2Móz 27,1-21 A rézoltár és az ajtók

1

2Móz 27,1-21 A rézoltár és az ajtók „És csináld az oltárt sittim-fából, öt sing a hossza, és öt sing a szélessége; négyszegű legyen az oltár, és magassága három sing. Szarvakat is csinálj a négy szegletére, szarvai magából legyenek, és borítsd meg azt rézzel. Csinálj ahhoz fazekakat is a hamujának, hozzá való lapátokat, medenczéket, villákat és serpenyőket; minden hozzá való edényt rézből csinálj. Csinálj ahhoz háló forma rostélyt is rézből, és csinálj a hálóra négy rézkarikát, a négy szegletére. És tedd azt az oltár párkányzata alá alulról, úgy hogy a háló az oltár közepéig érjen. Csinálj az oltárhoz rúdakat is, sittim-fa rúdakat, és borítsd meg azokat rézzel. És dugják a rúdakat a karikákba, és legyenek azok a rúdak az oltár két oldalán, mikor azt hordozzák. Üresre csináld azt, deszkákból; a mint néked a hegyen mutattatott, úgy csinálják. Pitvart is csinálj a hajléknak; a déli oldalon a pitvarhoz szőnyegeket, sodrott lenből; száz sing legyen a hossza egy oldalnak. Ahhoz húsz oszlopot, húsz réz talpat, és az oszlopok horgait és átalkötőit ezüstből. Épen úgy az északi oldalon, hoszszában, száz sing hosszú szőnyeget; ahhoz húsz oszlopot, ezekhez húsz réztalpat, és az oszlopok horgait és átalkötőit ezüstből. A pitvar szélességéhez pedig nyugot felől ötven sing szőnyeget; ahhoz tíz oszlopot és ezekhez tíz talpat. A pitvarnak szélessége kelet felől is ötven sing. És tizenöt sing szőnyeg legyen egyik oldalról, ehhez három oszlop, ezekhez pedig három talp. A másik oldalról is tizenöt sing szőnyeg, ehhez három oszlop és ezekhez három talp. A pitvar kapuján pedig húsz sing lepel legyen, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű és sodrott lenből, himzőmunkával; ehhez négy oszlop, ezekhez pedig négy talp. A pitvar minden oszlopát ezüst átalkötők vegyék körűl, horgaik ezüstből, talpaik pedig rézből legyenek. A pitvar hossza száz sing, és szélessége ötvenötven, magassága pedig öt sing; leplei sodrott lenből, talpai pedig rézből legyenek. A hajlék minden edénye, az ahhoz való mindennemű szolgálatban, és minden szege, és a pitvarnak is minden szege rézből legyen. Te pedig parancsold meg az Izráel fiainak, hogy hozzanak néked tiszta faolajat, a melyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpát gyujthassanak. A gyülekezet sátorában a függönyön kivűl, a mely a bizonyság előtt van, készítsék el azt Áron és az ő fiai, estvétől fogva reggelig az Úr előtt. Örök rendtartás legyen ez az ő nemzetségöknél Izráel fiai között.” Bevezetés Az alapigében elsősorban a pitvarról olvastunk, és a rész végén pedig két verset arról az olajról, amit a szent helyen álló mécsekbe töltöttek (20-21. v.). 1.) A pitvar A pitvar mintegy udvar vette körül a szent sátort. Száz sing volt a hossza (ez kb. ötven méternek felel meg, mert egy sing kb. fél méter) és ötven sing a szélessége (9. v.). A pitvart öt sing, azaz két és fél méter magas olyan kerítés vette körül, ami fehér vászonból készült (18. v.). Ugyanolyan fehér vászonból, mint aminek az anyaga benne volt már a szent sátorban is: kék, bíborpiros és karmazsin színű fonálból és sodrott lenből (16. v.). A pitvar kerítésének fehérsége tehát messziről „világított” (18. v.). Olyan oszlopok tartották ezeket, amiknek réz volt a talpuk (10. v.). Emlékszünk rá, hogy a szent sátorban lévő deszkáké viszont ezüst volt (2Móz 26,19). A pitvarban minden rézből készült (19. v.), csak a leplet kapcsolták össze ezüst horgok és ezüst általkötők (17. v.). Ezek mintegy ezüstkötél vették körül az egészet. Az ezüst a megváltás képe (4Móz 18,15-16), tehát már itt is látszott az előképekben, hogy itt, a pitvaron belül valami olyan történik, ami a megváltásra emlékeztet. A réz pedig - amiből a talpak és az oltár készültek - az ítéletről beszél, ami a megváltással szorosan összetartozik.

