Tartalomjegyzék: 1.
FEJEZET: A betegségem kialakulása ................................................................................................. 7 1.1 Kóros játékszenvedély ............................................................................................................... 8 1.2 Frusztráló indulatok ................................................................................................................... 8 1.3 Önértékelési zavar, bűnbak-keresés ................................................................................... 9 1.4 Szörnyű gondolatok .................................................................................................................... 9 1.5 Fizikai tünetek ............................................................................................................................ 10 1.6 Az összeomlás............................................................................................................................. 10 1.7 Valamit tennem kell!................................................................................................................ 12 1.8 A természet patikája ................................................................................................................ 12 2. FEJEZET: Betegségem lefolyása ....................................................................................................... 14 2.1 Orvost! ........................................................................................................................................... 14 2.2 Gyógyszermegvonás ................................................................................................................ 15 2.3 Önismeret ..................................................................................................................................... 16 3. FEJEZET: A terápia................................................................................................................................. 17 3.1 A szervezetünk ........................................................................................................................... 18 3.2 A gondolatok, félelmek ........................................................................................................... 20 3.3 Tudat, öntudat, tudatosság ................................................................................................... 21 3.4 A stressz ........................................................................................................................................ 25 3.5 Szokások ....................................................................................................................................... 27 3.6 Egó ................................................................................................................................................... 29 3.6.1 Másokra figyelni .................................................................................................................. 31 3.6.2 Az együttérzés kifejlesztése............................................................................................ 32 3.6.3 Csata indul: felejtsd el az egód! ..................................................................................... 33 3.7 Boldogság ..................................................................................................................................... 34 3.8 Az elmúlt jelen: a múlt ............................................................................................................ 35 3.9 Hétköznapi stresszhelyzetek ............................................................................................... 36 3.10 Hogyan kezeld? .......................................................................................................................... 36 3.11 Egy csokorban ............................................................................................................................ 38 4. FEJEZET: Megoldásaim ........................................................................................................................ 39 4.1 Rövid távú módszerek ............................................................................................................ 40 4.1.1 Belső ritmusaink.................................................................................................................. 41 4.1.2 A cirkadián ritmus .............................................................................................................. 42 4.1.3 Az alvás .................................................................................................................................... 44 4.1.4 Az idegrendszeri kapuk .................................................................................................... 48 4.1.5 Saját kapuink mintázata ................................................................................................... 49 4.1.6 Testmozgás ............................................................................................................................ 50 4.1.7 Táplálkozás: ........................................................................................................................... 51 4.2 Hosszú távú módszerek ......................................................................................................... 51 4.2.1 Meditáció (a tudat edzése) .............................................................................................. 51 4.2.2 De mi is az a meditáció? ................................................................................................... 52 4.2.3 Légzéskoncentráció-meditáció ..................................................................................... 53 4.2.4 Egyhegyű figyelem .............................................................................................................. 53 4.2.5 De hogyan is kell meditálni? ........................................................................................... 54 4.2.6 Pozitívan gondolkodni magunkról, másokról és az életről............................... 55 4.2.7 Kívánságok! (Pozitív tudatalatti benyomások gyűjtése) ................................... 57 1
4.3 4.4
Áttekintés (napirend) ............................................................................................................. 58 Záró gondolatok ........................................................................................................................ 59
2
Előszó Bizonyára hallottál már, kedves Olvasó, a címben felsorakoztatott problémákról, esetleg előfordul környezetedben hasonló gondokkal küzdő ismerős, barát, netán családtag - így talán Te magad is megtapasztaltad testközelből az említett szörnyűségeket és ezek tüneteit. Sajnálatos tény, hogy ezek a pszichés zavarok korunk népbetegségei és a betegek száma évről évre intenzíven emelkedik. Ezen betegségek kezelése egyetlen kitaposott ösvényen halad és nem hallani arról, létezik-e bármi egyéb megoldás azon kívül, mint évekig-évtizedekig szedni a pszichiáter vagy belgyógyász által felírt gyógyszereket. Mint tudvalevő, a nyugati orvostudomány a tüneti- és gyógyszeres kezelésen alapszik és csak a legritkább esetben képes felismerni és célirányosan kezelni a betegséget kiváltó okot. Persze sok betegség kezelésében – ide tartoznak bizonyos pszichiátriai kórképek is - a gyógyszerezés sokszor elengedhetetlen, megkerülhetetlen és akár életet is menthet. Ezt sosem szabad elfelejteni. A hagyományos orvoslással szemben az alternatív- és természetgyógyászat a betegség okait igyekszik feltárni és megszüntetni, kikerülve a nyugati gyógyászatban alkalmazott kemikáliákat, melyek kizárólag a tüneteket hivatottak elnyomni. A könyvünk szempontjából hangsúlyos pszichiátriai betegségek tekintetében azonban az alternatív gyógyászat sem merészkedik a mélybe és nem vizsgálja a valódi okokat – annak ellenére, hogy az általános gyógyításban lényegesen nagyobb hangsúlyt ad ennek a tényezőnek, mint a nyugati medicina. Persze mindkét tábor hangoztatja, hogy a betegségek többségének hátterében pszichés problémák húzódnak meg, de pl. a cirkadián ritmusról és a stressz biológiai hatásairól nem sok szó esik - pedig véleményem szerint itt keresendő rengeteg egészségügyi probléma oka és eredője. (Hogy mik ezek pontosan, arról részletesen lesz szó a későbbiekben.) A szóban forgó pszichiátriai betegségek témakörében kevés az olyan írott anyag, film vagy videó, mely az átlagember számára hasznos információkkal bírna. Rendelkezésre áll bőséges szakirodalom, orvosi vélemény, szakmailag igényesen megfogalmazott disszertáció – az átlagos felkészültséggel rendelkező beteg számára tökéletesen érthetetlen nyelvezettel. És persze fellelhető hatalmas mennyiségű hozzászólás laikusoktól különböző internetes fórumokon, amikből nehéz kiszűrni a valóban hasznos tartalmakat. Ezért az emberek többségét teljesen váratlanul és felkészületlenül érik az első nyugtalanító tünetek. Amint megérezzük a címben felsorolt betegségek valamelyikének beköszönő tüneteit, hirtelen ott találjuk magunkat egy hullámvasúton, ami eszeveszett tempóban száguld velünk, és fogalmunk sincs, hogyan szállhatnánk le róla. Soha nem tapasztalt nyomasztó érzések kerítenek hatalmukba: szorongás, félelem, a kiszolgáltatottság érzése. Ránk tör a tanácstalanság, mardos az önvád, önértékelési zavarral küzdünk. A szívünk úgy kalapál, hogy attól rettegünk, a következő pillanatban ténylegesen kiszakad a helyéről. Az egész testünk remeg , képtelenek vagyunk aludni - szinte megbénul az egész létezésünk. Teljesen tanácstalanul állunk a probléma előtt. Nem tudjuk, mi is történik velünk valójában, nem értjük, miért pont mi vagyunk azok, akik ilyen borzalmas dolgokat élnek át. Fogalmunk sincs arról, hogy milyen összefüggés van a hirtelen felbukkant betegségünk és a korábbi életvitelünk, szokásaink, viselkedésünk, csalódásaink, fájdalmaink, zavaró gondolataink
3
között. Nagy valószínűséggel azzal sem vagyunk tisztában, milyen biokémiai folyamatok zajlanak a szervezetünkben - hiszen nem vagyunk sem orvosok, sem kémikusok. Aki valaha átélte ezeket az érzéseket, az pontosan tudja, miről beszélek. Aki pedig olyan szerencsés, hogy még soha nem tapasztalt hasonlót, az elképzelni sem tudja, milyen pokoli mélységekbe visznek ezek. Én is egy voltam azok közül, akik akaratukon kívül jegyet váltottak erre a borzalmas hullámvasútra. Olyan mélyen voltam, hogy azt hittem - sőt, biztosan tudtam! -, hogy ebbe bizony bele fogok pusztulni. Szerencsére nem így lett és ma már magabiztosan beszélhetek múlt időben az átélt szörnyűségekről, mert ez a rettenetes kínlódás már a múlté. A jelenem egészen másként fest. Kijelenthetem, hogy meggyógyultam!
