknak a szülőknek vagy nagyszülőknek az anyakönyvi bejegyzése, akiknek családi nevét a kérelmező viseli, azt tartalmazza. E
jogi
szabályozásból
következik,
hogy
a
megkülönböztető
betűjel
anyakönyvezésére csak akkor van lehetőség, ha az érdekelt kéri, továbbá ha a kérelmező
szülőjének
vagy
nagyszülőjének
anyakönyvi
bejegyzése
a
megkülönböztető betűjelet tartalmazza. Nem lehet az anyakönyvbe olyan betűjelzést bejegyezni, amelyet jogszabály tilt, vagy amely személyhez fűződő jogokat sért.
d)
Nem magyar állampolgárok névviselése A
jogi
szabályozás
értelmében
külföldi
állampolgárok,
hontalanok
névviselésénél állampolgárságuk, illetőleg származási helyük joga az irányadó. A magyar jog tehát a külföldi állampolgárok és a hontalanok névviselését nem korlátozza. Ilyen esetben az anyakönyvbe a nevét úgy kell bejegyezni, ahogy azt a külföldi állampolgár, illetve hontalan személy okmánya tartalmazza. Ugyanakkor a magyar anyakönyvbe és az ennek alapján kiadott okiratokban a családi név az utónevet megelőzi. A név bejegyzésénél a magyar nyelv szabályait kell alkalmazni.
8.2.5.
Az utólagos-, újból való- és a hazai anyakönyvezés: az anyakönyvi okiratok
A közokirattal szemben támasztott pontosság követelményének érvényesítése szükségessé teszi, hogy az anyakönyvi eseményeket azok megtörténte után azonnal, illetve 30 napon belül bejegyezzék. Előfordul azonban, hogy az említett határidőn belül valamilyen oknál fogva az anyakönyvi bejegyzés nem történik meg. Az anyakönyvi kódex ezért lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen esetekben utólagos anyakönyvezésre kerüljön sor. Ennek megfelelően a születést, a házasságkötést, a bejegyzett élettársi kapcsolatot és a halálesetet utólag kell anyakönyvezni, ha:
– a születést és a halálesetet annak időpontjától számított 30 napon belül, – a házasságkötést, bejegyzett élettársi kapcsolatot annak megtörténte után azonnal nem anyakönyvezték. Az utólagos anyakönyvezés annak az anyakönyvvezetőnek a feladata, aki azokat az anyakönyveket őrzi, amelyekben a születést, a házasságkötést, a bejegyzett élettársi kapcsolatot illetőleg a halálesetet eredetileg anyakönyvezni kellett volna. Ha ez nem állapítható meg, vagy az eredetileg vezetett anyakönyvek külföldön vannak, a hazai anyakönyvezést végző anyakönyvvezető az illetékes. Külföldön
történt
születés,
házasságkötés,
vagy
haláleset
utólagos
anyakönyvezésekor a hazai anyakönyvezés szabályai az irányadóak. Az elmondottakból következik, hogy az utólagos anyakönyvezés előtt elsősorban azt kell vizsgálni, hogy az anyakönyvi esemény megtörtént-e, illetve az eseményt az anyakönyvbe bejegyezték-e. Mindez azt is jelenti, hogy végeredményben az utólagos anyakönyvezés nem más, mint az alapbejegyzés egyik különleges fajtája. Éppen ezért az anyakönyvvezetőnek az utólagos anyakönyvezés megtörténte után el kell végezni azt a feladatot, amit az alapbejegyzés teljesítése után el kell látnia. A személyi állapotban bekövetkező változások, vagy egyéb okok szükségessé teszik, hogy az anyakönyvi bejegyzések teljesítése után, az események újból való anyakönyvezésére kerüljön sor. Újbóli anyakönyvezés mind a születési, mind a házassági, mind a halotti eseményeknél előfordulhat. Nevezetesen újból való anyakönyvezésre kell, hogy sor kerüljön, ha: – a gyermek családi jogállásában, illetőleg személyében bekövetkezett változás miatt a születési anyakönyvbe anyakönyvezett szülők, illetőleg a gyermek családi nevére vonatkozó adatok megváltoztak, – a bejegyzést nem az eljárásra jogosult személy teljesítette, – az alapbejegyzés kijavítással nem pontosítható. Az újból való anyakönyvezés annak az anyakönyvvezetőnek a feladata, akinek működési területén az anyakönyvi alapbejegyzést teljesítették, illetőleg a születést, vagy halálesetet anyakönyvezni kellett volna. Az eljárás mind hivatalból, mind az ügyfél kérelmére megindítható. Az újból való anyakönyvezéskor a születés, a
házasságkötés, a bejegyzett élettársi kapcsolat, illetőleg
a haláleset időpontjának
megfelelő állapot szerint kell az adatokat az anyakönyvbe bejegyezni. Az anyakönyv hatálya kapcsán már említettük, hogy az anyakönyvezés valamennyi magyar állampolgárra kiterjed, függetlenül attól, hogy a magyar állampolgár mely országban él. Ebből következik, hogy a magyar állampolgár külföldön történt születését, házasságkötését, bejegyzett élettársi kapcsolatát vagy halálesetét Magyarországon is anyakönyvezni kell. Ezt szolgálja a hazai anyakönyvezés,
amelynek
legfontosabb
feltétele
a
magyar
állampolgárság
fennállásának ténye a születéskor, a házasságkötéskor, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésekor, illetőleg az elhalálozáskor. A magyar állampolgár születését és házasságkötését,
bejegyzett élettársi kapcsolatát a magyar anyakönyv akkor is
tartalmazza, ha a magyar állampolgárságot születése, illetve házasságkötése után szerezte meg. Mint arra a korábbiakban – az anyakönyv személyi hatálya tárgyalásakor – már utaltunk, az anyakönyvbe nemcsak magyar állampolgár anyakönyvi eseményeit lehet bejegyezni. Magyarországon
lakó
hontalan
személy
külföldön
történt
születését,
házasságkötését, bejegyzett élettársi kapcsolatát, illetőleg halálesetét, ha lakóhelye Magyarországon van vagy volt, az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által rendeletben kijelölt szerv anyakönyvezi, ha a bejegyzést olyan személy kéri, akinek a magyarországi anyakönyvezéshez érdeke fűződik. A hazai anyakönyvezést a lakóhely szerint illetékes anyakönyvvezetőnél, illetőleg az illetékes konzuli tisztviselőnél kell kérni. Az anyakönyvvezető, illetőleg az illetékes konzuli tisztviselő a hazai anyakönyvezés végett a hazai anyakönyvezést végző anyakönyvvezető keresi meg. Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében az anyakönyv alapján kiállítható közokirat a másolat, a kivonat és az értesítés. Az anyakönyvi másolat csak az arra jogosult szerv részére, hivatalos célra állítható ki. Az alap- és az utólagos bejegyzéseket szó szerint tartalmazza.
Az anyakönyvi kivonat az anyakönyvezett adatokat a kiállítás időpontja szerinti állapotnak megfelelően tartalmazza. Magánszemély részére csak anyakönyvi kivonat adható ki. Kiállításnak feltétele, hogy a kérő az ügyféli minőségét igazolja. Az anyakönyvi értesítés az anyakönyvbe bejegyzett lényeges adatokat tartalmazza. Anyakönyvi értesítést adatszolgáltatás céljára, hivatalos megkeresésre, az arra jogosult szerv részére szabad kiállítani. Anyakönyvi értesítést kell kiállítani akkor is, ha nem tűnik ki, hogy a hivatalos szerv milyen anyakönyvi okirat kiadását kezdeményezte. Az anyakönyvvezető – az anyakönyvi értesítés megküldése útján – rendszeresen szolgáltat adatot más anyakönyvvezető, a gyámhatóság, a személyiadatés lakcímnyilvántartás, vagy más hatóság felé.
8.2.6.
Az anyakönyvi eljárás szabályai
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket. ) 12. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási hatóság eljárása során az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyekben e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. E paragrafus (2) bekezdés a.) pontja kimondja, hogy közigazgatási hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez.
Az anyakönyvi eljárás sajátosságai azonban
szükségszerűen indokolják az általános szabálytól való eltérést. Így az anyakönyvi eljárás során a Ket. rendelkezéseit az anyakönyvi kódexben foglalt eljárási szabályok figyelembevételével kell alkalmazni. Az anyakönyvezés a községi, városi, megyei jogú városi és fővárosi kerületben a települési önkormányzat polgármesteri hivatalának anyakönyvvezetőjének, valamint – az anyakönyvvezető számára e törvény által biztosított jogokat gyakorolva – az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által rendeletben kijelölt szervnek a hatáskörébe tartozik.
Az illetékesség szabályait illetően az anyakönyvi kódex főszabálya (a Ket. szabályozásával összhangban) az, hogy a születést és a halálesetet az az anyakönyvvezető jegyzi be, amelynek a működési területén az esemény történt. Születési helyként azt a községet, várost, fővárosi kerületet kell bejegyezni, ahol a gyermek megszületett. Az anyakönyvi bejegyzésre – az ismertetett főszabálytól eltérően – kivételesen más anyakönyvvezető is illetékes lehet. Így például, ha a születés mozgó járművön történt, akkor az az anyakönyvvezető végzi el az anyakönyvezést, amelynek a működési területén az anya a járművet a gyermekkel elhagyta.
Vagy:
többes
szüléskor
mindegyik
gyermek
születését
az
az
anyakönyvvezető jegyzi be, amelynek működési területén az utolsó gyermek született. Ismeretlen szülőtől származó gyermek születésének anyakönyvezése annak az anyakönyvvezetőnek a hatáskörébe tartozik, amelynek működési területét a gyámhatóság határozatában születési helyként megjelölte. (A gyámhatóság a születés helyének megállapításakor a gyermek megtalálásának helyét, illetőleg annak körülményeit veszi figyelembe.) A haláleset anyakönyvezésére általában az az anyakönyvvezető az illetékes, amelynek működési területén a haláleset történt. Ettől eltérő szabály érvényesül, ha a haláleset mozgó járművön történik, vagy ha talált holtest anyakönyvezésére kerül sor, illetve, ha az anyakönyvezés alapja a halál tényének bírói megállapítása. Ha a haláleset mozgó járművön történt, annak anyakönyvezésére az az anyakönyvvezető az illetékes, akinek működési területén a holttestet a járműről leemelték. Talált holttest esetén az anyakönyvi bejegyzésre az az anyakönyvvezető az illetékes, akinek működési területén a holttestet megtalálták. A halál tényének bírói megállapítása esetén az az anyakönyvi bejegyzésre az az anyakönyvvezető az illetékes, akinek működési területén a bíróság döntése szerint a haláleset bekövetkezett, kivéve ha hazai anyakönyvezésnek van helye. Ha a bíróság holttá nyilvánító döntést hozott, a halálesetet a holtnak nyilvánított személy születését nyilvántartó anyakönyvvezető anyakönyvezi kivéve ha, hazai anyakönyvezésnek van helye.
A házasságkötési eljárásra és a házasságkötés anyakönyvezésére az az anyakönyvvezető az illetékes, amely előtt a házasulandók vagy egyikük a házassági szándékot bejelentette. Az említett szabályokat vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy az anyakönyvi kódex
az
illetékességet
eltérően
szabályozza
az
ügyfelek,
illetve
az
anyakönyvvezető vonatkozásában. Az ügyfelek oldaláról vizsgálva az ügyfelek elhatározása, bejelentése határozza meg az illetékességet a házasságkötésnél, mert ezen esemény anyakönyvezésére az az anyakönyvvezető az illetékes, amely előtt a házasulandók, vagy azok egyike a házassági szándékot bejelentette, függetlenül attól például, hogy a házasulók hol laknak. A házasulók a házasságkötés helyére vonatkozó szándékukat a házasság megkötéséig megváltoztathatják. Ekkor az újabb bejelentés határozza meg az illetékességet.
Az anyakönyvvezető oldaláról vizsgálva az illetékességet, azt kell kiemelni, hogy az anyakönyvvezető csak abban az anyakönyvi hivatalban járhat el, amelynek területére a megbízása szól. E rendelkezésnek a házasság érvényessége, illetve érvénytelensége szempontjából van nagy jelentősége. Mint ahogy arra korábban is hivatkoztunk a Csjt. úgy rendelkezik, hogy érvénytelen a házasság, ha annak megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben, nem működési területén, illetőleg nem, mint helyettesítéssel megbízott anyakönyvvezető működött közre.
A bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozására a fővárosi kerületekben, a megyei jogú városokban, továbbá a körzetközponti feladatokat ellátó más települési önkormányzat polgármesteri hivatalában működő anyakönyvvezetők jogosultak.
Az általánostól eltérő szabály vonatkozik a hazai anyakönyvezésre, illetve annak a külföldi állampolgárnak a külföldön történt születésére, akit magyar állampolgár örökbe fogadott. Ilyen esetekben a hazai anyakönyvezést végző anyakönyvvezető jár el.
Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében
az anyakönyvvezető a
születések, a házasságkötések, a bejegyzett élettársi kapcsolatok és a halálesetek adatait, valamint az ezekben bekövetkezett változásokat előre bekötött, harminc vagy háromszáz számozott lapot - házassági anyakönyv és a bejegyzett élettársi kapcsolatok anyakönyve esetén hatvan vagy hatszáz oldalt - tartalmazó hitelesített
és
egyedi
azonosítóval
ellátott
anyakönyvekben
vezeti.
Anyakönyvvezetői feladatokat a jogszabályban meghatározott képesítési feltételekkel rendelkező polgármester, jegyző, illetőleg az illetékes települési önkormányzat a polgármesteri hivatalának köztisztviselője látja el. Anyakönyvvezető az lehet, aki anyakönyvi szakvizsgával rendelkezik. A polgármester azonban az anyakönyvvezető által előkészített házasság megkötésére, valamint bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozására
az anyakönyvvezetőre
megállapított képesítési feltételek hiányában is jogosult, az anyakönyvbe azonban bejegyzést nem tehet. Az anyakönyvi szakvizsga előkészítése, szervezése és lebonyolítása a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének a feladata. A vizsgát bizottság előtt kell letenni. Elnökét az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter, tagjait a Kormány vizsgát szervező általános hatáskörű területi államigazgatási szervének a vezetője jelöli ki. Az anyakönyvvezetői feladatok ellátásához jogszabályban előírt anyakönyvi szakvizsgát a polgármester és a köztisztviselő tehet. Az Államigazgatási Főiskolán
– igazgatásszervezőként - végzett hallgatók
szakvizsga nélkül végezhetnek anyakönyvvezetői tevékenységet.
Az anyakönyvvezető tevékenysége felett a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve gyakorol felügyeletet. Ennek keretében pl. elrendeli – hazai anyakönyvezés kivételével – az anyakönyvezést, ha annak alapja külföldi okirat, vagy külföldi állampolgár által tett apai elismerő nyilatkozat, intézkedik, hogy a megsérült elveszett, részben vagy egészben használhatatlanná vált anyakönyveket pótolják, beszerzi külföldről az anyakönyvi okiratokat, illetőleg külföldre továbbítja azokat, ellenőrzi az anyakönyveket, névmutatókat,
valamint
az
apa
az anyakönyvi alapiratokat, adatai
nélkül
anyakönyvezett
betűrendes születések
nyilvántartását, (anyakönyvi nyilvántartásokat) és az anyakönyvvezető tevékenységét, az illetékes anyakönyvvezető(k) akadályoztatása esetére kijelöli a helyettesítő anyakönyvvezetőt, előkészíti, szervezi és lebonyolítja az anyakönyvi szakvizsgát. A Ket. rendelkezése szerint az államigazgatási eljárásban a képviselő eljárása általános lehetőség. Kivétel az, ha külön jogszabály az ügyfél személyes eljárását írja elő. E kivétellel az anyakönyvi eljárásban is találkozunk. Ugyanis a házasságkötést, bejegyzett
élettársi
kapcsolat
létesítését
megelőző
eljárásban,
házasságkötésnél, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésénél
illetve
a
az ügyfél helyett
képviselője nem nyilatkozhat. Ugyancsak nem tehet képviselő apai elismerő nyilatkozatot, valamint ehhez kapcsolódó hozzájárulásokat sem az ügyfél helyett. Az anyakönyvvezető kizárására is vonatkoznak a Ket. előírásai.
A Ket. úgy rendelkezik, hogy ha az eljárás során tolmácsot kell alkalmazni, akkor arról az államigazgatási szerv gondoskodik. Az anyakönyvi kódex úgy fogalmaz, hogy a házasságkötési eljárásban a tolmácsról való gondoskodás nem az anyakönyvvezető, hanem a házasulandók kötelessége.
Az eltérések mellett szükséges rámutatni arra is, hogy az anyakönyvi eljárásban az általános eljárási szabályok gyakran "sajátosan", illetve "hangsúlyozottabban" érvényesülnek. Így például az anyakönyvi eljárásban határozathozatalra ritkán kerül sor. A bejegyzés teljesítésével az erről készült anyakönyvi kivonat kiadásával ugyanis az anyakönyvi eljárás általában befejeződik. Alakszerű határozatot az anyakönyvvezető akkor hoz, ha az anyakönyvi bejegyzésre, a házasságkötésnél, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésénél történő közreműködésre, illetőleg a bejegyzés kijavítására, kiegészítésére vonatkozó kérelem teljesítését megtagadja. Vonatkozik ez a hazai anyakönyvezésre, az utólagos anyakönyvezésre és az újbóli anyakönyvezésre is. Az anyakönyvi eljárásban a bejegyzendő tényeket általában okirattal kell bizonyítani. A Ket. ide vonatkozóan úgy fogalmaz, hogy ha a jogszabály másképp nem rendelkezik, az aránytalanul nehezen beszerezhető irat helyett az ügyfél a bizonyítani kívánt tényről nyilatkozatot tehet (személyes nyilatkozat). Az
anyakönyvi eljárásban gyakran fordul elő, hogy valamely okiratot külföldről kell beszerezni, de az ez iránt tett intézkedések nem vezetnek eredményre. Ilyen esetben van nagy jelentősége az ügyfél személyes nyilatkozatának. A Ket. az iratokba való betekintésről szóló rendelkezései az ügyfélnek széles lehetőséget biztosítanak arra, hogy az eljárás során keletkezett iratokba betekintsen. Az egyes nyilvántartások adatainak titkosságához fűződő társadalmi érdekre, valamint a személyiségi jogok védelmére figyelemmel az anyakönyvi eljárásban a betekintési jog korlátozott. Az anyakönyvi nyilvántartásokba állami vagy önkormányzati szerv nevében eljáró személy a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása mellett jogosult betekinteni. Az ügyfélnek tehát közvetlenül nincs joga sem az anyakönyvbe, sem az anyakönyvi iratokba betekinteni.
8.3.
