Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testfogalom, testséma megerősítése, alapmozgások koordinációjának javítása, kéz és a láb finom motorikájának fejlesztése, folyamatos szemmel követés kialakítása, egyensúly érzék fejlesztése, nagymozgás, direkt és indirekt testtudat fejlesztése
Reggeli üzenet
Köszöntés
Tevékenységek (lépések, feladatok)
pedagógus Gyertyát gyújt, a tanulókkal együtt elmondja a köszöntő verset. Kirakja a táblára a reggeli üzenetet. Segít az olvasásban, az üzenet megértésében.
tanuló Körben állnak kézfogással, és köszöntik egymást, elmondják egymásnak jókívánságaikat. Próbálkoznak a szöveg olvasásával.
Időtartam
Módszer
Erőforrás
Kompetenciák, kiemelt fejlesztési tevékenységek
Célérték, elvárt eredmény
5 perc
frontális
Gyertya, gyufa, vers. 1. sz. mell.
Egymásra figyelés.
Egymás szeretetteljes köszöntése.
5 perc
frontális
Csomagolópapír, 2.sz . mell.
Megfigyelőképesség, tolerancia, türelmes meghallgatás.
Egymás meghallgatása a hozott témával kapcsolatban.
Ellenőrzés módja
Meghallgatás, megfigyelés
Ritmikus gyakorlatok
Mesehallga tás
Beszélgető kör
Tevékenységek (lépések, feladatok)
pedagógus A tanító megkéri a gyereket, hogy válogassák szét a képeket, csoportosítsák őket, és meséljék el, hogy mit látnak a képen. Megkérdezi, hol tudnak ilyen dolgokat vásárolni. Elmondja a gyerekeknek A répa című mesét. Meghallgatja a gyerekek élménybeszámoló ját, és irányítja a mese eljátszását. Megtanítja a gyerekeknek répa retek mogyoró című mondókát.
tanuló Válogatnak, csoportosítanak, elmondják, mit látnak képen, és beszámolnak piaci, zöldség üzleti élményeikről.
Időtartam
15 perc
Meghallgatják a 15 mesét, elmondják perc élményeiket a mesével kapcsolatban. Helyes időrendi sorrendben felelevenítik a mese eseményeit, és eljátszák. A gyerekek együtt 5 perc mondják a tanítóval.
Módszer
Erőforrás
Kompetenciák, kiemelt fejlesztési tevékenységek
Célérték, elvárt eredmény
Ellenőrzés módja
frontális
Képek zöldségekről, gyümölcsökről. 10. sz. melléklet
Tolerancia, egymásra figyelés, egymás türelmes meghallgatása.
Egymás meghallgatása a hozott témával kapcsolatban.
Meghallgatás, megfigyelés
frontális
Mesekönyv. 3. sz. mell.
Megfigyelőképesség, emlékezet, időrendiség.
A mese figyelemmel kísérése, meghallgatása, pontos felidézése, és eljátszása.
Beszélgetés, dramatizálás.
frontális
Mondóka 4. sz. melléklet
Egymásra figyelés, a szöveg pontos felidézése.
Tiszta hangképzés, helyes ejtés.
Közös versmondás.
követésFolyamatos Finom-motorika szemmel fejlesztése
Testtudat Nagymozgás fejlesztés fejlesztése
Tevékenységek (lépések, feladatok)
pedagógus A tanító történetet mesél a halászokról, a halról, fókáról.
tanuló Meghallgatják a történetet, és utánozzák az állatok mozgását.
Folytatja a történet mesélését, golyótovábbító gyakorlatot sző a mese közben. A történet folytatása közben felidézi Csippcsepp csepereg kezdetű mondókát Történet folytatása közben elvégezteti a Göncölszekér című fejlesztő gyakorlatot
Meghallgatják a történetet, és elvégzik a gyakorlatot.
Időtartam
Módszer
Erőforrás
Kompetenciák, kiemelt fejlesztési tevékenységek
Célérték, elvárt eredmény
Ellenőrzés módja
10 perc
frontális, egyéni
5. sz. melléklet
Kéz és láb finommotorikájának, alakmozgások koordinációjának fejlesztése.
Alakmozgások koordinációjának javítása.
Megfigyelés, szükség esetén segítség nyújtása.
10 perc
frontális, egyéni
Üveggolyók, kosár 6. sz. melléklet
Testtudat fejlesztés, egyensúly érzék.
Nagymozgás, finommotorika fejlesztése.
Megfigyelés, szükség esetén segítség nyújtása.
A gyerekek együtt 5 perc mondják a tanítóval, és végzik a megfelelő mozgást
frontális, egyéni
Mondóka 7. sz. melléklet
Egymásra figyelés, a szöveg pontos felidézése.
