976. szám. -*ttj > Budapest, november hó 22. Hirdetések I P KISS JÓZSEF

1908.

X I X . évfolyam. MEGJELEN

MINDEN

AHET

VASÁRNAP.

Előfizetési feltételek: Egész évre ... _ kor. 20.— Félévre ... _ ...

»

10.—

Negyedévre...-

»

5 -

E g y e s s z á m á r a 40

47/976. szám.

P O L I T I K A I ÉS IRODALMI fillér.

SZERKESZTI

SZEMLE.

KISS JÓZSEF.

Bzerfcssztöség és kiadóhivatal: B U D A P E S T , V I I I . , N é p s z i n h á z - u t c z a 22. s z .

Telefonszám : 61—38.

Hirdetések felvétele ugyanott.

-*ttj§> Budapest, november hó 22.

Krónika. Városrendezés. — nov. 20.

A Margitsziget-kérdés jutott végre dűlőre a képviselőház mult hétfői ülésén. A főváros tehát csakugyan megkapja a Duna ezüstkarpereczének smaragd kövét és lesz a csend tanyájából, a drüádok berkéből, vagy ha ugy tetszik : a poézis oázisából részben füvészkert, részben sporttelep, részben pedig ingyenes népliget. Felesleges mondanom is, hogy mind a három uj minősége aggodalmat keltő. Mert a sporttelep, azt hiszem, minden hosszasabb megokolás nélkül jellemezhető igy, hogy : brr ! Az ingyenes népliget karakterizálása még kevesebb megokolásra szorul, amikor ebben foglalhatjuk össze, hogy : b r r ! b r r ! Maradna tehát a füvészkert. Ámde, ha kelletlen a sporttelep és kellemetlen a népliget, aggodalmas a füvészkert is, mint nálunk minden, a közönség oktatására, felvilágosítására való intézmény. A muzeumaink csak akkor vannak nyitva, amikor legföljebb a melegedni vágyók és az a bizonyos öt vidéki ember ér rá belemenni, a könyvtáraink menetrendjén el nem igazodik maga Heltai Ferencz sem, aki pedig a legfőbb menetrend-csináló s végül egyéb »közhasznu« látnivalóink ugy el vannak dugdosva szanaszét és olyan salamoni hét pecséttel, de még hetebb borravalóval lecsukva, hogy csak rébuszamatőrök meg jól felszerelt zsebek juthatnak el beléjük. Az állatkertről nem is beszélek, mert arról már igazán nem illik beszélni. Nem alaptalan tehát az aggodalom, hogy mi lesz a füvészkerttel ? Vájjon ez is csak délelőttönkint lesz-e nyitva a közönség számára, mint a Muzeum, vájjon itt is kalapnak, botnak és kabátnak a hátrahagyásával lehet-e majd belépőjegyet kapni, mint valami könyvtárba és végül vájjon nyáron zárva lesz-e a füvészkert is, mert akkor súrolják és takarítják ? Az aggodalomnak mindezek a vajjon-jai azonban csak utólagos keserves felsikoltásai annak az alapjában véve arisztokratikus léleknek, amely minden Budapestszerető és Margitsziget-imádó emberben él. Veteres migrate coloni, énekli az egyik fél, Öröködbe, uram, pogányok jöttek, zengi a másik felekezet. Es elhagyjuk mindnyájan bus képpel, borús lélekkel a Buen Retirót, az aranjuezi szép napok földjét, amelyből labdarugó kannibálok, tennisz-smokkok és golf-barbárok Thrákiája lesz, amely átalakul Vitéz László és a Barokaldi Abdé-

I P jyTÉKKÁR'I

^gfS

rájává s amelynek közepén csöndesen fognak szunnyadozni a drüádok között, a müberkekben és mester- ís^Sfr V J bokrokban azok a derék katonák, akik részben negyvennyolczban, részben hatvanhatban vitézül harczoltak ugyan, de akiknek a féllába most rendszerint fából való s a kert, a csalit, a pagony és a liget fogalmához legfeljebb mint karó illik hozzá. Mondom, ezek a vajjon-ok már csak utókeservek, amelyeken segiteni többé nem lehet, mert maga a megfelebbezhetetlen törvényhozás, tehát a szuverén nép száműzte a kiváltságosokat a Margitszigetről. De a sziget átvétele kapcsán a városrendezésnek egyéb nagy »vajjon«-jai is felmerültek a képviselőházi vita során. Mint ahogyan illett is, mert hiszen a törvényjavaslat nem pusztán a Margitsziget átvételéről, hanem általában városrendezésről beszél. E vajjon-ok közül a legkevésbé tartjuk aggasztónak a hid-kérdést. Nem vagyunk ugyan azon az állásponton, hogy »ha eddig birta a Lánczhid, ezentúl is fogja birni«, de azért érthetőnek tartjuk a budaiak aggodalmát a hid elzárásáért és egyik képviselőjüknek azt a követelését, hogy az uj hidat a Batthyány-térre kell átépíteni, a másiknak pedig azt az óhajtását, hogy a Dunát a Boráros-térnél nyergeljék meg hiddal. Valószínű, hogy előbb-utóbb mind a két hidra szükségünk lesz, ámbár egyáltalán nem valóság az, amit egyik budai képviselő talált kiszalajtani nagy lokálpatriotizmusában a száján, hogy : egyik hidunk sincs jó helyre épitve. Es az igazság itt Wekerlénél volt megint, mert ő nyugtatta meg a budai lelkeket, hogy meglesz az uj hid, meglesz, csakhogy hol, annak a megmondását tiltja a — telekspekuláczió. Ez is rendben volna, de itt van, megjött megint, felbukkant és áhítatos hívőkre talált újból a spiszburgeri módon kicsiny gondolatot magába rejtő nagyhangú szó : »egységes városrendezési terv«. Németh Imre, a budaiak egyik képviselője ejtette ki megint ezt a szörnyűséges abszurdumot, Ha a város igazán város, akkor nem egymásra rakott, tótmalterozta koczkákból áll, hanem élő organizmus, amelyre nem lehet ráparancsolni marsrutát, amelyet nem lehet uniformisba öltöztetni. Mert hiszen az uniformis éppen csak arra való, hogy az eleven szervezetből, teszem fel azt az emberből, holt matériát, teszem fel azt : bakát csináljon. Ezek a város-bakák pedig csak Amerikába valók, ahol boldogan nem ismeretes semmiféle más baka, ahol természetszerűen hiányzik a történeti érzék, és ahol az élet nem kaszárnya,

750 hanet kib •

megteheti az indzsellér, hogy 'adonjának valamelyik részéből .osztja koczkákra, megszámozza az -pitja, hogy egy esztendő múlva félsz. Es ha véletlenül több lenne félmillióbaj, mert akkor egyszerűen és »egységes -isi terv szerint« tovább raggatják az utczajgeket egymáshoz, addig, mindaddig, amig csak nem fér a még beléje özönlő ember s amig el nem cd ül a legerősebb, tengeri betegségben legedzettebb Koponya is a folytonos derékszögekbe, a szakadatlanul ugyanabba, a kétségbeesésig való matematikai pontosságba. Tessék csak végigmenni csak egyszer is a mi Csikágónkon, itt a Keleti pályaudvar oldalán. Az már egységes terv szerint készült, de a hátába is áll tőle minden jóléleknek a borzongás. Nem, itt Európában, különösen akkor, amikor viszont hiuk vagyunk arra, hogy a fő- és székváros, avagy Simkó szerint székesfőváros históriai múlttal is bir, történeti módon fejlődött k i : akkor az egységes városrendezés követelése egyenlő a székesfővárosnak fészkesfővárossá való tételével. Mert minden igazán az emberi életmegnyilvánulások minden követelményének megfelelően, nem pedig pusztán csak az egy rideg üzleti nézőpontból épült város ugy raggatódik lassankint és történetesen egybe. És éppen azok az értékes részei, amelyek nem parádéra készültek, hanem a valóságban előállított szükség követelményeképpen. Párist sem rendezték egységesen, amikor a régi vársánczait lerombolták, hogy a helyükre kiépítsék a boulevardot, sőt Bécsnek a Ringje is csak szakaszterv, amely nem akadályozza meg a város természetes továbbfejlődését. Mesterséges város csak egyetlenegy sikerült a világon : München. Ha ugyan sikernek lehet nevezni azt, hogy a konflisom lova papucsot huz, amikor a Maximilian-strassen koczog, helyesebben totyog végig és hogy a Miasszonyunk templomában akkorát ijeszt rajtam a vasvitéz, hogy ott nem marad a zsebemben még az az utolsó pfennig sem, amit a Fremdenführer még ki nem halászott belőle. Csakhogy egy München megalkotásához egy Wittelsbachnak a szédületig menő mediceizmusa és államkincstárral, privátchatouille-lal nem törődő meczénási trance-a kell. Azonkívül pedig olyan aprólékos méret, mint amilyen Münchené, a volt kis bajor parasztvárosé. Nekünk a magunk emberségéből kell továbbfejlődnünk s ebben a »magunk emberségé«-ben van benne a mi históriánk és a mi Budapestünk is. Nem lesz az baj, ha csak ugy lassankint, darabonkint raggatjuk is össze : ez a természetes fejlődés, nem az egységes szabályozási terv, amely másra sem jó, csak a telekspekuláczióra meg házbéremelésre. Ebből a kettőből éppen eleget látunk, de várost, azt éppen ott nem látunk, ahol »csinálni« kezdték el városatyák, közmunkatanács és egyéb aggasztó intézmények. Paganel.

Melancholia. B u s a l k o n y a t o k árnyát A valóságot, amig

szeretem.

sejtelem,

A n e m t e l j e s ü l t , az e p e d ő v á g y a t , Illatcsókját a hervadó É j s z i n ü haját sápadt

virágnak. asszonyoknak,

Szemeket, melyek köny nélkül

zokognak,

A b á n a t o s dalt, a m é l á n

kesergőt,

A halált váró n o v e m b e r i

erdőt,

U t o l s ó lángját k i a l v ó n a g y t ű z n e k . Temetők csendjét, a szomorufüzet, S ha tépett, ázott f e l h ő r o n g y alatt H a l d o k l ó h ő s k é n t e l b u k i k a nap.

Andor Gyula.

Töviskes látogatóban. Irta: MIKSZÁTH

KÁLMÁN.

Töviskes József éppen olyan nagy dinaszta \olt a mi vármegyénkben, mint akár gróf Forgách Antal. Sőt Töviskes József még talán nagyobb volt s jobban megbámulták, ha a balassagyarmati vásáron néha megmutatkozott. Egymást figyelmeztették az emberek a nagy nevezetességre : »Nini, ott megy Töviskese. Némelyek utána szaladtak vagy legalább szemmel kisérték, mig csak el nem tűnt valamely vaskereskedésben szerszámokat vásárolni vagy a sátorok valamelyikében, hol a losonczi csizmadiák rakodtak ki az áruikkal. Gyakorta megesett e helyeken, hogy miután olcsón kialkudott egy pár csizmát a maga számára, végső kisérletül még hozzátette : — Es mennyivel adná olcsóbban, ha a cselédeimnek is itt vennék ? A csizmadia, ha nem ismerte Töviskest, csak ugy foghegyről kérdezte : — No és mennyi cselédje vagyon kendnek ? Amire kevélyen fölemelte a fejét Töviskes. — Hm és mennyi csizmája van az urnák ? — Mind ez itt, amit a két szeme lát. — Nem tudom én, — mondja elgondolkozva Töviskes — talán elég volna. Szóval nevezetes ember volt Töviskes, neve ugyszólván fogalommá vált és ha valaki mértéken felül költekezett vagy nagyzolt, azzal volt szokásban megszólni : »Azt hiszi magáról a nyavalyás, hogy Forgách gróf vagy Töviskes József«. Igy került együvé a néptudatban a két legirigyeltebb, messzehangzó név, melyek közül az elsőnek a gazdája Árpád-kori nádorispánok ivadéka, Kékkő vár ura s nemrég a birodalom kanczellárja, a másiké pedig gatyában járó paraszt, vagy száz szesszió tulajdonosa s nemrég községi biró Bolonyón. Mint Bagi uramat Csongrádon, olyan nimbusz övezte Töviskest a mi vidékünkön. Fiatal korában kupeczkedéssel nagy vagyont szerzett, de amellett megtartotta egyszerű életmódját. Télen künn az istállóban hált a jószág mellett, nyáron az udvaron, maga fogta az ekét a béresei élén s vágta ki a rendet kaszáláskor, mig göthös nem lett és köhécselő. Mert hát az idő őkelmével is bir. Es jó, hogy bir, mert oly gyorsan gazdagodott, hogy egy dologtalan váczi matvikus kiszámította, miszerint hasonló arányú

