GERALD SCHLAG A MONYORÓKERÉKI „AZ ARANY KERÉKHEZ" SZABADKŐMŰVES PÁHOLY 1776 ÉS 1786 KÖZÖTT
A 18. század közepén a Habsburg örökös- és koronatartományokban is széles körben terjedtek el a szabadkőműves gondolatok és mozgalmak, amelyek lelkesedéssel szívták magukba a felvilágosodás eszméit. Már a 17. században olyan gondolkodók, mint Fran cis Bacon, Rene Descartes, Thomas Hobbes és Gottfried Wilhelm Leibnitz, valamint John Locke 1687-ben megjelent Levél a toleranciáról és 1690-ben napvilágot látott Két értekezés az államról című munkái meghatározták az irányvonalakat. Az említett szemé lyek befolyással voltak a nemesség műveltebb köreinek és művelt polgárság gondolko dására a 18. században, amelyet tulajdonképpen a „felvilágosodás korszaká"-nak' ne vezhetünk. Az ember és az Isten kapcsolatának újra meg újra aktuális dilemmája, ezzel összefüggésben a hitvallások értékének problematikája, az empirizmus és a racionaliz mus, a haladásba vetett hit és kétség, a tudományok emberiség fejlődésre gyakorolt jó tékony befolyásáról való meggyőződés, illetve e meggyőződés radikális megkérdőjelezé se, egy felvilágosult uralkodó utáni vágy és a népszuverenitás követelése - e korszak csupán néhány, ám óriási feszültséggel telített kérdései voltak. Nyílt vitájuk - bár mennyire is égetőnek tűnt a művelt és filozófiai gondolkodású emberek számára - „ve szélyes terep"-et jelentett, hiszen mindenki tisztában volt azzal, hogy az effajta gondo latok és viták forradalmiak, és mi több, a fennálló társadalmi rendet, sőt a tradicioná lis, és ezzel „szent" világ- és istenképet ingathatták meg. Arra, hogy ilyen vitákra csak bizalmas körben kerülhetett sor, mindenki számára, aki ezekben a vitákban részt vett, egyértelmű volt. Az ember csak ott, ahol biztos lehetett benne, hogy az elmondottakat bizalmasan kezelték és titokban tartották, ott engedhetett szabad folyást gondolatai nak és véleményének. Az állami és az egyházi korlátokat túllépő összejöveteleiken ma guknak személyes és diszkrét mozgásteret alakítottak ki, amelyet „... szándékosan egy
A „felvilágosodás" fogalma - les lumiéres, enlightenment, illuminismo - a fény és a világossá válás me taforáját vette át. A felvilágosodás mindenekelőtt Németországban vált az ideológia központi kérdésé vé, ahol például Immanuel Kant a korszak jellemzésére alkalmazta, természetesen azzal a megszorítás sal, hogy még nem egy „felvilágosult korszak"-ról van szó, hanem a „felvilágosodás" egyik korszakról, azaz egy folyamatban lévő folyamatról. Tehát a 18. század szellemi törekvéseinek egészét átfogó elneve zésként még a kortársak sem alkalmazták a kifejezést, a fogalom ilyen értelmű használata és meghatáro zása a 19. század óta használatos.
277
bizonyos titokzatosság lengett körül, és amelyet a misztérium szintjére emeltek."1 A páholyok zárt és védett világában a rendi korlátok eltűnése, az egyes ember a felismerés és a tu dás segítségével végbemenő önfelszabadítása teheti lehetővé a „testvérekének, hogy odakint a nagyvilágban egy jobb és emberségesebb társadalmat és környezetet alakítsa nak ki. Valamennyi „titkos társaság"-nak - amelyeket a „szabadkőműves" fogalom alá soroltak be - ez volt az egyik legfontosabb alapgondolata. Tagjaik a nemesség és a ka tonaság, valamint a felső- és az alsópapság soraiból kerültek ki, jóllehet XII. Kelemen pápa már 1738-ban az „In eminenti..." kezdetű enciklikájában a szabadkőművességet ünnepélyes egyházi átokkal sújtotta. A páholyok tagjai között voltak olyan személyek, akik a polgári rend soraiból kerültek ki - tudósok, hivatalnokok, művészek és kézmű vesek -, sőt néha alkalomadtán - az „általános felebaráti szeretet" értelmében - olya nok is, akik az egyes nemesi rangú páholytestvérek szolgaszemélyzetének sorába tartoz tak. A páholyok3 alapszabályait4 a mély humanizmus - amelyet a szabadkőművesek „királyi művészet"-nek neveztek - és a tolerancia hatotta át, melyek később az emberi jogok proklamálásának szellemi alapját képezték, és „szabadság, egyenlőség, testvériesség" forradalmi eszményképében találták meg nyilvánvaló önkifejeződésüket. Az ehhez való utat önmagunk felismerése és „önmagunkon való állandó munkálkodás" nyithatja meg, mint ahogy ezt Gotthold Ephraim Lessing szabadkőműves párbeszédeiben megfo galmazta: „Mindenki szabadkőműves, aki kialakítja a maga életét, amellyel az egész emberi élet beteljesedésének mesterművéhez hozzájárulhat. Az emberiség javát nem szolgálja az, aki nem hozza ki magából azt, amivé válhat és amivé válnia kell."^ Ez azonban csak a szabadkőművesség egyik oldala volt, amelyet részben ro mantikus elképzelések, mítoszok és miszticizmusok itattak át. Az, hogy eközben sajnos mindenféle zavaros gondolatok is felmerültek - mindenekelőtt olyanok, amelyek az al kímia vagy asztrológia szférájában gyökereztek - és, hogy az egyik vagy a másik páholy ban a szélhámosok és fantaszták szabad utat kaptak, azt eredményezte, hogy a kívülál lók - leszámítva azt, hogy a forradalmi eszméktől önmagában is veszélyeztetve érezték magukat - gyakran kemény kritikával ékek velük szemben. A páholyban folyó „munka", a viták és a beszélgetések keretéül változatos, néha többértelmű szimbólumok és rituálék szolgáltak. Ezek a zsidó-keresztény képze letvilágból származtak, és a Bibliáig - döntő részben az Otestamentumig - mentek
Binder, Dieter Anton: Die diskrete Gesellschaft - Geschichte und Symbolik der Freimaurer. Graz, 1988. 25. p. A szabadkőművesek szövetsége és gyülekezési helye. Maga a fogalom, a „páholy" az angol „Lodge" szó németre fordítása, és eredetileg építési viskót jelentett, azaz egy építményt, amely az építőmunkások műhelye, tartózkodási- és gyülekezési helye volt. Az alapszabályt, vagy másként nevezve „Régi kötelességek"-et (Old Charges) John Herzog von Monta gue - Anglia akkori nagymestere - megbízásából 1723-ban James Andersen jegyezte le. A „Régi Köte lességek" képezték az egyes páholyok - néha helyi okokból eltérő - alapszabályainak alapját. Ezek 1725 után terjedtek át Angliából kontinensre. Először Franciaországba, majd 1737 után Közép-Európába. Bécsben az első szabadkőműves páholy 1742-ben alakult „A három kánonhoz" néven. Lennho//, Eugen: Die Freimaurer. Wien, 1929. (továbbiakban: Lennhoff, 1929.) 17. p.
278
vissza, mindezek azonban ezoterikus elemekkel, a deizmus egyértelmű elképzeléseivel keveredtek. A szabadkó'műves legendák egyike, nevezetesen az, hogy a „szabadkőműves tudás" a középkori templomosok „titkos tanításai"-ból származnak, monyorókeréki Erdődy Lajos gróf számára közvetlen indíttatást jelentett ahhoz, hogy a Monyorókeréken lévő, középkori nemzetségi várában egy kastély-páholyt alapítson. Erdődy Lajos gróf - aki Várasd megye főispánja, valamint Várasd városa és vára kapitánya, Erdődy Miklós gróf legkisebb fiaként 1749-ben született és 1794-ben Gyepüfüzesen halt meg - már fiatal éveiben, miként bátyja, László, tagja lett a varasdi „De 1' Union parfaite" szabadkőműves páholynak. Ez a páholy vette át a Franciaország ból jövő „magasfokú szabadkőművesség"-et, vagy „szigorú szabályozottság"-t, amelynek során azt az elvet képviselték, hogy a szabadkőművesség a középkorban Palesztinában keletkezett, és az 1312-ben Szép Fülöp francia király által kiirtott templomosok rend jét újjá kell éleszteni. Mindeközben hittek abban a legendában, amely szerint a templo mos lovagok - akik nagymesterüktől, Jacques de Molaytól elítélése és elégetése előtt „Salamon szent temploma magas rendjé"-nek fontos titkait megtudták - Skóciába me nekültek. Tudásuk állítólag ott, a szabad kőművesek kunyóiban illetve páholyaiban négy évszázadon keresztül a szóbeliség útján hagyományozott örökségként generációról generációra.6 Amikor a monyorókeréki plébániatemplom területén - amely a monyo rókeréki vízikastély közelében fekszik - középkori falakra leltek, és midőn ezeket a templomosok lovagvárának maradványaiként értelmezték, Erdődy elhatározta, hogy itt, a „szabadkőművesek történelmi földjén" egy páholyt hoz létre. Az alapítás lefolyásáról, minthogy nem maradtak hátra írásos források, sem mit nem tudunk, de egyáltalán az is megkérdőjelezhető, hogy készült-e erről egyáltalán írásos feljegyzés. Mivel a páholy alapításának 10. évfordulóját 1785. július 10-én ünne pelték, feltételezhető, hogy az alapítására 1775 nyarán került sor. Utalva az Erdődy család címerére, a páholy neve „Az arany szarvashoz" lett. A néhány évvel korábban alapított „A Szent Józsefhez" nevezetű bécsi páholytól - amelynek Erdődy Lajos gróf, vagy legalább is gyakran vendége volt - kérték el alapszabályukat, melynek kérésnek azok „átmenetileg" eleget is tettek. Azért „átmenetileg", mert e páholy ekkor maga is ép pen azon volt, hogy új szellemi és rituális orientációt találjon magának, addigi alapsza bályát megreformálja vagy megváltoztassa, és nem utolsósorban alárendelje magát a „Né met Országos Nagypáholyának, illetve csatlakozzon a „Zinnendorf-féle rendszer"-hez.7 A Német Országos Nagypáholyt 1770-ben a porosz hadsereg fősebésze és egészségügyi főnöke, Johann Wilhelm Kellner von Zinnendorf (1753-1782) alapította, aki a „svéd rendszer-"t, egy protestáns-keresztény magasfokú rendszert tekintett alap-
6
Lennhoff, 1929. 120. p. A szabadkőművesek alapvetően visszautasították a dogmákat és a lelki kényszert, egyszersmind hang súlyozták a tolerancia, az egyéni vallás-, a lelkiismereti és a gondolkodási szabadság elvét. Ez azonban feltétlenül „a tanok és a szabadkőműves rendszerek tarka sokaságát" eredményezte, ami ellentmondott egy, a világot átölelő kozmopolita testvérszövetség utáni vágynak. Ebből újra és újra reformok, illetve konferenciák következtek, azzal a céllal, hogy a rendszereket egységesítsék.
