6. AZ ALKOTÓ KÖZLŐKÉPESSÉG FEJLESZTÉSE 6.1. A kapcsolatfelvétel tanítása 1. A köszönés tanítása 2. A megszólítás tanítása 3. A bemutatkozás tanítása 6.1.1. A köszönés tanítása Az I. osztályos gyermekeknek már a tanév első heteiben tanítjuk a köszönés– visszaköszönés illemtanát. Frontális osztálymunkával összegyűjtjük a köszönés nyelvi formáit (kinek, mikor, hogyan köszön valaki, hogyan kell visszaköszönni). A gyűjtőmunkát változatos szerepjátékokkal folytatjuk, hogy tudatosítsuk a hangerő, a tiszta artikuláció, a fejhajtás, a térköz, a testtartás helyes használatát. Rövid jeleneteket rögtönzünk, megfigyeltetjük és megbeszéljük közösen: mi jó, mi helytelen. A helytelenségeket azonnal javítjuk. Lehet bábukkal is eljátszani egyikmásik hibát, majd közösen megbeszélni. Például köszön a gyermek-bábu, de halkan, hadarva, érthetetlenül. Nem köszön a felnőttnek a gyermek-bábu. Ezt is közösen elemezzük, rámutatunk arra, hogy a legelemibb emberi kötelességünk a köszönés. A hallgatag, gátlásos gyermekkel gyöngéden, türelmesen viselkedjünk, a hangoskodókat, feltűnést keresőket pedig következetes szigorral utasítsuk rendre. A szerepjátszás ugyanis bizonyos kötetlenséggel, felszabadultsággal jár. Biztos, hogy a tanulói aktivitást fokozza. Fordítsunk gondot a nem-nyelvi közlésmód csiszolására is! Ezt már bábuval nem lehet, vállalkozó kedvű gyermekekkel próbáljuk eljátszatni. Az egymással szemben álló, beszélgető partnerek nyílt tekintettel egymás szemébe nézzenek. Tekintet-, fej- és testtartásuk legyen finom, könnyed, azaz természetes. Fontos, hogy feléje fordítsák legalább arcukat annak, akinek köszönnek. Csúnya az a köszönési mód, amelyben a köszönő nagyon messziről, ordítozva üdvözli az illetőt. Meghittséget, gyöngédséget fejez ki, ha a köszönés mellett az illetőt meg is szólítjuk: – Kezét csókolom, Kati néni! – Szervusz, nagyi! – Szia, Laci! Gyakoroltassuk a napszaki köszönést is. Hívjuk fel a tanulók figyelmét a helyes nyelvi formára. – Jó reggelt kívánok, Jancsi bácsi! – Jó napot kívánok, igazgató úr! – Jó estét kívánok! 143
A vállalkozó tanulókkal „előadunk” egy köszönést, és közösen az osztállyal elemezzük, értékeljük. Ez a mozzanat is nagyon fontos nemcsak a helyes eljárás megerősítéséért, hanem azért is, hogy a gyermekek szokják az őszinte véleménynyilvánítást, a tárgyilagos, udvarias bírálat vagy dicséret kifejtését. Nemcsak „mintha-cselekvésben”, hanem valós kommunikációs helyzetben is megfigyeljük tanulóinkat. Mulasztásaikat megbeszéljük velük, késztetjük, hogy szokásukká váljék a köszönés, háruljanak el a kommunikációs zavarok. Soha ne folyamodjunk a durva bánásmódhoz, a tanuló megszégyenítéséhez. Ha egy kisiskolás makacs kitartással nem akar köszönni, annak más és komolyabb oka van. Ezt kell kiderítenünk és megszüntetnünk, szóra bírnunk „a szív üregeiben cseleit szövő fondor magányt.” 6.1.2. A megszólítás tanítása A megszólítás célja a kapcsolatfelvétel, azzal szorosan összefügg. A nyelvi formák és főleg a megszólítás módjának gyakoroltatásán van a hangsúly. Az udvarias megszólításra udvarias válasszal illik reagálni. A szerepjátékokban ismét mindkét összetevőre figyeltetjük a gyermekeket: a megszólítás helyes-e nyelvileg, megfelel-e a kommunikációs normáknak. A nem-nyelvi kifejezőeszközöket együtt gyakoroltatjuk a nyelviekkel. Ha hozzá nagyon közel álló rokont, ismerőst szólít meg a gyermek, akkor megérintheti (testvér, szülő, barát, tanító). Szintén helyes a megszólított megérintése akkor, ha az nem veszi észre a megszólítást. A tolakodó, túlzó tapogatás, ütögetés nem csak illetlen, hanem szigorúan kerülendő, csúnya, nevetséges. Szoktassuk a tanulókat arra, hogy a beszédhelyzetnek erősen szabályozó hatása van, és ezt szem előtt kell tartani. Ha valakit olyan helyen szólítunk meg, ahol az zavart keltene, nagyon halkan és nagyon tömören fejezzük ki