Alulírott személyek az alább feltüntetett helyen és napon gyűlést tartottak az ÉLTETŐ ÉRTÉKEINKÉRT EGYESÜLET elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal elfogadták az egyesület alapszabályát. Az alapítók által elfogadott alapszabály a következő:
Éltető Értékeinkért Egyesület
ALAPSZABÁLYA Az Egyesület a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.1. Név: Éltető
Értékeinkért Egyesület.
1.2. Székhely: 2030 Érd, Csúcs u. 25. 1.3. Telephelyei: 2673 Csitár, Kossuth L. u. 13. 7082 Kisszékely, Szabadság u. 240. 2038 Sóskút, Meder u. 56/6 hsz.:056/6 1.4. Az Egyesület alapításának időpontja: 2014. március 12. 1.5. Jogállása: egyesület mely a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy. 1.6. Az Egyesület működési területe: kiterjed az ország egész területére, lehetőségekhez képest kapcsolatot teremt külföldi partnerekkel is. 1.7. Az Egyesület pártpolitikailag és felekezetileg független társadalmi szervezet, közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független és azoknak támogatást nem nyújt. 1.8. Az Egyesület Magyarország Alaptörvénye szellemében működik. 1.9. Az Egyesület felügyelő szerve: bíróság 1.10. Az egyesület emblémája: az egyesület nevének kezdőbetűiből rovásírással kialakított jelkép 1.11. Az egyesület kiadásait tagdíjakból, pályázatokon elnyert támogatásokból, valamint természetesés jogi személyek adományaiból fedezi.
1. oldal
1.12. Az Egyesület Alapító Okiratában meghatározott célok szellemiségétől eltérni nem lehet. 1. 13. Az Egyesületet létesítő személyek (alapító tagok) neve és lakóhelye 1. Név: EGYÜD KÁROLY Lakóhelye: 2030 Érd, Vincellér u. 22. 2. Név: SZABÓNÉ VASS LENKE Lakóhelye: 2030 Érd, Csúcs u. 25. 3. Név: SZABÓ LAJOS Lakóhelye: 2030 Érd, Csúcs u. 25. 4. Név: VENCZEL ILONA Lakóhelye: 2030 Érd, Szigetvári u. 8. 5. Név: PAPP JÓZSEF Lakóhelye: 2030 Érd, Nyírfa u. 36. 6. Név: CSÖRGŐ ANDRÁSNÉ Lakóhelye: 2030 Érd, Kossuth Lajos u. 96/b 7. Név: GÁL PÉTER Lakóhelye: 2030 Érd, János u. 27. 8. Név: IRSÁN LÁSZLÓNÉ PETROVICS RITA Lakóhelye: 2030 Érd, Favágó u. 31. 9. Név: SZENDEFI VERONIKA Lakóhelye: 2030 Érd, Földmunkás u. 138. 10. Név: LENKY KATALIN Lakóhelye:2049 Diósd, Mandula u. 55/a 11. Név: SZENDEFINÉ SZÁLKAI JUDIT Lakóhely: 2030 Érd, Földmunkás u. 138.
