A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET TALLÓZÓJA IX. / 3. Május
2009
Kedves Olvasók! A Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány támogatásával rendeztük meg ebben a tanévben is a kerületben a Tavaszi Pedagógiai Hét programjait. A bemutatóórák és a foglalkozások a kompetencia alapú oktatás gyakorlati megvalósulását, valamint az agressziókezelés lehetőségeit mutatták be az érdeklődőknek. Az EX CATHEDRA rovatban közölt foglalkozás- és óravázlatok betekintést adnak a tervezési folyamatba, és segítséget nyújtanak hasonló tevékenységek lebonyolításához is. A GÓRCSŐ rovatban tájékoztatást adunk arról a cselekvési tervről, amelynek végrehajtása meghatározó lesz a kerületi oktatási-nevelési intézményeinkben az elkövetkezendő négy évben. A Képviselő-testület elfogadta és figyelemmel kíséri a kompetencia alapú oktatás eredményességét elősegítő terv megvalósítását, mely a szövegértés fejlesztésére kidolgozott feladatokat tartalmazza. Ez a számunk is hiteles krónika arról, hogy pedagógusaink kimeríthetetlen energiái milyen nagyszerű értékeket képesek teremteni, milyen elszántan keresik azokat a lehetőségeket, melyek a tanulást érdekessé, egyszerűvé, természetessé teszik. Pedig az eredmények nem jönnek sokszor azonnal. A pedagógusnap közeledtével Pilinszky János tollából olvasott történettel köszöntöm a kollégákat. A debreceni állatkertnek ajándékozott egy vándorcirkusz egy általuk butának hitt oroszlánt. Ugyanis hiába idomították, tanították különféle kunsztokra, nem volt hajlandó semmit visszaadni. Nem költöttek többet az etetésére, gondolták, az állatkertben jó helye lesz. Ekkor jött a váratlan fordulat: egy év múlva az oroszlánnak hirtelen világosság gyúlt az agyában, s amit elmulasztott a cirkuszban, azt hirtelen, az állatkert csendjében megértette. A rács mögött azóta is végzi artista gyakorlatait a látogatók ámulatára, hibátlanul. A tanulság? „A dolgok nem mindig hagyják nyomon követni magukat.” Talán soha nem tudjuk meg milyet, de tanítványaink életében mindig hagyunk nyomot. Életük alakulására mindenképpen hatással vagyunk. Dr. Nagyné Koczog Tünde Igazgató
TARTALOM K E D V E S O L V A S Ó K ..................................................................................................... 01 12 HÉT TÖRTÉNÉSE Szekeres Lászlóné: PEPI híradó ................................................................................................................................ 05 GÓRCSŐ: Dr. Nagyné Koczog Tünde: Funkcionális analfabetizmus elleni cselekvési terv .................................................................. 09 Szekeres Lászlóné: Konfliktusmentesen a konfliktusról........................................................................................... 15 EX CATHEDRA (Válogatás a pedagógiai hét bemutatóinak anyagából) Várhalmi Andrásné: A tóparton ................................................................................................................................. 19 Szalacs Ferencné: Vízben élő állatok és növények ................................................................................................ 21 Szabó Éva: Víz és Föld kapcsolata .............................................................................................................. 28 Kovács Judit: Víz mozgása folyó - és állóvizek. Vízi közlekedési játékok, vizes játékok, sportok................ 30 Máramarosiné Godó Ildikó: Gyakorlás differenciált csoportmunkával matematikaórán ...................................................... 32 Tóth Márta: Agresszió ellen empátiával ....................................................................................................... 34 Dobos Krisztián: Konfliktus ................................................................................................................................. 40 Fentné Fodor Éva: Játékkal az agresszió ellen ........................................................................................................ 43 Boros Boglárka: A projektmódszer elmélete és gyakorlati megvalósítása.......................................................... 45 Európa nagyhatalmai: Nagy-Britannia ..................................................................................... 57 SZÖRFÖZÉS Várhalmi Andrásné: Teddy Maci Kórház a Nyitnikék Óvodában!............................................................................ 62 Dr. Medzihradszky Dénes: Föld körüli utazás Erzsébeten................................................................................................... 64 Lászlóné Ammer Klára: Nemzeti délután a Baross Óvodában........................................................................................ 65 Kocsikné Karlovics Gabriella: „Gyermekmosoly Óvoda a gyermekmosolyokért”................................................................... 66 Zombori Zsófi Országos találkozón a PIGYÖ-sök........................................................................................... 72 Borbás Boglárka Ép testben ép a lélek ................................................................................................................. 73 Simon Krisztina Ez király! Reneszánsz kalandtúra az interneten ....................................................................... 76 Verőcei Gáborné Pesterzsébeti Színjátszók VIII. Találkozója ............................................................................. 77 AJÁNLÁS Csák-Rozgonyi Cecília Módszertani ajánlás Tenk András: Pesterzsébet természeti képe című kiadványhoz .............. 78
12 HÉT TÖRTÉNÉSE PEPI híradó február 20. Erőszakmentes, biztonságos iskola - programok, jó gyakorlatok, módszerek rendezvénysorozatot szervezett a Civitás Pedagógiai Intézet a Millenárison a Jövő Háza kiállítás területen. Vasas Dezsőné munkatársunk az „Egymást nem értő felek – hogyan közvetít a mediációs módszer?” című előadást hallgatta meg. 26. A Pedagógus Civil Fórum Agora Klubjában a megjelent pedagógiai szakmai szolgáltató intézetek képviselői véleményezhették a 10/1994. (V. 13.) MKM rendelet módosítási tervezetét, amely többek között az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetről és egy országos pedagógiai szakmai szolgáltató létrehozásáról is szól. A többszöri egyeztetések során született javaslatokat reményeink szerint az OKM illetékesei figyelembe veszik majd a végleges szöveg kialakítása során.
*** március 02. Komoróczy László alpolgármester megnyitó köszöntőjét követően Dr. Bagdy Emőke nagy sikerű előadásával kezdetét vette a két héten át tartó Tavaszi Pesterzsébeti Pedagógiai Hetek rendezvény sorozata. Az összefoglalót és az elégedettségi mérés eredményeit a GÓRCSŐ rovatban, a bemutatók vázlataiból készült válogatást pedig az EX CATHEDRA rovatban lehet elolvasni. 03. A Kőbányai Pedagógiai Napok plenáris ülésén dr. Klein Sándor egyetemi tanár az Örömteli iskola című előadás keretében egy érdekes, és a későbbiekben nagy vitát kiváltó, USA-ban felvett kisfilmet vetített le a pozitív munkahelyi viselkedéskultúráról. Loránd Ferenc az előre megadott téma taglalása helyett inkább kifejtette véleményét a látott kisfilmmel kapcsolatban. A szünet után dr. Ranschburg Jenő neves pszichológus beszélt az erőszak pszichológiai motívumairól. 12. Az Óbudai Pedagógiai Napok rendezvényén hangzott el Dr. Trencsényi László előadása a Szociális kompetencia fejlődése óvodától iskoláig címmel. 12. A magyarországi színházi nevelési szervezetek szakmai fórumot kezdeményeztek "Színházi nevelési hálózat a közoktatásért" címmel,
5
12 HÉT TÖRTÉNÉSE melynek célja szakmai párbeszéd kezdeményezése a hazai színházi nevelési társulatok és a közoktatáshoz kapcsolódó civil szervezetek között, bevonva az iskolák, pedagógiai intézetek képviselőit is. Hogyan tudja a dráma és a színház a gyerekeket és fiatalokat megszólaltatni, pozitív érzelmekhez és gondolatokhoz juttatni? Hogyan erősítheti az önazonosságukat, hogyan nyújthat számukra új és erős kifejezőeszközöket? A program szervezői az iskolák felé való nyitás útjait keresik. Hogyan juthat el a Színházi Nevelési Program (TIE) az iskolákhoz, hogyan lehet az iskolákkal való kapcsolat hatékonyabb és sikeresebb? A következő tanévben pedagógiai intézetünk is kapcsolódik a programok minél szélesebb körű bemutatásához, megismeréséhez. 13. Gyermekirodalmi fesztivált rendeztek a Millenáris Parkban. Bemutatásra került Berg Judit: Rumini című fordulatos, izgalmas kalandregénye, amelyet 2007-ben a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács (IBBY) díjban részesített. Az írónő a könyve keletkezési körülményeiről, személyes élményeiről beszélt. Az író-olvasó találkozó másik vendége Nagy Bandó András volt, aki legújabb mesekönyvét dedikálta. 26. A Pedagógus Civil Fórum Agora Klubjában Villányi Judit óvodai, illetve Szilágyi Imréné alsó tagozatos szakértők beszámoltak az óvodai és kisgyermekkori oktatás és nevelés helyzetéről. Barlay Róbertné, a Pedagógiai Civil Fórum elnöke tájékoztatta a hallgatóságot a teljesítménymotivációs és az országos kompetenciamérésben átlag alatt teljesítő iskolák pályázati lehetőségéről. 30. Intézetünk tizenharmadik alkalommal fogadta kétnapos szakmai gyakorlatra a BME Pedagógiai Tanszék közoktatási vezető szakos hallgatóit. A hallgatók tájékoztatást kaptak a kerület oktatási intézményeiről, a feladatellátásról, a pedagógiai szakmai szolgáltatásról, a gyógytestnevelés szakszolgálatról és a sportszervezés működéséről.
*** április 06. Szakmai napot szervezett a Benedek Elek Óvoda és Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. A rendezvénnyel az volt a célja, hogy segítse az együttgondolkodást az együttnevelésről, valamint az, hogy gazdagítsa a módszertani kultúrát.
6
12 HÉT TÖRTÉNÉSE 16. A Marczibányi Téri Művelődési Központban a KÁVA színtársulat előadásában az Istenek ajándéka című interaktív színházi nevelési programon vett részt az Ady Endre Ált. Iskola 4.a osztálya. A programra Verőcei Gáborné is elkísérte az osztályt. A gyerekek nagyon élvezték az előadást, melyben véleményüket is megfogalmazták a barátságról és a másik elfogadásáról. A következő évben szeretnénk erősebb kapcsolatot kiépíteni, melyben drámaórák és szakértői játékok bemutatásával színesíthetnénk a nevelői-oktatói munkát az iskolákhoz kilátogató KÁVA színtársulat előadásaival. 16. A Képviselő-testületi ülésen a Képviselők egyhangúlag elfogadták és támogatják javaslatainkat, melyek a funkcionális analfabétizmus leküzdésére összeállított cselekvési tervben találhatók. Még decemberben Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete felkérte Intézetünket, hogy dolgozzunk ki a kompetencia alapú oktatás eredményessége érdekében egy programot, mellyel hatékonyan segíthető az élethosszig tartó tanulás megalapozása, valamint a méréséken a tanulói teljesítmények növelhetők. Az előterjesztést a GÓRCSŐBEN részletesen megtalálják az érdeklődők.
Bemutató foglalkozás a Nyitnikék Óvodában
7
12 HÉT TÖRTÉNÉSE ÁTKÖLTÖZÜNK Az Ady Endre Általános Iskola épületének felújítása természetesen érinti Intézetünket is. Májusban a PEPI által is használt épületrészben, majd a nyár folyamán a teljes objektumban kezdődnek el a munkálatok. A felújítás időtartama alatt a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két földszinti termében kapunk helyet. - Címünk tehát változatlan: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet, 1204 Bp., Ady Endre u. 98. - Internetes csatlakozásunk megoldott, így e-mail címeink változatlanul megmaradnak, honlapunkat is frissítjük. - Telefonvonalat áthelyezzük, tehát a 284-01-38-as telefonon (és fax is) továbbra is hívhatóak vagyunk. - Tekintettel arra, hogy májusban a két tanteremben délutánonként zeneoktatás folyik, ebben a rövid időszakban csak 14 óráig tartózkodhatunk ideiglenes helyünkön. Júniustól a szokásos nyitva tartással működünk. Arra kérnénk partnereinket, hogy a gördülékenyebb kapcsolattartás miatt részesítsék előnyben az internetes kapcsolatot! - Könyvtárunkban a kölcsönzés a felújítás időtartama alatt szünetel. A kiadott könyveket kérjük határidőre visszahozni! Reményeink szerint az átmeneti nehézségek nem okoznak nagy törést Intézetünk munkájában, és az új tanévet egy szép, felújított épületben kezdhetjük majd meg. Mindenki megértő segítségét előre is köszönjük!
Szekeres Lászlóné igazgatóhelyettes
8
GÓRCSŐ Funkcionális analfabetizmus elleni cselekvési terv Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete felkérte Intézetünket, hogy dolgozzunk ki a kompetencia alapú oktatás eredményessége érdekében egy programot, és készítsünk a funkcionális analfabétizmus leküzdésére egy cselekvési tervet. A 2009. április 16-án megtartott Képviselő-testületi ülésen a Képviselők egyhangúlag elfogadták és támogatják javaslatainkat.
1. A szövegértés és a funkcionális analfabétizmus kapcsolata A személyiség megfelelő fejlődése, az ismeretek elsajátítása szempontjából kulcs-fontosságú a szövegértési készség megfelelő fejlettsége. Ehhez az szükséges, hogy a betűző olvasás gyakorlott olvasáskészséggé fejlődjön. A szakirodalom alapján a szövegértés négy szintje különböztethető meg. Az általános iskola végére a második szintre kell eljuttatni ahhoz a diákokat, hogy a középiskolai tanulmányaikat akadály nélkül vehessék. Ennek hiányában jelentősen megnehezedik a mindennapi életben való eligazodás, ügyintézés. A szakértők általában háromféle analfabétizmust különböztetnek meg: elsődlegest, másodlagost és funkcionálist. Az elsőben az egyén soha nem tanult meg írni és olvasni, a másodikban megtanult ugyan, de gyakorlat híján elfelejtette azt. A funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki tud ugyan írni és olvasni, de nem képes egy elolvasott szöveget megérteni és annak tartalmát elmondani. Ismeri a betűket, de csak rövid feliratok olvasására képes, hosszabb szöveget már nem ért meg. Akár egy űrlap kitöltése is komoly gondot okozhat. Az ok visszavezethető az általános iskolai oktatásra, mert az érintettek a betűk értő alkalmazását nem gyakorolták be. Akár a 8. osztályt is elvégezhetik, de a gyakorlás hiánya miatt később szinte teljesen elfelejtenek írniolvasni. Az oktatási rendszer az ismeretanyag átadására helyezi a hangsúlyt, az írás-olvasás begyakorlására nem ad elég időt. A feszített tempó miatt az átlagosnál gyengébb képességű tanulók csak felületesen tanulják meg az olvasást és a betűvetést. Problémát jelent számukra olyan alapvető
9
GÓRCSŐ teendők elvégzése, mint: űrlapkitöltés, használati utasítás, újságcikk megértése, közlekedési szabályokban való eligazodás, szótárhasználat vagy a busz menetrendjének értelmezése. Tehát a funkcionális analfabéta hiába rendelkezik alapvető írási-olvasási ismeretekkel, nem tud eligazodni a saját korában. Nehezére esik az információs és kommunikációs technológiák (számítógép, mobil telefon) használata is. 2. Tanulói mérések Az országos mérések alkalmával minden szinten vizsgálják a tanulók szövegértési képességét. A 4. évfolyamon kritériumorientált mérés történik, ami azt jelenti, a tanulók nem szövegekhez kapcsolódó feladatokat kapnak, hanem képekhez köthető szavakat kell a felsorolásból azonosítaniuk. Így vizsgálják az alapszókincs meglétét, amely a szövegértő, élményszerző olvasás feltétele. Országos szinten a 4. osztályosok 39%-ának nem megfelelő az olvasáskészsége, nem képesek az olvasás eszközszerű használatára a 2006-os mérés alapján. 2007-ben 26% ez az arány. Kerületi szinten mindkét évben kedvezőbb: 2006-ban ez az érték 31%, 2007-ben 6%. A 6., 8. és a 10. évfolyamon országos kompetenciamérést végeznek, melyek szövegekhez kapcsolt feladatai nem az iskolai tanterv konkrét megvalósulását mérik, hanem a tanulóknak azt a képességét, ahogyan a tanultakat valódi problémák, megoldandó helyzetek kapcsán alkalmazni tudják. A nyolcadik osztályosok eredményeit vizsgálva szövegértésből budapesti szinten 2006-ban a tanulók 15,9 %-a, 2007-ben 16,6 %-a volt az önálló ismeretszerzésre képessé tevő második szint alatt. A kerületi diákoknál ez az érték 2006-ban 28,3 %, 2007-ben 30 %. (Az eredmények miatt már kerületi intézkedések történtek, amit a 3. pontban ismertetünk.) Ők azok, akik fejlesztésére mind az ötödik-hatodik osztályban a nem szakrendszerű oktatás során, mind a felsőbb évfolyamokban fokozott figyelmet kell fordítani. A funkcionális analfabétizmus szempontjából veszélyeztetett tanulók eloszlása nem egyenletes a kerület általános iskoláiban. Felmerült, hogy a gyengébb felső tagozatos eredményekhez hozzájárult, hogy 4. és 6. osztály után több tanuló távozik kisgimnáziumba. (2006/2007-es tanévben 21 tanuló jelentkezett 8 évfolyamos, 19 tanuló pe-
10
GÓRCSŐ dig 6 évfolyamos gimnáziumba. Ez a létszám a következő tanévben csökkent: 5 fő 8 évfolyamos, 12 fő 6 évfolyamos gimnáziumba távozott.) Az igazgatók szerint a kitűnő és jeles tanulók távozásával az osztályokban a húzóerő csökkent, távozásuk az átlagos eredményekre is kihatással van. Sem 2006-ban, sem 2007-ben nem volt olyan kerületi általános iskola, ahol a tanulók az előírt minimumszint alatt teljesítettek, de 2006-ban 5 olyan iskola volt, ahol a tanulók több mint harmada volt a második szint alatt, 2007-ben pedig 3 ilyen intézmény akadt. A szakiskolákban szövegértésből 2006-ban a tanulók 74,1%-a, 2007-ben 74,2% volt második szint alatt. A kerület szakiskolában a tanulók közel háromnegyede veszélyeztetett a funkcionális analfabétizmus szempontjából. Fontos megjegyezni, hogy a két szakiskolában továbbtanulók közül csak 20% a kerületi általános iskolákból érkezett diák! A 2008-as mérés eredményeit 2009. március 17-én tették közzé. A 24/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a közoktatás minőségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet módosításáról 7.§ (2) szerint „A Hivatal a közoktatásról szóló törvény 99. §-ának (7) bekezdése alapján akkor hívja fel az iskola fenntartójának figyelmét arra, hogy kezdeményeznie kell az általa fenntartott iskolában az intézkedési terv elkészítését, ha az adott évben elvégzett mérések központilag feldolgozott eredményei alapján a felmért évfolyamok vonatkozásában az iskola bármely telephelyére - és a 10. évfolyamon bármely képzési típusra - járó tanulók nem érték el az előírt minimumot. Az előírt minimum e rendelet alkalmazásában azt jelenti, hogy a központilag feldolgozott eredmények alapján a felmért évfolyamokra meghatározott 1. képességszintet a tanulók legalább fele nem érte el szövegértésből…” Az elmúlt három évben megtett kerületi intézkedések alapján bíztunk abban, hogy a 2008-as mérésben a tanulók teljesítményszintje növekszik. Az 1. számú melléklet táblázataiból kiolvasható: • A 4. évfolyamon a diákok olvasási készsége a befejező (63 %) és optimális (37%) szinten volt, az olvasás gyakorlottsága a tanulók 34 %-a esetében a befejező, 39 % esetében pedig az optimális szinten tartott. • A 6. évfolyam esetében (tavaly kérték be először valamennyi diák mérőlapját) az 1. szint alatt és az 1. szinten teljesítő tanulók aránya egyik
11
GÓRCSŐ iskolánkban sem közelíti meg a fenti rendeletben említett ötven százalékot. • A 8. és 10. évfolyamon két iskola esetében magasabb ez az arány. Figyelemre méltó azonban, hogy a 6. évfolyamukon (akik most már hetedikesek) 16,7% - 25% volt az 1. és az 1. szint alatt teljesítők aránya. Bíztató, hogy iskoláinkban a vizsgált évfolyamokon a 2007. évhez képest 5,5%-kal csökkent az 1. és az 1. szint alatt teljesítők aránya, és 7,4%-kal nőtt a 3. szinten, s 1,4 %-kal a 4. szinten teljesítő diákoké! Tudjuk, hogy a fejlődést elősegítette intézményeinkben az elmúlt időszakban megkezdődött szemléletváltás, mely az oktatás hatékonyságát pozitívan befolyásolta. 3. Kerületi intézkedések Az intézet 2004 óta kerületi kompetenciaméréseket végez. Célunk, hogy segítsük a 6. és a 8. osztályos országos mérésekre való felkészülést. Ennek érdekében a szaktanárok megkapják a tanulónkénti és osztályonkénti teljesítményeket a következő tanév elején. A kerületi mérések eredményeiről minden év októberében, az országos mérésekről pedig áprilisban igazgatói értekezleten a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet mérés-értékelésért felelős szaktanácsadója tájékoztatást adott. A kerület iskolái számára az Intézet intézkedési tervezetet készített, mely tartalmazta a helyzetfeltárást, a mérés óta már megtett, és a megtenni javasolt intézkedéseket, valamint az intézkedési terv eljárásrendjét. Ennek eredményeként öt intézményben növekedett a második szinten vagy e fölött teljesítők aránya. Az új szemléletmód, és a módszerek megismerésének elterjesztéséhez tanfolyamokat is szerveztünk. A HEFOP 3. 1. 4. „A kompetencia alapú oktatás elterjesztése” c. pályázat keretein belül 10 tanfolyamon 65 kerületi pedagógus (12,5 %), 10 intézményvezető (47 %) és intézetünk 6 munkatársa (54 %) vett részt, egy munkatárs pedig két kompetenciaterület oktatója. A résztvevő kerületi iskolák: József A., Lázár, Stromfeld, Vörösmarty, Zrínyi). A módszertani és szemléletbeli változást támogatta a HEFOP 3.1.2.B „Halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelése” című pályázat is, melyben 5 iskola (Ady, Hajós, Tátra, Vörösmarty, Zrínyi) teljes nevelőtestülete vett részt. A képességfejlesztést szolgáló nem szakrendszerű oktatás bevezetéséhez négy alkalommal szerveztük meg a 120 órás tanfolyamot, s kerületünkből eddig 49 (!) kolléga (15 %) szerzett tanúsítványt.
12
GÓRCSŐ 4. Tervek A szövegértés eredményes és hatékony fejlesztése érdekében a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet középtávú cselekvési tervet dolgozott ki a 20092013 közötti időszakra. A cselekvési terv összhangban van az önkormányzati közoktatási minőségirányítási törekvésekkel, esélyegyenlőségi programmal, valamint a hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képességkibontakoztató felkészítésének pedagógiai rendszer programjával is. A cselekvési terv négy tanévre – 2009-2013-ig - tartalmazza az elvégzendő tevékenységeket. Megjelöli, hogy mi az intézmények és a pedagógusok feladata. Feltünteti a feladatellátás támogató partnereket is, akik konkrét segítséget tudnak nyújtani a végrehajtásban. Tanévenként részletes ütemtervet szükséges készíteni az összehangolt fejlesztés lebonyolítása céljából az óvodai nevelés, az alapfokú nevelés-oktatás (általános iskola) szakaszára és a szakiskola 9-10. évfolyamára. Évente az intézményi beszámolókban kell elemezni a végrehajtott feladatok eredményességét. Az átfogó fejlesztés az alábbi területekre terjed ki, melyek az egyén teljesítmény-szintjét javítják:
• Az alapvető készségek, kompetenciák fejlesztése • Személyiségfejlesztés • Közösségfejlesztés • A tanulók lemorzsolódásának megelőzése • A tanórán kívüli fejlesztés
13
GÓRCSŐ Elvárt eredmények: • Az egyéni fejlődés nyomon követése megvalósul az egyes szakaszok között (óvoda, általános iskola, szakiskola) • A tanulók különböző szövegeket képesek értően olvasni különböző célok elérésére • Hatékony, önálló tanulás képességének kialakulása • Önálló ismeretszerzés képességének fejlesztése • Az új tanulási módszerekkel javulnak a tanulási eredmények • Az országos méréseken javul a tanulók teljesítményszintje A programot, annak Képviselő-testületi elfogadását követően, valamennyi iskola igazgatója számára igazgatói munkaközösségi értekezleten ismertetjük, és bevezetését a 2009/2010-es tanévtől megkezdik az iskolák. A feladatok ütemezéséhez és végrehajtásához a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet minden év szeptember 1-ig ajánlást készít, s nyomon követi a fejlesztést az intézményekben. Bár maga a cselekvési terv új, a benne foglaltak jelentős része benne van a dokumentumokban, és megkezdődött a gyakorlati megvalósítása.
Dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
14
GÓRCSŐ Konfliktusmentesen a konfliktusról Hagyomány, hogy egy kiemelt témára koncentrálva pedagógiai hetet szervezünk minden tanévben. Most az óvodai és iskolai konfliktusok téma köré csoportosítottuk rendezvényeinket. Azért választottuk ezt a nehéz témát, mert az agresszió elterjedését tapasztaljuk sajnos kerületünk intézményeiben is. A rendezvényeket a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány, az Apáczai Kiadó és a bemutatókat megrendező óvodák és iskolák támogatták. Segítségüket köszönjük. Alábbi írásunkban közreadjuk a rendezvény összefoglalóját és az elégedettségi mérés eredményeit. Rövid összefoglaló a pedagógiai hétről Dr. Bagdy Emőke, a médiákban is gyakran szerepelő egyetemi tanár nagysikerű előadásában szólt arról, hogy az agresszióban felszabaduló hatalmas erőt másfelé, jobb irányba lehet terelni, ezáltal tudunk az agresszióval dolgozni. Hangsúlyozta, hogy a gyermekeknek biztonságot és szeretetet kell kapniuk. Szuggesztíven beszélt az önszabályozás és a lelki önsegítés szükségességéről. A szép számú hallgatóság megismerhetett néhány feszültségoldó technikát is. A témáról bővebben lehet olvasni az előadó Pszichofitness című könyvében (Animula Egyesület, Budapest, 1997). A bevezető előadást követően összesen 275 óvodapedagógus, tanító, tanár vett részt a bemutató foglalkozásokon, tanórákon. Az érdeklődő vendégek maguk is bekapcsolódhattak abba az empátia készséget fejlesztő izgalmas drámajátékba, amelyet a Lázár Vilmos Általános Iskola 3. osztályában mutatott be a tanítónő. A Tátra Téri Általános Iskola 6. osztályában tartott osztályfőnöki órán a stresszoldás és agressziókezelés az együttműködést és toleranciát fejlesztő játékokon keresztül történt. A tanulócsoportokban feldolgozott konfliktuskezelés fortélyait leshették el azok, akik ellátogattak a Stromfeld Aurél Általános Iskola 7. osztályos etikaórájára. Mindhárom bemutatón sok jó ötletet kaptak a pedagógusok ahhoz, hogyan lehet hatékonyan fejleszteni a tanulók személyiségét annak érdekében, hogy megoldják a nehéz nevelési helyzeteket. A történelemben felmerült konfliktushelyzetekkel ismerkedtek az 5. osztályosok a Hajós Alfréd Általános Iskolában. A „Nagy csaták, nagy római győzelmek” című történelemórán az Apáczai Kiadó tankönyvszerzője egyben bemutatta a kiadó új, látványos elemekkel tarkított interaktív tananyagát is. A tanítók és tanárok a
15
GÓRCSŐ legújabb multimédiás taneszközök használatából kaptak ízelítőt a Zrínyi Miklós Általános Iskola környezetismeret óráján, illetve a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Ez utóbbi helyszínen mindenki meggyőződhetett a digitális tábla előnyeiről. A tanulók az iskola pedagógusai által készített tananyagok segítségével sajátíthatták el a tavasz, illetve Afrika természetföldrajza és élővilága tananyagrészeket. Az előbbi komplex téma feldolgozását a 3., az utóbbit pedig a 7. osztályosok aktív közreműködésével mutatták be a pedagógusok. Több tanórán a korszerű pedagógiai módszerek gyakorlati alkalmazására láthattak jó példát a tanárok. Differenciált csoportmunkával, játékos formában gyakorolták a matematikát a Hajós Alfréd Általános Iskola 3. osztályában. A múzeumpedagógia egy bázisiskolája, a József Attila Általános Iskola mutatta be, hogyan lehet a műelemzés alapjait élményszerűen megtanítani a 4. osztályos tanulóknak. A gyerekek nagy örömére a rendhagyó órát a Nemzeti Galériában tartották meg. A digitális kompetencia fejlesztése érdekében már az alsó tagozaton is van informatikaoktatás. A Stromfeld Aurél Általános Iskola 4. osztályosai a számítógép alkatrészeivel ismerkedtek meg a bemutatóórán. Természetesen az óvodapedagógusok sem maradtak ki a továbbképzés sorozatból. A nagy érdeklődéssel kísért bemutató foglalkozások a kompetencia alapú programcsomag felhasználási lehetőségébe engedett bepillantást. Kerületünk négy óvodájában az idei nevelési évtől elkezdték az új, XXI. századi követelményeknek megfelelő programcsomag beillesztését a már jó bevált helyi óvodai programba. A Gyöngyszem, a Nyitnikék, a Gézengúz és a Bóbita Óvodák mindegyikében azonos témát, a víz projektet dolgozták fel. Különösen azoknak nyújtott nagy élményt a foglalkozásokon való részvétel, akik mind a négy bemutatón ott voltak, hiszen ők láthatták leginkább, ahogyan egy országos projekt gyakorlati megvalósításakor mennyire idomul az óvoda sajátos arculatához, illetve a pedagógus és a gyerekek személyiségéhez. A résztvevők így értékelték a bemutatókat A bemutatókon elégedettségi kérdőív kitöltésére kértük meg a résztvevőket. A négy óvodai foglalkozásról 55 db, az öt alsó tagozatos óráról 59 db és az 5 felső tagozatos óráról 71 db, tehát összesen 185 kérdőív érkezett vissza hozzánk. Ez 67%-os visszajelzést jelent, amely eleget tesz sikerkritériumunknak. A válaszolók 98%-a szerint a Pesterzsébeti Pedagógiai Hét kínálatában megjelent programok mennyisége megfelelő volt. Tartalmi
16
GÓRCSŐ szempontból jónak tartotta a bemutatókat 51%, megfelelőnek 47%. A tanítóknál, de különösen a tanároknál a tantárgy, illetve a téma határozta meg leginkább, hogy részt kívánnak-e venni a rendezvényen. Az óvodapedagógusok harmada, a tanítók negyede jelezte, hogy a bemutató kiválasztásánál a pedagógus személye is szerepet játszott. A bemutató foglalkozáson vagy órán tapasztaltak értékelési eredményét táblázatban közöljük: - Hogyan értékeli a látott bemutatón a) a gyerekek/tanulók motiválását? kiváló: megfelelő: nem megfelelő: b) a különböző módszerek alkalmazását? kiváló: megfelelő: nem megfelelő: c) a tevékenység megszervezését? kiváló: megfelelő: nem megfelelő: d) a gyerekek/tanulók készségeinek és kompetenciáinak fejlesztését? kiváló: megfelelő: nem megfelelő:
óvoda
alsó tagozat
felső tagozat
67,3% 32,7% 0,0%
75,6% 24,4% 0,0%
63,1% 35,4% 0,0%
69,8% 30,2% 0,0%
67,7% 27,3% 8,3%
67,6% 32,4% 0,0%
67,7% 32,4% 0,0%
67,6% 32,4% 0,0%
61,0% 39,0% 0,0%
74,4% 25,7% 0,0%
60,2% 36,5% 5,6%
54,4% 45,6% 0,0%
- Mennyire tudja hasznosítani a látottakat? nagy mértékben: részben: egyáltalán nem:
óvoda 75,1% 24,9% 0,0%
alsó tagozat 56,7% 43,3% 0,0%
felső tagozat 40,1% 58,2% 2,1%
A kitöltött elégedettségi kérdőívek összesítését tekintve elkönyvelhetjük, hogy a hasznos programok segítették a pedagógusok egymástól való tanulását.
17
GÓRCSŐ 3. Tréning és szupervízió A „Higgy bennem és játssz velem” című 2 napos tréningen óvodapedagógusok vettek részt. A rendkívül pozitívan értékelt továbbképzést Gőbel Orsolya pszichológus vezette. Intézetünk szervezésében 6 alkalommal vettek részt a pedagógusok esetmegbeszélő, szupervíziós csoporton. A foglalkozásokat Dr. Szakács Katalin, klinikai gyermek szakpszichológus és szupervizor, a Nevelési Tanácsadó igazgatója vezette. A szupervízió célja a szakmai személyiség karbantartása, a szakmai elakadások, krízishelyzetek, változások menedzselése, feloldása. Az üléseknek különös aktualitást adott az a tény, hogy az oktatási rendszerben zajló folyamatos változások, a növekvő elvárások, az integráció a pedagógusok megítélése szerint együtt jár a szülői háttér gyengülésével: nem számíthatnak úgy a szülői segítségre, a gyermekkel való foglalkozásra, ahogy az érzéseik szerint fontos lenne. Ezek az új körülmények szükségessé teszik nem csak a pedagógusi eszköztár megújítását (ezt az akkreditált továbbképzéseken tanulják), de a pedagógus identitás, szerepek, pedagógusi attitűdök újrafogalmazását is. Ezzel a „megújulással” válik lehetővé, hogy a megváltozott helyzeteket ne kudarcként, tehetetlenségként, reménytelenségként éljék meg a kollégák, hanem friss szemmel arra tekintsenek rá, hogyan hozható ki a lehető legjobb eredmény azokból a tényezőkből, helyzetekből, amelyekben élünk és amelyeket megváltoztatni nem áll hatalmunkban. A szupervíziós alkalmak ebben nyújtottak segítséget a pedagógus kollégáknak, sok pozitív ötletet, gondolatot kiemelve a csoportmunkák során. Reméljük, hogy a Pesterzsébeti Pedagógiai Hét programjain hallottak pozitív irányban befolyásolják majd az óvodák és iskolák pedagógiai kultúráját. Szekeres Lászlóné igazgatóhelyettes
18
EX CATHEDRA Válogatás a bemutatók anyagából Válogatás a pedagógiai hét bemutatóinak anyagából A tanév eleji munkaközösségi foglalkozásokon tantárgy- és témagondozóink összegyűjtötték azoknak a pedagógusoknak a nevét, akik a tavaszi pedagógiai héten bemutató foglalkozást vagy tanórát vállalnak. Így alakult ki a tavaszi továbbképzés-sorozatunk tematikája, amellyel - mint az, az előző cikkből is kiderült - általában elégedettek voltak a résztvevők. A rendezvények egy része az agressziókezeléshez kötődtek, de mint minden évben, úgy most is, számos bemutatón a legkorszerűbb pedagógiai módszerek tárházát mutatták meg a kerület érdeklődő pedagógusainak. Az alábbiakban közreadunk néhány foglalkozás-, illetve óravázlatot annak érdekében, hogy olvasóink bátran kipróbálják, hasznosítsák a leírtakat.
Víz Témakör óvodai feldolgozása A tóparton
A tevékenység célja A tevékenység feladata
Megelőző anyag Eszközök Szervezeti keretek Munkaformák
„Brekegnek a békák” Weöres Sándor: Békák - A vers élményszerű bemutatása, játékos hangulatának az érzékeltetése. - A gondolkodási műveletek gyakorlása a vers bemutatása, és a közös beszélgetés során. - A vers hangulatának képi világának érzékeltetése a kifejező előadásmóddal. - A vers játékosságának fokozása a hangutánzó szavakkal. - A képzelet, fantázia, emlékezet fejlesztése, a vers bemutatása, valamint a verset megelőző és azt követő közös beszélgetés során. Képeskönyv nézegetése tópartról, annak élővilágáról ( békákról, halakról, gólyákról). Mozgásos utánzó játék; gólyák, békák. Kísérletezés a vízzel. Kirándulós szerepjáték kellékei (hátizsák, távcső, nagyító, pecabot, nylon zacskó). Tó, hajtogatott békák, gólyák, halak. Nagyméretű ejtőernyő közös esernyőnek. Csoport Csoportos, mikrocsoportos
19
EX CATHEDRA Vázlat
A motiváció során egy nagyméretű ládából a tóparti kirándulás kellékeinek a kiválogatása az óvónői hátizsákba. Kirándulás a tópartra. A part élővilágának a felfedezése és a tó benépesítése. A vers bemutatása után a többszöri ismétlés során lehetőséget adunk a gyerekeknek, hogy a békákkal a tenyerükben, illetve a békák tóba ugratásával próbálgassák mondani a verset. A test, mint hangszer használatával ujj doboltatás, taps, dobbantás az érkező eső hangjának az utánzása. Ernyő alá bújás hangutánzás az esőt rendkívül élvező kis békákkal. A vers egyszeri ismétlése. Felderül az ég a Süss fel nap című gyermekdal hangjaira. A hátizsákból előkerülnek a horgászbotok, és a napsütötte tóparton elkezdődik a horgászat.
Képességfajták Értelmi
szociális
kommunikációs (verbális, nonverbális)
testi
Differenciált szintek I. szint A versre való odafigyelés, annak végighallgatása.
Az irodalmi élmények iránti igény, érdeklődés felkeltése a vers hangulatát, dinamikáját, játékosságát kifejező előadással. Szókincsbővítés a hangutánzó szavak (brekeke, kelep) használatával. A finommotoros képességek és a szem-kéz koordináció fejlesztése a békák ugrató moz-
II. szint Emlékezet, képzelet, figyelem fejlesztése a vers meghallgatásával tartós figyelem növelésével a belső képi világ alakítása.
III. szint Az emlékezet, képzelet, figyelem fejlesztése a vers többszöri gyakorlásával, ismétlésével, élmények felidézésével. Természettudományos ismeretek bővítésetóparti állatok, a vízpart élővilága. Az együttműkö- A környezettudatos dés képességének állatvédő magatartás megalapozása bea fejlesztése a kirándulós játék- szélgetéssel a vers kapcsán. kal és a közös verseléssel. A hangsúly, a ritmusérzék és az artikuláció fejlesztése a vers gyakorlása során.
A finommotoros képességek és a szem-kéz koordináció fejlesztése a békák egy
20
A mondatalkotási készség, és az összefüggő beszéd fejlesztése a beszélgetések során és az élmények megosztásával. A finommotoros képességek és a szemkéz koordináció fejlesztése hajtogatott békák ugratásával a
EX CATHEDRA dulatának gyakorlásával.
helyben ugratásával. Nagymozgás fejlesztése az eső hangjának az érzékeltetésével.
tóba. Nagymozgás fejlesztése az eső hangjának az érzékeltetésével, hangutánzással.
Várhalmi Andrásné óvodapedagógus Nyitnikék Óvoda Vízben élő állatok és növények A tevékenység célja
– Szociális képességek fejlesztése természetvédelem megalapozásával – Fenntarthatóságra nevelés természetismeretek nyújtásával, pozitív érzelmek keltésével – Verbális képességek fejlesztése összefüggő beszéddel, szókincsbővítéssel – Testi képességek fejlesztése, finommozgással, mozgáskoordinációval A tevékenység – Vízben élő állatok és növények élőhelyének kialakítása a gyerfeladata mekekkel közösen. Tapasztalatszerzés a vízben élő állatokról, növényekről. Az akvárium folyamatos gondozása, megfigyelése a gyermekekkel közösen. A halak színeiben, mozgásában gyönyörködés. – Vízibolha, tubifex nagyító alatti vizsgálata Ætáplálék, gondoskodás – Vízben élő állatok, vízben élő növények fogalmának megismertetése cselekedtetés közben. Kavicsok, kőzetdarabok összehasonlításával formai-és mennyiségi megállapításokat teszünk. –Otthoni tapasztalatok felidézésével beszédkészség fejlesztése, új szavak megismerése: törékeny, gondozás, állott víz, élőhely, vízi világ. –A kavicsok, kőzetdarabok, kagylók tisztogatása közben a finommozgás, azok akváriumba helyezése során az összerendezett mozgás gyakorlása Ajánlott megelő- Az óvoda másik csoportjában lévő akváriumot megfigyeljük, milyen vízben élő állatot látunk, vannak-e a vízben növények. Miket ző tapasztalatszerzés látunk még benne? A közelben lévő kisállat-kereskedéshez történő séta alkalmával is megfigyeléseket teszünk. A foglalkozást megelőző napon vásárolunk kis halakat, vízinövényeket, vízi csigákat, a gyermekekkel együtt válogatjuk ki azokat, figyelembe véve az
21
EX CATHEDRA eladó szakmai tanácsait. Vízzel teli vödörbe elhelyezzük a természetsarokban. Beszélgetünk arról, kinél van otthon akvárium, mit tartanak benne? Van-e benne növény? Egy vödröt, tiszta vízzel megtöltünk együtt a gyermekekkel, és azt is a csoportszobába visszük, megbeszéljük, miért van szükségünk ráÆállott víz. Felelevenítjük a legutóbbi tropikáriumi kirándulást. Eszközök
Akvárium, különböző méretű kőzetdarabok, kavicsok, vízinövények, vízi csigák, kis halak, két nagyobb edényben tiszta víz, körömkefék, tálcák, kb. 2 vödörnyi állott tiszta víz, kis halak, vízinövények és vízi csigák, búvóhelyeiknek 2-3 kis méretű cserépedény, amelyen rések, nyílások vannak. Üres csigaházak, kagylóhéjak, két darab vízhatlan asztalterítő, vízhatlan kötények, törölközők, fényképek, könyvek
Szervezeti keretek Munkaformák
mikrocsoportos Csoportos és egyéni
Vázlat Két asztalt leterítünk vízhatlan terítővel, az egyiken elhelyezzük az üres akváriumot, és a vízi élőlényeket. Megbeszéljük, hogy a vödörben lévő kis állatoknak készítünk olyan lakhelyet, ahol jól érzik magukat, ahol tovább élnek, vagyis az élőhelyüket. Ezt a vízi világot a jövőben közösen gondozzuk, mi szerzünk be élelmet a halaknak, mert ebben az akváriumban nem találnak ennivalót, ha mi nem adunk enni nekik, elpusztulnak (élő, szárított eledel). A másik asztalra a kavicsokat, a kőzetdarabokat, a búvóhelyeknek alkalmas cserepeket, a csigaházakat és a kagylóhéjakat helyezzük. Megbeszéljük, hogy ezeket rakjuk az akvárium aljára nagyon óvatosan, hogy el ne törjük az üveget, mert az üveg törékeny. Összehasonlításokat végzünk a kavicsokkal, kagylókkal majd a két vízzel töltött edényt és a körömkeféket is az asztalra helyezzük. Mit gondoltok, miért tettük ide ezeket? Mielőtt a köveket, kavicsokat az edénybe tesszük, gondosan meg kell tisztítanunk körömkefékkel. A vízben élő állatok és a növények tiszta vízben szeretnek élni, akkor nem lesznek betegek.(párhuzamot vonunk,Æmiben szeretsz lenni tiszta ruha, koszos ruha; miből eszel szívesen tiszta tányér-koszos tányér). Az algás köveket megnézzük nagyítóvalÆnem kosz, hanem növény,Æ ha nagyon elszaporodik, opálos lesz az akvárium, ezért kell letisztítani. A vödörben van algaevő, így megbeszéljük, hogy ő fogja ezeket a növényeket enni, és ha az üveg faláról eszi, meg lehet nézni a szájszervét is. Feltűrjük a ruhánk ujját. Tetszés szerint mindenki választ magának három tárgyat, alaposan megsikálja az egyik tálban, a másikban leöblíti, majd óvatosan az akvárium alján elhelyezi. (Az óvónő előtte bemutatja a munkafolyamatot.) Amikor már mindegyik a helyére került, a szükséges eligazításokat az óvónő elvégzi. Elmondja, hogy a búvóhelyekre azért van szükség, hogy tudjanak időnként a társaik elől elbújni, megpihenni. Ezután megkérdezi, mire van még szükség ahhoz, hogy a
22
EX CATHEDRA halak, csigák, növények jól érezzék magukat. Mit kell még az akváriumba tenni? Mi is jól érezzük magunkat, ha növények vannak a közelünkben, az állatok ugyanúgy. (A növények adják a víz oxigénellátásának egy részétÆszükségük van erre a halaknak.) Behelyezi az óvónő a növényeket, és a dajka segítségével a vödörben lévő vizet óvatosan az akvárium oldalához illesztve belefolyatja. Beszélgetünk arról, hogy azért hoztuk be tegnap ezt a vizet, hogy álljon itt egy napig - állott víz legyen - és a szoba melegét átvegye. A gyerekek az akvárium köré gyűlnek, és megnézik, hogyan helyezi el benne az óvónő a halakat, vízi csigákat. Az elkészült akváriumot a természetsarokban, szemmagasságban elhelyezzük, belehelyezi az óvónő a levegőztető készüléket. Felidézzük, miért van erre szükség. Megbeszéljük, hogy minden héten, vasárnapot követően, amikor ebédelni készülünk, megetetjük a halakat is. Megbeszéljük, mivel táplálkoznak a halak, a csigák, és azt is, hogy nem nyúlhatunk bele, mert a kezünkkel a vizet szennyezhetjük, és a benne lévő élőlények betegek lehetnek. A továbbiakban szabadon figyelheti minden gyermek a kis vízi világot. A nagycsoportosok a kötelezően választhatóság terén eldönthetik, hogy a vizuális asztalhoz mennek halakat készíteni, vagy egy izgalmas meglepetés játékban vennének részt. Kooperatív tanulás: A „jelentkező” gyerekek számától függően alakulnak ki a csapatok: három vagy négy csapat. A csapatok tagjai úgy választódnak ki, hogy mindenki húz egy korongot. Az azonos színűek tulajdonosai tartoznak egy csapatba. A kialakult csapatok külön-külön feladatot kapnak. 1. Vízi állatok képét kell összerakniuk (halak, csigák) 2. Vízi növény képét kell összerakniuk 3. Akváriumi tartozékok képét kell összerakniuk (levegőztető, bújók) 4. Gondozáshoz szükséges eszközök képét kell összerakniuk (haleledel, háló, vödör) A csapatok a kész képeket felragasztják egy kis papírra, majd mindenki hozza a saját képét egy nagy laphoz, beszélgetünk, hogy melyik csapat milyen képeket rakott össze, majd közösen készítenek egy akváriumot.
Matematikai tartalmú tapasztalatok: A kavicsok, kőzetdarabok forma és nagyság szerinti összehasonlítása. Keresünk köztük olyat, ami hasonlít a labdára, csigára vagy bármelyik általunk ismert tárgyra. Méregetjük a kezünkben, melyik nehezebb, próbáljuk összenyomni, tapasztaljuk, hogy kemény. Közösen számoljuk, mennyi hal, vízi csiga, növény, búvóhely, csigaház és kagylóhéj kerül az akváriumba. Nagycsoportosok: A szabad játék során a „mátrix játékkal” játszhatnak, mely egy 10X10-es négyzethálóban történő irányítós labirintus játék. Vízi állatok az akadályok, melyet a pályán az irányító helyez el. A cél az irányított játékos által kiválasztott állat elérése.
23
EX CATHEDRA FEJLESZTÉSI TERÜLETEK DIFFERENCIÁLÁSI SZINTEK 3-4 ÉVES GYERMEKEK SZÁMÁRA Képességfajták I. szint II. szint III. szint Vizuális észlelés, Tapintásos észlelés Vizuális differenciáÉrtelmi lás, összehasonlítás figyelem fejleszté- fejlesztése kavise az állatkereske- csok, kőzetek meg- képességének gyakorlása kavicsok, kőzetek désben az akvári- tisztításával, ramegfigyelésével, um megfigyelésé- kosgatásával (kével, saját akvárium sőbb vizualitás ki- megkülönböztetésével. Ok–okozati összefügzárásával, kavics berendezéséhez gések megtapasztalászükséges eszkö- kikeresése egyéb sa: –Miért tisztítjuk zök és élőlények tárgy közül). meg a kavicsokat, kö(hal, csiga, vízinöveket akváriumba tétel vény) megfigyeléelőtt? sével. –Miért etetjük a halakat? Szokásismeret fej- Pozitív érzelmi viSzokásismeret Szociális szony, hozzáállás forfejlesztése kisállat lesztése akvárium málása az állatokról berendezésével, kereskedésben való viselkedés és tapasztalatszerzés- való folyamatos gondoskodás (etetés, élővásárlás gyakorlá- sel, a munkafohely tisztítása) gyakorlyamat megfigyesával. lásával, tudatosításálésével, gyakorlával. sával. Önálló tevékenységre Akarati tulajdonKísérletező kedv kapott pozitív visszafelkeltése, fenntar- ságok fejlesztése tása közös tapasz- figyelem fejleszté- jelzéssel pozitív énkép formálása, további sével. talatszerzéssel. motivációs kedv fenntartása. Szókincsbővítés: – Mondatalkotási készSzókincsbővítés: Kommunikációs ség, összefüggő betörékeny, gondoakvárium, vízi (verbális, állat, vízi növény, zás, élőhely, búvó- széd fejlesztése benonverbális) szélgetéssel.(Kinek vízi csiga, kagyló- hely, vízi világ, van otthon akváriuma? állott víz. héj. Artikulációs moz- Milyen? Mi található gás fejlesztése ajak benne?) gyakorlattal (néma szájtátogással halak szájmozgásának utánzása).
24
EX CATHEDRA Testi
Nagymozgás fejlesztése úszás mozdulatainak utánzásával.
Finommotorika, szem– kézkoordináció fejlesztése, az akvárium berendezéséhez szükséges eszközök kikészítésével (locsolókanna, cserépedények, kavicsok, kőzetek, csigák, halak, vízi növények).
Finommotorika, szem–kéz-koordináció fejlesztése kavicsok, kőzetek tisztításával, rakosgatásával.
FEJLESZTÉSI TERÜLETEK DIFFERENCIÁLÁSI SZINTEK 4-5 ÉVES GYERMEKEK SZÁMÁRA Képességfajták I. szint II. szint III. szint Értelmi K: Emlékezet, gon- K: Emlékezet, gon- K: Emlékezet, gondolkodás fejleszté- dolkodás fejlesztése dolkodás, logikai műveletek fejleszse megfigyeléssel, megfigyeléssel, az tése az akváriumbeszélgetéssel vi- akváriumban, az ban, az eddig törzuális percepció, elmúlt napokban tént változások fellogikai műveletek történt változások idézésével, okfelidézésével. Vizufejlesztése megfigyeléssel, összeha- ális percepció, logi- okozati összefüggések megállapításákai műveletek, sonlítással. val. Vizuális perszámfogalom fejcepció, logikai műlesztése megfigyeléssel, összehasonlí- veletek, számfogalom fejlesztése tással, a tárgyak megfigyeléssel, számlálgatásával. több szempontú összehasonlítással, a tárgyak számlálásával, relációk megállapításával.
25
EX CATHEDRA Szociális
Érzelmek, motivációk fejlesztése az állatokról való gondoskodás gyakorlásával.
Érzelmek, motivációk fejlesztése az állatokról való gondoskodással, az igényeik megbeszélésével, kielégítésével.
Érzelmek, motivációk, akarati tényezők fejlesztése az állatokról való gondoskodással, az igényeik megbeszélésével, kielégítésével, a gondoskodó, felelősségteljes állattartás szemléletének alakításával.
Kommunikációs (verbális, nonverbális).
Beszédértés fejlesztése szókincsbővítéssel, az új fogalmakkal való ismerkedéssel, azok használatával párbeszédes formában.
Beszédértés, verbális kommunikáció fejlesztése az új fogalmak mondatbeli használatával, az összefüggő, folyamatos beszéd ösztönzésével, segítő kérdésekkel.
Verbális kommunikáció, összefüggő, folyamatos beszéd fejlesztése az élmények elmesélésével, azok összefüggő, folyamatos beszédben történő előadásának segítésével, megsegítő kérdésekkel.
Testi.
Finommotorikus mozgások, mozgáskoordináció fejlesztése rakosgatással.
Finommotorikus mozgások, mozgáskoordináció fejlesztése rakosgatással, a tárgyak határozott célú elhelyezésével, illesztéssel.
Finommotorikus mozgások, mozgáskoordináció fejlesztése a tárgyak elhelyezésével, illesztéssel, kavicsokból kis építmények, kuckók készítésével.
26
EX CATHEDRA FEJLESZTÉSI TERÜLETEK DIFFERENCIÁLÁSI SZINTEK 5-6 ÉVES GYERMEKEK SZÁMÁRA Képességfajták I. szint II. szint III. szint Értelmi Ok–okozati össze- Átfordítási képessé- Azonosságok és függések felismer- gek fejlesztése a ha- különbözőségek tetése, és következ- lak képének szóbeli felismertetése a tetések levonása az leírás alapján történő díszhalak és szabadon élő halak öszfelismerésével és a akváriumok tisztítöbbi kép közül való szehasonlításával tása (kavicsok átmosása, növények kiválasztásával. Osz- (a díszhalak kisebbek, Az ember tápbetelepítése stb.) és tályozás műveletélálja őket, stb.). nek gyakorlása a a halak élete köIgaz és hamis ítélezött. Tisztántartás- halak képeinek méret (kicsi, nagy stb.), tek felismerésének sal a fertőzéseket fejlesztése: pl.: életmód (ragadozó kerüljük el. Növéstb.) alapján történő minden halvízben nyek, csiga-házak él, minden vízi álcsoportosításával. betelepítésével a lat hal stb. halak rejtőzködését Ok–okozati összesegítjük elő. Foga- függések felismertelomismeret bővíté- tése, következtetések se az akváriumban levonása, a díszhalak élő egyes halfajták megismerése során: a díszhalak között is megnevezésével vannak ragadozó (guppi, neonhal halak. stb.). Siker és kudarc Felelősségérzetre Szociális Felelősségérzet nevelés az akvárium elviselésének fejfejlesztése a saját lesztése az igaz és akvárium gondozá- benépesítéséhez szükséges ismeretek- hamis ítéletek felsa. közben. ről való tájékozódás ismerése során. során. A folyamatos, öszNyelvi kifejezőNyelvi kifejezőKommunikációs készség fejlesztése készség fejlesztése a szefüggő beszéd (verbális, fejlesztése a halfaja halak gondozása halak szóbeli leíránonverbális) során használt sza- sos jellemzéséhez, a ták összehasonlítámegismert új szavak sa során. vak megismerésével (pl.: víztisztítás, helyes használatával: pl.: édesvízi stb. fertőtlenítés stb.).
27
EX CATHEDRA Testi
Finommotorikus képességek fejlesztése az akvárium benépesítésével.
Téri tájékozódás fejlesztése az állatkereskedésbe látogatás alkalmával (utcákon való haladás, fordulás iránya stb.).
Szem–kézkoordináció fejlesztése a közös akvárium kép elkészítésével.
Szalacs Ferencné óvodapedagógus
Gyöngyszem Óvoda Víz és Föld kapcsolata A tevékenység célja
A tevékenység feladata
Ajánlott megelőző tapasztalatszerzés: Eszközök Szervezeti keretek
Szociális képességek fejlesztése: a társas magatartás és együttműködési képesség alakításával, környezetvédelem alapozása a talaj illetve a vízszennyezés bemutatásával. Értelmi képességek fejlesztése fogalom ismerettel, összehasonlítással, ítéletalkotással, tapintásérzékeléssel. Verbális képességek fejlesztése a beszédértéssel. Testi képességek fejlesztése nagymozgásokkal. Nem lökdössük egymást a vizsgálódás során, részt veszünk a feladatok végzésében. Tapasztalatot szerzünk a termőtalaj, illetve vízszennyeződésről. Összehasonlítjuk a pillepalackok, a befőttesüvegek, a gyermekek mennyiségét. Megállapítjuk, hogy melyikből van több, kevesebb, ugyanannyi. A talajféleségeknél megállapítjuk, hogy melyik a lazább, melyik az érdesebb, simább talaj. Próbálják érthetően, önállóan megfogalmazni a mondanivalójukat. Guggolás, bújás, felemelt kézzel járás a játék során. Az óvoda udvarán megvizsgáljuk a földet, bokrok alján lévő talajt. Ok-okozati összefüggéseket levonjuk. Duna Múzeum látogatás. 3 db pillepalack, amelynek az alján előzőleg több lyukat fúrtunk, 3 db befőttesüveg termőtalaj, homok, agyag, fűrészpor, műanyaggyöngyök. Textil alagút, gyerekasztal. Csoport, mikrocsoport, egyéni.
28
EX CATHEDRA Munkaformák
Csoportos, mikrocsoportos, egyéni.
Vázlat
Elhelyezzük a három egyforma nagyságú edénybe a különböző talajokat (termőtalaj, homok, agyag). Sorra megtapintjuk mindegyiket, súlyukat érzékeljük, morzsolgatjuk, összenyomjuk, ismerkedünk az anyagokkal. Majd alaposan kezet mosunk, megtöröljük a kezünket. Három pohár vízbe fűrészport keverünk. Megfigyeljük, hogyan változik meg a víz színe, állaga. A 3 db pillepalackot egy-egy befőttesüvegre helyezünk, azt egyegy asztalra tesszük. A gyermekek elhelyezkednek az asztalok köré, és kis lapáttal mindegyik pillepalack aljára termőföldet tesznek. A poharakból a fűrészporral szennyezett vizet ráöntjük a pillepalackokban lévő talajra. Megnézzük, mi történt a vízzel, mi történt fűrészporral. Mit gondoltok, ha más szennyező anyag lenne a vízben, azzal mi történne? Nézzük meg! Most egy-egy pohár vízbe műanyag gyöngyöket rakunk, ezt is ráöntjük a talajra. Hová lett a víz, hol vannak a gyöngyök? A következtetéseket levonjuk. (Ezzel a víz-áteresztőképességet és a tisztító, szűrő hatását szemléltetjük, valamint azt, hogy a vízben lévő szennyeződések a talajt is szennyezik.) Most játsszuk el, hogy ti vagytok a víz, a talaj pedig a két alagút! Mindenki keressen párt magának! A párok egymás mögé állnak, majd elengedik egymás kezét a két alagút előtt. Átfolyunk a „talajon” (az alagúton, guggolva átmegyünk), kiérve magasra tartjuk a kezünket, ezzel jelezzük, hogy a vízcseppecskék megtisztultak. Visszakanyarodunk, újra párba állunk, és a játékot addig játsszuk, amíg kedvük van hozzá.
Folyékony anyagok A tevékenység célja A tevékenység feladata Ajánlott megelőző tapasztalatszerzés: Eszközök Szervezeti keretek Munkaformák
Ismerkedés a víz és az anyagok tulajdonságaival.
Megismerjük a víz halmazállapot változását. Különböző anyagok viselkedését vízben. Megfigyelés fejlesztése, tapasztalatszerzés. Hópelyhek nagyítóval történő vizsgálata, Duna Múzeum látogatás. Jég, poharak, átlátszó vödör, textildarab, üveggolyó, radír, műanyagépítő, fakocka, só, cukor, olaj, kávézacc, ecet, málnaszörp, tojás. Csoport, mikrocsoport, egyéni. Csoportos, mikrocsoportos, egyéni.
29
EX CATHEDRA Vázlat
1) Behozom a jeget és egy tányérba helyezzük. Megfigyeljük a változást. Kézbe vesszük, a melegtől csepeg – mi lesz belőle víz! - Megfigyeljük, mely anyagok keverednek, oldódnak a vízben (olaj, só, cukor, ecet, kávézacc, málnaszörp). 2) Csoportszobában megfigyeljük a kikészített tárgyakat, megbeszéljük: nehéz-könnyű, kemény, rugalmas, merev, elázik - nem ázik el. - Mit gondoltok melyik fog elsüllyedni. - Megvitatjuk vajon miért. - Kísérlet után megbeszéljük, jól gondolták-e. 3) A tengerben miért nem süllyednek el a tárgyak? Kipróbáljuk, sok sót teszünk a vízbe /tojás feljön a víz felszínére a sózás hatására/. Megtapasztaljuk-megbeszéljük.