2 A fehér lepel, ami a szent sátor pitvarán, kerítésén már kívülről is látszódott (18. v.) ami körbefogta -, a tisztaságról beszélt. Istenhez csak tiszta szívvel lehet jutni. „Boldogok, a kiknek szívök tiszta, mert ők az Istent meglátják” (Mt 5,8 ). Isten tiszta, Isten szent. Az ezüst, amivel átkötötték (17. v.), beszél arról, hogy csak megváltás útján lehet tiszta az ember és juthat Istenhez. A megváltó: Jézus Krisztus. A réztalpak arról beszélnek (10. v.), hogy a megváltás csak ítélet által lehetséges, mert a bűnt Isten meg kell, hogy ítélje. Másként nincs megváltás, csak úgy, ha valaki a bűnös helyett elviseli, vagyis ha Isten valakin végrehajtja az ítéletet. Ez arról beszél nekünk, hogy Krisztus vállalta el Isten ítéletét. Krisztuson hajtotta végre Isten a bűn minden büntetését, hogy mint megváltottak fehérek és tiszták lehessünk. 2.) A rézoltár A 27. rész azzal kezdődik, hogy oltárt kellett készíteni. A rézoltár a pitvarban állt (1-2. v.), és aki a pitvar kapuján belépett, legelőször a rézoltárral találta szemben magát. Ez a rézoltár sittim fából készült, négyszögletű volt és belül üres (8. v.). Középen volt egy réz rostély, erre tették rá a fát, gyújtották meg a tüzet, és arra helyezték az égőáldozati állatokat (4-5. v.). Minden véres áldozatot, égő-, bűnért- és vétekért való áldozatot ezen az oltáron mutattak be. Ez az oltár Jézus Krisztusról beszél, amikor Ő a golgotai kereszten volt, és Istennek a bűnért való haragját, büntetését szenvedte el. Tudjuk, hogy az egész szent sátor Róla beszél. (1) Jézus Krisztusra mutató előképek Az, hogy az oltár fából készült (1. v.), Jézus Krisztus emberi természetére mutat. A sittim fa, akácfa, mint közönséges fa mutatja, hogy Krisztus is idejött közénk, közönséges emberek közé, hozzánk hasonló testet vett magára. Csak így végezhette el a váltságmunkát. „Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat” (Zsid 10,57). Ez az akácfából készült oltár rézzel volt bevonva, és a rostélya is rézből volt (2.4. v.). A réz kiállta a tüzet. A réz végig a Szentírásban az ítéletről, Isten haragjáról, bosszúállásáról beszél. Jézus Krisztus volt az, Aki testében fára vitte a bűneinket, kiállta Isten haragját, ítéletét és bosszúállását. Az Úr Jézus azt mondta Nikodémusnak: „És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie” (Jn 3,14). Nem véletlen, hogy Mózes az Úr utasítása szerint tűzben formált rézkígyót készített a pusztában, amit felemelt egy póznára, mert amikor a nép lázongott, és megmardosták őket a tüzes kígyók, akkor aki rátekintett, életben maradt (4Móz 21,9). Erről beszélt az Úr Jézus, hogy Neki is így kell felemeltetnie. A réz úgy mutatja be Urunkat, Jézus Krisztust, mint aki a nép utálata, csúfja lett. Úgy bántak Vele, mint egy féreggel, mint ahogyan a rézkígyót is felemelték. „De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket” (Zsolt 22,7-8). Akik látták