17. fejezet
A fenevad bélyege avagy ami a puszta prófécián túl van
A
hármas angyali üzenet harmadik angyala óv a fenevad bélyegének felvételétıl. „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára, vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából…” (Jel 14:9-10/a) Mint láttad, Isten pecsétje szoros összefüggésben van a Tízparancsolattal, azaz az erkölcsi törvénnyel, így várható, hogy a fenevad bélyege is valamilyen kapcsolatban lesz vele. Logikus, ezért magától értetıdı, hogy a fenevad bélyege ellentéte Isten pecsétjének. Amikor mi, adventisták, a fenevad bélyegére gondolunk, akkor azon szinte kizárólag a vasárnap szentségének elfogadását, illetve a szombat megszentelésének elutasítását értjük. Ebbıl a szempontból nézve úgy tőnhet, hogy az adventisták meglehetısen biztonságban vannak. Ha azonban egy kicsit mélyebben vizsgáljuk meg a Biblia errıl szóló tanítását, akkor nagyon komoly figyelmeztetést találunk saját hitünkre nézve is. Sátán belsı hajtóereje, elsı bőnös gondolatának megjelenése óta, az önzés és a féltékenység volt. Mivel elégedetlen volt pozíciójával, mindent megtett annak érdekében, hogy gondolatait minél szélesebb körben elterjessze a teremtett világban. E munkájának lett áldozata elıször az angyalok egyharmada, majd az elsı emberpár is. Isten elleni lázadásának minden mozzanatát önmaga magasra, sıt Istennél is maga-
193
A békesség ígérete sabbra emelése hatotta át. Tevékenységének elsı gyümölcse mindig az Isten elleni lázadás, a Tıle való függetlenség kivívásának gondolata. Kézenfekvı példa erre Ádám és Éva esete. Az ı történetükön keresztül felfigyelhetünk arra is, hogy a bőn megjelenésével egy idıben növekszik áthárításának belsı kényszere is. „Az asszony, akit mellém adtál!” – mondta Ádám. „A kígyó, akit teremtettél!” – mutatott a fára Éva.
A fenevad Bár a protestantizmuson belül egyre inkább elhalványul, sıt eltőnni látszik a bibliai tanítások megırzésének és megvédésének igénye, ennek ellenére bizonyos tények mégis tények maradnak. A valdensek, Luther, Kálvin és még sok-sok ıszinte igekutató felismerte, hogy a fenevad, azaz az utolsó világbirodalom, amely Nabukodonozor, Dániel és János apostol látomásaiban színre lép, nem lehet más, mint a magát a kereszténység egyedüli letéteményesének feltüntetı pápai hatalom, a pápaság intézménye. A fenevadnak legalább huszonnégy jellemzıjét említi meg a Szentírás. Beazonosításánál tehát olyan valakit vagy olyan hatalmat kell találnunk, akire vagy amire az összes jellemzı ráillik. (Legfıbb jellemzıit a könyv végén, a mellékelt táblázat alapján tekintheted át.) Elfogulatlanul megvizsgálva e legfontosabb jellemzıket, a beazonosítás magától értetıdınek látszik. Még a reformációt megelızıen sem volt ismeretlen az az irányzat, amely elıször egyes pápákban, késıbb pedig magában a pápaságban ismerte fel az antikrisztus kilétét. A középkorban egyes katolikus teológusok szintén erre a következtetésre jutottak. A XIII. században élt, szerzetesrendet is alapító Fiorei Joachim tanítása például hosszú ideig megalapozta ennek a nézetnek az érveléseit. A késıbbi korokban fıleg a ferences rend tagjai közül kerültek ki ennek olyan jeles képviselıi, mint például Olivi Péter vagy Cesalei Ubertino. E nézet minden bizonynyal legismertebb képviselıje Dante, az Isteni színjáték költıje, aki a Pokol színben egyértelmő utalásokat tesz kora pápaságára. A reformáció nagy tanítói gyakorlatilag nem tettek mást, mint biblikus alapokra helyezték a sokszor inkább gnosztikus felhangokkal bíró nézeteket. Meglehetısen ismertek Luther nem éppen visszafogott kitörései a fenevad ellen, és Kálvin hővösebb hangvételő Institutio-jának vonatkozó passzusai is. A reformáció még a
194
