8. fejezet
Révbe jut-e a hajó? avagy „kihez mehetnénk máshoz?”
A
Hetednapi Adventista Egyház1 (a továbbiakban: HNAE), mint láttad az ötödik és hetedik fejezetben, a próféciák egyháza. Próféciákban fektettetett le születése, prófécia szól történetérıl, prófétikus üzenete van, de prófécia szól jelenérıl is. Küldetésünket a Biblia alapján tudjuk meghatározni, megfogalmazni és igazolni, s jövınket is a próféciák fényében látjuk. Bizonyos vagyok abban, hogy most, amikor elolvastad az omegaválságról szóló fejezetet, felmerült benned a kérdés, hogy egyházunk vajon meddig marad Isten választottja, meddig lesz a maradék nép szervezett testülete. Talán furcsa így ez a kérdés, gondolhatod, hiszen manapság, ha az egyházra gondolunk, akkor annak struktúrája és a szombati gyülekezeti élet jut eszünkbe. Pedig az egyház nem jelent feltétlenül szervezetet, ahogy a szervezet sem jelent feltétlenül egyházat, annak ellenére, hogy a szervezet segítheti a gyülekezet munkájának elvégzését. Ha fellapozod a 4Móz 3. fejezetét, ott elolvas-hatod a léviták rendjének megszervezését. A 2Móz 18:12-27-ben a Jethro tanácsára átalakakított ítélkezési rendrıl ír az ige. A Csel 6. fejezetének elsı hét versében az elsı diakónusok megválasztásáról találhatsz beszámolót: az apostoli egyház csak a diakónusok megválasztásával kezdett szervezeti rendet felépíteni. Gondolom, nem kétséges,
99
A megtartás ígérete hogy mind az ószövetségi, mind az újszövetségi gyülekezet Isten egyháza volt már a hatékonyabb mőködést elısegítı rend megszervezése elıtt is. Az egyházat tehát nem a szervezet, hanem a Szentlélekben való közösség teszi egyházzá. Egyházunk végsı sorsa legtöbbünk számára kérdéses és kétséges. Különösen igaz ez akkor, ha jelenlegi lelki életünk színvonalát vesszük alapul. Nem könnyíti meg a helyzet biblikus megítélését azoknak a nemzetközi viszonylatban elıforduló visszásságoknak a híre sem, amelyekrıl egyre többet hallhatunk. Világszéles egyházunk egyes gyülekezeteiben például már szinte természetes bizonyos karizmatikus elemek liturgiai alkalmazása, az ünneplı istentiszteleti forma térhódítása. Értesülhettünk egyes ökumenikus szervezetekkel való kapcsolatokról, ökumenikus rendezvényeken való ért-hetetlen részvételekrıl.2 Egyre erıteljesebben terjed a világias lel-kület és viselkedés a tagok életében. Több helyen is kikerült az istentiszteletek fókuszából az írott Ige, mind tartalmában, mind formájában biblikus, életadó hirdetése. Néhol tanúi lehetünk Ellen White prófétai tekintélye megkérdıjelezésének. Tapasztalhatjuk a vezetés túlzott centralizációjának átkait. Érzékeljük az anyagi problémákat, látjuk a lelkészi kar identitászavara nyomán kialakuló nikolaitizmus rombolását… és még ki tudja, mi mindent. E problémák nem fogják ugyan át az egyház teljességét – hála legyen ezért Istennek! –, mégis jogos a kérdés, vajon valóban ez a nép marad-e Isten választott népe egészen az Úr eljöveteléig. Nos, pont ez az egyház? Ha így folytatódik, vagy még nagyobb, netán teljes teret nyer a lelki passzivitás, a világ felé való szüntelen kacsingatás, vajon akkor is büszkén tekinthetünk-e majd szét magunk körül: igen, mindezek ellenére ez az Úr látható egyháza a földön? Nem játszhatjuke el maradékstátuszunkat, ahogyan azt a zsidók tették, vagy ahogyan a reformáció megtorpant? Megmarad-e a HNAE kiválasztottsága egészen az Úr eljöveteléig, vagy az Isten elveszi a megbízatást ettıl a néptıl is? Akkor, vajon felváltja-e más szervezet a HNAE szervezetét az örökkévaló evangélium hirdetésében? A próféciákból világos választ kaphatunk ezekre a súlyos, hatalmas jelentıségő kérdésekre is.