Tiszta hangképzés, helyes ejtés, kéz finommotorikájának fejlesztése.
Közös versmondás.
Meghallgatják a történetet, és elvégzik a gyakorlatot.
frontális, egyéni
szőnyeg 8. sz. melléklet
Szemmozgás, egyensúly érzék fejlesztése.
Folyamatos szemmel követés kialakítása.
Megfigyelés, szükség esetén segítség nyújtása.
10 perc
Értékelés
Testtudat fejlesztése
Tevékenységek (lépések, feladatok)
pedagógus A történet befejezése után irányítja az összeragadt testrészek című játékot.
tanuló Elvégzik a gyakorlatot.
- magatartás aktivitás - pontos feladatvégzés
- hogyan érezte magát - melyik feladat tetszett - melyiket tudta legpontosabban elvégezni
Időtartam
Módszer
5 perc
páros
5 perc
egyéni
Erőforrás
9. sz. melléklet
Kompetenciák, kiemelt fejlesztési tevékenységek
Célérték, elvárt eredmény
Ellenőrzés módja
Egyensúly érzék, és testtudat fejlesztés.
Testfogalom, testséma megerősítése, alakmozgások koordinációjának javítása.
Értékelés.
Reális önértékelés.
Önkritika, bátor véleménynyilvánítás.
Beszélgetés.
1. sz. melléklet Gyerekek körben állnak, középen gyertya ég, egymás kezét megfogják, elmondják a köszöntő verset. Vers: Jő a hajnal, Elmúlt az éj, Ébredj a nappal, Vidáman élj! Szép Napot Kívánunk Mindenkinek! A köszöntő vers elmondása után körben leülnek a szőnyegre, és egy tanuló elfújja a gyertyát. (pl. névnapját, születésnapját ünneplő) Elmondják egymásnak jókívánságaikat. ( Azt kívánom Neked, hogy ….. )
2. sz. melléklet A tanító felírja reggeli üzenetét a táblára. A gyerekek próbálják elolvasni, értelmezni.
JÓ REGGELT KÍVÁNOK! MA 2009. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ VAN. ELMESÉLEM A RÉPA CÍMŰ MESÉT. SOK JÁTÉKOS FELADATOT VÉGZÜNK. JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK!
3. sz. melléklet
Répamese Élt régen egy öregapó. Folyton vetett, aratott. Saját maga termelte meg a betevő falatot. Egyszer apó répán kívül Más egyebet nem vetett. „Lesz majd elég répánk télre… „ - már előre nevetett. Úgy megnőtt az egyik répa: Lehagyta az öreget. „Kihúzom és hazaviszem Amíg anyó tereget.” Neki-nekiveselkedett, ám a répa nem moccant! „Hej, csak volnék fiatalabb… Nem sikerül, de bosszant!” „Mama, gyere húzzuk ketten!” - javasolta apóka. „ Erősebb a répa nálunk! Hogy csípné meg a csóka!” Katyúsa az unokájuk Egy pokrócon szunyókált. Ő is beállt, ám hiába Ráncigálta anyókát. Megpróbálták négyen húzni: Apó, anyó, Katyúsa
S Kátya hosszú szoknyájába Kapaszkodott kutyusa. Mindhiába erőlködtek: Beletört a bicskájuk. Szerencsére arra sétált Másenka a macskájuk. Megfogta a kutyus farkát Anyó tarka cicája. Megkérték, hogy ne sajnálja: Jó erősen cibálja! Boldog volt a Mása cica: Kutya farkát rághatta! De a répa meg se mozdult, pedig apó rángatta… „ Hé te egér, gyere gyorsan! Kéne egy kis segítség!” Jött az egér, attól félt csak: Ebédnek ne tekintsék… Kifordult a répa végre, Ujjongott a társaság! Alig várták mindannyian, Hogy a répát láthassák. Mind ráestek egérkére, Mivel ő volt leghátul. Csöpp lábára úgy ráléptek, Hogy azt hitte megsántul. Apó, anyó vén dereka Azóta is hasogat. Mindenkinek jutott répa: Megtömték a hasukat.”
4. sz. melléklet Mondóka, ritmikus gyakorlat Felelevenítjük a répa retek kezdetű mondókát, ügyelve a hangképzésre, a tiszta, helyes ejtésre. A mondókát követjük tapsolással, és egyenletes lépegetéssel. 1.Álljatok nagy körbe! Mondjátok velem a mondókát, és közben járjunk helyben! Tapsoljunk egyenletes tákat közben! Répa retek mogyoró Korán reggel Ritkán rikkant A rigó. 2.Mondjátok utánam! Figyeljetek, hol lassabban, hol gyorsabban fogom mondani. A kezeteket tegyétek a csípőtökre, a lábatok kis terpeszben legyen! 3. Figyeljetek egymásra, és sorban egymás után egyenként is mondjuk el a nyelvtörőt!
