EGYÜTTMŰKÖDŐ GYERMEKEK
Kézikönyv pedagógiai vezetőknek, tanároknak, individuálpszichológiai tanácsadóknak és szülőknek
Francis X. WALTON Ph. D. Robert L. POWERS M. A.
INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI FÜZETEK KÜLÖNSZÁM 2004 / L INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI FÜZETEK KÜLÖNSZÁM 2004 /1. Szerkesztette Szélesné Ferencz Edit Fordította Koller Anikó Lektorálta Kende B. Hanna Kárpáti Gyöngyvér
A kiadvánnyal kapcsolatos leveleket és kéziratokat, valamint a megrendeléseket kérjük a következő címre küldeni: Szélesné dr, Ferencz Edit 8412 Veszprém-Gyulifirátót, Füzesi u. 47, E*mail:
[email protected] hu Kiadó: Magyar Individuálpszichológiai Egyesület
ISSN 1586-4391
TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK ................................................................................................................................. 2 EGYÜTTMŰKÖDŐ GYERMEKEK ............................................................................................................... 4 BEVEZETÉS ............................................................................................................................................... 5 ÉRTENI A GYERMEKET ............................................................................................................................. 7 A VISELKEDÉS CÉLIRÁNYOSSÁGA ..................................................................................................... 7 A NEVELETLEN, BÁTORSÁGÁT VESZTETT, BÜNTETETT GYERMEK ................................................... 7 A HELYTELEN MAGATARTÁS NÉGY TÉVES CÉLJA ............................................................................. 7 A HELYTELEN MAGATARTÁS EGYEDI CÉLJÁNAK FELISMERÉSE ....................................................... 8 A GYERMEKI MAGATARTÁS TÉVES CÉLJAINAK FELISMERÉSE ....................................................... 10 A GYERMEK VÁLTOZÁSÁNAK MEGSEGÍTÉSE ......................................................................................... 12 AZ OSZTÁLY CSOPORT-MŰKÖDÉSE ....................................................................................................... 15 AZ OSZTÁLY ÖSSZEHANGOLÁSA .................................................................................................... 15 AZ OSZTÁLY SZEREPE A TANULÓK VISELKEDÉSÉNEK FELISMERÉSÉBEN........................................ 16 A TÉVES VISELKEDÉS CÉLJAINAK MEGTÁRGYALÁSA...................................................................... 16 AZ OSZTÁLY-BESZÉLGETÉS JELLEGE ............................................................................................... 17 HIBÁS NEVELÉSI STÍLUSOK..................................................................................................................... 17 TÚLZOTT FÉLTÉS ÉS KÉNYEZTETÉS ................................................................................................. 17 ELNYOMÓ, AUTOKRATA (ELLENTMONDÁST NEM TŰRŐ) NEVELÉSI MÓD ................................... 18 FÖLÉRENDELT- ALÁRENDELT VISZONY .......................................................................................... 18 FELELŐSSÉG ÉS EGYÜTTMÜKÖDÉS ........................................................................................................ 19 MIT TEHET A PEDAGÓGUS?........................................................................................................... 19 MIT TEHET AZ ISKOLA VEZETÉSE? ................................................................................................. 20 MIT TEHET A SZÜLŐ? ..................................................................................................................... 20 ÖTLET TÁR KAMASZOKHOZ ................................................................................................................... 23 ÖSSZEGZÉS............................................................................................................................................. 24
Előszó a kiadáshoz Frank X. Walton az Adleri Intézetek Nemzetközi Bizottságának kiképző pszichológusa 2003. okt 19-23. között Magyarországon tartott képzést. A Győrben megrendezett tanfolyamon ötvennégy, az oktatás területén dolgozó szakember vett részt. Néhány információ a képzés előzményeiről. Frank X. Walton a volt szocialista országok közül több helyen tartott előadást, ismertetőt az Adleri pszichológiáról, nevelésről A Magyar Individuálpszichológiai Egyesületnek is felajánlotta együttműködését, így kerülhetett sor a győri rendezvényre is. Az öt napos képzés alatt egy rendkívül barátságos, közvetlen, karizmatikus embert ismertünk meg, aki személyiségével, magával ragadó előadásmódjával megnyerte a résztvevőket az adleri pedagógiának. Érdekes és tanulságos volt hallani a dreikursi iskola, az amerikai irányvonal megközelítését a nevelésben. Az elméleti alapok mellett a demonstrációk, a gyakorlatból hozott szemléletes példák még inkább hitelessé és emberközelibbé tették az adleri koncepciókat. Walton Úr hozzájárult könyvei magyar kiadásához, mely további segítséget nyújthat az adleri pedagógia megismerésében és minél szélesebb körű terjedésében. Akik részt vettünk a győri képzésben azt gondolom, hogy nemcsak ismereteket, tudást kaptunk, hanem hivatásunkban, emberségben is megerősödtünk. Frank X. Walton könyveivel tovább segíti a bátorító nevelésről szerzett ismereteink bővítését. Köszönjük! Benczéné Tímár Irén
EGYÜTTMŰKÖDŐ GYERMEKEK Kézikönyv pedagógiai vezetőknek, tanároknak, individuálpszichológiai tanácsadóknak és szülőknek. Szerzők: Francis X. WALTON Ph. D.Robert L. POWERS M. A.
Francis X. Walton Kolumbiában praktizáló magánpszichológus, az iskolákban konzulens és előadó. Az Egyesült Államokban és Kanadában elnöke az Adler -Gyermekek Szolgálatának. Az Észak-Amerikai Individuálpszichológusok Szervezetének leköszönő elnöke. Vezető tagja a Nemzetközi Adleri Nyári Egyetemnek (ICASSI) és az Individuálszichológiai Szakiskoláknak. Nős, négy fiatal felnőtt apja. Elérhető: P.O. Box 210206 Columbia, SC 29221 Telefon: 803-798-0300 Robert L. Powers klinikai pszichológus, Chicagóban folytat magán-praxist. Tagja az Individuálpszichológiai Szakiskolák orvos csoportjának. Jelenleg a Chicagói Nyilvános Iskolák és más oktatási-közösségi szervezetek, szolgáltató társaságok tanácsadója. A Chicagói Individuálszichológusok Társaságának és a Chicagói Pszichológiai Szervezetnek leköszönő elnöke. Apja /mostohaapja hat felnőtt gyermeknek. Elérhető: 600 North McClurg Court, Suite 2502-A Chicago, IL 60611 Telefon: 312-337-5066 A mű 1974 és 1993 között öt kiadást ért meg összesen 133.000 példányban. Spanyol nyelvre is lefordították.
