2015

Ikt. sz.: FFB-40/26-4/2015.

Jegyzőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának, az alapvető jogok biztosának, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének és a Magyar Természetvédők Szövetségének 2015. május 21-én, csütörtökön, 10 óra 5 perckor az Országház Vadász termében megtartott „A transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények lehetséges gazdasági és jogi hatásai” című konferenciájáról

2 Tartalomjegyzék

Program

3

Köszöntő

4

A transzatlanti szabadkereskedelmi gazdasági és jogi hatásai

egyezmények

lehetséges 5

Nagy Gábor előadása

5

Wojtek Talko előadása

8

Kerekes Sándor előadása

11

Dr. Szabó Marcel előadása

16

Bencsik János előadása

19

Wojtek Talko válaszai

27

Kerekes Sándor válasza

29

Szabó Marcel válasza

30

Nagy Gábor válaszadása

36

Kerekes Sándor kiegészítése

38

Bencsik János észrevételei

39

Sallai R. Benedek reflexiói

39

Wojtek Talko válaszadása

40

3 Program Köszöntő Sallai R. Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elnöke Bevezető előadások Nagy Gábor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője Wojtek Talko, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóság Tájékoztatási és Koordinációs Igazgatóságának szakmai koordinátora Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának helyettese Bencsik János, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága alelnöke Sallai R. Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elnöke Kérdések, hozzászólások, előadók válaszai

4

(A konferencia kezdetének időpontja: 10 óra 5 perc) Köszöntő SALLAI R. BENEDEK, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke: Szép jó napot kívánok mindenkinek! Nagy szeretettel köszöntöm valamennyiüket az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának, az alapvető jogok biztosának, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének és a Magyar Természetvédők Szövetségének a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények lehetséges gazdasági és jogi hatásai témában szervezett konferenciáján. A posztom az, hogy a Fenntartható fejlődés bizottsága vezetőjeként nagyon röviden figyelmükbe ajánljam ezt a rendezvényt. Az igazat megvallva, minden esetben, amikor a tengerentúli nagy szabadkereskedelmi egyezményekről beszélünk, nagy érdeklődéssel vagyok az előadók különböző szempontú megközelítésével kapcsolatban, ugyanis nagyjából a szabadkereskedelmi egyezmények kérdése arról szól, hogy az egyes nemzetállamok és maga a világ mit gondolnak a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés megvalósításáról. A szabadkereskedelmi egyezmények nekem arról szólnak, hogy hogyan lehet az erőforrásokat mozgatni a világban, és ezek az erőforrás-mozgatások milyen hatással lehetnek a társadalomra, a gazdaságra, a környezetre. Nagyjából az látható, hogy a Római Birodalom megmutatta, miként lehet erőforrásokat elszipkázni szerte mindenfelől azért, hogy egy szűk közeg jobban éljen, egy szűk közeg társadalma erősödjön, és nagyjából ez a római kultúra a bölcső, amely megalapozta az európai kultúrát. Nagyon eredményesen vittük át ezt az amerikai kontinensre is; olyannyira, hogy ebben tanárainkká váltak, profikká váltak abban, hogy miként lehet az erőforrásokat hatékonyan a saját céljaikra kihasználni a világ különböző részéből. Mindenképpen kérdés az, hogy ha szabad kereskedelemről beszélünk, akkor az Európának, azon belül Magyarországnak milyen hatásokat hozhat. Nyilvánvalóan arra vagyok kíváncsi, hogy ezen folyamatok közben hol marad meg a fenntarthatóság megvalósításának szintje. Amikor arról beszélünk, hogy a Kárpát-medencén belül mik az esélyei a fenntarthatóságnak mint olyannak, ami a magyar társadalmat, a magyar közösséget egyben tarthatja, látni kell, hogy nemcsak a Kárpátok bércei azok, amelyek egy természetszerű határként évszázadokon keresztül védték ezeket az erőforrásokat, hanem a közös nyelv, a sorsközösség és a közös történelem. Ez mind azt mutatja, hogy e folyamatnak, az erőforrások megtartásának, ezek saját társadalmunk számára való hatékony és bölcs hasznosításának van egy történelmi háttere, és ezen történelmi háttér arra tanít bennünket, hogy meg kell próbálnunk ezeket úgy hasznosítani, hogy a jövő nemzedékek a lehető legjobban és leghasznosabban tudjanak ebből részesedni. Ebből adódóan a szabadkereskedelmi egyezmény erre van nagyon közvetlen hatással, és erre teremti meg a lehetőséget vagy kockázatot, amiről, remélem, a mai napon fontos információkat fogunk kapni. Az a kérdés, hogy a világ változó folyamataiban hogyan tud megmaradni a magyarság, hogyan tud a magyar nemzet a lehető legjobb életminőséget teremteni az állampolgárainak, és erre a szabadkereskedelmi egyezmény számos tekintetben milyen hatással lehet. Ez ügyben nagy érdeklődéssel várom az előadásokat, ajánlom ezeket az önök szíves figyelmébe is, és bízom abban, hogy sok-sok információt kapunk ahhoz, hogy a nap végére egy picit közelebbről meg tudjuk ítélni ezt a kérdést. Mindenkinek kellemes időtöltést kívánok, és Farkas István urat, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető igazgatóját kérem meg, hogy a programot ismertesse.

5 A transzatlanti szabadkereskedelmi gazdasági és jogi hatásai

egyezmények

lehetséges

FARKAS ISTVÁN, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető igazgatója, a továbbiakban LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Én is köszöntök minden kedves megjelentet. Szeretném bemutatni az előadóinkat, akik elvállalták, hogy önöknek beszélnek a szabadkereskedelmi megállapodás esetleges hatásairól, illetve vitát is folytatnak e kérdéskörben. Önöknek balról jobbra haladva Wojtek Talkót mutatnám be, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatósága Tájékoztatási és Koordinációs Szakmai Igazgatóságának szakmai koordinátorát, Szabó Marcell ombudsman urat, az alapvető jogok biztosának helyettesét, aki a konferencia társszervezője is, Sallai úr után Bencsik János képviselő úr, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke, Nagy Gábor főosztályvezető úr a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, kereskedelempolitikai ügyekkel foglalkozó szakemberként érkezett közénk, és Kerekes Sándor professzor úr, a Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára. Maga a konferencia formája az lesz, hogy előadóink negyed-negyed órában mondják el gondolataikat a szabadkereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban, és önök közül is korlátozott számban, néhányan kaphatnak szót, kérdéseket, hozzászólásokat lehet tenni, és remélhetőleg egy konstruktív és építő vita alakul ki ebben a témában. Meg is kérném Nagy Gábor főosztályvezető urat, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium álláspontját, illetve szempontrendszerét mondja el. Nagy Gábor előadása NAGY GÁBOR főosztályvezető (Külgazdasági és Külügyminisztérium): Köszönöm szépen, és köszönöm a megtisztelő részvételt és a felkérést is, hogy ebben a határozottan impresszív és gyönyörű teremben ilyen számos érdeklődő előtt adhatok tájékoztatást a TTIP-ről. Én szakember vagyok, szakmai véleményt tudok elmondani a TTIP-pel kapcsolatban. A mi véleményünk szerint ez szabadkereskedelmi megállapodás. Nagyon sokan szeretnének többet látni ebben. Sokszor hallom azt, hogy ez gazdasági NATO, hogy miért nincs elég környezetvédelmi megállapodási eleme. De az elején szeretném tisztázni: szabadkereskedelmi megállapodásról beszélünk. A fórum, ahol tárgyalják, az a kereskedelmi miniszterek fóruma, illetve a Bizottság tárgyalja ezt az Egyesült Államokkal. Szintén kereskedelmi biztos tárgyalja ezt a kérdést. Csak azért, hogy körülbelül behatároljuk, hogy mik a lehetőségek és mik a keretek, melyekről beszélünk, kicsit kontextusba tenném ezt a kérdést: miért van szükség arra, hogy egyáltalán az Európai Unió és az Egyesült Államok elmélyítse az eddig is eléggé jelentős gazdasági kapcsolatát. Ha csak megnézzük azt, hogy a ’80-as években a világkereskedelem 34 százalékát adták a fejlődő országok; mára ez változott, cirka 50 százalékát adják, jelentősen változott, ezek közül különösen előretört Ázsia, ami kétségkívül üdvös. 37 százalékát adják ennek az ázsiai országok. Ha megnézzük Kínát, Kínának 1 százalékon volt a világkereskedelmi részesedése a ’80-as években, a WTO-csatlakozását követően ez jelentősen megnőtt, most már 11 százalék fölött van. Szokták mondani, hogy az igazi megoldás a kereskedelmi folyamatokra a multilaterális megállapodás, a DDA, mert ez mindenki számára egyenlő feltételeket biztosít, és egységesen bontja a vámhatárokat; illetve liberalizálja. Ezzel kapcsolatban megemlíteném, hogy 2001-ben elkezdődött a DOA-forduló, és ez még mindig tart. 2008-ban volt egy befagyása ennek a fordulónak, ugyanakkor bekövetkezett egy

6 gazdasági válság, aminek mindannyian részesei vagyunk, aminek az eredményeit tapasztaljuk, és erre különböző válaszokat próbáltak adni az egyes kormányok. Az egyik ilyen válasz a sok lehetőség közül az, hogy intenzívebbé tették a kereskedelmi kapcsolataikat. Ennek az egyik formája, nem kizárólagos formája a szabadkereskedelmi megállapodások számának és leginkább tartalmának növelése, illetve mélyítése. Ha megnézzük, hogy most mik vannak folyamatban, a legkiemeltebb a csendes-óceáni partnerségi megállapodás. Ez a világkereskedelem egyharmadát adó országokat tömöríti magába az Egyesült Államok vezetésével, a nemzetközi GDP 40 százalékát adják. Ezen megállapodásokban a TTIP kapcsán – a szakzsargonban ezt szoktuk mondani, elnézést, ha nem ezt használom –, a csendes-óceáni partnerségi megállapodásban már nemcsak a vámok liberalizációja kerül szóba meg a közbeszerzések liberalizálása, hanem itt már az e-kereskedelem, a környezetvédelmi szabályok, a fenntartható fejlődés elemei, a munkajogszabályok mind-mind ott vannak az asztalon, és ezekről tárgyalnak a felek. Olyan felek tárgyalnak – például Peru, Chile –, akiknek, lássuk be, kicsit mások még e tekintetben a szabályai. Ebben a környezetben – amikor Kína szintén erősíti Ázsiával a szabadkereskedelmi kapcsolatait – kell Európának boldogulnia. Európa is mit csinált? Elkezdett ő is szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni, illetve tárgyalásokba kezdett. Ezek a tárgyalások még most is zajlanak – egy részük –, más részük lezárult. Például ha megnézzük az EU–Korea megállapodást, ennek a megállapodásnak kifejezetten haszonélvezője lett az Európai Unió, noha korábban nagyon-nagyon jelentős félelmek voltak ezzel kapcsolatban, hogy majd kivonulnak Európából az autógyárak Koreába, és onnan fogják exportálni a termékeket. Ehhez képest gyakorlatilag az EU a mínuszból – mert korábban nettó importőr volt – nettó exportőrré vált. Ezek mind-mind lehetőséget adnak, de egy megállapodás – ezért is örülök, hogy most van ez a fórum – annyit ér, amennyire alkalmazzák azokat, amennyire élnek vele az egyes gazdasági szereplők. Lehet fantasztikus eredményeket elérni a tárgyalásokon, viszont ha a gazdasági szereplők nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, akkor abból várhatóan nem fognak tudni profitálni. Ha arról beszélünk, hogy Magyarország hol helyezkedik el ebben a láncban, nagyon sokszor óvják Magyarországot, hogy ebből csak vesztesként lehet kijönni, egy cezúrát azért tennék. Ugyanez a félelem megvolt, ha jól emlékszem, az európai uniós csatlakozás kapcsán is. Volt szerencsém részt venni ebben. És többen mondták, hogy most itt aztán a magyar gazdaságot, úgy, ahogy van, bedarálják. Kétségkívül voltak olyan szektorok, illetve voltak olyan gazdasági szereplők, akik rosszul jártak a csatlakozással a piaci folyamatok vagy a felkészültségük okán. De azért összességében azt kell hogy mondjam, Magyarország összességében jól járt. Az elmúlt 4 évben nettó 9 milliárd euró az aktívumunk. Ez azt jelenti, hogy többet exportálunk, mint importálunk. Egy olyan ország esetében, ahol a lakosságnál a munkavállalók közel 20 százaléka az exporthoz kötődik, nem elhanyagolható szempont. A másik oldalát is nézve: nem az a cél, hogy mindenkivel szabadkereskedelmi megállapodást kössünk. Ebben elég határozott álláspontunk szokott lenni az üléseken. Nem feltétlen vagyunk mindig a legnépszerűbbek. Mi azt nézzük, hogy az Európai Unión belül mely megállapodások tudják növelni a munkahelyeket, illetve a gazdaságot, és melyek nem. Kétségkívül ez egy eléggé opportunista szemlélet, de mi azért vagyunk ott és azért képviseljük a kormányzati álláspontot, hogy Magyarországon, illetve az Európai Unióban a munkahelyek száma növekedjen, ne csökkenjen. Nekünk ez az elsődleges cél. Mi kereskedelempolitikával foglalkozunk, nem a környezetvédelemmel, de a környezetvédelemmel egyeztetünk, beszélgetünk,

7 figyelembe vesszük a véleményüket. Én most a kereskedelempolitikai főosztály véleményét tudom elmondani ezzel kapcsolatban. De miről is beszélünk? A fenntartható fejlődés nem olyan, hogy teljes mértékben háttérbe szorul, és ez megkerülhető kérdés a TTIP kapcsán. Nem tudom, hányan olvasták, bár manapság nagyon népszerű a TTIP, ezért gondolom, hogy olvasták többen, az Unió nyilvánosságra hozta a mandátumot. Ez a mandátum magyarul is hozzáférhető az Európai Unió kereskedelempolitikai igazgatósága, illetve a Tanács oldalán. Mindenki számára olvasható, megismerhető. Ezen kívül a tárgyalási dokumentumok jelentős része is megismerhető. Feltételezem, a bizottsági kolléga majd megemlékezik erről. Azért fontos, hogy ismerjük, mi van a mandátumban, mert ez adja meg a kereteket a tárgyaláshoz. A Bizottság nem önmagában tárgyal szimplán a saját józan belátása szerint. A Tanács nyilvánosságra hozta azt a mandátumot, amelyben meghatározta elég határozottan, hogy milyen keretek között tárgyaljon az Európai Unió Bizottsága. Ezek között szerepel többek között a GMO kérdése, amely Magyarországon az egyik alapvető kérdés, a jelenleg hatályos környezetvédelmi szabályokat nem lehet megváltoztatni, ergo közvetett formában a GMO nem lehet része a tárgyalásoknak. Ebben valamilyen szinten egyetértés is van, eléggé egyértelmű cezúrát is hozott Magyarország és megmondta, hogy GMO-ról nem tudunk beszélni. De része van olyan kérdéseknek is, mint a fenntartható fejlődés. Most idézek néhány gondolatot ebből. A fenntartható fejlődés a felek átfogó célkitűzése, és mindkét félnek az a célja, hogy biztosítsák és megkönnyítsék a nemzetközi környezetvédelmi és munkaügyi megállapodások és normák betartását, miközben a környezet, a munkaügy és a fogyasztók tekintetében magas, az uniós vívmányoknak, a tagállami jogszabályoknak megfelelő védelmi szintre törekednek. Ez az egyik alapvetése a mandátumnak. De ezen kívül számos helyen szerepel a fenntartható fejlődés követelménye. Nem véletlen. Egyrészt van környezetvédelmi oldala, másrészt, ha kicsit kereskedelempolitikai szemlélettel is nézzük a dolgot, ez egy jól felfogott gazdasági érdek is. Az Európai Uniónak elég magas a környezetvédelmi normája és sztenderdje, illetve munkajogi szempontból szintén magas, több ILO-megállapodást ratifikáltak az Európai Unió tagországai, mint például az USA. Ez viszont az inputokban, költségekben a vállalkozások számára pluszköltséget jelent. Nem áll szándékában az Európai Uniónak, hogy ezekből a szabályokból visszavegyen. Ez nem cél. Az a cél, és ez van a mandátumban, hogy az Egyesült Államok is emelje az ezzel kapcsolatos nívóját. Ezzel kapcsolatban van kontroll is. Ugyanez a mandátum beszél arról is a 36. pontban – idézem –, hogy független fenntarthatósági hatásvizsgálat keretében vizsgáljuk a civil társadalom bevonásával, melyre a tárgyalásokkal párhuzamosan kerül sor, és amelynek véglegesítésére a megállapodás parafálása előtt kerül sor. A gazdasági, társadalmi és környezeti hatásokat kell vizsgálni. A fenntarthatósági hatásvizsgálat célja: világossá tenni a megállapodásnak a fenntartható fejlődés valószínűsíthető gyakorolt hatását. Erre, mint mondtam, a parafálás előtt sor kerül. Tehát magyarul mindenki megismerheti a megállapodás fenntartható fejlődéssel kapcsolatos hatását. Még nem tartunk ott a megállapodásnál, hogy ezt látnánk. Szó volt arról, hogy milyen hatásai lesznek ennek a TTIP-nek. Nagyon örülök, hogy sok ember kezében ott a kristálygömb sokszor, és meg tudja mondani, hogy milyen hatása lesz a TTIP-nek. Bevallom férfiasan, én nagyon örülnék, ha nekem is lenne egy ilyen kristálygömböm. Készítettünk mi is különböző elemzéseket. Vannak becslések ezzel kapcsolatban, amelyek összességében általában pozitívak. Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan tanulmányok is, amelyek ezzel ellentétes álláspontot mutatnak. De azért gondoljunk bele józan ésszel. Megállapodásról, annak hatásairól nyilatkozni felelősségteljesen úgy, hogy nem tudom, mi lesz a megállapodásban, nem

8 lehet, pedig még nem tudjuk, még tárgyalunk, nem tudjuk, mikor lép majd hatályba ez a megállapodás, akkor hogy fog kinézni a gazdasági környezet, és leginkább nem tudjuk, hogy fognak élni ezekkel a lehetőségekkel a gazdasági szereplők. Én ilyenbe nem szeretek belemenni. Lehet becsléseket tenni közgazdasági alapon, erre nagyon jó elemzések vannak, elkészítette a CEPI, a Bertelsmann a nagyon színvonalas tanulmányait, elemzéseit, de mindenkit óvnak attól, hogy ezt készpénznek vegye. Nem ez a cél. Ez azt mutatja, hogy van értelme tárgyalni, van benne lehetőség, van benne ráció, attól függ, hogy mi lesz a megállapodásban. Végül az utolsó gondolatom a TTIP-pel kapcsolatban, és természetesen később is állok rendelkezésre a kérdések kapcsán, hogy e megállapodás elfogadásában igenis szerepe lesz a Tanácsnak, a Tanács esetében a magyar miniszternek kell igent mondania erre a megállapodásra. Ezt követően az Európai Parlamentnek jóvá kell hagynia, és ratifikálnia kell valamennyi uniós tagországnak. Akkor fog hatályba lépni ez a megállapodás. Addig a pontig, amíg ratifikáljuk ezt a megállapodást, attól a ponttól kezdődően, amikor megismerjük a tartalmát, józan ésszel másfél-két év el fog telni, és ez a legbarátságosabb becslés ezzel kapcsolatban. Tehát amikor hatásvizsgálatot sürgetünk, sürgetnek sokan, mi azt szoktuk mondani, hogy lehet most is végezni hatásvizsgálatokat, de nem leszünk beljebb, mint egy vagy két évvel ezelőtt voltunk. Akkor van értelme hatásvizsgálatnak, amikor már tudjuk, hogy miről beszélünk. Akkor viszont van időnk, és a hatásvizsgálatot végezzük el. Végezzük el Magyarország szempontjából, igen, nézzük meg, de nézzük meg azt is, és ezt el fogja készíteni a Bizottság, mert erre vállalt kötelezettséget a mandátumban, hogy milyen hatással lesz a fenntartható fejlődésre is. Röviden ennyi lett volna. Köszönöm szépen. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönjük szépen, főosztályvezető úr. Felkérem Wojtek Talkót, az Európai Bizottság képviselőjét, hogy az európai perspektívát mutassa meg ebben az ügyben. Wojtek Talko előadása WOJTEK TALKO szakmai koordinátor (Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóság Tájékoztatási és Koordinációs Igazgatósága): Angolul fogok szólni önökhöz, és remélem, elnézik, hogy eddig nem sikerült megtanulnom magyarul olyan szinten, hogy előadást tartsak. Lengyelországban születtem, Brüsszelben élek és dolgozom öt éve a kereskedelmi főigazgatóságnál az Európai Bizottságban. Előtte dolgoztam a fejlesztési főigazgatóságnál is, ahol Afrikával, harmadik világbeli országokkal, fenntartható fejlődéssel foglalkoztunk. Éppen ezért szeretnék köszönetet mondani kitüntető figyelmükért és érdeklődésükért Sallai Róbert úrnak, a Föld Barátai Magyarországnak, illetve a MTVSZ-nek és mindazoknak, akik eljöttek a mai napon. Hadd mondjam el és hadd szögezzem le, hogy igazából az Európai Unió egyik szürke hivatalnoka vagyok, a saját főosztályom véleményét szeretném képviselni, de bízom abban, hogy lesznek kérdések, mert az egész főosztály, beleértve a felelős vezetőket, fontosnak tartják e kérdések lehető legmélyrehatóbb megvitatását. A Föld Barátai képviselőivel is találkoztunk, és számos nemzeti parlamentbe is ellátogattunk. Biztos vagyok abban, hogy a biztos asszony is el fog látogatni Magyarországon a parlamentbe, az Országgyűlésbe is. Mindenesetre szeretném kérni és arra bátorítani önöket, hogy mondják el a saját véleményüket, hiszen egy kétirányú kommunikációról van szó. Nem szeretném, ha úgy tekintenénk erre az alkalomra, mint ha valami egyetemi professzor lennék, aki megtartja az előadását, és a diákoknak nincs

