7. Az au pair helye a családban ( a fejezet, mely rövidnek készült ) ….az neki olyanja egy kicsit se nincsen. Mármint az au pair-nek helye a családban. Kirekesztett nyelvi, társadalmi és egyéb íratlan szabályok miatt... Talán ésszerűbb lenne egyébként hierarchiának nevezni ezt a fejezetet, mert arról szól. Ki, ki alatt foglal helyet és a sajnálatosan egy cseppet sem a szexuálisan túlfűtött kifejezésre gondolunk. A lényeg, hogy kinek az alárendeltje vagy... A rövid válaszunk az, hogy mindenkié. Ha a kérdés azt takarja, hogy ki kiabálhat veled, ki gyanúsíthat meg minden hülyeséggel, ki mondhatja azt, hogy neked már pedig nem szabad ezt vagy azt tenned, akkor bizony a válasz mindenki- aki tud beszélni- szerencsédre a csecsemők még nem rendelkeznek ezzel a képességgel, de ha már birtokolnák, hidd el, használnák. Timcsinek érdekes volt megtapasztalnia, hogy – bár olyan reklámszöveggel várják sok esetben az au pair-eket – hogy ők a család részei lesznek, szinte felnőtt nővérei a gyerekeknek, megérkezésük után néhány héttel lehull a lepel és kiderül, hogy tulajdonképp alacsonyabb rendű emberi lényeknek tekintik őket. Ez persze magyarázható a nemzeti entitással, ami minden nép kultúrájában benne él. A magyarok is Balkánnak tekintenek minden Magyarországtól keletebbre fekvő országot, holott a valóság ezt a hiedelmet egyáltalán nem támasztja alá. Hollandiában – és Európa nyugati államaiban általában – Csehország, Magyarország, Ukrajna, Románia, szóval a keleti államok Balkánnak számítanak. Lengyelország – mivel közel van hozzájuk – Félbalkánnak számít. Érdekes volt megtapasztalni, hogy bár többször elmondta, hogy (magyar) irodalom és nyelvészet szakos diplomával rendelkezik, érdeklődve kérdeztek rá, hogy honnan hallott Shakespeare-ről és balett órán megkérdezték, hogy véletlenül, tudja-e ki a manó az a Csajkovszkij. És itt megint elérkeztünk a nyelv kérdéséhez, amiről már az első fejezetek egyikében is olvashattál. Azonban meg kell jegyeznünk itt is, hogy az alacsonyabb rangú lényként való kezeléshez a nyelvi hiányosságok járulnak hozzá legfőképp. Nem beszéltünk hollandul. Bukta. Mármint buktuk az egyenlő félként kezelést, nem kakaós csiga és bukta... Hierarchia alapja egy ilyen szituációban a szállásadó-munkaadó jogviszony. Igazi, őszinte baráti kapcsolat kialakítása szinte elképzelhetetlen, még akkor is, ha azt hirdeti magáról egy -egy család, hogy még egy családtagot keresnek... na de pénzért családtag? Nem visszás ez egy kicsit?
84
Mi kelthet benned negatív érzéseket? D: A hierarchia alján való elhelyezkedés sok dolgot hív életre. Többek között önbizalomhiányt és félelmeket. Mitől tartottam 3 hónapig legalább? Inkább 6 vagy 7 hónapig- a kirúgástól! Attól tartottam, hogy kirúgnak, ezért nagyon udvarias voltam és úgy viselkedtem, hogy senkinek, de senkinek ne lehessen velem semmi baja. Totálisan visszafogtam magam azért, hogy nehogy kirúgjanak. Ami nagyon hasznos volt, mert megtanultam visszafogottnak lenni, csendben lenni, nem beszélni, nem galibát okozni, nem fecsegni. Ezekre személy szerint nagy szükségem volt, nem tudom, neked ezek a dolgok mennyire mennek könnyen, de én ezekben rendszeresen túlzásba estem. A másik frusztráló dolog: Azt az egy mondatot vagy kérést vártam, amit anyuka augusztusban vetett fel. „ Ha kedveli a lányokat, megkéri őket, hogy maradjanak még egy évre.” Erre a kérdésre vártam fél évig, február-márciusig legalább, mire végre feltették.... Természetesen megkértek, hogy maradjak, szerény, kedves, csendes és visszafogott lánynak mutattam magam (amilyen egyébként (mármint csendes és visszafogott) nem vagyok); de ennek a viselkedésnek álcázott színjátéknak elég komoly következményei lettek. Az arcom és a testem minden hónapban láttatta, ideges vagyok és feszültség tombol bennem. Tiszta pattanás lett az állam, és a hasam, romlottak a fogaim, mert egyáltalán nem éreztem jól magam a bőrömben, mondanám tiszta ideg voltam minden egyes héten, hullámzó hónapokban utáltam és imádtam itt lenni többek között azért, mert ÉN nem én voltam, no meg mert ordibáltak velem havonta legalább egyszer, általában a saját hülyeségeik miatt, amit azonnal az én nyakamba varrtak. A vicces azonban az, hogy egy egy évre szerződtetett au pair-t nem szokás kirúgni, (mivel a legtöbbször sok idő újat találni) hacsak