K E L E T- E U R Ó PA
MISSZIÓ A Kelet-Európa Misszió Alapítvány hírlevele
2012/3
Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánunk!
Ifi-, tini-, Öcsi-KÉM tábor Az Élet Szövetsége Nem ráztuk le a port... Lehetetlen küldetés? Segélyezés
2
XVIII. évf., 3. szám Levél az Olvasóhoz
Betlehem K E L E T- E U R Ó PA
MISSZIÓ IMPRESSZUM A Kelet-Európa Misszió Alapítvány hírlevele Felelős kiadó: Kelet-Európa Misszió Alapítvány Szerkesztő: Fekete Imréné Tördelő: Bolla Zoltán A Kelet-Európa Misszió egy keresztény karitatív szervezet, amely Magyarországon 1992 júliusa óta működik alapítványi formában. Munkánk felekezetközi alapokon nyugszik. Célunk Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése bármilyen úton, amely előttünk megnyílik. Arra is törekszünk, hogy a szükségben levőket gyakorlati és anyagi segítségben részesítsük. Munkánkat kizárólag hit által végezzük, anyagi forrásaink szabad akaratból történő adományokból származnak. Hírlevelünket díjmentesen küldjük meg minden érdeklődőnek. A pénzadományokat az alább megadott bankszámlaszámokra lehet elküldeni:
Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.: 10200847-32413511-00000000 Örkényi Takarékszövetkezet: 65500044-30060795-54000010 Adószámunk: 18012594-1-13
Címünk: 2365 Inárcs, Szőlőhegy 1. Levélcímünk: 2365 Inárcs, Pf. 26.
E-mail:
[email protected] [email protected]
Honlap: www.misszio.eu www.facebook.com/misszio
Telefon: (+36 29) 570-010 Fax: (+36 29) 570-012
„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vag y Júda nemzetségei közöt t, mégis belő led szár mazik az , aki uralkodni fog Izraelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.” (Mik 5,1) „Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és a ki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35) Üdvösségünk dicső evangéliuma Betlehemben kezdődik. Betlehem neve héberül Beit-lehem, azaz a kenyér háza. Abban az időben, amikor bírák vezették Izraelt, éhínség támadt az országban. Mivel nem volt kenyér a kenyér házában, a betlehemi Elimelek családjával együtt Moáb földjére menekült, ahol élete végéig jövevényként lakott. Egy idő után azonban „az Úr rátekintett népére, és kenyeret adott neki” (Ruth 1,6/b), így aztán Elimelek özvegye menyével, Ruthtal együtt visszatért Betlehembe. Annak idején, amikor Isten kihozta az Ő népét Egyiptomból, negyven éven át mannát, azaz kenyeret adott nekik a pusztában. Erről a kenyérről beszélt Jézus, amikor azt mondta a zsidóknak: „Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak” (Jn 6,49), aztán pedig magáról beszélt, az életet adó kenyérről: „Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon” (Jn 6,50). Isten kegyelméből néhány lelkes munkatársammal együtt nyolc éve szolgálunk a Kelet-Európa Misszióban szegények, nincstelenek, romák, menekültek felé. Léptennyomon azt látjuk, hogy Jézus Krisztus szava igaz: „a szegények mindig veletek lesznek” (Jn12,8a). Egyik alkalommal, amikor egy többezres éhező tömeg vette körül Jézust, azt mondta a tanítványainak: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16). Évekkel ezelőtt az Úr adott egy ötletet, hogy vegyek a pékektől olcsó kenyeret és péksüteményt, és ezzel segítsek a rászoruló gyermekeken és felnőtteken, akik felé már korábban szolgáltunk Isten Igéjével. Eleinte nem volt erre támogatásunk, saját pénzünket áldoztuk e célra. Az Úr pedig megáldotta a kezdeményezést; támogatókat adott, akik mellénk álltak ebben a szolgálatban. Vittük a kenyeret missziós helyszínekre, romatelepekre, éhező diákoknak, gyülekezetbe, és két éve a keletről jövő menekülteknek is. És ahogy Jézus Krisztus mondta Mózes
könyvéből idézve, hogy: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4), a kenyér mellé mi is vittük és visszük magunkkal azt az üzenetet, amit a Betlehemben születettől kaptunk. Miközben Jézus példáját követjük, és kenyeret adunk az éhezőknek, szó szerint megtapasztaljuk Isten Igéjének az áldását. Valóban igaz lett a mi életünkben is az, hogy ha engedelmeskedünk Jézus szavának, akkor Ő úgy megszaporítja azt, amit adunk, hogy még marad is. Bizony marad mindig annyi, hogy még népes családunk is eszik belőle. A kenyérosztás a szegények konyhájával folytatódott tovább a csantavéri bérelt gyülekezeti házban. Ez a szűkös kis konyha az elmúlt négy év alatt sok éhező embert megelégített. Hála az Úrnak, most már két év óta a Kelet-Európa Misszió is havi rendszerességgel hozzájárul ahhoz, hogy az éhezők jóllakjanak testi és lelki táplálékkal. Ezt a konyhát Isten eszközül használja arra, hogy emberek térjenek meg, azaz megismerjék az élet kenyerét, Jézus Krisztust. Lelki életünk növekedése során Isten próbára tesz minket, hogy mit választunk: a jót, vagy a jobbat? Kapni szeretünk vagy adni? Jó dolog, ha megtapasztaljuk ennek az igének az igazságát: „Kérjetek, és adatik nektek” (Mt 7,7a). Még jobb viszont az, ha megvalósul az életünkben az az ígéret, amely így szól: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe” (Lk 6,38). Teljes szívvel dicsérem az Urat, mert az Ő Igéje lélek és élet (Jn 6,63). Minden megvalósul, amit mond. A betlehemi kenyér nem fogy el, mert aki abból a kenyérből eszik, amit Jézus ad, soha nem fog éhezni. Mi is ezt tapasztaljuk az életünkben. Övé legyen minden dicsőség! Ka rác sony t ájá n i s gondolju n k a z éhezőkre, adjunk nekik kenyeret, ez Jézus parancsa! Hiszen van kenyerünk, betlehemi: Jézus Krisztus.