9 lehetőségük megszólalni. Az EU jövőjéről van szó, és nagyon fontos, hogy együtt hallassuk a hangunkat, mert sokkal erősebb lesz ez a hang, ha mindenki hozzáteheti a sajátját. Ez ugyanúgy igaz a külgazdaságban és a kereskedelemben is, mint ahogy más területeken is. Lengyelországban nevelkedtem, és van egy lengyel mondás, ami úgy hangzik: lengyel, magyar, két jó barát. Csak ennyit tudok magyarul, nem szeretnék tehát jobban visszaélni az ilyen irányú türelmükkel, hiszen összesen 15 percem van. Sallai Róbert Benedek úr már hangsúlyozta azt, hogy a kereskedelem nem újdonság, történelmi előzményei vannak. Visszautalhatunk Marco Polóra, de a római történelemre is, és látnunk kell azt, hogy Európa története igazából a kereskedelemre, a kereskedésre épült. Európa egy nagyon sajátos helyen áll a világban. Mi vagyunk az egyetlen olyan hatékony, hatalmas és erős nemzetközi csoport, melynek igazából nincsenek döntő, meghatározó természeti erőforrásai, és éppen ezért mindaddig rá vagyunk utalva arra, hogy erőforrásban gazdag alapanyagokat importáljunk Európa határain kívülről, és aztán azokat átalakítsuk, feldolgozzuk és magas hozzáadott értékkel bíró termékekké alakítsuk Európa határain belül. A történelem azt is megtanítja nekünk, hogy az, aki karba tett kézzel vár, az lemarad. Jelentős változások zajlanak a világon, jelentős változások zajlanak a kereskedelemben is. Nem is tudom, hogy vannak-e a teremben olyanok, akiknek otthon nincs olyan eszközük – mobiltelefon, iPhone, Microsoft-termékek, Macintoshtermékek, tehát Apple-termékek –, melyek amerikai termékek; de ha megnézzük azt, hogy mi a helyzet a telefon belsejében, látni kell azt, hogy az alkatrészek a világ számos pontjáról érkeznek. Mintegy 10 százalékuk Európából érkezik, ugyanakkor egy csomó más összetevője, alkatrésze, eleme a telefonnak a világ különböző országaiból, Ázsiából, Thaiföldről, minden kontinensről érkezik. Ezek az összetevők gyakran sokat utaznak a világon, amíg eljutnak a felhasználási helyükre. Ez annak is köszönhető, hogy rendkívül olcsóvá vált a nemzetközi kereskedelem a korábbi lehetőségekhez képest. Látnunk kell, hogy a valóság ez, és ilyenkor két lehetőségünk van. Vagy mi magunk állunk ezeknek a folyamatoknak az élére, vagy pedig hagyjuk, hogy a világ többi résztvevője diktálja számunkra és jelölje ki az irányt. Nekünk mindannyiunknak fontos kérdésekről van szó, és fontos, hogy a legjobb döntés szülessen, ezen dolgozik az Európai Unió, az Európai Bizottság, a tárgyalók. Ha mi nem állunk a folyamat élére, akkor mások teszik majd meg helyettünk, jelölik ki számunkra az utat, nem lesz sok beleszólásunk saját sorsunk alakításába. Nos, mik a főbb előnyök? Nem szeretnék túlságosan részletekbe merítkezni, de három alapvető előnyt szeretnék aláhúzni. Egyrészt voltak a gazdasági jellegű előnyök. Beszéltünk már arról, hogy milyen nehéz előrejelzéseket megfogalmazni. Nézzünk kicsit vissza a múltba! A kereskedelmi megállapodásokból tudhatjuk, hogy ezek növelik az exportot, növelik a kétoldalú kereskedelmet. Az export bővítése munkahelyeket teremt, ugyanis az újonnan létrejött munkahelyek általában jobban fizető munkahelyek, mint az adott ország, az adott gazdaság átlagmunkahelyei és az ottani átlagfizetés. Minél inkább aktívan alakítjuk a partnereinkkel folytatott kereskedelmet, annál jobb gazdasági helyzet alakul ki a saját országunkban. 30 százalékkal bővült például a koreai–európai megállapodások óta a két térség viszonya. Amerikával igenis folytatunk ma is gazdasági tevékenységet, kereskedelmet. Nézzük meg, hogy kik még a nagy szereplők a világon! Kína. Igen, látnunk kell azt, hogy lehet, sok alapja van Amerika kritikájának, de mégis sokkal több alapvető közös elköteleződésünk, közös értékünk van, mint mondjuk Kínával. Amerika mégis a jogállamiság talaján áll, ahol alapvetőek az állampolgári jogok, ezek igenis fontosak. Ott van például a WTO kereskedelmi intézményrendszere, amelyben természetesen az Egyesült Államoknak is fontos szerepe van. Igenis fontos, hogy legyenek barátaink

10 és szövetségeseink a világban, akkor is, ha van jogunk és alapunk arra, hogy kritizáljunk bizonyos országokat, szerintem Amerika jó partner lesz, és jól tesszük, ha igyekszünk Amerikával baráti és szövetségesi viszonyt ápolni. Ennek pozitív gazdasági hozadékai is vannak, de egyébként lehetőséget ad arra, és a kereskedelmi megállapodás is lehetőséget ad a kormányoknak arra, hogy bizonyos területek szabályozásában hatékonyabbak lehessenek. Attól félek, hogy sok félreértés terjeng ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Magyarországon például van jelentős automobil-, autóipari gyártó tevékenység. Sokan dolgoznak ezekben a gyárakban, és azt, hogy az egyes alkatrészek, az egyes autóalkatrészek milyen műszaki előírásoknak és gyártási folyamat milyen egyéb előírásoknak tesz eleget, az mind az Európán belüli jogi környezettől és előírásoktól függ. Látnunk kell azt, hogy Amerikában eltérő előírások uralkodnak, tehát például más szabályok szerint kell gyártani a biztonsági övet vagy más biztonsági berendezést, mégis biztonságosak, és ugyanúgy működnek az amerikai autók övei és berendezései, mint Európában. Tehát lehet, hogy a részletekben vannak különbségek, és mégis, a végtermék hasonlóan biztonságos, hasonlóan megfelelő. Van sok olyan mesterséges kereskedelmi akadály, olyan adminisztratív korlát, amit érdemes lebontani, és amit le szeretnénk bontani. Ilyenkor két feltételre tekintettel kell lenni. Egyrészt fontos, hogy legalább hasonló védelmet tudjon biztosítani, és emellett fontos biztosítani azt is, hogy az előnyünkre váljon a változás, minden esetben, mindkét ország mindkét résztvevő gondoskodjon arról, hogy a hasonló biztonsági szempont fönnmaradjon. Kevésbé hatékony az, ha az egyes forgalmazott termékek biztonságát minden egyes alkalommal mindkét ország ellenőreinek ellenőrizni kell, hogy egy itt gyártott terméknél be kelljen avatni egy amerikai biztonsági elemzőt és a termékek biztonságát ellenőrző ellenőrt. Sokkal egyszerűbb összehangolni a szabályokat. Természetesen vannak kockázatok, és meg kell tennünk mindent azért, hogy elkerüljük ezeket a kockázatokat. Említettem már egy kockázatot. Vannak, akik attól tartanak például, hogy ezek a tárgyalások megnyitják a kaput, valamilyen kiskaput valamilyen GMO-termékek vagy hormonkezelt marhák húsából készült termékek előtt. Most szeretnék egyértelmű lenni: nem fogjuk és nem szeretnénk megváltoztatni azokat a szabályokat, amelyeket Európában az élelmiszer-biztonság terén már elfogadtunk akár a GMO-k, akár a hormonkezelt marhahús tekintetében. Nem akarunk megváltoztatni egyetlenegy rendelkezést sem. Bocsánat, ha ezt ennyire hangsúlyozom. Eddig is elmondtuk már sokszor, ma is szeretném világossá tenni, hogy nem fogjuk megváltoztatni ezeket a szabályokat. Semmilyen kockázat nincs ezen a területen, és ostobák lennénk, ha így járnánk el, hiszen ezeket a szabályokat majd el kell olvasniuk, át kell tanulmányozniuk és alá kell írniuk az egyes országok minisztereinek, ratifikálniuk kell a parlamenteknek, és meglehetősen rátarti hozzáállás lenne részünkről, ha feltételeznénk, hogy ezeket az embereket tudnánk vagy akarnánk félrevezetni valamilyen rejtett szabályváltoztatással. Egy másik fontos kérdés, ami felmerül, az úgynevezett befektetővédelmi megállapodások ügye. Elhangzik gyakran, hogy valahányszor egy vállalat elveszíti a korában jelzett, előre jelzett haszon egy részét, lehetősége lesz arra, hogy beperelje az adott törvényhozást, az adott államot. Sajnos, illetve szerencsére a dolog nem így működik. Tény az, hogy az Európai Bizottság tárgyal a befektetők védelméről. Már eddig is mintegy 1400 különböző megállapodást írtunk alá, amelyben van valamilyen befektetővédelmi egyezmény. Magyarország is 16 hasonló megállapodást írt alá, tehát nem precedens nélküli eszközökről, nem olyasmiről beszélünk, ami nem létezik, még akkor is, ha sokan a közvéleményben nem hallottak a befektetővédelmi megállapodásokról. Elképzelhető, hogy a korábbi megállapodások egy része nem volt

11 mindig száz százalékban átlátható, de akkor érdemes kicsit megreformálni ezt a rendszert. Az elképzelés ugyanis alapvetően bölcs: arról van szó, hogy az európai vállalatokat és befektetéseket a világ többi kontinensén, a világban is szeretnénk biztonságban látni. Arról van szó, hogy szeretnék befektetni, mondjuk, a tengerentúlon vagy másik kontinensen, akkor bizonyos garanciákra van szükség ahhoz, hogy ne kobozzák el, ne vesszen el a befektetés összege. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az amerikai vállalatok szeretnének Európában befektetni. Mi van akkor, ha mondjuk valaki egy ötvenéves lejáratú földbérleti szerződést köt azért, hogy az adott területen egy gyárat hozzon létre? Tudjuk azt, hogy ez a gyár 40 évet igényel ahhoz, hogy megtérüljön az eredeti befektetés. Mi a helyzet akkor, ha az adott kormány azt mondja tíz év múlva, hogy szeretné az adott területet máshogyan használni, például erdőt szeretnének telepíteni, mert szeretnének nagyobb környezetvédelmi, ökológiai szolgáltatásokat biztosítani? Tudnunk kell azt, hogy az adott kereskedővédelmi egyezmény nem veszi el a lehetőséget a parlamentektől, az adott kormányoktól arra, hogy adott esetben új döntéseket, új törvényeket hozzanak. Ezt nagyon fontos tudnunk. Fontos továbbá a nem méltányos elbánás kérdése. Ezek a megállapodások nem zárják ki azt, hogy valaki olyan általános rendelkezéseket hozzon, amelyek megváltoztatják, akár szigorítják például az egyes vállalatokra vonatkozó munkajogi sztenderdeket és normákat. Pusztán annak veszi elejét ez a fajta megközelítés, hogy adott kormány egy-egy vállalatra próbálja meg kihegyezni a politikáját, de amennyiben általános, mindenkire azonos módon érvényes szabályokat tervez valamelyik törvényhozás elfogadni, akkor erre lehetősége van. Van még néhány fontos terület. Vannak például stratégiai jelentőségű vállalatok, amelyektől rengeteg európai állampolgár jövedelme származik, tehát az adott szektortól, adott vállalattól. Arra is lehetőség van, hogy ezek megfelelő védelmet élvezzenek, el tudjuk kerülni a kockázatokat, és előnyökre számíthassunk. A kockázatok elkerülése érdekében természetesen önökre is számítunk, az önök kritikáira, kérdéseire, ezek igenis fontosak, és nagy örömmel halljuk ezeket minden egyes alkalommal. Fontos, hogy együtt gondolkodjunk, fontos, hogy a „több szem többet lát” elvét alkalmazzuk, fontos az, hogy közösen hallassuk a hangunkat. Köszönöm, hogy meghallgattak. Még egyszer elnézést kérek, hogy magyarul nem beszéltem önökhöz. Kíváncsian várom az önök véleményét és kérdéseit. (Taps.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm az előadást. Megkérem Kerekes Sándor professzor urat, aki a hazai környezet-gazdaságtan kiemelkedő egyénisége, hogy előadását tartsa meg. Kerekes Sándor előadása KEREKES SÁNDOR egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem, Kaposvári Egyetem): Nem biztos, hogy a technika segíteni fog. Az öregkornak van egy előnye, amit tudok, mert már megértem ezt a kort, az ugyanis, hogy ilyeneket mondanak a bemutatáskor, hogy kiemelkedő személyiség. A tanári pályának is van előnye, mégpedig az, hogy az ember, különösen, ha már megöregszik, egészen szabad. Gyönyörű slide-okat készítettem, de lehet, hogy kénytelen leszek anélkül megtartani az előadásomat. (A számítógép indítása sikertelen.) Addig hadd kezdjem el, mert közben ketyeg az óra. Én is szeretem a lengyeleket, valami miatt nagyon szeretem őket, többek közt mert az egyetlen egyetem, amelynek a díszdoktora lehettem, az az SGH Varsóban. De nem erről akarok beszélni. Ha szavazást rendeznénk a jelenlévők között, kivételesen nem azért tennénk, hogy lássuk, ki az, aki azért jött, hogy megnézze a parlament épületét, hanem azért, hogy ki az, aki tényleg azért jött, hogy ezekről a dolgokról

12 beszélgessünk, arról, hogy vajon mik a világ legfontosabb problémái. Például Piketty nem vette át a becsületrendet, mert azt mondta, hogy jobb lenne, ha a kormánya nem azzal foglalkozna, hogy őt kitünteti, hanem azzal, hogy megoldaná azokat a problémákat, amelyek Európában vannak. Nem vette át a becsületrendet. Mik a fontosabb problémák? Az első nagy gazdasági világválság idején Keynes azzal vigasztalta a briteket, hogy a nagyon gyors növekedés problémát okoz mind az emberiség lélekszámában – körülbelül kétmilliárdan voltak akkor –, mind a gazdaság méreteiben. Ez a gyors növekedés okozza a túltermelési válságot, és ez olyan, mint a nagyon gyorsan növő gyerek, akinek megnőttek a kezei, lábai, fájnak az ízületei, a szíve nem elég fejlett még ahhoz, hogy ellássa ezt a hatalmas testet. De nincs gond, mert majd létrehozzuk azt az intézményrendszert, amivel meg tudjuk fékezni ezt a kapitalizmust. Mondta ezt Keynes ’29-33-ban. Úgy gondolom egyébként, hogy megint volt egy válság, ami jó alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk rajta, mi hiányzik. Úgy gondolom, el kellene gondolkodni rajta, hogy mi hiányzik. Vajon az hiányzik-e, hogy aláírunk egy ilyen kereskedelmi egyezményt, amely kapcsán közgazdászként azt tudom mondani, hogy a kereskedelem jó dolog, a nemzetközi kereskedelem még jobb dolog, régóta ezt tanítjuk, vagy vannak ennél nagyobb problémáink is? Vajon igaz-e, hogy az a problémám, hogy nem tudok interneten rendelni Amerikából egy autót, mert nem felel meg a tolatólámpája az európai szabványoknak, ez-e a legnagyobb problémám, vagy az-e tényleg, hogy nem tudom bedugni a mobiltelefonomat a különféle kütyükbe, mert különféle szabványok szerint készülnek? Vagy valamilyen más problémáink vannak? Úgy gondolom egyébként, hogy eléggé világos, hogy más problémáink vannak, és nekem egy picit úgy tűnik ez, hogy van egy gumicsontunk, amit – akik környezetüggyel meg fenntartható fejlődéssel foglalkozunk – mi is mindig megeszünk. Tehát nagyon régóta folyamatosan beszélünk a gazdasági növekedésről, hogy az milyen rossz, és az tönkreteszi a világot. Most elkezdünk beszélni arról, hogy ezek a kereskedelmi korlátok csökkentik a nemzetközi tőke szabadságát, és mennyivel jobb lenne, ha Európa meg Amerika összefogna, ráadásul itt vannak a hátunkban a kínaiak, az indiaiak, meg a többiek, akik növekszenek – a brazilok –, mint az őrült, és kezdünk versenyképtelenek lenni. Rengeteg ilyen dolgot írnak. Szóval én úgy gondolom, hogy valami más baj van. Tehát szép hosszú szöveg, gondolom, fölteszik a természetvédők a honlapjukra, nem kell feltétlenül elolvasni. Elkezdtem készülni, és elolvastam, mit írt Ricardo. Ricardo nagyon érdekes, hogy kiderítette azt az egyszerű történetet, hogy Portugáliában mind a posztót, mind a bort kevesebb munkaórával tudják előállítani; mit csináljunk? Akkor megállapította a komparatív előnyök elméletét, hogy marha jó, Angliának akkor van esélye, ha a posztót kicsit hatékonyabb csinálja, mint a bort, hát akkor inkább posztót csináljon, mert akkor még van esélye rá, hogy a végén jól jár. Ricardót mi érdekelte? Leginkább az érdekelte, hogy Anglia mikor jár jól. Ez volt a játék lényege. Azóta is magyarázzuk a komparatív előnyöket. Ez a nemzetközi kereskedelem alapja egyébként, hogy ezért kell nemzetközi kereskedelem, mert mindenki jól jár. Ha végignézzük a szöveget, arról beszél, hogy jólétet áraszt, és a közös érdekek és kapcsolatok kötelékével fűzi egybe a nemzetek egyetemes társadalmát, az egész művelt világot. Ez volt Ricardo célja. Pedig ő egyébként brókerként kezdte, tehát gyakorlatilag manapság nem lenne túl népszerű, de aztán megvilágosodott, és ilyeneket mondott. Nagyon érdekes egyébként, hogy Kuznets is azt mondta, hogy a helyzet az, hogy a növekedés az jó. Miért jó? Mert megoldjuk a problémákat. Mi azokat is

