BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi Kommunikáció SZAK Nappali tagozat Médiamenedzsment szakirány
A TELEVÍZIÓ HATÁSA A KISISKOLÁS GYERMEKEK (6-8 ÉV) SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉRE
Budapest, 2010. 05. 06.
Készítette: Lisinszki Zsuzsa
Tartalomjegyzék I.
Bevezetés………………………………………………………………………….……...6 1.1 Témaválasztásom indoklása………………………………………….………………...6 1.2 A televíziózás történeti áttekintése…………………………………………………….8
II.
A kisiskolás gyermekek fejlődési sajátosságai…………………………...…………..10 2.1 A gondolkodás……………………………………………………………………...…...11 2.2 Az érzelmek………………………………………………………………….………..…12 . 2.3 A megismerő folyamatok.................................................................................................12
III.
A gyermekek és a televízió kapcsolata………………………………………………..13
3.1 A televízió hatása a szocializációra……………………………………………...……..13 3.2 A televízió hatása a gyermeknevelés körülményeire……………………………...…..14 3.3 A televíziós ábrázolás jellegzetességei…………………………………………………16 3.3.1 A televízió vizuális nyelvének speciális jellemzői……………………………………....16 3.3.2 A televízió tartalommal összefüggő hatása……………………………………...……..16 3.4 A televízió és a gyermeki megismerés…………………………………………………17 3.4.1 Tanulási képességek, verbális funkciók………………………………………..……....18 3.5 A televízió által kiváltott pszichés változások……………………….……………..….19 3.5.1 Érzelmi reakciók………………………………………………………………...……...19 3.5.2 Fantázia és képzelet……………………………………………………………..……..20 3.6 A televízió és az erőszak…………………………………………………….………..…20 3.6.1 Az agresszió fogalma…………………………………………………………….…..…20 3.6.2 A televízióban bemutatott erőszak gyermekekre gyakorolt hatása…….........................21 3.6.2.1 Korrellációs kutatások..........................................................................................................21 3.6.2.2 Laboratóriumi kutatások…………………………………………………….......................21 3.6.2.3 Terepkutatások………………………………………………………………………...…22 3.6.2.4 Longitudinális vizsgálatok……………………………………………………...………….23 3.6.2.5 A televíziós műsorokban jelenlévő agresszió.………………………………………..……….24 3.6.2.6 A televíziós erőszak hatására létrejövő magatartásbeli viszonyulások……………………...…….26
3
3.7 Szexualitás a képernyőn……………………………………………………...………....27 3.7.1 A nemi identitás kialakulása – nemi sztereotípiák…………………………………..…27 3.7.2 A képi élmények hatása a gyermekekre…………………………………………….…..28 3.8 A televíziós reklámok.....................................................................................................28 3.9 A televízió hatása a gyermekek egészségére…………………………..……………..30 IV.
A szakdolgozat saját kutatásának részletes elemzése………………………………..31 4.1 A kutatás célja, feladata, és az ezzel kapcsolatos hipotézis…………………………..31 4.2 Kutatási módszer………………………………………………………………………..32 4.3 Vizsgálati minta bemutatása…………………………………………………………...32 4.4 A kérdőíves módszerrel kapott információk részletes ismertetése és értékelése................................................................................................................................33 4.5 Az összesített eredmények elemző értékelése..............................................................55
V.
Összegzés……………………………………………………………………………….60
VI.
Irodalomjegyzék………………………………………………………………….……62
VII.
Melléklet……………………………………………………………………………..…65
4
Ábrák jegyzéke 1.
ábra: A szülők életkori megoszlása… ………………………………………………... 35
2.
ábra: A szülők végzettsége ……………………………………………………….…….36
3.
ábra: Hány televízió található a lakásban? ......................................................................38
4.
ábra: A gyermekek szobájában van-e TV? ......................................................................39
5. ábra: UPC kutatás: Van-e a gyermekének tévéje a saját szobájában, amin bármikor nézhet adásokat? ....................................................................................................................40 6.
ábra: Bekapcsolhatja-e a gyermek a televíziót a szülők engedélye nélkül? ....................41
7.
ábra: Mennyire kapnak szabadkezet a gyermekek a televíziózásban? ............................42
8.
ábra: Mennyi idős korától nézheti a televíziót a gyerek? ................................................44
9.
ábra: UPC kutatás: Hány éves korától engedi meg a gyerekének, hogy tévézzen? …....45
10. ábra: Kivel nézi leggyakrabban?(%)……………………………………........................46 11. ábra: UPC kutatás: Szokott együtt tévézni a gyerekeivel?...............................................47 12. ábra: Mit nézhet a gyermek a TV-ben?............................................................................48 13. ábra: Megbeszélik-e a szülők azt, hogy mit nézhet a gyermek a TV-ben? ………….…49 14. ábra: UPC kutatás: Átlagosan mennyi időt tölt naponta a gyermeke tévénézéssel?........50 15. ábra: Átlagosan mennyi időt tölt a gyermek a TV előtt?(fő)……………………………51 16. ábra: Átlagosan mennyi időt tölt a gyermek a TV előtt?(%)……………………………52 17. ábra: Esténként meddig nézheti a TV-t a gyermek?(fő)…………………………….…..53 18. ábra: KidComm: Szülői kontroll erőssége a televíziózásban…………………...……..…57
5
Bevezetés „ A televízió a világ egyik nagy csodája. Képet, hangot együtt továbbítani, bevinni az otthonokba száz és ezer kilométerekre, földhözragadt képzeletünket messze túlszárnyaló technikai bravúr. Az eddigieknél „élőbb” kapcsolatot tud teremteni nagy távolságban lévő emberek között kitágítva az egyes emberek horizontját.” (Vetró – Csapó 1991) A mai gyerekek valószínűleg nehezen tudnák elképzelni azt az időszakot, amikor a televízió még nem volt a mindennapok része. Nagyszüleink, vagy dédszüleink az életük jelentős részét azonban még nélküle élték meg. Akkoriban még nem egy elektromos masinát ültek körbe az emberek, és a szórakozás is egészen mást jelentett. A hosszú téli estéken az olyan nagyobb munkákra, mint a tollfosztás, diótörés, kukoricamorzsolás, összejött a nagycsalád, a szomszédság, és hogy gyorsabban menjen a munka beszélgettek, énekeltek, meséket mondtak egymásnak. A gyerekek sem voltak kivételek ez alól, és erejükhöz mérten segítettek szüleiknek, közben a felnőttek történeteiből „kihallhatták” azokat az erkölcsi normákat, amiket nem volt ajánlatos átlépni. A televízió megjelenése, majd rohamos elterjedése, lassan, észrevétlenül, egyfajta változást indított el az emberek életében, és generációkon át működő szabályokat, tradíciókat változtatott meg, vagy tüntetett el rövid idő alatt. 1.1 Témaválasztásom indoklása Szakdolgozatomban azt a manapság igen gyakran elemzett, és rengeteg kérdést felvető témát
boncolgatom,
amelyre
tulajdonképpen
konkrét
válaszokat,
de
mindinkább
megoldásokat hosszú távon igen nehéz találni. Mégis érdemes újra és újra elővenni a témát, pontosan azért, mert mindennapjainkban a legtöbb impulzust a médiától kapjuk, beleértve annak mindegyik válfaját, így az elsődleges cél, amelyet kitűztem, hogy kiemeljem azokat a problémákat, amelyek torzulásokat eredményezhetnek a gyerekek személyiség fejlődésében. Jelen tanulmányomat a 6-8 éves korosztályra fókuszálva készítettem, hiszen azt gondolom, hogy a média negatív hatásainak elsősorban ők vannak kitéve a legveszélyeztetettebben kialakulatlan, és fejlődésben lévő személyiségük miatt.
6
A felmérés, amelyet a dolgozat elkészítéséhez végeztem, megerősíti más hazai és nemzetközi vizsgálatok adatait, miszerint a gyerekek életének, élmény- és ismeretszerzésének egyik, ha nem a legmeghatározóbb eszköze a média, azon belül is a televízió. Az iskolás gyerekek
médiafogyasztási
szokásainak
kutatása
szinte
egyidős
az
elektronikus
tömegkommunikáció megjelenésével. Az adatok tanúsága szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a gyerekek nagy hányadának nincs lehetősége a televízióban látottak megbeszélésére, érzelmi és kognitív feldolgozására. Dolgozatomban részletesen és több oldalról igyekeztem körbejárni a kérdést, és kitérni minden olyan fontos tényezőre, amelyek a gyerekek életében meghatározó szerepet töltenek be, és hogyan alakulnak ezek az évek előre haladtával, amikor egyre inkább befolyással van környezetük minden részére a média. Az alapvető kérdés tehát, hogy ez a korosztály, amelyik a legbefolyásolhatóbb, és leginkább fogékony az újdonságokra, miként kezeli a televízióból áramló impulzusokat, a média mennyire határozza meg a társas kapcsolataik alakulását. Különös fontossággal térek ki a családon belüli, illetve baráti kapcsolatokra, de nem elhanyagolandó szempont a saját személyiségük fejlődése sem, amely folyamatos torzulásoknak van kitéve, itt külön fejezetet szántam az erőszakosság, valamint a szexualitásról alkotott gondolkodásmód, a szexuális kultúra kialakulásának. Feltérképezve a különböző tényezők, a környezet, és a média hatásait és ezek bonyolult összefüggését, nem lehet egyértelmű „bűnöst” találni a negatív hatásokra a gyerekek személyiségfejlődésében,
azt
azonban
kijelenthetem,
hogy
mind
a
téma
alapos
megvizsgálását követően, mind pedig a személyes tapasztalatokból és látottakból leszűrve a szülők és a pedagógusok legnagyobb felelőssége, hogy a megfelelő irányba terelgessék a gyerekek figyelmét, érdeklődését, és igyekezzenek megteremteni számukra azokat a helyzeteket, amelyek által a legegészségesebb irányban fejlődhet a gondolkodásmódjuk, és a világról alkotott képük. A legfontosabb következtetés, amit levonhatunk a kérdés tanulmányozásánál, hogy a gyerekek médiahasználatának döntő hányadát sem a szülők, sem a pedagógusok nem kontrollálják, s nem teremtenek lehetőséget a látottak értelmezésére, megbeszélésére. Rengeteg tanulmány készült már erről a témáról, hogy milyen hatással van a gyerekekre a média, és legfőképpen a televízió, és ezek egyre ellentmondóbb álláspontokat ismertetnek. Van, amelyik határozottan károsnak tartja a televíziót a gyerek számára, mert kedvet csinál az erőszakhoz, van, amelyik viszont előnyösnek is véli, e szerint az eljátszott erőszak segítségükre van abban, hogy megszabaduljanak az ellenséges indulataiktól. De létezik olyan 7
álláspont is, amelyik szerint a média kevésbé van hatással a személyiségük fejlődésére, sokkal meghatározóbb a család, a barátok, a közvetlen környezet, értékrendszerüket ők alakítják ki, nem pedig az eljátszott, kitalált történetek. Mindegyik elméletet kutatások, vizsgálatok támasztják alá, amelyek kiterjedtek a televíziós erőszak kérdésére, az agresszivitás terjedésére, a szexualitás megjelenítésére, a mentális befolyásolásra, az egészségre és a családokra gyakorolt hatásra. A kiélezett álláspontok mindegyikét figyelembe véve a hangsúly tehát nem a tiltáson van, hogy teljesen elzárjuk a gyereket a médiától, hanem az odafigyelésen, a felelősségteljes nevelésen, hogy annyi információt, és olyat kapjon a gyerek, amely a világ megismerését, reális megítélését segíti, és ne akadályozza a társas kapcsolatok kialakításában. Az, hogy a 21. századi média minőségileg mennyire felel meg a „a valós és értékes információk” közvetítésére, valamint a szórakoztatásra, már egy másik felmerülő kérdéskör. 1.2 A televíziózás történeti áttekintése Az első televízió a világon 1926-ban jelent meg, hazánkban pedig 1957-ben kezdte meg működését az első televíziós csatorna. Az 50-es évek végén, amikor településenként még csak egy – két készülék üzemelt, az emberek esténként annál a háznál zsúfolódtak össze, hogy a „csodadobozt” láthassák. Hihetetlenül gyorsan emelkedett a készülékek száma. A Központi Statisztikai Hivatal 1963. évi időmérleg vizsgálata szerint az emberek akkor naponta 0.4 órát töltöttek televízió nézéssel. 1972- re ez az arány 1.5-re emelkedett. Míg 1967-ben a lakosság 42%-a, addig 1972-ben 59%-a rendelkezett televízió készülékkel. Ezzel fordított arányban az olvasással és a tanulással töltött idő ugyanezen 9-10 év alatt a korábbi érték felére csökkent. (Szecskő 1976) „A rendszerváltás óta eltelt egy évtized alatt gyökeres változások mentek végbe a magyarországi média és közönsége szerkezetében. A nyugat-európai országok többségében a nyolcvanas években meghonosodott duális médiarendszer 1997 őszén Magyarországon is megvetette alapjait. Az 1996. évi I. törvény megszületése után bekövetkező „műsorkínálat robbanást” azonban nem követhette hosszan tartó eufória, sokak számára igen hamar világossá vált, hogy a választék bővülése nem feltétlenül jelenti a minőség emelkedését is. Az újonnan megjelenő kereskedelmi műsorszolgáltatók „családi műsorpolitikája” 1998 elejére már számos magyarországi társadalmi szervezet heves tiltakozását váltotta ki, és a Magyar Gyermekbarát Mozgalom által meghirdetett „Gyilkosság nélküli képernyőt” kampány
8
számos követőre talált.” (www.ortt.hu/ A kiskorúak számára ártalmas televíziós tartalmak megítélése a budapesti általános iskolások körében, 2002, 1.o.) Azóta a világ sok országához hasonlóan, Magyarországon is folyamatosan napirenden van a média és a gyermekvédelem kérdése, s ennek eredményeként a lehetséges szabályozási alternatívák tanulmányozása mellett, nemcsak a nemzetközi és hazai tapasztalatok kicserélésére lehetőséget nyújtó konferenciák kerültek megrendezésre, hanem számos, az itthoni helyzetet feltáró kutatási eredmény is született. Valószínűleg a tömegkommunikáció egyik legelterjedtebb eszköze a televízió. A következőkben nézzük meg, milyen jelentést takarnak pontosan ezek a napjainkban sokat hallott kifejezések. Tömegkommunikáció: „Tömegkommunikáció alatt azt a folyamatot értjük, mely során egyének vagy csoportok nagy tömegekhez egyidőben juttatják el ugyanazon információkat a tömegkommunikációs eszközökön (elsősorban a hagyományos médián) keresztül. A tömegkommunikáció szervezett eszköz, egyik legfontosabb jellemzője a folyamat egyirányúsága, melynek köszönhetően a befogadó interaktivitási lehetőségei erősen korlátozottak.
A
tömegkommunikáció
kutatása
szoros
összefüggésben
van
a
tömegkommunikációs eszközök és a média hatásainak elemzésével, bár az interpretatív megközelítésekhez (media studies, cultural studies) képest a kvantitatív, empirikus kutatásokat részesíti előnyben.” (www.ktnye.akti.hu/ Gyenge Zsolt: Tömegkommunikáció, 2000) Média: „Szűkebb értelemben médiának szokás nevezni a tömegtájékoztatási eszközök összességét, mint például a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió illetve az internet. Tágabb értelemben pedig minden társadalmilag létrejött kommunikációs struktúrát, illetve ezek hordozóit. Ez utóbbi definíció szerint tehát a média fogalma magában foglal minden olyan kommunikációs rendszert, amely lehetővé teszi a fontosabb társadalmi funkciók betöltését (megőrzés, üzenetek és tudásformák távolsági kommunikációja, politikai és kulturális üzenetek terjedése). Ezek szerint a média egyben a hírközlés közege és eszköze is, amely így lehetőséget teremt az egyes személyek számára, hogy bekapcsolódjanak a társadalmi diskurzusba.” (www.ktnye.akti.hu/ Háznagy Gáspár: A média fogalma)
9
Az első televíziók egyikéről adott tudósítás a Tolnai Világlapja oldalán, 1928-ban
A televízió, a megjelenést követő évek során gyorsan beépült az emberek mindennapjaiba, részévé vált a családok életének. Napjainkban szinte nincs is olyan háztartás hazánkban, ahol ne lenne tévékészülék. Összehasonlításként nézzük meg az EHT 2004-es adatait, miszerint 2001-ben
a
háztartások
92%-a,
2004-ben
pedig
már
a
99%-a
rendelkezett
televíziókészülékkel. Egy másik 2004-ben végzett felmérésben pedig, amely nemzetközi viszonylatban nézi a televíziózásra fordított időt, hazánk 23 európai ország között az első helyen található. (Vajda – Kósa 2005) Ezek után joggal érezhetjük úgy, hogy a világon szinte semmi nem történhet meg anélkül, hogy a médiából előbb vagy utóbb ne értesülnénk róla. Mindenki számára hozzáférhető, mindenki maga döntheti el, kíván-e élni vele. A média szinte a legkisebb életkortól kezdve a mindennapok megszokott eleme lett. Szórakozásunk, szabadidőnk eltöltése, munkánk, informáltságunk, kapcsolatunk a világgal immár elképzelhetetlen nélküle.