Ez a könyv nem a kilátástalanság pokoli bugyrairól fog szólni, hanem arról a gyógyulási folyamatról, amin keresztülmentem. Azokat a módszereket fogom megosztani Veled, amelyek segítségével sikerült teljesen meggyógyulnom, amiknek köszönhetően véglegesen elhagyhattam a gyógyszereket és boldog emberré válhattam. A szenvedéseim tetőpontján, amikor már alig tudtam hinni, hogy kaphatok még egy esélyt az emberi minőségű életre, tettem magamnak egy ígéretet. Megfogadtam, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem ebből a slamasztikából és újra egészségessé válhatok, tapasztalataimmal segíteni fogok másokon is. Utólag visszatekintve, a gyógyulásom nem is volt olyan hihetetlenül bonyolult dolog. Követtem pontról pontra azokat a módszereket, amiket ebben a könyvben taglalni fogok. Kitartással és elszántsággal haladtam előre, lépésről lépésre, mert megszállottan meg akartam gyógyulni! A könyvben vázolt módszerek – a hozzám hasonló súlyosságú esetekben - a folyamat elején kizárólag a gyógyszerszedéssel együtt alkalmazhatók, de remélem, hogy idővel, amikor visszanyered pszichés egyensúlyodat, képes leszel elhagyni az altatókat, antidepresszánsokat, kedélyjavítókat és nyugtatókat. Hiszek benne, mert nekem is sikerült. Meggyőződésem, hogy amennyiben a betegség tünetei enyhébbek, nem olyan súlyosak, mint az én esetemben, akkor a könyvemben részletezett módszerek rendszeres használata teljes gyógyuláshoz vezethet pszichiátriai gyógyszerek nélkül is! Azt javaslom, ha csak zavart érzel a pszichés rendszeredben, nem pedig tragikus összeomlást, ahogy én éreztem annak idején, akkor mindenképpen próbáld meg gyógyszerek nélkül elkezdeni a könyvbeli módszerek alkalmazását. Ha azonban úgy érzed, hogy orvosi segítség nélkül semmiképpen nem tudsz talpraállni, feltétlenül írasd fel pszichiáterrel az ilyenkor szükséges tablettákat. A döntést azonban úgy hozd meg, hogy számolj azzal: ezekről a gyógyszerekről is le kell majd szoktatnod magad. Fokozatosan, hosszú időn át csökkentve a dózisokat. Ha nem érzed feltétlenül szükségesnek, ezt a plusz terhet ne vedd a nyakadba! Előrebocsátom: nem vagyok orvos. Egy hétköznapi ember vagyok, aki megjárta a pokol mélységeit és megtalálta a kivezető utat. Ezt az utat szeretném Neked is megmutatni. A könyvben vázolt módszerek kizárólag saját tapasztalataimon nyugszanak. Az információk, amiket megosztok Veled, internetes oldalakon, könyvtárak polcain fellelhetőek. Nincsenek szem előtt, mert a gyógyításban egyelőre nem erre az irányvonalra helyezik a hangsúlyt. De
4
szerencsére vannak biztató kutatások, bátor kezdeményezések, a szokásos útról lemerészkedő, újító szellemű kutatók és orvosok, akik nem elégednek meg azzal, hogy felírnak egy tonnányi gyógyszert: ők a valódi okokat akarják megtalálni és megadni a végleges gyógyulás ígéretét. Akkor bukkantam ezekre a szokatlan megközelítésekre, amikor hosszú hónapokon keresztül fanatikusan kutattam az okok és megoldások után. A tartalomjegyzékben felsorolt blokkok közül néhányat csak érintőlegesen fogok tárgyalni, mert kizárólag összefüggéseikben szeretném bemutatni őket. Igyekszem teljes képet adni a szóban forgó betegségekről, kialakulásukról, okaikról és megoldásukról. Ha valakit egy bizonyos témakör mélyebben érdekel, minden lehetősége adott, hogy egy kis önálló kutatómunkával alaposabban elmerülhessen benne. (Az idézett könyvek forrásanyagait lábjegyzetben jelölni fogom.) Amit ebben a könyvben megoldásként kínálok fel Neked, az a szokásostól merőben eltérő nézőpont, egy újszerű megközelítés, ami hitem szerint az egyetlen valódi megoldás ezekre a szörnyű betegségekre. Bízom benne, remélem, sőt: hiszem, hogy a leírt megközelítéssel segíteni tudok Neked is a pszichés borzalmak elleni kemény harcban és a könyvben szereplő módszerek alkalmazása, az összefüggések meglátása, önmagad megismerése új mederbe terelheti életedet. És mihamarabb magad mögött tudhatod a betegen elszenvedett napok szörnyű emlékeit. Örökre. Szeretettel: Konrád Gábor
5
1.1 Valamit tennem kell! Nem emlékszem pontosan, mikor jött el az a pillanat, amikor ráeszméltem, hogy lépnem kell. Az ösztönöm azt súgta: ha élni akarok, azonnali cselekvésre van szükség! Fogalmam sem volt, merre induljak, mit csináljak, kihez forduljak hirtelen. Nem ismertem egyetlen pszichológust vagy pszichiátert sem, soha nem volt dolgom lélekgyógyásszal. Csak abban voltam biztos, hogy a késlekedés az ügy halála – és lehet, hogy az enyém is. Élni akartam, ezért nem vártam egy perccel sem tovább: ha van kiút ebből a rémálomból, én meg fogom találni! Persze bennem is működött – ahogy sokunkban – egy elemi viszolygás a pszichiáterrel szemben. Ha a körzetinél vagy a sebészeten akadok össze egy ismerőssel, abban semmi ciki nincs. De ha a „dilidoki” várótermében botlok bele valakibe, sosem mosom le magamról, hogy bolond vagyok! Pedig ez az ellenérzés teljesen indokolatlan: a pszichológus is ugyanolyan orvos, mint bármelyik másik. Csak ő nem a törött bokacsontot vagy a lyukas fogat kezeli, hanem a sérült tudatot. És valljuk be: sokkal többen szenvedünk kisebb-nagyobb pszichés bajoktól, mint ahányan csuklótörés miatt keressük fel a röntgen-osztályt. Csak ezt ciki elismerni. Ezért – például Amerikával ellentétben, ahol természetes, hogy mindenkinek saját pszichológusa van – mi csak akkor fordulunk lélekgyógyászhoz, ha már nagy a baj. Hát nálam nagy volt a baj. Mégsem akartam azonnal pszichiáternél kopogtatni. Az elmondottakon túl erre volt egy objektív okom is: nem akartam, hogy telenyomjanak gyógyszerekkel. Egész életemben kerültem a tablettákat, mert ismertem azt a tényt, hogy ezek a kemikáliák kizárólag a tüneteket nyomják el. Mint az autószerelő, aki, ha világít a fékbetét visszajelző-lámpa, kiszedi az izzót ahelyett, hogy a féket ellenőrizné. Kiiktatja a figyelmeztető jelzést – ezzel a probléma részéről megoldva! Elhatároztam, hogy első körben megpróbálok alternatív módszerekkel meggyógyulni.
