6. Az Egyház "Hát ti kinek mondotok engem?" Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. ... Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Máté 16:15-18
Tartalom 6.1. Isten népe és országa – Hogyan viszonyul egymáshoz Izrael és az egyház? 6.2. Krisztus teste, Isten háza – Hogyan épül fel? 6.3. Keresztség és úrvacsora – Mi a jelentőségük?
6. AZ EGYHÁZ
6.1. Isten népe és országa – Hogyan viszonyul egymáshoz Izrael és az egyház? Isten sok évszázadon át készítette elő az Üdvözítő eljövetelét. Ahhoz, hogy az egész emberiséggel megismertethesse önmagát, kiválasztott magának egy népet. Ennek a népnek, a zsidóságnak a körében született meg az Isten által "felkent", azaz felhatalmazott szabadító. Bár a zsidóság nagy része elvetette Jézust, sok zsidó, és idővel egyre több nem zsidó ("pogány") származású is hitt benne. Így az emberiség történelmében egy egészen új és egyedülálló közösség jött létre: a keresztény egyház. 1. Isten választott népe A kereszténységnek zsidó gyökerei vannak, ezért az egyházról nem gondolkodhatunk az Izraeltől és a zsidóságtól függetlenül. Látni kell azonban, hogy pontosan milyen kapcsolat van a Biblia szerint Izrael és az egyház között. Annál is inkább, mert az 1. század végére az izraelita zsinagóga és a keresztény egyház egymástól elszakadt, és a két vallási közösség viszonyát sok bűn árnyékolta be (kezdetben keresztényüldöző zsidók, később zsidóüldöző egyház). Az egész tehát úgy kezdődött, hogy Isten kiválasztotta a héber Abrámot, egy káldeus család fejét választotta ki magának, hogy saját népe legyen (5Móz 4:37, 7:6-8, 14:2) egy olyan világban, amelyben minden népnek külön istene volt. Isten egyoldalú szövetséggel ajándékozta meg őt és leszármazottait (1Móz 17:2), kijelentve, hogy megáldja őt, mások számára is áldássá teszi, az őt áldókat megáldja, az őt átkozókat megátkozza (1Móz 12:1-3); megígérte neki, hogy rengeteg utódja lesz (15:5, 17:4-5,15-16), és nekik adja azt a földet, amelyen addig idegenként járt (17:8). Így Ábrahám leszármazottjainak, a zsidóságnak a bibliai története az Istennel járás története, az Istentapasztalatok páratlan kincsestára (1Kor 10:11, 2Tim 3:15-17). Isten nem azért választotta ki magának a zsidóságot, mert különb lett volna más népnél (5Móz 7:7-8, Ézs 41:14 vö. 1Kor 1:26-31), hiszen a zsidóság létrejötte és megtartatása is Isten csodája. Isten azért választotta ki a zsidóságot, hogy... • "szent nemzet" legyen, Istennek elkülönített nép egyedülálló világnézettel és hitélettel • "királyi papság" legyen, az egyetlen Istent szolgáló és dicsőítő nép (2Móz 19:6-8) • az egyetlen igazi Isten "tanúja" legyen a pogány népek között (Ézs 43:10-12) • a többi nép számára a bölcsesség és az üdvösség forrása lehessen (5Móz 4:6, Ézs 2:2-3, 11:10, Zof 3:9, Zak 8:23 vö. Jn 4:22, Róm 15:8-12) • hirdesse: egy napon az egész világ Isten és Felkentje, a Messiás uralma alá fog kerülni (Ézs 9:5-6 stb.). 