6

XXII.(VIII. új) évfolyam - 2007/6

Egyház: tél van A Stern-jelentés II. Karácsonyi társasutazás A „szív” teszi az embert

Tartalom SÚLYPONT Kiárasztottam rátok Lelkemet! Beszélgetés Henri Bouladdal Wildmann János: Megújuló egyház? Bács Béla János: Karácsony, a szeretetlenség ünnepe

Keresztény közéleti – kulturális folyóirat 3 10 13

LELKISÉG Béky Gellért: A „szív” embere Kamarás István: Karácsonyi társasutazás

Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János 14 20

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG A Stern-jelentés Az éghajlatváltozás közgazdaságtana 2.rész 22

RECENZIÓ-KRITIKA

Megjelenik évente hatszor. Egy szám ára: 357 Ft Évi elõfizetési díj: 1890 Ft A folyóirat megrendelhetõ a kiadó címén, vagy megvásárolható a hírlapárusoknál.

29

Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) 230 34 35 Adószám: 19667908 – 2 – 41 (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztõség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dûlõ 3. Telefon: (72) 213-454 A szerkesztõbizottság tagjai: Jakab Attila (felelõs szerkesztõ) [email protected] Komáromi Marianna Orosz Gábor Viktor Szécsi József Szirtes András Végvári Vazul ofm. Wildmann János (fõszerkesztõ) [email protected] Wolf Judit Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 Lapterv, tördelés: BGS ArtPart - Bajári Anikó E-mail: [email protected] Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28.

ISSN 1215–0630 Olvasóink leveleit a szerkesztõség címére kérjük. Minden írásért szerzõje felelõs, és nem feltétlenül a szerkesztõség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem õrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: Boldog pingvinek (© SF – Schweizer Fernsehen)

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

Kiárasztottam rátok Lelkemet! Beszélgetés Henri Bouladdal1 határérték elérésénél azonban meg kell állítanunk, mert különben a levegőbe röpítjük. Miránk is érvényes ugyanez. A történelem felgyorsult ritmusa új dolgokat hoz számunkra, jó dolgokat, nagyobb gazdagságot művészi, emberi és kulturális szinten, ám azzal a feltétellel, hogy ellenőrzésünk alatt tartjuk eme ritmust. Mindez az ember hasznára is fordulhat, meg ellenére is. Erről azonban nem alkothatunk ítéletet, mivel minden jó dologra jellemző, hogy visszájára is fordulhat, és számunkra károssá válhat. Az embernek arra van szüksége, hogy ne kerítse hatalmába az a haladás, amelyet maga hozott létre, a varázslóinasról szóló híres példához hasonlatosan, aki elveszíti uralmát a folyamat fölött, amelyet saját maga indított Fogyasztás – túl sok a befogadnivaló el. Ama feladat megoldása során, Előadása során Ön arról beszélt, hogy a civilizáció előrehogy a civilizáció haladását az emberiség javát és épülését szolhaladása egyre inkább felgyorsul. Áldást vagy átkot lássunk ebgáló áldássá alakítsuk, az embernek kontrollmechanizmusokat ben a fejleményben? kell kifejlesztenie, önmaga fölött is. Manapság ez igen kritikus szempont. Mielőtt egyáltalában áldásnak vagy átoknak nyilvánítaMinél inkább uralmunk alá hajtjuk az anyagot, a technikát, nánk, el kell fogadnunk, hogy olyan tényről van szó, mely áldás annál kevesebb hatalmunk van saját magunk fölött. Hatalmas a is, átok is lehet attól függően miként bánunk vele. A történelem fejlődés a technika, a technológia világában, amelyet többé-kemozgását az embernek ellenőrzése alatt kell tartania, méghozzá vésbé uralni tudunk, azonban nem uralkodunk saját magunkon. mind közösségként, mind egyénként. Amennyiben túl gyorsan Ekkor aztán az ember ellen fordul a fejlődés. Ismerjük George halad e folyamat, úgy elveszíted a gyökereidet, elveszíted a dolOrwell „1984”-ét, vagy a „Szép új világot” Aldous Huxleytől. gok iránti kellő alázat érzését. Azt is mondhatnám, elveszíted a Ezekben az ember már nem képes alakítani a történelmet és a lelkedet. Túl sok a befogadnivaló, ezért aztán ki kell, hogy kaptörténelem rabszolgájává lesz, a „Nagy Testvér” rabszolgájává, csold a televíziót, a rádiót, hagynod kell az autót, aludnod kell, amelyet saját maga teremtett. imádkoznod, koncentrálnod kell, vérré kell, hogy váljék benned Másrészt a történelem felgyorsulása az embert arra kénymindaz, amit a tapasztalattal, olvasással, a hírekkel, informáciszeríti, hogy új erőt préseljen ki magából, új energiát, új szelókkal, tudással együtt kaptál. A testnek szüksége van a tápláléklemet. Mindezt nevezhetném kihívásnak is. Meglehet, lenne rá ra, ám még a táplálék megszerzésénél is fontosabb, hogy meg is okunk, hogy karosszékbe ülve a tájat nézzük és élvezzük a teremésszük e táplálékot. Beteg leszel, ha túl sokat eszel, akkor is, mészetet ezen a kedves helyen, itt Mariatrostban. Na jó, persze ha túl gyakran. joga van hozzá, hogy időről időre így is tegyen! Ha viszont az A történelem alapfolyamatai korunkban a maguk útját járÖn egész élete másból sem áll, mint a természet szépségeinek ják, mégis az emberen múlik, hogy ellenőrizze azokat. Mondok élvezetéből és pihenésből, akkor bizony nem alakítja a történelmég egy példát: amikor üzemeltetünk egy atomerőművet, és bemet. A történelem a mi kezünkben van – az, hogy felgyorsul a indítjuk, akkor csak hevül, hevül, hevül, hevül és hevül. Minél történelem fejlődése, Istentől kapott jel. tovább hevítjük, annál több energiához jutunk. Meghatározott

1 Forrás: Sonntagsblatt der Diözese Graz-Seckau, 2007. április.

2007/6

3

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

Hogy egy exponenciális görbéhez hasonlítsam a történelmet: hárommilliárd évvel ezelőtt nem létezett még görbe, ekkor még csönd volt. A görbe tízezer évvel ezelőtt kezdett emelkedni, egyre meredekebb lett, húsz esztendeje pedig csaknem függőlegesen kapaszkodik fölfelé. Ez az exponenciális görbe azt a fenyegetést is jelzi az ember számára, amely abban áll, hogy netán el is fajulhat, esetleg szét is hullhat. Az ember materiális, a technológia területén elért mesteri tudásának szüksége van olyan ellensúlyra, mely az erkölcsi és spirituális erők egyenértékű fejlődésében áll. Mindez fölöttébb érdekes, mindez lenyűgöző dolog! Ki az, aki képes rá, hogy kontrollálja e fejlődési folyamatot? Mindenkinek a saját felelőssége, vagy pedig létezik erre valamilyen szervezet? Személyes felelősség is, közös felelősség is, mivel a kölcsönös viszonyok, a szolidaritás világában élünk. Ennélfogva nem szólhatunk úgy, hogy ez az én felelősségem vagy kötelességem. Igen, az enyém is, éppen úgy viszont a társadalomnak, az egyháznak, a vallási testületeknek is feladata, hogy segítsenek az egyéneknek, segítsék őket ennek a felelősségnek a kialakításában, mivel az eredménynek sem csupán csak egyéni, hanem kollektív kihatásai vannak. Amennyiben csökken a világ spirituális hőmérséklete, úgy az engem is gyengíteni fog. Amennyiben azonban nálam emelkedik ez a hőmérséklet, akkor az felemelőleg hat az egészre is. Mindkettőről beszélhetünk tehát, személyes és közösségi felelősségről is. Gyakran mondják, hogy Európában olyasvalami uralkodik, amit spirituális vákuumnak is nevezhetnénk. Sok viszont az olyan ember, aki erős vágyakozást érez a spiritualitás és az értelmes élet után. Legtöbben azonban nem az egyházban keresik mindezt. Az egyházról az a kép alakult ki, hogy ósdi és merev, ami az egyházon belül történik, annak az ő életükhöz nem sok köze van. Mit tehet hát az egyház, hogy elébe menjen az említett vágyakozásnak? Az embereknek nagyon nagy elvárásai voltak az egyházzal szemben. Milyen csalódást okozott nekik az egyház válasza! Az egyháznak igencsak nehezére esik, hogy előbbre tekintsen, nyisson a modern világ felé, változtasson saját szerkezetén, beleélje magát a modern világ gondolkodásába, alkalmazkodjék napjaink mentalitásához, ahhoz hogy az emberek elveszítették az egyházba vetett bizalmukat, és már az intézményekben sem bíznak. Ez pedig katasztrófa, mivel az egyházban fantasztikus potenciál, óriási gazdagság van, amit azonban szőnyeg alá söpörnek. Némely dolgot ismét fel lehetne ébreszteni. A mai egyháznak az a kötelessége, hogy felébredjen, és frissítse, napjainkhoz igazítsa teológiáját, lelkipásztorkodását, és erkölcsét közelebb hozza ahhoz, amit jómagam a modern kihívásának nevezek. Az egyház mostani magatartásának az a következménye, hogy az emberek eltávolodnak tőle. Ebben egy fejlődési stádium fejeződik ki. Az európai emberek őszinték – ez az érzésem velük kapcsolatban, annak tartom őket –, és önmaguk iránt is őszinte módon keresik az igazságot. Az, hogy elhagyják az egyházat, az európai emberek számára nem hűtlenség, hanem kényszerűség,

4

Nagy Testvér – szép új világ előrelépés, nem pedig visszalépés, mert hiszen érzik magukban a szükségletet, hogy újabb indíttatást kapjanak életükben. Ezért távolodnak el az intézmény struktúrájától, keresve a spiritualitást; eltávolodnak a vallástól, amely egy intézményt testesít meg, a spiritualitás irányába, amely impulzus, mozgás, inspiráció. A spiritualitás csúcsa a misztika. Ha az emberek elfordulnak az egyház intézményétől, és olyan ázsiai vallások felé fordulnak, mint a hinduizmus, a buddhizmus, vagy éppen a New Age-mozgalom, vagy más víziók és inspirációk, akkor mindez azért történik, mert megkísérlik integrálni ezeket ama mély örökségbe, amely sajátjuk. Ez az örökség bizonyosan keresztény örökség. Az egyház addig volt a társadalom és Európa egyik vezető ereje, amíg képes volt rá, hogy megnyíljék a kívülről jövő indíttatásokra, amelyek más civilizációktól vagy gondolkodásmódoktól érkeztek, mint például Platón, Arisztotelész, az arabok ösztönzései stb. Addig, amíg az egyház nyitott volt a másfélére, addig fejlődött, mivel az élet másképp nem tud fejlődni, csakis külső befolyások révén. Ám attól kezdve, hogy az egyház önmagába zárkózott – kezdve a 15. és 16. századtól – elkezdődött a katasztrófa. Az iszlámban ugyanez a jelenség figyelhető meg. Az iszlám mindaddig hatalmas civilizációt fejlesztett ki, ameddig nyitott volt más kultúrák iránt. Amióta viszont önmagába zárkózott, és azt mondta, önálló kultúra vagyunk, a magunk lábán állunk, nincs szükségünk senkire, attól kezdve összeomlott, attól kezdve hanyatlik. Az iszlám és az egyház eme párhuzama igen megvilágító. Egyetlen civilizáció sem képes önmagában fennállni. Mások által kell átörökítenie magát, mások révén kell megtermékenyülnie. Ugyanez a helyzet velem is. Ha elzárkózom, és saját gondolkodásomat fejlesztgetem, elvesztem. Olvasnom kell, beszélnem kell, párbeszédet kell folytatnom. A külső befolyás személyem részévé lesz, és növekedni fogok. Éppen olyan ez, mint az evés. A táplálék a testemen kívül van, viszont részemmé lesz. Éppen ilyen természetűek a kultúrák és a gondolkodásmódok is. Senki sem gondolkodik egymagában! Korunkban, mikor az internet, a mobiltelefon és egyebek révén az egész világ összeköttetésben van egymással, úgy tűnik, hogy az egyház a saját univerzumán belül mozog, saját világában él. Az egyház azt hiszi, egyedül képes olyan gondolatokat megfogalmazni, melyeket az emberek értékesnek tartanak. Ma már ez nem így van! A hitnek a kultúrával, a társadalommal,

2007/6

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

hogy elfogadják, lenyeljék. Erre viszont úgy reagált az egyház, a többiekkel kell párbeszédre lépnie. Ha ezt tenné, mérvadóvá hogy a zsinat hiba volt, térjünk vissza az I. Vatikáni Zsinathoz, a válhatna a hit, most azonban nem az. A hit nem ad válaszokat a Tridenti zsinathoz. Ez katasztrófa! ma embereinek. Az emberek keresik az élet, a dolgok értelmét, Az egyház problémája mármost az, hogy megosztott. Sokan ám az egyház csalódást okoz nekik. Az a véleményem, hogy valami újra áhítoznak, mások hagyományos egyházat akarnak, napjainkban a modern ember legmélyebb vágya az értelem utáés azt mondják: a II. Vatikáni Zsinat katasztrófa volt, kapaszkodni vágyakozás. A ma emberének vannak eszközei, nincs viszont junk bele a latin nyelvű misébe, a régi erkölcsbe, a régi teológiábirtokában az értelemnek. Ezerszámra rendelkezik eszközökkel, ba, mindez legalább olyan szilárd tömb volt, melyben mi magunk hogy mindent a kezében tartson, na de hát mi végre? Hiányzik a megkapaszkodhatunk. A vicél, nincs látóhatár. lág viszont mozgásban van, A hit lehetne ez a látóa Lélek pedig hajt minket határ, az értelem, a kulcs. előre. A Lélek azt követeli A hitnek viszont jelentőtőlünk, hogy mozduljunk. ségteljesnek kell lennie. Az egész kinyilatkoztatás Nem lehet középkori, hamozgásban van, Ábrahámnem újra fel kell főzni, ki tól kezdve – menj, hagyd kell sütni, fel kell frissíteel országodat – Izrael népéni, újra kell gondolni, ám vel Egyiptomban – hagyd ez nem csupán kozmetikáel Egyiptomot, menj, menj, zást jelent. Az új katekizmenj, egyik országból a musban például semmi új másikba, a száműzetésbe és sincsen! Régi katekizmus vissza! Mozdulni előre: ez a ez, modern szavakkal újraLélek ismertetőjegye. Nem fogalmazva. A katekizmust kell félnünk, hiszen gyökeújra kell gondolni, újból és reink nem materiális gyökeújból teljesen újra, ahhoz rek, a Lélek vezet minket! hogy jelentéstelivé váljék, Jelenleg úgy néz ki, hogy az ahhoz, hogy válaszokat egyház nem hisz már a Léadjon a mai elvárásokra, a lekben, hanem inkább saját mai kérdésekre. magában. A struktúrákban Az egyház leblokkolt hisz, az intézményekben, a félelmében. Az egyház fél. szabályokban. Úgy tűnik, a Fél attól, hogy elveszíti Lélek elhagyta az egyházat. identitását. Ha identitásod Nagyon úgy néz ki, mintha elvesztésétől félsz, azt jea struktúrák megölték volna lenti, hogy már el is vea Lelket. szítetted. Az identitásnak Az egyházban két pókét oldala van. Vagy olyan lus van, az egyik az intézidentitásról van szó, mely ményes, a másik pedig a a múltból való, vagy peprófétai. Amennyiben az dig olyanról, mely a jövőintézményes pólus túlságobe tekint. Ha az embernek Misztika – a spiritualitás csúcsa san erős vagy túlságosan csak múltja van, akkor hasúlyos, úgy elnyomja a prólott. Ha csupán jövője van, fétai pólust. Ha a prófétai pólus túlságosan erős, vagy súlyos, akkor nincsenek gyökerei. Az egyház, annak érdekében, hogy akkor káosz van. Jelenleg nem a káosz jelenti a veszélyt, hanem védje gyökereit, oly szilárdan gyökerezik, hogy már meg sem a nagy rend. Ha túl sok az előírás, úgy nem marad elegendő tér mozdul. Az egyháznak sok a mondani- és tennivalója, amire a Lélek fuvallatainak. azonban az egyháznak manapság szüksége van, az nem az evolúció, hanem a revolúció. Úgy véli, hogy a II. Vatikáni Zsinat esetében túl gyors volt Ez a forradalom elkezdődött a II. Vatikáni Zsinattal, amely a fejlődés? áldás volt. Áldás volt, mert az egyház végre valahára párbeszédet kezdett más kultúrákkal, a modern világgal, a többi egyházzal és Nem, nem volt túl gyors, hanem túl későn érkezett. A 16. vallással. Ámde e mozgalom túl későn érkezett, a keresztények században kellett volna megtörténnie. Csak halasztgatták, hapedig nem voltak rá felkészítve, nem voltak abban a helyzetben, lasztgatták és halasztgatták. Mindig a reakció után mentek. A véhogy négy esztendő alatt behozzanak négy évszázadot. Ha négy gére az egyház teljesen megkövült. A zsinat áldás volt, ez az álóra alatt negyven napi táplálékot veszel magadhoz, nyomban dás viszont úgy jött, mint valami csapás, mint valami ütés, mint összeesel. Ez az oka a II. Vatikáni Zsinat válságának. A II. Vatiegy robbanás. Túl sok mindent kellett elvégezni egyszerre. Noha káni Zsinat áldás volt, az emberek viszont nem voltak készek rá,

2007/6

5

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

a zsinat ideje alatt sokan valami radikálisabbra áhítoztak, a konzervatívok így szóltak: ugyan, nyugodjatok már meg, hagyjátok ezeket a szavakat, az ilyen nyilatkozatokat… A zsinat jó dolog volt, most viszont egy III. vatikáni II. Vatikáni zsinat – zsinat irányába kell mozkésői áldás dulnunk. Ehelyett viszont az I. vatikáni zsinathoz ragaszkodunk. Ezeket a dolgokat viszont elő kell készíteni. Az én vízióm az, hogy az egész egyház hároméves szinódusi időszakot kezd, amikor a bázistól a csúcsig és a csúcstól a bázisig minden szinten mindenkit bevonnak az egyházról és jövőjéről, valamint az előrehaladás mikéntjéről való gondolkodásba. Nemcsak a hierarchiát – természetesen azt is –, de csakis azzal a feltétellel, hogy vezetőink meghallgatnak minket. Oda kellene, hogy figyeljenek ránk! A Lélek mindenütt, az egyház minden szintjén fúj. Emlékezzék csak Joel próféta szavaira az Apostolok cselekedetei második fejezetében, ahol ezt olvassuk: Kiárasztom Lelkemet minden emberre; akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, öregjeiteknek pedig álomlátásaik lesznek. Most sürgősen szükség van egy szinódusra, szinódusra, nem pedig zsinatra. A zsinat azt jelentené, hogy a csúcs találkozik. A bázisnak kellene felemelnie szavát, és kifejezésre juttatnia óhaját. A bázisnak rengeteg mondanivalója van. Most a Lélek alulról fúj. A mélyben ez ösztönözte a II. Vatikáni Zsinatot is. Miként látja Ön ennek megfelelően az egyház, egyáltalában a kereszténység jövőjét bonyolult világunkban? Milyen helyet kellene elfoglalnia a kereszténységnek a többi vallás között? A régi egyháznak meg kell halnia. Valami új fog feltűnni. Hogy mi ez, nem tudjuk. Pontosan ebben áll a magnak és a fának a különbsége. El tudjuk-e képzelni a mag alapján a fát? Nem, persze hogy nem tudjuk elképzelni, annyira más formában jelenik meg. Az egyháznak most meg kell halnia. Üsse csak föl János evangéliumát: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad. Az egyház pedig jelenleg egyedül van, távol a világtól, görcsösen kapaszkodik saját identitásába attól való félelmében, hogy elveszíti azt. Ne félj, el is kell veszítened! El kell veszítened saját identitásodat, mert valami más fog jönni. Ha tőlem kérdezi, milyen lesz a holnap egyháza, azt válaszolom, hogy nem tudom. Én nem tudom, de a Lélek tudja! Nekünk azonban bíznunk kell, és oda kell figyelnünk erre a Lélek, mert jönni fog valami új. Meglehet, múzeum lesz valamennyi templomból. Ez nem aggaszt engem. Remélem, persze, hogy nem így lesz, ám az egyház talán elég bátor lesz valami újat kezdeményezni a családok, a csoportok vagy a közösségek szintjén. Talán lesz valamilyen másfajta elképzelés a papságot illetően, valami másfajta tervezet a szentségekről, valamilyen új teológia, mely kompatibilis más vallásokkal. Mindaz nem jelenti azt, hogy egész teológiánkat, egész hitünket sutba dobjuk Nem, a hitet kell újra formázni, új kifejezést kell neki adni.