5. sz. melléklet Nagymozgás fejlesztése A tanító elkezdi mesélni a történetet: Egyszer a halászok lementek a folyóhoz, hogy halat fogjanak. Ahogy odaértek, rengeteg halat pillantottak meg a vízben. Bedobták a haleledelt a folyóba, erre a halacskák mind odaúsztak. Utánozzuk őket! (HAL) Feküdjetek hasra, földre, mozogjatok úgy, mint a halak a vízben! A farokúszók csak követik a mozgást, a törzs elülső része irányítja azt. Az oldalúszók is csak követik a mozgást. Ússzatok le a folyó egy szakaszán! A gyakorlatot kétszer végezzük el. A halászok kifogták őket, és visszaindultak a faluba. Ahogy sétáltak a parton fókákat pillantottak meg. Szegény állatok kúszva menekültek a vízbe. Utánozzuk őket! (FÓKA) Kússzál te is úgy, mint a fókák! Két mellső végtagod segítségével mindig kiemelkedve, majd visszasüllyedve told magad előre, az uszonyodat mindig előrébb, előrébb helyezve! A gyakorlatot kétszer végezzük el!
6. sz. melléklet Indirekt testtudat fejlesztése Ahogy mentek mendegéltek a halászok kagylókat láttak a parton. Tele szedték a kosarakat, gondolván, hogy eladják a piacon, hogy pénzt kapjanak érte. Utánozzuk őket! (golyótovábbító gyakorlat csapatmunka) Most a szőnyegre szórt golyók lesznek a kagylók. Csupasz lábbal gyűjtsétek össze a kosárba! A tanár letesz a csapatban az utolsó emberek mögé egy kosarat, majd instrukciót ad: Cél, hogy az első ember előtt lévő golyókat egymásnak lábbal adogatva a hátul lévő kosárba tegyétek! A kezed tedd hátra, ne támaszkodj semminek!
7. sz. melléklet Finommotorika fejlesztése Mikor készen lettek a kagylók gyűjtésével, leültek megpihenni. Ekkor eleredt az eső. A kosár fülét fogva mondogatták a következő mondókát: Csipp- csepp csepereg, Villan, csattan, megered Záporfüggöny, zuhatag, Fut a felhő, süt a nap. Jött, ment, jót esett, Fűnek, fának jól esett. Utánozzuk őket! A gyerekek a kezükben fognak egy ceruzát mintha a kosár fülét fognák. A hüvelykujj alól, az nem mozog, az támaszt, a felül levő ujjakat behajlítva egymás után emelik fel. A sorozatot többször is megismétlik. Ügyeljünk arra, hogy ne kapaszkodjanak a ceruzába, hanem csak gyengéden helyezzék rá ujjaikat.
8. sz. melléklet Folyamatos szemmel követés Lassan elállt az eső, de közben rájuk esteledett. Veszélyes lett volna tovább menni, ezért elhatározták, hogy a vízparton alszanak. Letáboroztak, tüzet raktak, és figyelték az égen fénylő csillagokat. Megpillantották a Göncölszekeret, ahogy vándorol az égen. Utánozzuk most! (GÖNCÖLSZEKÉR) Láttatok már Göncölszekeret az égen? Ha igen, bizonyára azt is tudjátok, hogy vándorol az égen az éjszaka folyamán. Ereszkedjetek négykézlábra! Az egyik kezetekkel hátra, lefele kezdve rajzoljatok nagy kört! A szemetekkel folyamatosan kövessétek a kezeteket mindaddig, amíg le nem ér a kezetek a földre. Ugyanezt tegyétek a másik oldalon is!
9. sz. melléklet Indirekt testtudat fejlesztés Mikor megvirradt elindultak hazafelé. Szerették volna az összes kosarat, kagylót hazavinni, de több volt, mint ahány kéz. Ezért páronként még egy kosarat kellett vinni. Volt, amelyik pár a homloka között, volt, amelyik a válla, vagy oldala közé szorította a kagylót. A kalandos út után megérkeztek a faluba, elmentek a piacra eladni a portékát. Segítsünk nekik! (ÖSSZERAGADT TESTRÉSZEK)) Tanári instrukciók Álljatok párba! Legyen a babzsák a kagyló! Szorítsátok vállatok, homlokotok vagy oldalatok közé, és próbáljátok végig vinni a szőnyegen!
10. sz. melléklet