7

KIÁLTS Mit Kiáltsak?

Minden test fő és minden szépsége mint a mezı virága! Megszáradt a fő, elhullt a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad.

Az İskeresztyén Apostoli Egyház Lapja

2007/7

A soha nem változó Ige „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” Mt 24:35. A Máté evangélium 24. részében az Úr Jézus sürgetıleg beszél az İ visszajövetelérıl, Jeruzsálem pusztulásáról, a világ végérıl, és az ítéletrıl. A tanítványokat felkészíti az utolsó napok nehézségeire, hogy azok is fel tudják majd készíteni az utánuk jövı nemzedéket. Az Úr elmondja milyen jelei lesznek az İ visszajövetelének. Elmondja, hogy minden változó, múlandó ezen a földön, de az İ beszéde, Igéje nem változik meg soha. Sokan jönnek majd az İ nevében és sokakat elhitetnek... Hallani fognak háborúkról, azok híreirıl. Nemzet, nemzet ellen támad, ország, ország ellen. Éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. Megölnek benneteket és győlölnek titeket az én nevemért. Sokan eltántorodnak, elárulják és meggyőlölik egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat megtévesztenek... Mivel megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül, de aki mindvégig kitart, hő marad, az üdvözül. Nem lesz könnyő végig hőségesnek lenni. Az evangélium, az örömüzenet hirdettetik sokak megtérésére, de sokaknak bizonyságul, ítéletül és

kárhoztatásul, mivel nem hisznek benne... „Amikor a fügefa rügyezik, tudjátok, hogy közel van a nyár.”— mondja Jézus. „Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van İ, az ajtó elıtt.” Az ég és föld elmúlik, de Isten Igéje, beszédei örökké megmaradnak és soha nem változnak meg. Nemzedékek születnek és meghalnak, kicserélıdik a család, a gyülekezet, de Isten Igéje marad. Népek jutnak hatalomra és tőnnek le a népek színpadáról, de Isten Igéje marad... Királyok, diktátorok, elnökök és titkárok jönnek-mennek, de Isten Igéje marad. Az Igét, a szent Bibliát megátkozzák sokan, eltépik, elégetik; sokan győlölik, megvetik, de Isten Igéje marad... Kételkednek benne, megkritizálják, megkérdıjelezik igazságát, Isten Igéje marad változatlanul... Fanatikusok túlzásaikkal homályosítják fényét, Isten Igéje igaz marad és nem változik... Félremagyarázhatják, eltorzíthatják, heves vitákban tévútra vihetik, de az Ige változatlan marad... Az Ige világosság, fény utunkra. Zsinórmérték, vezetınk, ösztönöz a jóra és vigasztalónk! Az Ige táplálék az éhezınek, forrásvíz a szomjúhozónak, mint a szarvasnak a hős, tiszta forrás.

Nyugalom a fáradtaknak; menhely, ahová menekedhetünk. Kegyelem a bőnbánóknak... Fogódzó, kapaszkodó az ingadozónak... Aki ismeri, az szereti, aki szereti, az elfogadja, aki elfogadja, annak örök élete van. Isten Igéje üdvösségre vezetı út, térkép az utazónak, hogy el ne tévedjen... Bot a vándornak, hogy támaszkodhasson rá... Fogolynak szabadságlevél!.. Erıtlennek erı! Szomorúnak vigasztalás!.. Ígéretei, szavai érvényesek az egész földi életünkre. Az utolsó ítéletnél örök életet kapnak, akik hallgattak Isten Igéjére és kárhozatra ítéltetnek, akik semmibe vették.

„Elszárad a fő, a virág, de Isten beszéde megmarad örökké.” Ésa 40:8. A Biblia kincseskamra, amelyben újabb és újabb kincseket találunk. Drága Kincs!... Az ég és föld elmúlik, de az Ige, Isten szava érvényes mindenkor és változhatatlanul megmarad. Adjunk hálát a Bibliáért, Isten szaváért, amely végzi az ı megszentelı, átformáló, vigasztaló munkáját az életünkben. Szeressük, olvassuk, kutassuk Isten Igéjét, mert abban van a mi örök életünk. Ámen. Pozsgai József

Ne félj... munkahelyén, az iskolában. Szenvedés vár ránk kinn az életben, és benn a családi körben is. Adjon erıt, bátorságot és türelmet a szenvedésedhez, kedves Olvasóm. Isten biztató üzenete: „Tudom a te dolgaidat, nyomorúságodat, és szegénységedet, és azoknak káromkodását... Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell! Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!” (Jel 2:9-10.) Nem lehetsz reménytelen, mert nem is vagy egyedül. Ha senkinek nem tudnál panaszkodni, sírni, akkor is számon tartja Isten a te életedet. İ látja, kik között élsz, ismeri a pénztárcádat, tested nyomorúságát, kínjait. Ne félj! Mert nem vagy magadra hagyott. Isten szeme elıtt van az életed. A hívı ember nyomorúságban, szenvedésben élhet, de reménytelenségben soha! Isten biztosít téged és engem arról, hogy megvéd, megtart és átvezet ezen a keserves életszakaszon, a siralom völgyén. Lehet, hogy félelmedben, kétségbeesve te is kérdezted már: „Miért? Miért történik ez velem? Miért? Felelj nékem, Istenem...” Néked is, nékem is csak azt mondhatja, amit mondott elıdeinknek, a

„Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell.” Jel 2:10 „Az Úrnak kedveltje bátorságban lakozik İ mellette, fedezi ıt minden idıben.” 5Móz 33:12 Ne ámítsuk magunkat, és ne okozzunk csalódást senkinek. Isten megváltott, megtért gyermekei mi is itt élünk ezen a bőntıl megromlott földön. A bőnnek pedig következménye van! Testünk ellen követtünk el bőnt? Mi magunk rontottuk meg az egészségünket. A természet csodálatos harmóniáját, szépségét is megrontotta az ember. A rontás eredménye a pusztulás, fertızés, járványok, szárazság, máshol árvíz, éhezés, nyomor. Az ember szenved, mert e beszennyezett földön kell élni. Szenved még akkor is, ha a rontást, a pusztítást, szennyezést, a bőnt személyesen nem ı követte el. Az emberek szenvednek egymástól is, mert a szeretet kihalt a szívekbıl, indulat, harag, győlölet uralkodik mindenhol a földkerekségen. A hívı ember szenved, mert üldözik hitéért, Megváltójáért. Sok mártírja van a hitnek a mostani napokban is. A hívı ember szenved a hitetlen családjától is, a 2

A nagy kérdés: mennyire kívánom az İ jelentétét életemben? Milyen közel engedem magamhoz İt, a szenvedésem idején? Jób felesége a szenvedés láttán, a gyászban, a veszteség idején, halálos kínban vergıdı férjének azt tanácsolta: „Átkozd meg az Istent és halj meg!” (Jób 2:9.) A szenvedés, a nyomorúság sok emberben pánikot, félelmet vált ki. Amikor Jézus szenvedését látta, megtudta Péter, ı is pánikba esett, megijedt, tagadott, menekült, mert félt az esetleg reá váró szenvedéstıl. Jób szíve közel volt Istenhez, nem átkozódott és nem akart meghalni, öngyilkos lenni! Szenvedett, tőrt és elfogadta Isten kezébıl a szenvedés állapotát is. Áldott az a szenvedı, aki képes elfogadni, hogy az események, a szenvedés, és még a halál felett is Úr az Isten. „Az Úrnak kedveltje bátorságban lakozik...” Kedveltjévé választott az Úr, elfogadott téged, engem, pedig én igazán nem érdemeltem. Bátran hiheted, hihetem hogy gondja van ránk, és a szenvedés nem lehet úrrá életünk felett. A sátán megrontotta a földet, az embert bőnre csábította, a bőn miatt mindenki szenved, de lelkünk Isten hatalma alatt van. Nem értem én, miért szenvedett némán, Szíve miért szakadt meg a kereszten, Tövisbıl miért kapott ott koronát? De azt tudom, hogy megtört szívek Orvosa: Bőn s félelem tüzét megoltja İ, Megterhelt lélek láncait leoldja, Ezért jött el İ, a világ Megváltója. Köszönöm, hogy megváltottál, Tied lehetek minden körülmény között is. Tarts meg engem, Istenem. Imádom áldott nevedet. Ámen Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

mártíroknak, a bebörtönzötteknek, szenvedıknek: Ne félj, mert én veled vagyok! Dániel félt-e az oroszlánok vermében? József mit érzett, mikor ártatlanul börtönbe záratta Potifárné? Istvánnak honnan volt ereje imádkozni, amikor halálra kövezték? Szenvedtek, lehet hogy féltek is, de imádkoztak és hittel néztek Istenre. Az Úr nem vette le tekintetét a szenvedı Jóbról! Egyetlen mártírral, szenttel, szenvedıvel nem hasonlíthatom össze magam, de elmondhatom, hogy amikor szenvedtem, amikor a hitem miatt ért a nyomorúság, akkor mindig éreztem, hogy átölelt az Isten. Nem menekültem meg a fájdalmaktól, de e fájdalmak, szenvedés, veszteség közben, testemben is, lelkemben is éreztem Isten közelségét, jelenlétét. Igen, odaborulhattam az Isten kebelére. Hogyan mondjam, írjam, hogy elhidd, megérezd, kedves Olvasóm, hogy Isten nem képzelet, nem fantázia, nem önámítás, nem mese!! İ valóság, İ közel lévı Isten! Miért biztatna az Isten: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején...”? Miért? Ha nem jönne, ha nem állna melléd és mellém, ha nem ölelne át védı karjaival, ha nem adna erıt Szent Lelke által? İ „elfedezi”, kedveltjeit, gyermekeit, megvédi. Lázas kis unokám napok óta szenved, nem alszik, csak akkor pihen, csak akkor nyugszik meg, amikor édesanyja a karjaiba veszi, simogatja, csókolgatja. Suttog a fülébe: „Ne félj, kicsim, veled vagyok, meg fogsz gyógyulni, szeretlek, nagyon szeretlek!” Ha mi tudunk szeretetet, biztatást, nyugalmat, enyhülést adni kicsinyeinknek, Isten nem tudna-e sokkal többet adni nékünk, megváltott gyermekeinek szenvedésünk idején? İ megígérte: velünk lesz! Istenre számíthatsz, számíthatok. 3

