4. számú melléklet
A tervezéssel kapcsolatos ellenőrzési nyomvonal Munkafolyamat, tevékenység 1. Költségvetési tervezés - a tervezet elkészítésére való elméleti, szakmai felkészülés - a tervezés munkafolyamatokra való lebontása, munkamegosztás - a tervezéssel kapcsolatos feladatellátásra vonatkozó általános szabályok meghatározása és betartatása - a költségvetési rendelet címrendjének megismerése, címrend szerinti tervezés - a tervezés során ellátandó egyeztetési feladatok (az intézményekkel és a fenntartóval)
Előzetes vezetői ellenőrzés Folyamatba épített ellenőrzés Módja, Felada HatárMódja, Felada Határeszköze t idő eszköze t idő ellátója ellátója Szakmai konzultáció, értekezleten való részvétel megbeszélése Írásos feljegyzés az egyes tervezési munkafolyamatok ellátásának várható időszakairól, és a munkamegosztás rendjéről Szóbeli, illetve írásbeli utasítás az egyes tervszámok alátámasztásának rendjéről (pl. tapasztalati adatok, részletes számítások stb. követelménye) Vezetői szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató
Tervezési munkák előtt
Központi irányelvek, útmutatók áttekintése
GESZ igazgató
GESZ igazgató
Tervezési munkák előtt
Egyezetés, szóbeli beszámoltatás, valamint az elkészült írott anyagokba történő betekintés
GESZ igazgató
GESZ igazgató
Tervezési munkák előtt
A tervezés munkapéldányaiba, alapszámításaiba történő betekintés, tájékoztatás kérés
GESZ igazgató
GESZ igazgató
Tervezési munkák előtt
A tervezési munkák megkezdése során az cím, illetve az alcímek költségvetésébe való betekintés
GESZ igazgató
Konzultáció az ellátandó egyeztetési feladatokról
GESZ igazgató
Tervezési munkák előtt
Az egyeztetési feladatok dokumentumainak, feljegyzéseinek áttekintése
GESZ igazgató
Utólagos vezetői ellenőrzés Módja, Felada Határeszköze t idő ellátója
Folyamato A tervezés elméleti s szakmai dokumentumai meglétének ellenőrzése Folyamato Szóbeli s beszámoltatás a tervezési feladatok ellátásának menetéről
GESZ igazgató
Tervezés során
GESZ igazgató
Tervezési feladatok végén
Folyamato A tervezési s dokumentáció – beleértve valamennyi tervszámot megalapozó számítást, nyilvántartást stb áttekintése Folyamato A tervezési s dokumentáció, a költségvetési rendelet-tervezet érintett címrendjének ellenőrzése Legalább Az egyeztetés 1 folyamatának alkalomm áttekintése utólag, a al rendelkezésre álló dokumentumok alapján
GESZ igazgató
Tervezési feladatok végén
GESZ igazgató
Tervezési feladatok végén
GESZ igazgató
Tervezési feladatok végén
- a személyi juttatások és a létszám-előirányzat tervezése a megadott sarokszámok alapján
- a munkaadókat terhelő járulékok tervezése a megadott sarokszámok figyelembevételével
- dologi jellegű kiadások tervezése a megadott sarokszámok alapján
A tervezést végző személy tájékoztatása a személyi juttatások tervezésére vonatkozó jogszabályi, illetve belső szabályozási előírásokról, a költségvetési tervezési útmutató és a MESI vonatkozó adatszolgáltatása alapján A tervezést végző személy munkaadókat terhelő járulékok tervezésére vonatkozó, - a tervezésnél alkalmazandó jogszabályokról való tájékoztatása a költségvetési tervezési útmutató és a MESI vonatkozó adatszolgáltatása alapján A tervezést végző személy egyes dologi kiadásokra vonatkozó jogszabályi, (Pl. áfa) illetve belső szabályozási (munkaruha, étkezési költségtérítés stb), illetve a tervezésnél figyelembe veendő egyéb tényezőkkel (Pl. feladatváltozás) kapcsolatos ismereteiről való tájékozódás, illetve a szükséges tájékoztatás megadása
GESZ igazgató
Személyi juttatások tervezése előtt
A tervezési folyamatok szakmai nyomonkövetése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció
GESZ igazgató
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
GESZ igazgató
A személyi juttatások tervezési feladatellá tását követően
GESZ igazgató
A munkaadó kat terhelő járulékok tervezése előtt
A tervezési folyamatok szakmai nyomonkövetése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció a személyi juttatások tervezését végző bevonásával
GESZ igazgató
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
GESZ igazgató
A munkaadó kat terhelő járulékok tervezési feladatellá tását követően
GESZ igazgató
Dologi jellegi kiadások tervezése előtt
A tervezési folyamatok szakmai nyomonkövetése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció
GESZ igazgató
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
GESZ igazgató
A dologi kiadások tervezési feladatellá tását követően
2
- juttatások, támogatások tervezése a megadott sarokszámok alapján
- beruházások, felújítások és egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások tervezése a megadott sarokszámok alapján
- saját bevételek tervezése
- intézményfinanszírozás, átvett pénzeszközök sarokszámok szerinti tervezése
Tájékozódás, a tervezést végző személy érintett területre vonatkozó jogszabályi, belső szabályozási (bele értve a területre vonatkozó helyi rendeletet is) ismereteiről, valamint a szerv tervezésnél figyelembe veendő kötelezettségvállalásainak megbeszélése Tájékozódás, a tervezést végző személy érintett területre vonatkozó aktuális ismereteiről, az önkormányzat ilyen irányú elképzeléseiről, valamint a szerv tervezésnél figyelembe veendő kötelezettségvállalásainak megbeszélése Az ismert és a várható bevételi források áttekintése, konzultáció a folyamatban lévő szerződésekről, intézményvezetői elképzelésekről Az egyes források igénybevételi lehetőségeinek szakmai áttekintése, az előzetes adatszolgáltatás újra ellenőrzése
GESZ igazgató
A terület tervezése előtt
A tervezési folyamatok szakmai nyomonkövetése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció
GESZ igazgató
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
GESZ igazgató
A terület tervezési feladatellá tását követően
GESZ igazgató
A terület tervezése előtt
A tervezési GESZ folyamatok szakmai igazgató nyomon követése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció, javaslat terv variánsok kidolgozására
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról, a tervvariánsok megalapozottságán ak ellenőrzése konzultációval,
GESZ igazgató
A terület tervezési feladatellá tását követően
GESZ igazgatója
A terület tervezése előtt
GESZ igazgató
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A bevétel tervének elkészítése után a tervezett adatokról konzultáció
GESZ igazgató
A saját – bevételek tervezése után
GESZ igazgató
A tervezés alatt legalább 2 alkalomm al
A bevételi tervek GESZ teljes igazgató dokumentációjának ellenőrzése, szükség esetén szóbeli beszámoltatás
A terület tervezése után
GESZ igazgató
A tervezés folyamán a munkapéldányok áttekintése, a meglévő szerződésekkel egyéb dokumentumokkal való összevetése A terület A tervezési tervezetés munkapéldányok, e előtt egyéb adatszolgáltatások egyeztetése, beszámoltatás