nem részeg minden hétvégén és hajnalban veri fel az egész családot vagy nem beszél semmilyen kommunikációra alkalmas nyelvet, vagy rühelli és bántja a gyerekeket vagy látványosan lop. Ezen esetek alapját képezik egy tuti biztos elbocsátásnak. Minden egyéb esetben a dolgok rendben vannak. Persze a szülők esetleges válását vagy állásuk elvesztését nem befolyásolhatjuk, de magunkat és a gyerekek épségét és biztonságát garantálhatjuk, ha felelősségteljesek és kedvesek vagyunk. Angol barátnőnket elvitte a családja nyaralni Spanyolországba. Mikor megkérdeztem milyen volt, a következő választ kaptam: „ Timi, borzalmas volt! Napi 12 órában vigyáztam a srácokra, voltak öten! Mert az apa előző házasságából is jött a gyerek nyaralni, meg az anya előző házasságából… 85
még arra sem volt időm, hogy a szemöldököm kiszedjem. Normál esetben a hétvégéim szabadok, de nem a nyaralás alatt. Csak ezt elfelejtették velem közölni, úgyhogy amikor szombaton nem keltem fel hajnalban, hanem tovább szundítottam, az anya berontott a szobámba és felszólított, hogy nem azért hoztak magukkal, hogy lazsáljak, ha nem vettem volna észre én itt dolgozom és a gyerekek mellett van a helyem, még egy ilyen kihágás és már mehetek is haza Angliába, könnyedén találnak a helyemre valakit.” Az ő esetükben konkrétan a barátnőm neveli a kislányt, mert az édesanyának fontosabb dolgai vannak. Pl. masszázsra jár és kozmetikai kezelésre, vagy „edzőterembe” speciális „személyi edzésre” így nincs ideje a gyerekeivel foglalkozni. Ki vagy mi az au pair családnak? A kérdés úgy hangzik helyesen, hogy mi az au pair a családban? Egy konyhai kellékké avanzsálódó háztartási alkalmazottá válik az, aki au pair-nek áll. Tehát a kik vagyunk mi a családban tisztázódott- nem ki, hanem egy mi vagyunk, egy tárgy, egy használati cikk. Ennek megfelelően (nem) kapunk túl sok köszönömöt, csak kapjuk a fizetést, a tanácsokat, a feladatokat. Egy kedvesebb robot zsarunak simán elmehetnénk lassan... De azért az emberi tényezőt se felejtsük el teljesen, mert azért akadnak humanitárius megmozdulások az univerzumban- néha előfordul, hogy megkérdezik, hogy vagy? ...ami pedig azt jelenti, hogy néha azért ember számba is vesznek... A ki vagy mi az au pair egy családnak?- kérdésre azt kell válaszolnunk, hogy vagy pót anyuka, vagy pót testvér vagy az anyuka lustasága miatt bentlakásos házvezető nő. Egyéb út nem hinnénk, hogy van, maximum ezekből kaphatsz egy kicsi ezt is és egy kicsi azt is... Timi inkább házvezetőnőset játszik, takarít, mos, ennivalót csinál, rendet tart, néha kölyközik, én pedig kimondva anyuka 99%-os helyettesítője vagyok reggel fél nyolctól este hétig, ugyanis az iskolán kívül reggel délután és este is csak velem vannak a gyerekek. Anita barátunk kimondva- pót testvérként lett felvéve egy nyolcéves kislány mellé, akit az anyukája a volt férjére sózott egy másik országba, mert őt ugyan többé nem érdekli a gyereke...a kislány egyébként nagyon aranyos, ennivaló, de a szeme elárulja, milyen dühös a mamira... Kicsit átvitt értelmezésben: „Az idő, amit a rózsámra vesztegettem...”- mondja a kisherceg, az teszi olyan fontossá! Akit hallasz panaszkodni, dicsekedni, hallgatni, a tiéd. A barátod az ,akit megszelídítettél- és ezt a viselkedést nem engedheti meg magának egy család sem. Nem engedhetik meg, a hozzánk való túlzott 86
kötődést, mert akkor nehéz lenne elengedni
minket, felelősséget éreznének irántunk, még a
jövőnkről is gondoskodni akarnának... amit igazán nem vállalhatnak fel, a saját érdekükben sem és nekünk sem tenne jót. És ne felejtsük el, csak alkalmazottak vagyunk.... De ahogy olvasunk, egyre csak gondolkozunk... ha elengedsz valakit, az fáj, az nehéz, mert egy űr támad a helyén, ahogy a közhely fogalmaz... A legtöbben szinte azonnal egy másik emberrel próbálják ezt pótolni, betölteni- lásd a temetések után mindig szexszel valaki valakivel a
meghívottak közül :) … Az idő azonban nagy segítség,