2. A zsidóság és a Messiás Bizonyos újszövetségi igéket félreértve arra következtethetnénk, hogy Isten a zsidóságot elvetette, hogy a zsidók Isten ellenségei lettek stb. Ez azonban nem így van. Bár a zsidóság egy része (Róm 11:25) önigazultsága és engedetlensége miatt elvetette Jézust, a Messiást (9:32, 10:3,16,21), és a Templom i. sz. 70-ben történt lerombolása óta nem létezik biblikus júdaizmus (megszűnt a bűnbocsánat hirdetésének alapja, a helyettes állatáldozat, vö. Zsid 9:22), Isten nem vetette el Izraelt (Róm 11:1-2,28-29): • még most is az övéké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet, az ígéretek és az ősatyák (Róm 9:4-5), és most is van "maradék" (lásd alább!). • ugyanakkor a Jézust elvető zsidók közül azok, akik akadályozták az evangélium hirdetését a népeknek, Isten ellenségei lettek (1Thessz 2:15-16), és akik az evangéliumot megismerve de elutasítva a törvény megtartása által akarták magukat igazolni Isten előtt, azok a törvény átka alatt maradtak (Gal 3:10-14) • Isten a Jézust (egykor és ma) elvető zsidókat féltékennyé akarja tenni, ezért az Izraellel kötött új szövetség áldásaival (Zsid 8:8-12, Ef 1:3) nem csak a messiáshívő, igazi, Lélek szerinti, körülmetélt szívű zsidókat (Jer 4:4 vö. Róm 2:25-29, Fil 3:3-4), azaz a "maradékot" (Róm 9:27-29, 11:2-5) áldja meg, hanem velük együtt a nem zsidó ("pogány") származású hívőket is (Róm 9:25-26, 10:19-20, 11:11,14, Gal 3:5-9). Istennek mindezzel az a célja, hogy végül a zsidóságot visszafogadhassa, hogy az egész Izrael visszatérjen (Róm 11:12,15,26,31) oda, ahova természeténél fogva való, szemben a nem zsidókkal, akik természetüknél fogva nem oda valók (lásd a szelíd olajfa és a vad olajfaágak metafóráját, Róm 11:16-24). Az egyházban zsidó és nem zsidó (vagy férfi és nő) között nincs többé különbség az üdvösség és a kiváltságok szempontjából (Róm 10:12-13, Gal 3:28-29, Ef 2:11-22). Ugyanakkor a keresztény zsidó etnikailag zsidó marad, az ábrahámi szövetség részese (tehát ennek jeleként körülmetélheti a fiát), ahogy a keresztény hitre tért magyar is etnikailag magyar marad, és ahogy a férfi és a nő sem veszti el nemi identitását. Megjegyzés: tévedés azt állítani, hogy "az egyház mint lelki Izrael átvette a zsidóság helyét" és hogy "Isten elvetette a zsidóságot" (ez az ún. helyettesítő teológia), hiszen a Jézusban hívő lelki zsidók, a lelki Izrael vagy "maradék" most is az egyház része, és Isten Izrael egészének a megtérésén dolgozik.
3. Isten eljövendő uralma Az Újszövetségben az "Isten országa" (Mk, Lk) és a "mennyek országa" (Mt) kifejezés ugyanazt jelenti; a magyarul régiesen "ország"-nak fordított szó királyságot vagy uralmat jelent. Isten uralma... • örök (Dán 3:33, Zsolt 145:13) • egy időre, felemás teokratikus államformaként megvalósult Izraelben (5Móz 17:14, 1Sám 8:5-7)
lelki-szellemi uralomként már jelen van az egyházban (Mt 12:28, Kol 1:13, Róm 14:17) lelki-szellemi és politikai téren is láthatóan ki fog teljesedni a messiási királyság idején (Ézs 9:5-6, 11:110, Mik 4:3, Dán 7:27 vö. Lk 1:31-33, Mt 25:34, Csel 2:30), amikor végre valóban csak Isten akarata lesz meg a földön (Mt 6:10). Isten uralmát most, Krisztus mennybemenetele és visszatérése között két dolog jellemzi: a "már igen" és a "még nem"; egyfelől már Krisztusé minden hatalom a mennyen és a földön (Mt 28:18), másfelől most még nem látható, hogy minden uralma alatt áll (Zsid 2:8). • •
