9. Az au pair és a gyerekek ( a fejezet, melyben leírjuk, mennyire édesek és idegesítőek mások

9. Az au pair és a gyerekek ( a fejezet, melyben leírjuk, mennyire édesek és idegesítőek mások gyerekei és miért fogod a lelkedet is kitenni értük) D:Mindenki hazudik. Ez dr. House (House M.D.) alapteóriája, és az a helyzet, hogy igaza van. Azt hittem, hogy éééén kivétel vagyok alóla, mert én ugyan nem hazudok senkinek. Nem is, szavakkal nem is teszem. De minden álmosollyal, ami

a fényképeinket tökéletesen látható, igen. De nem

rólam kellene, hogy szóljon az írás, hanem a környezeti hatásokról, tényezőkről, azokról a befolyásoló dolgokról, amik miatt a szülők hazudnak leendő au pairüknek csemetéikről, csakhogy milyen édibédi, tündibündi, angyali teremtés. Naná. Mint egy kámforos mézesmadzag. Hamarosan meglátod miért. Timcsi tapasztalta: Az előzőekben már szó esett arról, hogy mi is a bébiszitter tulajdonképp a családban. A meghatározás tehát elég ködös és egyszerre sokféle szerepet kell betöltened. Amit mindig fontos szem előtt tartanod, és ezt a szülőknek is erősíteniük kell a gyerekben, hogy te vagy a felnőtt és szót kell neked fogadniuk. Ezzel természetesen óriási felelősséget adnak a kezedbe, mert helyesen kell eldöntened, hogy mi a jó a gyereknek és mi nem az. Nem hagyhatod, hogy azt csinálja mindig, amit akar, mert azzal károkat okozhat magának, de nem is tilthatsz meg neki minden dolgot, amihez kedve lenne, csak épp neked nincs. Most például épp egy esti gyerekfelvigyázáson vagyok túl. A szülők vacsorameghívást kaptak, szombat este lévén nyilván sokáig elmaradnak. Nagyon gondos anyuka lévén Martha megszervezte a gyerekek szórakoztatását. Kivettek egy kedves filmet a videotékából és akkor mentek el, amikor a gyerkőcök már elkezdték nézni a filmet. Meghagyták a lányoknak, hogy a videózás után fogmosás és ágyba bújás. Nekem azt kellett felügyelnem, hogy mindez simán menjen és ne törjék össze a lakást valamint egymást. A film érdekes volt, jókat is derültek rajta. Ilyenkor vagy velük együtt nézem a tévét, vagy egy emelettel feljebb lévő szobámba megyek és nyitva hagyom az ajtót, hogy halljam, ha mocorognak és szükség lehet a jelenlétemre. A mozi végeztével tehát le is bandukoltam hozzájuk. Egészségesen eleven gyerekek lévén természetesen nem a fürdőszobába vették az irányt fogmosás céljából. A gyerekek addig nyújtják az ébren levést és csintalankodást, amíg csak lehetséges. Amikor nagyon fáradtak, akkor sem az ágyba mennek, hanem hisztisek lesznek és egyre kezelhetetlenebbé válnak. Ez minden gyerekre igaz. Szóval úgy döntöttem, hogy 10-15 perc alatt kellőképp kifárasztom őket, kezembe vettem egy labdát és kidobósdit, labda- elkapósdit játszottunk. Először spontán módon azzal kezdtük a játékot, 97

