Miskolc-Tapolcai Csónakázó-tó Helyzetfeltárás 2006/7. A fürdővizekre vonatkozó új vízgazdálkodási törvénynek megfelelően a Barlangfürdő a víz-visszaforgatásos üzemelési módot vezette be. Az új eljárás egész sor változást okozott nem csak a Barlangfürdő, hanem a Hejő vízrendszerén is. A következmények legmarkánsabban a források övezetében (Barlangfürdő Vízművek - Csónakázó-tó - Közpark - Békás-tó területe) jelentkeztek. Ezen belül is legnagyobb mértékben a Csónakázó tavat érintették. Nemcsak a tó vízforgalma, de vízminősége, hőmérséklete, élővilága, ökológiai működése is megváltozott. Számítva a problémák súlyosságára, a Barlangfürdőt és a Csónakázó-tavat kezelő VFV Zrt. 2006-ban felkérte a Teampannon Tervező és Mérnöki Irodát, hogy készítsen egy átfogó "Tanulmány és Rehabilitációs terv"-et az újonnan kialakult helyzetre. Időközben azonban olyan változások történtek, amelyek miatt a tervezési munkát többször is módosítani kellett. És nem csak ökológiai, vízminőségi vonalon. A hatósági egyeztetések során derült ki, hogy a VFV úgy vette át a Csónakázó-tó kezelését, hogy annak nem volt a Földhivatalban nyilvántartási státusza, vagyis a tó jogilag nem létezett! A Környezetvédelmi és Vízügyi Hatóságnál pedig nem volt vízjogi engedélye. Tehát előbb egy feltárást kellett készíteni a vízjogi engedély megszerzéséért. Emellett a vizsgálatok és a tervezés során a tóban egy egész sor meghatározó paraméter értéke (vízutánpótlás mennyisége és minősége, élővilág összetétele) megváltozott. Emellett a tó területén február folyamán végzett munkálatok és a tó felső részének kotrása idejére leeresztett vízszint következtében a vízben élő melegkedvelő kanadai átokhínár kifagyott (örömünkre, mert eltávolítása kemény fejtörést okozott). Majd a vízforgatás miatt bekövetkezett változások eredményeként (a meleg víz helyett a tavat már a galériából fogott kisebb mennyiségű hideg víz táplálja) a tóból több faj eltűnt, a tó ökológiai jellege pedig folyamatosan változott. Mindez még nem volt elég. A júniusban bekövetkezett Új-kút elszennyezése idején az erősen klórozott vizet két hónapig a Csónakázó-tavon keresztül vezették a Hejőbe. Ennek az eljárásnak a döntéshozatali előzményeit, értelmét nem tudjuk. Elképzelhető, hogy a klórozott vizet azzal a céllal vezették át a tavon, hogy a nagyobb víztér és a szökőkút hatására a klór szintjét lecsökkentsék mielőtt az "élő" Hejőbe vezetnék. Egy biztos, a döntés következtében a tóban levő élővilág - elsősorban az állatvilág kipusztult.
