10. Az au pair időbeosztása ( a fejezet, melyben megmondjuk mennyire nem lesz szabad időd ) A helyzet az, hogy a családok az idődet veszik meg. A tulajdonuknak tekintik a te (nem létező) szabad idődet. Ugyanis ha egy családdal laksz, ott nincs olyan, hogy te eltűnsz 4 napra Londonba és nem mondod meg mikor jössz. Timinek van erre egy cuki sztorija : „ Bébiszittyóznom kellett ma este. Azt tudni kell, hogy Hollandiában az évnek e szakaszában szemsértően süt a nap este. 21.30 körül kezd sötétedni és 22.00-re válik az ég alváshoz kellemesen szürke színűvé. Ez azt jelenti, hogy fél kilenckor a gyereket ágyba rakni aludni felér egy rosszul sikerült öngyilkos merénylettel, azaz a merénylő (én, a kedves au pair) önmagán kívül senki mást nem dönt végkimerülésbe, ágyba a gyereket meg főleg nem. Dia írta nekem Skype-on -jó pedagógusként- tanácsul, hogy ne aggódjak, a gyerek ehhez már hozzászokott, csak behunyja a szemét és sötéten kívül semmi másat nem érzékel. Kilenc órakor bemegyek a két lányka szobájába megnézni, mi a helyzet, hát úgy virgonckodtak, mint Micimaci a mézesbödönben. ( Először azt akartam írni, hogy mint Casanova a kuplerájban, de ez a hasonlat egy 11 és egy 9 éves kislányhoz erőteljesen obszcén). Babzsákokat és plüss figurákat dobáltak egymásnak, miközben ugráltak az ágyon. Ez az este az előmelegítés volt csupán, mert édesanyjuk korán hazaérkezett. De a következő hetek élesbe mennek majd. Májusban bepótolom az elmúlt 8 hónap eddig megúszott bébiszittyózását. Ugyanis: szombaton parti a szülőknek, tehát én vetem be magam öngyi merénylőként a babák és plüss állatok közé. Azt követő héten a mama 5 napra elutazik Iránba - félig nyaralás félig munka ügyben - csütörtökön és pénteken nincs suli, tehát együtt leszek a lányokkal, hétvégén úgyszintén, és szombaton apuka
egy partira hivatalos, tehát egész napos bevetés. Mostantól számítva a
harmadik hétvégém is háborús övezetté minősült egy ismételt „éjjeli szolgálat” miatt. Könnyes szemekkel integetek szabadságomnak, odalett májusra minden remény, hogy szendén flörtölhetek a spanyol étteremtulajdonossal, oda lett a remény, hogy félvadul tekerhetem a csípőm Hága belvárosának egyik szórakozóhelyén. Ehelyett félvadul forgathatom majd szemeimet amikor gyermekeim a lefekvés előtti kedvenc szertartásuk gyanánt a hátamra pattannak és meglovagolnak.” Dia családja egészen konkrétan azt sem közli vele, most épp egy iskolaszünet közepén, hogy mikor lesz rá szükségük, hétfő reggel talált egy cetlit a konyhában, hogy délig-egyig maradjon otthon, aztán majd elviszi a kölyköket múzeumba. Tegnap és tegnap előtt nemzeti ünnep volt, de egy szót nem váltottak a teendőkről. 106
Ma reggel is felkelt a szokásos korán reggeli időpontban, hogy reggelit készítsen, mire kiderült, hogy anyuka itthon maradt, mert ma megint valami másik ünnep van... Ennyire nem kommunikálnak. Timi családjában ez azért sokkal hatékonyabban működik. Vele azért egy nappal hamarabb közlik, hogy legyen otthon következő nap. De ott sem fenékig tejfel az élet ebből a szempontból sem... azért van, amikor nem tudni ki szedi össze a kölyköket a suliból, mert apukának épp van ideje vagy nincs, vagy anyuka épp partizán akcióra készül és ő megy a gyerekekért egy hónapban egyszer... ez néha 5 perccel az iskolába indulás előtt derül ki, szóval elég rugalmasnak kell lenned ott is... Timinek vannak hétköznapi magán programjai-ezeket ő leírja, ide :) én úgy oldottam meg, hogy minden programomat a szabad napokra osztottam be. Szerdára és hétvégékre, akkor tartok órákat, megyek bulizni, sétálni, várost nézni, azokon a napokon vállalok plusz melót plusz pénzért. Timi legalább háromszor egy héten. Neki van több pénze, de azt sem tudom, hogy én tudnám e mindezt kivitelezni... agyam eldobom így is, nem vagyok hajlandó másoknak takarítani meg vasalni... részemről: van keze, csinálja meg. Timi