hogy a nagyobbik lánnyal egymásnak dobáltuk a lasztit, a kicsi pedig megpróbálta elkapni. De rövid idő alatt feladta, bedurcizott és parancsoló hangon követelte a játékot. Nem adtam neki oda, mire még jobban felhúzta magát és sírást színlelt. Ez sem hatott meg, mert tudtam, hogy nincs igaza. Aztán zsarolással próbálkozott. Felkapott egy hatalmas fém gyertyaállványt és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg azonnal a labdát, akkor a márványpadlóra ejti a nehéz dísztárgyat és rám keni az egészet. Nyugodt hangon megjegyeztem, hogy a nővére is szemtanú, látja, hogy mit művel, és mivel kettőnktől akarja elvenni a labdát – lévén mi jól eljátszottunk – bizonyára nem a húgának ad igazat a szülők előtt, főképp, ha olyan hatalmas kárt okoz a padlóban. Durcizás és ismételt sírás bevetése következett, majd a kislány rohant telefonálni az édesapjának. – Apa, Ann és Timi együtt játszanak és nem akarják nekem odaadni a labdát! Erre olyasvalami választ kaphatott, hogy – Cecile, azonnal nyomás az ágyba, mi az hogy te még ébren vagy? És hülyeségekkel ne hívjál fel! - az édes gyermek lógó orral vitte vissza a telefont a konyhába és indult fel a hálószobába. Ez elég lecke is volt abból, hogy az ember nem kaphatja meg mindig, amit akar, úgyhogy visszaédesgettem azzal, hogy még 10 percig játszunk egyet, aztán mehetnek aludni. Persze jól szórakoztunk. Körbe-körbe futkároztunk és mindig előre kiabáltuk annak a nevét, akinek a labdát akarjuk dobni. Ez egyébként ügyesen fejleszti a gyerek reakció idejét. A 15 perc elteltével bejelentettem, hogy szunyaidő van. Ezt egy jó játék után nehéz elfogadni és persze mindent bevetnek, hogy folytathassák, de nagyon határozottan nemet kell mondanod és tudatosítanod bennük, hogy már nem a játszótárs vagy. 

A mókának vége, most már ideje ágyba bújni.



Nem! Add vissza a labdát, abbahagytuk! Nyomás fogat mosni, aztán az ágyba!

Ilyenkor nem ölelgetjük a gyereket, hanem hideg és távolságtartó módon közöljük vele, hogy mit akarunk, mert mi vagyunk a felnőttek és jobban tudjuk, hogy mi jó neki. HA folyamatosan engedsz a gyerek akaratának, teljesen elveszted a hatalmadat és soha nem fog rád hallgatni. Ez nem csak idegesítő, de veszélyes is. Ha például pici gyerekről van szó és nem hallgat rád, nem feltétlenül fog megállni az út sarkán, hiába ordibálsz neki, fut tovább csak hogy idegesítsen és könnyedén egy autó alá rohanhat. Szóval ki kell vívnod magadnak a gyerek tiszteletét. De ez nem csupán a te feladatod! A szülő dolga elsősorban megértetni a gyerekekkel, hogy hallgatniuk kell rád. Ha a szülők ezt nem tisztázzák a csemetékkel, állatira nehéz dolgod lesz. Ilyen esetben, mindenféleképp meg kellene valahogy említened, hogy nagyban segítenék a te munkád, ha beszélgetnének a gyerekekkel erről, mert ez az ő érdekük is, hogy senki ne sérüljön. Timi története a belga családban: Velem azt felejtették el közölni, hogy az apuka haragszik az anyukára, amiért ópert fogad a gyerekek mellé és nem marad otthon velük háztartásbelinek, full98