BEVEZETÉS A tanárok és az individuálpszichológiai tanácsadók a gyermekek segítő partnerei. A gyermekek azzal az értékrenddel és szellemi beállítottsággal jönnek az iskolába, amit otthon megismertek és azokkal a begyakorolt közösségi készségekkel, melyek megfelelnek a családi struktúrának (szülőkhöz, testvérekhez való viszony). Azért jönnek iskolába, hogy kifejlesszék azokat a képességeket, amelyek később alkalmassá teszik őket, hogy betöltsék saját szerepüket a társadalom makro-környezetében és az emberi történelemben. Kevés olyan hivatás van, amely nem kapcsolódik ezekhez a nagyszabású feladatokhoz. A tanároknak is segítségre van szükségük. Az, hogy megnyerjék a gyerekeket a tanulmányi feladatoknak, feltehetően soha nem volt nehezebb, mint manapság. A demokratikus elképzelések állandó fejlődése aláásta a hagyományos követelményrendszert és nem mindig tesz bennünket képessé arra, hogy egy újfajta és a gyakorlatban megvalósítható eszményt adjunk a pedagógus és a gyerek kezébe. Sok elmélet verseng a tanárok és a tanácsadók figyelméért. Van olyan elmélet, amely a gyermek problémáiért szociális, társadalmi helyzetüket teszi felelőssé. A tanárok és a tanácsadók ennek megfelelően kutathatják a hiányosságokat, melyeknek következtében a gyermek elkedvetlenedik, aki végül úgy érzi: „valami nem stimmel” vele. Ez kétségtelenül így van. Mindenkivel és minden helyzetben adódhat valami probléma. De ez a megközelítés önmagában elégtelen, nem segíti elő a személyreszabott megoldás kialakítását. Más elméletek javasolják a bonyolult viselkedésforma „megerősítését”, amitől azt remélik, hogy szociálisan· elfogadható magatartást alakít ki. A gyerekek azonban éppolyan számítókká, ridegen megfontolttá válhatnak, mint a tanáraik, mikor az ilyen módszerekhez folyamodnak és „sztrájkba lépnek”, ha a jutalom elmarad, vagy elveszti vonzerejét, A jelenlegi történelmi helyzetben az emberi viselkedés egyik fent említett elmélete sem alkalmazható. Vitatható kérdés a gyermekekre való hatásgyakorlás lehetősége, vagy olyan jelszavak, mint „büntetés” helyett „engedékenység” és így tovább. A jelen kézikönyv elmélete abból indul ki, hogy mind az engedékenység mind a büntetés a királyok és a zsarnokok előjoga, akik megengedik alattvalóiknak, hogy bizonyos szabadságjogokat élvezzenek és akik megbüntetik alattvalóikat, ha úgy vélik, hogy a gyakorolt szabadság fenyegeti felsőbbrendűségüket. Demokráciában, ahol a társadalom minden egyes tagjának joga van saját méltóságérzetére, arra, hogy hasonlóan tisztelje önmagát, mint másokat - sem a büntetés, sem az engedékenység nem bír értelemmel, A büntetés ellenszegülést, szembenállást, megtorlást vált ki. Az engedékenység szintén negatív megközelítése az embernek, leereszkedő
vállveregetés és sértegetés. A részvétel a kulcsszó a demokráciában. Az a képesség, hogy részt vegyünk a közös erőfeszítésekben, együttműködjünk a közös gondok megoldásában. Ez képezi a közösségi élet valamint az egyéni boldogság és a lelki egészség alapját. Az emberi túlélés és a további fejlődés létfontosságú képessége ez. E téziseken alapul Alfred Adler (1870-1937) emberismerete, és Rudolf Dreikurs egész munkássága, amely a tanítás gyakorlati eszközeit dolgozta ki a gyermekek megértésének céljából, E két teoretikus útmutatásainak szellemében ajánljuk fel ezzel a kézikönyvvel az iskolai vezetőknek, tanároknak, individuálpszichológiai tanácsadóknak, és a szülőknek közreműködésünket a hősies feladathoz, amelyet vállalnak, vagyis a gyermekneveléshez. Nem igényeljük, hogy az individuál-pszichoiógiát megfellebbezhetetlen tekintélyként fogják fel, mert akkor ugyanolyanná válna, mint a többi módszer. Nincsen olyan elmélet, amely helyettesítheti gondolkodást a törődés melegségét, vagy a barátságosságot a gyermekek együttműködésének elnyerésében. Bármilyen hatékony egy elmélet, elengedhetetlen a gyermekek megértésére való törekvés. E nélkül, a tanítás gyakran a tanárokat fárasztja ki, keseríti meg, hisz úgy érzik, nem becsülik meg az erőfeszítéseiket. A következő fejezet (bevezetés) a gyermekek jobb megértését szolgálja. Azt reméljük, hogy e fejezet kapcsolódik az Önök munkájában már sikerrel alkalmazott ilyen irányú próbálkozásokhoz, eredményekhez. Bízunk benne, hogy hasznosnak fogják találni e kézikönyvet.
ÉRTENI A GYERMEKET A VISELKEDÉS CÉLIRÁNYOSSÁGA
A gyermekeknek a felnőttekhez hasonlóan szükségük van arra, hogy fontosnak érezzék magukat. Beilleszkedni, tartozni valahová, számítani valaminek, valakinek lenni másokhoz képest, mindannyiunk számára fontos. Akár sikeresek vagyunk, akár nem, viselkedésünk olyan célra irányul, amely lehetővé teszi, hogy megtaláljuk helyünket mások között és jelentőségre tegyünk szert. Cselekvésünk arra irányul, hogy megőrizzük a már meglévő pozíciónkat és fontosságunk tudatát Megtalálni a helyüket, és jelentőségüket könnyen sikerül azoknak az embereknek, akik kifejlesztették közösségi érdeklődésüket és felkészültek arra, hogy részt vegyenek közös emberi életünk előre vitelében. Az ilyen személy szereti a társaságot, a körülötte lévő embereket megbecsüli és tiszteletben tartja.
A NEVELETLEN, BÁTORSÁGÁT VESZTETT, BÜNTETETT GYERMEK
A gyermekeket nagyon gyakran úgy nevelik fel, hogy nem kell részt vállalniuk a család és a közösség boldogulásában. Abban a tudatban élnek, hogy az életben a „valódi” tevékenységre csak a szülők, más felnőttek és az idősebb testvérek képesek. Ezért a gyermek sokszor elbizonytalanodik a többiek között elfoglalt pozícióját illetően. Mivel nem bízik abban a képességében, hogy eredményes módon fenn tudja tartani helyét a „szociális-hálóban”, haszontalan és negatív viselkedéshez folyamodik, hogy védje önmagát, biztosítsa fontosságát, vagy legalább elkerülje, hogy kevésbé fontos státusba csússzon vissza. A büntetett gyermek nem részesült bátorításban.
A HELYTELEN MAGATARTÁS NÉGY TÉVES CÉLJA A HELYTELEN MAGATARTÁS NÉGY TÉVES CÉLJÁT Rudolf Dreikurs írta le. A gyermekek téves magatartása kezelhetővé válik, ha rádöbbennek arra, milyen téves célok vezérlik őket. 1.TÉVES CÉL: Figyelemfelkeltés - „Nem vagyok kiváló, de legalább nem néznek keresztül rajtam, mert kikövetelem a különleges figyelmet azzal, hogy fontoskodom vagy meglepően viselkedem.”
2.TÉVES CÉL: Hatalom (Győzni akarás) - „Nem lehetek abszolút hatalom birtokában, de legalább meg tudom mutatni az embereknek, hogy nem tudnak legyőzni abban, amit én akarok tenni, vagy abban, amit ők akarnak velem elvégeztetni."
3.TÉVES CÉL: Bosszúállás - „Az emberek nem törődnek velem, de legalább vissza tudok vágni, ha megsértenek.”
4.TÉVES CÉL: Rezignáltság - „Nem leszek képes megfelelni. Nem is teszek semmit. Hagyjanak békén.”
A hibás viselkedés messze legáltalánosabb céljai elsősorban a figyelem felkeltésére és az erő fitogtatására irányulnak. A figyelem és a hatalomra törő viselkedésminta megtalálható az iskolában és a családban is.
A HELYTELEN MAGATARTÁS EGYEDI CÉLJÁNAK FELISMERÉSE A megoldáshoz az alábbi eszközöket javasoljuk. A probléma zárját megoldó kulcsokként vegyük vizsgálat alá a gyermek jellemző viselkedését, a gyermek büntetésre adott válaszát, valamint a felnőtt reakcióját a gyermek „rosszalkodásra” 1.KULCS: A GYERMEK VISELKEDÉSMÓDJA Figyelemfelkeltés: Zajos, nyugtalan, felvág, hízeleg, bizalmas dolgokat kibeszél, kisebb károkat okoz, bohóckodik, „hiperaktív” Hatalomra törés: Agresszív, dacos, szemtelen, megtagadja a munkát, hazudik, nem engedelmeskedik, rosszkedvű, megpróbál „főnök” lenni, felhúzza az orrát, sír - ha nem az ö akarata érvényesül. Bosszúállás: Erőszakos, durva, dacos. Szóban és tettben fájdalmat okoz a társainak vagy a felnőtteknek. Rezignáltság: Nem tesz semmit, nem is próbálkozik; ha mégis belekezd valamibe könnyen feladja. Elkülönül, alázatos. Általában kerül minden feltűnést, ezért nehéz felismerni.
