5. A KÖZÉPKORI VÁROS A középkori város kialakulása A kereszténység azzal tudott úrrá lenni a római civilizáció bomlástermékein, hogy szembenézett a rosszal, és elfogadta azt, mint valóságot. Minden régi civilizációban gond nélkül feláldozták az embert az isteneknek, itt viszont fordítva: az Isten áldozza fel magát az emberért. „Az egyedi város archetípusa” újjászületésében döntő szerepet játszanak a szerzetesrendek – köztük is elsőnek a bencések (529). A kolostor újfajta polis és egyben fellegvár, ahol az emberek együttélésre gyűltek össze. A kolónia a tiszta és békés élet kohója, valamint a tudás folytonosságának őrzője, ahol fenntartják a római mezőgazdaság és a görög orvostudomány gyakorlatát. Az új jelszó: Ora et labora! (imádkozzál és dolgozzál) pl. Cluny, Clairvaux és St. Denis, Monte Casino, a westminsteri apátság, vagy Fulda. Ahogy az élet egyre durvább és kaotikusabb, úgy nő a jelentősége a védelemnek. A 9. századtól kezdődő normann betörések ellen csak a városfal nyújtott védelmet: még a kolostorokat is erőddé alakítják. De míg kezdetben a vár vagy a kolostor volt a városközpont, a 11. századtól kezdve a városfejlődés a piac felé tolódik át. A középkor végéig az egyházi és világi erők, harcosok, szerzetesek, bárdok, tudósok, kézművesek és iparosok kényes társadalmi egyensúlya fennmarad; a város eredeti alkotássá válik: ez a communitas (közösség) győzelme a dominium (uradalom) fölött. A feudális hűbérurak is egyre inkább a városi ingatlanok és városi jogok bérleti díjából és a helyi piac vámjából növelik jövedelmüket. A városok felvirágzásának alapját nem közvetlenül a kereskedelem, hanem - a mezőgazdaságilag hasznosított területek kiterjesztése (l. keleti kolonizáció), - a népességnövekedés, - a viszonylagos biztonság - és az új termelési technológiák (3 nyomásos rendszer, öntözés, erdőirtás, patkolás, vízi- és szélmalmok, üveggyártás, építkezések stb..) teremtik meg – amiben ismét a kolostorok járnak elől. A város eleinte inkább a helyi mezőgazdasági és kézműipari termékek cseréjének színtere, és csak később, mindezek alapján nyílhatnak meg a nemzetközi kereskedelmi útvonalak. A külföldről hozott fényűzési cikkekért csak pénzben lehet fizetni, így ez elősegíti a pénzgazdálkodásra való áttérést is. Ezzel a középkori város a korai kapitalizmus előkészítője. A város és vidéke még ökológiai egységet alkot (a város nem csak felvevő piac, hanem trágyát is szállít). 3 évszázad alatt Európa ismét lakhatóvá válik – ugyanúgy, ahogy az amerikai földrészt is kolonizálják majd a 17. és 20. század közt. A 12. sz. végén Párizs lakosszáma kb. 100 ezer, a 13. század végére 240 ezer, Firenzéé 1280-ban 45, 1339-ben kb. 90 ezer, ehhez hasonló Németalföldön Bruge és Gent. A legátfogóbb társadalmi szervezet az egyház, ezen belül jelentős szerepet játszanak a szerzetesrendek (bencés, cisztercita, ferences, dominikánus stb.). A céhek először vallásos egyesületek, majd fontos szerephez jut az önsegélyezés, az érdekvédelem, a szakmai „know-how” őrzése, a tanoncok tanítása és vizsgáztatása (l. a kamarák szerepét ma!), de befektetők is. Szerepük addig tart, amíg a gazdasági szempont ki nem szorítja a többit. A középkori város nem egyéb, mint a céhek társadalmi és politikai vetülete. „A városi levegő szabaddá tesz”(Die Stadluft macht frei). A városi jogok: - kollektív adózás a földesúrnak, - szabad vásártartás, - pénzverés, - árumegállítási jog (vámszedés), - önálló bíráskodás, fegyverviselési jog (l. később Svájc, vagy mint amerikai polgárjog!), ami elvezethet a teljes önkormányzatisághoz. Hogy ma az állam adhat városi jogállást, az a középkori feudális adományozási jog utóda! A jobbágyfalu és a teljes jogú város közti átmeneti jogi állapot a mezőváros. 1. A VÁROSOK FÖLDRAJZI KÖTŐDÉSE
1. római városok, katonai táborok romjain vagy azok tövében; 2. feudális hűbéri (világi és egyházi) udvarok, várak, püspöki paloták tövében; 3. közlekedési csomópontok, a távolsági kereskedelem gócpontjain. 2. A VÁROSFEJLŐDÉST ELŐMOZDÍTÓ TÉNYEZŐK: A városfejlődés sokféleségében a változatosság jut kifejezésre ( jellegzetesen európai minőségek!). Az alábbi típusok általában keverednek, de egy-egy alapforma uralkodóvá is válhat. 2.1. Stratégiai okok: kezdetben várak alapítása (norman, magyar, arab és szláv támadások ellen) kedvező terepadottságoknál (kiemelkedő platók, hegyormok), feudális hűbérúri erődítmények, majd erőd-(bastid-) városok telepítése; a fejlődés csírája mindenkor a váralji telepek (mint a majdani polgárság csirája) megjelenése; 2.2. Városjogok kivívása és adományozása: a várak tövében a (világi és egyházi) hűbérúr engedélyével megtelepedő kereskedő és kézműves telepesek, akik kivívják – vagy megvásárolják – városi szabadság jogaikat ( „nos cives et hospites...”); vagy a király városi jogot adományoz ( „szabad királyi városok”, sokszor a feudális hűbérurak ellen); 2.3. A távolsági kereskedelem önálló közösségek városállamaihoz és szabad birodalmi városok alapításához vezet ( a görög poliszok!). A távolsági kereskedő, aki állandóan úton van, de otthont és termékeinek védett tároló helyet kíván biztosítani: elsősorban a távolsági forgalom csomópontjainál és a létező erődök (biztonság!) tövében. A kereskedő céhek megelőzik a kézműves céheket! 