13 megoldjuk, melyeket létrehozunk a segítségével. Mind a kettő morálisan jó. Jó a növekedés, jó a kereskedelem, mert a világ jobban él. Erre törekedtek a fiúk. Erre azt mondja Herman Daly, hogy jó, mára ez öncéllá vált. Céllá vált, és tulajdonképpen ennek az a vége, hogy emberek milliói lesznek munka nélkül, és nyugodtan hozzátehetjük, hogy minekutána munkaerő-túlkínálat van, minden ember kénytelen minimálbéren dolgozni. Ez a minimálbér a világ nagy részében arra sem elég, hogy az emberek az elemi szükségleteiket fedezzék. Mondjuk 40 centes órabér Pakisztánban egy nőnek, aki szőnyeget sző, arra sem elég, hogy az elemi szükségleteit fedezze. Mindenki kiszámíthatja, hogy mit lehet belőle megengedni. Körülbelül erről szól a történet. Ez, kérem szépen a globális kapitalizmus, ami egyébként nagyon jól működik. Azt mondja, hogy ha a teljes foglalkoztatás lenne a cél, az egy jó érték, ha a részvényérték-növekedés a cél, az egy rossz érték. Mondja ezt egy amerikai. Nem én mondom. Volt alkalmam vele találkozni. Ehhez képest még szörnyűbb a dolog. ’69-ben írták a harmadik római klubos jelentést, Jan Tinbergen, aki azt mondja, hogy át kell alakítani a nemzetközi gazdasági rendet. Nem tudom másképp vizsgálni ezt a szerződést, mint hogy átalakítja-e a nemzetközi gazdasági rendet, és abba az irányba alakítja-e át, amely irányba át kellene alakítani. Mit mond Tinbergen? Két pontot emeltem csak ki. Arról beszél, hogy a harmadik világ országai gyakoroljanak teljes szuverenitást a saját természetes erőforrásaik kiaknázása felett. Miért? Mert ha nem tudjuk őket otthon tartani, ha nem tudják odahaza megtermelni a jólétükhöz, a normális életükhöz szükséges életfeltételeket, akkor nincs más hátra, mint el kell onnan menni. Most Európa ezt felfedezte, hogy ez egy egész nagy gebenc. Én például 25 éve tanítom ezt, amikor a tanszéket megalapítottam, ez pont akkor volt – holnap ünnepeljük a születésnapját, lehet, hogy a temetése napját is –, de a lényeg a lényeg: tulajdonképpen nem lehet olyan világot fenntartani, amiben körülbelül 3-4 milliárd ember fölösleges. Ez az, amit létrehozott egyébként, létrehozott a nemzetközi kereskedelmen alapuló kapitalizmus, amit elfelejtettünk szabályozni. Nem az a baj, hogy van, az a baj, hogy nem szabályoztuk. Nem szabályoztuk, hogy a harmadik világban mennyi bért kellene fizetni, azt mondtuk, hogy majd a kereslet-kínálat szabályozza, de a kereslet-kínálat alapján ez éhbér. Ugye? Szabályozni kellett volna! Annak idején Keynes joggal vetette föl, hogy nem az a baj egyébként, hogy növekedtünk, hanem az a baj, hogy elfelejtettük szabályozni. Nem hoztuk létre az intézményrendszert, ami a kereteket világosan stabilizálná. És tulajdonképpen vannak nagyon pozitív dolgok. Ez is régi dolog. Drucker innen emigrált, a szomszédból, Ausztriából, és azt mondta, hogy a vállalatok a társadalom szervezetei. Nem önmagukért vannak, hanem sajátos társadalmi okból jönnek létre, és társadalmi közösségekben személyes szükségleteket elégítenek ki. Hivatásuk van. Nem arról szól egyébként, hogy a részvényértéket kell maximálni. Ezzel szemben Korten, akinek könyvét lefordítottuk ’95-ben, és ’96-ban megjelent – szép emlékű barátom, Kindler Jóska volt a szerkesztője –, azt mondja, hogy a gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből, és egy maroknyi tőkés társaság multinacionális és transznacionális vállalatok, pénzügyi intézmények kezébe juttatja, melyeket egyetlen kényszerítő erő mozgat, a rövid távú, pénzbeli nyereségre való törekvés. Kérem szépen, aki fenntartható fejlődésről beszél, azzal a gondolattal küzd, hogy nem tud 50 évben gondolkodni. Ugye? Engem nem különösebben érdekel a jelenérték-számítás szabályai szerinti környezeti hatásvizsgálat. Mi fog kijönni? Az fog kijönni, hogy 30 évre megéri, 50 évre már nem éri meg, de én nem tudok 50

14 évben gondolkodni, én kénytelen vagyok ezer években gondolkodni. Miért? Mert a Föld körülbelül 14 ezer éve van ilyen jó állapotban, és szeretném, ha még egy darabig így lenne, mert vannak unokáim. Mi az időhorizont, amiben gondolkodom? Az időhorizontom nekem nem az, amit a jelenérték-számítás szabályai megengednek. Nagyon jó lenne, mondjuk, ha nemzetközivé tennénk ilyen egyszerű dolgokat: a brit uralkodónak van egy könyve, amiben leírják például, hogy lépcsős diszkontlábakat kell alkalmazni. Ami azt jelenti, hogy aszerint, hogy milyen hosszú a projekt kifutása, aszerint kezdjük 3 százalékkal, ez a legmagasabb, és befejezzük 1 százalékkal. Kérem szépen, a 3 százalék körülbelül azt jelenti, hogy valakik elmondták Angliában – szeretem az angolokat –, hogy körülbelül 3 százalék az a normális haszon, amit el lehet érni egy normális üzleti befektetéssel. Aki ennél többet akar, az valószínűleg csalni akar. Ha létrehoznánk az intézményrendszert, azt, hogy nem lehet több profitod, mint 3 százalék, akkor valószínűleg megoldanánk azokat a problémákat, amiket most nem megoldottunk, hanem létrehoztunk. Megoldanánk például a világban a foglalkoztatást, az emberek valószínűleg hozzájutnának jövedelemhez mondjuk Bangladesben, Pakisztánban, Észak-Afrikában is, nem akarnának átjönni Európába, mert jó lenne nekik ott. Senki ne aggódjon, mert a slide-jaim végére úgysem érek soha, olyan még nem fordult elő. (Derültség.) De kérem szépen, ez egy tankönyvből való idézet, ami azt mondja, hogy a részvénytársasági kapitalizmus az nem az a kapitalizmus, amit mi szeretünk. Ő azt mondja: ezzel a kapitalista etikai felfogással ellentétes gazdaságpolitikát valósítanak meg a menedzserek. Miért? Mert egy évben kénytelenek gondolkodni. Rá vannak kényszerítve, hogy egy évben gondolkodjanak, különben a következő közgyűlésen leváltják őket. És a tőkés egyébként – mert nem is tudjuk ki az; befektettük a pénzünket, nem tudjuk ki az, tehát létre kell hozni az intézményrendszert előbb, amely intézményrendszer képes a globális kapitalizmust működtetni, a mohóságát megfékezni – mondja David Pearce, akivel szintén volt alkalmam találkozni. Egy ilyen slide-on elmagyarázta nekem annak idején a környezet-gazdaságtant. Szégyellem, hogy én már öregebb vagyok, mint ő volt akkor, és én még nem tudnám elmondani egy slide-on, mint látják, több slide-on sem sikerül. De van egy probléma, és jelen pillanatban ettől félünk. Nem szeretünk róla beszélni, én sem merném mondani, ha nem egy Henri Haiti mondaná, hogy az az igazi probléma, hogy a G7 elitje tulajdonképpen a befolyásáért aggódik, ugye, hogy irányíthatja-e továbbra is a Földet valakiknek az érdekében, vagy a saját érdekében. Félek tőle, hogy mindjárt eljutok a jó öreg Pikettyig, aki a következő, nagyon szörnyű dologra hívja fel a figyelmet. Arra hívja föl a figyelmet, hogy sajnos a világ, a fejlett világ nagy része, az Egyesült Államok – és ha velük szövetkezünk, őket fogjuk követni –, menne vissza az első világháborús időkbe, amikor a népesség egytized százaléka képes volt egyébként a jövedelem 20-25 százalékát zsebre vágni. Egytized százalék! Ez a világ nem alkalmas arra, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyekkel szerintem szembenézünk, nevezetesen hogy a világon a foglalkoztatást, a szegénységet, az egészségügyi ellátást megoldjuk, helyette mindenki arról beszél, hogy majd adunk valamilyen segélyt. Nepálnak segélyt adunk, mert pusztította, ami pusztította, de ha Nepálnak lett volna valamennyi pénze, már régen olyan házakat építene, amelyek egyébként földrengésbiztosak. Ezt teszi például Japán, mert lehet olyan házakat építeni. Nem lehet segélyekből építkezni, és azért nem lehet, mert az úgynevezett kölcsönösség, reciprocitás hiányzik. A koldus, ha vállalkozóvá teszem, ami elérhető, egyébként embernek érzi magát, egészen más lesz az értékrendje, életminősége. Ha földönfutóvá

15 teszem, akkor meg veszélyes a társadalomra. A fenntarthatóságnak van egy ilyen lába is. Tudom, hogy nem sokat segítettem azon, aki tiltakozni akar, a GMO-król és nem tudom mikről beszél. Szerintem ez egy rossz tematika. Én nem félek tőle, hogy olyan ostobák lennének a politikusaink, hogy olyan szerződéseket kötnek, amelyek megengedik, hogy a romlott csirkét klóros vízben megfürdessék, és nekünk eladják. Biztos vagyok benne, hogy lehet olyan szerződéseket kötni, amelyek normálisak. Feltéve, hogy van egy intézményrendszer! Attól félek egyébként, amikor a bíróság elé kell állni. Mert a bíróság elé jelenleg úgy lehet állni, hogy, mondjuk, az Egyesült Államok törvénye nem engedi meg az úgynevezett public case esetét. Ha rengeteg pénzem van, annak meg nincs, aki beperel, akkor a bíróságon az ügyvédek azt csinálnak vele, amit akarnak. Velem is, pedig mindig azt hittem, hogy eléggé tehetséges gyerek vagyok. Szerintem mindenkivel azt csinálnak. Tehát fontos lenne, hogy egy olyan világot építsünk fel, amely világ a problémáinkra megoldást jelent, mert van egy biztos intézményrendszer. Tulajdonképpen van, akit az érdekel, még egyszer mondom, hogy olcsóbb legyen az autó, és ne kelljen átszerelni, mikor áthozták Európába Amerikából. Engem nem ez érdekel. Abban különbözik egyébként a nem hatékony, az úgynevezett nem versenyképes gazdaság a versenyképes gazdaságtól, hogy a nem versenyképes általában a legnyomorultabbnak is képes munkát adni. A kisgazdaságok a mezőgazdaságban nemcsak abban különböznek a nagygazdaságoktól, hogy egyébként egészségesebb az élelmiszer, hanem az a néhány ember, aki ott kénytelen robotolni, megtanulja holisztikusan szemlélni a világot. Tudom egyébként, hogy néha olyan munkát végez, amit nem szeret, de aki ott robotol, annak biztosan van mit enni, nagy valószínűséggel van egy olyan élete, amit él, és meglehet egyébként, hogy egyszer csak megtanulja azt a dolgot, amit a mezőgazdaságban mindig meg lehetett tanulni, hogy holisztikusan szemlélje a világot. Ez a holisztikus dolog az, ami a mi gondolkodásunkból hiányzik. Úgy gondolom, hogy mindenki, aki politikus, aki a tudományokkal foglalkozik, vagy csak egyszerűen állampolgár, kénytelen holisztikusan gondolkodni az interdependenciák figyelembevételével. Ezt csak azért mondtam, hogy látszódjék, hogy egy egyetemi tanár ki tud mondani ilyen szavakat még az előadása végén is. Minden összefügg, és ráadásul minden változik. Nagyon élvezem, hogy öt évig még tárgyalunk arról, hogy meglegyen ez az egyezmény, és a végén vajúdtak a hegyek, és szültek egy egeret, mert már nem ezek lesznek a problémák. Szeretném, ha most a valódi problémákkal foglalkozna a világ, és nem arról vitatkoznánk egyébként, hogy hogyan kellene megakadályozni és mekkora környezeti katasztrófa lesz ebből a dologból. Nem környezeti katasztrófa lesz belőle! Társadalmi katasztrófa van már most! Nagyon nagy dilemma, hogy beengedjük ezeket az embereket, vagy ne engedjük be. Szerintem arra kell törekedni, hogy munkát teremtsünk nekik. Aki rövid távon, egy évben gondolkodik, és maximálni akarja a részvényértéket, annak ez nem fog összejönni. Pedig rá kellene kényszeríteni. Kinek kéne? Nekünk kéne rákényszeríteni, és ezért a helyi gazdaságokat kellene erősíteni. Nem lehet igaz, van még nyolc slide-om, de nem mutatom meg. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen, professzor úr. Nekem a „transzatlanti” szó is nehézségeket okoz, éppen ezért nem is tartok előadást, hanem átadom a szót Szabó Marcellnak a jövő nemzedékek szószólójának, a hosszabb titulusát nem is mondom el, mert lehet, az kitenné a 15 percet.

16 Dr. Szabó Marcel előadása DR. SZABÓ MARCEL az alapvető jogok biztosának helyettese: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen a lehetőséget. Nagyon érdekes megállapodástervezet előtt állunk. A kereskedelem, ahogy az néhány évszázaddal ezelőtt működött, a nyugati világ és a kevésbé fejlett világ találkozási pontján teremtett valamilyen, legalábbis a nyugati világ számára kézzel fogható értéket. Amióta Cortez és Pizarro elindították a gályáikat Dél-Amerika, Közép-Amerika felé, kialakult egy olyan modell, amelyben az európai ember, vagy a gazdaságilag fejlett kultúrából érkező ember visz valamit a szegényebb térségbe, amit ott előállítani nem tudtak, mondjuk üveggolyókat, ezzel szemben megszerzett olyan jelentős értéket, amelyet ott a helybeliek nem tudtak kellő módon értékelni, lásd arany. Tehát a nyersanyag, illetve a kütyü cseréje hosszú évszázadokon keresztül irányította a világkereskedelem egy bizonyos szegmensét, és jól működött, legalábbis a fejlett világ szempontjából. Itt egy egészen másfajta helyzetről van szó, egy egészen érdekes másfajta modellről. Két túltelített piac találkozásáról van szó, két olyan túltelített piac találkozásáról, ahol mindenhol mindent lehet venni, és mindenhol mindennek az olcsó és drága, tömegtermék és exkluzív változatát is meg lehet kapni. Ennek következtében a versenynek egy fokozottabb formájáról lehet csak szó, amelyben a leginkább tőkeerősek, a leginkább gazdagabbak, a leginkább befektetésekre képesek tudnak a legjelentősebb eszközökkel élni. Ebből látható, hogy minden valószínűség szerint ez a nagy multinacionális tőkével rendelkező vállalatok számára, amelyhez képest a jelenlegi helyzetben az európai vállalatok is tipikusan háttérben vannak az amerikai vállalatokkal szemben, jelenthet ez kibontakozási lehetőséget. De milyen kibontakozási lehetőséget jelenthet még egy optimális esetben? A legoptimistább elképzelés is egy felfokozott kereskedelmi forgalmat vizionál a két kontinens között. Lehetséges, hogy ez kifejezhet például geostratégiai elképzeléseket. Van, aki azt mondja, hogy a TTIP a kereskedelmi NATO, tehát az Egyesült Államok geopolitikai stratégiájának kifejezése, amely megakadályozza egy eurázsiai jellegű szabadkereskedelmi fejlődés kibontakozását, a kínai piac visszaszorítását. Tehát sokfajta spekuláció létezik, hogy ez mire jó. Mindenesetre, ami egyszerű ember számára vizionálható, még a legoptimálisabb esetben is csak felfokozott kereskedelmi forgalomban manifesztálható a két kontinens között. Egy felfokozott kereskedelmi forgalomban, egy olyan helyzetben, amikor egyre többen és többen ismerik fel azt, hogy a világ jövője ezzel a jelenlegi rettenetes túlfogyasztással szemben csak a helyi fogyasztásban, a helyi kereskedelemben, a helyi kapcsolatok kialakításában vizionálható, mert minden egyéb olyan erőforrásokat pusztít el, amely a jövő generációkra irtóztató terhet jelent. Tudjuk már most is, hogy a világon sikerült a tengeri ökoszisztéma 20 százalékát elpusztítani. Nyilvánvalóan az elmúlt 40 évben egy ilyen fokozott kereskedelem olyan ingyenesnek mondott erőforrásokat aknáz ki, nevezetesen például a tengereket, a tengerek ökoszisztéma szolgáltatásait, amelyek árát a jövő nemzedékeknek kell megfizetniük. De nemcsak a jövő nemzedékek és nemcsak a hosszú jövendő az, amely tekintetében aggodalmakra lehet okunk! Azt gondolom, sokkal közelebbi realistásokról van szó. Elsőként beszéljünk arról, hogyan telepedhet rá ez a kereskedelmi megállapodás, függetlenül a tagállamok akaratától, hazánk jogrendjére. Két modell létezik. Az egyik az Európai Uniónak Kanadával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amelynek az a lényege, hogy a megállapodást megköti az Európai Unió és Kanada, majd utána mindaddig, amíg a tagállamok nem ratifikálják, ideiglenesen hatályba léptetik az egyezményt. Ez azt jelenti, hogy az

17 egyezmény rendelkezéseiből azok, amelyekben az Európai Uniónak van kompetenciája, európai jogként, acquis communautaire-ként, nem mint nemzetközi szerződés, hiszen azt még nem ratifikálták az országok, hanem európai jogként kötelezik a tagállamokat, persze csak azon vonatkozásokban, ahol az Európai Uniónak van az adott kereskedelmi kérdésben kompetenciája. Ez a kanadai–európai szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán nyilván jogvita tárgyát képezheti, hogy ez mennyi, de azért döntő többsége a megállapodás rendelkezéseinek olyan, amely nem a tagállamok kompetenciáit érinti, hanem az Európai Unióét. Ami röviden azt jelenti, hogy ideiglenesen lehet hatályban a megállapodás. Az ideiglenességről ebben az országban sokaknak van fogalmuk (Taps.), és esetleg számos tagállam nem is ratifikálja majd, de addig is európai jogként kötelező erővel bírnak azok a rendelkezések, amelyekből aztán majd az Európai Bíróság értelmezi, hogy melyek azok, amelyeket európai jogi minőségükben végre kell hajtani. Azért lehetnek elképzeléseink. A másik modell – ez sem feltétlenül elegendő az Európai Bizottságnak, éppen ezért az Európai Unió és Szingapúr között kötött kereskedelmi megállapodás kapcsán egy bírósági eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságon, amelynek az a lényege, hogy az Európai Bizottság nyilván azt szeretné, ha az Európai Bíróság kimondaná, hogy igazából a tagállamokra nincs is szükség egy ilyen típusú szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséhez. Majd ha túl sokáig okoskodnak, akkor az Európai Bíróság ítéletével felvértezve lehet azt mondani, hogy nem szükséges, persze, egyeztetünk mindent, és majd mindent jó barátságban fogunk elintézni, de alapvetően elegendő, hogy a megállapodást az Európai Unió Bizottsága kösse meg, és utána persze a döntés végső joga a Tanácsnál van. Tehát ez egy minősített többségi kérdés lehet, és ennek következtében Magyarország akarata lényegében irrelevánssá válik. Ez tehát az általános jogi keretekről szól. Amiről a leginkább mindannyian tudunk, az a beruházásvédelem kérdése. Nagyon fontos aspektus, hogy a beruházásvédelmi aspektusok kizárólag az Európai Unió kompetenciájába tartoznak a lisszaboni szerződést követően. Itt a tagállamoknak nincs semmilyen szavuk. Ez az a kérdés, hogy joga van-e egy amerikai vállalatnak beperelni Magyarországot a TTIP alapján, ha majd hatályba lép, ha mondjuk az általa megvásárolt terület mégis a nemzeti park részévé válna, és ő ott egy hulladékdepót képzelt el. Ez az a jogi helyzet, amelyben tulajdonképpen már kellő tapasztalat van az XAD-nak – a Washingtonban működő Kereskedelmi Választott bíróság működése kapcsán, hogy az hogyan is működik és hogyan tevékenykedik. Eleve amikor majd a döntést meg fogják hozni, ha Magyarországot érinti majd egy probléma, akkor Magyarország nem lesz a megállapodásnak a részes fele. Két oldala lesz: lesznek az amerikai oldalról választható választott bírók, meg az európai oldalról választható választott bírók. Tehát a szofisztikált jogirodalom befektetőbarátnak nevezi ezt a választottbírói fórumot. Arra kell felkészülnünk, hogy majd az Európai Bizottság fog feltehetően egy olyan listát elhelyezni ezen a választottbírói fórumon, amelyből majd Magyarország a saját oldalán muzsikáló választott bírókat vagy bírát kiválaszthatja. Tehát eleve kétséges, hogy még elvileg a mi oldalunkon álló, a mi érdekeinket a választottbírói panelben képviselő bíró sem a magyar álláspontot fogja majd érvényesíteni, hanem az összeurópai érdeket, és ehhez képest még lesz a másik két bíró – vagy kompozíciótól függően 5. panel is lehet –, akik majd semmiképpen nem ezt az érdeket kívánják érvényesíteni. Ennek a választottbírói testületnek a munkásságát számos ügy fémjelzi. Ezek közül igazából az a WTO-nyelv egy igazi hazugságnyelv. Nem tudom máshogy fogalmazni. A fogalmakkal, amelyekről szó van, mindenki egyet tud érteni, a fair

