1 / 52
A 49. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.02-2013.12.07. 2013.12.02. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Zs. Gy.
Információ:
Emberölés bűntette
2013.12.02.
09:00
Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 júniusában Zs. Gy. I.r. vádlottat emberölés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Zs. Gy. I.r. vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. B. J. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt, mint visszaesőt 50 nap közérdekű munka büntetésre ítélte, melyet segédmunkás munkakörben köteles letölteni. Az ítélet ellen I.r. vádlott felmentésért, másodlagosan enyhítésért és téves jogi minősítés miatt fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. és II.r. vádlottak mindketten bagaméri lakosok, évek óta ismerik egymást, korábban zárkatársak voltak. 2009 augusztusában együtt italoztak, ám közöttük vita nem volt. Később I.r. vádlott tovább folytatta az alkoholfogyasztást családtagjainál. Estére a súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt álló I.r. vádlott az utcán szóváltásba keveredett a lakása udvaráról kijövő és ugyancsak ittas állapotban lévő B. J. II.r. vádlottal. Közöttük dulakodás alakult ki, mivel ott II.r. vádlott ököllel, többször arctájékon, egyszer pedig fejtetőn is megütötte I.r. vádlottat. A két férfi erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy a környéken lakókban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A két vádlott a dulakodást tovább folytatta az úttesten, majd I.r. vádlott a nála lévő késsel, kétszer hasba, majd mellkas tájékon szúrta II.r. vádlottat. Az utcában lakó asszony értesítette időközben a mentőket. I.r. vádlott félve II.r. vádlott hozzátartozóitól bezárkózott saját lakásába. Az időben alkalmazott szakszerű orvosi beavatkozás elmaradása esetén bármelyik hasi szúrt sérülés miatt külön-külön bekövetkezhetett volna II.r. vádlott halála. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla T. J.
Emberölés bűntette
2013.12.02.
13:00
A Kúria Budapesten 2013 szeptemberében az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt T. J. ellen folyamatban volt büntetőügyben a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség, valamint a terhelt által benyújtott felülvizsgálati indítványokat elbírálva a Debreceni Ítélőtábla végzését hatályon kívül helyezte és új másodfokú eljárásra utasította. A Miskolci Törvényszék 2012 szeptemberében T. J. terheltet emberölés bűntette, testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, testi sértés vétsége miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A védelmi fellebbezések alapján, másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla 2012 decemberében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet ellen a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt terhére törvénysértő büntetés miatt, a büntetés megváltoztatását és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte. Jelezte egyúttal, hogy a törvénysértő büntetés kiszabását a másodfokú bíróság már észlelte, de a
2 / 52 súlyosítási tilalom miatt azt nem korrigálhatta. A terhelt a Kúriához beadott indítványában maga is felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, a bűnösségének megállapítása miatt és felmentése érdekében, illetve enyhébb büntetés kiszabása érdekében.
Információ:
A bíróság által megállapított tényállás szerint F-né Z. G. sértett elvált férjétől és élettársi kapcsolatot létesített D. Gy-vel. Később visszaköltözött volt férjéhez, de a sajátos életközösséget élettársával is megtartotta. Ugyanakkor az asszony viszonyt folytatott T. J. vádlottal. 2010-2011 tájékán a sértett már inkább kerülte a találkozást a vádlottal. 2011 márciusában egy kazincbarcikai bérelt lakásban T. J. bántalmazta az asszonyt, kifogásolva annak ittasságát. 2011 júniusában F-né Z. G. sértett együtt italozott D. Gy. sértettel. T J. aznap délután már találkozni akart az asszonnyal, aki elhárította a közeledését. A vádlott egész nap italozott és amikor összetalálkozott a két sértettel, veszekedni kezdtek. Majd T. J. többször megütötte F-né Z. G-t, aki az utcán a közkútnál a földre rogyott. A segítségére siető D. Gy. sértettet is ahol érte ott ütötte a vádlott. D. Gy. elmenekült a helyszínről, F-né Z. G. a vádlott társaságában maradt. Aznap este mindketten igen súlyos ittas állapotban voltak. Egy kert végében újra veszekedni kezdtek, T. J. újra neki esett a sértettnek, ahol érte ököllel ütötte, lábbal rúgta, taposta, majd magára hagyta. Az asszony halála a bántalmazás befejezésétől számított fél, esetleg 1-2- órán belül következett be. Az elszenvedett sérülések olyan súlyos fokúak voltak, hogy az idejekorán alkalmazott szakszerű orvosi kezelés sem mentette volna meg az életét. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla K. T. + 4 fő
Életveszélyt okozó testi sértés 2013.12.02. bűntette
10:00
Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2013 júliusában K. T. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Id. S. K. II.r. vádlottat, társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Ifj. S. K. III.r. vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. T. IV.r. vádlottat, bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette miatt, mint különös visszaesőt 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. E. V.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 2 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére, szabadságvesztés büntetéseik súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést, míg I., II.r. vádlottak és védőik enyhítésért, III., IV., és V.r. vádlottat és védőik felmentésért, enyhítésért és eltérő minősítés céljából fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2009 augusztusában Sárospatakon családtagjaival együtt szórakozott egy sörözőben K. G., K. L. és K. A. Ide érkezett meg K. T. I.r. és id. S. K. II.r. vádlott, akiket korábbi nézeteltérésük miatt a sértettek megfenyegettek és távozásra szólítottak fel. A két férfi a sörözőből távozott. Nem sokkal később azonban visszatértek III., IV. és V. r. vádlottal. Magukhoz vettek egy karót, szamurájkardot, buzogányt és egy kettészedett lemezvágó ollót. A sörözőbe I., II. és III.r. vádlott ment be, IV.r. vádlott az udvaron, V. r. vádlott s söröző utcai bejáratánál várakozott. A sörözőben I., II., III. rendű vádlott és a sértettetek verekedni kezdtek, melynek során K. A. sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, melyekhez társuló idegsérülések miatt maradandó fogyatékosság alakult ki. K. L. sérülései szintén 8 napon túl gyógyulóak, míg K. G. sérülései 8 nap alatt gyógyultak. A vádlottak által használt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy a sértetteknek életveszélyt eredményező sérülést is okozzanak. Első nyilvános ülés.
3 / 52 Információ:
Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla T. Z.
Információ:
Bűnpártolás vétsége
2013.12.02.
13:30
Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2013 júniusában T. Z. vádlottat bűnpártolás bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlottat az ellene emelt emberölés bűntettének kísérlete, engedély nélkül tartással elkövetett lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett T. Z. vádlott terhére, felmentése miatt, ugyanakkor bűnösségének megállapítását indítványozta engedély nélküli tartással elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettében, ezzel e részfelmentés megváltoztatását és a kiszabott büntetések súlyosítását kérte a bíróságtól. A bíróság által megállapított tényállás szerint T R. ittas és indulatos állapotban egy autóból, 2009 szeptemberében Szirmabesenyőn, több nem célzott lövést adott le N. R. és N. M. családi házának ablakára egy Browning kaliberű öntöltő pisztollyal. A lövések után a H. T. Z. vezette autóval elhajtottak a helyszínről. A közelben lévő miskolci benzinkútnál T. R. kiszállt és gyalog hazament. Másnap felhívta az édesanyját és elmondta neki hogy „csinált egy kis hülyeséget”. Megkérte, hogy menjen H. Z. T. házához és hozzon el onnan egy nylon zsákot. T. R. hajnalban felhívta a másik fiát T. Z-t és elmondta neki, hogy „az öccsét bevitték a rendőrségre, mert valahol lövöldözött”. A vádlott megnyugtatta édesanyját és közölte, hogy majd ő rendezi a dolgot. Ezután elment H. T. Z-hoz a nejlon zsákért, amiben a lövöldözésnél használt pisztoly volt és azt a lőszerekkel együtt a saját tanyáján elásta. A nejlon zsákot pedig a felesége által használt gépkocsiba rejtette, majd az egyik étterem konténerébe dobta. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem B. Sz.
Előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
2013.12.03.
9.00
Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Szombathelyi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott (1975) és a sértett házassága 2011. nyarán megromlott, mert a vádlott arra gyanakodott, hogy a felesége hűtlen volt hozzá. 2011. december 15-én a sértett közölte a vádlottal, hogy megcsalta, el kívánja hagyni. A vádlott együtt maradási kérését a sértett elutasította. Ezért a vádlott elhatározta, hogy a sértettet, miután elaludt, megöli. Ennek megfelelően a sértett elalvása után, 2011. december 16-án éjjel 1 körüli időben a vádlott a kemenesmagasi otthonuk garázsába ment, magához vett egy kalapácsot, majd a hálószobába visszatérve leült az ágyra, és megvárta, amíg az alvó sértett a fejét jobb oldalra fordítja, és a halántékát mutatja. Ezt követően a sértett homlokának bal oldalára és bal halántékára 2-3 ütést mért. A sértett a sérülések következtében a helyszínen meghalt. A
4 / 52 cselekményt követően a vádlott a sértettet lemosta, átöltöztette, kivitte a garázsba, fóliába tekerte, majd a gépkocsijába rejtette el, hogy később máshol elássa. Visszatért a hálószobába, az ágyat megtisztította. Hajnalban Celldömölkre ment, ahonnan vonattal Szombathelyre utazott, ahol több eszközt vásárolt a holttest elrejtésére. Visszatért Celldömölkre, a vasútról hazament. A holttest elszállítására és eltüntetésére azért nem került sor, mert a rendőrök a vádlottat elfogták. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 évben határozta meg. Az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta, míg a vádlott és védője részben megalapozatlanságra, részben téves ténymegállapításra hivatkozással jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
Információ:
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Vádlott: T. T. +2 fő
Ügy: előre kitervelten, 2013. 12. 02. nyereségvágyból, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bcs.
9.00 óra
A vád szerint az I. rendű vádlott tartozott a pénzek kölcsönadásával foglalkozó sértettnek és mivel egyre nehezebben tudott törleszteni, 2011. augusztusában a társa segítségével megölték a sértettet. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Dunakeszi Járásbíróság Vádlott: T. G.
Ügy: felügyelete alatt álló 2013. 12. 02. személy sérelmére elkövetett és szemérem elleni erőszak bűntette 2013. 12. 03. és 2013. 12. 09.
8.30 óra
A vád szerint a vádlott a vádbeli cselekmények idején egy dunakeszi iskola tanára, illetve osztályfőnöke volt, ebben az időszakban kirándulásokat is szervezett a diákoknak. A vádlott a kirándulások alkalmával esténként, illetve dramatikus óra keretében napközben egyre inkább olyan játékokat játszatott a kiskorúakkal, amelyek során le kellett venniük magukról, illetve egymásról ruhadarabokat, arcon, szájon kellett puszilniuk egymást, illetve egymás félmeztelen vagy meztelen testét meg kellett érinteniük. A vádlott a játékoknál jelenlévő kiskorúaknak megtiltotta, hogy elmondják másnak a történteket.
5 / 52 Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Nagykátai Járásbíróság Vádlott: fk. F. M. A. + 1 fő
Ügy: védekezésre képtelen 2013. 12. 02. személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bcs.
8.30 óra
ÍTÉLET VÁRHATÓ Az I. rendű vádlott 2011. október 13-án Tóalmáson az utcán bántalmazta egy iskolatársát, akinek az orrcsontját is eltörte. A két lányt a sértett társasága választotta szét, az I. rendű vádlott a helyszínről elfutott.
Információ:
2011. november 28-án az I.- és a II. rendű vádlott Tóalmáson, az orvosi rendelő előtt bántalmazott egy kislányt, végül egy, az orvosi rendelőből kijövő személy szólította fel a lányokat a cselekményük abbahagyására. A két vádlott (akkor 14-15 éves lányok) ekkor elhagyta a helyszínt. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 93. 14.B.198/2012
emberölés
2013.12.02., 03., 04.
09:00
Az ügyben egyesített három vádirat szerint a vádlottak egy bűnözői csoport tagjai voltak, amelyben a csoporttagok a korábbi elítéléseik eredményeként a büntetés-végrehajtási intézetekben együtt töltött idő és korábbi bűnözői kapcsolataik kötötték össze. A csoport tagjai szabadlábra helyezésüket követően felvették egymással a kapcsolatot és változó összeállásban újabb bűncselekményeket követtek el, továbbá ilyen jellegű bűncselekmények elkövetését előkészítették, melyek végrehajtását bűncselekményeik felderítése és elfogásuk akadályozott meg. Az egyes vádlottakat az ügyészség különböző bűncselekményekkel, többek között több emberen elkövetett emberölés bűntettével, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével, robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, valamint rablás bűntettével vádolja. Az ügy a Budapest Környéki Törvényszéken volt folyamatban, azonban az I. r. vádlott kizárás iránti kérelmet terjesztett elő az ügyben eljáró bíró ellen, aki a kizáráshoz hozzájárult. A Budapest Környéki Törvényszék büntető ügyszakos bírái úgy nyilatkoztak, hogy az ügyben elfogultnak érzik magukat és kérik kizárásukat. A Fővárosi Ítélőtábla 2012. január 31-én a büntetőügyből a Budapest Környéki Törvényszéket kizárta és egyúttal az elsőfokú eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki. Az ügyben a decemberi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152
6 / 52 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected] NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK Nyíregyházi Törvényszék (Nyíregyháza, Bocskai u. 2.)
J.M.
Információ:
Nevelése alatt álló 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal elkövetett 2013. 12. 2. szemérem elleni 8 óra 30 perc erőszak bűntette és más bűncselekmények
I/28.
J.M. vádlott feleségével és 5 kiskorú gyermekeivel él. A vádlott ittas állapotban durván, agresszíven viselkedik családtagjaival szemben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának első vádpontja szerint a vádlott 12. életévét be nem töltött lányát, annak tiltakozása ellenére nemi vágyának kielégítése céljából fogdosta. A második vádpont szerint: 2012. szeptember 23.-án fk.J.J- nevű fiát arra kérte, hogy vágjon fát. Mivel a vádlott szerint nem végzett alapos munkát, egy vizes kannát vágott a fejéhez, melynek következtében a sértett a földre esett, fejbőre kicsattant. A vádlott ezt követően gyermeke fején a bőrt saját kezűleg tűvel, cérnával összevarrta, majd sót tett a sebre, hogy azt fertőtlenítse. A vádlott csak három nap múlva vitte kórházba sérült gyermekét, hogy megfelelő orvosi ellátásában részesüljön. A vádlott 2012 nyarától novemberig több esetben bántalmazta a gyermekeit, és olyan magatartást tanúsított, amely súlyos fokban veszélyeztette érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésüket. A megyei főügyészség J.M. vádlottat a nevelése alatt álló 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Az ügyben határozathozatal várható. Dr. Nyakó Zsuzsanna sajtószóvivő 06-30/6814-005
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. em. 53. sz. tárgyalóterem T. M. és társai
Hűtlen kezelés kísérlete
bűntettének 2013. december 2.