time gyereket nevelni. Elfelejtették közölni, hogy ezért az apuka az óper ellen neveli a gyerekeket és azt várja el tőlük, hogy az lányt (aki értük van ott) folyamatosan szívassák és ott tegyenek neki keresztbe, ahol tudnak – most jött be Cecile megkérdezni hogy hol van a kis játékkasszája, hova pakoltam el takarításkor, és közben megjegyezte, hogy milyen csinos vagyok ma és milyen szép a hajam. Szóval – előző családomnál – azt is elfelejtették közölni, hogy az anyuka frusztrált azért, mert érzi,hogy több időt kellene töltenie a gyerekeivel, de a munkája is fontos számára, valamint azt, hogy haragszik a férjére de iszonyatosan, amiért elszakította őt a családjától, és ott kellett hagynia a szeretett Belgiumot a férj munkahelye miatt és fel kellett adnia az életét amit addig szeretett és eljött egy ilyen országba, ahol utál lenni, mert utálja Hollandiát és a hollandokat. És azt főképp nem közölték, hogy ezen frusztrációk, csalódások, feszültségek és haragszomrádok összességét mind az óperen vezetik le, mert ő védtelen, ő nem is számít embernek ezért ha őt bántják meg, az nem is számít igazán megbántásnak, míg ha a családtagok egymást szembesítik az elkövetett sértésekkel és a kapott sérelmekkel, akkor abból komoly családi viszály kerekedhet. A legtöbb gyerek, csak gyerek. Hülyeként és a világból semmit nem értő egyedként kezelik őket a világ legtöbb pontján, pedig a legtöbb gyerek sokkal többet ért meg és lát át a felnőtt világból, mint mi magunk. Ők még mentesek a korrupciótól, az ármánykodástól, nem akarják ellopni mások feleségét, férjét stb. Ez a tisztaság az, amiért én becsülöm a kölyköket. És szeretettel írom a szót, kölyköket, mert nekem ők rosszcsont kis kölykök, szeretni való, édes kis kinevelendő palánták. ...a gyerekek tudják, hogy mit keresnek- mondta a kisherceg. Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz asz a rongybaba és ha elveszik tőlük, sírnak!... A kisherceg 79 p A helyzet az, hogy mivel testvérként egy édes öcsikével áldott meg a világ ( meg az anyukám) akivel szinte együtt nőttünk fel, köztünk csak 1év 4 hónap a korkülönbség lévén- így fiú párti vagyok, azaz a fiúkkal valahogy sokkal könnyebben megtalálom a hangot. Timi kislánypárti, neki két húga is van, ő a kislányokkal találja meg a hangot. A magyar gyerekek tekintetében azt hiszem más a helyzet. Amikor már megszoktál egy korosztályt, pl. 3- 5 éveseket, akkor utána már teljesen rá tudsz állni az ő ritmusukra, igényeikre. Egy, két, három hónap alatt ki lehet ismerni egy korosztály igényeit, ha velük egy fedél alatt laksz, de nagyon fontos, hogy nyitottnak kell lenned rájuk, engedni őket mesélni neked. Jó hallgatóságra van szükségük első sorban, és valakire, aki a robotjuknak ellenség vagy barát, a kalózhajón kapitány vagy csak valaki 99

aki eléri a legfelső polcon a dínókat és hagyja őt nyugton magában játszani. Minden gyerek igénye más -és más. Vannak hiperaktív kölykök, vannak nagyon nyugodt gyerekek, vannak bajkeverők és vannak tényleg tündériek. Alapvetően a legfontosabb, hogy szeresd őket, akármilyenek is. Ők igazán nem tehetnek arról, hogy „idióta” szülők kezébe kerültek, akik ahelyett, hogy ők gondoskodnának róla, téged vesznek fel bébicsősznek, mert ők dolgozni szeretnének. Ez szerintem butaság és rossz a kölyköknek, hogy egy idegen van körülöttük, aki egy éven belül úgyis elmegy, megszeretni sem érdemes, mert mire megbízol benne, megtanítod neki a kedvenc mesédet, már le is lép, akkor meg minek? Szóval szerintem nem egy hasznos dolog francia nevelőnőt alkalmazni... mint anno a királyi családoknál. Egészen egyszerűen azért, mert a gyerek másol. Mindent. Tehát, ha azt látja anyucitól, hogy dolgozni jobb, mint gyereket nevelni, akkor anyuci kisfia és kislánya is nagy valószínűséggel ezt a fajta megoldást fogja alkalmazni, mert nem lát mást. Nem fogja megtanulni, hogy hogyan kell egy kisgyerekkel anyukaként, apukaként bánni. Ha a téma jobban érdekel, olvass minket a Védőháló a bűn küszöbén című drámapedagógiai, nevelési ismereteket, tanácsokat adó oktatási segédletünkben. Ott tartottam, mielőtt elkalandoztam, hogy a szülők leggyakrabban nem mondják meg, hogy milyen problémákkal fogsz találkozni, amikor szemtől-szembe kerülsz a felvigyázandó csecsemővel, kisgyerekkel, kiskamasszal.