2.4. Kézművesség és az (egylőre) kézműipar kezdetei elsősorban a munkamegosztás megjelenésével, kezdetben nem kereskedelmi céllal, legkorábban az északi régiókban; 2.5. egyetemi oktatási központok (Oxford, Cambridge, Párizs, Bologna, Buda) 3. KÖZÉPKORI VÁROSALAPÍTÁSOK (a sultész, a lokátor): kb. 1500 új város Közép-Európában! - VÁROSÁLLAMOK (Olaszország: Velence, Firenze, Bern, Oroszország: Novgorod), - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK (főleg Németország, Erdélyben a szász városok) - KÖZPONTI VÁSÁRHELYEK (Hanzavárosok, de: Kézdivásárhely, Hódmezővásárhely, a többi Vásárhelyi- vezetékneveket!); - SAUVETÉS: apró városkák („menedékek”) az újonnan megszerzett területeken, főleg bencések alapításában és szervezésében; - ZÄHRINGEN (-herzegek dinasztiája által alapított) városok a 12. századtól, mint telepített vásárhelyek kereskedők és kézművesek számára sakktábla alaprajzzal, szabályos tömbökkel, zárt beépítés, piacutca a szétszórt piacterek helyett): Rottweil, Bern, Freiburg im Breisgau; a polgárok évi adót fizetnek a herzegnek. - monostortelepülések (Saint Denis, Fécamp, Bergues stb.) - nyugati BASTIDE városok Angliában (Caerarvon, Conweay, Harlech stb..) és DélFranciaországban (Montauban, Beamont du Perigord, Aigues Mortes; de civil városok is (Winchelsea, Salisbury); általában egy személy alapítja, egy időszakban épül fel a 11. századtól kezdődően; - Kelet-Európa kolonizálása során („Drang nach Osten”) a feudális hűbérúr vára („Königshof”, „Kaisepfalz”, a szláv Grod vagy Gorod) körül, sokszor egy új szünoikizmosz magtelepülésével: (Krakow, Wrolcac, Novgorod, Newcastle) a 12. századtól kezdődően; - keleti BASTID-városok geometrikus alaprajzzal (Oroszország) 4. A VÁROSOK SZERKEZETI ALAPTÍPUSAI: A. Egymagvú városok (várak köré épült városok: hegyivár vagy vizivár), többnyire monofunkcionális szerepkörrel, - ovális kontúrral de belül szabályos utcahálózattal, - centrális-sugaras alaprajzzal, - négyszögletes szabályos alaprajzzal, - vagy a stratégiai szempontok alapján kiválasztott terephez alkalmazkodva („geomorfológia”)
B. A többmagvú, „nőtt” középkori város szerkezetének időben rétegződése (példa: Reims) l. „történeti topográfiák” - az egykori római város maradványai eltorzítva, de ma is kivehetően; - több önálló „egymagvú” település szomszédsága, - új egyházi központok a városkapuk melletti erődített bazilikák, vagy a városok kívüli keresztény temetők mellett (a római korban csak a városfalon kívül lehetett temetkezni), szentek sírja felett épített, a cité-től független erődített kolostorok, mintegy suburbia, magtelepülések, - csak a 13. század végétől kezdve fogják össze a helyi „agglomerációt” egységes városfallal, és alakul ki az „enceinte urbanie” 5. A MORFOLÓGIA JELLEGZETSÉGEI : A városalaprajzi jellegzetességei: - a monocentrikus városok alakja közel kör alakú; - a vár és a város viszonyának térbeli sajátosságai (a dominanciától a teljes elkülönülésig terjedő változatokkal, amiben a keletkezés-történet tükröződik vissza); - társadalmi csoportok elkülönülése (papság, nemesség, paraszt-polgárok, kézművesek, kereskedők stb.. pl. a prágai „Aranyaművesek utcája”) - nőtt városok esetén az „organikus alaprajz” sok esetben mutat tervszerűségre utaló jegyeket: - egyutcás vagy/és párhuzamos utcás rendszer - keresztutcás rendszer - „rostos” (a várfalak vonalát követő) rendszer - sugaras irányú rendszer - telepített városoknál szabályos utcahálózat („hippodamoszi” rendszer) tömbterekkel - policentrikus központrendszer a városrészek saját alközpontjával, amiben a világi és az egyházi hatalom kettőssége is visszatükröződik; a piactér először a templomhoz kapcsolódik, majd önállósodik és differenciálódik; Telekszervezet és beépítés - a telkek mérete és aránya eleinte változatos, a társadalmi rétegnek és a rangnak megfelelően, de a 11. századtól kezdve igyekeznek egyforma telkeket kiosztani - sok helyen a telek városi tulajdon, csak bérelni lehet, és építési szabályzat alapján lehet rajta építkezni: ez a középkori városok egységes városképének titka! - a beépítés egyre sűrűbb, a terjeszkedés egy idő után csak vertikálisan oldható meg; Jellegzetes építmények és középületek - a védelem építményei: menedékvárak, erődtemplomok (l. Erdély!), hűbéri várak donjon-nal, a fallal körülvett várak erődrendszerének építményei: vizesárok, kettős várfal, várkapu, Barbakán), - katedrális, székesegyház, rendi kolostorok (pl. St. Gallen, Cluny) és templomok, kápolnák - városháza és toronyépület (pl. Siena, Firenze, Velence!), közigazgatási épületek - céhek, egyesületek székházai, - kereskedő házak, posztócsarnokok (Brugge,Krakow!), vásárcsarnokok, raktárak) néha toronnyal (tűzvédelem!) - öregek és betegek gondozása (kórházak és árvaházak egyházi szervezetben, beginák!), - kolostori iskolák, egyetemek, kollégiumok (pl. Oxford, Cambridge, Bologna) néha önálló városrészben (l. Cartier Latin Párizsban) - fürdőházak! Lakóházak - paloták, palazzók, császári és fejedelmi rezidenziák, kastélyok (pl. Aachen, Wartburg), - nemesi lakóházak: lakótornyok és kemenáták (kandallóval fűtött házak) - polgárházak: a lakó és munkahely egysége! - bérházak, fogadók - parasztházak: oldaltornácos mediterrán ház, egyterű ház, csarnokház, átjáróház, udvarház - a szociális lakásépítés kezdetei (a Fuggerei Augsburgban, a lübecki „Gang”, „Beginenhof”-ok) Infrastruktúra: szegényes
