Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir
213. szám
2008. szeptember 22.
Információk 1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a kar Auditorium Maximumában 2008. szeptember 20-án tartotta díszdiploma-átadási ünnepségét a 60 és 50 éve végzett középiskolai tanároknak. Ekkor köszöntötték a 2008/2009. tanévben Köztársasági Ösztöndíjat elnyert hallgatókat is. A Köztársasági Ösztöndíj adományozó okiratait Prof. Dr. Kiricsi Imre rektorhelyettes, a gyémántilletve az aranydiplomákat dr. Csernus Sándor, a Bölcsészettudományi Kar dékánja adta át. Az ünnepeltek nevében Horváth Dezsı, aranydiplomát kapott, egykori magyar szakos hallgató mondott köszöntı szavakat. Ebben az évben díszdiplomát kapott: gyémántdiplomát (60 éve végzetteknek): • Endrész Lászlóné dr. Antal Adrienn • Dr. Faluhelyi Lászlóné dr. Matzkó Piroska • Dr. Kaszap Lászlóné dr. Mihály Edit • Fáy Hildegárd Julianna • Dr. Salfay István aranydiplomát (50 éve végzetteknek): • Dr. Csanádi Lajosné Fekete Mária Magdolna • Fekete Etelka • Grósz József • Horváth Dezsı • Dr. Horváth György • Haypál Ildikó • Juhász Ottóné Nemes Sarolta • Kakuk Mátyás
Kari Kurír 213. • • • • • • • • •
Kocsor Jánosné Kiss Zsuzsanna Krajcsovicz Mihályné Pavlovics Judit Leszó Józsefné Igaz Jusztina Lırinczy Attila Lırinczy Attiláné Gáspár Margit Dr. Marek János Pusztai Nándorné Katona Magdolna Papp Lajos Dr. Zombai László
A 2008/2009. tanévben Köztársasági Ösztöndíjat elnyert hallgatók: • Anka Ágnes • Arany Mihály György • Balázs Éva • Balázs Patrícia • Balogh Virág • Benedek Dániel • Benedek Noémi Mária • Csőry Angéla • Dávid Anett • Farkas Daniella • Gellérfi Gergı • Gerse Andrea • Gulyás Vera • Haraszti László • Hofecker Zsuzsanna • Janacek Karolina • Knecht Albert • Kocsis Kata • Lénárt Ádám • Litauszki Zoltán • Pilán Ildikó • Radnai Szilvia • Rauzs Olga Sarolta • Szanka Szilvia • Székács Tamás • Tóth Eszter • Tóth Renáta 2. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézetének Megismeréstudományi Csoportja által szervezett Szegedi Megismeréstudományi és Neuropszichológia Program 2008. ıszi programja letölthetı a http://kognit.edpsy.u-szeged.hu címrıl.
2
Kari Kurír 213.
Rendezvények, konferenciák, elıadások 1. Faust I und kein Ende... címmel október 2. és 4. között kerül sor a Magyar Goethe Társaság és a szegedi Germán Filológiai Intézet német nyelvő konferenciájára. A nemzetközi konferenciának az adja aktualitását, hogy éppen 200 évvel ezelıtt jelent meg Goethe Faustjának elsı része. A német, és minden bizonnyal a világirodalom egyik legismertebb írójának mővét magyar Goethe-kutatók mellett Ausztriából, Horvátországból, Romániából, Indiából és Németországból érkezı tudósok elemzik. A részletes program letölthetı a http://www.goethe.hu címrıl és a Germán Filológiai Intézet honlapjáról. A konferenciához Szegeden a következı magyar nyelvő kísérırendezvények kapcsolódnak: Október 2. (csütörtök), 19.00, REÖK Palota: Zichy Mihály és Karátson Gábor Faust illusztrációi. A kiállítást Nagy Márta, a MGT elnöke és Herczeg Tamás, a rendezvény házigazdája a nyitja meg és Karátson Gábor elıadása vezeti be. A kiállítás október 16-áig látható. Október 3. (péntek), 18.30 "Faust I" magyarul - két új fordítás. Báthori Csaba és Márton László fordítókkal Horváth Géza irodalomtörténész beszélget a REÖK Palotában. A Szegedi Egyetemi Könyvtár győjteményének különösen értékes és ritka darabjaiból készült, a Goethe-irodalmat bemutató kiállítása nyílik november folyamán. A rendezık minden érdeklıdıt szeretettel várnak! 2. Kontra Miklós (Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék) részt vett a „XIIIth International Conference on Methods in Dialectology” konferencián Leedsben, ahol augusztus 7-én „How heló (< English hello) has spread in Budapest like wildfire” címmel tartott elıadást. 3. J. Nagy László professzor 2008. augusztus 25-én elıadást (Le bloc communiste et les pays arabes durant la guerre froide) tartott a szlovéniai Portorozsban az University Centre for Euro-Mediterranean Studies által rendezett nyári egyetemen. 