bély-sebész vizsgának tananyaga. Az elsõ darab: Anatómia, Physiologia, Pathologia, Materia Medica, Chirurgia és Bábaság ismereit tartalmazza, amelyet a Magister Chirurgiae vizsgára a borbélylegénynek tudnia kell. A második darab: A törvényes orvosi tudomány, az orvosi polícia, és az orvosi políciához tartozó rendeleteket tartalmazza röviden összefoglalva. A harmadik darab még nem készült el, de a belsõ nyavalyákról, azok jeleirõl, orvoslásáról fog szólni.66 A borbélyi rendtartást részletesen tárgyalja a második kötetében. „A Borbélyoknak hivatalokról” c. fejezetben az etikai kívánalmakról ír. A borbély józan életû és jó erkölcsû, szorgalmas ember legyen, éjjel-nappal készen álljon. Ha megsebesítetthez hívják, jegyezze fel kitõl, hogyan sebesült meg, hogy a Magistratusnak be tudja jelenteni (látlelet dokumentálása). Ha valaki borbélyi hivatalba akar lépni, be kell mutatnia a Császári és Királyi Univeritasnál letett vizsga papírját, és a 14 pontban leírt „Instrukció” szerint kell dolgoznia. Ezek a következõk: l. A vármegye borbélya köteles a parasztokat ellátni. [Beteganyag meghatározás] 2. A körzetébe tartozó gazdag és szegény beteget szorgalmasan kell szolgálnia [Betegkör]. 3. A szegényeket ingyen kell ellátni, drága orvossággal, vagy más haszontalan költséggel terhelni azokat nem szabad. [Közgyógyellátás]. 4. Azok a betegek, akik fizetni tudnak, tartoznak a vármegye borbélyát megfizetni. [A fizetõképes beteg kötelessége] 5. Ha a Physicusnak más elfoglaltsága van, a belsõ nyavalyákat neki kell ellátni [Komplex betegellátás, helyettesítés]. 6. Ha súlyosabb esethez hívják, consiliumba hívja el a Physicust, ha pedig a betegség nem tûr halasztást a Physicus megérkezéséig cselekedjen. [Ellátási hatáskör szabályozása] 7. Ha lakóhelyétõl máshová hívják, halasztás nélkül menjen, ha viszont több beteghez hívják, a legveszedelmesebbhez menjen legelõször (Utolérhetõség és sürgõsségi ellátás]. 8. Ha valahova utaznia kell a hívó fél köteles az oda- és visszaútról gondoskodni. [Útiköltség térítése] 9. Ha a vármegye küldi, akkor a költségek a vármegyét terheli. [Kiszállási költségtérítés]. 10. Erõszakos halálesetben, sebesítésekben, mérgezésekben, hirtelen gyanús halálesetekben köteles mindent jól megfigyelni, és a vármegye tisztjének jelenteni [Halottkémlelés, szakértõi megfigyelés] 11. A borbély feladatához tartozik az ún. halottkémlelés, ill. a különbözõ halálok elhárításának segítsége pl. vízbefulladás, mérges gõzök belélegzése, megfagyás, stb. [Halottkémlelés, elsõsegélynyújtás, prevenciós feladat] 12. Bábasághoz és bizonyos sebészethez értenie kell [Kiterjesztett hatáskör] 13. A borbélynál legyen egy kis házipatika arra az esetre, ha az ajánlott gyógyszer, ill. patika nem elérhetõ. [Felszereltség készenléti gyógyszerek] 14. Bizonyos mûszerezettséggel kell rendelkeznie, hogy a reá bízott mûtéteket el tudja látni, ezeket a mû66
Rácz S.: A borbélyi tanítások I. és II. darabjai. Pest, Trattner, 1794. 440 p. + 383, 25 p.
201
201
szereket jó állapotba kell tartania [Karbantartási kötelezettség]. Tehát világosan látjuk, hogy komplett ellátás a borbély feladatköréhez, amely a mai szakellátások nagy részével megegyezik.
A FOGÁSZATI SZAKMA PR TEVÉKENYSÉGE: AVAGY HIRDETÉSEK A KORABELI SAJTÓBAN A magyarországi hírlapirodalom kezdete a 18. század elejére esik. Nem polgári törekvések indították útjára a hazai sajtót, mivel még nem alakult ki a polgárság. Csak a század utolsó két évtizedére tehetõ több lap megjelenése. Nagyon nehezen indult a folyóiratok megjelenése, nyelvezete is több problémát vetett fel. Megjelenési helyei is híven tükrözik az akkori politikai, gazdasági és tudományos életet.67 Kezdetben Pozsony a fõváros, tehát néhány folyóirat megjelenési helye is a fõváros, nyelve a német. A kormányzati adminisztráció áthelyezésével a kulturális elit is Budára költözött 1780-ban és ettõl kezdve a publikáció nyelve a latin lett. A hírlapok száma nem haladja meg a század közepére összesen a 15-öt, tematikájuk szerint fõleg hazai és külföldi tudósítások. Néhány folyóirat irodalommal és mûvészettel foglalkozik, de többségük leginkább a kezdõdõ nyelvújítással. Akadnak cikkek aktuálpolitikáról, közgazdaságról is és vannak olyanok is, amelyek tudományos eseményekrõl számoltak be.68 Hazai és külföldi újdonságokról is írtak, beleértve a háborús beszámolókat is, de valamennyi cikk cenzúrán esett át. Megjelenési helyük Pozsony, Buda, Pest, de akad újság, amelyik Kassán, vagy Erdélyben jelenik meg. A városi életet bemutató újságoknak még nem volt szerves része a mesterek, iparosok nagyszámú hirdetése, de elvétve azért találunk néhány fogászati és chirurgus hirdetést, valamint a fogápolással kapcsolatos felvilágosítást ebben a formában. A nemesek és a jómódúak megengedhették, hogy fogászati kezelésre Bécsbe menjenek. A magyarországi fogellátás kezdetlegessége miatt a fõleg Bécsben dolgozó fogdoktorok felismerték, hogy vendég fogorvosként, ha évente néhány hónapot Budán vagy Pesten dolgoznak a betegellátás biztos jövedelme mellett új piacot teremthetnek fogászati termékeiknek 67
68
A Romániában megjelenõ Uranus közli elõfizetõinek listáját 120 aláírással, valamennyien arisztokraták. Ephemerides Vindobonenses (1776–85); Ephemerides Politico-Literariae (1791–96); Ofnerischer Mercurius, Ofner Zeitung (1798); Ofner und Pester Frag (1788); Ephemeridis Budensis (1798); Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten (1787–93); Magyar Mercurius (1788–89); Magyar Hírmondó (1780–88); Mindenes Gyüjtemény (1789–92); Magyar Kurir (1786–90); Bécsi Magyar Hírmondó (1792–1803); Erdélyi Magyar Hírvivó (1790–91); Magyar Kurir folytatása (1793–1806); Bétsi Magyar Mercurius (1793–98); Ephemerides Budensïes (1790–93); Merkur von Ungarn (1786–87); Uránia (1794–95); Hadi és más történetek (1789–91); Tudományos Gyüjtemény (1817–32).
202
202
is. Ezek a fogászok nem rendelkeztek letelepedési engedéllyel csak idõszakos munkaengedéllyel. Nem voltak részesei a magyar orvosi hierarchiának, így nevük nem került nyilvánosságra, azaz a Címtár-ban69 sem szerepeltek. Népszerûsítésük érdekében hirdetéseket helyeztek el korabeli lapokban, ahogy azt a nyugati országokban már alkalmazták a hirdetõk. A mintegy tizenöt újságban közel 40 év alatt csak néhány fogászattal kapcsolatos hirdetés jelent meg, fõleg Bécsben vizsgázott fogászoktól, akik nem riadtak vissza ettõl a népszerûsítési formától.70 Bár a hirdetések száma igen csekély volt, a fogorvosok – legalább is Budán és Pesten folytatott – mûködésérõl, fõbb tevékenységükrõl mégis képet kaphatunk. Valójában nem számított újdonságnak Johann Meyer hirdetése 1789-bõl, amelyben megköszöni olvasóinak támogatását az elmúlt három és fél évben,71 míg 1798. januárjában már módjában volt megköszönni a közel tizenegy éve Buda és Pest elõkelõségeinek a feléje és Karl testvére iránti bizalmat.72 Herr Meyer úgy mutatja be magát (német nyelven), mint aki a „Bécsi Egyetemen végzett” és fogorvosi jogosultságot a Magyar Királyság Kormányzójától [?] kapott. Johann Ascher kvalifikációját részletesebben írja le 1792-ben:73 Dominus Ascher latin nyelven közli, hogy az orvosi egyetemet Bécsben végezte, »elismert fogorvos« lett és üdvözletét nem csak az elõkelõségek részére küldi, hanem az egész lakosságnak, ámbár az érdeklõdés elég korlátozott lehetett, ahogy a hirdetés nyelvezete tanúsítja. Ascher Bécsbõl érkezett vendég, aki Pesten lakik a Casinóban, a Csákány utcában. Felkereshetõ reggel, továbbá délidõben, valamint este. Ezen túlmenõen megszervezte, hogy betegeit az otthonukban felkeresi, ha erre címmel ellátott levélben felkérik. Bizonyára felismerte, hogy versenyben áll a helyben lakó fogászokkal, és vállalta a szegények ingyenes kezelését is. A Meyer testvérek viszont helyi lakosok voltak. Johann 1789-ben meghirdeti Pestrõl Budára költözését a Vörös Sün fogadó 8. sz. szobájába, ahol jobb körülmények között fogadhatja pácienseit. 1798-ban õ és Karl testvére (szintén nagy gyakorlattal rendelkezõ fogász) ezen a címen ren69
70
71 72 73
Mayer Kolos F.: Pesti orvosok és rokonfoglalkozásuk a XVI–XVIII. században. Orvosi Hetilap 68 (1928) No. 10. pp. 286–88. Der Neue Curier aus Ungarn (1788. jún. 21. p. 200-ban) chirurgus hirdeti magát, aki minden nap dolgozik.(német) Der Ungarischen Staats- und Gelehrten Nachrichten, (1789. No. 79.) Meyer János bécsi egyetemen vizsgázott fogorvos, sokféle fogászati munkát végez. Ephemerides Politico-Literatiae (1792. május 4. számban) Bécsben tanult Aschner János. Gyógyító munkát ajánl, foghúzást, tömést, mûfogkészítést és fogtisztítást, (latin) Ofner Zeitungban 1798. No. 39. Meyer János és testvére Meyer Károly a szokásos beavatkozásokon kívül fogszabályozást (egyenesítést), mozgó fogak megerõsítését, fogfájás csillapítását hirdetik, tíz évvel az elsõ hirdetés után. Ungarische Staats- und Gelehrten Nachrichten, 1789. No. 79. Ofner Zeitung, 1798. No. 39. Ephemerides Politico-Litterariae, 1792. május 4.
203
203
del, vagyis egy rendelõben ketten dolgoznak, de Johann egy pesti címet is megad, ahol elérhetõ, s ez a Christopher Patika a Waissner utcában. A két testvér rugalmasan egyezett meg egymással: a betegek szabadon választhatták meg kezelõ orvosukat. A hirdetésben megfogalmazott és felajánlott kezelési lehetõségek között mind Aschernél mind Meyerék elsõsorban a foghúzás áll. Ascher esetében fájdalommentességet (mikéntjét nem részletezi), míg Meyerék (akik gyökeret húznak vagy letört fogakat és fogcsonkot kezelnek) a legújabb módszert hirdetik. (Hogy a foghúzáson, mint alapellátáson kívül valami extrát is ajánlanak, arra utal, hogy versenyben álltak más foghúzókkal). Ascher megszünteti a fogfájást anélkül, hogy látná a pácienst (ezzel bátorítva az olvasót, hogy talán elkerülhet egy esetleges foghúzást). Meyerék szintén foglalkoznak a fogfájással és saját gyógy-cseppeket javasolnak, valamint fogport és szájvizet a fog és íny védelmére és tisztítására. A kezelés nem csak húzásból áll. Ascher „lyukas fogat helyreállít, ami a további romlást megakadályozza, valamint a rossz illatot megszünteti”. A felhasznált anyagokat nem említi sem õ, sem Meyerék, akik fogtömést is végeznek. Mindhárman kémiai anyagokat használnak, Ascher olyat, ami teljesen természetesnek hat. Meyerék „nagyon szépre” tisztítják a fogakat. Ascher részletesebb: a fogfehérítést károsodás nélkül végzi, „a foghúzást finoman és fájdalommentesen”, a fogra rátapadó és a fog kihullását eredményezõ fogkövet eltávolítja. Asher a mozgó fogakat ligatúrával rögzíti, de csak ott, „ahol ez lehetséges”. Egyedül Meyerék foglalkoznak „irreguláris” fogakkal, feltehetõen csak felnõttek orthodontiális kezelését ajánlják: „a fogakat megrövidítik, szétválasztják, megerõsítik és megfelelõ helyzetbe hozzák”. Johann Meyer hirdetésében, dacára bécsi végzettségének, elismert fogászként csekély érdeklõdést mutat a fogászatnak a kozmetikai céljain túlmutató aspektusára. Ascher az, aki a modern, preventív, a beteg érdekét szolgáló kezelést hirdet: a cavitas betömését a további fogkárosodás megelõzésére és a fogkõ eltávolítását, ami tudvalevõleg a fog elvesztéséhez vezethet. 1817-ben indul meg a Tudományos Gyûjtemény (közel 560 elõfizetõvel), amely a tudós találmányokat értekezéseket publikálta.74 Ebben a gyûjteményben jelent meg Balogh Pál: A szorgalmatos Fog-orvos c. könyvének ismertetése 1831-ben. A következõ fogászati hirdetést már 1837. nov. 22-én találjuk a pesti Magyar Színház Schiller Fiescóját adta elõ, az elõadás ismertetõjéhez Löffler J. és Reiner Adalbert fogorvosok hirdetését mellékelték. 74
Kókay Gy. (szerk.): A magyar sajtó története. I. 1705–1848. Bp., Akadémiai Kiadó, 1979. p. 282.
204
204
Vizsgált idõszakunk az 1790-es évek. A magyar fogászati tudomány születésének körvonalai rajzolódnak ki. Nem lehet figyelmen kívül hagyni más országokkal való összehasonlításnál Magyarország gazdasági, politikai, kulturális kötöttségeit, lehetõségeit. Hiába tapasztalhatjuk, hogy a képzés színvonala, a szakkönyvek és a vizsgák követelményrendszere alig marad el az európai színvonaltól, a modern értelemben vett orvoslás tényleges – azaz nem tudománytörténeti, hanem társadalomtörténeti értelemben vett – elterjedéséhez, meghonosodásához hiányzott a magyar társadalom fizetõképes kereslete, amit az állami egészségügyi hálózat expanziója sem helyettesíthetett. 1. melléklet A pesti orvos-polgárok listája 1783–1813-ig:75 bejegyzés
név
származás
cím, rang, állapot, vallás
1783. 1783. 1787. február 12. 1797. június 12. 1812. január 13.
D. Jenics Bernát D. Glosym Sámuel Schraud Ferenc Petrovics Máté Goszleth József
Bécs Szyrak Pesth Tovarnik Pesth
physicus consiliiarius ágostai evang. med. doctor med. doctor, nõs secundarius Nosocomiae med.
1813. április 29.
Krajner Mihály
Ozora
med. doctor
2/a melléklet A pesti sebészek listája 1783–1799-ig: bejegyzés
név
származás
1783. 1783. 1785. 1787. 1788. 1789. 1790. 1791. 1795. 1796. 1798.
Hauff József Raich Ferenc Geischer Tamás Nestl József Schraeder Emanuel Podicsko József Michalovics István Fekesházy Lõrinc Miskolczy István Schiller János Berkes Ferenc
Prága Pardubitz Velkopola Gyula Pécs Brassó Pesth Gyöngyös Karlsburg Königshoff Gyula
75
július 21. július 21. február 23. június 28. július 19. március 12. szeptember 11. május 5. június 4. november 7. július 18.
vallás, rang, cím
mag. chyr. chirurgus mag. chyr. nõs, mag. chyr.
Mayer Kolos, op cit. 1928. pp. 286–288.
205
205
2/b melléklet A pesti sebészek listája 1800–1813-ig: bejegyzés
név
származás
1800. 1800. 1805. 1805. 1805. 1805. 1805. 1805. 1805. 1806.
január 20. február 15. január 16. február 4. március 23. július 3. július július július január 25.
Senvith Mátyás Vukovics Anta D. Bornyakovics Mátyás Jeszenszky András D. Steigner Antal D. Gröscher János Schneid Jenõ Stutz Mátyás Freyschlagl András Schreiner Károly
Buda Pozsega Velika Pest Bamberg Pest Pest Pozsega Pest Modern
1806. 1806. 1808. 1809.
január Lancz Gábor szeptember 15. D. Verber Ferenc január 25. Láncz Antal február 22. Leib József
1809. február 22.
Kopp Mátyás
1813. 1813. 1813. 1813.
Papanek Mihály Mollnár József Pogácsy József Starck Antal
május május május május
8. 8. 8. 8.
1813. május 8.
Pest Runding Pest Sóvár
vallás, rang, cím
nõs nõs nõs, mag. chyr.
agost. ev. mag. chyr. mag. chyr mag. chyr. mag. chyr. mag. chyr mag. chyr.
Ráczkeresztúr mag. chyr. Pest mag. chyr. Tata mag. chyr. Kisturbály
Vitek Vince
206
206
AZ AKADÉMIKUS MELEGRE VÁGYIK A FÕTITKÁR RÍMMENTES NAPJAI Gazda István Nyolcvan év Ritka szép (Arany János: Évnapra)
Henszlmann Imre, az egyetlen akkori magyar építész-akadémikus, az Akadémia palotája pályatervének elkészítõje javasolta, hogy mivel Esterházy Pál a Bécsben õrzött képzõmûvészeti gyûjteményét szerette volna Pest-Budán elhelyezni, az a Magyar Tudományos Akadémia palotája számára tervezett épületbe kerüljön. A Kritikai Lapok 1862-es évfolyamában ezt írta a tervezõ: „A telek felére bérházat terveztem a magyar mûegylet, conservatorium és az orvosi társulat számára, hogy ez idõvel képzõmûvészeti akadémiává alakulhasson át”.1 Végül is nem õt bízták meg a végleges tervek elkészítésével, de az épület megvalósításakor javaslatait kamatoztatták. Az Akadémia palotája 1865-re készült el, a titkári hivatal március 22-én költözött át az új épületbe, április 24-én tartották az elsõ ülést. Bécsbõl 1865 nyarán megérkezett a képgyûjtemény is, s valóban az Akadémiánál helyezték letétbe. „Fõméltóságú Herceg! A MTA Ig. Tanácsa f. hó 12-én tartott ülésében magasztos örömmel értesült arról, hogy a Fõméltóságod által nagylelkûen és hazafi önzetlenséggel az ország szívébe költöztetni ajánlott »Esterházy-Képtár« Pestre valósággal megérkezett. (…) Az Akadémia nem riadt vissza semmi áldozattól, hogy az óhajtott vendéget, e felséges gyûjteményt, hozzáméltó termekben fogadhassa” – fogalmazta a levelet az Akadémia elnöke nevében a titoknok, 1865. június 12-én.2 Maga a Képtár 1865 decemberében nyílt meg,3 s ekkor volt az ünnepélyes közgyûlés is: „A MTA elérte végre óhajtott célját, hogy szûk és bizonytalan bérlakásból saját kényelmesebb és biztosabb hajlékába költözve, zavartalanabbul folytathassa tudományos mûködését; s immár azon kellemes helyzetben van, hogy nemzeti adakozásból újonnan épült díszes palotáját a f. évi dec. 11-én tartandó ünnepélyes köz ülése által megnyithatja.”4 1
2
3
Henszlmann Imre: Az Akadémia palotájának eddigi története. = Kritikai Lapok, 1862. márc. 1. Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 59. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 138/817.1865. Mûsorozata a Magyar Tudományos Akadémia palotájában elhelyezett Eszterházy herczegi Képtárnak. Pest, 1866. 32 p.
