WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
Bukarest Áttekintés Románia fővárosa, Bukarest az ország gazdasági, ipari és kulturális központja. Népessége csaknem 2 millió főt számlál, csaknem 230 négyzetkilométeres kiterjedésével pedig Dél-Európa egyik legnagyobb városa. A korábban “A Kelet Párizsa”-ként emlegetett Bukarest történelmi építészetét tekintve ma már sajnos nem a régi; viszont még mindig számtalan rejtett kincsre bukkanhatunk, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzék őket. A kultúra szerelmesei megtalálják majd elfoglaltságukat, mivel a város tele van múzeummal és galériával, közülük több is a hagyományos román életet ünnepli. Egypár a sok közül, amit érdemes felkeresni: a Falumúzeum (skanzen), a Román Paraszti múzeum (a román emberek hagyományos életét mutatja be) és a Nemzeti Történeti Múzeum (a román társadalom fejlődéséről). A művészetbarátok a Kortárs Művészeti Múzeumban lelnek majd Románia művészeinek remekeire. A román történelem talán leghíresebb darabja Drakula gróf és az ő vámpírjai. A régi városrész ad otthont a Régi Hercegi Múzeumnak, amely III. Vlad Dracula palotájának helyén található, aki a 15. században uralkodott, és akit csak Drakulaként ismernek. Ha elég bátrak vagyunk, ellátogathatunk Erdélybe, amely Bukaresttől egy napi útra van, és megnézhetjük a híres Bran kastélyt, amely Drakula Gróf otthona volt. Egy kis kikapcsolódásért látogassunk el Bukarest egyik csodás parkjába, ahol elég szabad terünk nyílik arra, hogy elvonuljunk a város morajától. Télen korcsolyázhatunk a befagyott tó jegén vagy nyáron egy fagyi mellett kölcsönözhetünk egy csónakot és eltölthetünk néhány boldog családi órát is a játszóterekkel felszerelt parkokban. Mint a legtöbb európai város, Bukarest nemzetközi éttermek széles skálájával rendelkezik, így biztosan nem maradunk éhesek. Erdélyi éttermeket is találunk szép számmal, ahol laktató, nem kifejezetten vegetáriánusbarát ételekkel találkozhatunk. Az erdélyi konyha szerint, minél több hús, annál jobb. Bukarest óvárosi részében találhatjuk a legtöbb éttermet, amely minden pénztárcának megfelel. Az éjszakai élet nagyon eklektikus és rendszerint a hét minden napjára akad valamilyen program, amely mindenkinek megfelel. A klubokat kedvelőknek igen kedvező a város, mert az electrótól a leghomályosabb stílusú zenéket játszó klubokig, egész éjszaka nyitva tartó helyeket találhatunk – Bukarestben ugyanis nincs szabály az éjszakai életre. Jazz és blues klubokat is jó számmal találunk, sokakat vonzanak a helyi és nemzetközi előadók fellépései. Ha nem a csendesebb helyeket kedveljük, a legjobb, ha ellátogatunk Lipscaniba, amely bároktól, kluboktól és diákoktól nyüzsög. Ha már eleget ittunk, másnaposság ellen kiváló gyógyszer a város egyik kávézója, ahol nézhetjük a világ körforgását – csakúgy, mint a helyiek.
Látványosságok Diadalív A 27 méter magas Diadalívet Bukarest északi részén a Kiseleff körúton találjuk. A lenyűgöző kőépítményt két átmeneti, fából készült diadalív előzte meg, az első rohamtempóban épült, amikor Románia függetlenségét ünnepelte 1878-ban – így a seregek ez alatt masírozhattak át-, a másodikat 1922-ben, az első világháború után építették. Román építészek tervezték, és a nagyváros könnyen felismerhető szimbólumává vált.
Forradalom tere Eredetileg Piata Palatuluinak (Palota térnek) nevezték, mert ez adott otthont a Királyi Palotának. Nevét 1989-ben
page 1 / 7
WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
változtatták meg, a Romániai Forradalmat követően. Ezen a téren tüntettek a tömegek Ceausescu ellen, melynek hatására leomlott a kommunista rezsim. Most a Szenátust találjuk itt; a tér kitűnő kiindulópont arra, hogy felfedezzük az Athenaeumot, az Athénée Palace Hotelt, a Bukaresti Egyetemi Könyvtárat és az Újjászületés Emlékművét.