2. oldal
II. AZ EGYESÜLET CÉLJA Az Egyesület a magyar hagyományok megismerését, a megszerzett ismeretek bemutatását, továbbadását, megélését kívánja minél szélesebb körben terjeszteni, elősegítve ezzel a mindennapi élet minőségének javulását. Mindezek érdekében rövidtávú célul tűzi ki: 2.1. Magyar kézműves termékek vásárainak rendezése, kiemelten a „Magyarok Érdi Vására” megszervezése, lebonyolítása. A vásárokhoz kapcsolódó kulturális esemény keretében; nemzeti és helyi tánc- zene- és dalkultúra megjelenítésének szervezése. Népi felnőtt- és gyermek játékok szervezése, felügyelete. A régi idők vásári hangulatát megidéző és az évkörhöz kapcsolódó népszokások széles körű felkutatása, felelevenítése. 2.2. A magyar kézművesek, helyi kistermelők, magyar kézműves-élelmiszer előállítók felkutatása és szervezése a vásárokon való megjelenésre. 2.3. Csatlakozás az önkormányzatok vagy más civilszervezetek által
szervezett kulturális
eseményekhez. 2.4. A még fellelhető hagyományokban a felhalmozódott tapasztalatokban az emberi értékek megkeresése és alkotó megújítása. 2.5. Olyan módszerek felkutatása, kidolgozása, ismertetése, melyek segítik a közösségi élet és a társadalmi
öntevékenység
kibontakoztatását,
megerősítését,
a
teljes
értékű
emberi
élet
megvalósítását. 2.6. Szerves hagyományaink újbóli működtetésére mesterség bemutatók , népi játszóház tartása, melyek fontos szerepet játszanak
a nemzeti önbecsülés, az élhetőbb környezet lehetőségének
felismerésében, elterjesztésében. 2.7. Felkérésre szabadtéri népi gyermekjátékok készítése, rendezvényeken való bemutatása a látogatók bevonásával. 2.8. Prevenciós tevékenység a gyermekek és felnőttek testi-, lelki egészségének védelme, fejlesztése a teljes emberre kiterjedően (test,- lélek,- szellem). Hosszú távú célul tűzi ki: 2.9. Az Egyesület tagjai közti minél szorosabb együttműködés biztosítása érdekében olyan alkotó műhely létrehozása, ahol lehetőséget teremt alkotó-tagjai számára, hogy inspiratív környezetben végezhessenek alkotó tevékenységet.
3. oldal
2.10. Bemutató központok (Csitár, Kisszékely, Tanyasi Lovasudvar Sóskút telephelyein) kialakítása, fejlesztése, működtetése. 2.11 Telephelyeinken a hagyományos falusi élet, vegyszermentes termelés, házi termékfeldolgozás népszerűsítése, bemutatása. 2.12. Telephelyeinken alkotó tábor, prevenciós tábor, falusi tanoda szervezése, lebonyolítása. 2.13. Helyi önkormányzatokkal jó együttműködés kialakítása, a közösségi összefogás erősítése. 2.14. Hagyományőrző ünnepek széleskörű megszervezése, elterjesztése más civil és határon túli szervezetekkel együttműködve. III. Az Egyesület céljainak megvalósítása érdekében: 3.1. Kezdeményezéseivel, javaslataival, pályázati lehetőségek kihasználásával elősegíti a kitűzött célok megvalósítását. 3.2. Összegyűjti és feldolgozza a célok megvalósításához szükséges információkat. 3.3. Az Egyesület feladataival összefüggésben nemcsak a helyi szervezetekkel, intézményekkel törekszik jó kapcsolat kialakítására, hanem a térség településeivel is, továbbá nemzetközi kapcsolatokat is építhet ki, illetve tarthat fent. 3.4. Biztosítja a tagok közti információ cserét. 3.5. Az Egyesület meghatározott céljainak végrehajtásához bármely magán személytől vagy szervezettől elfogadhat anyagi vagy egyéb támogatást. 3.6. Céljainak érdekében, azokat nem veszélyeztetve vállalkozási tevékenységet folytat, felkutatja a működéshez szükséges bevételi forrásokat
3.7. Az Egyesület rendezvényeiről, működéséről közvetlenül és a médián keresztül rendszeresen tájékoztatja lakóhelye és telephelyei közösségét. IV.AZ EGYESÜLET TAGSÁGA Az egyesületi tagság alapításkor az egyesület nyilvántartásba vételével, az alapítást követően pedig a belépési kérelemnek közgyűlés általi elfogadásával keletkezik.
4.1. Az Egyesület tagja lehet életkortól és állampolgárságtól függetlenül bárki, aki kész az Egyesület céljainak megvalósításában közreműködni. 4.2. Az Egyesület alapító-, rendes-, tiszteletbeli és pártoló tagokból áll.