A fenevad bélyege pápaság cselekedeteiben és tanításában látta a fenevad kilétét és ténykedését realizálódni. Számukra még egyértelmő volt, hogy a pápa, a pápaság az Antikrisztus, a manapság megjelenı könyvek azonban már nem osztják az ı szemléletüket, s így nem egyeznek az adventista szemlélettel sem. Amit a reformátorok még tisztán értettek, azt a mai, liberálisan gondolkodó kereszténység már képtelen világosan látni, annak ellenére, hogy e jellemzık közül nagyon sok éppen mostanában, a szemünk láttára válik valósággá. Ezek közül talán elég azt az eseményt megemlítenem, amikor 1798-ban a Napóleont szolgáló tábornok, Berthier parancsára egy másik tábornok, Massenz fogságba hurcolta a pápát. Akkor az egész világ úgy tekintett a pápaság intézményére, mint amely egyszer, s mindenkorra megszőnt létezni. Azonban három hónap múlva már új, Velencében választott pápája volt a katolikus egyháznak. 1929-ben aztán a fasiszta Benito Mussolini újra pápai fennhatóság alá helyezte Vatikán város területét, visszaadva annak önrendelkezési jogát is. A fej feléledt, és mára, elsısorban a jelenlegi pápának, II. János Pálnak köszönhetıen, újra és egyre inkább világhatalmi tényezıként tartják számon. A pápaság XX. századi „színeváltozása”, elsısorban a jelenlegi pápa személyéhez kötıdıen, meggyızte a világot. Jó példa erre magyarországi látogatása, amelynek során II. János Pál pápa Debrecenben, „a kálvinista Rómában”, a dugig megtelt református templomban tartott istentiszteletet. Az egyik hozzá kapcsolódó legfrissebb esemény, hogy a pápa egy apostoli körlevélben újra felelevenítette hívei számára a vasárnap megünneplésének, megünnepeltetésének kötelezettségét, és ezzel újra aláhúzta azt a tényt, miszerint a fenevad „véli, hogy megváltoztatja az idıket és a törvényt” (Dán 7:25). Protestáns berkekben fennen hirdetik, hogy a Vatikánt nem lehet, sıt nem is szabad a múltbeli cselekedetei alapján megítélni. Érvelésük alapjaiban és általánosságban valóban jogos: nem lehet és nem szabad senkit sem a múltban elkövetett tettei alapján megítélni. A megítélés egyetlen alapja minden és mindenki esetében az igazsághoz való viszonya. Ennek megvizsgálására azonban egyenesen felszólít a Szentírás (1Thesz 5:21-22), és ebbıl a szemszögbıl megvizsgálva Rómát, azt kell látnunk, hogy tanításában és céljaiban semmit sem változott felemelkedése óta.
195
A békesség ígérete II. János Pál pápa népszerősége a szórakoztatóiparban mőködı világsztárokéval vetekszik, és országról országra járva az ıt ünneplı tömegek akkora stadionokat töltenek meg, amekkorák csak a rockipar legnevesebbjeinek koncertjein telnek meg. A pápa utazásainak egyik fı célját az egyháztörténész Gergely Jenı a következıképpen fogalmazta meg. „Karol Wojtyla (II. János Pál) korunk egyik kiemelkedı államférfija, akinek célja az egyház világhatalmi tényezıvé emelése.”1 Ezeket a tényeket azonban a protestáns világ elfelejteni látszik. White testvérnı próféciája szó szerint beteljesedik: „A katolicizmus, mint szervezet azonban most sincs jobban ráhangolódva Krisztus evangéliumára, mint történelmének bármely szakaszában. A protestáns egyházakat sőrő sötétség veszi körül. Ha nem így lenne, észrevennék az idık jeleit. A római egyháznak messze ágazó tervei és munkamódszerei vannak. Minden eszközt megragad befolyása kiterjesztésére és hatalmának növelésére, mert heves és elszánt harcra készül, hogy ismét megindítsa az üldözést, és hogy visszanyerje világuralmát; hogy lerontsa mindazt, amit a protestantizmus felépített.” (NK, „A pápaság célkitőzései”) a
196
A fenevad bélyege Mindezeket figyelembe véve nem véletlen, hogy Ellen White számára az Úr több ízben is a hamis szombat megünneplését jelölte meg a fenevad bélyegeként. Ahogy a hetedik nap pecsét mivolta sem kizárólag egy parancsolat megtartásában realizálódik, úgy a fenevad bélyege sem annyit jelent pusztán, hogy valaki vasárnapot ünnepel. Abban az idıben, amikor a szombat-vasárnap kérdése létfontosságúvá válik (s a pápa 1998 májusában kibocsátott, a vasárnap megszentelésérıl szóló apostoli levelét és az Egyesült Államok protestánsainak ténykedését tekintve ez nincs is messze), a fenevad bélyegét felvevık olyan mértékben ellenállnak a Szentlélek befolyásának, hogy már nem lesz többé visszaút számukra. Mindezek tudatában mégis azt kell mondanunk, hogy a fenevad bélyege szorosan kapcsolódik a pápaság intézményéhez, és nagyon komoly veszélyt jelent mindenki számára, akár hivı, akár nem, akár katolikus, akár nem. S bizony még akkor is, ha adventista…