magunkat. A helyes tekintettartás, a helyes térközszabályozás, a megfelelő hangerő, a tiszta, szép kiejtés ugyanolyan fontos követelmény, mint a köszönésvisszaköszönés esetében. A helyes eljárás az, hogy szerepjátékokkal gyakoroltatjuk különböző kommunikációs helyzetekben a megszólítást és az arra adott választ. Ezután a gyermekekkel közösen megbeszéljük a jó, helyes és rossz, helytelen megoldásokat. Mindig érveljünk, mert indokolnunk kell állításainkat. A hibák kijavítása is úgy a leghatékonyabb, ha újrajátszatjuk, újra megfigyeltetjük őket. 6.1.3. A bemutatkozás tanítása A bemutatkozás a harmadik fontos része a kapcsolatfelvételnek. Ahhoz, hogy a tanuló képes legyen a bemutatkozásra, a tanítónak tudatosítania kell a vezetéknév, a családnév, az utónév, a becenév fogalmát. Ezt sok-sok gyakoroltatással alapozzuk meg. A kisgyermekben tudatosítanunk kell, hogy ő már nem Böbe, Pöszi, Tomi vagy Öcsi az iskolában még azok számára sem, akik eddig nem ismerték. Teljes neve a család és utónév kapcsolata. Ezt kell használnia. A jó tanító 144
abban is példakép, hogy valamennyi gyermekét azonos közelséggel és melegséggel szólítja meg. Kezdetben teljes nevükön, hogy az első osztályba érkezettek egymást is megismerjék. Szót ejthetünk arról is, hogy milyen csúnya dolog egymásnak gúnynevet adni. A bemutatkozás nyelvi formáit gyakoroltatjuk: Balázs Ágota vagyok. Balázs Ágotának hívnak. A nevem Balázs Ágota. Nagyon fontos, hogy érthetően, emelt fejtartással, kellő hangerővel beszéljen a kisgyermek. Oldjuk a szorongást, ha a bábut alkalmazzuk. Mutatkozzanak be a bábunak, ami ott és akkor egy idős néni vagy idős bácsi. Megfigyeljük, és társaikkal is figyeltetjük a nyelvi, nem-nyelvi és beszédhelyzetbeli követelményeket, majd elemezzük őket. Hívjuk fel arra is a kisgyermekek figyelmét, hogy nem szabad soha nevetnünk valakinek a nevén. Problémahelyzetet teremtünk a már olvasni tudó gyermekeknek azzal, hogy a vezeték- és utóneveket összekevert sorrendben mutatjuk, és kérjük őket, hogy alkossák meg a helyes sorrendet. A névadás változatos formáival gyakoroltatjuk annak számontartását, hogy minden személynek, élőlénynek, tárgynak neve van. Ezeket az ismereteket majd alkalmazhatják a II. osztályos nyelvtanórákon a főnév fogalmának alakításakor. (Az élőlények, dolgok neve című órarendszerre gondolunk.) Felhívjuk tanulóink figyelmét arra is, hogy az utónevek kétfélék: lány- és fiúnevek. Gyűjtetünk ilyeneket, és megnevezzük, hová tartoznak. A hivatalos név és a becenév viszonyát is elemezgetjük, nehogy az a helytelen nézet alakuljon ki a kisgyermekekben, hogy a beceneve esetleg tiltott az iskolai vagy a társadalmi életben. Tudatosuljon a gyermekekben, hogy a becenév az utónév játékos, kedveskedő formájú változata, de nem hivatalos, ezért bemutatkozásnál nem használhatják. A szerepjátszásban a köszönés és a bemutatkozás összekapcsolódik. Köszönjenek annak, akinek be kell mutatkozniuk, mindig állva legyenek, nevüket érthetően mondják. Csak akkor nyújtsa kezét a gyermek, ha az idősebb is nyújtja. Gyakoroltassuk és figyeltessük a jó tekintet-, fej- és testtartást: fejüket enyhén biccentsék, amikor kezet fognak. Bábuval eljátszva a gyermekekkel olyan jelenetet is figyeltessünk meg, amikor felesleges a bemutatkozás. Ha az egyén például utasként jelenik meg a járművön, vásárlóként az üzletben, vagy csak tájékozódás céljából szólít meg valakit, felesleges bemutatkoznia. Iktassunk be olyan helyzetgyakorlatokat is, amelyek során a gyermekek valamilyen céllal kapcsolatba lépnek valakivel. Például bemennek az iskola könyvtárába, amelynek azután rendszeres látogatói szeretnének lenni. Hogyan köszönjenek, hogyan mutatkozzanak be, hogyan szólítsák meg a könyvtárost? A jelenetet eljátszatjuk két vállalkozó gyermekkel, megfigyeltetjük, elemezzük, levonjuk a tanulságokat. A hibákat javíttassuk!