4. Az egyház és a gyülekezet fogalma A magyar "egyház" szó nem bibliai kifejezés, e régi magyar szavunk jelentése "szent ház", és épületre utal. Héber eredetijének (qáhál) jelentése "gyülekezet" (1Kir 12:3), illetve valamilyen "társaság" (Zsolt 26:5) vagy "közösség" (1Móz 28:3); az Ószövetségben a legtöbbször "Izrael gyülekezetét" jelölte, a "közösség" (édáh) szinonimájaként (3Móz 8:4). A qáhál-t az Ószövetség ógörög fordítása (Septuaginta) az ekklészia szóval adta vissza, ami az Újszövetség idején is közhasználatban volt (nép)gyűlés, gyülekezés vagy összejövetel jelentéssel. Az Újszövetség írói is több értelemben használták: az ekklészia vonatkozott az ószövetségi Izrael gyülekezetére (Csel 7:38), pogány népgyűlésre (Csel 19:39), a keresztények egyetemes közösségére: Krisztus Testére (Ef 1:22, 1Kor 12:13), helyi gyülekezetre (1Kor 1:2; Róm 16:5) vagy azoknak egy nagyobb tájegységen belüli csoportjára (Csel 9:31). Az Újszövetség másik szava, a "közösség" (koinónia) elsősorban az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel (1Jn 1:3, Fil 2:1) való lelki közösségre, illetve az ebből táplálkozó hívő közösségre (2Kor 13:13) utal. Végül, az episzünagogé egyszerűen "összejövetelt" jelent (Zsid 10:25; ez nem egy gyülekezet vagy felekezet, hanem az összejövetelek otthagyásának rossz szokását ítéli el, a "fogyasztói" szemlélet ellen tanít). 5. Az egyház kettős, látható és láthatatlan természete Isten népe mint látható közösség sosem volt "tiszta", kizárólag hívőkből álló steril szervezet. Azt, hogy valójában ki Istené, sosem a származás (zsidó vagy sem) vagy bizonyos szertartások (körülmetélés, keresztség) döntötték el, hanem a megélt hit; így hívők, keresők és még nem hívők mindig is együtt éltek. Az ún. "látható egyház" tehát igazi hívők, hívőnek látszó és láthatóan nem hívő, illetve kereső, lázadásban levő vagy megtérés előtt álló emberek ideiglenes közössége; emberi szemmel csak ez látható. Az ún. "láthatatlan egyház" pedig az igazi hívők közössége, akik minden kor minden igazi hívőjével való örök, földi és mennyei közössége; ezt viszont csak Isten látja (vö. 2Tim 2:19, Zsid 12:22-23). Bár az emberi szívbe csak Isten lát bele (Jer 20:12, Dán 2:22, Jn 2:25, Zsid 4:12), bizonyos gyümölcsöket vagy azok hiányát igenis észre kell és lehet venni (Péld 14:33, Mt 7:16-18, Gal 5:19-25; erről azonban már a következő fejezetben a gyülekezeti fegyelmezés témája szól). 6. Az egyházat leíró bibliai metafórák mind Krisztussal kapcsolatosak • Krisztus a pásztor, az egyház a nyáj (1Pt 5:2-4, Jn 10:11-16). • Krisztus a fej, az egyház a teste (Kol 1:14,18, Ef 5:23). • Krisztus az épület tetején levő csúcskő vagy zárókő (régiesen, hibásan "szegletkő", amiből pedig rendszerint négy van), az egyház templom (Ef 2:20-21, 1Tim 3:15). • Krisztus a vőlegény, az egyház a menyasszony (Ef 5:23-32, 2Kor 11:2, Jel 21:2,9). • Krisztus az elsőszülött, az egyház az ő háztartása vagy háza (Ef 2:19, Kol 1:18, Zsid 3:6). • Krisztus a tulajdonos, az egyház az ő saját népe (Tit 2:14, 1Pt 2:9). • Krisztus az örökös, az egyház az öröksége (Ef 1:18). • Krisztus a főpap, az egyház a papság (Zsid 4:14, 1Pt 2:9). • Krisztus a teremtő, akiben az egyház egy új ember(iség) (Ef 2:14-15). Megjegyzés: elgondolkodtató, hogy a hívők mennyi mindent jelentenek Jézusnak!
Ellenőrző kérdések a leckéhez Mi volt Izrael feladata, küldetése? ……………………………………………………………………………………………………………….. Elvetette Isten Izraelt? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mi az "egyház" szó hátterében álló bibliai fogalom jelentése? ……………………………………………………………………………………………………………….. Milyen képekkel írja le az Újszövetség Krisztus és az egyház kapcsolatát? ………………………………………………………………………………………………………………..