megoldás is, de a gyerekeknek ez mindig nehéz lesz. Egy megterhelő lelki feladat. Talán ettől próbálják megóvni őket a szülők azzal, hogy minket is kicsit távol tartanak maguktól, de ezt nem tudhatod biztosan.../ Vajon az au pair-nek is hoz ajándékot a család Mikulása? Avagy mi a manó az a Sinter Klaas ? T: Jó esetben az au-pair egy megbecsült, a család tagjaihoz közel álló alkalmazott. A rossz esetről már írtam, ezért hagytam ott az előző családot. Ez a boxzsák, amibe bárki akkor és olyan erővel üthet bele, ahogyan akarja és az eszköz természetesen nem fog visszaütni, mert akaratától megfosztották és mert anyagi és/vagy érzelmi függésbe taszították. E két végpont között számos variáció létezik, képzelj el egy csúszkát, aminek negatív vége a boxzsák, a pozitív pedig a megbecsült dolgozó, a csúszka nyelvét pedig mozgathatod a végpontok között. Egy kis kultúrtörténeti beszámolót tartok, egyrészt, mert érdekes, másrészt pedig mert talán jobban segít az eligazodásban. Sinter Klaas a holland Mikulás. E nemzet irigylésre méltó tulajdonsága, hogy ami jó az útjukba kerül, azt átveszik és jól összekutyulják őket, így megalkotva a nemzeti sajátosságokat. Ennél fogva olyan Mikulás, mint a holland Mikulás sehol másutt a világon nincs. Ő az édeni Spanyolországból jön hajóval és lóháton. Minden évben kiköt egy Holland városban, majd onnan lovával folytatja ajándékosztó vándorútját. Természetesen azért nem kel át a Pireneusokon és vágtat keresztül Franciaországon, mert akkor a francia gyerekeknek is lenne Sinter Klaas-a és ezzel megszűnne a holland nemzeti jellege. Egy szó, mint száz, nagyszakállú holland Mikulás bácsi december 5-én minden apró cipőcske mellé leteszi ajándékát, amit a kéményen keresztül csúsztat le. A cipőcskékbe szalmát raknak a gyerekek, vagy sárgarépát és egy tálka vizet is hagynak olykor mellette, hogy a lovacska újult erőre kapjon. A host családom esetében Sinter Klaas és Zwarte Piet, az ő szerecsen szolgája roppant mennyiségű ajándékot hoz minden évben, ezért nem a kéményen 87
keresztül csúsztatja le az ajándékokat, hanem az ajtó előtt hagy 2-3 zsákot. Igen, zsákot. Azt tudni kell, hogy Hollandiában a Jézuska nem hoz ajándékot egyáltalán, az egy meghitt családi ünnep, vacsorával és rémes unalommal. December 5-én este tehát a szülők összecsődítették a lányokat és a nagyit, valamint engem a hallba, majd a Sinter vacsi elfogyasztása után apuka eltűnt és egyszer csak megjelent két hatalmas vászon zsákkal, hogy nohát, itt járt az öreg. Három órán keresztül bontogattuk az ajándékokat. Körben ülve, egyenként választottunk ki a meglepetéseket és adtuk oda annak, akinek a nevét ráírták. Ann és Cecile huncut játékokkal fokozták fel a leülni készülő hangulatot. Egyik-másik csomagolás belsejében apró üzenet lapult, kis találós kérdések, amelyeket megfejtve rátalálhattak az eldugott csecse-becsékre. Volt olyan ajándék, amire a wc-csészében elrejtett műanyag zacskóban találtak rá a lányok. ( a wc a hollandok szerint nem titkolni való árnyékszék, hanem a lakás legkisebb szobája, ezért gyakran családi képek is helyet kapnak e helyiségben, szóval ne fintorogj, nekik ez vicces :) ). Kaptam bőrkesztyűt, katicabogaras pohár készletet, vicces kulcstartót, zipzáros fülbevalót, kézkrémet, ezeregy miegymást és egy borítékban pénzt. Nem kis összeget. A szülinapomat szintén úgy ünnepeltük, mint a családban bárkiét. Reggelre feldíszítették a konyhát és reggelit készítettek nekem. Előtte való nap felderítették a cukrászüzleteket, hol kaphatnak laktózmentes sütit. Kaptam egy csodás tulipáncsokrot és sok egyéb hasznos apróságot. És énekeltek is nekem. A holland Boldog születésnapot! című dalt. Próbáltak mindenben a kedvemben járni. Arról viszont alig volt fogalmam, hogy hétvégenként mit csináltak, amikor nem otthon voltak. Amikor a gyerekeket nevelték: megrótták őket, veszekedtek velük, vagy valamilyen nehézségre készítették fel őket, azt hollandul és zárt ajtók mögött tették. Vacsorák után egyértelműen éreztették, mikor kell felállnom és visszavonulót fújnom a szobámba, vagy egyéb helyre, ami nem négyük kommunikációs terét jelenti. És én ezt jónak is láttam. Nekem van saját családom, saját problémáim, nincs szükségem másokéra, főleg, ha maguktól is meg tudják oldani. Én szintúgy nagyon sok információt nem osztottam meg velük magamról. Ebben a munkakörben például erősen nem tanácsos elhinteni, hogy mennyire gyengéd szálak fűznek a másik nemhez és hány fiúval csókolóztam vadul az előző esti buliban. Ezt egyébként - megsúgom széles mosollyal – más munkahelyen sem célszerű hangoztatni. A host család tehát megtesz mindent mi kényelmünk érdekében, hogy az ő kényelmük biztosítva legyen.