A legtöbb au pair-rel nevelkedő gyerek kényszeres viselkedési

formákat mutat. Persze nem mindegyik, de elég sok. Ismerek olyan 8 évest , akinek pisilési gondjai vannak, ismerek olyat, aki a haját égnek állóan a feje tetején birizgálja állandóan, ismerek olyanokat, akik számítógépes játék-függők lettek, és olyanokat is, akik maximalisták lettek, és olyat aki képtelen veszíteni, csakis, és szerintem csakis azért, hogy a szülők figyeljenek rájuk. De ezt Popper Péter XYZ című könyvében sokkal szebben és bővebben kifejti. A gyerekek mindent megtesznek, csakhogy kivívjanak némileg több figyelmet maguknak. Az én gyerekem esetét etikátlan lenne külön kiemelni, hacsak nem kérnék rá engedélyt a családtól, de ahhoz esküm szerint el kellene mondanom nekik, mi a valódi probléma, mi mit váltott ki, minek mi lesz a következménye, de azt nekem itt nem hiszik el, mert én úgysem értek hozzá, hisz csak egy au pair vagyok, úgyhogy majd beleszőjük nektek máshová, hogy azért képben legyetek. Összegezve problémák mindenütt vannak, az egészséges és ép családokban is. Csak tudjatok arról, hogy osszátok el nyugodtan kettővel a szülők által mondottakat. ( Roald

Dahl

Matilda három csodája című könyvében találtok egy nagyon szép példát a

kivételezésre és a szülők elfogultságára.) 100

Ez a fejezet hosszabb lesz mint gondoltam... Szóval az au pair és a gyerek kapcsolatáról elég sokat beszélgethetnénk. Szerintem fogunk is odahaza kerekasztal témaként ilyesmiről csacsogni, de most vissza a kályhához. A kicsi fiam október körül elkezdett ordítani velem. Meglátott és ordított, hogy tűnjek el. A folyosón, a szobájában, mindegy hol. Nem beszélt velem az asztalnál, ha úgy tartotta kedve. Pedig én aztán egy igazi házisárkány???? voltam. Általánosságban reggel kedvesen felébresztem, megkérdem, mit készíthetek neki reggelire, és megcsinálom a tízóraiját is, amit bele is teszek a kicsi hátizsákjába. Aztán mikor kissé morcosan fél kilenckor kérem, hogy vegye fel a kabátját, mert kint +5 celsius fok van, kissé morcos a szívem, hogy minek azt , neki ugyan nem kell... ez persze azért vitákat szül közöttünk... Az a helyzet, hogy szerintem utálják, hogy mindig van valaki körülöttük, aki egy- két év után úgyis lelép...szinte biztos vagyok ebben. Szeretem őket, törődöm velük, nem traktálom őket a dolgaimmal, de azért kérdezgetek tőlük néha, nem túl gyakran. Segítek nekik mindenben, amiben csak kell... tudják. Amikor fáznak felmelegítem őket és csinálok nekik habos kakaót. És imádják az én ennivalómat megenni :) De ez nem elég...nem vagyok az anyukájuk. Nem lehetek, csak egy

kedves, óvó játszópajtás. Az én gyerekeim szégyenlősek, mint két kis

pingvinfióka, aki nem mer kibújni anyuci lábai közül... csak itt nincs anyuci...akinek a lába közé lehetne bújni, mert nincs itthon. Igen, haragszom rá, mert őt helyettesítem. Én szeretem csinálni,amit csinálok, de ezt nem lehet munkaként végezni, itt emberek és lelkek és gyermekkorok forognak kockán... A gyerek életkorától függ a legtöbb dolog, hogy mit várnak tőled, mit kell tenned, mit tudsz tenni, mit tudsz játszani a gyerekkel. D: Legutóbbi játék amit tanítottam nekik a barkochba volt. Tudod, amikor gondolsz egy élőlényre, növényre-tárgyra vagy fogalomra és az ellenfelednek kérdéseket kell feltennie, hogy rájöjjön, te mire vagy kire gondolsz,de te csakis igen és nem válaszokat adhatsz és három tipped lehet utána veszítettél. Íme a legszemléletesebb játékunk! Fiam:Gondoltam valamire! Lányom:személy? Fiam: igen. Lányom: ismerjük? Fiam: igen. lányom: ősz hajú? 101