100
Révbe jut-e a hajó? A HNAE választottsága és küldetése Az ötödik fejezetben felsorakoztatott bibliai helyek alapján láthattad, hogy az adventmozgalom Istentıl elhívott mozgalom volt. S bár nem magától értetıdı, de mi, adventisták az 1863-ban megszervezett egyházat a mozgalom szerves folytatásának tartjuk. Nem véletlenül. Az ötödik fejezet jellemzıi alapján láthattad azt is, hogy azoknak nem mindegyike viseli magán a Miller-mozgalom ismertetıjegyeit. Az 1843-44-es mozgalom soha nem beszélt a teljes Tízparancsolat érvényességérıl, nem ismerte, mert nem ismerhette fel a szentély tanának jelentıségét, és elsısorban nem hirdette a hármas angyali üzenet evangéliumát. Mindezeket a tanításokat csak az a maroknyi csoport hitte és képviselte, amely maradéka lett a Miller-mozgalomnak, s amely késıbb megalapította, megszervezte a HNAE-t. Ezért is mondhatjuk, hihetjük teljes bizonyossággal, hogy egyházunk a próféciák egyháza. Ellen G. White sem hagy kétséget afelıl, hogy nemcsak az adventmozgalmat, hanem a HNAE-t is Isten a végsı idık üzenetközvetítıjének tekinti. „A h. n. adventistákat Isten választotta ki sajátságos népként, a világtól elkülönítette… Képviselıivé tette, s a megváltási munka utolsó szakaszában követıivé hívta el ıket… Az Úr utasított engem, hogy mondjam meg a széles e világon élı hetedik napot ünneplı adventistáknak, az Úr arra hívott el bennünket, hogy mint nép, az İ különleges kincse legyünk. Meghagyta, hogy az İ földi egyháza tökéletes egységben álljon a Lélekben és a seregek Urának tanácsában az idık végezetéig.” (7T, 138.; 2SM, 397.) Úgy gondolom, ez félreérthetetlen! White testvérnı írásait olvasva, bizonyára feltőnt már neked, hogy amikor a vég idejével kapcsolatban egyházról, maradékról beszél, akkor ezek alatt a fogalmak alatt minden esetben a HNAE-t érti. Figyeld csak meg az alábbi kijelentéseit! „E világon jelenleg csak egyetlen egyház építi a régi romokat, alapzatait felrakja, ösvényeit megújítja…” (BTL, 18.) S melyik ez az egyház? „Utasítást kaptam, hogy mondjam el a világon levı h. n. adventistáknak: Isten elhívott bennünket népeként, hogy sajátos kincse legyünk. Meghagyta: egyháza a földön tökéletes egységben álljon a Lélekben, valamint a seregek Urának tanácsában az idık végezetéig… Az Úr fi-
101
A megtartás ígérete gyelmeztetés és könyörgés üzeneteit küldte, a feddés és megdorgálás üzeneteit, de mi soha nem kaptunk olyan üzenetet, hogy az Úr felbomlasztaná az egyházat. Sohasem kaptunk olyan, a H. N. Adventista Egyházra vonatkozó üzenetet, hogy a Babilonra vonatkozó prófécia alkalmazható lenne rá, vagy olyat, hogy a »hangos kiáltás«, ami Isten népének kihívását jelenti, rá vonatkozna…” (2SM, 397; RH, 1893. okt. 3.)
A Prófétaság Lelke minden más egyházra a „bukott” vagy a „névleges egyház” kifejezéseket használja, amelyek nem a tagok hitének ıszinteségét, mélységét minısítik (emlékszel, ugye, a Több-e, aki adventista? címő fejezetre?), hanem az egyház egészének Isten elıtti helyzetét. S még azt sem a tiszta élet, a fellelhetı bőnök, hanem az elvégzendı munka szempontjából teszi. A HNAE nem azért választott egyház, mert kiérdemelte a választottságot, nem is azért, mert különleges képességekkel bír, hanem Isten az İ dicsısége és evangéliuma hirdetésének feladatára választotta ki. Ezért a kiválasztottság ténye hatalmas felelısséget jelent minden tagja számára.