88
8. Az au pair és az „apuka”( a fejezet, melyben elmondjuk, hogy ne öltözz kihívóan és akkor senki nem akar majd akaratod ellenére rád ugrani) Most Timcsi kalauzol téged: Tapasztalataink alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a szexhiány-élmény néhány hónap után sokkal horrorisztikusabb lázálommá vált, mint a kiutazás előtti rémképek, melyek szerint a host apuka különböző vegyi anyagok és lelki terror bevetésével molesztálni fogja az ártatlan au-pair lánykát. És a szexhiány-élmény említésével már utalok is a nemi erőszakok valószínűtlenségére. Sok apa és anya retteg és legszívesebben börtönbe csukatná lányát koholt marihuána birtoklás vádjával, semmint, hogy megengedné, hogy féltett gyermekük külföldre menjen gyerekekre vigyázni. Ilyenkor remegő hangon intik óvva gyermeküket, felsorolják az összes brutális szextettet, amiről csak életükben hallottak, hogy csemetéjüket elijesszék szándékától. A lányok ilyenkor természetesen megszeppennek és erős gondolkodásba esnek, hogy vajon tényleg elkábítják-e majd őt és mindenféle láncokkal rögzítve közösülésekre kényszerítik-e majd a vendégapukák szomszédostul? (Ha a szomszéd és az apuka hasonlítanak egy Brad Pitt- Johny Depp párosra, még fizetnének is az au-pairek nekik, hogy így tegyenek.) A valóság sokkal szelídebb. Konkrét tapasztalataink ugyan Hollandiára korlátozódtak, de Európa más országaiban sem lehet a helyzet az ittenitől jelentősen eltérő.(Igyekeztünk több országban élő au pairt is megkérdezni.) A holland ember érzelmeiben racionális. Ez azt jelenti, hogy megdugni az au pairt nem ésszerű, nem praktikus, mert sok-sok bonyodalomhoz vezetne a család életében; egy új, jó au pairt találni bonyolult vállalkozás, ezért még ha tetszik is az au pair lány az apukának, ezt az érzését erőteljesen elnyomja. A host anyukák nagyon- nagyon szúrós szemmel néznek rád, ha egy szép dekoltázst mutató felsőben jelensz meg. Ez elég gyorsan megtanít vagy hosszú ujjú vagy nagyon visszafogott, konszolidált ruhákat viselni. A host apukák elsősorban megpróbálják elkerülni még a szimpátia kialakulását is. Módszereiket az évek folyamán tökéletesre csiszolják. Megpróbálnak minél kevesebb kommunikációs szituációt létesíteni. Ezt úgy a legkönnyebb, ha nincsenek a bébiszittyóval egy légtérben. Ha már úgy hozza az élet, hogy elkerülhetetlen a látótávolságon belüli tartózkodás, akkor megpróbálják a lányokat láthatatlannak tekinteni. Valaki mozog ott a könyvespolcoknál, de valószínűleg az csak egy hatalmas madár árnyéka, vagy káprázat.