Az állami népesség-nyilvántartás
Az Országgyűlés 1992. évben két rendkívül fontos törvényt alkotott az állampolgári jogok érvényesítése és védelme szempontjából. Az egyik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (továbbiakban: Avtv.) 1992. októberben, a másik pedig 1992. novemberben elfogadott a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásról szóló 1992. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Nytv.) volt. Az alábbiakban e két törvény legfontosabb rendelkezéseit tekintjük át, a következők szerint:
8.3.1.
A
A polgárok személyi nyilvántartásának fogalma, célja, alapelvei
hatósági
nyilvántartások
–
így
a
polgárok
személyiadat-és
lakcímnyilvántartása is – az abban foglalt adatokat közhitelűen tartják nyilván. Ez azt jelenti, hogy adatait ellenkező bizonyításig valósnak kell elfogadni. A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartás adatait és az alapjául szolgáló iratok adatait csak a
jogszabályban megnevezett szerveknek hozhatja tudomására. A jogi szabályozás a közérdeket és az állampolgárok személyiségi jogait egyaránt védi, azzal a rendelkezéssel, hogy a jogszabályban megjelölt szerven vagy személyen kívül más szerv vagy személy az adatokhoz nem juthat hozzá. A hatósági nyilvántartások, így a polgárok személyi adatait - és lakcímét tartalmazó nyilvántartás vezetésére is vonatkoznak a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. rendelkezései. A vezetésével kapcsolatos bejegyzés, törlés, módosítás érdemi határozatnak minősül – bár a klasszikus értelemben vett alakszerű határozat nem születik –. Abban az esetben, ha a nyilvántartást vezető szerv a bejegyzés teljesítését megtagadja, akkor alakszerű határozatot hoz, mellyel szemben az általános szabályok szerint jogorvoslatnak van helye.
A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása (korábbi elnevezéssel népesség-nyilvántartás, továbbiakban: SZL ) fogalma az alábbiak szerint fogalmazható meg: A nyilvántartás olyan hatósági nyilvántartás, mely a polgárok törvényben meghatározott személyi és lakcím adatait, valamint az azokban bekövetkezett változásokat tartalmazza. Az SZL célja, hogy a személyi és lakcímadatok nyilvántartó rendszerének megteremtésével a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog tiszteletben tartása mellett biztosítsa – elsősorban az államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek részére – a polgárok ügyeiben történő gyors és zökkenőmentes eljáráshoz szükséges adatok jogszerű gyűjtését és szolgáltatását. E megfogalmazásból mindenek előtt – a személyes adatok alkotmányos védelme mellett – azt szükséges kiemelni, hogy az adatgyűjtés, adatszolgáltatás a polgárok ügyeiben való eljárás gyorsasága és zökkenőmentessége érdekében történik, de az az államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek tevékenységét is segíti. Az államigazgatási eljárás egyik alapelve, hogy az államigazgatási szervek feladataikat gyors eljárással teljesítsék. A döntéseknél "az időszerűség" az igazságszolgáltatási szervek munkájával szemben is követelmény. A nagyszámú hatósági és bírósági
ügyek gyors elintézése nem csak a polgárok érdeke, hanem közérdek is. Mindezek megvalósításához
a
nyilvántartás
is
hozzájárulhat
a
gyors
és
pontos
adatszolgáltatással.
A személyi adatnyilvántartás főbb alapelvei: A törvény alapelvei a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjog elsődlegességből indulnak ki. Ugyanis az Alkotmány 59. § (1) bekezdése értelmében „A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet ……. a személyes adatok védelméhez való jog.”
a)
A személyes adatokkal való önrendelkezési jog Ezen alapelv tartalmát az Alkotmánybíróság 15/1991. (IV.13.) AB számú
határozata alapján akként lehet megfogalmazni, hogy mindenki maga dönt személyi adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Ennek megfelelően a személyes adatokat csak az érintettek hozzájárulásával lehet felvenni és felhasználni. A személyes adatokkal való önrendelkezési jog ezen túlmenően azt is jelenti, hogy mindenkinek joga van tudni, hogy személyes adatait ki, hol, milyen célra használja fel. Csak kivételesen kerülhet sor a személyes adat kötelező kiszolgáltatására, amit csak törvény rendelhet el. Ugyanakkor a polgár – ha törvény másképp nem rendelkezik – jogosult megtiltani a róla nyilvántartott adatok kiszolgáltatását. Személyes adatot az érintetten és az eredeti adatfeldolgozón kívül harmadik személy számára hozzáférhetővé tenni csak akkor szabad, ha az információ birtokába jutó konkrét törvényi felhatalmazással rendelkezik.
b)
Az adatkezelés célhoz kötöttsége A törvényesség érvényesülését minden jogág általános elvként fogalmazza
meg. Az Nytv. a nyilvántartás törvényességét – többek között – annak célhoz kötöttségével igyekszik biztosítani. A célhoz kötöttség elve lényegében azt jelenti, hogy személyi adatot feldolgozni csak jogszerű és pontosan meghatározott célra szabad. Ebből következik, hogy meghatározott cél nélkül tilos adatot gyűjteni, tárolni. A célhoz kötöttség – ezen túlmenően – magába foglalja annak a követelménynek
érvényesülését, hogy az adatgyűjtés célját az érintettel ismertetni kell úgy, hogy megítélhesse az adatfeldolgozás hatását jogaira. lenni,
hogy
abból
következtetést
lehessen
A tájékoztatásnak olyannak kell levonni
az
adatfeldolgozás
következményeire is. Mindezen információk birtokában tud csak a polgár önkéntesen és határozottan dönteni a személyes adatai kiszolgáltatásáról. Természetes, hogy ha az adatgyűjtés céljában változás következik be, úgy erről az érintettet értesíteni kell, s ismét az ő döntése a meghatározó az adatgyűjtésre, illetve adatfeldolgozásra. Az adatkezelés célhoz kötöttsége kizárja azt, hogy személyes adatokat előre meg nem határozott célra, esetleg "várakozási készletre" gyűjtsenek, illetve dolgozzanak fel. A célhoz kötöttségnek nem csak a gyűjtésnél, hanem a feldolgozás minden fázisában fenn kell állnia. A cél megjelölése nem lehet általános, mindig konkrétan kell megjelölni azt a célt, melynek érdekében az adatok gyűjtése és feldolgozása történik.
c)
Az adatok körének pontos meghatározása A személyes adatok védelméhez való jog az állampolgár alkotmányos joga. Az
Alkotmány 8. §. (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy állampolgár alapvető jogaira és kötelezettségére vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg. Ebből következik, hogy az Nytv. kétséget kizáróan, taxatíve meghatározza, hogy az erre feljogosított államigazgatási szerv a polgár mely adatait tartja nyilván. Az adatok körének pontos meghatározása a nyilvántartás törvényességének is garanciája. A törvény a nyilvántartás személyi hatályát akként fogalmazza meg, hogy az a Magyar Köztársaság területén élő magyar állampolgárokra, bevándorolt és letelepedett jogállású, valamint a menekültként, vagy oltalmazottként
elismert
személyekre terjed ki. A külföldön élő, illetőleg a Magyar Köztársaság területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyó magyar állampolgárok akkor tartoznak a törvény hatálya alá, ha – a magyar állampolgárságuk igazolása után – kérik adataiknak a nyilvántartásba való felvételét, illetőleg meglévő adataik további kezelését. Adataikat kérelmükre – az archív adatok kivételével – a nyilvántartásból törölni kell.
Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy segítse a külföldön élő magyar állampolgárt Magyarországon jogának gyakorlásában, illetve, hogy olyan feltételeket teremtsen számára, mint amilyennel a Magyarországon élő magyar állampolgárok rendelkeznek.
8.3.2.
A
személyi
nyilvántartás
szervezete,
hatásköri
és
illetékességi
szabályok
A polgárok személyi adat- és lakcímnyilvántartásával kapcsolatos feladatokat a települési (fővárosi, kerületi) önkormányzat jegyzője, a kormányhivatal és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala látja el. A nyilvántartás egységes nyilvántartás, melyhez kapcsolódva a feladatokat központi, területi és helyi szinten látják el. Az egyes hatáskörök címzettjei első helyen a települési önkormányzatok jegyzői. Az ő feladatuk – többek között – hogy átvezessék a településük közigazgatási területén
lakcímmel
rendelkező
polgár
adatait,
illetve
adatváltozásait
a
nyilvántartáson. A polgárt a jegyző látja el személyi azonosítóval, illetve, ha szükséges vonja vissza, vagy módosítja a polgár személyi azonosítóját. De a lakcímbejelentéssel, a nyilvántartásból való adatszolgáltatással, az adatvédelemmel kapcsolatos tevékenység ellátása is a feladat- és hatáskörébe tartozik. A jegyzői hatáskörök gyakorlása kapcsán ki kell emelni azt, hogy az okmányirodák létrehozása változást hozott a jegyző SZL-lel kapcsolatos feladatai ellátásában. A körzetközponti feladatokat ellátó külön kormányrendeletben kijelölt települési önkormányzatok (városok, fővárosi kerületek) jegyzői a polgármesteri hivatal részeként okmányirodákat működtetnek. Az okmányirodák az anyakönyvre és az SZL-re épülve speciális feladatokat látnak el, mely szükségessé teszi, hogy a jegyzők SZL-lel
kapcsolatos hatásköre megosztásra kerüljön a
település és a körzetközponti feladatot ellátó jegyzők között.
A körzetközpont jegyzője vezeti át a nyilvántartáson a személyi és lakcímadatokat, az adatváltozásokat és adatjavításokat a saját illetékességi területén lakcímmel rendelkező polgár tekintetében, valamint hatósági jogkörében eljárva dönt a személyazonosító igazolvány kiadásáról, illetve végzi a személyi azonosítóról és lakcímről szóló hatósági igazolvány kiállításával kapcsolatos feladatokat. A kormányhivatal feladat- és hatásköre kettős. Egyrészt felügyeletet gyakorol a helyi nyilvántartási tevékenység felett, melynek keretében – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – másodfokon dönt azokban az ügyekben, amelyekben a jegyző első fokon járt el, illetve ellenőrzi a személyes adatok védelmének érvényesülését, szükség esetén helyreállítja a törvényes állapotot. Másrészt biztosítja
a
nyilvántartással
kapcsolatos
technikai feltételeket,
közreműködik az adatkezelés és adatszolgáltatás megszervezésében. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala olyan központi államigazgatási szerv, amely a személyi adat- és lakcímnyilvántartás feladatait országos illetékességgel látja el. E feladatainak ellátása során az önkormányzati és területfejlesztési miniszter irányítja. A központi hivatal hatáskörébe tartozik – többek között – a nyilvántartó rendszer működtetésével és üzemeltetésével
kapcsolatos
feladatok
(így
például,
kezeli
a
nyilvántartás
adatállományát és biztosítja a nyilvántartásban kezelt adatok helyességét, működteti a nyilvántartás informatikai rendszerét, stb.). Elsőfokú hatóságként jár el akkor, amikor gondoskodik a személyi azonosító képzéséről, vagy amikor a jogszabály szerint hatáskörébe tartozó esetekben adatszolgáltatást teljesít a nyilvántartásból.
8.3.3.
A nyilvántartás adatai, adatszolgáltatás, adatvédelem
A nyilvántartás tartalmazza a polgár nevét; magyar vagy külföldi állampolgárságát, illetve hontalanságát, magyar állampolgársága megszűnésének tényét, valamint menekült, vagy oltalmazott,
bevándorolt, letelepedett jogállását,
illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy esetében a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joggal történő rendelkezés tényét; nemét; születési
helyét és idejét; anyja nevét; személyi azonosítóját; elhalálozása helyét és idejét (a holttá nyilvánítását, vagy a halál tényének bírói megállapítását); lakcímét; az adatszolgáltatásra vonatkozó korlátozást, illetve tilalmat; adataiból történő rendszeres adatszolgáltatásra vonatkozó jelzést; családi állapotát, a házasságkötése vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének a helyét; arcképmását, aláírását; személyazonosító igazolványának, továbbá személyi azonosítójáról és lakcíméről kiadott hatósági igazolványának okmányazonosítóját. Az adatbiztonság, az adatvédelem és bizonyos adatszolgáltatási célok szempontjából jelentősége van a korábbi adatok megőrzésének is, ezért a törvény tizenöt évben határozza meg az adatok archiválásának határidejét, nevezetesen azon polgárok adatainak a megőrzését (történelmi állomány), akik – elhaláloztak (beleértve a holttá nyilvánítást és a halál tényének megállapítását is), – magyar állampolgárságuk megszűnt, – külföldi letelepedés szándékával hagyják el az országot, – a jegyző illetékességi területén érvényes lakcímmel már nem rendelkeznek. A központi okmánytárban meghatározott adatokat, illetőleg okiratokat a tizenöt év lejártától számított negyven évig kell megőrizni. Ki kell emelni, hogy a személyi azonosító (korábbi elnevezéssel, személyi szám) a nyilvántartás számítógépes rendszerében használt olyan technikai segédeszköz, amely a személyek egyedi azonosítását szolgálja. A személyi szám egyes országokban eredetileg születési nyilvántartási szám volt (Svédország), míg más országokban (Belgium, Dánia, Izland, Hollandia, stb.) népesség-nyilvántartási, illetve társadalombiztosítási szám. A személyi szám alkalmazását több országban (Portugália, Németország) alkotmányellenesnek
nyilvánították.
Ugyanakkor
vannak
olyan
országok
(Franciaország, Kanada), melyek a célhoz kötött személyi számot elismerik. A személyi szám (személyi azonosító jel) korlátlan használata azért vet fel alkotmányossági aggályokat, mert a számítógépes feldolgozás elérte azt a fejlettségi szintet, amikor a személyi szám lehetőséget ad a polgárok „totális ellenőrzésére”, különösen akkor, ha a személyi szám segítségével az egyes nyilvántartási rendszereket összekapcsolják. Ennek megakadályozása szükségessé teszi a személyi
szám használatának pontos szabályozását, azt, hogy a polgár személyi azonosítóját kérni, majd felhasználni csak törvényi felhatalmazás birtokában lehessen. Erre figyelemmel törvényi szabályozás megengedi a személyi azonosítót (személyi szám) alkalmazását. akként, hogy a személyi azonosítót a nyilvántartás szervei az egymás közötti és az anyakönyvvezetővel való kapcsolatukban az e törvényben előírt feladataik ellátásához belső azonosítóként használhatják, és törvényben előírt használatra feljogosítottak kivételével más polgárnak és jogi személynek nem hozhatják tudomására. A személyi azonosítót a törvényben használatra feljogosított szerven kívül más szerv és személy a polgártól nem kérheti, nyilvántartásában azonosításra nem alkalmazhatja és az okiratokban nem tüntetheti fel. Az
érintettet
személyi
azonosítójáról
a
nyilvántartó
szerv
hatósági
igazolvánnyal tájékoztatja. A nyilvántartás szervei a polgár, illetve jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kérelmére a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása esetén adatot szolgáltatnak. A név- és lakcímadatok szolgáltatására – jogának, vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében – bármely polgár, illetve jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogosult, ha azt írásban, a felhasználás céljának és jogalapjának igazolásával kéri. Kivételt képez az az eset, amikor az adatok kiadását az érintett polgár letiltotta, vagy ha az adatszolgáltatás az adattal érintett polgár személyiségi jogát sérti. A név- és lakcímadatok, anyja neve, állampolgárság, születési hely, születési idő, a nem, a családi állapot, a házasságkötés helye, a nyilvántartásból való kikerülés oka, helye és ideje, mint adat más polgárnak, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek a nyilvántartásból adatszolgáltatás címén csak akkor szolgáltatható ki, ha azt törvény, nemzetközi szerződés vagy viszonosság előírja, vagy ha a kérelmező: – polgár, vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet az adatok felhasználásához fűződő jogát vagy jogos érdekét okirattal igazolja, – jogi személy a polgárral szemben igazolt joga érvényesítése vagy kötelezettsége teljesítése érdekében kéri.
Az Nytv. felhatalmazása alapján jogosultak a fent említett adatok kiszolgálását igényelni a következő szervek: – a helyi önkormányzatok szervei: a törvényben, vagy az önkormányzati rendeletben meghatározott feladataik ellátásához, – a személyazonosító igazolványt kiadó és nyilvántartó hatóság: az ezzel kapcsolatos előírt feladatai végrehajtásához, – a szabálysértési hatóság: a hatáskörébe tartozó szabálysértési eljárásban a feljelentett
vagy
tanú
(szakértő)
személyi
adatainak
és
lakcímének
megállapításához, – a szociális igazgatás szervei: a szociális gondoskodás körében felmerülő, törvényben meghatározott feladataik ellátásához, – az útlevélhatóság: az útlevél ügyintézéshez, – a gépjárműveket, a forgalmi és vezetői engedélyeket nyilvántartó hatóság: a nyilvántartásban szereplő polgárok adatai változásának követéséhez, – az anyakönyvi és névváltoztatási ügyekben eljáró szerv: a törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a Központi Statisztikai Hivatal a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a polgári védelmi kötelezettség érvényesítése céljából a polgári védelem hivatásos szervezete, valamint a polgármester, – az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló 1994. évi XXIII.
törvény
5.
§-ában
meghatározott
bizottság,
az
Országgyűlés
Nemzetbiztonsági Bizottsága, valamint a bíróság a törvényben meghatározott ellenőrzés lefolytatásához. Az előzőekben felsorolt adatok, valamint a személyazonosító jel szerinti adatok igénylésére jogosultak köre az alábbi: – az állami ingatlan-nyilvántartás szervei az ingatlan-nyilvántartás vezetéséhez, – a honvédelmi igazgatás szerve a honvédelmi kötelezettség alá tartozó polgárok nyilvántartásának vezetéséhez, illetve a háborús veszteség nyilvántartással kapcsolatos kötelezettsége teljesítéséhez, – a rendészeti feladatokat ellátó igazgatási szervek: a polgári kézi lőfegyverekkel,
ipari célokat szolgáló robbanóanyagokkal, pirotechnikai termékek gyártásával, forgalmazásával, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal kapcsolatos engedélyezési és nyilvántartási eljárásokhoz, – az idegenrendészeti szervek: a jogszabályban meghatározott idegenrendészeti feladataik ellátáshoz, – központi menekültügyi szerv a törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a választási szerv a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényekben és az önkormányzati rendeletekben, továbbá a népszámlálásról szóló törvényben, valamint az országgyűlési, a helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati képviselő, az országos kisebbségi önkormányzat közgyűlés tagjai és a polgármesterek választásáról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátásához, – a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető szerv a nyilvántartás vezetéséhez, – a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető szerv részére adatszolgáltatásra kötelezett szerv, adatszolgáltatási feladatai teljesítéséhez. A bíróság és a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása érdekében – a reájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célok és feltételek teljesülése esetén – valamint a nyomozó hatóságok bűnüldözési tevékenységük ellátásához, továbbá az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kérelmező adatainak azonosításához a nyilvántartásban felvett adatok teljes körének igénylésére jogosultak. A nyilvántartott adatok szolgáltatását a helyi nyilvántartó szervektől kell igényelni. A központi szerv nyilvántartása csak akkor vehető igénybe, ha az adatszolgáltatás egyéb módon nem teljesíthető. Az adatvédelem általános szabályait – a korábban már hivatkozott – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról szóló törvény tartalmazza. A törvény kimondja, hogy az adatok biztonságáról – technikai, fizikai és jogi értelemben egyaránt – az adatkezelő köteles gondoskodni. Ennek keretében az adatkezelő köteles védeni az adatokat a jogosulatlan hozzáféréstől, nyilvánosságra hozástól, a sérüléstől és a megsemmisüléstől.