9 óra
A Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom.202/2009. számú vádiratában különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja T. M- I. rendű, Cs. Zs. II. rendű, M. A. III. rendű, F. Zs. IV. rendű vádlottakat, a II. és IV. rendű vádlottat mint a cselekmény bűnsegédét. V. Bálint V. rendű vádlottat 2 rb. közokirat hamisítás bűntettével, II. rendű és IV. rendű vádlottakat pedig magánokirat hamisítás vétségével is. A vádlottak közül az I. rendű vádlott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vezérigazgatója, a II. rendű vádlott az Értékesítési Igazgatóság igazgatója, a III. rendű vádlott a Pénzügyminisztérium
7 / 52 szakállamtitkára és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja, IV. rendű vádlott egy értékbecslő kft. értékbecslője, V. rendű vádlott pedig ügyvédjelölt, illetve ügyvéd volt a vádbeli cselekmények időpontjában. A vádirat szerint egy magyar állampolgársággal is rendelkező vállalkozó Albertirsa, illetőleg Pilis területén akként szerzett meg termőföldeket, hogy az V. rendű vádlott, mint ügyvédjelölt, illetőleg ügyvéd segítségével a termőföldről szóló törvény azon rendelkezéseit használták ki, hogy amennyiben a termőföld értékesítése tulajdonostársak között történt, akkor ez a jogügylet elővásárlási jogot nem keletkeztet, illetve ha az adott termőföld tulajdonjogához ajándékozás útján jut a megszerző, elővásárlási jog szintén nem keletkezik. Így az albertirsai, illetve pilisi termőföldek elenyésző tulajdoni hányadára színlelt ajándékozási szerződéseket kötöttek, majd pedig a tulajdoni hányad ajándékozás jogcímén történt ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését követően a vállalkozó az ingatlanokat, mint tulajdonostárs megvásárolta. -o Külföldi befektetők játék kaszinó, más szórakoztató létesítmények és szálloda építését magában foglaló turisztikai beruházást kívántak megvalósítani fenti vállalkozó tulajdonát képező albertirsai területen, azonban a Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint Pest megyében ez nem volt megvalósítható, ezért a Közép-Dunántúli régióra terelődött a befektetői kör figyelme. A Velencei tó északi partján voltak olyan állami tulajdonban álló területek amelyek alkalmasak lettek volna a beruházás megvalósítására. A befektetőknek az volt az érdeke, hogy Sukoró területén a beruházás megvalósítása érdekében kiszemelt területek megszerzésének módja olyan legyen, hogy arról a potenciális versenytársak ne szerezhessenek tudomást. Az állami tulajdonú ingatlanok megvásárlása, illetve megszerzése érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel vette fel a kapcsolatot a befektetői kör és az I. rendű vádlottnak címzett kérelemben tájékoztatták a tervezett beruházásról az MNV Zrt.-t és arról, hogy annak helyszíneként a Velencei tó északi partján fekvő 60-70 hektár területű állami tulajdonban lévő ingatlan együttes felelne meg. Kérték ezen ingatlanoknak a beruházás céljára történő felhasználásának lehetővé tételét és annak vizsgálatát, hogy ez mily módon lehetséges a vonatkozó törvényi rendelkezések értelmében. A befektetői körnek az ingatlanok csere útján történő megszerzése állt érdekében, mert e módon a nyílt pályázatot, a versenyt elkerülhették. Erről az álláspontjáról tájékoztatták az MNV Zrt. igazgatóját is. Állami vezetők részvételével találkozóra került sor, amelynek célja többek között az volt, hogy a befektetők kormányzati támogatást kapjanak a Sukorón lévő Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanoknak csere útján történő megszerzéséhez, valamint ahhoz, hogy a Közép-Dunántúli régióban megfelelő időben kiírásra kerüljön egy I. kategóriájú játék kaszinó üzemeltetésére irányuló koncessziós szerződésre vonatkozó pályázat. Ezen a megbeszélésen már jelen volt az I. és III. rendű vádlott is, a felkészítő anyagot mindketten ismerték, amely minden szükséges információt tartalmazott a beruházással kapcsolatosan, kiemelve annak problémás pontjait is. Ez az anyag kiemelte, hogy a jogszabály a zártkörű, legalább három meghívottal megtartott pályázatot nem tiltja, ez azonban csak kivételesen és különösen indokolt esetben alkalmazható eljárási rend. Csereingatlan bevonására abban az esetben kerülhet sor, amennyiben az államnak érdekében áll a cserére felajánlott ingatlan megszerzése. Végül rögzítette azt is, hogy a térségben egy másik befektetői csoport olyan szerencsejáték tevékenységet kíván folytatni, amely keretében pókerteremként üzemelő kaszinó működne, kiegészülve idegenforgalmi és konferencia turizmus céljából létesített beruházásokkal. Ezen tanácskozás után az I. rendű vádlott kapta azt a feladatot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy hogyan lehet létrehozni egy egybefüggő állami földterületet a beruházás biztosításához. Az I. rendű vádlott ezt követően beosztottjainak egyértelművé tette, hogy a sukorói ingatlanok hasznosítása során az ingatlanok csereszerződés keretében történő értékesítésén kívül egyéb hasznosítási lehetőséget nem fognak vizsgálni, feladatuk kizárólag arra irányul majd, hogy a csere jogszerűségét igazolják, és az ehhez szükséges intézkedéseket megtegyék. Az ingatlancserével összefüggésben a II. rendű vádlott feladata volt a szükséges értékbecslések megrendelése, az értékbecslőkkel való kapcsolattartás, a beérkezett értékbecslések ellenőrzése, a csereszerződés megszövegezése. Mivel egyértelművé vált, hogy a csere nem alapozható birtok
8 / 52 összevonásra, az MNV Zrt munkatársai azt vizsgálták, hogy a 4. számú főút nyomvonala alapján alapítható-e a csere a nemzeti földalapról szóló törvény rendelkezéseire, ugyanis ez alapján vonalas infrastrukturális létesítmények, továbbá közérdekű cél megvalósítása érdekében történő eladás- csere- illetve haszonbérletbe adás esetén lehetőség van arra, hogy a nemzeti földalapba tartozó termőföld vagyont ne nyilvános pályázat vagy árverés útján hasznosítsa az állam. A csere jogszerűségének megalapozásához a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. megfelelő állásfoglalására volt szükség. A vádirat szerint mivel az Zrt. első alkalommal adott írásos állásfoglalása a fenti céloknak nem felelt meg, a II. rendű vádlott a tájékoztatást több esetben pontosíttatta, kiegészíttette oly módon, hogy a tájékoztatás alátámassza a csere indokoltságát, és ne tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek ezt a célt veszélyeztetnék. Így a tájékoztatás nem tartalmazta többek között azt sem, hogy az esetek döntő többségében nem kerül sor a teljes ingatlan megvételére, kizárólag az útépítéshez szükséges területrész kerül megszerzésre, valamint azt sem, hogy a közút beruházással összefüggésben egyetlen terület megszerzésére sem került ekkor még sor. Továbbra is – és mindvégig – a vádirat megállapításait idézve a csereügylettel összefüggésben a II. rendű és I. rendű vádlott felügyelte az MNV Zrt. tevékenységét. II. rendű volt az aki az MNV Zrt. képviseletében eseti megrendeléssel megbízott egy értékbecslő céget, - melynek képviselője a IV. rendű vádlott volt -, az albertirsai, sukorói ingatlanok értékbecslésének elkészítésével, majd az elkészült értékbecslés ismeretében a II. rendű vádlott felszólította a IV. rendű vádlottat, az értékbecslések átdolgozására, az ingatlanok értékének jelentős, - sukorói ingatlanok esetében csökkentéssel történő megváltoztatására, oly formában, hogy az ingatlancsoportok közötti értékkülönbözet mértéke a csere feltételeinek megállapíthatóságát lehetővé tegye. A IV. rendű vádlott ennek eleget téve, az indokok leírása nélkül, ellenőrizhetetlen szempontok szerint szakmailag indokolatlanul valótlan tartalommal átdolgozta az értékbecsléseket és megküldte II. rendű vádlott részére. Ezt követően ugyancsak a II. rendű vádlott eseti megrendelése alapján a kft. másik munkatársa a pilisi ingatlanokra készített értékbecslést. A II. rendű vádlott ezt követően előterjesztést készített a csereügylethez szükséges NVT jóváhagyás iránti döntési eljáráshoz és tudott arról, hogy ebben az előkészítésben valótlan forgalmi értékek szerepelnek. Ehhez mellékelte az értékbecsléseket, az MNV Zrt. albertirsai ingatlanok értékével összefüggésben készített feljegyzést, a NIF Zrt. tájékoztatását. Az előterjesztés tárgyában született határozat szerint a vezetői értekezlet támogatta az előterjesztés benyújtását az NVT részére. Az I. rendű vádlott ezen álláspont ismeretében jóváhagyta a csereügylettel kapcsolatos előterjesztés benyújtását. A határozat egyben javaslatot tett a csereügyletnek az előterjesztésben megjelölt forgalmi értékek figyelembevételével történő megkötésére. A vezetői értekezletre tett előterjesztést I. rendű és II. rendű vádlottak is ismerték. Az I. rendű vádlott előterjesztést készített a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács részére. A csereügylet indokát arra alapozta, hogy a cserét a nemzeti földalapról szóló törvény teszi lehetővé, mely szerint a megjelölt albertirsai, majd pilisi ingatlanok mindegyikét érinti a tervezett 4. számú főút Monor, Pilis közötti elkerülő szakasza, így megszerzésük közérdeket szolgál. Ezen ingatlanok összterülete 182 hektár 8954 m2 volt, amelyből azonban az útépítéshez kb. mindössze 10,31 hektár lett volna szükséges. Az előkészítő anyag alapján a csereügylethez és annak feltételeihez a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozatával hozzájárult és felhatalmazta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vezérigazgatóját a csereszerződés aláírására. Ezt a határozatot igen szavazatával az I. és III. rendű vádlott is támogatta, mint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja. Ezen határozat alapján pedig az I. rendű vádlott az ingatlanok tulajdonjogának értékkülönbözet megfizetésével történő átruházására irányuló, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozatában foglalt hozzájáruláson alapuló csereszerződést kötött a vállalkozóval, melynek tárgyát az állami tulajdonban lévő sukorói területek, valamint a vállalkozó tulajdonában álló albertirsai és pilisi területek képezték. A csereszerződést az I. rendű vádlott írta alá és a II. rendű vádlott jegyezte ellen. A vádirat szerint magában a szerződésben is valótlan adatokat tüntettek fel az ingatlanok értékét illetően. A tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére nem került sor. A vádiratban kifejtett álláspont szerint ezen ügylet előkészítése és lebonyolítása kapcsán I., II., III. rendű vádlottak több kötelezettségüket is megszegték és I., III. rendű vádlottak ezen cselekménye alkalmas volt arra, hogy a Magyar Államnak 1.294.697.250 forint vagyoni hátrányt okozzanak,
9 / 52
Információ:
amely magatartásukhoz az értékbecslések manipulálásával a IV. rendű vádlott 1.014.897.250 forint erejéig, míg az értékbecslések manipulálásával, illetőleg a megalapozatlan értékbecslések elfogadásával a II. rendű vádlott 1.294.697.250 forint erejéig szándékosan segítséget nyújtott. Az I., II., III. rendű vádlottak tudták, hogy a csereügylet kizárólag a befektetők érdekeit és célját szolgálja, kizárólag a csere feltételeinek a vizsgálatára a befektetők kérése alapján került sor, mivel el akarták kerülni a nyilvános pályázat útján történő értékesítést és az ezzel járó versenyt. Tudták, hogy az állam szempontjából ez ellentétes az ésszerű gazdálkodás követelményével, azt is, hogy a csereügylet jogszerűségének látszata a vonatkozó jogszabályok megkerülésével, visszaélés jellegű törvénysértő alkalmazásával, az ismert adatok figyelmen kívül hagyásával, az értékarányossághoz közelítő értékek megalapozatlan feltüntetésével lehetséges csak. Mindezek ismeretében jártak el a csereügylet előkészítése során és a döntéshozatalnál is. Az eljárásukban, döntésükben a fokozott gondosságot nem kívánták érvényesíteni, mert a jogszabályok betartása esetén a befektetői elvárásoknak nem felelhettek volna meg. Az ügyben a bíróság tanú meghallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást. Dr. Víghné dr. Tigyi Anikó sajtóreferens – 06-56-501-400/3209 mellék
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
Szolnoki Törvényszék – fszt. 12. sz. tárgyalóterem P. A. és társa
Információ:
A büntető ügyben hatósági 2013. eljárás akadályozása bűntettének december 2. kísérlete és más bűncselekmény
9 óra
A vádirat szerint a sértettek feljelentést tettek vádlottakkal szemben súlyos testi sértés bűntette miatt a rendőrségen. A vádlottak ezt követően két alkalommal felkeresték a sértetteket. Első alkalommal az egyik vádlott megfenyegette az egyik sértettet, hogy amennyiben nem vonja vissza a vádlottakkal szemben tett feljelentést, csuklyás emberekkel fogja megveretni őt. Másik alkalommal pénzt ajánlottak a terhelő vallomás visszavonására a sértetteknek, majd miután a pénzt nem fogadták el, megveretéssel fenyegették meg őket. Az ügyben első tárgyalást tart a bíróság. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő - 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
10 / 52 2013.12.03. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem S. K. Zs. IV. r.
Közokirat-hamisítás bűntette
2013. 12. 03.
09.00
A felülvizsgálattal érintett IV. rendű terhelt és társa 2003-ban szervezetten és rendszeres haszonszerzésre törekedve szorult anyagi helyzetben lévő vagy hajléktalan személyeket vettek rá arra, hogy készpénz ellenében vállalják el tartozással rendelkező gazdasági társaságok ügyvezetését fiktív adásvételi szerződések útján. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem V. M. A.
Zsarolás bűntette
2013. 12. 03.
10.30
A sértett 2009. december hónapban 25.000 forintot kért kölcsön a terhelttől, aki azzal a feltétellel adta neki az összeget, hogy 2010. február hónapban 50.000 forintot kell visszaadnia. A terhelt felkereste a sértettet és nyomatékot adva követelésének egy alkalommal ököllel az arcán megütötte a sértettet. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem H. A.
Információ:
Rágalmazás vétsége
2013. 12. 03.
11.30
Az ittas állapotban levő terhelt 2012. január 10. napján szidalmazni kezdte T. Cs.-t, és sörösüveget dobott a ház udvarára, a kitárt kertkaput rángatta és többször belerúgott. Ezt követőn bement az udvarra és megöléssel fenyegette meg T. Cs.-t. 2012. március 2. napján az intézkedést foganatosító rendőrök közölték a terhelttel, hogy előállítják, mitől a terhelt indulatba jött és trágár szavakat ordított, a szitkozódást a rendőrségen is folytatta. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
11 / 52 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem F. P.
Információ:
2013. 12. 03.
9.00
Az elsőfokú bíróság a terheltet zaklatás vétségében bűnösnek mondta ki. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az irányadó tényállás szerint a terhelt interneten ismerkedett meg a sértettel. E-mailen tartották a kapcsolatot. A sértett azonban egy idő után megszakította a kapcsolatot a vádlottal, aki ezt nem viselte el, és ezután is kapcsolatot igyekezett tartani a sértettel. Mivel eredményt nem ért el, a sértettet többször feljelentette, igyekezve így meghurcolni őt. A vádlott számos telefonhívása és sms üzenete alkalmával a sértettet becsmérelte, és fenyegette, hogy börtönbe juttatja. Tette ezt a sértett feljelentése után is. A jogerős döntés ellen a a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt javára. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem id. B. I.
Információ:
Zaklatás vétsége
Testi sértés vétsége
2013. 12. 03.
10.00
Az elsőfokú bíróság a terheltet testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet – a bűnösség megállapítása tekintetében – helybenhagyta. Az irányadó tényállás szerint a terhelt és családja a tulajdonukat képező ingatlanon, külön elkerített, zárható kennelben kutyát tartottak. A kutya a zár kinyitásával, önállóan ki tudott jönni a kennelből, amely tényről a terhelt is tudott. A terhelt tudta, hogy a kutya kezelhetetlen és neveletlen, illetve, hogy régebben egy másik bérlő gyermekét megkarmolta. A terhelt fia bérbe adta a terhelt házának egy részét egy olasz állampolgárságú sértettnek. A terhelt fia erről tájékoztatta a terheltet is. A terhelt felesége a kutyát kiengedte a kennelből, erről a terhelt is tudott, illetve arról is tudomása volt, hogy a bérlő gyerekének szabad bejárása van az udvarra. A gyermek közvetlen felügyelet nélkül maradt az udvaron, ahol a kutya rátámat. Az elszenvedett sérülés 8 napon túl gyógyuló volt. A jogerős döntés ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt javára. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem O. I.
Hamis vád bűntette
2013. 12. 03.
10.45
Az elsőfokú bíróság a terheltet hamis vád bűntettében mondta ki jogerősen bűnösnek. Az irányadó tényállás szerint a terhelt éjszakai órákban, ittas állapotban egy vendéglőből való távozás után elhatározta, hogy megijeszti egy ismerősét, akire egy korábbi veszekedés miatt haragudott. A terhelt az ismerőse családi házához ment, több ablakot betört, majd a lakás bejárati ajtajára is több alkalommal, fejszével ráütött, aminek következtében az ajtólap megrepedt, az üvege pedig betört. Az ismerős felébredve rászólt a terheltre, aki elszaladt, azonban a rendőrök még az éjszaka folyamán elfogták. Kihallgatásakor elismerte a cselekményt, azonban egy másik emberre is
12 / 52 terhelő vallomást tett, majd a későbbiekben azt visszavonta. Azonban vallomása révén a megvádolt személlyel a rendőrség közölte a megalapozott gyanút. A jogerős döntés ellen a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt az I. r. terhelt terhére. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
Információ:
KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem fk. Ó. A. és társai
Garázdaság bűntette és más2013. 12. 03. bűncselekmények
11.15
Az elsőfokú bíróság az V. r. terheltet társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében és 2. rb. testi sértés vétségében mondta ki jogerősen bűnösnek. Az irányadó tényállás szerint az V. r. terhelt egy vasvillával a II. r. terhelt feje irányába szúrt, majd eldobva azt egy bozótvágót vett magához, amellyel a III. r. terhelt irányába csapott. A jogerős döntés ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt az V r. terhelt terhére. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
Információ:
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla G. M.
Hűtlen kezelés bűntette
2013.12.03.