- ásott kutak a rendszeres elszennyeződés veszélyével köztéri kifolyókkal, városi vízvezték hálózat csak Dél-Európában, a 12. századtól kezdve épül; - szennyvíz elvezetés nincs, a hulladékot az utcára öntik, szemételszállítás akadozó, ennek következtében kataklizmaszerű járványok tizedelik meg a népességet (pestis, kolera) - az utak ritkán burkoltak, esős időben a sár közlekedési akadály. Városkép és városépítészeti kultúra - a város elválik környezetétől: zárt egység, ami kívülről tömegszerűen jelenik meg (l. „várossziluett”) - geomorfológiai elv: a város alkalmazkodik a terepadottságokhoz; festői rálátások; - a városkép kiemelkedő eleme a katedrális, ami nem csak morfológiai, hanem spirituális értelemben is szimbolikus értékű; a templomtornyok mellett azonban a városházák tornyai is megjelennek; - emberi léptékű, kanyargós, és ezért zárt térhatású utcák, a szabályozás miatt egységes építészeti elemekből álló zárt utcakép; északon (a keskeny telkek miatt is) oromfalas, délen az utcával párhuzamos gerincű házak (l .az éghajlati különbségek visszatükröződése az építészetben!) - a terek általában az utak összefutásánál alakulnak ki, szabálytalan alakúak, sokszor összetettek, a kiugró, domináns középület dinamikus térhatást biztosít.
6. AZ ÚJKOR HAJNALA: A RENESZÁNSZ (kb. 1400-1550-ig) Az újkor a későközépkori Itáliában, Angliában és Flandriában születik. A szétszórt nadrágszíjparcellákat nagyobb gazdaságokká egyesítik (tagosítás), a hármas vetésforgót elhagyják, a termelékenység megnő. Megindul a vidék urbanizálódása. A csatornahálózat kiépítése ugrásszerűen megnöveli a szállítási kapacitásokat (l. Anglia és Hollandia), egyben csökkenti a város és a vidék közti távolságot. Az ipar a szervezett városi közösségeken (l. céhek, Gildek) kívül is fejlődhet, a munkát bérbe lehet adni falun. A bankok, a nagyipar, és a nagykereskedelem már nem egyetlen város keretei közt működik; mindez elősegíti a nemzetállamok kialakulását. A középkor társadalmi rangokra épülő világát lassan a gazdasági egyenlőtlenségre épülő társadalmak váltják fel. A területi integráció, a szabad költözködés joga, a közbiztonság és a vámkorlátok eltörlése (l. a mai EU!) a kibontakozódó kapitalizmus előfeltétele. Ehhez az integrációhoz erős államra és központi hatalomra van szükség, ami azonban nem egyéb, mint a középkori városállam többszörösére történő felnagyítása. A protestantizmus terjedésével és a „protestáns etikával” a termelés, az üzlet és az anyagi gyarapodás már nem szégyen, hanem keresztény erény. A „reneszánsz” és a „barokk” stílustörténeti kifejezések mögött valójában egyetlen történelmi folyamat hózódik. Az 1400-tól kb. 1550-ig terjedő időszak elsősorban az átmenetet képviseli, ami a világkép radikális megváltozásával: - a természet és az emberi személyiség „felfedezése”(l. a reneszánsz festészet tematikáját!) - a világ racionális megismerésébe vetett hit: a spekulációt a tapasztalat váltja fel (a természettu dományok kezdetei, heliocentrikus világkép); - az antik (elsősorban az ókori római) kultúra és építészet fölfedezése (l. „klasszikus oszloprendek”) - neoplatonista szellemi áramlatok (M. Ficino) - a perspektivikus ábrázolás. Mindez a művészetek és az építészet „újjászületésével” (= reneszánsz) jár. Nem véletlen, hogy ez kedvez az „egyetemes” (reneszánsz”, polihisztor) embertípus megjelenésének. Az újkori város Az újkor és vele egy, a középkoritól alapjában eltérő kultúra, gondolkodásmód és társadalom csírái valójában már a 12. században megjelennek. De mielőtt a 15. században a valódi újjászületés
bekövetkezik, Európán végigsöpör a „fekete halál” (a pestis), aminek áldozatul esik a lakosság harmada-fele. A vagyon kevesek kezében összpontosul, a gazdagság fitogtatása és növelése korparanccsá válik, az életszemléletet pedig a hedonizmus keríti hatalmába. Az erősebb városok gyakran kísérlik meg leigázni gyöngébb szomszédaikat (l. a jelenkori „védelmi pénz” elődje), és megesik, hogy egy fölbérelt zsoldosvezér ragadja magához a hatalmat. A változás emlékeztet Athén sorsára: a városok növekedésével nő a demokrácia tehetetlensége, nőnek az érdekellentétek, ami a zsarnoki uralmak útját egyengeti. Kezdenek kibontakozni a modern állam körvonalai: a hatalom centralizációjával párhuzamosan nő a bürokrácia szerepe (l. az Uffizi utcát az első „irodaház” keretezi). Az egyének már nem a várostól, hanem a fejedelemtől kapják gazdasági kiváltságaikat. Megindul a népesség koncentrációja a hatalmi központok felé. A sokrétű kultúrával és a heterogén társadalmi csoportok közti egyensúllyal rendelkező középkori város lassan átadja a helyét az abszolutista hatalmat képviselő városoknak. Míg a középkor hajnalán még a kereskedelmi és az üzleti életben is a vallási intézmények szervezetét másolták, az újkor elején már a vallási ügyek is világi színezetet kapnak: a „hit” átadja helyét a „hitelnek”. Az egyház egyre inkább belefonódik a világi