A konkoly, a búza és a szervezet A HNAE választott egyház, de ez semmiképpen nem jelent egyet azzal, hogy bőntelen és tökéletes nép alkotja! A konkoly és a búza (Mt 13:24-30), a megtéretlen, megszenteletlen szívőek együtt élnek a megszentelt, Lélekkel teljes tagokkal az idık legvégéig a HNAE-ban is. Mivel azonban az egyház Isten választottja, a mő befejezésének eszköze, ezért İ kitüntetett figyelemmel kíséri és kezeli. Ezért olvashatjuk: „Isten egyháza nem élı? Az İ egyháza a küzdı, s nem a gyızedelmes egyház. Sajnáljuk, hogy vannak gyenge tagok, hogy konkoly van a búza között… Habár a gonosz létezik az egyházban, és létezni is fog a világ végéig, mégis, az egyháznak az utolsó napokban a bőntıl beszennyezett világ világosságának kell lennie. Az egyház elgyengült és hibás, rászorul a dorgálásra, figyelmeztetésre és tanácsra, de e földön Krisztus figyelmének egyetlen célpontja.” (TM, 45.,49.) Az üdvösség feltétele tehát nem változik, mindvégig a hőség, az Isten parancsolatainak megtartása marad a próbakı (vö. 1Ján 5:3; Ján 14:15). Soha nem a gyülekezeti névsorban való nyilvántartott-
102
Révbe jut-e a hajó? ság jelentette az üdvösség biztosítékát, hanem minden idıben az Istenhez való feltétlen hőség, az İ szeretetében való megmaradás. „Nem a név, hanem a gyümölcs határozza meg a fa értékét. Ha a gyümölcs értéktelen, a név nem mentheti meg a fát a pusztulástól… A puszta hitvallás értéktelen. Ha az életük és jellemük nincsen összhangban Isten törvényével, akkor nem az ı népe. A mő nemsokára befejezıdik. A küzdı egyház hőségesnek bizonyuló tagjai a diadalmas egyházat alkotják majd.” (E, 707.; DA, 10.) Kemény sorok ezek, de a választott egyházhoz tartozásból fakadó tévképzetekbıl fel kell riasztaniuk bennünket. A h. n. adventista név nem, kizárólag csak Jézus neve jelent biztonságot (Csel 2:21; 4:12). Az adventisták döntı többsége egyetért abban, hogy alapvetı hitelveink a Bibliából fakadnak. Hiszünk a szombat szentségében, a szentély tanában, a törvény jelentıségében és mozdíthatatlanságában, a halhatatlan lélek tanának tarthatatlanságában, a hit általi megigazulás örömteli üzenetében, Ellen G. White prófétai szolgálatában, az egészséges életmód jelentıségében… ám az elıbbi idézet szerint nem az e tanokban való hit, hanem ezeknek a gyakorlati életbe történı átvitele jelenti az engedelmes, gyümölcstermı élet megvalósulását. Egy lelkészünk mondta egyszer, hogy amennyiben a tanokban való hit bárkit is adventistává tehetne, akkor Sátán minden bizonnyal él-adventista lenne. İ nemcsak hiszi, hanem tudja is, hogy mindaz, amiben hiszünk, igaz. Ha csak valamiféle pozitív eszmeiséget, valamilyen vallásos humanizmust jelent az adventista hit, ha pusztán elvi meggyızıdés, a mindennapok valóságának igazolása nélkül, akkor ennek – az Istennel átélt tapasztalatok hiánya miatt – kikerülhetetlen következménye lesz a végsı megpróbáltatásban való elbukás. „Amint a próbák sőrősödnek körülöttünk, mind az elkülönülés, mind az egység láthatóvá válik majd sorainkban. Némelyek, akik ma készen állnak arra, hogy magukra öltsék a harc fegyverzetét, az igazi veszedelem idején nyilvánvalóvá teszik, hogy nem szilárd sziklára építettek: engedni fognak a kísértéseknek. Akiknek nagy világosság és becses kiváltságok álltak rendelkezésre, de nem hatott rájuk, azok majd valamilyen ürüggyel elpártolnak tılünk. Mivel nem fogadták el az igazság szeretetét, hallgatni fognak az ellenség
103
A megtartás ígérete félrevezetésére. Elpártolnak a hittıl, és csábító lelkekhez, ördögi tanításokhoz fordulnak.” (4SM, 400.) Isten minden eszközt biztosít számunkra, amely az üdvösséghez szükséges, hogy igazi keresztény életet élhessünk, hogy mennyei erık birtokosaiként a megszentelıdés útján maradhassunk. Ha ennek ellenállunk, ha ennek ellentmondunk, akkor a következı lépés is nagyon logikusan be fog következni. „Azok, akiknek alkalmuk volt hallani és elfogadni az igazságot, és egyesültek a H. N. Adventista Egyházzal, magukat Isten törvénytartó népének nevezvén, mégsem rendelkeznek több életerıvel és szentséggel, mint a névleges egyházak, Isten csapásában részesülnek éppúgy, mint azok az egyházak, amelyek szembehelyezkednek Isten törvényével.” (19 MR, 176.)