Amennyiben az adatkezelő megszegi az adatkezelési szabályokat, és ezzel kárt okoz, úgy köteles azt megtéríteni. Csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A törvény a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog védelme és biztosítása érdekében úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés e célból adatvédelmi biztost választ azok közül az egyetemi végzettségű, büntetlen előéletű, kiemelkedő tudású elméleti, vagy legalább 10 évi szakmai gyakorlattal rendelkező magyar állampolgárok
közül,
akik
köztiszteletnek
örvendenek
és
az
adatvédelem
vonatkozásában kellően jártasak. Az adatvédelmi biztos hármas feladatot lát el: – ellenőrzi az adatvédelmi törvény és más adatvédelmi jogszabályok biztosítását, – kivizsgálja a hozzá beérkezett bejelentéseket, – adatvédelmi nyilvántartást vezet. Az adatkezelő – e tevékenysége megkezdése előtt – köteles bejelenteni az adatvédelmi biztos részére, nyilvántartásba vétel céljából: – az adatkezelés célját, – az adatok fajtáját és kezelésük jogalapját, – az adatok forrását, – stb. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény az adatvédelmi törvényben foglaltakon túl azt is kimondja, hogy a jegyző, a kormányhivatal, valamint a központi szerv (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségnek körében köteles olyan technikai, szervezési intézkedéseket tenni, olyan ellenőrzési rendszert kialakítani, és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az adatvédelmi szabályok betartásának ellenőrzésére a közigazgatási informatikáért felelős miniszter, a kormányhivatal vezetője a kormányhivatalnál adatvédelmi felelőst nevez ki. A nyilvántartás szervei az adatszolgáltatásról kötelesek nyilvántartást vezetni. Ezáltal biztosított, hogy az adatszolgáltatások minden esetben kellően dokumentáltak legyenek, s ily módon a polgár tájékozódhat arról, hogy adatit mikor, mely szerv vagy személy részére, milyen céllal szolgáltatták ki.
Az adatszolgáltatási nyilvántartást öt évig meg kell őrizni. Az adatvédelem szempontjából garanciális jelentősége van a törvény azon rendelkezésének is, hogy a nyilvántartás más nyilvántartásokkal nem kapcsolható össze.
Irodalomjegyzék 1. Dr. Bacsó Jenő – Dr. Szilágyi László: Anyakönyvi ügyintézés Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963. 2. Dr. Bacsó Jenő – Dr. Szilágyi László: Anyakönyvi ügyintézés Szemimpex Kiadó, Budapest, 1964–1982. 3. Dr. Horváth Ferenc: Anyakönyvi igazgatás Népszava Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1983. 4. Dr. Horváth Imre – Leitner László – Dr. Mezei Gyula – Dr. Pongrácz Tibor: Tanácsigazgatás és informatika Számítástechnika-alkalmazási Vállalat, Budapest, 1983. 5. Személyi nyilvántartások története, nemzetközi megoldások (A Magyar Közigazgatás Szerkesztősége által felkért munkacsoport) Magyar Közigazgatás, 1992. évi 3. sz.
Jogszabályjegyzék (Lezárva: 2008. március 1.) 1. 1952. évi IV. tv. a házasságról, a családról és a gyámságról 2. 1982. évi 17. tvr. az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről 3. 1979. évi 13. tvr. a nemzetközi magánjogról 4. 6/2003. (III. 7.) BM rendelet az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről 5. 9/2007. (III. 6.) IRM rendelet az anyakönyvi szakvizsgáról 6. 1992. évi LXVI. tv. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról 7. 1992. évi LXIII. tv. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról 8. 1996. évi XX. tv. a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról 9. 146/1993. (X. 26.) Korm. r. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról
Gyermekvédelem és gyámügyi igazgatás 9. 9.1.
Általános kérdések Alapfogalmak
A gyermekvédelemmel- és gyámügyi igazgatással kapcsolatban tisztázásra szoruló legfontosabb alapfogalmak a következők: a.)
jogképesség,
b.)
cselekvőképesség,
c.)
szülői felügyelet,
d.)
gyámság,
e.)
gondnokság,
f.)
gyermekvédelem,
g.)
gyámügyi igazgatás. Tekintettel arra, hogy a jogképesség, a cselekvőképesség, a szülői felügyelet, a
gyámság és a gondnokság kérdéskörei a korábbi tanulmányok során - így mindenekelőtt a római jog, a polgári jog és a családi jog - keretében már tárgyalásra kerültek, az e fogalmakhoz kapcsolódó ismereteket adottnak vesszük, és a következőkben csak a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás jogintézményeit tekintjük át részletesen.
Ad.f.) A gyermekvédelem A gyermekek védelme minden társadalomnak, népnek és államnak alapvető feladata, sőt létérdeke, hiszen csak ily módon biztosítható jövője, fennmaradása. Ennek ellenére gyermekvédelemről mégis csak a XIX. századtól beszélhetünk, amikor már társadalmi méretekben jelent meg az igény az "elhagyott" és a "talált" gyermekekről való állami gondoskodás iránt és erre az igényre az állam "szociálisan" érzékennyé vált, reagált. Az eltelt mintegy 100 évben a gyermekvédelem fogalmi köre jelentősen kiszélesedett és napjainkban már - a szociális igazgatás részeként - nem csupán a valamilyen okból veszélyeztetett gyermekek állami védelmét-, hanem minden gyermek jogainak törvényi rögzítését és állami eszközökkel történő érvényre juttatását jelenti. Definíciószerűen fogalmazva: a gyermekvédelem a gyermek: - családban történő nevelkedésének elősegítésére-, - veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére-, valamint - a szülői, vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerült gyermek helyettesítő
védelmének biztosítására irányuló komplex tevékenység, amelyet - a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó állami- és nem állami szervek látnak el. Ebből következően a gyermekvédelmi gondoskodás nem más, mint a gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló – többször módosított – 1997. évi XXXI. törvényben meghatározottak szerint elrendelt, hatósági intézkedésen alapuló ellátás és védelem.
Ad.g.) A gyámügyi igazgatás A fentiek szerint körülírt gyermekvédelemmel kapcsolatos feladatok jelentős részét (de nem mindegyiket!) - mint azt a későbbiekben látni fogjuk - a gyámügyi igazgatás szervei (a jegyző, a városi gyámhivatalok és a megyei kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium) látják el. Ugyanakkor azonban a gyámügyi igazgatás nem csupán a gyermekekkel, hanem a méhmagzat és a felnőttek bizonyos körének ügyeivel is foglalkozik. Ebből következik, hogy: - a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás nem szinonim fogalmak, bár kétségtelen a két fogalom szoros kapcsolata, amennyiben - a gyermekvédelem - a feladat és a szervezetrendszer oldaláról - tágabb fogalom, mert magában foglalja a gyámügyi igazgatás feladatainak jelentős részét, másrészt pedig olyan szervek tevékenységét is, amelyek kívül esnek a gyámügyi igazgatás szervezetrendszerén, másik szempontból viszont - a gyámügyi igazgatás - az érintettek személyi köre oldaláról - a tágabb fogalom, mert nem csupán a kiskorúak, hanem a felnőttek meghatározott körének és a még meg sem született gyermek (méhmagzat) ügyeinek intézésével is foglalkozik. A gyámhatóságok (jegyző, gyámhivatal) intézik a gyámügyeket, amelyek nem mások, mint a jogszabály által a gyámhatóság feladat- és hatáskörébe utalt ügyek. Ezek az alábbiak: - a méhmagzat és a felnőtt esetében: gondnoksági ügyek - a kiskorúak esetében: a házasságkötés engedélyezése, a családi jogállás rendezése, a szülői felügyelettel és a kapcsolattartással kapcsolatos ügyek, az örökbefogadással kapcsolatos ügyek, a gyámsággal és gondnoksággal kapcsolatos ügyek, a gyermekvédelmi gondoskodási ügyek, továbbá részben a pénzbeli ellátással kapcsolatos ügyek. A gyámügyi igazgatással részletesen a későbbiekben foglalkozunk.
9.2.
A gyámság, a gondnokság és a gyermekvédelem kialakulása, jogi
szabályozása
A méhmagzatról, a kiskorúakról és a nagykorúak bizonyos köréről való állami gondoskodás három tartópillére: a gyámság, a gondnokság és a gyermekvédelem - mint az állam magánéletbe való beavatkozásának kiemelkedő jogintézményei - hosszú történeti múltra tekintenek vissza. A jelen jegyzetben – terjedelmi okok miatt - nincs lehetőségünk részletesen kitérni e történelmi gyökerekre, leszögezzük viszont, hogy a kiskorúakról való bizonyos fokú állami gondoskodás más ókori népeknél is kimutatható illetve bizonyítható. Magyarországon a gyámügyi kérdések rendezése - és ezen belül különösen az árvákról való gondoskodás - a XVI. századig intézményes formában nemigen alakult ki. A XVI. századig mindössze néhány oklevél bizonyítja azt, hogy a nemesi árvák ügyében a király részéről valamiféle gondoskodás történt. Jelentős előrelépés csak az 1517-ben kiadott Werbőczy-féle Hármaskönyvben történt, amely már külön fejezetet szentelt a gyámság és gondnokság kérdéseinek, római jogi gyökerekre támaszkodva. A XVIII. század végére kialakult Magyarországon az árvák felügyeletének államilag szervezett rendszere, amelynek értelmében a nemesi árvák a vármegye hatáskörébe, a jobbágyok árvái pedig a földesúri hatóság, azaz az úriszék hatásköre alá tartoztak. A reformkorban természetesen a gyámügyek terén is voltak kezdeményezések, illetve jelentős előrelépések. Ide sorolhatók az 1836-ban kiadott úrbéri törvények, amelyek viszonylag komplex módon rendezték a jobbágyok árvái gyámságának kérdéskörét. Az 1861. évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályok tervezete a gyámügyekre kiterjedően is tartalmazott rendelkezéseket. Az ITSZ olyan új jogintézményeket nevesített, mint például a gyámi szolgabíró, a közgyámság, vagy az árvaszék. A kiegyezés után több olyan jogszabály jelent meg, amely jelentős előrelépést jelentett a gyámügy vonatkozásában. Ezek - az európai megoldásoktól eltérően nem a bírósághoz, hanem - a törvényhatóságokhoz kapcsolták az árvaszéket. A későbbiek során az árvaszék már nem csupán a törvényhatóságok szervezetében, hanem az úgynevezett rendezett tanácsú városokban is kialakult, illetve működött. A dualizmus korának egyik meghatározó törvényeként a gyámügyek terén a gyámi és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi 20. törvénycikk tekintendő, amelyet módosított az 1885. évi 6. törvénycikk. E két törvény gyakorlatilag 1953-ig hatályban volt és kijelenthetjük, hogy megnyugtató és komplex módon rendezték a gyámsági és
gondnoksági ügyeket. A gyámság és gondnokság kérdéseit rendező fenti törvények mellett a dualizmus időszakában születtek meg az első gyermekvédelmi törvények is. A II. világháború után viszonylag gyorsan születtek azok a jogszabályok, amelyek közvetlenül érintették a gyámság, a gondnokság és a gyermekvédelem kérdéskörét. Gondolunk itt mindenekelőtt a házasságon kívül született gyermekek jogállását rendező 1946. évi XXIV. törvényre, a tanácsokról szóló 1950. évi I. törvényre, valamint a családról szóló 1952. évi IV. törvényre. Az 1950 és 1990 közötti időszakban a gyámsági, a gondnoksági és a gyermekvédelmi ügyek intézésére a tanácsok szakigazgatási szervei közé integrált gyámhatóságok útján került sor, hol a megyéhez, hol a járáshoz, hol a településhez telepítve, hol pedig megosztva. A rendszerváltás és az önkormányzatok létrejötte új helyzetet teremtett a gyámügyek és a gyermekvédelem terén is, ami elsősorban a hatáskörök jelentős decentralizációjában öltött testet. Minden önkormányzat jegyzője csekély kivételtől eltekintve - minden elsőfokú gyámügyi hatáskört (is) gyakorolt, tegyük hozzá: nem túl magas színvonalon, hiszen az önkormányzatok döntő többségében ennek feltételei nem voltak biztosítottak. (személyi, anyagi, dologi feltételek hiányoztak!) Ugyanakkor az egyes gyámügyi intézmények (otthonok, intézetek) fenntartása, működtetése is sok problémát jelentett, különösen a megyei önkormányzatok számára. A gyermekekről való állami gondoskodás valójában nem akkor kezdődött, amikor még veszélyeztetettség nélkül családban éltek, hanem akkor, amikor a veszélyeztetettség már bekövetkezett. Nem funkcionált tehát a szociális igazgatás és ezen belül a gyermekvédelem szempontjából talán leginkább fontos alapelv, a prevenció elve. Ráadásul az egyes jogszabályokban szétszórtan megjelenő ellátások és intézkedések nem illeszkedtek kellően egymáshoz, nem épültek szervesen egymásra, nem szerveződtek egy komplex, egységes, családot segítő, támogató és helyettesítő rendszerré. Az 1990-es évek közepére a gyámügyi igazgatás és a gyermekvédelem válságba került. Ehhez járult az a tény, hogy hazánk csatlakozott egyrészről a gyermekek jogairól szóló - 1989-ben, New Yorkban elfogadott - egyezményhez és azt az 1991. évi LXIV. törvényben a hazai jogrendszer részévé is tette, másrészről pedig 1990-ben az Európa Tanács tagja lettünk, ennélfogva figyelemmel kellett lennünk az európai értékekre és követelményekre is. Mindezek következményeként született meg a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban Gyvt.), valamint az annak végrehajtási rendeleteként értelmezhető - a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmiés gyámügyi eljárásról szóló - 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet.
9.3.
A gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás kapcsolata
A szociális igazgatásnak - mint a rászorulókról való állami gondoskodásnak - négy területét indokolt megkülönböztetni: a társadalombiztosítást, a felnőttvédelmet, a gyermekvédelmet és a gyámügyi igazgatást. Ezzel azt kívántuk elérni, hogy egyértelmű legyen: a magunk részéről a gyermekvédelmet és a gyámügyi igazgatást a szociális igazgatás szerves részének tekintjük, azonban attól elkülönítve tárgyaljuk. Ennek indokát a védett személyek sajátos körében, az elkülönült szabályozásban, valamint didaktikai okokban látjuk. Ugyanakkor a jelen fejezetben, az alapfogalmak kapcsán már érintettük a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás fogalmát is, s jeleztük, hogy itt kétség kívül két önálló, de szerves kapcsolatban álló fogalomról, illetve jogintézményről van szó, amit bizonyít például az is, hogy a jogalkotó egy törvényt alkotott róluk. Kapcsolatuk tehát két egymást metsző, egymásba fonódó körrel jellemezhető, amelyeknek - ebből következően vannak közös területei: részben a pénzbeli ellátás, és részben a gyermekvédelmi gondoskodás.
9.4.
A gyermekek védelme
9.4.1.
A Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló – többször
módosított – 1997. évi XXXI. törvény célja, alapelvei, személyi hatálya
A Gyvt. - a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve és összhangban a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival, valamint az Alkotmány és más törvények előírásaival - meghatározza a célját, alapelveit és személyi hatályát, a következők szerint.
A törvény célja A törvény célja olyan alapvető szabályok megállapítása, amelyek segítségével a törvényben rögzített gyermeket megillető jogok - az állami-, az önkormányzati- és a társadalmi szervek összehangolt közreműködésével – érvényesíthetők, annak érdekében, hogy megvalósuljon - a gyermekek családban történő kiegyensúlyozott fejlődése, - a hiányzó szülői gondoskodás megfelelő pótlása, valamint - a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedése.
A törvény alapelvei
Az alapelvek a célhoz igazodva kerültek rögzítésre, a következők szerint: - a gyermek érdekei elsőbbségének elve, - az együttműködés és a prevenció elve, - a családból kikerült gyermekek biztonságának elve, - önkéntesség elve, - a hátrányos megkülönböztetés tilalma,
A törvény személyi hatálya
A törvény személyi hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy kinek az ügyében kell a törvényt alkalmazni. A Gyvt. e kérdés megoldását alapvetően a területhez és az állampolgársághoz köti, a következők szerint. A törvény hatálya kiterjed: •
a Magyar Köztársaság területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire; továbbá
•
a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja, és bejelentett lakóhellyel rendelkezik.
•
a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében kiterjed az Európai Szociális Chartát megerősítő országok állampolgárainak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló külön törvény rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó gyermekeire is.
•
a Magyar Köztársaság területén kívül tartózkodó magyar állampolgárokra (gyermek, fiatal felnőtt és szülei), ha nemzetközi szerződés, vagy jogszabály alapján esetükben a személyes joguk az irányadó,
•
végül e törvény szerint kell eljárni a Magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés
vagy
más
ideiglenes
hatósági
intézkedés
elmulasztása
a
gyermek
veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna.
9.4.2.
A gyermekek jogai és kötelességei
A Gyvt - az Alkotmány előírásaival és a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban - rendkívül széles körét adja a gyermeki jogoknak, míg viszonylag szűkre "szabja" a kötelességek körét. A gyermek jogai a következők szerint foglalhatók össze. A gyermeknek joga van: - a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében való nevelkedéshez. A gyermek a szüleitől, vagy más hozzátartozójától csak a saját érdekében és kivételesen, a törvényben meghatározott esetben és módon választható el. - a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodást helyettesítő (államilag szervezett és törvényileg garantált) védelemhez. Ez esetben is joga van ahhoz, hogy származását és vér szerinti családját megismerje és vele kapcsolatot tartson. - ahhoz, hogy amennyiben átmeneti, vagy tartós nevelésbe vették, úgy kezdeményezze gondozási helyének megváltoztatását, testvéreivel való együttes elhelyezését, de ahhoz is, hogy véleményt nyilvánítson a részére biztosított nevelésről, oktatásról, ellátásról, - ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatásokkal szemben valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön, továbbá a médiákban a fejlettségének megfelelő, erőszakmentes, és a humán értékeket közvetítő műsorokhoz hozzáférhessen, védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia. - ahhoz, hogy fogyatékosság, vagy tartós betegség esetén különleges ellátásban részesüljön, - ahhoz, hogy a jogai érvényesítése és védelme érdekében a meghatározott fórumokhoz forduljon, - a gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak, de joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához is, a bántalmazással, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez is. - joga van továbbá ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését
segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen. A gyermeki jogok fokozott védelmében részesülnek, amit az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - a maga eszközeivel is - segít.