ügyekbe; nem csak azt adja meg a császárnak, ami a császáré, hanem azt is, ami az Istené. Feltámad az ősi templomváros és az erőd kísértése. A hitélet elvilágiasodása ellen lázad fel Szent Ferenc: ez a reneszánsz életérzés hajnala. Mindez együtt jár a természet, az ember és az antik világ felfedezésével. Az elárult keresztény város (l. „Mennyei Jeruzsálem”) ideája inkább laikusok közt él tovább: a ferences is laikus rend, de ilyenek a beginák és egy sor eretnekségnek bélyegzett mozgalom, majd a protestantizmus. Ez a kiábrándultság az egyik gyökere az utópista irodalomnak (l. Morus Tamás, Tomaso di Campanella stb..). A város nem csak műszaki-építészeti alkotás, hanem a társadalom és a politikai rendszer szimbóluma. Az „ideális város” összefonódik az új védelmi követelményekkel, ami a puskapor feltalálásával alapvetően megváltozik: a csillagbástyás várfal-rendszerek kínálják a neoplatonista jelkép-társításokat. Közülük néhány meg is valósul. (pl. Palma Nuova Velence mellett). A 15. század elsősorban a középkori városok építésének befejezésével, kiegészítésével telik el: a radikális beavatkozások kora csak a 16. századdal kezdődik. A reneszánsz városkultúrája sok tekintetben emlékeztet az ókori Görögország városállamaira (Itáliában a 14. században még több városállam van, mint ahány ország az egész világon 1933-ban). Egyidőben Itáliában és Flandriában alakul ki. A különbség részben abból adódik, hogy Flandriában nincsenek ókori emlékek, amik viszont Itáliában meghatározó jelentőségűek az új építészet formanyelvének kialakulásában. A másik különbséget a Habsburg uralomtól megszabadult Hollandia kiegyensúlyozott polgári társadalma jelenti. Újtípusú középületek megjelenése: - az új gazdasági hatalom birtokosainak palotái; az itáliai palazzo olyan jellegzetes építménnyé válik, mint a templom az antik Görögországban; - vidéki villák - bérházak - kórházak, árvaházak, beginaházak - színházak, mulatók, - iskolák, egyetemek, könyvtárak - irodaházak (l. a firenzei Uffizi utcát keretező épületeit) - laktanyák, arzenálok, gyakorlóterek - újfajta (csillagbástyás) erődrendszerek A reneszánsz városépítészet tematikája A reneszánsz építészet és városépítészet forrása az antik görög és római kultúra felfedezése és újraértelmezése, de a római monumentalitás nélkül. A meghatározó tér-ideál statikus, kiegyensúlyozott és emberi léptékű. A meglévő, középkori városokba történő nagyszabású beavatkozások ideje még nem jött el, városépítészeti alkotások csak elvétve jelennek meg. Jelentős azonban az elméleti tevékenység (Alberti).
A „reneszánsz” megtévesztő jelző, mert egy stíluskorszakot jelöl, miközben a társadalom mélyén zajló folyamatok a középkori lokalizmustól a barokk centralizmus felé tartanak; a változás folyamatos, és csak a 18. században válik nyilvánvalóvá. A fejlődés annyira szerves, hogy a 15. és 16. században még a korábbi zegzugos, tűzveszélyes és labirintikus utcahálózat „rendezésével” vannak elfoglalva. Itáliában sok helyen új, egyenes utcákat vágnak be a középkori várostestbe. „Reneszánsz város” valójában nem létezik, de léteznek reneszánsz terek, amiben testet ölt a kor megváltozott ízlése. A kor „befejezi” a középkori városokat. Ebben a világban a megrendelő szerepét (l. „mecénás”) a feudális életformában megrekedő Egyház (l. a reneszánsz pápák megbízásait), részben a városok, részben pedig a bankárok (Mediciek, Fuggerek stb..) töltik be. Jellegzetes városépítési feladatok és térszervezési elvek: - új, egyenes utcák, amit a középkori várostestbe vágnak be („Strada Nouvá”-k: a modell Genova és Palermo); - új terek, köztük modell-értékű a firenzei Piazza di SS. Annuntiata vagy a római Farnese palota előtti tér, a római Campidoglio tér, a flamand városok központjai (pl. Brüsszel, Amsterdam) és több kisebb város (pl. Telcs Morvaországban, a felvidéki bányavárosok: Lőcse, Késmárk, Bártfa). Az új terek térfalai egységesek, általában árkádok fogják össze; a középkori dinamikus teret felváltja a statikus tér. A belső téralkotás ideálja a centrális tér, a külső tér is ennek megfelelő szerepet próbál felvenni: a reneszánsz „maga köré építi” a teret; - a középkori városközpontok továbbfejlesztése és befejezése: A Dóm Firenzében, az Uffizi utca az Arno és a középkori városközpont között, a San Marco tér Velencében, a római Piazza di Campidoglio); megindul a közterületek burkolása, és azok megtelnek lépcsőkkel, szobrokkal, kutakkal, az épület lábazatát kísérő ülőpadozatokkal stb, amik részt vesznek a külső tér tagolásában; a városépítészet a meglévő kiegészítése és nemesítése; - az „ideális város” irodalmának megjelenése, és néhány ilyen típusú város megépítése (pl. Palma Nuova Velence mellett); az ideális várost részben az új haditechnika (csillagbástyás erődrendszerek), részben neoplatonista jelképek (centrális alaprajz, napszimbolika stb..) tematizálják; - jelentős az elméleti tevékenység (Alberti, Vasari, Vitruvius interpretációk); Alberti szerint a város a megtervezendő beavatkozások kerete, amin belül a szabályos és a szabálytalan elemek egyensúlyára kell törekedni; az építészet alaptémája a FAL. A reneszánszban kutatják ismét a részek és az egész arányát (l. aranymetszés).