18 statement természetesen nagyon fontos – ezzel mindannyian egyetértünk –, a kisajátítás tilalma – a kommunizmus után nyilvánvalóan szintén mindenki egyetért vele –, csakhogy a WTO-nyelven ezek nem ezt jelentik. Ez mind „duplagondol” típusú fogalom, és ahogyan már Kerekes professzor úr is utalt rá, ennek igazából az a lényege, hogy ha valamely nyugati befektető potenciális érdekeit veszélyezteti egy új jogalkotás az adott országban, akkor nyilván a jogalkotás megváltoztatását nem kezdeményezhetik ezen bírói fórum előtt, de azt, hogy minden ebből fakadó kárát térítse meg, azt igen. Ennek a gyakorlatban számos megvalósulási esete van már. Mondok két példát. Costa Ricában egyetlenegy kapavágást sem tettek, egy csodálatos tengerparti területszakaszt megvásárolt egy befektető, és utána később nemzeti parki oltalom alá került, utána gyakorlatilag ki kellett fizetni azt az összeget kártérítésként, mint ha az egész resortkomplexum felépült volna, és ott lubickolhattak volna a különböző amerikai turisták. Alapvetően eltántorítja az adott országokat attól, hogy olyan befektetéseket, olyan jogszabály-változásokat tegyenek, amelyeket a környezet érdekében tennének, mert az rettenetesen költséges lesz, mert valakinek a szemét csípni fogja, aki ezzel ellentétes irányú befektetéseket fontolgatott, ugyanis ebben az esetben a bírósági gyakorlat szerint sok esetben az egészen távoli kezdeményezések elfogadása is kellően elég súllyal bír ahhoz, hogy akceptálni tudják mint olyat, amely kártérítési kötelmet jogosan alapoz meg. A mi térségünk tipikus példája Verespatak. Az ilyen típusú helyzetekben egy Aurult nem lehet már az országból kidobni, ha betette egyszer oda a lábát, akkor azt bizony megépíti, mert különben a kormány belerokkan abba a kártérítésbe. Nem tud többet visszatáncolni azokból a helyzetekből, melyekbe belekerült. Van két csodálatos műszava az európai jognak, ami szintén mást jelent, mint amit gondolunk róla, és amely igazából a szabadkereskedelmi megállapodási tepsi zsírosítására alkalmas kenőanyag. Az egyik fogalom a kölcsönös elismerés elve, ami azt jelenti, hogy mindent nem tudunk ellenőrizni. Amit az egyik országban jogszerűen forgalomba hoztak, azt a másik országban is jogszerűen engedélyezni kell, ha csak nem tudom bizonyítani, hogy valami nagyon gonosz dolog van benne. Ennek következtében az amerikai egészségügyi, állategészségügyi és egyéb rendelkezéseknek a sokszor alacsonyabb színvonalát, az elővigyázatossági elvnek a sokkal korlátozottabb jelenlétét vagy egyes területeken tulajdonképpen a hiányát nem tudjuk ellensúlyozni, mert azt az erőfeszítést, amit eddig a vállalatok az elővigyázatosságba öltek pénzügyi összegként, gyakorlatilag versenyhátrányt okozó tényező lesz, hiszen ugyanezt az összeget az amerikai nagyvállalat nem köteles beletenni, mielőtt elkezdi a termékét forgalmazni. Szintén egy fantasztikus műszó a nem kereskedelmi jellegű korlátozások terminus technicusa, ami azt jelenti, hogy olyan fölösleges egészségügyi, állategészségügyi és egyéb rendelkezések, amelyek akadályozzák a piac dinamikus működését, azok eltörlendők, mert az a másik fél árucikkeinek behozatalát korlátozza. Ha tehát azt kívánom, hogy nálunk mondjuk hegedűszóval kísérjék álomba a teheneket, a másik országban pedig lángvágóval is le lehet őket dönteni – nem azt akarom mondani, hogy ez az amerikai–európai példa, csak hogy mi ennek a gondolatnak a logikája –, akkor az egy felesleges kereskedelmi korlátozás, ha azt várom el, hogy olyan befektetéseket tegyen az adott cég, amely az állatjóléti szempontok megvalósításában plusz befektetéseket jelent, és ez is egyszerűen versenykorlátozási tényezőnek minősül.

19 Nem kerülhetem meg, hogy a GMO-król ne mondjunk semmit. Ez a varázsszó nálunk, megőrizzük a GMO-mentességet. Nagyon-nagyon egyszerű az elért eredményeket félresöpörni, hiszen például nagyon-nagyon egyszerű módon meg lehet szabadulni ezektől az elért eredményektől. Minden valószínűség szerint lesz egy szabályozási és együttműködési testület, amely egy csodálatos bűvszó, amely a deregulációt szolgálja a két nagy konglomerátum együttműködése során. Mit kell ez alatt érteni? Például Magyarországnak lehet egy olyan kívánalma, hogy tüntessék fel valamennyi élelmiszeren, hogy GMO-mentes, vagy GMO-s termékeket tartalmaz. Tehát ha a termékcímkézés kapcsán azt mondja ez a közös amerikai–európai szabályozási testület, hogy nem engedélyezem azt, hogy bármelyik tagállam olyan rendelkezéseket írjon elő, amellyel megkívánja annak feltüntetését, hogy egy mezőgazdasági termék génmanipulált, ha ezt nem kell feltüntetni, sőt nem szabad megkívánni azt, hogy fel legyen tüntetve, ettől kezdve igazából a GMOmentesség puszta illúzióvá válik. Nagyon szép lett – ez az utolsó gondolat – az Alaptörvénynek számos környezetvédelmi rendelkezése, a GMO-mentességgel kapcsolatos rendelkezések is nagyszerűek. Tudomásul kell vennünk, hogy az európai integráció számos föderatív elemet tartalmaz, az Európai Unió joga felülírja a magyar jogot, beleértve a magyar alkotmányt is, és az amerikai–európai szabadkereskedelmi megállapodás uniós jognak számít, amely simán, az európai jogértelmezés szerint minden akadály nélkül felülírja a magyar jog rendelkezéseit, és ahogy az elején mondtam, ez gyakorlatilag kötelező lehet Magyarországon anélkül, hogy azt akarnánk. Ezért kell figyelni. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen. Bencsik János alelnök urat kérem. Bencsik János előadása BENCSIK JÁNOS, képviselő, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Beszélgető-, és talán azt is mondhatom, Vitapartnerek! Az én feladatom nem más, mint az, hogy az elhangzottakat kicsit leegyszerűsítve közérthető formában megfogalmazzam. Egy-két dia alkalmas lehet arra, hogy a jelenlévők és az előttem szólók egy részének a nyugalmát is megzavarjuk, de erős lelkülettel hallgatjuk egymást, hiszen valóban egy nagyon fontos sorskérdés vitájáról van szó. Mivel sorsközösségben élünk ebben az országban, sorsközösségben Európában, és sorsközösségben élünk az egész világmindenségben, ezért nem baj az, ha az eltérő véleményeket ilyen fórumokon is megpróbáljuk ütköztetni. Alapvetően Kerekes professzor úr is arról beszélt, hogy a Földünk megtelt, de kérdés az, hogy a megsokasodásunk következtében a kétélű kardként magasodó emberi populáció hogyan fogja eldönteni a sorsának alakulását a következő években. Azt világosan kell lássuk, ahogy mutatja az ábra is, hogy az utolsó 250 esztendőben sokasodtunk meg ennyire, egymilliárd főről hétmilliárdra növekedtünk. Ehhez a fosszilis energiahordozókhoz való viszonylag szabad és korlátlan hozzáférés adta meg a löketet, amely lehetővé tette az ásványkészletekhez való hozzáférést, az ásványok feldolgozását, az izomerő kiváltását, a nagyon erős civilizációs technológiai fejlődés elindulását, amelynek a mellékhatásait mind társadalmi, mind pedig a természeti környezet leépülésében, tulajdonképpen a társadalmi és természeti erőforrások túlhasználatában és azok következményeiben mindannyian tapasztaljuk. Az első állításom az, hogy a társadalom és a gazdaság ide-oda rámol a természetes rendszerekben. 1750 óta megtízszereződött a földi lakosság, megnövekedett a civilizáción átáramló anyagmennyiség is, hiszen a megnövekedett populáció eltartásához, élelmezéséhez, az igények kielégítéséhez mindenképpen

20 nagyobb anyagmennyiségre van szükség. Az alrendszerekben végrehajtott változtatások érintik alapvetően a hierarchiában magasabb szintén lévő rendszerek stabilitását is. Tehát a gazdaságban bekövetkező változások éreztetik hatásukat a társadalmi stabilitásban, és éreztetik hatásukat a természeti erőforrások működőképességében is. Ezek a magasabban lévő rendszerek késleltetve nagyléptékű változásokon át keresik az új nyugvópontot. Ezért van szükség az elővigyázatosságra és az óvatosságra minden olyan sorsfordító döntés előtt, amely jelentősen tudja befolyásolni az egész világ menetét, még ha a szabad piac által felvázolt kecsegtető lehetőségekbe burkolva és öltöztetve is jelennek meg ezek. Egyre gyorsabbá vált ez a technológiai fejlődés, amely mögött a társadalom és a gazdaság érdekeinek, elvárásainak megfelelő gyors erőforrás-átcsoportosítás áll. Mi ezt technológiai változásként éljük meg, mindig keresünk egy új lehetőséget arra, hogy a korábbi mellékhatások elkerülése, kikerülése, annulálása érdekében egy új technológia lépjen be, amely tudja fedezni, el tudja fedni a kedvezőtlen változásokat. A második állítás, hogy a gazdaság gyarmatosította a társadalmi és a gazdasági alrendszert. Kerekes professzor úr nyomatékosan próbálta ezt bemutatni számunkra, a társadalmi és természeti erőforrások túlfogyasztása áll e mögött. A gazdasági növekedés kényszere nem teszi lehetővé a környezeti és társadalmi erőforrások kellő mértékű, szükséges és elégséges mértékű megújulását. A változások viszont nem a földi életet, hanem annak csak a ma ismert civilizációs rendszerét veszélyeztetik, tehát azt a civilizációs környezetet, amelyben éljük az életünket. A harmadik állítás, hogy az örökölt tőkéhez is hozzányúltunk, tehát a megújuló természeti alrendszerek közti tartalmas anyagáramlás nem más, mint a természeti tőke alszámláinak kamata. Ezek a kamatok táplálják a társadalmi tőke alszámláit. A jóléti rendszereket a természeti erőforrások átalakításából tudjuk működtetni. A globális tőkegazdaság nem a kamatokból él, hanem hozzányúlt az örökölt tőkéhez. Ennek következtében elvonja a társadalmi alrendszer jussát is a bérek alacsonyan tartásával, erről is volt szó, a bérrabszolgaságról is volt szó. A természeti környezetből kivont erőforrások felhasználása nem tükrözi az emberiség térbeli és időbeli eloszlását. Valóban vannak a harmadik országok és vannak a jövő nemzedékek, amelyek érdekeire ez a rendszer nem figyel oda. Tulajdonképpen erkölcsfogyatékos és pénzbeteg globális gazdaságról és társadalmi berendezkedésről beszélhetünk. Egyre nagyobb tempóban rámolunk ide-oda a természeti és a társadalmi alrendszerekben, miközben a földi lakosság nagy részét mélyszegénységbe taszítjuk ezzel a folyamattal. A puszta tőkeérdek uralkodik, ez a negyedik állítás. A gazdasági erőforrások egyre kevesebb természetes személy, valamint tőkés társaság tulajdonaként koncentrálódnak. Ami még ennél is nagyobb probléma, hogy a természeti erőforrások gazdasági javakká történő átalakítását érintő nemzetközi direktívák a tőkeérdekek érvényesülését szolgálják. Az egyéni megélhetést jóval meghaladó magánvagyonok koncentrációja az, amely megtetézve a népességnövekedéssel, a földi lakosság többségét mélyszegénységbe taszítja. Mindezek hátterében, ahogy említettem, alapvetően az erkölcsfogyatékosság és a pénzbetegség áll. Az ötödik állítás: megkezdődött a világ újrafelosztása. Tulajdonképpen a globális hatalom Jalta után 70 évvel arra törekszik, hogy a potenciális riválisait és azok között formálódó együttműködési rendszereket szétzilálja. Két látványos frontvonal bontakozott ki. Az egyik Oroszország és Európa között az elmúlt két évtizedben. Tulajdonképpen az az együttműködési rendszer a frontvonal egyik forró pontja, amely Németország és Oroszország között kialakult, amelynek hátterében az energiaszállítás, az energiához való hozzáférés áll. Úgy épültek meg az Északi Áramlat vezetékei, a két vezeték, hogy arról lecsatlakozási lehetőséget nem biztosítottak, tehát az Oroszország és Németország közötti célvezetékekről beszélünk. Megközelítőleg évi

21 60 milliárd köbméter gáz szállításáról van szó. Tehát az energia áll a dolgok középpontjában. A másik kiemelt célpont pedig az Oroszországot, Kínát, Indiát, Japánt, az iszlám államok egy részét magában foglaló eurázsiai rendszer. Ha a saját konkrét helyzetünket is vizsgáljuk, amivel szembe kell néznünk, azt látjuk, hogy globális szinten egyre kiélezettebb birodalmi összecsapások tapasztalhatók. Regionális szinten, Közép-Európában a rendszerváltásaink nyomán növekvő feszültségekkel találkozunk. Hazai szinten, lokális szinten pedig a magyar társadalom tehetetlen indulatainak eredője az, ami még hozzávehető ehhez a speciális geopolitikai változáshoz. Erre jön rá az euroatlanti szabadkereskedelmi egyezmény. Ami új a korábbiakhoz képest, hogy a szolgáltatás ismét előkerült. ’95 környékén – ahogy itt elhangzott – a Világgazdasági Tanács, a WTO keretében erre vonatkozóan volt törekvés. Én akkor dolgoztam különböző világbanki programokban, a Bertelsmann Stiftunggal, és láttam azt, hogy mekkora erőfeszítés volt arra, hogy a szolgáltatások is bekerüljenek. A közszolgáltatás, a közműszolgáltatás, az oktatás, ezek tartoztak bele, amelyeket ki akartak venni a közösség kezéből, tehát a köztulajdonból, legyen az önkormányzati vagy állami tulajdon. A szabályozási akadályok lebontása megint csak ezt a gyors, ide-oda rámolást teszi lehetővé, és aztán a választott bíróságok előtti vitarendezési eljárás külön kérdés. Mit hozhat magával ez a transzatlanti szerződés? Tulajdonképpen látjuk azt, hogy a felgyorsult anyagáramlás, ide-oda pakolászás következtében leromlott a helyi társadalmak állapota, leromlott a természeti környezet állapota, és nem a fékre taposunk, hanem a gázra, tehát minden akadályt lebontunk még, hogy ez az ide-oda pakolás, rámolás tovább tudjon gyorsulni és erősödni. A problémát nem lassítással, körültekintéssel akarjuk megoldani, hanem talán az előttünk tátongó szakadékot sebesség adásával át akarjuk repülni. Ez egy elég veszélyes kísérletnek látszik. Nem vagyok tőkeellenes. Húsz évig voltam Tatabánya polgármestere, ahol egy leromlott, összeomlott nehézipar helyébe kellett tízezrek megélhetését biztosító új ipart telepíteni. Zömében külföldi társaságokkal tudtunk megállapodni; egy nagyon izgalmas összetételű portfóliót sikerült összerakni. Alapszinten tudunk együtt dolgozni a multi-, illetve transznacionális karakterű gazdasági társaságokkal; a helyi menedzsmentekkel kiváltképpen. De azt is megtapasztaltuk az elmúlt másfél, közel két évtizedben, hogy a helyi adófizetési kötelezettségek alól igyekeznek szépen lassan kivonni a gazdasági tevékenységük egy részét. Először kezdődött a transzferárazással történő adóalapcsökkentés, majd legújabban létrehozzák azt a vállalati központot az anyaországban, ahonnan minden beszerzést, minden kereskedelmi szolgáltatási tevékenységet egy kézből irányítanak, és ezek gazdasági tevékenységek, melyek adóalapja nem a fogadó országban keletkezik. Minél nagyobb repatriálásra törekednek a gazdasági tevékenység hasznát illetően, és ami versenyképessé teszi a mi régiónkat, az alapvetően a bérek alacsonyan tartása. A bérek alacsonyan tartása pedig a társadalmi – mondjuk úgy – veszteséget erősíti, a társadalmi erőforrás további csökkenését hozza magával. Említettem az elején, az első dia esetében, hogy az energiához való hozzáférés és annak az olcsósága, ára határozza meg a versenyképességet a gazdaságban. Most az Egyesült Államok e tekintetben erősebb pozícióban van, mint az Európai Unió. Az elmúlt években olyan technológiai változások történtek az amerikai energiakitermelésben és -ellátásban, amelyek a mezőgazdasági nagyüzemeket – nemcsak az üzemanyagokról van szó, hanem a műtrágyák, kemikáliák előállításáról is, hiszen fosszilis szénhidrogén-erőforrásokat használnak föl, amely a GMO-val együtt hihetetlen olcsóvá és produktívvá teszi az ottani nagyüzemi mezőgazdaságot,

22 élelmiszer-gazdaságot, ezen túlmenően minden más ipari tevékenységet is versenyképesebbé tesz, még a szállítási költségek figyelembevételével is, az európaihoz képest. Magyarország esetében nem hangzott el, de 0,3-0,5 százalékos GDPnövekedést hozhat magával ez a transzatlanti megállapodás. Tehát fél százalékos GDP-növekedést hozhat magával. E mögött alapvetően a multi- és transznacionális gazdasági társaságok tevékenysége áll, ők profitálhatnak. Azok az autógyárak, amelyekkel együtt kell működnünk és szükséges, hogy itt vannak, de látnunk kell, hogy alapvetően ez a szektor gyarapodhat a megállapodás mögött álló gazdasági növekedésből, mivel az adóalapokat igyekeznek csökkenteni, igyekeznek minél nagyobb hasznot hazavinni, a béreket alacsonyan tartani. Ez bizony a hazai erőforrásoknak – legyenek azok természeti erőforrások, legyenek azok társadalmi erőforrások – nem a legoptimálisabb és a közjó szempontjából nem a leghatékonyabb felhasználását jelenthetik. Ami itt felforgatólag hathat, én a tapasztalataim alapján a városvezetői és a gazdaságfejlesztésben, a nemzetközi együttműködésben meglévő tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy civilizációs fordulóponthoz érkeztünk, alapvetően ez a globális tőke, hatalom totális háborút indított a nemzetállamok ellen, és a választott bíróságok előtti vitarendezési eljárás tulajdonképpen erre ad egy átjárási lehetőséget egy kiskapunak vagy nagykapunak a megnyitásával. Végül Kodolányi János médiáról Szárszón 1943-ban elmondott rövid két tételmondatával zárnám. „Sajátítsd ki a gondolatközlés eszközeit, sőt, teremts új eszközöket s a szavak inflációját zúdítsd rá a tömegekre.” Erről beszélt ombudsman úr. „Végül mindent elfogad, amit adsz neki, s mindent odaad, amit kívánsz tőle. Íme a modern mágia.” Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérem Sallai R. Benedeket, mint parlamenti képviselő mondja el álláspontját ebben a kérdéskörben. SALLAI R. BENEDEK, képviselő, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem már ilyenkor kényelmes a helyzetem és a pozícióm, hiszen megvan a kellő muníció, hogy mindenkire reagáljak, és mindenkihez egy-egy mondatot, gondolatot fűzzek, amire bízom benne, hogy lesz lehetőség, hogy ők is viszonválasszal segítsék a fejemben a tisztánlátást. Ha megengedik, visszafelé haladnék az előadók körében. Bencsik János képviselőtársam említette Jaltát, és ez nagyon-nagyon fontos, mert egyre több helyen látom feltűnni Jalta szellemiségét a különböző folyamatokban; és bizony, ez a szabadkereskedelmi egyezményekben éppúgy megjelenik, mint sok minden másban. Hiszen akárhogy is nézzük, a benyomás – ha ránézünk a világ térképére és a világban zajló folyamatokra – némileg rámutat arra, hogy ezek a szabadkereskedelmi egyezmények valamilyen szinten világuralmi pozicionálás eszközeiként is szolgálnak, és jócskán túlmutatnak azon, mint hogy pusztán gazdaságról és kereskedelemről beszéljünk. Emiatt ennek a hatásait és ennek a politikai vonatkozásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Szabó Marcel ombudsmanhelyettes úr aggályait jelentős mértékben osztom, és rá nehezebb reagálnom, mert túlnyomó többségében egyetértek a gondolataival. A GMO-król mint megkerülhetetlen témáról azért igyekszem mindig nem beszélni, hogy ne tűnjön úgy, hogy a Fenntartható fejlődés bizottságának küldetéstudatát vagy akár a környezetvédők szemléletének be lehet fogni a száját azzal, hogy majd a GMOmentességet biztosítjuk, és kész; tehát jócskán túlmutat ez az egyezmény azon, mint