1.2 A természet patikája Gyógynövények kivonatát tartalmazó természetes nyugtatószereket kezdtem szedni, ezzel párhuzamosan pedig relaxációs zenéket hallgattam. Kipróbáltam és napi rendszerességgel gyakoroltam a jogát is, de a várt radikális javulás elmaradt. Reményt adott, hogy időnként úgy éreztem, hogy jobban vagyok - de aztán újra visszaestem és teljesen elbizonytalanodtam, hogy van-e valódi haszna eszeknek a „kíméletes” módszereknek. (Ma már persze tudom – immáron egészségesen -, hogy igenis léteznek hatékony, de kíméletes módszerek. Ám ezeket – hasonlóan a házépítéshez - az alapoktól kell elkezdeni, türelmesen és kitartóan, nem pedig csak belevágni felkészületlenül, tájékozatlanul. Az ötletszerű kapkodásnak ritkán van igazi haszna.) Sok sorstársamhoz hasonlóan az örök klasszikus búfelejtőt, az alkoholt is segítségül hívtam, de csak a borosüvegek gyűltek, az állapotom semmit nem javult. A közérzetem olyan volt, mintha reggel betettek volna egy mosógépbe nagymosásra, délután pedig még egy tank is átment volna rajtam - legalább kétszer. Már nem éreztem sem ízeket, sem szagokat. Sötét, szűk lyukká változott az életem, amiben éppen csak elfértem. Saját magammal voltam összezárva – és a zavaros gondolataimmal. Elmondhatatlanul szenvedtem. Komoly erőfeszítésembe került, hogy elhessegessem magamtól a visszatérő öngyilkossági gondolatokat. Erős, ösztönös 6
életszeretetemnek és pozitív szemléletemnek köszönhetem, hogy nem léptem a tettek mezejére. Ezen kívül visszatartott az együttérzés is - azok irányába, akiket szeretek és akik engem szeretnek - attól, hogy ilyen helyzetbe hozzam a családomat. Empátiám a szeretteim irányába szerencsére nagyobb volt, mint az önzésem és az önsajnálatom. A mélyen belém kódolt élni akarás pedig azt zakatolta a fülembe: „Még hogy véget vessek ennek az egyébként is hihetetlenül rövid emberi életnek?! Ugyan!” Ezt a játékot bizony illik végigjátszani, legyen mégoly nehéz és küzdelmes is! Mindenkinek csak azt tanácsolhatom: az életet feladni még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem szabad! Mert semmi sem állandó - sem a jó, sem a rossz dolgok. Örökös hullámzás az élet, magasságokkal és mélységekkel tarkítva. Egy jó játékos az élet árnyoldalaival is megbirkózik, nem mindig csak a napos oldalon süttetné a hasát! A gödör alján is próbáltam emlékeztetni magam, hogy a felhők fölött mindig süt a nap: a dolgok rendbe jöhetnek, a munkahelyi problémák megoldódnak, a szerelmi bánat enyhül, az elvesztés fájdalmára pedig az idő az egyetlen gyógyír. Visszanézve hálás vagyok saját magamnak, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem adtam fel és szegény anyámnak nem kellett szembesülnie a látvánnyal, hogy a fia a körtefán felkötve himbálózik nem túl vidám arccal... Ekkor még nem láttam a kiutat, de tudtam, hogy folytatnom kell a küzdelmet. Ahogy korábban már említettem, komoly ellenérzéseim voltak a pszichiáterrel szemben, mégis eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem: nincs más választásom. Szakemberhez kell fordulnom mihamarabb!
2. FEJEZET:
A terápia “Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét.” (Henry David Thoreau)
Felkelt a nap és felkerestem ezt a titokzatos szakembert. Hónapokon át heti háromszor két órát jártam a kezelésekre, a fennmaradó időben pedig folytattam az információk felkutatását, a betegségem megismerését, az összefüggések feltérképezését. Szelektáltam, jegyzeteltem, kibogarásztam a számomra legésszerűbbnek tűnő módszereket és szisztematikusan (figyelve arra, hogy ne legyenek átfedések) elkezdtem kipróbálni őket. Mint egy kutató, aki saját maga kísérleti egere: alaposan megfigyeltem, hogy az egyes módszerekre hogyan reagál a testem, a tudatom. Amit hasznosnak gondoltam és úgy éreztem, jó hatással van a szervezetemre, tudatomra, közérzetemre, azt megtartottam. Amivel nem tudtam azonosulni vagy nem éreztem pozitív hatását, azt kidobtam és nem foglalkoztam vele tovább. Éreztem, hogy a terápia és saját magam alapos megismerése az út, ami elvezethet a végleges gyógyuláshoz. A felismerés öröme, az átélt kellemes érzések és a sikerélmény önbizalmat adtak a folytatáshoz, lendületet, kitartást, reményt.
7
A felírt altatóknak köszönhetően kezdetben napi 2-3 órát tudtam aludni és azt sem nevezhetem pihentető alvásnak. Mesterséges álom volt, mint a műtét előtti altatás, amiből kábán és kómásan kel az ember – de legalább aludtam valamit. A gyógyszerek persze függőséget alakítottak ki, ezért kb. 2 hónapig tartott, amíg fokozatosan „lejöttem” róluk és az elsajátított módszereknek hála megtanultam az igazi pihentető alvás titkát. Jól mutatja akkori állapotom súlyosságát, hogy közel másfél évig tartott, amíg teljesen rendbejöttem. A javulás hullámzott, voltak visszaeséseim. Ez a gyógyulási görbe tipikus az ilyen jellegű betegségeknél. Sokszor éreztem, hogy ugyanoda zuhantam vissza, ahonnan elindultam - de egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy elveszítsem a hitemet a gyógyulásomban. Önbizalmat adott, hogy éreztem: képes vagyok önkontrollt gyakorolni, képes vagyok türelmesebbé válni, képes vagyok tudatosan lefaragni rossz szokásaimból, hibás beidegződéseimből, amik egész életemben csak hátráltattak. Éreztem, hogy jó irányba fejlődöm. Saját magamat „formáztam” újra és a pozitív szemlélet mindig átlendített a visszatérő holtpontokon. Kitartóan és fegyelmezetten jártam a terápiára, közben minden nap alkalmaztam azokat a módszereket, amiket ebben a könyvben leírok Neked. (A terápián hallott és tanult módszerekre is részletesen kitérek majd.) Átformáltam az egész életvitelemet, megváltoztattam beidegződéseimet, bevésődött szokásaimat. Sok mindenről kellett lemondanom, amit szerettem és még több mindent újraértelmezni - de nem esett nehezemre, mert bármire hajlandó voltam a gyógyulásért. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy kialakíthassak egy teljes értékű, kiegyensúlyozott, egészséges, harmonikus és boldog életet.