2.KULCS: A GYERMEK KORREKCIÓRA /BÜNTETÉSRE ADOTT VÁLASZAI A figyelemfelkeltést tanári beavatkozáskor a gyermek abbahagyja - rövid időre. A hatalomra törés hibás viselkedését tanári beavatkozáskor a gyermek akkor is folytatja, ha rosszabb lesz helyzete. Bosszúálláskor a gyermek még erőszakosabb rohamba kezd. Ha kijavítják, fokozottan keresi a bosszúállás lehetőségét. Rezignáltság esetén a gyermek nem válaszol a javító szándékra.
3.KULCS: A PEDAGÓGUS SAJÁT SZEMÉLYES VÁLASZREAKCIÓI Figyelemfelkeltéskor: Ön bosszankodik. Arra gondol, hogy ez a gyermek szörnyen viselkedik, vagy egyszerűen nyűg, aki túl sok időt rabol el. Hatalomra töréskor: Ön legyőzöttnek, frusztráltnak érzi magát, mérges. Úgy érezheti, hogy az irányítóképessége veszélybe kerül. Bosszúálláskor: Sebzettnek érzi magát. A gyermeket úgy tekinti, mint aki alacsony értelmi színvonalú vagy nehezen kezelhető. Rezignáltság esetén: Önnek segítségre lenne szüksége, különben úgy érzi, feladja. Azon gondolkodik, hogy „Mit tudnék vele kezdeni?”, vélheti a gyermeket álmodozónak, vagy butának. A GYERMEK MAGATARTÁS-VÁLTOZÁSÁNAK ELŐFELTÉTELE: A GYERMEK NEM VÁLTOZIK MEG ADDIG, AMÍG RÁ NEM DÖBBEN, HOGY PROBLÉMÁS VISELKEDÉSE FOKOZZA NEHÉZSÉGEIT. A gyermekben csak nagyon ritkán tudatosul rossz magatartásának téves célja. Fontos, hogy a tanárok tudják, hogy a 4 téves cél hozza létre a téves viselkedést. Fontos hogy a tanárok felismerjék a meghatározott cél felé irányuló magatartást. Az individuálpszichoiógiában képzett tanár a következő gyakorlati lépéseket használja: 1.Segíti a gyermeket, hogy megértse helytelen magatartása célját. 2.Megérteti a gyermekkel, hogy a hibás viselkedés nem terem jó gyümölcsöt, 3.Keresi a módokat, hogy bátorítsa a gyermeket. 4.Hasznosítja az osztály csoporthatását, A problémás gyereket barátságos és együttműködő részvételre késztetik.
A GYERMEKI MAGATARTÁS TÉVES CÉLJAINAK FELISMERÉSE A tanár vagy az individuálpszichológiai tanácsadó segíthet a gyermeknek, hogy felismerje; hibás a viselkedése, mert téves cél felé halad. Ez a tisztázás történhet akár egyénileg, akár csoportban. (A csoportdinamika megfelelő használata létfontosságú a jó hangulatú és hatékony osztály kialakulásához.) Feltétlenül fontos, hogy a fentieket barátságos módon tárják fel. Ha a felnőtt haragos vagy ingerült, várja ki az alkalmas időt és a jobb lehetőséget a megbeszélésre. Nagyon hasznos, ha figyelembe veszi és megfelelő sorrendben alkalmazza az alábbiakat: l. „Mary, tudod, hogy miért vagy ilyen (nevezze meg az adott helytelen viselkedési formát) az osztályban?” A gyermek válasza csaknem mindig azonos: „Nem.” A legritkább esetben felelheti azt, hogy „Igen,” miközben tovább erőlködik, hogy kifejtse saját igazát, ami nem akadályozza meg a felnőttet további kérdések feltevésében. 2. „Elmondhatom neked, hogy mit gondolok?” (Ne vádoljuk a gyermeket, hanem egyszerűen az engedélyét kérjük, hogy a saját véleményünket elmondjuk neki. A gyermek erre mindig azt szokta felelni, hogy „Igen”, mert érdekli, hogy mit fogunk mondani.) 3. [Ha figyelemfelkeltés a téves cél] „Lehet, hogy azt gondoltad: nem figyelek rád?” (vagy valami hasonló változat, amivel a figyelem felkeltés célt a legjobbnak látszó módon tudjuk ecsetelni, amit a gyermek megért). ... azt szeretnéd, hogy veled foglalkozzam?” ,,... hogy mindenki rád figyeljen?” Ha nincs válasz, vagy a gyerek csak ímmel-ámmal válaszol a következőképpen folytathatjuk. [Hatalom cél] „Talán meg akarod mutatni nekem, hogy azt teszel, amit akarsz, és senki nem kényszeríthet másra.” [Bosszú cél] „Lehet, hogy te meg akarsz engem sérteni?” (vagy az osztálytársaidat?) [Rezignáltság cél] „Ha úgy érzed, nem leszel képes olyan jól megoldani, ahogy szeretnéd, ezért inkább meg se próbálod?” vagy „Lehet, hogy azt szeretnéd, hogy az emberek békén hagyjanak?” Amennyiben jó nyomon van, akkor megjelenik a felismerés reflexe a gyermek arcán. Ez lehet egy hirtelen mosoly, közvetlen szemkontaktus, vagy más akaratlan válasz. Ilyenkor további kérdezés nem szükséges. De ha úgy érzi tévedett, legalább felismerheti, hogy rossz nyomon jár és folytathatja a további téves célok felderítését. Ha elérte a felismerés mosolyát vagy az egyetértés más jelét, nem valószínű, hogy a gyermek folytatja „rossz” magatartását. Ez lehetséges amennyiben a gyermek felismerte, hogyan járult hozzá saját nehézségeihez téves viselkedésével és téves céljaival, amelyekről most már tudja, hogy Ön előtt is ismertekké váltak.
Ez a módszer hatékony, ha barátságos felnőtt alkalmazza. Amikor a gyermek felfedezi, hogy a felnőtt megértette őt és szimpátiával áll hozzá nehézségeihez, akkor bátorsága növekszik. A körültekintés 3 ismérvét kell fejben tartania annak, aki a hasznát akarja venni e hatásos módszernek. Először: óvakodjon attól, hogy beskatulyázzon vagy vádoljon akkor, amikor gyermek téves célját már felfedezte vagy a pszichológiai megértés más elemének birtokába jutott. A gyermek nem szándékosan figyelemfelkeltő. Bátortalan és a figyelmet úgy keresi, hogy tulajdonképpen biztatást remélne. Ha Ön úgy társul hozzá, hogy közösen győzzék le a téves célt és közben ismereteit arra használja fel, hogy a gyermeket győzi le szemrehányással, akkor megszégyeníti őt. Ez nagy veszélyt jelent a pedagógus és a gyermek kapcsolatában. Emellett a gyermeknek a többi felnőttbe vetett bizalmát is károsíthatja. Másodszor: a felnőtt és a gyermek véleménycseréjét - melyben helytelenül jelölték meg a célt - egy megbeszélésnek kell követnie. Beszélni kell a további teendőről, együtt kell kidolgozni annak a módját, hogyan változtassák meg a viselkedést. Nem tesz jót a gyermeknek, ha a rejtett cél feltárását követően a felnőtt nem nyújt konkrét segítséget a tanuló nehézségeinek megoldásában. Harmadszor: ha Ön igazán reméli, hogy elnyeri a gyermek együttműködését, tartsa észben, hogy a vele való megbeszélés sohasem öltheti fel a kioktatás formáját. Barátságosnak és együttműködőnek kell lenni az említett ülés légkörének, módjának és tartalmának. A pedagógusnak ki kell fejeznie a bizalmát, azt, hogy „együtt meg tudjuk oldani a gondokat”. Természetesen így Ön már sokkal jobb helyzetben lesz: együtt munkálkodnak a gyermekkel a jobb kapcsolat kialakításán.