279
nak, és az eredeti három „János-fok"-ot8 - tanonc, segéd és mester - kiegészítette még két - azaz az „András-fok"-kal vagy „skót fok"-kal, és a négy „káptalani" - fokkal. A tanok középpontjában a Krisztushoz, mint a rend láthatatlan fómesteréhez való vi szony állt. Itt is a „templomos rend titkai"-ból indultak ki, amelyek a szabadkőműves rendhez vezettek, ami - ahogy azt már jeleztük - azután a monyorókeréki páholy alapí tásánál meghatározó jelentó'ségű volt. Amikor 1776 nyarán Franz August Sudthausen9, - ahogy Abafi10 titulálta - a „Zinnendorf-féle rendszer buzgó apostola" Bécsbe ér kezett, hogy az ottani páholyokat, de különösen II. Józsefet az „ő" szabadkőművessége iránt megnyerje, Erdó'dy meghívta őt Monyorókerékre. Sudthausen elfogadta a meghí vást, és 1776. július 4-én Johann Siegmund Kossola de Zolna" - aki magyarul is beszé lő szabadkőműves volt - kíséretében elutazott a nyugat-magyarországi kastélyba, amelyről a következőket írta: „A nagykiterjedésű kastély egyszintes és négyszögletes, köze pén egy udvar van. A főkapu felett egy négyszögletes, eléggé magas torony emelkedik. A kas télyt egy széles, mély vizesárok veszi körbe; ezt megelőzően 50 lépéssel egy magas és széles körfal helyezkedik el 9 négyszögletes toronnyal, amelyek egyike a középső kaput képezi- Majd azután egy széles vizesárok van, amit egy gát ölel körbe, amely előtt szintén árok helyezkedik el. Tehát három kapun és három hídon kell keresztülmenni, hogy az ember a várba érjen. Néhányszáz lépéssel ettől egy régi, a templomosok által épített templom áll, amelyen, valamint a tőszomszédságában lévő tornyon a rend piros keresztje látható. A templom és a torony, csakúgy, mint a kastély körfala vörös téglából épült. A templomudvar egyik oldalát (a temp lom körül) nem lehet temetkezésre használni, mert rögtön falazott boltozatra akad az ember, mihelyt néhány láb mélyre ás. Ezek feltehetően kripták voltak, amelyeket valószínűleg a temp lomban betemetett bejáraton keresztül lehetett megközelíteni. Erdődy gróf a vendégek kedvé ért szívesen elhordatta volna a törmeléket és kinyittatta volna a boltozatos helyiséget, ha nem tartott volna a „csuhásoktól"', és azon szóbeszédtől, hogy kincsek után kutat. Magában a temp lomban nincsenek már (templomos) emlékek, miként a kastélyban sem, mivel ezeket a magyar országi háborúk során gyakran megszállták és tönkretették, ezért azokat újból ismét fel kellett építeni. Ebben a kastélyban utolsóként Magyarországon, a templomosok bátor lovagokként védekeztek, majd kitartó ostrom és a hősies védekezés után egy, az Erdődy grófok közül le-
Az elnevezés Keresztelő Szent Jánosról származik, aki már a középkorban a szobrá.szcéhek és az azokhoz csatlakozó vallási egyesületek védőszentje volt, és amelyet a szabadkőművesek is átvettek. Franz August Friedrich Sudthausen (?-1802) Hamburgban élő dán huszár lovaskapitány a hamburgi „Arany golyó" páholy .székmestere volt. Abaß, Ludwig: Geschichte der Freimauerei in Österreich-Ungarn. Band 3. Budapest, 1893. (továbbiak ban: AbaH, 1893.) 221.p. Johann Siegmund Kossola de Zolna (Solna) eredetileg osztrák katonatiszt volt, majd Hamburgban élt, ahol 1771 óta „A pelikánhoz" nevű páholy székmestere volt. Ezt követően főhadnagyi rangban dán szolgálatba állt, és a koppenhágai „A három égő szívhez" páholy tagja lett. 1776-ban visszatért Bécsbe, majd azt követően belépett a monyorókeréki „Az arany kerékhez" páholyba.
280
győzte őket, akinek az akkori magyar király elismerése jeléül a kastélyt a hozzátartozó egy mérföld átmérőjű uradalommal együtt, örökíthetőségi és tulajdonosi joggal ajándékba adta."12 Sudthausen ünnepélyesen „beiktatta" az új páholyt, és az ezt követő három napon ő és Kossola, a Monyorókeréken egybegyűlt urakkal együtt „dolgoztak", miköz ben a rendszer összes rituáléját átvették. A Erdődy Lajos grófot és Leopold Barbot a harmadik káptalani fokra, míg a többi testvért a „skót fok"-ra avatták fel. Ezt az eljá rást, amely a 18. századi szabadkőművességnél nem volt szokatlan, ebben az esetben azért lehetett könnyebben végrehajtani, mert a jelenlévő urak valószínűleg már vala mennyien egy másik páholy tagjaiként az alapvető feltételekkel tisztában voltak. Végül július 11-én a berlini Országos Nagypáholyhoz intéztek levelet, amelyben ünnepélye sen és hivatalosan közölték, hogy Monyorókeréken „Az arany szarvashoz" néven egy páholyt alapítottak, és a jövőben a Német Országos Nagypáholy oltalma alatt szándé koznak, a szabályzat és a szertartás szerint a munkát végezni. Kérvényezték, hogy ve gyék fel őket a nagypáholy anyakönyvébe, amelynek érdekében már 18 dukátot át is adtak Sudthausennek. Továbbá kérték a megfelelő alapszabályzat, valamint a három „János fok" szertartásnak megküldését, és ezzel szemben arra kötelezték magukat, hogy a jövőben a mindenkori belépési díj egyharmadát, valamint negyedévente egy Lajos aranyat a „szegények pénz"-eként, azaz szociális juttatásra a nagykincstárnoknak befi zetnek. Az irántuk „ . . . tanúsított, soha meg nem hálálható testvéri szeretet és odaadás .. ."13 fejében megfogadták, hogy mindenkor úgy viselkednek, mint „... ahogy a hű és buzgó szabadkőműves testvérekhez méltó, legpontosabba a magasztos rend szabályai és utasításai szerint élnek, és gondoskodnak arról, hogy páholyukban soha ne történjék e^ei ellentétes."1* Az iratot a páholy „tisztségviselői" írták alá: Erdődy Lajos gróf, a páholy alapítója és mestere, Karl Friedrich Őrlik gróf,15 kiküldött mester, Leopold Barbo gróf, első felü gyelő, Ottó Waldtstein gróf16 második felügyelő és Anton Zistler17 titkár.
Abafi, 1893. 332-334- p. Minthogy a Német Szabadkőműves Levéltárat a Hitler-uralom alatt a Gestapo lefoglalta, 1945-ben a szovjetek kezébe került, és jelenleg feltehetőleg Moszkvában található, így nem volt lehetőségünk, hogy az eredeti iratokba - amelyeket Abafi bár nyelvileg megtisztítva idéz betekintsünk. 3 4
Abafi, 1893. 334. p. Uo. Karl Friedrich Őrlik - Abafi szerint Orlich - gróf cs. kir. kamarás akkoriban Friedrich Anton Fürst Hohenzollern-Hechingen herceg vértes ezred ezredese volt, amely ebben az idó'ben valószínűleg Kőszegre elszállásolva. Abafi „Otto Radstein gróf-ként említi, de valószínűleg itt olvasati vagy nyomdai hibáról van szó, mivel egy 1785-ben nyomtatott eredeti dokumentumon - Österreichisches Staatsarchiv. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Vereinsakten (továbbiakban: ÖStA HHStA VA) 72. E 1/85. - Otto Waldstein gróf neve található, aki az iratot „Az arany kerékhez" páholy kiküldött mestereként írta alá. Otto Wenzel Wald stein gróf (1729-1790) Johann Wenzel Waldstein gróf (1658-1731) és Pállfy Mária Borbálay grófnő legfiatalabb fia volt, azaz Erdődy Lajos gróffal rokonságban állt. Anton Zistler, Erdődy Lajos gróf udvari zenekarának zenésze és hegedűművésze volt. E minőségében 1772-ben Bécs egyik akadémiáján is fellépett. 1777-tól 1778-ig - lehetséges, hogy 1783-ig - Pozsony ban Batthyány József esztergomi érsek zenekarának tagja volt. Lásd: Seifert, Herbert: Die Verbindungen der Familie Erdödy zur Musik. In: Haydn-Jahrbuch, Bd. 10. Wien, 1978. 152. p.