09:00
Az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2013 májusában G. M. vádlottat folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és sikkasztás vétsége vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére felmentése miatt, megalapozatlanság okából, az ítélet hatályon kívül helyezése és egyben a vádlott bűnösségének megállapítása céljából. A bíróság által megállapított tényállás szerint G. M. egy bábolnai székhelyű Zrt területi képviselője volt Szolnokon. A cég vetőmagok, növényvédő szerek, műtrágyák értékesítésével foglalkozott. 2009 áprilisában a cég szolnoki központjában megjelent egy Cs. A. nevű személy, aki egy kft nevében vetőmagot, műtrágyát és növényvédő szert kívánt vásárolni. 2009. júniusi dátumozással megkötötték a termeltetői szerződést takarmány kukoricára és napraforgóra. A termelő fél vállalta, hogy az általa megjelölt földterületeken 1212,2 tonna takarmánykukoricát és 62,9 tonna napraforgót termel és a későbbi termékértékesítésből fizeti ki a számlát, melynek összege csaknem 19 millió forint volt. Mindezeken túl G. M. vádlott szállítási szerződést is kötött a kft-vel. A Zrt-nek összesen így több mint 55 millió forinttal tartozott a Cs. A. által képviselt kft. A szerződésben meghatározott határidő lejártát követően a kft fizetési kötelezettségét nem teljesítette, illetve a szerződésben foglalt kötelezettségének sem tett eleget. A kft-nek Cs. A. nevű képviselője nem volt, a megjelölt földterületek helyrajzi számai részben valótlanok voltak, részben más használatában álltak. A vádlott az ügyfél azonosítását elvégezte, de a cégképviseleti jogosultságát alátámasztó okiratról fénymásolatot nem készített, mivel munkaköri kötelezettségével nem volt tisztában. A szerződést megkötő Cs. A. és a szállításban közreműködő B. F. személyének felkutatására folytatott sikertelen nyomozással egy időben a Zrt alkalmazottja G. M. vádlott ellen indult nyomozás.2009 márciusában
13 / 52
Információ:
egy mezőtúri lakos a vádlott édesapjának egyéni gazdaságából magmaradt áruját vásárolta meg 341.872.- Ft összegben. Mivel a vevőnek további növényvédő szerre és vetőmagra volt szüksége, ezért a vádlott, mint a Zrt területi képviselője a cég árujából is szállított neki 582.000.- Ft összegért, majd 2009 májusában 3.000.000.- Ft összegben kötöttek szerződést. T. K. vevő többször fizetett úgy, hogy azt készpénzben a vádlottnak adta át. A cég pénztárába a területi képviselők által való befizetések határidejét belső szabályzat nem rendezte. A vádlott az átvett és a Zrt-t megillető 208.128.- Ft-ot a Zrt pénztárába 2010 februárjában befizette. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla M. F. + 3 fő
Információ:
Emberölés bűntette
2013.12.03.
10:00
Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 májusában emberölés bűntette miatt, mint bűnsegédet, M. F. I.r. vádlottat 11 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra, T. É. II.r., G. T. IV.r. vádlottat, 14 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, T. M. III.r. vádlottat 14 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére, a társtettesi elkövetés megállapítása és a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. A bíróság által megállapított tényállás szerint II. és III. r. vádlott élettársak volta, albérletben laktak, amelynek költsége teljesen felemésztette jövedelmüket. 2006 nyarán III.r. vádlott édesanyjához, T. Mné sértetthez költöztek egy debreceni önkormányzati tulajdonban lévő bérlakásba. Egy idő után azonban a sértett kérésére II. és III. r. vádlott újra albérletbe költözött, ami jelentős anyagi terhet jelentett számukra. A két vádlott eltervezte, hogy a sértett megölése útján visszaköltöznek a lakásba úgy, hogy a bérbeadó Cívis Ház Zrt.-t nem tájékoztatják a sértett haláláról, majd a bérleti jogviszonyt folytatják. Így arra is lehetőségük nyílt volna, hogy megvásárolják bérlőként a lakást. Tervükbe beavatták az I. és IV. r. vádlottat is. G. T. IV. r. vádlottnak közreműködéséért pénzt és ékszereket ajánlottak fel illetve azt, hogy I.r. vádlott ingyen elvégzi IV.r. vádlott lakás felújítási munkálatait. Előzetes megbeszélésüknek megfelelően 2008 februárjában a II. és IV. r. vádlott munkába állt munkahelyén, az egyik helyi idősek otthonában, III.r. vádlott pedig egy betegszállítással foglalkozó cég telephelyén lépett szolgálatba. Onnan érkeztek a sértett lakásához. A lakásba bejutva a vádlottak közül valaki a sértettet egy vékony műanyag borítású elektromos kábellel megfojtotta. IV. r. vádlott egy műanyag nylon szatyrot húzott az asszony fejére, I.r. vádlott pedig meghúzta a szatyor kötését. III.r. vádlott a lakásban talált 400.000.- Ft készpénzt magához vette, majd a vádlottak kulccsal bezárták a lakást és távoztak. Másnap T. M. III.r. vádlott megjelent a sértett lakásánál, ahová saját kulccsal bement és mintha akkor fedezte volna fel a bűncselekményt telefonált a mentőszolgálatnak és a rendőrségnek. III.r. vádlott 2008 júniusáig nem közölte a sértett halálát a Cívis Ház Zrt-vel. A sértett halála erőszakos úton, zsinegelés és következményes fulladás révén következett be. A vádlottak a bűncselekmény elkövetését és bűnösségüket az eljárás során mindvégig tagadták. Folytatólagos tárgyalás. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
14 / 52 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: H. T. M.
Információ:
Ügy: előre kitervelten, aljas 2013. 12. 03. indokból, 14.életévét be nem és töltött személy ellen, védekezésre 2013. 12. 05. képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
8.30 óra
ÍTÉLET VÁRHATÓ A vád szerint a vádlott és felesége házasok voltak, 2002-ben született közös gyermekük, akivel 2007től Abonyban éltek. A házasságuk nem volt felhőtlen, a vádlott felsége el akart válni, tervei szerint a közös gyermekük vele maradt volna. A férfi azonban nem akart elválni és 2012. augusztusában elhatározta, hogy bosszút áll, oly módon, hogy megöli közös, akkor 10 éves lányukat. Ezt egy általa átalakított, éles lőszer befogadására és kilövésére alkalmassá tett gázpisztoly használatával tervezte végrehajtani. 2012. augusztus 26-án a felesége dolgozni ment, így a vádlott egyedül maradt a kislánnyal; este, miután lefeküdtek aludni, a férfi magához vette a pisztolyt, majd kétszer fejbe lőtte a sértettet, aki meghalt. Ezután saját magát is fejbe lőtte, a hajnali órákban hazatérő felesége talált rá és hívott mentőt. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Vádlott: P. K. +1 fő
Ügy: különösen nagy értékre 2013. 12. 03. elkövetett sikkasztás bűntette és és más bcs. 2013. 12. 05. és 2013. 12. 11.
8.30 óra
A vád szerint a vádlott cége egy francia gazdasági társaság alvállalkozójaként pótkocsikat szerelt össze. A vádlott a pótkocsikat a tulajdonos beleegyezése nélkül értékesítette és az eladásokból befolyt összegekkel sem számolt el a tulajdonos felé. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Budapest Környéki Törvényszék IV/401. Vádlott: T. I.
Ügy: jelentős értékre, 2013. 12. 03. fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bcs.
9.00 óra
A vád szerint a férfi ismeretlen társával 2010. novemberében kirabolt egy ékszerüzletet Vácon, csaknem 40 millió forint kárt okozva.
15 / 52 Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Dunakeszi Járásbíróság Vádlott: T. G.
Információ:
Ügy: felügyelete alatt álló 2013. 12. 02. személy sérelmére elkövetett és szemérem elleni erőszak bűntette 2013. 12. 03. és 2013. 12. 09.
8.30 óra
A vád szerint a vádlott a vádbeli cselekmények idején egy dunakeszi iskola tanára, illetve osztályfőnöke volt, ebben az időszakban kirándulásokat is szervezett a diákoknak. A vádlott a kirándulások alkalmával esténként, illetve dramatikus óra keretében napközben egyre inkább olyan játékokat játszatott a kiskorúakkal, amelyek során le kellett venniük magukról, illetve egymásról ruhadarabokat, arcon, szájon kellett puszilniuk egymást, illetve egymás félmeztelen vagy meztelen testét meg kellett érinteniük. A vádlott a játékoknál jelenlévő kiskorúaknak megtiltotta, hogy elmondják másnak a történteket. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Rájuk gyújtották a házat 2013.12.03. kedd 08.30 Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete Fk. 530/2013 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/100. Bizonyítási eljárás folytatása: tanúkihallgatás. Vádlott: Fk. Á. L. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott 2012 augusztusában nevelőapjánál tartózkodott egy Hajdú-Bihar megyei faluban, ahol ideje túlnyomó részét két gyermekkorú barátjával töltötte. Fk. Á. L. augusztus 20. körül a sértettek (férj és felesége) falu határában található háza melletti dinnyeföldre ment, hogy onnan dinnyét lopjon. A férfi ezt észlelve nyugodt hangon felszólította a vádlottat, hogy fejezze be cselekedetét, és elküldte a területről, mire a vádlott az általa kiválasztott dinnyéket hátrahagyva elszaladt. Másnap ismét megjelent a dinnyeföldön, de a sértett ez alkalommal is szép szóval elküldte. A vádirati tényállás azt tartalmazza, hogy fk. Á. L.t nagyon bosszantotta, hogy a két sikertelen próbálkozás, ezért elhatározta, bosszút áll. Terveibe bevonta két gyermekkorú barátját is, s megegyezett velük abban, hogy bosszúból felgyújtják a sértettek házát. Az előzetes megbeszélések során a vádlott többször mondta társainak, hogy a sértettek „dögöljenek meg”, amiért a férfi nem engedte, hogy dinnyét hozzon el a dinnyeföldről. 2012. augusztus 26-án délelőtt fk. Á. L. és a két gyermekkorú társa megfigyelték, milyen mozgás tapasztalható a sértettek házánál, s mivel látták, hogy ott napközben többen jönnek-mennek, ezért későbbre halasztották a lakóház felgyújtását. Tette elkövetéséhez a vádlott kb. másfél liter benzint szerzett be, melyet egy 2 literes flakonban tartott, s hogy ne hagyjon maga után ujjlenyomatot, egy pár fehér gumikesztyűre is szert tett. A délután folyamán a benzines flakont a vádlott és társai a sértettek ingatlana melletti lakatlan területen lévő növényzet közé rejtették el. A vádirat szerint a
16 / 52 sértettek 2012. augusztus 26-án szokásaiknak megfelelően 20 óra tájban nyugovóra tértek, elaludtak. Az előzetes megbeszélésnek megfelelően a vádlott a két gyermekkorú társával 22 óra körül találkozott fk. Á. L. nevelőapjának lakásánál. A vádlott kezeire húzta a korábban beszerzett gumikesztyűt, egy kék nejlon bevásárlószatyorban magához vette a benzines flakont, s nevelőapja házából egy doboz gyufát tett el, melyet az egyik gyermekkorú társának adott át. A sértettek házát a sötétség leple alatt, a szomszédos, lakatlan ingatlanról közelítették meg, a kerítésnél rövid ideig várakoztak, figyelték, hogy nincs-e bármilyen mozgás, zavaró körülmény. Miután meggyőződtek arról, hogy a ház és környéke csendes, sehol nem ég világítás, átmásztak a drótkerítésen, s felmásztak a padlásra. A vádlott itt a magukkal hozott benzint a padlásajtó közelében szétlocsolta, majd a gyermekkorú társtól átvett gyufával meggyújtotta. A padlástérben meggyújtott benzin nyomban fellobbant, magas lánggal égett, és a tűz sebesen terjedt tovább. Ezt látva mindhárman gyorsan lemásztak a létrán, a kerítésen átjutva elszaladtak. Az épület tetőszerkezete rövid időn belül lángra kapott, és nagy lánggal égett. A szemben lévő házban lakó fiú észlelte a tűz okozta világosságot, felébresztette a szomszédos szobában alvó szüleit, s jelezte nekik a tűzesetet, majd átszaladt a sértettek házához, és hangosan kiabálva próbálta őket kihívni. A szülők is csatlakoztak gyermekükhöz, megkezdték oltani a tüzet, mialatt hangosan kiabálva hívták ki a sértetteket. A zajra a sértettek felébredtek, és épségben elhagyták a lángoló házat. A tűzesetet a településen mások is észlelték, s a helyszínre siettek. A vádlott és két gyermekkorú társa is visszatért, és a közeli híd korlátjára ülve nézték az eseményeket, fk. Á. L. a vádirat szerint ekkor azt mondta barátainak:” hadd égjenek meg”. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 93. 14.B.198/2012
emberölés
2013.12.02., 03., 04.
09:00
Az ügyben egyesített három vádirat szerint a vádlottak egy bűnözői csoport tagjai voltak, amelyben a csoporttagok a korábbi elítéléseik eredményeként a büntetés-végrehajtási intézetekben együtt töltött idő és korábbi bűnözői kapcsolataik kötötték össze. A csoport tagjai szabadlábra helyezésüket követően felvették egymással a kapcsolatot és változó összeállásban újabb bűncselekményeket követtek el, továbbá ilyen jellegű bűncselekmények elkövetését előkészítették, melyek végrehajtását bűncselekményeik felderítése és elfogásuk akadályozott meg. Az egyes vádlottakat az ügyészség különböző bűncselekményekkel, többek között több emberen elkövetett emberölés bűntettével, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével, robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, valamint rablás bűntettével vádolja. Az ügy a Budapest Környéki Törvényszéken volt folyamatban, azonban az I. r. vádlott kizárás iránti kérelmet terjesztett elő az ügyben eljáró bíró ellen, aki a kizáráshoz hozzájárult. A Budapest Környéki Törvényszék büntető ügyszakos bírái úgy nyilatkoztak, hogy az ügyben elfogultnak érzik magukat és kérik kizárásukat. A Fővárosi Ítélőtábla 2012. január 31-én a büntetőügyből a Budapest Környéki Törvényszéket kizárta és egyúttal az elsőfokú eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki. Az ügyben a decemberi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
17 / 52 Fővárosi Törvényszék, II.79. 24.B.600/2011
emberölés bűntette
2013.12.03., 05.
08:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottat a Fővárosi Bíróság 2003. május 8-án kelt, 2005. január 25-én jogerős ítéletével felmentette az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól. Az ügyben általa előzetes letartóztatásban töltött időre tekintettel – 2007 decemberében jogerősen befejeződött kártérítési per nyomán – a vádlott 25.258.934 Ft kártalanításban részesült a Magyar Államtól. A vádlott kokain Magyarországra történő behozatalával és továbbértékesítésével kezdett foglalkozni. Így került üzleti kapcsolatba a sértettekkel. Egy kábítószer-szállítmány behozatalával kapcsolatban a vádlott és az egyik sértett egy perui utazást szerveztek. A tervezett utazással kapcsolatos részletek egyeztetése miatt a sértettek felkeresték a vádlottat a házában. A vádlott még a találkozó előtt elhatározta, hogy a sértetteket megöli és az egyikük lakásán tartott pénzt és korábbi behozatalból származó kokaint megszerzi. Ennek megfelelően, amikor a sértettek megérkeztek a vádlott a házban tartózkodó élettársát elküldte sétálni. Ezt követően a vádlott a sértetteket fejbe lőtte. A holttesteket később feldarabolta és zsákba rejtette. A lövések hallatára a pincében szerelési munkát végző személy - a vádlott volt zárkatársa – felment az emeletre, ahol meglátta a sértettek holttestét. A vádlott megfenyegette a személyt, hogy megöli, ha bárkinek beszél arról amit látott. Az egyik sértett lakásán található pénz és kokain megszerzése végül meghiúsult. A vádlott a holttesteket Balatonboglár és Balatonlelle között a nádasban rejtette el. Az ügyészség a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével. Az ügyben a decemberi tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.21342/2011
kártérítés
2013.12.03.
8:30
A felperesek az iszapkatasztrófa kapcsán indítottak kártérítési pert a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) alperes ellen. Keresetükben előadták, hogy otthonukat elöntötte a vörösiszap-áradat. A II. r. felperes mindkét lábán a vörösiszap lúgos maródást okozott. Kérik a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy a vörösiszap-katasztrófa által az alperes megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait, kötelezze az alperest, hogy fizessen meg nemvagyoni kártérítés címén I. r. felperesnek 2.500.000. Ft-ot, II. r. felperesnek 6.500.000. Ft-ot és annak kamatait. Az ügyben a decemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.20996/2011
kártérítés
2013.12.03.
9:00
A felperesek az iszapkatasztrófa kapcsán indítottak kártérítési pert az alperes ellen. A keresetlevél szerint 2010. október 4-én az alperes által használt Ajka melletti zagytározó gátja átszakadt. Ennek következtében Kolontár település nagy részét lúgos kémhatású vörösiszap
18 / 52 öntötte el. A felperesek ingatlanát az iszapár ugyan nem öntötte el, azonban az otthonukat el kellett hagyniuk. Átmenetileg albérletbe költöztek az akkor 2 hónapos gyermekkel, a család hetekre szétvált. A felperesek a lakóingatlan értékvesztése miatt 8 850 000 forintot követelnek kártérítés címén, továbbá, az I. r.,a II. r. és III. r. felperesek személyhez fűződő jogaik megsértése miatt fejenként 2 millió forint nem vagyoni kártérítést kérnek. Az ügyben a decemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.27574/2010
kártérítés
2013.12.03.