89
Ha már a látótávolságon belül elég közel kerülnek egymáshoz a host apuka és az au pair, akkor a szemkontaktus kerülésével egész kényelmes –bár beszélek hozzád, mégis figyelmen kívül tudlak hagyni- légkör alakulhat ki. Ilyenkor, ha már muszáj megszólalni, az illedelmes apuka olyan felszínes kérdéseket tesz fel, mint: Hogy vagy ma? Hogy aludtál? Csodálatos az idő, nemdebár?! Borzalmas ez az esőzés! Te is így látod? A nem illedelmes apuka rád förmed, hogy miért vetted elő a tojást a hűtőből, amikor azt vacsorára szánják, vagy hogy bizonyára te etted meg az utolsó csokit, mert olyan vagy! Ezek olyan kijelentések, amikre nem érdemes válaszolni, mert ő is tudja, hogy nem te etted meg a csokit és hogy valamit neked is ebédelned kell, de attól fél, hogy ha esetleg kedvesen szólna hozzád, akkor még kiderülne, hogy jó fejnek tart, aminek sem ő, sem anyuci nem örülne. Annyi pontosan elég nekik belőled, hogy tudják, a gyerekeket rád lehet bízni. Az apukák próbálják az au pair ügyletekből minél inkább kivonni magukat, az életnek ezt az aspektusát teljesen az anyukákra bízzák. Első családomban elsősorban az apukával volt problémám, ezért le is ültem vele megbeszélni, hogy szükségem van az ő támogatására is, fontos, hogy a fiúknak elmondja, hogy ha ők nincsenek ott, akkor én vagyok a főnök. Az apuka mindvégig lenézően mosolygott. Az volt az érzésem, hogy amit mondtam, az az egyik fülén be a másikon meg kiment, monológom végére ez be is bizonyosodott. Egy vállrándítással elintézte a választ és azt mondta, hogy ez nem az ő dolga, ebben a témában mindent a felesége intéz. A host apukák tudnak nagyon kedvesen is viselkedni – házastársi kapcsolatban élő host apukákról és nem egyedül élő szülőkről beszélek elsősorban. A host apukák minden valószínűség szerint akkor kedvesek az au pairrel, amikor egyáltalán nem éreznek irántuk vonzalmat, amikor a lány őket teljességgel hidegen hagyja. Ez egy nagyon előnyős helyzet számodra. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy csúnya vagy, hanem hogy, mivel alja munkát vállaltál el alapvetően, ezért emberileg, társadalmilag téged – bár ez kimondatlan – automatikusan leminősítenek. Ópert általában magas társadalmi státusszal bíró családok vállalnak, mert ők tudják megfizetni. Egy értelmiségi számára lealacsonyító, ha osztályánál jelentősen alacsonyabb rangú nővel kezd. Sokkal hamarabb lesz a host apukának szeretője, mint hogy szemet vessen gyermeke/i dadájára. A legoptimálisabb helyzet tehát, ha kölcsönösen nem éreznek egymás iránt vonzalmat, az apuka és az au pair. De ha még valamelyik oldalon fel is támadna némi ilyen jellegű vágy, az könnyedén elkendőzhető és akár évekig is folytatható a munka úgy, hogy semmi nem történik. Kimondatlan szabály természetesen itt is az, hogy házinyúlra nem lövünk. Elég sok akadályozó tényező működik tehát, melyek miatt kevés olyan esetet lehet felsorolni, ahol dadát szexuális zaklatás érte. 90
Hallhatunk persze néha elrémítő sztorikat, az ember már csak ember, mindig van olyan aki megszegi a rögzített és a kimondatlan szabályokat, mindig van olyan, aki kiéli abnormális vágyait. Nagyobb a lehetősége annak, hogy egy házibuliban erőszakolnak meg, mint au-pairként. Ha azt érzed, hogy a host apuka furán csillogó szemekkel néz rád, nemhogy nem kerüli de épp egyre csak forszírozza a véletlennek tűnő érintéseket, indokolatlanul keresi a társaságod, ha tartós rossz érzésed van vele kapcsolatban, akkor inkább hallgass a megérzéseidre és hagyd ott a családot, amilyen gyorsan csak lehet, ne foglalkozz azzal, hogy ezzel megbántod a gyerekeket, vagy az anyukát. A te lelki és testi egészséged sokkal fontosabb, mint hogy megóvd munkaadód a csalódástól! De tapasztalataink, élménybeszámolók alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy az ópert akkor „erőszakolja” meg az apuka, ha azt az óper is nagyon akarja, sőt egyenesen kiprovokálja az aktust. Lilla például – az igazi nevét természetesen nem árulom el, a Lillát pedig szép névnek találom – egy nyílt házasság kellős közepébe csöppent bele. Az apuka és az anyuka együtt élnek, mert a 3 pici gyereknek szüksége van anyura és apura, mert a kívülállók számára mutatni kell azt a harmonikus idillt, ami egy elitista családtól elvárható, de a gyakorlatban semmi közük nincs egymáshoz. Amikor anya otthon alszik, akkor apa rejtélyes módon eltűnik, és amikor anya megy el „napokra dolgozni” akkor apu tölti otthon az estéket a gyerekekkel. Együtt soha. Apu néha ismeretlen nőket visz a hálószobába az éjszaka közepén, anya pedig olykor rendkívül sármos úriembereket hív meg ebédre, akik természetesen a „család barátai”. Az apuka jól szituált 40-es ügyvéd, sportos, markáns arcéllel, Lilla fejében nyilván megfordul, hogy szívesen marad akár1-2 évnél tovább is, ha apuka átgondolja az újranősülés lehetőségét, és Lilla a férfinak eme szándékát kihívó öltözékkel és megjegyzésekkel nem is késik erősíteni. Lilla azonban az odaadó gyermekgondozás és kitartó, kacér figyelem ellenére sem került a férfi ágyába, még hosszú hónapok elteltével sem, a karikagyűrűről pedig álmodozhat, talán meg is kapja valaha, de nem a jóképű host apukától. Remélem sikerült mindenkit megnyugtatnom, és eloszlatnom a molesztálással kapcsolatos rémképeket. Dicus világa: Az a helyzet, hogy még Magyarországon laktam majdnem au pair-ként egy családnál. (Megengedték, hogy náluk lakjak, ezért cserébe és kedvességből is sokat foglalkoztam a gyerekekkel.)