3
- a bevételi és kiadási előirányza-tok egyensúlyának megteremtése az intézményfinanszírozás, mint bevételi forrás figyelembevételével, illetve egyes kiadások csökkentésével - adatszolgáltatás a rendelettervezet mellékletének elkészítéséhez
Előzetes konczultáció a bevételi és kiadási előirányzatokról, azok főösszegeiről, az egyezőség megteremtésének lehetőségeiről
GESZ igazgató
A részterüle tek tervezését követően
Az egyensúly megteremtésére vonatkozó levezetések, munkalapok áttekintése
GESZ igazgató
A feladat alatt legalább 1 alkalomm al
A bevételi és kiadási előirányzatok egyezőségének ellenőrzése az összesített adatokat tartalmazó dokumentumok, kimutatások alapján
GESZ igazgató
Az összesítet t adatokat tartalmaz ó tervek elkészítés ét követően
Előzetes szakmai konzultáció a rendelet-tervezet tartalmával, formájával kapcsolatos vezetői elvárásokról
GESZ igazgató
A tervszámo k kidolgozás a után
A vonatkozó adatszolgáltatás elkészítése során kidolgozása során szóbeli egyeztetés, illetve a félkész anyagok, piszkozatok áttekintése
GESZ igazgató
A kész adatszolgáltatástervezet intézményre vonatkozó részeinek áttekintése, illetve beszámoltatás a feladat ellátásáról
GESZ igazgató
Az adatszolg áltatás elkészítés ét követően
- a rendelet-tervezet mellékletét megalapozó információk elkészítése
Előzetes megbeszélés a fenntartó által kért információk tartalmáról, mélységéről
GESZ igazgató
Az információ összeállítá sát megelőző en
Az információk GESZ elkészítése során a igazgató dokumentumterveze tek, munkapéldányok ellenőrzése, megbeszélés
Az információk elkészítése során a kész dokumentáció ellenőrzése
GESZ igazgató
A végleges informáci ó elkészítés után
a rendelet-tervezet mellékletének intézményre vonatkozó előterjesztésének elkészítésében való közreműködés
A vonatkozó belső előírások, pl. SZMSZ áttekintése, és az előterjesztéssel szembeni elvárások megbeszélése
GESZ igazgató
A rendelettervezet elkészítés ét követően
Az előterjesztés összeállítása közben a készülő dokumentációba való betekintés, illetve szükség esetén konzultáció
GESZ igazgató
A kész előterjesztés áttekintése, szóbeli beszámoltatás a feladatról
GESZ igazgató
Az előterjeszt és elkészítés ét követően
- az elemi költségvetés megállapítása, dokumentációjának elkészítése, továbbítása
Az elemi GESZ költségvetés igazgató tartalmi követelményeivel kapcsolatos szakmai ismeretek felfrissítése konzultációval, a tervezési segédanyagok áttekintésével
Elemi költségvet és összeállítá sa előtt
Az elemi költségvetés megállapítása során a munkapéldányok ellenőrzése
GESZ igazgató
A rendelettervezet mellékleté nek összeállítá sa során legalább 2 alkalomm al Az informáci ók összeállítá sa alatt legalább 1 alkalomm al Az előterjeszt és elkészítés e közben legalább 1 alkalomm al Folyamato -san
Az elkészített elemi költségvetés és a jóváhagyott költségvetési rendelet áttekintésével
GESZ igazgató
Az elemi költségvet és elkészítés ét követően, de annak informáci ós rendszerb e való továbbítás a előtt
4
- a költségvetési dokumentációk megőrzése
A kész dokumentációk kezelésére vonatkozó utasítás megadása
GESZ igazgató
A dokument ációk elkészítés ét követően
A dokumentációk tárolásának ellenőrzése beszámoltatással, illetve a kezelés módjának áttekintése
GESZ igazgató
Alkalomsz erűen
A végrehajtással kapcsolatos ellenőrzési nyomvonal Előzetes vezetői ellenőrzés Folyamatba épített ellenőrzés Módja, Felada HatárMódja, Felada Határeszköze t idő eszköze t idő ellátója ellátója 1. Szabályzatok elkészítése, aktualizálása Megbeszélés GESZ Legalább Tervezet GESZ Feladat - működést megalapozó igazgató évente megtekintése, igazgató alatt min. szabályzatok elkészítése, konzultáció egyszer aktualizálása Megbeszélés GESZ Legalább Tervezet GESZ Feladat - a pénzügyi-gazdálkodási igazgató évente megtekintése, igazgató alatt min. terület költségvetési konzultáció egyszer végrehajtási szabályzatainak elkészítése, aktualizálása 2. A személyi juttatások és a létszám előirányzat felhasználása A MESI-vel való GESZ A A nyilvántartások, GESZ Az év - személyi juttatások egyeztetés alapján igazgató és költségvet kimutatások gazdasági- során előirányzat felhasználásának a feladat ellátásával gazdasági és vezetésének vezető havonta 1 kapcsolatos vezetői vezető jóváhagyá áttekintése, alkalomm nyomon követése elvárások sát alapdokumentumok al Munkafolyamat, tevékenység
megbeszélése
követően
kal való egyeztetése
5
Utólagos vezetői ellenőrzés Módja, Felada Határeszköze t idő ellátója Kész szabályzatok megtekintése, ellenőrzés
GESZ igazgató
Aktuálisan
Kész szabályzatok megtekintése, ellenőrzés
GESZ igazgató
Aktuálisan
A nyilvántartások vezetéséről beszámoltatás
GESZ igazgató
Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámol óhoz kapcsolód va 1 alkalomm al
- jutalom előirányzata és a jutalmazásra kifizetett összegek egyezőségének ellenőrzése a MESI a tervezése alapján, a MESI-vel egyeztetetten
A területre vonatkozó jogszabályi és belső szabályozási kérdések megbeszélése
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Jutalom előirányza tának meghatár ozása, illetve felhasznál ása előtt
A jutalmazás előirányzatának meghatározásának, valamint a kifizetésének nyomon követése, a számítások ellenőrzése
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Előirányza t változtatá s, illetve Jutalom kifizetése előtt
A területre vonatkozó nyilvántartások, számítások utólagos áttekintése
GESZ igazgató
- az előirányzat-felhasználási terv személyi juttatásokra vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása
Az előirányzatfelhasználási terv személyi juttatásokra vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása, a Pénzügyi Iroda felé az adatszolgáltatás meghatározása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A negyedév enként min 1 alkalomm al
Az előirányzatfelhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – dokumentumok alapján
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 Az előirányzatalkalomm felhasználási terv és al annak teljesítéséről való beszámoltatás
GESZ igazgató
Évente 1szer, illetve feladatvál tozáskor
A feladat ellátókkal való megbeszélés
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Igény szerint
A feladatok, tevékenységek, szakfeladatok dologi kiadásaiért felelős személyek szóbeli beszámoltatása a végzett tevékenységükről
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1szer, illetve feladatvál tozáskor
A felállított rendszer és az utasítás ellenőrzése a nyilvántartásokba való betekintéssel, illetve beszámoltatással Az előirányzatfelhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – főkönyvi kivonat alapján
GESZ gazdasági vezető
Havi rendszere sséggel