II. A kisiskolás gyermekek fejlődési sajátosságai Ahhoz, hogy megértsük, miért hat másképpen a tévézés a gyerekekre, először nézzük át, melyek azok az életkori sajátosságok, amik a televízió nézés szempontjából lényegesek a 6- 8 éves korosztálynál. A kisiskolás korú gyermekek személyiségfejlődésére már az első számú meghatározó tényezőn, a családon túl, a baráti társaság, az iskolában körülvevő személyek is jelentős hatást gyakorolnak. A gondolkodás (ahogyan óvodás korban is) itt is még a cselekvés és a beszéd síkján párhuzamosan halad tovább, ill. fejlődésükben ezek áthatják egymást. 10
2.1 A gondolkodás •
A kisiskolás gyermekeknél igen jellemző az erkölcsi realizmus, a prekonvencionalitás. E
fogalmak szerint a gyerek úgy gondolkodik, hogy a szabályokat külső hatalomtól származóknak tekinti. A vétek fizikai következményére koncentrál. A szabályoknak való engedelmeskedésből előnye származik. Nem véletlen tehát, hogy a televízióban látottak jelentősen hatnak későbbi cselekedeteikre, hiszen egy kisiskolás korú gyerek még nem tudja eldönteni, hogy jót, vagy rosszat látott a tévében, hogy szelektálja azokat. A televízióban látta, lehet épp egy olyan főhőstől, aki számára példakép, vagy akit nagyon szeret, és innentől kezdve, nem kétséges számára, hogy ha ő is azt csinálja, akkor az csak jó lehet. •
Mint a bevezetőben is említettem ennél a korosztálynál kezd fontos szerepet kapni a
baráti társaság, a kisebb csoportok, amelyek egyre erősebben befolyásolják az egyént. Ebben a korban a gyermekek jobban megválogatják a barátaikat. A baráti kör tagjai többé-kevésbé állandóak, a közéjük furakodó „ellenséget” igyekeznek kivetni maguk közül. A televízió nézési szokások is az egy társaságba tartozó gyermekek körében elkezdenek közeledni egymáshoz, sőt alakítják egymás szokásait, egy idő elteltével ugyanazokat a sorozatokat, rajzfilmeket nézik, mint a legjobb barátaik, és ezeket mindig meg is tudják beszélni. Esetlegesen egy-egy jelenetbe bele is élik magukat, eljátsszák őket, vagy átvesznek szófordulatokat, amelyeket egymás közt használnak a jövőben. Sajnos ezek többnyire trágár, csúnya, szleng kifejezések. •
Fontos momentum, hogy a gyermekek számára a lényeges és a lényegtelen elkülönítése
még sokszor nehézségekbe ütközik, vagyis azt kapcsolja össze, ami neki fontos, amihez pozitív vagy negatív érzelmek kötik. A televízióban hallottak, ill. látottak között is lehet értékes mondanivaló, azonban, ha a gyermeknek még nem volt tapasztalata olyan dologgal, valószínűleg elsiklik felette, vagy rosszul értelmezi, ezért is fontos, hogy a szülő figyelemmel kísérje, hogy milyen műsorokat is néz a gyermeke, és annak tudatában tiltsa, ill. engedje, hogy nézhesse a gyerek. Ha pedig a szülő egy komolyabb műsort enged nézni, legyen jelen ő is, így segíthet könnyebben megérteni, ill. az ismeretlen, új dolgokat értelmezni.
11
2.2 Az érzelmek Ebben az életkorban a gyermekek nehezen fogadják a bírálatot, könnyen megsértődnek, a kudarcot kifejezetten rosszul tűrik. Igénylik a gyakori dicséretet és elismerést. Azonban ebben a korban már megjelenik az érzelmek viharos megnyilvánulásának gátlása is. Érzelmeiknek egy részét már képesek elrejteni, ami az agykéreg fokozódó szabályozó képességével, az akarat fejlődésével magyarázható. Igen fejlett a félelem érzése is ebben a korban, ez az értelem fejlődésével, a hallott, tanult ismeretekkel függ össze. Ahogy nőnek az ismeretei, úgy növekszik azon tényezők száma, amitől félni lehet. Vannak szimbolikus félelmek, amelyeknek gyökere a képzeletében keresendő. Ilyenek az egyedülléttől, a haláltól, a sötétségtől, a szörnyetegektől és még sok más egyébtől való félelmek. Ezért is fontos meggondolni, hogy egy ilyen korú gyermeknek milyen típusú televíziós műsort engedünk megnézni, sőt már a mesék között is szelektálni kell, hiszen ők még nem tudják teljesen elválasztani a látottakat a valóságtól, attól függetlenül, hogy már iskolába járnak. A televízió tehát a félelemérzés kialakulására is jelentős hatással van, noha a kor előrehaladtával ezzel kapcsolatban bizonyos csökkenés tapasztalható. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy ebben az életkorban egyre nagyobb szerepet játszanak a szociális tényezők. Megfigyelhető az is, hogy míg a kisebb gyermekek elsősorban a tárgyaknak örülnek, addig a 6 – 8 éves korosztály társaik, és a felnőttek iránt mutatnak nagyobb ragaszkodást, szeretetet. Egyre nagyobb az ő befolyásoló hatásuk a gyermek szokásaira is, fontos hogy a televíziós szokásokra is odafigyeljünk. A szeretet érzelme a szerint fejlődik, hogy milyen mintát, példát lát a gyermek a közvetlen környezetében, és ő milyen mértékben részesül ebből. 2.3 A megismerő folyamatok Megismerési (kognitív) tevékenységnek nevezzük azokat az élettanilag megalapozott pszichológiai folyamatokat, amelyek során a gyermek felfogja, megérti, elraktározza és megválaszolja a környezetéből érkező ingereket. Az érzékszervek fejlődése funkcionális használat közben fejlődik. A fejlődés során az észlelés fokozatosan függetlenedik a cselekvéstől. A tárgyak megismerésében a manipuláció és tapintás központi helyét mindinkább a látási észlelés veszi át. Képekben kezd összeállni a gyermek tudatában a valóság. A tárgyak globális egészként tagolatlanul, nagy körvonalakban 12
tükröződnek a tudatában. Ezt a tagolatlan egészet nem képes a gyermek felbontani, összefüggő rendbe látni, sőt benne össze nem tartozó képeket kapcsol egybe. Olykor érzelmi hatásra finom mozzanatokat ragad meg. (pointillista jelleg) Ez azt mutatja, hogy a gyermek szemléletében egyrészt az egész elmoshatja a részleteket, vagy egy-egy részlet önkényes egybekapcsolásával új jelentés keletkezhet. (szinkretizmus) A kisiskolás kor elején a gyermekre még az önkéntelen figyelem a jellemző, aminek felkeltéséhez, és fenntartásához megfelelő motiváció szükséges. Fontos tehát ebben a korban a gyermekek motivációjának formálása. Ez leginkább a szülők és a pedagógusok feladata, elérni azt, hogy a gyermek ne a kényelmes szórakozást válassza, a televíziót, hanem megszeresse saját képességeinek fejlesztését, szívesen töltse szabadidejét értékes szórakozással, nem csupán televízió nézéssel.
III. A gyermekek és a televízió kapcsolata
3.1 A televízió hatása a szocializációra A gyermekek bevezetése egy adott kultúrába már születésük pillanatában elkezdődik, hiszen a szülők saját személyiségük sajátosságai mellett, kulturális normákat és értékeket is tükröznek. A szülők ezért vitathatatlanul elsők és kiemelkedően fontosak a kultúra továbbadásában. Ők a szocializáció elsődleges közvetítői. A szocializáció során a gyermekek elsajátítják az őket körülvevő kultúra alapvető jellemzőit. Ám a szülők meghatározó szerepe mellett számos más tényező is szerepet játszik ebben a folyamatban, melyek közül a média – azon belül elsősorban a televízió – is egyre nagyobb jelentőséggel bír. A tévénézés következtében a gyermekek másként ismerkednek meg környezetükkel és a felnőttek életével, mint korábban. Ide kapcsolódik a bevezetőben már említett tény is, miszerint a televízió megjelenése előtti időkig a gyermekek a paraszttársadalomban és a városi munkáscsaládokban a felnőttekkel végzett munkák során jutottak ismeretekhez és tapasztalatokhoz arról az életről, amelynek előbb vagy utóbb maguk is a részeseivé váltak. A városi polgár családokban a gyermekek világát jobban elválasztották a felnőttekétől, de az élet fontos dolgaiban – mint pl. a szexuális élet – őket is tudatlanságban tartották. Fontos momentum még, hogy a fiúkat és a lányokat eltérően nevelték. Közvetlenül és fokozatosan bővültek ismereteik, tágult előttük a világ, természetesen egy bizonyos határig. 13
Ezzel szemben ma a televízió révén a gyermekeknek sok tekintetben már közel ugyanolyan közvetett tapasztalataik lehetnek, mint a felnőtteknek. ( Werner 1998) Werner Postman gondolatait idézi, amikor azt mondja, hogy a könyvnyomtatás hozta létre a gyermekkort és az elektronikus médiumok szüntetik meg azt. Korábban az olvasni tudás jelentette a választóvonalat a felnőttek és a gyermekek közt, lehetővé téve, hogy a felnőtt világ sok vonatkozása ismeretlen maradjon a gyermekek előtt. A tévénézés azonban semmilyen tanulást nem kíván, mindent mindenki számára elérhetővé tesz. Somlai (1997) is hasonlóan érvel. Úgy véli, hogy az audiovizuális médiumok működése – mely teljes egészében a modern technikán alapul – és bennük az információk áramlása, elszakad az évszázadokon át megszokott írásbeliségtől, és mindinkább jellemzővé válik az elektronikusan szabályozott hang és kép. Ennek rendkívüli szocializációs jelentősége és nagyon sokféle kulturális hatása van. 3.2 A televízió hatása a gyermeknevelés körülményeire A XX. század második felének gyermekei már nagyon kis koruktól megszokják a családi tévézést és az új médiumokat, amelynek használata a köznapi kultúra része lett. Hogy mennyire lehet meghatározó szerepe a televíziónak a családok életében, azt kísérletekkel próbálták tesztelni. Az USA-ban végeztek egy kísérletet, ahol önként jelentkező családoktól elvették a televíziót, és ezért még fizettek is nekik. A kísérletet megelőző interjúk során a családtagok terveket szövögettek, hogy mivel fogják majd eltölteni a szabadidejüket, de mindebből alig valósult meg valami. A családok depressziósak lettek, rosszul érezték magukat, gyakran fájt a fejük – egyszóval megvonási tüneteket tapasztaltak. Illetve a családok nagy része még a kísérleti idő letelte előtt önként feladta vállalását és kiszállt a tv mentes életből. Kiderült, a televízió függőséget okozhat. ( Kósa – Vajda 1998) A család egészséges működése szempontjából alapvetően fontos, hogy milyen a családtagok közötti kommunikáció. Valaha a család belső kommunikációs viszonyának mércéje a családi étkezés volt. Sokat elárult, hogyan ülnek le a családtagok az asztalhoz, ki készíti és tálalja az ételt, ki vágja fel a húst, és miről beszélgetnek közben. (Somlai 1997) Erdélyi 1998-ban megjelent tanulmányában a televíziózás családokra gyakorolt hatását vizsgálta. Otthoni környezetben végzett megfigyelések, jegyzőkönyvek, interjúk eredményeit összegzi és a különböző családtípusok tévéhez való viszonya mellett elemzi a tévézés hatásait a megfigyelt családok életére. Megfigyelése szerint a lakáshasználat rendszerint a tv14
készülék elhelyezésének a függvénye. A központi helyiségben – ahol a tv is van – a családtagoknak megszokott helyük van, sőt a nézőhelyek elrendezéséből a családi kapcsolatrendszerre is következtetni lehet. A családtagok a műsor nézése közben is létesítenek egymással verbális kapcsolatot, ám ez nélkülözi a szemkontaktust. Ez a gyermekek szempontjából megnehezíti a közlés pontos megértését. A megkérdezett szülők a televízió háromféle előnyét említik a gyermeknevelés területén: 1)
tudást közvetít a gyermekek felé
2)
tehermentesíti a szülőket – Erdélyi megjegyzi, hogy több vizsgálatban is említik a
tévének ezt az előnyét a megkérdezett szülők 3)
a televízió megvonása büntetőeszközként is alkalmazható.
A televízió ártalmait így foglalják össze: 1)
a gyermek kevesebbet olvas, játszik
2)
eltanulja az agresszív magatartásformákat, vagy az erőszak szorongást vált ki benne
3)
túl hamar megismerkedik a szexualitással.
A gyermekek tévézésének szabályozása csak azokban a családokban valósult meg, ahol a családrendszer működéséhez hozzátartozott a felnőttek és a gyermekek különválása a nap bizonyos szakaszaiban. Bár az eddigi hazai felmérések, így Erdélyi sem részletezi külön azoknak a gyermekeknek az esélyeit, akik nem teljes családban nőnek fel, ám Vetró és Csapó (1991) ráirányítják a figyelmet arra, hogy a televízió elterjedése a magyar népességben nem lesz probléma nélküli, ha a család szerepe a jelenlegi tendenciák szerint változik tovább. Mint minden külső behatás, a televízió is a családi életminőségen keresztül fejti ki hatását a gyermekekre. A családon kívüli világ értelmezése, a családon belüli tapasztalás alapján módosul a gyermekek életében. A szülők életminőségén, erkölcsi normáin, viselkedésmintáin múlik, hogy hogyan értelmezik a gyermekek az élet tapasztalatait, beleértve a közvetett tapasztalást, a tévé általi tanulást is. Ez a felelősség nagyon sokszor nem érződik a szülők magatartásán, és ezzel sajnálatos módon csökkentik annak az esélyét, hogy a gyermekek a televízió tanításaiból a legjobbakat tegyék magukévá.