6. AZ EGYHÁZ
6.2. Krisztus Teste, Isten háza – Hogy épül fel? Bár Krisztus az 1. században felment a mennybe, és egy napon visszatér, addig is aktívan munkálkodik a földön a Lelke által, és nem csak az egyes hívőkben, hanem a hívők közösségében is. Az Újszövetség a gyülekezet működését olyan képekkel írja le, amelyek szerint nem vallásos klubról vagy épületről van szó, hanem élő, lelki organizmusról, az egyetemes és helyi gyülekezet szintjén egyaránt. 1. Az egyház Krisztusé Az egyház Krisztus / Isten gyülekezete vagy egyháza (Róm 16:16 vö. 1Kor 1:2), Krisztus / Isten saját tulajdonba vett népe (Tit 2:14 vö. 1Pt 2:9-10). Krisztus az, aki a vérén megvásárolta (Csel 20:28), és mindenen át megvédi (Mt 16:18, 1Kor 3:17). Krisztus az, aki építi (Mt 16:16), ő növeli számban (Csel 2:47) és minőségben (Ef 4:16). Megjegyzés: egy adott gyülekezet mint emberi közösség sosem XY pásztoré vagy Z felekezeté, hanem kizárólag és mindenestül Isten tulajdona.
2. Az egyház küldetése Az egyház létének célja van, feladata négyszeres: • imádni Istent (Ef 1:12, Kol 3:16) azért, amit tett, és azért, aki Ő • tanúságot tenni az egész világ előtt Krisztusról (Csel 1:8, 1Pt 2:9, 3:15) • tanítvánnyá tenni a népeket (Mt 28:19-20), és a tanítványokat felnevelni (Ef 4:12-13, Kol 1:28) • a világra mint só és világosság pozitívan hatni (Mt 5:13-16, Fil 2:15). Megjegyzés: ez az egész az ő ötlete, nem emberé, tehát ha nem akarunk az útjában állni, akkor a tőle kapott feladatokat nem emberi elgondolások, hanem az ő terve szerint és az ő erejével kell végezni.
3. Az egyház Isten háza, otthona, temploma Az egyház olyan hely, ahonnan Isten jelenléte kiáradhat a világra: • a gyülekezet mint emberi közösség (!) az élő Isten otthona, háza vagy temploma (Ef 2:22, 1Tim 3:15, 1Kor 3:17, 2Kor 6:16); alapja az apostolok és a próféták tanítása (Ef 2:20), falai az egyes hívők, akik mint "élő kövek" együtt épülnek fel "lelki házzá" (1Pt 2:5), csúcsköve vagy záróköve (ti. az épület tetején) Krisztus, akiben az egész épületet növekedik, és aki az egész épületet összetartja (Ef 2:20-21) • a gyülekezet a Szentlélekben való közösség (2Kor 13:13), és ez konkrétan vigasztalást, szeretetből fakadó figyelmeztetést, irgalmat és könyörületet, közös törekvést, kölcsönös szeretetet, önfeláldozó önzetlenséget hozhat a tagok közé (Fil 2:1-5), hiszen a Lélek bennük való munkálkodásának gyümölcse a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önfegyelem (Gal 5:22-24); a Lélek ad a betűhit helyébe életet és szabadságot (2Kor 3:6,17), a szolgálatban a félelem helyébe erőt, józanságot és szeretetet (2Tim 1:7), a törvényeskedés helyébe igazságosságot, békességet és örömöt (Róm 14:17), a bűnrejtegető képmutatás helyébe irgalmas őszinteséget és megértő közösséget (1Jn 1:7), a zűrzavar helyébe békességet és rendet (1Kor 14:33), a beképzelt önállóskodás helyébe az egymásra utaltság tudatát (1Kor 12:12-27), a széthúzás helyébe egységet (Ef 4:3, Csel 2:44-47); a gyülekezet tehát az a hely, ahol ilyen emberek, egy ilyen emberi közösség készül(het) • mindezzel a gyülekezet – a jelenlegi világ mechanizmusaival és erőivel szemben, mint ellentársadalom – ízelítőt kaphat és adhat környezetének "az eljövendő világ erői"-ből (vö. Zsid 6:5) Megjegyzés: "Isten háza" nem egy ház, hanem az Isten által összehozott és együtt tartott emberek; amikor egy gyülekezetben nem a krisztusi jellem és kapcsolatrendszer uralkodik, hanem nyílt és rejtett bűnök hálója, akkor a hívők úgy tesznek, mintha nem állna a rendelkezésünkre kimeríthetetlen emberfeletti erőforrás túllépni mindezen (vö. Ef 1:16-19, 3:14-21).