A gyermek kötelessége különösen az, hogy - szüleivel, gondozójával, törvényes képviselőjével együttműködjön, - képességeinek megfelelően folytassa tanulmányait, - tartózkodjon az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától.
9.4.3.
A szülői jogok és kötelességek
A szülői jogok és kötelességek szervesen illeszkednek a gyermekek jogaihoz és kötelességeihez, hiszen a gyermek mindenekelőtt a szülőkhöz kötődik, alapvetően a szülőnek kell biztosítania a gyermek jogai és kötelességei érvényesülését.
A szülő jogosult és köteles arra, hogy: - gyermekét a családban gondozza, nevelje és a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítsa, továbbá arra is, hogy - ha törvény másként nem rendelkezik - gyermekét személyi és vagyoni ügyeiben képviselje, - ha gyermekét a családból kiemelték és átmeneti nevelésbe vették, akkor együttműködjön a gondozást ellátó intézménnyel és kapcsolatot tartson gyermekével. A szülő jogosult arra, hogy: - a gyermek nevelkedését segítő ellátásokról tájékoztatást, a neveléshez pedig segítséget kapjon, - ha gyermekét a családból kiemelték és átmeneti nevelésbe vették, akkor gyermeke elhelyezéséről, fejlődéséről rendszeres tájékoztatást kapjon, gyermeke elhelyezésének megváltozását kérje és gyermeke családba történő visszahelyezése érdekében az önkormányzattól segítséget kapjon. A szülő köteles: - gyermekével és az annak ellátásában közreműködő személyekkel és szervekkel együttműködni, valamint a gyermek emberi méltóságát tiszteletben tartani, - a gyermeket érintő kérdésekről őt tájékoztatni és véleményét figyelembe venni, - gyermekének jogai gyakorlásához segítséget adni és azok érvényesítésében közreműködni,
- a családból kiemelt és átmeneti nevelésbe vett gyermek esetében mindent megtenni a családba való visszakerülés érdekében, gondozási díjat fizetni, továbbá tiszteletben tartani a nevelőszülő családját, az intézményben dolgozó személyeket, és betartani az intézmény házirendjét.
9.5.
A gyermekvédelem rendszere
9.5.1. A gyermekvédelmi rendszerről általában
A gyermekvédelmet olyan komplex tevékenységként definiáltuk, amelyet a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó állami és nem állami szervek látnak el, a következők szerint. a.)
állami szervek: a nemzeti erőforrás miniszter, a települési önkormányzatok, megyei
önkormányzatok, települési önkormányzatok jegyzői és képviselőtestületei, gyámhivatalok. A gyermekvédelemhez kapcsolódó feladatokat látnak el az egészségügyi szolgáltatást nyújtók (védőnői szolgálat, háziorvos, házi gyermekorvos), személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók (családsegítő központok, családsegítő szolgálatok, közoktatási intézmények (iskolák, nevelési tanácsadók), rendőrség, bíróság, ügyészség, menekülteket befogadó állomás és átmeneti szállás.
b.)
nem állami szervek: társadalmi szervezetek (alapítványok, egyesületek), egyházak.
E szervek - a gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén - kötelesek haladéktalanul jelzéssel élni a gyermekjóléti szolgálatnál, továbbá kötelesek együttműködni a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében. Kötelesek továbbá hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása illetve súlyos elhanyagolása, vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása esetén. A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat. A gyermekvédelem mindenekelőtt a gyermekek nevelkedését biztosító családokra, a családok anyagi-szociális helyzetének megerősítésére törekszik, hiszen a család a társadalom alapegysége és egyetlen más szerveződés sem tudja kiegyensúlyozottabban biztosítani a gyermek megfelelő fejlődését, mint a család. A családtámogatás lényege a prevenció: annak megelőzése, hogy a gyermek fejlődése veszélybe kerüljön. Ennek módozatai a család- és gyermektámogatási ellátások fogalmi körébe tartoznak - és a szociális igazgatás kapcsán megismert rendszerhez hasonlóan - részben pénzbeli és/vagy
természetbeni ellátások, részben pedig személyes gondoskodást nyújtó ellátások biztosítása útján realizálódnak, az alábbi részletezés szerint: a.) pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások: rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítása,
kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, óvodáztatási
támogatás, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, gyermektartásdíj megelőlegezése, otthonteremtési támogatás.
b.) személyes gondoskodást nyújtó ellátások: b.1.) gyermekjóléti alapellátások (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek napközbeni ellátása, gyermekek átmeneti gondozása) b.2.) gyermekvédelmi szakellátások (otthont nyújtó ellátások, utógondozói ellátás, területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás).
Amennyiben a család megerősítésére irányuló fenti ellátások biztosítása sem hozta meg a kívánt eredményt és a gyermek fejlődése veszélybe került, azaz a prevenció elvét nem sikerült
érvényesíteni,
akkor
már
sokkal
határozottabb,
hatósági
jellegű
beavatkozásra van szükség, hiszen a veszélyeztetettség miatt a gyermek fejlődését fokozottan kell figyelemmel kísérni, illetve a gyermeket ki kell emelni a családjából. Ezt a törvény a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések fogalmával fejezi ki, amelynek a következő módozatai lehetnek: védelembe vétel, családbafogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, átmeneti nevelésbe vétel, tartós nevelésbe vétel, nevelési felügyelet elrendelése, utógondozás elrendelése, utógondozói ellátás elrendelése. Végezetül: az eszközök oldaláról - a gyermekvédelmi ellátások és a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések mellett - a gyermekvédelmi rendszert alkotja még a bíróság által javítóintézeti nevelésbe utalt, illetve előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorúak intézeti ellátása, továbbá a fiatalkorúak pártfogó felügyelete. Ezekről azonban nem a Gyvt, hanem külön törvény rendelkezik.
A Gyvt.-ben meghatározott, a gyermekek védelmét biztosító hatósági feladat és hatásköröket a helyi önkormányzat képviselőtestülete, a települési önkormányzat jegyzője, a kijelölt városi (fővárosi kerületi) polgármesteri hivatal gyámhivatala, gyermekvédelmi- és gyámügyi ügyintézője, valamint a megyei kormányhivatal szervezeti egységeként működő szociális és gyámhivatal gyakorolják.
A következő fejezetekben a család- és gyermektámogatási ellátások-, majd a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések módozatait tekintjük át.
9.5.2. A család- és a gyermektámogatási ellátások
Mint arra az előzőek során utaltunk, a család- és a gyermektámogatási ellátások alkalmazásának célja a családok anyagi-szociális helyzetének megerősítése, annak érdekében, hogy a gyermek kiegyensúlyozott fejlődése biztosított legyen, illetve ne legyen veszélyeztetve fejlődése. E cél elérését a törvény rendkívül összetett és sokszínű támogatási módozatokkal kívánja biztosítani, amelyek részben pénzbeli és/vagy természetbeli támogatások, részben pedig személyes gondoskodást nyújtó ellátások útján vehetők igénybe.
9.5.2.1.
Pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások
A pénzbeli ellátásokat - egyedi határozatban - részben a települési önkormányzat képviselőtestülete, részben pedig a gyámhivatal állapítja meg és folyósítja, a szülő, vagy más törvényes képviselő kérelmére a törvény, illetve az önkormányzat rendelete szerint. Tekintsük át a következőkben ezen pénzbeli /vagy természetbeni/ ellátásokat egyenként:
a)
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
A településí önkormányzat jegyzője állapítja meg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot. Célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételére, egyszeri pénzbeli támogatásra, valamint a külön jogszabályokban meghatározott egyéb kedvezmények igénybevételére. A kedvezményre való jogosultságot a jegyző 1 évre állapítja meg, de bizonyos feltételek fennállása esetén a gyermek nagykorúvá válása után is megállapítható. A kedvezményre jogosultak továbbá évente két alkalommal esetenként 2011ben 5.800.- Ft pénzbeli támogatásra is jogosultak, melyet a települési önkormányzat jegyzője folyósít.
b)
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek gyámja jogosult, aki a gyermek tartására köteles, nyugellátásban, baleseti nyugellátásban, nyugdíjszerű rendszeres szociális pénzellátásban vagy időskorúak járadékában részesül. Ezt is a gyám lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője állapítja meg, határozatlan időre. A támogatás havi összege a mindenkori öregségi nyugdíjminimum (2011-évben 28.500 Ft) 22%-a (6.270.- Ft). Ezen túlmenően évente két alkalommal 8.400.- Ft támogatásban részesülnek.
c) Óvodáztatási támogatás
2009. január1-jétől került bevezetésre az óvodáztatási támogatás, a jogosultsági feltételek fennállása esetén évente két alkalommal fizetendő pénzbeli támogatás. A támogatás összege a 2009. évben gyermekenként első alkalommal húszezer forint, ezt követőn esetenként és gyermekenként tízezer forint. A települési önkormányzat jegyzője állapítja meg az óvodáztatási támogatásra való jogosultságot.
d) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás célja megegyezik a rendszeres támogatás céljával. A képviselőtestület akkor részesíti ebben a gyermeket, ha a család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli körülmények közé került. Ezt a támogatást természetben is nyújthatja (pl.: tankönyv; élelmiszer formájában).
e)A gyermektartásdíj megelőlegezése
A gyermektartásdíj megelőlegezése iránt a gyámhivatal - kérelemre - akkor intézkedik, ha azt a bíróság már jogerősen megállapította, a tartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen és a gyereket gondozó személy sem képes a gyermek részére a szükséges tartást biztosítani. Kizáró feltétel azonban az a körülmény, ha a családban az egy főre jutó jövedelem összege eléri az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét. A megelőlegezést elrendelő határozat - fellebbezésre tekintet nélkül - azonnal végrehajtható.
Nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének, ha a kötelezett lakóhelye olyan államban van, ahol a tartásdíj nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján nem érvényesíthető, vagy külföldi tartózkodási helye ismeretlen, a jogosulttal közös háztartásban él. Nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének lejárt gyermektartásdíj esetén sem. A gyámhivatal a megelőlegezett gyermektartásdíj folyósítását – ha a jogszabályi feltételek ezt indokolják – maximum 6 hónapra fel is függesztheti.
Megszüntetésére kerülhet sor, ha - a gyermek a külön élő másik szülő vagy más személy gondozásába kerül, - ha nagykorúvá vált és nappali oktatásban tanulmányokat nem folytat, - ha a gyermeket a gyámhivatal átmeneti vagy tartós nevelésbe vette, illetve - ha a kötelezett meghalt. A gyámhivatal a bíróság által megállapított összeget, százalékos marasztalás esetén pedig az alapösszeget előlegezi meg és a jegyző útján folyósítja, a központi költségvetés terhére.
f) Az otthonteremtési támogatás
Az otthonteremtési támogatás biztosításának célja az, hogy a családjából korábban kiemelt és átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőtt (18-24 év közötti személy) lakáshoz jutását, tartós lakhatását elősegítse. A gyámhivatal a gyermeket e lehetőségről a nagykorúság elérése előtt 6 hónappal írásban tájékoztatja. A kérelmező az igényt a nagykorúsága elérésétől a 24. életév betöltéséig terjesztheti elő a lakóhelye szerinti illetékes gyámhivatalnál. Az otthonteremtési támogatásra kapott összeg szabályszerű felhasználásáról a legkésőbb a támogatás megállapításától számított 1 éven belül okmányokkal igazoltan el kell számolni.
9.5.2.2. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások
A személyes gondoskodást nyújtó ellátások - mint a megnevezésből is kitűnik közvetlenül a gyermek személyét, mozgásszabadságát érintik, amennyiben a gyermek már - igaz, csak átmenetileg - nem a családjával tölti minden idejét. A helyi önkormányzatok rendeletet alkotnak a személyes gondoskodást nyújtó ellátások formáiról, azok igénybevételének lehetőségeiről és a fizetendő térítési díjról. Ezen
ellátások igénybevétele - ha a törvény másként nem rendelkezik - önkéntes, azaz kérelemre történik és azt a helyi önkormányzat képviselőtestületének-, a jegyzőnek- vagy a gyámhivatalnak a határozata, valamint az intézményvezető intézkedése alapozza meg.
A személyes gondoskodást nyújtó ellátásoknak két fő típusa és további altípusai vannak, a következők szerint: 1.)
gyermekjóléti alapellátások: gyermekjóléti szolgálat, gyermekek napközbeni ellátása, gyermekek átmeneti gondozása,
2.)
gyermekvédelmi szakellátások: otthont nyújtó szakellátások, területi gyermekvédelmi szolgáltatás. A bentlakásos gyermekintézményeknél (az alapellátások körébe tartozó gyermekek
átmeneti otthona és a szakellátások körébe tartozó gyermekotthon esetében) az intézmény köteles elősegíteni, hogy a szülő és az egyéb hozzátartozó kapcsolatot tartson a gyermekkel: látogatás, a gyermek elvitelének joga és visszaadásának kötelezettsége, levelezés, telefonkapcsolat, stb. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és a gyermekvédelmi szakellátások igénybevételéért rendszerint térítési díjat kell fizetni.
9.6. Gyermekjóléti alapellátások
Az alapellátások biztosításának célja az, hogy a személyes gondoskodás e formája segítségével a települési önkormányzatok – lehetőség szerint a jogosult lakóhelyén vagy lakóhelyéhez, tartózkodási helyéhez legközelebb eső ellátást nyújtó személynél vagy intézményben történő elhelyezés révén - hozzájárulnak a gyermek megfelelő fejlődéséhez, a családban történő neveléséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és megszüntetéséhez, valamint a gyermek családból való kiemelése megelőzéséhez. Típusai a következők: a) gyermekjóléti szolgáltatás, b) gyermekjóléti szolgálat, c) gyermekek napközbeni ellátása (bölcsőde, családi napközi, óvoda, iskolai napközi, házi gyermekfelügyelet), d) gyermekek átmeneti gondozása (helyettes szülő, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona).
Ad.a.) Gyermekjóléti szolgáltatás
A gyermekjóléti szolgáltatás feladata igen összetett: a gyermek családban történő nevelésének elősegítését, veszélyeztetettsége megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését és a családból kiemelt gyermek visszahelyezését célozza. A gyermek testi-, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében a szolgáltatás feladata családtervezési-, nevelési tanácsadás, a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, szabadidős programok szervezése és a hivatalos ügyek intézésének segítése. Feladata még a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szolgáltatás feladata a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a veszélyeztetettség okainak feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, valamint a gyermekvédelemben érintett szervek és személyek tevékenységének összehangolása. A kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a szolgáltatás feladata a családgondozás, a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, az egészségügyi- és szociális ellátás, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése, javaslat készítése a gyermek családból történő kiemelésére, annak módozatára. A családból kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében a szolgáltatás feladata a családgondozás és az utógondozás biztosítása. A települési önkormányzat az itt jelzett gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátását
-
választása
szerint
–
önálló
intézményként,
gyermekjóléti
szolgálat
működtetésével, családsegítő szolgálat keretében, vagy meghatározott szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásával biztosítja. (együtt: gyermekjóléti szolgálat) A Gyermekvédelmi törvény - 2005. július 1-től a 40.000 feletti lakosságszámú településeken kötelezővé tette a gyermekjóléti központok működtetését, ahol a gyermekjóléti szolgálat alapfeladatain túl biztosítani kell az utcai-lakótelepi szociális munkát, a kórházi szociális munkát, az ún. a készenléti szolgálatot, valamint a kapcsolattartási ügyeletet is.
Ad.b.) Gyermekjóléti szolgálat
A gyermekjóléti szolgálatot a települési önkormányzat önálló intézményként, családsegítő szolgálat útján, vagy képesített személy foglalkoztatásával biztosíthatja. Hatáskörébe tartozik szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatok végzése, a helyettes szülői hálózat szervezése, stb. E szervek azonban - a fentieken túl - fokozattan figyelemmel kísérik a településen élő gyermekek szociális helyzetét és veszélyeztetettségét, meghallgatják a gyermekek panaszát, szervezik a helyettes szülői hálózatot, segítik a nevelési-oktatási intézmény gyermekvédelmi feladatainak ellátását. A gyermekjóléti szolgáltatások igénybevétele térítésmentes. Gyermekjóléti szolgálatot vagy központot (ami önálló intézmény és végezhet utcai és lakótelepi szociális munkát, készenléti szolgálatot és kapcsolattartási ügyeletet működtethet, közreműködhet a kórházi szociális munkában is, stb.) egyházi és más, nem állami fenntartó is működtethet.
Ad.c.) Gyermekek napközbeni ellátása
Ezen alapellátás típus a családban élő olyan gyermekek nappali felügyeletét, gondozását, nevelését és étkeztetését biztosítja, akikről a szülők napközben - valamely ok (például munkavégzés, vagy betegség) miatt - nem tudnak gondoskodni. Különösen az olyan gyermekek számára kell biztosítani, akiknek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, illetve akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. A napközbeni ellátás megszervezhető napközbeni, vagy hetes időszakra is, különösen bölcsődében,
családi
napköziben,
óvodában,
iskolai
napköziben
vagy
házi
gyermekfelügyelet keretében. 2005. július1-től a 10 ezer lakosságszám feletti településen kötelező bölcsődék működtetése.
Ad.d.) Gyermekek átmeneti gondozása
A gyermekek átmeneti gondozását a szülő kérelmére, vagy beleegyezésével kell biztosítani ideiglenes jelleggel és teljes körű ellátással (étkeztetés, ruházkodás, lakhatás, egészségi ellátás) akkor, ha a szülő önhibáján kívül került válsághelyzetbe, és
akadályoztatás miatt (például kórházi kezelés, más településen történő munkavégzés, csekély jövedelem, stb.) nem tudja ezt gyermekének biztosítani a családban. A fogyatékos gyermek számára a sajátos szükségleteihez igazodó ellátást kell biztosítani. Ha az okok még akkor is fennállnak, akkor értesíteni kell a gyámhivatalt, amely megteszi a szükséges intézkedéseket. Meg kell szüntetni az átmeneti gondozást akkor is, ha azt a szülő kéri. A gondozás megszervezhető a települési önkormányzat jegyzője által kijelölt helyettes szülőnél, a gyermekek átmeneti otthonában és a családok átmeneti otthonában egyaránt. 2005. július1-től a gyermekvédelmi törvény kötelezi a települési önkormányzatokat, hogy a 20 ezernél nagyobb lélekszámú településen gyermekek átmeneti otthonát, a 30 ezernél nagyobb lélekszámú településen családok átmeneti otthonát működtessenek.
9.7.
