29 15:46 Page nyár. A kétarcú Lohengrin

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 1

VI. évfolyam 2. szám

2004. nyár

A kétarcú Lohengrin 2004. nyár

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 2

2004. nyár

Tartalom Kedves Szervezôk, kedves Fiatalok! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Minden várakozást felülmúlt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Kriza Ágnes kolozsvári operaénekes emlékezetére . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Végre el kell dönteni kinek szól az opera…? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Herrgott, bewahr uns vor der Ungarn Wut . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Terítéken a rendezés II. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Lohengrin a felszabadító . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Valamit a Lohengrinrôl… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 Lohengrin elvtárs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 A következô operai évad elé . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Egy Erkel színházi Lohengrin-felújítás anomáliái . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 Rég hallott Wagner zene az Erkel Színházban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Itáliai mozaik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Egy fertôrákosi szép Lohengrin . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Díszlettervezôk vagy provokátorok? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 A Wagner Társaság és az Operaház Wagner programjai . . . . . . . . . . . . 30 Visszapillantó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31

GRATULÁLUNK az új budapesti Lohengrin elôadás minden szereplôjének kiemelten SÜMEGI ESZTERNEK, MARTON ÉVÁNAK, TEMESI MÁRIÁNAK, FRIED PÉTERNEK, PERENCZ BÉLÁNAK és a címoldalon látható MOLNÁR ANDRÁSNAK és KISS B. ATTILÁNAK! Fotómontázs: Mezey Béla Lapunk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával jelenik meg.

Kiadja a Richard

Wagner Társaság

Fôvédnök: MARTON ÉVA 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András (mb. fôszerkesztô), Dr. Király László, Pallós Tamás Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban és a Rózsavölgyi Zenemûboltban ISSN 1587-1525

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 3

Kedves Szervezôk, kedves Fiatalok!* Épp ezért nagyon köszönöm minden szervezônek, agy örömmel fogadtam el a meghívást a mai ünnepi alkalomra, hiszen a a Richard Wagner Társaságnak, a Budapesti Operaverseny megszervezése – és hozzáte- barát Alapítványnak és ifjúsági tagozatának, az Ifjú hetem, hogy az érdeklôdés mértéke – Operabarátok Körének, s mindenekelôtt Komor Ágszerencsésen rácáfol arra a sokszor hallott véle- nesnek és munkatársainak a pályázat ötletét és megvaményre, hogy a mai fiatalságot nem ragadja magá- lósítását. Nagy szükség van hasonló megmérettetésekval a komolyzene. A beérkezett pályamunkák és a je- re, élményekre, olyan rendezvényekre, amelyek segítelentkezôk nagy száma azt mutatja, hogy ezt a kor- nek megismerni és megszeretni a mûvészeteket. Ôszinosztályt is érdekli a klasszikus zene, az opera, hogy tén remélem, hogy számos hasonló kezdeményezésnek Wagner mûvészetét ismerik és még jobban meg lehetünk majd tanúi, és a szervezôk bátorítást kapnak a folytatáshoz, a résztvevôk és érdeklôdôk pedig kedvet akarják ismerni. „A mûvész nem él légüres térben, hanem emberek kapnak hasonló ötletek megvalósításához. társaságában. Azt érzi, gonKedves Fiatalok! dolja, amit milliók, neki csak jobban sikerül kifejezni” – írta Külön öröm, hogy az egész Kodály Zoltán. ország területérôl érkeztek páA zene egyetemes érzéselyamunkák. Ez nemcsak a zeket, gondolatokat fogalmaz ne és a mûvészet egyetemessémeg egy-egy zeneszerzô mûgét mutatja, hanem azt is, mivészete segítségével. A zenelyen sokszínû és milyen tehethallgatás mégis mindig egyéni séges a magyar fiatalságunk interpretációt is feltételez. Befejezésül Richard Wagner gondolatával köszönöm meg az Ezért is álmodja meg mindeneddigi munkátokat és a zene ki kicsit másként ugyanannak iránti szeretetet, s kívánok toa színnek a díszleteit, ugyanvábbi jó munkát és sok örömet: annak a szereplônek a jelme„Csak az erôs ember ismezeit. ri a szeretetet, csak a szeretet A mai verseny emellett terérti meg a szépséget, csak a mészetesen az egyéni ízlésnek, szépség teremt mûvészetet.” tehetségnek, elképzelésnek is Köszönöm a megtisztelô fiteret ad. A díszlet- és jelmezgyelmet! tervezô verseny nagyszerûen Mádl Dalma mutatja meg, ahogy az egyik * 2004. április 30-án a középiskomûvészeti ág szorosan összelás és fôiskolás hallgatók részére kapcsolódik egy másikkal, s kiírt díszlet- és jelmeztervezési Loegymást kiegészítve hoznak hengrin rajzverseny eredményhirdelétre egy közös mûvet: a zene tésén, a kiállítás megnyitásakor segíti elôhívni a képzômûvémondott köszöntô az Erkel Színszeti vagy iparmûvészeti alkoLohengrin házban. tást. Baracsi Orsolya rajza

N

3

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 4

2004. nyár

Minden várakozást felülmúlt LOHENGRIN címû Wagner opera 2004 tavaszi bemutatója az Erkel Színházban régen várt eseménynek számított. Nagyon ügyes, okos gondolat volt ekkorra idôzíteni egy kis kiállítást, egy gyöngyszemet, fiatalok készítette Lohengrin díszlet- és jelmeztervek bemutatóját. A gondolat Komor Ágnes (aki már sokadik rajzversenyét és kiállítását gondozta) és Király Éva fejébôl pattant ki: vajon a Lohengrin történet és zene mit mond a mai tizenéves fiataloknak? Nem hittem volna, hogy 2004. február 1-jén a Marczibányi téri teremben 254 fiatal hallgassa lelkesen végig Horváth Zoltán rendezô részletes darab-ismertetését, akik a vetítés-bejátszásokkal gazdagított elôadás után is még hosszasan kérdezôsködnek a Lohengrin díszlet-jelmezterv verseny részvételi lehetôségeirôl, körülményeirôl. Elôzetesen azt sem gondoltam volna, hogy a versenyben az ország 58 iskolájából 123 pályamû érkezik be, ami ennél sokkal több díszlet- vagy jelmeztervet, rajzot, festett képet jelentett és amikbôl egyedül a Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola 67-et jegyzett! Ez az iskola nem elôször jeleskedik a díszlet- vagy jelmeztervezés területén. Nem volt könnyû dolga a bírálóknak, Vágó Nelli jelmeztervezônek (Seregi László koreográfus állandó munkatársa), Horváth Zoltánnak (aki nem olyan régen Debrecenben rendezte a Lohengrint), és e sorok írójának. Több napon keresztül válogattuk a képeket, rajzokat, többször átnézve az egész anyagot, összehasonlítva egyik mûvet a másikkal, és külön izgalmat jelentett számunkra, hogy minden esetben megfejtsük a fiatalok szándékát, gondolatmenetét, az elérni kívánt mondanivalót. Számunkra, akik már nagyon sok látványtervet láttunk, vagy akár készítettünk is, fantasztikus élményt jelent a fiatalok teljesen elfogulatlan, idônként kimondottan merész munkájának értékelése. Szinte valamennyi hordozott magában komoly gondolati, akár filozófiai tartalmat, érezhetô volt a mû magas fokú ismerete. Ugyanakkor a hagyományosan romantikus képi világ mellett megjelentek a televízió sugallotta, vagy akár a Csillagok háborúja c. film ihlette figurák is. De! és ezt külön hangsúlyozni kell: ezek a hagyományosnak nevezhetôtôl eltérô megoldások is önmagukban teljes egészet jelentettek, jól végiggondolt és végigvitt koncepciót. A gyôztesek felsorolása következik, de elôrebocsátom, mindenki gyôztes volt a szemünkben, aki pályázott, hiszen hatalmas munkát végzett (és ez a kisebbik dolog, a nagyobbik), hogy láthatóan gazdagodott tudásban, érzésben, kultúrában. A nyertesek elsôsorban jobb rajzban, kultúráltabb színvilágban, kiforrottabb kompozíci-

A

4

óban kerekedtek felül, de a többieknek üzenem: ezek megtanulható dolgok. A legfontosabb a magunkban kiérlelt gondolat. Ami akkor is nyerô, ha nem lesz belôle színpadi megjelenés. Díszlet kategória: I. díj: BARACSI ORSOLYA, Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola Baracsi Orsolya II. díj: a Lohengrin jelmez és színpadMALICSÁK GÁBOR kép verseny I. helyezettje Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola III. díj: ZAGYI RÓBERT Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola Jelmez kategória: I. díj BARACSI ORSOLYA Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola II. díj: POLONKAI ZSUZSA Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola III. díj:KIRÁLYBORBÁLA Budapesti Szent László Gimnázium Közönségdíj: KISS RITA, Budapesti Kézmûipari Szakközépiskola SÁNTA JÁNOS BOTOND, Budapesti Kézmûipari Szakközépiskola Sánta János Botond volt az egyetlen, aki makettet készített. A felsorolás talán hosszúnak tûnik, úgy vélem, mindenki megérdemli, hogy megörökítsük a nevét. Ugyanez vonatkozhatna azokra az alapítványokra, színházakra, iskolákra és társaságokra, de lelkes magánemberekre is, melyek, vagy akik szintén komoly segítséget adtak, munkát végeztek. Mégis, eltekintek a tekintélyes lista leírásától, maradjon ez az írás a fiataloké, a nekik mondott köszöneté. Remélem, a következô évadban ismét lehetôség lesz egy hasonló pályázat meghirdetésére és egy ismét nagysikerû kiállítás megrendezésére. Borsa Miklós A pályadíjat nyertek Wolfram von Eschenbach Bistey Zsuzsa által magyarul újramesélt Parsifal-krónikáját kapták jutalmul. Az albumot David Newblatt skót festômûvész 112 színes illusztrációja díszíti. A könyvek a Wagner Ring Alapítvány ajándékai.

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 5

2004. nyár

Kriza Ágnes kolozsvári operaénekes emlékezetére imondhatatlanul szomorú a már évek vira tanítványa. Bár fenomenális hallását és énekteóta halott, Erdély talán eleddig legna- hetségét mindenki kiemeli, mint hallgató elôször a gyobb szoprán énekesét méltatni és ha- zenepedagógiai szakot végzi el. Komoly elméleti felzánkban jobbára bemutatni. Ez a meg- készültséget szerez. Nagyon korán kezd preklasszikésett tisztelgés is rádöbbenthet minket, hogy milyen kus zenemûveket és oratóriumokat énekelni. Hatalritka kincsek esnek indoktalanul, érdemtelenül látó- mas vágy volt benne az operaszínpad iránt. Megérkörünkön kívül. Egy sikeres, kiváló magyar mû- tette, hogy született színpadi tehetség, és amikor az vésznô eljuthatott Livornótól tucatnyi ország mellett operamuzsika nagyfontosságú szopránszerepeit soDublinig, de Budapestre nem? Bár szerepelt Szege- rozatban kezdte megvalósítani, akkor mindaz a felden a Szabadtéri Játékokon 1980-ban, nagyszerû raktározott zenei ismeretanyag, mûvészi készség és beugrással Szilágyi Erzsébet szerepében a Gyulai az elôbb említett felgyülemlett hatalmas színpadi Várjátékokon. Pedig vágy robbanásszerûen nagysikerû szerepét tört ki. Egyik napról a Wagner Tannhäuserémásikra fantasztikus nek Erzsébetét de szíoperakarriernek lehetvesen láttuk, hallottuk tünk tanúi. Egyébként volna itthon is. Rangos egész pályájára jellemhelyét a hazai köztuzô volt ez a hirtelenszedatban nem kaphatta rû kibontakozás: érmeg, és ebben nemcsak tem itt akár a szolmizáközmondásos szerényciós készségét, a színsége lehetett a hibás. padi tehetségét és a peA Kriza név mindagógiai munkássádenkinek szépen csengát. A tanításba is halgôen ismerôs. Kriza latlan energiával vetetÁgnes dédapja a Vadte magát rózsák írója. Édesapja Akik hallották éneKriza János jogász, kelni a mûvésznôt, édesanyja Daciu Vetumindannyiszor a telria tanítónô. Korán árjesség érzetével gazdaván marad, édesanyja godtak. Kriza Ágnes neveli áldozatos odaneve – és természetesen adással. Már gyermekteljesítménye – aranykorában felfedezik kifedezet volt, és egyenérvételes zenei adottságatékû a kiváló minôségû it, abszolút hallását. A elôadással. Tehetsége kolozsvári Zeneliceumés széles repertoárja Tannhäuser Erzsébet ba kerül, Zsembéri Eltiszteletet parancsoló

K

5

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 6

2004. nyár volt: Donna Elvira (Mozart: Don Juan), Tatjana (Csajkovszkij: Anyegin), Leonora (Verdi: A trubadúr), Erzsébet (Wagner: Tannhäuser), Manon (Puccini: Manon), Musette (Puccini: Bohémélet), Szilágyi Erzsébet (Erkel: Hunyadi László), hogy csak a legismertebb operaszerepeit említsük. Karrierje messze meghaladta a helyzet adta szûkös lehetôségeket: Kriza Ágnesnek nem adatott meg, hogy életpályáját külföldön, jobb anyagi körülmények közepette kiteljesítse, de azok, akik jól ismerték a mûvésznôt, erre azt mondhatnák: nem is volt rá szüksége. Az életét betöltô magasztos eszmék mellett a boldog egyszerûség is kellô fontossággal bírt. Hihetetlen gazdag szerepkörrel elôször a Kolozsvári Román Operában 1966–69 között szerepel, majd 1989-ig a kolozsvári Állami Magyar Operában énekel nyugdijba vonulásáig. Ez idôtôl pedagógiai síkon tevékenykedik tovább, egy egész generációt kinevelve. Rövid ideig a Magyar Opera igazgatója is volt. A Traviata tette híressé, közönség-fogó dívává, akkor még a román Operában énekelt. Fölkarolását annál is nagyobb érdeméül tudhatjuk be ennek az Operának, amennyiben neve plakátra írásától természetszerûleg idegenkedniük kellett. A családnév kutatás illetékeseitôl tudható, hogy ami nekünk oly meghitten szól magyarul, a Kriza név szláv, közelebbrôl szlovák eredetû. De egy véletlen egybeesés folytán románul ez krízist, válságot jelent. Rossz omen egy operaház szempontjából, és bizony sok viccelôdésre adhatna alkalmat, ha egy bemutatón a nôi fôszereplô: „Válság Ágnes” névvel szerepelne. Nomen est omen, mondták a régiek, erre Kriza Ágnes jócskán rácáfolt, mondják a maiak, mert az ô éneklése, szerepalakítása, egész lényege maga a zenei biztonság volt. Szinte a csodával határos módon tudott közeledni a modern zenéhez – értem itt a hatvanas évek elejének zenei világát, amely a dodekafónia (tizenkéthangúság) felé akart és tudott nyitni. Éneke a csoda élmény hatását keltette. Ez volt az elsô, mély és igazi benyomásom, hogy mindig lélegzetelállító produkciókat tudott nyújtani – és ezt túlzás nélkül állíthatom, különösen akkor, ha az ember figye-

6

lembe veszi az akkori helyzet, a modern zenei világ újdonságait. Tagja volt az Ars Nova modernzene együttesnek, mellyel igen sok sikeres kortárs bemutatót tartottak Erdélyben és számos külföldi hangverseny körúton. Kriza Ágnes személyisége garancia volt a bemutatott mû sikerére. Karrierjének nem az öncélú magamutogatás volt a vezérelve, hanem a szolgálat a zene és a közösség iránt. Felelôsségtudata, hite és akarata átsegítették a mindennapok kisszerûségein, olyan akadályokon, amelyek egy átlagos emberre bénítólag hatnak. A legegyénibb tulajdonsága a hallatlan szerénysége volt, soha nem voltak sztárallûrjei, sem viselkedésében, sem küllemében. A másik tulajdonsága hatalmas munkabírása volt, amely lehetôvé tette bármilyen zenemû megértését, hiteles tolmácsolását. Roppant mûvelt személyiség volt, hûséges látogatója a képzômûvészeti kiállításoknak. Már az elsô próbákra megtanulta szólamát, úgyhogy csak az együttesbe való beilleszkedés maradt hátra. Igazi szakmai tökéllyel bírt. Mindehhez kellô komolyság társult. Kriza Ágnes zenei fenomén volt, olyan mûvészegyéniség, aki hangjával, személyes varázsával elkápráztatta a mûfaj szerelmeseit. Az az ember, aki személyes kapcsolataiban maga volt a megtestesült szerénység, segítôkészség, nagyvonalúság. Mûvészetét mint természetes, magától értetôdô megfoghatatlant élte meg, amit természetszerûleg az emberiség szolgálatában kellett kiteljesítenie. Halálával (1997) egyik legnagyobb énekmûvészünket vesztettük el, aki valaha is fellépett a kolozsvári operák színpadán. A Házsongárdi temetôben csupán egy kopott fakereszt ôrzi emlékét. Nemes Ildikó volt liceumi osztálytársa a Wagner Társaság tagja

László Ferenc egykori osztálytársa zenei közíró

Dr. Terényi Ede zeneakadémiai tanár zeneszerzô

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 7

2004. nyár

Végre el kellene dönteni, kinek szól az opera…?