751 — Es mivelhogy építkezem is otthon az őszszel gyarapodás mellett hatvanöt év múlva az egész Nógrád vármegye Töviskesé lenne, száznegyvenhat esztendő és egy kis fára volna szükségem az épülethez, hát monalatt Magyarország s kétszázhuszonhárom év múlva dom, elmegyek az én jó grófomhoz, mert magamnak már egész Európát őkigyelme birtokolná. Már pedig nincs erdőm és egyúttal kiválogatom a szükséges épületfát ott a tövin. Kapok-e vagy nem kapok ? ez aztán nem volna jó a többinek. — Akár az egész erdőt, Töviskes uram. A mintegy száz Mária Terézia-féle szesszióból álló földbirtoknak, mely több szomszéd községben volt — Köszönöm alásan, mindössze vagy negyven elszórva, talán ezer darabkában is, minden barázdáját burfára van szükségem, szarufa és gerendának. ismerte s ő rendelkezett, mit hova vessenek a béresei. (Burfának a fenyőt nevezik arrafelé.) Fiai is (két fia volt) segítettek, de ezeket rövid pórázon — Csak ? —• vélte a gróf. — Azért bizony kár v o l t tartotta, azonfelül egy kasznárt tartott, akit »tekintetes személyesen eljönni ilyen messzire ; egy üzenet is elég ur«-nak titulált (s az őt röviden csak gazduramnak szó- lett volna. lította), de amellett vigyázott a körmére, a közmondás— No már csak igy szép az, — erősködött Töviskes hoz tartva magát : »Mihelyt ur, rosszban tur<<. Persze uram — megér nekem az is valamit, hogy szinről-szinre a kasznárnak, Zajtai urnák, szintén volt magához való láthatjuk egymást. esze, ő meg a másik közmondást tudta : »Mihelyt egy — Hát azt én is sokra becsülöm — viszonozta a araszt, hunczut a paraszt«, s igy kölcsönösen fölfegy- gróf az udvariasságot. verkezve ismeretekkel, hosszú esztendők során át nem — Majd meglássuk az ár megszabásánál, hogy tettek egymásban semmi kárt. mennyire becsüli a kegyelmes ur — vetette oda ravasz Valóságos legendák szálltak Töviskesről, egész pislantással Töviskes. mesés alakká nevelték ezek, mire a vármegye felső — Hát tudja mit, — nevetett a gróf — az első részébe elhatoltak. Különösen a köznép fantáziáját tiz fát ingyen adom, ez a vendégnek szól, csak a harfogta meg erősen s a gubáján nyája mellett heverésző minczat fizeti. pásztor el-eltünődött magában : Vájjon mit csinálhat — De hátha aztán a harminczra nézve nem tudmost Töviskes József ? Talán éppen uzsonnái. S ugyan nánk megalkudni ? — kérdezte Töviskes félig tréfásan, miből állhat az uzsonnája ? Nyilván szalonnát eszik félig kíváncsian. s olvasztott v a j a t iszik rá. — A tiz fát, ha már mondtam, akkor is megkapná Az uri renden levők többé-kevésbé személyesen ajándékba. A grófnak tényleg örömöt okozott az »aranyis ismerték. Sokan megfordultak a bolonyói zsupfedeles, padozatlan házban, nem mint vendégek (mert Töviskes paraszt« látogatása. Uri vendég ugy is kerülte a kékkői uram nem ért rá vendégeskedni), hanem üzleti ügyben. várat. Az ős megvegyülés azt kiáltotta a Forgách Antal Házasulandó gavallérok fölkeresték, hogy jó négyest neve után, hogy >>meghalt« — és meg volt halva a szeválogassanak össze a csikóiból (drága lesz, de aztán replő magyar uraknak. Forgách Antalban azonban döfi), okszerű gazdák tenyészállatokat jártak hozzá mélyen belül jó magyar sziv dobogott s ha már nem vásárolni, mert kupecz korában külső országokban szerethette az urakat, akik iránta hűvösek, kénytelenvaló jártában-keltében összehordta a legjobb fajtákat. ségből is arra játszotta magát, hogy ő a magyar parasztot Nem egyszer meglátogatta ilyen czélból maga szereti. Hiszen valakit mégis csak szeretnie kellett Forgách gróf is, de ez korántsem volt olyan feltűnő miközülünk ! esemény, mint mikor egy nyárszakán Töviskes uram Nagy szívességgel látta hát Töviskest, kijelentvén, hajtatott be fürhéczes kocsiján a kékkői várba, mely hogy ma haza nem bocsátja. egy kékesszürke sziklán kevélykedik egy egész napi — Nem is szándékozom — pecsételte meg Töviskes. járó útra Bolonyótól, fent a tótságon, a hegyek között. — Erezze kend magát otthonosan én nálam, Nem lehetett semmi panasza ; a gróf nyájasan nézegesse meg a kertet, a várat s mulassa magát, ahogy fogadta, ahogy illik az egyik dinasztának a másikat. tudja, a vacsora idejéig. — Hozta Isten, Töviskes uram, hozta Isten. Hol Nyomban kiadta a rendeletet a szakácsnak, hogy jár itt kigvelmed, ahol a madár se jár ? ]ó magyar vacsorát készítsen, aztán a grófnőnek dicse— Hát el méltóztattam jönni, — felelte Töviskes kedett el, hogy milyen eredeti vendégük lesz, elmonduram, egyet rántva az ünneplő fekete mándliján, hogy ván ezernyi mindenféle anekdotát a bolonyói Krőzusról, a ránczokat kiegyenesítse — egy kis kívánságban instál- ami láthatólag érdekelte a Csehországból hozott asszonyt. nék szívélyesen. Jó volt a vacsora s ott költötte el Töviskes uram, Finoman beszélt, válogatva a szót az uriasak a kegyelmes grófnő mellett ülve, aki mosolyogva tölközül, a gróf ellenben a népies szólamokat keresgélte. tögette a pompás borokat poharába. Kár, hogy beszélni Mint a fejedelmek, az egymás szellemi uniformisába nem tudtak együtt, mivelhogy a grófnő nem értett öltözködtek. magyarul, hanem látszik, okos asszony volt s jó, mert — No, csak ki vele szaporán, — mondá a gróf — észrevette a Töviskes köhécselését s mikor vacsora után de üljön le talán kigyelmed, tegye magát komóczióba. jól kibeszélgették magukat a gróf úrral és a komornyik Mert azt már pedzem, hogy nem lehet kis dolog, amiért a szobájába vezette Töviskest, hol finom selyemágy ilyen nagy munkaidőben (éppen cséplés, nyomtatás várta felbontva, nemsokára egy pohár párolgó herbaszaka volt) idáig fáradt. Tudom, nem szívesen hagyja teát hozott be a kulcsárnő, — hogy, azt mondja, a ott ilyenkor a gazdaságát. kegyelmes asszony küldi a köhögés ellen. A komornyik szolgálatkészen kérdezte, nem kíTöviskes sóhajtott, amely sóhajtásból fokonkint egy kis köhögési roham képződött s ránczos, öreg arcza vánj a-e, hogy segítségül legyen a vetkőzésnél. — No, még csak az kellene, — tiltakozott Tövisolyan vörös lett, mint a tégla. — Kucz-kucz, öreg tüdőm — pirongatta meg a kes — hanem tudja mit a tisztelt ur, ha valahogy tüdejét, miután a köhögése megszűnt. — öregszünk, tehetné, hogy a szekeremről felhozassa a gubámat, kegyelmes uram. Es hát jól esik az embernek a barát- bizony nem adnám egy vak lóért. ság. Gondoltam magamban, megtisztelem egy kicsit — Most mindjárt szükséges, vagy csak reggel ? a kegyelmes grófot, benézek hozzá. — Most mindjárt, mert azzal akarok takarózni. — De hiszen itt van arra a paplan. — Igazán szép magától.

752 Tövi—. .»

.cs meg annak az a bizonyos jó .z kell. lélfogva megkerítette a gubát, , most már levetvén a mándliját, on, magára teritette gubáját, de egész * elaludni, vagy hogy melege volt, vagy •s puha volt alatta a diván, utoljára is kiáyosóra és az ott levő kőpadon kinyujtózcsakhamar hortyogni kezdett. a kakasokkal kelt a gróf is, Töviskes is, mire a gróf iient sétálni a parkírozott udvarba a pompás fenyőgruppok közé, már akkor ott találta Töviskest, amint tele tüdővel szítta a balzsamos levegőt. — Csak ugy éled itt az ember, — dicsekedett Töviskes — szinte dagad bennem a lélek. — Magasan vagyunk a tenger szintje fölött, határozottan jó a levegő. Nem jobb ennél semmi a világon, csak még talán a gálócsi dohány füstje — vélte Töviskes. — Akkor hát ide hozassuk a früstököt, mit gondol ? — Bánja a szösz — hagyta rá Töviskes egykedvűen. Reggeli utánra odarendelte a gróf az erdészét és igy szólt Töviskeshez : — Tudom, hogy már nyugtalan és szeretne hazamenni, hát nem merem tovább tartóztatni, itt van az erdész, Miklovics ur, mondja meg neki, mekkora hosszúságnak és vastagságúak legyenek a fák s ő majd gondoskodni fog . . . — Magam szeretném a fákat kiválasztani — vágott közbe Töviskes. — De az erdő egy kicsit messze van s fölöslegesnek tartanám odafárasztani. — Már csak mégis az annak a rendje — erősködött Töviskes. — De tudom, mennyire drága az ideje, s ha most kimennek az erdőbe, akkor ma már nem ér el Bolonvóra. — Hát mért kell nekem ma Bolonyóra érnem, — pattant fel kedélyesen — mikor én Kékkőn is lehetek ? — No, ez már beszéd ! — kiáltott fel vidáman a gróf. — Ez már más. Akkor hát csak válogassa ki a fákat Töviskes gazda a kedve szerint. Szeretem, hogy itt jól érzi magát. Töviskes uram be akarta eleinte fogni a két pejkót, amelyeken jött, de amint körülnézett az istállóban s meglátta, hogy a táltosai vigan ropogtatják a zabot, sajnálta őket elvonni ettől az épületes foglalkozástól és azt proponálta az erdésznek, hogy jobb lesz gyalog menni. — Ahogy gondolja — mondá az erdész. Kékkő vára mellett közvetlenül szelid gesztenyeerdő terül el, de a másik erdő, ahonnan Töviskes fát akart, messze esik Lest felé és »Homolyá«-nak nevezik. Jó egy óráig mentek, mendegéltek, mig odajutottak az erdészszel s még csak ott kezdődött a voltaképpeni nagy vesződség, kivált a tiz ajándékfa kijelölésével. Töviskes mindenáron a legnagyobb faóriásokat akarta a fejsze alá juttatni s amint valamelyik nagy példányhoz eljutott, még mindig nem volt biztos, hogy nem találna-e nagyobbat. Már pedig az egész több ezer holdnyi erdőt mégsem lehet bejárni. Az eltartana két hétig is. Miklovics, az erdész immár türelmetlen kezdett lenni, boszusan harapdálta vereses bajuszát s váltig morgott. Hát még mikor aztán később a gyomra is kezdett morogni ! Most már ketten voltak lázadóban és okvetlenül nagy összekülönbözés támadt volna, ha közbe nem lép a gondviselés a gróf képiben. Ugyanis a grófnak eszibe jutott, hogy az öreg Töviskes nem bír

ebédig hazajutni s egy szolgálót menesztett utánok, ki némi hideg sültet s két palaczk óbort vitt ki kosarában az erdőbe. Ezen aztán szépen kibékültek, falatoztak, leheveredtek egy fa alá a puha selyem gyepre (hagyjuk addig is nőni a fákat) s mig az erdész a leánynyal csintalankodott (helyes szőke portéka volt), .addig Töviskes behunyta a szemeit ; nem azért, hogy ne lássa, ami történik (hiszen úgyse történt semmi rossz), hanem mert az álomtündér, mely a palaczkból jött elő, erőszakosan betapasztotta a szemhéjait. Mikor fölébredt öreg uzsonnatájt, jó hangulatban, felüdülve, most már valahogy mégis kiválogatta a tiz fát, valamint megalkudott a többi harminczra az erdészszel. Esti szürkület volt, mikor hazavetődött a várba, hol azzal fogadta a gróf : — Bizony már aggódtunk, hogy elveszett. — Inkább az történt, instálom, hogy egy Töviskes helyett kettő jött haza. Ehol ni a másik töviskes. Egy töviskes disznót (sünt) húzott ki a panyókára vetett mándli madzaggal összekötött ujjából, melyet hazajövet a mezőn talált s a kis grófoknak hozott. Azok majd kibújtak a bőrükből örömükben s nyomban összeverekedtek, hogy kié legyen. A vacsoránál (pompás juhpörkölt és turóscsusza volt a Töviskes uram kedvéért) szó fordult a túróról a gazdaságra, a gróf hires merinói juhaira s különösen annak adott kifejezést a bolonyói dinaszta, hogy az akkor divatban levő kékkői túrónak a készítési módját szeretné látni. A grófnak gyengéje voltak a juhai, a nagyszerű angol kosok. Hát biz azokat érdemes volna megmutogatni, hanem hát az akol messze van. — Hiszen ha még itt maradhatna kegyelmed egy napig. — Már hiszen miért ne maradhatnék itt ? — egyezett bele Töviskes nagy készséggel. örült is a gróf, de csodálkozott is. Mi az ördög lelte ezt a Töviskest ? Hát nem törődik ez a maga gazdaságával egy csöppet sem ? Csodálatos, hogy ilyen nagy munkaidőben flangérozik s éppen ő, akiről az a hit, hogy a sírjából is ki fog jönni sarjukaszáláskor és gyűjtéskor, hogy ráreccsentsen a munkásokra. Megfoghatatlan dolog ez ! Mint valami rejtély, váltig foglalkoztatta az exkanczellárt. A tiszttartójának, Kiss Jánosnak is emiitette mosolyogva : Mit szól, hogy Töviskes még holnap is itt marad ? Nem értem ezt az embert. Idejön ilyen hosszú útra harmincz hitvány gerenda miatt, nemhogy a tisztjét, de mit beszélek, a tisztje Írnokát küldte volna és most meg itt ragad valóságos »lengyelnek«. Hát ki hitte volna ezt Töviskesről ? Kiss János vállat vont. — Bizonyosan jól érzi magát, ez az egész. A kegyelmes ur szivélyessége megragasztja. Nem tud megválni innen. Aztán már öreg. Ilyenkor az ember gyerekké lesz. S a gyerekséggel visszatér a léha gondtalanság is. Ebből magyarázható meg az eset. Mert bizonyára Töviskes sincs kivéve az általános emberi törvények alól. A következő nap befogatott a gróf s könnyű kocsiján bejárva a gazdaságot, mind a két akolban megfordultak. Az egyikben éppen lakzi volt. A juhász leányát az alsó-esztergályi szűcs vette el. Javában szólt a duda s a mindenünnen összegyűlt pásztorfamiliák a holt birka bűvös mekegésén ugyancsak rakták a csárdást. Nosza a földesúr elé is odaugrott egy csintalan menyecske, ringatva magát a csípőin. — Hopszá hop ! Jöjjön velem tánczolni a kegyelmes gróf !

•753 Egy másik szemrevaló begyes vászoncseléd pedig megtiszteltetés okáért Töviskes uramat hitta fel egy fordulóra. A gróf elmosolyodott és már-már kötélnek állott volna, de Töviskes uram szigorúan ránczolta össze homlokát s méltósággal szólt rá az ex birodalmi kanczellárra : — Nem illendő dolog a magunkszőrü embereknek az ilyenfajta keveredés. S elutasító mozdulattal intett távozást a mézespálinka élvezetétől megtévelyedettt vakmerő menyecskéknek : . » -—. E j h no, mi jutott az eszetekbe, ti csipások ! Mire hazakerültek a két majorból és a »Rocska« pusztáról, hol az ispánné főzött pompás ebédet, tyúklevest csipetkével és kapros lepényt, éppen a Töviskes kedvencz ételeit, a két gróffiu, János és Antal eleikbe jöttek jó messzire s már messziről kiabálták : — Mit hozott Töviskes bácsi ? — Semmit, kedves virágszálacskáim, semmit, — sopánkodott Töviskes — ma semmit se leltem útközben, csak egy ürgét. — Miért nem hozta el hát az ürgét ? — Mert beszaladt a lyukba. — Miért nem ment maga is utána ? — Mert én be nem férek. — Az igaz, — mondá a kis Antalka — magának nagy basa van. — Az ám. A lyuk pedig olyan piczinyke, kedveskéim, hogy azon éppen csak az ürge fért be. Hanem iszen ki lehetett volna önteni, ha tudtam volna, hogy. magoknak kell. No lett ebből sok szófia beszéd. A két gyerek elborította szemrehányással, kérdezéssel. — Mit ? Ki lehetett volna önteni ? Es maga még se öntötte ki ? —. Nem. ám, — mentegetőzött Töviskes — mert nem volt hozzá vizem. — Hát vizzel kell azt kiönteni ? — Természetesen vizzel. — Es borral nem lehetne ? — tudakolta János. — Azzal is lehetne, — nevetett Töviskes — csakhogy bor se volt. — Ejnye, hiszen az apa két palaczkot tett a kocsiba, mikor reggel elmentek. — Hja, azt megittuk az ebédnél, aztán kár is volna az ürgékre bort pazarolni. Tömérdek anyag lett ezzel odadobva a fiuk fantáziája és kíváncsisága elé. Hogy megy az az ürgeöntés ? Mért fél az ürge annyira a viztől ? Megszeppen ugy-e, mikor az árvizet érzi a házában ? Nem visit, vagy nem bömböl? Mikor menekül kifelé, nem harapja meg az embert, aki a lyuknál várja ? Ezer kérdést intéztek az apjukhoz is. De az egyáltaljában nem tudott semmit az ürgékről (pedig ő maga is olyan kiöntött ürge volt). Ezért aztán nem is' vették sokba az' apjukat. Mennyivel okosabbnak látszott nekik most Töviskes bácsi. Felmásztak az ölébe vacsora után s váltig az ürgékről folyt a szó, mig végre azzal biztatta meg a fiukat, hogy ha már ennyire nagy a kívánságuk és ha az édes mama, a kegyelmes asszony megengedi, holnap kimegy velők a határba ürgét önténi s egy csebret is visznek magukkal. Hát ez meg éppen meghatotta az egész grófi famíliát. A gróf különösen nagyra \olt vele s mikor Töviskes elvonult lefeküdni, vagyis lement még előbb egy kicsit trécselni az istállókba s megnézni a pejkókat (biz Isten, napról-napra teltebbek a zabocskától), büszkélkedve emlegette a grófné előtt:

— Látod/ilyen a magyar paraszt. Született gentleman. Nincs ennek párja a világon. Ez most báromezer holdon pepecselhetne otthon, sarjuja renden, gabonája kicsépeletlen, nyilván sok elpusztul, sokat meg ellopnak a megszokott felügyelet hiányában s daczára annak, hogy takarékos ember, szenvedélyes gazda, mégis annyira gavallér, hogy ittmarad a gyerekek miatt, mert azok ürgét akarnak vele öntetni. Mesébe való ez fiam. Nagyon meg kell az ilyen embert becsülni. S tényleg kiment a következő napon a fiukkal s öntötték az ürgét egész délelőtt, isteni mulatság volt, délután pedig ott üldögélt velük a várudvaron a fenyvek alatt s vizipuskát faragott bodzafából s ijjat zsindelyből. Roppant hanczura.és sok kellemetes dévajság támadt ebből, különösen a vízipuska tetszett a fiuknak, akik husz-huszonöt lépésnyi távolról is megfrecskelték belőle az udvaron és a folyosókon a sürgő-forgó mindenféle frájjokat, komornákat és varróleányokat, • kikkel - tele volt a grófi udvar. Vidám sikoltozás, elevenség, csatara, vihanczolás verte fel a vár szokott mogorva csöndjét. Még a piczi grófkisasszonyok is (voltak vagy hárman) előjöttek apránkint s Töviskes bácsi körül csoportosultak a franczia frajlával, hogy hátha nekik is faragna valamit az öreg, amint hogy csinált is azon nyomban egy-egy hosszú lánczot pitypángokból, amit a nyakukba akasztott és hát az is elég öröm volt. Értékesnek találták, mert nem volt aranyból. Ezenközben beszélt a gyerekeknek a kis rókákról, melyek szintén olyanfajta lyukakban laknak az.anyjukkal, mint- az ürgék, a mókusokról, melyek a Homolya fenyvein fel s alá'sétálnak olyan könnyedén, mintha sima földön járnának. Azoknak bezzeg nincs asztmájuk, mint nekem (már mint Töviskes bácsinak), nehéz is őket elfogni, ámbár ő tudja egy módját. — Menjünk, fogjunk el egyet — sürgeté János. — Most már későn van, kis grófocska. Máris esteledik s az erdő messze van, most már valahol egyebütt alusznak a mókusok. — Hát akkor menjünk el reggel. Ugy-e elmegyünk reggel ? — Egy szót se többet, gyerekek — hangzott most közbe a kavicsos uton közeledő s a bokrok által eltakart öreg gróf korholó hangja. — Nem szabad visszaélnetek a Töviskes bácsi jóságával. Töviskes bácsinak egyéb dolga is van, mint veletek játszani. Nem szabad őt többé visszatartanotok. -Nem engedem, meg. Nem mentek el innen mindjárt ! A gyerekek szét is rebbentek erre, bár az öreg Töviskes, aki most magára maradt, biztatón integetett utánok, ekképpen szólva a kegyelmes úrhoz — Már pedig én holnap is itt akarok maradni. — Hogyan ? — hebegte a gróf némi zavarral a meglepő kijelentésre: — Mégis rávették volná ? Ugyan ne--hallgasson rájok !— Nem a kis grófok miatt, — mondta Töviskes akadozva, titokzatos • körültekintéssel, susogóvá törpitve hangját — hánem sokkal magasabb okok irányában. - • — Magasabb okok ? Nem értem kegyelmedet, — mosolygott a gróf — még bizony kíváncsivá tesz. Maradjon, kedves Töviskes, hiszen én csak örülök rajta, de milyen magasabb okok lehetnek azok ? - Töviskes egészen odahajolt a gróf füléhez s hamiskás szemhunyorítással súgta : — Asszony van a játékban, ha már meg kell vallani az igazat. • — .Asszony ? — csodálkozott az exkanczellár, hogy a nagy kék szemei kerekre nyíltak és a szája is tátva maradt.

. — Az bizony, fehércseléd. Nincs egyébképpen. — Terringette ! — mondá a gróf halkan. — És hány éves most kegyelmed ? — Hatvan és valami. — Mi az a valami ? — Az ugy hét esztendő telibe. — Ejha ! Gratulálok, kedves Töviskes. És itt van az a személy a várban ? — Itt — felelte Töviskes rejtélyesen. — Es ki az ? — Hm, azt nem mondhatom meg. — Ha már ennyi bizalomra méltatott, ezt sem. szabad elhallgatnia. — De mikor éppen abban van a dolog fundamentuma, — szabódott Töviskes — hogy az a bizonyos perszona meg ne tudja. Most még jobban megütődött a gróf. — Hogy mit ne tudjon meg ?— Azt, hogy én szemet vetettem rá. — Engedje meg, Töviskes, de én egyáltalában nem értem magát. Mintha össze-vissza beszélne, vagy nekem volna nehéz a fejem. Szerelmi kalandról szól, de azt akarja, hogy a nő ne tudjon róla . . . Hiszen nem lehet az a n é l k ü l . . . —' Oh, no ! — kaczagott fel-Töviskes, a száját megtörülve. — Még mit nem gondol a kegyelmes ur ? Szépen Ítélkezik Töviskes Józsefről. Ejnye, ejnye ! Már hogy én ? (És itt megint elkezdett hahotázni.) Oh, jaj nekem, .bűnös fejemnek. Hiszen csak éppen hogy a világon vagyok. A fiamra gondoltam, édes kegyelmes uram, a hatvanhét évemmel s az ötlött eszembe, amint ezt a sok takaros vászoncselédséget látom itt somfordálni, hogy meg kellene házasítani, s legottan kinéztem a számára egyet, egy jóképüt, — mert otthon a sok sült parasztból nincsen mit válogatni. Mégis valami jobb fajtát, valami finomabbat akarnék a kölyöknek! Tunikás legyen, de legyen rajta mit fogni is, sőt ne legyen erő hián sem. Egy pozsonyi mérőt az asszonynak, is föl kell tudni emelni, vagy különben lek-várnak való,. Hát mondom, kinéztem egyet, tökéleteset a külső szalmájára nézve s azért akarok még itt maradni, hogy áspis szemekkel kikémleljem; mi lakik benne, s ugy vegyem szemügyre a természetét, viselkedését, dolo'gbani ügyeskedését, hogy ő maga sejtelemmel se legyen róla. Hát én bizony olyan spionféle vagyok itt most. — Most már értem — nevetett a gróf a félreértésen. — Okosan teszi kegyelmed. S bizonyára nagy szerencse lesz az én személyzetemre, akármelyiket éri a kitüntetés. Az ördögbe, nem tréfa dolog Forgách cselédjéből egyszerre becsöppenni fiatal Töviskesnének. Ez a. szó, ugy' látszik, fölbirizg.álta a hiúságát, dölyfösen vágott vissza : • — Hiszen választhatnánk mi tán kastélyos kisasszonyt is, de én olyat akarok, aki el ne fintorítsa,-a száját, mikor parancsolok neki. — Persze, persze. (A grófot láthatólag- érdekelte az eset.) De talán hasznos felvilágosításokat adhatnék magam is, ha megsúgná, melyik az. — A világért sem — tiltakozott Töviskes. — Mert ha megmondanám a kegyelmes urnák és ha a kegyelmes ur nem is szólna senkinek, nem lenne meg'többé az a hitem,-hogy a leány nem kiszámításból mutatkozott olyannak, amilyennek én láttam. Erre aztán nem lehetett semmit se felelni, igaza volt Töviskesnek (de iszen okos, hideg eszű ember az), a gróf tehát nem is firtatta tovább, hanem azt mégse állhatta meg, hogy este lefekvés előtt el ne újságolja, a grófnőnek.

Az pedig éppen annyi volt, mintha egy eleven hangyát eresztett volna el a nyoszolyájába, egész éjjel nem hagyta aludni, hánykódott ide-oda, találgatván, melyik komorna lehet (de hátha a. franczia nevelőnő), reggel aztán első dolga volt kimenni a konyhába, ahol a reggelit főzik, s elmondani a személyzetnek nagy titokban : — Vigyázzatok magatokra, mert a gazdag Töviskes menyasszonyt akar választani közületek a fiának. Hanem ugy is volt ezentúl kiszolgálva, meggyámolitva a várban, mint egy középkori fejedelem. A komornák, frájjok, varrólányok csodálatos figveleinmel iregtekforogtak körülötte, mint a karikák, a zöld gallyakkal minden két órában kihajtották a legyeket a szobájából, s ha leült a fenyvesben, zsámolylval rohantak ketten is utána, hogy a lába alá tegyék, — hát még a pipájára, hogy hordták szaporán kis lapáton az égő zsarátnokot. Ö kelme aztán nagy rangosan csak a csillámló eziistkupakot csattantotta rá. Délben feljött a várba a tiszttartó s amint megpillantotta, hogy Töviskes ott fújja a füstkarikákat a fenyvesbeli padok egyikén, csodálkozva jegyezte meg a gróf előtt : — Hát még mindig itt van az öreg ? — Itt ám, — felelte vidáman a gróf — de most már tudjuk, hogy miért van itt ? *

Pedig dehogy tudták. Az meg csak egy hét múlva fog kisülni, s akkör sem itt, csak Bolonyón. Itt talán nem fogják azt' megtudni sohasem. . Bolonyón ugyanis körülbelül egy hétre ezek után a sziráki Murczuk zsidó kereste Töviskes uramat valami fontos, sürgős ügyben, de az még mindig nem jött haza. — Elment az uram — panaszkodott Töviskesné asszonyom, aki éppen kenyeret dagasztott. — Jaj, hol van az most ! Mert bizony beteg volt ő kelme, csak ugy volt, hogy minden szempillanatban megfulad a görcsös köhögésben, csoda, hogy ki nem szakadt a lelke ; ehhez járult éjjelenként a nagy testi forrósága, ugy sütött annak a képe, lelkem Murczukom, mint a tüzes vasaló, a melle meg ugy járt, mint a legjobb fujtató a kovácsműhelyben.' Éppen itt volt az orvos a tekintetes uréknál, a kasznáréknál. Elmentem érte. Eljött, megvizsgálta s nyomban kimondta rá a szentencziát. Itt azt mondja, nagy baj van, tüdőt kellene változtatni, de minthogy azt nem lehet, hát legalább levegőt változtasson ; tüsténtelen-tiistént, egy órát se késve, üljön kocsira s kerül amibe kerül, meg se álljon, csak vagy a tengernél, amerre a fecskék mennek, vagy a Tátrában, ahol a fenyvesmadarak vannak, szóval valamely fenyves helyen legyen vagy három hétig, mert ha nem, hát. el nem kerüli a tiidőgyuladást és a halált. Hát erre aztán megijedt az apjuk, befogott, elment s most már tiz-tizenkét napja szórja valahol a tömérdek pénzt. Oh, ezek a doktorok ! Hát van azoknak lelkük ? Istenem, mi is lesz már a világból, mi is lesz ? Még az ág is húzza az embert. Még a tüdőt is vasalni kell, nemcsak a kereket. — Es nem tudja kegyelmed, hová ment, mert Írnék neki ? — sopánkodott a sziráki zsidó. — Nem tudom én, lelkem Murczukám, — felelte Töviskesné egyszerűen — mert semmit se szólt, mikor elment. Csak annyit tudok szegényről, hogy nyaral valahol.

•755 rövidlátó önkénynyel magyaráz elfakult szövegeket/Mennyivel fiatalabb ez a vén franczia Akadémia, mint az ő magyar unokája, amely már olyan roskatag, hogy talán össze is dőlne, ha történetesen uj oszlopokkal támasztanák alá . . -.

Á vas. A f ü s t ö s , k o r m o s , alvó é p ü l e t b e n Otromba testű vaskohók

dübörgnek...

S amott téglákkal k i b é l e l v e ,

renyhén

Tűrik csapását a vad l á n g ö z ö n n e k . •Izzik a k o h ó ajtaja, s z i l á n k o k Pattogva h u l l n a k

.EMLÉKEZNEK MÉG.A kisasszonyra,

róla.szanaszét;'

ronban,. krinolinban,

É s ha kinyilik, a pokoli l á n g o k

krinolinban ? A kisasszony esetét akkoriban meg-

Fényétől oszlik gyáván a setét Arnytömb s egy perezre: mintha é g n e minden : Egy l á n g t ü k ö r b e n fürdik ajtó, ablak,

aki• Sop-

selymet lopott a boltban,

•

siratta a népszerű nóta. ben, egy másik

nóta járja, .olyan

Most, esetről,

újságíró-körökamely

krinolinos kisasszonyénál is szomorúbb. E.gy ifjú

P i r o s s á v ül' m e g a sárga k i l i n c s e n , ' .

még a

hirlapiróról

van szó, aki hat év óta ténfereg ezen a pályán, és hat év alatt

S biborja kél a barna k é z n e k , areznak . . . A z ajtó z á r u l : m i n t a tünt káprázat,

odáig vitte, hogy két lapnál kell dolgoznia, csakhogy teljék

H ú z ó d i k v i s s z a m é h é b e a tüz,

neki piszkos gallérra és rojtos nadrágra. Az ifjú

hirlapirót,

S ott tovább s i s t e r e g é s e g y r e lázad,

aki egyébként rendőri tudósító, néhány nap előtt kitiltották

S vasrudat s z é t d o b é s e g y m á s b a füz . . .

,a rendőrségről, mert az egyik, rendőrfogalmazónak

. . . M o s t lángokádva tör ki a csatornán,

a duplafedelü ezüstóráját. Kínos eset, nagyon kinos, de érthető,

És a formákba ö m l i k i z z ó n , f o r r v a ;

ha meggondoljuk, hogy .az órának ezüstön kivül két .fedél is

Barnult l e g é n y e k fásultan, m o g o r v á n

jutott, holott az ifjúnak

Szoritják b e l e a m o d e l l s o r o k b a . . . És aztán c s e n d . M é l y c s e n d a t ü z t e r e m b e n ; , D e jő uj s z é n s h u l l a moloch-'kazánba S a csata folyik e g y r e

ellopta

nemcsak .hogy ezüstje nem volt, de

fedele sem, amely alatt meghúzódhatott .volna. A szerencsétlen fiatal embert az eset után bojkottálták a kollégái. De a munkaadói nem. Azok megértették, hogy a nyomor késztette ballépésre,

rémesebben;

és mert nagyon megesett a szivük rajta, nem csapták el, csak

Forr a k o h ó , l á n g c s ó v á k a t dobálva,

éppen hogy — felére szállították le a fizetését.