7. A BAROKK ABSZOLUTIZMUS VÁROSÉPÍTÉSZETE (a „nagy évszázad: a 18. század) A 16. század 2. felétől kezdődően a középkori árugazdálkodásról a kapitalista piacgazdaságra való áttérés a hatalom soha eddig nem látott koncentrációjához vezet, aminek két fegyvere a hadsereg és a bürokrácia. A hadsereg jelenléte a fegyelem elvét demonstrálja a társadalom felé; a laktanyák, a gyakorlóterek, az arzenálok átalakítják a városokat, az új védművek pedig egyre nagyobb területsávot és energiát vesznek igénybe, miközben drasztikusan elválasztják a várost a környékétől: a kapitalizmus militarizálódik. Az abszolutista állam gazdaságpolitikájának lényege a hatalom és a pénzeszközök fölötti korlátlan rendelkezés joga, ami a pazarlás árnyékában az alattvalók, majd a meghódított új földrészek (l. Amerika) kifosztásához vezet. A helyzet sok tekintetben emlékeztet a római birodalom fénykorára: a hatalom koncentrációja és a fényűző élet az élősdi, parazita életformának kedvez. A kereskedelmi és bankügyletek kibontakozódása megteremti a hivatalnokok új osztályát (ők az üzleti élet csatáinak „gyalogosai”), és hozzájárul a bürokrácia és a korrupció mértéktelen burjánzásához. Az egész országot néhány tucatnyi olyan család hasznára kormányozzák, akiknek a kezében összpontosul a föld java része. A barokk térfogalom és a város.
Az új társadalmi rend alapvetően átformálja a tér fogalmát is. A barokk szellem folyamatos ellenőrzés alá kívánja vonni a teret, amit úgy kell áttervezni, hogy áttekinthető és ellenőrizhető legyen. Ennek szolgálatába állítható a perspektíva, a látvány meghosszabbítása a látóhatár felé. A hatalom centrumából kiinduló és az egész tájat átfogó nyílegyenes sugárutak végtelenbe vesző látványát először a festők, majd a kertészmérnökök fedezik fel. A barokk, mint életérzés a fejedelmi parkokban kezdődik (l. a nagy kertépítő triumvirátust: Le Vau, Le Nôtre és Le Brun), és ideális esetben a városi tér is a természet és az urbánus környezet szimbiózisa (l. Párizs, Concorde tér),. a városi sugárút, valamint a szimmetriatengelyre felfűzött térsor, mint a barokk városépítészet archetípusa a barokk kertépítészet urbanizált változatai. A látvány és az áthaladás, a katonai és ünnepi felvonulás fontosabb lesz az elérendő célnál: a sugárút valójában a hatalom káprázatának és fitogtatásának eszköze. A városnak már nem a székesegyház a kiemelkedő építménye és szimbóluma, hanem a fejedelem lakhelye, aki „isten kegyelméből” bitorolja az istenség helyét, míg Mária és a szentek szerepét a király szeretője és a talpnyaló udvaroncok hada foglalják el. Az „udvar” az érzéki szórakozások, a látványosságok, a vendégségek, vagyis a „szabad idő eltöltésének” rafinált helyszíne, egyfajta monumentális díszlet, ahol az ember néző és színész egyszemélyben. Ez a palota azonban már nem a reneszánsz palazzók utóda: az egykori lakótornyok és a patríciusok emeletes, zártsorú városi házai egy újfajta, vízszintes tágasságnak adnak helyet: a hatalom szétterpeszkedik, és szétfeszíti a városi kereteket. A barokk palota miniatűr város, vagy eleve új városként épül ki, ami nem csak az uralkodó és családjának szálláshelye, hanem afféle szálloda (l. a hotel szó francia eredetét!), munkahely (kiszolgáló népesség, cselédség és udvaroncok), valamint a kiváltságosok városközpontja (színház, szórakozás, parkok, állatkert, a szabadidő eltöltésére alkalmas létesítmények): nem véletlen, hogy később ezek az épületek adnak helyet a mai szállodáknak és a világ nagy múzeumainak. Ez a palota szükségszerűen ki kellet, hogy költözzön a városból, ahol tetszés szerinti területet vehetett igénybe fényűző céljainak megvalósítására (szuburbia). Az uralkodó ismét maga alá kívánja gyűrni a várost, vagy kiköltözik, és részben nyári lakhelyként új palotát és hozzá hatalmas parkot épít. Ez a törekvés egy új várostípust hoz létre: a rezidencia várost (Versailles, Karlsruhe, Potsdam, Mannheim stb..). A barokk palota, mint a fényűzés megtestesítője példaképül szolgál a polgári lakásépítkezésekhez is: itt jelenik meg először a funkciók megosztása (l. boudoir, dolgozószoba, hálószoba, konyha, cselédszobák). Emellett feltűnő a barokk város higiéniai elmaradottsága: a fürdőszoba és a WC hiányzik, és eltűnnek a középkorban még annyira kedvelt fürdők is. A BAROKK VÁROSÉPÍTÉSZET TEMATIKÁJA 1. Városi terek építése Itália továbbra is apró városállamok, hercegségek és fejedelemségek országa: a barokk centralizmus itt nem tud kifejlődni. A központosított hatalom megszemélyesítője továbbra is a pápai állam. A legkényesebb feladat: a római Szent Péter székesegyház beillesztése a városszerkezetbe a legnagyobb barokk építész, Bernini nevéhez fűződik. A római San Pietro tér (1656-1667) egyben a szimmetria tengelyre szervezett térsorolás klasszikus példája. Az íves térforma kedvelt barokk megoldás, és ismét a császárkori Róma városépítészetét idézi (l. az ú.n. exedrá-kat). A legfontosabb bazilikák egy tengelykeresztet formálnak, ami a Colosseumon megy át, és ezzel a Roma quadratát idézi meg: a cardo két végén a San Pietro in Vaticano és San Giovanni in Laterano, a decumanus két végén pedig a San Paolo fuori le mura és a Santa Maria Maggiore helyezkednek el. A barokk Róma olyan új polgári terekkel is gazdagodik, mint - az északi városkapu fogadó ovális alakú tere, a Piazza del Popolo még a 17. század 2. felében, majd - a „nagy évszázad” híres alkotásai: a római Maxentius bazilika helyén kiépülő Piazza Navona, - a Spanyol lépcső, - és a Trévi kút. A barokk térképzés másik kulturális központja Franciaország, ahol XIV. (a „napkirály”) és XV: Lajos Párizst a világ első fővárosává kívánják tenni. Kiépül a Louvre palota előtt - a Tuileriák kertje, és megteremtik a „place royal” műfaját: - a még reneszánsz hangulatú Place des Vosges (1612) és
