2015

~0~

STUDIA VINCENTIANA 2/2015. © Szent Vince Kollégium és Szakkollégium

~1~

STUDIA VINCENTIANA TÖRTÉNELMI-ISMERETTERJESZTŐ FOLYÓIRAT

2/2015. Szerkesztette GULYÁS MARTIN Lektorálta BANK BARBARA, SOÓS VIKTOR ATTILA Kiadásért felel DR. LIPINSKI MICHAL, CM © Szent Vince Kollégium és Szakkollégium Cím, elérhetőség: 2081 Piliscsaba, Templom tér 14. e-mail: [email protected] Telefon/fax: +36-25-375-083, mellék: 2401. honlap: www.sztvince.hu (a folyóirat korábbi számai ingyenesen hozzáférhetőek) Nyomdai előállítás: Monobit Nyomda Kft. 1033 Budapest, Reményi Ede utca 3. ISSN: 2064-6569 Piliscsaba, 2015 ~2~

A folyóirat megjelenését támogatta:

~3~

~4~

Előszó A Szent Vince Szakkollégium 2015. évi második számát tartja kezében az Olvasó. A szakkollégium lehetőségeihez mérten konferenciákkal, kiadványokkal fennállása óta igyekszik lehetőséget adni a fiatal tudósgenerációknak arra, hogy az érdeklődők számára közzétehessék kutatási eredményeiket. Mindezt bizonyítja a tavaly megjelent két folyóiratszám és az első világháború centenáriumára megjelent tanulmánykötet is. Az írások jelentős része a PPKE-BTK jelenlegi, vagy végzett hallgatóitól származik, de az elmúlt évekhez hasonlóan a vidéki egyetemek hallgatóitól – Pécstől Kolozsvárig – is befogadtunk színvonalas tanulmányokat. Ki kell emelni, hogy a XXXII. OTDK-n dobogós helyezéseket elérő hallgatók is örömmel mondtak igent publikációs felkérésünkre, s pályamunkáik kivonatolt részét közlésre bocsátották. Ezúttal négy tematikai egységre (tanulmányok, műhely, forrásközlés, recenzió) bontva publikálunk a bölcsészet- és humántudományok számos területéről írásokat. A kötet sokszínűségét mutatja, hogy a XIX. századi szépprózától a társadalom egyes tagjainak tudatát meghatározó emlékezetformákon keresztül egészen az 1945 utáni történelem egyes pontjaiig terjed a témák skálája. E tanulmánykötet érdeme – amellett, hogy lehetőségeihez mérten igyekszik az egész történeti Magyarországra kiterjeszteni a szerzők és a témák körét – az, hogy a közölt írások közül szinte valamennyi önálló forráskutatáson alapul, s a szerzők az adott tudományterület szabályainak magas szintű ismeretéről tettek írásaikkal tanúbizonyságot. A szakkollégiumi rendezvények és e kötet megjelenését anyagilag finanszírozó Nemzeti Tehetség Programon túl köszönet illeti a kötet két lektorát, Bank Barbarát és Soós Viktor Attilát azért, hogy szakmailag ellenőrizték és hasznos tanácsokkal látták el az itt megjelentetett tanulmányokat és azok szerzőit.

~5~

~6~

Tartalomjegyzék TANULMÁNYOK Csányi Levente: „Mint aki a síneken hal” – A vasúti sínen realizálódó halál Ady Endre Halál a síneken és Kosztolányi Dezső Mint aki sínek közé esett című költeményében ...............................................................................................................9 Mórocz Gábor: Az önismeret örvényei. Kemény Zsigmond Széchenyi-, és Péterfy Jenő Kemény-értelmezésének közös mozzanatai .................................................19 Sárhegyi Tamás: A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű mint emlékezeti hely ............................................................................................55 Szép Szilárd: A balassagyarmati csehszlovákellenes harc emlékezete ...............73 Fodor István: Az „ISIS” felemelkedése. A takfīrizmus erejének multidiszciplináris vizsgálata .............................................................................................................89

MŰHELY Török Ádám: „Vérszagra gyűl az éji vad.” ̶ Adalékok a II. világháborút követő német partizánmozgalom, a Werwolf történetéhez ...........................................117 Hollósi Dániel: A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése a második világháború árnyékában ..........................................................................141 Patyi Szilárd: „A mi néphatalmunk” – A titói rendszer kiépülése és propagandatevékenysége Szabadkán (1945 február-november) ..........................................167 Bús Péter János: „Semmilyen szempontból nem kívánatos itt maradásuk.” Rövid áttekintés és kutatási helyzetkép a pilisi svábok kitelepítésének történetéről ...189 Cseh Dániel: A jászberényi téesz-szervezés társadalomtörténeti látószögei ....205 Máté Zsolt: Kádár János és Nyikita Sz. Hruscsov az ENSZ Közgyűlésének XV. ülésszakán 1960-ban a világsajtó tükrében ......................................................227 Olosz Levente: Barát vagy ellenség? Palesztina és Izrael megjelenítése a román sajtóban 1945 és 1963 között ............................................................................251 ~7~

FORRÁSKÖZLÉS Szokolay Domokos: Mentesítés és igazolás „két tragikus kor árnyékában”. Mester Miklós és Heltai Jenő levelei, 1944–1948. .................................................. 271 Péczka László: Jegyzőkönyv a Dózsa Népi Kör 1956. október 24-i üléséről ... 283

RECENZIÓ Gulyás Martin: Perbe sűrített történelem – Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere. Századvég, 2014. ............................................................................................... 295

SZERZŐINK......................................................................................................... 305

~8~

„Mint aki a síneken hal” – A vasúti sínen realizálódó halál Ady Endre Halál a síneken és Kosztolányi Dezső Mint aki sínek közé esett című költeményében

Csányi Levente „Mint aki a síneken hal” – A vasúti sínen realizálódó halál Ady Endre Halál a síneken és Kosztolányi Dezső Mint aki sínek közé esett című költeményében

H

a megkérdezzük irodalomkedvelő ismerőseinket, hogy kik a kedvenc lírikusaik a klasszikus modern magyar irodalom költői közül, jó eséllyel sze-

repel válaszként a felsorolt névsorban Ady Endre vagy Kosztolányi Dezső, esetlegesen mindkettő. Ez utóbbi lehetőség azért is érdekes, mert a költészet szempontjából alapvetően két különböző szemléletű emberről van szó. Ady a magyar líra beszédmódjának megújítója, aki a verseiben megszólaló lírai ént erőteljesen felnagyítja és más-más szerepekbe helyezve, megsokszorozza azt. A lázadó, a messiás, a táltos szerepébe bújva akar érvényt szerezni a verseiben megjelenített képeknek. Hisz a saját szimbólumaiban és azt akarja, hogy a befogadói is higgyenek bennük!1 Bizonyos képeket „megreformál” pályája előrehaladásával, mint például a messiási szerepkört, amely a romantikából származó kedvelt motívum. Kenyeres Zoltán az Ady Endréről készült monográfiájában Vatai Lászlóra hivatkozva2 találóan fogalmazza meg ennek a motívumnak az átalakulását, amikor a költő istenes költészetéről ír: „Döbbenetes erővel szólította meg Istent, de Krisztus csak a legendák hőse maradt verseiben. Vatai ezzel kapcsolatban azt írta, hogy Ady Krisztus helyett maga akart megváltó lenni.”3

Horváth János: Ady szimbolizmusa. In: Bitskey István–Görömbei András (szerk.): Tanulmányok II., Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen 1997. 322. 2 Vatai László: Az Isten szörnyetege. Occidental Press. Washington, 1963. 227.; vö.: Kenyeres Zoltán: Ady Endre. Korona Kiadó. Budapest, 1998. 3 Kenyeres: Ady Endre, 39. ~9~ 1

Csányi Levente

Kosztolányi Dezső lírájában a nagy költői képekkel szemben inkább a zeneiség a meghatározó szövegteremtő elv. Az általa életre keltett lírai én Ady hangjaival szemben nem szerepeket játszik. Kosztolányi esetében egy teljesen más sajátosságra lehet figyelmes az olvasó. Első ránézésre ugyan könnyen azt lehet hinni, hogy itt is „szerepjátékról” van szó. Nevezetesen a gyerek szerepében realizálódó beszédmódról. Azonban tévedés szerepről beszélni. Kosztolányi nem pszichologizálva közelít a gyermek-témához.4 Nem a gyermekkorral járó problémákat tárgyalja, és nem is a saját gyermekkori emlékeit éli újra. Ezáltal konkrét gyermekképet sem tár az olvasója elé.5 Nála a gyermek nem egy létállapot vagy fejlődési stádium, hanem egy megoldás, egy új világnézet. Ennek következményeként nem egy gyerekszerepet hoz létre, hanem annak az imágóját.6 A köteteik összeállításának szempontjából is merőben különbözik a két költő. Míg Ady baudelaire-i mintára ciklusokra osztja a köteteit, kijelölve minden egységnek a maga témáját, addig Kosztolányi egyetlen nagy ciklusba rendezi költeményeit. Adynál minden versnek saját kijelölt helye van. Jó például szolgál erre az Új versek című kötetének kezdete, ahol a Góg és Magóg fia… a ciklusok előtt kurziválva helyezkedik el. Ezzel mintegy kijelöli a kötet helyét mind Ady életművében, mind pedig a magyar irodalomban. Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című verseskönyve merőben másképpen épül fel. A legalapvetőbb különbség, hogy ez a kötet a maga idejében nem volt lezárt, hiszen 1910 és 1923 között folyamatosan bővült. Ebben az időintervallumban a verseskönyv csaknem a duplájára nőtt (az első kiadás 32 verset tartalmazott, míg az utolsó kiadás 63 költeményt foglalt magába).7 Fontos azonban kiemelni, hogy a később felvételt nyert versek nem feltétlenül keletkeztek később. Volt olyan vers, amelyik megvolt már az első kiadás idején is, de csak

Margyócsy István: A szegény kisgyermek panaszai. In: Mész Lászlóné (szerk.): A rejtőző Kosztolányi. Budapest, 1987. 50. 5 Uo. 50. 6 Margyócsy: A szegény kisgyermek panaszai, 53. 7 Uő. 49. ~ 10 ~ 4


későbbi kiadásokba került bele a kötetbe. Lényeges megállapítás továbbá az is, hogy a kompozíció darabjai nem egymáshoz, hanem a kötet egészéhez kapcsolódnak.8 Ebből kifolyólag a már meglévő versek sorrendjén Kosztolányi nem változtatott, mindig azok közé válogatta be az új darabokat. Az eddig taglalt különbségek mellett azonban megfigyelhetőek némi hasonlóságok is a két poéta munkásságában. Szegedy-Maszák Mihály tesz említést arról, hogy mindkettejük költészetében gyakran fordul elő az ismétlés. Kosztolányi ezen a téren inkább a szójátékaiban rejtette el az ismétlődést („Ó halál. (…) Övé a bál,/ Ő a halál”).9 Ezzel is költészetének zenei töltetét hangsúlyozta, illetve ennek a többletnek a segítségével emelte ki mondanivalóját. Ady lírai énje inkább szó szerinti ismétléssel hangsúlyozza versének tartalmát („Röpülj, hajóm,”). Dolgozatomban egy hasonló helyzetet elemzek. Egy olyan cselekménysort, amelyet mind a két költő megjelenített pályájának egy fontos kötetében. Ady Endre Halál a síneken, és Kosztolányi Dezső Mint aki sínek közé esett című versének alaphelyzete nagyon hasonló, azonban a két megszólaló lírai én reakciója és gesztusa, látásmódja némiképp eltér egymástól. Jelen munka célja, hogy ezeknek az eltérő hangnemek egymáshoz való viszonyát feltérképezze. Ady Endre Halál a síneken című költeménye az 1907-ben megjelent Vér és arany kötetében található. A vers két darab, egyenként háromstrófás részre osztható. Az első versszak felvázolja a költemény alaphelyzetét. Egy belefáradt, életunt ember, aki a síneken várja sorsának beteljesülését. Az első két sor szóhasználata erősíti ezt az erősen hitehagyott, melankolikus hangulatot („Fáradt karokkal és kesergőn /Hideg síneket szoritok…”). [Kiemelés tőlem: Cs. L.]. Majd a strófa folytatásában a lírai én megemlíti Bábelt („S várom alkonyban a halált / Bábel alatt, rőt, őszi erdőn”). E név említése két fajta asszociációra enged következtetni. A Bibliában szereplő Bábel tornyáról szóló történetben Isten büntetése

8 9

Uő. 52. Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső. Kalligram. Pozsony, 2010. 43. ~ 11 ~

Csányi Levente

a nyelvek összezavarása. Az egyik lehetséges asszociáció, hogy Ady arra az értetlenségre utal, amely költészetét fogadta az Új versek megjelenésekor. Azon túl, hogy a Lédához írt versei miatt erkölcstelennek bélyegezték, bírálói leginkább azt nehezményezték, hogy nem értették verseit. Kritikusai és követői is csupán „megértés-mozzanatokat” ragadtak ki és ezek alapján foglaltak állást vele kapcsolatban. Ezért Ady költészetének vitát kiváltó kérdései tehát elsősorban nyelvi természetűek voltak, nem pedig a stílusirányzatra vonatkoztak.10 Ady lírai énje azt a jelenséget, hogy költészetének új nyelvezete miatt nem értik meg, párhuzamba állítja a bábeli nyelvzavar következtében létrejövő kétségbeesettséggel. Ez már önmagában egy szimbólum. Azonban Bábel említésének lehet még egy lehetséges asszociációja. A bábeli káosz párhuzamba állítható azzal az érzelmi válsággal, amelynek következtében a lírai én a hideg sínek magához ölelését választja. A második versszakban kimondásra kerül az első strófában, a „szoritok” szó révén megelőlegezett ölelés motívum, amely végig átjárja a verset. Ki is hangsúlyozza ezt a mozzanatot az ismétlés eszközével: („Nem ölelek többé, elég volt. / Nem ölelt vissza, eldobott / Az Élet: én szerelmesem / S dért sírt reám mindig az égbolt”). Ebben a strófában megnevezésre kerül a kétségbeesettség oka. Az Élet ebben a versszakban metaforaként jelenik meg, mint a lírai én szerelmese. Ezt a többletjelentést jelzi az is, hogy nagy kezdőbetűvel írja az élet szót, mint egy tulajdonnevet. (Ady előszeretettel alkalmazta ezt a módszert a jelentésváltozásból fakadó hangsúlyos pozíció kifejezésére). A költő a harmadik strófában folytatja ennek a metaforikus képnek a használatát, de ekkor már meg is szólítja egy fáradt felkiáltásban. Azonban ezzel a megszólítással az előző versszakban leírtakhoz képest ellentétes minőségbe helyezi, degradálja az életet, mert míg a második versszakban a szerelmének titulálja, itt utcalányként bélyegzi meg („Élet, Élet: utcák leánya, / Elfonnyadt árván

10

Kenyeres: Ady Endre, 20. ~ 12 ~


a karom”). Ezzel az utcalány-metaforával utal a színrelépése előtt a szerelmi lírában feltűnő perdita-kultuszra. Az új irányzat első magyar képviselői, ez által e szerelmi tematika megelőlegezői: Vajda János és Reviczky Gyula. Az egység második fele teljessé teszi és határozottan lezárja a melankóliát („Vége. / Síneket ölelek / S jön a halálgép muzsikálva”). Az első versszak után itt kerül elő először a fáradt kar („Elfonnyadt árván a karom.”), valamint itt ölel újra konkrét tárgyat (síneket) az elbeszélő. Ezzel keretezi a versszak az első háromstrófás rész végét. Ennek következtében a kitüntetett helyen, a strófa közepén felhangzó „Vége” nemcsak a lírai én életét hivatott lezárni, hanem a költemény első felét is. A lírai én lelkiállapota pontosan feltérképezhető az első rész szerkezetének vizsgálatakor. Az első versszak megadja a beszélő megfáradt alaphelyzetét, a másodikban nosztalgikus fájdalommal visszatekint az életére (egy divatosabb kifejezést használva, lepereg a szeme előtt az élete). Míg a harmadik strófában eljut a rezignált elhatározására, miszerint vonat elé feküdve véget vet életének. Mindazonáltal a harmadik szakasz utolsó sora nem teljesen illeszkedik a lezárásba („S jön a halálgép muzsikálva”). Olyannyira nem, hogy a költő fordít a hangulaton. A muzsikálva közeledő halálgép eléggé paradox módon hat. A halállal, pontosabban „halálgéppel” kapcsolatban, a vers eddigi folyását tekintve, semmiképp sem illik a szövegkörnyezetbe a muzsikálás vidám hangulata. Azonban ez a határozói igenév nem a vers eddigi történéseit mutatja be, hanem a költemény folytatását vetíti előre. A negyedik strófa, amely megnyitja a vers második részét, az első két sorában fokozza a halál közeledését, nyelvi eszközökkel („Már szállnak rám a tüzes pernyék. / Dübörög Bábel szekere…”). [Kiemelés tőlem: Cs. L.]. Párhuzamosan szerkeszti meg a két részt azzal, hogy ismét ebben a versszakban említi meg a Bábel nevet. Itt egybevonja a közeledő vonattal, („Bábel szekere”) amelynek következtében a kétségbeesettség „testet ölt”, jelezve költészetének bizonytalan jövőjét. El tudja-e pusztítani Bábel szekere a költészetét is? Ekkor következik be a ~ 13 ~

Csányi Levente

költemény fordulata. A lírai én, mint egy porából éledő főnix, habár bizonytalanul, de újra, talán utoljára erőre kap („S ifjultan reszket a karom, / Már ölelnék, újra ölelnék”). Ismét előkerül az ölelés motívuma, és most is annak tárgya nélkül, mint a legelső felbukkanásakor („Nem ölelek többé, elég volt.” vö.: „Már ölelnék, újra ölelnék”). Azonban a nyelvezet jelzi, hogy elkésett ez a vágy („Már ölelnék”). A következő versszakban újra megszólítja az Életet a lírai én, akárcsak az első rész utolsó strófájában, azonban itt már kétségbeesetten teszi mindezt. Az utána következő sorok igazolják kétségeit és azt is, hogy miért kelti azt az érzést az előző strófa, hogy már elkésett a meggondolása. („Élet, Élet. S jön rám-zúdultan / Magtalan álmok bús raja, / Jönnek a nagy vágy-keselyűk, / Jön, jön fekete szárnyú multam”). Az utolsó sor végleg letöri a második részben feléledt lelkesedést. Ebben a részben megjelenik a jövő („Magtalan álmok bús raja,”), a jelen („Jönnek a nagy vágy-keselyűk,”), és a múlt („Jön, jön fekete szárnyú multam”). A „fekete szárnyú mult” megfolytja a hirtelen főnixként ébredt, de egyébként „magtalan” jövő gondolatát. Végül az utolsó strófában lezárásként visszaköszön az ölelés mozdulata, de ezúttal a beszélő már meg is jelöli az ölelés tárgyát („Megölellek még egyszer, Élet,”). A versszak utolsó sora feloldja az első rész zárlatában tapasztalt paradoxont („S jön a halálgép muzsikálva.” vö. „Küllőibe a szent keréknek”) [Kiemelés tőlem: Cs. L.]. Ez a „szent” jelző módosítja a fentebb említett „Bábel szekere” kifejezést. Ennek a jelzőnek a hozadékaként a vonat már nem az életet összezúzó monstrum, hanem a szenvedéseknek véget vető, esetleg egy új dimenzióba átvezető eszköz szerepében tűnik fel. Ennek köszönhetően a zárlat pozitívabb hangvételű, annak ellenére, hogy a lírai én utolsó fellángolása szinte pillanatok alatt erejét veszti. Míg az első részben az életét összegző megkeseredett, elfáradt lírai én beszél, addig a másodikban egy utolsó fellángolás után megnyugodott, sorsába beletörődött beszélő szólal meg. Ezt a legjobban az Élethez való viszonya tükrözi.

~ 14 ~


Az első részben haragszik az életre, míg a másodikban nosztalgikus béküléssel öleli meg újra, immáron utoljára. Horváth János értelmezése szerint ebben a versben benne vannak Ady szimbolizmusának legfőbb jellemzői. Az egyik az élet folytonossága, amelyhez társul az ahhoz való ragaszkodás is. Ha aktív létezőként nem élhet tovább, akkor új erőre kapva lép át a passzív létezésbe, a halál utáni létbe.11 A másik fő erőssége az időtlenség, amit úgy ér el, hogy egyetlen percbe sűrít múltat és jövőt.12 Kosztolányi Dezső Mint aki sínek közé esett című verse a nyitánya A szegény kisgyermek panaszai című kötetnek. A költemény egy háromstrófás keretes szerkezetű vers. A keretet a címadó első mondata adja meg. A mű folyamán ez a mondat más és más aspektusból válik fontossá. Az elején azért, mert megadja az alapszituációt, míg a zárlatban határozottan tesz pontot a mű végére. A strófák közötti megjelenések pedig azért fontosak, mert refrénként funkcionálva összetartják és nyomatékosítják a témát, valamint nem hagyják, hogy a művet építő érzelmi fokozás egyhangúvá váljon. Továbbá a párhuzamos szerkesztés révén ez a mondat ugyanúgy keretezi be a második versszakot, mint ahogyan az egész költeményt. A mű három strófájából, amelyből az első és a második négy sorból, míg az utolsó hét sorból épül fel. Ez sejteti, hogy a csúcspont az utolsó strófa folyamán, annak is a legvégén következik be. A nyitó mondat után következő versszak általánosítva, külső nézőpontból írja le a címben meghatározott állapotot. Azt a halál előtti pillanatot ragadja meg, amikor az ember szeme előtt úgymond „lepereg az élete” („cikázva lobban soksok ferde kép, / és lát, ahogy nem látott soha még:”). A második szakasz ezzel szemben már belső nézőpontból láttatja az eseményeket, megjelenik a szubjektív hang, amely búcsúzik az élettől („a végtelen, a távol életet / búcsúztatom, mert messze mese lett,”). Ebben a strófában válik hangsúlyosabbá a címadó mondat hasonlat jellege. A harmadik versszak a hangnem vizsgálatának szempontjából

11 12

Horváth: Ady szimbolizmusa, 333. Uő. ~ 15 ~

Csányi Levente

értelmezhető az előző két egység összefoglalásának. A strófa a párhuzamos szerkesztés eszközével élve ismét egy leírást ad („vad panoráma, rémes élvezet – / sínek között és kerek között,”). Majd az idő múlandóságát és a távolból dörgő halál képét ábrázolja („a bús idő robog fejem fölött, / és a halál mennydörög,”). A vers egészen eddig a pontig azt a benyomást kelti, mintha időrendben visszafelé haladna, és ekkor a harmadik szakasz végén egy percre meg is áll az idő, egyfajta érzelmi fordulópontot jelezve („egy percre megfogom, ami örök, / lepkéket, álmot, rémeset, édeset:”). Itt, ebben a pontban érkezik meg az a nosztalgikus hangulat, amely egy pillant erejéig még egy kis jóleső érzést kölcsönöz a lírai énnek a búcsúzás pillanatában. Eddig a pillanatig a vers mind zeneileg, mind érzelmileg fokozódik, és a vers csúcspontja azt jelzi, hogy a lírai én már beletörődött a helyzetébe. Az idő visszafelé haladásának motívumát erősítve, a gyermek toposz is a csúcspontban kerül elő azokban a dolgokban, amelyeket a beszélő a közvetlen halála előtt még egyszer utoljára emlékeibe idéz. Az idő múlása Ady költeményében is megjelenik, de sokkal részletesebben, mint Kosztolányinál. A Halál a síneken lírai énje érzékelteti az múlt–jelen– jövő jelenlétét, míg az utóbbi vers beszélője a jövőt nem említi. Ebből kifolyólag a sínek közé esett beszélő nem is tesz említést a halál utáni lét kérdéséről, míg Ady költeményében megjelölésre kerül az élet folytatása egy új dimenzióban. Alapvető különbség a két beszélő lelki állapota is, mert míg Adynál a lírai én egy feldúlt, életunt, csalódott, erős szubjektív érzelmeket kifejező figura, addig Kosztolányi beszélője sokkal inkább háttérbe húzódó és objektív szemléletű alak. A Halál a síneken főszereplője a vers folyamán megnyugszik és ennek a békének köszönhetően nosztalgikus hangvétellel vesz búcsút az élettől egy boldogabb létezés reményében. Ezzel szemben, a Mint aki sínek közé esett lírai énje kiegyensúlyozott hangnemben szólal meg, de visszatekintve kicsit elszomorodni látszik különösen akkor, amikor a vers tetőpontján elér a gyermekkori emlékekhez. Összegezve megállapítható – a két főszereplő lelkiállapotát figyelembe véve – egy ellentétesen lejátszódó folyamat. Míg Adynál egy elégedetlen lírai én ~ 16 ~


megnyugvása és jövő felé fordulása jelenik meg, addig Kosztolányinál egy alapvetően higgadt én elkomorodása figyelhető meg. Erre ráerősít a cím is, amely mintha a Kosztolányi-féle lírai én halálát nem akaratlagos tettnek, nem öngyilkosságnak állítja be. Ez a sejtetés a cím hasonlat jellegéből fakad (Mint aki sínek közé esett) [Kiemelés tőlem: Cs. L.]. Jobban megvizsgálva Adynál sem feltétlenül tűnik fel öngyilkosságként a beszélő halála, de abban az esetben nem a cím, hanem a kontextus kelti ezt a benyomást a vers fordulópontján („S ifjultan reszket a karom: / Már ölelnék, újra ölelnék”). Pontosabban fogalmazva, Adynál a beszélő meggondolja magát a fellángolás miatt, de már túl későn. E két vers szemléletes példája annak, hogy a két költő mennyire más érzelmi aspektusból közelít a síneken fekvő ember utolsó gondolatainak kifejezéséhez. Habár a két alapszituáció csupán nüánsznyi árnyalataiban tér el egymástól, azonban a kész versek meglehetősen más nézetet közvetítve fejezik ki Ady Endre és Kosztolányi Dezső tehetségét.

~ 17 ~

Csányi Levente

Summary In my essay I tried to compare the poem of Endre Ady (Halál a síneken) and Dezső Kosztolányi (Mint aki sínek közé esett…). The base of this comparison was the common situation. Both poem introduce someone who is waiting for the death at the rail. We could see the difference between the two person because the poem shows us their thoughts. It’s really interisting to notice which pictures and memories are the most importants during the reminiscences. The analysis of the poems is also interesting because of the different styles of the two poets.

~ 18 ~

Az önismeret örvényei. Kemény Zsigmond Széchenyi-, és Péterfy Jenő Kemény-értelmezésének közös mozzanatai

Mórocz Gábor Az önismeret örvényei.13 Kemény Zsigmond Széchenyi-, és Péterfy Jenő Kemény-értelmezésének közös mozzanatai Bevezetés

E

szmetörténeti érdeklődésű elemzőként úgy gondolom: a bölcseleti ihletettségű hazai esszéirodalom több, mint az afilozofikusnak mondott ma-

gyar kultúra egyszerű zárványa. E gazdag – és számos vonatkozásban kevéssé feltárt – hagyomány véleményem szerint számos kutatásra és megbecsülésre méltó művet foglal magában. Ezen a terrénumon belül is különösen fontosnak, újraolvasásra érdemesnek tartom Péterfy Jenőnek az utóbbi évtizedekben viszonylag kevés figyelemre méltatott, Báró Kemény Zsigmond mint regényíró című 1881-es esszéjét. Elsősorban azért, mert Péterfy ebben a szövegében amellett, hogy megragadó erejű portrét készít mesteréről, Kemény Zsigmondról, egyszersmind egy általánosabb érvényű problémát is tárgyal. Nagyfokú tudatossággal azt vizsgálja: hogyan próbál az autonómiára törekvő, diszharmonikus individuum kifejezetten esztétikai megoldást találni egzisztenciális természetű dilemmáira. Ez a kérdéskör az adott korszakban, illetve a hazai közegben szokatlanul modernnek számított. Megkockáztatom: alighanem Péterfy esszéje az első olyan nem fikciós, értekező jellegű magyar prózai alkotás, amelyben együtt tematizálódik a diszharmonikus individualitás és az esztétikai önmegváltás problematikája.

13

A szerző a tanulmány megírása idején a Magyar Művészeti Akadémia kutatói ösztöndíjasa volt. ~ 19 ~

Mórocz Gábor

Ám a szóban forgó textus nem értelmezhető önmagában: egy harminc évvel korábban megjelent mű folytatásának, újraírásának tekinthető. Kemény Zsigmond 1851-es, zavarba ejtően sokszínű és kevert műfajú – tanulmányként (politika- és jogtörténeti értekezésként), politikai vitairatként („újkonzervatív” ideológiai alapvetésként) és irodalmi alkotásként (művészi igényű jellemrajzként) is interpretálható – Széchenyi-nagyesszéje a Péterfy-szöveg legfontosabb pretextusa. Maga Péterfy teszi egyébként nyilvánvalóvá – méghozzá nem is egy, hanem két szöveghelyen –, hogy a Széchenyi-jellemrajz meghatározó alapját képezi Kemény-interpretációjának. „Kemény Széchenyiről írt tanulmánya kezdetén azon kérdést veti föl: mily viszonyban áll nála az ész és a szív, az «érzés és az elme»? Jellemzése helyes voltát e kérdés megoldásától teszi függővé. Hasonlóképp kell eljárnunk Keménynél.”14 Majd a következőket írja: „A zsarnokok közé tartozott, csakhogy mindig saját belsejét vérzé meg; mint Széchenyiről mondja: esze által zsarnokoskodott szívén.”15 (Kiemelések az eredetiben.) Péterfy tehát maga is reflektál arra, hogy az általa újonnan megalkotott magyarázat egy már meglévő értelmezés nem-polemikus újraértelmezése, újrafelhasználása is egyben. Ez a korábbi értelmezés mindenekelőtt önértelmezésként, az immár értelmezetté váló egykori értelmező rejtett önvallomásaként releváns az újraértelmezés megalkotója számára. Konkrétabban: Péterfy, amikor Kemény intellektuális személyiségét és regényírását értelmezi, Kemény Zsigmond „önleleplező” Széchenyi-interpretációját gondolja tovább. Keményről megalkotott esszéportréja a konfesszió-szerű Széchenyi-jellemrajz parafrázisaként is felfogható. Az ő Kemény Zsigmondja Kemény kongeniális Széchenyijének alter ego-ja.

Péterfy Jenő: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró. In: Péterfy Jenő válogatott művei. Budapest, 1983. 552. 15 Uo. 553. ~ 20 ~ 14


A következő oldalakon azt vizsgálom behatóbban, melyek a két szöveg legfontosabb közös mozzanatai, pontosabban: Kemény tanulmányának lényegi összetevői közül melyek rekontextualizálódtak Péterfy esszéjében. Kemény szenvedélyelmélete az Érintések című műben Kemény Zsigmond – 1851-es Széchenyi-tanulmányában – az általa kiválasztott rendkívüli individuum bemutatása során kiemelt figyelmet szentelt az autonóm személyiséget jellemző diszharmónia kérdéskörének. A magyar eszmetörténet kontextusában eredetinek nevezhető gondolatkísérletét azonban nem lehet megérteni egy korábbi, 1845-ös írása nélkül, amely individuum felfogásának és szenvedélyelméletének is alapját képezi. Az Érintések című politikai vitairatról van szó, amelyet Kemény még Kolozsváron jelentetett meg a korábban általa is szerkesztett Erdélyi Híradó című lapban. Ebben a kiemelkedő színvonalú publicisztikai alkotásában a fiatal gondolkodó az aktuális közéleti események értelmezése kapcsán általánosabb antropológiai, pszichológiai és etikai kérdéseket is felvet. Érinti az individualitás problémáját is, amelyről az imént felsorolt diszciplínák eredményeit kamatoztatva, bölcseleti igénnyel ad vázlatos áttekintést. Eszmefuttatásából kiderül, hogy nála az individuum nem homogén, nem oszthatatlan, nem egyszerű létező, hanem ugyanolyan összetett entitás, mint a társadalom. Némi túlzással: maga is egyfajta „miniatűr kollektívumnak”, mikrorendszernek tekinthető (ha egyáltalán összeáll rendszerré). Másfelől pedig a közösség, a társadalom, illetve az állam is „szubjektumszerű” lesz, amennyiben a személyiség túldimenzionált, szubsztancia rangjára emelt erői – mindenekelőtt a szenvedélyek, illetve az ész – határozzák meg a működését. Kemény az Érintésekben az individuálpszichológia felől közelít a közösség, a politika szférájához. Először az egyéni pszichikumot alkotó mikrostruktú-

~ 21 ~

Mórocz Gábor

rák összefüggéseit vizsgálja, majd az ilyen módon interpretált – vagyis „osztottságában” megragadott – individualitás mintájára értelmezi a kollektívum világát, pontosabban az adott kor társadalmát alkotó erők között létrejövő interakciókat. Kemény mind individuálpszichológiai, mind politikaelméleti vizsgálódásai során kitüntetett érdeklődést tanúsít a szenvedélyek problémája iránt. „A szenvedélyekrőli bölcselet sokkal több figyelmet érdemel, mint amennyire méltatja anyagi érdekekbe szerelmes századunk”16 – hangsúlyozza. Szubjektivista világnézeti alapállása tehát vállaltan antimaterialista, ám ugyanakkor nem kapcsolódik össze az idealizmus különböző szélsőségeivel sem. Még véletlenül sem kerül a pánracionalizmus bűvkörébe: a szubjektum nála nem azonosítható az elmével. Úgy véli: az individuális létezés lényegi mozzanatát képező szenvedélyek elfogultságoktól mentes vizsgálata nélkül nem lehetséges reális ember- és világismeret. Mint gondolkodó, a szenvedélyek valóságformáló szerepének igazolását kiemelt feladatának tartja, de ez nem azt jelenti, hogy az irracionalizmus hívévé válna. Az affektusok gáttalan érvényesülését egy pillanatig sem tartja pozitívumnak. Ehelyett az egymásnak feszülő vágyak, szenvedélyek közötti összhang kialakítását tartja célravezetőnek mind a személyiség „mikrorendszerében”, mind a társadalom magasabb létszintjén. Az Érintésekben szereplő individuálpszichológiai fejtegetések középpontjában ennek megfelelően az affektusok összerendezésének problémája, konkrétabban az „uralkodó szenvedély”17 és a „mellékvágyak”18 fogalmi oppozíciója áll. A kérdéskör mélyebb megértéséhez mindenképpen idéznem, majd kommentálnom kell a Kemény-esszé egyik legszellemesebb, szentenciaszerű fordulatát: „… magános ember azáltal fejt ki jellemet, hogy egy uralkodó szenvedélyt táplál kebelében, mint Vesta-tüzet, egy irányt követ, egy fő célért fékezi vagy áldozza fel mellékvágyait …”19 Kemény Zsigmond: Érintések. In: Uő.: Korkívánatok, Budapest, 1983. 369. Uo. 371., 372. 18 Uo. 372. 19 Uo. 371–372. ~ 22 ~ 16 17


Az idézetben hangsúlyos helyen szerepel a „jellem” fogalma, amelynek ötfajta jelentéséről tud a 19. századi hazai nyelvhasználat alaposabb megismeréséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtó Czuczor-Fogarasi-féle A magyar nyelv szótára. A tanulmányban most az öt variáns közül azt az egyet emelem ki, ami véleményem szerint a legjobban illeszkedik a Kemény-szövegrész kontextusához: „Kifejlett erkölcsi és szellemi sajátságok, melyek valamely személyt állandóan megkülönböztetnek, s egyéni önállást tulajdonítanak neki.”20 Maga Kemény egyébként – a „szenvedélyekrőli bölcselet” képviselőjeként – konkrétabb, szűkebb definíciót is ad a reformkori neologizmusként számon tartott21 „jellem” szóról: „…. az, mit mi a köz-és társas életben jellemnek nevezünk, nem egyéb, mint a szenvedélyeknek bizonyos és állandó aránya.”22 (Kiemelés az eredetiben.) Majd a szubjektumok felett álló „jellem” eszményét aktuálisan hordozó individuum fogalmát is meghatározza, meglehetősen körmönfont és irodalmias-retorikus módon: „Jellemes ember az, ki bír uralkodó szenvedéllyel, mely lényét átöleli, reményeit színezi, tetteit mozgatja, mely őt a cél és eredmény kedvéért hideg vagy hő modorúvá, eszélyessé vagy áradozó kedélyűvé, zárttá vagy közlékennyé tudja alakítani; mely nem nyomja ugyan el és nem irtja ki a többi szenvedélyeket, de azokat féken és függésben tartja, hogy legyenek alattvalói, segédei vagy legföljebb tanácsnokai, de nem vetélytársak.”23 (Kiemelés az eredetiben.) A jellem tehát a különböző mikrostruktúrákból álló individuum tartós egységét jelenti. Eredendően nem statikus, hanem dinamikus jellegű: nem valamilyen kész lényegiség, hanem egy hosszabb közvetítési folyamat eredményaspektusa. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy nem spontán módon jön létre, hanem az egyénnek magának kell létrehoznia fáradságos munka során. Az első idézetben szereplő

Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. III. kötet. Pest, 1865. 253. A „jellem” szót Pulszky Ferenc szerint a fiatal Szemere Bertalan használta először. ─ Lásd: Pulszky Ferenc: Életem és korom. I. Budapest, 1958. 196. 22 Kemény: Érintések, 370. 23 Uo. 371. ~ 23 ~ 20 21

Mórocz Gábor

„kifejt” ige használata is arra utal, hogy a jellemet a személyiségnek kell kibontakoztatnia – ne felejtsük el, hogy a 19. században a „kifejteni” szó még azt is jelentette, hogy „kifejleszteni”. És most érkeztünk el a gondolatmenet legfontosabb pontjához. Kemény egyfelől azt sugallja, hogy az általa „magános embernek” nevezett egyén nem tekinthető valódi, másoktól minőségileg különböző individuumnak addig, amíg nem alakított ki saját jellemet (olyat, amely – Kucserka Zsófia joggal hangsúlyozza – kikristályosított formájában már nem egyszerűen a személyiség egyedi voltát biztosítja, hanem „korlátozza és rögzíti is az egyén dinamikus változásának lehetőségét”24). Másfelől Kemény azt is egyértelműen kinyilvánítja, hogy a „jellem” realizálása csak abban az esetben lehetséges, ha az egyén „egy uralkodó szenvedélyt táplál kebelében”.25 Vagyis ha kiválaszt és érvényesülni enged egy olyan személyiségerőt, amely képes a pszichikumot alkotó széttartó mikrostruktúrákat egységbe rendezni. Figyelemreméltó, hogy az Érintések szerzője nem az észnek, hanem egy – konkrétan meghatározatlan – szenvedélynek kínál fel ilyen kiváltságos pozíciót a személyiség mikrorendszerében. Nem az ész, hanem az „uralkodó szenvedély” lesz közvetlenül a jellemképzés, közvetve pedig az (igazi) individualitás nélkülözhetetlen alapfeltétele. Nem az előbbinek kell biztosítania a szenvedélyek személyiségen belüli „állandó arányát” (ami a jellem legmeghatározóbb mozzanata Kemény szerint), hanem az utóbbinak. Immár az „én” autonómiájának sem az ész a legfőbb őre. Az „uralkodó szenvedély” átveszi a ráció hagyományos szerepét, és nem enged teret sem a külső benyomások kényszerítő hatalmának, sem a szubjektumon belüli kisszerű hajlamok zsarnokságának. Teleologikus struktúrát alakít ki a személyiség világában. Egyetlen, általa képviselt cél szolgálatába állítja,

Kucserka Zsófia: Könyvbe vésett jellemek. A 19. századi magyar regényszereplők karakterének történeti megközelítései. (Doktori értekezés, Pécs, 2013). 20. Online elérhető: www. irodalomdoktori.btk.pte.hu/files/tiny_mce/phD_véglegesKZS.pdf (Letöltés időpontja: 2015. január 4.) 25 Kemény: Érintések, 372. ~ 24 ~ 24


vagyis „mellékvággyá” fokozza le a szubracionális szféra alternatív, kevésbé produktív erőit. Korlátozza, felhasználja, akár fel is áldozza őket, ha magasabbrendűnek mondott érdeke úgy kívánja. Sajnálatos, hogy az Érintések szerzője nem képes a „mellékvágyak” alárendeltségének mértékét ellentmondásoktól mentesen meghatározni. A „jellemes emberről” adott definíciójában az szerepel, hogy az uralkodó szenvedély nem nyomja el a többi szenvedélyt, majd ugyanitt arról értesülünk, hogy az előbbi féken, illetve függésben tartja az utóbbiakat. Önkéntelenül adódik a kérdés: a függésben tartás nem elnyomás? (Szerencsésebb lett volna úgy fogalmazni, hogy az uralkodó szenvedély nem nyomja el végletesen a többi szenvedélyt.) Még kínosabb következetlenségre találunk, ha összevetjük egymással a „jellemes ember az …”, illetve a „magános ember azáltal fejt ki jellemet …” kezdetű szövegrészeket (az elsőt A, a másodikat B betűvel jelölöm). Az imént elemzett A mondatban egészen pontosan az szerepel, hogy az uralkodó szenvedély „nem nyomja el” és „nem irtja ki” a többi szenvedélyt. De ez aligha egyeztethető össze a B mondatban megfogalmazottakkal, miszerint a jellemmel rendelkező „magános ember” az uralkodó szenvedély által képviselt cél érdekében megfékezi vagy feláldozza mellékvágyait. Vajon az esetleges feláldozáshoz való megengedő viszonyulás fenntartható akkor, ha kizárjuk az elnyomás, illetve a kiirtás lehetőségét? (Az persze igaz, hogy az A mondatban az uralkodó szenvedély az, amelyik „nem nyom el” és „nem irt ki”, míg a B mondatban a „magános emberről” állítjuk azt, hogy szükség esetén vállalja a „feláldozás” ódiumát is, de ez csak formális különbség: valójában az uralkodó szenvedély és a jellemet kibontakoztató egyén aligha tekinthető két különböző cselekvőnek, amennyiben az individuum létezésének egységét éppen ez a szenvedély biztosítja.) Ám úgy tűnhet: a legmeghökkentőbb ellentmondás nem is e politikai vitairat textusán belül, hanem az 1845-ös Érintések és az 1851-es Széchenyi-jellemrajz szövege – illetve a bennük megfogalmazódó szenvedélyelmélet – között mutatható ki. Most csak arra utalnék, hogy a Széchenyi-nagyesszében közvetlenül ~ 25 ~

Mórocz Gábor

nem jelenik meg az „uralkodó szenvedély” és a „mellékvágyak” kettőssége; helyébe az „ész” és a „szív” dichotómiája kerül (ez utóbbi sablon mint folyamatosan ismétlődő, visszatérő motívum egyben a lazán szerkesztett, heterogén elemekből álló szöveg fő egységadó mozzanataként is funkcionál). A műből származó alábbi idézetek arról tanúskodnak, hogy Kemény a „szenvedélyekrőli bölcselet” egészen új fejezetét nyitja meg 1851-ben. (1.) A minden kétséget kizáróan „jellemes embernek” nevezhető, érett Széchenyi a szerző szerint „az ész uralkodása alatt álló férfiú”26 volt, aki politikusként rá jellemző módon „a szenvedélyességgel előtolt elvkérdések nagy öszszegétől hidegen és néha részvétlenül fordult el”.27 (2.) És aki nemcsak általában a világhoz, illetve embertársaihoz viszonyult racionálisan, olykor egészen érzelemmentesen, hanem saját partikuláris vágyaihoz is: „tanulmányává s majdnem rögeszméjévé vált esze által zsarnokoskodni szívén.”28 (3.) Ez a végletekig vitt észelvű önfegyelmező tevékenység már a mazochizmusra emlékezteti a különleges asszociációs készséggel és metaforaalkotó tehetséggel rendelkező Keményt: „Eszéből cilíciumot vont szíve körül, s vad kéjjel nézte rajta a vércseppeket.”29 – írja hőséről. Aki kizárólag ezekre a szövegösszefüggésből kiragadott idézetekre összpontosít, könnyen azt hiheti, hogy nemcsak a Kemény által használt terminológia változott meg a néhány évvel korábbihoz képest, hanem a gondolkodó antropológiai szemlélete is radikálisan átalakult a már megismert, nem irracionalista irányú, de szenvedélyközpontú szubjektivizmust Kemény egy kifejezetten merev, karteziánus jellegű racionalizmussal cserélte fel. És a látszat szerint természetesen a kanti etika szigorú intellektualizmusa sem áll távol a Széchenyi-jellemrajz szerzőjétől. Elég csak arra utalni, hogy a szív felett zsarnokoskodó ész formulája kísértetiesen emlékeztet a hajlamokat letörő erkölcsi törvény konstrukciójára. Ez Kemény Zsigmond: Gróf Széchenyi István. In: Uő: Sorsok és vonzások. Budapest, 1970. 226. Uo. 228. 28 Uo. 127. 29 Ua. ~ 26 ~ 26 27


utóbbi A gyakorlati ész kritikájában az individuum autonómiájával és a racionalitással szorosan összefonódó fogalomként jelenik meg. Hatásmechanizmusát a következőképpen jellemzi Kant: „… önmagától utat talál az elmébe, hogy akaratlanul is megbecsüljék […], a hajlamok pedig mind elnémulnak előtte.”30 „Az e törvény szerint végbemenő, a hajlamból fakadó összes meghatározó alapot kizáró objektíve gyakorlati cselekedetet hívjuk kötelességnek. (…) A törvénynek való alávetettséggel, tehát egy paranccsal összefüggvén (…) az érzés ennyiben sokkal inkább örömtelenséget, mintsem örömöt foglal magában a cselekedetet illetően. De mert ezt a kényszert pusztán saját eszünk gyakorolja törvényadásával, ezért az érzés másrészről felemelő is.”31 (Kiemelések az eredetiben.) Mindennek fényében kétségessé válhat az a korábbi állításom, miszerint a Kemény 1845-ös írásban megjelenő, nem kimondottan racionalista individuumés szenvedélyértelmezés az 1851-es műben is tovább él, vagyis hogy az Érintések a Széchenyi-esszé eszmei alapjának (is) nevezhető. A következő oldalakon arra teszek kísérletet, hogy ezt a látványosnak nevezhető, ám jórészt látszólagos ellentmondást mérsékeljem, illetve feloldjam. A „szív” és az „ész” viszonya Kemény Széchenyi-tanulmányában Kemény Zsigmond Széchenyi-nagyesszéjét nehéz lenne úgy elemezni, hogy nem veszünk tudomást megszületésének konkrét történelmi körülményeiről. Tudjuk, Kemény nem sokkal az 1848–49-es szabadságharc bukása után írta művét, s ebben az időszakban a tudatosan deromantizáló politikai-történelmi realizmus képviseletében lépett fel, mint közíró.32 Magyarország tragédiájáért elsősor-

Kant, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája (Ford. Papp Zoltán), Budapest, 2004. 106. Uo. 99. 32 Lásd Forradalom után című, 1850-ben kiadott röpiratát, különösen annak „parainézisz” jellegű záró részét. – Kemény Zsigmond: Változatok a történelemre. Budapest, 1982. 366–373. ~ 27 ~ 30 31

Mórocz Gábor

ban az érzelmi politizálást, a közéleti illúziókergetést tette felelőssé, vagyis – mesterénél jóval higgadtabban – azt az irányvonalat vitte tovább, amit a Kossuth ellen támadó Széchenyi neve fémjelez az 1840-es években. Ezzel összefüggésben akár jogos is lehetne az az elvárás, hogy a forradalmi hevület elcsitulása, illetve a kiábrándító világosi bukás után a józan, racionális gondolkodást preferáló Kemény majd úgy ábrázolja Széchenyit, mint a hideg ész emberét – szemben az irracionalitás szavára hallgató Kossuthtal, a „szívemberrel”. Ám Kemény hűséges korábbi önmagához; 1845-ben kifejtett gondolatai nem enyésznek el nyomtalanul. Bár az „uralkodó szenvedély” fogalmát itt nem használja, kiemeli, hogy az érett Széchenyi ellentmondásokban bővelkedő személyiségének a magyar nemzet ügye iránti lázas elkötelezettség, a minden egyéb érdeket felülíró „fajszeretet” biztosított egységet. Vagyis nem az elvont racionalitás, hanem egy szupraracionálisnak is bátran nevezhető, nemes szenvedély. Ebben az esetben viszont az eszével szenvedélyei felett zsarnokoskodó Széchenyiről szóló, karteziánus vagy inkább kantiánus ihletettségű (?) koncepció némileg zavarossá válik. Hacsak nem arról van szó, hogy Kemény Széchenyije az összes vágyát, indulatát, stb. igyekezett háttérbe szorítani, egyet leszámítva: s ez a „fajszeretet” magasabbrendű – mert az „én” szűk körű szempontrendszere fölé emelkedő – szenvedélye volt. Ennek szolgálatába állította a felelősségteljes politikus számára nélkülözhetetlen racionalitást, amelyet tehát (minimális mértékben) „uralkodó szenvedélye” alá, ám (jóval) saját partikuláris vágyai, hajlamai fölé helyezett. Így kialakítható egy „értékhierarchia” is: a szupraracionalitás-racionalitásszubracionalitás vagy a hit-értelem-vágy fogalmi hármassága talán már komolyabb segítséget adhat egy koherens értelmezés kialakításához. Jól látható az is, hogy Kemény az általa felállított aktuális rangsorban mindig kedvezőtlen pozíciót juttat a „mellékvágyaknak”. Legyen szó akár az 1845-ös, akár az 1851-es műről: mind az „uralkodó szenvedéllyel”, mind az ésszel szemben alulmaradnak az emóciók. De ez az etikai jellegű összehasonlításon alapuló negatív minősítés nem azt ~ 28 ~


jelenti, hogy az író egy pillanatra is tagadná a partikuláris vágyak, indulatok megkerülhetetlen jelentőségét. Kemény a gróf belső harcainak empatikus bemutatása során számos tanújelét adja annak, hogy nagyon is tudatában van a „mellékvágyak” végzetszerű hatalmának. A következő szövegrészletek éppen azt érzékeltetik, hogy a szubracionális szféra széttartó erőinek megfegyelmezése komoly kihívást jelentett Kemény Széchenyije számára: „erős eszét sokáig gyakorolta az indulatokoni uralkodásban”; „tanulmány által szerette beoltani, mi vérében a sztoicizmusból hiányzott”; „a szívet, mint a vadszelídítő azon állatokat, melyektől fél, a legkevesebb tápszerrel tartotta”.33 Széchenyi tehát rendkívül nehezen, sok időt felemésztő gyakorlás után tudott csak uralkodni szenvedélyei fölött; természetétől kezdetben idegen volt a sztoikus attitűd: az önkorlátozást, a „lelki közönyt” hosszú tanulási folyamat során sajátította el; félt saját nagy erejű vágyaitól, s ezért – csak azért is – elhanyagolta őket. Kemény itt tehát a látszat és a valóság, a felszín és a mélység, illetve a „külső” és a „belső” közötti meg nem felelést állítja elemzései középpontjába. „Pszichológusként” a gyanakvás attitűdjét képviseli: analízise során viszonylagossá teszi az alanyiság külsődleges képét, azt a konstruált értelemegységet, amelyet az individuum önnön létezésének esszenciájaként mutat fel – nem feltétlenül azért, hogy kinyilvánítsa valódi énjét, inkább csak hogy elfedje – mások és talán önmaga előtt is – személyiségének mélyebb rétegeit. Konkrétabban: Kemény bizalmatlanul szemléli a következetesen érvényesített racionalitás attitűdjét, illetve a hidegség diszpozícióját; a vegytiszta szenvedélymentességet, mint a szubjektivitás eredendő lényegétől, illetve az emberi természettől idegen mozzanatot leplezi le. Az ember számára inkább szenvedélyek által meghatározott, mint gondolkodó lény.

33

Kemény: Gróf Széchenyi István, 217. ~ 29 ~

Mórocz Gábor

Már az Érintések című művében is kiemeli, hogy a hajlamokon felülemelkedő „hidegség” mint látszólagos rendezettség mögött nem ritkán tetten érhető a szenvedélyek kuszasága. „Tudatik – írja –, hogy néhány faja a szenvedélyeknek minél fagyosabb külszínbe öltözik, annál mélyebb fekvésű és emésztőbb erélyű.”34 Azután néhány sorral lejjebb így folytatja: „… kevés világismerettel bírhat az, ki a külszín által elcsábíttatván, a különc bölcseknél, a cselszövő politikusnál vagy a számítgató országférfiúnál a szerepet valóságosnak és a hideg külsőt örökké szenvedélyhiánynak tekinti.”35 A Széchenyi-nagyesszé bevezetésében pedig a grófot az olyan, „makacs és a szenvedélyesség mellett is hidegnek látszó egyének” közé sorolja, „kik megtanultak érzéseiken zsarnokoskodni, de nem tudják érzéseiket legyilkolni”.36 Majd egy későbbi szöveghelyen ez a megfogalmazás szerepel: „[Széchenyi] … azon számító jellemek közé tartozék, kik erős szenvedélyeik dacára tudnak hidegek lenni”, mégis előfordul olykor, hogy „az ész szigorú diszciplínája alól szívök kicsúszik”.37 Kemény következetesen diszharmonikus individuumként mutatja be hősét, akinek a személyiségét két, egymással merőben ellentétes belső erő – az „ész” és a „szív” – változó intenzitású küzdelme határozza meg. „Jellemes emberré” válását viszont egy szupraracionális „uralkodó szenvedély” alapozza meg, amely szoros szövetségben áll a racionalitással. E két utóbbi személyiségerő egysége azután olyan termékenynek bizonyul, hogy nemcsak a pszichikum, hanem a szubjektumon kívüli világ átformálására is hivatottá válik – miközben a személyiségben magától értetődő módon tovább munkálkodnak más, a jellemet gyengítő alternatív vágyak, szenvedélyek is. Ám a tökéletességre törekvő „ész” ahelyett, hogy kiegyezne velük, tartósan a perifériára szorítja őket. Ezek után törvényszerűen bekövetkezik az ellenhatás is: az elfojtott szubracionális elem nem tűnik el, Kemény: Érintések, 369. Uo. 370. 36 Kemény: Gróf Széchenyi István, 131. 37 Uo. 217. ~ 30 ~ 34 35


hanem felhalmozódik a mélyben, és egy adott pillanatban koncentrált formában, elemi erővel a felszínre tör. Kemény két olyan, 1825 (1830) utáni, de még 1848 előtti esetről – „anomáliáról” – számol be, amikor a refomer „meleg, szenvedélyes és zsarnokság alatt tartott szíve” szétszakította „a hideg ész fékét”.38 Az elsőnek nincs különösebb jelentősége a személyiség szempontjából: csak a naivnak általában nem nevezhető gróf átmeneti politikai óvatlanságára vall, hogy az 1839/40-es országgyűlés végén, amikor sor kerül a különböző ellenérdekű politikai csoportok közötti tiszavirág életű kiegyezésre, másokkal együtt ő is hinni akar a konszenzus fenntarthatóságában.39 Kemény mégis úgy véli: ez az előzmények és következmények nélküli epizód arról tanúskodik, hogy Széchenyi a látszat ellenére nemcsak az „ész”, hanem a „szív” embere is. Fontosabbnak kell ítélnünk a másik, négy évvel későbbi országgyűlési esetet. Azt, amelynek során Széchenyi a „nemzetidegen” arisztokrácia ellen irányuló szónoklatokat – némileg irracionális módon – a saját személye elleni támadásként értelmezi. Majd válaszképpen megtart egy szenvedélyes önigazolásként is értelmezhető beszédet, ami után hirtelen elájul.40 Ez a nyilvánosság előtt történő eszméletvesztés villámfényként mutatja meg Széchenyi kevesek által ismert rendkívüli érzékenységét és sebezhetőségét.41 Kemény szerint a gróf 1840-es, túlzott jóhiszeműségről tanúskodó politikai megnyilvánulása, illetve az 1844-es ominózus ájulási jelenet egyként arra utal, hogy (1.) Széchenyi eredendően nem volt „észember”, ám (2.) az évek során tudatosan racionális lénnyé nevelte át magát. Ez az „önképzés” számos eredményt hozott, de nem volt maradéktalanul sikeres. (3.) A racionalitásra való görcsös tö-

Kemény: Gróf Széchenyi István, 268. Uo. 265–269. 40 Uo. 217–226. 41 A gróf eszméletvesztésének különböző értelmezési lehetőségeiről lásd Lackó Mihály pszichohistóriai tárgyú tanulmányát: Széchenyi elájul. In: Lackó Mihály: Széchenyi elájul. Pszichotörténeti tanulmányok. Budapest, 2001. 29–42. ~ 31 ~ 38 39

Mórocz Gábor

rekvés (amely egy szupraracionális szenvedélynek az egzaltáció szintjén való érvényesítésével párosult) minden nagyszerűsége mellett elhibázott kísérletnek bizonyult. A partikuláris érzelmek, affektusok – végső soron a „természet” – semmibe vétele hosszabb távon megbosszulta magát.42 A kibontakoztatott „jellemmel” összeegyeztethetetlennek tűnő, ám a valódi személyiség alapját képező érzékenység elfojtása tragédiához: Széchenyi 1848-as összeomlásához vezetett. Az impresszionabilitás fogalma Kemény Zsigmondnál A korábbi fejezetekben már utalás történt arra, hogy Kemény nehezen áttekinthető Széchenyi-jellemrajzában lényegében két kérdésre igyekszik választ adni. Az első: mi lehet a rendező elve az érett Széchenyi személyiségének, gondolkodásának, illetve politikai pályafutásának? (Válasz: a „fajszeretet”, mint „uralkodó szenvedély”, amely azután a racionalitással is összekapcsolódik.) A második: mi okozta az éveken, évtizedeken keresztül dinamikus, tettre kész reformernek tűnő gróf összeomlását? (Válasz: az emocionális szféra természetellenes elfojtása a ráció által, vagy fogalmazhatunk úgy is: az ész és a szív erőinek permanens harca, amely végül a legszélsőségesebb értelemben vett irracionalitás, az őrület győzelmével végződött.) Ugyanakkor kevésbé látványosan egy harmadik kérdés is megfogalmazódik az esszében, amely már arra utal, hogy Keményt nem csupán a gróf egyéni sorsa foglalkoztatja. A Széchenyi-jellemrajz szerzője ugyanis nem egyszerűen mintát állít a közösség elé, nemcsak arról tudósít, milyen is volt az igazi „jellemes ember” a reformkorban (egy olyan korszakban, amelyet Világos után egyébként

Ide kívánkozik a Péterfy Kemény-értelmezésével együtt Kemény Zsigmond világképét is interpretáló Karsayné Dudás Magdolna kiváló észrevétele: „Annak a felismerésnek a kimondása, hogy az emberi természet és az ész törvényei nincsenek mindig összhangban, a felvilágosodás [és szűkebb értelemben a karteziánus-kantiánus antropológia ─ M. G.] észelvűségének bírálataként is értelmezhető.” Karsayné Dudás Mária: Offenzív polémia vagy szigorú számvetés. A (magyar) regény esztétikai kérdésköre Péterfy Jenő esszéiben. In: Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények. Kolozsvár, 2003. 1–2. szám. 35. ~ 32 ~ 42


is kezdett megszépíteni a „sivár jelennel” szembesülő kortárs befogadók emlékezete). Az író a pozitív minta mellett az ellenpólus, a negatív példa jelzésszerű bemutatásával sem marad adós. Azt is felvázolja: milyen embertípus érvényesülése vezetett el a reformkor (és 1848) vívmányainak megsemmisüléséhez, az ország 1849-es katasztrófájához. A probléma megértéséhez nem árt hosszabban is idéznünk azt a szövegrészt, amelynek az első gondolati egységét már ismerjük az előző fejezetből: „[Széchenyi] … azon számító jellemek közé tartozék, kik erős szenvedélyeik dacára tudnak hidegek lenni, de oly ritka percekben, midőn az ész szigorú diszciplinája alól szívök kicsúszik, sokkal inkább vannak a nagy rázkódásoknak kitéve, mint az impresszionábilis, gerjedező és túlérzékeny szónokok, kiknek egészségét többnyire ok nélkül félti a lélek titkaiba kevéssé avatott nagyközönség.”43 A fenti idézet azt mutatja, hogy a jellemrajz szerzője a gróf példáján keresztül egy általa pozitívan megítélt individuumtípusról is beszél, majd azt rögtön szembeállítja egy másik, számára kevésbé rokonszenves típussal. Az utóbbi csoporthoz tartozókat Kemény impresszionábilis alkatú egyéneknek nevezi. És be kell látnunk: a mű róluk is szól, nem csupán Széchenyiről. De felmerül a kérdés: mit is jelent a mai magyar nyelvhasználó számára meglehetősen idegenszerűnek tűnő „impresszionábilis”, „impresszionabilitás” fogalma? A szónak legalább három, egymáshoz szorosan kapcsolható szótári jelentése van, úgymint: érzékenység, fogékonyság, befolyásolhatóság. Nézzük, különkülön mit is jelentenek ezek a variánsok. 1. Az érzékenység fogalma maga is többféle kontextushoz köthető; rendkívüli összetettsége miatt „diffúznak” is nevezhető – ezt a téma legismertebb hazai szakértője, Debreczeni Attila is hangsúlyozza,44 amikor kísérletet tesz arra, hogy angolszász szakirodalom alapján felvázolja a szó használatának filológiai és Kemény: Gróf Széchenyi István, 217. Debreczeni Attila: „Érzékenység” és „érzékeny irodalom”. In: Irodalomtörténet. 1999/1. szám. 16. ~ 33 ~ 43 44

Mórocz Gábor

eszmetörténeti hátterét. Itt a fogalom három aspektusát kell mindenképpen kiemelni. (I.) Alacsonyabb szinten, vagyis fiziológiai vonatkozásban jelentheti az egyéni lét fenntartását közvetlenül nem befolyásoló, kevéssé számottevő külső ingerekre való fokozott, esetleg túlzott reagálást, pontosabban: az erre való aktív hajlamot, az ilyen típusú válaszadási mód habitualizálódását. (II.) Magasabb szinten, a tágabb értelemben vett kultúra, illetve a moralitás területén ugyanez a beállítódás már kifejezetten pozitív összefüggésben jelenik meg: nem egyszerű szenzibilitásként, hanem annak szublimált változataként; jól funkcionáló érzelmi intelligenciaként. Az így felfogott, arisztokratikus jellegű érzékenységnek olyan különleges összetevői lehetnek, mint a tisztaság, a kifinomultság, az együttérzés vagy a nagylelkűség.45 (III.) Az érzékenység emellett összekapcsolható a művész attitűddel is, a nyers realitástól magát távol tartó és a saját fantáziavilágában élő ember excentrikusnak mondott beállítódásával. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell: ez utóbbi nem okvetlenül párosul produktivitással. A művész alkatú ember nem feltétlenül valódi művész. 2. A fogékonyság nem más, mint a külső hatásokra való fokozott érzékenység, amely pozitív jelentéstartalmú, amennyiben az önmagát kibontakoztató személyiség nyitottságára, fejlődőképességére vall. Magától értetődő, hogy az emberi élet szakaszai közül leginkább a gyermek-és ifjúkorra vonatkoztatható, amelyre a zártabb létmódú idősebb felnőttek nem véletlenül szoktak nosztalgiával tekinteni. 3. Ugyanakkor a fogékonyság könnyen összefüggésbe hozható a már inkább negatív értelmű befolyásolhatósággal is. A befolyásolható ember döntései, cselekvése során nem képes megfelelő távolságot tartani az őt érő különböző külső hatásoktól, és ez a negatív mozzanat személyiségének instabilitását, lelki integritásának részleges vagy teljes hiányát jelzi. Kemény – egyébként Széchenyi 1841-es Kossuth-kritikájára hivatkozva – meglehetősen egyedi értelemben alkalmazza az impresszionabilitás fogalmát. 45

Uo. 19. ~ 34 ~


Fontos támpontot nyújt az értelmezőnek azzal, hogy a terminust maga is próbálja meghatározni: „magában még: sem erős képzelet, sem nemes szív; hanem a külbenyomásoknak az imagináción és a szíven átszűrése avégett, hogy a gondolatokra és cselekedetekre gerjedelmek és csalképek által adassanak elhatározó lendületek.”46 (Kiemelés az eredetiben.) Ez a definíciós kísérlet nyilvánvalóvá teszi, hogy Kemény nem a nagylelkűséget vagy az átlagon felüli képzelőerőt és nem is a fogékonyságot tekinti az impresszionabilitás lényegi összetevőinek. Talán még azt sem lehet mondani, hogy az emóciók által vezérelt emberek beállítódásáról van szó. Kemény ennél jóval szűkebb értelemben használja a fogalmat. Az impresszionabilitás nála az olyan egyének jellemzője, akik könnyen engednek a külső benyomásoknak. Filozofikusabban szólva (a Spinoza47 és Kant48 által előszeretettel használt kifejezést alkalmazva): ők azok, akiket elsősorban a benyomásaik afficiálnak. Ezek a benyomások efemer jellegűek, amennyiben az időbeliség legkevésbé stabil, legnehezebben megfogható mozzanatához, a pillanathoz köthetőek. A pillanat fogalmának itt pejoratív mellékzöngéje van: leszűkített, vagyis súlytalan, pontszerű, eltűnő karakterű jelenként értelmezhető. A pillanat léte teljes mértékben az idődimenziók egységesítése ellenében hat: a benne manifesztálódó egyedi időélmény megszabadítaná magát a múlt terhétől és nem vetül ki a jövőre. Ebből következően még véletlenül sem alapozhat meg semmilyen tudatos tervezést; az általa meghatározott gondolkodásnak biztosan nincs köze a célracionalitáshoz, a rögtönzés fogalmával viszont annál könnyebben összefüggésbe hozható. Az összképet tovább bonyolítja, hogy az impresszionábilis emberek nem egyszerűen a pillanathoz köthető benyomások, hanem a szubracionalitás mozgatottjai is, amennyiben impresszióikat az imagináción, illetve a szíven szűrik át.

Kemény: Gróf Széchenyi István, 288. Benedictus de Spinoza: Etika (Fordította: Szemere Samu, Boros Gábor). Budapest, 2001. 163. 179–180. 48 Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája (Fordította: Kis János). Budapest, 2004. 75. ~ 35 ~ 46 47

Mórocz Gábor

Személyiségerőik közül tehát nem az értelmet, hanem a képzeletet és az emóciót érvényesítik megismerésük során. Az ilyen típusú megismerést egy kantiánus értelmezési keretben súlyosan tévesnek kell minősíteni. Gondoljunk arra, hogy Kantnál az adekvát megismerés az egymástól élesen elválasztott, tökéletes önállósággal rendelkező érzékiség és értelem összjátékából áll elő.49 Másképpen fogalmazva: az érzéki információkat felfogni tudás (receptivitás), illetve az érzetadatokat racionálisan feldolgozni képes spontaneitás (aktivitás, autonómia) zavartalan együttműködése nélkül nem lehetséges komolyan vehető megismerés. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy Kant és a kantiánusok érdeklődésének homlokterében nem a létrejövő ismeret külsődleges, materiális oldala, de nem is a sokféle, kívülről érkező érzetet „befogadó” puszta receptivitás áll. Ami itt kiemelt figyelmet kap, az nem más, mint a megismerőképesség a priori szerkezete, amely elrendezi, megformálja a jelenségvilágból származó kaotikus anyagot. Módszertani szempontból ennek megfelelően az a probléma kerül terítékre, hogy az elme képzetalkotó struktúrája hogyan teremt harmóniát az eredendően összhang nélküli érzetek között. Nyilvánvaló, hogy az impresszionábilis ember megismerése a Kant által preferált modelltől eltérően alakul: az „érzékiség” itt nem az értelemmel, hanem a képzelőerővel (illetve a szívvel) munkálkodik együtt. A receptivitással szembeállítható autonómiát tehát mindenekelőtt a képzelőerőnek kellene képviselnie (a passzívabb karakterű „szív” szerepe feltételezhetően jóval kisebb ebben a vonatkozásban, mint a viszonylag aktív és produktív képzelőerőé). A létrejövő ismeret anyaga a benyomás, az azt elrendező forma pedig elvileg a képzelőerő. A benyomások, a receptivitás és az imagináció találkozása nyomán azonban téves megismerés születik. A képzelőerő által kialakított egység ugyanis csak illuzórikus lehet: a pillanathoz köthető impressziók hatalmát csupán az értelem tudná megfékezni, a szubracionális szféra erői erre nem képesek. Az impressziók befolyása

49

Ua. ~ 36 ~


tehát továbbra is érvényesül, és az imagináció, ahelyett, hogy valóban megformálná a készen kapott benyomásokat, inkább csak látványos módosítást hajt végre rajtuk. Nem ritkán úgy, hogy megnöveli, megsokszorozza intenzitásukat. Végső soron az impresszionábilis ember olyan, álomszerű világot teremt a maga számára, amely sem a külvilág, sem a belső valóság rendjének nem felel meg. Az előbbinek azért nem, mert a hosszabb időtartamhoz köthető, megbízhatónak mondható tapasztalat helyett itt a pillanathoz kapcsolódó, igen csekély információs értékkel rendelkező benyomás képezi a megismerés alapját. Az utóbbinak pedig azért nem, mert az értelem (vagy az uralkodó szenvedély) által nem korlátozott képzelőerő nem rendelkezik az önismeret képességével, így óhatatlanul meghamisítja a szubjektivitás mélyebb igazságát. Mi több: nem tudja (feltehetően nem is akarja) megvédeni az autentikus belsőt a külső hatásoktól; azokat csak kiszínezi, illetve felfokozza, de nem uralkodik felettük. Ebből pedig az következik, hogy az impresszionábilis ember nemcsak az adequatio intellectus et rei értelmében vett megismerésre, de a radikális szubjektivitás következetes érvényesítésére sem képes. Kifejezetten veszedelmes lehet, ha a benyomások és a képzelőerő nem túl szerencsés összjátéka a megismerés szférájából áttevődik a cselekvés világába is. A tettek mozgatórugója ebben az esetben nem a megfontoltság, a tudatos tervezés lesz, hanem az enthuziazmus, az olykor kérészéletűnek bizonyuló rajongás, illetve az improvizáció. Az igazi veszélyt természetesen az jelenti, ha ez az attitűd már nem csupán az egyén szűk mikrokörnyezetében, hanem a tágabb értelemben vett közösségi, közéleti cselekvés világában is érvényesül, vagyis ha a benyomásai által afficiált ember a politika terrénumába téved. Ebben az esetben Kemény intencióinak megfelelően már érzéspolitikusnak kell nevezni az impresszionábilis személyt, aki általában a radikalizmus képviselőjeként nyilvánul meg a közélet színterén. Kemény narratívájában az ilyen embernek lényegében nincs is más választása, mint hogy letérjen a mérsékelt politizálás útjáról. S hogy miért nincs? Gondoljunk arra, hogy a pszichologizálásra hajló író-gondolkodó mindenekelőtt ~ 37 ~

Mórocz Gábor

a konkrét személyiség meghatározó tulajdonságai alapján értelmezi modelljei politikai orientációját. Ezzel összefüggésben a téves közéleti eszméket sem önmagukban vizsgálja, hanem az emberi pszichikum gyarlóságaiból vezeti le.50 Márpedig ha elfogadjuk ezt az interpretációs keretet, akkor a saját életében a valóság törvényeit figyelmen kívül hagyó, álmodozó impresszionábilis egyén kevéssé szerencsés alkatánál fogva nem is lehet reálpolitikus, csak a történeti-politikai körülményekkel nem számoló, s így eleve bukásra ítélt radikalizmus híve. Nyilvánvalóan Kossuth személyisége és közéleti pályafutása jelenti az 1849-es tragédia szuggesztiója alatt álló Kemény számára a legfőbb mintát, amikor az érzéspolitikus karakterét és az általa követett politikai irányvonalat elemzi. A legfőbb probléma az, hogy itt már egy egész közösség sorsát befolyásolja negatívan az inadekvát megismerés, illetve a belőle fakadó cselekvés. Ám a politizáló impresszionábilis ember nincs tudatában annak, hogy mit követel tőle a felelősségteljes közéleti szerepvállalás: ahelyett, hogy igyekezne elfojtani saját „érzékenységét”, a nyilvánosság színterén is érvényesíti az impresszionabilitással együttjáró délibábos szemléletet. Ám amikor demagóg szónokként, publicistaként a reális gondolkodásra képtelen, felhevült tömeg érzületét igyekszik kiszolgálni, illetve amikor cselekvő státusférfiúként kísérletet tesz arra, hogy tévképzeteit átültesse a valóságba, jellemző módon nem a saját életét teszi tönkre, hanem azét a közösségét, amelynek a képviseletében fellépett. Ő maga – annak ellenére, hogy számos kudarc éri – gyakori érzelmi kitörései után mindig visszanyeri belső egyensúlyát; időről időre látványosan kétségbeesik, de sohasem omlik össze; bukásai után viszonylag gyorsan regenerálódik. Vagyis joggal nevezhető fátumtalan, tragikumtalan lénynek. Ez utóbbi minősítés természetesen nem dicséret a pántragikus látásmódjáról ismert Kemény részéről.

Lásd még Varga Zoltán elemzését (amely annak ellenére, hogy vulgármarxista indíttatású, sokszor történetietlen és Keménnyel szemben kifejezetten ellenséges, azért számos értékes megállapítást is tartalmaz). Varga Zoltán: A Széchenyi-ábrázolás fő irányai a magyar történetírásban (1851–1918). Budapest, 1963. 20. ~ 38 ~ 50


Mielőtt lezárnám a Széchenyi-jellemrajzról szóló elemzést, hangsúlyoznom kell, hogy a fejezet elején idézett szövegrész jelentőségét hatástörténeti szempontból nem lehet eléggé eltúlozni. És nem csupán az érzéspolitikusra jellemző impresszionabilitás szellemes kritikája miatt, hanem mert a magyar irodalom-és eszmetörténetben itt jelenik meg először a diszharmonikus individuum és az „impresszionábilis” alkatú egyén nyílt szembeállítása. Az előbbi mély gondolkodású, magányos, vívódó, önmagát fegyelmező, illúziótlan önismeretre törekvő szubjektum. Közéleti emberként a kötelességeszmény rendíthetetlen képviselője, miközben saját sorsát nem képes megóvni a lét démoni erőitől, s emberfeletti küzdelmei során valamilyen személyes katasztrófa – nem ritkán az őrület – martalékává válik. Az utóbbi felszínesebb szellemű, befolyásolható, a külvilág, illetve a tömeg szuggesztiójának könnyen engedő, mi több: szentimentális lény, aki folyamatosan illúziókat (ábrándokat) kerget, azután csalódik, ám egészségét, lelki harmóniáját vereségei, bukásai után is megőrzi. Tegyük hozzá: ezt a szerencsés tulajdonságát jelentős részben annak köszönheti, hogy mint extrovertált személyiség „az érzések gyakori kitörése által”51 biztosítékot szerez a maga számára „egy nagy érzés (pontosabban: „egy iszonyú bel-krízis”52) széttörő súlya ellen”53 – szemben az introvertáltabb, érzelmeit, így fájdalmát is sokáig magába fojtó diszharmonikus individuummal, aki egy tragikus pillanatban egyetlen erős kitörés által lesz „a megsemmisülésre ítélve”.54 Figyelemreméltó, hogy a két „individuumtípus” ellentéte néhány évtizeddel a Széchenyi-tanulmány megszületése után helyet kap a legrangosabb Kemény-tanítványok, Péterfy Jenő és Asbóth János több esszéisztikus munkájában is. A XX. században pedig a Keményre szellemi elődjeként hivatkozó Németh László értekező prózájában lesz ismét jelentős szerepe ennek az oppozíciónak.55 Kemény: Gróf Széchenyi István, 129. Uo. 130. 53 Uo. 129. 54 Uo. 131. 55 Lásd Imre László elemzését: Imre László: „Bevált jóslatok” és nemzetkarakterológiai értékviszonyítások Kemény Zsigmond politikai jellemrajzaiban. In: Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): A ~ 39 ~ 51 52

Mórocz Gábor

A kétfajta impresszionabilitás és az önismeret problémája Péterfy Jenőnél Mint már említés történt arról, hogy Péterfy Kemény-esszéje Kemény Széchenyi-jellemrajzának újraírásaként is értelmezhető. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka az, hogy a fiatal esztéta átveszi a Széchenyi-nagyesszében kiemelkedő szerephez jutó impresszionabilitás fogalmát mesterétől – igaz, nem változatlan formában. Egyfelől – a fogalom direkt használatát mellőzve – teljesen Kemény szellemiségének megfelelően ír az elsődleges értelemben vett impresszionábilis karakterű egyénekről, akiket „lantos lelkűeknek”, „érzésáradattól elkapottaknak”56 nevez. „Mily érzékenyek ezek, s mily szívósak, a perc benyomásaitól függőek, de mily kitartók s aránylag ─ egészségesek…”57 –jellemzi őket, nem minden irónia nélkül. Másfelől Péterfy mégis jelentősen megváltoztatja mestere koncepcióját, amennyiben az általam diszharmonikusnak nevezett individuumtípus aktuális képviselőjét, Keményt is impresszionábilis személyiségként tartja számon. Modellje bemutatása során kifejezetten provokatív módon alkalmazza a szóban forgó terminust, hiszen éppen azt a személyt minősíti impresszionábilisnak, aki Széchenyi-nagyesszéjében valóságos vádiratot írt az impresszionabilitás ellen. Az imént felvázolt összefüggés mélyebb megértése érdekében érdemes idézni is az esszéíró szövegének ide vonatkozó részét: „… Kemény Zsigmond heves vágyú, tűz képzelmű, mert költő; rendkívül impresszionábilis természet.”58 Ez már önmagában is elég merész kijelentés az öngyötrő józanságra törekvő Keményről, ám Péterfy képes fokozni is a provokációt, amikor hozzáteszi: „Olyan érzékeny idege a magyar irodalom egyik alakjának sincs, mint neki.”59 (Kiemelés az eredetiben.) sors kísértései. Tanulmányok Kemény Zsigmond munkásságáról születésének 200. évfordulójára. Budapest, 2014. 100. 56 Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 557. 57 Ua. 58 Uo. 554. 59 Ua. ~ 40 ~


Péterfy a fenti idézet tanúsága szerint tehát nemcsak azt állítja, hogy Kemény impresszionábilis, hanem azt is, hogy érzékenyebb, mint bármelyik hazai írótársa. Ám a gondolatmenet következő fordulata alaposan rácáfol a naiv olvasó természetes elvárásaira: Kemény nem fog átváltozni intranzigens „irodalmi Kossuthtá” vagy valamilyen Gessner által inspirált szentimentális széplélekké, hanem (továbbra is) Széchenyi író-alakmásaként jelenik meg előttünk. A szöveg ugyanis így folytatódik: „… e ponton ered önkínzása is. Ő érzékenységét elnyomta, magába fojtotta; harcolt ellene, mert szégyellte kitöréseit.”60 (Kiemelés az eredetiben.) Vagyis az író-gondolkodóra jellemző impresszionabilitás minőségileg más, mint az „érzésáradattól elkapottaké”: paradox módon olyan – mélyebb és kifejezetten önreflexív –érzékenységet jelent, amely hosszabb távon önmaga radikális korlátozására törekszik. Míg a hagyományos értelemben vett impresszionábilis egyén passzív módon átadja magát a benyomások és a képzelőerő összjátékaként interpretált érzékenységnek, addig a „másképpen impresszionábilis” Kemény – az általa interpretált Széchenyi mintájára – arra törekszik, hogy transzcendálja gyengeségként értelmezett, mások és maga előtt szégyellt érzékenységét. Mindez annak fényében tekinthető igazán különlegesnek, hogy Kemény – Széchenyivel ellentétben – alapvetően művész, és alkatilag „költő” marad akkor is, amikor éppen politikusként, politikai gondolkodóként vagy közíróként tevékenykedik. Az eddig elmondottak után nem okozhat meglepetést, hogy az érzékenység transzcendálása mint énformáló technika egy az egyben a Kemény Zsigmond által három évtizeddel korábban megadott értelmezési keretben jelenik meg az esszé lapjain. Gondoljunk csak a következő szövegrészekre: [Kemény] „A zsarnokok közé tartozott, csakhogy mindig saját belsejét vérzé meg; mint Széchenyiről mondja: esze által zsarnokoskodott szívén. Erős szenvedély küzdött benne éles,

60

Ua. ~ 41 ~

Mórocz Gábor

messzelátó ésszel.”61 „Esze a fátum szerepét játszotta érzelmei fölött; az egyén vágyainak hallgatást parancsolt, s a sivár elszánás egy nemével koporsóba szorítá szívét, midőn az még erősen dobogott.”62 „… ítélő tehetsége féken tartá képzelő tehetségét.”63 (Kiemelések az eredetiben.) Vagyis az „ész” és a „szív”, az értelem és az érzelem, a racionális karakterű ítélőerő és az irracionalitást preferáló képzelőerő, valamint a „hideg” elme és a „meleg” kedély aszimmetrikus viszonya áll Péterfy elemzéseinek középpontjában (is). Az esszéíró az imént felsorolt konkurens mikrostruktúrák közötti „belső harcok”64 színtereként értelmezi Kemény egyensúlytalan személyiségét, és azt is egyértelművé teszi, hogy a szubracionális szféra talán legértékesebb összetevője, az örömérzetért felelős „kedély” lesz e küzdelmek elsődleges vesztese.65 Tegyük hozzá, Péterfy tisztában van azzal, hogy a partikuláris vágyak „koporsóba szorításának” erőszakos és természetellenes kísérlete legalább két vonatkozásban súlyos, vészterhes következményekkel jár nemcsak a „kedélyéletre”, hanem a teljes személyiségre nézve is. Egyfelől elszigeteli a világtól, illetve a másik embertől az individuumot, amennyiben lehetetlenné teszi a szubjektum mélyéből fakadó érzések expanzióját, kommunikálhatóságát. („Pedig az érzés csak úgy boldogít, ha kívülünk is hű visszhangra lel, ha nem szívünkbe gubbaszkodik, hanem párját keresve, más lelkébe is átszáll”66 – figyelmeztet Péterfy az emóciók párbeszédén alapuló hiteles interszubjektivitás jelentőségére, amelyet ez az aszketikus életgyakorlat figyelmen kívül hagy.) Másfelől azzal, hogy a „kedélyt” sorvadásra ítéli, megszünteti az egyéni örömszerzés lehetőségét, aminek a következménye nem lehet más, mint a folyamatos önmarcangolásban tetten érhető tartós boldogtalanság.

Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 553. Uo. 555–556. 63 Uo. 556. 64 Uo. 556. 65 Uo. 554. 66 Uo. 554. ~ 42 ~ 61 62


Nem vitatható tehát, hogy az esszéíró a hátrányos mozzanatait is látja a Kemény létét meghatározó „mazochisztikus” törekvésnek, de 1881-es esszéjében mintha mégis inkább az önmegtagadás előnyös oldalát emelné ki. Azt hangsúlyozza, hogy az észnek a szív feletti zsarnokoskodása minden negatívuma ellenére eljuttatja a diszharmonikus individuumot egy magas szintű tudásformához, a kevesek által elsajátítható önismerethez. Nem riad vissza a kissé olcsó hatású pátosztól sem, amikor megfogalmazza hőse életének pozitív tanulságát: „… e belső harcokba merülve, mint búvár a tengerből, ő is drágagyöngyöt hozott fölszínre: az önismeretet.”67 (Kiemelés az eredetiben.) Péterfy magától értetődőnek tartja, hogy a valódi, mély önismeret senki, még a „kiválasztottak” számára sem lehet adottság; csak komoly próbatételek teljesítése után szerezhető meg. Ugyanakkor odáig már nem jut el, hogy explicit módon elkülönítse egymástól az önmegismerés és az önismeret fogalmát. A modern pszichológia szerint az önmegismerés e különleges tudás megszerzésének folyamata, az önismeret pedig a processzus során létrejövő eredmény.68 Eredmény, de nem abszolút, inkább csak relatív értelemben, amennyiben sohasem lehet teljesen lezárt, végérvényes, amíg az egyén öntudatos énként egzisztál. Péterfynél tehát nincs jelen ez a fogalmi elválasztottság, ő még nem alkalmazza az önmegismerés fogalmát. Pontosabban: „az önismeret válsága” kifejezés, amely a szöveg egy hangsúlyos pontján – igaz, csak egyetlenegyszer – szerepel,69 akár az önmegismerés folyamatát is jelentheti. Van azonban egy alapvető különbség a két terminus között: „az önismeret válsága” az önmegismeréssel ellentétben nem semleges, hanem – elsődlegesen – negatív jelentéstartalmú kifejezésnek tekinthető. Rávilágít arra, hogy az önismeret csak fájdalmakkal, megrázkódtatásokkal együtt járó küzdelem során érhető el.