A GYERMEK VÁLTOZÁSÁNAK MEGSEGÍTÉSE ÉRTESSÜK MEG A GYERMEKKEL, HOGY HELYTELEN MAGATARTÁSA TÉVES CÉLT SZOLGÁL. Ha a gyermek ráismer téves céljára, nem valószínű, hogy továbbra is ragaszkodik hibás megoldási módjaihoz. Ha megállapítást nyert, hogy a gyermek viselkedése téves célok elérésével függ össze, hasznát fogja venni a következő javaslatoknak. 1.TÉVES CÉL: Figyelemfelkeltés Lehetőség szerint ne reagáljon a téves viselkedésre, vagy minimalizálja, a helytelen magatartásra fordított figyelmet. Például: ► barátságos magánbeszélgetés során megkérdezheti, „Dávid, mind a ketten tudjuk, hogy nehézségeid támadnak az osztályban, ha ilyen módon próbálod felhívni magadra a figyelmet. Tudom, hogy mindenki igényli a figyelmet. Mi lenne, ha kötnénk egy külön megállapodást? Meghatározhatjuk, hányszor szólítsalak fel naponként. így tudatom veled, hogy figyelek Rád, anélkül, hogy zavarnánk az osztályt.” Az első megegyezés során a pedagógus tíz felszólítás javasolt naponta, hogy ezt próbálják ki egy héten át. A megbeszélgetés után feleslegessé válnak a szavak. A tanítási órán Ön egyszerűen a gyermekre mosolyog és felemeli az ujját, mondván „Ez az első” és halad tovább az osztállyal a tananyagban. Senkinek, csak Önnek és a tanulónak kell tudni, mi történik. És rövid idő múlva Dávid elhagyja „rossz” szokását, hogy felhívja magára a figyelmet. A gyermek nemcsak azt tudatosítja, miért volt téves a viselkedése, hanem arra is rájön, hogy Ön megértette a „rossz” magatartás célját. Megérti és elfogadja a gyermeket, mint együttműködőt, aki erőfeszítéseket tesz, hogy változzék. ► Ön nem mond semmit, egyszerűen abbahagyja a tanítást és csendre vár. ► A gyermeket szembesíti téves magatartása következményével. Pld. „Jertny, akadályozod az osztály munkáját, ha ezt teszed. Szeretnél itt maradni és segíteni nekünk, vagy úgy gondolod, hogy inkább ki szeretnél menni valahova, ahol nem kell aggódnod, hogy félbeszakítasz bennünket?” Ha a gyermek távozik, tegyük hozzá: „Kérlek, gyere vissza, ha velünk akarsz dolgozni.” Nem az az érdekünk, hogy megbüntessük a gyermeket, csak az, hogy megváltoztassuk a hibás magatartását Nincs vele különösebb gond, csak most éppen nem működik rendesen* A büntetés csak tovább növeli az elkedvetlenítését és az ellenállását. ► Kidolgozhat esetleg egy másik tanárral/tanárokkal egy együttműködési megállapodást, miszerint a gyermeket másik osztályba küldi át addig, amíg ö el nem határozza, hogy segít a csoport tevékenységében. Pld. a párbeszédet a két pedagógus az osztály jelenlétében valahogy így folytatja:
- „Juanita, kíváncsi lennék rá, bánnád-e, ha Tommy egy időre a Te osztályodba ülne be?” - „Természetesen, nem, Alice, mi a gond?” - „Nagyon nehéz volt az osztálynak ma reggel dolgozni, mert Tommy háborgatta őket (zajongott, elvette a papírjaikat vagy más téves magatartást folytatott).” - „Szörnyen sajnálom, hogy ezt hallom, Alice. Gondolom, ez nyugtalanít téged, mert tudom, mennyire szereted Tommyt... Egyszer beszéltél róla, mennyire kedveled őt” - „Igen, nagyon kedvelem Tommyt és mostanában, azaz valójában csak tegnap, sokkal jobban dolgozott.” (Összpontosítson a pozitívumokra, említse meg az együttműködő viselkedés példáit, stb.) - „Biztos vagyok abban, hogy egy idő múlva ismét rendben lesz minden. Tommy, addig ülj át ide, és győződj meg róla, hogy visszamehetsz, ha akarsz.” ► Semmit ne mondjon a figyelemfelkeltésről, de meséljen arról, hogy egy másik gyerek milyen haszontalanul viselkedett. ► Ha az osztály már kialakította a téves viselkedés céljairól folytatott beszélgetések hagyományát, és ezek a megbeszélések már az osztályközösségi élet megszokott részévé váltak, probléma esetén Ön egyszerűen abbahagyhatja az órát, és az osztályhoz, mint csoporthoz fordulhat: „Mit gondoltok, mi történik itt?” Ezt csak barátságos, humoros módon lehet kérdezni. Minden olyan kísérletet kerülni kell, amely a gyermekben szégyenérzetet ébreszt, vagy önértékérzetét veszélyezteti. Emlékezzen arra, hogy a gyermek figyelemfelkeltése jelzés, amellyel szeretné magát elfogadtatni. Találja meg annak a módját, hogy barátságosan juttassa hozzá a felismeréshez.
2.TÉVES CÉL: Hatalom Mindenekelőtt vonja ki magát a hatalmi harcból. Jelölje ki a határokat. Ne próbálja a tanulót semmire se rávenni. Ne is állítsa le tevékenységét. A gyermek fel fogja ismerni az új helyzetet, jobban mint bármely felnőtt. Eredeti téves - viselkedése azt szolgálja, hogy megmutassa, Ön nem bír vele. Az együttműködését szükséges elnyerni. Ezt erőltetni nem lehet. ► Ha a téves cél már ismert, mondhatjuk: „Tudod, Billy, igazad van. Nem kényszeríthetlek arra, hogy tegyél valamit, de szükségem van a segítségedre. Hajlandó lennél nekem segíteni?”
► Ha a gyermek hozzá szokott ahhoz, hogy hatalmi szóval győzik le, Ön mutasson neki a tiszteletet, és adjon mintát számára az együttműködésben. ► A gyermek fontosnak akarja érezni magát. Ön jelöljön ki számára feladatokat. Esetleg felkérheti házitanítónak a másik gyermekhez, vagy megbízhatja felügyelje az osztály néhány tevékenységét.
3.TÉVES CÉL: Bosszúállás A gyermek már nem hisz benne, hogy őt el lehet fogadni és lehet szeretni. Fontos, hogy megtalálja a lehetőséget arra, hogy megnyerje magának. Jelöljön ki számára pozitív feladatokat. Például, kérjen tőle konkrét segítséget, hogy segítse a félős vagy bátortalan osztálytársát a félelem és bátortalanság leküzdésében. Tudassa vele, hogy Ön úgy tekint az érzékenységére, mint értékre. ► Tegyen kísérletet arra, hogy a szülők révén érjen el változást, főleg akkor, ha a szülők testi vagy érzelmi bántalmazással fegyelmezik. ► Véletlenszerűen adjon lehetőséget a gyermeknek, hogy Önt próbára tegye: ellenáll vagy azonosul e vele? Ha a sikerült Önt felingerelnie, a gyermek bebizonyítottak véli, hogy az élet olyan, amilyennek ő gondolta - igazából senki sem törődik vele. ► Hasznos lehet a következő válasz egy bosszúállásra beállítódott gyermeknél: ”Az az érzésem, hogy Te meg akarsz sérteni. Szomorú vagyok emiatt. Azt szeretném, hogy tudd, én nem akarlak bántani Téged. Az élet sajnos úgyis sebet ejt mindenkin.” Egy ilyen beszélgetés körültekintő figyelmet, és barátságos, bizalmas, nyugodt, csendes hangot követel meg a megszólított gyermek irányában.