23 hogy pusztán ezzel megnyugtatást kapjunk. Tehát nem szeretnék arról beszélni, hogy rá legyen-e írva a termékre, vagy ne legyen ráírva a termékre, azt szeretném, ha nem is lenne ilyen termék, és nem kerülne a polcokra, részben pedig ha ennél lényegesen túlmutatóbban tudnánk gondolkodni erről. Kerekes tanár úrnak nagyon-nagyon érdekes volt számomra az előadása, viszont én éppen azt mondom, hogy a tudomány képviselői, az Akadémia tudásának segítségét szeretném kérni buta politikusként. Megértem az összes aggályt ezzel kapcsolatban, és teljes mértékben osztom a tanár úr azon nézetét, hogy a társadalmi problémák jócskán meghaladják azokat a mértékeket, hogy mi itt pusztán a szabadkereskedelmi egyezményekről beszéljünk. De pont az a kérdése ennek az egész rendezvénynek, vajon a szabadkereskedelmi egyezmény ezen társadalmi problémákat növeli vagy csökkenti. A hatásuknak milyen közvetlen hatásuk van? Mert azzal nagyon sokan tisztában vagyunk, hogy ez csak egy tünet a problémák mellett, de nagyon-nagyon fontos az, hogy a tudomány irányt mutasson nekünk, hogy a várható hatások felbecslésére minél több esetben tudományos adataink legyenek, hogy mire is számíthatunk. Ha megengedik, veszem a bátorságot, hogy befejezzem Wojtek Talko előadó úr mondatát, amit elkezdett. Ugyanis ez úgy hangzik, hogy lengyel, magyar, két jó barát, együtt vívja harcát, együtt issza borát. Ez azért fontos ebben az esetben, mert bár tudom, hogy most az Európai Bizottságot képviseli, ennek ellenére a lengyel gazdaságnak, agráriumnak és a magyarnak nagyon sok a párhuzama, és az Európai Unión belül a közös harcvívás, azt hiszem, kifejezetten indokolt továbbra is. Viszont van egy valami, ami talán félreértésre adott okot, ezért hadd pontosítsak. Amikor a felvezetőben megemlítettem a Római Birodalmat mint az európai kultúra bölcsőjét, nem véletlenül nem Marco Polót említettem. Én nem arról beszéltem, hogy egy hajó elmegy valamivel, és visszatér, hanem a kizsákmányolásról beszéltem, és arról, hogy az erőforrásokat hogyan lehet úgy elvenni, hogy nem adok kellő hatást annak a kompenzációjára. A kereskedelemnek sokféle tevékenységét láttuk már a világban és Nagy Gábor úr is a kereskedelem hasznairól beszélt, de ne felejtsük el, amikor tükrökért cseréltek aranyakat, vagy éppen tüzes vízért földeket, mert a kereskedelemnek sokféle megoldását láttuk. Az a kérdés, hogy ezek a felek, amikor kereskedelmi megállapodást kötnek, a társadalmi igazságosság szempontjait mennyire veszik figyelembe, és milyenek lesznek ezek a hatások. Tehát a Római Birodalom említése pontosan az európai kultúra bölcsőjeként azért volt fontos, mert arról beszéltem, hogy a gyarmatosítás hogyan állt meg. Az európai társadalom azon tevékenységének, amely elvesz máshonnan erőforrásokat, és elhozza saját maga gazdagodására, vajon hol van a stop és a megállás? Ez nagyon fontos lesz még a későbbiekben is. Nem akarok lemondani arról, hogy például iPhone legyen, vagy a másik civilizációs terméke Amerikának, a Nike cipő Magyarországra eljusson, ezek eddig is eljutottak, csak éppen valamilyen kereskedelmi feltételekkel. Ezeknek a kereskedelmi feltételeknek a megőrzése és fenntartása védheti a magyar gazdaságot és a magyar embereket. Ezért fontos, hogy ne a kereskedelemről mondjunk le, hanem a szabad kereskedelemmel járó veszélyeket hárítsuk el. Ez az, amiben nagyon sok gondot látok. A gazdasági jellegű hatásokról elhangzott az, hogy növelhetik az exporttal a magasabb átlagjövedelmeket. Sajnos Magyarországon a tendenciák, a Statisztikai Hivatal adatai nyilvánvalóan cáfolják ezt. Magyarországon a külföldi tőke által teremtett munkahelyek jelentős részben sajnos piaci érték alatt vannak megfizetve óradíjban, és nem mérhető össze a magyarországi kis- és középvállalkozások bérrendszerének egy jelentős részével. Ez azért fontos, mert – elnézést kérek – én nem vagyok kereskedő és közgazdász, viszont ökológiával foglalkozóként, aki ezt

24 tanulta, azt látom, hogy a rendszerek stabilitását a diverzitás adja meg, a sokszínűség, a sok kicsi párhuzama és együttműködése, ezeknek az együttes működése. A diverzitás fenntartása a gazdaságban azért jelentős kérdés, mert erre a szabadkereskedelmi egyezmény a tőkeerősök előtérbe hozásával bizony sok-sok kockázatot jelenthet. Végül nem utolsósorban Nagy Gábor osztályvezető úr gondolataira szerettem volna pár dologban reagálni. Nyilvánvalóan, ha kereskedelemmel foglalkozott egész életében és azzal kezdi az előadását, hogy szakmai álláspontot közöl, azt csak tisztelettel tudom hallgatni, mert én viszont nem értek a kereskedelemhez. Abban viszont biztos vagyok, hogy a kereskedelem nem áll a társadalom fölött. Abban is biztos vagyok, hogy a kereskedelem érdekei, amit a szabadkereskedelmi egyezmény néhány tételében sugall számomra, nagy veszélyt is jelenthetnek a társadalomra, csak a kereskedelem hasznairól és annak eredményeiről beszélni, félrehúzhatja az értékrendünket. Félrehúzhatja, hogy mi az eszköz, és mi a cél. Nekünk, politikusként a legfontosabb szempont, és a fenntarthatóság is ezt kívánja, a társadalom. Mi a jobb az embereknek? A mi kérdésünk az, gondolkodásunk középpontjában az áll, hogy miként lesz jó a társadalomnak. Nem biztos, hogy a kereskedelem növekedésével jobb lesz az embereknek. Pont ez a kockázat az, amivel kapcsolatban fenntartásaink vannak. Nagyon fontos az, hogy a „többet exportálunk, mint importálunk” szempont hogyan jelentkezik szintén a gazdaságunkban. Ugyanis pont az az egyik kérdése szerintem a 21. század elejének, hogy az a fajta társadalmi jólét, amit Nyugat-Európa fel tud mutatni, az a gazdagság, amiben él, mennyire termelés alapú, mennyire helyi erőforráson alapszik, és mennyire kizsákmányoló. Bocsássanak meg, mindenkinek a saját identitása vagy a saját meggyőződése, ideológiája befolyásolja esetleg a prekoncepcióit, de nyilvánvalóan van egy olyan rossz képem, hogy Nyugat-Európa jelentős részben még mindig külső erőforrásokra épít. Úgy valósít meg fenntartható fejlődést, hogy lényegesen szegényebb országokból felvásárolja a természeti erőforrásokat. Nyilvánvalóan ez a probléma, a kereskedelemre épített gazdaság arról szól, hogy más földrészeken messze lévő embereknek a nagyon nagy társadalmi igazságtalansággal előállított termékeit olcsón megveszi, azokat nyomorban tartja, így próbál a kereskedelem révén javakat termelni. Szerintem ez a világrend bukott meg. Ez az, aminek a kereskedelem egyik fontos eszköze, és ezt szeretnénk, ha felszámolhatnánk. Azt szeretnénk, ha az export-import aránya nem egy mértékadó szám lenne, hanem azt vizsgálnánk, hogy vajon a Kárpát-medencében rendelkezésre állnak-e azok a természeti erőforrások, amelyek az emberek jólétét megteremthetnék. Azt vizsgálnánk, hogy Európa rendelkezik-e azokkal az erőforrásokkal, amelyek az itt élő emberek jólétét megteremthetik. Nagyon fontos, hogy amikor arról beszél az osztályvezető úr, hogy alapvetően egyenlő feltételeket kíván biztosítani az egyezmény a feleknek, akkor megnézze, hogy lehetnek-e valaha egyenlőek ezek a feltételek. Lehetnek-e egyenlők ott, ahol egy sokkal kisebb népesség sokkal nagyobb természeti erőforrás felett rendelkezik, mint Európában, ahol sokkal nagyobb populáció sokkal kevesebb és korlátozottabb természeti erőforrás fölött? Lehetnek-e egyenlők a feltételek, mikor teljesen más a termék-előállítás szabályozása, és más feltételeknek kell megfelelniük, teljesen más piaci előnyöket élvezhetnek ezen az oldalon? Innentől kezdve meg kell vizsgálnunk – és az elnök úr azt mondta, országgyűlési képviselőként beszélek, így talán megengedhető, hogy a saját pártunkon belül igenis vizsgáljuk –, hogy a szabadkereskedelmi egyezmények hozhatnak és teremthetnek-e jót, vagy egy fontos rossz eszközei lehetnek. Azzal az intelemmel fejezte be az osztályvezető úr, hogy nincs meg a lehetőségünk arra, hogy nyilatkozzunk, hiszen még azt sem tudjuk, mi van benne. Valóban ez így van, nem

25 tudjuk még részletesen. De éppen ez az egyik kifogásunk, hogy nem tudjuk, mi van benne. Azt szeretnénk, ha már itt lenne előttünk, és látnánk. Ugyanakkor magával az elvvel kapcsolatban, amit a szabad kereskedelem jelent, fenntartásaink már lehetnek, mert láthattuk, hogy a világban ez mit is teremtett. Ennek a megvizsgálása, e kérdés tisztázása, hogy a szabad kereskedelem hoz vagy elvisz, a legfontosabb kérdés e téma értékelésekor. Mikor a köszöntőt tartottam, arról beszéltem, hogy mi marad a nemzetállamok keretén belül, mik azok a lehetőségek, amelyek a nemzetállamban való gondolkodás feltételeit megteremtik. A fenntarthatóságról és a fenntartható fejlődésről beszélve Kerekes professzor már Herman Dalyt idézte, mikor a közös jövőnk jelentése mellett a fejlődés szót definiálta azt mondta, hogy a növekedés és a fejlődés közötti különbség az, hogy az egyik minőségbeli, a másik pedig mennyiségben beálló változás. Ha azt szeretnénk elérni, hogy a magyar társadalom jobb életminőséget teremtsen, és a lehető leghosszabb egészséges életet éljen nagyfokú biztonsággal, akkor én azt szeretném, hogy ez a kereskedelmi egyezmény ne veszélyeztesse a szabadságunkat. Azok a munkahelyek, amelyek teremtődnek, jelentős mértékben kiszolgáltatott és a tőkétől függő munkahelyek. Azért teszem le voksomat tartósan a magyar gazdaság kis- és középvállalkozói tevékenysége mellett, mert azt szeretném elérni, hogy ne kelljen az őszülő hajmennyiségtől függően megszerezni a szabadságot, hanem meglegyen mindannyiunknak a lehetősége arra, hogy szabadon gondolkozzunk ebben a hazában, és szabadon döntsünk vagy nyilvánítsunk véleményt. Ezt a szabadságot az teremtheti meg, ha nem függünk a külső tőkétől, a kereskedelemtől és más nemzetállamoktól, hanem a gazdaságunkat lehetőség szerint úgy építjük fel, hogy minél inkább helyi erőforrásokra, egymásra, társadalmi szolidaritásra támaszkodva próbáljuk megteremteni azt a jólétet, amit a rendszerváltáskor ígértek nekünk, és eddig még nem tartottak be. Elnézésüket kérem, hogy már álláspontot közöltem. Nagyon igyekszem objektív maradni ebben a kérdésben, de nyilvánvalóan a saját identitásomat és meggyőződésemet nehéz leküzdeni. Köszönöm szépen. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Mint szervező nagyon örülök annak, hogy itt nemcsak Európa és az Egyesült Államok érdekeiről van szó, hanem nagyon sok előadó, szinte mindegyik az egész globális világról beszélt, és a glóbuszt összekötő igazságosság kérdéseiről. Nevezetesen felejtsük el, hogy ez az év az Európai Unióban az európai fejlesztés éve, és arról szól, hogy hogyan tudjuk egy igazságos világ feltételrendszerét megteremteni. De nemcsak globális igazságosságról van szó, hanem lokális igazságosságról is. Nézve a panel előadóit, érzékeltem, hogy az első két előadás után szkeptikusabb hozzászólások következtek. Ezért megadnám az első két előadónak a lehetőséget arra, hogy most öt-öt percben reagáljanak erre a nagyon sok témára, amely felvetődött, és utána várnánk véleményeket a közönségtől. Nagy Gábor főosztályvezető úr. Akár a helyén ülve is lehet reagálni. Öt percben, kérem! NAGY GÁBOR főosztályvezető (Külgazdasági és Külügyminisztérium): Nagyon szépen köszönöm, és köszönöm ezt a sok témát, ami fölmerült a TTIP kapcsán. Próbálom sorra venni ezeket a kérdéseket, és igyekszem válaszolni vagy legalábbis a képviselő úr számára egy-két további muníciót adni a további gondolkodásra. Mert az a fontos, hogy gondolkozzunk, és közösen gondolkozzunk egy folyamatban levő tárgyalásról. Nézzük még egyszer, hogy miről is beszélünk! Mint az elején mondtam, ez tényleg egy szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Mind a kettő egy-egy fejlett ország, amiről beszélünk. A

26 világgazdaságban meghatározó országokról beszélünk. Azokról az országokról, melyeknek a kereskedelmét akarjuk szabályozni, liberalizálni. Milyen változások következhetnek be ezáltal? Olvastam olyan tanulmányt, hogy majd a megállapodás következtében kínai termékek kerülnek be az európai piacra, és azok szorítják ki az európai gazdálkodókat. Semmi köze ehhez közvetlenül Kínának! Sőt, ha úgy tetszik, egy fejlődő országnak nincs semmi köze ehhez direktben. Mert miről szól? Arról szól, hogy az amerikai termelő esetleg eladhatja a termékeit Európában is vice versa. Szó volt itt gazdasági kitekintésről történelmi szempontból. Igen, nagyon-nagyon gyorsan változik a gazdaság, egy nagyon gyorsan változó gazdasági környezetben kell megállni a helyünket. Az, ha nem változunk a folyamatokkal, nagyon nehéz lesz utána fennmaradni. Azt nem tudnám elképzelni, hogy Magyarország önmaga önfenntartó tudna lenni. Mi az Európai Unió része vagyunk. Sőt, ha úgy vesszük, manapság nagyon nehéz olyan terméket mondani, amiben ne lenne más ország munkája vagy éppen nyersanyaga. Ezt lehet kizsákmányolásnak tekinteni, de ezt globális értékláncnak nevezik szépen, tudományosan, de ez arról szól, hogy most nézzük kicsiben! Például az autóiparban van, amikor Magyarországon előállítják a kereket, Csehországban vagy Szlovákiában előállítják, mondjuk, a sebváltót, és Németországban hozzáteszik a kutatás-fejlesztést. És közben pedig, teszem azt, akár Magyarországon vagy Szlovákiában összeszerelik az autót. Nagyon sokrétű kapcsolatok vannak most már a világon belül. Erről nagyon ajánlanám figyelmükbe – ha ilyen értékláncokról beszélünk, Közép-Európáról –, hogy az IMF-nek van egy nagyon jó tanulmánya – cirka 2 éve jelent meg –, ami pont ezekről a globális értékláncokról beszél Közép-Európa keretein belül. Szó volt arról is, hogy túltelített a piac Európában. Erős ezt mondani. Mert nem arról beszélünk most már, hogy telített-e a piac vagy sem, folyamatosan van kereskedelem jelenleg, az Európai Unió első helyen van a világ exportjában, illetve importjában, megelőzi az Egyesült Államokat, igen. Tehát amikor arról beszélünk, hogy teljes mértékben kiszolgáltatott Európa, ez így azért ebben a formában nagyon nem igaz. Kétségkívül vannak olyan erőforrások az Egyesült Államokban, melyekben hirtelen – nem is azt mondom, hogy az élre ugrott, de – erőforrásokhoz jutott, amit majd meglátunk, hogy fognak tudni alkalmazni a jövőben, mivel ezekről is kiderült, például a rétegrepesztésről, hogy ennek vannak árnyoldalai, pont a környezetvédelem kapcsán. Nézzük meg, hogy ez is hova fejlődik! Nem szeretnék az ISDS szószólója lenni, mivel mi elég egyértelmű pozíciót foglalunk el, nem túl népszerűt, az Európai Unión belül, az Egyesült Államokkal szerintünk teljes mértékben fölösleges beruházásvédelemről beszélgetni úgy, mint beruházó és állam közti világban. Fejlett jogrendszerrel rendelkezik, OECD-tagország. De azért fölhívnám a figyelmet néhány gondolatra. Azért egy megállapodás – alapvetően jogász végzettségű vagyok – attól függ, hogy mi van leírva abban a megállapodásban, és nincs két, teljes mértékben azonos megállapodás a kereskedelempolitika kapcsán sem. Az Egyesült Államoknak van egy olyan megközelítése a beruházásvédelem kapcsán, ami igen kétségkívül beruházópárti. Ott már úgy is lehet jogvitát megalapozni, hogy még effektíve beruházást végre sem hajtottak. (Az elnök csenget.) Bocsánat, gyorsítok. Az európai modell ehhez képest teljes mértékben eltérő. Verespatakot hányszor hallom? Arra azért fölhívnám a figyelmet, hogy Romániának van Kanadával beruházásvédelmi megállapodása. Ha tehát akarják, el tudják vinni beruházásvédelmi megállapodás alapján már most is Romániát – nem tették meg – a bíróság elé.

27 A GMO-k kapcsán szintén többedszerre, sokadszorra tudom ugyanazt mondani: azt kell mondjam, nincs félnivaló, de egyébként meg nehéz szélmalomharcot folytatni olyan kérdésekkel szemben, hogy mi lesz a megállapodásban, és már tudunk arról, hogy ez vagy az lesz a megállapodásban. Én ilyenről nem tudok szakmailag mit mondani. Nézzük meg, mi lesz a megállapodásban. Most tárgyalunk. És egyébként a megállapodáshoz hozzá lehet férni, majd meg lehet nézni – igen, most még kétségkívül transzparenciakérdések, aggályok vannak, de nem elsősorban az Európai Unió oldaláról, az Európai Uniónak, tényleg ajánlom mindenki figyelmébe, a Kereskedelmi Igazgatósága oldalát. Nagyon-nagyon sok anyag fönt van. Soha nem volt olyan szabadkereskedelmi megállapodás, ami ennyire nagy nyilvánosságot kapott volna. Amikor ilyeneket hallok, és Kodolányi – az Ormánságból származom – a szívemhez közel áll, igen, a szavak mágiája. De azért mikor volt az, hogy egy szabadkereskedelmi megállapodással szemben több mint egymillió ember nyilvánított véleményt? Még ha negatívat is, de akkor is, nyilvánított. Ez azt jelenti, hogy beindult egy társadalmi vita, egy folyamat, amiből majd meglátjuk, hogy hova fog ez fejlődni. Az Európai Unió, speciel a Bizottság erre reagált is azzal, hogy a beruházásvédelem kapcsán javaslatokat terjeszt elő. Nagyon sok kérdés van. A kkv-król majd külön beszélnék, ha lehet, mert ez külön része a megállapodásnak, csak gyorsan. Tehát a kkv-kal speciel pont az EU és az Egyesült Államok közti megállapodásban külön fejezet foglalkozna. Szeretnék a kkv-k kapcsán helyzetbe hozni ezeket a kis- és középvállalkozásokat olyan információs pontokkal, hogy lássák, hogy mik a feltételei az Egyesült Államok irányába irányuló exportnak. Vagy éppen amit annyiszor hallok, hogy milyen gond ez a szabályozási együttműködés. Pont a cégeknek, a kis- és középvállalkozásoknak okozza a legnagyobb terhet az, ha újabb és újabb tanúsítványokat kell beszerezni, ha az Egyesült Államokba akarnak exportálni. Mert itt most nemcsak a gépjárművekről beszélünk – az a klasszik –, de vannak olyan egyéb tanúsítványok, azt szoktuk mondani, hogy nem vámjellegű kereskedelmi akadályok, melyek elég komoly akadályokat jelentenek a kis- és közepes vállalkozások számára. Nem mondom, hogy a TTIP megoldást fog hozni a világ gondjaira, nem az a célja. Ez lehetőséget teremt. Végül egy utolsó gondolat: itt munkahelyekről beszélünk. Értem tehát a fenntartható fejlődést, igen, nagyon ajánlom tényleg, hogy olvassa el mindenki a 8. pontját például a mandátumnak, ami pont kimondja azt, hogy elismeri, hogy a felek megpróbálják a kereskedelmet és közvetlenül a külföldi befektetéseket a hazai környezetvédelmi, munkaügyi vagy munkahelyi egészségügyi és biztonsági jogszabályok és normák szintjének csökkentésével, illetve a kulturális sokszínűség védelmével, illetve jogszabályok enyhítésével ösztönözni. Tehát elég komoly, határozott mandátuma van ebben a Bizottságnak. A korábbi szabadkereskedelmi tárgyalásokhoz képest nagyon-nagyon eltérő megközelítési módszert alkalmaz a Bizottság is és a tagországok is. Muszáj; és van egy nagyon élénk társadalmi figyelem, hála az égnek. Köszönöm szépen. LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm, főosztályvezető úr. Wojtek Talko urat kérném, hogy reagáljon az elhangzottakra. Wojtek Talko válaszai WOJTEK TALKO, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának Tájékoztatási és Koordinációs Igazgatóságának szakmai koordinátora: Sallai Róbert

