8. évfolyam
2014. december
Az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda lapja
Feszty Árpádra emlékeztünk Letűnt korok csillagai Anyák napja Rendezvényeink 1
Tavaly hetedszer rendeztük meg névadónk, Feszty Árpád tiszteletére, a Feszty Hét megnevezésű eseménysorozatot, mely iskolánk egyik legfontosabb ünnepe. Mint mindig, a hét minden napjának más jellegű töltete volt. Hétfő Az első napot hagyományosan a megnyitóval kezdtük. Tavaly az ezt követő kultúrprogramot Gál Tamás
és
Bodonyi
András
színművészek
biztosították Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című vígeposzával. Elsőre talán kicsit meglepődtünk, hogy lesz elég két színész az egészre, akik közül igazából csak Gál Tamás beszélt, de a darab érdekessége és varázsa abból is fakadt, hogy bevonták iskolánk tanulóit a történésekbe. Így aztán igazán sokat nevettünk az amúgy is humoros előadáson. A vicces monológok és az ötletes jelmezmegoldások mellett hangulatos hegedű- és gitárjáték kísérte Dorottya történetét, mely iskolánk folyosóján, szó szerint közöttünk kelt életre. Nagyon élveztük, és reméljük, lesz még hasonló élményben részünk a közeljövőben. Déltől a Hogyan képzelem el az iskolámat? c. rajzpályázat kiállításának megnyitója zajlott. A pályázat célja az volt, hogy a gyerekek, diákok szeméből ismerjük meg azt, miképpen változtatnának, alakítanának intézményük külsején. A pályázatba az Ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda diákjai mellett a Komáromi Jókai Mór Alapiskola és a Komáromi Feszty Árpád Alapiskola tanulói is bekapcsolódtak, valamint a szentpéteri Kossányi József Alapiskola diákjaitól is érkeztek hozzánk alkotások. A pályaművek különféle technikákkal készültek, ceruzarajzok, színes festmények is gazdagítják a gyűjteményt, s a témát is több szemszögből közelítették meg fiatal alkotóink. Voltak, akik élményparkot, vagy játszóteret képzeltek el az iskola udvarára, de sokan a belső terek, osztálytermek, tornatermek, az étkező és a könyvtár, valamint a Feszty szoba átalakítását vetették papírra. 2
Nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen ki kellett választanunk a leginkább témába illő képet, vagy makettet, de végül sikeresen lezártuk a kiértékelést. A pályamunkákat 4 kategóriában értékeltük: az első kategória az óvodások munkáit tartalmazta, a második kategóriába az 1-4-es tanulók alkotásait foglalta magába, a 3. kategória az 5-9 évfolyamosokét, míg a 4. kategóriában a makettek kerültek kiértékelésre. I. Kategória 1.Benyík Vanessa (FesztyÁrpád AI és Óvoda Ógyalla) 2.Szendrei Kiara (FesztyÁrpád AI és Óvoda Ógyalla) 3.Keszeg Laura (FesztyÁrpád AI és Óvoda Ógyalla) II. Kategória: 1.Vörös Virág (Jókai Mór Alapiskola Révkomárom) 2.Orbán Zsófia ( Feszty Árpád Általános Iskola Dél - Komárom) 3.Garlík Laura (Feszty Árpád AI és Óvoda Ógyalla) Különdíj: Török Balázs (Jókai Mór Alapiskola Révkomárom) Zsugya Lenke (Feszty Árpád Általános Iskola Dél - Komárom) III.Kategória: 1.Tóth Réka Márta (Jókai Mór Alapiskola Révkomárom) 2.Dávid Annamária (Jókai Mór Alapiskola Révkomárom) 3.Tóth István Ákos (Jókai Mór Alapiskola Révkomárom) IV.Kategória: 1.Deme Attila (Feszty Árpád AI és Óvoda Ógyalla) 2.Jóba Zoltán (Feszty Árpád AI és Óvoda Ógyalla) 3.Garlík Laura (Feszty Árpád AI és Óvoda Ógyalla) A győzteseknek, s minden résztvevőnek szívből gratulálunk, s további sok sikert kívánunk!
Kedd A VII. Feszty Hét 2. napján, kedden, került sor a hagyományos „Feszty Cup“ elnevezésű kosárlabdatornára. Eredeti terv szerint a lányok és fiúk vetélkedésére került volna sor, végül csak a fiúk versenyét rendeztük meg, mivel a lánycsapatok nevezését visszamondták az érdeklődők. A fiúk versenyén a gútai Corvin Mátyás Alapiskola és a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola 1 – 1 csapata, valamint iskolánk „A“ és „B“ csapatai mérték össze tudásukat. 3
Végeredmény: I. hely: Feszty Árpád AI és Óvoda „A “ Ógyalla
- 6 pont
II. hely: Corvin Mátyás Alapiskola Gúta
- 4 pont
III. Hely: II. Rákóczi Ferenc Alapiskola Gúta
- 2 pont
IV. hely: Feszty Árpád AI és Óvoda „B“ Ógyalla - 0 pont Iskolánk „A“ csapata minden mérkőzését megnyerve lett a torna győztese. Ráadásul a legeredményesebb játékos címét is a mi játékosunk, Karvai Marek nyerte, aki a 3 meccsen 47 pontot dobott. Gratulálunk! Köszönet jár a vendégcsapatoknak is, akik nagyon sportszerűen és szépen kosaraztak.
Szerda VII. nemzetközi Feszty Műveltségi vetélkedő Iskolánkon,
immár
hagyományosan
2013.
december 11-én a Feszty Hét keretében megrendeztük a műveltségi vetélkedőt. Most hét iskola 9 négytagú csapata versengett a Vitéz Nagy János fafaragó művész által készített Vándordíjért. Magyarországról három általános iskola 4 csapata versenyzett, míg Szlovákiából négy
alapiskola
5
csapata
kapcsolódott
be
a
küzdelmekbe. A nagyon jó hangulatú versenyben a csapatok különböző feladatokat oldottak meg. Mivel az iskolánk névadója Feszty Árpád, nemcsak festő volt, hanem író is, ezért a feladatok tárháza a magyar nyelvtől kezdve a művészeten át egészen a régi mesterségekig terjedt ki. A vetélkedő első részében minden csapat bemutatott egy híres személyt a régiójából. Így többek között megismerkedhettünk Katona Mihály földrajztudós, Kossányi József költő, Benedek Elek író, Czibor Zoltán labdarúgó, Feszty Adolf építész, Pápay József nyelvész és Feszty Gyula építész életével és munkásságával is. A versenyzőket próbára tették a lassan feledésbe merülő szólások és közmondások felidézése is. Megismerkedhettek a forradalom és a szabadságharc jelentős személyiségeivel és eseményeivel is a festményeken keresztül. Közben verset faragtak, megadott kulcsszavak segítségével Feszty Árpádról, Petőfi Sándor: Magyar nemes c. verse 4
alapján szabadon. A vetélkedő befejező részében a régi mesterségek kerültek a terítékre. A végig izgalmas, fej-fej melletti küzdelem végeredménye a következő lett: 1.hely: Feszty Árpád AI Ógyalla A - 80pont 2.hely: Feszty Árpád ÁI Dél - Komárom B - 71 pont 3.hely: Feszty Árpád ÁI Dél - Komárom A - 70 pont 4.hely: Benedek Elek ÁI Bakonyszombathely és Katona Mihály AI Búcs - 64 pont 5 hely: Pápay József ÁI Nagyigmánd- 62 pont 6.hely: Kossányi József AI és Óvoda Szentpéter- 59 pont 7.hely:Corvin Mátyás AI Gúta és Feszty Árpád AI Ógyalla B- 55 pont Az öttagú zsűri, melyben helyet kapott Csízyné szül. Feszty Zsuzsanna, Dr. Gaál Ida, Dr. Györgyné szül Raby Lenke, Horváth Zsuzsanna és Görbe Márk felelősségteljesen
végezte
a
munkáját.
Külön
köszönet illeti őket! A tavalyi versenyre sikerült két iskola csapatát beszervezni. Köszönet érte Pintér Mártának és Samu Istvánnak, hogy vállalták iskolájuk csapatának a felkészítését,
amellyel
emelték
a
vetélkedő
színvonalát. Minden iskola csapata szépen felkészülve érkezett a versenyre. Köszönjük! Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására az iskolánkon lévő Feszty Emlékszobában került sor a híres körkép „Magyarok bejövetele” alatt. Ismét azzal a jelszóval búcsúztunk, hogy: „Találkozunk jövőre is, ugyanitt!” Péntek – Záróünnepély A Feszty Hét megkoronázása a hetedik alkalommal is a záróünnepély volt, melyre iskolánk folyosóján került sor. Az esemény fontosságát elegáns öltözetünkkel hangsúlyoztuk. Szeretettel meghívott vendégeink közt üdvözölhettünk volt tanárokat,
polgármesterünket
és
alpolgármesterünket,
református lelkésznőnket, szülőket, nagyszülőket és volt diákokat is.