4. Az egyház Krisztus teste Krisztus áldozata tette lehetővé, hogy zsidók és nem zsidó származásúak Krisztusban egyetlen test tagjaivá legyenek (Ef 2:14-16) a Szentlélek munkálkodása által (1Kor 12:13). Ez az egység sokszínűségben jelenik meg: • a gyülekezet hívő tagjai mind Krisztus testének a tagjai (1Kor 12:12,27), a test feje Krisztus (Kol 1:18) • a test tagjai nem egyformák, eltérőek a feladataik, de éppen ezért teljesen egymásra vannak szorulva (1Kor 12:14-27) • ha a gyülekezet érett hittel ragaszkodik az igazsághoz, akkor maga Krisztus illeszti össze és tartja egyben a test tagjait, ebben az izületek (a kapcsolatok) segítik őket; így mindegyik testrész a saját adottságának megfelelően működve növeli a testet, és így maga is épül, de csak a szeretetben (Ef 4:15-16) • mindenek felett Krisztus a Fő (Ef 1:22), a tagoknak neki kell engedelmeskedniük Megjegyzés: nem létezik privát kereszténység: aki nem tagja egy közösségnek, az a hitéletében egy ponton túl megreked: lemarad olyan dolgokról, amelyeket csak más hívőkkel együtt tapasztalhat meg; nem tudja, hogy valahonnan hiányzik, és hogy valakik hiányoznak neki.
5. Az egyház Isten nyája Krisztus a lelkünk pásztora (1Pt 2:25), ő a "főpásztor" (5:4 vö. Zsolt 23:1, Ez 34:11-23). Ugyanakkor a nyáját emberi (al)pásztorokra bízza (1Pt 5:3), akiket ő ad az egyházának (Ef 4:11): • azért adja őket, hogy a gyülekezet tagjait szolgálva felkészítsék őket a szolgálatra (Ef 4:12), miközben a nyáj példaképei (1Pt 5:3, 1Tim 4:12) • a szolgálatuk nagy felelősséggel jár: ők felelnek a rájuk bízottak lelkéért (Zsid 13:17, 1Tim 4:16), és szolgálatukat Isten szigorúbban fogja megítélni (Jak 3:1), aszerint, hogy mi maradandót építettek vagy mit romboltak a hívők életében (1Kor 3:6-17, 1Pt 5:4) • Isten a vezetőknek nem csak felelősséget, hanem tekintélyt is ad, hogy kövessék őket (1Kor 4:19-21, 1Tim 1:3); bízni kell bennük, hallgatni kell rájuk (Zsid 13:17), és meg kell őket becsülni a munkájukért (1Tim 5:17-18, 1Thessz 5:12-13); aki nem ismeri el a tekintélyüket, azért nem vállalhatnak felleősséget • a juhok azonban végső soron a Főpásztort követik, és ha ismerik az ő hangját (Jn 10:16,26), akkor nem kell, sőt nem szabad olyan pásztorokat követniük, akik visszaélnek a nekik adott tekintéllyel, és nem törődnek az emberekkel, csak magukkal (Jn 10:12-13, 1Pt 5:2-3). 6. Pásztorok, presbiterek, püspökök, diakónusok A gyülekezet tagjainak sokfélesége a feladatok és felelősségek, azaz tisztségek eltérő mértékében is megjelenik: • a "diakónus" (görög diakonosz) szó egyszerűen szolgát jelent, a "presbiter" (görög preszbüterosz) vént, azaz idősebb (értsd: tapasztaltabb) férfit, a "püspök" (görög episzkoposz) pedig felügyelőt ("felvigyázó") • az Újszövetségben a vén és a felügyelő fogalma – funkcióját tekintve – nem válik el egymástól, egyszerűen a pásztor (görög poimén) szinonimája (Csel 20:17,28 ~ 1Pt 5:1-2,4 ~ 1Tim 3:1 és Tit 1:5,7) • a gyülekezet lelki dolgaira "felügyelő" és a gyülekezet anyagi dolgaiban "szolgáló" embereknek