4. oldal
4.3. A tiszteletbeli tagot a közgyűlés 2/3-os többséggel választja meg. A tiszteletbeli tag tagdíj fizetésére nem kötelezhető, nem választ, az Egyesület vezető tisztségeire nem választható, a közgyűlésen tanácskozási joggal vehet részt. 4.4. Az Egyesület pártoló tagja lehet az a magyar- vagy külföldi magán- vagy jogi személy, aki adományaival segíti az Egyesület munkáját, de abban tagként nem kíván vagy nem tud részt venni. A pártoló tag nem választ, az Egyesület vezető tisztségeire nem választható, a közgyűlésen tanácskozási joggal vehet részt. 4.5. A tagsági jogviszony megszűnik: - a tag kilépésével, - a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával, - a tag kizárásával, - a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével. - a tag bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti tagsági jogviszonyát ha az erre irányuló írásbeli nyilatkozatát az egyesület képviselőjéhez eljuttatja. - amennyiben az egyesület alapszabályában foglalt feltételeknek
a tag nem felel meg, úgy a
közgyűlés harminc napos határidővel írásban felmondhatja az adott tag tagsági jogviszonyát. - bármelyik egyesületi tag, vagy egyesületi szerv kezdeményezése alapján kizárási eljárást az Egyesület közgyűlése folytat le azzal az egyesületi taggal szemben, aki jogszabályt, alapszabályt, vagy közgyűlési határozatot súlyosan vagy ismételten sértő magatartást tanúsít az alapszabályban rögzített tisztességes eljárást biztosító szabályok mellett. - a tag kizárását kimondó határozat megindokolva, a kizárás alapjául szolgáló tények és bizonyítékok alapján írásban kerül rögzítésre és az érintett taggal közlésre kerül. - az érintett tagnak joga van jogorvoslati lehetőségre. - a kizárást kimondó határozat ellen fellebbezéssel lehet élni - a fellebbezés elbírálására jogosult egyesületi szerv az alapszabályban rögzített eljárási rend szerint köteles lefolytatni a fellebbezési eljárást. - az elnökség
írásbeli felszólításának a kizárás következményére történő figyelmeztetést
tartalmaznia kell. - tagdíjfizetést elmulasztó taggal szemben kizárás csak abban az esetben alkalmazható, ha a tag önhibájából mulasztotta el a tagdíjbefizetést. V. A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI Az Egyesület tagjai nem veszélyeztethetik az egyesület céljának megvalósítását! 5.1. Az Egyesület alapító és rendes tagjainak jogai: - Az Egyesület alapító tagjainak joga az Egyesület Alapító Okiratának módosítása. - Az Egyesület minden tagja részt vehet az Egyesület céljainak, feladatainak meghatározásában, az Egyesület felépítésének kialakításában, a szervezet tevékenységében és rendezvényein.
5. oldal
- Az Egyesület minden tagja választhat és választható az Egyesület tisztségeire. - Az Egyesület tagjai azonos szavazati joggal rendelkeznek, és részt vehetnek az Egyesület működését érintő minden kérdésről rendelkezni jogosult közgyűlés döntéshozatalában. - A szavazati jogát minden tag személyesen vagy írásban adott meghatalmazással gyakorolhatja. - Az Egyesület tagjai egy ember-egy szavazat joggal rendelkeznek. - Tisztségviselőül bármelyik tag megválasztható, de tisztségviselő csak az Egyesület tagja lehet. -
Igényelheti
az
Egyesület
közreműködését
érdekképviseleti,
érdekvédelmi
ügyeihez.
