4 4. É V F O L Y A M * J A N U Á R * 1. S Z Á M

NÖVÉNYVÉDELEM 44. ÉVFOLYAM

*

2008. JANUÁR

A KAKASMANDIKÓ ÚJ BETEGSÉGE

*

1. SZÁM

N Ö V É N Y V É D E L E M PL A N T Az FVM Élelmiszerlánc-biztonsági Állatés Növényegészségügyi Fôosztály Növény-, Talajés Agrárkörnyezetvédelmi Osztály szakfolyóirata Megjelenik havonként Elôfizetési díj a 2008. évre ÁFÁ-val: 4900 Ft Egyes szám ÁFÁ-val: 490 Ft + postaköltség Diákoknak 50% kedvezmény Szerkesztôbizottság: Elnök: Eke István Rovatvezetôk: Csóka György (erdôvédelem) Fischl Géza (növénykórtan, arcképcsarnok) Hartmann Ferenc (gyomszabályozási technológia) Kuroli Géza (technológia, rovartan) Mészáros Zoltán (rovartan) Mogyorósyné Szemessy Ágnes (információk, krónika) Solymosi Péter (gyombiológia, gyomszabályozás) Kovács Cecília (alkalmazástechnika) Szeôke Kálmán (rovartan, most idôszerû) Vajna László (növénykórtan) Vörös Géza (technológia, rovartan) A Szerkesztôbizottság munkáját segítik: Dancsházy Zsuzsanna (angol nyelv) Böszörményi Ede (angol nyelv) Palojtay Béla (nyelvi lektorálás) Felelôs szerkesztô: Balázs Klára Szerkesztôség: Budapest II., Herman Ottó út 15. Postacím: 1525 Budapest, Pf. 102. Telefon: (1) 39-18-645 Fax: (1) 39-18-655 E-mail: [email protected] Felelôs kiadó: Bolyki István

PROTECTIO

ÚTMUTATÓ A SZERZÔK SZÁMÁRA A közlemények terjedelmét a mondanivaló jellege szabja meg, de ne legyen a kettes sortávolságra nyomtatott szöveg a mellékletekkel együtt 15 oldalnál hosszabb. A kéziratot bevezetô, anyag és módszer, eredmények (következtetések, köszönetnyilvánítás), irodalom fô fejezetekre kérjük tagolni és a Szerkesztôség címére 2 pld.-ban + lemezen beküldeni. A közlemény címét a Szerzô(k) neve, munkahelye és a rövid összefoglaló kövesse, a dolgozat az irodalommal fejezôdjön be. A táblázatok és ábrák (címjegyzékkel együtt) a dolgozat végére kerüljenek. Csak jó minôségû, pauszpapírra rajzolt vagy lasernyomtatóval készült ábrát, illetve fekete-fehér fotót fogadunk el. Színes diát és színes fotót csak a borítóra kérünk. Belsô színes ábrák elhelyezésére közlési díj befizetése vagy szponzor anyagi támogatása esetén van lehetôség. Az angol nyelvû összefoglaló, illetve az e célra készült magyar szöveg új oldalon kezdôdjön. A kéziratban csak a latin neveket kérjük kurzívval (egyszeri aláhúzás vagy italic nyomtatás) jelölni, egyéb tipizálás mellôzendô. A technológia részbe szánt kézirathoz összefoglalót nem kérünk. A Szerkesztôség csak az elôírásoknak megfelelô eredeti kéziratot fogad el. A Szerkesztô bizottság az internet honlapokról származó adatokra való hivatkozásokat nem tartja elfogadhatónak, ezért felhívja a Szerzôk figyelmét, mellôzzék ezeket. Kivételt képeznek az interneten „on-line” elérhetô tudományos folyóiratok, amelyek lektorált, szakmailag ellenôrzött dolgozatokat közölnek. Az ezekre történô hivatkozás esetén a szokásos bibliográfiai adatokat kell megadni. A kézirat beadásával egyidejûleg kérjük a Szerzô(k) személyi adatait (név, lakcím, munkahely, munkahely címe, telefon, fax, e-mail) megadni.

Kiadja és terjeszti: AGROINFORM Kiadó 1149 Budapest, Angol u. 34. Telefon/fax: 220-8331 E-mail: [email protected] Megrendelhetô a Szerkesztôség címén, illetve elôfizethetô a Kiadó K&H 10200885-32614451 számú csekkszámláján. ISSN 0133–0829 AGROINFORM Kiadó és Nyomda Kft. Felelôs vezetô: Stekler Mária 08/06

N

CÍMKÉP: A kakasmandikó (Erythronium dens-canis L.) Fotó: Jandrasits László Kapcsolódó cikk: 19. oldalon COVER PHOTO: Dog’s-tooth violet (Erythronium dens-canis L.) Photo by: László Jandrasits

NÖVÉNYVÉDELEM 44 (1), 2008

1

AZ ÖKOLÓGIAI NÖVÉNYVÉDELEM 50 ÉVE

AZ „ÖKOLÓGIAI NÖVÉNYVÉDELEM” SZAKKIFEJEZÉS SZÜLETÉSÉHEZ* (Elôtörténet) Nagy Barnabás MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, 1525 Budapest, Pf. 102.

Sáringer Gyula és talán még mások szerint is az „ökológiai növényvédelem” kifejezést elsôként, de legalábbis az elsôk között írtam le és használtam (Jermy 1975, Balás és Sáringer 1986, Nagy 1957). Anélkül, hogy ennek különösebb jelentôséget tulajdonítanék, néhány mondattal/gondolattal szeretném megvilágítani azt a szellemi/gyakorlati hátteret, amely szinte magától értetôdôvé teszi, hogy az ökológiai növényvédelem fogalma bennem, s nyilván közeli munkatársaimban (is) már jó 50 éve felmerült. Sors bona – nihil aliud … valóban, jó sorsom szinte mindig kiváló, de legalábbis igen karakteres emberek közelébe sodort, akiktôl volt mit tanulnom szakmában, emberségben egyaránt. Soó Rezsô professzor debreceni növényszociológiai (ma inkább növénytársulástannak mondják) iskolája mellett magától érthetôdô volt az a törekvésem, hogy az állattársulásoknak (nevezetesen az Orthoptera-együtteseknek) a növénytársulásokhoz való illeszkedési törvényszerûségeit kutassam (Nagy 1944). Ennek az

irányzatnak abban az idôben Európában még nem sok nyoma volt. E téren Balogh Jánostól (1953, könyvén kívül személyesen is) hasznos ösztönzést kaptam már jó 50 éve. A közelmúltban jubiláló tihanyi Biológiai Kutatóintézetben – nyári ösztöndíjasként – akkor gyakran csatlakoztam Balogh Jánoshoz, s a félsziget domblejtôin és rétjein tett közös kirándulásokon számomra igen hasznos eszmecserékre nyílt mód a biocönológia elméleti és gyakorlati szerepével kapcsolatban. S hogy ezt tehettem, ebben nagy szerepe volt – Debrecenben és Kolozsváron egyaránt – áldott jó professzoromnak, Hankó Bélának. Ô szelíd jóváhagyással vette tudomásul az általam választott, akkor már folyamatban lévô hortobágyi studiumomat még akkor is, amikor a mikroszkopikus rákok és barlangok neves kutatója, Peter Chappuis – egyébként akkor tiszteletbeli svájci konzul Kolozsváron – kereste fel. Chappuis arra kérte Hankó Béla professzoromat, hogy próbáljon rávenni engemet – mint fiatal doktorandust – dolgoznám fel az ô hatalmas, mikroszkopikus rákokból álló világ-anyagát. Valóban, sorsdöntô percek voltak, amikor a nevezett ügyben engemet is beidéztek a professzori szobába. Hankó Béla professzoromnak akkor aligha kellett volna túlságosan gyôzködnie a fiatal kisegítô-díjas egyetemi gyakornokot a Chappuis-ajánlat elfogadására. Akkor aztán mehettem volna – 1943-ban – Svájcba, meg világgá! De én – lehet, hogy kissé botorul – a hortobágyi sáskák mellett maradtam …

*Elhangzott 2007. november 14-én, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete Tudomány Napja rendezvényén

2

Rövidesen 58 éve lesz, hogy – némi cönotikai-ökológiai szemléleti háttérrel –beléptem a NKI-be, valójában semmi növényvédelmi elôzménnyel. Egybôl bekerültem a növényvédelemi tudomány és praxis „mélyvizébe”. Kezdetben imponált a változatos, sokoldalúságot kívánó munka, mert akkor – még a növényvédelmi szolgálat is gyermekcipôben járván – a legtöbb növényvédelmi problémával intézetünkhöz fordultak. Egyik nap még – Jermy Tibor oldalán – a makói, óriási fokhagymapiramisokban vizsgálgattuk a kártevô fokhagymapille parazitáit, a következô napokban már a Duna mentén a nyárfamagvetést minduntalan meghiúsító károsító rovarok felderítésére küldött ki Szelényi Guszti bátyánk, osztályvezetônk, és sok érdekes biológiai kérdéssel találkoztam az akkor igen vehemensen jelentkezô amerikai szövôlepke természetes ellenségeinek vizsgálata során is. De nekünk kellett „igazságot tenniük” a tûzifa-kirakodást megtagadó munkások ügyében is, amikor nyilván az Al-Duna vidékérôl érkezô uszályban a fahasábok között az emberre ártalmatlan kárpáti skorpiók tûntek fel. A napi gyakorlatban jelentkezô növényvédelmi kérdések jelentôsen irányították munkánkat. A pestújhelyi Bene bácsi tavaszonkénti jelentkezése a házi kertjében jelentkezô Hoplocampa (gyümölcsdarázs) problémáival némileg még kandidátusi értekezésem megválasztását is befolyásolta. Szinte a mai napig orromban van a permetezôszerek kénes szaga, amikor egy forró nyári napon a neves Husz Béla professzor társaságában szemlét tartottunk az akkor mintaszerû kisfái állami gyümülcsösben. Az almafákon levél alig, a hôségtôl izzó levegôben nyomasztó kénes szag … Ez lenne hát a gyakorlati növényvédelem – gondoltam némi borzadállyal.


Egy másik alkalommal a Tajói Áll. Gazdaság területén a somkóró bagolylepke (Heliothis maritima) népes hernyóállományával szembesültem. A kiterjedt gradáció miatt megindult és folyt a „szabályos”, elôírt inszekticides védekezés. Már tökéletesen nem emlékszem arra, hogy sikerült-e megakadályoznom a védekezés folytatását, mivel a csaknem teljesen fejlett hernyónépesség – láthatóan — igen nagy százalékban Tachina-petékkel volt fertôzve. A vegyszeres védekezés a nagyfokú fürkészlégy-parazitáltság megsemmisítésével nagyobb kárt okozott volna, mint hasznot, hiszen a parazitált, kifejlett hernyók zöld növényt tovább már alig fogyasztottak. Ilyen és hasonló tapasztalatok ösztökéltek abba az irányba, hogy miként lehetne feloldani/enyhíteni a hivatalosan elôírt permetezési menetrendeket akkor, ha azokat a biológiai/ökológiai tényezôk „kontraindikálják”, azaz fölöslegesnek, sôt néha egyenesen károsnak ítélik. Egyre inkább a felé hajlottam, hogy a kérdéses kártevô elleni fellépést egy bizonyos tájon/területen egyedi, idôben és térben meg nem ismétlôdô jelenségnek tartsak. Ennek megfelelôen úgy gondoltam, hogy a védekezést is a helyi, a biológiai/ökológiai viszonyokat messzemenôen tekintetbe vevô egyedi, tájökológiai alapokon kellene végezni. Ehhez véltem szükségesnek az ökológiai vénával megáldott, területének természeti körülményeit jól ismerô, szinte annak tudósává váló agronómust, aki gyorsan, optimális döntést tud hozni ezekben az egyedi, gyakran azonnali döntést kívánó kártevô-gradációs esetekben. A fentiek alapján az „ökológiai növényvédelem” kifejezés talán már nem is tûnhet olyan forradalminak, annak ellenére, hogy ez (is) 1956-ban született.


3

A NAGY BARNABÁS-FÉLE (1957) ÖKOLÓGIAI ÉS A STERN ÉS MUNKATÁRSAI-FÉLE (1959) INTEGRÁLT NÖVÉNYVÉDELMI MÓDSZER ÖSSZEHASONLÍTÁSA* Sáringer Gyula Pannon Egyetem Georgikon Mezôgazdaságtudományi Kar, 8360 Keszthely Deák F. u. 16. e-mail: [email protected]

Nagy Barnabás 1957-ben a növényi kártevôk ellen ökológiai védekezési módszerre tett javaslatot, amely az agrobiocönózisokban használt kémiai védekezés minimálisra csökkentését célozta. Stern és munkatársai (1959) hasonló védekezési módszert javasoltak, amelyet integrált védekezési módszernek (integrated pest management system) neveztek el. A két védekezési módszer lényegében ugyanaz. Annak ellenére, hogy Nagy Barnabás dolgozata, két évvel korábban, sajnos csak magyar nyelven jelent meg, ezért a nemzetközi irodalomban az integrált védekezési módszert, nem Nagy Barnabás, hanem Stern és munkatársai nevéhez kötik. Nagy Barnabás új módszerének kidolgozásában segítette cönológiai látásmódja, amelyet a híres berei Soó Rezsô professzor által fémjelzett Debreceni Növényszociológiai Iskolában sajátított el. Dolgozatom áttekintést nyújt, a növényi életközösségek (fitocönózisok) kutatásának rövid történetérôl is, mert a magyar állati életközösségek (zoocönózisok) kutatása, Balogh (1946, 1953) professzor vezetésével, a fitocönológiából átvett nómenklatúra felhasználásával kezdôdött. Szelényi Gusztáv (1955a) és Jermy Tibor (1956) véleménye szerint, a fitocönológai szemlélet és nevezéktan, nem alkalmazható a zoocönózisok tanulmányozására. Balogh (1946) szerint, egy szintközösségben (synusium), (pl. talajszint, gyepszint, lombkoronaszint stb.) élô állatok zoocönózist alkotnak. Szelényi (1955a) szerint aki így tárja fel a zoocönózist, az csak ökofaunisztikát mûvel. Szerinte „a zoocönózis egymással és a táplálékláncok mentén függôségi viszonyban álló, közös (növényi) energiaforrás kiaknázása céljából egymással társult populációk összessége, amelyeket ez a kapcsolat egymás mellé vagy egymás mögé kényszerít”. A cönotikai szempontokat is figyelembe vevô integrált védekezési fogalom definícióját Magyarországon Jermy (1975a) fogalmazta meg. Élesen elkülönítette a komplex növényvédelmi módszertôl az integrált növényvédelmi módszert. Sajnos a magyarországi szakkönyvekben az integrált védekezés fogalmát nem egyértelmûen, a Jermy-féle definíció szerint használják a szerzôk. A dolgozatban ismertetem a IV. Organization Internationale de Lutte Biologique (OILB) (1969), a FAO (1971), Smith és Huffaker (1973), az egykori KGST (1974), az orosz Viktorov (1975) az IOBC – FAO (1973), (1977), Balázs és Mészáros (1989), Darvas (1989), végül Eke (1991) integrált védekezéssel kapcsolatos definícióit. A dolgozatban végül felsorolom, a hazai integrált védekezéssel kapcsolatban elért elméleti és gyakorlati eredményeket összefoglaló könyvek anyagát és a fontosabb szakcikkeket. Nagy Barnabás 1957-ben, 50 évvel ezelôtt „A biológiai látásmód fontossága a növények kártevôi elleni védekezésben” figyelemre méltó dolgozatot jelentetett meg. Sajnos a dolgozat csak magyar nyelven látott napvilágot, ezért

nemzetközi visszhangja nem volt, magyarországi is szinte alig. A Szerzô tanulmányának elején említi, hogy addig, amíg a kártevôk gradációjának okait fel nem tárjuk, a vegyszeres kezelésre vagyunk

*Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete Tudomány Napja rendezvényén elhangzott elôadás bôvített anyaga

4

utalva. Szorgalmazza a rovarökológiai kutatásokat, amelyek eredményeként megismerhetôk a gradációk biotikus és abiotikus okai. Külföldi példákra hivatkozva, felsorolja a vegyszerezés káros hatását. Pl. a parazitoidok és epiziták visszaszorítása miatt addig kártételt nem okozott atkák erôs kártevôvé váltak. A gyakori vegyszeres kezelés következtében vegyszer-rezisztencia alakult ki. A méhek pusztulása miatt a virágok megporzása erôsen csökkent. E negatív ismeretek láttán szelektív inszekticidek elôállítására hívja fel a figyelmet. Szerinte minél elôbb szükség van a Szelényi (1955a, b, 1956, 1957a, b) és Jermy (1955a, b, 1956) által szorgalmazott cönotikai szemléletmódra a kártevôk elleni küzdelemben. Véleménye szerint, új irányba kellene terelni a kártevôkkel kapcsolatos kutatásokat, mégpedig a Szelényi (1955) és Jermy (1956) által kidolgozott elvi alapokon, amelynek fô célja: „…az egy helyen, az agrobiocönózisokban együtt élô, egymással fôképpen a táplálékláncok mentén öszszefüggô populációk mennyiségi és minôségi egymásra hatásának kiderítése, szoros kapcsolatban a mûveleti növényekkel és az ezek között található gyomokkal.” Az agrocönológusok képesek elsôsorban kideríteni, írja a továbbiakban Nagy Barnabás 50 éve, a vegyszerezés káros hatását az agrobiocönózisokra, s akik egyben az agrobiocönózis regenerációjának egyes fázisait is nyomon tudják követni. Megemlíti továbbá, hogy egy adott földrajzi területen gazdálkodó mezôgazdasági szakember éveken át figyelheti az ott élô kártevôk egyedszámváltozásait, és speciális, a helyi adottságokat figyelembe vevô növényvédelmi eljárásokat dolgozhat ki a kártevôk egyedszámának csökkentésére, tekintetbe véve a kutatóintézeti szakemberek tanácsait is. Több, egymással szomszédos gazdaság irányító szakemberei összefogásával, ahogy ô írja, „táji jellegû” növényvédelmi eljárások alapjait rakhatják le. Az ilyen „táj-természetrajzi felderítô munkába” egyre több biológiai látással rendelkezô személy is bevonható lenne (biológiatanárok, tanítók, erdészek stb.). Szerinte, „…A kártevôk ismeretére a


növényvédelmi tapasztalatoknak az ilyen apróbb tájegységenként történô gócosodása és differenciálódása további lehetôségeket teremtenének a biológiai szemléletmódnak a növényvédelmi módszerekben való fokozottabb érvényesítéséhez”. A dolgozatában, a biológiai látásmód érvényre juttatásának az ökológiai növényvédelemben alkalmazható néhány módszerét és elvét is ismerteti. Saját tapasztalatai alapján javasolja pl. a különbözô idôben virágzó szilvafajták eltérô idôben történô permetezését, amellyel elkerülhetô a szilvadarázsak (Hoplocampa minuta, H. flava) kártétele (Újfehértó). Megfigyelte továbbá, hogy az almaültetvények erdôhöz közel esô részén erôsebb volt a bimbólikasztó bogár (Anthonomus pomorum) kártétele (Dolina-puszta). Ebbôl következik, hogy ajánlatos az almaültetvényt az erdôtôl távolabb telepíteni. A parazitoidok és epiziták védelmére ún. refugiumterületeket célszerû hagyni, vagy pl. parazitoidokkal erôsen fertôzött Heliothis (=Chloridea) hernyópopulációkat vegyszeres kezelésbôl ki lehet hagyni, ezzel a parazitoidnépesség átmenthetô. További példája: az amerikai fehér medvelepke- (Hyphantria cunea) hernyópopulációk ellen, fiatal korukban ajánlatos permetezni, mert az idôsebb lárvákat már a Tachinidák (fürkészlegyek) parazitálják. A parazitált Hyphantria bábok, 3 mm lyukbôségû hordóba helyezendôk, hogy a parazitoidok szabadba juthassanak (Nagy 1953). Ötven év távlatából feltehetjük a kérdést, hogy miért született meg éppen Nagy Barnabásban a növényi kártevôk elleni védekezésnek, a dolgozatában felvázolt újszerû védekezési módszerekre tett javaslata? Ahhoz, hogy erre ma, 2007-ben tudományos igényû választ tudjunk adni, ismernünk kell azt a környezetet, amelyben egyetemi tanulmányait végezte, és azokat a professzorokat, akiknek az elôadásait hallgatta, majd Budapestre kerülve azt a légkört, amelyben a biocönotikai viták zajlottak. Mielôtt azonban ezekre a kérdésekre választ próbálnánk adni, távirati stílusban tekintsük át a biológia tudománytörténetét mind nemzetközi, mind magyarországi viszonylatban.


A biológia történetének vázlata A növényi életközösségek (fitocönózisok) kutatásának rövid története Rapaics Rajmund (1925) „A növények társadalma. Bevezetés a növényszociológiába” címen könyvet jelentetett meg, amelynek jelentôs részében a biológia fejlôdésével foglalkozik, és ennek keretében jut el a növényszociológiához. Rapaics a biológia fejlôdését Ernst Haeckel (1834–1919) természetfilozófustól eredezteti, aki felfogásában a monizmus alapján állt (monizmus = minden létezôt egyetlen alapelvre visszavezetô filozófiai elmélet). E felfogás alapján élesen támadta Carl von Linnaeus-t (1707– 1778), és Georges Cuvier-t (1769–1832), akik szerint minden az embertôl ered és az emberért van, ô áll a középpontban. A XIX. század elejéig, a biológia (élettudomány) annyit jelentett, mint rendszertan (szisztematika). Ez volt a „hivatalos biológiai irány” a hivatalosan elismert „élettudomány”. A XX. század elején, Amerikában, Svájcban és Svédországban új élettudomány született, amelyet bioszociológiának neveztek el (Rapaics 1925). Ekkor vált ketté a biológia növénytani és állattani diszciplínára, amelyekbôl kialakult a növények és az állatok társadalmát kutató irányzat. A növényszociológia tudományos megalapozását a német Alexander Humboldt-tól (1769–1859) származtatják, aki a trópusokon tett utazásai során felismerte, hogy a Föld felszínét borító növényállomány között alapformák ismerhetôk fel. Ilyen alapformák: a fenyô, a pálma, a lombos fa, a fû stb., amelyek bizonyos földrajzi tájakra jellemzôek. Munkássága nyomán kezdôdött el a növényföldrajz mint új tudományterület mûvelése. Az alapformák tömeges megjelenése nyomán ún. formációkat írtak le, mint pl. a fenyvesek, a pálmaligetek, a lombhullató erdôk, a füves puszták stb. E formációk elsô leírója A. H. R. Grisebach (1814– 1879) volt. A XX. század elsô felében már a formációk ökológiai jellemzését is adták (Warming és Graebner 1918; Schimper és Faber 1935, idézi Borhidi 2003), ezzel megvetették az ökológiai növényföldrajz alapjait. Ez új irányzat

5

eredményeit Walter (1964, idézi Borhidi 2003) munkája foglalta össze. A XIX. század vége felé, a formációk leírásakor, a növénytakaróban elôforduló fajok mellé már odaírták, hogy ritka (r.=rare), feltûnô (sp.=speciose), csoportos (gr.=gregarie), tömeges (cop.=copiose), amelyekkel jelezték a fajok egyedeinek társulási képességét. Ezekbôl az ismeretekbôl született meg a XX. század elsô évtizedében a növénytársulástan tudománya, amelynek alapján indult el a növényszövetkezetek kutatása, ami végül is a növényszociológia tudományává fejlôdött. A Brüsszeli Botanikai Világkongresszuson, Flahault és Schröter (1910, idézi Borhidi 2003) megfogalmazták a „Növényföldrajzi Nevezéktan”-t, és abban szerepel a növénytársulások alapegységének, az asszociációnak a definíciója. „Az asszociáció állandó megjelenésû, faji összetételû és meghatározott környezeti igényû növénytársulás” (Pócs in: Hortobágyi és Simon 2000). Ebben az idôben a növényszociológia még nem külön diszciplína, hanem a növényföldrajz egyik fejezete. Mérföldkônek számított Braun-Blanquet (1928) elsô növényszociológiai összefoglaló elméleti és módszertani munkája. Az ebben foglalt irányzatot képviselte a debreceni és kolozsvári egyetemen oktató berei Soó Rezsô (1903–1980) professzor is, aki Növényföldrajz címû, 1945-ben megjelent könyvében sem különül el az elterjedéstan, a regionális növényföldrajz, a növényökológia, a formációk és a társulások hierarchikus leírása. Még kevésbé Soó (1941) korábban társszerzôkkel írt könyvfejezetében. A hazai tankönyvekben elôször Hortobágyi és Simon szerkesztésében (1981, 2. kiad. 2000) megjelent „Növényföldrajz, -társulástan és -ökológia” címû fôiskolai és egyetemi tankönyvben válik el a három szakterület anyaga. A Braun-Blanquet (1884–1980) nevéhez kötött Zürich-Montpellier-i Iskola, amely az aszszociáció fogalmán a karakterfajok elméletére támaszkodott, nem az egyetlen volt a vegetáció közösségi jellegét meghatározó kutatócsoportok között. Az említett iskolán kívül még ismertté váltak a skandináv, az orosz és az észak-amerikai iskolák is. Ezek közül a Zürich-Montpellier-i Iskola bizonyult legeredményesebbnek, mert

6

egységei, az asszociációk alapján jellemezni lehetett a termôhelyet, és a termôhely egységeit térképen jó lehetett ábrázolni. [Megjegyzendô, hogy a Debreceni Iskola annyira domináns volt hazánkban, hogy szinte minden növényszociológiával foglalkozó szakember innen került ki, vagy ha nem Debrecenbôl, akkor Soó professzor Budapestre kerülése (1953) után, tanítványai voltak. Ezek közül meg kell említeni Máthé Imre (1911– 1993), Hargitai Zoltán (1912–1945), Ujvárosi Miklós (1913–1981), Balázs Ferenc (1913–), Udvardy Miklós (1919–1998), Ubrizsy Gábor (1919–1973), Felföldy Lajos (1920–), Simon Tibor (1926–), Fekete Gábor (1930–), Borhidi Attila (1932–), Pócs Tamás (1932–) és Juhász-Nagy Pál (1935–1993) nevét].