jellemes, családos, köztiszteletben álló férfiaknak kell lenniük (1Tim 3:1-13), akiknek egyértelmű elhívással és képességekkel, lelki ajándékokkal kell rendelkezniük (Csel 6:3, 13:2, 1Tim 4:14, 2Tim 1:6) • a gyülekezet vezetőinek a feladata a tagok elhívásának felismerése, és ha az elhíváshoz érettség és feddhetetlenség is társul (1Tim 5:22), az illető elhívását kézrátétellel (az azonosulás jele) ismerik el a gyülekezet előtt (Csel 6:6, 13:3), így segítve őt a sáfárkodásban (nem ők jelölik ki vagy küldik ki a szolgálatra, csak felismerik és támogatják a már meglevő szolgálatát, amire Isten elhívta és kiküldte) • elsősorban a vének / felügyelők feladata a tanítás (1Tim 3:2, 5:17, Zsid 13:7, 2Tim 2:2), de nem mindegyikük tanít (1Tim 5:17), ahogy ismertek diakónusok is, akik evangelizálnak (1Tim 3:13 vö. Fülöp) • a gyülekezeti fegyelem gyakorlása egyfelől a gyülekezet egészének a feladata (Mt 18:15-20), másfelől a lelkileg érett vezetőké (1Thessz 5:12, Gal 6:1-2), de ők maguk is elszámoltathatók a gyülekezet és a pásztor előtt (1Tim 5:19-20), illetve a külvilág előtt (vö. 1Tim 3:7) • az Újszövetségben nincs példa arra, hogy nők a gyülekezet felelős vezetői lennének, különösen ami a nyilvános gyülekezeti tanítást illeti (1Tim 2:11-12), de minden más szolgálatot végezhetnek. Megjegyzés: a püspök és a presbiter tisztsége csak a 2. században vált ketté, az egyházvezetői "hivatalok" hierarchiája (érsek, pápa, metropolita stb.) csak a későbbi történelmi fejlődés eredménye; bár ma a világon a misszionáriusok fele nő, a női lelkészség új, 20. századi jelenség.
7. A gyülekezeti és a gyülekezeten kívüli szolgálat A helyi gyülekezet működését alapvetően két feladatkör biztosítja (1Pt 4:11): a szóbeli (tanítás, ima) és a gyakorlati szolgálat (szervezés, technikai segítség stb.). A szóbeli vagy gyakorlati szolgálatot végzőknek meg kell felelniük bizonyos előfeltételeknek, és bizonyos karizmákkal is rendelkezniük kell: pl. a pásztor esetében elengedhetetlen a tanítás, a vezetés, a bátorítás vagy a prófétálás ajándéka, diakónusok esetében a segítés, könyörülés, szervezés stb. A gyülekezetben végzett szolgálat (tanítás, gyerekszolgálat, üdvözlés, karbantartás stb.) a gyülekezet rendes működését, közösségi életét biztosítja; az ilyen jellegű szolgálatra azonban a gyülekezet tagjainak csak kis része van elhívva. A gyülekezeti szolgálat célja ugyanis az, hogy minden szent fel legyen készítve a gyülekezeten kívüli szolgálatra: megélni és továbbadni a Jó Hírt otthon, az iskolában és a munkahelyen. Megjegyzés: elfogadhatatlan az "egyemberes szolgálat" gyakorlata (mindent a lelkész csinál), és az a tévhit, hogy a teljes idejű egyházi szolgálat "az igazi" szolgálat, szemben bármely civil hivatással.
Ellenőrző kérdések a leckéhez Kinek a tulajdona az egyház? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mi az egyház egészének a küldetése? ……………………………………………………………………………………………………………….. Milyen gyülekezeti tisztségviselőket ismer az Újszövetség? ………………………………………………………………………………………………………………..