Varga Tibor missziós munkatárs, Szabadka
2012. december
3
Ifi-, tini-, Öcsi-KÉM tábor
A
nyár elején még izgalommal vártam a táborok kezdetét, pár héttel később pedig, az íróasztalom mellett ülve azon tűnődöm, hogy milyen gyorsan véget értek. Gondolatban felidézem azokat az élményeket, amelyek megérintettek a három hét alatt.
Az időjárás nekünk kedvezett, mert az esőfelhők végig elkerültek bennünket, és igazi – néha 41 fokos – afrikai hőségben volt részünk. A három hét alatt három különböző korosztálynak tartottunk tábort. Az első héten a tizenhat év felettiek, a másodikon a tizenkét és tizenhat év közöttiek, a harmadikon pedig a gyermekek éltek át felejthetetlen napokat. Számos programot szerveztünk, melyek során a fiatalok megmutathatták tehetségüket. Volt éjszakai túra, bátorságpróba, akadályverseny, kézműves foglakozások és természetesen voltak sportversenyek is. Évről-évre látom, hogy Isten milyen csodálatosan hoz létre új barátságokat, és naponként megtapasztalom Isten gondviselését, szeretetét, nagylelkűségét. Nagyon fárasztó volt a három hét, sok örömöt és nehéz pillanatot is hozott, de tudom, hogy a mag, amit vetettünk, ki fog kelni a megfelelő időben. „A 2012- es g yer mekt ábor u n k h í re futótűzként terjedt a gyermekek között, hiszen nem mindennap jut el valaki Öcsi-KÉM táborba! A téma sejtelmes, izgalmas, fantáziát megmozgató” – meséli egyik a táborban velem együtt szolgáló testvéreim közül. „Elárulom, mindent megtettünk azért, hogy felkeltsük mind a 45 kisgyermek érdeklődését. Öt napon át reggeltől e s t ig l e h e t e t l e n k ü lde tések sorozata várt rájuk. Kémkedtek, megfigyeltek, l á b nyo mo k at k ut at t a k , kódokat fejtettek, álcákat k é s z ít e t t e k , k i nc s r e é s titkos fegyverre vadásztak, bombát hatástalanítottak, éjszakai küldetést teljesítettek, túszokat mentettek, kémfegyvereket készítettek… és még tovább sorolhatnám. Attila, a kémparancsnok, egy percig se hagyta békén kém-csemetéit. Hihetetlenül élvezetes, vidám, felejthetetlen tábor áll a hátunk mögött. Minden
percét élveztük, és minden fáradtságot megért. A rengeteg munkánk és a hetekig tartó hosszas készülődés meghozta a gyümölcsét. A bibliai foglalkozások négy csoportban zajlottak, a Bibliában olvasható kémtörténeteket tanulmányoztuk. A kicsik egytől-egyig nyitottak és érdeklődőek voltak. Óriási öröm volt átadni az isteni üzenetet, miszerint nem értelmetlenül élünk a világban, küldetésünknek célja van. A csütörtök esti tábortűz mellett igazi szívből szóló gyermekimák hangzottak el. Szívszorító volt hallani, mennyire fontos sokaknak a mi kis táborunk. Nehéz volt a búcsú, de megegyeztünk a gyermekekkel, hogy még 360 nap, és újra találkozunk!” Megosztanék egy élményt, ami rám nagy hatással volt. Eljött a tinitáborba egy kiskunmajsai srác, Károly, akit korábban nem ismertem. Nem keresztény környezetből érkezett. Láttam, hogy jól érezte magát, gyorsan beilleszkedett a csapatba. Ugyanúgy viselkedett, mint a többi tini, vagányan, lazán. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a véleménye a táborról a hét végén. A tábor utolsó estéjén tüzet raktunk, körülültük, és elkezdtünk beszélgetni a délelőtti foglalkozásokon hallottakról. Mondtam a tiniknek, hogy ha valaki szeretne dönteni Isten mellett, most megteheti. Pár másodperc múlva Karcsi felemelte a kezét. Meglepődtem…, de Istennél nincs lehetetlen. Másnap elbúcsúztunk egymástól és mindenki hazament. Aznap este felhívott engem Karcsi édesanyja, és megkérdezte, hogy a fia eljöhetne-e a soron következő táborba segíteni, mert annyira jól érezte magát