2.1 A szervezetünk „ Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt!” (egyiptomi közmondás)
Amíg az embernek nincsenek egészségügyi problémái, többnyire eszébe sem jut figyelni, óvni szervezetét. Én sem foglalkoztam vele. Csak úgy voltam, léteztem. Azt persze jól tudtam, hogy az egészséget rengeteg tényező befolyásolja, legyen szó génekről, öröklött adottságokról, környezeti hatásokról, életmódról, étrendről (hiszen tudjuk: „az vagy, amit megeszel”), de sajnos többségünk úgy van megalkotva, hogy csak akkor kapkodunk, amikor már megtörtént a baj. Gyerekként az emberi élet véget nem érő játszótérnek tűnik. (Leszámítva a tragikusan hányatott gyerekkort.) Aztán felnőtté válunk, kilépünk a nagybetűs Életbe, kötelességeink lesznek, döntéseinkért felelősséggel tartozunk, pénzt kell keresnünk az életben maradásért – egyszóval bekerülünk a társadalom igazi vérkeringésébe. És ekkor szembesülünk – sok egyéb csalódás mellett – olyan, szervezetünkre károsan ható jelenségekkel, amilyen például a stressz. És a felnőttkorral óhatatlanul megérint minket az emberi létezés talán leggyötrelmesebb felismerése: az elmúlás ténye, az öregedés és az elkerülhetetlen halál. Amíg az ember fiatal, 8
azt gondolja, az élet örökké tart. Majd, amikor megjelennek a hervadás első testi tünetei, akkor eszmél rá, hogy ezt a meccset egy napon bizony lefújja a bíró. Ez a felismerés még a legacélosabb lelket is könnyen kikezdheti: egyszerűen képtelenek vagyunk elfogadni az elmúlást. A halál elkerülhetetlenségének félelme hívott életre sokféle vallásos magyarázatot, a lélekvándorlás elméletét, a túlvilági lét, a szellemek, vándorló lelkek „világát”, a mennyország, a nirvána reményét. Évezredek óta olvashatjuk megannyi költő és szépíró csodálatos küzdelmét a halál ténye ellen. Az igazságot sajnos senki nem tudhatja, ezért csak a remény és a hit adhat erőt ahhoz, hogy valami módon képesek legyünk elfogadni a megmásíthatatlant. Amíg nem jelentkeztek az egészségügyi problémáim, úgy éltem a szervezetem „mellett”, mintha magától értetődne, hogy az mindent kibír. Hiányzott belőlem a felismerés, hogy a szervezetem is én magam vagyok. Azt gondoltam: vagyok én, Gábor, a gondolataimmal, érzéseimmel - és van a szervezetem, ami szinte nem is hozzám tartozik, csak fura mód, mindig ott van, ahol éppen én vagyok. Csendben, némán működik mellettem; nem érzem, amikor a beleim emésztenek, nem érzem, ahogyan a májam dolgozik, ha éppen egy pohár alkoholt lehörpintek. Mint ahogy azt sem érzem, hogy akár csak egy mosoly megalkotásához is mennyi izom összehangolt munkájára van szükség! Erről az összetett rendszerről tudomást sem veszünk, amíg mindig rendben és csendben működik a háttérben, de azonnal szembesülnénk vele, ha bordatörést szenvednénk és még egy egyszerű levegővétel is maga a rémálom lenne. A bajban ébredünk rá, hogy az emberi szervezet egy végtelenül bonyolult rendszer és hihetetlenül kifinomult gépezet. Állapota folyton változik és minden mindennel összefüggésben van benne. Sajnos ez a felismerés többnyire akkor érkezik, amikor elveszítjük öröknek hitt egészségünket vagy megérint a halál szele. Nagy hátránya az élő szervezetnek, hogy nem érzi, mi zajlik benne legbelül. Nem érzi, hogy milliárdnyi sejt, baktérium, hormon és enzim “rohangászik” jobbra-balra, információk áramlanak másodpercről másodpercre. Szerveink zakatolnak, mint egy gőzmozdony, ereinkben folyamatosan áramlik a vér és szállít nélkülözhetetlen anyagokat. Bonyolult, egymással kölcsönhatásban levő és egymásra ható biokémiai folyamatok zajlanak minden tizedmásodpercben. Az élő szervezet számára magától értetődik, hogy dobog a szív, hogy működik a máj, hogy egy keletkezett seb napok alatt beforr. Hogy szervezetünk kiszolgál minket. Mivel mindig a jelenben élünk és kizárólag a jelen tudatosodik bennünk, bizony nem figyelünk arra, hogy éveink előrehaladtával szervezetünk folyamatosan kopik. 7 évenként ugyan megújul, sejtjeink lecserélődnek, de ez a megújulás csupán bizonyos keretek között történik, hiszen ha 100 %-os kicserélődésről lenne szó, örökké élnénk. A magad mögött hagyott évek nem múlnak el nyomtalanul: mint egy szekeret, húzod magad után a múltadat. És erre a szekérre a legkülönfélébb „kacatok” vannak felpakolva. Van ott fiatalkori tivornyákon elfogyasztott töménytelen mennyiségű alkohol, van ott évek óta kínzó harag, van emberi irigység és így tovább. Beszédes példa a dohányzás. Ha 16 évesen gyújtottunk rá először és most 36 évesek vagyunk, akkor 20 éve cigarettázunk - ez eddig egyszerű matematika. Ez a húsz év valósággal elrepült. Bizonyára volt benne sok szép és jó, és vélhetően volt sok kellemetlen élmény is. Biztosan emlékszünk a ballagásunkra, az első szerelemre, az első autónkra, az első munkahelyünkre, a karácsonyokra és az izgalmas nyaralásokra. Van azonban valami, amire szinte biztosan nem emlékszünk: hogy ezen élmények alatt is minden nap legalább 15 szál cigarettát elszívtunk! Ez 1 év alatt 5475 szál cigarettát jelentett, a 20 év alatt pedig majdnem 110.000 szálat! Száztízezret! Belegondoltunk valaha? Nem hiszem! Sok fontos, meghatározó dolgot fejben tartunk, de ezt biztosan nem. Elszállt a 20 év élményekkel, problémákkal és 110 ezer szál cigarettával. 110 ezer cigarettával, amire mi nem is emlékszünk - de van valaki, aki
9
igen: és ez a szervezetünk! Ennek a borzalmas mennyiségű cigarettának megmarad a nyoma. Az érfalakon, a tüdőben. És – valljuk be - ez talán soha eszünkbe sem jutott! Aztán egy napon, ha ennek a 110 ezer cigarettával együttjáró vödörnyi kátránynak, nikotinnak és egyéb adalékanyagoknak neadjisten „beüt” a következménye, akkor nézünk nagyot: „Hogyan történhetett ez?! Hiszen eddig semmi bajom nem volt!”. Pedig volt. Folyamatosan nőtt, növekedett az elszívott cigaretták száma és ezzel arányosan a szervezetünkbe kerülő mérgek mennyisége, aztán egy napon a szervezet „váratlanul”(?) bedobja a törülközőt és összeomlik. Egyszerű a képlet. Hosszú, két évtizedes önpusztítási folyamat tetőződött be. Ja, hogy ezt a hosszú folyamatot mi pusztán csak egy szempillantásnak éreztük? Így van! Mert az idő repül. Ellenben a szervezetünknek nem csak egy pillanatba került minden nap, minden órában lebontani a cigarettából felmalhozott mérgeket. Úgyhogy a szekéren mögöttünk bizony ott van felpakolva sok más mellett ez a 110 ezer szál cigaretta is. És ahogy írtam, a fizikai hatások mellett ott vannak a negatív érzéseink, érzelmeink is a szekéren. A sok tucatnyi rossz gondolat, csalódás, megannyi munkahelyi stresszhelyzet, idegeskedés, otthoni családi viták, szerelmi traumák. És a szervezetünknek éveken át ezeket a lelki mérgeket is „le kellett bontania”. Úgyhogy a Te „csomagodban” vagy Te és vannak a hurcolt „kacatjaid”. És ha ebbe belegondolsz, azonnal rájössz, hogy bizony élet-halál kérdése, hogy mit cipelsz magaddal a múltadból. Mert az élet másik nagy fricskája, hogy minél idősebb vagy, a szervezeted annál elhasználtabb. A túlélési esélyeid az idő előrehaladtával folyamatosan romlanak. Ezért vagy azonnal észből kezdesz élni – ahogy megérted ezeket az összefüggéseket -, vagy hamar eláshatod magad. Én ezt nevezem tudatos létezésnek: amikor felismered, hogy nincs fontosabb, mint úgy élni, hogy a legtovább egészséges maradhass. A megvalósításhoz viszont szükséged van egy átlagosnál fejlettebb tudatra, komoly elszántságra és makacs kitartásra. És már el is kezdhetsz tudatosan élni.
2.2 A gondolatok, félelmek “Félelemmel teli gondolataink ugyanolyan intenzitással teremtő erejűek és vonzanak nehézségeket életünkbe, mint ahogy a konstruktív és pozitív gondolatok pozitív dolgokat vonzanak. Teljesen mindegy, milyen egy gondolat természete, mindig saját természetének megfelelően teremt. Amikor mindez az ember tudatába vésődik, akkor fogja fel a lenyűgöző erőt, mely rendelkezésére áll.” (Claude Bristol)
Minden embernek voltak, vannak és – amíg él – lesznek gondolatai. Gyerekként egy gondolat nem több annál, mint hogy „szeretnék elmenni az állatkertbe”. Ahogy a saját múltamra visszaemlékszem, gyerekként talán nem is voltak rossz gondolataim. Aztán, ahogy felnő az ember és az élet problémái megállíthatatlanul rohannak felé egyre nagyobb mennyiségben, úgy növekszik a rossz gondolatok száma is. De még ekkor sem tudatosodik bennünk, hogy mit és hogyan árthat nekünk a negatív gondolat. Számomra a kép akkor kezdett világosodni, amikor megbetegedtem.