- a Place Vêndome (a 17. század végén). Ezeket a város lakónegyedeibe bevágott szabályos négyzet alakú tereket lakóházak szegélyezik, amikben jómódú arisztokrata és kereskedő családok laknak: valójában zártsorú, többszintes paloták, a fejedelmi kastélyok urbanizált változatai. A város egészének egységes városépítészeti keretéül szolgált az 1748-as ú.n. Patte féle terv, ami sugárutak összefutásánál számos további „Place Royal”-t javasol, de közülük csak a híres Place de la Concorde épül meg (J.A. Gabirel, 1763), ami megkísérli egyesíteni a természet és a városi környezetet. Hatására számos francia vidéki városi tér épül (Reims, Rouen, Bordeux). Hasonló jellegzetes, zárt terek (plaza mayor-ok) épülnek a Habsburgok Spanyolországában: - Madridban, Cordobában. A barokk. térfalak mögött legtöbb esetben tovább él a középkori város: a tér mesterséges bevágás, nem szerves része a városszerkezetnek. A tengelyre szervezett világi térsorok egyik legszebb franciaországi példája - Nancy, ahol a Place Royal a régi és az új város (ville neuve) összeköttetését kívánja megoldani, de a az együttest a középkori várostestbe itt is szervetlenül vágják bele. Angliában a központi hatalom nem annyira erős, mint Franciaországban: itt a polgárság ill. a városok építkeznek. Az 1666-os nagy londoni tűzvész után a várost az ingatlanhoz fűződő érdekek miatt nem tudják átépíteni, de a Ch. Wren féle terv jól mutatja a kor szellemét. A 17. század során - Londonban számos „garden” és „square” (fásított terek) épül. A 17. század egyik leglátványosabb városépítészeti beavatkozására - Bath-ban kerül sor, ahol a reprezentatív „crescent”-ek (félköríves terek) és „circus”-ok (köralakú terek) térfalait valójában zártsorúan épült többszintes nagypolgári paloták alkotják: a vidéki kastélyok urbanizált változatai. 2. Új utak bevágása. A 16. század 2. felében IV. Pius és V. Sixtus alatt újjáépül az antik sugárút, és egy sor új útvonal épül a középkori várostestbe; ezzel az északról érkező zarándokok fogadására szolgáló Piazza del Popoloból, mint fókuszpontból egy hármas sugárút tárja fel a várost. Az utak töredékesek, mégis a középkori várostestbe történő nagyszabású beavatkozások modellje lesz. Párizsban a „művészek bizottságának terve” (18. század vége) összegzi az eddigi építkezéseket, és új utakat javasol a város K-Ny-i tengelyének kiépítése érdekében a Bastille (Place de la Nation) és a majdani Place d’Étoile között. Ennek reprezentatív szakasza a Louvre-t követő Rue de Rivoli a magánépítkezések számára kötelezően előírt homlokzati renddel. Az új útbevágások fontos példája a london Regent Street. Az útbevágás azonban nem a francia monumentalitást, hanem inkább a klasszicista szemléletet képviselő polgári értékrendet képviseli, ami az útvonal töréspontjain feltáruló urbánus látványokban, a zártabb utcaképekben, az elegáns, egységes architektúrát tükröző palotasorokban (John Nash), valamint a Regents Park romantikusabb felfogásában jut kifejezésre (l. az angol park természetes és a francia park geometrikus jellege közti különbséget). 3. Rezidencia városok A barokk kertépítészet Párizs környékén bontakozódik ki. A 18. század 1. felében divatba jön a parképítés. Az előkép: - Richelieu XIII.Lajos minisztere (aki „végrendeletében” az udvar királyhoz méltó ragyogását: gloire-t ír elő) egyik kastélyát mintaszerű fejedelmi rezidenciává építi át (1631-42), a kastélyhoz hatalmas parkot épít, és ezzel modellt teremt; A prototípus, ami lenyűgözi Európa uralkodóit kétségkívül - Versailles (1685-től), a római kor óta legnagyobb európai építkezés színhelye. A palota egyik oldalához hatalmas park tartozik, a másik oldalon egy kisvárossal, aminek raszter alaprajzát egy hármas sugárút metszi át. A hármas együttes egyetlen
szimmetriatengelyre van felfűzve. Ennek mintájára számos fejedelmi rezidencia város épül Európában: - Karlsruhe (1715) önálló rezidenciaváros a palotából kiinduló legyezőszerűen szétterülő úthálózattal. A nagyvárosok környezetében kiépült reprezentatív fejedelmi nyári rezidenciák: - Bécs Hofburg – Schönbrunn (1690-1723), - München – Nymphenburg(1704-1715), - Berlin – Charlottenburg (1640-től), - Szentpétervár – Carszkoje Szelo. 4. Új városalapítások Amsterdam és általában a Holland városépítés sok tekintetben kivétel és pozitív példa. Hollandia 1578ban szabadul fel a spanyol uralom, és egyben az abszolutisztikus társadalmi rend kényszere alól. Amsterdam kiépítése ill. a középkori város bővítése a 17. század elején indul átgondolt keresztmetszettel megtervezett koncentrikus („gracht”-ok) és sugárirányú keskeny csatornákkal, utcahálózattal és zsilipekkel: a hajók és a kocsik minden kereskedőházhoz el tudnak jutni. Élesen szétválik a városi hatóságok és a magánvállalkozók feladat- és hatásköre. Ennek mintájára épülnek ki a kisebb városok is (Leyden, Harlem). Edinburgh (John Craig, 1767) klasszicizáló városbővítése (New Town) a „civil design” mintapéldája: terephez alkalmazkodó, egyszerű terv circus-okkal, parksávokkal, szigorú szabályozással; az elválasztott forgalmi rendszer őse. Szentpétervár új alapítású város (Nagy Péter alapítja 1703-ban, épül a 18. század közepétől a 19. század közepéig), aminek központját alapvetően a katonai vezetés létesítményei töltik ki (PéterPál erőd, admiralitás, vezérkari épület). A város alaprajzának szervező eleme itt is a hármas sugárút (köztük a híres Nyevszkij proszpekt), a barokkból a klasszicizmusban átnyúló építészetével (híres a tervezőjéről elnevezett Rossi utca). Szentpétervár számos új orosz város sugaras-gyűrűs alaprajzára van hatással. Amalienborg (1750) a dán városépítészet legnagyobb alkotása a 18. században; nyolcszög-alaprajzú központi tér, sugárirányú utakkal.