67

Uo. 556. Lásd: Pataki Ferenc: Az önismeret pszichológiájáról. Magyar Pszichológiai Szemle. 2013/2. szám. 303. 69 Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 557. ~ 43 ~ 68

Mórocz Gábor

Péterfy „az önismeret válsága” mellett „az önismeret pokoljárása” szószerkezetet is használja – de már nem a Kemény-esszében, hanem a vele közel egy időben publikált, szintén 1881-es Báró Eötvös József mint regényíró című munkájában.70

„Az

önismeret

pokoljárása”

(„die

Höllenfahrt

der

Selbsterkenntnis”), ez a Dante Isteni színjátékának alapgondolatát felidéző,71 közvetlenül Kant Az erkölcsök metafizikája című értekezéséből,72 közvetve pedig Hamann egy kevéssé ismert filozofikus pamfletjéből73 kölcsönzött irodalmias, patetikus kifejezés terminus technicusként ugyan pontatlannak tűnik, ám mint trópus igen érzékletesnek nevezhető. Ráirányítja a figyelmet arra, hogy az önmegismerés folyamata egy hosszú, szenvedésekkel teli utazás a lélek szédítő mélységeibe. És ezt az utat szükségszerűen végig kell járnia annak, aki el akar jutni az adekvát önismerethez. Az önismeret válságának, illetve pokoljárásának az „én” és a „világ” viszonylatában sajátos dialektikája van. Előfeltétele az, hogy a szubjektum elhagyja A karthauzi című Eötvös-regény elemzésének bevezetőjében, az idealizmust pesszimizmusra cserélő érzékeny ifjak jellemzése kapcsán írja Péterfy: „… a pesszimizmus köpenyébe burkolódzunk a gyermeki Caesar-palást helyett; Hamlettel kelünk, nyugszunk, és örökös a napfogyatkozás. Most kezdjük meg ─ Kant egy szép kifejezése szerint ─ az önismeret pokoljárását, melyből minden igaz megismerés kiindul.” Péterfy Jenő: Báró Eötvös József mint regényíró. In: Péterfy Jenő válogatott művei. 515. Péterfy tehát azt gondolta, hogy „az önismeret pokoljárása” Kant saját nyelvi leleménye. 71 Nem véletlen, hogy Péterfy 1887-es Dante-tanulmányában is szerepel a szószerkezet, igaz, pontatlanul: itt nem „az önismeret pokoljárását”, hanem „az önismeret poklát” említi a szerző: „Morálját [ti. Dantéét] pedig azon szavakkal lehetne kifejezni, melyeket egy különben szárazabb beszédű filozófus használ: csak az önismeret poklán keresztül juthat az ember boldogságra.” Péterfy Jenő: Dante. In: Péterfy Jenő válogatott művei. 323. Mint látható, Péterfy ebben a művében azt sem mondja ki egyértelműen, hogy a königsbergi bölcselőtől vette át a kifejezést (bár az ominózus „szárazabb beszédű filozófus” aligha lehet más, mint Kant; Hamann biztosan nem, hiszen ő éppen színes, sőt rikító stílusáról volt ismert). 72 Említésre méltó, hogy a Kant-mű magyar fordításában nem „az önismeret pokoljárása”, hanem „az önmegismerés pokolbeli utazása” kifejezés szerepel: „… (csak az önmegismerés pokolbeli utazása egyengeti az utat a megistenüléshez).” Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikája. In: Uő: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája (Ford. Berényi Gábor). Budapest, 1991. 557. Kant egyébként Hamanntól vette át a fenti szövegrészletet, méghozzá szó szerint, ám nem hivatkozik forrására. 73 A fordításban itt sem „az önismeret pokoljárása”, hanem „az önmegismerés pokoljárása” kifejezés szerepel: „… semmi más nem nyit utat nekünk az istenné váláshoz, mint az önmegismerés pokoljárása.” Hamann, Johann Georg: Abälardus Virbius: Chimer ötletek a „Levelek a legújabb irodalomról” tizedik részéről. Hamann, Johann Georg: Válogatott filozófiai írásai (Fordította: Rathmann János). Pécs, 2003. 138. ~ 44 ~ 70


a világot; hogy egy időre visszavonuljon saját szűk körébe. A pokoljárást, mint belső utazást tehát egy radikális exodusnak kell megelőznie, ami a külvilágba irányuló régi típusú expanzió teljes feladását jelenti. Ám később éppen az individuum elszigetelődését „megkövetelő” pokoljárás készíti elő az önismeretre szert tevő szubjektum visszatérését a világba. Ami azt jelenti, hogy nemcsak az önismeret, hanem a személyiség átformálódását követő új expanzió sem valósulhat meg e pokoljárás nélkül. A válság a vele megbirkózni akaró ént először az önmagával való szembenézésre, azután viszont már a külvilághoz való viszonyának újragondolására készteti. Mindez nem belemagyarázás: Péterfy külön kiemeli, hogy mestere az önkínzás során kifejlesztett önismeretet hosszabb távon világismeretté szélesítette ki. Ahogy ő fogalmaz: „Kemény (…) az önismeret válságán keresztül hatolt világismeretre.”74 Adekvát világismeret – és annak meghatározó részeként: józan, reális nemzetszemlélet75 – eszerint nem képzelhető el aszketikus önformáláson alapuló önismeret nélkül. Legalábbis a gazdag érzelemviláguk elfojtására törekvő diszharmonikus individuumok esetében biztosan nem. Vannak azonban olyan egyének is, akik – Kemény Széchenyijével és Péterfy Kemény Zsigmondjával ellentétben – eleve az „ész”, a „hideg fő” emberei: számukra nem jelent önmegtagadást a reális ön-és világismeret következetes érvényesítése. Péterfy ilyen individuumnak tartja a francia naturalista regényírás legismertebb képviselőjét, Zolát, akinek az 1870/71-es francia-német háborúról szóló Összeomlás című regényéről 1892-ben recenziót ír a Budapesti Szemlébe. A naturalizmus poétikáját egyébként nem kedvelő kritikus ebben a cikkében elismerő hangon szól a francia író munkájáról, különösen a műben megnyilvánuló magas szintű objektivitásigényről. Igaz, külön

Péterfy: Kemény Zsigmond mint regényíró, 557. A nemzeti közösség kontextusában értelmezett önismeretről lásd Karsayné Dudás Magdolna: Offenzív polémia vagy szigorú számvetés, 32. ~ 45 ~ 74 75

Mórocz Gábor

kiemeli azt is, hogy az Összeomlás szerzőjének „e tárgyilagosság nem nagy fáradtságába kerül. Nem az elfojtott érzelem tárgyilagossága [ez], hanem egy rideg természeté”.76 Talán nem túlzás azt állítani, hogy Péterfy – implicit módon – saját, tizenegy évvel korábban megjelentetett írására, konkrétabban: a Kemény-esszében megjelenő elfojtás-fogalomra utal vissza a fent idézett szöveghelyen. De ha nem is tudatos ez a képzettársítás a szerző részéről, az kétségtelen, hogy Kemény és Zola személyisége, gondolkodása éles ellentétben áll egymással Péterfy műveiben. Kemény „tárgyilagossága” nem adottság: csak az emocionális szféra visszaszorítása árán teremthető meg. Zolának viszont az adekvát megismerés realizálása érdekében nem kell elfojtania érzelmeit; ő eleve „egy rideg természet”. Az is figyelemreméltó, hogy mindkét író egy-egy közösségi tragédiát értelmez „tárgyilagosan”, a „realista” nézőpontjából: Kemény (Forradalom után című munkájában) 1848–49-et, Zola pedig (az Összeomlásban) 1870–71-et. De a nemzeti ködképekkel való leszámolás Kemény számára nem volt könnyű feladat: önmaga ellen is küzdenie kellett, hogy túllépjen illúzióin; Zola viszont eleve távolságot tartott mindenfajta nemzeti romantikától, így számára nem okozhatott különösebb nehézséget a mítoszrombolás. Amikor tárgyilagos képet adott a franciák kataklizmájáról, „saját tehetsége törvényeit”77 alkalmazta a világra. Péterfy itt nyilván arra gondol, hogy Zola látásmódja ab ovo tárgyilagos. Kemény objektív beállítódása ezzel szemben nem spontán, hanem konstruált: egy fájdalmas folyamat, „pokoljárás” eredményeként érvényesül nemcsak az „én” szűk körében, hanem az egzisztenciális téttel bíró politikum világában is.

Péterfy Jenő: Émile Zola. Débacle. Charpentier. 1892. Budapesti Szemle, 1892. 479. Uo. 479. ~ 46 ~ 76 77


Az esztétikai önmegváltás problémája Péterfy Jenőnél Mint ahogy már korábban is szóba került, az önismeret megszerzésének komoly ára van Péterfy értelmezése szerint. A racionalitás előretörésével párhuzamosan az egyéni érzések nem érvényesülhetnek, a „kedély” diszfunkcionálissá válik,78 és ez a negatív mozzanat roncsoló hatással lehet a teljes személyiségre nézve is. Pozitívum viszont, hogy az ész expanziója, illetve az önismeret nem jelenti a teljes emocionális szféra végletes elnyomását: a szubracionális szféra egy másik összetevője, a képzelőerő – ha közvetett módon is – megőrizheti a maga integritását. Ez utóbbi nemcsak veszít, hanem új lehetőséghez is jut az előző fejezetben vázolt önformálás során: bár a következetesen végigvitt önmegismerés eredményeként nem érvényesítheti jogait az „élet” szférájában, ám kibontakoztathatja magát egy alternatív valóságban, az esztétikum világában. Így a személyiség egyfelől beszűkül, másfelől viszont akár gazdagabbá, tartalmasabbá is válhat az imagináció tevékenységének köszönhetően. Péterfy ennek megfelelően megkettőzi modellje személyiségét. Kemény két világ polgára lesz: a politikával szorosan összefonódó életé és az attól elkülönülő esztétikumé. Az első a racionalitás által átvilágított szférának tekinthető, a másik (elvileg) jelentős részben kívül esik a szigorú ésszerűség illetékességi körén. Kemény írás közben egy másik világba vetíti ki – korábban perifériára szorított – érzelmeit; fiktív alakoknak ajándékozza önnön vágyait, hajlamait – ami lehetővé teszi számára azt, hogy előbb az alkotási folyamat során (mint teremtő művész), majd e processzus lezárultával (mint saját művének befogadója) szimbolikusan újra elsajátítsa, belsővé tegye az emocionális szféra erőit. Így képessé válik arra, hogy kompenzálja az önismeret megszerzése során elszenvedett vesz-

Lásd még Baránszky-Jób László: A magyar széppróza története szemelvényekben. Budapest, 1937. 209. ~ 47 ~ 78

Mórocz Gábor

teségeit. Költőibb módon fogalmazva: az elfojtott érzelmeknek az esztétikum rejtekútján történő kitörése Keménynél egyben „az illúzióktól búcsúzó ember újjászületését” is jelenti.79 A művészethez való odafordulás itt tehát nem értelmezhető másként, csakis egzisztenciális alapon (ezt még akkor is hangsúlyozni kell, ha tudjuk: maga Péterfy nem használja az „egzisztencia” fogalmát). A diszharmonikus individuum legfőbb törekvése immár az lesz, hogy ismét egységes egésszé tegye a túlfeszített racionalitás által megcsonkított „saját létet” – éppen a művészet segítségével. Konkrétabban: Péterfy Kemény Zsigmondja abban bízik, hogy a prózaírás ismétlődő aktusa esztétikai önmegváltásként funkcionál, amely megszünteti vagy legalábbis számottevően mérsékli az általa nagyfokú tudatossággal végrehajtott lelki öncsonkítás negatív következményeit. Ám nem pusztán erről van szó. Az esztétikai önmegváltás nemcsak az öncsonkítás kompenzációja, hanem az eleve csonka élet „hibaigazítása” is. A „szerzett” mögött ugyanis ott rejtőzik egy „eredendő” fogyatékosság is, amelyről 1881-es esszéjében Péterfy nem árul el részleteket. Megfelelő támpontok híján az intuitív befogadó aligha tehet mást, mint hogy a szövegösszefüggés alapján a boldogságra való képesség hiányával azonosítja ezt az alapvető hátrányt. Az esztétikai önmegváltás eszméjét realizáló egyén egyik fő célja magától értetődően az lesz, hogy a partikuláris örömöket, vágyakat romba döntő racionalitást – persze csak átmenetileg, ám nem egyszeri alkalommal, hanem ismétlődő módon, időről időre – maga mögött hagyja. A művészet világára mint menedékre tekintő individuum a túlságosan korlátozó önismeret elsajátítása után egyfajta, nemesebb értelemben vett önélvezet80 elérésére vágyik. Láthattuk, hogy Péterfy Kemény Zsigmondja az élet, illetve a politika világában elzárkózik az önélvezet

Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 560. Az önismeret-önélvezet fogalmi oppozícióról lásd Bazsányi Sándor: Reprezentáció(s hit) és retorika(i kétely) a kritikában. A stílus antropológiája Péterfy Jenő Jókai Mór című esszéjében. In: Alföld. 1998/1. szám. 72. ~ 48 ~ 79 80


minden fajtájától; következetesen harcol eudaimonisztikus hajlamai ellen (ha voltak, vannak ilyenek). Nem azt az utat követi tehát, amelyet az átlagos „érzelmi ember”, akinek a világképéről a következőket írja Péterfy – igaz, nem Keményről, hanem Eötvösről szóló, szintén 1881-ben publikált esszéjében: „… bármily tág legyen a gondolat köre, a szempont, melyben az érzelmi ember a világot tekinti, mégis nagyon korlátolt. A boldogság, boldogtalanság, a mulandóság, az öröm, a bánat – íme, az érzelem gondolati kategóriái. A világ semmi tárgyának nem marad meg előtte önállósága, nyugodt plasztikája; a vallás, tudomány, művészet, az állam, a társadalom, a természet áldozatul esik eudémonizmusának; addig lágyulnak az érzelemben, míg a föntebbi kategóriák valamelyikébe be nem illenek.”81 Kemény tehát nem fogadta el ezt a mintát, most mégis olyan világba menekül, amelyben a megszokottnál szubtilisebb önélvezet fontos értéket jelent. Ám Péterfy Kemény-esszéje egy pontján arra is utal – rendkívül tömören, mégis jelentőségteljesen, hogy a prózaírásra vállalkozó Kemény Zsigmondnál csak relatív értelemben vett önélvezetről érdemes beszélni: „Keményben a tanulmányos ember, a boncolgató elme az előretörő költőt éppúgy irányozza, mint korlátozza is. És a költő korlátozható.”82 Vagyis az emocionális szféra felett szigorú felügyeletet gyakorló racionalitás Keménynél még az esztétikum területén is jelen van. Az érzékenységnek, az érzelmeknek, illetve az eudaimonisztikus sugallatoknak való önátadás még ebben a virtuális világban sem valósulhat meg maradéktalanul. És ennek a sajátosságnak nemcsak esztétikai szempontból van relevanciája, hanem egzisztenciális vonatkozásban is. Neologizmussal élve akár úgy is fogalmazhatnánk: a racionalitás által korlátozott művészet kérdése, minthogy az alkotó személyiségével, létmódjával szoros összefüggésben jelenik meg, törvényszerűen egzisztenciál-esztétikai problémaként artikulálódik. Péterfy e probléma bemutatása során sajátos szemléltető módszert választ: új kontextusba helyezi egy kevéssé ismert Kemény-szöveg, az E. T. A. Hoffmann

81 82

Péterfy: Báró Eötvös József mint regényíró, 518. Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 584. ~ 49 ~

Mórocz Gábor

hatását tükröző Alhikmet, a vén törpe című fantasztikus kisregény egyik részletét. Ennek az újraértelmezésnek három aspektusát kell mindenképpen kiemelni. (1.) Az eredeti műben a bölcsességet megtestesítő allegorikus mesealak, Alhikmet egy különleges fény kibocsátására képes gyűrűt ad át Bánházy Arthurnak, a fiatal nemesúrnak, méghozzá a következő szavak kíséretében: „E varázsgyűrű igen könnyűvé teszi önnek (…) az ideál megtalálását, továbbá keblében a szenvedélyes szerelemre erős hajlamot fejt ki.”83 Kemény szövegében tehát a mindennapiság világát gyökeresen felforgató romantikus szerelem fogalmával kapcsolódik össze a gyűrű motívuma. Péterfy textusában viszont már nincs jelen a szerelmi tematika. Ahogy az alábbi hasonlat egyértelműen mutatja, nála a művészet – szűkebb értelemben a poézis – szimbólumává válik a szóban forgó mágikus tárgy: „a költészet is olyan, mint Alhikmet gyűrűje …”.84 Igaz, a művészet éppúgy átformálja a hétköznapiság struktúráit, mint a szerelem, ráadásul mindkettő „érzéki” természetű is – Péterfy parafrázisa tehát nem is olyan önkényes, mint első pillantásra gondolnánk. (2.) A gyűrű története azonban nem nevezhető egyszerű tündérmesének. Kemény kisregényében a vén törpe azt sem hagyja említés nélkül, hogy az Arthurnak átadott talizmán nem képvisel tartós értéket: tulajdonosa csak addig hordhatja, amíg az illúziók világában él; „a kiábrándulás első pillanatában” a varázsgyűrű nemcsak rendkívüli fényét veszíti el, hanem szét is pattan, „s többé össze nem forrasztható.”85 Péterfy ezen a ponton nem változtat Kemény koncepcióján: „(a gyűrű) egyedül annak ujján fénylik, kinek vére az illúziók hatása alatt pezseg”86 – írja.

Kemény Zsigmond: Alhikmet, a vén törpe. In: Kemény Zsigmond: Kisregények és elbeszélések (Sajtó alá rendezte: Bényei Péter). Debrecen, 1997. 127. 84 Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 585. 85 Kemény: Alhikmet, a vén törpe, 127. 86 Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 585. ~ 50 ~ 83


(3.) A Kemény-műben a démoni természetű Alhikmet, amikor odaadja a főhősnek a varázsgyűrűt, azt is kifejti, hogy nagylelkűnek tűnő gesztusának komoly ára van: „Díjul csupán azon napokat kérem az ön életéből, melyek a kiábrándulás kezdetétől fogva az utolsó illusió szétoszlásaig [sic!] nyulnak.”87 A vén törpe saját bevallása szerint ezeket a napokat majd bátyjának, a tapasztalás szellemének fogja ajándékozni. Annak a Tedzsribetnek, „ki a másoktól elvett időből foltozgatja napjait tovább. Ő mindent a világtól kölcsönöz. Nincs semmi sajátja. […] Ő egynek kárt tesz, hogy száznak használjon, s hogy számomra az elorzott élményekből adatokat gyűjtsön finom eszmék gyártására…”88 Az utóbbi mondatban szereplő fordulatot is átveszi Péterfy, de nem változatlan formában. Az eszszéírónál „az elorzott élmények” helyére „az elhaló illúziók” jelzős szerkezet kerül: „Mikor az elhaló illúziókból a törpe filozófus segélyével már finom eszméket kezdünk gyártani, s annyira keressük Tedzsribet, a tapasztalás szelleme társaságát, mint Kemény: redők támadnak a homlokon, melyek a múzsa csókjára is csak nehezen simulnak.”89 Péterfy itt egyfelől azt emeli ki, hogy az önismeretre szert tevő, majd az esztétikai önmegváltás kísérletére vállalkozó Kemény Zsigmond művészete nem élő, hanem elhaló illúziókból, nem aktivitásra késztető hitből, hanem rezignációt kiváltó tapasztalásból táplálkozik (ez utóbbi természetesen összefonódik az illúziókat szertefoszlató racionalitással is). Holott az autentikus esztétikai beállítódás, illetve a valódi művészi produktivitás – amelyet a gyűrű fénye szimbolizál – szorosan összefügg az eleven illúziók meglétével. Másfelől az esszéíró közvetettebb módon arra is utal, hogy az igazi művésznek – illúziói anyagából – egy alternatív életvilágot kell létrehoznia, amely amellett, hogy artisztikus, mesterkéletlen is kell, hogy legyen, ennek megfelelően világosan elkülöníthető és elkülönítendő a

Kemény: Alhikmet, a vén törpe, 127–128. (Az idézet szövegrész látványosan tanúsítja, hogy a kisregény legutóbbi, Bényei Péter nevéhez fűződő kiadása megőrizte Kemény eredeti helyesírását.) 88 Uo. 128. 89 Péterfy: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró, 585. ~ 51 ~ 87

Mórocz Gábor

„finom eszmék” művi terrénumától. Az absztrakciók felé elmozduló Kemény túlságosan racionális, önreflexív, szkeptikus, illetve illúziótlan ahhoz, hogy érdemi esélye lehetne harmonikus művészi teljesítmény létrehozására. Intellektusa túlfejlettnek nevezhető, ám ez a sajátosság csak a gondolkodó számára jelent pozitívumot. Az író hiába rendelkezik rendkívüli elemző készséggel, ha közben jelentős részben nélkülözni kénytelen a spontaneitás lendületét. Ezen a ponton elegendő csak arra utalni, hogy az igazi művészet előfeltételét jelentő alkotói energia főként a közvetlenség terrénumában rejlik. Így a spontaneitás, illetve a jó értelemben vett naivitás fogyatékos volta miatt az alkotófolyamat elakadhat, illetve a művészi formával folytatott permanens és roppant kínos küszködéssé torzulhat. És ez a defektus kedvezőtlen körülmények között a művész személyiségére is negatív hatást gyakorolhat. Itt tehát nem kizárólag poétikai keretek között értelmezhető hiányosságról van szó. A művészi produkció problematikus volta az esztétikai önmegváltás kísérletének ellentmondásosságára is rávilágít. Kérdéses, hogy sikeresnek tekinthető-e a művészet világához való odafordulás, ha ezen az odaforduláson belül egy „elfordulás” is bekövetkezett. Konkrétabban: kétséges, hogy az érzékenységét az önismeret pokoljárása során elfojtó Kemény valóban felszabadulásként éli-e meg a „szív” paradigmáját rehabilitáló esztétikai létezési módot, ha szembesül azzal, hogy még ezen a területen sem tudja kivonni magát az illúzióromboló racionalitás gyámkodása

alól.

Nyilván

demoralizálóan

hat

rá,

hogy

feltámadó

impresszionabilitását ismételten korlátok közé kell szorítania – méghozzá egy olyan közegben, amelyben az érzékenység végre értékként tételeződik. Mélyen kiábrándító lehet számára az a felismerés, hogy a szív és az ész feloldhatatlan dichotómiája már nemcsak a konkrét személyiség terrénumában, hanem eggyel magasabb szinten, az esztétikum világában is érvényre jut. És szorongással töltheti el annak tudata, hogy ez a továbbélő antagonizmus bármikor elerőtlenítheti művészi produktivitását, formátlanná teheti készülő műveit, mi több: egész alkotói tevékenységét ellehetetlenítheti. ~ 52 ~


Kemény tehát hiába alkot, nem tudja hatálytalanítani azokat a problémákat, amelyek elől az írásba menekült; a művészet alternatív valóságában sem képes felszámolni azt a diszharmóniát, amely létét eredendően jellemzi. Vágyik a szubtilis önélvezetre, ám az a maga vegytiszta formájában elérhetetlen marad a számára. Az ön-és világismeret fanatizmusa határozza meg gondolkodását, amely a művészet vonatkozásában jóval rigorózusabb, mint a kanti tanítás. A königsbergi bölcselő ugyanis, bár etikájában nem engedi érvényesülni az örömelvet, esztétikájában – a játék és a művészet fogalmának összekapcsolásával90 – teret enged az eudaimonizmus egy kifinomult változatának. Keményt viszont túlzott komolysága megakadályozza abban, hogy a német filozófushoz hasonlóan egyszerűen a megismerőerők –a képzelőerő és az értelem – szabad játékaként értelmezze az esztétikumot. Ő nemcsak a tudománynak vagy a bölcseletnek, hanem a művészetnek is megismerési (önmegismerési) funkciót tulajdonít. E szerepkörnek ráadásul morális tartalma is van, amely nem vallásos optimizmuson, hanem dezillúziós, sőt: pántragikus világnézeti tendenciákon alapul. Márpedig egy ilyen konstrukcióval nem egyeztethető össze a könnyedség, a technikai ügyesség kultusza, ahogyan a tökélyre fejlesztett formalizmus sem. Így Kemény számára a Kantnál szalonképesnek számító arabeszkesztétika aligha lehet több, mint tetszetősnek nevezhető intellektuális léhaság. Ezek után talán nem szentségtörés azt állítani, hogy Péterfy Kemény Zsigmondja radikális „játékrontóként” nyilvánul meg az irodalom színterén. Olyan egyedi szellem ő, aki még a poézis világában is csak elemző (önelemző) módon tud viszonyulni kínzó életproblémáihoz.

90

Lásd: Kant, Immanuel: Az ítélőerő kritikája (Ford. Papp Zoltán). Budapest, 2003. 127–128. ~ 53 ~

Mórocz Gábor

Summary

Zsigmond Kemény was the first Hungarian thinker who dealt with the problem of the disharmonious individual in his psychological and political essay – character – about István Széchenyi in 1851. Kemény emphasized that the deep minded Széchenyi tyrannized his own „heart” with the help of his reason. Although he was originally not the man of the reason, he brought up himself to be a rational being. This self-education seemed to be fruitful for a long time but finally it proved to be unsuccessful. The suppression of emotions resulted in tragedy: Széchenyi broke down in 1848. Kemény contrasted Széchenyi, the disharmonious individual with Kossuth, the impressionable person. Impressionable people are superficial and sentimental, they cherish illusions and often disappoint, but they are able to protect their soul harmony after their failures. Jenő Péterfy’s essay about Zsigmond Kemény (1881) belongs to closely Kemény’s Széchenyi-study. Péterfy uses the word „impressionability”, too, but he applies this notion not only to the superficial attitude of sentimental people but also to that deeper sensibility which tries to eliminate itself. Accordingly Péterfy describes Kemény as an impressionable person who paradoxically suppresses his emotions as a thinker and public figure. But Péterfy emphasizes that Kemény – in contrast with Széchenyi – exists not only in the world of the politics but also in the sphere of the aesthetic, too. So he doesn’t need to give up illusions of the „heart”, as a novelist he may rehabilitate those values that the politician or the analyst is obliged to neglect. The most important new feature of Péterfy’s Kemény-essay is the appearance of the conception of the aesthetical self-salvation in close connection with the problem of the disharmonious individual. That is to say in this context the aesthetic means asylum for the resigned individual. ~ 54 ~

A Szabadság téri szovjet hősi emlélkmű mint emlékezeti hely

Sárhegyi Tamás A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű mint emlékezeti hely […] nehogy az írnokok tévedései a csiszolatlan elmékbe bevésődjenek, mivel nehéz kigyomlálni azt, ami az emlékezet barázdáiba mélyen gyökeret vert.”1

Bevezetés

D

olgozatom témája a budapesti Szabadság téri szovjet hősi emlékmű és emlékezete, ami magában foglalja a szimbolikus jelentéstartamát, továbbá

emlékezeti helyként az emlékmű elemzését és értelmezését. 1945 és a „dicsőséges” szovjet „felszabadítás” után, nemcsak Európa térképe és politikai palettája ment át változáson, hanem általánosan a közterek arculata is idomult a Szovjetunió elképzeléseihez. A Vörös Hadsereg nyomában „gombaként” bukkantak elő a szovjet hősi emlékművek, amelyek a felszabadító harcok során elesett szovjet katonáknak voltak hivatottak ápolni az emlékét, egyben legitimációs szerepet is betöltöttek, hiszen a Vörös Hadsereg kivonulása az említett területekről majdnem fél évszázadon át váratott magára. Egy ilyen elemzés kapcsán nem csupán az emlékmű és felállításának ügye érdekes, hanem fontos megvizsgálni a kollektív emlékezetben betöltött szerepét is. A Szabadság tér és az ott felállított szobrok történetpolitikai jelentősége már a 20. század elején is egyértelmű volt. Hiszen földrajzi elhelyezkedését tekintve igen közel helyezkedik el a Parlamenthez. A Szabadság tér annak a börtönnek a helyén jött létre, ahol gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét kivégezték, továbbá itt található Kossuth Lajos első köztéri ábrázolása is, nem beszélve a két világháború 1

Cassiodorus: Institutiones div. litt. Praefatio. Fordította: Kulin Veronika. ~ 55 ~

Sárhegyi Tamás

között felállított szobrokról, amelyek a Horthy-kor emlékezetpolitikájának talán legjellegzetesebb példái. Ebből a túlzsúfolt és több jelentésréteggel bíró szimbolikus térből emelkedik ki a szovjet hősi emlékmű, amely egyben szovjet hadisír is volt. Az emlékmű nem csak az elhelyezkedése, szimbolikája és mögöttes jelentéstartama miatt érdekes, hanem mert 1989-ig számos állami ünnep és megemlékezés színtere volt, és ezeken az eseményeken a párt meghatározó politikusai is részt vettek, nem is beszélve a gyárakból, iskolákból kivezényelt tömegekről. Itt több rétegben rakódnak egymásra az emlékezeti helyek, csakhogy nem egymást elfedve, mint a régészeti rétegek, hanem mint – egy metaforával élve – tektonikus lemezek, folyamatosan mozgásban vannak és különböző elvek szerint érintkeznek és súrlódnak egymással, ami megmutatkozik a felszínen. Maga a Szabadság tér is értelmezhető lenne egy sajátosan összetett nemzeti emlékezeti helyként, de a legmeghatározóbb és legmarkánsabb itt a tanulmány tárgya, a szovjet hősi emlékmű. A tanulmány célja bemutatni az emlékművet, hogyan jelenik meg a kollektív emlékezetben és megvizsgálni, mint emlékezeti helyet. Ehhez rendelkezésre állnak különböző típusú források, úgymint: sajtótermékek, fényképek, képeslapok és egy filmhíradó felvétele. A kollektív emlékezet egy társadalomban determinált jelenség, tehát az emlékezet közösségi meglétét és tulajdonságait jelöli. Egy ember egyéni emlékezete csoportokon belüli kommunikáción és interakción keresztül valósulhat meg.2 A történelem és emlékezet intézményesülése révén beszélhetünk kulturális emlékezetről, amelyen keresztül a múlt különböző szimbolikus alakzatokat vesz föl. Az emlékezet kihelyezett objektumai és tárgyai egyfajta külső adathordozóként funkcionálnak, és megőrzik a társadalom részére a felhalmozott tudást, hogy az később felhasználva és átformálva továbbra is fennmaradjon. A közösségi emlé-

Halbwachs, Maurice: On Collective Memory. (Szerkesztette és fordította: Coser, Lewis A.) Chicago, 1992. In: Felkai Gábor–Némedi Dénes–Somlai Péter (Szerk.): A kollektív emlékezet = Szociológiai irányzatok a XX. századelejéig. Budapest, 2000. 410. ~ 56 ~ 2


kezet ezeken a közös nevezőkön alapszik, a kihelyezett és közösen felismert szimbólumok, azok a kódok, amelyeket visszafejtve a múlt realizálódik az egyénben és ezek a kódok közösségi jelekké és jelrendszerekké válnak. Ez a kód lehet egy műalkotás, használati tárgy, évforduló, ünnep, kép, ikon, szimbólum vagy esetleg táj. Anyagi síkon létrejövő kapcsolatokon alapul az emlékezés és az emlékeztető tárgy között. „Az emlékezet nem metafora, de metonímia.”3 A kollektív emlékezet paradigmájából fejlődött ki Pierre Nora koncepciója a lieu du mémoire, az emlékezeti hely, amely egyre inkább kerül előtérbe a nemzet fogalmának és fontosságának változásával és háttérbe szorulásával.4 Az emlékezeti hely fogalmának a lényege az,5 hogy az emlékezet eltűnt és nincsen többé már igazi közege (milieux de memoires), csak és kizárólag helyei (lieux de memoires). Tehát a társadalom már nem képes a múltat felidézni, csakis különböző emlékezeti helyek létrehozásával és mediációjának segítségével. Emlékezeti hely nem csak a térben létezhet, bármi lehet, aminek a jelen emlékezete szempontjából jelentősége van, és ahol ki tud kristályosodni egy adott közösségnek az emlékezete és múltja. Így lehetnek mitikus hősök, történelmi személyek, tárgyak, események, szövegek vagy emlékművek stb.6 Ebben az értelmezési keretben kívánom elemezni a Szabadság-teret és főleg a szovjet hősi emlékművet, mint lieu du memoire, tehát emlékezeti hely.

vö. Assmann, Jan: Communicative and Cultural Memory. In: Erll, Astrid–Nünning, Asgar (Eds.): Cultural Memory Studies–An International and Interdisciplinary Handbook. Berlin-New York, 2008. 111–112.; Assmann, Jan: Communicative and Cultural Memory. In: Pál S. Varga– Katschthaler, Karl–Morse, Donald E.–Miklós Takács: The theoretical foundations of Hungarian ‘lieux de memoire’ studies, 2013. 36–42. 4 vö. Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között – a helyek problematikája. In: Emlékezet és történelem között. Válogatott tanulmányok. Budapest, 2010. 15–18.; Gyáni Gábor: A kollektív emlékezet és történetírás: kapcsolatuk ellentmondásossága. In: Uő: Az elveszíthető múlt: A tapasztalat mint emlékezet és történelem. Budapest, 2010. 71–73.; Gyáni Gábor: A magyar „emlékezet helyei” és a traumatikus múlt. Studia Litteraria, LI. évfolyam (2012) 1–2. szám. 41–50.; Hartog, Francois: A történetiség rendjei. Budapest, 2006. 142–146. 5 Pierre Nora fő műve: Nora, Pierre: Les lieux de mémoire, tome 1: La République. Paris, 1984. 6 Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. Aetas, XIV. évfolyam. (1999) 3. szám. 142–157. ~ 57 ~ 3

Sárhegyi Tamás

A szabadság szimbolikus tere A Szabadság tér területe 1849. október 6. után vált a nemzettel szembeni igazságtalanság, elnyomás és önkény jelképévé. Azóta a magyar múlt, közelmúlt és jelen folyamatosan változó mementója, a magyar nemzeti emlékezet és „tudathasadás tere”.7 Ekkor végezték ki itt – sok más szabadságharcossal együtt – gróf Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét az Újépületben. Az épület lebontásáig az osztrák elnyomás szimbóluma maradt, 1894-ben Wekerle Sándor ruházta rá a feladatot a Fővárosi Közmunkák Tanácsára. Batthyány sorsára és az épületre később az örökmécses emlékeztetett, aminek jelentése és szimbolikus töltöttsége a kommunista diktatúra időszakában is megmutatkozott.8 A tér azóta mozgásban van és változik, hogy a börtönt lebontották. Nemcsak a fizikai, materiális és látható térben változik, hanem ezzel együtt párhuzamosan az idő múlásával a szimbolikus tér is átesett egyfajta metamorfózison. Azonban a kettő nem mindig arányosan módosul, hiszen a látképet egy ember nagyságú, vagy annál kisebb szobor esetleges felbukkanása vagy eltűnése nem befolyásolja jelentősen, de ezekben az aktusokban mindig társadalmi vagy politikai csoportok érdekeinek és eszmerendszerének manifesztációja vagy eltűnése érhető tetten. A tér épületeinek, szobrainak és emlékműveinek elemzésén keresztül betekintést nyerhetünk a magyar nemzet történetébe, sorsfordító események mozaikjai terülnek szét a szimbolikus térben és mint egy kirakós játék, együtt mutatják meg a valóságot. De mi is a valóság? A trianoni traumatizáció következtében elszaporodó, identitást nyújtó és historizáló szobrok és emlékművek üzenete, mondanivalója árulja el az igazságot? Az egységet szimbolizálni akaró szakrális helyek, mint például a Hazatérés Temploma? Az országot „felszabadító” szovjetek által emelt és néhol máig a helyén álló emlékművek nyilatkoztatják ki

Elbe István: Szabadság tér az időben: esszé. Polisz, 17. évf. (2005) 11. szám. 15–18. Prohászka László: Szoborhistóriák. Budapest, 2004. 81–82.; Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? (1870–1930), Budapest, 1931. 266.; Elbe: Szabadság tér az időben: esszé, 15. ~ 58 ~ 7 8


az abszolút igazságot? Egyértelmű, hogy külön-külön való értelmezése ezeknek az alkotásoknak nem vezetne el teljes mértékben célunkhoz. A szimbolikus tér ezekből tevődik össze és válik egységgé, de emellett folyamatos változáson megy át, hiszen az emlékezet is folyamatosan alakul és formálódik. A Szabadság téren megjelenő épületeken, szobrokon és emlékműveken kívül egyéb olyan „adathordozókkal” is találkozunk, amelyek segítséget nyújtanak a tér és maga a szovjet hősi emlékmű elemzésében. Hiszen nemcsak az épített környezet az, ami meghatároz, hanem azok a képi források és szövegterek is, amelyek összefüggésbe hozhatók a térrel, ezeknek az összessége alkotja a szimbolikus teret. A tér épületeit tekintve meg kell említeni az Osztrák-Magyar Monarchia Bankjának épületét, amely később Magyar Nemzeti Bank lett és a Tőzsdepalotát, amely később a Magyar Televíziónak adott otthont.9 1901-ben épült a későbbi Munkaügyi Minisztérium, aminek a homlokzatára került díszítés is fontos, hiszen ide került Kossuth Lajos első köztéri ábrázolása. Mivel nem számított szobornak, így nem volt szükséges a hatóságoknak az engedélye. 10 Vas István, elismert író egy művében megemlíti az aradi vértanúkról elnevezett környező utcákat, de véleménye szerint a tér a pénzvilághoz kapcsolódik inkább és funkciója még az első világháború előtt kevésbé hozható összefüggésbe a nemzet sorsának reprezentációjával, hiszen ekkor még csak az utcaelnevezések és az örökmécses utalt a tér emlékezetben betöltött szerepére.11 Az első világháborút követően a Szabadság tér új arculatot kapott. Nemcsak a magyar nemzet szabadságát jelképezte, hanem fokozatosan az ország elveszített területei és a szétszakított nemzet felett érzett fájdalom és az akkor tarthatatlannak tartott helyzet el nem fogadását is. Így vált a bele nem nyugvás központi emlékterévé.12 A Horthy-kor propagandája igyekezett a revizionista Ungváry Krisztián–Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában: titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban. Budapest, 2013. 21–26. 10 Prohászka: Szoborhistóriák, 82. 11 Vas István: Elvesztett otthonok. Budapest, 1957. 107–108. 12 Elbe: Szabadság tér az időben: esszé. 16. ~ 59 ~ 9

Sárhegyi Tamás

törekvéseknek megfelelő szobrokat és emlékműveket állítani, amelyek éltették az elcsatolt területek emlékezetét és az összetartozás tudatát. Így kerültek a térre 1921-ben az irredenta szobrok. A műkőből készült kompozíció négy részre tagolódik, amelyek az elszakított országrészeket ábrázolják. Az Észak című Kisfaludi Stróbl Zsigmond nevéhez köthető, aki politikai rendszerektől függetlenül felkapott emlékműszobrász volt és készséggel állt az éppen aktuális rezsim rendelkezésére. A mű a haldokló Hungáriát ábrázolja, akit kivont kardú kuruc katona védelmez. A két főalakhoz közeledő fiúcska pedig az anyaországtól elválasztott szlovák nemzetet szimbolizálta. Pásztor János alkotta meg a Kelet című részt, amelyen Csaba királyfi volt látható, amint láncaitól éppen megszabadítja a rabságban senyvedő Erdélyt. A Nyugat kompozíciót Sidló Ferenc formázta meg a Hadúr képében, akinek lábainál egy fiú öleli a Szent Koronát és a nyugati vármegyéket ábrázoló címerpajzsot. Az előző háromtól visszafogottabb Szentgyörgyi István kompozíciója, amely a déli országrészt szimbolizálja. 1928ban emeltek egy új emlékművet, a Kismarty-Lechner Jenő által tervezett Ereklyés Országzászlót az irredenta szobrok közvetlen közelébe. Mészkőből készült a talapzata, amelynek fedőlapja észak felé mutatott és a homlokzatán a magyar címer volt látható. A zászlórúd lábánál kitárt szárnyú bronz turul díszítette, mellette pedig egy sisakos gyermekakt, buzogánnyal a kezében. Az Országzászló meghatározó eleme pedig a csúcsdísze volt, ami egy esküre emelt kéz volt, melyet Horthy Miklós kormányzó kezéről formázta Füredi Richárd. 13 1932. október 6-án az aradi vértanúk kivégzésének emléknapján Lord Rothermere angol lord adományaként került a térre a Magyar Fájdalom szobra. Ebben az emlékezeti kavalkádban emelték fel a szovjet hősi emlékművet az ország áhított szabadságának terén.

Prohászka: Szoborhistóriák, 84. ~ 60 ~ 13


A szovjet hősi emlékmű Hivatalosan 1945. április 4-én az utolsó német katonai egységeket is kiverték az országból, a Vörös Hadseregnek köszönhetően.14 Így ez a nap vált később hivatalosan Magyarország felszabadításának napjává és ünnepelték az egyik legjelentősebb állami ünnepként egészen 1989-ig.15 Az évente rendezett fő állami ünnepségek és koszorúzások rendszerint a Szabadság téren zajlottak. Ennek az első lépcsője volt a szovjet hősi emlékművek emeltetése szerte a szovjetek által megszállt területeken, amelyek totemként, vagy jelzőoszlopként magasodtak az ég felé, tetejükön ötágú csillaggal szerte Közép-Európában, jelezve: itt a Szovjetunió harcolta ki a békét és a szabadságot, és szovjet hősök estek el ezért a földért. Budapesten február második felétől gőzerővel kezdtek neki neves szobrászaink, hogy három kijelölt budapesti térre a szovjet katonai parancsnokságnak eleget téve elkészítsék az obeliszkeket.16 Egy február 22-én kelt polgármesteri határozat rendelkezett emlékmű felállításáról a Szabadság téren,17 a további felszabadítási emlékművekről pedig törvényben is rendelkeztek.18 Ezzel párhuzamosan megkezdődött (több hónapos, éves folyamat) azoknak a szobroknak és emlékműveknek az elbontása, amelyekkel az új politikai ideológia nem kívánt azonosulni. Ilyenek voltak az Irredenta szobrok, az Ereklyés Országzászló és a Bandholtz-szobor. Nem az Ereklyés Országzászló helyére, hanem tőle nem messze emelték a szovjet hősi emlékművet, felhasználva az A felszabadítás és megszállás kérdéskörével kapcsolatban: Ungváry Krisztián: Magyarország szovjetizálásának kérdései. In: Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről. Budapest, 2002. 279–308.; Rainer M. János: A magyarországi fordulatok és a szovjet politika, 1944–48. In: Standeisky Éva (szerk.): A fordulat évei. Politika, képzőművészet, építészet 1947–1949. Budapest, 1998. 17–44.; Völgyesi Zoltán: Az 1945 utáni átmenet történelmi mítosza. Mediárium, 5. évf. (2011) 3. szám. 60–71. 15 1945-től rendelet szabályozza az ünnepet, majd 1950-től törvénybe is foglalják, azonban itt érdemes Révai József 1947-es Szabad Népben megjelent cikkét megemlíteni, amikor is felveti, hogy április 4-nek fontosabbnak kellene lennie, mint március 15-nek. Erről lásd Szabad Nép, 1947. április 6. 1. 16 Pótó János: Az emlékeztetés helyei: emlékművek és politika. Budapest, 2003. 112. 17 Pótó: Az emlékeztetés helyei, 112. 18 1945. IX. törvénycikk. Online elérhető: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8216 (Letöltés időpontja: 2015. május 30.) ~ 61 ~ 14

Sárhegyi Tamás

Országzászló alapanyagát. Ez az újrahasznosító eljárás nem volt egyedülálló ebben az időszakban,19 de a gyakorlati szempontokon túlmutat ennek az aktusnak a szimbolikus értelmezése. Az ország egységét szimbolizáló Ereklyés Országzászlót alkotó kövek most már a Szovjetunió hőseinek tisztelgő emlékmű részeként funkcionáltak, ahogyan Magyarország sem szuverén állam a következő évtizedekben. Az emlékmű különlegessége más szovjet hősi emlékművekkel ellentétben az, hogy majdnem eredeti állapotában fennmaradt a rendszerváltás után is. A tervezője a Szabadság téren és a Gellért téren felállított obeliszkeknek Antal Károly volt. Az emlékművek megépítését ugyan polgármesteri határozatok rendelték el, szükséges volt a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnokság vezetése alatt álló SZEB engedélyezése. Egyértelmű, hogy ezeknek az elkészítését nem csak a szovjetek engedélyezték, hanem ők is rendelték meg, amelyeket később a Polgármesteri Hivatallal fizettettek ki. Tehát a Szovjet Főparancsnokság meghatározta, hogy milyen emlékművet, hogyan és hova szeretne állíttatni, majd ezt az igényt továbbította a Polgármesteri Hivatalnak. Ez egy abszolút formális körnek számított, tekintve, hogy a főváros beleegyezése nélkül is volt arra példa, hogy megkezdték a munkálatokat, amellett, hogy a költségek természetesen a Hivatalt terhelték.20 Egy szobor vagy tér azáltal válik emlékezeti hellyé, hogy az a (meg)emlékezés fizikai színterévé is válik. Nem csak a hétköznapok forgatagába olvadnak be és az állandósság szoktatja hozzá a látványhoz a közösséget és vésődik be az üzenet, hanem az ünnepek szakralizálják a teret és az állandóságból kiemelve egy meghatározott eseményhez kötött szervezett események (ünnepek, ünnepségek, felvonulások, koszorúzások, díszszemlék, tüntetések) azok az aktusok, amelyek

Lásd az Andrássy-szobrot, az Ereklyés Országzászlót. Pótó: Az emlékeztetés helyei, 66, 55–56.; Szücs György: Ars memoriae, ars oblivendi. Emlékművek térben és időben In: Mikó Árpád–Sinkó Katalin (szerk.): Történelem - Kép: Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Budapest, 2000. 689–690. 20 Pótó: Az emlékeztetés helyei, 112–116. ~ 62 ~ 19


egy emlékművet emlékezeti hellyé formálhatnak. De az ünnep tényén túl érdemes megvizsgálni, hogy kik vettek részt ezen az ünnepségen? Kik mondtak beszédet, és mit mondtak beszédükben? Hiszen a szimbolikus tér időtlen és összekapcsolódó egységei közt ezek az aktusok is alakító és formáló erővel bírnak. Árnyalnak, konkretizálnak és megerősítenek. A szovjet hősi emlékművek az ország felszabadítását voltak hivatottak jelképezni és a Vörös Hadsereg tevékenységének állítottak emléket, ezzel elismerve, hogy az ország megszállás alatt volt, tehát fel kellett szabadítani és köszönetet kellett mondani a felszabadítóknak (ezzel az elnevezéssel elfedve azt a tényt, hogy a Vörös Hadsereg tevékenysége is megszálló tevékenység volt). Április 4. volt az a nap, amelyre datálták az utolsó német csapatok kiűzését az országból,21 és ezt a napot a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletében 1950-ben nemzeti ünnepnappá nyilvánította.22 Már 1945-től folyamatosak az ünnepségek, koszorúzások és díszszemlék azokon a helyeken, ahol felszabadítási emlékművek álltak. Ilyen legelőször a Gellért téri, Vigadó téri és a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű is.23 Mind a három emlékművet 1945. május 1-jén avatták fel. A központi ünnepség a Szabadság téren zajlott,24 ennek pedig több oka is volt. 1) Ennek a térnek voltak olyan adottságai, amelyek lehetővé tették egy nagyobb létszámú civil tömeggel és katonai díszszemlével, illetve koszorúzással egybekötött ünnepség megszervezését. 2) Itt volt a székhelye az orosz V. kerületi parancsnokságnak a Szabadság tér 3. szám alatt.25 3) Az USA Nagykövetség itt léte folyamatos konfliktusgóc volt, ami meghatározó volt a tér későbbi sorsában is. A központi ünnepségen Malinovszkij marsall mondott ünnepi beszédet, őt követte Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, Gyöngyösi János külügyminiszter, Faragho Gábor közellá-

Gosztonyi Péter: Budapest lángokban, 1944–1945. Debrecen, 1998. 169. Erre az 1949. évi XX. törvény 20. § 5. pontja értelmében volt lehetősége. 23 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) XXVI–A–14. MTI kőnyomatos hírek: Kül- és belpolitikai kiadás, 1945. május 1. kedd. 24 MNL OL XXVI–A–14. 25 Budapest Főváros Levéltára (BFL) 1409. j. 1. ~ 63 ~ 21 22

Sárhegyi Tamás

tási miniszter, Balogh István miniszterelnökségi államtitkár, Ries István a Budapesti Nemzeti Bizottság képviselője, Tildy Zoltán köztársasági elnök, dr. Csorba János polgármester.26 Április 4-én minden évben a hivatalos nemzeti ünnepé nyilvánítás előtt is jelentős ünnepségeket szerveztek. Az első évfordulón több helyen is: a Szabadság, Vigadó és Gellért téren, a Ludovika-kertben és a Városligetben. Tildy Zoltán köztársasági elnök beszédében azt mondta, hogy: „A Szovjetuniónak köszönhetjük, hogy népünk elindulhatott a szabadság útján”. Talán ez a megállapítás később szerénynek is tűnhetett Rajk Lászlóhoz képest, aki beszédében az egy évvel azelőtt lezajlott ostromot és a Vörös Hadsereg tevékenységét, továbbá az emlékműveket a következő szavakkal illette: „Ezek az emlékművek szerte Európában nemcsak a szovjet nép hősi küzdelmét és csodálatos győzelmét örökítik, hanem hirdetik a sztalini, békét is, a nemzetek egymás iránti megértését, a dolgozó népek szabad, független együttműködését”.27 Szvidirov altábornagy pedig abbéli jókívánságát fejezte ki, hogy: „Növekedjék hatalmassá a magyar demokrácia”.28 Rajk beszédének további részeiben pedig kijelentette: Április 4-ike új történelmi fejlődés kezdetét is jelenti nemzetünk életében. […] Emlékeztessen bennünket e nap arra is, hogy népünknek soha sem szabad megalkudnia, kíméletlen eréllyel kell vívnia harcát a múlt felszámolásáért”.29 Rajk László ebben a pár mondatban fogalmazta meg a Magyar Kommunista Párt később hivatalos bevett történetpolitikáját, a múlthoz való viszonyát és hozzáállását, amit tökéletesen reprezentáltak az égbe magasodó obeliszkek és azok tetején a „ragyogó”, „fényes” „messze világító” aranycsillagok szerte Budapesten és az országban. Itt találkozik egy időben a tárgy (az emlékmű) és a szöveg (Rajk beszéde). Ő maga mondja ki, hogy

26

MNL OL XXVI–A–14. Szabad Nép. 1946. április 6. 1. 28 Uo. 29 Uo. ~ 64 ~ 27


„kíméletlen eréllyel kell vívnia harcát a múlt felszámolásáért”.30 Az első évforduló április 4-i ünnep- és megemlékezés sorozatát megörökítette egy korabeli híradófelvétel is, amelyben az elhangzottak tökéletes párhuzamban vannak a Szabad Nép vonatkozó cikkeivel.31 A következő évben 1947. április 4-én Révai József a párt első számú ideológusa mondott beszédet, amelyben érdekes párhuzamot vont. „Húsvét van: a feltámadás ünnepe. És a magyar felszabadulás ünnepe”.32 Talán ezt a mondatot olvasva nem hat túlzásnak a szakralizálás kifejezés, ha a Szabadság téri szovjet hősi emlékműről beszélünk. Ahogyan minden politikai ideológia, vagy vallás felhasználja és beépíti múltjának meghatározó elemeit, úgy a pártideológia is kénytelen volt olykor élni ilyen párhuzamokkal, mint az ország szovjet felszabadítása és Jézus Krisztus feltámadása.33 A felirat kérdése Rajk László fentebb idézett beszéde a történelemről és múltról kapcsolatba hozható az emlékmű feliratával, annak fordításával és lehetséges értelmezésével. A hősi emlékművel kapcsolatban átfogó kutatással Pótó János rendelkezik,34 bár kutatásai során figyelme csupán az emlékmű egyik legszembetűnőbb pontjára nem terjedt ki: a feliratára. Munkájában írja: „Az emlékműre – minden szovjet hősi emlékműre – Sztálin szavait vésték: Örök dicsőség a hazánk szabadságáért és függetlenségéért vívott harcokban elesett hősöknek.” A felirat szövegét a szerző a Szabadság folyóirat 1946. február 12-i számából idézi.35 Ha az emlékmű

30

Uo.

MAFIRT Krónika, 1946. április. Online elérhető: http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6128 (Letöltés időpontja: 2015. május 31.) 32 Szabad Nép. 1947. április 6. 1. 33 Az ünnepekkel kapcsolatban: Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában: Magyarország és a szovjetrendszer (1945–1990). Budapest, 2014. 160–165.; Kovács Teréz: Paraszttalanítás Magyarországon. In: Bögre Zsuzsanna–Keszei András–Ö. Kovács József (szerk.): Az identitások korlátai: Traumák, tabusítások, tapasztalattörténetek a II. világháború kezdetétől. Budapest, 2012. 140–141. 34 Pótó: Az emlékeztetés helyei, 112–117. 35 Uo. 290. ~ 65 ~ 31

Sárhegyi Tamás

jelenlegi állapotát nézzük, akkor pedig a feliratról ezt tudhatjuk meg: „elől és hátul „1945”, „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” és ugyanaz oroszul cirill betűkkel”.36 Ha azonban megvizsgáljuk a fellelhető képi forrásokat, akkor egészen mással találhatjuk szembe magunkat. Először is a szerző egy, a Magyar Nemzeti Múzeum Fotótárából származó képet illesztett munkájába, mint illusztráció, ami kiváló felvétel az emlékmű feliratáról. Továbbá kivehető még az 1956-os rongálásokról készített képeken is a gázpisztollyal leszedett felirat szövege: 37 „Вечная слава героям павшим в боях за свободу и независимость советского союза!” Latin betűs átírással pedig: „Vechnaja slava gerojam pavshim v bojah za svobodu i nezavisimost' sovetskogo sojuza!” A magyar fordítás pedig, ami nem egyezik meg a Pótó János könyvében feltüntetettel: „Örök hála a hősöknek, akik abban a csatában estek el, melyet a Szovjetunió szabadságáért és függetlenségéért vívtak.” Felmerül a kérdés, hogy vajon a Szabadság című folyóiratban megjelenő téves fordítás a nyelvtudás hiányára utal, vagy pedig egy tudatos félrefordítás, amely illeszkedik a Párt emlékezetpolitikájába? Véleményem szerint inkább az utóbbi, hiszen ez a szembetűnő és erőteljes eufemizmus arra irányult, hogy elterelje arról a tényről a figyelmet, hogy a Szovjetunió megszálló csapatai nem voltak, és nem is akarták magukat dicsőséges felszabadító képében feltüntetni (lásd: Magyarország Bevételéért Emlékérem), ez inkább a magyar kommunisták legitimációs törekvéseinek volt egy kulcsmomentuma. Azonban ironikus a sors, hiszen 1952-ben pont az emlékművel szembeni épületben létesítették az orosz tanárok https://www.kozterkep.hu/~/2733/. (Letöltés időpontja: 2015. május 31.) Szabadság tér, szovjet hősi emlékmű, jelképek eltávolítása. Fortepan-fotó (39789 - Nagy Gyula). Online elérhető: http://www.fortepan.hu/_photo/display/39789.jpg/ (Letöltés időpontja: 2015. január 06.) ~ 66 ~ 36 37


képzésére a Lenin Intézetet.38 Tehát a felirat szem előtt volt és könnyedén le is volt fordítható, jelentése pedig egyértelműen provokatív és nem a felszabadító jelentéstartamot helyezi előtérbe. Fontosnak tartom ezt kihangsúlyozni, ugyanis a felirata egyértelműen befolyásolhatja egy szobor vagy emlékmű jelentőségét, és emlékezeti helyként való megítélését. A felirat újraértelmezésével és felhasználásával úgy gondolom, hogy maga az emlékmű jelentése is módosul. Jobban bele tud simulni a diktatúra emlékezetpolitikai koncepciójába és árnyaltabbá teszi a tér átalakulását és szimbolikus jelentését. Másrészről még inkább indokolja azt a szimbolikus aktust, hogy a Sztálin-szobor mellett a szovjet hősi emlékműre is kivetült tettekben a közgondolkodás haragja és ez a megrongálásában öltött testet, amelyről korabeli fotók is tanúskodnak.39 A szovjet hősi emlékmű 1956 után Az 1956-os forradalmat követően, miután a Sztálin-szobor eltűnt helyéről, új helyet kellett kijelölni az év legjelentősebb ünnepeire. Igaz ugyan, hogy a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet is megrongálták, mégis a következő években rendszerint itt tartották meg az április 4-i díszszemlével és koszorúzásokkal egybekötött megemlékezéseket, amelyeken az MSZMP vezető politikusai és olykor igen jelentős, a Szovjetuniót képviselő vezetők is részt vettek. A politikai rítusokat és a szobordöntés fogalmát vizsgálva is megállapítható, hogy maga a rongálás még nem jelentett akkora szimbolikus töltetet és nem volt olyan jelentéstartama, hogy a megrongált tárgyat később úgymond „hanyagolni” kelljen az ünnepi kellékek eszköztárából. Ahogyan 1945-ben, úgy tizenegy évvel később is a szovjet csapatok felszabadították a magyar népet, csak most nem az elnyomó „fasiszta

Ungváry–Tabajdi: Budapest a diktatúrák árnyékában, 23. A rongálással kapcsolatban, mint enyhébb politikai rítus lásd: Sinkó Katalin: A politika rítusai: emlékműállítás, szobordöntés. In: György Péter–Turai Hedvig (szerk.): A művészet katonái: Sztálinizmus és kultúra. Budapest, 1992. 67–68. ~ 67 ~ 38 39

Sárhegyi Tamás

hordát” űzték ki, hanem a magyar társadalmat szabadították meg az ellenforradalom borzalmaitól. Így maradhattak meg a szovjet hősi emlékművek Budapesten és szerte az országban. Hiszen továbbra is a magyar nép (tehát a rendszert fenntartó párt) tartozott hálával a szovjet hősöknek. Az obeliszk tetejéről az újonnan kitűzött zászlót könnyedén ki lehetett cserélni a levert csillagra és a kőről lefeszített felirat helye is épp eléggé látszódik ahhoz, hogy az előző szöveget, azaz Sztálin szavait könnyedén visszahelyezzék az emlékműre. 1956 után az emlékmű egyértelműen a szovjet elnyomás és az áhított nemzeti függetlenség problematikus viszonyát is érintette. A forradalmat követő első Felszabadulás napja nyilvánvalóan egy fontos lépés volt a párt megingott hatalmi legitimációjának megerősítésében. A koszorúzási ünnepséget a Szabadság téren tartották a helyreállított emlékmű előtt. „A budapesti Szabadság téri emlékmű körül, amelyet az ellenforradalmi csoportok okozta rombolásokból az évforduló tiszteletére helyreállítottak, több ezer fővárosi dolgozó gyűlt össze a zászlókkal övezett téren”.40 Az április 4-i ünnepségek rendre itt zajlottak és a koreográfia is évről-évre a megszokott ritmusban zajlott, talán csak egy-két pártfunkcionárius tűnhetett el időközben a politikai palettáról, így a hivatalos ünnepségekről is. Rendszerint Kádár János volt jelen, az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai, miniszterek és egyéb kommunista országok kulturális küldöttségei. A koszorúzás után elhangzott az Internacionálé, majd a díszőrség menetével zárultak az események. 1958-ban is a helyszínek és az ünnepség menete a megszokott volt, azzal a nagy különbséggel, hogy a koszorúzási ünnepségen, a párton és az odarendelt dolgozók tömegein kívül részt vett az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Nyikita Szergejevics Hruscsov is. Valószínűleg az ő jelenlétének tudható be, hogy április 3-án tartották előrehozottan a megemlékezést, később más, „praktikus” szempontok is érvényesülhettek. Kapóra jött, hogy már az ünnepnapon megjelenő napilap különleges kiadása

Népszabadság. 1957. április 6. 1. ~ 68 ~ 40


is beszámolhatott a lezajlott rendkívüli koszorúzásról.41 Az akkori politikai környezet és a magyar-szovjet kapcsolatok minőségéről ad egyfajta látleletet, hogy két évvel 1956 után, korántsem a megszokott módon a Szovjetunió első embere látogat el a Felszabadulás napján hazánkba. Azonban ez a hely vizsgálatának és emlékezeti aspektusának szempontjából sem elhanyagolható tény. Ezzel a tér és a hely eddigi beágyazott jelentésrétege még inkább konkretizálódik és árnyaltabbá válik. A forradalmi események után a hatalomnak egyre égetőbb szüksége volt arra, hogy a szovjetek folyamatos jelenlétét és a már-már rendszeresnek nevezhető „segítségét” (1945, 1956) megköszönjék és a nép szemében elfogadhatóvá tegyék. Ennek az elfogadásnak és a hálának vált a színterévé a Szabadság tér és a szovjet hősi emlékmű egészen a rendszerváltásig. A téren minden évben koszorúzási ünnepség zajlott, egy megszokott és jól bevált rendszer szerint. Azonban jól látszik a rendszer emlékezetpolitikájának, legitimációs célkitűzéseinek módosulása, hogy a fő ünnepségeket hol és kikkel rendezték meg. Hruscsov 1964ben is Budapestre látogatott, azonban nem a Szabadság téri koszorúzási ünnepségen vett részt, hanem a magyar hősi emlékműnél megrendezetten.42 Tehát az előző látogatásától eltérően az ünnep nem csak a szovjetek „felszabadító tevékenységét” emelte ki és hangsúlyozta, hanem sokkal inkább magát a „felszabadulás” tényét. Ez a célokban megmutatkozó módosítás azt is jelenti, hogy az eddigi törekvések sikeresek voltak a Párt részéről. Érdekes módon a Szabadság tér a diktatúra időszakában is kedvelt ábrázolási témája a képeslapoknak, de itt általában előtérben már nem a tér áll, hanem maga az emlékmű, esetlegesen olyan beállításban, hogy látszódjon a Parlament épületének kupolája.43

Népszabadság. 1958. április 4. 6. Népszabadság. 1964. április 4. 2. 43 Erre jó példa a szerencsi Zempléni Múzeumból származó képeslap-fotó beállítása. Online elérhető: http://postcards.arcanum.hu/hu/view/front/113435/?zoom=1&lat=1676&lon=1039&layers=B, illetve http://postcards.arcanum.hu/hu/view/front/113437/?zoom=2&lat=1058&lon=1655&layers=B (Letöltés időpontja: 2015. május 31.) ~ 69 ~ 41 42

Sárhegyi Tamás

Az emlékmű ügye a rendszerváltás után Az emlékmű a 2000-es évek elején került újra a figyelem középpontjába, amikor is ideiglenesen lebontották, hogy ne akadályozza az alatta épülő mélygarázs munkálatait. Ez egy láncreakciót indított el, ugyanis az emlékmű azért volt hivatalosan védelem alatt, mert az oda temetett szovjet katonák miatt katonai sírnak minősült, így eltávolítása kegyeleti szempontokkal ütközött volna. Azonban az exhumált maradványok nem kerültek vissza eredeti helyükre, hanem a Rákoskeresztúri köztemetőben helyezték el azokat. Így megkérdőjeleződött a szovjet hősi emlékmű szerepe és visszaállításának szükségessége. A visszaállítás után tüntetések és rongálások sorozata kezdődött és húzódott el egészen 2000-től 2006-ig. Emellett évente felmerül az emlékmű eltávolításának ügye, sőt folyamatosan történnek kisebb rongálások is.44 Felmerül a kérdés, hogy a szovjet hősi emlékmű mit képviselt a rendszerváltás előtt és után? Mint emlékezeti hely rendkívül sokoldalú, túlzsúfolt és mozgalmas, tekintve az elhelyezkedését és a tér metamorfózisát. Hiszen miután nem funkcionált hadisírként, már csak egy „egyszerű” emlékmű maradt funkció nélkül, de mivel az eltávolítása nem történt meg45 és a több évente felélénkülő tüntetési és rongálási hullám felhívja az emlékműre a figyelmet, egy folyamatosan alakuló, komplex jelentéstartammal felruházva azt. Egyes csoportoknak jelentheti a múlttal való szembehelyezkedést, a szovjet rendszer megtagadását és az emlékek eltörlésének igényét. Ugyanakkor a rendszerváltás politikai fordulatával a hely jelentése is tehetett egy fordulatot, hiszen a szovjet „felszabadító hősök” tevékenységének kérdése tabutémának számított 1989 előtt,

Süle Tamara: A kitüntetett tér: Jogi, politikai és szimbolikus küzdelmek a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű körül. In: Új forrás, 43. évf. (2011) 6. szám. 31–34., Zétényi Zsolt: A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű ügye 2006-ban: Jogi és politológiai szakvélemény. Budapest, 2006. 21–36. Online elérhető: http://www.nemzetijogvedo.hu/sajtotaj/ Szabadsag_teri_tanulmany.doc/ (Letöltés időpontja: 2014. május 31.) 45 Más szovjet hősi emlékművek sorsával kapcsolatban lásd: Boros Géza: Emlék/Mű, Budapest, 2001. 61–66. ~ 70 ~ 44


a hősök áldozatos „felszabadító” tevékenységét ma már tényeket ismerve értékelhetjük másként is, ahogyan ez az újraértelmezés el is indult a rendszerváltozás után, kiterjedve az egész rendszerre és a diktatúra negyven évére. Összegzés A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű 1945 májusától, tehát felavatásától kezdve igen jelentős szerepet töltött be a Párt hatalmi legitimációjában. Ezt mutatja a tér közösségi használata az évről-évre megrendezett ünnepségeken és koszorúzásokon. Ahogyan a felirat elemzéséből is világosan látszik, az emlékmű és szerepe szorosan kapcsolódik a felszabadulás és megszállás kérdésköréhez, a szovjet-magyar kapcsolatok természetéhez és a kommunista párt ebből eredő emlékezetpolitikájához. A tér 1956 után talán még fontosabbá válik, hiszen tizenegy év után a kommunista rezsim megingott pozícióit csak a szovjet tankok tudták biztosítani, így válhatott a tér és az emlékmű méginkább a hála és köszönet helyévé. Az emlékezetben betöltött szerepét tekintve éles cezúra a rendszerváltás, miután az emlékmű fennállása és funkciója erőteljesen megkérdőjeleződik, de hadisír mivolta miatt nem volt eltávolítható más emlékművekkel és szobrokkal egyetemben. Miután ez a funkciója megszűnt sem távolították el a Szabadság térről és ezáltal jelentős társadalmi feszültségeket gerjesztett a 2000-es évektől a mai napig. A szovjet hősi emlékmű közel sem az emlékeztetés egy színtere, sokkal inkább a felejtetésé. Ugyanúgy, ahogyan a Szabadság tér sem a nemzet függetlenségét és önállóságát szimbolizálja – hiába az eufemisztikus elnevezés – inkább ironikusan reprezentálja a magyar nemzet traumatizált és elfojtott emlékezetét. Ennek a szimbolikus térnek az egyik fő attribútuma a szovjet hősi emlékmű, amely győzelmi totemoszlopként magasodik a főváros szívében. Ezzel nem csak a magyar traumatikus múltat szimbolizálja, hanem összetettségével, értékelésének sokféleségével és fennállásával egy mintapéldánya is a magyar emlékezeti helyeknek. ~ 71 ~

Sárhegyi Tamás

Summary

The subject of my essay is the soviet heroic monument and memory of Szabadság square which includes the monitoring of the symbolic square and the analysis of the monument and the square through theoretical frame of memory study. The aim of the essay is to introduce the issue of the soviet heroic monument and liberation feast in the collective memory and to introduce the analysis of the soviet heroic monument as a ‘site of memory ’ (Lieu du memoire). During my research, I was looking for the answer whether or not the monument can be interpreted as a piece of mosaic of a conscious to-be-forgotten policy correlate with the right translation and interpretation of the original Russian inscription. Furthermore, if this existed once, how it shows up in the analysed sources and through these at the collective memory level. What kind of steps and tools did this generated metamorphosis have? As a result of my research I can answer thesebased on sources- questions and I might be able to tone the view of the monument and the Szabadság square.

~ 72 ~

A balassagyarmati csehszlovákellenes harc emlékezete – Mire is emlékezünk?

Szép Szilárd A balassagyarmati csehszlovákellenes harc emlékezete – Mire is emlékezünk?

A

mikor a már de facto nem létező Osztrák-Magyar Monarchia 1918. november 3-án Padovában megkötötte az első világháborús vereséget tulaj-

donképpen elismerő fegyverszünetet, akkor senki sem gondolt arra, hogy Magyarországnak még 1920. januárjában sem lesznek végleges határai, amelyek pedig 1920. június 4-én születtek, azok majdnem minden racionalitáson túlmentek. Ehhez az állapothoz nagyban hozzájárult Linder Béla, aki alig pár napig volt honvédelmi miniszter, de ez idő alatt sokat tett nevének és tetteinek negatív megítéléséért. Kijelentette, hogy „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”136Ellenben voltak olyanok, akik nem így gondolkodtak, s fegyvert ragadtak, ha a haza védelmére volt szükség. 1919. januárjában Balassagyarmat lakói szálltak szembe az inváziós csehszlovák haderővel szemben. A várost azonban ez a feladat nem érte felkészületlenül. 1918. októberében itt is megalakult a Nemzeti Tanács, amely többek között felállította a nemzetőrséget. Ezen felül a városi fosztogatások mellett, a Felvidékről ideérkező menekültáradattal is törődni kellett.137 Ahogyan Gere arról a továbbiakban beszámolt, hogy már ekkor rémhírek keringtek a városban az esetleges csehszlovák támadásról, amelyeket a Nemzeti Tanács december 8-i falragaszai cáfolni igyekeztek: „Városunk lakosságának nyugalmát ok nélkül veszélyeztetik a hírek, hogy a csehszlovák csapatok városunk megszállására közelednek. Ezek a

Siklós András: Magyarország 1918–1919 - Események, képek, dokumentumok. Budapest, 1978. 123. 137 Gere József: A Szárnyaskerék katonái. Hogyan lett Balassagyarmat a legbátrabb város? Budapest, 2002. 34–35. ~ 73 ~ 136

Szép Szilárd

hírek teljesen alaptalanok.”138Ez a kísérlet nem járt sikerrel, a pletykák erősebbnek bizonyultak a város lakossága körében. S alig másfél hónappal később a támadásis megérkezett. Ezt megelőzően azonban felbukkant a város és környéke életében egy fiatal, a világháborút is megjárt tiszt, bizonyos Vizy Zsigmond, akinek a harcok során fontos szerepe volt. Vizy folyamatosan toborzott a környéken, de hiába, így állami segítségért folyamadott, ám a Rákóczy Istvánnal folytatott vitája odáig fajult, hogy nem kapták meg a kért segítséget. Közben Vix (Gere a Vyx írásmódot alkalmazza, de én maradok a köznapi használatnál139) 1918. december 24-én átadta a magyar miniszterelnöknek a 626/S elnevezésű jegyzékét.140 Ilyen körülmények mellett a lakosság és a maréknyi haderő szállt szembe az intervenciós csapatokkal. A várost azonban később érte támadás, mint ahogyan az ellenséges haderő átlépte az Ipoly folyót. Rákóczy kormánybiztos 1919. január 9-én kelt hirdetményében megerősíti, hogy „a csehek Visk felől átjöttek az Ipoly folyón, tehát Ipolyságon141 túl lépték a demarkációs vonalat.”142 Január 15-én az ipolysági vasútállomás és Drégelypalánk is elesett, míg Balassagyarmatra egy negyvenöt, egyes kutatások szerint ötven, megint mások szerint nyolcvanfős143 különítmény vonult be, s a legfontosabb közigazgatási és infrastrukturális egységeket elfoglalták. A megszállók azt a metódust alkalmazták ekkor, amit bármely más felvidéki város elfoglalása esetén, és amelyet éppen a szintén aznap megszállt Litke, Nógrádszakál, Őrhalom, Rapp és Szécsény települések esetében is használtak. A hadi esemény azonban egyértelműen megsértette azt a rendet, melyet a

Gere: A Szárnyaskerék katonái, 37. Gere: A Szárnyaskerék katonái, 38. 140 Az un. „karácsonyi Vix-jegyzék” lényege, hogy a Felvidéket kiürítendő övezetté nyilvánította, nagyjából a mai szlovák-magyar államhatárral megegyező vonalig. 141 Ma Šahy. 142 Hausel Sándor–Tóth Tamás–Tyekvicska Árpád: Civitas Fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben. Balassagyarmat, 2002. 219. 143 Kanyó Tibor: Az 1919. január 29-i balassagyarmati események nemzetközi háttere. In: Honismereti Híradó, 20. évf. (1998) 1–2. sz. 95. ~ 74 ~ 138 139


demarkációs vonalakkal a Vix jegyzék meghatározott, annak ellenére, hogy küldöttség már előző este várta a megszállókat, hogy megkíméljék a polgári lakosságot.144A város elöljáróságának tájékoztatása nyomán a magyar kormány panasszal élt a francia tisztnél a támadás miatt, aki ígéretet tett a helyzet felszámolására. A jelenlévő magyar csapatok, távozni kényszerültek a városból és a nemzetőrséget lefegyverezték. A megszállók azonban nem tudtak minden fegyvert begyűjteni. A helybéliek nagyszámú fegyverhez jutottak annak köszönhetően, hogy itt is voltak katonaszökevények és a frontról ide érkezők is, akik fegyvereiket már nem akarták a vesztes háború ereklyéjeként megőrizni. Fontos megjegyeznünk azt, hogy a támadás nem érhette váratlanul sem a várost, sem a kormányt, mert dr. Bazovszky Lajos zsupán már 1918 decemberében tájékoztatta a Nemzeti Tanácsot arról, hogy Csehszlovákia meg fogja szállni a várost és környékét.145 Bazovszky január 25-én ismét megérkezett Balassagyarmatra, de ezúttal azzal a céllal, hogy átvegye Nógrád megye közigazgatási vezetését.146A csehszlovák politikai és katonai lépések kiváltották a csalódott köztisztviselő és vasutasok szervezkedését, majd két nappal később a vármegyeházán tartott közgyűlés során Pongrácz György, Nógrád vármegye főjegyzője kezet szorított Such István mozdonyvezetővel, amellyel felülírták a konzervatívok és a szociáldemokraták közötti ellentéteket.. Január 28-án a Magyarnándorba visszahúzódni kényszerült Vizy Zsigmond és Bajatz Rudolf táborába megérkezett a vasutas küldöttség. Vizy számára ez a felkérés valószínűleg a revans lehetősége is volt, hiszen Drégelypalánk cseh megszállásakor nem csak azt kellett eltűrnie magyar tiszt létére, hogy akadályozzák a belépését, mondván „Nógrád megyei katonaságnak Hont vármegye területén ellenállási joga nincs”, hanem azt is, hogy az ottani elöljárók küldöttsége várja a csehek bevonulását Szondy egykori hősiességének helyére. Viszszatérve a küldöttséghez,a küldetés sikerrel járt, hiszen január 29-én hajnalban Kanyó: Az 1919. január 29-i balassagyarmati események nemzetközi háttere, 95. Gere: A Szárnyaskerék katonái, 39. 146 Ekkoriban a vármegye székhelye Balassagyarmat volt. 144 145

~ 75 ~

Szép Szilárd

Vizy és Bajatz megindította támadását Balassagyarmat ellen a vasutasok támogatásával. Mivel a tanulmány témája nem maga a hadi események tárgyalása, ezért a lényegre szorítkozva, Bajatz támadása (mely az a három részre oszlott támadók egyik szárnya volt) következtében ismét magyar ellenőrzés alá került az Ipoly kishídja, a vasútállomás, és ráadásként meghalt Augustin Lauka147, a megszálló sereg főhadnagya. A város azonban nem szabadult fel ilyen könnyen. A magyarnándori seregek is súlyos veszteségeket szenvedtek, s egy időre vissza is vonultak Szügy, majd támaszpontjuk, Magyarnándor felé. Ennek az volt az oka, hogy Bajatz a laktanyába küldött egy cseh vasutast azért, hogy a cseheket megadásra szólítsa fel. Azok ki is tették a fehér zászlót, de az óvatlanul futó magyar katonákat ekkor sortűz tizedelte meg a lovagiasság minden szabályát megszegve. Estére azonban ismét magyar fennhatóság alá került Balassagyarmat, miután Lauka halála visszavonulásra késztette a csehszlovák haderőt.148 A sikerhez nagyban hozzájárult Huszár Aladár másodfőjegyző és városparancsnok, aki részt vett a városi polgárság megszervezésében. A lakosság egy része a temető környékén járőrözött, s tűz alá vett egy Losonc149 felől érkező cseh vonatot, míg a másik részük tulajdonképpen átverte a csehszlovák haderőt, mely ekkor még a laktanyában volt. Azzal, hogy a környező épületekből tüzeltek, elhitették a csehszlovákokkal, hogy a már visszavonult magyar hadsereg még a városban van. Délután két órára megérkezett Böhm Vilmos honvédelmi miniszter parancsára Kattauer Rudolf vezetésével, az iglói géppuskás tanfolyam egysége. Beavatkozásuk eredményeként 78 hadifoglyot ejtettek. Erre a hírre Drégelypalánkról a Pálmay Ernő vezette egység is támadásba lendült.150 Pálmay azért indult innen (a történelem

Magyar történelmi munkákban sokszor a Lauka Gusztáv formát alkalmazzák. Tarján M Tamás: A „legbátrabb város” kiűzi a cseh megszállókat. In: Rubicon. Online elérhető: http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/1919_januar_29_a_legbatrabb_varos_kiuzi_a_cseh_megszallokat/. (Letöltés időpontja: 2013. november 29. ) 149 Ma Lučenec, mely Balassagyarmat testvérvárosa. 150 Hausel–Tóth–Tyekvicska: Civitas Fortissima, 224. ~ 76 ~ 147 148


furcsa kiszámíthatatlansága!), mert csapatait vissza kellett vonnia Léváról151 Párkánynána152a cseh megszállás miatt. A város így szabadult fel. Miért volt fontos Balassagyarmat? Amikor az első világháború véget ért, akkor tulajdonképpen még nem létezett olyan államalakulat, hogy Csehszlovákia, de még a „Cseh-Tót Köztársaság153” sem. Tulajdonképpen ide vezethetjük vissza a problémát. „A szlovák nyelvterület középső és keleti részein és a rutén nyelvterületen nem voltak nyugat– keleti vasútvonalak, illetőleg, ami volt az délebbre, magyar nyelvterületen feküdt. (…) Szlovákia 1919 előtt sem mint állam, sem mint tartomány, vagy valamilyen közigazgatási egység nem létezett. Tehát minden előzmény nélkül teljesen új államhatárt kellett kreálni. Ehhez ismét csak a meglévő vasúthálózatot vették mintegy ’öntőformának’. (…) ezek nélkül sem a Losonctól északkeletre eső vonalak, sem a Kassától keletre eső terület, valamint Kárpátalja vasútvonalai szlovák nyelvterületen nem függöttek volna össze a csehszlovák törzshálózattal.”154Az államalapításra vonatkozó tényt erősíti meg egy francia külügyminisztériumi tanulmány ebből az időből, miszerint „Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz (!): Észak-Magyarország szlovák törzsei sosem alkottak államot: típusuk sem egységes, faluról falura változnak. (…) Az igazán szlováklakta területet a Garam vonaláig korlátozhatjuk, az ettől keletre fekvő területeken ugyanis mindig csak kisebbségek éltek. Liptó, Zólyom, Trencsén hegyes vidéki a valóban szlovák földek. (…) Az általunk meghúzott etnográfiai vonal sehol sem érinti a Dunát, (…) Pozsonyt sem, amelynek üzemeiben dolgoznak ugyan szlovák munkások és amelynek piaca odavonzza a környék szlovák parasztjait, de ahol 42 németre és 40 magyarra,

151

Ma Levice. Ma Nána. 153 Reiter László: Hirdesse e márvány… Balassagyarmat emléktábláinak története. Balassagyarmat, 1998. 33. 154 Kanyó Tibor: Az 1919. január 29-i balassagyarmati események nemzetközi háttere, 90. ~ 77 ~ 152

Szép Szilárd

mindössze 14 szlovák jut. Pozsony nem szlovák főváros.”155 A város másik stratégiai fontossága, hogy előretolt éknek számíthat az Ipoly folyó „magyar” oldalán. Ráadásul nem Balassagyarmat volt igazán kiemelkedő, hanem a meghódítandó, sokszor emlegetett Vác-Miskolc vonal, illetve a térkép alapján az a terület, „melyen a helységnevek az Aszód-hatvani vasútvonalig tótul voltak feltüntetve és még Gyöngyösnek is tót neve volt”.156Ha Csehszlovákia a fent említett vonalat megszerzi, akkor Magyarországon még válságosabb lett volna a helyzet, ugyanis ez, az egyetlen jelentősebb megmaradt szénlelőhely, Salgótarján is elveszett volna (ahol egyébként az iglói géppuskások verték le a bolsevik vezetők által kirobbantott felkelést), ami a lakosság ellátását is nehezítette volna. Egyes kalandorok ekkor a Palóc Köztársaság kikiáltásának lehetőségét mérlegelték.157 Emlékezés a korai években A Szabó Lőrinc által később Tündérvárosnak nevezett Balassagyarmat, mely gyermekkora kedves helyszíne volt, ekkor az általa írt Tücsökzene 73. részének (Tutajon) első sorára hasonlított: „Új áradás, most túl az Ipolyon. – /Kifogott ajtó volt a tutajom,/ ág az evezőm. A hepehupás/ legelőn, mint átlátszó, óriás/ fénytó, állt a víz.” Csak akkoriban a városban a víz nem átlátszó volt, hanem vörös, vérvörös, hiszen magyar, cseh és szlovák ifjak, idősek, katonák, civilek vére áztatta Balassagyarmat köveit. A felszabadulás ünnepe mellett özvegyek, árvák, szülők siratták szeretteiket. Az 1922. november 29-én leleplezett 1919. január 29-i emléktábla, mely akkor és most is a Városháza Madách utca felőli oldalán van, felsorolja az utókor

Ormos Mária: Pádovától Trianonig 1918–1920. Budapest, 1983. 57–58. Dr. K.: A balassagyarmati cseh kiverés. in: Ladányi Miksa (szerk): Nógrád és Hont vármegye. Budapest, 1934. 157 Hausel–Tóth–Tyekvicska: Civitas Fortissima, 220–221. ~ 78 ~ 155 156


számára az itt meghalt tíz magyar áldozat nevét.158 A négy katonáét, Nagy Józsefét (szakaszvezető), Dancsok Ferencét (tizedes), Virág Lajosét (őrvezető), Czakó Balázsét (katona); a városi lakosokét, Vancsó József, Havaj József, Hrubecz Márton, Weisz Sándor polgárokét; illetve a két vasutasét, Petrovics Józsefét159 és Rózsa Andrásét. Az avatáson többek között Horthy Miklós kormányzó is részt vett, aki így adta meg Huszár Aladárnak a felavatási engedélyt a helyszínen felállított díszsátorból: „Akiről e tábla szólni fog, igaz magyarok voltak, mert forrón szerették a hazájukat, és hősök voltak, mert hazaszeretetükkel életüket is feláldozták.”160 Egy kicsit előre ugorva, a tábla későbbi sorsáról ejtenék néhány szót. 1942-ig minden évfordulóról megemlékeztek a helyiek, majd a világháború miatt ezt elhanyagolták. 1945-ben a tábla lekerült a helyéről, s Kanyó Tibor írásából kiderül, hogy Kamarás József szerint 1948-ban Szkladán Ágoston kommunista főispán megfordíttatta.1611990-ben a Gyarmati Napló írja meg, hogy a tábla nem az eredeti (valójában csak meg volt fordítva). 1991. novemberében megfordították, s a korábban elveszett turult is pótolták 1994. január 14-én.162 A vasutasokról az emlékezet akkor elevenen élt a városban, mivel 1931. június 7-én leleplezték a balassagyarmati MÁV állomáson az 1919. január 29-i vasutas emléktáblát, mely 1944. december 9-én elpusztult. Az avatáson megjelent József Ferenc főherceg és dr. Láng Lajos MÁV üzletigazgató is.163 Érdemes arról is megemlékeznünk, hogy hogyan reagált a helyi sajtó a harcokra és a sikerre. Huszár Aladár cikke már február másodikán megjelent a Nógrádi Hírlapban. Az ilyenkor fennkölt mondatok Huszár megemlékezéséből sem maradhattak ki. Az illusztráció kedvéért idéznék néhány gondolatot a teljesség igénye nélkül. Reiter: Hirdesse e márvány, 33. Uo. 34. Itt megjegyzi, hogy Petrovics nevét elírták, mivel az emlékművön András szerepel a József helyett. 160 Reiter: Hirdesse e márvány, 33. 161 Kanyó: Az 1919. január 29-i balassagyarmati események nemzetközi háttere, 83. 162 Reiter: Hirdesse e márvány, 34. 163 Uo. 51. ~ 79 ~ 158 159

Szép Szilárd

„A letiport, az agyonrugdosott és agyonsanyargatott magyar nemzet végre életjelt ad, (…) a hiénák, akik hullaszagra gyülekeztek, megborzadva veszik észre, hogy élő testbe vájták fogukat. (…) Örök dicsősége marad Balassagyarmat városának, hogy itt a társadalom minden rétege összeforrott a hazaszeretetben. (…) a magyar vasutas nemcsak dolgozni, de meg is tud halni a hazáért, örök dicsőség legyen ezért nékik.”164 Emellett tisztelettel emlékezett meg az elhunyt Laukáról, aki véleménye szerint bár ellenség volt, de emberséges. Szintén ebben a lapban jelent meg két héttel később a hősökről szóló megemlékezés, melyet február 10-én rendeztek. A cikk szerzője idézi Rákóczy István beszédét, aki kiemelte, hogy „letettük a fegyvert, mert mi békét akartunk teremteni, (…) A magyar ember nyugodt méltóságával vártuk a békét, (…)”,„a közszellem növelte hazaszeretet olvasztott egybe mindannyiunkat akkor, amikor a válságos órákban a cselekedet és köteles gondolkodás terén mindannyian együtt voltunk”.165Ebből a beszédből kitűnik, hogy az események a mindenkori belpolitika felett álltak, áthidaltak minden társadalmi törésvonalat. Az az év május 8-án megjelent Nógrádi Vörös Újság írása már nem szűkölködik a proletár jelző használatával. „Balassagyarmat akkori felszabadítása s azután az egész város hónapokig tartó szabad élete tisztán a proletárság érdeme.”166 1920. január 18-án a balassagyarmati nagyközség képviselőtestülete határozatot hozott, melyben a következő kitételt tették. „Elrendeli a képviselőtestület, és az utódoknak is meghagyja, hogy minden év január hó 29-én hazafias ünnep rendeztessék, ennek teljesítését a mindenkori városi vezetősége bízza.”167

Barthó Zsuzsanna–Tyekvicska Árpád: Civitas Fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma. Balassagyarmat, 2000. 187. 165 Uo. 196. 166 Uo. 290. 167 Uo. 293. ~ 80 ~ 164


A Nógrádi Hírlap 1929. február 3-án megjelent cikkével szeretnék megemlékezni arról, hogyan is telt a jubileumi 10.év. A január 29-i nagy hideg ellenére délután öt órakor a városi lakosság nagy számban megjelent a megemlékezésen. A cikk tudósítása szerint a házakra kitették a nemzeti színű lobogót, majd délelőtt istentiszteletet tartottak a város összes templomában. Délután a hősök emlékét jelző táblát és a városházát kivilágították. Az ünnepi beszédet Sulacsik Zoltán168 mondta, aki megemlékezett az itteni események viszonylagos elfeledettségéről, de a harc részleteiről nem beszélt, mert mint mondta „alig egy fél esztendő óta tudok január 29-éről”, s elszomorodva emlékezett meg szülővárosa, Komárom ebbéli szerencsétlenségéről. A beszéd után a Balassagyarmati Dalegylet elénekelte a Nem! Nem! Soha! című dalt, majd Szentpétery Béla elszavalta az általa írott Bosszúra születtünk című verset, s végül a Dalegylet elénekelte a Hiszekegyet.169 Arra most a megadott keretek miatt a tanulmány nem tér ki, hogy milyen volt 1930-ban Rákóczy István és 1931-ben az iglói géppuskások megítélése, mivel erről is lehet olvasni Barthó és Tyekvicska sokszor idézett művében. A kommunista kor emlékezete Arról már beszéltünk, hogy az 1919. január 29-én felavatott emléktáblának milyen hányattatott sorsa volt, de mi történt más dolgokkal. Mivel sem az MDP-nek, sem az MSZMP-nek a politikusai nem állhattak sem az internacionalizmus, sem a lokálpatriotizmus pártjára egyértelműen, ezért inkább hagyták a dolgokat a saját medrükben folyni. Tehát hagyták az esemény lassú elfelejtődését. Azért, hogy ne keveredjenek konfliktusba egyik féllel szemben se, azt állították, hogy az ún. „második cseh kiverés” volt a történelemben a fontosabb. Erről fentebb már esett szó, amikor a csehszlovák hadsereg kóvári támadását említettük Sulacsik 1933-ban írta meg az egyik első, az eseményről szóló munkát A balassagyarmati csehkiverés története címmel. 169 Uo. 305–307. ~ 81 ~ 168

Szép Szilárd

más összefüggésben. Valószínűleg azért tartották ezt fontosabbnak, mert erre nem „tette rá a kezét” a Horthy-rendszer városi lakossága, s nem lehetett a januári eseményekhez fogható nagyságú nacionalizmust társítani az eseményeknek, hiszen itt volt „áruló” is, mégpedig a helyi Róth révén. Egész májusban zajlottak a harcok a Balassagyarmat-Szécsény-Nógrádszakal-Fülek vonalon, amelyet végül a Stromfeld Aurél vezette Vörös Hadsereg északi hadjárata fejezett be. Emellett kiemelték azt is, hogy a „cseh megszállás imperialista területfoglalás volt és semmiképpen nem helyeselhető, de éppen úgy el kell ítélnünk azt a magatartást, ahogy a cseh megszállásból egyes polgári politikusok tőkét igyekeztek kovácsolni az ellenforradalmi rendszerben”.170 Ennek ellent mond, hogy a fentebb már idézett újságcikkek szerint a KMP volt az, amely igyekezett a „proletariátus teljes győzelmének” beállítani az eseményeket. A Civitas Fortissima rangot, bár a város több személyes kapcsolaton át is megpróbálta elérni, de ebben sem a balassagyarmati országgyűlési képviselőből belügyminiszterré lett Scitovszky Béla, sem a szintén helybéli Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár nem tudott segíteni.171 E sok negatív tény után nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy az 1919. január 29. elnevezésű 120x80 cm-es műkő emléktáblát, mely ma a Palóc Múzeum raktárában sínylődik 1969. március 20-án avatták fel a MÁV forgalmi irodájának külső, déli részén. 1994-ig itt hirdette, hogy„a balassagyarmati vasutasok hazafias lelkesedéssel/ hősi elszántsággal harcoltak/ a magyar köztársaság védelmében/ a cseh ellenforradalmi csapatokkal szemben”.172 1994-ben a szöveg maradt, de márványtáblán, mivel ekkor lecserélték azt ünnepélyesen, több magas rangú magyar és szlovák politikai és tudományos képviselő, a Rózsa család leszármazottjai és sokan mások jelenlétében.173

Kanyó: Az 1919. január 29-i balassagyarmati események nemzetközi háttere, 84. Uo. 83. 172 Reiter: Hirdesse e márvány, 99. 173 Uo. 129. ~ 82 ~ 170 171


Az 1978-ban megalakult Honismereti Kör próbálkozott meg akkoriban először azzal, hogy növelje a lakosság tudását ebben a témában. 1985. januárjában a balassagyarmati tanács egyik befolyásos vezetőjét, Fábián Jánosnét felkereste Rózsa András lánya, Margit, aki Fábiánné emlékezete szerint „szégyen-gyalázat”-nak titulálta azt, hogy a város nem törődik hőseivel. Az 1985-ös évfordulón délután kettőkor kíváncsi szemek tanúskodása mellett megkoszorúzták a táblát, s 1990-ig így emlékeztek.174 A rendszerváltást követően 1990-től kezdve nem csak a Honismereti Kör, hanem a frissen megalakult Civitas Fortissima kör is kitart az esemény emlékezetének ápolása mellett. A települési önkormányzat 7/1998.(III. 11.) számú rendeletében határozott a következőkről. Január 29-e városi ünnepnap, a közintézményeket kötelező a Magyar Köztársaság és a város zászlajával díszíteni. A közoktatási intézményekben tanítás nélkül kell munkanapot tartani (általában ekkor a diákság a városi megemlékezéseken vesz részt) s a helyi tantervbe fel kell venni az események ismertetését (általában történelem érettségi szóbeli tételeknél előkerül). Meghívják mind a Cseh, mind a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetét. A helyi szokásjognak megfelelően a város a „CIVITAS FORTISSIMA” nevet használja.175 A településen 2011. január 28-án Matúz Gábor filmrendező javaslatára megnyílt a Civitas Fortissima Múzeum a Madách Imre Filmszínházban. Az elképzelések alapján a végleges épület Huszár Aladár egykori villájában kerül kialakításra.176 A Huszár-villában 2015. január 29-én rendezkedett be a Múzeum.