Ennek a talán kissé részletesebbnek tûnô áttekintésre azért volt szükség, hogy megértsük Nagy Barnabásnak az elôadás elején idézett munkájában foglaltakat. Ô is a Soó Rezsô által fémjelzett „Debreceni Iskola” neveltje. Az ott szerzett növényszociológiai látásmódját átvitte az entomológiába [Hankó Béla (1886–1959) debreceni zoológus professzornak volt tanársegédje] és ezzel a szemlélettel érkezett a Növényvédelmi Kutató Intézet Állattani Osztályára 1950. március 1-jén. Már egyetemi doktori értekezésének címe is elárulja, hogy vérbeli cönológus. A két részletben megjelent úttörô zoocönológiai munkájának címe: „A Hortobágy sáska- és szöcskevilága I.” (1944); „A Hortobágy sáska- és szöcskevilága II.” (1947). További zoocönológiai munkája „Quantitative and qualitative investigation of the Saltatoria on the Tihany peninsula”(1950). Zoocönológiai munkásságát új munkahelyén is folytatta, így született meg „Zoocönológiai vizsgálatok homokpusztai gyepek csévharaszti állományaiban” címû több szerzôs dolgozat is (Szelényi és mtsai 1974). Az állati életközösségek (zoocönózisok) kutatásának hatása Nagy Barnabás gondolkodására A növények életközösségeinek (fitocönózisainak) kutatásához képest, az állatokkal foglalkozó életközösségek (zoocönózisok) kutatása csak a XX. század elsô felében kezdôdött el annak ellenére, hogy Möbius 1877-ben már meg-


alkotta a biocönózis fogalmát. Ettôl számítjuk az új tudományág, a biocönológia kialakulását. A biocönológia röviddel ezután két nagy diszciplínára tagozódott, úgymint a növény- (fito) és zoo-(állat) cönológiára. Eltonnak az 1927-ben megjelent munkája hívta fel a figyelmet arra, hogy a zoocönózisok kutatása csak a szabad természetben végzett gyûjtésekkel és megfigyelésekkel tanulmányozható. Addig a szisztematika jelentette a zoológiát, amelyet múzeumokban mûveltek. Az 1930-as évek zocönológusai, egy élôhelyen (biotópban) összegyûjthetô ízeltlábúakat zoocönózisnak vették, figyelmen kívül hagyva, hogy az adott helyen együtt élô együttesek közül csak néhány fajpopulációnak van köze a közös táplálékforráshoz, a többi faj csak jön valahonnan és megy valahova, tehát a pillanatnyilag összegyûjtött egyedek nem alkotnak zoocönózist, csupán az ott fogható zooplankton tagjai. Balogh (1946, 1953) professzor zoocönológiai felfogásában a zoocönózis alapegysége a szintközösség (szinuzium). Pl. a lombkoronaszint, a cserjeszint, a fatörzsszint, a gyepszint, a mohaszint, a talajszint, a kôalatti szint, az alom-, illetve a talajbani szint. A szintek hierarchikusan egymásra épülnek. Szerinte az egyes szintekben élô állatok zoocönózist alkotnak. Ez a szemlélet abból következett, hogy szolgai módon átvette a fitocönológia kategóriáit, amelybôl egy sajátos kategóriarendszert és terminológiát alakított ki, és ezeket alkalmazta a zoocönológiára. Annál furcsábbnak tûnik a kategorizálása, mert nagynevû tanítómestere Dudich professzor 1939-ben megjelent „Élettér”, élôhely, életközösség címû nagyon jelentôs tanulmányában világosan lefektette e fogalmak lényegét. Dudich (1939) szerint „az életközösség (biocönózis), bizonyos élettérrészen (azaz biotópban) állandóan és következetesen együtt elôforduló, az élettérrészben uralkodó környezeti viszonyoktól többé kevésbé tökéletesen alkalmazkodott, az „élettér”-részhez és egymáshoz okszerû belsô kapcsolatokkal fûzött meghatározott minôségû növény- és állatfajok határozott számú egyedeinek az összessége”. Dudich definíciója szerint, az a tény, hogy egy adott helyen, egymás mellett és egymáson fordulnak elô bizonyos növény- és állatfajok,


még nem jelenti azt, hogy biocönózis van jelen, mert az egymás mellett élés (koegzisztencia) még nem jelent életközösséget. Ezt a véleményét, az 1953-ban írt Állatföldrajz címû egyetemi jegyzetében, így fogalmazta meg: „Nem minden együtt elôfordulás (coexistencia) jelent egyszersmind társulást is.” Az életközösség tagjait tehát oksági kapcsolat fûzi egymáshoz. Balogh (1953) szerint ezzel szemben „az életközösség (biocönózis) környezetének egész élôvilágát egységbe foglaló sajátos jellegû, stabilis, szintközösségekbôl felépített, összefüggô vagy térbelileg elkülönülô állományrészeket magába foglaló állomány, amelyet többnyire rendszertanilag nem rokon fajok egyedei alkotnak, de amelyekben az állomány zömét kitevô fajok egy része legalább egy szintközösségen belül cönológiai affinitásban van egymással.” DuRietz (1930) nyomán „cönológiai (nála szociológiai) affinitásnak” nevezi két vagy több fajnak azt a hajlandóságát, hogy egymással „keverékállományt” alkossanak, azaz egyedeik együtt forduljanak elô.” Jó példa erre hazánkban, az ôszi búzán, száraz ôsszel, gyakran károsító két kabócafaj, a Psammotettix alienus és a Macrosteles ribauti, amelyek mindig együtt fordulnak elô. DuRietz szavaival élve, erôs cönológiai affinitásban vannak egymással. Balogh (1953) könyvének megjelenése elôtti év tavaszán, a Magyar Tudományos Akadémián cönológiai ankét zajlott le, amelynek alkalmával Szelényi Gusztáv felkérést kapott a rendezôségtôl, hogy elôadást tartson „Mit vár a növényvédelem a cönológiától? címmel. Ez a felszólítás kényszerítô erôvel hatott abban az irányban, hogy a növényvédelmi állattan és a biocönológia közötti kapcsolatokról állásfoglalás szülessen. Ahogy Szelényi abban az idôben, 1953 telén mesélte nekem, hogy az addig végzett, mintegy negyed százados növényvédelmi rovartani részkutatásainak eredményei alapján világossá vált elôtte, hogy a növényvédelmi entomológia, ízig-vérig biocönológiai tudomány, és csak ilyen szemlélettel lehet tudománynak nevezni, majd kialakítani önálló rendszerét. Szelényi bicönölógiai felfogása különbözött az elôbb említett Balogh-féle zoocönológiai felfogástól, ezért mondanom sem kell, hogy egy-

7

mást érték a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályában elhangzott elôadásokat követô élénk viták, amelyek a Magyar Rovartani Társaság ülésein is folytatódtak. A nyilvános vitában Balogh János, Szelényi Gusztáv és Jermy Tibor vállaltak oroszlánrészt. Már az elsô öszszecsapáskor, minden résztvevô elôtt nyilvánvalóvá vált, hogy a Balogh János által képviselt zoocönológiai iskola tagjai: Loksa Imre (1923– 1992) és Gere Géza (1927–), utóbbi produkcióbiológus és a növényvédelmi rovartant képviselôk között kibékíthetetlen ellentét van, így útjaik elváltak. Ez egyenesen következett a Baloghés a most következô Szelényi-féle biocönózis definícióból. Szelényi (1955a, b, 1956, 1957a, b, 1976, 1982) szerint „a biocönózis növényi és állati szervezetekbôl keletkezô társulás, amely szerves vegyületeket termelô növényi szervezetek köré épül fel, egymással közösségben élô szerkezeti elemekbôl áll, és a bioszféra egy meghatározott térségében arculatilag egységesen alakul ki.” A biocönózis életforma-csoportokból (cötusokból) tevôdik össze. Ezek a következôk: 1. Producens elemek (termelôk). 2. Korrumpens elemek (növényevôk). 3. Obstans elemek (húsevôk). 4. Interkaláris elemek (eltakarítók). 5. Szusztinens elemek (fenntartók). De mi az állattársulás (zoocönózis)? Szelényi (1955a, b) szerint, „az állattársulás tehát egymással és a táplálékláncok mentén függôségi viszonyban álló, a közös (növényi) energiaforrás kiaknázása céljából egymással társuló populációk összessége, amelyeket ez a kapcsolat egymás mellé vagy egymás mögé kényszerít.” Az állattársulási kategóriák, amelyeket Szelényi a cönológiai affinitás alapján állított össze, a következôk: 1. Gazdaközösség (katéna). 2. Tápnövényközösség (katenárium). 3. Élôhelyközösség (prészocium). 4. Csúcsközösség (szuperszócion). A Szelényi-féle nómenklatura egyes fogalmai Friederichs (1930) úttörô és Tischler (1949) munkájából származnak. Szelényi szerint egy adott helyen összegyûjtött állatok összessége nem nevezhetô zoocönózisnak, csupán állatseregletnek. Az ilyen tevékenységet folytató kutatók ökofaunisztikát mûvelnek. Ma az ilyen stílusban dolgozók tevé-

8

kenységét a szünbiológián belül, szünfenobiológiai kutatásnak nevezzük. A német Schwenke (1953) szintén a növényvédelmi entomológia biocönológiai jellege mellett tört lándzsát, de szemléletmódja több nézôpontból ellentétbe került a Szelényiével. Amikor Szelényi a Beiträge zur Entomologie címû, Berlinben megjelenô lapban (1955a) német nyelven közzétette eddig minden cönológusétól elütô cönológiai koncepcióját, rövidesen levelet kapott P. Peus berlini professzortól. A levelet az egyik osztályértekezleten felolvasta. Peus szerint, sem biotóp, sem biocönózis és ennek következtében a Szelényi féle életformacsoportok és állattársulási kategóriák a természetben nem léteznek, ezek antropomorf rálátások a természetre. Nézeteit Peus, egy már 1954-ben „Auflösung der Begriffe „Biotop” und „Biozönose” címû cikkében ki is fejtette. A cikkben foglaltaknak tudomásom szerint, visszhangjuk nem volt, mert mind a Balogh-, mind a Szelényiféle irányzat tovább élt, és ha nem is sok, de néhány jelentôs dolgozat jelent meg a Szelényi-féle koncepció szellemében (Jermy és Szelényi 1958; Szelényi 1963, 1964; Benedek 1969 a, b, 1972; Szelényi és munkatársai, 1974; Bürgés és Gál (1980, 1981a, b, 1982). A Balogh-féle alapvetés alapján Balogh és Loksa (1956), Koppányi (1961, 1967), majd Loksa (1966) jelentetett meg nagyobb tanulmányt, illetve könyvet. A növényvédelmi rovartani feladatok cönológiai alapú megoldására Jermy (1956) tett nagyon figyelemre méltó javaslatot, amelyben határozottan utalt arra, hogy az idiobiológiai ismeretek rendkívüli hiányossága a fô oka annak, hogy a cönológiában uralkodó statisztikus-statikus szemlélet eluralkodott, mert szerinte a cönológusok megfeledkeznek arról, hogy a szünbiológia az idiobiológiára épül. Szerinte, „az idiobiológia egy fajhoz tartozó egyedek állományával, tehát „nem rendszertanilag hasonló” egyedek állományával, hanem rendszertanilag azonos egyedek állományával foglalkozik. Ezek szerint, „egynemû állománnyal” = egyedállománnyal, más néven populációval”. Ezeket, mind csak azért voltam bátor nagy vonalakban felvázolni, hogy jobban megértsük azt az atmoszférát, amelyben Nagy Barnabás


végezte kutatómunkáját, és eljutott addig, hogy megfogalmazta elôadásom elején ismertetett dolgozatát, amelynek megírásához az is lökést adhatott neki, hogy az 1950-es évek elején már egyre többen hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a széles hatásspektrumú inszekticideknek az agrobiocönózisokban kifejtett káros hatása nyilvánvaló. Talán ezért is, mint biocönológián nevelkedett kutató, tollat ragadott és az ökológiai növényvédelmi módszerek minél szélesebb körû alkalmazására tett javaslatot. [Még mielôtt továbbmennék, legyen szabad megjegyeznem, hogy 1992 szeptemberében, a Marseilleben rendezett Európai Ökológusok Kongresszusán, Juhász-Nagy Pál professzorral egy szállodában voltam megszállva. Napi beszélgetéseink során kifejtette, hogy a magyar biológiában az utolsó nagy, etikai alapon zajlott vita, a Balogh-, Szelényi- és Jermy-féle cönológiai vita volt. Sajnálatos azonban, hogy az élénk vitákat nem követte konklúziók levonása. Itt jegyzem meg, hogy most van kibontakozóban egy újabb vita a hazai biológusok körében, mégpedig a GMO növényekkel kapcsolatban. Most is két tábor összecsapásának vagyunk tanúi. Egyik tábort Darvas professzor és munkatársai, másikat Dudits akadémikus és munkatársai képviselik].

A külföldi irodalomban, Stern és munkatársainak csak 1959-ben, tehát két évvel késôbb jelent meg „The integrated control concept” címû cikkük. Ettôl az idôtôl számítják az integrált növényvédelem fogalmának használatát. De mi tette indokolttá, az addig szinte kizárólag vegyszerekkel történô növényvédelem újragondolását. Az okok között elsô helyen kell megemlíteni a peszticidekkel szemben tapasztalt rezisztenciát. A másik az ökotoxikológiai és környezetvédelmi szempontból tapasztalt negatív hatások. A harmadik a vegyszeres védekezéssel összefüggô eltérô vélemények. Mást képviseltek a szergyártó világcégek, melyeknek véleménye szerint, az emberiség egyre nagyobb részének hiányos táplálkozását a vegyszeres védekezéssel lehet enyhíteni (Jermy, 1955a). Egy másik csoport azt hangoztatta, hogy a vegyszer nélküli növényvédelem az egyedül üdvözítô. Hazánkban már az 1950-es években számos kiválóan képzett növényvédelmi szakember dol-


gozott a termelésben, akiknek az volt a véleményük, hogy vegyszer nélkül nem lehet megakadályozni a kártételeket. Az USA-ban, ahol már ekkor is fejlett mezôgazdaság volt, a nyakló nélküli vegyszeres védekezés negatív tulajdonságai legelôször jelentkeztek. Nem véletlen, hogy egyre több szakember vizsgálta meg közelebbrôl az inszekticidek használata következtében elôállt helyzetet. Az USA-beli entomológusokat megelôzve, Nagy Barnabás, akinek iskolázottságáról korábban szóltunk már, 1957-ben megírta nevezetes cikkét, amelyben holisztikus biológiai látásának köszönhetôen, dolgozatában ráirányította a figyelmet az agrobiocönózisokat alkotó populációk kutatására. Szerinte ezek a kutatási eredmények új védekezési eljárások kidolgozását teszik lehetôvé, amelynek lényege, hogy minél kevesebb vegyszeres kezeléssel és minél kisebb területre korlátozva, lehetôvé válik, a kártevôket természetes úton korlátozó tényezôk maximális érvényesülése. Ahogy dolgozatának címe is elárulja, ezt a biológiai látásmóddal átszôtt növényvédelmet „ökológiai növényvédelemnek” nevezte el. Elôadásom elején konkrét példáit is említettem. Ha összehasonlítjuk, a két évvel késôbb Stern és munkatársai (1959) által az integrált (integrális) védekezés néven nevezett eljárással, aminek lényege az volt, hogy az állati kártevôk elleni védekezést a vegyszeres és a biológiai védekezés együttes alkalmazásával kell elvégezni, akkor világossá válik elôttünk, hogy Nagy Barnabás ezt az eljárást már két évvel korábban publikálta ökológiai növényvédelem címen. Mivel az ökológiai és integrált védekezés ugyanazt takarja, ezért ennek az új szemléletû eljárásnak az elnevezése Nagy Barnabás nevéhez kellene, hogy kötôdjék szerte a világon. Hogy még sincs így, annak egyszerûen, azaz oka, hogy dolgozata csak magyarul jelent meg, és egy olyan folyóiratban, aminek még a tartalomjegyzéke sem idegen nyelvû. A hazai agrobiocönózisokban alkalmazott védekezési módszerek Hazánkban növényvédelmi állattannal foglalkozó könyvet Kadocsa (1929) jelentetett meg

9

Gazdasági állattan címen. Ebben a munkában a különbözô védekezési módszerekkel külön fejezetben nem foglalkozik. Kadocsa (1942) könyvét átdolgozott és bôvített formában ismét megjelentette hasonló címmel. E könyvében, már külön fejezetet szentel a különbözô védekezési módoknak, így pl. „Mívelési eljárások” fejezetben részletesen kitér a „Tenyészterület kiválasztása és talajmunka.” „Vetés és növényápolás.” „Növénykiválogatás, növénynemesítés” szerepére a kártevôk elleni küzdelemben. A „Biológiai védekezés”, az „Erômûvi védekezés” és „Védekezés vegyiszerekkel” címû fejezetekben tárgyalja az ezen eljárásokban rejlô, kártevôegyedszám-csökkentés lehetôségeit. A felsorolt eljárásokat külön-külön említi, nem utal ezek esetleges együttes alkalmazására. Terényi (1952) „Komplex és kombinált növényvédelmi módszerek” címmel nagyobb terjedelmû dolgozatot publikált, amelyben az agrotechnikai, a mechanikai, a biológiai és kémiai védekezési eljárásokat említi, de megjegyzi, hogy ezek kutatása nélkül csak részeredményekhez juthatunk, ezért a következô kutatási témákat javasolja napirendre tûzni: 1. Kártevôprognózis. 2. A betegségek és kártevôk biológiájának pontosabb ismerete. 3. A betegségek és kártevôk biokémiájának tanulmányozása. 4. A kémiai védekezés hatóanyagainak és a kész növényvédô szerek hatásmechanizmusának biokémiai és biofizikai tanulmányozása. 5. Növényvédô szerek hatóanyagainak, fizikai állandóinak meghatározása, valamint toxikológiai vizsgálatokra alkalmas módszerek kidolgozása. 6. A kémiai védekezési módszer hatásosságát és eredményes alkalmazását elômozdító növényvédelmi célokra használt gépek tanulmányozása. Terényi (1952) szerint, a komplex védekezés a különbözô növényvédelmi módszerek együttes, de rendszerint nem egyidejû alkalmazása, a kombinált védekezés két vagy több hatóanyagú növényvédô szer egyidejû használata. Ezek alapján ma már beszélünk „komplex”, „kombinált”, „ökológiai” és „integrált” védekezésrôl, és mindegyikrôl tudjuk, hogy mit kell rajta érteni. Az „integrált” védekezés fogalma a késôbbiek során több szerzô (Rubcov 1962; Fluiter

10

1962; Smith 1963; Rukavisnyikov 1964; Ubrizsy 1964, 1965) véleménye alapján, a kémiai és a biológiai módszerek harmonizálásán alapul. Nagy Barnabás és Vajna késôbbi (1972, 1973), dolgozataikban, ahogy Jermy (1975a) látja, már a hazai növényvédelmi intézkedéseket az integrált védekezés bevezetéseként említik, illetve az integrált növényvédelmet nem tekintik önálló módszernek, hanem a növényvédelmi eljárások racionális egységének, s egyben korszerû szemléleti módnak. A Terényi-féle (1952) komplex és kombinált és a Stern és munkatársai (1959) által javasolt integrált védekezési fogalom pontos definíciójára Jermy (1975a) tett kísérletet. Szerinte: „Komplex növényvédelmen értjük valamely növényállomány károsítóinak leküzdésére alkalmas módszerek olyan kombinációját, mely a védekezés célját a leggazdaságosabban és az embert, környezetét a legkevésbé veszélyeztetô módon éri el”. „Integrált védekezésnek nevezzük a komplex védekezésnek azt az esetét, mely a károsítók egyedszámának a gazdasági kár szintje alatti szinten való szabályozásához az agrobiocönózis természetes biotikus szabályozó tényezôit is felhasználja”. Jermy (1975a) munkájában, Lauretre (1969) hivatkozva közli az Organization Internationale de Lutte Biologique (=OILB) IV. Integrált Védekezési Szimpoziumának kiadványában megjelent definíciót, amely így hangzik: „…az integrált védekezés a károsítók korlátozásának olyan rendszere (pest management system), amely az egész környezet és a károsító fajok populációdinamikájának összefüggéseit figyelembe véve, a lehetô legösszehangoltabban alkalmazza az összes hatékony módszert és eljárást, s ezzel a károsítók populációit a gazdasági kártétel szintje alatt tartja. Szûkebb értelemben véve egyetlen károsítónak a korlátozását jelenti bizonyos növényállományokban vagy egy adott helyen. Általánosabban értelmezve a mezôgazdasági és erdei környezet valamennyi károsító populációjának korlátozását fejezi ki. Nem egyszerûen két védekezési módszer (úgymint a kémiai és a biológiai védekezés) egymás mellé vagy egymás fölé helyezésébôl, hanem az ösz-


szes hatásos korlátozó technológiának a környezet természetes szabályozó és korlátozó tényezôivel való integrálásából áll.” A FAO-nak 1971-ben az integrált védekezésrôl kiadott anyaga, a következô meghatározást adja: „Az integrált védekezés vonatkozásában „integrálni” azt jelenti, hogy figyelembe vesszük egy adott károsító leküzdésének összes lehetôségeit és ezeket harmonikusan egy ésszerû rendszerré egyesítjük. Ehhez mindenekelôtt tisztában kell lennünk az összes lehetôséggel. A lehetôségek, magukban foglalják a károsítók elleni védekezés legkézenfekvôbb módszerét: a vegyszeres védekezést; a kevésbé nyilvánvaló alternatívák közül a kártevôk leküzdését más élôlényekkel, melyet biológiai védekezésnek nevezünk; továbbá a növénytermesztési, illetve állattenyésztési eljárások megváltoztatását oly módon, hogy ezzel a károsítóknak kedvezôtlen feltételeket teremtsünk; végül a mezôgazdasági termelés ugyanilyen célú egyéb részleges vagy komplex módosítását. Minden ezzel kapcsolatos következményt elôre kell látnunk – mint egy sakkjátszmában –, úgyhogy a következô lépést a lehetô legkedvezôbben válasszuk meg. Az irányító szakember – specialistáinak tanácsai alapján – integrálja a rendelkezésre álló módszereket úgy, hogy a károsítókat gazdaságilag veszélytelen szinten tartsa.” A poznani KGST Növényvédelmi Koordinációs Központ által koordinált kutatások áttekintése Bukarestben 1974-ben megtartott értekezlet és szimpózium jegyzôkönyvében (KGST, 1974) a következôket olvashatjuk: „A kártevôk elleni integrált védekezés nem csak a kémiai és biológiai módszerek más védekezési módszerekkel való kombinációján, hanem a rovarok és atkák természetes ellenségeinek megkímélésén is alapszik.” Az orosz Viktorov (1975), a következôképpen jellemzi az integrált védekezést: „…az integrált védekezés célja az, hogy olyan szelektív hatású eszközöket válasszon ki a károsító szervezetek ellen, amelyek lehetôvé teszik a fitofág ízeltlábúak természetes szabályozó rendszereinek maximális megôrzését és fokozását. Ebben a biocönotikus szemléletben rejlik az integrált védekezésnek mint a növényvédelem önálló


irányzatának az elvi alapja és sajátossága.” „…Az integrált védelem másik jellemzôje az irtó eszközök alkalmazásának taktikája. A káros szervezetek rendszeres védekezéssel való elpusztítása helyett, melyet gyakran a károsítók egyedsûrûségétôl függetlenül hajtanak végre, az integrált védekezés az egyedsûrûségnek egy megadott érték körüli szabályozását tûzte ki célul. Ebben az esetben a védekezési eljárások elvégzését azokra az idôpontokra korlátozzák, amikor a fitofág fajok egyedsûrûsége az ökonómiai kártételi szintet meghaladja, azaz amikor a termésveszteség meghaladja a védekezés költségeit.” Az 1960-as évek elején, az integrált védekezési módszerrel történô védekezés csak a kártevô rovarokra és atkákra terjedt ki. Késôbb Smith és Huffaker (1973) már valamennyi károsítóra kiterjesztve értelmezi, amikor a következôket írja: „a növénykórtanosnak, a fonálféreg-specialistának, a herbológusnak és a mezôgazdasági entomológusnak koordinálnia kell az erôfeszítéseit az ökonómussal, a növénynemesítôvel, a gépesítô szakemberrel és rendszerökológussal, hogy ökológiailag és ökonómiailag egyaránt helytálló védekezési rendszert dolgozzanak ki valamennyi károsítóra”. Az integrált növényvédelem értelmezésére Magyarországon még Darvas (in: Budai 1986) készített összefoglaló magvas fejezetet a „Biológiai védekezés a növényházak kártevôi ellen” címû könyvben. Ez a második könyv, amelyben Nagy Barnabás 1957-es cikkére hivatkozás történik. Az elsô volt Jermy (1967), a harmadik Balás és Sáringer (1982, 1984) könyve. Több magyar nyelvû könyv vagy könyvfejezet is az integrált védekezés szellemében íródott, de Nagy Barnabás dolgozatát nem említik. Ilyenek: Viktorov (in: Sumakov és munkatársai 1975), Seprôs szerkesztette könyvek (1985, 1999, 2001), Balázs és Mészáros (1989), Soltész (1997), Jenser és munkatársai (2003), Inántsy és Balázs (2004a, b), végül Holb és munkatársai (2005). Darvas (in: Budai, 1986) integrált növényvédelmen alatt a következôket érti: „Az integrált növényvédelmi technológia egy növény valamennyi károsítója ellen alkalmazott, legalább két növényvédelmi eljárást magában foglaló

11

technológiai kategória, amely célját – a kártevôk szabályozását – környezetvédelmi szemléletmód felôl közelítve úgy éri el, hogy megkülönböztetett szerephez juttatja az agrobiocönózis természetes biotikus szabályozó tényezôit, s azt harmonikusan egészíti ki más típusú, szelektív eljárásokkal”. Darvas definíciója, a Jermy által integrált védekezésnek nevezett eljáráshoz áll közel. A Balázs és Mészáros (1989) szerkesztésében megjelent könyv utolsó fejezetében Balázs kitér az integrált védekezésre is. Szerinte, az 1960-as évektôl egy szerteágazó kutatási irány arra törekedett, hogy „a mechanikusan alkalmazott vegyszeres védekezési technológiát az ún. integrált növényvédelem váltsa fel, amely a helyes agrotechnikát (a fajtaválasztástól a talajmûvelésen keresztül a tápanyag-utánpótlást is magában foglalja), a mechanikai eljárásokat, a biológiai védekezés lehetôségeit összhangba hozza a vegyszeres védekezéssel”. Ez a felfogás, megfelel a Jermy-féle (1975a) integrált védekezés néven jelölt fogalomnak. Bár a könyv, címe alapján a biológiai védekezésrôl szól, de számos kitûnô módszert sorol fel, amellyel az agrobiocönózisban, a különbözô kártevôk természetes ellenségei maximálisan megkímélhetôk. A könyv írásában 18 kiváló szerzô munkája testesült meg. Jenser Gábor szerkesztésében 2003-ban „Integrált növényvédelem a kártevôk ellen” címen megjelent könyv, az integrált növényvédelem fogalmával és a fogalomnak az egyes idôszakokban való egyre bôvülô értelmezésével nem foglalkozik, csupán annyi olvasható, hogy a kémiai szerek túlzott használata miatt minimálisra csökkent természetes ellenségek ellensúlyozására próbálkoztak visszatérni az agrotechnikai, majd biológiai módszerek használatára. Ma már ismeretes, írja, hogy önmagában ezek egyike nem elegendô. „Ilyen elôzmények alapján született meg az integrált növényvédelem elmélete, majd gyakorlata, szükségességének felismerése, amelynek lényege az agrotechnikai, biológiai és kémiai módszerek együttes, összehangolt alkalmazása a növényvédô szerek lehetô legkisebb mérvû felhasználása érdekében.” A korábban említett Jermy-féle (1975a) értelmezés szerint, Jenser, a komplex növényvédelemmel azonos

12

értelemben tárgyalja az integrált növényvédelmet. Jenser (2003) könyvében, az egyes fejezeteket Bognár Sándor, Pénzes Béla, Tóth Miklós és Vörös Géza írták. Az integrált növényvédelem bevezetésére hazánkban az 1960-as évektôl kezdve került sor. A növényvédelmi gyakorlatból, azután lassan átszivárgott a különbözô ültetvények és termesztett növények technológiájának gyakorlatába is (Eke, Jenser, IOBC, Glits, idézi Soltész 1997). Nem véletlen, hogy a Soltész által szerkesztett könyv (1997) már az Integrált gyümölcstermesztés címet kapta. A felsorolt szerzôk közül Eke (1991, idézi Soltész 1997, 365. old.) szerint „Az integrált növényvédelem lényege, hogy a különbözô védekezési eljárásokat (agrotechnikai, fizikai, kémiai, biológiai, egy szûkebb területen biotechnológiai) egymást kölcsönösen kiegészítve alkalmazzák úgy, hogy a környezetre nézve káros peszticidek felhasználására a lehetô legkisebb mértékben kerüljön sor. Ehhez mindenekelôtt a termesztéstechnológiai elemeket kell optimalizálni. Ezt a klasszikus növényvédelemben agrotechnikai növényvédelemnek nevezték”. A Jermy-féle (1975a) értelmezés szerint, e definíció is az integrált védekezés fogalmát meríti ki. Már a Soltész (1997) -könyv megjelenése elôtt, Jenser és Balázs (1990), akik az integrált növényvédelemnek a gyakorlatban való érvényesítése végett évtizedek óta kísérleteket végeztek/végeznek az ország legfrekventáltabb gyümölcstermô tájain, idézett közleményükben már konkrét, integrált védekezéssel elért eredményekre tudtak hivatkozni, a legnagyobb kárt okozó kártevôkkel kapcsolatban. A Növényvédelmi Kutató Intézet Állattani Osztályának, az 1970-es évek közepétôl fô kutatási témája volt az integrált védekezés elméleti alapjainak kidolgozása. Az elért eredmények aztán egy rövid innovációs láncon keresztül átkerültek a gyakorlatba is. A Soltész (1997) könyv, növényvédelemrôl szóló fejezetei, amelyeket Eke István, Jenser Gábor és Glits Márton írtak, már hazánkban kidolgozott integrált védekezési módszerek alapján javasolták a különbözô gyümölcsültetvények károsítói elleni védekezést.