6

A jelenlegi helyzetben, melyben nem láthatjuk előre társadalmunk, illetve az emberiség jövőjét, az egyház jövőjét sem lehet előre látni. Az iszlámét sem. Mindez ismeretlen, mert hát a jövő, éppenséggel még jö-vő. Viszont – fűzném hozzá – ez a jövő a mi kezünkben van! Nem várhatjuk el, hogy a jövőt Isten alakítsa. Nem, Isten azt fogja mondani: kiárasztottam rád Lelkemet, alakítsd hát magad a jövőt! Légy figyelmes, bízzál ebben a Lélekben, nyílj meg neki, ó pedig vezetni fog téged lépésről lépésre. Az a véleményem, hogy a hierarchikus egyháznak több alázatra, sokkal több alázatra van szüksége, vissza kell, hogy fogja magát, szerényebbnek kell lennie. A II. Vatikáni Zsinat ezt a beállítódást képviseli: hallani akarunk, szeretnénk meghallgatni a másikat. A „Mater et Magistra” értelmében vett egyháznak vége, befellegzett, mert túlságosan sokáig volt mater (tanító) és magistra (mester). Most valóban egészen másfajta egyháznak kell lennie, szerénynek, alázatosnak, figyelmesnek, odafigyelőnek, nyitottnak mindarra, amit a Lélek most mond. Tanuljuk meg olvasni és értelmezni az idők jeleit, erre hív fel minket a II. Vatikáni Zsinat. Mit jelent az Internet? Mire véljük a pornófilmeket? Mit jelent a homoszexualitás? Mit a hivatások totális hiánya? Mire véljük ama tényt, hogy emberek elhagyják az egyházat, felhagynak vallásuk gyakorlásával. Mit is jelent mindez? Isten aggyal látott el bennünket. Fura dolognak találom, hogy az emberek többsége üzleti ügyekben igen hatékonyan használja az agyvelejét, arra azonban nem vagyunk képesek, hogy egyházi vonatkozásokban hasznát vegyük az agyunknak. Ha valamely nagyvállalat veszít piaci részesedéséből, vagy öszszeomlik, tüstént minden erőt megmozgatnak annak érdekében, hogy kitalálják, miért nincs náluk gazdasági növekedés. Azután nyomban következik a megújulás, rögtön rendeleteket hoznak, hogy megállítsák a folyamatot. Na és az egyház? Nem úgy tűnik, mintha ugyanezt tenné. Vajon miért? Jézus azt mondja az evangéliumban: a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. McDonald nagyon ügyes a pénzkeresésben, valamint abban, hogy minden eszközt kimerítsen a pénz megfialtatása végett. Ugyanígy a Coca Cola, a Toyota, és a többi, csupa agyafúrt társaság. Hol marad hát az agyunk? Érezzük, hogy gondban vagyunk? Úgy tűnik, nincs semmiféle nehézségünk. Struccpolitikát folytatunk: homokba dugjuk a fejünket, és azt mondjuk: nincs semmiféle probléma! Ez tragikus dolog. Vérzik miatta a szívem! Mélységesen szomorú vagyok emiatt, mert világosan látom, hogy ez nem vezet sehová. Nekem pontosan ugyanez az érzésem. Az a benyomásom, hogy Európában azt a helyzetet találjuk, amikor mindenki azt mondja, hogy az egyház a jövőben teljesen másmilyen lesz, mint most. Mégis, minden erőfeszítésünket, minden energiánkat és erőnket arra fordítjuk, hogy a jelenlegi struktúrákat fenntartsuk és megvédelmezzük. Nem csupán arra, hogy megvédelmezzük, hanem arra, hogy proklamáljuk: nincs semmiféle probléma! Úgy tűnik, az egyház nem akarja felismerni, hogy itt bármiféle gond van. Emlékszem, láttam egy színdarabot Kairóban, két egyiptomi írta az arab világról. Tizennégy arab, mindegyik nemzetből egy, találkozik

2007/6

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

véletlenül Londonban. Mindegyikük valamilyen sajátos okból már mondtam, vérzik a szívem, mivel világosan látom a másik van ott, egyikük üzletember, másikuk újságíró, egyik líbiai, máutat. sik tunéziai, egyiptomi, iraki, libanoni, marokkói, és így tovább. Megállnak, és vitatkozni kezdenek Európáról, az iszlámról, a Ön azt mondta, hogy az olyan konszernek, mint a Coca Cola palesztinok jogairól, de csak szavak, üres szavak hangzanak el. okosabbak az egyháznál. Nekem, különösen az utóbbi években, Végül aztán így kiáltanak fel: Palesztina, jogokat Palesztinának! a mi egyházmegyénkben az a benyomásom, hogy mindinkább Stb.! A köztük lévő palesztin fickót letartóztatja a Scotland Yard. valamiféle gazdasági üzemhez hasonlóan viselkedünk, és úgy is Jön a jegyese, és keresni kezdi: hol van hát a vőlegényem, hol a lépünk fel. Szolgáltatást nyújtunk az embereknek. Úgy gondovőlegényem? Kérlek titelom, az egyház ezzel nagy ket, segítsetek! Ügyet sem hibát követ el. vet rá senki sem. Ezek az emberek, akik hangosan Igen, mert amit felkiáltozva panaszolták a kínál, az nem az, amire nyugati világ erkölcsi haaz embereknek szüksényatlását, este egy éjszagük van. Ha a Toyota kai klubban találkoznak, olyan autófajtát kínál fel hogy együtt táncoljanak az embereknek, melyet és énekeljenek! A darab senki sem vásárol, és tovégén leveszik maszkjaivábbra is gyártanák, és kat és így szólnak: nagy a üzleteikben továbbra is gond, nagy a gond, nagy kiállítanák ezt a bizonyos a gond… és lehull a fügautót, anélkül hogy elgongöny. Ez a vég. dolkodnának rajta, hogy Ha az egyház felisaz emberek nem akarják meri, hogy gondban van, és nem vásárolják ezt az lehet, hogy visszatér az autót, akkor az ember azt igazság, a fény és az élet. mondaná: cseréljétek le Ehhez azonban meg kell ezt a modellt, gondoljátok vallani bűnösségünket. már még egyszer végig, Az egyház egészének meg gondoljátok át a dolgot! kellene tennie beismerő Mi olyan szolgáltavallomását, és így kelletásokat nyújtunk az emne, hogy szóljon: sajnábereknek, melyek nem lom, de nem fogtam fel a olyan szolgálatok, melényeget. Ez az, ami túlsályekre szükség volna. Az gosan nehezére esik. „Maembereknek valami másra ter et Magistra”. A Mester van szükségük, azonban letérdelt, hogy megmossa szükségük van valamitanítványai lábát, és így re. Figyeljünk hát oda az szólt: mesternek és rabemberek valódi szükségbinak hívtok, és az is valeteire, és ne adjunk nekik gyok. Viszont nektek is kenyér helyett követ. ugyanezt kell tennetek! Nem hivatalosan, nagyAzt gondolom, a hiSzentlélek – szállj le ránk! csütörtök este, amikor a bát ott követjük el, hogy pápa egy helyes kis ceremónia alkalmából lábakat mos, melyevevőként bánunk az emberekkel. Márpedig ha vevőként bánunk ket tízszer is megmostak előzőleg, hanem valóban letérdelni az velük, akkor nem szabad azon sem csodálkoznunk, ha vevő módelismerés őszinte gesztusával. Az emberek megértenék ezt, és jára viselkednek, akik igénybe vesznek valamilyen szolgálatot, hálásak lennének az egyháznak ezért, sokkal inkább, mint az és amennyiben valaki jobbat kínál, ahhoz a másikhoz mennek. olyan egyháznak, mely hatalmas trónusokon és székeken mutatkozik és megáldja a népet. Én még egy másik dolgot is hozzátennék ehhez: az egyház Mindezt pedig az egyház iránti mélységes szeretetemből a hívőket úgy kezeli, mint a gyerekeket, mivel 15 évszázadon mondom! Nem azért bírálom most az egyházat, mert gyűlölöm. keresztül hozzászokott, hogy gyermekként kezelje Európát vagy Nem gyűlölöm, az ellenkezőjét teszem. Mélységes szeretetet éra világot. Csöndben lenni, engedelmet tanúsítani, mondogatni zek az egyház iránt. Ezért megsebezve érzem magam, búslakohogy: ámen, ámen, ámen. Az egyház nem veszi észre, hogy az dom, szomorúnak érzem magam, sértve érzem magam! Miként emberiség, ez az Európa, ez a modern világ időközben felnőtté vált. Ezek felnőttek. Az ember nem bánhat ugyanúgy a gyereké-

2007/6

7

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

vel, mondjuk a fiával, amikor már 18 esztendős, mint amikor 12 vagy 10 éves volt. Az egyházzal az a gond, hogy úgy kezeli az emberiséget, a társadalmat, különösen pedig Európát, mint valami nagy gyereket. És az egyház nem érti meg, miért lázad fel ez a gyermek, és miért mondja azt: kérem szépen, én magam is tudok gondolkodni, én is ismerem a dörgést! Az emberek nem gyerekek már. Nem falusiak, akik se írni, se olvasni nem tudnak. Ennek a korszaknak vége! Az egyház azonban még mindig ragaszkodik ugyanahhoz a beállítottsághoz. Az egyház nem változott meg, pontosan, mint az olyan szülők a gyerekükkel, akik nem ismerték fel, hogy azok felnőttek közben. Előadásában Ön beszélt arról az abszolút magról, amely minden emberben megvan. A modern életmódban, társadalomban viszont minden relatív, minden lehetséges. Nekem is megvan a magam igazsága és neked is megvan a magad igazsága, és ez így is van rendben. Miként fedezhetjük fel ezt az abszolút magot, és hogyan tudunk valami abszolútról beszélni a mai világban? Az abszolút magnak két síkja van. Az egyik az igazság síkja, a másik pedig a személyé. Kezdjük az igazság síkjával. A te legmélyebb igazságod az én legmélyebb igazságom, mert a tebenned lévő lényegi mag és az én lényegem egy és ugyanaz. Emiatt van az, amiért olyan gyakran mondja nekem valaki egy-egy előadásom után: amit Ön mondott, pontosan az, amit érzek, és amit szívesen megfogalmaznék, csak valahogy nem sikerült. Miért van ez így? Azért, mert amikor beszélek, nem elméletekről vagy dogmákról beszélek, hanem a legmélyebb tapasztalatomról! Az én legmélyebb tapasztalatom pedig a te legmélyebb tapasztalatod és az ő legmélyebb tapasztalatuk. Az igazságot nem lehet fogalmakba vagy rendszerekbe foglalni, vagy ha mégis, jó lenne, ha eleven maradna mindaz, ami saját tapasztalatod talajáról ered és származik. Ebben az értelemben azt mondanám tehát: ha valamely személy valóban őszinte saját magához, és megpróbál önnön belső igazságának megfelelően élni, akkor lehetőleg ebben a gyújtópontban kellene találkoznunk, mivel valamennyien Isten képére vagyunk megalkotva. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek mozgat. Itt van az a pont, ahol az igazság ered. Ennek megfelelően pedig – az előbbi gondolatsort folytatva tovább – valamennyi vallás eredetét egy mély spirituális és misztikus tapasztalatban leli. A történelem során azonban ez a tapasztalat megcsontosodott, dogmákban, intézményekben, szokásrendekben, jogban, erkölcsben. Ám ezek csak struktúrák. Minden egyes nemzedéknek, minden egyes személynek, minden egyes intézménynek újra meg újra vissza kell térnie a gyökerekhez, első inspirációjának forrásához. Ez volt Jézus inspirációja, Buddha inspirációja, mikor kié. Ez a misztikus tapasztalat minden egyes intézmény megújulásának végtelen forrása. Ezt nevezem én karizmatikus pólusnak. Van egy intézményes pólus és van egy karizmatikus pólus. Ez utóbbi pedig igazság, eleven igazság, nem pedig csak formális vagy verbális igazság!

8

Most pedig rátérek a második pontra, amely előadásom témája volt. Ez az abszolút mag minden egyes emberi lényben létezik. Azonban olyannyira a külsőségek megjelenésének rabjai lettünk, hogy valahányszor kapcsolatba lépünk valakivel, az valóban ritkán fakad ennek a kemény magnak a felfedezéséből. Ez a mag egy egészen mélyen rejlő „ő maga”, mely valami abszolút. Mert hiszen ez a bennem lévő abszolúttal áll kapcsolatban. Ez az, amit szeretetnek hívok. Ha ezen a legmélyebb síkon szeretsz, úgy ez a szeretet elpusztíthatatlan, örök. Ebben az értelemben beszél az egyház a házasság felbonthatatlanságáról: amennyiben a házasság erre a sziklára épült, erre a kemény magra, amelyről beszélek, akkor senki sem mondhatja, hogy ez nem volt házasság, eredetileg nem volt házasság, hanem csak egy megállapodás. Hogyan segíthetünk az embereknek, amikor a házasságra készítjük fel őket? Erre nagyon sürgősen szükség van! Az emberek recepteket keresnek: lélegezz mélyet, ereszkedj lótuszülésbe, szemlélj egy pontot a láthatáron, aztán pedig … kész is van, a nehézség megoldódott. A valóság ezzel szemben, hogy hagynod kell teljesen meghalni ön-magadat. Nem kevesebbről van szó! Az egónak meg kell halnia. Ez az, amit „keresztségnek” hívunk. A keresztség központi jelentőségű, a legjelentősebb fordulat az életben. Sok ember életében azonban a keresztség szokás, helyes kis szokás bonbonokkal, csinos ruhákkal, mosollyal, fotókkal, fényképezőgéppel. Értik ők, mi a keresztség? Ki van keresztelve? Nem feltétlenül azok, akiket beírtak a plébánia nagy anyakönyvébe. Manapság alapvetően el kell gondolkodnunk a keresztség és valamennyi szentség jelentésén! Itt van a házasság. Emlékszem, múlt hónapban az egyik pár házasság előtt állt, és a fiatalember tétovázott: igen, nem, igen, nem. Aztán elment az egyik barátomhoz, és azt mondta: azt hiszem, elveszem, azt hiszem, jó lenne. Ez amolyan üzletféle dolog volt. Latolgatod a menyasszony végzettségét, mennyi a pénze a bankban, milyen a megjelenése,

Keresztelés az óceánban – újjászületés

2007/6

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

aztán így szólsz: na jó, talán működni fog a dolog? Hát nem fog működni, mert nem a leányt veszed el, hanem a pénzét, a testét, vagy bármijét. Napjaink drámája abban áll, hogy mindabban, amit szeretetnek hívnak, mélységes, mélységes önzés bujkál! Szerencsétlen módon legtöbb esetben a szeretet az erosz szintjén marad, nem az agapé szintjén. Mindez nem jelenti, hogy csakis agapénak kell lennie, hisz az erosznak sem volna szabad hiányoznia. Viszont ha nem kötöd össze a kettőt, és nem szembesíted az embereket az agapéval, amely önzetlen és képes rá, hogy meghaladja az egódat, akkor nem lesz az egészből semmi. Amikor esketek, mindig megkérdezem a házasodókat: aztán van-e bennetek erosz? - Igen!!! - Na és agapé? - Az meg micsoda? Az arab nyelvben két szó van erre, ugyanazzal a gyökkel. Befejezésül: Mindaz, amiről Ön ír és beszél, úgy tűnik, valamifajta misztikus szemléletből és spirituális szemléletből fakad. Ön nagyon bizonyos abban, amiről beszél. A tudományos diszkusszióban viszont csak objektív érvek számítanak. Miként lehet érvelni az ilyenfajta tapasztalatról? Amíg valaki abból az előfeltételből indul ki, hogy tiszta tudománynak kell lennie, addig nem lehetséges metafizikáról, misztikáról, szeretetről, vagy az életről beszélni. Mindaz, ami lényeges, nem a tudomány vagy a technológia keretein belül van. A tudományos gondolati építmény allergiás mindarra, amit metafizikának vagy misztikának hívunk. Az emberek – még azok is, akiknek fantasztikus képességeik vannak a tudomány vagy a technológia területén – egyre kevésbé használják agyuk jobb oldali részét. A bal félteke irányítja a racionális gondolkodást, a jobb féltekében foglal helyet az intuíció, az érzések, az érzelmek, a misztika. Minél jobban hangsúlyozzuk a bal féltekét, fejlesztjük stúdiumokkal, iskolában, egyetemen, a gyakorlati életben, annál inkább elveszítjük a másik oldalt, amely igen fejlett az úgynevezett primitív társadalmakban, a primitív népeknél. Nekünk a kettő közötti egyensúlyra van szükségünk. Ha olyasvalakivel vitatkozom, aki a tudományban dolgozik, arra gondolok, ez a tudós szintén ember. Nem csak tudós, hanem ember is! Ezért a humanitására apellálok, agyának arra a részére, melyet rendszerint nem használ. Azt mondom neki, hagyja egy kicsit a tudományát, tegye most félre. Beszéljünk most legmélyebb tapasztalatáról. Ha Ön a feleségéhez bújuk, nem a masináira, a számítógépeire gondol, hanem a személyre, akit szeret, akinek semmi köze az egész technológiához és tudományhoz. Úgy gondolom, hogy minden egyes emberi lény saját magában hordja emberiességét. Ha pedig alapvető kérdések foglalkoztatják, akkor Ön saját magának ehhez a részéhez apellál, tőle vár választ. Soha senki sem mond búcsút önnön emberi mivoltának úgy, hogy többé képtelen lenne a fundamentális jelentőségű, egész személyét érintő dolgokra odafigyelni. Nekem az a legfőbb célom, hogy az emberekben felébresszem ezt a gyakran szunnyadó vagy letargikus állapotában lévő részt. Amit pedig az egyénekről mondtam, az a társadalmakra is érvényes, a társadalom egészére. Más szavakkal: Ön a Nyugat, én vagyok a Kelet. Ez nem igaz! A Kelet és a Nyugat Önben van.

2007/6

Yin és yang – a két pólus A Kelet és a Nyugat bennem van. Nem létezik földrajzi vagy kulturális értelemben vett Kelet vagy Nyugat! Minden egyes emberi lény saját magában hordja a Keletet és a Nyugatot. Ha pedig Ön nem köti össze a kettőt egymással, akkor elhibázza a lényeget. Némelyek ez a yin-nek és a yang-nak hívják, a kínai filozófiában. Az ember nem fejlesztheti önmagát, ha nincs benne együtt a férfias és a nőies. A kozmosz két pólusa a yin és a yang, ahogy az én személyem két pólusa is yin és yang. A kettőt pedig egy dialektikus folyamatban össze kell kapcsolni ahhoz, hogy felépíthessem önmagamat, illetve éppen így a társadalmat. Lehetséges közölni ezeket a mély tapasztalatokat? Minden bizonnyal! Szavakkal persze nehéz, mert a szavak mindig alkalmatlanok annak kifejezésére, ami nem megfogalmazható. A szavak arra alkalmasak, hogy felkeltsék a másik ember figyelmét, hogy mégis azt mondhassa: Értem, amit mondasz! Persze nem azért, mert szavaim valamiféle tudást adtak át, hanem azért, mert az illetőben az enyémhez hasonló tapasztalatokat, érzéseket keltettek, melyek őt egy olyan valóságnak a fölismeréséhez vezették, amely ugyan eddig is megvolt benne, de elfeledve, homályosan, sejtésszerűen. Minden olyan tudás, mely kívülről jön, felületessé fog válni. Minden olyan tudás, mely szívednek mélyébe van vésve, egzisztenciálissá válik, sajátoddá lesz, a tied lesz. Az ilyen tudás nem a tanáré. Platón mondja, hogy az ember nem tudja átvinni a tudást egy fonálon keresztül az egyik csészéből a másikba. A tudás a belső igazságot tárja fel, amely a másikban van. Egyfajta kinyilatkoztatás ez, azért hogy feltárja a másik ember saját igazságát. Ebben áll a nevelés mélysége.

Alfred Jokesch Fordította: Himfy József 9

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

Az egyház megújulása volt a témája egy rendezvénysorozatnak, amelyre Pécsett a 2006/2007-es tanév második félévében került sor. A havi találkozókon a II. Vatikáni zsinat új egyházképéről, a papi és püspöki hivatal értelmezéséről, valamint a világiak apostolkodásáról beszélgettünk. Megvitattuk, hogyan és mennyiben lehet a zsinat célkitűzéseit az egyházmegyében és a plébániákon megvalósítani, illetve mit tehetnek ennek érdekében a világi hívek. A sajátos pécsi egyházi helyzet (ld. a Báránybőrben rovat eddigi írásait) természetesen rányomta bélyegét az összejövetelekre: lehet-e megújulásról és reformokról beszélni ott, ahol elsősorban nem a teológiai konzervativizmus, hanem az egyházi hatalommal való visszaélés a fő probléma; van-e esélyük az egyházért aggódóknak, ha a botrányok miatt egyre többen fordítanak hátat az intézménynek. Világossá vált az is, hogy a visszásságok elleni fellépés és az egyházi megújulás nem azonos dolgok. Van, aki küzd a túlkapások ellen, de nem tartja szükségesnek a reformokat. A megújulásra vágyok viszont minden esetben elkötelezettek az egyház megtisztulása mellett is. A hívők többsége azonban az egyházi hivatalt mintegy a legfőbb szentségnek tekinti, és már azon is megbotránkozik, ha a nehézségeket szóba hozzák. A következőkben eltekintek a helyi egyházi viszonyoktól, és inkább a megbeszélés-sorozat általános eredményeit igyekszem összefoglalni, illetve kibővíteni.

