2017. április 20.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Rékasi Károly: Csodálom, hogy Gerda kitartott mellettem
Az állandó fájdalom miatt egy évig olvasni sem volt képes, kilenc műtéten van túl, és közel két évvel ezelőtti motorbalesete után még hosszú út vezet a teljes gyógyulásig – Rékasi Károly a Lokál Extrának mesélt a lábadozás nehézségeiről és arról, mennyire viselte meg Pikali Gerdával való kapcsolatukat az elmúlt időszak.
4
Az energia körbevesz
Közös energiánk. Közös sikerünk.
aktuális
3 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
LENDVAI ILDIKÓ BEVALLOTTA A CEU-TÜNTETÉSEN:
SOROS
Fotók: MTI
oldalán áll az ellenzék
A rendőröknek is nekimentek a tiltakozók a Parlamentnél
Erőszakba torkollt vasárnap a fővárosban tartott demonstráció. A tüntetés eredetileg a Soros-egyetem melletti kiállásról szólt volna, ám sokkal inkább kormányellenes megmozdulás volt, ahol a teljes baloldali ellenzék megjelent. Az MSZP-s Lendvai Ildikó be is vallotta, hogy az ellenzék Soros György pártján áll.
Lokál
A Soros-egyetem mellett tüntető emberek egy része a Parlament előtt rátámadt az M1 stábjára és a rendőrökre is. Beszámolók szerint üvegeket és különböző tárgyakat dobáltak az egyenruhások felé, a tüntetők egy csoportja megpróbált betörni a Parlamentbe. Újságírókat is inzultáltak: Az MTVA riporterének megpróbálták elvenni a mikrofonját, a PestiSrácok munkatársait pedig akasztással fenyegették, őket biztonságiaknak kellett kimenekíteni a tömegből. A tüntetők egy csoportja ezután átvonult az Emmi épületéhez, majd a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz akartak menni – ezt megakadályozták a rendőrök –, ezeken a helyszíneken is történtek apróbb rendbontások. A hivatalosan a Soros-egyetem melletti kiállásról szóló tüntetés persze hamar kormányellenes demonstrációvá vált. A Fideszt és a miniszterelnököt szidó
tömegben szép számmal tűntek fel baloldali politikusok. – Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán állnak – mondta az MSZP-s Lendvai Ildikó, angolul nyilatkozva a Mandinernek. A DK-s Gréczy Zsolt nem beszéli a világnyelvet, így magyarul válaszolt arra a kérdésre, hogy miért van itt: „Demokráciáért, tanszabadságért, rendszerváltásért, és hogy Orbán takarodjon.” Juhász Péter, az Együtt elnöke – Vida Ildikó korábbi NAV-elnökhöz hasonlóan – tolmácsot kért, majd elmondta: ez az ügy nemcsak a CEU-ról, hanem a „szabadságról” is szól. Rajtuk kívül az MSZP-ből Mol-
nár Gyula, Kunhalmi Ágnes, Ujhelyi István, Gúr Nándor, a Párbeszédből pedig Karácsony Gergely is feltűnt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében kiemeli, hogy a magyar kormány egyik egyetemet sem zárja be, így a Soros-egyetemet sem. A kormány csak azt szeretné, hogy azonos jogszabályok alapján működjön minden egyetem. – Dezinformációs kampány zajlik Magyarország ellen, a kormány semmilyen egyetemet, így Soros György Közép-európai Egyetemét sem zárja be. A kormánynak az a célja, hogy minden egyetemre azonos szabá-
Sajtószabadság Momentum-módra
A Parlament előtt és a Sándor-palotánál is inzultáltak újságírókat a tüntetők. – Mindenki azt kapja, amit megérdemel. A propagandatelevízió munkatársait érhetik ilyen atrocitások egy ilyen tüntetésen – mondta Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a Hír TV-ben az MTVA riportereinek vegzálására utalva. A Fidelitas felszólította Fekete-Győrt, hogy kérjen elnézést az M1 bántalmazott munkatársaitól.
lyok vonatkozzanak, és ne legyenek privilégiumok – fogalmazott korábban Orbán Viktor miniszterelnök, aki Altusz Kristófot nevezte
ki miniszterelnöki megbízottnak, hogy a nemzetközi egyetemekkel kapcsolatos diplomáciai tárgyalásokat lefolytassa.
Hazudott a 444 és az RTL Klub
Fotó: Twitter
Berlinben hetek óta tartanak EU-párti demonstrációkat. A Soros György által pénzelt 444.hu szerint a tüntetők most a Soros-egyetem mellett fejezték ki szimpátiájukat. A valóság ezzel szemben az, hogy berlini magyarok egy kis csoportja azzal próbálkozott, hogy a demonstrációsorozatot Soros-párti tüntetéssé varázsolja. A tömeget át akarták terelni a magyar nagykövetség elé, de nem jött össze – írja a 888.hu. A képek szerint annyira futotta az erejükből, hogy kinyomtattak húsz darab „IstandwithCEU” feliratot, majd lefotóztatták magukat a tömeggel a háttérben. A Pulse of Europe Facebook-oldalán megtalálható az esemény, amelynek leírásában nem esik szó a Soros-féle CEU melletti kiállásról. Az álhírről az RTL Klub is beszámolt. Érdekesség, hogy a 888. hu szerint az elmúlt napokban a 444.hu 37 cikket közölt a Soros-egyetem állítólagos bezárásáról, miközben a stockholmi terrortámadásról alig négyet.