„NEM HIÁBAVALÓ AZ ÚRBAN” valaki életének egy szakaszáról számadást készít, vagy bármi dolgát leméri, azt kénytelen megállapítani róla, hogy hiábavaló volt! Ma az egész világon élı emberiség lelkületében ott borong ez a szorongás, hogy hátha hiábavaló minden, atomjaira hullhat szét az egész élet! Az „úgyse érdemes” lelkület, a „kár a fáradságért” lelkület, a hiábavalóság sejtése demoralizálja az egész világot, kivált a fiatalságot. Elveszi a bátorságot attól, hogy terveket készítsünk, nagyobb távlatokban gondolkozzunk; olyan emberré is, akinek már nincsenek ideáljai, akit már úgy igazán semmi nem érdekel, ahogy szoktak mondani: nem mozgat. Aki nem bánja, akármi van, úgy veszi az életet, ahogy éppen van; aki eszik-alszik, él és mozog, aki se nem különösen rossz, se nem különösen jó; nem árt a légynek sem és nem tesz jót senkivel... A hiábavalóság érzete közömbössé, reménytelenné tesz és az életet egyik napról a másikra átmentıvé zsugorítja. Egyetlen ambíciója marad az embernek: kiélvezni a mát, együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk! Pál apostol életében is volt ilyen lelkület, hiszen ez utóbbi idézetet éppen az ı egyik levelében találjuk meg. İ beszél éppen ilyen emberekrıl, akiknek minden hiábavaló. Éppen ezért olyan fontos ez az állítása: a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban! Tehát az apostol tud olyan munkáról és emberéletrıl, amelyikrıl teljes bizonyossággal meri állítani, hogy ez pedig nem hiábavaló. Van tehát olyan munka, amelyet sohase bán meg az ember, amire soha nem fogja sajnálni a ráfordított idıt, áldozatot, fáradságot, amit igazán érdemes tenni. Mégpedig Pál szavai szerint: buzgólkodván az Úrnak dolgaiban! Mi ez az Úrnak dolga? Nyilván azt érti alatta az apostol,

„Azért szerelmes Atyámfiai erısen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” 1Kor 15:58. Ebbıl a felolvasott igerészbıl egyetlen szó ragadott meg annyira, hogy most kénytelen vagyok errıl beszélni, mégpedig ez a szó: nem hiábavaló! Sok merész kijelentése van a Szentírásnak, de az, amit Pál apostol itt mond, a legmerészebbek közé tartozik. Különösen ma érezzük ennek a kijelentésnek a merészségét, amikor sokan igen keserves tapasztalatokat szereztek arról, hogy mennyi minden hiábavaló az életünkben. Például, ha az volt valakinek a törekvése, hogy győjtsön valami anyagi értéket, földet, pénzt, értékpapírt, amivel aztán biztosíthatja magának a kényelmes, gondtalan öregkort, vagy amit majd halála után örökségképpen hagyhat gyermekeire; mindent ennek a törekvésnek a szolgálatába állított: takarékoskodott, fáradt, dolgozott, megvonta még a saját szájától is a falatot, azután jött a háború és elvitt mindent. Kár volt a fáradságért, nem volt érdemes annyit küzdeni érte, — íme, hiábavaló volt, amit tett! Olyan sok minden van ebben az életben, amirıl késıbb derül ki, hogy ez is hiábavaló volt! Az ember az élete folyamán sokszor lelkesedik valamiért, sokszor örül valaminek, sokszor áldoz valamire, azután késıbb rájön, hogy nem volt érdemes. Sokszor tesz olyasmit, amit késıbb megbán és azt mondja rá: bár sohase tettem volna, kár volt, idınek, erınek, életnek az elvesztegetése volt! Egyszer egy 56 éves ember mondta, amikor megismerte Jézusban az élet teljességét, hogy mindaz, amit eddig élt, az egész elmúlt 56 esztendeje egyetlen nagy hiábavalóság volt! Rettenetes, amikor 4

hitványságának a megtorlására, vagy bármi kisebb vagy nagyobb bőn elkövetésére. Viszont ennek az ellenkezıjére vonatkozóan már gyakran rájöttem, hogy hiábavaló volt. Kár volt! Nem volt érdemes. Azt mondta valaki a múltkor: Kérem, mindenki lop, csak én ne lopjak? Azt mondják rám, hogy bolond vagyok! Azt mondta egy diák: Mindenki csal dolgozatírásnál, én legyek csak becsületes? Azt mondják rám, hogy stréber vagyok! Szabadság idı alatt az üdülıben mindenki átlépi egy kicsit a házassági hőség korlátait, én tartóztassam csak meg magam, azt mondják rám, hogy balek vagyok! — Érdemes? Igen: érdemes, sıt csakis az Isten akaratát cselekedni érdemes. Tehát igenis mindent érdemes elkövetni azért, minden áldozatot megér az, hogy a magam életében minél teljesebbé tegyem Krisztus uralmát. Errıl sohase fog kiderülni, hogy hiábavaló volt! Sohase hiábavaló, ha valahol, valamilyen konkrét helyzetben azt teszem, amit Jézus mond. Nemcsak befelé magamban, hanem kifelé, a másik ember felé is. Az a forgalmas élet, amelyben mindnyájan a mindennapi munkátokat végzitek, igen nagy jelentıségő alkalom és hely, — mégpedig az élı Krisztusnak a világgal való találkozása helye és alkalma. Igen, ott ahol élsz és dolgozol, ott találkozik a világ Jézussal, éspedig a te szeretetednek és szolgálatkészségednek apró, szerény tetteiben. Az Úrnak dolgát végezni az emberek között gyakorlatilag azt jelenti, hogy úgy tekinteni minden embert, mint akiben maga Jézus kéri és várja a néki való szolgálatomat. Jézus a mellettem élı, dolgozó emberben azt mondja: szeress, segíts, szolgálj nekem! Így, itt, — most! Értsük ezt nagy egyetemes vonatkozásban éppen úgy, mint személyes viszonylatok-

hogy az Úrnak való engedelmességben, a néki való szolgálatban, az İ akaratának a teljesítésében buzgólkodjanak az övéi. Általánosságban úgy mondhatnám, hogy mindazt érdemes tenni, mindazért érdemes fáradozni, munkálkodni, amivel Jézus Úr voltát teszem nyilvánvalóvá a világ elıtt. Nem hiábavaló tehát az olyan szó és olyan tett, ami hitelesen megerısíti azt a tényt, hogy Jézus Krisztus az emberi élet minden területén Úr! Legfıbb Úr, egyetlen igazi Úr! Ez még mindig csak elvi megállapítás, de hogyan néz ez ki a gyakorlatban? Elsısorban is: érdemes mindent elkövetnem azért, hogy a magam életében, a gondolkozásomban és cselekedeteimben minél teljesebbé tegyem Krisztus uralmát. Igazán személyes tapasztalatból mondhatom: azt az idıt, amit Jézus megismerésére és a vele való közösségem elmélyítésére fordítottam, még sohase éreztem hiábavalónak. Még sohasem bántam meg az imádságot, amit elmondtam — sohasem láttam kárát annak a bibliai igének, amit igazán komolyan vettem. Sohasem éreztem, hogy fölöslegesen, hiábavaló módon adtam ki azt a pénzt, amit az İ dicsıségére fordítottam valami módon. Sohasem éreztem, hogy kár volt azért a fáradságért, amit az İneki való szolgálatra fordítottam. Viszont megfordítva: már nagyon sokszor megbántam és hiábavalónak éreztem sok olyan idıt, áldozatot, beszédet, amit İtıle megvonva, ırajta megspórolva más egyébre fordítottam, a magam dicsıségére, kényelmére, kedvtelésére. Azután még tovább: sohase sajnáltam azt a bőnt, amit nem követtem el! Sohase éreztem, hogy kár volt ki nem használni a kínálkozó alkalmat pl. a tiltott öröm ízének a megkóstolására, vagy a nem egyenes úton való nagyobb pénzszerzésre, vagy egy ember velem szemben elkövetett 5

Pál apostol egy alkalommal: Ki beteg, hogy én is az ne lennék. A világ nyomorúságaival való találkozás a keresztyén emberre nézve fájdalmat és szenvedést jelent. Krisztus mindenkiévé tesz bennünket, és így a másik ember fájdalma a mi fájdalmunk is. Ha valakit gyaláznak, mi szisszenünk fel, ha valaki árván marad, mi is elhagyatottnak érezzük magunkat, ha valakit igazságtalanság ér, mi is megalázottnak érezzük magunkat, ha valaki rongyos, mi is fázunk mindaddig, míg föl nem ruháztuk a másikat, — és ha valaki hontalan, mi se érezzük jól magunkat a lakásunkban, míg meg nem osztottuk vele. Ha valakit baj ér, mi sem tudunk vidámak lenni, ha valakit bántanak, a mi arcunk és szívünk is fáj tıle. — A világ bőnével való találkozás így szenvedést jelent a mi számunkra, de hadd mondjam az ige szavaival: ez a szenvedés nem hiábavaló az Úrban! Érdemes! Nem kár érte! Ezt sose fogod megbánni! És még tovább: ez a mi nyugtalan, elmechanizált társadalmunk a maga ideges feszültségével és mozgalmasságával nem nagyon kedvez az egész életre szóló, tiszta szeretetviszonyulásnak az emberek között, a házasságban sem, a barátságban sem, a gyülekezetben sem. Nekünk, keresztyéneknek azt kellene megmutatnunk a világnak, hogy milyen szép és milyen jó az emberi szeretet, amelyik a Krisztus szeretetébıl merít mindig újra, és mindent el kell követnünk, hogy az emberek között újra fölragyoghasson az igazi szeretet szépsége és valósága. Egy csalódott asszony mondta a múltkor: „Én már annyiszor megbocsátottam! Hiába volt minden. Érdemes még tovább tőrni és szeretni az embert?” Azt mondtam neki: Ha ezt mind az Úrban teszi, mint az Úr dolgát cselekszi, akkor érdemes, mert akkor igaz amit Pál mond:

ban. Minden Krisztusnak engedelmeskedni akaró ember felelısséggel tartozik az egész emberi társadalom életért és jólétéért. Mindnyájan a magunk keretei és lehetıségei között Isten elıtt felelısséggel tartozunk minden olyan politikai és szociális törekvésért, amelyik minden ember számára igazságot, szabadságot és békét akar teremteni. Mert Isten, aki ezt a világot, ezt a Krisztus vérével megpecsételt világot megtartotta, és életben tartja azokat is, akik pedig ellene fordulnak: azt akarja, hogy rend, igazság és szabadság uralkodjék az emberek között. Az İ akaratának való engedelmesség azt követeli tılünk, hogy tegyünk meg minden tılünk telhetıt azért, hogy az emberek egymás mellett élése minél emberhez méltóbb legyen, minél igazságosabb és méltányosabb legyen; igyekezzünk korunk gazdasági, szociális és politikai problémáit minél jobban megérteni és imádságunkkal és szolgálatunkkal a megoldás felé segíteni. Igen: ez mind-mind az „Úrnak dolga”, ez mind benne van ebben a parancsban: „buzgólkodjatok az Úrnak dolgában mindenkor” ami nem hiábavaló, amit érdemes tenni. De még tovább: az Úr dolgában való buzgólkodás elvezeti a hívı embert a világ minden fájdalmának, szenvedésének, küszködésének közepébe. Aki így imádkozik: legyen meg a Te akaratod, és közben nem kész a szíve és a keze valóságosan is megsegíteni azokat, akik éheznek, vagy fáznak, vagy foglyok, vagy betegek, az hazug imádságot mond. Minden nyomorúságban élı ember segélykiáltását úgy kell a keresztyén embernek hallania, mint Krisztus hívását. Mi arra vagyunk elhívva, hogy felebarátjává legyünk mindazoknak, akikre olyan súlyos anyagi vagy lelki terhek nehezednek, hogy egyedül nem bírják hordozni. Azt mondja 6

A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban! Igen, minden olyan cselekedet, szó, szenvedés, ami megerısíti azt a tényt, hogy Jézus Krisztus Úr az emberi élet minden területén, az nem hiábavaló. Annak örökélető jelentısége és értelme van. Hiszen tudjuk, hogy végül Jézus Krisztus urasága marad egyedül és válik egyetemessé a világmindenségben. Végül Isten akarata teljesül és az İ országa jön el, valósul meg a maga teljességében. Ez bizonyos! Sıt, ez az egyetlen bizonyosság! Minden egyéb elmúlik. Semmi földi katasztrófa vagy hatalmasság nem akadályozhatja meg Isten terve valóra válását, Krisztus uralma kiteljesedését, Isten országa eljövetelét. Az a bibliai vers, amirıl most beszélek, a Szentírás egyik leghosszabb fejezetének az utolsó verse. Elıtte hosszú fejtegetés van. Abból következik, amit az elıtte való versek írnak le. Ott pedig a világ leghatalmasabb gyızelme van leírva: Jézusnak a halál fölötti diadala! Az, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem a feltámadott és élı Jézus Krisztusé, a mi Urunké! Isten kezdte el a jót ebben a világban, tehát diadalra is viszi egészen bizonyosan. Tehát egy pohár víz, amit Jézus nevében adtál, egy kórházi látogatás, amit Jézus nevében végeztél, minden apró dolog, amit az Úrnak engedelmeskedve tettél mind-mind egy

téglája az épülı Isten országának, megmarad örökre, benne lesz, része lesz az eljövendı dicsıségének! Ha a hét folyamán alkalmad van bármi jót tenni valakivel, békességet munkálni, segíteni, megbocsátani jusson eszedbe: igen, ez az amit érdemes megtenni, ami nem hiábavaló. Egy plakáton olvastam egy új filmnek a címét: Mégis szép az élet! — Nem tudom, mirıl szól a film, de azt tudom, hogy aki az élı Jézussal való közösségben „erısen áll, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván az ı munkája nem hiábavaló az Úrban,” — az valóban meg fogja tapasztalni, hogy mindenféle helyzetben és körülmények között — mégis szép az élet! Igazán úgy van, ahogyan a zsoltáríró vallja: „Boldog a nép, amely tenéked örvendez, Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez. Fényes orcád elıtt ezek járnak merészen, És a te nevedben örvendeznek szüntelen, Mert nagy dicsıségre ıket felmagasztalod, És jótéteményed rajtuk megszaporítod.” Joó Sándor

Meghívó A családi munkacsoport szervezésében megrendezésre kerülı csendesnapra. Téma: Ki a Fı a családodban? Elıadó Dr.Tapolyainé Bartha Gizella. Idıpont: 2007. július 28. (szombat 9.00-15.00) Helyszín: Kunszentmiklósi Imaház. Szeretettel várjuk a házasság elıtt álló fiatalokat, az ifjú, középkorú és idıs házaspárokat, valamint bárki mást, aki a fenti téma iránt érdeklıdik. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes, ami magába foglalja az ebédet is. Jelentkezési határidı: 2007. július 21. Jelentkezési lehetıség: Hostyánszki Péter (szervezı) Tel: 20-429-5916. 7

„A mélységből kiáltok” A magány mélysége Zsolt 130:1-4 ember, aki ugyanakkor nem magányos, mert közössége van Istennel, jó közössége van emberekkel, tele van életprogrammal. Az is gyakori, hogy valaki családban él, munkatársak közt dolgozik mégis nagyon magányos, mert nincs meghitt lelki, vagy egyáltalán emberi közössége senkivel sem a családban, vagy más emberekkel. Egy 5 gyermekes anya öntötte ki egy alkalommal fájdalmas panaszát: „Nagyon egyedül vagyok — mondta — már alig bírom a bennem felhalmozódott terheket, mert nincs senki akivel megoszthatnám. Jó ember az én férjem — mondta — hazaadja a fizetését, nincsenek káros szenvedélyei, de a lelki problémákról nem lehet vele beszélgetni. Nem érdekli az ilyesmi; İt csak a foci, meg a TV érdekli, meg mindig fáradt... A gyermekeim meg kicsinyek még ahhoz, hogy lelki társaim lehetnének” A magányosság gyakran olyan roppant teherré válik emberek életében, hogy minden áron szabadulni akarván tıle áldozatokká válnak; elsısorban a saját kísértéseik és bőneik áldozataivá. Egyesek inni kezdenek, kábítószerhez nyúlnak, mások idegileg összeroppannak, és öngyilkosságba menekülnek... — A napokban egy nyugdíjas óvónı járt nálam. Férjét rég elvesztette, van egy leánya, de régóta nincs vele semmilyen kapcsolata. — „Mindenem megvan — mondta — van egy szép lakásom, bıséges megélhetésem, de nincs senkim, teljesen egyedül élek. İrjítı ez az egyedüllét, a négy fal között mindig egyedül. Nem érdekel már se a rádió, se a TV — torkig vagyok velük.” Ez az asszony a magányosság sötét mélységébe esett, de ez a mélység még nem fordította Isten felé.

A mélység, mely a zsoltárírót Isten felé fordította valamilyen lelki elesettséget jelentett, amely kibírhatatlanul nehéz teherként nehezedett életére. Számára ez a mélység eszközzé lett arra, hogy kilátástalan helyzetében Istenhez kiáltson; lelkében megnyíljon a mindenható Édesatya felé és segítségét kérje. Emberi életünkben sok minden okozhat ilyen mélységet, kilátástalan sötét helyzetet, lelki nyomorúságot... A modern ember életében egyik ilyen mélység — amelyben igen sok ember vergıdik — a magányosság. Arra a lelkiállapotra és emberi szituációra gondolok, amikor valaki nagyon egyedül érzi magát, nincs senki, akivel megoszthatná gondjait, örömeit, kibeszélhetné magából a felgyülemlett gondolatait és problémáit… Nincs senki akire úgy gondolhatna, hogy szereti ıt, fontos a számára és gondoskodása kiterjed rá. Viszont az sincs akit ı szerethetne és gondoskodó szeretetével körülvehetne. — Elıfordul, hogy ez a magányosság fizikai egyedülléttel is társul. Statisztikák is kimutatják, hogy korunkban egyre több az egyedül élı ember. Özvegyen maradt nyugdíjasok, az egyre szaporodó házassági elválások nyomán egyedül maradó emberek. Felbomlottak a régi évszázados falusi közösségek, ahol szinte mindenki ismerte és egyben vigyázta egymást. A városba áramló emberek — sokszor albérletben, munkásszállókon — egyedülvalóvá válnak. Egyre kevesebb a többgenerációs együttlakás és egyre több az egyedül lakó, egyedül maradt ember. Az egyedüllét persze nem mindig jelent magányosságot is. Van sok egyedül élı 8

mégis elküldött a lakásukból, azt mondta, ne zavarjam İket... Azt mondja a férje miatt kénytelen ezt tenni, aki nem bír engem, mert néhányszor jól megmondtam neki az igazat... Szóval nincs senkim, kibírhatatlanul rossz így. El is határoztam már néhányszor, hogy véget vetek az életemnek, de még nem mertem megtenni...” Valóban kétségbeejtı a helyzete — mondtam — nekem azonban van egy jó hírem a számára. Ez a jó hír pedig az, hogy Isten ismeri és szereti, Jézus Krisztusban azért jött el a földre, hogy karjai között nyugalmat találjon. Isten azért küldte el egyszülött fiát, Jézus Krisztust e világra, hogy halála által engesztelést szerezzen bőneinkre, megbékítsen az Atyával és barátunkká, társunkká legyen, hogy soha többé ne legyünk egyedül. İ azt mondja „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok számotokra” (Mt 11:28). — Az egyetlen, amit tennie kell, hogy kiáltson Istenhez! İ meghallja az ilyen kiáltást és azonnal átélheti kegyelmének csodáját: társunkká lesz maga a mindenható Isten. Az Isten közelébe kerülı ember egy egészen új világba, az Isten világába érkezik meg. Itt mindent másképpen látunk, mint addig. Másképpen látjuk önmagunkat, az eseményeket, és különösképpen Istent. Istenrıl addig csak tudtunk, de most amikor szemtıl szembe kerültünk vele, átéljük hogy İ valóságos élı személy, a mi szeretı Édesatyánk. Isten közelében elıször is azt látja meg az ember, hogy minden nyomorúságának, így a magányosságának is az oka nem valaki másban, nem is a körülményekben, hanem saját magunkban van. Isten közelsége rávilágít szeretetlen, rideg szívünkre, romlott emberi természetünk szennyes