Az igazi nagy fordulópontot az integrált szó használatában az Inántsy és Balázs (2004a, b) szerkesztésében megjelent könyvsorozat indította el. A könyvek az OM-00105/2001 szerzôdésszámú „A kistérségi, környezetkímélô, integrált növényvédelem kihívásai, új kórokozók, kártevôk és gyomok elleni védekezés lehetôségei” címû pályázat keretei között, annak támogatásával készültek. Az egyik kötet, „Integrált növénytermesztés, Alma” címet viseli, amelyben az alma termesztését is teljes mértékben az integrált növénytermesztés szellemében írták meg a neves szakemberek, tárgyalva a nemzetközi irodalomban fellelhetô ismereteket is, a hazaiak mellett. A könyvnek „Az alma növényvédelme” címû fejezete (163–231. old.) pedig iskolapéldája annak, hogy hogyan is kell végrehajtani egy adott almásban a betegségek, a kártevôk, az utóbbiakkal kapcsolatban álló parzitoid- és predátorpopulációk védelmét, továbbá a gyomnövények elleni védekezést úgy, hogy a három nagy károsító csoport élôszervezetei ellen valóban integráltan történjék a védekezés. A könyv utolsó fejezete „Az ökológiai gazdálkodás feltételrendszerét” (249–254. old.) tárgyalja nemzetközi kitekintéssel és a hazai helyzet jelenlegi állásával. A könyv egyes fejezeteit a következô szerzôk írták: Balázs Klára, Bubán Tamás, Csiszár László, Inánsty Ferenc, Kajati István, Kunka Elemér, Lakatos Tamás, Lucskai Attila, Molnár Józsefné, Pethô Ferenc, Sallai Pál, Szabó Tibor, Szôke Lajos, Takács Ferenc és Zatykó Imre. Hogy a könyv olyan egységesen tárgyalja az integrált almatermesztést és annak növényvédelmi vonatkozásait, a két szerkesztô Inántsy Ferenc és Balázs Klára munkáját dicséri. Ugyanennek a sorozatnak – szintén Inántsy és Balázs (2004b) szerkesztésében megjelent – másik kötete a Meggy, Cseresznye címen látott napvilágot. Ebben a kötetben, a két gyümölcsnem integrált védelme (105–175. old.) és növényvédelmi technológiája olvasható. A fejezet elején, az integrált növényvédelem definíciója is megtalálható, amely az IOBC–FAO (1977) alapján így hangzik: „…minden olyan gazdaságilag, ökológiailag és toxikológiailag igazolható módszer, amely a károsító szervezeteket a gazdasági károsítás szintje alatt tartja, a termé-


szetes szabályozó faktorok tudatos kihasználásának hangsúlyozása mellett”. Kitér a fejezet arra, hogy a Nemzetközi Védekezési Szervezet (IOBC), 1993-ban egy prioritási listát készített, amelyben megfogalmazták, hogy legnagyobb fontosságot a károsítók elleni küzdelemben a megelôzô intézkedéseknek kell tulajdonítani. Az ilyen növényvédelmet indirekt növényvédelemnek nevezi. „Ebben az elsô elem magába foglalja (1) a természeti erôforrások optimális kihasználását (pl. termôhely, a növényfajták stb. megválasztását, (2) az egész agroökológiai rendszerre negatív hatású gazdálkodási/termesztési mûveletek kiküszöbölését és (3) a károsítók természetes ellenségeinek (pl. predátorok és parazitoidok) védelmét, szaporodásuk elôsegítését. A második lényeges elem a monitoring és az elôrejelzés, amelyek segítségével megállapítható, hogy szükség van-e konkrét védekezési intézkedésekre. A harmadik elem a közvetlen (direkt) növényvédelem. Ennélfogva a növényvédô szerek használata nem elmaradhatatlan része az integrált növényvédelemnek, viszont az utolsó lehetôség, amikor a megelôzés önmagában nem ad elfogadható eredményt”. A könyv szerzôi a következôk voltak: Apostol János, Balázs Klára, Bubán Tamás, Csiszár László, Eke István, Hrotkó Károly, Inántsy Ferenc, Jenser Gábor, Kajati István, Lakatos Tamás, Markó Viktor, Molnár Józsefné, Pethô Ferenc, Sallai Pál, Szabó Tibor, Szinetár Csaba, Szôke Lajos, Takács Ferenc, Tóth Miklós, Véghelyi Klára és Zatykó Imre. A fentiekbôl megállapítható, hogy a hazai növényvédelem nem csak lépést tartott a külföldön is alkalmazott integrált védekezési módszerek kutatásával és bevezetésével, hanem azt mind elméleti, mind gyakorlati téren sok tekintetben meg is elôzte, bizonyítván, hogy a növényvédelem jelentôségét hazánkban már az 1950-es évek végétôl kezdve felismerték, és megindították a növényvédelmi szakmérnökök képzését. E téren elévülhetetlen érdemeket szerzett Prof. dr. Nagy Bálint, az FM Növényvédelmi és Agrokémiai Fôosztályának egykori vezetôje.

13

A Holb (2005) szerkesztette „A gyümölcsösök és a szôlô ökológiai növényvédelme” címû könyv, Dickler (1990) dolgozatára hivatkozva az integrált termesztésrôl a következôket írja: „Az integrált termesztés olyan termesztési forma, ahol a termôhely, a fajta kiválasztása, az ápolási munkák, de fôként a növényvédelem úgy kerül végrehajtásra, hogy a lehetô legkisebb mennyiségû kémiai anyag kerüljön felhasználásra és az is környezetkímélô módon.” Továbbiakban, El Titi és munkatársai (1993) dolgozatára hivatkozva ezt írja: „Az integrált növényvédelmi rendszerben nem a növényi károsítók teljes kiirtása, hanem azok veszélyességi küszöbérték alatt tartása a cél, a lehetô legkörnyezetkímélôbb módon. Ennek érdekében elengedhetetlen a kórokozók elôrejelzése és a hasznos élô szervezetek védelme.” E meghatározások is elárulják, hogy Holb nem ismeri sem a Nagy Barnabás-féle (1957) ökológiai növényvédelmi felfogást, sem a Jermy-féle (1975a) definíciókat. Írása arra utal, hogy a komplex növényvédelem fogalmi rendszerét teszi magáévá, és ebben értelmezi az integrált növényvédelmet, amelyet már a kórokozók elleni védekezésre is kiterjeszt. Ezt bizonyítja egy további meghatározásra való hivatkozása, amely így szól: „…az ökológiai (bio-) termesztési és növényvédelmi rendszerben rendelkezésre álló lehetôségek sokkal szerényebbek, mint az integrált termesztésben. Az ökológiai termesztés alapelve a minôségi termék-elôállítás a fenntarthatóság és a környezetmegóvás maximális figyelembevételével (Anonymus 1989)” „Az ökológiai növényvédelem – írja tovább Holb –, kizárja valamennyi szintetikus vegyi készítmény használatát. Alapvetô növényvédelmi célkitûzés a megelôzés, a rezisztens fajták használata, a növényállomány kondíciójának, egészségi állapotának fenntartása. Ennek érdekében felhasználhatunk mechanikai, fizikai, agrotechnikai, biológiai és technológiai (kivéve GMO) növényvédelmi eszközöket.” E mondatokból kitûnik, hogy az ökológiai termesztésnek részévé vált az ökológiai növényvédelem anélkül, hogy annak egzakt értelmezését ismerné a szerzô. Felfogása szerint, a komplex növényvédelem takarja mindazt, amit ma integrált növényvédelmen értünk. A Holb szerkesztette

14

könyv egyébként a hazai szakkönyveink között értéket képvisel, mert az egyes károsítók tárgyalásakor a védekezési módszereket szinte kizárólag az integrált védekezési módszerek alapján adja meg. A Holb-féle könyv írói, a következôk voltak: Abonyi Ferenc, Erdôs Ferenc, Fári Miklós, Füzi István, Gyöngyösi Mátyás, Holb Imre, Lengyel Kálmán, Medgyessy István, Molnár Józsefné és Weisz János. A fentiekben ismertetett összefoglaló munkák mellett, rendkívül sok dolgozat jelent meg az egyes kártevô együttesek elleni integrált védekezési módszerekrôl. A gyakorlatban alkalmazható eljárások, mindig alapkutatási eredményekbôl születtek. Az is örömmel állapítható meg, hogy a két zászlóvivô szenior kutató: Balázs Klára és Jenser Gábor mellett felnôtt egy fiatal kutatónemzedék is, így a kutatás kontinuitása biztosítva van. A korábbi és a mai nemzedék együttes kutatási eredményeibôl csak a következô néhány jelentôsebb munkát említünk meg: Jenser és munkatársai (1996, 1999); Bogya és Markó (1999); Bogya és munkatársai (2000); Markó és Kádár (2005) és Markó és munkatársai (2007). Utószó Az elôadás elején felvázolt Szelényi-féle agrozoocönológia, ami a szünökológia integráns része, ma már egyesek szemében az ökológiai tudomány történetében csak néhány bekezdésnyi helyet kérhet magának. Annak idején a német Schwerdtfeger (1975) „Ökologie der Tiere” címû három kötetes mûvének harmadik kötetében, amelynek címe „Synökologie”, kapott is néhány pozitív hangvételû oldalt. Mivel Szelényi (1955a) dolgozata német nyelven jelent meg, az angol nyelvû ökológiai irodalomban nem találtam rá hivatkozást. De Balogh (1953, 1958) német nyelven megjelent könyveit is figyelmen kívül hagyta az angol irodalom, csupán a német nyelvû említi (Tietze in: Schubert, 1986; Wetzel, 2004). Viszont a hazai agrártudományi egyetemeken oktató már elhunyt és még élô professzorok: Bognár Sándor, Koppányi Tibor, Mészáros Zoltán, SzalayMarzsó László, Benedek Pál, Bürgés György,


Kuroli Géza, Sáringer Gyula, mind a mai napig, a szünökológiai elôadásaikban részletesen ismertették/ismertetik a Szelényi féle szünökológiát is. Az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karán, a szakbiológusok részére, az 1960-as években Szelényi, ökológiai elôadásai keretében a szünökológiát a saját felfogásában tálalta a hallgatóság elé. A József Attila Tudomány Egyetemen Gallé László, a neves ökológus professzor is jól ismeri a Szelényi-féle szünökológiát, és annak fogalmi rendszerét összevetette a mai szünökológiai nómenklatúrával (Gallé, 2006 levélbeli közlés) és talált benne jócskán maradandó fogalmakat. A többek között azt írja: „Szelényi elmélete több mint történeti mozzanat: szemléletében a mai cönológiának is sokat mond és például szolgál. A magyar szünbiológiának jelenleg is nagy szüksége lenne olyan kritikai érzékkel megáldott ragyogó elmékre, mint Szelényi vagy a fitocönológiában és az elméleti ökológiában Juhász-Nagy Pál voltak, akiknek tisztánlátása sokban segítene a divatos és agyonragozott fogalmak helyretételében, mint pl. a társulási szabályok („assembly rules”). Az elmúlt fél évszázadban, mint minden tudományban, így a szünökológiában is mélyreható elôrehaladás történt, amely a korábbi felfogásokat még a vizek ökológiájával foglalkozó könyvekbôl (Sebestyén 1968, Felföldy 1981) sem tudta kiszorítani. Már lassan fél évszázada, az angolszász irányzatok vették át a vezetô szerepet, amelyek mind a szünfenobiológiában, mind az ökológiában a statisztikai matematika módszereivel dolgozzák fel az életközösségek struktúráját és a benne zajló folyamatokat. Ma a Tansley (1935) által bevezetett ökoszisztéma fogalom alapján tárják fel egy-egy földrajzi területen élô fito- és zoocönózisok törvényszerûségeit. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Szelényi- és Jermy-féle szünökológiában is vannak olyan téglák, amelyek márványból készültek, ezért remélhetôleg, a történelem vasfoga nem fog rajtuk. Biztos hittel valljuk, hogy a biocönózisokban folyó bonyolult jelenségeknek a megértése az autökológiai (idiobiológai) kap-


csolatok ismeretében sokkal jobban megközelítik a valóságot, mint a bonyolult matematikai képletekkel kimutatott összefüggések, amelyek néha csak a struktúrára vetnek fényt. A Nagy Barnabás által 1957-ben közzétett biocönotikai szemlélet alapján javasolt kártevôk elleni ökológiai védekezési módszer, ha más elnevezéssel is, mint integrált növényvédelmi módszer tovább él, úgyannyira, hogy a világkereskedelembe került élelmiszer- és takarmány-alapanyagok vándorlását is kísérnie kell egy olyan bizonyítványnak, amely igazolja, hogy a termesztés során integrált védekezésben részesült a humán és állati fogyasztásra termelt növény. Befejezésül megjegyzendô, hogy Nagy Barnabás ökológiai növényvédelemre utaló biocönológiai szemlélete felfedezhetô Kozár és munkatársai (1986) által írt „A jövô növényvédelme” címû dolgozatban, amelynek a „Megoldásra váró feladatok” címû alfejezetében azt írják, hogy „…Az itt vázolt biocönotikai vagy tágabb értelemben véve ökológiai szemléletmód kell, hogy a jövô növényvédelmében a mezôgazdaság minden területén érvényesüljön.” IRODALOM Anonymus (1989): Basic standards of organic agriculture. Tholey. Thele BRD, New York, USA. Balás G. és Sáringer Gy. (1982): Kertészeti kártevôk. (Horticultural pests). Akadémiai Kiadó, Budapest, 246–248. Balázs K. és Mészáros Z. (szerk.) (1989): Biológiai védekezés természetes ellenségekkel. (Biological control by natural enemies). Mezôgazdasági Kiadó, Budapest Balogh J. (1946): Az életközösségek szerkezete. (The structure of the biocenoses). Állattani Közlemények, 43: 1–14. Balogh J. (1953): A zoocönológia alapjai (Grundzüge der Zoozönologie). Akadémiai Kiadó, Budapest. Balogh, J. (1958): Lebensgemeinschaften der Landtiere. Ihre Erforschung unter besonderer Berüchsichtigung der zoocönologischen Arbeitsmethoden. Verlag der ungarischen Akademie der Wisseschaften, Budapest, Akademie-Verlag, Berlin. Balogh, J. und Loksa, I. (1956): Untersuchungen über die Zoozönose des Luzernenfeldes. Acta Zool. Hung., 2: 17–114. Benedek, P. (1969a): A remarkable case of zoocenosis (Hyaloptertena pruni) with some comments upon

15

the feeding habits of Sphecoidea and Apoiden. Z. angew. Entomol., 64: 419–424. Benedek, P. (1969b): Causes of collapse of a Dendrolimus pini outbreak. Acta Phytopath. Hung., 4: 305–311. Benedek, P. (1972): Observation on the insect parasites of the large cabbage white (Pieris brassicae Linnaeus) in relation to the stability of its host communities. Acta Phytopath. Hung., 7: 445–452. Bogya, S. and Markó, V. (1999): Effect of pest management systems on ground-dwelling spider assemblages in an apple orchard in Hungary. Agriculture Ecosystems and Environment, 73: 7–18. Bogya, S., Markó, V. and Szinetár, Cs. (2000): Effect of pest management systems on foliage- and grassdwelling spider communities in an apple orchard in Hungary. Internat. Journ. of Pest Management, 46 (4): 241–250. Borhidi A. (2003): Magyarország növénytársulásai. (Phytocenosis of Hungary). Akadémiai Kiadó, Budapest. Braun-Blanquet, J. (1928): Pflanzensoziologie. Grundzüge der Vegetationskunde. Berlin, X+330 pp. Bürgés Gy. és Gál T. (1980): A szelídgesztenye állati kártevôinek biológiája, a kártétel elôrejelzése és a védekezés lehetôségeinek kidolgozása. (Biology of sweet chestnut (Castanea sativa) forecast of damage and elaboration of the possibilities of control). Kandidátusi értekezés, Keszthely-Zalaegerszeg. Bürgés, Gy. et Gál, T. (1981a): Omotteri ed eteroterri della biocenosi del Castagno: note bio-ecologiche. Mem. Soc. Ent. Ital. Genova, 60: 105–110. Bürgés, Gy. und Gál, T. (1981b): Zur Verbreitung und Lebensweise des Kastanienrüsslers (Curculio elephas Gyll., Col.: Curculionidae) in Ungarn. Teil 1. Z. angew. Entom., 91 (4): 375–382. Bürgés, Gy. und Gál, T. (1982): Zur Verbreitung und Lebensweise des Kastanienrüsslers (Curculio elephas Gyll., Col.: Curculionidae) in Ungarn. Teil 2. Z. angew. Entom., 92: (1): 35–41. Darvas B. (1986): Az integrált növényvédelmi technológia elve és módszerei növényházakban. (Principle and methods of integrated plant protection in glasshouses). In: Budai Cs. (szerk.), Biológiai védekezés a növényházak kártevôi ellen. (Biological control pests of the glass-houses). Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 50–59. Dickler, E. (1990): Guidelines and labels defining integrated fruit production in European countries. IOBC/WPRS Bulletin, 13: 8. Dudich E. (1939): „Élettér”, élôhely, életközösség. [„Lebensraum”, Lebenstätte, Lebensgemeinschaft]. Pótfüz. Term.tud. Közl., 71: 49–56. Dudich E. (1953): Állatföldrajz. (Zoogeographie). ELTE TTK Egyetemi jegyzet, Budapest (Manuskript). Eke I. (1991): Az integrált növényvédelem. (On the integrated plant protection). Növényvédelem, 27 (5): 194–196.

16

El Titi, A., Boller, E.F. and Grendrier, J. P. (1993): Integrated production. principles and technical guidelines. IOBC/WPRS Bulletin, 16. Elton, Ch. (1927): Animal ecology. London FAO (1971): Integrated pest control. Roma Felföldy L. (1981): A vizek környezettana. (Ecology of waters). Mezôgazdasági Kiadó, Budapest Flint, M. L. and van den Bosch, R. (1977): A source book on integrated pest management. University of California USA Fluiter, H. J. (1962): Integrated control of pests in orchards. Entomophaga, 7: 199–206. Friederichs, K. (1930): Die Grundfragen und Gesetzmässigkeiten der land- und forstwirtschaftlichen Zoologie. I. Berlin Holb I. szerk. (2005): A gyümölcsösök és a szôlô ökológiai növényvédelme. (Ecological plant protection in orchards and vineyard). Mezôgazda Kiadó, Budapest Inántsy F. és Balázs K. szerk. (2004a): Integrált növénytermesztés. Alma. (Integrated plant cultivation. Apple). Agroinform Kiadó, Budapest Inántsy F. és Balázs K. (2004b): Integrált növénytermesztés. Meggy Cseresznye. (Integrated plant cultivation. Sour-cherry. Cherry). Agroinform Kiadó, Budapest. Jenser G. és Balázs K. (1990): Az alma integrált növényvédelmének lehetôségei, problémái. (Possibilities, problems of integrated plant control of apple). In: Seprôs I. (szerk.) Növényorvoslás a kertészetben. (Plant healing in horticultural). Budapest Jenser, G., Balázs, K., Erdélyi, Cs., Haltrich, A., Kozár, F., Markó, V., Rácz, V. and Samu, F. (1996): The effect of an integrated pest managemant program on the arthropod populations in a Hungarian apple orchard. Zahradnictví – Hort. Sci. (Prague), 24 (2): 63–76. Jenser, G., Balázs, K. Erdélyi, Cs., Haltrich, A. Kádár, F., Markó, V., Rácz, V. and Samu, F. (1999): Changes in arthropod population composition in IPM apple orchards under continental climatic conditions in Hungary. Agricultura, Ecosystem and Environment, 73: 141–154. Jenser G. (szerk.) (2003): Integrált növényvédelem a kártevôk ellen. (Integrated plant protection against the pests). Mezôgazda Kiadó, Budapest Jermy T. (1955a): Vegyi vagy biológiai védekezés? (Chemical or biological control?) MTA Agrártud. Oszt. Közlm., 8: 34–39. Jermy, T. (1955b): Zönologie und angewandte Entomologie. Kongressbericht d. Pflanzenschutzkongress Berlin, 11 bis 16 Juli 1955, 39–46. Jermy T. (1956): Növényvédelmi problémák megoldásának cönológiai alapjai. (Cenological basis of the solutions of some problems in plant protection). Állattani Közlemények, 45 (3–4): 79–88. Jermy T. (1975a): Az integrált védekezés fogalma és hazai


alkalmazása. (The concept of integrated control and its use in Hungary). Növényvédelem, 11 (8): 337–352. Jermy T. (1975b): Az agrárterületek néhány ökológiai problémájáról. (Ecological problems of cultivated areas). Növényvédelem, 11 (10): 433–441. Jermy T. (1967): Biológiai védekezés a növények kártevôi ellen. (Biological control of plant pests). Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 169–175. Jermy T. és Szelényi G. (1958): Az ôszi búza állattársulásai. (Die Zoozönose des Winterweizens). Állattani Közlemények, 46 (3–4): 229–241. Kadocsa Gy. (1929): Gazdasági állattan. A hasznos és kártevô állatok ismertetése (Economic zoology. Useful and harmful animals). „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest. Kadocsa Gy. (1942): Gazdasági állattan. A hasznos és kártevô állatok ismertetése (Economic zoology. Useful and harmful animals). (2. bôvített kiadás). „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest KGST (1974): Protokol pervogo naucsno-koordincionnogo szovescsanija szpecialisztov sztran-cslenov SzEV po teme VI. „Razrabotka integrovannüh metodov zascsitü rasztenij.” Budapest Koppányi, T. (1961): Zu den Fragen der biocönologischen Forschung. Acta Zool. Hung., 7: 191–211. Koppányi T. (1967): Zoocönológiai felvételek eredményeinek számszerû összehasonlítása. (Zahlenmässiger Vergleich der resultate zoozönologischer Aufnahme). Állattani Közlemények, 54 (1–4): 67–80. Kozár F., Balázs K. és Rácz V. (1986): A jövô növényvédelme. (Plant protection of the future). Magyar Tudomány, 3: 196–203. Lauret, F. (1969): Introduction économique à la protection des vergers. Application à la lutte intégrée. OILB, Proc. 4th Symp. on Integrated Control on Orchards. 23–29. Loksa, I. (1966): Die Bodenzoologischen Verhältnisse der Flaumeichen-Buschwälder Südostmitteleuropas. Akadémiai Kiadó, Budapest Markó, V. and Kádár, F. (2005): Effects of different insecticide disturbance levels and weed patterns on carabid beetle assemblages. Acta Phytopath. et Entomol. Hung., 40: 111–143. Markó, V., Blommers, L. H. M. and Helsen, H. (2007): Kaolin particle films suppress many apple pests, disrupt natural enemies and promotes woolly apple aphid. Journ. Appl. Entomol. (in press) Möbius, K. (1877): Die Auster und die Austernwirtschaft. Berlin Nagy B. (1944): A Hortobágy sáska- és szöcskevilága I. A puszta Saltatoria-faunájának szociológiai, oikológiai, faunisztikai és állatföldrajzi vázlata, különös tekintettel a növényzeti viszonyokra. (Die Heuschreckenwelt der Puszta Hortobágy. I.). Acta Sci. Math. et Nat., Kolozsvár, 26: 1–63.


Nagy B. (1947): A Hortobágy sáska- és szöcskevilága. II. (Die Heuschreckenwelt der Puszta Hortobágy. II.). Közlm. Debreceni Tudományegyet. Állatt. Int. 1– 22. Nagy B. (1950): Quantitative and qualitative investigation of the Saltatoria on the Tihany peninsula. Ann. Inst. Biol. Pervest. Hung. Tihany, 1: 95–122. Nagy B. (1953): A Hyphantria (szövôlepke) parazitamentés elvi és gyakorlati alapjai. (Principle and practice in Hyphantria parasite rescue). A növényvédelem idôszerû kérdései, 4: 24–28. Nagy B. (1957): A biológiai látásmód fontossága a növények kártevôi elleni védekezésben. (Importance of biological view in plant pest control). A növényvédelem idôszerû kérdései, 2. 1–10. Nagy B. and Vajna, L. (1972): The increasing possibilities of the application of integrated control in plant protection in Hungary. EPPO Bull., 6: 95–96. Nagy B. és Vajna L. (1973): Környezetvédelem – növényvédelem. A harmonikus növényvédelem lehetôségei Magyarországon. (Natural conservation – plant protection. Possibilities of harmonious plant protection in Hungary). Természet Világa, 104: 153–159. Peus, F. (1954): Auflösung der Begriffe „Biotop” und „Biozönose”. Dtsch. Ent. Ztschr. NF, 1: 271–308. Rukavisnyikov, B. I. (1964): Integrovannüj metod bor’bü sz vrediteljami. Zacs. Raszt. Vred. Bolezn. 9 (2): 52–55. Rubcov, I. A. (1962): Razumno szocsetat biologicseszkij i himicseszkij metod. Zascs. Razst. Vred. Bolezn. 7 (4): 20–21. Schwenke, W. (1953): Biozönotik und angewandte Entomologie. Beitr. z. Entom. 3. Sonderheft, 86–162. Schwerdtfeger, F. (1975): Ökologie der Tiere III. Synökologie. Verlag Paul Parey, Hamburg und Berlin. Sebestyén O. (1963): Bevezetés a limnológiába. (Introduction to limnology). Akadémiai Kiadó, Budapest. Seprôs I. (szerk.) (1985): Környezetkímélô növényvédelem. I. II. III. IV. [Environment protection (Nature conservation) in plant protection]. Tudományos Ismeretterjesztô Társulat, Budapest, 1–154, 1–84, 1–138, 1–137. Seprôs I. (szerk.) (1999): Növényorvoslás a kertben. [Plant curing (medication) in the garden]. Mezôgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. Seprôs I. (szerk.) (2001): Kártevôk elleni védekezés. I. II. (Plant protection against the pests). Mezôgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1–198, 205–389. Smith, R. F. (1963): Die Prinzipien der integrierten Schädlingsbekämpfung. Nachrbl. Dtsch. Pflschutzd., 15: 97–101. Smith, R. F. and Huffaker, C. B. (1973): Integrated control strategy in the United States and its practical implementation. EPPO Bull., 3 (3): 31–49.