207
207
A gyûjteményt Esterházy Pál herceg halála után felajánlották megvételre a magyar kormánynak, s egy országos gyûjtés eredményeként 1871ben ez valóban állami tulajdonná lett: a „képtár ezentúl az Országos Képtár nevet viselend, az ország elidegeníthetetlen javai közé soroltatik, és Pest városából, mint az ország központjából soha el nem vitethetik” – fogalmaz az 1871. évi XI. törvénycikk.5 Fenntartását a Kultuszminisztérium vállalta magára, az Akadémia palotájának legfelsõ szintjén, a szép tetõvilágításos termekben helyezték el, s itt is maradt 1905-ig. A képtári falszerkezetet tûzbiztosra tervezték, a városi tanács is azt javasolta, hogy a helyiségek válaszfalai tûzbiztos szilárd anyagból készüljenek, de pénzhiány miatt 1863-ban még csak fából építették meg azokat. 1866-ban arra is figyelmeztették az Akadémia vezetõit, hogy a dunai szárny fafödémét ki kellene cserélni, mert az is tûzveszélyes. „Elnök báró Eötvös József úr elõadja, hogy szakértõk által figyelmeztetve az Akadémia palotája második, de fõleg harmadik emeletének, s így éppen a képtári helyiségeknek tûzvésztõl nem biztos állapotára, mint amely részek Stüler tervétõl, ki vasfalakat ajánlott, eltérõleg csupán költségkímélés tekintetébõl építtettek olcsóbban, ezáltal több mint ötven ezer forintot lehetvén meggazdálkodni: azon épületrészt, s így az egész palotát tûz esetére lehetõleg biztosítani, elnök úr tervet és költségvetést dolgoztatott ki, mely szerint két víztartónak a szükséges szivattyúkkal felállítása mintegy 3200 forintba kerülne, mely összegnek megszavaztatását kéri.”6 1868. január 28-án a titoknok válaszolt Eötvös József bárónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, aki több gondra is felhívta a hivatalnok figyelmét. A titoknok leírja, hogy egyetért az elnök kifogásaival, s valóban „a könyvtári két olvasószoba és a kisterem fûtése aránylag sok fát felemészt, anélkül, hogy kellõen bemelegednék. Az utóbbit minden ülés alkalmával tapasztaljuk; ezen kívül a terembe lépõt bizonyos kellemetlen bûz üti meg, amely vagy a fûtésbõl, vagy a gázcsövek hibája által származhatik.”7 Márciusban a titoknok ismét ebben az ügyben küld levelet Eötvös báróhoz, s úgy tûnik az illat forrásának oka megfejtetett, errõl valamilyen feljegyzés is született: „Az akadémiai kisterem, valamint könyvtári olvasóterem fûtõkészülékének kijavítása mennyire sikerült, azt a titoknoki kiadónak hozzám tett jelentésébõl méltóztatik megérteni. Ugyane jelenté4
5 6 7
Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 83. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 1138/c.1865. Az Országos Képtár képeinek jegyzéke az Akadémia épületében. Bp., 1876. 30 p. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1877. p. 109. Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 252. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 58/1400.1868.
208
208
sekben Cseh János háziszolga számára, ki a bajt észrevette, s orvoslását folytonosan sürgette, s általában e körül nagy buzgóságot fejtett ki, néhány forintnyi jutalom hozatik javaslatba.”8 * Az elõvigyázatottág ellenére 1869 februárjában kiütött a tûz az épület padlásán. Szerencsére sikerült elfojtani, így a képek nem sérültek meg. „Nem szabad elhallgatni e tûzvész említésénél azon önfeláldozó erõfeszítést, melyet fiatal urak, s ezek élén az ifjú gróf Dessewffy Aurél, Emil gróf méltó fia, ez alkalommal kifejtettek. Valamely házi mulatságból, báliasan öltözve rohantak a vész helyére s frakkban, glacé-keztyûben, fehér nyakkendõvel hordták a vizes csebreket, s hõsi bátorsággal védték a veszélyben forgó nemzeti kincset” – olvasható a korabeli tudósításban.9 Széchenyi István gróf fia, Széchenyi Ödön, a pesti Tûzoltó-egylet parancsnoka 1872. november 7-én javasolta az intézménynek, hogy elsõsorban a Képtár biztonsága érdekében egy négy személybõl álló tûzõrségi részleg kerüljön felállításra, de azt akkor nem sikerült megvalósítani. Ehhez kapcsolódnak még a következõ akadémiai hírek: „A palota harmadik emeletének s általában az Országos Képtár helyiségének vastetõzet és közfalak által tûzbiztosság tételére irányzott tervet bemutatva, másodelnök úr elõadja, hogy a jelenlegi vallás- és közoktatási miniszter úr, belátván, hogy a nagy költséggel tervezett országos képtári épület egyhamar létesülni nem fog, kész a tetõzet és az összes képtári helyiségek tûz elleni teljes biztosítása végett az Akadémiával tárgyalásokat folytatni.”10 Ez 1873. május 24-én vétetett jegyzõkönyvbe. „Gr. Lónyay elnök úr emlékezetbe hozza, hogy a képtári helyiség tetõzetének újraépítését immár célszerû volna munkába venni, s erre nézve egy felügyelõ bizottságot kineveztetni kér.”11 „Az Igazgató Tanács ismételt tüzetes megvitatás alá vetvén e kérdést, bármily nehezen határozhatta is el magát az Akadémia tõkepénzeinek ily beépítésére, de belátván az építésnek elkerülhetetlen szükségét, a kívánt költségeket 22.000 frt-nyi összegig megszavazza. Kötelességének ismeri ez áldozatot az országos képtár részére meghozni, tekintettel azon különbözõ dotatiókra is, melyeket az Akadémia az államtól élvez.”12 *
8 9
10 11 12
Forrás: Uo. p. 265. Az irat sorszáma: 160/1400.1868. Lásd: Vázlatok a Magyar Tudományos Akadémia félévszázados történetébõl. Bp., 1881. p. 163. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1873. p. 146. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1874. p. 78. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1874. p. 171.
209
209
1865-ben jegyezte fel Eötvös József báró: „Fûttetni fogom a Kisfaludy-termet”. Az 1870-es évekre megszületett az új döntés: épüljön ki az épület teljes fûtésrendszere. 20.000 frt-ot szántak erre.13 Ybl Miklós építész és Kolbenheyer kivitelezõ vállalkozott a teljes átépítés elvégzésére, a munka azonban lassan haladt, s ezért a kultuszminiszter, Trefort Ágoston felelõsségre akarta vonni õket. A fõtitkár azonban megvédte a neves építész szakembereket, mondván, hogy a korai tél nem engedte befejezni a munkálatokat. Végül 1874-re elkészültek a vasszerkezetek, s hamarosan a második emeleti dunai szárny fafödémét is kicserélték vas alapanyagúra, így elkezdõdhetett a fûtésrendszer kiépítése is. A tudós olvasót és a tudós látogatót mindenesetre egy dolog kapcsolt össze: melegre vágytak. A titoknoki-fõtitkári hivatalt vezetõ személyt kérték fel hát arra, hogy a fentiekben leírt valamennyi, átépítéssel kapcsolatos tárgyalást lefolytassa, vegyen részt a szerzõdések megkötésében, készítse el a pénzügyi elszámolásokat, s levelezzen a fõhatóságokkal a napi problémák megoldásáról. A fûtésrendszer kiépítése éveket vett igénybe, még szerencse, hogy egy nagyon jó mûszaki érzékkel megáldott szakember ült akkoriban ezen a poszton, aki e technikai kihívásoknak maradéktalanul eleget tudott tenni. Arany Jánosnak hívták.14 * 13 14
A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1874. p. 171. Arany János hivatali idõszakáról több tanulmány is született, ezek közül a legfontosabbak: Szily Kálmán: Arany János mint fõtitkár. = Akadémiai Értesítõ, 1893. pp. 330–337. Heinrich Gusztáv: Arany János és az Akadémia. = Akadémiai Értesítõ, 1917. pp. 432–438, 554–579. Balogh Jenõ: Arany János mint fõtitkár. = Akadémiai Értesítõ, 1932. pp. 237–243. Voinovich Géza: Arany János életrajza. 3. köt. 1860–1882. Bp., 1938. pp. 178–183, 208–214. Voinovich Géza: Arany János mint akadémiai fõtitkár. = MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, 1953. pp. 221–228. Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Bp., 1957. 144 p. (Irodalomtörténeti füzetek 11.) Gergely Pál: Arany János akadémiai titoknoki és fõtitkári mûködése. = Magyar Tudomány, 1957. pp. 31–52. Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. 778 p. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Tartalma: Arany János akadémikusi iratai az Akadémiához (1859–1864); Arany János akadémiai titoknoki iratai (1865–1869); Arany János akadémiai fõtitkári iratai (1870–1877). Gergely Pál: Arany János költõi, tanári hivatása és hivatalai. In: Novák László (szerk.): Arany János tanulmányok. Nagykõrös, 1982. pp. 305–326. (Nagykõrösi Arany János Múzeum Közleményei 2.)
210
210
Az Akadémia palotájának avatása napján írta ’Ártatlan dac’ címû versét, amelyet a Kapcsos Könyv õrzött meg, ebben olvasható: „A Tudománynak háza vagyon: Ennek örüljek hát ma nagyon?” A fûtési gondokról akkor még nem is tudott… Íme három levélfogalmazvány (1874–76-ból) a fõtitkár kiváló mûszaki érzéke bizonyítékaként: NAGYMÉLT. TREFORT ÁGOSTON vk. min. úrnak telj. tisztel. A MTA f. é. jún. 28-ig Ig. Tan. Ülésében indítvány és javaslat tétetett, hogy a jelenleg már foganatba vett képtári építkezések alkalmával mennyire célszerû volna egyúttal a képtári helyiségek téli fûtésérõl is gondoskodni, fõleg a közönség érdekében, mely az Orsz. Képtárt jelenleg az egész téli félévben, midõn pedig kivált a tanulmányozóknak több ideje volna, de a szórakozók is jobban nélkülözik a kellemes idõtöltést, – nem használhatja. Erre nézve bemutattatott Ybl Miklós építésznek egy javaslata, mint aki a Bacon I. L. cég itteni képviselõjét, Cross O. E. urat az Akad. különbözõ helyiségei forróvíz általi fûtése valamint szellõztetésük iránt külön-külön terv és költségvetés beadására szólította volt fel, s ezen tervek szerint a 2. és 3. emeleti képtári helyiségek vízfûtése 10,195 ft. 50 krajcárból állítható elõ, – továbbá az összes nagyobb helyiségek szellõztetése és az átalakítások folytán szükséges reparációk mintegy 6,000 Ft-ra vannak számítva, mely összegeket az Akad. valamint a tetõ-építést is, csak törlesztendõ adósság útján fedezheti. Annálfogva az Igazg. Tanács határozata alapján, szerencsém van fölkérni Nagyméltóságodat, hogy a vízfûtési költségnek az Orsz. Képtári helyiségeket illetõ része törlesztése fejébe, ezen helyiségek évi lakbérét 1,000 forinttal feljebb emelni méltóztassék. Teljes tisztelettel Nagym.-od aláz. szolg. Budapest, 1874. júl. 10-én elnök15
15
Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. pp. 514–515. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 661/1874.
211
211
NMÉLT. TREFORT ÁGOSTON vk. min. úrnak, teljes tisztelettel Nagymélt. Min. Úr! A MTA palotájában elhelyezett országos képtár tûzmentesítése céljából történt építkezések mibenléte és mielõbbi befejezése iránt hozzám intézett kegyes leirata folytán a késedelem oka iránt Ybl Miklós építész és Kolbenheyer mûvez. Urakat megkérdezvén, ezek írásban beadott nyilatkozata szerint van szerencsém jelenteni, hogy jelenleg már csak a szobafestõ munka egy csekély része, vmint az amerikai padló lerakása s a végsõ összetakarítás van hátra, mely munka azonban 3-4 heti idõt veend igénybe. Ami a helyreállított helyiségek fûtését és kiszárítását illeti – ugyancsak az építészek szerint – ez a II. emeleti helyiségekben még jan. hó folytán eszközöltetett, s ez a rész azon idõ óta használható állapotban van, sõt már át is adatott; a III. emeleten pedig, dacára az ily átalakításoknál felmerülõ elõreláthatatlan akadályoknak, a fûtés már febr. hónapban megkezdetett és ápril. közepéig folytattatott, melynek köszönhetõ, hogy a jókor beállott zordon téli idõ alatt a nyers falak annyira kiszáradtak, hogy a festõmunkák még márc. hóban megkezdõdhettek és kár nélkül folyhattak. Tagadhatatlan ugyan – mint ismét az építészek nyilatkoznak –, hogy a munka kezdetén azzal a reménnyel táplálkoztunk, hogy az átalakítás még a tél kezdete elõtt végre lesz hajtható, – azonban részint az eredeti átalakítás alkalmával nem tervezett, de késõbb szükségesnek mutatkozott s engedélyezett nagy mérvû átalakítások a II. emeletben, melyek a munka folytatása s befejezésére lényeges, majdnem döntõ befolyást gyakoroltak, –nemkülönben az ily különös munkánál elõforduló és csak a legnagyobb eréllyel leküzdhetõ, olynemû nehézségek, melyekhez még elemi akadályok is járultak, hátráltatták a munka elõmenetelét; így pl. a nyári zivatarok azon idõben, midõn a tetõ lebontatott, késõbb a magas Duna-vízállás, midõn a fûtés és szellõztetéshez készítendõ csatornák a pincében hetekig vízzel voltak tele, végül a korán beállt zord tél mind oly tényezõk, melyek a kiszámított idõtartamot megváltoztatták. Ezekbõl méltóztatik látni, mely okoknak tulajdonítják maguk az építészek az eddigi küzdelmet; valamint azt is, hogy a befejezésre már nem sok idõ kívántatik, minek megtörténtét szigorúan elrendeltem és remélem, pár hét múltával szerencsém lesz bejelenteni. Maradván telj. tisztelettel Nagyméltóságod aláz. szolgája: akad. elnök16 Budapest, 1875. ápr. 26. 16
Forrás: Uo. pp. 522–523. Az irat sorszáma: 391/1875.
212
212
T. C. CROSS C. E. úrnak tisztelettel Budapest Gr. Lónyai Menyhért akadémiai elnök úr a forróvíz-fûtési és szellõztetési készülék felülvizsgálatára kiküldött bizottság jegyzõkönyvi jelentését (áthúzva: megtekintvén is) helyben hagyván, az e szerint még fizetendõ 1053 ft. 60 kr.-ra nézve úgy rendelkezett, hogy miután ez összegbõl minden eddig történt fizetés után a bélyeg levonandó, szíveskedjék a fentisztelt Ház egy kellõ bélyeggel ellátott nyugtatványt kiállítani és azt az elnök gróf úrnak bemutatni, ki az összeget azonnal utalványozni fogja. Õ excja jelenleg a fõvárosban van és a temetés utánig itt marad. Tisztelettel: fõtitkár17 Bpest, 1876. jan. 31. * Arany Jánost 1865. január 26-án választották meg titoknokká, 1870-ben pedig fõtitkárrá. Hogy mit is jelentett e posztok betöltése? Hivatali mûködése elsõ évében készült el az Akadémia palotája, a titoknoknak ellenõriznie kellett a bútorok és a képek odaszállítását, elhelyezését, megérkezett a 60 ezer kötetbõl álló könyvtár anyaga, minden egyes szállítónak a munkabérét már õ számfejtette. Minden reggel bontotta a postát, majd az iktatókönyvbe sorra beírta az érkezõ levelek adatait, s azt is, mi a feladat ezekkel. Külön rovatban tüntette fel, mikor küldetett válasz az adott ügyben. Az egyes akadémiai osztályok értekezletein õ vetetette papírra a jegyzõkönyvet. (Havonta hívta össze az összes üléseket, a szakosztályok hétfõnként tartottak nyilvános felolvasó ülést, majd zárt ülést, a 25 tagból álló Igazgató Tanács évente csak öt-hat alkalommal ült össze – mindenkit a titoknok-fõtitkár hívott meg.) Az Igazgató Tanács hagyta jóvá a költségvetést és a zárszámadást, itt esett szó a kinyomtatandó mûvekrõl, s azok pénzügyi hátterérõl, a kisebb tisztviselõk kinevezésérõl és az esetleges fegyelmi ügyekrõl, s mindennek meg kellett jelennie az Akadémiai Értesítõben is. Az Elegyes Ülésen választották meg az elnököt, a másodelnököt és az osztályelnököket, mindig három-három évre. Évente egy alkalommal volt Nagygyûlés, ez mindössze három-négy napos volt, itt bírálták el a pályamûveket, s itt választottak új tagokat. Az üléseken a jegyzõkönyvet mindig a titoknok vezette. Már elsõ hivatali évében hetvennégy osztályülésrõl számolt be. Természetesen magát az Akadémiai Értesítõt is õ szerkesztette, s nyilvánvaló volt, hogy a szerzõi honoráriumokat is õ utalványozta. Az Akadémiának más folyóiratai is voltak, ezekkel is a titoknok foglalatos17
Forrás: Uo. p. 546. Az irat sorszáma: 79/1876.