15
3.3 A televíziós ábrázolás jellegzetességei A szakértők a televízióhoz kötik a gyermekkor védettségének megszűnését, és úgy vélik, hogy a tévé kisiskolásokra gyakorolt hatásában talán nem is az a legaggasztóbb, ahogyan a gyermekek számára készült műsorok hatnak – bár a gyermekműsor kínálat is hagy kivetnivalót maga után -, nagyobb gond az, hogy nagyon sok gyermek már egészen kicsi korától kezdve néz, nézhet bármilyen műsort. A nem életkoruknak való tartalmak hatását még az is fokozza, hogy a gyermekek gyakran egészen másképpen értelmezik a televízióban látottakat, mint a felnőttek. Az alábbiakban tekintsük át, hogy milyen tényezők játszanak szerepet a televíziós ábrázolás megértésében a gyermekeknél. 3.3.1. A televízió vizuális nyelvének speciális jellemzői A tévét más tömegkommunikációs eszköztől elsősorban formai és nem tartalmi jellemzői különböztetik meg. Ezek a vizuális és auditív sajátosságok és a szerkesztési módszerek. Vizuálisan – a vágások, montírozások, speciális fényeffektusok, képek „átúsztatása” stb. – és auditív jellemzőkkel – mint a zene, párbeszéd, hangeffektusok stb. – a látásra és hallásra egyaránt hatva jelenítik meg az eseményt, vagy a cselekményt. (Vetró – Csapó 1991) A televíziós, vagy filmbeli ábrázolás szimbólumainak megfejtését – dekódolását – ugyanúgy tanulni kell, mint ahogy olvasni tanulunk, azzal a különbséggel, hogy a tévé-nyelv „olvasását” a gyermekek idővel maguktól is elsajátítják. A nézőnek képi és hangzásbeli elemeket is dekódolnia kell. Ami a felnőtteknek egyértelmű, pl. narrátor hangja, vagy perspektívaváltások, az a gyermekeknek nem biztos, hogy érthető, és követhető. Az erre vonatkozó vizsgálatok alapján tehát az egyik ok, amiért a gyermekek félreérthetik a televízióban látottakat, hogy a gyermekek egy bizonyos fejlettségi szint alatt nem képesek helyesen értelmezni a beállításokat, a jelenetek közötti bonyolult viszonyrendszert, s ez elsősorban a felnőtteknek szóló tévéfilmek, műsorok esetében igaz. 3.3.2. A televízió tartalommal összefüggő hatásai A kisgyermekek sokszor még a beállítások sorrendjére sem tudnak támaszkodni akkor, amikor a műsor tartalmát próbálják megérteni, és ez azt jelentheti, hogy emlékezetükben a látott programból csupán csak egymástól független részek fognak tárolódni. Pedig gondoljunk bele, hogy már egészen kicsi gyermekek is viszonylag hosszú időn keresztül 16
izgulják végig a cselekményt, például a bábszínházban, és láthatóan követni tudják az eseményt. Ugyanis a tévével ellentétben
a bábokkal eljátszott történetben nincsenek
különböző nézőpontok, nincs ráközelítés, vágás, stb., a gyermekek így végig a saját szemszögükből látják a történetet, ami segíti őket a megértésben. Amit a gyermekek félreérthetnek még a televíziós műsorokban, hogy gyakran valóságnak tűnő, de valójában kitalált tartalmakat, megjelenítéseket ábrázol. „A nem valós tartalmakra aztán nem alkalmazhatók az „igazság mércék”, amelyek az egyéb informális, vagy oktató – nevelő célzatú üzenetek esetén működnek” (Kósa – Vajda 1998), vagyis a tévében látottak számára a valóságnak tűnhetnek, ezáltal követhető mintákat is átvehet onnan, ami nem minden esetben üdvözítő. 3.4 A televízió és a gyermeki megismerés Önmagában a képi élmény is szinte rákényszeríti az odafigyelésre, ha pedig ehhez még mozgalmasság, gyors tempó, esetleg szereplő és színhelyváltások is társulnak, az már szinte fogva tartja a figyelmet. A gyermekműsorok többek között abban is különböznek a felnőtteknek szánt programoktól, hogy legtöbbjük perceptuálisan nagyon ingerlő. A kontrasztok, változások, újdonságok kicsalják már a nagyon kicsinyek figyelmét is. A gyermekek azonban – mint arról az előző fejezetben már szóltam – nem ugyanazon a módon nézik, és értik meg azt, amit a képernyőn látnak, mint a felnőttek. Vagyis a filmbeli események, és a végső tanulság elvont megértése nem biztos, hogy találkozik a gyermekek gondolkodásában.
17
Egy kisgyermekekkel végzett vizsgálatban (Kósa - Vajda 1998) azt tapasztalták, hogy még a mesefilmek tartalmának megértését, a megfelelő hatás elérését is segítheti a tanulság összefoglaló megfogalmazása és kimondása a gyermek felé. Ez természetesen azt kívánná meg a szülőktől, hogy együtt nézzék a tévét a gyermekükkel, hiszen a helyes televíziózásnak sok pozitív hatása is lehet a gyermekekre nézve. Tágíthatja ismereteiket, növelheti tudásukat, taníthat társas készségeket, fejlesztheti a képzeletet és más kognitív területeket is. Hasonló véleményen van Ranschburg (2006) is, amikor azt mondja, hogy az utóbbi évek vizsgálatai szerint a televízió – mint médium – nem eleve ártalmas a gyermekek gondolkodására. Az eredmények inkább arra utalnak, hogy „a televízió és a gyermek intellektuális fejlődése viszonyában három tényező játszhat fontos szerepet. Az egyik a nézett műsor minősége, a másik a képernyő előtt eltöltött idő, a harmadik az a szociális kontextus, amelyben a televíziózás zajlik.” A színvonalas, az életkor igényeihez és kapacitásához szabott műsorok, fontos információkhoz juttatják a gyermekeket, gazdagíthatják ismereteiket. Ezek után „nehezen megmagyarázható az a tény, hogy a média, de legfőképpen a televízió káros hatásaival kapcsolatos, sokszor megfogalmazott szülői és nevelői aggályok ellenére, milyen keveset tesznek a felnőttek annak érdekében, hogy elősegítsék, mediálják a helyes médiahasználatot és médiaértést. (Vajda – Kósa 2005) 3.4.1 Tanulási képességek, verbális funkciók Hazánkban még nem végeztek összehasonlító vizsgálatot arról, hogy hatással van-e a tanulási képességekre a televízió nézése, ám Ranschburg (2006) egy külföldi szerzőtől, Singer-től idéz, aki végzett ilyen irányú kutatásokat. Ő és munkacsoportja egy gyermekek számára készült sorozat (Barney és barátai) hatáselemzése kapcsán a következő megállapításokat tette: „ A kísérleti csoportok, amelyek a Barney meghatározott epizódjait nézték, és a látottakat – közvetlenül a műsort követően – felnőtt segítségével átismételték, olyan iskolai készségekben mutattak egyértelmű javulást, mint a számok, a színek, a formák ismerete, és a tisztelettudó viselkedés. Azok a gyerekek, akik a felnőtt megerősítő tevékenysége nélkül nézték az epizódokat, vagy a kontrollcsoportok, akik egyáltalán nem néztek semmit, a vizsgálatok szerint ezekben a készségekben jóval alacsonyabb szinten teljesítettek.” (Ranschburg 2006) Itt újra felvetődik az a kérdés, hogy mennyire fontos a gyermekek szempontjából a szülők segítsége a helyes médiahasználat és médiaértés elősegítése érdekében. 18
„Mediáció alatt a szülők, vagy más személyek olyan aktív erőfeszítéseit értjük, melyek arra irányulnak, hogy a fizikai és szociális környezet – benne a televízió, mint médium – komplex természetét az adott gyermek értelmi képességeinek megfelelő kognitív szintre „lefordítsák”, érthetővé tegyék.” ( Vajda – Kósa 2005) A koncentrálási képesség gyengülésére már egyértelműbb adatok szolgálnak. A legtöbb tévés program gyors irama hatással lehet a gyermekek összpontosítási képességére. A sokat tévéző gyermekek figyelemkoncentrációja mérhetően alacsonyabb, közben végtagjaikban gyakran túlmozgások jelentkeznek és a figyelmük is könnyebben elterelhető, mint kevesebbet tévéző társaiké. ( Vetró – Csapó 1991) Hasonló véleményen van Vekerdy is (1999). Szerinte az egyre jobban elterjedő videoklip technika – az önmagukban alig, nehezen, vagy sehogyan sem érthető részletek gyors váltakozása – azt eredményezheti, hogy az ettől lassúbb, kevésbé látványos dolgokra a gyermekek nehezen tudnak összpontosítani, és ez a tanulási folyamatokban nehézséget jelenthet. Felveti még annak a problémáját is, hogy a kisiskolás korú gyermekek szókincsét döntően befolyásolja a televízió. Sokszor hallanak olyan szavakat, aminek az értelmét nem ismerik, de egy aktuális időszak alatt, a szókincsük része lehet, pl. mesék szereplői, reklámszlogenek stb., amit aztán idővel elfelejtenek. A tartós szókincsnövelő hatást a mindennapos mesélések jelenthetik. ( Vekerdy 1998)
3.5 A televízió által kiváltott pszichés változások 3.5.1. Érzelmi reakciók A televíziós műsorok nézése során létrejöhet azonosulás a történet cselekményével, vagy valamely szereplővel, ezáltal előfordulhat, hogy rejtett, vagy kevésbé rejtett módon utánozzuk is a látott viselkedés sok elemét. Az azonosulási mechanizmus révén a nézők szinte a főszereplő érzelmeihez hasonló érzéseket tapasztalhatnak. A tévé által kiváltott érzelmi ingerek hosszú távú hatásait ma még nem ismerjük, de a „kombinált vizuális és auditív üzenetek révén a fiatal gyermekek olyan események és történések érzelmi tartalmába élik bele magukat, amelyek nemcsak sokkal korábban árasztják el őket, mint a tévés korszak előtt, hanem mennyiségben is messze túl vannak a hétköznapi realitásokon.” ( Vetró – Csapó 1991) 19
3.5.2. A fantázia és a képzelet A televíziózás számottevő emocionális hatása mellett, Vekerdy (1998) azt emeli ki, hogy a gyermekek belső képzeleti tevékenységére is hatással lehet. Szerinte a mese hallgatása közben a gyermek belső képeket hoz létre, és ezen lelki tevékenység során újra értelmezi magában a külső és belső világból nyert együttes tapasztalatait, levezeti indulatait, szorongásait. A televízióból áradó kész képek nem segítik ezt a belső képkészítést, hanem ellenkezőleg, bénítólag hatnak rá. Ezen kívül a televízió nézése közben olyan elektromos agyhullámok lépnek fel – állítja Vekerdy – melyek egyébként csak az alvást, vagy a befelé koncentráló állapotot jellemzik. Ilyenkor a központi idegrendszer szinte védtelen, és az ilyenkor ható fel nem dolgozott ingersorozat kifejezetten károsító hatású. 3.6 A televízió és az erőszak Minden új médium megjelenésekor felvetődött a kérdés, vajon milyen hatása lesz a fiatalokra. A 20-as évektől kezdve a film megjelenése váltott ki heves ellenérzést, az 50-es évektől a televíziózás borzolta a kedélyeket, sőt, az akkor egyre jobban elterjedő képregényekről is gondolták egy ideig, hogy mindenképpen óvni kell tőle a fiatalságot. Napjainkban pedig mindezek mellé felsorakozott még a videó- és a DVD lejátszás, valamint a számítógép, és az általa létrehozott „virtuális világ”. 3.6.1. Az agresszió fogalma A televízióval kapcsolatos kutatások során a legtöbb figyelmet a média közvetítette erőszak nézőkre gyakorolt hatásának vizsgálatára szentelték a szakemberek. Freud szerint az agresszió velünk született ösztönös mechanizmus, egy pusztító erő, amely bizonyos frusztratív helyzetekben aktiválódik és mindig – ha erre mód kínálkozik – kifelé, a környezete felé irányul. A viselkedés lélektan – és ezen belül az úgynevezett tanulás elmélet – viszont elutasítja az agresszív ösztön létezését, és azt mondja, hogy az agresszió egy tanult viselkedésforma, amelynek létrejöttében a „másodlagos megerősítés” játszik döntő szerepet. Az „obszervációs tanuláselmélet” mindezt még továbbfejlesztette azzal, hogy az agresszió tanulásának legfontosabb és legáltalánosabb módja az utánzás. Eszerint a gyerekek – 20
elsősorban a fiúk – rendkívül hajlamosak az agresszió, az agresszor utánzására, mert a környezetükben úgy tapasztalják, hogy az agresszió, a fölény – a szociális hatalom – megszerzésének eszköze lehet. Ranschburg (1983) szerint minden ember – temperamentumának, impulzivitásának öröklött szintjén – születésétől kezdve törekszik saját, vélt, vagy valódi érdekeinek érvényesítésére. Ezt akár nevezhetjük önérvényesítésnek is, ami nem tanult, hanem velünk született emberi törekvés. Ezért agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy nyílt, vagy szándékos formában valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet, vagy fájdalmat okozzon.
3.6.2. A televízióban bemutatott erőszak gyermekekre gyakorolt hatása Az Amerikai Egyesült Államok mindig élen járt a televíziózásban, így az ezzel kapcsolatos kutatások is itt kezdődtek, és elemezték a televízióban bemutatott erőszak megjelenését a gyermekek viselkedésében.
3.6.2.1. Korrelációs kutatások Az ún. korrelációs kutatások azt vizsgálják, hogy a gyermekek én-képe, viselkedése és az erőszakos televíziós műsorok nézése között van-e valami együtthatás. „Palka és Comstock 1994-ben újraelemezte 40 év valamennyi korrelációs kutatását, és megállapította, hogy a médiában megjelenő erőszak vitathatatlanul összefüggést mutat az emberi agresszivitás valamennyi formájával – a pusztító gondolatoktól és érzelmektől kezdve, a szóbeli kötekedésen át egészen a nyílt fizikai agresszivitásig. Ez az összefüggés nem túlságosan erős, de valamennyi kutatásban megtalálható” (Ranschburg 2006) 3.6.2.2. Laboratóriumi vizsgálatok Számtalan tudomány jelent meg ezzel a témával kapcsolatban, és különböző elméletek, és gondolkodásmód jellemezte ezeket a kutatásokat. Feschbach hipotézis, vagy „katarzis – elmélet” néven lett ismertté az a vélemény, amely szerint a televízióban látott erőszak hatására a nézőben felgyülemlett ellenséges érzelmek csökkenhetnek, sőt meg is szűnhetnek 21
azáltal, hogy vizuálisan közvetett részesei lehetünk az agresszió elkövetésének. Az elmélet igazát a későbbi vizsgálatok rendre megcáfolták, sőt végül maga Feschbach is felülbírálta ezt a kijelentését. (Kósa – Vajda 1998) A következmények viszonylatában vizsgálta Bandura 1963-ban az erőszakos cselekmény láttára létrejövő agressziót. Ez volt az első ilyen irányú laboratóriumi kísérlet. A három csoportba osztott 6-8 éves gyerekek filmet néztek (a filmnézést követő gyakorlati tesztelés viszonylag gyakori módszer az ilyen témákkal kapcsolatban). Az egyik csoport jutalmazott agressziót, a másik büntetett agressziót látott, míg a harmadik csoportnak olyan filmet mutattak be, amelyben az elkövetett erőszakos cselekményt sem jutalom, sem büntetés nem követte. A későbbi közös játék során egyértelműen látszott, hogy azoknál a gyermekeknél, akik jutalmazott agressziót láttak, gyakoribbak voltak az erőszakos megnyilvánulások. Ezzel a kísérlet nem csak azt igazolta, hogy a filmben látott erőszak kiválthatja az agresszív viselkedést, hanem azt is, hogy ez elsősorban jutalmazott erőszak esetében igaz. (Ranschburg 2006, Vetró – Csapó 1999 és Frydman 1999) Az ilyen irányú laboratóriumi vizsgálatok kivétel nélkül azt mutatták, hogy az erőszakos műsorok hatására növekszik a gyermekek agresszivitása, ugyanakkor ez nem minden gyermeket befolyásol azonos módon. „ A hatás azoknál a gyerekeknél a legerősebb, akikben eleve kimutatható egyfajta hajlam, „prediszpozíció” az agresszivitásra.” (Ranschburg 2006)
3.6.2.3. Terepkutatások A laboratóriumi vizsgálatok kapcsán felmerült az a kifogás, hogy a helyszín steril volta miatt nem érvényesülhettek azok a körülmények, amik esetleg befolyásolhatták volna a kísérletben résztvevőket, ezáltal a kapott eredmények nem teljesen reálisak. A Mons – Hainauti Egyetem Szociálpszichológiai Tanszékének vizsgálata során 6 és 8 év közötti óvodás gyermekek csoportjában mérték az erőszakos televíziós műsort követő fizikai vagy verbális agresszió megnyilvánulásának gyakoriságát úgy, hogy az óvodások a saját óvodájukban, a jól ismert csoporttársaikkal és óvónőjükkel lehettek végig. A gyermekek itt is filmet néztek, majd szabad játék következett, amelynek során az óvónő beszélgetést kezdeményezett a gyermekek körében a látottakról. A kutatás megerősítette, hogy az erőszakos rajzfilmek látványa növeli a 6-8 év közötti gyermekek
agresszív
viselkedésének
gyakoriságát.