Apuka többet volt otthon, mint egy átlag családban, ezért is szeretném host
apukaként kezelni. Feri apuka nagyon jófej a kisfiával, imádja a kislányát és nem mozdul rá az au pair-re, mert nem az esete. (És ez itt a kulcsszó.)
91
Az a helyzet, hogy szerintem elég nagy különbség van fiatal férjek és idősebb férjek között, csajozós és nem csajozós apukák között... mindegyiknek van véglete, van kellemesebb kiadású és nehezebben tolerálható változata. A magyar apuka aranyos, kedves, nem viszi túlzásba a játékot, beszélgetni is lehet vele, csak az au pair is tartsa távol magát. Mert a csajozós apuka, az csajozós apuka marad. A lényeg, hogy ne keresd feltétlenül a közös programokat, az érintést hanyagold, amennyire csak lehet, a nagyon csinosan-túl nőiesen és lengén való öltözködést és a kihívó sminket pláne mellőzd. Mondanom sem kell, hogy pizsamában és bugyi-melltartóban vagy anélkül nem ajánlatos mutatkozni,mert akkor magadra vess. Csak azt erőszakolják meg, aki úgy viselkedik, mint aki azt akarja, hogy megerőszakolják. (Bugyiban flangálás és puszizkodás -főleg együtt... egy szinte vadidegennel szexre felhívó viselkedésnek számít.) Ha visszafogod magad és odafigyelsz, minden rendben lesz. De ezek fontos dolgok, nem véletlenül írtuk le! A téged végigmérő tekintetek gyakran fognak előfordulni, a mi tanácsunk erre, hogy igyekezz nem reagálni rá és mihamarabb eltűnni a közös helyiségből. Ez általában a legjobb és leggyorsabb megoldás. Ő hadd főljön a saját levében, te tudod mit nem akarsz. És azzal, hogy eltűnsz, tudtára is adod azt. A kinti családomban nagyon nehéz kapcsolatom van az apukával. Nem tudunk a vacsora asztalánál sem beszélgetni, mert képtelen elfogadni, ha valamit máshogy gondolunk,mint ő. Olyan nincs. Tehát semmiről nem tudunk beszélgetni, mert ha valamit ő nem ismer, az nem létezik, és nem is nyitott semmilyen új dolog megismerésére sem. Sem focira, sem számítógépes dolgokra, sem kortárs irodalomra, stb. Röviden, mi nem beszélünk. Ami nekem azért kifejezetten nagy feladat, mert dumagép vagyok. Igazi kis kutykuruty, akit csak lelőni lehet. De itt megtanultam hallgatni. Nagy előny lesz a későbbi munkahelyeimen. Össze gyűjtöttem mik azok a rendkívüli jelentőséggel bíró, világrengetően nagy hibák és dolgok, amiket én elkövettem, amiért cserébe rendszeresen szánt szándékkal mélyen megbántott, és nem érdekelte, hogy mit okoz mindezzel:
-
„I'm working my ass off and you eating my bread up!”- és hasonlóan kedves mondatok, amikor egy péksüteményt mertem elvenni a kenyeres fiókból. (Én a lelkemet teszem ki, te meg a zsemlémet nyúlod le! ...kb. jelentéssel.)
-
Az első hónapban egyszer halrudacskát kellett sütnöm egy milliméternyi olvasztott vajban életemben először. Nekem ez nagy feladat volt...hátha sikerül. Amint megkóstolta apuka, felugorva ordít hollandul, gyerekek ezt meg ne egyétek, azonnal összeszedi nagyon nagy hévvel mindenki tányérját, lekorhol, hogy nem tudok főzni, ez borzasztó, még erre se vagyok 92
jó, legközelebb ő csinálja, ma nincs rendes vacsora, kész. Két hónap múlva megint csinált ugyanolyan rudakat hétvégén, amikor nem voltam otthon és ugyanolyan pocsék lett. Az azt követő hétfőn mondta, hogy ja, amúgy két hónapja egyébként nem a te hibád volt, hogy pocsék vacsorát főztél, most én is megcsináltam azt a halat és ugyanolyan rossz lett; túl olcsó halat vettem, legközelebb drágábbat veszek. -
Az első napokban még próbálkoztam az esti vacsorából egy kistányérnyit eltenni másnapra meleg ebédnek, de mivel reggelre mindegyik ki lett dobva: - Miért dobtad ki? kérdeztem. - Mert nincs rá szükségünk-volt a válasz minden alkalommal. Feladtam a harcot, marad a hideg ebéd és az esti meleg telítő nem finom vacsora. Beszélni, azt nem lehet; vele nem.