A felelősök beszámoltatása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 Az előirányzatalkalomm felhasználási terv és al annak teljesítéséről való beszámoltatás
3. A dologi kiadások előirányzatának felhasználása A feladatok, GESZ - a dologi kiadások tevékenységek, igazgató és beszerzésével kapcsolatos szakfeladatok és az gazdasági általuk felhasznált vezető munkamegosztás áttekintése dologi kiadások tevékenységi területenként, áttekintése, felelősök feladatonként, meghatározása szakfeladatonként A megrendelések és GESZ - a megrendelések és a dologi kiadások igazgató és felhasználások kezelése felhasználása gazdasági
- az előirányzat-felhasználási terv dologi kiadásokra vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása
rendjére vonatkozó utasítás kiadása, rendszer felállítás
vezető
Az előirányzatfelhasználási terv dologi kiadásokra vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása a Pénzügyi Irodával felé az adatszolgáltatások meghatározása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A negyedév enként min 1 alkalomm al
4. A felhalmozási kiadások előirányzatának felhasználása 6
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámol óhoz kapcsolód va 1 alkalomm al Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámol óhoz kapcsolód va
Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámol óhoz kapcsolód va Évente legalább 2 alkalomm al
Évente legalább a féléves, éves beszámol óhoz kapcsolód va
- a felhalmozási kiadások teljesítésével kapcsolatos felelősségi kategóriák áttekintése
- az előirányzat-felhasználási terv felhalmozási kiadásokra vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása
A felhalmozási kiadások teljesítésével kapcsolatban a döntés előkészítésért (előkalkuláció, árajánlatok) valamint a döntésért, valamint a döntés végrehajtásért felelősök meghatározása, a vonatkozó belső szabályok áttekintése Az előirányzatfelhasználási terv felhalmozási kiadásokra vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása, a Pénzügyi Iroda felé az adatszolgáltatás meghatározása.
5. A saját bevétek előirányzat teljesítése feladatok, a saját bevételek Atevékenységek, beszedésével kapcsolatos szakfeladatok és az beszedendő munkamegosztás áttekintése általuk bevételek, és a tevékenységi területenként, beszedéssel kapcsolatos feladatonként, feladatok szakfeladatonként áttekintése, - a bérleti díjak beszedése
felelősök meghatározása A meglévő szerződések és a bérleti díjakra, feltételekre vonatkozó szabályozások áttekintése, a bérbeadásokkal kapcsolatos lebonyolítási eljárás meghatározása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1szer, illetve nagyobb felhalmoz ási kiadás esetén
A feladat ellátókkal való megbeszélés, a döntéselőkészítés, a döntés, és a döntés végrehajtás dokumentum tervezeteinek áttekintése
GESZ gazdasági vezető
Szükség szerint
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A negyedév enként min 1 alkalomm al
Az előirányzatfelhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – főkönyvi kivonat alapján
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1szer, illetve feladatvál tozáskor
A feladat ellátókkal való megbeszélés
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1szer, illetve szükség esetén
A felállított rendszer GESZ és az utasítás gazdasági ellenőrzése a vezető nyilvántartásokba, bérleti szerződésekbe való betekintéssel, illetve beszámoltatással
7
A beruházási tevékenységről a feladatellátók utólagos szóbeli beszámoltatása a megvalósítással kapcsolatos dokumentumok párhuzamos áttekintésével
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámol óhoz kapcsolód va
Havonta 1 Az előirányzatalkalomm felhasználási terv és al annak teljesítéséről való beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább a féléves, éves beszámol óhoz kapcsolód va
Igény szerint
A feladatok, tevékenységek, szakfeladatok bevételeinek beszedéséért felelős személyek szóbeli beszámoltatása a végzett tevékenységükről
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámol óhoz kapcsolód va
Havi rendszere sséggel
A felelősök beszámoltatása, a rendelkezésre álló dokumentumok ellenőrzése
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább 2 alkalomm al
- az előirányzat-felhasználási terv bevételekre vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása
Az előirányzatfelhasználási terv saját bevételekre a vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása, a Pénzügyi Iroda felé az adatszolgáltatás meghatározása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A negyedév enként min 1 alkalomm al
Az előirányzat- GESZ felhasználási gazdasági ütemterv vezető teljesítésének figyelemmel kísérése – főkönyvi kivonat alapján
6. Egyéb bevételek, átvett pénzeszközök előirányzatának teljesítése kapcsolatos GESZ A A bevételek - egyéb bevételek, átvett Ajogszabályok, illetve igazgató és negyedév teljesítésének pénzeszközök előirányzat tájékoztató leiratok, gazdasági enként figyelemmel ha vannak vezető min 1 kísérése az teljesítése érdekében a esetleg igénylési feltételek alkalomm előirányzat szükséges intézkedések áttekintése al felhasználási
Havonta 1 Az előirányzatalkalomm felhasználási terv és al annak teljesítéséről való beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább a féléves, éves beszámol óhoz kapcsolód va
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 Az állami támogatás alkalomm egyeztető tábla, al valamint a szervnél kimutatott adatok egyeztetése, és szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább a féléves, éves beszámol óhoz kapcsolód va Havonta min 1 alkalomm al
ütemterv alapján
- pályázatok
Az egyes pályázatok figyelésével, pályázati elképzelésekkel kapcsolatos elvek, felelősök meghatározása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Havonta min 1 alkalomm al
A pályázatokkal kapcsolatos tevékenység figyelemmel kísérése, a pályázati javaslatok áttekintése
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 A pályázat alkalomm tervezeteinek al áttekintése, jóváhagyása, szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, a központi, részletes számlaker et-tükör ajánlás megjelené sét követően
A főkönyvi könyvelés kialakított rendjének betartatása a főkönyvi kivonatok és a számlaforgalmak ellenőrzésével, szükség esetén iránymutatással
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 A főkönyvi kivonatok alkalomm áttekintése, a al teljesítési adatok előirányzattokkal, és előirányzatfelhasználási ütemtervvel való összehasonlítása, szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
7. Főkönyvi és analitikus könyvelés
- a főkönyvi könyvelés
A főkönyvi könyvelés adott év sajátosságainak, változásának áttekintése. A főkönyvi számla alábontásokra való igény meghatározása. A főkönyvi könyvelés során a munkamegosztás rendjének kialakítása, belső határidők megadása.