281
Sudthausennek - akit II. József két audiencián is fogadott, így alkalma nyílt arra, hogy az „ő"' szabadkőművességéről beszéljen - egyébként nem sikerült a császárt megnyernie a szövetség számára. Bécsben azonban létre tudta hozni a Német Országos Nagypáholy egy területi nagypáholyát, és meg tudta nyerni annak nagymesteri posztjá ra a tekintélyes és politikailag befolyásos Karl Johann Dictrichstcin-Proskau herce get.18 „A Szent Józsefhez" nevű anyapáholyon és egyéb bécsi páholyokon kívül a raonyorókeréki páholy is csatlakozott ehhez. Felvétele hivatalos jóváhagyását a monyorókeréki páholy azonban csak 1776. december 9-én kapta meg. Berlinben nyilvánvalóan megvárták a bécsi események ala kulását, továbbá Sudthausen visszatérését, valamint szóbeli tudósítását, és csak öt hó nap után válaszoltak: Örültek, hogy a monyorókeréki révén a jó páholyok száma növe kedett, és - az levél szerint - örömmel „... konstatálták azokat a megnyilvánulásokat, amelyek igaz szabadkőművesekhez méltóak."19 A válasz arról tudósított, hogy a Német Országos Nagypáholy felvette jegyzékébe az új páholyt, és részére megküldi az alapsza bályt. A páholy nevét azonban „Az arany kerékhez" névre kell változtatni, mert ÉszakNémetországban, Oldenburgban már létezik egy páholy „Az arany szarvashoz" elneve zéssel. Az új név szintén megfelelt az Erdődy család címerének, és Berlinben ezt való színűleg Sudthausen javasolta, aki ismerte a címert. Az új névnek megfelelő páholy pecsét egy megrepedt oszlopnak támasztott, négyküllős kereket ábrázolt. Felette egy összecsomózott zsinór, alatta pedig a kőművesek szerszámai - úgymint függőón, sarok vas és kalapács - sorakoztak. Balra egy glóbusz és egy körző, alatta egy halálfej, jobbra egy kinyitott biblia volt látható. Ezt a pecsétet, amelyért két Lajos-aranyat fizettek, a rituáléval együtt csak 1777 tavaszán küldték meg Bécsbe, ahonnan azt csak 1779 derekán érkezett vissza Monyorókerékre. Az események okait homály fedi. Feltehetően egész egyszerűen az a körülmény játszott szerepet benne, hogy a távoli kastélyban található páholy nagyon rendszertelenül „dolgozott". A monyorókeréki páholy testvérei feltehetően más páho lyokban, így mindenekelőtt Bécsben vagy Grácban is kivették részüket a szabadkőmű ves életből. Lehetséges, hogy az „Az arany kerékhez" elnevezésű páholy alkalomadtán Sopronban és Kőszegen is „dolgozott". így a tudósításokból ismert, hogy egy bizonyos Ratonyi Gábort - aki Szvetich személynöknél jegyzőkönyvvezető volt - 1778-ban Kő szegen vettek fel. Feltehetően Kari Rackwitz evangélikus prédikátor is - mielőtt a po-
Karl Johann Dietrichstein-Proskau gróf (később herceg) (1728-1808) cs. kir. tanácsos és főlovászmes ter. Koppenhágában császári küldöttként lett az ottani „Az égő szívekhez" szabadkőműves páholy tagja volt. Itt ismerkedett meg Sundthausennel. Már korábban is szabadkőműves I. Ferenc német-római csá szár belső köréhez tartozott, és akit II. Józsefhez baráti szálak fűztek. 1777-ben az Osztrák Területi Nagypáholy nagymestere lett. Kora főnemességének a tagjaként - aki valamennyi titkos szövetség iránt vonzódott, és aki csatlakozott a rózsakeresztesekhez, valamint az ázsiai testvérekhez - úgy tűnik, felis merte e szövetségek zavarait, és igyekezett segíteni, hogy reformintézkedések révé a szabadkőművesség eredeti formájában foglalhassa el megfelelő helyét Ausztriában. Dietrichstein a bécsi „A megkoronázott reményhez" elnevezésű páholy tagja volt. 19
282
Abafi, 1893. 288. p.
zsonyi „A biztonsághoz" nevű páholyhoz csatlakozott volna - tagja volt ennek a pá holynak. 20 A páholy tagjai elsősorban a nyugat-magyarországi fő- és középnemesség tag jaiból, valamint ezek alkalmazottaiból - uradalmi hivatalnokok, komornyikok és zené szek -, illetve az egykori Sopron, Vas és Zala megyében állomásozó katonaság tisztjei ből álltak. így lehetett, hogy a tagok több mint egynegyede katonatiszt volt, akik első sorban az 1. (Herzog Albert von Sachsen-Teschen) karabélyos ezred - amelyet 1768tól 1778-ig Sopron és Vas megyében szállásoltak el -, valamint a 2. (Erzherzog Franz) karabélyos ezred tagjai voltak. Utóbbiból nem csak az ezredparancsnok, Moritz Kavanagh gróf ezredes, hanem legalább további hat, magasabb rangú tiszt is tagjai volt az „Az arany kerékhez" páholynak. Néhány testvér a Friedrich Anton Fürst Hohenzollern-Hechingen, a Joseph Graf D' Ayasasa gróf - 1779-től Heinrich Freiherr von Jacquemin - és a Prinz Friedrich August Nassau-Usingen vértes ezredekből érkezett. Egy másik nagyobb csoportot a Kőszegen működő Dunántúli Kerületi Tábla bírái ké peztek, mely hivatal felsőbíróságként Nyugat-Magyarország minden megyei bírósága felett állt. A páholy székhelyén nyilvánvalóan csak meghatározott alkalmanként jöttek össze a tagok a ház urának meghívására, és ilyenkor több napot is Monyorókeréken töltöttek, ahol széleskörű és intenzív beszélgetéseket folytattak, de a vadászatokon és egyéb ünnepélyes összejöveteleken is részt vettek. Valószínű ez a magyarázata annak, hogy egyes összejöveteleken számos tag megjelent, míg más alkalmakkor arról tudósí tottak, hogy a páholy tagjainak száma négy „helyben lakó testvér"-re csökkent, és így sem a páholy távollévő tisztségviselőinek feladatait nem tudták elvégezni, sem határo zatképes ülést nem tudtak tartani. Arról is lehet tudni, hogy 1778-ban csak egy test vért léptettek elő mesteri fokba, továbbá csak két testvért vettek fel, és az ezt követő évben egyáltalán nem volt felvétel.21 A bajor örökösödési háború 1778 tavaszán történt kitörése utólagos hatást gyakorolt a páholyok életérc. A Nyugat-Magyarországon állomásozó tiszteket ezredeik kel a csehországi és alsó-bajorországi frontokra vezényelték át, és e tisztek csapataikkal még a háború befejezését követően is északon maradtak. Természetesen a Poroszország és a Habsburg-monarchia közötti háborús állapotok mindennemű kapcsolatot megsza kítottak az osztrák páholyok és berlini anya-nagypáholyuk között. A nem csekély, Ber linbe irányuló, esedékes fizetési kötelezettségeiket - az akkor nem alacsony, felvételi, előléptetési és kinevezési illeték egyharmadát, illetve az összegyűjtött alamizsna egy ré szét - két éven keresztül nem tudták teljesíteni. Amikor 1779. május 13-án megkötött tescheni békét követően a körülmények lassan ismét normalizálódtak, az összegyűlt hátralék túl magas volt, és II. József egy 1781-ben kiadott rendelkezése is megnehezí tette a fizetést, mivel valamennyi egyházi és világi rendnek megtiltotta, hogy külföldi felettes hatóságokat elismerjenek, vagy ezeknek pénzt kifizessenek. Állampolitikai 20
Uo.
21
Abafi, 1893. 337. p.
283
szempontokból az a körülmény is jelentősen megnehezítette a berliniekkel való együtt működést, hogy éppen II. Frigyes porosz király, illetve annak sógora, Ferdinand von Braunschweig-Lüneburg herceg a Berlini Nagypáholy nagymesterei voltak. így már 1781-ben felmerült az a terv,22 hogy a Habsburg örökös- és koronatartományok részére egy független nagypáholyt - az Osztrák Országos Nagypáholyt - hoznak létre, amely a Habsburg-tartományokban működő valamennyi páholyt nyilvántartásba venné. Ez az út azonban a különböző' rendszerek eltérései és a magasabb fokok kérdése miatt nagyon nehéznek mutatkozott, és egészen 1784-ig eltartott, amíg végre elérkezett ehhez az idő. Amikor a konfliktus mindinkább kiéleződött, és a Berlini Nagypáholy 1783 októberében az osztrák koronatartományok illetve a Magyar Királyság területén műkö dő, hozzátartozó hat páholyhoz23 írásban azt a kérdést intézte, hogy azok „... hűek szán dékoznak-e maradni a kialakított kapcsolat ,. ,"24-hoz, „Az arany kerékhez" páholy hallga tásba burkolódzott. Ezért Berlin szükségesnek látta, hogy 1784- január 18-án levélben emlékezessen arra, hogy amennyiben a monyorókerékiek az anya-nagypáholytól el akarnának szakadni, akkor az alapszabályt küldjék adják vissza, majd mindezekhez hozzáfűzte: „Hogy mindent megtegyünk és, hogy teljes mértékben elhárítsuk magunktól an nak a látszatát, miszerint túl gyorsan jártunk volna el, és nem adtunk Önöknek elegendő időt, most még egy második, de utolsó, 12 hetes határidőt adunk, amely alatt biztosan elvár juk, hogy az egyik vagy a másik követelménynek eleget tegyenek. Ha ezen elvárásainkban is csalódnunk kellene - megtettük, amit a kötelesség és a törvény megkövetelt tőlünk. Akkor sajnos fel kell tételeznünk, hogy Önök sem nem akarnak a továbbiakban velünk egy közösség ben maradni, sem azon méltányos kérésünket, hogy az iratokat és az alapszabályzatot - ame lyet Önök nem szándékoznak a továbbiakban betartani -, küldjék vissza, nem akarják teljesí teni. Akkor úgy kell eljárnunk, ahogy azt a törvények nekünk előírják."25 Erre az ultimátumra a monyorókeréki páholy 1784. április 19-én végre vála szolt, és elnézést kért a mulasztásért, amelyet azzal indokolt, hogy a nagypáholy 1783. október 20-án kelt levelét állítólag csak nagyon megkésve kapták kézhez. Az a körül mény, hogy a monyorókeréki kastélyban található székhelyük nagyon távol fekszik, és csupán kevés páholytag található helyben, - állításuk szerint - megnehezítette a test vérek összejövetelét, amely azonban szükséges ilyen fontos döntéshozatal esetében. Az összejövetelt csak sok bajlódás árán és időpontnehézségek után tudták megszervezni. Kérték, hogy látszólagos engedetlenségüket ne tekintsék szándékos késlekedésnek.