Azt lehet mondani, hogy a haváriát követően (szeptember eleje), ökológiai szempontból a tó élővilága és annak összetétele üres lap volt. A következő csavart a Tapolcai Apátság feltárása, státusza és a Parkfürdőkomplexumba való elhelyezése okozta. Ez a profán (üdülés, szórakozás) és szakrális (Apátság jellege) elemek egymás mellett léte a (Barlangfürdő és a tó mellett) konfliktusok sorozatát szülte (ahelyett, hogy a funkcionális szerepe alapján- történelmi dimenziót nyújtó plusz idegenforgalmi vonzerőként kezelték volna, mondjuk egy lefedett térben, a romok között vezetett bejárattal). 2007 májusában, a tó fenntartása szempontjából újabb lényeges változás következett be. A tó déli oldalán, ökológiai szempontból a legértékesebb lápos részen (a tavat és az erdőt összekapcsoló elem) megkezdődött a bob-pálya építése. Ezzel megszűnt a vízgyűjtőről bemosódó tápanyag természetes kiszűrődésének a lehetősége, és így az a szivárgó vízzel közvetlenül a tóba kerül, mellyel jelentős mértékben terheli a vízteret, és lehetővé teszi, hogy a tóban lévő növényzet túlburjánozzék. A tótól egy olyan természetes területet vettek el, amelynek a rehabilitációs tervben fontos szerepe lett volna. Nem beszélve arról a zavaró hatásról, amely akkor fog jelentkezni, ha majd felmerül az igény az apátsági kolostor bemutatására, vagy a Barlangfürdő bővítésére. (Ha már mindenáron ide kell tenni, akkor a bob-pálya indulási helye a játszótér előtt, a kalandpark együtteséhez csatlakozva, (attól a pince felé) kedvezőbb lett volna. Mostani helye sem a Barlanfürdő esetleges fejlesztésének, sem a tónak, sem az idegenforgalomnak nem kedvez.) A Csónakázó-tó ökológia állapotának alakulása 2006-2007-ben Régebbi beszámolók szerint, a tónak valamikor jelentős fenéklakó faunája (zoobentos) volt, ami a 2006-os bejárások idején szembetűnően hiányzott. A vízszint leeresztéskor centiméterről centiméterre kerestük a behullott leveleken a rágásnyomokat, csigahéjat, élőlény maradványokat, hiába - sem az aprító se más nagyobb testű (makrozoobentosz) fenéklakó jelenlétének nyomát sem találtuk. A halakat pedig csak tájidegen fajok - ezüst kárász, napkárász, fekete törpeharcsa, fehér busa - képviselték. Közöttük az egyetlen őshonos faj néhány folyami sügér volt. A kétéltűek közül a víztérben petéztek a barna varangyok, viszont kikelt ebihalaikkal (a víz alacsony oxigénszintje miatt nem kelhettek ki) már nem találkoztunk. A hüllőket szintén egy egzóta, - az amerikai ékszerteknős képviselte. Madarak közül állandó lakó a tőkésréce és a hattyú volt, téli vendégként megjelent a pompás színezetű jégmadár. A többi madár zöme a környező erdőkből látogatott
a területre. Vízhez kötődő emlősök jelenlétéről (pl.: vízi cickány, vízi denevér) nincs tudomásunk. A magasabb rendű növényeket pedig a kanadai átokhínár (Elodea canadensis) egyeduralma jellemezte, ezt az állapotot csak a parti köveken megkapaszkodó forrásmoha kisebb kolóniái tették valamivel változatosabbá. A már említett júniusi kútfertőzést követően, a tavon átvezetett nagy mennyiségű klórozott víz (10-15000m3/nap) az élővilág szinte egészét elpusztította. Először a halak kezdtek agonizálni. Szemük megnagyobbodott, kidülledt, kopoltyújuk megduzzadt és elnyálkásodott, felszínen pipáltak, haláltusájuk végén a felpüffedt úszóhólyag miatt, jellegzetesen átlósan (fej fenn, farok lenn) helyezkedtek el a víztérben. Az utolsó példányok július végén pusztultak el a szökőkút környékén. (A felspriccelő vízből a klór elillan, és oxigénnel dúsul, ezért itt agóniájuk tovább húzódott). A klórozott víz megszüntetését követően, szokatlan kép tárult a tóhoz látogató szeme elé. A kissé opálos, fenékig átlátszó vízben nyoma sem látszott az életnek. Az átlátszó vízből a makroszkopikus állatvilág eltűnt. A tófenéket finom világos homok, homokos agyagréteg borította. A magasabb