Királyi Palota A 19. században épült palota eredetileg Ghica hercegnő, Stirbei és Alexandru Ioan Cuza palotája volt, most pedig a Nemzeti Galériának ad otthont. Három hatalmas galériája a középkori és modern román művészetet, valamint nemzetközi műremekeket mutat be a királyi család gyűjteményében. A három állandó kiállítás mellett időszakos kiállítások is nyílnak, amelyek más területeket is felölelnek.
Athenaeum Bukarest egyik leghíresebb pontja a Román Athenauem. A lenyűgöző neoklasszikus hangversenytermet 1888-ban nyitották meg, és díszekkel tarkított kupolája az épület egyik legszebb része. A George Enescu Filharmonikus Zenekar 1889 óta tartja székhelyét a koncertteremben. A gyönyörű parkkal és Mihai Eminescu költő szobrával szegélyezett Román Athéneumot mindenképpen érdemes felkeresni.
Károly Park Az I.Károlyról elnevezett park Bukarest legszebb és legbiztonságosabb városi parkja. A látogatók nemcsak a környezet, hanem az itt található műemlékek miatt is érdeklődnek a park iránt. Az Ismeretlen Katona Sírját, valamint a legjelentősebb kommunista vezetők mauzóleumát is itt találjuk. Az éjszaka fényeiben is érdemes megcsodálni, többi látnivalójával együtt (Óriások Szobra, a Cantacuzino Forrás, és a Szűz Forrás).
Parlament A feltűnő és impozáns épületet Románia Ceausescu rezsime alatt építette, és még mindig nincs készen. A Guinness Rekordok könyvében a világ legnagyobb, legdrágább és legnehezebb polgári igazgatású épületeként tartják számon. Ma a parlament mindkét kamarája itt ülésezik. A majdnem teljes egészében román alapanyagokból épült parlament azért nincs még készen, mert a luxusötletek megvalósítására nincs elég pénz.
Fővárosi Templom A román ortodox patriarchátus számára épített templom 1658-ban készült Constantin Şerban, Havasalföld hercege kérésére. Történelmi jelentőséggel bír, mert itt nyomtatták az első román nyelvű Bibliát 1678-ban, amikor a püspökség megkapta első nyomdagépét.
Piazza Maggiore A város szívében található tér többszöri átalakulás után vette fel mostani alakját, a változás során megannyi történelmi épület szegélyezte. A tér körül találjuk a Basilica di San Petronio-t, a Palazzo dei Notai-t, a Palazzo d’Accursio-t, a Palazzo del Podestá-t, és a festői Palazzo dei Banchi-t.
Események Január - Románia Nemzeti Operaszezon
page 2 / 7
WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
Bukarest Nemzeti Operaszezonja a téli hónapokban otthont ad számos lenyűgöző zenei eseménynek. 1954 óta, amikor a modern Operaház (azóta is ugyanabban az állapotában) megnyílt, olyan előadások hangzottak el, mint Tchaikovsky Pikk Dámája, a Macbeth, Tosca, Carmen és más nemzetközi és román darabok.
Március - Öregasszonyok napja Hagyományosan Bukarestben március első kilenc napját az Öregasszonyok napjának nevezik, mert ilyenkor az időjárás olyan változó, mint a nő hangulata! Nyugtassuk le egy kis Martisor-napi ajándékkal, amely a Valentin-nap egy helyi verziója. Ilyenkor párok andalognak kéz-a-kézben az utcákon (persze, ha az idő megengedi).
Április - Bukaresti Nemzetközi Filmfesztivál Bukarest Nemzetközi Filmfesztiválja egyre fejlettebb lesz minden évben. Először 2005-ben tartották meg kormányzati segítséggel. Vetítéseket, workshopokat és retrospektíveket tartanak, emellett a fesztivál három díjat is átad a feature-film, rövidfilm és dokumentumfilm kategória legjobbjainak.
Május - Nemzetközi zenei fesztivál – EuropaFest Nemzetközileg elismert zenészek 45 országból érkeznek, hogy minden májusban részt vegyenek a Bukaresti nemzetközi zenei fesztiválon, az EuropaFesten. Klasszikus zenei, blues és popzenei előadások szerepelnek a listán és a város legjobb előadóhelyein koncerteket, versenyeket, mesterkurzusokat és más érdekes programokat tartanak.
Június - Mesterségek Ünnepe A Bukaresti skanzen ad otthont az éves Mesterségek Ünnepének, ahol a tradicionális Román mesterségek előtt adóznak. A hagyományos fafaragástól, szőnyegszövéstől, hímzéstől és fazekasságtól az üvegfújáson és tojásfestésen át bármelyik ingyenes bemutatón és vásáron részt vehetünk.