Fischer-Colbrk, Gerald: Die Revolution von oben. Das kaiserliche Handbillet und die Linzer Frei maurerloge. In: Erbe der Aufklärung. Die Freimaurerloge Zu den sieben Weisen in Linz 1783/1999. Linz, 1999. 17. p. (Historisches Jahrbuch der Stadt Linz 1998.) A bécsi Osztrák Területi Páholyhoz, melyek a Zinnendorf-féle rendszer szerint dolgozott, a bécsi „A megkoronázott reményhez", a bécsi „A Szent Józsefhez", az innsbrucki „A három hegyhez", a pozsonyi ,A biztonsághoz", a varasdi „A barátsághoz" és a monyorókeréki „Az arany kerékhez" nevű páholyok tar toztak. Ezek mellett még Brixenben, Trientben, Roveretoban és Cremonában voltak hasonló páholyok. 24
Abafi, 1893. 280. p.
25
Uo.
284
„Felesküdve egy iga?; szabadkőműves megingathatatlan szavára .. ."26 megerősítették, hogy soha nem szűntek meg a nagypáholy felé a tapasztalt „... igazi testvéri jóindulatért és az irányukba mindenben megnyilvánuló, szükséges és hasznos jóakaratért oly annyira megérde melt leghálásabb hűségüket fenntartani és minden lehetséges engedelmességgel mindenkor ki mutatni."21 Állításuk szerint, éppen 1784 márciusának végén szándékoztak közgyűlést tartani, amikor a legújabb levél megérkezett. Mindkét írást felolvasták, és beható ta nácskozás után úgy határoztak, hogy a következő nyilatkozatot hozzák a nyilvánosság ra: A nagypáholy székhelyétől való jelentős távolságra és egyéb ismert nehézségekre te kintettel, a testvéreknek nincs ellenükre, hogy az említett akadályok megszüntetése céljából létrehozzák a bécsi területi nagypáholyt, hogy az ország valamennyi páholyá nak az egyesülésével egy saját országos nagypáholy jöhessen létre. Kijelentették, vágya kozva remélik azonban, hogy mindez a rend alkotmánya alapján valósul meg. Minden nek a berlini Országos Nagypáholy testvéri és baráti egyetértésével és közreműködésé vel, a törvény szerint kell megtörténnie, hogy „...egy ilyen hatalmas és tevékeny védelem alatt tudják munkájukat még nagyobb igyekezettel és biztonsággal, valamint boldogító sikerek kel folytatni, és majdan e munka áldott gyümölcseit learatni."18 Ez azonban azt eredmé nyezné, hogy „... igaz szabadkőművesként nem lenne megkerülhető, hogy bölcs és nagylelkű fejedelmük által az állam boldogulása érdekében hozott rendelkezéseinek aki ne vessék magukat. E rendelkezésekkel az uralkodó valamennyi alattvalóját meg akarja szabadítani az idegen füg géstől, és minden külső pénzösszeg átvételét nyomatékosan megtiltja. Mivel bár az igazi sza badkőművesség éppoly kevéssé foglalkozik az egyházi, mint a világi vagy a politikai dolgokkal, és nem ír elő vak engedelmességet, mégis ez a törvény egy olyan valós tény, amelynek betartatására az itteni nagy intézmények révén a mi kapcsolatunkban is fel van jogosítva."19 Közölték, hogy ennek remélik és bíznak abban, hogy „... a régi szövetséget és szabad testvéri közösséget sem önként, sem kényszerből nem kell feladniuk."50 Minden nehézség ellenére a legbecsületesebb érzülettel ünnepélyesen kinyilatkoztatták, hogy hűségesen fenn kívánják tartani a Berlin nel kötött kapcsolatot, és a jövőben a szabadkőműves munkát, nem más rendszer, ha nem az országos páholytól kapott „Három János-fok" iratai szerint folytatják. Az írást az zal a kívánsággal zárták, hogy a „... váratlanul keletkezett és legnagyobb sajnálatukra még fennálló szerencséden tévedéseket hamarosan baráti és testvéri bizalom és a teljes egészében helyreállított egyetértés egyenlíti ki, és ilyen formán valamennyi, a világ egész részén elszórt sza badkőműves testvéreinknek lehetővé válik, hogy egyesített erővel és szívvel közreműködjenek a magasztos rendünk az emberiség általános jólétére irányuló végcéljának megvalósításában, és a legfelsőbb építőmester dicséretét és tiszteletét az egész világon terjeszteni tudják."51
16
Uo. Uo. 28 Uo. 29 Uo. 27
285
A levelet Erdődy Lajos gróf, a páholy mestere, Johann Siegmund Kossola de Zolna főhadnagy, a kiküldött mester, Leopold de Paoly főhadnagy, első felügyelő, Inkey Károly báró, Somogy megye alispánja és országgyűlési követe, második felügyelő, valamint Jakob Eysert, Erdődy gróf földmérője, a titkár írták alá. Berlinben a híreket jóindulattal vették tudomásul, és az osztrák testvérek fi gyelmét felhívták az járandóságok megállapított részének megfizetésére. Ám erre nem került sor, mert már 1784- április 22-én létrejött végre a megegyezés az osztrák páho lyok között, és sor került egy saját, teljesen önálló, bécsi székhelyű osztrák nagypáholy alapítására, amelynek élén nagymesterként ismét Dietrichstein-Proskau herceg - II. József császár barátja és bizalmasa - állt, akinek helyettese Pálffy Károly gróf (később herceg) 32 lett. Ezáltal nem utolsósorban, II. József azon szándékát is követték, mely sze rint a pragmatica sanctio révén már nyilvánvalóan „összeforrott" országait végérvénye sen egy belpolitikailag és gazdaságilag is erős, központi állammá alakítsa át. Az ural kodó - aki apjától, Ferenc István császártól33, vagy sógorától, Albert szász-tescheni hercegtől eltérően, nem tartozott a szabadkőműves szövetséghez - a szabadkőműve sekben - akiknek soraiban sok, magasan képzett és haladó szellemű férfi volt - joggal látott szövetségeseket reformtörekvéseinek megvalósításához. A császár szándéka az volt, hogy ezen elit szellemi és társadalmi erejét teljes egészében az állam és saját hazá ja szolgálatába állítja. A nagypáholyt több területi páholyra osztották: Ausztriában akkoriban 17 pá holy, Csehországban 7 páholy, Galíciában 4 páholy, Erdélyben 3 páholy és végül Ma gyarországon 12, később 20 páholy - a monyorókeréki is ide tartozott - működött. A két lombardiai páholy nem csatlakozott, mint ahogy nem csatlakozott a 17 osztrák né metalföldiek páholy sem, amelyek egy külön nagypáholyt képeztek.34 A Német Orszá gos Nagypáholynak akár tetszett, akár nem, tudomásul kellett vennie a fejleményeket. Végül 1785. szeptember 14-én levelet írtak „Az arany kerékhez" nevű leánypáholyuk hoz, és felszólították őket, hogy - tekintettel „...a szabadkőművesség a mostani ausztriai helyzetére .. ."33 - szüntessék be tevékenységüket, és az ügyiratokat kedvezőbb idők el jöveteléig küldjék vissza.36 Nem ismeretes, hogy utóbbi kérést teljesítették-e. Az osztrák nagypáholy létrejötte nagy lendületet hozott az itteni szabadkőmű ves tevékenységbe, amelyből „Az arany kerékhez" páholy is kivehette részét. MindenErdődi Pálffy Károly gróf (majd herceg) (1735-1816) a Magyar- és Erdélyi Egyesített Kancellária kan cellárja volt. 1782-ben aranygyapjas rendet, 1807-ben pedig hercegi rangot kapott. 1782-ben lépett be „A megkoronázott remény" nevű páholyba, 1784-ben az Osztrák Országos Nagypáholy kiküldött nagy mestere, valamint Magyarország területi nagymestere lett. II. József apja, Ferenc István (1708-1765) Mária Terézia férje és uralkodótársa, 1745-től haláláig I. Fe renc néven német-római császár volt. Zörrer, Ferdinand: Die Geschichte der österreichischen Freimaurerei. In: Freimaurer. Wien, 1992. 432. p. (Katalog d[es] Historischen] Museum[s] der Stadt Wien; 165.) Wald, Wähelm: Geschichte der inaktiv gewordenen Johannis-Logen der Großen Landesloge der Frei maurer von Deutschland. Berlin, 1912. 57. p. (Schriften der wissenschaftlichen Kommision; 1.)