145
6.2. A szándéknyilvánítás tanítása A közlemény ilyenkor a címzett felhívását, befolyásolását célozza. 6.2.1. A kérés A feladó a címzettől valamilyen segítséget, számára fontos cselekvést vár el. Fontos a tanítói példaadás. A tanító kéréseinek is mintaszerűnek kell lenniük, hiszen ezek már modellértékűek a gyermekek számára. Legyünk mindig udvariasak a tanulóinkhoz intézett kéréseinkben. A leggyakoribb nyelvi formákat itt is összegyűjtjük, számbavesszük: Tessék nekem ideadni… Nem tetszik nekem ideadni…? Leszel szíves…? Légy szíves… Szeretném megkérni Mária nénit, hogy… Pista bácsi, legyen szíves... stb. A gyermekek megérzik, hogy a megszólítás elmaradhatatlan követelménye az udvarias kérés megfogalmazásának: Tanító néni, kérem…, Árpi, légy szíves…. Az udvariasság megteremtéséhez a középhangerő is fontos. A túl magabiztos, és a nagyhangú gyermekek fegyelmezésére, mérséklésére is törekednie kell a tanítónak. Egyes gyermekek nagyhangú fölényeskedését el kell utasíttatnunk a tanulókkal. A halk szavú, bátortalan gyermekekkel gyöngéden bánjunk. A szerepjáték elemzése, a valós helyzetek megfigyelése igencsak hatásos a nem-nyelvi kifejezőeszközök és a tiszta, szép, érthető beszéd tudatosítása szempontjából. 6.2.2. A tudakozódás A tudakozódással az első személy valamilyen tájékoztatást vár el a címzettől. Tanítanunk kell a nyelvi formákat, az illemszabályokat, és gyakoroltatnunk kell őket szerepjátszással, majd valóságos helyzetben. A tudakozódás menete: o a beszélő közepes hangerővel érthetően beszélve a kérdezett felé fordul; o köszön; o a tudakozódás nyelvi formáját használva – Tessék nekem megmondani, hogy…, Legyen szíves megmondani, hogy…, Meg tudnád nekem mondani, hogy…, Kérem, mondja meg... stb. – megfogalmazza a kérését; o figyelmesen meghallgatja a kapott tájékoztatást; o megköszöni, és elbúcsúzik a kérdezettől. A mintaszerű tanítói tudakozódásnak ismét modellértéke van. 146
6.2.3. A felszólítás Felszólítással a beszélő határozottan vagy éppen erélyesen készteti a hallgatót valamilyen cselekvés elvégzésére vagy abbahagyására. A legnehezebb a gyakorlás folyamán a helyes hangnem megtaláltatása a tanulókkal. A gyermekek nagy része hajlamos a nagy hangerejű, durva parancsolgatásra (Azonnal hagyd abba!, Mész ki rögtön?!, Tűnsz el innen?!…). Ez a mód ugyanolyan helytelen, mintha a beszédfeladatot megoldó tanuló nem lenne eléggé határozott fellépésű. A hangerő, a beszédtempó és a hangmagasság egyenes arányban van a felszólítást végző indulatteljes vagy kevésbé indulatos lelkiállapotával. Riadt kisgyermek, akit a kutya üldöz, kétségbeesetten szólítja fel azt a távozásra. Ha biztonságban érzi magát, már hangja is nyugodtabb. Elemezzünk a tanulókkal olyan helyzeteket, amelyekben helytelen a felszólítás vagy annak elmulasztása. Olyanokat is, amelyek során ők nem hallgatták meg a felszólítást. Beszélhetnek olyan esetekről is, amikor a felszólító durvasága zavarta őket. A felszólítást bábuk szereplésével és szerepjátékkal is gyakoroltassuk. Mindig elemezzük, értékeljük a megfigyelteket. A tanító figyelje tanulóinak megnyilvánulását más alkalmakkor is, közölje velük elmarasztaló vagy dicsérő véleményét, és indokolja azt. Ne feledjük, hogy tanulóink kommunikációs biztonságának alakításával egyidejűleg személyiségüket is hatékonyan formáljuk. 