6. Gyermekek hallásvizsgálata

6. Gyermekek hallásvizsgálata A kisgyermekek és újszülöttek hallásvizsgálata főleg a 0-6 éves korosztály esetében, teljes mértékben különbözik a felnőtteknél alkalmazható módszerektől. Minél fiatalabb a gyermek, annál kevésbé alkalmazhatók a felnőtteknél megismert szubjektív vizsgálati módszerek. Az első és legfontosabb feladat, hogy pontos anamnézist vegyünk fel a szülőktől. Ennek alapján kell döntenünk arról, hogy milyen módszerrel vizsgáljuk meg a gyermek hallását. Anamnézis felvétele során meg kell tudnunk, hogy a szülőnek van-e arra gyanúja, hogy a gyermek hallása károsodott, ha igen, mikor vették észre a halláscsökkenést. Miből gondolja a szülő, hogy a gyermeknek halláscsökkenése van, illetve mi lehet a halláscsökkenés oka. Meg kell tudnunk, miként reagál a gyermek a mindennapi hangokra, beszédre. A gyermek fejlődésének folyamatát is regisztrálni kell. Egyegy jelentősebb mérföldkő a kisgyermek életében mikor, hogyan következett be. Mikor ült fel, mikor kezdett el gügyögni, járni, az első szavakat mikor mondta ki, mikor mondta az első mondatot, általában a gyermek viselkedéséről mit tud a szülő mondani. Érdemes fölvennünk a családi anamnézist is. Volt-e a családban, vagy a rokonságban akár szerzett, akár veleszületett hallássérült? Egyéb fejlődési rendellenesség előfordult-e a családban? Volt-e a családban tuberkulózis, nemi betegség,

diabetes

stb.?

Fontos

információt

nyerhetünk

a

terhességi

anamnézisből is. A terhesség során volt-e rubeola, egyéb vírusfertőzés, vetélés vagy koraszülés

veszélye

fennállt-e?

Hormon

terápiában,

antibiotikus

terápiában, kemoterápiában részesült-e az anya? Mikor, melyik hónapban? A szülés részletei is fontosak. A szülés ideje normális volt-e, vagy elnyújtott. A születés módja: normális módon, fogóval, vagy császár-metszéssel történt-e a szülés. Hányadik héten történt a szülés? A születési súlya mennyi

volt? Asfixia volt-e, mennyi ideig? Inkubátorban volt-e a gyerek, mennyi ideig? Sárgasága volt-e, hány napig és mennyi volt a bilirubin szintje? Az apa és az anya valamint a testvérek vércsoportját is meg kell kérdezni. A gyermekre vonatkozó anamnézis is fontos. Meningitisze volt-e, gyermekkori fertőző betegségeken átesett-e, mikor melyiken. Volt-e influenzás, esetleg előfordult-e sérülés, vagy egyéb más említésre méltó esemény történt-e a gyermek életében. Természetesen fontos a gyermek státuszának pontos felvétele különös tekintettel a fül státuszra és az orr-garat státuszra. Vizsgálati módszerek: A gyermekek korától és értelmi képességétől függően különböző vizsgálatokat végezhetünk.

Magatartás változás megfigyelésén alapuló módszerek Ezt a vizsgálatot 0-6 hónapos korig a csecsemők éber állapotában, még a táplálkozás előtti időszakban végezzük el. A kis csecsemők 50-80 dB-es hangra magatartásuk változásával reagálnak. A pozitív válasz különböző formát ölthet, a baba pislant, mosolyog, sírva fakad, vagy ha szendergő állapotban hallja a hangot, fölébred. Egyszerű reflexek is megfigyelhetők, mint pl. a Moro-reflex, ami egy primitív védekezési reflex formájában jelentkezik, amely során először a végtagok és a gerinc görcsösen kifeszülnek, majd ezt követően gyors átkaroló mozdulatot végez a csecsemő és ezt gyakran sírás is kíséri. Gyakran használjuk az auro-palpebralis reflexet is, amikor erős hangra a gyermek pislant. Negatív a válasz ha a gyerek nem változtatja meg magatartását.