286
esetre 10 éves fennállásának a jubileumi ünnepségén - amelyet 1785. július 20-án ün nepeltek - a legjobb oldalát mutatta. Az ünnepség alkalmával „Kimutatás a monyorókeréki igen tiszteletreméltó Az arany kerékhez nevezetű Sz- János-rendi Oriens páholy összes testvéréről" címmel egy nyomtatott jegyzéket jelentettek meg, amely szerencsére fenn maradt a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban, és amely pontos betekintést ad a pá holy tagságába.37 A testvérület élén a „tisztségviselők tanácsa" állt, amelynek a követ kező személyek voltak tagjai.38 Páholymester: Erdődy Lajos gróf, cs. kir. kamarás Kiküldött mester: Johann Siegmund Kossola de Zolna, dán királyi főhadnagy39 Első felügyelő: Leopold de Paoly, cs. kir. főhadnagy40 Második felügyelő: Inkey Károly báró, magánszemély41 Titkár: Jacob Eysert, Erdődy Lajos gróf mérnöke Szónok: Malik Ferenc, a Kőszegi Kerületi Tábla bírája Kincstárnok: Kiss Lőrinc, Erdődy Lajos gróf sebésze Ceremóniamester: Pejacsevics Károly gróf, magánszemély42 További személyek mester-fokban: Carl Friedrich von Őrlik gróf, cs. kir. kamarás és a Hohenzollern-ezred ezre dese43 Otto Waldstein gróf, cs. kir. kamarás és őrnagy44 Lengyel Antal báró, magánszemély43 Stephan Forsch, Erdődy Lajos gróf komornyikja46 37
ÖStA HHStA VA 72. Ungarn. 40-41. fol. A nevek leírása és a hivatali elnevezés az eredeti irat alapján készült, közelebbi adatokat lásd a lábjegy zetekben. Egy, a jegyzék címlapján szerelő egy aláírás szerint Otto Waldstein gróf volt a kiküldött nagymester. A nyomtatott főhadnagyi fokozatot kézzel alezredesire javították ki. Pallini Inkey Károly báró (1755-1815) kir. tanácsos és Somogy megye alispánja volt. Pejachevich Károly gróf (?—1815) cs. kir. kamarás. Egy jólszituált szlavón-horvát nemesi család sarja, akinek második felesége, Erdődy Eleonóra, Erdődy Lajos gróf egyetlen leánya volt. Karl Friedrich Őrlik von Laziska gróf (?—1786) a 2. (Michael Graf Althann) karabélyos ezred tisztje. 1777 decemberében alezredesi rendfokozatban áthelyezték a Prinz Eugen von Savoyen dragonyos ez redhez, ahol hamarosan ezredesi és ezredparancsnoki rangba lépett elő. 1781-ben átkerült a Friedrich Anton Fürst Hohenzollern-Hechingen vértes ezredbe, és 1783-ban annak ezredparancsnoka lett. Rö viddel a halála előtt, 1786-ban vezérőrnagy és dandárparancsnok volt Galíciában. Otto Wenzel Waldstein zu Arnau gróf, (1729-1790) édesanya, Pállfy Mária Borbála grófnő révén ro konságban állt Erdődy Lajos gróffal. érdemeke szerzett a Zala megyében fekvő szigligeti uradalma kiterjedt mocsa Lengyel Antal báró nagy érdemeket rainak lecsapolásával és meliorizációjával. Stephan Forsch (2-1787), Erdődy Lajos g; gróf komornyikja és zenésze. Már 1774-ben tagja volt a pozso nyi Művész Társaságnak, és 1778-tól Pozsonyban a herceg zenekarának hegedűse volt, és itt 1782-től
287
Philipp von Starhemberg gróf, a Jacquemin-ezred lovaskapitánya 47 Szelestey János, a Kőszegi Kerületi Tábla bírája48 Szaka István, soproni ügyvéd Zoller Ferenc Xavér, soproni órás 49 Festetics József gróf, magánszemély30 Franz Xaver Eder von Oedenstein, a kohászati tudományok tanára az egykori Theresianumban 5 ' Kenedits József, Vas megye mérnöke Szluha Alajos gróf, magánszemély Antreich Mihály, soproni gyógyszerész52 Veichard Conrad von Trautmansdorf gróf, magánszemély53 Szegedy János, szombathelyi prépost és kanonok 54 Csernell Dávid, a Kó'szegi Kerületi Tábla bírája55 Caietan von Rehbach báró, a Hohenzollern-ezred lovaskapitánya 56 1783-ig tagja volt „A biztonsághoz" elnevezésű páholynak. 1783-ban Erdődy Lajos grófot követte Gyepüfüzesre, ahol átlépett „Az arany kerékhez" páholyba. Philipp Starhemberg gróf 1777-ben a Joseph Graf D' Ayasasa - 1779-től Heinrich von Freiherr Jacquemin - vértes ezred kapitánya volt. 1781 és 1785 között „A megkoronázott reményhez", majd 1790-ig a „Az újonnan megkoronázott reményhez" nevű bécsi páholyhoz tartozott. Szelestey János jogász és Vas megye régi nemesi családjának tagja, 1771-től 1785-ig a Kőszegi Kerületi Tábla bírája volt, miután II. József a kerületi táblát feloszlatta elbocsátották, majd 1790-ben ismét al kalmazták. Zoller Ferenc Xavér Baden-Badenből érkezett Sopronba, ahol egy órásboltot nyitott. 1771-ben kapott polgárjogot, és 1790-ben szószólóvá választották meg. Miután nyíltan szimpatizált a francia forradalom mal, összeütközésbe került a városi hatóságokkal, és vélhetően elköltözött Sopronból. D
Tolnai Festetics József gróf (1758-1843), Festetics Pál gróf (1722-1782) unokaöccse. Utóbbi Mária Terézia bizalmas tanácsadója, a Magyar Kamara elnöke volt. Franz Xaver von Odenstein (1734-1788) a jezsuita rendbe lépett, és 1782-től a bécsi k. u. k. Theresia nische Akademie ásványtani és természetismereti tanszékének a tanára volt. Az osztrák jezsuita rend 1782-ben történt feloszlatását követően világi pap lett. Elete végén a kohászati tudományok professzo raként Selmecbányán halt meg. Antreich János Mihály az alsó-ausztriai Kremsből költözött Sopronba, ahol gyógyszertárat nyitott. 1771-ben kapott polgárjogot, majd később a külső tanács tagja volt. Weihard Konrád Trautmannsdorff gróf 1785 és 1790 között a gráci „Egyesült szívek" páholy tagja volt. Szegedy János (1741-1806) Kőszegen született és ott is járt gimnáziumba. Ezt követően Nagyszombat ban és Bécsben tanult jogot. 1760-ban Kalocsán avatták pappá. Itt lett Batthyány József esztergomi ér sek szerpapja. 1769-től Rohoncon plébános, majd alesperes, 1777-ben a szombathelyi székesegyházi ka nonok, majd végül 1780-ban a székesegyház prépostja volt. 1791-tó'l 1792-ig tája volt a varasdi „A jó tanácshoz" nevű páholynak. Chernél Dávid (?-1808) protestáns családból származott, de Mária Terézia egyik katolikus udvarhöl gyével kötött házassága miatt áttért a katolikus vallásra. 1777 és 1785 között, majd 1790-től ismételten a Kőszegi Kerületi Tábla bírája, 1799-ben pedig annak elnöke volt. Kajetan von Rehbach báró egy karintia-krajnai ősi nemesi családból származott. Maximilian von Reh bach báró - cs. kir. tábornagy és a Mária Terézia-lovagrend tagja - gyermekeként katonai pályára lé-
288
Fabricius von Serbelony gróf, a Hohenzollern-ezred lovaskapitánya37 Johannes Sperger, Erdődy Lajos gróf zenésze58 Anton Mikus, Erdődy Lajos gróf zenésze59 Joseph Herzog, Erdó'dy Lajos gróf tiszttartója Emanuel von Stillfried báró, magánszemély Martin Schlesinger, Erdó'dy Lajos gróf zenésze60 Nicolaus Mestrino, zenész Erdó'dy Lajos grófnál Torma Pál, Erdó'dy Lajos gróf titkára Segéd-fokban voltak: Zárka Mihály, a Kó'szegi Kerületi Tábla jegyzó'je61 Batthyány Antal gróf, magánszemély62 Joseph von Ott báró, magánszemély Tanonc fokban voltak: Stradler János, Kőszeg szabad királyi város tanácsosa Annibal Antal, Festetics gróf titkára Melany János, Festetics gróf komornyikja Vajda Antal, Vas megye táblabírája Szaniszló István, Batthyány Lajos gróf ügyvédje Michael Legrath, Erdődy Lajos gróf zenésze pett, és 1785-ben a Friedrich Anton Fürst HohenzoUern-Hechingen vértes ezred - amely 1779-ben Kó'szegen, 1787-ben pedig Szombathelyen állomásozott - kapitánya volt. 57
Fabricius Serbelloni gróf (?-1800) 1771-ben az 1. (Herzog Albert von Sachsen-Teschen) karabélyos ezredben lovaskapitányként szolgált. 1789-ben átlépett a Friedrich Anton Fürst HohenzoUern-Hechin gen vértes ezredbe. A francia illetve a napóleoni háborúk idején, előbb 1793-ban alezredessé, majd 1797-ben ezredessé és ezredparancsnokká léptették elő, 1800-ban pedig vezérőrnaggyá nevezték ki. Johannes Sperger (1750-1812) nagybőgős és zeneszerző, aki 1777-től 1783-ig a pozsonyi püspöki zene karban működött. Egy sajátkezű ajánlás révén már 1783 májusában bizonyítható a jelenléte Gyepüfüzesen, ahol 1786 szeptemberéig ténykedett. Számtalan művet komponált, köztük 1784-ben a gróf szüle tésnapjának megünneplésére egy négyszólamú kórusművet és - Egészségetekre testvérek, ragadjátok meg a teli kupákat! címmel - egy datálatlan szabadkőműves kórusművet szopránra, tenorra, basszusra hangszeres kísérettel. Anton Mikus, Erdődy gróf pozsonyi zenekarában 1781 és 1783 között hegedűn játszott, majd a grófot Gyepüfüzesre követte. Erdődy Lajos gróf halála után, miként egynéhány kollégája, ő is átment Erdődy József gróf szolgálatába, ahol valószínűleg 1814-ig maradt. Martin Schlesinger (1751-1818). A kortársak hegedűvirtuózként magasztaltak. Hegedűművész és kon certmester volt Batthyány József bíboros-érseknél, majd ezt követően 1784 elejéig zeneigazgató Po zsonyban, Grassalkovics grófnál. Ezután Erdődy Lajos gróf szolgálatába állt, mégpedig nem sokkal an nak, 1793-ban bekövetkezett halála előtt. Ezt követően Erdődy József grófhoz került, akinél haláláig maradt. Zárka Miklós (í-1828) 1787-ig a Kőszegi Kerületi Táblánál jegyző volt. 1790-től a tábla bárája, majd 1824-től elnöke volt. 62
Batthyány Antal gróf (1762-1828)
289
Távollévő testvérek (valamennyien mester-fokban voltak): Gottlieb von Schmerzing báró, cs. kir. kamarás és a Nassau-Usingcn ezred ezredese Conrad von Einsiedel báró, a Jacquemin-ezred ezredese63 Ferdinand von Laurencin gróf, a 2. karabélyos ezred lovaskapitánya Maximilian von Calisch báró, magánszemély64 Friedrich von Calisch báró, magánszemély Carl von De Hojer báró, a 2. karabélyos ezred lovaskapitánya Joseph von Nimpsch gróf, a 2. karabélyos ezred lovaskapitánya 65 Carl von Rehbach báró, ezredes Anspach ezrednél66 Siegfried von Kospoth báró, a 2. karabélyos ezred ezredese67 Leopold von Herberstein gróf, a 2. karabélyos ezred hadnagya Mauritius von Kavanagh gróf, cs. kir. vezéró'rnagy68 Franz von Hoditz gróf, az 1. karabélyos ezred ezredese69 Joseph von Klebelsberg gróf, a 2. karabélyos ezred lovaskapitánya Johann Balthasar Marsfeld, a 2. karabélyos ezred lovaskapitánya
A név helyesen: Karl von Einsiedl báró. Az kimutatásban szerepló' keresztnév valószínűleg tévedés. Szász nemesi családból származott, és 1777-ben alezredesként az 1. (Herzog Albert von SachsenTeschen) karabélyos ezredben szolgált. 1782 és 1789 között a Heinrich Freiherr von Jacquemin vértes ezred ezredese és ezredparancsnoka, amely 1780 és 1788 között Nagykanizsán állomásozott. Maximilian von Calisch báró az Ágostai Hitvallás Konzisztóriumának tanácsosa és ülnöke volt. 1786ban „Az újonnan megkoronázott reményhez" majd a „A titoktartáshoz" elnevezésű bécsi páholyok tag ja volt, amely utóbbi 1788-tól a skót magasfokú páholy osztrák területi páholyának funkcióját gyako rolta. O volt az első területi nagymester. Lásd: Braunei.s, Walüier: Die Wiener Freimaurer unter Kaiser Leopold IL: Mozarts 'Zauberflöte' als emblematische Standortbestimmung. In: Studies in Music History presented to H. C. Robbias Landon on his seventieth birthday. Ed. Otto Biba, David Wyn Jones. London, 1996. (továbbiakban: Brauneis, 1996.) 124. p. Joseph Nimptsch gróf (1755-1838) a Bécsújhelyi Katonai Akadémiára járt, majd 1772-ben hadnagy, később a 2. (Erzherzog Franz) karabélyos ezrednél lovaskapitány lett, és így vett részt az 1788/1789. évi török hadjáratban. A Franciaország elleni, illetve a napóleoni háborúkban a trebbiai és a növi csaták ban szerzett érdemeinek elismeréséül megkapta a Mária Terézia Katonai-rend lovagkeresztjét, és 1800ban vezérőrnaggyá léptették elő. 1808-tól altábornagy, 1827-től pedig lovassági tábornagy volt. Kari von Rehbach báró - Kajetan von Rehbach báró testvére - alezredes a 2. (Michael Graf Althann) karabélyos ezredben, majd 1778-ban a Markgraaf Christian Friedrich Anspach vértes ezred ezredese volt, amelynek 1783-tól 1790-ig ezredesi rangban az ezredkapitánya volt. Siegfried von Kospoth báró a 2. (Michael Graf Althann) karabélyos ezred tisztje, ahol 1783-től 1790-ig Moritz Kavanagh gróf ezredes utódaként ezredparancsnok volt. Az 1793. évi török hadjárat idején tábornokká léptették elő. Moritz Kavanagh von Ballyane gróf (?—1802) dragonyos tiszt volt, majd majd alezredesként áthelyezték az 1768-ban Sopron környékén felállított 2. (Michael Graf Althann) karabélyos ezredhez, ahol 1773 és 1783 között ezredparancsnok volt. 1783-ban tábornok, majd altábornagy lett, és 1786-tól a 4. vértes ezred tulajdonosa. Franz Hoditz gróf 1777-ben őrnagy, majd egy évvel később alezredes a Joseph Graf D' Ayasasa - 1779től Heinrich Freiherr von Jacquemin - vértes ezredben. 1784 és 1790 között ezredes és ezredparancs nok az 1. (Herzog Albert von Sachsen-Teschen) karabélyos ezredben. 1790-ben vezérőrnaggyá léptet ték elő.