Még nem kiáltott úgy, mint a 130. zsoltár írója: „a mélységbıl kiáltok Uram! Uram hallgasd meg az én szómat; legyenek figyelmetesek a te füleid könyörgésemnek szavára” — A beszélgetésbıl kiderült miként próbálja feloldani az egyre nehezebben elviselhetı magányát. Eljárok én — mondta — mindenféle templomba, de nincs türelmem, hogy végighallgassak egy misét, vagy istentiszteletet... Különben sem értek az egészbıl sokat. Néha bemegyek egy moziba, vagy színházjegyet vásárolok, de csak idegesít a sok ember. Máskor felkeresek egy régi ismerıst, vagy kollegát, de hamar el is jövök tılük, mert érzem, hogy terhükre vagyok, hideg udvariasságuk csak formális... Arra is gondoltam — folytatta — hogy anyámmal kellene elbeszélgetnem, aki már vagy 20 éve meghalt. Nagyon vágytam elmondani neki mindent. Elmentem hát spiritiszta összejövetelekre, de azóta még idegesebb, nyugtalanabb lettem, még kétségbe-ejtıbb az állapotom... „És milyen kapcsolata van Istennel?” — kérdeztem... „Engem magamra hagyott Isten is, nem törıdik velem” — válaszolta. És kicsoda Jézus Krisztus az ön számára? — tettem fel az újabb kérdést. — Jézus? Igazában nem ismerem Jézust. Bár valamikor hittanban tanultam róla, azóta is a templomokban sokat hallottam felıle: İt keresztre feszítették és állítólag feltámadt. — Valószínő, İ is haragszik rám... — És mit gondol — kérdeztem — miért lett ilyen magányos? Hiszen van gyermeke, unokája, sok-sok ember él körülötte — azt mondja hisz Istenben?! — Nem tudom — válaszolta — csak azt tudom, hogy én mindig és mindenkivel csak jót tettem. A lányommal is csak jót tettem, feláldoztam érte az életemet is. İ 9

annak szíve a bocsánat örömével és szeretettel telik meg és teste a Szentlélek templomává lesz. Istennek ez a közelsége szívünket, szeretetünket megnyitja az emberek felé is és életünket fénnyel árasztja el. Amint János apostol írja: „Ha világosságban járunk, amint İ maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak az İ Fiának vére megtisztít minket minden bőntıl.” 1Jn 1:7. Egyre több testvérünk, barátunk lesz, akikkel jó együtt örülni, vagy — ha kell — együtt sírni. Egyre több feladat, szolgálat is vár az Istennel megbékélt emberre és még akkor sem lesz többé magányos, ha esetleg egyedül kell élnie. Mindezt elmondtam a nyugdíjas óvónınek. Örömmel tapasztaltam, hogy kezdi érteni és felismerni, hogy a magány mélységébıl is egyedül Isten tud kiemelni. Kovács Géza

vágyaira, gonosz indulataira és egyszeriben megnyílik a szemünk és nemcsak saját vergıdésünk keserő szorítását érzékeljük, hanem — mintha kiemelkednénk, felemelkednénk és felülrıl látva magunkat, saját magányunkat — meglátjuk a csapdát, látjuk önzésünket és fájdalmasan kell meglátnunk azt is, hogy mennyit vétkeztünk Isten és emberek ellen. Az elkövetett és a bennünk levı bőnök terhe roppant súlyként nehezedik ránk és megtanít bennünket kiáltani Istenhez. És ahol a bőn élıvé, fájdalmassá válik ott kiáltásunkra Jézus Krisztus is azonnal megjelenik és bocsánatot, szabadítást hoz számunkra... İ bőnné lett, az Atyaisten ráterhelte a bőn átkát, a halált, İ pedig az Atya iránt való engedelmességbıl és irántunk való szeretetbıl vállalta és elszenvedte helyettünk bőneink büntetését. Aki hittel megragadja Istennek ezt a Jézus Krisztusban adott kegyelmét,

A te helyed... akarnak látni. Sajnos ennek legalább 4-5 család esett áldozatul. Nekünk, akik Jézus Krisztust szívbıl szeretjük, vigyázni kell, és a Biblia Igéin keresztül meg kell vizsgálni, hogy csak beszélnek, vagy élnek is az Úr szavai szerint. Az 1Jn 2. részét ajánlom végigolvasni; a 8. és 19. verseket nagyon vegyük figyelembe. Nagyon fontos Jakab levele, a János két levele. Vannak, akik kiragadnak a Bibliából egy igét vagy csak egy felet, mint például az 1Kor 6:12bıl: „Minden szabad nékem!” de azt már nem veszik figyelembe, hogy „Nem minden használ”. Sajnos, különösen a fiatalabb nık, a világot utánozva futnak a divat után (úgy hogy szinte nem lehet megkülönböztetni ıket a világiaktól — se hajról, se ruháról, se sminkrıl), és sokszor

Ahova az Úr állított, bizonnyal az a te helyed, csak ott lehet İ pajzsod, csak ott lehet mindig veled. Áldást ha kíván adni rád, a földön szerte nem keres, csak ott keres a helyeden, s jaj neked ha az üres. Ezért hát álld meg helyedet, Akármily’ súlyos a kereszt! Sajnos az utolsó idık hulláma minket sem került el, s akik nem szívvel olvassák a Bibliát, csak szemmel, azok nagyon gyorsan áldozatai lesznek a hamis prófétáknak. A nagyhangú ellenség csak egyet kiált „itt a Krisztus! ott a Krisztus!” — és már szaladnak is, akik farizeusi módra mindig csak jeleket és csodákat 10

még a jó ízlés határáról is elfeledkeznek. Újabban nagyon szokásba jött: „az Úr szólt hozzám” használata! A mi gyülekezetünkben is megtörtént, hogy egy testvérnı ragyogó arccal mondta: — Az Úr szólt hozzám, hogy süssek két tortát, az egyiket vigyem X családnak, a másikat az Y családnak... — akiknek többjük volt, mint neki. Ne tévesszük össze a szívünk indulatait az Úr szavával. Az Úr ha látja, hogy valaki éhezik, akkor szól hozzád, hogy vigyél neki kenyeret, vagy fontos élelmet, nem azt, ami csak a test hízlalására való! Sokan nem ismerik a Szent Lélek erejét, összetévesztik a hangerıvel. Emlékszem egy alkalommal gyönyörő Szentlélekkel teljes szolgálat volt, tele örvendezéssel. Egyszer csak egy vendég, egy látogató, elkezdte a padokat tologatni, fölforgatni, mire két atyafi levezette az alsó helyiségbe, ahol azon méltatlankodott hogy gátolják a Szentlélek erejét. Férjem — a gyülekezet lelkipásztora —, megmagyarázta, hogy a Lélek ereje nem fizikai erı, hanem lelki erı, és nem bútorokat rakosgat, vagy lökdös, nem ad ki állati hangokat, hanem mennyei nyelven beszél. Sajnos sokan az érzésekre alapoznak. Maga Jézus sokszor mondja; „VIGYÁZZATOK!” Kedves barátom, aki most olvasod e sorokat, ha gyülekezetedben nem érzed az Úr erejét, akkor nem a gyülekezetben van a hiba, hanem tebenned, mert benned kell, hogy lakozzon az Úr Szentlelkének ereje. Vidd magaddal, ahová csak mégy, imádd az Urat lélekben, és már nem is fog hiányozni a gyülekezetbıl sem! — Egyszer egy imaházmegnyitón voltunk (nagyon szép kis templom volt itt Kanadában), ahol Deák testvér (a magyarországi Pünkösdi Közösség akkori elnöke) volt a szónok. A megnyitó beszédében többek közt azt mondta — Ne gondoljátok

testvérek, hogy e szép falak között lakik az Isten! Nem! Ha azt akarjátok, hogy itt legyen, hozzátok ide magatokkal a szívetekben, akkor itt lesz, ha nem, akkor ha a gyülekezet tele is lesz, İ nem lesz itt. Csak ha a szívetekben él! És így van ez a mai idıkben is. A „Torontói áldás” kitörésénél jöttek az emberek kelettıl nyugatig, északtól délig, hogy kapjanak az áldásból. Mikor a mi kis gyülekezetünkbe is betört a hír, hogy akik oda mennek, órák hosszat érzik a csodálatos szent erıt, én csodálkoztam. „Uram mi ez? Hiszen mióta betöltöttél a Te Lelkeddel, én állandóan érzem hogy velem vagy, örömben és szomorúságban, éjjel és nappal.” Egy alkalommal mi is elmentünk hogy meggyızıdjünk, mirıl beszélnek az emberek, és miért jönnek ide még Ausztráliából is. Azon az estén a szolgálattevı hölgy elıre hívta azokat, akik vidékrıl, vagy külföldrıl jöttek, többek között az egyik pásztortól megkérdezte hogy volt-e már elıbb is ilyen összejövetelen. — Ó igen — felelte a pásztor. — S mit tapasztalt akkor? — A Szent Szellem erejét hatalmasan, hetekig velem volt, és most azért jöttem, hogy újból feltöltekezzem, s visszavigyem a gyülekezetembe! Ó nem! Uram, én nem emberektıl, hanem mindig csak Tıled akarom a mennyei erıt, és nem kell mérföldeket utazni, mert Te velem vagy az én imakamrámban, az utcán, a mi kis gyülekezetünkben és mindenütt. Vigyázzatok! — mondja Urunk! Ne fussatok! Ne higgyetek minden léleknek, mert Krisztus „nem itt van, nem ott van”‚ hanem mindenütt jelen van, ahol İt befogadták! Az Úr azt akarja, hogy Tıle tanuljunk csendes szelídséget, alázatosságot, igazi odafigyelést az İ beszédeire, amik meg vannak írva a Szent 11

Bibliában, mert azok tévedhetetlen utasítások — Istennek Szavai —‚ de nem szabad kiválogatni az Igéket, mert a „teljes írás Istentıl ihletett”. Még ha néha nem is értjük, mit miért enged meg az életünkben,

nekünk meg kell tanulnunk várni az Úr vezetésére. Részlet Urbán Mária: „Csodákra emlékezni jó” c. könyvébıl