Újszülöttek vizsgálata: Különböző módszereket dolgoztak ki ezen korosztály vizsgálatára. Ezek a vizsgálatok általában szűrő jellegűek. Főleg a rizikós újszülött csoportban, mint például a koraszülött gyermekeknél alkalmazzuk ezeket a szűrő vizsgálatokat.

Reactometria: A 3-5. napon szokták a vizsgálatot végezni. Enyhén modulált tiszta hangot, vagy 3-4 kHz köré centrált keskeny sávú zajt adunk szabad hangtérben, körülbelül 20 cm-re a gyermek fülétől. Egy hanggenerátorral adjuk a hangot, ezt a hanggenerátort hívjuk reactometernek. Típusos válasz erre a már említett Mororeflex, vagy pislantás, szopási reflex, néha sírás is lehetséges. A vizsgálatot érdemes többször elvégezni, ahhoz, hogy megbízható eredményt kapjunk. A módszer hátránya, hogy a kiértékelés szubjektív. Ezért kidolgoztak egy úgynevezett "hallásvizsgáló bölcső" szisztémát is, ahol a kisgyereken különböző érzékelők vannak elhelyezve a motoros válasz illetve a légzés változásának regisztrálására. Többször megismételt vizsgálat során objektíven megállapítható, hogy a hanginger adásával egyidejűleg motoros funkcióban, vagy a légzésben változás következett-e be. Természetesen ez a módszer sem tökéletes: tévesen pozitív és tévesen negatív eredmény egyaránt előfordulhat. Meg kell, hogy jegyezzük, a leggyorsabb és legmegbízhatóbb hallásszűrő módszernek az otoacusticus emissziót tartjuk. Egy-két perc alatt véghez vihető a vizsgálat, és amennyiben választ kapunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a gyermek hallásküszöbe jobb, mint 30-40 dB. Amennyiben választ nem kapunk, úgy lehet technikai hiba is, de lehet, hogy valóban halláscsökkenésről van szó, ezért a problémás eseteket tovább kell vizsgálnunk, így pl. agytörzsi kiváltott potenciál vizsgálatot (BERA) kell végeznünk. L. Újszülöttkori univerzális hallásszűrés fejezetet!

Korhoz alkalmazkodó módszerek

0-6 hónapos időszak Amennyiben a fent említett objektív vizsgáló módszerek nem állnak rendelkezésre, akkor kisgyermeket a viselkedésének megfigyelésével kell megvizsgálnunk. Édesanyja ölébe kell helyeznünk és vigyázni kell arra, hogy szemmel ne lássa a hangforrást, illetve ne érezze a hangszóró rezgését. Ebben a korban hatásosabb komplex hangok, például gyermekek számára jelentőséggel bíró hangok közlése: kanálcsörgés pohárban, az édesanyjának hangja, stb. Ezt is körülbelül 20 cm-re a fül mögött adjuk. A reakciót a magatartás változásából mérhetjük le. Orientációs reflex 6-12 hónapos korban Ebben a korban a kisgyermekek nem csak fölfedezik a hangot, hanem lokalizálni is tudják. Ezt azzal jelzik, hogy szemüket, vagy fejüket a hang irányába fordítják. Ilyenkor érdemes a kisgyermek figyelmét elterelni valamilyen játékkal és ekkor kell vizsgáló hangot adni. 7-10 hónapos korban használható az úgynevezett Boel teszt, amely során különböző hangokat adunk, játékszerek, csörgők segítségével. Egyik hang által eltereljük a gyermek figyelmét és egy másik hanggal próbáljuk az újabb hang felé terelni. Újabban az elterelő hang helyett vizuális elterelést – képet, videót, játékot – alkalmazunk.