extra
4
Rékasi:
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
KÉT ÉV ALATT KILENC MŰTÉTEN VAN TÚL A SZÍNÉSZ
Csodálom, hogy Gerda kitartott mellettem
Az állandó fájdalom miatt egy évig olvasni sem volt képes, kilenc műtéten van túl, és közel két évvel ezelőtti motorbalesete után még hosszú út vezet a teljes gyógyulásig – Rékasi Károly a Lokál Extrának mesélt a lábadozás nehézségeiről és arról, mennyire viselte meg Pikali Gerdával való kapcsolatukat az elmúlt időszak. Lakatos Brigitta
– Megpróbálom nyitottá tenni magam arra, hogy értékeljem a legkisebb szépséget is az életben. Ez az érzés a baleset előtt is bennem volt, de azóta a mindennapjaim részévé vált. Ahogy most beszélünk, figyelem a zöldellő gyepet, a szélben elhajló fákat és elképesztően jó kedvem van. Ültettem korábban százszorszépet, árvácskát, a terasznál pedig muskátlit. Tudom, hogy jön majd hozzánk édesanyám és a húgom, máris a menün töröm a fejem, és érzem, hogy nagyon jó hétvégém lesz, mert együtt vagyok azokkal, akiket igazán szeretek. Kell ennél több? – veti fel Rékasi, aki sokszor elképesztő derűvel éli meg a hétköznapokat. Pedig pokoli út van mögötte és tudja, hogy még az is időbe telik, hogy motorbalesete után újra a színpadon láthassák a rajongók. Mint ismert, 2015 nyarán motorbalesete volt, többek között fejsérülést, boka-, medence- és combcsonttörést szenvedett. Hosszú ideig kórházban feküdt. – Azt hiszem, ez a jókedv, ami a nehézségek ellenére bennem van, abból fakad, ahogy már az életről gondolkodom. Az eddigi kilenc műtét teremtett alkalmat arra, hogy az ember átgondolja az életét. Olvasni egy évig nem is tudtam az állandó fájdalom miatt, ami lekötötte minden gondolatomat. Töprengtem, tépelődtem. A baleset okozója egyik alkalommal azt mondja, hogy igen, elismeri a történteket, máskor meg visszavonja a beismerő vallomását. Már ezzel sem foglalkozom. Egy pici előrelépés, hogy a fémeket kivették belőlem, mert a csontképződés elért abba a stádiumba, hogy nincs szükség tartó fémekre a combcsont
mentén. Hetente többször járok rehabilitációs gyógytornára, és konditeremben erősítem a 21 hónap alatt elsorvadt izmaimat. Nem azért járok edzeni, hogy jobban nézzek ki, azért csinálom, hogy dolgozhassak. Ha úgy döntenek a József Attila Színházban, hogy újra felveszik velem a munkakapcsolatot, akkor újra teljes erőmmel tudjak majd dolgozni. Kerüljek olyan állapotba, hogy jól használható legyek, mert piszkosul hiányzik a színpad – mondta Rékasi, akitől azt is megkérdeztük, örülne-e, ha az autós, akivel balesete volt, felkeresné és bocsánatot kérne. – Pont leszarom! Eddig is megtehette volna, de nem tette meg. Egyetlen dologra vágyom, de ez olyan, amiről tudom, hogy sohasem történhet meg. Ha visszatekerhetném az időt a baleset időpontjára, akkor azt szeretném, hogy ne előttem akarjon átkanyarodni balra. Csak ennyi. Annyira jó életem volt! Piszkosul jól éreztem magam, ebbe kanyarodott bele ez az ember – mondta a színész, akinek párja, Pikali Gerda is rengeteg erőt ad. Nemrég arról írtak a lapok, hogy eljegyezte a színésznőt, de a Lokál Extrának viccesen azt mondta, hogy ő is csak a magazinokból tudta meg, hogy megkérte a szerelme kezét. Rékasi szerint senkire sem tartozik, hogy ez valójában mikor fog megtörténni, de mindig óriási szeretettel mesél Gerdáról. – Hogy beszéljek arról az emberről, akitől ennyi időn keresztül ilyen egyértelmű szerelmet kapok? Nap mint nap bejárt hozzám, abba a semmi állapotba, amikor több mint egy hónapon keresztül a tudatomnál sem voltam. Mai napig nem emlékszem bizonyos pillanatokra.
Elnézte a tudatlanságból fakadó hülyeségeimet, mert történtek ott dolgok… Amikor kontrollálatlan állapotban vagy, akkor mondasz vagy csinálsz olyan dolgokat, amikre később azt mondod, hogy Jézus, Máriám! Csodálom, hogy Gerda
Hosszú még az út a teljes gyógyulásig
kitartott mellettem, egyszerűen bámulatos nő. Rengeteget kapok tőle, és pont mondtam neki, hogy men�nyit „gazdagodom” belőle, tőle, és hogy mennyivel oldottabbá tett. Szóval én nagyon sokat kapok ettől a csajtól!
extra
5
Durván lefogyott Johnny Depp
Rengeteget fogyott, már csont és bőr Johnny Depp. A színész nagyon rossz állapotban van a válása óta, a rajongók meg is ijedtek, amikor meglátták a róla készült legfrissebb fotókat. Depp ráadásul nagyon gyengének is látszott. Magánéleti válsága mellett az is megviseli, hogy egyre több rendező mellőzi. Ennek az lehet az oka, hogy gyakran szerepel a legtúlfizetettebb színészek listáján, azaz a fizetéséhez képest nem hoznak nagy bevételt a filmek, amelyekben szerepel. Persze nem kell őt félteni, hogy elszegényedik, hisz nemrég adta el 733 millió forintnak megfelelő összegért az egyik Los Angeles-i luxuslakását.