Nők a Bibliában — Lea és Rákhel 2.rész 1Móz 29:31-30:13. Lea lelki fejlıdését, megerısödését a hitben. Legyızi vágyait és önmagát, és Isten lesz fontos egyedül a számára. Ebben lehet nekünk példakép. Elsıszülöttjét Rúbennek nevezte el, amelynek jelentése Lea reménységét, vigasztalását és hitét mutatta: meglátta az Úr nyomorúságát és most már szeretni fogja ıt a férje. Isten látta a megvetett asszony szenvedését, de Jákób talán sohasem! Apja által kényszerítve ment feleségül egy olyan férfihez, aki nem szerette ıt, csak a húgát. Hogy Lea szerette-e Jákóbot, arról nem ír a Szentírás, de nem tarjuk lehetetlennek, hogy igen. Minden esetre vágyódott a férje szeretete után és ez egy természetes dolog. Második fia a Simeon nevet kapta, melynek jelentése Lea hitérıl tesz bizonyságot: meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett Lea. Isten, gondoskodó Isten, Aki hall és lát. Ebben hisz Lea. Lévi nevében még mindig Lea reményét látjuk, hogy a férje ragaszkodni fog hozzá, hiszen három fiút szült neki. Sajnos nem így lett és nem vált valóra Lea reménye. A negyedik fiú Júda neve azt mutatja, hogy Lea elcsendesedett az Úrban. Most már csak hálát ad az Úrnak, mert Júda neve azt jelenti, hogy „dicsıség ınéki”. Lea igazi mély hitérıl tesz bizonyságot nagy nyomorúságának idején. Mély belsı kapcsolatban van Istennel, beszélgetı kapcsolatban. Lemondott

Jákób tehát egy hét alatt két feleséget is kapott; két testvért: Leát és Rákhelt. Nagybátyja kényszerítette ıt a többnejőségre azzal, hogy ravasz módon „rávarrta” Jákóbra az idısebb és kevésbé szép leányát, Leát is. Jákób Rákhelt szerette jobban, ıérte szolgált hét évig, aztán mikor becsapták, ıérte vállal még hét évet... Bár Rákhelt vette körül nagyobb szeretettel, mégis Leának születtek elıbb gyermekei. Isten, aki mindent lát, talán így akarta a megvetett asszonyt kárpótolni. Isten igazságos és kegyelmes Isten. Nem nézte jó szemmel, hogy Jákób hideg volt Leához, a nem kívánt feleséghez. Rákhelnek viszont hosszú ideig nem születtek gyermekei. Ez meg az ı próbája volt... A gyermekek születésének és elnevezésének a leírása betekintést enged nekünk egy család életébe. Láthatjuk, hogy a két leánytestvér mint vetélytársak állnak egymással szemben. Láthatjuk azt is, hogy az ókori asszonyok hogyan vágyódnak és törekednek minél több gyermekre, mint legnagyobb áldásra és ezzel a férjük szeretetének elnyerésére. Ezenkívül, bepillantást nyerhetünk Lea és Rákhel lelkületébe is. Milyen asszonyok is voltak ık valójában? Mi a követendı az életükben a mi számunkra és mi nem?... Lea elsı négy gyermeke gyorsan egymás után született. Isten volt az, aki életet adott, Lea minden szomorúsága ellenére is. A gyermekek neveinek jelentésébıl láthatjuk 12

vágyiról és megelégedett azzal, amit Isten neki adott. Örült a szép négy fiának és Isten gondoskodó szeretetének. Bizonyosak lehetünk abban, hogy Lea szép lelkülete megszépítette ıt külsıleg is. A lélek kiül az arcra és a szemekbe. A kevésbé szép és gyengeszemő Lea biztosan kedves arcú, szelíden csillogó szemő asszony lett Isten iskolájában... Nıvéreim! Testvéreim! Mi is Isten iskolájába járunk és sokszor nem teljesülnek vágyaink, reményeink. Elcsendesedünk-e az Úrban és megelégedünk azzal, amit İ ad?... Vajon mit tudunk meg a szép és szeretett Rákhelrıl? Amikor látta, hogy ı nem tud szülni Jákóbnak gyermekeket, irigy és féltékeny lett a nénjére! Keserően kifakadt és ezt mondta Jákóbnak: „Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok!” Jákób haragra gerjedt Rákhel ellen: „Talán Isten vagyok én, Aki megtagadja tıled a méhnek gyümölcsét?” ...Az elsı összetőzés a házastársak között. Rákhel a férjét okolja gyermektelenségéért és ekkor még eszébe sincs, hogy Istentıl kérjen gyermekeket. Jákób már jobban a lényegre tapintott: Isten ajándéka a gyermek. Rákhelnek biztosan mindene megvolt, mint szeretett feleségnek, de nem tudta elviselni, hogy várnia kell a gyermekáldásra és Istentıl kellene azt kérnie. Az elkényeztetett asszony mindent akart! És a férjétıl! Nem Istentıl!... Türelmetlenségében azt teszi, amit Sára tett Hágárral. Jákóbhoz adja szolgálóját,

Bilhát másodfeleségnek. Abban reménykedik, hogy általa neki is lesz fia. Bilhának született is két fia és Rákhel ad nekik nevet. A jelentésük mutatja Rákhel keserő küzdelmét és gyızelemérzetét nénjével szemben: Dán és Naftali. Dán jelentése: ítélt ügyemben Isten. Naftali jelentése: Isten volt velem a küzdelemben, amikor a nénémmel küzdöttem, és gyıztem is! Vagyis Rákhel úgy gondolta, hogy Isten jóvátette sérelmét, meddıségét. Rákhel úgy érezte, hogy igazságtalan a gyermektelensége. Nem nyugodott bele Isten végzésébe. Érdemes itt megjegyezni, hogy Rákhel saját gyermekeinek tekintette szolgálója fiait és nem volt irigy és féltékeny reá, mint Sára Hágárra. Igaz, arról sem olvasunk, hogy Bilha lenézıen bánt volna úrnıjével, Rákhellel... Amikor Lea látta, hogy ı nem szül gyermekeket, akkor ı is felajánlotta Jákóbnak a szolgálóját, Zilpát. Tıle született két fia Jákóbnak: Gád (szerencse) és Áser (áldás). Abban a korban ez természetes dolog volt, hogy másodfeleségek által is szülessenek gyermekek és ezáltal szaporodjon a család. Jákób sem tett különbséget a fiai között, akár szolgálótól, akár szabad nıtıl születtek. Mindet törvényes és elismert gyermekeinek tekintette. Az utókor is úgy nézett rájuk, mint Izráel tizenkét törzsének ıseire. (folyt. köv.) Pozsgai Józsefné

Meghívó Szeretettel hívjuk és várjuk a Lelkipásztor testvéreket, a július 21-én megtartandó megbeszélésünkre, minden Testvér megjelenésére számítunk. Imádságos szívvel készüljünk a megbeszélésre, hogy az Úr áldását megtapasztalhassuk. 13

Bocsánatkérés Megbocsátás Ha bocsánatot kértél férjedtıl vagy feleségedtıl és ı megbocsátott, itt az ideje, hogy te is megbocsáss neki. Megbocsátani azt jelenti, hogy teljes egészében, jó és rossz tulajdonságaival együtt elfogadod a hitvesedet. Elfogadod mindenestıl olyannak, amilyen, önostorozás vagy kegyes önelégültség nélkül. A házastársi kapcsolat szíve-lelke a megbocsátás. Ha kapcsolatotok sérül, és a bajt sikerül szeretetteljes megbocsátással orvosolni, házasságotok más lesz, mint azelıtt. Meghittebbé válik, s ez mindkettıtökben mélyreható változást indít. Éppen a csalódás fájdalma késztet arra, hogy túllépj a fájó sérelmen és megbocsáss. Mély gondolatok fogalmazódnak meg Patrick Donnelly soraiban: „A élet egyik legkeményebb tanulsága a hogy fájdalmainkat éppoly fontos megosztani egymással, mint örömeinket hogy a együtt ontott könnyek összeolvadása bensıségesebb és nagyobb hatású, mint a két test szerelmi egyesülése... hogy amikor megnyugvást keresve megosztjuk szeretteinkkel életünk gyötrelmeit, nem tapasztalunk azonnal békét és nyugalmat, csak jóval késıbb... Az emberi lét igazsága pedig az, hogy a fiatalok, a egészségesek boldogsága csupán káprázat. Az egyetlen valóság két megtört test és két meggyötört lélek csöndes összetartozása.” A feltétel nélküli szeretettıl elválaszthatatlan a feltétel nélküli megbocsátás. Erre azonban képtelenek vagyunk Isten segítı ereje nélkül. Gabriel Calvo

Az igazi szeretet azt jelenti, hogy amint szükséges, ki kell mondanod: „ne haragudj”; „hibáztam”; „ugye nem haragszol?” Az ilyen és ehhez hasonló kifejezések gyógyító erejétıl helyreáll köztetek az igazi szeretet. Nehéz kimondani, hogy „ne haragudj”, „hibáztam”, „én vagyok az oka”. Az ıszinteség és a felelısségtudat azonban javadra válik. Az egyoldalú, vádaskodás nélküli bocsánatkérés nagylelkőséget és szelídséget feltételez. Megerısíti, hogy szeretnéd fenntartani a korábbi derős, kiegyensúlyozott szeretetkapcsolatot. Legnehezebb kimondani azt, hogy „kérlek, bocsáss meg”. A bocsánatkéréssel ugyanis kiszolgáltatjuk magunkat: a másik ember meg is tagadhatja a kérésünket. Joggal utasíthatna vissza, hiszen nem érdemeljük meg, soha nem is érdemelhetjük ki, amit kérünk. Ilyenkor érdemes arra gondolni, hogy végsı soron nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel bocsátunk meg. Könnyebb kimondani azt, hogy „szeretlek”, mint azt, hogy „bocsáss meg” — de nincs is akkora hatása. Különösen igaz ez abban az esetben, ha súlyosan megbántottátok egymást. Több évtizedes, házaspárok körében végzett szolgálatom során megtapasztaltam, hogy ahol baj van a házassággal, ott mindkét fél bocsánatkéréssel tartozik a másiknak. A kiengesztelıdés azzal kezdıdik, hogy az ember bocsánatot kér, majd ígéreteit komolyan veszi és meg is valósítja. Az igazi kibékülésnek nincs más módja.