8
A beszámol ási tevékenys égekhez kapcsolód óan, azok előtt
- analitikus könyvelés
- a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások közötti kapcsolat, feladások
A központi előírás miatt kötelező, illetve a saját belső információigény kielégítése céljából fontos analitikus nyilvántartások körének, vezetési módjának adott évre vonatkozó meghatározása, az esetleges változásokra figyelemfelhívás A feladások rendjének, belső szabályozásának érintettekkel való megbeszélése
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, az adott évi tényleges könyvelési munkák megkezdé se előtt
Az analitikus nyilvántartások kialakított rendjének ellenőrzése a nyilvántartásokba való betekintésre, azok alapossága, naprakészsége stb. szempontjából
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 Szóbeli alkalomm beszámoltatás al
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A beszámol ási tevékenys égekhez kapcsolód óan, azok előtt
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, a tényleges könyvelési feladatok előtt
A feladások elkészítésének figyelemmel kísérlése, a feladások számszaki ellenőrzése
GESZ gazdasági vezető
Feladáson ként 1 alkalomm al
Szóbeli beszámoltatás
GESZ gazdasági vezető
A beszámol ási tevékenys égekhez kapcsolód óan, azok előtt A beszámol ási tevékenys égekhez kapcsolód óan, azok előtt A beszámol ási tevékenys égekhez kapcsolód óan, azok előtt
8. Bizonylati rend és bizonylatkezelés
- a bizonylati rend
A bizonylati rend adott évi kiemelt terülteinek áttekintése, az esetleges új elemek megtárgyalása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, a tényleges könyvelési feladatok előtt
A bizonylati rend betartásának nyomon követése a folyamatokba való betekintésbe, illetve szóbeli beszámoltatás
GESZ gazdasági vezető
Feladáson ként 1 alkalomm al
Szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
- bizonylatkezelés
A bizonylatkezelés fontosabb területeinek áttekintése, különös tekintettel az új bizonylatkezelési területekre
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, a tényleges könyvelési feladatok előtt
A bizonylatkezelés betartásának nyomon követése a folyamatokba való betekintésbe, illetve szóbeli beszámoltatás
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 Szóbeli alkalomm beszámoltatás al
GESZ igazgató és gazdasági vezető
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, illetve szükség szerint
A pénztár tevékenységének áttekintése a pénztárnapló, illetve a pénztárjelentések alapján, szükség esetén rovancs készítése, beszámoltatás
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 A pénztári alakalom tevékenység mal ellenőrzése szóbeli beszámoltatással
GESZ gazdasági vezető
9. Házipénztári pénzkezelési tevékenység pénztáros, pénztár - a szerv készpénzforgalmának Ahelyettes, illetve bonyolítása bevételi és kiadási pénztárellenőr személyének pénztárbizonylat alapján felülvizsgálata, a felelősségi nyilatkozatok meglétének ellenőrzése, az összeférhetetlenségi helyzetek feloldása
10. A bankszámlaforgalom kezelési tevékenység 9
Évente 12 alkalomm al
a bankszámlaforgalom bonyolítása
- az utalások teljesítése
A bankszámlán keresztül bonyolódó forgalom során a bankszámla felett rendelkezési jogosultsággal bírók áttekintése, a belső nyilvántartási és utalási rend megbeszélése Az utalások teljesítési rendje elveinek, a vezetendő nyilvántartások tartalmának meghatározása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Szükség szerint
A GESZ bankszámlaforgalom gazdasági áttekintése a vezető banknapló, illetve a bankszámlaforgalom tételes vizsgálatával
Havonta 1 A bankszámla alakalom kezelési mal tevékenység ellenőrzése szóbeli beszámoltatással
GESZ gazdasági vezető
Évente 12 alkalomm al
GESZ gazdasági vezető
Szükség szerint
Az utalások rendjének áttekintése a nyilvántartások alapján, fizetési felszólítások, késedelmes fizetések esetén konzultáció
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1 Beszámoltatás a alakalom bejövő számlák mal utalási rendje betartásáról
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 12 alkalomm al
A leltározással kapcsolatos jogszabályi előírások áttekintése, a változások megbeszélése Az eszközök és források értékelési szabályai megbeszélése, és a leltározási tevékenységre kiható feladatok megbeszélése A leltározási ütemterv elkészítésével kapcsolatos feladatok megbeszélése A leltározási tevékenység előtt a feladatok átbeszélése
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, illetve szükség szerint
GESZ igazgató és gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al
Évente 1 alkalomm al, illetve szükség szerint
Leltározás ra való felkészülé s során 12 alkalomm al Leltározás ra való felkészülé s során 12 alkalomm al
Beszámoltatás a felkészülésről
GESZ gazdasági vezető
A leltározásra való felkészülés során szakmai beszámoltatás, az alkalmazandó nyomtatványok áttekintése Az értékelés során szakmai tájékoztatás nyújtása és konzultáció a feladatellátóval
Beszámoltatás az értékelési feladatok ellátásáról
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, az ütemterv késztése előtt Évente 1 alkalomm al, a leltározás végrehajt ása előtt
Leltározás i ütemterv elkészítés e alatt 1-2 alkalomm al Leltározás végrehajt ása alatt 1-2 alkalomm al
Beszámoltatás az elkészült leltározási ütemtervről
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al
A leltározás záró jegyzőkönyvének átvétele, szükség esetén konzultáció
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al
11. A leltározási tevékenység
- a leltározásra vonatkozó aktuális szabályok áttekintése
- a leltározás értékelésénél figyelembe veendő értékelési szabályok
a leltározási elkészítése
ütemterv
- a leltározási tevékenység tényleges végrehajtása
GESZ gazdasági vezető
GESZ gazdasági vezető
A készülő ütemterv GESZ áttekintése, gazdasági ellenőrzése, szükség vezető esetén konzultáció A leltározás végrehajtásának áttekintése a leltározási dokumentumok alapján
11. A selejtezési tevékenység
10
GESZ gazdasági vezető
- a selejtezésre vonatkozó aktuális szabályok áttekintése
A selejtezéssel kapcsolatos jogszabályi előírások áttekintése, a változások megbeszélése
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, illetve szükség szerint
A selejtezésre való felkészülés során szakmai beszámoltatás, az alkalmazandó nyomtatványok áttekintése