10
Mindannyian tele vagyunk rossz gondolatokkal. De azt, hogy a rossz gondolatokkal ténylegesen árthatunk magunknak, nehéz elfogadni. Elképzelni is lehetetlennek tűnik, hogyan tudhatnánk uralkodni negatív érzéseinken. Az pedig különösen értelmezhetetlen volt számomra, hogy esetleg minden bajunk gyökerét a tudatunknál kell keresnünk. Sokszor, sokan, sok helyen leírták már, hogy a felhalmozott negatív gondolataink kihatnak életünkre, egészségünkre, lelki stabilitásunkra, énképünkre, életvitelünkre - egyszóval egész létezésünkre. Hallottam arról is, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van, hogy a tudat és a szervezet kölcsönhatásban áll egymással. Olvastam az ok-okozat törvényéről, vagyis arról, hogy amit ma teszel, az lesz a holnapod és amit a múltban tettél, azt tapasztalod a jelenedben. És hogy az vagy, amit és ahogyan gondolsz, mert a gondolataid is formálnak téged. Mondanom sem kell, teljesen értelmezhetetlen volt számomra ez az egész gondolat-abrakadabra. Még hogy ok-okozat, meg gondolatok ereje?! Hagyjuk már…! Visszatekintve ma már belátom: ostoba voltam, hogy kételkedtem. Ahogyan egyre mélyebbre süllyedtem a betegségemben, úgy vált napról-napra világosabbá, hogy miről is van szó. Egyre inkább feltűnt, mennyire elutasító voltam számomra ismeretlen információkkal szemben. Az ember gyakran zsigerből elhatárolódik attól, amit nem ismer, vagy ami nem egyeztethető össze a világképével. A kínlódásom megtanított rá, hogy nyitottá váljak mindenre, hiszen bármiben ott lehet a gyógyulás reménye, a megoldás a betegségemre. Visszatérve a gondolatokra: zavaró gondolataink közül a legerőteljesebbek a félelmeink. Ha bizonytalanok vagyunk, szinte mindentől félünk. De az egyébként kiegyensúlyozott ember is bizonyos mértékig fél a jövőtől, fél a haláltól, fél főnöke viselkedésétől, munkahelye elvesztésétől és így tovább. Ez a félelem egészen más típusú félelem, mintha szembe kerülnénk egy kiéhezett oroszlánnal. Utóbbinál erős, rémült félelmet éreznénk, amely valamifajta cselekvésre sarkallna, hogy mentsük az életünket. Ilyenkor életösztönünk lép működésbe, ami egy természetes folyamat, a túlélés záloga. Ezzel szemben a másik típusú félelem hosszú időn keresztül fennáll, alattomosan „létezik” mindennapjainkban, beágyazza magát gondolataink közé és lassan, de biztosan fal fel minket anélkül, hogy életösztönünk működésbe lépne és cselekvésre sarkallna! Mintha a tűzjelző csak a lángokra érzékelne, a parázsra pedig nem kapcsolna be a sziréna. A ház pedig lassan és észrevétlenül hamuvá égne. Tartósan fennálló félelmeink veszedelmesebbek bármilyen kiéhezett oroszlánnál – mivel nem érzékeljük, hogy mekkora veszélyben vagyunk.
Zavaró gondolataink és félelmeink tudatunkban léteznek csupán és a tudat határozza meg, mit engedjen be, mit tartson meg és mit dobjon ki egy képzeletbeli kukába. Ha képesek vagyunk elsajátítani a tudat irányítását, mi határozhatjuk meg, mivel legyen tudatunk megtöltve: félelmekkel és negatív gondolatokkal - vagy pozitív érzésekkel és bizakodó, előremutató, kellemes gondolatokkal.
2.3 Tudat, öntudat, tudatosság
11
"Az emberi tudat alighanem az utolsó megmaradt misztérium. A misztérium egy olyan jelenség, amellyel kapcsolatban az emberek nem tudják, hogyan gondolkodjanak róla — egyelőre. Vannak egyéb misztériumok is: az univerzum keletkezésének rejtélye, az élet és a reprodukció rejtélye, a természetben található tervezés rejtélye, az idő, a tér és a gravitáció rejtélye. Nincs még végső válaszunk a kozmológia, a részecskefizika, a molekuláris genetika és az evolúcióelmélet kérdéseire, de tudjuk, hogyan gondolkodjunk felőlük. A tudattal azonban továbbra is szörnyű zavarban vagyunk. Sokan vannak, akik azt állítják, a tudat rejtélye sohasem lesz megoldható." Daniel C. Dennett 1
Többször írtam már a könyvben a tudatról és a folytatásban is sokszor előkerül majd. A mondandóm egyik alapja, a pszichés betegségek megoldásának egyik legfontosabb kulcsa a tudat megerősítése. Ezért sajnos nem tudom elkerülni, hogy megpróbáljam definiálni a tudatot. Ezzel hatalmas fába vágom a fejszémet, mivel nálam sokkal nagyobb koponyáknak is beletört már a bicskájuk ebbe. Kutatásaim során szembesültem a ténnyel, hogy a tudat meghatározása a tudomány jelenlegi legnagyobb kihívása. Sok megfejtésre váró rejtély van a világon, de ez az, ami az egyik legtitokzatosabb, mert valójában még az irányvonalat sem tudjuk, milyen módon tudnánk közelebb jutni a megfejtéséhez. Könyvünk témáinak vizsgálatában segítségünkre lehetne a tudat általános elmélete – ha lenne olyan… Ezzel azonban nem szolgálhatunk, mivel nincs ilyen széles körben elfogadott elmélet! Sőt: a tudatnak annyi elmélete van, ahányan megpróbáltak foglalkozni vele. Az alapoktól kezdtem el vizsgálni a kérdést. Mit jelent egyáltalán az, hogy tudat? Mert arról sokszor hallottam, hogy tudatalatti. De a tudat vajon micsoda? A tudatalatti felett van, idáig könnyedén eljutottam. Viccelek. Fordítsuk komolyra! Talán műveltséget jelenthet? Tárgyi tudást? Intelligenciát? Felelősségteljes gondolkodást? Előrelátást? Érzelmeket? Emlékező képességet? Önuralmat? A kifejezés pontos meghatározásához több területen is keresgéltem. Szerteágazó kutatásba kezdtem: könyvtárakban, lexikonokban, interneten. Elmerültem a tudomány, filozófia, vallás és szépirodalom eszméiben, ismert gondolkodók feljegyzéseiben kutakodtam, de egyértelmű meghatározást nem találtam sehol. Rengeteg megközelítésbe belebotlottam és – bár komplett magyarázatot egyik sem adott, ezzel nem árulok el nagy titkot – sok érdekes elmélettel találkoztam a téma kapcsán. Rengeteg kacifántos szaknyelven megírt filozófiai eszmefuttatáson rágtam át magam, amiket alkalmanként tízszer is újraolvastam és bevallom, így sem sikerült értelmeznem őket. Ezekkel nem is fárasztalak Téged, kedves Olvasó. Megpróbálom a
Daniel Clement Dennett - jelentős kortárs amerikai kognitív filozófus, ateista gondolkodó, ortodox neodarwinista. Jelenleg az amerikai Tufts Egyetem tanára. 1
12