az elmúlt héten. Boldog voltam, mert láttam Isten fantasztikus munkáját, amit elkezdett ebben a fiatalemberben. Ezzel még nincs vége a történetnek. Ahogy a táborok után visszacsöppentem a hétköznapokba, elmentem családokat látogatni. Az egyik édesanya elmondta, hogy Karcsitól hallotta, mennyire jól sikerült a táborunk. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy ismeri Karcsit. Majd kiderült, hogy a testvére fiáról van szó. Amint Karcsi hazaért, felkereste nagynénjét, és elújságolta, hogy találkozott Istennel a táborban, amitől megváltozott az élete. Egy kicsit magamat látom ebben a fiatalemberben. Amikor t izen nég y évesen meghoztam ezt a komoly döntést, nekem is az volt a legfontosabb, hogy körülöttem mindenki megtudja, már Isten gyermeke vagyok. Hitemet először egy kocsmában vallottam meg, amit akkor a szüleim vezettek. Bár mindenki kinevetett és jót szórakozott rajtam, mindez nem volt rám hatással, és nem futamodtam meg. A táboraink résztvevőinek évente növekvő létszáma érdekében folyamatosan dolgozunk azon, hogy a petőfiszállási táborhely egyre otthonosabb és kényelmesebb legyen. Régi álmom volt, hogy építsünk egy kemencét; ebben az évben ez megvalósult, így volt hol pogácsát és pizzát sütnünk. Egy külső mosdó is elkészült. A táborozások költségei mellett ezeket a beruházásokat is a svájci Kelet-Európa Misszió támogatta. Egy holland házaspár támogatásával egy hatszemélyes fedett kiülőt is sikerült készítenünk. Szeretném megköszönni a svájci misszió anyagi és lelki támogatását, és hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a tábor sikeréhez. Kérészi Attila
A gyermektábor résztvevői
4
XVIII. évf., 3. szám
Az Élet Szövetsége
A
z elmúlt években árvizek pusztítottak Észak-Albániában, ahol a KeletEurópa Misszió magyar és albán munkatársai több helyszínen segítettek a bajbajutottaknak. 2011 januárjában az észak-albániai nagyvárosban, Shkodrában egy partnergyülekezetet kerestünk, amellyel együttműködhettünk a közeli Livadhe falu hatvan károsult családjának segélyezésében. A shkodrai Krisztus Szava Gyülekezet nyitott volt az együttműködésre, így aztán oda hívtuk meg az árvízkárosult családokat, és ott adtuk nekik át a segélycsomagokat. Akkor értesültünk arról a megpróbáltatásról, amely a gyülekezetet és lelkipásztorának családját érte.
Észak-Albániában mintegy 600 éve szedi á ldozat a it a vérbossz ú hag yomá nya. A negyvenhét évig tartó sztálinista diktatúra idején a vérbosszú szünetelt, de 1991-ben, a diktatúra bukása után eljött a szabadság, és ez a rossz szokás – amit a Biblia és a Korán egyaránt elítél – ismét feléledt. Az északalbán régióban jelenleg több mint 3000 család érintett a vérbosszúban, akinek többsége Shkodrában és környékén él. A rendszerváltozás óta eltelt húsz év alatt összesen 5200 ember lett vérbosszú áldozata. Az elmúlt évtized gyilkosságainak 38%-a vérbosszúban
Dritan, Elona és gyermekeik
elkövetett gyilkosság volt, és döntő mértékben ártatlanokat gyilkoltak meg. A gyülekezet lelkipásztora, Dritan Prroj 1992-ben, fiatalon tért meg. Elvégzett egy bibliaiskolát, majd megházasodott; feleségével, Elonával boldog házasságban éltek. Ők alapították a Krisztus Szava Gyülekezetet. Két gyermekük van, a 10 éves Sarah és a 12 éves Gabriel. 2005-ben Dritan nagybátyja saját boltjának raktárában dolgozott, amikor megtámadták az üzletet. Önvédelemből rálőtt a támadókra,
melynek következtében egyik támadó belehalt sérüléseibe. Dritan nagybátyjának nem állt szándékában embert ölni, ennek ellenére a támadó rokonsága vérbosszút esküdött. A vérbosszú törvénye szerint az elkövető családjának valamennyi férfitagja arra kényszerül, hogy bezárkózzon otthonába, mert a meggyilkolt ember családja a házát elhagyó első férfin áll bosszút, még akkor is, ha az teljesen ártatlan. A választás Dritan Prroj pásztorra esett, aki Isten szolgája volt, és akinek semmi köze nem volt a gyilkossághoz, mégis életveszélyben volt. Három évig nem hagyta el a lakását, ahova nem mehetett be a támadó. 