fejüket csóválták, és így csúfolták: „…ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről […] majd hiszünk néki […] Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani…” (Mt 27,40; Mt 27,42) Ahogy Mózes felemelte a kígyót a pusztában - és aki rátekintett életben maradt (4Móz 21,9) -, ugyanúgy, aki Jézus Krisztusra tekint, és elhiszi, hogy a bűneit Isten Benne megítélte, az életben marad. Amikor Jánosnak megjelent az Úr Jézus Krisztus, ilyennek látta: „…bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körűlövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása” (Jel 1,13-15). A Bibliában a réz másik neve: érc. Az érckígyó azonos a

3 rézkígyóval. „Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mintegy holt…” (Jel 1,17). Jézus Krisztus ítélni jön. A Jelenések könyvében ítéletek vannak leírva. A szemei, mint a tűzláng, a lába pedig, ami a földet éri, hasonló az izzó, kemencében megtüzesített rézhez (Jel 1,14-15). „…ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját” (Jel 19,15). Először Őrajta ítélte meg Isten a bűnt, azután Neki adott mindent hatalmat, hogy Ő ítélje meg az egész világot, és a mindenséget. Az, hogy „…a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez…” (Jel 1,15), az ítéletet jelenti. Ezt azért említettem, hogy lássuk, a réz a Szentírásban mindenhol az ítélettel van kapcsolatban. (2) Ki gyújtotta meg először a tüzet a rézoltáron? Isten, és nem ember. „Tűz jöve ugyanis ki az Úr elől, és megemészté az oltáron az égőáldozatot és a kövérségeket. És látá ezt az egész nép, és ujjongának és arczra esének” (3Móz 9,24). Amikor Áron legelőször készítette el az áldozatokat, már felépült a szent sátor, elkészült az oltár. Rátették az első áldozatot, de nem Áron, és nem a papok gyújtottak tüzet alá, hanem Istentől jött ki a tűz. Isten gyújtotta meg. Ez a tűz azután mindig égett. Nem aludhatott ki, mindig táplálni kellett, és a megfelelő időben az áldozatokat rátenni (2Móz 29,39. 42). Ez is azt jelképezi, hogy Isten tüze, Isten haragja, Isten szentsége az, ami megkívánja, hogy a bűn zsoldja a halál legyen (Róm 6,23). Ezen az oltáron állat-áldozatokat mutattak be. Élő állatokat öltek meg a bűnös ember bűnei miatt, és Isten tüze emésztette meg azokat. Amikor valaki belépett a pitvarba, és közeledett a szent sátor felé, ez az oltár volt az, amivel legelőször találkozott (2Móz 40,29). (3) Miért nevezték találkozás sátorának a szent sátort? Itt szeretnék valamit elmondani közbevetőleg. Ezt a sátrat legtöbbször szent sátornak, vagy Isten sátorának nevezzük, de ennek a neve igazából: a találkozás sátora. Isten azért mondta Mózesnek, hogy építsenek Neki hajlékot, mert közöttük akart lakni (2Móz 25,8), ott akar találkozni a népével. Izráel előbb is találkozott Istennel? Igen, de közelről nem bírták volna ki azt a találkozást. Amikor a Sínai-hegyen Isten megjelent, a nép nagyon félt. Azt