213
213
kodott, a periodikák száma szép lassan tizennyolcra emelkedett. A könyvtár számos mûvet kapott külföldrõl is, belföldrõl is, ezeket egy-egy köszönõlevéllel illett nyugtázni. 1869-ben az Akadémián belül az egyes tudományszakok önállósultak, létrejöttek az önálló akadémiai osztályok, s mindegyik egy-egy titkárt is választott magának. Ekkor szûnt meg a „központi” titoknoki poszt, s az azt betöltõ személyt ettõl kezdve fõtitkárnak titulálták. A fõtitkár munkáját elsõsorban a jegyzõ segítette. 1866 nyarán – mint titoknok – írta: „Húznom kell az akadémia igáját, mert édes az és gyönyörûséges. Nem elég a titoknokság, most még a jegyzõi tollat is a nyakamba sózták. Szeretnék menekülni ettõl a nem nekem való hivataltól.”18 1870-ben – fõtitkárként – azt kérte, hogy a krajcáros utalványozás munkájától mentesítsék, hiszen elsõsorban azért választották õt fõtitkárnak, hogy a tudósvilággal mint író levelezzen, de könyvelõi és pénzkezelõi képességeire is igényt tartottak. * 1865. január 26-án titoknokká választása alkalmából szólalt fel: „Kérem az összes Akadémia, az egyes osztályok, az egyes szakférfiak támogatását nehéz pályámon; s ezzel ajánlom magamat mindnyájok kegyességébe”.19 Az osztályok segítettek, a szakférfiak is segítettek, mégis nagyon sok feladat hárult a titoknok-fõtitkárra. 1865. március 27-én az egyik legnagyobb magyar költõ e sorokat vetette papírra: „Azon két hordár részére, kik a titoknoki hivatal ideiglenes berendezkedése alkalmával az új lakáson a kirakodáshoz, a nehéz ládák stb. emelésére fölvétettek, az akad. általános pénztár részérõl összesen két forint kifizetendõ, elnöki jóváhagyás reményében. Arany János titoknok”20 Bízunk benne, hogy az elnöki jóváhagyás megérkezett, s a nehéz ládák letétettek. 1865 áprilisában megírta az újságíróknak, hogy az Akadémia legközelebbi ülése az év április 24-én, délután öt órakor lesz, s már a Palota épületében fogják tartani. Egyelõre az udvaron keresztül lehet megközelíteni az elnöki lépcsõt, s onnan juthatnak a Kisterembe. Az újságírók a teremben az oszlopok mögötti térrészben foglalhatnak helyet. Ott foglaltak helyet. 18
19
20
Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Bp., 1957. p. 26. (Irodalomtörténeti füzetek 11.) Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 31. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 804/1865. Forrás: Uo. p. 39. Az irat sorszáma: Utalv. kv. 13/865. általános
214
214
Április 12-én Balassa Jánosnak írt ’Sebészeti atlaszok’ címû mûve nyomdai munkálataival kapcsolatosan, a mû Bécsben készült, akik már jó ideje várnak arra, hogy Pest-Budán elkészüljön a korrektúra. Elkészült. Ugyancsak áprilisban arról kell intézkednie, hogy az akadémiai ülésteremben a megfelelõ helyszámokat jelölõ kis réztáblákat megfelelõ módon helyezzék el, s a számokat ne „kifelõl befelé, hanem befelõl” helyeztessenek el. Bugát kapta a 9-es helyszámot, Jedlik a 14-est. Megállapíttatott, hogy a tiszteleti és a rendes tagok száma 60, 4 új tagra számítottak, az összes tag együttvéve 227. „A beosztásnál nem lehet minden egyes tagra ülést számítani: lévén a tagok száma (külföldieken kívül) 227, a rendelkezés szerinti ülések száma pedig 88.”21 Meghatározta azt is, hogy a székek sorszámai hogyan haladjanak, a természettudósoké 1-tõl 19-ig, a történettudomány és a jogtudomány 20-tól 44-ig, a nyelvtudomány 45-tõl 69-ig, a matematika és a filozófia 70-tõl 88-ig haladt. Tudományról nem esett szó. 1865 májusában nem másnak, mint Bunsennek – Eötvös Loránd németországi professzorának – írt levelet, amelyben az 1859-ben már aláírt, de 1865-ig el nem küldött tagsági oklevelét juttatja el számára. Hat éven át Bunsennek fogalma sem volt arról, hogy tag lett-e a Magyar Tudományos Akadémián vagy sem. Mint minden rendes titoknoknak, neki is foglalkoznia kellett a kitömött dolgokkal, íme egy 1865. augusztus 7-i levél: „A MTA f. évi júl. 31-én tartott ülésében kedvesen fogadá dr. Gárdos János úr közlése nyomán a tudósítást, hogy Méltóságod [Scherzenlechnerrõl van szó – a szerzõ megj.] mintegy 150 kitömött mexicói madárral és egy csörgõ kígyóval szíveskedett az Akadémiát megajándékozni, melyek immár úton vannak, sõt egy láda meg is érkezett. Ámbár az Akadémia egyelõre nem szándékozik természeti gyûjteményt állítani fel, s az ide tartozó ajándék tárgyakat, köszönettel elfogadva ugyan át szokta szolgáltatni a magyar nemzeti muzeum gondviselésébe…”22 Arany Jánosnak igaza volt: nem lett volna illendõ az Akadémia igencsak koros tagjait csörgõkígyók látványa által az épületbe történõ belépéstõl eltántorítani. 21 22
Forrás: Uo. p. 45. Az irat sorszáma: 1409/1865. Forrás: Uo. p. 75. Az irat sorszáma: 206/817.1865.
215
215
Az 1865 decemberi megnyitóünnepséghez számos „tudományos” intézkedés kapcsolódott, íme az egyik: „A rendezõ biz. célszerûnek találta, hogy a gyalog jövõ közönség a palota homlokzati fõ bejárására utasíttassék, s csupán az Ak. tagjai mehessenek be gyalog az oldalkapun, mely az Akadémia-utcára nyílik.”23 A levelet Arany János írta tekintetes Thaisz Elek úrnak, szabad királyi Pest város fõkapitányának címezve, teljes tisztelettel, egyben arra kérvén a fõkapitány urat, hogy a tudósok lehetõ legkönnyebbeli behaladását elõsegítendõ „elégséges számú városi poroszlókat a mondott napra iderendelni” szíveskedjen. És természetesen minden ehhez hasonló napi ügy, minden jelentés elkészítése a titoknok-fõtitkár feladata volt. 1866. június 19-én saját ügyében levelezett az Adóbiztosi Hivatallal: „…felszólíttattam, hogy az üzleti körömben foglalkozó és általam díjazott hivatalbeli egyének neveit, lakását stb. a jövedelmi adó kiróvása végett harmadnap alatt terjeszteném fel. Sietek erre nézve a következõ felvilágosítást adni. »Üzleti köröm« egyáltalán nincs, valamint általam fizetett és szolgálati személyzet sem létezik. (…) Végre szükségesnek látom a t. Adóhivatalt értesíteni, hogy az Akadémiának Õ cs. kir. Felsége által megerõsített Alapszabályai 14 §-a szerint »az Akadémiát a hatóságok és mások irányában az Elnök képviseli«.”24 A költõket már akkoriban is pénzköltõnek hitte a t. Adóhatóság, s valódi költeményt aligha olvashattak tõle. 1868. március 17-én szomorúan állapította meg, hogy a Magyar Hölgyek Alapítványa terhére a „Villanyosság elméleti s gyakorlati elõadása” címen meghirdetett pályázatra beérkezett pályamûveket a bírálók gyengének találták, így azok az „enyészetnek adattak”. Hölgyek és a villany 1868-ban? Egy napra rá a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot tisztelettel értesítette arról, hogy Ratiborszki Czernulas Bódog úr alighanem tévesen hitte, hogy megtalálta Attila sírját. Nem is lett belõle akadémikus. Május 30-án Maczanak Amália úrnõvel közli, hogy Voltaire ’Chinai Árva’ címû munkája általa készített fordítását „kiadásra el nem fogadhatja, részint mivel a fordítás gyenge, nyelve szabatosság és csín nélküli, verselése 23 24
Forrás: Uo. p. 98. Az irat sorszáma: 276/817.1865. Forrás: Uo. p. 169. Az irat sorszáma: 149/917.1866.
216
216
gyarló, részint mivel az Akadémia ez idõ szerint nem érzi magát hivatva szépirodalmi fordított munkák kiadására”. Ha Amália tudta volna, hogy kivel kezd ki… 1869. május 19-én Kolozsvárra küldött levelet Tekintetes Simó Ferenc, akadémiai okleveles tanár úrnak, akivel szomorúan közölte, hogy dolgozatát közlésre nem tudják elfogadni, mert az akadémiai ügyrend 162. szabálya szerint „a kör négyszögesítését, a szög háromfelé metszését s örök mozgony feltalálását elõadó értekezések vizsgálatlanul visszautasítandók”. Úgy tûnik, hogy Simó Ferenc munkája is e kategóriák valamelyikébe soroltatott. Természetesen máskor is foglalkozott effajta találmányokkal, 1876ban például J. Maiher óhajtott Bécsbõl küldeni egy örökmozgonyt az Akadémiához, elbírálás végett, a fõtitkár úr azonban megakadályozta e tett elkövetésében.25 Örökmozgonynak ott volt maga a fõtitkár. 1871. november 6-án Sipeki Balázs Géza magyar királyi honvédhadnagy úrnak írt Ipolyságra, aki azt kérdezte a fõtitkár úrtól, hogy egy bizonyos nyelvészeti vitában neki van-e igaza. Arany válasza: „Minden ép nyelvérzékû magyar ember azt fogja mondani e kérdésre: a ’fát nem veszesz?’ – azt felelni: ’azt keresek’. Mert az ’azt’ névmás itt a ’fát’ helyen áll: s amint nem jó volna ’fát veszed?’ „fát keresem’, úgy nem jó: ’azt keresem’, – t. i. ebben a syntaxisban. Más volna, e kérdésre: ’megtaláltad a fát?’, mert erre így felelnénk: ’azt keresem’.”26 Értjük. * 1869-ben – irodai munkáját megkönnyítendõ – pontos szabályzatot készített az iktatás, kiadás, jegyzõkönyv-végrehajtás, napló-írás, elõadások, utalványozás, iratok, irattár, nyomda, periodikák ügyében, s ebben leírja, hogy a beérkezõ leveleket mindig Rónay Jácint úrhoz kell küldeni, Takács István fogja iktatni azokat, a könyvcsomagokat is Takács úr bontja fel, s azután pontosan részletezi, hogy melyek Takács úr, s melyek Rónay úr teendõi. Arany kellemes segítõtársat kapott Rónay személyében, aki korának egyik legképzettebb tudósa volt, a darwinizmus egyik elsõ magyarországi ismerõje és hirdetõje, és aki 1866-ban tért vissza angliai emigrációjából. 1871-ig õ szerkesztette az Akadémia értesítõjét. 1869. április 19-tõl osztálytitkár volt négy éven keresztül, s ebben az idõszakban volt Arany Já25 26
Régi Akadémiai Levéltár 1876:135. sz. irat Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 432. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat helye: Akadémiai Kézirattár, Levelestár.
217
217
nos segítségre. 1873-tól választott püspökként találkozunk a korábbi bencés pap nevével. A Magyar Történelmi Társulat egyik alapítója volt. 1870 márciusában azon kellett gondolkodni, hogy az akadémiai hivatal fõjavítnoka, az elhunyt Sasku Károly helyett ki fogja a nyomdai korrektúrákat készíteni, s vajon elegendõ-e, ha a továbbiakban csak a javító Potemkin és Mészáros Péter urak végzik e feladatot. Nyári szabadsága idején többnyire Gyulai Pál helyettesítette. 1870 júliusában – elutazása elõtt – néhány költõi tanáccsal látta el õt, hogy távollétében odahaza rendben menjenek a dolgok: „E kis kulcs az íróasztal középfiókját nyitja. Ebben, egy kéregtáblában vannak az Igazgató Tanács, nagygyûlés és összes ülések 1870-i hiteles jegyzõkönyvei. Ott vannak az Almanachok és nyomtatott jegyzõkönyvek is. – Ott van 5 kulcs összekötve. A legformátlanabb nyitja a festett szekrényt, melyben a kéz alatti iratok állnak. Ha ebbe kellene nyúlni: a felírás mindenütt eligazít, azon kivétellel, hogy e cím alatt: »Végrehajtandó jegyzõkönyvek« a f. évi (végrehajtott) jegyzõkönyvek irományai vannak. Ami még nincs végrehajtva, a scontrókönyv (»Végrehajtási könyv« az íróasztalon) megmutatja. Ezek közül: 1) Az Edl-féle ösztöndíjért beérkezõ folyamodványokat áttenni a technikai, illetõleg az orvosi 3-as bizottság referenséhez. Referens még nincs bejelentve, addig lehet Kruspérhoz és Jendrassikhoz, Határnap 25. júl. bezárólag. 2) Ha az Édl-alapítvány oda lesz ítélve: ki-iratni az Igazgatóság VI. sz. jegyzõkönyvébõl az illetõ pontot, melyben 300 ft. Utalványoztatik; fele az egyik ösztöndíjasnak adandó, nyugta mellett, fele a másiknak. 3) Ha Edvi Illés Pál válaszol, hogy kéziratát ideadja 50 ft-ért, az Igazgatóság u. a. jegyzõkönyve illetõ számát kiiratni a hitelintézetnek, s a pénzt vagy fölvenni s elküldeni, vagy megírni, hogy vétesse föl. 4) Ha Rózsay beadja az aradi gyûlésre bejelentett akad. tagok neveit, levelet írni (elnökileg) a M. Orvosok és Természetvizsgálók aradi nagygyûlése elnökének ngs. Aczél Péter úrnak, üdvözölni a gyûlést, és a tagok neveit, mint az Akadémia képviselõjét, sorra beléírni. Egyéb érkezõ tárgyakra a Vettemet följegyezni, iktatni, a sürgõsekben, körülmény szerint, intézkedni, a többit rakásra rakni. Ha könyv, nyomda vagy számla fordul elõ, Takács úr beírja az Utalványkönyvbe s az utalványt aláírásra elkészíti. Pest, 1870. július 6. Arany J.”27 Mindezek semmiségek. 27
Arany János levele Gyulai Pálhoz. (Megszólítás nélkül). In: Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Bp., 1957. p. 128. (Irodalomtörténeti füzetek 11.).
218
218
Ami a komoly ügyeket illeti: foglalkozott a székesfehérvári királysírok esetleges feltárásával, egyben megköszönte a koronázó városnak az ország elsõ Vörösmarty-szobrának felállítását. Õ szervezte a Kölcsey-, Széchenyi-, Kazinczy- és Toldy-ünnepségeket, valamint a 400 éves magyar könyvnyomtatás emlékünnepségét, s részt vett az Országos Levéltár, a Geológiai Intézet, a Meteorológiai Intézet, a Földrajzi Intézet, valamint a Történelmi Társulat megalapításában. Elsõk között levelezett a korvinák ügyérõl, amelynek következményeként a szultán néhányat vissza is juttatott a magyar tudósoknak. Kezdeményezõje 1868-ban a Bolyai-kéziratok átvizsgálásának, s javasolta, hogy az Akadémia hozassa fel néhány hónapra e kéziratokat Marosvásárhelyrõl Pestre. Sürgette a Kazinczy-mauzóleum restaurálását, s nem ki részben neki köszönhetõ, hogy az Akadémia meg tudta vásárolni a Bossányi-családtól a teljes Kazinczy-levéltárat, amelyet késõbb az MTA 22 kötetben adott közre. Még arra is figyelt, hogy az akkor indult vasútépítési vállalkozások keretében az építõmunkások számára mindig megfelelõ kútvizet biztosítsanak, felhívta a figyelmet arra, hogy mindig tudós vegyészekkel vizsgáltassák meg ezeket a kutakat. * A Magyar Tudományos Akadémia Arany titoknoki, majd fõtitkári idõszakában több neves tudóst választott tiszteleti tagjai sorába, az errõl szóló udvarias értesítést mindig a titoknok-fõtitkár fogalmazta. Az 1865 és 1879 közötti idõszakban lett az Akadémia tiszteleti tagja (külsõ tagja) a neves német ókortörténész, Theodor Mommsen (1867), ugyanabban az évben lett tag az angol természettudós, Richard Owen. Az angol filozófus-közgazdász, John Stuart Mill 1868-ban lett a testület tagja. Charles Darwin (1872), s ugyanabban az évben a neves fizikus, Rudolf Clausius, Gustav Robert Kirchhoff és Hermann Helmholtz is. A következõ évben lett tag a jeles angol fizikus, William Thomson és a már akkor világszerte elismert német patológus, Rudolf Virchow. Az ismert osztrák orvos, Karl Rokitansky 1874-ben választatott az MTA tiszteleti tagjává, 1876-ban lett tag az orvos Paul Broca. Charles Darwinnak így írt 1872 júniusában: „Most Honoured Sir, The Hungarian Academy of Sciences, in its General Assembly of the 24-th May, has had the honour to chose YOU, as foreign Member, in regard of Your highly distinguished merits in natural sciences. It is on my side a particular pleasure to give words to this proof of respect the Hungarian Academy owes to the worthy promoters of 219
219
science, and to join hereby as a token of our consideration the respective Diploma. Assuring You, most honoured Sir, of my perfect consideration, I am your most obedient servant.28 * 1865 és 1869 között tehát titoknok volt, ebbõl az idõszakból 1854 levélfogalmazványa maradt fenn, elsõ fõtitkári évében, 1870-ben 5 önálló kötet és 23 értekezés részbeni sajtó alá rendezése, nyomdai ellenõrzése és utalványozása hárult rá, 1871-ben 6 kötet és 17 értekezés, 1872-ben 8 kötet és 34 értekezés, 1873-ban 18 kötet és 33 értekezés, 1874-ben 16 kötet és 31 értekezés, 1875-ben 14 kötet és 35 értekezés, 1876-ban 13 kötet és 50 értekezés, 1877-ben 8 kötet és 41 értekezés, végül 1878-ban 14 kötet és 14 értekezés. Ezeket neki, mint fõtitkárnak kellett elõkészítenie. Fennmaradt tõle 339 darab, saját maga által írt ülési jegyzõkönyv, több ezer utalvány, két nagy iktatókönyv, továbbá néhány levélfogalmazvány. Az 1870 és 1877 közötti fõtitkári idõszakából 1223 darab levélfogalmazványát ismerjük. Ezen túlmenõen jegyzõkönyvek kivonatai, és más fogalmazványok is maradtak tõle, ezek száma – a levelekkel együtt – meghaladja a négyezret. Nem csoda, hogy csak a számára „kötelezõ” ülésekre ment el, tán Jókainak írta, amikor az egyik tanácskozásra hívta: „Beteg vagyok, süket, vak s vén Tanácskozni mért mennék én?” Fõtitkári iratainak, az általa írt jegyzõkönyveknek a többsége máig feltáratlan. Igaz, a kutatók már a 20. század elején úgy vélték: ezek többsége elveszett, elkallódott, s egyébként is az Arany-életmûben a rímes alkotások többet érnek, mint a rímtelen jegyzõkönyvek. Akadémiai fõtitkári éveiben sokat bajlódott betegségeivel, amelynek leírásával talán többet foglalkoztak a mûvelõdéstörténészek, mint tízezer oldalnál is több fõtitkári feljegyzés-sorozatának feldolgozásával.29 28 29
Forrás: Uo. p. 457. Az irat sorszáma: 565/1872. Az e témakörben készült fõbb publikációk: Grósz Emil: Arany János szembaja. = Budapesti Szemle 102 (1900) pp. 436–442. Csapodi István: Arany János szembajához. = Budapesti Szemle 103 (1900) pp. 315–316. Markusovszky Sámuel: Arany János fürdõzése Karlsbadban. = Nyugatmagyarországi Hiradó, 1912. No. 188. pp. 3–4. Kristóf György: Arany János Karlsbadban. = Uránia, 1913. pp. 390–395, 512. Dóczy Jenõ: Arany János neuraszténiája. = Napkelet, 1924. pp. 332–342. Molnár Béla: Arany János Karlsbadban. Gyoma, 1933. 22 p. (A kötet 400 példányban jelent meg a szerzõ kiadásában, könyvárusi forgalomba nem került, Kner Izidor nyomdájában nyomtatták. A szerzõ mûvének részletesebb szakirodalmi forrásait nem jelöli meg.)
220
220
Életének orvostörténeti szempontból ismert tényei: az 50-es években: hipertónia, fejfájás, fülzúgás, epekõ-panaszok; a 60-as években: máj- és béllob, ritmuszavarok. 1868-ban úgy vélte, hogy egy vérhas fertõzésen is átesett: Tompa Mihálynak írta: „Beteg voltam: vérhasba estem, most kezdek belõle üdülni. Kegyetlenül fogott: azt hittem, hogy utolsó lesz; de rögtön alkalmazott orvosi segély szerencsésen s aránylag rövid idõ alatt kihúzott belõle. Most tehát már csak régi, szokott bajaimmal veszõdöm.”30 Valószínûleg nem vérhasról volt szó. Aztán a következõ évben már Karlsbadban is járt.31 Az elsõ karlsbadi kúra után a ’Búcsú a fürdõtõl’ címû kis költeményét vetette papírra: „Isten veled Karlsbad szép tája! – Örökké az ember nem állja. Rothad neki tüdeje-mája; – Így végzõdik a földi pálya. Alás’ szolgája!” Az akkor általa megízlelt keserûvíz okozta hatásról sokan szóltak már. Íme egy részlet Farkas Kálmán egykorú leírásából: „Az 1869-ik év szeptember havában az elsõ karlsbadi víz használata után, a jobb oldali bordák alatt, a májnak megfelelõ helyen, lassan és fájdalom nélkül fejlõdõ daganat keletkezett. A daganat december elején nagyobb terjedelmet öltött; akkor közölte háziorvosával, ki spermacet bekenéseket ajánlott. A daganat mindig tovább és nagyobbra fejlõdött, mígnem 1870-ik év január 10–11-én közepén már lencsenagyságú kékes-feketés folt volt látható. Ez a kékes folt
30
Csekey István: Arany János karlsbadi versei. = Délmagyarország, 1936. No. 132. p. 13. Paál Jób: Ahol Toldi szerelme született. Arany János ismeretlen karlsbadi versei. = Délmagyarország, 1936. No. 126. p. 6. Voinovich Géza: Arany János életrajza. 3. köt. 1860–1882. Bp., 1938. 354 p. (Munkájában több helyen is ír Arany betegségérõl.) Schaffer Károly: Arany János lelki világáról. = Orvosi Hetilap, 1939. pp. 476–477. Scheiber Sándor: Arany János levele Hirschler Ignác szemészhez. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1962. pp. 195–196. V. Nyilassy Vilma: Karlsbadi nyarak. A beteg, a hallgató Arany – és Arisztophanész. = Petõfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1965–66. pp. 17–27. Tõrös László: Arany betegsége. In: Arany János Nagykõrösön. Nagykõrös, 1978. pp. 222–226. Vértes László: Arany János betegségeirõl. = Egészségügyi Munka, 1982. No. 1. pp. 25–29. Farkas Kálmán: Arany János betegségérõl. Orvosi észleletek. = Nemzet, 1882. dec. 19. Bonczos László: Arany János szív- és érrendszeri betegségei. = Orvosi Hetilap, 1989. pp. 1277–1279. Kiss László: Arany János epekövei. In: Kiss László: Kínok tövisében. Nagy emberek – hétköznapi kórok. Dunaszerdahely, 1997. pp. 9–19. Szállási Árpád: Magyar írók orvosai és a magyar orvosírók. Sajtó alá rend.: Gazda István. Piliscsaba, 1998. 248 p. Az 1868. július 5-i levelét idézi: Molnár Béla: Arany János Karlsbadban. Gyoma, 1933. p. 5.
221
221
13-án gyorsan krajcár nagyságúvá terült. Kezelõorvosa ekkor történetesen dr. Kovács Sebestyén Endrével találkozván, együttesen látogatták meg Arany Jánost. Kovács Sebestyén Endre megvizsgálta és a beteg megkérdezése nélkül elõvette kusztoráját, a daganat kékes helyén bemetszett és a képezett nyíláson 3–4 darab epekövet eltávolított. Még a késõbbi napokban is jöttek el epekövek, összesen mintegy 8–9 darab, melyeknek legnagyobbika egy kis dió nagyságú lehetett. A daganat felnyitása után mintegy nyolc napig tartó és nagy szenvedésekkel járó seblázat kellett kiállania a költõnek. Ezen túlesve többé epekövek nem mutatkoztak, de azon canalis, melyen azok eltávoztak, haláláig nyitva maradt és gyengén szivárgott. A carbolsavas kenõcsöt folyton használnia kelletett.”32 Arany az 1870-es „incidens” ellenére kedvelte e forrásokat, s szívesen ellátogatott Karlsbadba, elsõ alkalommal tehát 1869-ben, s azután évente, egészen 1876-ig. 1870 után panaszai javultak. Karlsbadi orvosa, Hochberger doktor tanácsára naponta 3–6 pohár keserûvizet fogyasztott, s kipróbálta a fürdõket is. Végül is megkedvelte az ivókúrát, minden évben új ivópoharat vásárolt, ez utóbbiakat – ugyanúgy, mint a Kovács Sebestyén Endre által eltávolított epeköveit – múzeumok õrzik. 1870-ben írta Csengery Antalnak: „Míg köröttem az egész világ háborog: én nyugton ülök itt, Csehország szélsõ völgykatlanában, vagyis nyugtalanul csak annyiban, mert ötkor kelnem, harmadfél órát pipa nélkül sé31
32
E csodás fürdõhelyen a magyar irodalom számos képviselõje fordult meg az azt megelõzõ évtizedekben is, az akadémiai iratokkal ugyancsak sokat bíbelõdõ Vörösmarty így verselt róla: Vörösmarty: Óda Karlsbádra Kit méltán zengjen Heliconnak népe, o kutfõ, Honnan hév vizeid, s a bolygó kén ere benned? S ami csodálat! az oltatlan vízeidbeli mészé? Székelek országán amely tûz fölveri Aetnát, Az teszi ezt, vagy tán szomszéd birodalma pokolnak Gyujtja föl e vizeket? Bájának partjai hátrább, S amely hab kitekint Antenor lakta Timávra, És amaz is, mely fölbuzog a kék Rajna vidékén, Híresedett oh fejedelmek szentebbike, Károl A te haláloddal. Buborékait égbe hogy ûzi, Nézd, valamerre megyen, mint fest tarkára utában Márványt és köveket. Több szinnel aligha ragyoghat Égi szivárvány is. Folyj századok által o! szent kút Boldogan, és folyvást hozz üdvöt az emberi nemre. Add meg az aggnak az életerõt, haloványka leánynak Adj deliebb arcot, lég y mindenféle bajoknak Orvosa, hogy ki beléd gyarló tagjaival alászállt, Honna határi felé vidorobban kezdje meg útát. (Íródott 1829 szeptembere elõtt) Idézi: Molnár Béla: Arany János Karlsbadban. Gyoma, 1933. pp. 5–6.
222
222
tálnom kell, és csak azután jutok reggelihez, hol egy csibuk és a lapok olvasása minden fáradságért kárpótol.” * 1873-ban feljegyezte, hogy most is szigorúan megtartja a fürdõorvos utasításait, issza a gyógyvizet kora reggel, szép idõben pedig felsétál a hegyekbe, még a Hirschensprungra is. Fájón írja haza: „Háborgat a lelkiismeret, hogy én már ötödik éve minden nyáron urilag kifürdõzöm magam, te pedig, kinek szintúgy kellene, otthon maradsz és húzod az igát…”.33 Néha Csengery is vele tartott, azután Tóth Lõrinc, Thaly Kálmán, Fejérváry Géza báró és mások. Majd száz neves személyiségre emlékezett vissza, akiket részben maga csábított egy-egy karlsbadi kúrára. Nem véletlen hát, hogy 1873-ban az üdülõhely vezetõsége Arany Jánost a gyógyés zenedíj fizetésétõl felmentette. „Megáldotta vizét nagy jótéteményért, Ha nem új életért, új élet-reményért, S ha valaha célhoz bir jutni ez ének: Köszöni e forrás csuda hévvizének.” * Karlsbadhoz kötõdik e szép fordítása is: „Forrás, kit Helicon kara méltán zöngve magasztal, Honnan hõ folyamid, híg kén- és (oh csuda!) élõ Mész-ereid?” Hogy mi is e költemény eredetije? Nos, a történet úgy kezdõdött, hogy Bohuslav Hasištejnský Lobkovic, a neves cseh humanista költõ 1502– 1503-ban Budán élt a királyi udvarban, s számos verset írt magyar barátairól is. Mint minden rendes költõ, õ maga is híve volt a cseh területek gyógyvizeinek, s a IV. Károly császár nevét viselõ forrást–fürdõhelyet megörökítõ ódáját egy karlsbadi orvos, Johann de Carro lovag 1829-ben kötetben is közreadta. E kiadásnak az az érdekessége, hogy abban nem csak az eredeti latin nyelvû költemény olvasható, hanem annak két német, egy cseh, két francia, egy angol, egy görög, két héber, továbbá egy-egy olasz, svéd, holland és orosz fordítása is. És hogy még érdeke33
Ezen a nyáron minden nap rettegve olvassa Karlsbadban a hazai újságokat az ismeretlen járványról, s tanácsokat irkál haza feleségének, a bajok megelõzése érdekében.. V. ö.: Gergely Pál: Arany János és az Akadémia Bp., 1957. p. 76. Gergely ezt a levelet Voinovich mûve alapján közli, mert az eredeti levél a II. világháború idõszakában megsemmisült.
223
223
sebb legyen a történet, a kötetben helyet kapott az óda Kazinczy és Szemere Pál-féle fordítása is.34 Arany is megismeri Lobkovic ódáját, s gyorsan le is fordítja. Ízelítõül adjuk közre az eredeti latin költemény bevezetõ sorait, s annak három magyar fordítását: „Fons, Heliconiadum merito celebrande cohorti, Unde tibi latices calidi, venæve meantis Sulphuris, aut vivæ, dictu mirabile, calcis?” Lobkovic „Forrás, mellynek ezer lant zengi dicséretit, honnan Jõnek hõ vizeid, ’s a’ mész’ és kén’ ere benned?” Kazinczy „Forrás, a’ Helikon’ seregétõl hírre veendõ, Honnan rejtekeid? ’s ereidnek hév folyamatja?” Szemere A hely szelleme felbukkan a Toldi szerelmében is, midõn IV. Károly cseh király (a fürdõhely névadója) vadásztársaival – köztük Toldi Miklóssal – szarvasüldözés közben felfedezi a gyógyító erejû forrást; a „Toldi szerelme” IX. énekébe szõtte bele tehát Arany Karlsbad felfedezésének mondáját, a 88-tól 96-ig tartó szakasz így végzõdik: Ott, honnan a szarvas lezuhant a mélybe, S hol a fürdõ épült a forrás fölébe, Ötszáz évvel utóbb - vagy igen, már többel, Sokat ábrándozott egy beteg õsz ember; Megáldotta vizét, nagy jótéteményért, Ha nem új életért, új élet-reményért, S ha valaha célhoz bir jutni ez ének: Köszöni e forrás csuda hévvizének. *
34
Lásd még: V. Nyilassy Vilma: Karlsbadi nyarak. A beteg, a hallgató Arany – és Arisztophanész. = Petõfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1965–66. pp. 17–27.
224
224
1876-ban nyugdíjazását kérte, de csak 1877 nyarán engedték el. NAGYMÉLTÓSÁGÚ GRÓF LÓNYAY MENYHÉRT elnök úrhoz és a M.T. Akadémiához intézett alázatos lemondó levele a bentírt fõtitkárnak. Nagyméltóságú Gróf, Elnök Úr! Tekintetes Akadémia! Erõm hanyatlása mind inkább s napról napra meggyõz arról, hogy a Tekintetes Akadémia iránt csak az által teljesíthetem már legjobban kötelességemet, ha a fõtitkári hivatalról, melyet a T. Akadémia érdememen kívül rám ruházni kegyeskedett, valahára lemondok. Midõn – már csaknem tizenkét éve – a Tekintetes Akadémia bizalma által ösztönözve, a titoknoki állást elfoglalni merészeltem: gyöngeségim érzetében már akkor kijelentém, hogy szolgálatomat csupán kisegítõnek, rövid ideig tartó kísérletnek óhajtom vétetni, helyemet átengedendõ avatottabbnak, mihelyt a T. Akadémia bizalma ilyenben öszpontosul. A Tekintetes Akadémia kegyes elnézése és támogatása azonban lehetõvé tette nekem e hivatalt mostanig folytatnom, miért legforróbb hálámat nyilvánítom. Méltóztassék tehát a fõtitkári választás iránt oly módon intézkedni, hogy szünidõ után, az ülések megnyíltával, helyemet már utódom tölthesse be. Mély tisztelettel maradván Nagyméltóságod és a Tekintetes Akadémia alázatos szolgája: Buda-Pesten, 1876. június 7-én. Arany János fõtitkár35 E tényrõl így tudósított az Akadémiai Értesítõ 1876-ban: „Arany János benyújtott iratában, ereje hanyatlását adván okul, fõtitkári hivataláról köszönettel lemond, kérvén a választásra nézve oly intézkedést, hogy a szünidõ után az akadémiai ülések beálltával, helyét már utódja foglalhassa el. Az Akadémia ezen sajnálattal értett lemondást el nem fogadván, az elnök úr által föl is kérte a fõtitkárt annak visszavételére, s jóllehet ez kívánságára nem hajlott, újra megkérte, hogy hivatalában továbbra éspedig annál inkább megmaradjon, mert fõtitkári anyagi munkája megkönnyítésérõl segéderõ beállítása által gondoskodni akar.”36 * 35
36
Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 553. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 1560/1876. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1876. pp. 138–139.
225
225
Már az 1860-ban Tompához írt egyik levelében is panaszkodik: „Igen különös nyavalyába estem: szemem minden percben elfátyolodik, a tárgy melyre nézek, legyen az betû vagy templom, elkezd vibrálni s én nem látok semmit. Ez a baj már néhány nap óta van rajtam; nem fájdalmas, de alkalmatlan és bosszantó. Azt mondják: gyomorrosszaság, aranyér, szemköszvény stb., de orvosságát nem mondja meg senki. Igaz, hogy nem is kérdeztem meg senkitõl.”37 Grósz Emil hozzáteszi: valószínûleg ezek az „elsõ nyomai tizenhét évvel késõbb támadt súlyosabb bajának. A nagyfokú rövidlátás ugyanis a szemnek nem csak fénytörési hibája, hanem betegsége is, mely a látást az esetek jelentékeny számában közelre is megrontja. A két legfontosabb elváltozás, mely a nagyfokban rövidlátó szemekben keletkezik: az ideghártya leválása, és az érhártyának s az ezzel összeköttetésben álló s a látásra fontos ideghártyának a részleges sorvadása. Minden jel amellett szól, hogy Arany János rövidlátó szemeiben ilyen sorvadásos foltok keletkeztek. Nem lehetetlen, hogy ezek terjedését érhártyavérzések is elõsegítették, amelyek támadására bõ alkalom volt. Arany János tüdõtágulásban szenvedett, s évtizedeken át nehéz lélegzéssel küszködött, ilyen testi állapot alkalmi okul szolgálhatott, hogy rövidlátó szemeiben érrepedések keletkezzenek.”38 Mi pedig tegyük hozzá a Grósz Emil által elmondottakhoz, hogy õ Arany János házának gyakori vendége volt, s elsõsorban a költõ unokáját látogatta meg. A késõbbi neves szemészprofesszor az 1939-ben közreadott visszaemlékezésében írja: „Arany János szemeit, természetesen, soha sem vizsgáltam meg (elsõéves medikus koromban jártam hozzá). (…) Látását nem veszítette el teljesen, de az olvasás és írás nagyon nehezen ment.”39 Ercsey Sándorhoz intézett levelében ez áll: „De már a további írás nem való az én rossz szemeimnek, csak annyit írok tehát, … a szem elnyûtt.”40 1877 szeptemberében vetette papírra: „Ma ködös szem, mord kedéllyel, Holnap tisztább mindenik.” 1877 novemberében: „Hisz egy idõtõl fogva nálam Látás, kilátás oly rövid.” 37 38 39
40
Id.: Grósz Emil: Arany János szembaja. = Budapesti Szemle 102 (1900) p. 440. Id.: Uo. p. 442. Scheiber Sándor: Arany János levele Hirschler Ignác szemészhez. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1962. p. 195. Id.: Grósz Emil: Arany János szembaja. = Budapesti Szemle 102 (1900) p. 440. Ercsey mûve 1883-ban jelent meg ’Arany János életébõl’ címmel.
226
226
1880 áprilisában: „Köszönöm, oh Isten, köszönöm neked, Hogy hatvan évemig láthatám remeked, Ezt a szép világot.” Egy évvel halála elõtt írta: „Rossz szememrõl egy nagy könyvben Míg megkérdem a tudást, Jó tanácsot nem lelek, de Kapok új szemgyulladást.” Csapodi István mindehhez hozzáteszi: Arany János a közellátóság mivoltját egy régi teóriával írta le, amidõn papírra vetette ezeket a sorokat. „De sorsa üldi a szegény vakot, Kinek szemében a látlencse gömb.” Általános hit volt egykoron, hogy a közellátó azért közellátó, mert a lencséje a kelleténél erõsebb, domborúbb. Úgy vélték, hogy a rövidlátás lényege a látlencse gömb-volta. Ezt azután cáfolták, de Arany idõszakában még divatos volt a régi magyarázat, amelyet õ maga is megörökített költeményében. Nem véletlenül írta: „Sár van, hó van, köd, fergeteg, A szegény tag bús és beteg, Nem jöhetek ... végezzetek!” Elnyûtt szeme miatt nyugdíjazását kérte. * 1876 júniusában viszont még nem vonulhatott nyugalomba, lemondását nem fogadták el. Hogy mi lehetett ennek az oka, arra nem könnyû választ adni, hiszen Arany nem kért fizetést az Akadémiától, kemény irodai munkáját ingyen látta el, ennek ellenére erõteljesen kapacitálták, hogy még ne vonuljon nyugalomba. 1876-ban semmiképpen sem. Ennek a nagy-nagy tudósi ragaszkodásnak – cinikus véleményünk szerint – csak egyetlen nyomós indoka lehetett, mégpedig az, hogy 1876-ban még nem üzemeltetett be teljességében a forróvíz-fûtési rendszer.41 41
A forróvíz-fûtési rendszer, azaz a központi fûtést adó rendszert egyesített iratanyaga a
227
227
Arany 1875-ben kérte meg Zsigmondy Gusztáv mérnököt, hogy ellenõrizze a központi fûtés kialakításával kapcsolatos munkálatok során keletkezett addigi számlákat, majd létrejött az e témakörrel foglalkozó vegyes bizottság, s 1875-ben a Központi Fûtési Ellenõrzõ Bizottságba – a fõtitkár javaslatára – Ybl Miklóst és a már említett Zsigmondy Gusztáv mérnököt is meghívták. Mint említettük, 1876-ban Lónyay Menyhért grófhoz, akadémiai elnökhöz küldi Arany János az elõbbi bizottság jelentését, egyben arra kéri, hogy szíveskedjen engedélyezni a hátralékos számlák utalványozását. Úgy tûnik, hogy a tudós testületben egyetlen ember akadt, aki az Akadémia Palotájához kapcsolódó valamennyi mûszaki problémát át tudott látni, köztük a fûtésrendszer ügyeit, elvégre õ igencsak behatóan tanulmányozta és ismerte a csövek és gõzök rejtélyes útjait. Õ az, aki szót tudott érteni a felsõbb hatóságokkal, ha nem haladtak elég gyorsan a munkálatok, aki tehát valóban a tetõtõl a pincéig ismerte e palota és az ahhoz kapcsolódó számlák rejtelmeit. Õ volt az epepanaszaival és szembajával küszködõ, s leánya halála miatt igencsak összetört, korán megöregedett fõtitkár, Arany János. Újabb lemondását már elfogadták. MÁSODIK LEMONDÓ LEVELE Tekintetes Akadémia! Azon egészségi okokhoz, melyek miatt a múlt évi nagygyûlésen lemondásomat benyújtottam, idõ közben szemeim oly mértékû megromlása járult, hogy már félév óta hivatalom napi teendõit is csak szemeimnek (orvosi tilalom ellenére) folytonos megerõltetésével s mégis tökéletlenül végezhetem. Kérem tehát a T. Akadémiát, méltóztassék a benyújtott – s részemrõl vissza nem vont – lemondásomat elfogadni, s a fõtitkár-választást a közeledõ nagygyûlés napirendjére tûzni. Megújítva az eddigi elnézésért legbensõbb köszönetemet, tisztelettel maradok a Tekintetes Akadémiának alázatos szolgája Arany János r. tag.42 Buda-Pest, 1877. márc. 26.
42
Régi Akadémiai Levéltárban 1875:967 szám alatt õriztetik. Forrás: Arany János Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeáll. és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Bp., 1964. p. 576. (Arany János összes mûvei XIV. kötet. Sorozatszerk.: Keresztury Dezsõ). Az irat sorszáma: 1166/1877.
228
228
Errõl így tudósított az Akadémiai Értesítõ 1877-ben: „Olvastatott Arany János fõtitkár levele, amelyben fõtitkári hivataláról lemondását jelenti be. (…) A fõtitkár lemondásának okai teljesen méltányoltatván, mind amellett határoztatott, hogy a fõtitkár választása a közelendõ nagygyûlésre nem tûzetik ki, hanem a lemondó levél áttétetik a nagygyûléshez, azon egyhangúan kifejezett óhajtással, hogy az Akadémia oly módon fogja eldönteni az ügyet, mely szerint a fõtitkár lemondását nem fogadván el, egy évre teljesen fölmenti minden hivatalos teendõktõl, s helyettesítésérõl a körülmények szerint célszerûen intézkedik.”43 Arany János 1879. május 22-tõl haláláig tiszteletbeli fõtitkár volt, ez a rang talán egyedülálló az Akadémia történetében, s emellett ugyanezen idõszakban igazgató tag is volt. * 1877 márciusának végén mondott le véglegesen fõtitkári posztjáról, s a májusi Nagygyûlésig kellett dönteni az elnökségnek az utódlásról. Addig az ügyek egy részét õ vitte tovább, sõt a májusi Nagygyûlést is õ szervezte meg és vezette le, s bár lemondását véglegesként még a Nagygyûlésen sem fogadták el, egy évre felmentették a munkájától, és Fraknói Vilmost bízták meg a helyettesítésével. A Nagygyûlés után, június 27-én íródott Arany utolsó hivatalos levele, attól kezdve az ügyeket Fraknói vitte tovább. Nyugalomba vonult hát, Gyulai Páltól kapott ajándékba egy kapcsos könyvet, az ezt követõ hetekben ebbe írogatta verseit, pontosabban szólva újra verseléshez fogott. Rímmentes korszaka befejezõdött. * Bár 1877 nyarán köszönt le a fõtitkári posztról, élete végéig maradhatott otthonában, abban a lakásban, amely az Akadémia palotája mögötti épületben volt. Özvegyének halálának után, 1885-ben fia, Arany László és felesége kiköltözött a lakásból. Az utódokra maradtak a hivatali iratok, meg az egyéb irományok. A történet 70 évvel késõbb folytatódott. * A II. világháború borzalmai után, 1946-ban a Pénzügyminisztérium József téri szénpincéjébõl kerültek elõ a Mikszáth-emlékek, Szabó Dezsõ kéziratai, s hasonló különlegességek, amelyeket akkor át is szállítottak az 43
A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõje, 1877. p. 116.
229
229
Akadémia palotájába, s bizony örültek a kutatók, hogy néhány értékes kézirattömeg átvészelte a háború viharát. De szerencsére átvészelte más is, mégpedig az Akadémia pincéjében. Komoly pincék voltak ezek, hiszen a századfordulón a pincék Duna-parti részét bérbe adták egy Glantz nevû, bor-nagykereskedõ cégnek, s a cég két óriási betonhordót épített a Dunára merõleges pincerészben. Ennek elõzményéhez az a tény tartozik, hogy a városi tanács már 1864-ben úgy határozott, hogy két alagút is megépülhet, amely összeköti a rakpartot az akadémiai palota pincéivel. Az alagutak és a betonhordók kombinációja lehetõvé tette, hogy 200 ezer liternyi bor befogadására és a Duna-parton kikötõ uszályokkal való összeköttetése az Akadémia számára bevételt jelentett. Magukat a betonhordókat üveggel bélelték ki, és csõvezetékkel látták el, hogy a szekéren vagy hajón érkezõ boroshordók tartalmát gumicsövek segítségével átfolyathassák. 1920 táján a bérleti szerzõdés megszûnt, a hordók kiürültek, s ezeknek a hordóknak köszönhetõ, hogy a II. világháború éveiben, 1943-tól kezdõdõen ide menthették Csokonai és Vörösmarty kéziratait, 120 értékes kódexet, a régi magyarországi nyomtatványokat, valamint az Akadémia alapításától kezdõdõen külföldrõl érkezett ritkaságokat. „Köztük több ezer olyan ritka folyóirat-sorozat is megmenekült, melyekbõl alig van a háború alatt lebombázott német, francia, angol akadémiai könyvtárakban.”44 Mintegy negyedmillió kötetet. Került ide néhány Széchenyi-relikvia, egy Mányoki-olajfestmény, s még néhány különlegesség, köztük a Vikár Béla-féle fonográfhengerek, a Kisfaludy-szoba és a Mikszáth-szoba kincsei. A Vigyázó-könyvtár anyagából mintegy 500 õsnyomtatvány és 55 középkori kódex vészelte át a viharos éveket a Glantz-féle hordókban. Azután mindez bekerült a súlyos háborús károkat szenvedett, de napról-napra szépülõ akadémiai gyûjteménybe. A hordók kiürültek, újabb kéziratokra nem leltek, megkezdték hát feldolgozásukat. * Arany János fõtitkári mûködésérõl 1946-ban már vajmi keveset tudtak a kutatók, hivatali iratainak nagy részét nem ismerték, ülési jegyzõkönyveirõl alig tudtak valamit. A Voinovich iratanyag nagy része a háborúban megsemmisült. Arany János irodalmi hagyatéka fia, Arany László halála után annak özvegyére, Szalay Gizellára maradt, aki másodszor is férjhez ment, s Voinovich Géza felesége lett. Így került az Arany-hagyaték az ismert irodalomtörténészhez, aki meg is írt egy háromkötetes Arany-életrajzot. A Voinovich-villa, amelyik a Ménesi út 23-ban volt, a II. világháború idõ44
Gergely Pál: Az Akadémia pincéi. = Budapest (folyóirat), 1978. No. 4. p. 31.
230
230
szakában elpusztult, a ház leégett, Szalay Gizella is ott lelte halálát, az Arany-hagyaték is a tûz martalékává lett. Voinovich azonban már a háború idején egy nagy anyagot átadott az Akadémiának, akik azt át tudták menekíteni, ugyanis a betonhordókba került a ’Daliás idõk’ és a ’Toldi szerelme’ fogalmazvány-sorozata, amelyre pedig Arany János saját kezûleg írta rá: „Tûzre való!”. Ide kerültek a Shakespeare- és az Arisztophanész-fordítások eredeti kéziratai is, valamint Petõfi Aranynak dedikált verseskötete. A sors fintora, hogy az Arany által tûzrevalónak ítélt kéziratok fennmaradtak, mások meg elpusztultak, s szegény menye is az õ kéziratai körében lelte halálát. Szinte csodával határos, hogy Voinovich Géza az Arany által javított ’Az ember tragédiája’ kéziratot és Arany ’Kapcsos könyv’-ét meg tudta menteni a háború viharától, s ezek 1945. március 1-jén kerültek be az Akadémia gyûjteményébe.45 Voinovich másolatában fennmaradt néhány olyan irat is, amelynek eredetije a világháború martalékává lett, de a háború befejeztével az Arany által papírra vetett legalább tízezer oldalnyi hivatalos iratról, jegyzõkönyvrõl semmilyen információval sem rendelkeztek a kutatók. Az Akadémia Kézirattárában ez az anyag soha nem volt megtalálható, nem keresték, nem kutatták, úgy tûnt, hogy a történet itt véget ért. Pontosabban szólva a történet ott ért véget, hogy 1885-ben Arany János örökösei, leszármazottai átadták a testület által a család számára biztosított hivatali lakást. „Arany özvegyének halála után, 1885-ben Arany László és neje kiköltözvén, régi szobájában hagyta »gondos õrzésre« apja hivatali fogalmazványainak kötegeit”.46 Az azt felújító szakembereknek útban volt a hatalmas papírtömeg, s igyekeztek valamilyen védett helyre vinni, amíg végeznek az átalakítással. Gyorsan kellett dönteniük, s nyilván nem kellõ helyismeretüknek tudható be, hogy a kézirattömeget nem a Kézirattárban, hanem az Akadémia pincéjében helyezték el. És ott is felejtették. A pincét, a kazán mellett elterülõ részeket a gondnokok nemigen látogatták, amelybõl az következik, hogy az Arany felügyeletével felszerelt kazánokat háromnegyed századon át nem nagyon kellett háborgatni, különösebb nagyjavítás sem vált szükségessé. A II. világháború éveiben nyilván nem nagyon volt mód arra, hogy ügyeljenek a karbantartásra, az esetleges víztelenítésre, a berendezés pontos mûködtetésére. A kazán végül is meghibásodott. Az 1949 õszén államosított Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és mûszaki vezetõi úgy döntöttek, hogy az épület központi fûtését ellátó kazánt kicserélik, s a szakemberek az Akadémia 45
46
Lásd még: Sáfrán Györgyi: Arany János hagyatéka az Akadémiai Könyvtárban. = Magyar Tudomány, 1967. pp. 343–348. Gergely Pál: Az Akadémia pincéi. = Budapest (folyóirat), 1978. No. 4. p. 33.
231
231
épületében megfelelõ pincét kezdtek keresni a beépítendõ, modern kazán számára. Gergely Pál írta 1978-as visszaemlékezésében: „A Roosevelt tér dunai sarkán állt régi központi-fûtési kazánok elavultak, ezért sürgõsen újakat kellett rendelnünk, és persze a nagyobb méretekhez való alkalmas helyiségeket is. Ez a hatalmas betonhordók közelében sikerült is, az ócska bútortörmelékekkel zsúfolt fülkék egybenyitásával. Itt ért aztán engem 1949 õszén életemnek egyik legnagyobb meglepetése, mintegy a gondnoki mûködésem jutalmául.”47 Ekkor bukkantak ugyanis a 70 éven keresztül lomtárnak használt pincében az Arany-család által megõrzött, elveszettnek hitt kéziratokra. Elõkerült a Kisfaludy Társaság iratanyaga, s Kriza János népköltési gyûjtése. Ez utóbbi mintegy 11 ezer lapot tett ki, köztük a Kriza János, az Orbán Balázs, a Széll Farkas, az Abafi–Kálmány-féle gyûjtés, versek és mesekéziratok. Ennek egy része ugyan korábban már megjelent, de további két kötetnyit csak ekkor sikerült elõásni, majd sajtó alá rendezni. Ezt adták ki 1955-ben ’Székely Népköltési Gyûjtemény’ címmel. Korábban 29 ballada és 35 régi székely népdal, valamint néhány mese jelent meg Kriza gyûjtésébõl Arany László és Gyulai Pál jóvoltából, majd 1955-ben – a pincébõl elõkerült kéziratokból – további 7 ismeretlen balladát, 66 népdalt, 28 népmesét, s számos közmondást adtak közre, továbbá egy népszokás- és táncszó-gyûjteményt. Az elsõ válogatás 1862-ben jelent meg, a kézirat kiadatlan része 1885-ben került az Akadémia pincéjébe, s a híres Kriza-gyûjtés második része 1955-re már napvilágot is látott. Mesébe illõ történet. De 1949-ben más anyagok is elõkerültek: Széchenyi, Wesselényi, Kazinczy, Kölcsey, Vörösmarty, a két Kisfaludy, a két Bolyai, Bajza és mások levelezései, továbbá Toldy Ferenc iratanyaga. És Arany János 1865 és 1878 között papírra vetett titoknoki fogalmazványai: mintegy 4100 darab félíves papír, valamint 339 ülési jegyzõkönyv, amelyek helyett – Gyulai Pál szerint – sok-sok remekmû is születhetett volna irodalmunk számára. Nem született, mert ezek az évek Arany János rímmentes évei voltak. Életmûvének ez a része viszont senkinek sem hiányzott. Több ezer oldalnyi, megsárgult papírra írt, kibetûzendõ szöveg? Erre akadémikus nem vágyott. Csak melegre. Amirõl az Arany megterveztette kazán gondoskodott is, miközben papírra alig vágyott. Ennek örüljünk hát ma nagyon! 47
Uo. p. 32.
232
232
EGY BÉCSI TUDÓS TÁRSASÁG ÉS FOLYÓIRATA AZ 1770-ES ÉVEKBEN (KOLLÁR ÁDÁM, TERSZTYÁNSZKY DÁNIEL ÉS AZ ANZEIGEN…) Kapronczay Katalin „Azt a kevés hírnevet, amelyet ezen a világon szereztem, bizalmasaim jó megválasztásának köszönhetem. Megvolt az a szerencsém, hogy érdemdús és igaz embereket találtam…” (Részlet Mária Terézia egyik idõskori levelébõl)
1771. július 11-én a bécsi Ghelen nyomda mûhelyébõl került az érdeklõdõk kezébe egy tudományos ismereteket terjesztõ hetilap, amely ezt a kissé nehézkes címet viselte: „Allergnädigst privilegierte Anzeigen aus sämmtlichen kaiserlichen königlichen Erbländern”. Kiadóként rendkívül szerényen és kissé titokzatosan „egy társaság”ot nevez meg a címlap. Mi volt ez a társaság, kik voltak szellemi instruktorai, tagjai, milyen terv és szándék kapcsolta õket össze? – erre próbálunk feleletet keresni a következõkben. A folyóirat megindításának évében már régóta ismert a magyar tudósok az irányú törekvése, hogy – külföldi példáktól vezérelve – tudományos társaságokat hozzanak létre a kutatások megszervezésére, az ismeretek terjesztése, átadása céljából pedig folyóiratot adjanak ki. Az ez idáig nyilvánosságra hozott társaság alapítási kísérletek egy része vagy akadémiai jellegû szervezetet képzelt el – valamennyi tudomány mûvelését felvállalva –, vagy egy-egy ismeretkör kutatását, elõbbre vitelét, népszerûsítését kívánták támogatni. Ezek között elõkelõ helyet kapott – Bél Mátyás honismereti programjának követéseképpen – az állam- és honismertetés, a magyar nyelv ügyének felkarolása, de ismertek a természet- és orvosi tudományok kutatását és fejlesztését szem elõtt tartó tervezetek is.1 Az Anzeigen írói gárdáját adó társaság, a munkatervet körvonalazó plánum szellemi megalkotójának kiléte körüli találgatás többször felbukkant a szakirodalomban. Érvek és ellenérvek hangzottak el, bizonyos vonatkozásban lezártnak tekinthetõ a szakmai vita, de a folyóirat kiadását 1
Kókay György: A magyar hírlap és folyóiratirodalom kezdetei (1780–1795). Bp., Akadémiai Kiadó, 1970. pp. 37–38.
233
233
közvetlenül megelõzõ társasági tervezet szerzõségének megállapítása teljes bizonyossággal még mindig nem befejezett. Hasonlóképpen megoszlanak a vélemények a lap vezéregyéniségét illetõen is. Bár a sajtótörténeti összefoglalók csaknem mindegyike röviden megemlíti az Anzeigent, alaposabb tartalmi elemzése nem történt meg.2 Az elsõ évfolyam elõszavában az anonimitását megtartó szerkesztõ egy kilenc évvel korábbi tervre hivatkozik, amely komoly nehézségek miatt nem valósulhatott meg, azonban „egyesített erõvel” sikerült azokat elhárítani, a „legbuzgóbb fáradozás árán megvalósítani az abbéli szándékot, hogy az örökös tartományok rátermett és ügybuzgó férfiaiból létrehozzanak egy társulást.” Majd így folytatja: „A siker ismét meggyõzött bennünket, hogy polgárainkban valóban hazafias vér buzog.” Vagyis a szerkesztõ egy 1762-ben készített terv megvalósulását üdvözli. Ennek a plánumnak a megálmodója és megfogalmazója minden kétséget kizáróan Kollár Ádám Ferenc (1718–1783) jogtudós, császári és királyi udvari tanácsos, a bécsi udvari könyvtár igazgatója, számos történettudományi munka szerzõje volt. Ahhoz, hogy a tervezet létrejöttének körülményeit megismerjük, majd kudarcát megértsük, szólnunk kell Kollár életútjáról, az udvarhoz és a kortárs tudós körökhöz fûzõdõ kapcsolatáról. A felvidéki (Terchova, Trencsén megye) születésû Kollár Besztercebányán, Selmecbányán, majd Nagyszombatban kezdte tanulmányait. 1737-ben, 19 évesen belépett a jezsuita rendbe. A noviciátus évei után különös figyelemmel fordult a klasszikus nyelvek, a filozófia és a tanári pályát megalapozó un. repetitio humaniorum ismeretei felé. 1744-tõl Liptószentmiklóson tanított, de elöljárói felismerve remek nyelvtehetségét, visszarendelték Bécsbe. Itt két évig hébert és egyéb keleti nyelveket tanult és megkezdte teológiai tanulmányait, ezt azonban nem fejezte be, mert 1748-ban megvált a rendtõl. Sorsa ezután fonódott össze Gerard van Swietennel (1700–1772), az udvari könyvtárral és az udvarral, a birodalom mûvelõdésének alakításával. Van Swieten szívesen állt a jó képességû, kiválóan képzett fiatalember mellé és személyes ajánlására Mária Terézia hamarosan felvette a Hofbibliothek tisztviselõi közé. Filológiai elõtanulmányai alkalmassá tették erre a munkakörre. 1748–1751 között van Swieten orvostanhallgatóit tanította görögre és latinra. Egy évvel késõbbi írásaiból azt is megtudjuk, hogy 13 magyar növendéket gyûjtött maga köré, akiket magyar diplomatikára, államjogra és történelemre tanított, közöttük volt pl. Kovachich Márton György is. A császári könyvtárban való alkalmazása szerencsés ötletnek bizonyult, hiszen alapvetõ 2
Zuber Marianna: A hazai németnyelvû folyóiratok története 1810-ig. Bp., Pfeiffer, 1915. pp. 35–44.; Kókay György: Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Bp., Akadémiai Kiadó, 1983. pp. 21–22.; Kókay György: A magyar hírlap… i. m. pp. 37–38., Kókay Görgy (szerk.): A magyar sajtó története. I. köt. 1705–1848. Bp., Akadémiai Kiadó, 1979. pp. 63–66, 189–194, 537–538.
234
234
adottságai megvoltak erre a munkára. Valószínûleg ez is hozzásegítette késõbbi forráskutatói, tudományszervezõi és kultúrpolitikusi munkásságának sikerességéhez. Minden tekintetben a felvilágosult abszolutizmus híve és képviselõje volt, a történelmi és aktuálpolitikai kérdésekben egyaránt. Jelentõs szerepe volt a monarchia és ezen belül az egykorú magyar mûvelõdés szervezésében. Történetírói munkásságának értékes bizonyítékai nyomtatásban kiadott könyvei, õ az elsõ magyar jogtörténeti mûvek szerzõje, forráskutatóként több, addig ismeretlen oklevelet hozott nyilvánosságra. Elsõként használt fel kutatásaihoz bizánci forrásmunkákat.3 Különleges forrásértékû a császári könyvtár általa 8 kötetben kiadott kéziratkatalógusa, amely Petrus Lambecius korábbi feldolgozásának bõvített változata. 1762-ben és 1764-ben írta azt a két könyvét, amely pályafutásának további alakulását erõsen meghatározta. Az 1762-ben kiadott Historia diplomatica juris patronatus apostolicorum Hungariae regum címûben a magyar királyok fõkegyúri jogának történeti vizsgálata alapján logikailag vezette le azt a nézetét, amely szerint az uralkodó és az állam felügyeleti joggal bír az egyház felett. 1764-ben látott napvilágot a De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae circa sacra apostolicorum regum Ungariae (Magyarország apostoli királyai vallási ügyekben való törvényhozó hatalmának eredete és örök használata), amely óriási botrányok és heves ellenállás kiindulópontja lett. Elõzõ mûvének gondolatmenetét folytatta, tudományos szakirodalommal alátámasztva mondta ki a királyok egyházi ügyekbe való beavatkozásának jogát, törvényesnek tekintve azt a törekvést, hogy az egyházat alávessék az állam érdekeinek, adózásra és katonaállításra kötelezzék. Bár támadása elsõsorban a fõpapság ellen irányult, okfejtésében tovább lépett és bírálta a nemesi kiváltságokat és a jobbágyok kiszolgáltatott helyzetét. Emlékeztetett arra, hogy a nemesség hadi szolgálat fejében kapta privilégiumait, a helyzet változása azonban azt teszi szükségessé, hogy a korszerûbb hadsereg fenntartásának költségeiben részt vegyenek õk is. (Itt nem akarok kitérni arra a késõbb felvetett teóriára, amely szerint az udvar sugallatára írta volna a könyvet, mert az elkövetkezõ események nem erre engednek következtetni.) A pozsonyi országgyûlésen a klérus és a rendek egyaránt felháborodottan ítélték el a könyvet, az 1764. augusztus 1-jei rendelet betiltotta a mû magyarországi terjesztését, a római Szentszék határozata alapján pedig egyházi indexre került. Mindezek betetõzéseképpen a hóhér Pozsony fõterén nyilvánosan máglyára vetette az érdekeket sértõ munkát. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy Kollár a közvélemény elõtt er-
3
Gyurikovits György: Keresztyéni Kollár Ádámnak, a’ Bétsi Császári Könyv-tár’ felvigyázójának, ’s Cs. Kir. Udvari Tanátsosnak élete, tudós munkáji, ’s Kéziratok’ Gyüjteménye. Tudományos Gyûjtemény 1823. X. füz., pp. 3–26.
235
235
kölcsi halott lett, így szó sem lehetett arról, hogy a nyilvánosság elé álljon a társaság alapítására irányuló szándékával.4 Az általa „Societas literaria”-nak nevezett tudós társaság tervét 1762– 63-ban alkotta meg, példaképül az Academie Francaise szervezetét tekintette. Vallási, nemzetiségi és társadalmi hovatartozásra vonatkozó különbségtétel nélkül bárki lehetett volna tag. Szabályosan szervezett, de bizonyos vonásaiban mégis inkább magántársaság-jellegû társulást képzelt el. Nem akart olyan akadémia-szerû közintézményt, amelynek tagjai a társaság székhelyén rendszeresen üléseznek, tevékenységüket csak a társaság céljainak szentelik és ezért tiszteletdíjban részesülnek. Az állandó székhely meghatározása ellen is több gyakorlati ellenérv merült fel. Kollárt Bécshez kötötte minden feladata, egy magyar tudós társaság központi helyének egyébként is mindenképpen Magyarországon kellett volna lenni (pl. Pozsonyban). A tagoknak kiszemelt tudósok javarészt a Felvidéken és Erdélyben, illetve Magyarország különbözõ tájain éltek. Kollár levelezés útján kívánta a tagságot összefogni.5 Ki-ki a maga által választott tudományterületet mûveli és havonta egyszer, röviden leírja megfigyeléseit és azt levélben továbbítja a hozzá legközelebb lakó taggal, aki azt ismét tovább küldi, adott esetben a saját megjegyzéseinek, ellenvéleményének hozzáfûzésével. Egy-egy beszámoló terjedelme nem lehet több fél ívnél. Az arra érdemes tudósítást esetleg nyomtatott formában közreadják. (Folyóirat alapításának körvonalazódása!) A társaság elnökét és titkárát szavazattöbbséggel életfogytiglan választották volna meg. A kutatások céljaként – a Bél Mátyás által elindított munka nyomán – a honismertetést határozta meg, mindezzel a felvilágosult abszolutizmus oktató-nevelõ programját kívánta támogatni. Az ország természeti kincseinek, adottságainak és a múlt emlékeinek felkutatása, megismerése eredményesebben látszott megvalósulni, ha a tagság az ország különbözõ pontján lévõ lakhelyén végzi folyamatos munkáját.6 A tervet igyekezett az általa nagyra tartott és a kutatásokba bevonni kívánt tudósokkal mielõbb megismertetni. 1763. februárjában lépett kapcsolatba dobai Székely Sámuellel, akinek nem csak a véleményét kérte ki, de tagnak is felkérte, sõt további tagok toborzását várta tõle. Dobai Székely örült a tervnek, de félt attól, hogy kevesen csatlakoznának, különösen a gazdasági témák feldolgozásától tartott.7 Kollár hamarosan Kaprinai 4
5 6
7
Csóka J. Lajos: Mária Terézia iskolareformja és Kollár Ádám. Pannonhalma, Sárkány ny., 1936. pp. 78–93. (A Pannonhalmi Fõiskola Könyvei 5.) Uo. pp. 93–112. Szelestei N. László: Kollár Ádám, Tersztyánszky Dániel és a magyarországi tudós társaság ügye (1763–1776). In: Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1981. Bp., 1982. pp. 415–447. A levél eredetije az Egyetemi Könyvtárban, jelzete G 116. tom II. nr. 42. Közli: Szelestei N. László: Kollár Ádám… i. m. p. 418.
236
236
Istvánnal (1714–1785) is érintkezésbe lépett, valamint több felvidéki és erdélyi protestáns kutatót is invitált a társulatba. Debrecenben Sinai Miklós református szuperintendens8 (1730–1808) nyújtott komoly segítséget, aki a város néhány notabilitását és az orvosokat igyekezett megnyerni. Többségük lelkesen csatlakozni kívánt, néhányan azonban még gondolkodtak. Weszprémi István (1723–1799) így emlékezik meg errõl Succinctájában – Fischer Dániel (1695–1746) társaság- és folyóirat-alapítási tervezetének bemutatása kapcsán –: „Hasonló volt ehhez hírneves honfitársunknak, Kollár Ferenc Ádám bécsi császári könyvtárosnak az indítványa, amelyet 1763-ban velem írásban közölt: ez a kiváló földink ugyanis udvariasan felszólította a hazai tudósokat egy hazánk természetrajzi, gazdasági és polgári történetének megírására szervezendõ tudományos társaságba való belépésre. Igen sajnálatos, hogy a magyar tudósokat ilyesféle tudós társulat az idõk mostohasága miatt mind a mai napig nem foghatta össze.” Kazzay Sámuel debreceni patikus viszont nem vállalkozott:„Alázatosan megköszönöm … Méltóságos Kollár Úrnak levelét. Én ahhoz éppen nem szólok, mivel sem pap, sem professzor nem vagyok. Az én tudatlanságom is jól esméretes elõttem. Másokra hagyom azon szép societas dolgait, mert az is csuda, hogy én csak könyvet is vehetek kezembe az én sok bajaim és dolgaim miatt.”9 Sinai válaszából kiderül, hogy a megkérdezettek véleménye szerint az elnöki tisztet mindenképpen Kollárnak kell vállalni, mivel õ pozíciójánál és tekintélyénél fogva csak elõmozdíthatná egy ilyen társaság munkáját. Meggyõzõdése, hogy mûködõképes lenne a társulás, csak az a kérdés: mennyire változtak a törvények, amelyek korábban megakadályozták a hasonló egyesületek létrejöttét. Sinai szorgalmazza, hogy pontosabban határozzák meg, milyen joga van az elnöknek és a titkárnak a kéziratok javításával kapcsolatban, ami nem elhanyagolandó a nyomdába kerülõ kéziratok színvonalát illetõen a szerzõ tiszteletben tartása illetve a szakszerûség és a tudományosság elveinek figyelembe vétele mellett. Sinai szerint a tervezet feltételezi, hogy van annyi tudós fõ Magyarországon, aki elég anyagiakkal is rendelkezik, hogy a nyugodt mûködés megvalósulhasson. Ha nem – „e fogyatkozást csak az uralkodók gondoskodó rendelkezése és közadakozás tudná orvosolni… A terv megvalósulása által hazánkat és magunkat is jobban megismerjük és a külföldieknek népünk mûveltségérõl való balítéletét bizonyítékokkal utasítsuk vissza..”10 A szervezésben Kollár komoly segítséget kapott az elõzõekben már említett dobai Székely Sámueltõl (1704–1779), aki több jezsuitával – elsõ8
9
10
Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Elsõ száz. Bp., Medicina, 1960. p. 93. OSZK Kézirattár. Quart. Lat. 784/2. f.74. Közli: Szelestei N. László: Kollár Ádám… i. m. p. 420. OSZK. Kézirattár. Quart. Lat. 784/3. ff.57–58. Közli: Szelestei N. László: Kollár Ádám… i. m. pp. 440–441.
237
237
sorban Kaprinaival – állt levelezésben, de a debreceni és sárospataki kollégium tanárai közül is megkeresett néhányat, például Bányai István tanárt, aki bár nagyon örül a tervnek, de attól tart, hogy protestánsok nem nyilváníthatják ki szabadon véleményüket.11 Az erdélyiek közül elsõsorban Szilágyi Sámuelt (1719–1785) próbálta bevonni. Szilágyi május 28-án kelt levelében már komolyan belemerül a tervezgetésbe és egész névsort ajánl: Haner Györgyöt, Verestói Györgyöt, Bod Pétert, szeretné ha Ráday Gedeont és a két Podmaniczky testvért is megnyernék az ügy támogatójául. „… Kollár Ferencz Uram intentióját nem csak opprobálom, hanem valóban dicsérem és kívánom, hogy Intentiója succedáljon…..”12 Ekkor következett be a már említett könyv-botrány, amely egyértelmûvé tette Kollár számára, hogy nem alkalmas az idõ egy – az õ nevéhez fûzõdõ – társaság alapításához. Voltak, akik könnyelmûnek tartották Kollár igazmondását, Hatvani István debreceni professzor (1718–1746) például ezt írta 1764. augusztus 17-i levelében: „Hibázott Kollár Uram, hogy a Diaeta elõtt, az ott teendõ propositiókat kopja hegyre tette. Nem jó a bika elõtt veres nadrágot mutogatni.”13 Néhány elkeseredett év következett ezután, amelyekre részben leveleiben, személyes feljegyzéseiben illetve a bécsi könyvtár nyomtatott katalógusában megbújó megjegyzései utalnak. A Commentáriusok elsõ kötetében, 1766-ban írta le csalódottságát, majd kijelentette, hogy soha többé nem akar magyar ügyekkel foglalkozni. Magánjellegû feljegyzéseiben sejtetni engedte abbéli gyanúját, hogy Kaprinai „árulása” nyomán egyenesen a jezsuiták akartak bosszút állni rajta, mégpedig azért, hogy kilépett a rendbõl. Néhány évvel késõbb az Anzeigen egyik írásában elmélkedett arról, hogy mennyire veszedelmes dolog a tervekrõl – akár bizalmas körben is – nyilatkozni. Elkeseredése idõvel oldódott, baráti köre is minden erõvel azon volt, hogy rábírja õt a munka folytatására. 1766-ban Benczúr József (1728– 1784) leveleiben találunk erre utalást, 1767-ben pedig a debreceni kollégium tanárai kérlelték, hogy ne hagyjon fel a magyar történelem kutatásával, hiszen Zsámboky óta egyetlen tudós sem volt még olyan szerencsés helyzetben, mint éppen Kollár.14 Életrajzírói és a korszak kutatói logikus érvek és cáfolhatatlannak tûnõ tények alapján bebizonyították, hogy a látszat szerint Kollár ugyan visszavonult a Hofbibliothek fóliánsai közé, a kulisszák mögött azonban mégis nagyon fontos feladatokat kapott az uralkodótól. A védettséget 11
12 13
14
OSZK. Kézirattár. Quart. Lat. 784/1. f.74. Közli: Szelestei N. László: Kollár Ádám… i. m. p. 421. Országos Levéltár I. 7. 52. köt. 199. OSZK Kézirattár. Quart. Lat. 784./2. f.46. Közli: Szelestei N. László: Kollár Ádám… i. m. p. 423. Csóka J. Lajos: Mária Terézia iskolareformja… i. m. p. 109.
238
238
nem csak van Swieten pártfogása biztosította – bár nyilván az is sokat nyomott a latba –, de ekkorra már a királynõ és az államtanács is felismerik Kollár tehetségét és azt, hogy éppen õ az a magyar jogot és viszonyokat jól ismerõ férfiú, akinek a szolgálataira szükségük van. Az államtanács mûködésének elsõ két évtizedében (1760–1780) a legtöbbet foglalkoztatott magyar tanácsadó ugyanis Kollár Ádám Ferenc volt. Csupán 1761–1772 között 34 esetben nyújtott be felkérésre rövidebb-hosszabb elaborátumot magyar jogi kérdések véleményezésére.15 Élete utolsó évtizedének szakmai sikerei, a kapott rangok, kinevezések bizonyos kárpótlásul szolgáltak: beválasztották az udvari tanulmányi bizottságba, részt vett a Ratio Educationis megalkotásában, visszakapta családja elvesztett nemességét, stb. Személyisége és munkássága tárgyilagos értékelésénél a képzeletbeli mérleg egyik serpenyõjében Kollár tehetsége, rátermettsége, tudós munkássága, a magyar történelem és kultúra ügye iránti õszinte elkötelezettsége van, a másik oldalon az alattvalói hûség és az állam mûvelõdésügyi elképzeléseivel való azonosulás foglal helyet. Egy szerencsés véletlen összehozta egy újabb pártfogóval is – Mária Terézia egyik legkedveltebb komornájával, az özvegy Grass bárónéval – akinek a segítségével, ekkor már ténylegesen és bizonyítottan – valóban közeli kapcsolatba került a királynõvel az 1770-es években. De kanyarodjuk vissza az 1760-as évekhez. Kollár 1761-ben ismerkedett meg a szintén felvidéki származású Tersztyánszky Dániellel (1730– 1800), aki ekkor került Bécsbe. Kollár maga mellé vette a Hofbibliothekbe, tanította, feladatokat adott neki. Az év végén már rábízta Historia diplomaticae juris Pannoniae c. mûve indexének elkészítését. A Kollár által „familiáris”-nak jellemzett barátságuk csakhamar közismertté vált. Kollár egy idõskori levelében úgy nyilatkozott, hogy Tersztyánszkyban találta meg élete legigazabb barátját. Való igaz, hogy legbizalmasabb ügyeibe is beavatta, bevonta Tesztyánszkyt. A bécsi kamarai levéltárban 12 olyan Kollár- beadványt õriznek, amelyet Tersztyánszky kézírásával nyújtott be. Ezek közé tartozik az Apologia is, amelyet a botrányt kavaró könyv pozsonyi elégetése után írt feleletül az 1764-es pozsonyi országgyûlésnek.16 Tersztyánszky ismerte és részben intézte Kollár pénzügyeit, sõt bizonyos adatok arra utalnak, hogy tulajdonrésze is volt Kollár körmöci bányájában. Ekkor köszönt be az 1770-es esztendõ, amikor egy újabb tervezet fo15
16
Csóka J. Lajos: Kollár Ádám Ferenc hatása az államtanács magyar kamerális tárgyalásaira. In: A gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet évkönyve. 5. évf. Szerk.: Angyal Dávid. Bp., Sylvester ny., 1935. pp. 150–173. A De originibus… c. mûvével kapcsolatos iratok, ill. az Apologia kézirata a bécsi cs. levéltárban található. Ld. Csontos János: A bécsi cs. udvari levéltár hazai vonatkozású kéziratai. Magyar Könyvszemle 1885. p. 206.
239
239
galmazódik meg tudós társaság alapítására, amelynek a szerzõjét hitelt érdemlõ módon nem sikerült ezidáig megállapítani. Az Academia Augusta címmel ismertté vált, valójában „Allerunterthänigst-unvorgreiflichtsterVorschlag zu Errichtung einer Academie oder Gelehrter Gesellschaft zu Pressburg in Hungarn” címû terv Bécsben készült 167 ívrét terjedelemben, a királynõhöz való felterjesztés szándékával. Valamennyi tudományág képviseletét vállaló társulás létrehozása volt az elképzelés, de a megkülönböztetett hangsúlyt mégis a honismertetésre helyezve. Négy osztályban kívánta a munkát végezni: – Bölcseleti, amely – a régi tanulmányi rend szerint – magába foglalja a fizikát és matematikát, azok alkalmazott tudományait, így nem csak az elmélet, de a gyakorlat is képviselve lett volna (bányászat, hajózás, csatornázás, útépítés stb.). – Történeti szakosztály, a jogot is beleértve. – Közgazdasági szakosztály: földmûvelés, állattenyésztés, kereskedelem, ipar. – Általános tudománypolitika, közmûvelõdés szakosztálya: oktatás, nevelésügy (elemitõl az egyetemig), nyelvészet, nyelvmûvelés, idegen nyelvû mûvek fordítása magyarra, szótár és grammatika megírásának elgondolásával. Ennek a szakosztálynak lett volna elsõdleges feladata a nép nevelése (világnézet, életmód, ízlésnevelés, hétköznapi ügyintézés, levelezés helyes formája, ékesszólás). Székhelyül Pozsonyt javasolta, mert ott találhatók a mûködést támogató háttérintézmények, ezen túlmenõen pedig a lakosság összetétele több szempontból is kedvezõ egy tudományos társaság befogadására (iskolázottság szintje, „egészséges” vallási megoszlás stb.). A tervezet szerzõje sok segítséget remélt a külföldön iskolázott protestáns tudósoktól. Hasonlóan a Kollár-féle korábbi elgondoláshoz, nem akart rendszeresen ülésezõ szervezetet, a kötetlenebb írásbeli érintkezést tartotta megvalósíthatónak. A mûködéshez szükséges anyagiakat néhány – a nagyszombati egyetem fennhatósága alá rendelt – bencés apátság birtokjövedelmébõl kívánta biztosítani. Az egész létesítendõ intézmény fontosságát a nemzetnevelés szempontjából való hasznosságban jelölte meg. (Az állampolgárok kötelessége az állam fennmaradása és erõsítése érdekében munkálkodni, együttmûködve az uralkodóval, erre azonban fel kell készíteni a lakosságot, amely – az oktatás hiányosságai miatt – erre nem képes!) Az Academia Augusta elgondolása és megalkotójának kiléte körül komoly szakirodalmi vita bontakozott ki az idõk folyamán, de a szerzõ személyére vonatkozó egyértelmû, cáfolhatalan bizonyítékot senki sem tudott elõhozni. Toldy Ferenc, Marczali Henrik, Fináczy Ernõ, Csóka Lajos, Kosáry Domokos, Kókay György, Szelestei N. László stb. taglalták a plánumot.17 Két személy közül kellene kiválasztani a szerzõt: Kollárt vagy 17
Csóka J. Lajos: A magyar tudományosság megszervezésének kísérletei a 18. században. In: A Pannonhalmi Fõapátsági Fõiskola 1941/42-i Évkönyve. pp. 1–59.; Fináczi Ernõ: Adalék egy magyarországi tudós társaságnak 1770. évi tervezetéhez. Századok 38 (1904) pp. 369–372.; Toldy Ferenc: Az akadémiai eszme Magyarországon Bessenyei elõtt. In:
240
240
Tersztyánszkyt. Ismerve életútjukat, összekapcsolódó munkásságukat és személyes kapcsolatukat valóban nehéz a döntés, sõt – talán megkockáztathatjuk azt a megjegyzést – felesleges is a további nyomozás, hogy megállapítsuk melyikük elképzelését tükrözi jobban az írás. Legvalószínûbbnek talán a közös munka látszik, mint annyi más ez idõben létrehozott nagyobb alkotásnál (pl. Ratio Educationis, Generale Normativum stb.) is. Még a stílusjegyek és a kézírás azonosítása sem visz csalhatatlan eredményhez, hiszen említettük korábban, hogy Kollár legszemélyesebb ügyeinek iratait is sokszor Tersztyánszky kézírásával adta be. A kortársi munkák sem nyújtanak segítséget, ugyanis Horányi Elek (1736–1809) az egyetlen, aki Memoria Hungarorum… c. munkájában.18 Tersztyánszkynak tulajdonítja az iratot. Wallaszky Pál (1742–1824) Conspectus…-ának 1785-ös elsõ kiadásában meg sem említi Tersztyánszkyt, sem a társaságalapítási szándékot, sem a folyóiratot.19 Csak a könyv második kiadásában – 1808-ban vette át Horányi adatait. A szerzõ közvetlenül az uralkodóhoz terjesztette fel az iratot, aki – a javaslattevõ nevének elhallgatásával – az államtanácshoz utalta át véleményezésre. Az államtanács 1771. márc. 6–12-ig tárgyalta a témát, míg elutasító válasza megszületett. Az indoklás legfontosabb pontjai röviden: – van Bécsben több olyan oktatási intézmény, ahol a magyar ifjak is tanulhatnak, tudományos akadémiája pedig még Bécsnek sincs. Most szervezték át a nagyszombati egyetemet, képezzék ott magukat a magyarok, egy tudományos akadémiának egyébként sem az ifjak oktatása a feladata. A bizottság több tagja óvta attól Mária Teréziát, hogy a magyar kancellária elé terjessze az iratot, sõt még a tanulmányi bizottságot is kár ezzel terhelni. A bizottság egyhangú elutasítása után sem zárult le az ügy, bár sem a tanulmányi bizottság, sem a magyar kancellária nem véleményezte. Mária Terézia – nem tudni kinek a befolyására – valakinek „magán úton” kikérte a véleményét. Az illetõ katolikus magyarnak tûnik, õ is névtelenül juttatta el véleményét a királynõhöz. Hasonlóképpen ellenzi az akadémia létre hozását és bár jó lenne egy tudós akadémia, de az a már „kész” tudósok foglalkoztatására való és nem az ifjak nevelésére. Csupán katolikus magyarokból nem állhat, a külföldön iskolázott protestánsok viszont veszélyes tanokkal térnek haza, a külföldi tagok hasonló káros hatással lennének a mûködés szellemére. Ez az ismeretlen tanácsadó is a
18
19
Toldy Ferenc összegyûjtött munkái. VII. köt. pp. 354–394.; Kosáry Domokos: Mûvelõdés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., Akadémiai Kiadó, 1996. pp. 292–297, 537–538.; Szelestei N. László: Irodalom és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon. Bp., OSZK, 1989. pp. 88–100. Horányi Alexius: Memoria Hungarorum et Provincialium… Tom. 3., Posonii, Loew, pp. 396–398. Wallaszky Paulus: Conspectus reipublicae litterariae in Hungaria. Budae, typ. Univ. Reg., 1808. p. 404.
241
241
nagyszombati egyetemre hivatkozik, mondván, hogy ha már elegendõ létszámú tudós magyart neveltek itt, egy kifejezetten „tudós akadémia” foghatná össze a kutatásokat, ahol a matematika, fizika, közgazdaság kapja az elõkelõ helyet.20 A tervet végül a bécsi államtanács 1770. márciusában elutasította. Az indokolásban többek között ez állt: Magyarországon nincs elég katolikus tudós, a protestánsok, akik német, holland és angol egyetemeken végeztek, magukkal hozták azt az ott divatos szellemet, amely „a sajnos nagymértékben terjedõ gondolkodási szabadsággal vagy legalább is a vallási dolgokban való közömbösséggel azonos, és így egy monarchia állami elveivel nem mindig egyeztethetõk össze.” A tervezetet magyar hatóságok elé nem terjesztették be.21 Nagyon sok adat szól amellett, hogy a plánum hátterében aktívan ott állt Kollár, õ volt az ügyek spiritus rektora, Tersztyánszky csak a közvélemény elõtt szerepelt központi figuraként, aki Kollár szellemében intézkedett, késõbb pedig a létrejött folyóirat technikai, szerkesztõi feladatkörét is magára vállalta, levelezett a szerzõkkel, foglalkozott a kéziratokkal, tárgyalt a nyomdával, adminisztrált stb. Ezzel – természetesen – nem kívánjuk Tersztyánszky képességeit alábecsülni, de Kollár több levele és magán jellegû feljegyzése is ezt a feltevést támasztja alá. Egy tudományos társaság megalapításának kapcsán az 1770-es évek közepén ismét felbukkant Kollár neve. Ekkor a hivatalos szervek kérték fel az udvari tanulmányi bizottságot – Martini javaslatára, Mária Terézia jóváhagyásával – egy bécsi központú tudományos akadémia megszervezésére. Mivel a bizottság egyetlen akadémikus tagja õ volt (1769-tõl a mannheimi tudományos akadémiáé), ezért az 1774. jan. 25-i rendelkezéssel ráruházták a megalakítandó bécsi akadémia ügyének irányítását. Kollártól és Hell Miksától (1720–1792) várták elsõsorban a tervet, de Kollár egyéb ügyekkel volt elfoglalva, Hell viszont már májusban benyújtotta tervezetét, amelyben elsõ helyre a természettudományokat tette. A történeti tudományokat ugyanis nem tartotta „valódi” tudománynak, csak az egzakt reáliákkal kívánt foglalkozni. A társaság osztályai lettek volna: csillagászat, geometria, mechanika, fizika, botanika, anatómia, kémia. Komoly feltételeket szabott meg a taggá választásnál, csak olyanokat lehetett volna felvenni, aki mögött valódi tudományos kutató múlt áll. Anyagi forrásnak a kalendáriumokból befolyt jövedelmet akarta felhasználni. Elõször szabad utat kapott Hell, majd – fõként az anyagiak miatt – egyre bonyolultabbá vált a kérdés, mígnem az uralkodónõ ingerülten elutasította az összes ilyen irányú törekvést. 1775-ben így zárta le a vitát: 20
21
Országos Levéltár. Canc. Hung. Pálffyana. Fasc. 18. nr. 29. Közli: Csóka: A magyar tudományosság megszervezése… i. m. pp. 35–37. Arneth, Alfred: Maria Theresia’s letzte Regierungszeit 1763–1780. Bd. 1. Wien, Granmüller, 1876. p. 105.
242
242
„Lehetetlen volt, hogy elrendeljem egy academie des sciences megalapítását három volt jezsuitával és egy derék kémiaprofesszorral. Nevetségesek lennénk a világ szemében.”22 (Az említett személyek: Schärfel, Nagel, Hell Miksa, Makó Pál és Nicolas Joseph Jacquen.) Az udvari tanulmányi bizottság ismételt sürgetésére csupán annyi volt a válasza: „Lesz erre még idõ, nem fekszik annyira szívemen”. E terv elutasítása mögött Csóka – aki pedig minden szempontból a legpozitívabban értékeli Kollár munkásságát – Kollár „aknamunkáját” sejti. Avval indokolja, hogy Kollár saját – történészi szemléletére alapozott – tervének megvalósulását remélte, Hell természettudományokat elõtérbe helyezõ akadémiájának tevékenységébe nem kapcsolódhatott volna be, ezért inkább negatív irányba befolyásolta az uralkodónõt. Sõt az exjezsuiták elleni megjegyzést is Kollárnak tulajdonítja, aki köztudottan feszült viszonyban volt a jezsuitákkal, mióta kilépett a rendbõl.
AZ ANZEIGEN JELLEMZÉSE, ELEMZÉSE Az idõszaki sajtó kialakulása Európa legtöbb országában többnyire már a 17. században megindult, majd a polgárság és az országok társadalmi viszonyainak fejlõdésével párhuzamosan, annak függvényeként, bizonyos idõbeli eltolódással jött létre A 18. századi abszolutisztikus államokhoz fûzõdik a folyóirat-irodalom elsõ fénykora. A folyóiratok irodalmi és tudományos rovatai lehetõvé tették a politikai és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos olyan véleménynyilvánítások közzétételét is, amelyeket az igen erõsen cenzúrázott hírlapirodalom nem engedhetett meg. Ugyanakkor számos példa van arra vonatkozóan is, hogy az idõszaki sajtó fóruma és támasza volt az állam, az uralkodó által szentesített mûvelõdési és tudományos eszménynek, kiaknázva annak közvéleményt formáló hatását. Ausztriában és a Habsburg birodalom örökös tartományaiban meglehetõsen késõn kapott teret a folyóirat-irodalom. Bécs legéletképesebb, az abszolutizmusra jellemzõ hivatalos lapja az 1722-tõl megjelenõ Wienerisches Diarium volt, amely eszmei példaképe lett az örökös tartományokban kiadott folyóiratoknak. Erõs hatással volt Windisch Károly Gottlieb (1725–1793) pozsonyi megjelentetésû morális folyóirataira és a bemutatni kívánt Anzeigenre is. Az ún. morális-folyóirat mûfaj Angliából kiindulva hódította meg a kontinenst, német nyelvterületen Johann Christian Gottsched (1700–1766) és Christian Fürchtegott Gellert (1715–1769) munkássága nyomán lett népszerû. A teréziánus korszak reformoknak teret engedõ szellemének megfeleltek e folyóiratok, amelyek józan racionalizmusokkal, moralizáló kifeje22
Niederhauser Emil: Mária Terézia. Bp., Pannonia, 2000. p. 81.
243
243
zésmódjukkal, utilitarista tendenciáikkal, a felvilágosult neveléseszményt képviselõ szemléletükkel belesimultak ebbe a koncepcióba. Támogatást élveztek a tudományokat népszerûsítõ, természettudományos, orvosi, honismertetõ, történelmi, gazdaságtani, mezõgazdasági írások, csak úgy mint a pedagógiai vagy a színvonalas szépirodalomra nevelõ közlemények. Ez utóbbi a polgárság minél szélesebb rétegeit akarta hozzászoktatni az olvasáshoz, önmûveléshez. Az 1771–1775 közötti években a Windisch által Pozsonyban kiadott Presburgische Zeitung mellett az Anzeigen az egyetlen, a magyar olvasóközönség számára fontos folyóirat. Német nyelvûsége ellenére a hazai idõszaki sajtó egyik jelentõs kezdeményezéseképpen értékelhetjük. Bár kezdetben még összbirodalmi keretek között gondolkodott, késõbb egyre inkább a magyarországi témák felé fordulás jellemezte. Ennek okát egyesek nem csak a hazafias érzülettel magyarázták, de úgy vélték, hogy a röviddel korábban megindult bécsi Realzeitung sokban konkurenciát jelentett. A folyóirat megjelenésére elõzetes híradásokban hívták fel az érdeklõdõk figyelmét. Az „Ankündigung von der Herausgabe der kaiserl. königl. privilegierte Anzeigen aus sämmtlichen kaiserl. königl. Erbländern” (Wien, Ghelen, 1771) címû hirdetéshez a társaság szabályzatát, szervezeti leírását is csatolták (Entwurf zu den kaiserl. königl. Privilegirten Anzeigen aus sämmtlichen kais. kön. Erbländern). Erre azért is érdemes külön felhívni a figyelmet, mert voltak, akik azt is megkérdõjelezték, hogy állt e egyáltalán „társaság” a lap mögött. Megtudhatjuk, hogy a jóakaró patrióták társasága már néhány éve elhatározta, hogy híreket gyûjt valamennyi császári és királyi örökös tartományból az iskolaügy, a tudományok és mûvészetek, bel-, és külkereskedelem, gyár- és kézmûvesipar, mezõgazdaság stb. témakörökben és mindezt Bécsben kinyomtatják. Az uralkodó engedélye után Filippides von Gaya alsó-ausztriai kormányzótanácsos felügyelete alá rendelte a társaságot. (Felvetõdik a kérdés, hogy ez a felügyelet mire terjedt ki, volt e egyéb szerepe a társulás mûködésében.) A fogalmazvány többször is kiemeli a közhaszon érdekében történõ tevékenységet, mind a társaság, mind a folyóirat vonatkozásában. 15 pontban foglalták össze a közreadni kívánt témaköröket, amely tematika késõbb, mint látni fogjuk, kissé szûkebb keretek közé szorult. 1./ Közhasznú rendeletek (összbirodalmi és provinciális hatásúak egyaránt) – 2./ Egyházi, katonai és polgári elõléptetések. – 3./ Újonnan létrehozott iskolák, akadémiák, iskola- és nevelésügy. – 4./ Tudományokban és nyelvekben jártas emberek tevékenységének ajánlása fõrangúak, közösségek számára. – 5./ Könyvismertetések, nem kritikai értékeléssel. 6–7./ Hagyatékok bemutatása és meghirdetése (könyvtárak, ritka könyvek és kéziratok, érmek, természetrajzi gyûjtemények- nehogy az örökösök tudatlanul elkótyavetyéljék ezeket. – 8./ A tudomány elõmozdítására kitûzött díjak ismertetése. – 9./ A monarchia mûvészeinek bemutatása244
244
mûveik értékelõ ajánlása. – 10./ Közhasznú találmányok ismertetése. – 11./ A belkereskedelemre, manufaktúrákra, gyárakra vonatkozó hírek, új kereskedõházak, társulatok, termékek, a vállalkozók érdeklõdésének felkeltése. – 12./ Mezõgazdaság, – adás-vétel, fõként nagyban. – 13./ Bányászat, ajánlatokkal kõzetgyûjtõknek. – 14./ Kézmûvesek közvetítése. – 15./ Vegyesek.23 A heti gyakorisággal – szerdánként – megjelenõ lap minden évfolyamát bevezetõvel látták el, így kívántak kapcsolatot tartani az olvasókkal, választ adni az év közben beérkezõ véleménynyilvánításokra, kérdésekre. Az elsõ évfolyam bevezetõje egyértelmûen megfogalmazza, hogy kikhez kívánnak szólni: „A tanár, a mûvész, a kereskedõ, a fejlõdést követni vágyó mezõgazdász egyaránt talál benne olyat, amelyet hasznosíthat…”. Az 1772-es beköszöntõben kifejezik abbéli reményüket, hogy közremûködésükkel „a tanult emberek köztársasága … jelentõs számmal gyarapodni fog … mindez a jó és hasznos könyvek írása és olvasása által valósítható meg…”. Olyan „szellemi mecénásokat” keresnek, akik segítenek a jót felkutatni és ismertté tenni, hasznosat tanácsolni a polgároknak, mindezt teszik „avval a belsõ megelégedettséggel, amely önzéstõl és minden szemrehányástól mentes”. A lap munkatársi gárdája – zömmel felvidékiek – biztosította azt a színvonalat, amelyet Konstantin Wurzbach (1818–1893) nagy enciklopédiájában szellemi kincsesbányaként jellemzett: Windisch Károly, aki pozsonyi lapja mellett az Anzeigennek is komoly erõssége volt több témakörben, Benczúr József jogtörténész (1728–1784), Klein Sámuel (1742–1806) a budai egyetemi nyomda korrektora (történelem), Klein Mihály (1712–1782) lelkész (természettudományok), Ab Hortis /Augustini/ (1729–1792) lelkész (természettudományok), Czirbesz Jónás (1732–1813) geográfus, lelkész (numizmatika és természettudományok) Seivert János (1735–1813) lelkész (földrajz, természettudományok), Weszprémi István (1723–1799), Perliczi János (1705–1799), Rayman János Ádám (1690–1770) és Csapó József (1734–1799) orvosok. Természetesen Tersztyánszky és Kollár is rendszeresen közreadták írásaikat. Egyébként eléggé nehéz a szerzõket azonosítani, mivel csak monogramjukat közölték, vagy még azt sem. Állítólag csak akkor akarták a teljes névsort közzétenni, amikor az már végleg összeáll, illetve ismeretes Tersztyánszkynak egy olyan kijelentése, amely szerint csak azt veszik be a társaságba, aki ír a lapba. (1771. aug. 23-i keltezésû, Cornidesnek írott levélben). Egy-egy szám terjedelme 5–6 oldaltól 25–30 oldalig változott, illusztráció csak a numizmatikai cikkek mellett található. Állandó rovatokra tagolva közölte anyagát. Fontos rovata volt az új törvényeket, rendeleteket közreadó, e helyütt 23
Szelestei N. László: Kollár Ádám… i. m. pp. 428–429.
245
245
természetesen csak az egészségüggyel kapcsolatos központi rendelkezéseket említjük. Az 1770-es év egyik legfontosabb eseménye volt a nagyszombati orvosi kar létrehozása, amelyrõl több folytatásban beszámolt az Anzeigen is (1771. 17. sz., 129–134. – 18. sz. 139–140. – 20. sz., 153–157.). Bemutatják az új karokat, a kinevezett professzorokat, a tanrendet, vizsgarendet és a hallgatók egyéb kötelezettségeit. 1773-ban – terjedelme miatt szintén több részletben – ismertették a Generale Normativumhoz csatlakozó újabb részintézkedést, amely a gyógyszerészek, seborvosok és bábák képzésérõl rendelkezik, valamint a gyógyszertár ellenõrzés szabályaival, a gyógyszertár tulajdonos személyére vonatkozó szakképzettségi feltételekkel, a bábák és seborvosok kötelességeivel, felelõsségével foglalkozott (1773. 3. évf. 26. sz., 201–203. – 27. sz., 209–210.). Hasonlóképpen a közegészségügyet érintõ téma volt az árvaházak felügyelete és ellenõrzése, annak szabályai (1772. 2. évf. 24. sz. 185–189.), valamint a hadirokkantak ellátásáról, árváik, özvegyeik megsegítésérõl hozott rendelkezés is (1772. 2. évf. 32. sz., 249–252.). Nem kevésbé érdekes – bár más területet érint – az 1771. november 20-i rendelet ismertetése, amely az un. közigazgatási akadémia létrehozásának körülményeit mutatja be. A tudományos rovat a legkülönbözõbb tudományok témaköreit ölelte fel rendkívül sokszínûen. Történelemmel, mûvészetekkel, geográfiával, természetrajzzal, nyelvészettel, numizmatikával, általános jogi kérdések taglalásával egyaránt találkozunk a folyóiratot lapozva. Bár külön rovata volt a könyvismertetéseknek, a bemutatni kívánt könyv tudományos jelentõségének hangsúlyozásaképpen sok esetben a tudományos rovatban közölték a könyvismertetéseket is. Az általános történelmi témák feldolgozása nem okozott problémát, hiszen láttuk a munkatársak bemutatásánál, hogy többen foglalkoztak történelmi kutatásokkal, így a folyóirat hosszú cikksorozatokat adott közre a magyar történelem legkülönbözõbb korszakainak feltárására. Benczúr az erdélyi fejedelemségek történetérõl írt (1771. évi 12., 14., és 23. füzetben), Kriebel János a Thököly család és a magyarországi nyomdászat történetét dolgozta fel. A történeti témák sokszínûségét gazdagította néhány orvostörténeti közlemény is. Weszprémi István Mátyás király korának magyar orvosairól értekezett az 1774. évfolyamban (89–91.). Nem bizonyítható, de valószínûsíthetõ, hogy szintén Weszprémi tollából származik („E. V.” monogram) az 1773-ban, több folytatásban megjelent közlemény, amelynek témája a magyar vármegyékben, szabad és királyi városokban mûködõ orvosok feladatkörének ismertetése: orvostörténeti összefoglalás Zsigmond korától egészen az aktuális rendelkezések magyarázatáig (az ún. megyei és városi fizikusi munkaterület) (1773. 3. évf. 253–254. – 33. sz., 260–262.). A helytörténeti írások közül megkülönböztetett figyelmet érdemel Eperjes (Kriebel Jánostól), Késmárk, és a Kárpátok históriai leírása, szá246
246
munkra igen fontos a magyar bányavárosok környékén fakadó ásvány- és hévvizek bemutatása az 1775-ös évfolyamban. (1775. 30., 31., 33., 34., 38. sz.-ban). Ugyanebben az évben több folytatásban közölték a magyarországi cigányság történetének feldolgozását. A rendkívül alapos tanulmány leírja a cigányság eredetét, antropológiai jellemzõit, mindennapi életüket, hiedelemvilágukat, népszokásaikat. Orvostörténeti szempontból figyelmet érdemelnek azok a részek, amelyek a cigányok körében (antropológiai sajátosságokon alapuló hajlamra illetve az életmódra visszavezethetõ) leggyakrabban elõforduló megbetegedésekkel, illetve táplálkozási szokásaikkal foglalkoznak, amely szintén nem elhanyagolható az egészségügyi kihatások miatt (1775. 5. évf. 36. sz. 286–288.). (Fontos megjegyeznünk, hogy Mária Terézia nemzetiségi politikájának egyik sarkalatos fejezete volt a cigánykérdés!) A tanulmányt minden bizonnyal ab Hortis Sámuel írta „ab H.” monogram mögé rejtõzve. Meglepõ a numizmatikai közlemények magas számaránya. Az 1774es évfolyam errõl így nyilatkozott: „A numizmatika napjainkban az egyik kedvenc tudomány … nem csak tudósok … áldozzák szabad idejüket … a pénzek tanulmányozására, de a magasrangú személyek is”. Egy másik helyen (1772. 147.) rámutatnak arra, hogy a numizmatika – mint tudomány – komoly kihatással volt a történettudomány egyéb ágainak fejlõdésére is. A numizmatikai írások szerzõje Czirbesz Jónás András szepesváraljai lelkész volt. Az õ nevét azért érdemes megjegyeznünk, mert Weszprémi István is szoros kapcsolatban állt vele, Succinctája numizmatikai fejezeteinek, illetve egyéb érmészettel foglalkozó munkájának megírásánál sok segítséget kapott tõle. Az Anzeigen rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a nyelvmûvelés-nyelvújítás népszerûsítésére, támogatására. Az 1775-ös évfolyam kitörõ lelkesedéssel számolt be arról az örvendetes folyamatról, hogy egyre több külhoni munka jelenik meg magyar fordításban. Elsõsorban a szépirodalmat és a történeti mûveket emeli ki. Ezen kívül sok a nyelvészeti, nyelvtörténeti témájú közlemény, ezek között is kiemelkedõen értékesek a Magyarországon használatos nyelvek (német, szlovák, cseh, román, latin és természetesen a magyar) történetének bemutatása. Már többször utaltunk a célkitûzések sarkalatos pontjaként megjelölt honismertetésre, amelynek keretén belül fontos helye van az ország természeti és gazdasági viszonyainak is. Már 1763-ban felhívták Kollár figyelmét, hogy erre a feladatra nehezen fog embert találni, mivel – úgymond – a magyarok gyakorlati alapon ûzik a földmûvelést, állattenyésztést, a mûveltebb nemesek pedig többre tartják a jogot és a politikát. Ezt azonban megcáfolja a sok természeti leírás és mezõgazdasági, gazdaságtani közlemény. Igen sok tudósítás olvasható az országban újdonságként létrehozott ún. kamerális akadémiák ill. reálakadémiák mûködésérõl, amelyeknek a feladata a gazdaságban, közigazgatásban jártas szakembe247
247
rek képzése volt. A folyóirat mezõgazdasági rovata nem csak a mezei és kerti munkában adott rendszeres tanácsot, de visszatérõ témája az állatok betegségei, elsõsorban a szarvasmarhák fertõzõ betegségeinek kérdése, a kór felismerése, az egyszerû, a természetben található szerek (füvek, gyógynövények) alkalmazása. A könyvismertetések megírásánál – akár tudományos kiadványról, akár szépirodalomról legyen is szó – vezérelvük a sokszor hangoztatott pártatlanság volt. Az ismertetések nagyobb hányada, különösen az elsõ két évfolyamban, az átlagolvasóknak készült: „A szép tudományok legkiválóbb íróiról alkotott ítélet – avagy kritikai útmutató a napról-napra szaporodó férfi és nõolvasók számára” – címmel. Az ajánlások írója a korábban már említett Christian Fürchtegott Gellert, aki ugyan ekkor már nem élt, de csalhatatlannak tûnõ szépirodalmi útmutatóit érdemesnek találták a leközlésre. Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a tudatos, célratörõ ízlésnevelésrõl van szó, amit így fogalmaz meg az összeállító: „pártatlan véleménnyel segíteni a polgárokat olvasmányaik megválasztásában, esetleges magánkönyvtáruk darabjainak kiválasztásában”. A kor divatos, erkölcsnemesítõ szépirodalma mellett kiemelt helyen hívta fel a figyelmet a morális hetilapokra (Der Patriot, Der Freund, Der Jüngling). Ezek között szerepelt a Johann August Unzer (1727–1799) által szerkesztett Der Arzt is, amelynek nem csak az az érdeme, hogy a színvonalas egészségügyi felvilágosítást szolgálta, de egyben az elsõ orvosi témájú hetilapként tartjuk számon. Az egészségnevelést a hölgyolvasókon keresztül is próbálta a lap megvalósítani, erre kiváló példa egy nõk számára készült lexikon ismertetése (Nutzbares, galantes, und curieuses Frauenzimmerlexikon… Leipzig, 1773), amely nem csupán a háziasszonyi teendõkben igazít el, de gyermeknevelési és betegápolási tanácsokkal is szolgál. Ezek után nagy vonalakban tekintsük át az orvosi témájú közleményeket. Az 1773-as évfolyam szenzációja a Magyarországon állítólagosan található un. vegetábilis aranyról szóló vita Weszprémi István és Perliczi János Dániel között. Az évfolyam elõszavában leírtakat egyben a vita tömörítvényének is tekinthetjük: „Weszprémi doktor úr, aki a magyar történelemben is mindenek felett és különösen járatos nem csak az orvosi tudományokban, ugyanakkor nagyon kötelességtudó polgár is – közreadja a londoni tanulmányútja során megismert különös történetet a Richard Mead professzor hagyatékában talált vékony aranygyûrûrõl, amelyet – úgy állítottak – a magyar növényen nõtt aranyból készítettek”. Weszprémi összefoglaló közleményében hivatkozik számos magyar orvos kutatásaira (Paterson Hain János eperjesi, Köleséri Sámuel erdélyi, Raymann János eperjesi, Held Máté eperjesi és Fischer Dániel szintén felvidéki illetõségû), akik többször felvetették a tokaji arany kérdését. A történet konklúziójaként nem mond ki sem igent, sem nemet, további bizonyítékok gyüjtésére ösztönöz. 248
248
Evvel az állítással szállt szembe „egy méltóságos aggastyán, a széleskörû ismeretekkel rendelkezõ különleges, bár eddig nagyrészt még ismeretlen érdemeket magáénak mondható doktor Joh. Daniel Perlitzi, aki sokéves orvosi gyakorlata révén Nógrád megyében nagy szolgálatot tett”. Perlitzi a kortárs geológusok, mineralógusok véleménye alapján kimondta, hogy a növényeken termõ arany léte „ostoba lehetetlenség” csupán. Az 1771. évi 13. füzet (100–102.) terjedelmes ismertetést közöl Csapo Jósef úr, az orvosi tudományok doctora, Debretzen szabad királyi várossa physikussának könyvérõl (Kis gyermekek isputálja. Nagykároly, 1771), aki ezzel „nem csekély szolgálatot tett hazájának” különösképpen azért, mert a nép nyelvén írta azt. A recenzor Simon André Tissot (1728–1797) felvilágosító szándékú könyveihez hasonlítja értékét, utalva arra a helyzetre, amikor a szegény falusi lakosság távol az orvostól nem tud segítségért folyamodni senkihez. Az ismertetés azzal az óhajjal végzõdik, hogy milyen jó lenne, ha az örökös tartományokban használt többi nyelvre (cseh, szlovák, német, román stb.) is lefordítanák Csapó mûvét, hogy valamennyien hasznosan forgathassák. Csapó szerzõségében viszont (I. Cs. Med. D. monogrammal jelezve) az 1773-as évfolyam 34. számában (269–271.) jelent meg egy rövid írás Naturgeschichte címmel. Johannes Habla disszertációjában a gyermekkori görcsös, fulladásos köhögéssel foglalkozott (De tusse convulsive). Az „L” monogram mögé rejtõzõ recenzor kiemeli, hogy egyébként is kevés a gyermekgyógyászati szakirodalom, evvel a betegséggel pedig még az általa nagyra tartott Nils Rosenstein sem foglalkozott behatóan. Felhívja a figyelmet, hogy gyermekkorban nem tanácsos az érvágás alkalmazása, viszont igen sok gyógynövény alapú szert javasol, hurutoldóként, nyugtatóként (1772. 2. évf. 21. sz., 165–167.). Anton de Haen: Rationis medendi … in nosocomio practico c. terjedelmes és több kiadást megért mûvének ismertetése két folytatásban jelent meg. Az elsõ kötetbõl a járványokra vonatkozó fejezetre, a másodikból pedig az egészség megtartásának módjait leíró részletekre hívta fel a figyelmet a szerzõ (1772. 2. évf. 19. sz., 146–147. – 20. sz., 153–155.). Valószínûleg Weszrémi ismertette a Bécsben komoly szerepet játszó, olasz származású Alexander Brambilla: Chirurgisch-praktische Abhandlung von der Phlegmone… c. könyvét, amelyet terjedelme miatt szintén két folytatásban adtak közre (1774. 4. évf. 1. sz., 3–6. – 2. sz., 9–11.). Az ügy fontossága miatt igen részletes recenziót tett közzé a lap Joseph Habermann: De salubri sepultura c. könyvérõl, összhangban az 1772. február 14-én, a halottak eltemetésének közegészségügyi feltételeit szabályozó központi rendelkezéssel (1772. 2. évf. 15. sz., 113–115.). Az „R” monogrammal jelzett szerzõ – minden valószínûség szerint Raymann János – néhány Magyarországon elvégzett himlõoltási próbálkozásról számolt be az 1773-as évfolyamban. Felveti a kérdést, hogy 249
249
egyéb fertõzõ betegség ellen nem lenne e mód hasonló megelõzõ eljárás kidolgozására (1773. 3. évf. 2. sz., 14–16.). Lischoviny Sámuel Dániel besztercebányai orvos Bécsben védte meg és adta ki orvosavató értekezését, szintén a himlõrõl (Epitome historia variolarum… Wien, 1772). Az ismertetõ kitér „a híres debreceni orvos Veszprémi úr” ezirányú külhoni tapasztalataira és tevékenységére. Fischer Dániel iglói és Raymann János Ádám eperjesi orvosok himlõoltással kapcsolatos munkásságára is hivatkozott, számszerû adatokkal alátámasztva állításait. Weszprémi István: Succincta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia c. munkája elsõ kötetérõl az 1775-ös évfolyamban az elõzõekben már említett Czirbesz Jónás írt rendkívül részletes ismertetést, hosszasan taglalva Weszprémi és a könyv érdemeit (1775. 5. évf. 34. sz., 265–268.). Weszprémi levelezésébõl kiderült, hogy, Czirbeszt kérte meg, hogy ismertesse Bábakönyvét is az Anzeigenben, mert még sehol sem jelent meg róla ismertetés. Küldött is egy példányt belõle, Czirbesz örömmel vállalkozott a megtisztelõ feladatra, de közben megszûnt a folyóirat. Amilyen titkok lengik körül a lap megindulását, ugyanannyi a bizonytalanság a váratlan megszûnés körülményeit és feltételezett okait illetõen. A szekundér irodalom ismét csak találgat, a rejtélyek nem oldódnak meg. A szerkesztõk az ötödik évfolyam bevezetõjében jelentették be a folyóirat megszûnését. Kifejezik reményüket, hogy sikerült elérni céljukat: szolgálni a tudományt az ismeretek terjesztésével, hasznosat közölni a tudóssal, a természetbúvárral, az orvossal, a történésszel a mûvésszel. Köszönetet mondanak mindazon munkatársaknak, akik írásaikkal gazdagították a folyóiratot: a fontos hivatalokban mûködõ ismert személyeknek csakúgy, mint azoknak, akik nyugalmas pihenésüket feláldozva a köz érdekében tevékenykedtek. Ismételten felhívták a figyelmet a kiadvány általános nevelési szerepére, hiszen „a szép nem is érdeklõdéssel forgatta lapjait” és úgy vélték, hogy az ifjúság nevelésére vonatkozó tanácsokkal a jövõ megalapozásához is segítséget nyújtottak. Reményüknek adtak hangot, hogy eljön még az idõ, amikor nem akadályozzák különféle törvények a kiadók munkáját és zavartalan lesz a hasonló, általános tartalmú folyóiratok megjelentetése. Ez utóbbi – bizonyos (esetleg cenzúrával kapcsolatba hozható) nehézségekre utaló – kijelentésüknek ellent mond az a tény, hogy az Anzeigen megmaradt példányait 1779-ben Mária Terézia megvásároltatta a magyarországi közép- és fõiskolák számára, tananyagként. A budai egyetemi nyomda azt javasolta, hogy utólag – kifejezetten iskolai használatra – készítsenek belõle egy rövidített latin nyelvû változatot. Olyan igény is felmerült, hogy kizárólag magyarországi témákra specializálódva indítsák újra a lapot. Mindez azonban megmaradt javaslatnak. 250
250