Megújuló egyház? Ecclesia semper reformanda, az egyházat mindig meg kell újítani, tanítja magáról az egyház. Cserháti József, néhai pécsi megyéspüspök, a II. Vatikáni zsinat tanításához írt bevezetőjében, találó képpel fejezte ki a megújulás szükségességét: „Az egyház régebben önmagát rendíthetetlen sziklának tekintette a zajgó világ közepén, bevehetetlen várnak gondolta magát, amely túlél minden támadást. Az elszigeteltség egyre nőtt és az egyház lassan már az örvényekkel sem került kapcsolatba, a világ elrohant mellette”. 1 Paul M. Zulehner bécsi pasztorálteológus, egyben az Egyházfórum társalapítója, szerint a megújulás alapvetően két esetben nélkülözhetetlen: egyrészt akkor, ha az egyház gyakorlata nem vagy nem eléggé célravezető, másrészt pedig akkor, ha nem vagy nem eléggé felel meg a mindenkori történelmi, társadalmi és kulturális helyzetnek.2 Az egyház célját Krisztus jelölte ki, amelyet az emberi végesség és tökéletlenség miatt sohasem érhetünk el teljesen, de törekednünk kell azt minél jobban megközelíteni. Az új idők és helyzetek viszont az egyháznak is új kihívásokat jelentenek, ezért kötelessége, „hogy szüntelenül vizsgálja és az evangélium fényénél értelmezze az idők jeleit, e nélkül ugyanis nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a korszerű választ az örök emberi kérdésekre az evilági és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással való összefüggéséről”, olvassuk a II. Vatikáni zsinat „Gaudium et Spes” kezdetű lelkipásztori konstitúciójában (GS 4). Ha ettől elzárkózna az egyház, akkor világ- és életidegen lenne, ha viszont túlságosan is alkalmazkodna a korszellemhez, akkor elvilágiasodna. Ahhoz, hogy az egyház gyakorlata, beleértve a tanítást és az egyház megjelenését is, célravezető és az adott helyzetnek megfelelő legyen, időről időre szükség van reformokra. Paul M. Zulehner – gyakorlatelemző

1. Cserháti József – Fábián Árpád (szerk.), A II. Vatikáni zsinat tanitása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, 1975, 16. old. 2. Paul M. Zulehner, Fundamentalpastoral. Kirche zwischen Auftrag und Erwartung. (Pastoraltheologie, Bd. 1), Patmos Verlag, Düsseldorf, 1989, 247. old.

10

2007/6

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN Reformkészség és reformellenesség

aggódás. Nem kevesen vannak ugyanis, akik úgy vélik, hogy bizonyos reformok a hagyományokat és ezzel az egyház céliráA személyes belső megújuláson túlmutató, az egyházi szernyosságát veszélyeztetik. Ezért szükséges, hogy megkülönbözvezetre vonatkozó reformkészség több tényezőtől függ. Mindetessük egymástól a helyes és a rossz hagyományokat, amint erre nekelőtt az ember életútjától, beleértve vallásos nevelését, szeJosepf Ratzinger még zsinati teológus korában figyelmeztetett.4 A jókat ápolni és fejleszteni kell, a rosszaktól pedig meg kell mélyes adottságait, műveltségét, hit- és egyháztapasztalatát, de válni. Vannak olyanok is, akikemlíthetnénk fizikai és lelki álnek nem önmagukban a reforlapotát, életkorát, élethelyzetét, mokkal, hanem csak a bevezecsaládi és társadalmi viszonyait tésük módjával és tempójával is stb. Inkább hajlanak a reforvan bajuk. Úgy érzik, elveszítik mokra azok, akik konfliktusba a talajt a lábuk alól, és nincs kerültek akár valamilyen egyidejük felkészülni a változáházi gyakorlattal és előírással sokra. Hiába tudják ők is, hogy akár egyházi személlyel, elsővalamit tenni kell, a tapasztalasorban felettessel. Az előzőek tok azt mutatják, hogy a „lasközé tartozhatnak például rossz san érők” képesek megbénítani és unalmas istentiszteletek és a reformfolyamatokat. Mások hittanórák, semmitmondó, érazzal indokolják ellenállásukat, zelgős és ideologizáló prédihogy nincsenek meg a reformok kációk vagy az illető számára anyagi és személyi feltételei. A elfogadhatatlan egyházi előfizetett szakemberek és a világi írások (pl. cölibátus, szexualimunkatársak drágák, mondják. tás, nők háttérbe szorítása), az Előbb a „pénz kell. Majd utána egyházszervezet kevésbé hatéjöhet a szellemiség”.5 A szellekony és ellenőrizhető működémiséget azonban csak képzett és se stb. Ezek objektív, ha tetszik példamutató személyek teremt„szakmai” érveket szolgáltathetik meg. A papság nagy része nak a megújulás mellett: ha az lehet magányos harcos, hős, egyház nem akarja, hogy egyre sőt példamutató is, de a motöbben hátat fordítsanak neki dern teológiában jártasnak, sőt és elidegenedjenek tőle, akkor valóban képzettnek – tisztelet sürgősen változtatni kell ezen a a kivételnek – aligha tekinthegyakorlaton. Bár az ilyen konftő. Tőlük, akárcsak a püspökök liktusoknak vannak személyes nagy részétől, minden jóindulavonatkozásai, hiszen minden tuk ellenére a szükséges újításoegyházi gyakorlat és előírás kat hiába várjuk. A „szakmai” mögött emberek vannak, ezeérvek között kell megemlíteni ket mégis meg kell különböza nagy szervezetek tehetetlentetni az elsősorban személyes Ottaviani bíboros – rosszat sejtő ségét is. Ezek az új kihívásokra jellegű ellentétektől. Ez utóbcsak lassan és nehézkesen tudnak reagálni nem utolsó sorban biak ugyanis csak akkor ösztönöznek reformokra, ha a konflikazért, mert a kulcspozíciókat betöltők a status quo fenntartásátus tárgyiasítható, vagyis mögötte nem személyes ellenszenv, ban érdekeltek. A változások ugyanis befolyásuk és hatalmuk hanem tényleges, az egyházi hivatal gyakorlásának módjából csökkenéséhez vezethetnek. Minden bizonnyal ez is hozzájárult eredő probléma húzódik meg. ahhoz, hogy a magyar egyházban fölerősödött a klerikalizmus, Mivel korunk egyházában, nem utolsó sorban Magyarorszáés megtorpant a világiak fokozottabb bevonása az egyházi tevégon is, a reform ellenzői erősebb befolyással bírnak, érdemes kenységekbe. Előfordul az is, hogy a döntéshozók nem ismerik indokaikat alaposabban szemügyre venni. Ezek szintén lehetnek eléggé a valós helyzetet. Ha viszont valaki a valós problémát föl „szakmai” és személyes okok, bár a kettő gyakran összefonódik.3 A „szakmai” érvek közé tartozik az egyház integritásáért való sem ismeri, akkor az érvek ereje is keveset nyom a latba, a re-

3. Uo. 259-264. old. 4. Joseph Ratzinger, „Einleitung und Kommentar zum ersten, zweiten und sechsten Kapitel der Dogamtischen Konstitution über die göttliche Offenbarung”, in: Lexikon für Theologie und Kirche 13, 498-528 és 571-581, itt: 524-525. 5. Mayer Mihály, „Az információhoz való jog az egyházban”, in: Egyházfórum 2000/1, 24-26, itt: 25. old.

2007/6

11

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

formot követelő pedig könnyen a vádlottak padján találja magát.6 Ugyancsak a megújulás ellen hat, ha az illetékesek bizalmatlanok a reformerőkkel vagy az őket megjelenítő orgánummal (például Egyházfórummal) szemben. Persze lehet, hogy az ilyen jellegű kifogások valójában reformellenességet takarnak, amelyet az illető elöljáró nem mer, vagy nem tud nyíltan vállalni. A reformellenesség személyes okai elsősorban már nem az egyházi gyakorlat célirányosságáért való aggódással függnek össze, hanem inkább azzal, hogy az illető fél a változásoktól. Mindannyian biztonságra vágyunk, azt szeretnénk, ha a holnap kiszámítható lenne, nem érnének bennünket váratlan és kellemetlen meglepetések. Egyaránt vonatkozik ez a személyes élettérre, családra, baráti körre és a nagyobb szervezetekre, amelyhez tartozunk. Ha megszoktunk valamit, és tudjuk, hogy mennek a dolgok, mit és hogyan kell tennünk, pl. az egyházban és a társadalomban, akkor az biztonságot nyújt nekünk. A változások viszont bizonytalansággal járnak, megingatják a – gyakran vallással is alátámasztott – „szent” rendet. Különösen így van ez a vallásos élet területén, amely sokszor a végső biztonságot jelenti az embernek. A II. Vatikáni zsinat után sokan a reformokat okolták az egyházban tapasztalható válságért, és nem vették észre, hogy a zsinat éppen a kibontakozó válság miatt szánta rá magát a reformokra. Különösen kemény ellenállásba ütköznek a reformok azoknál, akik fundamentalizmusra, dogmatizmusra és fanatizmusra hajlanak. Az ilyen embereknél alapvetően pozitív tulajdonságok öltenek negatív formát: a „rendíthetetlenség konoksággá, az elvi hozzáállás megátalkodottsággá, a meggyőződés hajthatatlansággá, a következetesség kompromisszumképtelenséggé, a hűség rugalmatlansággá, a hitszilárdság másokkal szembeni gyanakvássá változik”. Jellemzőjük az egyszerű és egyértelmű eszmékhez való vonzalom, és a tekintélyre való hivatkozás. A személyes ítéletalkotás és felelősség, az egyéni lelkiismeret nem játszanak szerepet. A rossz sosem bennük, hanem mindig rajtuk kívül van: a világban, társadalomban és kultúrában, a reformerekben, a másként gondolkodókban, akik a szentet a bűnös világhoz akarják lealacsonyítani. „Ha ilyen személyek hatalmi pozícióba kerülnek, a maguk felfogása szerint nagyon hatékonyak, mert kiépítik hatalmukat. Akivel viszont szemben állnak, az nem tud tárgyalni velük, csupán jogi eszközökre támaszkodhat. Semmi értelme alapvető kérdésekről (mit jelent „az” igazság, „a” pápához való hűség) vitatkozni velük. >A pszichopaták mindig közöttünk élnek. Jó időkben diagnosztizáljuk őket, rossz időkben uralkodnak rajtunk<.”7

Karl Rahner, John Courtney Murray, Henri de Lubac és Yves Congar – reformerek

A reformok esélyei Jelentős változtatásokra akkor van a legnagyobb esély, amikor ezeket a hatalommal rendelkezők – az egyházban tehát a pápa és a püspökök – rendelik el, de legalábbis támogatják. Az ilyen felülről jövő reformok kiemelkedő példája a II. Vatikáni zsinat.8 Luthernek még semmi esélye sem volt az egyházban az anyanyelvű liturgia bevezetésére, a legutóbbi zsinaton azonban a világegyház püspökei döntöttek mellette. Nem véletlenül sejtett az újítás mögött egy konzervatív kisebbség káros protestáns hatásokat; Ottaviani bíboros, a zsinati teológiai bizottság elnöke pedig látva, hogy a püspökök többsége a reformok híve, így kiáltott fel: „Hát akkor szerencsésen elérkeztünk Lutherhez!”.9 A reformellenes csoport magja a pápa közvetlen környezetéből került ki, vagyis jelentős befolyással rendelkezett. Nem egyszer sikerrel torpedózott meg előterjesztett javaslatokat, vétetett le a napirendről fontos témákat, vagy kényszerített ki kompromisz-

6. Figyelemre méltó ezzel kapcsolatban egy egyházi vezető megnyilatkozása: „Ahogy nincs pontos és reális képünk a magyar társadalom valóságáról, ugyanúgy arról sincsen reális képünk, hogy hogyan jelenünk meg a társadalomban, és hogyan fogadnak be minket a társadalomba. Ami ilyen értelemben lejátszódik, az egy nagyon érdekes pszichodráma. Aki bennünket kritizál, azt rögtön ellenségnek vagy egyházellenesnek tekintjük, pedig lehet, hogy a kritikus hang az értünk kritika. Soha nem lehet az ember annyira biztos a dolgában, hogy egy jól célzott kritikát el ne fogadjon, vagy meg ne fontoljon, vagy oda ne figyeljen rá.” Wildmann János, Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció. Gyakorlati teo-trilógia I: Kairológia, Egyházfórum, Budapest, 2005, 268. old. 7. Zulehner itt E. Kretschmer, Zseniális emberek c. könyvéből idéz. Paul M. Zulehner, i. m., 263-264. old. 8. Lásd Wildmann János, Egy reformzsinat üzenete. Tények, trendek, értelmezések. Gyakorlati teo-trilógia II: Kriteriológia, Egyházfórum, Budapest, 2006, 12. old. 9. Otto Karrer, Das Zweite Vatikanische Konzil,Kösel, München, 1966, 107. old.

12

2007/6

SÚLYPONT: EGYHÁZ: TÉL VAN

szumos megfogalmazásokat, mégsem tudta megakadályozni a reformhatározatok elfogadását. Igaz, ehhez egy olyan pápa is kellett, aki már a zsinat előtt is megújulást sürgetett, és a zsinat kezdetén nyilvánosan a reformerek élére állt. Az elmúlt évtizedekben azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A zsinaton még kisebbséget alkotó harcos konzervatívok tábora – nem utolsó sorban II. János Pál pápa püspökkinevezései következtében – megerősödött. A szekularizáció térhódítása a hívők körében növelte a bizonytalanságot, ezért sokan hátat fordítottak az egyháznak, mások (papok és civilek) a régi klerikális népegyházban találtak menedéket. A reformerek nagy része elfáradt vagy kiábrándult, mert rájött arra, hogy a plébános és a püspök akarata ellenére nincs megújulás. Különös a kelet-európai egyházak helyzete, így a magyaré is. Itt a kommunista elnyomás következtében a zsinat eszméi alig hatottak. Nem a megújulás, hanem az ellenséges ideológia elleni védekezés volt a cél. A teológia sem tölthette be azt a szerepet, amelyet Nyugat-Európában és a világ számos részén is betöltött a zsinat után; vagyis nem vagy alig reflektált arra, hogy az egyházi tanítás és gyakorlat célirányos, illetve a helyzetnek megfelelő-e? A rendszerváltozás sem hozhatott fordulatot, mert egyrészt a fiatalabbak is ezen az időből kibillent vallásosságon nevelődtek, másrészt időközben a világegyházban is megtört a reformok lendülete. A változtatások keresztülvitelének másik, bár jóval nehezebb útja, ha tömegek követelik. Manapság azonban nem úgy tűnik, hogy hívők sokasága szállna síkra az egyház intézményes megújulásáért.10 A modern élet számos új és könnyebben elérhető céllal kecsegtet, aki pedig vallásos élményre és közösségre vágyik, könnyen megtalálja azt a kisközösségekben és lelkiségi mozgalmakban, sőt egyre inkább a hagyományos egyházakon kívül is. Intézményes reformok gondolatával csak néhány „lelkes”, mások szerint „megszállott” ember foglalkozik, de a hierarchia támogatása és eszközök híján nem tudják ezeket bevinni az egyházi köztudatba. Ehhez ugyanis nemcsak jól-rosszul kidolgozott

ötletek, hanem szimbólumok (zászlók, képek stb.) és gesztusok (gyűlések, felvonulások, pót-liturgikus cselekedetek stb.) is kellenének, amelyek lehetővé tennék az ötlettel, eszmei áramlattal való érzelmi azonosulást. A mindennapi életben is tapasztaljuk, hogy az emberek nemcsak észérvek alapján döntenek, hanem számos egyéb, nem egyszer erkölcsileg kétes pszichés behatás következtében. Nemcsak politikai pártok használják sikerrel ezeket az eszközöket, de az egyházi szocializáció sem mentes tőlük. Azoktól a személyektől vagy mozgalmaktól azonban, akik és amelyek valóban az egyház megújulására törekszenek, távol kell álljon minden manipulációs törekvés, mert ez sérti a személy méltóságát. A hívő azonban az egyházat nem csupán látható szervezetnek és emberi műnek, hanem Krisztus titokzatos testének és Isten választott népének tartja, amelyet a Szentlélek éltet. Ő „az egész egyházat minden időben ‘egyesíti a közösségben és a szolgálatban, ellátja hierarchikus és karizmatikus adományokkal’, az egyházi intézményeket pedig élteti, mint a lélek a testet, és ugyanazt a missziós lelkesedést gyújtja fel a hívőkben, amely Krisztusban izzott. Néha pedig még láthatóan is megelőzi az apostolok munkáját”, olvassuk az „Ad gentes” kezdetű, az egyház missziós tevékenységéről szóló zsinati határozatban (AG 4). A történelem során az egyház nem egyszer volt súlyos, emberileg kilátástalan helyzetben, de mindig támadtak próféták, akikben Krisztus tüze égett. Ez a tűz néha hosszabb-rövidebb időre fel is lobbant, lángja melegített és világított. Ki hitte volna még a zsinat megnyitásának évében is, amikor a kuriális bíborosoknak sikerült megrendszabályoztatni Karl Rahnert vagy Henri de Lubac-ot, hogy néhány hónap múlva, többek között, ők lesznek a zsinat mértékadó teológusai? A megújulás mellett elköteleződni manapság emberi számításból nem, csak mély hitből lehet.

Wildmann János

Karácsony, a szeretetlenség ünnepe És az emlékezésé. Emlékezünk a menekültekre, fiatal párokra, akik hazájuktól távol várják elsőszülöttjük világra érkezését, anyákra, akik egy istállóban szülik meg gyermekük, magzatokra, akik már születésük előtt rajta vannak az üldözöttek névsorán, emlékezünk a szeretetlenségre, mely karnyújtásnyira tőlünk bomlasztja az életet, melyet magunk váltunk ki passzivitásunkkal és cinizmusunkkal, emlékezünk a börtönben szenvedőkre, kiket elzártunk és 100-ad magukkal egy ablaktalan teremben várják, hogy újra felkeljen a Nap,

emlékezünk társainkra, akik épp ezen a napon oltják ki saját kezükkel életük pislákoló mécsesét, emlékezünk azokra, akik alkohol és kábítószer mámorba menekülnek, hogy ne hallják az ünnep hamisan szóló dallamait, azokra, akik megfagynak az ünneplő házakat körülvevő jeges utcákon, azokra, akiknek nem jut meleg ágy és meleg kalács, sem ezen a napon, sem holnap, és már a tegnap sem jutott. Emlékezzünk magunkra‚ s mossuk ködösre lelkiismeretünket a nyálasra csodált ünnepi hópelyhekben.

Bács Béla János

10. Egy 2004-es felmérés szerint Magyarországon harminc vallásgyakorló katolikus férfiból csak egy volt reformernek tekinthető, míg nők esetén ez az arány elérte a 8 százalékot. A nők vallásossága tisztább, mint a férfiaké, kevésbé hajlanak arra, hogy a hitet ideológiai szempontoknak rendeljék alá. Wildmann János, Katolikus tükör, i. m., 146. old.

2007/6

13

LELKISÉG

A „szív” embere (1 Pét 3,4) Nem túlozunk ezért, ha a szívben látjuk az ember legemberibb részét. Az emberek ugyan a külsőt nézik, a külső cicomát, a pénzt, a hatalmat, a vagyont. Isten azonban az ember szívét vizsgálja (1 Sám 16,7). Van Péter első levelében egy kifejezés, amely csak egyszer fordul elő így a Bibliában: nem a dísz, ruha, cicoma stb. teszi az embert, hanem a szív. A „benső, bent” tulajdonképpen a „szív embere”. Ezt különféle módon szokás lefordítani. A görög szöveg félreérthetetlen. Luther, Károli helyesen fordítják. Különösképpen a katolikus fordítóknál ez a Szentírásban is egyedülálló kifejezés elhalványul (pl. Szent István Társulat, Békés Gellért, a Jeromos-Biblia fordítása). Pedig érdemes lett volna ragaszkodni ehhez a párját ritkító kifejezéshez.

Embermodellek

Harang – az élőket szólítja, a holtakat siratja 1. A harang lehet művészi alkotás, nemes fémből is készíthették, és ráadásul gyönyörű táj is övezheti; ám mindez nem sokat ér, ha a hangja nem szép. A harang értéke a hangjában van. Ebben különbözik egyéb hangos zajoktól. A harang célja és értelme az, amit elvárunk tőle: szép csengése, messze szálló zúgása legyen. Innsbruckban megállnak az emberek az utcán, amikor a jezsuita templom nagyharangja pénteken délután megszólal. Kiotóban messziről jönnek az emberek, hogy újévkor ennek vagy annak a templomnak híres harangját hallhassák. Külön szobát bérelnek, ahonnan a legjobban hallani pl. a Gion-templom történelmi-hírű harangjának bongását. Az embert is sokféle szempont szerint nézhetjük. Futólag, külsőleg, fenomenológiai módon szemlélve úgy tűnik, hogy a test, a szellem és a szív teszi az embert. Egyik nélkül se vagyunk teljes emberek. Sokan hajlamosak rá, hogy a teste alapján ítéljék meg az embert (egészség, sport, testépítés). Mások inkább az eszére gondolnak (képesség, tudás). Melyik a fontosabb, az emberibb? Egy betörőnek, maffiózónak, terroristának, bűnözőnek is lehet egészséges, erős, kifejlett teste, lehet jó sportoló. Ami az észt illeti, hasonlóképp: az alvilág, maffiák, diktatúrák, csalók is lehetnek briliánsok tudás, képesség, technika terén. A történelem tele van idevágó példákkal.