A HNAE lelkiállapota a vég idején A laodiceai üzenet szól egy egész egyházkorszaknak, de különösen szól a végidı egyházának, így nincs semmi okunk sem a büszkeségre. Jézus kertelés nélkül ecseteli lelkiállapotunkat. Ha az egyház „Krisztus figyelmének egyetlen központja”, akkor nem csoda, sıt szinte természetes is, hogy Sátán figyelmének is a homlokterében áll (Mát 24:24; 1Pét 5:8). A választottak sokszínő módszerrel történı elhitetése, ahogy megfigyelhetted az omega-válsággal kapcsolatban, igen komoly hitehagyást eredményez a HNAE közösségén belül is. Hihetetlennek hangzik ez a kijelentés, hiszen mi leginkább a késıi esıt kísérı hatalmas erejő evangéliumhirdetésre szoktunk koncentrálni, ám a laodiceai üzenet tartalmának elhanyagolásából egyenesen következik mindez. A megszenteletlen élet, a lelkileg elkényelmesedett életmód nem ad lehetıséget a Megváltóval való személyes kapcsolatra, s ez alól természetesen a választott egyház tagsága sem kivétel. „Isten népe hamarosan próbára lesz téve, és a többség – aki most valódinak és igaznak látszik – hamis fémnek bizonyul… Amikor a többség elpártol tılünk, amikor kevés lesz a bajvívó, az igazság és a becsületesség védelmében állva, az Úr harcának megharcolása lesz a próbánk… A nékem adott világosság nagyon határozott volt arra nézve, hogy sokan ki fognak menni tılünk, és csábító lelkekhez és ördögi tanításokhoz fordulnak.... Ha Isten törvényét érvénytelenítik,
104
Révbe jut-e a hajó? az egyház tüzes próba által lesz megrostálva, és többen, mint most gondolnánk, a csábító lelkekhez és a gonosz tanaihoz fognak fordulni.” (5T, 136.; 2SM, 392., 368.) Az omega-válsággal kapcsolatban láthattad, hogy ez a hitehagyás mind a tagságot, mind a lelkészi réteget nagyon komoly mértékben megtizedeli. Komoly figyelmeztetés ez mindenkinek, aki hajlamos felcserélni Jézus hitét, az Istenbe vetett bizalmat, a Szentlélek általi meggyızıdését a Biblia igazságairól az egyes prédikátorokba, vezetıkbe, nagy mőveltségő és tudású elıadókba vagy éppen az egyház választottságába, szervezetébe vetett bizalommal (Jer 17:5). A személyes meggyızıdést nem pótolhatja az emberekbe vetett bizalom (hiszem, mert X., vagy Y. is ezt tanítja), éppen úgy, ahogy a személyes hitet nem pótolhatja az elvek pusztán értelmi elfogadása sem, és az Istenbe vetett bizalom nem cserélhetı fel a szervezetbe vetett bizalommal. Ha nem gyökereztünk meg a hitben, az Istenben való bizalomban, akkor a Sátán által támasztott szelek menthetetlenül zátonyhoz csapják hitünk hajóját a próba idején (1Tim 1:19). Ám e hittıl való elszakadás nem jelent feltétlenül nyílt istentagadást. Sıt! Azt azonban mindenképpen jelenti, hogy akik ebben az idıben nincsenek élı kapcsolatban Istennel, menthetetlenül Sátán tévtanításai mellé pártolnak. A hitben való állhatatosság végül elválasztja azokat, akik még ott állnak hitünk talapzatán, azoktól, akik már „az új világosságot” elfogadva leléptek arról. „Az Úr kedvezése szerint, a számomra mutatottak alapján tudom, hogy az idık végezetéig sokan fognak éppen ilyenek támadni, és sokan közülük új világosság birtokosainak fogják kikiáltani magukat, amely inkább oldalhajtásnak, beékelıdésnek tekintendı. A szakadék csak növekedni fog mindaddig, mígnem meghasonlás lesz azok között, akik elfogadják ezeket a látásokat, és azok között, akik hisznek a harmadik angyal üzenetében.” (3SM, 409.) Ezek szerint a szakadásra amúgy is hajlamos egyház a végidıben sem fog egységesen állni, sıt, újabb feszültségek és szakadékok támadnak majd. Az idézet nem szól konkrétan arról, hogy vajon ez a megjövendölt szakadék elvi, szemléletbeli szakadék lesz-e az egyházon belül, vagy szervezeti különélést is feltételez, de más jövendölésekkel egyetemben inkább az utóbbit sugallja. A rostálás
105
A megtartás ígérete során a hőtlenek, a világossággal szembefordulók hagyják el a közösséget, és nem a hőségesek. Magyarországi múltunkból is tudjuk, mennyire fájdalmas tény Krisztus testében a meghasonlás, de sajnos elkerülhetetlen a bekövetkezése. A végidıben ezt a különélést, az igazi lelki értékek, az élı hit elkülönülését a talmi, értéktelen, szilárd alap nélküli vallásosságtól a rostálás befejezése teszi majd teljesen nyilvánvalóvá. „Isten rostája száraz levélként fújja el a tömeget.” (4T, 89.)