Mialatt a k o r m o s l e g é n y e k e n " N e h é z b o r u k é n t lopva megjelenA g y ö n g y ö z ő verejték . . .

,

•

B ü s z k e várlak Virágövezte erkélyén a vas Korlátot alkot. K a r c s ú czifraságnak Van o d a t é v e . . . Sárkány, b ü s z k e s a s N ő ki n é g y sarkán . . ' . És a v á r k i s a s s z o n y M e g j e l e n v i g a n az e r k é l y t e r a s s z o n , S mialatt a korláton a k a c s o k V é g i g s i m u l n a k : a v a s aluszikS a sistergő, lázongó tüzkohók F e l s i r ó láváiról á l m o d i k . . .

Rudnai Győző.

Toll és tőr. .

'

— nov. 20.

amely a tollnak és tőrnek jelében jelenik meg, a tanulság kedvéért essék szó valakiről, akinek minden írásából ezer tőr villog ki gyilkosan, félelmetesen. A tolla veszedelmesebb, mint a Sforzák spadassinjeinek szerszáma. Essék szó Edouard Drumondról, a naczionálista, antiszemita párisi újságíróról, akit tagjául jelölt az Académie Franfaise. Drumond nem szimpatikus nekünk, de tagadhatatlan, hogy olyan verve-es, ötletes, éleselméjü polemista, amilyen csak nagyritkán akad. És a. franczia halhatatlanok maguk közé választják, habár csak újságíró, és semmi más. Az újságírásnak klasszikusa, aki a mának történetét irja, felér azzal, aki archívumokban vájkál és EBBEN A

ROVATBAN,

A MEGRUGDALT K Ó R U S . A z alig m o d e r n e k és n a g y o n f i a t a l o k k ö z t n a g y a s z e n z á c z i ó . A d y E n d r e , de genere'lelle és diósad, s z é j j e l r u g de g e n e r e B a j t s c h (értsd D a i t s c h ) és t á r s a i k ö z t . A z t m o n d j a r ó l u k , a b a r á t a i r ó l , h o g y s e n k i k .és s e m m i k , a k i k h i v a t l a n u l t o l j á k a z . ő k o r d é j á t a P a r n a s s z u s felé, a h o v á ő k ü l ö n b e n n e m is v á g y a k o z i k , m e r t l e g s z í v e s e b b e n lenne s z o l g a b i r ó S z i l á g y m e g y é b e n . H a e g y é b n e m , ez a s z é j j e l r u g á s m u t a t j a , hogy A d y Endre úrban csakugyan kiváló szolgabirót k a p n a S z i l á g y v á r m e g y e s m o s t a b a r á t a i n a sor, h o g y b e p r o t e g á l j á k ő t e b b e a z á l l á s b a . A de genere B a j t s c h o k a m ú g y is t o l a k o d ó módon csörgetik a pénzüket s a pénzzel még mindig könnyebben j u t t a t h a t u n k valakit a szolgabiróságba, mint a Parnasszusra. N e k ü n k k ü l ö n b e n nincs és n e m is l e h e t k i f o g á s u n k se S z i l á g y v á r m e g y e , se a P a r n a s s z u s ellen, s ő t a z t se b á n j u k , h a a P a r nasszushoz. az u t Szilágy v á r m e g y é n v e z e t keresztül. D e mi legyen a barátokkal, mi legyen a kórussal? E z e k n é l életprogramm, hogy barátkozzanak, s hiába fenyegeti őket agyonveréssel az e m b e r , m é g s e v e d l e n e k á t ellenséggé. E z a k ö r ü l m é n y k ü l ö n b e n csa'k'Ady Endre urnák válik javára, mert ezek az emberkék a z ellenséges s o r b a n m é g k o m p r o m i t t á l ó b b a k lennének, m i n t amilyen kompromittálók mint jóbarátok.

ÜZLET ÉS MŰVÉSZET. Ha az ember rámutat a Nemzeti Szinház nivótlanságára, czáfolatul a pénztári . könyvkivonatot mutatja neki az igazgatóság. Igy tettek az elmúlt héten is. Mi a művészetre gondoltunk, s ők áz üzletről diskuráltak. Élére kell tehát állítani a kérdést : üzleti vagy művészi vállalkozás a Nemzeti Szinház ? Az igazgatóság roppant ravaszsággál keveri össze ezt a két dolgot.. Amikor kifogásoljuk a művészetet, akkor a pénzügyi sikerrel akarnak bizonyítani a művészi nivó mellett. Ha pedig a pénzügyi sikereket keveseljük, az igazgatóság a művészi nívóval menti a bevételeket s azt mondja, hogy a művészet a

•756 lényeges, nem pedig az üzlet. A circulus vitiosus-t tehát pompásan megszerkesztették. Akármit vetnek szemükre, raktáron a két örökbecsű kifogás, melytől sohase eshetnek zavarba. S ez a fő. Csak a direktor tudjon a helyzet magaslatára emelkedni. A színház alant maradhat.

Ha nem tévedünk, oda-

IRTA VAGY LEÍRTA ?

künn a Műcsarnokban

most a XX.

század pik-

torainak képei láthatók, minthogy_ most igo8-at irunk. XVII.

Malonyay

Dezső, a kritikus, azonban a

századbeli holland művészetről értekezik,

az idei

téli tárlatról

még nem

mivelhogy

értekezett előtte Haward.

De azért a negyedfél hasábos »tanulmányban« mégis találunk »eredeti« megjegyzéseket.

Kiírjuk

valamennyit.

íme:

volnék s kezdtem a művészeten. Darabjaim ott fekszenek a színházaknál, olyan jók, hogy még előlegekkel is megpecsételték jóságukat. De. nem adják elő, mert nem vagyok kijáró és iró társaimnak élesebb a könyöke, mint az enyém. Hát jó, a művészetemből nem élek meg, lássunk más után. Újságíró volnék, de megint nincs éles könyököm, hogy egy társam ki túrásával foglaljak magamnak helyet, s ' a krajczáros politika és pausálécsináláshoz sem értek. Hát irjunk egyes czikkeket, novellákat. Hja, azokat a kiadó nem hajlandó külön megfizetni, mikor a rendes munkatárstól megkaphatja őket ingyen. Rendben van. Hát mihez is fogjak ? Hát.itt van a sikamlós újság, az azt mondja nekem, hogy az ő papirosára irhatok, természetesen olyanokat, aminőkre az ő papirosát tartogatja. Rendben van, a drótostót addig kínálja az egérfogóit, mig kap valahol törött cserép drótozására megbízást. De azért pornográfus az a tót ?

»Ez

a hollandus művészetben a nagy példa, nekünk, magyaroknak«. Továbbá : művészet

»Bár igy nyilatkozhatnék történelmét megirja«.

Es

egykor, aki a magyar végül:

láthatjuk most itt mi is, a Műcsarnokban«.

»Az eredményt —

A többi, a negyedfél hasáb, az betüszerint a Hawardé. Ha semmi köze sincs is a téli tárlathoz, de legalább a Hawardé. Hanem akkor miért irta Malonyay tgy

—

Krónika II.

Eddig van.

Dezső ? Nem lenne elég

leírta ? .

VERSEIT IRTA . . . F i g y e l j ü k meg az operetts z i n l a p o k a t : egyre g y a k o r i b b , h o g y a színlap három szerzőt emleget, egyet, a k i a s z ö v e g n e k az a p j a , e g y e t , a k i a zenét vállalja, és e g y h a r m a d i k a t , aki az operett verseit irta. K é t ur : a szövegíró és a zeneszerző, h a még o l y a n iparszerüen ű z i is az operett-irást, az operett nem tud ellenni k ö l t ő nélkül, e z t a h a r m a d i k a t "tehát bérbe veszi a k é t másik, a k i kapitalista. S ő t t a l á n bérbe v e s z n e k e g y n e g y e d i k e t is, a k i a szövegbe az élezeket h i n t i bele és egy ötödiket, aki bölcs a f o r i z m á k k a l szolgál. E r r ő l az ú j f a j t a m u n k a m e g o s z t á s r ó l csak azért szólunk, m e r t e g y i k legközelebbi o p e r e t t - ú j d o n s á g b e m u t a t ó j á t el kellett halasztani a h á r o m szerző veszekedése miatt. A z o n t ű z t e k össze, h o g y siker esetén m i n d h á r m a n megjelenjenek-e a színpadon ? . . . A V e r s e i t I r t a a z t m o n d t a : igen. E l l e n b e n S z ö v e g é t I r t a és Z e n é j é t Szerzette urak -azt m o n d t á k : nem. Szerintük Verséit I r t a csak rendelt m u n k á t v é g z e t t , t e h á t neki n e m j á r k i semmi a szerzői dicsőségből, és h a j b ó k o l n i sincs j o g a a tapsoló közönség előtt. T ö b b erélyes pof u t á n az l e t t a veszekedés vége, h o g y a b e m u t a t ó t el k e l l e t t halasztani. I g y s i k k a d t el a sok b á b a k ö z ö t t az — operett.

A PORNOGRÁFUS. Szomory Dezsőt becsukták, mert pornográfus regényt irt és másnap szabadon bocsátották, mert csak pornográfus regényt irt, riem pedig okmányt hamisított. Az erkölcs képmutatóinak alkalmat adott arra, hogy kivágják mindazokat az igazságokat, melyek mutatják, hogy a pornográfus milyen elvetemült s aki ellene szól, milyen derék ember. Oly könnyű az igazságokat kivágni, mint vasúton a szabadjegyet. A megtámadhatatlan szentencziákat, mik azonfelül, hogy a tényt konstatálják, nem jelentenek semmit. Pornográfus irás a Balog Tuta czimü regény ? Hát hogyne volna az ! Szüksége van ilyenekre az irodalomnak ? Már mért volna szüksége rájuk ! S Szomory Dezső mit felelne e kérdésekre ? Csak azt, amit az erénycsősz. De ha éppen kérdeznék tőle, még körülbelül azt is mondhatná : mesterember vagyok, aki a mésterségemből meg akarok élni. Eszembe jutott, hogy művészember is

Szegény Davidovics. — nov. 20.

Szegény Davidovicsot följelentették a rendőrségnél és a rendőrség óva inti tőle a publikumot. K i van pellengérezve, meg van bélyegezve, talán be is csukják. Csupán azért, mert ő őszintébb a klienseinél. Mi a bűne? Hogy az újságokban házasságközvetitésre kinálkozik, hogy a házasság szabott ára nála száz korona, melynek felét előre kell lefizetni, s ha az üzlet nem sikerül, akkor is megtartja a fél honoráriumot. Ugy látszik, néha a földön sem sikerül a házasság, mert többen följelentették amá vissza nem adott ötven koropák irányában. Egy szegény ördöggel a kutya sem törődik s nem igen akad, .aki érdekében mellette voltaireskednék vagy zoláskodnék. Mégis furcsaságnak elég érdekes ez a mi rendőri készségünk a házasságközvetitő ellen, pedig ez nem pornográfia, hanem egészen becsületes, exakt és közhasznú leány- és férfikereskedés, mindkét félnek beleegyezésével. Mi jogon járnak el ellene ? Arra a visszatartott ötven koronára Davidovics urnák teljes joga van, mert megdolgozott érte. Egy nem sikerült házassági üzlettel sokkal több dolog van, mint a sikerülttel. Az élet sokszor sokkalta nagyobb közvetítői dijat vág zsebre s a házasság még sem sikerül. Ahogy a szülők nem perelhetik be a farsangot, mert annyi költség mellett még sem szerezhettek férjet a leányuknak, azonképpen Davidovics ur, a kalendáriumtól emanczipált, sokkal olcsóbban dolgozó farsang sem vonható felelősségre, ha az üzlet nem sikerül. S miért viselje ő, pusztán ő a balsiker financziális terheit ? Ő a leánynak 'kínált vőlegényt, a fiatalembernek menyasszonyt. Ha elvették volna egymást, lenne lakodalom és még •' ötven korona, de nem vették el egymást. Nem tetszett az orr? Hát az uraságok legyenek válogatósak, jól teszik, de ne szegény Davidovics ur költségére ! Nem is jutna eszébe senkinek más foglalkozásoknál a munka • honoráriumát a sikerhez fűzni. A sorsjegy-

•757 árusító • megél,", noha" ném minden sorsjegyen nyernek, • ha ugyanezt apróhirdetésben mondja? S titkolja s nem az orvost meg kell fizetni, ha a pácziéns meg is hal, az méri mondani s a menyasszony meghalna, ha megügyvédnek is kijár az expenznótája, ha a pört nem is tudnák, hogy az ő házassága apróhirdetések vagy köznyeri meg, a tisztviselőnek is dukál munkájáért a fize- vetítők földjén köttetett meg. tés, ha a bank üzlete rosszul megy is. Hát éppen a házasBiz ez csak emberi gyarlóság és nem finom érzés ságközvetitőnek kötelessége, hogy minden sikerüljön és nem komoly dolog. Davidovics urnák fényes elégneki ? tételt szolgáltat majd az utókor, s talán még olyan Sőt tegyük föl, hogy csak ritkán sikerül a házasság időben, mikor majd ő is férjhez adja a leányát. Ha ugyan s többnyire" nem sikerül. Hiszen ez a természete ennek van neki. Simplex. az üzletnek. Kik fordulnak Davidovics úrhoz ? Akik már minden egyebet megkíséreltek. Felelősség nélkül, nagy költséggel. Sokkal természetesebb és jogosabb, hógy ők riszkirozzák utolsó tétül Davidovics urnái az ötven koronát, mint hogy Davidovics ur az ő boldogulásukért — Detlev von Liliencron. — a munkáját és élokvencziáját.

Souvenir de la Maimaison.