Kanyó: Az 1919. január 29-i balassagyarmati események nemzetközi háttere, 84. 7/1998-as rendelet. Online elérhető:http://www.balassagyarmat.hu/hun/rendeletek.html. (Letöltés időpontja: 2013. november 29.) 176 Civitas Fortissima Múzeum nyílik, 2011. január 27. Online elérhető:http://www.nport.hu/nograd/kultura/civitas-fortissima-muzeum-nyilik-356730. (Letöltés időpontja: 2013. november 29.) ~ 83 ~ 174 175

Szép Szilárd

Matúz az alábbiakkal indokolta a múzeum létrehozását. „Szép lassan megérlelődött bennem a gondolat, vajon miért ne lehetne létrehozni egyet, ráadásul egy olyan múzeumot, amely esetleg nem csupán a korabeli gyarmati harcokat mutatja be, hanem felhívja a figyelmet más, ugyancsak abban a korszakban zajló honmentő kísérletekre, még akkor is, ha azok kevésbé voltak sikeresek, mint a balassagyarmatiak kezdeményezése.”177Szintén Matúz nevéhez fűződik A legbátrabb város című város leforgatása. Az idők folyamán több, az eseménnyel és a résztvevőivel foglalkozó honlap is létrejött. A média megjelenés azonban nem zárul le ennyivel. A politika azonban a médiában történő megjelenést befolyása alá tudta vonni, legalábbis, ha a zenei oldalt nézzük. A Kárpátia nemzeti rockegyüttes 2009-ben komponálta a Civitas Fortissima nevet viselő dalt. Azért írok itt a politika befolyásáról, mert erre az időszakra tehető a Jobbik megerősödése és az ilyen „nacionalista jellegű” kérdések nagyobb nyilvános megjelenése.178 Emellett a városban rendszeressé váltak az ünnepi megemlékezések, teret neveztek el a Civitas Fortissimáról, szobrot is állítottak az események emlékezetére és utcát neveztek el Vizy Zsigmondról is. Összegzés Mint minden történelmi képződmény esetében, legyen az egy személy, esemény, paktum, folyamat a történelem és a politika mindig megtalálja arra a módot, hogy ha kell, akkor pálfordulásokkal, de magáévá tegye az eseményeket. A kollektív emlékezet ki- és átalakításának a legjobb eszköze mindenkor a művé-

Gyarapodik a Civitas Fortissima Múzeum, 2011. november 10. Online elérhető:http://www.nport.hu/nograd/kozelet/gyarapodik-a-civitas-muzeum-411182. (Letöltés időpontja: 2013. november 29.) 178 A dalszöveg megtalálható online: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/50445/karpatia/civitas-fortissima-zeneszoveg.html. (Letöltés időpontja: 2013. november 29.). ~ 84 ~ 177


szet volt, legyen az zene, szobrászat, festészet vagy bármi más. Minden kormányzat, testület a maga szemléletét kívánja továbbadni mindazoknak, akik akkor nem éltek, s elmondások alapján tudhatnak a dolgokról. Történelemkönyvek, tanulmányok, fotók és filmek mind-mind a szerző, és a mögötte állók megrendelését szolgálják. Mintahogyan az Olvasó láthatja, ennek, a XX. századi egri ostromnak is nevezhető eseménynek már kisebb olvasóteremnyi irodalma van, de talán emlékezetpolitikailag nem vetették még tüzetesebb vizsgálatok alá. Munkám valószínűleg a helyi kutatók számára adna kivetni találót, hogy miért nem erre és erre a forrásra támaszkodtam, de azt gondolom, hogy nem lehet standard irodalmat felállítani egyetlen ilyen jellegű dolgozat számára sem, hiszen fontos az, hogy a szerző hogyan tudja (és akarja) a forrásokat osztályozni. S a végére egy elgondolkodtató tényt szeretnék közölni. 2005-ben, Urbán Árpád, későbbi posztumusz díszpolgár (2005-ben, vadászbalesetben hunyt el), akkori szocialista képviselő javaslatára179elfogadták a 2005. évi XXXIX. Törvényt, mely a „Civitas Fortissima” – Balassagyarmat, a legbátrabb városról címet viseli. „Az Országgyűlés fejet hajt Balassagyarmat lakóinak és védőinek az 1919-es támadás idején a város hősies védelmében tanúsított bátor magatartása előtt, ezért az alábbi törvényt alkotja: 1. § Az Országgyűlés Balassagyarmat védőinek tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja. 2. § Az Országgyűlés Balassagyarmat városnak a „Legbátrabb Város” („Civitas Fortissima”) címet adományozza. 3. § Balassagyarmat város címere a „Civitas Fortissima” jelszóval egészül ki.

MTI: Eltemették Urbán Árpádot, 2005. december 3. Online elérhető: http://index.hu/belfold/hirek/245693/. (Letöltés időpontja: 2013. november 29.) ~ 85 ~ 179

Szép Szilárd

4. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.”180 Mi lehetett a célja az MSZP vezetésének? Visszatérni a KMP általi mederbe? Gesztust gyakorolni az MSZMP által megsértettekkel szemben? Bocsánatkérés ez a 2004-es népszavazás után? Ezek a kérdések egy másik elemzés témájául szolgálhatnak majd.

Net.Jogtar.hu: 2005. évi XXXIX. Törvény, 2005. június 4. Online elérhető: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500039.TV. (Letöltés időpontja: 2013. november 29.) ~ 86 ~ 180


Summary

As with all historical formations, whether it be a person, event, Pact, the process of history and politics will always find a way out, if need be contradictions, but embrace the events. The transformation of collective memory in and out at all times been the best means of art, be it music, sculpture, painting or anything else. All you want to pass all those government bodies in its approach, who did not make it, they may know things based on anecdotal. Balassagyarmat was one of the new border town between Hungary and Czechslovakia after the WWI. In January of 1919 Balassagyarmat was occupied by the Czechslovak army, because the town is one of the main station of the Northern Hungary’s railway. Citizens of Balassagyarmat with the remainders of Hungarian army revolted and libertated Balassagyarmat and the surrounding villages. This text is about the battle of Balassagyarmat in 1919 against Czechslovak army. This text has three main parts. In these three part I compare the battle’s memory in Balassagyarmat to various periods. In the first I write about the Horthy era’s memory. This era is very important beacaus the witness of battle wrote about this event. The civic officials, Huszár and Rákóczy, wrote about the Hungarian nation, whilst the communists wrote about proletarians. The second era is the communist Hungary. The main problem was the internationalist attitude of MDP and MSZMP. Under the Rákosi era and before 1968 there wasn’t official memory of the bottle. After 1968, the Kádár regime made an official program about this event. The main reason was the Hungarian invasion in Czechslovakia. After it, the civil organizations wanted to make public commemoration. After the end of communism the town’s situation changed. In 1998, the town’s self-government manifested the event’s importance in public education and the unofficial town’s name CIVITAS FORTISSIMA (The Bravest City). The ~ 87 ~

Szép Szilárd

Hungarian Parliament acceted it in 2005. In this part I write about the Civitas Fortissima Museum.

~ 88 ~

Az „ISIS” felemelkedése. A takfīrizmus erejének multidiszciplináris vizsgálata

Fodor István Az „ISIS” felemelkedése: A takfīrizmus erejének multidiszciplináris vizsgálata Prológus

A

drámai hatást kiváltó, erőszakkal övezett „ISIS” megjelenése Irak, majd Szíria földjén sokkolta a világot, jelentős méretű nemzetközi figyelmet

nem is feltétlenül a „kalifátus” kihirdetése vont magával, hanem az augusztusban nyilvánosságra kerülő jazidik ellen (is) alkalmazott terrorjuk.1 Számos helyen a

1

Iraq: Daesh (ISIS) killed 500 Yazidis, buried some alive including women and children. Syrian Free Press, Online elérhető: https://syrianfreepress.wordpress.com/2014/08/11/iraq-daesh-isiskilled-500-yazidis-buried-some-alive-including-women-and-children. (Letöltés időpontja: 2014. október 24.) Az „ISIS” előretörése elől menekülő jazidik, a Szindzsár-hegy ormai között próbálták meghúzni magukat, viszont a helyszín, melytől a biztonságot várták, sokuk halálát is eredményezte, az alapvető élelem- és vízellátás hiányában, amelyet az USA-légifolyosó által próbált biztosítani, minimális eredménnyel. Vö. Hundreds of Yazidi minority women taken captive by ISIS in Iraq. RT, 2014. augusztus 08. Online elérhető: http://rt.com/news/179104-captive-yazidiwomen-iraq/. (Letöltés időpontja: 2014. október 24.) A Szindzsár-hegységben rekedt jazidik ellen indított támadásról lásd: http://xn--keletfnyei-g7a.hu/joomla30/index.php/videok/szindzsar-hegyi-jazidik. (Letöltés időpontja: 2014. október 24.) A jazidik Irak északi részein, Szíria és Törökország délkeleti felén, továbbá a Kaukázus területén szétszórtan élnek. Társadalomtörténeti kontextusban való vizsgálatukról, hogy hogyan integrálódtak a brit mandátum fennhatósága alatti Irak rendszerébe, remek leírást ad: Fuccaro, Nelida: The Other Kurds: Yazidis in Colonial Iraq (Library of Modern Middle East Studies, 14). I. B. Tauris, London, 1999. Eredetmítoszaik ősi perzsa gyökerekig nyúlnak vissza, ezért konstatálható az, hogy egyes kutatók a „jazidi” elnevezést az óperzsa, „yazata” szóból vezetik le, ami megközelítőlegesen annyit jelent, hogy „isteni lény” (divine being), ugyanakkor viszonylag elfogadott a konszenzus arról, hogy etimológiailag Yazid b. Moʿāwiya nevéből kell levezetni a jazidi elnevezést. Az egyik legszakrálisabb forrásuk a Kitāb al-jilwah, azaz a „Kinyilatkoztatás könyve”, amelyet az egyik legnagyobb tisztelettel övezett jazidi szenthez, Šeiḫ 'Adî nevéhez kötik. Részleteiben: Joseph, Isya: Devil Worship. The Sacred Books and Tradition of the Yezidiz. NuVision Publications, LLC, 2007. 26–43. Színes (szinkretista) hitviláguk okán, megítélésük igencsak viszontagságos, egyes interpretációk, az „Ördög imádóiként” definiálják őket. Erről lásd: Bittner, Maximilian: Die Heiligen Bücher der Jeziden oder Teufelsanbeter (Kurdisch und Arabisch), Denkschriften der kaiserlichen Akademie der Wissenschaften in Wien. Vienna, 1913. A jazidik hitéről kiváló vallástörténeti elemzést ad: Asatrian, Garnik S.–Arakelova: The Religion of the Peacock Angel: The Yezidis and Their Spirit World. Routledge. New York, 2014. ~ 89 ~

Fodor István

médiában, a hihetetlenséggel övezett megnyilvánulás lett az általános megközelítés, amelyet tovább erősített az a következmény, hogy milyen nagy vonzerővel bír ez az erőszakos szervezet a fiatalság szimpátiájában.2 Dolgozatom fókuszában alapvető fontossággal bír, s gyakorlatilag annak a gerincét is adja, hogy az iszlám teológiai és vallástudományi szakirodalmának és forrásainak tükrében hűen bemutassam és érzékeltessem azt, hogy ennek a szervezetnek semmilyen köze sincs az iszlám valójához. Annak egy szélsőségesen félreértelmezett módozatára hivatkoznak, de ez a hivatkozás nem más, mint az iszlám megcsúfolása, egy hit nevében való mészárszék „kreálása”, amelyben mindenki ellenség, aki az ideológiával nem azonosul. Állásfoglalásom szerint az „ISIS” öndefiniálását nem lehet az iszlámmal azonosítani. Ennek nyilvánvaló példázata a ǧihād (dzsihád) értelmezése, hiszen egy teljes mértékkel radikális torzítás és gyakorlat, amit a dzsihád nevében tesznek. Mindenképp fontos, hogy tisztázzam a dzsihád valós tartalmát, a gyakorlati megjelenésének alternatíváit, még hogyha a „kisebb dzsihádról” is légyen szó, ahol is, bizonyos korlátozások és feltételek mellett engedélyezett a fegyverfogás. Az iszlám szakszövegekben igen nagy az irodalma a dzsihád-értelmezéseknek a vallási attitűd vonzásában, ahogy a háborús jognak és sarokpontjainak is. Ezért szisztematikusan tartózkodom attól, hogy a pusztán erőszakra épülő szervezet leírására a „dzsihádista/dzsihád mozgalom” avagy „iszlám állam” titulusokat alkalmazzam. A média előszeretettel és tévesen teszi ezt, ezáltal sztereotip toposzokat

Avidan Milevsky pszichológus vizsgálatának keretén belül megállapította, hogy semmi újdonság nincs abban, hogy a fiatalok viszonylag széles körben nyitottak, vagy azzá lehet őket tenni a szélsőséges eszmék iránt. Hogyha fellapozzuk történelmünk lapjait, akkor többször is tapasztalhatjuk, hogy fiatalemberek is részt vállaltak különféle ideológiák küzdelmében, ezt az 1212-es „gyermek keresztes háborútól” kezdve (ahol szintúgy a hitre való hivatkozás alapján történt a toborzás!), avagy a Hitler nevéhez kötődő Hitlerjugend esetében is. A kamaszok formálódó identitása igencsak befolyásolható, a szellemi idealizmus fokozott méretű, a reális döntéshozás képessége még fejletlen, amit csak erősít az „egyedivé” válás igénye, amely számos esetben indukálhat tragikus következményeket. Ennek lehetünk tanúi Szíriába és Irakba utazó fiatalok esetében is. Milevsky, Avidan: Why Are Teens Joining ISIS? The World Post, 2014. szeptember 08. Online elérhető: http://www.huffingtonpost.com/avidan-milevsky/why-are-teens-joining-isi_b_5773668.html. (Letöltés időpontja: 2014. október 25.) ~ 90 ~ 2


gyárt, és teljesen helytelen „értelmezést” alakít ki.3 Célom, hogy lehetőségeim fényében ezeket egyaránt felvonultassam, és ezáltal egyértelművé tegyem, hogy az „ISIS” gyakorlatilag az iszlám hitének imposztora, az iszlám törvényeinek és szokásának nyílt megszegője.4 Ezzel párhuzamosan prezentálni kívánnám a

Elemeiben téves ama nyugati megközelítés, hogy a szükséges tudományos ismeretek nélkül, különféle „címzéseket” ragasszanak az iszlámmal kapcsolatosan bárkire vagy bármire. Az ismeretek hiányában, dezinformációk, téves értelmezések és súlyos torzítások generálód(hat)nak, amelyet csak súlyosbít, hogy a médián keresztül általánossá válnak ezek a torzítások. Ugyanezt a helytelen megközelítést konstatálhattuk az „arab tavasz” eseményeinek relációjában is, lásd: Fodor István: Az iszlám politikaelmélete az arab tavasz tükrében. In: Gulyás Martin (szerk.): Studia Vincentiana, Szent Vince Szakkollégium Válogatott Tanulmányok. Piliscsaba, 1/2014. 31–32. A felszínes megközelítéseket már csak azért is kifejezetten fontos szelektálni és gyakorlatilag figyelmen kívül hagyni, mivel ezáltal lehet levonni azt az érdemi konklúziót, hogy ténylegesen az-e az, aki önmagát (légyen az személy, vagy szervezet) az iszlám nevében definiálva, és annak zászlaja alatt hajt végre különféle erőszakos – terrorcselekedeteket, mint a jelen dolgozatunk fókuszában álló „ISIS” is. A neves jogtudós és teológus, Muḥammad Ṭāhir al-Qādrī szavaival élve: „Az extremista interpretációk deviánsak, az iszlám igaz tanításaitól, amelyek a békét és a türelmet hangsúlyozzák.” A témában készült interjú online elérhetősége: Terrorism has no place in Islam. http://www.fatwaonterrorism.com/terrorism-has-no-place-in-islam/. (Letöltés időpontja: 2014. október 25.) A nevezett tudósnak a közelmúltban megjelent egy könyve arról, hogy az iszlámban nincs helye a terrornak: Fatwa on Terrorism and Suicide Bombings. Minhaj-ul-Quran International (UK). London, 2010. A jogtudós széleskörű teológiai ismereteinek a formába öntése ez a könyv, amelyben számtalan elsődleges forrásra hivatkozva részletezi a terrorizmus, öngyilkosság, erőszakos dzsihád, és az emberrablás tilalmát és számtalan félreértelmezést, különféle politikai érdekek érvényesítése érdekében. 4 Korán-használatom során az Okváth Csaba által szerkesztett: „A Kegyes Korán értelmi és tartalmi fordítása magyar nyelvre” c. változatot alkalmazom, mely „A Fahd Király nevét viselő, a Kegyes Korán nyomtatására alapított, Komplexum” gondozásában lett kiadva. 4:76: „Azok, akik hisznek Allah útján harcolnak. És azok, akik hitetlenkednek Aṭ-Ṭāġūt útján harcolnak. Harcoljatok a sátán támogatói ellen!” Egy vers azok közül, melyek az alantas szándékú torzítások áldozatai szoktak lenni. A ṭāġūt az Ördög egyik szinonimája, amely a „határok áthágását” (cross the limit) is jelenti, mint mikor a folyó kilép a medréből, s özönvíz, áradat jön létre. S mint ahogy a folyó, az ember is átlépi határait, kereteit, amikor saját materiális érdekei szerint cselekedik, azért hogy még több javat birtokoljon, mint amennyi tisztességes keretek között járna neki. Az iszlám ezt határozza meg úgy, mint „ṭāġūt útján való harcot”, amely teljesen ellentétes az „Isten útján való küzdelemmel”, hiszen az utóbbi egy olyan rendért folyó küzdelem, melyben nem az egyén, hanem Isten akaratáért folyik a küzdelem. A ṭāġūt az egész emberi életet végigkíséri, folyamatosan jelen van, melyet az embernek fel kell ismernie, és küzdenie kell ellene, hogy Isten útján tudjon maradni. Ezért az iszlámban számos kötöttség és meghatározás van azzal kapcsolatban is, hogy mikor lehet dzsihádot hirdetni, és hogy ki az, aki ezen joggal fel van ruházva. Számos körülménynek teljesülnie kell a deklarációt megelőzően, ráadásul az azt kihirdető személynek is igen mély és átfogó ismeretekkel kell rendelkeznie az iszlám hadi/vallásjog ismereteit illetően. Azok a szeparatista, radikális csoportosulások, akik saját, önkényes és alantas érdekeik feljogosítása érdekében, viszont a szükséges körülményeik és ismeretek (jus ad bellum) hiányában hirdetnek dzsihádot, nem lehet hivatalosnak tekinteni, mivel nincsen jogosultságuk hozzá (így az „ISIS” avagy az AlKaida esetében is). Ráadásul a dzsihád alkalmazása, mely elsődlegesen defenzív tartalmú, akár közösségi, akár egyéni terminológia szerint is, számtalan korlátozást és határt állít fel azzal kapcsolatban, hogy mily tettek a megengedettek a dzsihád viselése során! Bassiouni, M. Cherif: ~ 91 ~ 3

Fodor István

muszlim világ szellemi vezetőinek határozott és nyílt jelleggel való teljes elutasító megnyilvánulását a szervezet identitásával és erőszakos cselekedeteivel kapcsolatban. Dolgozatomban mindvégig idézőjelben fogom használni a szervezettel kapcsolatos elnevezéseket, légyen az akár az „ISIS/IS/ISIL/ISI/Daʿesh”5 megközelítésben, ezáltal is reprezentálva azt, hogy az ilyen elnevezések a valós iszlám állam/kalifátus dimenziójában teljes mértékkel hiteltelenek, elfogadhatatlanok és nem is lehet realitásként értelmezni őket. Munkám másik fő szegmensét képezi, hogy az „ISIS” létrejöttének, kialakulásának az előzményeit, a lokális és nagyhatalmi politika, valamint ideológiatörténeti analizálását is górcső alá vegyem. A folyamat körülményeinek ismerete elengedhetetlen fontossággal bír, mivel csak azok meglétével tudjuk megérteni, hogy ez a radikális szervezet hogyan tudott ilyen gyorsasággal és elsöprő lendülettel előrelépni a történelem színpadára, annak igen véres darabjaként. A dolgo-

Evolving Approaches to Jihad: From Self-defence to Revolutionary and Regime-Change Political Violence. 8 Chicago J Int'l L, 2007. 5 A Daʿesh (arabul: Dāʻish) megnevezés Európában, és en bloc a nyugati világban nem igazán ismert és alkalmazott a szervezett leírására, de ahogy a francia arabisták is már rámutattak, a Közel-Keleten általánosan használt az „ISIS” szinonimájaként: Proust, Raphaël: L'Etat islamique ou Daesh, le nom des djihadistes n'est pas neutre. L'Opinion, 2014. szeptember15. Online elérhető: http://www.lopinion.fr/15-septembre-2014/l-etat-islamique-daesh-nom-djihadistes-n-estpas-neutre-16324. (Letöltés időpontja: 2014. október 25.) A mozaikszó jelentése: ad-Dawlah alIslāmīyah fīl-ʻIraq wa ash-Shām, azaz „levantai és iraki iszlám állam”, aminek a jelenlegi használt módozata az „IS”, azaz „Iszlám Állam”. Egyébiránt a francia politika retorikájában komoly (és jogos) vitát gerjesztett az, hogy melyik elnevezés a megfelelő. Ezzel kapcsolatban megemlítendő a francia diplomáciát vezető, Laurent Fabius érvelése, aki megfogalmazta, hogy szemantikailag megközelítve a Daʿesh (franciául: Daech) mozaikszót kell alkalmazni, és nem az „Iszlám Államot” („État islamique”), ezáltal elkerülve azt, hogy az iszlámmal/muszlimokkal való azonosítást, keverést generáljunk. Idézem: „Le groupe terroriste dont il s'agit n'est pas un État… De la même façon, je recommande de ne pas utiliser l'expression „État islamique”, car cela occasionne une confusion entre l'islam, l'islamisme, et les musulmans. Il s'agit de ce que les Arabes appellent „Daech”, et que j'appellerai pour ma part „les égorgeurs de Daech”!»” A francia recepcióról, illetve a szervezetet leíró megfelelő névhasználati disputáról: Licourt, Julien: L' embarras des Occidentaux pour nommer l'État islamique. Le Figaro, 2014. augusztus 12. Online elérhető: http://www.lefigaro.fr/international/2014/09/12/0100320140912ARTFIG00286-l-embarras-des-occidentaux-pour-nommer-l-etat-islamique.php. (Letöltés időpontja: 2014. október 25.); Shandab, Māzin: Dā‘ish, dirāsah akādīmīyah waṣfīyah taḥlīlīyah ḥawla māhīyat Dā‘ish, nash’atuh, irhābuh, ahdāfuh, istrātījīyatuh. (Tudományos értekezés és leírás a Daʿesh eredetéről, terrorizmusáról, céljairól és stratégiájáról.) Bayrūt, al-Dār al‘Arabīyah lil-‘Ulūm–Nāshirūn, 2014. ~ 92 ~


zat terjedelmi keretei között szükségesnek tartom, hogy az „ISIS” helyét és szerepét vallási és politikai dimenziókban is felvonultassam, külön érzékeltetve a nyugat politikájára és mozgásterére gyakorolt hatását, Szaúd-Arábia igencsak sajátságos viszonyulását, valamint ideológiai töréspontját a terrorszervezettel kapcsolatos állásfoglalását illetően. Az Egyesült Államok helye és szerepe a nemzetközi terrorizmus kialakulásában és arculatában Az USA XX. és most már a XXI. századi külpolitikai érdekeinek érvényesítése okán számos alkalommal nyúlt az „erő politikájához”, amelyet felülről, szisztematikus jelleggel koordináltak és koordinálnak napjainkban is. Az USA külpolitikai eszköztárát, elsősorban az adott szembenálló fél izolációjának, azaz elszigetelési stratégiájának alkalmazása határozza meg, amelyet szükség esetén folyamatosan fenn kell tartani a nagyhatalmi „sakkjátszma” színterén, ahogy Brzezinski fogalmaz.6 A közel-keleti világ, a „Tigris és Eufrátesz földje” sem képez kivételt ez alól, a 2003-as Irak ellen indított amerikai offenzívától kezdve a 6

Brzezinski, Zbigniew: The Grand Chessboard: American Primacy And Its Geostrategic Imperatives. Basic Books. London, 1998. A markánsan neo-konzervatív mentalitású Paul Wolfowitz (Secretary of Defense for Policy) nevéhez kötődik az a doktrína, amelyben az USA „ellentmondást” nem tűrő hegemón politikai szerepének fenntartását jegyezte le. A Wolfowitzdoktrínát nem tervezték közreadni – nyilvánosságra kerülése nagy port kavart –, de 1992-ben a New York Times hasábjain kiszivárgott: Tyler, Patrick E.: U.S. Strategy Plan Calls for Insuring No Rivals Develop: A One-Superpower World. The New York Times, 1992. március 8. Online elérhető: http://work.colum.edu/~amiller/wolfowitz1992.htm. (Letöltés időpontja: 2014. október 28.) A dokumentumban ellentmondást nem tűrően le van fektetve, hogy az USA-nak meg kell előznie mindenféle konkurencia kialakulását, legyen az akár gazdasági, politikai, katonai stb., és ennek a regulatív, prevencionális politikának megengedett eszköze a fegyverek erejével való garantálás. Az amerikai külpolitikáról, kiváló és átfogó analizálást ad a magyar Külügyi Intézet eddigi igazgatója, Magyarics Tamás szeptemberben megjelent könyvében: Az Egyesült Államok külpolitikájának története. Antall József Tudásközpont. Budapest, 2014. Az ún. globális „Pax Americana” jelenségről pedig: Dorrien, Gary: Imperial Designs: Neoconservatism and the New Pax Americana. Routledge, 2004. Az új globális (amerikai) világrend fenntartásáról pedig: Gellman, Barton: Keeping the U.S. First; Pentagon Would Preclude a Rival Superpower. The Washington Post, 1992. március 11. Online elérhető: http://www.yale.edu/strattech/92dpg.html. (Letöltés időpontja: 2014. október 27.) Ennek a politikának a részeként körvonalazható az Irak, Líbia és Szíria elleni fellépés is, mivel ezen országok anyaföldjén olyan nyersanyaglelőhelyek vannak, melyek a „globális hatalmi” státusz fenntartásához elengedhetetlenek. A már hivatkozott ~ 93 ~

Fodor István

folyamatos vérontás kimondhatatlan borzalmai öltöttek testet.7 Általánosságban elmondható, hogy a geopolitikai stratégiának van egy alapvetően (bevett, de nem dokumentált) három lépcsőfokos rendszere, amelyben a legtöbb alkalommal az ún. „helyettesek háborúja” zajlik ténylegesen, a kvázi „megrendelő” nagyhatalom pedig a háttérből koordinálja az események folyamatát. Az első lépésben a befolyási célterületen belül, meghatározott csoportot/személyt kell pártfogolás alá venni, hogy az adott megbízó nagyhatalom érdekei szerint a gyakorlatban ténykedjen, azaz harcoljon. Amint a háttérhatalom érdeke megvalósult, az eszközként funkcionáló bábut félre kell állítani. Ezáltal, a harmadik szintnél a média által irányítottan lehet kezelni az adott személyt/csoportot, így a hazai/nemzetközi közvéleményt ellene lehet fordítani, amellyel megteremtődik az a legitimációs alap, hogy a korábban eszközként irányítottat fel lehessen számolni.8 Ez az a politika,

(Pentagoni) dokumentumban így fogalmazódott meg: „whose resources would, under consolidated control, be sufficient to general global power” 7 A térségen belüli szektariánus törésvonalak közötti szembenállás jelentős erejű feléledését is eredményezte a 2003-ban megindult Irak elleni nyugati támadás. Chomsky, Noam: Owl of Minerva’s View: ISIS and Our Times. Truth-Out, 2014. 09. 15. Online elérhető: http://www.truthout.org/opinion/item/26000#14152867857491&action=collapse_widget&id=6415549. (Letöltés időpontja: 2014. október 27.) A széles körben ismert és hivatkozott filozófus, politológus és nyelvész Chomsky több színtéren is kifejtette ezt az álláspontját, az erről készített interjút lásd: Polychroniou, C.J.: Chomsky: U.S. Spawned a Fundamentalist Frankenstein. Muslim Village, 2014. október 11. Online elérhető: http://muslimvillage.com/2014/10/11/58383/chomsky-u-sspawned-a-fundamentalist-frankenstein/. (Letöltés időpontja: 2014. november 22.) Az „ISIS” születésével kapcsolatos érvelésében részletezi, hogy „az az elhibázott washingtoni politika áll a hátterében, hogy vaskalapácsszerűen próbált csapkodni a társadalmilag megosztott, és gyenge Irakon, amelynek természetes velejárója volt a szervezet kinövekedése.” Majd úgy folytatja, hogy az „ISIS”: „egy azok a borzasztó következmények közül, melyet az USA-UK agresszív beavatkozása lángra lobbantott, ugyanis most ezek a szektariánus lángok szaggatják szét Irakot, és terjeszkedik szét az egész régión, mint szörnyű következmény.” 8 Vö.: N. Rózsa Erzsébet–Sógor Dániel interjú a Globál című műsor 2014. augusztus 21.-ei adásában. Online elérhető: http://mno.hu/global/meg-az-al-kaidara-es-a-talibokra-is-ralicitaltak1243533. (Letöltés időpontja: 2014. október 22.) A brit hírszerző, biztonságpolitikai és terrorelhárítás-ügyi szakértő, Charles Shoebridge ekként summázta az „ISIS” megítélésének ambivalens, és nem feltétlenül egyértelmű kérdéskörét az USA (és Angliát is beleértve) érdekeinek tükrében: „For the US and UK, to find an answer as to a way out of the mess that is now the Islamic State one must first ask whether for their foreign policy it’s actually a mess at all. Certainly ISIS remains a potent and useful tool for key US and UK allies such as Saudi Arabia, and perhaps also Israel, which seek the destabilisation of enemies Syria and Iraq, as well as a means for applying pressure on more friendly states such as Lebanon and Jordan. It’s understandable therefore that many question the seriousness of US and UK resolve to destroy ISIS, particularly given that for years their horrific crimes against civilians, particularly minorities, in Syria were expediently ~ 94 ~


amely elsősorban eredményezte annak a jelenségnek a kikristályosodását, amelyet ma nemzetközi terrorizmusként ismerünk. Napjainkban pedig az „ISIS” ennek a zászlóvivője, mivel befolyása és ereje által áttevődött a hangsúly az AlKaida (al-Qāʿidah) meghatározó szerepéről az „ISIS”-re.9 Chomsky igencsak határozott és félreérthetetlen jelleggel kritizálja ezt a nagyhatalmi politikai struktúrát, miszerint „nyilvánvalóvá10 vált, hogy Washington világbajnok a terror generálásában” és gyakorlatilag egy szégyenteljes amerikai terrorizmusról beszél.11 Graham Fuller pedig konkretizálva kifejtette, hogy az „USA az egyik kulcstényezője az ISIS létrejöttének, még akkor is, hogyha nem számolt vele. Mivel azok a

largely unmentioned by the West’s governments or media.” Hivatkozza: Anderson, Tim: More analysis on the farce that is the War on ISIS. In Gaza, 2014.10.11. Online elérhető: http://ingaza.wordpress.com/2014/10/11/more-analysis-on-the-farce-that-is-the-war-on-isis/. (Letöltés időpontja: 2014. november 14.) 9 Ezért figyelhető meg az is, hogy az Al-Kaida áttette a központi székhelyét Indiába, és onnan próbálja meg koordinálni az események folyamát. India több szempontból is veszélyeztetett ország, mivel ún. „puha társadalommal” rendelkezik, és számos társadalmi-ideológiai deficittel küzd. Így a szélsőséges entitások (mint az Al-Kaida is) teret tudnak nyerni, és az ország lakosságából is tudnak toborozni. Nalapat, Madhaw: Al Qaeda finds base in India, Modi is on its radar. The Sunday Guardian, 2014. március 29. Online elérhető: http://www.sundayguardian.com/news/al-qaeda-finds-base-in-india-modi-is-on-its-radar. (Letöltés időpontja: 2014. november 21.) 10 Számos példán (Angola, Nicaragua és Kuba) keresztül prezentálja azt a markáns kritikával fűtött érvelését arról, hogy mennyire elhibázott az a külpolitika, amelyet az Egyesült Államok folytat: Chomsky, Noam: The Leading Terrorist State. Throut-Out, 2014.10.03. Online elérhető: http://truth-out.org/opinion/item/27201-the-leading-terroriststate#14152776554231&action=collapse_widget&id=5114296. (Letöltés időpontja: 2014. november 04.) Hasonlókról számolt be a volt CIA-elemző Paul Pillar is, amikor úgy nyilatkozott, hogy „az USA által végrehajtott bombázások Szíria földjén, súlyos következményekkel fognak járni”, amely nyilvánvalóan utalás a szélsőséges elemek felértékelődésére és térnyerésére, mint az „ISIS”, avagy az „Al-Nuszra Front”. Ezt a tényt konstatálja Chomsky is, sőt kiszélesítve megállapítja, hogy Afganisztántól kiindulva egyértelmű konzekvencia a terrorizmus magvának kihajtása (amely magot az elhibázott nyugati érdekeken alapuló politika vetette el), majd annak nemzetközivé válása. 11 Az amerikai finanszírozású terror(izmus) egyik nyilvánvaló példázataként említi az el salvadori polgárháborúban kivégzett jezsuita papok (és házvezetőik) merénylőinek esetét, akik amerikai támogatással hajtották végre a gyilkosságokat. Chomsky, Noam: The Worlds Greatest Terrorist Campaign. In These Times, 2014.11.03. Online elérhető:http://inthesetimes.com/article/17311/noam_chomsky_the_worlds_greatest_terrorist_camp aign. (Letöltés időpontja: 2014. november 05.) ~ 95 ~

Fodor István

destruktív intervenciók, amelyeket az USA a Közel-Keleten alkalmazott, például az iraki háború, alapjaiban járult hozzá az „ISIS” születéséhez.”12 A rendszerváltást követően pedig a globális kihívó már nem egy szembenálló nagyhatalomban, hanem egy civilizációs konglomerátumban öltött testet, amelynek keretén belül az elsődleges ellenségkép szítása az iszlámot tűzte zászlajára. Ezt a folyamatot látva jegyezte meg Huntington, hogy az elkövetkezendő idők hatalmi konfrontálódásai fókuszában a civilizációs diverzitások lesznek.13

Interjú Graham Fullerrel a Radikal elnevezésű török lapban: Başaran, Ezgi: IªİD'in ana yaratıcısı ABD'dir. („Az USA politikájának hozzájárulása az IS létrejöttéhez.”) Radikal, 2014. szeptember 1. Online erléhető: http://www.radikal.com.tr/radikal.aspx?atype=haberyazdir&articleid=1210125. (Letöltés időpontja: 2014. november 28.) 13 Huntington, Samuel: The Clash of Civilizations and the Remaking of World Order. Simon & Schuster, 1996. Ugyanakkor azt is ildomos megjegyezni, hogy Huntington eme műve, igen meghatározó jellegű kriticizmussal fűtött visszhangot váltott ki a tudományos világban. Amartya Sen amellett érvelt, hogy egyszerűen helytelen az a hipotézis, hogy a Nyugatnak kvázi „kötelezettsége” a nem-nyugati kultúrákkal szembeni konfrontálódása. Továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy egységes nyugati kultúráról, avagy civilizációról sem beszélhetünk, mint ahogy egyik nagy kultúra sem egységes. Pontosan ezért nem is merülhet fel az, hogy egy egységes nyugati „kötelezettségvállalásról” beszéljünk a nem-nyugati kultúrákkal szembeni konfliktusokban. Sen, Amartya: Democracy as a Universal Value. In: Journal of Democracy 10 (3) 1999. 3–17. Paul Berman pedig gyakorlati példázattal állt elő, mikor azt az érvelését támasztotta alá, hogy a civilizációs törésvonalak léte mint olyan, amely csak és kizárólagosan a konfrontálódást tudja táplálni, nem jogos megközelítése, mivel abban az esetben lehetetlen lenne a nagy múltra visszatekintő USA és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatrendszer folyamatos léte is. Berman amellett teszi le a voksát, amelyet teljes körűen elfogadok én is, hogy a konfrontálódási faktorok elsősorban ideológiai, világnézeti meggyőződéseken alapulnak (amelynek nyilván lehet eszköze például a vallás is, hiszen az Al-Kaida, vagy az „ISIS”-t is ekként kell megközelíteni) és nem a kulturális diverzitások eleve elrendeltsége. Berman, Paul: Terror and Liberalism. WW Norton&Company, 2003. A palesztin felmenőkkel rendelkező Edward Said elutasítja azt az káros hatású felfogást, hogy a kultúrák összecsapásáról kell értekezni, ezt részletezi a Tudatlanság összecsapása című írásában. Rávilágít arra is, hogy a kultúrák között jelentős összefüggések, kötődések, illetve interakciók vannak, amelyekről Huntington egyszerűen megfeledkezik. Said, Edward: The Clash of Ignorance. The Nation (NY) Vol. 273, (2001) No. 12. A „civilizációk összecsapását” mint terminológiát fejletlen jellegűnek véli Mohammad Sadeq, amelyet már meg kellene haladni. A The Clash of Civilizations and the Remaking of World Order munkához írt recenziójában azt is megvilágítja, hogy ez a „megfogalmazás/felfogás” azért is kerülendő, mert kontraproduktív. Hiszen a civilizációk közötti kibékíthetetlenséget övező mitizált felfogás is az egyik olyan eszköz, amelyet retorikailag előszeretettel használt Usāmah bin Lādin is, mint legitimációs eszközt. (Napjainkban pedig az „ISIS” is.) Sadeq reflektál arra is, hogy Huntington nevezett munkájának elemi problematikája az, ahogy az iszlámhoz nyúl. Ez vitathatatlan, mivel az iszlámot és a terrorizmust egymáshoz közel állítja, érződik rajta, hogy az iszlám teológiai doktrínáit és tanításait nem ismeri, és ezek hiányában próbálja az iszlámmal kapcsolatos entitásokat értelmezni, tévesen. Huntingtonnak az iszlámmal kapcsolatos megközelítését kezdetlegesnek és helytelennek minősíti, amely már intenzíven provokatív (intensely provocative) jelentőségű. A recenziót részleteiben lásd: Book ~ 96 ~ 12


Az eszköz mit sem változott, a publikum széles körében való fenyegetettség érzésének elplántálása és szisztematikus jellegű felszínen tartása, amely az USA külpolitikájának kulcsfaktora volt, legmarkánsabban a Bush-adminisztráció alatt. Az amerikai retorika szerint az iszlámban megjelenő „ellenségkép” pedig újfent életre hívta azt a legitim jogot, hogy a fenyegetettség elhárítása érdekében katonailag is fel kell lépni.14 Az „ISIS” gyökerei a „Kalifátus” deklarálásáig Nyilván felmerül a kérdés, hogy mi az oka annak a számos névváltoztatásnak, amelyen az „ISIS” átesett. Ennek a megközelítésnek a vizsgálata sem szokott górcső alá kerülni, pedig nagyon jelentős, mivel ezeknél az átalakulásoknál is konstatálhatjuk azt, hogy ez a terrorszervezet szisztematikusan építette fel a struktúráját. A kezdeti állapotában Al-Kaida gyökerekből táplálkozó szélsőséges „szunnita” csoportosulás, amely az Irakban állomásozó külföldi (megszálló) erők ellen lépett fel (2003 – iraki offenzíva) számos más szélsőséges csoportosulással karöltve. Ezt követően a harcok során megerősödött szerveződés már teljes jogú Al-Kaida-ággá nőtte ki magát, és a fegyverek szavát a (szélsőségesen megközelített) vallás hangja kezdte motiválni, ekkorra már „Iraki Iszlám Állam” („ISI”) formációban.15 2013 második negyedévének elején, mikorra a szíriai polgárhá-

Review by Mohammad Sadeq: The Clash of Civilizations and the Remaking of World Order. March 2002. Online erléhető: http://www.mohammadsadiq.com/News_Pages/Book%20review_10-11-09.htm (Letöltés időpontja: 2014. november 07.) 14 Chomsky szavaival kommentálva: „for any atrocities that they wanted to carry out” lásd itt: Chomsky, Noam: Clash of Civilizations? Online elérhető: http://www.indiaseminar.com/2002/509/509%20noam%20chomsky.htm. (Letöltés időpontja: 2014. november 03.) 15 2006. október 13.: „Dawlat al-ʻIraq al-Islāmīyah” azaz, „Iraki Iszlám Állam” létrejötte. A szélsőséges szervezet több kisebb-nagyobb jogelőddel rendelkezik, mint amennyit feltüntettem, de azok részletes taglalását a dolgozatom szempontjából nem tekintem jelentősnek, ezért nem térek ki rájuk. Policy Report: The Crisis in Iraq. An Analysis of the Islamic State of Iraq and Levant (ISIL) with U.S. Policy Recommendations in Iraq. UMAA-Advocacy, 2014. 06.; Ugyan 2008 körül megfigyelhető volt egy átmeneti törés a csoportosulás keretein belül, ugyanis az erőszakos ~ 97 ~

Fodor István

ború szerves részévé vált az „ISI”, nevét kiszélesítette az érdekövezetének kiterjedésével párhuzamosan, „ad-Dawlah al-Islāmīyah fīl-ʻIraq wa ash-Shām” („ISIL/ISIS”) terminust alkalmazva. A nemzetközi határok átrajzolásával teret nyertek a térségben az Irakon belül fokozódó szektariánus konfrontálódások, amely által újra realitássá vált, hogy a térség akut deficit tényezővé alakul.. Az iraki és szír állapotok folyamatosan eszkalálódnak, amelyet csak erősít, hogy az „ISIS” a „kalifátus kihirdetését” követően egységes szervezetként működik, és eredményesen tudnak teret nyerni mind az iraki hadsereggel, mind a lokális szír és iraki ellenséges militáns és radikális csoportosulásokkal szemben.16 Az „ISI” („Iraki Iszlám Állam”) térnyeréséhez nagyban hozzájárult, hogy az amerikai egységek kivonását követően hatalmi vákuum keletkezett Irakban.17 Amit roppant mód felerősített a két cikluson keresztül hatalmon lévő Nūrī alMālikī súlyosan elhibázott belpolitikája, amelyben mind a politikai, mind a gazdasági hatalom elosztásában csak és kizárólagosan a síitákat részesítette előnyben. Ezy politikának velejárója volt, hogy a többségi szunnita lakosságot szisztematikusan kiszorította a közhatalomból (egyébiránt a kurdokat is), és az életkörülményeik pedig ellehetetlenültek. Ebből fakadóan a síita dominanciájú kormányzattal szemben a szunnita lakosság körében széleskörű és általános frusztrá-

térhódítási kísérletükkel szemben erőteljesen felléptek az iraki szunnita törzsek (Awakening Movement), de visszaszorítások csak átmeneti volt. A szunnita klánokat tömörítő szerveződés számos taggal rendelkezik, mint például: Abnāʼ al-ʻIrāq („Irak Fiai”), Inqādh al-Anbār („Anbari Megváltás”), Ḥarakat al-Ṣaḥwah al-Sunnīyah (Szunnita Ébredés Mozgalma) stb. 16 Lewis, The Wall Street Journal, 2014. június12. 17 A CIA volt főigazgatója, majd amerikai védelmi miniszter Leon Panetta memoárjában három stratégiai hibát sorakoztatott fel, amit az USA elkövetett Irakkal kapcsolatban. Ezek közül kifejezetten fontos az amerikai erők kivonása háttérerők biztosítása nélkül. Ugyanis a külső erők kivonását követően generálódott hatalmi vákuumba tudtak behatolni a szélsőséges elemek. Panetta, Leon–Newton, Jim: Worthy Fights: A Memoir of Leadership in War and Peace. Penguin Press HC, 2014. ~ 98 ~


ció lett úrrá, amelyben alapvetően megragadt egy újabb iraki destabilizációs faktor.18 A volt iraki vezető stratégiai hibát hibára halmozott, alapvető államstabilizációs eszközöket hagyott figyelmen kívül (amelyek 2003 óta súlyos formát öltöttek), mint például a folyamatos vízellátást, avagy az elektromosságot. Ez már önmagában is társadalmi elidegenedést generált, ráadásul tovább fokozódott azáltal, hogy al-Mālikī nyílt diszkriminációban részesítette a szunnitákat és a kurdokat egyaránt.19 Irakon belül ezeknek a tényezőknek az összefüggései által válik Zack Beauchamp helyesen rámutatott arra, hogy a jelenlegi síita-szunnita konfrontálódás nem egy folyamatos, múltból táplálkozó szembenállás maradványa, hanem az utóbbi évek Irakkal kapcsolatos stratégiai fiaskóinak eredménye, amelynek belső faktora Nūrī al-Mālikī, külső komponense pedig az amerikai hadjárat. Beauchamp, Zack: The real roots of Iraq’s Sunni-Shia conflict. Vox, 2014. június 20. Online elérhető: http://www.vox.com/2014/6/20/5827046/who-are-sunniswho-are-shias. (Letöltés időpontja: 2014. november 20.) Az iraki szunnita klánok negatív viszonyulása a volt miniszterelnökkel kapcsolatban igen sokatmondó, a így Dulaim-klán (az egyik legbefolyásosabb, és legnagyobb klán az iraki Anbár [al-’Anbār] kormányzóságában) vezetőjének nyilatkozata is, aki amellett érvelt, hogy al-Mālikī alapjaiban hibás az „ISIS” létéért: Ali, Omar: Anbar Tribal Leader: Maliki is ’More Dangerous’ Than ISIS. Rûdaw, 2014. június 07. Online elérhető: http://rudaw.net/english/interview/06072014. (Letöltés időpontja: 2014. november 21.) 19 Boghani, Priyanka: In Their Own Words: Sunnis on Their Treatment in Maliki’s Iraq. Frontline, 2014. október 28. Online elérhető: http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/iraq-war-on-terror/rise-of-isis/in-their-own-words-sunnis-on-their-treatment-in-malikis-iraq/. (Letöltés időpontja: 2014. november 16.) A 2003-as amerikai offenzívát követően a megbuktatott iraki vezető, Ṣaddām Ḥusayn félreállítását követően az amerikai adminisztráció szakított a korábbi tradicionális szunnita berendezkedéssel, amelyre Irak épült, és a síita közösségek támogatása mellett döntött, ahogy Bush hírhedtté vált mondata jelezte: „la bonne personne pour l’Irak” azaz „Ő (al-Mālikī) lesz a legjobb személy Iraknak”. Al-Mālikī pedig kihasználta a lehetőségét, de gyakorlatilag mind az államvezetés, mind a vallási diverzitásokkal kapcsolatban csak fiaskókkal ötvözve. Dumont, Julia: Irak: Nouri Al-Maliki, fin de règne d'un Premier ministre autoritaire. Géopolis, 2014.08.12. Online elérhető: http://geopolis.francetvinfo.fr/nouri-al-maliki-fin-de-regne-dun-premierministre-autoritaire-40663. (Letöltés időpontja: 2014. november 20.) Al-Mālikī megítélését tekintve igencsak sokatmondó Iyād ʿAllāwī – a 2004-2005 közötti ideiglenes iraki miniszterelnök – interjúja, amit a Telegraph publikált, miszerint, „még rosszabb” („even worse”) mint Ṣaddām Ḥusayn volt. McElroy, Damien: Iraq's Nouri al-Maliki 'copies Saddam Hussein'. Telegraph, 2007. szeptember 28. Online elérhető: http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/1564500/IraqsNouri-al-Maliki-copies-Saddam-Hussein.html. (Letöltés időpontja: 2014. november 20.) Vö.: Stansfield, Gareth: The Islamic State, the Kurdistan Regio and the future of Iraq: assessing UK policy options. In: International Affairs, Volume 90, Issue 6, 2014. 1329–1350. 2013 végétől alapvetően kontraproduktív hatást váltott ki és fokozatosan generált az iraki központi hatalom, hogy az önállósodás útján haladó kurdokat korlátozni tudja. Ugyanis az a gazdasági megszorítás, amelylyel szükségállapotot akart volna elérni al-Mālikī, teljesen visszájára sült el, mivel a kurdok az irányításuk alatt lévő területeken található olajat még fokozottabban próbálták exportálni, hogy függetleníteni tudják magukat Bagdadtól. Ezzel párhuzamosan készenlétbe helyezték, majd a szélsőségesek ellen sikerrel alkalmazták a kurd pêşmerge harcosokat. Viszont létükért mindennap harcot kell vívniuk az „ISIS” erővel szemben, a megrekedt kurd frontokon történő küzdelmeket Stansfield „halál közelinek” (near death) definiálja. Az iraki Kurdisztánért folyó küzdelemről lásd: Lefébure, Anaïs: Kurdistan: le PKK, grand gagnant de la lutte contre l’État islamique. Jol ~ 99 ~ 18

Fodor István

megérhetővé, hogy amikor a szélsőségesek (a későbbi „ISIS”) megjelentek, akkor a szunnita lakosság egy bizonyos része nem azért csatlakozott, mert szélsőséges lett volna, hanem mert ebben az „új hullámban vélte felfedezni azt az árt, amely elmossa” az őt évek óta erőszakosan elnyomó al-Mālikī uralmát. Amennyiben gyakorlati értelemben véve a külső (vagy annak tekinthető) tényezőket kívánjuk megvilágítani az „ISIS” térnyerése szempontjából, elsősorban a Szaúd-Arábia nevével fémjelzett gazdag öböl-menti szunnita hatalmasságokat kell megnevezni.20 Akik fegyverrel és anyagi támogatások hadával fegyverezték fel és erősítették meg az „ISIS” kapacitásait. Az amerikai alelnök, Joe Biden beismerte, hogy a térségben található „legfontosabb szövetségeseink” gyakorlatilag köldökzsinórként szolgálva táplálták a szélsőséges szunnita fegyvereseket: „The Saudis, the Emiratis (…) were so determined to take down [Syrian President Bashar] Assad and have a proxy Sunni-Shia war, [that] they poured hundreds of millions of dollars and thousands of tons of weapons into anyone who would fight against Assad.”21 Ahogy Szaúd-Arábia is teret engedett a szunnita szélsőségeseknek, akként Törökország is, mivel a síita vezetésű22 szír rezsim megbuktatása napirendszerű jelentőséggel bír abban a pillanatban, hogy elvész a „síita-félhold” egyik meghatározó pillére Szíria tükrében, úgy gyengül exponenciálisan a síita világ, és a térségbeli elsődleges nagyhatalom, Irán is. Biden hason-

Press, 2014.09.17. Online elérhető: http://www.jolpress.com/kurdistan-pkk-grand-gagnant-luttecontre-etat-islamique-irak-article-827971.html. (Letöltés időpontja: 2014. november 21.) 20 Polychroniou, Muslim Village, 2014. október 11. „Szaúd-Arábia a kőolajból származó hatalmas bevételeit használja fel, hogy terjessze a wahabita-szalafita doktrínákat az iskolákban, a mecsetekben, továbbá, az elsődleges forrás a radikális iszlamista csoportok finanszírozásának, az öböl-menti (amerikai szövetséges) államokkal karöltve.” Majd hozzáteszi: „Természetesen, a rezsimek félnek az ISIS-től, viszont úgy néz ki, hogy az anyagi támogatást nem tartják vissza azok a gazdag donorok, akik Szaúd-Arábiában, és az Emirátusokban székelnek, amelynek alapvetően ideológiai gyökérzete van, hiszen, mint ahogy említettem is, a szaúdi radikális iszlamista felfogás sem szűnt meg.” 21 Gutman, Roy: Biden continues to apologize; first Turkey, now UAE. McClatchy DC, 2014. október 06. Online elérhető: http://www.mcclatchydc.com/2014/10/06/242222_biden-continuesto-apologize-first.html?rh=1 (Letöltés időpontja: 2014. október 29.) 22 Fodor István: Az iszlám politikaelmélete az „arab tavasz” tükrében. In: Gulyás Martin (szerk.): Studia Vincentiana. Szent Vince Szakkollégium Válogatott Tanulmányok. 1/2014. Piliscsaba. 38. ~ 100 ~


lóképpen az öböl-menti szunnita szövetségesekkel kapcsolatban Erdoğan politikájának vészes következményeit is prezentálta a (török-szír) határkérdés ügyében: „We let too many people through. So we’re trying to seal the border.”23 A szír polgárháborúban az „ISIS” meghatározó hatalommá válásáig, az USA/„Nyugat” alapvető stratégiai célja volt az Baššār Ḥāfiẓ al-ʾAsad rezsim megbuktatása, és az ellene mérsékeltként interpretált felkelő erők támogatása. A „szír-kérdés” megoldásának eszközeként a légi bombázások szolgáltak volna, mint ahogy jelenleg konstatálhatjuk Irak esetében is. Alapjaiban véve téves az a feltételezés és állásfoglalás, hogy a „mérsékelt-demokratikus” szellemiségű felkelőket kell támogatni a szír polgárháborúban, mivel a helyszínen, a szír frontokon egyszerűen nem beszélhetünk ilyen tényezőkről, mivel a felkelők legjava szélsőséges, ahogy az „ISIS” szír területeken való megerősödése is alátámasztja ezt a tényt.24

2014. október 2.-án a Harvard Kennedy School adott otthont annak a nagy volumenű beszédnek, amelynek keretein belül Biden beismerte, hogy a térségbeli amerikai szövetségesek, baráti államok támogatják az „ISIS”-t. A török határkérdés ügyében is értekezett. Lásd: Biden: Our Allies in the ME Funded and Nurtured ISIS. Harvard Kennedy School, 2014. október 2. Online elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=7xQ2HxD3nUM. (Letöltés időpontja: 2014. október 28.) Vö.: A katari támogatásokról való beszámoló: Blair, David–Spencer, Richard: How Qatar is funding the rise of Islamist extremists. The Telegraph, 2014. szeptember 20. Online elérhető: http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/qatar/11110931/How-Qatar-is-fundingthe-rise-of-Islamist-extremists.html?fb. (Letöltés időpontja: 2014. november 20.) 24 Erre utal az amerikai biztonságpolitikai szakértő Pillar is, mikor a mérsékelt jelzőt idézőjelben használja („moderate”). Pillar, Paul R.: Obama’s Much-Conflicted Syrian Policy. Consortiumnews, 2014. október 14. Online elérhető: http://consortiumnews.com/2014/10/14/obamas-much-conflicted-syrian-policy/. (Letöltés időpontja: 2014. október 29.) A mérsékeltként definiált felkelő erők katonai támogatásáról szóló hivatalos programtervezetet lásd itt: Eisenstadt, Michael–White, Jeffrey: An Enhanced Train-andEquip Program for the Moderate Syrian Opposition: A Key Element of U.S. Policy for Syria and Iraq. Policy Analysis. The Washington Institute, 2014. július 08. Online elérhető: http://www.washingtoninstitute.org/policy-analysis/view/an-enhanced-train-and-equip-programfor-the-moderate-syrian-opposition. (Letöltés időpontja: 2014. szeptember 22.) ~ 101 ~ 23

Fodor István

A Kalifátus25 valójáról az iszlám tükrében Az egyik legismertebb megvilágítása az iszlám állam prezentálásának, a baszrai születésű jogtudós és diplomata, egyben a politikatudomány szakértője és szociológus, al-Māwardī (972-1058) tollából született. Életének fő művében, az Al- aḥkām as-sulṭānīya26 (Az iszlám kormányzás törvényei) lapjain részletekbe menően megvilágítja, hogy milyen feltételek mellett lehet kalifát választani, mit jelent maga a cím, és az iszlám politikaelméletének, a kalifátusban való testet öltésének elengedhetetlen körülményeit is analizálja. Munkájában kitér arra is, hogy milyen vallási törvényekkel van kapcsolatban a kalifa hatásköre és jogai, amelyeknek minden körülmények között teljesülniük kell. Tartalmát, stílusát tekintve elsősorban egy teoretikus államelméleti munkáról van szó, a kalifátus intézményét fókuszban állítva, de azt is figyelembe kell venni, hogy korának egyik legkiválóbb alkotása, amelyet példázatként hivatkoztak, a kalifa szerepét, jogát és kötelezettségeit, illetve előnyös tulajdonságainak a részletezése tekintetében. Egészen a 8. századig vissza lehet vezetni azokat a politikai tartalmú értekezéseket, amelyek az iszlám szellemében történő megfelelő kormányzási formulákat lerögzítették, illetve tanács jelleggel járultak hozzá. Kiemelkedő példázat a perzsa származású, igencsak jelentős munkásságot maga mögött tudó, Ibn alMuqaffaʿ27 vonatkozó írásai, miszerint az állam felé engedelmességgel tartozik A kalifátusi intézmény rendszeréről és struktúrájáról, annak meghatározó és kiemelkedő szerepéről a középkori iszlám világban számos tudományos közlés született A. von Kremer: Culturgeschichte des Orients unter des Chalifen című művének 1875-ös kiadásától kezdve napjainkig bezáróan. A politikaelméleti megközelítésnek kiváló ismertetését lásd H. A. R. Gibb, Constitutional Organization c. tanulmányában, amely megjelent: Law in the Middle-East. Washington, D.C., 1955. 3–27.; al-Māwardī tollából a Theory of the Khilāfah, amely megtalálható: Islamic Culture, XI, 1937., 291–302.; Tyan, Émile: Institutions du droit public musulman. Vol. I. Le Califat, Vol. II. Sultanat et Califat. Paris, 1954, 1957. 26 Māwardī, ʻAlī Ibn-Muḥammad: Al- aḥkām as-sulṭānīya wa-ʼl-walāyāt ad-dīnīya. Dār al-Kutub al-ʻIlmīya, 1990. Gyakorlatilag az első olyan tudományos értekezés volt ez a munka, amely az iszlámon belüli politikatudománnyal és az azzal kapcsolatban lévő állami adminisztráció kérdéskörét részletekbe menően analizálja. Hatása, jelentősége évszázadokon keresztül kontinuitásban maradt, és gyakorlatilag máig sem nagyon vesztett a relevanciájából. Rosenthal, E. I. J.: Political Thought in Medieval Islam. Cambridge University Press, 2009. 21–84. 27 Teljes nevén: Abū Muhammad ʿAbd Allāh Rūzbih ibn Dādūya (720 körül–756/57), nemcsak a vallási pilléreken nyugvó politika és államvezetés rejtelmeit ismerte behatóan, hanem a klasszikus ~ 102 ~ 25


mindenki, abban az esetben, ha a hatalom, a Korán és a Sunnah utasításai szerint cselekedik. Gyakorlatilag tükröt állított annak, hogy hogyan kell „helyesen” uralkodni, az uralkodó általi, felelősségteljes Ḥudūd-alkalmazás (betartandó határok az uralkodásban, egyfajta mértékletesség, illetve, a súlyos bűnesetek szankcionálása) és a šarīʿah által megszabott irányelvek makulátlan formában való betartása. Viszont – folytatja Ibn al-Muqaffaʿ –, ha az uralkodó „letér a helyes útról” és tiltja vagy akadályozza, amit Allah engedélyezett, vagy pedig azt engedélyezi, amit Allah megtiltott, onnantól kezdve manifesztálódik (az iszlám teológiájának értelmében) a fasād elkerülendő, a rend felbomlásához vezető, korrupt állapota.28 Abū Hurayra a következőket hagyományozta Mohamedtől: „Kerüljétek el a hét pusztulásba vívőt! Mondták: Melyek azok? Ó, Allah Küldötte! Mondta: A társítás Allah-hal szemben, a varázslat, az olyan lélek megölése, amelyet Allah megtiltott, kivéve, ha jogos igaz ügyért történik, az uzsora habzsolása, az árvák javainak

perzsa és arab irodalomban is jártas volt. Az ún. „királytükör” (angol: mirrors for princes, német: Fürstenspiegel) műfaj első, kiemelkedő képviselői között volt. Az iszlámra térést követően kezdett el nagy mennyiségben írni az ideális uralkodó eszményképéről és attribútumairól. Az egyik legismertebb fordítása (amely munka a „jó és bölcs uralkodó” nevelését irányozza elő), melyet fársziról ültetett át arabra (az eredeti szanszkrit: Pañcatantra), a Kalīla wa Dimna. Brown, W. Norman: A Comparative Translation of the Arabic Kalīla Wa-Dimna, Chapter VI. In.: Journal of the American Oriental Society. American Oriental Society, 1922., 215–250.; Wood, Ramsay: Kalila and Dimna: Fables of Friendship and Betrayal. London, 2008. Államelméleti teoretikájában az etikusság, a morál és a jog jelentőségét szorgalmazta a kalifa főbb prioritásaiként. A kalifa és udvarának etikus voltáról szól az Al-Adab al-Kabīr, hasonló tartalmú az Al-Adab al-ṣaghīr írása is. Zakī, Ahmad (ed.): Ibn al-Muqaffaʿ: Al-Adab al-ṣaghīr. Princeton University Arabic collection. Alexandria, 1911. Ibn al-Muqaffaʿ életéről, politikai szerepéről és útmutatásáról a „jó kalifátus” megteremtése érdekében lásd még: Sourdel, Dominique: La biographie d’Ibn alMuqaffa‘ d’après les sources anciennes. Arabica 1, 1954, 307–323. 28 A Korán terminológiájában értelmezendő, olyan korrupciót/zavargást ír le, és a morál hanyatlását, amely a rend széttöredezettségét eredményezi, és azáltal korrupció lesz úrrá a földön, ami egy olyan (legtöbb esetben, de nem csak kizárólagosan) uralkodó (kalifa) tetteiből eszkalálódik, aki letér Isten útjáról, parancsolatairól. Megjelenését tekintve lehet részleges, mikor Isten törvényeinek java része be van tartva, bizonyos kötelezettséget viszont megszeg az egyén, és életének valamelyik aspektusában nem teljesíti. Általános pedig abban az esetben, hogy az egész társadalom/közösség letér Isten útjáról, az esetben a társadalmi átalakulás destruktív irányt vesz és korrupttá válik. Zahid, Ishaq: Glossary of Islamic Terms. Fasad cínszó. Online elérhető: http://www.islam101.com/selections/glossaryEF.html. (Letöltés időpontja: 2014. november 15.) Tartalmát tekintve legtöbbször az apokaliptikus katasztrófát létrehozó, fitna (megpróbáltatás, teszt) jelenségével párosul. Fitzpatrick, Coeli–Walker, Adam Hani: Muhammad in History, Thought and Culture [2 volumes]: An Encyclopedia of the Prophet of God. California, 2014. 59– 62., 210. ~ 103 ~

Fodor István

habzsolása, elfordulás a harc napján, és az erényes, tisztes, hívő asszonyok megvádolása.”29 A kortárs koncepciók értelmezésében is, az iszlám kalifa és kalifátussal kapcsolatban a teljes közösség választja meg az uralkodót a hatalomra, amely az iszlám instrukciói és előírásai szerint történik, így az, megfelelő módon tudja az iszlám tradícióit alkalmazni az eredeti kalifátusi teóriák értelmében. Ezen elméletek által, az iszlám állam szuverenitással rendelkezik, amely magába foglalja a šarīʿah alkalmazását, a szükséges jogi és teológiai útmutatások gyakorlatának tükrében, és ezáltal a kalifa a muszlim közösség élén áll, mint szuverén vezető, és a közösséget pedig, mint nemzetet irányítja. Az „ISIS” kérdés: az iszlám tudományos világ általi egyöntetű elutasítás Kétségkívül a legfontosabb (de nem egyedüli) nemzetközi kooperáció, az „ISIS” gyarló és hipokratizmussal vegyített brutalitásának az elutasítására a világ minden részéről több mint 120 muszlim vallástudós egybehangzó véleményét tartalmazó „Nyílt levél”, amelyet Abū Bakr al-Baġdādī-nak, és az őt követőeknek írtak, szeptember 24-én.30 Ebben a levélben, az iszlám teológiai utasításainak és előírásainak autentikus, valódi arcát és tartalmát analizálják 24 pontban, és azok-

Ṣaḥīḥ al-Buḥārī, N. 2615. Ehhez kapcsolódóan, Korán 4:31: „Ha elkerülitek azon nagy bűnöket, amelyek eltiltattatok, Mi eltöröljük rólatok a rossz cselekedeteiteket. És kegyes bemenetet biztosítunk nektek (a Paradicsomba).” A hivatkozott Korán vers arra utal, amikor az (negatív értelemben vett, materiális) emberi törekvés, a ’vágy’ áthágja az Isten által szabott immanens határokat, akkor fasād (korrupció) jön létre. Említésre méltó, hogy az ún. „arab tavasz” erupciója a teológiailag is megközelítendő fasād és fitna állapotára vezethető vissza. 30 Sajnálatos tény, hogy a nemzetközi híradásokban, zsurnalisztikai jelentésekben gyakorlatilag nem, vagy csak periférikus jelleggel jelentek meg az ezzel a roppant mód szignifikáns eseménnyel kapcsolatos beszámolók. Ez annak tükrében is problematikus, hogy az „ISIS” és a „dzsihádizmus” tartalmú híradások általánossá váltak, ugyanakkor az iszlám valóját, annak teológiai manifesztálódását és a terrort elutasító muszlim kútfők akkurátus állásfoglalása gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül lett hagyva (és van is). Jelenleg, arab, angol, német, spanyol, bosnyák, holland, illetve már magyar nyelven is elérhető a teljes szakszöveg fordítása: Open Letter to Al-Baghdadi. Online elérhető: http://lettertobaghdadi.com/index.php. (Letöltés időpontja: 2014. november 25.) ~ 104 ~ 29


kal kapcsolatban, pontról-pontra mutatnak rá az „ISIS” hiteltelenségére, és képmutató, erőszakos sui generis lényére. Több szempont mentén analizálva is kifejezetten fontos, hogy a levél léte és tartalma minél szélesebb körben ismert legyen, és ezáltal az a konklúzió is, hogy a muszlim világ elutasítása és elzárkózása a szervezet tetteitől általános érvényű. A tudósok nyílt jelleggel érvelnek amellett is, hogy a terror eszközét alkalmazó szervezet megnevezése ne társuljon az iszlámmal, sem az annak értelmezésében vett állammal – így a kalifátussal, és a dzsiháddal – sem, ennek egyaránt van morális, emocionális, teológiai, vallástudományi, jogi és államelméleti dimenziója is.31 Ezeknek a módfelett fontos tényeknek a figyelembevétele primer jellegű, és pontosan ezért foglaltam már a bevezetőmben is állást amellett, hogy a tanulmányban végig idézőjelben fogom használni a szervezet önelnevezésével kapcsolatos alternatívákat, mivel azoknak semmi realitásalapja nincs. Ezért – ahogy már kifejeztem – sértő és helytelen meghatározások. A kifejezetten fontos levél 24 pontos rezüméje:32 „1. Az Iszlámban tilos fatwát (vallási döntvényt) kiadni az összes szükséges vallási tanulmányi tudás megléte nélkül. Még ezután is a fatwáknak meg kell felelnie a követelményeknek, amelyek az Iszlám vallásjog alapjául szolgáló elsődleges írásos szövegekben (Korán, Szunna) leírtakkal megegyeznek. Tilos továbbá idézni a Korán egy versének egy részét vagy töredékét és ez alapján szabályt (törvényt) hozni anélkül, hogy megvizsgálnának minden az adott dologra vonatkozó tanítást a Koránban és a Hadíszokban. Más szóval, a fatwák kiadásához nagyon szigorú

Az „Iszlám Állam” megnevezés elutasítását szorgalmazza, többek között, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsának (Council of American-Islamic Relations) vezetője, Nihad Awad is, aki több munkatársával együtt, Washingtonban prezentálta a levél angol fordítását. Awad is megerősítette azt a lehangoló tényt, hogy a levélről mennyire kevesen tudnak, és a fogadtatás passzívitását is megjegyezte. Markoe, Lauren: Muslim Scholars Release Open Letter To Islamic State Meticulously Blasting Its Ideology. The Huffngton Post, 2014. szeptember 24. Online elérhető: http://www.huffingtonpost.com/2014/09/24/muslim-scholars-islamic-state_n_5878038.html. (Letöltés időpontja: 2014. november 24.) 32 Az összefoglalást, az MME (Magyarországi Muszlimok Egyháza) általi, megfelelő és hivatalos fordításának felhasználásával teszem közé, amely megtalálható: Online elérhető: http://lettertobaghdadi.com/index.php. (Letöltés időpontja: 2014. november 25.) ~ 105 ~ 31

Fodor István

szubjektív és objektív előfeltételek vannak, és senki sem 'válogathat ki' Korán verseket vallásjogi vitákhoz anélkül, hogy a teljes Koránt és Hadíszt figyelembe venné. 2. Teljes mértékben tilos a fatwa kiadása az Iszlámban, az arab nyelv tökéletes elsajátításának megléte nélkül. 3. Tilos leegyszerűsíteni a Shariah kérdéseit és figyelmen kívül hagyni a többi Iszlám vallástudományi ágat. 4. Az iszlámban megengedett a vallástudósoknak (akik bizonyítottan vallásjogi tanulmányokkal rendelkeznek), hogy eltérő véleményük legyen különböző kérdésekben, kivéve azokat, amelyek a vallás alaptételei és minden muszlimnak muszáj tudnia. 5. Az Iszlámban tilos figyelmen kívül hagyni a mai idők realitását, amikor egy vallásjogi szabályozást hoznak meg. 6. Az Iszlámban tilos ártatlan emberek meggyilkolása. 7. Az Iszlámban tilos megölni követeket, nagyköveteket és diplomatákat, és ezért tilos meggyilkolni az újságírókat és a segélyszervezetek alkalmazottait is. 8. A Dzsihád jelentése védekező háború az Iszlámban; nem megengedett a helyes ügy megléte, a megfelelő cél és a megfelelő magatartási szabályok betartása nélkül. 9. Az Iszlámban tilos muszlim embereket nem-muszlimnak deklarálni, kivéve, ha az a személy nyíltan kinyilvánítja a hitetlenségét. 10. Az Iszlámban tilos a keresztényeknek vagy a 'Könyv Népeinek' ártani vagy őket bántalmazni. 11. A Jezidi népet a Könyv Népének kell tekinteni. 12. A rabszolgaság újbóli bevezetése szigorúan tilos az Iszlámban. Globális egyetértés mellett eltörölték a múltban. 13. Tilos az embereket erőszakkal az Iszlámra téríteni. 14. Az Iszlámban tilos megtagadni és/vagy visszatartani a nők jogait. 15. Az Iszlámban tilos megtagadni és/vagy visszatartani a gyerekek jogait. ~ 106 ~


16. Tilos a vallásjogon alapuló büntetések (Hudud) meghozása, a megfelelő jogi eljárás betartása nélkül, amely biztosítja az igazságosság és könyörület meglétét. 17. Az Iszlámban tilos az emberek megkínzása. 18. Az Iszlámban tilos a holtestek megcsonkítása. 19. Az Iszlámban tilos a gonosz cselekedeteket Istennek tulajdonítani. 20. Az Iszlámban tilos a Próféták és Társaik sírjainak és szentélyeinek az elpusztítása. 21. Tilos bármilyen típusú fegyveres lázadás, kivéve abban az esetben, ha az uralkodó (elnök) nyíltan hitetlenséget mutat, és nem engedi az embereket imádkozni. 22. Az Iszlámban tilos a Kalifátus kikiáltása az összes Muszlim egyetértése nélkül. 23. A nemzethez való hűség megengedett az Iszlámban. 24. A Próféta (szalla Allahu alejhi wasszalam) halála óta, az Iszlám senkit sem kötelez a bárhová való emigrálásra.” Teljes mértékben nyilvánvaló, hogy a felsorolt 24 ponttal elemeiben szembe helyezkedik az „ISIS”, sőt alapjaiban tiporja el a valós tanításokat, ezért semmilyen viszonyrendszerben, megközelítésben nem lehet az iszlámmal azonosnak definiálni. A terrorból táplálkozó szervezet leírását a „Nem Iszlám-Állam” (The Un-Islamic State) determinálásával lehet autentikusan érzékeltetni.33 A negatív és értelmetlen társítások elkerülése érdekében a brit muszlim közösség több prominens személye kérelmezte, a brit miniszterelnököt, David Cameront, hogy tartózkodjon az „iszlám állam” jelzővel definiálni a szélsőségeseket, mivel azok tetteinek a tudatában ez az elnevezés az iszlám meggyalázása. A brit imāmok (vallási vezetők) által írt felhívásban részletezve van, hogy „minden alkalmat megfogunk ragadni, annak érdekében, hogy kifejezzük és hangsúlyozzuk, hogy ’nem a mi nevünkben és nem a mi hitünkben’ hajtják végre tetteiket.”34 A

Iftikhar, Arsalan: Let’s Call ISIS „The Un-Islamic State” The Islamic Montly, 2014. augusztus 20. Online elérhető: http://www.theislamicmonthly.com/lets-call-isis-the-un-islamic-state/. (Letöltés időpontja: 2014. november 25.) 34 Az On Islam honlap által közreadva: ‘Un-Islamic State’ is Slur to Islam, UK Muslims. On Islam, 2014. szeptember 14. Online elérhető: http://www.onislam.net/english/news/europe/477435-unislamic-state-is-slur-to-islam-uk-muslims.html. (Letöltés időpontja: 2014. november 22.) ~ 107 ~ 33

Fodor István

Cameronnak címzett levélben hasonlóképpen részletezve van az is, hogy a „dzsihadista” jelző is mennyire káros, és egyben káros meghatározás, mivel elutasítja az iszlám dzsihád koncepció realitását. Ugyanis helytelen toposzként tekinthető a dzsihád, mint ’szent háború’ fordítás és értelmezés, amely évszázadok óta permanensen él a köztudatban, helytelenül.35 A dzsihád fordítása küzdelmet (struggle) vagy törekedést (striving) jelent és nem háborút, avagy harcot, sőt az iszlám terminológiájában még konnotáció szintjén sem lehet azonosságot keresni a dzsihádnak, mint háború fogalmainak. Az a küzdelem, amely Isten útján (In the way of God) kell hogy haladjon, és nem az egyéni érdekek dominanciája szerint, az egyik leginkább félremagyarázott fordítás azok által is, akik az Isten útján való küzdelmet az erőszak alkalmazásának legitimálására alkalmazzák, mint hivatkozási formulát. (lásd: „ISIS”, az Al-Kaida, a tálibok, avagy a Boko Haram stb.) A dzsihád esszenciája a materiális (ön)érdekeken való felülemelkedés elérése, amelyet nem fertőz az egyéni vágyak destruktív hatalomszerzési céltételezése. Maudūdī igen találóan úgy fogalmazta meg, hogy „nem az a cél, hogy Caesar-t megbuktatva, és új Caesar legyen létrehozva.”36 A dzsihád valója is erre reflektál, amelyben az Isten útján való küzdelem sosem lehet egyéni vágyak által motivált és determinált.37 Viszont, ha mégis előtérbe kerülnek a vágyak által meghatározott célok, az esetben az Istentől való eltávolodás, és azzal kapcsolatban, az emberi zsarnokság fokozatos térnyerése jön létre illetve eszkalálódik. Ezáltal pedig generálódhat a terror alkalmazását adekvátnak tekintő ideológiák térnyerése, amelyek ellen tulajdonképpen a dzsihád is határozott jelleggel lép fel.38

A muszlim politikafilozófus és tudós, Maudūdī azt is megvilágítja, hogy a dzsihádnak a destruktívan erősödő félreinterpretálása már odavezetett, hogy a terminológia a „vallás megszállott követésévé” transzformálódott, amely percepció hiteltelen és inadekvát. Maudūdī, Abū al-Aʻlā: Jihād in Islām. Beirut, 2006. 1–28. 36 Uo: 8. 37 Uo: 8. 38 ul-Qādrī, Muḥammad Ṭāhir: Islamic Concept of Jihad. A Conceptual Clarification on concept of Jihad. Nov., 2001. Online elérhető: https://www.abc.se/home/m9783/ir/d/icj_e.pdf. (Letöltés időpontja: 2014. december 1.) ~ 108 ~ 35


Az iszlám dzsihád-terminológia kétféle megközelítést különít el, a ’(leg)nagy(obb) küzdelmet’ és a ’kis küzdelmet’.39 Az előbbi, az ember lelkének materiális, vágyak által hajtott erejével szembeni permanens küzdelmet írja le, míg az utóbbiban engedélyezett a fegyverfogás, de csak és kizárólag defenzív értelemben és számos megkötéssel karöltve,40 ha fenyegetés generálódna az ember élete, vagyona/tulajdona, becsületének fenntartásában. Továbbá a védekezést szolgáló dzsihád deklarálását nem teheti meg egy egyén, hanem az adott, regnáló iszlám kormányzatnak van egyedüli jogosultsága erre, amelyet az iszlám közösség, az ummah választott meg, konzultáció által. Az esetben, ha nem érvényesülnek a dzsihád deklarálását megelőző és vonatkozó vallástudományi illetve jogi formulák, akkor – a már részletezett – fitna jön létre, amely szétesést és romlást generál. Ugyanakkor számos szélsőséges csoportosulás, ahogy az „ISIS” is, a dzsihádra hivatkoznak az ideológiájuk pilléreként, amely ezáltal nem hogy csak egy súlyos torzításnak a köztudatban való elplántálását váltja ki, hanem a nyugati percepcióban kikristályosodó negatív viszonyulást is táplálják, amely végső soron az iszlámot érintő pejoratív és destruktív kép kialakulásának erősödéséhez vezet. Ezek a körülmények pedig az alapvető okai annak, hogy a globális értelemben vett muszlim közösség az olyan szélsőséges entitásokat, mint az „ISIS” is, mereven elutasítja.41

39

Cook, David: Understanding Jihad. University of California Press. London, 2005. 32–49.; Zolondek, Leon: Book XX of Al-Ghazālī's Iḥyā' 'Ulūm al-Dīn. E. J. Brill. Leiden, 1963. Al-Ghazālī munkái közül kiemelkedik az Iḥyā' 'Ulūm al-Dīn (A vallástudomány ébredése) című műve, amelynek a záró fejezetei (3-4.) részleteiben foglalkozik a lélek belső küzdelmeinek relevanciájával, amely küzdelemben az embernek felül kell kerekednie a saját alantasságán (al-jihād al-akbar), hogy azáltal elnyerhesse azokat az erényeket, amelyek a lelki tisztaságot táplálják. Al-Ghazālī leírásában és okfejtésében az emberi ’szív halála’ akkor következik be, amikor a materiális vágyak felülkerekednek az énben. 40 Többek között ide tartóznak az emberi jogok tiszteletben tartása, az ártatlanok, nők, gyermekek, idősek és betegek megölésének szigorú és áthághatatlan tilalma. 41 Érdemes megemlíteni az MPV (Muslims for Progressive Values) szervezetet. A kezdeményezés egy progresszív irányt magáénak való mozgalomként indult 9/11-et követően, mára pedig már nemzetközi lefedettségben is jelen van. Fő célkitűzéseik között szerepel a szabadság mindenkori, egyetemes joga, a nemi egyenjogúság, a szólás és vallásszabadság az iszlám jog keretein belül. Ráadásul nemrégiben az ENSZ-en belüli konzultatív státuszt is elnyerte a szervezet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az általuk közölt autentikus muszlim hang hivatalos formában is meghallgatásra talált, amely egyben azt is magában hordozza, hogy a szervezetük az ENSZ különféle ~ 109 ~

Fodor István

Az igen neves nyelvész és lexikográfus, Al-Rāghib al-Aṣfahānī a dzsiháddal kapcsolatos tipológiájában három változatot határozott meg: 1., A nyilvánvaló ellenséggel szembeni küzdelem.42 2., Iblīs-el (az Ördöggel) szembeni küzdelem. 3., Az ego, a vágy (nafs) kísértéseivel szembeni küzdelem.43 Az Isten útján való küzdelem folyamatos, az ember egész életét végigkíséri, amelyre a Korán így utal: „Tegyetek erőfeszítéseket Allah-ért, az Őt megillető erőfeszítéssel!” (22:78) Ugyanakkor, ez az erőfeszítés (dzsihád) mértékletességet és toleranciát követel meg a gyakorlójától. Abū Hurayra hagyományozta Mohamed prófétától, hogy: „A vallás bizony könnyebbség. Akárki is túlzott súlyokat rak magára a vallásban, azok azt le fogják gyűrni. Ne legyetek túlzásokba esők, a középutat kövessétek, törekedjetek a tökéletességre, és fogadjátok annak örömhírét (hogy jutalomban részesültök)! Az istenszolgálatból és az imából merítsetek erőt…”44 A nagy dzsihád – amely belső küzdelemként (inner jihād) is ismert –, a destruktivitást okozó nemzetközi intézményeiben képviseltetheti magát. Ezáltal szorgalmazva azt a határozat javaslatot is, miszerint „mindenféle kulturális, avagy vallási meggyőződés nélkül, egyöntetűen fenn kell tartani az egyéni emberi jogokat”, amely alapvető prioritásként szolgál az ENSZ 2015. évi Fejlesztési Célok programtervezetében is. (2015 Millennial Development Goals): Zonneveld, Ani: Fighting for the Soul of Islam. Huffington Post, 2014. október 29. Online elérhető: http://www.huffingtonpost.com/ani-zonneveld/fighting-for-the-soul-of-islam_b_6056024.html. (Letöltés időpontja: 2014. december 4.) Zonneveld érvelésében kifejti, hogy az „ISIS” és az AlKaida tettei szennyezetté változtatták az iszlámról alkotott képet, és ezáltal korrumpálták az iszlám lényegét, így felismerhetetlenné transzformálódott (a vallás) attól az eredettől, amelyet a maga valójában jelent az iszlám. Majd felteszi az egyik legjelentősebb horderejű kérdést, amely a materializálódott emberhez szól: Hová lett az az igazi tűz, amely fényként világítja be a lelket? Utalva a Korán szavaira: „Ó ti emberek! Férfiból és nőből teremtettünk benneteket. Népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerjétek egymást. Allahnál a legnemesebb közületek az, aki a legistenfélőbb köztetetek.” (49:13) 42 A nyilvánvaló ellenségek közé tartozik a hitetlenekkel szembeni küzdelem is a Korán terminológiájában, a gyakorlati fegyverviselést, amely a kisebb dzsihád részét képzi, a qitāl jelöli. Erről szól a 2:190-es vers: „Harcoljatok hát Allah Útján azok ellen, akik veletek harcba szálltak! Ám ne lépjétek át a megszabott határokat! Bizony Allah nem szereti a határokat áthágóakat.” Ennél a pontnál rögvest hozzá kell tenni, hogy a Koránban gyakorlatilag ez az első vers, amely Mohamednek kinyilatkoztatott a dzsiháddal kapcsolatban, s melyet a későbbi dzsiháddal kapcsolatos revelációk felül fognak írni, és jóval kiszélesítik az értelmezését. Továbbá azzal is tisztában kell lenni, hogy a hivatkozott reveláció egy meghatározott történelmi eseményre reflektált, mikor Mohamednek és társainak el kellett hagynia Mekkát a hiǧra keretén belül. Az utasítás, miszerint „ne lépjétek át a megszabott határokat!” az iszlám jogtudományban a fiqh keretén belül, akkurátus jelleggel lett rögzítve. 43 al-Rāghib al-Aṣfhānī, Abū al-Qāsim: Mufradāt Alfāẓ al-Qur’ān al-Karīm (’A Szent Korán szószedete’). 4th edn. Beirut, al-Dār al-Shāmīyah, 2009. 44 Ṣaḥīḥ al-Buḥārī, N. 39. ~ 110 ~


vágyakkal szembeni küzdelem az ember lelkének materiális kísértéseivel szemben.45 Ezek a vágyak – azaz a nafsban lakozóak – igen széleskörű spektrumon mozognak, az ember életének minden szegmensében megtalálhatóak, magába foglalja a megkísértést, a hatalom iránti vágyat, az erkölcstelen testi vágyakat egyaránt. A nafs elleni küzdelemben a lelki megújhodás érdekében, az Isteni akarat makulátlan szolgálatával lehet fellépni, amelyet nem szennyezhet semmilyen materiális érdek, ezt a lelki küzdelmet exponálja meg a Korán: „A lélekre és megformálójára. Majd Ő sugallta neki bűnét és istenfélelmét. Bizony boldogulni fog az, ki megtisztítja (saját magát azáltal, hogy végrehajt mindent, amit a Magasztos Allah parancsolt). Bizony csalódni fog az, aki tévútra viszi (saját magát).” (91:710) A nafs46 által fűtött tévút elkerülését és a lélek dzsihádjának állandó jelentőségét érintve így szól a Korán: „Ám az, aki félt attól, hogy majdan az Ura előtt kell állnia, és visszatartotta magát (és a lelkét) a vágyaktól, annak a Paradicsom lesz a lakhelye.” (79:40-41)

A középkori iszlám egyik legnagyobb hatású teológusa, és polihisztor tudósa, Al-Ghazālī (1058–1111) így fogalmazta meg ’belső küzdelem’ szignifikáns voltát: „A vágyak azok, melyek szolgává teszik a királyt, és a türelem az, amely királlyá teszi a szolgát.” A vágy, mint az emberi nem materiális lénye, amely a lelket, így az embert a romlásba viheti. 46 A Korán interpretálásában a nafsnak három szintjét, fokozatát definiálhatjuk: A lélekben lakozó materiális-destruktív sugallatok (al-nafs al-ʾammārah): „Én nem mentegetem magam. Az emberi lélek bizony folyamatosan rosszra buzdít, kivéve azoknál, akiken az én Uram könyörült.” (12:53) Amennyiben, az ember tudatosítja önmagában, hogy a lelkében lakozó ’rossz’ jelen van (al-nafs al-luwwāmah), „Igen! Esküszöm a (önmagát) vádoló lélekre!” (75:2) az ellen fel tud lépni, ez a második szintnél realizálódik. A lélek destruktív materializálódásával szembeni küzdelem, a lélekkel vívott küzdelem, azaz a nagy dzsihád (al-jihād al-akbar). Kifejezetten szignifikáns az, hogy realizálódjon a vágyakkal szembeni küzdelem negligálhatatlan volta, mivel „Allah semmit sem változtat meg egy népben, míg az maga nem változtat (saját maga sorsán.)” (13:11). A következő szintnél a legfőbb elérendő cél, a ’lélek békéje’ valósul meg (al-nafs al-muṭmaʾinnah), amely egyben a ’szív békéjét’ (ṭumaʾnīnah) is indukálja, így nyervén jogot az Isteni útkeresés legfőbb spirituális manifesztálódása: „Ó, te megnyugodott lélek! Térj vissza Uradhoz elégedetten, és veled is megelégedve! Lépj be az Én szolgáim közé! És lépj be az Én Paradicsomomba!” (89:27-30) ~ 111 ~ 45

Fodor István

Konklúzió A szélsőséges entitások térnyerésével párhuzamosan már a XX. századtól kezdve kurrens muszlim tudósok határozottan érvelnek amellett, hogy a szélsőségesedés útját kikövező szellemi leépülést és immoralitást mihamarabb fel kell számolni, amely által az iszlám kulturális és eszmei moralitását kell újfent piedesztálra emelni, a terror erejével szemben.47 Azt a szellemiséget, amely a klaszszikus iszlám toleranciáját és nyitottságát jellemezte a tudás relevanciájának zászlaja alatt, amely élesen szembehelyezkedik a tudatlanság romboló voltával.48 Az ideologizált, szélsőséges erőszaknak, a gondolkodó individuumot kioltó és eltörlő természeti állapota, amelyet Hobbes a „bellum omnium contra omnes” (mindenki harca mindenki ellen) hadiállapotaként definiált, eklatáns manifesztálódása az „ISIS” anyagias és önös érdekeinek tettei. Hasonlóképpen a kalifátussal kapcsolatosan is, amely mindenféle realitást nélkülöz, és a szükséges előfeltételekről pedig nem vesz tudomást, egy Saint-Just-i utópikus imagináció, amelyet nem lehet

47

Lumbard, Joseph E. B.: The Decline of Knowledge and the rise of Ideology in the Modern Islamic World. In: Lumbard, Joseph E. B.: Islam, Fundamentalism, and the Betrayal of Tradition: Essays by Western Muslim Scholars. Canada, World Wisdom, 2004. 39–79. A nőkkel szembeni erőszak, a jazidi kisebbséghez tartozókat, mint szexuális rabszolgákká minősítésük a terroristák által, egyaránt elemeiben mond ellent az iszlám tanításainak. Amelyek igen jelentős jogsértések, ahogy erre az egyiptomi nagy mufti személyes tanácsadója, Ibrahim Negm is felhívta a figyelmet: Dar al- Iftaa issued a new report on QSIS’s infringements against woman under the cover of Islam. Dar al-Ifta. Online elérhető: http://eng.dar-alifta.org/foreign/ViewArticle.aspx?ID=628&CategoryID=1 (Letöltés időpontja: 2014. december 27.) 48 Simon Róbert: Orientalista Kelet-Közép-Európában. Válogatott tanulmányok. Savaria University Press. Szombathely, 1996. 326. Az iszlám erkölcsi útmutatásai, parancsolatai expressis verbis módon világítják meg a „jó követésének parancsolatát, a rossz elutasításának” elengedhetetlen fontosságát: „A hívők és a hívő nők egymás testvérbarátai. Megparancsolják a helyénvalót és megtiltják a rosszat.” (9:71) A Korán exegézise mellett, az iszlám tradíció vénájának is szerves áramlatát képezi a vallás erkölcsi-kódexének részletezése. Az egyik Mohamedtől származó mondás szerint: „Akárki is hibát vél felfedezni (a vallásgyakorlásban), és lehetősége van kijavítani azt a kezeivel, akkor tegye meg; Ha nem tudja, akkor a nyelvével (beszéd által); Ha azzal sem tudja, akkor a szívével tegye jobbá, ez a hit alapvetősége.” Idézi és számos más releváns példázattal kiszélesíti a ’rossz’ elutasítását és a ’jó’ (tisztességes) követésének kötelességét: Cook, Michael: Forbidding wrong in Islam. Themes in Islamic History (Book 3). Cambridge University Press. Cambridge, 2003. 4–7., 27–42., 65–95. ~ 112 ~


realitásként definiálni. Az „ISIS” terrorjának széleskörű manifesztálódása a rabszolgaság bevezetésétől49 kezdve a szisztematikus irtó hadjárataikon át, az ideológiai homogenizálás folyamán politikai dimenzióban megközelítendő, értelmezendő, és a vallás csak mint eszköz jelenik meg a kezükben, amelyet a politikaihatalmi érdekeik érvényesítése érdekében használnak fel.50 Az egész dolgozat tükrében kikristályosítható, hogy az „ISIS” és az iszlám nem azonos, nem lehet felszínesen és sematikusan megközelítve egyenlőségjellel interpretálni azt az extrémizmust, amely a vallást eszközként használja, de nem abból táplálkozik. Ennek értelmében a szervezet nevét jelölő definiálásban, a Dar Al-Ifta által is hangoztatott QSIS, azaz az „Al-Kaida szeparatistái Irakban és Szíriában” (Al-Qaeda Separatists in Iraq and Syria) a legalkalmasabb alternatíva, amely által érzékeltetve van a szervezet valós eredete, ideológiai gyökere, és egyben az is, hogy az iszlámtól teljes mértékben elkülönülnek.