Július - Egy 7 Fesztivál A klubbarátok napja a 8 Nap Egy 7 Fesztivál egy elektronikuszenei csemege, ahol vezető nemzetközi DJ-k és művészek forgatják a lemezeket. A szabadtéri Arenele Romane-ben tartott buli a forró nyári napokban hajnalig tartó tánccal vár minket.
Augusztus - Bukaresti Városi Verseny Motorsportok szerelmesei özönlenek a városba, hogy részt vegyenek a Bukaresti Nemzetközi Versenyen. Több mint 300.000 “benzinfejűt” vonz az esemény, a FIA GT és a Brit F3 bajnokságokon a Parlament Tér előtt száguldoznak a versenyzők a 2 mérföldes pálya körül.
Szeptember - BCR Open Romania A nemzetközileg is elismert sport-célpont, Bukarest tartja az éves BCR Open Romania versenyt minden szeptemberben. Az ATP teniszbajnokságon nagy nevek küzdenek a salakpályán egyesben és párosban egyaránt, hogy elnyerjék a mintegy félmillió Euró összdíjazású kupát.
page 3 / 7
WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
Október - Őszi Mulatságok Európa egyik legnagyobb szabadtéri múzeumaként a Bukaresti Skanzen ad otthont az Őszi Mulatságoknak, amelyet Bukarest védőszentjének, Szent Demeternek ajánlanak. Az esemény tradicionális román esküvő képében zajlik; zenével és tánccal, speciális ruhákkal és egy kis ünnepléssel.
November - Román Nemzeti Színházi Fesztivál A színházbarátok kedvence, az éves Román Nemzeti Fesztivál során a hónapban számos előadást láthatunk a város különböző kulturális központjaiban. A Shakespeare-i drámáktól a hagyományos román darabokig, mindenki megtalálja a kedvére valót.
December - Karácsony Bukarestben A Bukarestbe látogatók a Téli Ajándékok Fesztiválján vásárolhatnak be karácsonyra, amelyet a Romániai Paraszti Múzeumban tartanak. Több mint 150 helyi művész állítja ki termékeit, így egyedi ajándékokat vásárolhatunk barátainknak és szeretteinknek.
Közlekedés Busszal Busz utak százai állnak rendelkezésünkre a városban, és a rendszer eléggé zavarosnak tűnhet azoknak, akik nem szoktak hozzá. A buszok modernek és kényelmesek, habár nagy lehet a tömeg és a nagy forgalom miatt a közlekedés néha elég lassú. Érdemes egy kis kártyát vásárolnunk, amit feltölthetünk kreditekkel és így elég érvényesíteni a buszra szálláskor.
Metróval Messze a legjobb választás a közlekedésre a metró: négy vonal szinte az egész várost lefedi és sokkal megbízhatóbbak, mint felszíni társaik. A metrók rendszeresen járnak és biztonságosan közlekednek, az új vonalakba és járatokba történő beruházásoknak köszönhetően. A jegyeket a metróállomásokon 2 vagy 10 alkalmas kötegekben vásárolhatunk, 2 és 7 lejért.
Villamossal és trolibusszal Minden felszíni tömegközlekedés Bukarestben igen lassú; ez alól nem kivétel a troli és a villamos sem, ennek ellenére ezek is lefedik az egész várost. A jegyvásárlás egyszerű, mivel a legtöbb közeli automatából vagy trafikostól kérhetünk jegyet. Amint felszálltunk, érvényesítenünk kell egy manuális jegykezelő géppel. A felügyelők rendszeresen ellenőrzik, hogy jeggyel vagy anélkül utazunk-e, és 50 lejes bírságot szabhatnak ki, ha jegy, vagy érvényesített jegy nélkül utazunk.
Menetrendek Minden tömegközlekedési eszköz este 11kor leáll Bukarestben, a hét minden napján, így, ha éjszakába nyúló kiruccanást tervezünk, a közlekedés egy alternatív módját kell választanunk.