Szabó Éva óvodapedagógus Gézengúz Óvoda Víz mozgása folyó - és állóvizek Vízi közlekedési játékok, vizes játékok, sportok Tevékenység célja:
-
Tevékenység feladata:
-
Szociális képességek fejlesztése, társas együttlét szabályai, alá, fölé mellérendelt viszonyok elfogadása, udvariassági szabályok gyakorlása. Értelmi képességek fejlesztése, összehasonlítás, analízisszintézis, térbeli viszonyok, figyelem-emlékezet fejlesztése. Verbális készségek fejlesztése, tiszta beszéd, kommunikáció. Testi képességek fejlesztése, nagymozgások, finommozgások. A homok víz asztalnál vizsgálódás során megfigyeljük, hogyan lesz a víz hatására, folyó, tó, patak. Mi a különbség az álló és a folyóvíz között. Beszélgetünk a forrásról, patakokról, folyókról, tavakról, tengerekről, sós és édes vizekről. Szókincsbővítés. Ok-okozati összefüggések feltárása. Vízi közlekedési eszközök: hajó, csónak, tutaj, komp. Sporteszközök: képekkel, előre elkészített eszközökkel
30
EX CATHEDRA -
Eszközök
Szervezeti keretek Vázlat:
Vízi játékok, sportok: képekkel, élmények felelevenítése. Játékhoz szükséges kellékek megbeszélése tervkészítés, eszközök összegyűjtése. - Megvalósítás. - Tapasztalatok megélése, játék. - Homok, víz, asztal. - Képek sportokról vízi közlekedési eszközökről, papírból, parafából, műanyagból készített csónakok hajók stb., locsolókanna, vízikerék, kék anyagok folyónak, tónak. - Játékokhoz szükséges alapanyagok (barkácsolás kellékei). Csoportos, egyéni. Eddig szerzett tapasztalatok felelevenítése a falon található fényképek, rajzok, képek alapján. A homok-víz asztalnál a homokba locsolóval vizet folyatunk. Közben megfigyeljük a víz „munkáját”, hogyan alakul ki patak, folyó esetleg a mederből tó(ér, patak, folyó, tó). Kísérletek: gát készítés, akadályok kövek, lépcső, vízikerék behelyezése a terepasztalba. Megfigyeljük a különböző eszközök milyen hatással vannak a vízre. A tevékenységek közben folyamatos beszélgetés, szókincsbővítés, új fogalmak megismerése, megértése. Lehetőség szerint mindenki próbálja ki a különböző eszközöket. A tevékenység lezárásaként játékok szervezése, csoportok szervezésével Választék: folyó és tavi közlekedés tevékenységhez tervkészítés rajzban wellnes játék tevékenységhez tervkészítés strand játék tevékenységhez tervkészítés halász játék tevékenységhez tervkészítés vizes játék Játék. Ha szükség, segítem a játék kibontakozását eszközzel, ötlettel.
Kovács Judit óvodapedagógus Bóbita Óvoda
31
EX CATHEDRA „Szárnyakat
adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.” G. G. Marquez
Gyakorlás differenciált csoportmunkával matematikaórán Az óra célja: az eddig tanult ismeretek ismétlése, gyakorlása. Az órán használt tankönyvek: Műszaki Könyvkiadó: Matematika 3. szerkesztette: Hajdu Sándor Dinasztia Kiadó: A matematika csodái tankönyv család Előzetes feladatok: Az órai feladatok előkészítése, javítókulcsok elhelyezése. Táblakép. Eszközök előkészítése. Felelősök (feladatmester, időfelelős, felszerelés felelős, szószóló) megválasztása. Tananyag Helyi-, alakiérté k Fejszámolás
Római számok Szöveges feladatok megoldása
Feladat
Fejlesztés
Háton a számok: négyjegyű számok írása adott helyiérték alapján a társ hátára Szóforgó: 310+420=730+270=1 000-190=810190=620 +380=1000/2=500:10 0=5 X 20=100-4= 96 ez az óraszám Eredmények leírása római számokkal!
- figyelem- koncentráció - taktilis percepció
Szöveges feladatok megoldásának menete: I. Az első polcon 171 könyv volt. II. A második polcon 109 könyv volt
Munkaforma csoportmun ka
Eszköz számkártyák, üres lap
Ellenőrzés a csoport önmagát ellenőrzi
- figyelemkoncentráció - feladattudat
papír kooperatív csoportmun ka
frontálisan
- rutinszámolás - figyelem - memória - szövegértés - kooperáció - figyelemkoncentráció - szerialitás
egyéni
füzet
frontális
kooperatív csoportmun ka
részekre darabolt feladat borítékokban.
frontálisan
32
EX CATHEDRA III. A harmadik polcon annyi könyv volt, mint a másik két polcon együtt. IV. Hány könyv van a harmadik polcon? V. Hány könyv van a három polcon összesen? VI. Hány könyvet kell még a polcokra tenni, hogy 1000 legyen összesen? - egyéni fejlődési Törtek Egyénre szabott gyakorló feladatok. ütem - önellenőrzés ♠- Velem rakosgatnak korongokat. Egész részeinek megfigyelése, megnevezése. ♣- 1. Hajdú matekból fénymásolt lap. Tk.190./19. ♥- 1. Hajdú matek Tk.190./18. 2. Dinasztia Mf. 61./14. ♦- 1. Dinasztia Mf. 61/14. 2. Dinasztia Mf. 62./18. b Szorgalmi feladat: Írásbeli műveletek A feladatok a mellékletben találhatóak. önismeret, Értékelés Szociális kompetencia
differenciált rétegmunka
füzet, ellenőrző lapok, ragasztó, korongok, fénymásolt feladatlapok
önellenőrzés
szóbeli közlés
Máramarosiné Godó Ildikó tanítónő Hajós Alfréd Általános Iskola
33
EX CATHEDRA Agresszió ellen empátiával Drámapedagógusként tapasztaltam meg igazán, hogy mekkora hozadéka van annak, ha rendszeresen szerződést kötünk az osztállyal, a csoporttal, illetve a közösen megélt tapasztalatoknál rátekintünk arra, hogy egyénileg az hogyan ülepedett le. Kezdetben borzasztóan időigényesnek tűnt minden gyakorlat előtt, foglalkozás kezdetén és végén tisztázni, hogy mik a céljaink, milyen fejlődési területtel dolgozunk, ki milyen tapasztalattal lett gazdagabb. Ma már tanítani sem tudok másképp, mert megéreztem a közös tervezés, egyeztetés gyönyörűségét. Gyakran a gyerekek kezdeményezik, hogy tartsuk egybe az órát, délutáni szabadidős tevékenység közben hadd beszélhessenek élményeikről. Tisztában vannak vele, hogy az sokkal több idő, ha mindenkit végighallgatunk, így nekik is nagyobb türelemre van szükségük egymás iránt. A mai foglalkozásra előzetesen annyit egyeztettünk, hogy bármelyik felnőttet szívesen látjuk a körben, de elfogadjuk, ha nem élnek a lehetőséggel. Hiszen nem lehet könnyű beállni közénk, idegenek vagyunk. (Viszont a drámajátékokat így lehet igazán megérteni.) Nem fogunk túl sok feladattal dolgozni, de az egyeztetésre szánunk időt. Mert az nincs benne a szakkönyvekben. Jó játékleírásokat találunk, megjelölve a fejlesztési területet, de közben alig esik szó arról, hogyan tudatosíthatjuk. (Én legalábbis ezzel kínlódtam meg legtöbbet az évek során. Még a tanórákon is. Bevalljuk vagy sem, de bizony feszültség, düh, agresszió keletkezik bennünk, ha a gyerek ellenáll, mikor tömködni akarjuk a tudást, nevelési elveinket, stb. a fejébe. Meg merem kockáztatni, hogy a gyerekek agressziójának megtanulásában a felnőttek példaadása áll az első helyen.) Tehát pont azokat a váratlan helyzeteket szeretném láttatni, mikor ezt a feszültséget kell elengednem magamban, vagy értő figyelemmel visszabillentenem. 0. Autómosás: Mielőtt megkezdenénk az órát, menjünk egy autómosóba! Az autómosó nekem gyerekkoromtól a mai napig is egy különleges világot jelent. Bent ülök a kocsiban, és miközben mossák, ápolják az autót, én úgy érzem, mintha kiléptem volna a világból. Nektek is ezt ajánlom most, élvezzétek,
34
EX CATHEDRA hogy most benneteket szolgálnak k! Kérhettek teljes lágy mosást, indextörlést, rozsdátlanítást, ahogy jól esik. A ti fantáziátok sokkal színesebb. Nagy szeretettel várunk mindenkit a körbe, hogy velünk együtt játsszon! 1. 8-7-6-5: (Körben állunk.) Jobb kezet ökölbe szorítva kell visszafelé számolni 8-1ig, utána bal kézzel, jobb lábbal, bal lábbal. Majd felezünk, ugyanebben a sorrendben 4-1-ig, 2-1-ig, majd csupa 1-gyel számolni. Szinte a második játéknál már elég utasítás helyett felemelni a jobb kezet ökölbe szorítva és mindenki tudja, miről van szó. A játék sokkal inkább rítus. Erős feszültség levezető, csapat összetartozást kifejező. Nem csak adott esetben egy bemutatóórán, hanem folyamatosan éreznie kell egy gyereknek, hogy ő most valahová tartozik. Érdemes saját csoportrítusokat kitalálni. Keretet ad a tevékenységnek, segít fókuszálni rá. 2. Képzelj magad köré …!: (Körben ülünk.) a/ Egyenletesen lélegezzünk! Kifújásnál figyelj rá, hogy minél hangosabban fújd ki az elhasználódott levegődet! Majd kifújáskor varázsolj magad köré egy olyan helyszínt, amiben jól érzed magad, ahol most nagyon szívesen lennél! Figyeld meg, hogy milyen hangokat hallasz, milyen színeket látsz képzeletedben! … Ha mindent alaposan elképzeltél, nyisd ki a szemed! b/ Ki vállalkozna rá, hogy mesél nekünk? Mit éreztél közben? Ki vállalkozna rá, hogy ezt a helyszínt megjelenítse, színeit, hangjait segítsen felidézni újra? Vagyis „színészeket, zenészeket” szeretnék játékra szólítani. A gyerekek anyagok, hangszerek segítségével megpróbálják visszaadni a hangulatát az élménynek. Ahhoz, hogy megérthessünk másokat, fontos, hogy tisztában legyünk vele, számunkra mi lenne a legpihentetőbb, legnyugodtabb állapot. Mikor pedig megjelenítjük valaki más élményét, máris másért teszünk valamit. Az ő helyébe képzeljük magunkat, az ő fejével, testével próbáljuk nézni a vilá-
35
EX CATHEDRA got. Pár anyag, egy-két zajkeltő hangszer elég hozzá, és nagy pillanatokat ad. c/ Most, hogy mindenki képzeletben pihent egy kicsit egy számára kedves helyen, figyelj magadra! Mihez hasonlítanád magad? Melyik az a tárgy, az az állat, …, amivel legjobban megmutathatnád hangulatod? Úgy mozogj a térben, hogy kifejező legyen! (Kétféleképpen haladhatunk, vagy előre megkérdezzük, hogy mivel fejezik ki hangulatukat, vagy hagyjuk előbb kimozogni őket, és utána kérdezünk rá.) A felnőttek ezt nevezik önismereti tréningnek. Tudatosan kell megjeleníteni az adott pillanat érzését, de „mintha helyzetet” teremtve. Nem kell megfogalmazni a „belül zajlót”, csak kijátszani. 3. Séta a térben: a/ Ha egyet tapsolok, álljatok meg, ha kettőt, sétáljatok! (Izgalmassá akkor válik, mikor egymás után több megállás, vagy elindulást tapsolunk.) Érdemes lazítási lehetőségeket is beépíteni. De ez a játék attól nagyon cseles, hogy miközben a képzelet pihen, koncentrálni bizony nagyon is kell. Tehát a csapat feszítettsége megmarad. b/ Számolni fogok. Ahányat mondok, annyian álljatok össze, majd tapsra újra sétáljatok a térben! Figyeljetek arra, hogy aki az előbb kimaradt, az biztosan benne legyen a következő körben! Figyelés a feladatra, figyelés másokra. Érdekes látni, hogy ki áll ki, ha többen vannak, kit „lök ki” a csoport. És a játék hevében úgy alkothatunk csoportokat, hogy biztosak lehetünk benne, hogy véletlenszerű lesz. c/ Egy csoport három fős, esetleg négy. Úgy kell mozogniuk a térben, hogy egy elkezdi, és amikor megáll, a másik kettő közül csak az egyik folytathatja, és így tovább. Változata: Egy kezd ugyanúgy, és neki kell rögtön megállnia, ha valaki más elindul. Nehezítés: A kiscsoportok ugyanezt játsszák egymással. Ez már igazi egymásra figyelés, ott a drámai feszültség, a kihívás benne.
36
EX CATHEDRA d/ Csukjátok be a szemeteket, és nyújtsátok ki a jobb kezeteket! Most a kezeitek keresnek párt maguknak. Bizalomépítő játékoknál kezdetben érdemes hagyni, hogy barátok legyenek párban. Mi azt szeretnénk megmutatni, hogy a sok közös gyakorlat során természetessé válik, hogy mindenkivel lehet izgalmas a játék, mindenkitől lehet valami különlegeset tanulni. Persze egy ilyen közös foglalkozáson mindennek van határa, így a gyerekek egymás közül választanak először. Féltem őket, az ő biztonságérzetük elsődleges. 4. Páros játékok: Eddig csak bemelegítettünk, az egész csoport egymásra hangolódott. A páros játékok épülnek az empátiára. Érdemes megfigyelni a lágy mozdulatokat, az arcok, a testtartás ellazulását. A gyerekek számára ismertek a játékok, a mélyítés közepén járunk. Nekik ma inkább az lesz a kihívás, hogy a felnőtteknek segíthetnek, ők adhatják a biztonságos közeget. a/ Bizalomfogás. Érintsétek össze a lábfejetek, fogjátok meg egymás kezét, és lassan engedjétek hátra magatokat egészen addig, amíg a kezetek teljesen nyújtva nem lesz. Mindenkinek sikerül, ha bízik a társában, nem számít, ha kisebb vagy a másiknál. (A gyerekek a bemutatás után a felnőtteknek segíthetnek, majd az így keletkezett felnőtt – gyerek kiscsoportok elmesélik egymásnak élményeiket, nehézségeiket.) Jó pár alkalom kell hozzá, mire tökéletesen megy mindenkinek. Utána inkább azt kell tudatosítani, hogy lassan ereszkedjenek, mert van olyan, aki szinte egy pillanat alatt hátraveti magát nagy biztonságában. b/ A párok egymástól pár lépésre állnak. Az egyik csukott szemmel úgy közeledik a másik felé, hogy minél közelebb álljon meg vele szemben. (Itt szintén a felnőtteké a főszerep, a gyerekek két oldalról vigyáznak rájuk.) Sok vakvezető játék előzi meg ezt a játékot, amikor megtanulnak vakként mozogni. (Egyik vezeti a másikat a vállait fogva, majd csak egy vállát, háta közepét tenyérrel. Aztán egymással szemben mozogva a tenyerek érnek össze, majd csak egy ujj.) Itt a másik közelségének, testrezgéseinek megérzését gyakoroljuk.
37
EX CATHEDRA c/ Tükörjáték egymástól távol. A terem viszonylag távoli két pontjáról kell egymás mozgását utánozni. Pontosan, figyelve rá, hogy a másik követni tudja, miközben perifériás látásunkkal több pár mozgását is látjuk. Közben belső egyeztetés: Mit volt jó utánozni, mi volt követhetetlen. Ami rosszat tapasztaltál, azt ne add vissza, inkább mutasd meg, hogyan lehet másként! Teljes figyelemmel valaki felé fordulni mindenféle zavaró körülmény között, ez a felnőttek világában is komoly próbatétel. Itt lehet „gyakorolni rá”. d/ Mozdulatpárok. A pár mindkét tagja elindul egymás felé valamilyen mozgással, majd középen váltanak, a másik mozgásával mennek tovább. (Megint páros egyeztetés következik, ugyanis egyáltalán nem fontos, hogy a pedagógus mindig, minden fejlődési fázis részese legyen. Ha bántóra sikerül, azt úgyis rögtön megtudjuk. Az egyeztetés szerepe végül is a reflektálás, a visszajelzés a másik munkájáról. Mit tanultál tőle, milyen ismerettel lettél gazdagabb?) Ez az előző játék méltó folytatása. A másikra figyeléshez a saját test tudatosítása kapcsolódik. Fel kell mérni a másik ember képességeit, milyen nehézségű összetett mozgással terhelhető. Látványnak sem utolsó. e/ Átfolyásos technika. Két-két pár kis körbe áll, és egy embert tükröznek úgy, hogy szinte észrevétlen legyen, hogy ki a tükörkép! f/ Egymás légzésének, pislogásának megfigyelése, megbeszélése párban, majd a különleges gondolatokat együtt egyeztetjük. Nagyon csalafinta a feladat. Ezzel a játékkal eltölthetünk akár egy egész délutánt. (Melyik volt nehezebb, alkalmazkodni a másikhoz, vagy figyelni arra, hogy követni tudjon? Van, aki az izgatottságtól visszafojtja lélegzetét, így a másik kis híján megfullad, ha pontosan akarja követni.) 5. Lezárás: Ha időnkbe belefér, szívesen térnék ki konkrétan is az agresszióra. Saját élményeket hallgatnánk meg, esetleg újfent anyagokkal, hangszerekkel visszatükrözve.