290
A „páholyból távozott" mesterek: Szécsényi Ferenc gróf, cs. kir. kamarás és kir. biztos a pécsi körzetben70 Johannes Kretschmayer, építész Mak Károly, cs. kir. hadnagy71 Franz Kugler, Erdó'dy Lajos gróf volt udvarmestere72 Ignatius Pöckh, orvos Niczky György gróf, cs. kir. kamarás és Verőce megye főispánja73 Egy, a páholyból kilépett tanonc: Ignatius Pleil, zeneszerző' Erdó'dy László grófnál74 „Szolgáló testvérek"-ként tüntették fel: Anton Dietz (segéd), Erdó'dy Lajos gróf szolgálatában Ruklinsky János (tanonc), Pejacsevics Károly gróf szolgálatában Az elmúlt időben elhunyt mesterek: Sziltz Károly, jaki apát és szombathelyi kanonok73 Takács Miksa, Erdődy Lajos gróf titkára.
Széchenyi Ferenc gróf (1754-1820) 1776-ban a Kőszegi Kerületi Tábla tagja, majd a horvát báni tábla elnöke, 1783-ban a horvát bán helyettese lett. 1789-ben Somogy megye főispánja. Hallhatatlan nevet szerzett magának azzal, hogy kiterjedt mű- és könyvgyűjteményét a nemzetnek adományozta, és ezzel a Magyar Nemzeti Múzeum és Nemzeti Könyvtár megalapítójává vált. 71
Mak Károly, később von Leiberich báró (1752-1828), szállásmesterként került a 2. (Michael Graf Althann) karabélyos ezredhez. 1773-ban főhadnagy lett, majd, 1777-től Lacy tábornagy adjutánsaként harcolt a bajor örökösödési háborúban. 1786-ban nemességet kapott, az 1789/90. évi török hadjáratok ban II. József szárnysegédeként vett részt. Az 1792/1793-ban Hollandiában tanúsított magatartásáért tábornokká nevezték ki. O irányította 1798-ban a nápolyi, majd 1805-ben a Rajna mentén az osztrák seregeket. 1805. október 20-án Ulmnál Napóleon előtt kapitulálnia kellett. Ezért 1806-ban a hadbíró ság 8 évi börtönre ítélte, majd ezt I. Ferenc császár 2 évre mérsékelte. 1819-ben rehabilitálták. A név mellett a következő, kézzel írt megjegyzés olvasható: Jelenleg a rendőrség bizalmasa Bécsben". Niczky György gróf (?-1804) cs. kir. kamarás, 1779-tól 1803-ig Verőce vármegye főispánja Szlavóniá ban. 1785-ben Eszéken átlépett „Az éberséghez" páholyba. Ignaz Joseph Pleyel (1757-1831) zenész és zeneszerző. 1772 és 1777 között Haydn tanítványa. Részt vett Kismarton és Eszterháza zenei és operaéletében, majd Erdődy László gróf zenekarának vezetője lett. 1783-től a straßburgi székesegyház másod-, 1789-től pedig első karmestere. 1792-ben Londonba, 1795-ben Párizsba ment és egy zenei kereskedést nyitott, majd 1807-ben zongoragyárat alapított, amely a fia működése alatt világhírnevet szerzett. 60 szimfóniát, több mint 60 vonósnégyest, zongoradarabot, dalokat és 2 operát szerzett. A legújabb kutatások szerint ő a „Marseillaise" szerzője, amely 1795-ben a franciák nemzeti himnusza lett. Sziltz Károly (1737-1785) nemesi családból származott, apja hadi főfelügyelő volt Esztergomban. 1753ban lépett be a piarista rendbe, és 1760-ban szentelték pappá. 1765-ben Erdődy János gróf családjánál nevelő volt, majd a váci Theresianum professzora lett. 1769-től 1779-ig Esterházy Ferenc gróf magyar udvari kancellár családjánál udvari káplán és nevelő volt. Később rátőti préposttá, majd 1779-ben jaki címzetes apáttá, és 1782-ben szombathelyi kanonokká nevezték ki.
291
Mint ahogy az, a páholy levélcímét tartalmazó megjegyzésből76 látható, a pá holy akkor már akkor Erdődy Lajos gróf újonnan épített gyepüfüzesi kastélyában ülése zett. Az akkor újonnan épült kastélyról Korabinsky a következőket írta: „... hosszában 42 öl, 3 emelet magas, a legújabb ízlés szerint, pompásan festett és tapétázott, és értékes búto rokkal ellátott."1' Hogy milyen gyakran találkoztak itt az ezt követő időkben a páholy tagjai, a hiányos források miatt nem tudjuk. Csupán egy 1785. november 6-án kelt levél ismeretes, amelyet a páholy vezetése, mégpedig Erdődy gróf, a páholy mestere, Waldstein gróf, a kiküldött mester és Jacob Eysert, a páholy titkára írtak alá, és amelyet a nagymesternek, Dietrichstein-Proskau hercegnek küldtek. Ebben a következő áll: „Szabadkőműves kötelességeink legmagasztosabbika - a szerencsétlenül jártakon segíteni testvéri bizalommal töltött el bennünket, hogy tiszteletreméltó nagymesterünket és az igen tisz telt páholy minden egyes tagját, akik a páholyt vezetik, megkeressünk, hogy sanyarú helyzet ben lévő testvérünk, Szelestey János számára könyörületet és támogatást kérjük. Ez a férfi, aki már fiatalsága óta a legfőbb szolgálatnak szentelte magát, és legutoljára a Kőszegi Kerü leti Táblánál állt alkalmazásban, most azonban - felséges urunk legújabb rendelkezése alap ján - valamennyi kormányhatósági hivatalnokot nyugdíj nélkül elbocsátották. A Kőszeg vá rosában három alkalommal is kitört, közismert tűzvész miatt, valamint egyéb kedvezőtlen vé letlenek közrejátszása okán eladósodott, önhibáján kívül sanyarú és nehéz körülmények közé került. Egészen elcsüggedve, a segítségre való kilátás nélkül, iszonyatos helyzetében oltalmat keresett nálunk, testvéreinél, és támogatásért könyörgött. Páholyunk azonban túl szegény, és mi nem vagyunk vagyonosok ahhoz, hogy kilátástalan körülményein enyhíteni tudnánk. Ezért esedezve kérünk minden érzelmekkel teli szabadkőművest, hogy segítségévei örvendeztesse meg őt. A világmindenség legfőbb építőmestere áldja meg valamennyi jótevőjét. Mi azonban ajánljuk magunkat a távoli testvéri szeretetbe, és minden lehetséges tisztelettel tartozunk nagytiszteletű nagymesternek: Erdődy Lajos gróf Otto Waldstein gróf 1785. november 6."76
Jacob Eysert, titkár
A szabadkőművességnek a II. József-kori Ausztriában bekövetkezett fellendü lése nem csak az új páholyok alapításának nagy számával jellemezhető, hanem kalan dos, sőt bolondos mellékjelenségekkel is, amelyekre egyes botrányok derítettek fényt, és amelyek a szabadkőművességet a nyilvánosság előtt rossz fénybe állították. Arról, hogy milyen mértékben hatott a miszticizmus, a csodákban való hit és a titokzatoskodáshoz való hajlam az ugyan „felvilágosodott", de a felvilágosodást már megunt társa dalomra, amelyet a legkülönbözőbb ezoterikus áramlatok - teozofikus, de egyben alki-
,A részünkre küldendő levelei kérjük a következő címzéssel küldeni: A Monsieur hi Comte Louh d. Erdődi, Clwmbelan actud de Sa Mste. Imp. Royal Apostol, pr. Vien, Oedenbourg, Güns á Fidisch." Korbinsky, Johann Matthias: Geographisch-Historisches und Produkten Lexikon von Ungarn, ... Preßburg, 1786. 189. p. Archiv der Großloge von Osterreich, Wien. Aktennummer 65 a/2.