4. A Párkányban (Szlovákia) 2008. szeptember 4–6-án rendezett 15. Élınyelvi Konferencián az Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék oktatói és PhD hallgatói a következı elıadásokkal szerepeltek: Kontra Miklós: „Mivel korrelálnak a nyelvi elıítéletek Budapesten?”, Kovács Emıke: „Nyelvcsere és nyelvvesztés az amerikai magyarok körében”, Kalocsai Karolina: „A kontaktushatás jelensége a vajdasági magyarban: azonosságok és különbségek a magyar–magyar és magyar–szerb szülık középiskolás gyerekeinek nyelvhasználatában”. 5. A Párkányban (Szlovákia) 2008. szeptember 4–6-án rendezett 15. Élınyelvi Konferencián az AngolAmerikai Intézet oktatóiból és az Angol Alkalmazott Nyelvészeti PhD Program hallgatóiból álló LINEE kutatócsoport a munkájukat bemutató mőhelybemutatóval szerepelt, a következı elıadásokkal: Fenyvesi Anna: „A LINEE projekt rövid bemutatása”; Ódry Ágnes: „Mindenképpen az anyanyelve a legfontosabb, és az mellett a környezetnek a nyelve.”: Kisebbségi magyar pedagógusok és az anyanyelvvel kapcsolatos ideológiák és sztereotípiák; Kiss Zsuzsanna: „Többségi nyelvvel kapcsolatos nyelvi ideológiák a kisebbségi magyar oktatásban”; Dégi Zsuzsanna: „’A született magyarnak a saját kultúrájában kellene mélyre hatni, a többit meg felhasználói szinten tudni...’: Idegennyelvoktatáshoz főzıdı attitődök a kisebbségi magyarok körében”; Don Peckham: „Az angol nyelv megnevezései: Az angol, mint lingua franca a nem angol anyanyelvő beszélık és attitődjeik szemszögébıl”; Szabó-Gilinger Eszter: „Az osztálytermen belüli nyelvhasználat kisebbségi magyar környezetben: Tanári kódválasztás a tanórán és a nyelvi ideológiák”; Balogh Erzsébet és T. Balla Ágnes: „Nyelvi menedzselés multinacionális nagyvállalatoknál: Két Magyarországon mőködı nagyvállalat kommunikációjának összehasonlítása a nyelvi menedzselés-elmélet segítségével”. 3
Kari Kurír 213. 6. 2008. augusztus 8-án Balatonfenyvesen, a "Koppány fejedelem igazsága" címő symposiumon Szabados György az MTA-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos fımunkatársa "Koppány - a megismerhetetlen Árpád-házi nagyúr" címen tartott elıadást. 7. Galántai Erzsébet, a Történeti Segédtudományok Tanszék Bizantinológiai és Középlatin Filológiai Tanszéki Csoportjának docense a Neolatin Tanszéki Csoporttal közösen az Accademia Vivarium Novum megbízásából "Litterarum Vis" (Az irodalom hatása) c. latin nyelvő nemzetközi konferenciát szervezett, ahol szemináriumokat tartott. A rendezvény idıpontja és helyszíne: 2008. július 23-29. Szeged és július 30-31. - Budapest volt. A konferencia elıadói és résztvevıi (mintegy 150 fı) a világ 11 országából érkeztek.
Tudományos és PhD hírek 1. Szigorlatok: Dalloul Zaynab (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2008. június 12-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Milián-Bogyai Réka Orsolya (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2008. június 19-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Papp István (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2008. szeptember 8-án került sor. A szigorlat eredménye: 86,6%. Széchenyi Krisztina (nyelvtudomány) PhD-szigorlatára 2008. június 18-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Rápoltiné Keresztes Csilla (nyelvtudomány) PhD-szigorlatára 2008. június 25-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Hum Rozália (nyelvtudomány) PhD-szigorlatára 2008. augusztus 29-én került sor. A szigorlat eredménye: 93,3%. Nagy Judit (neveléstudomány) PhD-szigorlatára 2008. augusztus 29-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Piczil Márta (neveléstudomány) PhD-szigorlatára 2008. augusztus 29-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Kovács Tibor (történelemtudomány) PhD-szigorlatára 2008. szeptember 12-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%. Csısz László (történelemtudomány) PhD-szigorlatára 2008. szeptember 16-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%. 2. Védések: Pethı Szilvia (történelemtudomány) PhD-védésre 2008. június 20-án került sor. A védés eredménye: 96%. Kovács Kálmán (történelemtudomány) PhD-védésére 2008. június 24-én került sor. A védés eredménye: 95%. Károly László (nyelvtudomány) PhD-védésére 2008. július 24-én került sor. A védés eredménye: 95%.