Világosság nap nélkül van, áldás Isten nélkül nincs. C.H. Spurgeon 14

A Békesség Szigete Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése Székhely: 2889 Súr, Csatkai út 8. Számlaszám: 62900029-15200495 Adóigazgatási szám: 18610666-1-11 Befektetett eszközök Immateriális javak Tárgyi eszközök Befektetett pénzügyi eszközök Forgóeszközök Készletek Követelések Értékpapírok Pénzeszközök Eszközök összesen Saját tıke Induló tıke Tıkeváltozás Lekötött tartalék Tárgyévi eredmény alaptevékenységbıl Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységbıl Tartalék Céltartalékok Kötelezettségek Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Források összesen Tárgyévi pénzügyi eredmény Közhasznú tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye Vállalkozási tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye Nem pénzben realizált eredmény Közhasznú tevékenység nem pénzben realizált eredménye Vállalkozási tevékenység nem pénzben realizált eredménye Adózás elıtti eredmény Fizetendı társasági adó Tárgyévi eredmény Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye Vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye

15

Elızı év 283 eFt 0 283 eFt 0 1517 eFt 292eFt 0 0 1225 eFt 1800 eFt 139 eFt 300 eFt 0 0 -161 eFt 0 0 0 28 eFt 0 28 eFt 1800 eFt -161 eFt

Tárgyév 577eFt 0 577 eFt 0 1708 eFt 319 eFt 0 0 1389 eFt 2285 eFt 505 eFt 300 eFt 0 0 205 eFt 0 0 0 4 eFt 0 4 eFt 2285 eFt 205 eFt

-161 eFt

205 eFt

0 0

0 0

0

0

0 -161 eFt 0 -161 eFt

0 205 eFt 0 205 eFt

-161 eFt

205 eFt

0

0

Tájékoztató adatok Pénzügyileg rendezett személyi jellegő ráfordítások Bérköltség Ebbıl: megbízási díjak Tiszteletdíjak Személyi jellegő egyéb kifizetések Bérjárulékok Pénzügyileg rendezett anyagi jellegő ráfordítások Értékcsökkenési leírás Pénzügyileg rendezett egyéb jellegő ráfordítások A szervezet által nyújtott támogatások Tárgyévben APEH által kiutalt 1% összege

644 eFt 363 eFt 0 0 142 eFt 139 eFt 2070 eFt 156 eFt 2549 eFt 0 476 eFt

Beszámoló az éves tevékenységről Az alapítvány a Békesség Szigete Hitmélyítı Tábor mőködtetésével és kedvezményes táborhasználati díj alkalmazásával alacsony áron biztosított színvonalas helyszínt keresztyén szellemiségő rendezvények számára, melyek: két Gyermektábor, az Életjel Ifjúsági Napok, a Családi Tábor, Idısek Tábora, Ifjúsági Csendes Napok, Egyházzenei Tanfolyam. Támogatást adott a Családi Csendes Napok elsı megtartására Budapesten. Az alapítvány ifjúsági kórust tart fenn, annak jogi, számviteli hátteret biztosít. Az anyagilag leginkább rászorultak engedményt kaptak a részvételi díjakból az alapítvány által kiírt pályázat keretében, melynek keretösszege 300 000 Ft volt. A megítélt támogatásokat úgy realizáltuk, hogy a támogatott résztvevık részvételi díját a támogatással csökkentettük, így ez nem jelentkezik közvetlen kiadásként a számviteli kimutatásokban. Ugyanakkor, az így keletkezett bevételkiesést az alapítvány fedezte. A Táborban fejlesztéseket valósított meg az alapítvány. A Békesség Szigete Táborban az alapítvány gondnokot alkalmazott félállásban. Az alapítvány a 2006. évben nem kapott támogatást a költségvetésbıl, központi költségvetési szervtıl, elkülönített állami pénzalapból, helyi önkormányzattól, kisebbségi települési önkormányzattól, települési önkormányzatok társulásától, és mindezek szerveitıl sem. Az alapítvány vezetı tisztségviselıi nem kaptak tiszteletdíjat, és költségtérítést sem. A Békesség Szigete Alapítványt 1999-ben jegyezték be közhasznú szervezetként, egészségmegırzés, szociális tevékenység, családsegítés, nevelés és oktatás, kulturális tevékenység, gyermek- és ifjúságvédelem, hátrányos helyzető csoportok társadalmi esélyegyenlıségének elısegítése, sport tevékenységi körökben. Rendezvényeivel, a kórus fenntartásával, és a szociális pályázattal a 2006. évben mindegyik bejegyzett közhasznú tevékenységet folytatta az alapítvány.

16

A Békesség Szigete Alapítvány beszámolója a 2006. évben, az SZJA 1%-ának felajánlásából kapott támogatásról és annak felhasználásáról. Székhely: 2889 Súr, Csatkai u. 8 Számlaszám: 62900029-15200495 Adóigazgatási szám: 18610666-1-11 Alapítványunk ez úton is szeretné megköszönni a támogatást mindazoknak, akik adójuk egy százalékának felajánlásával is segítettek forrást teremteni a cél szerinti tevékenységek megvalósításához. A felajánlott összeg 475.650.-Ft volt. Az alapítvány ezt az összeget keresztyén értékrenden alapuló rendezvények szervezésére, támogatására, hátrányos helyzetőek segítésére és mőködésre fordította. Sárkány Mihály, a kuratórium elnöke

Botránkozás nélkül való lelkiismeret ApCsel 24: 16; Róm 14: 13/b. ha végiggondoljuk, miben szoktuk gyakorolni magunkat? Az emberek azt szokták gyakorolni, ami még nem megy nekik, pedig szeretnék megvalósítani. Valakinek megtetszik egy hangszer, szereti a hangját, és elhatározza, hogy ı is játszani fog rajta. Ez a szép terv akkor valósulhat meg — túl azon, hogy a kottát és a hangszert megismeri — ha elkezdi gyakorolni. Elıször talán nem megy olyan szépen, de minél többet gyakorol valaki, annál szebben tud játszani a hangszerén. Hogy idáig elérjen, ahhoz fontos, hogy erıs legyen a vágy benne, hogy célját elérje, nagyon szeresse azt a hangszert, mert ha ez hiányzik, akkor a kezdeti nehézségek könnyen eltántorítják szándékától. Lehet gyakorolni valamit és lehet azt másokkal gyakoroltatni. Ha a gyermekeimre gondolok, akkor oda kell figyelnem, hogy az iskolában tanult dolgokat gyakoroltassam velük, mert lehet, hogy ezt önállóan nem fogják megtenni. Ha pedig nem gyakorolja, akkor soha sem fogja tudni. Megvan a helye és a fontossága annak is, hogy mások figyelmét hívjuk fel ezen Igék fontosságára, mégis most az lenne építı, ha a saját életünket tennénk

Pál apostol sok hasznos tanácsot adott a hívı testvéreknek a mindennapi élet menetéhez, az emberi kapcsolatok minıségének javításához és a szent élet megvalósításához. Engem különösen megragadott ez a két mondata: „Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek elıtt mindenkor.” ApCsel 24:16. „Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást.” Róm 14:13. Elgondolkodtam: én miben gyakorlom magam? Nincs-e az én gyakorlatomban olyan dolog, amin változtatnom kellene ez Igék fényében? Remélem, hogy e néhány gondolat több testvéremben is felvet hasonló kérdéseket. Az a tudás, amit kaptunk az Úrtól az Igén keresztül vagy a Szentlélek által, akkor ér valamit, hogyha azt a gyakorlati életbe átvisszük. Hiába vannak jó terveink, építı gondolataink, hogyha azokból semmit nem tudunk megvalósítani, akkor nincsen számunkra semmilyen haszna annak a sok tudásnak, ami bennünk van! Ezért hasznos, 17

hogy a békességes tőrésben akarunk fejlıdni, akkor fognak jönni háborúságok az életünkben, mert hát háborúság nélkül hogy akarjuk magunkat gyakorolni a békességes tőrésben? Vagy hogyan akarjuk a kitartásban gyakorolni magunkat akadályok nélkül? Vagy a tőrésben szenvedések nélkül? Csak akkor tudjuk gyakorolni mindezeket, ha arra alkalmunk és lehetıségünk van! Könnyő a kitartást vagy a béketőrést, a szeretetet gyakorolnom akkor, amikor minden rendben van körülöttem, és nincsen semmi olyan reakció, megnyilvánulás, ami ebbıl kizökkentene. Olyankor nincs is mit gyakorolnom rajta, hiszen nincs semmi, ami próbára tegyen. Minden tudás és képesség akkor mérhetı le, amikor próbára van téve! Akkor lesz nyilvánvalóvá békességünk vagy szeretetünk, ha azt támadás éri. Ha egy autószerelı mester megjavítja egy autó fékrendszerét, és azt mondja, hogy ennek az autónak a fékje most már jó, vajon a sofır elhiszi-e neki? Hiszen majd ott lesz a helyzet, amikor fékezni kell, meg kell állni, mert ha ez nem sikerül, akkor hatalmas lesz a baj. Természetes, hogy miután az autó javítása elkészült, bemérik a fékhatást, ki fogják próbálni, hogy amikor ellenállásba ütközik, gyorsan, lendületesen megy az autó, akkor meg tude állni, a fék mőködik-e rajta? Ki kell próbálni, hogy jól sikerült-e a fék javítása! A lelki életben is ha valamirıl úgy érezzük, hogy elértük, az akkor lesz nyilvánvaló, ha ki van próbálva! Olvasunk ilyet az Igében is, hogy „a ti kipróbált hitetek… 1Pt 1:7. Ha egy testvérnek kipróbált hite van, az azt jelenti, hogy sok próbában, sok nehézségben, sok szenvedésben látható lett, hogy a testvér akkor sem lett hitehagyott, hanem