28 Benedeknek: tudom a mondás végét, csak nem tudtam magyarul mondani a magyar, lengyel, két jó barát kérdésben, de köszönöm, hogy kiegészítette magyarul is. Nos, nagyon érdekes kérdések merültek föl, és igazából pozitív, kellemes meglepetés számomra, hogy mennyi dologban egyetértünk. Lehet, hogy esetleg a hangsúlyok máshol vannak, lehet, hogy az egész a fordításon múlik? Ki tudja. Mindenesetre van egypár inkonzisztencia, amire szeretném felhívni a figyelmet. Először azonban Kerekes Sándor professzor úrhoz szeretnék visszatérni. Egyetértek önnel abban, hogy a nemzetközi kereskedelem nem a világ legfontosabb ügye, és nem gondolom én sem azt, hogy a nemzetközi kereskedelem minden problémát megoldana a világon. Igen. Tény, hogy ma is kereskedünk már az USA-val, de szeretnénk egy kicsit többet és egy kicsit jobban kereskedni. Nem valami forradalomról van szó, és senki sem állít hasonlót. Jelentős mértékben egyetértek önnel abban, hogy a világ holisztikus összefüggések rendszere; szeretem ezeket a szavakat, hiszen az egyetemi éveimre emlékeztetnek, és a nagytőkés globalizáció nem a legjobb a világon. De tény az, hogy ’89 előtt egy másik rendszert teszteltünk Lengyelországban, és emlékeim szerint önök Magyarországon is egy hasonló rendszert teszteltek, és tény az, hogy az a rendszer nagyon-nagyon előnytelen volt. Van egy dán professzor, aki felmérte a világpopulációt, és a szegénység és a gazdagság eloszlását a világ valóságában. Az eredmény az, hogy soha nem volt olyan alacsony a szegény lakosság aránya a világban, mint ma. Valóban a nemzetközi kereskedelem nem csodaszer, de tény, hogy nem találtak fel jobbat a résztvevő felek életfeltételeinek javítására. Nem ismerünk a jelenlegi rendszernél optimálisabbat. Természetesen nagyon fontos, hogy a lehető legkritikusabban viszonyuljunk a saját rendszerünkhöz, csak így juthatunk egyről a kettőre, de nem látok olyan alternatívát, amely ennél optimálisabb lenne. Van egy felvetés, amely szerint a TTIP leginkább a nagyvállalatok és erősebb szereplők számára lesz előnyös. Tegnap, amikor Budapesten kicsit sétáltam, láttam, hogy Coca-Colát minden boltban lehet kapni. Itt vannak tehát az amerikai nagy cégek és az európai cégek pedig ott vannak. Miért? Azért, pontosan azért, mert más feltételek között tudnak dolgozni ugyan, mégis a nagy multik képesek megfelelni az előírásbeli eltéréseknek, a különböző szabályozásoknak. Éppenséggel az európai kisés középvállalkozások azok, amelyeknek megnehezítik az életét a két kontinens szabályozása közötti eltérések is. Van például egy térdprotézist gyártó kis lengyel cég, és ez a cég nem tud az USA-ba exportálni, mert nincsenek meg azok az erőforrásai, amelyekkel egyszerre tudna megfelelni a lengyel, az európai és az amerikai előírásoknak. Pontosan az ilyen kis- és középvállalkozásoknak helyi szinten szeretnénk biztosítani, nekik szeretnénk lehetővé tenni azt, hogy a saját problémájukra, többek között az exporttevékenységre, minél nagyobb mértékben találhassanak gyógyírt. Megpróbáltuk felmérni ezeknek a vállalatoknak az igényeit, igyekeztünk egyeztetni a szervezetekkel. Megvizsgáltuk, hogy például Costa Ricában, más országokban is, milyen tapasztalatok merültek fel. Szerintem fontos, hogy tekintettel legyünk ezekre a múltban megkötött megállapodásokra. Fontos, hogy odafigyeljünk, de fontos azt is ismernünk, hogy a mostani megállapodások szövege nem alapul szükségszerűen a korábbi megállapodásokon, igenis képesek vagyunk tanulni a korábbi tapasztalatokból és az esetleg előnytelen megoldásokból. És ha vannak valamilyen döntéshozó szervezetek, vannak valamilyen szabályozási együttműködések, van valamilyen szabály-összehangoló, előkészítő testület, ezekkel kapcsolatban is jogi szövegek határozzák meg az adott szervezetek mozgásterét vagy mandátumát. Ezek a jogi szövegek időnként szárazak, lehet, hogy unalmasak, de fontos elolvasni ezeket, mert kiderül, hogy az önök által megfogalmazott

29 megállapítások időnként nem állják meg a helyüket. Ezek az adott szabályok, összehangoló, előkészítő testületek alapvetően a kommunikációt hivatottak biztosítani. Nem kötik meg az egyes országok döntéshozóinak kezét. Ha például kiderül, hogy egy adott vegyszer, amit használnak élelmiszer-termelésben, egészségügyi kockázatokkal jár, semmi nem köti meg az adott ország döntéshozóinak kezét, és nem látok semmi rosszat abban, hogy akár a felmerült kockázatokkal kapcsolatban is eszmét cseréljenek, konzultáljanak az adott térségben. Azt pedig szeretnénk, ha a kommunikációban részt vennének a civil szervezetek, semmilyen akadálya nincs annak sem, hogy meghallgassuk a Föld Barátai álláspontját például. Fontos, hogy levonjuk a tanulságot a Kanadával vagy Szingapúrral kötött kereskedelmi megállapodásokból. Végül szeretném elmondani azt, hogy Magyarország az Európai Unió szerves részét képezi, Lengyelország is, Magyarország is az EU tagja. Nincsenek érdekellentétek, nincs EU-érdek, amely szemben állna Magyarország érdekével, Magyarország és az Európai Unió érdeke nem áll szemben a lengyel érdekekkel sem. Közösen alakítjuk ki azokat a feltételeket, amelyek között a saját érdekeinket a leginkább tudjuk képviselni, Magyarországnak is hangja van, Magyarországot is megilleti a jog arra, hogy kifejezze álláspontját és befolyásolja a döntéseket. Vannak nagyobb és kisebb országok, mint például Németország és Magyarország, de ez egy demokratikus rendszer, amelyben közösen határozzuk meg az érdekeinket. Magyarországnak van kormánya, amelynek lehetősége van eldönteni, hogy aláírja vagy nem írja alá az elfogadott szerződést. És még egy dolgot hadd mondjak el. Kerekes professzor úr, Bencsik és Sallai urak is utaltak arra, hogy a globális problémákat a kereskedelem útján próbáljuk megoldani. Ott van például a szegénység vagy a klímaváltozás kérdése. Tény az, hogy a klímaváltozás nem egy olyan jelenség, amelyet országhatárok közé lehetne szorítani. Tudjuk azt, hogy még akkor is, ha, mondjuk, Magyarország önellátó tudna lenni, szembe kellene néznie olyan globális problémákkal, mint például a klímaváltozás. Ugyanígy még akkor is érdekelnie kellene, hogy milyen módon kereskednek a multik, ha azok nem lennének jelen Magyarországon. Éppen ezért kell tárgyalnunk a világ jelentős, meghatározó szereplőivel, éppen ezért kell az USA-val is tárgyalnunk. Azt gondolom, hogy a TTIP lehetőséget ad nekünk arra, hogy bővítsük Európa és az Egyesült Államok közötti együttműködést, a tárgyalásokat, és nagyon fontos az, hogy bővítsük a rendelkezésünkre álló lehetőségek körét. A TTIP-nek pontosan az az egyik célja, hogy kapcsolatban legyünk az USA-val, tárgyaljunk többek között a klímaváltozásról, többek között a fenntartható fejlődésről. Tény az, hogy itt nemcsak kereskedelmi szakértők vesznek részt a folyamatban, hanem mások is, például a nemzetközi fejlesztés területeinek, a népegészségügyi területnek a szakértői. Nem arról van szó, hogy csak a kereskedelempolitikai főigazgatóság kereskedelemfétisében élünk, az ő szakemberei tartják kézben a folyamatot, hanem mindenféle terület mindenféle szakértője. Tény az, hogy ezek fontos tárgyalási folyamatok, de fontos megőrizni a józan észt, a hétköznapi bölcsességünket. LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e még valaki, szeretne-e még valaki reagálni röviden? Kerekes Sándor válasza KEREKES SÁNDOR egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem): Lehet, hogy a fordításból ez derült ki, de nem arról beszéltem, hogy a kapitalizmus rossz. Én arról beszéltem, hogy a globalizáció rossz. A kapitalizmus egy nagyszerű dolog lenne, a globalizációt pedig meg kellene fékezni. Ez arról szólt, hogy egy intézményrendszert

30 kellene létrehozni, amely a globális kapitalizmust kezeli. Ehhez tulajdonképpen az Európai Unió is túl pici, meg az Egyesült Államok is túl pici. Vannak nemzetállamok, és van egy globális vállalati kör, amelynek eszméletlen pénz van a kezében, egyiknekmásiknak több mint egy Magyarországnak, egy tízmilliós nemzet GDP-jénél sokkal nagyobb összegek fölött rendelkeznek és ezek nincsenek megfelelően szabályozva nemzetközileg. Erről beszéltem. Ilyen szempontból gyakorlatilag ez az egyezmény kicsit úgy tesz, mintha megoldaná a piacgazdaság problémáit. A verseny egy dolgot megold: minden olcsóbb lesz. De nem oldja meg azokat a formákat, amiket létrehozott. Azt kellene kitalálni tehát, hogy legyen egy intézményrendszer, amely kezeli ezt a dolgot. Nem hiszem, hogy arról beszéltem, vajon kinek az érdeke. Teljesen egyetértek: kellenének hidak. De hát legyünk világosak! Aki nem írta alá a nemzetközi egyezményeket, az az Egyesült Államok. Mondjuk, a klímaügyet illetően például rákényszerítette Európára ezt a kvótakereskedelmet, aztán ő nem vezette be. Ő találta ki, aztán nem vezette be. A lényeg az, hogy ő azért pontosan tudja, hogy miről van szó, és én meg azt látom, hogy van egy csomó olyan környezeti feltétel, amiben ha tetszik, ha nem, egyébként biztos, hogy előnye van. Amerikában olcsó az energia és eszméletlen nagyok a földek. Tulajdonképpen nemigen lehet vele a gazdasági logika alapján versenyezni. Tehát ha tetszik, ha nem, protekcionizmusra van szükség, ha azt a dolgot meg akarjuk őrizni, és itt nem arról beszéltem, hogy önfenntartók legyünk. Ez szamárság. De önrendelkezőnek kell lenni. Ez mit jelent? Azt, hogy igen, az energiával meg élelmiszerrel el kell tudni látni minden országnak magát, vagy meg kell tudnia szerezni. Ki kell tudni termelni a hozzá szükséges erőforrásokat. Nem szabad összetéveszteni a kettőt. Persze 15 perc eszméletlen rövid idő. Úgy gondolom, hogy számomra nagyon pozitív meglepetés, amit itt ez a panel folytatott, élvezet volt, de sokkal jobban féltem tőle. Sajnálom, ha félreérthető volt, amit mondtam, de ezt szerettem volna mondani. Belefértem talán 3 percbe. ELNÖK: Szabó Marcel! Szabó Marcel válasza SZABÓ MARCEL, az alapvető jogok biztosának helyettese: Köszönöm szépen. Kénytelen vagyok reagálni arra, ami elhangzott, és megvédeni a saját álláspontomat. Az egyik az az álláspont, hogy mit is fog tartalmazni ez, lesz-e ez a regulációs testülete a szabadkereskedelmi megállapodásnak vagy nem, és az milyen hatáskörrel és milyen hatalmi jogosítványokkal fog rendelkezni. Kérem szépen, olyan egyezményről van szó, hogy 1000 oldalnál hosszabb a szerződési szöveg. Nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely ilyen hosszúságú, amelynek ne lenne olyan intézménye, amely hatalmi jogosítványokkal rendelkezik, hogy annak a végrehajtását biztosítsa. Ez nyilvánvaló. A másik, amit szintén szeretnék aláhúzni, hogy Talko úr az Európai Unió tárgyalási pozíciójára hívta fel a figyelmet. Az egyik oldal tárgyalási pozíciója nem azonos a megkötött megállapodásban szereplő és ott nevesített intézményekkel, tehát ez önmagában az aggodalmainkat nem oszlatja el, és ez nem az én aggodalmam, hanem ennek jelentős nemzetközi irodalma van, hogy ez egy komoly veszélyforrás, hogy ez a fajta szabályozási testület olyan nem választott intézménye lesz a két konglomerátum együttműködésének, amelynek működésére nagyon kevés befolyásunk lehet, ugyanakkor óriási hatalommal rendelkezik. Ez az egyik nagyon fontos és Magyarországon talán nem kellően ismertetett kockázata az egész megállapodási rendszernek.

31 Végezetül: az én kis prezentációmban sokat beszéltem arról, hogy az egyes szavak értelme a gyakorlati alkalmazás során hogyan változott meg ahhoz képest, hogy mit írtak le; az alatt egészen mást is érthettek a felek a gyakorlatban, ennek igencsak fontos kockázatai vannak. Az ideiglenes alkalmazással kapcsolatban pedig, amire hivatkoztam, ott is szeretném aláhúzni: igen, valóban igaz, hogy a Miniszterek Tanácsában lesz egy szavazás arról, hogy mikor lehet az ideiglenes alkalmazást hatályba léptetni, és abban Magyarországnak is van szavazata. Azt azonban kifejezetten csúsztatásnak tartom, hogy Magyarországnak ugyanúgy egy szavazata van, mint ahogy Németországnak, hiszen tudjuk azt, hogy 2014. november 1-je óta működik az Európai Unió új szavazási mechanizmusa, amit a lisszaboni szerződés léptetett életbe, de ezen időponttól hatályos, aminek a kettős többség a lényege. Tehát ha minden országnak egy szavazata van, de a népesség 65 százalékát kell összegyűjteni a sikeres szavazáshoz, ami azt jelenti, hogy a 80 milliós Németországnak nyolcszor erősebb mégiscsak az az egy szavazata a megfelelő többség létrehozásában, mint Magyarországnak a tízmilliós népességével. Ennyivel szerettem volna még pontosítani. ELNÖK: köszönöm. Most lehetőséget adnék jelentkezőknek, hogy néhányan két-három percben hozzászóljanak. Elindulunk innen, és akkor az urat kérném. A mikrofont használják! Hozzászólások …. ZOLTÁN (nem azonosítható hozzászóló): Abban a helyzetben és szerencsében vagyok koromnál fogva is, hogy azt hiszem, többet éltem, az úgynevezett szabad világban, mint itt a legtöbb ember. Ismerem, hogy miről van szó. Pár ember, aki elmondta, magas karriereket csinált, és nem ismerte a világot előtte. Éltem elég sokáig annak idején Nyugat-Németországban, ahol a következőt láttam. Létezett egy Opel. Adam Opel és a többi, a család. Hova tűnt ez az Opel? Létezett Siemens. Én Peter von Siemensszel dolgoztam a Siemens központi kutatójában. A családnak még volt szava, ma nincsen. Megvan formailag a Siemens, de tartalmilag az már nem az a Siemens. Egész másképp operál, nem német érdekekben, ezt mondhatom, mindegy, ott is van vonatkozásom. Utána elszólított a sors, az Egyesült Államokban fejlesztettem üzletet sokáig. A helyzet az, hogy ott is láttam a cégeket fel- és leszállni. Megfigyeltem, hogy általában egy amerikai cég 30 évnél nem él többet. Miért? Ez egy más kérdés, ezt talán a közgazdász professzor úrral kellene átbeszélni, mert én tudom, hogy miért. De az az IBM sem az az IBM, ami volt, és egész másképp működnek. Amilyen szociális intézményeik voltak azelőtt – és el voltam ájulva, hogy több volt, mint a szocializmusban –, az mind eltűnt. Milyen egyszerű: elvesszük a szociális intézményt, azt profittá alakítjuk, és kész. A többi meg fogja be a száját! Ehhez csak annyit akarnék mondani, hogy ez egy nagyon veszélyes játék, ami itt történik, és egyáltalán nem hihetjük el azt, hogy ez a mi érdekünkben történik. Ez egy hegemóniavesztés, és mivel volt alkalmam üzletileg elég sokat járni Kínában, más helyeken, látom, hogy ez egy vesztett játszma és a veszett fejsze nyelét próbálják visszanyerni. Most itt, Magyarországon próbálok céget fejleszteni. Hadd ne mondjam, hogy milyen nehéz a multik érdekei miatt, ami úgy látszik, hogy a fogyasztóvédelem, de nem az. Erről van egy kis leiratom, akit érdekel, annak szívesen átadom, és megemlítem Joseph Stiglitz nevét, illetve reagálását erre a (T)TIP-re, ami nem éppen pozitív, és azt hiszem, hogy az ő illetékességét nem lehet kétségbe vonni.

32 ELNÖK: Köszönöm szépen. Arra kérnék mindenkit, hogy a nevét mondja be, mielőtt hozzászól. FARAGÓ TIBOR: Köszönöm szépen. Faragó Tibornak hívnak. Nem fogom elmondani, mivel foglalkozom. Két megjegyzésem van, ha úgy tetszik, mind a kettő kérdés. Wojtek Talko azt mondta az előadásában, ezzel kezdted, ha úgy tetszik, hogy az emberiség történelme a kereskedelemre épül. Ezt hallottuk angolul, lehet, hogy lengyelül máshogy hangzik. Úgy gondolom, hogy ez egy helytelen megállapítás, mert a kereskedelem egy eszköz volt, eszköz maradt. Tudom, hogy elég nagy kihívás. Ez Nagy Gábornak is szól, tudom, hogy honnan jöttél, hol dolgozol, és Wojtek Talkóra is vonatkozik. Ebből az alapvető következtetésem, hogy jobban örülnék, ha ezeket a tárgyalásokat nem a kereskedelmi igazgatóság és nem a külkereskedelemért felelős minisztériumi részleg koordinálná. Ez egy sokkal átfogóbb ügy, mint ahogy meghallgattuk Bencsik Jánostól, Kerekes Sándortól és Sallai Benedek barátomtól is. Ami ebben engem érdekel, hogy integrálok-e más szempontokat, mint ahogy mindketten elmondtátok, ez az egyik dolog, vagy alávetem-e magam a kereskedelmi, a szociális és a környezeti, az önrendelkezési szempontoknak, mint ahogy most Kerekes Sándor megjegyezte. Itt van az alapvető különbség. Ezért volna jobb, ha a Bizottság holisztikusan szemlélné, nem elsősorban az export-import arányon keresztül. Ugyanez igaz a magyar állam képviselőjére. Még egy megjegyzésem van, ez Nagy Gáborhoz szól. Lehet, hogy félreértés volt. Az előadásodban szerepelt egy olyan, hogy különféle hatásvizsgálatokat, kifejezetten a fenntarthatósági hatásvizsgálatra utaltál, nagyon nehéz lefolytatni, hiszen nem tudjuk, hogy fog kinézni a megállapodás. Jogi szempontból, az előírások szerint, ez az EU-ra és Magyarországra is igaz, ezeket nem utána kell elvégezni, ezeket együtt kell elvégezni ezzel a folyamattal. A másik dolog pedig az, hogy ezek nem pótlólagos hatásvizsgálatok, gyakorlatilag ezekből kellene kiindulni, amit a többi előadó is hangsúlyozott, hogy milyen szociális, környezeti, önmegvalósítási, nemzetállami érdekekről van szó, és valóban szolgálja-e, nem csak az import-export arányokon keresztül, a nemzet, vagy a nemzetállamok, vagy az EU 28-ak érdekét. Köszönöm. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen. Menjünk át a másik oldalra. Nem tudunk mindenkit megszólítani. Röviden! DR. EYASSU TADESSE: Kerekes professzor úr és a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője is említette, hogy a harmadik világ országainak függőségi kapcsolatait kellene megszüntetni, és otthon kell tartani őket. Először is azt szeretném elmondani, hogy amikor ilyen előadásokra járok, azt tapasztalom, hogy a problémát a szőnyeg alá söprik, és a másik oldalról nézik. Van egy bibliai idézet: a másik szemében a szálkát is meglátják, a saját szemében meg azt sem látja az ember, ha gerenda van. Ezt ki csinálta? Az afrikai etnikai konfliktusokat az európaiak csinálták. Segélyszervezetek osztották a segélyeket, fegyvereket szállították, a demokráciát akarták importálni oda, ahol nem tisztult a társadalom. És most látjuk, hogy Kelet és Nyugat, most Európa és Amerika szövetséget akarnak kötni, mert lekéstek az európaiak, holott Kína, India, Brazília, Törökország, az arab országok már Afrikában invesztálnak. Nem segélyszervezetek jönnek, hanem tudást és technológiát visznek. Erről van szó. Ezt Európa hogyan fogja kezelni? Ezt kellene kezelni. Most Líbiát is lebombázták, és megnyitották a kaput. Előbb kellett volna gondolkodni. Bezárták volna a diktátort, Kadhafit, akkor nem történt volna. Megnyitották a kaput.

33 A keresztény Európa csendben maradt, amikor keresztényeket kivégeztek az iszlamisták. Akkor kezdtek tanácskozni, amikor a menekültek jöttek. Érdekes! Nem? Képzeljék el, ha muszlimokat végeztek volna ki ilyen módon! Nagyhatalom Európa és keresztény, de ez ellen szót nem emelt. Képzeljék el, ha a muszlimokat a hitük miatt így levágják! Égne minden, lángolna a világ. De akkor kezdtek tanácskozni, amikor jöttek a menekültek, hogy mit csináljunk. Ez az egyik. Magyarország nem volt gyarmat, de sajnos nem tudta kihasználni a lehetőségeket. Magyarországon tanult államtitkárok, házelnökök, nagykövetek vannak, és nyitott a kapu, a tudást, a technológiát be kellene vinni, ahhoz pedig kormányközi együttműködést kell csinálni. És hogy állnak? (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönjük. Leghátul jelentkezik egy hölgy. (Közbeszólás: Én is jelentkeztem, elsőként.) Nagyon sokan jelentkeznek, elnézést kérek. (Közbeszólás: Csak egy mondatot szeretnék mondani!) Egy pillanat, ön is szót kap. A leghátul ülő hölgy következik, a teremből mindenhonnan veszünk mintát, nem csak az első vagy második sorból. CHRISTIANA MARIA MAURO: Én Christiana Maria Mauro vagyok, és polgári jogokkal foglalkozom. Folytatom angolul, hogy érthető legyen. Szeretnék Talko úrhoz intézni pár szót. Kifejezte, hogy érdeklődést tanúsít a különböző népek iránt, és azt is mondta, hogy nem kellene aggódnunk, hiszen ez a megegyezés technikai és bürokratikus akadályok lebontásáról szól. Azonban én is részese volt annak a mozgalomnak a nyolcvanas évek végén, amely a kanadai– amerikai kétoldalú kereskedelmi megállapodások ellen próbált fellépni. Látnunk kell 25 év tanulságai alapján azt, hogy jelentős mértékben csökkentek a kanadai szabályozási sztenderdek és normák, és csökkent a kanadai döntéshozók kezében a saját sorsuk meghatározásának a lehetősége. Számos tanulmány bizonyítja már, hogy ezeket a veszteségeket a gazdasági előnyök nem ellensúlyozták, és ugyanez a helyzet várható Európa esetében is. Ami a befektetésvédelmi egyezményt illeti, voltak például kis közösségek, amelyek szerették volna megelőzni azt, hogy az amerikai cégek palagáz-kitermelésbe fogjanak. Pár év jogi huzavona után elvesztették a küzdelmet, akkor is, ha a környezeti, szociális következmények katasztrofálisak. Beszéltek a munkahelyteremtésről, de az a helyzet, hogy ez a kereskedelempolitikai megállapodás igazából nem a kereskedelmi akadályok lebontásáról szól. Gyakorlatilag már ebben a pillanatban is alig beszélhetünk ilyen akadályokról. Valójában a TTIP szabályozási egyeztetésekről és együttműködésről szól. Elmondták rengeteg alkalommal, hogy a TTIP-tárgyalások és -megállapodások nem fogják korlátozni az európai polgárok élelmiszerbiztonságát. De ne nézzük már ostobának az európai állampolgárokat! Tény, hogy évek óta folynak aktív tárgyalások, én magam is részt vetem számos ország közmeghallgatásain és európai parlamenti vitáin. Látnunk kell, hogy számos alkalommal a dokumentumok megcáfolták a tárgyalásokról nyilatkozó személyek mondatait. Köszönöm szépen. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen. Az az úr következik. KUSTRA PÁL: Köszönöm szépen. Kustra Pál vagyok. Nagyon jó előadók voltak, nagyon sokat tanultam önöktől a mai napon. Wojtek Talko úrnak szeretnék mondani valamit. Adja át az üzenetet a főnökének, hogy a CETA megvalósult Magyarországon. Én tudok önnek konkrét példát mondani. Az egyik kanadai tulajdonos által birtokolt multinacionális cég nem

34 tartja be a magyar törvényeket, és a bíróságon az amerikai ügyvédi iroda képviselője azt mondta a bírónak, hogy nem kell környezetvédelmi engedély a működéshez, mert a tevékenységét korábban kezdte, de ’95-ben született meg a magyar környezetvédelmi törvény, tehát az emberek ellen ítélt. Ha részleteket akar ezzel kapcsolatban, annyit még elmondhatok, hogy a budapesti nemzetközi repülőtérről van szó, amely nem tartja be a magyar jogszabályokat, és ebben a magyar hatóságok segítik – beleértve a magyar Fejlesztési Minisztériumot is –, hogy ne tartsa be a jogszabályokat. Következésképpen nekünk olyan mindegy, hogy a CETA életbe lép vagy nem, jelen van az országban. Köszönöm. ELNÖK: Képviselő úr! DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Staudt Gábor országgyűlési képviselő vagyok. Nem szeretném megismételni azokat az aggályokat, melyeket hallhattunk, illetve nagyon kiváló hozzászólásokban kifejtették. Álláspontunkat nekünk van lehetőségünk több fórumon is kifejteni. Nekem egy kérdésem lenne Nagy Gáborhoz. Amit hallhattunk – és most nem venném végig, hogy hol tudnék belekötni a véleményébe –, az a magyar kormány álláspontja, vagy mint szabad gondolkodó jogász, közgazdász – azt mondta, jogász végzettséggel bír – fogalmazta meg ezeket? Mert számomra az Európai Bizottság jelen lévő képviselőjéhez képest semmilyen markáns különbség nem mutatkozott meg, és ha ez a magyar kormány álláspontja, akkor máshogy viszonyulunk hozzá, mint ha ön csak a saját véleményét fejezte itt ki. Erre lennék leginkább kíváncsi. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. A másik oldalon a hölgy! HOSSÓ ANDREA: Jó napot kívánok. Hossó Andrea vagyok, közgazdász és befektető. Nagyon-nagyon sok mondanivalóm lenne, de rövid leszek. Nekem is szegény Nagy Gáborhoz lenne közvetlen mondanivalóm, aki többször hangsúlyozta, hogy a TTIP szabadkereskedelmi egyezmény. Azt hiszem, nagyon fontos lenne először is tisztázni, amit már nagyon sokan elmondtak, de szeretném megismételni: a TTIP nem szabadkereskedelmi egyezmény. A szabadkereskedelmi egyezmény valami egészen más. Az nyilvánvalóan alapvetően áruvámok lebontásáról szól, de itt nem erről van szó, itt az EU és az USA közötti vámszint körülbelül 3 százalék, nagyon sok helyen már meg is szűnt, tehát nem erről van szó. Igenis azokról a nagyon fontos elemekről beszélünk, melyek szóba kerültek, tehát a jogharmonizáció vagy szabályozói összehangolás és a befektetővédelmi klauzula, és ennek a tervezett megállapodásnak, illetve a CETA-nak a teljes támadása a még állami kézben lévő, akár közfeladatot ellátó vállalatok ellen. Ez mind benne van a napvilágot látott szerződésekben, és a CETA-szöveg amúgy is olvasható, fent van a honlapon. Ezt elvileg ratifikálni kellene, de én nagyon-nagyon remélem, hogy Magyarország nem fogja. Tudom, hogy ez a reményem nagyon hiú, hiszen mi a világon mindent aláírunk, akár olvasatlanul is, akár szolgálja az érdekeinket, akár nem, de a remény hal meg utoljára. Remélem, hogy most az egyszer ez változni fog. Tehát a szabályozói harmonizációra visszatérve: Talko úr nagyon kedvesen beszélt arról, hogy itt semmiféle összeesküvésről nincs szó, hanem nagyon racionális, ésszerű törvényi szabvány, szabályozói összehangolásról van szó, ami nyilvánvalóan a hatékonyság, a versenyképesség érdekében olyan fölösleges bürokráciát fog megszüntetni, ami az üzletmenetet korlátozza.

35 Nos, ez azért nem egészen így van, tudniillik arról van szó, hogy igenis a tervezetekben szerepel egy cooperative regulatory body, egy jogharmonizációs testület felállítása, amely a mai tervek szerint legalábbis a legutóbbi változat szerint – ami véletlenül került ki – évente fog gyűlésezni, és mind a két félnek, tehát az európai országoknak is és Amerikának is évente legalább egyszer be kell nyújtania a tervezett törvényeit, szabályait ahhoz, hogy a másik fél véleményt mondhasson róla. Vajon ennek a másik félnek az üzleti profitjait, a nagyvállalatok üzleti profitjait nem fogja-e veszélyeztetni az a szabály vagy törvény, amit bármely országban be akarnak vezetni? Én úgy tudom, hogy volt olyan tervezet is, ami ezt nemcsak federális, tehát amerikai federális kormány és EU-szinten, hanem nemzetállami, sőt, helyhatósági szinten is be akarta vezetni. Hogy a racionalitás mennyire győz vagy nem, ezt önökre bízom, de mivel itt nem – kedves Nagy Gábor! – szabadkereskedelmi megállapodásról van szó, hanem voltaképpen egy geopolitikai egyezményről, nem reménykedhetünk abban, hogy a racionalitás különösebben nagy szerepet fog játszani. A másik, amit szeretnék elmondani ezzel kapcsolatban, ami nem hangzott el senkitől, hogy ezeket a jogszabályozási mechanizmusokat voltaképpen az európai és amerikai nagyvállalatok érdekei irányítják, hiszen a US Chamber of Commerce és a Business Europe, ami az európai nagytőkések lobbiszervezete tulajdonképpen, nagytőkéseké, nagyvállalatoké, együtt írtak levelet az USA és az Európai Unió tárgyaló feleinek, amiben megfogalmazták a kívánságaikat ezzel kapcsolatban. Idézem angolul: We would like to call right regulation with legislators. Tehát együtt szeretnénk írni a törvényeket a törvényhozókkal. Ne haragudjanak, hölgyeim és uraim, de ennek a szabad kereskedelemhez semmi köze nincsen. Itt arról van szó, hogy a nagyvállalati globális tőkés kör szeretné a törvényeket írni a nemzetállamok helyett, mint ahogy tulajdonképpen az egész TTIP, CETA és ez az összes nagy kereskedelmi egyezmény annak a nemzetközi folyamatnak a része, ami a második világháború után a ’70-es években erősödött meg nagyon, amikor is az elért, tulajdonképpen szociáldemokrata welfare állam jóléti szabályait le akarják bontani. Még egyetlen dolgot szeretnék hozzátenni, aztán rohanok, mert amúgy is mennem kell. Az pedig az, ami a magyar hatást illeti. Készült hatástanulmány, ezt önök nagyon jól tudják, hiszen a Külügyminisztérium rendelt egyet, én egyről tudok. Az is csak most került nyilvánosságra, mert eddig szent, hét pecséttel őrzött titok volt. Hogy miért? Nem tudom, mert hiszen ha ezek nagyon demokratikus dolgok, akkor miért kell ezeket a tárgyalásokat ilyen titokban tartani, hiszen valamennyiünk életét befolyásolni fogják. Nos, a magyar hatástanulmány, ami természetesen meglehetősen szigorúan követi az EU által megrendelt hatástanulmányt, azt mondja, hogy 0,2 százalékos GDP-növekedés várható Magyarországon 2027-ig. Nos, én azt mondom önöknek, hölgyeim és uraim, hogy ha még ez a szám igaz lenne is – és erről megint lehetne beszélni, de nincs idő, hogy valószínűleg nem igaz, mert sok olyan tanulmány is van, ami pontosan azt mutatja, hogy nem GDPnövekedés, hanem -csökkenés lesz, és munkanélküliség –, akkor is nagyon-nagyon kis eredmény lenne ez ahhoz, hogy eladjuk érte a maradék szuverenitásunkat is. És most Talko úrnak szeretném mondani, hogy az a kitétel, hogy nincs Magyarország és nincs EU, mert itt egy az érdekközösség, én azt hiszem, ön is tudja, hogy ez nem egészen így van, hiszen az EU országai nagyon-nagyon különböző helyzetet foglalnak el, Lengyelország és Németország. És ez a statement it’s not really correct. Thank you. (Taps.) ELNÖK: Köszönjük.

36

FIDRICH RÓBERT: Köszönöm szépen. Fidrich Róbert vagyok, Magyar Természetvédők Szövetségétől, a Föld Barátai Magyarországtól. Több oldalnyi jegyzetet készítettem magamnak, nem fogom mindet elmondani. Alapvetően Talko úrhoz, illetve Nagy Gáborhoz lenne néhány kérdésem, illetve megjegyzésem. Elhangzott több irányból is, hogy ez az egyik legnagyobb, a nyilvánosság előtt valaha megtárgyalt egyezmény. Ezzel kapcsolatban azért lenne még megjegyzésünk. Az egyik az, hogy 2013 őszén még az Európai Tanács hozott egy olyan döntést, hogy az Európai Bizottság mandátuma titkos, és csak az európai ombudsman és más civil szervezetek és európai parlamenti képviselők, pártok közbenjárása után jutottunk el oda, hogy végül nyilvánosságra hozták a mandátumot, illetve néhány egyéb anyagot, ami most a Bizottság oldalán hozzáférhető. De ahogy az ombudsman, Szabó Marcel úr is utalt erre, ezek nem a konszolidált szövegek, csak a Bizottság állásfoglalása, de az is csak néhány fejezetről. A másik dolog: elhangzott az, hogy milyen közös értékek vannak az EU és az Egyesült Államok között, meg egyebek. Elhangzott az is, hogy ez a készülő egyezménnyel, főleg az ISDS fejezettel tulajdonképpen az a célja az Európai Uniónak, hogy az európai cégeket megvédje. Kitől védjük meg? Az Egyesült Államoktól, Kanadától? Demokratikus országoktól kell megvédeni őket? Számomra kicsit furcsa. Szintén elhangzott, hogy teljesen rendben van, ha egy ország arra törekszik, hogy a minimálbéreket növelje. Ezzel kapcsolatban elég jó ellenpélda, amikor Egyiptom ezt megpróbálta megcsinálni, egy francia cég pont ezt a befektetésvédelmi mechanizmust kihasználva perelte be. Szintén elhangzott, hogy Verespatak kapcsán nem kell aggódnunk, mert van egy egyezmény Kanadával Románia részéről. Sajnos fel kell világosítsam Nagy Gábor urat, hogy mind a román kormányfő, mind a befektető az elmúlt másfél évben számos alkalommal fenyegette a román közvéleményt azzal, hogy 4 milliárd dollárt fog követelni, ha nem engedélyezik a verespataki beruházást. Nagyon sok példát lehetne mondani, amikor multinacionális cégek beperelték az adott országokat, és több millió dollár kártérítést kaptak. Egy kérdésem lenne még Nagy Gábor főosztályvezető úrhoz. Az elmúlt körülbelül másfél héttel ezelőtt olvastam talán a Bruxinfo nevű újságban, hogy Magyarország ellenzi a befektetésvédelmi mechanizmust, és hogy talán még a CETA-t sem fogjuk emiatt ratifikálni. Ezt az újságírók találták ki, vagy tényleg az államtitkár úr mondott ilyet? Mi az álláspontja a magyar kormánynak, hogy ratifikálni fogjuk a CETA-t, vagy azért, mert benne van az ISDS fejezet, emiatt esetleg mégsem? Azt is szeretném megkérdezni, hogy a kanadai egyezménnyel kapcsolatban készült-e fenntarthatósági hatásvizsgálat. Mert most már lezárták a tárgyalásokat, és tulajdonképpen csak a ratifikáció van hátra. Köszönöm szépen. LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a lehetőséget az előadóink mindegyikének, hogy reagáljanak a felmerült gondolatokra. Kezdjük a főosztályvezető úrral, majd professzor úr, és jövünk erre felé. Nagy Gábor válaszadása NAGY GÁBOR főosztályvezető (Külgazdasági és Külügyminisztérium): Köszönöm szépen. Nagyon sok kérdést kaptam, igyekszem mindegyiket megválaszolni. Ha valami kimaradna, nagyon szívesen állok rendelkezésre, semmi szándékos nincs benne, hogy valamit kihagyjak. Kezdjük az alapvető kérdéssel. Nem politikus vagyok. Főosztályvezető, szakmai álláspontot tudok képviselni. A magyar kormányzat álláspontja továbbra is változatlan. Nagyon remélem,hogy amit elmondtam, teljes mértékben összhangban is

37 volt azzal. Továbbra is azt mondjuk, hogy a TTIP számunkra egy lehetőség. Nézzük meg, hogy mit tartalmaz, és ez alapján majd döntünk. Én ezt mondtam, és szerintem ez nagyjából összhangban is van azzal, amit a kormányzat képviselt a parlamenti vitanap alkalmával. Nézzük meg, a beruházásvédelem a másik neuralgikus kérdés. Továbbra is azt mondjuk, és én is ezt tartom, hogy az EU és az USA között felesleges egy ilyen vitarendezési intézményrendszer bevezetése. Ez továbbra is így van. A Bizottság tett egy javaslatot, szerintünk az nem megfelelő. Azt hiszem, ezt nyilatkozta is az államtitkár úr. Szerintünk nem kezeli megfelelően a társadalmi aggályokat. A további kérdés a CETA-val kapcsolatban merült fel, hogy ratifikáljuk vagy nem. Őszintén szólva, nem tudom. Ez egy politikai döntés lesz majd, még nem tartunk ott. Tehát a CETA-val kapcsolatban, pontosabban a beruházásvédelemmel kapcsolatban tartott egy tájékoztatást, adott egy nyilatkozatot a sajtónak az államtitkár úr, amiben elmondta tudomásom szerint, mert iksz méter távolságban voltam tőle, és úgy történt az interjú, hogy a beruházásvédelmi megállapodással kapcsolatban változatlanul ez a magyar pozíció. Felesleges, értelmetlen, nem látjuk, hogy erre szükség lenne. Ez a magyar pozíció továbbra is él, érvényes. Csak felhívtam a figyelmet szigorúan szakmai szempontból, hogy igen, választott bírósági eljárások között van különbség. Zárójel bezárva, semmi több. De ettől függetlenül az USA esetében teljesen feleslegesnek tartjuk. Megjegyzem, van 57 beruházásvédelmi megállapodása Magyarországnak harmadik országokkal. Többek között például Kanadával is, más országokkal is. De a döntés a CETA kapcsán, hogy mi lesz, nem tudom, a ratifikáció egyértelműen az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Felmerült a hatásvizsgálat kérdése, hogy készült-e. Igen, készült, az Európai Unió készített egy hatásvizsgálatot, ez mindenki számára elérhető az interneten keresztül. Igen, Magyarország is készített egy hatásvizsgálatot még anno. Ezt tudomásom szerint valamennyi képviselő számára megküldték. Az, hogy miért nem küldték korábban, ez politikai döntés, nem kívánnám kommentálni, mert nem én vagyok az illetékes, aki erre tud válaszolni. Koordináció kérdése. A koordináció jelenleg is, mondhatni, eléggé jellemző a tárcák között, erre van elvileg a transzatlanti koordinációs tárcaközi bizottság, amelyet Mikola államtitkár úr vezet, illetve alsóbb, szakmai szinten egyeztetünk a tárcákkal. Emellett a képviselő urak kérdéseire ahányszor kapunk, viszonylag nagy gyakorisággal, átlag hetente kapunk kérdéseket a TTIP kapcsán, igyekszünk válaszolni. Az sem jellemző, hogy egy szakértői tárgyalásról öt és fél órán át vitatkoznak a magyar parlamentben. Azt kell mondanom, hogy ez egy elég transzparens lehetőség. Személyes véleményem, hogy nagyon örülök, ha minél több ember tájékozódik a TTIP-ről és minél több véleményt ütköztetünk ezzel kapcsolatban. Úgy tudjuk egyébként a magyar álláspontot is megfelelő módon finomítani és képviselni. A döntés egyébként egyértelműen a magyar álláspont kapcsán a kormánynál van, illetve a végén a ratifikáció az Országgyűlésnél. Az afrikai kérdésekkel kapcsolatban csak azt mondhatom, hogy igazából nem az én területem. Annyit tudok mondani, hogy a kereskedelempolitikai tárgyalásokat, ha kereskedelempolitikai szemmel nézzük, az Európai Bizottság folytatja. Külkereskedelem kapcsán nem az én főosztályomhoz tartozik, megint másik főosztály, azt tudom, hogy most egy elég intenzív nyitás van Afrika irányába is. De ezzel kapcsolatban javaslom, hogy a minisztériumnak más illetékesét kérdezzék meg, valószínűleg részletes tájékoztatást tudnak adni ebben. A következő a vámok lebontása, illetve hogy mennyiben szabadkereskedelmi megállapodás ez, amiről beszélünk. Ez is felmerült. Igen, eredetileg a szabadkereskedelmi megállapodások ennél sokkal korlátozottabbak voltak, sokkal