rendű növényvilágból a parti köveken, itt-ott az új világos hordalékkal borított tófenéken, a forrásmoha (Fontinalis antipyretica) sötétzöld telepei tünedeztek elő (különben jó vízminőséget jelző növényként van számontartva). Ez volt az egyetlen szabad szemmel látható túlélő, a kiinduló pont, az üres lap, amellyel az élet újra indult. Az újjáéledés első lépései A vegetációs periódus végén, szeptemberben megjelentek az első fonalas zöldagák (Cladophora ). Zölden gomolygó vattaszerű víz alatti, világoszöld telepei új színfoltot jelentettek. Októberben a lesüllyedt levelek tették változatosabbá a képet. A téli nyugalmi periódust követően a változások felgyorsultak. Az új vizekben elsők között megjelenő zöld fonalas alga telepei és a forrásmoha telepek is terjeszkedni kezdtek. Meglepő színfoltként, a csónakázó sziget mellett a csendes, tiszta vizet kedvelő csillárkamoszat is felbukkant. Nem késlekedtek az első magasabb rendű edényes vízi növények sem. Először március elején, a tó felső végén, a napozó stégek és a Csónakkölcsönző sziget közötti részen a hínárfélék legnagyobb családjának - a békaszőlőféléknek egy hibrid változata (Potamogeton crispus, P. sp.), és egy fonalas levelű faja, a fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus) tűnt föl. Előbb a fodros békaszőlő két kisebb csoportja jelent meg a tófenéken. Áprilisban márt 4 bokor pálmalevélszerű telepe ékesítette a vízteret. Ekkor bukkantak fel az első tétova kanadai átokhínár szálai is, a békaszőlő és a csillárkamoszatok között. A víztérben pedig megjelentek, az utolsó években a tó
vízéből hiányzó szemmel is látható fenéklakó állatok - a makrozoobentosz tagjai puhatestűek, csigák és rovarok - keringőbogarak és hanyatt úszó poloskák, szitakötők és lárváik. Végül az ebihalak jelezték a víz oxigénellátásában bekövetkezett pozitív változásokat. A vízben valósággal nyüzsögni kezdett az élet. Sajnos, a fény és hőmérséklet növekedésével a növények burjánzása is fokozódott. A fonalas zöldalga telepek masszív terjedésnek indultak. Vattaszerű telepei lefedték és lefojtották a forrásmoha sötét telepeinek jelentős részét. Később a pusztuló fonalak megteltek levegővel, az algakolóniák felúsztak a felszínre, és felvették jellegzetes víz tetején úszó rothadásnak induló sárgászöld "békanyál" alakjukat. Közben a békaszőlő telepek terjedése is felgyorsult. Levélrozettái elérték a vízfelszínt, ahol szétterültek, kifakultak és elpusztultak. Megkezdődött a küzdelem a fényért és területért. A víz felszíne pedig mindinkább mocsári jelleget kezdett ölteni. Nem nehéz belátni, hogy a növények elburjánzása, és a velejáró poshadás tovább fog erősödni. A végeredmény kimenetele sem kétséges -a tavat ismét az átokhínár fogja eluralni (ha télen nem fagyasztjuk ki). Azért a helyzet több szempontból is más, mint a változások előtt volt. Elmaradt az iszap oxigénelvonása és tápanyag leadása. A tófenék oxigénnel telített, élővilága gazdagodott. A vízutánpótlás következtében a vízkicserélődés ideje megnőtt, ennek egyik következménye, hogy a víz oxigénháztartása mindinkább a növények oxigéntermelésének függvényévé válik. A növények elburjánzásával nappal oxigéntúltelítettség lép fel, éjjel pedig oxigénhiányos állapotok alakulnak ki. Egyenlőre ez a jelenség a növényekkel erőteljesen benőtt helyekre korlátozódik, de a növények terjedésével ez a mocsaras területekre jellemző állapot a tó nagyobb részére is ki fog terjedni. A növények elburjánzása ellen egyenlőre kézi erővel védekeznek (egy személy a partról gereblyézi a fonalas zöld algákat). Mindez azokat a mérésekkel alátámasztott vizsgálatainkat igazolja, hogy még a régebbi iszap felszínre rakódott záró réteg ellenére (mely a fenékiszapban felhalmozott tápanyagot elzárta a víztesttől) is, a növények számára továbbra is elegendő tápanyag áll rendelkezésre. Ez igazolja azt a feltevésünket, hogy a tóba kerülő tápanyag forrása a vízgyujtőről bevezetett csapadékvíz. Mivel a vízhozam csökkenésével a víz kicserélődése lelassult, a bekerülő tápanyag lassabban hígul, így tovább áll a növények rendelkezésére. Mindez már most előrevetíti annak a folyamatnak a következő stációit, mely szerint legfeljebb két év múlva a tóban ismét az átokhínár válik egyeduralkodóvá. Ha kiirtására ismét amurokat telepítünk a tóba, a helyzet még súlyosabb lesz, mint az előző próbálkozáskor volt. A lassúbb