Lesz-e egész egyházat átfogó ébredés? Lehet, sıt kell dolgozni az ébredésért, a lelki megújulásért. Hiábavaló azonban azt remélni, hogy a megújulás az egyház egészét érinteni fogja! Lesz ébredés, a Lélek esıje valóban kiárad majd, de csak egy viszonylag szők réteg részesül áldásában. „Abban reménykedünk, hogy egyszer csak az egész gyülekezet ébredését fogjuk látni? Az az idı sohasem fog eljönni.” (5T, 81.) E. G. White még többet is mond ennél. Az alábbi üzenetet már olvashattad. „Úgy tőnik, mintha az egyház elesne, de nem esik el. Megmarad, de a bőnösök Sionból ki lesznek rostálva, a konkoly el lesz választva a drága búzától. Ez borzalmas megpróbáltatás, de meg kell történnie.” (2SM, 380.) Egyértelmő tehát, hogy minden olyan váradalom, amely a szervezeti egységet az egyház egészének megtérésétıl és bibliai józanságától teszi függıvé, teljesen megalapozatlan! Ez az idı nem jön el soha, sıt, inkább csak még kaotikusabbá, még szomorúbbá válik majd a helyzet. Az egyház egésze azonban mégsem bukik el a végsı megpróbáltatásban, s nem válik az egész egyház hitehagyóvá. „Legyünk óvatosak, ne háborodjunk fel az egyetlen nép ellen, amely betölti a maradék néprıl szóló leírást: megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét… Istennek megkülönböztetett népe, egyháza van a földön, de az igazság tanításban, Isten törvénye megvédésének lehetıségeiben felette áll mindennek… Testvérem, ha azt tanítod, hogy a H. N. Adventista Egyház Babilon, nincs igazad... Az Úr nem adott neked üzenetet, hogy a h. n. adventistákat Babilonnak nevezd, és Isten népét hívjad, hogy jöjjenek ki. Az elıhozott okoknak nincs súlya e tárgyban, mert az Úr határozott világosságot adott,
106
Révbe jut-e a hajó? amelyben szemben áll az ilyen üzenettel… Tudom, az Úr szereti egyházát. Azt nem kell szétbontani, vagy széttörni független részekre. Ezzel nem érthetünk egyet; a legkisebbb bizonyíték sincs arra, hogy ilyen dolog lesz majd.” (TM, 50.,58-59.; 2SM, 63.,68-69.)a
A HNAE mindvégig választott marad „Az Úr szereti egyházát” – írja Ellen White. Kérdés azonban, hogy a szervezett egyházról van-e szó, vagy pedig azokról, akik teljes szívbıl adventisták, akik minden erejükkel a Bárány követésére szánták életüket, függetlenül attól, hogy hitüket a szervezett egyház keretein belül vagy kívül gyakorolják. Az egyik legkomolyabb kérdés ez napjainkban, mivel végsı soron önazonosságunkat, sıt üdvösségünket jelentheti ennek megválaszolása. A Biblia, bár nem használja konkrétan ezeket a fogalmakat, mégis határozottan különbséget tesz a látható, szervezett és a különféle egyházak soraiban elszórtan megtalálható, Istenhez a kapott világosság maximumáig hőséges láthatatlan egyház között. Talán elég itt újra felidézni a már említett búza és konkoly példázatát, s összevetni Jézusnak a több akolról szóló hasonlatával (Ján 10:16). Egyértelmő, hogy a végidık látható egyháza nem hordozza önmagában annak biztosítékát – ahogy ezt már említettem is –, hogy
107
A megtartás ígérete aki itt van, az szükségszerően üdvözül, aki pedig kint van, az szükségszerően elkárhozik. Közösségünk soha nem képviselte ezt a nézetet. Egyértelmő, hogy nem az egyház üdvözít, hanem a megváltó Úr Jézus. A vég ideje azonban több szempontból is speciális helyzetet tartogat számunkra. Így lesz ez a szervezett egyház pozícióját illetıen is. „Bátor és boldog voltam, amikor megértettem, hogy Izrael Istene még mindig vezeti népét, és folyamatosan velük lesz a vég idejéig.” (2SM, 406.) Isten tehát mindvégig vezeti az İ népét, egészen az üdvösségig. „Isten Fia azonosította magát szervezett egyházának rendeltetésével