14

2. Beszélhetünk a test-emberről (csupa erő, csupa izom, mint a kommunista szobrokon láthattuk), az ész-emberről, vagy az emberi számítógépről. De akkor jogunk van beszélni a szív emberéről is. Ez pedig ma a legnagyobb hiánycikk a társadalomban. Nem az érzelgős, romantikus embertípusról van szó; egyáltalán nem. Hanem arról, akire az az indián célzott, aki látva, hogy milyen mészárlást vittek végbe a fehér emberek pusztán sportból, új fegyvereik hatóképessége kipróbálása gyanánt, és azért, hogy az indiánokat élelmüktől megfosszák, halomra lőtték az ártatlan és gyanútlan bölényeket, imígyen szólt: „hát ezek milyen emberek?” Kicsattanó egészség, technikai tudás, pénz nem hiányzott náluk. De szívük biztosan nem volt. Nem voltak emberek. Az örmények tömeggyilkosai, a busmanok levadászói, Auschwitz, valamint a Gulágok megtervezői és üzemeltetői sem voltak beteges, buta emberek. Mennyi erő, ész, pénz, technika kellett mindezek megvalósításához, s persze mennyi nyers erőszak?! A szív azonban teljesen hiányzott. A „szív embere” ilyenre egyszerűen nem fogható; képtelen rá. Aminthogy mások lenyomására, kizsákmányolására, kínzására sem képes. Már az ókori próféta megdöbben a Libanon erdein, „rémült állatain” véghez vitt esztelen, értelmetlen pusztításon, nem is szólva az emberek lemészárlásáról (Hab 2,17). Nem csoda, hogy még a fák is fellélegzenek, örülnek a pusztító, szívtelen emberek pusztulásán, legalább „nem jönnek többé bennünket kiirtani” (Iz 14,8). Máshol a Szentírás „lélek nélküli” emberekről beszél (Júd 19), vagy olyanokról, akikben nincs szeretet (Jn 5,42). Amint a hang a jó harang ismertetőjele, úgy a szeretet, a könyörület, irgalom a szív legmegbízhatóbb kritériuma. Sőt elmondhatjuk: a szív, s így az egész ember legnagyobb teljesítménye. Ennél magasabbra már ebben az életben nem juthat, ahogy azt T. Gülbransen halhatatlan szépségű regényének végső fejezetében olvashatjuk (A Björndal nemzetség).

2007/6

LELKISÉG A szeretet fenségessége 3. Nem csoda, ha a Biblia Istenről úgy beszél, mint akinek van szíve. Ő igazán a „szív Istene”, maga a szeretet. Nem mindenhatósága, mindentudása, mindenütt jelenvalósága a legistenibb 4. Korunk egyik legnagyobb kísértése, veszélye az ember eltulajdonsága, hanem a szeretete (1 Jn 4,16). szívtelenedése, robottá válása. Pénz, haszon, hatalom: ez az örÍrjunk Mozartról vagy Shakespeare-ről még oly vaskos könydögi „háromság”, amely egyáltalán nem „szent”, de amely képes vet is, tele eddig ismeretlen adatokkal, információkkal életükről, elhallgattatni az emberben a szív hangját, kioltani a legnemeha ebben a könyvben nem említjük sem a zenét, sem a drámákat, sebb részét, a szívet. Pedig végeredményben csak a szív számít, akkor az nem Mozart, és nem is Shakespeare. Az emberrel sincs a szeretet. Viktor Frankl, a logoterápia atyja, a haláltáborokban másként. Lehet valaki még oly egészséges is, világszépe, száz jött rá arra, hogy egyedül a szeretet számít. Pedig Auschwitz meg száz díj elnyerője a tudás, technika s egyéb emberi képesminden volt, csak nem az a hely, ahol a szív, a szeretet számít; ségek birtokosa, ha szíve nincs, ha kőszívű, akkor, mint ember: minden volt, csak nem a szív, semmi. Mint a repedt harang, a szeretet miliője, táptalaja. És vagy az, amelynek hangja fülmégis: F. Werfel csodálatosan sértően szól. szép regényében (Halljátok S mily különös: míg az álaz Igét!) van egy meghökkenlamok milliárdokat költenek, tő, hihetetlen jelenet. Jeremiás áldoznak a test, az ész kiművepróféta a város és a templom lésére, és fejlesztésére, tökélefelégetett, üszkös romjai közt tesítésére, egyáltalán nem fogtalál egy szilánkot a tízparanlalkoznak a szív nemesítésével. csolat kőtábláiból. S akkor ott, Ez lehetne az Egyház legnemea pusztulás, a reménytelenség sebb és legfontosabb feladata! sivár sivatagában csillan fel S egyúttal a legnehezebb, szinte benne egy eddig soha nem taa leglehetetlenebb feladata is. pasztalt látomás, bizonyosság: Erre igazán csak Isten képes, Isten szereti népét, Ő maga a a kegyelem és a Szentlélek részeretet! Ilyen látomásra, bevén. látásra csak a szív legnagyobb Modellre van szükségünk: Iszsenijei képesek. Az Egyház is ten szívére. A gyakorlatban Jécsak a kereszt botrányában iszus maga az eleven példa, mint merte fel a feltámadott dicsőősminta, az igazi „archetípus”. ségét és a parúzia édes előízét. Így értve Jézus Szíve a kereszA tudomány egyik csodáténység lényege, lelke és értelja egy-egy rövid matematikai me. formába önteni a mindenség Sok tudós vallja: a világnagy törvényeit, csodáit, igazmindenségben sok jel utal arra, ságait. Ilyen pl. Püthagorasz mintha az evolúció évmilliártétele, vagy Einstein relatividos erőfeszítése, próbálkozása tás elmélete. Einstein meg volt végül is az élet lehetővé tételégyőződve, hogy kell lenni egy re, létrehozására irányulna. S az Jézus Szíve – a kereszténység lelke olyan formulának, számtani élet az emberben ébred tudatára képletnek, amellyel az egész mindenséget mozgató erőt ki tudönmagának. S arra is ráébred, hogy nem csak a puszta öntudat, juk fejezni. Egész életében kereste ezt, de nem sikerült rájönnie. a tudás a cél, a végállomás, hanem valójában a szeretet! Tehát a Bár halálos ágyán hirtelen izgatottság vett erőt rajta, s mindenszív, a „szív embere”, mint az evolúció csúcsa. Ebben leszünk képpen akart mondani valamit az ápolónőnek. Sajnos, németül igazán istenhasonlókká, istenivé, „tökéletessé”: legyünk szerebeszélt, s az ápolónő nem értette, mit mond. Egy japán könyv tők, irgalmasok, mint a mennyei Atya is szerető és irgalmas.(Lk szerint talán Istennel kapcsolatos dologról lehetett szó. Nem tud6,36). juk. Vagy a megtalált formuláról?! Teilhard de Chardin-nek van egy zseniális meglátása, hasonHa nem is tudományos képlettel, de talán mégis megkockázlata: az evolúció folyamán egyre láthatóbban, egyre felismertathatjuk ennek a „csoda” formulának a megfejtését, amely nem hetőbben kezd kibontakozni egy „arc, egy szív, egy Személy”; más, mint maga a szeretet! Ha mindenki a szív embereként szemaga Isten. Az emberi életnek is csak így lesz értelme, súlya, ha retné felebarátját, mint önmagát, és a Szív Istenét egész erejénem annyira a test és az ész teng túl, hanem kezd kibontakozni ből akkor, ha nem is minden, de a legtöbb probléma biztosan egy emberi arc, emberi szív, igazán emberi személy. Nos, ennek megoldódna. Mert valami megmagyarázhatatlan módon mégis legláthatóbb jele és biztosítéka a szeretet, úgy ahogy az a Bibliebben kell keresnünk a végső feleletet. Danténak igaza lehet, ában le van írva (1 Kor 13; 1 Jn 4,7-18). amikor még a pokol bejáratára is azt írja: az örök szeretet alkotott engem (de akkor a poklot másként kell elgondolnunk, mint 2007/6

15

LELKISÉG

Gyermek – önfeledten azt eddig tettük); s mikor a csillagokat, az egész univerzumot mozgató erőben is a szeretetre gondol (Pokol III,3; Mennyország XXXIII,144). Tehát a szeretet a kulcs. Ezt azonban nem lehet kikényszeríteni, karhatalommal keresztülvinni. Az eszes ember szabad akaratától, pozitív beleegyezésétől, törekvésétől függ. S erre, sajnos, a legtöbb ember sem nem képes, sem nem hajlandó. Az angol kormány egyik egészségügyi tanácsadója egyszer így nyilatkozott: a legtöbb betegséget, sőt sokszor a rákot is el lehetne kerülni, de az emberek nem hallgatnak ránk. A háborúkat, családi tragédiákat, emberi konfliktusokat is el lehetne kerülni. Ám az emberek nem hallgatnak sem Istenre, sem pedig a szívükre. Ez is a mindennapi tapasztalat egyik szomorú ténye. Bár lehetne másképp is. A szeretetet is akarni, tanulni és gyakorolni kell. 5. XVI. Benedek pápa első enciklikáját a szeretetről írta. Ő, a tudós teológus, az Egyház egyik legbriliánsabb koponyája ezt tartja a legfontosabbnak a mai kereszténység és a világ számára. Biztosan nem véletlen. A szentatyák közül eddig még talán Szent Ágoston és Szent Bernát írt a legszebben a szeretetről. Ennél többet a mai pszichológia sem igen tudna mondani róla. Inkább kevesebbet. Az emberekben biztos van érdeklődés, szeretnének többet tudni a szeretetről. Nem csoda, ha Eric Fromm könyve (A szeretet művészete) több tucat kiadást megélt már japán nyelven is! Pedig nincs egyszerűbb – és nagyszerűbb – valami a szeretetnél. A kisgyerek is képes igazán szeretni; s a legnagyobb pszichológus is képtelen azt megérteni vagy leírni. Akárcsak Istent is. Róla mondja Órigenész, hogy a gyerek is képes Istenben hinni, Istent szeretni, de a legnagyobb teológus sem tudja őt megérteni.

16

Eric Fromm említett könyvének első oldalán olvassuk: a legtöbb ember nem képes szeretni, mert már a kiindulópont is téves. Azon kesereg, „miért nem ismernek engem, miért nem szeretnek engem az emberek?” Ez hamis kezdés. Fordítva kellene tennünk: „miként, hogyan kellene nekem a másik embert szeretnem, mit kellene tennem, hogy másokat szerethessek?” Minden ember többé-kevésbé önző, s csak önmagára gondol. Ezért nem tud eljutni az igazi szeretetre.

A szeretetre nevelés/vezetés 6. Más szempontból nézve viszont azt kell mondanunk, hogy az ember magától nem képes a szeretetre. Hiába akarjuk mi kezdeni. Máshol kell keresni a kiindulópontot, mégpedig Istenben. Ahhoz, hogy a „látás” jelensége létrejöjjön, három feltétel szükséges. Egyik a szem. Minél egészségesebb szemünk van, annál jobban látunk. A másik feltétel: valami látható tárgy, forma, alak. Minél élesebb az a valami, annál jobban látszik. De még mindig kell valami. A legélesebb szem se képes látni a legszebb tárgyakat sem, ha nincs fény. A fény világítja meg a látható dolgokat és a látó szemet egyaránt; ezért akkor jön létre a „látás” fizikai ténye. A fény szükségességének legtöbbször nem is vagyunk tudatában, ez nem is lényeges. Ezért lát jól a kisgyerek is, és az állatok is. Valami hasonló dolog történik a „szeretet” világában is. Három feltétel kell, hogy a szeretet létrejöjjön: szerető szív, szeretetreméltó valami vagy valaki, és – mint a látás esetében – még egy harmadik. Tudniillik az örök Szeretet, Isten szeretete. Csak úgy

2007/6

LELKISÉG

és akkor tudunk szeretni, ha benne vagyunk Isten szeretetében, mint a látáskor a szem és a tárgy a fényben. Isten szereti azt, akit vagy amit mi szeretünk, és magunk is benne vagyunk Isten szeretetében. E nélkül egyszerűen lehetetlen a szeretés jelensége. De míg a látás esetében fizikai jelenséggel állunk szemben, nem lényeges a fénynek tudata. A szeretet azonban személyes, ha tehát sem a szerető, sem a szeretett személy nincs tudatában annak, hogy szeretik, nem tudunk, vagy csak nehezen sikerül szeretni. Az az ember, aki nem tudja, nem tapasztalja, nincs tudatában annak, hogy szeretik (gyermek, szegény, bűnös stb.), nemigen fogja szeretni az embereket. Inkább gyűlöli őket. Teréz anyának azzal sikerült megnyerni a rábízottak szívét, hogy el tudta hitetni velük, hogy szeretik őket, Isten is szereti mindegyiküket. Teréz anya közelében mosolyogva haltak meg azok is, akik szinte sohasem tapasztaltak korábban szeretetet. Éppen azért, mert most tudták és hitték, hogy őket is szereti valaki. Most már értjük szent Jánost: nem mi szerettük előbb Istent, Ő szeretett minket előbb. Ezért vagyunk képesek viszontszeretni; hiszen a szeretet Istentől van (1 Jn 4,4.10). Tehát minél jobban tudatában vagyunk annak, hogy Isten szeret minket, a testvért, a világot, egyszóval mindent, amit teremtett, annál jobban tudjuk mi is szeretni Istent, az embereket, a világot. Azért van olyan kevés szeretet a világban, mert annyian nem ismerik, nem hisznek Isten szeretetében. Egyszer egy kis halacska kételkedve kérdezte az öreg haltól: annyit hallani az óceánról, de én még sose láttam. Hol a tenger? „Oh, te kis csacska, hát amiben úszkálsz, élsz, ficánkolsz az a tenger, az óceán.” „Istenben élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28), csak nem vagyunk ennek tudatában. Így vagyunk a szeretettel is.

Jézus is ezt tette velünk, emberekkel: megmutatta, mint vagyunk benne mindnyájan Isten örök szeretetében, mennyire szeret minket a mennyei Atya! Ez az evangélium jó híre. Higgyünk benne, higgyünk neki! Teréz anyának sikerült megértetni, elhitetni India ezer meg ezer kitaszítottjával, szegényével, szenvedőjével, hogy Isten szereti őket, és megnyugodva, békében, derűsen haltak meg. Ami nem sikerült a világ tudósainak, politikusainak, az sikerült ennek az egyszerű, albán lánynak. Mert hitt Istenben, mert tudta szeretni azokat is, akiket senki sem szeretett Istenen kívül. Itt a szeretet titka és lehetősége. Csak el kell kezdeni. Volt egyszer egy kis fénysugár. Hallotta, hogy állítólag sok helyen vannak még félelmetes odúk, barlangok, helyek, ahol homályos, riasztó, szomorú sötétség uralkodik. Felkerekedett, és bejárta az egész földet, felkeresett minden sötét hely hírében álló zugot, és felette csodálkozott, hogy sehol sem találkozott sötétséggel. Nem csoda, hisz ahová csak betért, ott jelenlététől kivilágosodott, és fényessé vált minden. A szeretet is ilyen. Mihelyt megjelenik valahol, ott megszűnik a gyűlölet, az irigység, a viszálykodás. A kereszténynek az a hivatása, hogy fény legyen a sötétségben, béke a gyűlölködésben, öröm a szomorúságban, ahogy azt Assziszi Szt. Ferenc imádságában mondjuk. Mi magunk nem vagyunk elegek, nem vagyunk képesek megvilágítani, megbékéltetni a világot. Vigyük hát mindenüvé Isten békéjét, Krisztus szeretetét. Nincs is ennél szebb hivatás a világon.

7. Volt Japánban egy fiatalasszony. Férjhez ment, de férje nemsokára meghalt. A különben egészséges, dolgos fiatalasszony egyre búskomorabbá vált, kerülte az embereket. Összeszorított foggal végezte munkáját. Kicsiny rizsföldjük volt. Férje hiányában megpróbálta egymaga megművelni azt. Fiatal, munkához szokott parasztmenyecske lévén bírta fizikailag. De lelkileg egyre fáradtabb lett. Élt a szomszédban egy öreg bácsi. Látva a fiatalasszony komor ábrázatát egyre inkább azon gondolkozott, hogyan tudna segíteni rajta. De semmi sem jutott az eszébe. Ő is egyszerű földműves ember volt. Egy reggel aztán, amint szokása szerint háza előtt fürkészte az eget, látta ám, hogy mint ragyog a fiatalasszony egyszerű házacskája a felkelő nap sugaraiban. Mint egy délceg, előkelő kastély. A rizsföldek sáros, iszapos vize is csak úgy csillogott-villogott a rásütő napfényben. Megdörzsölte a szemét, mintha most látná először, pedig sokszor látta már, csak nem figyelt fel rá különösebben. Hirtelen megörült. „Tudja-e ez az asszony, milyen szép a háza, meg a rizsföldek? Ezt okvetlenül meg kell mutatnom neki!” Alighogy találkozott vele, elmondta, miről van szó, s kérte, jöjjön el vele másnap ugyanarra a helyre, mert onnan lehet a legjobban látni. Az asszony hitte is, meg nem is, nem volt kedve társalogni, de nem akart nemet sem mondani a jó öregnek. Meg is jelent másnap, szégyellősen, ímmel-ámmal. De mikor lopva nézte, ahogy az öreg mondja, egyszerre felcsillant a szeme: „Csakugyan az én házam az? Jaj de szép!” Majd kis idő múlva az öreghez fordult: „Megértettem. Köszönöm!” S attól kezdve visszatért régi jókedve, s most már vidáman dolgozott a férje helyett is.

8. Fiatalok szeretik egymást, és gyakran mondogatják: a szerelem erősebb a halálnál. S talán együtt öngyilkosok is lesznek. Ez a mondás így nem igaz, jobban mondva kiegészítésre szorul.

2007/6

A szeretet ereje

A Föld – és a szeretet óceánja?

17

LELKISÉG

Tenrikjó Központ A Szentírásban így olvassuk. „A szeretet erős, mint a halál” (ÉnÉn 8,6). Az ember szeretete csak a halálig tart. Már az is nagy teljesítmény, ha valaki kitart a szeretetben a sírig. Ennél többre még az ember Jézus sem volt képes. A halál erősebb az emberi szeretetnél. A szerető fél is, a szeretett személy is meghal. Csak Isten szeretete erősebb a halálnál: csak az képes feltámasztani a halottakat. Ahogy Jézust is feltámasztotta. Jézus elment az emberi szeretet végső határáig: szeretett a halálig. Azokat is szerette, akik nem szerették Őt, sőt halálra adták. Isten sem tilthatta meg neki ezt az önfeláldozó szeretetet. Nincs is nagyobb szeretet annál, mintha valaki szeretetből életét adja azokért, akiket szeret. Ez a legnagyobb, amire ember képes. Isten a maga szeretetével válaszolt Jézus szeretetére. Ez a feltámadás. Szeretet csak egy van: az ember Jézus részéről a kereszt. Isten részéről a feltámadás. Ez hitünk titka, foglalata. „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A mi dolgunk megmaradni a szeretetben, kitartani a szeretetben a sírig. A többi Isten dolga. Aki föltámasztotta Jézust a halálból, minket is fel fog támasztani Fiával együtt (Róm 8,11).

Irgalom és könyörület 9. Már elég régen, egy fiatal német jezsuita érkezett Japánba a Tenrikjó-t1 tanulmányozni. Ez egy új vallás, amely a háború után nagyon elterjedt a szigetországban. A kereszténységből is sok mindent átvettek. Nos, az említett jezsuita ott élt a nagy Tenri-városban, ennek az új vallásnak a központjában. Egyszer bement egy könyvesboltba. A boltos – látva, hogy külföldi –, nekiszegezte a kérdést: „Mi a kereszténységben a legfontosabb?” A páter rögtön rávágta. „A szeretet.” „Gondoltam!” – így a boltos. „Nálunk, tenrikjó követőknél, a könyörület, az irgalom!” A fiatal páter meghökkent. Mint egyik írásában bevallotta, nem tudott mit felelni erre. „Nálunk, keresztényeknél, ez hiányzik” – gondolta.

Mintha bizony ellentét lenne a kettő között. Keleten sokszor vitatkoznak ezen: a kereszténység szeretet, a buddhizmus meg könyörület. Hamis, téves dilemma. Maga a szembeállítás is tévedésen alapszik. A Biblia Istent százszor is az irgalom Istenének, a könyörületes Istennek nevezi. Az evangélisták is sokszor hangsúlyozzák Jézus könyörületességét. Mi más a bűnbocsánat, ha nem a könyörülő Isten irántunk való szeretete? A szeretet irgalmas, könyörülő, mondja Szent Pál is (1 Kor 13,4). Nem lenne szeretet, ha nem lenne az. A buddhisták nemigen használják a „szeretet” szót. Annál többet beszélnek ellenben a szívről. Azaz: lényegében ugyanazt valljuk. Éppen ez a legfeltűnőbb közös vonás a két vallásban: a könyörületes Buddha és a Szeretet Istene. Akárhonnan nézzük, a szív a legjavából. Kár, hogy az a német „atya” ezt nem ismerte fel. A könyörület, az irgalom hiánya okozta a kereszténység égbekiáltó botrányait: a néger rabszolgákkal és az indiánokkal szemben elkövetett megbocsáthatatlan embertelenségeket. „Mert nem ismerték sem az irgalmasság Atyját, sem Jézust” (Jn 16,3). Szent Lukács szerint az irgalmasságban legyünk tökéletesek, ahogy a mennyei Atya is irgalmas. Az egyháztörténelem sok igazságtalansága, a szegények elnyomása, kizsákmányolása onnan van, hogy a keresztények elfelejtették az irgalmasságot, illetve azt, hogy szívük van. Miként egy japán asszony kérdezte hasonló esetben. „Hát van ennek szíve?!”