-
Egyszer megkért, hogy vegyek le a tűzhelyről két tojást 5 perc múlva. Levettem, leöntöttem róluk a vizet, és ahogy szokás egy tojásnál, megpucoltam és felvágtam. Leírhatatlan vörös fejű tajtékzó, tomboló hőzöngés, ordítás, káromkodás és kiabálás, de hát ez vacsorára lett volna!!!!!! Elrontottad, gondolkodj!!!!!!!! -tudtommal a szeletelt tojás ehető. Szerinte nem.
-
Kb. a harmadik héttől kezdve, amikor nem jutottunk megegyezésre, a milánói utazása előtt, hogy Milánóban volt e régen textilipar vagy sem, mert szerinte ott csak divatos ruhák vannak. Tudtommal a ruhák textíliából készülnek. De nem mondhattam semmi többet az olasz ipari háromszögről (Torino, Milano, Genova), hogy a gyerekek tanulhassanak belőle, azonnal leintett, hogy hallgassak, buta vagyok, rosszul tudom, olyan nincs is. Ne szóljak bele. Akármikor kinyitottam a számat, mikor később bármikor a kölykökről akartam kérdezni, fennhangon kezdett el beszélni pontosan velem egy időben. Megszólalni sem volt jogom. Nincs is. Most sem. Majd egy év után sem. Néha hangosabban beszélek mint ő, olyankor tudok az anyjukkal beszélni fontosabb dolgokról.
-
Ha valami rosszul sült el, simán rám fogta és rám kiabált, hogy gondolkozz! És nem hallgatja meg az okot, indokot, választ. Karácsony után a karosszékében ülve, munkahelyén felmondva, magába fordulva kért bocsánatot, amiért úgy bánt velem, ahogy SZERINTE nem érdemeltem meg. Négyszer kért bocsánatot. Öt perc alatt. Aztán megöleltem. Mert én nem vagyok akkora sügér mint ő.
-
Két hónap múlva újabb tojás incidens...
-
Majd megint elkezdi az okosságait- amikor csengetnek az ajtót kinyitjuk, ugye??? Gondolkozz! A zárt konyhaajtó mögött 4 rotyogó lábos fölött a páraelszívó zaja alatt egyáltalán nem lehet hallani a csengőt...
-
Egyik este véletlenül majd egy év után először hibázva, zöldséget tettem az indiai csirkébe spenót helyett, mert nem figyeltem oda a vacsi kiírásra és úgy csináltam, ahogy szoktuk. 93
De most máshogy kellett volna. Nem is érdekelt igazából. Erre közli halál komolyan, hogy nem tudok olvasni, nem tudok gondolkodni, ugyan használjam már a kognitív képességeimet. Mondom, enyhén szemtelenül, ha már én egyértelműen nem vagyok képes egyik dologra sem, mert egyértelműen nem tudok sem olvasni, sem gondolkodni, akkor mit keresek itt? (Hiába óvom meg a gyerekeit az ő ordításától, magyarázom el nekik angolul és hollandul, hogy mi az, hogy az élet nem fer, mi az, hogy természeti katasztrófa, mi az hogy büntetés és jutalom, óvóm meg őket egymás megcsonkításától és attól, hogy lelökjék egymást a lépcsőn, és vagyok velük napi 8 órában... ez neki semmi. Ő sosem akart gyereket. Így neki egyáltalán nincs szüksége au pairre. Hát használja arra, amire lehet. Cseszegeti és céltáblának használja a mindenkori konyhalányt.) Ebben a percben kb. 10 hét van hátra, a suli végéig. A tény azért érdekes, mert ez az egy dolog tart még életben és itt. Kis túlzással nyilván, de ezt tőlem megszokhattad. 10 hét múlva remélhetőleg már nem fogom nézni és látni apuka fancsali képét, és nem fog egrecíroztatni, felelősségre vonni és letolni holmi hol a zöld műanyag tányérom? mondatokkal, mikor a kezemben sem volt amiről beszél, és az anyuka azonnal védelmemre kelve elmondta, hogy hol a tányér. Apuka meg sem kérdezett senkit, hogy ki tudja merre van áhított 5 cent értékű, zöld műanyag tányérja, azonnal rajtam keresi számon kérő, ellentmondást nem tűrő hangon. Ez nekem nem hiányzik. Egy cseppet sem. Ennyit szólnak hozzám. Ennyit kérdeznek tőlem, ennyire vagyok fontos. És engem zargat, hogy miért nem beszélek vele, ha valami kell, vagy szükséges lenne. Hát ezért. Mindenki azt kapja, amit ad. Én sem beszélek vele, nem kérdezem, mert felesleges, hiába engem a legjobb szándék vezérel. Isten látja lelkem, én igyekeztem kommunikálni, de neki csak igaza lehet. És amit nem ismer, az nem létezik és én hazudok. Tévedhetetlen. Röviden, ha nem, hát nem. Egy kis ízelítő a mai napomból, összekapcsolva a múlt heti értelmetlen kiabálásokkal, amikor megint engem állítottak be gondolkodásképtelen hazug csitrinek: A holland anyuka, aki 20 éve él úgy holland apukával, hogy ha hirtelen haragú apuka ok nélkül felhúzza magát és kiabál vele-csak ránt egyet a vállán...és azonnal el is felejti- nekem is ezt a módszert javasolja... take it easy.... de azért az annyira nem mókás, amikor a szemembe hazudnak... Szóval, ma kifigyeltem apukát-aki egy lawyer=liar, hogy mit csinál, amikor hazajön, hogyan jön be a kert kapun. Hogy miért? Múlt héten az emeletről boxerben, ingben leszaladva lekiabált nem kicsit, hogy senki nem nyitott ajtót a lányának...