közérthetőbb, nem csak akadémikusok számára felfogható elméleteket egy csokorba gyűjteni, hogy rövid, de érdekes áttekintést adjak a számtalan megközelítésről, amik születtek a témáról. Kezdjük egy viszonylag egyszerű megközelítéssel: „Az ember tudatát alkotják az észleletei, gondolatai, érzései egy adott pillanatban.” 2 Ez egész érthető. Kicsit másképp fogalmazva: „Az agy és a tudat nem azonos egymással. Az agy a tudat anyagi szerve, anyagi alapja. (Valahol tréfásan azt írták: a gondolatok hardvere.) A tudat nem egyéb, mint az emberre ható külső környezet eszmei képe, az objektív valóság szubjektív formában történő visszatükrözése.” 3 Daniel C. Dennett, kortárs amerikai filozófus szerint - akitől a fejezet kezdő idézete származik - azért kell a tudat magyarázatával foglalkozni, mert vele kapcsolatban egy jól ismert rejtéllyel állunk szemben: “Hogyan képesek a gondolataim és az érzéseim, ezek a mentális entitások beilleszkedni ugyanabba a világba, amelyben anyagi dolgok, az agyamat alkotó idegsejtek és molekulák vannak? Mi az a lila tehén, amit most elképzelek, hol van és miből van; mi a "létjellege" azoknak a mentális képeknek, amelyek az "elmémben" kialakulnak — miközben, nyilvánvalóan, sem a világban, sem a koponyámban nincsen más, mint atomok, molekulák és mezők? Meglehet, más rejtélyek is fönnállnak a tudatunkkal kapcsolatban, de úgy tűnik, ez az alapvető, a központi, az összes többit meghatározó.” 4 Keresgéltem hát bőszen tovább. A sok magyarázat közül az egyik: a tudat az élőlények viselkedésének leírásakor használt fogalom, amellyel az ún. tudatos gondolkodást foglaljuk össze egy szóban. A tudat helyett tehát inkább a tudatos viselkedést, vagy tudatos élőlényt lehet könnyebben meghatározni. „Tudatosnak egy élőlényt akkor nevezünk, ha a környezetéről egy megfelelően komplex modellt alkot, és a szerint cselekszik. […] A tudatos gondolkodással az embernél együtt jár az éntudat is, […] amikor az élőlény modelljében önmaga is szerepel, magáról is tudatos tudása van.” 5 Tehát itt már nem csak a környező világról, hanem saját magunkról is alkotunk egy képet. Kicsit misztikusabban megfogalmazva: „A tudat […] létrehozza az én és nem én határát. A tudat nem más, mint egy létezési forma önmagára vonatkoztatott olyan önreflexiója, ami a részletezettség különböző fokain azt tudja mondani: „én vagyok.” 6 Kezd egyre rázósabb lenni… Olyan meghatározást is találtam, ahol nem csupán saját magamat, hanem az érzéseimet, érzeteimet is beleértem a tudat kifejezésbe. Ha pl. azt mondom, hogy „Látom a Napot!”, akkor Pszichológia kidolgozott tételek (Babes Bolyai Tudományegyetem, 2009, távoktatás). A tudat fogalma és funkciói. Módosult tudatállapotok. (Kidolgozta Garda Ildikó). Forrás: http://mlmhogyan.com/pszichologia/a-tudat-fogalma-es-funkcioi-modosult-tudatallapotok/. Letöltve: 2014. 10. 09. 3 Forrás: http://www.kislexikon.hu/index.php?f=tudat Szerkesztette: Lapoda Multimédia. Letöltés: 2014. 12. 04. 2
Zágoni Miklós: A tudat magyarázata. Forrás: http://epa.oszk.hu/00100/00186/00003/szeml1.htm#jegyz. Letöltve: 2014. 11.02. 5 Forrás: http://www.kislexikon.hu/index.php?f=tudat Szerkesztette: Lapoda Multimédia. Letöltés: 2014. 12. 04. 6 Forrás: http://www.modusvivendi.hu/mi-a-tudat/. Letöltés: 2014. 09. 12. 4
13
abban benne van egy tudat (az Én, ez a szubjektum, az alany) és benne van a Nap, ami az objektum, a tárgy. A kettő elválaszthatatlan egymástól, de néha egyik, máskor a másik a hangsúlyosabb. „Némelykor tudatom tárgya oly erős, hogy magamról egészen megfeledkezem, ilyenkor mondjuk azt: „egészen elmerülök a tárgyban, csupa szem, fül vagyok”, stb. Amikor inkább magamat érzem (az alanyt), magam leszek tudatom tárgya, a tudat tudata keletkezik s ez neveztetik öntudatnak. Az öntudatban a tudat maga válik a tudat tárgyává. Az egészséges ember az öntudatot, vagyis az Ént állandónak, egységesnek, maga-magával azonosnak tekinti. Az öntudat fogalma a lélektan egyik legbonyolultabb tárgya.” 7 Kutakodásaim során olyan szerzőre is rátaláltam, aki a létélmény szót használta a tudat szinonimájaként. A felvetés érdekes. „A dualista megközelítés 8 valójában egyetlen érvre tud támaszkodni - arra a tényre, hogy a tudomány jelenleg nem rendelkezik arra szolgáló magyarázattal, hogy miért van létélményünk; hogy miért "valamilyen" élmény létezni, ahelyett, hogy "semmilyen" lenne. […] Mit is jelent ez pontosabban? Képzeljünk el egy embert, aki felkel az ágyából, kimegy a konyhába, felkapcsolja a villanyt és körülnéz a hűtőben. Miközben ezt csinálja, különböző élmények érik: színeket lát, szagokat érez és így tovább. Most képzeljük el ugyanezt egy alvajáróval. Az alvajáró is reagál a fényre - nem megy például neki az asztalnak, mivel az agya feldolgozza a külső ingereket és úgy vezérli viselkedését, hogy kikerülje az akadályokat. Hatással lehet a viselkedésére ugyanígy valamilyen szag is, például odafordíthatja a fejét a sarok felé, ahonnan (valamilyen) szag terjed felé. Az alvajárónak viszont nincsen létélménye. Számára nem "valamilyen" élmény kimenni a konyhába, ő csak csinálja a dolgokat, ahogy az agya irányítja. A tudatosság problémája az, hogy vajon miért nem vagyunk mindig olyanok mint az alvajáró: miért nem csináljuk ugyanazt, amit jelenleg is csinálni szoktunk - csak létélmény nélkül. […] Elméletileg elképzelhető, hogy úgy viselkedjünk, mint mindenki, akinek létélménye van, miközben mi nem rendelkezünk ilyesmivel. Mire való a létélmény?” 9 Thomas Nagel 10 klasszikus megfogalmazásával élve egy élőlény fenomenálisan tudatos, ha „van valami olyan, hogy az élőlény számára lenni valamilyen”. Ez a megközelítés mutat némi rokonságot az előzővel. A fenomenális tudatosság „definícióját” Thomas Nagel vezeti be a „Vajon milyen lehet denevérnek lenni?” című cikkében. Nagel tézise szerint a tudatot a materializmus (ahol az elme azonos az aggyal) képtelen megmagyarázni. Szerinte az érzetek elválaszthatatlanok az azokat átélő alany szubjektív nézőpontjától. Nagel rámutat, hogy a denevér felépítését vizsgálhatjuk a modern természettudomány eszköztárával, azonban vizsgálódásaink képtelenek visszaadni, hogy milyen denevérnek lenni annak saját perspektívájában. Miközben hipotéziseket állíthatunk fel a denevér tapasztalatairól – például a hangradar modelljével –, mégsem tudjuk felvenni a denevér nézőpontját, „melynek következtében az élmény, hogy milyen lehet denevérnek lenni, rejtély marad számunkra.” 11
7
Forrás: http://www.kislexikon.hu/index.php?f=tudat Szerkesztette: Lapoda Multimédia. Letöltés: 2014.