Kitartani a szeretetben 10. Mégis: a szeretet nem mindig könnyű. Igaza van Pilinszkynek: „Az ember kevés itt a szeretetre. De legalább legyünk hálásak: ezért, azért, egy szóval: mindenért”. A hála a szeretet, a szív másik elmaradhatatlan kelléke. Sajgyó, vándor buddhista bonc-költő, ebben látja a Buddha-szívet, a vallásosság egyik félreismerhetetlen megnyilatkozását. Szavakba önteni nem tudja, de könnye csordul a titok előtt. A keresetlen, önzetlen hűség, megmaradni a szeretetben a végsőkig, íme a szeretet másik megnyilvánulása. A II. Vatikáni Zsinat ebben látja az igazi „aggiornamento”-t, a megújulást: növekedni a hivatásunkhoz való hűségben, a szeretetben. Mikes Kelemen őszinte hűsége a kegyvesztett, száműzetésbe kényszerített fejedelemhez; a keresztény ember megkérdőjelezhetetlen hűsége a Megfeszített Jézushoz a lakatlan szigetekre menekült, életüket szegénységben, nélkülözésben tengető japán keresztényekhez hasonlóan. Ilyeneké a mennyek országa. Megbocsátás, megbocsátani tudás, amint Goretti Mária (1890. október 16 – 1902. július 6.) anyja megbocsátott lánya gyilkosának. Ott várta már a börtön kapujában, mikor az letöltötte hosszú büntetését. Házába vitte, és vele együtt ebédelt. Így csak a megbocsátó, nagylelkű szeretet tud cselekedni. Aquinói Szt. Tamás szerint a nagylelkűség a mindenséggel való teljes harmóniát is jelenti. Harmóniában vagyunk Istennel, embertársainkkal, az egész mindenséggel és önmagunkkal is. Aki nem szeret, maga ellen van, a szívével áll hadilábon. Ez a lelki-szellemi öngyilkosság.

1. A mennyei igazság vallása, amelyet Miki Nakajama (1798-1887) alapított 1838-ban (lásd http://religiousmovements.lib.virginia. edu/nrms/tenrikyo.html). (A szerk.).

18

2007/6

LELKISÉG

Tenrikjó istentisztelet A szeretet nem bizalmatlan, mindent remél, a remény ellenében is. Mint Ábrahám, mint a „pogány” Lost Eagle, az indián törzsfőnök, haláláig a béke embere, aki naiv, együgyű hittel hitt a „Nagy Fehér Atya” ígéretében, a fehér emberrel való megbékélésben, pedig százszor becsapták. Az akkor a prérin hemzsegő szívtelen hordák ellenében ő volt egyedül „a szív embere” (XIX. sz.). Igent mondani a békére, igent mondani a szeretetre, igent mondani szívünknek. Néha szinte emberfeletti valami. Napjainkban biztosan az. 11. Ehhez van szükségünk az isteni Szívre, Jézus szívére. Legyünk Isten „követői”, mondja Szent Pál (Ef 5,1), merjünk hallgatni Jézus szívére, és a magunkéra is. Ehhez az szükséges, hogy személyes, „szív-élyes” viszonyban legyünk Istennel és Fiával, Jézussal. Ezekre mondja a Szentírás, hogy Isten, Jézus barátai! Amikor az Írások különösen hangsúlyozzák Isten szeretetét valaki iránt, akkor Isten „barát”-jának mondják az illetőt (Ábrahám, Mózes). Jézus is barátainak mondja tanítványait az Utolsó vacsorán (Jn 15,15). A szeretetnek különféle megnyilvánulásai vannak: szeretni valamit, valakit, csak úgy általánosságban (virágot, kutyát, személyt). A szülők és gyermekeik. A férj és a feleség. Mégis, a szeretet legkiteljesedettebb megnyilvánulása a (lelki) barátság. A szülők, hitvesek kezdeti, meghitt szülői, hitvesi szeretete is érett fokon baráti szeretetbe torkollhat gyermekeik és egymás iránt. Amikor már nem a szülői „kötelesség”, a hitvesi köteles „hűség”, hanem a mindent felülmúló, ingyenes, önzetlen, nagylelkű tiszta szeretetbe torkollik, folytatódik a kezdeti testi-érzelmi, erkölcsi színezetű szeretetbukdácsolás. Megint csak Isten a példa, Jézus a Mester. A második század végén vértanúhalált halt szent Irenaeus, az ősegyház egyik

2007/6

kiemelkedő teológusa szerint a bibliai „szövetség” (Ó-, Új-) tulajdonképpen nem egyéb Isten irántunk való barátságánál. A barátok között nincs különbség, egyenlő felek, és szabadon érintkeznek egymással. Isten sem felülről akarja diktálni kívánságait. Megosztja „szívének gondolatait”, vágyait, örömeit, aggodalmait az emberrel, és elkötelezi magát ígéreteinek megtartására. Ezt mondja a Biblia „szövetségnek”. A középkori Szent Aelred (1109–1166) pedig Istent egyenesen a barátság Istenének, sőt barátságnak nevezi („Deus est amicitia”)! A barátok közt nincs titok (Ter 18,16; Jn 15,15). Egy a szív, egy a lélek a szeretetben. Ez a fajta szeretet lehetne minden szeretetnek az ősmintája: az Egyházban, a szerzetesi közösségben és a társadalomban. Ez az egészséges, színleletlen ökumenizmus a más vallásúakkal való őszinte párbeszéd feltétele is egyben. Amikor is a szív szól a szívhez. Eddig jobbára az ész beszélt. Hagyjuk végre szóhoz jutni a szívünket is! Legyen bennünk szeretet, és kezdjünk el a szív nyelvén beszélni! 12. Sokak számára nagy meglepetést jelentett Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873–1897) egyháztanítóvá nyilvánítása (1997. okt. 19.). Alig írt valamit, s az is csak személyes jellegű. Fiatalon meghalt; nem tett semmit. S mégis. Életével és példájával a Szeretet óriása volt egy szeretetlen világban. Ő maga írja: a „szív” szeretne lenni az Egyházban; másként: a szeretet lenni az Egyház szívében („l’amour dans le coeur de l’Église”). A pápák közt XXIII. János pápa állt hozzá a legközelebb. Legyen bennünk is szeretet, és merjünk a „szív embere” lenni!

Béky Gellért S.J. 19

LELKISÉG

Karácsonyi társasutazás

Jeruzsálem – éjszaka 2005 karácsonyára a Royal Travelling Company − a háromkirályokra emlékeztetve − betlehemi társasutazást hirdetett királyok és királynők részére. Mivel nem tudták betölteni a keretet még nagyhercegekkel és koronahercegekkel sem, a fennmaradó helyeket felajánlották vezérlő fejedelmeknek, államelnököknek, és amikor még mindig maradt néhány üres hely a mindenféle extrával felszerelt fenséges távolsági buszon, miniszterelnökök, pártvezérek, és fontosabb tárcák élén álló miniszterek jelentkezését is elfogadták. London, Párizs, Bécs, Budapest, Zágráb, Athén, Isztambul, Bejrut: úgy ment minden, mint a karikacsapás, és a méltóságok a legnagyobb rendben, királyi pontossággal érkeztek Jeruzsálembe. Itt érte őket az első, méghozzá meglehetősen kellemetlen, mondhatni botrányos meglepetés, ugyanis egyetlen szállodába sem fogadták be őket, mint annak idején Máriát és Józsefet szülővárosukban. No persze ez a kis közjáték része volt a mókának, és amikor mindössze fél órás késéssel megérkeztek kijelölt fejedelmi helyükre, a Royal Palace Hotelbe, minden képzeletet felülmúló parádéval fogadták őket. Másnap délelőtt bevásárlással, plázázással, fogadásokkal, kaszinózással és élményfürdőzéssel telt el, s a Júda tizenkét törzsére emlékeztető tizenkét fogásos ebéd után került csak sor a Betlehembe indulásra. Legalább is azok számára, akik kizárólag saját felelősségükre vállalkoztak arra, hogy a további utat teveháton teszik meg, ugyanis az autóbuszokat, különösen az ilyen elegánsakat előszeretettel robbantgatták föl az ilyen-olyan gerillák és Heródesek. Így aztán már csak heten − három király, egy koronaherceg, egy szociáldemokrata miniszterelnök, egy liberális pártvezér, valamint egy konzervatív belügyminiszter − vállalkoztak a Betlehembe menetelre. A többieknek maradt a shoppingolás, az élményfürdő és a látványpékség, a Jeruzsálem by night program, valamint a UPC százhúsz csatornáján elérhető tévéadások. − Nem harapnak? − kérdezte a burnuszos (alatta golyóálló mellényt viselő), pásztornak álcázott kísérőktől a legnagyobb király. − Csak a gerillákat − nyugtatta meg az alezredesi rangot viselő pásztor, és libatepertőt kínált körbe.

20

− Mikor érünk oda ezekkel? − kérdezte homlokát ráncolva a középső király. − Éppen karácsonyra! − hangzott a biztató válasz, majd a válaszoló biztonsági kecsketúrót kínált körbe, de ebből már csak a bátrabbak vettek. − Akkor mi most úgy vagyunk, akár a régi háromkirályok − jegyezte meg a legkisebb király, aki fekete volt és nő, akit a másik kettő (ezért vagy másért, nem tudni) még csak nagyhercegszámba sem vett. − Nem egészen − javította ki a szociáldemokrata miniszterelnök −, ugyanis mi heten vagyunk, és több mint negyven százalékunk demokrata. − Én is annak vallom magam, hölgyeim, uraim! − jelentette be ünnepélyesen a koronaherceg, aki valóban az első perctől kezdve igazi demokrataként viselkedett, olyannyira, hogy még a közös zsolozsmán sem vett részt. Ezt fel is rótta neki most a legnagyobb király. − Önök, demokraták, nem szoktak imádkozni? − Már hogyne szoknánk − méltatlankodott a demokrata koronaherceg. − Csak a közös ima nem smakkol, igaz? − kérdezte a középső király csípősen. − Már hogyne smakkolna − méltatlankodott a demokrata koronaherceg. − Hát akkor? − kérdezte kíváncsian a legkisebb király, aki szurokfekete volt és ízig-vérig nő. − Csak annyi a különbség, hogy mi mindig szépen megszavazzuk a közös imát − közölte büszkén, de cseppet sem fennhéjazva a demokrata koronaherceg. − Én viszont a zarándok háromkirályok alázatával indulok Betlehembe, hogy tiszteletemet tegyem a világ világossága előtt − közölte a konzervatív belügyminiszter, majd hozzátette − És azt is elárulhatom, hogy nem jövök üres kézzel. − Én a magam részéről aranyat hozok − közölte a legnagyobb király. − Hát ez nagyon érdekes − jelentette ki a középső −, én ugyanis tömjént. Mindenki a legkisebb királyra nézett, aki szurokfekete volt és ízig-vérig nő, és persze nagy megkönnyebbüléssel hallották, amint azt mondta: − Én meg szokás szerint mirhát. − Az én mobiltelefonom pedig tizennégy karátos − közölte a szociáldemokrata miniszterelnök. − Az én karórám meg húszmillióra van biztosítva − tette hozzá a liberális miniszterelnök. − És ön? − kérdezte a biztonságiak vezetője a demokrata koronaherceget. − Én egy verset hoztam − felelte. − Mibe kötve? − kérdezte a konzervatív belügyminiszter. − Semmibe. Még annak idején hittanórán tanultam − felelte a demokrata koronaherceg.

2007/6

LELKISÉG − Akkor, hölgyem és uraim, mindenki hagyja itt drága ajándékát, ne adjunk semmi esélyt a fosztogatóknak. A vers maradhat. − Hát akkor mit vigyünk? − kérdezték a hoppon maradtak kétségbeesve. − Hát például, hallották, egy verset, egy éneket, egy produkciót: bukfencet, kártyatrükköt, madárhang-utánzást − javasolta az aludttejet körbekínáló biztonsági. − Háromperces parlamenti felszólalást is szabad, csupa e-betűvel? − kérdezte reménykedve a szociáldemokrata miniszterelnök. − Bravó! − rikkantotta egy nyakában kisbárányt hordozó biztonsági. Valamennyi biztonsági pásztor kifogástalanul beszélt angolul, de ha kellett a franciával is elboldogultak. Egyikük oroszul is tudott, de erre nem volt szükség, így aztán ő lett az, aki sáskával és erdei mézzel kínálta őket, de ebből csak a legkisebb király vett, a sáskát azonban végül is a ridiküljébe dugta. Betlehem közelében palesztin pásztorok állították le a tevéket, a biztonságiak azonban megnyugtatták a tekintélyes küldöttséget, hogy csupán arra kérik őket, ami méltánylandó, hogy a hátralévő, nem túl hosszú utat a barlangistállóig gyalog tegyék meg. Körbefogták őket, és el is indultak a barlangistálló felé. − A prospektus szerint nekünk a születés templomába kellene… − próbálkozott a konzervatív belügyminiszter. − De mi biztonsági okokból a csillag után megyünk − figyelmeztette a kisbárányos biztonsági. − És ez stílszerűen egy Dávid-csillag! − magyarázta a középső király. − Különben is ma már semmi sem szent, a templomokat is elfoglalják vagy felrobbantják a gerillák vagy a gerillavadászok −, magyarázta a kecsketúrós biztonsági, majd hozzátette: De itt semmi bántódásunk sem lesz. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket. Nagyon megijedtek. De az angyal megnyugtatta őket: − Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek, és majd az egész népnek. Ma megszületett a megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket. − Szóról szóra − suttogta a legkisebb király. − Ez valóban eredeti? − kérdezte a liberális miniszterelnök. Egyszeribe mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent e szavakkal: „Dicsőség a magasságban az Istennek, és békesség a földön az Istennek tetsző embereknek”. − Ezek meg mi lennénk − mutatott körbe a demokrata koronaherceg. − Ez akkor teljesen a forgatókönyv szerint megy − ismerte el a konzervatív belügyminiszter. Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a palesztin pásztorok így szóltak egymáshoz: − Menjünk Betlehembe, hadd lássuk, ami történt, amit az Úr tudtunkra adott. − Tudunk valami szép karácsonyi éneket? − kérdezte aggodalmasan a legnagyobb király. Ketten tudták a Stille Nachtot, a szociáldemokrata miniszterelnök a Jingle bellt, a görög koronaherceg, akinek a nagymamája osztrák-magyar őrgrófné volt, a Kiskarácsony, nagykarácsonyt,

2007/6

a középső király pedig a My beautiful ladyt, mert hogy a Szűzanyának is jár valami. Mindegyiket megpróbálták, egyik sem akaródzott igazán, mert közben Palesztinai pásztorok - az élet valósága mindegyiküknek az zakatolt a fejében, hogy „mitadjakmitadjakmitadjak”. De már késő volt, mert megtalálták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Pontosan a forgatókönyv szerint. Mária kiköpött zsidó volt, Józsefről ordított, hogy arab. A Kisjézus − legalábbis a legkisebb király szerint, aki nemrégen még hittanra is járt − édesanyjára és a Szentlélekre hasonlított. − Hogyhogy a Szentlélekre? − kérdezte a liberális miniszterelnök. − A forgatókönyv szerint őtőle fogant − nyugtatta meg a demokrata koronaherceg. Eközben jöttek-mentek a küldöttségek. Az El-Fatah egy csupor juhtúrót, az Al-aksza mártírjai aszalt gyümölcsöt, a Hammasz egy gomolyasajtot hozott. Ment minden a forgatókönyv szerint, mindössze egyetlen kis intermezzo akadt. Egy suhanc furfangosan és − meg kell hagyni − gyönyörűen cikázó mozdulatokkal áttörte a barlangistállót körülvevő biztonságiak kordonját, és egy szempillantás alatt a sziporkázó kisded előtt termett, egy rántással felnyitotta burnuszát, és mielőtt bárki bármit tehetett volna, az övéhez kapott, s megnyomott egy gombot. Egyelőre csak hatalmas csend lett, aztán megszólalt az övére szerelt zenélődoboz: „Békesség a Földön az embernek”. Most ők kerültek sorra, de meg sem tudtak szólalni. Lefoszlott róluk a rang, a méltóság, de vele együtt lefoszlott róluk a méltatlanság is, és megmaradt csupasz emberi méltóságuk. Ekkor a konzervatív belügyminiszternek eszébe jutott egy régi-régi dal, amit még a nagymamájától hallott, és egy mindannyiuk számára ismeretlen nyelven énekelni kezdte, hogy „Fel nagy örömre Úr született, aki után a Föld epedett”. − Nos? − néztek rájuk a biztonságiak, amikor kiléptek a barlangistállóból, ők azonban csak bólintottak. − Nos ? − bámultak rájuk a tevék, amikor visszatértek hozzájuk, ők azonban csak sűrűn bólogattak. − Nos? − kérdezősködtek a Jeruzsálemben maradt útitársak, de ők csak maguk elé dúdoltak. Azután menetrend szerint visszaindultak. Aztán egyszer csak a Betlehemet megjárt hetek dúdolgatni kezdték az ott hallott dalokat. Aztán szépen rázendítettek. A többieket is magával sodorta az ének. És aztán nem volt megállás. A Jeruzsálem-Bejrut-Isztambul-Athén-Zágráb-Budapest-Bécs-Párizs-London útvonalon végestelen-végig karácsonyi dalokat énekeltek. Ismerős-ismeretlen énekeket, ismerős-ismeretlen nyelveken. Mint az őrültek.

Kamarás István OJD 21

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

Az éghajlatváltozás 1 közgazdaságtana 2. rész A múltban a legtöbb hivatalos célú modellezés során a 2–3 °C-os felmelegedés forgatókönyvét használták kiindulópontként. Ebben a hőmérsékleti tartományban az éghajlatváltozással kapcsolatos költségek a világ globális össztermelését alapul véve körülbelül 0–3%-os állandó veszteségnek felelnek meg, összehasonlítva azzal, ami elérhető lett volna egy éghajlatváltozás nélküli világban. A fejlődő országoknak még ennél is nagyobb költségekkel kell számolniuk.

Globális fölmelegedés - forgatókönyvek A Jelentés első része az éghajlatváltozás gazdasági hatásait, valamint az üvegházgáz-kibocsátások csökkentését célzó intézkedés költségeit és hasznait bemutató bizonyítékokat ismertette. A második rész az éghajlatváltozás kockázatait és költségeit vizsgálja, és az ún. integrált értékelési modellt használja fel az összesített pénzügyi becslések meghatározására. Az éghajlatváltozás teljes, átfogó hatásának pénzügyi terminusokban történő modellezése (összegszerű megbecslése) nagy kihívás. A világban végbemenő fejlődés két évszázadra szóló vagy azon túlra nyúló modellezésének korlátai, hibái nagy óvatosságot kívánnak az eredmények értelmezésénél. Ahogy azonban már elmagyaráztuk, az éghajlatváltozás esetében a cselekvés és annak hatása között nagyon sok idő telik el, így a cselekvéshez szükséges kvantitativ (mennyiségi) elemzés elvégzését az ilyen átfogó modellezési gyakorlatok alapozzák meg. Az éghajlatváltozás pénzügyi hatásai a mostani számítások szerint sokkal komolyabbak, mint azt a korábbi tanulmányok sugallták; nem utolsósorban azért, mert ezek a tanulmányok (ill. szerzőik) hajlottak arra, hogy a legbizonytalanabb, de potenciálisan legkárosabb hatások némelyikét kizárják. A tudomány területén az utóbbi időben végbemenő fejlődésnek köszönhetően ma már lehetőségünk van valószínűségi mutatók alkalmazásával ezeket a kockázatokat közvetlenebbül vizsgálni.

Összességükben ezek a korábbi modellek túlságosan optimisták voltak a felmelegedést illetően: a legfrissebb ismereteink azt mutatják, hogy a BAU forgatókönyvnek megfelelő kibocsátások által okozott hőmérséklet-változások meghaladhatják a 2–3 °Cot az évszázad végére. Ez a korábban figyelembe vetteknél jóval szélesebb skálájú hatások bekövetkezését valószínűsíti. Ezen hatások, következmények legtöbbjét, mint például a hirtelen bekövetkező nagymértékű éghajlatváltozást, nagyon nehéz számszerűsíteni. Az 5–6 °C-os felmelegedés esetén – ami valós lehetőség az elkövetkezendő évszázadban – a már létező modellek, amelyek a hirtelen bekövetkező nagyarányú éghajlatváltozás kockázatát is képesek modellezni, átlagosan 5–10%-os csökkenést becsülnek a világ GDP-jében, ugyanakkor a becslések szerint a szegény országok esetében a kapcsolódó költségek a GDP 10%át is jóval meghaladják. Ezen felül – egyes eredmények szerint – kis valószínűségű, de mégis jelentős kockázata van annak, hogy még ennél is nagyobb hőmérséklet-növekedés következik be. Mint már említettük, az ilyen nagyságrendű hőmérséklet-növekedés az emberiség részéről eddig még nem tapasztalt ismeretlen tartományba vezet minket, és minden bizonnyal radikális változásokkal jár majd a minket körülvevő világban. Ilyen kilátások tükrében nem meglepő, hogy a Jelentés által használt modellezési keretnek a kockázat közgazdaságtanára kellett épülnie. A lehetőségek, a valószínűségek átlagolása elrejti a kockázatokat. Az átlagosnál sokkal súlyosabb következmények kockázata nagyon valós, és ezek a következmények katasztrofálisak lehetnek. Az éghajlatváltozással foglalkozó politika nagymértékben e kockázatok csökkentését jelenti, ill. erre kell irányulnia. Ezeket a kockázatokat nem lehet teljesen kiküszöbölni, de jelentősen csökkenteni lehet őket. Egy ilyen modellezési keretben figyelembe kell venni a jövedelmek elosztását, valamint a jövő generációiról való gondoskodást illető etikai megfontolásokat is.