Lokalizációs technikák (6 hónaptól 3 éves korig) Mint már említettük a gyermek 6 hónapos korában már kialakul a hanglokalizálás képessége. Különböző tájékozódó vizsgálatokról már volt szó. Ebben

a korban már kvantitatívabb vizsgálatok is elvégezhetők. Ilyen pl. a tisztahang audiomteria szabad hangtérben. Legegyszerűbb módja a vizsgálatnak az, hogy szemben ülünk a kisgyermekkel. Legjobb, ha édesanyja ölében ül, és egy asztal van a vizsgáló és a kisgyermek között. A vizsgáló bal kezénél van a hangadó eszköz, amely kis hangszórón keresztül adja a hangot. Az asztal másik végénél jobb kézzel valamilyen játékkal elvonjuk a gyermek figyelmét, majd bekapcsoljuk a hangot a baloldalon. A gyermek, ha hallása megfelelő, hirtelen a hang felé fordul. A módszer hátránya, hogy mind a két fület vizsgálja, így egy fülű hallásvesztés elkerülheti a figyelmet. Ma már elterjedt a módszer kissé bonyolultabb változata, ahol két hangforrást alkalmazunk úgy, hogy a gyermek középen ül édesanyja ölében, tőle jobbra-balra egy-egy hangszóró helyezkedik el. A hangszóró mellett valamilyen vizuális élményt nyújtó eszköz, pl. televízió képernyő, diavetítő képernyője, vagy egyszerűen csak valamilyen fényforrás látható. Így a gyermek, amikor a hangforrás felé fordul, akkor a motivációt növelhetjük azzal, hogy számára érdekes képet is mutatunk a képernyőn, vagy mozgó kis játék állatka is megjelenhet a hangforrás mellett. Ezzel a vizuális megerősítéssel végzett hallásvizsgálat már egész pontos becslést adhat a gyermek hallásáról. Ha a nem vizsgált fület bedugjuk zajvédő dugóval, akkor bizonyos mértékig a két fület külön-külön is vizsgálhatjuk.

Kondicionáló technikák (3-6 éves korig) Három éves kor fölött már a gyermekek kondicionálhatók arra, hogy valamilyen egyszerű feladatot hajtsanak végre, ha egy hangot hallanak. Ennél a vizsgálatnál a gyermek aktív közreműködésére is szükségünk van. Mindkét fül külön vizsgálható, mivel ez már nem csak szabad hangtérben, hanem fejhallgatóval is

elvégezhető. Ezen az alapelven működnek a különböző játék audiometriák. Pl. ha a gyermek hallja a hangot, akkor kivehet egy építőkockát és tornyot építhet. Elterjedt a Dix-Hallpike által 1947-ben bevezetett úgynevezett peep-show módszer (Dix és Hallpike 1947). A gyermeknek az a feladata, hogy ha hall egy hangot, akkor nyomjon meg egy gombot. A gombnyomásra szórakoztató képsorok, diafilmsorok jelennek meg. Ma már kis mesefilm verziók is előfordulnak. A gyermek csak akkor látja a képet, ha valóban szólt a hang. Hasonló módon megtanítható a gyermek arra is, ha hallotta a hangot, akkor egy terepasztalon elindíthat egy vonatot. A vonat csak akkor indul el, akárhogy nyomja is a gyermek a gombot, ha valóban szólt a hang az eseményhez kapcsolódóan. Mindezen módszerek, amelyekről eddig beszéltünk rendkívül nagy türelmet és hozzáértést igényelnek. Ma még ezekről a módszerekről nem lehet lemondanunk még akkor sem, ha sokkal precízebb eredményt kapunk különböző objektív audiometriai módszerekkel. Ezek a magatartás változásán alapuló szubjektív tesztek a gyermek egész énjére adnak fölvilágosítást, és jobban frekvencia-specifikusak. Ilyenkor komplex, bizonyos fokig a mentális érettségére is vonatkozó információt nyerünk. A fent említett szubjektív tesztek kivitelezése és értékelése annál nehezebb, minél rosszabb a gyermek hallása. Ezért minden bizonytalan esetben törekedni kell arra, hogy valamilyen objektív audiológiai módszerrel is alátámasszuk a kapott vizsgálati eredményt. A szubjektív magatartás-audiometriát és az objektív audiometriát együttesen kell értékelnünk (6.1. ábra).

6.1. ábra. Audiológiai vizsgálatok gyermekkorban. A különböző audiometriai eljárások kivitelezhetősége a kor függvényében.