A
reakciók
általában
azonnal
jelentkeznek, azonban a film tartalmára vonatkozó megbeszélés pozitívan befolyásolhatja az 22
agresszivitás növekedését. A beszélgetésnek köszönhetően ugyanis a gyermekeknek valószínűleg alkalma nyílik a vetítés alatt felhalmozódott feszültség levezetésére, ill. érzelmeik feldolgozására. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az eredetileg is agresszívebb gyermekekből erősebb indulatokat vált ki a képernyőn megjelenő erőszak látványa, mint az általában higgadt gyerekekből. 3.6.2.4. Longitudinális vizsgálatok Azok a kutatások tartoznak ide, amelyek arra keresik a választ, hogy tartós hatása van- e annak az agresszivitásnak, amely – a laboratóriumi, és a terepkísérletek eredményei szerint – az erőszakos műsorok hatására a gyermekekben keletkezik. A svéd Mediapanel longitudinális vizsgálat azért jelentős, mert az agresszión kívül foglalkozott még a félelemmel (szorongással) és a koncentrációs zavarokkal is, másrészt a televízión kívül figyelembe vette a videózást is. Hat és tizenhat éves koruk között több alkalommal is tesztelték gyermekeket. A vizsgálat rámutatott arra, hogy a fiúkra jellemzőbb az agresszivitás és a nyughatatlanság, míg a lányokra inkább az jellemző, hogy megijednek a képernyőn látottaktól. Másrészt a fiúk egy részénél egyértelmű pozitív korrelációt lehetett kimutatni a tévé és a videó nézés mennyisége, viselkedésük agresszivitása, valamint koncentrálási nehézségeik között. Ugyanakkor lányok esetében semmilyen kapcsolatot nem találtak az agresszív viselkedés és a tévézés között, és csak egészen kismérvűt a koncentrálási nehézségek tekintetében. (Werner 1998) A longitudinális vizsgálatokban a kutatók a már említett kifogás ( a laboratóriumi steril körülmények) miatt bonyolult statisztikai módszerekkel kontrollálták azokat a változókat – intelligencia, agresszív hajlam, szülői szociális státusz, nevelői stílus – amelyek a televíziózás és a magatartási megnyilvánulások közötti kapcsolatot befolyásolhatják. „ Az eredmény mégis ugyanaz: az erőszakos műsorok rendszeres nézése a gyermekeket agresszívabbakká teszi, és ez a hatás nem is annyira a televíziózás idején, mint inkább sok évvel később, a felnőtt emberi viselkedésben mutatkozik meg.” (Ranschburg 2006) Ez az eredmény Werner megállapításával ellentétben fiúkra és lányokra is igaz.
23
3.6.2.5. A televíziós műsorokban jelenlévő agresszió A leginkább átfogó tanulmányi programot Gerbner és munkatársai dolgozták ki, amelyben 1967 és 1979 között figyelték a tv programokat és elemezték azokat az erőszak mennyisége, típusa, és a sugárzás ideje szempontjából. (Vetró – Csapó 1991) A 13 éven át tartó megfigyelés azt bizonyította, hogy az erőszak gyakran a filmek súlypontja, és a vizsgált programok közel 80%-a tartalmazott olyan erőszakot – és ez rendkívül
elgondolkodtató
számadat
–
amelynek
nem
voltak
negatív
(büntető)
következményei. A legnagyobb ilyen irányú vizsgálatok egyike szintén az USA-ban készült a Televíziós Erőszak Nemzeti Kutatása, (angol rövidítése: NTSV) amely három éven át nézte az agresszivitás mennyiségét, és azokat a jellemzőket is, amelyek az agresszív viselkedést vonzóvá teszik a nézők számára. Tapasztalataikat így fogalmazták meg: • A műsorok 61%-a tartalmazott valamilyen erőszakot, de ezeknek csak 4%-ban jelent meg jól érzékelhető erőszakellenes vonás. • A műsorokban megjelenő erőszakos jelenetek 44%-ban a negatív hősök – az agressziótól függetlenül – vonzó, utánzásra érdemes tulajdonságokkal rendelkeznek. • Az erőszakos műsorok 43%-a humoros úgy, hogy a humor forrása maga az agresszív cselekmény, vagy az elkövetők tulajdonságát, karakterét jellemzi. • A műsorok 75%-ban az agresszív aktust nem követi azonnal büntetés, vagy a cselekmény helytelenítése. • És végül a műsorok 40%-ban olyan negatív jellemű figurák is szerepelnek, akik soha, vagy csak nagyon ritkán szembesülnek tettük, vagy viselkedésük következményeivel. (Ranschburg 2006) Szilády (1999) a hazai csatornák egy heti műsorkínálatát elemezte. A tanulmány a televízióban jelenlévő erőszak és brutalitás mértékét vizsgálta egy olyan szempontrendszer alapján, amely a gyermekek személyiségfejlődésére gyakorolt káros hatások közül, a televízióban látott erőszak és az agresszív viselkedés közötti kapcsolatot igyekszik a tartalomelemzés módszerével felmérni. • A vizsgált időszakban a teljes „nem-zenés-fikciós” műsorkínálatban előforduló erőszakos szekvenciák több mint 90%-ban az erőszakos cselekedet mindenféle következmény nélkül
24
maradt, és ez következésképpen azt az érzetet kelti, hogy az erőszak alkalmazása céljaink elérésénél, illetve konfliktusok megoldásának sikeres és hatékony eszköze lehet. • A 261 db vizsgált műsorszámból 172 db tartalmazott egy – vagy több agresszív jelenetet, és ez 65,9%-nak felel meg. • A műsor előzetesek esetében a 669 vizsgált bejátszásból 339 tartalmazott valamilyen formában erőszakot. Ez 50,7%-nak felel meg. Így a gyermekek akkor is szembesülnek agresszív jelenetekkel, ha a műsorokat egyébként nem nézhetik meg. • Ide kívánkozik még, hogy a kereskedelmi csatornákon a hétvégi műsorkínálatban az erőszak aránya négy és félszer magasabb volt, mint a közszolgálati csatornákon. Természetesen egy hétvége adataiból nem lehet általánosítani. Napjainkban a legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy nem csak a felnőtteknek szóló műsorok erőszakosak, hanem a gyermekműsorok is, sőt a vizsgálatok szerint jóval több agresszivitással találkozik a gyermek ott, mint a felnőtt programok esetében. Szakértők között a rajzfilmekben ábrázolt erőszak káros hatásának megítélésében érezhető a legtöbb ellentmondás. Ranschburg (2006) szerint a gyermekek a „Cartoon – programokat” nézve megszámlálhatatlanul sok erőszakos aktust látnak, csak éppen ezek a rajzfilmek megfeledkeznek az agressziót követő fájdalmas következmények ábrázolásáról. (Gondoljunk csak Tom és Jerry-re, ahol a palacsintává lapított kisegér – erről tudomást sem véve – felugrik és már szalad is tovább.) Így aki sok ilyen jellegű műsort lát, valami olyan képet nyerhet az agresszivitásról, hogy humoros, tréfás, ártatlan viselkedésről van szó, amelynek során az áldozat nem szenved, az elkövető pedig nem bűnhődik, legfeljebb pórul jár. Egyes kutatók azon az állásponton vannak, hogy ezeket a gyerekek nem találják erőszakosnak, hanem számukra egyszerűen csak komikusak. Az ilyen formában megjelenő erőszak alapvetően nem tükrözi a valóságot, így a gyermeknek nem jut eszébe, hogy a filmen látott agresszív cselekedeteket utánozza saját életében. (Vetró és Csapó 1991) Ezzel szemben Vekerdy éppen arra mutat rá, hogy míg a valóságban látott agresszió csekély mértékben, a filmen látott már nagyobb mértékben, addig a rajzfilmen látott erőszak a legnagyobb mértékben növeli a gyermek agressziós szintjét. Ennek elsősorban az az oka, hogy a dramaturgiája teljesen elszakad a valóságtól. Míg a valóságban látott agresszió szorongást kelt a gyermekben, és a filmes erőszak kapcsán már jobban felszökken az agressziós szint, az animációban előforduló erőszak nem imitálható. Az utánozhatatlan agresszió pedig rendkívüli mértékben növeli az agressziós szintet, mert a játékban nem 25
vezethető le igazán, és marad az, hogy tombolni, ütni, eltaposni, felrobbantani. (Vekerdy 1998) A német meseíró Esterl szerint a legtöbb film és tévéfeldolgozásban a mese egyre inkább elveszíti eredeti értelmét, célját. Sok esetben, tartalmukban és képi megjelenítésükben ijedtséget, félelmet keltenek és nincsenek tekintettel a kisgyermekek saját belső képeire. Blokkolja fantáziájukat, hogy nem kell elképzelni semmit, mindent készen kapnak. (vö. belső képteremtés 3.5.2.) Nem csupán annyira félelmetesnek és durvának képzelhetik az eseményeket, amit még biztosan fel tudnak dolgozni, hanem úgy látnak mindent, ahogyan az alkotók eléjük tárják.(www.ortt.hu/ A TV2 és az RTL Klub gyermeksávjának célvizsgálata, 2007.01.11.) Az előbbi gondolatok – mint az a forrásból kitűnik – az ORTT 2007-ben „A TV2 és az RTL Klub gyermeksávjának célvizsgálata” címmel megjelent elemzéséből valók, aminek összegzésében a következőket olvashatjuk: „A hétvégi gyermeksávokban vetített műsorok jelentős része a félelemkeltő jelenetei, erőszaktartalma és mondanivalója szempontjából nem felel meg a gyermekeknek szóló műsorokkal szembeni kritériumoknak. Ezek az alkotások problémás mintát közvetítenek a kisebb gyermekek számára, és veszélyeztetik az egészséges szellemi és lelki fejlődésüket. Ezen mesék torz extremitása, akció- és erőszaktartalma, az európai gondolkodásmódtól nagyon távol álló agresszív szellemisége, nem felel meg a szórakoztatva nevelés elméletének. Az üres, sokszor öncélú, a gyermekeket összezavaró, bennük félelmet keltő meséknek rendszerint nincs leszűrhető tanulsága, a bennük látottakat a kiskorú néző nem érti, nem képes feldolgozni, olykor még felnőtt segítségével sem.” (www.ortt.hu/ A TV2 és az RTL Klub gyermeksávjának célvizsgálata, 2007.01.11) 3.6.2.6. A televíziós erőszak hatására létrejövő magatartásbeli viszonyulások A televízió és az ott látott agresszió elvben ugyanúgy tekinthető, mint a gyermeket érő bármely más hatás. Az óvodás tanulhat az által is, hogy utánozza a tévében látott erőszakos jeleneteket. Ezáltal a gyermek attitűdje lassanként, hosszú idő alatt megváltozhat, és egyre elfogadhatóbbnak találhatja az erőszakot. Ha gyakran néz ilyen műsorokat anélkül, hogy a környezetében lévő emberek elmondanák ellenérzéseiket, megnő a valószínűsége, hogy a hatásuk alá kerül, más szóval a gyermek saját ellenérzései, belső korlátai gyengülhetnek. A hozzászokás, (vagy immunizáció) azt jelenti, hogy közömbössé válhatunk mások erőszakos cselekedeteivel szemben, kevésbé leszünk hajlandóak beavatkozni. (Werner 1998)
26
Hasonlóan vélekedik Ranschburg is. Szerinte a televízióból érkező – az áldozat egészségét láthatóan nem rongáló – erőszakhullám „deszenzitizálja” a 6-8 esztendős gyerekeket. A televízió azonban szenzitizációra is képes, azaz megfelelő televíziós programok esetén a gyerekek szociális érzékenysége kimutathatóan növekszik. Mares és Woard 2005-ben végzett elemzései kimutatták, hogy a televízióból érkező pozitív magatartásminta hatása éppen olyan erős a gyermekkorú nézők számára, mint az agresszív modellé.(Ranschburg 2006) 3.7. Szexualitás a képernyőn A másik olyan terület, ami szintén aggodalommal tölti el a szülőket és a nevelőket, az erotikus és szexuális jellegű képanyagok egyre gyakoribb megjelenése a médiában. A szexualitáshoz való viszony az elmúlt száz év során, hatalmas változáson ment át. Elég, ha arra gondolunk, hogy a huszadik század elején a nők fürdőruhája szinte az egész testet befedte, napjainkban pedig a monokini is elfogadott jelenség. A mozifilmek és televíziós műsorok pedig rugalmasan alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz, sőt, talán generálták is azokat. (Kósa – Vajda 1998)
3.7.1. A nemi identitás kialakulása – nemi sztereotípiák Három éves korára a legtöbb ember már felismeri a fiúk és lányok, valamint a férfiak és nők közötti különbségeket. Kialakul a nemi szerep alapstruktúrája, motivációs bázisa, és ez egyre inkább befolyásolja a szülőkhöz, a társakhoz, és a különböző nemű felnőttekhez való viszonyulást. Szecskő (1976) szerint a nemi identitás kialakulása szoros kölcsönhatásban jön létre a nemi különbözőségekre, magatartásmódokra és szerepekre vonatkozó sztereotípiákkal. A szülők másként bánnak fiú és lánygyermekükkel. Másként öltöztetik őket, más a hajviseletük, másmilyen játékokat vásárolnak nekik, és más viselkedést várnak el tőlük. A felnőttek hozzájuk szóló megjegyzései és utasításai is a gyermek nemét hangsúlyozó kontextusban hangzanak el. Ám abban az esetben, ha a gyermekek sok időt töltenek el a tv képernyője előtt, a nemi szerepek megítélésének tekintetében is a televízió hatása alá kerülnek. Amerikában végeztek olyan irányú televíziós tartalomelemzéseket, amikben a nemekre vonatkozó sztereotípiák kérdéskörét taglalták. Megállapították, hogy jóval több a férfi 27
szereplő, és rendszerint erős, hősi karaktereket formálnak meg, míg a nőket általában vagy gyenge passzív karaktereknek ábrázolják, vagy hagyományosan családanyai szerepben jelenítik meg. Felhívták még a figyelmet arra, hogy a reklámok (lsd. köv. fejezet) olykor szélsőségesen sztereotipizált nemi szerepekben jelenítik meg a nőket és a férfiakat, amit a sokat tévéző gyermekek lassanként átvehetnek és megtanulhatnak. Vannak olyan reklámok is, amelyek kifejezetten gyermekeknek szóló sztereotípiákat sugallnak. A kislányoknak szóló üzenet az, hogy a lágyság, az érzelem, a finomság nőies, az erőteljesség, az akció, a hangosság, a dinamizmus férfias. (Kósa – Vajda 1998) 3.7.2. A képi élmények hatása a gyermekekre Közismert, hogy napjainkban a gyermekeket jóval több szexuális tartalmú inger éri a külvilágból, mint azelőtt bármikor, és ezek az ingerek a gyermekek intellektuális és érzelmi feldolgozó képességét erősen meghaladhatják. A felnőttek felelőssége, hogy kontrollálják, és ha kell, kiszűrjék ezeket a műsorokat, mert az ilyen jellegű feldolgozatlan élményanyag veszélyt jelenthet a gyermekek normál pszichoszexuális fejlődésére. Vetró és Csapó (1991) elmélete szerint a szexuális filmélmény a gyermekekben a szeretet helyett az agresszióval kapcsolódhat össze azáltal, hogy az értelmük még nem képes a látvány feldolgozására. Ugyanígy vélekedik Winn is. (1999) Szerinte a vizuális eszközök mindig közvetlenebb hatással vannak a gyermekek fejlődésére, és ez a hatás sokkal mélyebb. Kiemeli még, hogy az amerikai szülők szinte kényesen ügyelnek arra, hogy a gyermekeiket a nemi élettel és a szexualitással kapcsolatos televíziós ingeranyagoktól minél tovább távol tartsák, és közben nem veszik észre, hogy a gyermekeknek szánt alkotások mennyi erőszakos jelenettel vannak teletűzdelve – példaként Walt Disney meséit említi. 3.8. A televíziós reklámok A kisgyermekek nem értik még mi a különbség a műsor és a reklám között, számukra a reklám egy érdekes néznivaló. Ezt úgy érik el a reklámkészítők, hogy videoklip technikával dolgoznak, és az élénk, színes, mozgékony jelenetek fogva tartják a gyermekek figyelmét, a reklámszlogeneket pedig pillanatok alatt megtanulják és ismételgetik. A nagy gyártó cégek óriási összegeket költenek annak vizsgálatára, hogy milyen reklámok hatnak leginkább a gyermekek viselkedésére. Ennek kapcsán felmérik a gyermekek tévénézési szokásait, és e szokások életkori változásait. (Kósa – Vajda 1998) 28
Mivel a kisgyermekek nem rendelkeznek jövedelemmel, így a feléjük küldött reklám gyakorlatilag a szülők felé irányul. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy addig fogják nyaggatni a szüleiket, amíg rá nem veszik őket arra, hogy megvásárolják az általuk kiszemelt terméket. Ez a folyamat sok konfliktust okozhat akkor is, ha a szülő végül beadja a derekát, ha pedig ellenáll, akkor még többet. (Ranschburg 2006) Természetes körülmények között végzett megfigyelések, amelyeket ABC áruházakban végeztek több országban, (pl. Angliában, Hollandiában és az Amerikai Egyesült Államokban) azt mutatták, hogy a kisiskolás korú gyermekek megközelítőleg két – három percenként tettek kísérletet arra, hogy befolyásolják szüleik bevásárlását, és elsősorban édességeket és tésztaféléket szerettek volna megvásároltatni. (Vetró – Csapó 1991) A szakértők egyetértenek abban, hogy a nyolc évesnél fiatalabb gyermekek számára reklámot készíteni és sugározni etikátlan dolog, nem tisztességes üzlet. Ez a korosztály ugyanis fenntartás nélkül elhisz mindent, amit a reklámokban lát, és nem érti még a mögöttes eladási szándékokat. Kósa – Vajda (1998) külön kiemeli, „hogy a reklámok gyermekekre gyakorolt hatásai közül a legártalmasabb, hogy egy adott termék népszerűsítésén túl, életfilozófiát is sugallnak, amelynek a lényege az az életérzés, hogy a fogyasztás maga a boldogság!” A reklámok sugallta nemi sztereotípiák jelenségével az előző fejezetben már foglalkoztunk, de van még egy olyan típusa a reklámoknak, ami megosztja a közvéleményt, ez pedig a gyermekeknek szóló élelmiszer reklám. A különböző édességek, rágcsálnivalók, cukrozott üdítőitalok, gyorséttermi ételek csomagolásának többsége kis ajándékokat is tartalmaz, ezzel is befolyásolva a választást a vásárlás során. A gyermekek ugyanis nagyon jól emlékeznek ezekre az árucikkekre, és előnyben részesítik őket más termékekkel szemben a bevásárlások során. Vannak olyan országok, ahol igen szigorú törvények szabályozzák a televíziós reklámokat, sőt be is tilthatnak azok közül, amelyek a gyerekeknek szólnak. Hazánkban a Magyar Szívalapítvány koordinálja az Európai Bizottság támogatásával 20 európai országban folyó „Gyermekek az elhízás és az ehhez társuló elkerülhető idült betegségek” c. programot. Ebben felhívják a figyelmet arra, hogy a gyermekeknek szóló reklámok túlnyomórészt olyan élelmiszerek fogyasztására buzdítanak, amelyeket a táplálkozási
ajánlások
szerint
nem,
vagy
csak
nagyon
ritkán
fogyasztaniuk.(www.mnsza.hu/ Élelmiszerreklámok korlátozása, 2007.05.07.)