Gyermekvédelmi szakellátások
A gyermekvédelmi szakellátások egyrészről a családból kikerült gyermekek teljeskörű ellátását biztosítják, másrészről pedig előkészítik a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések egyes típusainak, valamint az örökbefogadásnak a megvalósítását. Ennek megfelelően több csoportba sorolhatók: az otthont nyújtó szakellátásokra,
az
utógondozói
ellátásra,
valamint
a
területi
gyermekvédelmi
szakszolgáltatásra.
a.) Az otthont nyújtó szakellátások keretében kell biztosítani a gyermekvédelmi gondoskodás keretében ideiglenes hatállyal elhelyezett - és átmeneti vagy tartós a nevelésbe vett gyermekek, továbbá az átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőttek utógondozói ellátását. Az otthont nyújtó ellátások keretében különleges ellátást kell biztosítani a tartósan beteg illetve fogyatékos, valamint a kora miatt sajátos szükségletekkel bíró 3 év alatti gyermekek számára. Ezen ellátáson belül speciális ellátást kell biztosítani a súlyos pszichés tüneteket mutató gyermekeknek, az alkohol, drog szerekkel küzdőknek, stb. Ezt évente, a 3 éven aluli gyermekeknél félévente kell vizsgálni. Két fő típusa van: a nevelőszülőnél és a gyermekotthonban történő elhelyezés.
a/1. A nevelőszülő - az erre külön jogszabály alapján létrehozott speciális jogviszony keretében, egyéni gondozási-nevelési terv alapján - a saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermeknek, valamint a fiatal felnőttnek. Emellett - rendszerint - ellátja a gyámi feladatokat és biztosítja a gyermek kapcsolattartási jogának megvalósulását is. Nevelőszülő az a nagykorú, cselekvőképes, büntetlen előéletű személy lehet, aki a gondozásba helyezett gyermeknél legalább tizennyolc, de legfeljebb negyvenöt évvel idősebb, minden szempontból alkalmas a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítására és a külön jogszabályban meghatározott felkészítő tanfolyamon eredménnyel vett részt. A nevelőszülőt nevelési díj illeti meg, melynek összege - gyermekenként - nem lehet kevesebb, mint az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120-150 % -a. A nevelési díj mellett a nevelőszülő külön ellátmányban is részesül, amelynek éves összege nem lehet kevesebb gyermekenként, mint az éves nevelési díj 25%-a. Ezen összegek kizárólag a gyermek megfelelő ellátására fordíthatók. Nem lehet nevelőszülő az, akinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette. Az sem, akinek szülői felügyeleti joga szünetel, kivéve ha a szünetelés oka az, hogy a gyermek a különélő másik szülő felügyelete alatt áll.
a/2. A gyermekotthon biztosítja az ideiglenes hatállyal elhelyezett, valamint az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekek számára a teljeskörű ellátást. Szükség esetén azonban befogadja az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttet és annak gyermekét, a gyermek otthontalanná vált szüleit, valamint a szociális válsághelyzetben lévő várandós anyákat is. A speciális gyermekotthon az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett, különböző zavarokkal küzdő, szenvedélybeteg, pszichés vagy disszociális tüneteket mutató illetve kora miatt különleges ellátást igénylő gyermekek számára nyújt gondoskodást, szocializációt és reszocializációt, habilitációt és rehabilitációt. A lakásotthon olyan gyermekotthon, amely legfeljebb tizenkét gyermek otthont nyújtó ellátását biztosítja önálló lakásban vagy családi házban, családias körülmények között.
b.) A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást gyermekvédő intézet, vagy más, szakszolgáltatást nyújtó intézmény működtetésével biztosítják. Feladata sokrétű. A szakszolgáltatás eseti gondnoki, vagyonkezelő gondnoki, hivatásos gyámi hálózatot
működtet, szaktanácsokat ad, továbbá a gyermekek átmeneti gondozását és ideiglenes hatályú elhelyezését biztosító otthont tart fenn. A szakszolgáltatás feladata rendkívül összetett, többirányú: - Az ideiglenes hatállyal elhelyezett, és a nevelésbe vett gyermek gondozási helyének meghatározása
érdekében
például
elvégzi
a
gyermek
személyiségvizsgálatát,
szakvéleményt és elhelyezési javaslatot készít a gyámhivatal megkeresésére. - Gondoskodik a gyermek egyéni elhelyezési tervének elkészítéséről. - Kijelöli az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermeket is befogadó, önkormányzat által működtetett, illetve fenntartott nevelőszülőt vagy gyermekotthont. - A nevelőszülői hálózat szervezése, fenntartása és működtetése érdekében például elvégzi a nevelőszülői alkalmassági vizsgálatot és kiválasztja a nevelőszülőket. - A gyermek örökbefogadásának szakmai előkészítése és lebonyolítása érdekében például nyilvántartást vezet az örökbe fogadhatónak nyilvánított gyermekekről, valamint az örökbe fogadni szándékozókról, és erről tájékoztatja a központi hatóság által vezetett országos örökbefogadási nyilvántartást. - A nevelésbe vett gyermek gyámja tevékenységének segítése és szakmai ellenőrzése érdekében például elkészíti a gyermek egyéni gondozási-nevelési tervét; jelzi a gyámhivatalnak, ha a gyám jogkörének korlátozása, tisztségéből való felmentése indokolt; családgondozást és utógondozást végez a gyermek családba történő visszailleszkedése érdekében, feltéve, hogy a gyermek gondozási helye nem gyermekotthon.
- Ideiglenes hatállyal elhelyezett és a nevelésbe vett gyermek gyámsága érdekében például eseti gondnoki feladatokat lát el. 9.7.1. Gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések
A gyermekvédelmi rendszer általános jellemzőiről szóló korábbi fejezetben utaltunk arra, hogy a jogalkotó mindenekelőtt a gyermek családban történő ellátására törekszik, és a fő cél a családok megerősítése révén a prevenció: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése. Ezt célozzák mindenekelőtt az előző fejezetben bemutatott család- és gyermektámogatási ellátások: a pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások. Ugyanakkor arra is utaltunk, hogy ha az adott esetben nem vezetnek eredményre a család- és gyermektámogatási ellátások, vagy ilyenekre nem is került sor, hatósági úton
azonnal intézkedni kellett - akár még a szülő akarata ellenére is- a gyermek családból való kiemelése érdekében. Ez esetekben tehát a gyermek már kifejezetten veszélyhelyzetben van, a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődése a családban már nem, illetve csak rendkívüli odafigyelés mellett biztosítható. Ekkor alkalmazza a települési önkormányzat jegyzője, illetve a gyámhivatal a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések valamelyik típusát, a veszélyeztetettség mértékétől függően, az alábbiak szerint: védelembe vétel, családba fogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, átmeneti nevelésbe vétel, tartós nevelésbe vétel, utógondozás elrendelése, utógondozási ellátás elrendelése. A következő fejezetekben ezen hatósági eszközöket tekintjük át.
9.7.1.1. Védelembe vétel
A
gyermekvédelmi
gondoskodás
keretébe
tartozó
hatósági
intézkedések
legenyhébb változata a védelembe vétel, mivel ez esetben a gyermek még a családban marad, viszont a sorsát a jegyző fokozottan figyelemmel kíséri. A védelembe vételnek két módozata van. Az egyik esetben a települési önkormányzat jegyzője részére a törvény kötelezővé, a másik esetben pedig csupán lehetővé teszi a védelembe vételt. A jegyző akkor köteles védelembe venni a gyermeket, ha a szülő vagy más törvényes képviselő az alapellátások igénybevétele mellett sem tudja, vagy nem akarja megszüntetni a gyermek veszélyeztetettségét és alaposan feltehető, hogy segítséggel ily módon a gyermek fejlődése a családban mégis biztosítható. Ezzel szemben védelembe akkor veheti a gyermeket, ha az összeütközésbe került a törvénnyel, tehát szabálysértést, vagy bűncselekményt követett el. A védelembe vétellel egyidejűleg a gyermek részére családgondozót kell kirendelni és szükség esetén egyéb intézkedés is foganatosítható. A védelembe vétel nem érinti a szülő felügyeleti jogát.
9.7.1.2. Családba fogadás
A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseknek viszonylag enyhe formája a családba fogadás is, hiszen ez esetben a gyermek bár kikerül a családból, de ez még a szülő kérelme alapján és az általa megjelölt családba történő elhelyezéssel valósul meg. Ha a szülő egészségi állapota, indokolt távolléte, vagy más családi ok miatt nem tudja háztartásában biztosítani a gyermek ellátását, akkor kérelmére a gyámhivatal
hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermeket a szükséges ideig az általa megnevezett család átmenetileg befogadja, feltéve, hogy ez a gyermek érdekében áll.
9.7.1.3. Ideiglenes hatályú elhelyezés
Az ideiglenes hatályú elhelyezés - az előző két hatósági beavatkozási formától eltérően - már kifejezetten erőteljes, közhatalmi típusú beavatkozás a család életébe, a gyermek érdekében. Akkor kerül rá sor, ha a gyermek - bármely ok miatt - felügyelet nélkül maradt, vagy fejlődését a családi környezete súlyosan veszélyezteti és emiatt azonnal intézkedni kell a biztonságos elhelyezés iránt. Ez esetben ugyanis az ezt észlelő szerv: a jegyző, a gyámhivatal, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség vagy a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka - a gyermekvédelmi szakellátás keretében - egyrészről ideiglenesen, de azonnali hatállyal elhelyezi a gyermeket a külön élő, de azt vállaló másik szülőnél, hozzátartozónál illetve személynél, nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben, másrészről pedig e tényről haladéktalanul értesíti az illetékes gyámhivatalt. A gyermeknek a gondozási helyre viteléről a beutaló szerv gondoskodik.
9.7.1.4. Átmeneti nevelésbe vétel
Az átmeneti nevelésbe vétel - mint a szülő akarata ellenére is lefolytatható kényszerintézkedés - mintegy ráépül a gyermekjóléti alapellátásokra és a védelembe vételre. A gyámhivatal ugyanis akkor veszi átmeneti nevelésbe a gyermeket, ha az alapellátás biztosítása, és a védelembe vétel ellenére sem biztosítható a gyermek családi környezetben való kiegyensúlyozott fejlődése, illetőleg a gyermek fejlődését maga a családi környezete veszélyezteti. Ez esetben a gyámhivatal - az átmeneti nevelésbevétellel egyidejűleg – a gyermeket nevelőszülőnél, vagy ha ez nem lehetséges, akkor gyermekotthonban, illetve fogyatékos vagy pszichiátriai betegek otthonában helyezi el és részére hivatásos gyámot rendel ki. Az átmeneti nevelésbe vétel addig biztosítja a gyermek részére az otthont nyújtó, teljes ellátást addig, amíg a család képessé nem válik a visszafogadásra. Ennek érdekében a gyámhivatal évente felülvizsgálja a feltételek fennállását.
9.7.1.5.Tartós nevelésbe vétel
A gyámhivatal több esetben intézkedhet soron kívül és azonnal végrehajtható határozattal a gyermek tartós nevelésbe vétele iránt. Egyrészről akkor, ha a gyermeknek valamely ok miatt - nincs szülői felügyeletet gyakorló szüleje (pl. a szülők szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, a szülő(k) meghaltak vagy a gyermek ismeretlen szülőktől származik), másrészről pedig akkor, ha a szülő gyermeke örökbefogadásához az örökbefogadó személyének és adatainak ismerete nélkül járult hozzá. Van egy-egy további feltétel. Az elsőben az, hogy a gyermek neveléséről gyám útján ne lehessen gondoskodni, a másodikban pedig az, hogy a gyermek ne lehessen ideiglenes hatállyal elhelyezhető a leendő örökbefogadó szülőnél. A tartós nevelésbe vétellel egyidejűleg a gyámhatóság a gyermeket nevelőszülőnél, vagy gyermekotthonban helyezi el és részére hivatásos gyámot rendel ki. A gyámhatóság a gyermek tartós nevelésbe vételéről soron kívül határoz. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható. Megszűnik a tartós nevelésbe vétel akkor, ha a szülői felügyeleti jogot a bíróság visszaállította, a gyermeket örökbe fogadták, vagy nagykorúvá vált, illetve a gyermek a bíróság gyermek elhelyezési döntését követően más személy gyámsága alá került. Ugyanakkor a gyámhivatal a szülő kérelmére is megszünteti a tartós nevelésbe vételt akkor, ha a gyermek örökbefogadására nem került sor és a szülő személye, környezete alkalmas a gyermek nevelésére.
9.7.1.6. Nevelési felügyelet
Ha az átmeneti vagy tartós nevelésbe vételbe vett gyermek egészségi vagy pszichés állapota következtében saját vagy mások életét, egészségét közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak a teljes körű ellátásnak azonnali, zárt körülmények közötti felügyeletével hárítható el, a speciális gyermekotthon vezetője a gyermeket személyes szabadságában korlátozhatja (pl.:köteles a kijelölt helyiségben tartózkodni, az otthont nem hagyhatja el). Erről haladéktalanul – de legkésőbb 36 órán belül – értesíteni kell a gyermekjogi képviselőt, a megyei gyermekvédelmi szakértői bizottságot valamint a gyámhivatalt. Ha a személyes szabadság korlátozása előreláthatóan 48 órát meghaladóan szükséges, kezdeményezheti a gyámhivatalnál a nevelési felügyelet határozattal történő elrendelését. Időtartama nem haladhatja meg a 2 hónapot. A határozat ellen fellebbezésnek nincs
helye, de a döntést a kézhezvételtől számított 3 napon belül a gyámhivatal felülvizsgálat végett meg kell küldje a bíróságnak.
9.7.1.7. Utógondozás elrendelése
Az átmeneti és a tartós nevelésbe vétel megszüntetése, vagy megszűnése esetében a gyámhivatal legalább egy év időtartamra rendeli el az utógondozást, melynek célja a gyermek, vagy a fiatal felnőtt családi környezetébe való visszailleszkedésének, illetve önálló élete megkezdésének segítése.
9.1.7.8. Utógondozási ellátás elrendelése
A gyámhivatal - a fiatal felnőtt (18-24 év közötti személy) kérelmére és a volt gyámja javaslatára - akkor rendeli el az utógondozási ellátást, ha létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja, nappali tagozaton tanulmányokat folytat, illetve szociális bentlakásos intézménybe felvételét várja és létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja. Elrendelése esetén a fiatal felnőtt továbbra is a nevelőszülő háztartásában, illetve a gyermekotthonban maradhat. Az utógondozói ellátásban részesülő, tanintézményben nappali tagozaton tanulmányokat nem folytató munkaképes fiatal felnőtt köteles az állami foglalkoztatási szervvel együttműködni. Azt is előírták, hogy ha a fiatal felnőtt az ellátást nem veszi igénybe és ennek okáról nem értesíti az ellátást nyújtót, az köteles 15 napon belül megkeresni a gyámhivatalt és kezdeményezni az ellátás megszüntetését. A gyámhivatal megszünteti az ellátást akkor, ha annak feltételei már nem állnak fenn, vagy: a fiatal felnőtt többször súlyosan megsérti a gyermekotthon házirendjét, vagy: a nevelőszülőjével szemben elfogadhatatlan magatartást tanúsít. Automatikusan megszűnik azonban az ellátás akkor, amikor a fiatal felnőtt eléri 24. életévét.
9.2.
A gyermekvédelmi feladatok ellátása és irányítása
Az
alapfogalmakról
szóló
fejezetben
a
gyermekvédelmet
olyan
komplex
tevékenységként definiálták, amelyet a gyermekvédelmi rendszerhez tartozó állami- és nem állami szervek látnak el. Ugyanakkor a gyermekvédelem rendszeréről szóló fejezetben utaltunk arra, hogy egyrészről a gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat, másrészről pedig abban jelentős szerepet töltenek be a települési
önkormányzatok jegyzői, továbbá a gyámhivatalok. A jelen fejezetben a helyi (települési és fővárosi, megyei) önkormányzatok feladatait és azok ellátási módozatait, valamint a nemzeti erőforrás miniszter feladatait tekintjük át.
a.) A települési önkormányzat feladatai:
A települési önkormányzat –a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzatlegfontosabb feladata a gyermekek védelme helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, valamint a településen élő gyermekek ellátásának megszervezése. Ennek érdekében az önkormányzat: - biztosítja (a pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások közül) a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, (a személyes gondoskodást nyújtó ellátások közül pedig a gyermekjóléti alapellátásokat), a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását és a gyermekek átmeneti gondozását, továbbá - szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehető ellátásokhoz való hozzájutást. A települési önkormányzat által fenntartott intézmények ellátási területe a település lakosságára terjed ki, kivéve, ha az önkormányzat társulási-, vagy ellátási szerződésben vállalta más települések gyermekeinek ellátását is. A települési önkormányzatok a gyermekjóléti ellátások nagy részét többcélú kistérségi társulás útján is biztosíthatják. A települési önkormányzat 10.000 fő állandó lakos felett bölcsődét, 20.000-nél több állandó lakos esetén gyermekek átmeneti otthonát is, 30.000 állandó lakos felett családok átmeneti otthonát, míg 40.000 állandó lakos felett gyermekjóléti központot is köteles fenntartani.
b.) A fővárosi és a megyei önkormányzat feladatai:
E szervek a személyes gondoskodást nyújtó szakellátások keretében biztosítják az otthont nyújtó szakellátásokat (nevelőszülő, gyermekotthon) és a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást. Az általuk fenntartott intézmények ellátási területe a fővárosra, illetve a megyére terjed ki. A fővárosra vonatkozó rendelkezések hatályba léptetését viszont egy törvénymódosítás 2009. január 1-re „tolta ki”.
c.) A gyermekvédelmi feladatok ellátásának módozatai:
Az önkormányzatok a fenti feladataikat megfelelő intézmények alapításával és fenntartásával, továbbá társulási- és ellátási szerződés megkötése révén illetve többcélú kistérségi társulásban láthatják el. c/1. Az intézményalapítás és fenntartás esetében az önkormányzatnak illetve a fenntartónak széleskörű irányítási jogosítványai vannak, hiszen - dönt az alapító okiratról, a tevékenységi körről, a gazdálkodásról és a megszüntetésről, - meghatározza az intézmény költségvetését, valamint az intézmény igénybevételének térítés díjait, - ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működése törvényességét, - jóváhagyja a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a szakmai programot, - értékeli a szakmai munka eredményességét és gondoskodik a dolgozók továbbképzéséről. c/2. Az önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján kötött társulási szerződéssel illetve a többcélú kistérségi társulásokról szól külön tv. szerint többcélú kistérségi társulás keretein belül is gondoskodhat a gyermekvédelmi törvényben előírt feladatainak végrehajtásáról. Ennek érdekében két- vagy több önkormányzat - ilyen megállapodás útján - egyesíti erejét és közösen működteti a gyermekvédelem intézményrendszerét. c/3. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások, továbbá az egyes jól körülhatárolható és megfelelően elkülöníthető feladatok ellátását a helyi önkormányzat illetve annak képviselőtestülete, nem állami szervvel kötött ellátási szerződés útján is biztosíthatja. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, azonban annak mindenképen tartalmaznia kell azt az időszakot, amelyre a szerződést kötötték.