5
Az iskolánk lobogójával díszített pódiumon ünnepi beszédekkel vette kezdetét a műsor, ahol szólt hozzánk iskolánk igazgatója, Dibusz János, valamint polgármesterünk, Zemková Margita is. A záróünnepély fénypontja ez alkalommal is a Feszty-díjak kiosztása volt. A természettudományi kategóriában Petráš Mária nyert díjat, társadalomtudományokból Bartalos Angelika lett kitüntetve, míg a művészeti kategóriában idén is Pasztorek Cynthia Éva bizonyult a legrátermettebbnek. Az alsó tagozatosok kategóriájának díját Molnár Ferenc tudhatta magáénak. A fődíjat sokrétű teljesítményéért és kimagasló sikereiért Fejes Vivien kapta. A tanári díjat ezúttal Bagin Tünde tanító néni kapta kitartó és odaadó munkájáért. Minden Feszty-díjasunknak szívből gratulálunk, és további sikeres munkát kívánunk! Vendégeinknek pedig köszönjük a részvételt, a hozzászólásokat és főként a megtisztelő érdeklődést iskolánk élete iránt! Karácsonyváró kézműves foglalkozás Minden gyermek életében az év talán legcsodálatosabb eseménye a karácsony ünnepe, hiszen ekkor teljesülhetnek vágyai: családi körben, izgatottan bonthatja ki az ajándékokat, amelyek a hangulatos fa alatt rejtőzködnek. Persze nemcsak az ajándékbontás, hanem az ajándékozás is ugyanolyan fontos számukra, hiszen a szeretet kimutatásának ez az egyik legszebb formája. E célból tavaly is megrendeztük a Karácsonyváró kézműves foglalkozásunkat, ahol a diákok az állomásoknál különféle ajándékokat, díszeket készíthettek. A szorgalmas munka meghozta a gyümölcsét, hisz volt, aki 6-7 féle tárgyat
is
elkészített,
így
csillagok, a karácsonyi olajfestmények, angyalkák, gömbök, amelyek később hangulatához hozzájárultak.
születtek
a vágott
üdvözlőlapok, karácsonyfák és a családok
ünnepi
6
Az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvodában már óvodás kortól a gyermekek második otthonuknak tekinthetik az óvoda mellett az iskolát is. Naponta találkozhatnak az iskolát látogató tanulókkal és a pedagógusokkal. Az év folyamán több rendezvényt közösen szervezünk, ezért a beiratások alakalmával már egyáltalán nem idegen a környezet számukra. A beiratást megelőző időszakban még néhány találkozót tartunk, hogy a minél könnyebb legyen az átmenet az óvodából az iskolába. Decemberben és január elején kölcsönös látogatásokat szervezünk. Ekkor elsősorban az idei tanév elsősei tesznek látogatást az oviba, majd a nagycsoportosok óralátogatásokon vesznek részt, hogy kipróbálják, milyen is az iskolapadban ülni és a „nagy“ iskolai táblára rajzolni. Iskolahívogató címmel minden évben egy kis füzetecskét állítunk össze a szülők és gyerekek számára, melyben az iskola bemutatása mellett az iskolaérettségről, pszichológiai tanácsokról olvashatnak, valamint pontos tájékoztatást adunk a beiratásról. Lehetőséget adunk más óvodákból érdeklődők számára is, a beiratás előtt egy délutáni és egy szombat délelőtti program megszervezésével. Az idén január 17-én kézműves foglalkozásokat tartottunk, valamint Zsapka Attila előadóművész megzenésített versekkel szórakoztatta a kis csapatot. Az iskolai konyha alkalmazottai pedig finom falatokkal várták a résztvevőket. A tavalyi tanévben második rendezvényként szerepelt egy szombat délelőtti játszóház, ahová nagy örömünkre nagyon szép számban jelentek meg a beiratásra készülő gyerekek szüleikkel együtt. Először felnőtt-gyerek-tanítónéni közösen játszott, majd a gyerekeké lett a főszerep. Ők az előre elkészített bábuikkal egy társasjátékot játszottak. Nagyon kedvelt állomás volt az interaktív táblán játszható feladat, melyet a gyerekek ügyesen tudtak kezelni. Természetesen mindenki nagyon ügyesen megérkezett a célba, amely az iskola volt, és örömmel vitték haza a kis emléklapot a meghívóval a februári beiratkozásra. Erre február 6-tól 8-ig került sor. Jelenlegi adataink szerint 41 gyermeket írattak be a 2014/15-ös tanévre. Bízunk benne, hogy ők is második otthonukra találnak a Feszty Árpád Alapiskola és Óvodában.
7
Tanulóink kis csoportja, együtt a hetényi és a búcsi alapiskolákkal 2014. február 17-22. Krahulén vett részt a sítanfolyamon. Három órás utazást követően érkeztek meg a síelés helyszínére. Az utazás során tapasztalt enyhe időjárás ellenére a síterep elfogadható állapotban várta a sízés szerelmeseit és a síelni vágyókat. Az elszállásolás után már az első nap délutánján kipróbálták a sífelszerelésüket. Az alapokkal kezdték: sílécek fel- és lecsatolása, járások, esések, rövid siklások. A második napon hegymenetek, siklások, irányváltozások, fékezések következtek. A folyamatos, élvezetés síelés érdekében már másnap délután megtanulták a sífelvonók (tányéros, csákányos háttámaszos ülőkés) használatát. Esténként közös kultúrműsoron ismerkedtek meg és szórakoztatták egymást. A hét másik felére az időjárás sajnos oly mértékben megenyhült, hogy a sízés feltételei már a biztonság határát súrolták. Emiatt a csoportok vezetőinek többsége a korábbi hazautazás mellett döntöttek. Természetesen a gyerekek csalódással vették tudomásul e tényt. A rövidebb kiképzés ellenére sok szép emlékkel, sítudásban gyarapodva, egészségben megerősödve értek haza. 2015 februárjában is lesz sítúra. Várjuk a jelentkezőket! Mottónk: Síelni élmény, öröm és egészség!
Február 21-én megrendeztük a hagyományos iskolai álarcosbált.
Először
körbesétáltunk,
hogy
mindenki
megcsodálhassa jelmezeinket. Voltak, akik ragaszkodtak a már jól bevált maszkokhoz, de voltak, akik nem féltek újítani. A színpadon mindenki egyesével lehetőséget kapott a bemutatkozásra, persze voltak csoportos versenyzők is. Rövid szünet után különböző játékokkal folytattuk a rendezvényt. Véletlenszerűen kisorsolt párok táncoltak egy szétnyitott újságpapíron, melyről nem szabadott lelépni. Az ügyesebbek dolgát később megnehezítették gyorsabb zenével, és kisebbre hajtott papírral. Egy másik versenyszámban egy ping-pong labdát kellett a pároknak tánc közben a homlokuk között tartani. Az elmaradhatatlan tombolahúzás ezúttal is sok izgalmat hozott, sokan nyertek, akik pedig nem, azok is kaptak egy-egy apróságot, így senki sem ment haza üres 8
kézzel. Az egyébként is jó hangulatot sikerült egy kis táncházzal tovább fokozni; szinte mindenki táncra perdült. Ezúttal nem osztottunk ki helyezéseket, de a zsűri három kategóriában díjazott: vásárolt, otthon készített és csoportos jelmezek. Az egész álarcosbál nagyon vidám volt, jól éreztük magunkat, és sokat nevettünk.
„A veletek született értékes tehetség kárba vész, ha nem építünk rá, ha nem aknázzuk ki szakszerű oktatással!“ (Joanne Kathleen Rowling) Az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda kitűzött céljai között szerepel a kiváló oktatás mellett a tehetséggondozás is, melyre a 2014-es év is számos lehetőséget adott. Március 4-én az intézmény már hagyományosan otthont adott a Csemadok által megrendezett Tompa Mihály Országos Vers –és Prózamondó Verseny körzeti fordulójának, ahol a környező iskolák diákjai mérhették össze szavalótehetségüket. Perbete, Martos, Naszvad és Szentpéter mellett természetesen a mi diákjaink is szép számban részt vettek, s kiváló teljesítményükkel kivívták több kategóriában is a zsűri elismerését: Fejes Vivien és Szücs Bernadett ezüstsávos lett, Petráš Mária pedig bronzsávos elismerést kapott. Nagy Gergely János, Németh Klaudia és Asztaloš Klaudia mellett az 5-9 évfolyamot Deme Attila képviselte a járási fordulón. A zsűri tagjai az értékelés során nemcsak a pozitívumokat emelte ki, hanem hozzáértő kritikával is emelte a rendezvény színvonalát, melyből a diákok és a felkészítő tanárok is egyaránt okultak. Nagyon büszkék vagyunk az eredményeikre, a tanácsokat figyelembe véve pedig a továbbiakban sok sikert kívánunk! Azt persze meg kell említenünk, hogy az anyanyelvi versenyek mellett a szlovák nyelvű Poznaj slovensú reč és a Dobré slovo versenyen is nem meglepő módon sikeresen helytálltunk. Mindkét versenyben a kerületi fordulóba jutottak tanulóink.
9
„Minden, ami a költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele kezdődik.” (László Zoltán) A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ezen a napon iskolánkban már hagyományosan műsorral készülnek a diákok, ahol József Attila verseinek szavalata mellett megzenésített költemények is szerepet kaptak. A költészethez kapcsolódó idézetekkel tarkított prezentáció és a diákok szavalatai után a műsort a 9. osztályosok magánszáma zárta, akik József Attila Tiszta szívvel c. versét vitték színpadra dal formájában zongora és gitár kísérettel. „A költészet beszélő festészet, és a festészet néma költészet.” Szimonidész szállóigévé vált gondolata alapján
e
nap
alkalmából
rajzpályázatot
is
hirdettünk, ahol korosztályoktól függően 1-1 József Attila verset kellett illusztrálni. Az 1-4 évfolyamhoz kapcsolódtak az ovisaink is, akik a Mama c. költeményt vetették ügyesen papírra különféle technikákkal. A legjobb alkotásokat díjaztuk, nyerteseink buzdítására színes ceruzákat kaptak, hogy legközelebb is örömmel kapcsolódjanak be a versenybe. Az idősebbek a Tiszta szívvel c. költeményhez készítettek hangulatban és stílusban is odaillő illusztrációkat. A pályázatnak volt egy kiegészített pontja is, ami szerint a fiatal tehetségeink saját novellát, verset is papírra vethettek.
Nagyon
büszkék
vagyunk,
hogy
egy
gondolatokban és szóhasználatban is gazdag, esztétikus vers, novella és leírás is született, amelyeket a „szerzők” fel is olvastak. A tapsvihar után pedig átvehették ajándékukat. További sok sikert kívánunk nekik!