Kedvezményesen részt vehet a szervezett képzéseken, továbbképzéseken és rendezvényeken. - Teljes joggal képviselheti az Egyesületben önmaga és az általa képviseltek érdekeit. - Javaslatot tehet az Egyesületet érintő bármely kérdésben, és kifogást emelhet az Egyesület alapszabályt sértő határozata ellen. - Az Egyesület által biztosított kedvezményeket és szolgáltatásokat igénybe veheti. - Rendszeres tájékoztatást kap és kérhet az elnök által végzett munkáról. - Az Egyesület különböző kapcsolataiból származó előnyökből részesül. - Az egyesület tagja, vezető tisztségviselője és felügyelő bizottsági tagja kérheti a bíróságtól a tagok vagy az egyesületi szervezik által hozott határozat hatályon kívül helyezését, ha a határozat jogszabálysértő vagy az alapszabályba ütközik. - A határozat hatályon kívül helyezése iránt attól az időponttól számított harminc napon belül lehet keresetet indítani az egyesület ellen, amikor a jogosult a határozatról tudomást szerzett vagy arról tudomást szerezhetett volna. A határozat meghozatalától számított egy éves, jogvesztő határidő elteltével per nem indítható. - Nem jogosult perindításra az, aki a határozat meghozatalához szavazatával hozzájárult, kivéve, ha tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés miatt szavazott a határozat mellett. 5.2. Az Egyesület alapító- és rendes tagjának kötelezettségei: - Az alapszabályban foglaltak betartása. - Az Egyesület tagja köteles a közgyűlési határozattal meghatározott mértékű tagdíjat megfizetni, továbbá köteles tevékenyen közreműködni az egyesületi célok megvalósítása érdekében: a közgyűlés által meghatározott konkrét programok végrehajtása érdekében - Az önként vállalt feladatok maradéktalan teljesítése.
6. oldal
- Az Egyesület határozatainak végrehajtása. - Az Egyesület tagjai egyetemes felelősséget vállalnak az Egyesület tevékenységéért. - Az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljának megvalósítását és az egyesület tevékenységét. 5.3. Az Egyesület pártoló tagjainak jogai: - Tanácskozási joggal részt vehet az Egyesület közgyűlésén. - Javaslatokat, észrevételeket tehet, felvilágosítást kérhet az Egyesület működésével kapcsolatban. - Igénybe veheti az Egyesület szolgáltatásait, kedvezményeit. 5.4. Az Egyesület pártoló tagjainak kötelezettségei: - Az alapszabály betartása. - A szervezet célkitűzéseinek erkölcsi vagy anyagi támogatása, az önként vállalt feladatok maradéktalan végrehajtása, továbbá köteles az Egyesület rendezvényeinek, programjainak a szabályait magára nézve kötelezőnek tekinteni, és betartani. - Köteles a hozzájárulást minden év január 31-ig befizetni. -A hozzájárulás mértékét az alapszabály melléklete tartalmazza. VI. AZ EGYESÜLET SZERVEI ÉS TISZTSÉGVISELŐI 6.1. Az Egyesület szervei és tisztségviselői. A) B) C) D) E) F)
Közgyűlés Elnökség (ügyvezető szerv) Elnök Alelnök Elnökségi Tagok Titkár
6.2. Az elnök az egyes feladatok ellátására állandó, vagy ideiglenes bizottságokat működtethet. VII. KÖZGYŰLÉS 7.1. Az Egyesület legfőbb döntést hozó szerve a közgyűlés, amely az alapító és rendes tagok összessége. 7.2. A közgyűlést az elnök hívja össze szükség szerint, de legalább évente egyszer. A közgyűlés helyét, idejét, napirendjét legalább nyolc nappal előtte írásban, vagy valamilyen médián keresztül (internet, e-mail) közölni kell a tagsággal. A napirendet a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a
szavazásra jogosultak
a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat
7. oldal
kialakíthassák. Ha a közgyűlés nem szabályszerűen lett összehívva, az ülést akkor lehet megtartani, ha azon valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul. A közgyűlés nem nyilvános, azon kizárólag a tagok, az ügyvezetés, az összehívásra jogosult által