1. Stern Review: Az éghajlatváltozás közgazdaságtana, © Crown copyright 2007. Az 1. részt az Egyházfórum 2007/5. számában közöltük (17-20. old.).

22

2007/6

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

Az elemzésnek nem szabad szűklátókörűen csak a bevétel jellegű mérőszámokra (pl. GDP) összpontosítania. Az éghajlatváltozásnak az egészségre és a környezetre kiható következményei valószínűleg nagyon súlyosak lesznek. A különböző stratégiák átfogó összehasonlítása – amelyet a későbbiekben végzünk el – tartalmazni fogja ezeknek a következményeknek az elemzését is. Ismét bonyolult fogalmi, etikai és mérési kérdésekkel találkozunk, és az eredményeket kellő körültekintéssel kell kezelni. A Jelentés egy konkrét modell, a PAGE 2002 eredményeit használja fel arra, hogy bemutassa, hogyan változnak az ilyen jellegű integrált értékelési modellekből levezethető becslések annak következményeként, hogy az új tudományos eredmények fényében a különböző globális hőmérséklet-emelkedési szintekhez tartozó valószínűségi eloszlások egyre pontosabbá válnak. A modellt kifejezetten a kockázatok elemzése céljából választottuk ki – ez egyike annak a kevés modellnek, amelyek ezt lehetővé teszik. Ezen felül alapfeltételezései túlmutatnak a korábbi tanulmányok hatókörén. Ezt a modellt először egy olyan adategyüttessel használtuk (futtattuk), amely összhangban van az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által 2001-ben készített jelentés (TAR) éghajlati előrejelzéseivel, majd pedig egy olyan adatkészlettel, amelyik az éghajlati rendszerben kissé erősödő pozitív (öngerjesztő) visszacsatolásokat tartalmaz. A kissé erősödő gerjesztés hipotézise az éghajlatváltozás megnőtt kockázatainak egyik olyan területét illusztrálja, mely elfogadottan 2001 óta jelenik meg a tudományos szakirodalomban.

Elsivatagosodás – környezeti hatás •

Elsőként azt, hogy a költségbe beleértjük a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt közvetlen hatásokat (esetenként „nem-piaci” hatásoknak is nevezik ezeket) is. Ekkor az éghajlatváltozás általunk becsült teljes költsége ezen a fejlődési pályán az egy főre jutó globális fogyasztás 5%-áról 11%-ára nő. A mérhetőséggel és a számszerűsítéssel kapcsolatosan bonyolult elemzés-módszertani és etikai kérdések merülnek itt fel. A modellben alkalmazott módszerek meglehetősen konzervatívak a hatásokhoz rendelt számértékek tekintetében.

•

A fent említett modell alkalmazásával és az elemzés során az összes olyan tényező figyelembevételével, amelyek jelen pillanatban beleilleszthetők2, ma úgy becsüljük, hogy a BAU szcenárió kibocsátásai esetén a következő két évszázadban végbemenő éghajlatváltozás olyan mértékű hatásokat és kockázatokat foglal magába, amelyek teljes költsége egyenértékű az egy főre jutó fogyasztás globális átlagának mostantól az idők végezetéig tartó3 legalább 5%-os csökkenésével. Bár ez a költségbecslés rendkívül magas, így is rengeteg fontos dolgot nem foglal magában.

Másodsorban, néhány újabb keletű tudományos bizonyíték arra utal, hogy az éghajlati rendszer érzékenyebb lehet az üvegházgáz-kibocsátásokra, mint azt eddig hittük, például a felerősített visszacsatolások, mint a metánkibocsátás4 és a légköri üvegházgáz-elnyelők hatásának gyengülése miatt. Becsléseink, melyek az éghajlati érzékenység korlátozott mértékű emelkedésének modelljén alapulnak, azt jelzik, hogy az éghajlati válasz potenciálisan nagyobb mértéke a BAU szcenárió szerinti éghajlatváltozás költségét a globális fogyasztás 5%-áról 7%-ára, vagy ha a fent említett nem-piaci hatásokat is belevesszük, akkor 11%-áról 14%-ára növelheti.

•

Harmadsorban, az éghajlatváltozás terheinek aránytalan része hárul a világ szegény térségeire. Ha ezt az aránytalan terhet megfelelően súlyozzuk, akkor 5-6 °C-os felmelegedés esetén az éghajlatváltozás becsült globális költsége több mint egynegyeddel magasabbnak adódik, mint a súlyozás nélkül.

A BAU szcenárió teljes költségkihatása még tovább nőhet, ha a modell következetesen figyelembe vesz három fontos tényezőt:

Ezek a kiegészítő tényezők együttesen az egy főre jutó fogyasztás – a jelenre és a jövőre egyaránt érvényes – 20%-os csök-

Azt is megvizsgáltuk, hogy hogyan növelheti meg az éghajlatváltozás becsült gazdasági költségkihatásait, ha figyelembe vesszük a megfelelő értékcsökkenési arányokat, a szegény országokban fellépő hatások értékeléséhez kapcsolódó egyenlő mértékű súlyozási arányokat, valamint a halandóságra és a környezetre gyakorolt hatásokhoz rendelhető közelítő költség-értékeket.

2. Azaz számszerűsíthetők (A ford. megjegyzése) 3. A Jelentés eredetije itt a „now and forever”=”most és mindörökké” kissé hangzatos kifejezést használja. Én a fordítás egy későbbi helyén a szerényebb „a jelentől a be nem látható jövőig” kifejezéssel élek. A lényeg nem a kifejezés, hanem annak megértése, hogy ez a költség folyamatosan, évről évre jelentkezik majd, és soha nem csökken, esetleg csak emelkedik. (A ford. megjegyzése) 4. Legújabb tudományos eredmények szerint a globális felmelegedéssel párhuzamosan hirtelen felszabadulhat a kontinentális talapzatok (a kontinenseket körülvevő sekély tengerek) iszapjában kötött formában (metán-hidrátként) tárolt nagy mennyiségű metán egy része vagy egésze. Ez éghajlati katasztrófához, a felmelegedés „megszaladásához” vezethet. (A ford. megjegyzése)

2007/6

23

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

kenésének megfelelő értékre is megnövelhetik a BAU szcenárió szerinti éghajlatváltozás teljes költségét. Összegezve: azok az elemzések, amelyek figyelembe veszik a hatások és a lehetséges következmények teljes skáláját – azaz amelyek alkalmazzák a kockázat alapvető közgazdaságtanát –, olyan konklúziót valószínűsítenek, hogy a BAU szcenáriónak megfelelő éghajlatváltozás az egy főre jutó fogyasztás 5–20%-a közötti értéknek megfelelő mértékben fogja csökkenteni a jólétet. Ha figyelembe vesszük a nagyobb kockázatok egyre szaporodó tudományos bizonyítékait, a katasztrófák bekövetkezésének lehetőségével kapcsolatos elutasítást5, valamint a közvetlenül mérhető hatások szűk körénél szélesebb körű megközelítést alkalmazunk a következmények tekintetében, akkor a megfelelő becslés valószínűleg a tartomány felső részében lesz.

és fejlesztés ösztönzése között. Az energiatechnológiák területén és a gazdaságok szerkezetében végbemenő változások csökkentik a kibocsátásoknak a bevételek növekedéséhez való kötöttségét, különösen néhány gazdag ország esetében. Hatékony, megfontolt politikai döntésekkel mind a fejlett, mind a fejlődő gazdaságokban lehetőség van az éghajlat stabilizálásához szükséges mértékű üvegházgázkibocsátás-csökkentésre úgy, hogy eközben a gazdasági növekedés mindkét gazdaság esetében fenntartható. A végleges stabilizáció – bármilyen szinten is történjen az – azt a követelményt jelenti, hogy az éves kibocsátást olyan szintre kell csökkenteni, amely egyensúlyban van a Föld azon természetes mechanizmusainak teljesítőképességével, amelyek eltávolítják az üvegház-gázokat a légkörből. Minél tovább marad az üvegházgáz-kibocsátás ezen szint felett, annál magasabb lesz a végső stabilizációs szint. Hosszú távon az éves globális kibocsátást 5 Gt CO2e alá kell csökkenteni, mivel ez az a mennyiség, amit a Föld el tud nyelni anélkül, hogy a légköri üvegházgázszint emelkedne. Ez 80%-kal kevesebb, mint a jelenlegi éves kibocsátások abszolút szintje.

A néhány évnyi távlaton túlmutató gazdasági előrejelzés nehéz és pontatlan eredményt adó feladat. Az éghajlatváltozás elemzése természeténél fogva megköveteli azt, hogy 50, 100, 200 vagy akár több évre is előre tekintsünk. Minden ilyen jellegű modellezés körültekintést és alázatot igényel, mivel az eredmények csak az adott modellre és a modell feltevéseire érvényesek. Nem szabad ezeknek az eredményeknek olyan pontosságot és bizonyosságot tulajdonítani, amelyet egyszerűen nem lehet elérni. Ezen felül néhány nagy tudományos és közgazdaságtani bizonytalanság olyan területekre vonatkozik, amelyekről nagyon keveset tudunk (például a nagyon magas hőmérsékletek hatásai) – és jó okkal, mivel ez számunkra ismeretlen világ. Ezeknek a modelleknek a fő üzenete az, hogy amikor megpróbáljuk figyelembe venni a jövőbeni kockázatok és bizonytalanságok középérték feletti részét is, a valószínűséggel súlyozott költségek nagyon nagynak mutatkoznak. Határozott, jó irányú kibocsátás-csökkentési szakpolitika segítségével a legtöbb (de nem mindegyik) kockázat csökkenthető, és azt valljuk, hogy ez a hatásokra fent kiszámított költségeknél jóval kisebb költséggel elérhető. Ebben az értelemben a mitigáció (elhárítás) nagyon termelékeny, eredményes befektetés.

Az 550 ppm CO2e vagy az alatti szinten történő stabilizáció eléréséhez arra lenne szükség, hogy a globális kibocsátások az elkövetkezendő 10-20 évben érjék el a csúcsértéküket, majd ezután legalább 1-3%-os folyamatos éves kibocsátás-csökkenés lenne kívánatos. A 3. ábra e tartomány különböző forgatókönyveit mutatja be. 2050-re a globális kibocsátásoknak legalább 25%-kal a jelenlegi szint alatt kell lenniük. Ezeket a csökkentéseket a 2050es világgazdasági környezetben kell megvalósítani, ami várhatólag a mainál 3-4-szer nagyobb teljesítőképességű lesz – vagyis az egy egységnyi GDP-re jutó kibocsátás legfeljebb a mainak egynegyede lehet 2050-re.

A kibocsátásokat a gazdasági növekedés irányítja és fogja is irányítani; emellett a légköri üvegházgáz-koncentráció stabilizációja megvalósítható, és összhangba hozható a folytatódó növekedéssel.

A 450 ppm CO2e szinten való stabilizációhoz (ennek túllépése nélkül) a globális kibocsátásoknak az elkövetkezendő 10 évben kellene tetőzniük, majd évente több mint 5%-kal csökkenniük, azaz legalább 70%-kal a jelenlegi szint alatt kell lenniük 2050-re.

Az egy főre jutó CO2-kibocsátás erősen összefügg az egy főre jutó GDP-vel. Ennek eredményeként 1850 óta Észak-Amerika és Európa az energiatermelésnek köszönhetően a teljes CO2-kibocsátás mintegy 70%-át állította elő, míg a fejlődő országok ennek kevesebb mint egynegyedéért voltak felelősek. A jövőbeni kibocsátás-növekedés legnagyobb része a mai fejlődő országokból fog származni, a népesség és a GDP egyre gyorsabb ütemű növekedése következtében, valamint az energiaigényes iparágakban való növekvő részesedésük miatt.

Elméletileg lehetséges lenne a „túllépés”, ha megengednénk, hogy a légköri üvegházgáz- koncentráció a stabilizációs szint felett tetőzzön, és ezután csökkenjen le arra, de ez gyakorlatban nagyon bonyolult lenne, és nem is lenne túl okos megoldás. A túllépési forgatókönyvek ui. nyilvánvalóan nagyobb éghajlati kockázattal járnak, mivel a hőmérséklet nagyon gyorsan emelkedik, és sokkal hamarabb tetőzik egy magasabb szinten, ahol sok évtizeden át meg is marad, mielőtt a visszaesése megkezdődik. A túllépés egyben azt is igényli, hogy a kibocsátásokat azt követően rendkívül alacsony szintre csökkentsük le, a természetes üvegházgáz-elnyelési egyensúlyi szint alá, ami valószínűleg

A történelmi minta és a BAU előrejelzések ellenére a világnak nem kell választania az éghajlatváltozás elhárítása, ill. a növekedés

Ez a Jelentés a légkörben található üvegházgáz-koncentráció 450-550 ppm közötti CO2e szinten történő stabilizációjának megvalósíthatóságát és költségeit vizsgálja.

5. A katasztrófáktól való félelem mélyen gyökerezik az emberi tudatban, és így óhatatlanul megjelenik a mégoly objektív elemzésekben is, olyan formában, hogy igen kis valószínűségű eseményként nem számszerűsíthetőnek tekintik őket. ( A ford. megjegyzése)

24

2007/6

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

nem lenne megvalósítható. Ezen felül, ha a magas hőmérsékletek csökkentik a Föld üvegházgáz-elnyelő kapacitását – ami valószínűbb a túllépés esetén –, akkor a további kibocsátásokat még sokkal gyorsabb ütemben kell csökkenteni ahhoz, hogy elérjük a légköri CO2 meghatározott stabilizációs cél-koncentrációját. Az ismertetett radikális kibocsátás-csökkentés megvalósítása költségekkel jár. A Jelentés szerint az 500–550 ppm

3. ábra. Szemléltető kibocsátási szcenáriók az 550 ppm CO2e szinten történő stabilizáció elérésére Az ábra az 550 ppm CO2e szinten történő stabilizáció hat szemléltető grafikonját ábrázolja. A jelmagyarázatban megadott kibocsátás-csökkentési arányok a stabilizációhoz szükséges globális kibocsátás-csökkentés maximális* 10 éves átlagos arányát mutatják a megadott évtizedekben. Az ábra azt jelzi, hogy a kibocsátás-csökkentés késleltetése (a csúcs jobbra tolása) azt jelenti, hogy ugyanazon stabilizációs cél eléréséhez a kibocsátásokat gyorsabban kell csökkenteni. A szükséges kibocsátás-csökkentési arány nagyon érzékeny a csúcs magasságára is. Ha például a kibocsátási csúcs 2020-ban 48 Gt CO2-nél van 52 Gt CO2 helyett, akkor a csökkentés szükséges tempója 2,5%/évről 1,5%/évre csökken. Mivel a beágyazott táblázatban a csökkentési arányok negatív számokként vannak megadva, valószínűleg az abszolút értékben legkisebb, azaz a minimálisan szükséges 10 éves átlagos kibocsátás-csökkentésként kell értelmeznünk őket. (A ford. megjegyzése) Forrás: Meinshausen, M. (2006): ‘What does a 2°C target mean for greenhouse gas concentrations? A brief analysis based on multi-gas emission pathways and several climate sensitivity uncertainty estimates’, Avoiding dangerous climate change, H.J. Schellnhuber és mások (szerk.), Cambridge: Cambridge University Press, pp. 265 - 280.

kentés elérése komoly kihívás. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy a világ a magas üvegházgáz-kibocsátású fejlődési pályáról áttérjen az alacsony üvegházgáz-kibocsátású pályára, jelentős beruházások és egyéb kiadások szükségesek. De ezzel egyidejűleg új üzleti lehetőségek is megnyílnak, mivel az alacsony üvegházgáz-kibocsátású gazdaság új, nagy hatékonyságú termékeinek és szolgáltatásainak piacai kiszélesednek. Az üvegházgáz-kibocsátásokat alapvetően négyféle módszerrel lehet csökkenteni. A költségek erőteljesen eltérnek attól függően, hogy a négy módszer milyen kombinációjáról van szó, és hogy melyik ágazatban kerülnek ezek alkalmazásra: •

a kibocsátás-intenzív termékek és szolgáltatások iránti kereslet csökkentése;

•

nagyobb hatékonyság, ami pénz- és kibocsátás-megtakarítást eredményezhet;

•

a nem-energiatermelési kibocsátásokra vonatkozó intézkedések, mint például az erdőirtás elkerülése;

•

az energiatermelés, a hőtermelés és a közlekedés-szállítás területén az alacsony üvegházgáz-kibocsátású technológiákra való áttérés.

Ezen változtatások költségbecslése kétféle módszerrel történhet. Az egyik az, hogy megvizsgáljuk az egyes intézkedések erőforrásigényét (beruházási költségeit), elsősorban az alacsony üvegházgáz-kibocsátású technológiák bevezetésére és a területhasználat ágazatban bevezetendő változtatásokra gondolva, és ezeket összehasonlítjuk a BAU alternatíva költségeivel. Ez a becslés a költségek felső korlátját adja meg, mivel a számítások során nem vesszük figyelembe azokat a lehetőségeket, amelyek a magas üvegházgáz-kibocsátású (kibocsátás-intenzív) áruk és szolgáltatások iránti kereslet csökkentésében rejlenek. A második módszer esetén makrogazdasági modelleket használunk arra, hogy az alacsony üvegházgáz-kibocsátású gazdaságra való áttérésnek a teljes társadalmi-gazdasági rendszerre gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Ezek a modellek igen hasznosak a különböző tényezők dinamikus kölcsönhatásának nyomon követésére, beleértve a gazdaságok reagálását az árváltozásokra. Ugyanakkor a makrogazdasági modellek általában nagyon komplexek, bonyolultak, tehát a modell-eredményeket feltételezések egész sora befolyásolja.

CO2-e szinten való stabilizáció éves költsége a 2050-ig tartó időszakban a GDP 1%-a körül lesz – ez igen jelentős, de még kezelhető költségszint. A kibocsátás-növekedés történeti trendjének visszafordítása, valamint a mai szinthez képest 35%-os vagy ennél nagyobb csök-

2007/6

Mindkét módszer alkalmazásával kapott eredmények alapján mértékadó becslésként az adódik, hogy az üvegházgázok stabilizációjának költsége 500-550 ppm CO2e szinten átlagosan az éves globális GDP 1%-a lesz 2050-g terjedő időszakban. Ez az összeg jelentős, de az áttérés teljesen összeegyeztethető a tovább folytatódó növekedéssel és fejlődéssel, a nem korlátozott éghajlatváltozással ellentétben, ami végső soron fenyegeti a növekedést. Az elvégzett6 erőforrás-becslések azt valószínűsítik , hogy 550 ppm CO2e szinten történő stabilizációhoz vezető fejlődési

25

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

pályára való átálláshoz tartozó optimális kibocsátás-csökkentés várható éves költségének felső határa a 2050-g terjedő időszakban átlagosan a globális GDP 1%-a körül lesz. Itt a Jelentés részletekbe menően figyelembe veszi a kibocsátás-csökkentéshez szükséges technológiaváltás és az egyéb intézkedések potenciális lehetőségeit és költségeit a különböző iparágakban. Akárcsak az éghajlatváltozás hatásai esetében is, ez az előrejelzés (projekció) is jelentős bizonytalanságot tartalmaz. Ezek a bizonytalanságok elsősorban a technológiai költségek, valamint a fosszilis tüzelőanyagok árai néhány évtizedes időtávra történő becslésének nehézségében, pontatlanságában gyökereznek. Természetesen azt is nagyon nehéz előre megjósolni, hogy az emberek hogyan reagálnak majd az árváltozásokra. A mitigációs erőfeszítések tényleges alakulása és a kibocsátás-csökkentés ténylegesen megvalósuló ágazati lebontása ezért az említett összes tényezőtől függ majd. Ugyanakkor, mint említettük, ma már lehetőségünk van a költségek mértékadó előrejelzésének elkészítésére számos valószínű megvalósulás költségbecslésével, majd az így kapott eredmények átlagolásával, ill. azok szórási intervallumának meghatározásával.

kel összehasonlítva, ha megfelelő szakpolitikai tervek és intézményrendszer segítségével kerülnek végrehajtásra. Közép- és hosszú távon a tiszta energia-, hő- és közlekedési-szállítási technológiák széles körű bevezetése szükséges a radikális kibocsátás-csökkentéshez. Az energiaszektornak világszerte legalább 60%-os, de lehet, hogy 75%-os mértékben üvegházgáz-mentesnek kell lennie 2050-re ahhoz, hogy az 550 ppm CO2e szinten, vagy az alatt bekövetkezzen a stabilizáció. A közlekedési-szállítási ágazatban a nagymértékű csökkentések rövid távon valószínűleg nagy nehézségekbe ütköznek majd, de mindenképpen szükség lesz rájuk. A jövő technológiáiból sok már ma is létezik, az első számú cél ezen technológiák alkalmazásának olyan mértékű költségcsökkentése, hogy ezek – az üvegházgáz-kibocsátás árképzését célzó politikai intézkedések esetén – versenyképesek legyenek a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának alternatívájával.