Vizsgáló eljárások gyakorlati kivitelezése Akusztikus pislantási reflex (audiopalpebralis reflex teszt, APR) Vizsgálat célja: megállapítani, hogy a pislantási reflexet egyáltalán ki lehet-e váltani, és ha igen, akkor milyen hangintenzitás szinten. A teszt rutin vizsgáló eljárás kisgyermekek hallásvizsgálatában. Betegek kiválasztása: születéstől bármely korban kivitelezhető a vizsgálat, aktív kooperáció nem szükséges. Teszt frekvenciák: 500-1000-1500-2000-3000 és 4000 Hz. A teszt természetesen kevesebb frekvenciával is kivitelezhető, azonban mindenképpen ajánlatos, hogy a 3000 és a 4000 Hz-et megnézzük.

Vizsgálat menete:

1.

A

gyermeket

fektessük

valakinek

az

ölébe

vagy egyszerűen

a

vizsgálóasztalon. 2. Helyezzük a hangszórót megfelelő távolságba az adott készülék használati utasításának megfelelően. 3. Állítsuk a hang intenzitás szintjét körülbelül 75-80 dB HL szintre. Ha olyan készülékünk van, ahol az SPL szint van megadva, úgy 85-90 dB SPL szintre. Rövid (körülbelül 0,5 másodperces) hangimpulzust adjunk. 4. Figyeljük a gyermeket gondosan és 5 dB-es léptékekkel emeljük a hangintenzitás szintjét, mindaddig, amíg a pislantási reflex kiváltódik. Folytassuk a következő frekvenciával. Megjegyzés: normálisan a pislantási reflex 105-115 dB SPL szinten váltható ki. Ezt a hangingert nem kalibrált hangforrásokkal is produkálhatjuk, úgymint tenyér összecsapás, hangszerek (dob) megszólaltatása. Ezekben az esetekben azonban mind a frekvencia mind pedig az intenzitás szint megadása bizonytalan. Berendezés: bármely Kaudiométer használható a vizsgálathoz, amelynek legalább 500-4000 Hz-ig terjedő frekvencia sávja van. Az Kaudiométerhez erősítőt és hangszórót kell csatlakoztatni, amely 60-120 dB SPL szintig képes hangingert kiadni. A gyermektől való távolság legalább 0,5 m legyen, a távolságban egyébként mindig mérvadó az adott eszköz használati utasítása, amelyben meg van adva az a távolság, amelyre kalibrálták a hangszórókat. Lehetőleg dBHL-ben adjuk meg az eredményt. Technikai feltételek: a helyiséget illetően különösebb igény nem merül föl, mivel magasabb hangintenzitásokat vizsgálunk, így a kórteremben is véghez vihető a vizsgálat.

Ébresztési reakción alapuló audiometria

Ezen teszt során azt a legkisebb hangintenzitás szintet állapítjuk meg, amely az alvó kisbabát fölébreszti. A vizsgálatot általában újszülött korban használjuk hallásvizsgálat céljából. Betegek kiválasztása: a kisgyermek enyhe alvási fázisban legyen, az alvás fázisát legegyszerűbben úgy kontrollálhatjuk, ha gyengéden megérintjük a gyermek szempilláját. Ha a gyermek erre megmozdul, az alvás stádiuma megfelelő a vizsgálathoz. Teszt frekvenciák: egy frekvenciát veszünk a magasabb frekvencia range-ből (pl. 3000 Hz), és egy frekvenciát veszünk a közép frekvenciákból (1000 Hz). A vizsgálat menete: 1. Helyezzük a hangforrást megfelelő távolságra (általában 0,5 m) az alvó gyermek fülétől. 2. Figyeljük a gyermeket gondosan és a magasabb tesztfrekvenciát állítsuk körülbelül 50 dB HL szintre. Az inger időtartama 0,5-1 s körül legyen. 3. Ha a gyermek nem ébred fel, emeljük az intenzitás szintet 5, esetleg 10 dB léptékben mindaddig, míg az ébredési reakciót észre nem vesszük. 4. Ha a gyermek megfelelő alvás stádiumba került, próbáljuk meg a második tesztfrekvenciát. Megjegyzés: általában 60-65 dB HL szintre létrejön az ébredési reakció. Technikai feltételek: a helyiséget illetően különösebb igény nem merül föl, mivel magasabb hangintenzitásokat vizsgálunk, így a kórteremben is véghezvihető a vizsgálat. Természetesen - amennyire lehetséges - kerülni kell minden más zavaró erősebb hangot a vizsgáló helyiségen belül. Olyan hordozható audiométer, amelyhez erősítőt és hangszórót tudunk csatlakoztatni, megfelel a célnak. A vizsgáló hang tisztahang, vagy frekvencia modulált