mérlegre. A hívı élet önkéntes, nem lehet kényszer. Semmi olyan dolgot, amiben Istennek öröme van, nem fogok hosszútávon megtenni csak azért, mert valaki arra kényszerít. Egy darabig megtehetem mások bíztatására, de egy idı után az semmivé fog válni. Mindenképpen saját, önkéntes elhatározásra van szükség, ha Istennek tetszı dolgokban akarom gyakorolni magamat! Két dolog között választhatok. Vagy önként, szabad akaratomból gyakorlom magam a jóban, ami Isten kíván, vagy ha ezt nem teszem, akkor a Sátán gyakoroltatja velem a bőnt. A bőn cselekvése folyamatossá fog válni bennem, ha én ebbıl önként nem akarok kilépni és nem döntök úgy, hogy az Isten felé fordulok, és ezentúl gyakorlom magamat a hitélet útján a jó cselekedetekben és a lelki gyümölcsökben. Szeretném, ha felsorolnánk néhány jó tulajdonságot, vagy hitéletünket elısegítı jó cselekedetet, amik célul vannak kitőzve bennünk, hogy azt gyakoroljuk, és egyre jobban sikerüljön azokból végbevinni valamit! Vannak-e ilyen céljaink, elhatározásaink? Csak akkor érünk el magasabb célokat, ha azt gyakoroljuk, ismétlıdıen tesszük! Minél többet gyakoroljuk, annál természetesebb lesz a jó cselekvése. Ha van elhatározás bennünk valamely jó dologra, akkor tapasztalni fogjuk, hogy annak véghezvitelére Isten erıt ad és alkalmakat is, hogy tudjuk gyakorolni. Például ha valaki a síelést szeretné gyakorolni, annak feltétele az, hogy legyen arra alkalmas hó. Másképpen kizárt, hogy azt gyakorolja, és abban fejlıdjön. Vagy ha gépkocsi-vezetést akarja valaki gyakorolni, ahhoz feltétlen szükséges, hogy rendelkezésére álljon egy autó. Ugyanígy van ez a lelki élet területén is. Ha kitőzzük célul, 18

beszédünkön több ember megütközik, akkor az jelzés értékő a számunkra. Akkor nem azoknak az embereknek a látásával van probléma, hanem saját életemben kell megkeresni a botránkozás okát. Egy közösségben élünk, a gyülekezetben, ahol gyakran találkozunk testvéreinkkel. Ez a közösség arra hívatott, hogy a hitben tudjuk egymást építeni, elıre segíteni, hogy Jézus Krisztus munkája nagyra növekedhessen az életünkben, a szeretet, békesség, öröm megvalósulhasson közösségi életünk gyakorlása során. Amikor imádkozunk, beszélgetünk, együtt töltünk el idıt, akkor fontos, hogy egymás megerısödésére szolgáljon az az idıszak, amikor együtt vagyunk. Ezért is szükséges, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretünk legyen! Ez a lelkiismeret fog hozzásegíteni ahhoz, hogy ne tegyünk, ne beszéljünk olyanokat, ami mások rombolására, hanyatlására szolgál. Isten a közösséget azért adta, a gyülekezettel az a célja, hogy egymást támogassuk, tovább segítsük, és a világban kapott próbák, bántások, nehézségek terheiben egymás számára vigasztalás, megerısödés legyünk, bátorodjunk egymás szavai által. Nehogy az történjen, hogy még itt is tovább folytatódjon az, amelybıl ide menekültünk felüdülni, megerısödni! Rajtunk múlik ez, hogy a gyülekezet oázis lesz-e a sivatag közepén! Gondolkodjunk el azon, hogy tudjuk-e azt nyújtani mi egyenként, ami összességében egy gyülekezeti közösségtıl alapvetıen elvárunk? A gyülekezeti közösség ajándék Istentıl! Nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen közösségben növekedhet, ahol olyan testvérek veszik körül, akiktıl tanácsot, megerısítést, vigasztalást, támaszt kaphat egy-egy helyzetben. Ha ezt várjuk, akkor nekünk is ezen kell munkálkodni! Isten ezt várja

megmaradt a hitben, bizodalma erıs maradt. Az ı cselekedetei, beszédei bizonyították be a próbák alatt, hogy hite valóban szilárd. Isten tanácsa az, hogy a botránkozás nélkül való lelkiismeretben gyakoroljuk magunkat az elkövetkezendı idıben. A botránkozás valamely cselekvés, magatartás vagy megnyilvánulás során megütközés, méltatlankodás, helytelenítés alakul ki valakiben. Aki botránkoztat, az magatartásával méltatlankodásra sarkall valakit. A lelkiismeret pedig annak a tudata, hogy valamely cselekedetünk megfelel vagy ellene van a jó és a rossz normájának. A lelkiismeret által tudjuk, hogy jót teszünk vagy rosszat. Pál apostol tudatosan gyakorolta magát abban, hogy lelkiismerete semmi olyannal ne egyezzen meg élete során, ami másokban méltatlankodást, esetleg felháborodást váltana ki. Ilyen esetben a lelkiismeret rögtön megszólal, mielıtt helytelen dolgot akarunk tenni. Ha engedelmeskedünk lelkiismeretünk intésének, az cselekedeteinkben mindenképpen láthatóvá lesz. Olvastam nemrégiben egy verset, melynek egy mondata nagyon megragadott. „Ha nyelvemre vigyázni tudnék, akkor okot botrányra soha nem adnék.” Ez nagyon nemes cél lenne, ha a lelkiismeretem semmilyen csúnya, valótlan, káros beszédet nem tudna elviselni, és rögtön lázadna bennem és figyelmeztetne, hogy nem helyes, amin gondolkodom és mondani akarok. Nem szokott elıfordulni, hogy jó cselekedet megütközést váltson ki. Ha mi jó dolgokra törekszünk, abban nem fog senki megbotránkozni. Ha valamilyen jó cselekedet miatt valaki megütközik, az sohasem a jó cselekedet miatt van, hanem azért, mert az illetı arra irigy. De ha észrevesszük, hogy cselekedetünkön vagy 19

tılünk! A lelkiismeret eleve bele van ültetve az emberbe. Ez egy érzékeny mőszer, ami méri megnyilvánulásainkat, óv a rossztól és serkent a jóra. Pál apostol írja: „Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettıl a törvény dolgait cselekszik, akkor ık, törvényük nem lévén, önmagoknak törvényük, mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ı szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ı lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.” Róm 2:14-15. A lelkiismeret az ember gondolatai által mőködik. Gondolatban figyelmeztet bennünket, és ha rosszat tettünk, figyelmeztet, vádol. Ez a lelkiismeret-furdalás. Késztet arra, hogy ne tegyünk rosszat, vagy ha megtettük, akkor azt kijavítsuk, jóvátegyük. Ez a lelkiismeret munkája. A lelkiismereten keresztül munkálkodik a Szent Lélek is. A jó lelkiismeretnek van bizonysága, bizonyítéka. „Lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni ıszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek.” 2Kor 1:12. „Mert úgy vagyunk meggyızıdve, hogy jó lelkiismeretünk van, igyekezvén mindenekben tisztességesen forgolódni.” Zsid 13:18. İszinteség, tisztesség, tisztaság minden helyzetben, úgy a világban, mint az emberek között. Ez a bizonyítéka a botránkozás nélkül való tiszta lelkiismeretnek. Akkor várhatunk jó cselekedeteket, ha a gondolkodásunk, a jó és rossz közötti különbségtétel már eleve tiszta bennünk. Ha Isten a lelkiismeretünket megtisztította, érzékennyé tette, akkor vagyunk képesek jót cselekedni. Csak a Szent Lélek által felébresztett lelkiismeret tud minden bőnt felismerni!

Mert az ember hajlamos arra, hogy elfojtsa magában a lelkiismeret szavát. Sokszor önmagát másokhoz viszonyítja, és így saját cselekedeteit jobbnak látja másokénál, és nem tartja szükségesnek azok javítását. Úgy látja, hogy nem kell annyira szigorúan venni egy-egy dolgot. Így lelkiismerete már nem olyan tiszta, beszennyezıdik, megszürkül. Mindig a Szent Igéhez kell viszonyítani magunkat, hogy lelkiismeretünk beszennyezıdését megakadályozzuk! Ha Istennel folyamatos a közösségünk, akkor a Szent Lélek tisztán tartja a lelkiismeretünket, hogy az minden bőnt a maga veszélyében és a maga súlyával ismerjen fel. A lelkiismeretet el is lehet némítani magunkban a Szent Lélek szavával együtt, félre lehet tenni, de akkor a bőn gyakorlása valósul meg életünkben. A hívı ember viszont a bőntıl alapvetıen szabadulni akar. Ezért nem akarja elfojtani sem a Szent Lélek, sem a lelkiismeret szavát, hanem azt tisztán akarja tartani. Ha Pál célkitőzése megragadott, hogy botránkozás nélküli lelkiismeretünk legyen, akkor naponként be kell teljesedni Szent Lélekkel és tudatosan gyakorolni magunkat abban, hogy lelkiismeretünk semmilyen bőnnel meg ne egyezzen, és így, ezekben megmaradva, tiszták, ıszinték, tisztességesek legyünk! Pál nem csak azt mondja, hogy az emberek elıtt, de Isten elıtt is, és mindenkor! Nem csak az emberek között kell a tiszta lelkiismeretre figyelnem, hanem amikor látszólag egyedül vagyok, hiszen olyankor is Isten és az angyalok figyelı tekintete van rajtam. Ezért vigyáznom nem csak néha kell, hanem mindenkor! Ha ezekre elkötelezem magam, akkor a Szent Lélek segítségével lelkiismeretem botránkozás nélkül való lesz. Segítsen erre az Úr! Szeretettel: Horváth Gábor 20

ISTEN KEZÉBEN A korong forog, hol lassan, hol sebesen, S az agyag ott van a fazekas kezében, Nem más csak agyag... nincs jelene, se múltja A Mester csak egyszerő cserépnek gyúrta. A Mester csak egyszerő cserépnek gyúrta, De minden szemcsét végig simogatott ujja, És kiszedett mindent mi semmire sem jó, Mindent, ami még csak cserépnek sem való. Azután korongra, alakítani vitte, S újra mindkét kezét az agyagra tette, Mind a két kezét, hogy vegye fel a formát, Melyet külön-külön minden edénynek ád. A forma még nem elég — így még agyag marad, Valami kell, ami erıt, keménységet ad, Mely az „agyagból” minden sárhajlamot előz, Ez a valami — a kemence és a tőz. Kemence kell, hogy a tőz — cseréppé tegye, És újra érezze — ez a Mester keze. A korong forog... az agyagnak ez elég, İ nem akar más lenni, csak eszköz — cserép. A Mester polcán... dísz — váza — van elég, Öntözni akar... VELED! egyszerő cserép! Bokor Katalin