2009-ben úgy döntött, hogy folytatja szolgálatát, és a szomorú események előtti szokott módon fog élni. Elona, a felesége, így idézi fel a történteket: „Elfogadtuk ezt a helyzetet, mint a mi keresztünket, nem mondtuk Istennek, hogy miért történik ez velünk. Két hónapra Angliába költöztünk, ahol életemben először láttam a férjemet sírni. Istentől azt kérdezte: Milyen terved van velem és a gyülekezettel? Dritan semmitől sem félt, csak Istent akarta szolgálni, ezért hazaköltöztünk Shkodrába. Ott voltunk az árvízkárosultak mellett is, segítettük őket, és hirdettük nekik az evangéliumot.” Egy évvel később, 2010. október 4-én délután, amikor Dritan elindult az iskolába gyermekeiért, száz méterre a lakásuktól hat lövéssel végzett vele a támadó, akit elfogtak, és most a börtönben ül. Az egész országban demonstráltak a keresztények, Tiranában a parlament és a kormány segítségét kérték, hogy védje meg állampolgárait. Shkodra lakóinak többsége korábban nem tudott a gyülekezetről, de a tragikus események miatt sokan tudomást szereztek róla. „Tani elvesztése olyan fájdalmat okozott nekem és két gyermekünknek, amit nem lehet leírni vagy szavakkal elmondani” – mesélte Elona. „Azt mondtam az Úrnak: tartsd zárva a számat, állíts őrt oda, hogy soha ne beszéljek ellened! Nem kérdeztem Istentől, hogy mindez miért történt. Szeretném mindig szem előtt tartani az Ő kegyelmét, mert a Tanival eltöltött tizenkét év Isten ajándéka volt számomra. Szeretném, ha gyermekeim az Úrban nőnének fel, és Őt szolgálnák. Gabriel számára édesapja példakép volt, azt mondta az iskolában, hogy ő is lelkipásztor akar lenni, mint a papa.” A tragédia után az egyedül maradt feleségnek két lehetősége volt: az egyik, hogy depresszióba essen és visszavonuljon, a másik hogy férje nyomába lépjen, és az Urat szolgálja. Az utóbbit választotta. Sógorával, Paulin Prrojjal, aki presbiter, együtt vezetik a gyülekezetet, és szolgálnak az Úrnak, segítik az árvízkatasztrófa áldozatait. A mi partneri segítségünk
is erősíti a gyülekezet misszióját, és Isten országának jó hírnevét a városban és környékén. Elona és Paulin létrehozták az Élet Szövetsége Alapítványt, „Nemet a vérbosszúra, igent az életre” jelmondattal. A néhai Dritan Prroj lelkipásztor látását folytatva, tagjainak eltökélt szándéka, hogy megállítsák ezt a kegyetlen terrort, és segítséget nyújtsanak a vérbosszútól rettegő családoknak, ahol a férj a fenyegetés miatt nem léphet ki a lakásból. Ilyenkor a kimozdulni nem tudó vagy bujkáló családfő elveszti munkahelyét, a kieső keresete miatt családja anyagilag is nehéz helyzetbe kerül, napi megélhetési gondokkal küzd. „Jelenleg negyven ilyen családdal vagyunk kapcsolatban, és próbálunk segíteni nekik, de mindenekelőtt azért imádkozunk, hogy Isten használjon minket arra, hogy elvigyük számukra azt a reménységet és békességet, amely egyedül Jézus Krisztusban található”, – mondja Leona.
Árvízkárosultak segélyezése
2012. december
Látogatóban egy vérboszszútól rettegő családnál
Elona sógorával együtt látogatja, próbálja segíteni ezeket a családokat, hogy alapvető élelmiszerekhez juthassanak, és elmondja nekik az evangéliumot. Szolgálatuk nyomán egyre több ember adja át az életét Jézus Krisztusnak, többségében olyanok, akik érintettek a vérbosszúban. Azt tapasztalják, hogy akik Istennel megbékélnek, már arra is gondolnak, hogy az őket üldöző családdal is kezdeményezzék a megbékélést. „Néhány gyülekezeti vezetővel két ellenséges családot látogattunk meg. Az egyik érintett családnál az édesapát ölték meg. A másik helyen egy édesanya sírt, le volt sújtva a fia halála miatt. Amikor vigasztalni próbáltam, azt mondta, hogy könnyű ezt mondani, hiszen én nem éltem át azt, amit ő érez. Amikor elmondtam neki, hogy az én férjemet is megölték, és a két gyermekemet egyedül nevelem, az asszony rám nézett, és onnantól kezdve másképp fogadta, amit mondtam neki”- írta egyik levelében Elona. Majd ezt üzente: „Kedves hazai és külföldi barátaink! Köszönjük imáitokat, és azt, hogy támogattok bennünket! Ez bátorít minket, és erőt ad a küldetésünkhöz.” 2012 májusában és októberében néhány munkatársammal együtt meglátogattuk a Krisztus Szava Gyülekezetet. Meghívtuk a 40 család nőtagjait és gyerekeit a gyülekezet által kifejezetten számukra szervezett összejövetelre, ahol bátorítottuk őket és élelmiszercsomagokat adtunk át nekik. Három családot otthonaikban meglátogatva közelebbről is bepillanthattunk a vérbosszú által fenyegetett családoknak az életébe.