17

Soltész M. (szerk.) (1997): Integrált gyümölcstermesztés. (Integrated pomology). Mezôgazda Kiadó, Budapest, 365–389. Soó R. (1941): A növények társasélete. Növényszociológia. (Social life of the plants. Plantsociology). In: Szabó Z. szerk., A növény és élete I. (The plant and its life I.). Kiadja a Kir. Magyar Természettud. Társulat, Budapest, 349–373. Soó R. (1945): Növényföldrajz. (Pflanzengeographie) Magyar Természettud. Társulat, Budapest. Stern, V. M., Smith, R. F., van den Bosch, R. and Hagen, K. S. (1959): The integrated control concept. Hilgardia, 29: 81–101. Szelényi, G. (1955a): Versuch einer Kategorisierung der Zoozönosen. Beitr. z. Entom., 5: 18–35. Szelényi G. (1955b): A növényvédelem biocönológiai utjain. (Biocönological plant protection). MTA Agrártud. Oszt. Közlm., 8 (1–2): 27–33. Szelényi G. (1956): Zoocönosis vagy koegzisztencia? (Zoocönose oder Koexistenz?). Állattani Közlemények, 45 (3–4): 133–142. Szelényi G. (1957a): Az állattársulási kategóriák. (Zoocönose categories). Állattani Közlemények, 46: 125–138. Szelényi G. (1957b): Biocönózis-e az agrárterület? (Ist eine Biocönose die Ackerbaulandschaft?). Ann. Inst. Prot. Plant Hung., 7: 35–44. Szelényi G. (1963): Állati kártevôk. (Animal pests). In: Lelley J. & Mándy Gy. szerk., A búza (Triticum aestivum L.) Die Weizen (Triticum aestivum L.). Magyarország Kultúrflórája, 8. Akadémiai Kiadó, Budapest, 212–221. Szelényi G. (1964): A hiperparazitizmus egy érdekes esetérôl. (Cönológiai tanulmány). [On an interesting occurence of hyperparasitism. (A cenological study)]. Ann. Inst. Prot. Plant. Hung., 9: 195–210. Szelényi G. (1976): Quo vadis zoocönológia? (Quo vadis Zoozönologie?). Állattani Közlemények, 63: 155–160. Szelényi G. (1982): Szünökológia. (Synecology). In: Balás G. és Sáringer Gy.: Kertészeti kártevôk. (Horticultural pests). Akadémiai Kiadó, Budapest. 164–184. Szelényi G., Nagy B. és Sáringer Gy. (1974): Zoocönológiai vizsgálatok homokpusztai gyepek csévharaszti állományaiban. (Zoocoenological study of animal communities of the Csévharaszt sandy steppe area. (Middle Hungary). Abstracta Botanica, 2: 47–69. Tansley, A. G. (1935): The use and abuse of vegetational concepts and terms. Ecology, 16: 284–307. Terényi S. (1952): Komplex és kombinált növényvédelmi módszerek. (Méthodes complexes et combinées de la protection des plantes). Ann. Inst. Prot. Plant. Hung., 5: 49–61. Tietze, F. (1986): Ökologie von Biocoenosen. In: Schubert, R. (ed.), Lehrbuch der Ökologie. VEB Gustav Fischer Verlag, Jena, 296–310.

18

Tischler, W. (1949): Grundzüge der terrestrischen Tierökologie. Braunschweig. Ubrizsy G. (1964): Az integrális növényvédelem és jelentôsége. (The integrated control and its significance). A növényvédelem idôszerû kérdései, 1: 3–18. Ubrizsy G. (1965): Új út a mezôgazdaságban: az integrális növényvédelem. (New way in agriculture: integrated plant protection). Természetud. Közl., 96 (9): 153–157. Viktorov, G. A. (1974): Principü i metodü integrovannoj bor’bü sz vrediteljami szel’szkohozjajsztvennüh kul’tur. In: Sumakov, E. M. et al. eds.,


Biologicseszkie szredsztva zascsitü reasztenij. Kolosz, Moszkva Viktorov G. A. (1975): A mezôgazdasági növények kártevôi elleni integrális védelem elvei és módszerei. (Principles and methods of integrated protection from agricultural plant pests). In: Sumakov, E. M., Guszev, G. V. and Fedorincsik, N. Sz. (szerk.), Biológiai növényvédelem. (Biological plant protection). Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 11–17. Wetzel, T. ed. (2004): Integrierter Pflanzenschutz und Agroökosysteme. (2. überarbeitete und erweiterte Auflage. Steinbeis – Transferzentrum (STZ) Pausa/Vogtl.

COMPARISON OF B. NAGY’S (1957) ECOLOGICAL AND STERN ET AL.’S (1959) INTEGRATED PLANT PROTECTION METHOD Gy. Sáringer Pannon University, Georgikon Faculty of Agriculture, Plant Protection Institute. 8360 Keszthely, Deák Street 16. Hungary

In 1957 Barnabás Nagy made a proposal on an ecological method of plant protection against plant pests aimed at minimizing the chemical control used so far in agrobiocenoses. Stern et al. (1959) recommended a similar control method called integrated pests management system. The two methods are essentially the same. In 1957 Barnabás Nagy made a proposal on an ecological method of plant However, since B. Nagy’s paper only appeared in Hungarian language, in the international literature the integrated pest management system is linked with Stern et al.’s and not with B. Nagy’s name. In elaborating his new method Barnabás Nagy was helped by his cenological view that he had acquired in the famous Debrecen School of Plant Sociology well known by Prof. Rezsô Soó too. Present paper offers a survey of the history of research on phytocenoses too, because the studies of Hungarian zoocenoses, under the guidance of János Balogh, professor in Budapest, began with the application of the nomenclature taken over from phytocenology (1946). In the opinion of Gusztáv Szelényi (1955a) and Tibor Jermy (1956) a phytocenological view cannot be used in studying zoocenoses. According to Balogh animals living in synusium (e. g. herb- or tree stratum) form a zoocenose. In Szelényi’s opinion the one who so explores the zoocenose only does ecofaunistics. He says that „the zoocenose is a complex of populations associated with and depending one another along the chain of food in order to exploit the common (plant) source of energy, and are forced by this relation side by side or behind one another”. The definition of an integrated plant protection that takes a cenotic view also into consideration was formulated in Hungary by Jermy (1975a). He sharply separated the integrated pest management from the complex method of plant protection. Unfortunately, in the relevant literature of Hungary the authors use the concept of integrated protection not unambigously after Jermy’s definition. Present paper makes known definitions concerning the integrated plant protection from the IV. Organization Internationale de Lutte Biologique (OILB) (1969), the FAO (1971), Smith és Huffaker (1973), the late KGST (1974), the Russian Viktorov (1975), IOBC – FAO (1977), Balázs and Mészáros (1989), Darvas (1989) and finally from Eke (1991).


19

A KAKASMANDIKÓ (ERYTHRONIUM DENS-CANIS L.) ROZSDABETEGSÉGE AZ ÔRSÉGI NEMZETI PARKBAN Jandrasits László1 és Fischl Géza2 1Fertô-Hanság és Ôrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9435 Sarród Rév-Kócsagvár Pf. 4. [email protected] 2Pannon Egyetem, Georgikon Mezôgazdaságtudományi Kar, Növényvédelmi Intézet, 8360 Keszthely Deák F. u. 57., [email protected]

A védett növények betegségeinek elôfordulásával, elterjedésükkel, jelentôségük megítélésével viszonylag kevés az adatunk. A dolgozat szerzôi a védett növények közé tartozó kakasmandikó rozsdabetegséget ismertetik. Az Ôrségi Nemzeti Park területén (Szakonyfalu térségében) e faj jelentôsebb populációja fordul elô. Már 2006-ban felfigyeltek a kakasmandikót fertôzô Uromyces erythronii rozsdagomba megjelenésére. 2007-ben a fertôzés tünetei korán megjelentek, a fertôzések fokozódtak. Ez adott lehetôséget arra, hogy a betegség elôfordulásának mértékét 0–5 fokozatú bonitálási skálával, különbözô idôpontokban végzett felvételezéssel nyomon követhessék. A három kijelölt mintaterületen végzett felmérések eredményei szerint a rozsdagomba okozta fertôzések az utolsó értékeléskor 54–75%-os értékek közé estek. A súlyosan fertôzött levelek korán elhaltak. A szerzôk részletesen ismertetik a betegség tüneteit és a kórokozó mikroszkópos morfológiáját. Felvetik annak lehetôségét, hogy a kórokozó további súlyos fertôzése nyomán kialakuló fertôzés a kakasmandikó populációjának legyengüléséhez, ill. kiritkulásához, esetleg kipusztulásához vezet. A védett növények betegségeinek elôfordulásával, elterjedésükkel, jelentôségük megítélésével viszonylag kevés az adatunk (Jandrasits és Fischl 2006a, 2006b). Egy többéves kutatási program keretében vállalkoztunk arra, hogy az Ôrségi Nemzeti Park területén elôforduló védett növények gombás betegségeit tanulmányozzuk. A szerzôk ebben a dolgozatban a védett növények közé tartozó kakasmandikó rozsdabetegségét ismertetik. Az Erythronium fajokról (E. albidum, E. americanum, E. grandiflorum, E. montanum) az USA-ból 16 gombafaj jelenlétét mutatták ki (Farr és mtsai 1995). Európában Brandenburger (1985) az E. dens-canisról 6 gombafaj elôfordulását, köztük az Uromyces erythronii fajt is közli. Magyarországon ez ideig csak a rozsdabetegség hazai elôfordulásáról vannak adataink. A kakasmandikó kora tavasszal virágzó liliomfélénk. A Vendvidéken szálanként elszórva nagy területen, helyenként tömegesen fordul elô. Tisztásokon, erdôszéleken, nedves és hegyi réteken, fôként üde bükkösök, gyertyános töl-

gyesek aljában él. Legnagyobb tôszámmal (kb. 10 000–15000 tô) a nemzeti parkban Csöde község melletti erdôben található. A növény 10–15 cm-es geofiton, a hagymagumó hengeres-tojásdad alakú. Rendszerint két, rövid nyelû, átellenes állású, tojásdad-elliptikus tôlevele fejlôdik, melyek virágzáskor lilásbarnazöld foltosak. Késôbb a levelek kifakulnak, elvesztik mintázatukat. A virág vörösesbarnás tôkocsányon magánosan fejlôdik, bókoló, élénk bíborpiros színû vagy halványabb. Toktermést fejleszt. Elterjedése: Déli-Alpok, Dél-Európa egyes részein, Kaukázus, Szibéria, Japán. 1700 m magasságig elôfordul (Lippert 1985). Magyarország nyugati határvidékén kívül (Ôrség, Kemeneshát, Somló, Zalai-dombvidék), a Zselicben, Belsô-Somogyban és a Szekszárdi-dombvidéken vannak állományai (Simon 2000, Tímár 1994, Farkas 1999). Magyarország további részérôl csak az Aggteleki-karszton és a Bükkben említik. Ritka, védett növény. Természetvédelmi értéke: 10 000 Ft.

20


Vizsgált terület: Szakonyfalu, Alsószölnök tôl DK-i irányban egy kb. 600 m²-es területen Szakonyfalui-patak völgye. A kakasmandikó, a újabb, nagy fertôzött foltot észleltünk. A foltok Szakonyfalui-patak völgyét kísérô bükkösök, kiterjedését GPS segítségével határoztuk meg. gyertyános tölgyesek szegélyén és közvetlenül a Összesen tehát 3 jól elkülöníthetô fertôzött folt patakpartot övezô égerligetben található meg. volt kimutatható. Kísérô fafajként elôfordul itt a hegyi juhar, a nyír, a luc- és az erdeifenyô. A cserjeszintben Anyag és módszer mogyoróval, kökénnyel, csíkos kecskerágóval és a védett farkasboroszlánnal találkozhatunk. A fertôzést mutató foltokban összesen 3 db, A Szakonyfalui-patak völgye különösen értékes 3 m × 3 m-es mintaterületet (ún. kvadrátokat) élôhely. Szakonyfalu alatt élnek a ritka osztrák jelöltünk ki (1. ábra). Két helyen (az elsôt az 1. zergevirág és a struccpáfrány kisebb populációi. és a 2. folt határán, a másodikat a 2. folt D-i, paA patakvölgyben a kakasmandikó együtt fordul tak menti szélén) az elôzôekkel megegyezô méelô az ugyancsak kora tavasszal virágzó tavaszi retû kontroll kvadrátot is kijelöltünk Ezekben a tôzikével, melynek állománya több ezer tövet kontroll kvadrátokban a kakasmandikó-levelek számlál. Ebben az idôben bújnak elô a föld alól tünetmentesek voltak. A fenti három nagyobb az élôsködô életmódot folytató kónya vicsorgó rozsdafolttól, a patak mentén folyásirányban (É) rózsaszínes hajtásai is. Kissé feljebb, a bükköés visszafelé (D) haladva a kakasmandikó-állosök alatt találjuk az ugyancsak védett erdei cikmányokban nem mutatható ki a rozsdabetegség. láment. A kakasmandikó állománynagysága itt A mintaterületek sarkait cövekkel jelöltük több ezer tövet számlál. meg és az értékelések idejére bálazsineggel keA kakasmandikó rozsda okozta megbetegerítettük körbe. A kvadrátok helyét GPS segítsédését elôször 2006 tavaszán észleltük az állogével is azonosítottuk, melyek a következôk: mányban. Mindössze 10 tövön jelentek meg a jellegzetes narancssárga színû ecídiumtelepek. „a” jelû: E: 434039, N: 176838. Pontosság 5 m. Az elsô fertôzések helyszínét GARMIN Etrex „b” jelû: E: 434006, N: 176871. Pontosság 5 m. Legend kézi GPS mérômûszerrel mértük be. „c” jelû: E: 434016, N: 176856. Pontosság 7 m. A mérési hely koordinátái: E: 434015, N:176898. Nyugat Pontosság 9 m. 2007 tavaszán (2007. 1. 03. 11.) a területet újbóli felkeresésekor, a 2006. évi elôforduláshoz képest haK1 talmas területet borítottak Jelmagyarázat a rozsdával fertôzött töK2 Szakonyfaluvek. A 2006-ban azonosí„c” „b” patak, községhatár tott folttól déli és keleti Dél 2. Rozsdafertőzött Észak folt határa irányban, az erôsen ka„a,b,c” Mintaterületek nyargó patak által közrefo3*3 gott területen találtunk két K1,2 Kontrollterületek 3*3 „a” jól elkülönülô nagy, sza1,2,3 Rozsdafertőzött foltok bálytalan alakú foltot, 3. melynek területe megköAlsószölnök zelítôleg 1800–2000 m². Néhány nappal késôbb Szakonyfalu közvetlenül a patak túlolKelet dalán, az elôbbi területek1. ábra. A kakasmandikó-rozsdával fertôzött területének átnézeti térképe


21

Kontroll (1. és 2. folt határán): E:434003, N: 176881. Pontosság 6 m. Kontroll (2. folt D-i széle, patakpart): E:434015, N:176826. Pontosság 7 m. A három vizsgálati kvadrátban (a, b, c) fertôzési indexet számoltunk 50 db tôlevél 4–5 naponkénti ellenôrzésével. A kontroll területeken folyamatosan figyeltük, hogy megjelenik-e a betegség. A mintaterületek kialakításakor célszerû volt a legalább 3 m × 3 m-es területek kijelölése, mivel így lehetett biztosítani az értékelésekhez szükséges, elegendô mennyiségû levélszámot az 50 tô esetében. Az 50, ill. 100 db levelet tartalmazó mintaterület kialakítása azért nem volt célszerû, mert a vegetáció elôrehaladtával a késôbb kihajtó gumókból származó levelek már zavarták volna az objektív bonitálást. A levelek fertôzöttségét minden alkalommal 0–5 fokozatú bonitálási skála segítségével határoztuk meg. Az adatokból fertôzöttségi indexszázalékot (Fi%) számoltunk. A bonitálási skála fokozatai a következôk: 0 – tünetmentes levél 1 – a rozsdatelepek a levél 1– 15% közötti felületét borítják 2 – a levélfelület 15–30%-os Ecidiotelepek borítása Teleutotelepek 3 – a levélfelület 30–50%-os borítása 4 – a levélfelület 50–75%-os borítása 5 – a levélfelület 75–100%-os borítása.

tünk fel. 2007-ben a betegség korai megjelenése összefüggésbe hozható az enyhe, hó nélküli téllel és a vegetáció korai megindulásával. Ebben az idôszakban a leveleken megjelenô élénk narancssárga színû ecidiotelepek szórványosan jelentek meg az állományban. Emiatt még nem volt értelme a bonitálásnak. A viszonylag nagyméretû és a fajra jellemzô tarka mintázatot mutató tôlevelek fonákán képzôdtek elszórtan az ecidiotelepek (2a. ábra). Az elsô pontszerû, majd késôbb terjedô foltok, azaz ecidiotelepek esetenként a levélfelületen több cm2-es, esetenként rombusz alakú telepekké fejlôdtek. A betegség levélfonákon történô elôfordulása a gya-

Eredmények A betegség tünetei, a kórokozó jellemzése A kakasmadikó-rozsda elsô tüneteire március elején figyel-

2a. ábra. A kakasmandikó-rozsda fertôzésének tünetei a levélen

22


fejlôdésével párhuzamosan a tôlevelek kezdeti jellegzetes rajzolatukat elveszítették, és az ecídiumtelepek mellett megjelentek a teleutotelepek is (2a. ábra). Ezekkel gyakrabban a levéllemez alapi részén találkoztunk. Az epidermisz felszakadása után a világos-, majd sötétbarna színû teleutotelepekbôl szabadultak ki a teleutospórák. A kakasmandikó-rozsdagomba egyedfejlôdése eltér a megszokott, teljes fejlôdésmenetû rozsdagombák fejlôdésmenetétôl. Szakirodalmi adatok szerint (Brandenburger 1985, Bánhegyi (Edídiumos alak: tünet, ecidiospórák 100×-os és 400×-os nagyításban) és mtsai 1985–87) a gomba fejlôdésmenete az ún. opsis típusba tartozik (0–I–III–IV), azaz hiányos fejlôdésmenetû. Ezen túlmenôen külön sajátosságként említi az irodalom, hogy az uredo alak ugyan hiányzik, de megfigyelhetô, hogy a késôbb fejlôdô ecídiospórák tulajdonképpen fiziológiai értelemben helyettesítik az uredospórákat. Az ecidiospórák egysejtûek, sima felületûek, gömbölydedek, esetenként az ecídiumban a sûrû képzôdés miatt kissé szögletesek (2b. ábra). Méretük saját méré(Teleuto alak: tünet, teleutospórák 100×-os és 400×-os nagyításban) sek szerint (19–28 × 17–26 µm), 2b. ábra. A kakasmandikó-rozsda (Uromyces erythronii) gyakorlatilag megegyezik a szakecidio- és teleutóspórái irodalomban (Brandenburger koribb, de az ecidiotelepek ritkán a levél színén 1985) közölt adatokkal (20–30 × 16–25 µm). is kialakultak. Mindössze néhány esetben észA felszakadó teleutotelepekbôl kiszabaduló leltük a rozsdatelepek kialakulását a levélnyeleteleutospórák aranylóan fénylô világos geszteken. Megfigyeltük, hogy a levelek fôere mentén nyebarna, majd sötétbarna színûek, felületükön képzôdô tömeges ecidiumtelepek miatt a levél jellegzetes hosszanti lefutású, párhuzamos rajmeggörbült, csónak alakúvá vált. A késôbb kizolat figyelhetô meg. A teleutospóra csúcsi rébújó friss tôlevelek fertôzése miatt azok gyakran szén papillaszerû vastagodás képzôdik (2b. ábelkeskenyedtek. A kifejlett ecídiumok a levél ra). A teleutospórák gömbölydedek, kissé megepidermiszét felszakították, a kerek ecídiumnyúltak. Méréseink szerint a teleutospórák mépusztulák szélein rojtosan visszamaradó epiderrete 24–38 × 16–25 µm, ami kismértékben megmisz, illetve kutikula jellegzetes fehéres rojtjai haladja az ecidiospórákét. A mintaterületeken szabad szemmel is érzékelhetôk. A betegség kifolytatott helyszíni vizsgálatok során nem talál-


23

1. táblázat A kakasmandikó rozsdafertôzöttségének alakulása az „a” jelû felvételezési ponton Felvételezések idôpontjai

A bonitálási skála fokozatai és a hozzájuk tartozó fert. levél (db) 3

4

5

Összes fert. levél (db)

0

1

2007. 03. 31.

15

21

8

4

2

0

35

2007. 04. 03.

15

19

12

1

3

0

35

2007. 04. 07. 2007. 04. 12.

12

18

9

11

0

0

38

10

12

6

10

9

3

40

2007. 04. 17.

4

15

7

1

13

10

46

2007. 04. 23.

2

9

3

3

16

17

48

2

koztunk a kórokozó spermogóniumos alakjával (feltehetôen az ecídiumos alak megjelenésekor már nem fordultak elô, vagy nem vettük észre azokat. A bazídiumos forma és a bazidiospórák képzôdésének megfigyelésére teleutotelepekkel erôsen fertôzött leveleket gyûjtöttünk be, amelyeket házikertben, fenyôfák alatt helyeztünk el mûanyag szúnyogháló alatt, hogy a szél ne hordhassa el azokat. Ezeket a leveleket havi rendszerességgel ellenôrizzük. A rozsdafertôzöttség-felmérések eredményei Az „a” jelû mintaterületen a fertôzöttségi indexszázalék az idô függvényében a következôképpen alakult (1. táblázat). A fertôzöttségi értékek adatai kezdetben (1–3. felvételezési idôpont) csak az ecídiumos, az utolsók (4–6. idô-

pont) már együttesen az ecídiumos- és teleutotelepek okozta fertôzéseket jelentik. Az 1. táblázat adatai szerint az idô elôrehaladtával a rozsdával fertôzött levelek száma fokozatosan emelkedett. Ezzel párhuzamosan nôtt a 4–5. fertôzöttségi kategóriába tartozó levelek száma is. A „b” jelû mintaterületen a fertôzöttségi indexszázalék az idô függvényében a 2. táblázatban közöltek szerint alakult. Az itt közölt adatok alapján a fertôzés az „a” jelû területen megfigyelt fertôzéshez hasonlóan alakult. A „c” jelû mintaterületen, amely kissé távolabb helyezkedett el a másik két („a” és „b” kvadráttól) a fertôzöttségi indexszázalék az idô függvényében a 3. táblázat adatai szerint alakult. Ezen a területen alakult ki a legerôsebb rozsdafertôzés, annak ellenére, hogy az elsô fel2. táblázat

A kakasmandikó rozsdafertôzöttségének alakulása a „b” jelû felvételezési ponton Felvételezések idôpontjai


4

5


0

1

2007. 03. 31.

21

19

7

2

1

0

29

2007. 04. 03.

23

11

12

4

0

0

27

2007. 04. 07.

26

14

5

4

0

1

24

2007. 04. 12.

23

13

3

6

2

3

27

2007. 04. 17.

8

24

3

5

6

4

42

2007. 04. 23.

1

16

9

5

9

10

49

2

24


3. táblázat A kakasmandikó rozsdafertôzöttségének alakulása a „c” jelû felvételezési ponton Felvételezések idôpontjai


1

2

3

4

5


2007. 03. 31.

16

18

10

4

2

0

34

2007. 04. 03.

17

14

5

13

1

0

33

2007. 04. 07.

8

24

4

4

8

2

42

2007. 04. 12.

9

10

5

7

6

13

41

2007. 04. 17.

0

13

7

10

5

15

50

2007. 04. 23.

0

4

7

8

8

23

50

Az „Anyag és módszer” fejezetben jelzett két kontroll mintaterületen a 60 vizsgált idôszakban nem 50 jelentkezett a kakasmandikó rozsdabetegsége. 40 A következô években tera 30 vezzük a felvételezések b c 20 folytatását a betegség térés idôbeni terjedésének és 10 a fertôzések súlyosságá0 nak vizsgálatára. márc. 31. ápr. 03. ápr. 07. ápr. 12 . ápr. 17. ápr. 23. A rozsdával fertôzött A felvételezések idôpontja levélminták herbáriumi 3. ábra. A kakasmandikó rozsdafertôzöttségének változása az idô függvényében három különbözô mintahelyen (a, b, c) anyagát a Természettudományi Múzeum Növényvételezéskor az elôzôkhöz hasonló alapfertôtárába megküldtük, és azokat Uromyces zöttséget mértünk. erythronii, 2007. 04. 03. BP99423 (ecídiumos A három mintaterületen a kakasmandikó forma), Uromyces erythronii, 2007. 04. 17. rozsdafertôzöttségének alakulását a 3. ábra BP99424 (teleuto alak) kódszámmal letétbe heszemlélteti. Az egyes mintaterületeken (kvadrályezték. Ezzel a hazai Uromyces erythronii mintok) a fertôzöttség különbözô szintekrôl indult, ták száma a korábbi három mintával (Bôszénfa az idô elôrehaladtával az eredeti fertôzésekhez 1, Jósvafô 2 minta) együtt összesen ötre bôvült képest a fertôzöttségi index százalékos értéke (Révay szóbeli közlés). több mint háromszorosára emelkedett nem egészen 1 hónap alatt. Következtetések 2007. 04. 07-én elsôsorban a levélfonákon, majd a levél színén is megjelentek az elsô A kakasmandikó-állományokat veszélyeztebarnásfekete színû teleutotelepek, amelyek a tô tényezôket a következôkben lehet összefogvizsgálat végére teljesen kialakultak. lalni. A patak mederszabályozása miatt és a Április 23-át követôen a fertôzések objektív mûutak mentén található populációk különösen értékelését az elpusztult levelek nagy aránya, ill. veszélyeztetettek (utak sózása, kábelek fektetéa felnövô aljnövényzet már nem tette lehetôvé. se, kora tavaszi perzselés, gyomirtás). A Zsidai80

Fertôzöttségi index %

70


völgyben a Zsida-patak partján – a faj élôhelyén – található kiskertek, üdülôk is több problémát vetnek fel (Tímár 1994). E dekoratív növények illegális gyûjtése, az élôhely drasztikus átalakítása (fakitermeléskor taposási kár, erdôk tarvágása) további veszélyeztetô tényezôk a kakasmandikó-populációk számára. A mikroszkopikus gombák jelenléte, az általuk elôidézett súlyos fertôzések miatt az állományok legyengülése, kiritkulása is bekövetkezhet. Ennek tisztázása, a fertôzések évenkénti alakulásának nyomon követése mindenképpen indokolt. Végezetül a teljesség végett megemlítjük, hogy a kakasmandikó-populációk vizsgálata során 2004–2006 között különbözô helyekrôl (Kétvölgy, Rábatótfalu, Apátistvánfalva) gyûjtött, betegségtüneteket mutató növényi részekrôl (levél, virág) azonosítottuk a Botrytis cinerea, Phyllosticta sp., Cladosporium herbarum, Penicillium sp., Colletotrichum dematium gombafajokat. Ezek azonban csak sporadikusan fordultak elô, és jelentôs fertôzéseket nem okoztak. Köszönetnyilvánítás A szerzôk köszönetüket fejezik ki dr. Révay Ágnes tudományos fômunkatársnak, aki lehetô-

25

vé tette az általunk gyûjtött minták letétbe helyezését, és értékes információkat adott a betegség hazai elôfordulásának adatairól. IRODALOM Bánhegyi J., Tóth S., Ubrizsy G. és Vörös J. (1985–87): Magyarország mikroszkopikus gombáinak határozókönyve. 1–3. Akadémiai Kiadó. Budapest. Brandenburger, W. (1985): Parasitische Pilze an Gefäβ− pflanzen in Europa. Gustav Fischer Verlag. Stuttgart–New York. Farkas S. (1999): Magyarország védett növényei. Mezôgazda Kiadó, Budapest. Farr, D. F., Bills G. F., Chamuris G. P. and Rossman A. Y. (1995): Fungi on Plants and Plant Products in the United States. APS Press. St. Paul, Minnesota, USA Jandrasits L. és Fischl G. (2006a): Colletotrichum spp. elôfordulása védett növényfajokon. Növényvédelmi Tudományos Napok. Budapest. Összefoglaló: 46. Jandrasits L. és Fischl G. (2006b): Védtelen védett növények. A vörös áfonya nyavalyái. Élet és Tudomány. LXI (50): 1584–1587. Lippert, W. (1985): Alpenblumen. GU Naturführer. GU Verlag GmbH, München. Simon T. (2000): A Magyarországi Edényes Flóra Határozója. Harasztok – Virágos Növények. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest. Tímár G. (1994): A Vendvidék védett és veszélyeztetett növényei. Diplomadolgozat, EFE Sopron.