Fiam :igen. Lányom: Amerikában él? Fiam: igen. Lányom: öreg? 60 év fölött van? Fiam: igen. Lányom: fontos ember? Fiam: nem Lányom: híres? Fiam: igen. Lányom: Barack Obama? Fiam : nem. Lányom: Dicus összegzésével- ősz hajú, öreg, 60 fölötti, ismerjük, híres, amerikai. Rákérdez: Michael Jackson? Fiam: Igeeeeeeeen. (Ekkor volt Jackó 50 éves, a halvány fehér bőréről és hosszú fekete hajáról és a Thriller című legtöbb példányszámban elfogyott zenei eladott albumáról volt ismeretes...)

Zseniálisak a

gyerekeim, egyszerűen zseniálisak. :) Hogy mit tud a szülő a gyerekeiről? Állítjuk, hogy szerintünk mindent és mindent jó mélyen eltitkolnak előled, sőt még néha, saját maguk előtt is, mert így nem kell szembenézniük a nehézségekkel. D: A gyerekeim ma, amikor nincs suli és nincsenek szülők: Játszhatunk a Pc-n? Mondom, persze. Anyuka keresi őket telefonon, új információk:- akkor játszhatnak, ha előtte gyakorolnak a zongorán és a gitáron. Oké. Először az egyik utána a másik. De azt tudni kell, hogy ezek a kölykök képtelenek egyszerre gyakorolni a hangszereiken pl. felváltva, egyik játszik egy kicsit aztán a másik..., mert nem engedi egyik sem előre a másikat. Anyu nagy ötletének eredménye: sírás fejbe ütés miatt, mert öcsi az én időmben játszik... és én ugye nem tudok 10 perccel később játszani... hiszti. Hát ott hagytuk szépen magára a földszinten a kislányt, kisírta, kigyakorolta magát, mi meg elvoltunk, játszottunk a gitáron az emeleten. A megoldás a külön helyiségekben való lefoglalás volt megint csak.

102

Mikor számíthatsz a szülőkre és mikor kell neked nagyon jó lélekjelenléttel rendelkezned? D:Szemléltetésként leírtam neked a tegnap esténket. Szombat volt és egy 1001 éjszaka témájú vacsorára mentek a szülők. ...Életem legnehezebb bébi szittelésén vagyok túl és a szülőknek beadni mindent....még csak holnap jön... A kis csajom nem volt túl jól ezért a szokásosnál érzékenyebb lett- este héttől mikortól próbáltunk volna vacsorázni, túlzás nélkül fél kilencig, azaz 1,5 órán át futkorásztam utána a házban mert dührohammal ordítozott a tesójával meg velem is, verekedett, bezárkózott kétszer fél órára az egyik wc-be és képtelen volt lenyugodni. Igyekeztünk magára hagyni, majd csak megnyugszik, ha azt tettetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, de mikor 20 perce sem jött ki a wc-ből, aggódni kezdtünk, hogy kárt tesz magában. Ekkor már egy órája hisztizett és kiabált. Felhívtuk telefonon az anyukájukat, de ki volt kapcsolva a mobilja. Apukájuké is. Félelmetes volt így látni a kis lányt. Ekkor már totál kedvesen igyekeztünk mindent megtenni, hogy megnyugodjon, hisz nem voltunk mi mérgesek, a kis öccse folyamatosan próbálta békíteni, megnevettetni, mindent, amitől csak még rosszabb lett... most már én is képtelen voltam kezelni őt, akármennyire poénosan és humorosan próbáltam felfogni, hogy csak játszik vagy csak heccből csinálja, csak gyerek, nevettünk, simogattuk, de minden próbálkozásunk hiábavaló volt. A tüdőmet kiordítottam meg halál nyugodt és határozott is voltam. Le kellett fognom egy csomószor, mikor verekedett és agresszíven reagált mindenre, mert egyszerűen nem volt képes lenyugodni, őrjöngött és nem túlzok, pedig szoktam, de ez esetben nem teszem. Hideg vízzel is fröcsköltem, énekeltünk neki, hogy a hisztiből kizökkentsük, de semmi nem használt... a kis srácom pedig még inkább rontott a tenni akarásával, mert nem akart az istenért se távol maradni a nővérétől, mert miatta lett ilyen ideges; mindenképp segíteni akart, folyamatosan bocsánatot kért a picúrka. Feladtam-tehetetlen voltam-telefonáltunk megint-anyuka apuka még mindig ki volt kapcsolva egy gagyi vacsora miatt...küldtem egy sms-t, hogy megtudják a történteket, amint hajlandóak bekapcsolni a telefonjukat. A szobám lett végül a kis lány mentsvára, ahová már be akartam zárni, hogy ne csesztethessék egymást tovább a kis sráccal- de egyébként ez a végső elkeseredésben született ötlet bejött, mert érezte, hogy biztonságban van, ott senki nem fogja bántani és már én is teljesen nyugodt voltam. Felvittem a két órája kihűlt vacsoráját a szobámba, ahol lehet enni, mert a konyhán kívül máshol ugye nem szabad. Egyedül nagy nehezen evett valamit és kicsit megnyugodott, aztán kitaláltam, hogy nézzük meg a Mamma mia-t együtt, az úgyis zenés, azt nem kell érteni-mivel ugye angolul ennyire még nem tudnak... nekem meg nincs holland feliratos gyerek mesém, de végre bejött, lenyugodtak, tetszett nekik, hárman néztük a filmet... a kicsi fiú az ölemben aludt, kis csaj pocakján 103