94
Én speciel
főztem egy majdnem hangszigetelt konyhában, úgy hogy 4 serpenyő sistergett a
fülemben a páraelszívó zaja mellett- esélytelen volt a csengőt meghallanom. Épp ezért korábban, mikor a kis fiammal hazajöttünk edzésről, nyitva hagytam a kiskaput a lánykánknak. Csakhogy apuka már utánunk, de a lányka előtt nem sokkal jött haza. Annyit hallok a konyhában, hogy valaki nekem kiabál, hogy ha csengetnek, ajtót nyitunk, UGYE??? mondom mi a szösz? egy hangot nem hallottam. ..Erre előttem áll a kislány halál mérgesen, hogy mit képzelek magamról, megint kizártam őt a házból, nem nyitok ajtót, mikor hazajön... hogy miért nem hagyom nyitva a kert kaput a neki, merthogy edzésről haza jőve már 5 perce csengetett a kapuban? DE MONDOM ÉN NYITVA HAGYTAM DIREKT NEKED! (Gondoltam, mert tudtam: lehetséges, hogy nem hallom meg a csengőt a főzés miatt, és hogy hamarabb bejuss nyitva hagyom a kinti kaput, és a bejárati ajtó csengőjét már tuti hallom, az elég hangos.) Erre apuka: NEM! A KAPU NEM VOLT NYITVA! ...hahhhh..... GONDOLKODJ! ripakodik rám ellentmondást nem tűrő hangon a 220 centijével. Szavam sem lehetett....megint. Gondolkodjak? De min? Ezt figyeld: Értelmezés: gondoljam ki a páraelszívó zajában, hogy ŐŐŐŐŐŐŐŐŐ LESZ olyan figyelmetlen seggfej, hogy bezárja a direkt nyitva hagyott kaput, ezért nekem majd meg kellene hallanom a csengőt, amit senkinek nem kéne megnyomnia. Ehhez már aztán ész kell....de nem? Megvédendő magam a további seggfej-támadástól: ma kifigyeltem, hogyan jön be. Meg sem nézte, hogy nyitva van e a kert kapu, azonnal kulccsal nyitotta ki a NYITOTT KAPUT és BE IS ZÁRTA! Az általam nyitva hagyott kaput... belép a bejárati ajtón, mondom: Én: Helóka! Voltál olyan kedves, hogy nyitva hagytad a kaput? Erre ő: nem, miért , kéne? Én: Igen, a kislányod épp hazafelé tart. Ő: Ó, ja, rendben. Ez kellett ahhoz, hogy ma ne ugassa le a fejem ok nélkül....megint meghurcolva és meghazudtolva. SIKEEEEEEEEEEEEER! :) azon kellett ma fáradoznom vacsora főzés közben, hogy elkerüljek egy ok nélküli lekiabálást... látott már ilyet a világ???
95
Egy fontos tényező talán, hogy a szüleim elváltak és én apuka nélkül nőttem fel, azaz fogalmam sincs, hogy kell viselkedni egy apukával. (De a hogyan legyen igazad egy kétméteres, hazudós seggfejjel szemben- tanács sajnos nincs benne sem az egyetemi tankönyvekben és kommunikációs tréningeknek nem anyaga. ) A múltam és hatalmas igazságszeretetem megint csak megnehezíti a kérdéses probléma kezelését. De tanulok. És ez a legfontosabb! Nyitottnak lenni a jelenre, jövőre a lehetőségeinkre! Megtalálni a kiskapukat és néha meg kell védeni magunkat! Ne hagyd magad.
96