4.TÉVES CÉL: Rezignáltság Ön leleményesen segítse a gyermeket, hogy túljusson botladozásain és elhiggye önmagáról: néhány dologban ügyes. Fogadja el, hogy a tanuló egy ideig nem képes erőfeszítéseket tenni arra, hogy megbirkózzon iskolai munkájával. Ne teljesítse a gyermek öntudatlan elvárását, hogy kiderüljenek gyengeségei. Állítson olyan alacsony követelményrendszert, hogy az adott gyermek ne valljon mindig kudarcot. Minden külön hűhó nélkül ismerjen fel és ismerje el a gyermek bármilyen pozitív cselekvését. A gyermekben ne maradjon az az érzés, hogy nem képes felnőni az Ön elvárásaihoz.
AZ OSZTÁLY CSOPORT-MŰKÖDÉSE AZ OSZTÁLY ÖSSZEHANGOLÁSA Minden pedagógus előtt ismeretes tény a gyermekek egyedisége, ami a közösség sokszínűségét adja. Ennek ellenére néha alábecsüljük osztályainkban a csoportdinamika hasznosíthatóságát. A tanárok gyakran tehetetlenné válnak a csoporttal szemben. Ennek egy szemléletes példája az az erőfeszítés, amikor az év elején ilyen hibás csoport-törvényeket határoznak meg: „Sorakozó, vigyázz, állj lábujjhegyen a vonalon.” Ha a parancs nehezen teljesíthető, előállhat olyan helyzet, ahol a renitens és az osztály egységesen lép fel ellenünk, és a zavart keltő nem szigetelődik el. Ilyen esetben helytelen volna kiélezni a konfliktust, hasznosabbnak bizonyulhat az ellenállás leszerelése. Kezdheti erőfeszítéseit azzal, hogy az iskolai tanév első percétől, első osztályától igyekezzen az osztály együttműködését elnyerni. Például: „Ebben az évben nagyon sok időt töltünk együtt. Ez a mi osztályunk. Olykor lehetnek nehézségeink a tanév során. Mit gondoltok, milyen nehézségek merülnek majd fel?” Ahogy a tanulók válaszolnak, listázhatja a különféle előre vetített problémákat, és utána megkérdezheti: ”Mit gondoltok, muszáj nekünk ilyen és ilyen nehézségekbe ütköznünk?" A jelen módszer megtanítja a gyermekeket arra, hogy ami az osztályban végbe megy, nem egyedül a tanár, hanem sokkal inkább mindenki felelőssége. Az osztály tagjai készíthetnek szabályokat saját maguk számára. Ha nem jól dolgozzák ki a szabályokat, megváltoztatják azokat, és meg is kell tenniük a legközelebbi megbeszélésen. Szervezzünk rendszeres osztálymegbeszéléseket, ahol meg lehet tárgyalni az osztálytevékenységeket és terveket. Az osztálytalálkozókat legalább hetente kétszer meg kell tartani, hogy minden, az osztályra vonatkozó ügyet megbeszélhessenek. Ha olyan gyermekcsoportot örökölt, akikkel nehézségei vannak, gyakrabban kell megbeszélést tartania (akár naponta is), mindaddig míg össze nem kovácsolódik az osztály. A tanárok tiltakozhatnak, mondván, hogy igen nagy a ráfordított idő, de ha az osztály nem hangolódik össze a tanuláshoz, akkor nem lesz hasznos az együttlétük. Ha Ön naponta csak egy tárgyat tanít az osztálynak (pld, a középiskolákban), akkor is hetente egyszer időt kell arra fordítania, hogy a fentiekben bemutatott megbeszélés létrejöhessen.
AZ OSZTÁLY SZEREPE A TANULÓK VISELKEDÉSÉNEK FELISMERÉSÉBEN. Megemlítünk néhány módszert, melyet a tanár vagy az individuálpszichológiai tanácsadó használhat, hogy közvetve vagy közvetlenül szemléltesse a tanulók viselkedésének vagy téves viselkedésének célját.
►Hibás viselkedések bemutatására mesélhet állattörténeteket. ►Hozhat olyan fiktív példát, melyben a diák válaszreakciói hibás viselkedésre utalnak. A továbbiakban ha az osztály már rászokott arra, hogy megbeszéljék a viselkedések okaitcéljait, lehetővé válik az osztály számára, hogy valamelyik tagjának valós viselkedését megtárgyalják. Pld. „Úgy tűnik, Karen gyakran bekiabál valamit óra közben. Kíváncsi lennék, miért teszi ezt?” Az osztály segíthet megértetni, hogy a kipécézett gyermek eredetileg tévesen viselkedő gyermek. Pld. „Raymond boldogtalannak látszik. Mit gondoltok, mit lehetne tenni, hogy ezen változtassunk?” A TÉVES VISELKEDÉS CÉLJAINAK MEGTÁRGYALÁSA A cél megértése előfeltétele a cél újra értékelésének, és megváltoztatásának. Ezért olyan fontos, hogy a diákok tudatában legyenek hibás viselkedésük céljainak. A tanárnak nem szabad megelégednie a viselkedés okainak feltárásával. Helyette a célra kell összpontosítani. Pld. „Betty rossz anyagi körülmények között él, tanár úr, lehet, hogy ezért viselkedik rosszul?” Ezt a felvetést nem fogadhatjuk el. Ez az ok nem magyarázza meg, hogy Betty, mit kompenzál a viselkedésével, hiszen sok tanuló érkezik szerény körülmények közül, és mégis nagyon jól viselkedik. Aránylag rövid idő elteltével, a tanulók képesek lesznek arra, hogy felismerjék saját viselkedésük célját. Ezek után előfordul, hogy egyes diákok önként jelentkeznek a tanárnál, hogy viselkedésük célját felderítsék, amelynek korábban nem volt a tudatában. Ez magában is rendkívül jelentős eredmény a tanulók mentális egészsége szempontjából. A diákok felismerhetik, hogy viselkedésük kialakítása rajtuk múlik. Képesek lesznek felvállalni a felelősséget viselkedésük következményei miatt. Ha tanár vagy szülő ilyen felismeréshez segíti az ifjú embert gyermekkora idején, sokkal kisebb a valószínűsége, hogy később egy terapeutának kell őt erre megtanítania.
AZ OSZTÁLY-BESZÉLGETÉS JELLEGE - példákkal illusztrálva. ► Az osztály megbeszélésen minden egyes tanuló egyenrangú félként vesz részt. Amíg néhány tanuló úgy érzi, hogy nem tud részt venni a magatartásmódok kérdéseinek megvitatásában (pld. téves célok), addig hozzászólhat az események gyakorlati megoldásához. ► Sokkal inkább egymás segítésén van a hangsúly, mint az egymással való versengésen. ► A csoport közvetíti az értékformálást. Valószínűbb, hogy a tanulók kortársaik értékei felé mozdulnak el. Későbben alakulnak ki a csoport értékei. Ez különösen igaz serdülőkorban. A bemutatott individuálpszichológiai osztálybeszélgetésnél, mind a tanárnak, mind a diáknak része van a módszer értékeinek közös kimunkálásában.