09:30
A felperesek az iszapkatasztrófa kapcsán indított kártérítési pert az alperes ellen. A keresetlevél szerint a felperesek otthonát a vörösiszap nem öntötte el, azonban életük a katasztrófa következtében ellehetetlenült. A felporzó iszap hosszú távú egészségügyi hatásai ismeretlenek, ugyanakkor az ÁNTSZ javasolja porálarc viselését. A katasztrófa miatt ingatlanuk értéke 50%-kal csökkent. A felperesek arra kérik a bíróságot, hogy kötelezze az alperest hogy fizessen részükre kártérítés címén - a lakóingatlan értékvesztése miatt - 8.450.000 Ft-ot, nem vagyoni káruk megtérítéséül pedig 2.000.000 Ft-ot. Az ügyben a decemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.21145/2011
kártérítés
2013.12.03.
10:00
A felperesek az iszapkatasztrófa kapcsán indítottak kártérítési pert az alperes ellen. A keresetlevél szerint az I. r. felperes édesanyja, a II. és III. r. felperesek nagyanyja elmerült a vörösiszapban és életét vesztette. Az I. r. felperes édesapja, a II. és III. r. felperesek nagyapja, testfelületének 30-39 %-a megégett, ami közrejátszott abban, hogy a katasztrófát követő néhány napon belül meghalt. Az iszapkatasztrófa következtében a kolontári szülői ház, minden családi vagyon- és emléktárgy odaveszett. A felperesek annak megállapítására kérik a bíróságot, hogy az alperes a vörösiszap- katasztrófa által megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait, továbbá kötelezze az alperest, hogy fizessen nemvagyoni kártérítés címén az I. r. felperesnek 9 millió forintot, a II. és III. r. felpereseknek pedig személyenként 4,5 millió forintot. Az ügyben a decemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
19 / 52 Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.21895/2011
kártérítés
2013.12.03.
10:30
A felperesek a vörösiszap katasztrófa kapcsán indítottak pert az alperes ellen. A felperesek keresete szerint a gátszakadás következtében az otthonukat a vörösiszap teljesen elöntötte. A katasztrófa napján az I., III. és IV. r. felperesek tartózkodtak otthon, ők az életveszély elől a tetőre menekültek. A II. r. felperes a katasztrófa hírére hazasietett, de ekkor már akkora volt a vörösiszap-áradat, hogy ő is menekülni kényszerült. Menekülés közben a maró anyag mind a négyüknek égési sérülést okozott. A katasztrófát követően a család albérletbe költözött. A felperesek kérik a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy a vörösiszap-katasztrófa által az alperes megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait és kötelezze az alperest, hogy fizessen meg a részükre összesen 21.843.620. Ft nem vagyoni kártérítést. Az ügyben a decemberi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 82. 34.P.26768/2010
Kártérítés
2013.12.03.
13:00
A felperes az iszapkatasztrófa kapcsán indított kártérítési pert. A felperes keresetében 19 320 700 forint vagyoni és nem vagyoni kára és járulékai megfizetésére kérte kötelezni Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. alperest, mert 2010. október 4-én a zagytározó gátjának átszakadása miatti katasztrófa során a vörös iszap eláztatta a telkét, házát és garázsát. Az ingatlanon kívül valamennyi vagyontárgya is használhatatlanná vált. Átmenetileg testvérénél lakik, kölcsönruhákban jár és kölcsönökből tartja fenn magát. Erre tekintettel azt kérte, hogy bíróság még a kártérítési per érdemi eldöntése előtt, ideiglenes intézkedéssel kötelezze az alperest tízmillió forint kártérítés megfizetésre. A Fővárosi Bíróság 2010. október 20-án ideiglenes intézkedést hozott. A bíróság végzésében arra kötelezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-t, hogy a végzés írásbeli közlését követő naptól számított 8 napon belül fizessen meg a felperesnek 10 000 000 forintot. A végzés amely ellen van helye fellebbezésnek, - előzetesen végrehajtható, azaz az összeget a fellebbezésre tekintet nélkül ki kell fizetni a károsult számára. A bíróság ezzel tehát nem az ügy érdemében döntött. A Pp. 156. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy az időmúlás miatt utóbb már el nem hárítható jogsérelem megelőzésére biztosítson azonnali jogvédelmet a kérelmező számára. A bíróságnak azonban az ideiglenes intézkedés feltételeinek fennállása esetén vizsgálnia kell, hogy az intézkedéssel okozott hátrány ne haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. Maga a kártérítési per 2010. november 30-án kezdődött, amelyben a jogvita alapját annak eldöntése képezi, hogy az alperes MAL Zrt. kártérítési felelőssége fennáll-e, az ajkai fióktelepen lévő, 10. számú vörös iszapi zagytározó gátjának átszakadásával kapcsolatos ipari katasztrófát illetően. Ezt az eljárás során, minden körülményt mérlegelve kell az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia, és a per érdemében hozott ítéletben kell döntenie arról, hogy a kérelmezőt ért és a jelen perben érvényesített károk az alperes jogellenes magatartására visszavezethetően, azzal összefüggésben álltak elő. Ugyanakkor a jelzett jogszabályhely alapján - az előző feltételek hiányában is -, ha a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, mód van az ideiglenes intézkedésben foglalt kérelem teljesítésére. A decemberi tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik.
20 / 52 Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. tárgyaló vádlott K.SZ. H.
ügy emberölés időpont 2013. december bűntettének kísérlete stb. 3., 5. és 10. 9 óra
Folytatódik a gyermekeit bántalmazó anya büntetőpere Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 23 éves tiszakécskei nőnek a büntetőpere, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol a Főügyészség. A vádirat lényege szerint a vádlott a 2006. november 2. napján született kisfiát rendszeresen bántalmazta 2009. augusztusáig, mikor is a sértett a nagyszülője gondozásába került. A vádirat megállapítása szerint a vádlott 2012. február 5. napján kisfia született, akit annak ellenére, hogy volt teje, tápszerrel etette, a kiságyból a gyereket még etetéskor sem vette ki, de azt is megtiltotta környezetének, hogy a síró kisbabát bármikor is kivegyék, dajkálják. A vádlott nem fürdette a gyereket, etetéskor nem vette ki az ágyból, hanem a cumisüveget olyan intenzitással nyomta a gyerek szájába, hogy gyakran a szájából kifolyt a tápszer, a tea, fuldoklott. Többször előfordult, hogy a vádlott a síró kisgyermekére rákiabált : „Fogd be a pofádat, te kis majom !”. Mindezen túlmenően a gyermeket rendszeresen bántalmazta, melynek következtében nevezett a koponyacsont többszörös törését, agyzúzódással és koponyaűri vérzéssel, a bordák sorozattörését és tüdősérülést, valamint a jobboldali combcsont törését szenvedte el. Ezen sérüléseket pontosan meg nem állapítható időpontban okozta a vádlott, úgy hogy a combcsontot megfeszítette, a mellkast közepeset meghaladó erővel megragadta, a kisgyerek fejét pedig kemény tárgyhoz csapta. A vádlott előzetes letartóztatásban van. A Főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben. Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott H. M. és társai
ügy hűtlen kezelés időpont 2013. december bűntette és más 3., 5. és 12. 9 óra bűncselekmények
Folytatódik a főpolgármester helyettesének és társainak büntetőpere Tanúk kihallgatásával /I/A., I/D és II. vádpontokra vonatkozóan/ folytatódik Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken, akiket folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádol a Központi Nyomozó Főügyészség.
21 / 52 PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék fsz/II. W.Gy.F.
Információ:
Hűtlen kezelés bűntette és más 2013. bűncselekmények december 3.
11.00
A vádlott a vádirat szerinti cselekményét az egyik magyarországi egyházmegye vagyonkezelői és gazdasági vezetőjeként követte el. Ezzel 2005. és 2010. év közötti időszakban több százmillió forint vagyoni hátrányt okozott. A tárgyaláson perbeszédek lesznek. Ítélethirdetés esetlegesen várható. Dr. Hajdu István sajtószóvivő 06-30/520-9577
[email protected]
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) 117. számú tárgyalóterem S. M. vádlott és 9 társa
Bűnszervezetben adócsalás bűntette
elkövetett 2013. december 3.
8.15 óra
Az ügy lényege: S. M. vádlott és 9 társa 2009. évtől kezdődően egy olyan bűnszervezetben vettek részt, melynek keretében az Európai Unió országaiból - tipikusan Németországból - beszerzett használt gépjárműveket valótlan tartalmú számlázások közbeiktatásával úgy tüntettek fel, mintha azok egyébként valós gazdasági tevékenységet nem folytató - magyarországi cégeken keresztül kerültek volna be Magyarországra. Az Európai Unióból importált termékek után az első magyarországi értékesítést terhelő ÁFA bevallási és befizetési kötelezettségnek ténylegesen egyik gazdasági társaság sem tett eleget, és az értékesítést terhelő befizetendő ÁFÁ-t tipikusan nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tüntették fel. Mindezen tevékenységükkel S. M. vádlott és 9 társa a magyar állami költségvetésnek 2009-2011 években több mint 500 millió forint kárt okozott ÁFA adónemben. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Juhászné dr. törvényszéki bíró, sajtószóvivő + 36-30/475-600,
[email protected] Prágai Erika (büntető ügyek) +36-62/549-484 dr. Telegdy +36-62/549-484, +36sajtótitkár (polgári ügyek)
[email protected] Gergely 30/528-6898 dr. Lakatos törvényszéki csoportvezető bíró, +0630/643-8741,
[email protected] Péter sajtószóvivő (polgári ügyek) +36-62/549-484 dr. Czédli-Deák sajtótitkár (büntető ügyek) +36 62 549-484
[email protected] Andrea Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) 108. számú tárgyalóterem F. J. vádlott
Emberölés bűntette
2013. december 3.
8.15 óra
22 / 52
A vádirat lényege szerint F. J. vádlott 2012. október hó 06. napján 10 óra 20 perc körüli időben ittas állapotban, rövid szóváltást követően a nála lévő 14 cm pengehosszúságú késsel leszúrta feleségét a balástyai ingatlanukhoz tartozó bekötőúton. A sértett a szúrás következtében a helyszínen életét vesztette. Ezt követően F. J. vádlott – a bántalmazáshoz használt késsel – öngyilkossági szándékkal hasba szúrta magát, azonban a helyszínre érkező mentősök beavatkozásának köszönhetően életét sikerült megmenteni. Juhászné dr. törvényszéki bíró, sajtószóvivő + 36-30/475-600,
[email protected] Prágai Erika (büntető ügyek) +36-62/549-484 dr. Telegdy +36-62/549-484, +36sajtótitkár (polgári ügyek)
[email protected] Gergely 30/528-6898 dr. Lakatos törvényszéki csoportvezető bíró, +0630/643-8741,
[email protected] Péter sajtószóvivő (polgári ügyek) +36-62/549-484 dr. Czédli-Deák sajtótitkár (büntető ügyek) +36 62 549-484
[email protected] Andrea SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK Szekszárdi Törvényszék N.Gy. és társai
Információ:
Közösülés céljából elkövetett 2013. emberkereskedelem bűntette december 03.
9.00
A I. r. vádlott és társai Bécsben magyar állampolgárságú prostituáltak által végzett és e tevékenységből származó jövedelemből kitartatták magukat. További bizonyításfelvétel. Dr. Hauszmann-né Dr. Szőke Rita sajtószóvivő
[email protected] 06-20/619-2570
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. em. 63. sz. tárgyalóterem Sz. M.
Információ:
hivatali befolyással üzérkedés 2013. bűntette december 3.
8,30 óra
A vádirat szerint a vádlott azzal kereste fel N.L. édesanyját N. F-nét, hogy egy minisztériumban dolgozó ismerőse el tudja intézni, hogy a fia terhére, bíróság jogerős végzésével kiszabott 2 év járművezetéstől eltiltás 1 évre csökkenjen. Közölte azt is, hogy amennyiben ismerőse sikerrel jár, úgy 50.000 Ft értékben ajándékkosarat kell a részére adni. Vádlott ismét megjelent N. F-né lakásán és 50.000 Ft-ot kért tőle, hogy N. L. visszakapja a vezetői engedélyét. N. F-né a vádlott által kért összeget átadta. A vádirat szerint a vádlott mivel arra hivatkozott, hogy hivatalos személyt befolyásol, más részére jogtalan előnyt kért, a hivatali befolyással üzérkedés bűntettét követte el. Az ügyben a vádlott meghallgatását követően perbeszédek és ítélethirdetés várható. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő - 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
23 / 52 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz.6-os tárgyaló M. R.
különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette
2013. december 3.
09.00
Vádlott a táti családi házban szóváltást követően egy bozótvágó késsel és egy házi készítésű fémkalapáccsal megölte édesanyját és nagymamáját. Bizonyítás! Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
24 / 52 2013.12.04. (SZERDA) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Sz. I. + 1 fő
Információ:
Csalás bűntette
2013.12.04.
09:00
A Nyíregyházi Városi Bíróság 2012 áprilisában hatályon kívül helyezés miatt megismételt eljárás keretében Sz. I. I.r. vádlottat csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1évi börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte valamint elrendelte az utólagos végrehajtását, a Nyíregyházi Városi Bíróság 2006 márciusában született jogerős ítéletével lopás vétsége miatt kiszabott 3 hónapi, 1 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésnek. F. Zs. II.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett magánokirathamisítás vétsége miatt 1 évi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. I. és II.r. vádlottakat egyetemlegesen 3.362.000.- Ft vagyonelkobzásra ítélte. A Nyíregyházi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013 februárjában megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Sz. I. I.r. és F. Zs. II.r. vádlottakat a magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Mellőzte I.r. vádlott esetében a felfüggesztett szabadságvesztés büntetés utólagos végrehajtására vonatkozó rendelkezést elévülés miatt, továbbá Sz. I. I.r. vádlottal szemben mellőzte a vagyonelkobzást, míg F. Zs. vádlottal szemben 3.962.000.- Ft összegben határozta meg a vagyonelkobzás összegét. A másodfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést az I. és II. r. vádlottak terhére részbeni felmentésük miatt, bűnösségüknek magánokirat-hamisítás vétségében való megállapításáért és a kiszabott büntetéseik súlyosítása érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. r. vádlott 2006 tavaszán elhatározta, hogy gépjárművet vásárol, melyhez hitelt vesz fel. Erre azért volt szükség, mert állandó munkaviszonnyal és jövedelemmel nem rendelkezett és úgy gondolta, hogy így könnyebben tud munkát vállalni. I. r. vádlott megkereste II. r. vádlottat, hogy segítsen neki igazolást szerezni. F. Zs. II. r. vádlott felkereste ismerősét, V. K-t, aki kiállított egy munkáltatói igazolást, mely szerint Sz. I. I. r. vádlott egy bt-nél áll alkalmazásban. Ezzel az igazolással jelentek meg egy nyíregyházi kft-nél autóvásárlási céllal. A gépjármű megvásárlására 3.362.000.- Ft kölcsönt igényelt az I. r. vádlott. Az igazolást nem használta fel, de a valótlan tartalmú adatokat a hitelkérelmében rögzíttette. A bank hitelképesnek minősítette az I. r. vádlottat és létrejött a hitelszerződés. Az I. r. vádlott nem volt abban a helyzetben, hogy a hitel törlesztő-részleteit fizetni tudta volna. Fizetőképessége tekintetében a pénzintézetet tévedésbe ejtette. A törlesztő-részletekből egyet sem fizetett meg a vádlott. Ezt követően a gépkocsi ismeretlen körülmények között a Román Köztársaságba került, ahol 2007-ben az Interpol segítségével lefoglalták. Folytatólagos tárgyalás. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla K. N. r.zls.
Hivatalai visszaélés bűntette
2013.12.04.
11:00
Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 júniusában K. N. vádlottat az ellene hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása céljából jelentett be fellebbezést. A bíróság által megállapított tényállás szerint K. N. rendőr zászlós vádlott a rakamazi rendőrőrsön teljesített szolgálatot, mint körzeti megbízott. Munkaköre ellátásához jogosultsággal rendelkezett a
25 / 52
Információ:
„robotzsaru” rendszer használatára. A vádlott könnyű testi sértés vétsége miatt 2011 szeptemberében feljelentést tett Cs. I. tokaji lakos ellen, ahol még aznap nyomozás indult az ügyben garázdaság vétsége miatt. A vádlottat ebben az ügyben tanúként hallgatták ki. K. N. a kihallgatása utáni napokban a rendőrőrsön saját jelszavával és kódjával belépett a rendszerbe és betekintett az ügyet érintő határozatokba, feljegyzésekbe. K. N. vádlott tagadta a bűncselekmény lekövetését, nem érezte magát bűnösnek, de érdemi vallomást nem kívánt tenni. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem B. Gy.