49

Azam, Eric: Esclaves sexuelles: Daech fournit le mode d'emploi. LE, 2014. december 12. Online elérhető: http://www.fait-religieux.com/le-ciel-peut-attendre-par-eric-azan/2014/12/12/esclavessexuelles-daech-fournit-le-mode-d-emploi. (Letöltés időpontja: 2014. december 27.); Az „ISIS” által működtetett rabszolgapiacon, a gyermekkorú leányok a legdrágábbak, ezen rendszer bevezetése is, a szervezet anyagi bevételeinek szélesedését szolgálja: Le Figaro: Le trafic de femmes, une source de revenus pour Daech. 2014. november 6. Online elérhető: http://www.lefigaro.fr/international/2014/11/06/01003-20141106ARTFIG00119-le-trafic-defemmes-une-source-de-revenus-pour-daech.php. (Letöltés időpontja: 2014. december 27.) 50 Frisch, Hillel–Inbar, Efraim: Radical Islam and International Security. London, Routledge Taylor & Francis Group, 2008.; A radikális ideológiákra épülő terrorista csoportosulásokkal szembeni küzdelem egyik legújabb kiadványa, az egyiptomi Dar Al-Ifta gondozásában megjelent értekezés, amelyben részleteiben körül van járva az iszlám valós tanítása, és az, hogy a szélsőségeseket semmilyen módon sem lehet azonosítani az iszlámmal: Allam, Shawki: The Ideological Battlefield. Egypt's Dar al- Iftaa Combats Radicalization. Dar Al-Ifta, 2014.; Eklatáns példázat a szélsőségesek ideologizált mentalitásával kapcsolatban, a német tényfeltáró zsurnaliszta, Juergen Todenhoefer által készített jelentés, aki Szíria és Irakban tartózkodva analizálta a terroristákat: „Elszántak, megszállottságig hisznek a nézetükben, territóriumukat kiakarják szélesíteni, amenynyire csak lehetséges, s az expanziójuk során, mindenkit, akik nézeteikkel oppozícióba helyezkednek, kivégzik.” Sokatmondó, mikor a síita muszlimokra kérdezett Todenhoefer, és az éppen válaszoló militáns így nyilatkozott: „150 million, 200 million or 500 million, it does not matter to us,” és hozzátette „We will kill them all.” Majd megerősítették, hogy a rabszolgaság, avagy a kivégzések is, teljes mértékben szükségszerűek, és jogszerűek, mivel (ideologizált) hitük szerint szükséges eljárás. Pleitgen, Frederik: Author's journey inside ISIS: They're 'more dangerous than people realize'. CNN, 2014. december 25. Online elérhető: http://edition.cnn.com/2014/12/22/world/meast/inside-isis-juergen-todenhoefer/index.html?hpt=hp_c1. (Letöltés időpontja: 2014. december 25.) ~ 113 ~

Fodor István

Különösképpen releváns feladatként jelenik meg az iszlámkutatók asztalán, hogy felhívják a figyelmet arra, és egyaránt tudatosítsák széles körben, hogy egy pár tízezres létszámmal rendelkező, radikális extrémizmussal átértelmezett iszlámot magukénak vallóak nem a valós iszlámképet prezentálják, és nem lehet általánosítani a több mint 1,6 milliárd51 békés és együttműködésre törekvő muszlim hívő mentalitásával és hitével. Ezért határozottan meg kell állapítani, hogy az olyan erőszakos ideológiákon strukturálódó szervezet, mint például az „ISIS”, semmilyen köze sincs az iszlámhoz.52 Az a merev és ellentmondást nem tűrő fanatikus ideológiája, amely az „egy vallás” pillérén nyugszik (a szélsőségesek megközelítésében), nem az iszlám vallása, hanem az erőszak vallása. Az „ISIS”

Pew Research 2012-es felmérésének tükrében: Desilver, Drew: World’s Muslim population more widespread than you might think. Pew Research Center, 2013. június 07. Online elérhető: http://www.pewresearch.org/fact-tank/2013/06/07/worlds-muslim-population-more-widespreadthan-you-mightthink/?utm_content=buffer3c6ff&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaig n=buffer#utm_content=buffercbe81. (Letöltés időpontja: 2014. november 26.) 52 Ezen a megközelítésben szükséges, hogy az Al-Kaida, avagy a tálibok mozgalma is meg legyen világítva. Az utóbbiak által 2014. december 16-án végrehajtott Peshawar-i mészárlás, a XXI. századi Pakisztán történetének egyik legsötétebb lapjaként vonult be a történelembe, mivel a nevezett városban történt merénylet áldozatainak legnagyobb része fiatal gyermek volt, akik egy szisztematikus offenzívának kerültek a célkeresztjébe. Az indiai származású gyermekjogi aktivista, Kailash Satyarthi szavai: „Az egyik legsötétebb nap, az emberiség történetében.” Upright, Ed– Fiaz, Faizan: Taliban Gunmen Kill 132 Children in Attack on Pakistani Army School. Vice News, 2014. december 16. Online elérhető: https://news.vice.com/article/taliban-gunmen-kill-84children-in-attack-on-pakistani-army-school?utm_source=vicenewsfb. (Letöltés időpontja: 2014. december 16.); Agence France-Presse: Pakistan: les talibans disent avoir voulu «faire vivre leur souffrance» à l'armée. Le Huffington Post, 2014. december 16. Online elérhető: http://quebec.huffingtonpost.ca/2014/12/16/attaque-ecole-pakistan-taliban-souffrancearmee_n_6332900.html. (Letöltés időpontja: 2014. december 16.) Ahogy az „ISIS” devianciája és politikai érdekeinek keresztmetszetében elhelyezkedő erőszakos ideológiája strukturálódik, hasonlóképpen kell a tálibok szélsőséges tetteit is megvilágítani és markánsan meghatározni, hogy az iszlám értékeitől, hitvallásától messze eltérnek, ezért azonosságot keresni megint csak értelmetlen megközelítés. Hasonlóképpen nyilatkozott Rostoványi Zsolt is az „ISIS” és az iszlám meg nem kérdőjelezhető különállásáról: „Erre nagyon röviden, és határozottan lehet válaszolni, semennyire („ISIS” és az iszlám kapcsolatára értve). Tehát jól lehet, a szervezet nevében ott szerepel az iszlám szó, annak, amit az ’Iszlám Állam’ valójában képvisel, és valójában elkövet, vajmi csekély köze van az iszlámhoz. Tehát egy olyan, alapvetően politikai jellegű tevékenységet folytató szervezetről van szó, amely saját céljainak érdekében felhasználja az iszlámot, annak egy sajátságos interpretációját, aminek viszont, az igazi, eredeti iszlámhoz, az égadta egy világon semmi köze sincsen.” Rostoványi Zsolt: Az arab tavasz jelene. (Összefoglaló riport). Előadás, a Dialógus Platform szervezésében, 2014. október 30. Online elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=w3utnBTyrno. (Letöltés időpontja: 2014. december 20.) ~ 114 ~ 51


teljes mértékben ellentmond a Korán alapvető utasításainak, amelyek a vallási türelmet és flexibilitást irányozzák elő: „Nektek megvan a magatok vallása és nekem is megvan a saját vallásom.” (109:6) Majd hozzáteszi, hogy „Az Igazság az Uratoktól származik! Aki akar az higgyen! Ám, aki akar az legyen hitetlen” (18:29). Ez a vers – amely egyben igen mélyreható erkölcsi utasítás is –, azt is magába foglalja, hogy az ember életének elbírálója, tetteinek függvényében Isten, kit jóként, kit rosszként ítél meg, de ennek a feladatkörnek nem lehet az ember a kivitelezője. Ennek értelmében tilos hitehagyottként definiálni másokat, és szankciókat alkalmazni velük szemben, mivel „Nincs kényszer a vallásban!” (2:256)

~ 115 ~

Fodor István

Summary The „ISIS” (Daʿesh) is not only a terrorist group. It is a political and military organization that holds a radical interpretation of Islam as a political philosophy and seeks to impose that worldview by force on Muslims and nonMuslims alike. All decisions are based on a hardline interpretation of šarīʿah (Islamic law), which is brutally enforced in the areas controlled by the „ISIS”. Their doctrine allows them to proclaim as takfīr (heretics) Muslims who deviate from their strictly defined interpretation of Islam. It has shown no compunction about immediately killing anyone who disagrees with it, who is of the wrong religious sect or who is perceived to be an opponent. „ISIS” is horrifying, not only because of what they advocate but which historic scholars words are being manipulated so easily to fit their narrative. Muslim scholars and communities have made it clear that the religion of Islam has nothing to do with the criminal acts and horrific atrocities committed by this group, therefore „ISIS” is not just un-Islamic, it is anti-Islamic. Islam prohibits the extremism exhibited by „ISIS”.

~ 116 ~

„Vérszagra gyűl az éji vad.” – Adalékok a második világháborút követő német partizánmozgalom, a Werwolf történetéhez

Török Ádám „Vérszagra gyűl az éji vad.” – Adalékok a II. világháborút követő német partizánmozgalom a Werwolf történetéhez1

A

z 1939–45 közötti világégés partizánmozgalmai kapcsán általában a németekkel szembeni ellenállás nagy képviselőire, a szovjet, a jugoszláv és a

francia ellenállásra gondolunk. Hála az újabb kutatásoknak egyre nagyobb figyelmet érdemelnek ki a korábbi szakirodalomban főként ideológiai szempontok miatt mellőzött ellenálló mozgalmak is. A szovjeturalom alól felszabaduló keleteurópai államok megkezdték saját múltjuk átértékelését, s így a köztudatba bekerültek azon partizánmozgalmak is, amelyek a korábbi hivatalos dogmákkal szemben nem(csak) a német, hanem a szovjet hódítókkal is szembefordultak – gondoljunk csak a lengyel Armija Krajowára2, az ukrán Ukrainska Povstanska Armijára3, vagy a Baltikumban szerveződött Erdei Testvérekre.4 A világháború

Tanulmányomat egykori mestereimnek: Nagy Jánosné Haluska Annának és p. Tömördi Viktornak ajánlom. 2 Armija Krajowa: magyarul Honi Hadsereg. Lengyel földalatti szervezet, mely Lengyelország függetlenségéért küzdött. 1944. augusztus 1-én tagjai kirobbantották a varsói felkelést, melynek célja a szovjet csapatok közelsége miatt Varsó önerőből való felszabadítása volt. A szovjet csapatok bár csak néhány kilométerre voltak a lengyel fővárostól Sztálin parancsára semmilyen segítséget nem nyújtottak a lengyel felkelőknek, sőt a nyugati szövetséges utánpótlást szállító repülőgépekre is tüzet nyitottak. A felkelés elbukott, a Honi Hadsereg megmaradt tagjai ellenálló tevékenységüket folytatták, a háború utáni időkben a szovjet megszállókkal szemben is. 3 UPA: Ukrainszka Povsztanszka Armija, Ukrán Felkelő Hadsereg. Parancsnoka Roman Suhevics. A mozgalom az I. világháború idejéből ered, a független Ukrajna megteremtésének vágyából. Mivel a világháború utolsó éveiben a terület erősen szovjetizálódott Nyugat-Ukrajnában Szemen Petljura vezetésével nacionalista szervezkedés vette kezdetét, amely felvette a harcot a szovjetorosz, a cári, a lengyel és a román hódítókkal szemben. 1922-ben a Szovjetunió bekebelezte Ukrajnát. A II. világháború folyamán a partizánmozgalmak ismét aktivizálódtak és fegyvert ragadtak a német és szovjet betolakodókkal szemben a független Ukrajna megteremtéséért. 4 Erdei Testvériség: A második világháború alatt és azt követően a balti államok függetlenségéért küzdő partizánok elnevezése. Ezek a csoportok kemény véres küzdelmet folytattak a szovjet hadsereg és az NKVD ellen, bizonyos csoportok az egyenlőtlen küzdelmet az 1950-es évek közepéig folytatták. ~ 117 ~ 1

Török Ádám

partizánmozgalmai között azonban létezett egy máig kevéssé ismert formáció, a német Werwolf, azaz a Vérfarkas mozgalom. A „mellőzöttség” oka lehet egyrészt, hogy a nemzetiszocialista Harmadik Birodalomban a szervezési munkálatok viszonylag későn indultak meg, illetve, a háború végi zűrzavaros helyzetben nem igazán világos, hogy mely akciók tulajdoníthatóak egyértelműen a német partizánoknak; tetejébe mind a nyugati, mind a szovjet hírszerzőszervek igyekeztek elszigetelve kezelni az egyes akciókat, hogy elejét vegyék a mozgalom kiszélesedésének. Tanulmányomban a mozgalom történeti előképeivel, az egyes ismert irányzataival, az alkalmazott harcmodorral, valamint a Werwolf által kiváltott retorziókkal kívánok foglalkozni. Az 1942–43-as esztendő világosan megmutatta a német hadvezetőség számára, hogy a tengelyhatalmak képtelenek több fronton feltartóztatni az előretörő nyugati és szovjet hadseregeket. Az ellenségtől való „rugalmas elszakadás”, az ún. frontrövidítés, amely a hathatósabb védelemhez szükséges jobb stratégiai terep biztosítása, végeredményben mégis csak visszavonulás, területi veszteség. A szövetségesek így mind Nyugaton, mind Keleten egyre közelebb jutottak a német „Vaterlandhoz”. E rohamos területveszteség újabb harceljárás alkalmazására inspirálta a német vezérkart. A védelem megerősítéséhez időre és a fegyelem megszilárdítására volt szükség. Bár a német reguláris katonateoretikusok nem hittek egy partizánmozgalom átütő sikerében sem, a nácik által megszállt Európa partizánmozgalmainak eredményei bebizonyították, hogy egy jól szervezett mozgalom képes nagyobb területek felett az uralmat megtartani, és az ellenséges erők nagy részét lekötni. Történeti előképek és a különleges hadviselé A saját gerillamozgalom megteremtéséhez szükséges ideológiai és történeti alapokat a nemzetiszocialista német államvezetés a német történeti hagyományban találta meg. Az egyik ilyen beépíthető motívum a német területeken ~ 118 ~


megalakuló korai parasztmozgalmak (Bundschuh-k) által alkalmazott úgynevezett Vehme-igazságszolgáltatás volt, amelyet az ellenséggel együttműködőkkel szemben lehetett alkalmazni.5 A német propagandagépezet felelevenítette a német történelem nagyjait, akiket a megszállókkal szembeni ellenállás előképeiként kezdtek tisztelni, mint például a napóleoni háborúk idején, a porosz területeken megalakuló Erényszövetség (Tugendbund), valamint a Ferdinand von Schill6 és Andreas Hofer vezette szabadcsapatok (Freikorps) tevékenysége. A porosz történelemből igen kedvelt volt a Lützow-féle7 szabadcsapat, ahonnan a rendszer egyébként megörökölte az SS fekete egyenruháját és halálfejes jelvényét is. A múlt nagyjai mellett a német irodalom klasszikusaira, így Heinrich von Kleist,8 Karl May,9 valamint Hermann Löns10 műveire is előszeretettel hivatkoztak.11 Bár a kívánt harcmodor első látásra idegennek tűnt a reguláris hadvezetés számára, tulajdonképpen mégsem volt az. Az I. világháború utáni zűrzavaros

A Vehme lényege: a nép érdekeit eláruló egyént egy csoport titkos rituálé keretében halálra ítéli, majd ezt követően végeznek vele. A Vehme-t az I. világháború után feltámasztották a német szabadcsapatok, s többek között Vehme gyilkosság áldozata lett Mathias Erzberger és Walter Rathenau is. Lsd.: Biddiscombe, Perry: Az utolsó nácik. Az SS Vérfarkasainak európai partizánháborúja 1944–1947. Szentendre, 2006. 14–16. 6 Schill, Ferdinand Baptista von (Wilmsdorf bei Dresden, 1776. január 6.–Stralsund, 1809. május 31.) a napóleoni háborúk porosz szabadsághőse. 1809-ben Poroszország felszabadítására felkelést robbantott ki a megszálló francia csapatok ellen. Egységét a francia csapatok támogatottság híján elszigetelték, így Stralsund városába vonult, ahol a városért folytatott küzdelemben vesztette életét. 7 Lützow, Ludwig Adolf Wilhelm Freiherr von (Berlin, 1782. május 18.–Berlin, 1834. december 6.) porosz katonatiszt a róla elnevezett Freikorps (szabadcsapat) parancsnoka. 1795-ben lépett a hadsereg kötelékébe, majd Schill szabadcsapatában önkéntes, a stralsundi csatából sikerült elmenekülnie. 1811-től kezdte meg szervezni fekete egyenruhát viselő szabadcsapatát, amellyel állandóan nyugtalanította a megszálló francia seregeket. 8 Kleist, Heinrch von (Frankfurt an der Oder, 1777. október 18.–Berlin, 1811. november 21.) porosz drámaíró, lírikus publicista. Részt vett a franciákkal szembeni ellenállásban. Egyik fő műve a Hermanssclacht (Hermann csatája), amely a Kr.u. 9-ben lezajlott teutoburgi csatának állít emléket. A drámát a nemzetiszocialisták az idegen megszálló hatalommal szembeni ellenállás propagálására használták fel. 9 May, Karl (Ernssthal, 1842. február 25.–Radebeul, 1912. március 30.) német író, a vadnyugat avatott szakértője, a híres indiánregények írója. 10 Löns, Hermann (Kulm/Chlemno/, 1886. augusztus 29.–Loivre, 1914. szeptember 26.) német népi író, vadász, természetjáró. Az I. világháborúban bevonulása után nem sokkal később a nyugati harctéren vesztette életét. Fő műve a Werwolf, amely a harmincéves háború alatti észak-német ellenállásnak állít emléket. 11 Biddiscombe: Az utolsó nácik. ~ 119 ~ 5

Török Ádám

helyzet kedvezett a különböző német irreguláris alakulatok fejlődésének. A fronton edződött katonák, akik a vereségbe nem akartak belenyugodni, s akik hazatérve nehezen illeszkedtek vissza a polgári életbe, különböző militáns szervezetekbe, szabadcsapatokba tömörültek, s mindennapossá váltak a kommunistákkal való utcai összecsapások. A nácik hatalomra jutása után, s az új háborúra való készülődés során a német hadvezetés ̶ kezdetben csak titokban ̶ , nagy figyelmet szentelt a különleges harceljárások kidolgozásának. A vezérkar az I. világháborús tapasztalatokra alapozva előnyösnek tartotta egy az ellenség hátában biztosan mozgó mélységi és romboló tevékenységet ellátó különleges alakulat létrehozását. Az ügy érdekében hatalmas érdemei voltak a német katonai hírszerzés, az Abwehr főnökének, Wilhelm Canarisnak.12 Canaris az Abwehr berkein belül népi németekből és külföldiekből13 állította fel a 800. különleges műszaki zászlóaljat, amely 1939. december 15-étől vette fel állomáshelyéről a Brandenburg nevet. 14 A brandenburgiak

Canaris, Wilhelm Franz Walther (Aplerbeck, 1887. január 01.–Flossenburg, 1945. április 09.) német tengernagy, a német titkosszolgálat főnöke. 1905-ben csatlakozott a haditengerészethez, az I. világháborúban tengeralattjáró parancsnok volt, de több ízben hajtott végre hírszerzési feladatokat. A weimari köztársaság idején a titkos fegyverkezési programhoz hírszerzési adatokkal járult hozzá.1935. január 1-jétől az Abwehr főnöke lett. E funkciójában állandóan rivalizált az SS hírszerző szolgálatával, amit kezdetben egykori beosztottja Reinhard Heydrich, majd Ernst Kaltenbrunner vezetett. Vezetése alatt az Abwehr világszínvonalú hírszerző szolgálattá vált. A nemzetiszocializmus visszásságait felismerve mind jobban szembefordult Hitlerrel. Segítette a német ellenállás angolszászokkal való kapcsolatfelvételét, és fedezte a Hitler ellenes tiszti csoportosulásokat. 1944. február 19-én Hitler leváltotta az Abwehr éléről, ezután jelentéktelen hírszerzési feladatokat kellett ellátnia. A Hitler-ellenes merényletbe belekeveredett, letartóztatták, a flossenburgi koncentrációs táborba hurcolták, a háború végén kivégezték. 13 Soraik között helyet kaptak: IRA-tagok, holland szélsőségesek, búr fundamentalisták, orosz nacionalisták, perzsák, arabok, indiaiak, sőt még zsidó cionisták is. Lsd: Kessler, Leo: Kommando. A Brandenburg-zászlóaljtól a Jagdkommandóig. Német irreguláris csapatok tevékenysége a II. világháborúban. Debrecen, é. n. 20. 14 A brandenburger alakulat előképe az afrikai hadszíntéren küzdő Schutztruppe volt. Az alakulat taktikáját Theodor von Hippel százados vitte tökélyre. Hippelre felfigyelve Canaris az Abwehr Sektion II.-nél alkalmazta Hippelt és önkénteseit. 1939. október 25-én felállították a Lehr und Bau Kompanie zur besonderen Verwendung 800. (Különleges rendeltetésű 800. építő és kiképző század) nevű egységet, amely decemberben vette fel hivatalosan a Battalion Brandenburger nevet. A brandenburgiak kommandói szinte valamennyi fronton megfordultak a háború során. Canaris Abwehr éléről történt leváltása után az alakulat diverzánsait Otto Skorzeny 502. SS vadászzászlóaljába osztották be, míg az alakulat többi részét gépesítve és hadosztályszintre feltöltve stratégiai ~ 120 ~ 12


végigharcolták a II. világháborút, s akcióikkal kivívták ellenfeleik megbecsülését is. Feladatkörükbe tartozott szabotázsakciók, politikai merényletek, hírszerzés, diverzió, valamint az ellenség hátában fegyveres felkelés előkészítése. A Harmadik Birodalom belső struktúrájában állandó volt az egyes csoportosulások közötti rivalizálás, a szervezetek és vezetőik sem bíztak egymásban. Így az évek során különböző hírszerzésre is specializálódó csoportok jelentek meg az Abwehrrel párhuzamosan. Ilyen szervezet többek között: a Gestapo,15 az SD16 és az RSHA,17 amelyek a hírszerzés mellett más profillal is rendelkeztek. Azonban e szervezetek vezetői18 alig várták, hogy Canaris valami hibát kövessen el, s kegyvesztetté váljon. Mivel a brandenburgerek az Abwehren keresztül a Wehrmacht kötelékéhez tartoztak, a hadsereg és az SS ellentéte miatt az SS folyamatosan törekedett arra, hogy saját kommandós egységekkel rendelkezzen. 1942 elején jött létre az SS különleges alakulata, amely Oranienburgban majd Friedenthalban kezdte meg

tartalékként bevetették a keleti fronton. A háború végén egy páncélos ezreddel kipótolva létrehozták a Brandenburg Páncélgránátos hadosztályt, amelynek tagjai Schleswig-Holstein mellett tették le a fegyvert a brit csapatok előtt. 15 GESTAPO: Geheime Staaspolizei – Titkos Államrendőrség, a Harmadik Birodalom titkosrendőrsége. 1933. április 23-án Hermann Göring porosz belügyminiszter a porosz titkosrendőrség hatáskörét birodalmi szintre növelte. A szervezet vezetését 1935-ben Himmler vette át, aki a vezető pozíciókba zömében SS tiszteket nevezett ki. 1936-ban a Gestapo-ba olvasztották a Kripo-t (Kriminalpolizei – bűnügyi rendőrség), így jött létre a SiPo (Sicherheitspolizei – Titkosrendőrség). A SiPo-t 1939-ben egyesítették az SD-vel (Sicherheitsdienst – Biztonsági szolgálat) így jött létre az RSHA (Reichssicherhauptamt) amelynek újra függetlenné váló egyik osztálya lett a GESTAPO. 16 SD: Sicherheitsdienst – Biztonsági Szolgálat. Kezdetben az SS belső, később az NSDAP és a Harmadik Birodalom titkosszolgálata. 17 RSHA: Reichssicherhauptamt – Birodalmi Biztonsági Főhivatal. A Harmadik Birodalom biztonsági szerveit (Gestapo, KriPo, SiPo, SD, stb.) összefogó és kontroláló ernyőszervezet. 18 Az RSHA vezetői: Reinchard Tristan Eugen Heydrich, majd annak 1942. július 4-ei halála után Ernst Kaltenbrunner; az SD prominense majd Canaris bukása után egyben az Abwehr vezetője: Walter Schellenberg, és a Gestapot irányító Heinrich Müller. ~ 121 ~

Török Ádám

működését.19 1943. április 20-án Walter Schellenberg20 megtalálta a friedenthali szervezet élére a megfelelő vezetőt az osztrák származású Otto Skorzeny21 személyében. Skorzeny rátermettségére elég csupán néhány tettét említeni: az olasz fasiszta diktátor, Mussolini kiszabadítása, Horthy Miklós kormányzó fiának elrablása, az ardenneki offenzíva diverziós előmunkálatai. Tevékenységével rászolgált az „Európa legveszélyesebb embere” címre. A háború menetét azonban még e bravúros kommandós akciók sem tudták megfordítani, csupán meghosszabbítani. Viszont az előretörő ellenség miatt a német hadvezetés számolt az ország (egyes) területeinek huzamosabb megszállásá-

1942 elején a holland származású van Wessen Hauptsturmführer vezetése alatt száz Waffen SS önkéntessel alakult meg az SS Sonder Lehrgang zur besonderen Verwendung Oranienburg (Oranienburgi Különleges Tanfolyam). 1943. áprilisában az egységet átvezényelték Friedenthalba (SS Sonder Lehrgang z.b.V. Friedenthal), ahol a kerethez háromszáz holland, flamand és magyar származású Waffen SS önkéntes csatlakozott. A friedenthali szervezetet rövidesen feloszlatták és Skorzeny vezetésével létrehozták az 502. SS Jäger Battaliont (Vadász zászlóaljat). Az Ardenneki offenzíva idején e keret más egységekkel kiegészülve adta 150. páncélos dandárt. 20 Schellenberg, Walther (Saarbrücken, 1910. január 16.–Torino, 1952. március 31.) 1929-től a bonni egyetemen jogot és orvosi tanulmányokat folytatott. 1933-ban lépett be az NSDAP-ba, majd az SS-be. Kezdetben Himmler, majd Reinhard Heydrich munkatársa az SD-ben. Több titkos akció szervezésében részt vett. Majd az ellenálló mozgalmak és a szovjet ügynökök felderítésével foglalkozott. Canaris bukása után átvette az Abwehr irányítását is. A háború végén Himmler megbízásából különtárgyalásokba kezdett a szövetségesekkel, ennek eredménytelensége után nyugati fogságba került. Nürnbergben tanúként hallgatták ki, majd 1949-ben 6 év börtönre ítélték, egészségi állapota miatt 1951-ben szabadult előbb Svájcban majd Olaszországban telepedett le. 1952ben rákban elhunyt. 21 Otto Škorženy (Bécs, 1908. június 12.–Madrid, 1976. július 06.) a Waffen SS tisztje, kommandó parancsnok, „Európa legveszélyesebb embere”. Osztrák polgári család sarja, mérnöknek tanult. 1932-ben belépett az NSDAP osztrák szárnyába, 1940-ben jelentkezett a Luftwafféhoz, ahová életkora miatt nem léphetett be, így került a Liebstandarte SS Adolf Hitler kötelékébe. Részt vett a nyugati és a keleti front küzdelmeiben. 1943. áprilisától a Friedenthal egység szervezője és kiképzője lett. Több kommandós vállalkozásban részt vett. 1943. szeptember 12-én kiszabadította Benito Mussolinit Gran Sasso-i házi őrizetéből, 1944. májusában pedig kis híján elfogta Josip Broz Titót. 1944. október 15-én részt vett ifj. Horthy Miklós elrablásában, majd a Vár elfoglalásában. 1944 decemberében egységével az Ardenneki offenzíva előtt sikerült hatalmas káoszt okozni az amerikai csapatok soraiban. A háború utolsó időszakában a Werwolf szervezet egyik szakértője. 1945. május 15-én az amerikaiaknak adta meg magát, akik háborús bűnökkel vádolva bíróság elé akarták állítani. Börtönből 1948-ban megszökött, Argentínába vándorolt, ahol Juan Perón testőrségének megszervezésében vett részt, valamint az ODESSA hadművelet fontos tagja volt. Gerincében több daganatot találtak, megműtötték, ennek ellenére állapotában nem állt be javulás. Életútjához jó adalékokkal szolgál: Whiting, Charles: Skorzeny. Európa legveszélyesebb embere. Debrecen, é.n. ~ 122 ~ 19


val. Schellenberg szerint ez volt az egyik oka, hogy 1944. szeptember 9-én létrehozták a Volkssturmot,22 valamint szabad utat engedtek a német partizánmozgalom kialakulásának.23 A partizánmozgalom a Vérfarkas (Werwolf) nevet kapta Hermann Löns munkája nyomán.

A kezdetek „(…) aki nem ide való, aki országszerte kóborol, aki rabol, lop, embert nyúz és gyujtogat (sic) az haramiaszámba megy. Úgy kell vele bánni, amint megérdemli. Gyalázatért gyalázatot, ütlegért ütleget, vérért vért (…)” (Hermann Löns)

Az Unternehmen Werwolf nem tekinthető egységes mozgalomnak. Az egyes (fél)autonóm csoportok különböző időben, különböző intenzitással és szálakon kezdték meg a szervezkedést. A központinak minősíthető organizációt jelentős háttérmunka előzte meg. Jürgen Stroop24 magas rangú Werwolf-koordinátor szerint a nácik történészekből, pszichológusokból, szociológusokból, nyomozókból és kémelhárítókból álló kutatócsoportokat hoztak létre és hosszasan tanulmányozták az európai náci-ellenes ellenállási mozgalmakat, különösen a lengyel

Volkssturm: a háború utolsó hónapjaiban zömében civil „önkéntesből” álló milíciák gyűjtőneve. A Volkssturm tagjai általában civil ruhában harcoltak, megkülönböztető jelzésként pusztán egy karszalagot viseltek. Általában erődítési munkálatoknál vették őket igénybe, de előfordult, hogy tankelhárítókként is bevetették őket. 23 Deutsch, André (szerk.): Walter Schellenberg emlékiratai. Budapest, 1997. 319. A világháború után a vérfarkas mozgalom egyik volt vezetője Jürgen Stroop szerint az ötlet már 1943-ban felmerült. Lsd: Moczarski, Kazimierz: Beszélgetések a hóhérral. Európa. Budapest, 1981. 388. 24 Stroop, (Jürgen) Josef: (Detmold, 1895. szeptember 25.–Varsó, 1952. március 26.) SS Gruppenführer, a Waffen SS és a rendőrség főhadnagya. Önkéntesként részt vett az I. világháborúban. 1932-től az NSDAP és az SS tagja. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1943 áprilisától varsói rendőrparancsnok. Kulcspozíciót játszott a varsói gettófelkelés leverésében, majd Görögországban volt SS és rendőrségi vezető. A háború végén a rajnai területek rendőrparancsnoka és ilyen minőségben a Werwolf mozgalom egyik legeredményesebb szervezője. 1947-ben Dachauban halálra ítélte egy szövetséges bíróság, az ítéletet nem hajtották végre, kiadták Lengyelországnak. 1952-ben lengyel bíróság halálra ítélte, majd kivégezték. ~ 123 ~ 22

Török Ádám

és a francia földalatti mozgalmat.25 A központi vezetés pedig utasította a partizánvadász specialistákat, köztük Erich von dem Bach-Zelewskit,26 hogy a partizánelhárításban szerzett tapasztalataikat írásban tegyék közkinccsé.27 Az SS birodalmi vezetője, Heinrich Himmler28 a szervezést a helyi náci biztonsági illetékesek, a 20 magasabb SS- és rendőrfőnök (Höhere SS- und Polizeiführer29) hatáskörébe utalta. Ezzel decentralizálta a mozgalmat, amely azt célozta, hogy az esetleges lebukás más sejtet nem fenyeget közvetlenül. Az elgondolások szerint a területi illetékes parancsnokságok, a Gauleiterek, a Kreisleiterek, a Hitlerjugend és más fegyveres szervezetek vezetői úgynevezett Beaufträgtereket, azaz gerillaharcászati megbízottakat jelölnek ki, akik a szervezési munkálatokat elvégzik.30

Moczarski: Beszélgetések a hóhérral, 392–393. Bach-Zelewski, Erich von dem (Lauenburg, 1899. március 01.–München 1972. március 08.) hivatásos katonatiszt, SS. Obergruppenführer, „partizánvadász specialista”. Részt vett az I. világháborúban, majd tagja lett a szabadcsapatoknak és a Reichswehrnek. 1930-ben belépett az NSDAP-ba majd egy évvel később az SS-be. 1941-től részt vett a keleti front partizánellenes tisztogató akcióiban. 1944-ben Himmler őt bízza meg a varsói felkelés leverésével. A varsói kegyetlenkedéseknek véget vetett miután kivégeztette az SS RONA parancsnokát Bronislav Kaminskit. Bach-Zelewskinek sikerült a lengyel felkelést elfojtania, a fegyverletételkor ígéretet tett, hogy a Honi Hadsereg tagjait hadifoglyoknak tekinti. 1944 októberében Budapestre vezényelték, egységét alternatívaként kívánta a német hadvezetés alkalmazni, amennyiben a magyar kiugrási kísérlet során, a Várhegyen kemény ellenállásba ütköztek volna. 1945. augusztus 1-én esett amerikai fogságba, a nürnbergi perben kihallgatták, de nem vádolták háborús bűnökkel. 1950-ben szabadult, majd egy évvel később a nácitalanítás során tíz évre ítélték. Büntetése letöltése előtt szabadult, de 1958-ban ismét letartóztatták, többször vád alá helyezték, míg végül 1962-ben hat kommunista meggyilkolásának vádpontja alapján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 27 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 68. 28 Himmler, Heinrich Luitpold (München, 1900. október 07.–Lüneburg, 1945. május 23.) mezőgazdász, politikus, a Harmadik Birodalom SS Reichsführere. Részt vett az I. világháborúban, majd szabadcsapatosként küzdött. 1923-ban belépett a náci pártba, majd részt vett a Sörpuccsban. 1929től az SS birodalmi vezetőjévé nevezte ki Hitler. A „hosszú kések éjszakájának” egyik szervezője volt. 1936–43 között a Belügyminisztérium államtitkáraként a rendőrség vezetője, 1944-től a németországi fegyveres csapatok főparancsnoka. Utolsó intézkedései során leállíttatta a zsidók megsemmisítését, és tárgyalásokat igyekezett kezdeményezni a nyugati szövetségesekkel, felajánlva az SS-t a bolsevizmus elleni küzdelemre. A keleti arcvonalon propagálta a Werwolf működését. 1945. április 29-én Hitler minden tisztsége alól felmentette. Álruhában Lübeckből az Alpesi Erődbe igyekezett, az amerikai csapatok elfogták, a fogságban öngyilkos lett. 29 Höhere SS- und Polizeiführer: a megszállt területeken közvetlenül Himmlernek alárendelt biztonsági vezető. 30 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 23. ~ 124 ~ 25 26


A szervezés országos főkoordinátorává Hans Adolf Prützmannt31 nevezték ki, aki fontos megbízásához illően új, eddig nem létező katonai rangot kapott, mint Oberstgruppenführer.32 A kinevezett új vezető hamar munkához látott, megszervezte törzsét és főhadiszállását a „Krista” nevű vonaton. Birodalom-szerte különleges iskolák létesültek, és megkezdődött a kiképzők, valamint a legénység toborzása.

Werwolf-ágak A szervezés maga azonban nemcsak a Dienstelle Prützmann kizárólagos feladata volt, így lehetséges, hogy a háborús vereség küszöbén, a decentralizált állapot jegyében az egyes rivalizáló szervezetek és vezetők is megkezdték saját kezdeményezéseiket a Werwolf mozgalom kisajátítására. Többek között ilyen szervezkedés indult meg a Hitlerjugend berkein belül, amelynek szálai 1943-ra vezettek vissza. A szervezet militáns jellege, valamint a generációs szakadék, a mellőzöttség, illetve az érzet, hogy az ifjúságot ágyútölteléknek, avagy erődítési munkálatok során használják fel, indította a szervezetet a korai mozgolódásra. Céljaik elérésében természetes szövetségesre találtak az Abwehrben, amely vállalta a fiatalok kiképzését. Az Abwehr specialistái szerint a kiképzett fiatalok képesek könnyen, feltűnés nélkül átcsúszni a frontvonalon és

Prützmann, Hans Adolf (Tolkemit, 1901. augusztus 31.–Lüneburg, 1945. május 21.) a Waffen SS és a rendőrség Obergruppenführere. A Werwolf mozgalom megbízott koordinátora. Fiatal korában belépett a Freikorps tagjai közé, majd 1929-től az SA tagja, ám a következő évben átlépett az SS kötelékébe. Gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1941. június-november között Litvánia rendőrfőnöke, majd a Litvániában működő SD parancsnoka. 1944 szeptemberében Himmler kinevezte a Generalinspecteur für Sezialabwehr élére, s ilyen minőségben fő szervezője, koordinátora és összeghangolója volt a Werwolf mozgalomhoz csatlakozó egyes csoportoknak. A háború végén Délre igyekezett az Alpesi erőd térségébe, a szövetségesek foglyul ejtették, a felelősségre vonás elől menekülve öngyilkos lett. 32 Prützmann félhivatalos titulusa Stroop szerint: Generalinspekteur für den passiven Widerstand avagy Generalinspekteur für Spezialabwehr (Passzív Ellenállás Főfelügyelője, vagy a Különleges Elhárítás Főfelügyelője). Lsd: Moczarski: Beszélgetések a hóhérral, 395.; Biddiscombe szerint Prützmann címe: „az SS birodalmi vezetője melletti különleges Abwehr felügyelője”. Lsd: Biddiscombe: Az utolsó nácik, 24. ~ 125 ~ 31

Török Ádám

ott hírszerző tevékenységet folytatni. A válogatás során előny volt, ha a fiatal jelölt a szövetségesek által már megszállt területről származik. Ezt a már meglévő struktúrát kívánta felhasználni Arthur Axmann,33 a Harmadik Birodalom ifjúsági vezetője. A Hitlerjugend önkénteseit az úgynevezett „Nussknacker”- (Diótörő) program keretében képezték ki. 1945. január 18án a programot és a kiképzőiskolákat beolvasztották a Dienstelle Prützmannhoz, azonban az csak formális laza kapcsolatban állt a felettes szervével.34 Vérfarkasüvöltés az éterben „(…) vegyük fel tehát az ordas nevet s valahol galádságot kell megtorolnunk, hagyjuk ott a jelünket, három fejszevágást, egyiket jobbról-balra, a másikat balról-jobbra, a harmadikat pedig keresztbe. Ne tudjon róla senki más, csak mi ordasok (…)” (Hermann Löns)

1945. április 1-én új német rádióadó indult: a Radio Werwolf.35 A felelős a náci propagandaminiszter Joseph Goebbels36 volt. A rádió tematikája a szélső-

Axmann, Arthur (Hagen, 1913. február 18.–Berlin, 1996. október 24.) birodalmi ifjúsági vezető. Közgazdaságtant és jogot tanult, majd 1931-ben belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. 1933-tól ifjúság szociális kérdéseinek referense. 1939-ben bevonult katonának, ám egy évvel később altisztként leszerelt. 1940-ben a Harmadik Birodalom ifjúsági vezetőjévé nevezték ki. 1941-ben ismét a frontra került, de sebesülés miatt elbocsátották a hadsereg kötelékéből. 1945 februárjában a Volkssturm Hitlerjugend páncélelhárító alakulatának parancsnoka, májusban elmenekült Berlinből. Amerikai fogságba esett, ahonnan 1949-ben szabadult. Kereskedőként helyezkedett el. 1958-ban NSDAP-beli szerepvállalása miatt pénzbüntetésre ítélték. 1976-tól a Creditreform tudósítójaként tevékenykedett. 34 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 31–35. 35 Leo Kessler ellentétben Perry Biddiscombe-al a Radio Werwolfot nem tekintette a Vérfarkas mozgalom szerves részének. Kessler a mozgalmat csak, mint Himmler törekvéseként vizsgálja. Lsd.: Kessler: Kommando, 228. 36 Goebbels, Joseph (Reydt, 1897. október 29.–Berlin, 1945. május 1.) a Harmadik Birodalom propagandaminisztere. 1917-ben érettségizett, rögtön jelentkezett a frontra, ám a sorozáson alkalmatlannak minősítették. Germanisztikát, történelmet és filozófiát hallgatott, 1922-ben doktorált. 1923-tól banktisztviselőként és publicistaként helyezkedett el. 1925-től tagja az NSDAP-nak, az ~ 126 ~ 33


séges csoportok harcra, illetve Vehme-gyilkosságokra való buzdítása, a „defetisták” és az ellenséggel kollaborálók megfélemlítése. Bár a mozgalom propagálása Prützmann feladata lett volna, őt inkább a szervezési munkálatok kötötték le. A mozgalom publicitáshoz való jutása megosztotta a közvéleményt. A Vérfarkasszervezők ugyanis inkább a mozgalom titokban tartására törekedtek. A publikusság a Wehrmacht-vezetőket is felháborította, szerintük a gerillaharc létjogosultságának propagálása aláássa azt a hitet az emberekben, hogy a német hadsereg képes megvédeni a szülőföldjüket. Ugyanakkor roppant érdekes az a tény, hogy a meginduló új rádió szemben a hivatalos propagandával a valódi tényállást közölte, tehát kimondta, hogy a nyugati megszállt területeken az emberek kollaborálnak, a helyi pártvezetők gyáván elmenekülnek, míg a keletiek ellenállnak a szovjet előretörésnek, illetve a hadi helyzetet is „szépítés” nélkül tálalta a hallgatóságnak. A Vérfarkasok adója minden idegen katonát törvényen kívülinek nyilvánított és kijelentette, hogy minden német cselekedeteiért egyedül kell, hogy vállalja a felelősséget. E két momentummal szabadította el a partizánháborút. Az adó rövid életet élt, a Berlin felé közeledő szovjet csapatok április 23-án rohanták le.37 A Martin Bormann-féle szervezkedés Az alapötlet Köln Gauleiterétől, Frangenbergtől származik. Véleménye szerint a bukáshoz közel a már ismert taktikát kell alkalmazni: vissza kell térni az 1933 előtti tapasztalatokhoz, szabadcsapatokat kell létrehozni, amelyek beszivá-

Észak-Rajna-vidék Gau ügyvezetője, majd egy évvel később Berlin-Brandenburg Gauleitere. 1928-tól Nagy-Berlin Gauleitere, Reichstag képviselő, 1930-tól birodalmi propagandavezető. 1933-ban birodalmi népművelés és propagandaminiszter lett, illetve több nemzetiszocialista újság és folyóirat szerkesztője maradt. 1942-től Nagy-Berlin védelmi biztosa, 1943-tól a polgári légi háborús védelmi rendszabályok birodalmi felügyelője, 1944. júliusától a totális háborús bevetés teljhatalmú megbízottja, majd szeptembertől a berlini Volkssturm parancsnoka lett. Végrendeletében Hitler kinevezte kancellárnak, a sikertelen kapitulációs tárgyalások miatt családjával öngyilkos lett. 37 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 36–41. ~ 127 ~

Török Ádám

roghatnak majd a feltehetően újjáalakuló Kommunista Pártba, majd ott kell aknamunkát folytatni egészen a hatalom újbóli megszerzéséig. Pártvonalon Martin Bormann38 1945. januárjában fordult a Vérfarkas akció felé. Ő utasította a Gauleitereket a lakosság evakuálására, valamint arra, hogy a menekültekből önkéntes gerillákat toborozzanak. Április 1-én parancsot adott a területi pártfunkcionáriusoknak, hogy kötelesek székhelyükön maradni, és a végsőkig helytállni. Bormannra feltehetően nagy hatást gyakorolt munkatársa, Hans Doetzler Volkssturm-vezető is, aki szerint minden egyletet, társulatot, csoportot – legyen az civil vagy katonai – számba kell venni, és fel kell használni a szovjetek ellen. Az elv megnyerte Bormannt, aki Doetzlert Prützmann mellé protezsálta. A két férfi igen nehezen jött ki egymással, ráadásul a területi pártvezetők lassúsága gátolta a hathatós ellenállás kialakulását.39 A háború után több ellenállócsoport bízott Bormann szervezői készségében és a sejtek vezetői hitték (vagy remélték) azt, hogy felsőbb kapcsolatuk egy a Martin Bormann vezette nagyobb hálózat. Robert Ley és az Adolf Hitler Freikorps Szintén pártvonalon indult meg a Német Munkafront (DAF)40 vezetőjének, Robert Leynek41 a kezdeményezése, aki már 1942 óta törekedett az ellenállás Bormann, Martin (Halberstadt, 1900. június 17.–Berlin ? 1945. május 2. ?) az első világháború végén tüzérként szolgált, majd visszavonult gazdálkodni, illetve csatlakozott a Roßbach- különítményhez. 1923-ban részt vett az utcai összecsapásokban, ezért egy évre elítélték. 1925-ben belépett a Frontbannba, majd 1927-től az NSDAP tagja. Thüringia Gau vezetésének munkatársa, 1928-tól SA vezérkarának tagja, majd 1930-ban az NSDAP segélypénztárának vezetője lett. 1933tól a Reichstag tagja, valamint a Führer helyettesének hivatalában személyzeti vezetőként dolgozott, majd összekötő Hitler és Hess között. 1937-től tagja az SS-nek Gruppenführeri rangban. 1938-tól tagja Hitler személyes törzsének, 1941. május 12-től a pártkancellária vezetőjeként dolgozott. 1943. április 12.-ben a Führer személyes titkárává nevezte ki. 1945. május 1-én a Kancellária épületéből megkísérelte a kitörést, az akció során eltűnt. 39 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 41–47. 40 DAF: Deutsche Arbeitsfront – Német Munkafront. 1933. május 10-én hozták létre a szakszervezetek és munkásjóléti intézmények nemzetiszocialista alternatívájaként. Vezetője Robert Ley volt. 41 Ley, Robert (Niederbreidenbach, 1890. február 15.–Nürnberg, 1945. október 25.) a Német Munkafront (DAF) birodalmi vezetője. 1914-ben bevonult a gyalogsághoz, majd 1917-ben áthelyezték ~ 128 ~ 38


megszervezésére, de személyes fellépését Bormann és Goebbels sikerrel tudta ignorálni. A végnapokban kialakuló káoszt kihasználva 1945. március 28-án személyesen Hitlertől kapott engedélyt, hogy saját paramilitáris egységet létesítsen. Így kezdhette meg az Adolf Hitler Freikorps működését. Csapatának elsődleges célját az ellenséges páncélos ékeken való rajtaütést, szabotázsfeladatokat, és a vérfarkasokkal való együttműködést jelölte meg. Ley számított arra, hogy Goebbels és Bormann gátolni fogja. A propagandát kézben tartó Goebbels április 10éig nem engedélyezte, hogy a Ley-szervezet nyilvánossághoz jusson, míg Bormann pártvonalon megtiltotta párttagok és a bürokraták jelentkezését az Adolf Hitler Freikorpsba.

Ley így tulajdonképpen csak a DAF-ra és a Politische

Staffeln42 egységekre támaszkodhatott, ám így is kb. 3000 főt tudott kiállítani.43 Az RSHA küzdelme a Werwolf feletti hegemóniáért A Werwolf irányításáért való küzdelembe a biztonsági szervek is bekapcsolódtak. Ernst Kaltenbrunner,44 az RSHA vezetője saját hatáskörébe óhajtotta vonni a mozgalmat. Ez irányú törekvését azonban két alárendeltje, Otto a légierőhöz. Repülőgépét lelőtték, így francia fogságba került, ahonnan 1920-ban térhetett haza. 1920-ban filozófiából doktorált, majd a Bayer Művek alkalmazottjaként helyezkedett el. 1925-től tagja az NSDAP-nek, a Dél-Rajna vidék Gauleitere lett. 1928–31 között a Westdeutscher Beobachter kiadója, majd Köln-Aachen Gau szervezési felelőse. 1930-tól a Reichstag tagja lett, 1932–34 között a NSDAP szervezési vezetőjének ügyvezető helyettese, 1933-tól a Német Munkafront (DAF) birodalmi vezetője lett. 1937-től újabb felelős állami szervezési feladatokat látott el, majd 1945-től a Freikorps Adolf Hitler parancsnoka. 1945. április 20-án elhagyta Berlint, május 15-én esett fogságba. A nürnbergi perben bíróság elé állították, cellájában öngyilkos lett. 42 A szervezetet Ley 1943-ban hozta létre, hogy a területi pártvezetők számára ellensúlyt képezzen a Gestapóval és az SD -vel szemben. 43 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 47–50. 44 Kaltenbrunner, Ernst (Ried, 1903. október 4.–Nürnberg, 1946. október 16. ) az SS tábornoka, az RSHA vezetője. Jogot végzett, 1926-ban doktorált, majd Linzben ügyvédi praxist folytatott. 1931-től illegális tagja az osztrák NSDAP-nek, az ausztriai SS egyik kiemelkedő szervezője volt. 1934-ben illegális tevékenysége és összeesküvés vádja miatt letartóztatták fél év börtönre ítélték. Az Anschluss után Himmler megbízta a Duna SS főkörzet parancsnoki teendőinek ellátásával, majd 1940 márciusáig a bekebelezett Ausztria közbiztonsági államtitkára, egyben Höhere SS und Polizeiführer. 1943. január 30-tól a Schutzpolizei és a Sicherheitesdienst vezetője, majd a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) főnöke. 1944 februárjától a Wehrmacht főparancsnokság külföldi és elhárító hivatalának parancsnoka, a Waffen SS tábornoka lett. 1945. május 12-én esett fogságba, a nürnbergi perben halálra ítélték és kivégezték. ~ 129 ~

Török Ádám

Ohlendorf,45 valamint Heinrich Müller46 is gátolta, akik szkeptikusak voltak a partizánakciókkal szemben. Ezért Kaltenbrunner megkerülve a hivatali apparátusban saját alárendeltjeit, felállította a kerületi és biztonsági rendőr komisszári hivatalokat, így közvetlenül adhatott parancsot a területi illetékeseknek. Később vonakodva ugyan, de Müller is megkezdte a földalatti mozgalom szervezését. Egy területen több, különböző nevű csoport jött létre, amelyek az ellenséges vonalak háta mögött szabotázs és hírszerzési feladatokat láttak el. Ugyanakkor az önkéntesek létszámát nem növelte, hogy a még meg nem szállt területek rendőrei választhattak a helyben maradás, illetve a Waffen SS-be való belépés között, a többség a túlélés reményében inkább az utóbbi mellett döntött. A diverzióra jelentkezők 1945. áprilisában parancsot kaptak a kollaborálók meggyilkolására és a szabotázsakciók megindítására. Ugyanakkor, mivel hiányt szenvedtek rádió-adóvevőkből, így a parancstovábbítást futárszolgálattal voltak kénytelenek megoldani, ami növelte a lebukási kockázatot. Elszántságukra jellemző, hogy a volt rendőrök, gestapósok nem remélhettek irgalmat, szervezeteik a végsőkig kitartottak mind Keleten, mind Nyugaton.47

Ohlendorf, Otto (Hannover, 1907. február 04.–Nürnberg, 1951. június 07.) az első világháborút követően alig tizennyolc évesen belépett az NSDAP-ba. Orvosi tanulmányokat folytatott, majd 1936-ban belépett az SD állományába. 1939-től az RSHA III. Amt-jának vezetője lett, majd az Einzatsgruppen D koordinátora. Háborús bűncselekmények miatt Nürnbergben perbe fogták és kivégezték. 46 Müller, Heinrich (München, 1900. április 28.–Berlin? 1945. május?) Gestapo vezető. Az első világháborúban altisztként szolgált, majd 1919-ben a bajor rendőrség politikai osztályának tagja lett. 1933-tól felügyelő. 1934-ben belépett az SS-be, ahol az SD-hez irányították. 1937-től bűnügyi tanácsosként RSHA ellenséges elemek elleni főosztályának vezetője lett. Az NSDAP-be csak 1939-ben lépett be. Kinevezték a GESTAPO élére, 1941-től SS Gruppenführer és rendőr altábornagy. Berlin ostroma során nyoma veszett. 47 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 51–55. ~ 130 ~ 45


Wilhelm Keitel48 csoportja – a „regularizált irregulárisok” A hadsereg az átfogó partizánmozgalom kialakításával szemben elég szkeptikus volt. Az idősebb katonai szakértők úgy gondolták, hogy Közép-Európa földrajzi adottságait tekintve alkalmatlan a gerilla-hadmozdulatokhoz, illetve a harcmodor idegen a német karaktertől, ráadásul az akciók kiváltotta súlyos megtorlás a tömegbázis elvesztését eredményezheti. A Werwolf mozgalom azonban a Waffen SS és a Volksgrenadier fiatal tisztjei körében vonzónak bizonyult. Itt nem hallgatható el, hogy a keleti atrocitások miatt többségüknek volt oka félelemre, ha a szovjetek kezébe kerülnének. A hadseregben a Vérfarkas mozgalom alternatívájaként hozták létre az úgynevezett Streifkorpsokat, (razziakülönítményeket), amelyeket a II. számú Hadiiskolában49 képezték ki a Kárpátokban lévő Türkenburgban. Az itt végzettektől azt várták, hogy egységeikhez visszatérve ott kezdjék meg a speciális tanfolyam felállítását. 1945. februárjában a hadsereg vezetése elrendelte, hogy a Streifkorpsok és SS-kommandók hangolják össze tevékenységüket a Vérfarkasokkal.50 A Göring-féle Werwolf A Lufftwaffe a partizánmozgalom készséges támogatójává vált. A Birodalom légtere feletti kontroll visszaszerzéséért a légierő különböző programokat

Keitel, Wilhelm (Helmscherode, 1882. szeptember 22.–Nürnberg, 1946. október 16.) hivatásos katonatiszt, vezértábornagy. 1901-ben avatták hadnaggyá, az első világháborúban tüzér százados, majd vezérkari tiszt a tengerészhadtestnél. Átlépett a Reichswehrbe, 1923-ban őrnagy lett, majd vezérkari szolgálatot látott el. 1929-től a Védelmi minisztérium beosztottja alezredesi rangban, ezt követően a szervezési osztály vezetője. 1931-től ezredes, majd 1934-től a VI. katonai kiegészítési kerület brémai gyalogsági parancsnoka vezérőrnagyi rangban. 1935-ben a Hadügyi Hivatal főnöke lett, 1937-től tüzérségi tábornok, 1938-tól a vezérezredesként a Wehrmacht főparancsnokává nevezték ki. 1940-től vezértábornagy. 1945. május 8-án Keitel látta el kézjegyével a feltétel nélküli kapitulációt. A nürnbergi perben háborús bűncselekményekért elítélték, kivégezték. 49 Az iskola 4 szekcióval rendelkezett: „A” harckocsik és ejtőernyősök elleni fellépés, „B” partizánvadász kiképzés, „C” járőr és hírszerzési kiképzés,„D” gyalogsági kiképzés. 50 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 56–59. ~ 131 ~ 48

Török Ádám

dolgozott ki, amelyeket összefoglalóan Totaleinsätze (öngyilkos missziók) fedőnév alatt hoztak nyilvánosságra. Ezek között szerepelt V-1 rakétákra pilóták kiképzése, és a „döngölő repülőszázadok” felállítása, amelynek tagjai elavult gépeiket nekivezették volna az ellenségnek.51 A gerillaharcászat stratégái a légierőnek más szerepet szántak: ejtőernyősként és gyorsan mozgó légi szállítású partizánként kívánták őket bevetni. Így alakították meg a pilótákból és a földi kiszolgáló személyzetből álló „Halálfej”, valamint a „Kaptár” századot, és a Luftwaffe ejtőernyőseiből álló Szabotázs Harci Csoportot.52 A blöff. Az Alpesi erőd Az Alpesi vagy Nemzeti erőd egyesek szerint a nácik egy jól sikerült dezinformációja, amellyel sikerült félrevezetni a szövetséges haderőt.53 A terv végrehajtására feltehetően az idő szűke miatt nem került sor. A terv szerint Hitler a hozzá hű fanatikus SS- és Werwolf-csapatokkal Svájc, Ausztria, Olaszország és a bajor területeken lévő Alpokban húzódó erődítményrendszerbe húzódott volna vissza, ahol hathatós ellenállást fejthettek volna ki. Ezért Eisenhower tábornok seregeivel, Churchill tanácsai ellenére délnek tartott, s ez okozhatta azt, hogy a szovjetek előbb érték el Berlint.54 Az erőd terveinek létét támasztja alá, hogy a bukás után a Werwolf-vezetők mind dél felé tartottak.

1945. április 7-én történt is ilyen öngyilkos akció, de a látványos siker helyett csúfos kudarcot értek el, ráadásul az öngyilkos akció többek szerint is hajmeresztő ötlet volt, hiszen a légierő emberanyaga felhasználható, átképezhető más harcászati formákra. 52 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 60–63. 53 Az alpesi erőddel kapcsolatban lsd: Piekalkiewicz, Janusz: Kémek, ügynökök, katonák. Titkos kommandók a II. világháborúban. Szeged, é. n. 508–523. 54 Lsd: Whiting Charles: Werwolf. A német ellenállási mozgalom története a szövetségesek által megszállt területen 1944-45 Debrecen, é. n. 168–169, 175–192. Valamint: Eisenhower, Dwight D.: Keresztes háború Európában. Budapest, 1983. 382–386. valamint Lsd: Kerrigen, Michael: II. Világháború. Tervek, melyek sohasem váltak valóra. Kisújszállás 2012. 174–177.; Fritz, G. Stephen: Endkampf. Soldiers, Civilians, and the Death of the Third Reich. University Press of Kentucky, 1–31. ~ 132 ~ 51


Alkalmazott harcmodor „A farkas báránybőrben is megőrzi viselkedése

sajátosságait.”(Szergej

Vasziljevics Lukjanyenko)

A mozgalom által alkalmazott stratégia a tipikus gerillaharcászat volt. Míg Himmler szerint a Werwolf elnevezést Lönstől kölcsönözték,55 az elnevezés sokak szerint arra utal, hogy a mozgalom tagjai általában éjszaka közlekedtek, s a megtévesztés végett civil ruhát hordtak.56 Az egységek felépítése Stroop szerint a négyes számrendszeren alapult. Az alapegység a négyfős járőr (egy parancsnok és három alárendelt) volt. Tíz járőr alkotott egy szektort, hat-nyolc szektor alkotott egy Abschnittet (szakaszt)57 A harcmodort az országszerte felállított iskolákban szakképzett oktatók (SS-kommandósok és brandenburgerek) segítségével sajátíthatták el a jelöltek. A tanfolyam időtartama 2-3 hét, amely testedzésből és a modern, – valamint az ellenfél által használt – fegyverekkel való ismerkedésből állt. A Vérfarkasok kézikönyvét 1945-ben egy Erhardt nevű Sturmbannführer alkotta meg, amely a Werwolf: Winke für Jagdeinheiten (Werwolf: Tippek a rohamegységeknek) címen jelent meg,58 s amely mindenre kiterjedő instrukciókat tartalmazott a leendő vérfarkasok hatékony működéséhez. A harcmodor egyik legfontosabb része az úgynevezett „hideg szabotázs” elsajátítása volt. Ez a tulajdonképpeni eszköz nélküli harcászat, amely során a partizántól elvárják a találékonyságot, amiből nem is voltak híján a jelentkezők.59 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 24. Ez a momentum elég sok problémát generált. Hiszen ha civil ruhában érték őket tetten, akkor, mint kémekkel bánhattak velük, s ez egyet jelentett a statáriális eljárással. Viszont ha legalább egy katonai ruhadarab, jelzés vagy kitűntetés volt náluk, akkor velük a genfi konvenciók szerint kellett (elviekben) bánni. 57 Moczarski: Beszélgetések a hóhérral, 398. 58 Az angol fordítás: Fagnon, C. Michael (translated): SS Werwolf. Combat Instruction Manual. H.n., É.n. 59 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 71–72. ~ 133 ~ 55 56

Török Ádám

Ilyen eljárás a teljesség igénye nélkül: kommunikáció zavarása, telefonzsinórok rongálása, trafóolaj lecsapolása, járművek tankjaiba víz juttatása vagy homok szórása, közlekedési csomópontokban a táblák elforgatása, zongorahúr kifeszítése az út felett, fák kidöntése, sínek meglazítása, váltók átállítása vagy blokkolása, gumiabroncsok kihasítása, szögek kiszórása stb.60 Az eszköztelen szabotázs mellett a professzionális eszközökkel való harcászatot is elsajátíttatták az önkéntesekkel. Skorzeny kommandósaitól, az SS-től valamint hadizsákmányból jelentős mennyiségű robbanóanyagot, gyújtószerkezeteket és időzítőket halmoztak fel. A fantázia itt sem ismert határt: robbanószén juttatása a mozdonyok kazánjaiba, hidak és vasúti viaduktok felrobbantása, ipari szabotázs, botló aknák, nyomásérzékelővel állátott bombák, álcázott pokolgépek, stb. használata.61 A kiképzésben fontos szerep jutott a hangtalan gyilkolásnak. Ennek egyik kedvelt eszköze a mérgek alkalmazása volt. A partizánok kidolgozták az étel-ital megmérgezésének stratégiáját, amelyet a szovjet lakosságtól tanultak el. Bár a módszer inkább keleten ért el nagy hatást, tudniillik a szeszkészlet megfertőzése nagy veszélyt jelentett – a tilalmak ellenére – szeszt rekviráló és habzsoló szovjet alakulatokra, bár mérgezésre nyugaton is volt precedens.62 A mérget sokszor saját használatra is állítottak elő. Ciánkapszulákkal63 a Werwolf tagjait is bőven ellátták, hogy fogságba eséskor alkalmazzák, mint „menekülő útvonal”.64 A szabotázs- és diverzánsakciók mellett a szervezet fő profilja hírszerzés és a félelemkeltés, valamint a további szervezkedés volt. Hírszerzés szempontjából elengedhetetlen volt, hogy az alakulat ismerje a területét. Ezért a Werwolfok az iskolából kikerülve megválaszthatták (jobb esetben) működési területüket. A

Uo. 71–81. Vö. Fagnon: SS Werwolf. Combat Instruction Manual, 29–35. Biddiscombe: Az utolsó nácik, 1–94. 62 A szeszmérgezés egyik legalapvetőbb módja a mérgező metanol alkalmazása. Bár sokszor nagyon nehéz elkülöníteni a szándékosságot, és a balesetet. 63 Stroop arra hivatkozva, hogy ez aláássa a morált ki sem osztotta vérfarkasainak a készletet. Lsd.: Moczarski i.m. 399. 64 Biddiscombe: Az utolsó nácik, 94–100. ~ 134 ~ 60 61


feladott területeken a visszavonuló Wehrmacht és Waffen SS csapatok különböző rejtekhelyeket alakítottak ki a beszivárgó Werwolfok részére, ahol jelentős menynyiségű hadianyagot is felhalmoztak. Innen aztán könnyen lecsaphattak az ellenségre.65 A hírszerzést és az elvegyülést könnyítette a civil ruha, illetve, hogy a csoportokban nők és fiatalkorúak is szolgálatot teljesítettek. A nők többnyire, mint felderítők, a Hitlerjugend-tagok, mint rádiósok és/ vagy felderítők tevékenykedtek, bár mindannyian rendelkeztek a harcoláshoz és a gyilkoláshoz szükséges képzettséggel. A Werwolfok csapatában általános volt a társakkal szembeni bizalmatlanság, melyre a kiképzéskor oktatták őket. Nem kötötte őket össze bajtársias szellem,66 csupán az eszme, s így ha egyikük sebesülése súlyos volt, társainak hátra kellett hagynia vagy végezni kellett vele. Hasonló módon végezni kellett a feladatot gyávaságból végre nem hajtó társakkal. Az ellenállók parancsot kaptak arra, hogy Vehme-jellegű gyilkosságokat hajtsanak végre. Végezni kellett az ellenséggel kollaboráló németekkel, terrorakciókkal meg kellett félemlíteniük a defetizmusra hajló civileket. Az egyik közismert Vehme-gyilkosság a „Karnevál-hadművelet” volt. Franz Oppenhoff,67 Aachen amerikaiak által kinevezett polgármesterét Heinrich Himmler parancsára, Karl Gutenberg vérfarkasai likvidálták. Az ügyet azonban csak 1949-ben tárgyalták. 68

Bár sokszor előfordult az is, hogy a rejtekhelyen a sietség miatt semmilyen felszerelést nem hagytak az elvonuló reguláris erők. 66 A bajtársias szellem hiánya többször vezetett oda, hogy a csapatok bevetés előtt egyszerűen feloszlottak. 67 Oppenhoff, Franz (Aachen 1902. augusztus 18.–Aachen, 1945. március 25.) jogot tanult. Jogászként a náci éra alatt segítséget nyújtott az üldözött klerikusoknak és zsidó származásúaknak. Miután a Gestapo érdeklődött utána, 1944-ben elmenekült Aachenből. Aachen eleste után a helyi demokratikus körök közbenjárására az amerikai parancsnokság Oppenhoffot nevezte ki Aachen polgármesterének, egyben ő volt az első kinevezett németszármazású városi elöljáró. Ezért Himmler törvényen kívülinek minősítette, és parancsot adott a likvidálására. 1945. március 25-én saját otthonában agyonlőtték. 68 Lsd: Whiting: Werwolf. Vö. Biddiscombe: Az utolsó nácik, 143–154. A tárgyalás során a még életben lévő vérfarkas tagok egyszerű szabadságvesztéssel megúszták a gyilkosságot. ~ 135 ~ 65

Török Ádám

A szövetségesek által bevezetett retorziók Természetesen a Németországot megszálló szövetséges erők keményen reagáltak minden velük ellenséges fellépésre. Bár nincsenek adataim, amelyekkel statisztikailag igazolhatnám, ám feltevésem szerint a keleti hadszíntéren sokkal brutálisabban léptek fel mind a Werwolfok, mind a szovjet belügyi szervek.69 Ezt támasztja alá az is, hogy Hitler halála után Karl Dönitz70 1945. május 6-án csak nyugaton szüntette be a Vérfarkas mozgalmat, keleten nem.71 A szovjeteket német területen elsősorban bosszú vezette. A szovjetekre jellemző volt, hogy gondolkodás nélkül kivégeztek bárkit, akik partizángyanúsnak tartottak. Mindennapos volt a nők, asszonyok, lányok megerőszakolása. Halál várt a fegyverrejtegetőkre, a feljelentési kötelezettségüket elmulasztókra, a Volkssturm- és SS-tagokra.72 Előszeretettel alkalmazták a kollektív büntetés elvét, s így gyakran ártatlanokat is kivégeztek. Mivel az NKVD a front mögötti területen nemcsak elhárító csoportokat, hanem elhárító hadosztályokat tartott fenn, az ellenálló mozgalmakat hamar felgöngyölítették. Ezen kívül állandóan figyelemmel kísérték a német ifjúságot, bármilyen gyanúra kegyetlenül lecsaptak. A szovjet zónába kerülő területekről igen gyér forrásaink vannak. Az elkeseredett küzdelemre jó példa a keleten bevetett túlélő Fred Borth története. Lsd: Biddiscombe: Az utolsó nácik, 193– 207. 70 Dönitz, Karl (Grünau, 1891. szeptember 16.–Aumühle, 1980. december 24.) tengernagy, a Kriegsmarine főparancsnoka. 1910-ben jelentkezett tengerészkadétnak. 1913-ban hadnagy. A flottánál végigharcolta az első világháborút, 1916-ban tengeralattjárós, 1918-ban U-boot parancsnok. 1918 ősze-1919 nyara között angol hadifogságban volt. Hazatérése után torpedóhajó parancsnok, 1924-ben vezérkari tanulmányokat folytatott, majd 1927-ig a Birodalom Védelmi Minisztérium tengerészeti ügyosztályán referatúravezetőjeként szolgált. 1930–34 között az északi-tengeri flottillánál vezérkari szolgálatot teljesített, majd 1935–36 között a Weddingen tengeralattjáró flotta kapitánya lett. 1939-től a tengeralattjáró fegyvernem parancsnoka, ellentengernagy, 1942től tengernagy, majd 1943-tól főtengernagyként a Kriegsmarine főparancsnoka lett. 1945. április 30-án Hitler teljhatalommal ruházta fel. A Führer öngyilkossága után felvette a kapcsolatot a szövetségesekkel, majd kihirdette a Birodalom feltétel nélküli kapitulációját. 1945. május 23-án brit fogságba került 1946-ban a nürnbergi perben a Kriegsmarine korlátlan tengeralattjáró hadviselése miatt háborús bűnösként tíz évre ítélték, 1956-ban szabadult, majd visszavonultan élt. 71 Dönitz fellépését megelőzte Albert Speer Rádiószózata. Lsd: Whiting: Werwolf, 184–187. valamint Biddiscombe: Az utolsó nácik, 65. Dönizt bejelentését lsd: Uo. 72 A fekete egyenruhát viselő német harckocsizókat is olykor SS-nek nézték. ~ 136 ~ 69


Így az oroszok hamar elérték céljukat, vagyis senki sem mert a Werwolfokhoz csatlakozni, vagy az ellenállást segíteni.73 Dönitz feloszlató parancsának köszönhetően a Nyugati retorziók enyhébbeknek mondhatóak összehasonlítva a keletiekkel. Bár az egyes városokban maradó orvlövészeket és fegyverrejtegetőket a nyugatiak is kivégezték statáriális eljárás keretében. Azonban a nyugatiak kénytelenek voltak adni a sajtó és a nyugati közvélemény megnyilvánulásaira is. Nagy port kavart például két serdülő fiú, Heinz Petry és Josef Schörner 1945. július 1-i kivégzése. Münchenben az első filmhíradók egyike során levetítették hat fiatal Werwolf-tag kivégzését, s ez sokkolta a német közvéleményt. A nyugatiak többnyire retorzióként alkalmazták a kijárási tilalmat, a szabadság jogok átmeneti korlátozását, a kollektív anyagi büntetést, a razziákat, a házkutatásokat, a kényszermunkát és a túszszedést. Azonban saját illetve a német közvélemény hatására 1946-ban lazítani kezdtek a bevezetett intézkedéseken, az amerikai körök ugyanis úgy vélték jobb, ha bizonyos megtorló intézkedéseket inkább a német hatóságokra bíznak.74 A mozgalom utóélete A Werwolf nem volt hosszú életű ellenállási mozgalom. Egyes csoportok Hitler halálhírére feloszlottak, mások engedelmeskedtek Dönitz feloszlató rendeletének. Egyesek azonban annyira fanatikusan hittek a győzelem vagy halál elvében, hogy az amerikai CIC-, az angol FS-, vagy a szovjet NKVD-szervekkel való összecsapások során vesztették életüket. A túlélők többsége igyekezett elfelejteni fiatalkori balgaságát, míg mások aktívan részt vállaltak a különböző neonáci és a Vérfarkas mozgalmat felújítani kívánó mozgalmakban, vagy várták a Kelet és Nyugat összecsapását és szerepet

73 74

Lsd: Biddiscombe: Az utolsó nácik, 267–270. Uo. 270. ~ 137 ~

Török Ádám

vállaltak a nyugati hírszerző szervek munkájában, illetve csatlakoztak a NATO titkos szovjetellenes programjához, a Gladio-hoz.75 A mozgalom hatásfoka területenként és csoportonként változó volt. Bár nem tekinthető átfogónak, hiszen az egyes sejteket, szervezeteket, csoportokat sohasem sikerült egységes irányítás alá vonni. Mindenesetre nyomot hagytak a történelemben. Akcióikkal nem sikerült elérni céljukat a „Végső győzelmet”, sőt több esetben inkább kárára voltak a polgári lakosságnak, mint hasznára. Tevékenységükkel félelmet kelttettek, elidegenítették a társadalmat, s jelentősen növelték az anyagi károkat az amúgy is sokat szenvedett, gazdasági csőben lévő Németországban.

Cottrell, Richard: Gladio, NATO’s dagger at the Heart of Europe: The Pentagon-Nazi-Mafia terror axis. Progressive Press, 2011.; Ganser, Daniele: NATO’s secret armies: Operation Gladio and terrorism in Wetern Europe. Contemporary Security Studies. Aware Journalism, 2005. ~ 138 ~ 75


Summary

In addition to the known partisan movements (the Soviet and the Yugoslav partisan movement, the French movement and the Polish Armija Krajowa), thanks to new research, increasingly more attention should be paid to those resistance movements, which were mostly ignored by ideological consideration in the literature of history. This study aims to present a little-known movement the German Werwolf. I would like to present the historical antecedents, the organizing branches, the warfare and the triggered reprisal of the Werwolf. The

National Socialist regime borrowed the necessary ideological

background from the German (national-már ha lényeges a nemzeti-szó) history. The historical antecedents were the irregular troops of Andreas Hoffer, Ferdinad Schill and Ludwig Adolph Wilhelm Freiherr von Lützow. The Operation Werwolf was not considered a unified organisation. When the background work strated, the nazis have been established research groups of historians, psychologists, sociologists, investigators and counter intelligence specialists, who studied the anti-Nazi resistance movements. Himmler referred the organization to the jurisdiction of the local Nazi security (the Higher SS and police chief, Gauleiter-s, Kreisleiter-s, Hitlerjugend chiefs) They issued to a trustee (who called Beaufträgter-s), who was in charge of organizing. Chief coordinator of the organization was Hans Adolf Prützmann. The movement also organized a number of other threads. In The Organisation of Werwolf there were competing organizations and individuals. Beetween the intiatives were the werwolfs of Arthur Axmann. His group recruited from the stock of Hitlerjugend, and in 1945. 01.18. fusioned with Prützmann. The Radio Werwolf was the organisation of Joseph Goebbels. The first broadcast was in 1945.04.01. The Radio Werewolf declarated: all enemy troops

~ 139 ~

Török Ádám

are outlaws, and everyone is responsible for his own actions. The soviets captured it in1945.04.20. Robert Ley, Martin Bormann, Ernst Kaltenbrunner, Wilhelm Keitel and the Luftwaffe had their own separated organisations. The warfare of the werwolfs was a typical partisan warfare with the socalled Hot and Cold-Sabotage. The movement was short-lived (only some months), every group was disbanded after Hitlers death. Some groups disbanded in the West after the following regulation.of Karl Dönitz 1945.05.06. Some groups crumbled in battles with the NKVD / Field Security / Counter Intelligence Corps Most of the survivors settled in the new system. Some undertook in the neo-Werwolf, and neo-nazi movements or joined the NATO Operation of Gladio.

~ 140 ~

A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése a II. világháború árnyékában

Hollósi Dániel József A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése a II. világháború árnyékában Bevezetés

A

magyarországi kommunista párt a Tanácsköztársaság bukását lényegében sohasem heverte ki. Az 1919-es pártfunkcionáriusok többsége vagy kül-

földre távozott, vagy a Horthy-rendszer államvédelmi szerveinek karjaiban végezte. A kommunisták nagymértékben megsínylették a Kommunisták Magyarországi Pártját (KMP) érintő letartóztatásokat és egyéb nehézségeket. Ez utóbbiak közül az egyik legnagyobb kihívást a két világháború közötti korszakban megalakuló kommunista frakciós csoportok jelentették, melyek párttagokat és potenciális szimpatizánsokat hódítottak el a kommunista párttól. Azonban a KMP legnagyobb problémája a Tanácsköztársaság emlékezetéből adódott, amely miatt a társadalomban – kiváltképpen vidéken – nem mutatkozott fogékonyság a kommunista ideológia iránt. Ebből következik, hogy az illegális kommunista párt rendkívül gyenge volt az egész korszak alatt: még legjobb éveiben is csak pár száz főt számlált. Ezért Moszkvából több sikertelenül végződő küldetést indítottak a párt újjászervezésére. Azonban az 1940–1941-ben indított kísérlet mégis sikerrel ját, s rövid időszakra a párt propaganda sikereket ért el a népfrontpolitika alapjain, amely jelentős szerepet játszott a magyar németellenes összefogás megalakulásában. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a II. világháború árnyékában történő újjászervezés legfontosabb momentumait, és az ehhez vezető út lényeges pontjait.

~ 141 ~

Hollósi Dániel

A népfront-koncepció és a KMP Az 1930-as évek magyarországi kommunista pártjának megértése végett érdemes kitérnünk röviden a népfront-koncepció kialakítására, és annak a KMPra gyakorolt hatásának rövid vizsgálatára is. A Kommunista Internacionálé1 (Komintern) 1935. július 25. és augusztus 20. között tartott VII. világkongresszusa mérföldkőnek számít a kommunizmus történelmében, ugyanis hosszú időre meghatározta a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) és szatellit kommunista pártjainak politikáját. A harmincas évek közepére nyilvánvalóvá vált a Komintern teoretikusai számára, hogy a nagy gazdasági világválság sem fogja kirobbantani az előre megjósolt proletárforradalmat,2 és ez által a kommunista pártok hatalomra kerülését a nyugati világban. Sztálin és Georgi Dimitrov3 az eddigi „nyíltsisakos”, a proletárdiktatúrát zászlóra tűző taktikáról – színleg – lemondva egy

Kommunista Internacionálé (Komintern): 1919 márciusában hozta létre az SZKP. A másképpen III. Internacionálé néven emlegetett szervezet alapításának okai egészen Lenin és követőinek a szociáldemokrata pártokat tömörítő II. (Szocialista) Internacionáléval történő szakításáig vezethető vissza. A szervezet célja a világ kommunista pártjainak Moszkvából történő irányításának összehangolása volt. Hatalmas szerepet játszott a két világháború közötti szovjet külpolitikában és hírszerző tevékenységben. Tevékenységét hivatalosan 1940-ben beszüntette, majd 1943 májusában feloszlatta önmagát. Valójában a Komintern nem hivatalosan tovább működött, kapcsolatrendszerét továbbra is fenntartotta. 1947-ben – teljesen más külpolitikai helyzetben és okokból – létrejött utódszervezete, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform). 2 Proletárforradalom: A kommunisták értelmezése szerint a proletárforradalom jellegében alapvetően különbözik a többi forradalomtól; megdönti a régi uralkodó osztály hatalmát, létrehozza a proletárdiktatúrát, megszünteti a magántulajdon „uralmát” és a „kizsákmányolás valamennyi formáját”, az osztály nélküli társadalomba való átmentet kezdetét jelenti. Vezetője és fő mozgató ereje a munkásosztály, akit segítenek a vele szövetkező dolgozó osztályok és egyéb kizsákmányolt tömegek. 3 Georgi Dimitrov Mihajlov (1882–1949) bolgár kommunista politikus, a Komintern egyik fő teoretikusa. 1919-től a Bolgár Kommunista Párt vezetője. 1933-ban a Reichstag felgyújtásával vádolták, és a lipcsei per néven elhíresült tárgyaláson végül felmentették. 1934. február 27-én repülőgéppel szállították Königsbergbe, onnan Moszkvába. 1935-től a Kommunista Internacionálé elnöke 1943-ig, a Komintern megszüntetéséig, és ilyen minőségében végrehajtotta Sztálin minden utasítását. A szervezet 1935-ös VII. kongresszusán ő hirdette meg az új sztálini antifasiszta egységfrontot. A háború után Bulgária első számú vezetője, 1946-tól miniszterelnök. Tisztázatlan körülmények között halt meg Moszkva közelében. Baráth Magdolna, Feitl István (szerk.): Lehallgatott kihallgatások. Napvilág Kiadó–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2013. 77–78. ~ 142 ~ 1


merőben új stratégiát dolgozott ki a kommunizmus számára, amelynek megalkotásához kapóra jött a nemzetiszocializmus megjelenése és Hitler hatalomra kerülése Németországban, illetve mintaként állt előttük az 1934–1935-ös francia népfront. Dimitrov a népfrontpolitika meghirdetésével megkísérelt politikai tőkét kovácsolni a kommunizmus számára a náci Németország által keltett félelmekből és érzelmekből. Az új koncepció megnevezett célja egy – a kommunista párt irányítása alatt álló – „antifasiszta” pártok közötti szövetség létrehozása volt, melynek feladata a nemzetiszocializmus terjedésének meggátolása és visszaszorítása. Azonban lényegében a kommunista pártok hatalomra kerülésének egy új „receptjét” jelentette, ugyanis a népfront elsődleges célja a párt „demokratikus” úton való hatalomra juttatása volt. Ez Sztálin és Dimitrov részéről egy rendkívül sikeres taktikai húzásnak bizonyult; a nemzetiszocializmus fogja adni évtizedekig a Komintern, majd a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája4 (Kominform) propagandájának legfontosabb célpontját. Az életre hívott antifasizmus, a kommunizmus újfajta önmeghatározásává és létjogosultsági alapjává vált, aminek hatását napjainkig érezhetjük a politikai közbeszédben. A Komintern VII. világkongresszusán felvázolt népfront-politikának először a spanyol polgárháború (1936-1939) volt a kísérleti laboratóriuma, ahol természetesen a szovjetek hathatós támogatásával, a kicsiny Spanyol Kommunista Párt – ellehetetlenítve politikai ellenfeleit és kriptokommunistákkal5 elárasztva a rivális pártokat – a köztársasági Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform): A Komintern 1943-as felosztását követően 1947 szeptemberében jött létre több kommunista párt és munkáspárt részvételével, hivatalosan abból a célból, hogy biztosítsa a részt vevő pártok kölcsönös tájékoztatását, kapcsolatainak és tevékenységeinek összehangolását. Tagjai voltak: Bulgária Kommunista Pártja, Csehszlovákia Kommunista Pártja, Francia Kommunista Párt, Magyar Dolgozók Pártja, Olasz Kommunista Párt, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Román Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja és 1948 júniusáig a Jugoszláv Kommunista Párt. A Moszkvából irányított szervezet valódi célja azonban az volt, hogy elhárítsa a megszállt kelet-európai kommunista pártokkal szemben hangoztatott szovjet kézi irányítás vádját. Ebből az okból kifolyóan központja a Szovjetunión kívül esett: először Belgrádban (1947–1948) volt, majd a Jugoszláv Kommunista Párt kizárása miatt Bukarestbe (1948–1956) került át. A Kominform, mint a sztálini külpolitika terméke, alig élte túl Sztálint. 1956 áprilisában a résztvevő kommunista pártok központi bizottságainak határozata értelmében feloszlatta önmagát. 5 Kriptokommunista: Azon kommunistát illették e névvel, aki a kommunista párt megbízásából beépült egy másik pártba, ahol – elrejtve kommunista nézeteit – tevékenységével belső bomlasztó és a kommunista pártot támogató tevékenységet folytatott. ~ 143 ~ 4

Hollósi Dániel

Spanyolország népfrontjának egyik legjelentősebb pártjává vált. Az itt kipróbált politikai koncepció gyakorlati része lesz később, 1945 után a Közép- és KeletEurópában kibontakozó kommunista „szalámitaktika”6 modellje. A Komintern VII. világkongresszusán a Kommunisták Magyarországi Pártja kicsiny delegációval képviseltette magát: összesen öt szavazati és egy tanácskozási joggal rendelkező tag vett részt a tanácskozáson. A magyar delegáció tagja volt Kun Béla, Huszti Ferenc,7 Honti Lajos8 és Nöhrer Árpád,9 Polyák János és Lakatos Éva. Sztálinnak a KMP küldöttségével szembeni bizalmatlansága már a kongresszus elején megnyilvánult. A Komintern vezetősége a Huszti Ferenc vezette delegációval a kongresszus elején közölte, hogy Kun Bélát nem jelölik a kongresszus elnökségébe. Ez egyedülálló eset volt, mert a Komintern valamennyi vezető funkcionáriusa helyet foglalt az elnökségben, ráadásul Kun jelölését a magyar küldöttség előzetesen külön kérte is. Hiába kért magyarázatot a magyar delegáció az illetékes szervektől, érdemi válasz sehonnan sem érkezett. Kun Béla még magától Sztálintól is kért kihallgatást az ügyben, azonban Sztálin nem fo-

Szalámitaktika: a Magyar Kommunista Pártnak a hatalom megszerzésére irányuló más pártokkal szembeni magatartásának, politikai tevékenységének a köznyelvi elnevezése. A kifejezés Rákosi Mátyástól származik. 7 Huszti Ferenc (1893–1938): jogász, kommunista politikus, illegális neve Grosz. Az első világháború idején 1914-ben hadifogságba esett. 1919-ben tért vissza Magyarországra és a KMP tagja lett, a Tanácsköztársaság alatt a zalaszentgróti járási pártvezetés tagja. 1923 január végén SzovjetOroszországba ment, ahol rövidesen az SZKP Központi Bizottságának és a Kominternnek a munkatársa lett. 1931-ben a KMP Központi Bizottságának egyik tagjává választották. 1937-ben a Kun Béla-frakció egyik tagjaként letartóztatták a Szovjetunióban, ahol egy ismeretlen börtönben életét vesztette. A lábjegyzetekben közreadott magyar személyek annotált életrajzi jegyzetei a Politikatörténeti Intézet Könyvtárának Életrajzi Dokumentációja alapján készültek 8 Honti Lajos (1900–1944) szobafestő, kommunista politikus. 1932-től a KMP tagja, az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék egyik vezetője. 1935-ben a KMP egyik küldötte a Komintern VII. kongresszusán. Szerepe volt a Magyar Történelmi Emlékbizottság akcióinak szervezésében. Magyarországon kommunista tevékenység miatt 1942 óta kezdték körözni. 1944-ben elfogják, majd 5 évre ítélik. 1944 novemberében Dachauba szállították, ahol életét vesztette. 9 Nöhrer Árpád (1902–1970) péksegéd, kommunista politikus, az Élelmiszeripari Munkások Országos Szövetségének (ÉMOSZ) budapesti kerületi titkára. 1931-ben csatlakozott az illegális kommunista párthoz, 1936-ban két évre ítélték, 1942-ben ismét letartóztatták és büntetőszázaddal a szovjet frontra küldték. 1944-ben szovjet hadifogságba esett. 1947-ben visszatért Magyarországra, 1948-tól az ÉDOSZ főtitkárhelyettese, 1949-től 1951-ig főtitkára, 1963-tól haláláig a szakszervezet elnöke volt. ~ 144 ~ 6


gadta. A hideg fogadtatásra a magyar kommunista küldöttség sértődöttséget kifejezve reagált: Kun Béla a kongresszus ülései alatt szinte jelen sem volt, a magyar küldöttség pedig – a többi párttal ellentétben – egyáltalán nem mutatott érdeklődést a kongresszusi munka iránt, és a népfronttal felmerülő kérdésekben sem foglalt állást. Kun Béla és elvtársai legszembetűnőbben Manuilszkij10 kongresszusi fogadtatása alkalmával nyilvánították ki sértettségüket: míg a küldöttségek felállva tapsoltak, addig a magyar küldöttség ülve maradt.11 De mi lehetett Sztálin és a Komintern bizalmatlanságának oka Kun Bélával és a KMP küldöttségével szemben? Kun Béla a kongresszuson elmondott beszédében helyeselte Dimitrov népfront-koncepcióját, de az ülések során tanúsított magatartása arra enged következtetni, hogy mindezt csupán a Komintern iránti fegyelemből tette. Kun ugyanis a kongresszust megelőző előkészítés időszakában – amikor lényegében már megszületett a legfelsőbb kommunista körökben a népfront-koncepció – a francia népfront kapcsán kialakult új kommunista irányvonalat több alkalommal bírálta: aggályosnak tartotta a szociáldemokráciával való együttműködést a kommunista célok megvalósítása szempontjából.12 Kun Bélához hasonlóan a KMP vezetőinek többsége is erős ellenszenvvel viseltetett az új irányvonallal szemben. „A változás – írja Schöpflin Gyula – hosszú időn át tartó zavarokat idézett elő az illegalitáshoz szokott párttagság jórészében; sokan még 1945-ig sem tudták megemészteni az „új vonalat”; ez is jellemzi a párt megcsontosodott szektaszerűségét.”13 A bizalomvesztés nem magyarázható pusztán a

10

Dimitrij Zaharovics Manuilszkij (1883–1959): szovjet kommunista politikus, a Komintern egyik fő teoretikusa. 1922-tól a Komintern munkatársa, 1924-ben a Komintern Végrehajtó Bizottsága elnökségének tagja, 1928-1943 között az SZKP-ben és a Vörös Hadseregnél is betöltött funkciókat. 1944 és 1953 között a Népbiztosok Tanácsa, illetve a Minisztertanács elnökhelyettese és az Ukrán SZSZK külügyi népbiztosa, valamint külügyminisztere. Baráth-Feitl: Lehallgatott kihallgatások, 146. 11 Borsányi György: Kun Béla–Politikai életrajz. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1979. 365–366. 12 Uo. 361–364. 13 Schöpflin Gyula: Marokszedés – Esszék, tanulmányok és még sok minden más. Argentum Kiadó. Budapest, 2000. 40. ~ 145 ~

Hollósi Dániel

KMP vezetői részéről megmutatkozó „szektarianizmussal”.14 Magyarországon a KMP prominensei, és itt elsősorban Kun Béla személye túlságosan is tehertételnek számított a Tanácsköztársaság emléke és a „szociálfasizmus”15 évtizedes politikája miatt. Sztálin úgy ítélte meg, hogy a KMP régi vezetőgarnitúrája egyszerűen alkalmatlan és hiteltelen lenne a népfrontpolitika megindításához. Ezért csak idő kérdése volt, hogy mikor szabadul meg tőlük. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a kongresszuson történtek miatt a KMP Központi Bizottságának (KB) otthon maradt tagjai és a hazatérő delegáltak között is konfliktus alakult ki a „bizalomvesztés” miatt. Nem mellékesen itt meg kell jegyezni, hogy helytelen volna, ha azt képet sugalmaznánk, hogy a KMP egésze negatívan fogadta a Dimitrov-i fordulatot. A kommunisták egy fiatalabb, vidéki – döntően paraszti származású – csoportjára erős hatást gyakorolt a népfrontpolitika, pontosabban annak néhány eleme: a nemzeti kérdés és a parasztság problémáinak új megközelítése. Közülük

Szektarianizmus: A kommunista frazeológiában „baloldali elhajlást” jelent; szűk csoportosulásra irányuló, „a tömegeket lebecsülő”, szubjektív törekvés; képviselői a marxizmust dogmatikusan, a Komintern VII. világkongresszusán meghirdetett moszkvai irányvonaltól eltérően értelmezik; és ezért a hivatalos direktívától eltérő célokat fogalmaznak meg. 15 Szociálfasizmus: A kifejezés elsősorban a Komintern VII. világkongresszusa előtt volt használatos. 1928-ban a Komintern VI. kongresszusán kidolgozott politikai koncepció eredményeként született, amely szerint a szociáldemokrácia a fasizmus ideológiai társa, és hozzá hasonlóan „romboló” tevékenységet, kizsákmányolást folytat. ~ 146 ~ 14


Donáth Ferenc,16 és a Márciusi Fronttal17 kapcsolatba kerülő debreceni kommunisták: Kállai Gyula,18 Losonczy Géza19 és Fehér Lajos20 nevét kell kiemelni.21 Mindenesetre a KMP vezetői – hogy lojalitásukat bizonyítsák – hozzáláttak a népfrontpolitika adaptálásához Magyarországon. Azonban hamar megbizonyosodhattak afelől, hogy a Komintern-kongresszuson kifejezésre jutott bizalmatlanság nem szűnt meg, hanem tovább erősödött. 1935. decemberében és 1936.