vízáramlás következtében az algák elszaporodása olyan mértéket érhet el, hogy az egész víztér algalevessé változik. A megoldás csak a tápanyagbevitel - a csapadékvizek bevezetésének a megszüntetése lehet. Nincs tápanyag, nincs növényburjánzás! A vízfelszín lefedését pedig a tervek szerint magasabb rendű növényekkel (tavirózsa, stb.) lehet megoldani. Ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha az ilyen helyeket egy ideig védjük (amíg e növények meg nem erősödnek), mert különben hajtásaikat kieszik a hattyúk és a vadkacsák. További veszélyforrások A mostani eset másik érdekessége, hogy a tóba bekerült, az akvaristák számára előállított hibrid békaszőlő csak ember által kerülhetett a vízbe. Hasonló a helyzet az átokhínárral is. Érdekes módon mindkettő a csónakázó sziget mellett jelent meg, ott, ahol ez a legkevésbé volt várható. Mert ezen a területen előzőleg a fenék meg lett kotorva, a klórozott víz töménysége pedig itt volt a legmagasabb, ami minimálisra csökkenti annak esélyét, hogy ezek a növények pont itt hajtsanak újra. Mindez inkább emberi tevékenységre utal, annál is inkább, mert a tó ezen részén május elején trópusi vízi liliomot is láttam (valaki megkísérelte betelepíteni). Szerencsére azóta eltűnt. Viszont, az ékszerteknős ismét megjelent, és halak betelepítésére is történtek kísérletek. Ha nem teszünk valamit, a vízen újból kaotikus állapotok fognak kialakulni. Másik nem elhanyagolható szennyező forrás a vízimadarak és az etetésükkel járó szennyezés, amivel további jelentős mennyiségű tápanyag (kenyérdarabkák, és más etetésre szánt tápanyag, valamit a madarak foszforban és baktériumokban bővelkedő ürüléke) kerül a víztérbe. Továbbá a sétálók által bedobált tárgyak (például a hiányolt szemétkosarak nagyobb része a tóban landolt). Van egy sejtésem, miszerint hálós (lukacsos) oldaluk miatt éjjeli halászásra használhatták a delikvensek Mik lehetnek a további teendők? 1.1. A tó állagának a megőrzése Azzal, hogy a vízfenékre finom fedőréteg ülepedett, amely lefedte az alatta levő tápanyagban gazdag iszapot, valamennyi időt nyertünk (bizonyos mértékig úgy is lehetne tekinteni, hogy a tó meg lett kotorva - hiszen ezáltal az alatta levő iszapréteg inaktívvá vált). Ezt az állapotot kellene fenntartani a rehabilitáció
beindulásáig :A csapadékvíz tavat elkerülő vezetékének megépítéséig - előzetes terveinkben a csapadékvíz felfogásának a helye lett volna az a láprét ahol a bobpálya épülete épül-, illetve a tófenék megkotrásáig. A folyamatos változásokat pedig monitorozni kell, legalább havi sűrűséggel, hogy a szükséges beavatkozásokat időben meg lehessen tenni. 1.2. El kell készíteni a tó rehabilitációs pályázatát 2. Meg kell oldani a Barlangfürdő-Apátság-Park-Csónakázó-tó komplexumnak, mint Tapolca idegenforgalmi magjának együttessé alakítását, idegenforgalmi helyzetének és funkcióinak, kölcsönhatásainak meghatározását, egységes tervének kidolgozását. 3. Úgy, hogy egyben a "Vizek völgye" projekt kiindulópontjának, a Hejő forrásvidékének vízügyi és idegenforgalmi rendezése és kiindulópontja is lehessen. Ezen belül: - a Csónakázó-tó szerepe és kapcsolata a Hejővel, és a "Békás-tóval" (én Héviztónak nevezném), és az egész rendezése, a "kóbor vízvezetékek és vizek" felszámolása, rendbetétele. Miskolc 2007. 05. 24. Horváth Benő ökológus