A helyi önkormányzat - a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatainak ellátásáról – évente május 31-ig átfogó értékelést készít, amit a képviselőtestület vagy a közgyűlés megtárgyal, de azt meg kell küldeni a gyámhivatalnak is. A fenntartónak kell kezdeményeznie a működési engedéllyel rendelkező gyermekjóléti szolgálatok és lakásotthonok közül a módszertani feladatokat ellátó intézmény kijelölését. A miniszter ezután – pályázat útján és a fenntartó egyetértésével –a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézmények illetve a gyermekotthonok közül regionális módszertani feladatokat ellátó intézményt, míg meghatározott esetekben országos hatáskörrel
módszertani feladatokat ellátó intézményt jelöl ki öt évre. A kijelölt módszertani intézmények feladatait a törvény részletezi. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység végzése működési engedélyhez kötött.
d.) A miniszter feladatai:
Gyermekvédelmi feladatai lényegében két területet ölelnek fel: a gyermekvédelmi feladatok központi ágazati irányítását, valamint a javítóintézetekkel kapcsolatos feladatokat.
d/1. A gyermekvédelmi feladatok ágazati irányítása terén a miniszter többek között: - meghatározza a gyermekvédelmi feladatok szakmai és szakképesítési követelményeit, továbbá a feladatok törvényességi és szakmai ellenőrzési rendjét, - létrehozza és fenntartja az országos szakmai intézeteket, kollégiumokat, - ellátja a gyámhivatalok szakmai irányítását és felügyeletét, - biztosítja a gyermekvédelmet szolgáló tudományos kutatások és nemzetközi kapcsolatos fejlesztési feltételeit,
d/2. A javítóintézetek a bíróság által oda utalt, vagy az előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú bűnelkövetők nevelését biztosítják. A miniszternek kell azonban gondoskodnia a bűnelkövetők nevelési feltételeiről és a büntetés-végrehajtásért felelős miniszterrel együttesen ellátja a felügyeletükkel kapcsolatos feladatokat is.
9.3.
A gyámügyi igazgatás
Az alapfogalmakkal foglalkozó. fejezetben már körvonalaztuk a gyámügyi igazgatás lényegét és utaltunk arra, hogy a gyermekvédelmi feladatok egy jelentős részét a gyámügyi igazgatás szervei látják el. Ugyanakkor jeleztük azt is, hogy a gyámügyi igazgatás és a gyermekvédelem csupán részben azonos tartalmú fogalmak. Hogy mennyiben, arra is rámutattunk. Amíg azonban a gyermekvédelem részben állami, részben önkormányzati feladat, addig a gyámügyi feladatok ellátása és irányítása, továbbá a gyermekvédelmet
biztosító ellátórendszer működésének ellenőrzése, kizárólag állami feladat, amelyeket a gyámügyi igazgatás szervei látnak el!
9.3.1.
A gyámügyi igazgatás szervei
A fentiekben jelzett állami feladatokat, valamint a gyermekvédelmi ellátórendszer működése ellenőrzését az állam a gyámügyi igazgatás szervei útján látja el. E szervek a következők: - a települési önkormányzat jegyzője, - a városi gyámhivatal és a megyei kormányhivatal szociális- és gyámhivatala,
Gyámügyi igazgatási ügyekben első fokon a települési önkormányzat jegyzője, vagy a kijelölt városi gyámhivatal jár el, az adott ügytípustól függően, másodfokon azonban megyei kormányhivatal szervezeti egységeként működő szociális és gyámhivatal jár el. A kijelölt városi gyámhivatal - a Gyvt-ben meghatározott, később ismertetendő kivételekkel - látja el a jogszabály által az elsőfokú gyámhatóság hatáskörébe utalt ügyeket, saját településén kívül a kormányrendeletben meghatározott illetékességi területén lévő településekre kiterjedően is.
9.3.2.
Gyámügyi feladatok és hatáskörök
A fentiekből megállapítható, hogy a gyámügyi feladatokat és hatásköröket a települési önkormányzat jegyzője és a (városi-megyei) gyámhivatal látják el, illetve gyakorolják. A gyámügyi feladatok az alábbiak szerint összegezhetők: - kiskorúak esetében: házasságkötés engedélyezése, családi jogállás rendezése, szülői felügyelettel és kapcsolattartással kapcsolatos ügyek, örökbefogadással kapcsolatos ügyek, gyámsági és gondnoksági ügyek, gyermekvédelmi gondoskodási ügyek, és részben a pénzbeli ellátással kapcsolatos ügyek, - a méhmagzat és a felnőtt esetében: gondnoksági ügyek. Az itt bemutatott feladatok és az azok gyakorlását biztosító hatáskörök az alábbiak szerint kerülnek megosztásra: a.)
a települési önkormányzat jegyzőjének feladat és hatásköre,
b.)
a gyámhivatalok feladat- és hatásköre általában,
c.)
a kijelölt városi gyámhivatal feladat- és hatásköre,
d.)
a megyei szociális- és gyámhivatal feladat- és hatásköre.
Ad.a.) A települési önkormányzat jegyzőjének feladat- és hatásköre
A hivatkozott kormányrendelet taxatív jelleggel határozza meg a jegyző feladat- és hatáskörét, amelyből a következőket emeljük ki: - felveszi a szülő nyilatkozatát, melyben hozzájárul gyermeke titkos örökbefogadásához, továbbá kérelemre, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel, - ügygondnokot, eseti gondnokot rendel ki a külön jogszabályban meghatározott esetekben, - dönt a gyermek védelembe vételéről, - azonnali intézkedést igénylő esetben a gyermeket ideiglenes hatállyal - nevelőszülőnél, különélő másik szülőnél, gyermekotthonban, vagy fogyatékosok és pszichiátriai betegek otthonában - elhelyezi és erről értesíti az illetékes gyámhivatalt, - közreműködik a gondozási díj-, valamint a megelőlegezett gyermektartásdíj - felveszi a szülő nyilatkozatát, melyben hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához.
Ad.b.) A gyámhivatal feladat- és hatásköre általában
A gyámhivatal az illetékességi területén - ellenőrzi a gyámügyi igazgatási feladatok ellátását, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások megvalósulását, - véleményezi az ellátórendszer átalakítására vonatkozó javaslatokat, - közreműködik a képzési és továbbképzési feladatok ellátásában, - első- és másodfokú hatósági jogkört gyakorol, - ellátja a törvényben-, vagy kormányrendeletben hatáskörébe utalt egyéb közigazgatási feladatokat.
Ad.c.) A városi gyámhivatal feladat- és hatásköre
A városi gyámhivatal feladat- és hatásköre többirányú, rendkívüli összetett, mert kapcsolódik a család- és gyermektámogatási ellátások kapcsán tárgyalt pénzbeli
támogatáshoz, a gyermekvédelmi gondoskodások keretébe tartozó hatósági intézkedésekhez, a gyermek családi jogállása rendezéséhez, örökbefogadásához, a szülői felügyeleti joghoz, a gyámsági-, gondnoksági ügyekhez és a vagyonkezeléshez is. c/1. A pénzbeli támogatásokkal kapcsolatban dönt az otthonteremtési támogatás megállapításáról és a gyermektartásdíj megelőlegezéséről. c/2. A család- és gyermektámogatási ellátásokkal kapcsolatban mindenekelőtt a döntési jogosítványait indokolt kiemelni (a teljesség igénye nélkül). Ennek értelmében dönt: - azonnali intézkedést igénylő esetben a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezéséről, illetve a más szerv (például jegyző, bíróság, rendőrség) által alkalmazott ilyen intézkedés megváltoztatásáról, megszüntetéséről, - a gyermek átmeneti és tartós nevelésbe vételéről és ezzel egyidejűleg részére gyámot rendel ki, továbbá dönt ezek megszüntetéséről, - dönt az utógondozás és utógondozói ellátás elrendeléséről. c/3. A gyermek családi jogállása rendezése érdekében megállapítja a gyermek családi- és utónevét, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel, valamint cselekvőképtelen jogosult esetén hozzájárul a családi jogállás megállapítására irányuló per megindításához és egyidejűleg eseti gondnokot rendel ki. c/4. Az örökbefogadással kapcsolatban a városi gyámhivatal kulcspozícióban van. Feladat- és hatásköre ugyanis átfogja a teljes folyamatot, mert ez a szerv jogosult dönteni: - a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánításáról, - az örökbe fogadni szándékozók alkalmasságáról (és kérelemre róluk nyilvántartást vezet), - a szülő titkos örökbefogadáshoz hozzájáruló nyilatkozatáról, - az örökbefogadás engedélyezéséről, valamint a felek közös kérelmére, annak felbontásáról. c/5. A szülői felügyeleti joggal kapcsolatban a városi gyámhivatal döntési-, hozzájárulási és engedélyezési feladatokat lát el illetve ilyen hatásköröket gyakorol. Dönt: a gyermek és a szülő kapcsolattartásáról, a gyermek házasságkötésének engedélyezéséről, valamint a szülői felügyeleti jogkörbe tartozó olyan kérdésről, amelyben a szülők nem jutottak egyetértésre. Hozzájárul: a gyermek családba fogadásához. Jóváhagyja: a gyermek végleges külföldre távozására vonatkozó nyilatkozatát. Engedélyezi: a gyermek részére a szülői ház, vagy a szülők által kijelölt tartózkodási hely elhagyását. c/6. A gyámsággal- és a gondnoksággal kapcsolatban - a gyermek részére gyámot (hivatásos gyámot) rendel ki, - gondnokot, ideiglenes gondnokot és hivatásos gondnokot rendel ki, - irányítja és felügyeli a gyám (hivatásos gyám) tevékenységét,
- felfüggeszti, elmozdítja vagy felmenti a gyámot és a gondnokot, - a külön jogszabályban meghatározott esetekben ügygondnokot, zárgondnokot, eseti gondnokot, a méhmagzat részére és az ügyei vitelében akadályozott személy képviseletére pedig gondnokot rendel ki és ment fel. c/7. A gyermekek és a gondokoltak vagyonkezelésével kapcsolatban a városi gyámhivatal: - dönt a készpénzvagyon elhelyezéséről, felhasználásáról, befektetéséről, valamint a gyám és a gondnok vagyonkezeléshez kapcsolódó jognyilatkozata jóváhagyásáról, - rendszeres felügyelete alá vonja a szülőnek a gyermek vagyona feletti kezelési jogát, ha nem teljesítik erre vonatkozó kötelezettségeiket, - elbírálja a gyám és a gondnok rendszeres-, eseti és végszámadását, - közreműködik a hagyatéki eljárásban. c/8. Egyéb feladatai példálózva: - Pert indíthat, illetve kezdeményezhet pl. a gyermek elhelyezése, illetve kiadása, a gyermek örökbefogadásának felbontása, a szülői felügyelet megszüntetése vagy visszaállítása érdekében. - Feljelentést tehet a gyermek veszélyeztetése vagy tartás elmulasztása, a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. - További döntési jogosítványai vannak még a gyámsági és gondnoksági ügyekben, illetve a vagyonkezeléssel kapcsolatban.
Ad.d./ A megyei kormányhivatal szociális- és gyámhivatalának feladat- és hatásköre - ellátja az illetékességi területéhez tartozó jegyzők és kijelölt városi gyámhivatalok szakmai irányítását és felügyeletét, - első fokon dönt a gyermekek átmeneti gondozása és a gyermekvédelmi szakellátások működésének engedélyezéséről, - másodfokú hatósági jogkört gyakorol azon ügyekben, amelyekben a jegyző, illetve a kijelölt városi gyámhivatal járt el, - ellenőrzi az állami és a nem állami gyermekjóléti- és gyermekvédelmi intézmények működését, - kijelöli a megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság tagjait, - elősegíti és koordinálja a bűnelkövetés, illetve a bűnismétlés megelőzését célzó programok indítását E területen jelentősen bővültek a megyei gyámhatóságok feladatai, melyet a módosított eljárási rendelkezés ( azaz a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és
gyámügyi eljárásról szóló –többször módosított – 149/l997 (IX.10.) Korm. sz. rendelet tartalmaz. A továbbiakban: Gyer.)
9.3.4. A gyermekvédelmi és gyámügyi eljárás
A gyermekvédelmi és gyámügyi eljárás államigazgatási eljárás, ennélfogva a Gyvt is kimondja, hogy az ilyen ügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004 évi CXL- tv – a továbbiakban Ket- szabályait is alkalmazni kell, a törvényben, valamint a külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel.
9.4.1.
Közös szabályok
A törvény a gyermekvédelmi- és gyámügyi igazgatás főbb eljárási szabályainak rögzítésekor mindössze az illetékesség, az eljárás megindítása, a képviselet és a tényállás tisztázása vonatkozásában állapított meg speciális, tehát a Ket-től eltérő szabályokat, az alábbiak szerint: a.) A Gyvt az illetékesség vonatkozásában általános és különös illetékességi okok egész sorát állapította meg. Az általános illetékesség részletes szabályait ma a 33l/2006.(XII.23.) Korm. sz. rendelet részletezi. A fő szabály szerint az általános illetékességet a gyermek szülőjének, gyámjának illetve a gondnokság alatt álló személynek a lakóhelye alapozza meg. Ha azonban a szülők bejelentett lakóhelye nem azonos, akkor a gyermek bejelentett lakóhelye az irányadó, ilyen hiányában pedig az anya lakóhelye. Ha az anyának lakóhelye nincs, akkor a tartózkodási helye, ilyen hiányában az utolsó ismert hazai lakóhelye az irányadó. Ilyen hiányában pedig a főváros V. kerületi gyámhivatala a kizárólagosan illetékes eljárni. A különös illetékességi okok az ügyek lebonyolításának célszerűségéhez igazodnak. Így például: - rendkívüli gyermekvédelmi támogatást bármely képviselőtestület megállapíthat a gyermek részére, ha ennek hiányában az élete, testi épsége veszélyben lenne, - ideiglenes hatályú elhelyezés iránt bármely önkormányzat jegyzője, vagy bármely gyámhivatal intézkedhet, - a titkos örökbefogadáshoz való hozzájáruló nyilatkozat felvételére szintén bármely jegyző, vagy bármely gyámhivatal jogosult. Igaz ez a rendezetlen családi jogállású gyermek
esetében az apai elismerő nyilatkozat felvételére is. - méhmagzat részére az a gyámhivatal rendel gondnokot, amelynek területén az anya lakóhelye van, - a fiatal felnőttek utógondozói ellátása ügyében az a gyámhivatal illetékes, amelyik az önjogúvá válással összefüggésben döntött, - eseti gondnokot az a jegyző, illetve gyámhivatal rendel ki, amelynek területén a működésére szükség van, - szülői ház elhagyásával a gyámhivatal illetékességét a gyermek lakóhelye alapozza meg, stb. b.) Az eljárás megindítását illetően arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a jegyző, vagy a gyámhivatal - ha jogszabály másképp nem rendelkezik - hivatalból is megindíthatja az eljárást. c.) A Ket.. szabályaitól eltérően gyermekvédelmi és gyámügyekben a képviseleti jogosultságot - közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal - igazolni kell! d.) A tényállás tisztázása körében a törvény szigorú kötelezettségeket állít a hatóság elé, éppen az eljárás speciális jellege és célja miatt. Így például: - kötelező meghallgatni a gyámügyi eljárásban a szülőt, más törvényes képviselőt, a gondozót, a korlátozottan cselekvőképes személyt és az ítélőképessége birtokában lévő cselekvőképtelen gyermeket, illetve azt, akivel szemben kötelezettséget állapítanak meg, - az eljárásban kötelező vizsgálni a kérelmező állampolgárságát, jogállását és személyes jogát, - a kérelmező nyilatkozat tételére kötelezhető a jövedelmi-vagyoni viszonyokat, az egészségi állapotot és a munkavégzést illetően, - ha az eljáró szerv helyszíni szemlét tart a kérelmező vagyoni-, szociális- és lakhatási körülményeinek feltárása érdekében, akkor környezettanulmány készítése kötelező. Utalni kell arra is, hogy a Gyer. további általános (közös) eljárási szabályokat is megállapít (például: környezettanulmány, meghallgatás, tárgyalás, iratbetekintés, az eljárás felfüggesztése, jogerő, újrafelvételi eljárás, végrehajtás, eljárási költségek, elektronikus ügyintézés, stb.) ezek ismertetése azonban meghaladja a jelen jegyzet kereteit.
9.4.2. A gyámügyi hatósági eljárás egyes típusai A Gyvt. felhatalmazása alapján a Gyer. kimondja, hogy gyámhatósági eljárásban az a Gyvt. és a kormányrendelet szabályai szerint kell eljárni, de esetenként alkalmazni kell a Ket. egyes rendelkezéseit is. A kormányrendelet részletezi a Gyvt. előző fejezetben ismertetett eljárási szabályait, meghatározza a Gyvt.-ben rögzített család- és gyermektámogatási ellátások-, valamint a gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések igénybevételének eljárási szabályait, az egyes gyámügyi hatósági ügyek intézésének eljárás szabályait.
9.4.2.1.
A kiskorúak házasságkötésének engedélyezése
A Csjt. szerint házasságot csak nagykorú személy köthet, kiskorú pedig csak akkor, ha a 16. életévét betöltötte és megfelelően indokolt kérelmére a gyámhivatal engedélyt adott a házasság megkötésére. A gyámhivatal a házasságkötésre az engedélyt csak akkor adja meg, ha megítélése szerint a kiskorú: - érdekeit szolgálja a házasságkötés, - az engedély megadása iránti kérelmet szabad akaratból, befolyásolástól mentesen nyújtotta be. - rendelkezik a házasságkötéshez szükséges testi, értelmi és erkölcsi fejlettséggel, - részt vett a családvédelmi szolgálat tanácsadásán, - megélhetése és lakhatása a házasságkötés után biztosítva lesz, - a meglévő, illetőleg a születendő gyermekének gondozásához, ellátásához és neveléséhez szükséges feltételek biztosítva vannak. Önmagában az a tény, hogy a kiskorú várandós, nem ad okot az engedélyezésre.
A házasságkötéshez szükséges engedély megadása iránti kérelemhez a kiskorú köteles csatolni azokat az iratokat, amelyek bizonyítják azt, hogy a házasságkötés után az ő, valamint a gyermeke megélhetése és lakhatása biztosítva lesz. (Ilyen irat például a jövedelemigazolás, a szülőnek a nyilatkozata, takarékbetétkönyv, vagy értékpapír, lakásbérleti szerződés, lakás tulajdonjogát bizonyító tulajdoni lap másolat, stb.) A kérelemhez ugyancsak csatolni kell egy olyan orvosi igazolást, amelyből megállapítható,
hogy a házasságkötéshez szükséges testi és értelmi fejlettséggel rendelkezik és a házasságkötésnek egészségügyi szempontból sincs akadálya.