4
Kari Kurír 213.
Pályázatok 1. A CivilArt Alapítvány pályázatot hirdet felsıoktatásban tanuló kommunikáció, illetve szociológus szakos hallgatók számára. Beadási határidı: 2008. szeptember 30. Bıvebb információ: http://www.civilart.hu. 2. A Támasz Alapítvány pályázatának célja, hogy ösztöndíjjal támogassa a gyermekvédelmi gondoskodás keretében átmenetei vagy tartós nevelésben részesült fiatal felnıttek elsı diploma megszerzéséért folytatott felsıfokú tanulmányait. Határidı: 2008. szeptember 30. Bıvebb információ: http://www.budapest.hu, http://www.szmm.gov.hu. 3. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma közösen pályázatot hirdet valamennyi cigány hallgató részére a 2008-as évre. Pályázhatnak azon magyar állampolgárságú cigány hallgatók, akik valamely fıiskolán vagy egyetemen az elsı diploma megszerzéséért nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat, és a képzés végén fıiskolai vagy egyetemi diplomát szereznek. A pályázat postára adási határideje: 2008. október 15. Bıvebb információ a http://www.macika.hu oldalon. 4. Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsıoktatási területen folytatott együttmőködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg. Az együttmőködés keretében az egyetemi és fıiskolai képzés, felsıoktatási együttmőködés, felsıoktatási segédanyagok kiadására, közös tudományos kutatási, képzési és felsıoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat. Általános határidık: 2008. (és 2009) október 15., december 15., 2009. március 15., május 15. Az egyes pályázatokra vonatkozó konkrét határidıkért látogassa meg a http://www.omaa.elte.hu címet. 5. A Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával együttmőködésben pályázatot hirdet „Talentum” néven. A pályázat nyertese 20000 Euro díjat nyerhet el. További információ: http://www.mta.hu, www.talentum-ceta.hu. Határidı: 2008. október 25. 6. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Tempus Közalapítvány közösen pályázatot hirdet azon felsıoktatásban dolgozó fogyatékossággal élı vagy tartósan beteg hallgatók, illetve oktatók számára, akik a 2008/2009-es tanév során Erasmus program keretében mobilitásban kívánnak részt venni. Beadási határidı: 2008. október 30. Bıvebb információ: http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=22248
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala Felelıs kiadó: Dr. Csernus Sándor dékán Felelıs szerkesztı: Pereszlényi Gábor pályázati referens Következı lapzárta: 2008. október 7. 5
Kari Kurír 213.
Aktuális pályázatok határidı-táblázata Határidı 2008. szept 30. 2008. szept 30. 2008. okt 3. 2008. okt 12. 2008. okt 15. 2008. okt 15. 2008. okt 25. 2008. okt 30. 2008. dec 15. 2009. márc 15. 2009. máj 15.
Meghirdetı CivilArt A. Támasz A. Kristó Gyula A. Pro Renovanda SZMM-Macika OMAA MTA-CETA Corvinus-Tempus OMAA OMAA OMAA
A pályázat célja, címe Hang/videoanyagok készítése Ösztöndíj Kristó Gyula díj 2008. Diákok a tudományért Cigány hallgatók támogatása Pályázatok Talentum Erasmus Pályázatok Pályázatok Pályázatok
Megjel enés helye Kurír 213. Kurír 213. Kurír 211. Kurír 205. Kurír 213. Kurír 213. Kurír 213. Kurír 213. Kurír 213. Kurír 213. Kurír 213.
Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos
Kanadai Nemzetk. FÜ XX. Századi Intézet OTKA Média az Emberekért OMKFH Illyés Alapítvány OMAA Nyílt Társadalom Alap. Soros Al.
Utazástámogatás Kutatások támogatása Támogatások Riporter kerestetik Mőszaki fejlesztés és trsd. Határon túli magyarság Ausztria-Mo.együttmőködés OSI 2000 Kulturális és mővészeti rendezvények
Kurír 173. Kurír 163. Kurír 121. Kurír 130. Kurír 129. Kurír 92/122. Kurír 114. Kurír 114. Kurír 100.
6