RUST DISEASE OF DOG’S-TOOTH VIOLET (ERYTHRONIUM DENS-CANIS L.) IN ÔRSÉG NATIONAL PARK L. Jandrasits1 and G. Fischl2 1 Directorate of Fertô-Hanság and Ôrségi National Park, H–9435 Sarród Rév-Kócsagvár Pf.4., [email protected] 2 Pannon University, Georgikon Agricultural Faculty, Plant Protection Institute, H–8360 Keszthely, Deák F. u. 57. [email protected]

There are rather few data on the incidence, geographical distribution and importance of diseases affecting protected plants. The authors of the paper describe the rust of such plant, dog’s-tooth violet. A significant population of this species is present on the territory of Ôrség National Park (around Szakonyfalu). They took notice of the rust fungus Uromyces erythronii infecting dog’s-tooth violet already in 2006. The symptoms of the disease appeared early in 2007, and the disease was spreading. This allowed the authors to monitor the incidence of the disease and recording data against a scale of 0–5. Incidence of rust disease was in the range of 54–75% in the three designated sampling areas at the time of the last assessment. The severely infected leaves died early. The authors give a detailed account of the symptoms of the disease and the microscopic characteristics of the pathogen. They raise the possibility that the further eventual spread of severe infection will lead to the decline, decrease or disappearance of dog’s-tooth violet populations. Érkezett: 2007. június 14.

26


Bajor Szabad Állam ösztöndíja Célország: Szakterület: Kik pályázhatnak:

Németország Valamennyi tudományág PhD/DLA hallgatók, egyetemi diplomával rendelkezôk, fôiskolai diplomával rendelkezôk Támogatások formája: tandíjmentesség, ösztöndíj, útiköltség-támogatás Juttatások: 700 EUR havonta Az ösztöndíj célja: kutatás, posztgraduális képzés, tanulmány, diplomamunka, disszertáció megírása, tanulmányok Az ösztöndíj idôtartama: 12 hónap (maximum 3 év) /fô Szükséges nyelvtudás: angol, német Korhatár (alsó-felsô): nincs – 30 Ösztöndíjkeret: 144 hónap 12 fô Pályázati határidô: 2008. 02. 15. Pályáztató szervezet: BAYHOST Bayerisches Hochschulzentrum für Mittel-, Ost- und Südosteuropa Pályáztató címe: Németország 93053 Regensburg Universitätsstrasse 31 Kapcsolattartó neve: Dr. Tanja Wagensohn Pályáztató email címe: [email protected] Pályáztató telefonszáma: +49 941 9435046 Pályáztató URL-je: www.bayhost.de

A fogadó intézmény kiválasztása, a kapcsolatfelvétel és a fogadó nyilatkozatok beszerzése a pályázó feladata. A bajor intézmények listája a www.bavarian-universities.de/index_fh.html és a www.stmwfk.bayern.de/hochschule honlapokon hozzáférhetô.

További információ: • http://www-cgi.uni-regensburg.de/Einrichtungen/Bayhost/stipendien.shtml • http://www-cgi.uniregensburg.de/Einrichtungen/Bayhost/englisch/stipendien_e.shtml


27

A ZÖLDBORSÓ ÉS NÉHÁNY FONTOSABB GYOMNÖVÉNYE KÖZÖTTI KOMPETÍCIÓ VIZSGÁLATA TENYÉSZEDÉNYES KÍSÉRLETBEN Wágner Gábor és Nádasyné Ihárosi Erzsébet Pannon Egyetem, Georgikon Mezôgazdaságtudományi Kar, Növényvédelmi Intézet 8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 57.

Kompetíciós vizsgálatot végeztünk a borsó és négy gyomnövénye között üvegházban, 2 kg légszáraz talajt tartalmazó tenyészedényekben. A kísérletben szereplô gyomnövények a következôk voltak: szôrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus L.), fehér libatop (Chenopodium album L.), kakaslábfû (Echinochloa crus-galli L.), vadrepce (Sinapis arvensis L.). A kompetíció tanulmányozására az additív kísérleti módszert alkalmaztuk, melynek során a kultúrnövény sûrûsége állandó, a gyomnövényeké pedig változó. A borsónövények száma 6 db volt minden tenyészedényben. A gyomnövényeket háromféle egyedszámban alkalmaztuk: 5, 10, ill. 15 db/tenyészedény. A korai érésû Karlos zöldborsófajtával 4 ismétlésben dolgoztunk. A felhasznált talaj Ramann-féle barna erdôtalaj volt Keszthelyrôl. A növényeket 6 hétig neveltük, majd a lebontást követôen mértük a borsóhajtások hosszát, friss-, majd száraztömegét, a gyomnövények friss- és száraztömegét és a vadrepce levélterületét. A borsó növekedése kezdetben nagyobb ütemû volt, mint a gyomnövényeké, késôbb a gyomnövények fejlôdése vált intenzívebbé, és utolérték a kultúrnövényt a fejlôdésben. A legerôsebb kompetitítornak a Sinapis arvensis bizonyult. Nagy biomasszaprodukciója mellett jelentôs levélterülettel tûnt ki a gyomnövények közül. A borsó növekedési paramétereit az alkalmazott legkisebb egyedsûrûsége (5 db/tenyészedény) gátolta leginkább.

A borsó napjainkban is jelentôs szántóföldi és zöldségnövényünk. Az 1999 és 2005 közötti években vetésterülete 44 és 66 ezer ha között változott. A konzervipari célú zöldborsótermesztésben terén az utóbbi években 6–9 ezer ha-os területnövekedés tapasztalható, jelenleg 23–26 ezer ha-on folyik (Kajdi 2005). A szárazborsó kedvelt, nagy fehérjetartalmú élelmiszerünk. A takarmányborsó ízletessége, fehérjetartalma miatt lényeges tartozéka a takarmánykészítményeknek és egyik fontos társnövénye a különbözô ôszi és tavaszi takarmánykeverékeknek. A borsótermesztés közvetlen elônye, hogy utána a talaj jó állapotban marad vissza, a talaj nitrogéntartalma gazdagodik (120–140 kg/ha). Rövid tenyészidejû, lekerülése után másodnövény termeszthetô. Termesztése teljes mértékben és jól gépesíthetô (Nagy 1994).

Sárvári (1995) vizsgálatai alapján a borsó kedvezô elôvetemény hatása korai lekerülésében, mûtrágya-megtakarításban, kedvezô vízgazdálkodásban, élénkülô talaj mikrobiális életben nyilvánul meg. Az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen szénhidrátot és fehérjét a zöld- és szárazborsó nagy mennyiségben tartalmazza. Rostanyagtartalma a többi zöldségfajéhoz viszonyítva szintén kiemelkedô. A vitaminok közül számottevô a C-vitamin-tartalma (25 mg/100 g). Ásványi anyagai nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára. Kedvezô beltartalmi értékei, jó étrendi hatása miatt hazánkban egész évben szívesen fogyasztjuk (Nagy 2000). A gyomnövények minden évben jelentôs kárt okoznak kultúrnövényeink termésének csökkentésével. A fenntarthatóság elveit szem elôtt tartva ma már nem cél a gyomnövények

28

teljes mennyiségének kiirtása, csak gyomszabályozást végzünk, és a gyomnövények számát egy meghatározott károsítási küszöbérték alá csökkentjük. A kultúrnövény–gyomkompetíció vizsgálata során arra törekszünk, hogy megismerjük ezt a gyomnövény egyedszámban, -borítottságban kifejezett küszöbértéket, amelynél a kultúrnövény termésvesztesége gazdasági kárt okoz. A küszöbérték alatt nem szükséges védekezni, felette viszont védekezni kell a terméscsökkenés elkerülésére. A borsó számára szükséges gyommentes idôszak a kelés után 2 héttel kezdôdik a hélazabbal (Avena fatua L.) való kompetíciója során (Harker és mtsai 2001). A borsó kora tavaszi vetése meghatározza a gyomflóra összetételét. A T2-es és T3-as életformacsoportba tartozó fajok egy idôben csíráznak a borsóval. A gyomosodás második hulláma a tenyészidô végén jelenik meg a kultúrnövény leveleinek leszáradása nyomán, ekkor a nyárutói egyéves (T4) fajok válnak dominánssá (Reisinger 2000). Karábinszky (1981) szerint a T3 és T4 csoportba tartozó gyomfajok 60–100%-ban alkotják a borsó gyomnövényzetét, három különbözô termôhely átlagában. Fô gyomnövényekként a Sinapis arvensis, Chenopodium album, Amaranthus retroflexus, Echinocloa crus-galli, Setaria glauca szerepel eredményeiben. Borsóban végzett gyomfelvételezéseink alapján (Wágner és Nádasyné 2007) Keszthelyen a legnagyobb borítással a következô gyomnövények jelentek meg a szántóföldi kísérleti területen: Ambrosia artemisiifolia, Echinochloa crus-galli, Solanum nigrum, Amaranthus retroflexus, Digitaria sanguinalis. A borsó gyenge gyomelnyomó képességébôl adódóan fokozottan érzékeny a gyomosodásra (McDonald 2003). Az egyes fajták kompetitív képességében jelentôs különbségek figyelhetôk meg, a robusztus, intenzíven növekvô, magas fajták gyomelnyomó képessége jobb (Staniforth 1961). Ezt igazolja Van Heemst (1985) vizsgálata is, mely során 25 kultúrnövényt rangsorolt kompetíciós képességük alapján, és a borsót a jó kompetíciós képességû fajok közé sorolta. Wall és mtsai (1991) a Sinapis arvensis L. kompetitív képességet vizsgálták két (hagyományos levél-


kés, ill. félig levél nélküli) borsófajtán. Ez utóbbi fajták levélzete erôsen kacsos, ennek következtében állóképessége, gyomelnyomó képessége is jobb. 20 db/m2 Sinapis arvensis növény 2 és 35% közötti terméscsökkenést okozott a vizsgált parcellák átlagában. A kétszikû gyomnövények károsítása borsóban nagyobb mértékû, mint az egyszikûeké (Aldrich 1984), és zöldborsóban az egyéves egyszikûek elleni védekezés el is hagyható késôi csírázásuk miatt. Ezt erôsítik Nelson és Nylund (1962) eredményei, melyek szerint a Sinapis arvensis L. növekvô egyedsûrûsége nagyobb mértékben csökkenti a borsó szemtermését, mint az Alopecurus myosuroides Huds. hasonló denzitása. A kultúrnövény vetett magmennyisége befolyásolja a gyomnövények fajösszetételét, borítását, ezáltal a gyomnövények okozta terméscsökkenés mértékét is. A borsó tôtávolságának 3,6 cm-rôl 8,7 cm-re növelésével a Setaria viridis L. borítása 4,4 szeresére nôtt (Marx és Hagedorn 1961). Lawson és Topham (1985) szerint a borsó terméscsökkenése konstans mennyiséggel jellemezhetô, melyet elsôsorban a gyomnövények denzitása határoz meg. A borsó jelenléte, függetlenül borításától, alapvetôen nem befolyásolja a gyomflóra összetételét. Varga és mtsai (2000) szabadföldi kísérletekben a kukorica és az Echinochloa crus-galli közötti kompetíciót vizsgálta, és megállapította, hogy a gyomnövény 26 db/m2 egyedsûrûsége 44,77%-kal csökkentette a kukorica termésmennyiségét a herbicidekkel kezelt kontroll terméséhez képest. Kísérletünkben arra kerestük a választ, hogyan befolyásolja a borsó növekedését a gyomnövények sûrûségének növelése. Célunk volt megvizsgálni, mekkora az a gyomdenzitás, amit a kultúrnövény károsodás nélkül elvisel, és milyen gyomsûrûség okoz a borsó növekedési paramétereiben csökkenést. Anyag és módszer Kompetíciós vizsgálatot végeztünk a borsó és négy gyomnövénye között üvegházi körülmények között. Az additív kísérleti módszert al-


29

5 2

Eredmények A gyomfajok növekedési üteme nem volt egységes, a S. arvensis fejlôdôtt leggyorsabban, a kísérlet végére a tenyész-

0

0

.e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. /t .e. oll b b b b b b b b b /t b b b ntr 5 d 10 d 15 d R 5 d 10 d 15 d K o E 5 d 10 d 1 5 d L 5 d 10 d 1 5 d G A R A RE A RE HEA EA L EA L CHC HCG HCG SINA INA R INA R H H C M C C E AM AM S S C C A E E

1. ábra. A borsó és a gyomnövények növekedési paramétereinek változása tenyészedényre vonatkoztatva

Friss-, ill. száraztömeg (g/edény)

Hajtáshossz (cm)

kalmaztuk, melynek során a kultúrnövény edény jelentôs részét borította. Jól fejlôdött az E. sûrûsége állandó, a gyomnövényeké változó. crus-galli is. Gyenge növekedést tapasztaltunk A növényeket 2006. 08. 28-án vetettük, 2 kg A. retroflexus és C. album növényeken, ami légszáraz talajt tartalmazó tenyészedényekbe. meghatározta biomassza-produkcióikat. Ebbôl A kísérletben szereplô gyomnövények a követkövetkezik, hogy kompetíciós képességük megkezôk voltak: vadrepce (Sinapis arvensis L.), lehetôsen szerény volt. szôrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus L.), fehér libatop (Chenopodium album L.), és a Frisstömeg kakaslábfû (Echinochloa crus-galli (L.) P.B.). A gyomnövények közül a Sinapis arvensis taA 6 hetes borsó frisstömegét a lassabban növasszal csírázó, nyár eleji egyéves (T3) a másik vekvô fajok nem befolyásolták jelentôs mérték3 faj tavasszal csírázó, nyárutói egyéves (T4) ben. Így az A. retroflexus és a C. album nem életformájú. volt hatással a borsó biomassza-produkciójára. Mindegyik tenyészedényben 6 korai érésû A borsóhajtások frisstömege az 5 db E. crus’Karlos’(Oskar) fajtájú borsónövényt neveltünk. gallit tartalmazó kezelésben lett a legnagyobb A gyomnövények kompetícióját háromféle (18,12 g), de ez szignifikánsan nem különbözik egyedszámben vizsgáltuk: 5, 10, ill. 15 db nöa gyommentes borsóétól (1. ábra). A nagyobb vény/tenyészedény. A gyommagokból kb. 100 zöldtömegû E. crus-galli, valamint a S. arvensis db-ot vetettünk, majd kelés után minden faj már nagyobb mértékben visszafogta a tömegnöegyedszámát egyeléssel állítottuk be. Kontrollvekedést. Az E. crus-galli 10 db/tenyészedény ként gyommentes, csak borsót tartalmazó edéés a S. arvensis 5 db/tenyészedény egyedsûrûsényeket használtunk. 4 ismétlésben dolgoztunk, ge okozta a legnagyobb csökkenést. Az ábrán így összesen 52 tenyészedényünk volt. A kísérlátható, hogy a gyomnövények zöldtömege az leti talaj Ramann-féle barna erdôtalaj volt egyedszámukkal egyenes arányban nô. Vagyis a Keszthelyrôl. A növények csak a talaj tápanyalegnagyobb zöldtömeget mindig a 15 db-ot targait használták fel – bár a borsó a levegôbôl is talmazó kezelésekben mértük. Ha azonban megmegköt kis mennyiségû nitrogént –, mûtrágyát nézzük az egy növényre vetített zöldtömeg érténem juttatunk ki. Naponta igény szerint, hetenkét (2. ábra), láthatjuk, hogy a gyomnövények te egyszer pedig súlyra öntöztünk, a talaj maxiközötti intraspecifikus kompetíció révén az egy mális vízkapacitásának 60%-áig. növényegyedre számított legnagyobb zöldtömeA növényeket 6 hétig neveltük, majd a leget mindig az 5 db-ot tartalmazó kezelésekben bontást követôen mértük a borsóhajtások hosztaláljuk. A S. arvensis 5 db/tenyészedény egyedszát, friss-, majd száraztömegét, a gyomnövények friss- és száraz16 25 tömegét és a vadrepce levélterü14 letét. A levélterületet LI-COR 20 12 LI-3000 típusú levélterület-mé10 15 rô mûszerrel mértük. A vizsBorsó friss hajtástömege 8 gálati eredmények statisztikai Borsó száraz hajtástömege 10 Borsó hajtáshossza 6 értékelését varianciaanalízissel Gyomnövények frisstömege Gyomnövények száraztömege végeztük (Sváb 1981). 4

30


Borsó friss hajtástömege Gyomnövények frisstömege

Borsó száraz hajtástömege Gyomnövények száraztömege

Friss-, ill. száraztömeg (g/edény)

3,5 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0

számított szárazanyagot nézzük, megállapítható, hogy az 5 db S. arvensis-t tartalmazó kezelésben egy borsónövény szárazanyagának a 2/3-át teszi ki egy vadrepcenövény. Ez is mutatja erôs kompetíciós képességét. Hajtáshossz

0,5

A gyomnövények jelenléte többnyire csökkentette a borsó hajtáshosszát. A gyommentesen nevelt borsó hajtása átlagosan 2. ábra. A borsó és a gyomnövények növekedési paramétereinek 21,02 cm-re nôtt. A borsóval változása egy növényre vonatkoztatva együtt fejlôdô gyomnövények ezt kissé csökkentették. Statisztikaisûrûsége esetén egy gyomnövény zöldtömege lag igazolható különbséget az E. crus-galli és a egyenlô egy borsónövény zöldtömegével, 10 db S. arvensis okozott. 15 db E. crus-galli 15%-kal denzitás esetén kb. a fele egy borsónövényének, csökkentette a borsó hajtásainak hosszát. Legmajd a 15 db/tenyészedénynél tovább csökken. nagyobb mértékben a S. arvensis 5 db/tenyészA borsó frisstömege viszont növekszik, tehát edény kezelés mérsékelte ezt a paramétert eredményesen felvette a versenyt a növekvô (21,02-rôl 16,85 cm-re). Ahogy a S. arvensis gyomborítással. egyedsûrûsége nôtt, úgy fokozódott a borsó felnyúlása, vagyis a fényért való kompetíciója, ami a friss- és száraztömeg tekintetében sikeresnek Szárazanyag bizonyult. A kontroll borsó szárazanyag-tartalma 3,31 g volt edényenként, melyekben 6 növényt nevelLevélterület tünk. A legtöbb szárazanyag az E. crus-galli 5 db/edény kezelésben képzôdött, hasonlóan a C. A kísérlet során vizsgáltuk a borsó levéltealbum 15 db, E. crus-galli 15 db, S. arvensis rületének változását a legnagyobb borítású 15 db/edény kezelésekhez. Valamennyi vizsgált gyomnövény 600 A borsó levélterülete A SINAR levélterülete egyedszámának növekedése BorsóSzD = 75,61 SINAR SzD = 120,2 500 nagyobb ütemû növekedésre serkentette a borsót is. A borsó 400 tehát sikeresen felvette a versenyt a gyomokkal, minden ke300 zelésben jóval nagyobb menynyiségû szárazanyagot képe200 zett, mint a gyomnövények. A legerôsebb kompetitítornak a 100 S. arvensis bizonyult, ez a gyomfaj képezte a legtöbb szá0 Kontroll SINAR 5 db/t.e. SINAR 10 db/t.e. SINAR 15 db/ t.e. razanyagot, a többi gyomfajhoz, illetve a borsóhoz viszo3. ábra. A borsó és a Sinapis arvensis levélterületének változása tenyészedényre vonatkoztatva nyítva is. Ha az egy növényre 0,0

o l l b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. b /t .e. ntr d d d 5d L5d 5d G5d 0d 0d 5d 5d 0d Ko 10 15 E5 L1 L1 E1 E1 G 1 CG 1 INA R A A R INA R AR EA ECHC CHC EA A R MA R CHE H M S A SIN S CH CH AM A E EC

5%

Levélterület (cm2/edény)

5%


31

90 gyomfaj, a S. arvensis növekvô A borsó levélterülete A SINAR levélterülete egyedsûrûségének hatására. 80 Borsó SzD = 12,6 A gyomfaj intenzív növekedéSINAR SzD = 12,88 70 sét, borítását jól szemlélteti, 60 hogy a tenyészedényre vonat50 koztatva minden kezelésben nagyobb levélterületet fejlesztett, 40 mint a kultúrnövény (3. ábra). 30 A borsó levélterületét a vadrep20 ce a kontrollhoz képest csök10 kentette. Az 5 db gyomnövényt tartalmazó edényekben mértük 0 SINAR 5 db/t.e. SINAR 10 db/t.e. SINAR 15 db/ t.e. Kontroll a legkisebb borsó levélterületet, de a további kezelések (10 ill. 4. ábra. A borsó és a Sinapis arvensis levélterületének változása egy 15 db/tenyészedény) is mérsénövényre vonatkoztatva kelték azt. Érdekes, hogy az 5 gyomnövény/edény kezelésben nagyobb arányciójuk során. A kísérlet bontásakor a S. arvensis ban esett vissza a borsó levélterülete, mint a hátôlevélrózsás állapotban volt, a második legnaromszor annyi gyomnövényt tartalmazó kezegyobb szárazanyagot adó kakaslábfû 3–5 leveles lésben. Ennek magyarázata az, hogy nagyobb stádiumban, a nagyon kis száraztömegû A. retroegyedsûrûség esetén a gyomfaj egyedei között flexus és C. album szik- kétleveles stádiumban. Ez intraspecifikus kompetíció is kialakult. A vadutóbbiak fejlôdési üteme tehát jóval elmaradt a repcének fajtársaival is versenyeznie kellett. borsóétól. A kritikus kezdeti fejlôdési szakaszban A borsó eredményesen vette fel a versenyt a nöezért nem bizonyultak jelentôs versenytársnak. vekvô egyedszámú vadrepcével. Ha az egy nöSzerepük változik a borsó vegetációs idejének vévényre számított levélterületet nézzük, megállagén, a másodlagos elgyomosodás idôszakában, pítható, hogy az 5 db vadrepcét tartalmazó mert addigra ezek a gyomok életformájukból adótenyészedényben csaknem másfélszer akkora dóan rendszerint utolérik a borsót a fejlôdésben, és egy gyomnövény levélterülete, mint a borsóé jelentôs versenytársnak bizonyulnak. (4. ábra). Ez jelentôs kompetíciós elônyt adhat A különbözô egyedsûrûség hatása a kultúra S. arvensis számára a borsóval szemben. A 10 növényre azokon a gyomnövényeken volt és 15 gyomnövénysûrûséggel viszont már naszembetûnô, amelyek gyors csírázásuk és intengyobb volt a borsó levélterülete. zív fejlôdésük révén jelentôs mennyiségû biomasszát tudtak elôállítani. Az A. retroflexus és a C. album nem volt erre képes, az E. crus-gallit Következtetések pedig elhúzódó csírázása hátráltatta ebben. A S. A fiatal borsó sikeresen felvette a versenyt a arvensis nagy biomasszatömege mellett jelentôs gyomokkal, minden kezelésben sokkal nagyobb levélterülettel tûnt ki a gyomnövények közül. mennyiségû frisstömeget, szárazanyagot képezett, A mért növekedési paramétereket az alkalmazott mint a gyomnövények (1. táblázat). Kivételt kélegkisebb egyedsûrûsége (5 db/tenyészedény) peznek a levélterület-értékek, melyekbôl látható, csökkentette leginkább. Ez azzal magyarázható, hogy a S. arvensis borítása meghaladta a borsóét. hogy ebben a denzitásban kevésbé volt jellemzô A legerôsebb kompetitítornak tehát a S. arvensis a gyomfaj egyedei között fellépô intraspecifikus bizonyult, e gyomfajon mértünk legnagyobb frisskompetíció, és a gyomnövényeknek a kultúrés száraztömeget és levélterületet, a többi gyomnövénnyel kellett versenyezniük, a nagyobb fajhoz viszonyítva. Ez azzal magyarázható, hogy a egyedsûrûségnél (10, ill. 15 db/tenyészedény) a vadrepce életformája, fejlôdési üteme és környegyomfajok fajtársaik növekedését, levélterületét zeti igénye áll a legközelebb a borsóéhoz vegetáis jelentôsen csökkentették.

Levélterület (cm2/edény)

5%

5%

32


1. táblázat A borsó és a gyomnövények növekedési paramétereinek változása

Kontroll AMARE 5 AMARE 10 AMARE 15 SzD5%

Borsó hajtáshossz (cm) 21,02 21,19 19,54 18,83 2,82

Borsó frisstömeg (g/edény) 17,02 15,99 17,06 16,68 3,75

Gyom frisstömeg (g/edény) –

CHEAL 5 CHEAL 10 CHEAL 15 SzD5%

21,69 18,85 19,52 2,82

ECHCG 5 ECHCG 10 ECHCG 15 SzD5% SINAR 5 SINAR 10 SINAR 15 SzD5%

Kezelések (növény/t.e.)