Donáth Ferenc (1913–1986): kommunista politikus. A harmincas évek legelejétől tagja a KMPnek. Az illegális kommunista pártot képviselte a Márciusi Frontban, tagja a Debreceni Diétának 1936-ban. Megalapításától kezdve munkatársa a Szabad Szónak. A kommunista párt rajta keresztül tartotta a vidéki kapcsolatait. 1943-ban az átnevezett KMP-nek, a Békepárt Központi Bizottságának tagja. 1945 után a politika tevékeny szereplője lett. 1951-ben a Kádár-per vádlottjaként koncepciós perben elítélték, majd rehabilitálták. 1956-ban a Nagy Imre-csoport egyik vezető alakja lett, ami miatt a forradalom és szabadságharc bukása után kizárták a pártból és börtönbüntetésre ítélték. Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék kibontakozásában. 1985ben a Monori Találkozó egyik fő szervezője. 17 Március Front: Szellemi és politikai reformmozgalom volt Magyarországon az 1930-as évek végén. A kezdeményezés 1937-ben a népi írók, reformpárti egyetemisták és értelmiségiek összefogásából született. A mozgalom nagyszabású politikai reformokat követelt, többek között a nagybirtok rendszer megszüntetését, a Duna-völgyi népek összefogását. A meglehetősen heterogén mozgalom – elsősorban – a különböző belső nézeteltérések, politikai célok miatt végül 1939-re szétesett. 18 Kállai Gyula (1910–1996): kommunista politikus. Az 1930-as évek elején kerül kapcsolatba a kommunista párttal. 1936-ban a Debreceni Diéta tagja. 1939–1944 között a Népszava szerkesztőségében dolgozott. A Márciusi Front és a Magyar Történelmi Emlékbizottság egyik szervezője. A német megszállás után a Magyar Front Intéző Bizottságában a kommunista párt képviselője. 1945ben miniszterelnökségi, majd 1947-ig tájékoztatásügyi államtitkár. 1946–1948-ban az MKP KV Kulturális Osztályát, 1948–1949-ben a Köztársasági Elnöki Hivatalt vezette. 1949-1951 között külügyminiszter. 1951-ben a Kádár-per egyik vádlottjaként koncepciós perben elítélték, 1954-ben rehabilitálták. 1957-től művelődésügyi, majd államminiszter, 1960–1965 között a Minisztertanács elnökhelyettese, ezt követően 1967-ig elnöke. 19 Losonczy Géza (1917–1957) újságíró, kommunista politikus. 1935 és 1936 között Debrecenben a Márciusi Front egyetemi csoportjának vezetője, 1939-től a KMP tagja. 1940-től a Népszava, 1945-től a Szabad Nép munkatársa. 1949-ben népművelésügyi államtitkár. 1951-ben a Kádár-per mellékvádlottjaként koncepciós perben elítélték, 1954-ben rehabilitálták. 1956-ban a Magyar Nemzet főszerkesztője. 1956-ban a Nagy Imre-csoport tagja, Nagy Imre kormányának államminisztere. 1957 áprilisában letartóztatták, és tisztázatlan körülmények között életét vesztette a börtönben. 20 Fehér Lajos (1917–1981): újságíró, tanár, kommunista politikus. Részt vett Debrecenben – ifjú egyetemistaként – a Márciusi Front szervezésében, ekkor került kapcsolatba a kommunista párttal. 1942-ben a Szabad Szó belső munkatársa lett. 1944-ben egyik fő szervezője a budapesti fegyveres ellenállásnak. 1945-től kezdve különböző pozíciókban dolgozott a pártapparátusban. 1956 után az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes. A Kádár-korszak egyik meghatározó agrárpolitikusává vált. 21 Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) 867. f. 2d-139. Donáth Ferenc visszaemlékezése, 20–33. Lásd továbbá: Kállai Gyula: Életem törvénye. I. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1980. 19–71. ~ 147 ~ 16

Hollósi Dániel

januárjában a KMP és a Komintern vezetői között folytatott megbeszéléseken a magyarországi párt vezetőit kritizálták, amiért az új irányvonal megvalósítása érdekében nem tettek semmit.22 A Komintern vezetői a kritikákban ismételten viszszautaltak Kun Béla viselkedéséhez a kongresszuson és a népfrontpolitikához való viszonyulásához. Mindezek után a KMP újabb intézkedéseket hozott a népfrontpolitika szellemében: kiadták a párthoz és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) tagjaihoz címzett „Elvtársi levelet”,23 feloszlatták a szakszervezeteken belüli kommunista agitáció központjának számító Egyesült Szakszervezeti Ellenzéket. Ráadásul Kun Béla, akinek az egészségi állapota időközben erősen megromlott és néhány hónapra kénytelen volt megszakítania munkáját gyógykezelés miatt, most már kétségbeesetten törekedett arra, hogy bizonyítsa lojalitását a Kominternhez: ebből a célból született a munkásegységfront jegyében írt „Közös harcra a parancsuralom ellen” című munkája. 24 Az írásnak visszhangja a magyar szociáldemokrata vezetők részéről nem lett, és Kun múltját tekintve – nem is lehetett. Azonban egy nem várt esemény ismét súlyosbította a KMP helyzetét Magyarországon és a Szovjetunióban egyaránt. 1936. január 15-én, amíg a KMP küldöttei tárgyaltak a Komintern vezetőivel, a rendőrség lecsapott a KMP magyarországi vezérkarára, ezzel súlyos károkat okozva a pártnak. Letartóztatták a KMP

PIL 878. f. 2. á. 114. ő. e. Jegyzőkönyv a KMP KB 1935. december 31. üléséről, 1–2. PIL 878. f. 2. á. 115. ő. e. Az „Elvtársi Levél”, 16–39. 24 Borsányi: Kun Béla–Politikai életrajz, 371–374. ~ 148 ~ 22 23


több funkcionáriusát: Kiss Zsigmondot,25 a KB tagját, dr. Weil Emilt,26 a pártapparátus vezetőjét, és a pártvezetés tizenhárom további kulcsemberét.27 A magyarországi pártot lefejező letartóztatások Sztálint csak megerősítették korábbi nézetében, hogy a KMP vezetői alkalmatlanok a párt irányítására. Ráadásul a tény, hogy a rendőrség eljutott egészen egy KB-tag letartóztatásáig, csak növelte annak gyanúját, hogy informátorokkal átszőtt a KMP pártapparátusa. A következmények nem maradtak el: a Komintern Végrehajtó Bizottsága (VB) május 7-én és 8án megtárgyalta a KMP helyzetét. A KMP vezetését felelőssé tették a letartóztatási hullámért, a kialakult konspirációs28 válságért, a párt szervezeti széteséséért, a Komintern irányvonalával szembenálló „szektarianizmusért” és a helytelen munkamódszerekért. A VB a következő határozatokat hozta: 1. a KMP Központi Bizottságát fel kell oszlatni. 2. a párt irányítására ideiglenes titkárságot neveznek ki Szántó Zoltán29 vezetésével; 3. a KB azon tagjait, akik párt- és Kominternellenes viselkedést mutattak, a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság elé kell állítani. Az Ellenőrző Bizottság leváltotta posztjaiból a KMP Központi Bizottságának tag-

Kiss Zsigmond (1899–1944): kommunista politikus. A Tanácsköztársaság idején a nemzetközi vörös ezred egyik zászlóaljának parancsnoka, 1920-1929 között Magyarországon kívül végezett mozgalmi munkát. 1929-ben visszatért az országba és a KMP illegális nyomdáját vezette, majd 1931-ben letartóztatták 9 hónapra. 1933-tól 1936-ig ismét külföldön végezett mozgalmi munkát, majd megint hazatér 1935-ben, és a KMP KB tagja lett. 1936-ban letartóztatták és 15 évi fogházbüntetésre ítélték. 1944-ben Dachauba hurcolták, ahol életét vesztette. 26 Weil Emil (1897–1954): orvos, kommunista politikus. 1928-tól tagja az illegális KMP-nek, a pártnyomda munkájának és a sajtó terjesztésének irányítója. 1936-ban letartóztatták és 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1945 után különböző funkciókat töltött be az államvezetésben. 27 Szabó Ágnes (szerk.) Negyedszázados harc – A munkásmozgalom történetének kronológiája 1919-1945. Akadémia kiadó. Budapest, 1975. 333. 28 A konspiráció a KMP frazeológiájában nem összeköttetést jelentett. A konspiráció azoknak az óvintézkedéseknek, elveknek, módszereknek az összességét jelentette, amelyek az illegális kommunista párt szervezeteit, tagjait védte a leleplezés, a letartóztatás ellen. Konspirációs problémák akkor keletkeztek, ha valamely szervezet egyik, vagy több tagját letartóztatták és nem lehetett tudni, hogy kik kerültek, vagy kerülhettek még veszélybe, vagyis a konspirációs óvintézkedések rendszerén rés keletkezett. 29 Szántó Zoltán (1893–1977): magántisztviselő, a húszas évek elejétől a KMP tagja, 1927-ben letartóztatták, 8 és fél évi börtönbüntetésre ítélték. 1936–1938 között a KMP Prágában működő ideiglenes Központi Bizottságának vezetője. A második világháború alatt a Kominternben végezett munkát. 1956-ban államminiszter a Nagy Imre-kormányban. A szovjet csapatok bevonulása után családjával a jugoszláv nagykövetségre menekült. 1956-os szereplése miatt nem vették be az MSZMP-be. ~ 149 ~ 25

Hollósi Dániel

jait és különböző mértékű pártbüntetést szabott ki rájuk. Nem sokkal később „elnyelte őket” a moszkvai koncepciós perek örvénye: Huszti Ferencet, Komor Imrét30 és Sebes Pált letartóztatták és elítélték. Sztálin nem felejtette el Kun Bélát sem – az előbbiek ügyétől elkülönítetten – 1937 nyarán az NKVD31 letartóztatta, majd tisztázatlan körülmények között életét vesztette. 32 A KMP helyzete 1936 után A Komintern VB 1936. május 8-i határozata lényegében tabula rasa-t jelentett a KMP számára: a Központi Bizottság feloszlatásával megszűnt a centralizált vezetés Magyarországon. A Komintern a magyarországi párt irányításának megszervezésével Szántó Zoltánt bízta meg, aki egyáltalán nem számított homo novusnak: a leváltott Kun Béla és társainak generációjához tartozó régi káder volt. Megbízatását minden bizonnyal annak köszönhette, hogy a nyolc esztendős börtönbüntetését letöltve csak nem rég került Moszkvába: így – szerencséjére – nem kellett állást foglalnia az elmúlt évek irányvonalával,

elsősorban a

„szociálfasizmus” tételével kapcsolatban. 1936. júniusában a Komintern Titkársága Szántóval közösen kidolgozta és határozatban elfogadta a KMP politikai irányvonalának fő téziseit, amit a magyarországi kommunista párt megalakuló ideiglenes vezetősége is nyomban magáévá tett. A határozat kimondta: 1. A KMP eddigi szektás vezetősége miatt a

Komor Imre (1902–1966) újságíró, kommunista politikus. 1918-ban a KMP egyik alapító tagja, a Tanácsköztársaság bukása után előbb Bécsben, majd a szerb megszállás alatt lévő Pécsett élt 1921-ig, ahol a Pécs-Baranyai Ifjúmunkás Szövetség titkára és lapjának szerkesztője volt. Ezt követően az országon kívül végezett mozgalmi munkát. 1922-ben Magyarországra küldték, KIMSZ KB-tag és az Ifjú Proletár szerkesztője lesz. 1922. szeptemberében letartóztatták, de egy fogolycsere-egyezmény keretében kiadták Moszkvának. Itt a Kominternnél dolgozott, a KMP ún. Külföldi Bizottságának tagja lett, és szerkesztőként dolgozott különböző újságoknál. A sztálini tisztogatások idején kizárták a pártból és börtönbe zárták. 1948-ban visszatért Magyarországra, előbb a Népszava szerkesztője, majd a Szabad Nép főszerkesztő-helyettese lett. 31 Az NKVD, a Belügyi Népbiztosság orosz rövidítése, amely a Szovjetunió legfőbb állambiztonsági szervezetének elnevezése volt 1934 és 1946 között. 32 Borsányi: Kun Béla–Politikai életrajz, 376–386. ~ 150 ~ 30


népfrontpolitika irányelve nem érvényesült, ezért a párt legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy – a szektarianizmustól megszabadulva – mielőbb érvényesítse az új politikai irányvonalat, és hozzálásson a letartóztatások miatt súlyos helyzetbe került pártorganizáció újjászervezéséhez. 2. „E feladatok teljesítése érdekében a KMP-nek elsősorban meg kell változtatnia a szakszervezetekhez és a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz fűződő eddigi viszonyát. a) Amennyiben még léteznek a korábbi szektás szakszervezeti ellenzék maradványai, ezeket likvidálni kell, hogy az összes kommunistát és a szakszervezeti ellenzék volt tagjait bevihessük a reformista szakszervezetekbe. Ezeken a szakszervezeteken belül nem az a kötelességük, hogy ellenzéki szervezetet hívjanak életre, hanem az, hogy a gyakorlati szakszervezeti munka terén a legjobb szakszervezeti vezetőkké fejlődjenek, és mint ilyenek beváljanak; erélyes tömegtoborzással és a bizalmi rendszer kiépítésével megszilárdítsák a szakszervezeteket; meghiúsítsák a reakciós vezetőknek azokat a kísérleteit, hogy akadályozzák a forradalmi munkások belépését a szakszervezetekbe; harcoljanak a legszélesebb szakszervezeti demokráciáért, hogy ily módon minden szakszervezeti szövetséget a munkások érdekeinek a munkáltatókkal szemben való aktív védelmére mozgósítsanak. b) Bizonyos változásra van szüksége a KMP-nek a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz való viszonyában is, mivel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt az egyetlen legális munkáspárt, amelyben a magyarországi munkásosztály túlnyomó többsége saját pártját látja, és mivel a szabad szakszervezetek kollektíven tagjai a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, e szakszervezetek révén a KMP tagjainak egy része már ma egyidejűleg tagja az MSZDP-nek is. Ezenkívül a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz való viszony megváltoztatását indokolja a jelenlegi magyarországi helyzet is, amikor a fennálló rezsim az ország további fasizálódására törekszik. (…) Ilyen helyzetben megvan a lehetőség arra, hogy helyes politikával és a szociáldemokrata pártban, valamint annak szakszervezeteiben végzett megfelelő munkával, a szociáldemokrata munkásokkal közösen megtisztítsuk a

~ 151 ~

Hollósi Dániel

pártot a reakciós elemektől, és igazi proletárpárttá változtassuk. A KMP és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt viszonyát szükségszerűen úgy kell megváltoztatni, hogy a kommunisták ne csak – mint eddig – kivételesen, hanem rendszeresen lépjenek be a szociáldemokrata pártba, s ott ne a párt kettészakítására törekedjenek, hanem arra, hogy ebben a pártban szervezetileg is gyökeret verjenek és – elsősorban a szociáldemokrata párthoz csatlakozott szakszervezetekre támaszkodva – harcoljanak a helyes proletárdiktatúra érvényesítéséért, miáltal ez a párt az igazi proletár osztályharc pártjává válhat. A KMP tehát ne olyan értelemben változtassa meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz való viszonyát, hogy bármilyen engedményt tesz a szociáldemokratizmusnak, mint ideológiának és a burzsoáziával való osztály-együttműködés gyakorlatának; ellenkezőleg, a KMPnek a Magyarországi Szociáldemokrata Párt soraiban állandóan harcolnia kell, s szívós, türelmes, fáradhatatlan felvilágosító munkát kell végeznie minden aktuális kérdéssel kapcsolatban, hogy következetes, egységes osztályharcra mozgósítsa a szociáldemokrata munkásokat a fasiszták és más reakciósok ellen, valamint a kapitalista osztályuralom ellen.”33 3. A kommunistáknak az SZDP minden szervezetében törekedniük kell arra, hogy a párttagok követeljék, hogy a „munkásosztály érdekeinek megfelelő politikát” folytasson a párt. Emellett a következő feladatokra kell összpontosítaniuk: a „parancsuralom” elleni küzdelemre: az ország „fasizálódásának” megakadályozására és a demokratikus szabadságjogok következetes védelmére; a béke megőrzésére: meg kell magyarázni a tömegeknek, hogy a kormány revíziós politikája háborúhoz vezet, és ezzel veszélyezteti a magyar nemzet függetlenségét; az áremelkedés és a bérek csökkentése elleni következetes fellépésre; földosztásért, hogy a nagybirtokokat felszámolják, és a földeket a szegényparasztság között szétosszák. 4. A KMP szervezeti felépítését teljes mértékben hozzá kell igazítani az új politikai irányvonal végrehajtásához: en-

Pintér István (szerk.): Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből (1935–1945). Kossuth könyvkiadó. Budapest, 1964. 61–63. ~ 152 ~ 33


nek megfelelően a pártszervezeteknek „rugalmasnak és sokoldalúaknak” kell lenniük. 5. Az ideiglenes vezetőség feladata, hogy felszámolja a párttagságban jelenlevő szektarianizmust, és megakadályozza az új irányvonal „opportunista” eltorzítását. 6. A KMP új vezetőségének törekednie kell arra, hogy a párt korábbi konspirációs tevékenységének hiányosságát feltárja a tagság előtt, és intézkedéseket foganatosítson a konspirációs módszerek megváltoztatására.34 1936. júliusától a KMP Ideiglenes Központi Bizottsága Prágába költözött, az elkövetkező két évben innen végezte a párt irányítását.35 A pártszervezetek tevékenységét – a konspirációs válság leküzdésére, illetve, hogy „rugalmasak és sokoldalúak” legyenek – felfüggesztette, és ezzel más irányítási, szervezési alapokra helyezte a párt működését. Ugyanis Szántó és prágai vezetőtársai elképzelésük szerint hosszabb ideig legális keretek között tervezték irányítani a magyarországi kommunistákat, mégpedig elsősorban a munkásszervezetekben működő egyes kommunisták közötti – sőt, esetenként közvetlenül Szántó Zoltánnal történő – érintkezéssel.36 „Az Internacionálé teremtette új körülmények között – írja Donáth Ferenc az új irányítási módszerről – nagyon megnőtt a lehetőség az önálló tevékenységre. Ennek pozitívumát két szempontból is kiemelkedőnek tartom. Egyrészt a mozgalom sikere szempontjából ez kétségtelenül előnyös volt, és bizonyosra veszem, hogy a régebbi, kifejezetten utasításos rendszer szellemében folyó pártirányítás kevésbé lehetett volna eredményes. Másrészt pozitív hatással volt a káderek fejlődésére. Ebben a légkörben könnyebben nőttek fel olyan pártmunkások, akik hozzászoktak ahhoz, hogy a gyakran változó politikai szituációkat megítéljék és döntsenek; olyan körülmények között kellet végezniök munkájukat, amelyekben nem számíthattak külső segítségre, tevékenységüket időről időre maguknak kellett felülvizsgálniok.”37

Pintér: Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből, 61–64. Pintér István: KMP az 1936–1944-es években. In: Legyőzhetetlen erő – A magyar kommunista mozgalom szervezeti fejlődésének 50 éve. Kossuth könyvkiadó. Budapest, 1974. 108. 36 PIL 867. f. 2d-139. Donáth Ferenc visszaemlékezése, 22–23. 37 Uo. 24. ~ 153 ~ 34 35

Hollósi Dániel

Ezt követően a kommunisták csoportosan beléptek a szakszervezetekbe és a szociáldemokrata pártba. Prágában megalapították a Dolgozók Lapját, amelynek nyomtatását és terjesztését is innen bonyolították le. Emellett tovább működött a párt szellemi munkájának zászlóshajója is, a Gondolat című folyóirat. Az 1930-as évek második felének napjai inkább a túlélés és az erőgyűjtés, mint az aktivitás jegyében teltek a KMP számára. Igaz, akadt olyan kül- és belpolitikai esemény, ami komolyabb visszhangra talált és mozgásba hozta a kommunisták sorait: ez a spanyol polgárháború és a Márciusi Front volt. A spanyol polgárháborúban szép számmal vettek részt – köztük Rajk László, a Tömpe-fivérek38 és a Sebes-testvérek39 – a Nemzetközi Brigádokba, ahol elsősorban a Rákosi-zászlóaljba lettek beosztva. A népi mozgalom által kezdeményezett Márciusi Front, amely a harmincas évek Magyarországának az egyik legjelentősebb – társadalmi támogatást is maga mögött tudó – szellemi megmozdulása volt, a magyarországi kommunista pártra is hatást gyakorolt. A KMP elsősorban a szimpatizánsokat tömörítő Budapesti Egyetemi Kör révén képviseltette magát. Az egyetemista fiatalok egyik vezetője, Donáth Ferenc – Szántó Zoltánnal való összeköttetése révén – közvetlenül az Ideiglenes Központi Bizottságtól kapta az instrukciókat.40 Az illegális munka némi fellendülését eredményezte 1938 után a Felvidék magyar

Tömpe András és Tömpe István. Tömpe András (1913–1971): kommunista politikus. 1931-től a KMP tagja. 1937 és 1939 között Spanyolországban harcolt, majd Franciaországban internálták. Illegális hazatérése után letartóztatták, de bizonyíték hiányában felmentették. 1943-ban behívták katonának, 1944 májusában a keleti frontra vezényelték, ahol sikerült átszöknie a szovjetekhez. 1944-ben a Nógrádi Sándor vezette partizáncsoport politikai biztosa. 1945 után a rendőrség ezredese, majd vezérőrnagya. 1947–1949 között külügyi területen dolgozott, majd visszakerült a belügyminisztérium állományába. Tömpe István (1909–1988): kárpitos, kommunista politikus. 1928-tól a KMP tagja. Az 1930-as években nagyrészt Franciaországban tevékenykedett, majd 1937–1939 között a spanyol polgárháborúban harcolt. 1939-ben internálták Franciaországban. 1941-ben visszatért Magyarországra és bekapcsolódott a KMP munkájába. 1942-ben letartóztatták, de jelentősebb szervezkedést nem tudtak rábizonyítani, ezért internálták. 1945–1956 között különböző állami és pártfeladatokat látott el. 1958-ban a belügyminiszter első helyettese. Kulcsszerepe volt az 1956-ot követő megtorlásokban. 1958–1962 között földművelésügyi miniszterhelyettes, 1962–1977 között a Magyar Televízió elnöke. 1956–1988-ig az MSZMP KB tagja. 39 Sebes István, Sebes Pál, Sebes György, Sebes Sándor és Sebes Imre. Az illegális kommunisták között „híres mozgalmi család”, mindannyian a pártban dolgoztak: KIMSZ- és KMP-funkcionáriusok voltak. 40 PIL 867. f. 2d-139. Donáth Ferenc visszaemlékezése, 22–24. ~ 154 ~ 38


lakta területeinek visszacsatolása. Ezzel, mivel Csehszlovákiában a kommunista párt legális volt, érintetlen – bár az illegális munka terén tapasztalatlan – kommunista csoportok kerültek a KMP fennhatósága alá. Azonban a KMP új keretekben történő újjászervezését nem koronázta siker: az 1936 nyarán foganatosított intézkedések még hosszú évekig éreztették hatásukat, és a központnak számos csoporttal nem sikerült helyreállítania az 1936-os letartóztatások során megszakadt kapcsolatát. Ráadásul a meglévő kapcsolatok fenntartása is egyre nehezebbé vált, ugyanis 1938-ban – tekintettel a Csehszlovákiára egyre súlyosabban nehezedő német fenyegetés következtében – az Ideiglenes Központi Bizottság is befejezte a munkáját Prágában; Szántó Zoltán Moszkvába ment, ahonnan később nem is tért vissza. Ezt követően, 1939 tavaszán az Ideiglenes Központi Bizottság, jelentősen megcsonkulva, Párizsból próbálta ellátni feladatát: áprilisban – szembesülve a Párizsból történő irányítás nehézségeivel – utasítást adtak Rózsa Ferencnek41 az ún. Politika Irányítószerv létrehozására, hogy a szakszervezetekben és az SZDP-ben működő kommunisták közvetlen irányítását megkönnyítsék. Később, 1940 februárjában a Komintern utasítására a párizsi központ is beszüntette működését. Időközben újabb csapások érték a pártot: az 1939-ben visszacsatolt felvidéki területeken megindult nyílt nyomozás során a KMP súlyos vérveszteséget szenvedett el.42 A Komintern 1940. januárjában ismét határozatot hozott a KMP-vel kapcsolatban: „Jelenleg a központi feladat: a belföldi pártvezetés megteremtése, az illegális csoportok kiépítése, egyszóval: olyan kommunista párt kiépítése, amely szilárd, szigorúan konspirált, a tömegekkel szoros kapcsolatban levő, a tömegek

Rózsa Ferenc (1906–1942): építészmérnök, kommunista politikus, illegális neve: Szög. 19241931 között Németországban tisztviselő, majd munkás, ezalatt elvégezte a műszaki egyetemet. Németországban került kapcsolatba a kommunista párttal. 1932 után visszatért Magyarországra és bekapcsolódott a KMP munkájába. A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ), majd a KMP Budapesti Területi Bizottságának tagja. 1938-ban megbízást kapott a budapesti pártszervezetek összekapcsolására. 1940-ben a KMP KB tagja, majd 1941 nyarától a KMP Titkárságának is tagja. 1942 elején az illegális Szabad Nép szerkesztője. 1942 június elsején letartóztatták, majd a kihallgatása során szenvedett bántalmazásokba belehalt. 42 Pintér: KMP az 1936–1944-es években, 117–123. ~ 155 ~ 41

Hollósi Dániel

harcait vezető, a bolsevik elvekhez hű és fegyelemre nevelt szervezetekből áll.”43 A határozat szakítást jelent a Szántó-féle szervezési elvekkel, és bizonyos szempontból visszatérést az 1936 előtti centralizált szervezeti felépítéshez. A Komintern még ugyanebben a hónapban Magyarországra küldte Schönherz Zoltánt,44 hogy a Politika Irányítószerv vezetőjével, Rózsa Ferenccel felvegye a kapcsolatot, és a határozat értelmében szervezze újra a KMP Központi Bizottságát. A küldetés azonban kudarcba fulladt, mert 1940 tavaszán újabb letartóztatási hullám kezdődött a párt ellen, amelynek következtében Schönherz elhagyta az országot és Moszkvába menekült.45 A Központi Bizottság újraalakítása Az 1940 tavaszán történt lebukáshullám ismételten arról győzte meg a Komintern vezetőit, hogy számos állambiztonsági informátor lehet a KMP szervezeteiben: ezért a centralizált pártvezetés és az új szervezeti keretek megteremtése kivitelezhetetlen a megbízhatatlan hazai pártfunkcionáriusok bevonásával. Ebből a – vélt vagy valós – felismerésből született meg az elhatározás, hogy a KMP

43

Uo. 123–124. Schönherz Zoltán (1905–1942): elektromérnök, kommunista politikus, illegális neve: Dittman Ottó. Egyetemista korában kapcsolódott be Csehszlovákia Kommunista Pártjába (CSKP). 1934től a Szlovákiai Ifjúmunkás Szövetség magyar csoportjának titkára. 1938-ban a Magyarországhoz visszatért Kassán maradt és szervezte az illegálissá váló felvidéki kommunista mozgalmat. Az 1940-es évek elejére Kulich Gyulával karöltve országos szintű szervező munkát végzett. 1940ben a Komintern Magyarországra küldte, hogy szervezze újjá a KMP-t. 1942 júliusi letartóztatásáig a KMP egyik kulcsembere; a KMP Titkárságának és Központi Bizottságának tagja. 1942 októberében halálra ítélték és kivégezték. 45 Pintér: KMP az 1936–1944-es években, 125. ~ 156 ~ 44


újjászervezését kizárólag az egykori CSKP-funkcionárius felvidéki magyar kommunisták vezetésével kísérlik meg. A küldetésre Skolnik József,46 Szekeres Sándor47 és Schönherz Zoltán kapott megbízást.48 A párttörténeti szakirodalom az előbbi Komintern-elhatározást – hogy kizárólag felvidéki magyar párttagok irányításával történhet az újjászervezés – nem hangsúlyozza ki eléggé, pedig Skolnik József és a hazai kommunisták későbbi sorsának egyik kulcsmomentuma. A küldetés moszkvai előkészítésének történetét elsősorban Skolnik József feljegyzéseiből lehet részletesen megismerni, amit ezért érdemes behatóbban áttekinteni. 1966-ban Skolnik a következőképpen emlékezett vissza az eseményre: „a csehszlovákiai megszállás után, 1939 márciusában a Szovjetunióba mentem a K. B. utasítására. Pár hónapig Moszkva mellett nyaralóban voltunk többen csehszlovák emigránsok, egészségünk rendbehozatala után az év júniusában a Sztálingrádi (Volgográd) Traktorgyárban dolgoztam 1940 júniusáig, amikor felhívtak Moszkvába, a Kominternbe. A Kommunista Internacionáléban Gottwald49 elvtársnál kellett jelentkeznem, aki elmondta, hogy engem javasoltak a KMP ma-

Skolnik József (1906–1993): felvidéki kommunista politikus, illegális nevei: Pista és Salgó. 1924-ben lépett be Csehszlovákia Kommunista Pártjába (CSKP), 1936-tól vezető pártfunkcionárius volt, majd Csehszlovákia felbomlását követően a Szovjetunióba távozott. 1940-ben a Kominterntől megbízást kapott a KMP újjászervezésére Szekeres Sándorral és Schönherz Zoltánnal egyetemben. A KMP 1940-ben megalakított Központi Bizottságának és Titkárságának tagja lett. 1942. decemberében a rendőrség elfogta és 15 évi börtönbüntetésre ítélte. 1945 után Rákosi Mátyás parancsára többször letartóztatták „pártellenes tevékenysége” miatt. A Kádár-rendszerben az MSZMP székesfehérvári politikai bizottságának tagja lett. 47 Szekeres Sándor (eredeti neve: Salamon Dávid) (1906–1953): szabósegéd, kommunista politikus, illegális neve: Tóth. 1930-tól tagja a CSKP-nak. 1938-ban a betiltott felvidéki kommunista párt egyik szervezője. 1939-től kapcsolatba került Schönherz Zoltánnal, majd 1940-ben a KMP KB és Titkárság tagja. Konspirációs hibák miatt 1942-ben a párt megszakította vele a kapcsolatot, majd 1943-ban a rendőrség letartóztatta. 1944 januárjában a bíróság halálra ítélte, melyet több ellenzéki politikus tiltakozása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak. 1945-től az MKP apparátusában dolgozott, később a Magyar Honvédséghez került és katonatiszt lett. 1950ben letartóztatták, majd 1953-ban a börtönben szívroham következtében elhunyt. 48 PIL 867. f. s-21. Skolnik József visszaemlékezései, 66–67. 49 Klement Gottwald (1896–1953) csehszlovák kommunista politikus, a Komintern egyik teoretikusa. Megalakulásától tagja a CSKP-nak, 1929-től a párt központi titkára. 1929–1943 között a Komintern Végrehajtó Bizottságának, 1935-től Elnökségének tagja és egyik titkára. 1939-től Párizsban, illetve Moszkvában élt. 1945-ös Csehszlovákiába történő visszatérését követően az első kormány elnökhelyettese, a Nemzeti Front elnöke. 1948-tól haláláig Csehszlovákia elnöke. Baráth-Feitl: Lehallgatott kihallgatások, 18. ~ 157 ~ 46

Hollósi Dániel

gyarországi pártmunkára. Elmondotta Gottwald elvtárs, a vállalkozás veszélyességét, és, ha elvállalom a Csehszlovák KP-ból átkerülök a KMP-be. Természetesen minden gondolkodási idő nélkül azonnal vállaltam az illegális pártmunkát Magyarországon. Utána Gottwald elvtárs átküldött a KMP szekcióba ahol Gerő elvtárs fogadott. Gerő tudomásul vette vállalkozásom és értesített Schönherz és Szekeres elvtársak ott-tartózkodásáról és arról, hogy együtt jövünk Budapestre. Beszélgetés közben elmesélte, hogy ő a KMP képviselője a Kommunista Internacionáléban és ő foglalkozik a KMP ügyeivel, de emellett Manuilszkij elvtárs titkára. Utána találkoztam Schönherz és Szekeres elvtársakkal, majd mindhárman körülbelül 3-4 esetben részt vettünk a KMP magyar bizottság ülésén, emlékezetem szerint hármunkon kívül még öt elvtárs vett részt, az ülést mindenesetben Gerő Ernő vezette. Gerő Ernőn kívül részt vett Révai József és Szántó Zoltán elvtársak. Ezekre az elvtársak feltétlenül, tehát vitán felül emlékszem, ők minden ülésen részt vettek. Homályos emlékezetem szerint a bizottság ülésén részt vettek Szántó50 (Zoltán fivére) és Farkas Mihály. Mind a három-négy ülésen a határozati javaslatot tárgyaltuk. Emlékezetem szerint első, vagy második tanácskozás után, meg lett szövegezve a határozati javaslat és a szövegezésen némi változást eszközöltek a megvitatás után, majd a Komintern nagy VB ülése elé került. A Komintern VB ülésein szintén részt vettünk, Schönherz elvtárs az ülésen előadásban ismertette a magyarországi helyzetet, mivel áprilisban jött át a Szovjetunióba és így aránylag friss tapasztalatai voltak. A Magyar Bizottság által kidolgozott határozati javaslat és Schönherz elvtárs előadása képezte az alapanyagot és alapirányvonalat a végleges határozatnak, amelyet 1940. szeptember 5-én hozott meg a Komintern VB ülése. Az utóbbi időben én már a határozat pontos szövegére nem emlékeztem, de

Szántó Béla (1881–1954): kommunista politikus. A KMP alapító tagja. A Tanácsköztársaság alatt hadügyi népbiztos. A Tanácsköztársaság bukása után Moszkvába utazott, ahol a Szakszervezeti Internacionálé és a Komintern munkájában vett részt. 1945 után visszatért Magyarországra és különböző funkciókban végzett pártmunkát. ~ 158 ~ 50


a napokban „Dokumentumok… 1935-1945” című könyvben olvastam.51 A Komintern VB ülésén más országbeli elvtársak is hozzászóltak az előterjesztett anyaghoz, magyar elvtársak közül határozottan emlékszem hozzászóltak Gerő, Varga Jenő és Farkas Mihály elvtársak. Gottwald elvtárs többször is hozzászólt. A Magyarországon lévő párt helyzete[t] hiányosan ismerve (az előterjesztett anyag alapján) többen szóltak oly értelemben, hogy eredmény lesz az is, ha a pártszervezeteket és szervezeteket sikerül létrehozni. A tárgyaláson nem igen hangzott el vélemény arról, hogy akciós jellegű pártot is lehet megszervezni. Ami nyilvánvalóan a helyzet rossz értékeléséből adódott. Már a magyar tanácskozáson és a Komintern tanácskozáson is világosan meghatározták, sőt a Komintern VB ülés elnöke is az összefoglalásban úgy határozta meg, hogy a volt Csehszlovák párthoz tartozó (felvidéki) elvtársakból hozzuk létre a KB és a párt szervezeteiben is a vezetőfunkciókat. Ez a határozat megjelent [a] Dokumentumok, 1935-1945… című könyvben, nem ilyen határozottan van megszövegezve.52 (…) Ez a fogalmazás kissé óvatosabb attól, amit szóbeli utasításként kaptunk meg, de a lényege benne van. Ez a helytelen és téves megállapítás a helyzet rossz ismeréséből történt. (…) Itt kívánom megjegyezni, hogy a tanácskozáson és az indulás előtti eligazításon az lett mondva nekünk, nem lesz egyikőnk sem vezető titkár, mindhárman egyenjogú kollektív titkárságot képezünk. Schönherz elvtárs későbbi megérkezésekor sem mondott mást. Tehát mi nem tudtunk arról, amit Gerő elvtárs mondott, hogy az ő javaslatára Schönherz elvtársat vezető titkárnak fogadta el Dimitrov és Gottwald elvtárs. Ha erről tudunk, nem kellett volna 1941 nyarán tárgyalni

A határozatot lásd.: Pintér: Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből, 233–242. 52 „A centralizált budapesti pártszervezet megteremtésének alapvető feltétele az igazi magyarországi kommunista párt kiépítésének. A budapesti pártszervezet felépítésénél nem szabad a meglévő pártkapcsolatokból kiindulni, hanem új támaszpontokat kell teremteni (kipróbált felső-magyarországi, kárpát-ukrajnai és erdélyi párttagok kiküldése a budapesti üzemekbe, az ifjúsági aktivisták felhasználása pártépítésben, a legjobb elemek egyéni kiválasztása, a „régi” kommunisták soraiból és a konspirációs lehetőségek szerinti felhasználásuk).” Uo. 242–243. ~ 159 ~ 51

Hollósi Dániel

a KB-nak a vezető titkár beállítását, és akkor engem választottak az elvtársak erre a funkcióra.”53 A Komintern VB 1940. szeptember 5-i ülése után pár nappal később indult útnak Skolnik József és Szekeres Sándor, s a hónap közepén érkezett meg Magyarországra. A Komintern utasítása értelmében először a Politikai Irányítószerv vezetőjével, Rózsa Ferenccel kellett megteremteniük az összeköttetést, hogy naprakész tájékoztatást kapjanak az állapotokról. Erre a Múzeum Kávéházban került sor egy szeptember végi szombatestén, miután az elindulás előtt Moszkvában eligazítást kaptak Rózsa Ferenc személyleírására és arra vonatkozóan, hogy milyen időpontban, helyen és jelszó elmondásával lehet felvenni vele a kapcsolatot. Ezután októberben – miután Rózsa Ferenc megszabadult a munkaszolgálat kötelezettsége alól – rendszeressé váltak a találkozók Skolnik József, Szekeres Sándor és Rózsa Ferenc, majd később Gács László között.54 A Moszkvából érkezettek a novemberig elhúzódó tárgyalások során, megismerkedve a magyarországi állapotokkal arra a meggyőződésre jutottak, hogy a – Komintern szigorú utasítása ellenére – a KMP újjászervezése nem lehetséges a honi kommunista vezetők bevonása nélkül. Rózsa és Gács meggyőzték a Moszkvából érkezetteket, hogy az elmúlt években az egységfront- és népfrontpolitika irányvonalát a hazai erőviszonyok, konspirációs lehetőségek, és az 1936-os határozat figyelembevételével követték. A párt beépült a szociáldemokraták közé, a szakszervezetekbe, a napilapok szerkesztőségeibe. A meglévő csoportok átszervezése és újak létrehozása csak az illegális tapasztalattal rendelkező, a körülményeket ismerő hazai vezetőkkel volt lehetséges. A budapestieknek fenntartásaik voltak azzal, hogy a párt szervezeti átalakítása a felvidéki párttagok felülreprezentálásával történjék, ugyanis a tavaszi lebukások következtében többségük dekonspirálódott. A Budapestre érkezők közül pedig – tévedésből azt gondolva,

PIL 867. f. s-21. Skolnik József visszaemlékezései, 261–263. A forrásszövegekben a megértést zavaró nyelvtani hiányosságok pótlására szögletes zárójelbe téve kiegészítéseket tettem. 54 A jelszó: „kérdés: Hol van a Gellérthegy? Válasz: Újpesten.” ~ 160 ~ 53


hogy rátaláltak a budapesti KMP-ra – sokan frakciós csoportok „áldozatául” estek.55 Rózsa külön kiemelte, hogy ha a budapesti viszonyok alapos ismerete nélkül vágnak bele a szervezési munkálatokba: a párt könnyen a rendőrség martalékává válhat. Skolnik és Szekeres hamar megbizonyosodott arról is, hogy – a moszkvai hírek ellenére – a Rózsa-csoportot nem érintették az 1940 tavaszán történt letartóztatások, így konspirációs okokból sem volt indokolt Rózsa Ferenc és társainak kihagyása a szervezési munkából. Az év végén Budapestre érkező Schönherz Zoltán is hasonló következtetésre jutott a körülmények megismerése után.56 1940 decemberének közepén, a Szovjetunióból érkezett három funkcionáriusból újjáalakult KMP Titkársága úgy döntött, hogy a párt újjászervezésében eltér a Komintern-határozattól, és ehhez levélben kéri Moszkva beleegyezését. Skolnik József, Szekeres Sándor és Schönherz Zoltán döntésüket a következőképpen foglalták össze a levélben: „1) A pártépítésre hozott határozatot megváltoztatjuk. Rózsa Ferenc elvtársat és társait bevonjuk a pártvezetésbe, nélkülük felépíteni a pártvezetést [problémát jelentene], a lebukás veszélye nagyobb mérvű lenne. 2) [A] Csehszlovákiából származó elvtársak [bevonása] különböző csoportok (ahova már tartoznak) terheit és veszélyét hoznák magukkal. 3) Magyarországon magukat kommunistának valló különböző csoportok vannak. Politikájuk szektáns, sőt egyesek a rendőrséggel állnak kapcsolatban. A helyi viszonyok ismeretének hiánya miatt elkerülhetetlen a rajtuk lévő veszély és teher felszedése. 4) Rózsa elvtársék kitűnően bevannak épülve a szociáldemokrata párt kerületi és körzeti vezetőszerveibe. A Népszava szerkesztőségében, a szakszervezeti csoportok vezetőségeiben és más fontos szervekben is vannak jól működő kommunista elvtársak. 5) Rózsa elvtársék kitűnően ismerik a hazai viszonyokat. Az adott körülményekben nagyon értékes káderek, nélkülük talán nem is tudnánk korszerű leninista antifasiszta mozgalmat kiépíteni, különösen ha figyelembe vesszük a magyar

55 56

PIL 867. f. s-21. Skolnik József visszaemlékezései, 69–76. Uo. 76–85. ~ 161 ~

Hollósi Dániel

rendőrség európai viszonylatban is kiemelkedő szervezeti kiépülését.”57 A levelet 1941 januárjában küldték el, de a választ – mivel az csak sokára érkezhetett volna meg – meg sem várva, hozzáláttak a párt saját elképzelésük szerinti újjászervezéséhez.58 Még ugyanezen az ülésen elhatározták, hogy Rózsa Ferenc és Gács László59 bevonásával létrehozzák a Központi Bizottságot, ami meg is történt az elkövetkező napokban. Ezt követően egymás után jöttek létre a pártszervek. 1941 elején megalakult a KMP Budapesti Területi Bizottsága, amely tagjai között ott találjuk Kádár Jánost is. Ezt követte a főváros kerületeiben a szociáldemokrata párt, a szakszervezetek, és az egyéb munkásszervezetek berkeiben három-hét tagból álló kommunista sejtek megszervezése, a korábbi támaszpontkapcsolatokból kiépülve. Idővel 1941 folyamán az újpesti és pesterzsébeti szociáldemokrata és szakszervezeti kommunista sejtek irányítására két új területi bizottság szerveződött. A Csehszlovákiától visszacsatolt területek kommunista csoportjainak még sokáig nem sikerült kihevernie az 1940-es letartóztatási hullámot. Az összefogásukra létrehozott Felvidéki Területi Bizottságnak csupán 1942. tavaszára sikerült a felvidékiek újjászervezése.60 Az 1940. augusztus 30-án visszatért Észak-Erdély kommunista szervezeteit összefogó Erdélyi Területi Bizottsággal 1941 februárjában sikerült felvennie a kapcsolatot Schönherz Zoltánnak.61 Azonban ez hamarosan megszűnt az 1941 nyarán kezdődő erdélyi monstre nyomozás következményeként, amely során majdhogynem teljesen felszámolódtak az erdélyi kommunista szervek, és lassú újrarendeződés után csak 1942 folyamán állt helyre a kapcsolat. 62 Ezek az

57

Uo. 85. Uo. 85–86. 59 Gács (Grünwald) László (1903–1968): szövőmunkás, kommunista politikus. 1928-tól a KMP, 1931-től a KMP Titkárságának tagja. Többször letartóztatták, 1944-ben 10 évre ítélték. 1945-1948 között a Szabad Nép, a Friss Újság, a Népszava újságírója, 1948-1949-ben a SZOT főtitkárhelyettese. 1951-ben a Kádár-per vádlottjaként koncepciós perben 15 évre ítélték. 1954-ben rehabilitálták. 60 Pintér: KMP az 1936–1944-es években, 133. 61 PIL 867. f. s-21. Skolnik József visszaemlékezései, 91. 62 Pintér: KMP az 1936–1944-es években, 129–130. ~ 162 ~ 58


intézkedések, a párt újjászervezése véget vetett az egymástól elszigetelt területeken dolgozó kommunisták laza kapcsolatok útján történő irányításának, vagyis az 1936 óta tartó Szántó-féle vezetési módszernek. A Komintern VB 1940. szeptember 5-i határozatában foglalt szervezési irányelveitől való eltérés azonban nem maradt megtorlatlanul. A kommunista mozgalomban mindennél többet jelentett a párthűség, ami a mindenkori utasítások pontos, szó nélküli végrehajtását jelentette. Ez esetben Skolnik József és társai súlyos vétséget követtek el, annak ellenére, hogy a Komintern utasításai a reális helyzettel köszönő viszonyban sem voltak. Többek között ezért lesz Skolnik az egyik első áldozata az 1945 elején megkezdődő kommunisták közötti belső leszámolási ügyeknek. Farkas Vladimir memoárjában megemlíti, hogy „amikor Rákosi Mátyás megérkezett Budapestre, az első „igénye” az volt, hogy öt embert, köztük Demény Pált és Skolnik Józsefet Péter Gábor dobassa a Dunába.”63 Nem sokkal Budapest ostromának befejeződése után Skolnik József átkelt a Dunán a pesti oldalra, hogy – hosszú idő után újra – felvegye a kapcsolatot egykori megbízójával, Gerő Ernővel. „Azonban – emlékszik vissza Skolnik – nem akart fogadni, legnagyobb meglepetésemre nem tárgyalt velem. Ezután nem sokkal, amikor éppen egy előadást tartottam, Péter Gábor személyesen jött értem, és Gerő rendeletére börtönbe vitt. Ahogy ő mondta, nem tudja miért, de ezt az utasítást kapta, és az írásos parancsot is megmutatta, amelyen Gerő aláírása volt. Ekkor három hónapig voltam börtönben, majd egy hónap múlva újból letartóztattak, és ismét három hónapig tartottak fogva. Második letartóztatásom után közben egyszer sem hallgattak ki. Röviddel másodszori szabadulásom után kizártak a Pártból, „rendőrségen viselt dolgaiért” így szólt az indok.”64 A letartóztatáshoz szükséges bizonyítékok egy részét – mint oly sok egykori illegális kommunista esetében – Kovács István65 híresztelései szolgáltatták, Farkas Vladimir: Nincs mentség – Az ÁVH ezredese voltam. Interart Stúdió. Budapest, 1990. 104–105. 64 PIL 867. f. s-21. Skolnik József visszaemlékezései, 216. 65 Kovács István (Rosner Jenő) (1911–2012): kommunista politikus, az 1920-as évek végén a KIMSZ KB titkára, 1934-ben letartóztatták és súlyos börtönbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után, ~ 163 ~ 63

Hollósi Dániel

amely szerint Skolnik József a Horthy-rendszer államvédelmének informátora volt.66 Az argumentumok másik részét pedig az egykori magyar királyi detektívek és csendőrnyomozók önvallomásai jelentették, miszerint Skolnik mindenféle erőszak alkalmazása nélkül együttműködött a csendőrnyomozókkal, részletes információkat kiszolgáltatva. Fontos megemlíteni, hogy ezek a feljegyzések nem szabad akaratból íródtak, hanem fizikai kényszer hatására, és a korai politikai koncepciógyártás szerves részét képezték. Éppen ezért erős kritikával kell kezelni ezeket a bizonyítékokat: nem tudni, hogy mennyiben fedik a valóságot, és menynyiben születtek Péter Gábor sugalmazására. Skolnik József szabadulása után, mint mozgalomból kitaszított, jó néhány évig fizikai munkásként dolgozott a Magyar Optikai Műveknél, amit követően szerény szakszervezeti állást kapott. 1950. szeptemberében a korábbi indoklással ismét letartóztatták és többször kihallgatták, valószínűleg a készülő Kádár-per miatt az illegalitásban viselt dolgairól. 1953-as szabadulása után – hosszú eljárást követően – 1958. januárjában rehabilitálták és állították vissza párttagságát.67 Skolnikhoz hasonlóan leszámoltak – többek között valószínűleg hasonló okok miatt – az 1941-es Központi Bizottság másik életben maradt két tagjával is, Szekeres Sándorral és Gács Lászlóval, akit – ugyancsak Kovács István intrikáinak köszönhetően – 1951-ben a Kádár-per egyik vádlottjaként letartóztattak és elítéltek. Könnyen lehet, hogy Schönherz Zoltán és Rózsa Ferenc is hasonló sorsra jut, ha nem hal meg.

1942-ben a KMP KB tagja, azonban 1943-ban ismét letartóztatták. 1944 őszén megszökött, részt vett a fegyveres ellenállás szervezésében. 1945 után 1956-ig vezető pártfunkcionárius, PB tag, KV titkár, 1956-ban a budapesti pártbizottság első titkára. A forradalom alatt, október végén – más kompromittálódott politikai vezetőkkel együtt – Moszkvába távozott, ahonnan 1958-ban tért vissza. 1962-ben „a személyi kultusz időszakában kifejtett tevékenységéért”, az MSZMP KB kizárta soraiból. 1966-ban helyreállították párttagságát. 1974-ben vonult nyugdíjba a Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatói székéből. 1989-ben az MSZMP tagja maradt. 66 PIL 867. f. s-21. Skolnik József visszaemlékezései, 216. 67 Uo. 290–292. ~ 164 ~


Summary The fall of the Hungarian Soviet Republic – in interwar Hungary – had left its mark on the fate of Hungary’s illegal communist party. As result of the shortlived proletarian dictatorship there was no receptivity for communist ideology in the Hungarian society. The outlawed party had faced repeated arrests by the Hungarian state security forces. Mainly for these reasons – in the period of investigation – the membership of the Party of Communists in Hungary was very few. To improve this situation there were some attempts to reorganize the Hungarian communist party. From these the most important attempt was performed by Zoltán Schönherz, József Skolnik and Sándor Szekeres, after they had arrived to Hungary from Moscow at the end of 1940. Following this somewhat successful reorganization – based on Popular Front ideas –, the communist party of Hungary achieved some sort of successes in 1941 and 1942 at the time of the organization of Hungarian Historical Remembrance Committee. The study aims to present the bumpy road that led to the reorganization of the Party of Communists in Hungary in 1940 and 1941. Because of this I will cover the following topics: the party and the Comintern’s Seventh World Congress, the situation of Hungary’s communist party in 1936, and the detailed presentation of the reorganization of the party.

~ 165 ~

Hollósi Dániel

~ 166 ~

„A mi néphatalmunk” – A titói rendszer kiépülése és propagandatevékenysége Szabadkán (1945. február-november)

Patyi Szilárd „A mi néphatalmunk” – A titói rendszer kiépülése és propagandatevékenysége Szabadkán (1945. február-november)

T

anulmányombana titói rendszer testületeinek – korabeli szóhasználattal néphatalom – létrejöttét és kifejtett propagandáját mutatom be Szabadkán.

A titói rendszert megtestesítő népfelszabadító bizottságok létrejötte 1944 nyarán kezdődött el és ősszel már a hatalmat is megszerezték a város felett, de ez a folyamat a katonai közigazgatás bevezetésével megszakadt. Hatáskörüket csak a katonai közigazgatás megszűnésével nyerték vissza a hadseregtől; ekkor fejeződhetett be a népfelszabadító bizottságok rendszerének kiépülése. Szintén ekkora tehetjük a sajtópropaganda kezdetét is. Ezért tanulmányom időkeretének kezdőpontjául 1945 februárját jelölöm ki. Végpontként pedig 1945. novemberét határoztam meg, hiszen ekkor rendezték meg a titói hatalom számára különösen fontos alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat. Ennek során Szabadka lakossága megválasztotta képviselőit a törvényhozásba és a rendszer kiépítésénekfeladata áttevődött a parlamentbe. E dátumot a propaganda tekintetében is korszakhatárnak tekintem. Szabadkán ekkor rendeztek utoljára nagygyűlést a rendszer kiépülésének időszakában. Tanulmányom témáját a Szabadkai Történelmi Levéltárban végzet kutatásaim eredményei alapján mutatom be, ahol négy fondot néztem át. Átvizsgáltam a szabadkai körzeti és városi népfelszabadító bizottság iratait (70es és 68-as fond), ahol főleg a bizottsági ülések jegyzőkönyveit és különféle utasításokat találtam. Valamint átnéztem a Népfront és a Jugoszláv Kommunista Párt szabadkai körzeti bizottságainak (221-es és 222-es fond) iratait is, ahol a választásokra vonatkozóan találtam dokumentumokat. A korabeli sajtó közül elsősorban a Magyar Szót forgattam nagy haszonnal. ~ 167 ~

Patyi Szilárd

A titói rendszer kiépülése Szabadkán Az ún. titói rendszer1 a második világháborús partizánmozgalomból nőtte ki magát.2 Ugyanis 1941 és 1945 között nemcsak antifasiszta felszabadító háború zajlott a megszállt Jugoszláviában, hanem egyben polgárháborús jelleget öltő társadalmi forradalom is, mely során egy új, szovjet típusú politikai hatalom jött létre.3 A harcok közepette kezdték kiépíteni a politikai struktúrát is, amely a népfelszabadító bizottságok hálózatában öltött testet. 1942 végétől jött létre ez a hálózat, ahogy a partizánok egyre nagyobb területeket foglaltak el. A népfelszabadító bizottságok egyszerre voltak a helyi közigazgatás szervei, a Népfront testületei, a megszállt területeken pedig az ellenállás sejtjei is.4 A rendszer sztálinista alapokon való kiépítésére 1944 őszén kerülhetett sor. Ekkor űzték ki végleg a megszálló csapatokat Szerbiából, és 1944. október 20-án maga a főváros, Belgrád is felszabadult. A rendszer kiépítésének időszakát, amely 1946. január 31-ig tartott, korai titóizmusnak nevezi a szakirodalom.5 Vajdaságban a rendszer kiépítésének folyamata másképp alakult, mint az ország többi részében, itt ugyanis miután a partizánok átvették az ellenőrzést a térség fölött, október 17-én Tito elrendelte a katonai közigazgatás bevezetését a Bácska, Bánát és Baranya területére Ivan Rukovina vezérőrnagy vezetésével. A katonai közigazgatás bevezetésével kívánták a terület hovatartozásának vitathatatlanságát hangsúlyozni, és így akarták kézben tartani a hatalmi ágak mindegyikét. A néphatalmi szervek így szigorú

A titói rendszer, vagyis a titóizmus legegyszerűbben úgy határozható meg, mint az a rendszer, amelyet Josip Broz Tito neve fémjelez. A rendszer ugyanis folyamatos ideológiai átalakuláson ment át, többször változott a föderalizmushoz és a centralizmushoz való viszonya, valamint a külpolitikai kapcsolatai is sokszor átalakultak. A rendszer egyetlen biztos pontja az volt, hogy minden változást a kül-, a bel- és gazdaságpolitikában, valamint a párt és az állam viszonyában csak Tito kezdeményezésével vagy tudtával lehetett végrehajtani. Dr. Mészáros Zoltán: A titóizmus szakaszolásának kísérlete. In: Bácsország, XV. évf. (2010) 2. szám. 2. 2 Uo. 2–3. 3 Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. A délszláv állam története. Aula Kiadó. Budapest, 1999. 110–111. 4 Uo. 99–100. 5 Mészáros Zoltán: A korai titoizmus propagandája. Életjel. Szabadka, 2008. 27. ~ 168 ~ 1


katonai felügyelet mellett jöttek létre a kisebbségek részvétele nélkül.6 A katonai közigazgatás bevezetése lehetőséget adott a nem szláv lakossággal szembeni bosszúra és a politikai ellenfelekkel való leszámolásra is. 1944. november 18-ától kezdődően 140 ezer németet zártak gyűjtőtáborokba, majd november 21-én vagyonukat is elkobozták, végül pedig elűzték őket az országból.7 Elmondható, hogy az egész kelet-közép és délkelet-európai térség német kisebbségének az elűzés és a kitelepítés lett a sorsa. Ugyanis a győztes nagyhatalmak a németség kitelepítésével kívántak etnikailag homogén nemzetállamokat létrehozni, valamint a náci megszállás brutalitására is így adtak választ. A térség országait pedig a német vagyon megszerzése és újraelosztása motiválta.8 November 20-án elkezdődött a magyarok internálása is, de már az impériumváltás alatt tömeges kivégzésekre került sor. Ennek mértékét ma még nem tudjuk, a becslések 5 ezer és 40 ezer fő között mozognak.9 A katonai közigazgatást Tito 1945. január 27-én szüntette meg és a katonaság február 15-én átadta a hatalmat a népfelszabadító bizottságoknak. A lépés hátterében az húzódott meg, hogy a katonai közigazgatás egyrésztleszámolt a német kérdéssel, valamint további megléte akadályozta volna az új hatalmi struktúra kiépülését, ígyfelszámolták.10 Az észak-bácskai Szabadkán a rendszer kiépülése viszonylag későn, röviddel a hatalomátvétel előttkezdődött meg. Először a város kerületeiben jöttek létre a titói rendszert megtestesítő népfelszabadító bizottságok, majd 1944. június elejénazért, hogy a kerületi bizottságokat összefogják és legyen felettük egy irányító testület, a Livnički utca egyik lakóházában megalakították Szabadka város A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken 1918-1947. Napvilág Kiadó. Budapest, 2004. 319–322. Jugoszláviában a Vajdaságon kívül csak Koszovóban vezettek be katonai közigazgatást. Itt, miután a jugoszláv partizánhadsereg 1944. októbere és novembere folyamán ellenőrzése alá vonta a területet, felkelés tört ki. Erre válaszul 1945. február 8án bevezették a katonai közigazgatást és márciusra leverték a felkelést. Réti György: Albánia sorsfordulói. Aula Kiadó. Budapest, 2000. 319–320. 7 Dimitrije Boarov: Vajdaság politikai története. Forum Könyvkiadó. Újvidék, 2012. 174. 8 Gonda Gábor: Nemzetállamok és kisebbségek. Az egységes nemzetállamok megteremtésére tett kísérletek és a német kisebbségi csoportok Európában a 20. század első felében. Múltunk, 2010/4. szám. 85–93. 9 A. Sajti: Impériumváltások, revízió, kisebbség, 322–327. 10 Uo. 335. ~ 169 ~ 6

Patyi Szilárd

népfelszabadító bizottságát Mladen Kutuzov elnökletével. Ennek a testületnek volt a feladata beszerezni a fegyvereket és a robbanóanyagokat az ellenálláshoz.11 Október 9-én a helyi partizánok Kis-Bajmoknál találkoztak az előrenyomuló Vörös Hadsereg csapataival. Rövid tűzharc utánoktóber 10-én átvették a város irányítását.12 A hatalomátvétel után a városi népfelszabadító bizottság első legális ülését már október 11-én megtartották a városháza dísztermében. A bizottság harminc képviselője a Vörös Hadsereg képviselőjének jelenlétében megválasztotta az új polgármestert, egy tavankúti földbirtokos, Lajčo Jaramazović13 személyében. A hatalomátvétel utáni első két hétben döntést hoztak a vállalatok magyar feliratainak eltávolításáról ésjavaslat született, hogy államnyelven megkezdődjön az általános és középiskolai oktatás. Megkezdődött a feljelentések és az adatok gyűjtése a háborús bűnösök ügyében. A lakosság meggyőzése érdekében elkezdték a kommunista nézetek terjesztését is, ami ekkor még kommunista szellemiségű lapok kiadásában merült ki. A sajtóbizottság október 14-én felhívta a többi bizottságot, hogy rendeleteit juttassák el hozzájuk, hogy kellő anyaguk legyen egy tájékoztatató lap megjelentetéséhez Slobodna Bačka (Szabad Bácska) néven.14 A lapot október 16-án adták ki, de csak egy száma jelent meg. Az újságot október 19-én a Radiovijesti (Rádióhírek) váltotta fel, amely a szabadkai népfelszabadító bizottság propagandaosztályának lapjaként jelent meg. A Slobodna Vojvodina november 19-ei megjelenéséig ezek voltak az egyedüli lapok a Bácskában.15

Ante Vojnić-Purčar: Oslobođenje Subotice. Hrvatske Riječi, Subotica, 1945. 13–16. Uo. 67–72. 13 Lajčo Jaramazović 1905-ben született Tavankúton vagyonos családban. (Istorjski Arhiv Subotica F: 222. II. 5. 41. ) A kommunista mozgalomba Grko Lulić szervezte be. Birtokán a kommunista párt tagjait bújtatta. (Ante Vojnić-Purčar: Oslobođenje Subotice. 20, 66-67.) Az 1945. júliusi választásokig volt Szabadka polgármestere. 1945 augusztusától tagja volt az AVNOJ-nak. 1945 szeptemberében kinevezték Szerbia kormányának tárca nélküli miniszterévé. (Kinevezték a szerbiai kormány két új tagját. Szabad Vajdaság 1945. szeptember 6. 1.) 14 Istorjski Arhiv Subotica (a továbbiakban: IAS) F. 068. 1.Zapisnici sednica narodnog odbora grada Subotice 1944–1950. 5–11. 15 Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó (1919–1945). Forum Könyvkiadó. Újvidék, 1979. 266–267. ~ 170 ~ 11 12


A szabadkai népfelszabadító bizottság október 24-ei ülésén Božidar Maslarić16 tábornok ismertette Tito parancsát a katonai közigazgatás bevezetéséről Bácska, Bánát és Baranya területén. Az ülésen felszólaló képviselők üdvözölték a katonai közigazgatást és leszögezték, hogy „a népfelszabadító bizottság tagjai, mint eddig is, segíteni fogják a katonai közigazgatást”, valamint azt, hogy „a népfelszabadító bizottság továbbra is működni fog csak szoros együttműködésben a katonai hatóságokkal”.17 Valójában a katonai közigazgatás bevezetésével a népfelszabadító bizottság elvesztette vezető szerepét és a rendszer kiépítésének folyamata is megszakadt. Ezt támasztja alá az is, hogy a hatalomátvételtől október 24-éig tartó két hétben a népfelszabadító bizottság ötször ülésezett, a katonai közigazgatás bevezetésétől az év végéig mindössze egyszer.18 A bírói és a végrehajtói hatalom a hadsereg kezébe került, míg a polgári hatalmat képviselő népfelszabadító bizottságnak csak tanácsadói szerep jutott és feladatuk a katonai hatóságok parancsainak végrehajtására korlátozódott. Szabadka ezzel a Bácskai és Baranyai Katonai Körzet területén működő öt térségparancsnokság (Újvidék, Zombor, Óbecse és a Baranyai Katonai Térségparancsnokság Dárda székhellyel) egyike lett.19 A szabadkai katonai városparancsnokság vezetője Miloš Tadijen ezredes volt, a politikai biztos pedig BlaškoStražarković.20 A katonai közigazgatás a helyi fegyveres alakulatokat népőrségként reguláris katonai alakulatokká szervezte. A

Božidar Maslarić (1895–1963) a horvátországi Daljban született. A szerb hadseregben harcolt az első világháborúban. Eszéken csatlakozik a kommunista párthoz, ezért kitiltják a városból. Maslarić a Szovjetunióba emigrál. 1936-ban a spanyol polgárháborúban harcol, ahol meg is sebesül. 1941-től a Szovjetunióban szervez rádióadásokat és a délszlávok támogatását. 1944-ben tér vissza Jugoszláviába és részt vesz a Vajdaság igazgatásában. 1948 és 1951 között szövetségi közlekedési miniszter. Jelentős publicisztikai munkássága, magyar nyelvről is fordított. Mészáros: A korai titoizmus propagandája. 281. 17 IAS F. 068. 1 Zapisnici 12. 18 Uo. 19 Molnár Tibor: A zentai Városparancsnokság válogatott iratai 1944–1945. Odabrenispisi Komande grada Senta 1944–1945. Csongrád Megyei Levéltár–Zentai Történelmi levéltár, Szeged-Zenta, 2011. 7–9. 20 Kiss Vilmos: „Felszabadulástól-felszabadulásig”. Szabadka története 1941–1944. Bácsország, 2004/VII-IX. szám. 20. ~ 171 ~ 16

Patyi Szilárd

népőrség felelt a közrend fenntartásáért, a középületek őrzéséért, de a letartóztatások, a munkaszolgálatok és internálótáborok őrzése is a feladataik közé tartozott. A háborús bűnösök utáni nyomozást az OZNA egy 25 tagú csoportja vette át. A nyomozók egyike sem volt szabadkai illetőségű, így a helyi körülményeket nem ismerték.21 Az OZNA fellépésére ürügyül szolgálhatott az, hogy a megszállás idején elkövetett bűnöket feltáró és megállapító bizottság az október 24-ei ülésen elismerte, hogy feljelentéseket alig kaptak, szám szerint mindössze 20-at. Ennek okát abban látták, hogy „sokan már magával a bizottság felállításával is elégedetlenek.”22 A háborús bűnösök felkutatása jó ürügyet szolgált a kommunista hatalomnak, hogy leszámoljon az ideológiai és politikai ellenfelekkel, ahogyan arra is, hogy biztosítsa a térség délszláv jellegét.23 A letartóztatott embereket Szabadkán a „Sárga Házban”24 tartották fogva, ahol megkínozták és vallatták őket, majd innen a Zentai úti temető déli sarkához vitték, ahol kivégezték őket.25 Az egyéni atrocitások mellett a katonai közigazgatás kollektíven is fellépett a nemzeti kisebbségekkel szemben. November 17-én a Szabadkai Térségparancsnokság Bácskai és Baranyai Katonai Körzet munkaszolgálatért és internálótáborért felelős ügyosztályától azt a parancsot kapta, hogy kezdjék meg az internálást. A Topolyán és Szeghegyen felállított táborokba gyűjtötték a 16 és 60 év közötti németeket, valamint azokat a magyarokat, akik valamilyen magyar szervezet tagjai vol-

Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva. Délvidéki Magyar fátum 1944–45. I. Bácska. Hatodik Síp Alapítvány. Budapest, 1995. 35. 22 IAS F. 068. 1 Zapisnici 12. 23 Molnár: A zentai Városparancsnokság válogatott iratai 1944–1945, 15. 24 A Sárga Ház a mai Strossmayer és Makszim Gorkij utcák kereszteződésénél lévő középület. A dualizmus korában a Magyar Takarékpénztár épülete volt. 1941-től előbb a magyar, majd a jugoszláv rendőrség használta. Ide szállították a letartóztatott kommunistákat, majd a háború végén a kommunista rendszer gyűjtötte és kínozta itt a vélt és valós ellenséget. Ma a szabadkai Tanárképző Főiskola működik benne. Silák Mária: Emlékeim. Szép és szomorú Szabadkám. Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45. Budapest, 2012. 35. 25 Matuska Márton: A megtorlás napjai. Montázs Könyvkiadó. Budapest, é.n. 83–92. ~ 172 ~ 21


tak, a háborús bűnökkel gyanúsított személyeket és azokat, akiket a magyar hatóságok telepítettek a Bácskába.26 A katonai közigazgatás szabadkai áldozatainak pontos számát máig nem tudjuk.27 1944. december elején a Vörös Hadsereg alakulatainak nagy része elhagyta a jugoszláv területeket. A frontvonal távolodásával a katonai közigazgatás 1945. januárjára megszilárdította a közrendet, leszámolt a háborús bűnösnek minősített személyekkel és megszervezte a lakosság alapvető ellátását is. Ezzel szükségtelenné vált a katonai közigazgatás további fenntartása.28 A Bácskai és Baranyai Katonai Körzet február 5-én kelt utasításában ismertette a katonai állomásokkal Tito parancsát, amely alapján „megszünteti Bánát, Bácska és Baranya katonai közigazgatását, azzal hogy figyelmébe ajánlja minden parancsnok, vezető, hivatalnok és szolgáló valamint futár figyelmébe, hogy feladataikat február 15-éig lássák el”.29 A katonai közigazgatás után polgári hatalmat, vagy –korabeli szóhasználattal–„néphatalmat” megtestesítő szervek újból elkezdték a munkát, illetve újjak is alakultak, hogy átvegyék a hadseregtől a feladatokat. Ezek közé tartozott február 11-én a szabadkai városháza nagytermében a községek és járások 75 képviselője által felállított szabadkai körzeti népfelszabadító bizottság. Az ülésen megválasztották a bizottság elnökét, Slavko Ruski szabadkai lakos személyében.30 A katonai közigazgatás megszűnése előtt egy nappal Vajdaság katonai körzetének parancsnoksága személycseréket hajtott végre. Šid, Sremska Mitrovica, Zemun, Újvidék, Óbecse, Zombor, Darda és Szabadka katonai körzetek minden alkalmazottját felmentette a szolgálat alól. A parancsban egy lista is szerepel az Molnár: A zentai Városparancsnokság válogatott iratai 1944-1945, 15. Cseres Tibor 7000 kivégzettről ír, ami valószínűleg túlzó. (Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában, Magvető Könyvkiadó, Budapest. 1991. 246.) Mészáros Sándor 2000 körülire teszi az áldozatok számát (Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva, 40-43.). Aleksandar Kasaš 402 kivégzett nevét közölte könyvében (Dr. Aleksandar Kasaš: Mađari u Vojvodini 1941-1946. Filozofski fakultet, Novi Sad, 1996. 172–174.). A legújabb, 2014. szeptemberi áldozati névsor 978 nevet tartalmaz, lásd. Dr. Bogner István (szerk.): Memento 70. Szabadka gyásznapjai 1944-2014. Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány. Budapest-Szabadka, 2014. 79–93. 28 Molnár: A zentai Városparancsnokság válogatott iratai 1944–1945, 20–21. 29 IAS F: 68. II-106/1945. Az irat megtalálható még Molnár Tibor: A zentai Városparancsnokság válogatott iratai 1944–1945, 245. 30 IAS F: 70 Zapisnici okružnog odboraSubotice 1945–1946. 1. ~ 173 ~ 26 27

Patyi Szilárd

újonnan kinevezett térség és városparancsnokokról. Az irat tanúsága szerint a katonai közigazgatás alatt parancsnoki megbízatását teljesítő Tadijen ezredest leváltották.31 A katonai közigazgatás megszűntével a karhatalom is a polgári szervek kezébe került. A népőrséget feloszlatták, tagjaiból pedig megszervezték a néprendőrséget.32 A karhatalom megszervezésével lezártnak tekinthető a titói rendszer legfőbb szerveinek létrejötte Szabadkán. Az 1945. júliusi népbizottsági választások Az újonnan felállított helyi hatalmi szervek első és legfontosabb feladata az lett, hogy a kommunista ideológiát közvetítsék a lakosság felé és minél több embert megnyerjenek az új hatalom számára. Ugyanis a Jugoszláv Kommunista Párt (Továbbiakban: JKP) viszonylag csekély népszerűségnek örvendett Szabadkán. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a JKP szabadkai helyi szervezetének 1940. évi tavaszi megalakulása után mindössze 220 tagja és szimpatizánsa volt. Ez a 100.000 fős város 0,2%-át jelentette.33 Az alacsony támogatottságazonban nem csak Szabadkára, hanem az egész Vajdaságra is jellemző volt, hiszen a pártnak 350 tagja volt a tartományban.34 A szabadkai népfelszabadító bizottságoknak és a Népfrontnak a választási kampányidőszak kínált megfelelő alkalmat arra, hogy növelje a párt támogatottságát és nagy tömegrendezvényeken népszerűsítsék a titói rendszert. 1945 folyamán két választást is tartottak. Egy helyhatóságit júliusban és egy országosat novemberben. A júliusi választások voltak az első választások, amelyen a Népfront megméretette magát. Ezek a választások valójában alternatíva nélküli választások voltak, csak a Népfront listájára lehetett szavazni. A levéltári forrásokból megállapítható, hogy a választások előkészítését

31

IAS F: 68. II-189/1945. IAS F: 70. 86/1945. 33 Kiss Vilmos: „Felszabadulástól-felszabadulásig”, 13–14. 34 Dr. DaniloKecič: A Szabadka és Szabadka környéki forradalmi munkásmozgalom 1938-tól 1941-ig. Híd 1972/2. szám. 216. ~ 174 ~ 32


Szabadkán a helyi hatalmi szervek, a Népfront, valamint a JKP helyi szervezetei készítették elő. A helyi hatalmi szervek feladata a választási névjegyzékek elkészítése volt, míg a Népfrontnak és a JKP-nak a választók mozgósítása volt a legfőbb célja. A választói névjegyzékeket a városi népfelszabadító bizottság már február 16-án, a katonai közigazgatás megszűnése után elkezdte összeállítani a körzeti népbizottság utasítására és május 20-án lettek készen. A kész névjegyzékeket a szabadkai Városházán kiállították és a lakosság megtekinthette azokat.35 A választói névjegyzékek összeállítása után a hatóságok kampányba fogtak a választók mozgósítására. A sajtóban a választási kampány kezdetét június 4-én a vajdasági választói rendelet ismertetése jelezte. A rendeletből megtudhatjuk, kik is rendelkeztek választójoggal. E szerint választhatott és megválasztható volt valamennyi népfelszabadító bizottságba„minden 18. életévét betöltött személy (akár férfi akár nő), aki a Demokrata Föderatív Jugoszlávia állampolgára”.36 A Jugoszláv Hadsereg harcosainak korra és állampolgárságra való tekintet nélkül volt választójoguk. Nem szavazhattak a gyámság alatt lévők, azok, akik gazdaságilag, politikailag, kulturálisan együttműködtek a megszállókkal, azok, akik ideiglenesen tartózkodtak a Vajdaság területén, akik önként szolgáltak a megszálló csendőrségnél, rendőrségnél vagy más segédalakulatoknál, mindazok, akik 1945. január 15-e után is a megszállók fegyveres szolgálatában maradtak. Sőt, a megszállókkal együttműködők családtagjait is kizárták a választójogból. Azok, akik együttműködtek a megszállókkal, csak akkor kaphattak választójogot, ha megállapítható volt, hogy amíg a megszállók szolgálatában álltak, segítették a népfelszabadító mozgalmat.37

35

IAS F: II-149/1945. Ez jelentős demokratikus előrelépés volt, ugyanis a királyi Jugoszláviában a nőknek, katonatiszteknek és a sorkatonai szolgálatukat teljesítőknek nem volt szavazati joguk. Molnár Tibor: A titói Jugoszlávia első 10 éve a Tisza mentén. In: A. Sajti Enikő–Juhász József–Molnár Tibor: A Titoi rendszer megszilárdulása a Tisza mentén (1945–1955)/ Konszolidacija Titovog rezsima na Potiszju (1945-1955). Csongrád Megyei Levéltár–Vajdasági Magyar Művelődési Intézet–Zentai Történelmi Levéltár. Zenta–Szeged, 2013. 34. 37 Megjelent a vajdasági választójogi rendelet. Szabad Vajdaság. 1945. június 4. 3. ~ 175 ~ 36

Patyi Szilárd

A Népfront szabadkai kampányáról a körzeti Népfront egy keltezés nélküli jelentéséből kaphatunk átfogó képet, amely a június 14-24. közti időszakban kifejtett kampánytevékenységet foglalja össze. A június 17-én kezdődő kampány során a kerületben nem kevesebb, mint 93 lakossági fórumot tartottak,amelyen a pártiratok szerint összesen 17050-en vettek részt, ebből a szabadkai járásban 31 lakossági fórumot tartottak 95 szónokkal és hétezer résztvevővel.38 A legnagyobb rendezvény a kampánynyitó nagygyűlés volt június 17-én, amelyet a város főterén tartottak meg és a Szabad Vajdaság tudósítása szerint ötezer ember vett részt.39 A választásokat július 8-án tartották meg. Jugoszláviában ezek voltak a háború utáni első helyhatósági választások.40 A hivatalos adatok szerint a Vajdaságban a 884 638 választó közül 735 049-en szavaztak, ami 83,02%-os részvételt jelentett.41 A szabadkai körzetben a 147 620 választóból 121 410-en szavaztak. Ez 82,24%-os részvételt jelentett. Szabadka városában az 59 174 szavazóból 48 817en szavaztak és ez 82,52%-ot jelentett.42 A Vajdaságban a részvételi arány csak a zombori körzetben volt rosszabb a szabadkainál, ahol 81,40%-os volt, míg például az újvidéki és péterváradi körzetben 85% fölött volt a részvételi arány. 43 A választások után felállt a 80 taggal rendelkező új városi népbizottság (ettől kezdve a bizottságok neve már nem népfelszabadító). Mindannyian a Népfront listájáról kerültek be. A képviselők közül a többség (43 fő) horvát volt, huszonnyolcan magyarok, míg a szerbek száma kilenc volt.44 Az újonnan választott testület elnöké-

38

IAS F: 222. II.4. „Az első demokratikus választásokon először vesznek részt asszonyaink és az ifjúságunk”. Szabad Vajdaság. 1945. június 18. 2. 40 Vékás János: Magyarok a Vajdaságban 1944-1954. Kronológia. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta. 2011. 62. 41 A választások végső eredménye. Szabad Vajdaság. 1945. július 19. 2. 42 Választások eredményei a szuboticai és pancsevói kerületben. Szabad Vajdaság. 1945. július 17. 3. 43 A vajdasági helyi és városi népbizottságok választásának eredménye. Szabad Vajdaság. 1945. július 16. 3. 44 A Vajdasági választások az egység és a testvériség szellemében zajlott le. Szabad Vajdaság. 1945. július 12. 3. ~ 176 ~ 39


nek, vagyis a város polgármesterének a bizottság tagjai Ivan Milankovićot választották.45 A szabadkai körzeti népbizottság elnökének Lajčo Jaramazovićot választották meg.46 A választások után a Jugoszláv Kommunista Párt körzeti bizottsága jelentést készített a választásokról. A Szabadkai Történelmi Levéltárban ennek a jelentésnek csak az első oldala maradt fenn, de a dokumentum így is értékes adatokkal szolgál, többek között azzal, hogy a párt nem volt megelégedve a választási eredményekkel. A jelentés ugyanis megállapítja, hogya kerület lakosságának döntő többsége magyar nemzetiségű, de „egyes pártvezetők nem tudják felfogni, hogy kell és lehet a pártban magyar többség”.47 A jelentés a párttagságot is kritikával illette, mert „jó végrehajtók, de gyenge vezetők” és így „sok párttag nem tud megbirkózni azokkal a feladatokkal, amelyek a párt előtt állnak.”48 Ennek az az oka a jelentés szerint, hogy a pártszervezet fiatal, a legtöbb pártag 1945-ben csatlakozott a mozgalomhoz. A jelentés a helyi hatalmi szervezeteit sem kímélte és kemény kritikával illette a népfelszabadító bizottságokat is. A népfelszabadító bizottságok „nemzeti és szociális összetétele nem volt megfelelő és ez mellett a szakértői káderek is hiányoznak.”49 Az OZNA-ról megállapítja, hogy „letartóztatnak, akit nem kéne és elengedik azt, akit el kéne ítélni.”50 Az utolsó mondat a katonai bíróságokra vonatkozik, amelyben kijelenti, hogy „a mai napig nem hozta nyilvánosságra az első napokban kivégzettek névsorát.”51 A jelentés azzal folytatta, hogy kiknél, okozott ez felháborodást, de nem tudni kikről van szó, mert a dokumentum többi része hiányzik.52

Megválasztották a Vajdasági járási népbizottságokat. Szabad Vajdaság. 1945. július 19. 2. Megválasztották a szuboticai kerületi népbizottságot. Szabad Vajdaság. 1945. július 28. 3. 47 IAS F: 221 B. III. 1. 48 Uo. 49 Uo. 50 Uo. 51 Uo. 52 Uo. ~ 177 ~ 45 46

Patyi Szilárd

Az 1945. novemberi alkotmányozó nemzetgyűlési választások 1945. november 11-én újból urnák elé kellett járulnia Szabadka lakosságának. Ez azonban nem helyhatósági, hanem országos szintű választás volt. Itt is, ahogy júliusban, egy pártra lehetett csak szavazni. A Tito vezette kommunisták ugyanis 1944 őszétől, amikor is megszerezték a hatalmat, igyekeztek ellehetetleníteni más pártok munkáját. Számos kisebb párt csatlakozott a Népfronthoz, ezek elvesztették önállóságukat és a JKP elvárásai szerint kellett eljárniuk, az ellenzéki pártokkal szemben pedig adminisztratív eszközökkel léptek fel.53 A JKP politikai hatalmát kihasználva tanfolyamokat szervezett a lakosság ideológiai átnevelésére és az új hatalmi elit kinevelésére. A rendszer a terror eszközét is felhasználta. Mindenki áruló vagy kollaboráns volt, aki a rendszer ellenségének számított. Tito szabadjára engedte a megtorlásokat és a bosszút.54 A hatalomátvételkor a kommunisták átvették a sajtó feletti teljes kontrollt is, ami ekkoriban a legfontosabb tájékoztatóeszköz volt. 1944 végére az ország legjelentősebb sajtóorgánuma, a Borba (Harc) kommunista lappá vált. Szerbia legrégibb lapját, a Politikát, amely a háború előtt polgári és nacionalista irányelvet követett, a Népfront szócsövévé tették meg. A Szabad Vajdaság című napilap a jugoszláviai magyarság felé közvetítette a titói propagandát.55 Az 1945. augusztus 11-én közzétett választói névjegyzékekről szóló törvény is súlyos csapás volt az ellenzéki pártokra. Igaz, hogy a választójogot, mint ahogy a vajdasági választójogi rendelet, megadta minden 18. életévét betöltött nőnek és férfinak, azonban kiszélesítette azoknak a körét, akik elveszítették. A szavazati jogát elvesztette: 

Mindenki, aki miniszterként részt vett az 1929. január 6-a és 1939. február 5-e közötti kormányok56 munkájában.

Juhász: Volt egyszer egy Jugoszlávia, 116. A. Sajti Enikő: Tito. 270-272. In: Polónyi Péter–A. Sajti Enikő: Mao-Tito. Pannonica Kiadó, 2000. 55 Mészáros: A korai titoizmus propagandája, 57–60. 56 1929. január 6-a és 1939. február 5-e között – a királyi diktatúra időszaka Jugoszláviában. A horvát-szerb ellentétek miatt kitört politikai válságra válaszul Sándor király 1929. január 6-án ~ 178 ~ 53 54




Aki tagja volt a megszállók és segítőik katonai alakulatainak, a „Kulturbund” és az olasz fasiszta szervezeteknek.



Mindazok, akik részt vettek az usztasa és csetnik mozgalomban, a Nedićés Ljotić-féle szervezetekben, a fehér és kék gárda tagjai és mindenki, aki hasonló „Quisling-szervezetben” tevékenykedett, családjával együtt elvesztette szavazati jogát.



Nem szavazhattak továbbá mindazok, akik „gazdasági eszközökkel” segítették a megszállókat, valamint akiket„nemzeti becsületük”, politikai, vagy polgári jogaik elvesztésére ítéltek.57

A törvény mindegy 200 ezer választópolgárt fosztott meg választójogától. A körülményekre való tekintettel az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy bojkottálják a választásokat.58 Az ellenzéki pártok bojkottja ellenére 1945. augusztusától nagy kampánypropaganda kezdődött el. Erre az időszakra a nagy választógyűlések jellemzőek, melyekkel a korabeli sajtó is kiemelten foglalkozott. A hatalom nagy tömegeket mozgatott meg. Csak Szerbiában 1,3 millió embert tett ki a megmozgatott emberek száma.59 A választási kampány szabadkai vonatkozásai a Magyar Szó segítségével jól rekonstruálhatók. Az első nagy tömegrendezvényre október 11-én került sor a város hatalomátvételének első éves évfordulóján, vagyis az évforduló kampánycélokra lett felhasználva. A főtéren a Magyar Szó tudósítása szerint mintegy nyolcezer ember vett részt. Az ünnepségen többek között részt vettek a szovjet hadsereg küldöttei, Kosta Nađ altábornagy60 és Lajčo Jaramazović, aki diktatúrát vezetett be, amely az 1939. február 4-én megtartott választásokon bukott meg. Juhász: Volt egyszer egy Jugoszlávia, 56–65. 57 Službeni List. Demokratske Federativne Jugoszlavije. Registarza 1945 godine od 1 jula do 31 decembra 1945. Stampa Državne Stamparije–Beograd. 541. 58 Juhász: Volt egyszer egy Jugoszlávia, 117. 59 Mészáros: A korai titoizmus propagandája, 204–205. 60 Kosta Nađ (1911–1986): A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg tábornoka és Jugoszlávia néphőse volt. Péterváradon született 1911-ben. Felmenői magyarok voltak. Harcolt a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. 1941-ben visszatért Jugoszláviába és boszniai harcokban irányította Jajce, Bihać és Tuzla felszabadítását. A harmadik hadsereg főparancsnoka volt. A háború ~ 179 ~

Patyi Szilárd

ekkor már Szerbia kormányának tárcanélküli minisztere volt.61 Magyar nyelven Szalai József szabadkai képviselőjelöltszólalt fel és „a választások előkészületeiről beszélt az ország építő munkáról és arról a testvéri szellemről, amely a Népfront működésében megnyilvánul”.62 Október 21-én Szabadka kerületeiben és a környező falvakban a Népfront helyi szervezeteinél tartottak választási konferenciákat, mai szóhasználattal lakossági fórumokat.63 A választások előtti utolsó nagygyűlést november 4-én tartották a városban. A Magyar Szó tudósítása szerint „a főteret sok ezer főnyi tömeg lepte el és e sorokban magyar, horvát, szerb néptársak sorakoztak egymás mellett transzparensek, zászlók, virágdíszek, arcképek alatt.” A nagygyűlés vendége volt Pavle Gregorić, a szövetségi kormány Horvátországért felelős minisztere. A magyarság nevében Táborosi Mihály képviselőjelölt szólalt fel és azt hangsúlyozta, hogy a magyarság soraiban sokan vannak, akik lojálisak és támogatják a Népfront programját, de ez „nem elegendő, mert a magyarság nem uszályhordozója a Népfrontnak, hanem lényeges alkotórésze és lényeges alkotóeleme egyben a néphatóságoknak és az egész népfelszabadító mozgalomnak, ezért többet kell adnunk, mint lojalitást: élharcosoknak kell lennünk.”64 Végül Lajčo Jaramazović a Vajdaság népeinek egységét és testvériségét hangsúlyozta, amely szerinte a felszólalásokban és a tömeggyűlésen is megnyilvánult.65 A választásokat november 11-én tartották meg. Az alkotmányozó nemzetgyűlésről szóló törvény szerint a megválasztott testület hozza meg az ország új alkotmányát. A nemzetgyűlés két házból állt, a szövetségi- és a népi parlament-

után a hadsereg káderügyeivel foglalkozott és a JKP aktív tagja is volt. Mészáros Zoltán: A korai titoizmus propagandája, 281–282. 61 A Szabad Vajdaság szeptember 6-ai száma tudósít arról, hogy a szabadkai Lajčo Jaramazovićot kinevezték tárca nélküli miniszterré. Kinevezték a szerbiai kormány két új tagját. Szabad Vajdaság. 1945. szeptember 6. 1. 62 Szubotica felszabadulásának évfordulóját ünnepli. Magyar Szó. 1945. október 12. 2. 63 Tömeges választói népgyűlések a szuboticai kerületben. Magyar Szó. 1945. október 23. 3. 64 Többet kell adnunk, mint lojalitást: élharcosoknak kell lennünk a Népfrontban és az újjáépítésben. Magyar Szó. 1945. november 5. 2. 65 Uo. ~ 180 ~


ből. A szövetségi parlamentbe minden 40 000 lakos küldött egy képviselőt az ország egész területéről. A népi parlamentbe Jugoszlávia minden föderális egysége 25 képviselőt küldött függetlenül az egység nagyságától vagy a lakosság számától, míg a Vajdaság 15, Koszovó és Metohia 10 képviselőt küldhetett.66 A választás gumigolyók segítségével történt, melyre a nagyfokú írástudatlanság miatt volt szükség.67 A golyók azért készültek gumiból, hogy ne legyen halható a koppanásuk, amikor bedobják a választók az urnába. A választásokat az ellenzéki pártok bojkottálták, amit a fennálló rendszer úgy magyarázott, hogy az ellenzék túlságosan gyenge. A választásokon azonban biztosítottak egyfajta látszatalternatívát. Ez volt az ún. névtelen urna. Ebbe azok adhatták le szavazatukat, akik nem kívánták a Népfrontot támogatni, de a kampány során igyekeztek a lakosságot elrettenteni, hogy a névtelen urnába adják szavazatukat. Nagy elrettentő ereje volt annak, hogy a rendszer árulásnak fogta fel a névtelen urnába leadott szavazatot, mondván oda azok adják voksukat, akik „a régi kizsákmányoló, népellenes, fosztogató rendszert kívánják visszaállítani”.68 Országosan a választásokon a 8383455 választásra jogosult személyből 7432469-en szavaztak, ami 88,66%-os részvételt jelentett. A Népfront listájára 6725047 szavaztak, azaz 90,48% míg a névtelen urnába 707422-en, vagyis 9,52%. A legnagyobb arányban, 97%-ban Montenegróban szavaztak a Népfront listájára. A névtelen urnába legtöbben, 19,35% a Vajdaságban adták le szavazatukat és Szlovénia sem maradt le sokkal a maga 17,77%-ával.69 A szabadkai eredményekről a körzeti Népfront iratai között egy keltezés nélküli részletes táblázatot találtam, amely megegyezik a Magyar Szó által november 13án közölt hivatalos eredményekkel. A táblázat szerintakerületben a 184038 választóból 151132-en szavaztak, ez 90,40%-os részvételt jelentett. Ebből 108695-

Službeni List. 597. Jugoszlávia ekkor még elmaradott agrárországnak számított. A II. világháború előestéjén az ország népességének négyötöde élt falun, és mindegy 40%-a volt írástudatlan. Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, 44. 68 Molnár Tibor: A titói Jugoszlávia első 10 éve a Tisza mentén, 42–43. 69 Tito listája a hivatalos jelentés alapján. Magyar Szó. 1945. november 25. 1. ~ 181 ~ 66 67

Patyi Szilárd

en (65%) szavaztak a Népfrontra, a névtelen urnába 42437-en (25%). A népi parlament tartományi listájára 96233-an (63%) míg a névtelen urnába 54702-en (31%).70 Szabadka város részletes választási eredménye a körzeti Népfront táblázata alapján a következőképpen alakult (a mandátumot nyert képviselőket kiemeltem): •

Szabadka I. számú választókerülete: 25158 szavazóból 21117-en szavaztak (93,13%). Ebből a Népfrontra 16853-an (74,32%), a névtelen urnába 4264 (18,72%). A népi parlament tartományi listájára 16042-en (70,75%), a névtelen urnába 5032-en (22,18%). A szövetségi parlament jelöltjeire: Grko Lulić 10894, Grko Prčić 5959.

•

Szabadka II. számú választókerülete: 27537 szavazóból 23701-en szavaztak (92,19%). Ebből a Népfrontra 18526-an (71,76%) a névtelen urnába 5175 (20,04%). A népi parlament tartományi listájára 16079-en (62,28%) a névtelen urnába 7625-en (29,53%). A szövetségi parlament jelöltjeire: Szalai József 8623, Jakša Damjanov 4529, Aleksandar Magarašević 5374.

•

Szabadka III. számú választókerülete: 23441 szavazóból 18626-en szavaztak (85,87%). Ebből a Népfrontra 14244-an (65,66%) a névtelen urnába 4382 (20,20%). A népi parlament tartományi listájára 12134-en (55,94%) a névtelen urnába 6335-en (29,20%). A szövetségi parlament jelöltjeire: Lajčo Jaramazović 7078, Mitar Miatov 4075, Veco Dulić pedig 3091-et.71

A szabadkai körzet választási eredményeivel, mivel ott a magyar lakosság abszolút többségben volt, a magyar kormány is kiemelten foglalkozott. A. Sajt Enikő könyvében magyar levéltári források alapján megállapította, hogy a magyar kormányhoz eljutó hírek szerint 20-40% között mozgott a névtelen urnába leadott szavazatok száma, de voltak hírek 80%-os arányról is. A 80%-os értesülés túlzó, de ha a Népfront táblázatának körzeti adatait megvizsgáljuk, különösen a választókerületekre lebontott adatokat, a kormány 20%-os becslése helytálló. A. Sajti: Impériumváltások, revízió, kisebbség, 364. 71 IAS F: 222. II. 5. 40. – A választási eredmények megtalálhatóak még: Részletes vajdasági eredmények. Magyar Szó. 1945. november 13. 1. A választási eredményekről készített kimutatásokat lásd a tanulmány végén szereplő mellékletek között. ~ 182 ~ 70


A népi parlamentbe a Népfront listájáról egy szabadkai képviselő nyert mandátumot, Ivan Milanković a városi népbizottság elnöke. Erről november 20ai keltezéssel küldött értesítést a Vajdasági Választási Bizottság a városi népbizottságnak.72 Az általam átnézett levéltári dokumentumok között nem találtam a szabadkai választásokról szóló értékelést. Ez alátámasztja Dr. Aleksandar Kasaš azon megállapítását, miszerint nem hozzáférhetőek a választási jelentések, különösen a magyar többségű településekkel kapcsolatban. Ezek nélkül viszont nem tudjuk megállapítani a szavazatok nemzetiségi összetételét. Egyelőre csak Bácsföldvár részletes helyi jelentése hozzáférhető. Kasaš könyvéből azonban azt tudni lehet, hogy a vajdasági pártvezetés nem volt megelégedve a választási eredményekkel. Főleg a magyar kisebbség magatartásával voltak elégedetlenek, ugyanis a magyarlakta körzetekben volt igen magas a névtelen urnákba leadott szavazatok száma. A JKP-ban felerősödött a magyarok iránti bizalmatlanság, de a pártnak a nemzetek egyenjogúságáról szóló politikája végül nem változott.73 A november 11-én megválasztott 344 szövetségi és 170 népparlamenti képviselő részvételével november 29-én Belgrádban a szövetségi parlament és népparlament megtartotta együttes alakuló ülését. Az ülésen közfelkiáltással elfogadták azt a határozatot, amely kimondta: „Demokrata Föderatív Jugoszláviát Népköztársasággá kiáltják ki és neve: Föderatív Jugoszláv Népköztársaság”. A dokumentumot 46 képviselő hitelesítette aláírásával, köztük volt Ivan Milanković, szabadkai képviselő is.74 Ugyanaznap Szabadkán, ahogy az egész országban, nagygyűléseket szerveztek a köztársaság kikiáltásának alkalmából. A Magyar Szó tudósítása szerint a Szabadság térre „egy csoport katona Tito őszirózsákkal feldíszített képét és egy nagy vörös csillagot hozott magával”.75

72

IAS II-3963/1945. Dr. Aleksandar Kasaš: Mađari u Vojvodini 1941–1946, 196. 74 Éljen a Föderatív Jugoszláv Népköztársaság. Magyar Szó. 1945. november 30. 1. 75 Vajdaság népei lelkesedéssel köszöntik a népköztársaságot. Magyar Szó. 1945. december 1. 2. ~ 183 ~ 73

Patyi Szilárd

Összegzés Szabadkán a titói rendszert megtestesítő népfelszabadító bizottságok 1944. nyarán jöttek létre. Az 1944. október 10-ei hatalomátvétel után ezek a testületek váltak az államot képviselő legitim szervekké. Lapkiadások formájában a propagandatevékenység is elkezdődött. A folyamat azonban a katonai közigazgatás bevezetésével megszakadt, a népfelszabadító bizottságok csak a katonai közigazgatást kiszolgáló kisegítő testületekké váltak. Hatalmukat csak a katonai közigazgatás felszámolásakor, 1945. február 15-én nyerték vissza és a rendszer kiépülése is ekkor záródhatott le a körzeti népfelszabadító bizottság és a karhatalmi feladatok átvételével. A katonai közigazgatás megszűnte után a lakosság meggyőzése és a kommunista ideológia terjesztése vált a legfontosabb feladattá a népfelszabadító bizottságok és a JKP számára. Erre a legjobb alkalmat a választások nyújtották, amelyeken nagy tömegrendezvényeket szerveztek. A kifejtett propaganda azonban nem biztosította a párt által elvárt eredményeket. A JKP és a Népfront irataiból kitűnik, hogy mind a júliusi, mind a novemberi választások eredményeivel nem voltak megelégedve. Főleg a novemberi választások eredményeinél (ahol volt egyfajta viszonylagos alternatíva a névtelen urnák képében) látjuk Szabadkán, hogy nagy volt a rendszert elutasítók száma.

~ 184 ~


Mellékletek

Országos választási eredmények

Népfront (90,48%)

Névtelen urna (9,52%)

Vajdasági eredmények

Népfront (80,65%)

Névtelen urna (19,35%)

~ 185 ~

Patyi Szilárd

Szabadkán a Néfrontra leadott szavazatok

Népfront (65%)

Névtelen urna (25%)

Szabadkán a parlament tartományi listájára leadott szavazatok

Népfront (63%)

~ 186 ~

Névtelen urna (31%)


Szabadka választási eredményei

Választókerület

Szavazók száma

Szavaztak

Népfrontra szavaztak

Névtelen urnába

A népi parlament tartományi listájára

Névtelen urnába

A szövetségi parlament jelöltjei

I. számú választókerület

25158

21117

16 853

4264

16 042

5 032

Grko Lulić 10 894

(93,13)

(74,32)

(18,72)

(70,75)

(22,18%)

II. számú választókerület

27 537

Grko Prčić 5 959

23 701

18 526

5 175

16 079

7 625

(92,19%)

(71,76%)

(20,04%)

(62,28%)

(29,53%)

Szalai József 8623 Jakša Damjanov 4 529 Aleksandar Magarašević 5 374

III. számú választókerület

23 441

18 626

14 244

4 382

12 134

6 335

(85,87%)

(65,66%)

(20,20%)

(55,94%)

(29,20%)

Lajčo Jaramazovi ć 7 078 Mitar Miatov 4 075 Veco Dulić 3 091

~ 187 ~

Patyi Szilárd

Summary This study presents the structure of Tito’s regime and propaganda activities in Szabadka from the elimination of the military administraton to the elections on 11. November 1945. The topics are presented on the basis of archival sources and contemporary press. Tito’s regime in local levels represented the national libaration committees – in contemporary terminology: „the power of our people”. The organization of people libaration committees in Szabadka started at summer of 1944. When the partisans took the control of the city in 10 October, these committees became the representer of the state in the city. The communittees started the propaganda activitiy right after then when they take the control above the city, but it was only present in communist newspaper. The structure of Tito’s regime interrupted the introduction of the military administration. The only process completed february 1945 when the military administration was abolished. After the abolition of the military administration, the most important task for the leaders of the city and the local organization of the communist party became the convincing the populaton and propagandizing the communist ideology. For this gave good opportunities the elections. In 1945 were two election organized. The first one was held on july and it was local election. The second one was held in november and it was nation-wide. The People Front organized big meetings in Szabadka during the campaign period. But the communist party was not satisfied with the election results. On both election (in connection with elections in July, based on the JKP report, in connection with the November elections referring to the election results) many people dismissed the communist party in Szabadka.

~ 188 ~

„Semmilyen szempontból nem kívánatos itt maradásuk”. Rövid áttekintés és kutatási helyzetkép a pilisi svábok kitelepítésének történetéről

Bús Péter János „Semmilyen szempontból nem kívánatos itt maradásuk”1 Rövid áttekintés és kutatási helyzetkép a pilisi svábok kitelepítésének történetéről Bevezetés

A

magyar kormány 1945. december 29-én kiadott 12.330/1945. M. E. számú rendeletének2 megfelelően Németországba való áttelepítésre kötelezték

azokat a magyar állampolgárokat, akik az 1941-es népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, vagy azokat, akik a Volksbundnak, a Wehrmachtnak, az SS-nek vagy más, a korszakban „fasisztának” nevezett szervezetnek vagy fegyveres német alakulatnak a tagjai voltak. Ennek következtében a kitelepítések megkezdődtek országszerte, elsőként Budaörsről 1946. január 19-én. 1946 és 1948 között 200 és 250 ezer fő közötti magyarországi németnek kellett elhagynia otthonát.3 A 18. században a Habsburg-kormányzat elhatározta, hogy a németországi túlnépesedés miatt migrációra kényszerülő német katolikus földműveseket telepít be azért, mert a török háborúk következtében demográfiailag súlyos veszteségeket szenvedő Magyarországon leginkább parasztságra volt szükség, s mert a birodalom támaszát bennük látta.4 A 18. század 30-as éveiig a Zichyek végezték a

Az idézet a csobánkai Brunner Konrád és neje mentesítési kérelméről származik. Pest Megyei Levéltár (PML). VO. V. 1166. 4. doboz, 528/1946. 2 Idézi Czibulka Zoltán–Heinz Ervin–Lakatos Miklós (edd.): A magyarországi németek kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás. Magyar Statisztikai Társaság Statisztikatörténeti Szakosztálya, Központi Statisztikai Hivatal Levéltár. Budapest, 2004. 209–210. 3 Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950. Budapest, 1988. 12. 4 Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon.[h. n.] 1984. 163. ~ 189 ~ 1

Bús Péter János

betelepítést Óbuda, Visegrád, Budakeszi, Szigetszentmárton, Dunabogdány, Békásmegyer településekre.5 A 20. századra, közel háromszáz esztendeje a Magyarországon élő svábság megőrizte anyanyelvét, nemzetiségi különállását, és hagyományait, ugyanakkor szerves részévé vált választott hazájának. A magyarországi németek, hasonlóan az Osztrák–Magyar Monarchia más nemzetségeihez, a 19. században ébredtek öntudatra. A magyarországi németek akkori vezetőjének, szószólójának a bácskai német családban született Bleyer Jakab (1874–1933) irodalomtörténész, politikus számított. Bleyer 1919. augusztus 5. és 1920. december 16. között a nemzeti kisebbségek minisztere volt.6 Célja a magyarországi németek számára a nemzeti-kulturális autonómia megteremtése volt, ezért is hozta létre a Sonntagsblatt für das deutsche Volk in Ungarn című hetilapot. Bleyer a magyarországi németek kettős identitásáért küzdött, azért, hogy fennmaradhassanak német nemzetiségként, ugyanakkor magyarként is élhessenek. Maga Bleyer németnek és magyarnak is tartotta magát, ugyanakkor utolsó országgyűlési beszédében, 1933-ban felemelte szavát a trianoni békeszerződés utáni kormányok egyre erősödő beolvasztó politikája ellen.7 Bleyer szerint a magyarországi németek mindig lojálisnak számítottak a magyar állammal szemben, a birodalom többi népéhez hasonlóan a Szent Korona egyenjogú alattvalói voltak. Beszédét heves tiltakozás követte. Valójában a magyarországi németek Hungarus-tudata jelen volt németségük, kulturális- és nyelvi hagyományaik megtartása mellett, ugyanakkor, miként erre Bleyer is felhívta a figyelmet, asszimilálódtak, elsősorban a Trianon utáni nemzetiségi politika következtében, szemben a korábbi évtizedek megengedőbb politikájával, mely az 1868-as nemzetiségi törvényben is megmutatkozott. Ez a törvény anyanyelvi oktatást engedélyeztek a nemzetiségek számára azokon a településeken, ahol erre igény mutatkozott. A magyarországi németek helyzete akkor indult változásnak, és megítélésüket a későbbiek folyamán az 1945 utáni Ács: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. 177. Fata Márta: Bleyer Jakab. A politikus, aki a magyarországi németek kettős identitásáért küzdött. Deutsche in Ungarn, Ungarn in Deutschland. [é. n.] www.dzm-museum.de; 3. 7 Fata: Bleyer Jakab. A politikus, aki a magyarországi németek kettős identitásáért küzdött. 4. ~ 190 ~ 5 6


kormányzat számára negatívan befolyásolta, amikor 1938-ban a korábban illegális Volksbund der Deutschen in Ungarn szervezetének működését a kormány engedélyezte. A magát népcsoportvezetőnek nevező Basch Ferenc (1901–1946) vezette mozgalom Németországból kapta az anyagi támogatást. Basch az 1945 utáni kormányzat elképzelése szerint náci ideológiát képviselt, azonban a 2013-ban megkezdett kutatásaim8 során megfigyelhető volt számomra az a kép, s erre nemcsak a PML9 és a KEML10 iratanyagának vizsgálata, hanem az oral history módszertanával készített, a kitelepítés folyamatát átélt személyek 11 közlései is következtetni engednek arra, hogy habár voltak a Volksbund12 szervezetében olyan tagok, akik meg voltak győződve a mozgalom náci ideológiával áthatott jellegével, és ezzel szimpatizáltak is, azonban a többség ezzel nem volt tisztában, hanem csupán egy hagyományőrző körként, egyfajta kulturális egyesületként tekintett rá.

Ld. a szerző „Ide-oda vándorolunk, sehol sincsen hazánk már”A magyarországi németek kitelepítésének emlékezete a Pilis térségének falvaiban című előadását. Tér, identitás, felekezetek és művelődés a Kárpát-medencében és Közép-Európában. Rezümékötet. (szerk. SZULY Rita) Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Piliscsaba, 2013. A 2013. november 28-án a PPKE TDI Újkori Eszmetörténeti Műhelyének szervezésében lezajlott konferencia anyagából készült kötet megjelenés alatt áll. Illetve ld. a szerző „A kivételezettek listáján nem szerepel” Kitelepítés a Pilis térségének sváb falvaiból (1946) című dolgozatát, XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójának rezümékötetében, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Budapest, 2015. április 8-10. 9 Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára, Esztergom: V-233./3. doboz, „Sváb” kitelepítettek vagyonleltárai 1949 1-239. sz.; p1-462. „Sváb” mentesítő kérvények 1946, 1-847+sz. n; V-233./4. doboz Leányvár község Német kitelepítéssel kapcsolatos vegyes névjegyzékek, iratok 1944–1949 p1-57. Menekültek, áttelepültek 1938–1948. 10 Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, Budapest: PML VO. V. 1166./4. doboz Csobánka község iratai 1911–1950 b) Elöljárósági iratok (1945–1946); A) Sorszámos iratok (1945/1276, 1426; 1946/1-900.; PML V. 1109. 1. doboz, Db/2. Solymár nagyközség elöljáróságának iratai 1945–1946; PML IV. 408.-b Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 1876–1950 (–1954), Közigazgatási iratok, 1876–1950. 2. Segédkönyvek 1945–1949. 85. 1946. évi Községi mutató; 77. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispáni tárgymutató, 1946. 11 A Komárom-Esztergom megyei Leányváron kilenc, a pest megyei Csobánkán két, a pest megyei Solymáron hat fővel beszélgettem. 12 A Volksbundról bővebben ld. Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund. A német népcsoportpolitika és Magyarország 1938-1945. Budapest, 1978. valamint Spannenberger, Norbert: A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között, 1938-1944. Budapest, 2005. ~ 191 ~ 8

Bús Péter János

A kitelepítések megszervezésének hiányosságai, részrehajló mentesítések A mai Pest megyében található (akkoriban: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei) Csobánka községben, ahol a kitelepítés 1946. március 15-én és 19-én zajlott le,13 a csobánkai elöljáróság a volksbundistának minősített svábokat összeköltöztette, és elkobozta vagyonukat 1945. augusztus 11-én14. Az összeköltöztetésre azért került sor, hogy a községben így megürült lakásokat az 1945 őszén Jászladányból érkezett magyar telepeseknek juttathassák.15 Csobánka 1722 fős lakosságához képest a Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésre álló adatai alapján a volksbundisták száma 317 fő volt.16 Azonban a csobánkai községi elöljáróságon Rakssányi Elemér csobánkai főjegyző, Horváth Levente szentendrei járási főjegyző, Bajtek András községi bíró, és a csobánkai Nemzeti Bizottság tagjai, valamint Gál Mihály, a Népgondozó Hivatal járási körzetvezetője aláírásával készült lista csak 51 főt tartalmazott, tehát valószínűsíthető az, hogy hasonlóan a ma Komárom-Esztergom megyei (1946-ban Esztergom vármegyében található) Leányvár településhez, ahol a kitelepítés 1946. március 24-én ment végbe,17 feltételezhetően Csobánkáról is menekülhettek egykori volksbundisták még 1944 folyamán. A leányvári községi elöljárósági iratanyagban található, a leányvári volksbundisták neveit tartalmazó, 320 névből álló lista18 is tanúsítja, hogy Leányvár esetében ez megtörtént, mert a „családjukkal Németországba költöztek” be-

MNL PML VO. V. 1166. 4. doboz, 539/1946 és PML VO. V. 1166. 4. doboz, 641/1946. Uo. ad343/1945/7. 15 Uo. ad343/1945/13. 16 A magyarországi németek kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás. 292. 17 Balogh Béni: „Svábkérdés”: Kitelepítés Leányvárról. A német lakosság kitelepítésének kezdeteiről Komárom-Esztergom vármegyében. Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle 5 (1992) 1. sz. 57. és Fatuska János: A németek sorsa Komárom-Esztergom megyében (1945–1950). In: A. Pál Gabriella–Fatuska János (edd.): Isten véled hazánk - Ade unser Vaterland. Konferencia a Komárom-Esztergom megyei németek kitelepítésének 60. évfordulójára. Tatabánya, 2010. 41. 18 MNL KEML V-233. 4. doboz, Leányvár község Német kitelepítéssel kapcsolatos vegyes névjegyzékek, iratok 1944-1949. p27-37. ~ 192 ~ 13 14


jegyzéssel valaki ellátta a felsoroltak többségét. A leányvári lista készítője ismeretlen, de az szembetűnő, hogy aki a listát vezette, azt táblázatszerűen, folyamatosan aktualizálta, feljegyezve a felsoroltak házát, földterületét, ingóságait. Csobánkán az „Ellátatlanok listája” címet viselő, kézzel írt irat19 tartalmaz a helyi volksbundistákra vonatkozó bejegyzéseket, a nevek mellett ’V’ betű olvasható, ezzel jelölhették, ha elképzelésük szerint az illető személy a Volksbund tagja volt. Ezenkívül még „vagyonos”, „földje van” megjegyzéseket írtak a nevek mellé. Az 1945. december 27-29. és 1946. január 2-3 között ülésezett községi Közellátási Bizottság által készített Jegyzőkönyv20 alapján 588 személyt törölt az ellátatlanok listájáról. A bizottság elnöke a szociáldemokrata párttag Bartha Róbert, tagjai a szociáldemokrata Megályev József, Sosics Miklós, Matos Imre, valamint a kommunista Szabó István és Godra György voltak. A Jegyzőkönyvet Bajtek András községi bíró és Rakssányi Elemér csobánkai főjegyző aláírása zárta. A fentiek alapján megállapítható, hogy mind a leányvári, mind a csobánkai elöljáróság részéről meghatározó volt az a gyakorlat, hogy a volksbundistákat, vagy a volksbundistának feltételezett személyeket a nemzetre veszélyes személyekként írták le, és ennek megfelelően jártak el, követve a kormányzat és egyes nemzetgyűlési képviselők, például a nemzeti parasztpárti titkár, Kovács Imre (1913– 1980) azon elképzelését, miszerint a svábok „minden tettükkel azt bizonyították, hogy együtt éreznek a hitleri Németországgal”.21 A községi elöljáróságok ugyanis, annak érdekében, hogy a magyar telepeseknek földet, házat juttathassanak, olyan, az 1941-es népszámlálás alkalmával magát magyar anyanyelvűnek vagy magyar nemzetiségűnek valló személyeket is felvettek a kitelepítési listára, akik a 12.330/1945. M. E. számú rendelet értelmében mentesítésre lettek volna jogosultak a Németországba való áttelepítés alól. Valószínűsíthető, hogy volksbundistának, fasisztának minősítették a mozgalmat elkerülő svábokat is.

19

MNL PML VO. V. 1166. 4. doboz, ad35/1946. Uo. 35/1946. 21 Zinner Tibor: A magyarországi németek kitelepítése. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2004. 32. ~ 193 ~ 20

Bús Péter János

Ilyen lehetett a csobánkai Mauterer Ferenc is, aki állítása szerint az SS-sorozáson kényszerből jelent meg, és a bevonulást megtagadta, valamint mentesítési kérelmében22 hangsúlyozta, hogy szüleivel nem esik egyenlő elbírálás alá. Mentesítését a bizottság nem javasolta. A községi mentesítő bizottságok számára a vagyoni helyzet, a 3–6 kataszteri holdnál nagyobb földterületek birtoklása meghatározóbb volt a mentesítések elbírálása során, mint az, hogy a rendelet által meghatározott szempontokat érvényesítsék. Sokak mentesítését nem engedélyezték, azért, ment a mentesítő bizottság, vagy községekben működő Nemzeti Bizottság vagyonosnak tartotta őket. Ennek megfelelően, habár feltehetően lehettek olyan volksbundisták a községekben, akik a náci ideológiát meggyőződéssel vallották, olyanokat is Németországba való áttelepítésre köteleztek, akik mentesítési kérelmükben bizonyították, hogy nem pusztán magyar anyanyelvet és magyar nemzetiséget vallottak, de adott esetben valamely, a korszakban demokratikusnak nevezett párt cselekvő tagjai, vagy szakszervezeti tagok voltak. A 12.330/1945. M. E. számú rendelet erre vonatkozóan része így szólt: „(2) Az 1. § rendelkezését nem kell alkalmazni arra, aki cselekvő tagja volt valamely demokratikus pártnak, vagy legalább 1940 óta tagja volt a Szakszervezeti tanács kötelékébe tartozó valamely szakszervezetnek” (4) A (2) […] bekezdésben szabályozott mentesség kiterjed a feleségre (özvegyre), a kiskorú gyermekekre (kiskorú árvákra), valamint a velük - már a jelen rendelet hatálybalépését megelőzően is – közös háztartásban élő felmenőkre (szülők, nagyszülők) is.”23

22

MNL PML VO. V. 1166. 4. doboz, 493/1946. Idézi Fehér: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950. 202-203. ~ 194 ~ 23


A leányvári Grosz Jánost, aki a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének elnökeként tevékenykedett,24 egész családjával, kocsmatulajdonos testvérével, Grosz Jakabbal és annak családjával együtt kitelepítették,25 valamint hasonló történt a szintén leányvári, kereskedő, bolttulajdonos Frank Péter, aki mentesítési kérelmében26 leírta, hogy 1924-ben a Szociáldemokrata Párt könyvelője volt. Mentesítést ő és családja sem kapott, habár magyar anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Csobánkán Brandhuber György földműves szintén szociáldemokrata volt, ezt a mentesítési kérelméhez27 csatolt, a Szociáldemokrata Párt Központi Titkársága által kiállított igazolás bizonyította, mely szerint a 70.010./1946. B. M. számú rendelet 6. § -ának 2. bekezdése értelmében az áttelepülési kötelezettség alóli mentesség megilleti, mint a párt cselekvő tagját. Brandhuber mentesítését elutasította a községi Nemzeti Bizottság. A Nemzeti Bizottság elnöke a községben ugyanaz a Bajtek József volt, aki a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetét is vezette. A mai pest megyei Solymár 28 községben, ahol a kitelepítés 1946. április hónapjában ment végbe,29 a község a 70.010/1946. B. M. számú, 1946. január 18-án kiadott rendeletnek megfelelően30 a kitelepítés megkezdése előtt zára alá került, és ez alól 1946. május 10-én oldatott fel. Taller Mihály solymári lakos a községi elöljáróságon 1946. november 25-én előadta,31 hogy lányát, Puck Mártonné született Taller Máriát kitelepítették Németországba annak ellenére, hogy mindig magyarnak vallotta és tartotta magát, MNL KEML V-233./3. doboz, „Sváb” mentesítő kérvények 1946, 1-847+sz. n. 1. sz. MNL KEML V-233./4. doboz, Leányvár község Német kitelepítéssel kapcsolatos vegyes névjegyzékek, iratok 1944-1949. p38. 26 MNL KEML V-233./3. doboz, „Sváb” mentesítő kérvények 1946, 1-847+sz. n. 165. sz. 27 MNL PML VO. V. 1166. 4. doboz, 494/1946 28 A pest megyei Solymár községnek az MNL PML őrizetébe bekerült elöljárósági iratanyaga rendkívül hiányos. Bár a kitelepítés 1946. áprilisában történt meg, az iratanyagban csak 1946. novemberétől találhatók meg dokumentumok. A levéltárba már ebben a hiányos formában érkezett be az iratanyag, feltételezhető, hogy még Solymáron kár érte az irattárat, aminek következtében megsemmisültek a korábbi iratok, de az sem zárható ki, hogy az iratok tartalma miatt valaki azokat még a levéltárba bekerülés előtt szándékosan megsemmisítette, vagy onnan kiemelte, és az iratok valahol lappanganak. 29 MNL PML V. 1109. 1. doboz, Db/2 Solymár elöljárósági iratok, 2509/1946. 30 A magyarországi németek kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás. 211-216. 31 MNL PML V. 1109. 1. doboz, Db/2 Solymár elöljárósági iratok, 2544/1946. ~ 195 ~ 24 25

Bús Péter János

valamint politikai pártnak sem volt tagja. Taller az elöljáróságtól intézkedést kért lánya visszahozatala érdekében. Csomay (keresztnevét az irat nem közli –B. P.), Solymár község vezető jegyzője a Magyar Központi Statisztikai Hivataltól kért állásfoglalást az ügy tisztázása érdekében, arról, hogy Puck Mártonné (*1913) és gyermekei, Erzsébet (*1934) és Márton (*1939) az 1941-es népszámlálás alkalmával milyen anyanyelvet és nemzetiséget vallottak. Solymosi István kérelme,32 mely édesanyjára, özvegy Renácser Lajosnéra (sz. Schokátz Erzsébet) vonatkozott, ugyanazzal a szöveggel és fogalmazásmóddal s íródott, mint Taller Mihályé. A pilisszentiváni lakos Sas Józsefné született Gábeli Anna viszont, mivel apját, Gábeli Mátyást (*1889, Solymár) német nemzetiségére és német anyanyelvére hivatkozva kitelepítették, pedig valójában magyar nemzetiséget vallott 1941-ben, azt kérte az elöljáróságtól 1946. december 3-án,33 hogy vizsgálják ki, hogy ki írta be a német nemzetiséget. Csomay vezető jegyző ismét a Statisztikai Hivatalhoz fordult az adatokért. Bár a solymári kitelepítést megelőző mentesítési kérelmek egyelőre nem állnak rendelkezésre, feltételezhető, hogy a leányvári és csobánkai mentesítésekhez hasonlóan Solymáron is történtek visszásságok. Annak érdekében, hogy a községbe érkezett mezőkövesdi telepeseket 34 elhelyezhessék, valószínűleg alkalmazták azt a módszert, hogy a kitelepítés alól mentesítésre jogosult személyeket is áttelepítésre köteleztek. Eltérő Mireisz János esete, aki 1942 óta díjnok volt a solymári községházán, 1946. áprilisának végén Németországba telepítették ki. A Csomay vezető jegyző és Földvári János községi bíró-helyettes, valamint a Nemzeti Bizottság helyi elnökének olvashatatlan aláírásával ellátott iratban35 a készítők „gerinces magyar fiatalembernek”36 nevezik Mireiszet, akinek véleményük szerint, visszatérése, mivel feltétlen magyar érzelmű, kívánatos, mert „ilyen állampolgárokra hazánknak szüksége van.”37 Mireisz János a 32

Uo. ad2544/1946. Uo. 2609/1946. 34 Uo. 2739/1946. 35 Uo. 2714/1946. 36 Ld. uo. 37 Ld. uo. ~ 196 ~ 33


1030/1945. M. E. számú rendelet 15. § /b pontja, valamint a község 606/1946. számú határozata alapján állásában visszatartandónak minősült. A „megbízható” tisztviselők Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja, a Magyar Kommunista Párt tagja, Házi Árpád38 (1908–1970)39 annak érdekében, hogy vármegyéje magyarországi németek lakta, és ezért kitelepítés végrehajtása alá kerülő településeire az önkormányzati hatóságok szerinte megfelelő tisztségviselőkkel álljanak készen dr. Benczur József, belügyminisztériumi miniszteri osztálytanácsos, a magyarországi német lakosság kitelepítésének végrehajtására és ellenőrzésére kinevezett miniszteri biztos40 rendelkezésére, utasítást41 küldött az önkormányzatoknak. Ebben leírta, hogy a magyarországi németek zár alá vett vagyonát a svábok számára elidegeníteni tilos, vagyonleltár elkészítését pedig a miniszteri biztos által alakított 5 tagú bizottságok fogják elvégezni. A kitelepítés idejére az önkormányzatok elveszítették autonómiájukat, mert 9560/1945. M. E. számú rendelet 2. és 3. bekezdése értelmében működésüket felfüggesztették. Csobánkán Horváth Levente szentendrei járási főjegyző, mert a német lakosság kitelepítésének tartamára az elöljárói tisztségeket újból be kellett tölteni, Bajtek András korábbi községi bírót felmentette, és helyére Gaál Mihályt nevezte ki 1946. február 1-jén.42 Páty község önkormányzatának felfüggesztése azonban akadozott. Dr. Pongrácz Aladár, PestPilis-Solt-Kiskun vármegye főispánja több ízben sürgette a rendelkezés betartatá-

MNL PML IV. 408.-b, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 3453/1948. Házi Árpád alispán keresztnevét csak ebből az iratból lehet megtudni, a többin csak Házi s. k. szerepel, olykor pedig az alispán helyett Károlyi (akinek keresztnevét az iratok nem közlik –B. P.) vármegyei főjegyző szignálta a dokumentumokat. 39 Vida István (főszerk.): Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja, Budapest 1994. 171. www.ogyk.hu 40 MNL PML IV. 408.-b, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 11717/1946. Benczur pontos rangját ez az irat közli. 41 MNL PML IV. 408.-b, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 1782/1946. 42 MNL PML VO. V. 1166. 4. doboz, 282/1946. ~ 197 ~ 38

Bús Péter János

sát Páty községre vonatkozóan is. A község Nemzeti Bizottsága azonban úgy érvelt, hogy a településen még az 1%-ot sem éri el a sváb lakosok aránya, ezért az önkormányzat felfüggesztése nem szükséges. A szociáldemokrata Bikk András, a község Nemzeti Bizottságának elnöke, valamint a tagok, Molnár Jenő, a Nemzeti Parasztpárt tagja, a kommunista Polgár Benjamin, valamint a kisgazda Czigány Gábor aláírásával zárul az irat.43 A vármegye Buda környéki járásának főjegyzője, Kákonyi István az alispánnak írt jelentésében,44 a kitelepítésre kerülő községi tisztviselők áthelyezése tárgyában kifejtette, hogy áthelyezésre, felmentésre nem javasol tisztviselőt. Általánosan megállapítható, és ezt a fenti eset is megerősíti, hogy a térségben a kitelepítés végrehajtását nemcsak visszásságok, de esetenként érthetetlen anomáliák is jellemezték. Ilyen volt Tököl nagyközség is, ahol a községi vezető jegyző, dr. Volly László azért fordult az alispánhoz 1946. január 28-án,45 mert nem álltak rendelkezésére a község német lakosságára vonatkozó adatok, ugyanis az irattár a háború alatt teljes egészében megsemmisült. Volly nem tudta, hogy ki tudna ilyen adatokat szolgáltatni. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye nagykátai járásának az iraton kibetűzhetetlen nevű főjegyzője 1946. január 25-ére keltezett, az alispánnak írt jelentésében arról tájékoztatott,46 hogy a járás „tiszta magyar származású, német lakosság nincs, kitelepítésre szükség nincs”.47 A nagykátai járásban szerinte „a kitelepítésre vonatkozó hangulat közömbös”48 azonban „más területekről a német lakosság kitelepítését várják”.49 A főjegyző hozzátette, hogy járásában „mindazok, kik a földosztás során földhöz nem jutottak, áttelepülésre, különösen német lakta vidékekre nagy számban jelentkeztek.”50 A csobánkai Grüll Ferencné született Brunner Margit a nagykátai internálótáborban raboskodott. Rakssányi Elemér MNL PML IV. 408.-b, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 30945/1946. Uo. 1782/1946; 128/1946. kig. 45 Uo. 5230/1946. 46 Uo. 1782/1946; 208/1946. kig. 47 Ld. uo. 48 Uo. 49 Uo. 50 Uo. ~ 198 ~ 43 44


községi főjegyző a nagykátai rendőrkaptányságnak írt levelében 51 azt kérte Biró Sándor rendőrnyomozó hadnagytól 1946. március 11-én, hogy „mivel községemben az áttelepítés pár nap múlva befejeződik, kérem, szíveskedjék nevezettet Csobánka községbe útnak indítani, hogy családjával együtt települhessen át”.52 Csobánka ekkor már rendőri zár alatt volt. Rekvirálások A kitelepítésre kötelezett svábság vagyonának nagy részét a kitelepítéskor elveszítette. A kitelepítés során csak meghatározott mennyiséget, személyenként 100 kg-ot vihettek magukkal a Németország nyugati szövetségesek által megszállt zónáiba induló, marhavagonokból álló kitelepítési vonatszerelvényre, melyből az élelmiszer összesen 29 kg-ot tehetett ki, a többi ágynemű, ruhanemű, konyhai eszközök voltak, amennyi a 100 kg-os limitbe belefért. Házuk, földjük, esetenként egyéb ingatlanuk kártalanítás nélkül a kitelepítésük pillanatában a magyar államra szállt. Horváth Levente, a szentendrei járás főjegyzője az alispánnak írt felterjesztése szerint53 a községek termelési bizottságainak javaslata alapján a kitelepülő svábok lovait a telepeseknek adták ki Budakalász, Csobánka, Pomáz és Piliscsaba községekben 1946. május 14-én. A kitelepítést végrehajtó Népgondozó Hivatal Termelésszervezési Osztályának főosztályvezető-helyettese, Mersich Andor is leírta, hogy a telepeseknek juttatják az áttelepítésre kötelezett német lakosság állatállományát. Kiemelte,54 hogy szükséges az állatállomány egyenletes elosztása, hogy Budapest ellátása biztosítva legyen. Egy, a kitelepítéssel kapcsolatos kiemelkedő visszaélésre mutat rá a PML iratanyaga.55 Szentendre főjegyzője,

51

MNL PML VO. V. 1166. 4. doboz, 561/1946. Ld. uo. 53 MNL PML IV. 408.-b, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 12303/1946. 54 Ua. 55 Uo. 12620/1946. ~ 199 ~ 52

Bús Péter János

Horváth Levente 1946. március 12-én arról informálta Házi alispánt, hogy a Népgondozó Hivatal járási körzetvezetője, Gál Mihály 1946. február hónapjában a járás több, kitelepítés előtt álló sváb községében élelmiszer és egyéb ingóságok rekvirálását végezte el, a miniszteri biztos rendeletére, és az akkor Budakalászon működő bizottság élelmezésére hivatkozva. Gál Mihály Horváth értesülései alapján, március1-jével elbocsájtatott a Népgondozó Hivatalból, helyettese, Kovács Árpád pedig rendőri őrizetbe került. Horváth a felterjesztésében foglaltakat Dunabogdány, Visegrád, Csobánka jegyzőinek jelentéseivel támasztotta alá. Erős László, Dunabogdány vezető jegyzője 1946. február 16-ára keltezett jelentésében beszámolt arról, hogy Gál Mihály 1946. február 12-én végezte a rekvirálást a településen, Kárpáti Zoltán, a Népgondozó Hivatal kirendeltségvezető-helyettese, valami dr. Némethy Gyula helyettes miniszteri biztos nyílt rendeletére hivatkozva. Visegrádról Tóth Iván jegyző 1946. március 6-án arról számolt be, hogy Gál nyolc rendőr kíséretében február 14-én zsírt, sertéshúst, burgonyát rekvirált a községben. Mindezeket igazolta Rakssányi Elemér, Csobánka főjegyzője is 1946. február 16-án, miszerint Gál Mihály 1946. február 12-én jelent meg a községben, és élelmiszereket szállított el Budakalászra, a II. számú áttelepítési csoportba kirendelt karhatalom és tisztviselők ellátásának biztosítására. Gál Mihály 1639 kg burgonyát, 79 kg zsírt, 380 kg búzát, 348 kg babot, 246 kg árpár vitt el Csobánkáéról, amivel Rakssányi szerint a községet nagyon megterhelte, mivel Csobánka „a minimális élelmiszerekkel sincs ellátva”.56 Házi Árpád alispánt a Horváth Levente járási főjegyző által leírtakban Iványi Jenő, a Népgondozó Hivatal hivatalvezetője erősítette meg 1946. május 7-én, tájékoztatván, hogy „Kovács Árpád és Gál Mihály körzetvezetőket a Hivatal még februárban az általa kiderített tényállás alapján állásukból elbocsátotta.”57

56

Ld. uo. Ld. uo. ~ 200 ~ 57


A „visszaszivárgások” A Pilis térsége sváb falvainak kitelepítésének vizsgálatában, a kitelepítés folyamatát elszenvedő svábság életére nézve fontos információkat hordoz magában az, hogy voltak olyan személyek, akik a kitelepítések lezárulta után, rövidebbhosszabb németországi tartózkodás után visszatértek otthonaikba.58 Dr. Borbély György, Esztergom vármegye helyettes főjegyzője levelében 59 emlékeztette Leányvár község elöljáróságát, hogy a „visszaszivárgó” svábokat külföldi állampolgárként kell kezelni. Ezt a 7970/1946. M. E. számú rendelet írta elő: „7.970/1946. M. E. számú rendelet a Németországba áttelepítettek magyar állampolgárságának elvesztése tárgyában (Kihirdetett 1946. július 16-án. M. K. 158. szám) (1) Mindazok a magyar állampolgárok, akik a Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítése tárgyában 1945. évi november hó 20. napján kelt határozata alapján Németországba áttelepítetnek, Magyarország területének az áttelepítés végrehajtásával kapcsolatban történt elhagyása napján magyar állampolgárságukat elvesztik.”60 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja a belügyminiszternek jelentést tett, hogy törvényhatósága területén a sváb kitelepítések után milyen „visszaszivárgások” történtek. Eszerint61 a Buda környéki járásban Pesthidegkútra 10 fő, Torbágy községbe 2 fő, Budajenőre 1 fő, Solymárra és Zsámbékra 8 fő tért vissza, a zsámbékiak közül többen a főkapitányság államvédelmi osztályán vannak őrizetben, egy korábbi zsámbéki lakos pedig tudomása szerint ismeretlen helyen tartóz-

A témáról bővebben ld. Tóth Ágnes: Hazatértek. A németországi kitelepítésből visszatért magyarországi németek megpróbáltatásainak emlékezete. Budapest, 2008. 59 MNL KEML V-233./4. doboz, Leányvár község Német kitelepítéssel kapcsolatos vegyes névjegyzékek, iratok 1944-1949. p25. 60 Idézi Fehér: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950. 207. 61 MNL PML IV. 408.-b, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, 3453/1948. ~ 201 ~ 58

Bús Péter János

kodik. A központi járásból Soroksár településre 4 fő tért vissza, a szentendrei járásban Békásmegyerre 3 fő, Piliscsabára pedig 4 fő költözött vissza. Dr. Kákonyi István Buda környéki járási főjegyző az alispánnak azt jelentette 1948. január 19én,62 hogy a solymári lakos Hellerbrandt Mihály aki, orosz hadifogságból jött haza, igazolta, hogy hogy vele egy háztartásában József fia (*1942) és Terézia lánya (*1944) is itt él, akiket anyjukkal 1946 áprilisában Németországba kitelepítettek. Összegzés A Pilis térségében a magyarországi németek kitelepítésére irányuló kutatásaim során megfigyelhető az, hogy a kitelepítések lebonyolítása egyáltalán nem volt zökkenőmentes, úgy a kitelepítés megszervezése során, mind a mentesítésekkor tapasztalhatók voltak visszásságok, amik nem pusztán az áttelepítésre kötelezett sváb lakosságot, hanem a községekben maradó svábokat, de a községekbe betelepített új lakókat, a telepeseket is negatívan érintették, helyzetüket hátrányosan befolyásolták. Mind a többségében kommunista, szociáldemokrata, kisgazda, parasztpárti képviselőkből álló elöljáróságok, mind az állami tisztviselők részéről az egyéni érdekek, a bizonyos személyeket helyzetbe hozó, míg másokat olykor tudatosan ellehetetlenítő magatartása volt jellemző. A kitelepítés elrendelő 12.330/1945. M. E. számú, valamint annak gyakorlati végrehajtását szabályozó 70.010/1946. B. M. számú rendeletekben foglaltakat nem minden esetben tartották be, a vagyoni helyzet, azaz földterület vagy üzlethelyiség tulajdonlása a bizottságok számára a kitelepítés alóli mentesítést gátló tényezőként jelent meg, azért, mert a földterületeket és a házakat a magyar telepeseknek kívántak juttatni, mellyel feszültségeket szítottak a sváb lakosság és a telepesek között. Kirívó eset Gál Mihály járási körzetvezető eljárása, valamint figyelemre méltó az a mód és hangnem, ahogyan a különböző járási, vármegyei, állami tisztviselők a svábról 62

Uo. 5003/1946. ~ 202 ~


levelezéseikben beszélnek, mert megfogalmazásaik arra engednek következtetni, hogy olykor svábság egészét mintegy, társadalomra veszélyes elemként definiálták. A kutatás jelenlegi fázisában nem lehet egzakt számokat megállapítani arról, hogy az egyes községekből hány főt telepítettek ki, mert a kitelepítést megelőzően is hagyták el svábok a községeket, valamint pontosításra szorul, és további vizsgálódás tárgyát képezi, hogy pontosan hogyan és milyen körülmények között ment végbe az egyes községekben a Németországba kitelepítettek esetenkénti otthonaikba való visszatérése.

~ 203 ~

Bús Péter János

Summary

According to the decree of the Hungarian government No. 12.330/1945. M. E., between 200 000 and 250 000 Hungarian Germans were transplanted to Germany. I wrote my essay about the history of relocation in the villages of the Pilis Mountains used up the files of the archives PML VO. V. 1166. (1945–1946), PML V. 1109.; PML IV. 408.-b. and KEML V-233. (1945–1946). I was searching for the answer, that how it was to keep the paragraphs of the decrees. In the villages written letters for the higher authorities and the monitoring of the relieving petitions pointed out that the delegation disregarded what were in the decrees because of their personal sympathy or their revulsion for the people who had to leave their houses. It happened sometimes that for the people who had been a little bit wealthier than the others, it was not possible to relieve from the relocation list, none the less they were possibly a member of some democratic parties or they said at the census in 1941 Hungarian nationality and mother tongue. The Nazi movement called Volksbund operated in some of the villages, but the members of this organizations, in some instances did not know about the fact that they were part of a political movement and they thought it was an organization which was established to keep tradition.

~ 204 ~

A jászberényi téesz-szervezés társadalomtörténeti látószögei

Cseh Dániel A jászberényi téesz-szervezés társadalomtörténeti látószögei Intenció

D

olgozatomban1 arra teszek kísérletet, hogy a rendelkezésre álló jegyzőkönyvek, egykorú sajtótermékek feldolgozásával, visszaemlékezések se-

gítségével bemutassam a mezőgazdaság kollektivizálásának jászberényi útját és megvalósítását, továbbá, hogy feltárjam a belső irányítási mechanizmusok által és azokon belül létrejövő konfliktusmezők természetét, társadalom- és mentalitástörténeti előzményeit. Dolgozatom első részében komparatív elemzésnek vetem alá a téeszesítés két hullámának agitációs stílusát és módszereit, a második részében pedig a források által feltárható „történeti drámát” kívánom bemutatni, nem kilépve a mikrotörténeti kontextusból és értelmezési keretből. A témának meglehetősen szűkös a helytörténeti szakirodalma. A Kádárrendszer alatt ezen időszakot említésszerűen tárgyalják olyan művek, amelyek vagy a város átfogó, 1945 utáni történetét dolgozzák fel, vagy termelőszövetkezeti elnökök visszaemlékezéseiből szerkesztődtek.2 1989 után egyetlen önálló mű jelent meg, ami a legsikeresebben működő jászberényi termelőszövetkezet, a Kossuth Tsz történetét ismerteti szigorúan gazdasági szempontok alapján.3 A

A tanulmányt – amely a szerző A jászberényi téesz-szervezés belső irányítási mechanizmusai és konfliktusmezői (1956–1961) c. TDK-dolgozatának és az azzal azonos című és tartalmú, a DE BTK Juvenilia c. 2015. évi antológiájában megjelenő tanulmányának rövidített, átdolgozott változata – Dr. Szilágyi Zsolt, a Debreceni Egyetem Modernkori Magyar Történeti Tanszékének adjunktusa lektorálta. 2 Erdész Sándor: Jászberény város története 1945–1956 [szakdolgozat]. 1956. Jász Múzeum Adatára; Nagy József–Tóth János: Jászberény város története a felszabadulástól napjainkig. Jászberény, 1970; Ács Irén–Győri Tibor–Petrák Katalin (szerk.): Közös úton: a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom kialakulásának és fejlődésének Szolnok megyei története. Szolnok, 1980. 3 Besenyi Vendel: 50 éves a Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet. Jászberény, 1988. ~ 205 ~ 1

Cseh Dániel

jászberényi helytörténetek ezt az időszakot és ezen időszak eredeti forrásait ez idáig meg sem kísérelték feldolgozni, és a jászberényi termelőszövetkezetek kialakulásáról sem született átfogó történeti munka a rendszerváltozást követően. Kutatómunkám során 1200 oldalnyi levéltári anyagot dolgoztam fel, aminek közel fele releváns információkkal bír a történeti dráma megkonstruálásához is. Ezeket a forrásokat korábban nem dolgozták fel, és hasonló szempontokat sem érvényesítettek a helyi szakmunkákban. Értelmezési keretek A mezőgazdaság kollektivizálása nem kizárólag gazdaságtörténeti téma, sőt a történeti emlékezet és az értelmiségi közbeszéd inkább annak politikai- és társadalomtörténeti vonatkozásait hangsúlyozza.4 Egy lehetséges makrotörténeti olvasat az önállóan és szervesen fejlődő, alakuló magyar agráriumba való gazdasági-kulturális intervenció,5 amely a megszálló szovjet hadsereg teremtette lehetőség nyomán kibontakozott kommunista hatalomátvételt és ország-átszervezést jelenti. Ennek mikrotörténeti adaptálási lehetősége a jászberényi társadalom új helyzetre adott reakcióinak, alkalmazkodási és túlélési stratégiáinak a vizsgálata.6 A társadalomtörténeti interpretáció közelíthet a paraszti szenvedéstörténet toposza, a tulajdon- és jogfosztásnak az egyetemes problematikája felől, amely a kollektivizálást – az elkövetett erőszakcselekmények és a parasztság mint társadalmi réteg hetvenes évekre való eltűnése miatt – mint történelmi traumát, társadalmi kataklizmát mutatja be.7

Ö. Kovács József: A paraszti társadalom felszámolása. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945–1965. Budapest, 2012. 17. 5 Csite András–Kovách Imre: Vidéki történet. In: Kovách Imre (szerk.): Hatalom és társadalmi változás. A posztszocializmus vége. Szociológiai tanulmányok. Budapest, 2002. 221–223. 6 Vö. Varga Zsuzsanna: Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában. Budapest, 2013. 82–83. 7 Kaposi Zoltán: A 20. század gazdaságtörténete. Budapest–Pécs, 2004. 177.; Ö. Kovács: A paraszti társadalom felszámolása. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete, 62., 66. ~ 206 ~ 4


A

szellemtörténeti

hagyományon

nyugvó

értelmezési

kísérlet

mikrohistorikus elemzésre alig alkalmazható, hiszen e szerint egy adott korszakot átható „lelkület” befolyásolja és indukálja annak történéseit – ahogy Szekfű Gyula fogalmaz „Bethlen Gábor […] egyszerűen azt valósította meg [a merkantilizmust], ami akkor egész Európában a levegőben volt” –,8 vagyis csekély relevanciával bír a partikuláris megvalósulás elemzése, sokkal érdekesebb a nagy egészet alakító „szellem” vizsgálata. A fenti jelentésadási kísérletek mellett (szándékosan nem a „szemben” vagy a „helyett” kifejezéseket használom, mert megítélésem szerint az egyes diskurzusok legitim egymásmellettiségben vannak jelen) új kutatási eredményeket adó lehet a társadalmi struktúra mint anyagiasult forma felőli megközelítés is. Hajnal István szerint a történelem folyását nem az egyéni érdekek (adott esetben osztályérdekek) mint erők alakítják, de nem is valami korszakot belengő „szellem” vagy „lelkület”. Ezeket az ember antropológiai velejárójának, tehát emberi konstansnak tartja, amelyek éppen permanens jelenlévőségükből kifolyólag semmilyen magyarázattal nem szolgálnak a történelmi változások okára nézve. A történelmi változások mibenlétének megértéséhez egy változót kell keresni, amely mintegy keretet szabva az állandónak, meghatározza annak irányát és erőkifejtési lehetőségeit. Hajnal ezt a változót a társadalomszervezetben találja meg, amely szerinte az interperszonális viszonyrendszerek anyagiasult formája. Rámutat, hogy a társadalmi struktúrának belső törvényszerűségei szabják meg a benne élők erőinek és szellemiségének hatást kifejtő lehetőségeit, egyúttal függetlenek is azoktól. A társadalom szerveződése jelentősen meghatározza az egyes személyek vagy kollektívák lehetséges mozgásterét, ezért gondolja úgy Hajnal, hogy az autonóm működési mechanizmusok determinatívak és egyben determinisztikusak is.9

Szekfű Gyula: Az erdélyi fejedelemség. In: Hóman Bálint–Szekfű Gyula: Magyar történet. 4. kötet. Budapest, 1939. 65. 9 Lakatos László: Az élet és a formák. Hajnal István történelemszociológiája. Budapest, 1996. 83– 137. ~ 207 ~ 8

Cseh Dániel

Hajnal történelemszociológiájának beemelése a lehetséges értelmezési keretek közé számos újabb kérdést vet fel. Hogyan magyarázható a társadalom belső szerkezetéből kiindulva a gazdasági recessziót hozó és piaci alapon fenntarthatatlan téeszesítés? A válasz talán a kérdés pontosításában rejlik. Nem feltétlen a téesz-szervezés, mint gazdaságpolitikai cél eredete a releváns elemzési szempont, hanem annak megvalósulása és a közben végbemenő társadalmi interakciók mikroszinten jelentkező különbözősége. Ha a történelmet drámaként konstruáljuk meg, akkor be kell látnunk, hogy nincs eredeti téma, csak egyedi realizáció. Az ilyetén interpretációhoz pedig fel kell térképezni a történet szereplőit és a köztük lévő viszonyok jellegét. A lokális konfliktusok feltárásához módszertani iránytű lehet Kövér György A tiszaeszlári dráma című műve, amely a jogilag megállapodottnak látszó struktúráknak a felszín alatti konfliktusok nyomán való formálódását és újjáalakulását tételezte fel és mutatta be. A konkrét szituációban személyek és családok olykor évszázadokra nyúló konfliktusairól, perlekedéseiről kapunk tudósítást, amelyekre egy jogilag és gazdaságilag konzerválódott társadalom teremti meg a lehetőséget. 10 Eltérő volt a helyzet az 1945 utáni Jászberényben, ahol éppen megváltoztak a korábbi tulajdon- és hatalmi viszonyok, tehát a személy- és családközi ellentétekben jelentkező konfliktusok átadták a helyüket azoknak a szembenállásoknak, amelyeket a kialakuló új gazdasági-politikai helyzet eredményezett. A jászberényi termelőszövetkezetek kialakulása A redemptus város – Jászberény a 20. század első felében Jászberény a Jász Kerület központjaként, hagyományosan jómódú középbirtokosok városa volt. A 18. század közepén a nagykiterjedésű határ 770 család

Kövér György: A tiszaeszlári dráma – Társadalomtörténeti látószögek. Budapest, 2011. 169– 249. ~ 208 ~ 10


kezében volt, amelynek nagy része középparasztok tulajdonában állt.11 A 20. századra azonban jelentős birtokaprózódás ment végbe, ami nagymértékben csökkentette a nagybirtokosok, és megnövelte a kisbirtokosok számát. A jászberényi birtokrendszer alakulása a 20. század első harmadában:12 1900-ban

1930-ban

1935-ben

Birtokos (fő)

1 955

2 723

3 288

Átlagos földterület (kh/fő)

24,6

17,6

5,6

100 kh-nál nagyobb birtokok

49

21

7

(db) 1930-ban a város lakosságának mindössze 65%-a lakott a belterületen, míg 35%-uk a környező tanyákon élt.13 A dominánsan mezőgazdasági településen igen alacsony volt az ún. „nincstelenek” aránya, akik önálló gazdálkodást nem folytattak, hanem természet-, vagy pénzbeli bevételeiket mások birtokain végzett munkával keresték. Alacsony arányuk oka, hogy a mezőgazdasági társadalom tengelyét adó kis- és középparasztságnak nem volt sem pénze, sem igénye arra, hogy állandó cselédeket, napszámosokat tartson. Az időszakos munkák alkalmával fordult csak elő, hogy a summások munkaerejét is igénybe vegyék. A város foglalkozásszerkezete 1930-ban:14 Foglalkozás

Arány (%)

Mezőgazdasági termelő

61,8

Iparos

16,9

Közalkalmazott, nyugdíjas

9,8

Kereskedő

4,7

Cseléd, napszámos

3,5

Fodor Ferenc: Berény. In: Uő: A jászság életrajza. Budapest, 1942. 426–469, 458. Saját készítésű táblázat Magyar Statisztikai Közlemények. Új Sorozat. (A továbbiakban: MSK Ús.) 86. (1934) és 99. kötet (1936) alapján, valamint lásd Fodor Ferenc: Berény, 459. 13 Fodor: Berény, 459. 14 Saját készítésű táblázat MSK Ús. 86. kötet alapján. ~ 209 ~ 11 12

Cseh Dániel

Az 1945. március 15-én elfogadott földreformrendelet végrehajtása Jászberényben komoly problémát vetett fel, hiszen a földosztás Jászberény viszonyaira – nagybirtok és számottevő agrárproletárság híján – alig volt érvényes. 1947 elejére a 900 igénylő között átlagban 6 kat. hold szántót és 1-2 kat. hold szőlőt osztottak ki.15 A téeszesítés első hulláma 1948-ban két csoportosulás, egymástól függetlenül 1. típusú termelőszövetkezeti csoport létrehozását tervezte, viszont téeszként alakultak meg, mert csak az ilyen, „magasabb szintű szövetkezésnek” biztosított az állam kedvezményeket, felszereléseket.16 Az egyik csoport helyi törpebirtokosokból és kubikosokból állt, akik 35 kat. holdon, jószágállomány nélkül kezdték közös gazdálkodásukat 1948 októberében Tóth D. János17 vezetésével. A másik – egy hónappal később alakult – csoport zömét Szovjetunióból hazatért hadifoglyok adták, akik 32 kat. holddal és két lóval kívántak gazdálkodni Molnár Sándor vezetésével.18 Az FMSZ keretén belül működő két bérlőszövetkezetként induló csoport 1949. január 1-jén egyesült, s rövidesen – a Gerő Ernő név elhagyása után – a Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nevet vette fel.19 1949. március 19-én 11 kat. hold szőlővel, 1 lóval és 12 taggal létrejött a Petőfi Tsz. Ezután sorra alakultak az állami gazdaságok,20 majd 1950. március 15-én elkezdte működését a Március 15. Tsz. 40 kat. hold földterületen, 1 lóval és 16 taggal.21 1950 végén a téeszek 236 taggal, 994 kat. holdon gazdálkodtak, a város földterületének 2,5%-án, ami messze elmaradt az országos 14%-os arányhoz képest. Míg 1951-re az egyéni gazdák terhei újból Jászkürt, 2. évf. (1947) 19. sz. 4. Besenyi: 50 éves a Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet, 6. 17 Tóth D. János egy földosztásból kimaradt kubikos ember volt, akit egy budapesti agitátor keresett fel, és tájékoztatott a szövetkezési lehetőségekről. Uo: 5. 18 Erdész: Jászberény város története 1945–1956. 19 Besenyi Vendel: Személyes interjú. Készítette: Cseh Dániel. Jászberény, 2012. február–március. 20 Szolnok Megyei Néplap, 2. évf. (1950) 21. sz. 3. 21 Nagy–Tóth: Jászberény város története a felszabadulástól napjainkig, 115. ~ 210 ~ 15 16


növekedtek, a velük szemben foganatosított rendszabályok egyre szigorodtak, addig a téeszeknek adott állami kedvezmények növekedtek, így a szövetkezetek lassú gyarapodásnak indultak – a legeredményesebben gazdálkodó Kossuth Tsz pedig viszonylagos népszerűségre tett szert. Az 1952-es év megnövekedett beadási kötelezettségei megtörték a téeszek fejlődését, ugyanakkor az egyéni gazdákat a létbizonytalanságba taszították.22 Sokan ekkor hagyták el törpe- vagy kisbirtokaikat, s helyezkedtek el a városban kialakuló, egyre nagyobb munkaerő igényű gyáriparban. 1953-ra az aszály és az irracionális beszolgáltatások miatt a téeszek és a törpebirtokosok állatállománya katasztrofális állapotba került. 23 Különösebb agitáció nélkül (gazdasági kényszerűségből és politikai előrelátásból) alakultak meg a város téeszcséi: a Harcos, a Talpra Magyar, a Rákóczi és a Dózsa átlagosan 5-8 kat. holdas kisbirtokosokból.24 Az 1953-as új kormányprogram következtében egyes téeszekből tömeges kilépések történtek (a Talpra Magyar Tsz 50%-os tagvesztesége miatt egyesült a Petőfivel),25 más téeszek azonban épp az új iránynak köszönhetően álltak növekedési pályára. 1954-ben a megmaradt termelőszövetkezetek gazdasága megszilárdult, ám az 1955-ös politikai fordulat megakasztotta a fejlődést. Az 1956-os forradalom során három téesz (Dózsa, Harcos, Béke) felbomlott, a maradék háromból egyedül a Kossuth Tsz tudott jó eredménnyel zárni, s időben megtartani a zárszámadó közgyűlést. Összesen 24 taggal és 62 kat. hold földdel lettek kevesebbek a megmaradt téeszek, s négy termelőszövetkezeti csoport (Aranykalász, Haladás, Rákóczi, Dózsa)26 is folytatta a közös gazdálkodást.27

Kunos István: Jó eredményt hozott a feltárt szalma etetése a jászberényi „Petőfi” tsz-ben. Szolnok Megyei Néplap, 5. évf. (1953) 5. sz. 3. 23 Varga Illés: Földművesszövetkezeteink feladatai az újesztendőben. Szolnok Megyei Néplap, 5. évf. (1953) 5. sz. 3. 24 Nagy– Tóth: Jászberény város története a felszabadulástól napjainkig, 136. 25 MNL JNSZML XXIII-502-a Jb VT VB 1953. 10. 09. és 1953. 12. 11. (A tanulmányban szereplő összes levéltári hivatkozás az imént megjelölt levéltár anyagára mutat.) 26 A föloszlott Dózsa Tsz még 1956 decemberében összeállt, mint téeszcsé. 27 MNL JNSZML XXIII-502-a Jb VT VB 1957. 08. 26. ~ 211 ~ 22

Cseh Dániel

A téeszesítés második hulláma A helyi MSZMP Végrehajtó Bizottsága (a továbbiakban VB) 1957-ben nem fejtett ki komolyabb és szervezettebb munkát a mezőgazdaság kollektivizálása érdekében. Érezhető volt munkájukban az a félelem és bizonytalanság, amelyet a nem várt ötvenhatos események mellett a központ vívódása is okozott. Egyértelmű utasítás híján pedig nem mertek erélyesebben fellépni, ezért inkább olyan pótcselekvésekbe menekültek, mint a pártszervezetek erősítése, biztatása, a jelentéskészítési-dömping, vagy épp az állami ünnepek megszervezése. Jászberényben 1958 elején már négy termelőszövetkezet (Kossuth, Március 15., Petőfi,28 Béke), három termelőszövetkezeti csoport29 (Haladás, Rákóczi, Dózsa) és négy szakcsoport (három szőlőtermelési és egy birkatenyésztési) működött. 1959. január 13-án, egy nappal az új direktíva kihirdetése előtt tartotta rendkívüli ülését30 a VB, melyen mintegy tablót adva, jelen voltak a bizottsági tagok mellett megyei és országos pártfunkcionáriusok, Jászberény politikai és gazdasági vezetői, valamint a tömegszervezetek és az oktatás képviselői. Az ülést egy négynapos vizsgálat előzte meg, melynek keretében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei MSZMP Végrehajtó Bizottságának vizsgálóbiztosai mérték fel a városban a „mezőgazdaság szocialista átszervezésének” állapotát, illetve a megyei és központi határozatok végrehajtásának eredményeit. Az agitáció új módszertana is deklarált formában a bizottság tagjai elé került Váczi Sándor, a Megyei MSZMP VB, illetve Roska István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja tolmácsolásában.

A Petőfi Tsz – 1 családfőre eső viszonylag nagy földterülete ellenére – nem középbirtokosokból állt, hanem olyan agrárproletárokból, akik az állami tartalékföldeken dolgoztak, amelyek az ő belépésükkel a téesz földalapjává váltak. 29 Az Aranykalász Tszcs-ből 14 taggal „Lendület” néven mezőgazdasági társulás alakult. 30 MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959. 01. 13., 1–36. ~ 212 ~ 28


Két hónap alatt tizenhat új termelőszövetkezet jött létre, a téeszcsék átalakultak téeszekké. Az így létrejövő 24 termelőszövetkezet összterülete 17 195 kat. hold (44%) volt, taglétszáma 3374 fő, ami 1926 családot jelentett.31 Az állatállomány meglepően kis mértéke32 abból is adódott, hogy sokan a rokonok közti szétíratással próbálták megmenteni a családi gazdaságuk utolsó lehetséges tartópilléreit. A földrendezés előkészítése 1959. április 14-én indult meg, aminek alapvető irányelvei közé tartozott, hogy az „egyénileg dolgozó parasztok nem kaphatnak jobb földet, mint a termelőszövetkezetek”.33 A munka során figyelembe vették a későbbi téeszösszevonások szükségességét is, és így alakították ki az egyes nagyobb, összefüggő táblákat. A szakemberhiány orvoslása céljából is sürgették a termelőszövetkezetek összevonását. Végül öt téeszt alakítottak a huszonnégyből: Lenin, Kossuth, Március 15., Rákóczi, Vörös Csillag Tsz.34 Később, 1973-ban egyesült a Rákóczi és a Kossuth Tsz, 1976-ban csatlakozott hozzá a Március 15. Tsz is,35 valamint a jászberényi Vörös Csillag, a jászfelsőszentgyörgyi Egyetértés és a pusztamonostori Búzakalász Tsz-ekből pedig létrejött a Zagyvamenti Tsz. A termelőszövetkezetek – rendszeres állami tőkeinjekció mellett – lassú fejlődésnek indultak: előtérbe került a nagygazdaságok közös vállalati jellege, aminek következtében a hatalom teret engedett az egyéni tapasztalatokra épülő üzemszervezési és munkadíjazási formáknak is.36

MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1958. 03. 20., 179. Jelentés a jászberényi városi Párt Végrehajtó Bizottságának a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről. 2. sz. melléklet. 32 Uo., 180. Jelentés a jászberényi városi Párt Végrehajtó Bizottságának a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről. 3. sz. melléklet. 33 Beszteri Mihály hozzászólása. Uo, 1959. 04. 24., 158. 34 Ld. 12. sz. melléklet. MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959, 98., MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1960, 17. és MNL JNSZML XXIII-501-a Jb VT VB 1962. 03. 16. 35 Besenyi: 50 éves a Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet, 29–37. 36 Erdei Ferenc: Egy szocialista intézményünk tanulságos fejlődése. Kritika 6. évf. (1968) 2. sz. 3–14. ~ 213 ~ 31

Cseh Dániel

Az agitáció stílusa és eszközei A téeszesítés második, befejező hullámának részletes menetrendje és cselekvési terve volt. Ennek egyik legfontosabb eleme az egy időben és minél szélesebb körben történő szabályos „lerohanás” volt. Úgy gondolkoztak, hogy ha a parasztokat egyszerre agitálják a téesz felé, akkor kevesebb lehetőségük lesz egymás lebeszélésére, ellenirányú befolyásolására. Az agitátoroknak összehasonlító adatokkal és gyorsan alkalmazható érvekkel kellett rendelkezniük a szövetkezeti munka előnyeiről és külföldi eredményeiről. Ezt a munkát az ezután megalakítandó Fejlesztési Bizottságnak kellett összefogni, melynek tagjai lettek a város politikai és gazdasági vezetői.37 A meggyőzésben a hangsúly a politikai manipuláción (propaganda), az egzisztenciális (álláshelyek biztosítása/megszüntetése) és pszichikai zsaroláson és a gazdasági ellehetetlenítésen (értékdeficites tagosítás és földcsere, megemelt adók a téeszcsék esetében) volt. Egyszerre hangsúlyozták az önkéntességet és a „szívós politikai munkát”:38 „az önkéntesség abban van, hogy a paraszt írja alá a belépési nyilatkozatot […] 10-szer is ki kell menni, de agitátornak, és nem rendőrnek, politikai eszközökkel kell meggyőzni”.39 Ezzel végre ki lett mondva az, amit mindannyian éreztek a helyi pártvezetésben: a tervszerű és rendszeres fizikai erőszakot nem támogatta tovább a kormányzat. A szervezési munka február 5-én kezdődött, amikor 15 fős brigád érkezett a megyei pártbizottságtól a városi vezetés segítségére. A jászberényi párszervezet 240 főt biztosított a szervezési munkára, akikhez csatlakoztak az Ipari Csoport népnevelői (500 fő), a téeszek és egyes üzemek aktivistái, valamint pedagógusok és diákok (több harmadikos, negyedikes gimnazista). Az 1300-1400 fős „élcsa-

Váczi elvtárs hozzászólása. MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959. 01. 13., 12–13.. MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB FOB 1959. 02. 20., 19. 39 Uo: 11. ~ 214 ~ 37 38


patot” 74 csoportra osztották egy-egy vezetővel, akiknek munkáját a Városi Termelőszövetkezeti Fejlesztési Bizottság fogta össze. Új úton címmel ideiglenesen megjelenő újságot is kiadtak. Az agitáció fedezetét a Városi Tanács Mezőgazdasági Osztálya biztosította.40 A népnevelők napi tíz órában dolgoztak, sokszor hangosbemondóval felszerelt kocsikkal járva a tanyavilágot. A VB a város közterein lévő hirdetőtáblákon tetette közzé a Beszteri Mihály41 tanácselnök-helyettes által összeállított új kuláklistát és a rajta szereplők elleni feljelentéseket, eljárásokat, röplapokkal és transzparensekkel pedig folyamatosan hirdették a belépők számát. A börtönrácsot illusztráló plakátok és a kuláklisták kifüggesztését utólag túlzónak találta a megyei pártbizottság is, amely szerint „az ilyen politikai bravúrokat félre kell tenni”.42 Fontos szerepe volt a megfélemlítésnek is a kampány során. Nap mint nap több tíz parasztot idéztek be a Tanácsházára „elbeszélgetés” céljából,43 amelynek rendszerességét idővel csökkentették. A rendőrkapitányságot is igyekeztek bevonni a szervezésbe, elsősorban a kulákokra való nyomásgyakorlással, de voltak abszurd kérések is, mint a lovas járat biztosítása az egyes területekre. Ezek már sok rendőr számára sem voltak elfogadhatók, akik szerint „a fejlesztés társadalmi feladat, nem pedig rendőrségi.”44 Bizonyos szintű tudathasadásban is szenvedett a VB, hiszen nehezen tudták megvalósítani a „szívós politikai munkát” az „önkéntességet” hangsúlyozó politikai nyilatkozatok mellett.

40

Uo. 1959. 02. 19., 91. Beszteri Mihály sorozatos parasztellenes intézkedéseinek köszönhetően az 1956-os forradalom idején néhányan nem a tanácselnököt, hanem őt akarták megverni, hiszen őt tartották a szocialista terror helyi fővégrehajtójának. Az iránta való ellenszenvet növelte paraszti származása is, hiszen emiatt „árulónak” tekintették. Balla Sándorné: Személyes interjú. Készítette: Cseh Dániel. Jászberény, 2012. február 25. Az 1959-es agitáció idején is – Bányai és Csuka elvtársakkal együtt – ő „foglalkozott” a kulákokkal. 42 MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB FOB 1959. 02. 23., 26. 43 MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959. 02. 19., 87. 44 MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB FOB 1959. 02. 20., 16. ~ 215 ~ 41

Cseh Dániel

Az agitációs kommunikáció alapvetően megváltozott az 1956–1958-as évekéhez képest. Most már nem azzal a kérdéssel mentek oda, hogy „meggondolta-e már a belépést”,45 hanem azzal, „hogy most már itt az ideje, és a termelőszövetkezetbe[n] a helye”.46 Ügyeltek arra is, hogy egyértelmű helyzet elé állítsák az embert: támogatója vagy ellenzője a rendszernek. Ha a támogatója, akkor semmi akadálya, hogy belépjen a téeszbe. Ha nem akart első lenni, szereztek mellé másik 8-10 embert, akivel együtt aláírhatta az alapítási nyilatkozatot.47 Nagy szerepe volt a meggyőzésben a kisgyűlések tartásának, amiről szabályosan nem engedték haza a résztvevőket, amíg meg nem alakítottak egy téeszt.48

Konfliktusmezők A mezőgazdaság „szocialista átszervezése” során több aktuálisan pragmatikus és szociokulturális beidegződésre visszavezethető konfliktusmező is kialakult. Két alapvető konfliktusmezőt lehet elkülöníteni: a Pártközpontnak való megfelelési szándékból a tervutasítást maradéktalanul végrehajta(t)ni kívánó politikai elit és a reális felelősséggel rendelkező, emiatt racionalitásra törekvő gazdasági vezetők közötti konfliktust, az évszázados társadalmi és lokális beidegződések nyomán felszínre törő ellenérzések szülte meg nem értést és ellenségeskedést. Mindkét mező konkrét szituációkban realizálódó partíciókra osztható, amelyek egyenkénti szemlélése és vizsgálata is termékeny lehet az elemző munka szempontjából, de ez az a két alapszembenállás, amely meghatározta az ellentétek dinamikáját. Egy harmadik, nehezen körvonalazható konfliktusmező is kialakult,

Csuka elvtárs hozzászólása. Uo: 91. Bacsa elvtárs hozzászólása. Uo: 94. 47 Csuka elvtárs hozzászólása. Uo: 91. 48 „arra kell venni az irányt, hogy a parasztok ott helyben írják alá a belépési nyilatkozatot” (Bacsa Ferenc) Uo: 93. ~ 216 ~ 45 46


amely magából az irracionális és életszerűtlen szocialista gazdasági modell, valamint az empirikusan igazolt és működőképes kapitalista reflexek által determinált összeférhetetlenségéből adódott. Az alább említett példák közül kevés a tisztán egyik vagy másik konfliktusmezőbe tartozó. Legtöbb esetben ezek a szembenállási területek együttesen vannak jelen. A Gépállomás és a műtrágya-felhasználás körüli „anomáliák” A mezőgazdasági munkák elvégzéséhez elengedhetetlen gépeket a jászberényi székhelyű, de a Járási Pártbizottsághoz tartozó Gépállomástól szerezték be mind a téeszek és a földműves-szövetkezetek, mind az egyéni gazdák. Ezt a sajátos, „közös lónak túros a háta” helyzetet az bonyolította, hogy nemcsak a jászberényi VB nem adhatott utasítást a Gépállomásnak, hanem a téeszek egy része sem kívánta igénybe venni a szolgáltatásait. Más részük pedig egyenesen elégedetlen volt a munkavégzés minőségével. Az a kép rajzolódik ki a vonatkozó források alapján, hogy sem a téeszek nem alkalmaztak szívesen a Gépállomástól bérelt gépeket, sem pedig a Gépállomás alkalmazottjai nem szerettek a téeszeknek dolgozni (jövedelmezőségi konfliktusmező), a politikai vezetés viszont a Pártközpont felé irányuló konformizmusa miatt végre kívánta hajtatni a tervutasítást (elvi konfliktusmező). A különvéleményét leginkább artikulálni merő Kossuth Tsz azért nem akarta a gépeket igénybe venni, mert volt állati igaereje és az állatokkal dolgozók munkaegysége nagyobb volt, mint a növényápolási munkát végzőké;49 ezzel gyakorlatilag csak kiáramlott a tőke a téeszből, de az állatot ugyanúgy etetni kellett, vagy levágni, ráadásul csökkent egyes téesztagok jövedelme is. A másik probléma a gépekkel történő munkavégzés minőségével volt: az összes jegyzőkönyvezett megjegyzés arról számol be, hogy a Gépállomás alkalmazottjai igénytelen munkát végeztek, 49

Uo. 1958. 03. 20., 94. ~ 217 ~

Cseh Dániel

késtek, több esetben fusiztak stb. Előfordult, hogy egy „traktoros […] a tsz. földjét nem találta meg, és két napig az egyéni dolgozó paraszt részére szántott”.50 A Gépállomás pedig azért nem szeretett a téeszeknek dolgozni, mert nem fizettek mindig és időben, szemben az egyéni parasztokkal, akik igen. Az egyéni gazdák, akiket nem hogy nem patronált a rendszer (mint a téeszeket), hanem egyenesen fel akart számolni, rendszeresen és pontosan fizettek a Gépállomásnak (a traktorosoknak valószínűleg borravalót, kis ételt, italt is adtak). A Kossuth Tsz. – és annak elnöke, Deme János – azzal fokozta az ellene irányuló politikai ellenszenvet, hogy nem akart jelentős műtrágyát sem kiszórni, hiszen magas állatállománya miatt rendelkezett szerves trágyával, így ez is fölösleges tőkekiáramlás lett volna. Még 1959 tavaszán is a legnagyobb vita a Kossuth Tsz műtrágya-felhasználása körül bontakozott ki. Függetlenül attól, hogy a földterület 22%-át megtrágyázták szerves trágyával (az egészet négy év alatt kellett elvégezni), a bizottság ragaszkodott a műtrágya felhasználáshoz is. Kijelentették: „nem szabad megengedni, hogy mindent a maguk fejük szerint végezzenek”,51 függetlenül attól, hogy Jászberény legjobban működő (pontosabban: egyetlen jól működő) téeszéről volt szó. A műtrágya felhasználása az állatállománnyal való összehasonlításban:52 Nagyállatok (db)

Felhasznált műtrágya (kg/1 kh)

Kossuth Tsz

193

10

Március 15.

74

100

Petőfi Tsz

19

113

Béke Tsz

n.a.