és tekintélyével. A gyülekezet Krisztus szervezett testülete a földön, ezért elvárja, hogy mi is tiszteletben tartsuk, amit İ rendelt… Testvéreim, mondom nektek: az Úr szervezett testületen keresztül akar dolgozni… Ha valaki az Isten parancsolatait megtartó népének szervezett testületétıl elcsalogat… ha emberi mérték szerint kezdi el méregetni az egyházat, és ítéletet hirdet ellene, akkor tudhatod, hogy nem Isten vezeti ıt. Rossz irányba halad.” (3T, 432-433.; 3SM, 17-18.) Jézus tehát a szervezett egyházzal azonosítja magát, és azon keresztül akar dolgozni. Kimondhatatlanul súlyos kijelentés ez! Világossá teszi, hogy bár az egyház – a szervezett HNAE – a bukás szélére jut, a tévtanítások sokasága, a hitehagyás elképzelhetetlen mérete és a világgal való egyesülés soha nem látott nagysága miatt, mégis itt, a HNAE szervezetén és testületén belül él az a maradék, amelyet Isten különleges figyelemben részesít, s vezet az üdvösség felé mindvégig! İ vezeti ezt az egyházat, minden bőn, eltévelyedés, minden emberi hiba, az igaz tanítás nagy mérvő elhagyása ellenére is. Hogyan lehetséges ez? Ez a vezetés nem a szervezet miatt, sıt még csak nem is pusztán annak érdekében, hanem a szervezet keretein belül dolgozó, a közösséget a szervezettıl függetlenül is, biblikus értelemben egyházzá tevı maradék és az ı végsı munkájuk mielıbbi elvégzése miatt adatott. A búza és a konkoly az aratásig nem választható szét egymástól. Az utolsó idık választott egyházának maradéka az üdvözülendık seregéhez fog tartozni, s ez a maradék, amíg csak szükség lesz szervezetre, azon belül, s nem attól függetlenül fog dolgozni! Nyögve és sóhajtozva „Jeruzsálem közepén”, mindazon utálatosságok miatt, amiket a konkoly cselekszik (vö. Ez 9:4),
108
Révbe jut-e a hajó? zon utálatosságok miatt, amiket a konkoly cselekszik (vö. Ez 9:4), ám mégis mindvégig együtt él a konkollyal. „Mondom néktek, testvéreim, az Úrnak van egy szervezett testülete, amelyen keresztül munkálkodik. Lehet közöttük akár egy tucatnál is több Júdás, lehet közöttük egy meggondolatlan Péter, aki a megpróbáltatás idején megtagadja Urát. Lehetnek közöttük olyan személyek is, akiket János jelképez, akit szeretett Jézus, s akinek olyan lehet a buzgósága, hogy embereket semmisítene meg, tüzet hozva alá az égbıl, hogy elégtételt vegyen a Krisztuson és az ı igazságát ért sérelmeken.” (3T, 17.) Vajon mindezek hátterén hivatkozhatunk-e arra, hihetjük-e azt, hogy Isten vezetése a szervezett egyháztól függetlenül is biztosított számunkra? Talán neked még soha nem jutott eszedbe, hogy jó lenne itthagyni mindent, jó lenne vaskézzel rendet csinálni, jó lenne valami alapvetıen újba kezdeni, új alapokra helyezni a gyülekezeti életet, felborítani az asztalt, és kemény elvi megfontolásokkal, szigorításokkal (netalán lazításokkal) újraépíteni mindent? Engem már megkísértett a gondolat. Évekkel ezelıtt néhányan fontolóra vettük egy ifjúsági gyülekezet megalapítását. (Istennek legyen hála, nem jött össze a dolog!) A figyelmeztetés nekünk is szól. Történjen bármi közösségünkben, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy „Istennek egyháza van a földön, amely az ı választott népe, amely megtartja parancsait. İ vezet; nem csellengı mellékösvényeket, nem egyet itt, mást meg amott, hanem egész népet… Minden igazságot, amelyet İ adott ezekre az utolsó napokra, hirdetnünk kell a világnak. Minden Általa állított oszlopot meg kell erısítenünk. Nem léphetünk le arról az alapról, amelyet az Úr épített. Nem léphetünk be semmilyen új szervezetbe, mert ez az igazság elhagyását jelentené.” (TM, 41.; 2SM, 390.)