A fenevad nevének száma A fenevad bélyege párhuzamosságot mutat Isten pecsétjével, ahogy a végidı sátáni hármassága is párhuzamos a Szentháromsággal.2 Sátán a Szentháromság „mintájára” már létrehozta azt a hármasságot, amely Isten törvényét igyekszik sötétségbe burkolni. Ebbıl egyértelmővé válik, hogy a fenevad bélyege valójában Sátántól származik, de az is, hogy annak kikényszerítıje nem is annyira a fenevad, mint inkább a fenevad képe lesz. Errıl tesz bizonyságot a Jel 13:15-17 is. A fenevad bélyegének megértéséhez meg kell vizsgálnunk a fenevad számát. A 666-os számról rögtön a sokat vitatott, s hosszúhosszú ideje nem használt pápai tiara felirata, a VICARIUS FILII DEI („Isten Fia földi helytartója”) vagy a LATINUS REX SACERDOS („Latin királyi pap”) elnevezés jut eszünkbe. Tudjuk, hogy ha a római betők számértékét nézzük, az mindkét szóösszetételben valóban hatszázhatvanhatot tesz ki. Fontos azonban szemügyre vennünk ennek a számnak a lelki tartalmát is. A hetes szám az isteni tökéletesség száma. Isten például hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken megnyugodott, és látta, „hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó” (1Móz 1:31). Az üdvösség történetét Isten akarata szerint hét gyülekezeti korszak
197
A békesség ígérete teljesíti be (Jel 1:11), a hétpecsétes könyvet csak a Bárány nyithatja ki, akinek hét szarva és hét szeme van (Jel 5:6). Naámánnak, a szíriai fıvezérnek hétszer kellett alámerülnie a Jordán habjaiba, hogy poklosságától megtisztulhasson (2Kir 5:14). Hét napon át kellett Izráel népének Jerikó városát körüljárnia, amíg fegyver nélkül bevehették azt (Józs 6:3-4). A hatos emberi szám. Az embert Isten a hatodik napon teremtette, hat napig kell munkálkodnia, és végeznie minden dolgát. A filiszteus Góliát, akit Isten segítsége nélkül senki sem tudott legyızni, hat sing magas volt. A Nabukodonozor által épített szobor magassága hatvan, szélessége hat sing volt. A fenevaddal kapcsolatban is így jellemzi az Írás ezt a számot: „emberi szám az” (Jel 13:18). A hat eggyel kevesebb, mint a hét. Majdnem annyi, de mégis elmarad tıle. Sátán azt ígérte az embernek, hogy ha eszik a tudás fájáról, olyanná lesz, mint Isten, jónak és gonosznak tudója (1Móz 3:5). Az ember tapasztalati úton valóban megismerte a gonoszt, de ettıl mégsem lett olyan, mint Isten, sıt, ezáltal veszítette és veszíti el egyre inkább istenképőségét. A 666-os szám jelentésének mélyén az rejlik, hogy a fenevad és képviselıi teremtményi erejükkel akarják elérni azt, amit csak isteni hatalommal lehetséges. Bár ehhez a sötétség erıinek teljessége rendelkezésére áll, cselekedetei mégis az emberit helyezik elıtérbe. A vasárnap megszentelése ezért lehet majd a fenevad bélyege. Ember alkotta ünnepnap, s így önmagában hordozza Isten törvényének megváltoztatását, annak emberi elképzelésekkel való felcserélését. Aki magára veszi majd a fenevad bélyegét, az gyakorlatilag azt igyekszik bizonyítani, hogy képes Isten nélkül élni, sıt, üdvözülni is! „A büszke szív ki akarja érdemelni az üdvösséget, ezzel szemben mind a mennyre való jogcímünk, mind alkalmasságunk Krisztus igazságában rejlik. Az Úr semmit sem tehet az emberért, amíg az meg nem gyızıdik saját gyengeségérıl...” (JÉ, 300.) A fenevad bélyegének felvétele ennek a lelki hozzáállásnak a kivetülése lesz, ahhoz hasonlóan, ahogy a szombattartás a Szentlélekben járásé.