(warble) hang lehet, de bármilyen jellegű hangingert felhasználhatunk. A hangszóró távolsága általában fél méter, de mindig vegyük figyelembe a gyártó cég használati utasítását. Respiratios audiometria Ezen teszt során a hallást a hang által kiváltott légzésváltozással vizsgáljuk. A vizsgálatot csecsemőkorban szokás elvégezni. A betegek kiválasztása: 4 hónapos kortól kivitelezhető a vizsgálat. Alvó illetve ébren levő gyermeken egyaránt elvégezhető a vizsgálat.

Teszt frekvenciák: 250-500-1000-2000 és 4000 Hz. A vizsgálat menete: 1. Helyezzük a gyermeket hanyatt fekve a kiságyban. Helyezzük fel a légzésregisztráló készüléket a gyermekre. 2. Néhány csendes perc után 1-2 s időtartamú, 250 vagy 500 Hz-es hangot adjunk lehetőleg akkor, amikor a gyermek légzése egyenletes. Kezdjük egy jól hallható szintről a hangot, 5 dB-es léptékekkel növelve az intenzitást mindaddig, amíg a légzés regisztrátumon változást nem észlelünk. 3. Várjunk, amíg a légzés ritmusa visszatér az egyenletes ritmusba, ezután vizsgáljuk a másik frekvenciákat. Figyeljük gondosan a gyermeket a teszt folyamán, főleg olyan szempontból, hogy egyéb más mozgás nem hamisítja-e meg a légzési mintákat a regisztrátumon. Megjegyzés: a kapott eredmény nem biztos, hogy megegyezik a valódi hallásküszöbbel. Gyakran a vizsgálat eleve kivitelezhetetlen a gyermek nyugtalansága miatt.

Technikai feltételek: a hangingerhez tisztahang Kaudiométer szükséges. Fejhallgató vagy hallójáratba helyezhető fülhallgató illetve hangszóró egyaránt használható. Csontvibrátor is alkalmas a vizsgálat kivitelezésére. Lehetőség szerint dB HL-ben kell kalibrálni a hangingerünket. Hangszórónál illetve hallójárati fülhallgatónál a kalibrálás nehéz HL-ben, ezért itt az SPL szintet ajánljuk. A légzés regisztrálására bármely intenzív terápiás egységnél használatos légzésregisztráló készülékkel lehetőség szerint kétcsatornás rekordert használjunk. Az egyik csatorna a légzésváltozásokat regisztrálja, a másik csatorna az Kaudiométerből kijövő jelet. Így objektíven össze tudjuk hasonlítani, hogy a légzésváltozás időben összefügg-e a hangingerrel.

Megfigyeléses audiometria Ezen teszt során a gyermekek motoros reakcióját vizsgáljuk váratlan hangingerek esetén.