12. 04. 8 A dualizmus (filozófiai értelemben) test és elme különállóságát hirdeti, azaz azt állítja, hogy mentális állapotaink nem fizikai természetűek, nem a testhez köthetőek. 9 A tudat kérdésének egyes problémáiról. Forrás: http://tudomany.halmaz.hu/pszichologia/tudat.php. Letöltve: 2014. 11. 27. 10 Thomas Nagel: amerikai filozófus, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít 11 A tudat metamorfózisa. Az interdiszciplináris tudatkutatás tudományfilozófiai-hermeneutikai elemzése
14
Hű... Ezek már elég nehéz gondolatok, nem is fárasztalak már sokáig, de a tudományos megközelítés után lássuk, mit gondolnak azok, akik nem a tudomány katonái, csupán gondolkodó hétköznapi emberek. Egy internetes fórumban olvastam, hogy „az ember intelligencájának nagy része (lehet, hogy teljes egésze) csak egy biokémiai folyamat, egy reflexszerű dolog, a környezeti ingerek hatására fejlődik ki”. 12 Ugyanitt más felhasználók a tudatot az agyműködés termékeként határozzák meg, vagy, mint egy irányító funkcióját az agynak. Sokan úgy vélik, hogy az agy is eszköz és nem az agy gondolkodik, hanem a tudat működik az agyon keresztül. Találtam olyan megközelítést is (lelkes, de hétköznapi internethasználónak tűnő, cseppet sem tudományos szakemberektől), miszerint a “tudat, az olyan, mint a dolgok illata: vannak egyszerű atomok, amiket össze tudsz kapcsolni és létrejön egy molekula, aminek pl. fahéj illata van. Na, melyik atom okozza a fahéj illatot? Nyilván semelyik, és mindegyik. Szerintem (a tudat) az agynak egy olyan tulajdonsága, mint a molekula illata.” 13 Ennek az állításnak ellentmond egy másik vélemény, miszerint “semmiféle atomnak nincs ’fahéj illata’. Egyes molekulák kölcsönhatásba lépnek az ember megfelelő érzékelő elemeivel, ennek hatására ingerület irányul az agyba, és az ember ennek egyik fajtáját (amelyet fahéj közelében érez) fahéj illatnak nevezte el. És ha hasonló ingerület ér bármi mástól, azt ugyanígy nevezzük. Az "illat" fogalom csak attól a pillanattól érvényes, amikor az ember, érzékelvén valamit, elnevezi a megkülönböztethetőség okán”. Néhány buddhista forrás szerint a tudat egyfajta lehetőség a megismerésre, tapasztalásra, legyen az bármilyen minőségű, formájú tárgy vagy érzés. A tudat maga a lehetőség, amiben minden megtörténhet. Számomra ebből az következik, hogy érdemes fejlesztenünk magunkban a tudatosságot (vagy nevezhetnénk éberségnek is – odafigyelést magunkra és a minket körülvevő világra). A buddhista filozófia szerint tudatosságot fejleszteni kizárólag meditációval lehet. Intellektuális úton (gondolkodás, elmélkedés, tanulás útján) a tudatosság növelése szinte lehetetlen.
Rengeteg elmélet megismerése után arra jutottam: számomra a tudat leginkább a tudatosságból levezethető. Tudatosság alatt pedig azt értem, hogy előrelátóan, következetesen, felelősségteljesen élni. Mindig szem előtt tartani, hogy mindennek van oka és van következménye. Vegyünk egy példát! Felismerem, hogy türelmetlen ember vagyok. Felismerem, hogy ez az élet számos területén hátráltat, emberi kapcsolataimra károsan hat. Szeretnék rajta változtatni? Képes vagyok rajta változtatni? Ha a válasz igen (márpedig muszáj igennek lennie!), akkor igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy türelmes emberré váljak. Figyelem a saját
Horváth Lajos. Forrás: http://www.science.unideb.hu/media/document/110623_horvathlajos.pdf. Letöltve: 2014. 12. 01. 12 Forrás: http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyok__5428967-a-tudatmellektermeke-az-agymukodesnek-vagy-iranyitoja-az-agynak . Letöltve: 2014.12. 13. 13 Forrás: http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyok__5428967-a-tudatmellektermeke-az-agymukodesnek-vagy-iranyitoja-az-agynak . Letöltve: 2014.12. 13.
15
reakcióimat, és amikor szükséges, önfegyelemmel uralkodom a lobbanékonyságomon. Nos, számomra ezt jelenti a tudat - vagy inkább tudatosság. És ha tudatosan élek és gondolkodom, akkor eljutok oda, hogy felismerem: az egészségemet óvni kell, hogy 40 év múlva is szolgálni tudjon. Mit kell tennem ekkor? Tudatosan minimálisra csökkenteni azon hatások számát, melyek ártó módon hatnak a szervezetemre. Ezen hatások közül az egyik legkártékonyabb a stressz.
2.4 A stressz “Azt hiszem az első és legfontosabb dolog a stresszel kapcsolatban, hogy felismerje, többnyire nem az a probléma, amit az élet hoz, hanem az, ahogy reagál rá. Az pedig, hogy hogyan reagál a dolgokra, attól függ, hogy mennyire érti meg a különféle stresszhelyzeteket. A kínaiak a “vey-csi” szót használják a krízisre. A két jel közül az egyik önmagában azt jelöli: “veszély”, a másik azt: “esély”. Minden nehézséghez, amely életünk során ér, ezzel a szemlélettel kellene viszonyulnunk: esély arra, hogy legyőzzük a veszélyt.” (Paul J. Rosch, Emmett Miller)
A stresszről életem során ezerszer hallottam már. Ezt szajkózzák a kollégák, a szomszédok, a haverjaink, a reklámok – lépten-nyomon ebbe botlunk. Azt is hallhattuk már, hogy a stressz nem jó, sőt, kifejezetten káros. De hogy idegességet jelent, vagy gondokat, amik folyamatosan jelen vannak életünkben? Mi is a stressz valójában? „A stressz az élő szervezet érzelmi válaszreakciója bármilyen negatív és - a közhiedelemmel ellentétben - pozitív természetű hatásra is. A pozitív stressz jó hatással van a szervezetre. Ez a válaszreakció kétféle lehet, egy aktív válasz, azaz küzdelem, vagy pedig passzív válasz, azaz menekülés vagy eltűrés.” 14 Hétköznapi megfogalmazásban tehát a stressz (negatív értelemben) vagy egy folyamatos, hosszú időn keresztül fennálló feszültség, tartós idegesség, félelem, szorongás; vagy egy hirtelen jött érzelmi sokkhatás. Tudományos értelemben azonban „a stressz tágabb fogalom, a kellemes élményeket is magába foglalja, így az örömöt, a beteljesülést és az önkifejezést.” 15 „Ha stresszhelyzetbe kerülünk, testünk villámgyorsan felkészül a reakcióra, akár a harcot, akár a menekülést választjuk. A gyors válaszért egész bonyolult rendszer felelős, amelynek egyik legfontosabb tagja a kortizol 16, egy szteroidhormon, amit a mellékvese bocsájt ki. Ez a hormon olyan helyzetekben választódik ki, melyek során drasztikusan leesik a vércukorszint (hipoglikémia). … Ez a folyamat megemeli a vércukorszintet, ami által az agynak elegendő glukóz áll rendelkezésére, mint energiaforrás. Ugyanebben az időben a szervezet többi szövete a hormon hatására csökkenti a glukóz felhasználását. A kortizol megemeli a zsírsavak kibocsájtását a zsírsejtekből, amit az izmok használnak fel, mint energiaforrást.” Selye János: Stressz distressz nélkül, Akadémia Kiadó, Budapest. 1976 Selye János: Stressz distressz nélkül, Akadémia Kiadó, Budapest. 1976 16 Más néven stresszhormon, mely sokrétű biológiai hatásával a szervezet stressz-szituációkhoz való fiziológiás alkalmazkodását szolgálja. 14 15
16
Úgy kell a kortizolra gondolnunk, mint a túlélésünk kulcsára, hiszen nélküle nem lennénk képesek hosszú távú és intenzív fizikai igénybevételre. Stresszhelyzetben a kortizol termelődése segít át minket az adott szituáción, ezen hormon hiányában talán nem is élnénk túl a stresszt! A kortizolnak és egyéb hozzá kapcsolódó hormonoknak számos létfontosságú feladatuk van stresszhelyzetben, annak érdekében, hogy a szervezet felkészüljön és életben maradjon a stresszhatás alatt: • • • • • •
gyors energialöketet ad szabályozza a vérnyomást és a kardiovaszkuláris (szív-érrendszeri) funkciókat szabályozza az inzulint és a glükózt hat az immun-funkciókra gyulladáscsökkentő hatású szabályozza az anyagcserét 17.