mondták, hogy Mózes beszéljen Vele, Mózes menjen fel Istenhez, de ők nem, mert akkor meghalnak (2Móz 20,18-19). Isten is azt mondta, hogy a nép ne közeledjen Hozzá, még a hegy aljához se érjen, de még állat se kerüljön oda. Mindenkinek meg kellett halnia, aki a hegyhez ért (2Móz 19,12-13). Izráel közül hetven vén egy darabig felmehetett, de Isten közelébe csak Mózes kerülhetett (2Móz 24,1-2). Isten nemcsak Mózessel akart találkozni, hanem az egész néppel is, ezért volt az a találkozás sátora. Ha valaki a nép közül találkozni akart Istennel, akkor oda kellett mennie ehhez a sátorhoz. Aki egészen be akart jutni a szentek szentjéhez - ahol Isten volt -, annak a pitvaron kellett keresztülmennie, és a legelső, amivel találkozott: a rézoltár volt (2Móz 40,2930). Ez egy nagyon fontos dolgot mond el nekünk. Az ember bűnös, és nem találkozhat Istennel, csak akkor, ha a bűn kérdése el van rendezve az életében. A nép azért nem tudott megállni a Sínai-hegyen, mert ott nem volt oltár. Olvassuk ugyan egy helyen, hogy Mózes és a hetven vén felment a hegyre és Isten mondta nekik, hogy építsenek oltárt, és Izráel ifjai áldozzanak rajta (2Móz 24,1-9), de ez is csak arra mutat, hogy Mózes és a hetven vén is csak úgy mehettek fel, ha először áldozatot mutatnak be az oltáron. Itt, a találkozás sátorában, aki Istenhez akart menni, először áldozatot kellett vinnie. A rézoltárt nem lehetett kikerülni. Mindannyian bűnösnek születtünk. Isten eljött közénk. Krisztusban jött, hogy találkozzon velünk. Az első találkozási pont, ahol Istennel találkozhatunk, az a golgotai kereszt. Ezt nem lehet kikerülnie senkinek.

4 Jób igazsága Élt Úz földjén egy ember, Jób (Jób 1,1). Azt mondta róla Isten: „…nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűn-gyűlölő” (Jób 1,8). Megengedte Isten a Sátánnak, hogy ezt az embert nagyon megpróbálja (Jób 1,12; 2,6). Amikor fetrengett a szemétdombon, és már mindenét elveszítette: gyermekeit, vagyonát, egészségét, akkor jött három barátja, hogy vigasztalja. Hét napig szóhoz sem tudtak jutni, amikor látták, hogy milyen kínja van Jóbnak (Jób 2,7-13). Amikor beszélni kezdtek, annak az volt a lényege, hogy Jóbnak titkos bűn van az életében, amiért Isten ilyen súlyosan megpróbálja, és ezt meg kell vallania. Jób védekezett a barátaival szemben, és azt mondta: ha még Isten elé járulna, akkor is neki volna igaza, mert nem tett semmi bűnt (Jób 22,5-11; 31,6. 35). Isten megjelent a forgószélben, és kérdezett Jóbtól néhány dolgot (Jób 38,1-39,35; 40,141,34). Jób semmit nem tudott mondani. Isten jelenléte, közelsége megnyitotta szemét. Soha többé nem tartotta magát igaznak. Már nem az volt a mérce, hogy ő a kortársai között igaz, istenfélő, bűngyűlölő, nem az, hogy a kortársai között kimagasló. Amikor Isten világosságába jutott, amikor Istennel találkozott, abban a fényben, abban a nagyságban igen kicsivé lett. Akkor azt