Ez bizony igy van s a rendőrségnek semmi köze az ügyhöz. Davidovics ur szolid üzletember és az üzlete is szolid. Csak a képmutatás, a beállott valóságoknak minden áron letagadása képes arra, hogy Davidovics úrhoz a rendőrség nyúlni merészel. Még mindig meg akarják tartani a frázist, hogy a házasságokat az égben kötik _s ellene támadnak "Davidovics ur bátor igéjének, hogy ö hatalmasabb az égnél; ő a földön" is tud házasságot kötni. S ez az igazság, nincs is abban semmi'vitatni való.' Az élet és a társadalom annyira komplikálódott, hogy a házasságot is specziálisták müvelik, hogy a házasságot sem kötik többé otthon* Ki ér rá a maga leánya számára külön megszerezni a válogatásra és kínálásra alkalmas sokaságot ? A házasságközvetitő raktáron tartja, amit a magánember évek során csak hiányosan és óriási költséggel hordhatna' össze. S' az embereknek erre nincs érkezésük és nincs idejük. S akit bálban vagy zsurban sikerül a házasság révébe vontatni, azt is csak vontatják, s nem repül oda, a szerelem szárnyán. A" szerelem ritkán jár elül, de majdnem mindig megérkezik/akár a szülők csinálták meg'a tervet'egymás között, akár .a fiatalember vadászott a hozományra, akár a kisasszony bolondította el a fiatal urat. S -beáll Davidovics ur közvetítéseinél is, vagy nem' áll be, ugy' ahogy a véletlenül keresett és talált' házasságoknál sem áll be mindig. A szocziális helyzet kialakult már, de az emberek' érzése még nem alkalmazkodott hozzá. Itt az ideje, hogy az ember sans géne a zsuron azt mondja: — A leányom huszonkét éves, ideje, hogy férjhez adjam. Még.holnap megadom az utasitást Davidovics urnák. .' ' „"'.'.'' '. És a fiatalember mondja : — 'Igazán, nekem is oda kell már mennem. Már nem győzöm a hitelezőimét biztatni s' nagyon örülnék, ha Davidovics urnái éppen az ön kedves leányát ajánlanák nekem mint nekem megfelelőt. Mennyiben volna ez a beszéd sértőbb, vagy lealacsonyitóbb, mint a privát nénikék privát szövögetése, fondorkodása, kijárása, rábeszélése ? Mért ne lehetne igy beszélni,. mikor de facto igy ' cselekednek ? Mért mondhatja minden becsületes ember : keresek a leányomnak- vőlegényt. S mért kell a nevét titkolnia,

.

A sápadt rózsát odatettem

én

Az összekulcsolt, halavány

kezekbe,

És ugy rémlett, hogy jéghideg s z e m é n Az élet mintha

'

visszatévelyegne,

A z ó s z o b á n át z e n g v e - l e n g v e A sirlegenda, ez a kósza

A kripta z á r v a . C s a k a g y á s z A bus helyet a feledés

mén

lepke. enyém,

belepte.

Franyó

Zoltán.

Saison. Repopuláczió. — nov. 20.

: Áh, áh, Kindermann. KINDERMANN : Rendelkezésére, fenség. SERENISSIMUS : Mondja csak, Kindermann, miért tette ezt a füzetet az íróasztalomra? (Olvassa :) >>Javaslatok a népesség szaporításáról. << Ebből összesen csak négy szót nem értek. KINDERMANN : Herczegséged jókedvében méltóztatik lenni. He, he, he. SERENISSIMUS : Olyan jót mondtam ? KINDERMANN : Még most is nevetek. SERENISSIMUS: Ujabb időben sokat emlegetik nekem azt a onépesség szaporitását«. Ha nem csalódom, Kindermann, ez is egyike azoknak a modern jelszavaknak, amelyeket egyenesen a mi boszantásunkra találtak ki? KINDERMANN : Ugy van, fenség, ez is egyike azoknak • a modern jelszavaknak, amelyek elől többé egy kormányzat sem térhet .ki. SERENISSIMUS : Ezt nem szivesen hallom, Kindermann. Ha apáink nem érezték hiányát, mi is el lehetünk . nélküle. KINDERMANN : Dicső apáknak korcs unokái.vagyunk. SERENISSIMUS : De vigasztalhat bennünket az a tudat, hogy akik utánunk jönnek, még korcsabbak lesznek. SERENISSIMUS

KINDERMANN: fenséI:.u-

Epp ezt akarjuk

megakadályozni,

•758 SERENISSIMUS : Megengedem, hogy támaszkodjék, Kindermann, és most már mondja meg őszintén, hogy mit akar ? K I N D E R M A N N : Fenség, herczegségíink népe évrőlévre csökken. SERENISSIMUS : Hogy érti ezt ? K I N D E R M A N N : A Z idén kevesebb alattvalója van fenségednek, mint tavaly és ez igy megy évről-évre. A régi jó időkben sürün voltak hét-nyolcz gyermekes családok i s ; • ma pedig ritkaságszámba megy, ahol három gyermek születik. Áz emberek legfeljebb egy vagy két örököst hagynak maguk után.

Hát tehetnek erről? K I N D E R M A N N : Az Isten irgalma v.égtelen, az emberek azonban ujabban nem élnek azokkal a javakkal, amikkel a Gondviselés felruházta őket. SERENISSIMUS : A vallásosság tényleg nagyon hanyatlik, Kindermann. KINDERMANN : És a népesség egyre csökken. Évrőlévre kevesebb adót vetünk ki, évről-évre kevesebb katonát kapunk, mert egyre kevesebb az ember Duodec, herczegség területén. E z olyan baj, amelyen segítenünk kell, fenség. SERENISSIMUS:

SERENISSIMUS : Csak azt nem értem, Kindermann, hogy hogyan engedhette meg ön, hogy a dolgok idáig jussanak? És hogyan juthattak idáig.? E z hálátlanság az ön részéről. K I N D E R M A N N : Fenség, esküszöm, én nem tehetek róla. Én már harminczöt esztendeje szolgálom herczegségedet és amit megtehettem, azt meg is tettem. Többre nem vagyok képes. A baj oka nem én vagyok, hanem fenséged alattvalói, akik rut hálátlansággal fizettek mindazért a jóért, amit fenséged velük tett. S E R E N I S S I M U S : Most már egyáltalán nem értem önt, Kindermann. ö n titkol valamit előttem. K I N D E R M A N N : Nem, fenség, hanem segíteni akarok a bajon azokkal a javaslatokkal, amiket ma reggel herczegséged asztalára tettem. SERENISSIMUS : Csak Mondja csak . . . ah, áh . . K I N D E R M A N N : fvettő, S E R E N I S S I M U S : Tehát

KINDERMANN :

egy kérdést, Kindermann. . hány gyermeke van önnek ? fenség. ön is megcsalt engem?

Esküszöm,

fenséged, hogy

teljesen

ártatlan vagyok a dologban. v,„.* SERENISSIMUS : Hát akkor kik a bűnösök ? K I N D E R M A N N : A nép, fenség. Amely legelemibb alattvalói kötelességét sem akarja többé teljesíteni. SERENISSIMUS : Rájuk kell parancsolni. KINDERMANN : Ez nem használ: SERENISSIMUS : Hát 'mit tegyünk ellenük, Kindermann ? Én nem is álmodtam, hogy ilyen bajok vannak az országomban. Egyáltalában nem is értem a mai embereket. Miért akarnak engem minden áron boszantani ? Már ezzel is ? Hiszen az. egyenesen felháborító, hogy ménnél jobb az ember hozzájuk, annál kihívóbban viselkednek. Egészen kihoznak a .sodromból. Vége a jóságomnak ! Még holnap reggel meg fogom nekik parancsolni, h o g y . . . v

: Mit akar fenséged megpárancsolni ? : Á h , áh . . . Nekem többé ilyen rendetlenség elő ne forduljon. K I N D E R M A N N : Haraggal nem megyünk semmire velük szemben, fenség. SERENISSIMUS : Akkor igérni kell nekik valamit. Én már egészen kimentettem jóságomat. ígérjefi maga nekik, Kindermann. KINDERMANN- : Már az igéret sem használ, fenség. SERENISSIMUS : Talán megkérjem őket? K I N D E R M A N N : Csak legalább tudnám, hogy mit akarnak tőlem ezek az emberek. Amikor én még fiatal voltam, Kindermann, én . . . áh, áh . . . emlékszem, hogy egyszer öt mérföldet lovagoltam, hogy egy légyottra eljussak. Ha abban az időben azt mondta volna valaki, hogy az embereket egyszer majd erre is kényszeríteni kell, bolondnak tartották volna. Milyen időket kell megérnünk, Kindermann, milyen időket ! K I N D E R M A N N : Ma már ott tartunk, fenség, hogy a többgyermekes családapákat meg kell jutalmaznunk. SERENISSIMUS : Igaza van, Kindermann. Lássa, magának is eszébe jut valami, ha kicsit töri a fejét. De mivel jutalmazzuk őket ?. Talán rendjelet adjak nekik ? K I N D E R M A N N : E z sok. És ahol sok gyermak van a házban, ki vagyunk téve annak, hogy fenséged legmagasabb rendjelei a porban fognak hemperegni. SERENISSIMUS : Erre nem is gondoltam. Hiába, ön okos ember, Kindermann. Találjon ki mást. K I N D E R M A N N : Adómentességet adjunk nekik ? SERENISSIMUS : Adjon nekik akármit. KINDERMANN : Adómentességet sem adhatunk nekik, mert akkor ott vagyunk, ahol voltunk. Hiszen szaporítani akarjuk az adófizetők számát és nem csökkenteni ? S E R E N I S S I M U S : Mit tegyünk, Kindermann? KINDERMANN: Állami nyugdijat adjunk nekik? E z sem jó, mert az állami kassza megterhelésével jár. SERENISSIMUS : Nekem eszembe jutott valami. K I N D E R M A N N : Fenséged a válságos pillanatban mindig ki tudja mutatni éleselméjüségét . . . . SERENISSIMUS : Adjunk nekik, Kindermann . . . áh, áh, ingyen sírhelyet. K I N D E R M A N N : Az ötlet Végtelenül szellemes, fenség. Maradjon köztünk. SERENISSIMUS : De végre maga is mondjon valamit. K I N D E R M A N N : Ismeri fenséged a magyarokat ? SERENISSIMUS : Á h , áh, ja . . . Lovagias nemzet. Nyereg alatt puhítják a'hust. Das ist wo beim Nordpol ? K I N D E R M A N N : Igen, fenség, az északi sark alatt. Derék, értelmes és leleményés nép. Ök kitalálták, hogyan lehet a legjobban, legnemesebben, leggyökeresebben segíteni az elnéptelenedés baján. Ott minden családapának, akinek legalább három gyermeke van, kettős szavazatot adnak. Ezt a jutalmat a mii alattvalóinknak is megadhatjuk. SERENISSIMUS : Én nem bánom, Kindermann. De sose hittem volna, hogy erre szükség lesz. Igazán nem szép tőlük, igazán nem szép. Reveur KINDERMANN

SERENISSIMUS

<

759

INNEN-ONNAN. 6 Szivák Imre. N e m tudom, mekkora kitüntetés, ha valaki a Szent István-rend kiskeresztjét kapja. A kitüntetéseknek a rangfokozata sohase érdekelt, tehát nem is végeztem ezen a téren összehasonlító munkálatokat. D e Szivák Imréről már jó idő óta tudom, hogy kicsoda. S ezért is hiszem, hogy a Szerit István-rend kiskeresztje is valami. Szivák Imrének adták, tehát kell, hogy valami legyen. S ha talán még se lenne igy, hát ezután lesz valami ebből a rendjelből. Mert az ordó is nyer súlyban és jelentőségben, ha olyannak adják, amilyennek Szivák Imrét ismerjük. Nincsenek óriási alkotásai, de mindig szépet, elismerésre méltót v é g z e t t ott, ahová a közbizalom állitotta. N e tessék kicsinyelni, hogy valaki évek óta áll az ü g y v é d i kar élén. É s mindenekfölött tessék méltányolni azt az ideális munkát, hogy az ü g y v é d i hivatásról tisztább fogalmakat honosított meg az ü g y v é d i kar szervezetében. Hiszen igaz, hogy végre is csak egy testületről van szó. D e kinek nem volt még ügyvéddel dolgá ebben az országban ? É s ki nem érezte, hogy az utóbbi időkben más levegő szorult az ü g y v é d i irodákba ? A z ablakokat Szivák Imre zúzta szét az öklével s neki köszönjük, ha nem fojtogat oly nagyon az ügyvédi iroda romlott levegője. E z a munka elég nagy s ezért gondoltam, hogy a Szent István-rend kiskeresztje se lehet nagyon kicsi.

& A szerb puskapor. Még meg se kezdődött a szerb háború, s a panamák már a k k o r a dimenziókat öltöttek, amilyenekre az orosz háború csak a veresége napjaiban tudott szert tenni. Kitudódott, hogy Szerbia puskapora nem is puskapor, de közönséges homok. Szóval, Szerbia valóságos puskapormentes puskaporral akar hadakozni, ami kétségkívül a technika legeslegújabb v í v m á n y a . S e felfedezés kapcsán még az a vigaszuk sincs, h o g y megvádolhatnák Ausztriát és Magyarországot. Tőlünk nem k a p h a t t á k ezt a puskaport, mert nálunk fegyverkiviteli tilalom van. Nem az ellenség, hanem a jóbarát liferálta ezt a puskaport. É s ez a borzasztó/Mert, ha Szerbiának ilyenek a barátai, milyenek lehetnek az ellenségei. Ne féljünk hát túlságosan azoktól a rémhírektől, melyeket mostanában világgá eresztenek. A levegő legrosszabb esetben is csak poros, de nem puskaporos. E z t pedig megszokták a magyarok, s különösen a 'pestiek. H a azonban mégis sor kerülne a háborúra, prognózisunk a következő : Háborúk, amelyek panamákkal kezdődnek, vereséggel végződnek.

D Költő és komédiás. A z olasz lapok félreverték a t ü z h a r a n g o k a t : Gabriele D'Annunzio meghalt. H á n y a d s z o r ? — kérdezték a szkeptikusok és a költő-ismerők. Másnap kitűnt, hogy csakugyan a szkeptikusoknak volt igazuk. A nagy Gabriele nem halt meg, csak l e p o t t y a n t a lováról és súlyos baleset érte. A z u t á n kiderült, hogy a baleset nem is volt olyan súlyos és nem is volt baleset; a költő nem is esett le a lóról, de még csak nem is lovagolt, hanem benn ült villájában és verseket irt. De azért három-négy napig berezegek, grófok, irók izgatottan kérdezősködő sürgönyei z a v a r t á k a firenzei remete olimpusi nyugalmát. A reklám-iroda . egyidőré- elhallgatott. D'Annunzio pedig pár hónap m ú l v a újra gondoskodik egy j ó f a j t a halálhírről, nem is valami vigan, inkább a komédiás szomorú mosolyával. Mert ő 'okos ember és tudja, hogy ma, mikor minden falról és ujságlapról az Odol, a Lysophorm, az Igtnándi keserűvíz és a Hecht bankház dicsősége ordit feléd, a költőnek sem lehet más fegyverekkel harczolniá. Mit ér ma a jó vers és a jó dráma. ?'A költőtől okvetlenül megkövetelik,

hogy évente két botrány-szerelmet éljen át, három öngyilkossági kísérletet kövessen el és legalább egyszer komolyan öngyilkolja magát. E z ellen nem lehet harczolnia neki sem. A mai reklám-zajban annyit ér a zseniális toll, mint egykor a csatában a személyes bátorság. Ecrasitot, mitrailleuset, shrapnellt használj, ha hires poéta akarsz lenni s nem szomorú trogloditakülöncz. D'Annunzio okosan napi hírekben eszkomptáltatja a halhatatlanságát. A keserüvizzel és sorsjegyekkel konkurrál. Komédiázik. K i r a k a t b a n szerelmeskedik. Meghal minden évben. Nem hisznek neki, de lármáznak körülötte, szapulják, karikaturázzák, szélhámosnak k i á l t j á k • ki . . . É s biztos v a g y o k , hogy akkor is szélhámos lesz, ha egyszer igazán és becsületesen hidegül el. Ezzel fog fizetni. D e mit b á n j a ezt már akkor ? . . .