Szólnak, persze, hogy szólnak ezek a szavak minden, egyházunk szervezetétıl külön, esetleg más szervezetben tevékenykedı adventista csoportnak, közösségnek, de még inkább szólnak nekünk: meg se forduljon a fejünkben a függetlenedés gondolata, hiszen azzal önmagunkat zárnánk el Isten vezetésétıl. Nem szabad játszani a szavakkal. A szervezett egyházról szóló kijelentéseket nem vonatkoztathatjuk egy az egyben a láthatatlan egyházra is, ahogyan, teljesen magától értetıdıen, fordítva sem tehetjük ezt meg. Az üdvösség feltétele mindkettı számára azonos,
109
A megtartás ígérete de éppen ezért nem állíthatjuk egymással szembe ıket. „Az Úr szereti egyházát”, azokat, akik hőek hozzá, akik elfogadják vezetését, s ezt a vég idején, Ellen White kijelentése szerint, a szombattartók egyetlen szervezetében biztosítja övéinek.
A kormány Isten kezében van Sokan vannak, akiknek nehezükre esik a szervezett egyházhoz való alkalmazkodás, mert jó megfigyelıként, éles szemmel észreveszik a strukturális hibákat, visszásságokat, s akik szenvednek az emberi bőnök, korlátoltságok, gazdasági problémák miatt. Szintén sokan vannak olyanok is, akik jogtalan, bibliátlan eljárások miatt veszítik el bizalmukat a HNAE szervezetében. Általában lehetnek mindkét csoport észrevételei jogosak is, s legtöbbjük valóban a megjobbítás szándékával tevékenykedik: mindenáron szeretnék az Úr mővét a megfelelı pályán tartani. S ez önmagában nagyon is értékelendı célkitőzés, megfontolandó aggodalom. Két dolgot azonban mindenképpen szem elıtt kell tartaniuk. Az egyházat soha nem tisztíthatjuk meg teljesen az emberi gyengeségektıl, tévedésektıl, tévelygésektıl, bőnöktıl. „A küzdı egyház nem a gyızelmes egyház, és a föld nem a menny. Az egyház tévelygı, tökéletlen férfiakból és nıkbıl tevıdik össze, akiket – bár Krisztus iskolájában tanulók – tanítani, fegyelmezni, nevelni kell erre és az elkövetkezendı halhatatlan életre... Minden buzgalmuk sikertelen lesz, ha a harcoló egyházat oly tisztává akarják tenni, mint amilyen a gyızelmes egyház.” (ST, 1883. jan. 4.; TM, 47.)a Az egyház egészének félresiklását az Úr nem fogja megengedni, az emberi eszközök miatt bekövetkezett bármilyen eldeformálódás ellenére sem. „Ha azt hiszitek, hogy a mő veszélyben forog, imádkozzatok: Uram, vedd át a kormánykereket! Vezess át a veszedelmeken! Vezess a biztos kikötıbe! Vajon nincs okunk hinni, hogy az Úr gyızelemre segít bennünket? Hagyjátok, hogy Isten gondját viselje saját mővének!” (2SM, 390-391.) Ez utóbbi idézet nagyon komoly ígéret arra nézve, hogy Isten gondot visel a HNAE közösségre, nem pusztán emberi számításokban, tervekben és erıben kell bíznunk. Gondot vi-
110
Révbe jut-e a hajó? sel akkor is, ha az egyház tagságának nagy része, ha a vezetık sokasága hátat is fordít Isten ügyének. A legtöbb kritika a vezetıket éri, s ez önmagában természetes is; döntéseik, terveik következményei az egyház egészét érintik. Isten azonban azt mondja, hogy még akkor sincsen okunk kétségbeesni, ha valóban súlyos tévedéseket követnek el, sıt még akkor sem, ha hitehagyóvá válnak! A mő végsı befejezése ugyanis nem az ı kezükben van. „Az Úr nem hagyja egy pillanatig sem, hogy tudatlan kormányosok irányítsák a hajót... Szeretjük azt gondolni, hogy ahol nincsen megbízható igehirdetı, ott megbízható keresztény sincsen, ez azonban nem fedi a valóságot. Isten megígérte, hogy ha a pásztorok