10
Mint minden évben, idén is április 22-én emlékeztünk meg iskolánkon a föld napjáról. A Föld napjának célja különféle akciókkal felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Denis Hays egy amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a föld napja védelmében. Bár e napot április 22-én ünnepeljük, de ne csak ekkor vigyázzunk rá! Iskolánkon ez alkalommal a harmadik és negyedik óra elmaradt, aminek tanulóink nagyon örültek. Ez a megemlékezés tehát egy órás műsorral kezdődött. Diáktársaink bevonultak az A pavilon folyosójára. Először Keszeg Gabriella tanító néni egy felvezető szövegét hallgathattuk meg a föld napjáról. Őt követték iskolánk nyolcadik osztályos tanulóinak a beszámolói egy prezentáció keretében. Az alkalomhoz kapcsolódó témát Bartalos Angelika, Fejes Vivien, Petrás Mária, Kocskovics Kitti és Deme Szilárd dolgozták ki. A prezentációk címei – A földünk és környezetünk védelme geológiai szempontból, növény és állatvédelem, az erdők védelme. A prezentáció végére néhány kérdéssel készültünk tanulóink számára. A nagyobbak ezt már unalmasnak találták, de a kicsik annál jobban örültek a feladatnak és csoportosan egymás szavába vágva kiabálták be a válaszokat. Majd Keszeg Gabriella tanító néni egy gyönyörű verssel, A fák imájával zárta a megemlékezést. Ezután a tanulók kivonultak az iskola udvarára. Az 1-4-esek az aszfaltpályára a témával kapcsolatos rajzokat készítettek, az 5-9-esek pedig először összeszedték a szemetet a nekik kijelölt részeken, majd az otthonról hozott virágokat és virágmagokat ültették el. Mi így próbáltuk jelképesen védeni, óvni földünket. Mert oda kell figyelnünk az életmódunkra és tudatosan kell használnunk a meglévő erőforrásainkat – ez mindenkinek a kötelessége. Ne csak beszéljünk, hanem tetteinkkel, életvitelünkkel is mutassunk példát!
11
„Anyák napján Téged Virággal köszöntelek, és csak annyit mondok: Anyukám, szeretlek!”
Szólt a köszöntő az anyák napi meghívón, mely 2014. május 4-re az ógyallai Konkoly – Thege Miklós Művelődési központba hívott minden kedves anyukát, nagymamát, szülőt, rokont. Az idei műsor a 9. osztályosok „töprengése” köré épült. Mivel nekik van a legnehezebb dolguk egy olyan műsorral előállni, amivel a 9, valamint óvodás évek alatt még nem szerepeltek, és figyelembe kell venniük azt is, hogy olyan műsor se legyen, amellyel egy másik osztály készül. A szülők az ő töprengésükön keresztül tekinthették, hallgathatták meg az óvoda kiscsoportjának verses-énekes összeállítását, a nagycsoportosok versét, táncát. Az első osztály nyuszi jelmezbe bújt és táncolt Snuffi zenéjére, a másodikosok hupikék törpikék voltak. A nagymamákat egy verssel köszöntötték, az anyukáknak énekeltek, valamint táncoltak a Hupikék törpikék – Bűvös csákó zenéjére. A harmadik osztály verses–zenés összeállítással lepte meg a közönséget. Az alsó évfolyam legidősebbjei, a negyedikesek, a Kis hercegből adtak elő jelenetet. A felső évfolyamok közül az 5. és 7. évfolyamok verssel köszöntötték a jelenlévőket, a 8. osztályból két lány egy verses paródiával nevettette meg a közönséget. A 6. osztály elénekelte a Republic közismert dalát a Szeretni valakit valamiért, valamint az idei év nagy slágerére, az I’m happy-re táncoltak, mindenki nagy örömére. A 9. osztály miután végig nézett mindenkit, úgy gondolta, hogy egy fergeteges színdarabbal lepi meg a nézőket. Hófehérke és a hét törpe paródia változatát adták elő, nagy sikerrel. A műsorban természetesen helyet kapott a Bellő néptánccsoport is, mely több tánccal is fellépett. A kis Bellő, gyerekjátékokat mutatott be. Záróénekként a 6. osztályos lányok elénekelték a Mama, kérlek ne sírj c. dalt, mely alatt minden szereplő felsorakozott a színpadra, és onnan indulva megkereste az édesanyját, akinek egy szál, saját készítésű rózsát adott át.
12
13
Feszty Árpád centenáriumi emléknapot tartottunk május 30-án az iskolában, abból az alkalomból, hogy száz évvel ezelőtt, 1914. május 31-én hunyt el a XIX. század végének egyik legnépszerűbb és legnagyobbra becsült magyar festőművésze. A historizáló akadémizmus egyik legjelentősebb alkotója, mind történelmi, vallásos és portréfestészet terén maradandó értékű alkotásokat hozott létre. 1856. december 21-én született Ógyallán Rehrenbach Szilveszter és Linzmayer Jozefa tizedik gyermekeként. A nevét 1868-ban Fesztyre változtató édesapa 1888-ban kapta meg – családjával együtt a nemesi rangot– e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Lacza Nóra, az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda igazgatóhelyettese. A centenáriumi emléknapon megjelentek: a Dél-Komáromi Feszty Árpád Általános Iskola képviselői, Csízyné Feszty Zsuzsa, Lovász Károly, Ógyalla alpolgármestere és az iskola nyugdíjas pedagógusai is. Az ünnepélyt Lacza Eleonóra igazgatóhelyettes nyitotta meg. Ezt követte az iskola tanulója, Fejes Vivien, aki Pósa Lajos: A magyarok bejövetele (Feszty Árpád barátomnak) című versét szavalta. „Száll a turulmadár... / utat ver a szárnya... / Kacagányos Árpád zúg-robog utána. / Győzedelmes Árpád széttekint a dombon: / Ez itt a mi hazánk! Ez az édes otthon!” Az ünnepi beszédet Dibusz János igazgató tartotta, aki méltatta Feszty Árpád munkásságát. Visszaemlékezett az iskola névadó ünnepségére és az azóta megrendezett Fesztys rendezvényekre. „A mi iskolánk is büszkélkedhet a nagy mű, a körkép másolatával. Emellett több művének másolata, eredeti alkotásai, használati és dísztárgyai is részei a Feszty Emlékszobánknak. Feszty dombormű díszíti folyosónkat. Fesztys testvérkapcsolat, iskolai logó, zászló, Feszty Hét, Feszty rajzverseny, Feszty vetélkedő, Feszty Kupa. Ezek a fogalmak és a mögöttük lévő tartalmak, értékek nekünk sokat jelentenek, de ismertek már régiónkon túl, az anyaországban is. Túlzások ezek? Bátran mondhatjuk, hogy nem” – mondta beszédében az igazgató. Őt követte Görbe Márk budapesti művészettörténész Egy életmű töredékei – Feszty Árpád titkai címmel tartott vetítéssel
egybekötött
előadása,
aki így
ismertette
a festőművész életútját és jelentősebb művészi alkotásait. A 14
„Magyarok bejövetele“ című műve tette nemzetközileg is elismertté, de jelentős alkotásai közé tartozik a „Triptichon“, a „Bánhidai csata“, a „Zsolt eljegyzése“ és a „Kárvallottak.“ 1912-ben tartotta az utolsó kiállítását, amely számára nem hozta meg a várva várt sikert. A betegsége is egyre súlyosabbá vált, ezért 1914 tavaszán az Adria partjára ment üdülni. A művészettörténész a következő szavakkal fejezte be az előadását: „Életkedve is visszatérőben volt, sőt végre már ecsetje után is nyúlhatott s tanulmányokat, vázlatokat kezdett festeni, jövendő képek motívumait. A sors azonban másként határozott. 1914. május 31-én vége szakadt életének s a tüzes lélek békés nyugalomra tért Lovranában, mai Horvátországban. Személyében a magyar képzőművészet egyik legsokoldalúbb és legkiválóbb képviselőjét veszítette el.“ A Bellő néptánccsoport fellépése után megkoszorúzták Feszty Árpád domborművét, majd a Feszty Emlékszobában megnyitották a centenáriumi emlékkiállítást Feszty Árpád hazatért! címmel, amelyet az iskola pedagógusa Vrábel Sándor állított össze, nemcsak a festőművész képeiből, de korabali tárgyakból és más relikviáiból. Csízyné
Feszty
Zsuzsanna
a
kiállítás
megnyitóján elmondta, hogy Feszty Árpád kedvenc tartózkodási helye volt Kingyes. Ide, erre az eldugott tanyácskára járt feltöltődni, elmélkedni, ihletet meríteni, ha elfáradt a nagyváros mozgalmas világában.
A
magyarok
bejövetelének
több
vázlatrajza is a kingyesi műteremben készült. Mi több, a körkép több alakjának portrészerű arcához a közeli
Martos
parasztjai
álltak
modellt.