A kortizol és „hormon társainak” egyik legfontosabb feladata, hogy segítsék a szervezetet a stresszre való reakcióban. Éppen ezért olyan szituációkban, amikor valaki stresszhelyzetbe kerül, szervezete kortizol-szintje magas lesz. Mindez azért történik, mert a szervezet mozgósítja energiatartalékait. Amikor tartós és folyamatos stressz-helyzetet élünk meg (állandó negatív gondolatok és érzelmi társítások foglyai vagyunk), akkor állandó készenléti állapotban tartjuk magunkat, mintha azt üzennénk szervezetünknek, hogy „mindjárt futunk!” – de aztán a futás (és ezáltal a megkönnyebbülés) elmarad. A vér tartósan magas kortizol szintje megakadályozza, hogy a készenléti helyzetből szervezetünk visszaálljon a nyugalmi állapotba. Ez a tartósan magas stresszhormon-szint a hosszan tartó problémák, elhúzódó betegségek, rossz munkakörülmények és hasonló, hónapokon át fennálló stresszes állapotok következményeként alakulhat ki. A nyugalmi ciklus tartós hiánya rontja a szellemi teljesítményt, csökkenti az izomtömeget és a csontsűrűséget, akadályozza az érzelmi és intellektuális fejlődést, továbbá gyengíti a szervezet immunreakcióit, kizökkenti a cirkadián ritmust (ez lényegében a belső biológiai óránk, ami szerint működünk de erről még lesz szó részletesen), emésztési- és vércukor problémákhoz, magas vérnyomáshoz, depresszióhoz, pánikbetegséghez vezet. Az idegrendszerünket a kortizol magas fordulatszámon pörgeti. Ez a folyamat a ritka, valamint nehezen újratölthető ingerületátvivő anyagokat (dopamin, szerotonin, noradrenalin, stb.) elpazarolja, elfogyasztja, és ezt már csak akkor vesszük észre, amikor ezek szintje jelentősen lecsökkent. Ekkor jelentkeznek a krónikus alvászavar, depresszió, pánikbetegség és egyéb pszichés és fizikai betegségek tünetei. Kijelenthető, hogy legtöbbünk szenved a stressztől. Én is, és vélhetően Te is, kedves Olvasó, hiszen valószínűleg ezért olvasod éppen ezt a könyvet. És nem elég, hogy szenvedünk tőle, szervezetünkre is rendkívül károsan hat. Megdöbbentő a tény, hogy „a negatív stressz és annak minden szakasza, különösen, ha csalódással és kudarccal kísért élményekből ered, kitörölhetetlen kémiai „sebhelyeket” hagy maga után, ugyanis már sejtszinten megjelenik! A szervezetnek a stressz hatására mindig a leggyengébb „láncszeme” szakad el, jóllehet minden rész egyaránt ki volt téve a hatásnak.” 18 Forrás: http://jogagrubedli.hu/tudastar/hogyan-mukodik-stresszhormon. Letöltés ideje: 2014. 10. 21. 13:30 18 Selye János: Stressz distressz nélkül, Akadémia Kiadó, Budapest. 1976. 17
17
Itt elegendő megemlíteni néhány olyan betegséget, amelynek kialakulásában a stressz általában fontos szerepet játszik: ilyen például a magas vérnyomás, egyes szívbetegségek, valamint a gyomor és a nyombél fekély-betegségei (az úgynevezett „stresszfekélyek”), azonkívül különböző elmebetegségek. Selye János 19 azt is megfigyelte kutatásai során, hogy azok az emberek, akik több empátiával rendelkeznek, mint embertársaik, könnyebben megbirkóznak a stresszel, valamint egészségesebbek és boldogabbak azoknál. Számomra ez azt jelenti, hogy érdemes az empátiát, együttérzést kifejleszteni magunkban mások irányába. A kitűnő orvos, dr. Buda Béla 20 egy teljes könyvet szentelt ennek a témának. 21 A kérdés tehát felvetődik: létezik bármilyen módszer annak érdekében, hogy a stressz okozta káros hatásokat csökkenteni tudjuk? A válaszom igen: léteznek megoldások, amelyek alkalmazásával sikert érhetünk el. Ezeket a módszereket fogom a következő fejezetekben tárgyalni.
2.5 Szokások „Állandó útitársad vagyok, vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed. Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak, parancsodra várok. Felét átadhatod annak, amit teszel, végrehajtom gyorsan és hibátlanul. Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám. Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit, pár lecke után már magamtól is megteszem. Minden nagy embernek szolgája vagyok, de nem kevésbé a szerencsétleneknek is. A nagyokat én tettem naggyá, a szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné. Annak ellenére, hogy nem vagyok gép, egy gép precizitásával dolgozom, amelyhez egy ember intelligenciája társul. Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem; nekem teljesen mindegy. Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú és az egész világot lábaidhoz vetem. Vegyél könnyedén, elpusztítalak. Ki vagyok? A szokásaid.” (ismeretlen szerző)
Mindenekelőtt nézzük meg, mit ír a Wikipédia, az internetezők által szerkesztett lexikon a szokásokról: “A szokások, sok ismétlés által automatizálódott cselekvések, melyek valamilyen szükséglet kielégítésére alakulnak ki. A cselekvések rendszeres gyakorlásának hatására a tudatos cselekvés tudattalan készséggé alakul, ezáltal az egyén gépiesen, külön tudati ellenőrzés nélkül képes Osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész. Mint a stressz kutatója szerzett világhírt. “Az életünk és a stressz” című könyve 1964-ben jelent meg magyarul, ami azonnal hihetetlenül olvasottá és idézetté vált. Forrás: Wikipédia. 20 Világhírű magyar orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta és addiktológus. Forrás: Wikipédia. 21 Buda Béla: Empátia - A beleélés lélektana. Ego School Bt., 1993. 19
18
végrehajtani a cselekvést. A szokások tehát azok az automatikussá váló cselekvések, melyekről korábban tudatos döntés született és amelyek a tudat kontrollja nélküli cselekvésekké alakultak át. A szokások rendszere meghatározza a személyiséget. A szokások segíthetik vagy gátolhatják az egyén fejlődését, attól függően, hogy azok milyen irányban befolyásolják az élet minőségét.” 22 Ez a meghatározás kellőképpen pontosan és érzékletesen írja le, mit is jelent a szokás. Ami a leghangsúlyosabb, az a “tudat kontrollja nélküli cselekvés”. Talán ezért is annyira nehéz változtatni a szokásaidon. Amikor valamit - amit évek, évtizedek óta csinálsz - teljesen megszoktál, azt nagyon nagy meló elhagyni. Már csak azért is, mert szokásainkat (főképp rossz szokásainkat) többnyire élvezzük. Felismerjük ugyan, hogy nincsenek ránk jó hatással, de mégis ragaszkodunk hozzájuk. Pedig ha már eljutottál odáig, hogy felismerted, hogy valamilyen szokásod rossz hatással van rád, elvileg „csak” változtatnod kell rajta és a probléma megoldódott. Elvileg. Persze a gyakorlatban ez közel sem ennyire egyszerű. Sokszor úgy érezzük, igazából a szokásaink irányítják az életünket, nem pedig mi magunk. Néha foggal-körömmel ragaszkodunk a kialakult beidegződéseinkhez. Mert mi lesz úgy az életemmel, ha nem csinálhatom azt, amit szeretek, amit megszoktam, ami beépült az életvezetésembe, ami mindennapi rutinná vált? A szokások – ahogy a fejezet elején is kiderült az idézetből – valóban egyszerre jelenthetik a legnagyobb áldást és a legszörnyűbb átkot is az ember életében. Segítenek a túlélésben, mert a legcudarabb körülményekhez is képesek vagyunk hozzászokni – élnek emberek a fagyos Északi Sarkon és a perzselő Etiópiában is. De rossz szokásaink a pokol mélyére is letaszítanak: elég a pusztító függőségekre vagy az ízek rabigájára gondolnunk. Szokásaink néha valódi kábítószerré válnak! Szerencsére, amire rászoktál, arról le is szokhatsz, de ahogy a kifejezésben is benne van: a leszokás is egy szokás, csak ellenkező előjellel. Nem megy egyik percről a másikra. A jó hírem viszont az, hogy a tudatosság segít megszabadulni káros kötődéseidtől!
22
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szokás. Letöltés ideje: 2014. 10. 21.
19