GESZ gazdasági vezető
- a selejtezés kezdeményezése
A selejtezés kezdeményezésével kapcsolatos feladatok, jogkörök megbeszélése
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A készülő selejtezési kezdeményezések megbeszélése
GESZ gazdasági vezető
- a selejtezési tevékenység tényleges végrehajtása
A selejtezési tevékenység előtt a feladatok átbeszélése
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al, a selejtezési kezdemén yezés határidejé t megelőző 3 hónapban Évente 1 alkalomm al, a selejtezés végrehajt ása előtt
A selejtezés végrehajtásának áttekintése a selejtezési dokumentumok alapján
GESZ gazdasági vezető
A selejtezés re való felkészülé s során 12 alkalomm al A selejtezési kezdemén ye-zés elkészítés e alatt 1-2 alkalomm al
Beszámoltatás a felkészülésről
GESZ gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al
Beszámoltatás az elkészült a selejtezési kezdeményezéssel kapcsolatban ellátott feladatokról
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente 1 alkalomm al
Selejtezés i tevékenys ég alatt 1-2 alkalomm al
A selejtezési javaslat, eljárások stb. áttekintése, megbeszélése, a végleges selejtezési dokumentumok átvétele
GESZ gazdasági vezető
Szükség szerint
12. Pénzgazdálkodással kapcsolatos tevékenység (kötelezettségvállalás, utalványozás, érvényesítés, ellenjegyzés) jogkör GESZ Évente A szabályok GESZ Havonta Szóbeli GESZ a területre vonatkozó Valamennyi gyakorlására igazgató és legalább 1 általános gazdasági legalább beszámoltatás a igazgató és szabályok áttekintése jogosulttal közös gazdasági alkalomm érvényesülésének vezető 1-2 szabályok gazdasági
- a kötelezettségvállalások bonyolítása
megbeszélés, a központi és a helyi szabályok áttekintése, értelmezése
vezető
A kötelezettségvállalá sra vonatkozó előírások megbeszélése, a nyilvántartásokra vonatkozó előírások rögzítése, pontosítása
GESZ gazdasági vezető
al, év elején
figyelemmel kísérése, szabályozásban lévő értelmezési problémák megbeszélése Évente A GESZ legalább 1 kötelezettségvállalá gazdasági alkalomm si dokumentumok vezető al, év áttekintése, elején egyeztetése más dokumentumokkal
11
alkalomm al
betartásával kapcsolatban
vezető
Havonta legalább 1-2 alkalomm al
Szóbeli beszámoltatás, illetve a kötelezettségvállalá sok nyilvántartásának, valamint az előirányzatfelhasználási ütemterv teljesítésének áttekintése
GESZ gazdasági vezető
Szükség szerint
Legalább a féléves és éves beszámol óhoz kapcsolód va
Az ellenjegyzés kötelező jellegének, körülményeinek, tartalmának megbeszélése, a felhatalmazott feladatellátók tájékoztatása A teljesítés szakmai igazolása menetének, az igazolás szempontjainak, valamint módjának meghatározása, közös értelmezés Az érvényesítés kötelező jellegének, körülményeinek, tartalmának megbeszélése, a felhatalmazott feladatellátók tájékoztatása
GESZ gazdasági vezető
- utalványozás
Az utalványozásra vonatkozó előírások megbeszélése, feladatellátók tájékoztatása
GESZ igazgató és gazdasági vezető
- utalványozás ellenjegyzése
Az ellenjegyzés kötelező jellegének, körülményeinek, tartalmának megbeszélése, a felhatalmazott feladatellátók tájékoztatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
- a kötelezettségvállalások ellenjegyzése
- a teljesítés szakmai igazolása
- érvényesítés
GESZ igazgató és gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább 1 alkalomm al, év elején
A kötelezettségvállalá sok ellenjegyzése során az ellenjegyzés tartalmának megfelelő kontroll ellátása Évente A teljesítés szakmai legalább 1 igazolása menetébe alkalomm történő betekintés, al, év beszámoltatás. elején A teljesítés és a kötelezettségvállalá s összehasonlítása. Évente Az érvényesítés legalább 1 menetébe történő alkalomm betekintés, al, év beszámoltatás. elején Az érvényesítendő dokumentumok és az érvényesítés alapját képező szakmai igazolás, valamint fedezet meglétének, összegszerűségnek, és alaki követelmények betartásának ellenőrzése Évente Az utalványozott legalább 1 dokumentumok alkalomm áttekintése, al, év egyeztetése más elején dokumentumokkal
GESZ gazdasági vezető (illetve ellenjegyző )
Minden kötelezett ségvállalá s esetén
Szóbeli beszámoltatás az ellenjegyzési tevékenységgel kapcsolatban
GESZ igazgató
Legalább a féléves és éves beszámol óhoz kapcsolód va
GESZ gazdasági vezető
Havonta 1-2 alkalomm al
Szóbeli beszámoltatás a szakmai teljesítés igazolásával kapcsolatban
GESZ igazgató
Feladatellát ó GESZ gazdasági vezető
Folyamato san Havonta 1-2 alkalomm al
Legalább a féléves és éves beszámol óhoz kapcsolód va
Szóbeli beszámoltatás az érvényesítési tevékenység ellátásával Feladatellát Folyamato kapcsolatban ó san
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Legalább a féléves és éves beszámol óhoz kapcsolód va
GESZ gazdasági vezető
Havonta legalább 1-2 alkalomm al
Szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató, és gazdasági vezető
Évente legalább 1 alkalomm al, év elején
GESZ gazdasági vezető illetve ellenjegyző
Minden utalványo zás esetén
Szóbeli beszámoltatás az ellenjegyzési tevékenységgel kapcsolatban
GESZ igazgató
Legalább a féléves és éves beszámol óhoz kapcsolód va Legalább a féléves és éves beszámol óhoz kapcsolód va
Az utalványok ellenjegyzése során az ellenjegyzés tartalmának megfelelő kontroll ellátása.
13. Vagyongazdálkodás
12
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente legalább 1 alkalomm al, év elején
A vagyonnyilvántartás okba való betekintés, az egyeztetést célzó dokumentumok elkészíttetése
GESZ gazdasági vezető
Legalább negyedév enként
Szóbeli beszámoltatás, vagyonkimutatások áttekintése
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Évente egyszer, legalább a beszámol óhoz kapcsolód va
GESZ gazdasági vezető
A féléves beszámol ó előtt
A féléves beszámolóra való felkészültségről tájékozódás, értekezletek megbeszélése
GESZ gazdasági vezető
A féléves beszámol ó késztése előtt és során szükségsz erűen
A féléves beszámolási tevékenység során szóbeli tájékozódás
GESZ igazgató, és gazdasági vezető
Megbeszélés az egyes féléves beszámolási munkafolyamatok ellátásának várható időszakairól, és a munkamegosztás rendjéről Szóbeli, illetve írásbeli utasítás az egyes előirányzatokhoz tartozó beszámolás rendjéről (pl. az időarányos teljesítéstől való eltérés magyarázata stb.)