pedig meleg vizes törölközőt cserélgettünk mert a nagy sírásban és a hirtelen evéstől megfájdult a hasa és zihálva vett levegőt, de a melegtől jobban lett. Ekkor írtam még egy sms-t a szülőknek, hogy majdnem teljesen jól vagyunk, az egyetlen kicsi problémánk, hogy a kis csajomnak eléggé fáj a pocakja. Este tíz harmincra átöltöztek pizsamába és az ágyukban voltak. Reggel tíz harminckor álmosan nézem az órám, hű milyen sokat aludtam és egyszer csak kopogtattak az ajtómon, mondtam, alszom, de attól gyere be nyugodtan. És mit gondolsz, ki állt az ajtóban? A kis fiam jött be pizsiben fürdő köpenyben, bocsánatot kérni a tegnap esti viselkedéséért. Kérdeztem ugyan miért? Te aztán semmi rosszat nem csináltál; errő ő: de butaságot mondtam, ja, mondtam-oké, rendben, megbocsátva, erre jön a kis csajszi is, bocsánatot kérni Hello Kitty-s pizsamában. Természetesen kedvesen a takaróm alól félig kibújva mondtam, ugyan már, minden rendben, semmi probléma... miközben a kis srác már a gitáromon játszott... imádják a holmijaimat...az au pair magánélete és szobája mindig mindennél izgalmasabb nekik... Amikor Timi aggódott….: A szobámban ülök és bambán bámulom a számítógépet, miközben ezer rémes gondolat fut át az agyamon arról, hogyan rázza a gyereket agyon az áram, hogy rohan egy autó alá, hogyan nyiszálja szét az ujját egy késsel…. és remélem minden erőmmel, azt már tulajdonképp szurkolásnak hívják, hogy rendben megússza a dolgot és egy kellemeset játszik a barátnőjével. A kilenc éves lánykám elment az osztálytársával játszani. Anyuka elmondja nekem, mielőtt haza indulnának a furgonnal, hogy egy rövid időre átugrik a sarokra a barátnőjéhez, mert egy szingapúri közös ismerősük látogatott el hozzá, és már nagyon szeretne vele találkozni. Nem probléma-e? A nagyobbik lány (11 éves) otthon marad velük és vigyáz rájuk. Na ekkor kezdtem el erőteljesen aggódni és szégyenszemre bevallom, elfelejtettem alapvető kérdéseket feltenni. Mint pl.: mennyi időre megy el? Szeretné-e, hogy elmenjek velük és vigyázzak a lányokra, amíg ő távol van? Mindeközben a kislánykám a karomon csimpaszkodott és kérlelt, engedjem el játszani. Döntésem Dia információi és kétségeim alapján hoztam meg. Barátnőm korábban többször beszélt arról, hogy ezek a lányok, vagyis a játszótársak nagyon talpraesettek. Mivel nem volt soha óperük és a nagyszülők, rokonok is távol élnek anyukájuknak nem volt segítsége így gyakran hagyta egyedül a lányait, akik így megtanultak felelősségteljesnek lenni és vigyázni magukra. Azt reméltem, így nagy baj nem lehet, ráadásul a lánykám 9 éves, ideje megtanulnia neki is vigyáznia magára. Biztos voltam benne, hogy korábban már más anyukák elengedték az együtt játszó csemetéket felnőtt felügyelet nélkül a közelben lévő parkba vagy játszótérre játszani, láttam már őket csapatostul hazatérni a megbeszélt időpontra, de ez volt az első alkalom, hogy ilyen nyíltan szembe állítottak a 104