page 4 / 7
WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
Helyi szolgáltatások Dentists ASCLEPIMED FACIAL AESTHETICS ART CLINIC Asclepimed is the first facial-aesthetics art clinic in Romania, unique in it’s own way through a complex high class & avant-garde range of services and techniques, from dental aesthetics, reconstructions and remodeling of the maxillaries and lips, to the refined aesthetic surgery, fillers and tissue rejuvenation techniques. A Temple of the beauty, as we like to call it. Using the latest procedures, our experienced specialists will give you a stunning healthy smile and improved appearance, without the pain and fear usually associated with traditional dental and cosmetic treatment. Our specialists appreciate how a beautiful smile can make you feel better both physically and mentally. At Asclepimed we treat the whole person, not just the mouth. We pride ourselves on offering a supportive, friendly environment, where you can feel free to express your concerns, hopes and expectations. Our goal is to work in partnership with our patients so they can make informed decisions and select the treatment best suited to their needs. Asclepimed looks forward to meeting you and changing the way you see yourself and people see you. Address: 12 Dr. Grigore Romniceanu Str., 5-th Sector, Bucharest Tel: 031.421.24.73 Web: www.asclepimed.ro
Denta G International Bucharest-Romania At Denta G International our goal is to provide the highest level of patient care and dentistry in a relaxing and homely environment. We offer the latest techniques in cosmetic dentistry, including teeth whitening, dental implants. Our surgery is complimented by the latest technology in dentistry. Visit our modern practice in Bucharest. Welcome home, welcome to Denta G International. www.dentag.ro Address: Bucuresti, B-dul Carol I, nr. 37, sector 2 Tel: +4 021 313 87 14 Email:
[email protected] Web: www.dentag.ro
Language Services GEST CONSULTING S.R.L. So, you intend to visit Romania. Welcome! And we are prepared to provide you assistance and local interface during your stay. We are a team of professional translators, authorized by the Ministry of Justice. We do, since 2000, translations and interpretation in the technical, legal, business fields for companies and individuals. But our services also include: airport transfer, guided tours, organizing events, booking and recommendations, so you can find the most enjoyable ways of spending your vacation and be able to achieve maximum efficiency during your business trip. Dealing with local organizations and authorities is faster and easier with our help.
page 5 / 7
WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
And, if you wish to enjoy a purifying holiday in the middle of nature, we can provide you accommodation in a wooden chalet, right on the shore of a mountain lake, with wonderful forests around. Address: Bucharest, Str. Pasarani No. 20 Tel: 004-021 240 80 55 Email:
[email protected] Web: gest-consulting.info
Casadetraduceri Address: Str. Cutitul de Argint nr. 72A 040558 Bucharest Tel: +40213362897 Email:
[email protected] Web: www.casadetraduceri.ro
Restaurants Orasul Interzis Orasul Interzis (The Forbidden City) is the first luxury & authentic Chinese restaurant in town; sophisticated but relaxed, chic but comfortable. Located in a superb old villa, in the heart of Bucharest but mend to be a descreet, hideaway place, is the perfect choice to meet your business partners or to enjoy a romantic dinner. The exotic and refined menu offered by the Chinese chefs masters is complimented with a wide world wine menu selection and tasty desserts Elegance, refinement, finesse, privacy and discretion, good taste, great dishes ; cozy and charming atmosphere on the terrace, professional service. Opened in 2009, is “The Best Chinese restaurant of 2009 and 2010”- Time Out Magazine Special lunch offer -20% and also Home Delivery. Ideally located walking distance from Universitatii Squeare. Reservations are recommended Our clients: businessmen, tourists, travelers, local clientele and V.I.P., they all enjoy our facilities: revolving Chinese tables, smoking/ nonsmoking area, free high speed WI-FI access, AC, CC accepted. Open- daily 12,30 –last guest leaves. One visit will not be enough!! Address: Bucharest, 3 Silvestru street Tel: 0040 0720 99 33 33 Email:
[email protected] Web: www.orasul-interzis.ro
Charme Restaurant Just in the historic center of Bucharest, tucked away on Smardan Street, Charme Restaurant seamlessly intertwines a modern cuisine with quality service. Within its modern and elegant design, flavorful, modern and beautifully presented dishes await guests. The cuisine is Mediterranean and features an exquisite menu of bold flavors and stylish sauces that certainly satisfy all tastes. Opened in June 2006, the interior design of the restaurant combines classical with modern elements charmed by the presence of modern-art paintings, leather banquettes and a very imposing bar. During the summer time, a cozy terrace waits for its clients. Take your pick of fresh salads, ossobucco, seafood and ocean fish, pasta with a choice of different sauces, beef filet and cream-soups. The Charme Concept offers you a lounge bar at the first level and a restaurant with an intimate and very elegant atmosphere at the second level.
page 6 / 7
WIZZ Guides compiled by Universal Business Media Ltd
You will convince yourselves that this is not a place where you are only served food, but also atmosphere: big smiles, delicious plates and a lot of great music! One day per week, Charme organizes live music events. PAYMENT OPTIONS: Cash, Visa, Maestro, MasterCard
Address: 12, Smardan St., Bucharest 3, Romania Tel: 0040 21 3111 922 Email:
[email protected]
page 7 / 7