HIBÁS NEVELÉSI STÍLUSOK Alapvetően két helytelen megközelítési módot szoktak a szülők és a nevelők alkalmazni a gyermekekkel való foglalkozásban. Az egyik a kényeztetés, a túlzottan féltő nevelési módszer. A másik az elnyomó-autokrata (ellentmondást nem tűrő) nevelési mód. Ezeknek az ártalmas megközelítési módoknak a felismerésén túl, a tanároknak és a tanácsadóknak arra a gyerekre is oda kell figyelniük, aki szüleinek nincsenek kimunkált, pozitív nevelési módszereik. Az ilyen esetekben gyakran lehet a szülőt egyénileg vagy csoportosan segíteni, hogy felismerje (és belássa), hogyan járult hozzá gyermeke nehézségeihez. Az individuálpszichológiai tanácsadó sokat tud segíteni a tanároknak, a gyermekeknek és azoknak a szülőknek, akik kapcsolatban vannak az iskolával. A tanácsadó kezdeményezheti szülő-csoportok kialakítását, amelyek arra hivatottak, hogy megtárgyalják a gyermekekkel való hatékonyabb foglalkozási technikákat. Az ilyen csoportok létjogosultságát bizonyítják a bátorító pedagógia eredményei, az átadandó módszer információinak gazdagsága, és a szülők nagy száma, támogatásra várnak.
TÚLZOTT FÉLTÉS ÉS KÉNYEZTETÉS - egyiket sem lehet pozitívan értékelni a nevelésben. Egyik esetben sem tartja tiszteletben a nevelő a szerető gyermek személyiségét, mert beleavatkozik önálló megoldásaiba. Megfosztja őt attól, hogy felfedezze saját erejét. Az sem kedvez a gyermeknek, ha sajnálják.
A rokonszenvet együttérzésben és támogatásban kell kifejezni. Szánalmat sejtet, ha úgy nézünk a másikra, mintha nem lenne képes a saját életét irányítani. Ha sajnáljuk a gyermeket, ha helyette cselekszünk, vagy megpróbáljuk megvédeni tettei következményeitől, s az azt kísérő érzéseitől, ezzel azt közvetítjük számára, hogy nem elég erős az élet feladataihoz. Az ilyen megközelítés eredményeként a gyermek ezeket a következtetéseket vonja le: 1) Szükségem van arra, hogy mások besegítsenek és megoldást találjanak számomra 2) Egye fene, úgysem rajtam múlik.
ELNYOMÓ, AUTOKRATA (ELLENTMONDÁST NEM TŰRŐ) NEVELÉSI MÓD - éppen olyan eredménytelen, mint a kényeztetés. Tiszteletlenek vagyunk a gyermek személyiségével szemben, ha megakadályozzuk, hogy megtanuljon felelősséget vállalni saját magáért, ha vélt boldogulása érdekében ráerőltetjük minden döntésünket a gyermekre. E diktatórikus megközelítés ezt üzenheti a gyermeknek: „Nem jól csinálod, ezért a viselkedésedet a helyes mederbe kell terelnem.” Ez felébreszti a gyermekben az ellenállást. Ha azt közvetítjük a gyermeknek - „Biztos vagyok abban, hogy úgy fogsz viselkedni, ahogy én akarom”- kialakul a gyermeknél az a tendencia, hogy a viselkedésével azt jelezze, „Nincsen akkora hatalmam, mint neked, de azért én is megmutatom, hogy nem rendelkezhetsz velem tetszésed szerint.”
FÖLÉRENDELT- ALÁRENDELT VISZONY Mindkettő vét az egyenértékűség ellen. Kényelmetlen helyzeteket szül, és manipuláció jellemzi őket. Ezekre a megközelítésekre példa: „Nem tudod, vagy nem akarod, ezért nekem kell megtenni, vagy téged rávenni, hogy megfelelően viselkedj.” Senki sem szeret alárendelt, kisebb-értékű lenni. Ilyenkor a gyermek felhagy a próbálkozással, hogy az egyenértékűségből elnyerjen valamit. Az elkényeztetett gyermek kiszolgáltatja magát, az elnyomott gyermek pedig azzal kompenzál, hogy megmutatja: nem tudjuk irányítani.
FELELŐSSÉG ÉS EGYÜTTMÜKÖDÉS AZ ISKOLAÉRETTSÉG ELSŐDLEGESEN ABBÓL ÁLL, HOGY KÉSZEK VAGYUNK A FELELŐSSÉG VÁLLALÁSÁRA ÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE. Ha egy gyermek azzal a meggyőződéssel jön az iskolába, hogy az iskolai munka az ő feladata és nem a tanáré vagy a szülőé, akkor jó a kezdet Ha azzal a szándékkal jön, hogy alkalmazkodik és felismeri mások jogait, amit fontosabbnak tart annál, mint azt, hogy ő legyen a figyelem középpontjában, akkor még jobb az indítás. Ezek a jellemvonások messze fontosabbak iskolakezdés előtt, mint az, hogy tudja az abc-t, vagy elszámoljon 10(Mg. Ha a gyermek felelősségvállaló és együttműködő, tapasztalni fogja, hogy a tanulási feladatokkal jól elboldogul. Ha másoktól várja el, hogy felelősséget vállaljanak az ő munkájáért, miközben ő az energiáját arra fordítja, hogy indokolatlan figyelmet keltsen és kerülje az együttműködést, hátul fog kullogni. Megbélyegezhetik, mint aki „nem tud olvasni” „diszlexiás” vagy „képtelen a tanulásra” „MCD-ben szenved”. (Természetesen az iskolai előmenetel és a viselkedés érdekében is kerülendő mindenfajta testi ráhatás.) A szerzők tapasztalata az, hogy a magatartásbeli tényezőket (viselkedési célokat) sokkal hatékonyabb időben megtárgyalni, mint az, ha a tanítók, a szülők, akár a tanácsadók vagy pszichológusok utólag tárják fel a múlt negatív hatásait. A pedagógiai segítség az elmaradt anyag pótlásában mindaddig eredménytelen, míg a gyermeket nem segítik magatartása megváltozásában is. Szükséges a gyermek hibás helyzetmegoldási módjainak kijavítása, hogy megtalálhassa helyét az életben.
MIT TEHET A PEDAGÓGUS? ► Létrehozza az osztály-kohéziót a csoport-módszerek felhasználásával. ► Az osztályközösséget maximális cselekvési tervre mozgósítja. ► Megvizsgálja az megváltoztatására.
egyes
gyermekekkel
való
feladatokat,
téves
viselkedésük
► Összpontosítson a teljesítésre, kevésbé a hiányokra. ► Az elmarasztalt diákokat segítse hozzá, hogy felfedezzék, hogyan tudnak hozzájárulni osztályuk, iskolájuk, családjuk boldogulásához. ► Vegye igénybe a fejlett közösségérzéssel rendelkező tanulók segítségét, hogy támogassák a többieket az osztály közösségéhez való kapcsolódásukban. ► Legyen tekintettel arra, hogy a házi feladat sokkal inkább a gyermek dolga, mint a szüleié. (Ha a szülők ragaszkodnak ahhoz, hogy a maguk feladatának tekintsék gyermekük házi feladatát, inkább egyáltalán ne adjon fel házi feladatot.)
► Tudatosítsa a szülőkben azokat az eszközöket, melyekkel segíthetik gyermeküket a felelősségteljes és együttműködő magatartás fejlesztésében. ► Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy szülő-csoportok alakuljanak. ► Segítse megszüntetni a fölérendelt-alárendelt viszonyokat például azzal, hogy alkalomszerűen a tanulókkal étkezik, vagy meghívja őket, legyenek együtt az ebédlőben, ahelyett, hogy különválna tőlük. Ezt a kamaszok különösen értékelni szokták. Az Ön cselekedetei a következőket sugallják: ROKONSZENVEZŐ MEGÉRTÉS: „Megértem, hogy nehéz neked.” BIZALOM ELŐLEG: „Úgy gondolom, ezt tudod ... és sikerülni fog BÁTORÍTÁS: „Meg akarod próbálni?”