mondta, hogy eddig szólt, de többé nem teszi. Szájára teszi a kezét, elhallgat (Jób 39,36-38). Meglátta, hogy Isten igaz, ő pedig bánkódott porban és hamuban (Jób 42,6). Ilyen az, amíg az ember nem találkozik Istennel. Amíg Isten világosságot nem gyújt az ember szívében, addig nagyra tarthatja magát: igaznak, bűntelennek. Isten jelenlétében azonban még a legigazabb ember is rögtön meglátja, hogy bűnös. (4) A rézoltár a pitvarban a bűnösökért volt Az Úr Jézus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért. Nem az igazakat hívta megtérése, hanem a bűnösöket. A betegekért jött (Mk 2,17). Lehetséges, hogy van itt valaki, aki úgy gondolja, hogy ő nem bűnös, hanem igaz. Hallottam, hogy valaki azt mondta: érte az Úr Jézus Krisztusnak kár volt meghalnia, és szenvednie, mert neki nincs semmi bűne. Aki bűnös, és annak is látja magát, azokhoz szól ez a rézoltár, hogy Krisztusban lehet találkozni Istennel, a rézoltárnál, a golgotai keresztnél. Hogyan ment valaki Izráel népéből Istenhez? Ha vétkezett, akkor meg kellett halnia, kivéve, ha úgy rendelkezett Isten, hogy vihet maga helyett egy áldozati bárányt, vagy valamilyen élő állatot. Ha valaki vétkezett, fogta a bárányt és elindult a szent sátor, a találkozás sátora felé. Mardosta a lelkiismeret, tudta, hogy a bűn miatt meg kell halnia. Belépett a pitvarba, és odaállt a pap elé. Megmondta, hogy bűnéért a bárányt hozta áldozatul. Kezét rá kellett tennie az állat fejére (3Móz 4,32-33), amivel azt fejezte ki, hogy a bűneit átteszi a bárányra. A nagy engesztelési napon olyan is volt, hogy a pap tette rá kezét a bak fejére, bevallotta, elsorolta Izráel bűneit, és ezzel minden bűnt a bakra helyezett át, és az bűnbakká lett (3Móz 16,21,34). Látnia kellett, ahogy ezt a bárányt megölik, folyik ki a vére, amit a rézoltárnál lévő rézedényekbe fogtak fel. Megkenik vérrel az oltár szarvát, a vért pedig az oltár aljára öntik (3Móz 4,34). Mindebből tudhatták, hogy vétkük elfedeztetett, az Úr nem tulajdonítja tovább nekik, nem kell meghalni, mert helyettük Isten elfogadta az áldozat vérét. Mindez árnyéka annak a valóságnak, amit Krisztus elvégzett a golgotai kereszten. Isten mindannyiunk vétkét Rá vetette. A golgotai kereszt arról beszél nekünk, bűnösöknek, hogy mindannyiunk bűne megbocsáttatott. Bűneinket eltörölte. Nem csak befedezte, hanem eltörölte (Zsid 10,17-18). Ingyen sem említtetik többé (Ézs 65,17). Ezt azért szeretném így hangsúlyozni, mert akinek a lelkiismerete élő, azt nagyon sokszor bántják a bűnei, de Isten szeretne mindenkit megvigasztalni. Ne bántson tovább, mert Krisztus golgotai áldozata, Krisztus vére eltörölte a bűnt! Elvégeztetett! „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak…” (Róm 8,1), akik odamentek az Úrhoz, Neki vallották meg a bűneiket, ráhelyezték életüket, és egész elrontott múltjukat. Isten megítélte a bűnt Krisztusban. Nincs rá többé emlékezés.

5

3.) Krisztus vérének értéke és ereje Öt pontban foglaltam össze, mint, ahogy az ötös szám a megváltásnak a száma. (1) Bűnbocsánatunk és a megtisztulásunk alapja „…vérontás nélkűl nincsen bűnbocsánat […] Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára [...] Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől [...] Krisztusnak a vére […] megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől…” (Zsid 9,22; Mt 26,28; 1Jn1,7; Zsid 9,14). Minden megtisztulásnak, minden bűnbocsánatnak Krisztus Jézus vére az alapja. Ha az Ige azt mondja, hogy megtisztít, akkor fogadjuk el, hogy tiszták vagyunk. (2) Jézus Krisztus vére a válságunk alapja A Sátán, a bűn, halál uralma alatt voltunk. A váltság azt jelenti, hogy az Úr kifizette értünk a váltságdíjat, mint amikor valaki fogságba esik, és kifizetik a szabadulásáért követelt összeget. A váltságdíj Krisztus vére. „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata […] nem […] ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (Kol 1,14; 1Pt 1,18-19). (3) Az Úr Jézus Krisztus vére az alapja a megigazulásunknak A megigazulás azt jelenti, hogy Isten előtt igazak vagyunk, igaznak nyilvánít, tovább nem vagyunk bűnösök. Nem úgy néz ránk, mint elveszett bűnösökre, hanem mint igaz emberekre. Ennek az alapja is Jézus Krisztus vére. „…megigazultunk az ő vére által […] Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által” (Róm 5,9; 3,24). Jézus Krisztus „…feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (Róm 4,25). Az igazzá nyilvánításunkért ott a vére, a halála, de a feltámadása is. Feltámadás nincs halál nélkül. (4) Az Úr Jézus Krisztus vére a békességünknek is az alapja Ahogy az izraelita, miután az áldozat vére kifolyt, békességben lehetett az elkövetett bűnei miatt - és amit elfüstölögtetett a pap, az hamuvá égett a rézoltáron -, ugyanúgy mi is. „…békességet szerezvén, az Ő keresztjének vére által […] Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát […] Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (Kol 1,20; 2Kor 5,18. 20-21). (5) Az Úr Jézus Krisztus vére az alapja a közösségünknek is Istennel és az egymással való közösségünknek is. „…bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által” (Zsid 10,19). Az Istennel való közösségbe, az Isten közelébe csak Jézus vére által lehet bemenni. „…ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által” (Ef 2,13). 4.) Az ajtók (kapuk) A pitvaron volt egy ajtó vagy kapu. Igaz, ez is leplekből volt, de mégis más volt, mint a pitvar fala körben. „A pitvarnak szélessége kelet felől is ötven sing” (13. v.). Ez az ötven

6 sing a keleti oldalon, ahol a kapu volt a következőképpen oszlott meg: „És tizenöt sing szőnyeg legyen egyik oldalról, ehhez három oszlop, ezekhez pedig három talp. A másik oldalról is tizenöt sing szőnyeg, ehhez három oszlop és ezekhez három talp” (14-15. v.). Ez összesen harminc sing két oldalon, maradt húsz sing, az volt a kapu. „A pitvar kapuján pedig húsz sing lepel legyen, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű és sodrott lenből, hímzőmunkával; ehhez négy oszlop, ezekhez pedig négy talp” (16. v.). Tehát úgy nézett ki ez a pitvar, hogy három oldalról fehér lepel vette körül két és fél méter magasan (18. v.). A keleti oldalon, ahol ötven sing széles volt, tizenöt-tizenöt sing volt a lepelből készült kerítés, és húsz sing a kapu. Milyen is volt ez a kapu? Először is jól felismerhető volt, hogy ez kapu, mert minden más fehér volt, de a kapu nem. Milyen volt? Négyszínű, ugyanaz a négy szín, amiből a szentek szentjében a legbelső kárpit is készült: fehér, kék, bíborpiros és karmazsinszínű fonalból, mestermunkával, hímzőmunkával készült (16. v.). Más színű volt, ezért jól fel