Ma már csak egy düledező tornyocska emlékeztet arra az épületegyüttesre, amely egy műteremből és egy parasztházból állt. Pedig szebb napokat is megélt a „Tündér-tanya”. Éjszakákon át beszélgettek itt a kor meghatározó személyiségei, művészei, Feszty Árpád barátai. Csak néhányat megemlítve: Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Bródy Sándor, Dankó Pista. Látogatásaikat mindig „dokumentálták” is, elég sajátos módon: rövid versikéket írtak a parasztház gerendáira. A ház már nem áll, a gerendák és rajtuk a „barátság örök lenyomatai” azonban megmaradtak, és a Feszty-család jóvoltából méltó helyre kerültek: az Emlékparkba, a Feszty-körkép mellé. Felújításuk után a nyolc gerendán összesen 52 hosszabb-rövidebb, többnyire verses felirat vált olvashatóvá. A sajnálatos módon lepusztult Kingyes még ebben az állapotában is magával ragadja az ide érkezőt. Aki ide eljön, megérti, miért szerette ezt a helyet annyira Feszty Árpád, hogy festő létére még lefesteni sem tudta: „Akit az ember igazán szeret, ahhoz ír szerelmes levelet – s ha tud, jó vagy rossz – szerelmes verseket, de ecsettel, festékkel vászonra realizálni nem képes.” Az egykori műterem romos épülete mögötti tavacska és környéke egy kis »Paradicsom«. Méltóbb sorsot érdemelne a »Tündér-tanya«, hisz ihlető ereje fontos szerepet játszott nemzeti kincsünk, a Körkép születésében. 15
A Nárciszok Napja a rák elleni harc napja. Ez a nap a sárga nárciszok napja, és azok megsegítésére szolgál, akik ebben az alattomos betegségben szenvednek. Az idei év Nárciszok Napjának üzenete „A nap, amikor a szavak feleslegessé válnak.“ Ez az üzenet megszólított minden segíteni kész embert felesleges szavak nélkül. A Nárciszok Napja a Rák Ellenes Liga egyetlen nyilvános pénzgyűjtése, amely 18 éve működik és az onkológiai betegeket segíti egész Szlovákia területén. Iskolánk kilencedikes tanulói minden évben bekapcsolódnak ebbe az akcióba. Járják városunk utcáit, megszólítják iskolánk tanulóit és alkalmazottait, ellátogatnak a Magnólia Szociális Otthonba, hogy ők is járuljanak hozzá ehhez a naphoz. A kicsik és a nagyok szívesen támogatják ezt a napot, hisz tudják, hogy azoknak segítenek, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Köszönjük!
Már sokadik alkalommal volt szerencsénk vendégeket fogadni az Amerikai Egyesült Államokból. Idén Texasból érkezett hozzánk a 4 tagú csapat, akiket ismét a csehországi származású Jozef kísért el. Három osztály angol óráját tették színesebbé bemutatkozásukkal. A 7-8-9. osztályosok tudhattak meg többet az ő országukról, arról, hogy mivel foglalkoznak, vagy foglalkoztak. Elsőként Jackson, a 13 éves fiú adta át iskolája üdvözletét videóüzenet formájában. Majd szülei, David és Tara meséltek előző és mostani foglalkozásukról, képekkel és zenével tarkítva. Mindezt természetesen angolul. A tanító nénik besegítettek a fordításban, de sok mindent a diákok is megértettek, sőt még beszélgettek is. Mindenkinek egyenként be kellett mutatkoznia és elmondani, melyik sportot kedveli. Senki sem maradt ki, mindannyian sikeresen teljesítették a feladatot. Az óra végén Tara, aki egyébként énekesnő, egy rövid dalt is megtanított a nebulóknak. Délután már a sporté volt a főszerep. A teniszpályán Jozef (egykori teniszversenyző) folytatta a tavaly megkezdett oktatást. A városi focipályán pedig a baseballt és az amerikai focit lehetett kipróbálni. Egy kicsit kevesebb volt a bekapcsolódó diák, mint tavaly, de akik maradtak, nagyon kitartóak voltak. 16
2014. június 20-21-én valósítottuk meg a régóta tervezett jutalomkirándulást. Miért Ópusztaszeren? Elsősorban azért, mert ott található a Feszty-körkép eredetije, névadónk Feszty Árpád legjelentősebb alkotása, melyet 1995-ben nyitottak meg az Emlékpark látogatóinak. Az Ópusztaszeri Emlékpart történetét mindenki megtalálhatja a www.opusztaszer.hu internetes oldalon. Hosszas, többhónapos előkészületek után június 20-án, pénteken kora reggel indultunk neki a mintegy 300 km-es útnak. A résztvevők az iskola jelenlegi és volt diákjai, s a csoportot vezető pedagógusok jó hangulatban, várakozással telve abszolválták az utat. Fél tízre érkeztünk meg az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba. A belépők vételezése és az idegenvezetők útmutatása alapján ,,Árpád jegycsomaggal“ a kezünkben léptünk be az Emlékpark területére, hogy megtekinthessük a legszebb alkotásokat, építményeket és foglalkozásokat. Utunk első állomása a Rotunda épületében található Feszty-körkép megtekintése volt. Az egy órás sétánk folyamán a körkép minden részletét alaposan végignéztük, s közben hallgattuk a körképet bemutató tájékoztatót. A körkép megtekintése után következtek a múzeum pedagógiai foglalkozások: rovásírás, süssünk-süssünk (kenyeret és pogácsát) és az elmaradhatatlan honfoglaláskori lovasbemutató. A rengeteg élmény magunkba szívása után megebédeltünk és ezután a Bakson egy nagyszerű, családi panzióban szálltunk meg. A fáradság ellenére este még kultúrműsort adtunk egymásnak és sportoltunk is. Késő este tértünk nyugovóra, hogy másnap megnézzük Szeged város nevezetességét. Gyalogosan és városnéző kisvonattal jártuk körbe a várost, hogy délután 16.00 órakor hazafelé indulhassunk. Az úton mindannyiunk fejében leperegtek a szebbnél-szebb élményekről szóló képek és történetek. Nagyszerű két nap után este fél nyolcra érkeztünk egészségesen haza. Elmondhatjuk, hogy mindnyájunknak örök élmény marad ez a kirándulás.
17
„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani“ (Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?)
Egy tanév szinte elképzelhetetlen gyermeknap nélkül. Igaz, nem a tanulásról szól, de a különböző játékok, versenyek sokrétűen fejlesztik a tanulók képességeit, és mindemellett sok-sok élménnyel gazdagítják őket. A gyülekező után a reggelt egy egészséges futással kezdtük. Az óvodások és az alsó tagozatosok egy kis kört, a felsősök egy nagy kört futottak az iskola körül, osztályfőnökeikkel együtt. Miután mindenki felébredt, kezdődhetett a pontgyűjtés. Idén ismét menetlevéllel indultak el a tanulók, hogy a 11 állomáson minél több pecsétet (pontot) gyűjthessenek. A tanulók összemérhették ügyességüket, gyorsaságukat, logikájukat (tudásukat?). Mindenki megtalálhatta a számára legizgalmasabb játékot. Az „illatozó” elnevezésű állomás többek tetszését is elnyerte. A versenyzőknek szaglás alapján kellett kitalálnia, mi lehet az üvegben. Aki mozgásra vágyott, kipróbálhatta magát az akadálypályán, a söprűfociban (amit 2 söprűnk bánt), a gondolkodni vágyókat logikai feladatok, anagramma játék, kirakó várta. Volt célba dobás, szívószállal való ivászat és más ügyességi játék. Minden győzelemért 1-1 pont járt, amit összegyűjtve következhetett a vásárlás. Támogatóinknak és segítőinknek köszönhetően idén is sok-sok ajándék várt gazdára. Ebéd előtt még egy kellemes program várt ránk. Az A pavilon folyosóján rendhagyó irodalom órán vehettünk részt a Pósa emlékév alkalmából. A műsort diákjaink Pósa Lajos életéről szóló összeállítása nyitotta meg, majd az író megzenésített verseit hallhattuk Páko Mária előadásában. Kicsik és nagyok együtt énekelték a fülbemászó dallamokat. Az újonnan tanult dalokat dúdolva indultunk a műfüves pályára, ahol az elmaradhatatlan tanár-diák focimeccs vette kezdetét. A két csapat becsülettel küzdött, de csak egy győztes lehetett. Idén a diákok bizonyultak rátermettebbeknek.
18
A 2013/2014-es tanévben 15 kilencedik osztályba járó tanulónk volt. A továbbtanulásukkal kapcsolatos teendők elég sokrétűek voltak. Ezekkel a dolgokkal az iskolán főleg a pályaválasztási tanácsadó foglalkozik. Az ő feladata bevinni az adatokat a tanulókról az erre a célra létrehozott számítógépes programba. Majd ezt követően havonta legalább egyszer végigkérdezi a tanulókat, hogy hová is szeretne menni, hol szeretne tovább tanulni. Ezt eldönteni 15 évesen nem egyszerű dolog és bizony volt olyan tanulónk, aki elég gyakran változtatta az álláspontját. Minél többet beszéltünk a dologról, valaki annál biztosabb a választott középiskolában, de olyan is volt, aki annál bizonytalanabb lett. Voltak nálunk diákokat toborozni középiskolákról. Prezentációkkal, kis füzetekkel jelentek meg, bemutatták az iskolájukat, elmondták az előnyeit, hogy fog kinézni a felvételi, s hogy mik az iskolai erősségei. A mi tanulóink is voltak iskolalátogatáson, sőt középiskolai börzén is, ahol a járás iskoláinak nagy része képviseltette magát. Itt el lehetett beszélgetni az ott tanuló diákokkal, ott dolgozó tanárokkal is. Ezek az „ismerjünk meg minél több iskolát” dolgok február végére befejeződnek és március elején el kell dönteni, hogy melyik az a két iskola, amit be fogunk írni abba a bizonyos programba. Miután a tanulók megírták a kilencedikesek tesztelését, a pályaválasztási tanácsadó elküldi a felvételi kérelmet a választott iskolákra. Ezután már csak el kell menni és minél jobban teljesíteni a felvételi vizsgán. Szerencsére ez a mi tanulóinknak nagyszerűen sikerült. Mindössze egy volt közülük olyan, akit nem arra a szakra vettek fel, amit szeretett volna, de az a bizonyos középiskola felajánlott neki egy másikat, amit ő boldogan elfogadott. A többieknek ilyen gondjuk nem volt, bejutottak a kiszemelt iskolába. A legtöbben Komárom városát választották, de van, aki Ógyallán, Gútán, Dunaszerdahelyen esetleg Székesfehérvárott tanul tovább. Van köztük gimnazista, szakács, cukrász, tűzzománcozó, egészségügyi asszisztens, idegenforgalmis, építész, de még elektromechanizátor, illetve szállítmányozási ügyintéző is. Reméljük, hogy mindenkinek sikerül elvégezni a középiskolát és azzal fognak foglalkozni az életben, ami érdekli őket. Ehhez sok sikert kívánunk!