Emberölés előkészületének bűntette
2013.12.04.
13.30
Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott (1979) hosszú időn át élettársi kapcsolatban élt a sértettel, amelynek megszakadását követően a szüleihez költözött Kupra. A vádlott az élettársi kapcsolat megszűnését nehezen viselte, azt feltételezte, hogy volt élettársának új kapcsolata van. A vádlott 2011. szeptember 10-én este a kupi sportpályáról telefonon felhívta a volt élettársát, aki a gyerekeivel búcsúban volt. A vádlott azt feltételezve, hogy a sértett férfival van, azzal fenyegette, hogy a barátjával együtt megöli. A sértett a telefonhívást megszakította, azonban a vádlott többször újra hívta a sértettet. A hívást a sértett férfi ismerőse fogadta, aki közölte a vádlottal, hogy nyugodtan jöhet Noszlopra, nem hagyják, hogy a sértettet bántsa. A vádlott a beszélgetésből azt a következtetést vonta le, hogy volt élettársa új barátjával beszélt. Ezután a vádlott haza ment, és közölte édesanyjával, hogy megöli a sértettet. Magához vett egy pillangókést, és kerékpárral Noszlopra indult. A vádlott édesanyja látva a fia zaklatott állapotát, értesítette a rendőrséget a fia szándékáról. A rendőrök a feltartóztatták a vádlottat, aki beismerte ölési szándékát. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés előkészületének bűntette miatt 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész a vádlott terhére, a kiszabott büntetés súlyosítása miatt, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
Információ:
PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem B.Cs. emberölés bűntette
2013-12-04
8 óra 30
Dr.Makai Lajos tanácsa – másodfokú nyilvános ülés – határozathozatal várható
26 / 52
Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg. A vádlott és a sértett 2007-ben történt megismerkedésüket követően élettársi kapcsolatot létesített. 2008-ban gyermekük született, kapcsolatuk azonban megromlott és a sértett a gyermekkel egy anyaotthonban keresett menedéket. A vádlott rendszeresen próbálta rávenni a sértettet arra, hogy újra éljenek együtt, eközben azonban több esetben különféle bűncselekmények miatt börtönbe került, szabadulása után pedig több alkalommal külföldre utazott. A vádlott 2012. szeptember 4-én Mohácsra ment, hogy találkozzon a sértettel, aki már egy másik férfival lakott együtt. A vádlottat, miután megígérte, hogy nem fog rendbontást csinálni behívták a lakásba. Itt a vádlott felszólította a sértettet, hogy készítse össze a maga és a gyermek holmiját és menjenek el együtt. Amikor a sértett erre nem volt hajlandó, a vádlott egy alkalommal ököllel jobb kézzel megütötte őt. Azt követően a vádlott lecsillapodott és felajánlotta, hogy a gyermeknek ruhát vásárol és felszólította a sértettet, hogy kísérje el. A sértett mindössze egy bankkártyát és annak egy papírra felírt PIN kódját vitte magával, amit átnyújtott a vádlottnak, mivel ő nem tudta eltenni azokat. A városba indultak, a vádlott pedig elhatározta, hogy közösülni fog a sértettel, aki ebbe beleegyezett és egy erdős-bokros részre mentek. A közösülést követően a vádlott féltékeny lett a sértett és a másik férfi kapcsolatára, egyre hevesebb indulatba jött, majd hátizsákjából kihúzta a zsinórt és a neki háttal álló sértett nyakára vetette és megszorította. A sértett hasra esett, a vádlott rövid szünet után ismét meghúzta a zsinórt és nem engedte el addig, amíg a sértett mozdulatlanná nem vált. A vádlott miután észlelte, hogy a sértett meghalt, távozott a helyszínről, majd buszra szállt. Bátaszéken a sértett bankkártyájával 20.000 forintot felvett, majd a bankkártyát félbetörte és a buszon, amelyre következőnek felszállt a szemetesbe dobta. Ezt követően Bajáról felhívta a Villányi Gyámhivatal alkalmazottját, akinek elmondta, hogy mit tett és hol találják meg a holttestet. Ezután Pécsre utazott, ahonnan egy gyermekvédelmi ügyintézőt hívott fel akinek szintén beszámolt tettéről. Majd Siklósra utazott ahol egyik rokonát megkérte, hogy vigye el Nagyharsányba, ahol a rendőrök végül elfogták őt. A Pécsi Törvényszék a vádlottat bűnösnek találta emberölés bűntettében és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében, ezért őt a bíróság, mint erőszakos, többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy az elítélt a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Információ:
Hornokné dr. Décsei Katalin sajtótitkár 0630/631-5053
[email protected]
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Szegedi Ítélőtábla fszt. 10-es tárgyaló Gy.S.
"Virág cukrászda per"
december 4. szerda
9:15
Dr. Szeghő Katalin polgári tanácsa 2013. június 26-án a Szegedi Ítélőtábla tárgyalta volna az úgynevezett "Virág cukrászda pert", amelyben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a Virág Cukrászda és Kávéház Üzemeltető és Tanácsadó Kft.-t, mint első rendű és Gy. S. másodrendű alperest perelte. Akkor a másodrendű alperes, Gy. S. a tárgyalás elhalasztását kérte, mert megszűnt a jogi képviselete, és még nem tudott meghatalmazni új ügyvédet. Ezt a kérelmet a Szegedi Ítélőtábla dr. Szeghő Katalin vezette tanácsa elfogadta, és új határnapot tűzött ki december 4-e, szerdára. xxx Szeged városa kiürítési pert indított a korábbi üzemeltető, a Virág Cukrászda és Kávéház Üzemeltető és Tanácsadó Kft. és Gy. S. ellen, mert nem adták át a cukrászdát a városnak, pedig
27 / 52 2012 májusában arra kötelezte a Szegedi Törvényszék a céget és Gy. S.-t, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül – állagsérelem nélkül elvihető ingóságaiktól kiürített állapotban – adják a város birtokába a Virágot. A bíróság kötelezte a korábbi üzemeltetőt, hogy fizessen a városnak használati díjként 38 millió forintot és törvényes kamatait, valamint a birtokba adásig havi 1 millió 905 ezer forintot. Fellebbezések után került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. dr. Hámori Attila
elnökhelyettes, sajtószóvivő
+36-62/568-555
[email protected]
dr. Harangozó Attila
elnök, sajtószóvivő
+36-62/568-555
[email protected]
+36-30/249-0338, +3630/337-3653
[email protected]
dr. Bátyi Zoltán sajtótitkár
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: F. I. +3 fő
Ügy: különösen nagy kárt okozó, 2013. 12. 04. üzletszerűen elkövetett csalás és bűntette és más bcs. 2013. 12. 06.
8.30 óra
A vád szerint a százhalombattai ügyvéd (volt alpolgármester) ingatlanmanipulációkkal, fiktív szerződésekkel szerzett meg különböző összegeket a sértettől. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Budapest Környéki Törvényszék IV/408. Vádlott: K. J.-né
Információ:
Ügy: emberölés bűntette
2013. 12. 04.
8.30 óra
A vádlott és a sértett ismerősök voltak, a nő a sértett péceli boltjába járt vásárolni; 2012. szeptembere körül egyeztek meg abban, hogy a nő havonta 100,000 Ft-ért vásárolhat a boltban, cserébe kitakarítja az üzletet és az ahhoz tartozó kis lakást, segít a papírmunkában és szexuális szolgáltatást is nyújt a sértettnek. 2012. december 9-én este, amikor a vádlott már hazaindult, a sértett kérte, hogy maradjon és létesítsenek szexuális kapcsolatot; ezt a nő nem akarta, a férfi ezért megragadta a kezét; a vádlott erre felkapott egy kést, azzal a férfi arca előtt hadonászott, majd egy ízben szívtájékon szúrta. A vádlott kihívta a mentőket, a férfi ennek ellenére a helyszínen életét vesztette. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
28 / 52 DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK A természetvédő és a gyáróriás 2013.12.04. szerda 08.30 Társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által elkövetett vesztegetés bűntette B. 513/2012 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/100. Bizonyítási eljárás folytatása: tanúkihallgatás. Vádlott: Zs. F. T. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint Zs. F. a bűncselekmény elkövetésekor és jelenleg is a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke. A környezetvédelmi tevékenységeket végző nonprofit szervezet bevételei főként pályázatokból, támogatási szerződésekből, időnként szaktanácsadásból származtak. A német autógyártó leányvállalata 2010 nyarán kötött megállapodást a kormánnyal, miszerint Győr környékén földterületeket vásárolnak és egy napi 500 személygépkocsi gyártására alkalmas gyárat létesítenek. A beruházás Natura 2000 besorolású természetvédelmi területet érintett, ezért a cégnek be kellett szereznie egy ún. egységes környezethasználati engedélyt. A cég emellett azt is vállalta, hogy 650 millió forint kompenzációt fizet a Magyar Államnak. Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség első fokon 2011 februárjában megadta az engedélyt. A vádlott két közmeghallgatáson már hangsúlyozta aggályait a beruházással kapcsolatban és az engedély megadása után az általa elnökölt nonprofit szervezet fellebbezést jelentett be az elsőfokú határozattal szemben. Ezt követően vette fel a vádlottal a kapcsolatot a beruházó egy ügyvéd közreműködésével, 2011. március végén egy személyes megbeszélésre is sor került, ahol a beruházó képviselői a fellebbezés okát firtatták. Az ügyészség azt állapította meg, hogy már ezen a találkozón szóba került egy 30-35 milliós támogatás, amelynek fejében a TTT visszavonná a fellebbezését. 2011 áprilisában a másodfokú hatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség elutasította a TTT fellebbezését. A felek két héttel később ismét tárgyalóasztalhoz ültek, hogy folytassák a támogatási szerződéssel kapcsolatos megbeszélésüket. A találkozó másnapján a TTT felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a másodfokú határozattal szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Bírósághoz. A beruházó képviselői és a vádlott között újabb találkozóra került sor. Zs. F. a vádirat szerint egy 400 milliós projektre hivatkozva ekkor azt mondta, „a projekt értékének fele összegéért, kb. 200 millió forint ellenében megegyezés születhet a felek között”. Több egyeztetés és több verzió után május végén végül alá is írták a támogatási szerződést, amelyben a cég 200 millió forintos támogatást vállalt, 5 évre lebontva. Az első 72 millió forintos részletet a beruházónak 3 napon belül kellett volna megfizetnie. Az aláírást követően Zs. F. a TTT tagjainak értesítése nélkül – áll a vádiratban – visszavonta a felülvizsgálati kérelmet és kérte az eljárás megszüntetését. A bíróság két napra rá ennek eleget tett, a döntés július elején pedig jogerőre is emelkedett. Az ügyészség szerint a felülvizsgálati kérelem visszavonásának feltétele a jogtalan előny megfizetése volt. A beruházó egyébként nem kezdte el a támogatási szerződésben vállaltak teljesítését, nem fizette ki az első 72 millió forintos részletet sem, hanem feljelentést tett. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755
29 / 52 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 93. 14.B.198/2012
emberölés
2013.12.02., 03., 04.
09:00
Az ügyben egyesített három vádirat szerint a vádlottak egy bűnözői csoport tagjai voltak, amelyben a csoporttagok a korábbi elítéléseik eredményeként a büntetés-végrehajtási intézetekben együtt töltött idő és korábbi bűnözői kapcsolataik kötötték össze. A csoport tagjai szabadlábra helyezésüket követően felvették egymással a kapcsolatot és változó összeállásban újabb bűncselekményeket követtek el, továbbá ilyen jellegű bűncselekmények elkövetését előkészítették, melyek végrehajtását bűncselekményeik felderítése és elfogásuk akadályozott meg. Az egyes vádlottakat az ügyészség különböző bűncselekményekkel, többek között több emberen elkövetett emberölés bűntettével, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével, robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, valamint rablás bűntettével vádolja. Az ügy a Budapest Környéki Törvényszéken volt folyamatban, azonban az I. r. vádlott kizárás iránti kérelmet terjesztett elő az ügyben eljáró bíró ellen, aki a kizáráshoz hozzájárult. A Budapest Környéki Törvényszék büntető ügyszakos bírái úgy nyilatkoztak, hogy az ügyben elfogultnak érzik magukat és kérik kizárásukat. A Fővárosi Ítélőtábla 2012. január 31-én a büntetőügyből a Budapest Környéki Törvényszéket kizárta és egyúttal az elsőfokú eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki. Az ügyben a decemberi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, II. 36. 31.B.394/2013
zsarolás
2013.12.04.
9:00
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott 2008. év folyamán, pontosabban meg nem határozható időpontban, megbízta a II. r. és a III. r. vádlottakat, valamint további négy ismeretlenül maradt társukat, hogy – ellenszolgáltatás fejében – Ausztriában nyugalomra helyezett néhai milliárdos F. K. F. földi maradványait tartalmazó koporsót hantolják ki és hozzák Magyarországra. A II. r. és a III. r. vádlottak ismeretlen társaikkal együtt 2008 novemberében a koporsót kiásták, majd azt egy Budapest IX. kerületi borozó elé szállították. Ezt követen a koporsót kezdetben egy budapesti bérház pincéjében, később a belső és külső koporsót külön-külön különböző helyeken rejtegették. A rejtekhelyről az I. r. vádlott tudott. 2008 decemberében az eljárás során azonosítást nem nyert személy álnéven angol nyelvű faxot küldött az elhunyt özvegyének, 2009 áprilisában postai úton küldött egy levelet, majd később pedig e-mailben vette fel a kapcsolatot az elhunyt családjával. A levelek küldője a holttest visszaszolgáltatásáért 6.000.000 eurót követelt és 2009 áprilisa és novembere között összesen 41 zsaroló levelet küldött a pénz megszerzése érdekében. A levélíró több adattal is igazolta, hogy a koporsó a birtokában van és a sértetteket azzal fenyegette meg, ha nem fizetnek, a koporsót meg fogja rongálni, vagy megsemmisíti. A sértett család tagjai e-mailben 100.000 eurót ajánlottak fel a levélírónak, ha a koporsóban elhelyezett fiolát rendelkezésükre bocsátja. A pénzátadást az I. r. vádlott szervezte meg. A sértett család megbízottja 2009 júliusában a fioláért cserébe átadta a 100.000 eurót a II. r. vádlottnak. A sértett család e-mailben további 100.000 eurót ajánlott azért, hogy a külső fakoporsóból egy
30 / 52 virágmintás kendőt juttassanak el a részükre. A kendő eljuttatását követően az I. r. vádlott utasításai szerint 2009 novemberében a III. r. vádlott átvette a 100.000 eurót. A III. r. vádlottnak a pénzt át kellett volna adnia a II. r. vádlottnak. Időközben észrevette, hogy a család által megbízott magánnyomozók követik, ezért a pénz átadására nem került sor. A III. r. vádlott hazament, ahol a magánnyomozóknak átadta a pénzt. Ezt követően a magánnyomozók megkeresték az I. r. vádlottat, aki a két koporsó rejtekhelyét felfedte. A magánnyomozók intézkedtek a koporsók hazaszállításáról. Az ügyészség a vádlottakat bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével, mint társtetteseket vádolja. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. február 1. napján meghozott végzésével a büntetőügyben megállapította hatáskörének hiányát és az ügyet a hatáskörrel rendelkező Fővárosi Törvényszékre tette át. A bíróság a lefolytatott eljárás eredményeképpen megállapította, hogy a vádiratban rögzített és jelen bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekményeken túl bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntette is megállapíthatónak látszik. A decemberi tárgyaláson perbeszédek várhatók. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, I. 23. 19.P.24467/2011
kártérítés
2013.12.04.