5 Az egyik család konfliktusa 12 éve kezdődött az ellenséges családdal, azóta m i ndkét csa ládból két férf i ha lt meg a vérbosszú miatt. Az első család szeretné a megbékélést, de a másik fél ezt nem akarja. Hat gyermekük közül a két legnagyobb fiú valahol a hegyekben bujkálva él a vérbosszútól rettegő édesapjukkal. Az otthon maradt fiúk ritkán mennek iskolába és csak mellékúton, mert ha utcán közlekednek, esetleg autóval elütik őket. A család egy 6 éves kisfiút is nevel, akinek édesapja – még a fiú születése előtt – szintén a vérbosszú egyik áldozata volt. Amikor a kisfiú megszületett, és édesanyja meglátta, hogy fiú, bánatában öngyilkos lett: arra gondolt, hogy nem tudná elviselni, ha gyermekét megölnék (lányokra ugyanis nem vonatkozik a vérbosszú törvénye). Meglátogattuk azt a háromgyerekes családot, amelynek családfője örök félelemben él, nyolc éve a hegyekben bujdosik. Ritkán és titokban látogat haza; gyermekeivel alig találkozik. A harmadik meglátogatott családnál a férj nyolc hosszú éve saját otthona foglyaként él. Mivel nem mehet ki a házból, munkahelyét elvesztette, így az öttagú család anyagilag tönkrement. A férj gyötrelmét azonban – saját elmondása szerint – főleg az okozta, hogy nem volt lelki békessége, bár annyira szeretett volna megnyugodni. Októberi utam során a legnagyobb élményem az volt, hogy együtt imádkoztunk a családfővel, annak testvérével és feleségével. Bizonyságot tettünk Jézus szabadító hatalmáról, akit befogadtak az életükbe. Örömmel fogadták a Szentírást, Isten Igéjét is, amit átadtunk nekik. Jó volt látni, hogy a sok nyugtalan év után békességet kaptak az Úrtól.
Elona szolgálatban
Ez a család is nélkülözi az édesapát
Hisszük, hog y ebben a helyzetben a bátorítás és az anyagi támogatás mellett a legnagyobb segítséget az jelenti az albán keresztények számára, ha imáinkban melléjük állunk. Imádkozzunk, hogy az albán nép felismerje, hogy Istenre van szüksége, akinek szeretete erősebb, mint a gyűlölet, és akinek az Élete erősebb, mint a halál. „Ha megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2 Krónika 7,14) Fekete Imre
6
XVIII. évf., 3. szám
Nem ráztuk le a port...
J
úliusban Székelyföldön jártam missziós úton egy remek csoporttal. Minden fáradtság és nehézség ellenére nagyon szeretek ilyesmiben részt venni, mert pótolhatatlan és máshol nehezen megszerezhető tapasztalatokhoz juttatja az embert - arról nem is beszélve, hogy milyen sokat jelent azoknak, akikhez eljutunk. Még akkor is, ha néha megkérdőjeleztem, hogy értelmes munka-e az, amit éppen végzünk... Háromnapos gyermektábort szerveztünk roma gyerekeknek, valamint több olyan cigánytelepre is eljutottunk, amit az egzisztenciális adottságokról szóló koordináta-rendszerben a legfinomabb jelzővel is csak valahol a „brutális” és az „elképesztő” közé illene elhelyezni. Meztelen kisgyerekek, mocskos és szakadt ruhákban járó felnőttek bújtak elő végtelenül romos házaikból, hogy meghallgassák az evangélium számukra is jó hírét. Heti programunk során olyan településeken jártunk, mint a Nagy-Küküllő partján fekvő Kisgalambfalva, a nehezen megközelíthető Kápolnás vagy a hihetetlenül elmaradott Etéd. Mindenhol kedves emberekkel találkoztunk. Helyi munkatársunk, Boldizsár László, már évek óta jár hozzájuk, ott segít, ahol éppen tud; látszik is a romákon, hogy nagyon szeretik és figyelik őt. Nem mintha velünk ellenségesek lennének. Alig várják, hogy Istenről beszéljünk nekik. A zenét nagyon szeretik. Végtelen mennyiségben lehet énekelni nekik, de adódik olyan is, hogy átveszik tőlünk a stafétát, és egyszercsak mi kerülünk a hallgatók pozíciójába, mert most ők énekelnek