Betegek kiválasztása: újszülött kortól elvégezhető a vizsgálat azonban a legmegbízhatóbb 6-18 hónapos korig abban az esetben, ha normális menetben fejlődik a gyermek. A vizsgálat során a gyermeknek ébren kell lennie, és ne legyen fáradt. Teszt frekvenciák: 250-500-1000-2000 és 4000 Hz. A vizsgálat menete: 1. Helyezzük a hangszórót megfelelő távolságba a gyermektől (általában 0,5-1 m). 2. Vonjuk el a gyermek figyelmét a hangszórótól és a vizsgálótól is egyszerű játék, vagy színes tárgy mutatásával. Figyeljük gondosan a gyermeket. 3. Adjunk teszthangot 250 vagy 500 Hz-en. A hanginger intenzitása már hallható szinten legyen. Növeljük az inger szintjét 5 dB-lel mindaddig, míg a

gyermek reagál a hangra. A válasz különböző típusú lehet: a gyermek légzése leáll néhány másodpercre, a hangszóróra figyel vagy a vizsgálóra, esetleg egyszerűen csak abbahagyja a játék figyelését. 4. Ha a gyermek figyelme újra a játékra terelődik, folytassuk más tesztekkel.

Megyjegyzés: a tisztahang ingeren túlmenően más jól meghatározható hangingert is használhatunk, pl. oktávsávonként szűrt, gyakori természetes hangokat, pl. a telefoncsörgés, kocsi duda, gyermeksírás, kukorékolás stb. Ezeket a hangokat magnetofonra lehet rögzíteni. Célszerű két hangszórót használni, ezáltal nemcsak a gyermek hallásküszöbét tudjuk megfigyelni, hanem azt is, hogy jól lokalizálja-e a hang eredetét. Az is hasznos, ha két vizsgáló működik közre a teszt folyamán, az egyik kezeli a hangforrást, a másik pedig a gyermek közelében ül, és figyeli annak reakcióját. Technikai szükséglet: Kaudiométer, amelyhez megfelelő erősítő és hangszóró csatlakoztatható. Amennyiben lehetséges a hangingereket dB HL-ben kell kalibrálni. Speciális hangok esetében azonban ez csak dB SPL-ben lehetséges megbízhatóan. A vizsgálatot már hang szempontjából izolált helyiségben kell végrehajtani.

Vizuális megerősítéssel kombinált audiometria Ezen vizsgálat során a gyermek reakcióját figyeljük különböző hangingerekre. A hangingereket

vizuális

megerősítéssel

kombináljuk.

Kisgyermekek

hallásvizsgálatára alkalmazzuk a tesztet. Betegek kiválasztása: 1-3 éves korban használatos. A gyermek éber legyen. Teszfrekvenciák: 500-1000-2000-4000 Hz. (250-1500-3000-6000 és 8000 Hz is használható a kisgyermek közreműködésétől függően). Azzal a frekvenciával

kezdjük, amelyiknél a legjobb hallásküszöböt várjuk. Ha ezt nem tudjuk megítélni előre, a legalacsonyabb frekvenciával kezdjük.

Vizsgálat menete: 1. Helyezzük a gyermeket a képernyő vagy a vetítővászon elé, általában a szülő ölébe. Helyezzük a két hangszórót megfelelő pozícióba a gyermek két füle mellett. 2. Egy időben egy fület vizsgálunk. 3. Adjunk a gyermeknek valami egyszerű játékot. Figyeljük gondosan. 4. Adjunk egy tisztán hallható hangot az első teszt frekvenciából. Ha a gyermek fölnéz, aktiváljuk azonnal a vizuális megerősítő készülékünket (fényt kapcsoljunk be vagy képet adjunk stb.). Ismételjük meg a műveletet néhányszor úgy, hogy utána hagyjuk mindig a gyermek figyelmét a játékra visszaterelődni, mielőtt a következő hangot adjuk. Mindaddig, amíg a gyermek megérti a kép és a hang közti kapcsolatot. Csak akkor aktiváljuk a vizuális megerősítő berendezést, ha a gyermek reagált a hangra, soha se aktiváljuk akkor, ha a gyermek hang nélkül is a képernyőre néz. 5. Ha ez kondicionáló fázis kész, adjuk az aktuális teszt hangot nem hallható hangerőn kezdve, majd növeljük 5 dB-es léptékekkel az intenzitást mindaddig, míg a gyermek föltekintésével jelzi, már meghallotta. 6. Az első helyes válaszra aktiváljuk azonnal a vizuális megerősítő berendezésünket és folytassuk a következő tesztfrekvencián. 7. Ha a gyermek még képes rá, folytassuk a másik füllel. Jelölés: normális audiogram formulát használhatunk, amely dB HL-ben kalibrált, azonban megjegyzésként írjuk föl, hogy vizuális megerősítő audiometriáról van szó.