Gyom száraztömeg (g/edény) –

0,13 0,15 0,26 0,095

Borsó száraztömeg (g/edény) 3,31 2,90 3,17 3,21 0,69

18,06 17,73 17,96 3,75

0,18 0,27 0,88 0,69

3,19 3,29 3,31 0,69

0,048 0,080 0,200 0,087

18,87 18,31 17,90 2,82

18,12 14,93 17,53 3,75

2,15 3,98 5,34 2,39

3,40 3,05 3,31 0,69

0,398 0,688 0,953 0,396

16,85 17,29 19,40 2,82

15,17 16,11 17,32 3,75

12,41 12,20 14,55 4,62

3,16 3,12 3,33 0,69

1,883 1,585 2,158 0,68

IRODALOM

Aldrich, R. J. (1984): Weed – Crop Ecology Principles in Weed Management. Breton Publishers, a Division of Wadsworth, Inc., Belmont, California, 175. Harker, K. N., Blackshaw, R. E. and Clayton, G. W. (2001): Timing weed removal in field pea (Pisum sativum). Weed Technology, 15: 277–283. Kajdi F. (2005): A borsó termesztése. Mezôgazdasági Tanácsok, 14. (3): 7–10. Karábinszky Gy. (1981): A borsó vegyszeres gyomirtása. Doktori értekezés, Keszthely, 13–17. Lawson, H. M. and Topham, P. B. (1985): Competition between annual weeds and vining peas grown at a range of population densities. Weed Research, 25: 221–230. Marx, G. A. and Hagedorn, D. J. (1961): Plant population and weed growth relations in canning peas. Weed Science, 9 (3): 494–496. McDonald, G. K. (2003): Competitiveness against grass weeds in field pea genotypes. Weed Research, 43. (1): 48–58. Nagy J. (1994): Borsó. In: Balázs S. (szerk.): Zöldségtermesztôk kézikönyve. Mezôgazda Kiadó Budapest. 356–372. Nagy J. (2000): A zöldborsó. Dinasztia Kiadó, Budapest.

0,0525 0,0575 0,0750 0,058

Nelson, D. C. and Nylund, R. E. (1962): Competition between peas grown for processing and weeds. Weed Science, 10. (3): 224–229. Reisinger P. (2000): Borsó. In: Hunyadi K., Béres I. és Kazinczi G.: Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezôgazda Kiadó, Budapest. 516–518. Sárvári M. (1995): A borsó szerepe az alkalmazkodó növénytermesztésben. Agrofórum, 6. (6): 1–6. Staniforth, D. W. (1961): Responses of corn hybrids to yellow foxtail competition. Weeds, 9 (1): 132–136. Sváb J. (1981): Biometriai módszerek a kutatásban. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest. Van Heemst, H. D. (1985): The influence of weed competition on crop yield. Agricultural Systems, 18: 81–93. Varga P., Béres I. és Reisinger P. (2000): A kukorica és fôbb gyomnövényei közötti kompetíció szántóföldi kísérletben. Acta Agronomica Óvariensis, 42 (1): 101–114. Wall, D. A., Friesen, G. H. and Bhati, T. K. (1991): Wild mustard interference in traditional and semileafless field peas. Canadian Journal of Plant Science, 71 (2): 473–480. Wágner G. és Nádasyné Ihárosi E. (2007): A zöldborsó gyomosodása különbözô herbicidkezelésekben. XVII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum 2007. kiadványa, Keszthely. 68–72.


33

STUDY OF COMPETITION BETWEEN GREEN PEAS AND SOME OF ITS IMPORTANT WEEDS IN A GLASSHOUSE EXPERIMENT

G. Wágner and Erzsébet Nádasy Georgikon Faculty of Agriculture, University of Pannonia, Institute for Plant Protection, H-8360, Keszthely, Deák F. Str. 57.

Pot competition experiment was carried out among pea and its four weeds under glasshouse conditions into pots containing 2 kg air dried soil. The weeds were wild mustard (Sinapis arvensis L.), redroot pigweed (Amaranthus retroflexus L.), common lambsquarters (Chenopodium album L.) and barnyardgrass (Echinochloa crus-galli (L.) P.B.). The additive experimental methods were used, where the density of crop plant was constant and of the weeds were varied. In each pot, six early ripening ‘Karlos’ variety pea plants were cultivated. The competition of weeds was examined in three densities: 5 plants/pot, 10 plants/pot, 15 plants/pot. Weedless pots containing only pea were used as control. In four replications were worked, so there were 52 pots altogether. The experimental soil was “Ramann” brown forest soil from Keszthely. Plants were grown 6 weeks after germination. After this the length, the fresh and dry weight of pea’s shoots and the fresh and dry weight, leaf area of Sinapis arvensis were measured.The growth rate of weed species was not uniform, S. arvensis grew the quickest, at the end of the experiment it covered the most of the pot’s surface. The growing parameters of pea were hindered mostly from its 5 plants/pot density. Érkezett: 2007. április 3.

A NÖVÉNYVÉDELMI KLUB 2008. február 4-én 17 órakor várja az érdeklôdôket a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (Budapest V. ker., Kossuth Lajos tér 11.) színháztermében. A klubdélutánon

DR. GÓLYA GELLÉRT főosztályvezető-helyettes FVM Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezetvédelmi Osztály

A NÖVÉNYVÉDELMI SZAKIGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI címen tart elôadást. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk. Dr. Tarjányi József a Klub elnöke

és

Zsigó György a Klub titkára


39

FUNGICIDKIJUTTATÁSI TECHNOLÓGIAFEJLESZTÉS ÉS ÖSSZEHASONLÍTÁS A BÚZA KALÁSZFUZARIÓZISA ELLEN Kászonyi Gábor1, Kótai Csaba1, Martonosi Imre1, Bartók Tibor1, Lehoczki-Krsjak Szabolcs1, Szabó-Hevér Ágnes1, Tóth Beáta1, Véha Antal2 és Mesterházy Ákos1 1Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság, 6726 Szeged, Alsó-kikötô sor 9. 2Szegedi Egyetem, Mérnöki kar, 6724 Szeged, Mars tér 7.

Kísérleteinkben kilenc, kalászfuzárium ellen is ajánlott fungicidet vizsgáltunk. Az összehasonlítást kisparcellás kísérleti kézi kijuttatású, a nagyüzemi hagyományos TeeJet XR, és az új Turbo FloodJet típusú szórófejekkel kezelt parcellák eredményeivel végeztük. Mesterséges inokulációt a kisparcellás kísérletben végeztünk, a nagyüzemi kísérleteket természetes fertôzôdés mellett vizsgáltuk. A Turbo FloodJet fúvókák eredménye jól megközelítette a kisparcellás, kézi permetezésû kísérletek adatait. A hagyományos TeeJet XR fúvókák viszont lényegesen gyengébbek voltak, a nagyobb javulás a leghatékonyabb fungicidek esetében volt megfigyelhetô, 11–59%-os javulással. A fungicidhatékonyság három fô tényezôtôl függ, az adott hatóanyag fuzáriumellenes hatásától, a kijuttatási technológiától (fedettség) és a fajták fungicidreakciójától, amely nem azonos a rezisztenciával.

A kalászfuzariózis a búza egyik igen veszélyes betegsége. Veszélyessége kisebb részben az okozott termésveszteségben, nagyobb részben pedig a Fusarium fajok által okozott toxinfertôzés mértékében áll. Magát a betegség tüneteit jó néhány Fusarium gombafaj képes elôidézni (F. culmorum, F. graminearum, F. poeae, F. sporotrichoides stb.), de mégis a látható tünetek csaknem kilencvennyolc százalékát a F. graminearum és a F. culmorum fajok okozzák (Mesterházy 1974, 1984) amelyek mindegyike toxintermelô. Toxinjaik a trichotecén csoportba tartozó dezoxinivalenol (DON) és 3és 15-acetil-dezoxinivalenol, a nivalenol (NIV), a fusarenon X. (Wagacha és Muthomi, in press; Ichinoe és mtsai 1983), ill. a zearalenon (ZEA). E toxinok közül leggyakrabban a DON fordul elô a szántóföldrôl bekerült mintákban, és a két faj izolátumainak túlnyomó részében is ez a domináns, ezért mi is ezt a toxint vizsgáltuk mintáinkban. A toxinkérdés az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta egyre inkább teret nyer az Európai Uniós élelmiszer-biztonsági politikában, amelynek igen jelentôs mérföldköve volt a leggyakoribb fuzárium-toxinfajták megengedhetô

mennyiségének szabályozása. A 2006 júliusától érvényben lévô, 856/2005 EU rendelet (Anonimus 2005) alapján a DON maximálisan megengedhetô határértéke a feldolgozatlan gabonafélékben (kivéve a durumbúza, a zab és a kukorica) 1250 µg/kg, a többiekben 1750 µg/kg. Ezen érték betartása kötelezô az összes tagország számára. A rendelet által megadott határérték búza esetében – az átlagos magyar fertôzöttségi szintet tekintve – viszonylag könnyen teljesíthetô egy szárazabb évben, de ha beleszámoljuk a laboratóriumok közötti akár 10–20%-os méréskülönbségeket, a mintavételezési bizonytalanságokat valamint a felvásárlók biztonsági rátáját, akkor nagyon valószínû, hogy a felvásárlók 8– 900 µg/kg-nál nagyobb toxinszennyezettségû búzát már nem fognak átvenni. Ez az érték vagy az ennél nagyobb pedig egyes körzetekben akár szárazabb évben is elôfordulhat. Minthogy az évjáratok egy részében nem lép fel a járvány, de levélbetegségek nagy járványokat okozhatnak, ezért célszerû a kalászfuzariózissal szembeni megelôzô, virágzáskor végzendô fungicides védekezés alkalmával olyan széles hatásspektrumú szert választanunk, amivel hatékonyan tudunk védekezni a levélbetegségek ellen is.

40

Gyakori termelôi panasz, hogy a forgalmazott fungicidek alig vagy nem kielégítô mértékben voltak hatékonyak a kalászfuzárium ellen. Kézi kijuttatású, teljes fedettséget biztosító kísérleti módszerünkkel végzett több éves kísérleteink szerint ez csak részlegesen igaz. Az igazolódott, hogy a fungicideknek igen jelentôs a hatáskülönbségük. Eredményeink alapján, a védekezés hatékonysága, a teljes kalászfedettséget biztosító módszerrel fungicidtôl függôen, akár 90% feletti érték is elérhetô (Mesterházy és Bartók 1996, Mesterházy és mtsai 2003). Ez a nagyüzemi gyakorlatban szinte elképzelhetetlen. A jelenlegi kijuttatási módszerekkel a kalászfuzariózis elleni védekezés hatékonysága általánosságban 20–30% körül alakul. Szigorú technológiai fegyelemmel is az 50%-os nagyüzemi védekezési hatékonyság már jónak számít, ami ritkán fordul elô. Az eddig ismertetett adatok alapján feltehetô a kérdés, hogy mi okozza a kísérleti módszer és a nagyüzemi gyakorlat közti hatékonyságkülönbséget? Hooker és mtsai (2004) kísérletei és idézett adataink összehasonlításából megállapítható, hogy technológiai szakadékkal állunk szemben. Kísérleteikben számos, a gyakorlatban elterjedt, földi és légi kijuttatási módszert teszteltek arra nézve, hogy mekkora mértékben borítják be a kalászt permetlével. Eredményeik szerint a legjobb hagyományosnak tekinthetô földi kijuttatási technológiának a kúpos szórásképet mutató fúvókák munkája volt, ahol a fedettségben nagy volt a változékonyság. A kalász elülsô oldalán a fedettség akár a 30%-ot is elérte, de a hátoldalon ez az érték alig volt 5%. A két oldal tekintetében pedig a kalász és a fúvóka helyzetének függvényében egy köztes értéket kaptak. Kalászfedettségi szempontból a legrosszabb földi kijuttatási módszernek az egyenesen lefelé fújó XR fúvókák bizonyultak, ahol a teljes kalászfedettség nem haladta meg a 2–3%-ot. A szerzôk vizsgálták a váltakozó irányban szerelt Turbo FloodJet rendszert is, és azt tapasztalták, hogy szórófejek munkája nyomán a kalászfedettség az elsô oldalon kevéssel 40% feletti, a többi részen 30% körüli egyenletes értékû volt. A védekezés hatékonyságát a kijuttatástechnológiai hibákon kívül a fajta ellenálló


képessége és fungicidreakciója is nagymértékben befolyásolja. A rezisztensebb vonalak esetében kisebb kalász- és szemfertôzôdés várható, de a fuzáriumrezisztencia összetettségének (Mesterházy 1995, Miedaner 1997) köszönhetôen ez egyáltalán nem biztosíték arra, hogy a toxintartalom is csekély marad. Saját méréseink alapján is elmondható, hogy majdnem azonos szemfertôzöttség mellett is kaptunk igen eltérô DON szennyezést, ami a fajták rezisztenciafaktorai mellett leginkább a tenyészidôszak hosszától és a betakarítás elnyúlásától függött. A kapott adatok szerint a nem kielégítô hatás fô okai a helytelen fungicidválasztásban, kijuttatástechnológiai hibákban, a nem megfelelô egyéb agrotechnológiai hibákban, valamint a fungicidek gyenge továbbterjedésében (HäuserHahn és mtsai 2004) keresendô (a nódusz vagy a kalászorsó padkáján már nem tud átmenni). Ezen adatok ismeretében, kísérleteink tervezésekor csak a kijuttatástechnológiai probléma megoldására koncentráltunk, ezért a többi, szintén jelentôs ok részletezésével e dolgozat keretein belül nem foglalkozunk bôvebben. Anyag és módszer Szántóföldi kísérletek Az 5×1 m-es kísérleti parcellákat és a félüzemi 5000 m2-es parcellákat szintén 550 csíra/m2 sûrûséggel vetettük. A kisparcellás kísérletekben mindkét évben Wintersteiger Øyord (Wintersteiger GmbH, Ried, Austria) parcellavetô gépet, a félüzemi parcellákon Mistral UMS TMF 4000 SE-100-4 (AGF Mistral, Leopoldov, Slovak Republic) típusú vetôgépet alkalmaztunk. A kisparcellás kísérletek vetésének ideje 2004. október 25-e és 2005. október 28-a, a félüzemi parcelláké 2004. október 20-a és 2005. október 22-e volt. Mindkét kísérlettípusnak három különbözô fuzáriumrezisztencia szintû fajta (GK Petur, GK Miska, GK Kapos) szerepel. A kisparcellás kísérletekben fajtánként három, a nagyparcellás kíséreltekben fajtánként egy parcellaismétléssel dolgoztunk. 2006-ban a kis- és nagyparcellás kísérletekben egyaránt végeztünk mesterséges inokulációt, két fuzáriumfaj két-két izolátumával, izolátumonként három ismétlés-


ben. Mindkét kísérlettípusban ugyanazt a kilenc fungicidet teszteltük ugyanakkora dózisban. A nagyparcellás, illetve félüzemi parcellás kísérletekben az elôvetemény 2005-ben olajlen, 2006-ban napraforgó volt. A kisparcellás kísérletekben 2005-ben ôszi káposztarepce, 2006ban zöldtrágyaként hasznosított olajretek volt. 2005-ös elôkísérletekben csak az új Turbo FloodJet rendszert teszteltük, 2006-ban az új technológia mellé összehasonlításként beállítottuk a XR fúvókával kezelt parcellákat is.

41

1. táblázat A kísérleteink során felhasznált fungicidek (2005–2006) Felhasznált fungicidek (Hatóanyag g/l)

Adagok (l/ha)

Prospect (200 g/l karbendazim, 80 g/l propikonazol)

1,5

Falcon 460 EC (167 g/l tebukonazol, 250 g/l spiroxamin, 43 g/l triadimenol)

0,8

Prosaro (125 g/l protiokonazol, 125 g/l tebukonazol)

1

Tango Star (84 g/l epoxikonazol, 250 g/l fenpropimorph)

1

Eminent 125 SL (125 g/l tetrakonazol)

1

Amistar Xtra (200 g/l azoxystrobin, 80 g/l ciprokonazole)

1

Nativo 300 SC (200 g/l tebukonazol és 100 g trifloxystrobin)

1

Artea 330 EC (250 g/l propikonazol, 80 g/l ciprokonazol)

0,5

Juwel (125 g/l epoxikonazol, 125 g/l krezoxim-metil)

1

Gombaizolátumok A 2006-os tenyészidôszakban felhasznált fuzáriumizolátumok a következôek voltak: F. graminearum izolátumok: Fg 12377 (gyûjtve: Vésztô, fertôzött kukoricaszemrôl, 1978), J5A2 (gyûjtve: Kiszombor, fertôzött búzaszemrôl 2005) F. culmorum-izolátumok: Fc12551 (gyûjtve: Szeged, fertôzött búzaszártôrôl, 1978), Fc 12375 (1978, Szeged, fertôzött búza alsó internódiumból). Az izolátumokat Czapek-Dox folyékony táptalajon, tízliteres lombikokban, neveltük öt-hét napig, buboréktenyésztéses módszerrel (Mesterházy 1977). Az elkészült izolátumokat 4 °C-os hûtôben tároltuk felhasználásig. Agresszivitási tesztek Az izolátumok agresszivitási tesztjét a mesterséges inokuláció elôtt és után is elvégeztük Petri-csészében egy fogékony és egy rezisztens búzafajta magjain (Mesterházy 1985). Az eredmények nem hoztak jelentôs agresszivitási változást az egyes izolátumok esetében. A konídiumkoncentrációt Bürker-kamrával állapítottuk meg. Fungicidek 2005 és 2006-os kísérleteink során felhasznált fungicidek listáját, hatóanyag-tartalmát és az általunk használt dózisokat az 1. táblázat mutatja. A nagyparcellás kísérletekben mindkét szórófejjel, mindhárom kísérletbe állított fajtán, 250 l/ha lémennyiséggel jutattuk ki a fungicideket. A kisparcellás kísérletekben is ugyanez a lémennyiség és szerkoncentráció volt az irányadó. A fungicideket mindhárom fajta esetében,

mindkét kísérlettípusban teljes virágzásban juttattuk ki (Wiese 1987). Felhasznált fúvókatípusok (www.farmcenter.hu, szaktanács: Martonosi Imre gépészmérnök, 30-2075014) TeeJet Turbo FloodJet PKP 2 TeeJet XR 11004 VP 4 Mesterséges inokuláció Mesterséges inokulációt csak a 2006. évben végeztünk, a kísérletbe beállított három fajta, és mindkét kísérlettípusban (Mesterházy és Bartók 1996). A mesterséges inokulációt teljes virágzáskor, két nappal a fungicidek kijuttatása után végeztük kézi permetezôvel, közvetlenül a csokrokra juttatva az inokulumokat. A csokrokat a mesterséges inokuláció után azonnal átlátszó polietilén zacskóval fedtük le 48 órára, hogy ezzel megteremtsük a gomba számára a páradús környezetet. A két nap letelte után, a zacskókat levettük a csokrokról, és címkékkel megjelöltük

42

ôket. A kalászfertôzöttséget a fertôzött kalászkák százalékában az inokuláció után 10, 14, 18, 22 és 26 nappal értékeltük. Ezek átlaga került a táblázatokba. Bonitálás, feldolgozás, értékelés A kalásztünetek felvételezése a természetes fertôzöttség esetében fertôzött kalász/m2 formában történt 10 mintatéren három héttel a virágzás után. Aratás után a learatott termést megmintáztuk, és tíz mintatérbôl egy csokor kalászt gyûjtöttünk be. A mesterségesen inokulált csokrokat fajták teljes érése után kézzel, metszôolló segítségével papírzacskókba takarítottuk be. Késôbb e learatott csokrokból tíz átlagosan fertôzött, átlagos nagyságú kalászt kiválasztunk, és ezeket a válogatott kalászokat csépeljük el kis szélsebességgel (hogy a könnyû, erôsen fertôzött szemek is a mintákban maradjanak), Wintersteiger Seed Boy típusú kalászcséplô géppel. A kicsépelt szemekbôl értékeljük a szabad szemmel látható fuzáriumfertôzöttséget százalékban (1–100 skála). Ugyanezt elvégeztük a kombájn, ill. mintatérbôl kézzel aratott kalászok szemtermésének vizsgálatakor is. Mikotoxinkivonás, tisztítás A fertôzött szemmintákból kimértünk 6 gokat, majd ezt megôröltük, az ôrleménybôl 5 g-ot centrifugacsôbe mértünk és Lauren és Greenhalgh (1987) módszere alapján extraháltuk acetonitril-víz elegyben (30 ml; 84:16 v/v) két órán át vertikális rázógépen. A felülúszóból 2 ml mennyiséget szilárd fázisú extrakcióval tisztítottuk neutrális alumínium-oxid/aktív szén (20:1 m/m) oszlopon. Az oszlopon áthaladt mintákat centrifugális bepárlóban (Jouan RC 10.22 centrifugal evaporator, Jouan SA, St. Herblain, France) bepároltuk. A HPLC mérés elôtt a mintákat acetonitril-víz elegyben (750 µl, 20:80 v/v) visszaoldottuk, majd a mintaadagoló fiolákba membránszûrtük. Mikotoxinanalízis A DON-t diódasoros UV detektorral és automata mintaadagolóval felszerelt HPLC készülékkel mértük (HP 1090M folyadék kromatográf; Agilent, Palo Alto, CA, USA). A min-


tákból 5 µl-t vittünk fel a Zorbax SB C18 oszlopra (30 × 4,6 mm × 3,5 µm: Agilent, Palo Alto, CA, USA). Az elválasztáshoz acetonitril:víz (15:85 v/v) elegyet használtunk. A DON esetében a kimutathatósági határ 0,2 mg/kg (jel/zaj arány: 3/1) volt 220 nm-es hullámhosszon. A mérés során a csúcsazonosság megerôsítéséhez az UV detektor folyamatosan gyûjtötte a spektrumokat a 190–400 nm hullámhossz tartományban. A pontos mennyiségi meghatározáshoz nyolcszintû (0,2–200 mg/kg), külsô standard kalibrációs sort alkalmaztunk (Mesterházy és mtsai 2003). Mindegyik paraméter esetében statisztikai analízist végeztünk. Eredmények A 2005-ös elôkísérletek során felvételeztük a 14,5 m2-es parcellák természetes kalászfertôzôdési százalékát (2. táblázat) a kombájntiszta anyagok szemfertôzôdését, valamint az 5 m2-es, mesterségesen inokulált kisparcellák kalászfertôzöttségi adatait. Ezek alapján megállapítottuk, hogy egy kevésbé járványos évben is az egyes fungicidek különbözô mértékben védik a fajtákat azok rezisztenciafokától, valamint a járványerôsségétôl függôen. A kis mértékû fuzáriumfertôzôdés ellenére megállapítható, hogy a termésben nem volt szignifikáns változás. A nedvessikér-tartalomról azt tapasztaltuk, hogy a fuzáriumfertôzés ellen kevésbé hatékony epoxikonazol, propiokonazol hatóanyagok szignifikánsan növekedtek. A különbözô fajtákon végzett kisparcellás, kézi kijuttatású kísérletekben a DON-tartalom a különbözô fajták és fungicidek esetében meghatározó mértékében a fajták kalászfuzariózissal szembeni ellenálló képességének függvényében alakult. A kísérleti adatok tüzetesebb vizsgálata során szembeötlô volt, hogy az egyes fajták fungicidek általi védhetôsége is különbözô volt. Az 1. ábrán jól látható, hogy a GK Miska fajta fungiciddel nem kezelt, fuzáriumos kontrollja igen nagy DON-szennyezést mutatott. A jóval rezisztensebb GK Bence esetében a fuzáriumos kontroll toxinszennyezése sokkal kisebb volt, mint a GK Petur vagy GK Zugoly esetében, mi-


43

2. táblázat A természetes kalászfertôzés értékei két fajtán az ütközôlapos technológiával (2005) Felhasznált fungicidek (l/ha) Falcon 0,8 Prosaro 1,0 Tango Star 1,0 AmistarXtra 1,0 Artea 0,5 Prospect 1,5 Juwel 1,0 Kontroll 1,0 Eminent 1,0

Petur 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 1,0 1,5 1,0 2,0

Az értékek nem szignifikánsak

Fert. kalász/m2 Kapos Átlag 0,0 0,0 1,5 2,0 2,0 2,0 2,0 5,0 5,0

0,0 0,0 0,8 1,0 1,0 1,5 1,8 3,0 3,5

(5,8-ról 2,4-re) Tango Star (7,8-ról 4,2-re) és a Falcon (5,8-ról 3,5-re) csökkentette a fertôzött kalászok arányát négyzetméterenként (2. ábra). Amint az az 1. táblázatból megállapítható, a jól szereplô fungicidek hatóanyagukat tekintve tartalmaztak tebukonazolt és/vagy protiokonazolt. Az új technológia hatására a Tango Star esetében nem várt jelentôs javulás következett be. Kiszámoltuk a hatékonyságjavulást a hagyományosnak tekinthetô TeeJet XR, illetve a Turbo FloodJet technológia között. Elôzetes várakozásaink szerint minden egyes fungicid tekintetében megközelítôen azonos hatékonyságjavulást vártuk. A diagram értékeibôl az is kitûnik (3. ábra), hogy az eleve hatékonyabb fungicidekkel a javulás jelentôsebb volt, mint a kevésbé hatékony hatóanyagokat tartalmazó szerekkel. A legnagyobb hatékonyságnövekedést a Prosaro és a Nativo szerekkel tapasztaltuk, ami majdnem elérte a 60%-ot (59,7 és 58,9%). Ezt követte a Tango Star illetve a Falcon. Az utolsó helyen végzett tetrakonazolt tartalmazó Eminenttel csupán 2,2%-kal javult a hatékonyság az új kijuttatási technológia hatására. A szemfertôzöttségi eredmények csaknem azonos értéket mutattak mindkét technológiával, a kontroll 1,5%-os értéke mellett a fungicidek 0,33, ill. 1% közötti értéket mutattak. Ez jól megfelelt a kalászfertôzöttségi értékeknek, mert 12 kalász/m2 az nagyjából 5%, többnyire azonban 1–3 kalászka volt fertôzött, ez 0,5%-os

közben a védett parcellákon a DON-szennyezés meghaladta a Miskán tapasztalt mértéket. A fogékonyabb fajtákat a Folicur Solo 1 l/ha-os és a Prosaro 0,75 l/ha adagjával kevésbé sikerült megvédenünk, viszont a nagyon fogékony Miskánál a védekezési eredmények jobbak voltak. Hasonló eredményeket már más években is kaptunk. Ezekbôl az adatokból arra lehet következtetni, hogy nem kizárólag a fajtarezisztencia és a kijuttatás minôsége határozza meg, hogy a fajta mennyire védhetô a kalászfuzárium ellen, hanem kisebb mértékben az adott fajta fungicidfelhasználó képessége is befolyásolja a védekezés hatékonyságát. Az, hogy ez a fungicidreakció milyen biológiai, környezeti, genetikai okok hatására alakul ki, eleddig ismeretlen. A 2006-os összehasonlító kísérletekben, a kalászfertôzôdés mértéke a két kijuttatási 35 technológiával eltérôen alakult. 30 Az elsô észrevétel az, hogy a 25 TeeJet XR munkájának minôsé20 ge jobb, mint amit az amerikai adatok alapján feltételeztünk. 15 Fus. kontroll Ennek ellenére a fertôzött kalá10 Prosaro 0.75 szok arányában az ütközôlapos Folicur Solo 1.0 5 Prosaro 1.0 kijuttatási technológiával haté0 Miska Petur Zugoly Bence konyságjavulás következett be, de eltérô mértékben. A legjob1. ábra. A DON-toxinfelhalmozódás értékei (ppm) négy vizsgált ban szereplô négy fungicid a fajtában, a Prosaro két dózisával, valamin a Folicur Solo 1 l/ha-os adagjával kezelt parcellákon (2005) Prosaro (2,6-ról 1-re), Nativo,