19
A nyári napközis tábor a 2013/2014-es tanév végén két hétig nyitotta meg kapuit a gyerekek számára. Az első héten június 30-tól július 4-ig Szvrcsek Veronika, illetve Író Mária nevelő nénik vezették le a napközis tábort. A második héten Ilon Ferenc tanító bácsi és Ilon Klaudia tanító néni felügyelete mellett folytatódott a tábor. A nyári tábor 2. hetén minden egyes napot felosztottunk bizonyos foglalkozások szerint. Az első nap a vetélkedők napja volt, ahol a gyerekek kipróbálhatták önmagukat különböző logikai, memóriai és szókincs vetélkedőkben, valamint Klaudia tanító néni arcfestést is csinált. A második nap volt az egészség napja, ahol a helyes táplálkozásról, mozgásról és az alvás fontosságáról tanulhattak játékosan a gyerekek. A harmadik nap a sportnak örvendezhettek a nebulók. Ezen a napon kimentünk a futballpályára, ahol különböző mozgásos játékokat játszottunk. Természetesen volt bőven a labdarúgásból, egyéni, illetve csapatos stafétajátékokból, kidobós és csapatjátékokból. A negyedik nap volt a gyümölcs és zöldség napja, ahol a gyerekek játékos formában tanulhattak gyümölcsökről és a zöldségekről, sőt a játékok végén el is fogyasztották ezeket. Az ötödik napon elsétáltunk az ógyallai csillagvizsgálóba, ahol a gyerekek megtekinthették a múzeumot, s az esti csillagnézést egy rövid kis mesefilm felvezetésében. Ezen a napon kihasználva a szép időt, városnézésnek is indultunk, útközben megálltunk a játszótéren és még a helyi fagyizóban is. Természetesen az egyik napon sem maradhatott ki a sportolás és a mozgás a friss levegőn, hiszen tudjuk, ez az egészségesen fejlődő gyerek számára az egyik legfontosabb kiindulópont.
20
Augusztus 4-től ismét gyermekzsivajtól és népzenétől volt hangos a nagyszegpusztai határ. A Bellő - Konkoly-Thege Polgári Társulás a kormányhivatal támogatásával és a szülők segítségével már negyedik alkalommal rendezte meg tánctáborát. 33 kicsi és nagy táncolt ezen a héten. Jöttek Ógyalláról, Komáromból és Naszvadról, mert hallották, hogy jó a társaság és szeretnek táncolni. A gyerekek szlovák, magyar és erdélyi táncanyaggal ismerkedtek Dobsa Tamás és felesége Dobsa Fodor Mónika, valamint Botló Ákos és Botló Enikő vezetésével. Kokava nad Rimavicou, Bodrogköz és Küküllőmente – három tájegység, három táncstílus, nagy kihívás volt ez számukra. Volt fejvakarás, sóhaj, ráadás és a végén az elmaradhatatlan sikerélmény. Késő délután, mikor a fiúk a tűzrakással voltak elfoglalva, a lányok varrni tanultak. Hogyan készül egy alsószoknya, milyen díszítés kerülhet rá. Kaprálik Zsuzsa néprajzos sokat tudott mesélni a lányok, fiatalasszonyok és idősebb asszonyok viseletéről. Nem lett volna igazi tábor, ha nem jutott volna idő a pihenésre, kikapcsolódásra. Ebéd után hangos volt az udvar, foci, homokozás, csoki-csoki és nevetés. A hét búcsúszava: “Jövőre veled ugyanitt!”
A 2014/2015-ös tanévben az első ilyen jellegű gyakorlatra szeptember 4-én került sor. Tűzriadóval indítottuk a napot. A megnyitót követően az alsósok és felsősök is több állomáshelyen barátkozhattak meg az életet és egészséget védő ismeretekkel, eszközökkel. Mik is voltak ezek? - topográfia - vegyivédelem 21
-
elsősegélynyújtás egészséges életmód tűzvédelem
A vidám, felszabadult légkörben zajló foglalkozásokon tanulóink olyan ismeretekre tettek szert, melyeket a 2., év végi terepgyakorlatokon használhatnak fel, a csapatvetélkedő folyamán és természetesen egészségük védelmében. A gyakorlatot és a tízórait követően a városi focistadionban valósítottuk meg az iskolai mezei futóbajnokságot. 5 kategóriában, külön a lányok és fiúk mérték össze gyorsaságukat. A győztesek táblázatát mindenki megtekintheti az iskola honlapján: www.fesztyalapiskola.sk. A nap győztese viszont minden gyerek és felnőtt, aki részese volt az „Élet és egészség védelme” gyakorlatnak, hiszen minden az egészséges életmódról és az egészség védelméről szólt.
2014. október 3-án iskolánk felső tagozatos tanulói részt vettek a „Peter Black 2” nevezetű angol nyelvű színdarabon. A színdarabot élvezettel nézték, a bemutató szöveget szlovákul, a párbeszédeket pedig angolul adták elő. A történet arról szólt, hogy a főszereplő, Peter Black, aki egyetemet végzett hajléktalan volt, s hogyan keres munkát magának. Először kéményseprő volt, majd autómosóban dolgozott, harmadjára idősek otthonában volt ápoló, utána biztonsági őr, majd bútorokkal foglalkozó vállalatnál kapott állást. Érthető és szórakoztató jeleneteket láthattak diákjaink. Kalandos története vicces és igazságos volt. Tapasztalataink szerint a nagyobbak jobban élvezték a darabot, talán azért is, mert jobban megértették, de a fiatalabbak is remekül szórakoztak. Köszönjük az előadóknak ezt a tartalmas másfél órát és reméljük, hogy jövőre is ellátogatnak hozzánk. Piroska és a farkas angol nyelvű meseelőadás Idén második alkalommal volt lehetőség részt venni egy nem mindennapi meseelőadáson. Az ógyallai művelődési központban, az első sorból nézhették végig diákjaink a Piroska és a farkas c. előadást. Az érdekessége az volt, hogy a szereplők szlovák és angol nyelven is beszéltek. A történet egy kicsit eltért a 22
megszokottól, hiszen Piroska azért látogatta meg nagymamáját, mert nem akart iskolába menni. De a végén rájött, ha nem hazudott volna, elkerülhette volna a bajt. Viszont, mint mindig, ez a mese is jól végződött. Nem hiányoztak a dalok és a vicces jelenetek sem. A végén kiscsoportunk szlovákul és angolul is elköszönt a színészektől. Reméljük, jövőre is találkozunk.
2014. október 8-án, a mese világnapja alkalmából ismét megrendezésre került a mesevetélkedő, melynek az idén a Mátyás király meseserege nevet adtuk. Laci királyunk köszöntötte hű „alattvalóit“, kiknek elmondta, hogy Mátyás király meséiben nagy a baj, összekeveredtek a dolgok és csakis ők tudják helyre rakni. Mátyás királyról is tanultunk néhány fontos dolgot, ki is volt Ő, hol uralkodott, hol lakott, hogy hívták a seregét. Ezután minden gyerek kapott egy színt. A színek szerint rendeződtek „seregekbe“, így lett piros sereg, lila sereg, rózsaszín sereg. Mint minden rendes vándor, ők is kaptak tarisznyát, bele egy szem pogácsát. A vetélkedő 5 állomáson folyt, melyeken egy-egy Mátyás királyról szóló mesével ismerkedtek meg a gyerekek, majd a feladatok is ezekhez a mesékhez kapcsolódtak: 1. Az okos lány – mesekvízt oldották meg 2. Egyszer volt Budán kutyavásár – az elveszett kutyákat kellett megkeresni – kutyás képek voltak elrejtve az osztályban 3. Gergő juhász kanala – kiválogatták a hozzávalókat, amik a levesbe kerültek 4. Hogy lett meg Mátyás király lova, a Fakó? – mozgásos feladat volt: akadálypályán kellett átmenniük, hogy megmentsék Fakót 5. Hogyan került holló Mátyás király címerébe? – saját címert készítettek A vetélkedő végén a megszerzett kincseket bemutatták Laci királynak, aki megköszönte a gyerekeknek, hogy ilyen ügyesen megoldották a feladatokat. A mesevetélkedő egyben az idei Meseládikó megnyitója is volt, mivel az idén Mátyás király meséivel fogunk vetélkedni.