GESZ gazdasági vezető
A féléves beszámol ó előtt
Egyezetés, szóbeli beszámoltatás, valamint az elkészült írott anyagokba történő betekintés
GESZ gazdasági vezető
Folyamato Szóbeli s beszámoltatás a féléves beszámolási feladatok ellátásának menetéről
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ási tevékenys ég során legalább 2-3 alkalomm al Féléves beszámol ási feladatok végén
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ási munkák előtt
A féléves beszámolók munkapéldányaiba, alapszámításaiba történő betekintés, tájékoztatás kérés
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ási feladatok végén
- a költségvetési rendelet címrendjéről való tájékozódás, az intézmény, mint egyik cím szerinti féléves beszámolás
Vezetői szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ómunkák előtt
A féléves GESZ beszámolás munkák gazdasági megkezdésé során a vezető cím szerinti beszámoló tervezetébe való betekintés
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ási feladatok végén
- a féléves beszámoló során ellátandó egyeztetési feladatok
Konzultáció az ellátandó egyeztetési feladatokról
GESZ gazdasági vezető
A féléves beszámol ómunkák előtt
Az egyeztetési feladatok dokumentumainak, feljegyzéseinek áttekintése
Folyamato A féléves beszámoló s dokumentáció – beleértve valamennyi előirányzatteljesítést, és időarányos eltérést kifejtő, igazoló számítást, nyilvántartást, és szöveges tájékoztatást stb. – áttekintése Folyamato A féléves beszámoló s dokumentációinak, a határozat (illetve) rendelet tervezet címrendre vonatkozó összeállításának áttekintése Legalább Az egyeztetés 1 folyamatának alkalomm áttekintése utólag, a al rendelkezésre álló dokumentumok alapján
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ási feladatok végén
- a vagyon nyilvántartása
A vagyonnyilvántartás ra vonatkozó szabályok áttekintése, megbeszélése
14. A féléves beszámolási tevékenység vonatkozó a féléves beszámoló Ajogszabályok elkésztésére való felkészülés áttekintése, a
kiadott útmutatók megbeszélése
- a féléves beszámolás főbb munkafolyamatokra való lebontása, munkamegosztás
- a féléves beszámolóval kapcsolatos feladatellátásra vonatkozó általános szabályok meghatározása és betartatása
13
GESZ gazdasági vezető
a féléves számszaki előkészítése
beszámoló adatainak
- a féléves főkönyvi kivonat elkésztése címrend szerint is
a féléves beszámoló számszaki elkészítése
a féléves szöveges beszámoló elkészítése
- a féléves elemi beszámoló megállapítása, dokumentációjának elkészítése, továbbítása
a féléves beszámoló dokumentációk megőrzése
A féléves beszámoló GESZ adatszolgáltatás gazdasági valódisága vezető érdekében betartandó szempontok megbeszélése
A féléves beszámol ómunkák előtt
A számszaki adatok valódiságának ellenőrzése, a főkönyvi kivonat és az egyes szánmlaforgalmak ellenőrzése, szükség szerint a könyvelés korrekciója A főkönyvi A cím főkönyvi kivonatok kivonatának, készítése számításainak, előtt esetleges adatgyűjtésének áttekintése
GESZ gazdasági vezető
Legalább a féléves beszámol ó elkészítés e előtt 1 alkalomm al
GESZ gazdasági vezető
GESZ gazdasági vezető
A főkönyvi kivonatok készítése után
A készülő számszaki beszámoló tervezetekbe való betekintés
GESZ igazgató
A számszaki beszámol ó elkészítés ét követően
A főkönyvi kivonat címrend szerinti elkészítésének megbeszélése a könyvelési sajátosságok figyelembevételével A féléves beszámoló számszaki elkészítése a címrend szerinti főkönyvi kivonatok felhasználásával, az esetleges kritikus pontok megbeszélése A szöveges beszámolóval kapcsolatos elvárások meghatározása, alapvető összefüggések áttekintése Az elemi beszámoló tartalmi követelményeivel kapcsolatos szakmai ismeretek felfrissítése konzultációval, a beszámoló elkészítését segítő anyagok áttekintésével
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató
A féléves elemi beszámol ó összeállítá sa előtt
A kész dokumentációk kezelésére vonatkozó utasítás megadása
GESZ gazdasági vezető
A dokument ációk elkészítés ét követően
Szóbeli beszámoltatás az adatok valódisága érdekében ellátott feladatokról, azok eredményeiről
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A féléves beszámol ási feladatok végén
A főkönyvi A főkönyvi kivonatok kivonatok áttekintése készítése során folyamato san
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A főkönyvi kivonatok elkészítés ét követően
GESZ gazdasági vezető
A A számszaki számszaki beszámolók beszámol áttekintése ó elkésztése során folyamato san
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A számszaki beszámol ók elkészítés e után
A dokumentum tervezetbe való betekintés, konzultáció
GESZ igazgató
A feladatell átás során folyamato san
GESZ igazgató
A tervezet elkészítés e után
A féléves elemi beszámoló megállapítása során a munkapéldányok ellenőrzése
GESZ gazdasági vezető
Folyamato Az elkészített san féléves elemi beszámoló és a testület által jóváhagyott beszámoló egyeztetése
GESZ gazdasági vezető
A féléves elemi beszámol ó elkészítés ét követően, de annak informáci ós rendszerb e való továbbítás a előtt Alkalomsz erűen
A dokumentum tervezet ellenőrzése, tájékoztatás kérése
A dokumentációk tárolásának ellenőrzése beszámoltatással, illetve a kezelés módjának áttekintése
14
GESZ igazgató
15. Az éves beszámolási tevékenység vonatkozó az éves beszámoló Ajogszabályok elkésztésére való felkészülés áttekintése, a
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Az éves beszámol ó előtt
Az éves beszámolóra való felkészültségről tájékozódás, értekezletek megbeszélése
GESZ gazdasági vezető
A beszámol ó késztése előtt és során szükségsz erűen
Megbeszélés az egyes zárszámadáshoz kapcsolódó munkafolyamatok ellátásának várható időszakairól, és a munkamegosztás rendjéről Szóbeli, illetve írásbeli utasítás az egyes előirányzatokhoz tartozó beszámolás rendjéről (pl. az időarányos teljesítéstől való eltérés magyarázata stb.)