<5 A nagykövet orra. Bécsnek kifogása van az EgyesültÁllamok nagykövete ellen. Nem tetszik neki az orra, amely most a bécsi sajtó támadásának a czélpontja. É s a sajtó szeretné kiszekirozni a n a g y k ö v e t e t helyéről, s azt mondja róla, hogy rossz modorú, aki a legelőkelőbb társaságban is az orrához nyul minduntalan. B i z ez nagy hiba. D e egy diplomatánál talán mégis érthető és megbocsátható. Mert nem lehet tudni, hogy az orron végzett müvelet nem tartozik-e a diplomácziai teendők közé. E g y diplomata mindig csupa titok, s mért volna lehetetlen, hogy az amerikai n a g y k ö v e t az orrában őrzi ezeket a titkokat. A bécsi sajtó, mely nagy szeretettel turkál a mások dolgaiban, talán megnézhette volna, hogy micsoda t i t k o k a t rejteget a diplomata az orrczimpái mögött. Talán valami világra szóló szenzáczió m a g v á t találta volna meg benne. Okos diplomata nem irja se a maga, se a mások orrára, hogy melyek ezek a szenzácziók. S ha a bécsi sajtó nem tud a nagyk ö v e t orráról olvasni, lépjen közelebb hozzá s betűzze ki a titkokat. Egy szenzáczió mindig megérdemli, hogy kikotorjuk a homályból. Végre is a titkokat nem szállíthatják nekik házhoz. Elég kényelmes, hogy az asztal alatt összeszedhetik

*

•

azokat.

*

6 Chansonette a Vatikánban. A z ostya-affér után egy chansonette-affér. A római osztrák-magyar nagykövetség egy fiatal attaséja elkövette a z t a rossz vicczet, hogy egy chansonettet becsempészett a pápa fogadószobájába. Persze, a monsignorék megbotránkoztak a vakmerőségen. I g y a d j a ezt elő a vatikáni sajtó. A dologban sok a túlzás. Mert mit is kereshetne egy .chansonette a pápa fogadószobájában ? A z u t á n meg a viszony sokkal barátságosabb a V a t i k á n és AusztriaMagyarország között, semhogy a mi római diplomácziánk ily kinos helyzetbe hozná a szentatyát. A z igazság ebben a dologban, hogy a mi diplomácziánk éppen erre a baráti viszonyra való "tekintettel nem a pápának, de talán egyik-másik aszkétának akart szívességet tenni a Vatikánban. S amint a kisasszony küszöbről-küszöbre ment, betévedt a pápa fogadószobájába is. E z lehet ártatlan tévedés, de semmi esetre sem szentségtörés a szentatyával szemben. De azért helyénvaló, hogy a lépés megtoroltássék.' Már hirlik is, h o g y az esetnek rossz következményei lesznek. M o n d j á k , ' h o g y nagy b a j a lesz ebből az attasénak. Hozzátehetjük, hogy egyik-másik papocsk á n a k is . . . *

*

D Koporsót ! E z ' egy egész uj harczkiáltás. A z éhező nép már nem kenyeret és nem czirkuszjátékot kér, csak koporsót. Szóval haladunk. Selyemmel bélelt palotákban lakunk, a földön, a föld alatt és a föld felett k a c z a g v a h a g y j u k el a mérföldeket és ugyanekkor egy napszámos betör egy üzletbe, hogy pénzt szerezzen koporsóra. E z a koporsó-forradalom egy

2*

•760 vij kor kezdete. É s László Gyula, a koporsó-forradalmár igen érdekes tanulmány lesz annak, aki a mai kor erkölcsi és társadalmi viszonyait veszi tollára. A z embereket újra elfogja a v a d népek iszonyata egy temetetlen holttesttel szemben. A z apa inkább betörő lesz, semhogy meztelenül vesse sírgödörbe a fia holttestét. Ma azonban, hala a kulturának, egyszerűsítve van az eljárás. A z ókori anachoréta még töprengett, hogy Istennek tetsző eljárás-e, ha egy didergő koldusgyermeknek czipőt lop ? A z ily kérdések még zavarba hozták az igazságszolgált a t á s t és az erkölcsbirákat, sőt akkoriban- a k a d t egy naiv drámaíró is, aki tragédiát irt egy temetetlen holttestről. Mi már szerencsésebbek v a g y u n k . N e m irunk László Gyuláról tragédiát, legfeljebb egy szürke rendőri riportot. A rendőrség pedig nyomban felcsap erkölcsbirónak és megoldja a kérdést. László G y u l a betörő. A betörőt le kell tartóztatni. L e is tart ó z t a t j a s a paragrafusok értelmében börtönbe csukja. Mondom, haladunk . . . *

*

D

Mész Zsófia. L á t t á t o k már a temetőt novemberben, halottak napja után ? H a láttátok és dideregtetek éjjel egyedül, elhagyott sirok között, akkor megérthetitek Mész Zsófiának, a hété.ves torontálujvárosi leánykának tűzhalálát. A kis paraszti leányzó egy hideg estén összelopkodta idegen sírokról a leégett gyertyacsonkokat és mind az a n y j a sírjára czipelte. Mész Zsófia tudta, hogy a jó angyalok ott fenn nem haragusznak ezért. És a jószivii g y e r t y á c s k á k csakugyan fényes, meleg lángra lobbantak a nyirkos hantokon s a ködbén és hidegben tündéri illuminácziót árasztottak Mész Zsófia a n y j á n a k sírjára. A kis tiizimádó lány pedig boldog volt. A kanóczok pattogó tüzdalt énekeltek, a lángokon piros tüz-koboldok serczegték az élet dalát s ő maga is dalolni kezdett valami egyhangú,dünnyögő dalt a lámpák és a g y e r t y á k lobogásához, mintha a gyász nem is lenne gyász, csak játék, és az élet, az árvaság s a temető csak álom. E g y együgyii, fitos p a r a s z t a r p ragyogott ott az olcsó g y e r t y á k gloriolájában. É s bámulta a tüzet. É s imádta a ködben füstölgő melegséget. É s inkább játékból, mint szertartásból a b a b á k furcsa mozdulatával le-lehajolt, hogy megigazítsa a könyező g y e r t y á c s k á k a t . A lángok azonban belekaptak szoknyácskájába és Mész Zsófia ott égett el a lopott g y e r t y á k tüzében. A tankönyv-irók és a szigorú tisztelendő ur bizonyára épületes morált olvasnak ki ebből az esetből. D e mi és a jó emberek t u d j u k , hogy ott fenn nem haragudtak és a jó angyalok szentimentális hegedűkkel és zokogó csellókkal kisérték halálba Mész Zsófiát.

SZÍNHÁZ. A színházi hét. — nov. 20.

Hófehérke. Nyolc/, esztendeig aludta leányzó, akiről azt hittük, hogy meghalt. Nyolcz esztendő nagy idő egy finom, törékeny tündérmese életében. Nyolcz év alatt uj szérelmek gyulladnak, de még-inkább •— régiek enyésznek el. Nyolcz év alatt uj világnézetek kerekednek és régi stílusok temetkeznek a könyvtárba. Nyolcz év alatt uj igazgatók támadnak és — régi színésznők vonulnak q magánéletbe. Nyolcz év alatt fiatal hölgyek is öregszenek legalább kettőt. De nyolcz év. alatt Hófehérke megmaradt frissnek, üdének és törékenynek. Éppen olyan szépnek, aminő volt, mikor elaludt és a Nemzeti Színház gnómjai, törpéi levitték pinozesirjába. Most pedig eljött érte a csodálatos princz, aki életre lehelte szép piros ajkait. És a Bródy Sándor darabja egy kicsit megrázkódott, egy kicsit megfésülködött s mosolyogva fölkelt a Nemzetiben, Az iró uj bohóságokat és friss''naivi-

tást adott a szájába. >De még inkább : elhagyogatott a régi beszédéből. (Asszonynépnél pedig ez a fontosabb.) A rendező friss mullfüggönyökkel fehérítette meg a szobáját, uj georginákkal rakta tele az ablakait és uj csipkés kendőt tűzött a ruhácskájára. (Asszonynépnél ez á legfontosabb:) Egyszóval megrázkódott és fölkelt. A princz- pedig, aki eljött érte : az Idő ő fensége. Az most hosszú sleppes kosztümöt hord, csatlósokkal jár, szőke a parókája, kék a szeme, romantika a vágya. Az idő akkor eltemette és ma feltámasztja. Az időnek akkor legjobban .'tetszhetett ebben a darabban a harmadik felvonás. Az, hogy az uj világban, gépek kattogásában, gyárkémények közt egy bűnös és bűnhődött szerelem fonódik össze megrendült házaséletben. Ma pedig legjobban tetszhetik az első felvonás : mikor a papkisasszony falusi napsugaras szobájába betoppan, tenyerén a szivével egy ismeretlen pesti mérnök. Mert akkor az kellett, ami naturalizmus, még ha hazug is. Ma pedig az tetszik, ami romantika, de csak ha keresetlenül az. És itt van ennek, a darabnak ereje és gyengéje, ami egy kicsit általánosítva, az iró ja karakterére is rávall : hogy kétféle stilus fonódik össze benne. A romantikája halvány, fátyolos könnyiiségét viruló csikókban szövik át a naturalizmus szinei. Es az idő meg'fakitja a szineit s meghagyja a bágyadtságát. És nagyszerű látni, hogy a nyolcz esztendő előtti Bródy-darabban miként ölelkezik még és fojtogatja egymást a kettő, s a nyolcz év utáni Tanitónő-ben hogyan diadalmaskodik az, ami az ő lelkének, érzéseinek őszintébb megnyilatkozása : a bugó, galambszivü szelídség. De mindez -osztályozás, definiczió és smokkság. Ám ha Bródy Sándor tanár urnák csúfol is miatta, akkor is megvallom, hogy engem ebben a darabban legjobban az összehasonlítások érdekeltek. Hogy a kis tiszteletes miképpen finomul a magányos falusi tanitóvá és az öreg református pap kicsit zsiros, köpezös komikuma hogyan olvad át az öreg plébános melanchólikus humorába. És a technika : az ő bátor, bizarr, lendületes technikája, amelylyel a Nemzetiben egy pesti mérnököt, a Vígszínházban égy pesti prepakisasszonyt vet bele a falu ákáczvirágos levegőjébe, mint a czigány-huszárt szokták a vizbe, hogy : tessék partra úszni! Mert gyönyörűség látni egy bátor és merész kezdetet. De még szebb látni valakit, aki már harmonikus önmagával. Nincs szebb egy irónál, aki forradalmár. De van : az, aki az el nem múlásnak ir. Akik a jövőnek fognak-irodalomtörténetet irni, csillogó szemmel beszélnek majd a lázas nekikészülésről, melylyel itt kardot köszörültek vitézek. De megremeg a hangjuk, megdobban a "szivük, ha' a befejezettségnek és átszellemülésnek olyan finom hajtásai kerülnek szóba, mint : a Tanítónő. _ És a színház ? A Nemzeti megérezte, hogy itt az idő reaktiválást kér. Nemcsak reprizt, hanem megújhodást is. Sőt megérezte azt is, amit pedig idáig nem igen érzett meg, hogy összehasonlításokra és vetélkedésre nyilik alkalom. A megérzésnél tovább azonban, fájdalom; nem igen jutott. Az első felvonásban még látszott ez, itt volt stilus, szelid, bohókás és érzelmes hang, a másodikban és a harmadikban azonban már elfelejtkeztek róla, hogy mit éreztek az elsőben. Varadi Aranka pompás közvetlenséggel tud egy ilyen falusi kis csitri nyelvén csicseregni és itt még Paiday Erzsi, a doktor-kisasszony is az volt, aminek lennie kellett, egy szép bestia. Később azonban már csak a jelzőhöz maradt hü, a többit eljátszotta. Sőt agyonjátszotta.' Az ő alaptónüsa : hidegnek és szívtelennek lenni. Ez egyr szer pompás alkalom nyilt rá helyenkint, hogy ilyen legyen. És most ezt feláldozta egy-pár Ántigone-póz kedvéért. Igy járt Rajnay Gábor is, akinek itt igazán nem kellett volna mást adni, mint ami lényege : egy huszonkétéves fiút, aki tele van rapszódiákkal. És ő egy öreg színészt játszott, aki szerelmében csalódva. énekel. De milyen hamisan énekel GÉdes Istenem, ha ezek a fiatalok mindenáron az öre-

•761 gektől tanulnak, hát miért nem tanulnak azoktól az őregektől, akik azonkívül jók is. Teszem Gabányi-tóY, aki itt egy felejthetetlenül eleven, nyájas és lelkes öreg tiszteletest játszik s ebben az alakításban több van abból a keresett nemzeti géniuszból,' mint egy egész évfolyamra terjedő elnöki megnyitóban. Vagy Rákosi Sziditől, akiről egyszer egy külön tanulmányt kellene irni, hogy hogy tud ő finom, előkelő, biztos magyar,úriasszony lenni még akkor is, mikor egy székely parasztasszonyból lett doktornét játszik. Mert mondom, a hadakozó és handabandázó fiatalságnál csak egy van, ami szebb : a fiatal kor erejében fürdő öregség. Baburin ,,, '

'