6. AZ EGYHÁZ
6.3. Keresztség és úrvacsora – Mi a jelentőségük? Mint minden vallásnak, a kereszténységnek is vannak szertartásai. Az egyik a vallási közösségbe való felvételkor, csak egyszer történik (keresztség), a másik a közösség tagjainak együttlétekor, rendszeresen (úrvacsora). Mindkét szertartást Krisztus parancsolta az egyháznak. 1. A keresztség (bemerítés) fogalma és és előzménye A magyar "keresztség" szavunk nem bibliai kifejezés, hanem sajátosan magyar szó, és a középkori eredetű katolikus keresztségi liturgia egyik mozzanatára, az olajjal a homlokra rajzolt keresztre utal. Az eredeti bibliai (újszövetségi) kifejezés (baptidzó) jelentése: vízbe, víz alá meríteni, mártani. A keresztelés újszövetségi szertartás, amelynek van előzménye, de nem az Ószövetségben. A Krisztus előtti századok gyakorlataként a zsidóságba áttérő pogányoknak a pogányságból való megtisztulás jelképeként teljesen víz al kellett merülniük (ez az ún. "prozelita keresztség", mikve). Keresztelő János két szempontból hozott újat: egyrészt zsidókat merített be (Istenhez való visszatérésük jeleként), másrészt nem egyszerűen alámerültek, hanem ő nyomta őket víz alá (innen van a mellékneve: Ioannész ho Baptisztész, azaz "János, a Bemerítő") vö. Mt 3, Mk 1, Lk 3, Jn 1. fejezet, Csel 13:24. János Jézust is bemerítette, mert Jézus azonosult a népével; ugyanakkor Jézus nem merített be, csak a tanítványai (Jn 4:1-2). Megjegyzés: az első két-három évszázad után a fejleöntés szokása terjedt el (fejleöntés = tetőtől talpig víz alá kerülés), csak a reformáció radikális (anabaptista) irányzatával, a 16. században jelent meg újra a bemerítés gyakorlata; szimbólumot (teljes alámerülés) azonban nem hasznos szimbolizálni.
2. Az apostoli keresztelés gyakorlata és jelentősége Feltámadása után Jézus megbízta a tanítványait, hogy "az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében" (a Háromságtól kapott felhatalmazással) merítsék be a hitre jutókat (Mt 28:19), és az apostolok "Jézus nevében" (értsd: a személyesen tőle kapott megbízásból) minden megtérőt be is merítettek: • a bemerítés az igehirdetést mindig közvetlenül követte (Csel 2:41, 10:48, 16:33, 22:16 stb.), mert egyetlen feltétele a Jézusba vetett hit volt (8:36-38); a bemerítetteket a gyülekezetbe azonnal befogadták • a bemerítés jelentősége a Krisztussal való azonosulás: vele meghalni és feltámadni, ezentúl a bűn számára halottnak lenni, és Istennek élni (Róm 6. fejezet, Kol 2:12, Gal 3:27); ezért a keresztség nem egy adott felekezetbe, hanem Krisztusba tagol be, tehát minden egyházban el kell fogadni • bár első pillantásra úgy tűnik, valójában nem a bemerítkezés az üdvösség feltétele (vö. Mk 16:16), nem a szertartás az, ami "megment" (1Pt 3:21), hanem a hit, amely engedelmeskedik Isten üzenetének és parancsának (aki nem hisz, minek merítkezne be? és aki hisz, miért ne merítkezne be?) Megjegyzés (1) A későbbi keresztségi előkészítés gyakorlata (katekumenátus) a 2-3. században alakult ki, amikor a keresztényeket üldözték, illetve mert a megtérés a 4. századtól a kereszténység államvallássá válásával divattá vált; ugyancsak az apostoli kor utáni a gyermekkeresztelés gyakorlata, amelyre ugyan nincs konkrét bibliai példa, de a keresztséget a körülmetélés újszövetségi párhuzamának, szövetségkötési aktusnak tekinti; a csak hitvallókat bemerítő egyházak viszont a "gyermekbemutatás" vagy "gyermekmegáldás" szertartását gyakorolják (vö. Mk 10:13-16).