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Az éves beszámol ó előtt
Egyezetés, szóbeli beszámoltatás, valamint az elkészült írott anyagokba történő betekintés
GESZ gazdasági vezető
Folyamato Szóbeli s beszámoltatás az éves beszámolási feladatok ellátásának menetéről
GESZ igazgató és gazdasági vezető
GESZ gazdasági vezető
A beszámol ási munkák előtt
A beszámoló munkapéldányaiba, alapszámításaiba történő betekintés, tájékoztatás kérés
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A beszámol ási feladatok végén
- a költségvetési rendelet címrendjéről való tájékozódás, az intézmény, mint egyik cím szerinti éves beszámolás
Vezetői szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A beszámol ási munkák előtt
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A beszámol ási feladatok végén
- az éves beszámoló során ellátandó egyeztetési feladatok
Konzultáció az ellátandó egyeztetési feladatokról
GESZ gazdasági vezető
A beszámol ási munkák előtt
A beszámolás munkák megkezdése során az adott cím beszámoló tervezetébe való betekintés Az egyeztetési feladatok dokumentumainak, feljegyzéseinek áttekintése
Folyamato A beszámoló s dokumentáció – beleértve valamennyi előirányzatteljesítést, és időarányos eltérést kifejtő, igazoló számítást, nyilvántartást, és szöveges tájékoztatást stb – áttekintése Folyamato A beszámoló s dokumentációinak, a rendelet tervezet címrendek szerinti összeállításának ellenőrzése Legalább 1 alkalomm al
GESZ igazgató, és gazdasági vezető
A beszámol ási feladatok végén
kiadott útmutatók megbeszélése
- az éves beszámolás főbb munkafolyamatokra való lebontása, munkamegosztás
az éves beszámolóval kapcsolatos feladatellátásra vonatkozó általános szabályok meghatározása és betartatása
15
GESZ gazdasági vezető
A beszámolási tevékenység során szóbeli tájékozódás
Az egyeztetés folyamatának áttekintése utólag, a rendelkezésre álló dokumentumok alapján
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A beszámol ási tevékenys ég során legalább 2-3 alkalomm al A beszámol ási feladatok végén
- az éves beszámoló számszaki adatainak előkészítése
Az éves beszámoló adatszolgáltatás valódisága érdekében betartandó szempontok megbeszélése
GESZ gazdasági vezető
- a pénzmaradvány, és a személyi juttatások maradványának meghatározása
A vonatkozó jogszabályi háttér, a vonatkozó belső szabályok, a vezetett nyilvántartások áttekintése, a követendő eljárás meghatározása A főkönyvi kivonat címrend szerinti elkészítésének megbeszélése a könyvelési sajátosságok figyelembevételével A beszámoló számszaki elkészítése a címrend szerinti főkönyvi kivonatok felhasználásával, az esetleges kritikus pontok megbeszélése A szöveges beszámolóval kapcsolatos elvárások meghatározása, alapvető összefüggések áttekintése
GESZ gazdasági vezető
- az éves főkönyvi kivonat elkésztése a cím, illetve alcímek szerint is - az éves beszámoló számszaki elkészítése
- az éves szöveges beszámoló elkészítése
A számszaki adatok valódiságának ellenőrzése, a főkönyvi kivonat és az egyes számlaforgalmak ellenőrzése, szükség szerint a könyvelés korrekciója A A pénzmaradványbeszámol kimutatások ási tervezetének munkák ellenőrzése, az közben alátámasztást szolgáló nyilvántartások, főkönyvi számlák ellenőrzése A főkönyvi A címrend szerinti kivonatok főkönyvi kivonatok készítése számításainak, előtt esetleges adatgyűjtésének áttekintése
GESZ gazdasági vezető
Legalább a beszámol ó elkészítés e előtt 1 alkalomm al
Szóbeli beszámoltatás az adatok valódisága érdekében ellátott feladatokról, azok eredményeiről
GESZ igazgató, és gazdasági vezető
A beszámol ási feladatok végén
GESZ gazdasági vezető
A beszámol ó készítés közben legalább 2 alakalom mal
Szóbeli beszámoltatás a pénzmaradvány alakulásáról, és a személyi juttatások maradványának felhasználhatóságár ól
GESZ igazgató, és gazdasági vezető
A pénzmara dvány kimutatás elkészítés ét követően
GESZ gazdasági vezető
A főkönyvi A főkönyvi kivonatok kivonatok áttekintése készítése során folyamato san
GESZ igazgató, és gazdasági vezető
A főkönyvi kivonatok elkészítés ét követően
GESZ gazdasági vezető
A főkönyvi kivonatok készítése után
A készülő számszaki beszámoló tervezetekbe való betekintés
GESZ gazdasági vezető
A A számszaki számszaki beszámolók beszámol áttekintése ó elkésztése során folyamato san
GESZ igazgató és gazdasági vezető
A számszaki beszámol ók elkészítés e után
GESZ igazgató
A számszaki beszámol ó elkészítés ét követően
A dokumentum tervezetbe való betekintés, konzultáció
GESZ igazgató
A feladatell átás során folyamato san
GESZ igazgató
A tervezet elkészítés e után
GESZ gazdasági vezető
A beszámol ási munkák előtt
16
A dokumentum tervezet ellenőrzése, tájékoztatás kérése
- az éves elemi beszámoló megállapítása, dokumentációjának elkészítése, továbbítása
Az elemi beszámoló GESZ tartalmi gazdasági követelményeivel vezető kapcsolatos szakmai ismeretek felfrissítése konzultációval, a beszámoló elkészítését segítő anyagok áttekintésével
Az elemi beszámol ó összeállítá sa előtt
az éves beszámoló dokumentációk megőrzése
A kész dokumentációk kezelésére vonatkozó utasítás megadása
A dokument ációk elkészítés ét követően
GESZ gazdasági vezető
Az elemi beszámoló megállapítása során a munkapéldányok ellenőrzése
GESZ gazdasági vezető
Folyamato Az elkészített elemi san beszámoló és a testület által jóváhagyott beszámoló egyeztetése
A dokumentációk tárolásának ellenőrzése beszámoltatással, illetve a kezelés módjának áttekintése
17
GESZ gazdasági vezető
GESZ igazgató és gazdasági vezető
Az elemi beszámol ó elkészítés ét követően, de annak informáci ós rendszerb e való továbbítás a előtt Alkalomsz erűen
A belső ellenőrzéssel kapcsolatos ellenőrzési nyomvonal Előzetes vezetői ellenőrzés Folyamatba épített ellenőrzés Módja, Felada HatárMódja, Felada Határeszköze t idő eszköze t idő ellátója ellátója 1. A belső ellenőrzés tervezésének előkészítés GESZ Legalább Tervezet GESZ Feladat - a költségvetési szervezet Megbeszélés igazgatója első megtekintése, igazgatója végrehajt céljának, funkciójának elkészítés konzultáció ása alatt, kor és min. meghatározása felülvizsgá egyszer Munkafolyamat, tevékenység
latakor
- a kockázatelemzés
2. Belső ellenőrzés tervezése - az erőforrások elosztása
- stratégiai terv elkészítése