Megjegyzés: Ha a gyermek már elfogadja, akkor fejhallgatóval vagy fülhallgatóval, esetleg csont vibrátorral is megismételhetjük a vizsgálatot. A fejhallgatóval történő vizsgálat már egyszerű és megbízható monoaurális tesztnek felel meg. Ha a gyermek továbbra is figyeli a képernyőt, annak ellenére, hogy hanginger már nincsen, mindenképpen el kell érnünk, hogy a gyermek figyelmét újra a játékára fordítsa. 3 évesnél idősebb, de fejlődésben visszamaradt gyermeknél is használható a teszt. A vizuális megerősítő berendezés különböző típusú lehet. Egyszerű lámpa fölkapcsolástól a diavetítésig bármilyen vizuális élményt nyújtó berendezés megfelel. Abban az esetben, ha diasorozatot használunk, minden egyes dia valami egyszerű dolgot mutasson

(labda,

alma

stb.).

Általában

minél

bonyolultabb

vizuális

megerősítésre használt képanyag annál hosszabb ideig tart a gyermek figyelmét visszaterelni a játékára.

Berendezés Kereskedelmi forgalomban kaphatók a vizuális megerősítéssel működő audiométerek. Hangingerként frekvencia modulált hangot (warble tone) adunk általában. A hangszórók általában kisméretűek és karral mozgathatóan állíthatók a gyermek füléhez megfelelő távolságra. Az ajánlott távolság 10-15 cm. Amennyiben a vizsgáló helyiség kellően visszhangmentes, akkor nagyobb távolságot is használhatunk. Alacsonyabb frekvenciákon mind a két fület megközelítően azonos intenzitással éri a hang. Magasabb frekvenciákon már 20 dB különbség alakul ki a két fül között. Amennyiben lehet, a berendezést dB HL-ben kell kalibrálni. Hangszóróknál ez nehézséget jelent, ebben az esetben a dB SPL is megfelelő, amennyiben ezt a regisztrátumon jelöljük. Vizuális megerősítő berendezések különböző fokozatai ismeretesek. A legegyszerűbb a dia projektor azonban vigyázni, kell, hogy a berendezések ne járjanak zajjal. Ebben az esetben azt is lehet, hogy a gyermek egy hangszigetelt szobában ül,

amelynek egyik fala üveg, amelyre kívülről történik a kép vetítése. Monitor is megfelelő erre a célra.

Játék-audiometria (Barr-féle játékaudiometria) Ezen teszt során a gyermek, ha hallotta a hangot, akkor valamilyen kis tárgyat pl. építőkockát elvehet és helyére teheti. A teszt iskoláskor előtti kor hallásvizsgáló eljárása (Barr, 1955).

Betegek kiválasztása: A gyermekeknek a 3-4 éves kornak megfelelő fejlődési szintet el kell érjen, és éber állapotban legyen. Teszt frekvenciák: 250-500-1000-1500-2000-3000-4000-6000-8000 Hz. Azon a frekvencián kezdjük, amelyiken feltételezésünk szerint a legjobb a gyermek hallása. Amennyiben nem ismert ez az adat, úgy az alacsonyabb frekvenciával kezdjük.

A beteg előkészítése: 1.Villanycsengő használatával: Fogjunk egy kis tárgyat, pl. egy kis játék kockát a kezünkbe és a kis kockával nyomjuk meg a villanycsengő gombját, mire megszólal a csengő. Majd tegyük a kis tárgyat egy megfelelő helyre pl. egy kis dobozkába, a kis tárgy pontosan megfelelő helyére. Majd adjuk a kockát a gyermek kezébe. Helyezzük a gyermek kezét a csengőre és tartsuk ott. Kapcsoljuk be a villanycsengőt. Vigyük el a gyermek kezét és természetesen a kis tárgyat a villanycsengőtől, mire elhallgat a villanycsengő. Ismételjük meg, hogy a gyermek megértse, hogyha egy tárgyat megfelelően mozgat, akkor azzal együtt mindig hangot hall.