6.2.4. A meghívás A meghívás olyan beszédhelyzet, amelyben a beszélő a hallgatót egy későbbi cselekvés végrehajtására készteti: Vegyen részt…, Jöjjön el… . A meghívottal tudatnia kell a körülményeket: az esemény színhelyét, idejét. A hívó fél legyen udvarias, kedves. A fölényes kérkedés vagy a tolakodó bizalmaskodás egyaránt helytelen, sőt ízléstelen. A jó meghívás hangneme kedves, szeretetteljes és biztató: Nagyon szívesen látlak, biztos jól fogod érezni magad. Tessék eljönni! Nagyon várjuk Margit nénit! A szóbeli meghívásnak is tartalmaznia kell a legfontosabb információkat, hogy a meghívott fél tényleg jól érezze magát. A nyelvi és kommunikációs normák tudatosítását ebben az esetben is szerepjátékkal gyakoroltatjuk. Elemezzük a megfigyelteket, a hibákat javítsuk. Ebben a beszédhelyzetben a kapcsolatfelvételt, kapcsolattartást és a zárást is gyakoroltassuk, hiszen ezek a meghívás indítását és befejezését képezik. Valóságos helyzetben is gyakoroltassuk a meghívást!
147
6.3. A véleménynyilvánítás tanítása 6.3.1. A vélekedés A vélekedés a gyermek véleménye a környező világ jelenségeiről, konfliktusairól. Gondos, türelmes szoktatással kell az iskolába induláskor a gyakori árulkodást leépíteni. Rámutatunk arra, hogy az árulkodó gyermeket a pillanatnyi érdeke befolyásolja, indulata és az ártani akarás vezeti, ezért nem tárgyilagosan adja elő a történteket. Az ilyesmi elítélendő, mert félrevezetjük környezetünket, nem mondunk igazat. Panaszemeléskor a történtek elmondása legyen mindig tárgyszerű, igaz és pontos. Elemeztessünk pár szerepjátszást, hogy lássák a tanulók az árulkodás rútságát, ugyanakkor a panasztevő igazságérzetét dicsérjük és példamutatóként értékeljük. Késztessük a tanulókat arra, hogy a rendetlenkedő, szófogadatlan társaikat elítéljék, hibájukat az illető jelenlétében indulattól, ártó szándéktól mentesen mondják meg. Nem engedhetjük meg az egy-két szavas vagy egyetlen mondatból álló indulatos felkiáltást. Fogalmazzák meg a történtek okát, mutassanak rá a tévedő, vétkező, hibázó gyengeségére úgy, hogy az ne szégyenüljön meg, de okuljon. Nagyon sok gyermek tagadja hibáját, ilyenkor szembesítsük „tanúkkal”. Ha egy-egy gyermek makacsul elzárkózik a véleménynyilvánítás elől, ne kényszerítsük. Majd felzárkózik az egészségesen fejlődő közösség állásfoglaláshoz önszántából is. 6.3.2. Az értékelés Az értékelés tanítását nagyon jól össze lehet kapcsolni a szövegértés, szövegfeldolgozás képességének formálásával. Az I.-től a IV. osztály végéig sok szépirodalmi alkotást tanulnak a gyermekek. Népmeséket, nagy klasszikusok remek elbeszéléseit, gyermekeknek írt történeteit, melyeknek szereplői különböző emberi tulajdonságokat testesítenek meg. A hősök tetteinek, tetteik következményeinek vizsgálata a tanulók értékelésének alakítása, állításaik bizonyítékokkal, indoklásokkal való alátámasztása a közlőképesség fejlesztésének nagyszerű alkalma, és a személyiségfejlesztés hatékony eszköze is. I. osztályban például a hang- és betűtanítás utáni időszakban A kacsa meg a kígyó című olvasmány egyik „hőse”, a kacsa a tudatlan, de állandóan dicsekvő, fecsegő ember megtestesítője. A kígyó az okosság, a hozzáértés fontosságát hangoztatja. Értékeltessük a két ellentétes magatartást tanulóinkkal, hallgassuk meg őket. Csak véleményük ismeretében tudunk beavatkozni fejlesztő szándékkal a nevelésükbe. A vadgalamb és a szarka, A jószívű Bodri, Mese-morzsa, A kakas és a hörcsög, Heverd-el, A tyúkocska, az egérke meg a kakas című olvasmányok nemcsak az olvasástechnika remekbe szabott lehetőségei, hanem a helyes, tárgyilagosan értékelő magatartás fejlesztésének alkalmai is. Az ilyen olvasmányok a II.