A MAGYAR VÁROSÉPÍTÉS AZ ÚJKORBAN (középkortól a reformkorig) A/1. A HONFOGLALÁS, majd az államalapítás és az ország területi szervezetének kialakulása1. Szent István 18 megyei (királyi) várat (élükön az ispánnal)2 és 8 püspöki székhelyt3 alapít alapít, közülük ötöt az esztergomi érsekség alá rendel. Minden 10 falut egy templom építésére kötelez. A várak civitasok, de a szolgáltatásokat még csak néhány falu specializálódásával, csoportiparok biztosítják. A javak cseréjére a király által kijelölt (és védett) vásárhelyeken4 kerül sor. A várak típusai: földvár, lakótorony, belső tornyos, külső tornyos, olaszbástyás vár (csak a 16. századtól). A tényleges városiasodás a 12. században indul meg; három tényezője a kereskedelem, a kézműipar és a szőlőművelés, de európai értelemben vett város-kezdeményről csak Esztergom és Székesfehérvár, majd Sopron és Győr esetében beszélhetünk, ahol kialakulnak a külföldi kereskedőtelepek vicus-ai („latin város”, de németek, zsidók, „izmaeliták” is) és a 1
Géza nagyfejedelem 973-ban 12 előkelő magyart küld Ottó német-római császárhoz Quedlinburgba a Birodalmi Gyűlésbe és hittérítőket (Pannonhalma, Pécsvárad, Bakonybél), fiának pedig német feleséget kér (Gizella, Henrik bajor herceg lánya l. Passau!). István 1000-ben koronát kér a Pápától. 2 Komárom, Nógrád, Hont, Moson, Sopron, Vasvár, Zalavár, Kolon, Somogyvár, Tolna, Fehérvár, Heves, Abaújvár, Borsod, Szabolcs, Pécs, Csongrád, Szolnok. 3 Esztergom, Győr, Veszprém, Pécs, Eger, Vác, Kalocsa, Csanád 4 Szombathely, Szerdahely, Csütörtökhely
hospes telepek, a kézművesek telepei, amit már a tatárjárás idején fallal vesznek körül. Magyarországon nincsenek kommuna-mozgalmak, a vicusok és a hospes-telepek kiváltságaikat a királytól kapják ( a városi rang „adományozása” máig fennmaradt!). II. András Aranybullája 1217-ben (alkotmány) - a sikertelen kereszteshadjárat után megerősíti a földbirtokos nemesek jogait, és ezzel megalapozza a rendi társadalmat5. A főuri réteg és az egyház mint hűbérúr innentől kezdve a városiasodás ellensége. A/2. A TATÁRJÁRÁS (1241-1242) után megindul a királyi birtokrendszer felbomlása: IV. Béla felismeri a várak és a várfalak stratégiai jelentőségét. Sorra adja ki a városi kiváltság-leveleket: ezzel a városokat a saját oldalára állítja, és az egykori megyei várak irányítása is a polgárok kezére kerül. Számára előnyös, ha az adót pénzben szedheti be. A gyepürendszer helyébe is várak láncolatát telepíti (regionális tervezés!). Egyidejűleg beköltözteti a hospeseket, valamint a várjobbágyokat6 és a szolgálónépeket a várba ( szünoikizmosz!), ami elősegíti a vegyes összetételű majdani polgárság integrációját. Kezdeményezésére hasonló folyamat indul el a püspöki és nagyrészt a földesúri várakban is. Ezzel a magyar városfejlődés - jókora késéssel ugyan, de mégis - az európai utat követi. Minél keletebbre haladunk, a városiasodás foka annál alacsonyabb: csak két város: Szolnok és Szeged királyi városok. A 14. század elejére a legjelentősebb városok Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Győr és Pécs. Nem feudális várak mellett, hanem külföldről jött hospes-telepekből, vagy független királyi alapítással jöttek létre a felvidéki bányavárosok, a szepesi és az erdélyi német városok. Ez magyarázza e városok sokszor szabályos alaprajzát. A/3. A XIV. században az ANJOU URALKODÓK alatt (Károly Róbert, Nagy Lajos) az oligarchákkal szemben megerősödik a királyi hatalom, az ország ismét „felzárkózik Európához”. Megélénkül a városfejlődés: a királyi kincstár fő bevételei a városok adóiból származnak. A vásárhelyek már fontosabb szerepet töltenek be a városfejlődésben, mint a várak. A vásárhelyeknek árumegállító, útkényszer- és vendégjoguk van. Kialakul és megerősödik a városi céhszervezet. A 15. századra kb. 800 város van (Erdély nélkül), de az átlag lélekszám csak 5-600 fő; csak Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Bártfa és Sopron haladják meg a 1,5 ezret (az ország lakosságának csupán 2%-a!). A polgárság a birtokos nemesség és a földtulajdonból kizárt jobbágyság közti bizonytalan sávban helyezkedik el: az az abszurd helyzet áll elő, hogy nálunk a városok kollektív földbirtokosok, és ha nem tudják megszerezni a nemesi szabadságjogokat, fejlődésükben megtorpannak. A nagybirtokos arisztokrácia uradalmain földesúri városok próbálják ellensúlyozni a királyi városokba irányuló elvándorlást. Ezek azonban mindig mezővárosok maradnak: újratermelődik a régi civitas és az oppidum kettőssége. Az alföld sajátos városiasodásának alapja - a nyomásos rendszer korai (a tatárdúlás utáni) felbomlása, - a földesurak fokozatosan feloszlatják és felszabadítják gazdaságaikat, - a tatárjárás nyomán pusztává vált határok szabad foglalása és az ú.n. a „mezei kertek” (a későbbi tanyák elődei) kialakulása, - a marhakereskedelem felvirágzása (felvevő piac: a német birodalmi városok). A/4. A 15. század 2. felében a HUNYADIAK alatt Magyarország fénykora, egyben a reneszánsz ill. humanista műveltség megjelenése (Bibliotheca Corviniana!). 461 vár, 571 város és 16 ezer község. Megindul a magyar városok rendi testületté való szerveződése, aminek szövetség-szerű csoportjai: - a tárnoki városok (Buda, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Bártfa, Eprejes, Pest)7 5