Az adventisták és a fenevad bélyege Ellen G. White írásaiban sok helyen nagyon nyíltan megfogalmazódik, hogy a HNAE tagjainak csak egy szők rétege ünnepel majd
198
A fenevad bélyege együtt a Báránnyal annak vacsoráján. Az egyház laodiceai állapota nem változik meg Jézus eljöveteléig. White testvérnı a bukás okát, a majdnem nyilvánvaló hitetlenségen és világiasságon túl, a következıkben látja: „Habár némelyek úgy vélik, hogy átadták magukat Istennek, még mindig önmagukra támaszkodnak. A »lelkiismeretesebbek« egy kicsit önmagukra, részben pedig Istenre támaszkodnak. Ahelyett, hogy Istenre néznének, és hatalmában bíznának, úgy vélik, egyedül is felismerhetik a kísértéseket, és bizonyos vallási kötelességek végzésével megtalálhatják az Úrhoz vezetı utat. Ilyen hit azonban nem vezérel gyızelemre. Hasztalanul kínlódnak és gyötrik magukat; bilincsben sínylıdı lelkük mindaddig nem lel nyugalomra, amíg terhüket Krisztus lába elé nem helyezik.” (1SM, 353.) Nem tudom, világossá vált-e már számodra, hogy mi is a probléma. Isten törvényének érvényessége sokakban azt a félreértést ülteti el, hogy az üdvösség feltétele az, ha engedelmeskedik ennek a törvénynek, pedig ez az állítás így egyáltalán nem igaz! Az üdvösség feltétele a hit, és csakis kizárólag a hit! A Biblia ezt tanítja. „Mert kegyelembıl tartattok meg, hit által; és ez nem tıletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekbıl, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef 2:8-9, vö. Róm 3:28; 5:1; Gal 3:9-12) Ellen White a hit általi megigazulást a következıképpen határozta meg: „Mi a hit általi megigazulás? Isten magasztos mőve, amellyel az ember dicsıségét porba hullatja, s megteszi helyette azt, amire – fogyatékos lévén – sohasem lenne képes.” (TM, 456.) Morris Venden „Ha vársz, ha nem – én jövök” címő könyvében ezt írta: „Ha még mindig úgy véljük, hogy valamit tehetünk üdvösségünkért, akkor arra is hajlamosak vagyunk, hogy a dicsıség egy részét magunknak tulajdonítsuk, s így Isten helyett önmagunkat kezdjük imádni... Különösen a keresztény életben fenyeget bennünket az a veszély, hogy vakvágányra kerülünk, mivel fogunkat összeszorítva, akaraterınk teljes bevetésével arra törekszünk, hogy szófogadóan csak azt cselekedjük, amirıl tudjuk, hogy jó és helyes. Éppen ez a hamisított vallásfelfogás, megszentelıdés jellemezte Babilont is. Ez a vallásos szemlélet már régóta él és hat közöttünk. De mégiscsak babiloni marad. A hangos kiáltásnak csak akkor lesz eredménye, ha Isten népe felfedezi, hogy minden jó és minden igazságosság egyedül a Krisztussal való ismeretségbıl és a Vele való szoros kapcsolatból ered. Az igazságosságnak egy parányi részecské-
199