–IV. osztályban még tovább gazdagodnak, mélyülnek. Nemcsak a tanuló közlőképességének és erkölcsi nevelésének, hanem a jellemábrázolás előkészítésének is hatékony próbái az ilyen irányú tevékenységek. Ne mulasszuk el az olvasásórán ezeket a lehetőségeket! 148
Még erősebben szabályozó, azaz tárgyilagos vélemény elmondására késztető jellege van az olyan értékelésnek, amelynek „szenvedő alanya” a tanulók körében van: tanulótárs, iskolatárs. Vigyázzunk, csak az érvekkel, indoklással alátámasztott kijelentéseket fogadjuk el! Nem szabad – még egy nagyon nemes cselekedet kapcsán sem – az értékelésnek csak dicséretben kimerülnie. A durva, sértő véleményeknek se engedjünk teret! Óvakodjunk az erkölcsi prédikációktól is, mert unják a gyermekek. Nyelvileg sematikussá, érzelmileg hatás nélkülivé válnak, ha gyakran alkalmazzuk őket. 6.3.3. A vita A vita magasabb rendű beszédalkotásra készteti a tanulót. A tanító ezt a tevékenységet szakavatottan végezze, kellő tényanyaghoz juttassa a vita résztvevőit. A vitatkozás illemszabályainak tudatosítása is nagyon fontos. A vitatkozóknak nem szabad udvariatlanul egymás szavába vágniuk. Ne támadó szándékukat fitogtassák a gyermekek, hanem arra szokjanak rá, hogy kijelentéseiket minél több tény, adat felsorolásával tudják igazolni. Se a durva kifejezéseket, se a nagy hangerőt ne engedjük meg! Ezeknek a követelményeknek akkor tud a tanító legjobban érvényt szerezni, ha a vitavezető szerepét vállalja. Jelenléte a kibontakozásban fegyelmező hatással van a gyermekekre. A hetvenkedőtől erélyesen, de tapintatosan megvonjuk a szót. A szép és okos tanulói magatartást vegyük észre, és dicsérjük meg! A vitát csak IV. osztályban taníthatjuk eredményesen. Szervezése, vezetése leginkább olvasásórán ajánlatos. Olvasmányaikból ismert irodalmi hősök magatartásáról, tetteiről ajánlatos vitatkozni. Például: Az a két perc című olvasmány tanításakor vitát szervezhetünk arról, hogy egy-két perc késés életbevágóan nagy baj-e, vagy el lehet nézni. Az érvek, ellenérvek ütköztetése közben a beszédfigyelem és beszédfegyelem megkövetelése nagyon fontos. Civilizáltan, mérsékelt hangon beszélgessenek a tanulók. Az érvek, bizonyítékok döntsék el a vitát! A vadászok fája felé vagy A Duna-delta című olvasmány megismerése után a természetvédő emberi magtartás és a csak az önmaga hasznát tekintő szemlélet ütközhet egymással érvek, bizonyítékok segítségével. A Ki jár az erdőn? című olvasmány megismerése után rendezhetünk vitát arról, hogy az állatok az ember ellenségei-e vagy barátai, segítőtársai. Az Utazás a levegőben, Emberek a Holdon, Victor Babeş igaza című olvasmányok megismerése után szervezhet-vezethet a tanító vitát arról, hogy a tudás-e az elsődlegesen fontos, vagy az anyagi jólét. A vitavezetés után a tanító értékelje, elemezze az elhangzottakat. A helyes vélemény mellett foglaljon állást, és indokolja, bizonyítsa azt! Elemezze, értékelje a figyelő tanulókkal együtt a vitatkozó felek beszédmagatartását, kulturált eljárásaikat dicsérje, az elítélendőket pedig marasztalja el.