292
mista és okkult bölcsességek tanításai és praktikái révén - már megérintettek, Hen riette Louise Baronin Oberkirch számolt be híres memoárjában: „A 18. század végét a csodákba vetett hit iránti előszeretet szinte felfoghatatlan vágya jellemzi. • •. Minden bizony nyal korábban soha nem méltatták még oly sokan -, a komolyabb emberek körében is - fi gyelemre a rózsakereszteseket, a titkos mestereket, a prófétákat és azokat, akik csatlakoztak hozzájuk, mint most. A beszélgetések szinte csak kizárólag az alkímia, a mesmerizmus és a szellemjelenségek körül forogtak.'"9 Hasonlóan írt August Friedrich Goué Az kőművesség egészéről című munkájá ban: „itt, Bécsben találsz a szigorú, a mérsékelt és a berlini rendszabályokon alapuló páho lyokat, gyakorlatiast, vegyészetit és mágikust. ... Tudnod kell, hogy Bécsben figyelemmel van nak arra, hogy valaki ért-e a kémiához- Minden jómodorú embernek van saját laboratóriuma és alkímiával foglalkozó könyvtára. "80 1786-ban Leopold Alois Hohffmann is a úgy vélekedett az Egy Biedermann le velei egy Bidermannhoz a bécsi szabadkőművesekről című írásában „... hogy minden pá holyban van aranycsináló, szellemidéző, sőt kincskereső ... De nem csak balgák, hanem szél hámosok is vannak közöttük, akiket majdnem igazi aranycsinálóknak nevezhetnék, mert a hi székenyek számlájára értenek ahhoz, hogy hogyan gazdagodjanak meg."8[ Az ilyen fejleményekkel kapcsolatos kellemetlen érzés ahhoz vezetett, hogy egy megfontolt emberekből álló csoport Dietrichstein-Proskau herceg nagymesternél a különböző irányokat követő páholyok megreformálását és egységesítését sürgette. Ezt aztán felkarolta II. József is, akinek szemében már régóta szálkát képeztek a nemzeti csoportok szabadkőművesség leplébe burkolt titkos, különösen Hollandiában, Csehor szágban és Magyarországon lezajlott találkozói. A felfogás az volt, hogy a szabadkőmű vességnek áttekinthetőnek és ellenőrizhetőnek kellene lennie, és lehetőleg olyan em berek vezetése alatt kellene állnia, akik a császári házhoz és annak törekvéseihez feltét lenül hűségesek. Ezért a császár 1785. december 11-én kiadta legfelsőbb leiratát arról, hogy államában a szabadkőművességnek újjá kell szerveződnie. E rendelet - amelyet az egyes tartományi kormányok körlevélként terjesztettek - a követő hetekben törvény erőre emelkedett. „Mivel egy jól rendezett államban nem állhat fenn semmi bizonyos rend és irányítás nélkül .. ."8Z, és „.. amennyiben a gyűlések magukra vannak hagyatva és nem áll nak irányítás alatt, kicsapongásokba csaphatnak át, amelyek a hit, a rend és az erkölcsök szá mára károsak lehetnek..." 83, ezért ő - ahogy azt II. József írta - elhatározta, hogy egy szabadkőműves-rendszabályzatot ad ki, hogy mindenek előtt a szemfényvesztést és a „zsebmetszést" megakadályozza. A császár ugyan felismerte „.. hogy ezek a szabadkőmű ves gyűlések valóban tettek ugyan jót a felebarátok érdekében, a szegénység és a nevelés ügyé-
' y Brauneis, 1996. 118. p. 80
Uo.
293
ben.. ,"84, azonban úgy vélte, hogy szükséges lenne a páholyok számának drasztikus korlátozására, továbbá arra, hogy azok az egyes tartományok és országok fővárosaiba koncentrálódjanak, miközben állami felügyelet alá kellene helyezni ó'ket. Azonban „... sem járási székhelyen ... még kevésbé vidéken, vagy magánembernek ne engedtessék meg, hogy a saját kastélyában az elkövetkezendőkben ilyen szabadkőműves társaságoknak helyet adjon."85 Az ellenszegüló'ket „...a hazárdjátékosokéval tökéletesen azonos .. ."86 büntetéssel fenyegették. Ezzel automatikusan, nem sokkal 1786 évkezdete után az „Az arany ke rékhez" elnevezésű páholy számára is elérkezett a vég. Tagjainak többség beletörődött ebbe, és csak néhány olyan tag, mint Philipp Starhemberg gróf - aki még 1790-ben mint a bécsi „Az újonnan megkoronázott reményhez" elnevezésű páholy tagjaként tűnt fel - találta meg az utat a birodalom fővárosaiban működő új páholyokba. (Fordította: Dominkovitsné Szakács Anita)
" Uo. 85
Uo.
86
Uo.
294
EGY EMBERÖLTŐ KŐSZEG SZABAD KIRÁLYI VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára
TARTALOM
Markó Péter: Haza a magasban
13
Kuntner Ferenc: A mi PISTÁNK
15
Söptei Imre: Kőszeg Levéltárosa
17
Herényi István: Nyugat-Magyarország a honfoglalás korában
21
Solymosi László: Szabadság és szolgaság Szent István korában
27
Walter Brunner: Magyarok a Mura felső-stájerországi völgyében 1480 és 1490 között....
37
Kubinyi András: Rendelkeztek-e országrendiséggel a magyar királyi szabad városok a középkorban?
55
Nevén Budák: Városi kultúra Északnyugat-Horvátországban a 16. században?
71
Harald Prickler: Egy úrbéri konfliktus a kőszegi uradalomban a 16. században
81
Pálffy Géza: Egy meghatározó kapcsolat Európa és Magyarország között a 16. század második felében: Lazarus Freiherr von Schwendi (1522-1583) Varga]. János: Reformáció és rekatolizáció a dunántúli végeken
101 121
Gustav Reingrabner: A hitfelekezetek kialakulása és a konfesszionálás a nyugat magyarországi térség egyházaiban az újkorban
137
B. Benkhard Lilla: Kőszeg város déli védművei
155
Johann Seedoch: Hogyan került a kőszegi uradalom Esterházy Pál herceg tulajdonába?..
177
Dominkovits Péter: Egy 17. századi Vas vármegyei alispán: felsőkáldi Káldy Péter
183
Gerhard Pferschy: A Mogersdorf - szentgotthárdi csata kihatásai Fürstenfeld térségére. A rehgrubi mészárlás
207
Tóth Attila: Ellenreformáció, abszolutizmus és a városok. Kőszegi tisztújítások 1672 és 1681 között
215
7
H. Németh István: A szabad királyi városok igazgatásának abszolutista vonásaihoz. A felső-magyarországi városok 1681. évi tisztújításai Mentényi Klára: Egy kőszegi lakóház életének történetéből. Schneller utca 1
229 255
Gerald Schlag: A monyorókeréki „Az arany kerékhez" szabadkőműves páholy 1776 és 1786 között Wolfgang Gürtler: Adatok a inai burgenlandi és a kőszegi kézművesek kapcsolataihoz... Tirnitz József: A soproni „Wirtschaftsbürger" - „gazdapolgár"
277 295 301
Rudolf Kropf. Kézművesség és földesúri birtok a szalónaki uradalomban
307
Norbert Frank: A kőszegi uradalom birtokviszonyai 1802-ben
321
Bácskai Vera: Piackörzetek és piacközpontok Észak-Dunántúlon a 19. század első felében Tilcsik György: A zsidóság szerepe Szombathely kereskedelmében a 19. század első
345
felében Molnár András: Zala vármegye rendi ellenállása az 1820-as években Feíí'x Tobler: Az nyugat-magyaroroszági térség Esterházy hercegi uradalmainak összesítő lélekösszeírása 1840-ből Hálás? Imre: A középszintű igazgatás hivatali állománya Zala megyében a Bachkorszakban
367 385
401 413
Németh Ildikó: A reálirányú oktatás kibontakozása Sopronban a 19. században
421
Bán Péter: Esterházy hercegi központból Batthyány grófi központ. A köpcsényi uradalom 1867 előtt és után
437
Peter Krajasich: Közös örökségünk - az önkéntes tűzoltóság. Életrajzi adalékok az önkéntes tűzoltóság történetéhez
445
Melega Miklós: „Szombathely Andrássy útja". A Széli Kálmán utca története a dualizmus korában
455
Söptei Imre: Koncentrációk a nyugat-dunántúli „sörfronton". Adalékok Magyarország sörgyártásának történetéhez 1892 és 1934 között Kiss Mária: A Szociális Testvérek Társasága Vas megyében
485 509
Peter Pavel Klasinc: Nemzetközi együttműködés a szlovén és magyar levéltárosok között. A Szlovén-Magyar Levéltári Kutatótábor Kiss Gábor: Térképvázlatok Vas Megye Történeti Atlaszához
521 529
Roland Widder: Ha a nemzetállamot már magunk mögött tudnánk, és a határ csak emlékezet lenne ... A folyamatos érvelés kísérlete
557
Köbölkuti Katalin: Bariska István-bibliográfia
567
A kötet szerzői
595
8
EIN MENSCHENALTER IM ARCHIV DER KÖNIGLICHEN FREISTADT GÜNS Beiträge zum 60ten Geburtstag István Bariska
INHALTSVERZEICHNIS
Péter Marko: Heimatland in der Höhe
13
Ferenc Kuntner: Unser PISTA
15
Imre Söptei: Archivar der Stadt Güns
17
István Herényi: Westungarn in der Zeit der Landnahme
21
László Solymosi: Freiheit und Knechtschaft zu St. Stephans Zeiten
27
Walter Brunner: Die Ungarn im obersteierischen Murtal von 1480 bis 1490
37
András Kubinyi: Hatten die königlichen Freistädte in Ungarn Landständeordnung im Mittelalter?
55
Neven Budak: Städtische Kultur in nordwestlichem Kroatien im 16. Jahrhundert?