44


Következtetések A 2005-ös elôkísérletek és a 2006-os összehasonlító kísérletek 10 alátámasztották azt a korábbi fel12.2 10.5 8 9.4 ismerést (Mesterházy és Bartók 8.0 12.2 7.8 6.0 6 10.2 5.8 5.8 5.4 1996, Mesterházy és mtsai 2003), 8.0 7.1 2.6 4 TeeJet XR hogy a fajtarezisztencia jelentôs 4.6 4.6 4.2 3.5 2.4 2 1.0 mértékben befolyásolja a fungiTurbo FloodJet sz.fej 0 cidek hatékonyságát. A kisparcellás kézi kijuttatási technológiával végzett kísérletek alapján megállapítható volt, hogy a fajta2. ábra. Az új, Turbo FloodJet és a hagyományos TeeJet XR fúvókák rezisztencia mellett létezik egy munkájának összevetése a természetes kalászfertôzôdési tünetek kisebb hatású, fajtára jellemzô tekintetében, három fajta átlagban (2006) modifikáló tényezô, amely alapján az egyes fajták – rezisztenciafokuktól függetlenül – jobban/ kevésbé jól reagálnak a vegysze60 res kezelésre. Ilyen reakciót mu50 tatott korábban a GK Sámán is. 40 Ez a paraméter új tulajdonság, 59.7 58.9 amit az általunk áttanulmányo30 46.8 zott szakirodalomban nem emlí38.7 20 tettek. A jelenség biológiai okai 23.9 10 14.9 14.9 11.3 még feltárásra várnak. 2.2 A 2006-os félüzemi parcellás 0 kísérletek eredményei alapján megállapítottuk, hogy az új technológia hatására – várakozásunk3. ábra. Az új (Turbo FloodJet) kijuttatási rendszer által okozott, kal ellentétben – különbözô mérszázlékban kifejezett javulás mértéke a hagyományos TeeJet XR tékben nôtt a fungicidek hatérendszerhez képest konysága. Megfigyelhetô volt az is, hogy az elôkísérletekben is szemfertôzöttséget feltételez. Ehhez képest itt jobban szereplô hatóanyagokkal a hatékonyságháromszor nagyobb értékek voltak. Ezen érténövekedés jelentôsebb volt, mint a kevésbé hakelés után 5 nappal a kalászfertôzöttség már tékony szerekkel. Azaz a két év alapján jelentômegduplázódott, de csak a zöldebb területeken sek voltak a fungicidek közötti különbségek, s a volt látható, így komplett értékelés már nem volt sorrend a különbözô vizsgálatokban hasonlóan lehetséges. Ennek az értéknek viszont az itteni alakult. szemfertôzöttségek megfelelnek. A toxinméréA permetezôgép átalakítása olcsó, a permesek folyamatban vannak, ezek révén pontosabb tezôgép típusától függôen 5–12 Ft költség/ha jeképünk lesz a folyamatokról. lentkezik a szórófejek ötéves élettartamát és évi Kiszomboron ezzel a technológiával 140 800–1000 ha teljesítményt figyelembe véve. hektárt védtünk, s annak ellenére, hogy a védetA nagyüzemi tapasztalatok a pozitív példák len kísérletekben 50% fertôzöttség is volt, a vémellett számos tanulsággal is jártak. Egyenetlen dett táblákon csak szórványos fertôzôdést tatalajon vagy permetezôúton a keret nem tarthapasztaltunk. tó 20–30 cm-rel a kalászszint felett, az 50–60 14

Eminent

Artea

Prosaro

Prospekt

Prospekt

Falcon

AmXtra

Nativo 300 SC

Juwel

Juwel

Falcon

Tstar

Artea

Tstar

AmXtra

tivo 300 SC

Prosaro

Kontroll

Eminent

12


cm-es magasság pedig a fedettség, így a hatékonyság csökkenésével járt. További fejlesztô munka szükséges, valószínûleg kilengésre kevéssé érzékeny permetezôgépekre is szükség lehet, valamint új szórófejtípusok is forgalomba kerültek, melyek kipróbálása kompromisszumos megoldást jelenthet a fedettség és a keretmagasság tekintetében. A 2007-es kísérletek után errôl is remélhetôleg többet tudunk mondani. Köszönetnyilvánítás A szerzôk ezúton is köszönetüket fejezik ki a GAK OMFB 00313/2006 jelû pályázatnak, az anyagi segítségért, a konzorcium tagjainak (Bayer Hungaria Kft., Bóly Rt., Hód-Mezôgazda Rt., OMMI, Gabonatermesztési és Kutató Kht.), valamint a Bayer Hungaria Kft-nek a 2005-ös kisparcellás munkák támogatásáért. IRODALOM Anonimus (2005): Commission Regulation (EC) No 856/2005. Official Journal of European Union június 6., L 143/3 Häuser-Hahn, I., Baur, P. and Schmitt, W. (2004): Prothioconazole – a new dimension DMI Biochemistry, mode of action, systemic effects. Planzenschutz-Nachrichten Bayer, 57 (2): 237–248. Hooker, D.C., Spieser, H. and Schaafsma, A. W. (2004): Effective application of fungicides on wheat heads: What’s the best? Proceedings of the 2nd International Symposium on Fusarium Head Blight (incorporating the 8th European Fusarium Seminar) 2004 december 11–15. Orlando, Florida, 2.: 330.

45

Ichinoe, M., Kurata, H., Sugiura Y. and Ueno Y. (1983): Chemotaxonomy of Gibberella zeae with special reference to production of trichotechenes and zearalenone. Applied and Environmental Microbiology, 46 (6): 1364–1369. Lauren, D. R. and Greenhalg, R. (1987): Simultaneous analysis of nivalenol in cereals by liquid chromatography; J. Ass. Anal. Chem., 70, 479–483. Mesterházy, Á. (1974): Fusarium diseases of wheat and triticale in South-East Hungary. Cereal Research Communication 2 (3):167–173. Mesterházy, Á. (1977): Reaction of winter wheat varieties to four Fusarium species. Phytopathology 90:104–112. Mesterházy, Á. (1984) Fusarium species of wheat in South Hungary, 1970–1983. Cereal Research Communication, 12: 167–170. Mesterházy, Á. 1985. Effect of seed production area on the seedling resistance of wheat to Fusarium seedling blight. Agronomie, 5: 491–497. Mesterházy, Á. (1995): Types and component of resistance to Fusarium head blight of wheat. Plant Breeding, 114: 377–386. Mesterházy, Á. and Bartók, T. (1996): Control of Fusarium head blight of wheat by fungicide and its effect in the toxin contamination of the grains. Pflanzenschutz Nachrichten Bayer 49:187–205. Mesterházy, Á., Bartók, T., and Lamper, Cs. (2003): Influence of cultivar resistance, epidemic severity, and Fusarium species on the efficacy of fungicide control of Fusarium head blight in wheat and deoxynivalenol (DON) contamination of grain. Plant Disease, 87: 1107–1115. Miedaner, T. (1997): (Review) Breeding wheat and rye for resistance to Fusarium diseases. Plant Breeding, 116: 201–220. Wagacha, J.M. and Muthomi, J.W. (2007): (Review) Fusarium culmorum: Infection process, mechanisms of mycotoxins production and their role in pathogenesis in wheat. Crop Protection, (in press) Wiese, M. V. (1987): Compendium of wheat diseases. 2nd edition. APS Press, St. Paul, 112.

DEVELOPMENT OF A SPRAYING METHOD AND ITS COMPARISON TO TRADITIONAL TECHNIQUES AGAINST FHB G. Kászonyi1, Cs. Kótai1, I. Martonosi1, T. Bartók1, Sz. Lehoczki-Krsjak1, Á. Szabó-Hevér1, B. Tóth1, A. Véha2 and Á. Mesterházy1 1Cereal Research Non-Profit Company, H-6726 Szeged, Alsó-kikötô sor 9. 2University of Szeged, Department of Engeneering, H-6724 Szeged, Mars tér 7.

Fungicides were compared for efficacy against Fusarium head blight in wheat in microplot trial with hand spray fungicide treatment with artificial inoculation, and the farm technologies with TeeJet XR and Turbo FloodJet nozzles work at natural infection. Nine generally used fungicides were tested. Significant differences were found between the efficacies of the hand and traditional nozzles sprayed farm tests. However, the efficacy of the Turbo FloodJet nozzles was close to the results of the hand treated tests. The new nozzles gave 11–59% higher increase in efficacy depending of the antifusarium effect of the fungicides. The fungicides efficacy depends on three main factors: the agent’s chemical ingredient, the cultivar’s resistance and the fungicide receptivity of the cultivars with is different from the resistance. Érkezett: 2007. április 27.

34


A NAPRAFORGÓMOLY (HOMOEOSOMA NEBULELLUM DEN. ET SCHIFF.) RAJZÁSDINAMIKÁJÁNAK ÉS A KÁRTÉTELÉNEK VIZSGÁLATA A NYÍRSÉGBEN Szabó Béla1, Tóth Ferenc2 és Vágvölgyi Sándor1 1Nyíregyházi Fôiskola, Mûszaki és Mezôgazdasági Fôiskolai Kar, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. E-mail: [email protected] 2Szent István Egyetem, Mezôgazdaság- és Környezettudományi Kar, 2103 Gödöllô, Páter K. u. 1.

A pirításra alkalmas étkezési napraforgó legjelentôsebb termôtája a Nyírség. Az erre a célra leggyakrabban termelt Kisvárdai fajta kaszathéjában nem található a napraforgómoly lárvájának rágását gátoló fitomelánréteg. Ezért a napraforgómoly az étkezési és export célra termesztett magtételek (Homoeosoma nebulellum Denis et Schiffermüller) fontos – mennyiséget és minôséget – befolyásoló tényezôje. A Kisvárdai fajta a Nyírségben az elmúlt kétszáz évben termesztésbe vont tájfajtákból alakult ki, így a fajta tenyészidôben, habitusban és kaszatparaméterekben a szabadelvirágzású fajtákra jellemzô változatos képet mutatja. Megfigyeléseink a kártevô 2005–2006. évi rajzásdinamikai megfigyelésére és eltérô tenyészidejû Kisvárdai változatok molyfogékonyságának vizsgálatára irányultak. Munkánk során arra is kerestük a választ, hogy a csapdáink által fogott egyedszámok mennyire vannak szoros összefüggésben a károsítás mértékével.

A több gazdanövényû napraforgómoly ôshonos a Kárpát-medencében, de csak a XVIII. század második felében került kapcsolatba azokkal a napraforgó-változatokkal, amelyek kiindulási anyagát képezték a hazánkban nemesített elsô étkezési fajtáknak. A Kisvárdai fajta azokból a tájfajta-populációkból jött létre több mint ötven éve, melyeket a Nyírségben, Rétközben, és a Szatmár-Beregi Síkságon termesztettek (Ajaki, Anarcsi, Ecsedi fehér, Kállói, Szabolcsi). A molyra vonatkozó legkorábbi összefoglaló közlések szerint az elsô világháborút követô években megnövekedett napraforgó-vetésterület eredményezte a kártevô felszaporodását DélOroszország és Románia napraforgótermô tájain (Hollrung 1917, Reh 1919). A kártevôt már a XIX. század végén leírták (Porrit 1884). Az elsô magyar közlés minden bizonnyal Szelényi Gusztáv tollából származik, aki a napraforgó egyetlen jelentôs kártevôjeként ír róla (Szelényi 1941). A negyvenes évek elején még csak potenciális kártevôként említik (Uzonyi 1942), de

a második világháború után megnövekedett vetésterület következtében Kadocsa (1947) már jelentôs kártételrôl számol be. 1954-ben Kunhegyes környékén 80–90%-os magkárt, az ötvenes évek végén a Dunántúlon 5–48%-os a Nyírségben és Debrecen környékén 5–10%-os virágzatfertôzést ír le Reichart (1959, 1961). Az ezt követô évtizedekben a kártevô jelentôsége csökkent, mivel fitomelánréteges „páncélos” fajták kerültek köztermesztésbe. Ezek a fajták – valamint a felhasználásukkal elôállított hibridek – védettséget nyújtottak a moly kártételével szemben. További elônyt jelentett, hogy e fajták nem neveltek „fiók” tányérokat. A fitomelánréteg moly elleni védôhatása régóta ismert a kártevôt vizsgálók körében. A fitomelánréteg keletkezése egy sajátos sejtosztódási folyamat. A kaszathéj kéregrészében 3–4 sejtsoros karbonréteg alakul ki, mely foltokban más növényi részekben is elôfordul (Sárkány 1947). A moly közvetlen kártételét a fészekvirágzatban táplálkozó hernyók okozzák (1. ábra), melyek kedvelt tápláléka a zsenge magvak bél-


35

tozatok molyfogékonysága, valamint a csapdáink által fogott egyedszámok mennyire vannak szoros összefüggésben a károsítás mértékével. Anyag és módszer

1. ábra. Napraforgómoly-lárva és kártétele (Fotó: Szabó Béla)

része (Scsegolev 1951, Mészáros 1993, Jenser és mtsai 2003). A napraforgómoly kártétele nem csupán a kaszattermés károsításában nyilvánul meg, hanem a károsított fészekvirágzatokon fellépô gombás betegségek terméscsökkentô hatásában is (Klisiewitz 1979, Horváth és Bujáki 1992, Horváth és Fischl 1996, Horváth és mtsai 2005). A kilencvenes évek elején Horváth (1993) valamint Szarukán és mtsai (1993) hívják fel a figyelmet arra, hogy a dísznapraforgók és a nemesítési alapanyagok fontos károsítója a napraforgómoly, valamint figyelmeztetnek, hogy a vastag fitomelánrétegû orosz vonalaktól távolodva ismét felléphet a károsító. A kártevô rajzásdinamikáját tenyésztési kísérletekkel tisztázták (Reichart 1959). Számos termôhelyi tényezô is hat az egyes nemzedékek egyedszámára, melyek közül az idôjárás mellett meghatározó jelentôségük van a gazdanövényeknek (Kadocsa 1947). A nemzedékek száma sem tekinthetô állandónak, mert egyes években megjelenhet a harmadik nemzedék is (Scsegolev 1951, Mészáros 1993, Jenser és mtsai 2003). A már csaknem elfeledett napraforgómoly az utóbbi évtizedben ismét az étkezési fajták potenciális kártevôjévé vált. Ez arra vezethetô vissza, hogy a piac által nagyra becsült pirítási célra szinte kizárólagosan termesztett Kisvárdai fajta vetésterülete jelentôsen megnôtt. Vizsgálataink során arra kerestük a választ, hogy milyen az eltérô tenyészidejû Kisvárdai vál-

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legfontosabb étkezésinapraforgó-termesztô körzeteiben, 2005-ben 17 településen 32 étkezési napraforgótáblán, 2006-ban 6 településen, 13 táblán figyeltük meg a kártevô rajzásdinamikáját, további 6 táblán csak a 2. nemzedék rajzását vizsgáltuk. A rajzás követéséhez átlátszó mûanyagból készült, háromszög átmetszetû ragacsos CSALOMON csapdákat (MTA Növényvédelmi Kutatóintézete Budapest) használtunk. A csapdákat a tábla méretétôl függôen egymástól 50–500 méterre helyeztük ki. A csapdákat 2005-ben május 23–25., 2006-ban május 3–5. között helyeztük ki. Az utolsó leolvasás idôpontja 2005-ben szeptember 16, 2006-ban október 24 volt. A vizsgált parcellák mérete 0,2–10,5 ha. A termesztés során semmilyen kémiai beavatkozást nem végeztek. Minden esetben vagy elôveteményként, vagy a szomszédos kultúra elôveteményeként a megelôzô évben jelen volt a napraforgó. A csapdákban talált hímek számát heti rendszerességgel ellenôriztük, jegyeztük fel. A ragacslapokat szükség szerint cseréltük. Valamennyi vizsgálati helyen a Kisvárdai fajtát vetették. A jelenleg termesztett többféle változat közül kettôt vontunk be kísérleteinkbe. Az 1. hosszabb tenyészidejû (150–165 nap) változat magasságban (3,2–4 m) és ezerkaszattömegben (130–150 g) is eltér a 2. technológiailag könnyebben kezelhetô, rövidebb tenyészidejû (130–140 nap), alacsonyabb (2,2–2,7 m) és kisebb ezerkaszattömegû (110–130 g) változattól. A továbbiakban a hosszabb tenyészidejû változatot Kisvárdai, a rövidebb tenyészidejû változatot pedig Ajaki korai néven említjük. A két eltérô tenyészidejû változat összehasonlító vizsgálatát 2006-ban végeztük három, termesztési körzet szerint is eltérô termôhelyen (Ajak, Geszteréd, Nyíregyháza). 2005-ben a károsítás mértékét a hosszabb tenyészidejû (Kisvárdai) változaton mértük fel. 2006-ban a második nemzedék egyedszámát és az általa okozott

kártételt Ajak község határában vizsgáltuk kilenc táblán, szintén a hosszú tenyészidejû változaton. Mivel a károsítást a 2. nemzedék és a 3. nemzedék hernyói okozzák, így figyelmünk, a 2. nemzedék egyedszámára irányult. Mindkét évben a 2. nemzedék rajzása után 3 héttel mértük fel a károsítás mértékét. 2005-ben táblánként 50 tányér, a 2006. évben táblánként 400 tányér vizsgálatával megállapítottuk a napraforgómoly által károsított tányérok százalékos arányát.


Hím napraforgómoly egyedek száma Hím napraforgómoly egyedek száma csa pdánként db /hét csapdánként db/hét m á m j. á 1 m j . 24. áj 1 . . j ú 28 jú n . . n 4 jú . 1 . n 1 jú . 1 . n . 8. jú 25. l jú . 2 jú l. 9 . l jú . 1 . l. 6 j ú 2 3. l au . 3 . au g . 0. aug . 6. 1 aug . 3. 2 s z g . 0. s z ep 27 e t . s z pt . . 3 . e s z p t . 10 ep 1 . t . 7. o k 24 . o t. 1 o k kt . . 8 o kt . 1 . t . 5. 22 .

36

60 50 40 30 20 10

0

2005

2006

2. ábra. A napraforgómoly 2005.és 2006. évi rajzásdinamikája a Kisvárdai termesztôkörzetben

deg késleltette a rajzást, a csúcsrajzás az átlagos idôponttól két héttel késôbbre tolódott. A meleg, csapadékszegény július következtében a 2. nemzedék fejlôdése felgyorsult, de a kártevô számára kedvezôtlen hûvös, csapadékos idôjárás mérsékelte és elnyújtotta a rajzást. Az átlagosnál lényegesen melegebb és szárazabb szeptember kedvezett a harmadik lepkenemzedék kialakulásának. A hosszúra nyúlt ôszben a rajzás csak október közepén ért véget. A harmadik lepkenemzedék ilyen kései rajzására a Nyírségi tájkörzetben az elmúlt négy évtizedben nem volt példa. Az általunk vizsgált két típus molyfertôzöttségének mértékét a 3. ábrán mutatjuk be. A két

Eredmények és következtetések

Tányérfertôzöttség Terményfertôzöttség(%)

A 2005–2006. évben végzett rajzásdinamikai vizsgálatok eredményei megerôsítik az általunk ismert ide vonatkozó kutatási eredményeket. A megfigyelt adatok sajátosságai közül talán az a legfontosabb, hogy a 2005. évben 2, a 2006. évben 3 jól elkülöníthetô nemzedék rajzott (2. ábra). Az idôjárás szélsôségei jelentôsen hatnak a kártevô rajzásdinamikájára. A 2005. évben a rendkívül változékony, anomáliáktól sem mentes idôjárás késleltette az elsô lepkenemzedék megjelenését. A június eleji szokatlan hideg hatására az egyedszám alacsony szinten 80 maradt. A nyár eleji bôséges 70 csapadék kedvezett a lerakott 60 tojások életben maradásának, és 50 megalapozta az erôteljes máso40 dik nemzedéket A július végén 30 beköszöntött kánikula hatására 20 erôsödött a második lepkenem10 zedék rajzása, és szokatlanul 0 magas csúcsot ért el. Ajak Nyíregyháza Geszteréd A 2006. évben május közepén kezdôdött az elsô lepkeAjak Ajaki korai nemzedék rajzása, viszonylag kis egyedszámmal, a június elsô 3. ábra. A különbözô tenyészidejû Kisvárdai változatok felét jellemzô hosszan tartó himolyfertôzöttségének mértéke (2006)

37

tányérok% Fertôzött Fertôzött tányérok %

Rápolt

Tyukod 2

Tyukod 1

Kisvárda 2

Nyírtass 2

Kisvárda 1

Nagyecsed 1

Anarcs 1

Ökörítófülpös

Balkány 2

Nyírtass 1

Geszteréd 2

Geszteréd 1

Ajak 2

Kálmánháza

Gyôrtelek

Újfehértó 2

Oros 2

Felsôsima 1

Érpatak 2

Érpatak 1

(r=+0,617)

Ajak 1

200 180 160 140 120 100 80 60 40 20 0

Oros 1

nemzedékegyedszáma egyedszáma (db) 2.2. nemzedék (db) tányérfertôzöttésg (%) tányérfertôzöttség (%)


2. nemzedék nemzedékegyedszáma egyedszáma A A 2.

2. nemzedék egyedszáma (db) 2. nemzedék egyedszáma (db) tányérfertôzöttésg (%) tányérfertôzöttség (%)

4. ábra. A napraforgómoly kártétele és a 2. lepkenemzedék egyedszáma a vizsgált táblákon (2005)

250 200 (r=+0,906) 150 100 50 0 A-8 A-6 Fertôzött tányérok% Fertôzött tányérok %

A-5 A-9

A-7 A-4 A-2

A-3 A-1

A 2. 2. nemzedék nemzedékegyedszáma egyedszáma A

5. ábra. A napraforgómoly kártétele és a 2. lepkenemzedék egyedszáma a vizsgált táblákon (A-1–A-9) (Ajak 2006)

termôhely adatai majdnem azonosak (Ajak, Geszteréd), Nyíregyházán viszont a korai változat alig fertôzôdött. Ennek magyarázatát abban látjuk, hogy Nyíregyházán megfigyeléseinket olyan termesztési körzetben végeztük, ahol az Ajaki korai típussal azonos idôpontban több fogékony étkezési és dísznapraforgó-típus is virágzott. Mivel a tenyészidô hossza döntô mértékben meghatározza a fertôzöttség mértékét, a második nemzedék egyedszámát, és a fertôzöttség mértékének összefüggését csak azonos típuson vizsgálhatjuk. A napraforgómoly második nemzedékének 2005. évi kártételét és a csapdánként fogott átlagos egyedszám összefüggését a hoszszú tenyészidejû típuson 23 táblán vizsgáltuk (4. ábra). Az egyedszám és a kártétel közötti ösz-

szefüggés egyértelmû (r=+0,617, n=23), de nem szoros. A módosító tényezôk között minden bizonnyal szerepel a termôhelyen elôforduló fészkes virágzatú gyomok fajösszetétele, a közelben található napraforgótáblák, vagy az irodalomból jól ismert parazitáltság. Sokkal inkább egyértelmû eredményt adnak az egy termôhelyen megfigyelt adatok (5. ábra). Az azonos idôben elvetett, hosszú tenyészidejû változat molyfertôzöttsége szorosan öszszefügg (r=0,906, n=9) a második nemzedék egyedszámával. Az adatok száma kevés ahhoz, hogy az itt bemutatott összefüggésbôl a gyakorlat számára is hasznosítható együtthatót állapítsunk meg, arra azonban feltétlenül alkalmas, hogy kiindulási pontként szolgáljon egy, az elôrejelzés során használható veszélyességi küszöbérték megállapításához. Köszönetnyilvánítás

A szerzôk ezúton is köszönetet mondanak Csabai Róbertnek és Kovács Richárdnak a csapdák ellenôrzésében végzett segítségért.

IRODALOM Hollrung, M. (1917): Über die in Rumänien aufgetretenen Sonnenblumenschädlinge. Agarul (Deutsch. Ausg.), 31 (341): 4. Horváth Z. (1993): A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Hb.) elleni genetikai védekezési módszerek. Növényvédelem, 29: 259–263. Horváth Z. és Bujáki G. (1992): A Habrobracon hebetor Say (Hymenoptera: Braconidae) mint a napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Hb.) legfontosabb hazai parazitája. Növényvédelem, 28: 196–200.

38


Horváth Z., Békési P. és Virányi F. (2005): A napraforgó védelme . Növényvédelem, 41 (11): 307–328. Horváth Z. és Fischl G. (1996): A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Schiff.) és a gyapottokbagolylepke (Helicoverpa armigera Hb.) károsítása nyomán fellépô kórokozók napraforgó- és kukoricanövényeken. Növényvédelmi Fórum 96., Keszthely, Január 25–26.,17. Jenser G., Bognár S. és Vörös G. (2003) : A kártevôk életmódja In: Jenser G. (szerk) Integrált növényvédelem a kártevôk ellen. Mezôgazda Kiadó, Budapest Kadocsa Gy. (1947): A napraforgómoly és az ellene való védekezés. Fol. Ent. Hung., 2: 33–37. Klisiewitz, J. M. (1979): Relation of infection with sunflower moth Homoeosoma electellum larvae tothe incidience of Rhizopus head rot in sunflower seed heads. Can. J. Plant Sci., 59: 797–801. Mészáros Z. (1993): Napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Den. et Schiff.) In: Jermy T. és Balázs K. (szerk.): A növényvédelmi állattan kézikönyve 4/B. Akadémiai Kiadó. Budapest, 474–478. Porrit, G. T. (1884): Description of the larva of Homoesoma nebulella. Entomologist, 17: 143–144;

Reh, L. (1919): Homoeosoma nebulella Hb. Als Sonnenblumenschädling in Rumänien. – Z. angew. Ent., 5: 267–277. Reichart G. (1959): A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Hb.) neveléssel kapcsolatos megfigyelések. Fol. Ent. Hung., 12: 497–510. Reichart G. (1961): A napraforgómoly elleni védekezésrôl. Magyar Mezôgazdaság, 16: 12–13. Sárkány S. (1947): A napraforgó nemesítése és a fitomelán kérdés Agrártud. Szemle., 1: 97–101. Scsegolev, V. N. (1951): Mezôgazdasági rovartan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 461–463. Szarukán I., Horváth Z., Tóth M., Szôcs G. és Ujváry I. (1996): A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Den. et Schiff.) rajzáskövetése feromoncsapdával. Növényvédelem, 32: 601–604. Szelényi G. (1941): Az ipari növények kártevôi. In Kadocsa Gy. (szerk.): A szántóföldi növények kártevôi. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest. 113. Uzonyi F. (1942): A napraforgómoly. Köztelek, 38: 857–858.

EXAMINATION OF FLIGHT DYNAMICS AND DAMAGES OF EUROPEAN SUNFLOWER MOTH (HOMOEOSOMA NEBULELLUM DEN. ET SCHIFF.) IN THE NYÍRSÉG REGION B. Szabó1, F. Tóth2 and S. Vágvölgyi1

1College 2Szent

of Nyíregyháza, Department of Plant Production 4400 Nyíregyháza Sóstói u 31/b István University, Faculty of Agricultural and Environmental Sciences, Department of Plant Protection Gödöllô

Nyírség is the most important production area of confectionary sunflower for browning purpose. Kisvárdai cultivar, applied most frequently for this purpose, has no shield achene containing phytomelane layer to protect the seed against chewing of moth larva. Therefore the sunflower moth is an important quality and quantity influencing factor in confectionary sunflower production. Kisvárdai cultivar developed from local varieties in Nyírség during the passed 200 years, so it is very variable in the length of growing perioid, habit and achene characteristics as a typical open pollinated variety. Our observations tended toward the monitoring of the moth swarming dynamics in 2005– 2006 and toward the examination the Kisvárdai cultivars susceptibility of different growing period. During our research activity the regression between the trapped individuals and the injury level was wanted to answer. Érkezett: 2007. áprilils 20.