149
6.4. Az eseményelmondás tanítása Az eseményelmondás tanítása feltételezi, hogy már az I. osztályban a gyakorlás során tudatosítsuk elemi követelményét, azaz azt, hogy az illető tanuló a helyszínt, a szereplőket, az eseményt, az időpontot megjelölje. Segédeszköz a kép, a képsor, diakép vagy a kisfilm. Ezek segítik a témaadást. A témának a kifejtése készteti kerek, egész szöveg szerkesztésére a kisiskolást. Ezt a tevékenységi formát is, mint az összes többit, kiscsoportos kommunikációként tanítjuk. A diákok a tanító vezetésével elemzik–értelmezik a képen látottakat. Ekkor kerül sor a szövegszerkesztéshez szükséges szavak, kifejezések összegyűjtésére. A tanító is beszélgetőtársként vegyen részt a képolvasásban. Szoktassa a tanulókat a legapróbb részletek észrevételére. A szövegszerkesztésben szintén segítse kérdésekkel a tanulók munkáját. Magasabb szintű tevékenység, ha az esemény előzményét és következményét is beleszerkesztik az esemény elmondásába. Ezután a tanító négy-öt perc gondolkodási időt ad a tanulóknak, hogy felkészüljenek saját változatuk megszerkesztésére. Az önként jelentkezőket meghallgatják, és elemzik beszédteljesítményüket. Esetleg magnóra is fel lehet venni a beszédprodukciót, majd viszszahallgatni. Ez a megoldás van legnagyobb hatással a szereplőre, mert így önmagát ellenőrizheti. Az élményen alapuló elbeszélést a tanító már nem tudja annyira irányítani. A tehetségesebb, fejlettebb, kidolgozottabb nyelvi kódú tanulók számára az élmények elbeszélése az önkifejezés nagyon jó lehetősége. Az eseményelmondó szöveg alkotását a mesebefejezéssel is taníthatjuk. A már ismert eseményhez, helyszínhez, szereplőkhöz kell igazítani a megoldást. Hogy valamennyi tanulót aktivizáljunk, kérhetjük, rajzolják le a gyermekek saját elképzeléseiket. Ezután kérjen fel a tanító két-három gyermeket a kigondolt eseménymozzanat ismertetésére. Miután a „hallgatók” kérdéseire adott válaszok is elhangzottak, az elemzés következik. Végül a tanító bemutathatja a mese befejezését. Az összehasonlítás is ébreszthet gondolatokat, érzelmeket a tanulókban. Ezt is megbeszélhetik. Magasabb szintű változata a III.–IV. osztályban a tehetségesebb gyermekek számára az önálló mese- vagy történetalkotás.