lehetett ismerni. Emlékszünk még, hogy ez a négy szín miről beszél nekünk? A fehér Istennek és Krisztusnak a szentségéről. A kék, hogy Ő a mennyből való, a bíbor arról, hogy Ő király. A karmazsin, hogy Ő olyan király, olyan uralkodó, aki azért jött a földre, hogy az életét, a vérét adja karmazsinszínű bűneinkért. Ahogy Ézsaiás prófétánál olvassuk: „…ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ézs 1,18). (1) A kapu léte maga is Krisztusról szól Azt mondja János evangéliuma: „…én vagyok a juhoknak ajtaja” (Jn 10,7). Ő a kapu, csak Őrajta keresztül lehet bemenni a pitvarba, és a pitvaron keresztül a szent sátorba. Isten közelébe csak a kapun, Krisztuson keresztül lehet menni. Megfigyelhető, hogy ez a kapu a kerítéshez képest széles volt. Ott a kerítés ötven sing volt, és ebből húsz sing kapu, csak 15-15 sing volt a fal (13-16. v.). Nagy, széles kapu, ugyanakkor mégis keskeny volt, mert ott volt még négy oszlop, ami részekre osztotta a kaput (16. v.). Ez arról beszél nekünk, hogy szélesre tárult most a kapu Krisztusban mindenki számára, hogy Istenhez mehessen. Kinyílt mindenki számára: „Jőjetek én hozzám mindnyájan…” (Mt 11,28). Mindnyájan a bűnösök, a megfáradtak, és megterheltek. Mindnyájan, akik vágynak Isten közelébe. Mindnyájan, akiknek nincs nyugalma. Ugyanakkor, ha odamegyünk, látjuk, hogy az oszlopok, keskeny közökre osztják ezt a kaput, mert csak a keskeny kapun, a szoros kapun lehet bemenni (Mt 7,14). Mindent nem lehet bevinni. Megvannak a maga szabályai, hogyan lehet bemenni Isten közelébe. Ezt a szabályt mutatja az is, hogy rézből készült az oszlopok talpa, és ott volt a rézoltár is. A bűnt el kell intézni, máskülönben nem lehet Isten közelébe jutni. Három ajtó, három kapu, lepel, függöny volt, amíg valaki Istenhez eljuthatott. Az előző volt a legelső. A második a szent sátor elején volt, a szent hely bejáratán. „És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, hímzőmunkával. A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból legyenek, és önts azokhoz öt réztalpat […] És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt” (2Móz 26,36-37. 31). Ez volt a szentek szentjén. A szent sátoron lévő kapu Ezen keresztül lehetett a szent helyre bemenni, ahol a szent kenyerek asztala és a gyertyatartó volt. Ennek az anyaga ugyanolyan volt, mint a pitvaron lévő kapué: fehér, kék, bíborpiros és karmazsin színű fonalból készült, mestermunkával (2Móz 26,31). Ez a kapu is nagyon széles volt, ugyanakkor mégis keskeny. Széles volt, mert a szent sátor egész oldala bejárat volt. Viszonylag még szélesebb is, mint a pitvar kapuja, mert a pitvar egyik oldala nem volt teljesen kapu, de a szent sátor egyik oldala igen. Mégis keskenyebb volt, mert az öt

7 oszlop ezt a viszonylag kisebb távolságot is felosztotta négy részre (2Móz 26,32). Éppen csak egy ember fért be, ha visz valamit magával. Ide már nem vitték be az áldozati állatokat sem. Ide csak vért vittek be az aranyoltárra, tömjént a füstölögtetéshez, valamint olajat és kenyereket (2Móz 30,10. 7. 25-26; 40,22-23). Az egész szent sátorban itt találunk csak egyes-egyedül rezet. Arannyal volt bevonva az oldala annak az oszlopnak, ami tartotta ezt a függönyt, de a talpai rézből voltak (2Móz 26,37). Sehol máshol nem volt réz a szent sátorban. A réz a pitvarhoz tartozik. A pitvarban minden rézből volt, csak az átkötő volt ezüstből (19. 