A gyámhivatal az engedélyezés előtt köteles meghallgatni a kiskorút, annak leendő házastársát, valamint a kiskorú szüleit, illetve törvényes képviselőit. Ezen túlmenően a gyámhatóság helyszíni szemle keretében környezettanulmányt is köteles készíteni arról, hogy a kiskorú hogyan, milyen körülmények között él, illetve hogyan, milyen körülmények között fog élni. A gyámhatóság a házasságkötéshez szükséges engedélyt határozat formájában adja meg, amely 6 hónapig érvényes. Az elutasító határozat ellen fellebbezésnek van helye, amelyet a megyei (fővárosi) kormányhivatal szociális - és gyámhivatala bírál el. A jogerős határozat bíróság előtt megtámadható. Amennyiben a gyámhatóság kiadta az előzetes hozzájárulását és a fiatalkorú házasságot kötött, úgy az anyakönyvvezető köteles értesíteni a gyámhatóságot a házasságkötés megtörténtéről.
9.4.2.2.
A kiskorú családi jogállásának rendezése
Nem csupán fontos egyéni -, hanem társadalmi érdek is fűződik ahhoz, hogy minden gyermeknek legyen egyértelműen azonosítható konkrét szülője, tehát anyja és apja, azaz legyen lehetőség arra, hogy a gyermek születési anyakönyvébe konkrét anya és apa adatai kerüljenek bejegyzésre. A családi jogállás rendezése lényegében azt jelenti, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén - mint látni fogjuk - a gyámhivatal megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermek szülei egyértelműen megállapíthatók legyenek, s ezzel a születési anyakönyvbe az apa és az anya adatai bejegyezhetővé váljanak. A családi jogállás rendezése kapcsán abból a Csjt-ben rögzített apasági vélelem alapesetéből indokolt kiindulni, mely szerint a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási időben vagy annak egy részében házassági kötelékben élt. Amennyiben az anya nem állt házassági kötelékben a gyermek megszületéséig eltelt idő, vagy annak egy része alatt, úgy a gyermek apjának a következő személyeket kell tekinteni: - azt a férfit, aki teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak ismerte el a gyermeket, vagy ilyen hiányában - azt a férfit, akit a bíróság a családi jogállás rendezésére irányuló perben jogerős ítélettel a
gyermek apjának nyilvánított, s végül ilyen hiányában - azt a férfit, aki a Csjt-ben meghatározott feltételek esetében a gyermek születése után az anyával házasságot kötött.
Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtételére - az előzőekből következően csak akkor van lehetőség, ha más férfit, az apaság vélelme miatt, nem kell apának tekinteni, továbbá a gyermek legalább 16 évvel fiatalabb, mint a nyilatkozó férfi. Az apai elismerő nyilatkozat megtételére a fogamzási idő kezdetétől, és csak személyesen van lehetőség, korlátozottan cselekvőképes személy pedig csak a törvényes képviselő hozzájárulásával tehet ilyen nyilatkozatot. További feltétele a nyilatkozat érvényességének az is, hogy ahhoz az anya, a gyermek törvényes képviselője - sőt, amennyiben a gyermek a 14. életévét már betöltötte - úgy a gyermek is hozzájáruljon. A nyilatkozatot az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a jegyzőnél, a gyámhivatalnál, vagy a magyar külképviseleti szervnél lehet jegyzőkönyvbe mondani, vagy a közjegyző által okiratba foglaltatni. Az apai elismerésről készült jegyzőkönyvben rögzíteni kell mindazokat az adatokat, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy a férfi a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal magáénak ismerte el. Lehetőség szerint az anyát, a törvényes képviselőt és a nyilatkozatot tevő férfit együttesen kell meghallgatni és nyilatkoztatni. Ha az apa az elismerő nyilatkozatát a gyermek születése előtt teszi meg, úgy köteles szakorvosi bizonyítvánnyal igazolni a fogamzás és a születés feltételezett időpontját.
A családi jogállás rendezésére irányuló perben az apaság bírósági megállapítására akkor kerülhet sor, ha sem az anya házassági köteléke, vagy utólagos házassága, sem pedig teljes hatályú apai elismerés útján nem állapítható meg az, hogy ki a gyermeknek az apja. Az ilyen perben - garanciális okok miatt - a szülő nem jogosult gyermekének képviseletére, hanem ilyen esetben a gyámhivatal eseti gondnokot rendel ki, aki megindítja a pert és képviseli abban a kiskorút. A perben a bíróság a gyermek apjának azt a férfit nyilvánítja, illetőleg az alperest akkor nyilvánítja a gyermek apjának, ha az illető az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett és az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származott.
A gyermek családi jogállás rendezésének harmadik módja az anya utólagos házasságkötése. Ha az anya a gyermek születése után köt házasságot, akkor férjét a gyermek
apjának kell tekinteni, feltéve, hogy sem az anya korábbi házassága, sem teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, vagy jogerős bírói ítélet alapján nem kell más férfit a gyermek apjának tekinteni, és per sincs folyamatban más férfi ellen az apaság megállapítása iránt. További feltétel az is, hogy a férj legalább 16 évvel idősebb legyen, mint a gyermek. A családi jogállás mielőbbi rendezése fontos érdek, így a Gyer. új szabálya azt is előírja, hogy ha az anyakönyvvezető rendezetlen családi jogállású gyermek születéséről küld értesítést a jegyzőnek, tájékoztatni kell az anyát arról, hogy apai elismerő nyilatkozatot hogyan és hol lehet tenni. Amennyiben erre 30 napon belül nem kerül sor, a gyámhivatal az eljárást hivatalból megindítja.
A családi jogállás rendezésével kapcsolatosan eddig csupán az apa kérdéskörével foglalkoztunk. Ugyanakkor azonban - igaz, hogy ritkán - de előfordul, hogy az anyaság bírósági megállapítására kerül sor: például akkor, ha talált gyermekről van szó, vagy nagy valószínűséggel gyermekcseréről. Az anyaság bírói megállapítását kérheti maga a gyermek, ha pedig meghalt, akkor a leszármazottja. Ugyancsak kérheti az is, aki azt állítja, hogy ő a gyermeknek az anyja. Az anyaság bírói megállapítására egyébként ugyanazok a szabályok vonatkoznak, amelyeket az apaság bírói megállapítása kapcsán már ismertettünk.
Ugyancsak ritkán, de a gyakorlatban mégis előfordul, hogy a gyermek családi jogállásának rendezése nem történhet meg egyik, eddig ismertetett módon sem, azaz nincs lehetőség arra, hogy a gyermek születési anyakönyvébe az apa vagy az anya adatait az anyakönyvvezető be tudja jegyezni. Ilyen esetben, kisegítő megoldásként biztosítja a jogszabály a képzelt apa (szülő) adatai megállapításának lehetőségét. A gyámhivatal a születési anyakönyvbe apa (anya) adatai nélkül bejegyzett gyermek részére képzelt személy adatait akkor állapítja meg, ha: - a gyermek mindkét szüleje ismeretlen, (ez esetben a születés után nyomban sor kerül a képzelt személy adatainak megállapítására), - a gyermeket örökbe fogadták és az örökbefogadó szülőket nem vér szerinti szülőként jegyzik be, - egyedülálló személy által történt örökbefogadásról van szó, akkor a másik szülőre vonatkozóan, - a gyermek apjának kiléte nem állapítható meg, - ha ezt a harmadik életévét be nem töltött gyermek anyja bármikor kéri, - a gyermek harmadik életévének betöltése után hivatalból, és kérelemre is, ha az apaság
megállapítása iránt nincs folyamatban per.
Ha a gyermek mindkét szülője ismeretlen, vagy pedig apjának kiléte nem állapítható meg, úgy a gyámhivatal mindazokat az adatokat megállapítja, amelyekre szükség van a születési anyakönyv kiállításához. Ezek az adatok a következők: a képzelt személy családi és utóneve, születési helye, születési ideje, lakóhelye, valamint a gyermek családi neve. Ezeket az anya meghallgatása során, lehetőleg vele egyetértésben kell megállapítani. A képzelt apa családi nevéül - ha az anya ismert, úgy - az anya legközelebbi ismert anyai ági férfi felmenőjének családi nevét kell megállapítani. Az anya kérelmére azonban a gyámhivatal jogosult az apa családi nevéül az anya családi nevét, vagy az anya által megjelölt más családi nevet is feltüntetni, feltéve, hogy ez nem sérti más személy jogos érdekeit. A képzelt apa egyéb adatait lehetőleg az anyával egyetértésben, a gyámhivatal szabad belátása szerint állapítja meg. Amíg a képzelt apa adatainak anyakönyvi bejegyzésére nem kerül sor, addig a gyermek az anya családi nevét viseli.
9.4.2.3.
Örökbefogadhatóság megállapítása, örökbefogadás engedélyezése, az
örökbefogadás felbontása.
Az örökbefogadásra a szülő hozzájárulásának hiányában csak akkor kerülhetett sor, ha a bíróság megszüntette a szülői felügyeleti jogot. Ez a rendelkezés alapvetően - mint a gyakorlat bizonyította - az arra érdemtelen szülő-, és nem a kiskorú érdekeit szolgálta. Ezt az ellentmondást és a szabályozás merevségét igyekezett feloldani az 1990. évi módosítás azzal, hogy új jogintézményként bevezette az örökbe fogadhatónak nyilvánítás jogintézményét. Ennek eljárását és feltételeit egy 2003 évben kiadott kormányrendelet – ami a Gyer-be is beépült - részletezi és szigorúan szabályozza. Ennek alapján a gyámhivatal a következő konjunktív - feltételek fennállása esetén jogosult a kiskorút örökbe fogadhatónak nyilvánítani: - a kiskorú átmeneti nevelés alatt áll, - a szülő a gyermekével önhibájából egy éve nem tart rendszeres kapcsolatot, és - életvitelén, életkörülményein nem változtat, emiatt nem szüntethető meg az átmeneti nevelés. A gyámhivatal akkor is örökbe fogadhatóvá nyilváníthatja az átmeneti nevelésbe vett gyermeket, ha a szülő fél éve nem tart kapcsolatot a gyermekkel és a felkutatására tett
intézkedések eredménytelenek voltak. Az örökbe fogadhatónak nyilvánítás iránti eljárást a gyermekvédelmi szakszolgálat, a gyermekotthon, a nevelőszülői hálózatot működtető javaslatára, az átmeneti nevelésbe vett gyermek gyámjának kérelmére, a gyermekjogi képviselő kezdeményezésére, de hivatalból is meg lehet indítani.
Az örökbe fogadhatónak nyilvánításról a gyámhivatal határozatot hoz, amelynek kötelező tartalmát a Gyer részletezi. Ellene fellebbezésnek van helye. Ezzel egyidejűleg a gyámhivatal a gyermek érdekében a szülő kapcsolattartási jogát korlátozhatja vagy szüneteltetheti. A meghozott másodfokú határozattal szemben pedig az érdekeltek 30 napon belül bírósághoz fordulhatnak. Amennyiben a gyámhivatal megállapítja a kiskorú örökbefogadhatóságát, úgy lehetőség nyílik arra, hogy a kiskorút - külön feltételek mellett – örökbe fogadják. Az örökbefogadási eljárás - mint később látni fogjuk - ez esetben titkos. Az örökbefogadás olyan jogintézmény, amely lehetővé teszi, hogy a kiskorú gyámhivatal határozatával (engedéllyel) - megszakítsa vér szerinti szüleivel a tényleges és jogi kapcsolatait, majd ezzel egyidejűleg átkerüljön egy másik olyan kötelékbe, amely alapján őt úgy kell tekintetni, mintha az örökbefogadó személynek a vér szerinti gyermeke lenne. Másként kifejezve: az örökbefogadás egy meglévő családjogi kapcsolat megszakítása és ezzel egyidejűleg egy másik családjogi kapcsolat létrehozása, gyámhivatali engedéllyel. Az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó és annak rokonai, valamint az örökbefogadott között családjogi kapcsolat jöjjön létre annak érdekében, hogy biztosítsa annak a kiskorúnak a családi gondozását, ápolását és nevelését, akinek szülei nem élnek, vagy akit az élő szülők megfelelően nevelni nem képesek, vagy nem akarnak. Hatályos jogunk az örökbefogadásnak két típusát különbözteti meg: a nyílt és a titkos örökbefogadást. A különbség alapvetően az, hogy titkos örökbefogadás esetében a gyermek vér szerinti szüleje nem ismeri, nem ismerheti meg az örökbefogadó szülő adatait. Az örökbefogadás feltételei az alábbiak szerint összegezhetők: - az örökbefogadó csak cselekvőképes, nagykorú személy lehet, - az örökbefogadó nem állhat a közügyektől eltiltó, vagy a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírói ítélet hatálya alatt, - örökbe fogadni csak kiskorú személyt lehet, - örökbefogadásra csak az örökbefogadó kifejezett kérelmére kerülhet sor, - az örökbefogadás iránti kérelemhez csatolni kell a házasságban élő örökbefogadó személy
házastársának hozzájárulását, az örökbefogadó szülő jövedelmi és vagyoni viszonyairól szóló igazolást, valamint az örökbefogadni szándékozó személy három hónapnál nem régebbi születési és házassági anyakönyvi kivonatát, továbbá nyílt örökbefogadás esetén a gyermek szüleinek hozzájárulását.
Az örökbefogadás előtti eljárás megindítása iránti kérelmet a lakóhely szerint illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnál kell előterjeszteni, amely - az örökbefogadás előtti eljárás keretében - azt vizsgálja meg, hogy a kérelmező személyisége és körülményei alapján alkalmas-e az örökbefogadásra. Ha igen, akkor erről javaslatot készít és azt megküldi a gyámhivatalhoz. Ezzel egyidejűleg a szakszolgálat nyilvántartásba veszi az örökbe fogadni szándékozó személyt. A módosított Gyer. – mind a gyermek, mind pedig az örökbe fogadni szándékozó(k) érdekében – fontos garanciális szabályokat ír elő az előkészítő eljárásra. Ezekből a legfontosabbak: - az örökbe fogadni szándékozó személynek nyilatkoznia kell arról, hogy szándéka fennáll, milyen elképzelései vannak, - tudomásul veszi, hogy az alkalmasság feltétele az örökbefogadás előtti tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon való eredmények részvétele, - alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie, környezettanulmányt készítenek nála, stb. Csakis ezután jogosult az örökbe fogadni szándékozó előterjeszteni kérelmét a gyámhivatalnál az örökbefogadás iránt.
Az örökbefogadást a gyámhivatal akkor engedélyezi, ha - nyílt örökbefogadás esetében - mind az örökbefogadó, mind a gyermek törvényes képviselői ezt egyetértően kérik és ehhez a házasságban élő örökbefogadó házastársa hozzájárulását adta, továbbá ha az örökbefogadás a kiskorú érdekében áll és nem sért közérdeket. Az örökbefogadás nem járhat együtt haszonszerzéssel a felek, vagy az eljárásban közreműködő személyek, illetve szervezetek részére, továbbá a gyermek külföldre történő örökbefogadására csak kivételesen, további igen szigorú feltételek mellett kerülhet sor. A Csjt. nevesít olyan körülményeket, amelyek fennállása esetén nincs szükség a vér szerinti szülő hozzájárulására. Ezek a következők: - a szülő, szülői felügyeletet megszűntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll, - a szülő átmeneti nevelés alatt álló gyermekét a gyámhatóság örökbefogadhatónak nyilvánította,
- a szülő vagy a házastárs cselekvőképtelen, vagy ismeretlen helyen tartózkodik.
Nincs szükség az örökbefogadó házastársának a hozzájárulásra akkor, ha a házastársak között az életközösség megszűnt.
Az örökbefogadási eljárás akkor titkos, ha: - a szülő úgy adott az örökbefogadáshoz hozzájárulást, hogy nem ismerte az örökbefogadó személy adatait, - a 6. életévét betöltött, vagy egészségileg károsodott gyermek esetében a gyámhivatal jóváhagyta a szülőnek a gyermek titkos örökbefogadásához hozzájáruló nyilatkozatát, - az átmeneti nevelés alatt álló gyermeket a gyámhatóság örökbe fogadhatónak nyilvánította. A titkos örökbefogadás sajátossága az is, hogy az örökbefogadás tényéről a vér szerinti szülők értesítést nem kapnak és a meghozott határozatot sem fellebbezéssel, sem más módon nem jogosultak megtámadni. Mint említettük, az örökbefogadási eljárás kérelemre indul és a kérelemhez bizonyos igazolásokat, iratokat is csatolni kell. A kérelem elbírálása során a gyámhivatal szigorú szabályok szerint folytatja le a bizonyítási eljárást. Ennek során környezettanulmányt készít, szakvéleményt szerez be az örökbe fogadni szándékozóra és a kiskorúra nézve. Ugyancsak lényeges eljárási szabály az, hogy az örökbefogadási eljárás során meg kell hallgatni az örökbe fogadni szándékozó személyt, a korlátozottan cselekvőképes kiskorút, a kiskorú szüleit, a kiskorú törvényes képviselőjét, továbbá, ha az örökbe fogadni szándékozó ügyfélnek van házastársa, akkor őt is.
Az örökbefogadott gyermek jogi helyzete - jogállását tekintve - teljesen megegyezik az örökbefogadó szülő vér szerinti gyermekének jogállásával, azaz például ugyanúgy örököl, mintha az örökbefogadó személynek vérszerinti gyermeke lenne. Az örökbefogadott gyermek főszabály szerűen az örökbefogadott személy családi nevét viseli, kivételesen azonban a gyámhivatal hozzájárulhat ahhoz is, hogy az örökbefogadott megtarthassa korábbi családi nevét. Az örökbefogadás eredményeként a kiskorú korábbi családi és vérségi kapcsolatai bár megszakadnak, ez azonban az öröklés vonatkozásában nem jelent kizárást. Ennek következtében az örökbefogadott kiskorú a korábbi családi kapcsolata vonatkozásában is jogosult a törvényes öröklésre.
Az örökbefogadás engedélyezése, valamint az örökbefogadásra irányuló kérelem elutasítása határozattal történik, amely ellen fellebbezésnek van helye. A jogerős határozat bíróság előtt megtámadható. Az örökbefogadás megszűnésére kerülhet sor: a felek kölcsönös kérelme alapján a gyámhivatal határozatával. A gyámhivatal a felek kölcsönös kérelmére - határozatban - akkor engedélyezi az örökbefogadás felbontását, ha az nem sérti a közérdeket és a felbontás a kiskorú érdekében áll. Ez utóbbi feltétel azonban csak akkor jöhet szóba, ha az örökbefogadott még kiskorú. Kiskorú esetében az örökbefogadó szülő nem járhat el törvényes képviselőként, hiszen a két fél között érdekellentét van. Ilyen esetben a gyámhivatal a kiskorú részére eseti gondnokot rendel ki. Az eljárás során a gyámhivatal jegyzőkönyvet vesz fel, amely a tartalmazza: - az örökbefogadott és az örökbefogadó személy adatait, - az örökbefogadott leszármazottainak születési helyét, idejét és lakóhelyét, - a felek nyilatkozatát arról, hogy közösen kérik az örökbefogadás felbontását, továbbá arról, hogy az örökbefogadás felbontásának joghatásait ismerik, - az örökbefogadottnak és leszármazottainak a felbontás utáni családi jogállására és névviselésére vonatkozó adatokat, - azokat az adatokat, amelyekből megállapítható, hogy nem áll fenn az örökbefogadás felbontását kizáró ok.