23
Az idei, 2014/2015-ös tanévben számos újdonságról számolhatunk be a hitoktatásban. Júliusban új lelkipásztort kaptunk, Dobrý László esperes úr személyében, akinek ezúton is sikeres és kegyelemmel teli szolgálatot kívánunk. Az 1. osztályban idén közel 20 kisdiákunk ismerkedik hitünk alapjaival "játékos" formában. A 2., 3., 4. osztályban "imazacskókat" helyeztünk el a faliújságokon, melybe diákjaink kéréseket és köszönéseket írhatnak a mennyei Atyához, ezáltal is hitüket elmélyítve. Ugyanezen osztályokban minden diák bibliai nevet is kapott, hogy játszva sajátítsa el az Ószövetség és Újszövetség személyeinek nevét. A 3. osztállyal elsőáldozásra készülünk, melynek időpontja 2015. május 17. Az alsó évfolyamokon szentmiseversenyt is hirdettünk, melybe jó néhány diák aktívan bekapcsolódott. A felsőbb évfolyamokból bérmálkozóink is lesznek, velük az előírt bérmálkozási tananyagot az órák keretében vesszük át, a lelkiéletre pedig foglakozások keretében a templomban, László atyával készítsük fel őket. Az 5-7 évfolyamokban projekteket készítünk, bibliai szöveggel dolgozunk a tananyag mellett. A 8-9 évfolyamokban elmélyültebben foglalkozunk hitünkkel, nagyobb hangsúlyt fektetünk az életre nevelésre, a helyes út megtalálására. Idén a diákoknak lehetőségük nyílt kegytárgyak rendelésére is, melyeket azóta is nagy örömmel viselnek. Nyitottunk egy csoportot a Facebook-on (Katolikus hittanosok), melyen tananyagok és hirdetmények is találhatók, létszámunk pedig szépen gyarapodik. Egyre több diákunk veszi ki a részét a szentmise szolgálatban ministránsként, ezúton is köszönet nekik. Karácsonyra betlehemessel készülünk, melyet az iskolában és a templomban is előadunk majd. Legszebb ünnepünkhöz, Urunk Jézus Krisztus születéséhez közeledvén, kívánom mindenkinek, hogy megtalálja azt, ami igazán fontos, ez pedig: a hit, a béke és a szeretet, ezek pedig tartsanak ki egész évben! ÁLDOTT KARÁCSONYT, SIKERES és BOLDOG ÚJ ÉVET kívánunk!
Valószínűleg ez a közmondás járhat a tanárok fejében, amikor nyár elején úgy döntenek, hogy a nyári szünetet egy hetes továbbképzéssel kezdik. Idén nyáron a mi iskolánkból három tanár tett hasonlóképp. Összesen hat pedagógus állt elébe a Szlovákiai Magyar Pedagógusok által szervezett XXIII. Nyári Egyetem Komáromban meghirdetett különböző képzésnek. Három tanár iskolánkból a Gordon-féle kommunikációs tréningre jelentkezett. A délelőtti és délutáni foglalkozásokon a professzionális pedagógiai kommunikáció fortélyait próbálták meg elsajátítani. Dolgoztak kis- és nagycsoportban, párban és önállóan is. Elemeztek videófelvételt, megosztották tapasztalataikat, kutatták a „miérteket“ és „hogyanokat“, és közben játszottak is. Mindezt azért, hogy még inkább beleélhessék magunkat a gyerekek, tanulók világába, el tudják fogadni pillanatnyi állapotukat és megoldást tudjanak keresni egy adott szituációra úgy, hogy mindkét fél elégedett legyen. Közben azt is megvitatták, hogy ezt nem mindig lehetséges maradéktalanul kivitelezni, de ez nem kell, hogy elkeserítse őket. S hogy az egyes képzések témájával a Nyári Egyetem minden résztvevője megismerkedhessen, az utolsó délelőtt a csoportok kreatívabbnál kreatívabb formában mutatták be heti munkájuk gyümölcsét. A nagyszerű hangulatú műsor méltó befejezése volt a XXIII. Nyári Egyetemnek.
24
Október 13-tól 17-ig iskolánkon az egészség hete zajlott. Az egészséges életmód kialakítása nem az egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Erre gondolva sokrétű volt a tevékenység. Hétfőtől szerdáig a papírgyűjtés zajlott, hiszen a környezetünk tisztaságára, az erdők védemére hívtuk fel a figyelmet. ,,A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi. ” Andrew Matthews gondolatát szem előtt tartva a polgári nevelés órákon filmet néztek és megbeszélték a látottakat: A kisfiú, Takarítónők, A kéz nélküli férfi történeteit. Az alsósok a helyes fogmosással és a fogak védelmével kapcsolatban dolgoztak, rajzoltak. Péntek reggel a felsősök közül néhány osztály az osztályfőnökök segítségével salátákat készítettek, majd ezeket a szünetekben ízlelgették, utána szavaztak, hogy szerintük melyik lett a legízletesebb, legfinomabb. A szavazás alapján a 9. osztály görögsalátája és az 5. osztály gyümölcssalátája kapott oklevelet. Különdíjjal jutalmazták Tóth Bálint 8. osztályos tanulót az újító ötleteiért, mascarpone-s krémsajtért. Délután a rossz idő miatt nem az udvar, hanem az alsósok folyosója volt hangos. Őszi termésekből, virágokból, levelekből, zöldségekből, tökökből készítettek dekorációkat, koszorúkat. Míg a szülők alkották a töklámpásokat és más csodákat – tűzoltóautó, boszorka addig a gyerekek kézműveskedhettek. A kézmosás világnapja alkalmával natúr szappanokat csomagolhattak, gyógynövényeket ismerhettek fel illat alapján. Megtapasztalhatták, hogy a háztartásban mindent fel lehet használni, újrahasznosítani. Műanyag üvegből madáretető készülhet, az anyagcsíkokból alátétet, játékot: polipot is fonhatnak. Őszi termésekből, tobozokból, fadarabokból a fantázia szerint építhettek. És hogy a mozgás se maradjon el, bárki bekapcsolódhatott a hip-hop táncba. A délután uzsonnával ért véget. Vajas kenyeret ettek almával, retekkel, almalét ittak és sült sütőtököt kóstolhattak. Reméljük, hogy jövőre még többen bekapcsolódnak a rendezvényekbe!
25
Nemzetünk nagy eseményei közül az októberi hónapra kettő is jut, melyről iskolánkon megemlékezünk. Idén, napra pontosan 58 év távlatából gondoltunk vissza nemzetünk utolsó nagy forradalmára, az 1956. október 23-án lángra lobbant budapesti, majd onnan más városokra is átterjedő szovjetellenes felkelésre. Két évvel ezelőtt külön történeti előadást szenteltünk a témának, melyre a felsőbb évfolyamok diákjai többé-kevésbé emlékeztek. A múlt éven pedig osztályonként idéztük fel a gyakran csak „legtisztább forradalom”-ként emlegetett eseményeket. Idén a diákoké lett a főszerep. A tanulók szívesen jelentkeztek a meghirdetett feladatra. Rövid összefoglaló a kisebbeknek, velős gondolatokat és mély érzelmeket formáló versek a nagyoknak és zene mindenkinek. Ez volt a terv. A sok más iskolai tevékenység mellett persze nem sok idő jutott a felkészülésre, de nem azért vagyunk Fesztysek, hogy a körülmények kifogjanak rajtunk, így természetesen megoldottuk a gyakorlást is. Október 23-án reggel némi izgalommal álltunk iskolánk elé. Előadásunk nem volt hosszú, de annál tartalmasabb. Mácsik Simona, Deme Attila és Kovács Ádám verssel emlékeztek a szovjet páncélosokkal egyenlőtlen harcot is vállaló akkori hős ifjúságra, Hegedűs Tímea, Kádek Krisztina, Kiripolský Eszter, Pólya Ivett, Kiss Bence és Rajtár Tamás pedig a felkelés és a rövid szabadságharc történéseinek lényegét idézték fel. A népnyúzó kommunista rendszer elleni vívott véres harcokat az Ismerős Arcok zenekar idevágó zenéi segített elképzelni. Megemlékező összeállításunkat jól fogadta iskolánk diákserege, később többen is elmondták a szereplőknek, hogy megértették a lényeget. Tanulóinkban bizonyára nyomot hagyott a megemlékezés, ugyanis még napok múltán is hallottuk folyosóinkon a forradalmi jelszót: „Ruszkik Haza!”.
26
Halloween napján a délután a tökfaragás jegyében telt. Fél háromkor a B pavilon folyosóján kezdetét vette az alkotás. Legtöbben szüleik segítségével, de volt, aki maga kezdett a faragáshoz. Kreatív végeredmények születtek: az ijesztő töklámpásoktól kezdve a vicces arcokig, de még autó is született tökből. Az 5. osztály egy seprűből készült madárijesztővel tette teljessé a végső kiállítást. A vidám hangulathoz hozzájárult a zene és a vajas kenyér, valamint a gyümölcslé is. A legkisebbek őszi témájú játékokkal játszhattak; aki épp nem tököt faragott, kipróbálhatta még a kézműves foglalkozásokat, mint a natúrszappan csomagolást, vagy a színes terítők készítését fonálból. Aki mozgásra vágyott, táncolhatott egy jót hip-hop stílusban. Nem egy lurkónk csillantotta meg tehetségét tánc közben. Nagyon élveztük a délutánt. A kedves olvasók is tekintsenek meg néhány képsort, melyek talán tükrözik a jó hangulatot!
27
Immár hetedik alkalommal került megrendezésre iskolánkon a „Rekordok napja“ nevezetű egésznapos versenysorozat. Ilyenkor az iskola minden tanulója úgy kapcsolódhat be a különböző versenyekbe, hogy egy előre kiválasztott színt, illetve mintát kell viselnie azon a napon. Ez a belépő. Az idei év reggeli feladata iskolánk kicsinyített másának kirakása volt, minél több tejesdobozból. Erre a reggeli osztályfőnöki óra keretében került sor. Minden osztálynak sikerült megcsinálni a makettet, ám a legügyesebb osztályok az 1-4-ről a 2. (87 tejes dobozzal), az 5-9-ről pedig a 9. osztály (90 tejesdobozzal). A délutáni versenyekre idén a „kockás“ ruha vagy kiegészítő volt a belépő. Így csütörtökön iskolánk 124 tanulója közül 100 öltözött ilyen mintázatba. Délután különböző versenyszámok voltak, melyekbe a gyerekek bekapcsolódhattak. Volt dekázás, kapufára dobás, zsákbanfutás, labdacipelés, ugrókötelezés, ping-pong labda pattogtatás, kosárra dobás, kapurarúgás. A gyerekek az „Iskola rekordere“ címért küzdöttek meg egymással ezen a napon.