Etédi hallgatóság
nekünk: „Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust...”. Aztán odafigyelve, némelyek sírva hallgatják a bizonyságtételeket. Az arcukra van írva, ha egy-egy mondat eltalálja őket. Ezek az emberek még nem tanulták meg olyan profin „fékezni magukat”, mint mi, magyarok, akik sokszor büszkék vagyunk rá, mennyire nem látszik rajtunk semmi, és úgymond urai vagyunk az érzelmeinknek. A romák pontosan úgy viselkednek, ahogy éppen érzik magukat. Ha valaminek örülnek, nevetnek. Ha valami fáj, sírnak. Az is előfordul, hogy az evangélizációs alkalom közepén mindegyikük elfut, otthagyva bennünket: mint megtudjuk, verekedés tört ki a faluban, amit meg kellett nézniük. A bunyó végeztével persze szaladnak vissza hozzánk, mi pedig nem torkoljuk le őket, hogy micsoda dolog két faragatlan ember balhézását nézni inkább, mintsem az evangélium üzenetével törődni. Felhasználjuk az alkalmat, és szóba állunk velük az indulatok kérdésével kapcsolatban, rámutatva, milyen indulat volt Krisztusban, aki nem viszonozta az Őt érő ütéseket, hanem a kereszthalálig engedelmes volt Istennek. Elnézve ezeket az embereket, a körülmények lehetetlenségét, a szükség nagyságát, végig ott motoszkál bennem a kérdés: hát lehet ezen segíteni? Érdemes anyagiakat, időt és energiát befektetni olyan emberekbe, akik még a legjobb indulatú számítás szerint is elképesztően mélyen állnak, nem csak szellemi értelemben, de szociális-társadalmi szemszögből is? Az írástudatlanság, az alkoholizmus, a folyamatos munkanélküliség együttese szinte minden kaput bezár előttük, ami a kimenekedés lehetőségét nyújthatná számukra. De éppen ez a helyzet az, amiben egyedül csak Istenhez lehet fordulni. Az egyik fárasztó nap végén Kisgalambfalva utcáján baktattam le a folyóhoz, amikor mellém szegődött egy faluban lakó férfi. Beszélgetésbe elegyedtünk, mondtam neki, kik vagyunk és honnan jöttünk, amire elégedetten bólintott. Elmesélte, hogy amióta a missziótól folyamatosan kijárnak a faluba, sokat változtak a romák. Jelentősen csökkent az erőszakos események száma, a gyerekek már nem teljesen olyanok, mint szüleik voltak. Hangosan és előre köszönnek, többen közülük Istenről beszélnek az utcán is, és a hitük miatt tartózkodnak a lopástól, káromkodástól. Talán ez volt az a pillanat, amikor mélyebben megértettem, hogy egy missziós tevékenység eredményességét csak évek folyamatában érdemes vizsgálni. Ha az ember csak pár napot tartózkodik egy ilyen helyen, gondolhatja azt, hogy nem sokat tudott változtatni a helyzeten – és valószínűleg igaza is van. Azonban minden ilyen látogatás egy-egy
Készül az ebéd a táborozóknak.
újabb apró előrelépéssel gazdagítja az addig megtett útszakaszt. Hosszabb távon visszatekintve látjuk csak meg, mennyit léptünk előre. Sok szó esik manapság a romák felzárkóztatásáról, melyet mindenféle intézkedéssel és programtervezettel igyekeznek megoldani. A magam részéről úgy látom, az evangéliumnál jobb felzárkóztatási alternatíva nem létezik, s még azzal is csak nagyon lassú, viszont maradandó hatásokat lehet elérni. Hála Istennek! Sytka
Gyermektábor Kisgalambfalván
2012. december
7
Lehetetlen küldetés?
N
agyon örültem, hogy tagja lehettem annak a missziós csapatnak, amely szeptemberben székely- és csángóföldi missziós útra indult. Az út célja székelyföldi rászoruló családok meglátogatása és a Gyermektámogató Programban segélyezet t családok bátor ítása volt. Emellett szerettük volna felmérni, hogy miként tudna a Kelet-Európa Misszió a csángók szellemi és testi szükségein segíteni.