Az örökbefogadást felbontó határozat rendelkező részének tartalmaznia kell a következőket is: - az örökbefogadást engedélyező gyámhivatal megnevezését, a határozat számát és keltét, - az örökbefogadott személy örökbefogadás előtti és utáni nevét, - az örökbefogadott születési és házasság anyakönyvi bejegyzésének anyakönyvi folyószámát,
házasságkötésének
helyét
és
idejét,
a
leszármazottak
anyakönyvi
bejegyzésének anyakönyvi folyószámát, továbbá mindazokat az adatokat, amelyek szükségesek az örökbefogadás felbontásával érintettek újbóli anyakönyvezéséhez, - az örökbefogadás felbontása iránti kérelem benyújtásának a napját, - annak megállapítását, hogy az örökbefogadás kinek a vonatkozásában szűnt meg.
Az örökbefogadás felbontása esetében vannak olyan szabályok, amelyek a kiskorú örökbefogadott további sorsát rendezik. Ezek a következők: - Amennyiben a szülők szülői felügyeleti joga nem szűnt meg és gyakorolni is kívánják azt,
úgy a kiskorú visszakerül a vér szerinti szüleinek felügyelete alá, - ha pedig a szülők felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, akkor a szülők vagy a gyámhivatal pert indíthatnak a felügyeleti jog visszaállítása iránt. - Amennyiben a szülők felügyeleti joga nem szűnt meg és nem kívánják gyakorolni felügyeleti jogukat és nincs arra alkalmas más személy, akinél a kiskorút el lehet helyezni, úgy a gyámhivatal a gyermek tartós nevelésbe vétele iránt intézkedik, ha pedig a szülők felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, de nem kívánják annak visszaállítását és nincs az elhelyezésre alkalmas harmadik személy sem, úgy a gyámhivatal a kiskorú tartós nevelésbe vétele iránt intézkedik.
9.4.2.4.
A szülői felügyelettel kapcsolatos ügyek rendezése
Korábban már érintettük a szülői felügyelet kérdését. Egyrészről utaltunk arra, hogy a hatályos jogunk szerint a kiskorú szülői felügyelet, vagy gyámság alatt áll, másrészről pedig arra is, hogy e kifejezés tartalmilag a gyermek gondozásának és nevelésének-, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének-, valamint a gyám nevezésének- és a gyámságból való kizárásnak a jogát, illetve kötelességét jelenti. A szülői felügyelettel kapcsolatos további - s a gyámügyi hatósági eljárás szempontjából - lényeges szabályok a következők: a) A szülői felügyeleti jogot a két szülő - ellentétes megállapodás hiányában - együtt gyakorolja, még akkor is, ha nem élnek együtt. Ez utóbbi esetben, tehát ha a szülők nem élnek együtt, s a szülői felügyeleti jogot - akár megállapodás, akár a bíróság döntése miatt - csak a gyermeket ténylegesen nevelő szülő gyakorolja, akkor a különélő szülőt megilleti az a jog, hogy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben közösen döntsenek. b) A Csjt. a szülői felügyeleti jog gyakorlása során felmerülő vitás kérdések rendezését két részre bontja aszerint, hogy a szülők együttesen gyakorolják-e azt, vagy annak gyakorlása csupán az egyik szülőt illeti meg. Az első esetben a vitában a gyámhivatal, míg a második esetben a bíróság jogosult dönteni. c) A gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek. Ha nem tudnak e kérdésben megegyezni, úgy a gyermeket a bíróság helyezi el annál a szülőnél, akinél a kiskorú testi-, értelmi és erkölcsi fejlődése kedvezőbbnek tűnik.
d) A szülői felügyeletet gyakorló szülő a saját háztartásában köteles gondoskodni a kiskorú állandó ellátásáról. A 16. életévét betöltött kiskorú azonban a gyámhivatal engedélyével - a szülő beleegyezése nélkül is - elhagyhatja a szülői házat, feltéve, hogy fontos okból az érdekében áll. (Ilyen fontos ok lehet például a kiskorú tanulása.) Ez – a gondozás és nevelés kivételével – nem érinti a szülők szülői felügyeleti jogát és tartási kötelezettségét. e) A szülőnek a gyermek végleges külföldre távozását engedélyező nyilatkozatához szintén gyámhivatali jóváhagyás szükséges. f) A gyermek életpályájának kijelöléséről és az iskola megválasztásáról a szülők és a kiskorú közösen jogosult dönteni, alapvetően a gyermek hajlama, testi- és értelmi képességeinek figyelembevételével. A szülők és a gyermek között e kérdésben felmerült vitában a gyámhivatal jogosult dönteni. g) A szülői felügyeletet gyakorló szülők közös joga és kötelessége a kiskorú vagyonának - a rendes gazdálkodás szabályai szerinti - kezelése. A gyámhivatal azonban jogosult arra, hogy a gyermek érdekében az egyik szülő vagyonkezelési jogát korlátozza, sőt arra is, hogy a vagyonkezelésre vonatkozó törvényes képviselői jogát megvonja. h) A szülő a gyermek vagyonát számadási kötelezettség nélkül kezeli. Ha azonban vagyonkezelési kötelezettségét nem -, vagy nem megfelelően teljesíti, akkor a gyámhivatal a vagyonkezelést rendszeres felügyelet alá vonja, s arra is kötelezheti a szülőt, hogy a vagyonkezelésről úgy adjon számot, mint a gyám. i) A gyámhivatal - a gyermek és az ügyész mellett - jogosult arra is, hogy pert indítson a szülői felügyelet megszüntetése-, vagy visszaállítása iránt. j) A szülők a gyermekük törvényes képviselői. A gyermekük nevében tett jognyilatkozatok rendszerint nem szorulnak hatósági jóváhagyásra. Kivételesen azonban e jognyilatkozat érvényességéhez szükséges a gyámhivatal jóváhagyása. Így például akkor, ha a jognyilatkozat a gyermek tartására, a gyermeket örökösödési jogviszony alapján megillető jogra, a gyermek tulajdonban lévő ingatlan elidegenítésére vagy megterhelésére irányul, vagy a gyermek részére ígért vagy adott ajándék visszautasítására, százezer forint értéket meghaladó mértékű ingó- és készpénzvagyonát érintő jogügyletre, stb.
9.4.2.5.
Kapcsolattartási ügyek rendezése
A Csjt. szerint a gyermekétől külön élő szülőnek joga és kötelessége, hogy gyermekével
kapcsolatot
tartson
fenn
és
vele
rendszeresen
érintkezzen.
Ennek
zavartalanságát a gyermeket ténylegesen nevelő szülő biztosítani köteles. A kapcsolattartás célja az, hogy a kiskorútól külön élő szülő, valamint más kapcsolattartásra jogosult hozzátartozó folyamatosan figyelemmel kísérhesse a gyermek nevelését, és tőle telhetően minden vonatkozásban elősegítse pozitív fejlődését. A kapcsolattartás rendjét - módját, jellegét és időpontját - a szülők megállapodása, a gyámhivatal határozata, vagy a bíróság ítélete állapítja meg. A kapcsolattartás joga a szülő mellett a nagyszülőt, a nagykorú testvért, a gyermek szülőjének testvérét is megilleti.
A bíróság akkor hoz döntést a kapcsolattartásról, ha házasság felbontási-, vagy gyermek-elhelyezési per van folyamatban és a szülők nem tudnak megegyezni a kapcsolattartás rendjéről. A gyámhivatal a kapcsolattartás kérdésében akkor hoz döntést, ha a szülők e kérdésben nem tudtak megállapodni és a bíróság a házassági vagy a gyermekelhelyezési perben még nem hozott döntést, vagy hozott, de az ítélet jogerőre emelkedésétől a két év már eltelt.
A jogszabályaink a kapcsolattartásnak két formáját ismerik: megkülönböztetnek folyamatos és időszakos kapcsolattartást. Amennyiben a kapcsolattartás kérdésében a gyámhivatal jogosult dönteni, úgy alakszerű határozatot köteles e kérdésben hozni. A kapcsolattartást akadályozó bármilyen körülményről a szülők illetve az érintettek kölcsönösen kötelesek egymást - lehetőleg írásban - tájékoztatni. A jogosultnak fel nem róható ok miatt elmaradt kapcsolattartást pótolni kell. Új rendelkezés az, hogy a gyámhivatal, illetve a bíróság a kapcsolattartás helyszíneként a gyermekjóléti szolgálat helyiségét is megjelölheti és kötelezheti a gondozó szülőt a gyermek e helyen történő átadására (ún. „kapcsolattartási ügyelet”).
Mediációs eljárás lefolytatására akkor kerül sor, ha a jogosultak a kapcsolattartás módjában, idejében nem tudnak egyezségre jutni. Azt, hogy ki lehet az ilyen ügyekben közvetítő, a felek együttesen jelölhetik ki. Ha ez 4 hónapon belül nem vezet eredményre, a gyámhivatal hivatalból folytatja az eljárást és dönt. Bizonyos feltételek esetén mód van a már szabályozott kapcsolattartás korlátozására, szüneteltetésére vagy megvonására is.
9.5.
A gyermek és a gondnokság alatt álló személy vagyoni érdekvédelme
Mint arra a korábbiakban már utaltunk, a gyermekek és a gondnokoltak cselekvőképtelenek, vagy korlátozottan cselekvőképesek. Ennek következtében vagyoni- és vagyoni jellegű jogaik gyakorlásában a törvény korlátozza őket. Ilyen jellegű nyilatkozatokat rendszerint nem tehetnek, hanem nevükben a törvényes képviselő, a szülő, a gyám vagy a gondnok teheti meg azt. Vannak azonban olyan jellegű ügyek, amelyekben ha a törvényes képviselő jár el, úgy ahhoz gyámhivatali jóváhagyás kell, sőt vannak olyan jogügyletek is, amelyek érvényesen még a gyámhivatal jóváhagyásával sem köttethetők meg. Az alábbiakban az ehhez kapcsolódó főbb szabályokat tekintjük át, először érintve a vagyonkezelés általános szabályait, majd az ingatlannal és ingóságokkal kapcsolatos rendelkezéseket, végül pedig a számadás kérdését.
a) A törvényes képviselő (szülő, gyám gondnok) vagyonkezelésének általános szabályai: A szülői felügyeletet gyakorló szülők joga és kötelessége az, hogy a gyermekük vagyonát a rendes gazdálkodás szabályai szerint kezeljék. A szülők a vagyonkezelői jogaikat illetve kötelességüket közösen gyakorolják. Ha azonban a vagyonkezelés kérdésében megegyezni nem tudnak, vagy a gyermek számára az előnyösebb, úgy a gyámhivatal jogosult a szülő vagyonkezelői jogát korlátozni. A szülői vagyonkezelés általában biztosítékadási- és számadási kötelezettség-, tehát lényegében a gyámhivatal felügyelete nélkül történik. Amennyiben azonban a gyámhivatal tudomására jut, hogy a szülők nem megfelelően teljesítik a gyermekük vagyonának kezelésével kapcsolatos kötelezettségüket, úgy jogosult a szülőket elszámoltatni. A gyám és a gondnok leltár szerint veszi át a gyermek, illetve a gondnokolt vagyonát, ennélfogva vagyonkezelő tevékenysége csak azon vagyontárgyakra terjed ki, amelyeket leltár szerint átvett. A vagyonkezelés minden esetben gyámhivatali felügyelet alatt történik, számadási kötelezettség mellett. A gyámolt és a gondnokolt vagyonának felhasználásához rendszerint minden esetben gyámhatósági jóváhagyás szükséges. A gyermek, illetve a gondnokolt vagyoni érdekeinek védelme érdekében mondja ki a jogszabály azt is, hogy a törvényes képviselő a gyermeknek, illetve a gondnokoltnak a rendes vagyonkezelésen kívüli pénzét és értéktárgyait (nagy összegű készpénzt, jelentős értékű, vagy muzeális értéktárgyat) köteles a gyámhivatalhoz beszolgáltatni. Az ilyen jellegű
értékekről,
a
törvényes
képviselő
nem rendelkezhet
a
gyámhivatali
hozzájárulása nélkül. A gyámhatóság a készpénzt pénzintézetben és fenntartásos
betétkönyvben vagy folyószámlán helyezteti el, a személyes tulajdon szokásos körébe nem tartozó nagy értékű vagyontárgyakat (arany, platina, ezüst) az OTP Ny Rt-nél, míg a muzeális értékű tárgyakat az illetékes múzeumban helyezteti letétbe.
A nagykorúság elérésekor, illetve a gondnokság megszűnésekor a törvényes képviselő vagyonkezelői joga (kötelezettsége), továbbá ezzel együtt a gyámhivatal felügyeleti joga is megszűnik és a törvényes képviselő - az állagra vonatkozó számadással együtt - köteles kiadni a vagyont a nagykorúvá lett gyermek, illetve a cselekvőképessé vált gondnokolt részére.
b) Az ingatlannal és az ingó vagyonnal kapcsolatos főbb szabályok:
A gyermek és a gondnokság alatt álló személy tulajdonában lévő ingatlan tulajdonjogának átruházásához, vagy megterheléséhez szükséges jognyilatkozatot a törvényes képviselő teheti meg. Ez a nyilatkozat azonban - az ingatlan értékhatárától függetlenül - csak akkor érvényes, ha ahhoz a gyámhivatal hozzájárult. A jóváhagyásra irányuló kérelemhez csatolni kell a szerződést, a tulajdoni lap másolatot és az ingatlan-értékbecslést is. Az eljárásban a gyámhivatal az vizsgálja, hogy a törvényes képviselő jognyilatkozata vajon a gyermek, illetve a gondnokság alatt álló személy érdekeit szolgálja-e. Ha azt állapítja meg, hogy igen, akkor hozzájárulását megadja a jogügylet érvényességéhez, ellenkező esetben pedig megtagadja azt. A gyámhivatal a kérelem alapján az ingatlan tulajdonjogának átruházására vagy megterhelésére vonatkozó szerződést jóváhagyó záradékkal csak akkor látja el, ha a szerződésben meghatározott teljes vételárat – még részletfizetésben történő megegyezés esetén is – a törvényes képviselő fenntartásos takarékbetétben helyezte el. A gyermek, illetve a gondnokság alatt álló személy ingóságai vonatkozásában gyámhivatali jóváhagyásra csak akkor van szükség, ha az ingóság sajátos jellege, az OTP NyRt.-nél, vagy meghatározott múzeumban való elhelyezést tett szükségessé. Ilyenkor csatolni kell a vagyontárgy értékesítésével hivatásszerűen foglalkozó személy vagy szerv értékbecslését is.
c) A gyám és a gondnok számadása: A gyermekek és gondnokoltak vagyoni ügyeit - mint láttuk - rendszerint a törvényes képviselők intézik. A törvényes képviselők vagyonkezelői tevékenysége - a szülői
vagyonkezelés kivételével - a gyámhatóság felügyelete alatt történik, amit a jogszabály úgy fogalmaz meg, hogy a gyám és a gondok számadásra kötelesek. A számadásnak a jogszabály három típusát ismeri, amennyiben megkülönböztet rendszeres, eseti és végszámadást. A számadásokat a gyámhivatal számszakilag és tartalmilag egyaránt köteles megvizsgálni. Az elbírálásnál fontos szempont annak vizsgálata, hogy a kellően bizonylatolt kiadások indokoltak voltak-e, és a számadó személy nem okozott-e valamilyen módon kárt a gyermeknek, vagy a gondnokság alatt álló személynek. A számadó a kiskorúnak, illetve a gondnokoltnak jogellenesen okozott káráért kártérítési felelősséggel tartozik, a Ptk. általános szabályai szerint. Ha pedig a számadásra kötelezett nem, vagy nem megfelelően tett eleget vagyonkezelési és elszámolási kötelezettségének és ezért okozott kárt a vagyonban, ekkor a gyámhivatal felhívja, hogy 8 napon belül azt térítse meg. Ha ezt vitatja a számadásra kötelezett, akkor a gyámhivatal bírósághoz fordul a követelés érvényesítése iránt. Amennyiben a gyámhivatal a számadás helyességét állapítja meg, akkor azt elfogadja és végszámadás esetében a számadásra kötelezettet felmenti a vagyonkezelés alól. Ha a gyermek elérte nagykorúságát, illetőleg a gondnokolt személy gondnokságát a bíróság jogerősen megszüntette, akkor a gyámhivatal köteles tájékoztatni a nagykorúvá lett, illetve a cselekvőképessé vált személyt vagyonának helyéről, és a felette való rendelkezés módjáról, a vagyon állagáról, valamint a vagyonkezelő személyéről és annak számadási kötelezettségéről. Köteles továbbá felhívni a földhivatalt arra, hogy az adott személy tulajdonában lévő ingatlan vonatkozásában a korlátozottan cselekvőképességre vagy cselekvőképtelenségre utaló bejegyzést törölje. Ugyancsak köteles tájékoztatni az OTP NyRt.-t, az adott pénzintézetet, vagy múzeumot arról, hogy az érintett személy most már minden korlátozás nélkül hozzájuthat pénzéhez, illetve értéktárgyához.
Összegzés: E szerteágazó, sokszereplős, gyakran szomorú, az ezzel foglalkozóknak esetenként kevés „sikerélményt” eredményező munkát a teljesség igénye nélkül ennyiben kívántuk bemutatni. Mottóként fogalmazható meg az alábbi: „Egy társadalom emberségét végül is azon lehet lemérni, ahogyan a segítségre szoruló tagjairól, a gyermekekről, betegekről, a fogyatékosokról és az öregekről gondoskodik.” (idézet Dr. Villányi Piroska: Szociálgerontológia c. munkájából)
9.6. GYERMEKVÉDELEM RENDSZERE •
Pénzbeli és természetbeni ellátások: a) Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, b) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, c) Gyermektartásdíj megelőlegezése, d) Otthonteremtési támogatás
•
Személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások a) Gyermekek napközbeni ellátása, b) Bölcsőde, c) Házi gyermekfelügyelet, d) Családi napközi, e) Gyermekek átmeneti gondozása, f) Helyettes szülő, g) Gyermekek átmeneti otthona, h) Családok átmeneti otthona, i) Gyermekjóléti szolgáltatás
• Személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekvédelmi szakellátások a) Otthont nyújtó ellátás, b) Nevelőszülő, c) Gyermekotthon, d) Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás • Gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések a) Védelembe vétel, b) Családba fogadás, c) Ideiglenes hatályú elhelyezés, d) Átmeneti nevelésbe vétel, e) Tartós nevelésbe vétel, f) Nevelési felügyelet, g) Utógondozás elrendelése, h) Utógondozói ellátás.