3. Az úrvacsora fogalma és előzménye A szertartás egyik újszövetségi neve az "úrvacsora" (görög deipnosz = vacsora; Jn 13:2, 1Kor 11:20, Jel 19:7,17), a másik a "kenyértörés" (görög klaszisz; Lk 24:30,35, Csel 2:42). A szertartás eredete az ószövetségi peszách (görögül pászka) ünnepe, amely az Egyiptomból való kivonulásra emlékeztetett (2Móz 1-15. fejezet); maga a héber peszách szó arra utalt, hogy a pusztító angyal "átugrotta" a zsidók házait. Jézus a kivégzése előtt, éppen egy ilyen ünnepi "páskavacsora" közben vezette be a későbbi úrvacsora gyakorlatát (Mt 26:17, Mk 14:12, Lk 22:7, Jn 13-16. fejezet). A páskavacsora közben használt kovásztalan kenyeret (macesz) megtörve adta tovább, mint megtört teste jelképét, illetve az ilyenkor szokásos négy pohár bor valamelyikét is úgy adta körbe, mint ami az új szövetség pohara, és ami az ő vérét jelképezi (1Kor 11:23-26). 4. Az úrvacsora gyakorlata és jelentősége A szertartás egyfelől emlékezés a múltra, Jézusra és tettére (Lk 22:19, 1Kor 11:25), másfelől a jövőbe vetett reménység kifejezése (Mt 26:29, 1Kor 11:26): • a kenyér megtörése Krisztus testének összetöretésére emlékeztet, a bor kiöntése és megivása pedig Krisztus vérének a kiöntetésére; ugyanakkor, mivel Krisztus maga az élet kenyere (Jn 6:48-51), az ő testét enni és vérét inni (6:53-54) a legintimebb lelki-szellemi közösséget is jelenti (vö. 6:63) a Krisztus feláldozott testével és vérével, illetve Krisztus Testének többi tagjával (1Kor 10:16-17) • a lábmosás (Jn 13) egyrészt nem a páskavacsora, hanem a korabeli vendéglátás része volt, másrészt Jézus nem úgy adott vele példát, hogy attól kezdve az úrvacsoránál mindig ezt kell tenniük, hanem úgy, hogy így kell egymással bánniuk, az év minden napján • az első keresztények rendszeresen (Csel 2:42), a hét akkoriban elsőnek tekintett napján, Krisztus feltámadásának napján (azaz vasárnap) úrvacsoráztak (20:7)
•
•
az úrvacsora nem egy bizonyos felekezet vagy gyülekezet, hanem az Úr asztala (1Kor 10:21), tehát minden hívő, így a más keresztény gyülekezethez tartozó vendégek is részt vehetnek rajta; aki hívő, de éppen valamilyen nyilvánvaló bűnben él, és abból nem hajlandó megtérni, azt figyelmeztetni kell, hogy ne úrvacsorázzon, hiszen az éppen arról szól, hogy ezért a bűnéért is meg kellett halnia Krisztusnak a korinthusi gyülekezetben (lásd 1Kor 10:14-33, 11:17-34) sajátos visszásságok fordultak elő, amelyek az úrvacsora közösségépítő és szent voltát semmibe vették: elkülönültek egymástól (11:18 vö. 1:11), nem várták meg egymást (11:33), egyesek tele ették magukat, míg mások éhesek maradtak (11:21), az úrvacsorai elemeket (az Úr testét és vérét) nem különböztették meg (11:29) a többi ételtől (11:22,34); összefoglalva: csak a saját kárukra jöttek össze (11:17), és olyan "méltatlan módon" úrvacsoráztak (11:27), hogy Isten nevelő szándékú büntetésére volt szükségük (11:30,32); nem csoda, hogy Pál önvizsgálatra szólította fel őket (11:28); a 11:27 hibás fordítása ("méltatlanul") és mindenkire általánosítása ("vizsgálja meg azért az ember önmagát", különben "ítéletet eszik és iszik") a hívőkben fölösleges önvizsgálódást és méltatlanságtudatot kelt Megjegyzés: nincs különösebb jelentősége a kovászos vagy kovásztalan kenyér vagy ostya, illetve a bor, must vagy szőlőlé használatának; a lényeg, hogy a "test" törhető és a "vér" vérszínű (piros) legyen; a volt alkoholistákra tekintettel kell lenni (az alkoholmentes bor is kísértésforrást jelent a számukra, de például a vörös szőlőlé megfelelő); a bor és a kenyér "átváltoztatása" a misén Krisztus szószerinti testévé és vérévé - minden tisztelet mellett is - nagyon távol áll az úrvacsora bibliai, zsidó gyökereitől: ha ilyenkor valami átváltozik, az a hívő szív.
Ellenőrző kérdések a leckéhez Hány szertartást rendelt el Jézus, és melyek ezek? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mi volt a keresztelés előzménye? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mit mindent jelenít meg a víz alá merítés? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mi volt az úrvacsora előzménye? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mit jelképeznek az úrvacsora jegyei? ………………………………………………………………………………………………………………..