71
Harald1 Pricklet; Ein Urbarialkonflikt in der Herrschaft Güns im 16. Jahrhundert
81
Géza Pálffy: Eine bestimmende Verbindung zwischen Europa und Ungarn in der 2. Hälfte des 16. Jahrhunderts: Lazarus Freiherr von Schwendi (1522-1583) ]. János Varga: Reformation und Rekatholisation im transdanubischen Grenzgebiet
101 121
Gustav Reingrabner: Konfessionsbildung und Konfessionalisierung in den Kirchen im westungarischen Raum in der Neuzeit
137
Lilla B. Benkhard: Die südlichen Verteidigungswerke der Stadt Güns
155
Johann Seedoch: Wie erwarb Fürst Paul Esterházy die Herrschaft Güns?
177
Pe'ter Dominkovits: Ein Vizekomes des Komitates Eisenburg im 17. Jahrhundert: Péter Káldy von Fclsőkáld Gerhard Pjerschy: Zu den Auswirkungen der Schlacht Mogersdorf-St. Gotthard auf den Raum Fürstenfeld. Das Massaker von Rehgrub Attila Tóth: Gegenreformation, Absolutismus und die Städte. Die Beamtenrestaurie rungen zwischen 1672 und 1681 in Güns
183 207 215
9
István H. Németh: Zu den absolutistischen Zügen der Verwaltung der königlichen Freistädten. Die Beamtenrestaurierungen in den Städten in Oberungarn im Jahre 1681
229
Klára Mentényi: Aus der Lebensgeschichte eines Günser Wohnhauses. Schnellerstraße 1...
255
Gerald Schlag: Die Freimauerloge „Zum goldenen Rad" in Eberau zwischen 1776 und 1786
277
Wolfgang Gürtler: Angaben zu Beziehungen von Handwerken aus dem heutigen Burgenland und der königlichen Freistadt Güns
295
József 7irnitz: Der Ödenburger „Wirtschaftsbürger"
301
Rudolf Kropf: Handwerk und Grundherrschaft in Herrschaft Schlaining
307
Norbert Frank: Der Besitzstand der Herrschaft Güns im Jahre 1802
321
Vera Bácskai: Marktgebiete und Marktzentren in Nordtransdanubien in der 1. Hälfte des 19. Jahrhunderts György Täcsik: Die Rolle des Judentums im Handel von Steinamanger in der 1. Hälfte
345
des 19. Jahrhunderts
367
András Molnár: Der ständische Widerstand im Komitat Zala in der 1820-er Jahren
3S5
Felix Tobler: Eine summarische Seelbeschreibung der hochfürstlich Esterházyschen Herrschaften des westungarischen Raumes aus um 1840
401
Imre Halász: Der Amtspersonalbestand der Verwaltung auf mittlerer Ebene im Komitat Zala in der Bach-Ära
413
Ildikó Németh: Die Entfaltung der Realunterrichtung in Odenburg im 19. Jahrhundert.
421
Péter Bán: Aus Zentrum von Fürsten Esterházy zu Zentrum von Grafen Batthyány. Die Herrschaft Kittsee vor und nach 1867
437
Peter Krajasich: Unser gemeinsames Erbe - Die freiwilligen Feuerwehren. Biographische Angaben zur Geschichte der freiwilligen Feuerwehren
445
Miklós Melega: „Andrassystraße von Steinamanger". Die Geschichte der Kálmán Szcllstraße in der Zeit des Dualismus
455
Imre Söptei: Konzentrationen der westtransdanubischen „Bierfront". Beiträge zur Geschichte der Bierbrauerei Ungarns zwischen 1892 und 1934
485
Mária Kiss: Gesellschaft der Sozialen Brüder im Komitat Eisenburg
509
Peter Pavel Klasinc: Internationale Zusammenarbeit zwischen den slowenischen und ungarischen Archivaren. Der slowenisch-ungarische Archivforschungslager.... Gábor Kiss: Kartenskizzen für Historischen Atlas des Komitates Eisenburg
52 1 529
Roland Widder: Wenn der Nationalstaat hinter uns wäre, und die Grenze nur mehr Erinnerung ...Versuch über ein Dauerargument
557
Katalin Köbölkuti: Bibliographie István Bariska
567
Autoren des Bandes
595
10
CLOVESKA DÓBA V ARHIVU SVOBODNEGA KRALJEVSKEGA MESTA KŐSZEG Jubilejni zbornik ob 60-letnici Istvána Bariske VSEBINA
Péter Marko: Vzvisena domovina
13
Ferenc Kuntner: Nas PISTI
15
Imre Söptei: Arhivar Kőszcga
17
István Herényi: Zahodna Madzarska za casa prihoda Madzarov v Karpatski bazen
21
László Solymosi: Svoboda in suznost za casa svetega Stcfana
27
Walter Brunner: Madzari v dolini Mure na Zgornjem Stajerskem med 1480 in 1490
37
András Kubinyí: Ali so imela svobodna kraljevska mesta na Madzarskcm v srednjem veku dezelnostanovski odbor?
55
Nevén Budák: Mestna kultúra v severozahodni Hrvaski v 16. stoletju?
71
Harald Prickler: Konflikt v zvczi v urbarjem v kőszeskem gospostvu v 16. stoletju
81
Géza Pálffy: Vplivna osebnost v odnosu med Madzarsko in Evropo v drugi polovici 16. stoletja: Lazarus Freiherr von Schwendi (1522-1583)
101
J. János Varga: Reformacija in rekatolizacija na obrobju Prekodonavja
121
Gustav Reíngrabner: Koníesionalni sistem na obmocju zahodne Madzarske v növi dobi.
137
Lilla B. Benkhard: Obrambni zidovi na juznem delu mesta Kőszeg
155
Johann Seedoch: Kako je preslo v last kneza Pavla Esterhazyja gospostvo Kőszeg?
177
Péter Domínkovits: Podzupan Zelezne zupanije v 17. stoletju: Péter Káldy iz kraja Felsőkáld Gerhard Pferschy: Posledice bitke pri Modincih in Monostru v okolici Fürstenfelda. Pokol v kraju Rehgrub
183 207
Attila Tóth: Protireformacija, absolutizem in mesta. Zamenjava uradnikov v Kó'szegu med 1672 in 1681
215
11
István H. Németh: Upravljanje svobodnih kraljevskih mest za casa absolutizma. Zamenjava uradnikov v mestih severne Madzarskc 1. 1681
229
Klára Mentényi: Íz zgodovine zivljenja neke stanovanjske hise v Kőszegu. Schnellerjeva ulica 1
255
Gerald Schlag: Prostozidarska loza „Pri zlatem kolesu" v kraju Eberau med 1776 in 1786
277
Wolfgang Gürtler: Podatki o stikih danasnjih rokodelcev na Gradiscanskem in v Kőszegu
295
József Tirnitz: „Wirtschaftsbürger" ali „gospodarski mescan" v Sopronu
301
Rudolf Kropf: Rokodelstvo in posest zemljiskcga gospoda v gospostvu Schlaining
307
Norbert Frank: Poscstniske razmere v gospostvu Kőszeg 1. 1802
321
Vera Bácskai: Obmocja in centri trznic na severncm Prekodonavju v prvi polovici 19. stoletja
345
György Tilcsik: Vloga zidov v trgovini Szombathelya v prvi polovici 19. stoletja
367
András Molnár: Upor stanov zupanije Zala v 20. le tili 19. stoletja
385
Felix Tobler: Popis prebivalcev gospostva
kneza Estcrházyja
v zahodnem
delu
Madzarske 1. 1840
401
Imre Halász: Uradniki srednjega nivoja v zupaniji Zala za casa Bachove dobé
413
íídi/có Németh: Zacetki pouka realnih predmetov v Sopronu v 19. stoletju
421
Péter Bán: íz centra kneza Esterházy center grofa Batthyány. Gospostvo Kittsee pred in po 1. 1867 Peter Krajasich: Nasa skupna dediscina - Prostovoljni gasilci. Zivljenjepisni podatki k zgodovini prostovoljnega gasilstva Miklós Melega: „Andrássyjeva cesta v Szombathelyu". Zgodovina ulice Kálmána Széli za casa dualizma
437 445 455
Imre Söptei: Koncentracije na „fronti piva". Podatki o zgodovini proizvodnje piva na Madzarskem med 1892 in 1934
485
Mária Kiss: Drustvo socialnih bratov v Zelezni zupaniji Peter Pavel Klasinc: Mednarodno sodelovanje
509
med madzarskimi in slovenskimi
arhivisti. Slovensko-madzarski arheoloski raziskovalni tábor
521
Gábor Kiss: Osnutki zcmljevidov k Zgodovinskemu atlasu Zelezne zupanije
529
Roland Widder: Cc bi bila narodna drzava ze za nami, in bi nam ostala meja le v spominu ... Poskus nenehnega razmisljanja
557
Katalin Köbölkuti: Bibliograrija Istvána Bariske
567
Avtoriji zbornika
595
12
EGY EMBERÖLTŐ KŐSZEG SZABAD KIRÁLYI VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN
EGY EMBERÖLTŐ KŐSZEG SZABAD KIRÁLYI VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN
Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára
Szerkesztette MAYER LÁSZLÓ TILCSIK GYÖRGY
Szombathely, 2003.
A kötet megjelentetését támogatta Tfi rff NEMZETI KHI.TVRÁI IS ÓRÖKSft, MIMWTtRIIMA
-
•
-
'-.
NEMZETI KULTURALIS ALAPPROGRAM KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA VAS MEGYEI TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ EGYESÜLET (TIT) VAS MEGYE KÖZGYŰLÉSE
Fordítok ifj. BARISKA ISTVÁN DOMINKOVITSNÉ SZAKÁLY ANITA MUKICS DUSÁN TILCSIK GYÖRGY
A borító, Franz Bálint - a Kőszegi Városi Múzeumban őrzött - 1746. évi fogadalmi festménye felhasználásával készült (Fotó: NÉMETH JÓZSEF)
Szerzők © BÁCSKAI VERA et al, 2003 Szerkesztés © MAYER LÁSZLÓ, TILCSIK GYÖRGY, 2003 Fordítás © ifj. BARISKA ISTVÁN et al, 2003 Fotó © NÉMETH JÓZSEF et al., 2003
Barátai, munkatársai és kollégái születésének 60. évforulóján köszöntik Bariska Istvánt, és e kötettel tisztelegnek előtte
.
.
:
•
•
•
•
. . • .
:
,Ve PeriCLllam Vrhs Glnsla VoVel / c?^:
