3.1 Bevezetés, a felhasználó követelményei

2. A korszerűség megítélése a hazai közvilágítás fejlődése során

3. LÁTÁS A KÖZÚTON

berendezések fennmaradásában. A hazai közvilágítás milyenségében a talán legjelentősebb tényező az önkormányzat, és valljuk be, nem várható el, hogy minden jegyző a közvilágítás összetett ismereteinek szakértője legyen. És itt látszik annak a szervezett szakmai tájékoztatásnak, műszaki és gazdasági tanácsadásnak a jelentősége, amelynek élére állhat a MEE Világítástechnikai Társaság olyan úttörő kiadványokkal, mint az ebben a könyvben összefogott dolgozatok.

Ebben a fejezetben a közút világításával kapcsolatos követelményeket a közút használójának szempontjából vizsgáljuk. Az első részben még sem számszerű világítástechnikai előírásokat, sem megoldási javaslatokat nem teszünk, csak az igényeket soroljuk fel, melyeket a következő részben megpróbálunk a fotometria és színmérés nyelvére lefordítani, hogy a kézikönyv más fejezeteiben tárgyalt, a közvilágítás tervezésével kapcsolatos előírások, érthetőkké váljanak. 3.1 Bevezetés, a felhasználó követelményei A közút használóit két nagy csoportba sorolhatjuk: gyalogosok és járművezetők. A két csoportnak a világítással szemben támasztott követelményeit egymástól elkülönítve fogjuk tárgyalni annak ellenére, hogy sok esetben a két csoport ugyanazon útszakaszt használja. A két csoport követelményei különbözőek, sőt egymásnak ellentmondóak is lehetnek. Az adott közvilágítás tervezésekor minden esetben el kell dönteni, hogy az adott helyen mely csoport világítási követelményei a fontosabbak, és esetleg milyen más szabályozással kell arról gondoskodni, hogy a másik csoportot se érje veszélyesen hátrányos hatás. 3.1.1 A gyalogos látási igényei A közút világításának tervezésekor a gyalogos szempontjait is két csoportban tárgyalhatjuk: más a követelmény, ha a gyalogos egy fő- vagy mellékúton lakásához vagy munkahelyéhez siet, vagy egy sétáló, esetleg bevásárló utcában igényli, hogy a környezetében lévő személyekkel vagy tárgyakkal ismerkedjék. Az első esetben a gyalogos igénye egyrészt, hogy a gyalogjárón és az úttesten (ha azon a zebránál, vagy másutt át kell kelnie, vagy ha gyalogjáró hiányában azt kell használnia) az esetleges akadályokat meglássa, másrészt (a mai közbiztonsági körülmények között) a közutat használó embertársa szándékait időben felismerje. Ehhez a gyalogjárón kellő megvilágítást, a jó útburkolat és az esetleges úthibák között kellő láthatóságot kell biztosítani ahhoz, hogy azok jól felismerhetők legyenek. Ugyanakkor a világítás ne kápráztassa, mert esetleges rontó káprázás nagyon megnövelné a hasznos megvilágítás igényét ahhoz, hogy az úthibák észlelhetők legyenek. A második követelmény a közutat használó további személyek arckifejezésének időben történő felismerése. Ehhez a járókelő fejmagasságában megfelelő vertikális megvilágítást kell biztosítani, ez nyilván részben ellentmond az előző követelménynek, a kápráztatás elkerülésének. Kiutat a gondos, több irányból történő megvilágítás, a fénnyel történő modellezés és annak fél-cilindrikus megvilágítással való leírása mutathat. A fő követelmények mennyiségi leírását tehát a megvilágítás/fénysűrűség1 nagysága adja, minőségi jellemzőit pedig a fény megfelelő irányítása, és a fényszín jelenti. Ezek mellett az alkalmazott fényforrás kiválasztását a helyesen megfogalmazott jó fényhasznosítás szabja meg2. 1 A vonatkozó szabvány az utat jellemzően használó csoportok (útkategória) függvényében nagyobb fényigény esetén fénysűrűség értéket, kisebb igény esetén megvilágítás értéket ír elő. 2 A „jól megfogalmazott” fényhasznosítás alatt azt értjük, hogy az éjszakai látás körülményei között a fényhasznosítást újra kell fogalmazni, mint ahogy arra a 3.4. fejezetben ki fogunk térni.

32

Közvilágítási kézikönyv


33

3. LÁTÁS A KÖZÚTON A bevásárló és sétáló utcákban az előbbiekhez hozzájárul a jó színlátási igény. Itt a másik járókelőnek nem csupán az arckifejezését szeretnénk jól kivenni, de esetleg az is érdekel, hogy milyen színű ruhát visel. Sok esetben a közvilágítást kiegészíti az üzletekből kiáramló kirakatvilágítás. Ennek a közvilágítással harmóniában kell lennie. Nem szabad a közvilágításra pl. kisnyomású (monokromatikus) nátriumlámpát használni és annak fényét a kirakatvilágításra használt fehér fényt adó nagynyomású fémhalogénlámpa fényével keverni. 3.1.2 A járművezető igénye A gépjárműforgalomhoz szükséges világítást általában a gépjármű saját fényszórója biztosítja, ezt segíti – elsősorban beépített környezetben – a közúthoz kötött világítás. Kézikönyvünkben azonban csak az utóbbival foglalkozunk, hiszen jól világított közutakon a gépkocsi tompított fényszórója által biztosított fény a járulékos. Városi környezetben kiegészítő jelentőségű, elsősorban arra szolgál, hogy a gépkocsit a közút többi használója gyorsan felismerje. Jelen kézikönyvben a látási követelmények szempontjából más járművek kérdésével külön nem foglalkozunk, mert ezeket – ha pl. a kerékpáros kénytelen az útpályát a gépkocsival megosztani – a járművezető igényei lefedik. Tervezés szempontjából pl. a kerékpáros számára a kerékpárutak világítása néhány, a gyalogos igényeit meghaladó igényt vet fel, mert a kerékpár gyorsabban közlekedik, mint a gyalogos, és ezért az akadály gyors felismeréséhez nagyobb megvilágításra van szüksége. Miként azt majd a következő fejezetekben látni fogjuk, az akadályok felismerési sebességét a látási körülmények befolyásolják. Gyorsabb felismeréshez jobb világításra van szükség, és ezt a jobb világítást nagyobb fénysűrűséggel, megfelelő fényeloszlás és fényszín biztosításával érhetjük el. A gépkocsi vezetőjének a közúton való haladás során • gépkocsiját a megfelelő haladási sávban kell tartania, • az úttesten lévő esetleges akadályokat idejekorán meg kell látnia, • egyértelműen fel kell ismernie, hogy az úttest szélén megjelenik-e egy személy vagy állat, aki illetve amely néhány másodperc múlva az úttesten akadályt okozhat, • az út szélén (fölött, mellett stb.) elhelyezett jelzőtáblákat, útjelzéseket fel kell ismernie és értelmeznie kell. Ugyanakkor a közvilágításnak el kell kerülnie a járművezető kápráztatását. A közvilágítás fotometriai követelményeit az előbbieknek megfelelően a látás nyelvére a következő kérdések megválaszolásával fordíthatjuk le: • milyen hatással van a látómezőben felbukkanó jel fénysűrűsége valamilyen emberi válaszreakció kiváltásának válaszidejére (reakciósebesség), • hogyan függ össze a kontrasztérzékenység a háttér fénysűrűségével, • mi szükséges a részletek felismeréséhez foveálisan (előre tekintve) és parafoveálisan (az út vonalától oldalt, pl. az útjelző táblára tekintve), • milyen mindezek fénysűrűség, kontraszt és fény-szín igénye. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre – akár csak megközelítő – választ tudjunk adni, át kell tekintenünk a látási információ feldolgozását a szemünket érő ingertől az agyi megértésig. 34


3. LÁTÁS A KÖZÚTON 3.2 A jel útja a tárgytól az agyig Az ember a környezetéből jövő információ túlnyomó többségét szemén keresztül kapja. A közúton közlekedők számára fontos, hogy a környezetből a szükséges és elégséges információt megkapják, azt feldolgozzák, hasznosítsák. Az információ megjelenítését úgy kell megvalósítani, hogy azt a megfigyelő könnyen, torzítások, információvesztés nélkül tudja észlelni. Ehhez a közvilágítás tervezőnek ismernie kell látószervünk tulajdonságait, és annak figyelembe vételével kell a közvilágítási berendezést megterveznie. A látószerv a szemből – az idegpályákból – az agyból áll. A fényingertől a fény-észleletig tartó úton végigkövetve az egyes látószervrészek működését a következő főbb csoportosítást tehetjük: • a szem leképező mechanizmusa; • a retinán elhelyezkedő, látható sugárzást ingerületté alakító, sejtcsoportok (csapok és pálcikák) mechanizmusa; • a csap és pálcika mechanizmust az agy felé továbbító ingerek kialakulása, még a retina szintjén; • az idegpályák mechanizmusa a retina és az agy látás-feldolgozó területei között; végül • az agyi feldolgozás, amelynek során kialakul a látott tárgy mentális képe, hozzárendelődik forma-, mozgás-, szín-információ; asszociációk alakulnak ki már ismert jelenségekkel. A vizuális információ feldolgozásának egyre magasabb szintjeiről ismereteink egyre gyérebbek, bár napjainkban az agykutatás szinte naponta újabb részleteket tár fel. Ezek ismertetése azonban már messze túlmegy e kézikönyv keretein. 3.2.1 A szem leképező mechanizmusa Az emberi szem kb. 24 mm átmérőjű közelítőleg gömb alakú páros szerv, szerkezetét a 3.1 ábra szemlélteti. Az emberi szem védetten helyezkedik el a koponya csontosszemüregében. Külső védelmét biztosítja a szemhéj és a szempillák. A szem külső rétege az ínhártya, amely elöl a szaruhártyában (cornea) folytatódik, hátul a látóidegek bevezetése szakítja meg. Az ínhártya belső oldalán található az ér- 3.1. ábra Az emberi szem felépítése. hártya, ebben ágaznak el az ínhártyán át a szembe behatoló erek, amelyek a retinát látják el tápanyagokkal. Az ínhártya sötét festékanyagát a fényképezőgép belsejének fekete festéséhez hasonlíthatjuk, szerepe is ennek megfelelő. Az érhártya szaruhártya felé eső részének megvastagodása a sugártest (az ábrán külön nem tüntettük fel, egyes részeit mutatjuk be). A sugártestről ered a szivárványhártya, ennek nyílása a pupilla. Itt lép be a sugárzás a szembe. A pupilla a fényképezőgép rekesznyílásához hasonlít, reflexszerűen a pupilla nyílás változásával alkalmazkodik szemünk a fénymennyiség változásához (átmérője 2-8 mm Közvilágítási kézikönyv

35

3. LÁTÁS A KÖZÚTON között változik, így a külvilág 1:sokmillió nagyságrendű fénysűrűség változásainak hatását csak tört részben tudja áthidalni, itt az idegi feldolgozásnak nagy szerep jut.) Az ínhártya belső oldalát borítja az érhártya, ez táplálja a kezdeti jel feldolgozást végző retinát. A retinán helyezkednek el az érzékelők (csapok és pálcikák), amelyek a szembejutó sugárzást ingerületté alakítják. Ugyancsak itt találhatók a bipoláris, az amakrin stb. sejtek és végül a ganglion sejtek is, ezek együttesen dolgozzák fel primer módon az ingerületet és juttatják el az idegpályák segítségével, elektromos impulzus-sorozatok formájában, az agyba. Az idegpályák a látóidegfőnél (vakfolt) lépnek ki a szemből. A szem fénytörő közegei a szaruhártya, az elülső csarnokban elhelyezkedő csarnokvíz és a szemlencse. Ezek közül a szaruhártya a legfontosabb leképező elem. A csarnokvíz szerepe a szaruhártya táplálása, mivel abban nincsenek erek. A szemlencse kristálytiszta, rugalmas anyagú bikonvex lencse, domborúságának változtatásával fókuszálja a különböző távolságban lévő tárgyak képét a retinára. A domborítást a sugárizmok biztosítják. Ezzel a szem lencserendszerének eredő fókusztávolságát szabályozzák. A lencse törő képességét az f - fókusztávolság (m) reciprokával jellemezzük. A szemlencse nem tökéletes lencse, törésmutatója a különböző hullámhosszúságokra más és más. Ezt nevezzük kromatikus aberrációnak. Ha egyidejűleg nézünk fehér/fekete, vagy zöld színű tárgyat és kék és/vagy vörös tárgyat, szemünk a fehér (vagy zöld) tárgyra fókuszál élesen és a rövidebb hullámhosszúságú, kék fényt jobban töri, ezért a kék térrész képe a retina elé esik, a szem tehát mintegy „rövidlátó”-ként viselkedik ezen képrészletre vonatkozóan. A hosszú hullámhosszúságú vörös fény ezzel szemben a retina mögé esik, azaz szemünk „távollátó”-ként viselkedik. Ezekből következik, hogy a megfigyelő a vörös tárgyat szubjektíven közelebbinek érzi, mint az ugyanolyan messze lévő kéket. Ennek a közúti jelzések megfigyelhetőségében lehet jelentősége. A szemlencse nem csak színi korrekció szempontjából nem tökéletes (nem akromát), hanem geometriai leképezés szempontjából sem. A szemlencsén tengelyközelben, a szemtengely irányából beeső sugarak a külvilág képét a foveára képezik le. A lencse ún. szférikus aberrációja következtében a tengelytől távolabb, a lencse szélén áthaladó sugarak nem a foveára képződnek le, s ezért nagy pupilla átmérő esetében (sötét környezethez akkomodált állapotban) kevésbé éles kép vetül a retinára, mint jó megvilágítás esetén, amikor a pupilla beszűkül és a lencse széle már nem vesz részt a leképezésben. Az éleslátáshoz a szemlencse görbületét kell, hogy a sugárizmok (belső szem-izmok) változtassák. Ez a jelenség az akkomodáció. Két szemmel látásnál a két szemtengelyt is állítani kell, úgy, hogy a két szemmel létrehozott kép fedésbe kerüljön. A szem éleslátásra állításához idő kell, az izommunka pedig fáradáshoz vezethet. Ugyanakkor a szem végez apró mozgásokat, ami nagyon fontos, mert csak akkor látunk, ha a retinán a kép időben állandóan változik. Az olyan feladatok, ahol gyakran kell az akkomodálási távolságot változtatni – ilyen az autóvezetés is – fárasztóak. A látásélesség meghatározása a járművezetői alkalmasság egyik fontos eleme. Magyarországon ehhez a Kettesy féle látásélesség vizsgáló táblát használják3. A látásélesség függ a világítási viszonyoktól és a vizsgálandó jel kontrasztjától. A kont3 6 m távolságból mutatva a jó látásélességű személy 9 egyre csökkenő betűméretet ismer fel hibátlanul. Ez a 6/6-s látásélesség. A pl. 6/18 szám azt jelenti, hogy azt a sort látja az illető élesen, amit az ép szemű 18 m-ről.

36


3. LÁTÁS A KÖZÚTON rasztot pl. a jel és háttér fénysűrűségével a következő formában írhatjuk le: K=

Lt-Lh DL = Lh Lh

ahol Lt a tárgy, Lh a háttér fénysűrűsége. Az éppen észlelhető kontraszt határértékére jó közelítésben érvényes a Weber – Fechner törvény azaz DL/L = konst4. Az a legkisebb kontraszt, amit még meg tudunk különböztetni függ az adaptációs fénysűrűségtől, a jel méretétől, attól, hogy akromatikus (fekete-szürke-fehér) jeleket, vagy színes jeleket vizsgálunk stb. Szokásos a kontraszt reciprokát kontraszt érzékenységnek nevezni, és a különböző külső feltételek függvényében az éppen megkülönböztethető kontrasztérzékenységet, mint a jelenség jellegzetes mennyiségét tárgyalni. Jellegzetes különbség adódik az akromatikus és kromatikus kontraszt határérzékenység között a jelméret függvényében. Ezt a jelenséget általában szinuszosan változó fénysűrűségű jelekkel szokás vizsgálni. A 3.2. ábrán kromatikus és akromatikus kontrasztérzékenység függéseket szemléltetünk a jelsűrűség (térfrekencia) függvényében. Az ábra szerint az akromati- 3.2. ábra Kromatikus (színes) és akromatikus kus jelek esetében az éppen megkülönböz- kontraszt határérzékenységi függvény (contrast tethető kontraszt 2°- 3° körül a legjobb, míg sensitivity funcition, CSF) változása a szinuszosan változó fénysűrűségű rács esetén a látott rácsvoszínes jelek esetén szemünk aluláteresztő nal frekvencia függvényében. szűrőként viselkedik. Villogó fények észlelhetősége nagyobb, mint az állandóké. A szemlencse rugalmassága az ember élete során csökken. Míg gyermekkorban a 15 cm – 20 cm távoli tárgyakat is élesen látjuk, ez a közelpont az életkor előre haladtával távolodik, „már nem elég hosszú az ember karja”, hogy jól tudjon apró betűs írást olvasni. A távolpont az egészséges szemű ember esetén az életkorral nem változik, és a végtelenben van. Ez a gépkocsivezetésben ezért kisebb problémát jelent, bár itt is szükség van a műszerfal felismerésére és a távolba látásra gyakorlatilag egy időben. Ezért idős korban gépkocsivezetéshez bi- vagy multifokális szemüveg lencsékre van szükség. A szem másik jelentős mozgása az adaptációhoz kapcsolódik, a pupilla változását is két izomcsoport végzi. A pupilla szűkülése, azaz a nagyobb megvilágítás, fénysűrűség, esetén a látásélesség (két pont megkülönböztethetősége) növekszik, kivéve, ha a nagyobb fénysűrűséget egy kápráztató forrás okozza. Az adaptációnál fontos megjegyezni, hogy a világosról sötétre adaptálás ideje lényegesen nagyobb, mint fordított esetben, lásd 3.3. és 3.4. ábra. Ennek is jelentős szerepe van a közvilágítás tervezésében pl. az átmeneti szakaszok hosszának meghatározásánál, alagút bemenő szakasza világításának tervezésekor. Meg kell jegyezni, hogy az adaptáció nagyobb részét neurális mechanizmusok hozzák létre. 4 A Weber-Fechner törvény a látás tekintetében első közelítés, pontosabb függvénykapcsolat a köbgyökös.


37


3.3. ábra A pupilla átmérő változásának ideje sötét – világos adaptáció esetén.

3.4. ábra A pupilla átmérő változásának ideje világos - sötét adaptáció esetén.

3.2.2 A fény – ingerület átalakítás mechanizmusa A szem optikai rendszere a külvilág képét a retinára vetíti. A retina sematikus keresztmetszetét a 3.5. ábra szemlélteti. Itt a fényinger hatására fényérzet keletkezik, amely ideg ingerületek közvetítésével jut el az agyba, ahol a fényészlelet alakul ki. A retina érzékelői a csapok és pálcikák, amelyek eloszlása nem egyenletes, és amelyek az optikai sugárzást ideg ingerület3.5. ábra A retina sematikus keresztmetszete.

té alakítják át. A színvak5 pálcikák zömmel periferiálisan helyezkednek el, a színes látást is lehetővé tevő csapok a retina legérzékenyebb területén, a foveában, és annak közelében találhatók nagy számban. A pálcikák és csapok retinán való eloszlását a 3.6. ábra mutatja. Ha egy élénk színű tárgyat a fejünk mögül a látótérbe hozunk, előbb csak az alakját látjuk (perifériálisan), csak mintegy 20°–30°–ra a szemtengelyünktől ismerjük fel a színét. Ezért fontos, hogy a közlekedési 3.6. ábra Pálcikák és csapok eloszlása a retinán. 5 A színvak alatt azt értjük, hogy pl. holdfényben, amikor csak a pálcikák működnek, a testek formáját ki tudjuk venni, de azok színét nem, amit a „sötétben minden tehén fekete” formában szoktak hétköznapi nyelvre lefordítani.

38


3. LÁTÁS A KÖZÚTON jelzőtáblaformák különbözőek legyenek. Pl. háromszög, nyolcszög, négyzet vagy kör, amelyek jelentése egyértelmű. Az éleslátás a retina kis területére, a foveára korlátozódik. A foveában csak csapokat találunk, a foveától távolodva a csapok sűrűsége rohamosan csökken, a pálcikák száma pedig nő. Ez utóbbiból mintegy 120 millió van; a csapok száma kb. 6 millió, ezek a bennük lévő pigment alapján három csoportba sorolhatók, melyek a látható színképtartomány különböző részére érzékenyek; ennek következtében érzékelik a színeket; a látóidegek száma alig több mint egy millió. Ebből következik, hogy nem minden egyes pálcika és csap ingerületét továbbítja egymástól függetlenül a látóidegköteg az agy felé. Az elsődleges feldolgozás tehát a retina szintjén történik. A pálcikák egyfajta fotopigmense a kékeszöld tartományban rendelkezik legnagyobb fényelnyeléssel. A háromféle csappigmens a látható színkép hosszúhullámú, közepes hullámhosszúságú, illetve rövid hullámhosszúságú tartományában rendelkezik nagy elnyeléssel. A háromféle csap színképi érzékenységét a 3.7. ábra szemlélteti. Az L és M csapok színképi érzékenysége erősen átlapol, ezért használjuk napjainkban az angol rövidítéseket Long- (hosszú), Medium- (közepes) és Short- (rövid) wavelength (hullámhossz) érzékenységű csap megnevezésre, a 3.7. ábra A háromféle csap színképi érzékenysége. régebbi vörös-, zöld- és kék-érzékenység helyett. 3.2.3 Ingerek előfeldolgozása a retina szintjén A pálcikákban a rhodopszin nevű látóbíbor nyeli el a sugárzást, ennek hatására rhodopszin egy módosulata jön létre, aminek következtében a sejt membránján megváltozik a potenciál. Ezt a változást érzékeli a bipoláris és amakrin sejtek hálózata, a horizontális sejtek segítségével szembekapcsolja azt a környezetből érkező ingerrel és végzi el a receptor mező jelének elő-feldolgozását. Itt a retina szintjén a jelfeldolgozás utolsó lépcsője a ganglion sejtek munkája, amelyek kimenő jele már nem az ingerlés hatásával arányos; hanem az ingerlés erősségétől függő sűrűségű ideg-impulzus sorozat, az ún. tüzelési gyakoriság. A ganglion sejtekből továbbvezetett ingerületek – a vizuális jelfeldolgozás szempontjából – három fontos csoportba oszthatók: Az elsődleges idegpálya a magnocelluláris, amelyen gyors jeltovábbítással akromatikus információ áramlik, amely elsősorban tárgyaknak a látótérben való megjelenéséről, azok határáról, éleiről ad felvilágosítást az agynak. A jel színképi érzékenysége hasonlít a fotometriában szokásos V(l) görbe színképéhez, és valószínűleg az L- és M- csapok jeléből összegződik. Közvilágítási kézikönyv

39



A pálcikák színképi érzékenységét, a V’(l) görbét, a szabványos világosban látás V(l) görbét, valamint az utóbbi, a látásfiziológiában használatos pontosabb VM(l) görbét, valamint a nagyobb látószögek esetén a látást jobban leíró V10(l) görbét a 3.8. ábra szemlélteti. A másik két idegpálya jelei nagyon leegyszerűsítve a következők: A parvocelluláris idegpályákon az L és M csapok által keltett ingerület különbségi jele továbbítódik, így ez mintegy a vörös-zöld ellen3.8. ábra A sötétben látás (V’(l) és a világosban látás (V(l), színpárhoz kapcsolható informáci- valamint annak két változata: az átlagos szem színképi érzéót közvetít. kenységét jobban közelítő VM(l) és a nagyobb látószögekA harmadik idegcsoport, a nél érvényes V10(l) görbe. koniocelluláris, az L és M csapokból származó ingerületet mintegy szembekapcsolja az S csapokból származó ingerülettel és ezzel ezen az idegpályán a sárga – kék ellen-színpárnak megfelelő jelek jutnak el az agyhoz. A parvocelluláris idegrostok finom részletek feldolgozását teszik lehetővé, ezek hozzájárulnak a részletdús látáshoz. A világosban (fotopos) látás körülményei között a pálcikák jele csak a periferiális, a nézési iránytól távoleső területeken jelentős, a környezet fénysűrűségének csökkenésével azonban a csapok érzékenysége már nem elegendő a jó látás feltételeinek biztosításához, s ekkor a pálcikák szolgáltatta információ fokozatosan részt vesz a látásban; ekkor jutunk a mezopos látás tartományába, mellyel a következő alfejezetben foglalkozunk. A látás szempontjából lényeges, hogy az érzékelő sejtek nem egyenként juttatják el jelüket az agynak, hanem a retinán kisebb – nagyobb területekről gyűjtik az információt, és pl. a magnocelluláris idegpályák esetén is a ténylegesen továbbított információ a központi terület és az azt körülvevő gyűrűszerű területről jövő jel különbsége. Hasonló a helyzet a másik két idegpálya esetén (majd az agy látókérgében is hasonló szerveződést lehet látni, legföljebb egyes idegsejtek nem a központ/környezet jelre tüzelnek, hanem a jel valamilyen irányítottságára szólalnak meg). A fovea középső részén minden egyes csap jelét, a környezetében lévő csapokkal szembekapcsolva, külön ganglion sejt axonja továbbítja az agy felé, ugyanakkor a perifériálisan, oldalt elhelyezkedő érzékelő sejtek nagy számából először összegződik a jel, mielőtt továbbítódna az agy felé.

tudásunk szerint az ikertestekben tükröződik a jel elindulási helye. Jól megkülönböztethető sejtstruktúrákat találunk itt: a parvo- és koniocelluláris rétegeket, amelyeknek a szín információ továbbításában van szerepük, és a magnocelluláris rétegeket, amelyeknek elsősorban a mozgás és forma érzékelésben van részük. Mindezen sejt struktúrák a retinában lévő ganglion sejtek egy – egy jól meghatározható csoportjától kapják a jelüket.

3.2.4 Az idegpályák mechanizmusa a retina és az agy látás-feldolgozó területei között A két szem felöl érkező idegrostok a chiasma opticumban (kereszteződés) csak részben kereszteződnek: mindkét szem retinájának bal oldaláról jövő idegrostok a bal agyféltekébe jutnak, a retina jobb feléről érkezők a jobb agyféltekébe. A kereszteződött idegrostok innen az ikertestekhez jutnak, amelyekben további jel feldolgozás történik. Jelenlegi 40


3.2.5 Az agyi feldolgozás Az ikertestekben az oda befutó idegköteg rostjainak nagy része átkapcsolódik a „látókisugárzás” rostjaira, amelyek továbbítják a jelet az agy látókérgéhez. A jel első feldolgozása során értelmezzük a színeket, a képet az agy idegsejtjeinek szövedéke bontja élekre; vonalakra; formákra, tónusokra. A kép végső feldolgozása az agykéregben (cortex) történik. A cortex működésének feltárása napjaink kutatásának központi kérdése. 3.3 A mezopos látás alapfogalmai Az előző alfejezetben bemutattuk, hogy világosban látás körülményei között agyunk elsősorban a csapok által nyújtott jeleket dolgozza fel. Ahogy a környezet fénysűrűsége csökken, fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapnak a pálcikák a fényérzet kialakításában. Ez az átmenet a néhány cd·m-2 alatt válik érezhetővé, a szem színképi érzékenysége a fotopos látásért felelős érzékenységi görbéhez képest a rövidebb hullámhosszak felé tolódik el (lásd 3.8. ábra). Ezen a helyen az észlelés kialakulásának egy jellegzetességével kell még foglalkoznunk: Miként azt a 3.2.3 és 3.2.4 alfejezetekben kifejtettük, mozgások feldolgozása a magnocelluláris idegpályák közvetítésével történik, ezek gyorsabb reakciót tesznek lehetővé, mint a parvo- és koniocelluláris idegpályákon továbbított információ. A magnocelluláris rendszer színképi érzékenységét jól közelíti a spektrális fényhasznosítási (láthatósági) V(l) görbe. Ezzel szemben a látótérben megjelenő felületek világosságát és színességét mindhárom csatorna jele befolyásolja, így pl. a közlekedésben ugyancsak fontos alakfelismerés, vagy világosság kontrasztküszöb6 színképi érzékenységi görbéje a világosra adaptált szem számára is három színképi maximummal rendelkezik. Ezt a kettősséget a mezopos látás tartományában is megfigyelhetjük, azzal súlyosbítva, hogy nem csak a háromfajta idegpályán továbbított jel játszik szerepet az észlelet kialakulásában, hanem ehhez járul – a fénysűrűség csökkenésével növekvő mértékben – a pálcikák szolgáltatta jel is, amelyről egyszerűség kedvéért azt képzeljük el, hogy a magnocelluláris idegpálya jeléhez adódik hozzá (ugyanakkor a csatorna sebességek eltérőek, a tényleges kialakuló kép bonyolultabb). Ezeknek megfelelően a mezopos látás tanulmányozása során különbséget kell tennünk, hogy valamilyen jel felbukkanását kívánjuk-e detektálni (pl. gépkocsival közlekedve valakinek vagy valaminek hirtelen a gépkocsi elé ugrását kell érzékelnünk), vagy a környezetben – esetlegesen periferiálisan – látott személy vagy tárgy részleteire vagyunk kíváncsiak (mint pl. ha az út szélén álló személyről azt kell eldönteni, hogy az útra szeretne lelépni, és a zebrán számára az áthaladást a járművezetőnek biztosítania kell, vagy már fellépett a járdára és elfelé indul a közúttól). Míg az első esetben (mozgás detektálása) arra 6 Azon minimális világosság járulék, mellyel a tárgynak a háttértől eltérő világosságúnak kell lennie ahhoz, hogy felismerhető legyen.


41



számíthatunk, hogy a mezopos láthatósági függvényt a fotopos és szkotopos láthatósági görbéből tehetjük össze, a második esetben, melynek jellegzetes példája az akromatikus kontraszt határérzékenység) a szín-csatornák jele is hozzá fog járulni az érzékelési színkép kialakításához. Továbbá figyelembe kell venni, hogy a foveában nincsenek pálcikák, ezért abban az irányban, ahová éppen tekintünk, még kis fénysűrűségek esetén is a fotopos V(l) görbe határozza meg a színképi érzékenységünket. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a pálcikáknak a látáshoz való hozzájárulása fénysűrűség függő, s így az adaptációs szinttől fog függeni a színképi érzékenység. Mindezek alapján érthető, hogy napjainkban sincs a mezopos tartományra egységesen elfogadott fotometriai rendszer, noha már 80 évvel ezelőtt elfogadták a világosban látásra érvényes színképi érzékenység görbéjét, a V(l) görbét [1] (bár tudjuk, hogy modern fényforrásaink helyes leírásához ez is megújításra szorul), és a szkotopos látás V’(l) görbéjét is több mint 50 éve fogadta el a CIE [2]. Jelenleg is dolgozik egy CIE bizottság azon, hogy egységes mezopos fotometriai rendszert szabványosítson. A következőkben a CIE TC 1-58 „Visual performance in the mesopic range” technikai bizottság 2008. októberében készült 5. jelentéstervezete alapján ismertetjük a mezopos fotometria alapelemeit. A bizottság abból indult ki, hogy a közúton való közlekedés számára a gyors felismerés a leglényegesebb, és ezért a magnocelluláris idegpályák jelét kell elsősorban figyelembe venni. Miként a 3.2.3 fejezetben említettük a magnocelluláris csatorna színképi érzékenysége, fotopos látás körülményei között, jól leírható a V(l) görbével. (A bizottság előtt még két változat fekszik, a továbbiakban a nagyobb valószínűséggel elfogadásra kerülő változatot ismertetjük. A két változat közötti különbség csupán az, hogy a mezopos és fotopos fotometria közötti átmenet 5 cd·m-2-nél vagy 10 cd·m-2-nél legyen-e). A mezopos látás számára a színképi érzékenység szabványos görbéjét Vmes(l) a V(l) és a V’(l) görbékből kívánták létrehozni: 3.1 Vmes(l)=[mV(l)+(1-m)V'(l)]M(m), ahol M(m) normalizáló függvény, hogy a Vmes(l) függvény maximuma 1 legyen. ha Lmes ≥ 5,0 cd m-2, akkor m = 1 ha Lmes ≤ 0,005 cd m-2, akkor m = 0 A mezopos fénysűrűséget és az m együtthatót iteratív számítással lehet meghatározni: Kiinduló érték: m0=0,5, és Lmes,0-ként a fotopos fénysűrűséget választjuk. Az n-1-dik lépésből az n-dik lépésbe a m L +(1-m(n-1))LsV'(lk) Lmes,n= (n-1) p 3.2 m(n-1)+(1-m(n-1)V'(lk)

eléréséhez. Ezt az angol szabvány tételesen is megfogalmazza. Az előzőekben vázolt 1 mezopos fénysűrűség értékelés0.01 0.1 1 10 sel két gond van: egyrészt csak LPS HPS reakcióidő méréseket vettek fi0.1 MH-WW gyelembe. (Noha pl. az út szélén MH-DL megjelenő gyalogos részletes felis0.01 merésénél a kontrasztérzékenység is fontos összetevő.) Másrészt a reakcióidő mérések is monokroma0.001 tikus fénnyel történtek, és kérdéFotopos fénysűrűség, cd.m-2 ses, hogy szabad-e folytonos vagy 3.9. ábra A mezopos fénysűrűség a fotopos függvényében sávos színképű fényforrás esetén kis- és nagynyomású Na-lámpa (LPS és HPS)), melegfehér az egyes monokromatikus kompo(WW) és DayLight (természetesfehér) (DL) fémhalogén lámnensek összegével számolni. (Már pa esetén. a fotopos tartományban is, ha nem fénysűrűségre, hanem világosságra vagyunk kíváncsiak, akkor a monokromatikus sugárzások összegével való számítás – ami a jelenlegi fotometria kiinduló előfeltétele – nem vezet helyes eredményre). Napjainkban magyar kutatóhelyen folyó vizsgálatok is igyekeznek olyan modellt kidolgozni, amely ezen kérdésekre is választ ad [3].

és mn=a+blog10(Lmes,n) ahol 0  mn  1, 3.3 egyenletek segítségével jutunk, melyekben Lp a fotopos, Ls a szkotopos fénysűrűség, V’(lk) = 683/1699, és lk = 555 nm. A két paraméter értéke: a = 0,7670, b= 0,3334. n az iterációs lépés A fényforrások mezopos hatékonyságát szokás az Ls/Lp (sokszor S/P-vel jelölt) szkotopos/fotopos fénysűrűséggel jellemezni. Néhány közvilágításban használatos fényforrás Lmes értékeit a 3.9. ábrán tüntettük fel. Az ábra tanulsága szerint mezopos tartományban a fehérfényű fényforrások esetén kisebb fénysűrűség is elegendő ugyanazon érzet 42


Mezopos fénysűrűség, cd.m-2

10

3.4 Kápráztatás A közvilágítás minőségi követelménye továbbá, hogy a rendszer lehetőleg ne kápráztasson, ill. a kápráztató hatás maradjon korlátok között. Ha látóterünkben az átlagosnál sokkal nagyobb fénysűrűségű tárgy van, pl. fényforrás, akkor az látásunkat károsan befolyásolhatja. A káros hatást a terminológiai szabvány[9] rontó és a zavaró káprázás fogalmával írja le: Rontó káprázás: (A ma érvényes szabványok szerint) olyan káprázás, amely rontja a tárgyak látását anélkül, hogy szükségképpen kényelmetlenséget okozna. Zavaró káprázás: Olyan káprázás, mely kényelmetlenséget okoz anélkül, hogy szükségképen rontaná a tárgy látását. A rontó káprázás jelenségét legegyszerűbben a 3.10. ábra alapján érthetjük meg: legyen a kápráztató forrás fényerőssége a megfigyelő irányában Ig, a távolság a megfigyelő és a kápráztató forrás között d, és a nézési irány és a kápráztató forrás iránya közti szög θ. A szem síkjában a kápráztató forrás által létrehozott megvilágítás: Eg=

Ig d2

cosθ

3.4

Ez a szemet érő járulékos megvilágítás a szem optikai közegében részben szóródik és hatásában megnöveli a háttér fénysűrűséget, az ún. fátyolfénysűrűséget kelti, s ezzel csökkenti látótérben lévő tárgyak kontrasztját. (A fátyolfénysűrűség rontja a kontrasztot.) A rontó káprázás leírásánál figyelembe kell venni a szem optikai közegeinek Közvilágítási kézikönyv

43



fényszórását, mely az életkor előrehaladtával nő, de pl. azt is, hogy a megfigyelő szivárványhártyájának milyen a színe, mivel pl. a világoskék szivárványhártya fényáteresztése nagyobb, mint a sötétbarna szivárványhártyáé. A káprázási forrás és a nézés iránya közti szög hatása sem olyan egyszerű, 3.10. ábra A kápráztatás létrejötte. mint azt a 3.4 képletben mutattuk, mert pl. a szemlélő homlokcsontja adott szög fölött már árnyékol, igen kis szögeknél pedig más hatások is fellépnek stb. A gyakorlatban a fátyolfénysűrűség (Lveil, fátyol angolul veil) és a megfigyelő szemének síkjában mért Eg hányadosra a CIE általános rontó káprázási egyenlete használható: [

Lveil Eg

]=

10 θ3

+[

5 θ2

+

0,1p θ

]·[1+(

A 62,5

)4]+0,0025p

3.5

ahol 0,1° < θ < 100° p a szem szivárványhártyájának színétől függő érték: p = 0,5 barna szem, 1 átlagos kék szem és 1,2 a nagyon világos kék szem esetén. A a megfigyelő életkora években[4]. A zavaró káprázás nem a szem optikai leképező rendszerében való fényszórástól függ, sokkal inkább az agyi folyamatokban keresendő a magyarázata. A zavaró káprázás számításokat empirikus képletek alapján végzik. Belsőtéri munkahelyek esetében, Magyarországon –a DIN alapján – régebben ún Söllner határérték görbéket használták[5], manapság – a nemzetközi trendhez alkalmazkodva – az UGR (Unified Glare Rating) használatát írja elő a nemzeti szabvány is: 0,25 L2w ∑ 2 ] 3.6 UGR=8log [ Lb p ahol Lb a háttér fénysűrűség (cd·m-2), ω a megfigyelő helyzetéből az egyes a látótérben lévő világító testek térszöge (sr), p a Guth-féle pozíció index, mely lényegileg az adott fényforrásnak a nézési iránytól való szögével arányos, lásd[6]. Belsőtéren a keletkező fátyolfénysűrűség elhanyagolható az adaptációs fénysűrűséghez képest. Ezzel szemben már mezopos látásnál is összemérhetőek. Éppen ezért a közvilágításban a belsőtérrel ellentétben nem a zavaró káprázás megakadályozása a cél, hanem a rontó káprázásé[7]. Ezt a küszöbérték növekménnyel (TI) lehet számítani.: TI=

650×MF0,8 Lav0,8

×Lv

3.7

ahol Lav környezet átlagos fénysűrűsége, Lv az egyenértékű fátyolfénysűrűség:

44


n

L =10 ∑ v

k=1

Ek Θ2k

3.8

és MF avulási tényező; Ek a k. lámpatest által létrehozott megvilágítás (lx) a megfigyelő szemmagasságában a nézési irányra merőleges síkban; Θk a nézési irány és a megfigyelőt a k. lámpatest középpontjával összekötő egyenes közötti szög (fokban) Azt a lámpatestet, amelyik esetében Θk nagyobb mint 20° nem kell figyelembe venni a számítás során. A nem közvilágítási szabadtéri berendezések esetén az európai szabvány (magyar nemzeti szabvány)[8] ugyancsak a rontó káprázás korlátozására ad előírást, de a közvilágítástól kicsit eltérő módon: Lvl GR=27+24 lg10( ) 3.9 L ve0,9 ahol Lvl a világítási berendezés okozta eredő fátyolfénysűrűség. Az eredő fátyolfénysűrűség az egyes lámpatestek által létrehozott fátyolfénysűrűségek összege: E 3.10 Lv=10( eye2 ) Θ Eeye a szem helyén mért megvilágítás Lve a környezet egyenértékű fátyolfénysűrűsége: ρEhav Lve=0,035 p

3.11

azzal a feltétellel, hogy a környezet reflexiója teljesen diffúz, ρ átlagos reflexiós tényező, Ehav a terület átlagos horizontális megvilágítása. A zavaró káprázás kutatása napjainkban ismét aktuálissá vált, nem annyira a közút rögzített világítási rendszerei miatt, mint inkább a gépkocsi fényszórókban terjedő modern fényforrások (fémhalogénlámpák és világító diódák) esetleges nagyobb kápráztatása miatt. 3.5 A gyalogos látási igényének kielégítése, fél-cilindrikus megvilágítás A közutak világításának fontos részét képezi a gyalogos forgalom számára a megfelelő, kellemes látási feltételek biztosítása. Míg a járművezető számára fontos, hogy az útburkolaton felismerje az akadályokat, és ehhez a burkolatról visszavert fénysűrűség, esetleg a burkolatra merőlegesen elhelyezett kisméretű tárgy (szabványosan 20 cm × 20 cm) fénysűrűsége szükséges, addig a gyalogost azon kívül, hogy lássa, hová fog lépni az is érdekli, hogy a többi gyalogos hogyan látszik, milyen indulattal közeledik feléje. Ehhez az alak és arc felismerése fontos. Ezt több irányból történő megvilágítással érhetjük el, mely az ún. modellező megvilágítást biztosítja. A megvilágításmérőink szabványosan egy síkra beeső megvilágítást mérnek. Az útburkolat esetén ez általában a horizontális síkban mért megvilágítás (vízszintes útburkolatnál). Legegyszerűbb lenne az alakfelismerés számára az átlagos emberi fejmagasságban a Közvilágítási kézikönyv

45



vertikális megvilágítást mérni. Ez azonban önmagában nem elegendő, mert ha a fényt az arc csak egyetlen irányból kapja, akkor mély árnyékok keletkezhetnek, s ez rossz felismeréshez vezet. Kezdetben az Ez cilindrikus megvilágítás fogalmának bevezetésével kísérleteztek. A cilindrikus megvilágítás egy infinitezimálisan kis sugarú henger palástját minden irányból érő megvilágítás. Definíciója ennek megfelelően[9]: 1 Ez= ∫ LsinedW π 4psr ahol dΩ az adott ponton átmenő elemi sugárnyalábnak a térszöge, L a sugársűrűség az adott pontban, ε az elemi sugárnyalábnak a megadott (más előírás hiányában függőleges) iránnyal bezárt szöge. Szemléletesebb a Handbuch für Beleuchtung[10] definíciója, mely a vertikális megvilágításból vezeti le a cilindrikus megvilágítást: 1 Ez= ∫ E (ϕ)dϕ 2π 2prad v ahol Ev a vertikális megvilágítás ϕ a henger tengelyére merőleges síkban mért szög. Mivel cilindrikus megvilágításmérő nem közkeletű, a gyakorlatban négy egymásra merőleges irányban mért vertikális megvilágítás átlagértékeként szokták közelíteni: Ev1+Ev2+Ev3+Ev4 Ez≈ 4 Kísérletek azt mutatták, hogy a megfigyelt személy mögötti féltérből érkező fénynek csak nagyon kis szerepe van abban, hogy az arcvonásokat fel lehessen ismerni, ezért a szemlélő és a megfigyelt tárgyat összekötő egyenes irányától ±90°-os tartományra definiálták a félcilindrikus megvilágítást [11]: p/2 1 Ezh= ∫ Ev(ϕ)dϕ p -p/2 A félcilindrikus megvilágítás fogalmát jobban megérthetjük, ha a 3.11 ábrát szemügyre vesszük. A kis diffúz anyagból készült henger hátsó fele fényt át nem eresztő bevonatot kapott. A függőleges irányítottságú tengely tengelyvonalában kell elképzelnünk a körkörösen minden irányban azonos érzékenységű detektort, melyet pl. a tengely irányától  szöggel, és a hátlapnak a félhenger működő irányába mutató normálisával e szöget bezáró dW nyílásszögű sugár ér. A vertikális megvilágítás az e szög szinuszával arányosan fog változni, a szög szerint pedig 3.11. ábra A félcilindrikus megvilágítás koordinátái. az első félsíkra integráljuk a beérkező fényt. Ha egy közvilágítási elrendezésben gondolkodunk, úgy belátható, hogy a fényforrás alatt a félcilindrikus megvilágítás értéke nulla, majd attól távolodva egy ideig nő, mert a

vertikális megvilágítás számításához a felfogó felület nő, majd a távolságtörvény miatt (a lámpatest fényeloszlásának függvényének figyelembevételével) ismét csökken.

46


3.6 Következmények A jó világítás a gyakorlatban a világítás mennyiségi és minőségi jellemzőinek megfelelő megválasztását és kivitelezését jelenti, amiben a szabványok nyújtanak segítséget. A világítás mennyiségi jellemzője a megvilágítás/fénysűrűség értéke, míg minőségi jellemző a káprázás mentesség, az egyenletesség, a színészlelettel kapcsolatos tényezők, mint színvisszaadás, színhőmérséklet. A gyalogos és járművezető számára is az előbbiekben felsorolt jellemzők a fontosak. Különbség a mennyiségi jellemzők nagyságában ill. a minőségi jellemzők fontossági sorrendjében van. A gyalogos számára kisebb megvilágítás is elegendő lehet, hiszen sebessége is kisebb, az alkalmazkodáshoz így nagyobb idő áll rendelkezésre. A jó világítás a gyalogos számára: • megfelelő horizontális megvilágítás ill. fénysűrűség különbség a járó felületen (járda, úttest) az akadály felismeréshez, • megfelelő félcilindrikus megvilágítás a gyalogos társak arcfelismeréséhez, • megfelelő színvisszaadás a környezet komfortos felismeréséhez, • a világítási berendezés kápráztatás mentessége (ehhez megfelelő fénypontmagasság, megfelelően ernyőzött lámpatestek szükségesek), • megfelelő térbeli egyenletesség, azaz ne legyenek sötét ill. túl világos foltok a járófelületen. A jó világítás a gépjárművezető részére: • megfelelő horizontális megvilágítás ill. fénysűrűség különbség az úttesten az akadály felismeréshez, • a világítási berendezés kápráztatás mentessége (ehhez megfelelő fénypontmagasság, megfelelően ernyőzött, lámpatestek szükségesek), • fontos, hogy a szembejövő jármű fényszórója se kápráztasson, • árnyékmentesség, pontosabban ne legyenek zavaró árnyékok, amelyek az akadály felismerést nehezítik.

Irodalom 1 CIE Compte Rendu, p. 67 (1924). 2 CIE Compte Rendu, Vol. 3, Table II, pp. 37-39 (1951). 3 Fekete J, Várady G, Sik-Lányi C, Schanda J: Autófényszórók spektrális teljesítményeloszlásának optimalizálása, Világítástechnikai Évkönyv 2008-2009.,HU ISSN 1416-1079. 4 CIE Collection on Glare – CIE equations for disability glare, CIE 146:2002. 5 MSZ 6240 Belsőtéri világítás. 6 CIE Discomfort glare in the interior working environment, CIE 55-1983.7 MSZ EN 13201 Útvilágítás. Közvilágítási kézikönyv

47


4. A közvilágítás szabványai

8 MSZ EN 12464-2:2007 Munkahelyi világítás 2. rész Szabadtéri munkahelyek. 9 MSZ 9620-1–1991: Fénytechnikai terminológia; A sugárzás alapfogalmai, men�nyiségei és egységei. 10 Schweizerische Lichttechnische Gesellschaft: Handbuch für Beleuchtung, 5. Auflage, SLG-ecomed-Fachverlag 1992. 11 Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság: Methods of characterizing illuminance meters and luminance meters. CIE Publ. 69(1987).

4.1 A szabványkészítők dilemmája Amint azt kézikönyvünk más helyén részletesen ismertetjük, a szemünk a fénysűrűségnek nevezett mennyiséget, illetve annak a felületen mutatkozó különbségét érzékeli. Amit elődeink számítani, mérni tudtak, az viszont a megvilágítás volt. Ezért a korábbi közvilágítási szabványok műszaki előírásai az útburkolat megvilágításán alapultak. Ma már a fénysűrűséget lehet számítani és mérni, de itt olyan tényezők is vannak, amelyek bizonytalanok, állandóan változnak. A megvilágítást csak kevés tényező befolyásolja: a lámpatestből adott irányba kisugárzott fény erőssége, a lámpatest és az út felülete közti távolság, illetve a fénysugarak iránya és az út adott felületeleme közötti szög, vagyis a fénysugarak beesési szöge. A fénysűrűség az útfelület adott pontjából a szemünkbe érkező fény mennyiségével arányos, ezért értékét a megvilágítástól eltérően az útburkolat anyaga, annak irányfüggő reflexiós tényezője, száraz vagy nedves állapota, új vagy használt mivolta, és a megfigyelő helyzete is befolyásolja. Nem elhanyagolható nehézséget jelent az is, hogy míg az útfelület megvilágítása esetében viszonylag nagy fénymennyiséget kell mérni, az útfelület egy távoli pontjából a szembe érkező visszavert fény mennyisége nagyságrendekkel kisebb. Ennek az a következménye, hogy a fénysűrűségmérő eszközök viszonylag pontatlanok és drágák, a számítási eljárások pedig bonyolultak, és az útburkolat fénytechnikai jellemzőire vonatkozó közelítő adatok miatt az eredmények sokkal kevésbé megbízhatóak. Bizonyos esetekben, pl. ha a belátható szabad útszakasz 60 m-nél kisebb, akkor szabványos feltételek mellett nem is lehet fénysűrűséget mérni. A jelenlegi szabványok a fénysűrűségen alapuló tervezési és mérési módszereket helyezik előtérbe, de az említett okok miatt alternatívaként megmaradtak a megvilágításon alapuló előírások is. A közvilágítás előírásait az MSZ EN 13201 európai szabványsorozat tartalmazza. Ez a szabványsorozat angol nyelvű, magyar fordítása nem jelent meg. 4.2 Tervezés előtt A szabvány felsorolja mindazokat a szempontokat, amelyek a világítási értékek meghatározásához szükségesek. A közvilágítás szükséges mennyiségi és minőségi értékeit a következő tényezők számbavételével lehet megállapítani: Alapjellemzők Azok a jellemzők, amelyek alapján a világítási helyzetek meghatározhatók: - vonatkozó terület - a vonatkozó terület úthasználói: fő úthasználó megengedett úthasználók kizárt úthasználók. - a fő úthasználó jellemző sebessége. A vonatkozó terület az útnak az a része, amit meg kívánunk világítani. Az úthasználók, és így a látási feladat különbözősége miatt külön kell kezelni az úttestet és a járdákat. Az úthasználók lehetnek gépjárművek, lassú járművek, kerékpárosok és gyalogosok. A fő úthasználó (km/h-ban mért) jellemző sebessége szempontjából a területet a következő kategóriák valamelyikébe kell besorolni: > 60 > 30, ≤ 60

48



49

3.1 Bevezetés, a felhasználó követelményei

Recommend Documents