2. Verbális felvilágosítás. Mondjuk meg a gyermeknek, hogy rövid hangot fog hallani, amely néha igen halk lesz. Ezután vegyünk elő egy kis kockát és tegyük a megfelelő helyre minden hang után. A vizsgálat menete: 1. Kezdjük a jobbik füllel, amennyiben az oldalkülönbség ismert. 2. 40 dB HL intenzitású hangot adjunk, amennyiben normális hallásúnak tűnik a gyermek. Szükség esetén 10 dB léptékekkel ezt emeljük mindaddig, amíg megfelelő választ nem kapunk. 3. Csökkentsük a hanginger intenzitását az Kaudiométer minimális szintjére. 4. Ha a gyermek nem válaszol, növeljük 5 dB-es léptékekkel az inger intenzitást mindaddig, amíg választ nem kapunk. 5. Ha úgy látjuk, hogy a gyermek még kooperál, csökkentsük 10 dB-lel a hangingert majd innét növeljük 5 dB-es léptékekkel mindaddig, amíg a gyermek reagál. 6. Az 5-ös lépést még egyszer megismételjük, ha a válasz megbízhatónak tűnik, jegyezzük fel az értéket. Következő frekvenciával, vagy szükség esetén a másik füllel kell folytatni a vizsgálatot. Lehetőség szerint annyi teszt frekvencián kell megnézni a gyermek hallását, amennyin csak lehet. Jelölés:

a

standard

audiogram

formátumon

a

szabvány

jelöléseket

alkalmazhatjuk, azonban megjegyzésként mindig jegyezzük fel, hogy játék audiometria történt. Megyjegyzés: Amennyiben vezetéses halláscsökkenés gyanúja áll fönn, úgy 2000

Hz-en

kezdjük

a

vizsgálatot.

Amennyiben

szenzorineurális

halláscsökkenés gyanúja áll fenn, úgy 250 vagy 500 Hz-el kezdjük a tesztet. Csontvezetőt is alkalmazhatunk, azonban ilyenkor elkerülhetetlen az ellenoldali maszk használata, ami a gyermeket megzavarhatja. Fontos, hogy a gyermek ne

lássa a kezelőt, az bekapcsolta-e a hangot vagy sem, és változtatni kell a hangok közti intervallumot is. Ne zavarjuk a gyermeket késztető tekintetünkkel, lehetőleg ne használjuk túl bonyolult tárgyakat a vizsgálathoz, mert az igen feltűnő színekkel vagy formákkal elvonhatjuk a gyermek figyelmét a teszttől. Formára a kis tárgyak olyanok legyenek, hogy a gyermek könnyen megfoghassa. A vizsgáló helyiségben kerüljük a hangos beszédet és más zavaró momentumokat. Hangingerként beszédtesztet is használhatunk, ehhez azonban speciális gyermek szóteszt használata javasolt. Technikai feltételek: bármely audiométer megfelelő. A gyermek lehetőleg olyan asztalnál üljön, amely méreteiben korának megfelelő. A kis tárgyak, amelyek játékként használatosak: fakocka vagy gyűrű; ezek formája és színe egyszerű. Amennyiben a gyermek kondicionálását kis villanycsengővel végezzük, akkor elemes villanycsengőre is szükségünk van.

Felhasznált irodalom Arlinger, S.(1989) Manual of practical audiometry. Volume 1-2. Taylor Francis, London New York, Philadelphia Ballantyne, D.( 1990) Handbook of Audiological Techniques, ButterworthHeinemann, London Boston Singapore Sidney Toronto Wellington Barr B.(1955) Pure tone audiometry for pre-school children. Acta oto-laryng., Suppl. 121, 1-84. Dix MR and Hallpike CS (1947) The Peep-show Br Med J. 2(4531): 719–723. Pálfalvi L. (1974) Audiológiai asszisztensek tankönyve I. kötet. Jegyzet, Budapest.