pl. szívesen takarít másoknak, mert addig is gondolkozhat meg dumálhat másokkal... De nekem erre időm sem lenne... mert másmilyen is az időbeosztásunk. Napi rutin: Timi 7 körül kel, kenyérért megy, előkészíti a reggelit, narancs levet facsar, uzsonnát és ebédet készít, esznek, segít öltözni a kicsiknek, és legközelebb 15.00-kor van rá szükség, amikor a kölyköket haza kíséri az iskolából és utána nem nagyon... csak egy- egy alkalommal viszi a kölyköket edzésre, vacsi meg, ha szeretne, tud csatlakozni. De van saját kis éléskamrája. De nálunk nem. Timon: Mielőtt azonban leírnám, hogyan élek, elmondom, hogy milyen körülmények között. Egyszer egy barátnőm meglátogatott. A házba belépvén ennyit tudott mondani: -Wow, Timi , ez egy kis palota. Úristen, mikor lesz ekkora konyhám?! Ez akkora, hogy az egész lakásom belefér! Egy három szintes épület legfelső szintjén lakom. A helyszűke jelzőt ebben a házban nem lehet használni, mindennek és mindenkinek hatalmas tér jut. A szobámban is bőven elférek. Ezen a szinten található még a két lány hálója, de majdhogy játékaik tárolására használják őket, idejük nagy részét a középső szinten a szüleik szobájában, vagy a hallban - ami már-már csarnok – töltik. A szobám mellett van egy fürdő, amit gyakorlatilag csak én használok. A kezeimen össze tudnám számolni, hányszor vetődtek be oda egy év alatt a lányok. Minden otthonra jellemző Hollandiában a praktikusság. Az kerül be a szobába, amire szükséged van. 107
Nem céljuk, hogy tetszetős legyen a hely, ahol fejüket álomra hajtják. Volt egy hűtő és mikrohullámú sütő is a hálómban, de azokat átpakoltam a szemközti vasalós szobába, mert nem tudtam aludni a zajuktól. A szobához tartozik egy CD lejátszós magnó, egy televízió és még egy Macintosh számítógép is, de arra nem tartottam igényt, lévén saját laptopom. A hatalmas számítógépet gyorsan el is tüntették a szobámból, hogy ne foglalja a helyet. Óh, és majdnem elfeledkeztem a vezetékes telefonról. Az előző au-pair kötött annyit a lelkemre, ha lehet, Magyarországot ne hívjam róla, mert nagyon drága. Arra az esetre, ha külföldet szeretném hívni, felírt nekem egy e-mail címet, ahol olyan előhívó számokat találhatok, amivel fillérekért lehet hívni ismerőseimet a világ minden táján. De a család kifejezetten erről, a telefonálgatás okozta vaskos számlákról egy szót sem említett. Gondolom remélték, hogy nem fogom Malájziával, Brazíliával vagy Kínával folytatott beszélgetésekkel kifosztani őket a vagyonukból. Noha ritkán előfordult, hogy 15-20 perces elbeszélgetéseket produkáltam Diával, aki pusztán 3 saroknyira lakott tőlem. A szobához tartoznak még persze alapvető kellékek, mint asztal, ágy, székek, szekrény. Van egy cuki gurulós állvány és szennyes tartó is. A ruháimat a családéival közösen mostam, de külön gyűjtöttük a szennyest. A lakrészem ambivalens érzéseket keltő biztos pont lett számomra. Egyrészt megnyugtatott, hogy bárhova is mentem, bulizni, dolgozni, kirándulni másik városba, amikor elfáradtam és pihenni vágytam, tudtam, hogy van hova hazamennem, ahol lenyugodhatok, másrészt azonban nyugalmam soha nem volt teljes, hiszen a munkahelyemen laktam. Állandóan ott zakatolt agyam valamely hátsó kis zugában, hogy mennyi tenni valóm van még, hogy mit nem vasaltam ki, melyik polcot kell még letörölgetnem. Soha nem tudtam magam teljes mértékben elengedni és csak a pihenésre koncentrálni. Ez hosszútávon megerőltető és kimeríti az embert. De most inkább leírom, hogy mi is volt a konkrét tennivalóm. Hétköznapokon 7.00 órakor keltem, hogy 7.30-ra ki tudjam erőszakolni magam az ágyból úgy, hogy lehetőleg egy komplett mosakodás beleférjen. Lehetőleg emberi fejet kellett magamnak varázsolnom, mert a szomszédos péküzletben már vártak rám a fiúk, hogy megvegyem a szokásos reggeli teljes kiőrlésű kenyerünket. Szóval miután a tükörbe nézve két csík helyett két kerek szempárt láttam viszont, el mertem indulni dolgozni. Kipakoltam a mosogatógépet, megterítettem reggelihez, megvettem a friss pékárut, friss narancslevet facsartam, elkészítettem és becsomagoltam az ebédre szánt szendvicseket és figyelmeztettem a lányokat, hogy ne felejtsenek el hajat és fogat mosni, valamint mindent elvigyenek iskolába, amire aznap szükségük volt. A kicsivel legtöbbször felvágtattunk az emeletre átöltözni. Ezek voltak a napindító túrák. Minden reggel legalább kétszer megjárni a 3emelet magasságot. Miután elmentek az iskolába, félkómás állapotban felkeveredtem valahogy az emeletre, hogy elfogyasszam azt a kávét, ami a nap első felében éberen tartott. A lányok az anyukájukkal mentek iskolába 8. 45-re, így én akkortól 15.00-ig szabad voltam. 108
Délután mentem el értük a suliba. A szülők 17 órakor végeztek a munkával, eddig kellett szórakoztatnom a kisebbet, vagy ha játszótársakat hívott, ügyelni arra, nehogy megsérüljenek. Nagyobbacska lányokról lévén szó, nem ültem állandóan mellettük. Szépen eljátszanak a gyerekek maguknak. Én csak nyitva hagytam a szobám ajtaját, hogy halljam, ha vita van közöttük, vagy valaki sír. Ha jól emlékszem, kétszer kellett rohannom megnézni, baj volt-e, de mindkét alkalom komolytalan sérülésekkel végződött. Kisebb horzsolással vagy eséssel. A legtöbb au-pairnek kell csinálnia könnyű háztartási munkát, ami annyit tesz, hogy felporszívózod a lakást, portalanítasz polcokat, mosol és vasalsz. Ha „szerencsés” vagy jó gazdag család jó nagy házába kerülsz, ahol aztán életed végéig törölgetheted a polcokat, mert mire a munka végére érsz, már kezdheted is elölről. Én az előző lánytól tanultam egy energiakímélő megoldást. Nem egyszerre tisztogattam át a lakást, mert abba belebutultam volna, hanem minden napra kiválasztottam egy helyiséget, amit megfosztottam poraitól. Hétfő anya és apa hálószobája, kedden a hall, szerdán a konyha és így tovább. Ezek mellett be tudtam biciklizni Hágába, végigcsinálni egy balett órát, majd haza bicózni. Összevéve a reggeli elfoglaltságom, a takarítást, vasalást, délutáni gyerekfelügyeletet, napi 5-6 óránál semmiképp nem dolgoztam többet. Olykor még ezt is alig. A szabad délelőttjeimbe, illetve 17 óra után szorítottam bele extra munkáimat az időmbe. Na, ezekkel együtt már a napi 10 óra munka is elő fordult. De ezt én választottam magamnak. Kevesebbet is dolgozhattam volna, de akkor szűkölködnöm kellett volna. Na azt nem! Imádom a szép ruhákat! Vettem is jó párat és cipőket, és kalapokat, és sálakat és fülbevalókat… mit tegyek, nőciből vagyok! Dia sokat korholt, hogy ne dolgozzak annyit, hogy ezt ő biztosan nem csinálná. Én meg annyi időt nem töltöttem volna a gyerkőcökkel, mint ő. Maximálisan rábízták őket. Én nem akartam senkinek anyja lenni anyja helyett, márpedig ebbe a helyzetbe nagyon sok au-pair belekerül. Rengeteg szülő kezeli úgy a gyerekét, mint ha dísztárgyak lennének, amikor szükség van rájuk vagy kedvük van hozzá, előkapják őket, nézegetik egyébként meg ha foglalkozni kell velük, az csak nyűg a háton, úgyhogy jobb is ha valaki más teszi. Sok anyuci, apuci temetkezik a munkába és megfeledkeznek arról, hogy közösen világra segítettek valakit vagy valakiket, akiről, akikről gondoskodniuk kellett volna. Nem akartam más gyerekét nevelni. Az a szituáció, amelyben Marthaékkal éltem számomra tökéletesen megfelelt. A szülők kellő figyelmet fordítanak a lányaikra, szeretik őket, ismerik minden gondolatukat, megbíznak bennük és nagyon helyesen nevelik őket az életre. Kiegyensúlyozott gyerekekről van szó, akik becsületesen de talpraesetten boldogulnak majd az életben. Az au-pair-re azért volt szükségük, hogy abban a napi 2-3 órában, ami az iskola és a munkaidő vége közötti űrt jelentette, legyen valaki, aki ügyel a lányok biztonságára, valamint aki a házat nem engedi csatatérré átalakulni.
109
D: Én csak 7. 45-kor keltem a gyerekeket, megcsinálom a reggelit, ebédet, uzsonnát, elzavarom őket fogat mosni, öltözni, elviszem őket suliba, hazajövök, délután háromra megyek értük az iskolába bele, ja. Hazaviszem őket, vagy egyiket, vagy másikat, attól függ a kisfiam akar e focizni, mert ha igen, akkor muszáj egy fél óra- óra múlva újból visszamennem a suliba és őt is hazakönyörögni. Szóval mikor a kölykökkel hazaérünk, uzsonna készítés, és különórára hordozás. Ősszel-tavasszal ez a dolgok változik szabadtéri sportok lehetősége miatt. Szóval hétfő egyiknek gitár, másiknak volt hoki, kedd mindkettőnek tenisz, csütörtök zongora, péntek sakk. Ezekhez kell nekem igazodni, vagy elvinni őket a tett helyszínére, vagy otthon lenni az edzések közben a másik gyerekkel... az udvaron játszani vele vagy a szobámban ülni, mert elvan magnak, csak mégis valakinek itthon kell lenni felügyeletként... változó. A lényeg, hogy sokat kell itthon lennem. Este hatkor, negyed hétkor vacsit főzök, megterítek, kb. fél nyolckor leléphetek. Ez a napi rutin. Ehhez jön a házimunka. (nekem ágyneműhúzás, vasalás hétfőn, mosás és vasalás csütörtökön, porolgatás, porszívózás pénteken ezek kicsi dolgok, alkalmanként 1-2 óra, de épp ezért idegesítő néha... ) El ne hidd, hogy csak azt fogják tőled kérni amit a nemzetközi au pair egyezmény elfogadott. Abban olyasmi szerepel, hogy az au pair kis bevásárlást csinál, porolgat, porszívózik, főz, kipakolja a mosogató gépet, vasal, mos, ágyneműz húz, gyerekeket visz iskolába, játszik velük. Timi ezzel szemben az egész házat takarítja, általánosan rendet tart, plusz csinálja a többit. Ehhez képest, ha én elmennék vásárolni, kisebb fajta háború törne ki, ha meg egy héten háromszor játszom a gyerekekkel, megkérik őket, hogy találjanak másik játékszert, ne velem játszanak... úgy, hogy velem semmit nem közölnek... ezek nehéz dolgok, néhány hét alatt megszokod, beletanulsz, rájössz, ráérzel, ki mire vágyik, kinek mire van szüksége,mit várnak tőled. Talán ennyit az idődről, lesz két-három hét, egy-, maximum két hónap, mire mindent csuklóból fogsz csinálni és a kisujjadban lesz a leghülyébb lepedő vasalási technikája is. Ennyit talán az időről... nincs. Illetve van, csak nem neked! A hétvégék talán egy hónapban egyszer foglaltak, nagyrészt szabadok és ha szerencséd van, és nem egy porfészekben laksz, úgy mint mi, akkor amikor elmész bulizni, nem fog 25 euróba kerülni a taxi, ami hazavisz... de persze bicajozhatsz hajnali négykor egy órát, ha igen jó kondíciód van, mert a bárok bizony kihajintanak reggel 4-5 után ...és speciel itt nincs más közlekedési lehetőség éjfél és reggel nyolc (az első busz) között...
110