meghívottak és az alapszabály, vagy közgyűlési határozat alapján tanácskozási joggal rendelkezők vehetnek részt. A tagok és az egyesület szervei a közgyűlést összehívótól – indoklás mellett – a napirend kiegészítését kérhetik a meghívó kézhezvételétől vagy a közzétételtől számított 8 napon belül. 7.3. A közgyűlés határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell. Ha egy tag valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. A határozat meghozatalakor nem szavazhat: a.) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy az egyesület terhére másfajta előnyben részesít. b.) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni. c.) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani. d.) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az egyesületnek nem tagja. e.) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll. f.) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.. 7.4. A közgyűlés nyílt szavazással, amennyiben jelen szerződés vagy törvény nagyobb szavazati arányt nem kíván meg, egyszerű szótöbbséggel dönt. Szavazategyenlőség esetén a kérdést elvetettnek kell tekinteni és következő alkalommal ismét szavazásra kell bocsátani. Az elnök megválasztása nyílt szavazással történik, azonban bármely tag kérésére titkos szavazás elrendelése kötelező. A tagok kérésére titkos szavazásra is lehetőség van. A titkos szavazást az alábbiak szerint kell lefolytatni: A taggyűlés levezető elnöke felhívja a közgyűlést a tisztségviselők személyére vonatkozó javaslattételre. A jelölőlistára azok a személyek kerülhetnek fel, akiket az egyesület bármely tagja (rendes és pártoló tagja) erre javasol. Első menetben az egyesület elnökét kell megválasztani. Amennyiben a jelöltek közül az első fordulóban a szükséges kétharmados többséget senki sem kapja meg, a második fordulóban csak az a két jelölt marad a jelölőlistán, akik a legtöbb szavazatot kapták, ha többen kaptak egyenlő számú szavazatot, valamennyien részt vesznek a következő fordulóban. A második fordulóban már egyszerű szavazattöbbséggel megválasztásra kerül az elnök személye. Az elnök megválasztása után a többi tisztségviselőt választja meg a közgyűlés. Az eljárási
8. oldal
szabályok ugyanazok, amelyek az egyesület elnökének megválasztására vonatkoznak azzal a különbséggel, hogy minden más tisztségviselő egyszerű többséggel megválasztottnak tekintendő.
7.5. A közgyűlésről és elnökségi ülésekről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megjelentek névsorát, a döntések tartalmát, időpontját és hatályát, valamint a döntést támogatók és ellenzők számarányát (ha lehetséges személyét) A jegyzőkönyvet az elnök és a jegyzőkönyvvezető, valamint az elnök által felkért két jelenlévő tag hitelesíti. A közgyűlési és elnökségi döntéseket az érdekeltek részére írásban közli, és az Egyesület honlapján hozza nyilvánosságra. 7.6. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: - Az Egyesület tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló éves beszámoló elfogadása, melyet egyszerű többséggel hagy jóvá. - Az éves költségvetés meghatározása. - Az Egyesület, valamint más társadalmi szervezettel való egyesülésének kimondása 2/3-os többséggel. - Az Egyesület elnökének, és alelnökének, elnökségi tagjainak, titkárának megválasztása és visszahívása. - A pártoló tagok anyagi hozzájárulásának, legkisebb mértékének meghatározása. - Tiszteletbeli tag megválasztása. - Az Egyesület megszűnése, egyesülése vagy szétválása esetén dönt az egyesületi vagyon sorsáról. - az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt; - a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés - a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívásuk és díjazásuk megállapítása; - a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; és - a végelszámoló kijelölése.” 7.7. Az Egyesület céljának módosításához és a megszűnésről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok 3/4 –es szótöbbséggel hozott határozata szükséges. 7.8. Az ügyvezető szerv köteles a szükséges intézkedések megtétele céljából a közgyűlést összehívni, és az így összehívott közgyűlés az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése
9. oldal
érdekében szükséges intézkedést megtenni, vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni az alábbi esetekben: a) az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi; b) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; c) az egyesület céljainak elérése veszélybe került. d) rendkívüli közgyűlést kell összehívni akkor, ha azt a bíróság elrendeli.
VIII. Az ELNÖKSÉG Az Egyesület képviseletét a közgyűlés által választott elnökség látja el.
- Az elnökség az elnökből, alelnökből és titkárból
áll. Az elnökség az elnökét maga választja tagjai
közül. - Az elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, a közgyűlésen az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az egyesület tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni. - Az elnökség határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. 8.1. Az ügyvezetés feladatai: - az egyesület napi ügyeinek vitele, az ügyvezetés hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala; - a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése; - az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése; - az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása; - az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése; - a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése; - az ügyvezető szerv által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása; - részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre; - a tagság nyilvántartása; - az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése;
10. oldal
- az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése; - az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele; és - az alapszabály felhatalmazása alapján a tag felvételéről való döntés. 8.2. Az ügyvezető szerv a döntéseit a jelen lévőkkel szóban, a távollévőkkel postán vagy elektronikus levélben tudatja. 8.3.Az ügyvezető szerv a döntéseit az Egyesület székhelyén hozza nyilvánosságra. 8.4. Az ügyvezető szervet szükség szerint az Elnök hívja össze, de kötelezően legalább félévente egyszer. 8.5. Az ügyvezető szerv ülésének napirendjét az Elnök az érintettekkel írásban közli, az ülés előtt legalább 15 nappal. 8.6. Az ügyvezető szerv ülése az Egyesületi tagok részére nyilvános. Az ügyvezető szerv üléseiről jegyzőkönyv készül, melyben fel kell tüntetni a hozott döntések tartalmát, időpontját és hatályát, továbbá a döntést támogatók és ellenzők számarányát, nyílt szavazás esetén személyét. A jegyzőkönyvet két jelenlévő elnökségi tag írja alá. A jegyzőkönyv elkészítéséért, a hozott döntések érintettekkel való közléséért az Elnök felelős. 8.7. Az ügyvezető szerv határozatképes, ha legalább 3 tag jelen van. 8.8. Az ügyvezető szerv határozatait nyílt szavazással hozza. 8.9. A közgyűlés az elnökség tagjait 3 évre választja. 8.10. Az ügyvezető szerv ügyrendjét maga határozza meg. Döntéseit egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, kivéve azokat az eseteket, ahol jogszabály minősített többséget ír elő. Szavazategyenlőség esetén a kérdést elvetettnek kell tekinteni és következő alkalommal ismét szavazásra kell bocsátani. 8.11. Az ügyvezető szerv tagjai visszahívásának lehetséges okai: - időközben más, az Egyesületben elfoglalt pozíciójával összeférhetetlen tevékenységet folytat - tevékenységével sérti az Egyesület jó hírnevét - tevékenységével szándékosan akadályozza az Egyesület Elnökségét vagy az Egyesület bármely tagját az Egyesület célkitűzésében meghatározott tevékenység folytatásában - törekvései ellentétesek az Egyesület céljaival
11. oldal
- vele szemben bármiféle büntetőeljárás van folyamatban 8.12. A közgyűlés összehívása Az ügyvezető szerv köteles a közgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha - az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi; - az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy - az egyesület céljainak elérése veszélybe került. - rendkívüli közgyűlést kell összehívni akkor, ha azt a bíróság elrendeli. - Az (1) bekezdés alapján összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni. IX. AZ ELNÖK Az elnök gondoskodik az alapszabályban foglaltak, valamint a közgyűlés határozatainak végrehajtásáról. Az Egyesület elnöke: Szendefiné Szálkai Judit Lakóhely: 2030 Érd, Földmunkás u. 138. 9.1. Az elnök feladata: - Az Egyesületet önállóan képviseli. - Az Egyesület tevékenységének szervezése és irányítása. - Helyi, regionális vagy országos, hasonló céllal működő egyesületekkel, alapítványokkal, szövetségekkel való együttműködés koordinálása viszonossági alapon. - A tagok közötti koordináció és információ áramlás módszerének kialakítása és megvalósítása. - Az Egyesület éves programjának, üléstervének kidolgozása. - Az Egyesület működéséhez szükséges feltételek megteremtésének elősegítése. - Az Elnök határoz a rendkívüli ülés időpontjáról és napirendjéről. - A gazdálkodásról és a szervezet tevékenységéről szóló beszámoló előterjesztése a közgyűlésre. - Harmadik személyekkel való szerződések megkötése.