13:00
A Fővárosi Törvényszéken 2012. június 4-én kezdődött az a kártérítési per, amelyet egy elhunyt kézilabdázó halála miatt a szülei és két testvére indított a büntetőügy öt vádlottja ellen, akik a jelen per alperesei. A felperesek azt kérik a bíróságtól: kötelezze az alpereseket arra, hogy nem vagyoni kártérítés címén egyetemlegesen fizessenek meg 50 millió forintot az elhunyt sportoló édesapjának, 50 millió forintot az édesanyjának, további 25-25 millió forintot pedig a két testvérnek. A négy felperes keresete szerint a kézilabdázó haláláért az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű, a IV. rendű és az V. rendű alperesek felelősek. A kereset szerint a sportoló megölése a családnak felbecsülhetetlen vagyoni és nem vagyoni kárt okozott. A kézilabdázó 18 évesen már a felnőttek között játszott, és válogatott volt. 2006-ban szerződött Veszprémbe. Több külföldi élcsapat is csábította átigazolási ajánlattal, azonban ő Veszprémet második otthonának tekintette. Kimagasló teljesítménye miatt az egész magyar kézilabdát szerető közönség rajongott érte. Az is felmerült, hogy a későbbiekben esetleg a Magyar Válogatottban folytatja nemzetközi szinten a játékot. Ennek sportkarriernek, és egy 26 éves fiatalember életének vetett véget a az alperesek teljesen indokolatlan, értelmetlen és agresszív támadása 2009. február 8-án. A kereset szerint egyértelműen megállapítható, hogy a sértett semmilyen indokot nem adott arra, hogy őt megtámadják, bántalmazzák, megszúrják és megöljék. Amikor társaival már súlyos sérülten kimenekült a Lokálból, az alperesek tovább üldözték, sőt még a halálos sérülést követően is bántalmazták. Az alperesek egyébként nemcsak a sértettnek, hanem a segítségére siető társainak is súlyos, életveszélyes sérüléseket okoztak. A felperesek keresetükben kifejtették, hogy a sértett a szüleit és testvéreit anyagilag és erkölcsileg is támogatta. 26 évesen Európa és így a világ egyik legjobb beállósa volt. Miután 26 éves volt, még legalább 10 évig a világ élvonalában sportolhatott volna. A kereset szerint ez azt jelenti, hogy az éves jövedelme minimálisan 200 ezer EUR nagyságrendű lett volna. És ez még nem foglalja magában azt az összeget, amit bizonyos klubbok fizettek volna az átigazolása esetén. Az pedig szinte felbecsülhetetlen, hogy a különböző nagy sportszergyártó cégek a márkanév hordozójaként fizettek volna a részére a reklámért. A kereset szerint a II. rendű felperes, a sértett édesanyja fia halála óta folyamatos orvosi kezelés
31 / 52 alatt áll, képtelen feldolgozni fia elvesztését. Csak a temetőbe képes elmenni. Betegsége miatt súlyos gondjai vannak a látásával is. Az elhunyt kézilabdázó testvérei, a III. és IV. rendű felperesek ugyancsak orvosi kezelés alatt állnak a tragédia óta, mert nem tudják feldolgozni testvérük halálát. Az I. rendű felperes, a sértett édesapja igyekszik a család gondját viselni. A kereset szerint a sértett családfenntartó volt, és emellett érzelmi stabilitást, biztonságérzetet is nyújtott a családnak. A szülők elvesztették azt a lehetőséget, hogy fiuk révén unokáik legyenek, és idős korukra támaszuk legyen. A gyermek és a testvér elvesztése felbecsülhetetlen vagyoni és nem vagyoni károkat okozott. Az alperesek felelősségét fokozza, hogy bűnös magatartásuk során olyan személy vesztette életét, aki aki semmilyen módon nem hatott közre a tragédia bekövetkeztében, és igyekezett kitérni, védekezni és elmenekülni. Az alperesek felelősségét az is súlyosbítja, hogy a helyszínt elhagyták, meg sem kíséreltek segítséget nyújtani. Olyan helyzetet teremtettek a bántalmazás során, hogy a kiváló fizikai adottsággal rendelkező a sértettnek esélye sem volt arra, hogy életben maradjon. A kereset szerint a felpereseket ért veszteség felbecsülhetetlen - hiszen a csupán 10 éves további sportolói pályafutás során a sértettnek körülbelül 2 millió eurós javadalmazásban lehetett volna része -, azt a keresetlevélben megfogalmazott vagyoni és nemvagyoni kárigény nem fejezi ki. A kereset azt is rögzíti, hogy a felperesek jogi képviselőjének kérésére a Veszprémi Városi Bíróság elrendelte az alperesek egész vagyonának zár alá vételét, amely végzés később jogerőre emelkedett. A bíró személyében történt változás miatt a decemberi tárgyaláson iratismertetés várható. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., I. 42.Kb.393/2013
előljárói intézkedés elmulasztásának 2013.12.04. bűntette
9:00
A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy 2006. szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők – a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából
32 / 52 eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban ¨bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak” mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként – mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak – több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház 2006. szeptember 18-i „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel – amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére – két kivétellel – elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az „Ignácz” és „Árvai - jelentések”, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott 2006. október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére - 2006. október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb
33 / 52 rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott – bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a 2006. október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban 10 - 2006. szeptember 19-21 között történt eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak
34 / 52 esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG Díszterem vádlott B.S.P-né és 7 társa
ügy lopás bűntette
időpont 2013. december 4. 9 óra
Folytatódik a „trükkös lopásos” ügy Folytatódik a Kecskeméti Járásbíróságon az a 8 vádlottas büntetőügy, melynek tárgyát – többek között - „trükkös lopások” képezik. A vádirat lényege szerint a II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r. albán és szerb állampolgárságú vádlottak, illetve a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó társaik Magyarországon, Budapesten, egy albán kávézóban tartózkodtak rendszeresen. A kávézóban, illetve egyéb szórakozóhelyen ismerkedtek meg velük az I. r. és a VIII. r. vádlottak is. A II. r. vádlott és társai 2010. július 20. napjától elfogásukig terjedő időszakban munkahellyel, rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkeztek, rendszeres haszonszerzésre törekedve a különböző autópályák és főutak mentén kialakított pihenőhelyeken külföldi állampolgárságú sértettek sérelmére vagyon elleni bűncselekményeket, ún. trükkös lopásokat” követtek el. A vádlottak a bűncselekmények elkövetése előtt előre megszervezték az elkövetés módját és az egymás közötti feladatokat. A vádlottak – akik esetenként hárman, vagy négyen közelítették meg a helyszínt a különféle, használatukban lévő gépkocsik egyikével módszere az volt, hogy a Magyarország területén átutazó és a fáradság miatt az éjszakai, kora hajnali órákban az autópályák és főutak mentén kialakított pihenőhelyeken, illetve benzinkutak parkolójában aludni megálló külföldi állampolgárságú sértettek külföldi rendszámú autójának ablakán benézve kiválasztották azt a gépkocsit, melyben a sértett egyedül, vagy másodmagával utazott, illetve esetleg az életkora alapján idősebb volt és látható helyen tárolta az értékeit – kisebb méretű táskákat és pénztárcákat. A vádlottak egyike a sértett gépkocsijának hátsó kerekét kivágta, kihasította - speciálisan hegyesre köszörült körömvágó ollóval, mint szúró eszközzel -, vagy a szelepet leeresztette, miközben elkövető-társa a közelben figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését, majd a kerékgumit kihasító vádlott a gépkocsi ablakán bekopogtatva felébresztette az alvó sértettet, illetve sértetteket és jelezte számukra a defektet. A gépkocsiból kiszálló, álmából felébredt sértett hátrament a gépkocsihoz, az ablakán bekopogó vádlott vele tartott, így figyelmét elterelte, miközben elkövető-társa a pihenőhelyek megvilágítatlanságát, a sötétséget is kihasználva a sértett gépkocsijának másik oldalán a le nem zárt gépkocsiba nyúlva eltulajdonította a látható helyen hátrahagyott értékeket, többnyire kézitáskát, vagy pénztárcát, majd a közelben járó motorral várakozó elkövető-társukhoz beszállva gyorsan elhajtottak a helyszínről. Amennyiben a sértett nem szállt ki a gépkocsijából, akkor az elindulást követően észlelte a defektet, ekkor az őt követő vádlottak segítséget színlelve megálltak, a vádlottak egyike a segítség színlelése során elvonta a sértett figyelmét, miközben elkövető-társa a le nem zárt gépkocsihoz lopakodva abból eltulajdonította az ott hátrahagyott értékeket. A vádlottak a helyszíneket a használat jogcímén birtokukban lévő, egymásnak
35 / 52
rendszeresen kölcsönadott, külföldi rendszámú gépkocsik egyikével közelítették meg. A vádlottak a cselekmények elkövetése során egymással mobiltelefonon tartották a kapcsolatot. A mobiltelefonokba tartozó SIM kártyát a Budapesten vásárolták névtelenül. A vádlottak a hívószámaikat, illetve a SIM kártyát üzemeltető, különféle IMEI számú telefonkészülékeket a lebukásuk elkerülése érdekében folyamatosan cserélték. A II. r. és a III. r. vádlottak ugyanilyen módszerrel elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt állnak, mely a Székesfehérvári Városi Bíróság előtt indult. A vád tárgyát mindösszesen 31 vádpont képezi. Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék mfszt.2. Dr. E.L. és 2 társa
Információ:
Csalás bűntette
2013. december 4.
8.45
A vádirat szerint dr. E.L. 210 magánszemélynek és gazdasági társaságnak csalás bűntettével, több mint 2 milliárd forint kárt okozott, melyből 871 millió forint kár térült meg. A tárgyalási napokra a bíróság a vádlottakat és védőiket idézte, valamint folyamatosan idézte a 200 főt meghaladó tanúkat és sértetteket. A tárgyalási napra a bíróság összesen 3 főt idézett. Ítélethirdetés esetlegesen várható. Dr. Hajdu István Sajtószóvivő 30/520-9577
[email protected]
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK – ELMARAD!!!!!!!!!!!! Hódmezővásárhelyi Járásbíróság (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 4.) 8. sz. tárgyalóterem H. Zoltán vádlott és 3 társa
csoportosan elkövetett bűntette és bűncselekmények
rablás 2013. más december 04.
8.15 óra
Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint H. Zoltán és társai 2012. augusztus hó 21. napján a délutáni órákban egy hódmezővásárhelyi kocsmában az ott tartózkodó 26 éves sértettet bántalmazták, miközben pénzt követeltek tőle. A sértett a követelésnek nem tett eleget, ezért a gyanúsítottak őt erőszakkal a gépkocsijukba ültették és az egyik gyanúsított tanyájára szállították. Út közben és a tanyához érve a gyanúsítottak többször kézzel és viperával bántalmazták a férfit, a zsebéből 10 ezer forint készpénzt és 2 mobiltelefont vettek el. Mivel a sértett megkísérelt elszökni, a gyanúsítottak a kezét és lábát összekötözték és lábánál fogva az ágyhoz kötötték, majd távoztak. A sértett később kiszabadult és segítséget kért.
36 / 52 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló T.Gy.T. és 7 társa
a különösen nagy értékre, 2013. bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette december és más bcs. 4.
08.30
A vádirati tényállás lényege röviden: I.r. vádlott 2010. év őszén arra bírta rá VI.r. és VII.r. vádlottakat, hogy a Nokia Gyárból leselejtezett ép állapotú telefonalkatrészeket rejtsenek el a gyárból kiszállítandó konténerekbe. A vádlottak 2010-2011. évben a Nokia Komárom Kft. sértettől mobil-telefon alkatrészeket tulajdonítottak el, a sértettnek összesen 144.660.727,-Ft kárt okozva. Bizonyítás felvétele. Tanúkihallgatás. Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék P. P. és 12 társa Az OBH általi kijelölés folytán tárgyalt kiemelt ügy
Információ:
Vesztegetés bűntette
2013. december 4- 10.00 5.
Az I. r. vádlott őrnagyi rangban, a II. r. vádlott törzszászlósként, a III. r. vádlott hadnagyi rangban operatív, illetve nyomozói feladatkört látott el az egyik budapesti kerületi rendőrkapitányságon. - Az I- III. r. vádlottak 2009-ben egy letartóztatott gyanúsított szabadlábra helyezéséért majd a nyomozás megszüntetéséért pénzt kértek és vettek át a gyanúsított hozzátartozóitól; - az I. r. vádlott 2009-ben a IX. r., illetve a X. r. vádlott kérésére adatokat kért le öt ízben a személy- és járműnyilvántartásból, illetve a Netzsaru rendszerből. - 2009-ben az I. r. vádlott a XI. r. vádlottal együtt pénzt vett át egy gyanúsított szabadlábra helyezésért. - A II. r. vádlott 2009-ben öt alkalommal (kétszer a III. r. vádlottal együtt) munkakörében eljárva az I. és XII- XIII. r. vádlottak kérésére – négy alkalommal ellenérték fejében - mobil híváslistákat (cellapozíciókat) szereztek be mobilszolgáltatóktól. - 2010-ben a II. r. vádlott letartóztatott szomszédja ügyének felgyorsításával és „vádalkujával” kecsegtetve 18.500 Eurot csalt ki a hozzátartozóktól, illetve további 5 millió forintot a szabaduló gyanúsítottól (annak barátja szabadlábra helyezését ígérve). Perbeszédek dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
37 / 52 2013.12.05. (CSÜTÖRTÖK) KÚRIA
38 / 52 KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem H. A.
Információ:
Lopás bűntette
2013. 12. 05.
09.00
A terhelt magát egy Bt. képviselőjének kiadva egy Kft. cégvezetőjével megbízási szerződést kötött, amelynek keretében a Kft. azzal bízta meg a Bt. nevében jogosulatlanul eljáró terheltet, hogy elvégezze a tisztítási munkálatokat egy művelési területen. Az írásbeli szerződés az illetékes mezőgazdasági hivatal rendszerében is rögzítésre került. Mielőtt a terhelt megkezdte volna a munkát, meg lett jelölve a letakarítandó terület és figyelmét kifejezetten felhívták arra, hogy az akácost nem szabad kitermelni. A terhelt a brigáddal a szerződéssel érintett területen a megbízásnak megfelelően kitermelte a gyümölcsfákat, azonban az erdőből is kitermeltetett annak ellenére, hogy erre a megbízása kifejezetten nem terjedt ki. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem V. I.
Információ:
Közúti baleset okozásának2013. 12. 05. vétsége
10.00
A terhelt egy kombájnt és hozzá kapcsolt járműszerelvényt vezetve közlekedett egy főúton, haladás közben egy kereszteződésben úgy kanyarodott balra nagy ívben, hogy eközben nem adta meg az elsőbbséget a szembe jövő sértettnek, így összeütköztek. A baleset folytán a sértett egyik utasa 8 napon túl, másik két utasa pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem N. M. B.
Lopás bűntette
2013. 12. 05.
11.00
A II. r. terhelt társával együtt különböző számukra idegen dolgokat (hosszabbító, ostor, kerékpár, fűkasza stb.) vittek el a sértettektől. Információ:
Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
39 / 52 KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem T. A. I. és társa
Információ:
Jogosulatlan gazdasági előny2013. 12. 05. megszerzésének bűntette
11.45
I. és II. rendű terheltek a működési engedély szerint idősek, fogyatékosok szociális ellátását bentlakás nélkül végezni jogosult cég képviseletében eljárva, a II. r. terhelt aláírásával, normatív állami támogatás igénylésére adatlapot adtak le a megfelelő szervhez. A támogatást megítélték a cégnek. A polgármesteri hivatal ügyintézői a helyszíni ellenőrzések során megállapították, hogy a kft. nem házi segítségnyújtás szolgáltatást végzett, hanem engedély nélkül bentlakásos intézményeket üzemeltetett. Ennek során a terheltek valótlan tartalmú albérleti szerződéseket írattak alá az ellátottakkal és hozzátartozóikkal, amelyek szerint albérlőként bérbe vették a kft. által használt lakásokat, ahol a kft. részükre ellátást nyújtott. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055 Budapest, Markó utca 16. fszt. 3. S. I. vádlott
rablás bűntette
2013. december 5.