A békesség ígérete jét sem tulajdoníthatjuk magunknak. S mivel egy cseppnyi érdemünk sincs, Istent illeti meg minden hála és dicsıség.” (39. oldal) E megfogalmazás valószínőleg számodra is megdöbbentı, de ha alaposan megvizsgálod, teljesen összhangban van White testvérnı fenti meghatározásával és az Isten pecsétjével foglalkozó fejezetben már idézett, a Jézushoz vezetı út címő könyvbıl származó idézettel is. „Engedelmesség által nem érdemeljük ki az üdvösséget. A megváltás Isten ingyen ajándéka, amelyet hittel kell elfogadnunk.” Korántsem jelentik azt ezek a kijelentések, hogy az engedelmességre való felhívások felesleges koloncok lennének a nyakunkban. Nem! Azt azonban igen, hogy a bőnökkel szembeni minden emberi erılködésünk teljesen céltalan és felesleges. Egyrészt azért, mert bizonyosan nem vezetnek gyızelemre, másrészt azért, mert végeredményében az emberi teljesítmény növelésére sarkallnak. S végeredményben e babiloni vallásgyakorlat által igen közel kerülhet hozzánk a fenevad bélyegének homlokunkra való felvétele! Elmondható tehát, hogy a babiloni vallás veszedelme minket, adventistákat nem annyira a törvény formájának (a szombat megszentelése), mint inkább tartalmának (csak Krisztus ereje által tartható meg) félreértése felıl fenyegeti. Sorainkból is magukra veszik mindazok a bélyeget, akik a felismert bőnöket nem vallják meg, és nem hagyják el, vagyis megkeményednek a Szentlélek befolyásával szemben; de azok is, akik felismert bőneiknek a maguk erejébıl, akaratából igyekeznek hátat fordítani, és így veszik semmibe Krisztus áldozatát. Álnok mesterkedése ez Sátánnak, hiszen miközben az engedelmességre hivatkozik, addig Krisztus ereje helyett bőneink nagyságát és akaratunk erıtlenségét állítja figyelmünk homlokterébe. Jézus szeretetérıl, kegyelmérıl és hatalmáról bőneinkre, gyengeségünkre, sebezhetıségünkre tereli figyelmünket. Krisztus vérének bőnbocsátó erejét elhomályosítva, bőneink súlyának és azok következményeinek folyamatos ébren tartásával igyekszik kétségbe ejteni bennünket. Így táplálja szívünkben a szinte törvényszerően kialakuló bizalmatlanságot Istennel szemben. E bizalmatlanságot aztán a folyamatos kudarcokba gyökerezteti vissza. Ennek végeredményeként elhiteti, hogy a hit semmi pozitív változást nem rejteget, kizárólag külsı korlátokat szab számunkra, és a megkönynyebbülés legcsekélyebb reménye nélkül állandó lelkiismeretfurdalást okoz.
200
A fenevad bélyege Ha lelki életünkben, akár megfogalmazatlanul is, eljutunk idáig, akkor az ellenség elérte célját, mivel Krisztusról levéve szemünket, kizárólag önmagunkban vagy a körülmények hatalmában bizakodhatunk. Az emberi oldal túlhangsúlyozása végül így vezethet el bennünket a fenevad bélyegének felvételéhez. Az elsı angyal üzenetének kezdı szavai csak ezeknek tudatában nyerik el igazi mélységüket. „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsıséget: mert eljött az ı ítéletének órája…” (Jel 14:7). Istent félni csak akkor tudom, ha Krisztusban látom önmagamat, Neki dicsıséget adni pedig csak akkor tudok, ha tisztán látom, hogy Nélküle semmire sincs erım. De „mindenre van erım a Krisztusban, aki engem megerısít” (Fil 4:13)!
1
2
Gergely Jenı: II. János Pál, Kossuth Kiadó, 1986 Lásd az elsı fejezethez mellékelt táblázatot a 19. oldalon.
201