Legsikeresebb versenyzőink: Zsákbanfutás – Lebó Klaudia (2.A), Szücs Gergő (1.A), Vas Panna (4.A) Nagy Gergely János (4.A), Kádek Krisztina (7.A), Rajtár Tamás (9.A) Célbadobás – Vas Panna (4.A), Ferusz Damián (3.A), Macsali Mónika (7.A), Farkaš Gyula(5.A) Ugrókötelezés – Kovács Aletta (2A.), Slovinský Slavomír(2.A), Vas Panna (4.A), Kovács Róbert (3.A), Macsali Mónika (7.A), Rajtár Tamás (9.A) Kapurarúgás – Ferusz Damián (3.A), Kováč Daniel (5.A) Dekázás – Kovács Róbert (3.A), Karvai Marek (9.A) Ping-pong – Vas Panna (4.A), Anyalai Viktor (4.A), Macsali Mónika (7.A), Molnár Ferenc (5.A) Kosárra dobás – Smolka Dávid (1.A), Kovács Róbert (3.A), Čomor Tímea (6.A), Hegedűs Tímea (7.A), Kalocsányi Dávid (8.A) Labdacipelés – Vas Panna (4.A), Slovinský Slavomír (2.A), Mácsik Simona (9.A), Markuss Roman (9.A) A 2014-es „Rekordok napja“ ismét elnyerte mindenki tetszését, így reméljük, hogy a következőkben is megrendezésre kerül majd.
28
Öt évvel ezelőtt polgári társulásunk a Bellő – Konkoly –Thege PT és a Bellő néptáncegyüttes társszervezőjévé vált egy jól működő szüreti ünnepségnek, ami három település Ímely, Martos és Ógyalla szőlőhegyének szorgos borászgazdáit és a szüret sikeres befejezését volt hivatott megünnepelni. Idén a szervezést ugyancsak a polgári társulásunk vállalta, de egy kissé rendhagyó módon, nem titkolt szándékkal: hagyományt szeretnénk teremteni. Minden évben a három település valamelyik kultúrházában megszervezett fesztivált mi most kint a hegyen, Aba centrumában, a Gónokban szerveztük meg. Október 11-én szombaton reggel izgatottan várták a szervezők az időjárás alakulását. Minden el volt készítve egy sikeres és színvonalas fesztivál lebonyolításához. Végül is olyan pompás meleg későnyári idő lett, hogy szebb napot nem is lehetett volna kívánni. Már kora reggel egy szervezett csapat lázas munkához látott. Szakemberek állították fel a kitűnő színpadot, lefedéssel együtt. A nézőtér jelentős része is betakarásra került. Kezdtek szaporodni a felállított sátrak. A színpadot is díszbe öltöztették a szorgosan dolgozó anyukák. A nézőtérre mintegy 600 személy számára raktak szét padokat, ami a fesztivál idejére meg is telt. Az egész rendezvény 13.00-kor kezdődött az ímelyi, martosi és gyallai borosgazdák köszöntésével. A szüreti koszorú jelképes átadása bíróasszonyunknak, a kisdobos jó hangulatú hirdetménye, a borosgazdák köszöntése hangzott el minden vendégelő borosgazda pincéjénél. Nem volt hiány a jókedvből. A jelenlévő, s majd felvonuló népművészeti csoportok énekétől zengett Aba hegye. A zenei kíséretet a Bellő zenekar biztosította. Később 16.00-tól kezdődött az első Abai borfesztivál, ahol a környező falvak népművészeti csoportjai két órán át szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. Szerepeltek a Martosi Hagyományőrzők, a Felföldi Dudások, a Martosi nyugdíjasok, a Szíkes citerazenekar, a naszvadi Búzavirág vegyes kórus, Sústya citerazenekar, az ímelyi Búzavirág éneklőcsoport, a Szupernagyik valamint a Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda mellett működő Bellő néptáncegyüttes. A műsorban fellépő Bellő néptáncegyüttes mindkét csoportja bemutatta legújabb műsorát. A kisebbek egy szatmárit roptak, az ifjúsági csoport pedig egy Gömör-kokavai táncot adott elő, melynek fergeteges sikere volt. Ezúton köszönjük Ógyalla város és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi Osztályának a műsorhoz nyújtott segítségét. Egész délután a helyszínen kézművesek szórakoztatták a közönséget, a gyerekek kreatív fajátékokkal játszhattak. Nem hiányzott a finom pecsenye és a kolbász sem. Aki viszont megszomjazott, megkóstolhatta bérmentve Aba-hegy levét. A fesztivál után népzenekar szórakoztatta a mulatni vágyókat. A helyszínre kilátogató, mintegy 600 ember megelégedéssel nyilatkozott az akció sikerességéről. Ezúton szeretnénk megköszönni a Csemadok helyi szervezetének segítségét, minden elöljárónak, hogy segítettek és jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket. Bízom benne, hogy kellő odaadással és segítséggel a jövőben is meg tudjuk szervezni fesztiválunkat és hagyományt teremthetünk.
29
Mácsik Simona és Szücs Bernadett
Felkészítő: Mgr. Cabaň Erika “A színház az egyedüli hely, ahol az erényes és a gonosz ember könnyei összefolynak.” (Denis Diderot)
Miért szeretnek az emberek más bőrébe bújni? Miért szeretnek valami mást “játszani”? Miért jó valaki másnak lenni? Miért jó elszakadni a valóságtól? Mint oly sok nép, oly sok nagy város lakói, a régi gyallai lakosok is játszottak, színjátszó csoportokat hoztak létre, hogy elszakadhassanak a valóság ridegségétől, a mindennapi megélhetés gyötrelmeiből, ha csak egy kis időre is. Belebújtak egy másik szerepbe, ahol adott volt a helyzet és a válasz, a megoldás is a problémákra. Ebben a munkában szeretnénk ezekre a “letűnt korok csillagaira” emlékezni, akikből ugyan nem lettek filmsztárok, de tettek valamit a város életéért, egy kicsit többet megmutatni, feleleveníteni a játékukat. Hiszen régen ők szórakoztatták a város lakóit, mikor még nem volt Tv, internet. Mikor vették a fáradtságot és szabadidejükben összejártak, hogy betanuljanak egy-egy darabot, amit valamilyen rendezvényen bemutattak a közönségnek, hogy igazi közösséget faragjanak belőlük. Munkánk során felkutattuk a régi színjátszó csoportok ma még élő tagjait, az ő leszármazottaikat, hogy milyen színdarabokat játszottak, kik voltak a vezetőik, mikor, milyen alkalmakból adták elő színdarabjaikat, hol próbáltak, ki varrta a ruhákat. Igyekeztünk minden tárgyi emléket, vagy legalább fényképet begyűjteni ezekről a próbákról, előadásokról. Feszty alapiskola révén külön figyelmet szenteltünk a Feszty család színjátszó csoportjának, amely csak lányokból állt. Ezzel a munkával szerettünk volna emléket állítani mindazoknak, akik valamit tettek az ógyallai és bagotai kulturális életért, úgy a még élők tiszteletére, mint azok emlékére, akik már nincsenek közöttünk. A versenyen a lányok nagyon jól szerepeltek, tetszett a közönségnek, hogy újítottunk az előadásmódon, színjátszó csoportokhoz hűen eljátszották a beszámolót, melyet kisfilmben dolgoztunk fel.
30
A XX. Baróti Szabó Dávid Szavalóversenyen jártunk 2014. október 17-18-án került megrendezésre a Dunaradványi Községi Hivatal és a CSEMADOK Dunaradványi Alapszervezete szervezésében a XXVII. Baróti Szabó Dávid Napok. A rendezvény keretén belül pénteken Tarr Nóra tanító néni és Rakottyay Kati tanító néni vettek részt a XX. Baróti Szabó Dávid Szavalóversenyen zsűritagként. A péntek délelőtti napon sok tehetséges szavalót/versmondót hallgattunk meg, akik közül a legsikeresebbek a szombat esti gálaműsoron is felléptek. Tarr Nóra tanító néni a legkisebbeket, Rakottyay Kati tanító néni a felső tagozatos diákokat és középiskolásokat zsűrizte, ahol több megosztott díj is átadásra került a kategória életkori sajátossága miatt. A szombati napon Baróti Szabó Dávid sírjának és emléktáblájának megkoszorúzására került sor Virten, délután pedig Vadkerti Imre és Zsapka Attila „Szállj, sólyom szárnyán” c. műsorát láthatta a nagyérdemű.
FESZTY-KÉP A Feszty Hét keretében immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő FESZTY-KÉP rajzpályázat központi témáját Reményik Sándor egyik versidézete inspirálta. „És szólok fantáziám táltosához: És én fenyőtől fenyőhöz megyek És minden fenyőt megsimogatok. És aztán feltűzöm a szívemet A legmagasabb fenyő tetejére.“
A rajzpályázatot három kategóriában hirdettük meg: óvodák, az alapiskolák alsó tagozata és az alapiskolák felső tagozata részére. A beérkezett pályamunkák értékelésére és díjazására a Feszty héten kerül sor, 2014. december 9-én, melyről az iskoláknak elektronikus értesítést küldünk.
31
Virágkötészet 2014. 11. 19-én iskolánk három tanulója részt vett a Karvai Virágkötészeti Versenyen. Két versenyszámmal kellett megküzdeniük. Az első részben egy száraz virágokból álló csokrot kellett készíteniük, míg a második felvonásban egy faliképet, amelyhez száraz virágokat és terméseket használhattak fel. A munka elkészítéséhez egy-egy órája volt mindenkinek. Tanulóink sikeresen szerepeltek és remélik, hogy jövőre is összemérhetik ügyességüket a járás többi iskolájával.