A párhuzamos tiszta technológiák egész skálájának kifejlesztésére és bevezetésére van szükség a kibocsátások stabilizációjához. Nem valószínű, hogy bármelyik technológia önállóan képes lenne biztosítani a teljes szükséges kibocsátás-megtakarítást, mert minden technológiának vannak korlátai, és az üvegházgáz-kibocsátásokat okozó tevékenységek A kibocsátást és a költségek és ágazatok skálája is igen csökkentését célzó hatékonyszéles. Az is bizonytalan, hogy ság- (termelékenység-) nömely technológiák bizonyulvekedés technikai hátterének nak a legolcsóbbnak. Így egy megteremtése nagyon lényeges alternatív technológia-együtkérdés. Az elmúlt évszázadban tesre van szükség az alacsony az energiatermelés és -szolgálÜvegházhatás – olvadó jéghegyek költségű kibocsátás-csökkentatás hatékonysága legalább téshez. tízszeresére nőtt a fejlett országokban, és a további növekedés lehetőségei még messze nincseAz alacsony üvegházgáz-kibocsátású globális gazdaságra nek kiaknázva. A Nemzetközi Energiaügynökség által készített való áttérés a fosszilis tüzelőanyagok bőséges készletei ellenére tanulmányok azt mutatják, hogy az energiatermelés és -szolmegy végbe. Ez azt jelenti, hogy azok a szénhidrogén-készletek, gáltatás hatékonyságnövelése rendelkezik azzal a potenciállal, melyek kitermelése a jelenlegi álláspont szerint még gazdasáhogy a 2050-ig terjedő időszakban a kibocsátáscsökkentés leggos, több mint elegendőek ahhoz, hogy a világban az üvegházjelentősebb forrása legyen az energiaiparban. Ez mind a környegáz-koncentráció szintje jóval 750 ppm CO2e fölé emelkedjen, zetre, mind pedig a gazdaságra jótékony hatású lehet, hiszen az nagyon veszélyes következményekkel. Ráadásul, a BAU szceenergiahatékonyságot célzó intézkedések egyszerre csökkentik nárió szerint az energia-termelők és felhasználók a közeljövőben a hulladékot, és a termelési-szolgáltatási költségeket. várhatóan elmozdulnak majd a nagyobb kibocsátás-intenzitású7 kőszén és olajpala fokozott felhasználása irányában, még tovább A nem-energiatermelési kibocsátások a teljes üvegházgáznövelve ezáltal a kibocsátás-növekedés sebességét. kibocsátás egyharmadát teszik ki; az ebben az ágazatban megMég a megújuló energiák és más alacsony széntartalmú enerteendő lépések fontos hozzájárulást jelentenek a teljes emissziógiaforrások használatának erőteljes kiterjedésével számolva is, csökkentéshez. Számos meggyőző bizonyíték van arra, hogy a a globális energiaforrások több mint felét még mindig a széntovábbi erdőirtás megelőzését célzó intézkedések viszonylag hidrogének fogják kitenni 2050-ben. Ha széles körben elterjed kevés pénzbe kerülnek a más jellegű mitigációs intézkedések-

6. Itt a lebontott módszerek alkalmazásával kapott eredményekről lesz szó. (A ford. megjegyzése) 7. Ezek a tüzelőanyagok a szénhidrogéneknél nagyobb fajlagos széntartalmúak, tehát elégetésükkor nagyobb a fajlagos CO2 kibocsátás. A kibocsátás-intenzitás pontos közgazdasági definíciójához ld. a 16 lábjegyzetet. (A ford. megjegyzése)

26

2007/6

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

a kibocsátások üvegházgáz-tartalmának befogása és tárolása8, ez lehetővé teszi majd a fosszilis tüzelőanyagok folyamatos további használatát a légkör károsodása nélkül, és megvédi a határozott éghajlat-befolyásolási politikát attól a veszélytől, hogy bizonyos fázisaiban a fosszilis tüzelőanyagok árainak csökkenése aláaknázza azt. Akkor, amikor az 550 ppm CO2-e szinten történő stabilizáció átlagos éves költsége valószínűleg a globális GDP 1 %-a körül lesz 2050-re, az erre vonatkozó becslések nagy szórást mutatnak, és széles sávban, a GDP -1%-a (nettó nyereség) és +3,5%-a között ingadoznak. A szélesebb körű makrogazdasági modellek vizsgálata megerősíti a fenti becsléseket.

A Jelentésben alkalmazott második megközelítés a makrogazdasági modellbecslések széles skálájának összehasonlításán alapul (ez az alábbi 4. ábrán látható). Az összehasonlító elemzés szerint az 500-550 ppm CO2e szinten történő stabilizáció közepes várható költsége a 2050-ig terjedő időszakban a GDP 1%-a lesz, az egyes becslések pedig a GDP -2%-a és +5%-a között ingadoznak. Ez a bizonytalansági tartomány számos tényezőt tükröz, elsősorban az aktív kibocsátás-csökkentési intézkedések megtételéhez szükséges technológiai innováció és a hatékonyságnövekedés ütemének bizonytalanságát: nyilvánvaló, hogy minél gyorsabb az innováció, és minél nagyobb az elért hatékonyság, annál kisebbek lesznek a költségek. Ezeket a tényezőket a politika eszközrendszere befolyásolni képes.

4. ábra A modell-költségbecslések szórási diagramja A CO2-csökkentés költségei a világ GDP-jéhez mérve a csökkentési szint függvényében

Forrás: Barker, T., M.S. Qureshi és J. Köhler (2006): ‘The costs of greenhouse-gas mitigation with induced technological change: A Meta-Analysis of estimates in the literature’, 4CMR, Cambridge Centre for Climate Change Mitigation Research, Cambridge: University of Cambridge. Számos modell-tanulmány, így az IMCP, az EMF és a USCCSP által készített elemzések, valamint az IPCC megbízásából elvégzett munka is azt mutatja, hogy az 2050-ig elvégzendő kb. 500-550 ppm CO2e értékű stabilizációhoz vezető kibocsátási pálya költségei a globális GDP -2%-a és +5%-a közötti tartományában vannak, ás átlagosan a GDP 1%-ára rúgnak. Ez a tartomány a megkívánt mitigáció mértékének, a technológiai innováció ütemének és a szakpolitika rugalmasságának bizonytalanságát tükrözi. A fenti ábrán Barker kombinált három-modelles adategyüttesét láthatjuk, amely a CO2-kibocsátások alapvonaltól számított éves csökkentését és a világ teljes GDP-jének ebből következő változásait mutatja be. A modelleredmények széles tartománya a modellek eltérő szerkezetéből, valamint a bennük rejlő feltevések eltérő kiválasztásából adódik. Az ilyen típusú bizonytalanságok és eltérő megközelítések a jövőre vonatkozó bármilyen előrejelzés belső, lényegi sajátosságai. Az ábra azt mutatja, hogy a stabilizációs pályák és időintervallumok sokféleségéből fakadó költség-szórás a GDP -4%-ától (ami nettó többletet jelent) a GDP 15%-ára rúgó költségekig terjed, de a szélsőséges értékek elsősorban az ún. „kiugró” (outlier)1 tanulmányok adatait jelentik; a becslések zöme a GDP 1%-a körül van. Általában véve a magasabb költségbecslést adó modellek a jövőbeli technológiai fejlődésre vonatkozó olyan feltételezéseken alapulnak, amelyek történelmi távlatokban nagyon pesszimisták.

8. Itt lekötött vegyületként (pl. mészkő, CaCO3), vagy más formában (kimerült olajmezőkbe való visszanyomás stb.) történő tárolásról van szó. (A ford. megjegyzése) 9. Kiugró (outlier) tanulmány: az átlagtól jelentősen eltérő adatokon és feltételezéseken alapuló tanulmány. (A ford. megjegyzése)

2007/6

27

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG

Az évi átlagos mitigációs költség valószínűleg a GDP 1%-a körül a marad a század közepétől is, de ezután az 1% körüli becslések bizonytalansági tartománya már erőteljesen kiszélesedik. Egyes becslések a költségek lassú csökkenését, azaz lassú gazdasági növekedést, míg mások a költségek gyors növekedését, azaz a gazdaság gyors ütemű visszaesését jelzik a 2100-ig terjedő időszakban, ily módon kifejezésre juttatva a mitigációt szolgáló újabb és újabb innovatív módszerek kidolgozása és bevezetése költségbecslésének növekvő bizonytalanságát. A 450 ppm CO2-e szinten történő stabilizáció ma már csaknem elérhetetlen, mivel tíz éven belül valószínűleg elérjük ezt a szintet, és rendkívüli nehézségek merülnek fel, ha a jelenlegi és a ma előrelátható technológiák bázisán ténylegesen végre akarjuk hajtani az ehhez szükséges radikális kibocsátás-csökkentést. Ha mitigációs erőfeszítéseink túl ambiciózusak, vagy túl gyorsan akarunk eredményt elérni, akkor a vonatkozó költségek jelentősen nőnek. A nagyon gyors emisszió-csökkentés valószínűleg nagyon költséges lenne. Fontos összefoglaló következtetés ugyanakkor az, hogy a késlekedésnek nagyon nagy ára van. Az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések megtételében történő késlekedés elkerülhetetlenné teszi a nagyobb mértékű éghajlatváltozás és a valószínűleg ezzel együtt járó magasabb mitigációs költségek elfogadását. Az elkövetkezendő 10-20 év nem elég határozott intézkedései az 550 ppm CO2e szinten történő stabilizációt is elérhetetlenné tehetik – és ehhez a szinthez már jelentős kockázatok társulnak. Az alacsony üvegházgáz-kibocsátású gazdaságba való átmenet a versenyképesség terén új kihívásokat teremt, de lehetőségeket is nyújt a növekedésre. A GDP 1%-a körüli mitigációs költségek, összehasonlítva az éghajlatváltozás így elkerülhető költségeivel és kockázataival, igen alacsonyak. Egyes országokban és ágazatokban azonban ezek a költségek magasabbak lesznek. Hatással lehetnek számos nemzetközi kereskedelmi forgalomban lévő termék és eljárás versenyképességére. Ezeket a (negatív) hatásokat nem kell túlbecsülni, és az országok, ill. az ágazatok együttműködésével jelentősen csökkenthetők vagy teljesen elkerülhetők; mindamellett lesz egy átmeneti időszak, amelyben kezelni kell őket. A gazdaság mint egész, hasznot húz majd az innovációból, és ez a jótékony hatás a költségek egy részét kompenzálja majd. Minden gazdaság folytonos szerkezeti átalakuláson megy keresztül; a legsikeresebb gazdaságok azok, amelyek rugalmasan és dinamikusan élnek a változás adta lehetőséggel.

28

Jelentős új lehetőségek adódnak sok iparág és szolgáltatás számára. Az alacsony üvegházgáz-kibocsátású energiák piaci forgalma 2050-re valószínűleg eléri az évi 500 milliárd dollárt, vagy talán ennél sokkal többet is. Az egyes vállalatoknak és országoknak olyan helyzetbe kell hozniuk magukat, hogy ezekből a lehetőségekből előnyt tudjanak kovácsolni. Az éghajlatváltozási politika elősegíti a jelenleg meglévő nem hatékony folyamatok gyökeres felszámolását. Vállalati szinten az éghajlat szabályozásával összefüggő intézkedések megvalósítása felhívhatja a figyelmet az egyéb pénzmegtakarítási lehetőségekre is. Összgazdasági szinten az éghajlatváltozási politika eszköz lehet a nem hatékony energiarendszerek átalakítására és a torzító hatású energiatámogatások megszüntetésére, amire a világ kormányai jelenleg mintegy 250 milliárd dollárt költenek évente. Az éghajlat-szabályozási intézkedések segíthetnek más célok elérésében is. Ezek a járulékos hasznok jelentősen csökkenthetik az üvegházgáz-kibocsátások csökkentésének összgazdasági költségeit. Ha az éghajlat-politika jól tervezett és jól működik, akkor hozzájárulhat például a légszennyezettség okozta betegségek és halálozás csökkentéséhez, valamint a világ biológiai sokféleségében jelentős szerepet játszó erdők megóvásához. Az energiabiztonságot szem előtt tartó nemzeti célok az éghajlatváltozási célok elérésével párhuzamosan is megvalósíthatók. Az energiahatékonyság, valamint az energiaforrások és az energiaszolgáltatók sokszínűbbé válása növeli az energiabiztonságot, ha ugyanakkor a politika világos, hosszú távú tervezési és cselekvési kereteket biztosít az energiatermelésbe befektetni kívánók számára. A szén-dioxid elnyeletése és tárolása alapvető fontosságú a szén azon szerepének megőrzésében, hogy sok gazdaság számára a biztonságos és megbízható energiaforrást jelentse. Az éghajlatváltozás várható káros hatásainak csökkentése nagyon kívánatos és ugyanakkor megvalósítható elképzelés. Ennek a következtetésnek az alapja az éghajlatváltozás hatásainak kockázatait és költségeit vizsgáló két első (az összesített és a lebontott) módszerrel történt költségösszehasonlítás a mitigáció fent becsült költségei és a nem-cselekvés magas költségei között. (Folytatjuk)

Fordította: Dr. Práger Tamás 2007/6

RECENZIÓ-KRITIKA Edward Norman

Isten hajléka A templomépítészet stílusai és története A szerző szerint – aki a Cambridge-i Peterhouse College kutatója, és többek között a kereszténységnek az egyes korokba történő beágyazódását, illetve az egyes korok követelményeinek való megfelelés egymásba fonódó fejlődési folyamatát is vizsgálja – „a templomok, melyeket a keresztény hívők építettek maguknak, nem kizárólag az istentisztelet helyei. Már kezdettől fogva kifejeztek – akár szerkezetükkel, akár a helyszínük megválasztásával – transzcendens gondolatokat és szellemi tartalmakat is” (6). Ezen kitétel fényében szinte természetes, hogy E. Norman történeti megközelítésben és kronológiai felvezetésben tárgyalja a keresztény templomépítészet kérdését. Ily módon műve 10 fejezetre oszlik, amely fejezetek egyben jól körülhatárolt történeti korszakokat is jelentenek. Ezek a fejezetek/korszakok a következők: 1. Jézus nyomában: a Szentföld és a korai keresztények; 2. Isteni misztérium a földön: Bizánc templomai; 3. A kolostorok: a tevékeny és szemlélődő élet; 4. Kőbe vésett feudalizmus: a román kereszténység; 5. Isten dicsősége: a gótika vívmányai; 6. Az örök igazság: a reneszánsz templomai; 7. Látható és láthatatlan világok: a barokk szintézis; 8. A klasszicizmus józansága: a felvilágosodás templomai; 9. Neogótika: liturgia, teológia és építészet; 10. A modern kor: az új gyülekezet. A mű, amely tulajdonképpen a keresztény templomépítészet folyamatos alakulását jeleníti meg, egy igen sajátságos és egyedülálló rálátást kínál a kereszténység két évezredes történetére és fejlődésére. Az első keresztények házi istentiszteletéből kiindulva gyakorlatilag napjainkig nyomon követhetjük az egyház, a teológia, a társadalom és a politikai hatalom egymáshoz való viszonyulását, illetve annak kifejeződését a templomépítészetben és a művészetben. Ily módon egyben betekintést is nyerünk az egyes korok szellemébe; miközben a különböző templomok esetében bekövetkezett változásokat és átalakításokat vázolva a szerző rendszeresen időutazásra hívja, és szembesíti az olvasót a történelem viszontagságainak a kihatásaival. E. Norman munkája tudományosan megalapozott, ugyanakkor pedig világos és közérthető; a nyugati nyelveken magas színvonalon művelt tudománynépszerűsítő munkák műfajába sorolható, amely műfaj lényege, hogy egy adott kérdésről az azzal foglalkozó szakember ír a nagyközönség számára is hozzáférhető művet. Ezt a hozzáférhetőséget segíti egyébként a kötet végén találha-

Monika és Udo Tworuschka

A vallások világa Történetük – Tanaik – Jelenük Miközben a hazai teológiai és lelkiségi könyvkiadás egyre inkább beszorul a felekezeti belterjesség folyamatosan szűkülő kor-

2007/6

tó kislexikon, amely az egyes szakkifejezéseket magyarázza (pl. ambulatórium, baldachin, fríz, invesztitúra, lavra, pantokrátor, stallum, timpanon), illetve a képek jegyzéke és a névmutató. „A templom… nem pusztán épület, hanem egy lelkiállapot is – írja a szerző. Ha tehát megvizsgáljuk egynek-egynek a szerkezetét (…), akkor egy önmagában láthatatlan valóság tárgyi nyomait kutatjuk. Nem a hit lényegével találkozunk, hanem csupán annak tökéletlen visszfényével. Ám így is megérezhetünk valamit abból az isteni dicsőségből, amely a keresztények hite szerint mindnyájunkra vár az öröklétben” (7). Ebben a megérzésben segít ez a 387 (ezen belül 80 színes) illusztrációval gazdagon díszített könyv, amely egyben nagyszerű ajándék is lehet mind a kereszténység iránt érdeklődőknek, mind pedig a művészetet kedvelőknek. Kairosz Kiadó, Budapest, 2007.

Jakab Attila

látai közé, addig a magyar könyvpiacon mind nagyobb rendszerességgel jelennek meg a szélesebb olvasóréteget megcélzó és tárgyi ismereteket közlő időszerű vallástudományi kiadványok. Ilyen M. és U. Tworuschka most megjelent műve is, amelynek célja bemutatni „a korunkra jellemző kisebb-nagyobb vallásokat és azok hagyományait”. Ahogy azt a szerzők az előszóban világosan megfogalmazzák, ők az általánosan elterjedt „világvallás” elnevezéssel szemben a Gustav Mensching (1901–1978) bonni vallástudós által meghatározott „univerzális vallás fogalmát részesítik előnyben”.

29

RECENZIÓ-KRITIKA

Ezen megközelítés egyik alapvető jellemvonása, hogy „az univerzális vallás (illetve a világvallás) hordozója a (korábbi) – immár problémás fogalommá vált – népi vallásokkal szemben nem egy kollektíva, hanem az individuum, aki általános és egzisztenciális bajban van. Ez utóbbit a kereszténység bűnként határozza meg, a buddhizmusban pedig ez a dukkha, vagyis a szenvedés. Függetlenül attól, hogy egy-egy univerzális vallásnak hány híve van, illetve mennyire terjedt el a Földön, valamennyinek van egy közös vonása: az egyes embernek üdvözülést, vagyis gyógyulást, feloldozást és kiszabadulást kell hoznia szorult helyzetéből” (5). A kötet természetszerűen az öt nagy, napjainkban már globális méretekkel rendelkező és mind társadalmi és kulturális, mind pedig geopolitikai szempontból is fontos tényezőnek számító vallási hagyományt – buddhizmus, hinduizmus (itt azért érdemes lett volna felcserélni a sorrendet, mivel az jobban megfelel a történeti kronológiának), judaizmus, kereszténység és iszlám – ismerteti. Az egyes fejezetek az adott vallás kialakulását és történeti fejlődését, tanrendszerét, szentnek tartott írásait, isten- és emberképét, a nőkhöz, az erőszakhoz, a békéhez, a demokráciához és az emberi jogokhoz való viszonyulását, szertartásait, ünnepeit, szakrális épületeit és helyeit, illetve a megosztottságát és sokféleségét megjelenítő különböző irányzatait tárgyalják. Mivel mindegyik fejezet a vizsgált vallási hagyomány jelenlegi németországi helyzetével zárul, talán nem lett volna érdektelen ennek mintájára kiegészíteni a fordítást egy, a magyarországi helyzetet feltérképező és ismertető melléklettel. Az egyes vallások ismertetése után a szerzők egy rövid eszszében („Isten elválaszt – Isten összeköt”) taglalják az ellentétek és egységtörekvések kérdését (298-303). Ez főképpen azért érdekes, mert a gazdasági érdekek által meghatározott és azoknak alárendelt politikai ideológiák felhígulásával és kiüresedésével a szabadon maradt mezőt egyre erőteljesebben foglalják el az erős és kizárólagos identitást kínáló, illetve társadalomszervezési elképzelésekkel fellépő valláspolitikai irányzatok. A mű utolsó, hatodik fejezete a kisebb vallási közösségekkel foglalkozik röviden. Ezek a dzsainizmus, a konfucianizmus, a taoizmus (ez utóbbi kettőt, Kína geopolitikai és kulturális súlyának nemzetközi növekedése miatt, érdemes lett volna külön tárgyalni), a zoroasztrizmus, a sintoizmus, illetve a sikh vallás. Külön figyelmet érdemel a kötet végén található kisszótár („Vallások A-tól W-ig”, 328-344), ahol az olvasó tájékozódhat pl. az aleviták, az ausztrál bennszülöttek vallása, a baháizmus, a kvékerek (Barátok Társasága), az evangéliumi közösségek, az afrikai és más hagyományos vallások, a Hare Krisna (ISKCON) mozgalom, a Jehova tanúi, a szcientológia, a transzcendentális meditáció, a mormonok, illetve a wicca tekintetében.

M. és U. Tworuschka munkájának használatát egy eléggé kimerítő név- és tárgymutató könnyíti meg (345-350). Sajnálatos azonban, hogy a magyar kiadványból kimaradt az ajánlott irodalom. Helyét a képek jegyzéke foglalta el (351). A gazdagon illusztrált, térképekkel, idézetekkel és szócikkekkel (pl. „a buddhák”, „Aung Szan Szuu Kji”, „Szarodzsini Najdu”, „Mahatma Gandhi”, „bioetika és zsidó hit”, „Pál és Péter apostol”, „Martin Luther King”, „Fatima Mernisszi”, „Mahmud Taha”, „a táncoló dervisek”) tarkított műben az egyes vallási hagyományok történetisége és időszerűsége egységes folyamatban szemlélhető. Áttekinthetőségének és a lényegre összpontosító jellegének köszönhetően M. és U. Tworuschka munkája nem csupán megalapozott tájékoztatást kínál az érdeklődő olvasónak, de egyben oktatási segédanyagként is hasznosítható annak érdekében, hogy jobban értsük azt a világot, amelyben élünk. Ugyanakkor hasznos kiegészítője lehet a John Bowker szerkesztette, magyarul szintén megjelent Vallások. A világ vallásainak története (Totem Kiadó, Budapest, 2004) c. munkának.