, JVLllVCSZCt. N é m z e t k ö z i e k és

szövetségiek,

Mivelhogy most' szokásban van a tárlatok kulisszatitkairól csevegni, engedtessék meg nekünk is, hogy félretolÍuk a nemzetközi téli tárlat kulisszáit s mutassuk meg : m i történt mögöttük a rendezés idején, illetve a zsűrizés a l a t t - Tehát: a szolgák egymásután czipelik be a zsűri elé a m a S y a r művészek vásznait. A nagytekintetü zsűri ügyet sem vet a képre, csak az aláírást nézi. Ekkor az előadó megadja a titkos »chérem-jelet«, ami annyit jelent, hogy az A hegyek alján, D'Albert darabjának, a Tiefland-nak illető művész, kinek a képéről van szó, a Miénk, vagy a úgynevezett zajos sikere volt az Operaházban. Ezt krónikás független fiatalok átkozott modern társaságából való, mire hűséggel meg kell állapitanunk, ha meg is vagyunk győződve. a nemes testület egyhangúlag, kórusban kiáltja: »Vissza !« róla, hogy ez a zajos siker épp oly kevéssé igazi — értsd A lenyakazott képet erre a szolgák kiviszik a raktárba, művészi, mély, benső — siker, mint ahogy D'Albert orkesz- Meghalt. terének zajos kitörései nem igazi kitörések, és Lothar szöUj kép kerül sorra. Még közel se érnek vele a szolgák, vegének tomboló, vad "affektusai nem igazi affektusok. de az augurok már látják, hogy az hamisítatlan magyar Vulkanikus erő helyett modern robbantótechnika, jól nemzeti művészet. Magyar vászonra van festve, nem belgára, elhelyezett aknákkal és preczizen működő explóziókkal, magyar festékkel, magyar iparos készítette a keretet és a melyek félelmes gyönyörűséggel borzongatják meg a nézőt. — képet is. Csak ugy csurog le róla a jó öreg barna szósz. Mert ez kell mostan. Az'Opera langyos, parfümös páholyai- Az előadó megadja a titkos »szövetségi jelet«, ami annyit ból oly kellemes nézni a zeneileg idomított ősembereket, jelent, hogy az illető kisiparos hü tagja a Szövetség-nek, akik sziszegnek, lihegnek, hörögnek, bömbölnek, ordítanak becsületszóval fogadta, Írásban, hogy a Szövetség tagjaira s végül azzal a bizonyos torkonharapással ölik .meg egymást, szavaz mindennemű választásnál, pályázatnál, vásárlásnál, melyet Grasso honosított meg, mint érdekes uj haláltrüktekintet nélkül arra, milyen viszonyban van a mü s az köt, a színpadon. Zene nélkül persze utálatosnak tar- iparos a művészettel, mire a nemes testület behunyja tanák ezt. Fi donc. Ki nézi végig az ilyesmit. Zenével, szemét, lenyeli az undort, melylyel az egymás képei iránt az már más. A zenét á színházi publikum desodorateur-nek viseltetik s lelkesülten szavaz : »Elfogadom !« A szenttekinti, verisztikus hatások szalonképessé tételére. Azon- szövetségi mü a falakra kerül. Az iparos müvészszé avanzsált, kivül a zene konzervál is. A rémdrámát üdén és frissen tarMost. hirnök. jő s pihegve szól: »Uraim, vigyázat, totta, mikor már mindenünnen kikopott. A Scarpia kinzó- mázolva ! Csendélet következik !« Vésztjósló tekintetek, kamrája drámai színpadon a legsötétebb középkor, az »Ki az a vakmerő, aki csendéletet mer festeni ilyenkor, Operában abszolút jelen, zsúfolt házakkal és nyíltszíni mikor az Erzsébetvárosi Kaszinó pályadijat tűzött ki csendtapssal. Mindezt igen jól tudta D'Albert Jenő, a nyiltszemü, életre ?« Öh, a nyomorult; még hatvan éves sincs és máris tapasztalt globetrotter-müvész, és Lothar Rezső, az ak- csendélet kell neki ? A Szövetség-nek nem tagja, de pályadíj, tuális zsurnaliszta-iró. Eszerint csinálták meg a Tiefland-ot, az kellene ? No, majd' adunk mi nektek csendéletet ! okosan, praktikusan, tiszteletreméltó utilitárizmussal. A be- Vissza! És elő a többi csendéletekkel is! Mindet vissza, csületes polgári erények mindig tiszteletreméltók, a költők- aki nem szövetségbeli! Ugy. Most magunk között vagyunk, tői se lehet rossz néven venni, ha néha haszonra dolgoznak. egyetlen hóbortos modernnek se lesz csendélete a tárlaton. S ha két igazán talentumos ember munkája az ilyen színpadi Most Ítélje oda a Kaszinó a maga pénzét Rippl-Rónaiéknak, műipar, igen kevesen fogják észrevenni benne az »alkal- Fényeséknek, Czigányéknak, — ha tudja ! Hahaha ! Gyenesi mazott« művészetet. Sőt úgynevezett poézis is lesz a dolog- gunykaczaj. Ez a kis pénzecske is a miénk marad. A miénk, ban, mert elvégre a talentum nem tagadja meg magát. kis m-el. És nem Miénk. Apage satanas ! ízlése is van a két szerzőnek, ahol lehetett, enyhiA szövetséges hadak sansculotte-jai ily módon megtettek, a katalóniai ősdurvaságokon. Csak ne hordtak tisztítván a csatateret, azt hitték, hogy most már nem volna össze "annyit és annyifélét! A goethei elv: wer vieles maradt irmagnak sem, akivel a müvásár konczán osztozbringt, wird manchem etwas bringen, ugy valósult meg kodniok fog kelleni. De. csalódtak. Akadtak ravasz és a Tiefland-ban, hogy van benne zenedráma, opera, operett, élelmes emberek, akik mindenféle csalafintasággal, avagy singspiel, melódia Wagner, Massenet és Millöcker, recitativ gyámoltalanságot tetetve mégis bejutottak a kartell Puccini, Mascagni és Debussy szabása szerint, szubrett- .. kinai falán s a szövetségesek akarata ellenére is varázsoltak betét a Bűvös vadász mintájára, farkas-ballada a Walkür egy-egy kis oázist a sivár képsivatagba. Perimutter-ről mintájára, azonkívül hajnalhasadás és alpesi hangulat, . beszélik, hogy a zsűri előtt képeit egy-egy Kacziány, Kézdisajnos nem a Teli Vilmos mintájára, nocturne és holdvilágKovách, Both, Jendrassik, Gergely Imre-féle vászonnal muzsika, spanyol táncz . . . Ezért rajongtak a berliniek, húzta be s csak az akasztás után vonta le ezeket az utleveEz; a Waarenhaus. Tietz a Komische Operben. Nálunk a lékül szánt lepleket, hogy előtűnjenek alóluk a tárlat chef Hegyek alján előadásának egy igazán jelentős, örvendetes d'oeuvre-jei, .(Ezt a veszedelmes embert egyébként Görmomentuma volt : Környei Béla föllépte és hatalmas, őszinte, csöni Dénes ur szives figyelmébe ajánljuk a majdani pogrom egyhangú sikere. Egy csapásra magyar hőstenorunk akadt, idejére. Perimutternek, sőt mi több : Izsáknak hivják s Nem' kellett érte Milanóba • vagy Drezdába menni, csak a a legjobb képeket merte festeni. Jobbakat még Thury Király-utczába. Különös, hogy a Király-Szinház adja leg- Gyulánál is, aki pedig résztvett a velenczei zarándoklaton !) ujabban az attrakcziókat az Operának, Szamosi. Elza Katona Nándor, Márk Lajos és Herrer Caesar alázatosan után jött Környei s jönnek bizonyára még többen, behódoltak a terroristák szövetségének, igy kegyelmet Mégis szerencsés ember ez az operadirektor : a konkur- nyertek. Nyilassy, Glatz, Bosznay a tájékozatlan vidék naiv rehs- igazgatók fedezik föl és tanitják az ő sztárjait, gyermekeiként veszélyteleneknek Ítéltettek és bebocsátmialatt ő tabellákat és statisztikákat ir, szabadjegyet tattak. Koszta, a derék, a szerény, a jó Koszta, Pesten is utalványoz és aktákat szállít a minisztériumba.. n. vidékinek számit, aki azt hiszi, elég ha jól fest és nem ért

762 a politikához : szorítottak neki egy kis helyet a — plafonon. Mednyánszky-t beszorította a műkereskedői befolyás; MagyarMannheimer kiegyezett velük 50%-ra ; Bocmm Ritta és Tclkessy Valéria a női szavazatok együttartása reményében jutottak a nagy grácziához. De ha már a hiba megtörtént s egészen mégsem sikerült a zártkörű társaságnak a művészetet kiszorítania a Műcsarnokból, legalább a fiatalsággal éreztették kemény öklüket s a rendezésnél mutatták ki a foguk fehérét. A modern festő-ifjuságot egy szálig leöldösték, még csak mutatóba se került be egyetlen egy se. Csak a mindennel megalkuvók, az ifjan öregeknek születettek, az iparos-tanonczok s a szövetség kortes-kifutói jutottak ahhoz a tisztességhez, hogy kiállíthassanak a hollandokkal és belgákkal egyidejűleg. A többieket, a becsuszottakat : Perlmutterékat, Katonáékat, Nyilassyékat, Kosztáékat ugy szétszórták a világ mind a négy tája felé, hogy az édes apjuk se tudja összekeresni a képeiket. Még tévedésből se akasztották egy helyre egy-egy művész vásznait, nehogy a juror urakon kivül valaki kollekczióval érvényesülhessen. Ellenben a függönyök mögé, sötét sarkokba, mellékhelyiségek plafonjaira mindig jutott a munkáik közül. A guillotine jól, tervszerűen és sikeresen működött : ennek a néhány művésznek sem szabadott artisztikusabbá varázsolnia a barbár benyomást, amit a tárlat a nézőben ébreszt.

vagy választmányi határozat pedig eo ipso érvénytelen. Ha meg nem változtatják ezt az intézkedést, tessék bojkottálni a Műcsarnokot. Majd meglátjuk : ki a nagyobb ur : ők-e vagy a közönség ? Mert azt ne higyje a tisztelt direktórium, hogy ellenértékül el fogja fogadtatni azt a »reformot«, hogy ezentúl a sajtó-vernissage-on megint jelen lehetnek a kiállítók ! Ez a »reform« ugyan nem segit a Szövetségen ! Hiába talpalnak ott az informálok, a piktúra Latkóczyjai, azért a tárlat mégis infámis marad. Legfeljebb reájuk jellemző ez az »ujitás«. Amig ugyanis a sajtó dicsérte a kiállításokat, azt hitték a derék kisiparosok, hogy a •modernek* befolyása dolgozik. Kitiltották hát a művészeket a sajtó-vernissage-ról. Most azonban, mikor végre maguk között vannak, most már nem erkölcstelenség, amiért azelőtt — és hozzá ok nélkül — háborogtak. Mert most ők azok, akik »informálni« — szeretnének, ha ugyan akadna olyan vak, aki a világtalanok vezetésére bizná a bőrét. Csakhogy nem akadt s igy a Szent Szövetség ezzel az utolsó trükkel is felsüíe. Tövis.

IRODALOM. Szanin.

*

Hát ilyen kérem a nemzetközi tárlat magyar része. (Külföldi vendégeinkkel ráérünk foglalkozni, ha előbb sepertünk a magunk háza előtt !) Nincsenek jelen : SzinyeyMerse Pál, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Fényes Adolf, Grünwald Béla, Réthi, Thorma, Csók, Kernstock, Kriesch, Nagy Sándor, Olgyay, Strobentz, Vaszary, — de ki tudná őket mind elsorolni ? Nincs itt az impresszionista uj generáczió talentumai közül egy teremtett lélek se. Hát mit lehet itt tenni ? Megmondjuk. Elsősorban a belügyminiszter oszlassa fel a Szövetséget, mely — mint alapszabályok nélkül működő és titkos társaság — már szinte fennállásával is törvénybe ütközik. Másodszor : a kormány, a főváros, a különböző kaszinók vegyék tudomásul, hogy a mai viszonyok közt ez a tárlat nem képviseli távolról sem a mai magyar művészetet és ne vásároljanak itt, hanem más tárlatokon és a műtermekben. Harmadszor : a Műcsarnok tagjai tiltakozzanak az ellen, hogy az ő jogos nyeremény-igényeiket ebből az anyagból elégítsék ki, részint mert ezáltal ők is rosszul járnak, részint mert igy a kimart művészek (és éppen a java !), akiktől képet a nyerők nem választhatnak, károsodnak. Negyedszer : a kultuszminiszter és a kaszinók ne ítéljék oda az idén az esedékes dijakat, kitüntetéseket és érmeket, hanem várják meg, mig a Műcsarnok tárlata nem lesz kizárólag a Szövetség szövetkezete, hol az igazgatók és a jogtanácsosok kapják az osztalékot, a tagok jx?dig fizetik a kamatokat, hanem fóruma lesz az egész magyar művészetnek. Ötödször pedig, a közönség kerülje cl a Műcsarnokot, hol filléreivel csak egy művészietlen klikket táplál és nem — mint hiszi — a magyar művészeket. Ezek az urak csak a zsebükön érzékenyek, hát ott kell megfogni őket. Végül a Műcsarnok tagjaihoz is van egy szavunk. A tagok eddig, ha az utóbbi években jó képeket nem is láthattak odakünn, legalább megmutogathatták és megbámulhatták az uj téli és tavaszi divatot a vernissage-okon — ingyen. Most ezt a jogot is elvették tőlük ; most fizetniök kell, ha el akarnak menni abba a Társaságba, melynek tagjai. A publikum csak fejőstehénnek jó az uj regime szemében : fizess és tartsd a szádat. Ezt egyáltalán nem kötelesek tiirni, annál kevésbé, mert az az alapszabályokba is ütközik, az alapszabályokkal ellenkező igazgatósági

M 1

Arczibasev.

Néhány hónappal ezelőtt egyáltalában nem volt szégyen, ha az irodalmilag müveit ember nem is sejtette, kicsoda Arczibasev. Azóta kiderült, hogy ennek az eddig ismeretlen nevü irónak lelkéből született az a regény, mely állítólag valósággal megbolondította, erotikus mániába korbácsolta Oroszország intelligencziáját. Német és franczia lapok pokolszinü legendákat tudtak a hőséről Szanin névre keresztelt regény ördögi hatásáról. Oroszországszerte szinte a

földből sarjadtak ki a »szaninista« klubok és egyesületek, melyeknek egész programúi juk ebbe az egy izzó tételbe van belesűrítve: az érzéki élvezet az egyetlen, a miért e földön élni, amit keresni érdemes. A nagyobb orosz városokban egyre jobban elszaporodtak azok a titkos tanyák, ahol előkelő és kevésbé előkelő, gazdag és szegény, öreg és fiatal, de egyképpen müveit és intelligens emberek mindazokat a tagadhatatlanul jókat cselekedték, amiket a filléres lapok frazeológiája »legdurvább kicsapongások«-nak szokott jellemezni. Az orgiák férfi és női hősei jórészt azok közül kerültek ki, akik régebben politikai mozgalomba, forradalmi agitáczióba vitték bele legforróbb hevületeiket. Akik azelőtt elzarándokoltak a nép közé, hogy leszedjék szeméről a műveletlenség hályogát, most inkább a maguk szemét boríttatták el a legszilajabb érzéki mámor vérvörös ködével. Akik valamikor bombákat szerettek volna hajítani a zsarnokság hóhéraira és pribékjeire, a kik tajtékzó dühvel hörögték el, hogy »in tyrannos«, most inkább a paradicsomi bűnbeesés örökké egyforma, mégis örökké uj jeleneteit plasztikázták el mámortársaik gyülekezetének szemeláttára, vértpezsditő zenekíséret ütemére.