29
lenne
szabad
3.9. A televízió hatása a gyermekek egészségére Az előző fejezet tulajdonképpen szervesen kapcsolódik ide, hiszen a televízió által sugárzott műsorok bizonyítottan hatással vannak a felnőttek, és rajtuk keresztül a gyermekek életmódjára, egészséggel kapcsolatos normáira. Sajnos a tévéből sokszor eltorzított, megtévesztő és irreális információk áramlanak folyamatosan felénk, és még a felnőttek számára sem problémamentes az eligazodás. Az egészségre ártalmas élelmiszerek reklámjai mellett, a műsorokban szereplők életstílusán, magatartási formáin keresztül rejtett üzenetek is elérnek minket, és ezek fontosságát a szakemberek csak mostanában kezdik felismerni. A képernyőn látott dohányzás, alkoholivás, drogfogyasztás, étkezési minta, stb. ugyanúgy hatással van az erre fogékony gyermekekre, mint a közvetlen környezetében jelentkező negatív magatartásformák. (Vetró – Csapó 1998) Az érem másik oldala a gyermekek tévénézés közbeni fizikai passzivitása, tetézve azzal, ha közben még nassolgat is valamit. Glasgow-i kutatók számoltak be vizsgálatuk eredményéről, amelyben 78 gyermek fizikai aktivitását mérték speciális műszerrel, és azt az eredményt kapták, hogy naponta csak 20 perc az, amikor a gyermekek olyan aktív tevékenységet végeznek, amitől kicsit kimelegszenek, vagy lélegzetvételük felgyorsul. Márpedig a fizikai erőfeszítés jótékonyan hat az agy fejlődésére. (www.origo.hu/ Már az óvodások sem mozognak eleget, 2004.02.03.)
Elsősorban a szülők felelőssége kialakítani az egyensúlyt a mozgásra, és a tévézésre fordított idő között, a műsorok közül pedig kiválasztani az olyanokat, amelyek a mozgást népszerűsítik a gyermekek körében, hiszen a 2.5.2.6. fejezetben már írtam, hogy a televízióból érkező pozitív magatartásmintát a gyermekek ugyanolyan intenzitással képesek követni, mint a számukra előnytelent.
30
IV. A szakdolgozat saját kutatásának részletes elemzése Szakdolgozatom eddigi fejezeteiben a rendelkezésemre álló szakirodalmak és az ezzel foglalkozó szakemberek állásfoglalása, véleménye alapján megpróbáltam rendszerezni azokat a hatásokat, amelyek a televízió nézése kapcsán érhetik a kisiskolás korú gyermekeket, és befolyásolhatják személyiségük fejlődését. 4.1. A kutatás célja, feladata és az ezzel kapcsolatos hipotézis Kutatásomat is az eddigi megállapításokra építve készítettem el, melynek célja, hogy információkat kapjak a gyermekek családon belüli televízió – nézési szokásait illetően, hiszen a tévézés a családban a szülők elképzelései, szabályai szerint történik, de hatásai a közösségen belül is érezhetőek. A szakdolgozatom eddigi fejezeteiben rendszerezett szakirodalmak, és az ott idézett szakemberek véleményeivel összhangban a saját kutatásom során arra keresem a választ, hogy: •
kivel, hol, mikor és mennyit nézhetnek tv-t a gyermekek
•
mennyire kapnak szabad kezet a televíziózásban, illetve milyen műsorokat nézhetnek
rendszeresen Az előző fejezetek során szerzett információk, és saját meglátásom együttes hatása alapján a témával kapcsolatos hipotézisem a következő: •
úgy vélem, a kisiskolás gyermekek sok időt töltenek a képernyő előtt, és olyan
műsorokat is néznek olykor, ami nem nekik való •
ezen kívül valószínűnek tartom, hogy a családon belüli televízió készülék(ek)
elhelyezése nem mindig teszi lehetővé a szülők számára, hogy ellenőrizhessék a gyermekek tévézését, és ezáltal a szülői mediáció sem valósulhat meg sok esetben A következőkben a kutatásom során szerzett információkat fogom kielemezni, az összesített
adatokból
következtetéseket
levonni,
megdönthetem az általam felállított hipotézist. 31
amelyekkel
alátámaszthatom,
ill.
4.2. A kutatáshoz választott módszer bemutatása Miután kérdéseimre a válaszokat a szülőktől vártam, hiszen az ő hozzáállásukra voltam kíváncsi a témával kapcsolatban, a kérdőíves kikérdezés módszerét választottam. Így viszonylag nagyszámú mintát tudtam megszólítani egyszerre, és azt reméltem, hogy a kérdőívvel biztosított névtelenség a megkérdezettek viszonylagos tárgyilagosságát, őszinteségét eredményezi majd. A kérdéseket úgy állítottam össze, hogy a kapott válaszokból olyan információkhoz jussak, amelyek segítségemre lesznek abban, hogy igazoljam, ill. cáfoljam az előzőekben megfogalmazott hipotézist. A kérdőívben zárt kérdéseket tettem fel, kevesebb teret adva ezzel a mellébeszélés lehetőségének. A kérdések megfogalmazása során próbáltam tárgyilagos és objektív maradni, hogy ne befolyásoljam a válaszadókat a kérdésfeltevéssel, de megtudjam azt, amire kíváncsi vagyok. A kérdőívek összesítése után a kapott válaszokat számszerűsítettem, és a jobb áttekinthetőség érdekében grafikonon, vagy diagramon jelenítettem meg. Az így kapott információkat összevetettem egymással, majd újra értékeltem.
4.3. A vizsgálati minta bemutatása A kérdőíves felmérést egy vidéki általános iskolában végeztem el, 2009. februárjában, amely Nógrád megye északi csücskében, Balassagyarmaton található. A Szabó Lőrinc Általános Iskola két-két első és második osztályában osztottam szét a kérdőíveket, összesen 90 darabot, mindegyik osztályban felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógus foglalkozik a gyerekekkel. A kérdőívek szétosztásában édesanyám segített, aki maga is pedagógusként dolgozik az egyik első osztályban, így a kitöltött kérdőíveket hozzá tudták visszajuttatni a szülők. Nagyobb részük közvetlenül a kiadást követő napok során visszaérkezett, de még két hét múlva is hoztak vissza egy - egy lapot. Örültem a szülők pozitív hozzáállásának, hiszen szinte az összes kiosztott kérdőív visszaérkezett, bár meg kell jegyezzem, valószínűleg nagy segítség volt ebben anyukám személye, hiszen szinte minden szülő ismeri, ezért is kértem az ő segítségét, abban bízva, hogy minél több személyt tudjak megszólaltatni a pontosabb eredmény érdekében. 32
Azt mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy nagy jelentősége van annak, hogy az ország mely területén végeztem a kutatást, és hogy egy kisvárosról van szó, nem pl. a fővárosról, hiszen néhány kérdés összesített válaszaiból ez visszatükröződik. Bár azt gondolom, kifejezetten a televíziózásra vonatkozó kérdések eredményei már jobban általánosíthatóak. Mégis valószínűnek tartom, ha ugyanezt a kutatást Budapesten is elvégezném, lennének jelentős eltérések az eredményben, érdekes különbözőségekre lehetne felfigyelni a területi megoszlásokból adódóan.
4.4. A kérdőíves módszerrel kapott információk részletes ismertetése és értékelése
A 90 db kiadott kérdőívből 81 db-ot hoztak vissza a szülők, ez az összes 90%-a. Miután mintám nem reprezentatív, hiszen igen kis létszámot kérdeztem meg ahhoz, hogy az egész országra vonatkozóan tudjak hitelesen viszonyítani, eredményeimet összevetettem a UPC által végzett Pán – európai felméréssel, amit 2007-ben készítettek( Magyarországon belül végzett felmérés), és érdekes megfigyelni, hogy nagyon szépen alátámasztja az én kutatásomat, bizonyítva, hogy a kis minta is elég hitelesen visszatükrözi a magyarországi televíziós szokásokat a családokon belül. Az első három kérdés demográfiai adatokra kérdezett rá, illetve a vizsgálati mintára vonatkozó tulajdonságok megismerését célozta meg. A gyermekek nemét, életkorát egy táblázaton belül adtam meg, szinte fele-fele arányban voltak jelen a kutatásban lányok és fiúk, többségük 7-8 éves.
33
A vizsgálatban résztvevő gyermekek neme, életkori megoszlása /db
1.sz. táblázat
fiú
lány
6 évesek
1
2
7 évesek
19
18
8 évesek
17
20
9 évesek
4
0
Összes gyerek
41
40
Látható, hogy a legfiatalabb és a legidősebb korcsoport van jelen a legkisebb arányban, és a megkérdezettek közül a legtöbb visszaérkezett kérdőív a 7-8 éves korosztály szüleitől került vissza. Ami tulajdonképpen érthető, hiszen az első, második osztályosok szüleit szólítottam meg, manapság már a gyerekek 90%-a 7 évesen kezdi meg az első osztályt, ez tükröződik vissza az általam elvégzett kutatásból is. Fontos a szülők számára, hogy a kellő érettséggel, és megalapozottsággal kezdhessék meg gyermekeik az iskolai tanulmányaikat.
34
A szülők életkori megoszlása mindkét szülő 30 év alatt egyik szülő 30 év alatt, másik 30-40 között mindkét szülő 30 és 40 év között
7% 1%4% 32% 56%
egyik szülő 40 év felett, másik 30-40 év között egyik szülő 50 év felett, másik 30-40 év között
1. ábra
Ha a szülők életkori megoszlását nézzük, láthatjuk, hogy a párok zöménél mindkét fél 30 és 40 év között található. Viszonylag magas azok aránya, ahol az egyik fél 40 év feletti, de elenyésző számban vannak olyanok is, ahol vagy mindkét fél, vagy az egyik fél huszonéves, illetve, 6 családnál az egyik szülő 50 év feletti. A kutatás eredménye is azt támasztja alá, hogy napjainkban már egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás, látható, hogy a párok zöme 30 éves kora körül vállalja be az első gyermeket. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a már sokkal érettebb, felnőttebb szülők tudatosabb nevelésben részesítik a gyerekeket, így a tévénézési szokásokat illetően is, bár hozzá kell tenni, régebben a tévének egyáltalán nem volt akkora szerepe a családon belül, mint ma, függetlenül attól, hogy 18-20 évesen szülték gyermekeiket a nők.
35
1.
kérdés
A szülők végzettsége 45 34 26 16 10
13 44
apa anya 33
át
al án os isk ol sz a ak m un ká ér s et ts ég ize tt di pl om ás ni nc sv ál as z
fő
50 40 30 20 10 0
2. ábra
A szülők iskolai végzettségét nézve szembetűnő, hogy a középfokú végzettség dominál majdnem hasonló arányban az apák és az anyák esetében is. Láthatjuk, hogy az apák esetében a szakipari végzettségűek aránya is jelentős, míg az anyák közül többen rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, és szerencsére kevés a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők száma. Továbbá érdekes volt számomra, hogy 4 egyedülálló anyuka van a megkérdezett családok között, és ők mind a diplomások táborát erősítik, amely visszatükrözi számomra a manapság felerősödött női emancipációt, miszerint a tanult, sokkal inkább önállóságra törekvő nők hamarabb lépnek az egyedülállók táborába, mintsem sok kérdésben megalkudjanak. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ez az a kérdés, ahol talán a leginkább látszik, hogy egy vidéki kisvárosban készült a felmérés, hiszen nagy különbségek lehetnek a szülők végzettségét tekintve, az ország különböző területein.
36
Ugyanakkor feltételezhető, hogy a szülők életkori és képzettségi mutatóit összevetve, életkorukból adódóan és iskolázottságukból kifolyólag olyan ismeretekkel rendelkezhetnek, amik a felelősségteljes gyermeknevelés szempontjából fontos tényezők. Az anyák szerepét a szocializációs folyamatban erőteljesebbnek tekintik, általában ők töltenek több időt a gyerekekkel, az ő hatásuk kisgyermekkorban a legerőteljesebb. Legmeghatározóbb az első három év, amikor az anyuka otthon van gyermekével, és a leginkább oda tud figyelni, hogy a helyes irányba terelje gyermekét az életben, illetve ekkor alapozzuk meg a gyerek értékrendjét. Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a szülők végzettsége meghatározza, mennyire figyelnek oda gyermekükre, illetve milyen szellemben nevelik őket, az azonban feltételezhető, hogy a több ismerettel rendelkező, tanultabb emberek több olyan részletre odafigyelnek, mint kevésbé tanult társaik. Az Anova Bt. és a TÁRKI 1998 szeptemberében survey-vizsgálatot végzett a média szocializációs hatásairól. Érdekes megfigyelni, milyen eredmények születtek arra vonatkozóan, hogy mennyire meghatározó a szülők végzettsége, illetve még érdekesebb, hogy az apa végzettsége mennyire fontos szerepet tölt be. Az apa iskolai végzettsége értelmezhető a család kulturális tőkéjének gyenge indikátoraként, mely utóbbi jelentős hatást gyakorol a szabadidő-eltöltésének formáira. A felvétel tanúsága szerint a megkérdezett diákok 35 százaléka a televízió képernyője előtt ülve van együtt leggyakrabban a szüleivel. Ez az arány 20 százalék körülire csökken a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező szülők családjaiban és 50 százalékra emelkedik a szakmunkás végzettségű apák esetében (a 8 osztályt végzetteknél az érték 40%). A második legfontosabb közös aktivitás – a kérdezettek bevallása szerint – a közös ügyek, problémák megbeszélése (ez a válaszadók 25%-ára jellemző). A “házon kívül” (moziban, kiránduláson stb.) eltöltött közös szabadidőt, mint rendszeresen előforduló aktivitást, a fiatalok 18 százaléka említette. (www.c3.hu/ László Miklós: Példa-Kép. A tizenéves korosztály értékválasztásai és a média) A következőkben pedig már a konkrét témára vonatkozó kérdések következtek, pontosan a kérdőív 4. pontjától.