Simon Goldhill

pusztult el. A római fővezér, Titus (Kr. u. 70-ben), meg akarta ugyan kímélni, de a harc hevessége miatt ez nem sikerülhetett. Leégett. A tragédia nagyságrendjét növelte, hogy a Templom nemcsak a zsidó vallást, hanem a szabadságvágyat és a nemzeti identitást is hordozta. A Biblia a Királyok könyvében részletesen leírja a Templom építését és a hozzá szükséges anyagokat (1Kir 5,15 – 6,38). Az építkezés befejezésekor így szólt az Úr: „Izrael fiai közt fogok lakni, és nem hagyom el népemet, Izraelt” (1Kir 6,13). Sala-

A Jeruzsálemi Templom A zsidók, keresztények és muszlimok szent helyének története Jeremiás próféta a várost és templomát teljesen azonosítja a választott néppel. A Templom a zsidó nép jelentős részével együtt

30

Helikon Kiadó, Budapest, 2007.

Jakab Attila

2007/6

RECENZIÓ-KRITIKA

mon templomának leírása is megtalálható a Királyok könyvében (1Kir 7,21-51). A harmadik templom építését Heródes Antipász kezdeményezte. Ezt a Templomot rombolták le Titus csapatai. A kereszténység szempontjából ez a Templom nagy jelentőségű. Itt mutatták be a gyermek Jézust, és itt hangzott el az Üdvözítő szájából ez a mondat: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem” (Jn 2,19). „De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak” (Jn 2,21-22). Ezek szerint a Templom hozzájárult egy krisztusi példabeszédhez, mint bizonyíték és érv. A kereszténységben a Templom fogalma azonban átalakult és más értelmezést nyert: „A kereszténység számára a történelem és a Templom teológiája szorosan egybefonódik: egy meglehetősen paradox kettőségnek megfelelő állapotban. Egyrészről a keresztények a Templom lerombolását, …mint Isten büntetését egy olyan vallással szemben, mely nem fogadta el Jézust. Másrészt a keresztény hívők számára a Templom egy spirituális rendszer szimbóluma. Az új Templom alapvető elem a kereszténység számára, és újraalkotásának elképzelése alapvető keresztény tevékenység.” Mohamed próféta Kr. u. 632-ben halt meg Medinában. Követőinek hadserege már Kr. u. 638-ban Jeruzsálem kapuinál állt. Jézust a muzulmánok is elismerik, mint prófétát. Ennek következtében a Jeruzsálemet elfoglaló Omár kalifa megengedte a keresztényeknek a szent helyeik szabad használatát. Al-Mukaddaszi X. századi muzulmán térképész Jeruzsálemet a „legfenségesebb városnak” nevezte. Eredetileg Mohamed az imát Jeruzsálem felé fordulva képzelte el, de a zsidókkal folytatott vita következtében végül is Mekka lett a megválasztott irány. A Templomhegyen álló Sziklamecsetet Mohamed „éjszakai utazásának” emlékére építették, és sok felújítást ért meg. Tulajdonképpen versengeni akart a keresztények Szent Sír-templomával. A keresztény uralkodók és a pápák régi vágya volt, hogy a Szentföldet a muzulmánoktól visszafoglalják. Ezért alakultak meg a keresztes hadak és szerzetesrendek. A keresztény uralom nem volt hosszú életű, még egy évszázadig se tartott. Az építészek és a festők számtalan művet alkottak, amelyekben megpróbálták rekonstruálni vagy elképzelni a Templomot. Az Újkorban se szeri, se száma azoknak az útleírásoknak, amelyek az elképzelt Templomot vagy a Szentföldet írják le. A templom olyan hellyé vált, ahol az ember felfedezheti saját helyét a

Paul Türks

Néri Szent Fülöp, az öröm prófétája Valamikor, nagyon régen, kiscserkész (farkaskölyök) koromban, így tanítottak minket a regnumista atyák: „Ne legyen heje-

2007/6

történelemben. Amit az utazó a Templom üres tükrében látott, az önmaga volt. Lassan elkezdődtek a Templomhegy körül a régészeti kutatások. A régészet erőfeszítései a felszínre hozzák az eltemetett múltat. Schliemann kijelentése, hogy „most Agamennón szemébe fogok nézni!” csak annyiban bizonyult igaznak, hogy az elképzelt Trója nem az volt, amit ő kiásott, hanem mélyebb rétegekben volt található. A Templom mindvégig szimbólum volt és maradt; sokkal több, mint egy épület, s foglalkozni vele egyet jelent elmerülni az évszázadok történelmébe, gyökereinkbe. (A világ csodái), Gold Book, Debrecen, 2006.

Radnóti Róbert

huja, hanem alleluja!” Valóban ez az igazi öröm, ami húsvétkor és pünkösdkor önti el az ember lelkét: örülni tud az Üdvözítőnek és egymásnak. Mert valóban örömre születtünk erre a világra. Egyszer egy idős ferences atya azt mondta nekem: „Jegyezd meg fiam, a komor embereket az Úristen kiköpi a szájából!” Ez az öröm abból a belső tűzből fakad, amely az istenszeretőknek leginkább a sajátja. Szent Fülöp pappá szentelése után fő tevékenysége a gyóntatás és a lelki vezetés volt. Valami belső tűz égett benne; ez jelentette állandó boldogságát és örömeinek for-

31

RECENZIÓ-KRITIKA

rását. Összegyűjtötte az utcákon kóborló fiatalokat, és nem prédikációval, hanem párbeszéddel, életük rendbetételével térítette meg őket Krisztushoz. Így írt róla az egyik tanítványa: „Fülöp Isten országáról beszélt nekik, őszinte szavai szíve mélyéről jöttek, és csordultig tele voltak szeretettel, mindamellett kifejezésmódja egyszerű és olyan meggyőző volt, hogy hallgatóságát egy emberként ragadta magával.” Így kezdett kialakulni az Oratorium, amely tulajdonképpen a fiatalok összegyűjtését és Istennek tetsző életre vezetését szolgálta. Az Oratorium első látogatói a legkülönbözőbb helyről érkezett fiatalok voltak: aranyművesek, egy harisnyaszövő, ki az énekeket jellegzetes tájszólásban énekelte. Később az összejöveteleken a muzsika is helyet kapott. Felkereste Fülöpöt két nagy zeneszerző: Animuccia és Palestrina. Így az összejöveteleket a részükre komponált motettával fejezték be. Mai szemmel nézve az Oratorium nagy mértékben hasonlít a Taizéi Mozgalomra. A szentmisén való részvétel, a közös imádság, a zene és a közös ének, és utána az elhangzottakról való beszélgetés, mint lényeges elemek, alig térnek el egymástól. Így írta le egy levél 1575-ben: „Lelki vezetőnk egy bizonyos Fülöp, aki Firenze szülötte. Körülbelül hatvan éves lehet, némely szempontból egyszerűen felülmúlhatatlan. Szép és tiszta öregúr, olyan fehér, mint az alabástrom. Jámbor és szent életvitele egész lényét körbefonja.” A róla készült nagy sikerű film bevezetője, az olaszos slágerré vált dal – „Legyetek jók, ha tudtok!” – kitűnően ábrázolja Néri Szent Fülöp életvitelét és magatartását, avval a különbséggel, hogy elsősorban a szegényekkel, az elesettekkel törődött, de betartotta az Üdvözítő parancsát: „tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19) Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

Radnóti Róbert Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára

Az eljövendõ világ erejével e világban János apostol leveleinek magyarázata

Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára kivételes helyet tölt be a református egyház és lelkészképzés életében: mintegy száz szemeszternyi oktatói tevékenységének hatása messze túlmutat a debreceni „Teológia” falain. Ez a hatás jelenik meg ebben a kiadványban is. Gyakran találkozunk könyvekben olyan előszókkal, melyeket akár át is lapozhatunk, nem veszítünk sokat; e kötet esetében azonban nagyon fontos útmutatást, kulcsot adnak az olvasónak az itt olvasható elöljáró szavak. A szerző szándéka ugyanis kommentárjával nem más, mint „hogy az ne csak a lelkipásztoroknak nyújtson segítséget igehirdetésükre való készülésükhöz, hanem mindazoknak is, akik bibliai ismereteiket gyarapítani, hitüket erősíteni szeretnék, vagy meg akarják ismerni annak hátterét, amely a ma is élő egyház mögött van. (…) Szeretném, ha a levelek olvasása és magyarázata közben a szeretet mint az eljövendő világ jó lég-

32

köre úgy határozná meg mindazokat, akik tanulmányozzák ezeket a kis apostoli leveleket, hogy az általuk örömteljes tapasztalattá válnék családjukban, gyülekezeteikben és tágabb környezetükben egyaránt.” Már ennyiből is nyilvánvalóvá válik a magyarázó egyházi és evangéliumi elkötelezettsége, arról vallott felfogása, „hogy az újszövetségi tudomány művelése értük”, vagyis a gyülekezetekért, családjaikért, tagjaikért van, s minden teológia feladata az, „hogy a ránk bízott ‘drága kincs’, az apostoli tradíció megszólaltatását éltető üzenetként eljuttassa a mai emberhez”. Ez az előzetes döntés határozza meg már a kommentár tárgyválasztását is. János leveleinek üzenetét, a krisztusi szeretetet és annak megélését, nem véletlenül tartja fontosnak és különösen is aktuálisnak a szerző, mint ahogy az egyházi közeget sem. Másfelől a mű formai és tartalmi határait is megszabja a kiinduló szándék, amint ezt a könyv további rövid jellemzéséből is kiderül. A tudományos vitákat, eltérő álláspontokat, a könyv céljának megfelelően, általában akkor ismerteti a magyarázó, amikor annak tartalmi, „hasznos” oka van. Ebből a szempontból nem nevezhető kimerítő, teljességre törekvő műnek, ahogy ez a felhasznált szakirodalom feltüntetésére is elmondható. A kommentár természetesen három fő részre tagolódik, a három jánosi levél szerint. A bevezetéstani kérdéseket (ugyan a két rövidebb levél esetében a célnak nem annyira megfelelő „beve-

2007/6

RECENZIÓ-KRITIKA

zetéstani problémák” kifejezéssel találkozunk) röviden, célratörően tárgyalja a szerző. (A leveleket János apostolhoz köti, vagy saját műveként, vagy talán közvetve, tanítványi köre által.) Ezt követően a magyarázati részben Lenkeyné mindvégig egy hármas sémát követ: szövegelemzés, tartalmi összefoglalás, meditáció. A szövegelemzés a kommentárok megszokottan legkevésbé olvasmányos része: itt a görög szöveget (melynek közlését talán el lehetett volna hagyni) és a szerző fordítását követő elemző megjegyzésekkel találkozunk, versenként. Ezt követi a tartalmi összefoglalás, ami természetesen már inkább a tematikus és kontextuális összefüggésekre koncentrál. A kommentár legsajátosabb részét a harmadik elem, a meditáció, jelenti, ami mindennél beszédesebben fejezi ki a magyarázat fent vázolt célját: az egyház hitének építését a jánosi levelek magyarázatával. Ezeket a meditációkat az első levél esetében – újra csak a kiinduló szándéknak megfelelően – a szerző kollégái, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárai (természetesen nemcsak újszövetségesek, hanem a teológia minden ágát művelők) írták. Mindezek alapján tehát elmondható, hogy egy egyházi gyakorlatban nagyon jól használható, részletes, ám a részletekben nem elvesző újszövetségi kommentárral gazdagodott a magyar nyelvű szakirodalom, és példaértékű mű is született arra nézve, hogyan lehet az egyház szolgálatában gyümölcsözővé tenni a teológiával foglalkozó szakemberek munkáját. Kálvin Kiadó, Budapest, 2005.

Galsi Árpád Jim Winter

Depresszió: menekülései terv Keresztyén válasz a depresszióra Egy tapasztalt lelkész könyvecskéje a keresztyén gyülekezetek hívei és saját lelkipásztor kollégái részére, hogy jobban megértsék a depressziós tünetek és az életvitel összefüggéseit. A teológiai megközelítés szigorúan hagyományos, és inkább az egészséges keresztyén hívő tudna vele gyümölcsözően foglalkozni. Egy depressziós zavarokkal küzdő ember, akit az elvont igazságok és Biblia-értelmezések nem tudnak érzelmileg pozitívan, tehát felemelően megérinteni, inkább energiát veszítene, ha átküzdené magát a könyv első felén. A bűn és a bűnbeesés, a bűnös emberi természet, „a bűnnel és szenvedéssel teli világ” a Sátán műve, és a harc a világ és a természet ellen olyan témák, melyeket a szerző egy negatív hangvételű egyházias nyelven ecsetel olyan képekben, amelyek a depresszív ember érzelmi világát inkább megterhelik, mintsem hogy felderítenék és megerősítenék. Az egészséges idegrendszerű, kiegyensúlyozott keresztyén hívő és lelkipásztor számára viszont elmélyítheti a hitet, és a Biblia bővebb szövegösszefüggésekben való tanulmányozására, valamint további teológiai érdeklődésre ösztönözhet. Az igehirdetéshez is a Biblia-idézetek gazdag tárháza nyújthat segítséget az egyes témakörökben. A depresszív zavarok felismerése és megelőzése szempontjából viszont a könyv második fele jól sikerült; hasznos útmuta-

2007/6

33

RECENZIÓ-KRITIKA

tó lehet, amelynek leghatékonyabb részei a praktikus életvitelre vonatkoznak. A szerző a mindennapi életet mutatja be a Biblia tükrében, és gazdag tapasztalataiból ad józan, hasznos tanácsokat. A személyiség felépítésétől kezdve, a környezetünkkel való kapcsolatunkon át, a kiegyensúlyozottság művészetéig, mint jó lelkivezető az Istennel való bizalmas kapcsolatra és a gyülekezet közösségében egészséges életre akar vezetni. Ez a rész az egészséges ember számára a megelőzést szolgálja, a depresszív zavarban szenvedő , de gyógyulni vágyó viszont hasznos olvasmányként forgathatja. Mindannyian tudjuk, hogy a házastársi és élettársi kapcsolatok rendkívül nagy hatással vannak egészségi állapotunkra és érzelmi egyensúlyunkra, tehát a depresszió megelőzésében és a gyógyulás folyamatában is fontos szerepet játszanak. Kérdés, hogy a szerző miért nem foglalkozik ezzel a témakörrel? Talán el akarja kerülni az esetleges összeütközést saját tanítása és az élettapasztalata

Szabó András

„Téged Isten dicsérünk” Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme

Rendkívül kényes feladatot jelent, ha irodalomtörténész vállalkozik történeti mű megírására. Értékelésébe belejátszhatnak irodalmi, esztétikai szempontok is, így a történeti-társadalmi nézőpont elcsúszhat a korabeli művek értékelésének irányába. A személyiség értékelése helyébe az alkotás kerül. Szabó András könyve szerencsés kivétel. Igaz ugyan, hogy említésre kerülnek a korszak irodalmának művei és idézetek Bocskai István leveleiből és naplójából, de ezek csak színesítik az elmondott szempontokat. Minden történelmi személyiség meghatározó tényezője a származási hely és a család. A fontosabb a család, mert itt nő fel, és indítékait, vágyait, képességei nagy részét őseitől örököli. Így van ez Bocskai István esetében is. Érdekességnek számít, hogy a fejedelem családja leírásakor az oldalágakat is tárgyalja a szerző, kitér a testvérekre és azok házastársaira is. Nem csupán családleírást olvashatunk, hanem szó esik a politikai és a gazdasági kapcsolatokról is. Ahogy abban a korban jellemző volt, Bocskai István a gyermek- és serdülőkorát otthon, Kismarján töltötte. Ez a név az Árpád-korban emelt Szűz Mária templomtól származik. Ezután Bécsben, néha Prágában tartózkodott az udvarral együtt, és az asztalnoki tisztségig vitte. Pályája elején a Habsburg-házzal volt szövetségben. Magyarország és Erdély a 17. század elején kifáradt az állandó háborúskodásban. Ekkor a császári kormányzat úgy próbálta a kincstárat feltölteni, hogy hűtlenségi pereket kezdeményezett, és a perbe fogott főurak vagyonát elkobozta. Nőtt az elégedetlenség, ami a hajdúfelkelésben öltött testet. Az egyre jobban kiszélesedő harci cselekmények során számos vár megadta magát Bocskainak. Így történt, hogy Magyarország rendjei Szerencsen gyűltek össze, és egyhangú szavazattal Bocskai Istvánt Magyar- és Erdélyország fejedelmévé kiáltották ki. Ezután ezt a címet használta minden Habsburg-ellenes vezető (Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc).

34

között? Talán nincs helye a „keresztyén válaszban” a házastársak elválásának (pl. ha az egyik fél elhanyagolja társát vagy személyiségzavarban szenved) és egy új társ választásának? Lehet, hogy ez egy következő témakör lehetne, amelyet érdemes lenne a depresszióval kapcsolatban differenciáltan, gondosan körbejárni. Olyan korszakban élünk, amelyben a gazdasági és társadalmi fejlődés rohamosan gyorsul, tehát sok változásnak vagyunk kitéve, és ez egészségünkre és hitéletünkre is veszélyes tartalmakat rejthet magában. Ez a könyvecske tehát időszerű jelenségekkel és problémákkal foglalkozik. Jó lenne javaslatait figyelemmel kísérni, és helyenként szakmailag is (a pszichológia és a teológia szempontjából) korszerűbben, differenciáltabban, a mai élet nyelvén megfogalmazni. Kálvin Kiadó, Budapest, 2006.

Wolf Judit Bocskait olyan időben választották fejedelemmé, amikor az országot az állandó harc és háború jellemezte. Nyugalomra és békére lett volna szükség, amit uralkodása végén meg is kísérelt, de nem rajta múlott, hogy ez csak kísérlet maradt. Nagy érdeme ennek a könyvnek, hogy mentes minden felekezeti elfogultságtól, így mindenkinek ajánlható, akit érdekel Magyarország és Erdély történelme. Kálvin Kiadó, Budapest, 2006.

Radnóti Róbert

2007/6

Tarbay Ede a kortárs gyermekirodalom egyik legismertebb és legolvasottabb szerzője. Gyermek-legendáriumá-ban gazdag forrásanyagból merített, a Biblia Pauperum-tól kezdve, Magyar Legendárium-on, István király intelmei-n keresztül a Szentek Lexikoná-ig. A kötetben olyan történeteket is találni, melyek ugyan nem szerepelnek semmilyen régi legendáriumban (Szent János napja, Vadszőlő a falon, Egy névtelen visegrádi szerzetes feljegyzése), de talán nem idegenek a legendák szellemiségétől. A könyv 17 rövid novellát tartalmaz, amelyek a magyar és a világegyház szentjeinek életébe engednek bepillantást. Közöttük olyan gyöngyszemek vannak, mint A sárkányölő Szent György, a Gyógyító Szent Balázs, a Szent Miklósról szóló Könyörgés és könyörület, Szent Ferenc és a várost sanyargató farkas, Szent Bernát és a szántóvető, Szent László pénze, Szent Erzsébet és a leprás legendája.

Tarbay Ede: Gyermek-legendárium (84 oldal, kemény kötés) 2007/3 Eredeti ár: 1785,- Ft.

35

A KÖNYVEK MEGRENDELHETÕK AZ EGYHÁZFÓRUM ALAPÍTVÁNY CÍMÉN A feltüntetett árakból elõfizetõink 30 % kedvezményben részesülnek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskanász… Két szeme két nagy dió, fitos orrocskáját, ha eső esett, hamar megtalálták a huncut esőcseppek. Úgy is hívták: Fitos Marci. Volt ennek a Fitos Marcinak karikás ostora, csattogó-pattogó, kis kulacsa frissen kotyogó, üresen lapuló, bugylibicskája cifranyelű, csak éppen kenyere nem volt, szelnivaló. Korgott is a gyomra eleget, nem kellett harangszó, mindig tudta, mikor van dél. Hét malacát egyszer tölgyfaerdőn-erdőszélen makkoltatta, legeltette. Ha már neki nincs, legalább a hét malac lakjék jól. (Részlet A kiskanász szerencséje című meséből.)

Gáli József: A hét bölcső fája. Válogatott mesék (86 oldal, kemény kötés) Eredeti ár: 1785,- Ft.

A válogatás három ciklusba rendezte a gyermekeknek írt életmű legértékesebb darabjait. Az első helyre a hosszabb lélegzetű, a második ciklusba a rövidebb gyermekversek és fordítások, míg a harmadikba a népmese-átköltések kerültek. Olyan darabok kerültek be a válogatásba, amelyek a gyermekvilághoz a legközelebb állnak, az írói-költői érték mellett a bennük rejlő humánus gondolat (családi összetartozás hangsúlyozása, gyermeki szorongás oldása) számukra is könnyen érthető, vagy a helyzet és tréfás hangvétel együtt hívja fel a figyelmet gyarlóságainkra. A kötet alapja az Ejhaj, csibekas! (1973), A nyár gyermekei (1987), Az égigérő fa (1946), Ha rózsaszál leszel… (1956), a Fehér mágia (1974) és Puskin meséi (1988).

Kormos István: Tiszta mezőben (128 oldal, kemény kötés) Eredeti ár: 1890,- Ft.