N

emrégiben a Wagner Társaság egy délutánján pompás eszmecserében lehetett részünk. Jeles rendezôk mondták el véleményüket a régi és modern operarendezésekrôl, – különösképpen Richard Wagner alkotásairól. (Errôl újságunk V. évfolyamának 4. számában részletesen beszámoltunk.) A jelen számunkban összegyûjtött cikkeinkben „a függöny innensô oldalának”, a nézôknek és a literátoroknak adunk teret véleményük kifejtésére. Ezzel mintegy bevezetjük októberi klubdélutánunkat, amikor majd élôszóval is összecsaphatnak a vélemények a klasszikushagyományos, és az új, úgymond nodern operarendezésekrôl. Végtére, el kellene dönteni, hogy kinek szól a mûvészet, pontosabban miért játszanak manapság operát? Több lehetôség kínálkozik. Az elsô egy eléggé naivnak látszó elképzelés: a tisztelt laikus publikum örömére és épülésére. A második feltevés a szereplôk megélhetési

mûveleteként van szükség zenés színházra beleértve a zenekart és a dirigenst is)? Végül harmadjára: netán a rendezôk önmegvalósítási produkciójára szolgálna ez az egész zenés hûhó, amit modern operának nevezünk? További alapvetô kérdés: ha a tisztelt közönség, mint azt egyesek fennhangon állítják, valóban debil, stupid, dekadens, nemzetközileg bornirt, tanulatlan, süket és vak, ijesztôen elmaradottan alulmûvelt múzeumi bubusokból áll – nos így joga van-e a nézônek véleményt, netalán más véleményt formálni, esetleg nemtetszést is nyilvánítani? Egyáltalán szükség van-e nézôre? Ez bizony sértôen JÓ KÉRDÉS! Vonzó lenne rögvest belebonyolódni e kérdések megvitatásába, de most „a nyakazás elmarad”, elôbb lássuk, halljuk a véleményeket mégpedig éppen egy „akut eset” akpcsán:

Lohengrin felújítás Budapest, 2004. A szerkesztôk

Lohengrin Ifjúsági Rajzverseny, Szabó Lilla rajza

7

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 8

2004. nyár

Herrgott, bewahr uns vor der Ungarn Wut Szubjektív gondolatok Katharina Wagner budapesti Lohengrin-rendezése kapcsán löljáróban hadd jegyezzem meg, hogy pesti Lohengrin-rendezése? Amellett, hogy joggal eddigi tapasztalataim alapján erôs el- állíthatóan nem sok köze volt az eredeti wagneri lenérzés él bennem az úgynevezett koncepcióhoz, melynek központjában hagyományos „modern” rendezésekkel, a német „Re- elképzeléseink szerint a tiszta, makulátlan hôs áll. gietheater” koncepcióval szemben, nem látom külö- Azaz, talán mondhatjuk, hogy logikailag annyi kapnösebb értelmét azoknak a produkcióknak, ahol csolatban volt az eredeti elgondolással, mint egy dípéldául a Parsifal Grál-lovagjai (a rendezô „átértel- szes hímzés fonákja a színével. Valóban, modern, mezésének” függvényében) jarddal döfködô zombi- szkeptikus, anyagias és látszatra törekvô korunkként (lásd Christine Mielitz új bécsi Parsifal-rende- ban igencsak gyanakodva szemléljük a tökéletes, zése), kôkorszaki szakiként (lásd az új bayreuthi gáncs nélküli hôs imázsát, s média által telített, közParsifalt, amelyrôl külön cikk kínálkozna ide) szere- életünkben kapva kapunk az „um seine Reine steh’ pelnek, Klingsor pedig holmi art-deco örömtanyatu- es schlecht” kárörvendô felismeréseken. Katharina lajdonosként (Bécs), máshol pedig a homo sapiens- Wagner rendezése önmagunk elé állított tükröt, s a sé válás határán tántorgó ôsemberként (Bayreuth) bemutatott jelenetek logikusak, ugyanakkor elevejelenik meg. Szószaporítás volna arra hivatkozni, nek, húsba vágóak voltak, s annak ellenére, hogy az hogy Schlingensief „Big Black Momma” Kundry- elôadás címlapjára talán jobban illett volna a „Jelefelfogása is igen távol áll tôlem. Hasonlóképpen netek Richard Wagner szövegére és zenéjére” megborsódzott a hátam a júniusi berlini Don Carlos- nevezés, a produkció önmagában mindenképpen felújítás során, ahol például az autodafé-jelenetben értékes mûvészi alkotás. a benzinnel leöntött, anyaszült meztelen eretnekek A másik motívum, ami az elôadásban teljesen újlábuknál fogva felakasztva várták, hogy megnyíljon szerû volt, hogy Katharina Wagner az eredeti cseelôttük a menny (ez utóbbi elôadást követôen az lekményt „átpolitizálta”. Közismert dolog, hogy az egyik tekintélyes berlini eredeti operában fontos lapban hosszú cikk jeszerepet játszik Madalent meg, „Milyen rász Henrik, mint a kömessze mehet még az zépkor nagy egyesítô kiopera?” címmel). Általárálya, aki sikeres harcot nosságban, személyes visel a pogány magyarok élményeim alapján még ellen. Ez a politikai üzemindig Otto Schenket net természetesen aktuátartom az ideális operalis szerepet is betölthetett rendezônek, aki jó ízlésa mû keletkezése idején, sel vegyíti a kreativitást a a német egység megvalóhagyományos operai sításakor, amelyre Waglátványossággal és a mû ner a misztikus elem aliránti hûséggel. kalmazásával „ráerôS mégis, miért lelkesít”. Ugyanakkor érthesített fel annyira Kathatô, hogy egy mai német Katharina Wagner és Robert Sollich rina Wagner új budaértelmiségi számára ez

E

8

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:46

Page 9

2004. nyár az ideológia esetleg ellentmondásos lehet, és nem mindenki tudja azonosítani magát a harmadik felvonás nagy együttesében felhangzó „Für deutsches Land, das deutsche Schwert! So sei des Reiches Kraft bewährt” sorokkal. Ugyanakkor, adva volt egy allegorikus keret a régi és az új kibékíthetetlen párharcáról, melyben a misztikum és a politikum egymást erôsíti, a középen egy ingadozó királlyal, aki a librettó tanúsága szerint is, megfigyelhetôen mindig az aktuális tömeghangulatot visszhangozza. Ezt az allegorikus keretet a rendezô a közelmúltra vetítette és a kommunizmus bukásának, az új rendszer szabadságot és nyilvánosságot ígérô ideáljának, valamint az új istenben való csalódásnak állított emléket. Ebben az elrendezésben a király nem más, mint ideológiát szavaló, tribünrôl integetô marionettbáb, Erich Honecker megtestesítôje, akinek ugyanakkor a pókerarcú mosoly (a jóságos uralkodó) biztosítja a politikai túlélését. Mellette, Ortrud és Telramund ravasz apparatcsik-házaspár, akik profi módon és végül sikerrel alkalmazzák a politika „cloak and dagger” módszertanát. Lohengrin az álomországból (talán a hôn imádott Nyugatról, ki tudja) érkezô piár-lovag, akinek titokzatosságánál (kis fekete diplomatatáska) csupán fotogenitása és kommunikációs képessége nagyobb), a mosoly és a titokzatosság ellentmondását zseniálisan illusztrálta az elôadás plakátján szereplô, Molnár András és Kiss B. Attila fényképébôl montázzsal készített Janusarc. Elza pedig nem más, mint a nép, az istenadta nép, aki elszenvedi a régi rendszer minden nyomorúságát, ugyanakkor már az elsô felvonásban húsvér alakként, nem a megdicsôült, tiszta ártatlanságként, hanem zilált, elhanyagolt, ugyanakkor velejéig hétköznapi nôként lép elénk, aki egy percig sem habozik, hogy lázadását és a fennálló rezsim iránti undorát akár közönséges eszközökkel mutassa ki. Ô jelképezi azokat az embereket, akik várva várták az új rend által hozott szabadságot, viszont, célba érve, a „high society wedding” közepén – lásd a sminkesek és az imidzsgörlök nagy számú jelenlétét, – rádöbben, hogy (elnézést a banalitásért) „Anyám, én nem ezt a lovat – pardon, Lohengrint – akartam”. A harmadik felvonás már a teljes mértékû kiüresedést és a csalódást mutatja, a polgári luxuslakásban a tévé távirányítóját kattintgató Elza és az önmagát koronázgató Lohengrin között teljes a páros magány,

csakúgy, mint az eredeti wagneri librettóban, a két protagonista „elbeszél” egymás mellett, miközben Elza tudatalattijából lassacskán kúszik fel a gyanakvás. A szimbólumok között is igen találékonyan létrejött a leképezés, a régi isteneket, Wotant ezúttal Lenin, Brabant örökösét, Gottfried herceget ezúttal (ismét elnézést az asszociációért) egy Pelikán elvtársat megtestesítô tébláboló figura helyettesíti. (Kérdés persze, hogy mi történt az eredeti Gottfried herceggel? Vagy Gottfried herceg képviselné a megbukott Lohengrin helyett a valóban ideális világot, amely, mint Godot, sosem érkezik el?) Ez elôadás rendkívül fontos eleme a média mindenütt jelenvalósága, amely a vetített képernyôn, szinte másodlagos, tudatalatti történésként („Hol a színpad, kint-e vagy bent” – lásd Kékszakállú herceg vára) követte a cselekményt és elválaszthatatlan részét képezte. Mindazok számára, akik a változásokat saját életünk, sôt fiatalságunk elszakíthatatlan részének tartjuk, Katharina Wagner értelmezése csontig hatolóan eleven és ugyanakkor releváns, hiszen emlékszünk még az ütemre csattanó tenyerekre egy-egy unalmas, elvtársi szónoklat után. Tegyük azért hozzá, hogy nézôként igen jó érzés volt a német-magyar történelem ellentmondásos, konfrontációkkal teli korszaka helyett (lásd Augsburg, Merseburg és vidéke) a közelmúlt felemelô eseményeit látni (újratemetések, vasfüggöny szétszakítása, berlini fal leomlása), ezzel a rendezô emléket állított a dicsô közös múlt eseményeinek, mely a németségben – e sorok írójának személyes élményei alapján – még napjainkban is elevenen él. Ezúttal, az „Ungarn Wut” csupán a közönség soraiból volt hallható… Mindent összevéve tehát, ezt a Lohengrin-rendezést pontosan a logikus megközelítés, az egzakt megfeleltetés, és az újszerû, valóban aktuális mondanivaló emelte ki a szélsôséges, ugyanakkor semmitmondóan erôltetett modern színházi koncepciók közül, a rendezés egyes elemeinek határozottan logikus helyük volt a produkcióban, a helyszíntôl a statisztákig, és a vetített képekig. Bár az egyébként gyönyörû hagyományos rendezések eredeti Lohengrintörténetét, a hattyúval, a csillogó páncélos lovaggal elveszítettük, ugyanakkor e modern, aktualizált, sziporkázóan eleven elôadással mindannyian gazdagabbak lettünk. Vétek Gábor

9

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 10

2004. nyár

Terítéken a rendezés II.

A

zért II., mert 2000-ben a bayreuthi Jür- maturgja elmondta véleményét. A rendezvény elején gen Flimm rendezte Ring felújítását lát- kifejtették, miért érzik jónak a darab politikai megva írtam e lapba cikket ilyen címen. Sok közelítését, és miért tették át a helyszínt és idôt a szempontból ismételnem kell önmagamat. Amiket ak- rendszerváltozások korába. kor általánosságban leírtam, az ma is sziklaszilárd Errôl csak annyit, hogy Wagner a „Jövô zenéje” címeggyôzôdésem. Azaz: függetlenül a díszletektôl és mû írásában részletesen elmondja, miért választott mia jelmezektôl, ha a színpadi cselekvések, a színészi tológikus témákat. (Magyarul ez az írás a „Mûvészet alakítás nem mondanak ellent a zenének és a szöveg- és Forradalom” címû kötetben jelent meg.) 1860-ban nek, el tudok fogadni „modern” rendezést. Sajnos, fejti ki véleményét, amikor már 10 évvel túl volt a Loezt sem arról a Ringrôl, sem errôl a Lohengrinrôl, hengrin bemutatóján, elkészült a Tetralógia szövegamelyet az idén májusban az Erkel Színházban vit- könyve, hozzáfogott annak komponálásához is, és a tek színre, nem mondhatom el. Trisztánon dolgozott. Szabadon idézve szavait: „A RiAz elsô cikkemet Simándy József szavaival zár- enzi után egyszer és mindenkorra szakítottam a törtétam. Emlékeztetôül most ezzel kezdeném. Jó lenne, nelmi témákkal és a mítosz felé fordultam. A mítosz ha ilyen alázat jellemezné korunk rendezôit! „Ne- mindig az általános emberit fejezi ki közérthetô formákem a zeneszerzô instrukciója szent. És ha ez a ban, bármely nép mondájáról van is szó és bármely lángelme olyan nagy, hogy nemcsak a muzsikát korban is játszódik.” Az aktualitás tehát mindig benne komponálta, de a mû szövegét is ô maga költötte, ha van magában a szövegkönyvben. Aki erre érzékeny, pontos utasításokat adott a játékra, akkor az ember- úgyis felfedezi a mai korra jellemzô dolgokat, fölöslenek kötelessége ehhez idomulni.” ges „szájba rágni”. Aki ezt nem venné észre, annak Állítólag Flimm azzal kezdte ténykedését Bayreuth- megmaradna a csodás mese illúziója, ami természeteban; „… engem nem érdekel Wagner…” Ez meg is sen elvész egy ilyen rendezés esetében. látszott az említett Ringen. Katharina Wagner elmondta a Wagner TársaságMost Katharina Wagner rendezte a budapesti ban; nagyon vigyázott arra, hogy ne sérüljön a zene. Lohengrint, és ez kerül „terítékre”. Hozzáteszem, Ha arra gondolt, hogy a zenekar minden partitúráhogy nem egyetlen ban lévô hangot leelôadás alapján játszott és az énekemondom el vélemések (akik egyébként nyemet, mert láttam általában kitûnôek mindkét fôpróbát és voltak) mindent elmind a négy elôénekeltek, akkor adást. A TV 2 jóvoligaza van. tából videóra vettem Amennyiben azt a premiert és azt is nézzük, hogy a törmegnéztem. ténések, a színéA bemutató elôtt szekre kényszerített részt vettem a Wagszínpadi játék, arcner Társaság által játék kifejezték-e, szervezett beszélgekiemelték-e a zenei tésen, amelyen a mondanivalót, illetrendezônô és drave a szöveget, akMarton Éva