•763 Azt az erőt, amelyet az orosz társadalom csakis a politikai forradalom czéljaira pazarolt, egy idő óta részben egy vad szexuális forradalom emészti föl. És mindezt az átalakulást, a zsarnokfalásnak és szabadságvágynak érzéki tömeglázzá való áthasonulását, az Oroszországból kiszállingózott hirek szerint, Arczibasev Szanin-ja okozta volna. A regény most megvan németül is. Hatását kipróbálhatni nem-orosz lelken is. Első sorban nem irodalmi, hanem erotikus hatásáról lehet szó. Hiszen Oroszországban is,' miután elolvasták a regényt, nem azt kutatták és méricskélték az emberek, érdekes-e a munka meséje, élnek-e az alakjai, van-e szinük és illatuk a szavaiknak, hanem esztétikai fejtegetések mellőzésével cselekedni kezdtek. Ez a regény állítólag ugy hatott rájuk, mint valami erős afrodiziákum. Szinte azt mondhatni, hogy beléjök bujt az ördög. Sutba dobtak mindent, amit szentnek vallottak és csakis arra a legföldibb gyönyörűségre vágyódtak, ami egy középkori- misztikusnak elragadtatástól hevített meghatározása szerint még a mennybéli angyalok tiszta lelkét is irigységgel tudná eltölteni. A Szanin megtüzesítette az előbb csak zsolozsmákat zengő ajkakat is, ölelésre hajlitotta á bombavető karokat is, megremegtette a hazafias aszkétaságtól elsorvasztott csípőket is és a megbokrosodott vágygyal pokolba kergettetett minden szemérmet. Ily sikerű munkát más szemmel kell olvasnom, mint, teszem azt, egy társadalmi- szatírát, mely a pálinkamérők visszaéléseit ostorozza. A külföldi és hazai jellemzések nem tudtak megtéveszteni. Ugy látszik, orosznak kell lenni, hogy ez a regény érzéki dühre lázítsa az embert. Az orosz határon tul már nem hevit. Szaninban tömérdek a filozofálás, kevés az igazi erotika. Marquis de Sade vérrel és sárral odamázolt regényeinek kis hijja háromnegyedrésze szintén bölcselkedés, .De a megbomlott erotikájuk lidércznyomást nehezít rá a szivemre és a hisztéria golyóját hengergeti bele a torkomba. Elájulhatok a kegyetlen gyönyörűség kéjes, fájdalmától. És hogy egy másik világhírű erotikumot említsek, a Memoiren einer Sángerin, amit talán nem ok nélkül a zseniális Schröder-Devrient Vilmának tulajdonítanak a pierverzitásnak nevezett inyenczségek történetírói, felerészben szintén filozoféma. De az erotikuma olyan, hogy amikor először áradt bele rettenetes tüze az ereimbe, a forró vérhullámok ugy rohantak agyvelőmbe, hogy szinte beleszédültem. Szanin néni zavarja meg gyilkosan az álmomat. Nem kerget bele az éjszakába, hogy páromat keressem. Nem égeti cserepesre az ajkamat, nem vereti ki szivemmel egy bacchánsnóta részeg ütemét, nem költözteti veszett pillanatokra egész lelkemet elérhetetlen messzeségben vonagló női testekbe. Ez a regény nem veszi el az eszemet és nem értem, hogyan tudta megtébolyitani az oroszokat, ha ugyan igazán megbolondította őket és- nem ismétlődik meg ezúttal is az a gyakorta tapasztalt eset, hogy egy különös szabású hírszolgálat telefondrótján át, ami Oroszországban csak sóhajtás, kiáltásnak hallatszik ide, ugyané hírszolgálat nagyitó üvegein keresztül, ami ott parázs, máglyatűznek látszik ide és, a mint hallani már, hihetetlen tóditás a Szanin oroszországi erotikus hatása is. Bölcs józanságból azonban már sokkal több van ebben a világhírűvé reklámozott regényben, abból a bölcs józanságból, melynek közkeletű neve : egoizmus. Tedd azt és csakis azt, ami a magad gyönyörűségére való. Elsősorban tehát lehetőleg sokszorozzad meg kéjeidet. Az úgynevezett közügyekhez semmi közöd, baromság törődni velők. Forduljon fel akár az egész világ is, iTff arról van szó, hogy akár csak egy percznyi jókedvvel édesitsed meg életedet. Ezt tanítja Szanin, de sajnos, nem nagyon szuggesztív erejű szavakkal és oly cselekedetekkel, amilyenek például több embernek a halálba kergetése, barátja, ideáljának elcsábítása, egy temetés brutális megzavarása.

.Sem a tanítás, sem a magyarázó cselekedetek nem pályázhatnak az újszerűség érdekességére. Hogy legkisebb magánügyeink is előbbrevalók a legnagyobb közügyeknél is és hogy a kéj hajszolásában a lelkiismeret fölösleges koloftcz, hogy nem másokért, hanem csakis magunkért kell élni, azt Arczibasev előtt is sokan és sokszor próbálták már bizonyítgatni, az orosz Íróénál jóval inkább meggyőző, kicsiszoltabb pengéjű dialektikával. Eldönteni senkisem fögja ezt az ősi kérdést olyképpen, hogy döntésének mindenki alávesse magát. Az állásfoglalás mindig az egyéni vérmérséklet dolga marad. Erotikája gyönge izmu és bágyadt tüzü, bőszavu filozofálása régi tételeket támogat hosszadalmasan ódon érvekkel. Mi marad meg tehát Arczibasev érdeméül ? Néhány tájkép, melyeknek gyöngyház szinei felejthetetlen gyöngédséggel simogatják meg lelki szemünket. És néhány sivár, de nagyszerű jelenet, melyeknek vásári kikiáltó czimiik lehetne : egy tüdővészes utolsó napjai, egy meggyalázott katonatiszt öngyilkossága, egy agyontépelődő neuraszténiás végső órái. Ezeknek a jeleneteknek a haláltól való félelem és az elmúlás közeledtének dermesztő érzése a hatalmas rendezőjük. Ezek a jelenetek és csakis ezek belefagynak emlékezetünkbe. És igy esik aztán, hogy az az iró, akinek filozófiája az élettel azonosított kéj mindenhatóságát hirdeti, végül mégis voltaképpen azzal a szándékán kivül eső hatással bocsát el bennünket, hogy nem az élet, hanem a halál a legnagyobb ur. Szilágyi Géza. Feszi Géza. A nekrológja ugy szólt, hogy újságíró v o l t és a napilapok tárczaróvatainak előkelő bujdosója. A k i ismerte, tudja, hogy szebb nekrológot és szebb életet érdemelt volna: L e g n a g y o b b sikerének is azt számította, amint néha kissé szomorúan, kissé humorosan beszélte, hogy egy ember az ő különös, homályos és mély czikkeitől — megbolondult. A k á r tréfa ez, akár nem, Feszi Gézát mindenesetre jellemzi. E g y igazi arisztokrata-lélek, aki mindig félt, hogy nem értik meg, de attól félt leginkább, hogy egészen megértik. Jól tudta, hogy ez a sekélyes, mindent általánosító és .tudománytalanul egyszerűsítő mohnak csak arra szolgáltatna alkalmat, hogy félreértse, lenézze és a mellényzsebébe gyűrje. Mindnyájunkban él ilyesfajta ösztön, de neki ez az ösztön volt a létalapja. Becsületesen, erős öntudattal szállt le a maga sötét és meleg mélységeibe, hogy onnan szüzén hozza fel minden sablónformától irtózó gondolatait és csak véletlen, csak humor és k a j á n tréfa, hogy ez az ember, akiben apostoli szikra égett és mindent in specie aeternitatis nézett, éppen a napilapok tárczarovatában j u t o t t szóhoz. Nem volt ujságiró, nem volt tárcza-bölcs, nem volt szellemes, de nem is volt szellemeskedő. Előtte minden apróság a filozófia, á természettudomány és a szocziólogia nagyátfogóju perspektívájában jelent meg. H a a gyufaáruló gyerekről irt, egyenesen a Földgolyóra állitotta, mely vele is végzetes biztonsággal rohant előre a naprendszerben:- H o g y néha homályos és rejtélyes ? V a n n a k irók, akik mindent nagyon világosan mondanak ki, de vannak olyanok is, akik éppen mert világosan látnak, félnek leírni az utolsó szót, nehogy teljesen elejtsék mondanivalójukat. Feszi Géza irásközben gondolkozott. É s ha dadogott, csak azt mutatta, hogy nem volt szószátyár. É s mi többre becsüljük az ő naivságát, az„ emberben és az életben való meleg hitét minden üresfejű czinizmusnál, melyet a kávéházi sápadtság és az impotens gondolatszegénység, aggat magára. Ma, mikor legtöbb iró béka-távlatból nézi a világot és innen brekekézi el kisebb és n a g y o b b béka-dalát, fel kell jegyezni egy iró nevét, akinek fáradt, de bátor tekintete a szabad tengereken nyugodott.

Almanach. 1909. A karácsonyi k ö n y v p i a e z o t az idén is Mikszáth K á l m á n almanachja vezeti be. E z a kedves, változatos piros k ö n y v már annyira hozzátartozik a karácsonyi han-

764 gulathoz, mint a szines gyertya és az aranyeső. Suta lenne nélküle az év és csonkán maradna egy irodalmi periódus Mikszáth Kálmán bölcs, világos, nyugodt itéletü előszava nélkül. Az idén ezen a helyen egy igen aktuális irodalmi mizériánkat beszéli meg, az irók és az újságírók harczát. Felfalja-e az újság a literaturát ? Értelme van-e az irói intervjuknak s egyáltalán mire vezet az irodalomba fulladó magyar zsurnalisztika ? Nem dönt és ue döntsünk mi sem, csak állapítsuk meg, hogy ebben az évben már több helyütt külön-külön jelentkezett az irók és az újságírók osztályöntudata, ami alapjában véve üdvös és magasabb fejlődés, lelki differencziálódás jele. Az Almanach egyébként egy tiszta kedélyű brilliáns Mikszáth-novellát is tesz közzé, amelyet ebben a számunkban A Hét olvasói is olvashatnak. Az Almanachban olvassuk Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Herczeg Ferencz, Lövik Károly legfrissebb Írásait is. Az Utószóban, egy csoda-meleg elmefuttatásban Bródy Sándor egyéni vallomásokat tesz és arczczal a jövő felé fordulva, kemény pengésü szavakkal s az ő nemes örök-fiatal hitével mintha a legújabb magyar literaturához mondana pose nélküli, harczias előszót.

KÖZGAZDASÁG H e t i krónika. (A korona járadék árcsökkenése. — A sörgyárak »Gründolások.*J

mérlege.

—

A balkáni háború még csak a vezérkar irodáiban ütött ki, de a magyar koronajáradék már is >>balkáni« árfolyamra sülycdt. Csak a balkáni államok járadékait jegyzik oly alacsony számjegyekkel, mint Magyarország nagy állami járadékát. A 15. hadtestet fölemelt békelétszámra egészítették ki és a magyar koronajáradék máris 91.40-re esett. Mi lesz akkor, ha tényleg kitör a háború ? Nagy bankjaink most is alig tudják már 4%-os zálogleveleiket, amelyek ára a koronajáradék szerint igazodik, elhelyezni. A magyar államiság konszolidáltságába vetett hit a külföldön soha oly csekély nem volt, mint manap. A mozgósítás elrendelése minden napra egy pár millió elköltését jelentené és akkor a magyar járadék rohamosan közeledne a 80-as aritmetikai tájak félé. Csodás iróniája volna a sorsnak, ha ugyanannak a Wekerle Sándornak miniszterelnöksége alatt, aki egy napon büszke önteltséggel szemlélhette, hogy az ő első kormányzásának szülötte, a magyar koronajáradék, — ha csak néhány órán át is — megütötte a pari-árfolyamot, ereszkednék le a balkáni nivóra.

ményű alapítás bünügyi tárgyalásokban fejezi be létét. Az e héten kiderített eset, a Pallós Zsigmond és társa czég ügye egyik tipikus példája volt ennek. Szénbánya-részvénytársaságot alapítottak egy bányára, amelyben szén nem volt és ezekkel a részvényekkel fizették ki a keserűvízforrást, amelyből keserűvíz soha nem bugyogott. Szerencsére nálunk nemcsak a szolid vállalkozás, de a csalárd gründolás is kisszabásu még. A Nyugaton a Rochettek-e milliókat panamáztak el, és a mi kis Rochette-jeinknek ebben a szegény országban már az első tízezer koronánál körmükre koppintanak. Rastignac.

HETI

POSTA.

Regényforditásunk mai számunkból térszüke miatt kiszorult. Jövő héten nagyobb tömeggel pótoljuk és még ez évfolyamban befejezzük. Csákóvá. Nagyszerű ! Nagyszerű ! De ön eltévesztette a czimet. ö n az egészen ujakat keresi, mi már a félmúlthoz tartozunk. Tessék sarkon fordulni, jobbkéz felől, a harmadik utcza, ott majd útbaigazítják. Győr. V. M. Értelmes kis apróság, de öntől különbet várunk. L . . . . i Ilka. Mi nem tudjuk, hogy ki rejtőzik a Helianthus név alatt. Talán ön ? Versaillesi idyll. Csinos, de itt-ott döczög. Talán simíthatna rajta. Ha időnk engedné, mi végeznők a simítást. Alkalmilag mutassa be magát. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF. Modern könyvtár. A k i a m o d e r n i r o d a l o m m a l lépést akar tartani, aki Jó k ö n y v e k e t szeret olvasni, az k é r j e n ismertetést könyvkőlcsönzö

vállalattól

(Budapest,

A belföldi játékszerek k ö z t , a m e l y e k a m i n t t u d v a v a n , v i l á g h í r ű e k , a H o r g o n y - K ő é p i t ő s z e k r é n y első h e l y e n áll ; m i n d i g m i n t clsö játékszer szerepel a g y e r m e k e k ajándékozási czéduláján. E b b ő l m a g y a rázható azon feltűnő jelenet, hogy a t a v a l y i nehéz amerikai gazdasági krizis daczára az a m e r i k a i játékszerkereskedésekben a H o r g o n y - K ő é p i t ö szekrények utáni kereslet változatlanul n a g y volt,"ellenben másféle Játékszerek kevésbé vásároltattak. Nemcsak az o r v o s o k ,

h a n e m a k ö z ö n s é g is t u d j a m á r , h o g y a m á i -

n á s i S i c u l i a g y ó g y f o r r á s a l e g d ú s a b b t e r m é s z e t e s v i z és s o s a b h p l . a s e l t e r s i és

a

gleichenbergi

ásványvizeknél.

pesten B r á z a y K á l m á n czőgnél, József-körűt

37.

*

\

"-

Künyvtátv Budapesten

82—24.

Csupa büszke szám : felemelt osztalék, busás leírások, évtizedekre való tartalékolások, igy festenek a sörgyárak most nyilvánosságra hozott mérlegei. A sörkartell meghozta jótékony áldásait és ugyanakkor, amikor a magyar borterrnfclés szinte válságos időket él, a magyar sör diadalmas hóditásról számol be. A hires bortermelő ország nemsokára inkább jól jövedelmező sörgyárairól lesz nevezetes. A kartell, ha meg is drágította a belföldi fogyasztást, egy nagy eredményt ért el, amely általános közgazdasági szempontból sem megvetendő és ez, hogy a belföldi kohtingentálás a kiviteli törekvéseket fejlesztette. Ma már Felső-Olaszország nem egy nagy vendéglője hirdeti a »Birra di Kőbánya« diadalát . . . •

»Modern

70.), m e l y

házhoz szállítja, vidékre postán k ü l d i meg előflzotölnek a legújabb m a g y a r , n é m e t , t r a n c z i a és a n g o l k ö n y v e k e t . T e l e f o n

*

;

a

Király-utcza

t V:"

A pénz nélkül való gründolások napirenden vannak. Ilusz- és harminc/ezer koronás alaptőkékkel nagy csatornázásokra, petróleumfurásokra és hasonló nagyszabású dolgokra vállalkoznak az optimista vállalkozók. Persze, még a 20-Í-30 koronás alaptőkék is csak a papíron vannak meg és a nagyreBudapest, 1908. — Nyomatott az Athenaeum irodalmi és nyomdai r.-társ. betűivel.

savanyu

sóshatá-

Főraktár:

Buda'