Szeptember 2-án Magyarországról indultunk, és hosszú utazás után érkezt ünk meg Szentegyházára. Imádkozva beszéltük át a következő napok teendőit. Két csoportban szolgáltunk: a csapat egyik része Székelyföldön családokat látogatott, a többiek pedig Csángóföldre mentek. Kétnapos csángóföldi utunk során három falut látogattunk meg: Pusztinát, Külsőrekecsint és Magyarfalut. Külsőrekecsinben késő estig beszélgettünk házigazdánkkal, Ghiurca Valentinnal (Gyurka Bálint), aki művelődésszervezőként és magyartanárként dolgozik. Nagyon komoly kérdések kerültek szóba a tábortűz mellett. Mi Isten terve az emberrel? Mi végre vagyunk itt a földön? Mit kezdjünk a bűneinkkel…? A vöröslő tűz fényénél láttam házigazdánk mélyen elgondolkodó arcát. Má snap Va lent i n t a nác sá ra megláto gattunk néhány családot, akik nagy anyagi szükségben vannak. Egy kislánynak, akinek tanszercsomagot vittünk, komoly problémája van a hallásával, de az öttagú családnak nincs lehetősége a kezelésére. Egy élelmiszercsomaggal is megajándékoztuk a családot, amely egy hat négyzetméteres, egyszobás házban lakik. Egy másik családnál csak három egészen kis gyermek volt otthon; a szülők dolgoztak. Ők is kaptak tanszer- és élelmiszercsomagot. Délben továbbindultunk az egyik legkeletebbre eső magyar faluba, melynek a neve is Magyarfalu. Itt Klári nénivel találkoztunk, aki próbálja összefogni a helybéli magyarságot. Jóízűt beszélgettünk vele, átadtuk, amit neki vittünk. Este Székelyföldön találkozott a két csoport, és közösen szolgáltunk a szentegyházi baptista gyülekezetben, ahol beszámoltunk a csángóföldi útról is. Csángóföldön a magyarok elszigetelt kis közösségekben, falvakban élnek. Az utóbbi években a helyi magyar értelmiségi fiatalok egy része anyaországi segítséggel próbálja a magyar identitást és a csángó kultúrát megerősíteni. Az emberekkel való beszélgetés
során azt tapasztaltuk, hogy a fiatal generáció körében a magyar nyelv használata háttérbe szorult, ösztönösen románul beszélnek, és csak végső esetben szólalnak meg tört magyarsággal, sok román jövevényszót használva. Találkoztunk viszont olyanokkal is, akik szépen, választékosan beszéltek magyarul. Ők magyarországi egyetemek elvégzése után tudatosan tértek vissza Csángóföldre. Csángóföld evangéliumi szempontból érintetlen, szellemileg sötét. Ez nem csak a magyar, hanem a többségi román közösségekre is igaz. Utazásunk során nem láttunk protestáns templomot vagy imaházat. A csángó magyarok katolikusok, de román nyelvű miséket hallgatnak, amit viszont az idős korosztály nem ért. Komoly feszültség alakult ki a román és magyar katolikus papok között, hogy milyen nyelvű legyen a mise. Az utcákat járva lépten-nyomon sok feszületet és Mária-szobrot láthatunk. Az emberek gondolkozását is átitatja a formális vallásosság és a babona. E l s z or u lt a s z íve m a l át o t t a k m i at t . Imádkoztunk és beszélgettünk az útitársakkal, hogy mi módon lehetne eljuttatni hozzájuk az evangéliumot. Azt leszögeztük, hogy utcai, vagy bármilyen más nyilvános evagélizációval nem lehet. Első lépésként a kapcsolatépítés a fontos, majd különböző keresztyén kulturális rendezvények, gyermekés ifjúsági programok szervezése. Fontos feladat az anyagi szükségletek betöltése is, ezen a területen óriási az igény. A legfontosabb pedig a szeretet: szeretni őket és imádkozni értük! Nagy Tibor, Csantavér
Hét bárány – egy imameghallgatás Júliusba n mu n katársaim arról értesítettek, hogy egy kedves, idős osztrák hölgy felajánlott hét juhot, amivel egy magyar családot szeretne támogatni. A felajánló azt kérte, hogy egy olyan család kapja meg az állatokat, amelyik nem vágja le, hanem tenyészteni fogja őket. Amióta a missziónál dolgozom, még nem fordult elő, hogy valaki ilyen nagy értékű állatokat adományozott volna. Amikor ezt a jó hírt meghallottam, máris tudtam, hogy kit szeretnék megörvendeztetni ezzel a lehetőséggel. A Gazdik család mindig is tartott háziállatokat, és tisztában voltam vele, hogy Piroska né n i t i sz t e s s ége s e n go ndját v i s el né a bárányoknak. Nagyon megörült, amint megtudta, hogy rájuk esett a választásom. Elmesélte, milyen nagy csodaként élte meg ezt az ajándékot. Piroska néni ugyanis pár héttel korábban kezdett el imádkozni azért, hogy Isten tegye lehetővé számára, hogy vehessen két bárányt a tanyára. Alig tudta felfogni, hogy ilyen gyorsan válaszol Isten az imáira. Piroska néni és a hét bárány