17. v.). A bejáratnál az oszlopok réz talpakon voltak. Ez arra figyelmeztet, hogy aki közel járul Istenhez, annak ítéleten kell keresztülmennie. Majd erről is szólunk, ez más ítélet, mint a pitvar ítélete, mint a rézoltár ítélete. Ez a széles, de mégis nagyon szoros kapu is Krisztusra mutat, mert a fonalak, az arany, a réz, a sittim-fa mind Őróla beszélnek. A szentek szentjén lévő ajtó A legbelső ajtó a szentek szentjét választotta el a szenthelytől. „És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszinű, és sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt. És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, a melyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon” (2Móz 26,31-32). Itt már nem volt réz. Az ezüst talp a megváltás jele. Ez a függöny egy picit különbözött a két első kaputól. Abban nem különbözött, hogy ennek az anyaga is fehér, kék, bíborpiros és karmazsinszínű volt. Miben különbözött? Megfigyelték a testvérek? Kérubok voltak ráhímezve. Az első két kapun nem voltak kérubok (2Móz 26,36; 16. v). Vajon mi a kérubok szerepe? „És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az életfájának útját” (1Móz 3,22-24). Nehogy az ember odamenjen az élet fájához, és nehogy egyék róla így bűnösen. Tehát a kérubok őrzik az utat: nem lehet bemenni a szentek szentjébe. Nem is lehetett bemenni. Ha valaki merészelte volna fellebbenteni a függönyt, és betekinteni, rögtön meghalt volna Isten jelenlététől. Később olvasunk olyat, amikor Izráel fiai lázadtak, Nátán, Abirám, a Kóré lázadása idején, amikor Áron vesszeje kivirágzott, azt mondta a nép: „És szólának Izráel fiai Mózesnek, mondván: Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk! Valaki közel járul az Úrnak sátorához, meghal. Avagy mindenestől elpusztulunké?!” (4Móz 17,12-13). Hogyan lehetett mégis bemenni a kérubos függönyön belülre? Egy évben egyszer mehetett be a főpap, de először áldozatot kellett bemutatnia (Zsid 9,7). Az oszlop, ami tartotta akácfa volt, arannyal bevonva, de ezüst volt a talpa (2Móz 26,32), tehát a megváltás alapján állt. Úgy lehet bemenni, ha valaki félrehúzza valahogy a függönyt. Ez történt meg akkor, amikor Krisztus meghalt a kereszten. Ez a kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt (Mk 15,38). Ezt a kárpitot Isten hasította ketté. Most már többé nem őrzik a kérubok az élet fájának az útját. Nem őrzik Istenhez az utat. Krisztus lett nekünk élő út gyanánt. Ő készített élő utat Istenhez. „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10,19-20). Ez a kárpit Krisztus testét jelentette. Mikor megtöretett, mikor meghalt, Isten szétszakította a kárpitot, szabaddá tette az utat. Befejezés Krisztus az ajtó kívül a pitvarban, Krisztus az ajtó a szentélyben, Krisztus az ajtó a szentek szentjében is. Az utolsó akadály is félretétetett, amikor Krisztus meghalt a kereszten.

8 Így nyílott meg az út, bemenetelünk van Istenhez (Zsid 10,20), de ennek meg vannak a maga szabályai is. A következő fejezetekben ez van leírva, hogyan mehet be egy ember Istenhez. Eddig az volt leírva, hogyan jön Isten az emberhez, hogyan találkozik vele a találkozás sátorában. Ezért kezdődött a leírás a szövetség ládájával, a szent kenyerek asztalával, az arany gyertyatartóval, azért jöttünk a szentek szentjéből a pitvar felé (2Móz 17-33). Most megfordulunk, és megyünk be Istenhez, de nem akárhogy lehet oda bemenni. A legelső pont a rézoltár, amiről szó volt (1. v.). Azután van egy rézmosdó medence is, ami itt nincs leírva (2Móz 30,18). Mielőtt az Igében olvashatnánk a rézmosdó medencéről, először leírja a főpapot (2Móz 28,1-43). A főpap nélkül nem lehet bemenni a szentek szentjébe, mert a főpap is a Krisztusra mutat. Azzal szeretném csak befejezni, hogy van ajtónk Krisztusban (Jn 10,9), van utunk Krisztusban (Jn 14,6) és oltárunk Krisztusban a Golgotán. Minden elvégeztetett. Aki bűnös, az megragadhatja ezeket. Minden be van fejezve, és hittel álljunk rá arra, hogy megnyílt az út a mi számunkra is Krisztusban Istenhez, az élethez (Zsid 10,20). Ámen. Debrecen, 1995. december 17.