10

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 11

2004. nyár kor egyértelmûen hogy a közönség nemmel kell válaminden elôadáson szolnom. Nemcsak a leglíraibb részeknem segítették a zenél hol mosolygott, nét, hanem leghol hangosan netöbbször ellene havetett…) tottak. Kivételt kéA rendezés saját pez Ortrud és Telkoncepcióját sem ramund. Ôk az tudta végigvinni, I.–II. felvonásban ami nem is csoda. valóban a zene szeNehéz lehet fából rint alakíthatták fivaskarikát elénk guráikat. adni! A politikai A beszélgetésen arculat is tele van megkérdeztem a ellentmondásokrendezônôt, hogy kal. Ez is kitûnik a Sümegi Eszter – Jurij Szimonov figyelemmel volt-e a késôbbiekbôl. szövegre? Igen – válaszolta – bár a színpadi utasíA Lohengrin bôvelkedik csodás elemekben, amitásokat nem vette figyelembe, mert azok a Lohengrin ket nehéz beilleszteni a mai politikába. Istenítélet, a esetében nem Wagner kezeírásával kerültek a parti- fôhôs megjelenése és távozása, a hattyú Gottfrieddé túrába. Valaki más írta be azokat egy Wagner által való visszaváltozása, imák (Ortrud esetében a régi isvezetett próbán. (Szerintem akkor is a zeneszerzô tenekhez, Wotanhoz és Freiához), és mindenek felett utasításai voltak, ô pedig nyilván tudta mit akar.) Így romantika, romantika és újra csak romantika… marad életben Telramund, mert a rendezônô szerint Néhányan erre azt mondták, ilyen a mai fiatala szövegbôl nem derül ki egyértelmûen, hogy Lo- ság, nem hisznek a szerelemben. Nem lehetne meghengrin valóban megöli. Erre késôbb még visszaté- mutatni ezeknek a lelki szegényeknek, hogy a szererek. lem lehet más is? Hátha elgondolkoznának. Nem A szöveg új magyar fordításáról is szót kell ejte- csoda, hogy a mai világban a fiatalok egy része így nem. Jó, ha a német szöveg 2/3-a lefordíttatott. Nem viselkedik, hiszen csak ezt látja, ezt mutatják nekik. akarom vádolni a fordító, (Fischer Goldát), hiszen (TV, filmek stb.) Miért mindig csak a rosszra kell felnyilván megbeszélték a rendezôvel és a dramaturg- hívni a figyelmüket? Hogy a rendezônô elveti a rogal, hogy milyen részeket kell lefordítania és miket mantikát az kiderült. Sajnálom érte… ajánlatos kihagynia koncepciójuk érdekében. Néha Nem hiszünk a csodákban? Láttam ilyen értelhosszú részeket énekelnek a színpadon, amely idô mezését a Lohengrinnek. Szívem szerint a csodás alatt sokszor csak egy mondat látható. Ha már nem megoldás híve vagyok, de tökéletesen elfogadtam veszik figyelembe a régi szép fordítást, legalább a Horváth Zoltán elképzelését Debrecenben. Ott a nyersfordítás kerülne elénk – pontosan! Néhány „csoda” csak Elza lelkében játszódik le, élete utolsó helyen a továbbiakban kitérek az ilyen tendenciózus perceiben. Ezt látjuk a III. felvonás végén. A záró pontatlanságokra, illetve indokolatlan rövidítésekre. akkordok alatt, Lohengrin távozása után, az elsô jeEgyik tagtársunk kérdésére, hogy nem sikkad-e lenetben látott három hóhér magasra emeli Elza feel a romantika, szintén megnyugtató feleletet kap- je fölött a „gyilkot”. Ezúttal a „nyakazás” nem matunk. Azután kiderült, hogy hiába énekel gyönyörû- rad el. Belegondolva ez az elképzelés nem ellenkezik en, tiszta szívbôl Sümegi Eszter és mindkét Lohen- sem a szöveggel, sem a zenével. grin (Molnár András és Kiss B. Attila). Hangjukkal Az egész történet politikai színtérre került. Letökéletesen kifejezik a szöveg és a zene romantikus het, hogy Wagner gondolt a forradalomra a Lomondanivalóját, a cselekvések, a gesztusok, az arcjá- hengrin komponálásakor. Nyilván hatottak rá kotékok azzal szöges ellentétben vannak (Nem véletlen, rának viszonyai. Ismerjük életét, írásait. Amikor

11

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 12

2004. nyár ilyeneket hallok, óhatatlanul eszembe jut az Arany Jánosról szóló anekdóta. Arany azt hallotta egyszer valakitôl; „a költô azt gondolta, amikor a verset írta…” Mire Arany lakonikusan megjegyezte: „Gondolta a fene.” Az elsô felvonás eleje valóban olyan mint egy koncepciós per, egészen Lohengrin megjelenéséig, a Wagner által megírt Lohengrinben is. Elza a kórus szerint: tiszta, szûzi bájjal érkezik asszonyai körében, és nem két fogdmeg vonszolja be. Ez a tiszta, szûzi lény, aki ráadásul nyilvánvalóan jól nevelt hercegkisasszony, az „elfogadsz-e bírádul” kérdésre leköpi a királyt. Nem hiszem, hogy bármely kor koncepciós perének vádlottja ilyenre vetemedhetett volna! Amint az a szövegbôl kiderül, Elza bízik a királyban, nem tekinti ellenségének, hiszen így szól hozzá: „szeretett királyom” (Mein lieber König). Ez persze a kiírt szövegbôl hiányzik! Elza mintegy transzban várja álmában látott hôsét. A fordítás azt sugallja, hogy a lány már elôre odaígérte a koronát és vele együtt saját magát is. Nem mindegy,hogy odaígérte, vagy hogy ha gyôz, nyerje el a koronát és ha akarja, a kezemet is. (A jövô idô, a feltételes mód nem egyenlô a múlt idôvel.) Elza imája után jön Lohengrin. Természetes, hogy ma már nem jelenthetik meg egy hattyú vontatta sajkán. Az azonban nevetséges, hogy a táskáján hordja patyolat-emblémaként a hattyút. A hôs nem csodaként érkezik és nem is egyedül, hanem a nép hozza be mint vezérét. Csak tudnám, hogy akkor miért nem tudják kicsoda!!! Vele egyszerre betuszkolják az elôzôleg nem tudni miért távozott királyt és a Telramund házaspárt. A kórus az eredeti szöveg szerint hosszasan ecseteli az érkezés csodáját és a délceg, fényes hôs kinézetét. A felirat mindössze egy mondat, nehogy túl nagy legyen az ellentét a látvány és a szöveg között. Mintha teljesen debilek lennénk, meg is magyarázzák, kik jöttek be: „Wir sind das Volk” hirdeti az egyik felirat a nép által behozott táblán. Arról már ne is beszéljünk, hogy a másik transzparensen ez áll: „Le az egypártrendszerrel!” Így! Az elsô fôpróbán elôször nem értettem, mi az az „egypártrendszer”. Azután „éles eszemmel” rájöttem, hogy egypárt rendszerrôl van szó. Majd kijavítják a következô fôpróbára, gondoltam én naív lélek. A negyedik elôadáson is így volt. Látható a TV felvé-

12

telen is. Számítógépes világunkban már nem számít a nyelvtan. Kíváncsi vagyok, hogy 2005-ben is ez marad-e?! Bejött tehát a gyôztes pártvezér és üdvözli a királyt, akirôl eddig a rendezés alapján azt hihettük, hogy Ortrudék pártján áll, sôt ô a párt fôtitkára. „Dicsô és nagy neved el ne tûnjön a földrôl” – szól Lohengrin, majd letépi Henrik zakójáról a virágot és összetapossa. A király e nemes gesztust még meg is köszöni… Az eredeti mûben a hôs egyértelmûen kifejti, hogy csak azért jött, mert meg akarja védeni az ártatlanul vádolt Elzát. Szó sincs semmiféle csoportérdekrôl. Elérkeztünk a nevezetes tiltó motívumhoz. Lohengrin elmondja, mire kell a lánynak megesküdnie. Lányi Viktor fordítása szerint: „Míg élünk meg ne kérdezz, Rá vágyódást se érezz, Hogy hívnak és ki küld, Mely földnek népe szült!” Amint befejezi szavait, Elzával mit sem törôdve hátat fordít, és választói felé bájolog. A nyomósító másodszori felszólítás után ugyanez történik. Majd hódolói körébôl, jó messzirôl visszaszól: „Elsa, ich liebe dich”. Elza minden szava és a zene minden hangja ettôl kezdve a lány odaadó szerelmét fejezi ki, ami ellentétben van a rákényszerített játékkal. Ha e darabbeli viselkedését tekintjük Lohengrinnek, teljesen elfogadható, hogy Elza kiábrándul, és unottan, néha mérgesen reagál minden Lohengrinnel kapcsolatos dologra. Csak éppen a szöveg és a zene másról vall. Ezután a szövegkönyv szerint „beszélnek” istenítéletrôl, kardokról, nemesekrôl, szolgákról, bajnokokról, kéz- és fôvesztésrôl, kimért küzdôtérrôl. Ehelyett Lohengrin átad egy papírt a királynak, miközben Ortrud és Telramund gyôzködi Henriket. Behozzák a szavazó urnákat, amelybe bedobálják a szavazó lapokat. A vetítô vásznon (amely magában is megérne egy tanulmányt – miként lehet a lényegrôl, a zenérôl elterelni a figyelmet) megjelenik a „nép szava – Isten szava” eredmény, mely Lohengrin pártjának fényes gyôzelmét mutatja. Hogy a gyôzelmi mámorban, illetve a vereség tudatában ki mit mond, azt nehéz lenne kihámozni a szövegbôl, hiszen a kórust is beleértve mindenki egyszerre beszél.

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 13

2004. nyár Segítene a szöveg kiírása. Bôven volna idô hosszabb, részletesebb szövegre, de mindenkinek csak 1–1 mondata szerepel. Nem mondhatom, hogy a lényeg olvasható. Gondosan kikerülik a koncepcióba nem egészen beleillô részleteket. Minden korban felhasználták a zenét politikai hangulatok, célok aláfestésére (Pl. 1956-ban Les Préludes, Egmont nyitány stb.) A gyôzelmet kifejezô eufórikus zenével, a kórus ujjongásával összhangban vannak a magyar, román és német forradalmakat idézô vetített képek. Aki már átélt forradalmat, látott diktátorszobrot ledönteni, az bizony torokszorítónak érezte a hallottakat és látottakat így együtt. Csak éppen semmi köze sincs az egésznek az eredeti Lohengrinhez… A II. felvonás elején Ortrud és Telramund vereségük színhelyén van. Több embertôl hallottam, hogy a díszlet mennyire beleillik az Erkel Színház sivár miliôjébe. Valóban kopott és sivár az Erkel, de védelmére szólva; mindenünnen jól lehet látni, ülései kényelmesek, még a lábunk is elfér, valamint akusztikailag is jó. A díszlet tehát megegyezik az elôzô jelenetével, még a törött Lenin fej is ott van. A feszült párbeszéd alatt nem tudom mit keres ott a négy nemes, Telramund hívei, dehát ez legyen a legnagyobb hiba. Nehéz azonban elhinnünk, hogy a cselszövô házaspár arról beszéljen: „Bár megsebezted volna csak a kisujját, a kisujjának végsô percét…” Ki hitte volna, hogy a szavazó urnák így harcolhatnak! Elza és Ortrud kettôse közben régimódi számológépen tologatják a kék és piros golyókat. (Ilyet utoljára használatban 1980-ban Moszkvában láttam a GUM Áruházban, ahol az árukiadó ilyennel ellenôrizte a pénztárgép blokkját.) Miután Ortrud fondorlatos módon elülteti a kételyt Elza szívében, ô balra, majd késôbb Elza jobbra távozik. Miért így? Elvben Elzának kellene Ortrudot bevezetnie a palotába. Palota ugyan nincs, de azért mehetnének együtt. A második jelenet elején az ébredezô nép, harcosok helyett takarító és karbantartó brigádot látunk, miközben hattyúemblémás lányok ugyancsak hattyús pólókat és léggömböket osztogatnak. Közéjük jön a király hirdetôje jelenteni, hogy a titokzatos hôs nem akar herceg lenni, neveztessék Brabant megmentôjének. Ez megint félrevezetô fordítás. A „megmentô” befejezettséget idéz. Pedig Lohengrin eddig, a wagneri mûben, még sem-

mit sem tett Brabantért. Mindössze azért jött, hogy Trabanti – akarom mondani Brabanti – Elzát megmentse. Itt viszont gyôztes pártvezér, aki „megmentette” a kommunistáktól a népet. Az eredeti szöveg „Schützer von Brabant”, vagyis Brabant védôje. Ez arra utal, hogy Lohengrin fogja vezetni a brabanti sereget a király, Madarász Henrik oldalán a kalandozó magyarok ellen, azaz védi a tartományt és a németséget. A nagytakarítás befejeztével rendezôdnek a sorok. Jobbra ülnek Lohengrin hívei és balra néhányan Telramundék körül. Igaz, hogy a hirdetô elôzôleg kiátkozta Telramundot, most mégsem háborodik fel senki e kettéosztottságon és Telramund megjelenésén. A négy nemes viszont nem értem miért csodálkozik, hiszen a szövegkönyvvel ellentétben végignézték az Ortrud–Telramund jelenetet, majd Friedrich zárszavait is hallották. Igaz, hogy a szövegkönyv szerinti csodálkozó szavaik nem kerültek a feliratokba. Négy apród helyett hat lány jelenik meg, jóval jobban öltözötten mint „úrnôjük”, de ez talán lényegtelen. Az viszont már nem az, hogy a kórus Elza szépségét dicsôítô szavai alatt Elza helyett elôször egy hölgy jelenik meg valamilyen semleges zászlóval, és méltóságteljes léptekkel körülvonul, majd távozik. A moletteket kedvelô nézôk legnagyobb örömére elölrôl a fél keblét, hátulról a hátán lévô húsos redôket téve közszemlére. Bárkit kérdeztem, senki sem tudta mit szimbolizál e jelenség. Végre Elza is belép. Párthíveit kit így, kit úgy üdvözölve, majd megírt beszédét lapozgatva leül. Éppen indulna a szónoki emelvényre, amikor az oldalról bejövô Ortrud (aki természetesen nem volt Elza kíséretében, hiszen kíséret sem volt) félretolva a lányt, feláll az emelvényre. Ettôl kezdve egészen az esküvôig, aki megszólal, a szószékre áll. A nép üdvözli a Lohengrinhez pártolt királyt és Brabant védôjét. Lohengrin az eddigiekhez hasonlóan a levegôbe beszél, amikor Ortrudhoz intézi szavait. Elza vôlegényétôl segítséget kér, mire hevesen civakodni kezdenek. Lohengrin rángatja Elzát, aki szabadulni szeretne a férfi kezei közül. Nehéz elhinni, hogy ezek után „örömtôl hulljon könynyed”. Telramund csalással vádolja Lohengrint. Azt már kétlem, hogy a szavazást „bûbájossággal” lehetett befolyásolni. A nagy vitajelenetben Fried-

13

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 14

2004. nyár rich újra csak szeretné megsebezni Lohengrin ujjhegyét. Mi köze egy ujjhegynek a szavazatokhoz? Hogyan lehetne a szavazó cédulákkal úgy manipulálni, hogy azok sebezzenek? Bár, mint tudjuk, a papír széle okozhat ilyen sérülést – véletlenül. Míg Elza, bár már a kétely gyötri, hûségérôl biztosítja párját, az itt is csak a nép kegyeit keresve elfordul tôle. A végén természetesen nem vonul a király vezetésével a násznép a templomba. Elzát az eddig is viselt szakadt pulóverben, lompos szoknyában és csizmában, egy fátyolt fejére téve, odalökdösik Lohengrin mellé. Elkészül a szívbe foglalt esküvôi fénykép, amelyrôl Lohengrin diadalmas mosolya és Elza kényszeredett arca néz ránk. A felhangzó kételymotívumra Elza nem nézhet vissza Ortrudra, mert ô már nincs a színpadon, hanem ellöki magától férjét, aki boldogan integet híveinek. Szép kis esküvô! A III. felvonás elsô jelenete az, amely még azokban is kételyt ébresztett, akik eddig elfogadták a rendezést. Itt már egyértelmûvé válik, hogy Katharina Wagner vígjátékot rendez a dráma helyett. A zeneköltô maga mondta, hogy az egyetlen hôsnôje Elza volt, akit megsiratott. Ez érthetô is, hiszen minden más mûve megváltással végzôdik. Csupán a Lohengrin abszolút pesszimista a két fôszereplôt illetôen. Szegény Elza! Aszerelmes, odaadó, égi érzelmekben gazdag lány lelkét megmérgezi Ortrud aknamunkája. Felébreszti benne a kételyt, amely kétségbeeséssé fokozódik. Attól retteg, hogy férje olyan váratlanul elhagyhatja, mint ahogyan jött. Félelmében a hattyúról vizionál. Lelki tusáját nem tudja eloszlatni párja szeretô szava és a pillanatnyi boldogság sem. Kétségbeesésében felteszi a tiltott kérdéseket. Mi történik itt a színpadon? Elza már a jelenet elején unottan várja újdonsült férjét. Ezalatt a nászkar boldogságról énekel és arról, milyen szép emlék lesz ez az óra évek múltán. A kórus hangjai után végre megérkezik a karrierista politikus. A „nászra” rányomja bélyegét, hogy a férfi csak érdekbôl fordult a hasonló nézeteket valló lány felé. Lehet, hogy nem mindenben értenek egyet? Valószínûleg így van, hiszen Elza kutatja férje múltját. Hátha csak beférkôzô kém? Ez nem lehetséges, mert egy ügynöknek lenne annyi esze, hogy szerelmet tettessen. Lohengrin ezt meg sem próbálja. Mindennel törôdik, csak nejével nem. Újságírókat fogad, TV-t kapcsolgat, házikabátba öltözik, tetszelegve nézegeti magát a tükörben, igazgatja a

14

haját, iszik stb. Mindezt a csodálatos éteri zene alatt, amely tökéletesen kifejezi mindazt, amirôl beszélnek, az égi boldogságot, az álomvarázst. „Érzed mily bódító e bûvös illat?” – kérdezi Lohengrin, és egy konyakkal teli poharat szagolgat. Gondolom nem csodálkozik, amikor Elza az orra elé tartott poharat ellöki. A TV távirányítójának széttaposása sem ébreszti rá a férfit, hogy baj van. Tovább játssza kisded játékait. Elza kimegy átöltözni. (Az elsô elôadáson valami estélyiszerûségben jön vissza, a többin pólóban és nadrágban). Lohengrin a tükör elôtt ülve elmondja, hogy egyetlen célja csak Elza. Lemond érte mindenrôl. Komolyan gondolja? Nem, mert diplomatatáskájából kivesz egy papír koronát és fejére teszi. Majd egy rúd alakú zseblámpát villogtat, mint jogart. Mindezt a gyönyörû szerelmi zene és csodálatos szöveg mellett – ellenére! A dráma kérdésfeltevés közben Elza elragadja a hattyús táskát és kikap belôle egy dossziét. Nyilván ez tartalmazza Lohengrin titkát, mert ennek birtoklásáért hevesen birkózni kezdenek. Berohan a négy nemes élén Telramund. Elza felkiáltására; „Védd magad! A kardod! A kardod!” az egyik nemest Lohengrin megsebzi. Nem Telramundot szúrja le, hiszen nincs is kard. A megsebzés ténye is csak az egyik nemes sántikálásából derül ki, mert a nagy kavarodásban nem látszik más, csak az, hogy Telramund a leesô dossziét megkaparintja. Elza nincs összetörve, nem bánja ami történt. Gúnyosan nézi párja bukását. Lohengrin így szól: „Trag den Erschlagnen vor des Königs Gericht!” A kiírás szerint: „A sérültet vigyétek a király elé!” A régi fordításban a testét szó szerepel. Az Erschlagen semmi esetre sem sérültet jelent. Lehet halott, agyonütött, stb. A rendezônek ezt a kifejezést meg kellett kerülnie, hogy Telramund életben maradhasson. Az ô általa nem elfogadott színpadi utasításban Lohengrin a négy nemeshez szól, és Telramund holttestére mutat. A második jelenetben a szövegkönyv – nem a színpadi utasítás!!! – szerint a „mit hoztok” kérdésre a négy nemes válaszol, nem három nemes és Telramund. A színpadi utasításban az áll, hogy a négy nemes behozza letakarva Friedrich holttestét. A nemesek válasza kitérô (az eredetiben is). Itt nem is hoznak be senkit, tehát a kérdés értelmetlen. Az egyik nemes mankóra támaszkodva sántikál be.

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 15

2004. nyár Amikor Lohengrin megérkezik bukását bevallani, Telramund adja kezébe a lemondási nyilatkozatot. Mint már említettem, valamilyen okból „szép” visszavonulást biztosít számára. Talán így akarja viszonozni, hogy az elsô felvonásban Lohengrin nem ölte meg, illetve e rendezést véve alapul nem börtönözte be, vagy nem toloncolta ki. Elza a Grál-elbeszélést is unottan szemléli. A közzene alatt megkezdett alma rágicsálását ugyan abbahagyja és a csutkát kidobja a színpadról, de láthatóan nem fáj neki férje távozása. Arcán bizony nem látszik, hogy fáj a válás, ahogy azt a király feltételezi. Igaz, hogy Henrik, bár Elzához szól, közben a riporter felé fordul. Elza közbekiáltásai, amelyek fájdalmát, kétségbeesését fejezik ki, abszolút nem egyeznek a látottakkal. (Újra csak azt mondhatom, szegény Elza! Szegény Sümegi Eszter! A hangjával mindent kifejez, amit a szöveg és a zene ki akar fejezni, de kénytelen egészen mást játszani. Óriási teljesítmény!!!) Telramund a Grál-elbeszélés alatt oldalt állva sietteti taglejtésekkel Lohengrint, még a karóráját is mutogatva neki. Lohengrin, a hattyú üdvözlése után – ami persze nincs és nem is hiányolható – ellentétben szavaival, nem Elzától búcsúzik, hanem híveitôl. Természetesen kardját, kürtjét, gyûrûjét sem adja át hitvesének, hiszen ezek nincsenek. Ortrud kitörésében, amelyben örvendezik, hogy a hôs távozik és itthagyja asszonyát, a feliratban kimarad két döntô sor. Ha e két sor szerepelne, amelyek szerint kiderül, hogy Ortrud változtatta hattyúvá Gottfriedet lánccal megjelölve, nem következetne a legdurvább változtatás, az úgynevezett slusszpoén. Ugyanis Lohengrin imádkozás helyett fürkészve nézelôdik, majd odamegy egy rongyos, öreg hontalan csavargóhoz. Ôt mutatja be a népnek, mint Elza öccsét, az ifjú Gottfried herceget. Ez utóbbi változtatásra nem találok szavakat! Ennyire azért nem lehet pesszimista egy húsz év körüli, csinos, fiatal nô! Vagy ennyire – már bocsánat a kifejezésért – hülyének nézi a népet és annak vezetôit is? Kellene még szólnom a nászszoba díszletérôl, amely egyenesen nevetséges. A vetített képek, amelyek a politikai hátteret hivatottak megjeleníteni, zavaróak. Elterelik a figyelmet a zenérôl. Találkoztam néhány emberrel – a Wagner Társaság tagjai közül is – akiknek részben, vagy egészében tetszett ez a rendezés. Ôk sem tudtak igenlô vá-

laszt adni arra, hogy kifejezi-e a zenét, a szöveget a színpadi cselekvések sora. Hallottam azt is, ilyen a mi világunk. Kedves nagynéném mondása ötlött fel bennem, aki amikor divatba jöttek a naturalista francia filmek, így reagált: „Ha nyomort akarok látni, végignézek magamon és még pénzbe sem kerül”. Különben a 15–25 év közötti fiatalok körében – márpedig sokkal beszélgettem – senkivel sem találkoztam, akinek tetszett ez a Lohengrin. Érdemes megnézni az ifjúsági rajzverseny díszlet- és jelmezterveit. Választ ad kérdésünkre. Arról is értesültem, hogy aki a darabot nem ismerve tévedt be az Erkel Színházba, élvezte az elôadást. Ha botfülû az illetô, akkor élvezhette, mert nem tudta, hogy a darab nem vígjáték és a jellemeket megváltoztatták. Ha „füle” van, akkor rá kellett jönnie, hogy a zene – ha már a szöveget olvasva erre nem jött rá – egészen mást fejez ki mint a színpadi játék. Azt hiszem, a Lohengrin a világ zeneirodalmának egyik leglíraibb, legromantikusabb operája. Éppen ez a zene sérült leginkább. Sajnálatos, hogy Wagner és Liszt leszármazottja ennyire nem érti ôsei zenéjét! Összefoglalva: Milyen is hát – nézetem szerint – ez a rendezés? Nem akarom azt mondani, hogy rossz. Csak annyit mondok, hogy erôsen vitatható. Ellentmond a zenének, a szövegnek, sokszor saját magának is. Olyan Lohengrint alkottak, ami még az eredeti karikatúrájának sem fogható föl. A karikatúra ugyanis az eredeti mû lényegét emeli ki, túlozza el humoros formában. Itt éppen a lényeg vész el. Megváltoztatják a hôs jellemét. Nem a gáncs és félelem nélküli lovag áll elôttünk, nem a szent Grál küldöttje, hanem egy önimádó, aljas, céljai érdekében mindenki és mindenen keresztülgázoló, csaló politikus. Hogy a Grálelbeszélést elmondhassa, a „jóságos” Telramund, a kezébe adja lemondó nyilatkozatának szövegét. Ez a darab nem a Lohengrin karikatúrája, nem a Lohengrin más értelmezése, hanem egyszerûen egy új mû. Írta Katharina Wagner. Lehet, hogy „nevetség tárgyát képezô, bornírt” maradi vagyok, de nekem is szent a zeneszerzô zenéje és szövege. Ismétlem; lehetnek az énekesek szkafanderben, vagy fürdôruhában, lehet a díszlet bármilyen – bár nem tapsikálok örömömben – elfogadom, ha közben a mû arról szól, ami a partitúrában van! Molnár Róbertné

15

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

16:07

Page 16

2004. nyár

Lohengrin, a felszabadító ájus 2-a óta a közönség többször hallhatta, pontosabban láthatta a mindig kísérletezô bayreuthiak modernizált Lohengrinjét az Erkel Színházban. A bemutatón az elsô felvonás végén a közönség tomboló tapsviharral köszöntötte a produkciót, de részben felháborodásának pfujozással is hangot adott. Megkockáztatjuk azt a sokak számára bizonyára istenkáromlást súroló állítást, hogy ha Wagner ma élne, zenéjéhez Budapesten ezt a rendezést választotta volna. Egyrészt alább részletezett tartalma kedvéért, másrészt mert a nagyromantika sokkal közelebb áll a XX. század végének életérzéséhez, mint a X. század lovagi mítoszához. A tartalom pedig? Wagner maga is forradalmár volt, az 1848-as lipcsei felkelés vezére, nem pedig Grál-lovag. S bizonyosan résztvevôje lett volna az 1989-es forradalmi változásoknak is. De most vessünk egy pillantást az elôadásra. Az elsô szín az NDK központi bizottságának ülésterme, a háttérben a filmvásznon Honecker szónokol (hangtalanul). A pártvezér az ülésteremben felszólítja az országot, hogy készüljön fel az ellenséges magyarok támadására (tudjuk, hogy a Gorbacsov támogatta magyar reformpárt és a keletnémet párt között milyen feszült volt a viszony). És ekkor megjelenik Lohengrin, egy karizmatikus politikus, aki nem árulja el, mi a neve, honnan jön, ám hogy melyik oldalon áll, hamar kiderül. Párviadalra hívja ki Telramundot, az NDK (népe által ugyan megvetett) képviselôjét. A párviadal nem fegyverekkel, hanem szavazócédulákkal zajlik le, és Lohengrin fölényes gyôzelmével végzôdik. Közben transzparensekkel az 1945-ös szabad magyar választásokra, lyukas magyar nem-

M

zeti zászlókkal 1956-ra, de fôleg, dokumentumfilmekkel, az 1989-es határnyitásra, keletnémetek tízezreinek a kiözönlésére, a berlini fal lebontására, sôt egy Kossuth téri díszszemle bemutatásával a magyar felszabadulásra is utalnak. A szavazás eredményének kihirdetése után üdvrivalgásban tör ki a tömeg, és a felvonás ôrjöngésig fokozódó diadalmámorban fejezôdik be. Ebben az operában arról van szó, hogy Magyarország felszabadította Kelet-Németországot, és lehetôvé tette a két német ország egyesülését. Akik követni tudták a cselekményt, azoknak világossá vált: ebben a rendezésben, a mellékszálként kezelt Elza-motívumot elhomályosítva, arról van szó, hogy Magyarország felszabadította Kelet-Németországot, és lehetôvé tette a két német országrész egyesülését. Szinte illusztrációját adja Genscher akkori német külügyminiszter történelmi megemlékezésének az esemény tízéves évfordulóján: „A rendkívül bátor és humanitárius döntés (a határ megnyitására) Magyarország iránt nagy hálát és tiszteletet váltott ki Németországban. Ma egyáltalán nem beszélhetnénk az Európai Unió keleti kibôvítésérôl, ha 1989-ben az akkori magyar vezetés nem tette volna meg ezt a lépést, amelyet az egész magyar néppel teljes egyetértésben tett meg.” Vajon kaphattunk volnae ennél szebb ajándékot a németektôl az Európai Unióhoz való csatlakozásunk alkalmából? Csicsery-Rónay István Megjelent a Magyar Hírlapban

J 16

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 17

2004. nyár

Valamit a Lohengrinrôl… 2004. májusi Lohengrin elôadás ugyancsak felkavarta a kedélyeket. Volt itt pro és kontra vélemény, sok kritikus (Koltai Tamás, Kertész Iván, Fodor Géza, M.G.P. azaz Molnár Gál Péter, még Canadából Farkas András is) a médiában hozzászólt, szidták – dicsérték. Vitathatatlanul ezek mind nagyon okos emberek, nálamnál jobban ismerik a zeneirodalmat, többet láttak, hallottak, olvastak, Wagner életrajzából idéznek stb. Így ezekhez véleményt nem fûzök, én ehhez kicsi vagyok. DE nekem is van egy-két gondolatom, ami mégiscsak kikívánkozik. Ezt az elôadást Katharina Wagner rendezte, aki várományosa a wagneri útnak. Katharina Wagner nagyon fiatal, nem élt az NDK-ban, és bizonyára keletnémet anyagi és lelki problémái sem voltak. Ez