MIT TEHET AZ ISKOLA VEZETÉSE? Ha Ön a vezető, többet tehet bárki másnál, a jó légkör kialakítása érdekében. Ha elhatározta, hogy „kemény kézzel, erélyesen vezeti a hajót” és kormányoz, akkor mind a tanárok, mind a diákok úgy érezhetik, hogy kötelesek szembehelyezkedni Önnel, még akkor is, ha félnek a hatalmától és a tekintélyétől. Nyugtalanság, nézeteltérés, rendetlenség és lázadás tapasztalható ennek következményeként, nyíltan vagy rejtve. Ön úgy is végezheti feladatát, hogy nevén szólítja a tanárokat és a diákokat. Nyitott lehet az indítványokra, javaslatokat tesz és várja azok megtárgyalását, mielőtt cselekvésbe fogna. Személyes és rokonszenvet kifejező érdeklődéssel fordulhat a tanárokhoz, tanulókhoz és a szülőkhöz, hogy együtt találják meg a megoldásokat Valószínűleg a diákok többsége és a tanári kar az ilyen kezdeményezésekre hűséggel és odaadással válaszol. Az eredmények az iskola lelkes „szellemiségében” és az együttműködésben mutatkoznak meg. Hasznos irányelv: mérsékeljük az iskolai szabályokat és a legkevesebb szabállyal igyekezzünk működni, úgy hogy közben fennmaradjon a közösségi rend. Tanácsoljuk: a tapasztalt felnőtt fontolja meg, vajon szükséges-e az adott szabály? Gondolja végig, milyen kötelezettségekkel jár ha egy felnőtt például elfelejti a ceruzáját vagy a könyvét magával vinni, vagy ha rágógumit rág... Miért nem engedhető meg ugyanez a szabály a tanulók vonatkozásában?
MIT TEHET A SZÜLŐ? Felelősségre nevelve, a felelősség átadásával sokkal jobban lehet FEJLESZTENI MAGÁT A FELELŐSSÉGÉRZETET, mintha beszélnek róla.
►A gyermek viselkedésének kritizálása helyett vizsgálja meg és fejlessze saját viselkedését. Könnyebb Önnek módszert változtatnia, mint harcolni, és csatát veszteni, akkor - amikor megpróbálja a gyermek viselkedését megváltoztatni. ►Ha a kritikája szidásban nyilvánul meg, hiába várja hogy a gyermek jobbítson a dolgokon, hiába vannak erőfeszítések, az ügyek rosszabbra fordulhatnak. ►Lehet, hogy a hibás viselkedést Ön erősíti fel. Akaratlanul is válaszol a gyermek „hibájára” azzal, hogy hűhót csap, zaklatott lesz, vagy beavatkozik olyan esetekbe, mikor jobb lenne, ha a saját dolgával törődne. ►Ha elvégzi a feladatokat gyermeke helyett, vagy megkísérli, hogy ráerőltesse azokat, akkor megfosztja őt attól, hogy megtapasztalja saját erejét. A jó vezetési alapelv az, hogy amit a gyermek maga meg tud tenni, abba ne avatkozzunk bele.
A HÁZIFELADAT a gyermek felelőssége. Elégedjen meg azzal, hogy alkalomszerűen rákérdez. Együtt megállapodhatnak a házi feladat elkészítésének idejében. Ha a megegyezés megszületett, annak betartása a gyermekre tartozik, Ha elfelejti elkészíteni, vagy úgy dönt, hogy nem készíti el a leckét, később tapasztalni fogja, hogy nehézségei támadnak az iskolában. Ez az a választás, amit neki kell meghoznia. Ön sokkal fontosabb szerepet játszik, minthogy jó jegyet hozasson matematikából vagy helyesírásból. Ha rábízza a gyermekre a leckéje elkészítését, ezzel megtanítja arra, hogy mások elvárják tőle a felelősséget, hogy elvégezte-e feladatát. Ha Ön korlátozással vagy büntetéssel próbálja erőltetni a munka elvégzését, megfosztja őt a lehetőségtől, hogy vállalja saját magáért a felelősséget. A gyermekben kialakul az a szükséglet, hogy megmutassa, képtelen jobb jegyet hozni. Azt kell megértetnie, hogy a gyereknek éppúgy megvannak a saját kötelességei, mint anyjának és apjának. A szülőnek a kérdése a gyermekhez, „vajon elkészítette-e a házi feladatot”, olyan mintha a feleség megkérdezné, vajon férje megfelelően felkészült-e a másnapi munkára. A reakció valószínűleg mindkét esetben hasonló lenne. Ha a gyermekek haza hozzák ellenőrző füzetüket, ezt a legjobb négyszemközt megbeszélni velük. A megbeszélésnek rövidnek és pozitívnak kell lenni. A jó jegyekhez érdemes megjegyzést fűzni arról, hogy a tudás, amit megszerzett, hasznára fog válni. Váija meg, a gyermeknek van-e hozzáfűzni valója. Gyengébb jegyeknél fejezze ki, hogy elvárja tőle a jobb munkát. Adjon neki egy puszit és küldje a dolgára. Az egész eljárás ne tartson öt percnél tovább. Ne adjon pénzt jutalomként, és a jobb jegyek érdekében mással se próbálja meg a gyermeket megvesztegetni. A fegyelmet akkor lehet elérni, ha már megtanultuk, hogy kiiktassuk a jutalmat és a büntetést. A jutalom és a büntetés nem biztosítja a fegyelmet. A jutalom és a büntetés egyazon érmének két oldala. Nincsen középút a kettő között. A gyermekek pozitívan élik meg a fegyelmet, és akár követelhetik azt, ha nincs. A jutalommal azt mondjuk: „Elfogadható
vagy, ha ilyen módon viselkedsz” (értelemszerűen: „Nem vagy elfogadható, ha másképp viselkedsz”). A jutalom azt is sugallja: „Nem hiszem, hogy örömödet leled abban, amit teszel, ezért hát én adom öröm forrásul, amit tudok”. Ezzel elraboljuk a gyermektől saját teljesítményének értékét. A gyermek teljesítményét a felnőtt kiaknázza a maga számára, és magát helyezi előtérbe azzal, hogy ő az, aki jutalmaz. Ha megjutalmazod a feladatot végző gyermeket, arra tanítod, hogy csak jutalom reményében teljesítsen. Fontos megtanulnia, hogy ráébredjen cselekvéseinek jelentőségére. Lelki károsodásra utal, ha a gyermek várja, hogy tevékenységéért valaki megjutalmazza őt, vagy megtagadja a végrehajtást, ha a jutalom elmarad. A büntetéssel Ön azt mondja: „Valami nincs rendben veled ” Aki büntet, elbátortalanítja a gyermeket és növeli benne az ellenállást. A kirótt büntetés fájdalma keserűséget okoz, és visszavágást kíván. Nem serkenti az együttműködést. Logikus és természetes következmények Hagyja a gyermeket, hogy maga fedezhesse fel az alkalmatlan viselkedés működésképtelenségét. Ha a gyermek reggel nem kel fel időben és nem öltözik elég gyorsan, nem lesz ideje reggelizni még az iskolabuszt is lekésheti. Ez gondot fog okozni számára. Szívesebben és korábban fog elindulni, ha elfogadjuk azt a megoldást, amit ő talál ki. Nem kell zsörtölődni, vagy más módon felelősségre vonni. Nincs szükség sem jutalomra, sem büntetésre. Semmi baj a gyermekkel; viselkedésében adódott egy kis működési zavar. Ha az anyja és az apja ahelyett, hogy átvállalnák a felelősséget, lehetővé teszik, hogy viselje a következményeket, a gyermek magától is rájön, hogy mit kell változtatni a viselkedésén. Ha ellentétek támadnak Önök között, akkor a problémás területen ajánljon fel választási lehetőségeket. Bármilyen választás jobb, mintha egyáltalán nincs rá mód. Megkérdezni a gyermeket arról, hogy 9 órakor vagy fél tízkor akar-e lefeküdni, sokkal jobb választás, mint azt mondani "Nálunk este fél tízkor van takarodó.” Működjön a CSALÁDI TANÁCS! A cél, hogy megnyerje magának a gyermek együttműködését. Legyen ez fórum, ahol a család minden tagja megtapasztalja a felelősség megosztását. Itt alkalma nyílik, hogy kimutathassa gyermekei személyisége iránti tiszteletét és nyomatékosan felkérheti őket arra, hogy a családi nézőpontok fontosságát is tekintetbe vegyék. A Családi Tanácsnak rendszeresen kell „ülésezni” a megadott előre megbeszélt időpontokban. A cél: döntésre jutni olyan ügyekben, melyekben eltérő az egyes tagok véleménye, azáltal, hogy mindenki köteles elmondani saját véleményét