12. oldal
- Utalványozási jogot gyakorol. - A közgyűlések előkészítése, a közgyűlési határozatok végrehajtása és végrehajtatása. - Minden olyan feladat ellátása, amelyet a jogszabály az Elnök hatáskörébe utal. 9.2. Az Elnök a közgyűlések közötti időszakban dönt az egyesület mindazon ügyeiben, amelyet az alapszabály nem utal a közgyűlés határkörébe. 9.3. Munkájába további tagokat, vagy külső szakértőket is bevonhat. 9.4. Az elnök megbízatása három évre szól. 9.5. Az elnök döntéseit az érintettekkel írásban közli. 9.6. Az Elnök évente egy alkalommal köteles beszámolni a munkájáról a közgyűlésnek. 9.7 Az Egyesület működésével kapcsolatos költségvetési gazdálkodást az elnök látja el és ő rendelkezik az Egyesület bankszámlája felett is. - A tagság pénzéről a kezelőket elszámoltatja - A kiadások számláit ellenőrzi - A megbízólevél kiadása pénzügyek intézéséhez X. AZ ALELNÖK 10.1. Az Alelnök az Elnök akadályoztatása esetén teljes hatáskörben helyettesítheti az elnököt, önállóan is jogosult: - az elnöki teendők ellátására - az Egyesület képviseletére - az Egyesület bankszámlájával való rendelkezésre· 10.2. Az elnök három hónapot meghaladó akadályoztatása esetén azonban a teljes hatáskörű helyettesítéshez a Közgyűlés hozzájárulása is szükséges XI. A TITKÁR (vagy külön választott pénztáros) JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI: 11.1. Az Egyesület pénzállományának
kezelése,
a számlák
kezelése
és
nyilvántartása,
mindennemű visszaélési lehetőség gyanúja esetén az elnök értesítése, 11.2. Mind a közgyűlés, mind az elnökség minden lényeges döntését jegyzőkönyvben rögzíti. A jegyzőkönyvet aláírja az elnökség jelenlévő minden tagja, közgyűlés esetén további erre kijelölt két tag.
13. oldal
11.3. A titkár köteles mind a közgyűlés, mind az elnökség által hozott döntések nyilvántartását naprakészen vezetni. 11.4. Az egyesület iratait, bevételi és kiadási bizonylatait a titkár kezeli. 11.5. Az elnökség jogosult akár a tagok közül, akár kívülálló személyt pénztárosi teendők ellátásával megbízni. A pénztáros részére díjazás állapítható meg. XII. AZ EGYESÜLET MŰKÖDÉSE ÉS GAZDÁLKODÁSA Az Egyesületet az elnök képviseli.