A család nemsokára megkapta a juhokat, és hogy biztonságosan tudják őrizni őket, az adományozó még egy villanypásztort is ajándékozott nekik. Gazdikék őszintén hálásak Istennek és az adományozónak, mert a bárányok – azon t úl, hog y tejjel és tejtermékkel lát já k el őket – h a megszaporod n a k, egyre inkább lehetőséget biztosítanak a családnak az önellátásra. Mivel Piroska néninek nincs állása, mindez abban is segíthet, hogy a szaporulat egy részét vagy a tejterméket értékesítve, egy kis bevételhez juthat, amit visszafordíthat a családi gazdaságba vagy a szükségleteikre költhet. Kérészi Att ila Egy csángó családnál
8
XVIII. évf., 3. szám
Péterrévei segélyezés
hogy az élelmiszercsomagon keresztül kézzelfoghatóan tapasztalhatta Isten gondviselését. Sorolhatnám a többi családot is, ahova élelmiszercsomagot adtunk, de csak még egyet
emelnék ki közülük. Zolika tizenegy éves kisfiú, igazi hős. Nagyon nagy szegénységben él családjával együtt, még villanyuk sincs. Egy szobában lakik a héttagú család, nem tudnak rendesen tisztálkodni sem. Sajnos nemcsak a szobájukban van sötét, hanem a szülők szívében is: az alkohol és a szegénység annyira elnyomja őket, hogy már nem tudnak tisztán gondolkodni. Zolikát már négy éve csúfolják, amiért gyülekezetbe jár. A testvérei is gúnyolják, akik között ő a legkisebb. De egy dolog miatt mégis elengedik a gyülekezetbe, ez pedig az, hogy – a Kelet-Európa Misszió Gyermektámogató Programján keresztül – Zolika miatt a család havi rendszerességgel támogatásban részesül. Az Ige itt is beigazolódott: „Az ajándék tág teret nyit az ember előtt” (Péld 18,16). Mivel a szülők tőlünk veszik át ezt az anyagi támogatást, megengedik, hogy Zolika a gyülekezetbe járjon. Ennek a kisfiúnak sokszor szó szerinti üldözést kell kiállnia az Úrért, de erősen áll, nagyon szereti Jézust. Nagy öröm számunkra, hogy áldás lehetünk a családjának, így volt az élelmiszertámogatással is. Nagyon köszönjük a Kelet-Európa Missziónak az anyagi támogatást, amivel a rászoruló családokat segíthettük, akik ezáltal megtapasztalhatták, hogy Isten jó! Muzslai Etelka
értelmi fogyatékos, ezért speciális fejlesztő óvodába jár, ami nagyon költséges. Hála Istennek azonban látszódik a fejlődés rajta, mert már tud járókerettel járni és képes pár percig magától megállni. Gaspor Betti egy dunántúli faluban egyedül neveli hétéves kislányát, Fannit. Szüleitől egy romos házat örökölt, az őt gyakran bántalmazó volt férjétől meg némi adósságot is. Betti nagyon sok nehézségen ment keresztül. Postásként dolgozik; kis fizetéséből alig tudja a számláit
kifizetni, élelemre, tűzifára és téli holmikra vagy házfelújításra már nem marad semmi. Ez nem keseríti el, továbbra is szorgalmasan járja a falut és segít másokon, ahogy csak tud. Mindkét családnál jelenleg a szükséges téli tüzelő előteremtése a legnagyobb gond. Imádkozzunk azért, hogy Isten töltse be a szükségleteiket, és ha valaki szeretne segíteni rajtuk, ezt a missziónak eljuttatott adománnyal megteheti. Zsuzsi
2012. június 10-én a Kelet Európa Misszió segítségével lehetőségünk adódott, hogy Péterrévén élelmiszercsomagokat és mosóport adjunk húsz családnak. A férjem, Gábor többnapos vajdasági tartózkodás után érkezett haza, és szomorúan mesélte, hogy megint több péterrévei család mélyszegénységben él; hiába dolgoznak, már több hónapja nem kapnak fizetést. Sokszor átéltük, hogy együtt sírunk a sírókkal; nem könnyű, de Isten ad erőt. Vasárnap hajnali négykor keltünk, hogy a Péterrévén tíz órakor kezdődő istentisztelet előtt még be tudjunk vásárolni húsz rászoruló család részére. Istentisztelet után osztottuk ki a segélycsomagokat, és mondhatom, nagyon hálásak voltak; örültek, mert ezen keresztül is láthatták az Úr gondoskodását és szeretetét. Az egyik támogatott cigány családban szomorú esemény történt. A fiatal anyuka, Tamara, akinek már van egy három éves kislánya, elvetélt. Rendszeresesen jár gyülekezetbe, szereti az Urat, a férje is megtért. A történtek miatt fájdalom és szomorúság volt Tamarában. Mivel ők is mélyszegénységben élnek, nagyon örült,
Segítségre várnak… A nyáron két nehéz sorsú család keresett meg minket. Meglátogatva őket láthattuk, hogy gyerekeiket nagy szeretettel nevelik. A Rácz házaspár egy Jászberény melletti faluban lakik, és szegénységük ellenére négy éve nevel egy befogadott testvérpárt: a nyolcéves Nellyt és a hatéves Szandit. A mosolygós és csupaszív Szandika komoly egyensúly problémákkal küzd és középsúlyos
Zolika, a hős
INFO HAMAROSAN… Támogasson 5000 Ft-os ÉLELMISZERCSOMAGGAL egy rászoruló nagycsaládot!
2013. JÚNIUS 24–29.