felelősséggel. Nem leszek otthon, lehet baj, elengeded vagy sem? Nem az én feladatom a gyerek nevelése, hogy megtanítsam, hogyan viselkedjen, hogyan kezelje a problémákat, de az sem a feladatom, hogy eltiltsam azoktól az élethelyzetektől, amelyekből sokat tanulhat. Egy 6 éves gyereket nyilván nem hagyok felügyelet nélkül, de mindig vannak olyan szituációk, amik a határon helyezkednek el. A jó vagy rossz, helyes-nem helyes, szabad-nem szabad határán. Ilyenkor nem árt felhívni a szülőt és részletesen elmesélni neki, hogyan is állunk. Ő ismeri a gyerekét, ő tudja, mennyire tudják más gyerekek befolyásolni, mennyire hajlik a rosszaságra, mennyire tud nemet mondani, mennyire tud magára vigyázni, felelősségteljesebb döntést tud hozni, mint te. Persze ez nem minden esetben igaz. De ha pocsék szülőről van is szó, aki úgy kezeli a gyerekét, mint egy háztartási eszközt, akkor is érdemes felhívni és kikérni a véleményét. A játszó pajtás anyukájának mobilszámát vagy a vezetékes telefonjuk számát is érdemes elkérni. Így a gyerekeket is fel tudod hívni, érdeklődni, hogy minden rendben van-e. Inkább légy túl aggodalmaskodó, mint nemtörődöm. Felhívtam még egyszer a lányokat, immár az anyuka szólt bele a kagylóba. Gyorsan elhadartam, hogy lánykám még nem volt így el, hogy felnőtt felügyelete nélkül lett volna és én úgy izgulok, mint ha föld körüli útra indult volna legalább. Az édesanya megnyugtatott, minden rendben ment, sőt a lányok felpattantak egy biciklire és elhajtottak a közeli parkba de már vissza is értek épp bőrrel. Megkönnyebbülten mentem le a földszintre szólni Robertnek, hogy Cecilel nem történt semmi baj, minden rendben van. Diával az eseten elvitatkoztunk. Ő azt mondta, hogy mivel az anya jelezte távollétét, ezzel azt akarta sugallni, hogy bár nem lesz otthon, akkor se aggódjak, mert így is mindent a felügyelete alatt tud tartani és a lányok biztonságban lesznek. Bármi történjék, a felelősség az övé. Én pedig úgy láttam, hogy mivel az anya jelezte távollétét az idő alatt, míg a lányok otthon játszanak, arra akart utalni nekem, hogy jól gondoljam át, mit döntök, mert ha bármi baj történik az én lánykámmal, a felelősség az enyém, mert én engedtem el annak a tudatában, hogy senki nem vigyáz majd rájuk. Nem fogom megmondani, melyik lehetőség az igaz, mert nem tudom. Gondold át és döntsd el te!

105