9:00 óra
A Fővárosi Törvényszék mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint: S. I. vádlott 2010. szeptemberében munkanélküli lett, anyagi helyzete megrendült, ezért elhatározta, hogy pénzzavarán egy által ismert postahivatal kirablásával próbál enyhítni. 2010. október 7. napján 12 óra körüli időben a VI. kerületi Hegedű utcában található 61. számú postahivatalhoz ment, ahol pár percig a környéket figyelte, majd gumikesztyűt vett fel és kapucniját fejére húzva belépett a posta ügyfélterébe. A nála levő gáz- és riasztófegyvert a munkaablak nyílásán át az ügyintézőre szegezve pénzt követelt. A felszólításra az ott dolgozó postai alkalmazott 614.880 forintot tett a vádlott szatyrába. S. I. vádlott ezt követően elhagyta a posta épületét és a közeli Király utcában taxiba szállt, amivel a XIII. kerületi József Attila Színházhoz vitette magát. Itt eldobta kabátját és a gumikesztyűt, majd ismét taxiba szállt és hazament. A rablással szerzett pénzt elektronikai eszközökre és megélhetésére fordította. A korábbi sikeres rabláson felbuzdulva S. I. vádlott egy pénzváltó kirablását is elhatározta. 2010. október 1. napján 19 óra 20 perckor cipőjére és kezére zacskót gumizva, kapucniját arcába húzva belépett a VII. kerület Rákóczi út 38. szám alatti pénzváltóba, ahol csak az ott dolgozó alkalmazott tartózkodott. S. I. vádlott a nála levő gáz- és riasztófegyverét a páncél üvegfalon keresztül az alkalmazottra fogta és „Add ide a pénzt, a forintot és az eurót!” szavakkal a készpénz átadására szólította fel, aki erre azt kérdezte, hogy viccel-e. Miután a vádlott azt válaszolta, hogy nem viccel és háromig számol, utána lő, az alkalmazott az időzáras széfhez ment és úgy tett, mintha azt megpróbálná kinyitni. Ehelyett azonban megnyomta a vészjelzőt és egy takarásban levő sarokba guggolt. Ezt látva a vádlott eltette gáz- és riasztófegyverét és értékszerzés nélkül távozott. A bűncselekménnyel veszélyeztetett érték összesen 7.112.633 forint volt. A sikertelen rablás ellenére S. I. vádlott továbbra is nagy mennyiségű készpénzre akart szert tenni. Az újabb bűncselekményre az V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 56. szám alatti pénzváltót szemelte ki. A vádlott 17 óra 38 perc körüli időben lépett be az üzlethelységbe, miután megvárta, hogy az ott tartózkodó ügyfelek elmenjenek. Gáz- és riasztófegyverét az üzletben dolgozó alkalmazottra fogta és felszólította a pénz átadására. Az alkalmazott azonban a vádlott látóteréből kilépve egy vasajtó mögé bújt és működésbe hozta a riasztót. A vádlott felismerve, hogy a sértett ellenállása miatt a készpénz
40 / 52 megszerzésére nincs reális lehetősége, ezért cselekményével felhagyott és a helyszínt sietve elhagyta. A bűncselekménnyel veszélyeztetett érték kb. 4.500.000 forint volt. 2010. október 14. napján S. I. vádlott a délelőtti óráktól céltalanul autózott Budapest területén gépkocsijával. A kora délutáni órákban észrevette a III. kerületi 33-as számú postahivatalt, és mivel ekkor is nála volt gáz- és riasztófegyvere, elhatározta, hogy azt kirabolja. Miután autóját leparkolta, gyalogosan megközelítette a kiszemelt épületet, ahová negyedórányi terepszemlét követően 15 óra körüli időben, fejére egy középen kilyukasztott nylon táskát húzva belépett. A 2-es számú munkaablaknál dolgozó alkalmazottra fogta gáz- és riasztófegyverét és „ide a pénzt, ide a zacskóba” szavakkal követelte a pénzt. Az alkalmazott a pisztolyt meglátva lábával azonnal megnyomta a vészjelzőt, majd a széfhez lépett és elkezdett abból kipakolni, ám hirtelen meggondolta magát és a pénzkötegeket visszatette. A vádlott látva az alkalmazott határozott fellépését és félve a lelepleződéstől értékszerzés nélkül elhagyta a postahivatalt. A bűncselekménnyel veszélyeztetett érték 1.320.00 forint volt. -ooA Fővárosi Törvényszék a 2012. szeptember 20. napján kihirdetett ítéletével – a vádlott feltáró jellegű beismerő vallomására is alapozottan - megállapította, hogy S. I. vádlott bűnös 2 rb., a Btk. 321. § (1) bekezdésbe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő rablás bűntettének kísérletében, valamint 2 rb. – egy esetben kísérleti szakban maradt -, a Btk. 321. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő rablás bűntettében. Erre tekintettel őt életfogytig tartó börtönbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott legkorábban 20 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú bíróság mindezeken túl rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról, a lefoglalt bűnjelek kiadásáról, továbbá a bűnügyi költség vádlott általi viseléséről. -ooAz elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg S. I. vádlott és védője elsődlegesen téves minősítés miatt, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést. dr. Mohácsy Zsuzsanna elnökhelyettes +36-1/268-4803
[email protected] GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem F. S. J. és társai
Emberölés bűntette és más 2013.12.05. 9.00 bűncselekmények Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg: Az I. r. vádlott 2008. augusztusában azzal kereste meg a IV. r. vádlottat, hogy a II. r. vádlottnak a szlovákiai üzleti vállalkozásánál elszámolási gondjai vannak, ezért őt elkíséri Szlovákiába. Ahhoz kérte a IV. r. vádlott segítségét, hogy kísérje el őket, valamint hozzon magával segítséget. Az V. r. vádlott ezek ismeretében kísérte őt el Szlovákiába. Az I-II-IV-V. r. vádlott abban a tudatban indultak el Magyarországról, hogy a találkozó alkalmával vagyoni igény érvényesítésére fog sor kerülni, akár erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával. A találkozóra 2008. augusztus 26-án került sor Szlovákiában, ahol a vádlottakon kívül T. T., K. A. és B. Cs. sértettek voltak jelen. Az irodában a II. r. vádlott számon kérte B. Cs-on, hogy szerinte ő rendőrségi besúgó, illetve a korábbi alkalommal a megbeszéltnél több pénzt vett fel jutalékként, amit vissza kell fizetnie. Eközben az I. r. vádlott elővett egy forgótáras pisztolyt, amit ezután a kezében tartott, a III. r. vádlott pedig fényképet készített B. Cs-ról. A II. r. vádlott T. T-on számon kérte, hogy egy korábbi megbeszélésen K. A-nak veszélybe került a testi épsége. K. A. védelmébe vette B. Cs-t és T. T-t. Ekkor az I. r. vádlott is belefolyt a számon kérésbe, miszerint ő megmondta, hogy nem szabad megbízni B. Cs-ékban. Valaki a vádlottak közül félre rúgta a dohányzóasztalt, az azon lévő tálat pedig hozzá vágta T. T-hoz. Az I. r. vádlott ráfogta a fegyvert B. Cs-ra és rászólt, hogy maradjon a helyén, majd felváltva célzott B. Cs-ra és T. T-ra. Üzleti vita alakult ki, amelynek során a IV. r. kést szorított T. T. nyakához,
41 / 52
Információ:
az V. r. vádlott lefogta T. T-t, a III. r. vádlott pedig megrúgta őt. A vita hevében az I. r. vádlott két darab, T. T. mellkasa felé célzott lövést adott le, amelynek következtében T. T. életét vesztette. Majd közölte B. Cs-ral, hogy meg ne merjen mozdulni, ha nem akar úgy járni, mint T. T. T. T. megölését követően az I. r. vádlott arra kényszerítette B. Cs-t és a IV. r. vádlottat, hogy a gépkocsival a holttestet az izsai Duna-partra szállítsa. Az I. r. vádlott útközben telefonon felvette a kapcsolatot a II. r. vádlottal, akinek a kérésére visszamentek az irodába az ott felejtett telefonért és szemüvegért, valamint K. A. táskájáért. Onnan egy komáromi áruházba mentek tisztítószerekért. Az I. r. vádlott B. Cs. sértettet a tatabányai vasútállomáson engedte el, aki Budapestre hazaérve egy ideig szállodákban bujkált, majd külföldre távozott. K. A-t az I. r. és II. r. vádlottak Ógyálon, az iroda kitakarítása után bocsátották szabadon. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat emberölés bűntette, 2 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, amelyből egy társtettesként elkövetett, önbíráskodás bűntette kísérletében, 3 rb. kényszerítés bűntette, amelyből egy társtettesként elkövetett, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt – halmazati büntetésül – 12 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat emberölés bűntette, társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, önbíráskodás bűntettének kísérlete, társtettesként elkövetett kényszerítés bűntette miatt – halmazati büntetésül – 6 év börtönre, a III-IV-V. r. vádlottakat önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt 1-1-1 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a II. r. vádlott terhére, közügyektől eltiltásra ítélése érdekében, a III. és V. r. vádlottak esetében a kiszabott szabadságvesztés tartamának felemelése és a büntetés felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés mellőzése, valamint közügyektől eltiltásra kiszabása miatt jelentett be fellebbezést. Emellett indítványozta K. A. és B. Cs sértettek sérelmére elkövetett cselekmények minősítésnek megváltoztatását, az ítélet kiegészítését azzal, hogy az I. r. vádlottat többszörös visszaesőként, a IV. r. vádlottat különös visszaesőként minősítse, az I r. vádlott szabadságvesztés büntetését fegyház fokozatban állapítsa meg, továbbá a III. r. és V. r. vádlottakkal szemben korábban kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtásának elrendelését. Az I. r. vádlott és védője enyhítésért, a II. r. vádlott felmentésért, a védője az eljárás megszüntetése miatt, másodlagosan felmentésért, egyebekben enyhítésért, a III. r. vádlott felmentésért, a védője bűncselekmény hiányában felmentés miatt, a IV. r. vádlott védője bűncselekmény hiányában felmentésért, V. r. vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: H. T. M.
Ügy: előre kitervelten, aljas indokból, 14.életévét 2013. 12. 03. be nem töltött személy ellen, védekezésre és képtelen személy sérelmére elkövetett 2013. 12. 05. emberölés bűntette
8.30 óra
ÍTÉLET VÁRHATÓ A vád szerint a vádlott és felesége házasok voltak, 2002-ben született közös gyermekük, akivel 2007-től Abonyban éltek. A házasságuk nem volt felhőtlen, a vádlott felsége el akart válni, tervei szerint a közös gyermekük vele maradt volna. A férfi azonban nem akart elválni és 2012. augusztusában elhatározta, hogy bosszút áll, oly módon, hogy megöli közös, akkor 10 éves lányukat. Ezt egy általa átalakított, éles lőszer befogadására és kilövésére alkalmassá tett gázpisztoly használatával tervezte végrehajtani. 2012. augusztus 26-án a felesége dolgozni ment, így a vádlott egyedül maradt a kislánnyal; este, miután lefeküdtek aludni, a férfi magához vette a pisztolyt, majd kétszer fejbe lőtte a sértettet, aki meghalt.
42 / 52
Információ:
Ezután saját magát is fejbe lőtte, a hajnali órákban hazatérő felesége talált rá és hívott mentőt. Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Vádlott: P. K. +1 fő
Ügy: különösen nagy értékre 2013. 12. 03. elkövetett sikkasztás bűntette és más 2013. 12. 05. bcs. 2013. 12. 11.
8.30 óra
A vád szerint a vádlott cége egy francia gazdasági társaság alvállalkozójaként pótkocsikat szerelt össze. A vádlott a pótkocsikat a tulajdonos beleegyezése nélkül értékesítette és az eladásokból befolyt összegekkel sem számolt el a tulajdonos felé. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Budapest Környéki Törvényszék IV/401. Vádlott: H. T.
Ügy: súlyos testi sértés bűntette
2013. 12. 05.
8.30 óra
A vád szerint a vádlott a Váci Fegyház és Börtönben bántalmazta egy rabtársát, aki a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Vádlott: K. A.
Ügy: fegyveresen rablás bűntette
elkövetett 2013. 12. 05.
9.00 óra
A vád szerint a vádlott 2011. decemberében egy fegyvernek látszó tárggyal kirabolt egy kocsmát Mendén. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
43 / 52 Budapest Környéki Törvényszék fszt. 20. Vádlott: R. J. +2 fő
Információ:
Ügy: életveszélyt okozó testi 2013. 12. 05. sértés bűntette és más bcs. és 2013. 12. 11.
9.00 óra
A vád szerint az I. rendű vádlott ismeretlen személyek ismeretlen módon megszerezett bankszámlaszámai és hozzáférési kódjai felhasználásával akart pénzt szerezni a sértettek segítségével; egy félreértés miatt – azt hitte, hogy a sértettek becsapják és „meglopták” 18 millió forinttal, életveszélyesen bántalmazta a segítségül hívott nőt és férfit. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budaörsi Járásbíróság Vádlott: Z. S.
Információ:
Ügy: nagyobb kárt okozó, 2013. 12. 05. folytatólagosan elkövetett csalás bűntette
8.30 óra
A vádlottat 2004. szeptemberében a PKKB 3 év börtönbüntetésre ítélte jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A vád szerint a vádlott 2010. nyarán egy TV-felvételen ismerkedett meg a sértettel, akivel ezután többször találkoztak, illetve beszéltek telefonon, majd a vádlott felajánlotta, hogy megpróbál kapcsolatai révén támogatókat szerezni a sértett alapítványának. Ezután 2010. december végéig a vádlott mintegy 2 millió Ft-ot kért kölcsön a sértettől, amit nem adott meg, sőt, arra anyagi helyzete miatt reális lehetősége sem volt, az nem is állt szándékában. A cselekménnyel okozott 1,940,000 Ft kár nem térült meg. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Nagykőrösi Járásbíróság Vádlott: fk. F. T. + 2 fő
Ügy: zsarolás bűntette
2013. 12. 05.
10.30 óra
A vád szerint a vádlottak a PM TEGYESZI nagykőrösi lakásotthonában éltek. 2007 és 2010 között, illetve 2010-ben társaikat fenyegették, illetve arra kényszerítették, hogy nekik pénzt adjanak, illetve cigarettát, csokit lopjanak nekik, ezek mellett az egyik társukat bántalmazták is. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
44 / 52 DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Bűnpártolással vádolva 2013.12.05. csütörtök 08.00 Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette B. 2035/2010 Debreceni Járásbíróság, Iparkamara u. 1. fszt. 19. Változás történt a bírói tanácsban, ezért az eljárást elölről kell kezdeni. Vádlott: T. J. A vádirat szerint a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2003. júliusában hozta létre az M3-as Kht-t. P.B. ügyintéző titkár munkakörben dolgozott, ill. az ügyvezető betegállománya idején ő látta el az ügyvezetői feladatokat. B.P. projektvezetőként tevékenykedett a társaságnál. T.J. vádlott a cselekmény időpontjában a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés gazdálkodásért és gazdaságpolitikai tevékenységért felelős alelnöke, ill. az M3-as Kht. Felügyelő Bizottságának tagja volt. Alelnöki feladatait szóbeli felhatalmazás alapján látta el. Az M3-as Kht-nál pénzügyi szabálytalanságok merültek fel, amelyről a közgyűlés elnöke, Dr. Juhászné Léva Katalin informális úton tudomást szerzett és megbízta T-Józsefet, hogy vizsgálja ki a felmerült problémákat. A kht. Könyvvizsgálója feljegyzést készített számára a szabálytalanságról. T.J. 2005. február 9. és 15-ére értekezletet hívott össze, amelyen részt vett B.P., P.Ba. és egy ideig az alelnöki titkárságvezető. Mindkét értekezleten T.J. rosszallását fejezte ki a szabálytalanságok, jogosulatlan kifizetések miatt, de többször jelezte, hogy az ott elhangzottakat szűk körben szeretné tartani és a botrány elkerülése érdekében semmilyen eljárást nem kezdeményez, bizonyos információkat csak a közgyűlés elnökével oszt meg. T.J. az értekezleten szerzett tudomást arról, hogy B.P. és P.B. az ismeretlen okból keletkezett hiányt miként próbálták eltüntetni: - 4 alkalmazott 2004. december és 2005. januári fizetését megemelték, a 684.760 Ft különbözetet azonban az érintettek nem vették fel, hanem a pénzt támogatásként befizették a kht. számlájára. - a 4 alkalmazottnak saját gépjármű használatot engedélyeztek, fiktív gépjármű útvonal nyilvántartás szerint 984.995 Ft jogosulatlan költségtérítést a kiadási pénztárbizonylat szerint P.B. aláírásával kifizettek, de ezt az összeget az érintettek nem vették át. A két összeggel az M+ Kht. közmunkaprogram során felmerült hiányát pótolták. A 2005.február 15-én tartott értekezleten T.J. a könyvvizsgáló segítségével megbeszélte az érintettekkel a törvényesség látszatának érdekében felvetett a megoldási javaslatokat. A megbeszélésekről P.B. hangfelvételt készített. Másnap a hangfelvétel másolatával és egyéb okirati bizonyítékokkal feljelentést tett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon. T.J. 2005. február 24-én feljegyzést készített a megyei közgyűlés elnökének, amelyhez csatolta a könyvvizsgálói jelentést is. Azt kérte az elnöktől, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket és kezdeményezzen eljárást az M3-as Kht. Közmunkaprogramjában résztvevő vezetőkkel szemben. A vádirat szerint azonban T.J. a két értekezleten a cégvezetők által feltárt és beismert bűncselekményekről konkrétan nem tájékoztatta Juhászné Léva Katalint és törvényi kötelezettsége ellenére feljelentést sem tett a tudomására jutott bűncselekmények miatt. T.J. számára nyilvánvaló volt, hogy bűncselekmény történt és erről mint hivatalos személy szerzett tudomást. A megoldási javaslatok kidolgozására utasítás és a tevékeny részvétel alkalmas volt a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására. A fiktív béremelések és a gépjárműhasználat után kifizetett összegek miatt B.P.t és P.B.t a Debreceni Városi Bíróság 2010. márciusában bűnösnek mondta ki folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és magánokirat hamisítás vétsége miatt. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755
45 / 52 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II.79. 24.B.600/2011
emberölés bűntette
2013.12.03., 05.
08:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottat a Fővárosi Bíróság 2003. május 8-án kelt, 2005. január 25-én jogerős ítéletével felmentette az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól. Az ügyben általa előzetes letartóztatásban töltött időre tekintettel – 2007 decemberében jogerősen befejeződött kártérítési per nyomán – a vádlott 25.258.934 Ft kártalanításban részesült a Magyar Államtól. A vádlott kokain Magyarországra történő behozatalával és továbbértékesítésével kezdett foglalkozni. Így került üzleti kapcsolatba a sértettekkel. Egy kábítószer-szállítmány behozatalával kapcsolatban a vádlott és az egyik sértett egy perui utazást szerveztek. A tervezett utazással kapcsolatos részletek egyeztetése miatt a sértettek felkeresték a vádlottat a házában. A vádlott még a találkozó előtt elhatározta, hogy a sértetteket megöli és az egyikük lakásán tartott pénzt és korábbi behozatalból származó kokaint megszerzi. Ennek megfelelően, amikor a sértettek megérkeztek a vádlott a házban tartózkodó élettársát elküldte sétálni. Ezt követően a vádlott a sértetteket fejbe lőtte. A holttesteket később feldarabolta és zsákba rejtette. A lövések hallatára a pincében szerelési munkát végző személy - a vádlott volt zárkatársa – felment az emeletre, ahol meglátta a sértettek holttestét. A vádlott megfenyegette a személyt, hogy megöli, ha bárkinek beszél arról amit látott. Az egyik sértett lakásán található pénz és kokain megszerzése végül meghiúsult. A vádlott a holttesteket Balatonboglár és Balatonlelle között a nádasban rejtette el. Az ügyészség a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével. Az ügyben a decemberi tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. tárgyaló vádlott K.SZ. H.
ügy emberölés időpont 2013. december 3., 5. bűntettének kísérlete stb. és 10. 9 óra
Folytatódik a gyermekeit bántalmazó anya büntetőpere Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 23 éves tiszakécskei nőnek a büntetőpere, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol a Főügyészség. A vádirat lényege szerint a vádlott a 2006. november 2. napján született kisfiát rendszeresen bántalmazta 2009. augusztusáig, mikor is a sértett a nagyszülője gondozásába került. A vádirat megállapítása szerint a vádlott 2012. február 5. napján kisfia született, akit annak ellenére, hogy volt teje, tápszerrel etette, a kiságyból a gyereket még etetéskor sem vette ki, de azt is megtiltotta környezetének, hogy a síró kisbabát bármikor is kivegyék, dajkálják. A vádlott nem fürdette a gyereket, etetéskor nem vette ki az ágyból, hanem a cumisüveget olyan intenzitással nyomta a gyerek szájába, hogy gyakran a szájából kifolyt a tápszer, a tea, fuldoklott. Többször előfordult, hogy a vádlott a síró kisgyermekére rákiabált : „Fogd be a pofádat, te kis majom !”.
46 / 52
Mindezen túlmenően a gyermeket rendszeresen bántalmazta, melynek következtében nevezett a koponyacsont többszörös törését, agyzúzódással és koponyaűri vérzéssel, a bordák sorozattörését és tüdősérülést, valamint a jobboldali combcsont törését szenvedte el. Ezen sérüléseket pontosan meg nem állapítható időpontban okozta a vádlott, úgy hogy a combcsontot megfeszítette, a mellkast közepeset meghaladó erővel megragadta, a kisgyerek fejét pedig kemény tárgyhoz csapta. A vádlott előzetes letartóztatásban van. A Főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben. Információ: elérhetőségek +36-20-3730790 Dr. Sárközy
[email protected] Szabolcs sajtószóvivő Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott H. M. és társai
ügy hűtlen kezelés időpont 2013. december 3., 5. bűntette és más és 12. 9 óra bűncselekmények
Folytatódik a főpolgármester helyettesének és társainak büntetőpere Tanúk kihallgatásával /I/A., I/D és II. vádpontokra vonatkozóan/ folytatódik Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken, akiket folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádol a Központi Nyomozó Főügyészség. SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szentesi Járásbíróság (Erzsébet tér 4.) 4. sz. tárgyalóterem F.-né D. E. és társa
jelentős kárt okozó, üzletszerűen 2013. elkövetett csalás bűntette és más december 05. bűncselekmények
8.00 óra
Az ügy lényege: A vádlottak több sértettet megtévesztve egy hazai ingatlanforgalmazó és egy, az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett székhelyű cég képviselőjeként 2007-2009 évek folyamán számos alkalommal kértek és vettek át nagyobb összegű – sértettenként 300 ezertől 2 millióig terjedő, összesen 200 millió Ft-ot megközelítő – pénzösszegeket befektetési célra a sértettektől azzal, hogy azt magas kamattal, rövid időn belül visszaadják. Az okozott kár nagyobb része nem térült meg. Megjegyzés: a bíróság az ügyben még több tárgyalást tart. Juhászné dr. törvényszéki bíró, sajtószóvivő + 36-30/475-600,
[email protected] Prágai Erika (büntető ügyek) +36-62/549-484 dr. Telegdy +36-62/549-484, +36sajtótitkár (polgári ügyek)
[email protected] Gergely 30/528-6898 dr. Lakatos törvényszéki csoportvezető bíró, +0630/643-8741,
[email protected] Péter sajtószóvivő (polgári ügyek) +36-62/549-484 dr. Czédli-Deák sajtótitkár (büntető ügyek) +36 62 549-484
[email protected] Andrea
47 / 52 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK H.I.
személyi szabadság megsértésének bűntette és más bcs.
2013. december 6.
08.30.
A vádlott 2012. szeptemberében került kapcsolatba a sértettel. Kapcsolatukat a vádlott folyamatos féltékenykedése jellemezte, ami miatt többször veszekedtek. A vádlott 2012. október 3-án a sértett házához ment, hogy megbeszéljük problémájukat, de miután a sértett nem volt egyedül, ezért távozott a házból és az udvaron várta, hogy a látogató eltávozzon. A látogató 20. óra 15 perc körüli időben ment el, ekkor a vádlott a sértettet a kapuhoz hívta, a sértett közölte a vádlottal, hogy nem szeretnék ha bemenne a házba. Ekkor a vádlott dühbe jött és a sértett haját elkapta és a hajánál fogva a kapu felé húzta s sértettet, miközben megöléssel fenyegette. A sértett jobb kezét a kapu léceinek résén áthúzva a kapu fém keretének feszítette, miközben közölte a sértettel, hogy el akarja törni a kezét. A sértettnek végül sikerült kiszabadulni a vádlott szorításából és a házba menekült. A vádlott átugrott a kerítésen és a menekülő sértettet a ház előszobájában utolérte, majd a konyhába lökdöste és ököllel közepes erővel a bal arcán megütötte, miközben megöléssel fenyegetőzött. A sértett a székre rogyott, miközben a vádlott a konyhapulton lévő kést igyekezett elérni, mivel nem sikerült neki, ezért fojtogatta a sértettet, majd a székről a földre eső sértettre ült. A vádlott közben a zsebéből elővette a zsebkését és a sértett nyakához szorította és azt kiabálta, hogy „Elvágom a torkodat!”. Ezután felrángatta a sértettet a földről a székre, és ragasztószalaggal a sértett fejét többször körbetekerve annak száját beragasztotta, azután a ragasztószalaggal a sértett kezeit körbetekerve megkötözte. Ezután fellökdöste az emeletre és az ott lévő porszívó szívócsövét magához vette, majd a sértett tulajdonát képező, az udvaron lévő gépkocsihoz lökdöste és közölte vele, hogy elviszi kirándulni. A vádlott a sértettet az autó bal első ajtajához állította a porszívó csövét a bal hátsó ülésre tette. Amikor a vádlott a kapuhoz ment, hogy azt kinyissa, a sértettnek sikerült a kezeit kiszabadítania és a gépkocsiba ülve a már nyitott kapun át a Tatabányai Rendőrkapitányságra menekült. A sértett a bántalmazás következtében a bal arctáj zúzódását szenvedte el, melynek gyógytartama 8 napon belüli, azonban a támadott testtájékra, a bántalmazás erejére és módjára figyelemmel fennállt a súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés kialakulásának reális lehetősége is. Első tárgyalás – vádlott, tanúk kihallgatása. Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected] Tatabányai Törvényszék fsz.6-os tárgyaló N. A. T.
kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette
2013. december 5.
09.00
2008. júniusától 2009. februárjáig legalább kilenc budapesti és érdi házat, egy csömöri műhelyt, valamint a volt Győri Elektromos Sportegyesület sportcsarnokát vette bérbe marihuana ültetvények létesítése céljából. Bizonyítás!
48 / 52
Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék Az OBH általi kijelölés folytán tárgyalt kiemelt ügy
Információ:
P. P. és 12 társa
Vesztegetés bűntette
2013. december 4- 10.00 5.
Az I. r. vádlott őrnagyi rangban, a II. r. vádlott törzszászlósként, a III. r. vádlott hadnagyi rangban operatív, illetve nyomozói feladatkört látott el az egyik budapesti kerületi rendőrkapitányságon. - Az I- III. r. vádlottak 2009-ben egy letartóztatott gyanúsított szabadlábra helyezéséért majd a nyomozás megszüntetéséért pénzt kértek és vettek át a gyanúsított hozzátartozóitól; - az I. r. vádlott 2009-ben a IX. r., illetve a X. r. vádlott kérésére adatokat kért le öt ízben a személy- és járműnyilvántartásból, illetve a Netzsaru rendszerből. - 2009-ben az I. r. vádlott a XI. r. vádlottal együtt pénzt vett át egy gyanúsított szabadlábra helyezésért. - A II. r. vádlott 2009-ben öt alkalommal (kétszer a III. r. vádlottal együtt) munkakörében eljárva az I. és XII- XIII. r. vádlottak kérésére – négy alkalommal ellenérték fejében - mobil híváslistákat (cellapozíciókat) szereztek be mobilszolgáltatóktól. - 2010-ben a II. r. vádlott letartóztatott szomszédja ügyének felgyorsításával és „vádalkujával” kecsegtetve 18.500 Eurot csalt ki a hozzátartozóktól, illetve további 5 millió forintot a szabaduló gyanúsítottól (annak barátja szabadlábra helyezését ígérve). Perbeszédek dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
49 / 52 2013.12.06. (PÉNTEK) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: F. I. +3 fő
Ügy: különösen nagy kárt okozó, 2013. 12. 04. üzletszerűen elkövetett csalás és bűntette és más bcs. 2013. 12. 06.
8.30 óra
A vád szerint a százhalombattai ügyvéd (volt alpolgármester) ingatlanmanipulációkkal, fiktív szerződésekkel szerzett meg különböző összegeket a sértettől. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Budapest Környéki Törvényszék V/524. Vádlott: J. I. +4 fő
Információ:
Ügy: különösen nagy értékre 2013. 12. 06. dolog elleni erőszakkal elkövetett és lopás bűntette és más bcs. 2013. 12. 10.
8.30 óra
A vád szerint a vádlott és társai egy ausztriai telephelyről egy betonszivattyús teherautót tulajdonítottak el; a több mint 50 millió Ft értékű tehergépkocsit a rendőrség az I. rendű vádlott szigetszentmiklósi házának udvarán foglalta le. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék V/508. Vádlott: Sz. I. E. +3 fő
Ügy: életveszélyt okozó testi 2013. 12. 06. sértés bűntette
8.30 óra
Korábbi, V.J. sérelmére elkövetett betörés miatt II. r. vádlott és V.J. között haragos viszony volt. Egy Műv. Házban történő összetűzéskor a biztonsági őrök kivezették II. r. vádlottat, aki találkozóra hívta másnapra V.J-t a találkozóra a benzinkútnál II. r. vádlott hét másik férfival érkezett, megkergetve, fenyegetve V.J-t. Később a sértett és rokonsága háza előtt elhajtva mindannyiszor megöléssel, a ház felgyújtásával fenyegette a családot, az autóból kikiabálva. A házat többször dobálták is. Újabb megbeszélés, tisztázás során újabb erőszakra került sor, égő üvegeket, köveket hajigáltak a békülni jövők kocsija felé. Sz.I.E és V.Zs. vádlottak autóba ülve utána hajtottak a riasztópisztoly miatt menekülő sértetteknek. Kétszeres szándékos ütközés után az autót, majd a benne rekedt embereket mindenféle eszközökkel, végül már baltával is ütlegelni kezdték. A támadás módja, irányultsága, eszköze, ereje miatt több esetben fennállt az életveszélyes sérülés reális lehetősége is.
50 / 52 Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Dabasi Járásbíróság Vádlott: D. S.
Ügy: tiltott pornográf felvétellel 2013. 12. 06. visszaélés bűntette
8.30 óra
ÍTÉLET VÁRHATÓ A vád szerint a vádlott munkanélküli, hajléktalan életmódot folytatott, majd 2012. novemberétől szívességi lakáshasználóként lakott korábbi munkaadója gyáli ingatlanában, ahol a férfi által működtetett építőipari vállalkozás szerszámait, segédanyagait tárolta; a lakhatásért cserébe a vádlottnak kellett volna vigyázni az ott átolt dolgokra, ehelyett kihasználva azt, hogy a sértett az ingatlan kulcsát neki átadta, 2012. november és 2013. márciusa között eltulajdonított és értékesített különböző értékeket az ingatlanról, összesen 1.845,000 Ft értékben.
nformáció:
Emellett a férfi 2012. szeptemberétől közös megegyezéssel szexuális kapcsolatot létesített az akkor 17 éves sértettel, amelynek helyszíne a gyáli ingatlan, illetve a Gyál környéki erdős területen a vádlott gépkocsija volt. A kapcsolat tartama alatt az együttlétek alkalmával a vádlott a mobiltelefonjával a sértettről több pornográf felvételt készített, amelyet a mobiltelefonja memóriájában tárolt. 2013. február közepén a sértett közölte a vádlottal, hogy véget akar vetni a kapcsolatuknak, amit a vádlott nem tudott elfogadni, ezért több alkalommal azzal fenyegette meg a sértettet, hogy amennyiben szakít vele, a róla készült pornográf fényképeket közzéteszi az Interneten. A fenyegetés hatására a sértett a vádlottal szexuális kapcsolatot 2013. március 6. napjáig tartotta fenn, melynek során a fenti fenyegetés miatt akarata ellenére többször is közösült a vádlottal. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
FŐVÉROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, I. 97. 10.B.2044/2013
nemzetközi kapcsolatban 2013.12.06. elkövetett hivatali vesztegetés bűntette
12:00
A vádlott ellen a MOL egyik részvényese indított pótmagánvádas eljárást. A vádindítvány szerint a pótmagánvádló 2013. július 11-én feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a vádlott ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség 2013. július 16-án a feljelentést elutasította arra hivatkozással, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. A pótmagánvádló panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztályára, azonban a panaszt a Legfőbb Ügyészség elutasította. A pótmagánvádló a vádindítványában előadta, hogy 2008 óta rendelkezik változó darabszámú MOL részvénnyel, melynek piaci értéke 2011-ben bruttó 600 millió Ft volt. Mint MOL részvényes a hazai és nemzetközi sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok gyanúja szerint a vádlott 2008-ban megállapodott az akkor hivatalban lévő horvát miniszterelnökkel, hogy 10 millió euró fejében
51 / 52 hozzásegíti a magyar vállalatot ahhoz, hogy az befolyásoló részesedést szerezzen a horvát INA olajtársaságban, illetve ahhoz is segítséget nyújt, hogy az INA veszteséges gáz üzletágát a horvát állam átvegye az INA-tól. Szintén a sajtóból értesült arról, hogy a Zágráb Megyei Bíróságon büntetőeljárás folyik a volt horvát miniszterelnök és a vádlott ellen is. A bíróság első fokon bűnösnek találta a volt horvát miniszterelnököt vesztegetés bűntettében és börtönbüntetést szabott ki vele szemben. A fentiekről a vádlott nem tájékoztatta a MOL részvényeseket, holott a részvények árfolyamára ezek jelentős kihatással voltak. A horvát hatóságok a vádlott kihallgatása ügyében kiadatás iránti jogsegélykérelmet terjesztettek elő a magyar hatóságok felé. Ezen hír megjelenésének napján a MOL részvények árfolyama 4%-ot esett,mely a pótmagánvádló részére 24 millió Ft kárt okozott. A kár álláspontja szerint a vádlott magatartásával összefüggésben keletkezett. Ezen túlmenően a MOL vagyonában 5 millió euró értékcsökkenés következett be. A pótmagánvádló álláspontja szerint a nyomozó hatóság a feljelentését elutasító döntése több szempontból megalapozatlan. A pótmagánvádló többek között azt sérelmezi, hogy a nyomozó hatóság a döntés meghozatalakor nem szerezték be a horvát hatóság által az elmúlt években feltárt bizonyítékokat, iratokat, illetve bizonyos gazdasági szakkérdések eldöntéséhez gazdasági-elemzői, igazságügyi könyvszakértői, illetve tőkepiaci szakismerettel rendelkező szakértő kirendelésére is szükség lett volna. A pótmagánvádló a fentiek alapján az alábbiakkal vádolja a vádlottat: - vesztegetés nemzetközi kapcsolatban bűntettével, - jelentős kárt okozó csalás bűntettével, - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével. Az ügyben december 6-án lesz az első tárgyalási nap. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
52 / 52 2013.12.07. (SZOMBAT) NINCS TÁRGYALÁS!