Fotó: Profimedia
A nehézségek még jobban összekovácsolták őket
Liza Minnelli férje meg akarta öletni Elton Johnt
Igyekszik elterelni figyelmét a fájdalomról
David Gest 7 milliót fizetett volna a gyilkosságért
Elképesztő hír jelent meg a The Sunban. Liza Minnelli volt férje, David Gest állítólag meg akarta öletni Elton Johnt. Nem hirtelen haragjában mondott ilyet, annyira gyűlölte az énekest, hogy még bérgyilkost is felfogadott. Elton John bűne az volt, hogy azt mondta, „szívesen vennék egy heteroszexuális férjet Lizának”, utalva ezzel arra, hogy Gest valójában a férfiakhoz vonzódott és csak érdekből vette el Minnellit, akinek öt évig volt aztán a férje. Gest volt testőre, Imad Handi mesélt erről, és azt is elárulta, hogy a bérgyilkos átszámítva 7,3 millió forintot kért a gyilkosságért, amiről végül a testőr lebeszélte a főnökét. A bérgyilkos viszont nem adta vissza az összes pénzt a 2016-ban elhunyt producernek, aki 4 milliót bukott ezen.
Fotók: Profimedia
Fotók: Keresztesi Balázs, Máté Krisztián
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
Elton homoszexuálisnak titulálta a producert
extra
6
EGY VADÁSZATON TALÁLKOZOTT A KIRÁLYNŐ UNOKATESTVÉRÉVEL
Kenti hercegné: Isteni gulyást tudok készíteni
Fotók: Mészáros Diána
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
Magyarországra látogatott az angol királyi család magyar származású tagja, Mihály brit királyi herceg felesége, Marie Christine von Reibnitz kenti hercegné. A Lokál Extrának adott interjújában a 72 éves előkelőség mesélt a férjével való megismerkedésről, írói munkájáról és arról, hogyan sikerült megőriznie magyar gyökereit a királyi udvarban. Kovács Szilárd
Marie Christine édesapja báró Günther von Reibnitz, édesanyja Maria Anna Szapáry von Muraszombath grófnő, aki nemcsak nemesi származása miatt vált híressé, hanem sportkarrierje miatt is, aminek egy lábtörés vetett véget, ezért nem indulhatott a legendás 1936-os berlini olimpián. – Anyukám szenvedélyesen magyarnak tartotta magát. Mindent imádott, a kultúrát, a szokásokat, az éte le ket . Bécsben tanult törté ne l met, ahova magyarként jelentkezett, ugyanis a k kor iba n nagyon nőellenes volt a felsőoktatási rendszer, így sokkal egyszerűbb volt külföldi nőként bekerülnie az intézménybe. Történelmi közegben nőttünk föl: nagypapám, Szatmári Frigyes Szentpéterváron volt nagykövet, és az ő kellemetlen feladata volt, hogy 1914-ben bejelentse az I. világháború kitörését. Nagyon érdekes visszagondolni arra, hogy amikor kicsik voltunk, nálunk az volt a büntetés, ha
rosszat csináltunk, hogy a sarokban kellett valamilyen történelmi könyvet olvasnunk – mesélte lapunknak Marie Christine von Reibnitz. Marie Christine von Reibnitz kenti A t e r v e k hercegnét férje, Mihály brit szerint Marie királyi herceg is elkísér teMagy arországra Christine szintén Bécsben tanult volna, azonban egy szerelmi csalódás Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a XV. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják után Londonba Lajos Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell ment belsőépírátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légtészetet tanulkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: ni, amelyben meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou-család igen sikereséletét. A szövevényes, sodró erejű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint nek számított. az orléans-i szűz vagy Agnès Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője. A könyv A z onba n a hetvenes évek nemcsak egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, amelyet a második felékenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak ben, első félresikerült házassága után met: akkoriban nem nézték rálynőkről írjon, akik távol édesanyám nem főzött túl egy vadásza- jó szemmel a családban, ha a szülőföldjüktől, egy másik sokszor, de mielőtt megháton megis- egy nő dolgozik. Nagyon országban lettek sikeresek. zasodtam, bevitt magával a me rke de t t boldogtalan voltam, amikor A hercegné saját élményei- konyhába, hogy a magyar II. Erzsébet felhagytam a munkámmal, ből is merít a történeteiben. származású szakácsunk – Mindig próbáltam több- megtanítson erre-arra. k i r á l y n ő mert imádtam. Emlékszem, unokatestvérével, Kent az édesanyámnak sírtam dimenziósan ábrázolni eze- Emlékszem, azt mondta a hercegével, és teljesen meg- és kérdeztem tőle, hogy ket a nőket, rengeteget ku- szakácskönyv fölött: Kisváltozott az élete. most mihez kezdjek? Mire tattam utánuk, igyekeztem lányom! Ha tudsz olvasni, – Nagyon sokat beszél- ő: történelmet tanultál, őket egyszerre drámaian és akkor tudsz főzni is! Állígettünk a történelemről. miért nem írsz történelmi reálisan szemlélni – fűzte tólag isteni gulyást tudok Rögtön úgy éreztem, hogy könyvet, regényeket? Így hozzá, majd azt is elárulta, készíteni, pedig nem tarMihály a legviccesebb em- kezdődött az írói karrierem hogy hogyan tudja őrizni tom magam egy nagy szaber a földön, hatalmas bol- – idézte fel a történteket a magyar gyökereit az udvar- kácsnak, de a családom azt hiszi, hogy istenien főzök – dogság volt, amikor nem hercegné, akinek azóta szá- ban. – Liszt nagy kedvence mesélte nevetve a hercegné. sokkal később megkérte a mos könyve jelent meg. kezemet. Csak egyetlen doEgy osztrák kiadó aján- a családomnak, sokszor A teljes beszélgetést a lolog árnyékolta be az örömö- lotta neki, hogy olyan ki- játsszuk a darabjait. Az kal.hu-n olvashatják
A szerelmes Királynő – Négy ország uralkodója
Hódmezővásárhely
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző hódmezővásárhelyi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
városi hírek www.lokal.hu/varosihirek
Hazaszeretet, igazság, becsület
A szépirodalom és a rockzene találkozásának lehettek szem- és fültanúi azok, akik a közelmúltban ellátogattak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba. Az Ismerős Arcok zenekar Simó Józseffel, a Wass Albert-hagyaték gondozójával, a Czegei Wass Alapítvány elnökével kiegészülve adott koncertet a vásárhelyi közönségnek. 8. oldal
Fotó: P7
Az ön területi szerkesztője: Séra Zsanett – e-mail:
[email protected]
Fotók: P7
hódmezővásárhelyi hírek
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
U16-os futballtehetség
Simó Józseffel, a Wass Albert-hagyaték gondozójával egészült ki az Ismerős Arcok
Amikor az irodalom és a rockzene találkozik
Galambos Nándor, az Ismerős Arcok basszusgitárosa
Vanda továbbra is aktív mezőnyjátékos Telek Vanda három éve focizik a Hódmezővásárhelyi FC-nél. Mezőnyjátékosként kezdte, azonban több mint egy éve kapusként is kipróbálta magát. Nem hiába. Március végén a korosztályos leányválogatott edzőtáborába kapott meghívást. – Vanda három é v ve l e z e lőt t kezdte a labdarúgást az eg ye s ü letnél. „Igazából mindig is a foci
felé húzott a szívem. Valamit egyébként is kell sportolni, ez mindig így van. Láttam, hogy itt jó a közeg, jó az edző, jók az edzések, így hát ezt választottam – mesélte Vanda. A 2002-es születésű játékos a mezőnyben kezdte, majd másfél évvel ezelőtt Mucsi Dénes vezetőedző megoldást keresett egy az U15-ös csapatnál felmerült problémára. A gárda kapus nélkül maradt, Vanda pedig új poszton kapott lehetőséget, és úgy döntött, hogy él vele. – Szeretek védeni is, így azt mondtam, hogy oké. Az első meccsen kaptam pár gólt, de azt mondták,
Vanda egyre inkább megkedveli a kapusposztot
Fotók: P7
Simó József több mint 10 éve ismerte meg Wass Albert írásait, majd irodalmi esteket és előadásokat kezdett tartani az író műveiből. Egyik előadásán sikerült megkapnia Wass Albert címét is, és ettől kezdve – bár csak levelezés útján, de – kapcsolatba kerülhetett az emigráció egyik legkitűnőbb alakjával. Az Ismerős Arcok egyik küldetésének tekinti a tradicionális és kortárs magyar irodalom népszerűsítését, ezen belül is Wass Albert munkásságának megismertetését. Ezzel erősíteni kívánják közönségük kulturális és nemzeti identitását. A zenekart és Simó Józsefet Wass Albert szeretete hozta össze. Az Ismerős Arcok első lemeze, az „Egy a hazánk” a költő tiszteletére született meg. Wass Albert az írásaiban olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek a magyarság megmaradása szempontjából fontosak és időszerűek. A vásárhelyi koncerten így találkozhatott egymással az irodalom és a rockzene. – Azok a gondolatok, amelyekről az előadásban beszélünk, nemcsak a magyarságnak fontosak, hanem egyetemes gondolatok. A haza szeretetéről, az igazságról és a becsületről szólnak. Ezek olyan alapértékek, amelyek kiveszőben vannak a mai kor társadalmából. Mi szeretnénk, ha ezek tovább élnének – nyilatkozta Galambos Nándor, a zenekar basszusgitárosa. Az este folyamán azok az Ismerős Arcok-dalok csendültek fel, amelyek kérdéseket tesznek fel Wass Albert műveivel kapcsolatban. Voltak szerelmes hangvételűek, valamint olyanok is, amelyek érintették a hazaszeretet és a barátság kérdését.
hogy járjak kapusedzésre. Azt pedig imádom. Szeretem, ahogy dolgozunk, és ezzel együtt ezt a posztot is még jobban megszerettem. Most pedig, hogy felkerültem az edzőtáborba, megmutatták, hogy van még feljebb, és nem szabad abbahagynom ezt a sportot – nyilatkozta Vanda. Itt, az U16-os magyar válogatott edzőtáborában felfigyeltek a lány kapustehetségére a szakemberek. – Ez az edzőtábor egy élmény volt számomra. Megmutatták, hogy menyit lehet még fejlődni. A játékom, a technikám tetszett az ottani edzőknek. Jó volt a mozgásom, és azt mondták, hogy jól teljesítettem. Az ottani kapusedzések sokkal gyorsabbak voltak, a technika is más volt. Figyelték, hogy mennyire vagyunk labdabiztosak, hogyan vetődünk és fogjuk a labdát. Szerintem is jól teljesítettem, aztán ki tudja, hogy mi lesz ebből. Bármi megtörténhet – mondta a fiatal tehetség. Ezzel együtt azonban a mezőnyjátéknak sem intett búcsút Vanda. Az U17-es csapatban és a felnőtteknél is előszeretettel rúgja a bőrt, és a gólszerzéstől sem zárkózik el.
hódmezővásárhelyi hírek
9 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
Kiállítással tisztelegtek a 70 évvel ezelőtt született Csikós András vásárhelyi festő emléke előtt – 158 alkotást bemutató tárlat nyílt az Alföldi Galériában. „Micsoda hívságos valami a festészet: olyan dolgok hasonlóságával vívja ki bámulatunkat, amelyeket egyáltalán nem bámulunk eredeti alakjukban!” – idézte megnyitó beszédében Blaise Pascal szavait dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója. Csikós Andrást sohasem vonzotta a csillogás. Egy szoba málló vakolattal, egy eső áztatta utca, egy kedvesen ismerős, düledező tanyaépület sokkal gyakrabban vált az ecsete nyomán művészi alkotássá. Olyan dolgok ezek, amelyeket mi, hétköznapi halandók sokszor észre sem veszünk. Azonban Csikós András (1947–2006) képes volt arra, hogy ezeket a dolgokat láttassa velünk. Nem is akárhogyan. A Hódmezővásárhelyen született festő tehetsége már korán megmutatkozott, egyenes út vezetett a Füstös Zoltán irányítása alatt működő művészeti körhöz, amely meghatározó élmény volt
az életében. Majd a szegedi tanárképző rajz szakára került. Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere a tárlat megnyitóján elmesélte, hogy ő maga itt, ekkor találkozott először Csikós Andrással, hiszen az ének és a rajz tanszék egymás mellett volt. A polgármester beszédében kitért az életút legfontosabb momentumaira. Csikós András művészetében a ’80-as években jött a váltás, amikor megpróbált szakítani azzal, hogy őt „tanyafestőnek” bélyegezzék, és más témák, más ecsetkezelés, más színválasztás lett a sajátja. A tájképek mellett gyakran festett csendéleteket. A családtagok is rendszeresen szolgáltattak témát: az élet meghitt pillanatai, egy-egy használati tárgy, a festőnek kedves emberek portréi. A 158 festményt és grafikát felvonultató, Találkozás című tárlaton a hatalmas életmű majd minden szegmenséből láthatunk alkotásokat, amelyek mind magángyűjteményből származnak. A család is több festménnyel járult hozzá a kiállítás megszületéséhez. Elmondásuk szerint a kiállítótérben ők is találtak olyan alkotást, amelyet korábban soha nem láttak, így ebből a szempontból is óriási öröm számukra a tárlat.
Fotók: P7
Meghitt találkozás Csikós Andrással
Csikós János (Csikós András testvére) és felesége, Csikósné Váradi Andrea
Csikós András (1947–2006) vásárhelyi festő idén lenne 70 éves
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kerékpáros-vetélkedőt szervezett az általános iskolás diákoknak. A tanulóknak ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk, és tesztlapokat töltöttek ki. A Kerékpáros Iskola Kupa városi döntőjére a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területéről érkeztek versenyzők. A tanulók ugyanúgy közlekednek a településeken, mint a gépjárművezetők, és hogy ezt biztonságban tegyék, fontos, hogy tisztában legyenek a KRESZ szabályaival, illetve fontos tudniuk, hogyan tudják biztonságosan használni a kerékpárt. A verseny három részből állt. Egy elméleti KRESZ-tesztlapon kerékpárosokra vonatkozó kérdésekre kellett válaszolniuk. Az ügyességi pályán meghatározott feladatsort kellett teljesíteniük, illetve volt egy kerékpárral kapcsolatos műszakihiba-feltárási feladat, ahol olyan hibákat kellett keresniük a versenyzőknek, amelyekkel nem lehet részt venni a közlekedésben. A megmérettetésről a két legjobb fiú és lány jutott tovább a megyei döntőbe, amelyet majd Szegeden rendeznek meg.
Fotók: P7
Iskolásokat teszteltek a rendőrök
Dr. Nagy Imre múzeumigazgató
Elméleti tesztet is ki kellett tölteniük a diákoknak
Ügyességi feladatokon keresztül tesztelhették tudásukat a fiatalok
A legjobbak a megyei döntőbe jutottak tovább, amit aztán az országos verseny követhet
hódmezővásárhelyi infók IV. 21. 18 óra – BÁL: A Rotary Club hódmezővásárhelyi szer vezete idén is megrendezi Tavaszi Zsongás elnevezésű jóté konysági estjét a Fekete Sasban. Sztárvendég: Grácia Hege dűtrió. IV. 22. 9 óra – TÚRA: Tavaszi kerékpártúrát szervez Nagymá gocsra az EVP – Egészségfejlesztési Iroda és a Hódmezővásár helyi Gyermekegészségügyért Alapítvány. Gyülekező 9 órakor a népkert bejáratánál található millenniumi székelykapunál. A 60 kilométeres kerékpáros túra több pihenővel teljesíthető a nem rendszeresen túrázónak is. Időtartama körülbelül 6 óra, így a várható visszaérkezés időpontja 15 óra 30 perc. IV. 24. 17 óra – KÖNYVBEMUTATÓ: A Bethlen Gábor Reformá tus Gimnázium olvasótermében mutatják be a Tanári alma nach című kötetet. A délután folyamán a szerzővel Farkas Fe renc tanár beszélget. IV. 26. 18 óra – KONCERT: Hegedűs Endre zongoraművész ad koncertet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Vig Áron, a kollégium jelenlegi igazgatója tiszteletét fejezte ki az elmúlt 50 év igazgatóinak
Ötvenévnyi
diákélet szemtanúja
A Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium épülete idén ünnepli 50 éves fennállását. A jubileumi alkalomból egy nagyszabású ünnepséget rendeztek az intézményben. Az elmúlt század közepén, a szakközépiskolák beindulásával a tanulni vágyó vidéki diákok száma ugrásszerűen emelkedett, így szükségessé vált egy új kollégium felépítése, ami 1967-re be is fejeződött az Oldalkosár utcában. A neve Szántó Kovács János Középiskolai Kollégium lett, amelyben egyesült a leányés a fiúkollégium. A 400 fős kollégium avatóünnepségét 1968. május 4-én tartották a Fekete Sas Szálló dísztermében. A Cseresnyés Kollégium fennállásának 50. évfordulójának tiszteletére műsorral készültek a tanárok és diákok. Az ünnepségen énekes, színpadi, valamint zenés produkciókkal mutatkoztak be a kollégium jelenlegi lakói. Ezenfelül az egykori igazgatókkal, nevelőkkel hallgathattak beszélgetéseket a megjelentek, majd az ünnepséget követően Rácz Zsolt az At Manos (Kezek) zenekarban mutatta meg tehetségét. Az évforduló alkalmából egy kiadványt is készített a kollégium, Cseresnyés csillagok címmel, amelyben interjúkat, érdekességeket és régi diákok visszaemlékezéseit örökítették meg, sok fényképpel.
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
A szivárvány minden színe felragyogott A Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében rendeztek Ki mit tud?-ot a Bessenyei Fe r e n c M ű ve l ő d é s i Központban. Óvodások és általános iskolások mutatták meg tehetségüket. Negyedik alkalommal szervezték meg a tehetségkutatót, amelyen ez alkalommal több mint 50 gyerek képviseltette magát egyéni vagy csoportos produkcióban. Ének, tánc, vers és próza is szerepet kapott a péntek délelőtti eseményen. Először a kisebbek, majd a nagyobb gyerkőcök mutatták meg tehetségüket. A BFMK színpadán sorra követték egymást a tehetségek. Látványos táncos produkciókkal, néptánccal és rengeteg mesével örvendeztették meg a kicsik a közönséget. A produkciókat háromfős zsűri értékelte. Mátray Attila, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy ezt a rendez-
Fotó: P7
program
10
Több mint 50 gyerek mutatta meg tehetségét vényt a Roma Kultúra Világnapja – amely április 8-án van – alkalmából szervezik meg. „Hódmezővásárhelyen a családok ápolják a roma hagyományokat. A nemzetiségi önkormányzat arra törekszik azonban, hogy ezt még inkább fokozzuk. Ezért például cigány tánciskolát üzemeltetünk, illetve idén beindítjuk a lovari nyelvoktatást, hiszen a nyelv ápolása nélkülözhetetlen a kultúra megőrzéséhez.” A Ki mit tud?-on a következő produkciók szerepeltek: Erdei Melissza (vers), Hódmezővásárhelyi
Egyesített Óvoda Szabadságtéri Telephelye (mese), Oldalkosár utcai óvoda (népi játékok), Pálffy utcai nagycsoport (tánc), Bán Eszter (mese), Malom utcai Óvoda (tánc), Észak utcai Óvoda nagycsoportja (vers, ének), Árva Renátó Alex (vers, próza, mese), Juhász Sándor (vers, próza, mese), Deák Zsanett és Szabó Mária Bianka (tánc), Boldizsár Tamara Diána (tánc), Deák Zsanett és Szabó Mária Bianka (ének), Ferkovics Szilveszter (tánc), Ajtai Attila (tánc), Török Csanád és Török Réka (tánc).
Ügyes-bajos Hódmezővásárhelyi központi háziorvosi ügyelet: Hódmezővásárhely, Lázár u. 10. (ellátási terület: Hódmezővásárhely, Mártély, Szék kutas) Ügyelet telefonszáma: 06-70/ 37- 03-104 Ügyeleti idő: hétfő–péntek: 16.00-tól más nap reggel 7.00 óráig, hétvégén, illetve mun kaszüneti napokon 7.00–7.00 óráig. Területen történő ellátási igény telefonos bejelentése a diszpécserszolgálat hívószá mán (06-70 /37-03-104) történik a lakosság részéről. Önkormányzat 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. Pf.: 23. Tel.: (06) 62 530-100 Zöldszám: (06) 80 820-010 E-mail:
[email protected]
Járási Hivatal és Kormányablak 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre út 14. Fax: +36 (62) 681-000 E-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: Hétfő: 7.00–17.00 Kedd, szerda: 8.00–16.00 Csütörtök: 8.00–18.00 Péntek: 8.00–12.00 Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Lázár u. 6–8. Postacím: 6801 Hódmezővásárhely, Pf.: 39. Telefon: 62/535-960, fax: 62/535-962 BM-telefon: 33/40-21 E-mail: ugyelet.hodmezovasarhelyrk@ csongrad.police.hu Engedélyügyi ügyfélfogadás: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00–12.00
képregény
11 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
fortuna
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
ZOLTÁN: Szerencse nélkül nem sikerült volna nyernem! Szilárd Zoltán 25 millió forintot nyert a Duna Televízió Maradj talpon! műsorában. Úgy érzi, óriási szerencse kellett a nyereményéhez és bízik abban, hogy egyszer az Ötös- vagy Hatoslottón is telitalálata lesz.
Szilárd Zoltán tíz párbajon át állta a sarat, talpon maradt, és – ahogy a menyasszonyának megígérte – a fődíjjal tért haza. Előző este sokáig dolgozott, kissé kialvatlanul érkezett a stúdióba, de úgy véli, éppen ebből tudott előny kovácsolni. „Előző este éjfél körül fejeztem be a munkát, és reggel kezdődött a forgatás, ezért elég fáradtan érkeztem, de talán ezért egyáltalán nem volt lámpalázam: ez a fáradtság kitisztította a fejem és jól tudtam koncentrálni. A tévében két részletben ment le a játékom, de a felvétel egy nap alatt zajlott. Reggel bementem, és este már 25 millió forintos nyereménnyel távoztam” – idézte fel a játék napját Zoltán, aki szer int éppen a
lámpaláz miatt esnek ki a legtöbben. Szilárd Zoltán szabadúszó fordítóként dolgozik Budapesten, de korábban az Európai Bizottság munkatársa volt Luxemburgban hasonló munkakörben. „Nagyon sok szöveggel dolgozom nap mint nap, fordítok, lektorálok. Nagyon kell figyelnem a szóképekre a munkámban, rengeteg szó kerül elém, ezért nekem talán könnyebb tippelni egy ilyen játékban” – részletezte a játékos, aki esküvő és családalapítás előtt áll a menyasszonyával. „Egyikünk sem a nagy lakodalmak híve, ezért szerény esküvőt tervezünk, a nászútra valószínűleg többet fogunk költeni. Mindketten kedveljük a mediterrán vidékeket, ezért úgy döntöttünk, hogy egy dél-olaszországi túrára indulunk az esküvő után” – mondta Zoltán, aki úgy érzi, hogy Fortuna végig vele volt a játék alatt. – Szerencse nélkül nem sikerülhetett volna! Remélem, egyszer a lottójátékokban is lesz szerencsém. Állandó számokkal játszom, melyek egyszer talán telitalálatot hoznak.
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
Fotó: MTVA
fortuna
13 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
NYERTEM! Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
Zoltán reméli, egyszer a lottón is szerencséje lesz
mix
14 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
1945. augusztus 12. 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik. Titkok, bűnök, számvetés, szerelem, árulás, szembesítés…
Tudta? A főszerepet játszó, a falu jegyzőjét alakító Rudolf Péter a karakter hiteles megformálásához több mint tíz kilót hízott, kopaszra borotválta a fejét, és még bajuszt is növesztett. A filmben játszik a Sorstalanság főszereplője, a mostanában operatőrként dolgozó Nagy Marcell. A film operatőre a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Ragályi Elemér, akinek filmjei számos nemzetközi díjat nyertek, köztük Oscar-, Emmy- és ACE-díjat is.
A hét szülinaposa – Kökény Attila
A tehetségkutatók világából megismert énekes a héten ünnepli 42. születésnapját. Példaképe: Steve Wonder. Kedvenc színe a fekete. Házas, három gyermeke van. IKREK (V. 21.–VI. 21.) Érdekes, nagy tapasztalattal rendelkező személlyel ismerkedhet meg, akinek szakértelme előtt fejet hajt. Emberelje meg magát és iratkozzon be végre arra a továbbképzésre. RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Egy elkövetett hiba miatt igen kellemetlen szituációba kerülhet. A munkahelyén sajnos inkább jegyzik meg a hibákat, mint az érdemeit és kimagasló eredményt. OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Egy feladatban munkatársa a segítségét kérheti, később pedig felettese értékelni fogja hozzáértését, de leginkább pozitív hozzáállását. Szeretne előrébb lépni. SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Zavarja szomszédja a nyugodt mindennapokban, ne rejtse véka alá rosszallását. Kiválóan tud érvényesülni, amikor kommunikációs képességeit megcsillogtathatja. MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) A munkatársai, beosztottjai hallgatnak szavára, tekintélye van. A vitákat érdemes kerülni a héten, mert párkapcsolati problémája miatt igen sebezhető és lobbanékony.
Könyvajánló
Her Royal Highness Princess Michael of Kent:
A szerelmes Királynő – Négy ország uralkodója
Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a XV. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou-herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá hárul a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou-család életét. A szövevényes, sodró lendületű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint az orléans-i szűz vagy Agnès Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője. A könyv nem csupán egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, amelyet a kenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak. Őfelsége a kenti hercegné a brit uralkodói család egyetlen magyar származású tagja. Férje, a kenti herceg II. Erzsébet első unokatestvére. A hercegné gróf Szapáry Frigyes unokájaként rendszeresen látogat Magyarországra. Történelmet tanult, élt Ausztriában, Ausztráliában és Mozambikban. Jelenleg világszerte közel száz civil és jótékonysági szervezetet támogat férjével. Eddig hat könyve jelent meg, A szerelmes Királynő hónapokon át a brit könyves sikerlisták élén állt.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) Komoly változásokra számíthat, ami egy nagy döntés következménye. A költözést hajtsa végre, nem érdemes tovább várni vele. Hamarosan harmóniában fog élni. NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Egy barátja könnyen olyan cselekedetre veheti rá, amely nem helyes. Megóvni
úgy tudja magát, ha képes lesz nemet mondani. Később ne szomorkodjon gyengesége miatt. BAK (XII. 23.–I. 20.) Könnyen megismerkedhet valakivel, akire már régóta várt gondolatban. A pénzügyeket kezelje kellő óvatossággal, ne menjen bele üzleti vitákba. Legyen körültekintő! VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) Fantasztikus hírek örvendeztethetik meg a távolból, ami okot szolgáltat az egész heti jókedvre. A kedvesével való szakítást jól gondolja meg, mert a mostani döntés végleges. HALAK (II. 20.–III. 20.) Egy izgalmas személyiség kelti fel romantikus érdeklődését. Mindig is vonzódott a vagánykodó nagyotmondókhoz, úgy érzi, ez most más. Elveszik a szerelemben. KOS (III. 21.–IV. 20.) A bolygóállás kedvezően befolyásolja, amikor meg akar venni valamit, remek áron megkapja a tökéletes minőséget. Olvasással pallérozza elméjét és körözze le a munkatársakat! BIKA (IV. 21.–V. 20.) A közeli rokonoknak érdemes kimutatnia szeretetét és törődését, amit leginkább cselekedeteivel tud érzékeltetni. Színe a muskátlipiros. Szerencsések a délutáni órák.