A

a Lohengrin-rendezés a volt NDK paródiája és megcsúfolása szinte minden embernek, aki akkor és még most is élt, illetve él! Volt és talán van is, aki az életét tette fel azokért az eszmékért, de volt és van olyan is, aki rettegve gondolt-gondol vissza azokra az idôkre. Ehhez nyúlni ennek a fiatal hölgynek nem volt joga. Ez az elôadás nem a modernsége miatt kifogásolható, láthattunk Bayreuthban és másutt is furcsa és még furcsább megoldásokat, ez egyszerûen – ki merem mondani – sértô, bántó. Még túl közel van ez az egész történelmi korszak, hogy ebbôl gúnyt lehessen ûzni. Azt hiszem, kimondatlanul – és talán tudat alatt is – ez borzolja az embereket. Azt, hogy elveszik a szépet, a romantikát, a csodát nemcsak az életünkbôl, hanem már az operából is, azt már nem is érdemes vitatni. L. Tamás Mária

Lohengrin Ifjúsági Rajzverseny, Papik Anikó rajza

17

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 18

2004. nyár

Lohengrin elvtárs öldöntúli hatalom küldötte érkezik hattyúvonta csónakon, hogy egy nagy veszedelembe került leány ártatlanságát bizonyítva párviadalra kelljen; rögtön szerelemre gyúl az álmodozó szépség iránt, s ugyanakkor feltételhez köti az áhított szerelem beteljesülését: a nônek sohasem szabad megkérdeznie a lovag nevét, rangját, származását. – Nincs még egy monda, amely ennél idegenebb lehetne a tudományokban hívô huszadik századbeli racionalizmus számára! Nincs is még egy Wagner-szüzsé, amelyet annyi buzgalommal és olyan parlagi módon figuráztak ki, mint éppen ezt. (Erich Rappl)

F

„Most majd megnézhetjük, miként citálják trabanti Elzát az NDK pártkongresszusa elé…” – fogad szarkasztikusan az Erkel Színház bejáratánál egy jól értesült wagneriánus, míg egy másik úr a jegyét forgatva imígyen morfondírozik: „mindegy is hová szól: állítólag ezt a darabot nézni nem, csak hallgatni érdemes.” Hetek óta másról sem hallani operabarát körökben, mint készülô botrányról, tettlegességig fajuló próbákról, cenzúra miatt dúlva-fúlva távozó dramaturgról – tán még sosem ért meg ilyen feszültséget az egykori Városi Színház: tódul hát a bemutatóra nemcsak a hazai közönség, de Németországból, Ausztriából is buszokkal jön a nép. Mitôl bolydult fel így a világ, csak nem attól, hogy egy huszonéves szôke hölgy élete második operarendezéséhez Budapestet választotta színhelyül? De bizony, mert a hölgy neve: Wagner. A Wagner-dinasztia három nemzedéke jött el hozzánk május 2-án: mindenekelôtt itt van Richard, a zeneszerzô – a hangszerek és az énekesek hangjában legalábbis; itt az unoka, Wolfgang, a bayreuthi fesztivál regnáló feje – nézôként és szigorú ítészként a díszpáholyban, és itt a dédunoka, az est rendezôje az izgalmak okozója:

18

Katharina. Évek óta dúl már a harc Bayreuth utódlásáért, és az utóbbi idôkben csatasorba állt negyedik generációból most leginkább az ifjú Katharina látszik kiemelkedni. Nagy hát a tétje az elôadásnak, suttogják is mûvész berkekben, hogy Katharina nem a pesti közönségnek, hanem kizárólag a német sajtónak rendez, hát kell egy kis botrány, hogy észrevegyék, mert Wagner kisasszony nem rendelkezik még színházi múlttal, amely igazolhatná rátermettségét a fesztivál vezetésére. Asszisztált ugyan Bayreuthban atyja mellett, és dolgozott az egykori fenegyerek, Harry Kupfer keze alatt is, de eleddig csak egyetlen alkalommal tudta megmutatni a világnak: a würzburgi opera Bolygó Hollandijában, mit is jelent számára a dédapa mûvészete. Az ifjú hölgyrôl annyi tudvalévô, hogy ellentétben a két másik trónkövetelôvel – az unokanôvér Nikével és a féltestvér Gottfrieddel – ô nem akarná fenekestül felforgatni a dédmama, Liszt Cosima által kôbevésett százéves rendet, miszerint csak Wagner 10 darabját lehet elôadni nyaranta a bayreuthi Zöld Dombon. Ám, hogy maga sem mentes minden extravaganciától, sietett megmutatni Budapesten. Wagner romantikus mûveit kiábrándult korunk rendezôi nem bemutatni, inkább átértelmezni szeretik. Láttam már Lohengrint antwerpeni dokkmunkások és mocskos olajos hordók közt barangolni a kapitalizmus hajnalán, és Tristant haldokolni bombatámadás utáni kórteremben, a Bayreuthban éppen mûsoron lévô Ringben pedig Wotan germán fôisten mint kétes erkölcsû nagyvállalkozó szövögeti terveit komputerizált irodaházában valahol az Egyesült Államokban. Katharina Wagner Lohengrinje egyenesen a rendszerváltozás idôszakának NDK-jába repít bennünket. Mikor felmegy a függöny, értem csak meg, miért ragaszkodott a rendezônô ahhoz, hogy a darabot ne a gyönyörû Operaházunkban, hanem a –

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 19

2004. nyár hogy is mondjam? – kevésbé gyönyörû Erkel Színházban vigye színre. Akárha az Operabált vinnék át az Erkelbe: a színpadi díszlet a nézôteret kettôzi meg. A csúf, hasáb alakú, barna oldalerkélyek SZOT-üdülô stílusa az egész épületet kommunista pártkongresszus sivár színhelyévé varázsolja: mi, nézôk így kerülünk a darabba – lennénk bár inkább brabanti nép! – szemünket le sem vehetjük a hatalmas kivetítôrôl, ahol a Nagy Testvér (alias Madarász Henrik elvtárs) valamint brossúrát olvas fel újra és újra meg újra. S bár a színpadi feliratozásból jól követhetô az eredeti librettó, miszerint Madarász Henrik király azért jött Brabantba, hogy sereget gyûjtsön a kalandozó magyarok ellen, a színen a hatalmas, elkámpicsorodott Lenin-fej elôtt kezdetét veszi Brabanti Elza központi biztottsági tag koncepciós pere. Telramund és Ortrud, ôsbolsevik párttagok jelentik fel koholt vádakkal Brabanti Elzát és az eredmény nem lehetne kétséges, ha a többpártrendszert követelô forradalmi zavargások élére állva meg nem érkezne hattyúemblémás aktatáskájával a glaznoszty várt bajnoka: Lohengrin… Katharina Wagner vaskézzel igyekszik egybetartani a mind jobban szétcsúszó koncepciót, s egyre erôltetettebb analógiákat kell kieszelnie, hogy áthidalja a librettó és az általa felállított parabola világa közt feszülô ezer esztendôt: így lesz az istenítélet párbajából urnás, titkos szavazás (amelyben a nép Lohengrinre szavaz, míg a vesztes Telramundot a demokrácia nevében számûzik!), a király hirdetôjébôl sajtószóvivô, a hattyú vonta sajkából repülôgép, az elvarázsolt Gottfried hercegbôl nagyvárosi hajléktalan. Dícséretére legyen mondva, nem tesz engedményt, amit kieszelt, végigviszi. Ha nem megy másképp, hát a dédapa librettóját igazítja hozzá saját történetéhez. Richard Wagner operájában Lohengrin megöli a harmadik felvonásban orvul rátörô Telramundot, és Ortrud is belepusztul galád terve fiaskójába – Katharina Wagnernél mindössze annyi történik csak, hogy a dulakodásban a régi rend hívei közül egyikük a bokáját ficamítja, miközben a gaz Telramundnak sikerül megszereznie azt, amit a stazi ügynökként kutakodó Elzának nem: Lohengrin kilétének titkát. A Grál-elbeszélés egyfajta kényszer tehát, nyílt val-

lomás (önkritika?!), amit Telramund csikar ki fôhôsünkbôl. Jó messzire kerültünk a zeneszerzô elképzeléseitôl, és nem csupán a történet fûzésében. Katharina problémája nem Richard problémája. A dédapa mûve emberi viszonyokról szól: hôsiességrôl, lovagiasságról, ármányról, szerelemrôl, állhatatosságról, asszonyi kíváncsiságról, amit a legendák misztikája leng át. Katharina Wagnert e sok ósdi lom nem érdekli. Racionális nô: politikai pamfletet rendez. Leszámol a kommunizmussal, de gyanakvással tekint az egypártrendszert felváltó piár-menedzser világra is. Lohengrin nem tisztaszívû grállovag, hanem ravasz média-politikus, Elza nem naiv szerelmes, hanem meghasonlott, cinikus apparatcsik, Madarász Henrik ügyes hatalomátmentô, aki azonnal alkalmazkodik az új rendhez. Ahol a bûn és a korrupció az úr, ott nincs bûnhôdés sem: kutya baja sem lesz Telramundnak és Ortrudnak. Lohengrin távozása után a vezetést egy báb: a félhülye, hajléktalan Gottfried kezébe adják, így minden marad a régiben. Nos végsô soron érteni vélem Katharina Wagner koncepcióját, a világról alkotott véleményét, csak úgy hiszem, mindennek nem sok köze van Richard Wagner Lohengrinjéhez. És ha már így alakult, nem lett volna-e becsületesebb ehhez a történethez mindjárt egy másik zenét is írni? Merthogy csínján kell bánni Wagner újrafogalmazásával! Az ô zenéje az „összmûvészet” jegyében szervesen fonódik össze a librettóval és a színpadképpel. És miközben Katharina Wagner illúziók nélküli parafrázisát nézzük a színpadon, a zenekari árokból teljesen másik világ árad felénk, amely emberi viszonyokról szól, erényrôl, szerelemrôl, állhatatosságról és lovagiasságról. És mi történt végül? A német-magyar közönség dühösen kifütyülte a rendezést, és lelkesen megtapsolta a karmester Szimonovot, a nagyszerû Sümegi Esztert, Kiss B. Attilát, Marton Évát és a többi énekest. Richard Wagnerre szavazott, és azokra, akik maradéktalanul az ô szellemében tündököltek ez estén. Happy end. Rockenbauer Zoltán Megjelent: Heti Válaszban

19

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 20

2004. nyár

A következô operai évad elé ég néhány hét, és kezdôdik az új színházi évad. Szeptember 10-én nyitja meg kapuit az Operaház, 19-én az Erkel Színház. Itt, a Köztársaság téren, a mûsorterv szerint tavasszal ismét elôadják azt a Lohengrint, amely a múlt évad botrányos bemutatója volt. Pedig a hely szelleme – és a magyar közönség – ennél jobbat érdemel.

M

De hadd mondjak valamit a teátrum elôcsarnokáról. A falak egy részét fényképek, dokumentumok borítják. Ott van Oláh Gusztáv színpadképe az 1931-es Lohengrinhez, ott vannak Fülöp Zoltán díszlettervei, amelyek az Oláh Gusztáv rendezte, máig is oly emlékezetes 1938-as Lohengrin-felújításhoz készültek. Nemzedékem ezen nôtt fel, s az utánunk következôk is. Látvány, cselekmény, mozgás, az egész meg jelenítés Richard Wagner alkotását sugárzóan valósult meg akkor, a zenéhez és a szöveghez méltóan. Ez jutott eszembe: Závodszky Zoltán, majd kiváltképp Simándy József hattyú-vonta hôse, erre gondolhattunk sokan most is, a nézôtérre indulóban. És mennyi elegánsan öltözött, estélyi ruhás, szmokingos, németül beszélô vendég is volt közöttünk. Talán nem csak az én magánvéleményem az, hogy az operaházak világszerte általában remekmûveket játszanak, és ezek az alkotások arra születtek, hogy ôket játsszák, ne valami mást. Vagyis a mûvet magát kell megszólaltatni és megjeleníteni, azt, amit az alkotómûvész megírt. A remekmû azért is az, mert mindig érvényes. Úgy, ahogy van. Szükségtelen „közelhozni a mához”, mert mindig minden mához közel van! És a legfontosabbat mondja: önmagát. Egy remekmû színpadra állításának optimális lehetôségei bent vannak az alkotásban, bele vannak kódolva. A rendezônek csak föl kell ismernie ôket, és választhat közülük. Ezt tudta a mi operajátszásunk aranykorszaká-

20

ban Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, Ferencsik János, Márk Tivadar. Tudta Jean-Pierre Ponnelle, tudta Luchino Visconti, tudja Franco Zeffirelli – nem sorolom ôket tovább. Minderre fütyült Katharina Wagner, a május másodikán elôször elôadott Lohengrinféleség rendezôje, fütyült Alexander Dodge díszlet- és jelmeztervezô, fütyült Robert Sollich dramaturg. Ki is fütyülte ôket a magyar közönség, már az elsô felvonás végén is, aztán ahányszor csak lehetett. A német vendégek pedig búúúztak. (Ez a hangutánzó ige benn van a német-magyar szótárban: „buhen=fújozni”.) Nyolcadikos gimnazista korom óta, jó néhány évtizede írok operáról: elôadásokról, énekesekrôl mindenféle mûfajú és formájú cikkeket. Ám e hosszú idô alatt egyetlenegyszer sem fordult elô, hogy operarendezést kifütyült volna a magyar közönség. Ami viszont az Erkel Színházban az említett napon történt, a nézôk egyre nagyobb megbotránkozására, megérdemelte a szokatlan fogadtatást. A színpadon ugyanis nem azt játszották, amit a költô Richard Wagner megírt! Miközben a zeneköltô Richard Wagner muzsikája szólt, a karmester jelesen vezényelt, a mûvészek kiválóan énekeltek. Mit láthattunk hát? Egy politikai rémtörténetet, egy többszörös agyrémet, amely arcátlanul az eredeti cselekmény helyére tolakodott. Milyen jogon-okon lett itt a Grál-lovagból, Parsifal fiából öntetszelgô politikai szélkakas a XX. század végérôl? Honnét, miért és ki szalajtotta ide ezt a politikai tohuvabohut?! Hívô vagyok, magasztosnak tartom, és magaménak vallom a Grál-legendát. (Aki nem tudja, mi az, nyissa ki egy közkönyvtárban a Révai Nagy Lexikona 8. kötetének 758. oldalát.) Arra kell gondolnom, hogy abban a kehelyben Arimathiai József a kereszten szenvedô Krisztus vérét fogta föl. Ezt ôrzik Monsalvat hegyén a lovagok, és minden nagypénteken galamb száll le az égbôl, hogy a szent edényt új erôvel töltse meg…

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 21

2004. nyár Május másodikán nemcsak az igazi Lohengrint maszatolták össze, de nekem legáhítatosabbat, amit a mûfaj valaha adott: Wagner Parsifalját is, visszaható érvénnyel. Mi más a blaszfémia, ha ez nem?! Kigúnyolása annak, ami magasztos. Akadhatnak persze olyanok is, akik ezt az operai kultúrbotrányt „új utak keresésének”, „kísérletezésnek”, netán „modernségnek”, „korszerûségnek” nevezik. Ha ezt nem fogadom el, ha mást mondok, a legjobb esetben konzervatívnak neveznek, a legrosszabb esetben agyamentnek. Hiszen csak ôk, a mucsai, a harpacskószajudári, a kajászónyüvesmorci sznobok tudják, és jogosak meghatározni, mi a jó. Lelkük rajta… Az Operaház mûsorkalendáriuma szerint legkö-

zelebb jövô tavasszal, 2005. április 10-én, és utána még háromszor szerepelne ez a „rendezés” az Erkel Színház mûsorán. Nincs rá szükségünk! Nem kérek belôle! Vegyék elô Békés András nagyszerû munkáját, 1976-os Lohengrin-rendezését. Az – fejet hajtva az elôtte járók szellemujja elôtt – méltóképpen vitte színpadra, ugyanerre a színpadra az eredeti operát. Optimista vagyok, bízom benne, hogy a május másodikán oly kiváló teljesítménnyel megörvendeztetô mûvészek az új feltételek között nem csupán elénekelhetik, el is játszhatják Wagnert. Richardot és nem Katharinát. Dalos László Megjelent az Új Emberben