37
2.
kérdés
3. ábra
Szakdolgozatom első részében olvashatjuk, hogy 2004-es adatok szerint Magyarország készülék ellátottsága szinte 100%-nak mondható. Az utóbbi években már egyre több helyen található kettő, vagy több készülék is lakásonként, ezért lássuk, hogy a megkérdezettek esetében ez hogyan alakult. Érdekes módon azok a családok vannak a legkevesebben, ahol csak egy készülék üzemel, illetve egy minimális százalékot tesz ki a televízió nélkül élők száma, ami a 81-ből mindössze 1 kérdőíven szerepelt válaszként. A családok 84%-a tehát kettő, vagy annál több televízió készüléket tart a lakásban, bár még nem elhanyagolható az sem, hogy ebből a mennyiségből van-e készülék a gyerekszobában elhelyezve, vagy a lakás többi pontján található mind. A következő kérdésem erre vonatkozott, mely eredményéből levonható a következtetés, hogy a televíziók összmennyiségét tekintve, minden lakásban kerül egy készülék a gyerekszobába is, avagy ezt már szigorúbban veszik a szülők, és nem helyeznek oda egyet sem. Fontos megemlíteni, hogy a szakemberek szerint a kettő, vagy több televíziós családok esetében nagyobb az esély arra, hogy a családtagok tévénézés ürügyén külön helyiségben,
38
egymástól távol töltik el szabadidejük egy részét, ezáltal csökkenhet a családon belüli kommunikáció, amely leginkább a gyermekek személyiségfejlődésére lehet káros hatással. Most pedig lássuk %-os megoszlásban, a megkérdezettek mekkora része helyezett televízió készüléket a gyerekek szobájába. 3.
kérdés
4. ábra
Szakdolgozatom témájául nem véletlenül választottam ezt, hiszen az elég nyilván való, hogy a kicsi gyermekek televízió nézési szokásaival igen nagy problémák vannak manapság, az azonban mégis meglepő volt, hogy a 6-8 éves gyermekek több mint felénél, pontosan 65%-ánál a saját szobájukban is van televízió. Mindenképpen magasnak tartom ezt a számot, azonban érdemes összevetni az előző kérdéssel, ahol ugye a megkérdezettek 84%-ánál kettő, vagy több készülék található a háztartásban, feltételezem, hogy ahol egyetlen egy van, azt nem éppen a gyerekszobában helyezik el. Mindenféleképpen pozitív tehát, hogy vannak olyan családok, ahol kettő, vagy annál több televízió van a lakásban, mégsem helyeznek egyet sem a gyerekszobába. Ezek a szülők valószínűleg sokkal tudatosabban odafigyelnek arra, hogy gyermekük mit nézhet a Tv-ben, és mit nem, valamint korlátozzák őket a televízió előtt eltöltött időt tekintve.
A UPC kutatásában a súlyozott átlaggal összehasonlítva az eredményemet, látható, hogy itt is magasabb azon válaszadók száma, akik a gyerekszobában televíziót helyeztek el. Bár 39
valamelyest kisebb arányban, itt „csak 56%”, és érdekes megnézni, hogyan jött ki ez az átlag. Ebben a kutatásban is több tulajdonságot vettek figyelembe, viszont egy táblázatba rakták az eredményeket, tehát ha megnézem az általam kiválasztott korcsoport szüleinek a válaszát, ott már tökéletesen megegyezik az én eredményemmel, vagyis 66%-a a válaszadóknak helyezett televíziót a gyerek szobájába. Érdekes lehet még a grafikonon megnézni, hogy a szülők kora is mennyiben befolyásolja engedékenységüket, az idősebbek válaszolták többnyire, hogy van televízió a gyerek szobájában, bár ez valószínű azért van, mert ők az idősebb gyerekek szülei, a fiatalabb korosztály pedig többnyire a 0-5 éves korosztály szüleit alkotják, ahol egyértelműen nem igazán tartják fontosnak a tévét a gyerek szobájában. A nemi hovatartozás e kérdésben nem tűnik döntőnek, szinte ugyanannyi a férfi és a női válaszadók válaszának az aránya.
(UPC: Pán – európai felmérés Magyarország 2007, p.10) 5. ábra
40
Még jobban javíthatnánk az arányt azzal, ha azon szülők, akik helyeztek televíziót a gyermek szobájába, úgy korlátoznák mégis a gyerek televízió nézését, hogy csak az ő engedélyükkel kapcsolhatják be, valamint annyi időre, amennyit ők engednek. A következő kérdésem tehát erre vonatkozott, kíváncsi voltam ugyanis, hogy vannak-e szülők, akik szintén tudatosan odafigyelnek a gyermek tévé nézési szokásaira, viszont más módszert tartanak hatékonynak, nem elsősorban a készülék megvonását a gyerekszobából.
4.
kérdés
6. ábra
A kérdésre kapott válaszok sajnos nemhogy javítanának az eddigieken, sőt még rontanak rajta összességében, hiszen az előzőekben láthattuk, hogy a gyermekek 65%-ának van saját televíziója a szobájában. Nos ennél a kérdésnél pedig azt tapasztalhatjuk, hogy az összes megkérdezett családban a gyermekek 67%-a a szülők engedélye nélkül bekapcsolhatja a készüléket. Azt viszont fontos kiemelni, hogyha nem is magas százalékban, de vannak olyan szülők, szám szerint 13, akik ugyan helyeztek televíziót a gyermek szobájába, mégsem 41
engedélyezik, hogy az ő beleegyezésük nélkül bekapcsolják. Ebből azonban az következik, hogy legalább ennyi az olyan szülő is, akik nem helyeztek Tv-t a gyerekszobába, mégis engedik, hogy az összes többi készüléket a lakásban bármikor bekapcsolja a gyermek. Ezért lehet az, hogy mindkét kérdésre az „igen” válaszok szinte számra pontosan megegyeznek. Diagramon is elkészítettem az előbbi két kérdésre kapott válaszok összevetését, ahol pontos százalékokat figyelhetünk meg:
7. ábra
Összességében mindenképpen megállapíthatjuk, hogy a szülők nagyon kis százaléka figyel oda tudatosan gyermekének tévé nézési szokásaira, jóval kevesebb, mint a fele, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem érzik veszélyeztető tényezőnek a televíziót a gyermek személyiségfejlődése szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy egy igen fiatal korosztályban végeztem el a felmérést (6-8 év), így még elkeserítőbb a helyzet, hiszen megint más lenne az összesített eredmény, ha pl.14 éves gyerekeket vizsgáltam volna. Véleményem szerint ez a korosztály van annyira fiatal, hogy még igen csak magas fokú szülői felügyeletet, és felelősségteljesebb nevelést igényelne.
42
Ismerve azoknak a szakértőknek a véleményét, akikről a dolgozatom elméleti részében már részletesebben szóltam, újra azt állapíthatjuk meg, hogy a kisiskolás életkorú gyermekek szempontjából az lenne a legfontosabb, ha szülői felügyelet mellett, megválogatva a nekik szánt, vagy engedélyezett műsorok színvonalát tévéznének – így idővel kialakulhat a gyermekben is az igényes műsorok kiválogatásának igénye -, valamint minél kevesebb időt töltenének a televízió előtt ülve. Azonban nem csupán az én kérdőíves kutatásom eredménye bizonyítja azt, hogy túlságosan is szabad kezet kapnak a gyerekek a televíziózásban, a UPC 2007-ben, Európában végzett kutatási eredménye szerint a magyar gyerekek élvezik a legnagyobb szabadságot a távkapcsoló felett. A felmérést 13 európai országban, közel hatezer szülő megkérdezésével végezték. A szülők többsége (57 százaléka) a jelenleginél szigorúbb ellenőrzést tartana kívánatosnak a televízió műsorok tartalma felett, és csupán három százalékuk véli úgy, hogy a jelenlegi szabályozáson talán lazítani lehetne. A nagyobb beavatkozásra a túlzott erőszakosság miatt lenne szükség, de a szülők a szexuális jelenetek elburjánzását is aggályosnak tartják. Többségük a tévés szex és az erőszak miatt tiltják el bizonyos műsoroktól a csemetéket. A magyar családoknál azonban az európai átlagtól is rosszabb a helyzet. A felmérés kimutatta, hogy Európa keleti felén a gyerekek általában több szabadságot élveznek a képernyő előtt, mint nyugaton. Hazánk pedig a regionális mezőnyből is kiemelkedik. Míg Franciaországban például a szülők 96 százaléka szól bele abba, mit néz a gyereke a tévében, addig ez nálunk csak 47 százalék. Sőt, ötéves koruk alatt a magyar kicsik 16 százaléka már teljesen egyedül dönt a tévézésről. Ennek egyik oka a saját tévé, amely a gyerekszobák több mint felében jelen van. (www.upc.hu/ Magyarország a gyerekek tévés paradicsoma Európában) Jelen esetben az adatok ismeretében joggal következtethetünk arra, hogy a szülői kontroll nélkül megnövekedhet a gyermekszobákban is a háttér-televíziózás, mint jelenség, és megnövekedhet annak az esélye is, hogy a mozgásos tevékenységek háttérbe szorulnak. A gyermekek és a televízió viszonylatában a szakértők szerint fontos kérdés, hogy a gyermekek mennyi idős korukig ne nézzenek tévét. A legtöbben egyetértenek abban, hogy az ideális az volna, ha a gyermekek három éves korukig egyáltalán nem tévéznének. Ezzel szemben a hazai gyakorlat nem ezt mutatja. (www.mindentudas.hu/ Kósa Éva: A média szerepe a gyerekek fejlődésében) Kérdőívem 7. kérdése is erre vonatkozott, kíváncsi voltam, az általam elvégzett kutatásban a szülők hogyan is vélekednek erről: 43
8. ábra
A 7. kérdésre adott válaszok szerint, sajnos legtöbb esetben a szülők azt a választ adták, hogy a gyerek születése óta nézhette a televíziót, ez az összes megkérdezett család 40%-a, az azonban mindenképpen pozitív, hogy második helyen, nem sokkal kevesebb, 30% azoknak az aránya, akik az óvodás kort jelölték meg alsó korhatárként. De van egy minimális százalék is, akik iskolás kortól, vagy még a mai napig sem nagyon engedik tévézni a gyermeküket. Viszonylag nagy arányban vannak azok is, akik 1-2 éves korától már úgy gondolták, nézheti a televíziót a gyerek. Természetesen a 2 éves korig történő tévézést nem úgy kell érteni, mint a későbbi életkorokban, hiszen ilyenkor még látszólag nem köti le a gyermek figyelmét hosszabb ideig, de ezek a rendszertelenül áradó vizuális ingerek is lehetnek káros hatással, ha olyan tartalmúak, amiket a gyermek nem tud feldolgozni. (lásd: a 2.2.1. és a 2.2.2. fejezeteket) A UPC kutatásában a következő eredmények születtek erre a kérdésre vonatkozóan:
44
(UPC: Pán – európai felmérés Magyarország 2007, p.9) 9. ábra
Ebben a kutatásban külön vették az 1 éves, és külön a 2 éves korosztályt, ha ezeket összeadom itt a többség egyértelműen ettől a kortól engedte meg gyermekének a televíziót nézni, vagyis 50-60% az 1-2 éves kort jelölte meg, míg az általam megkérdezett szülők csupán 22%-a választotta ezt a kategóriát. Érdekes, hogy ebben a kérdésben igen nagy az eltérés az én kutatásommal, ebből leginkább arra tudok következtetni, hogy ezt a kérdést az általam megkérdezettek nem úgy értelmezték, hogy a gyereket direkt a televízió elé tették le, hogy lefoglalja, hanem egyéb más esetet is ide vettek, mint pl. a rendszeres, vagy alkalmankénti háttér televíziózást. Arra a kérdésemre, hogy kivel nézi leggyakrabban a televíziót a gyermek, számomra meglehetősen ellentmondásos eredmény született: Miután tapasztaltuk, hogy a gyermekek többségének a saját szobájában is van televízió, és a rákövetkező kérdésnél a többség engedély nélkül bekapcsolhatja a készüléket, most a 45
szülők többsége azt válaszolta, hogy többnyire az ő társaságukban néznek Tv-t a gyerekeik. Ezek a válaszok számomra eléggé ütik egymást, de nézzük, hogyan is alakult pontosan a válaszok százalékos megoszlása:
8.
kérdés
10. ábra
Láthatjuk, hogy a megkérdezettek 61%-a többnyire a szülővel való tévénézést jelölte meg, a maradék eloszlás szerint 25% a testvérével, 12% egyedül tévézik. A generációk különélése kapcsán a nagyszülővel való tévézés csak két kérdőíven volt megjelölve, a baráttal való tévézésre pedig egy válasz sem érkezett. Önmagában azonban nem mindig elég az, hogy a gyermek bizonyos műsorokat felnőtt felügyelettel néz meg. Hiszen a felügyelet azt jelenti, hogy a szülő segít feldolgozni a gyerekeket érő új információkat. A gyermek televízió - értését nagyon sok tényező befolyásolja (lásd a 2.2. fejezet), és minden gyermek más időpontban – a mentális és kognitív érettség egy meghatározott szakaszában – jut el erre a szintre. Ezt a szülők a személyes jelenlétük során láthatják, és magyarázattal, a műsorról való beszélgetéssel segíthetik a gyermeket ebben a folyamatban. A UPC felmérésében konkrétan arra kérdeztek rá, hogy szoktak-e a gyermekkel együtt tévézni, illetőleg, ha igen, akkor milyen típusú műsorok ezek: 46
(UPC: Pán – európai felmérés, Magyarország 2007, p.6)
11. ábra
Ugyan itt külön kategóriákra bontották aszerint, hogy milyen műsort néznek együtt, de ha megfigyeljük az általam vizsgált korosztály kategóriáját, az igen válaszok száma itt is magas, vagyis többségük szokott a szüleivel tévézni, főleg gyerekműsorokat, illetve filmeket, szórakoztató műsorokat. Persze a két kérdés nem hasonlítható össze teljesen, hiszen hiába néz néha a szülő a gyerekével valamit a tévében, ha a gyerek mégis többnyire egyedül szokta nézni, ezt a UPC kérdése nem fedi le. De az is elgondolkodtató, vajon tudják-e a szülők, hogy mennyit néznek a gyerekek televíziót egyedül? Sarkalatos kérdés az is, ami már a UPC előző kérdésében valamelyest helyet is kapott, hogy mi az a műsor, amit a gyermek megnézhet a televízióban. Ez volt a kérdőívem következő kérdése, hiszen igen eltérő lehet a családokon belül az a határ, amit a szülők 47
meghúznak. Láthattuk a korábbi kérdéseimre kapott válaszoknál is, hogy volt olyan család, ahol a tévénézés nem is nagyon engedélyezett (bár ez lényegesen kevesebb), és sokaknál szinte teljesen szabad kezet kapnak a gyerekek igen fiatal koruk ellenére. Válasz lehetőségként öt műsor típust adtam meg, igyekeztem nem túlrészletezni a választási lehetőségeket, viszont próbáltam a legnagyobb kategóriákat feltüntetni. A szülők több választ is aláhúzhattak, ezzel többféle összetételű kategória született, és valóban nagyon megoszlik a szülők engedékenysége e téren is. Lássuk tehát a kérdés eredményét: A következő diagramról leolvasható, hogy milyen nagy arányban a mesét és a természetfilmeket jelölték meg. Volt olyan szülő, aki kizárólag csak mesét engedélyez nézni a gyereknek, és a többségük a mesék mellett még a természetfilmeket tartják hasznos műsornak gyermekeik számára. A többi 28% már több mindent megengedhetőnek tart, a mesék mindenkinél be voltak jelölve, és néhányan a különböző sorozatokat, filmeket sem tiltják gyermeküknek, és pár szülő még a híradót is aláhúzta, mi szerint az is engedélyezett náluk. A diagramon a pontos százalékos megoszlás megfigyelhető:
9.
kérdés
12. ábra
48
Fontos kérdésnek tartom azt is, hogy a szülők megbeszélik-e, hogy mit nézhet meg a gyermek a Tv-ben. Hiszen a felelősség a két félen egyformán múlik, valamint a gyermek számára is egyértelműnek kell lenni, könnyen összezavarhatjuk, ha az egyik szülő mindent megenged, a másik pedig folyamatosan tiltani akar, arról nem is beszélve, hogy a gyerekből már ez szorongást válthat ki. 10.