nem állják meg helyüket, İ veszi át a nyáj vezetését. Isten soha nem tette nyáját teljesen függıvé emberi eszközöktıl.” (RH, 1890. márc. 25.; 5T, 80-81.)3 Ezek után nem túlzás kijelenteni: az a bizonyos hajó, amelyet az Úr az üdvösség kikötıjébe vezet, nos, az a gyızelmes egyház, amely szerves folytatása, mondhatnánk, „jogutódja” a küzdı egyháznak. „Az ügy az Úré. Ott van a hajó fedélzetén, mint fıparancsnok. Biztonságban a kikötıbe visz minket. Parancsolhat a szélnek, a hullámoknak, és azok engedelmeskednek neki. Soha nem fogja elhagyni azokat, akik az İ zsinórmértéke szerint munkálkodnak... Félelmetes veszélyek tornyosulnak azok elıtt, akik ma felelısséget hordoznak Isten ügyében. Olyan veszedelmek, amelyek megremegtetnek, ha rájuk gondolok. De szó hallatszik: »Kezem a kormánykeréken van, és nem engedem meg, hogy emberek ellenırzése alatt legyen munkám ezekben az utolsó napokban. Az én kezem forgatja a kormányt, és az én gondviselésem fogja folyamatosan megvalósítani az isteni terveket, emberi elgondolásokra való tekintet nélkül. Amikor isteni kéz forgatja a kormánykereket, akkor a legbölcsebb, de szándékaimmal ellentétben dolgozó emberek filozófiája is bonyolultnak és zavarosnak mutatkozik…« A nagy befejezı munkában zőrzavaros nehézségekkel fogunk találkozni, amelyekkel szemben nem fogjuk tudni, mit is tegyünk, de ne felejtsük el, hogy a menny három hatalmas isteni lénye munkálkodik, és hogy isteni kéz van a kormánykeréken. Isten véghez viszi a maga terveit.” (RH, 1901. júl. 16.; 118. kézirat) a
111
A megtartás ígérete Lélegzetelállító ígéret a hőséges népnek! Egyrészt biztatás az emberi tényezık hibáival szemben, másrészt figyelmeztetés, hogy mindez elkerülhetetlenül be fog következni, de az Úr tud mindenrıl! Isten tehát gyızelemre viszi népét, a HNAE maradékát, s mindazokat, akik az ı szavukra az utolsó napokban hinni fognak. Az İ keze irányítja az új föld felé az İ egyházát minden nehézség, minden vihar, minden zátony ellenében! Mi lesz így szeretett egyházunkkal? „Mindazonáltal a Úr nem vonja vissza magát népétıl. Csendben hordozza ıket, nem azért, mintha valami jót találna bennük, hanem hogy neve ne legyen meggyalázva az igazság és jogosság ellenségei elıtt, hogy Sátán ügynökei ne üljenek diadalmat Isten népe pusztulásán.” (ST, 1901. nov. 13.) Olvasd el, kérlek, harmadszor is az alábbi szavakat: „Úgy tőnik, mintha az egyház elesne, de nem esik el. Megmarad, de a bőnösök Sionból ki lesznek rostálva, a konkoly el lesz választva a drága búzától. Ez borzalmas megpróbáltatás, de meg kell történnie.” (2SM, 380.)
1 2
Vagy nyelvtanilag helyesebben: a Hetedik Napot Ünneplı Adventista Egyház. Talán elég azt megemlítenem, csak viszonylag rövid idı telt el azóta, hogy a H. N Adventista Egyház – mondanivalójában meglehetısen érthetetlen és megmagyarázhatatlan – közös nyilatkozatot írt alá a Lutheránus Világszövetség képviselıivel 1998. május 16-án, a franciaországi Collonges-ban, amelyet a Generál Konferencia akkori elnökének részvételével közös úrvacsorai alkalom követett. A nyilatkozatot az Adventist Rewiev 1998. június 25-i száma közölte. A Lutheránus Világszövetség számára csupán másfél év kellett ahhoz, hogy 1999. október 31-én Rómával is hasonló, bár természetesen nagyobb jelentıségő nyilatkozatot írjon alá. S már a megvalósulás útján van a Református Egyházzal való hasonló kapcsolatfelvétel is!
112