Egy Erkel színházi Lohengrin-felújítás anomáliái

K

atharina Wagner jött, látott, bukott, de ahogy mondják, szép summával távozott Budapestrôl. Richard Wagner leszármazottjának fôvárosi Lohengrinrendezése az idei szezon legdrágább, s egyben legvitathatóbb produkciója. Azt már elôzetesen tudni lehetett, hogy a német „rendezôi színház” új, huszonéves feneleánya nem törekszik a neves ôs meseoperájának tradicionális színpadra állítására, azonban mind Richard Wagner, mind a magyar közönség több tiszteletet érdemelt volna. Katharina Wagner és a dramaturg Robert Sollich abból indultak ki (utóbbi ezt fejtegeti a szegényes tartalmú mûsorfüzetben), hogy az 1850ben Weimarban bemutatott mûben felfedezhetô egy erôs politikai vonal. Az opera ugyanis Wagner politikailag legaktívabb életszakaszában született, az 1840-es évek forradalmi légkörében. Van ebben valami, de azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy a német mester maga határozta meg dalmûvét romantikus operaként. Katharina Wagnert a legenda, a tiszta mese egyáltalán nem érdekelte. A cselekményt az 1989-es kelet-európai rendszervál-

tás idejére helyezte. A koncepciót akár még érdekesnek is lehet mondani, csak éppen sem a szöveghez, sem a zenéhez nincs sok köze. Lohengrin, az ártatlanul testvérgyilkossággal megvádolt Elsa tisztességét megvédô eszményi hôs itt egy korrupt nárcisztikus sikerpolitikus, aki nem sokkal különb, mint a régi (pártállami) rendszert képviselô hazug vádló, Telramund. Összecsapásuk – vagyis az istenítélet – eredménye egy urnás szavazáson dôl el (mondván: a nép szava, Isten szava). A kivetített grafikonok Lohengrin gyôzelmét mutatják. A tömeg ledönti Lenin fejszobrát, a háttér vetítôvásznon pedig a határnyitás, a köztársaság kikiáltásának, a romániai forradalomnak, a berlini fal lerombolásának archív felvételei peregnek… A második felvonásban immár a hatalom új birtokosát dicsôíti a folyton ismétlôdô propagandafilm (gyárlátogatás, hintázó kislány megajándékozása nyalókával, kedveskedés az idôseknek, kutyasimogatás). A régi rend hívei Elsát megkörnyékezve szervezkednek, idônként fotóriporterek hada és egy tévés stáb emberei lepik el a színt. A harmadik felvonás végképp paródiába, pontosab-

21

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 22

2004. nyár ban tragikomédiába fordul. A nászszoba jelenet noristaként kezdô Perencz Béla néhány éve barikezdetén Elsa unatkozva ül a televízió elôtt, s fá- tonként tért vissza a fôvárosba, Telramund figusultan várja férje hazatértét. Miután megérkezik, rájának ideális megformálója volt. A karmester, a szerelmi kettôs keretében egy jóízût perlekednek. az itthon Wagner-specialistának kikiáltott Jurij A szobába embereivel betörô Telramund ezúttal Szimonov tisztességgel összefogta a zenekart, az életben marad, megszerzi Lohengrin titkos iratait, árnyalatokkal azonban adós maradt, s nem hogy aztán ezzel zsarolva idézzék elô politikai bu- könnyítette meg az énekesek dolgát sem. A Lohengrin új felfogású színrevitele azt mutatja, kását. Hatásos búcsúbeszédet (Grál-elbeszélés) írnak számára, hogy ne megszégyenülve kelljen hogy az ifjú és manipulált Katharina Wagner nem kilépnie e politikai játszmából. Lohengrin a nép tudja, hogy az öncélú provokáció és polgárpukkaszszeretetétôl övezve, büszkén távozik (repülôvel) – tás olyan primitív eszközök, amelyekkel csak a diletde elôbb még kijelöli utódát egy szerencsétlen, ré- táns és a kalandor rendezôk élnek manapság Európa egyes városainak dalszínházában. Az értékek szeges hajléktalan személyében… Az elôadás értéke a zenei megvalósításban rej- megkérdôjelezése és visszájára fordítása, az érzellik, így azok jártak jól, akik a rádióközvetítést mekkel való felelôtlen játszadozás nem mûvészet, hallgatták. Marton Éva fellépése mindig ünnep, még ha sokan szeretnék is elhitetni ezt. Nincsenek kétségeim, lesznek dicsôítô káprázatos Jenufa-beli kritikák, amelyek arról alakítása után nem sokszólnak majd, hogy konkal, most – egy régi, edzervatív operajátszásunk dig csak külföldön énevégre elindult a „haladás” kelt nagy szerepében – útján, az opera nem múzeOrtrudként láthattuk vium, az embereknek valami szont. Színészi képesséúj kell etc. A kérdés azonge, s még mindig lenyûban az, hogy az ilyen progözô hangi teljesítménye dukciók kinek készülnek? nem teszi kétségessé, koEgy biztos, új híveket így runk egyik legnagyobb nem lehet szereni a mûfajmûvészegyéniségével van nak. Azzal pedig, hogy a dolgunk. Igazi gyôzelmet fiatal generáció igényeit aratott Sümegi Eszter próbálják kiszolgálni, jobb (Elsa), akit mintegy tíz lenne nem takarózni. Ez éve tartó pályafutása so„Lohengrin új felfogásban” olyan blöff, amelyet azok rán elôször énekelhetett (30 évvel ezelôtti svájci vicclapból) mondanak, akik számára premiert. Kiss B. Attila, a második szereposztás Lohengrinje, Molnár And- a mûvészet nem szívügy, pusztán megélhetés. Pallós Tamás rás helyett ugrott be, vállalva a bemutató megpróMegjelent az Új Emberben báltatásait – sikerrel. A pályafutását külföldön teOlvasóink írták: „Szükség lenne a már nem élô alkotók, zeneszerzôk számára Jogvédô Hivatalt életre hívni, hogy ne lehessen büntetlenül megmásítani szerzeményeiket. Törvénybe kellene foglalni, ha megváltoztatják az eredeti mûvet, olyan címet adjanak, mely jelzi, hogy ez egy más alkotás”. Sz. T. „Egy ilyen kiforgatott mûvet, mint a tavaszi Lohengrin volt, legfeljebb egy Fesztivál keretében egyszer lenne szabad elôadni. Nem pedig egy repertoár Operaházban sorozatban, ahol a darabot elôször látó nézônek hamis, a szerzôtôl távol álló, téves képet nyújtva mintegy becsapják ôket!”. J. A.

22

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 23

2004. nyár

Rég hallott Wagner zene az Erkel Színházban

U‘

gy éreztem magam, mint akit szembeköptek, megaláztak, röhögve kigúnyoltak” – mondta egy fiatalember az Erkel Színházi Lohengrin elôadás után. Az illetô egyébként nagy operarajongó, de kora miatt még nem láthatta Wagnernek ezt a mûvét, mivel hosszú ideig hiányzott az Operaház mûsoráról. Most aztán pótolták a hiányt… Richard Wagner régen várt romantikus operája helyett az NDK végnapjait, párttaggyûlést, stáziügynököket és ki tudja még mit lát a szerencsétlen becsapott nézô. Modern rendezés, nyugaton ez már 30 éve divat – sulykolják az álpróféták és a közönség kiskorúságát, éretlenségét emlegetik, ha pisszenni mer a rendezôi ízlésterror ellen. Tudomásul kellene végre venni világszerte a rendezôi maffiának, hogy egy mû átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy a mobiltelefonok és az ûrrakéták korában ilyen elôadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti darab idejét múlta, korszerûtlen. Nem a rendezés, sokkal inkább a mélylélektan kategóriájába tartozik ez a probléma. Megérne egy freudi analízist a kései Wagner és Liszt utódként reklámozott illetô – a Lohengrin 30 éves rendezôjének – személyisége. Lázadás az apák ellen? Elfojtott gyûlölet és bosszú a zseniális ôsök ellenében? Nem tudja, hogy mit jelent, vagy annyira gyûlöli a mûben megszólaló, a darab szellemi és dramaturgiai vázát alkotó Á-Dúr és fisz-moll hangzatokat, hogy nem hajlandó a hozzájuk rendelt szerzôi szándékot megvalósítani? Akárhogy csûri-csavarja, ideologizálja dramaturgja segítségével (mert az is itt volt), sehogy nem sikerül a középkori keresztény Grál mondára XX. századi politikai kényszerzubbonyt ráhúznia. Wagner zenéjének minden egyes üteme, a szöveg minden mondata, a mû teljes gondolatisága ellenáll ennek a terrornak. És egyáltalán miért kell megölni a mítoszt, a legendát? Bizony a mi Hamvas Bélánk tömören fogalmazza meg ezt a jelenséget: „…a XX. század nagy szellemi törekvése a létezést megfosztani szakrális jellegétôl”. Igen, materializmus ez minden formában. Le kell söpörni a transzcendenciát, az eszményeket, mindazt, ami a homo sapienst megkülönbözteti az állattól, meg kell fosztani az egyént a színház varázsától, egy elôadás élvezetétôl, nézze este Lohengrin címen is azt a színházban, amit a nap 24 órájában lát a TVben. Óriási az entellektüelek felelôssége, hogy idejutottunk. Holott a közönség nem a rendezôre, hanem a darabra kíváncsi és az énekesek miatt megy el az operába.

Arendezô által most megírt cselekményhez teljesen korszerûtlen és felesleges Wagner zenéjét közönségcsalogatóként felhasználni. Minek ide A-dúr, meg fisz-moll, meg szerelmi kettôs, meg emberi érzések, meg minden? Ehhez a történethez mai zenét kellett volna íratni, songokat vagy még inkább csasztuskákat, aleatorikus, elektronikus effektusokat, vagyis ehhez a cselekményhez illôt. Akkor helyére került volna a Lenin szobor, az elnyomott proletár Brabanti Elza és az egész rémálomszerû történés, amely leginkább rossz propagandafilmre emlékeztet. Az elôadás ideológiájához tartozik a dramaturg fontoskodó magyarázata, miszerint Wagner is haladó szellemû forradalmár volt. Csakhogy nem írt egyetlen operát sem az aktuális politikai eseményekrôl. Mélységesen sajnálatraméltó az a fiatal, az opera mûfajával most ismerkedô generáció, amely így ismeri meg (?) a Lohengrint. És nem kevésbé sajnálatra méltóak az énekesek sem, akik mesterien megírt szerepeik helyett bábokat kénytelenek „alakítani”. Az ENSZ 1948-ban kihirdetett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában leszögezi: „Mindenkinek joga van az olyan tudományos, irodalmi és mûvészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez, amelynek szerzôje”. Ennek megfelelôen világszerte elismerik a szerzôk jogát mûveik megváltoztatásával szembeni fellépésre. De ki véd meg egy halott szerzôt? Mint látható, az utódai legkevésbé. Tudomásul kellene venni, hogy a remekmûvek az emberiség kulturális kincsei. Egy-egy ember semmilyen indokkal sem rendelkezhet felettük. Sajnos az operákra még nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, utcákra, mûemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt megtenni nagy komponisták csodálatos mûveivel? Ez már persze felveti az erkölcs, a morál kérdését is. Az ebbôl adódó mélyebb szociológiai összefüggések taglalása kimerítené e cikk kereteit, ezért csak egy Ortega által a múlt század derekán megfogalmazott gondolat kívánkozik tollam alá: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születô erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni… az erkölcstelenség mára már kelendô bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele…” Boros Attila Megjelent a Zene, zene, tánc c. folyóiratban

23

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 24

2004. nyár

Itáliai mozaik – Wagneriánusok Verdi földjén – 1. A Dolomitok

2. Longobard programok

A szokásos. Hajnali találkozó a Blahán. Még mindenki szeret mindenkit. Kivéve aki lemaradt. Ôt majd Körmenden bevárjuk. Elsô megálló. Csárda. Pogácsa? Még sül. Megvárjuk. Megesszük. Forrón. Mindet. Nyögünk. Körmend. Várakozás. Kastély. Cipôgyár, cipô múzeum, cipôbolt. Van aki vásárol. Ténfergünk. Indulunk a határra. Az elkésô is megérkezik. Egész napos utazás, lienzi városnézés után az elsô éjszaka Ausztriában. Hajnal: Rózsaszínû hegyek a városka fölött. Egy dombon templom. Körülötte temetô. Kovácsoltvas sírkeresztek. Rengeteg virág. Mosolygó árvácskák. Egy kellemes temetô. Az út mentén parasztház. Elôtte a fûben Hófehérke és 23 kis törpe. Piros sapkácskáikon csillog a harmat. Bô nadrágjukban szárítkoznak a napon. Lesik a hegyeket, ahová tartunk. A Dolomitok. Hegyvilág. Különös színek, különös formák. A reggeli naptól rózsaszínû sziklák. Az elsô megálló a Misurina-tó. A sötétkék vízben mozdulatlanul tükrözôdnek a havas hegycsúcsok. Körös körül sötétzöld fenyvesek komorítják a képet. Ébredezik egy kacsa-család. És a szuvenír árus. Aztán tovább: hegyek között, völgyek között zakatol a buszunk. Cortina d’Ampezzo. Csinos hegyi városka. Káprázatos körpanoráma. Kabinnal jutunk el a csúcsra. Különös érzés egy szál dróton lebegni a sziklafal mellett. Nem félünk! Felérünk! Állunk a júniusi hóban. Ameddig a szem ellát mindenütt hegyek, hegycsúcsok, hegyormok. Hegy hegyek! Mind más. Van vidám rózsaszínû, van komor fekete. Közöttük fehéren csillan a hó. Van rozsdavörös és kékes. (De ez nem a Kékes). Van tûhegyes és kúpos, a másik lapos. Mint komor lovagvár. Netán a Walhalla? Hegyek arénája elôlegezi a veronait. Felhôk rohannak. Hol árnyék borul a tájra, hol bántja a szemet az éles fény. Lebegés lefelé. És tovább a hegyek között Hágókra föl, hágókról le. Esteledik mire a szállásra érünk. Hotel Ramaty. Itt fogunk lakni? Itt fogunk lakni! Vacsora: szövetminta moszattal. Sebaj! Séta a tenyérnyi falucskában. Egy kis terecskén tornácos ház. És szól a zene. A pap gitározik magnó kísérettel. Táncoló párok. 70 alatt egyik sincs. Száll a dal, száll a nevetés. Nem búsulunk, még fiatalok vagyunk, olaszok vagyunk. Az élet szép! Mint egy Fellini filmben… És felkel a hold. Az év legrövidebb éjszakája…

Az elsô program: Bergamo. Alsó-város, felsô-város. Funikuláréval az óvárosba. Lombard gót stílusú Dóm. Megnézzük. Kívülrôl. Belülrôl csak szeretnénk. Mire bemennénk bezár. Déli szünet. Szieszta. A szenteknek is kell. Nincs idô megvárni a nyitást. Idegenvezetônk hosszas könyörgésének és szôke hajának köszönhetôen beengednek. Csak öt percünk van. Meglepôen sok falikárpit. A város leghíresebb szülöttének, Donizettinek fehér márvány síremléke. És vége, letelt az öt perc, ki kell menni. Zárnak. Séta a városban. Donizetti háza. Donizetti múzeum. Donizetti emléktábla. Ebédelünk. Hol máshol? A Ristorante Donizettiben. A buszban Donizetti zenét hallgatunk. (Éjjel Donizettit álmodunk.) A második program: Monza. A longobardok városa. A Dóm. Bent longobard múzeum. Kincsek. A szokásos. Teodolinda arany koronája. Tünde szôke haja itt is nyerô: már kifelé megyünk, amikor különös ajándékképpen behozzák a „Vaskoronát”. Ezzel koronáztak 35 németrómai császárt. Közöttük Barbarossa Frigyest, V. Károlyt, Napóleont. Korona kézközelbôl. Sajnos nem mindenki látta. Ezért kinyitják a lefüggönyözött, lezárt kápolnát (Tünde). A díszes feszület alatti rejtekhelyrôl újra elôkerül a korona. A nap megkoronázása. Buszozunk hazafelé. A hegyek között hirtelen hatalmas zápor. Furcsa zaj. Égszakadás, földindulás. Valami kopog, valami ropog. A jég. Az veri ablakunkat. Jeges rémület. Akkor inkább még egy Donizetti…

24

3. Ének az esôben Felébredünk. Esik. Indulunk. Esik. Garda-tó. Zuhog. Buszozunk a tó körül. Gyönyörû látvány. Lenne. Most nem látjuk az esôtôl. Riva. Csöndes vasárnap reggel. Üres város. Ömlik az esô. Az elsô kérdés: mi lesz este? Megyünk tovább a tó körül. Szürke és fekete felhôk. A hangulat is szürke és fekete. Sirmione. Végre nem esik. A nap is ki-kisüt. Száradó emberek. A Scaligerek vízivára. Mediterrán hangulat. Virágok, gyümölcsök, üzletek, színek, zajok. Csajok. Korzó. Fagylalthegyek.