kérdés
13. ábra
Igen örvendetes, hogy a szülők 78%-a tartja fontosnak azt, hogy megegyezzenek a gyermek számára nézhető programokban. Ki kell emelnem azt is, hogy a „nem” válaszok többsége is azért született, mert azokat az egyedül álló szülők adták. A televízió hatása a gyermekek egészségére c. fejezetben már szó volt róla, hogy nem tesz jót a gyermekeknek, ha túl sok időt töltenek el passzívan a képernyő előtt. Hétköznap kevesebb idő jut arra, hogy kint a szabadban futkározhassanak a gyerekek, ezért jó lenne, ha a hétvégén töltenének több időt mozgással. Kérdőívem 11.-12. kérdése szorosan kapcsolódik egymáshoz, és erre a kérdésre keresi a választ, hogy mennyi időt is töltenek a gyermekek a televízió előtt. Mint fentebb említettem, a UPC 2007-ben európai szintű felmérést is készített, amelyből kiderül, hogy a tévé előtt eltöltött idő tekintetében is a magyar gyerekek vannak az abszolút első helyen. Kétharmaduk több mint másfél órát, harmaduk pedig három óránál is többet ül a képernyő előtt bambulva. Minél nagyobbak, annál többet maradnak, de nagyon korán kezdik: már a legkisebbek, az öt év alattiak közül is minden második túlszárnyalja a napi másfél órát. Az európai országok sorában ez egyedülálló teljesítmény. Svájcban például a nagy többség 49
legfeljebb napi 90 percet tévézik és csupán a gyerekek 4%-a marad 3 óránál is tovább. Tovább súlyosbítja a helyzetet – bár a kontinensen ez nem kirívó –, hogy a magyar szülők csaknem egyharmada soha vagy rendszeresen nem tévézik együtt csemetéjével, s a többiek is leginkább csak az ártalmatlanabb gyerekműsorokat, filmeket és szórakoztató adásokat tekintik meg közösen. Az otthonok 21%-ában pedig soha nem beszélik meg, mit is láttak a tévében. Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy minden nép közül leginkább a magyar szülők gondolják úgy, hogy a tévé semmilyen negatív vagy pozitív hatást nem gyakorol a gyerekekre. Idehaza csupán a felnőttek harmada véli úgy, hogy a tévézés agresszívvá teheti a kicsiket vagy félelmet kelthet bennük. Más nemzetekhez képest a legtöbben a magyarok közül gondolják azt, hogy a médiafelügyeleten nem is szükséges változtatni, az úgy jó, ahogy van; de azért itthon is valamivel többen vannak, akik szerint több szigor is elkelne a műsortartalmak hatósági ellenőrzésében. A leginkább egyébként a franciák és a szlovákok szeretnének szigorítani, a románok, osztrákok és svájciak pedig enyhíteni a felügyeleten. (UPC: Magyarország a gyerekek tévés paradicsoma Európában) Illetőleg a UPC honlapján megtaláltam a pontos eredményeket, hány órát ülnek naponta tévé előtt a gyerekek, országonkénti százalékos megoszlásban:
(UPC: Pán – európai felmérés, Európa 2007, p.2) 14. ábra
50
A következőkben pedig lássuk, hogy az én kutatásomban hogyan alakult a tévé előtt eltöltött idő mennyisége. A kérdést ketté osztottam hétköznapi, és hétvégi időtöltésre, mert úgy gondoltam, így egyértelműbb eredményt kapok, azt gondolva, hogy hétvégén mindenki szabadabb pórázon van fogva, és nagyobb eltérések lehetnek a hétköznapi tévé előtt töltött időével. Lássuk tehát a 11. kérdés eredményét:
11. kérdés Átlagosan mennyi időt tölt a gyermek Tv előtt? (fő)
15. ábra
A vizsgálatból kitűnik, hogy hétköznap a legtöbb kisiskolás gyermek 1-2 órát tölt el a tévé előtt, illetve, sokan vannak, akik fél órát csupán, vagyis a 81 gyerekből 40 1-2 órát tévézik, 33 fő pedig fél órát. Igen kevés azoknak a száma, akik egyáltalán nem néznek televíziót, és szintén csak 3 szülő jelezte, hogy 3 óránál is több ideig nézi a gyermeke a televíziót. A hétvégi időtartományban érdekes módon szintén az 1-2 órát nézők száma a legmagasabb, sőt, még több, mint hétköznap, összesen 48 fő. Ami drasztikusan eltérő a hétköznapi megoszlásokhoz képest az az, hogy fél órát csak nagyon kevesen tévéznek hétvégén, azonban a „3 óránál több” kategória megugrott 28 főre.
51
A következő grafikonon pedig százalékos megoszlásban is feltüntettem az eredményt, a könnyebb kielemezhetőség kedvéért:
16. ábra
A grafikonról leolvasható, hogy a gyerekek közel fele (49%) hétköznap 1-2 órát ül a televízió előtt, és nagy arányban vannak azok is, akik csupán fél órát, ők az teljes létszám 41%-a. Elenyésző azoknak a száma, akik 3 óránál is többet tévéznek hétköznap, csupán 4%, szerencsére iskolaidőben úgy néz ki, jobban odafigyelnek a szülők az időbeni korlátozásra. Érdekes megfigyelni, mennyiben változik ez az arány hétvégén, ahol hirtelen megugrik az arány a 3 óránál többet tévé előtt ülő gyerekeknél 35%-ra, bár itt is az 1-2 órát megjelölők voltak többségben, ez az arány 59%-ra ugrott fel. Illetve a fél órás televíziózás, vagy a tévé nélküli hétvége teljesen minimálisra csökkent le. Nyilván a hétvégi programokban jobban szabad kezet kapnak a gyerekek, hétköznap viszont a tanulás miatt igyekeznek a háttérbe szorítani a szülők a televízió szerepét, ami egy igen pozitív eredmény a kutatásomban. Ha átlagot veszünk, akkor a következő eredmények születnek: hét közben a vizsgálatban résztvevő gyermekek átlagosan naponta 1,5 órát néznek televíziót, ám hétvégén ez az érték felmegy napi 3 órára, vagyis számolhatunk a tévé előtt töltött idő duplájával. A következő kérdés is szorosan kapcsolódik ide, vagyis hogy esténként meddig nézhetik a tévét? Ennek megítélése családonként változó, de az sok helyen megegyezik, hogy 52
alkudozások kötődnek az időpontjához, több helyen megjegyezték a szülők, hogy vannak kivételes sorozatok, amiket együtt néznek, akkor tovább lehetnek fent a gyerekek, ha péntek van, akkor szintén, stb. Az azért látható lesz az eredményen, hogy igen kevés azoknak a száma, akik már este nem tévézhetnek, sőt még az esti mesét sem nézhetik meg, nem ez az általános. Szerencsére azonban a késői tévézés sem sokaknál megengedett, az ő számuk is elenyésző. Ennél a kérdésnél is külön vettem a hétköznapi és a hétvégi tévézést, úgy gondolom, itt is jelentős különbségek lehetnek abból kifolyólag, hogy hétvégén nem kell korán kelni, és iskolába menni. A következő diagramon tehát látható a válaszok kiértékelése, és megoszlása:
12. kérdés Esténként meddig nézheti a Tv-t a gyerek? (fő)
17. ábra
A kérdés eredményét kiértékelve látható, hogy a szülők többsége, 58%-a, azaz 47 fő egy fix időpontot tart optimálisnak mind hétvégén, mind pedig hét közben. Ez pedig a 20.00, vagyis a gyerekek többsége eddig tévézhet ebben a korban a szülők nagy része szerint. Nem elhanyagolható azok száma sem, akik csak 19.00-ig tévézhetnek, hétköznap 21 fő válaszolta ezt, hétvégére pedig 10 ember. Ők tehát az a kisebb százalék, akik valószínűleg az esti mesét sem nézik meg, vagy pedig hamarabb nézik az esti mesét egy olyan csatornán, ahol csak nekik való műsorokat sugároznak. 53
Igen kevés azoknak a száma, akik korlátlanul nézhetik a televíziót az esti órákban, akár hétvégéről, akár hétköznapról beszélünk. Szerencsére azok is nagyon kevesen vannak, akik a 20.00 utáni kategóriát jelölték be, hét közben mindössze 6 fő, hétvégén 15 fő. A legkevesebben azonban még mindig azok a szülők vannak, akik úgy gondolják, egyáltalán ne tévézzen a kisiskolás korú gyermeke, 5-en vannak hétköznap ezen a véleményen, és egy fő jelölte ezt meg a hétvégi esti tévézésre vonatkozóan. Szecskő (1976) úgy véli, hogy a gyermek tévézését ellenőrző szülő szerepe attól is függ, hogy a szülő maga is televízió párti – e? Aki igen, az maga is sokat ül előtte, és nem érzi szükségét annak, hogy gyermekét korlátozza. Mindenképpen meghatározó tehát, hogy a szülő milyen példával áll a gyermek előtt, és mennyire tudatosan alakítja a gyerek napirendjét. Fontos kérdésnek tartom azt is az előzőek kiértékelése után, hogy valójában szüksége van-e egy 6-8 éves gyermeknek a televízió nézésére, okozhat – e bármiféle hiányt a gyerek szellemi fejlődésében, ha a szülő egyáltalán nem tart otthon televízió készüléket, hiszen láthattunk az általam feldolgozott mintában is ilyeneket, noha nagyon keveset. Én úgy gondolom, hogy ebben a korban teljesen pótolhatóak az értékes információk egyéb források által, nem feltétlenül van szüksége egy ilyen kis gyereknek a televízió jelenlétére, aki már a televízió nézés lehetőségét megadja a gyermekének – és napjainkban a szülők több, mint 90 %-a így van ezzel – annak már komoly stratégiákat kell kidolgoznia a korlátozásra, hogy a káros hatásoktól megvédje gyermekét. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen korú gyereknek sokkal fontosabb lenne a szülő által elmesélt mese, mint megnézni valamit a televízióban, vagy DVD-n, hiszen igen nagy a különbség a kétféle „agymunka között”. Amikor a gyerek mesét hallgat, a fantáziája, képzelőereje dolgozik, az agya belső képeket vetít, amelyek megjelenítik a mese alakjait, történéseit. Amikor ugyanazt a mesét tévében, filmen látja, készen kapja a képeket a rajzoló, a rendező elképzelései szerint, vagyis az ő agya sokkal kevésbé dolgozik eközben, üresjáratba kapcsol, semmiképpen nem fejlődik úgy, mintha magának kellene előállítani a képsort. Sokan azonban élnek a lehetőséggel, leültetik a gyereket a tévé elé, hadd nézze a rajzfilmeket kedvére, legalább ugye, addig is foglalkozhatnak az elfoglalt szülők mással. Pedig nem is csak a fent említett ok miatt káros, hanem mert a személyesség, a meghittség léleképítő hangulata hiányzik ilyenkor, valamint elmarad a visszajelzés, a feldolgozás lehetősége. Ráadásul a tévénéző gyermek sokkal nehezebben tud különbséget tenni a valóság és a fikció 54
között, mint a meseolvasás alkalmával, így sokkal gyakrabban kelt szorongást benne a mese, de a feloldás, a feldolgozás elmarad. Így a tévé elé ültetett gyerek nem nyugszik meg, nem alszik el olyan könnyen, mint a meseolvasás alkalmával, sőt, nemegyszer nyugtalansággal, alvászavarokkal reagál a fel nem dolgozott szorongásokra, a benne maradt feszültségre. Különböző
országokban
végzett
orvosi
kutatások
tanulsága
szerint
pontosan
regisztrálhatók a televízió gyermeknézőkre gyakorolt hatásai. „Német kutatók 6-12 éves gyerekeket vizsgálva megállapították, hogy olyan jelenetek hatására, ahol gyermekek kerülnek veszélybe, szörnyalakok tűnnek fel, vagy gyász, szerencsétlenség történik a képernyőn, a pulzusszámuk feltűnően felgyorsul. Az állandósult megemelkedett izgalmi szint pedig
tartós,
látszólagos
szervi
panaszokhoz
vezethet,
illetve
csökken
a
koncentrációképesség. Mi ajánlható? Ha semmiképpen nincs ideje egyik szülőnek sem arra, hogy az ágy szélére leüljön mesélni, még mindig megnyugtatóbb és a gyerek fejlődése szempontjából is hasznosabb a tévénél, ha magnót kapcsolnak be neki, és a művészek által felolvasott meséket, vagy hangjátékot hallgatva a saját képzelőereje dolgozhat. Ha pedig - mivel maguk is szeretik - a tévéhez, videóhoz, vagy a számítógépes animációhoz mégis ragaszkodnak a szülők, akkor alaposan válogassák meg, mit nézzen, és lehetőség szerint a kisgyermek ne maradjon egyedül a képernyő előtt, legyen ott felnőtt, akihez fordulhat, akitől kérdezhet, akivel megbeszélheti a látottakat.” (www.babaszoba.hu/ Kiss Éva: Mesés kapcsolat, 2005. 07.07.) 4.5 Az összesített eredmények elemző értékelése A saját kutatásom során kapott adatok elemzéséből olyan információkhoz jutottam, amelyek segítségével választ kaptam az általam feltett kérdésekre, és megállapíthattam, hogy: A kisiskolás korú gyermekek a kérdőívek adatai szerint hétköznapokon átlagosan naponta 1,5 órát, hétvégén naponta 3 órát ülnek a televízió előtt. Ha ezeket összehasonlítjuk a nemzetközi adatokkal és a magyar vizsgálatok eredményeivel – napi 3,6 óra (AGB Vajda – Kósa 2005) – láthatjuk, hogy nem lépik túl, sőt nem is érik el ezeket az értékeket. Ám ezek az adatok, amelyek kutatásom eredményei, kizárólag a tv műsorok nézésére korlátozódnak, és nem tartalmazzák azt az időmennyiséget, amelyet a gyermekek a videó, vagy DVD filmek nézésével töltenek, márpedig ezek mennyisége is jelentőséggel bír, noha én ezekre külön nem tértem ki a kérdőívemben. 55
„Magyarországon az elmúlt tíz évben megtöbbszöröződött a televíziós műsorkínálat, a változások átformálták a felnőttek és a gyermekek televízió nézési szokásait. 2007-ben a négy és tizennégy év közötti korosztály naponta átlagosan több mint három órát (188 percet) töltött a képernyő előtt, és ez újabb növekedés a megelőző évhez képest. A családok szabadidős tevékenységei között a televíziózás a ráfordított időtartam tekintetében egyértelműen uralkodó szerepet tölt be.”(www.ortt.hu/ Tudatos Médiafogyasztás – „Ne a televízió nevelje fel a gyereket”) A műsorokat illetően a gyermekek döntő hányada mesét, illetve természetfilmeket nézhet, bár sokaknál előfordul az is, hogy felnőtt filmeket, filmsorozatokat néznek meg a szülőkkel. A válaszok alapján leggyakrabban szülővel néznek tv-t, de a gyermekek 12%-a egyedül szokott ülni a képernyő előtt, ami a vizsgálatban résztvevő gyermekek életkorát tekintve nem mondható ideálisnak. A televízió nézés esti korlátja hétköznapokon és hétvégéken is a megkérdezettek több mint felénél 19.00 - 20.00, ami megfelelőnek mondható, ebből az szűrhető le, hogy fontos a szülőknek az, hogy gyermekük kipihenten kezdje a másnapot, tehát igyekeznek korlátozni időben a fiatalok televízió nézését. Meglepően magas azoknak a gyermekeknek az aránya, akiknek a szobájában külön televízió készülék található, és ezt, vagy a lakásban található valamelyik készüléket szülői engedély nélkül bekapcsolhatják. Ezek a tényezők véleményem szerint nem mindig teszik lehetővé a szülők számára, hogy ellenőrizhessék gyermeküket a tévéműsorok kiválasztása, és a tévénézésre fordított idő tekintetében. Az ORTT támogatásával a Szonda-Ipsos által készített, kifejezetten a 8-14 éves korosztály kommunikációs szokásait feltáró legújabb kutatás, „a KidComm 2008. eredményeiből arra lehet következtetni - s ezt a megállapítást igazolják a korábbi vizsgálatok is –, hogy a mindennapokban a szülők a gyermekek tévénézésének ellenőrzésére csak kevés figyelmet fordítanak. A vizsgált korosztálynál tízből legalább négy gyermek rendelkezik saját televízióval, három – a bevallása szerint - korlátozás nélkül használhatja a készüléket. A gyermekek nyolcvan százaléka többé-kevésbé igaznak érzi magára azt az állítást, hogy gyakran tévézik egyedül, és szinte minimális eltéréssel kevesebb azoknak az aránya, akik általában azt néznek a tévében, amit akarnak.”(www.ortt.hu/ Tudatos Médiafogyasztás – „Ne a televízió nevelje fel a gyereket”) Ugyan a szülők hetvenhat százaléka állítja, hogy a családban van valamilyen korlátozás, de a gyermekek elmondása ezt kevéssé igazolta vissza (KidComm grafikon). Ebből leginkább arra lehet következtetni, hogy a szülők igyekeztek a társadalmi elvárásoknak 56
megfelelően nyilatkozni. Sőt, a kutatatás eredményei azt mutatják, hogy igen elterjedt az egyéb cselekvés, mint evés, játszás hátterében a televíziózás, továbbá az olyan háztartások sem ritkák, ahol szinte egész nap be van kapcsolva a televízió.”(www.ortt.hu/ Tudatos Médiafogyasztás – „Ne a televízió nevelje fel a gyereket”) A következő grafikonon, amelyet a Szonda- Ipsos készített a KidComm kutatásában, láthatjuk a gyerekek válaszainak megoszlását arra vonatkozóan, hogy milyen mértékű a szülői kontroll a televíziózásban, internetezésben:
(ORTT: KidComm, Médiafogyasztási attitűd: Szülői kontroll, p.12) 18. ábra
A szülői kontroll jelenlétének vizsgálatára több attitűdállítás alapján következtettek. Az eredmények azt mutatják, hogy a televíziózás és az internetezés kapcsán a gyerekek többségénél van valamilyen mértékű korlátozás, beleszólás a szülők részéről. A megkérdezettek negyedénél jelentősebb mértékű szülői kontroll tapasztalható a televíziónézést tekintve, de a gyerekek harmadánál kifejezetten alacsony szintű a korlátozás.