ÖTLET TÁR KAMASZOKHOZ A KAMASZOKKAL VALÓ BÁNÁSMÓD TEHNIKÁJA Sok tanár és szülő harcban áll a kamaszokkal, szerte a világon. Az ilyen felnőttek nem fogják fel, hogy ők maguk idézhetik elő az eredetileg együttműködő kamaszok helytelen viselkedését. A kamaszok téves viselkedésének legáltalánosabb célja a hatalom birtoklása. A hatalom érzetét leginkább lázadással lehet elérni. A kamaszok rendkívül érzékenyek arra, ha kisebb-értékű lényként kezelik őket. Érintkezésünk módja azt sugározhatja a kamasznak, hogy az ő nézőpontja nem fontos, mi tudjuk, hogyan töltse az idejét, mi a helyes, kik legyenek a barátai, és hány órára kell hazajönnie. Ilyenkor vesztes pozíció felé sodródunk, hiszen minden erőfeszítésünk hiábavaló, nem tudjuk viselkedésüket módosítani. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, a kamaszok nem azt az utat választják, amelyet mi felnőttek a számukra előírunk. A kamaszok értékelik azoknak a felnőtteknek a barátságos iránymutatását, akiket tisztelnek. Rosszul viselik azt, azonban amit erőszaknak vélnek. Ilyenkor megmutatják, hogy a felnőtt nem képes irányítani őket. A szóban forgó hatalomnak korlátjai vannak. Meg kell nyernünk a kamaszok együttműködését. Ők tökéletesen ki tudják fejezni, ha nem tartanak velünk, ha más a választásuk. Ha a felnőttek ezt nem ismerik fel, az együttműködés nem jön létre. Sok középiskola és otthon úgy fest, mint egy fegyveres tábor. A tanárok és a szülők feladják a kamaszok viselkedésére való hatás-gyakorlás lehetőségét abban a percben, amikor „háborút indítanak” az ifjú emberek ellen. A felnőtteknek nem kell belemenni a hatalmi vetélkedésbe. Ha magabiztosak, nem a hatalmi helyzetük megszilárdításával foglalkoznak. Közölhetik a kamasszal: „Igazad van, Jerry, én nem kényszeríthetlek semmire. Mit javasolsz, mit tudnánk együtt tenni, annak érdekében hogy jobban menjenek a dolgok?” Ahogyan otthon, úgy az osztályban is üljünk le a kamaszokkal a problémák megbeszélése céljából. Együtt jussunk döntésre. Néha a csoport keveset tehet bizonyos adottságok megváltoztatásáért (ilyenek például az iskolarendszer célkitűzései). A megbeszélésen valami mégis módosul. Más lesz a légkör. A kamaszok kezdik érzékelni, hogy tisztelettel bánnak velük. Értékelik nézőpontjukat és nem „száműzik” őket a kisebb-értékűek közé. Ilyen feltételek mellett sokkal inkább hajlandók együttműködni a felnőttekkel. A változás sikerének a titka: a felnőtt ne harcoljon, de ne is adja fel. Néha a megbeszélés végződhet azzal, hogy az egyetértésből ellentmondás lesz. Ilyen esetekben mondhatjuk: „Úgy látszik, ma nem tudtunk megállapodásra jutni. Mi lenne, ha holnap együtt keresnénk megoldást?” A megbeszélt időpontban ismét felvehetik a beszélgetés fonalát az újabb információkat, vagy az eltérő nézőpontokat is figyelembe véve. Az individuálpszichológiai tanácsadó kamasz-kiscsoportok gyakran sokkal hatékonyabbak, mint az egyéni tanácsadás. Oka, hogy a kamaszok jobban adnak társaik értékrendjére, mint a
felnőttekére. A kiscsoport hatékony segítség lehet abban, hogy az illető kamasz megértse viselkedése téves célját. A vezetők megtapasztalják, hogy elég könnyű megváltoztatni az iskola légkörét, ha a tanulókat azonos értékű tagoknak tekintő csoport-megbeszéléseket tartanak. A fölé - alárendeltségi viszony kiküszöbölésének nagyon hasznos eszköze lehet egy Klubhelység kialakítása a középiskolákban. A Klubhelység olyan szoba, amely kívül esik a tantermeken és a diákok ott, mint önálló fiatal emberek találkozhatnak. A tantestület és a diákok összejöhetnek egy kis süteményre, teára és társalgásra. A Diáktanács bizonyos hatáskörrel rendelkező szervezet. Kijelöli saját kereteit, tevékenységének jellegét, kidolgozza a tagság irányelveit, amelyek a Tanácsot valóban a tanulói közösség képviselőjévé teszik. Jelenleg sok diáktanács tagot a tanulók saját képviselőiknek tekintik, olyanoknak akiket az „ellenséggel” való tárgyalásra, választottak. Nem szellemeskedni akarunk, ha fontos célkitűzésként javasoljuk, hogy a diáktanács képviselőit azokból a tanulókból kell kiválasztani, akik bizonyos tárgyakból megbuktak, vagy akiket a múltban felfüggesztettek az, iskolából. A Diáktanács sokkal hatékonyabbá válik, ha az Iskolatanácshoz tartozik. Az Iskolatanács magába foglalja a tanári kar, az ügyintézők, a diáktestület, a felügyelői és a menza személyzet képviselőit.
ÖSSZEGZÉS Az üzleti világban, ha egy eladó képtelen legyőzni a vevők ellenállását, akkor megbukik. Az oktatásban túl gyakran esik meg, hogy a nevelő képtelen legyőzni a gyermek ellenállását, itt viszont a gyermek bukik meg. Mindenki egyetért azzal, hogy ez méltánytalan. Mégis kevés tanár jut hozzá azokhoz a hatékonyabb módszerekhez, mellyel „el tudják adni” a gyermekeknek a tanagyagot és meg tudják nyerni a gyerekeket a tanulás feladatának. Jelen kézikönyvben felvázolt individuálpszichológiai módszert azért javasoljuk, mert alkalmasnak bizonyult a fiatalemberek együttműködésének elnyerésére. Nekünk, akik az ifjúságra gyakorolható pozitív hatásra törekszünk, leleményesen kell a fent leírt technikát alkalmaznunk, hogy megerősítsük serdülő diákjaink összetartozás érzését. Fontos, hogy a módszert/a technikát a tanároknak és a szülőknek kiscsoport foglalkozásokon tovább adjuk. A fenti célok érdekében ragaszkodjunk a rendszeres találkozásokhoz, ami a fiatalok bátorításának nagyszerű forrása lesz. A szerzők arra buzdítják az olvasót, hogy híven kövesse a jelen kézikönyvben lefektetett alapelveket, még ha a módszer alkalmazása nem azonnal hozza is meg a kívánt hatást Javasoljuk, vizsgálja felül a helyzet résztvevőinek viselkedésformáit. A diák vajon még mindig
téves célok elérésére törekszik? Ön vajon továbbra is tekintélyelvre hivatkozva próbálja megoldani a felmerülő problémát? Az „uralkodás” ideje - beleértve az iskolaigazgatóét is - lejárt. Aki hatékony vezető akar lenni, annak meg kell nyernie az ifjúság együttműködését, amelyet nem lehet erőltetni. Nem könnyű ez a feladat, de a mi feladatunk. A miénk, mert oktatók és szülők vagyunk.