Recept
Spenótkrémleves
Hozzávalók: 50 dkg spenót, 2 db nagyobb főtt krumpli, 4 dl víz, 2 dl főzőtejszín, 20 dkg sajt, só, ételízesítő, 2 db erőleveskocka, őrölt fekete bors, curry, petrezselymes-fokhagymás fűszerkeverék, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyem, toastkenyér, tejföl.
Fotó: Profimedia
1945
Horoszkóp
Moziajánló
Elkészítés: Forrásban lévő sós vízbe dobjuk a megmosott spenótleveleket, 10 perc után kivesszük, majd finomra vágjuk. 4 dl vízben feloldjuk a leveskockát, felforraljuk, hozzáadjuk a spenótot, borsozzuk, teszünk bele ételízesítőt, curryt, a kockára vágott sajtot, az apróra vágott fokhagymát és petrezselymet, valamint a főzőtejszínt, majd összeforraljuk. Beletesszük a feldarabolt krumplit, és összeturmixoljuk. Tálaláskor pirított kenyérkockát és 2 kanál tejfölt rakhatunk a tetejére, meghinthetjük kevés curryvel.
rejtvény
15 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
Vélemény
SÁRKÁNYEREGETÉS
Ki, melyik sárkányt eregeti? A gyerekek betűjeléhez párosítsd a sárkányok sorszámát!
SZÁMLÁLÁS
Hány tárgyat látsz a képen?
Sudoku
Írjon a nagyobbik ábrákba 1 és 9 közötti számokat, a 6x6-osba A és F közötti betűket. Se a sorokban, se az oszlopokban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen ismétlődés!
D E A B D C E
E F A D C A A
9
5 3 4 8
7 8 1 2 4
1 3 8 6 4 8 3 6 9 1 8 9 2 7 7 6 8 1 9 3 8 6 3 9 5 1 7 1 9 6 1 3 2 8
9 6
5 4 7 8 6 3 9 8 2 2 4 8 5 1 6 7
1 2
9 3 8 6
sport
16
A VILÁGBAJNOKSÁGRA KÉSZÜLŐ CSAPAT KIKAPCSOLÓDOTT EGY KICSIT
Cirkuszoltak a hokisaink
Április elején mutatták be a Fővárosi Nagycirkusz új műsorát, a Jégcirkuszt. A jeget a világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott tagjai tesztelték egy rögtönzött hokimeccs keretében. Fehér György
– Tökéletes! – állapították meg a magyar jégkorong-válogatott játékosai. Terbócs István, Sárpátki Tamás, Tóth Gergő és Szita Donát a manézsban játszottak egy rövid „hokimeccset”. Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség fő-
III. évfolyam, 15. szám
titkára üdvözölte a magyar jégkorong és a Fővárosi Nagycirkusz között formálódó együttműködést, amely várhatóan további látványos megjelenésekkel szolgálhat a sportkedvelő és cirkuszkedvelő közönségnek egyaránt. A rögtönzött hokis bemutatót követően cirkuszi fellépők kaphatnak helyet a
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
Tüskecsarnokban megrendezendő Magyarország–Szlovénia válogatott jégkorongmérkőzés egyik szünetében. Az idén 90. születésnapját ünneplő Magyar Jégkorong Szövetség folyamatosan újabb és újabb meglepetésekkel készül annak érdekében, hogy igazán emlékezetes jubileumi évet varázsoljon 2017-ből. A divízió 1/A világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott már csak egy felkészülési mérkőzést játszik: április 18-án Szlovéniát fogadjuk a Tüskecsarnokban.
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel: KOD Média Kft.: +36-1-398-8357 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. Felelős vezető: Borbás Gábor Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected] Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
Fotó: Máté Krisztián
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2017. ÁPRILIS 20.
– Aztán pedig jöhet a világbajnokság, ahol április 22-én Ukrajnával, 23-án Ausztriával, 25-én Koreával, 27-én Lengyelországgal 28-án pedig Kazahsztánnal játszik a csapatunk – mondta Kovács Zoltán, aki hozzátette, nemcsak a szurkolók, de a válogatott minden tagja bízik abban, hogy a vb után újra a legjobbak ellen szerepelhetnek. – Ez ugyanis azt jelentené, hogy az első vagy a második helyet sikerült megszerezni a világbajnokságon, ami igazán nagy siker lenne.
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az