38 kevesebb területre tértek ki. Manapság a szabadkereskedelmi megállapodások sok minden más kérdést is szabályoznak. Például vegyük a csendes-óceáni partnerségi megállapodást, ahol többek közt, mint mondtam, munkajogi kérdéseket, fenntartható fejlődési kérdéseket szabályoznak. Ha megfigyeljük, hogy miről folyik most vita pont a TTIP kapcsán az amerikai kongresszusban, ami gyakorlatilag az amerikai tárgyalási kereteket határozza meg, épp a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos munkajogi és egyéb normák azok, amelyek rendszeresen felmerülnek. A 11 másik csendes-óceáni partner országgal szemben. Igenis aggódik az Egyesült Államok, hogy ők határoznak meg magasabb szintű normákat, azokat képviselik, és esetleg hátrányba kerülhetnek azokon a piacokon. Manapság igen, ezek már részei a szabadkereskedelmi megállapodásoknak. Ennél tovább nem mennék, hogy ezek milyen geopolitikai kérdésekhez vezetnek, mert szakmai szinten kissé túlmutat. A közszolgáltatások kapcsán nagyon reméljük, hogy világos lesz a helyzet. Malmström biztos asszony és az amerikai tárgyaló fél egy közös nyilatkozata szerint a közszolgáltatásokat gyakorlatilag kiveszik a TTIP alól, ők azt mondják, hogy ezekről nem kívánnának tárgyalni. Nem tudom, ha van még bármi kérdés, nagyon szívesen állok rendelkezésre, tényleg nem akarok senkit kihagyni, ezeket jegyzeteltem, de ha van további kérdés, nagyon szívesen állok rendelkezésre. ELNÖK: Köszönjük. A konferencia jellegéből adódóan minden kérdésre nem lehet választ adni, hanem egy gondolkodás indul el, és ehhez kérünk muníciót még így, a panel tagjaitól. Professzor úr! Kerekes Sándor kiegészítése KEREKES SÁNDOR egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem, Kaposvári Egyetem): Csak mondanám, hogy az első vagy második sorban ülő két úr, amit mondott, nagyon sajnálom, hogy azt nem én mondtam, tehát annyira egyetértek vele; ezt gondoltam, de ha az derült ki, hogy nem, akkor az nyilván az én hibám. Egy dolgot mondanék: amikor arról beszélünk, hogy miért gondolom, hogy egy marginális problémával foglalkozunk rengeteget, de nem foglalkozunk a lényeggel, akkor a következőt szeretném mondani. Nyilvánvaló egyébként, hogy 9 milliárd ember lesz a földön, és valamilyen módon 9 milliárd emberről kellene a világon gondoskodni. Tehát úgy gondolom, hogy a világnak azok az emberei, akik abban a helyzetben vannak, hogy ezeket a problémákat megoldják, mert egyébként ők hozták őket létre, azoknak ezekkel foglalkozni kellene. Például a termékek szabad áramlása helyett világos egyébként, hogy szolgáltatások kellenének. Azért kellenének szolgáltatások, mert vagy áttérünk erre a bizonyos szolgáltatásgazdaságra, hogy nem autónk lesz, hanem taxisofőrünk és a többi és a többi. Ha ezt nem tudjuk végrehajtani a következő 15-20 évben, akkor a Föld szembenéz tényleg egy katasztrófával. Ezek mind olyanok – megint intézményrendszer kellene, olyanfajta üzleti modellek kellenének, melyek helyiek, és ezeket az üzleti modelleket nem valószínű, hogy azok a cégek, akik autógyártástól kezdve hadd ne soroljam, hogy mi mindenben érdekeltek, fogják kitalálni. Ha valakinek ezen törni kéne a fejét – csak ezt akartam mondani –, nagyon sajnálom, ha bárki azt gondolta volna, hogy az ellen ágálnék, hogy valaki jön Európába vagy nem jön Európába; az ellen ágálok, hogy hogy lehet, hogy Koszovóban megadta Koszovónak az állami státust a világ, csak elfelejtette, hogy 7000 dollár/fővel nem lehet élni. Ugyanezt a helyzet egyébként Ukrajnával, és még sorolhatnám, Afrikával. El lehet vinni a Zetort Afrikába, és 100 ember munkáját föl lehet váltani, csak miből fogja megvenni a végén az élelmiszert? Ezt próbáltam elmondani, hogy sajnos nem

39 igaz, hogy azok a kulcsszavak, amiket a közgazdaságtan tankönyvek tanítanak, mondjuk a Harwardon vagy Chicagóban – tanítják a versenyképességet, termelékenységet, hadd ne soroljam őket –, hogy ezek értelmes kifejezések a XXI. században, mert szerintem ezek nem azok. Ez egy nagyon súlyos probléma. Ezt próbáltam érzékeltetni, de nem sikerült. Most sem sikerült, tudom. Nagyon jól félre lehet érteni mindig, amit mondok. Majd egyszer, ha valaki ráér, hosszan elbeszélgethetünk egy pohár bor mellett. ELNÖK: Köszönöm szépen. Bencsik képviselő úr! Bencsik János észrevételei BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Nekem csak egy apró észrevételem volna. A szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalási folyamatát én alapvetően nem szakértői kérdésnek, hanem szuverenitási kérdésnek tartom, tehát itt nemzetállamok önrendelkezési jogának korlátozásáról van szó. Ez társadalmi és politikai kérdés, ha úgy tetszik, társadalompolitikai kérdés, megmaradási kérdés, belső fejlődési kérdés is, ami nem jelenti azt, hogy el kell zárkózni a nemzetközi együttműködéstől, meg kell találni azokat az együttműködési feltételeket és kölcsönösen elfogadható szabályokat, amelyek egyenrangú félként kezelik a másikat. De amikor az elefántok próbálják meg a saját robusztusságukra szabott versenyfeltételeket az egerek számára rögzíteni, abból egy esélyegyenlőséget biztosító, azonos kereskedelmi-gazdasági esélyeket biztosító megállapodás nem tud létrejönni. Ez az egyik. A másik: én annak nagyon örülök, hogy tulajdonképpen a nyilvánosság perifériáját már megérintette ez a kérdés, és nyilvánosan is lehet erről diskurálni. 2007-ben is tagja voltam a magyar Országgyűlésnek, amikor 24 óra sem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy több száz oldal terjedelmű szerződéses anyag angol nyelvű tanulmányozását követően egy vita nélküli szavazás keretében döntsön mindenki ki-ki felkészültsége és lelkiismerete alapján, hogy támogatja-e a lisszaboni szerződés elfogadását vagy sem. Én nem tudtam támogatni, mert nem voltam fölkészült arra 24 óra leforgása alatt, hogy el tudjam dönteni azt, hogy az Magyarország számára jó vagy nem jó. Az én tudásom és információim alapján azt tudtam megállapítani, hogy ez kevésbé jó Magyarország számára. Azóta folyamatosan szabadságharcot vívunk egy olyan szituációban, amelynek jelentős mértékben a lisszaboni szerződés létrejötte az okozója. Ez a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény, ami nem kereskedelmi, szabadkereskedelmi egyezmény – és ebben egyetértek Hossó Andreával – még egy burkot, még egy szintet visz rá tulajdonképpen a lisszaboni szerződésre, és tartok attól, hogy ha ebben a formában elfogadásra kerül, akkor újabb – úgymond – szabadságharcos megnyilvánulásokra kell hogy majd késztesse a mindenkori kormányzatokat. Ezzel kapcsolatosan eszembe jutott zárásként egy székely vicc: Nagypéntek van, kereszthódolat van. Jön a cigány, megkérdezi tőle a pap: Ide figyelj, testvér! Sajnálod-e igazából Jézus Krisztust, a megfeszítettet? Erre azt mondja testvére, hogy sajnálom is, meg nem is. Minek ment oda tavaly is, meg most is? (Derültség.) LEVEZETŐ ELNÖK: Elnök úr! Sallai R. Benedek reflexiói SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen. Én már csak röviden, általánosságban reagálnék, ugyanis mindig elgondolkodom azon, hogy a demokrácia hogyan működik az országban és hogyan működik a világban, és ebbe milyen lehetőségeink vannak magyarként, Magyarország képviselőjeként az Európai

40 Unióban. Nyilvánvalóan az látszódik, hogy Magyarország ezt bizonyította az elmúlt 25 évben, hogy nem nevezhetjük igazi demokráciának azt, amikor a döntés szabadsága megvan, de nincs meg az a tudás, amivel tudnánk azt, hogy a döntéseink milyen következményekkel járnak. Ez a tudás hiányzott akkor is, amikor az említett módon 5 és fél órát vitázott erről a parlament, hiszen igazából nagyon-nagyon kevés az információ arról, hogy milyen kockázatokat és milyen veszélyeket rejt valójában. Nyilvánvalóan egyik politikai oldal hangsúlyozta azt, hogy milyen lehetőségek vannak benne, a másik politikai oldal pedig hangsúlyozta azt, hogy ugyan milyen kockázatok. De nem pusztán ez számít, hogy mennyi a kockázat és mennyi a lehetőség, hanem az, hogy összességében akár a magyar társadalmat, illetve ezen kitekintve az egész világot milyen irányba mozgatják ezek a folyamatok, aminek az egyik része ez a szabadkereskedelmi egyezmény. Nyilvánvalóan, ahogy Kerekes tanár úr is elmondta, nekem is van egy olyan aggályom, hogy a világ gőzvonat sebességével megy egy fal felé vagy egy szakadék felé – ahogy tetszik –, és az a kérdés, hogy ez a megállapodás újabb löket ebben, hogy gyorsabban haladjunk, vagy esetleg van bármilyen fékhatása? Ez, amit én politikusként láttam ebből, egyáltalán az a kevés információ, ami rendelkezésemre állt, és meg kell hogy mondjam egyébként, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának egyik ülésén szinte több adatot kaptunk, mint parlamenti képviselőként, azt az aggályt keltette bennem, hogy ez könnyen lehet egy újabb löket a nagyobb sebességre kapcsoláshoz, mert nyilvánvaló ahogy a hölgy mondta, ezt geopolitikai megállapodásnak tekinthetjük részben. Valóban megvan az az aggály, hogy amit idáig láttunk belőle, az sokkal inkább több kockázatot rejt, mint amennyi lehetőséget teremt a magyar társadalom számára, de abban bízom, hogy a következő időszaknak az lesz az egyik legfontosabb eleme, hogy amennyiben nem tekint el az Európai Unió attól, hogy ezeket a tárgyalásokat leállítsa, addig a lehető legtöbb információt a kormányzat a magyar társadalom és a magyar döntéshozók rendelkezésére fogja bocsátani. Bízom benne, hogy ez a konferencia hozzásegítette önöket ahhoz, hogy nagyon picivel több információjuk legyen arról, amit mi tudunk. Bízom benne, hogy a kormányzat segíteni fog, hogy még többet kapjunk mi is. ELNÖK: Köszönöm szépen. Ombudsman úr! SZABÓ MARCEL, alapvető jogok biztosának helyettese: Csak a tiszteletemet és a nagyrabecsülésemet akartam kifejezni a nagyon értő, szakmailag nagyon képzett közönség számára. Azt gondolom, hogy nagyon magas szintű dialógus volt itt. Miután kevés az időnk, átadnám a beszéd lehetőségét Talko úrnak, hátha lesz még egy kör a hallgatósággal. Wojtek Talko válaszadása WOJTEK TALKO szakmai koordinátor (Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóság Tájékoztatási és Koordinációs Igazgatósága): Nagyon szépen köszönöm. Sok kérdést kaptam, amit szeretnék megköszönni. Próbáltam minden kérdést felírni. Időm talán nincs arra, hogy minden kérdésre válaszoljak, de sok fontos visszajelzés volt, amelyet el fogok vinni a brüsszeli kollégáimnak. Ami a szuverenitást illeti, nem látom, hogy ez az érv hogyan vonatkozik a jelenlegi helyzetre. Magyarország és az Európai Unió számos tagországa is aláírt rengeteg kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást. Nem tudom, úgy érzik-e a magyarok, hogy a lisszaboni szerződés eredményeként csökkent a szuverenitásuk. A lisszaboni szerződés alapvetően csak a befektetéseket érinti az itt vitatott kérdések közül, és a TTIP nem változtat ezen az alapvető helyzeten, és nem változtat például az

41 afrikai országokkal folytatott szolgáltatás- és árukereskedelmi viszonyunkon. Tehát nem valami derült égből ránk rontó fejleményekről van szó. Lehet, hogy nem voltam minden ponton érthető, és nem azt akartam állítani, hogy Európa történelme pusztán a kereskedelmen múlott. Tény, hogy az európai történelem maga is befolyásolta ezt a kereskedelmet, de az is tény, hogy Európa gazdagsága részben a kereskedelemből született. Sajnálom, hogy a hölgy, aki nagyon erősen felszólalt a kanadai megállapodással szemben, elment, mert meg szerettem volna kérdezni azt, hogy miért kritizálta ilyen hevesen, miért ellenezte annyira a kanadai megállapodást, mert igazából nem sorolt fel érveket. Volt egy úr a közönség soraiból, aki a budapesti reptérrel kapcsolatos témákról beszélt. Mindenképpen szeretném elmondani, hogy bármi történt is ezzel kapcsolatban, az nem a CETA eredménye, hiszen még legalább egy évnek kell eltelni, mielőtt ratifikálják a különböző szereplők ezt az egyezményt. Biztos, hogy bármi történt is, az semmiképpen nem az adott egyezmény eredménye. Nagyon szépen köszönöm a megfogalmazott kritikákat, ugyanis ezek a kritikák és kérdések segítenek bennünket megfelelően felmérni a helyzetet. Nem azt mondom, hogy bízzanak meg bennünk vakon, ellenőrizzék le például a GMO-val kapcsolatban, hogy a szavaink tükrözik-e a valóságot. Ellenőrizzék le a korábban elfogadott szövegeket is, és nézzék meg majd, hogy valójában a végén az elfogadott TTIP-ben úgy lesz-e minden, mint ahogy állítottam, hogy nem kívánják korlátozni a GMO-val vagy mással kapcsolatosan az európai szabályozást. Nem arról van szó, hogy a döntéshozókat korlátoznánk. Nem az lesz ennek a lényege, hogy korlátozza a magyar parlamentnek vagy más nemzeti parlamentnek a döntéseit. Itt önkéntes együttműködésről van szó, olyan fajta együttműködésről, amelyet eddig is bizonyos szinten már megvalósítottunk. Szeretnék visszautalni arra, amit a professzor úr mondott. Persze szükség van politikai döntésekre is, de fontos, hogy pusztán a szakpolitikai vagy kereskedelempolitikai szempontokon kívül megjelenjenek más szempontok is. Vannak olyan területek, ahol vannak különböző érzékeny pontok. Igen, például az Európai Unió maga is igen keményen támogatja a mezőgazdaságot, ez is egyfajta protekcionizmus, és ez nem fog megszűnni. További kérdés, hogy az embereknek helyi élelmiszert kell fogyasztaniuk, vagy éppen fertőtlenített csirkét. Azt gondolom, hogy ezt alapvetően a fogyasztóknak kell eldönteniük. Valahányszor elmegyek a közértbe, helyi paradicsomot tudok vásárolni. Megnézem, hogy melyik volt Brüsszelben, vagy melyik a belga. De vannak olyan családok Európában, akiknek nincs lehetőségük ilyen döntéseket hozni, ők a között választhatnak, hogy esznek-e csirkét vagy sem, nem tudnak válogatni a szerint, hogy melyik országból érkezett. De nem szabad rákényszeríteni, nekik kell eldönteniük. Igen, az embereknek látniuk kell a döntéseik következményeit. Én például elkötelezett vagyok az ügyben, hogy az információ valamilyen formában hozzáférhető legyen. Nem vitatja ezt a Bizottság sem, és csak azért, mert az amerikai cégek nem akarnak címkézni, nem jelenti egyértelműen azt, hogy az európai döntéshozóknak le kell mondaniuk az eredet megjelöléséről. Rengeteg mindent szeretnék még mondani, de talán arra van még idő, ami a közszolgáltatásokat illeti. Ahogy elhangzott közös sajtótájékoztatón az amerikai tárgyaló féllel együtt jelentették ki, hogy sem az amerikaiak, sem az Európai Unió nem szeretnék a közszolgáltatásokat bevonni a TTIP alá, tehát a kormányok döntsenek továbbra is a közszolgáltatásokkal kapcsolatban. Végül szeretnék köszönetet mondani a meghívásért, de még inkább azért, hogy velem együtt három órát arra fordítottak, hogy elkötelezetten és érdeklődést tanúsítva megvitassuk a TTIP-et. Szeretném elmondani, hogy nagyon fontos, hogy továbbra is

42 kritikusak legyenek, igenis kritikusan kezeljék mindazt, amit én elmondtam, és az összes többi szempontot is kritikusan fogadják. Nagyon fontos, hogy mindent vizsgáljunk meg, éppen ezért elkötelezettek vagyunk a transzparencia mellett, és igyekszünk lehetőséget biztosítani arra, hogy minden döntés ratifikálása előtt hozzáférjenek az információkhoz. Igen fontos az ideológia is, de nagyon fontos az is, hogy racionálisan, objektív módon és a tények alapján vitatkozzunk, nem pedig ideológiai előfeltevések alapján. Végül szeretnék a tolmácsnak is köszönetet mondani, mert ez óriási kihívás volt, és ennek én is oka vagyok. Köszönöm szépen. (Taps.) LEVEZETŐ ELNÖK: Köszönöm a társszervezőinknek, a Fenntartható fejlődés bizottságának, illetve az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának, hogy létrejöhetett ez a konferencia. Nagyon köszönöm minden előadónak, a kormány és az Európai Bizottság képviselőjének, hogy eljöttek ide, és megpróbálták megosztani a gondolataikat. Nagyon fontos, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásról beszéljünk sokat, mert látszódik, hogy sokféle vélemény van ezzel kapcsolatban. Talán azért is van sokféle vélemény, mert nemcsak az érdekeinket nézzük mindannyian, hanem az értékeinket is. Néha azért ilyen heves a vita, mert értékeken is alapult ez a beszélgetés. De talán jó is, mert ahogy ez a szabadkereskedelmi megállapodás, a tárgyalási folyamat túlmutat egy szokványos kereskedelmi ügyön, úgy az egész vita túlmutat azon, hogy most egy kereskedelmi kérdésről beszélünk. Tulajdonképpen arról beszélünk, hogy hogyan képzeljük el a gazdaság, a társadalom és a környezet ügyeit Európában és a világban, globális léptékben is. Nagyon jó, hogy erről beszélgetünk. Külön köszönöm minden előadónknak, hogy erre figyelmet szentelt, és kitágította így a szemünket, és önöknek is a hozzájárulásukat. Mivel változik a világ, sose lépünk bele ugyanabba a folyóba, ami volt, önök sem tudnak ott kimenni, ahol bejöttek ebbe az épületbe. (Derültség.) A XII. kapu most zárva van, a XVII. kapuhoz kell majd fáradniuk. Amikor kimennek a koronához, balra kell fordulni, és meg fogják találni a kijáratot, nem fognak itt maradni az Országgyűlés épületében, és nem fogunk egyedül maradni a szabadkereskedelmi megállapodás ügyében sem. Kívánok önöknek szép napot továbbra is. Minden jót! (Taps.) (A konferencia befejezésének időpontja: 13 óra 11 perc)

Jegyzőkönyvvezetők: Barna Beáta és dr. Lestár Éva