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 25

2004. nyár

Rövid séta és megyünk tovább Veronába. Kicsit bizakodóbb hangulat. Talán vége, talán estére jó idô lesz! Fohászok. Aztán Verona. Újra esik. Ázva, fázva, pocsolyázva. Fô tér. Dóm. Gótikus Scaliger-sírok. Kovácsoltvas kerítés. Júlia háza és erkélye. A szerelmesek nevével összefirkált falakon cédula-rengeteg ázik a mindent összemosó esôben. Ajjaj! Mi lesz itt este? Megyünk vacsorázni. Végre rendes helyen. Végre rendes étel. És csoda történik. A fohászok meghallgattattak! Eláll az esô. Kisüt a nap. Gyors átöltözés a mosdóban. Indulunk az Arénába. Cuccolunk. Nagypárna, kispárna, takaró, nagykabát, kiskabát, esôkabát, esernyô, nagykendô, vállkendô, zsebkendô… Elájul a jegyszedô! Özönlik a tömeg. Abejáratnál hosszú sorok. Kivárjuk. Az ügyesebbek már bent ülnek. Egy sor tele párnával, kabáttal, táskával. Foglalják nekünk a helyet. Lépcsôk. Magasak. Felmászunk. Ki így, ki úgy. Van aki négykézláb. Hurrá ülünk! Az elôttünk levô sor is ül. A lábunkon. Kihúzzuk. Ráülnek. Elvagyunk. Tömeg, kacagás, kiabálás. Kapható minden: vörösbor, fehérbor, pizza, üdítôk, mûsorfüzet. Az amfiteátrum népe összegyûlt. Mint kétezer éve. Kezdôdhet a mûsor. Vagy már ez is része az elôadásnak? Sötétedik. Meggyújtjuk az elôkészített gyertyákat. Körös-körül tízezernyi kis láng. Vágni lehet a csöndet. És felcsap a zene. Radamest várja a dicsôség és a szerelem. Aida vívódik a szerelem és a hazaszeretet között. A hatalmas aranypiramis a Nílus partján kék-ezüstre vált. Amneris démoni féltékenysége megidézi a halált. Aztán már csak a sírkamra. Aida és Radames búcsúzik az élettôl és a Földtôl. „O terra addio, addio valle di pianti!” És az Aréna fölött felragyognak a csillagok.

4. Hattyúk tava A tó és a hegyek. Közöttük mint cérnaszál az út. Haladunk. Tolatunk. Ha tolatunk mások haladnak. Ha haladunk mások tolatnak. Bellagio. Innen hajóval megyünk tovább. Kis hajókázás a Comoi-tavon. Rövid várakozás.

Befut a hajó. Feljutunk. A fedélzetre zuhog a fény. Indulunk. Egyik part – másik part. Egyik part – másik part. Keringô a vízen. Ülünk. Sülünk. Szédülünk. Kisvárosok, falvak a hegyeken. Kikötôk. Kastélyok tûnnek el és tûnnek fel a kék párában. Fehér köveken, mint fény az üvegen vakít a nap. Virágok. Petúnia fehérje, muskátli pirosa, bougenvillea lilája, leánder fák pasztellje, ciprusok sötétzöldje. Virágzó tulipánfák. „Fehér falon fut a rózsa, cseréptetôn táncol a nap.” Mindez ismerôs. Ezt már láttam. Deja vu? Mint Dalmácia. AMonarchia. Otthon vagyunk. Ahajó mögött a kék tó. Afelhabzó vízen reszket a szivárvány. Como. Mint a Riviéra. Asziesztából ébredô város. Parti korzó. Luxushajók, luxusautók, luxusnôk, luxuskutyák. Vendéglôk, bárok, eszpresszók, teraszok. A kávé utolérhetetlen ízében mindez benne van. És még: zeneszó, gyereksírás, kacagás, víz illata, hegyek párája, szökôkutak csobogása. A mólón Európa zászlóit lobogtatja a szél. Lassan vége a napnak. Megyünk tovább. Egy utolsó pillantás. A víz már nem kék, vörösen tükrözi a lemenô napot. Hattyúk tava.

5. Csipke-torony Napfényes reggel. Hát újra Velence. A város ragyog a fényben. Vízi taxikkal megyünk. Canal Grande. A paloták márványa szikrázik a naptól. Palazzo Vendramin. Fehér márványtábla. Itt halt meg Wagner. Pillanatnyi megállás, pillanatnyi csönd. Szent Márk tér. Embertömeg. Emberek és emberek. Ellepik a teret. Mint a galambok. Basilica di San Marco. Elôtte hosszan kanyarog a sor. Acsoport besorol. El innen, itt túl sokan vagyunk. Kis utcák, sikátorok, félhomály. Ritkul a tömeg. Egy tér. Thomas Mann: Halál Velencében. Ismerôs. Egy tízezer lírás fagylalt emléke. Újabb kis utca. Rozzant házak. Az egyik elôtt hosszú sor. Legalább ötvenen a kis sikátorban. Mind ázsiai. Bemennek. Utánuk megyek. Mi történhet? A rozzant homlokzat mögött ragyogó palota. Frissen felújítva. Talán túlságosan is. Termek tele csipkékkel, selymekkel, kristállyal, üveggel. Az ázsiaiak turkálnak, vásárolnak. Ebbôl elég! Egy másik terem. Kiállítás. Üveg mögött antik csipkék. Egy fátyol. Ezernyi virág, ezernyi inda. Terítôk. Különös keleties mintákkal. Már kicsit sárgásra színezte ôket az idô. Egy külön tárolóban a Campanile csipkébôl! A tetején az Angyal. Velence háziura. Vajon ki rontotta ezzel a szemét? Vajon meddig öltögette? Vajon mennyit kapott érte? Aztán újra a hajón. Robogunk a kikötô felé. Óceánjáró luxushajók tövében törpülünk. Eltûnnek a paloták. A vízen tükröz a fény. Visszanézek. Már nem látom a teret, csak a Campanile tornyát. Rajta az Angyal. Úszik a párában. Mint a csipkén. Addio terra…, Addio Velence!…, Arrivederci Itália! Gold György

25

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 26

2004. nyár

Egy fertôrákosi szép Lohengrin Wagner Liszt Fesztivál 2004. ária Terézia császár és királynô – mint feljegyezték – egy alkalommal lelkes felháborodással kiáltott fel: „Eszterházára kellett Bécsbôl utaznom, hogy végre valami kiváló zenét hallhassak!” Nagy kedvem telik a fenti passzust visszajátszani: Fertôrákosra kellett Pestrôl utaznunk, hogy egy szép Lohengrint láthassunk! Közel 100 Wagner Társaság-i tag és 48 grazi wagnerianus vendég örülhetett a premieren a fertôrákosi barlangszínházban egy hagyományos, színes, mesés, tehát emberhez szóló, érthetô Lohengrin elôadásnak. Talán valahogy így képzelhette el Wagner – mármint a Richard… Ebben a rendezésben, mely Horváth Zoltán érdeme, és ebben a környezetben pillanatok alatt beleélhette magát bárki a történelmi korba, a középkor lelkületébe, annak mainál sokkal színesebb, de szigorúbb – sôt itt kegyetlen – világába. Ez az elôadás hála a nagyszerû modern kifejezô színészi munkának, láthatóan is visszatükrözte a zenében hangsúlyozott mély érzelmi, emberi mondanivalót. Jellemeket láttunk kikristályosodni, szövegbôl, zenébôl, gesztusokból ötvözve, jól érthetô jellembeli viszonyokat, amelyekbôl logikusan következtek a történések. Így már könnyû ezeket a színpadi jellemeket a mai világban fölismerni. Életünkben is láthatunk emberi gonoszságot, üres hatalmi becsvágyat, hamisságot, kiszámított rágalmazást, „tudja, hogy hazudott, de nem baj,

M

26

csak ártson!” Másrészt látunk naivitást, jóhiszemûséget, megbocsátó jóindulatot, mely szinte törvényszerûen magában hordozza végzetét. Egy szép és jó elôadásnak sokféle foganatja lehet a lelkekben, ha úgy adják elô, ahogyan azt Wagner elgondolta. A szabad asszociáció lehetôsége elvész, ha az elôadást erôszakosan, koncepciózusan kisarkítják, ha aktuál-politikai tartalommal töltik meg, akkor már csak egyetlen jelentése lehet, mert a darab a rendezô ötletének rabjává vált. Wagner volt olyan merész forradalmár, hogyha forradalmat akart volna a Lohengrinbe írni, megtette volna. De nem tette. Mert sem a Lohengrin története, sem a fôhôs alakja nem forradalmi (különben Telramundot gillotinnal elküldte volna a pogány másvilágra, de nem küldte). A hattyúlovag nem felforgatni jött a Patyolatból, hanem Valakit megvédeni, és mindenkit oltalmazni. Wagner életmûvében az igazi forradalmár majd Siegfried lesz, az isteni és emberi törvényeket semmibevevô, mindenen átgázoló, mindent széttörô ember, látványos életívével és kiszámítható bukásával. Persze ezt a számítást már az idôs revolucionistából élettanilag az evolúcionizmus hívévé érett, (a forradalmárból fejlôdéspártivá lett) már Sachs-i bölcsességgel gazdagodott mûvész végezte el. De vissza a fertôrákosi Lohengrin világába, melyet már ízlelgettünk Debrecenben. Ez a történelmi tabló megengedi, és a wagneri szöveg is, hogy egy istenítéletet valóságosan bemutasson, melyben szegény Elza láthatóan vesztes.

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 27

2004. nyár Vagyis itt a valóságban az álomlovag mégsem jött el, és csak a végveszélyben felgyorsult álom – képsoroknak lehetünk tanúi a további két és fél felvonáson át. Nincs ebben semmi baj, hazugság, vagy kitalálás. Elfogadható. Mégis akinek nincs szürke bádogból a szíve, az érzékenyebb nézô egy kicsit felsajdul. A szép mese valósággá silányul. Elzát a négy tôrös marcona a darab végén a nyílt színen kivégzi. Hideg zuhany mondja mellettem valaki Grazból, – valami modernségnek azért kell lenni a darabban, nemde? – súgom én. – De olyan szép mese volt eddig, – mondják, hát ilyen az élet, és máris aktualizáltuk a darabot. Miután pulykamérgemet kiöntöttem, hadd mondjam el, hogy a debreceni zenekar kiválóan játszott Kocsár Balázs lendületes vezényletével, ebben a remek akusztikai térben. A megérdemelten nagy sikert aratott szólisták Molnár András, Pesti Emese, Temesi Mária, Ürmössy Imre, Jekl László együttesen és külön nagyszerûen szerepeltek. Minden dicséretet megérdemeltek szép hangjukért és nagyszerû színészi játékukért. Megint csak ez a mondat csúszik ide: lehet, hogy Wagner (mármint a Richard) ilyen kedves, fehérruhás lénynek képzelte Elzát?, ahogyan Pesti Emese lényével megjelenítette? Igen, egy Lohengrint, egy szép Lohengrint láttunk. A kirándulás másnapján, mely méltó folytatása volt az elôzô napnak hallhattunk egy délutáni Temesi Mária koncertet. A mûvésznô Liszt dalokból álló hangversenye stílszerûen a soproni Liszt Kávéház virágos, boltíves udvarán hangzott el. A házi-muzsikálás varázsát idézte a hely és a ritkán vagy alig hallható dalok sora, melyeket rendkívüli invenciózus, szép elôadásban hallhattunk.

Cakó Ferenc homokanimációja

Cakó Ferenc homokanimációja

És, ha már Sopron, hát Soproni Horváth József! Vidéki kedvességgel nyitották ki szünnapon is a Wagner Társaság kirándulóinak a múzeumot, melyben és ki tudja hányadszor, de mindig újólag simogattuk meg szemünkkel e nagy akvarell festômûvész képcsodáit. Sopron után természetesen Balf és fürdés. Balf és Szerb Antal. Meghatódva álltunk a nagy gondolkodó emlékmûvénél. Este újra a Barlangszínházban zenekari koncertet hallgattunk a francia Philippe de Chalendar pompás vezényletével, a Debreceni Filharmonikus Zenekarral. Különös érzés volt ezen a helyen hallani Mendelssohn Szentivánéji álom zenéjét, továbbá Csajkovszkij: Romeo és Júlia dallamait. Ezt Liszt: Les Preludes-e követte, mely alatt Cakó Ferenc mûvészi homokanimációs játékát csodálhattuk meg. Ez a zenei elôjáték most az élet fejlôdését vetítette elénk összhangzó képekkel, évmilliók léptékével az egysejtûektôl a homo sapiens sapiensig, vagy még tovább az érzô, szeretô emberpárig. Lám itt a jó példa arra, hogy egy igazán nagy alkotásnak mint amilyen Liszt mûve, milyen szép és jó értelmezései lehetnek egy másik mûvész reprezentációjában! Nagy élmény volt. Persze minden jónak egyszer csak vége, de minden jó, ha a vége jó! Ennek érdekében a Thurzó ház teraszán soproni kékfrankossal búcsúztunk a kedves várostól és a zsongó Liszt-Wagner dallamoktól, majd „hazatértek a legények”. Dr. Király László NB. 2005. július 23-án és 30-án a Wagner-Liszt Fesztiválon A bolygó hollandi kerül bemutatásra a Barlangszínházban.

27

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 28

2004. nyár

Díszlettervezôk vagy provokátorok? – Riportsorozat – z alábbi oldalakon a barcelonai Wagner Társaság „Wagneriana” címû újságja 2004. májusi 47 oldalas kiadásából válogathattunk Maria Infiesta és Jordi Mota szívességébôl. A híres mûvészek, rendezôk, kritikusok nyilatkozatait spanyolból fordította Sánta Ágnes.