Hazaköltözött Fájó szívvel tudatjuk, hogy Seprenyi Benjámin testvérünk 2007. június 2-án, 72 éves korában hazaköltözött az Úrhoz. A búcsúzás igéit Bihari Barnabás testvér hirdette a 2Tim 4:7-8 verse alapján. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró, nem csak nekem, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az İ megjelenését.” Az Úr adjon vigasztalást a gyászoló családnak. Zsemberi János testvér - Okány

Természetes növekedés Azt az igazságot sem szabad szem elıl tévesztenünk, hogy a Biblia ezeket a tulajdonságokat a Lélek gyümölcsének nevezi. Gondoljunk csak arra, hogy a gyümölcs ha megvannak hozzá a kellı feltételek természetes folyamat eredményeképpen, magától növekszik és érlelıdik. Igaz, néha beszélünk „mesterséges hajtatásról”: melegágyban vagy üvegházban tenyésztünk egyes növényeket, például egy bizonyos hımérsékleten, hogy elısegítsük növekedésüket, mesterségesen biztosítva azokat a feltételeket, amelyek között maguktól is nınek. De maga a növekedés még üvegházi körülmények között is természetes, nem mesterséges folyamat. Amikor Pál a keresztyén jellemet a Lélek gyümölcsének nevezi, pontosan azt tanítja, hogy ez a gyümölcs eredetében természetfölötti (mert a Lélek gyümölcse), fejlıdésében azonban természetes (mert a Lélek gyümölcse). Fontos ezt a két igazságot egyensúlyban tartani, mégpedig a kıvetkezı meggondolásból: mivel a szent élet a Szentlélek munkálkodásának köszönhetı, könnyen azt gondolhatnánk, nekünk nemigen kell hozzájárulnunk ehhez a folyamathoz. Viszont a Szentlélek ezt a jellemet gyümölcsként hozza létre! Ez pedig azonnal arra hívja fel a figyelmünket, hogy a gyümölcs fejlıdése bizonyos feltételektıl függ, és ezekért mi vagyunk felelısek. Mert a természetes folyamatok mindig bizonyos feltételekhez kapcsolódnak, bármilyen természetes folyamat csak akkor megy „magától”, ha megvannak hozzá a kellı feltételek. Ez a kertészetbıl vett tanulság nagyon jól vonatkoztatható a keresztyén jellem kialakulásának folyamatára. Maga Pál is összefüggésbe hozza a kettıt, a Galatákhoz írt levelének

jóllehet nem az 5., hanem már a 6. részében. Ez igen jó példa arra, milyen fontos egy-egy igeszakaszt annak tágabb összefüggésében tanulmányozni. Ne kössön meg bennünket az, hogy a bibliafordítások fejezetekre tagolódnak, s így az értelemszerően (és eredetileg) összetartozó részek gyakran elkülönülnek! Ha ugyanis megszakítás nélkül tanulmányozzuk ezt a két részt, igen érdekes tényre figyelhetünk fel: Pál apostol az 5. részben gyümölcsrıl beszél. De mire tér rá a 6. részben? A vetésre, ami nélkül nincs semmiféle aratás! Olvassuk csak, mit ír: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testbıl arat majd pusztulást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekbıl fog aratni örök életet” (6:7-8). Ezt az alapvetı elvet, hogy „amit vet az ember, azt fogja aratni is”, közmondásként azt hiszem, mindannyian ismerjük: „Ki mint vet, úgy arat.” Ez az elv Isten munkálkodásának megmásíthatatlan törvényszerősége, amely saját következetességébıl adódik. Mind anyagi, mind erkölcsi vonatkozásban, mind a természet világában, mind az emberi jellemben így van ez. „Amit vet az ember, azt fogja aratni is.” Ez alól nincs kivétel. Ennek köszönhetıen — mondhatnánk úgy is, hogy Isten hőségének köszönhetıen — már elıre meghatározhatjuk, mit fogunk aratni, hiszen rajtunk áll, mit vetünk el! Ha én földmőves lennék és például búzát szeretnék aratni, akkor feltétlen búzát kellene elvetnem. Nevetséges lenne, ha helyette megpróbálnék árpát vagy éppen zabot vetni, és azt remélném, hogy a nyár derekára majd szépen beérik egy tábla búza. Pontosan ugyanez az elv érvényesül 22

az emberi magatartás területén is. Ha azt akarjuk. hogy a Szentlélek jó gyümölcse megteremjen életünkben, akkor az ennek megfelelı jó magot kell elvetnünk. Egy régi mondás szavaival:

Életünk földje két „parcellára” osztható fel. Az egyiket úgy hívja Pál, hogy „a test” (tehát emberi mivoltunk, úgy, ahogy természetünknél fogva vagyunk), a másikat pedig „a Lélek” parcellájának nevezi (amik Isten kegyelmének köszönhetıen vagyunk). Vetni ide is, oda is lehet: vagy a „testünknek”, vagy a „Lélek”-nek. Rajtunk áll, melyik „parcellán” dolgozunk. Vannak hívık, akik sajnos még mindig a „testüknek” vetnek, míg mások „a Lélek földjén igyekeznek szorgoskodni. Következésképp mindegyikük aszerint fog aratni, mit és hova vetett. Mi tehát a vetés? Vetésnek számít mindaz, amit teszünk: gondolkodásunk, életstílusunk, az, hogy milyen döntéseket hozunk, milyen irányba haladunk és mennyire fegyelmezett az életünk. Ide tartozik az, kiknek a társaságában forgolódunk, kikkel barátkozunk, milyen irodalmat olvasunk, milyen filmeket nézünk meg, akár a TVben, akár moziban, mivel töltjük szabadidınket, mi az, ami leköti érdeklıdésünket, igénybe veszi idınket és energiánkat, gondolkodásunkat. Ezen az egész területen újra és újra válaszút elıtt találjuk magunkat, akár életünk általános irányát tekintjük, akár azokat a megszámlálhatatlan, apró döntéseket, amelyekkel napról napra, óráról órára szembekerülünk. Mert az ilyen dolgok által egész idı alatt vetünk, vetünk és vetünk. Az aratás pedig attól függ, mit és hova vetettünk. Pál újra és újra visszatér erre a témára leveleiben, és sokféle metaforával illusztrálja. John Stott

Elvetsz egy gondolatot - tettet aratsz le. Elvetsz egy tettet - szokást aratsz le, Elvetsz egy szokást - jellemet aratsz le. Elvetsz egy jellemet - sorsot aratsz le. Gondolatból lesz a tett, Tettekbıl a szokás, Szokás formálja a jellemet, S a jellem: sorsmeghatározás. Ezen nem változtathatunk! Pál szavaival kifejezve: „Isten nem csúfoltatik meg!” Az eredeti görög szövegben a „megcsúfoltatik” szó nagyon képszerő — azt jelenti, hogy „az orrunkat elfintorítani”, vagy mondhatnánk úgy is: „az ajkunkat elbiggyeszteni” Ilyen magatartás pedig Istennel szemben szóba sem jöhet! Nem kezelhetjük İt megvetéssel, semmibe véve az általa lefektetett törvényeket, amelyek feltétlenül érvényesülnek! Mégis: vannak hívık, akik csodálkoznak, hogy nem terem meg életükben a Lélek gyümölcse, noha egész idı alatt mást sem csinálnak, mint a „testüknek vetnek”! Azt hiszik talán, hogy valamilyen „kegyes szemfényvesztéssel” becsaphatják Istent, és az orránál fogva vezethetik İt? Hogy törvényeit a saját kényük-kedvük szerint csőrhetik-csavarhatják? Nézzük csak meg, mit is ír az apostol. Az embert szántóföldhöz hasonlítja, amelybe napról napra vetünk.

„Ne kotord állandóan a hamut, hajolj mindjárt a parázs fölé, bármilyen kicsiny legyen is tápláld, fújd, éleszd és lángra fogod lobbantani...” Michel Quoist

23

Tábitha-kör

İ, amikor itt járt e földön valamennyit viselte, és tanított minket viseletükre. Nem lehet jobb igyekezetünk, mint ezeknek a „beszerzése”. A beszerzés forrását könnyen meglelhetjük: Jertek, boruljunk le, essünk térdre az Úr elıtt, a mi Alkotónk elıtt és kérjük tıle ezeket az áldott szép ruhadarabokat, hogy felölthessük, és úgy járulhassunk elé hódolattal, imádattal. Ha ez az öltözet lesz jellemzı ránk, akkor méltó bizonyságtevıi leszünk az emberek elıtt, mert meglátják rajtunk, hogy Isten gyermekei vagyunk. A következı együttes imánk alkalmával ez a gondolat vezéreljen minket: adja meg Urunk, hogy egyre jobban hasonlítson öltözetünk ahhoz, amit vár tılünk. Áldott imaidıt kívánok nektek július 27-én este 21 órakor (ki-ki a maga csendességében) és találkozunk imáinkban az Úr elıtt. Testvéri szeretettel nıvéretek: Erdei Józsefné, Sárkány Ildikó

„Öltözzétek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútőrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak...”Kol 3:12-13 A hívı ember milyen ruhában járjon? Milyen „divatnak” feleljen meg öltözéke? Erre ad választ a fenti Ige: Öltözzétek fel... Természetesen, amikor felöltözünk, különösen, ha új ruhát öltünk magunkra, meg kell mosakodnunk: „Jézus Krisztusnak, az ı Fiának vére megtisztít minket minden bőntıl.” Ez után következhet a felöltözés. Szebbnél szebb ruha-darabok kerülhetnek ránk: könyörületes szív, jóságosság, alázat, szelídség, hosszútőrés, megbocsátás... Ha megnézzük egyenként ezeket a ruhadarabokat, meg kell látnunk, hogy különbeket a legjobb ruházati boltban sem találhatunk. inkább hasonlókká leszünk a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, a legfıbb példaképünkhöz.

KIÁLTS Az İskeresztyén Apostoli Egyház lapja Felelıs kiadó: Pozsgai József Felelıs szerkesztı: Schmied András Szerkesztıség és kiadóhivatal: 1016 Budapest Dezsı u. 12/b. Tel: 1-225-1187 www.apostoli.hu [email protected] Nytsz: B/EL/74/91. 24