57
Fontos tehát leszögezni, hogy a szülők által közvetített gondolkodásmód nagy mértékben befolyásolja a gyermekek szocializációját. Azok a gyerekek, akik olyan közegben nőnek fel, ahol nincsenek meg a szocializációhoz szükséges szülői „értékek”, a szülői kontroll, és odafigyelés, többet nézik a televíziót, leginkább agresszív tartalmú műsorokat, így azok romboló, káros hatása érvényesül az amúgy is gyenge szocializációban. Azokban a családokban, ahol jobban figyelnek a gyerekekre és több időt töltenek velük, a tévézés bizonyos keretek közé szorul, de még mindig nem valósul meg a valódi kontroll és kommunikáció, ott a gyerekek „vívódnak” a szülői példák és a televízióban látott példaképek értékei között, már jobban szocializálódnak, de még könnyen befolyásolhatják őket a média hatásai. A család tehát az első szocializációs kötelék, ez az első kiscsoport az egyén és a társadalom között. Szocializációs szerepe szinte pótolhatatlan, ezért is a legfontosabb a szülő szerepe abban, hogy kontrollálja, és helyes irányba terelje gyermeke televíziós szokásait. (www.oki.hu/Kiss Judit: A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre) Nem szabad elfelejteni azt a fontos tényezőt sem, hogy a gyermekek egy része felnőtteknek szóló filmeket néz, ami szorongást és félelmet vált ki belőlük, arról nem is beszélve, hogy ez sokszor a szülők tudta, ill. beleegyezése nélkül történik. Az is elgondolkodtató, hogy a gyermekeknek szánt mai modern rajzfilmek némelyike is kiválthatja ezt. Véleményem szerint ezek a rajzfilmek agresszív és erőszakos tartalmuk miatt nem valók gyermekek szórakoztatására. Sajnos igen nehéz ma már a szülőknek szelektálni a mesék között is, hogy értékes, és ne káros hatással bíró mese elé ültethessék le nyugodt szívvel a gyerekeket. Ennek ellenére a gyerekek nagyon szeretik ezeket a mai modern, agresszív rajzfilmeket, egy részük inkább ezeket részesíti előnyben, és egymásra is befolyással vannak a mesék kiválasztásánál. Úgy gondolom, hogy mivel a szülők többsége televízió készüléket helyezett a kisiskolás korú gyermekének a szobájába, nem is igazán tudják felügyelni, illetve korlátozni a gyerekek tévénézési szokásait, noha a kérdőív kérdéseire sok esetben olyan válaszok érkeztek, amelyek ezt megcáfolják. A fentiek alapján megállapítható, hogy a hipotézisemben leírtak nagy része beigazolódott. Bár pozitív eredményként elmondható, hogy a megkérdezett szülők nem engednek gyerekeiknek több órát a televízió előtt ülni, az időtartam korlátozására jobban odafigyelnek, mint a megnézett műsor tartalmára.
58
Miután a televízió mindenütt jelen van, hatása minden korlátozás, tiltás ellenére érezhető, ezért e médium által okozott káros hatások visszaszorításához nemcsak a családok szükségeltetnek, hanem a társadalom szabályozó funkciói is. Az utóbbi években, a kiszolgáltatottságot enyhítendő, egyre fontosabbá válik a gyerekek és a média viszonyának szabályozása, ezért mára már több jogszabály is foglalkozik ezzel a témakörrel. A médiatörvényen kívül a gyermekvédelmi törvény, melynek 6.6. §-a a következő rendelkezést tartalmazza: „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a közszolgálati médiában fejlettségének megfelelő ismeretei bővítését segítő erőszakmentes, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen.” A Szonda- Ipsos által készített kutatás főbb megállapítása, amely a korosztály ártalmas médiatartalmakkal szembeni erős kiszolgáltatottságában összegezhető, cselekvésre késztette az ORTT-t. A kampány elsődleges célja felhívni a szülők figyelmét a televíziózás potenciális veszélyeire, ezen belül is három, a kiskorúak egészséges személyiségfejlődése szempontjából leginkább kockázatosnak ítélt médiatartalomra: a félelemkeltésre, az erőszakra és a szexualitásra. A médiaszabályozás a kiskorúak védelmének fontos, önmagában azonban nem elégséges eleme. Az ártalmas televíziós tartalmak sugárzási időpont-korlátozásai a jövőben egyre kisebb hatékonysággal képesek a kiskorúak hozzáférését korlátozni, ezért a szülők megfelelő tájékoztatására is szükség van. Hiszen valójában kizárólag a szülő az, aki a megfelelő információk birtokában rendelkezik azzal a képességgel, hogy a nem megfelelő tartalmakat a gyermekétől távol tartsa. A szülő aktív szerepvállalása nélkül a kiskorúak hatékony védelme mindinkább elképzelhetetlen, s ezt a felelősséget kiváltképp fontos lenne tudatosítani annak érdekében, hogy „Ne a televízió nevelje fel a gyereket!”. (www.ortt.hu/ Tudatos médiafogyasztás – „Ne a televízió nevelje fel a gyereket”) A cél az, hogy a gyerekek személyiségfejlődését pozitív hatások érjék, a médiumok törekedjenek az erkölcsi értékek közvetítésére. Ehhez azonban nemcsak a törvényi szabályzások betartására van szükség, hanem arra is, hogy a különböző érdekeket képviselő médiaszereplők – a műsorszolgáltatók, hirdetők, producerek – és a befogadók „képviselői” –
59
a szülők, a pedagógusok, a pszichológusok – együttesen találják meg a negatív hatásokat csökkentő megoldásokat.
V. Összegzés Az audiovizuális médiumok – ezen belül különösen a televízió – elterjedése megváltoztatta a szocializáció folyamatát azzal, hogy megszüntette a szülők, illetve a felnőttek kizárólagosságát az ismeretek átadásában. Általa a kisiskolás gyermekeknek is már olyan mértékű rálátása lehet a felnőttek világára – ami a tévé előtti időszakban elképzelhetetlen lett volna – amiről egyes szakértők úgy vélekednek, hogy a gyermekkor védettségét szünteti meg. Mivel a televízió-értéshez meghatározott képességek megfelelő szintű érettsége szükséges, ezért a televízióban látottakat a gyermekek sokáig nem tudják feldolgozni, mivel nem képesek követni az események láncolatát, és nem értik meg a történet mondanivalóját sem. Ugyanakkor a látottakat valóságosnak hiszik, és ez befolyással lehet alakuló értékítéletükre, sőt agressziót, vagy szorongást is kiválthat belőlük. Ranschburg (1983) nagyon találó hasonlattal úgy jellemzi, hogy az agresszió olyan, mint a mindkét felén hordható kabát. Ha kifelé fordítják agresszió, ha befelé, szorongás. Ezek tudatában rendkívül nagy jelentősége van a felnőttek értő és segítő közreműködésének, amely lassanként kialakíthatja a gyermekben a műsorok közötti választás képességét. Szakértők ezt fontosabbnak tartják, mint a televíziózás idejének korlátozását. A televíziózást illetően nagyon fontos szülői feladatnak tartják, hogy rendszeresen megbeszéljék a gyermekkel, hogy mi az, amit megnézhet, és egyúttal elmagyarázzák, hogy miért ajánlják az egyik műsort és miért beszélik le a másikról. Így már viszonylag korán kialakulhatnak a gyermekben a helyes tévénézési szokások. Természetesen az is fontos, hogy legyenek a képernyő előtt töltött időnek korlátai, amit időnként rugalmasan is lehet kezelni. Fontos, hogy ne használják a szülők „gyermekmegőrzésre” a televíziót, és amennyire csak lehet, tegyék közös programmá a tévénézést, és beszéljék meg a látottakat. A műsorok cselekményéből így kiemelhetik a pozitívumokat, az olyan részekről pedig, amikkel nem értenek egyet, elmondhatják a véleményüket, ezáltal a gyermekben átértékelődhetnek az egyébként negatív hatások. Nagyon fontos szempont a felnőttek pozitív mintaadása, hiszen tudjuk, hogy a gyermekek utánozzák a számukra szeretett és fontos családtagok, nevelők, felnőttek viselkedését, és 60
megérzik ha nincsen összhang a velük szemben támasztott elvárások és a látott magatartásminták között. Hiba volna azonban, ha a televíziót – a gyermeknevelés során betöltött szerepét illetően – csak a káros és kedvezőtlen hatásokkal hangsúlyoznánk. A tévé ugyanis nem tehető egyedüli bűnbakká a gyermeknevelés során jelentkező problémákért, hiszen – és ezeket szakdolgozatomban is hangsúlyozom – a televíziónak számos pozitív hatása is van, csak meg kell tanulni ezeket okosan kihasználni. Végezetül megállapíthatjuk, hogy a televízió és a gyermekek kapcsolata egy nagyon összetett és komplex viszonyrendszer, amely mindenképpen az eddigieknél több figyelmet és odafigyelést igényelne a pedagógusok és a családok részéről is. A jövőre nézve mindenképpen több szigor kellene a műsortartalmak hatósági ellenőrzésében, illetve úgy gondolom, hogy hasznos lenne akár évente is széles körű ismeretterjesztést végezni annak érdekében, hogy a kisgyermekes szülők idehaza felelősségteljesebben használják a sokcsatornás televíziós szolgáltatásokat. És mindenképpen kiemelném, hogy a jövőben is szükség van e témára irányuló kutatásokra, hogy mindig nyilvánvalóan szem előtt legyen a probléma megoldásának fontossága.
61
VI. Irodalomjegyzék
Erdélyi Ildikó: Televízió a családban. Tömegkommunikációs Kutatóintézet, Bp. 1998 Frydman Marcel: Televízió és agresszió. Pont Kiadó Bp. 1993 Gerbner George: A média rejtett üzenete. Osiris Kiadó Bp. 2002 Dr. Geréb György: Pszichológia. Tankönyvkiadó Bp. 1986 Kósa Éva – Vajda Zsuzsanna: Szemben a képernyővel. Eötvös Kiadó Bp. 1998 Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió. Tankönyv Kiadó Bp. 1983 Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? Saxum Kiadó Bt. Bp. 2006 Somlai Péter: Szocializáció. Corvina Kiadó Bp. 1976 Szecskő Tamás: A televíziós jelenség. Gondolat Kiadó Bp. 1976 Szilády Szilvia: Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban. Jel-kép, 1999/3 p.49-67 Vajda Zsuzsanna – Kósa Éva: Neveléslélektan. Osiris Kiadó Bp. 2005 Vekerdy Tamás: Tévé előtt védtelenül. Pont Kiadó Bp. 1999 Vekerdy Tamás: Kérdezz…Felelek! Park Kiadó Bp. 1999 Vetró Ágnes – Csapó Ágnes: A televízió és a gyermek. Animula Egyesület Bp. 1991 Werner Anita: A tévé – kor gyermekei. Nemzeti Tankönyvkiadó Bp. 1998 Winn Marie: Gyerekek gyermekkor nélkül. Gondolat Kiadó Bp. 1990
62
INTERNETES HIVATKOZÁSOK
ORTT 2006 „ A TV2 és az RTL Klub gyermeksávjának célvizsgálata” c. elemzés, 2007.01.11 http://www.ortt.hu/elemzesek/19/1168502485tv2_rtlgyerek_2007011.pdf Magyar Nemzeti Szívalapítvány – Élelmiszerreklámok korlátozása, 2007.05.07. http://www.mnsza.hu/elhizas_program.htm www.origo.hu – Már az óvodások sem mozognak eleget, 2004. 02. 03. http://www.origo.hu/tudomany/elet/20040203maraz.html László Miklós: Példa-Kép. A tizenéves korosztály értékválasztásai és a média http://www.c3.hu/~jelkep/JK993/laszlo/laszlo.htm
UPC: Magyarország a gyerekek tévés paradicsoma Európában http://www.upc.hu/rolunk/sajto/felmeresek/magyarorszag_a_gyerekek_teves_paradicsoma_ europaban/ Kósa Éva: A média szerepe a gyermekek fejlődésében http://www.mindentudas.hu/kosa/index.html Kiss Éva: Mesés Kapcsolat, 2005.07. 07. http://www.babaszoba.hu/topics/articles/print?aid=527 ORTT, Tudatos Médiafogyasztás – „Ne a televízió nevelje fel a gyereket” c. elemzés http://www.ortt.hu/oldal.php?menu_id=79 Kiss Judit: A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2004-09-ta-Kiss-Televizio UPC: Pán – európai felmérés 2007, Európa, 2007. december http://www.upc.hu/pdf/UPC2007_felmeres_eu.pdf 63
UPC: Pán – európai felmérés 2007, Magyarország http://www.upc.hu/pdf/UPC2007_felmeres_magyarorszag.pdf ORTT elemzés: KidComm, A 8-14 éves gyerekek kommunikációs szokásai, 2008 http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1234535285kidcomm_20090213.pdf
64
Melléklet Kérdőív:
Kedves Szülők! Az alábbi kérdésekre adott őszinte válaszok nagy segítséget jelentenének szakdolgozatom elkészítésében. Vizsgálódásom témája, hogy milyen szerepe van napjainkban a televíziónak a kisgyermekes családok életében. A válaszokat értelemszerűen aláhúzással, vagy a kipontozott részek kitöltésével adhatják meg. Segítő közreműködésüket előre is köszönöm: Lisinszki Zsuzsa 1. Az iskolába járó gyermek neme: fiú 2. A gyermek életkora: ………………. év 3. A szülők életkora: apa: …………… év anya: ………….. év 4. egy 5.
lány Iskolai végzettsége: ………………………………….. …………………………………..
Hány televíziókészülék található a lakásban? kettő
több
A gyermek (ek) szobájában van-e TV?
igen nem 6. Bekapcsolhatja-e a gyermek a TV-t a szülők engedélye nélkül? igen nem 7. Mennyi idős korától nézhet TV-t a gyermek? mindig nézhette 1-2 éves korától óvodás korától amióta iskolás még most sem nagyon nézheti 8.
Kivel nézi leggyakrabban?
szülővel nagyszülővel testvérrel baráttal egyedül 9.
Mit nézhet a gyermek a TV-ben? Több is aláhúzható! 65
esti mese, rajzfilm filmek híradó természetfilmek sorozatok (nem mese!) 10. Megbeszélik-e a szülők azt, hogy mit nézhet a gyermek a TV-ben? igen
nem
néha
11. Átlagosan mennyi időt tölt a gyermek naponta a TV előtt? hét közben:
hétvégén:
nem néz TV-t fél óra 1-2 óra 3 óránál több
nem néz TV-t fél óra 1-2 óra 3 óránál több
12. Esténként meddig nézheti a TV-t? (Általában. Kivételek persze biztos vannak.) hét közben: 19.00-ig 20.00-ig addig, amíg a szülők 20.00 után is bármeddig nem néz TV-t
hétvégén: 19.00-ig 20.00-ig addig, amíg a szülők 20.00 után is bármeddig nem néz TV-t
66