240

Tsz

Tóth elvtárs hozzászólása. Uo. 1958. 11. 27., 265. Csuka elvtárs hozzászólása. MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959, 73. 52 MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1958, 160–161. ~ 218 ~ 50 51


A két konfliktusterület metszetévé pedig az vált, hogy a tervutasításban előírt kiszórandó műtrágya-mennyiséget a kormányrendelet formájában kötelezően megkötendő szerződés alapján a Gépállomásnak kellett végeznie. Így a Kossuth Tsz legtermékenyebb gazdasági fundamentumát, a magas állatállományt – és az ez által eredményezett magasabb munkaegységet – egyszerre fenyegette a szerves trágyát felváltó műtrágya, valamint az állati igaerőt helyettesítő gépi munka, ami papíron ugyan olcsóbbnak tűnt, viszont a minőség és a tagok motiváltsága terén veszteséget termelt. Mindez közvetve a tagok személyes egzisztenciájára és csoport-interakciójukra is hatással volt. Személyi ellentétek a Párton belül A téeszesítés cseppet sem botlásoktól mentes művelete felszínre hozott olyan beidegződött reflexeket és ellentéteket, amelyek kontraproduktív kísérői voltak az egyébként is irracionális és gazdaságromboló folyamatnak. A konfliktusok egyik dimenziója a politikai és a gazdasági vezetés közötti ellentét volt. Még pontosabban az, hogy a helyi pártvezetés folyamatosan vegzálta a szocialista gazdaság szereplőit, agitálta őket a terv minél pontosabb betartására, a kollektivizálás vége felé pedig már zsaroló pozícióból tette mindezt. Markáns változás figyelhető meg a VB politizálásában a direktíva kiadása után. A bizottság egyre élesebben kritizálta az általuk készített tervektől és a központi határozatokban foglaltaktól eltérő téeszeket, mely új stílushoz hozzájárult Csuka Lajos mezőtúri párttag személye is. A másik dimenzió a politikai vezetésen belül kialakuló introvertált és extrovertált erővonalak. A belső polarizációban nagy szerepe volt Csuka Lajosnak, akit a megyei MSZMP VB helyezett a jászberényi pártbizottságba. Csuka személyét a korábbi VB-tagok szükséges rossznak tartották a közös cél, a szocializmus építése érdekében. Provokatív, kioktató stílusa a bizottság tagjainak sem nyerte el ~ 219 ~

Cseh Dániel

a tetszését, ezért a sokszori kunsági példa felemlegetése után Bacsa Ferenc – 1958 novemberétől VB-elnök – finoman megjegyezte, hogy „Csuka et.-nak tartani kell a kapcsolatot Bányai et.-sal, mert Bányai et. jobban ismeri a területet”.53 Jól mutatja a Végrehajtó Bizottság tagjai közötti feszültség eszkalálódását, hogy mikor elvették a mezőgazdasági jelentés készítésének jogát Tóth Sándortól, és odaadták azt Csuka Lajosnak, előbbi nem készítette el a számára kijelölt új jelentést arra hivatkozva, hogy korábbi témája testhez állóbb volt. Erre a VB-tagok többsége, Csukával az élen, Tóth elmarasztalását javasolta, s egyedül Száraz László későbbi VB-elnök állt ki Tóth elvtárs mellett. Csukának feltett szándéka volt Varga Lajos, a Mezőgazdasági Osztály vezetőjének a leváltása, aki szerinte „nem alkalmas – különösen ilyen nagy munkában – a feladatok ellátására”.54 A kunsági példa folyamatos emlegetése olyan „ősi reflexeket” hívott elő, amelyek létéről a kommunista politikusok nem is akartak tudomást venni: a lokálpatriotizmusét. Ennek a megnyilvánulásaként is értelmezhető Tóth Sándor, a VB mezőgazdasági felelősének azon sérelme, hogy a Néplap csak a kunsági (karcagi) téeszekről közölt méltató, népszerűsítő cikkeket, pedig a Kossuth Tsz ugyanúgy megérdemelné ezt.55 A vita során egyre eszkalálódott a kunsági kérdés, ami a központ által preferált, agyondicsért karakter kialakításában manifesztálódott, amelynek ellenpólusaként több VB-tagból is előjött az egyébként általuk tagadott jász öntudat, miszerint „mi nem akarjuk azt, […] hogy autószámra hoz[z]ák az elvtársakat más területről”,56 illetve hogy nincs szükségük kunsági tanácsadókra. Ehhez képest két kunsági „szakértőt” is a VB tagságába protezsált a Megye és továbbiak küldését tervezte.57 A kifelé irányuló ellentétek részben ebből, részben a központi utasításnak megfelelni nem tudó önfelmentésből eredtek: többször megjegyezték,

53

MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959. 02. 19., 87. Uo: 86. 55 Uo. 1959. 01. 13., 19. 56 Uo: 25. 57 Uo: 33. ~ 220 ~ 54


hogy a Megyének figyelembe kellene vennie Jászberény társadalmi (mentalitásbeli) adottságait. Mentalitástörténeti olvasat A mentalitástörténeti vizsgálódásnak két kézenfekvő értelmezési kerete lehetséges: egyrészt a jászberényi (jász) öntudat mint lokális mentalitás, másrészt a paraszti, mint társadalmi mentalitás elemzése. Esetünkben ez a kettő termékenyen összefésülhető, hiszen a jász paraszt egy sajátos történelmi-jogi-társadalmi képződmény, ennek megfelelően a jászberényi parasztság nem vizsgálható a jász mentalitás elemzése nélkül, s – zömében agrártársadalom lévén – a jász öntudat sem értelmezhető a paraszti gazdasági és társadalmi helyzetből fakadó életstratégiák vizsgálata nélkül. Dobosi Imre – 1958 novemberéig VB-elnök – egyik 1958-ban elmondott bizottsági ülési beszédéből kiderül, hogyan viszonyult a bizottság a gazdaság szereplőihez, valamint hogy ők hogyan viszonyultak a szocialista eszmékhez. Dobosi szerint „az igazgatótanácsot [a földműves-szövetkezetét] kell meggyőzni”, aminek érdekében egy igazgatótanácsi ülés összehívását irányozta elő, melyen „meg kell szabni az igazgatóság tagoknak a […] feladatot”. Másik árulkodó mondat, hogy „Jászberény városban az üzérkedés, az egyéni spekuláció igen nagy lábra kelt”.58 Ha Dobosi meglátását „helyesnek” fogadjuk el, akkor úgy áll a dolog, hogy az effektív pártvezetés kivételével a rendszer funkcionáriusai szemet hunytak afölött, hogy az egyes szervezetek tagjai megpróbáltak a rendszer keretein belül élhető gazdálkodást folytatni és kihasználni minden olyan lehetőséget, amellyel kompenzálni tudták a kollektivizálás során elszenvedett veszteségeiket. Ez a „cinkos összekacsintás” megmagyarázza azt is, miért érezte magát tehetetlennek a Végrehajtó Bizottság: a jelek szerint nem volt számottevő társadalmi

MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1958. 08. 07., 62. (A bekezdésben szereplő összes idézet erről az oldalról való.) ~ 221 ~ 58

Cseh Dániel

bázisa az erőteljes agitációnak és kollektivizálásnak (ezt mutatja, hogy az ilyen politikai eligazító kurzusokon 16-20 fő jelent meg). A jászberényi társadalom inaktivitásának három okát látom: 1. Jászberényben nem volt számottevő cselédség és egyéb nincstelen tömeg (4% alatti), és nem volt jelentős nagybirtok sem (az egyházi, és részben a zsidó birtokokat leszámítva, mely utóbbiakat már a háború előtt elkobozták), így nem öltött alakot a szociális ellenszenv miliője. 2. A redemptio következtében a társadalom széles rétege számára biztosított volt a kis-középbirtok, amely ugyan magas jövedelmezőséget nem, de kiszámítható megélhetést biztosított, és a tőkehiányából fakadó gépesítés elmaradása miatti emberi munkaerőigénye felszívta a város szűk munka- vagy birtoknélküli rétegét. Egy korlátozottan innovatív, de önfenntartó gazdasági cirkuláció (szimbiózis) alakult ki. 3. Az önmegváltás katartikus élménye egy olyan elő és organikus társadalmi szövetrendszert alakított ki, a szociális élhetőség pedig erősített meg, amelyet még a természetellenes és életszerűtlen kommunista ideológia és döntési mechanizmus sem tudott szétszakítani, főként azért nem, mert nem kínált jobbat – a harmincezer fős városban legfeljebb egy-két ezer főnek. Összegzés Kutatásom során két célt tűztem ki magam elé: a jászberényi téesz-szervezés forrásalapú és leíró szemléletű bemutatását, valamint az így ismertté vált folyamat mikrotársadalmi kontextusainak a feltárását. A forrásokat folyamatosan újraolvastam az újabb elemzési szempontok beemelésével, valamint a lehetséges olvasatok és problémák felszínre kerülésével. A historiográfiai apparátus által felkínált értelmezési lehetőségek adaptálási kísérleteinél arra próbáltam ügyelni,

~ 222 ~


hogy a jászberényi történetre mint egyedire is érvényes látószögeket alkalmazzam. Jelen összegzésben a dolgozat relevánsnak tartott tudományos eredményeit és a további kutatás lehetséges horizontjait ismertetem. Jászberény helyzete a térség történelmi adottságai miatt (volt) sajátos. A Jászkunságban a középkor során nem alakult ki feudális függési viszonyrendszer: mindenkinek lehetett és Jászberényben sokaknak volt is saját földtulajdona, és senkinek sem volt előjoga vagy alávetettségi kötelezettsége a másik emberrel szemben.59 És még a jász települések között is egyedülállónak számított, hogy a társadalom különböző vagyoni rétegei között nem volt számottevő ellentét.60 Ez annak lehetett a következménye, hogy nem voltak óriási vagyoni különbségek, viszonylag széles volt (a társadalom többségét adta) azok rétege, akik hasonló jövedelemmel és módon éltek, a városban kulturális egységet teremtett a jász identitás, a kiváltságosság tudata, és összetartó erőként működött a kereszténység. 1945 után a kommunisták elkezdték végrehajtani a központ és az ideológia által diktált intézkedéseket annak ellenére, hogy a társadalom folyamatosan jelzéseket küldött feléjük arról, mit gondol a készülő új rendszerről. Mivel a társadalmi struktúra nem a gazdag-szegény, a birtokos-földnélküli típusú szembenállások szerint szerveződött, így a kommunista hatalomátvétel, amely sok esetben társadalmi „őrségváltást” is jelentett, nem járt az interperszonális kapcsolatok jelentős átstrukturálódásával, illetve a konfliktusok nem kizárólag a régi és az új kedvezményezett rétegek között alakultak ki. Szép számmal találunk a városi Tanácsban, valamint a téeszek vezetésében hajdani birtokos parasztokat és klerikusokat egyaránt (pl. Cs. Molnár Vendel, Muhari Antal, Nagy István, Kasza János, Szűcs Imre, Rozsáli Menyhért, Deme János). Egyedül az MSZMP VB, mint tényleges

Az 1279-ben alakult Jászkun Kerület kezdettől fogva adómentességet élvezett – melyet 1514ben elvettek tőle, de 1655-ben visszakapta – és közvetlenül a király alá tartozott, főispánjuk és bírájuk pedig maga a nádor volt. Ezért nem is alakulhatott ki a területen nemesség, szabad parasztok gazdálkodtak, akik 1745-ben önerőből visszavásárolták (redemptio) saját – I. Lipót által 1702ben a Német Lovagrendnek eladott – földjüket. Ezen redemptus családok leszármazottjai különösen ragaszkodtak földjeikhez, és ez Jászberényben – a középbirtokok rendszere miatt – igen sok embert jelentett. 60 Turupulyi László: Életinterjú. Készítette: Cseh Dániel. Jászberény, 2014. október–november. ~ 223 ~ 59

Cseh Dániel

döntéshozó szerv esetében nem fedezhetünk fel társadalmi kontinuitást részben azért, mert e testületben volt legnagyobb arányú a kommunizmus előtt nem jászberényi lakosok aránya (pl. Bányai János, Csuka Lajos). Ennek megfelelően a fő konfliktusmező a jászberényi társadalmi beágyazottsággal nem vagy kevésbé rendelkező, egzisztenciáját egyedül a Pártnak köszönő és annak ezért megfelelni vágyó politikai vezetőréteg, illetve a gyakorlati felelősséggel járó pozíciókat betöltő, pragmatikus szempontokat is érvényesíteni kívánó gazdasági vezetők között alakult ki. Ez a konfliktus alapvetően nem osztályjellegű vagy ideológiai természetű (hiszen a gazdasági vezetők nagy része is párttag volt), hanem az aktuális feladatok megoldási kísérleteinek és az új rendszerben való érvényesülési stratégiáknak a különbözőségéből fakadó. A gazdasági vezetés mellett szólhat az az érvelés, hogy a Párt VB tagjai között nem volt egyetlen egy gazdasági szakember sem Csuka Lajos 1959 eleji megérkezéséig. 61 A VB frusztráltságát a központi elégedetlenségtől való félelem mellett az is fokozta, hogy tehetetlennek érezte magát a politikai akarat érvényesítésében, hiszen – a pártbizottságot kivéve – még a kommunista ihletettségű szervezetekben is a megrendszabályozni kívánt személyekkel „cinkosan összekacsintók” foglaltak helyet az ő valóságértelmezésükben. A polemikus helyzet eszkalálódásához az új KB-határozat következményeként életbelépő erőteljesebb agitációs szervezőmunka vezetett, amikor a Megyei Párt VB számon kérte a helyi vezetőkön addigi eredménytelen munkájukat, s gyakorlatilag a „nyakukra ültetett” egy intendánst Csuka Lajos személyében. A bűnbakkeresés tipikus esete alakult ki a jelentéskészítők egymásra mutogatásában, mely új helyzet végül a legfelsőbb pártvezetés tagjai között húzódó ellentéteket is a felszínre hozta. E konfliktusok végül azért nem fajultak el, mert a kollektivizálás második hulláma a vártnál gyorsabban és sikeresebben ért véget, aminek következtében – jelentős egzisztenciális károk és mentális sérülések mellett – konszolidálódni látszott a helyzet.

Váczi elvtárs hozzászólása. MNL JNSZML XXXV-4-a Jb MSZMP VB 1959. 01. 13., 4. ~ 224 ~ 61


Mindezen belső konfliktusok egy olyan társadalmi mezőben történtek, ahol semmilyen igény nem artikulálódott a kommunizmusra, amely alapbeállítódás megmutatkozott a kvantifikálható adatok (párttagság, választási eredmények) és a személyközi interakciókban egyaránt. A fent megfogalmazott tudományos eredmények azonban újabb kérdéseket vetnek fel és távlatokat nyitnak meg. A további kutatások tárgyát képezheti a tanácsülési jegyzőkönyvek dialóguselemző feldolgozása, ahol akár konkrét személyekre koncentrálva mutatható be a Pártba beállt egykori birtokos parasztok és klerikusok érvényesülési stratégiája egy sok tekintetben „hintapolitikát” igénylő szituációban. A Kossuth Tsz esetében rendelkezésre állnak a téesz társadalmi (nemi, életkori, korábbi egzisztenciabeli) összetételére vonatkozó adatok és az azt vizsgáló belső használatra készült tanulmányok, jelentések. Ezek feldolgozása intézmény- és mikrokollektíva-történeti elemzés szempontból is releváns eredményekkel szolgálhat. A korábbi mentalitástörténeti fejtegetések árnyalására és kiegészítésére adhat lehetőséget a kommunizmus vagy szűkebben a téeszesítés történeti – kollektív – emlékezetének a vizsgálata, amelyben interdiszciplináris kutatási módszerek is bevonhatók (emlékezetkutatás, recepcióesztétika- és történet).

~ 225 ~

Cseh Dániel

Summary

In my thesis I would like to attempt to demonstrate the socialist reorganization of the agriculture in Jászberény. I also would like to highlight the conflict fields coming about by the internal control mechanism as well as the social structure in their background as a mentality historical antecedents. My research is based on archival sources (reports of council-, MSZMP VB - and Council Committee session), coeval presses and memories.Since the topic is local historical, I analyse the concerning public historical literature from historiographival point of view. My aims are both the descriptive approach demonstration of the collective farms based on sources as well as exploration the micro-society context of this known process and with the explaration of the latter to create the historical drama. Accordingly my thesis consists of two main parts.In the first part of my thesis I write comparitive analysis about agitation methods and results

of

collectivisation of agriculture happening in two waves.In the second part I analyse teh confrontation and conflicts of interest during the collectivisation in 19581959. After expounding the sciential results of the thesis I draw up the possible horizont of further research.

~ 226 ~

Kádár János és Nyikita Hruscsov az ENSZ Közgyűlésének XV. ülésszakán 1960-ban a világsajtó tükrében

Máté Zsolt Kádár János és Nyikita Sz. Hruscsov az ENSZ Közgyűlésének XV. ülésszakán 1960-ban a világsajtó tükrében

T

anulmányomban Kádár János és Nyikita Szergejevics Hruscsov 1960-as ENSZ Közgyűlésen tett látogatásáról készült korabeli nemzetközi sajtó-

visszhangot vizsgálom. Ehhez a kutatáshoz statisztikai vizsgálatot végeztem három sajtótermékben, azoknak a témához kapcsolódó cikkein keresztül. Így kerül górcső alá az Amerikai Egyesült Államok egyik legolvasottabb sajtóterméke, a The New York Times, illetve a szovjet és magyar pártlapok, a Pravda és a Népszabadság. A dolgozat a sajtótörténeten túl információtörténeti kutatók számára is érdekes lehet, mivel a magyar állambiztonság belső elhárításának ügynöki hangulatjelentéseiben vizsgáltam, hogy milyen információk jutottak el a magyar lakossághoz. A dolgozat elején röviden ismertetem a két pártfőtitkár részvételének legfőbb elemeit. Ezt követően sajtótermékenként bemutatom a cikkek, képek, karikatúrák számának alakulásából megfigyelhető tendenciákat és okokat. Külön kitérek az egyes lapokban megjelent karikatúrák vizsgálatára. Végül a Népszabadság anyagainak bemutatását követően a magyar állambiztonság ügynökeinek hangulatjelentéseiből vizsgálom az esemény megítélését a megfigyelt személyek véleményén keresztül. Hruscsov részvétele az ENSZ Közgyűlésén egy ismert, a hazai egyetemes történeti felsőoktatási tankönyvekben is taglalt esemény.1 A szovjet pártfőtitkár

Fischer Ferenc: A kétpólusú világ. 1945–1989. Budapest-Pécs, 2005. 198–201.; Horváth Jenő– Paragi Beáta– Csicsmann László: Nemzetközi kapcsolatok története. 1941–1991. Budapest, 2013. 162. ~ 227 ~ 1

Máté Zsolt

látogatása a Hruscsov-biográfiákban2 és kronológiákban is megtalálható.3 A Foreign Relations of the United States című forráskiadvány-sorozat egyik kötetében önálló fejezetet szenteltek a szerkesztők az esemény amerikai iratanyagának.4 Ezen művekben az esemény sajtóvisszhangjáról nem lehetett olvasni

, de ki-

emelkedik Peter Carlson tudományos ismeretterjesztő könyve, amelyhez forrásként több korabeli cikket is felhasznált.5 Kádár János és Hruscsov az ENSZ Közgyűlésén 1960-ban Az ENSZ Közgyűlésére való felkészülést meghatározta az amerikai-szovjet viszonyból „Camp David szelleme”, vagyis az a kelet-nyugati közeledés, amely az U2-kémrepülőgép lelövésével eltűnt.6 Ekkor zajlott a dekolonizáció is, amely miatt az 1960. év Afrika éve volt, mivel jelentős számú afrikai ország lett az ENSZ tagja abban az évben.7 1960 nyarán a magyar vezetés számára is nyilvánossá vált a szovjet-kínai szakítás.8 Az előkészületek 1960 nyarán gyorsultak

2

Taubman, William: Khrushchev. The man and his era. London, 2004. 472–479.; Fursenko, Aleksandr–Naftali, Timothy: Khrushchev’s cold war. The inside story of an American adversary. New York, 2006. 292–323.; Medvegyev, Roy: Hruscsov. Politikai életrajz. Budapest, 1989. 197201. ; Khrushchev, Sergei: Nikita Khrushchev and the Creation of a Superpower. University Park, 2000. 407–416. ; Urbán Károly: A sors kegyeltje. Hruscsov. Rubicon, 5. évf. (1994) 7. szám. 28. 3 Krausz Tamás–Szilágyi Ákos (Szerk.): Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája (1900-1991). Budapest, 1992. 204. ; Kiss András: Kronológia. In: Békés Csaba– Kecskés D. Gusztáv (szerk.): A forradalom és a magyar kérdés az ENSZ-ben, 1956-1963. Tanulmányok, dokumentumok és kronológia. Budapest, 2006. 158–159.; Chamberlin, Waldo–Hovet, Thomas Jr.–Hovet, Erica: A chronology and fact book of the United Nations. 1941–1969. Dobbs Ferry, 1970. 45-47. 4 Glennon, John P. (ed.): Foreign Relations of the United States, 1958–1960. United Nations and General International Matters, Volume II. Washington D.C., 1991. 5 Carlson, Peter: K blows top. New York, 2009. 6 Fischer: A kétpólusú világ. 192–195.; Horváth–Paragi–Csicsmann: Nemzetközi kapcsolatok története. 160-161.; Hazai sajtóvisszhangjáról lásd. Ezer Ágost: Az U2 lelövése a Népszabadság cikkeinek tükrében. Online elérhető: http://publikon.hu/htmls/ tanulmanyok.html? ID=51&essayID=84 (Letöltés ideje: 2015. július 04.) 7 Fischer: A kétpólusú világ. 86–88. ; Búr Gábor: A Szubszaharai Afrika története. Budapest, 2011. 84–113.; Búr Gábor: Afrika története a 19–20. században. In: Uő. (szerk.): Afrika-történeti tanulmányok. Budapest, 2011. 51–62. 8 Békés Csaba: Magyar-szovjet csúcstalálkozók, 1957–1965. In: Litván György (szerk.): Évkönyv VI. 1998. Budapest, 1998. 3. dokumentum. ~ 228 ~


fel, mikor is összeállították a magyar és a szovjet delegációt, azonban Hruscsov kérésére Sík Endre helyett Kádár János vezette a hazánkat képviselő csoportot.9 A magyar célok közül a legfontosabb a magyar kérdés levétele volt az ENSZ Közgyűlés napirendjéről, amely miatt a magyar-amerikai kapcsolatok rendezésére irányuló törekvések is aktívabbá váltak.10 A szocialista országok delegációi a Baltika nevű tengerjáró hajón utaztak 1960. szeptember 9. és szeptember 19. között Kalinyingrádból New Yorkba. Az utazás módjának kiválasztására több elmélet is született. Hruscsov a fia személyes vágyának beteljesítését mondta,11 de meg szokták a kutatók említeni a TU–114-es repülőgép szerelését is12, viszont a későbbiek és egyéb utalások miatt reálisabb az az elképzelés, amely szerint a közös fellépés megszervezése miatt utaztak a pártfőtitkárok több napig a hajón.13 Hruscsov a legtöbb szocialista ország vezetőjével együtt az ENSZ Közgyűlésének első hetében tartott beszédet. A szocialista országok vezetőinek beszédeit összehasonlítva megállapítható, hogy mindannyian beszéltek a dekolonizációról, a leszerelésről és a kongói krízis rendezéséről. Továbbá több országnál előkerült a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságának kérdése, az ENSZ átalakításának témája, a német remilitarizálás és a szovjet támogatásnak köszönhető gazdasági fejlődésük.14 Hruscsov felszólalásait vizsgálva megfigyelhető, hogy beszédei hétről-hétre tematikusabbá váltak, vagyis csökkent az egyes felszólalásokban érintett témák száma és nyilatkozatai fokozatosan Amerika-ellenesebbé váltak.15

MNL OL M-KS 228. f. 5. cs. 196. ő. e. (1960.08.16) 58R/66 Baráth Magdolna (Szerk.): Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban. Budapest, 2012. 25., s a kötetből vonatkozó dokumentumok: 78., 84., 89.; Borhi László: Iratok a magyar-amerikai kapcsolatok történetéhez 1957-1967. Budapest, 2002. 58. dokumentum; Borhi László: Magyar-amerikai kapcsolatok 1945–1989. Források. Budapest, 2009. 88-89. Továbbá 32. és 33. dokumentumok. 11 Szergej Hruscsov személyes közlése, illetve Khrushchev: Nikita Khrushchev and the Creation of a Superpower. 409.; Taubman: Khrushchev. 472. 12 Carlson: K blows top. 266. ; Fursenko-Naftali: Khrushchev’s cold war. 315. 13 Foreign Relations of the United States, 1958–1960. II. 159. dokumentum.; Khrushchev, Sergei (szerk.): Memoirs of Nikite Khrushchev. Statesman. 1953–1964. University Park, 2007. 260–264. 14 A beszédek megtalálhatók az alább kiadványban: Fodor János (szerk.): A szocialista tábor hangja az ENSZ-ben. Budapest, 1960. 15 Ezen nyilatkozatok szintén megtalálhatók az előbb idézett műben. ~ 229 ~ 9

10

Máté Zsolt

Kádár János tartott egy beszédet a Közgyűlésen, amelyben egyedül szólalt fel a szocialista vezetők közül a magyar kérdésnek a Közgyűlés napirendjéről való levétele ügyében.16 Hruscsov és Kádár más országok vezetőivel az ENSZ épületén kívül is több alkalommal találkozott. Hruscsov és Fidel Castro találkozó, amely a szovjet pártfőtitkár New Yorkba érkezését követő napon valósult meg, több történész szerint ez a találkozó az 1962-es kubai rakétaválság gyökere.17 Hruscsov még a későbbi el nem kötelezettek mozgalmának vezetőivel is, Gamal-Abdel Nasszerrel,18 Josip Broz Titoval19 és Jawaharlal Nehruval20 is találkozott. A nyugati vezetők közül Harold Macmillennel21 találkozott, s tárgyaltak többek között a második berlini válság rendezéséről.22 Több harmadik világbeli ország képviselője kérte az ENSZ Közgyűlésén, hogy a két szuperhatalom vezetője találkozzon személyesen is, azonban ezt a nyilvános vitán leszavazták.23 Kádár János önálló találkozót nem kezdeményezett, de részt vett a szovjet konzulátuson tartott fogadásokon.24 Az amerikaiak Hruscsov és Kádár szabad közlekedését korlátozó intézkedéseket tettek. Ez azt jelentette, hogy Manhattan szigetén belül közlekedhettek csak szabadon, a sziget körüli huszonöt mérföldre belül engedéllyel léphettek be, azon túl pedig nem is mehettek.25 A biztonsági intézkedésekre szükség is volt,

Kádár János és Hruscsov beszédét egy további kiadvány is tartalmazza: A békéért és a népek szabadságáért. N. Sz. Hruscsov és Kádár János beszéde az ENSZ XV. Közgyűlésén. Budapest, 1960. 17 Fursenko–Naftali: Khrushchev’s cold war.; Beschloss, Michael R.: The crisis years. Kennedy and Khrushchev, 1960–1963. New York, 1991. 18 Egyiptomi elnök 1956–970 között. 19 A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke 1953-1980 között, s az el nem kötelezettek mozgalmának első főtitkára. 20 India első miniszterelnöke 1947-1964 között. 21 Az Egyesült Királyság miniszterelnöke 1957–1963 között. 22 Foreign Relations of the United States, 1958-60. II. 202. dokumentum. 23 Foreign Relations of the United States, 1958-60. II. 196. dokumentum.; Key Assembly Vote On Neutralist Motion. In: The New York Times. 1960. 10. 06. 12.; Official records of the general assembly. Fifteenth session. Annexes. 20 september - 20 december, 1960 and 7 march - 21 april, 1961. Agenda item 9: General debate. New York, 1960-61. 1-2. 24 Salisbury, Harrison E.: Khrushchev is host to 7 neutrals at luncheon. In: The New York Times. 1960. 10. 01. 3. 25 Foreign Relations of the United States, 1958-60. II. 165. és 173. dokumentumok. ~ 230 ~ 16


mivel folyamatos tüntetések zajlottak a szocialista vezetők ellen a konzulátusoknál és az ENSZ épületénél.26 Erre az amerikaiakon túl a magyar vezetés is számított.27 Az esemény sajtóvisszhangja Az esemény sajtóvisszhangját több aspektusból vizsgálom. Mindhárom lapnál egységes módszert alkalmazok. Heti bontásban, illetve a megérkezés előtti és alatti időszakra bontva elemzem a cikkek számát, valamint azt, hogy hány napon szerepelt a címlapon Hruscsov és Kádár. Kitérek továbbá arra, hogy mikor és mennyi kép jelent meg a szovjet és magyar pártfőtitkárokról és a látogatásukhoz köthető eseményekről – utazás a Baltikán, tüntetések stb.. Végül, mivel az összes sajtótermékben megjelentetett karikatúrákat az látogatásról áttekintem, illetve ezen rajzok témáit, és üzenetét. A vizsgálat során az 1960. szeptember 1. és 1960. október 16. között megjelent cikkeket használtam fel, mivel Hruscsov és Kádár hazaérkezését követően a korábbiakhoz képest már csak a szovjet pártfőtitkár beszámolója és a Baltika hazaérkezése volt az úthoz kapcsolódó esemény. Ezáltal a bejelentést követő híreknél is kevesebb számú cikk jelent meg október végéig. A karikatúra, Fábó Edit doktori disszertációjában használt definíció szerint „elsődlegesen képzőművészeti ábrázolásmód (majd műfaj), amely a társadalmi jelenségek, folyamatok, s a bennük érvényesülő személyiségjegyek, viselkedések belső ellentmondásait eltúlozva, felnagyítva mutatja be.”28 A Hruscsov

Pár amerikai cikk, amely a tüntetésekről beszámol: Porter, Russer: Police security plans go smoothly for the first day of Khrushchev’s visit here. In: The New York Times. 1960. 09. 20. 15. ; Bid to Khrushchev brings bomb threat. In: The New York Times. 1960. 09. 17. 11. ; 5 fight occur near U.N. as demonstrators clash with police and each other. In: The New York Times. 1960. 09. 21. 17. ; Porter, Russel: Security is tightened as two plots to assassinate Khrushchev are reported. In: The New York Times. 1960. 09. 22. 12. 27 MNL XIX-J-1-k 1945-1964 USA. 26. doboz. XII-113 Jelentések az USA-ban élő magyarságról. 1953-57. 28 Fábó Edit: A magyar dualizmus kori karikatúrák és paródiák. A nőkkel kapcsolatos társadalmi sztereotípiák változása az élclapok tükrében. Budapest, 2007. Online elérhető: http://doktori.btk.elte.hu/hist/fabo/diss.pdf. 8. (Letöltés ideje: 2015. május 4.) ~ 231 ~ 26

Máté Zsolt

részvételéről megjelent karikatúrák kapcsán azonban megfigyelhető, hogy nem csak társadalmi jelenségekre reagálnak ezek az alkotások, hanem politikai eseményekre és folyamatokra is. Olyan karikatúra nem jelent meg, amelyen Kádár János egyedül szerepelt volna, mivel amelyeken szerepelt, kizárólag mint az egyik szocialista vezetőt ábrázolták.

The New York Times Hruscsov részvétele A napjainkig egyik leghíresebb amerikai napilap összesen 235 cikket szentelt Hruscsov látogatásának, nem számítva a heti összefoglalók néha több oldalas írásait. Az amerikai lap esetében főleg tudósítóik anyagai tették ki az írások javát. Több mint 20 újságíró neve szerepel a témát érintő cikkek szerzői között.

A The New York Times cikkei és képei Hruscsov látogatásáról heti bontásban 70 60 50 40 30 20 10 0

Cikkek száma Képek száma

A cikkek száma fokozatosan nőtt Hruscsov megérkezéséig, azt követően viszont közel megduplázódott. Ez a szám a hazautazás előtti héttől kezdve csökkent. Ezzel szemben a képek száma a megérkezésig hetente változik, azt követően két hétig csökken, majd a hazautazáskor ismét megnőtt. Amíg Hruscsov ~ 232 ~


New Yorkban tartózkodott, mindvégig szerepelt egy vele kapcsolatos vagy a Közgyűlésen hozzáköthető eseményről cikk. Megérkezése előtti egy napot leszámítva mindig az első lapon szerepelt hozzá kapcsolódó írás. Hazaérkezése után azonban lekerült a címlapról. Az írások műfaja között számban riportok, beszámolók vannak. Bár interjút nem készítettek vele, de közöltek rövidebb beszélgetéseket, amiket újságírók készítettek a szállásának erkélyére kiálló, váró Hruscsovval.29 A szovját pártfőtitkár legelső beszédét30 és későbbi felszólalásait is megjelentette a lap.31 Olvasói leveleket is nagy számban publikáltak a témával kapcsolatban, de ezek elsősorban Hruscsov-ellenes írások voltak.32 Többször is megjelent mind a cikkekben, mind a karikatúrákon az esemény hatása Nixon és Kennedy elnökválasztási kampányára. A kampányról készült és legtöbbet idézett monográfia szerzője szerint nem volt hatása Hruscsov jelenlétének a republikánus-demokrata küzdelemre.33 Bár külön beszédet egyik jelölt sem intézett Hruscsov jelenlétével kapcsolatban, de tettek nyilatkozatokat például arról, hogy nem kívánnak találkozni vele.34 Nixonhoz eljutott több is Hruscsov nyilatkozatai közül, de a tájékoztatáson túl nem akarták belevonni az eseményekbe a republikánus elnökjelöltet.35

29

Salisbury, Harrison E.: Khrushchev Offers Views From a Park Ave. Balcony. In: The New York Times. 1960. 09. 22. 1. 11. 30 Text of Premier Khrushchev's speech before United Nations General Assembly. In: The New York Times. 1960. 09. 24. 6-9. 31 Például: Excerpts from disarmament discussion in U.N. General Assembly. In: The New York Times. 1960.10.12. 16. ; Text of premier Khrushchev’s reply to neutrals. In: The New York Times. 1960.10.04. 21. ; Text of address by Khrushchev and reply by Hammarskjold before assembly. In: The New York Times. 1960. 10. 04. 19. 32 Az írások bősége miatt csak kettőt hoznék fel példának: Dealing with the russians. In: The New York Times. 1960. 09. 04. e8. ; Silence for Khrushchev urged. In: The New York Times. 1960. 09. 07. 40. 33 Pietrusza, David: 1960. LBJ vs. JFK vs. Nixon. New York, 2008. 367–368. 34 Nixon Plans No Meeting. In: The New York Times. 1960. 09. 03. 3. ; Egan, Leo: Kennedy Agrees With President On Khrushchev. In: The New York Times. 1960. 10. 05. 1.35. 35 Nixon Presidental Library & Museum. Yorba Linda, California, Amerikai Egyesült Államok. Vice Presidential Papers. Country Files (PPS 320). 15. doboz. Russia Khrushchev, Nikita Sergi, 1894–1971. mappa ~ 233 ~

Máté Zsolt

A The New York Times vasárnap megjelent lapszámában jelentetett meg karikatúrákat. Az amerikai lap adta közre a vizsgált lapok közül a legtöbb gúnyrajzot. A karikatúrák több csoportra oszthatók. Az első csoport rajz az sport témájú, amelynek oka, hogy ekkor zajlott a római nyári olimpia. A második csoport karikatúra a harmadik világhoz köthető, a harmadik Hruscsov new yorki tartózkodásához, a negyedik az ENSZ-ben kifejtett tevékenységéhez, végül pedig az ötödik az elnökválasztási kampányra gyakorolt hatására reflektál. Ötven darab karikatúra jelent meg Hruscsovról a lapban. A világ több újágjából vett át az amerikai napilap karikatúrákat, de maga is rendelt többet. Hruscsov ábrázolásaiban kopaszsága és testalkata mindenhol megegyezik. A legtöbb rajzon vidáman vagy mérgesen jelenítik meg. Öltözéke változatos, mindig az adott témához legközelebb álló, így ábrázolták például öltönyben, afrikai törzsi ruhában és tréningruhában is. Nyolc sport témájú karikatúra született Hruscsovról, amiből kettő a „kalapácsvetés” közben ábrázolja. Hat képen nyugati politikusokkal versenyez olyan sportágakban mint a futás, a baseball, a boksz vagy a vívás. Tizenegy gúnyrajz kapcsolható a semleges országokhoz, azonban kettő sportot ábrázoló ábrán is jelen van attribútumként a fogalom. Utóbbi témájú karikatúrák közül egy kapcsolódik csak Kubához, négy Kongóhoz (melyből kettőn szerepel az ENSZ Békefenntartók jelenléte), három csak afrikai országokként hivatkozik rájuk és három mint semleges országok. Tíz karikatúra foglalkozik New Yorkba érkezésével, ott tartózkodásával vagy távozásával. Ezekből kettő a mozgásának korlátozásával kapcsolatos, kettő a hazautazásához köthető, három még szeptemberben megjelent karikatúra pedig az érkezését ábrázolja. Tizenöt karikatúra tért ki az ENSZ-ben végzett tevékenységére, azonban átvitt jelentést is nézve más kategóriájú rajzot is ide lehet sorolni (tizenhat darab olyan van, amelyen szerepel az ENSZ épülete, az ülésterem, vagy kapcsolódik beszédeihez, ott véghez vitt cselekedeteihez). Ezek közül csak kettő köthető az asztalcsapkodáshoz, hat a beszédei közben ábrázolja. Az utolsó karikatúratípusba, ~ 234 ~


amely Hruscsov amerikai elnökválasztási kampányra gyakorolt hatására reflektál, hat gúnyrajz sorolható. Ezekhez a kategóriákhoz kapcsolódóan Hruscsov viselete, karaktere is sokszínű volt, mert nemcsak sportolóként, de tűzoltóként, egy afrikai törzsi vadászként, de még toronydaruként is ábrázolták. A megjelenített viselkedése és tevékenysége alapján elkülöníthetjük versenyzőként avagy harcolóként, amely főleg a sportkarikatúrákra igaz, valamilyen folyamatot megzavaróként, ami leginkább az elnökválasztási kampányhoz kapcsolódó rajzokra igaz, illetve a dekolonizáció kapcsán sokszor háttérben tevékenykedő alakként jelenik meg. Személyiségjegyei közül több karikatúra reflektál a hirtelen megváltozó viselkedésére, ambíciózusságára és magabiztonságára. Belső ellentmondásai közül a kettős kommunikációját is több helyen ábrázolták. Kádár részvétele A magyar pártfőtitkárról Hruscsovhoz képest kevesebb cikk került a lap hasábjaira. Azokkal a cikkekkel együtt, ahol legalább egy bekezdésnyi terjedelemben foglalkoztak a magyar delegációval, összesen tizenkettő darab jelent meg az amerikai lap hasábjain. Ezek közül hat darab foglalkozott kizárólag Kádárral. Utóbbi cikkek között találhatunk interjút,36 az ENSZ-ben való felszólalásának összefoglalóját37 és városnézéséről is beszámoltak.38 Kádárról összesen négy darab kép jelent meg az amerikai lapban, de karikatúrát nem közöltek róla. Összesen két napon szerepelt a címlapon, de csak amiatt, mert kitértek az ő részvételére is a Baltika indulásakor.

36

Brewer, Sam Pope: Kadar Sees U.S. Losing U.N. Sway. Says, In Interview, Recent Assembly Votes Show Drop in American Influence. In: The New York Times. 1960. 10. 12. 20. 37 Soviet Arms plan praised by Kadar. In: The New York Times. 1960. 10. 04. 22. 38 Kadar tours New York. City calm broken by Sirens and shouts at Hungarian. In: The New York Times. 1960. 10. 3. 15. ~ 235 ~

Máté Zsolt

A The New York Times cikkei és képei Kádár János útjáról heti bontásban 2,5 2

1,5 1 0,5

0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18. Cikkek száma

Szept. 19.Szept. 25.

Szept 26.Okt. 2.

Képek száma

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

címlap

Pravda Hruscsov részvétele A

szovjet

állampárt

Központi

Bizottságának

lapja

összesen

száznegyvenkettő cikket és harminckilenc képet jelentetett meg a témával kapcsolatban. Hruscsov tevékenysége hazautazásáig, mindvégig a címlapon szerepelt. Ezek között legnagyobb számban a szovjet hírügynökség anyagai voltak, de megjelentették Hruscsov beszédét teljes hosszúságban,39 vele készült riportokat, beszámolókat is. Több alkalommal közölték szovjet emberek üdvözlő táviratait.40

СВОБОДУ И НЕЗАВИСИМОСТЬ ВСЕМ КОЛОНИАЛЬНЫМ НАРОДАМ РЕШИТЬ ПРОБЛЕМУ ВСЕОБЩЕГО РАЗОРУЖЕНИЯ! . In: Pravda. 1960. 09. 24. 1–4. 40 Пожелания советского народна. In: PRAVDA, 1960. 09. 20. 2. ; Советские люди говорят: горячо одобряем! In: PRAVDA. 1960. 09. 27. 3. ~ 236 ~ 39


A Pravda Hruscsov részvételéhez kapcsolódó cikkei és képei heti bontásban 30 20 10 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.


Cikkek száma

Szept 26.Okt. 2.

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

Képek száma

Az idő előrehaladtával nőtt a hetente publikált cikkek száma Hruscsov megérkezéséig. New Yorkban az első héten jelent meg a legtöbb cikk, majd két hétig csökkent a megjelent írások száma. A vizsgált időszakban a legtöbb írás Hruscsov hazaérkezésének hetében jelent meg, ami annak tudható be, hogy ekkor többször is felszólalt az ENSZ Közgyűlésén és ezeket írott formában eljuttatták a lakossághoz a sajtón keresztül. Az első kép csak az 1960. szeptember 10-i számban jelent meg, amit még öt követett Hruscsov New Yorkba érkezéséig. New Yorkból három hétig nyolc-nyolc kép jelent meg. A Moszkvába érkezéssel együtt a publikált fotók száma is csökkent. Képek más szocialista országok vezetőiről is megjelentek. A Pravdában is lehoztak gúnyrajzokat. A tizenöt rajz egyikén sincs olyan alak, amellyel egy adott személyre asszociálhatnánk, az alakok egy országot vagy blokkot szimbolizálnak. A karikatúrák kétharmada a nyugati világot vagy az Egyesült Államokat negatívan, legtöbbször támadóan ábrázolja. A békés egymás mellett élést hirdető szocialista világgal szemben a nyugat aggresszívnek hat a rajzokon. A képek harmadán pedig a szocialista erőket ábrázoló figura állítja meg a szembenálló karaktert. A szocialista karakter fiatalabb és erősebb is az őt pozitívan feltüntető karikatúrákon, de akad rajz, amin kicsinek hat az Egyesült Államokkal szemben. Egy karikatúrát a Népszabadságtól vettek át, azon ~ 237 ~

Máté Zsolt

megfigyelhető egy Hruscsovhoz hasonlító alak.41 Megjelentek rajzos ábrázolások is, amelyek egy-egy eseményt idealisztikusan ábrázoltak, hasonló „műfajú” és hangvételű alkotás a többi vizsgált lapban nem volt megtalálható.42 Kádár részvétele A magyar pártfőtitkárról a Pravdában jelent meg a legkevesebb írás, összesen hét cikk, három kép, amelyekből kettő volt csak a címlapon. A mellékelt diagramról leolvasható, hogy a bejelentés és az elutazást követő két hétben nem jelent meg egy darab cikk sem. A legtöbb írás és kép a beszédét követően jelent meg. Karikatúra nem jelent meg Kádárról a szovjet lapban.

A Pravda cikkei és képei Kádár János részvételéről heti bontásban 3 2 1 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18. Cikkek száma


Szept 26.Okt. 2.

Képek száma

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

címlap

Népszabadság Hruscsov részvétele A Népszabadság a korszakban az állampárt hivatalos lapja és az ország legolvasottabb napilapja volt.43 Az eseményről közölt cikkekre érvényesek voltak a

41

Pravda, 1960. 09. 18. 3. Erre példa a Baltika megérkezése: Pravda, 1960. 09. 21. 2. 43 Takács Róbert: Politikai újságírás a Kádár-korban. Budapest, 2012. 59-60. ~ 238 ~ 42


korabeli magyar sajtóra jellemző jegyek: nyugatellenes írásmód, tiltott volt a szovjet külpolitika megsértése, elsősorban hírügynökségi anyagok adják a cikkek alapját.44 A lap küldött New Yorkba egy tudósítót a magyar delegációval együtt. Összesen nyolcvannégy cikk jelent meg a Hruscsov ENSZ-részvételével kapcsolatban a vizsgált időszakban. Huszonhat TASZSZ és tizenöt MTI-anyagot publikáltak. Öt alkalommal hozták le a moszkvai tudósítójuk anyagát és hét cikk jelent meg amerikai tudósító neve alatt. A többi témával foglalkozó írásnál nem tüntettek fel forrást.

A Népszabadság Hruscsov részvételéhez kapcsolódó cikkei és képei heti bontásban 25 20 15 10

5 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.


Cikkek száma

Szept 26.Okt. 2.

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

Képek száma

A részvétel bejelentésétől kezdve legalább öt a témával kapcsolatos írás jelent meg a lap hasábjain hetente. Az írások száma közel megháromszorozódott, amikor a Baltika elindult az Egyesült Államok felé. Hruscsov New Yorkban tartózkodásának első két hete alatt jött ki a legtöbb írás, azt követően közel felére esett a számuk. Ugyanezen csúcsponton a hetente hatszor megjelenő újság minden lapszámában szerepelt a címlapon is hírként. A legtöbb kép is ekkor jelent meg az eseményről. Egy-egy lapszám kivételével a harmadik és az utolsó héten is mindig szerepelt írás az eseményekről az első oldalon.

44

Takács: Politikai újságírás a Kádár-korban, 180., 184–185. ~ 239 ~

Máté Zsolt

A magyar napilap öt darab karikatúrát jelentett meg, ami Hruscsov ENSZjelenlétéhez köthető. Ezek közül csak kettőn szerepel maga a szovjet pártfőtitkár. Ezek a karikatúrák elsősorban az amerikai elnökhöz és külügyminiszter tevékenységéhez kapcsolódnak. A legtöbb visszatérő eleme az amerikai külpolitika ábrázolásának a csalás és a háttérben történő cselekvés. Utóbbi attribútum néhány amerikai karikatúrán is jelen van, de a szovjetekre alkalmazva. Kádár részvétele A magyar pártfőtitkár látogatásáról a vizsgált időszakban a Népszabadságban huszonhét cikk és hét kép jelent meg. A cikkek között megtalálható beszédének teljes közlése,45 a helyi és a moszkvai tudósítók jelentései és többek között a harmadik világ vezetőivel való találkozóról készült beszámoló is.46 A Pravdához hasonlóan a hazai munkásságtól származó, támogatásukat és érdeklődésüket kifejező olvasói levelek publikálása a magyar pártlapban is többször megtörtént. Mert bár az amerikai lap is megjelentett olvasói leveleket, de a magyar pártlap négy cikket is közölt magyar dolgozók, diákok leveleiből, amelyekből kettő a címlapon volt megtalálható.47 A magyar lapban csak a megérkezésről szóló cikk egyetlen bekezdése foglalkozik a tüntetőkkel.48 Minden más esetben, amikor az amerikai magyarokról esik szó, csak pozitív fogadtatásról értesült a magyar olvasóközönség.49 Népünk gyűlöli a háborút, az imperializmust s békében akar élni minden más néppel. Kádár János elvtárs beszéde az ENSZ 15. Közgyűlésén. In: Népszabadság. 1960. 10. 5. 1-3. 46 Amerikai magyarok szívélyesen köszöntötték Kádár elvtársat. A magyar küldöttség Novotny elvtárs fogadásán és Nehru vacsoráján. In: Népszabadság. 1960. 9. 28. 1. 47 Utóbbi kettő: "Vezessen sikerre az Önök harca a békéért, a leszerelésért". Magyar dolgozók üdvözletei, jókívánságai a baráti ENSZ-delegációkhoz. In: Népszabadság. 1960. 09. 21. 1.; Nagy figyelemmel kísérik a magyar dolgozók az ENSZ-közgyűlés híreit. Újabb üdvözlő táviratok a magyar küldöttséghez New Yorkba. In: Népszabadság. 1960. 09. 22. 1. 48 Kádár János és a szocialista országok ENSZ-küldöttségeinek vezetői New Yorkban. In: Népszabadság. 1960. 9. 20. 1. 49 Például ennek a cikknek a címéből is: Amerikai magyarok szívélyesen köszöntötték Kádár elvtársat. A magyar küldöttség Novotny elvtárs fogadásán és Nehru vacsoráján. In: Népszabadság. 1960.09.28. 1. ~ 240 ~ 45


A Népszabadság cikkei és képei Kádár János részvételéről az ENSZ Közgyűlésén heti bontásban 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.

Cikkek száma


Szept 26.- Okt. 3- Okt. 9. Okt. 10-Okt. Okt. 2. 16.

Képek száma

címlap

A bejelentéstől kezdve foglalkozott a lap hetente egy cikkben Kádár útjával, de a megérkezésétől kezdve nőtt meg a vele kapcsolatos írások száma. A második New Yorkban töltött hetet követően azonban csökkenni kezdett a híradások mennyisége. Az utolsó vizsgált héten adták közre Kádár budapesti nyilvános beszámolóját is. Ugyanezen a héten szerepelt a legtöbb alkalommal címlapon a magyar pártfőtitkár, több esetben fényképpel együtt.

~ 241 ~

Máté Zsolt

A három lap reakciójának összehasonlítása Hruscsov az ENSZ Közgyűlésén

Hruscsov a vizsgált lapok címlapjain heti bontásban 8 7 6 5 4 3 2 1 0

The New York Times Pravda Népszabadság

A két szuperhatalom vizsgált lapjainak címlapján majd végig megtalálható volt legalább egy cikk erejéig Hruscsov tevékenysége. Már a megérkezése előtt is többször foglalkoztak az eseménnyel a lapok. A Baltikára szállva pedig egyre több hír jelent meg a címlapon. Az érdeklődés minimálisan alábbhagyott az idő folyamán, ami nem csak az utolsó héten jelentkező kevesebb címlapi jelenlét, hanem az osztott címlapok alkalmazása is jelzett. A Népszabadság esetében a háttérbeszorulás már a harmadik New Yorkban töltött héttel megkezdődött, de a hazautazás visszajuttatta a szovjet pártfőtitkárt a címlapokra.50

A magyar pártlap a hét hat napján jelent csak meg, szemben a vizsgált amerikai és szovjet lapokkal, amelyek a hét mindennapján új lapszámmal jelentkeztek. ~ 242 ~ 50


Hruscsov látogatásával kapcsolatos cikkek számának alakulása a heti bontásban 70 60 50 40 30 20 10 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.

The New York Times

Szept. 19.Szept. 25. Pravda

Szept 26.Okt. 2.

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

Népszabadság

Az eseménnyel foglalkozó cikkek száma mindhárom lap esetében nőtt október elejéig. A legnagyobb mértékű növekedés a Pravdánál figyelhető meg, ahol a megjelent cikkek között nyolcszoros különbség látható – az első héten négy, a negyedik héten harminckettő írás látott napvilágot. Az írások száma októbertől apadni kezdett, de a szuperhatalmak vizsgált lapjai a hazaérkezés időszakában növelték a megjelentett írásos anyagok számát. Összeségében a The New York Times jelentette meg a legtöbb cikket, huszonhat százalékkal többet, mint a Pravda és több mint kétszer annyit, mint a Népszabadság.

Hruscsovról megjelent képek számának alakulása heti bontásban (karikatúrák nélkül) 12 10 8 6

4 2 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.

The New York Times


Szept 26.Okt. 2.

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

Népszabadság

~ 243 ~

Máté Zsolt

A képek mennyiségével kapcsolatban nem lehet a címlapon töltött napok számához vagy a cikkek számához hasonló tendenciát megfigyelni. A két kommunista lap az első héten nem is közölt fényképet, a Pravda csak 1960. szeptember 10-én és a Népszabadság csak három nappal később publikált fotót. Mindhárom lap esetében legalább háromszor több fényképet publikáltak az újságok Hruscsov megérkezésének hetében. Ezt követően minden napilap kevesebb fényképet jelentetett meg, de mikor Hruscsov hazautazott, a publikált fotók száma megugrott a Pravdát leszámítva. Legtöbb képet a Pravda olvasói láthattak, a legkevesebb pedig a Népszabadságban jelent meg. Kádár az ENSZ Közgyűlésén

Kádár a vizsgált lapok címlapjain 5 4 3 2 1 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.

The New York Times

Szept. 19.- Szept 26.-Okt. Okt. 3- Okt. 9. Okt. 10-Okt. Szept. 25. 2. 16. Pravda

Népszabadság

Kádár János legtöbbször a Népszabadság címlapjain szerepelt, a két szuperhatalom lapjaiban mindössze 2-2 alkalommal. A kizárólag Kádárról szóló cikkeket vizsgálva a The New York Times nem is írt volna Kádárról a címlapon. A Baltika elindulásakor írt róla a címlapon és egy fényképen szerepelt szocialista vezetők között a második New Yorkban töltött hét alatt.

~ 244 ~


Kádár látogatásáról megjelent cikkek heti bontásban 10 5 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.


The New York Times

Pravda

Szept 26.Okt. 2.

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

Népszabadság

Kádárról a legtöbb cikket a Népszabadság publikálta, közel kétszer annyit, mint az amerikai és a szovjet lap. A cikkek mennyiségének tendenciája a magyar és a szovjet lapok esetén hasonlít a leginkább, a The New York Times esetében viszont az utolsó héten nem csökkent a megjelentett cikkek száma.

A Kádárról megjelent képek a vizsgált lapokban heti bontásban (karikatúrák nélkül) 4 3 2 1 0 Szept. 1.Szept. 4.

Szept. 5Szept. 11.

Szept. 12Szept. 18.

The New York Times


Szept 26.Okt. 2.

Okt. 3- Okt. Okt. 10-Okt. 9. 16.

Népszabadság

A képekben szintén a legtöbbet a magyar pártlap jelentette meg Kádárról. A vizsgált amerikai újság indulásakor közölt több képet, később csak a Manhattanben töltött idő második felében. A Pravda viszont kizárólag az utóbbi időszakban publikált képeket, kevesebbet, mint a The New York Times. A ~ 245 ~

Máté Zsolt

hazautazáskor bekövetkező csökkenő tendencia a cikkekhez hasonlóan itt is megtalálható a Népszabadságban publikált képeknél. Magyar ügynökök hangulatjelentései Ötven ún. hangulatjelentés nyomán kiegészítem és árnyalom Kádár és Hruscsov utazásának magyarországi visszhangját. Ezen jelentések azért készültek, hogy az államhatalom felmérje a lakosság véleményét bizonyos kérdésekről, megtudja az embereket leginkább foglalkoztató problémákat. A jelentések 1960 szeptembere és novembere között készültek az ország különböző pontjain. A megfigyelt személyek foglalkozásukat tekintve igen különfélék voltak. Megtalálhatók közöttük papok, bányászok, pedagógusok és újságírók is. A magyar ügynökök még a Szabad Európa Rádióból51 és az Osztrák Néppártból is jelentettek.52 A belső elhárítás ügynökeinek több alkalommal feladatuknak adták, hogy a megfigyelteknek az ENSZ Közgyűléséről alkotott véleményéről is beszámoljanak.53 A Közgyűlésen tárgyalt témák közül a berepülések és a német újrafegyverkezés szerepel a jelentésekben, de a legnagyobb számban Kínáról, a kongói krízisről és a leszerelésről beszéltek az emberek. Az ausztriai pártból jelentőktől tudjuk, hogy ott az ENSZ esetleges Bécsbe költöztetésének meghiúsítása alakított ki negatív véleményt Hruscsovról.54 Az iratokból kiderül, hogy az emberekhez több olyan információ is eljutott, amelyet a Népszabadság nem közölt. Ezeket néhány esetben az ügynökök a külföldi rádióadások hallgatásához kötötték.55 Tudták az emberek, hogy tüntetések

ÁBTL 3.2.3. Mt-2/6. ÁBTL 3.2.3. Mt-772/1. 53 Például: ÁBTL 3.1.2. M-35482. 43.; ÁBTL 3.1.2. M-36308. 130.; ÁBTL 3.1.2. M-36308. 138.; ÁBTL 3.1.2. M-36308. 147. 54 ÁBTL 3.2.3. Mt-772/1. 55 ÁBTL 3.1.5. O-14959/642. 74.; ÁBTL 3.1.2. M-20892. 211; ÁBTL 3.1.2. M-27385. 112.; ÁBTL 3.1.2. M-14035. 296.; ÁBTL 3.1.2. M-14036. 262. ~ 246 ~ 51 52


voltak Kádár ellen.56 A jelentésekben nem olvashatunk a Népszabadságban megjelent, Kádárt üdvözlő amerikai magyarokról írt cikkekben taglalt információkról. Még Hruscsov nagy visszhangot kiváltó viselkedéséről is értesültek, amelyről csak árnyaltan tájékoztatott a magyar lap.57 Hruscsov cipőjével/szandáljával kapcsolatban elterjedt az asztalverés híre,58 de a lábbelivel történő fenyegetés59 és dobálás60 is olvasható a jelentésekben. Egy emberhez a The New York Timesban megjelent merényletkísérlet terve is eljutott, amit kifogásolt is, hogy nem jelent meg a magyar lapokban.61 Több személyt nem érdekeltek az események, mert szerintük nincs beleszólásuk a világpolitika alakításába.62 Hruscsovról és Kádárról megjelent cikkek száma között több mint háromszoros volt a különbség, ami kisebb aránnyal, de a jelentésekben is megfigyelhető. Kádárra gyengekezű politikusként tekintettek Hruscsovhoz képest,63 de elismerték többen, hogy „nehéz helyzetbe került” New Yorkban.64 A sajtóból ezek nem olvashatók ki, így Kádár társadalmi megítélése eltért a kialakítani kívánt képtől. Egy a Szovjetunióból hazaköltözött személy pedig „érdektelen és kétarcú” jelzővel illette a magyar újságok cikkeit a Közgyűlésről az orosz írásokhoz képest.65 Még viccek is készültek az eseményekről.66 Összegezve tehát elmondható, hogy Kádár és Hruscsov részvételéről az ENSZ Közgyűlésén történt eseményekről részletesen beszámolt a világsajtó. Hruscsov a vizsgált sajtótermékek mindegyikében nagyobb figyelmet kapott, mint Kádár János, még a Népszabadság esetében is. Ez a megállapítás a magyar

ÁBTL 3.1.2. M-18667/7. 236.; ÁBTL 3.1.2. M-18667/7. 191; ÁBTL 3.1.2. M-18667/7. 195; ÁBTL 3.1.2. M-14035. 296. 57 ÁBTL 3.1.2. M-14036. 262.; ÁBTL 3.1.2. M-20892. 217.; ÁBTL 3.1.2. M16865. 44.; ÁBTL 3.1.2. M-16551. 50. 58 ÁBTL 3.1.2. M-14036. 262.; ÁBTL 3.1.2. M16865. 44.; ÁBTL 3.1.2. M-16551. 50. 59 ÁBTL 3.1.2. – M-18661. 187. 60 ÁBTL 3.1.2. M-22532/1. 281. 61 ÁBTL 3.1.2. M-18667/7. 199. 62 ÁBTL 3.1.2. M-20892. 210.; ÁBTL 3.1.2. M-31432. 125. 63 ÁBTL 3.1.2. M-20892. 217.; ÁBTL 3.1.2. M-20892. 211.; 64 ÁBTL 3.1.2. M-14035. 296.; ÁBTL 3.1.2. M-18667/7. 195.; ÁBTL 3.1.2. M-27843/2. 294. 65 ÁBTL 3.1.2. M-18667/7. 228. 66 ÁBTL 3.1.2. M-20892. 217. ~ 247 ~ 56

Máté Zsolt

belső elhárítás hangulatjelentéseire is igaz. Kádár önállósága azonban csak a magyar kérdés rendezésére korlátozódott, minden más esetben Hruscsovhoz alkalmazkodott a gyakorlatban. Ezt mutatja a beszédek nagyfokú hasonlósága, a találkozókon való részvétel és a szavazásokon való együttműködés. A sajtó eltérő működését is megfigyelhettük az ENSZ Közgyűléséről megjelentetett tudósítások kapcsán: az amerikai lap a lehető legtöbb információt megosztotta olvasóival és hosszasan foglalkozott az eseménnyel, miközben az elnökválasztási kampány is a végéhez közeledett. A szovjet lapra és a magyar lapra is jellemző a rendszeres tájékoztatás, azonban több történést eltitkoltak, mint a tüntetések, a látogatás megítélése, szavazások eredményei. Az olvasói levelek között is megfigyelhető a támogató és elutasító szembenállás a szuperhatalmak között. A karikatúrák stílusa és tartalma szintén konfrontációt mutat, mivel a semleges eseteket leszámítva sem az együttműködés, sem a békés szándék nem figyelhető meg rajtuk. Az érdeklődés fokozatosan csökkent az esemény iránt, így több vizsgált tényező mennyisége is zsugorodást mutat, de egyrészről Hruscsov viselkedése és a látogatás lezárása újra beszédtémává tette a látogatást. A téma további kutatási lehetőségeket rejthet, olyan módon, hogy kvantitatív sajtóvizsgálat helyett kvalitatív elemzést folytatva új információkat tudhatunk meg, például a Hruscsovról és Kádárról kialakított képről az egyes sajtótermékekben.

~ 248 ~


Summary

In my study I introduce the participation of the Hungarian and Soviet communist chairmen at the United Nation’s General Assembly in 1960 in the point of view of the international press. Before the analysis I introduce briefly the history of the participation of Kádár and Khrushchev. I used The New York Times, the Pravda and the Poeple’s Freedom (Népszabadság). I applied statistical quantitative analysis on the number of articles, pictures, cartoons connected to the topic. I also discuss the number of days what the two chairmen spent on the first pages of these newspapers. The results shows, the event was important in the international press. Hundreds of articles were published in the newspapers and they delegated reporters to New York as well. Most of the newspapers published articles every day since the announcement of Khrushchev’s participation, but after the arrival of the socialist chairmen to New York the event was on the cover page almost every day. The newspapers published not just reports, but the text of their speeches, interviews as well. The compare of the cartoons of the topic reveals the confrontation between the superpower’s artist’s and the different style of the painting. For example on the Pravda’s cartoons none of the figures are Khrushchev or Eisenhower. Comparing the American and the Hungarian cartoons shows that, the Hungarian cartoonists used the same negative representation towards Eisenhower, like the Americans in case of Khrushchev. I also compared the Hungarian press with the reports of the Hungarian secret police. This revealed the popularity of the Radio Free Europe, because the Hungarian people knew that kind of information, what the most popular newspaper did not even mentioned, like the protests against the chairmen or the Khrushchev’s shoe banging.

~ 249 ~

Máté Zsolt

~ 250 ~

Barát vagy ellenség? Palesztina/Izrael megjelenítése a román sajtóban 1945 és 1953 között

Olosz Levente Barát vagy ellenség? Palesztina/Izrael megjelenítése a román sajtóban 1945 és 1953 között

A

második világháború után létrejött hidegháborús rendszerben Palesztina szerepe felértékelődött, így mind a Szovjetunió, mind pedig az Amerikai

Egyesült Államok a terület felett saját befolyásának kiterjesztésére törekedett. Ebbe a viszonyrendszerbe helyezhetők be a román-izraeli kapcsolatok, amely hivatalosan Izrael állam megalakulását (1948) követően jött létre. Romániának Palesztina felé gyakorolt politikáját főként a Szovjetunió közel-keleti politikája és a kivándorlás határozták meg. Mivel a Szovjetunió és így Románia 1945 és 1953 között több lépésben is megváltoztatta a cionista mozgalommal és Izraellel szembeni politikáját, ezért a román sajtókiadványok is a külpolitikai érdekek mentén voltak kénytelenek ábrázolni a változásokat. Dolgozatomban ennek a pálfordulásnak a minőségi jellemzőit vizsgálom, és amellett érvelek, hogy a palesztinai, illetve izraeli események ábrázolására nem a barát-ellenség kettőségében került sor, hanem ellenkezőleg: a román sajtó az imperializmus–gyarmat fogalomrendszerét használta, és így igazította az izraeli realitásokat a román, illetve szovjet külpolitikai érdekekhez. A Szovjetunió második világháború utáni közel-keleti politikájáról az egyik legjobb összefoglalót a Yaacov Ro'i Soviet decision making in practice1 című könyve nyújtja. A román-izraeli diplomáciai kapcsolatok ábrázolására több könyv tett kísérletet, egyesek több, mások kevesebb sikerrel. Mindenekelőtt a máig megjelent legpontosabb és talán legátfogóbb ilyen típusú mű a Cristina

1

Yaacov Ro'i: Soviet decision making in practice. The USSR and Israel 1947–1954. Transaction Inc, New Jersey, 1980. ~ 251 ~

Olosz Levente

Păiuşan-Nuică által írt Relaţiile româno-israeliene 1948–1978.2 A romániai zsidóság bemutatása kapcsán a könyv ‒ ahogy ezt más ilyen típusú művek is teszik ‒ erősen támaszkodik a Robert Levy által írt Ana Pauker életrajzra3 és Liviu Rotman romániai zsidóságról írt művére.4 Itt meg kell jegyeznünk azt a forráskötetet is, amelyet az izraeli- román diplomáciai kapcsolatokról adtak ki.5 Azonban az említett munka nem igazán releváns e dolgozat szempontjából. A legújabb kutatások eredményeként született meg a Radu Ioanid könyve6 a romániai zsidók kiárusításáról. Második szempontként a világháború utáni román sajtónyilvánosságot vettem alapul és ennek mentén kívánom elemezni annak a Palesztina/Izrael képének megjelenítését. A legfontosabb munka ebben a témakörben a Tibori Szabó Zoltán által írt könyv.7 Tibori az erdélyi sajtóban vizsgálta a zsidó identitástudatot. Könyvében kitér a magyar nyelvű zsidó lap, az Egységnek a palesztinai eseményekhez való viszonyulására. Azonban a mű nem tartalmaz széleskörű elemzést erről a kérdésről. Romániában a második világháború után kialakult államilag irányított cenzúra és propagandaintézmények történetét Győrfi Gábor könyve dolgozta fel.8 Papp Z. Attila könyve9 a romániai magyar sajtónyilvánosságba

Paiuşan Nuică Cristina: Relaţiile româno-israeliene 1948–1978 [Román izraeli kapcsolatok 1948–1978 között]. Editura Universitară, Bucureşti, 2008. 3 Robert Levy: Gloria şi decăderea Anei Pauker [Ana Pauker tündöklése és bukása]. Editura Polirom. Iaşi, 2002. 4 Liviu Rotman: Evreii din Romania in perioada comunista 1944–1965 [A romániai zsidók története a kommunizmus alatt 1944–1965]. Polirom, 2004. 5 Dumitru Preda: România - Israel. 50 de ani relații diplomatice 1948-1969. vol. I. [RomániaIzrael 50 éves diplomáciai kapcsolat 1948–1969]. Editura Sylvi, București, 2000. 6 Ioanid Radu: The ransom of the jews: The story of the extraordinary secret bargain betwen Romania and Israel. Editor: Ivan R. Dee. Chicago, 2005. 7 Tibori Szabó Zoltán: Árnyékos oldal. A zsidó identitástudat Erdélyben a holokauszt után. Koinónia, Kolozsvár, 2007. 8 Győrffy Gábor: Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában. A romániai magyar nyilvánosság korlátozása a kommunista diktatúra időszakában. Komp-press. Kolozsvár, 2009. 9 Papp Z. Attila: Keretizmus. A romániai magyar sajtónyilvánosság a kilencvenes években. Soros Oktatási Központ. Csíkszereda, 2005. ~ 252 ~ 2


nyújt betekintést. Az általunk tárgyalt korszak magyar sajtónyilvánosságáról még Vincze Gábor írt tanulmánykötetében.10 A szakirodalom világosan kimutatja, hogy Románia külpolitikája és így hivatalos sajtóorgánumai Palesztina kérdésében maradéktalanul követték Moszkva külpolitikáját, felhasználva a korszakban alkalmazott propagandaeszközöket. Így a sajtóban megjelenő cikkek az éppen aktuális moszkvai (és így bukaresti) álláspontot mutatták be Románia lakosságának. Ezen az alapfeltevésen elindulva a kutatás kérdése az volt, hogy milyen minőségben és pontosan milyen módon változott meg Palesztina/Izrael ábrázolása Romániában 1945 és 1953 között? Az alapfeltételezésem az volt, hogy míg a támogatás időszakában a román sajtó pozitívan állította be a palesztinai zsidó közösséget és később Izraelt, addig a szembefordulás időszakában az ország negatív megvilágításba helyeződött. A kutatás nem igazolta ezt a hipotézist. Emellett több részletkérdés is felmerül a kérdésről, mint például: milyen mértékben törekedtek az újságírók a valóság ábrázolására, és milyen mértékben találunk torzításokat, elhallgatásokat vagy félreinformálást a közölt cikkekben? Létezett különbség az ábrázolásban annak függvényében, hogy milyen etnikumhoz (román, magyar, zsidó) tartoztak a különböző lapok? Végül pedig a címben szereplő kérdés, miszerint hogyan változtatta meg a romániai sajtó az ellenségképet, vagy beszélhetünk-e egyáltalán ellenségképről? A feltett kérdések megválaszolását és hipotézisem bizonyítását a romániai sajtó szisztematikus elemzésével végeztem el. Az elemzés során három Romániában megjelenő heti, illetve napilapot vizsgáltam meg. A kiválasztott három újság a következő: Világosság kolozsvári magyar napilap, a Magyar Népi Szövetség hivatalos lapja; Egység, az erdélyi zsidóság antifasiszta hetilapja; valamint Scânteia [Szikra] a Román Kommunista Párt napilapja. A hírlapok kiválasztásánál elsősorban azt tartottam elsődlegesnek, hogy ezek 1944 és 1953 között megszakítás nélkül jelentek meg. Ennek megfelelően került be a Scânteia, amely az Vincze Gábor: „Gúzsba kötve…” Gondolatok az 1945 utáni évek magyar nyelvű sajtónyilvánosságáról. In: Vincze Gábor: Illúziók és csalódások: Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Státus könyvkiadó, Csíkszereda 2009. ~ 253 ~ 10

Olosz Levente

egyik első sajtóforrás volt a háború után. Romániában a zsidó közösségeket érintették legjobban a palesztinai események. Erdélyben a zsidóság erőteljes magyar identitástudattal rendelkezett, kisebbségként éltek a kisebbségben, Gál Ernő szavaival „kettős kisebbségi sorsot”11 vállaltak. Ennek függvényében fontosnak tartottam elvégezni a magyar ajkú zsidóság sajtójának vizsgálatát is. A Világosságot a romániai magyar sajtó reprezentációjaként a magyarság viszonyulását vizsgáltam a zsidósághoz és a palesztinai eseményekhez. A sajtóelemzés során különböző módszertani szempontok alapján vizsgálom meg a fent említett lapokban mindazokat a cikkeket és karikatúrákat, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak Palesztinához vagy a jisuvhoz.12 A sajtóelemzést módszertanilag mennyiségi, minőségi, dinamikai és ezek kombinációjából származó szempontrendszer szerint végzem, így alkotva összetett képet az újságokban megjelenő Palesztina/Izrael képről. A különböző újságok közötti hasonlóságokat és különbségeket szinkron (több lap összehasonlítása egy időpontban) és diakróm (időbeli változást vizsgáló) komparatív módszerrel végeztem el. A dolgozatban igyekeztem a témában felelhető cikkek többségének elemzésére. A vizsgálat a történelmi események és romániai médiakorlátozások vonalát követi. Ebben a kontextusban vizsgálom meg a témáról készült sajtólefedettséget. A sajtóelemzés módszertanának megfelelően különböző kritériumokat vettem figyelembe. A cikkek alapján megvizsgáltam, hogy a sajtó kiket tartott áldozatnak, illetve felelősnek a konfliktusos helyzetekben. Nyomon követem a cikkekben felelhető antiszemitizmus, avagy arabellenesség mértékét (ha léteztek egyáltalán). A propaganda technikáinak elemzése kapcsán a meggyőzés eszközeit (ügyes megszövegezés, címkézés, képek, faktoridok, a piramis-elv13 használatát,

Gáll Ernő: Kettős Kisebbségben. Korunk, 1991/8. szám. 258. A Palesztinában élő zsidó közösség megnevezése. 13 A hírszerkesztésben hierarchikusan épülnek egymásra az információk, nem feltétlenül időrendi sorrendben. Az első mondatok, bekezdések nagyobb hatást gyakorolnak az olvasóra. ~ 254 ~ 11 12


vagy s lead/kopf14 felhasználását) vizsgáltam.15 Az átláthatóság kedvéért az elemzést három részre osztom, amelyeket a Szovjetunió, illetve Románia a palesztin kérdésben gyakorolt külpolitikája határozott meg. A vázolt szakaszok a következők: 1946-tól 1947 közepéig a Szovjetunió a semlegesség álláspontján, 1947 közepétől 1948 végéig, amikor a Szovjetunió támogatta a zsidó államot és 1949 elejétől egészen 1953-ig, amikor Izrael és Szovjetunió eltávolodására és végleges szakítására került sor. A Szovjetunió a semlegesség álláspontján – Az angliai imperializmus, mint minden baj forrása Az 1945-ös évre nem találunk sem a romániai magyar, sem a bukaresti sajtóban utalást Palesztinára. 1946 januárjától folyamatosan bukkannak elő a palesztinai eseményeket tárgyaló cikkek. Ezek kis összefoglalások és konkrét eseményekre vonatkoznak. A Scânteia az év első felében több olyan támadásról számolt be, amelyeket brit katonák, vagy katonai támaszpontok ellen követtek el. A cikkek nem nyújtanak információt a támadók kilétéről, csak terroristáknak nevezik őket.16 Nagy valószínűséggel zsidó paramilitáris szervezetek hajtották végre ezeket a támadásokat. 1946 tavaszán a Palesztinával foglalkozó tudósítások az ott lezajlott sztrájk menetét ecsetelik. A Scânteiaból hétről hétre nyomon követhetjük a zsidó és az arab munkások közös sztrájkját, amely a postai hivatalokat, a kommunikációs intézményeket és a vasutat érintette.17 Az újságokban ezzel párhuzamosan megjelenik Nagy-Britannia közel-keleti politikájának kritikája is. Miután Abdullah, Transzjordánia emírje aláírta azt a szerződést, amely Transzjordánia függetlenségét volt hivatott biztosítani, a sajtóban megkérdőjelezték az Más betűtípussal kiemelt rövid bevezetés, vagy a szövegben található kiemelések. Csernyiné Tóth Éva: Sajtóelemzés. Nemzeti szakképzési és felnőtti képzési intézet. Online elérhető:http://109.74.55.19/tananyag/tananyagok/kommunikacio,%20media/4_1555_tartalomelem_006_munkaanyag_100531.pdf. (Letöltés időpontja: 2013. április 25.) 16 Grave turburări în Egipt, Palestina și India [Súlyos gondok Egyiptomban, Palesztinában és Indiában]. Scânteia, III. évf. 458. sz., 1946. február 22. 4. 17 Mare grevă în Palestina [Óriási sztrájk Palesztinában]. Scânteia, 1946. április 12. 4. ~ 255 ~ 14 15

Olosz Levente

aktus őszinteségét. A Világosság szerkesztője szerint az angoloknak az a célja, hogy létrehozzanak egy nagy arab államszövetséget, amely angol fennhatóság alatt marad majd fent.18 1946. májusában jelent meg Kolozsváron az Egység című hetilap, amely teljesen új megközelítésbe helyezte a palesztinai eseményeket. Az újság megalakulásától kezdődően részletesen és nagy terjedelemben foglalkozott a palesztinai események elemzésével. Részletesen beszámolt Palesztina nemzetközi megítéléséről, a felek közötti összecsapásokról, a bevándorlás kérdéséről, valamint a palesztinai angol közigazgatás ténykedéseiről. 1949-ig jellemző az újságra, hogy szinte valamennyi számában található hosszabb vagy közepes terjedelmű cikk Palesztina/Izrael sorsának alakulásáról. Ebben a szakaszban a cikkek témái a bevándorlásról, az angol csapatok palesztinai tevékenységéről, a zsidó katonai szervezetekről, a Szovjetunió hozzáállásáról és legfőképpen Palesztináról szóló nemzetközi döntésekről szólnak. Az Egység Nagy-Britannia külpolitikáját teszi felelőssé Palesztina függetlenségének megtagadásáért. Az újság szerkesztője szerint „Angliának fontosabb a palesztinai támaszpont zavartalan kiépítése, mint a zsidók háborús szolgálatainak honorálása. Anglia tehát a zsidó érdekekért nem hajlandó vitába bocsátkozni az arabokkal.”19 Az angol-amerikai bizottság által hozott jelentésre több hónap késéssel reagált a romániai sajtó. Míg a Scânteia kettő, addig az Egység három hónapot késett álláspontja kifejtésével, miközben a szovjet sajtó már a határozat nyilvánosságra hozatala után rögtön kinyilvánította véleményét. 20 A szovjet sajtóhoz hasonlóan az Egység cikke is bírálta a bizottság jelentését és újbóli viszálykeltést véltek felfedezni a háttérben. A cikk szerint „az angol imperialisták felis-

A nagy arab államszövetség igazi céljaival foglalkozott a moszkvai rádió. Világosság, 1946. április 5. 1. 19 Ha fellebben a fátyol a palesztinai kérdésről… Egység, 1946. június 27. 7. 20 Yaacov Ro'i: Soviet decision making in practice, 24. ~ 256 ~ 18


merték azt a veszélyt, amelyet az arabok és a zsidók megegyezése jelentene számukra, ezért a felosztási tervet eszelték ki. Ennek célja feltüzelni a két nép nemzeti érzését és így megosztani őket.”21 Amikor Nagy-Britannia kormánya 1947. márciusában bejelentette, hogy az ENSZ elé viszi Palesztina ügyét, a sajtó nem konstatálta pozitív fordulatként a lépést, ellenkezőleg, London hátsó szándékait vélte felfedezni a bejelentésben. A cikkek meggyőződéssel állították, hogy London először is időt akart nyerni a lépéssel, mivel a Közgyűlés csak szeptemberben ült össze. A további fejtegetés szerint Nagy-Britannia csak azért fordult az ENSZ-hez, mivel máshol már nem kapott segítséget, és ott a barátsági kapcsolataira támaszkodva számára előnyös döntést tud kieszközölni.22 A palesztinai kérdés ENSZ Közgyűlés előtti tárgyalásáról a sajtó a szovjet delegáció következetes fellépését emelte ki. Gromiko szovjet delegátus beszédét részletesen ismertették az Egység hasábjain, főleg annak köszönhetően, hogy a delegátus egy független zsidó-arab állam létesítése mellett foglalt állást.23 A Közgyűlésről megjelent cikkek teljes mértékben a Szovjetunió álláspontját tükrözik Palesztina kérdésében, a cikkek szerzői pedig nem mulasztották el megemlíteni, hogy a szovjet javaslat az egyetlen helyes és lehetséges döntés, amivel Palesztina függetlenné válhat. A román lapok több nagy terjedelmű cikkben részletesen ábrázolták az angol katonaság palesztin lakosság ellen végrehajtott atrocitásait. 1946 nyarán az angol hadsereg szigorú intézkedéseket foganatosított főleg zsidók lakta városokban. Ennek köszönhetően összetűzésekre került sor „angol csapatok és a zsidó ellenállási mozgalmak tagjai között.”24 Egy másik cikk arról írt, hogy a Palesztinában elkezdődött letartóztatási hullámban több ezer embert vettek őrizetbe a ha-

21 22

Palesztinát több részre akarják osztani az újabb angol javaslatok. Egység, 1946. augusztus 1. 7. Palesztina problémáját az Egyesült Nemzetek Szövetsége elé vinni? Egység, 1947. március 14.

7. Az ONU rendkívüli közgyűlésén független zsidó-arab állam létesítése mellett foglalt állást Gromiko szovjet delegátus. Egység 1947. május 23. 1. 24 Súlyos a helyzet Palesztinában. Egység, 1946. július 4. 7. ~ 257 ~ 23

Olosz Levente

tóságok, köztük a Zsidó Ügynökség vezetőségét is. A világ zsidó közössége felháborodva vette tudomásul az angol hatóságok tettét.25 Ezek a tudósítások hitelesnek tekinthetők, mivel a palesztinai angol közigazgatás mindent megtett a zsidó paramilitáris csapatok likvidálása érdekében. Azonban a cikkek több esetben csak az angol csapatok erőszakos és drasztikus módszereit mutatták be. Ilyen túlzásokat érzékelhetünk, mikor arról szerezhetünk tudomást, hogy a letartóztatottakat ‒ köztük sok fiatalt ‒ internálótáborokba gyűjtötték össze, ahol az életkörülmények embertelenek voltak. A katonák a gyerekekkel, idősekkel és más hátrányos helyzetűekkel brutálisan bántak.26 A román média a brit mandátumkormány népszerűtlenségét több helyen bemutatta. 1946-tól kezdődően a Scânteia beszámolt azokról a támadásokról, amelyeket a zsidó paramilitáris alakulatok – Hagana,27 Stern és az Irgun28 – követtek el brit katonák ellen. Az újság minden támadásról részletesen beszámolt, amelyek között megtalálhatóak az emberrablások,29 a fegyveres támadások,30 és robbantások31 is. Az Egységben megjelent tudósítások a román nyelvű lapnál árnyaltabban és sokkal részletesebben mutatják be a három szervezetet. Míg az Irgunt és a Stern-csoportot „szélsőséges csoportoknak” titulálja, addig a Haganat egy olyan szervezetként mutatja be, amely legfontosabb bástyáját képezi az „angol imperializmus” elleni harcnak. A szerkesztő szavaival élve: „A Hagana nem az angol nép, hanem az angol reakció imperialisták ellen küzd… A Hagana nem is annyira, Palesztinában letartoztatott zsidók azonnali szabadlábra helyezését követeli az angol Kommunista Párt. Egység, 1946. július 11. 7. 26 Hogyan csinál rendet az angol katonaság Palesztinában. Egység, 1946. július 18. 3. 27 A Zsidó Ügynökség keretébe tartozó önvédelmi alakulat. 28 Stern és az Irgun csoportok a revizionista párthoz köthető paramilitáris szervezetek, amelyek elvetve az egyezkedés politikáját katonai eszközökkel kívánták kivívni a zsidó állam függetlenségét. 29 Al ofițer superior britanic răpit la Tel-Aviv. [Egy brit tisztet elraboltak Tel-Avivban] Scânteia, 1946. június 21. 4. 30 Tabără militară britanică atacată în Palestinia [Brit katonai tábort ért támadás Palesztinában] Scânteia, 1946. március 9. 4. 31 Agravarea situației din Palestina [Súlyosbodik a helyzet Palesztinában]. Scânteia, 1946. november 7. 4. ~ 258 ~ 25


az angol katonákra inkább az angol katonai célpontokat támad.”32 A cikkekből kitűnik a szervezetről alkotott elismerő vélemény. Tetteit jogosnak próbálja bemutatni. A Hagana megítélése nem változott meg az Egységben. A szervezet megalakulását külön cikkben mutatja be az újság. Itt a Hagana, mint teljesen legitim szervezet jelenik meg az olvasó előtt. Legfőképpen azért, mert az angol csapatokkal együtt harcolt a második világháború után és a háború után csak önvédelmi szervezetként funkcionált.33 A cikkek összességében úgy állítják be az angol csapatok és a zsidó szervezetek közötti harcot, mint Dávid és Góliát harcát. Elismerik, hogy a zsidó paramilitáris alakulatok néha erkölcstelen cselekedeteket hajtanak végre és a terror módszereit is felhasználják, de összességében jogosnak vélik cselekedeteiket. Míg az angol katonák véres és kegyetlen hadjáratot folytatnak minden zsidó ellen ‒ mivel minden zsidót terroristának néznek‒, addig a zsidó szervezetek csak függetlenségükért küzdenek. Az angol csapatok és zsidó ellenállók közti különbségek kiemelését ábrázolja a következő idézet: „A terroristák által elkövetett szabotázs-cselekmények és gyilkosságok, jóval enyhébbek azoknál a megtorlásoknál, melyeket ezernyi személlyel szemben alkalmaznak, azokkal szemben, akiket terrorizmussal gyanúsítanak.”34 A Szovjetunió a zsidó állam megalakítását támogatja A Szovjetunió a felosztás támogatásáról szóló döntését október első napjaiban hozta meg, de ezt nem sietett nyilvánosságra hozni. Október 13-án az egyik szovjet diplomata egy bizottsági ülésen elmondott beszédében kritizálta az ENSZ kisebbségi javaslatát. Beszédében kifejtette, hogy a felosztást tartja a legjobb megoldásnak, mivel a két nép között olyan kibékíthetetlen ellentét jött létre, ami

Palesztina harca az angol elnyomás ellen. Egység, 1946. július 11. 2. Széljegyzetek a palesztinai eseményekhez. Hogyan született meg a Hagana. Egység, 1946. július 18. 7. 34 30 éves brit uralom Palesztinában. Egység, 1947. április 11. 7. ~ 259 ~ 32 33

Olosz Levente

meghiúsítja az egy‒állami tervezetet. A delegátus kifejtette, hogy a zsidóknak joguk van egy saját állam létrehozásához. Az Amerikai Egyesült Államok ekkor már szintén a felosztási terv mellett foglalt állást és kisebb technikai kérdésektől eltekintve ugyanazon álláspontra helyezkedett, mint a Szovjetunió. A szovjet közel-keleti politika új szakaszában a sajtóbeszámolók Palesztina ENSZ előtti kérdésével foglalkoztak leginkább, valamint a háború eseményeivel. Az ENSZ-ben lejátszódó történéseket az angol-amerikai érdekek és a Szovjetunió állásfoglalása mentén mutatta be. Emellett a média a palesztinai arabok ténykedésére is nagy figyelmet fordított, valamint többször kiemelte Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok között Palesztina kapcsán kialakult ellentéteket. 1946-tól 1948-ig a román sajtóban az USA megítélését a kettősség jellemezte. Fokozatosan egyre negatívabb fényben állították be, mint Anglia mellett a másik „leggonoszabb imperialista hatalmat.” Másfelől pedig a sajtó az USA és Nagy-Britannia közötti Palesztina kapcsán létrejött ellentétet jelenítette meg. Valóban létezett ellentét a két ország között a bevándorlás és a zsidó állam felállításának kérdésében. A két ország közötti ellentét 1947 februárjában érte el csúcspontját, mikor diplomáciai bonyodalmak keletkeztek Palesztina kapcsán.35 A romániai sajtó ‒ szovjet mintára ‒ nem mulasztotta el ezeket az ellentéteket bemutatni, sőt felnagyításukra törekedett. Már 1946 júliusában felvetette a két ország közötti ellentétet és a cikkekbe beleszőtte a nagyhatalmi érdekeket is. E szerint az USA és Nagy-Britannia között Palesztina geostratégiai és szénhidrogén-tartalékainak jelentősége miatt áll fent ellentét.36 A román média váltakozva beszélt az angol-amerikai együttműködésről és versengésről. Az Egység márciusban arról számolt be, hogy feszültség alakult

1947. február 25-én Bevin brit külügyminiszter a House of Commons-ban tartott vitán támadást intézett az USA palesztinai politikája ellen. 26-án a Fehér ház közleményben kritizálta Bevint. Lásd: Ro'i: i.m. 51. 36 Nemzetközi helyzetkép. Egység, 1946. Október 25. 10. ~ 260 ~ 35


ki Anglia és Amerika között Palesztina kérdésben,37 később azonban már állítja, hogy Anglia megpróbálja Amerikát is bevonni a palesztinai kérdés rendezésébe, hogy közösen megakadályozzák egy „demokratikus megoldás” megszületését.38 1947-től a román sajtóban az amerikai és a brit imperializmus kéz a kézben jár, és együtt tesznek meg mindent a Palesztinában élő népek elnyomása érdekében, együtt szabotálják a zsidó, valamint az arab állam létrejöttét. Annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államok a felosztási határozatot támogatta, sőt diplomáciai eszközöket használt fel más államok meggyőzésére, a román sajtó ezen aktusát teljesen negatívan értékelte. Több helyen megemlítik, hogy az országban választások várhatók, és az amerikai politikusok mindent megtesznek a nem elhanyagolható zsidó szavazatok megszerzéséért.39 A cikkek szerint csak ennek volt betudható az amerikai megnyilvánulás. 1948 márciusában az Egység fölényesen konstatálta gyanúja beigazolódását, miután Amerika a felosztás ellen foglalt állást és más lehetőségek megvizsgálását javasolta. „Akik tágabb összefüggésben figyelték az eseményeket azoknak nem okozott meglepetést, hogy valamikor az AEÁ meg fogja torpedózni a felosztási tervet.”40 Izrael állam elismerése és az arab-izraeli háború kapcsán is hasonló kijelentéseket tesz az újság. Izrael állam USA általi elismeréséről elmondja, hogy „eme állásfoglalás mögött nem meggondolt irányelvek, hanem a kalandorpolitikának kulisszái között fellelhető imperialista érdekek, olcsó trükk kísérletek s a zsidó választók szimpátiájának elnyerését célzó demagóg szempontok húzódtak meg.”41 Az arab államok és Izrael között kitört harcok során a romániai sajtó újbóli kritikákkal illette az Amerikai Egyesült Államokat. Ahogy az Egységben megjelent egyik cikk címe is mutatja:

Feszültség Anglia és Amerika között a Palesztinai kérdésben. Egység, 1947. március 7. 1. 30 éves brit uralom Palesztinában. Egység, 1947. április 11. 7. 39 Az albizottsági megegyezés után: Az UNO közgyűlés határozatát várják Palesztina kérdésében. Egység, 1947. november 21. 9. 40 Az egész haladó világ felháborodására Amerika nyílt szószegéssel Palesztina felosztása ellen foglalt állást. Egység, 1948. március 26. 9. 41 Éber lesz-e Izrael. Egység, 1948. május 21. 1. ~ 261 ~ 37 38

Olosz Levente

„Az arab támadók elítélése helyett az angol-amerikai imperializmus hátrányos fegyverszüneti feltételeket kényszerít Izraelre.”42 1945 és 1953 között a román sajtóban az arabok megítélése ment át a legnagyobb változáson. Az arabok és zsidók közötti ellentét nem önmagában tematizálódik, hanem London ellentéteket szító politikáján át mutatták be ezeket. Az arab-izraeli háború kitöréséig a román sajtó erőteljesen kihangsúlyozta az arab-zsidó barátságot, minden olyan eseménynek hangot adott, amely a két nép közötti kapcsolattartást szolgálta. Megjegyzendő, hogy a legtöbb ilyen eseményt az arab és zsidó „progresszív erők”, vagyis a kommunista mozgalmak produkálták. Palesztina berendezkedéséről a Scânteia fogalmazta meg legpontosabban a román média álláspontját. Ezek szerint „A palesztinai problémára csak a Palesztinában élő két nép az arab és a zsidó képes megoldást találni.”43 A két nép közötti ellentétet és az arabok zsidók ellen elkövetett merényleteit az év végére már nehezen tudta eltitkolni az újság. Azonban elzárkózott attól a lehetőségtől, hogy a két nép közötti ellentétet nyíltan bemutassa. Először ,,arab bandák” (sic) támadásainak44 vagy „arab reakciós körök”45 ténykedéseinek titulálta a zsidók elleni uszításokat és támadásokat. Később kiderült, hogy ezek a bizonyos bandák és arab körök külső arab országokhoz és az Arab Ligához tartoznak, vagyis az „amerikai és brit imperializmus” zsoldjában állnak.46 Továbbiakban az újság azt ecsetelte, hogy milyen érdeke származik az angolszász hatalmaknak az arab-zsidó ellentét felszításából: „Az arab reakciós körök határozataiból és ténykedéseiből - ismervén ezek szoros kapcsolatait az imperialista politika intézőivel - kétségtelenül arra kell következtetni, hogy az angol gyarmatpolitika ezúttal is híven követi a ’divide et impera’ elvét és az összes reakciós arab körök

Amerika ismét hátba támadta a Palesztinai zsidóságot a Biztonsági Tanács ülésén. Egység, 1948. június 4. 7. 43 Popoarele din Palestina trebuie să-și hotărască singura soartă [Palesztina népei maguk kell döntsenek sorsukról]. Scânteia, 1946. Július 20. 4. 44 Palesztinai levél Európából. Egység, 1946. november 22. 7. 45 Hírek a zsidó világból. Egység, 1947. június 27. 5. 46 Heti összefoglaló. Jelentés Palesztináról. Egység, 1946. december 13. 9. ~ 262 ~ 42


mozgósításával igyekszik elgáncsolni a békés kiegyezés útját.”47 Eközben arról is tudomást szerezhetünk, hogy a brit hatóságok mindent megtettek, hogy elrejtsék a palesztinai zsidók és arabok közti együttműködés nyomait.48 Ezen feltevéseket a cikkek látványos példákkal is alátámasztják.49 Izrael állam megalakulásának küszöbén Palesztinában a zsidó-arab ellentét tetőfokára hágott és a környező arab államok a megszületőben levő állam ellen hangolták össze hadseregüket. E válságos pillanatokban a román sajtó nem változtatott az események bemutatásának módján, az egyre fokozódó háborús hangulatot az „imperialisták ügyködéseként” mutatták be. Az Egység így ír a történésekről: „A vérontások mögött az Arab Liga ügynökei állnak, amelyek a brit gyarmati hatóságok legmesszemenőbb támogatását élvezik.”50 A Hagana és az arab csapatok összetűzéséből még mindig az angol helyőrség ténykedéseit emelte ki az újság. „A Hagana gyakran találja szembe magát az arabok mellett kiálló angol katonákkal. A zsidó áldozatok jelentős része „eltévedt angol golyóknak tulajdonítandóak.”51 ̶ állítja az egyik írás. Az arab csapatok fegyverkezése kapcsán az Egység egy új holokauszt rémképét vetíti az olvasó elé. Meggyőződéssel terjeszti azt a hírt, miszerint NagyBritannia a volt fasiszta rendszer katonáival bővíti ki az arab csapatokat. A valóságtól elrugaszkodott vádak szerint, „a Palesztinában garázdálkodó arab terrorista csapatokat hitlerista tisztek vezetik”52 vagy „nyilasokat toboroznak az arab légióba az angol amerikai menekült-táborokból.”53 A Scânteia az ehhez hasonló

Hírek a zsidó világból. Egység, 1947. június 27. 5. Az UNO bizottság Palesztinában mindent láthatnak, csak a zsidó-arab együttműködés jeleit nem. Egység, 1947. július 25. 7. 49 Így tudhatjuk meg, hogy az egyik faluban a britek egy vízforrást zártak el az araboktól. Ezáltal keltettek feszültséget az addig harmonikusan együtt élő zsidó és arab nép körében. 50 A nyugati összeesküvés. Egység, 1947. december 19. 11. 51 A politikai orientáció kérdésében. Mose Sne szembefordult a Jewish Agency többségével. Egység, 1948. január 2. 7. 52 Anglia a fasiszta légiót tartja készenlétben Palesztina körül. És egyre nyíltabban támogatja az arab terroristákat. Egység, 1948. február 20. 7. 53 Miért nem akarják megszüntetni a nyugati „lágereket”? Egység, 1948. március 5. 7. ~ 263 ~ 47 48

Olosz Levente

állításokat bizonyítékokkal is alátámasztja. Egyik cikke szerint a Hagana négy volt SS-tisztet ejtett foglyul.54 Az Egység jellemzően két csoportba sorolja az arabságot, mivel e nélkül nem képes megmagyarázni az arab támadások által fellépő dichotómiát. Egyfelől létezett a kegyetlen, angolszász hatalmak és az Arab Liga által uszított arab csoport, másfelől pedig a helyi palesztin zsidókkal együttműködő arab lakosság. A támadó arabok először, mint „arab bandák”, majd mint arab „terroristák” jelennek meg. A háború kitörése után a kettőség megbomlik, mivel már csak az „arab” terminust alkalmazzák minden olyan ember vagy embercsoport megjelölésére, amely nem zsidó. A háborúról szóló tudósításokban és elemzésekben feltűnő motívum, hogy a rosszul felszerelt, kis létszámú Hagana hősies harcot vív az angolszász hatalmak teljes támogatását élvező, jól felszerelt és kiképzett arab hadsereg ellen. Annak ellenére, hogy minden összehasonlítás szerint az arabok vannak előnyben, mégis folyamatosan csak a Hagana győzelmeiről olvashatunk. A háború folyamán a román sajtó Nagy-Britanniát és az USA-t tette felelőssé a vérontásért. A tudósítások ekkor azonban már erősen az izraeli félnek kedveztek. Az arabokat teljesen összemosta az „angol és amerikai imperialistákkal.” Nagy-Britannia és az Egyesült Államok minden tettét a sajtó – még akkor is, ha azok nem voltak ellenségesek –, negatív fényben tüntette fel. Ezek szerint e két nyugati ország mindenáron Izrael megsemmisítésére törekedett. A háború végének közeledtével a román sajtó több cikkben azt adta a lakosság tudtára, hogy Nagy-Britannia közvetlenül be akar avatkozni a háborúba és meg fogja támadni Izraelt.55 A háború azonban nemcsak az izraeli hadsereg és a támadó arab országok közötti harcokról szólt. Palesztina területén ‒ amelynek nagy részét még mindig arabok lakták ‒, erőteljes pusztítás ment végbe. A háború által okozott károk, az

Foști ofițeri hitleriști instruiesc pe teroriștii arabi din Palestina [Hitler tisztjei képzik ki az arab terroristákat Palesztinában]. Scânteia, 1948. április 29. 2. 55 Anglia Izrael megtámadására készül. Világosság, 1949. január 6. 3. ~ 264 ~ 54


izraeli hadsereg által elkövetett atrocitások, a palesztinai arab lakosság veszteségei és a több mint félmillió arab menekült teljesen hiányzik a román sajtó tudósításaiból. Izrael és Szovjetunió az eltávolodás útján 1948 végére a háború gyakorlatilag véget ért. Izrael ténylegesen is elkezdte az államépítés folyamatát. A Szovjetunió és Izrael kapcsolatában azonban drámai változás következett be. A Szovjetunióban történt anticionista fellépés egyértelművé tette, hogy a moszkvai vezetés teljesen más módon kezeli a szovjet zsidóság problémáját, mint ahogyan azt Izraellel szembeni politikája megkövetelné. A szovjet anticionista kampány az év végére Romániában is megjelent. A szovjet modellt adaptálva 1948. novemberében a Román Munkáspárt egy olyan határozatot tett közé, amely elítélte a cionizmust, a nyugati országok javára történő kémkedésnek állítva be tevékenységüket.56 A cionizmus elleni kampány lassan Izrael-ellenes kampánnyá alakult, illetve a kettőt ötvözve bocsátották a propaganda szolgálatába. A palesztinai zsidó közösség, majd később Izrael állam vezetőinek magatartását, kezdetektől az Amerika Egyesült Államok felé mutatott szimpátia jellemezte. A második világháború után a szovjet diplomáciai tudatában volt a jisuvvezetők nyugati orientációjával és a Szovjetunió felé mutatott közömbösséggel.57 A román sajtó is többször kifejezte nemtetszését vagy aggályait a jisuv vezetőknek a nyugatbarát kijelentései miatt. 1946 decemberében a bázeli cionista világkongresszusról írt tudósításban az Egység cikke elítélően beszél Háim Weizmannról58 és csoportjáról, akik a cikk szerint „Anglia Palesztina politikáját részesítik

A Román Munkáspárt Központi Vezetősége Politikai Irodájának határozata a nemzeti kérdésben. Egység, 1948. december 17. 1-2. 57 Yaacov Ro'i: Soviet decision making in practice, 44–45. 58 Cionista vezető, később izraeli politikus. ~ 265 ~ 56

Olosz Levente

előnybe.”59 1947-ben már nyíltan támadta a cionista vezetők palesztinai politikáját. Az Egység a nyugat európai táborok kapcsán megjegyezte, hogy „főleg a cionista vezetők ellenzik [a más országokba történő emigrálást] és megtorlást helyeznek kilátásba az ellen, aki máshova akar emigrálni. A lágerek fenntartásával akarnak nyomást gyakorolni a nagyhatalmakra.”60 Weizmann mellett Ben-Guriont, a Zsidó Ügynökség másik prominens vezetőjét is bírálat alá helyezte a lap. A kritika szerint, „Ben Gurion Cionista Közgyűlésen megtartott beszéde azt jelentette, hogy a cionista vezetőség hivatalos politikáját az imperialisták érdekeinek szolgálatába állítja. Ben-Gurion beszédében nem a felszabadulás jelentőségét emelte ki, hanem azt hangsúlyozta, hogy a zsidóságnak minden figyelmét az arab offenzíva felé kell fordítani és e támadás ellen kell küzdeni.”61 Izrael megalakulása után Rózsa György, az Egység főszerkesztője világított rá Izrael és a nyugat viszonyára. Cikkében, melynek címe „Éber lesz-e Izrael?” Rózsa arra figyelmeztetett, hogy az angol-amerikai olajérdekeltségek miatt a két ország meg szeretné kaparintani az új államot. Felhívást intézet Palesztina népeihez és az egész romániai zsidósághoz: „Palesztina népeinek, s így a zsidó államnak, Izraelnek nem lehet fontosabb feladata, mint a külső és belső haladó erők által kivívott függetlenségének tényleges biztosítása, hogy ezáltal megakadályozható legyen Izraelnek az angolszász imperialista hálóban való megrekedése…”62 Az Egység 1949 januárjában közölt első két számában kirohanásokat intézet az izraeli kormány és Ben-Gurion ellen. A Rózsa György által feltett kérdésre egyértelmű feleletet találunk, mivel a cikk az izraeli kormányt úgy jellemzi, mint amely az „izraeli nagyburzsoázia befolyása alatt áll… [Az izraeli kormány] Amerika felé kacsingató politikájával hagyja, hogy az ország az imperialista játék

Előtérben Palesztina felosztása. Egység, 1946. december 25. 7. A nyugati szögesdrótok mögött Két év óta százezrek várják, hogy ,,rövidesen” Palesztinába jutnak. Egység, 1947. augusztus 1. 7. 61 Haladó Palesztina. Egység, 1948. január 2. 4. 62 Éber lesz-e Izrael? Egység, 1948. május 21. 1. ~ 266 ~ 59 60


egyik eszközévé váljon. Sőt nem kétséges, hogy vannak olyan reakciós körök is, amelyek segédkezett nyújtanak ehhez a játékhoz.”63 Ben Guriont, mint az „imperialisták kiszolgálóját”64 jeleníti meg. 1949 után az Izraelről közölt cikkek nagy része az Amerikai Egyesült Államok Izraellel szembeni imperialista törekevéseiről szólnak. Izraelt az USA támaszpontjának nevezi.65 A román sajtó az izraeli parlamenti választások után a hatalomra jutott Mapaj pártot teszi felelősé Izrael minden problémájáért. Az új kormányt, mint az angolszász hatalmak kiszolgálóját jeleníti meg. Drámai „részleteket közöl” azokból az intézkedésekből, amelyeket az új kormány hozott Izraelben. E szerint „a Mapaj vezetősége a burzsoázia politikáját valósítja meg.”66 Ugyanebben a cikkben találkozunk azzal az állítással, miszerint Izraelben osztályharc dúl. A kijelentésnek megfelelően a cikkek tucatjai mutatják be a munkásosztály „harcát” az izraeli „burzsoázia” ellen. A munkások és a bevándorlók sztrájkokkal tiltakoznak az intézkedések ellen. Az újság megállapítja, hogy ennek köszönhetően „fokozódott a dolgozó tömegek ébersége és ellenállása”.67 Ebben a periódusban látványosan kevesebb cikk született Izraelről, még a zsidó sajtóban is. Az Izraelben élő arabok szinte teljesen eltűntek az újságok hasábjairól. A kevés cikk, amely megjelent, az Izraeli Kommunista Párt vezetőinek írásaiból idéznek, vagy ezek nyilatkozatait teszik közzé. Az államszocialista propagandának megfelelően teljesen egyoldalú képet alkot Izraelről. Következtetések A román sajtóban Palesztináról, illetve Izraelről közölt cikkek szorosan kötődtek a világpolitikai folyamatokhoz és a romániai propagandához. A cikkek

Az egyiptomi haderők súlyos veresége után ismét fegyverszünetet rendeltek el a negavi arcvonalon. Egység, 1948. január 7. 8. 64 Ben Gurion bizonyos elveiről. Egység, 1948. január 21. 9. 65 Imperialista támaszpont lesze-e Izrael? Egység, 1948. május 6. 9. 66 Az izraeli kormány jobbra orientálódik Új Út, 1948. május 6. 9. 67 A zsidó állam megalakulásának első évfordulója. Új Út, 1949. május 20. 1. ~ 267 ~ 63

Olosz Levente

a Szovjetunió és Románia Palesztina irányába alkalmazott politikáját tükrözték. Ha késéssel is, de e két ország álláspontján át mutatták be a Palesztinában folyó eseményeket. Azon szakasz folyamán, mikor a Szovjetunió a semlegesség politikáját követte, a romániai sajtó arra koncentrált, hogy bemutassa a zsidó és arab nép szenvedéseit, amelyet a brit mandátumrendszer okozott. Miután 1947. októberében a szovjet vezetők a zsidó állam megalakítása mellett kötelezték el magukat, a sajtó is követte a változást és hosszas cikkekben ecsetelte a zsidók jogát egy önálló állam megalakításához. Az arab lakosság folyamatosan kiszorult a sajtóhírekből. Az arab országok és Izrael között lezajlott háborúban a román sajtó teljes mértékben Izraelt támogatta, kiemelve katonái hősies harcát és győzelmei sorozatát. A hősies kis ország ádáz küzdelmének képét prezentálta a romániai olvasók előtt, elkendőzve a háború borzalmait és Izrael megítélését negatívan befolyásoló történteket. A sajtó végül Izrael ellen fordult, nem is inkább maga az ország, hanem vezetői nyugati orientálódását ítélte el. Végső soron elmondható, hogy a román sajtó a marxi alaptézis, az osztályharc elmélete szerint jelenítette meg a palesztinai helyzetet. Palesztina, mint az imperializmus-gyarmat, Izrael mint a burzsoázia-munkásság kettőségében jelent meg. Az arab országok által indított támadás szintén ebbe a sémába helyezkedik el, mint a nyugati imperializmus eszközét mutatták be. Tartozódnak az arab lakosság vagy az arab nép elítélésétől. Így tesznek Izrael állam esetében is, ahol az ország vezetőit ítélik el. Az ország vezetőit szembeállítják a „dolgozó tömegekkel”, vagyis lakossággal, előbbiek a kapitalista gazdaságpolitikával zsákmányolják ki az utóbbiakat. Nem mondható el, hogy a zsidók, Izrael állam, vagy az arabok irányába a román sajtó drasztikusan megváltoztatta volna az ábrázolás módját ‒ barátból nem vált ellenség ‒, minden esetben a nyugati államok által képviselt imperializmus volt a fő ellenség. Az újságok közötti különbségről, mint a pártlapok és zsidó lapok közti különbségről beszélhetünk. Míg előbbi röviden, tömören mutatta be az esemé-

~ 268 ~


nyeket, addig utóbbi nagy terjedelemben, magyarázatokkal tűzdelve fejtette ki álláspontját. 1949. februárja után a Scânteia-ból részlegesen, a Világosságból teljesen eltűnnek a Palesztinával kapcsolatos hírek. Az Egység az erdélyi zsidóság lapjaként, túlnyomóan a régió, az ország és a világ zsidóságának kérdéskörével foglalkozott. Ennek köszönhetően a Palesztinával és Izraellel kapcsolatos cikkek is sokkal nagyobb számban jelentek meg az újság hasábjain. Így elemzésem során is leginkább ezt az újságot használtam. A román sajtó Palesztina kérdésében sok hamis ténnyel látta el a közvéleményt. Főleg az arab-zsidó konfrontációt próbálta eltitkolni. Azon kevés cikkben, amelyben konkrét eseteket mutattak be, a történteket igyekeztek az imperialisták mesterkedéseként ábrázolni. A zsidók arabok ellen elkövetett merényletei szinte teljesen hiányoznak a tudósításokból. A Palesztináról szóló tudósításokat a romániai sajtó csak a román propaganda és cenzúragépezet gyámja alatt volt képes megvalósítani. Ennek következtében a Palesztináról, illetve Izraelről közölt képet a Román Munkáspárt által megszabott kereteken belül ábrázolták.

~ 269 ~

Olosz Levente

Summary

After the Second World War question of Palestine become essential for both USA and the Soviet Union. The Soviet Union tried to gain more and more influence over the territory; therefore it mobilized its satellite states for this purpose. Romania played an active role in Soviet's foreign relations toward Palestine, later in Israel. Romania had a large number of Jewish populations in this period, so it showed them Palestine/Israel image according the Soviet interests. In my paper I have examined the way the Romanian mass media presented Palestine/Israel between 1945 and 1953. According to my hypothesis the Romanian foreign relations and its media strictly followed the Soviet model on the Palestine issue. The image of the people (Jews and Arabs) of Palestine changed according the interest and the actual foreign policy. Because of this I wanted to find an answer on my question: Who was the enemy according the Romanian media in Palestine.

~ 270 ~

Mentesítés és igazolás „két tragikus kor árnyékában” Mester Miklós és Heltai Jenő levelei, 1944–1948

Szokolay Domokos Mentesítés és igazolás „két tragikus kor árnyékában” Mester Miklós és Heltai Jenő levelei, 1944–1948

M

ester Miklós 1944. március 19. után kifejtett tevékenysége ugyan már ismert a magyar történetírás számára1, mégis érdemes személyét és ember-

mentő munkásságának egy részletét felidézni. Utóbbiról maga is részletesen megemlékezett 1971-ben írt visszaemlékezésében, mely csak a rendszerváltozás után került kiadásra.2 Mester 1906-ban látta meg a napvilágot Rugonfalván, szülei székely földművesek voltak. Gimnáziumi tanulmányait a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban végezte, majd Budapesten járt egyetemre. A bölcsészeti kart választotta és a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1937-ben kelet-európai történelemből szerzett doktorátust.3 Történészi munkássága az autonóm Erdély 1860-as évekbeli időszakát dolgozta fel.4 Közéleti tevékenysége a ’30-as évek második felében bontakozott ki, amikor 1939-ben a kormánypárt jelöltjeként a ráckevei választókerület képviselőjévé választották. Ugyanakkor számos egyesületi és társadalmi szerepvállalásban is

Itt meg kell említenünk Bokor Péter: Egy naiv ember bársonyszékben c. portréfilmjét. Illetve lásd még: Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Budapest, 1982; Somlai Katalin: Nacionalistaként korszakokon át – Mester Miklós (1906-1989). In: Rainer M. János (szerk.): Búvópatakok: a feltárás. Budapest, 2012. 105–165; Szekér Nóra: A Magyar Testvéri Közösség története (PhD értekezés). Online elérhető: http://phd.btk.ppke.hu/tortenelemtudomany/szeker_nora/disszertacio.pdf (Letöltés időpontja: 2015. május 30.) 2 Mester Miklós: Arcképek két tragikus kor árnyékában. Budapest, 2012. 3 Uo. 7. 4 Ehhez kapcsolódó legfontosabb munkája: Mester Miklós: Az autonóm Erdély 1860–63. Budapest, 1937. ~ 271 ~ 1

Szokolay Domokos

részt vett, illetve tagja volt a Magyar Testvéri Közösségnek5, azon belül is a „képviselők sátrához” tartozott. A Külföldiek Otthona igazgatója, a Nemzeti Munkaközpont6 ügyvezető alelnöke és a Népies Irodalmi Társaság7 intézőbizottságának tagja volt. Közreműködött a Turul Szövetség Bolyai Kollégiumának (1942-től Györffy István Kollégium)8 létrehozásában, az intézmény anyagi feltételeinek előteremtésében is. Az ifjúság egyik jelentős ellenzéki csoportosulását magába foglaló kollégium 1944. március 19. után veszélybe került, legtöbb tagjuk illegalitásba vonult. Támogatóik befolyásának köszönhetően, a miniszteri biztossá kinevezett Mester Miklós hatáskörébe került a Györffy-kollégium, s megmentette a felszámolástól. A nemzeti ellenállásban résztvevő kollégistákat anyagilag támogatta, befolyásával pedig igyekezett fedezni és védeni őket.9 Mester Miklós pályafutása a kormánypártból az „Imrédy-párt” (Magyar Megújulás Pártja) soraiba vezetett. A német megszállás után a református egyház A Magyar Testvéri Közösség a két világháború között működő titkos társaság volt, mely a ’30as évek második felétől jelentős szerepet vállalt a németellenes törekvésekben. Célkitűzésük a magyar érdekek mindenek feletti képviselete és a magyarság újra felemelése volt. Jelentős szerepet vállaltak a németellenes törekvésekben és a nemzeti ellenállásban. A közösség vezető tagjait 1946–1947-ben a kommunista vezetésű politikai rendőrség letartóztatta és az ún. „Magyar Közösség per” vagy „Összeesküvési per” keretében elítélte. A persorozatban több száz személyt likvidáltak a közéletből, főként a Kisgazdapárt vezetői ellen kihegyezve a koncepciós vádakat. Történetéről lásd: Szekér Nóra: A Magyar Testvéri Közösség története (PhD értekezés). 6 A kormánypárt „munkástagozata”, mely a Gömbös Gyula irányításával végbevitt pártszervezési átalakítások idején jött létre. Célja a munkásság tömegeinek összefogása, érdekeinek képviselete volt. 7 A Népies Irodalmi Társaság az 1919-es román megszállás idején alakított Bocskay Szövetség által jött létre. Székhelye Budapesten, a Vilmos császár u. 55. alatt volt található – mely egyébként később Mester Miklós lakcímeként volt nyilvántartva. A Társaság erdélyi fiatalok számára tartott fenn kollégiumot 1920 és 1944 között. 8 A Turul Szövetség Bolyai Kollégiumát 1939–1940 telén Györffy István néprajzprofesszor tanítványi köre hozta létre, hogy lakhatást, nyelvi és szakmai képzést, illetve közösségalkotó lehetőséget biztosítson a paraszti sorból származó egyetemi hallgatók részére. Céljuk az volt, hogy olyan fiatal értelmiséget neveljenek fel, amely nem szakad el vidéki gyökereiktől, hanem képes felemelni a parasztságot mind anyagi, mind politikai és művelődési értelemben. Az 1942-ben Györffy István Kollégium néven a Turultól is függetlenné vált kollégium fiataljai széleskörű kapcsolatokkal rendelkeztek, melybe a Horthy-korszak vezető politikusai, az ellenzéki pártok vezetői, a népi írók, egyházi személyek és az illegális kommunista párt is beletartozott. Részt vettek az 1944. március 19. után kibontakozó nemzeti ellenállásban, annak egyik aktív szervezőerejeként. 1945 után az ifjúsági politika aktív szereplői maradtak, létrehozták a Népi Kollégiumok Országos Szövetségét (NÉKOSZ), tagjaik közül pedig sokan a Nemzeti Parasztpárt vagy a Magyar Kommunista Párt soraiba léptek be, szerteágazó életpályákat befutva. 9 Mester Miklós: Arcképek két tragikus kor árnyékában, 390–391. ~ 272 ~ 5


vezetőinek támogatásával vállalta el a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkári tisztségét a Sztójay-kormányban.10 Tevékenysége során Ambrózy Gyulával11, a kormányzói kabinet vezetőjével is bizalmas kapcsolatot tartott fenn, s körülbelül 400 zsidó származású személy – főként művészek, tudósok – kormányzói mentesítését eszközölte ki, így azok elkerülték a deportálást.12 Ezt az embermentő tevékenységét 1944. október 15-éig folytatta, majd a nyilas hatalomátvétel után a pilisi hegyekben bujkált, dorogi bányászok segítségével. 1945 után az Ideiglenes Nemzeti Kormány határozata alapján háborús bűnössé nyilvánították, de levették a listáról. Ennek ellenére a szovjet biztonsági szervek és a magyar politikai rendőrség többször letartóztatta, 1951–1953 között pedig családjával együtt Felsővadászra telepítették ki. Nyugdíjas koráig mint fizikai munkás és alacsony beosztású irodai alkalmazott dolgozott.13 A Mester Miklós segítségével mentesítettek közé tartozott Heltai Jenő is, akinek érdekeit fia, János14 igyekezett az államtitkárnál képviselni. Mester Heltaival való levelezésének érdekessége, hogy az idős író nagy erkölcsi kiállásról tanúságot téve többször visszautasította a kérelem aláírását. Végül Mester és Heltai fia úgy ítélték meg, hogy az erkölcsi és elvi igazság ellenére mégis el kell érni a mentesítést, ezért a kérvényező dokumentumot János írta alá.15 Később pedig mindez viszonzásra is talált, immár egy másik tragikus korban: „Heltai Jenő a

Mester Miklós: A zsidókérdés Magyarországon, 1944. Új Látóhatár, 36. évf. (1985) 3. sz. 370. sédeni Ambrózy Gyula (Nyíregyháza, 1884 – Budapest, 1954) jogi és államtudományi doktor. 1906-tól az igazságszolgáltatás területén dolgozott. 1914-től az Igazságügyminisztérium fogalmazója, majd miniszteri titkára lett. A közjogi és nemzetközi törvényelőkészítő osztály tagjaként részt vett IV. Károly koronázásának, majd az első világháborút lezáró békeszerződés jogi vonatkozásainak előkészítésében. 1920-tól állt a Kormányzói Kabinetiroda szolgálatában, 1938-ban államtitkárrá és a kabinetiroda főnök-helyettesévé nevezték ki, 1943-tól pedig az iroda vezetője lett. Horthy Miklós bizalmasa volt, részt vett a kiugrási kísérlet előkészítésében. A sikertelenség után a mauthauseni koncentrációs táborba deportálták. 12 Mester Miklós: A zsidókérdés Magyarországon, 1944. 380–387. 13 Mester Miklós: Arcképek két tragikus kor árnyékában. 7. 14 Heltai János katolikus édesanyától született 1919 előtt, így a korabeli jogszabályok alapján nem számított zsidónak. Idős édesapja iránti aggodalomból vállalta, hogy tudta nélkül Mester Miklóshoz folyamodik a mentesítő kérvényért. Mester Miklós: Arcképek két tragikus kor árnyékában. 83-84. 15 Mester Miklós: Arcképek két tragikus kor árnyékában. 83. ~ 273 ~ 10 11

Szokolay Domokos

mentesítést fia és akkori felesége bíztatására igénybe vette. Ő feleségével együtt eljött hozzám és segítségemet boldogan megköszönte. Heltai Jenő 1945 után már idős, beteges ember volt. Politikai igazolásomra 1948-ban személyesen nem tudott eljönni mint tanú, de írásbeli nyilatkozatát elküldte. Kiállt mellettem.”16 Bár Mester Miklós 2012-ben kiadott visszaemlékezésének függelékében közöl egy 1944. július 23-án kelt levelet Heltaitól,17 azonban nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű levele az írónak. Tartalmilag azonos egy 1944. július 25-én kelt példánnyal, melynek létezését eddig nem említették. Szintén fellelhetőek az 1947–1948 folyamán, immár Mester igazolási ügyében, és az általa vezetett internátussal kapcsolatban írt levelek.

16

Uo. 84. Uo. 686. ~ 274 ~ 17


1. Heltai Jenő levele Mester Miklósnak, 1944. július 25.18 Budapest, 1944. július 25. Méltóságos Államtitkár úr, nagyon tisztelt Barátom, fiam, dr. Heltai János néhány nappal ezelőtt közölte velem, hogy a Kultusz-Minisztériumhoz kérvényt adott be, amelyben úgynevezett érdemeimre való hivatkozással a zsidórendeletek alól való fölmentésemet kérelmezte. Közölte velem azt is, milyen rendkívüli jóindulattal – ha szabad azt mondanom: barátsággal – fogadták ezt a kérelmét. Erről időközben Palló Imre19 kedves jóbarátom is értesített. Engedd meg, hogy ezt a kitüntető jóindulatot megköszönjem és abban bizakodva, hogy levelem bizalmas hangján nem ütközöl meg, úgy írjak Neked, ahogy megértő jóbaráthoz szabad. Erre talán hetvenhárom esztendőm is feljogosít. Fiamnak erről a lépéséről, amelyet hozzám való szeretete és miattam és családom miatt való aggódása sugallt neki, nem tudtam. Nem avatott be tervébe, mert nagyon jól tudta, hogy noha barátaim is bíztattak rá, én magam a magam számára sohasem kérnék semmit. Ezért vállalkozott rá tudtom, megkérdezésem nélkül. Amikor hitelesen megtudta, hogy a kérvényt nekem magamnak kell beadnom, kénytelen volt a helyzetet előttem őszintén feltárni. Megkért arra, tegyem meg ezt, én azonban kérését nem teljesítettem. Nem teljesíthettem. Ha egy kicsit ismernél, tudnád, hogy ez számomra elképzelhetetlen. Soha életemben nem kértem magamnak előnyt vagy kedvezést, A leveleket változtatások és javítások nélkül, a korabeli helyesírási szabályok szerint, helyenként az esetleges hibákkal együtt közlöm. 19 Palló Imre (Mátisfalva, 1891–Budapest, 1978) székely származású, Kossuth-díjas operaénekes. Tanulmányait Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Budapesten folytatta, 1911-1916 között a Zeneakadémia hallgatója volt, az Operaház igazgatói tisztségét 1957-1959 között töltötte be. Szekér Nóra kutatásai szerint tagja volt annak az asztaltársaságnak, amely a ’20-as évek elején Erdélyből Magyarországra áttelepült értelmiségiekből állt és a Magyar Testvéri Közösség magját alkotta. Szekér: A Magyar Közösség története, 4. ~ 275 ~ 18

Szokolay Domokos

mindig álltam azt, amit a sors rám mért. Sok jót kaptam attól az országtól, ahol születtem és amelynek nyelvén írok, el kell fogadnom a rosszat is. Egész múltamat meghazudtolnám, ha most, egy hosszú élet alkonyán a helyzetemen való kívánatos könnyítés kedvéért, egy sok százezer embertársamat egyformán sújtó ítélet elkerülése végett a kérelmezéshez folyamodnék. Akkor sem teszem meg, ha azok, akik szeretnek és féltenek, talán szenvednek is emiatt. Érdemekre hivatkozni, kivételezést, jobb sorsot kérni nem tudok. A kérvényt ennélfogva nem adom be. Azonban, érzem, hogy Neked és csak Neked, aki olyan jóakarattal érdeklődtél helyzetem iránt, meg kell magyaráznom, miért nem adom be. Azok után, hogy fiamat olyan szívesen fogadtad és ügyemmel olyan kitüntetően foglalkoztál, mentegetőznöm illik amiatt, hogy nem élek a helyzetemet esetleg megjavító, bíztató lehetőséggel. Hiszem, megérted elhatározásomat, egy öreg írónak megrögzött meggyőződéseihez való ragaszkodását és nem nézed alaptalan elbizakodottságnak. Kérlek, fogadd el ezt a levelet annak, aminek íródott: bizalmas magánlevélnek, magyarázatnak egy meg nem írt kérvény margóján. Még egyszer köszönöm mindazt, amit értem tettél és kérlek, őrizd meg jóindulatú barátságodat számomra a jövőben is. Igaz tisztelettel és őszinte baráti érzéssel hálás híved Heltai Jenő (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára – V.3823/847)

~ 276 ~


Mester Miklós levelei Heltai Jenőnek – 1947-1948

1. Népies Irodalmi Társaság Internátusa Budapest VI. Bajcsy Zsilinszky út 55. Dr. Mester Miklós igazgató. Kedves Jenő bácsi! Bizonyára emlékszel még rám a nehéz és szégyenletes időkből. Ne vedd rossz néven, hogy most hosszabb idő után fordulok Hozzád kérésemmel. Tudom, hogy számtalan ember és egyesület vesz igénybe. Épen ezért én külön terhelni nem szeretnélek. Amikor Bereczky Alberttel20 együtt kérünk, hogy a Népies Irodalmi Társaság és a Bocskay Szövetség tagságát légy szíves elvállalni, elsősorban és kizárólag erkölcsi támogatásodra gondoltunk. A Népies Irodalmi Társaság és a Bocskay Szövetség közösen fenntartott diákotthonának vagyok én az igazgatója. Célunk az, hogy a két egyesületet „Diákotthon Fenntartó Társaság” címen egybeolvasszuk és az egyesület működését kizárólag a diákotthon fenntartására korlátozzuk. Két és félévi szívós munkával lassan sikerült az intézet anyagi alapjait megteremtenünk. Most az intézmény jogi helyzetét kell rendeznünk. Ehhez kell, kedves Jenő bácsi, a Te erkölcsi támogatásod. Évente egyszer, legfönnebb Bereczky Albert (Budapest, 1893–Budapest, 1966) református püspök, a nemzeti ellenállási mozgalom jelentős alakja, politikus. Teológiai tanulmányait Budapesten, Pápán és Bázelben folytatta, majd vidéken és 1930-tól Budapesten lelkészi feladatokat látott el. Tildy Zoltánnal szoros kapcsolatot ápolt, a Sylvester Könyvkiadó társalapítója és az 1944. március 19. után kibontakozó nemzeti ellenállási mozgalom résztvevője volt. 1945-ben a Kisgazdapárt soraiba lépett és az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották. Képviselői mandátumát az 1945-ös és 1947-es választásokon egyaránt megszerezte, a Kisgazdapárt vezető személyiségei közé tartozott. 1948-tól a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségét töltötte be más egyházi tisztségek mellett, melyekről 1958-ban lemondott. Tagja volt az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront elnökségének. Tildy Zoltán és Szakasits Árpád mellett az ő nyilatkozata alapján igazolták Ambrózy Gyulát, a Kormányzói Kabinetiroda vezetőjét 1947-ben – bár az igazolást később megvonták tőle. Szekér: A Magyar Közösség története, 120. ~ 277 ~ 20

Szokolay Domokos

kétszer lesz közgyűlésünk és arra meghívót fogunk küldeni és ha lesz időd, légy szíves minket megjelenéseddel rövid időre megtisztelni. Szívességedet megköszönve, maradtam őszinte tisztelettel: [Mester Miklós – saját kezű

Budapest, 1947. december 22. aláírás]

2. Dr. Mester Miklós igazgató. Kedves Jenő bácsi! Ne vedd rossz néven, hogy ismét Hozzád fordulok. Nagyon sok igazolás, sőt néhány könyvben nyilvános rehabilitáció is történt személyemmel kapcsolatban. Ennek ellenére azonban egy sablonos igazoláson is át kell esnem, ami kötelező minden állásban levő egyénre nézve. Ez az igazolásom most lesz 21-én d.u. ½ 4 órakor a Központi Járásbíróságon. Az igazoló Bizottság elnöke kijelentette, hogyha Tőled néhány soros írást hozok és Bajor Gizi, valamint Rusznyák István professzor a tárgyaláson rövid tanúvallomásra megjelennek, minden további nélkül igazol engem. Kedves Jenő bácsi, Germán Tiborral beszéltem és biztosra vehető, hogy felesége Bajor Gizi el fog jönni a tárgyalásra, Rusznyák István pedig személyesen ígérte meg, hogy nagyon szívesen eljön.21 Részedre, hogy megköny-

Mester Miklós embermentő tevékenysége során kapcsolatban állt a korszak híres színésznőjével, Bajor Gizivel is, akinek közreműködésével számos zsidó származású művészt, orvost és tudóst sikerült a deportálások alól mentesíteni. Közéjük tartozott Germán Tibor és Rusznyák István is. ~ 278 ~ 21


nyítsem a dolgot, készítettem egy nyilatkozatot. Ha jónak látod, légy szíves aláírni. Ha nem felel meg, arra kérlek, saját belátásod szerint, légy szíves írni néhány sort. Nagyon köszönöm szívességed és maradtam őszinte mély tisztelettel: [Mester Miklós – saját kezű aláírás] Budapest, 1948. február 11.

3. Dr. Mester Miklós igazgató. VI. Bajcsy Zsilinszky út 55. Kedves Jenő bácsi! Szíves tudomásodra hozom, hogy igazolásom sikerült. Hálásan köszönöm az értékes erkölcsi támogatást. Bereczky Alberttel találkoztam a napokban és említettem neki, hogy Titeket meg foglak látogatni. Bereczky közölte velem, hogy ő is eljönne rövid látogatásra. Nem tudom, megfelel-e, ha a jövő hét valamelyik napján a déli órákban /12-1 között/: elsétálunk Hozzátok? Őszinte tisztelettel üdvözöllek és a Nagyságos Asszonynak kézcsókomat küldöm. Budapest, 1948. április 2. [Mester Miklós – saját kezű aláírás]

~ 279 ~

Szokolay Domokos

4. Dr. Mester Miklós igazgató. Kedves Jenő bácsi! Elnézést kérek, hogy kéréssel fordulok ismét Hozzád, de őszinte meggyőződésem, hogy nehéz helyzetemben megértésre találok. Voltál szíves többekkel együtt a Népies Irodalmi Társaság /:elnöke Bereczky Albert ref. püspök:/ tagságát elvállalni. A Társaság egyetemi és főiskolai otthonát vezetem, amint már informáltalak is Téged erről. Most értesültem, hogy a vallás- és közokt. minisztérium új költségvetésében kollégiumunk szerződésen alapuló személyi és dologi államsegélyét teljesen törölte. Még néhány nap rendelkezésre áll, hogy ezen a bajon segíteni lehessen. Nagyon megkérlek, kedves Jenő bácsi, légy szíves telefonálni Szávai Nándor22 kultuszminisztériumi államtitkárnak, hogy az iskolai év végéig biztosítsa részünkre szerződésen alapuló állami segélyünket. Most tél idején ránk alkalmazottakra és az intézet diákjaira nézve is katasztrófális lenne az államsegélynek ilyen váratlan megvonása. A magam részéről mindenben eleget tettem a mai kultúrpolitika követelményének, diákjaimmal együtt dolgoztam vidéki államosított iskola újjáépítésében, részt vettem hídépítési munkában, második éve diákjaimmal együtt rendszeresen tanulok oroszul. A diákok túlnyomó többsége tagja a Kommunista Pártnak és velem meg vannak elégedve. Kedves Jenő bácsi, ismételten elnézést kérek és előre is köszönöm júindulatú segítséged. Őszinte tisztelettel igaz híved: Budapest, 1948. december 8.

[Mester Miklós – saját kezű aláírás]

Szávai Nándor (Budapest, 1906–Budapest, 1979) tanár, esszéista, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Az Eötvös Collegium tagjaként, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szerzett középiskolai tanári oklevelet 1930-ban, majd doktori fokozatot is. 1930-tól tanári pályára lépett, 1945-től a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban, 1948-tól államtitkár. Az 1950-es évektől újra tanárként dolgozott 1973-as nyugdíjazásáig. 1967től a Magyar Pedagógiai Társaság gimnáziumi szakosztályának elnöke, 1975-től pedig a Társaság tiszteletbeli elnöke volt. ~ 280 ~ 22


5. Kedves Jenő bácsi! Megtisztelő válaszodat hálásan köszönöm és arra kérlek, légy szíves e sorok átadójától megüzenni, hogy mikor kereshetnélek föl rövid időre. A telefon és a levelezés nem alkalmas arra, hogy egy kicsit részletesebben megbeszéljük a dolgot. Tudom, hogy az ügy elintézése nem könnyű, de nem is lehetetlen és hiszem, hogy információimmal meg tudom könnyíteni Részedre a segítés módját. A viszontlátásig őszinte tisztelettel: [Mester Miklós – sa-

Budapest, 1948. december 10. ját kezű aláírás]

6. Kedves Jenő bácsi! Megbeszélésünk értelmében itt küldöm a kis cédulát, amit leszel szíves a kultuszminisztériumba magaddal vinni. Nagyon kérlek, ne vedd rossz néven, hogy ügyünkkel terhellek, de igen nehéz helyzetben vagyunk és tapasztalt jóindulatodra igen nagy szükségünk van. Őszinte tisztelőd: Budapest, 1948. december 11. [Mester Miklós – saját kezű aláírás] (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára – V.3823/509/1-6.)

~ 281 ~

Szokolay Domokos

Summary Miklós Mester the politician and historian belongs to those historical figures who could act in a dangerous and tragic era of the 20th century. He came from a Transylvanian Szekler family but in the 1930s he was trying to find his way as a young intellectual in Hungary. Finally Mester started his political career as an elected member of the Hungarian Parliament. Initially he was a representative of the governing party but later he joined Béla Imrédy’s right wing party. Although he was led by social and nationalist emotions Mester was a moderate reformer and he never followed the right wing extremists. He was a member of the secret community called the Hungarian Brotherhood wich aimed the acting for general and historical Hungarian interests. At the instignation of the leaders of the Reformed Church in Hungary he became an under-secretary in the Sztójay government after 19th of March 1944. Under the auspices of the Ministry of Education and Religion he attained exemption from the deportation to a lot of Hungarian Jews including artists, scientists and intellectuals. The correspondence between Miklós Mester and Jenő Heltai started in the summer of 1944 when the friends of the old Heltai wanted to exempt him from the deportation. Other letters of their correspondence were written after 1945 in the era of the evolving communist dictatorship. That time Heltai tried to help Mester who became a ridden and a relocated person under the era of Communism.

~ 282 ~

Jegyzőkönyv a Dózsa Népi Kör 1956. október 24-i üléséről

Péczka László Jegyzőkönyv a Dózsa Népi Kör 1956. október 24-i üléséről

014 őszén a Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány pályázatot hir-

2

detett az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója tiszteletére,

melyen a pályamunkámmal országos III. helyezést értem el.1 A pályázat célja az Alapítvány részéről az egyetemi hallgatók érdeklődésének felkeltése a téma iránt, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést. A kiírás szerint a pályázat témája egy egyetem, főiskola akkori ifjúsági szervezetének (hivatalos-, vagy betiltott-, titokban működő szervezet, mint DISZ, KALOT stb.) üléséről készített valós, dokumentált, vagy képzelt „jegyzőkönyve”. A jegyzőkönyv elkészítésekor több forrásból dolgoztam. Egyrészt lexikális tudásanyagot felhasználva vizsgáltam meg az 1956-os forradalom eseményeit, másrészt primer forrásokat felhasználva tekintettem be egyes ifjúsági szervezetek tevékenységébe. Elsősorban a Petőfi Kör vitáira támaszkodtam. A jegyzőkönyvben szereplő személyek fiktív alakok, ugyancsak az 1956. október 24-én ülésező Népi Kör tevékenysége. Fontosnak tartottam a szereplőkben eltérő politikai véleménykülönbségeket megszólaltatni és a végén hangsúlyozni a forradalom iránti lelkesedést. A szereplők említést tesznek az október 23-i eseményekről is, felolvasva például az emblematikus tizenhat pontot is. Eltérő álláspontok feszülnek egymásnak, eltérő véleményekkel, de a „fokozódó forradalmi lázban” egységes álláspontra helyezkednek a szereplők. Ajánlom ezt a pályamunkát olvasásra mindazoknak, akik érdeklődnek nemzeti ünnepünk eseményei iránt nem szakirodalmi, hanem irodalmi, jelen esetben „fiktív” olvasatban.

1

http://1956muzeum.hu/palyazatok.html, 2015. június 10. ~ 283 ~

Péczka László

Jegyzőkönyv a Dózsa Népi Kör 1956. október 24-i üléséről A Dózsa Népi Kör ankétja Elnök: Molnár Gábor Vitavezetők: Zsigmond Tibor, Módos Fülöp, Dr. Kántor Béla 1956. október 24. 13:00 Molnár Gábor: Örömmel üdvözlöm a Dózsa Népi Kör megjelent tagjait és kedves vendégeinket. Örömmel köszönthetjük Zsigmond Tibort, a Magyar Párttörténeti Intézet munkatársát és Dr. Kántor Béla professzor urat köreinkben, akik előző üléseinken is tudományos észrevételeikkel gazdagították gondolatainkat. (Fütyülés.) Rendkívüli ülés ez a Népi Kör történetében a tegnapi események tükrében, 1954-es megalakulásunk óta ilyenre még nem került sor. A tegnapi események értelmezése miatt hívtuk össze ezt a gyűlést a Dózsa Népi Kör Központi Vezetőségével, valamint, hogy mit tegyünk a fokozódó indulatokkal, amiket a városban tapasztalunk. Úgy gondolom, fel kell lépnünk a reakciós elemek ellen, ezért kezdeményeztem én is ennek az ülésnek az összehívását. (Bekiabálás: Reakciós a tudod ki!) Most pedig áttérhetünk a vitára. Úgy gondolom, hogy újból az eddig megszokott és bevált módszert folytatnánk, és nem tartanánk bevezetést, hanem mindjárt arra kérnénk közönségünket, hogy szóljanak hozzá az eseményekhez, vessenek fel kérdéseket, mondják el a véleményüket, és a vitavezetők erre reagálni fognak. A vitavezetők véleménye nyilvánvalóan újabb viták alapjául fog szolgálni, és ezek elől a viták elől nem is kívánunk elzárkózni, mint ezt a múltban sem tettük. (Fütyülés, mozgolódás.) Ezennel megnyitom a vitát.

~ 284 ~


Zsigmond Tibor: Kedves Elvtársak! (Bekiabálások: Fúj!) Ha a mai magyar marxista gondolkodás kérdéseiről beszélünk, véleményem szerint mindenekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy országunk történelme válaszút elé érkezett! Vagy következetesen végig tudjuk vinni az 1953 óta megindult és a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa által megerősített és ösztönzést nyert küzdelmet a gyökeres fordulatért a lenini értelemben vett mélyen tudományos és ezért valóban pártos állásfoglalásban, mint ahogy ez a harc a Szovjetunióban most kibontakozik, vagy pedig azzal áltatjuk magunkat, hogy kisebb igazításokkal, a XX. kongresszus szellemében készült hibajavításokkal is beérhetjük, és akkor beigazolódhatnak azok a néha kárörvendő jóslatok, hogy a marxista gondolkodás csődbe fog jutni. (Bekiabálás: Miről beszél? Már csődbe jutott!) Elmondanám még, hogy az 1953 után megindult tisztázódási folyamat, mint mindannyian tudjuk, rövidesen megtorpant. Ennek oka véleményem szerint jórészt az a zűrzavar volt, amely nálunk akkoriban az ideológiai fronton uralkodott. Mint a Magyar Párttörténeti Intézet Munkatársa (Fütyülés) és mint a marxista történettudomány képviselője (Bekiabálások: Fúj!), figyelemmel kísértem, hogy a tanácskozásokon sok szó esett a személyi kultuszról, dogmatizmusról, a belőlük származó hibákból. Meglátásom, hogy a személyi kultusz és dogmatizmus vezettek sok ízben történeti események szubjektivista, voluntarista felfogáshoz. (Bekiabálás: Ez az ember hülyeségeket beszél!) Dr. Kántor Béla: Azt gondolom, hogy a sajátos reformizmust áthatotta az újjászületés pátosza, a hit a szocialista társadalmi rendszer jobbításában és a marxizmus reneszánszában, meggyőződésem, hogy fel lehet és fel kell számolni a sztálinizmust (Bekiabálás: Igaz! Folytassa!), és vissza lehet térni a marxizmus igaz ügyéhez (Fütyülés.), hogy a XX. kongresszus nemcsak lehetővé tette, hanem meg is követelte a változások következes végrehajtását. Miben is állt Nagy Imre programja? Ésszerűbb gazdaságpolitika, az életszínvonal és a fogyasztás növelése, az erőltetett iparosítás visszafogása, az emberibb és hatékonyabb agrárpolitika, a jogrend helyreállítása, kritika engedélyezése ~ 285 ~

Péczka László

a kultúrában, a nemzeti hagyományok fejlesztése, a külföldre tekintés lehetősége, és oktatási reform programjának gondolata. (Bekiabálás: Úgy van! Ezt akarjuk!) Molnár Gábor: Egyetértek a gondolatokkal, egy határozott marxista, reformer álláspontból kell szemlélnünk az eseményeket, de ami tegnap történt az mégis revizionizmus! (Bekiablálás: Halgass! Kommunista!) Módos Fülöp: Gábor! Te nem látod tisztán a tegnapi eseményeket, itt változások lesznek! Ez nem revizionizmus, nem reakció, hanem a fiatalság hangja, a nép hangja! Nincs szükség itt semmiféle napirendre, az igazságról beszéljünk, a tegnapi események valóságáról! (Óriási taps.) Változások kezdődnek, Nagy Imrében kell bíznunk! (Taps. Éljenzés.) Itt ül mellettem Szekeres Renáta, Pálos Antal, Hevesi Ilona és Bés József, akik az egyetemista fiatalsággal voltak és vonultak az elmúlt két napon, majd ők elmondják mi is történt igazából! (Óriási taps. Bekiabálás: Halljuk!) Molnár Gábor: Mint a Dózsa Népi Kör Központi vezetőségének Főtitkára csendet kérek és a napirend következetes betartását! (Fütyülés. Bekiabálások: Maradj te csendben! Az igazságot akarjuk hallani nem téged! Kommunista! Fúj!) Módos Fülöp: Halljuk hát az egyetemistákat! (Bekiabálás: Halljuk!) Szekeres Renáta: Köszönöm a szót! (Taps.) Szegedi Egyetem diákjai október 20-i gyűlésükön pontokba foglalták demokratikus követeléseiket. Hatásukra és a poznańi munkásfelkelés hírére a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói, csakúgy mint én, tegnapelőtt október 22-én nagygyűlést rendeztünk az egyetem aulájában. Itt elhatároztuk, hogy másnap délután 3 órára a lengyel néppel szimpatizáló tüntetést hirdetünk a budapesti egyetemistáknak és főiskolásoknak. A demonstráció helyszínéül a lengyel–magyar barátságot jelképező Bem József szobrát jelöltük meg. A diákgyűlés elfogadta a 16 pontos követeléseinket is, amelyek független, demokratikus Magyarországot követeltek. A felhívás első pontja a szovjet csapatok kivonását szorgalmazta. Este a diákok képviselői, a barátaim, ~ 286 ~


megpróbálták beolvastatni a rokonszenvtüntetés hírét és a 16 pontot a Magyar Rádióban, az utóbbit azonban a rádió vezetői megtagadták. Akarjátok hallani ezeket a követeléseket? (Bekiabálások: Akarjuk! Halljuk!) Józsi, olvasd fel nekik! (Taps.) Bés József: Jelenlévő ifjúság! Én is részt vettem az eseményekben, most felolvasom a fiatalság 16 pontját! (Taps.) (Olvasd!) A 16 pont a következő volt: 1. Vonják ki a szovjet csapatokat! 2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben 3. Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust! 4. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le! 5. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit! 6. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot! 7. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében! 8. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján! 9. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket, a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! 10. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot! 11. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak egyenrangú támogatást!

~ 287 ~

Péczka László

12. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat! 13. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát! 14. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön! 15. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet! 16. Szolidaritást a lengyel néppel! Zsigmond Tibor: Ezek radikális követelések! Ezeket nem lehet teljesíteni! (Hallgasson!) Molnár Gábor: Értem a fiatalság felvetését, de ezek a követelések, nem magyarázata a tegnapi eseményeknek! Arról beszéljünk! (Beszéljünk!) Tegnap túlzottan radikális lépések történtek, ez reakciós megmozdulás gyanújára ad okot, nem fogják hagyni, hogy ennek folytatása legyen, ezt kellene meggondolni! (Fütyülés.) (Hallgass komcsi!) Kikérem magamnak a sértegetéseket! Ugyan olyan magyar ember vagyok, mint ti, én alapítottam két társammal a Népi Kört, melyet több mint két éve vezetek! (Csakhogy változnak az idők!) (Fütyülés.) Dr. Kántor Béla: Nagy indulatok szabadultak el kedves fiatalok! Kérem a nyugodt társalgás keretei között vitassuk meg az események folyását, ne sértegessék Molnár Urat! (Fütyülés.) (Beszéljünk a tegnapi napról, 23-ról!) (Bekiabálás: Halljuk!) Bés József: Ahogy elhangzott, én és Renáta részt vettünk az eseményeken, de Pálos Antal és Hevesi Ilona végig ott voltak a tegnapi eseményeken! ŐK majd beszámolnak róla, hogy mit láttak! (Halljuk!) (Taps.) Hevesi Ilona: Október 23-án reggel az általunk meghirdetett lengyelbarát rokonszenvtüntetést bejelentette a rádió, valamint a Szabad Nép is vezércikkében. ~ 288 ~


A 16 pont követelései mellett a lap a Magyar Írószövetség közleményét is mellékelte, amely üdvözölte a lengyelországi változásokat. Az összes budapesti felsőoktatási intézménybe széthordtuk a 16 pontot tartalmazó kiáltványt. Számos ifjúsági szervezet csatlakozott a kiáltványhoz és a délutáni tüntetéshez. A délelőtt folyamán a Petőfi Kör is csatlakozott a felhíváshoz, amelynek tagja vagyok, sőt a tüntetés vezetését is vállalta. A kör vezetői tárgyaltak az MDP vezetőivel, hogy a párt nevében Kádár János beszéljen a tüntetőkhöz, Kádárék azonban elutasították a javaslatot. (Fütyülés.) Pálos Antal: Úgy volt, hogy betiltják a tüntetést, de nem adnak tűzparancsot. Délben a Kossuth Rádió megszakította tervezett adását és beolvasta a Belügyminisztérium közleményét a tüntetés betiltásáról, legalábbis erre emlékszem. Bés József: Ekkor a DISZ is úgy döntött, hogy részt vesz a tüntetésen, és felszólította valamennyi tagját az akció támogatására. Olyan, hát körülbelül fél három lehetett, amikor Kossuth Rádió megszakította a műsorát, és beolvasta a Belügyminisztérium újabb, a tüntetést engedélyező határozatát. Mondtuk is egymásnak, hogy nem furcsa ez? Biztos félnek tőlünk! (Nevetés.) (Taps.) (Bekiabálás: Féljenek is!) Szekeres Renáta: Józsi Jól emlékszik, én is erre emlékszem az eseményekből. Ezután vettem részt a műegyetemisták menetén! (Taps.) (Bekiabálás: Mesélj!) A műegyetemisták menete délután fél háromkor a Budapesti Műszaki Egyetem épületétől indult el. A Szabadság hídon átvonulva első állomásunk a belvárosi Petőfi-szobor volt, ahol egyesültek a pesti oldal egyetemeiről és főiskoláiról érkezőkkel. Úgy három óra tájban a Petőfi szobornál megkezdődött a békés demonstráció. Bés József: Igen az körülbelül háromkor volt. Ott volt Sinkovits Imre! (Taps.) Szekeres Renáta: Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, egy diák felolvasta a 16 pontot, majd a tömeggel megindultunk az előre meghirdetett Kossuth Lajos utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Nagykörút–Margit híd útvonalon. ~ 289 ~

Péczka László

Hevesi Ilona: Úgy van! De ekkor a műszakból érkező munkások is csatlakoztak hozzánk és hatalmas tömeg alakult ki! (Bekiabálás: Változást!) Ekkor jelszavakat kezdtünk el skandálni. (Bekiabálás: Éljen a haza!) Bés József: A tüntetés végállomásaként meghirdetett Bem-szobornál Veres Péter (Taps.) ha jól emlékszem felolvasta az írók kiáltványát , amely többek között a következő követeléseket tartalmazta: Nagy Imre legyen ismét a miniszterelnök, a Szovjetuniótól független nemzeti politika, nagyobb demokrácia a közéletben, az erőszakos mezőgazdasági kollektivizáció leállítása, szabad parlamenti választások, a gyárak munkástanácsok általi irányítása. Ezután Zbigniew Herbert lengyel író is köszöntőt mondott, majd Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot. Ezután megkoszorúztuk a szobrot. A tüntetők létszáma óriási volt, legalábbis én annak láttam. Módos Fülöp: Elképesztő! Bés József: Ez még semmi! Az emberek kivágták a zászlókból a szovjet mintájú címert, a tömeghez csatlakozó egyenruhás katonák pedig letépték sapkájukról a vörös csillagot. Molnár Gábor: Ez már ellenforradalom! (Bekiabálások: Kommunista, takarodj!) Módos Fülöp: Döbbenetes! Pálos Antal: A tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem egyesek javaslatára a menet elindult a Parlament felé meghallgatni Nagy Imrét. Néztem az órám, úgy fél 7 lehetett, amikor egyszer csak kikapcsolták a tér világítását, a tömeg azonban ott maradt. Sokáig meggyújtott újságok világítottak csak, a tömeg pedig Nagy Imrét követelte.(Skandálás: Éljen! Éljen!) Hevesi Ilona: Így történt, de idővel visszakapcsolták a világítást. Végül este Nagy Imre megjelent a Parlament erkélyén, reformokat ígért, azonban hazatérésre szólította fel az embereket. (Mozgolódás.) (Miért? Velünk van! Változtassunk!)

~ 290 ~


Pálos Antal: Ez még semmi barátaim! Egy jó barátom, akivel együtt járok az egyetemre az alábbit mondta nekem ma reggel: Este hat óra körül a Dózsa György úti Sztálin-szobornál nagy tömeg gyűlt össze, és a tüntetők a Himnusz éneklése mellett fél tíz körül végül ledöntötték a Sztálin szobrot. (Óriási taps.) (Forradalom! Ez forradalom! Éljen a magyar szabadság!) Molnár Gábor: Ezt nem kellene, jól gondoljátok meg mit tesztek! Mindenki menjen haza! Ne folytassuk, az ülést berekesztem! Módos Fülöp: Csakhogy én, mint a Dózsa Népi Kör Vezetőségének tagja ezúton kezdeményezem a Népi Kör tisztújítását! (Óriási taps.) (Igen ezt akarjuk!) Molnár Gábor: Felháborító, ami itt zajlik! Az események megbeszélésére gyűltünk össze, nem pedig reakciós, ellenforradalmi harcot hirdetni! (Bekiabálások: Kommunista, menj el! Nem tudsz te semmit! Ez forradalom!) (Fütyülés.) Zsigmond Tibor: Ezt nem hallgatom tovább, távozom! (Bekiabálás: Távozz is!) Molnár Gábor: Ha így állunk, akkor felajánlom lemondásomat (Bekiabálás: Nem kell azt ajánlani!) (Fütyülés.) Jöjjön Tibor itt nincs helyünk! (Molnár Gábor és Zsigmond Tibor távozik az ülésről.) Dr. Kántor Béla: Megdöbbenéssel hallgatom magukat! Ne felejtsék el, szerves reformokkal lehet megújítani a szocializmust nem harccal! (Bekiabálás: De ez forradalom professzor úr!) Ezek után javaslom támogassák Módos Fülöp kinevezését a Dózsa Népi Kör vezetésére! (Taps.) (Az emberek egyhangúlag, kézfelemeléssel jelzik, hogy támogatják Módos Fülöpöt.) Módos Fülöp: Köszönöm professzor úr! Tudom nem ért egyet egyes nézeteinkkel, de az események megkívánják határozott fellépésünket. Ezért javaslom a Dózsa Népi Kör átnevezését Dózsa Forradalmi Körré, támogatva ezzel is a budapesti fiatalság követelését! (Óriási taps.) (Bekiabálás: Éljen a haza! Ruszkik haza!) (A jelenlévők egyhangúlag, kézfelemeléssel támogatják a Dózsa Népi Kör névváltozását Dózsa Forradalmi Körre.) Egy valamit tisztáznunk kell barátaim,

~ 291 ~

Péczka László

magyarok! Mit hallottatok a mai napon, mi történt az utcákon? (Bekiabálás: Halljuk! Aki tudja az ne hallgasson!) Pálos Antal: Én tudom! (Taps.) Nyolc óra után a rádióban hallottam, hogy az MDP Központi Vezetősége megerősítette Gerő Ernőt első titkári megbízásában (Helytartó! Komcsi!) Nagy Imre (Éljen!) helyettese Hegedűs András lett. Bés József: De ez semmi! Azt hallottátok, hogy reggel a rádióban azt olvasták be, hogy statáriumot vezetnek be? (Hangzavar.) Módos Fülöp: Döbbenetes! Most mit tegyünk? Dr. Kántor Béla: Ez még semmi Fülöp! Ezt próbáltam tudatni veletek. A rádió azt is tudatta, hogy a szovjet alakulatok a magyar kormány kérésére közreműködnek a rend helyreállításában! A kormány felhívásában felszólít az „ellenforradalmi bandák” leverésére. (Mocskos komcsik! Ruszkik haza! Harcoljunk! Ez forradalom!) Botos Gábor: Most jött a hír! Nagy Imre rádióbeszédet mondott! (Éljen!) Az 1953. júniusi kormányprogram megvalósítását ígérte benne. Dr. Kántor Béla: Akkor talán nincs veszve az ügy! Vigyázzatok magatokra, ne tegyetek olyan lépéseket, amelyek háborúhoz vezetnek! (De ez forradalom!) Módos Fülöp: Olyan mértékben felgyorsultak az események, hogy most kell döntenünk! Lépnünk kell! (Óriási taps.) Nem csupán rólunk van szó, hanem az országunkról, a magyar hazánkról! (Éljen!) Mi nem kérünk idegen megszállókból! Mi nem kérünk a ruszkikból és elnyomókból! (Éljenzés.) Mi demokratikus országot akarunk, mi a jövőre gondolunk, a hazánk és majdani gyerekeink jövőjére! Vegyük fel a harcot ha erről van szó! (Éljenzés.) Pálos Antal: Úgy hallottam ellenállás készülődik a Corvin közben! Mi lenne ha csatlakoznánk? (Úgy van! Csatlakozzunk! Éljen a forradalom! Éljen a szabadságharc! Ruszkik haza!)

~ 292 ~


Módos Fülöp: Támogatom a kezdeményezést! Ki tart velünk? (Mindenki felteszi a kezét.) (Nyomás! Harcoljunk!) Akkor hát vonuljunk az utcán és csatlakozzunk az eseményekhez! Találkozzunk három óra múlva a Corvin köznél! Az ülést berekesztem! (Óriási taps.) (Gyerünk, ruszkik haza!) Bés József: Ruszkik haza! Pálos Antal: Harcolunk! Dr. Kántor Béla: Veletek tartok! (Taps.) Szekeres Renáta: Akkor három óra múlva! (Skandálás: Holnapra megforgatjuk az egész világot!)

~ 293 ~

Péczka László

Summary In the autumn of 2014 the Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány (Public Benefit Foundation Museum of 1956) invited entries for an application honouring the 58th anniversary of the Revolution of 1956, where I won the 3rd place.1 The Foundation’s aim with the competition was to raise awareness and spread knowledge about the history and spirit of the revolution of 1956. According to the invitation the topic of the application had to include a real or imagined „report” of a youth organisation that was organised in a university (both legal, or illegal organisations working secretly, such as the DISZ, KALOT, etc.) When writing the report I used several sources. One the one hand, I used lexical data to investigate the events of the revolution of 1956, on the other hand I used primary sources to get an image of the activity of different youth organisations. Mostly I worked with the debates of Petőfi Kör (Petőfi Fellowship). The persons appearing in the report are imagined and so are the happenings of the conference on the 24th of October 1956. An important point for me was to make the persons have different political views, but at the end I highlighted their enthusiasm towards the revolution. The people mention the happenings of the 23rd of October, they read aloud the emblematic ’16 points’. Different attitudes and viewpoints are confronted, but as the spirit of the revolution preparation rises higher, the participants agree on a common attitude. I recommend this article for everybody who is interested in the literary intepretation of the revolution.

~ 294 ~

Perbe sűrített történelem – Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere 1967. Értelmezési lehetőségek.

Gulyás Martin Perbe sűrített történelem – Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere 1967. Értelmezési lehetőségek. Századvég, 2014.

A

z 1945 utáni magyar történelemmel foglalkozó történészek előszeretettel fordulnak a kutatás számára elérhető egyik legbővebb forráscsoporthoz, a

jogi eszközökkel végrehajtott, politikai tárgyú büntetőeljárásokhoz. Ennek két fő oka talán az, hogy egyrészt ezeken keresztül modellezhetők legérzékletesebben a kommunista diktatúra egyes hatalomtechnikai fogásai, másrészt az iratokból kirajzolódó egyéni vagy kollektív életpályák a maguk történeti dimenziói mellett erkölcsi tanulságokkal is szolgálhatnak a jelenkor számára. Végigtekintve az elmúlt három évtizedben született munkákon, azok főként két időszak pereire koncentrálnak: az ötvenes években lefolytatott eljárásokra, illetve az 1956-os eseményeket követő megtorlási hullám során elítéltekre. A feldolgozások minősége is változatos: születtek komoly, a belügyi szervektől származó forrásokat kritikusan kezelő, a hatalom birtokosainak motivációit feltárni kívánó elemzések, de ezzel szemben vannak olyan felületes írások is, melyek lényegében az iratokból kiragadott idézetek halmazából állnak össze. A hatvanas évektől folyó bíráskodás esetleges politikai motívumainak vizsgálata már kevésbé áll a történészek kutatási horizontjában, így önmagában az is felkelti az érdeklődést, hogy az alább ismertetett könyv egy, a ’60-as évek végén lezajló politikai per feldolgozására vállalkozott. Máthé Áron könyve, melynek alapjául a 2012-ban megvédett doktori értekezése szolgált, számos ponton megtöri az eddigi kereteket. Már a kötet elején világossá válik, hogy a szerző elsődleges célja nem a száraz iratismertetés, az információk és adatok rendszertelen és végeláthatatlan sorjáztatása, hanem – ahogyan azt a mű alcíme is jelzi – az értelmezés, a per koncepciójának, szűkebb~ 295 ~

Gulyás Martin

tágabb jogi és politikai környezetének megismertetése, megértése. Ennek bemutatása pedig stiláris szempontból kifejezetten élvezetesre sikeredett, a kötet főbb szerkezeti egységeinek arányaiban is érzékelhető a következtetéseket, értékeléseket tartalmazó blokkok előnyben részesítése. Emellett persze a klasszikus leíró részek sem maradnak el, ezek teszik ki a kötetnek hozzávetőlegesen a felét. Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy miért is volt szükség erre a perre, s miért éppen 1967-ben,1 a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja meglehetősen – ugyanakkor érhetően – nagyon messziről közelít. Ez is indokolja, hogy a könyv nem feltétlenül hagyományos, megszokott rend szerint szerveződik, de a kötet elolvasása után teljesen érthetővé válik ez az eljárás. A tényfeltáró, az iratanyagot direkt módon elemző fejezetek a kötet középső nagy tömbjét alkotják, melyet nem természetesen követ, hanem meg is előz olyan fejezet, amelyben már konkludáló megállapítások foglalnak helyet – ezeket általában a kötet végére várja az olvasó. A történész könyvének zárásaként a felhasznált irodalom, a levéltári források, a vizsgálati szakasz során készített fotók és a nyilas pártszolgálatosok névsora szerepel, utóbbi olyan, sokszor személyes információkkal is kiegészítve, melyek a periratok tanúvallomásaiból származnak. A szerző bevezetésként széles szakirodalmi kitekintéssel ismerteti az antifasizmus fogalmát és az 1956-os forradalommal összefüggésben lezajló megtorlások mögötti politikai koncepciót – utóbbit kissé szűkszavúbban és kisebb keresztmetszetben, áttételeken keresztül magyarázza. Ebben az „eszmei keretben” helyezhető ugyanis el maga az eljárás. Ehhez szervesen kapcsolódik két tényező, mely kiemeli és különösen érdekessé, kuriózummá teszi a könyvet más perfeldolgozásokhoz képest. Egyrészt a per nemzetközi hátterének bemutatása és azoknak

A XXI. század című műsor önálló adást is szentelt a tárgyalásról készült filmfelvételek bemutatásának. Online elérhető: http://rtl.hu/most/36717_xxi_szazad_a_zugloi_nyilasok_pere_-_borzalmas_kegyetlen_es_g. (2015. március 25.) ~ 296 ~ 1


a jelentésrétegeknek a megmutatása, kvázi „leleplezése”, amelyek a történeti köztudatban a perrel kapcsolatban egészen máig élnek és hatnak – s amelyek valójában a kommunista mítoszteremtés és történetpolitika termékei voltak. Több tényező szerencsés egymáshoz illeszkedésére volt szükség ahhoz, hogy az eljárás – éppen 1967-ben – lefolytatható legyen. Máig nem feltárt összefüggés, hogy az 1956-os szerepekkel összefüggésben lefolytatott perek dinamikáját, a pertípusok sorrendiségét milyen politikai terv szerint időzítette, szervezte a politikai hatalom. Az azonban bizonyos, hogy a ’60-as évek második felében az ’56-hoz kapcsolódó megtorlás nagy hulláma lecsengett, a politikai peres eljárások fókuszából az „’56-os ellenség-toposzok” kikerültek. (Nem is került elő a perben a vádlottak közül néhányak ismert ’56-os szerepvállalása…) A „nyilas”, mint konstans kommunista ellenségkép viszont minden időben elővehetővé vált, hiszen méltán lettek népszerűtlenek a társadalom széles köreiben, ráadásul személyükben kiválóan felmutathatóak voltak a „valódi fasiszták” is. A megtorlás egyik mellékszálaként, a politikai nyomozó apparátus már 1957-től, de különösen 1959től az ország nagy részére kiterjesztve elkezdett adatokat gyűjteni és feltérképezni az egykori nyilas mozgalom személyi állományát, szervezetét, illetve a nyilas emigrációt is.2 Az ezzel kapcsolatban már 1945 óta szaporodó információhalmaz pedig egy adott helyzetben már peresítést eredményezhetett. A zuglói nyilasok perének „katalizátora” épp egy diplomáciatörténeti eseménysor volt, mely sajátosan kapcsolódott a második világháborús bűnök felelősségre vonásának elévüléséhez és ahhoz, hogy a Keleti Blokk Izraelt is elítélő antifasiszta kampányhadjárata az NSZK-t a náci Harmadik Birodalom örökségének vállalásával vádolta.3 Az ehhez történő magyar csatlakozás legitimációs funkcióval bírt – dacára annak, hogy gazdaságilag ebben az időben már éppen magyar

Lénárt András–Paksa Rudolf: „Kisnyilasok” a BM aktáiban. In: Ungváry Krisztián (szerk.): Búvópatakok. A jobboldal és az állambiztonság 1945-1989. Jaffa–1956-os Intézet, Budapest, 2013. 326–330. 3 Erről bővebben lsd. Fulbrook, Mary: A német nemzeti identitás a holokauszt után. Helikon, 2001. Különösen: 77–150. ~ 297 ~ 2

Gulyás Martin

nyitás figyelhető meg az NSZK irányába. Ugyanis egy, a látványos szóbeli gesztusokon túlmutató per, mely a második világégés alatt nyilvánvalóan el nem évülő emberiesség elleni bűncselekményeket elkövető nyilasokkal szemben zajlott le, a nyugati külvilág baloldali értelmisége felé4 a kádári hatalom antifasiszta legitimációját hitelesíthette, míg a belső közvélemény felé, a magyarországi kommunista rendszer történeti legitimációjának alátámasztását jelenthette – a könyv szerzője ebben véli megtalálni a per legfőbb nemzetközi kontextusát, az időzítés értelmét. Könyvében egy helyütt így fogalmaz: „a zuglói per „antifasiszta” kirakatper volt, valódi bűnözőkkel, akiknek a bűneit mesterségesen nagyították fel és színezték ki, elhallgatva közben néhány, a kommunisták számára kínos jelenség létezését. A felderítésre nem a független igazságszolgáltatás működése során került sor, hanem a kommunista párt és a szovjet blokk aktuális hatalmi igényeinek megfelelően. Azért 1967-ben folytatták le, mert mind a Kádár-rendszer belső logikája, mint pedig a nemzetközi helyzet alakulása ekkor vetette fel egy nagyszabású nyilasper lehetőségét.”5 A korszakban lezajlott politikai perek kutatásának több alapvető forrástani problémája is van – ennek egyik vetülete alapvetően a forrásértékkel áll szoros összefüggésben. Tekintettel arra, hogy a politikai diktatúra időszakában létrejött szövegek olvasatuktól és a történész választott nézőpontjától függően több jelentésréteggel is bírnak, felmerül a kérdés, hogy mi a hiteles a vádképző szervek által létrehozott szövegekben, mennyi azok valóságtartalma – különösen akkor, ha a vizsgált eseményekkel hiteles, kurrens források nem elérhetőek és nincsen egyéb kontrollcsoport sem? Valóban a vád tárgyává tett események tényfeltáró analízise az eljárás célja, vagy valami más?6 A szerző ezekre a problémákra is reflektál kötetében, s a kényelmes út helyett minden bizonnyal a nehezebbet választotta Todorov, Tzvetan: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a XX. század. Napvilág, 2005. 179–202. 5 Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere. Értelmezési lehetőségek. Századvég, 2014. 237–238. 6 A vonatkozó történeti irodalomban ez a problematika a koncepciós/konstrukciós per fogalompárban jelenik meg, melyre egyébként a szerző is felflektál abból a szempontból, hogy az általa feldolgozott eset az utóbbi kategóriába sorolható. ~ 298 ~ 4


sokéves munkája során. Egyrészt leszögezi, hogy az általa vizsgált források alapján úgy látja, hogy a XIV. kerületi nyilas pártszervezet valós történeti rekonstrukciója, működésének feltárása kevésbé lehetséges, ugyanakkor a tanúvallomások egymással való összevetése után szilárdnak, stabilnak látszó részekből bizonyos jelenségek és motívumok feltárhatóak.7 Így főként a nyilasok által elkövetett gyilkosságra, kínzásokra, védleveles személyekkel szembeni atrocitásokra, a pártház felhasználására fókuszál, valamint igyekszik bemutatni a nyilasoknak az ellenállási mozgalommal való kapcsolatait és a pártszervezet vezetőinek sorsát Budapest szovjet ostroma alatt. Ezeknek az eseményeknek a leírását tartalmazó fejezetek olvasásakor kissé olyan érzésünk támadhat, mintha egy nyilvánvaló túlzásoktól sem mentes krimi világába csöppentünk volna. A vizsgálatot inkább a történeti megismerés szándéka inspirálta, mintsem a közönséges bűnesetek iránti érdeklődés. Az esetleírásoknál következetesen három jelentésréteg elkülönítését tartja különösen fontosnak a szerző: az egyik oldalon annak a lehetséges történetnek a leírását, hogy a per iratanyaga alapján mi történhetett 1944–45-ben, a másik oldalon a nyomozó szervek által vázolt kép mögötti politikai motiváció feltárását. S végül azt, hogy a per utólagos recepciója milyen emlékezetet és interpretációt kívánt nyújtani a perbe fogott személyek tetteiről – s főképp arról, hogy a propaganda milyen tágabb történeti miliőbe illesztette bele mindezen eseteket. Ez utóbbi közvetítésére szolgált, (Különösen jól megfogható a „kreált és lehetséges múlt” ellentéte a „Mexikói úti események” című fejezetben.) egy a pert bemutató és kontextusba helyező propagandakönyv is. Magának a XIV. kerületi nyilas pártszervezet működésének a feltárásán túl a pernek sok szempontból önmagán jóval túlmutató jelentősége van. Mint azt Máthé Áron kidomborítani igyekszik, a perrel a politikai hatalom világos múltés társadalomképet rajzolt fel. (A büntetőtanács pedig a perben hozott ítéletével mintegy hitelesítette is ezt.) A kötetnek azok a fejezetei a leginkább vitaindítóak 7

Máthé: A zuglói nyilasok pere, 100. ~ 299 ~

Gulyás Martin

és karakteresek, melyek ennek értelmezését, a szerző általi kifejtését tartalmazzák. A per irataiban és a sajtókommentárokban gyakran éltek azzal az eszközzel, hogy a Horthy-korszakot, annak vezető rétegeit a nyilas mozgalommal és rémuralmuk időszakával összemosták, tudatosan és sokszor erőltetetten összekapcsolták, kvázi csereszabatossá tették – így alakult ki a pártos történetírás által egységesen „25 év fasizmusnak” (1920–45) leírt két világháború közötti időszak képe, s ehhez társult a kollektív bűnösség jegyében a magyar társadalom megbélyegzése is.8 Ez több dolog elfedésére, eltorzítására is alkalmas volt. Sajátos kontextusba helyezte ugyanis az elvi-ideológiai hasonlóság, vagy karrierlehetőségek miatt a kommunista rendszer alkotórészeivé lett egykori nyilasok múltbéli szerepét – akiket így egykoron „megtévesztett, elcsábított” személyeknek lehetett utólag beállítani, elhárítva ezzel a nyilas és kommunista mozgalom célközönségének és társadalmi bázisának szoros átfedéseit, részleges azonosságát.9 (Ezt a szerző számos helyen „kommunista paradoxonnak, eretnekségnek” nevezi.) Ezt a már

Ennek historiográfiai hagyományáról lsd. Romsics Ignác: A Horthy-rendszer jellegéről. Historiográfiai áttekintés. In: Uő: Múltról a mának. Tanulmányok és esszék a magyar történelemről. Osiris, 2004. 339–357. 9 Tanulságos ebből a szempontból az 1939-es nemzetgyűlési választásokra pillantani: leginkább a Horthy-rendszer baloldali ellenzékére szavazó társadalmi csoportok alsó rétegei mutatkoztak fogékonynak a nyilas propagandára és szavaztak rájuk (munkásság, kistisztviselői kar, kereskedők és iparosok, és a földkérdés megoldásának ígérete miatt a kisparasztok egy része). Erről lsd. Bódy Zsombor: Magyarország társadalomtörténete a két világháború között. Egyetemi jegyzet. Budapest, 2013. 68. Saját kutatásaim során is – mely a Szegedi Népbíróságon 1945 után lefolytatott nyilas-ügyek aktáinak vizsgálatára szorítkozott – azt tapasztaltam, hogy például Csongrád vármegye névadó településén a városi nyilasok szinte mindegyike több évtizedes szociáldemokrata vagy illegális kommunista mozgalmi múltra, vagy aktív párttevékenységre tekintett vissza. Nyilasként elkövetett tetteikkel szemben mentségül éppen azt hozták fel bíráik előtt, hogy ők egykoron a munkáspártokat támogatták, viszont a nyilas formációk baloldali jelszavai, a parasztok és munkások számára egyenlőséget és gazdasági jólétet ígérő politikai szólamok szimpatikusak voltak számukra és őket találták alkalmasnak érdekeik hiteles képviseletére – ezt persze a népügyészek „munkásárulásként” tematizálták. Az egyik vádlott vallomása kiválóan érzékelteti azt, hogy a nyilas és szocialista pártok között mennyire evidens volt az átjárás: „nekem azt mondták, hogy ez a párt a munkásérdekeket védő szocialista párt. (…) akkor is beléptem volna ebbe a pártba, ha az kommunista párt lett volna, mert nekem azt mondották, hogy ez szocialista párt és a munkások érdekeit képviselő párt, én pedig az ilyen érdekekért küzdöttem és küzdök ma is.” Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára (MNL CsML) XXV. 8. NB 176/1945. (Oláh Imre aktája) ~ 300 ~ 8


számos példa alapján bizonyított történeti hipotézist erősíti meg azoknak a biográfiai adatoknak az összegyűjtése, melyeket a „Zuglói nyilasok társadalmi háttere” című fejezetben foglalt össze. Máthé Áron könyve alapvetően egy per értelmezésére vállalkozott, ami mindig nehéz és kockázatos vállalkozás – különösen egy jelenkortörténeti témában –, de minden kétséget kizáróan ezt a célt teljesítette is, hiszen egy több szempontból körülbástyázott, forrásokkal alátámasztott, meggyőző narratívát állított elő az egykori történésekkel kapcsolatban. Így nem lenne fair számon kérni olyasmit a könyvön, melynek kifejtését szerzője nem tartotta feladatának. Közhelyszerű megjegyzés, de igaz: teljesen feltárt téma nincsen, hiszen mindig előkerülhetnek olyan forráscsoportok, mellyel akár ez a téma is bővíthető és továbbgondolható lehet. A könyv egyébként igényes kivitelezéséhez így egy technikai és egy tartalmi jellegű megjegyzés tartozik csupán: a nyilas vádlottak társadalmi tablóját tanácsosabb és „látványosabb” lett volna valamilyen kvantitatív módszer bevonásával feldolgozni, mert ezzel a módszertan jellegéből következően más öszszefüggések levonására10 is alkalmassá válhatott volna az adatsor – gondolni lehet itt például arra, hogy az életkor és a politikai rendszerhez való viszony egy egyéni életstratégia megértésénél általában összefügg egymással. Tovább emelte volna a könyv értékét, ha a perben eljáró szereplőkről (pl. vádképző szervek) több információt kap az olvasó. A szerző könyvében természetesen nem azt állítja, hogy a perben elítélt nyilasok a „kommunista önkény ártatlan áldozatai” lettek volna. Ezek a nyilas személyek a polgári büntetőjog szerint is minden bizonnyal a legsúlyosabb büntetésre számíthattak volna az elkövetett tömeggyilkosságok miatt. E kötet azonban tekinthető egy izgalmas okfejtésnek, hangos elmélkedésnek is annak kapcsán, hogy a kommunista diktatúra hatalmi struktúrái milyen közvetítő csatornákon, s Más összefüggésben ugyan, de ehhez ad módszertani támpontokat Paksa Rudolf: Prozopográfia vagyis „kollektív biográfiai elemzés”. (A Horthy-kori magyar nemzetiszocialista elit vizsgálata) című tanulmánya. In: Ballabás Dániel (szerk.): Módszertani tanulmányok. Konferenciák, műhelybeszélgetések VIII. Az EKF Történettudományi Doktori Iskolájának kiadványai. Líceum Kiadó. Eger, 2013. 7–21. ~ 301 ~ 10

Gulyás Martin

milyen csoportok perbe fogásával kívánták közvetíteni saját valóságértelmezésüket a társadalom felé, s hogyan kreálták meg ennek a múltnak az emlékezetét.

~ 302 ~

Szerzőink Csányi Levente 2012–2015 között a PPKE-BTK magyar-francia szakos hallgatójaként szerzett alapszakos diplomát. A 2015-ben megrendezett XXXII. OTDK-n bemutatta Látogatás Sinistrába. Válaszkísérletek Bodor Ádám Sinistra körzet című regényét szervező szövegalkotási kérdésekre című pályaművét. Mórocz Gábor 2012 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza, bölcsész-tanár. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 2005-ben történelem, 2006-ban filozófia szakon. 2010ben fejezte be magyar nyelv és irodalom szakos tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Kutatási területei: a magyar esszé és esszéisztikus széppróza története a XIX. század második felében és a XX. század elején (különös tekintettel Péterfy Jenő, Asbóth János, Justh Zsigmond és Gozsdu Elek munkásságára). Írásai többek között a Tiszatájban, a Valóságban, az Irodalomismeretben, a Kommentárban, a Kortársban, a Magyar Naplóban és az Irodalmi Magazinban jelentek meg. Sárhegyi Tamás 2014-ben diplomázott a PPKE–BTK történelem szakán, 2014 őszétől ugyanitt történelemtanár-magyartanár MA-képzésen vesz részt. Érdeklődési területe a 20. századi magyar történelem társadalom- és politikatörténete és a 20. századi magyar regényirodalom.

~ 303 ~

Szép Szilárd 2015. júniusában szerezte meg kitüntetéses diplomáját a PPKE BTK politológia BA-szakán. Szakdolgozati témája A második Vatikáni Zsinat egyházpolitikai törésvonalai. Az egyetem alatt egyrészt megnyerte a Kossuth Könyvkiadó országos versenyét, illetve előadást tartott Lakitelken Rendszerváltás vagy rendszerváltoztatás? címmel. Érdeklődési körök: Európa története a XX. században; egzotikus államok berendezkedése; Magyarország kiemelkedő politikai személyei, pártjai; magyar közpolitika; napjaink monarchiái; egykor és ma uralkodó dinasztiák. Fodor István BA-diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte meg történelem és vallástudomány szakokon. Jelenleg az SZTE történelemtanár és az SZTE-JGYPK ember- és társadalom műveltségterületi képzési területein MA-hallgató. 2014 elejétől kezdve az újjászervezett Szegedi Történészhallgatók Egyesületének (SZETE) vezetőségi tagja, egyben szakmai előadója is. 2014. decemberében első helyezést ért el az SZTE Vallástudományi Tanszékén indított helyi TDK fordulón, majd 2015. áprilisában megnyerte a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) társadalomtudományi szekcióján belül a nemzetközi tanulmányok IV. tagozatát a pályamunkájával. Vallás- és társadalomtörténészként a fő kutatási területe az iszlám köré épül; amely egyaránt érinti az iszlám kulturálisteológiai megjelenéseit, az iszlám politikaelméletét, a Korán exegézist, továbbá a gender témákat és az arab nyelvet, annak dialektusait is. Török Ádám Történelem alap- és mesterszakos tanulmányait a PPKE-BTK-n végzete. 2014 óta a Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatalának tudományos kutatója. Érdeklődési területe az irreguláris katonai mozgalmak illetve a II. világháborút követő középkelet-európai nemzeti ellenállási mozgalmak története.

~ 304 ~

Hollósi Dániel A PPKE-BTK történelem szakán végezte alapszakos tanulmányait 2007–2011 között, 2014-ben szerezte meg MA-diplomáját. Kutatási területe a magyarországi illegális kommunista párt, az MKP és az MDP története. Patyi Szilárd 2011 óta a Szegedi Tudományegyetem hallgatója. Itt szerezte BA-diplomáját történelem és filozófia szakon. Jelenleg tanulmányait folytatja történelem- és filozófiatanári mesterszakon. Fő érdeklődési területe a XX. század, ezen belül is főleg a délvidéki magyarság története, a magyar-jugoszláv kapcsolatok, valamint a titói rendszer létrejötte és kiépülése. Ezen kívül előszeretettel foglalkozik Szabadka helytörténetével is. Témavezetője Dr. Vukman Péter (SZTE-BTK, Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék), tudományos munkatárs. Bús Péter János A PPKE-BTK történelem MA-képzésének végzős hallgatója, egyetemi tanulmányait 2009-ben kezdte. 2013-ban kezdett foglalkozni a magyarországi németek kitelepítésének történetével, kutatásai során a levéltári források mellett az oral history módszertanával készült interjúkat is felhasznál. A továbbiakban is ezt a témát folytatná a doktori képzés keretében, a témát kibővítve és kiterjesztve a Pilis térségének egészére. Cseh Dániel A Debreceni Egyetemen szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát 2015ben. Kutatási területei közé tartozik Jászberény dualizmus kori, valamint 1945 utáni politika-, gazdaság- és társadalomtörténete. A korábbi kutatások bázisára építve írta meg TDK-dolgozatát, amely 2015-ben a Társadalomtörténeti Tagozatban I. helyezést ért el. Legújabb kutatási eredményeit helytörténeti kiadványokban, megyei levéltári évkönyvekben publikálja, illetve több konferencián is adott ~ 305 ~

elő (pl. az MTA Vidéktörténeti témacsoportja által szervezett „Fiatalok régi témákról” c. konferencián). Rövid- és középtávú céljai között szerepel Jászberény újkori-, legújabbkori történetének forrásalapú feldolgozása, interdiszciplináris igényű (történelem-szociológia-kultúrantropológia) újraolvasása és posztmodern szemléletű interpretálása. Máté Zsolt A PTE Történelem-Informatika tanári mesterszakos hallgatója. A PTE-BTK Kerényi Károly Szakkollégiumának tagja. Kutatási területe az amerikai-szovjet kapcsolatok története, különös tekintettek a Hruscsov-korszakban. 2013-ban a XXXI. OTDK Humántudományi Szekció XX. századi Egyetemes Történelem tagozatában és a 2015-ös XXXII. OTDK ugyanezen szekciójának 1945 utáni egyetemes történeti tagozatában I. helyezést ért el. Több alkalommal folytatott, többek között Campus Hungary ösztöndíjjal amerikai levéltári kutatásokat. Témavezetője: Prof. Dr. habil. Fischer Ferenc, intézetigazgató egyetemi tanár.

Olosz Levente 1989. szeptember 25-én született Csíkszeredában (Romániában). Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolában végezte. 2013ban szerzett mester fokozatú diplomát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán, Jelenkor Történelme és Nemzetközi kapcsolatok szakirányon. Jelenleg a Közép Európai Egyetem egy éves mesterszakos programjában vessz részt. Kutatási területe: az észak-erdélyi zsidóság története a második világháború után, illetve a közel-keleti nemzetközi kapcsolatok története.

~ 306 ~

Szokolay Domokos Történész, tudományos kutató (Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala). 2007–2013 között a PPKE-BTK történelem szakos hallgatója volt. A NEB gazdasági, igazságügyi és 1944–1945-ös munkacsoportjának tagja. Főbb kutatási területe a magyar történelem 1939–1950 közötti időszaka, a két világháború közötti Magyarország ellenzéki és ellenállási mozgalmai, az 1944–1945-től kiépülő kommunista diktatúra működésének és hatalomtechnikájának vizsgálata. Péczka László A PPKE-BTK politológia, illetve a PPKE-JÁK jogász szakos hallgatója. Érdeklődési területe a katolikus egyház társadalmi tanítása és a magyar keresztényszocialista gondolkodás története a századforduló utáni Magyarországon. Gulyás Martin 2009–2012 között az SZTE-BTK történelem szakos hallgatójaként történelem alapszakos bölcsész diplomát szerzett. A PPKE-BTK történelem mesterszakot végzett hallgatója, jelenleg ugyanitt a Történettudományi Doktori Iskola doktorandusza. 2014 óta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala tudományos kutatója. Érdeklődési területe a XX. századi magyar történelem eszme- és politikatörténete, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Kutatásai tárgyát képezi az 1945 utáni Csongrád megyei elitváltás vizsgálata a népbírósági iratok tükrében, illetve a munkástársadalom és a politikai hatalom viszonyának, kapcsolatának vizsgálata az 1956-os munkástanácsok példáján keresztül.

~ 307 ~

~ 308 ~

2015

Recommend Documents