38
EX CATHEDRA Ami semmiképp sem hagyható ki, az, az egyéni tanulságok megfogalmazása. Előtte érdemes egy tablóval feleleveníteni, hogy mi is történt az elmúlt órában. Bárki kiléphet, és valamilyen módon felidézheti, hogy mi ragadta meg: egy kézmozdulatot utánoz, egy helyzetet felidéz, egy mimikát mutat a többieknek. (Ez nekünk még elég nehezen megy, nagyon az elején tartunk, nem is kell mindenkinek benne lennie. Érdemes mintát mutatni arra, hogy mennyivel könnyebb a véleménynyilvánítás, ha előtte végigpörgetjük az eseményeket.) Ezek a segítő kérdései a zárókörnek: Mit tanultál ma? Mit viszel tovább? Mit tapasztaltál magadon, változott-e játékod idegenek hatására? Kinek jeleznél vissza? Melyik felnőtt érzéseire lennél kíváncsi? Mit kérdeznél tőle? Néha furcsán néznek rám, mikor óráimról beszélek. Nem tartják képesnek a gyerekeket ilyen válaszok megfogalmazására. Pedig, ha orvoshoz visszük őket, rá tud mutatni saját fájdalmának helyére. Miért ne lenne képes érzéseiről is nyilatkozni? Néha persze nem szavakkal, hanem a testével. De dönthet úgy is, hogy kimarad. Persze fontos, hogy azért a teremben legyen. (Egy kislány 4 évig ülte végig kívülről a foglalkozásokat. Otthon minden játékot megéltként mesélt el, a fejében játszott.) Nem tudom, sikerült-e az érdeklődést felkeltenem. Be tudtam-e mutatni, hogy mit tehetünk csapatépítéssel, empátiával az agresszió ellen. Nem tudom, elindítottam-e a gondolkozást, hogy az „erre nekem nincs időm” frázis kibillenjen, de egy történetet még szívesen elmesélnék. Egy egész napos tréningen egy lány egy csokor virágot hozott valakinek, ami bekerült a kör közepébe a földre. Kerülgettük tisztességgel egész nap. Ám hétfőn az iskolában hiányzott a virág, és elmeséltem a gyerekeknek, mi történt. Hetekig cserélgettük a vázában lévő virágokat, amiket a földön tartottunk mi is. Persze párszor azért feldőlt, volt is sírás-rívás. Mert fontos volt; mert ilyen csak nekünk volt; mert különlegessé tett; mert bíztunk egymásban. Mert a tanítótársam is fontossá tette azzal, hogy lerajzoltatta; mert az igazgató bácsi azt mondta, hogy mennyivel jobb, ha virág van a földön, mintha szemét lenne. Az valahogy nem fért össze a virággal. Tóth Márta tanítónő Lázár Vilmos Általános Iskola
39
EX CATHEDRA Konfliktus Etika bemutatóóra a 7.b osztályban 1. Ráhangolás - Ötlet Mozaik A/ Az előző órákon már sokat beszélgettünk a konfliktusról. Most a ti segítségetekre lesz szükségem, hogy összegyűjtsünk minél több olyan szót, kifejezést, gondolatot, ami a konfliktusról eszetekbe jut. (A tábla közepére felírom a konfliktus szót, e köré rendezem a gyerekek ötleteit.) B/ A táblán felírt gondolatok segítségével most minden csoport alkossa a saját definícióját, mi is a konfliktus! 2. Anagramma – konfliktusok a művekben A következő borítékokban egy anagrammát találtok (olyan szavak, aminek a betűi össze vannak keverve). Ha a szavakat helyesen kirakjátok, egy-egy olyan nevet, kifejezést, helyet kaptok, amelyekkel irodalmi tanulmányaitok során találkoztatok. (Várok a megfejtésekre.) Minden csapat az adott műben keressen egy jellegzetes konfliktus helyzetet, és írja le! 1. boríték: KERINGÖSEVÖS (vörösingesek – Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk) 2. boríték: ALAKTAN LISZTEG (lakatlan sziget – William Golding: A legyek ura) 3. boríték: NEMORYGOMT (Montgomery – Arany János: A walesi bárdok) 4. boríték: MÁRI MÍT HÁLY (Tímár Mihály – Jókai Mór: Az aranyember) 5. boríték: MISSZ ROBANE (Bornemissza – Gárdonyi Géza: Egri csillagok) 3. A mindennapok konfliktusai Nemcsak irodalmi művekben és a történelemben vannak konfliktusok, hanem a mindennapi életben is. Tudtok erre példákat mondani? Erre a lapra rajzoltam egy házat, ami szobából, a pincéből és padlásból áll. A szobában találtok egy hétköznapi problémát. A padlásra írjátok az ideális megoldást, a pincébe pedig azt, ahogyan nem lenne jó ezt a helyzetet megoldani! 40
EX CATHEDRA A következő történetek szerepeltek a házban: 1. csoport: Az osztályfőnököd pénzt szed a kirándulásra. A barátod ezressel fizet, és a tanár véletlenül ötezresből ad vissza. A barátod nem szól neki, és elmondja neked a történteket. 2. csoport: A villamosra felszáll egy idős ember. Nincs már szabad ülőhely. Az öreg bácsi pont ott ácsorog, ahol te ülsz. Egy utas megkér, add át a helyed. 3. csoport: Iskolába indulás előtt anyukád kritizálja az öltözéked, mondása szerint így nem indulhatsz el. Te ezen felháborodsz. 4. csoport: Betegség miatt egy hétig hiányoztál. El akarod kérni a társad füzetét, hogy pótolni tudd a lemaradást, de ő nem adja oda. 5. csoport: Barátoddal megbeszéled, hogy délután együtt tanultok. Mikor megérkezel hozzájuk, kiderül hogy moziban van. Másnap kérdőre vonod. 4. Reflektálás - egy történet befejezése Fejezd be a történetet a megadott instrukciók alapján! Minden csapatnak ugyanaz a történet van a borítékjában. Mellé egy konfliktuskezelő technika téve: 1. erőszakos 2. együttműködő 3. kompromisszumkereső 4. elsimító 5. visszahúzódó A különböző konfliktuskezelő technikák alkalmazásával kell befejezni a történetet. (Vámos Miklós: Valaki más: Válogatott novellák. Magvető. Budapest, 1981.) A történet a következő: „Éppen a 3.b osztály nyomul kifelé a kapun. Futottak, bár egyik másik a szíve szerint lépésben jött volna. Minket most csak egyikük érdekel. Az illető közepes magasságú kisfiú. Lökték hátulról, kénytelen volt futni. A kapunál megbotlott, és a nagyfiúra zuhant. – Nem tudsz vigyázni öcskös? – mondta az, és ellökte magától. Ám a kapun kibuggyanó újabb gyerekhullámról visszapattanva, a kisfiú ismét a nagyfiú karjai között találta magát. – Hát löknek! – méltatlankodott. – Akkora pofont kapsz, hogy leszárad a fejed! – sziszegte a nagyfiú, és újra odébb taszította. De a kisfiú megint csak visszaperdült a korláthoz.
41
EX CATHEDRA – Nem hiszed, hogy szájon váglak? – ragadta meg a nagyfiú a kisfiú gallérját. A kisfiú hallgatott, majd felnézett rá.” A csoportok beszámolnak a szerintük lehetséges megoldásokról. 5. Érzékenyítés – a probléma nyitva hagyása Végül felolvasom a történet befejezését, ahogyan a szerző leírta. – Hát üss! – mondta csendesen. – Micsoda? – Üss, ha akarsz. – A Nagyfiú meghökkent. – Mi az, hogy üssek? – Hát üssél, na! A Nagyfiú még egyszer végigmérte a Kisfiút, vékony lábaira, keskeny vállára siklott a szeme. Megvakarta a fejét, és följebb tolta a sapkát. – Te azt hiszed, hogy erősebb vagy nálam? – Dehogy hiszem! – Hát akkor? – tette csípőre a kezét a Nagyfiú. Lehajolt, egészen közelről nézett a Kisfiú arcába. – Ha meg akarsz verni, úgysem tudom megakadályozni! – mondta az. A Nagyfiú csapdát sejtett. Összeráncolta a homlokát, tanácstalanul nézett körül. A kapu már üres volt, csak egy-egy lemaradt Kis-, illetve Nagyfiú jött ki rajta időnként. Három Kisfiú (III/B-sek) az eseményeket figyelte – persze tisztes távolból. Közöttük volt Bors, aki még éppen hogy Kisfiú, de már tulajdonképpen Nagyfiú. (Ötödikbe kellene járnia, ám kétszer bukott osztályismétlésre, ezért harmadikos.) – Szaladj el! – kiáltotta oda Bors a Kisfiúnak. – Nagyon erős, nagyon meg fog verni! – mutatott a Nagyfiúra. A Kisfiú a fejét ingatta. Végiggondolta már. Ha ő nekiiramodik, a Nagyfiú utoléri, és még sokkal jobban megveri. Vagy máskor találkoznak, és akkor veri meg. Állandóan veszélyben lesz, örökösen rettegni fog. Különben is, a Nagyfiú bizonyára gyorsabban fut, mint ő. Ez tény. A Kisfiúnak vékony és rövid lábai voltak. Legjobb túlesni rajta! – gondolta. – Utána nyugodt lelkiismerettel mehetek haza. A Nagyfiú titokban azt remélte, hogy a Kisfiú megfogadja a tanácsot és elfut. Már régen lecsillapodott a dühe, indult volna a dolgára. A kapu üres volt, mindenki elment, csak ők ketten álltak ott a korlátnál. A Nagyfiú értetlenül rázta a fejét. A csend egyre zavartabb lett közöttük. – Te! – szólalt meg rekedtes hangon a Nagyfiú. – Menj el, fuss el, csinálj, amit akarsz! – és ezzel hátat fordított a Kisfiúnak. Ismét cigarettára gyúj42
EX CATHEDRA tott. Eltelt néhány perc. Hátrasandított a válla fölött. A Kisfiú ugyanott állt, ahol eddig. – Mondd, most mi a fenének nem mész el? – kérdezte a Nagyfiú. És hogy a Kisfiú nem válaszolt, hanem csak nézett rá engedelmesen, a keze tétován megindult felé. A pofon sokkal komolyabbra sikerült, mint ahogy a Nagyfiú szánta. A Kisfiú feje nekiütődött az oszlopnak, nagyot koppant. És amikor mindezek után a Kisfiú – ahelyett hogy elfutott volna vagy sírni kezdett volna – szótlanul letörölte a vért az orráról, majd lassú mozdulatokkal zsebkendő után kotorászott –, A Nagyfiú nekiesett, és agybafőbe verte.” Dobos Krisztián tanár Stromfeld Aurél Általános Iskola
Játékkal az agresszió ellen Osztályfőnöki óra a 6. osztályban Már a tavalyi tanévben is alkalmaztam a drámapedagógiai módszereket osztályfőnöki munkámban, így amikor lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra, csak a tanult játékok közül kellett csak a leginkább megfelelőket kiválogatni. Most néhány, a bemutatón szerepelt játékból nyújtok át ízelítőt. Szigetek: A székeket a teremben körberakjuk, nagy játékteret hagyva középen. Tetszőleges mennyiségben „szigeteket”, újságokat teszünk a földre. Elindítjuk a zenét; amíg a zene szól, a gyerekek szabadon „hajózhatnak” a szigetek között. Ezalatt az idő alatt nem léphetnek szárazföldre (újságra).Ha megáll a zene , akkor viszont minél előbb szigetet kell érniük. Feladatuk, hogy egymást segítve, minél többen kerüljenek szárazföldre. A játék folytatásában egyre kevesebb a sziget (kiszedjük apránként az újságokat), és a gyerekek feladata az, hogy egymást segítve (tartva, fogva) osztozzanak az egyre kevesebb szigeten. Utoljára csak egy sziget marad, remélhetőleg minél több szigetlakóval. Szükséges eszközök: CD lejátszó, zenei CD, újságpapír, esetleg helyette karton. 43
EX CATHEDRA Székfoglaló: A székek körben, befelé néznek. A zenére a gyerekek körbejárnak. Közben kiveszünk egy széket. Amikor a zene elhallgat, mindenki leül. Akinek nem jut szék, beleül valaki ölébe. A székek egyre fogynak, egyre többen ülnek egymás ölébe. A játék végére csak egy szék marad, és mindenki egymás hegyén – hátán, azon az egy széken ül. Szükséges eszközök: CD lejátszó, zenei CD, mindenkinek egy- egy szék. Állj talpra! Egy nagyméretű újságra minél többen álljanak fel. Lehet egymásba kapaszkodni, egymás nyakába ülni. Külön- külön játszhatják fiúk és lányok, de lehet közösen is. Szükséges eszköz: egy nagyméretű újságpapír, esetleg kartonból kivágott nagyméretű talp. Végül az Osztálytabló Az osztályfőnök beül középre, mint osztályfényképezésnél. Egy perc alatt, mindenki beül, beáll, leguggol arra a helyre, amit megfelelőnek tart a maga számára. Már készen is van az osztálytabló. A játékok nem teljesen így, de megtalálhatók az Apáczai Kiadó „Dráma és tánc tankönyvében” a Székfoglaló pedig S. Kagan „Kooperatív tanulás” című művében. Jó játékot kívánok mindenkinek!
Fentné Fodor Éva tanár Tátra Téri Általános Iskola
44
EX CATHEDRA A projektmódszer elmélete és gyakorlati megvalósítása Egyre több témát dolgoznak fel az iskolák projektnapok keretében. Ez a módszer jól használható a nem szakrendszerű oktatásban is. A Zrínyi Miklós Általános Iskola ebben az évben a honfoglalás témakörében szervezte meg projektnapját. Az alábbiakban a módszer és a megvalósítás lehetőségeinek leírását adjuk közre. A tanulók érdeklődésére, a tanárok és diákok közös tevékenységére épülő módszer, amely a megismerési folyamatot projektek sorozataként szervezi meg. Projektek = komplex feladatok, amelyek középpontjában gyakorlati természetű probléma áll. A projektpedagógia kidolgozója John Dewey, amerikai filozófus és pedagógus, a Chicagói Egyetem tanára, aki a XIX. század utolsó éveiben teremtette meg kísérleti iskolájában a módszer alapjait. Itt dolgozta ki és alkalmazta először újító gondolatait. Pedagógiai elképzeléseit a The School and Society (Iskola és társadalom, 1899) és a Democracy and Education (Demokrácia és nevelés, 1916) című műveiben fejtette ki. Magyarországon néhány reformpedagógiai kezdeményezéstől és iskolakísérlettől eltekintve lényegében a 80-as évekig ismeretlen maradt. Elterjedését ma is akadályozzák fő jellemzői, amelyek nem férnek össze az iskolák tradicionális belső szervezetével, az iskolai folyamatok és a környező világ közötti jelentős távolsággal, a tanítási folyamat megszokott rendjével (az ismeretek tantárgyi rendszerével, a tanulási folyamat tanórákra tagolásával, az értékelési szisztémával) és az iskolán belüli munkamegosztás hierarchikus rendjével (a tekintélyelvű tanár-diák viszonnyal). A megismerő folyamatot olyan komplex feladatok – projektek – sorozataként szervezi meg, amelyek középpontjában egy, többnyire gyakorlati természetű, a mindennapi élethez kapcsolódó probléma áll. Leképezve minden valós probléma komplexségét, az egyes projektek a feldolgozandó témát minden vele kapcsolatos összefüggésében (történeti aspektusával, kultúrhistóriai vagy néprajzi vonatkozásával, műszaki és technikai jellegzetességével és vonzatával, tudománytörténeti kapcsolódásával) együtt teszik a tanulási-megismerési folyamat tárgyává. A folyamat alanyává pedig a tanulót teszik azzal, hogy a tervezés, kivitelezés és ellenőrzés egész folyamatában a pedagógus felelős partnereként, egyenrangú társaként tételezik.
45
EX CATHEDRA A projekt egy ismeretszerzési folyamat, amely az elsajátítást egy alkotó folyamat részeként és eredményeként valósítja meg. A passzív befogadó és feldolgozó magatartás helyett a diáknak lehetősége van saját meglévő képességeinek, viselkedési formáinak kipróbálására és újak kialakítására. A projektmódszer fő értéke, és egyben leginkább hasznosuló eleme, maga a munkafolyamat, a munka konkrét eredményei és végtermékei mellett. Vagyis a projektmunka során megvalósuló ismeretelsajátítás mellé fontosságban felzárkózik maga a gondolkodási folyamat, valamint az egyéb gyakorlati tevékenységek megvalósítása során szerzett tapasztalatok, élmények szellemi és érzelmi hatása. A projektmódszer alkalmazásakor hierarchikus munkamegosztás helyett a kooperativitás, az együttműködés kerül előtérbe. Mindenki saját élményei, képességei, tapasztalata alapján járul hozzá a csoport eredményességéhez, így a diákok bekapcsolódhatnak a célorientált mozzanatokba, és személyiségfejlődésük adott szakaszában meglévő ambícióik, tehetségük függvényében találják meg és végzik a projektfeladatokat. Minden tanuló az egész részeként cselekedve, csoportjának hasznos tagjává válik. A projektmunka során megváltozik a tanár szerepe is. Az irányítás helyett, inkább az együttműködést elősegítő, az egyes munkafolyamatokat koordináló és tanácsadói szerepkörök kerülnek előtérbe. Ez azt is jelenti, hogy a projektmunkát segítő és/vagy abban részt vevő tanár gyakran az iskolai közegtől eltérő, a mindennapi élethez hasonlatos szituációkban nyilvánul meg, így legtöbbször a diákok partnerévé válik az "első az egyenlők között" elvet követve. Mindazonáltal rendkívüli szerepet nyer a tanár tudatossága, munkaszervező képessége, mivel a projektmódszer nagyfokú szervezőkészséget, lényeglátást és folyamatos szakmai fejlődést kíván meg. Nemcsak a diákokat kell összefognia, de meg kell teremteni az egyes műveltségi területek, mint például a hon- és népismeret, a környezeti nevelés, az információs és kommunikációs kultúra közötti összhangot. A projektmódszer segítségével az egyik legnehezebb feladatunk válik lehetségessé: felkelthetjük a diákok érdeklődését, beindítva vagy éppen fokozva kíváncsiságukat, ösztönözhetjük önálló felelősségvállalásra, önálló tanulási célok kitűzésére és azok megvalósítására irányuló erőfeszítéseiket. Eközben megváltozhat a tanulók tudáshoz és tanuláshoz való viszonya, sikereket és közös élményeket szereznek, önbecsülésük és önismeretük magasabb szintre léphet. Egy-egy projekt időtartama a választott téma jellegétől, illetve a vállalkozás nagyságától függ. Projekt-napok illetve projekt-hetek rendszeresen 46
EX CATHEDRA vagy alkalomszerűen beiktathatók a megismerési folyamatba. A projektmódszerrel való munka fázisai: a) témaválasztás és céltételezés, b) tervezés (altémák, feladatok, felelősök, helyszínek és munkaformák), c) kivitelezés, d) zárás, értékelés Nem véletlen, hogy a programot Comeniusról nevezték el, hiszen az együttműködés olyan munkát vár a tanároktól, amelynek során a gyerekek az érzékelésen és észlelésen keresztül ismerkednek a világgal, nem pedig szóbeli közlés útján szereznek ismereteket. A szemléletesség elve alapján „azok a dolgok, amelyek érzékszerveinkkel megragadhatóak, az érzékszervek elé adassanak”, így igazi tudás és nem könnyen felejthető ismerethalmaz jut a gyerekekhez, írta Comenius az Orbis Pictusban. Dewey szerint a gyerekek megfelelő motiváció nélkül nem figyelnek, a motiválásnak pedig a cselekvés a legjobb módja. Így Dewey iskolájában a tanulás cselekvések sora, az iskolában aktív élet folyik, nem pedig passzív mélázás a pulpituson előadó tanárral szemben. Dewey pragmatikus filozófiája szerint a gondolkodás a gyakorlatból és a tapasztalat által nyer tartalmat. A gyerekek a gyakorlati cselekvés során ismerkednek meg a világ dolgaival, alakítják ki értékeiket, töltik meg tartalommal gondolkodásukat. A projekt akkor sikeres, ha minden résztvevője úgy érzi, hasznos az együttműködés. A Dewey pedagógiai elvein alapuló projektmódszer elterjedésében nagy szerepe volt W. H. Kilpatrick A projektmódszer című könyvének, mely a reformpedagógia egyik legforradalmibb írása. Hite szerint a gyereket úgy kell tanítani az iskolában, hogy figyelembe vesszük tapasztalatait, képességeit, érdeklődését. Szerinte projekt „minden célvezérelt tapasztalatszerzés, minden célirányos tevékenység, amelyben az uralkodó elképzelés határozza meg a tevékenység célját, rendezi el folyamatát és adja motivációs erejét”. Hortobágyi Katalin meghatározása konkrétabb: „A projekt egy sajátos tanulási egység, amelynek a középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása vagy megválasztása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásnak és összefüggésnek a feltárása, amely a való világban az adott problémához organikusan kapcsolódik.” A módszert sokféle módon, sok definícióval próbálták már meghatározni, de egy dologban majdnem mindenki egyetért: ez nemcsak tanulási technika, pedagógiai módszer, hanem a gyerekek nevelésének, személyiségfejlesztésének nagyon hatékony eszköze.
47
EX CATHEDRA a, Témaválasztás Az általam választott projekttéma történelem tantárgyból: honfoglalás kori őseink élete. A tananyagot a tanmenet szerint az 5. osztályos tanulókkal ismertetjük meg április- május hónapban. Célom az, hogy a tankönyv anyagát kicsit kibővítve ismertessem meg a diákokkal a honfoglaló őseink életmódját, történelmét, kultúráját, vallását, szokásait, harcmodorát, fegyvereit. Ezeket a leckéket többnyire csoportmunkában dolgozzák fel, ahol alkalmazom a tanfolyam által megismert módszereket: indiánbeszélgetés, kerek asztal, füllentős, útlevél, kérdező orsó. Az órák nagy részében önállóan dolgozzák fel az anyagot, vagy a tankönyv szövege alapján, vagy az általam kiválasztott fénymásolt szöveg, illetve könyv segítségével. Ezeken az órákon másik legfontosabb eszközöm és segítségem a projektor, valamint őseink tárgyai, fegyverei. A célom az, hogy minél közelebbről meglássák, megérezzék, tapinthassák, kipróbálhassák azokat a tárgyakat, melyekről szó esik az órán. A lényeg, hogy kézzel fogható élményhez juthassanak. (Segítséget nyújt számomra, hogy több honfoglalás kort idéző tárggyal, ékszerrel, ruhával, kiegészítővel rendelkezem.) b, Témakidolgozás A tananyag elsajátítása közben négy csoportot alakítunk ki. A négy csoport egy-egy átfogó témát kap. 1. csoport: - honfoglalás története - férfiak öltözete - nők öltözete 2. csoport: - életmód - nők feladata - férfiak feladata 3. csoport: - harcmodor - fegyverek - vadászat 4. csoport: - vallás - kultúra, rovásírás 48
EX CATHEDRA A tanulók feladata, hogy a téma befejeztével felkészüljenek ezekből a témákból. Az általunk közösen kiválasztott pénteki nap egy projektnap lenne. Ezen a napon a tanulók önálló, illetve csoportos beszámolóként bemutatják a szülőknek a honfoglaló magyarok életét. A tananyag elsajátítása közben minden diáknak választania kell egy tárgyat, amit tanári segítség mellett elkészít erre a nyílt napra. Választható tárgyak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
veretes öv női hajfonatkorong tarsoly fejdísz rovásírással vésett fa táltos dob kürt süveg agyagedény gyermekjáték nyílhegyek, nyílvesszők nemezelés fokos hímzett anyag, ruha szövés
Ezeket a tárgyakat tetszés szerint választhatják. A lányok, illetve fiúk akár együtt is dolgozhatnak. A szükséges anyagokat a tanár segítségével választják ki, és nemcsak otthon, hanem rajzórán és technikaórán is dolgozhatnak. A vizsgatárgyat a nyílt napon kell bemutatniuk a diákoknak. Ez a téma nemcsak történelemórákon jelenik meg, hanem más tantárgyakban is. Így lehetőség nyílik a többi kollégával való egyeztetésre, segítségkérésre, összedolgozásra. Ezáltal a diákok egy átfogóbb képet kapnak a témáról. Tantárgyi koncentráció: 1. magyar irodalom: Arany János: Ének a csodaszarvasról 2. földrajz: térképkészítés a magyarok vándorlásáról 3. technika/ rajz: tárgyak elkészítése 4. testnevelés: harcmodor 5. matematika: számolás rovásírással
49
EX CATHEDRA Kulcskompetenciák: 1. 2. 3. 4. 5.
Anyanyelvi kompetencia Szövegértési, szövegalkotási kompetencia Matematikai kompetencia Hatékony, önálló tanulás kompetencia Szociális és állampolgári kompetencia
c, Kivitelezés Május végére, június elejére tűzhetjük ki a nyílt napot. Az előkészületek sok időt vehetnek igénybe, így már a hét elején hozzá kell fogni a kellékek beszerzéséhez. Az első feladat egy jurta felállítása a tanteremben. Karbantartók segítségével megoldható, hogy fehér anyagokat (lepedőt) a terem mennyezetéről damillal engedjünk le, jurtát formázva. Úgy oldom meg, hogy nyitott legyen a jurta, hisz a belseje a fontos. Ezután a tanulók, tanárok által hozott anyagokkal (báránybőr, nemez, szövött takaró) berendezzük a jurta alját. A falra feltehetjük a fegyvereket, és beilleszthetjük az összes kelléket, beleértve a diákok által elkészített tárgyakat. Mindent a megfelelő helyre. Mivel néhány tárgyat nem tudunk bemutatni élőben, ezért a jurta mellé felállítunk egy projektort, amin előre összeállított PowerPoint található. A honfoglalás személyeit, honfoglalásról szóló festményeket is rárakjuk, hiszen az első csoport feladatát ezzel is színesítjük. Projektnap 1. Köszöntés 2. Csoportok 1. csoport: Letelepedés Öltözködés
50
EX CATHEDRA Öltözködés: női viselet A nők fehér vászon inget viseltek. Az ing nyakát apró (2-3 cm hosszú) veretekkel, vagy hímzéssel díszítették. A nadrág szárát betűrték a csizmaszárba. Anyaga és színe bármilyen lehetett, de a hajadon lányoknak, és ifjú asszonyoknak élénkebb, tisztesebb korú asszonyoknak visszafogottabb színeket kellett hordaniuk. Téglalap alakú kaftánt viseltek, a középen horgos kapoccsal zárták. A záródás mentén derékig elöl két oldalt díszes vagy sima, illetve kéttagú csüngős veretekkel díszítették. Ehhez övet hordtak ugyancsak veretekkel. A fejfedő csúcsos nemezsüveg, vagy lapos tetejű nemezsüveg, könnyű, nőies bőrsüveg, de lehet fátyolszerű fejkendő is. A süvegek karimáját 1-2 sor apró, kerek fém veret is díszíthette. Hajadon lányok viselhetnek pártát, amit hímzéssel, bőr rátéttel vagy fém veretekkel díszítettek, de hajadonfőtt is jártak, főleg, ha egy szép hajfonatkorong volt a hajukban. A hajadonok egy korongot viseltek, az asszonyok kettőt. Kiegészítőként tarsolyt, bicskát hordtak (öltözék bemutatása egy tanulón). Öltözködés: férfi viselet A férfiak fehér vászon inget viseltek, „T” szabású, kis állógallérral. A nadrág szárát betűrték a csizmaszárba. Színe inkább visszafogott, férfiasabb volt (rozsdavörös, bordó, barna, búzavirágkék, olívzöld). A férfiak is kaftánt viseltek. Fejükön csúcsos nemez süveget hordtak saját anyagából való vagy prém karimával, a nemez karimán szerény díszítéssel. Lehetett 51
EX CATHEDRA bőr süveg is bőr vagy szőrme karimával. Fegyverövük a hosszú, lelógó veretes öv. Kiegészítőként kést, tarsolyt, ivószarut, kürtöt viseltek. 2. csoport: Életmód Nők feladata Férfiak feladata A nők legfőbb feladata a vándorlás során a jurta állítás. A jurta kör alapú favázból készült sátor. A tetejét nemezzel, bőrrel fedték be. A tetején nyílás volt, ami a füst kieresztésére szolgált. A jurta belsejében középen a tűz állt. A tűz mögött a családfő foglalt helyet, mellette balra a díszhely, tisztelethely. A családfő jobbján a nők, asszonyok helyezkedtek el, velük szemben pedig a család többi férfi tagja. Az ajtóhoz közel pedig a szolgák kaptak helyet. A nők feladatai még az aratás, főzés, őrlés, szőnyegszövés, varrás, nemezelés, fonás. Az anyagokat lenből és kenderből állították elő. A ruhájukat maguk varrták, díszítették, hímezték. Még a fejedelem asszonyok is fontak és hímeztek. Legfőbb anyaguk a nemez volt, amit bárány gyapjújából állítottak elő. A megnyírt juhok gyapját szálakra bontották, majd botokkal verték, amíg szálakra hullott. Ezután a szálakat tiszta lepedőre terítették, meghintették vízzel, s egybeverték, míg egybe nem állt. Majd rúdra tekerték, s megfuttatták. A nemezkészítés egész ideje alatt folyt a tréfálkozás, egymás ugratása. A nemezt fekete, fehér és szürke gyapjúból készítették. A fehér nemez volt a legértékesebb, azt csak a gazdagabb családok csinálták. A mai népviseletünk sok mindent őriz az ősök hagyatékából. A nők feladata volt a baromfi állatok etetése, itatása, gondozása.
52
EX CATHEDRA A férfiak legfőbb feladata, elfoglaltsága a harc és a vadászat. A honfoglaló kori magyarság legfőbb tulajdonságai a kitartás. A fáradalmakat, nehézségeket derekasan tűrték, dacoltak hőséggel, faggyal. Mindig ügyesen kilesték a kedvező alkalmakat. Sok gondot fordítottak rá, hogy gyakorolják magukat lóháton való nyilazásban. A gyerekeknek nem nagyon voltak gyermekkori játékaik. Csak az egészen kicsi gyermek játszott faragott ló szoborral, lovas kocsival, csontokkal. Már négy éves koruktól nyeregbe tették őket, s onnantól tanulták a lovaglást. A lovasítás volt a fiúk életének legfontosabb mozzanata. Az idősebb gyerekek már elkezdték az íjazást. Sok gondot fordítottak a lóhátról való nyilazás gyakorlására. A reflex íj azaz visszacsapó íj a férfiak legfontosabb fegyvere volt. Rugalmas fából és állati inakból készítették. Az íj felhúzásához 25-30 kg erőt kellett kifejteni. A legnagyobb távolság, ami a feljegyzések szerint ilyen íjjal sikerült, 800 méter. Az íj készítése néha kéthárom esztendőbe is telt. (íjfajták bemutatása, íj felhúzása, esetleges kipróbálása- tanári bemutató) Ha nem használták a fegyvert bőrtokba, íjtegezbe helyezték. A nyílvesszőket cserjevesszőből faragták. Fontos volt, hogy mindegyik egyenes legyen. Őseink többféle nyílhegyet használtak. A nyilakat bőrtegezbe tették, amit a veretes övre akasztottak. Az íj félelmetes fegyver volt. A megrémült nyugati népek a magyarok kalandozásai, hadjáratai idején gyakran fohászkodtak Istenhez a következő szavakkal: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” Csak egy ellensége volt az íjnak: az eső. Ha a fegyver elázott, felmondta a szolgálatot. A magyarok többször cselhez folyamodtak. Gyakran színleltek megfutamodást, megbontva így az ellenség egységét. Menekülés közben a lovon hátrafelé nyilazva sikerült legyőzniük az ellenséget. A magyarok másik fő fegyvere az ívelt pengéjű kard; a szablya. Ezt a két fegyvert használták a leginkább a csatákban, de a fokos is a magyarok fegyveréhez tartozik. 53
EX CATHEDRA A férfiak békeidőben vadászattal töltötték idejük nagy részét. A vadászat alkalmával használtak lándzsát és íjat. Több esetben sólymokat is bevetettek a vadászatokon. A sólymot általában kistestű állatok pl. nyúl elfogásához alkalmazták. A férfiak között elterjedt volt valamilyen mesterség űzése. Például a nyergesmester, ötvös, kardcsiszár, fazekas, íjasmester. A testedzés, birkózás már a kisfiúk körében is elterjedt volt. A történelmi magyar harci testkultúrából származó mozgások összegyűjtéséből létrehozott harcművészeti stílus a baranta. A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés. Ezt a harcművészetet ma is több hagyományőrző csoport tanulja, gyakorolja. A baranta egyik fontos feladata a helytörténet és a néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még rejtett elemeinek összegyűjtése. Az anyag gyűjtése, rendszerezése, a kiképzésbe való beillesztése jelenleg is folyik. Jelenleg közel ezer tradicionális technikai megoldás alkotja a baranta alapvázát. A szervezetten működő magyar harci kultúra a VII.-XVII. század között élte virágkorát. A barantában három kiemelkedő időszakot különböztetünk meg: 1. a vándorló állam időszaka, 2. az Árpádok időszaka, 3. a végváriak időszaka. Az adott fegyverek oktatását (pl. kard) mozgáskoordinációt, eszközös ügyességet, memóriát, egyensúlyi képességet és állóképességet fejlesztő gyakorlatok előznek meg. Az iskolagyakorlatok során 1-25 elem a fegyverforgatási készségről és lépéstechnika megtanulásáról szól. Ezek nagy része ún. táncvívási elem. Ezek tanulásakor különböző botokat használnak. Azokat a gyakorlatokat alkalmazzák, amelyekkel évszázadokon keresztül előkészítették a legénykéket, hogy felkészüljenek a kardvívás elsajátítására. A kardon kívül íjat, szablyát, fokost, lándzsát, különböző hosszúságú botokat használnak. Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. (forrás: www.baranta.hu) (bemutató két fiúval)
54
EX CATHEDRA 3. csoport: - vallás - rovásírás Az ősi kultúrákban a világfa fontos szimbólum volt. A világfa három részre osztotta fel a világot. 1. égi világ 2. földi világ 3. föld alatti világ A világfa ágai között van a Nap és a Hold. A hit szerint csak a táltos tudja, merre van, és csak kiválasztott személy mászhat fel rá. A magyar népművészetnek is egyik legismertebb motívuma. A világfa gyökerei a pokolba nyúlnak, és ezt a helyet gyakran népesítik be kígyók, békák, férgek. Töve, a középső világ, az emberek lakhelye, koronája a felső világ. Gyakran ülnek rajta madarak – sólyom, sas, turul– amelyek a lelkeket is jelképezhetik. A táltos természetfeletti erejű személy, akinek sorsát eleve elrendelték. Ez már születésekor nyilvánvaló, mert valamilyen jellel jön világra, például foggal születik, egyel több lábujjal, tíznél több ujjal. A sámán a közösség olyan tagja, aki elődeitől átszármaztatott képességei révén kapcsolatot tud teremteni a közösség és a túlvilág között. Magát különféle módon, tudatosan transzba tudja helyezni. Ez egy olyan állapot, amikor a külvilág ingereire a sámán nem vagy alig reagál. A transz beállta jelzi a túlvilággal való kapcsolat létrejöttét. Ilyenkor a lelke repülni kezd és bejárja a túlvilágot, kapcsolatot teremt az ott levő lelkekkel. A legfontosabb eszköze, a túlvilági utazás eszköze, általában a sámándob. ( táltos ének előadása magnóval, dobbal a Tűzmadár Táltos Dobkör cd-jének segítségével) 55
EX CATHEDRA Őseink vallásában Istent az Egek Urának nevezték. Úgy tartották, hogy Ő mindenütt jelen van. A magyar ősvallásban a másik legfontosabb személy, a Boldogasszony. Ő a változást, az újjászületést fejezte ki. Vallásuk mellett fontos volt őseink írása, a rovásírás. (A diákok minták alapján írnak le szavakat, mondatokat rovásírással, számolhatunk is.) A rovásírást jobbról- balra kell írni és olvasni. Őseink fába vésték szavaikat. A fejedelmek fába vésett írással üzentek a vezéreknek, a regősök, énekmondók is fára rótták verseiket, énekeiket. d, Zárás, értékelés Zárásképpen minden vendég kap egy kártyát, amire elkészítheti a saját rovásfáját, tetszés szerint. Befejezésként értékelem, jutalmazom a gyerekek munkáját.
Boros Boglárka tanár Zrínyi Miklós Általános Iskola
56
EX CATHEDRA Európa nagyhatalmai: Nagy-Britannia Óra típusa:
új ismeretet közlő
Óra anyagának feldolgozása: tanári magyarázat és csoportmunka formájában Kompetenciák: - anyanyelvi kompetencia - természettudományi kompetencia - matematikai kompetencia - idegen nyelvi kompetencia - hatékony, önálló tanulás kompetencia Képzési célok: - szóbeli kifejezés fejlesztése - gondolkodási készség fejlesztése - topográfia készség fejlesztése - íráskészség fejlesztése Oktatási célok: - Anglia eddig tanult történelmének átismétlése - az angol történelem, ipari forradalom hatásának megismerése - az angol kultúra megismerése - politikai rendszer megismerése - gyarmatbirodalmak Taneszközök: Bánhegyi Ferenc: Történelem tankönyv 7. osztály Apáczai Kiadó, munkafüzet, Történelem atlasz Az óra menete I. Köszönés, jelentés
Didaktikai jegyzetek 1. Motiváció, érdeklődés felkeltése képleírás
- Mit látsz a képen? - Két alak van a képen egy férfi és egy nő. - Hol van ez a két alak? - Egy erkélyen. - Kik lehetnek ők? - Kicsit segítek. Így már ismerős?
57
EX CATHEDRA
- Rómeó és Júlia. - Ki a dráma írója? - Shakespeare. - A mai órán William Shakespeare hazájáról; Angliáról fogunk tanulni, beszélgetni. William Shakespeare hazá hazája: Anglia
II. Ismétlés - Minden asztalra tettem nektek egy lapot. Arra kérlek, írjátok fel a lap közepére, hogy Anglia. Gyűjtsetek össze minél több dolgot, amit tavaly már tanultunk Angliáról. Tehát 15-16. századi történelmi személyekre vagyok kíváncsi. Segít nektek ebben a következő diasor.
Csoportmunka kerekasztal formában: Anglia témában fogalmakat, neveket gyűjteni
(VIII. Henrik, Mária, Erzsébet, Stuart Mária, London, Oliver Cromwell)
- A 16. század végén az angolok Angliához csatolták Írországot és Skóciát is. Így 1707-től már Nagy-Britanniáról beszélünk.
58
EX CATHEDRA A következő térkép segítségével keressük meg tehát NagyBritanniát. (egy tanuló kihívása a nagy térképhez) A többiek a saját atlaszukat használják.
Feladat megbeszélés, ellenőrzés Tanári magyarázat
Topográfia
- Mit látunk a következő képen? - Egy gyárvárost. - A 18. században London is így nézett ki. - Milyen nagy esemény történt ekkor, hogy London arca ilyenre változott? - Lezajlott az ipari forradalom. - A következő feladatotok az lesz, hogy az általam kiadott borítékban található puzzle-t kirakjátok. Ha sikerült, nevezzétek is meg.
Motiváció (átvezetés) Képelemzés
Ipari forradalom
- Ellenőrzésképpen láthatjátok a vetítőn is a képeket. - Írjátok rá egy üres papírra a találmány nevét, aztán tegyétek a táblán található feltaláló mellé.
59
Aplikáció
EX CATHEDRA Hargreaves: fonógép James Watt: gőzgép Stephenson: gőzmozdony Fulton: gőzhajó - Az ipari forradalomnak köszönhetően Anglia a 18-19. században hatalmas fejlődésnek indult. Anglia lett a világ műhelye. Az elmúlt órákon Több országban is megnéztük, milyen változások mentek végbe 1848-ban a forradalmak tavaszán. Angliában nem volt 1848-ban forradalom. Az ország államformája, politikai berendezkedése tartósnak bizonyult. Egy erőskezű uralkodó tartotta kézben az országot, aki 64 évig uralkodott. Az ő uralkodásáról fogunk ma tanulni. - Minden csoport kap egy-egy röViktória királynő vid fénymásolt szöveget. Ha elolvastad, a szöveg alapján válaszold meg a másik lapon található kérdéseket. Ha készen vagytok, minden csoport válasszon egy embert, aki felolvassa a kérdést és elmondja a válaszokat. • Viktó Viktória uralkodá uralkodása: 18371837-1901 • Az ő uralkodá uralkodásának idejé idejét nevezik viktoriá viktoriánus korszaknak • Uralkodá Uralkodása alatt élte NagyNagy-Britannia a fénykorá nykorát • Férje: Albert herceg • 9 gyermeke szü há született házassá zassági kapcsolatok „Euró Európa nagymamá nagymamája” ja”
- Most, hogy már megismerkedtünk Viktória királynővel, nézzük meg, hogyan is nézett ki Nagy – Britannia az uralkodása alatt. Alkotmá Alkotmányos Kirá Királysá lyság • Kirá Király+parlament • Parlamentá Parlamentáris rendszer Konzervatí Konzervatívok (toryk) toryk)
liberá liberálisok (whigek (whigek))
- Nézzük meg milyen gyarmatai voltak ekkor NagyBritanniának.
60
Ellenőrzés Célkitűzés (átvezetés) Tanári magyarázat
Csoportmunka ( 1. csoport: a, Mikor született Viktória? b, Mi volt a beceneve? c, Hogyan nevezik uralkodásának korszakát? d, Mit mondott mikor megtudta, hogy trónra kerül? 2. csoport: a, Mikor koronázták meg? b, Ki lett a tanácsadója? c, Melyik ország császárnője lett? d, Mi történt 1851ben? 3. csoport: a, Kivel kötött házasságot? b, Mikor kötötték meg a házasságot? c, Milyen ember volt a férje? d, Hány gyermekük született? 4. csoport: a, Milyen tragédia
EX CATHEDRA érte 1861-ben? b, Hogyan viselkedett ez után? c, Miért nevezték „Európa nagymamájának”? d, Mikor halt meg? Ellenőrzés, megbeszélés Vázlatírás
Gyarmatbirodalom • • • • • • •
India KeletKelet-Afrika Északszak-Afrika Kína Kanada Ausztrá Ausztrália Új-Zéland
Csoportmunka (tankönyv alapján) 1. és 2.csoport: a, Mi a neve az angol poli tikai rendszernek? b, Kik hozták a törvényeket? c, Hány párt áll szemben egymással? Hogyan nevezik őket? 3. és 4. csoport: a, Keresd meg NagyBritannia gyarmatait a térkép segítségével!
zönkormá nkormányzat
III. Összefoglalás - Még egyszer nézzük meg mettől- meddig uralkodott Viktória királynő? - 1837- 1901 között. - Miért fontos az uralkodása? - Mert uralkodása alatt hatalmas gyarmatbirodalommá vált Nagy-Britannia. - Mondjunk pár gyarmatot! - India, Kanada, Kelet-Afrika, Ausztrália. - Milyen politikai berendezkedés volt ekkor Nagy –Britanniában? Ellenőrzés, vázlatírás - Alkotmányos királyság. - Mit jelent ez? Topográfia - A király uralkodik a parlamenttel együtt. Köszönöm a munkátokat. Ellenőrzés, vázlatírás Házi feladat: megtanulni a füzetbe leírtakat, és elolvasni a tankönyv leckéjét. Összefoglalás Értékelés
Boros Boglárka tanár Zrínyi Miklós Általános Iskola
61
SZÖRFÖZÉS
Teddy Maci Kórház a Nyitnikék Óvodában! Különleges vendégek érkeztek márciusban a Nyitnikék Óvodába. Fehér orvosi köpenyben, sztetoszkóppal a nyakukban, fiatal orvostanhallgatók kopogtattak az óvoda ajtaján. Lelkesedésük, gyermekszeretetük, hivatástudatuk lenyűgöző volt. A Teddy doktorok hat fős csoportja igyekezett a félelem nélküli orvosi vizsgálat örömét közvetíteni a gyerekeknek. Orvostanhallgatók segítségével játszottunk el egy orvosi rendelést, ahol a macikat, babákat meggyógyítva a gyerekek meggyőződhettek arról, hogy ami az orvosnál történik korántsem olyan rémisztő, mint amekkora a bennük élő esetleges félelem. Az alapötlet Skandináviából származik, majd az IFMSA (Orvostanhallgatók Szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége) keretein belül terjedt el a világ számos országában. Magyarországon a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) segítségével Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Szegeden is nagy sikerrel folyik a program. A Teddy Maci Kórház módszere a szerepjáték. A gyerekek egy kis időre kedvencük szüleivé válhattak. A mi óvodásaink is magukra ölthették a zöld színű műtős ruhákat, és karjukon mackóikkal, babáikkal- és természetesen igen komoly orvosi problémáikkal - megérkeztek a rendelőbe. Az óvoda harminckét éves fennállása alatt még ennyi skarlátos, törött végtagú, náthás, köhögő macit és babát nem látott, mint ezen a délelőttön. A kedves Teddy doktorok azonban a gyerekek segítségével mindenkit elsősegélyben és megfelelő terápiában részesítettek. A gyerekek a vizsgálat során megismerhették és megtapasztalhatták az orvosi eszközök használatát. Az egyetemisták türelemmel és szeretettel fordultak a gyerekek felé, s minden kérdésükre, kérésükre készségesen válaszoltak, reagáltak. A kíváncsiság és érdeklődés mindennél erősebbnek bizonyult, így a játék során még a visszahúzódó, gátlásosabb gyermekek is felszabadultak, s ennek eredményeképpen az ő kis védenceiket is sikerült meggyógyítani. A Maci kórház dolgozói a rendelés végén minden óvodást névre szóló oklevéllel „Kisdoktorrá” avattak.
62
SZÖRFÖZÉS Természetesen mi sem maradtunk adósai a doktorandusoknak. Tiszteletbeli Nyitnikék óvodássá avattuk az orvostanhallgatókat, és megelőlegeztük nekik a „Summa cum laude” diplomát. Véleményünk szerint kiemelten fontos a gyermekek egészséges életre történő nevelése. Ebben benne foglaltatik az egészséges táplálkozás, személyes higiénia és esetleges betegség esetén az időben történő orvoshoz fordulás. A késlekedésben igen nagy szerepe van az orvostól való félelemnek. Biztosak vagyunk abban, hogy ha ezt a félelmet már kisgyermekkorban csökkenteni tudjuk, annak később, felnőtt korban is pozitív hatása lesz, így egyes betegségek korábban felismerhetőek lesznek. A program segítségével elsősorban a gyermekek kórháztól, orvostól való félelmét szeretnék csökkenteni. A „Teddy Macik” gyógyítása során a hallgatóknak módjukban áll velük elbeszélgetni és bizalmukat megnyerni az orvosok számára. Így talán elérhetik, hogy ne az utolsó percben forduljanak orvoshoz. Másrészről a program páratlan lehetőséget nyújt az orvostanhallgatók számára a kisgyermekekkel való bánásmóddal kapcsolatos tapasztalatok megszerzésére. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánljuk ezt a kitűnő programot. Várhalmi Andrásné óvoda- és fejlesztőpedagógus Nyitnikék Óvoda
63
SZÖRFÖZÉS Föld körüli utazás Erzsébeten Ki ne álmodozna arról, hogy egyszer majd távoli tájakat látogat meg, őserdőket és hegyeket, sivatagokat és tengereket? A Föld Napja alkalmából és egy lelkes csapat munkája nyomán ez most itt is megvalósult a kerületben. A Nyitnikék Óvoda pedagógusai szervezésében, a Hajós Alfréd Általános Iskola vendéglátásában pedagógusok, diákok és szülők együttműködésében jött létre az óvoda már hagyományos rendezvénye. Ezúttal nem csak egy napig, hanem keddtől péntekig fogadta látogatóit a kiállítás, amelynek ebben az évben Népek és országok alcímet viselte. Ennek keretében diorámák és poszterek segítségével nem csak hazánkról, hanem olyan izgalmas országokról és tájakról is képet kaphattak a látogatók, mint India vagy Kína, Észak-, Közép- és Dél-Amerika vagy éppen Afrika. Bejárhattuk az indián törzsek vendégeként az észak-amerikai prérit vagy KözépAmerikában az azték és maya birodalmak romjait, vagy felmászhattunk Peruban a Machu Picchu romvárosához. Azonban nem csak a távoli népek kultúrájával és történelmével ismerkedhettünk, hiszen a népek szorosan együtt élnek a természeti környezetükkel is. Így meglátogattuk Kína bambuszerdőit, ahol a fekete-fehér óriáspandák élnek, Indonézia trópusi erdőit, a Csendes-óceán szigetvilágát és az Amazonas esőerdőit is. Nem utolsó sorban a diorámák megismertettek minket Magyarország és Európa sok tipikus élőhelyével, a lombos erdők állat- és növényvilágával, a vizek élővilágával is. Egy kis akváriumban a vizek csak nagyítóval látható élőlényei nyüzsögtek, és egy inszektáriumban a szemfüles látogatók megkereshették a magukat rendkívül jól álcázó botsáskákat is, akik a Bengál-öböl partjáról érkeztek a Duna-partjára. A kiállításról készült képek és leírások, valamint a Föld körüli utazás teljes története megtalálható a Nyitnikék Óvoda honlapján is, a www.nyitnikek-ovoda.hu webhelyen.
Dr. Medzihradszky Dénes főiskolai tanár
64
SZÖRFÖZÉS Nemzeti délután a Baross Óvodában Az 1848-as Forradalom és Szabadságharc méltó megünneplésére már évek óta színvonalas nemzeti délutánt rendezünk óvodánkban. Célunk, hogy nemzeti ünnepünket gyermek közelivé tegyük. Ennek érdekében sokszínű, a gyermekek életkorának megfelelő értelmi, érzelmi és gyakorlati élményeket biztosítunk óvodásaink és szüleik számára. Ebben az évben 2009. március 12-én a Lajtha László Zeneiskola növendékeinek dob és trombita szólójára kezdődött el a játszódélután. Ezt követően Bélteczkyné Szende Hilda óvodavezető köszöntötte a megjelent résztvevőket és a megjelent vendégeket, köztük Pesterzsébet képviselőit Lendvai Anna képviselőaszszonyt és Bánó Miklós urat, Óvodaszék tagot, önkormányzati képviselőt. A délutánt megtisztelte jelenlétével Albert Antal úr az Oktatási és Média Bizottság tagja is. Minden évben nagy érdeklődés kíséri a hagyományos huszár bemutatónkat, melyet az Ősi Tűz Hagyományápoló Egyesület tagjai tartanak. A huszárok korabeli ruhákban, korabeli kardokkal és szablyákkal vívtak, közben ismertették a magyar honvédek harcmodorát és a fegyverek használatát. A gyerekek szüleikkel együtt nézték végig és hallgatták meg a bemutatót. A bemutató végén nagy csata keletkezett, amelyben a gyerekek harcoltak kicsi fakardokkal néhány huszár irányításával, a többi huszár ellen. Nemzeti délutánunkhoz kapcsolódik az Erzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola tánccsoportjának néptánc bemutatója. A bemutatók után valamennyi kisgyerek kedvére választhatott a kézműves tevékenységek közül, melyeket az óvodapedagógusok irányításával végeztek szülők és gyerekek közösen. Készültek: csákók, kardok, dobok, párták, huszárbábok, nemzetiszínű fonalból font karkötők, stb. Aki elfáradt a különböző tevékenységekben, megtekinthette kiállításunkat. A kiállításunkon huszármenték, korabeli női ruhák, fegyverek, könyvek és az ünnep témájához kapcsolódó gyermekmunkák és rajzok voltak láthatók. A kiállításunk mindig látogatott, mert a felnőttek és a gyerekek is kézbe vehetik a kardokat, szembesülve azok valódi súlyával. A délután a huszárok második bemutatójával és a középiskolás kislányok citera játékával, énekével és táncával ért véget. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Nemzeti délutánunk sikerének híre ment a kerületben, ezt bizonyította a Pesterzsébeti Televízió jelenléte. Lászlóné Ammer Klára óvodapedagógus Baross Óvodá 65
SZÖRFÖZÉS „Gyermekmosoly Óvoda a gyermekmosolyokért” „Minél távolabb tudsz visszatekinteni annál messzebbre látsz előre” Winston Churchill Egészségnevelő Munkaközösség az „Egészségnevelő Óvodai Program”-ért A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX törvény előírásai egy minőségelvű oktatáspolitika megvalósítását eredményezte. Túl vagyunk már az első program felülvizsgálatán, a minőségrányitási program kidolgozásán. A szakmai kihívások lehetőséget teremtettek az óvodáknak a folyamatos minőségfejlesztéséhez, építve a helyi adottságokra, a társadalmi elvárásokra, a belső szakmai erőforrásra, az óvoda pedagógiai értékeire. „Az egészséges mosolyért” Óvodai nevelési program a minőségi megvalósítást célozza meg. A programunk folyamatos felülvizsgálata a nevelőtestület munkájának köszönhető, melyben minden egyes dolgozó konstruktív alkotóként vesz részt. A siker zálogát abban látjuk, hogy az óvodapedagógusok igénylik a fejlődést, a gyermekek egyéniségéhez igazodó fejlesztését tartják szem előtt, tudják, hogy a jelen időszak szakmai kihívásainak csak együtt, közösen tudunk eleget tenni. Az óvodánkban dolgozó kollégák elfogadták – elfogadják, hogy számunkra a legfontosabb érték a gyermeki individum tiszteletben tartása. Sokoldalú fejlesztés – az esélyegyenlőség jegyében, az egészséges életmód megalapozása – a jövő generációjának egészségmegőrzése érdekében. A természeti és társadalmi környezet szépségeinek – értékeinek megismertetése, hatékony védelmezése - megőrzése érdekében. Mindenekelőtt figyelembe vesszük Maria Montessori pedagógiájának elvét: „Segítek, hogy egyedül csinálhasd!” 29 éve dolgozom, mint óvodapedagógus a XX. kerületben. Óvodapedagógusi állást hivatásszeretetből választottam. Munkámat a gyermekek szeretete, a jó munkahelyi légkör kialakításának szellemiségében alakítottam. A 2002 – 2003. évben kaptam először lehetőséget, hogy az Egészségnevelő Munkaközösség vezetője lehessek. Az óvodavezetővel kialakított szoros, napi munkakapcsolatunknak köszönhetően gyakorlati munkánkhoz jelentős szakmai és anyagi támogatást kaptunk. Ennek köszönhetően az elmúlt időszak alatt mind a tíz csoportban jelentős fejlesztések valósultak meg, melyek könnyebbé teszik a gyermekek és a csoportokban dolgozók életét. A lakóterület jellegéből adódóan óvodánkban a társadalom valamennyi ré66
SZÖRFÖZÉS tegének gyermeke jelen van, s ez egy egészséges szociokulturális összetételt jelent. A gyermekek zöme a lakótelepen él. Elenyésző azon gyermekek száma, akik más körzetből vannak jelen (testvér, Montessori iskola, munkahely miatt). Megtalálható a nagyon jómódú, illetve a nehéz körülmények között élő gyermek egyaránt. Az itt élő családok zöme szociális helyzetük miatt nagyon kevés lehetőséget ragad meg a szabadidő tartalmas eltöltésére. Gyakran előfordul, hogy az óvoda által szervezett programok adják a gyermeknek az első találkozás élményét, egy kirándulás vagy egy állatkerti séta alkalmával. A helyi programunkat a nevelőmunka hatékonysága érdekében, éppen e körülmények miatt, a szülőkkel való kapcsolattartásra építve valósítottuk meg. Már a helyi nevelési program véleményezésekor jelentős szerepet kapott a család, mint az óvoda első számú használója. Fontos feladat volt számunkra a kapcsolattartás újszerű formáinak kidolgozása, azért, hogy az óvoda a törvényi rendeletek értelmében helyet adjon a betekintésnek, a folyamatos konzultációknak. A hagyományos formák mellett helyet kapott: − a Szülők fóruma, a nyílt napok helyett a nyílt hét, − az információs lap megjelentetése, − a gyermekekkel, szülőkkel együtt szerveződő játszóházak, játék délutánok, családi hétvégi programok, az óvodai programok, ünnepek nyitottsága, − az együttműködés eredményként könyveljük el, hogy a szülők aktívan kapcsolódnak be az óvoda udvarainak karbantartásába, a növénygondozásba, a parkrendezésbe, „Óvodaszépítő akciók” keretében. Az elmúlt időszak meghatározó eszközfejlesztést kívánt, amelyben az elsődleges szempontot a nevelési programhoz kapcsolódó eszköznorma követelményei adták meg. Gondot fordítottunk az óvoda esztétikus környezeti, családias feltételeinek megteremtésére, kiemelten foglalkoztunk az óvoda külső és belső képének formálásával. Mottónk: „A minőség, nem a mennyiség a fontos!” Óvodáink épületeinek állaga mellett a legnagyobb gondot az alapbútorzat teljes elkopása jelentette, a legtöbb bútor nem felelt meg a gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges alapkövetelményeknek, balesetveszélyesekké
67
SZÖRFÖZÉS váltak. Folyamatos javítással nem lehetett megoldani az elhasználódott székek, asztalok, szekrények helyzetét. A tárgyi eszközkészlet fejlesztését, fejlesztési terv alapján valósítjuk meg: − orvosi szoba kialakítása, tárgyi eszközkészletének beszerzése, − a minőségi játék és szakmai anyag biztosítása, − az udvari mozgásfejlesztő eszközök szabványosítása, új eszközökkel történő bővítése, − mosdó helyiségek korszerűsítése, szabványosítása, − az udvarok növényzetének folyamatos pótlása, gondozottságának biztosítása, − gyermeköltözők, öltözőszekrények korszerűsítése, − a csoportok bútorzatának lecserélése, − nyílászáróinak korszerűsítése, − a HACCP előírásai szerinti teljes korszerűsítés megvalósítása, − a munkavégzéshez, a munkakörülményekhez szükséges korszerű eszközök beszerzése, − az infrastruktúra további korszerűsítése, Munkaközösség a helyi nevelési programunkért „Az Egészséges Mosolyért” Munkánk elméleti és gyakorlati alapja az egészségnevelő, helyi nevelési programunk, az óvodai munkaterv, mely az óvodai Egészségnevelő Munkaközösség által megtervezett, évről évre megújuló programokat, hospitálási lehetőségeket is tartalmazza. Szakmai együttműködésünk lehetővé teszi a vezetői ellenőrzés és a szakmai hospitálás összehangolását, mellyel nemcsak egymás munkájának – módszereinek megismerése, hanem a szakmai tapasztalatok átadása, egy valódi „ötletbörze” is megvalósul. Munkaközösségünk eredményei: − egészségügyi szokások megszilárdítása, − a testi nevelés egységes tervezése és gyakorlati megvalósítása, − javasolt foglalkozási felépítési formákról és a káros mozgásanyagról segédanyag készítése, − tartásjavító tornáról szakirodalom beszerzése minden csoportnak – folyamatosan, 68
SZÖRFÖZÉS − eszközkészlet folyamatos fejlesztése, − ötlettár készítése – játékgyűjtemény, − folyamatos team – munka, a testnevelés mozgásanyagának korszerűsítése, − tartásjavító prevenció elméleti és gyakorlati egységének megalapozása, − aktív közreműködés a HOP ismételt átdolgozásában (2009/10) − munkanapló az események folyamatos rögzítéséért, − pihenés feltételeinek biztosítása, − hospitálások rendszeressége, − mentori feladatok intézményi szintű kialakítása, bevezetése, − az egészségnevelés folyamatos szinten tartása, értekezletek, szakmai fórumok keretében. Mivel az egészségnevelés magában foglalja a mozgást, a táplálkozást, a környezet megismerését és védelmét, bőven akad témakör. Kezdtük a mozgással, mint a legfontosabb „egészség-elemmel”, így az alapoknál próbáltunk egységes elveket és gyakorlati anyagokat összeállítani úgy, hogy azok mindenki számára, így a gyermekek és a szülők számára is könnyen érthető legyen. Ma már elmondhatjuk, hogy mindannyian egyszerűen alkalmazható szakanyagot használunk. Munkánkhoz komoly segítséget jelentett Pappné Gazdag Zsuzsa gyógy-testnevelő szakmai munkája, aki a PEPI által szervezett „Mozdulj, ügyesedj!” tanfolyamával kerületi és óvodai szinten is jelentős fejlődést indított el új szemléletű prevenciós, tartásjavító elemekre épülő mozgásfejlesztés tanításával. Meghívásunkra több alkalommal is eljött óvodánkba, hogy az elméleten túl a gyakorlatban is szakszerűen felkészítsen minket, így már elmondhatjuk magunkról, hogy a gyermekek mozgásfejlesztését hozzáértéssel, megfelelő szakirodalmi segédanyagokkal és gyakorlati felkészüléssel, folyamatos szinten tartással végezzük. Ennek eredményeképpen; − kerületi bemutatót tartottunk a „Prevenciós gyakorlatok beépítése a vegyes csoport udvari testnevelés foglalkozásába” témában (2004), − a nevelői értekezletünkön Pappné Gazdag Zsuzsa elméleti és gyakorlati tapasztalataiból tartott előadást (2005), mellyel segítséget kaptunk az éves Fejlesztési Ütemterv összeállításához,
69
SZÖRFÖZÉS − bevezetésre került óvodánkban a preventív tartásjavító torna (2005), − egy tervező team munkája során elkészült egy írásbeli szempontsor a testnevelés tervezésének megkönnyítésére (2006 -2007), − kerületi színtű bemutató megtartására került sor, ahol az eddigi tapasztalatainkat adtuk át a mindennapi testnevelés foglalkozásról, ill. a tartásjavító torna gyakorlatáról (2009) − a Szülők Fórumán találkozót szerveztünk a szakértő és a szülők között a naprakész információk átadása érdekében, − minden nevelői értekezletünket rövid tartásjavító tornával kezdjük! Következő lépésként az egészséges táplálkozás és a pihenés feltételeit vizsgálva hoztunk egységes döntéseket a szülők, ill. az Óvodaszék egyetértésével: így a zöldség-, és gyümölcsfogyasztás bevezetése minden napra, a megfelelő és egészséges fekhelyek rendszerbeállítása (egységes méretű és minőségű szivacsmatracok, korszerű tárolási mód). A nyugodt pihenés előkészítéséhez illóolajokat párologtatunk alvásidőben, és relaxációs zenéket hallgatunk. Új feladatunknak azt tűztük ki hogy az egészségnevelésünk egyik kiemelt területét, a környezeti nevelés helyzetét hároméves tervben vizsgáljuk. Ennek megfelelően hospitálásokat szervezünk a környezeti nevelés témaköreit feldolgozva a projekt módszer gyakorlati megismerése érdekében. Kollégáink ezeket, a délelőtti programokat, tapasztalatcseréket rendkívül jónak találták, hiszen ezzel közvetlenül megvalósul egymás munkájának – módszereinek megismerése, elméleti és gyakorlati ismereteinek átadása, bővítése - szükség szerinti egységesítése, a minőségi munkák szinten tartása. − Az óvodapedagógusok mellett, különös gondot fordítottunk a közvetlen pedagógiai tevékenységünket segítő szakembereinkre, a dajkákra. Számukra is rendszeres megbeszéléseket, szakmai fórumokat, hospitálásokat, nevelési értekezleteket szerveztünk, ahol átadjuk egymásnak tapasztalatainkat, s lehetőséget biztosítunk egymás gyakorlati munkájának alaposabb megismerésére és a HOP-ban meghatározott feladatok pontosítására. − Az idei, őszi nevelői értekezletünkön ismételten az egészségnevelésről, egészségünk megőrzésének fontosságáról tanácskoztunk. Tesszük ezt azért, mert a minőségfejlesztésünk érdekében az eddi-
70
SZÖRFÖZÉS gi eredményeink szinten tartása, és a folyamatos fejlesztés, a fejlődés a célunk. Az értekezlet témáját feldobtuk kis könnyű tornával, „Egészség totó”-val, vitamindús ételek elkészítésével és elfogyasztásával, mely különlegessé tette a szakmai találkozót. Számomra nagy öröm és szakmai siker, hogy e csapat egyik vezetőjeként hatékonyan hozzájárulhatok egy jól működő, közösséget fejlesztő munkaközösség tevékenységéhez. Közkinccsé tehetjük értékeinket, szakmai tudásunkat, tapasztalatunkat, eredményesen javíthatjuk módszertani kultúránk színvonalát, szem előtt tartva a programunkban előírt játékba integrált tanulás elvét. Az eredményeink, a jelenünk meghatározzák számunkra a jövőt, amelyben az új törvényi szabályzó újabb kihívásokat ad számunkra és számomra. Ez lesz a jövő feladata, amelyben ismét újra gondoljuk a múltunkat, változunk és fejlődünk folyamatosan, s majd ezen idő ismételten magában hordozza a belső szakmai struktúránk feladatinak átalakulását, a jövő mentoraink szerepét, a munkacsoportjaink, munkaközösségünk újjászervezését. „Minden hitünket életünk egyetlen területére összpontosítsuk adjuk bele a szívünket a munkába, és mindenki mástól kérjük ugyanezt: a legtöbbet és a legjobbat.” Pam Brown
Kocsikné Karlovics Gabriella óvodapedagógus Egészségnevelő Munkaközösség vezető Gyermekmosoly Óvoda
71
SZÖRFÖZÉS Országos találkozón a PIGYÖ-sök A Települési Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok X. Országos találkozóját Pécsváradon rendezték, ahová a PIGYÖ is meghívást kapott. Ifjúsági és Gyermekönkormányzatunkat három diák: Zombori Zsófia alpolgármester, Oláh István és Borbás Boglárka, és felnőtt segítőjük, Oláhné Horváth Ildikó képviselték. Pénteken megérkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat (amely egy kollégiumban volt). Az első nap főképp az ismerkedésről szólt. Kis csoportokban játékos feladatokon keresztül ismertük meg egymást. Majd az estét egy izgalmas rejtvényfejtéssel fejeztük be, melynek szlogenje: „Fedezd fel Pécsváradot!” A szombat komoly munkával folytatódott. Délelőtti és délutáni szekciókra kellett feliratkozni. Természetesen mind a hárman másmás témájú szekciókba ültünk be. Az én első programom a „forrásteremtés” címet viselte, ami roppant célszerű és érdekes tapasztalatokkal, ötletekkel látott el. Megismerkedtem más települések önkormányzati munkájával. Milyen anyagi támogatást kapnak, miből gazdálkodnak, milyen programokat, rendezvényeket szerveznek, hogyan oldják meg a problémáikat. Ez rendkívül hasznos volt a PIGYÖ és az iskolai DÖK számára is, hiszen megosztottam velük a jövedelmező ötleteket. A délutáni ülés, ami a „programszervezésről” szólt, szintén sok tapasztalattal gazdagított. Személyes büszkeségem, hogy a szekciókat bemutató plenáris ülésen mindkét szekciómat én mutathattam be, igen nagy sikerrel. Az este „retro” partival folytatódott, amelyet egy fergeteges diszkó zárt hajnal négyig. Szerintem tökéletes lezárás volt a nehéz munka után. Vasárnap könnyes búcsút vettünk egymástól. Rengeteg barátság köttetett, és mindenki fantasztikusan érezte magát. Ezúton is szeretném megköszönni a PIFÖ-nek (Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat) a szervezést, illetve képviselőtársaimnak a bizalmat, hogy elküldtek erre a rendezvényre.
Zombori Zsófi PIGYÖ alpolgármester Stromfeld Aurél Általános Iskola
72
SZÖRFÖZÉS
Ép testben ép a lélek A PIGYÖ (Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat) szervezésében, a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központban 2009. 02. 17-én a kerület diákjaival a Gyermekjóléti Szolgálat pszichológusa: Bacsó Jelena és családgondozója: Pfeifenrót Ferenczné Karczagi Mária beszélgetett a kamaszkori problémákról. A foglalkozást játékkal kezdtük. Leültünk egy körbe és a kör közepén mindig állt egy valaki és velünk kapcsolatosan olyan tulajdonságokat kellett mondania, ami igaz lehetett ránk. Akire igaz volt az állítás, az fölállt, és egy új helyet kellett keresnie magának, de közben, aki a kör közepén állt neki is le kellett ülnie valahova. Karczagi Mária elmondta nekünk, hogy mi a feladata egy családgondozónak: ”A családgondozó feladata, hogy a gyermek veszélyeztetettségének jelzése esetén haladéktalanul felkeresse, megismerje a családot, felmérje a helyzetet, a gyermek speciális szükségleteit, a vele kapcsolatos tennivalókat, és a családdal közösen megpróbálja megoldani a helyzetet”. Ezek után Bacsó Jelena osztotta meg velünk, hogy mi a feladata egy pszichológusnak, és milyen problémákkal találkozik a kamaszokkal beszélgetve. ”A pszichológus feladata meghallgatni azt, aki hozzá fordul a problémájával, megpróbálni rávezetni arra, mit tehet azért, hogy megoldást találjon azokra, tulajdonképpen egy tükröt tart az emberek elé.” Kamaszkorban felmerülő problémák: 1. Dohányzás: A 12 -18 éves fiatalok háromnegyede legalább egyszer kipróbálta a dohányzást, és közülük minden második kamasz rendszeresen cigarettázik. Ez azért is ijesztő, mert minél korábban kezdi valaki a dohányzást – ami különösen igaz erre a korosztályra -, annál jobban jelentkeznek nála a dohányzás káros hatásai. 2. Szülőkkel való konfliktus: A legtöbb szülő szorongással vegyes kíváncsiságot érez, amikor rádöbben, hogy gyermeke életébe is beköszöntött a klasszikusan nehéz időszak: a kamaszkor, megjelennek a kamaszkor problémái. Mire egy gyermek serdülővé válik, a szülei már szereztek némi tapasztalatot a környezetükben élő, kamasz gyermeket nevelő családok konfliktusaiból. A látottak alapján rendszerint nem repesnek az örömtől, 73
SZÖRFÖZÉS amikor a gyermekük kamaszodni kezd. Sok gyermek gond és különösebb bajok nélkül felnőtté érik, némelyik családban viszont meglehetősen nagy viharokat kavarnak a kamaszévek, a kamaszkori problémák. Mindannyiunk számára nagy kihívás a serdülőkor. A legtöbb kamasz gyermek arra törekszik, hogy másként viselkedjen, mint amit a szülei helyesnek tartanak, s ez néha valóban rendellenes magatartást jelent. A kamasz célja gyakran a kortársak által képviselt értékeknek és viselkedésmódoknak való megfelelés. És mivel a barátai ugyanúgy lázadnak, mint Ő, ebben erősítik egymást. 3. Tanárokkal való konfliktus: Az iskola nap, mint nap konfliktusok színtere: a tanárok és a diákok beállítódásuk, meggyőződéseik, előzetes tapasztalataik alapján, sajátos módon viselkedhetnek ezekben a helyzetekben. A tanárok és a diákok alapvetően egyetértenek abban, hogy az iskolai konfliktusok a pedagógus és tanuló kapcsolatában rejlenek. Ez a diák szempontjából azt jelenti, hogy megtehet ő bármit, a tanárnak úgysem jó, a pedagógus meggyőződése pedig az, hogy a gyerek mindenféle nevelésnek ellenáll. Így kerül ellentétes oldalra a pedagógus és a tanuló, és ez a viszony alapjáratban is háborút feltételez, ami aztán fölösleges konfliktusokat generál. 4. Külső változások: A testi változások a legszembetűnőbbek a kamaszkorban. A változások történhetnek gyorsan vagy lassan, lehetnek zavaróak, esetenként ijesztőek, de lehetnek izgalmasak, sőt diadalmasak is. Óriási testi és lelki kavarodással jár, míg a gyermeki test felnőtt testté érik. A felnőtté válás rögös útja során megannyi változáson megyünk keresztül. Változunk, kívül-belül. Ebben a cikkben azokat a változásokat gyűjtöttük össze, melyek, bár kívülről nem látszanak, nagyon is megváltoztatják a személyiségedet. 5. Bandázás: Persze hihetetlenül idegesítő, ha a szülők roppantul nem tolerálják az új bandádat és az új haverjaidat. A legtöbb esetben igazuk van a szülőknek, hiszen senki sem nézné jó szemmel, ha a gyermeke drogos, alkoholista, elvont társasággal lóg. Hidd el, nem az a bajuk, hogy elmész, hogy új barátaid vannak, hanem csak az, hogy szerintük nem a megfelelő társasággal töltöd a szabadidődet. ”Néha nézd meg a barátaidat messziről. Utána tedd mellé az értékrendjüket, az életcéljai74
SZÖRFÖZÉS kat.” Még így is szimpatikusak? Ha igen, semmi gond. Ha viszont nem, akkor érdemes új banda után nézni. Miután a bennünket érdeklő kérdéseket át- és megbeszéltük, a foglalkozást egy játékkal zártuk le. Mindenkinek a nevének a kezdőbetűjével kellett mondani egy tulajdonságot egy munkát és egy várost/helyet. Pl.: Babagyártó Bolondos Bogi Balatonboglárról. Nagyon jól éreztük magunkat. Még sokáig élénken motoszkáltak bennem az új tapasztalatok. Az biztos, hogy mindannyian megértőbbek leszünk egymással és szüleinkkel, hiszen rengeteg új és érdekes gondolatokkal távoztunk.
Borbás Boglárka PIGYÖ képviselő Lázár Vilmos Általános Iskola
Települési Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok X. Országos találkozója Pécsváradon
75
SZÖRFÖZÉS Ez király! Reneszánsz kalandtúra az interneten A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet és a Fővárosi Szabó Ervin XX. kerületi könyvtárai közötti együttműködés keretein belül ebben a tanévben sok közös programra került sor. Amikor megszületett a kalandtúra ötlete, a Dél-pesti régió könyvtáros munkaközösségeinek vezetői kaptak egy meghívást Kovács Évától, a régió igazgatójától. Itt kérték ki a véleményünket az ötletről és a megvalósítás lehetőségeiről. Biztosítottuk a szervezőket a támogatásunkról, mert mindenkinek tetszett az ötlet. Aztán már csak a felhívás eljuttatása volt hátra az iskolákhoz. Ebben az iskolai könyvtárosok nyújtottak nagy segítséget. 2008 októberében kezdődött és kilenc fordulón keresztül 2009 februárjáig tartott a vetélkedés. 131 csapat regisztrált a vetélkedő során. 90 igen körülményes kérdés megválaszolásával jutottak a résztvevők a kaland végére. A játék sajátsága volt, hogy a játékosok a történetet maguk is alakíthatták, így a csapatok különféle kalandokban vehettek részt. Az eredményhirdetést február 24-én, kedden, Mátyás napján tartották a Börzsöny utcai könyvtárban. A vidám hangulatról Lebersi, Mátyás király bolondja gondoskodott. Kerületünk diákjai igen jó eredménnyel szerepeltek. A Lázár Vilmos Általános Iskola tanulói: Juhász Péter és Élő Bence az 5. helyen végeztek. Az elsőknek pedig Lebersi a következőképpen adta át jutalmát: „S végül vetélkedőnk győztesei, akik eredményükkel kivívták nagy Mátyás királyunk legnagyobb elismerését, Tóth Antónia, Szirmai Sára és Algayer Alexandra Amazonok, a Lázár Vilmos Általános Iskola tanulói. A maximálishoz igen közeli, 250 pontos teljesítményükkel mindenkit felülmúltak. Ezért jutalmuk egy közös lakoma a Sir Lancelot lovagi étteremben. Vacsorájukat a megadott időben a hely zajosságára tekintettel gardedámukkal (Botosné Major Zsuzsannával) költhetik el.”
Simon Krisztina könyvtáros munkaközösség-vezető
76
SZÖRFÖZÉS
Pesterzsébeti Színjátszók VIII. Találkozója „Kedves közönség! Hálásan köszöntünk, Hogy ide most szépen eljöttetek, S türelmesen s figyelmesen várjátok, Mi minden készül itt előttetek. Zenés, derűs, mosolygó ünnepély, Kislányos cécó, mely most rátok itt vár, Zengő ajándék tán kicsiny s csekély, De mit szívünk hő dobogása diktál.”
Tóth Árpád: Prológ című versével köszöntötte Vasas Dezsőné a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet szervezésében megrendezett Pesterzsébeti Színjátszók VIII. Találkozójának népes közönségét. A Csili Művelődési Központ színháztermében megtartott rendezvényt Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere nyitotta meg, aki köszöntő szavaival a kultúra fontosságát méltatta kerületünk életében. A színvonalas műsorban 6 általános iskolából 8 produkció mutatta be a hosszú hónapok felkészülésének szép eredményét. Köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat és a szereplő gyerekeket, akik igazi színházi élményt varázsoltak elénk. A műsorban előadásra került a Lázár Ervin: Kék meg a sárga, valamint a Bogármese című produkció a Lázár Vilmos Ált. Iskola tanulóinak előadásában. Felkészítők: Balla Edit, Tóth Márta, Gallai-Nemes Margit. Az Ady iskolából Arany János: Fülemüle című produkciót Hegedűsné Kovács Mária tanította be a 3. osztályosoknak, a 8. osztályosok Ady Endre verseiből összeállított műsorát Csócsicsné Vágó Mariann állította színpadra. Lázár Ervin: A hazudós egér című előadása a Tátra Téri Ált. Iskola, felkészítő: Fentné Fodor Éva és a Hajós Alfréd Ált. Iskola, felkészítő: Szilágyi Szabolcs által megálmodott feldolgozásban láthattuk. A József A. iskola Csőrike színjátszó csoportja Weöres Sándor verseire és Kodály Zoltán dallamára készített előadását Liptákné Sári Éva rendezte. A Stromfeld Aurél Ált. Iskola 3.a osztályának Latin kavalkád táncos, látványos műsorát vastapssal jutalmazta a közönség. Betanította Rajné Zsebedits Lívia, díszlet és jelmeztervező Együdné Szegedi Andrea. Verőcei Gáborné Programszervező, szaktanácsadó 77
AJÁNLÁS Módszertani ajánlás Tenk András: Pesterzsébet természeti képe című kiadványhoz Tanév végéhez közeledve ismét kezembe került a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet gondozásában 2008-ban megjelent Tenk András: Pesterzsébet természeti képe című kiadvány. Hiányt pótló a füzet témája, mivel még nem készült ilyen átfogó, egy helyen megtalálható leírás Pesterzsébet természeti földrajzáról és élővilágáról. Mint biológia –földrajz szakos tanár érdeklődéssel olvastam el a különböző fejezeteket, és mintha megelevenedett volna előttem kerületünk földtörténete, a soroksári Duna-ág vízrajzi kialakulása, láttam magam előtt a még kevésbé háborított területek növény és állatfajait. Mikor először forgattam a kiadványt, csak átlapoztam és nyelvezetét helyenként középiskolásnak tartva félre raktam. Most azonban alaposabban áttekintve a füzetet, kifejezetten kedvet kaptam, hogy tanítványaimmal részletesebben megismertessem kerületünk természeti viszonyait. Az alábbiakban szeretnék néhány ötletet javasolni a kiadványban található részek feldolgozására. (Javasolnám, hogy a kiadványban kövessük nyomon a részek módszertani ajánlásait!) 1. rész: Pesterzsébet földrajzi fekvése 5. évfolyam természetismeret tantárgy Témakör: Térképészeti ismeretek Tevékenység: Budapest kerületi térképét fénymásolva, határozzák meg a kerület fővároson belüli elhelyezkedését, valamint nevezzék meg a kerületünkkel határos kerületeket égtájak szerint! (Térképolvasás, égtájak gyakorlása) 2. rész: A település kialakulása 6.-7.-8. évfolyam történelem tantárgy Tevékenység: a) A 2. részben leírtak kiválóan alkalmasak olvasás-szövegértés gyakoroltatásra, melynek feldolgozása egyéni munkával történhet meg. b) A fejezet kisebb egységeit 4-5 fős csoportokban úgy feldolgozni, hogy a csoport tagok elmondják a többi csoportnak az adott eseményeket. Posztert is készíthetnek az adott egység legjellemzőbb történésével kapcsolatban. A csoportok kronológiai sorrendben kövessék egymást! A pedagógus a végén
78
AJÁNLÁS TOTÓ-val zárhatja le ezen rész feldolgozását. (Szöveg értelmezése és tanulása) 3. rész: Pesterzsébet ősföldrajza 8. évfolyam földrajz Témakör: Magyarország földtörténete Tevékenység: a) A 9. oldal földtörténeti táblázatának kőzeteit szín- vagy jelmagyarázattal ellátva kiszínezhető Pesterzsébet fénymásolt térképe. b) Szókártyák készítése Pesterzsébet kőzet típusaiból, a kártyák felragasztása Pesterzsébet fénymásolt és nagyított térképére. c) Kiselőadás, tabló, power point-os bemutató a Duna folyásirányának változásáról. 4. rész: Pesterzsébet felszíne 5.-6. évfolyam természetismeret tantárgy és 8. évfolyam földrajz Témakör: A folyók és a szél felszínformáló munkája, Az Alföld felszíne Tevékenység: a) A Duna felszínformáló munkájának megfigyelése a kerület térképen b) Búvárkodás a könyvtárban: a folyóteraszok jelentése, majd a füzet 17. ábrájának megbeszélése képekkel illusztrálva. c) Homokbuckás térkép készítése terepasztalon. 5. rész: Pesterzsébet éghajlata 6. évfolyam természetismeret tantárgy és 8. évfolyam földrajz Témakör: Magyarország éghajlata Tevékenység: Egy–egy tanulónak lehet előzetesen kiadni az éghajlati adottságokat kiselőadásra. 6. rész: Vízrajz 8. évfolyam földrajz Témakör: Magyarország felszíni és felszín alatti vizei Tevékenység: a) A rész egységeinek otthoni feldolgozása kérdések írásával az osztálytársaknak. b) Tabló készítése csoportmunkában. (Az a) és b) együtt is elvégeztethető.) c) Víz világnapján TOTÓ tényanyaga lehet a rész.
79
AJÁNLÁS 7. rész: Pesterzsébet élővilága 6. évfolyam természetismeret tantárgy, 7. évfolyam biológia Témakör: Vizek, vízpartok valamint rétek élővilága, Rendszertani ismeretek Tevékenység: a) A füzetből kifénymásolható színes képekből és a fajnevekből külön kártyák készítése. Párosítani a képet a fajnévvel. b) Madarak, fák napján a füzet élővilág részéből vetélkedő osztályonként többféle típusú feladattal. c) A füzetből kifénymásolható színes képekből kártyák készítése. A képkártyák rendszertani csoportosítása. 8. rész: Beépített területek élővilága Bármelyik évfolyamon megvalósítható. Tevékenység: A rész előzetes elolvasása, fajok megismerése után érdemes sétát tenni környezetünkben és a szövegben felsorolt fajokat keresni. Sétánk közben készíthetünk térképet a felismert fajok megtalálási helyéről. Véleményem szerint, a kiadvány hozzájárul ahhoz, hogy felhívjuk diákjaink figyelmét Pesterzsébet természeti szépségeire és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy szűkebb környezetünk megismerésével jobban odafigyeljenek értékeink megőrzésére.
Csák-Rozgonyi Cecília földrajz-biológia tantárgygondozó Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet
80
A kiadványt írták a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet munkatársai, valamint a kerületünkben dolgozó pedagógusok, meghívott előadóink, vendégeink.
Felelős kiadó: Főszerkesztő Olvasószerkesztő: Rovatvezetők: 12 hét történése: Górcső: Ex cathedra: Szörfözés: Ajánlás: Terjesztés:
Dr. Nagyné Koczog Tünde Simon Krisztina Verőcei Gáborné Szekeres Lászlóné Soltészné Szabó Emőke Bondor Mária Vasas Dezsőné, Verőcei Gáborné Tatarek Gáborné Molnár Márk
Megjelenik évente három alkalommal. Szerkesztőség címe: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet 1204 Budapest Ady Endre u. 98.
[email protected] www.pepint.hu Telefonok: titkárság: 284 01 38 (fax is) vezető: 421 07 70 előadók:421 07 71