Az Egyesület pénzforgalmi számlája felett az Elnök
rendelkezik név szerinti aláírással, akadályoztatása esetén pedig az elnökhelyettes, szintén név szerinti aláírással 12.1. Az Egyesület működésével kapcsolatos iratokba, ha a jogszabály másként nem rendelkezik, az elnök engedélyével bárki betekinthet. 12.2 Az Egyesület szolgáltatásainak igénybevételi módját és az éves beszámolóját az Egyesület honlapján hozza nyilvánosságra. 12.3. Az Egyesület az
egyesületi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági
tevékenység végzésére jogosult, nem alapítható gazdasági tevékenység céljára, vagyonát céljának megfelelően használhatja, vagyonát nem oszthatja fel a tagjai között, és a tagok részére nyereséget nem juttathat. 12.4. Működésének anyagi forrásai: - tagsági díj - jogi- és természetes személyek támogatásai, felajánlásai, hozzájárulásai. - az Egyesületi célok elérésének érdekében kifejtett gazdasági tevékenységből származó saját bevétel. - pályázatokból származó bevétel. - esetleges szolgáltatások ellenértéke. 12.5. Az Egyesület tartozásaiért csak saját vagyonával felel. A tagok az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. 12.6. A szabályszerű pénz- és vagyonkezelésért az elnök tartozik felelősséggel. 12.7 Amennyiben az Egyesület már elnyerte a közhasznú jogállást és éves bevétele meghaladja az 50 millió forintot, valamint a taglétszáma meghaladja a 100 főt vagy a tagok több mint fele nem természetes személy, akkor a vezető szervtől elkülönült felügyelő szervet kell létrehozni.
14. oldal
XIII. AZ EGYESÜLET MEGSZŰNÉSE Egyesület csak egyesülettel egyesülhet és csak egyesületekre válhat szét. 13.1. Az egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha: - az egyesület megvalósította célját vagy az egyesület céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg; vagy - az egyesület tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz főt. - a tagok kimondják a megszűnését - az arra jogosult szerv megszünteti 13.2. Rendelkezés a fennmaradó vagyonról - Az Egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek az egyesület vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő az egyesület fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható. - Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont az alapszabályban meghatározott - ennek hiányában a nyilvántartó bíróság által kijelölt -, az egyesület céljával megegyező vagy hasonló cél megvalósítására létrejött közhasznú szervezetnek kell átadni. - A fennmaradó vagyon sorsáról a nyilvántartó bíróság a törlést kimondó határozatában rendelkezik, a vagyonátruházás teljesítésére szükség esetén ügygondnokot rendel ki. A vagyon feletti rendelkezési jog az egyesület törlésével száll át az új jogosultra. 13.3. A vezető tisztségviselők felelőssége jogutód nélküli megszűnés esetén - Az egyesület jogutód nélküli megszűnése után a vezető tisztségviselőkkel szemben e minőségükben az egyesületnek okozott károk miatti kártérítési igényt - a jogerős bírósági törléstől számított egy éven belül - az egyesület törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tag vagy az érvényesítheti, akinek a részére a megszűnéskor fennmaradó egyesületi vagyont át kellett adni, vagy ha lett volna vagyon, át kellett volna adni. XIV. VEGYES RENDELKEZÉSEK 14.1.Az Egyesület bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre.
15. oldal
14.2. Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytat, politikai pártoktól független, pártokat a maga részéről semmilyen formában nem támogat, továbbá országgyûlési képviselőjelöltet nem állított és nem támogatott a választásokon, és a továbbiakban sem fog. XV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 15.1. Az alábbi személyek jogosultak arra, hogy az Egyesület előnyomott, nyomtatott vagy írott neve alá a saját nevüket aláírják és ezzel az Egyesületet jogosítsák és kötelezzék: - Az elnök. - Az egyesület elnökének akadályoztatása esetén az alelnök vagy az elnök által megbízott egyesületi tag járhat el. 15.2. Minden egyéb, az alapszabályban nem szereplő kérdésre a 2011. évi CLXXV. törvény és a civil szervezetek nyilvántartásáról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény rendelkezései irányadóak. 15.3. Az Egyesület személyi és vagyoni viszonyaira egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései az irányadóak. MELLÉKLET Az egyesületi tagdíj mértéke a 2014. július 23-i alakuló közgyűlés határozata szerint: Alapító és rendes tag tagdíja: havi 1000 Ft - azaz egyezer Ft. (12.000 Ft/év) Pártoló tagdíj minimuma: 10.000.-Ft/év
Érd, 2014. július 23.
………………………………………………………… Szendefiné Szálkai Judit ELNÖK
16. oldal