2013 december Fiú minifocicsapatunk másodszor is elhódította Szentpéteren a Kossányi Kupát. Fiú- és lánykosárlabda csapataink jól szerepeltek a körzeti fordulókon: 2. és 3. helyen, ami viszont nem volt elég a járási döntőbe kerüléshez. 2013 december Fiú kosarasaink ismét megnyerték a ,,Feszty Cup” kosárlabda tornát. A legeredményesebb játékos címet ismét Karvai Marek szerezte meg. 2014 március Kézilabdás fiúink a körzeti forduló 2. helyén végeztek. 2014 május Fiú minifoci válogatottunk megnyerte a járási bajnokságot és Nagytapolcsányban 5. helyen végeztek a kerületi döntőben. Atlétáink a járási bajnokságon közepesen szerepeltek. A legjobb eredményt Karvai Marek érte el: 4. helyen végzett távolugrásban és 9. lett a 60 méteres síkfutásban. Rajtár Tamás 8. lett 1000 méteren és a fiúcsapat a 10. helyet szerezte meg.
32
2014 június Felvidéki Diákolimpia – atlétika négytusa regionális forduló – Bátorkeszi. Kategóriájukban a következő helyeket érték el: Kádek Krisztina 4. Hegedűs Tímea 5. Ďuráč Patrik 2. György István 4. 2014 október Felvidéki Diákolimpia – országos döntő – Dunaszerdahely: Ďuráč Patrik 1. hely: távolugrásban 2. hely: kislabdadobás és 300 méteres síkfutás 3 hely: 60 méteres síkfutás Így lett a négytusa összesített versenyének győztese: „ Felvidéki Diákolimpai Bajnok ” 2014 november Fiú minifocicsapatunk sorozatban harmadszor is megnyerte a szentpéteri Kossányi Kupát. Így véglegesen miénk lett a Kossányi vándorkupa. Ráadásul Rajtár Tamás (hálóőr) lett a torna legjobb játékosa. Tehát sporteredményeinket összegezve: voltak közepes eredményeink, ami újabb munkára serkentenek minket, voltak szép perceink, aminek nagyon örülünk és amiket folytatni szeretnénk, ha sikerül, hatványozva. Hajrá Feszty, hajrá fesztysek!
33
Intézményünk legkisebbjei sem tétlenkedtek az elmúlt iskolai évben. Mindennapjaink játékosan teltek, hiszen ebben a korban a gyermekek lételeme a játék, s elsősorban ez által gazdagodnak ismereteik, fejlődik gondolkodásuk, beszédkészségük, viselkedésük, alkalmazkodóképességük. Igaz, hogy gyermekeink kicsinyek, de aktívan bekapcsolódtak az iskolai életbe is. Részesei voltak a Feszty hétnek. Megtanulták ki volt Feszty Árpád, hol élt, a Feszty szobában megtekintették a műveit, bekapcsolódtak a rajzkiállításba, s ünneplőbe öltözve ők is részt vettek a záróünnepségen. Voltak rendezvények, melyek közösek voltak az iskolával, s voltak, melyeket külön tartottunk, hogy ezeket meghittebbé, családiasabbá tegyük. Ilyen rendezvény volt a karácsony is. A gyermekek műsort adtak szüleiknek, közösen kibontották az ajándékokat és békés, meghitt hangulatban töltötték el a délutánt. Januárban két kulturális rendezvényen is rész vettünk. Komáromban megnéztük a Rumcajs színházi előadást és meghallgattuk Zsapka Attila zenés műsorát. Februárban 13 óvodásunk beiratkozott az első osztályba, s megtörtént az óvodába való beiratkozás is, ahol a pici gyerekek olyan jól érezték magukat, hogy a következő napot is óvodánkban töltötték. Részt vettünk egy mesedélelőttön a helyi művelődési központban, valamint megtartottuk a farsangi álarcosbált. Márciusban megemlékeztünk a könyv hónapjáról. Ellátogattunk a könyvtárba, szintén a helyi művelődési központban meglátogattuk a ,,mesekuckót” és Kató nénitől meghallgattuk a Farkas és kisgidák c. mesét. Áprilisban mi is megemlékeztünk a költészet napjáról. Verseket, mondókákat mondtunk egymásnak. Májusban pedig az édesanyákról emlékeztünk meg. A gyermeknapot szerettük volna felejthetetlenné, nem mindennapivá tenni a gyerekeknek, ezért 3 napig is ünnepeltük, mint a mesében. Az első nap ,,Hangszersimogató“- n vettek részt gyermekeink. Népi hangszerekkel ismerkedtek, meghallgatták, kipróbálták a hangszereket, együtt énekeltek a zenészekkel, majd sportjátékokon vettek részt. A második nap az érsekújvári játszóházban voltunk és a harmadik nap pedig a cukrászdában fagyizással koronáztuk meg a gyermeknapot. Az apák napját szalonna- és kolbászsütéssel egybekötve tartottuk. Körülnéztünk, milyen élet folyik a népművészeti iskolában is. 34
Az ősszel a zöldségekből, gyümölcsökből kiállítást készítettünk. A magyar népmese napja alkalmából újabb meseelőadáson vettünk részt és ott voltunk a Tök (jó) bulin is. Az év folyamán számtalanszor megmutatták gyermekeink tudásukat, ügyességüket. Felléptek több iskolai, városi rendezvényen. Jól működik óvodánkon a Bikfic néptánccsoport is, amely mindenhol nagy sikert arat. Rendszeresen fellépnek városunk rendezvényein, s minden évben ott vannak a Martosi népművészeti fesztiválon is.
Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny: 1-4. Asztaloš Klaudia, Németh Klaudia, Molnár Ferenc 5-9. Deme Attila, Pólya Ivett Szücs Bernadett, Fejes Vivien, Petrás Mária Mesemondók: Molnár Ferenc, Asztaloš Klaudia Meseládikó: Molnár Ferenc, Baka Olivér, Jóba Zoltán, Garlík Laura, Németh Klaudia Matematika: 1-4. Molnár Ferenc Matematika: 6-9. Kocskovics Kitti, Fejes Vivien, Petrás Mária, Bartalos Angelika, Markuss Roman, Molnár Martina Számítógépes grafika: Markuss Roman 2. hely SzaKi Párkány: Markuss Roman, Rajtár Tamás, Szücs Bernadett, Hozsvák Ivett 2. hely Katedra: Fejes Vivien, Petrás Mária, Kocskovics Kitti, Bartalos Angelika országos 6. hely Jókai és Kora: Fejes Vivien, Petrás Mária, Kocskovics Kitti országos 3. hely Biológia: Fejes Vivien, Petrás Mária, Markuss Roman, Kiripolský Bence Erzsébet vetélkedő: Bartalos Angelika, Deme Szilárd, Fejes Vivien Poznaj slovenskú reč: Jóba Zoltán kerületi 1. hely Baka Olivér Dobré slovo: Fejes Vivien kerületi 2. hely Bartalos Angelika járási 2. hely Kincskeresők: Fejes Vivien, Petrás Mária, Markuss Roman, Kiripolský Bence, Kocskovics Kitti, Bartalos Angelika, Rajtár Tamás Feszty Műveltségi Vetélkedő: Fejes Vivien, Petrás Mária, Kocskovics Kitti, Bartalos Angelika 1. hely Regis Hungaria: Szücs Bernadett, Kiripolský Bence, Markuss Roman 4. hely Dél-komáromi Feszty Műveltségi Vetélkedő: Fejes Vivien, Petrás Mária, Kocskovics Kitti, Bartalos Angelia 1. hely
35
2007
Feszty-díj – Varga Anna Természettudományok kategória – Szalay Patrik Társadalomtudományok kategória – Markuss Gabriella Művészetek kategória – Belán Dóra Sport kategória – Zvoncsár Patrik Pedagógus Díj – Dibusz János
2008
Feszty-díj – Belán Dóra Természettudományok kategória – Szalay Patrik Társadalomtudományok kategória – Jókai Anikó Művészetek kategória – Markuss Gabriella Sport kategória – Gerencséri Patrik Alsó tagozatosok kategóriája – Pastorek Cynthia Éva Pedagógus Díj – Lacza Eleonóra
2009
Feszty-díj – Belán Dóra Természettudományok kategória – Benkó Friderika Társadalomtudományok kategória – Markuss Gabriella Művészetek kategória – Pastorek Cynthia Éva Sport kategória – Šárai Ákos Alsó tagozatosok kategóriája – Fejes Vivien Pedagógus Díj – Deme László
36
2010
Feszty-díj – Belán Dóra Természettudományok kategória – Benkó Friderika Társadalomtudományok kategória – Markuss Gabriella Művészetek kategória – Pastorek Cynthia Éva Sport kategória – Šárai Ákos Alsó tagozatosok kategóriája – Szücs Bernadett Pedagógus Díj – Vrábel Sándor
2011
Feszty-díj – Markuss Gabriella Művészetek kategóriája – Bellő - Konkoly-Thege Néptánccsoport Társadalomtudományok kategória – Jókai Lilla Alsó tagozatosok kategóriája – Kovács Ádám Pedagógus Díj – Éles Éva
2012
Feszty-díj – Jókai Lilla Természettudományok kategória – Elek Máté Társadalomtudományok kategória – Fejes Vivien Művészetek kategória – Pastorek Cynthia Éva Sport kategória – Papp Tamás Alsó tagozatosok kategóriája – Deme Attila Pedagógus Díj – Tarr Nóra
2013
Feszty-díj – Fejes Vivien Természettudományok kategória – Petrás Mária Társadalomtudományok kategória – Bartalos Angelika Művészetek kategória – Pastorek Cynthia Éva Alsó tagozatosok kategóriája – Molnár Ferenc Pedagógus Díj – Bagin Tünde 37
38
39
Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda Sport utca 7, 947 01 Ógyalla Telefon/fax: 035 760 25 40 E-mail:
[email protected] [email protected]
Felelős szerkesztő: Jakab Erika Szerkesztik: a diákok és a tanári kar www.fesztyalapiskola.sk FesztyPrint© All rights reserved®
40