A

Anna Bahr-Mildenburg (osztrák szopránénekes, 1897 és 1914 között Bayreuth-ban énekelt; énekesi pályafutásának befejezése után színpadi rendezôként mûködött): A díszlettervezôknek csakúgy, mint a rendezôknek és az énekeseknek kötelességük, hogy törekedjenek a mûvet minél inkább megközelíteni a zene által, azért hogy képesek legyenek átadni azt a közönségnek úgy ahogy a szerzô megalkotta. Hogy a közönség jól láthassa-hallhassa mindezt. És nem kell mindent megváltoztatni, bármi áron is: feltûnést keltô díszletekkel és rendezôi ötletekkel, amelyek soha nem nyújtanak annyit a hallgatónak mint magának a zenének a meghallgatása. Szóról szóra követve W. vagy más szerzôk utasításait, az énekes szinte az alkotás részesévé válik. Érthetetlen számomra hogy valaki R. W. fölé kívánja helyezni magát. R.W. volt a legnagyobb színpadi szerzô, érthetetlen, hogy bárki meg meri próbálni félremagyarázni az utasításait, amelyek oly szorosan kötôdnek a zenéhez, és a szó legszebb értelmében „teátrálisak”. De vannak rendezôk akik megtagadják a zene nyelvét. Azt vallják, hogy a szerzô utasításai kényelmetlen és akadályozó kötöttségek csupán, és mivel nem tudnak mit kezdeni vele, csak azon törik a fejüket, hogyan kerülhetnék meg ôket. Értelmetlen amit olykor láthatunk, hogy némely mûvet modern környezetbe helyeznek, ami egyáltalán nem illik hozzá. Az rendjén való hogy egy modern mû elôadásához lecsupaszítják a környezetet, a szereplôk golfnadrágban, gatyában, szmokingban vagy féllábszárig érô ruhákban jelennek meg, úgy aho-

28

gyan azt a zene megkívánja. De miért teszik ezt Mozart, Beethoven vagy Weber mûveivel, amikor ezek szellemisége oly messze áll a modern kortól? Ezzel a megjelenítési móddal szétrombolják ezeket a mûveket. A rendezônek, mielôtt instruálja az énekeseket, tájékozódnia kellene a korról. A közönség köteles részt venni ebben a kalandban, amelynek célja a meghökkentés. Ez a rendezôi felfogás egy részüket megzavarja, másokat feldühít. Némelyek, merô jó szándéktól vezetve, megpróbálják megérteni a megérthetetlent, de mivel nem tudják mihez kötni, az élet, a valóság, a boldog egyszerûség rejtve marad. Bárcsak a rendezések a realitás talaján maradnának! Bárcsak ne akarnának kiforgatni mindent, ne csinálnának törpét a grandiózusból! A szeretett zene menthetetlenül meginog, ha közönségessé próbálják tenni. És ha a nézô rádöbben, hogy úgysem ért meg semmit, hát inkább vesz egy rádiót magának. Jönnek majd még más újítók és reformerek is, akik még hatásosabb elôadásokat rendeznek. De egyszer megérjük azt a pillanatot, amikor végre az eredeti nagyságában mutatják be a mûvet, megragadva az igazi nagyságát, belehelyezkedve a mû valódi lelkületébe, amikor a rendezô valóban csak mint közvetítô, egy felsôbb akarat végrehajtójaként fog mûködni. És így végre megismerhetjük és meghallgathatjuk azt, amit kezdettôl fogva látnunk és hallanunk kellett volna. (A cikk megjelent a Német R.W. Társaság lapjában, 2000-ben.) Friedrich von Hausegger (osztrák zenekritikus, a zenetörténet és zeneelmélet tanára, 1837-1899): W. számára egyetlen nélkülözhetetlen dolog létezett: úgy bemutatni a mûvet a közönségnek, ahogyan az íródott. Biztos volt benne, hogy így meg fogják érteni. Ha beillesztünk ebbe a folyamatba a közönség és a mû közé egy közvetítô elemet, mint ahogyan az történik a modernkedô produkciókban, eltorzul a mû és becsapjuk vele a közönséget. Ez ellen Wagnernak megvoltak a maga megfelelô érvei. (Richard Wagner Nachrichten, 2002, Graz)

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 29

2004. nyár Winifred Wagner (R.W. menye, 1930 és 1944 között irányította a Bayreuth-i Ünnepi Játékokat, 1897-1980): Elnézését kérem hogy nem válaszoltam azonnal az ön valóságos segélykiáltására, amelyet a Lohengrin „tönkretétele” miatt intézett hozzám. Úton voltunk, és ezért a leveleimet késve kaptam kézhez. Úgy tûnik, szokássá vált ez a modernista rendezés. Darmstadtban láttunk valami hasonlót, egy olyan elhibázott rendezést, hogy az elsô felvonás után mérgesen távoztunk, és a férjem négy hétig fortyogott a dühtôl. Nincs mit tenni. A közönség elfogadja ezeket a dolgokat ahelyett, hogy záptojásokat dobálna, összetörne mindent és bojkottálná a színházat. Ha ezt tennék, az igazgató urak nem engednék meg ezeket a karikatúrákat. (W.W. levele 1929-bôl; megjelent 1999-ben Graz-ban) Manuel Ausensi (spanyol baritonénekes, 1919ben született, repertoárja több mint 150 mûbôl áll): Én megmaradok Mestres Cabanes díszleteinél. Manapság mindent meg akarnak változtatni és ezek a változások nem vezetnek sehova ugyan, de sokba kerülnek. Nem azt mondom, hogy úgy kell operát elôadni mint 50 évvel ezelôtt. De nem szabad elfelejteni, hogy az opera egy zenei látványosság amelyben a legfontosabb elem maga a zene és nem a rendezés. (El País, 1991.dec.28.) Maria Bayo (spanyol szopránénekesnô, 1958ban született; számos díjat nyert el, Európában és Amerikában lép fel): A rendezôk mértéktelen hatalma veszélyezteti az opera lényegét. Mi énekesek nem vagyunk próbababák. Vizuális korban élünk, és a rendezôk ránk kényszerítik az ötleteiket. De mielôtt elutasítanak egy énekest az alkata miatt, más megoldásokat kellene keresni. A hang az elsôdleges, és a személyiség lényegét mindenek elôtt a hangja fejezi ki és nem a külsô megjelenése… Már részt vettem mindenféle rendezésben, klasszikusban csakúgy mint modern felfogásúban, és soha nem hagytam ott egyetlen produkciót sem a rendezôvel való összetûzésem miatt. Ha nem osztom a nézeteit, nyíltan megmondom neki, de hiszek a párbeszéd lehetôségében, a csapatmunkában, megosztottság nélkül. (El País, 2001. szept. 24.)

Grace Bumbry (amerikai mezzoszoprán-énekesnô; 1937-ben született San Luis-ban, a világ nagy operaházaiban énekelt, 1970-tôl szoprán szerepeket alakított): Úgy vélem, egy ideje a rendezôk túlléptek minden határt. A rosszat a még rosszabb követi. A produkciók már nem veszik figyelembe az énekeseket, a rendezôk és a díszlettervezôk összeesküdtek. Biztos, hogy ez nem az, amit a szerzôk kívántak. Az a helyzet, hogy a jelenlegi operarendezôk nem rendelkeznek a régiek intelligenciájával, és így nem marad más számukra, mint az extravagancia. (Münchener Merkur, 2001. november 24-25.) Montserrat Caballé (katalán szopránénekes, 1933-ban született Barcelonában nemzetközi hírnevet ért el különösen a bel canto szerepekben, legfôképpen Bellini és Donizetti operáiban); (Riporter): – Hisz benne, hogy manapság a világ operaházaiban tiszteletben tartják a mûvek szerzôit, a zeneszerzôt, a szövegírót? M.C.: Egyre kevésbé. Ez egy titkos szövetség a színházi vezetés és a rendezôk között, akik létrehozzák az elôadásokat. Ezek az emberek arra szövetkeztek hogy megmagyarázzák nekünk, énekeseknek, hogyan csináljuk ezt vagy azt a dolgot, rendszerint lehetetlen, abszurd helyzetekben, a szövegkörnyezeten kívül. Olyan korban élünk amikor mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra. Ez a demokrácia. Ami nem tûnik nekem annyira hihetônek, az az, hogy a demokrácia okán egy nagy teremben ezerötszáz embernek el kell tûrnie, amit két úr kitalált. Mert a zene tisztelete sok dologtól függ. Nem csak attól hogy mi itt vagyunk, hanem természetesen ettôl a közönségtôl, az iránta érzett tisztelettôl is. …. Úgy vélem, manapság ezeknek az uraknak a kreativitása egy kicsit amorf, egy kicsit álmodozó. Úgy érzik, ki kell találniuk különös dolgokat, mert ha nem, nem érzik elég nagynak magukat az alkotáshoz. Mert tisztelni kell a zeneszerôt, de a szövegírót is. Mindez alkotóeleme a mai világunknak. Kellenek a viták, a zajos jelenetek, hogy az opera világa izgatóvá váljon, itt van Salzburg vagy Bayreuth, és mindez a felfordulás együtt jár a jó hangú énekesek hiányával. .. Amikor majd a nagy énekesek a helyükre kerülnek, minden megváltozik. (Wagneriana, 1997.) (Folytatjuk.)

29

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 30

2004. nyár

Meghívó

A RICHARD WAGNER TÁRSASÁG Fôvédnök: MARTON ÉVA 2004. ôszi-téli programjai: 2004. szeptember 18. szombat du. 4 óra. A Magyar Rádió Márványterme VENDÉG A RICHARD WAGNER TÁRSASÁG, Marton Éva, Temesi Mária, Molnár András, Meláth Andrea, Virág Emese, Sándor Szabolcs A zenés délutánt vezeti MAGYAR KORNÉL. Szabad belépés. 2004. szeptember 26. vasárnap du. 3 óra. Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ RICHARD WAGNER: TRISZTÁN ÉS IZOLDA a teljes opera vetítése. Rendezô: Dieter Dorn, vezényel James Levine. Metropolitan 1999. Bevezetôt mond: Prof. SÓLYOM GYÖRGY zeneesztéta. 2004. október 10. vasárnap du. 3 óra. Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ ZENÉS BESZÉLGETÉS NÉMETH JUDIT OPERAÉNEKESSEL mûvészi pályájáról, Bayreuthról, Wagnerrôl. Beszélgetô partnere: ROCKENBAUER ZOLTÁN. 2004. október 31. vasárnap du. 3 óra. Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ KLUBDÉLUTÁN AZ OPERARENDEZÉSRÔL nézôk, hallgatók vitafóruma, különös tekintettel az új budapesti Lohengrin rendezésre. A beszélgetést vezeti: BOROS ATTILA 2004. november 28. vasárnap du. 3 óra. Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ RICHARD WAGNER: A WALKÜR a milánói operaelôadás filmvetítése Waltraud Meierrel és Placido Domingóval. 2004. december 12. vasárnap du. 3 óra. Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ IFJÚSÁGI HANGVERSENY a bayreuthi ösztöndíjra pályázóknak. A zsûri elnöke: MARTON ÉVA 2005. január 16. vasárnap du. 3 óra. Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ NAGY JELENETEK- NAGY ELÔADÓMÛVÉSZEK A RINGBEN. MEIXNER MIHÁLY hagyományos évkezdô „Wagner délutánja.” 2005. május 29. Kirándulás az ausztriai Wels-be RICHARD WAGNER: PARSIFAL

Wagner elôadások Budapesten a 2004-2005 évben (Elôzetes szereposztás) Tannhäuser: v.: Kocsár Balázs X. 21. /cs/ Berczelly, Sümegi, Bándi, Busa, Albert, Szüle, Kállay, Hantos, Somogyi, González X. 24. /v/ Fried, Felber, Molnár, Busa, Albert, Szüle, Kállay, Hantos, Szilfai, González X. 26. /k/ mint X. 21. X.31. /v/ mint X. 24. Ring 1. sorozat, v.: Kovács János (Delly bérlet) R: I. 6. /cs/ 19 óra Egri, Asztalos, Fekete, Rozsos, Tóth, Pataki, Jekl, Szüle, Pelle, Felber, Kovács A., Ardó, Gémes, Gál. W: I. 9. /v/ 17 óra. Bándi, Valter, Szvétek, Markovics, Balatoni, Pánczél, Fekete V., Somogyi, Ardó, Sudár, Tass, Bokor, Gál, Wiedemann S: I. 12. /sze/ 17 óra. Molnár, Rozsos, Gurbán, Sárkány, Hantos, Kovács A., Temesi, Ardó Ia: I. 15. /szo/ 17 óra. Molnár, Ötvös, Gurbán, Berczelly, Pelle, Markovics, Németh Ju., Kovács A., Lukin, Fekete V., Ardó, Somogyi, Sánta. Ring: 2. sorozat: Ring bérlet. v.: Kovács János.

30

Szereposztás mint az elsô sorozatnál. R: I. 20. /cs/ 19 óra W: I. 23. /v/ 17 óra S: I. 26. /sz/ 17 óra I: I. 30. /v/ 17 óra Parsifal: v.: Kovács János Mindkét elôadás 17 óra. Szereposztás azonos. III. 25. (nagypéntek) III. 29. (kedd) Delly bérlet Perencz, Valter, Polgár, Molnár, Berczelly, Németh Ju., Kiss P., Ambrus, Murár, Révész, Ocsovay, Derecskei, Váradi, Sinka, Simon, Herczenik, Várhelyi, Kovács A. Lohengrin: v.: Szimonov (Erkel Színház) 17 óra IV. 16. /v/ Fried, Kiss B., Pesti, Dobos, Sárkány, Temesi. IV. 10. /szo/ mint IV. 10. IV. 30. /szo/ Jekl, Molnár, Sümegi, Cserhalmi, Perencz. V. 7. /szo/ mint IV. 30.

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 31

2004. nyár

Visszapillantó a Richard Wagner Társaság 2003. évi programjaira Január 5.

Zárójelenetek Wagner mûveiben Elôadás CD illusztrációkkal Elôadó: Meixner Mihály zeneesztéta

Február 2.

Wagner kórusmûvei Dr. Langermann István elemzô elôadása zenei illusztrációkkal

Március 2.

Marton Éva délutánja Beszélgetés mûvészi pályájáról, Wagner szerepeirôl, CD és videó bejátszással. Beszélgetô partnere: Prof. Batta András zenetörténész

Március 22– 23.

Debreceni kirándulás 105 résztvevôvel, Marton Gyula szervezésében Wagner: Lohengrin c. operájának megtekintése

Március 30.

Siegfried és Cosima Wagner Bayreuthja. Zenés elôadás lemezritkaságokkal Elôadó: Rockenbauer Zoltán

Május 11.

Hegedûs Endre zongoramûvész és Mezô László csellómûvész koncertje Beethoven, Liszt, Wagner és Mendelssohn mûveibôl

Május 18.

Wagner: Trisztán és Izolda c. operájának filmvetítése Bevezetô ismertetôt mond: dr. Langermann István

Június 8.

JUNIÁLIS. Rossini: A sevillai borbély c. operájának filmvetítése Bevezetô ismertetôt mond: dr. Langermann István

Augusztus 10.

Wagner Fesztivál a Fertôrákosi Barlangszínházban Kosztümös elôadás Wagner A bolygó hollandi, Tannhäuser és Lohengrin c. operáiból az Operaház neves mûvészei és a Debreceni Szimfonikus Zenekar részvételével

Augusztus 17–26-ig részvétel a Bayreuthi Ünnepi Játékokon Szeptember 21. Wagner: Lohengrin c. operájának filmvetítése (Marton Évával és Peter Hoffmannal a fôszerepekben) Ismertetôt mond: dr. Langermann István Október 12.

Gondolatok a zenehallgatásról... Fellegi Ádám zongoramûvész zenés elôadása. Közremûködôk: Bándi János és Fellegi Balázs

November 6.

R. Wagner alkotásai operarendezôi szemmel Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal, Nagy Viktorral, Horváth Zoltánnal, a beszélgetés vezetôje: Fülöp Attila

December 12.

Fiatalok hangversenye 2004. bayreuthi ösztöndíjra pályázók koncertje 18 résztvevôvel. A 7 fôbôl álló szakmai zsûri elnöke: Marton Éva

31

Hírmondó 2004 nyár

04/9/29

15:47

Page 32

Korabeli árnykép: Wagner és a kritikusok