Utólagos vezetői ellenőrzés Módja, Felada Határeszköze t idő ellátója Ellenőrzés, GESZ Jóváhagyá jóváhagyás Igazgatója skor
az elfogadás előtt
Megbeszélés
GESZ igazgatója
Legalább Tervezet első megtekintése, elemzés konzultáció elkészítés ekor, és felülvizsgá latkor
GESZ igazgatója
Feladat végrehajt ása alatt min.. egyszer az elfogadás előtt
Ellenőrzés, jóváhagyás
GESZ igazgatója
Jóváhagyá skor
Megbeszélés, illetve a rendelkezésre álló erőforrások és a rangsorolt feladatok összevetése
GESZ igazgatója
Tervezet megtekintése, konzultáció
GESZ igazgatója
Feladat végrehajt ása alatt min. egyszer a terv elfogadás a előtt
Ellenőrzés, jóváhagyás
GESZ Igazgatója
Jóváhagyá skor
Megbeszélés
GESZ igazgatója
A belső ellenőrzés i tervjavasl at elkészítés ét megelőző en A stratégiai terv javaslat elkészítés ét megelőző en
Tervezet megtekintése, konzultáció
GESZ igazgatója
A feladat végrehajt ása alatt min. egyszer az elfogadás előtt
Ellenőrzés, jóváhagyás
GESZ Igazgatója
Jóváhagyá skor
18
- középtávú ellenőrzési terv elkészítése
Megbeszélés
GESZ igazgatója
- az éves elkészítése
Megbeszélés konzultáció
GESZ igazgató
ellenőrzési
terv
3. Az ellenőrzésre való felkészülés Megbeszélés - a végrehajtás megtervezése egyeztetés
- az ellenőrzési elkészítése
program
- az adminisztratív felkészülés
A középtávú tervjavasl at elkészítés ét megelőző en Tervezési munkák előtt
Tervezet megtekintése konzultáció
GESZ igazgatója
A feladat végrehajt ása alatt min. egyszer elfogadás előtt
Ellenőrzés, jóváhagyás
GESZ igazgatója
A tervjavasl at elkészítés étkövetőe n
Tervezet megtekintése konzultáció
GESZ igazgató
A feladat végrehajt ása alatt szükség szerint
Ellenőrzés, jóváhagyás
GESZ igazgatója
Tervjavasl at elkészítés étkövetőe n
A végrehajtás menetének ütemezésének jóváhagyása
GESZ igazgatója
A vizsgálat meneténe k, ütemezés ének elkészítés ét követően az éves terv szerint
GESZ igazgatója
Az ellenőrüte mezése szerint
Az értesítő levél és a GESZ megbízólevél igazgatója ellenőrzése jóváhagyás
Az ellenőrzés i terv, és az ellenőrzés menete, ütemezés e szerint
GESZ igazgatója
Folyamato Szóbeli san az beszámoltatás egyes ellenőrzés ekhez kapcsolód óan
GESZ igazgatója
Folyamato s az ellenőrzés i terv szerint
Szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgatója
A szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgatója
Folyamato Az ellenőrzési s az program ellenőrzés jóváhagyása i terv szerint
Megbeszélés, egyeztetés
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés i terv szerint az egyes vizsgálato khoz kapcsolód óan Az ellenőrzés hez kapcsolód óan az ellenőrzés i terv szerint
Szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés i terv szerint
4. Az ellenőrzés végrehajtása
19
- a nyitó megbeszélés
Szóbeli beszámoltatás
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
- a vizsgálat lefolytatása interjúk készítése tesztelés bizonyítékok begyűjtése
Szóbeli beszámoltatás az vizsgálat megkezdéséről
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
Szóbeli tájékozódás arról folyik-e a vizsgálat
GESZ igazgatója
Folyamato Az ellenőrzési san munkalapok elkészítésének ellenőrzése
GESZ igazgatója
- az előzetes ellenőri jelentés elkészítése, megküldése
Tájékozódás, az előzetes ellenőri jelentés tervezetének elkészítéséről
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
Tájékozódás az előzetes ellenőri jelentés tervezetének elkészítéséről,megk üldéséről
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
-egyeztető megbeszélés
Tájékozódás, az előzetes ellenőri jelentés elfogadásáról, az egyeztető megbeszélés szükségességéről Tájékozódás az ellenőri jelentés lezárhatóságáról
GESZ igazgató
Az előzetes ellenőri jelentés bemutatá sátkövető en Az ellenőrzés ütemezés e szerint
Tájékozódás az egyeztető megbeszélés megszervezéséről
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
A tájékozódás az előzetes ellenőri jelentés elfogadásáról, az egyeztető megbeszélés szükségességéről Tájékozódás az egyeztető megbeszélés mgtörténtéről
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
Tájékozódás a lezárt ellenőri jelentés elkészítéséről
GESZ igazgatója
Az ellenőrzés ütemezés e szerint
Tájékozódás a lezárt ellenőri jelentés megküldéséről
GESZ igazgatója
Az intézkedési terv elkészítése szükségességének meghatározása
Vizsgálatve zető
A jelentés átvételét követő 8 napon belül, illetve a külön meghatár ozott határidőn belül
Az intézkedési terv meglétének ellenőrzése
Vizsgálat vezető
Az intézkedé si terv elkészítés ére előírt határidő lejártakor
Az intézkedési terv tartalmi megfelelőségének ellenőrzése
Vizsgálatve zető
Az ellenőrzés ütemezés e szerint a lezárt ellenőri jelentés elkészítés ét követően Az intézkedé si terv megküldé sét követő nyolc napon belű
-az ellenőri jelentés lezárása, megküldése
intézkedési terv elkészítésének ellenőrzése
GESZ igazgatója
Tájékoztatás kérése a nyitó megbeszélésről
20
GESZ igazgatója
A nyitó megbeszé lés tervezett időpontja után A vizsgálat idején folyamato san
az intézkedési terv végrehajtása, az ellenőrzés lezárása
Az intézkedési terv megfelelőségének ellenőrzése
vizsgálatve zető
Az intézkedé si terv elkészítés ét követően
- utóvizsgálat/ lezárása
Az intézkedési terv végrehajtásáról készült tájékoztató alapján döntés az utóvizsgálat szükségességéről
GESZ igazgató
Tájékozódás a megőrzésről irattározás időpontjáról
GESZ igazgató
Az intézkedé si tervben foglalt utolsó határidő negyedév ében Szükség szerint évente legalább egyszer
a
vizsgálat
- az ellenőrzésnél keletkezett iratok megőrzése, irattározása
Az intézkedési terv ütemezett végrehajtásának ellenőrzése
Tájékozódás az iratárba helyezés megtörténtéről
21
Az ellenőrzött szervezet, (szervezeti egység) vezetője
GESZ igazgató
Az intézkedé si terv által megadott határidők szerint folyamato san
Szükség szerint évente legalább egyszer
Az intézkedési tervről szóló tájékoztató alapján az abban foglaltak végrehajtásának ellenőrzése, döntés a vizsgálat lezárásáról, vagy az utóellenőrzésről Az utóvizsgálati jelentés áttekintése, elfogadása döntés a vizsgálat lezárásáról
GESZ igazgató
Az intézkedé si terv végrehajt ási határidői szerint
GESZ igazgatója
Az utóvizsgál ati jelentés elkészítés ét követően
Az irattárba helyezés szabályos megtörténtének ellenőrzése, ellenőriztetése
GESZ igazgatója
Szükség szerint évente legalább egyszer