A rendi társadalom a társadalmi rétegek örökletes kiváltságaira épül. Rétegei: a papi rend (fő- és alsópapság), a nemesség (fő- és köznemesség), a polgárság és a jobbágyság. 6 l. „szent király szabadjai” 7 fellebbezési fóruma a budai tárnok
- személynöki városok (Székesfehérvár, Esztergom, Szeged)8 - bányavárosok - szepesi és erdélyi szász városok. A JAGELLÓK alatt az ország a 16. század elejétől hanyatlásnak indul, és a Habsburg ház érdekkörébe kerül (1514: Dózsa felkelés!). A 15. század végére a városfejlődés lelassul, aminek oka elsősorban a délnémet városok tömeges árubehozatala. Az iparosok aránya max. 25-30% (szemben a nyugati városok 50%-ával). A magyar városiasodás átlagos színvonala a mezővárosi szinten mozog. Magyarország az európai külpolitika áldozata lesz (I. Ferenc francia király a Habsburgok ellen szövetkezik a törökökkel, aminek eredménye az 1526-os mohácsi csatavesztés és a 1,5 évszázados török uralom). A/5. A TÖRÖK MEGSZÁLLÁS alatt az ország 3 részre szakad. A Habsburg királysághoz tartozó országrész határán az egykori városok zöme végvárrá alakul. Mögöttük továbbfejlődik Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend. Győr is végvárrá alakul, de a királyi és a török terület árucseréjének központjaként virágzik. A többi város fejlődésének alapja nem annyira a faluval való árukereskedelem, mint inkább a falu feudális kizsákmányolása (l. a korábbi kollektív földesúri szerep megerősödése). Megjelenik a földesúri árutermelés új formája, a majorság. A majorságok árugabonát, a mezővárosok viszont bort és vágómarhát exportálnak. A dunántúli városok zömének fejlődése megtorpan, míg a felvidékieké fellendül. A törökmentes É-K-i szegletben Debrecen a legnagyobb és legvirágzóbb város. A török megszállás alatt lévő országrészen azok a városok és falvak élhetnek viszonylag szabadon, ahol nincs török helyőrség. Egyes alföldi mezővárosok felduzzadnak, és virágzó marhakereskedelmet folytatnak nyugat felé. A nyugati végvárak szerepét töltik be a Bocskai által letelepített hajdúvárosok: lakosai állattenyésztő katonaparasztok. Az Alföldön ereszthetett gyökeret a reformáció, és ezek a városok válhattak a magyar kultúra őrhelyeivé is. Jellegzetes várostípusok. - nagyhatárú parasztvárosok (Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Kiskunhalas stb..) akolkertek gyűrűjével vagy anélkül, - hajdúvárosok (belsővár vagy huszárvár, palánk vagy óvár, kertség vagy latorkert), - palánkvárosok (török helyőrséggel, belső erőddel) A/6. A HABSBURG GYARMATOSÍTÁS KORA. A török kiűzése után a városfejlődés az osztrák gyarmatosítás és feudális elnyomás kettős tüze közé kerül. A 18. század 1. felében a fejlődés alapja elsősorban a mezőgazdaság, és az arra épülő kereskedelem. Magyarország Ausztria élelmiszerellátójává válik. A nagyüzemi gabonatermelés új központjai az allodiumok. A betelepítések következtében új elemekkel (német, délszláv) gazdagodik a lakosság. Az ipar még nem lép ki a céhes keretekből, és még az iparosodottabb városokban is a jövedelem fő forrása a szőlőtermelés. Állandósulnak a regionális-történelmi különbségek. Az alföldi városokban megindul a tanyásodás, és vele egy új településrendszer alakul ki. A korábbi külterjes gazdálkodást felváltja a belterjes gazdálkodás. A belsőségen fekvő házak körülkerítése révén „népi szabályozással” sajátos organikus úthálózat keletkezik (hungaricum!) Az új városhálózat különbözik a középkoritól. Az északi és keleti határvárosok háttérbe szorulnak, a gabona szállítási útvonala, a Duna mentén fekvő városok, valamint a központi térségek városai fellendülnek. A városépítés legfontosabb témái: - katolikus egyházi központok ( ellenreformáció) reprezentatív, barokk stílusú építkezései (Szombathely, Vác, Esztergom, Veszprém, Eger, Kalocsa) és - a barokk vidéki főúri kastélyok (l. Kismarton, Keszthely, Ráckeve, Gödöllő stb..). Emellett a városokban a középkori alapokra
8
fellebbezési fóruma közvetlenül a király személye
- barokk paloták és lakóházak épülnek, és meghatározzák mind a mai napig a nyugatés észak-magyarországi városok utcaképét (pl. Győr, Pápa, Veszprém, Székesfehérvár stb...). Az ország keleti felében hiányzik a barokk ( protestantizmus).