46

EU


H

Í

R

REZISZTENCIAKÉRDÉS SPANYOLORSZÁGBAN Pest control problems up in Spain Agrow, 2007. november 6.

E

K

dinnyefélékben. Liszteskéken a rezisztencia csökkenése figyelhetô meg: 2002-ben 14,3%, 2004-ben 12,9% és 2006-ban 12,4%. A rezisztencia elôfordulása a Citrusféléket károsító levéltetvek (Toxoptera citricida) esetében viszont 1,4%-ról 2,8%-ra nôtt. Paprikában, paradicsomban, burgonyában, padlizsánon és dohányban a rezisztencia az esetek 30%-ában alakult ki, szemben a 2004-es 36%-kal. Frankliniella spp. esetében a rezisztencia kialakulásának mértéke 15,3%-os paprikában és paradicsomban, szemben a 2002. évi 5,7%-kal. A tripszek elleni védekezés paprikában és paradicsomban okozott a legtöbb gondot, a rezisztencia kialakulását illetôen viszont némi javulás volt észlelhetô almában és körtében a Cydia pomonella és Panonychus ulmi ellen (9% helyett 6% rezisztenciaeset). A legnagyobb rezisztenciát a levéltetvek vizsgálatakor tapasztalták, a 2004-ben mért 9%-ról 14%-ra nôtt. Növekvô rezisztencia kialakulása okoz gondot az Aphis citricola és – dinnyében és salátafélékben – a Myzus persicae, valamint a Ceratitis capitata szôlôben és citromban. A Leptinotarsa decemlineata esetében a rezisztencia mértéke az elôzô felmérésnél tapasztalt 2,5%-ról 2006-ban 1%-ra csökkent.

A 2007. október 22–23-án Barcelonában tartott 29. Spanyol agrokémiai konferencián ismertették a Spanyolországban 2006-ban lezárult harmadik, kétéves kártevôrezisztencia-felmérés eredményét, mely szerint 2004 és 2006 között a rovarok növényvédô szerekkel szembeni rezisztenciája ugrásszerûen, mintegy 15%-kal nôtt. A rezisztenciaproblémával, elterjedésének mértékével foglalkozó bizottság jelentése 2006-ban 179 válasz alapján 1409 esetet, 2002-ben 174 válasz alapján 1597 esetet, 2004-ben 164 válasz alapján 1225 esetet értékelt. A termelôk és felhasználók támogatásával a felmérést 36 kultúracsoportban végezték: Solanaceae, kabakosok, Citrusfélék, egyéb gyümölcsfélék, szôlô, kertészeti és ipari növények. A felmérés eredménye elsô- Kártevôk rezisztenciafelmérésének eredménye Spanyolországban, sorban két fô kártevô csoport 2002–2006 (42%), a lepkék (Lepidoptera) és atkák adataira épül. 2002-ben a Kártevôcsoport 2002 2004 2006 lepidopterák vizsgálata az esetek 32% 27% 21% 32%-ában mutatott rezisztenciát, Lepidoptera 21% 24% 21% 2006-ban pedig 21%. Hasonló Atkák tendenciát mutatnak a Spodo- Tripszek 6% 13% 17% ptera exiguával és Helicoverpa Levéltetvek 9% 9% 14% armigerával elért eredmények is. 17% 13% 13% Citrusféléken (narancs és Liszteskék mandarin) az esetek 31%-ában a Gyümölcslegyek 4% 3% 6% legnagyobb növényvédelmi Egyéb(1) 11% 10% 8% problémát a következô kártevôk jelentették: Tetranychus spp., (1) aknázók, Psylla és Coleoptera. Forrás: IRAC felmérés 2002–2006. Panonychus spp., Frankliniella occidentalis, Bemisia tabaci és Tetranychus Böszörményi Ede MgSzH Központ urticae. Kiugróan nagy rezisztenciájú kártevôk a Panonychus citri narancsban és mandarinban, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság valamint a Ceratitis capitata narancsban és


47

A R C K É P C S A R N OK KÉPEK EGY KUTATÓ ÉLETÉBÔL BUBÁN TAMÁS A nyugdíj kapujában elkerülhetetlen a viszszatekintô töprengés, de ez nem áll távol egy olyan embertôl, aki egyébként is elemzô-, kutatómunkával töltötte egész életét. Az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. tudományos tanácsadója, Bubán Tamás mintegy öt évtizedes munkájáról márpedig ez mondható el. A középiskola elvégzése után az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szôlôgazdasági karára jelentkezett, ez a Kar idôközben önálló intézménnyé szervezôdött, s így tanulmányait már a Kertészeti Fôiskolán (Budapesten) kezdte el. – Eredetileg vegyészmérnök szerettem volna lenni, de a felvételi kérelmemet „egyéb” származásom miatt elutasították; édesapám jó nevû mûbútorasztalos mester volt. Hosszadalmas utánjárás után Nyíregyházán a Kertészeti Technikum Gyümölcs- és Szôlôtermesztési Tagozatára vettek fel, az errôl szóló értesítést az évnyitó elôtt 1–2 nappal kaptam meg. A technikumban színvonalas elméleti és emberpróbáló gyakorlati oktatás volt. A gyümölcstermesztést tanító és osztályfônök Horváth József, valamint kiváló tanártársai tevékenységének eléggé meg nem köszönhetôen szerettem meg a szakmát, s ettôl kezdôdôen már csak az ugyanilyen szakirányú továbbtanulást tudtam elképzelni.

Harmóniában a természettel A Fôiskolán a diplomamunka témája a kajszi-virágrügyképzôdés vizsgálata volt, és ez meghatározta egész pályafutását is. Elsô munkahelye a Gyümölcstermesztési Kutató Állomás Újfehértón – több mint 47 éven keresztül – egyben az utolsónak is bizonyult. A kutatási intézményrendszer gyakori átszervezése mindig új

elnevezéssel járt, de ez a kutatóhely mind a hazai, mind a külföldi szakmai körökben, mint Kutató Állomás vált ismertté és elismertté. Kutatási munkájának elsô nagy témaköre a virágrügyek képzôdésének szövettani, citokémiai és biokémiai vizsgálata volt. Mindezekre alapozottan kezdte el a termésszabályozási eljárások kidolgozását. A termésszabályozás fiatal ültetvényekben a kellôen nagy termôfelületû fakorona kialakítását, a termôrész- és virágrügyképzôdés serkentését jelenti, és azt, hogy mielôbb bekövetkezzék a vegetatív növekedés és a generatív folyamatok egyensúlya. Termôkorú ültetvényekben elsôdleges cél az évenként megközelítôen egyenletes terméshozást elôsegítô, vagy éppen a gyümölcsök áruértékét növelô kezelések alkalmazása. Az integrált (= ellenôrzötten környezetkímélô) almatermesztés technológiájának fejlesztését mûvelô kutató csoport tagjaként foglalkozott a vízmegôrzô és a gyomosodást vegyszerek használata nélkül gátló facsíkkezelési eljárások kidolgozásával, valamint elindította a víztakarékos öntözés/tápoldatozás kutatási témát. Ez a sokoldalú és több évtizedes tevékenység természetesen csak úgy lehetett eredményes, ha más tudományterületek és/vagy más kutatási intézmények kutatóival dolgozott együtt. Egyedül és csapatban – Munkásságomnak már az elsô éveiben nyilvánvalóvá vált, hogy ha valamivel érdemben

48

akarok foglalkozni, akkor a második, harmadik lépés után határterülethez érek. Ilyen esetben két lehetôség van: vagy igyekszem elsajátítani az aktuálisan szükséges új ismereteket, vagy keresek valakit, aki az adott témakörben igazán otthon van. Sohasem restelkedtem azért, ha egy botanikust, növényfiziológust vagy biokémikust kellett felkérnem egy, valószínûen az ô részére is érdekes témában közremûködésre. Számtalan hazai és nagyszámú külföldi kollégával volt eredményes közös munkánk. Ugyanezt a célt szolgálták a hosszabb, 3 és 10 hónapos tanulmányutak is, Hollandiában és (akkor még) az NSZK-ban. Ezt a szemléletet sugalltam nagyon tehetséges fiatal kollégáimnak is, akiket – tôlem telhetôen – igyekeztem segíteni pályafutásuk kezdetén.

Tapasztalatainak egy részét az 1977. évben megvédett kandidátusi értekezésében foglalta össze, az MTA doktori fokozatot az 1992. évben nyerte el. Részt vett a felsôfokú kertészeti oktatásban is, a KÉE Kertészeti Fôiskolán címzetes fôiskolai tanár volt, a GATE Mg. Fôiskolai Karán öt éven keresztül mint címzetes egyetemi tanár a kertészeti szakirány felelôseként a gyümölcstermesztést oktatta, a Szt. István Egyetemen a 2001. évtôl címzetes egyetemi tanár. Tagja az MTA Kertészeti Bizottságának, a Magyar Kertészeti Tudományos Társaságnak és a Nemzetközi Kertészeti Tudományos Társaságnak (ISHS). Az almatermésû gyümölcsfajoknak az Erwinia amylovora baktérium okozta tûzelhalásos megbetegedésével az 1999-es évek végén kezdett foglalkozni. Ennek – a világon sehol sem megoldott – problémának a megközelítésével egy újonnan szervezôdött kutatócsoport munkáját koordinálta. Vizsgálták az egyes fajtáknak a kórokozóval szembeni fogékonyságát valószínûen befolyásoló virágbiológiai tulajdonságait, a fertôzési veszély elôrejelzésének a termesztôk által is használható, tehát azonnali információt nyújtó módszereit és a megelôzô védekezésnek az antibiotikum-használatot mellôzô módszereit. Az utóbbi években a kutatócsoport munkája a biológiai védekezés lehetôségeire fókuszálódik, és ez a kórokozóval szemben antagonista baktériumok használatát jelenti.


Egy sorsdöntô elôadás – Növénykórtannal addig nem foglalkoztam, de megint csak a virágok révén jutottam el erre az új területre. A tûzelhalás hazai megjelenését követôen egy, az Erwinia amylovora témakörben egyik legnagyszerûbb amerikai kutató Paul Steiner elôadását hallottam Budapesten, noha teljesen véletlenül voltam ott. Akkor tanultam meg, hogy a baktérium a bibepapillák között felszaporodás után jut le a bibeoszlop alapja és a porzószálak ízesülési helye között elhelyezkedô nektárium felületére, ahol a nektárt kiválasztó sztómákon keresztül valósul meg a tényleges fertôzés. Az elôadás után megkérdeztem az elôadót, hogy érdekesnek találná-e a fertôzési folyamatot feltehetôen befolyásoló virágbiológiai sajátságok vizsgálatát, mire ô felcsillanó szemmel mondott igent. Ekkor kerestem meg a Pécsi Tudományegyetem Növénytani tanszékének munkatársait, akik a Kutató Állomásunkon már évek óta virágzás biológiával, termékenyüléssel foglalkoztak. Késôbb más egyetemek, kutatóhelyek és növényvédelmi állomási munkatársait is sikerült bevonni a munkánkba. Jelenleg egy, a kórokozóval szembeni védekezésre alkalmas antagonista baktérium kísérleti készítményünk termékké fejlesztésén dolgozunk.

A legnagyobb elismerés: az alkalmazás Bubán Tamás saját tevékenységének és elért eredményeinek minôsítésére nem vállalkozik. Véleménye szerint a hazai és külföldi folyóiratokban, egy egész sor – közöttük kettô angol nyelvû – könyv fejezeteiben, magyarországi és nemzetközi konferenciákon elôadásban kínált ismeretanyag hasznosulása lesz a hiteles minôsítés. – Munkálkodásom során mindig abból indultam ki, hogy amit a megvalósítás komoly szándékával és örömmel teszünk, azt jól csinálni érdemes. Ennek természetesen ára van. Németh Lászlónak egy ritkán játszott drámájában a fôszereplô, egy idôs muzeológus mondja ki, hogy a kutatás bálványimádás, amelynek érdekében óriási önzéssel elvonjuk magunkat az Istentôl és sorsunktól mellérendelt hozzátartozóinktól. Én ezt elkövettem, köszönöm a családomnak, hogy megtehettem, de egyben bocsánatukat is kérem és remélem. Nyéki Zsolt


K

R

Ó

N

49

I

K

A

A NÖVÉNYVÉDELMI HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉG ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL AZ FVM HONLAPON MEGJELENT INFORMÁCIÓK ALAPJÁN Az FVM Élelmiszerlánc-biztonsági, Állatés Növényegészségügyi Fôosztály Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Osztály növényvédelmi hatósági tevékenységének átláthatósága jól nyomon követhetô az FVM honlapon megjelent információk szerint. Ez napjainkban elengedhetetlen. Például az FVM honlap Növényvédelem menüpontjában a magyar növényvédelmi szakigazgatás története olvasható. A Hírek, közlemények almenü tartalma rendkívül változatos, fôleg a napi aktualitások jegyében készült híradások találhatók meg. A Jogszabályok almenüben a növényvédelmet szabályozó jogszabályok – elôzetes véleményezésre közreadott, illetve utólag már csak a jóváhagyott – változatai érhetôk el. Az FVM honlapon a Parlagfû külön menüponttá nôtte ki magát, ahol a parlagfû elleni védekezésrôl szóló általános bevezetôt követôen különbözô almenükben találhatunk információkat. A Hírek, közlemények almenüpontjának tartalma ugyancsak rendkívül változatos, itt is fôleg a napi aktualitások jegyében készült híradások találhatók meg. A Törvény almenüben a növényvédelemrôl szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggô egyes ágazati törvények módosítása olvasható. A Tárcaközi Bizottság almenüben a rendszeresen tartott ülések rövid emlékeztetôi érhetôk el. A Parlagfûtérkép, az Önkormányzati útmutatók, valamint a Publikációk almenü tartalma színesíti a parlagfû elleni védekezés hatósági tevékenységét. A Növényvédôszer-engedélyezési Egyeztetô Tanács (NEET) almenüben megtalálható a NEET ügyrendje, az elfogadott állásfoglalásai, valamint az összes NEET ülés emlékeztetôi. Ez

utóbbiak alaposan dokumentálják az ülések idejét, helyét, továbbá a részt vevô szervezetek képviselôinek megjelenését, valamint a megtárgyalt napirendi pontokban elhangzott legfontosabb megállapításokat. Az Aktuális Növényvédelmi Helyzet almenüben elérhetôk a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságok honlapjai. Itt rövid úton eljutunk a Központi Igazgatóság, a Megyei igazgatóságok, a Növényvédelmi Információs Rendszer (NIR), az Aktuális növényvédelmi helyzet és teendôk, a Hírek, rendezvények, valamint a Címek, rendezvények honlapokhoz. A Növényvédelmi Tudományos Napok almenüben a 2005. február 22–23-án tartott 51., a 2006. február 23–24-én tartott 52. és a 2007. február 20–21-én tartott 53. Növényvédelmi Tudományos Napok programja, valamint az elôadások egyoldalas összefoglalóit tartalmazó kiadványa érhetô el. A Gyapjaslepke almenüben aktuális és áttekintô jellegû információk találhatók a kártevô elleni védekezésrôl. Mindezek a közlemények jól dokumentálják, hogy egy ilyen jellegû növényvédelmi probléma kezelése is mennyire fontos. A Publikációk almenüben a növényvédelmet érintôen rendkívül széles körben megjelent, az adott témát alaposan tárgyaló, a szaklapokban megjelent fontosabb közlemények érhetôk el azért, hogy az érdeklôdôk mélyebb és körültekintôbb szakmai ismeretekhez jussanak. Az EU hírek almenüben az EU Élelmiszerlánc és Állategészségügyi Állandó Bizottság, ezen belül a Növényvédôszer-engedélyezési Jogszabályalkotó Szekció soros ülésén hozott határozatok találhatók meg, nevezetesen az, hogy a növényvédô szerek forgalomba hozataláról szóló 91/414/EEC irányelv I. mellékletére mely hatóanyagok kerültek fel, illetve melyeket utasítottak el. Az FVM honlap Élelmiszer-biztonság menüjének Hírek, közlemények almenüjében a növényvédôszer-maradékokról szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet 2/A §-a alapján a megengedett határértéket meghaladó növényvédôszer-maradék, illetve termésnövelô anyagból származó toxikus anyagtartalom esetén a termelô, illetve az ellenôrzött személy ne-

50


vének és székhelyének, valamint a mintavétel idôpontjának, a növényi termék nevének és határérték feletti szermaradék-tartalmának megjelölésével a vizsgálati eredmények közzétételre kerülnek. Az FVM honlapon az említett, magyar nyelvû információkon túlmenôen angol nyelven is találhatók közlemények. A Plant protection – Növényvédelem menüsor Decrees – jogszabályok almenüjében a növényvédôszer-engedélyezéssel, valamint a növényvédôszer-maradékokkal kapcsolatos jogszabályok angol fordítása érhetô el. Az IOBC – Biológiai Védekezés Nemzetközi Szervezete almenüben a szervezet KeletPalearktikus Szekció szokásos éves közgyûlésén elhangzott valamennyi, többek között magyar elôadók szakmai anyagai találhatók meg angolul. A Pesticides – Növényvédô szerek almenüben az EU részére megküldött nemzeti állásfoglalások szövege érhetô el angolul.

RE

N D E L E

T

A Publications – Publikációk almenüben az EU Tanács Mezôgazdasági Munkacsoportja számára hazánkban 2007. szeptember 11–12én tartott légi növényvédelemrôl szóló tanácskozás és bemutató valamennyi elôadását és dokumentumát közzé tevô szakcikk olvasható angolul. A CEUREG Forum XI. almenüben a középés kelet-európai országok növényvédôszer-engedélyezéssel foglalkozó vezetô szakembereinek 2007. október 24–25-én, Budapesten tartott, 11. találkozón elhangzott elôadásai és az elfogadott dokumentumai érhetôk el angolul. Összefoglalóul megállapítható, hogy a szakmai érdeklôdô az FVM honlapon alapos áttekintést kaphat magyarul és angolul a növényvédelmi hatósági tevékenységrôl, ami bizonyságul szolgálhat a tevékenység átláthatóságáról. Molnár János

pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következôket rendeljük el: 1. §

48/2007. (XI. 6.) EÜM-FVM EGYÜTTES RENDELET a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetô növényvédôszermaradék mértékérôl szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról

Az élelmiszerekrôl szóló 2003. évi LXXXII. törvény 20. §-ának (10) bekezdésében, valamint a növényvédelemrôl szóló 2000. évi XXXV. törvény 65. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egészségügyi miniszter feladat- és hatáskörérôl szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában, valamint a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörérôl szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának c) és e)

A növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetô növényvédôszer-maradék mértékérôl szóló 5/2002. (II. 22.) EüMFVM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (4) bekezdése helyébe a következô rendelkezés lép: „(4) Ez a rendelet a következô közösségi jogi irányelveknek való megfelelést szolgálja: a) a Tanács 76/895/EGK irányelve (1976. november 23.) a gyümölcsökben és zöldségekben, illetve azok felületén található peszticidszermaradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról, valamint az azt módosító, illetve kiegészítô 81/36/EGK, 88/ 298/EGK, 89/186/EGK, 93/58/EGK, 96/32/EK, 97/41/EK tanácsi irányelvek és 80/428/EGK, 2000/24/EK, 2000/57/EK, 2000/82/EK, 2003/ 60/EK, 2003/118/EK, 2006/59/EK, 2006/62/ EK, 2006/92/EK, 2007/8/EK bizottsági irányelvek,


b) a Tanács 86/362/EGK irányelve (1986. július 24.) a gabonafélékben, illetve azok felületén található peszticidszer-maradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról, valamint az azt módosító, illetve kiegészítô 88/298/EGK, 93/57/EGK, 94/29/EK, 95/39/EK, 96/33/EK, 97/41/EK tanácsi irányelvek és 97/71/EK, 98/82/EK, 2000/42/EK, 2000/48/EK, 2000/58/EK, 2000/81/EK, 2000/ 82/EK, 2001/39/EK, 2001/48/EK, 2001/57/EK, 2002/23/EK, 2002/42/EK, 2002/66/EK, 2002/ 71/EK, 2002/76/EK, 2002/79/EK, 2002/97/EK, 2003/60/EK, 2003/62/EK, 2004/2/EK, 2004/ 61/EK, 2005/37/EK, 2005/46/EK, 2005/48/EK, 2005/70/EK, 2005/74/EK, 2005/76/EK, 2006/ 4/EK, 2006/59/EK, 2006/60/EK, 2006/61/EK, 2006/62/EK, 2006/92/EK, 2007/7/EK, 2007/ 8/EK, 2007/11/EK, 2007/27/EK bizottsági irányelvek, c) a Tanács 90/642/EGK irányelve (1990. november 27.) egyes növényi eredetû termékekben – többek között a gyümölcsökben és zöldségekben –, illetve azok felületén található peszticidszer-maradványok megengedett legmagasabb mértékének meghatározásáról, valamint az azt módosító és kiegészítô 93/58/EGK, 94/30/EK, 95/38/EK tanácsi irányelvek, 97/ 71/EK, 2000/24/EK, 2000/42/EK, 2000/48/EK, 2000/57/EK, 2000/58/EK, 2000/81/EK, 2001/ 35/EK, 2001/39/EK, 2001/48/EK, 2001/57/EK, 2002/5/EK, 2002/23/EK, 2002/42/EK, 2002/ 66/EK, 2002/71/EK, 2002/76/EK, 2002/79/EK, 2002/97/EK, 2002/100/EK, 2003/60/EK, 2003/ 62/EK, 2003/69/EK, 2003/113/EK, 2003/ 118/EK, 2004/2/EK, 2004/59/EK, 2004/61/EK, 2004/95/EK, 2004/115/EK, 2005/37/EK, 2005/ 46/EK, 2005/48/EK, 2005/70/EK, 2005/74/EK, 2005/76/EK, 2006/4/EK, 2006/9/EK, 2006/ 53/EK, 2006/59/EK, 2006/60/EK, 2006/61/EK, 2006/62/EK, 2006/92/EK, 2007/7/EK, 2007/ 8/EK, 2007/9/EK, 2007/11/EK, 2007/12/EK, 2007/27/EK, 2007/28/EK, 2007/39/EK bizottsági irányelvek.” 2. § Az R. 1. számú melléklete e rendelet 1–4. melléklete szerint módosul.

51

3. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(5) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követô 8. napon lép hatályba. (2) A 2. § és az 1. melléklet 2007. november 17-én lép hatályba, ezzel egyidejûleg az R. 1. számú mellékletének „253. MCPB zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó ***0,1” szövegrésze hatályát veszti. (3) A 2. melléklet 2007. november 27-én lép hatályba. (4) A 3. melléklet 2007. december 28-án lép hatályba. (5) A 4. melléklet 2008. január 21-én lép hatályba. (6) E rendelet 2008. január 22-én hatályát veszti. (7) Ez a rendelet a következô európai uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja: a) a Bizottság 2006/62/EK irányelve (2006. július 12.) a 76/895/EGK, a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelv mellékleteinek a dezmedifám, a fenmedifám és a klórfenvinfosz legmagasabb szermaradványszintje tekintetében történô módosításáról; b) a Bizottság 2007/27/EK irányelve (2007. május 15.) a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelv egyes mellékleteinek az etoxazol, az indoxakarb, a mezoszulfuron, az 1-metilciklopropén, az MCPA és MCPB, a tolilfluanid és a tritikonazol legnagyobb megengedett szermaradék-koncentrációja (MRL) tekintetében történô módosításáról; c) a Bizottság 2007/28/EK irányelve (2007. május 25.) a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelv egyes mellékleteinek az azoxistrobin, klór-fenapir, folpet, iprodion, lambdacihalotrin, malein-hidrazid, metalaxil-M és trifloxistrobin legmagasabb megengedett szermaradvány-határértékei tekintetében történô módosításáról; d) a Bizottság 2007/39/EK irányelve (2007. június 26.) a 90/642/EGK tanácsi irányelv II. mellékletének a diazinon megengedett szermaradék-határértéke tekintetében történô módosításáról. Forrás: FVM honlapja

52


TARTALOM Nagy Barnabás: Az „ökológiai növényvédelem” szakkifejezés születéséhez . . . . . . . . . . . . . . Sáringer Gyula: A Nagy Barnabás-féle (1957) ökológiai és a Stern és munkatársai-féle (1959) integrált növényvédelmi módszer összehasonlítása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Jandrasits László és Fischl Géza: A kakasmandikó (Erythronium dens-canis L.) rozsdabetegsége az Ôrségi Nemzeti Parkban . . . . . . . . . . . . . . Wágner Gábor és Nádasyné Ihárosi Erzsébet: A zöldborsó és néhány fontosabb gyomnövénye közötti kompetíció vizsgálata tenyészedényes kísérletben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabó Béla, Tóth Ferenc és Vágvölgyi Sándor: A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum Den. et Schiff) rajzásdinamikájának és a kártételének vizsgálata a Nyírségben . . . . . . . . . Kászonyi Gábor, Kótai Csaba, Martonosi Imre, Bartók Tibor, Lehoczki-Krsjak Szabolcs, Szabó-Hevér Ágnes, Tóth Beáta, Véha Antal és Mesterházy Ákos: Fungicidkijuttatási technológiafejlesztés és összehasonlítás a búza kalászfuzariózisa ellen . . . . . . . . . . . . . . . . . . Arcképcsarnok Nyéki Zsolt: Képek egy kutató életébôl: Bubán Tamás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

TABLE OF CONTENTS 1

3

19

27

34

1

3

19

27

34

39

39

47

Krónika Molnár János: A növényvédelmi hatósági tevékenység átláthatóságáról az FVM honlapon megjelent információk alapján . . . . . . . . . . . .

49

Rendelet 48/2007. (XI. 6.) EüM-FVM együttes rendelet . . .

50

EU Hírek Böszörményi Ede: Rezisztenciakérdés Spanyolországban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Nagy, B.: About the birth of the term “ecological plant protection” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Sáringer, Gy.: Comparison of B. Nagy’s (1957) ecological and Stern et al.’s (1959) integrated plant protection method . . . . . . . . . . . . . . . . . Jandrasits, L. and G. Fischl: Rust disease of dog’stooth violet (Erythronium dens-canis L.) in Ôrség National Park . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Wágner, G. and Erzsébet Nádasy: Study of competition between green peas and some of its important weeds in a glasshouse experiment Szabó, B. F. Tóth and S. Vágvölgyi: Examination of flight dynamics and damages of European sunflower moth (Homoeosoma nebulellum Den. et Schiff.) in the Nyírség region . . . . . . . Kászonyi, G., Cs. Kótai, I. Martonosi, T. Bartók, Sz. Lehoczki-Krsjak, Ágnes Szabó-Hevér, Beáta Tóth, A. Véha and Á. Mesterházy: Development of a spraying method and its comparison to traditional techniques against FHB . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

46

Portrait Nyéki, Zs.: Pictures from the life of a researcher: Tamás Bubán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47 Chronicle Molnár, J.: Information available on the website of the Ministry of Agriculture and Rural Development (FVM) about the transparency of official plant protection activity . . . . . . . . . . . . . . . . . 49 Legislation Joint Decree of the Ministry of Health and the Ministry of Agriculture and Rural Development No. 48/2007. (XI. 6.) EüM-FVM . . . . . . . . . . . 50 EU News Böszörményi, E.: Pest control problems up in Spain . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46

4 4. É V F O L Y A M * J A N U Á R * 1. S Z Á M

Recommend Documents