6.5. A leírás–jellemzés tanítása 6.5.1. Személyleírás Ahhoz, hogy a kisiskolás képes legyen személyek leírására, bemutatására, meg kell ismertetnünk ilyen foglalkozásokon a külső testi jellemzőket. Tudatosítjuk velük, hogy a személynek van hajszíne, szemének is színe, testének magassága (magas, közepes, alacsony), arcának formája (kerek, szögletes, hosszúkás). Vigyázzunk a külső személyjegyekkel való foglalkozás közben, hogy a gyermekek ne bántsák, gúnyolják egymást. Olvasásórán különböző szereplőket ismernek 150
meg: a szépirodalmi művek szereplőit. Ilyenkor színes leírásokat kérjünk tőlük, amelyekkel a külső vonások megfigyelésére, majd megnevezésére késztetjük őket. Az egyik jelenlegi I. osztályos ábécéskönyv két állandó szereplője: Péter és Kató. A kisfiú szőke hajú, kék szemű, a kislány barna hajú és barna szemű, mindketten – a felnőttekhez vagy nagyobb gyermekekhez viszonyítva – alacsony termetűek, mert még kicsik. Az óvodásokhoz viszonyítva magasak, mert „nagyobbak”, mint azok. Állíthatjuk a gyermekeket nagyság szerint sorba, vagy külső testi jegyeik alapján csoportosítjuk őket, megnevezzük, megfigyeltetjük és szövegalkotás közben alkalmaztatjuk a tulajdonságokat jelölő kifejezéseket. Például az Eta tanul című olvasmányban az Évi nevű kislánynak gyönyörű nagy, kék (világos) színű szeme van, világosszőke, göndör haja. Ottó és Anti egymás mellett állnak. Egyiknek szőke, másiknak fekete haja van. Ottó magasabb, Anti alacsonyabb, mindkettő kerek arcú stb. A szóbeli szövegalkotásra késztetéshez az ilyen irányú megfigyelés nagyon jó alkalom. Az életkor, testtömeg és testalkat elemi fokú megismertetését is állandó gyakoroltatással, megfigyeltetéssel, szövegszerkesztéssel kapcsoljuk össze. Nagyszerű alkalom erre az olvasásórákon megismert irodalmi hősök külső tulajdonságainak számbavétele. Fokozatosan felhívjuk a gyermekek figyelmét a lelki tulajdonságokra is. Figyeltetjük őket a tettekből megismerhető, azokból kikövetkeztethető belső vonásokra. Állandóan kapjanak olyan feladatokat is, amelyekben a lelki tulajdonsággal, annak bizonyítékaival kapcsolatos szöveget kell szerkeszteniük a gyermekeknek. Majd rokonságuk, ismerőseik köréből mutassanak be valakit, és nevezzék meg külső-belső tulajdonságaikat. 6.5.2. Állat, kedvenc játék bemutatása Képen látott állat bemutatása, leírása: színes képen vagy diapozitíven szemlélhető állattal keltsük fel a tanulók kedvét, ezért az inkább kevésbé ismert legyen. Szemléltetésre kitömött állatot is lehet felhasználni. A szemléletet jól irányzott kérdésekkel végzi a tanító. A tanulók a megfelelő szavakat, kifejezéseket megismerik, aktív szókincsükbe illesztik. Majd egy tanuló bemutatja az állatot. Ezután kérdezhetnek társai. Beszédprodukcióját értékelik, és a tanító levonja a következtetéseket. Természetesen a zárkózott, a feladatot nem vállaló gyermekeket ezúttal is tapintatosan kezeljük. Esetleg egy-egy kérdést intézhetünk hozzájuk, ebből megtudjuk, hogy képesek-e a bemutatásra. Variálhatjuk a feladatot aszerint, hogy ki mondja el az állat leírását, kinek mutatja be. Esetleg a tanuló az illető múzeum munkatársa, és az odalátogató felnőtteknek, kisgyermekeknek kell elmondania ismertetését.
151
6.5.3. A környezet, a helyszín leírása A környezet, helyszín bemutatásának, leírásának tanítása azért fontos, hogy a gyermekek kellő mértékben tudjanak tájékoztatást adni, ha valaki tőlük tudakozódik. A kisgyermek ilyenkor rendszerint csak mutogat, gyakran mond nagyon hiányos szerkezetű mondatokat, sok töltelékszót használ. Környezetük helyes, pontos megismertetésével segítjük őket a tájékozódásban, és abban, hogy helyes nyelvi formában tudjanak másokat tájékoztatni. Csoportosítsuk a tanulókat lakhelyük szerint, szoktassuk az iskola és lakhelyük közötti útszakasz elmondására. Megismertetjük velük azt a városrészt, amelyben élnek. Szemléltetésre makettet vagy alaprajzot használunk. A szükséges ismereteket a III. osztályos környezetismeret tankönyvben megtaláljuk. Osztály, iskola és környéke, valamint a falu vagy városrész alaprajzának fogalmát alapozzuk meg az ilyen jellegű foglalkozásokon. Elképzeltetjük velük, hogy olyan kisgyermeket vagy idegent, esetleg kedvenc bábujukat kell útbaigazítaniuk, akik nem tudják, hol van az ő iskolájuk, vagy hol van a községben, városnegyedben a tanácsháza, a vasútállomás, a múzeum, a művelődési ház, a botanikus kert vagy a játszótér stb. A tevékenység megszervezése, irányítása ugyanazokat a módszertani követelményeket igényli, amelyekről már az előbbi alfejezetekben beszéltünk.
152
