2015

Állam és egyház a modernitásban

STUDIA VINCENTIANA 1/2015. © Szent Vince Kollégium és Szakkollégium

~1~

Nyirkos Tamás

~2~


STUDIA VINCENTIANA TÖRTÉNELMI-ISMERETTERJESZTŐ FOLYÓIRAT ÁLLAM ÉS EGYHÁZ A MODERN MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN 1/2015. Szerkesztette GULYÁS MARTIN Lektorálta BANK BARBARA, SOÓS VIKTOR ATTILA Képszerkesztő: BENCSIK RITA Kiadásért felel DR. LIPINSKI MICHAL, CM © Szent Vince Kollégium és Szakkollégium Cím, elérhetőség: 2081 Piliscsaba, Templom tér 14. e-mail: [email protected] Telefon/fax: +36-25-375-083, mellék: 2401. honlap: www.sztvince.hu (a folyóirat korábbi számai ingyenesen hozzáférhetőek) Nyomdai előállítás: Monobit Nyomda Kft. 1033 Budapest, Reményi Ede utca 3.

ISSN: 2064-6569 Piliscsaba, 2015 ~3~

Nyirkos Tamás

A folyóirat megjelenését támogatta:

~4~


Előszó 2015. május 28-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának budapesti képzési helyszíne adott otthont az „Állam és egyház a modern magyar történelemben” c. konferenciának, mely az egyetem Szent Vince Szakkollégiuma és a Legújabbkori Történeti Tanszék közös szervezésében került megrendezésre. A konferencia a jövőre nézve két fontos üzenetet hordoz: egyrészt egy mindkét fél részére gyümölcsöző kapcsolatépítés nyitányát jelzi a szakkollégium és az egyetem között, másrészt pedig egy hoszszabb távú kutatási program alapjait fektette le, mely a szakkollégium és a katolikus egyetem profiljába teljesen beleillik. A megközelítés módja vállaltan interdiszciplináris: az egyes témák nem pusztán, bár döntően történeti megközelítésben értelmeződnek, ennek ellenére hasznosítani kívánjuk más rokon diszciplínák tudásanyagát, szemléletmódjában rejlő sajátosságait is (pl. politológia, filozófia). Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy az akár több évtizedes kutatási tapasztalatokkal rendelkező kutatói státusban dolgozó idősebb generációk mellett az egyetemi éveiket töltő, vagy fiatal pályakezdő kutatók is publikálhassák kutatási eredményeiket. A konferencia célja így tulajdonképpen egy hosszabb távú kutatási tematika alapvonalainak lefektetése volt, mely az állam és egyház modern kori kapcsolatrendszerének feltérképezésére vállalkozik. A konferencián történő első közös eszmecsere produktumait tartalmazza a folyóirat ez évi első száma, melyben a konferencián elhangzó előadások tanulmánnyá szerkesztett változatait olvashatják.

Gulyás Martin szerkesztő

~5~

Nyirkos Tamás

(A szentkirályi katolikus templom tornya. Készítette: Bencsik Rita)

~6~


Tartalomjegyzék Előszó .................................................................................................................. 5 Tartalomjegyzék .................................................................................................. 7 Nyirkos Tamás: Állam és egyház a modernitásban ............................................ 9 Kisvarga Gábor: A hódoltsági missziós püspökség az 1600-as évek végén, Mattia Berniakovich uralkodása alatt............................................................... 19 Mózessy Gergely: Egy főpapi életmű a cenzúra szorításában ......................... 37 Gárdonyi Máté: A keresztény kurzus programja Bangha Bélánál .................... 55 Miklós Péter: Törekvések a szegedi egyetem „katolikus jellegének” biztosítására ...................................................................................................... 73 Petrás Éva: A kereszténydemokrácia eszmetörténeti előzményei Magyarországon................................................................................................ 83 Hajagos Csaba: A Szent Jobb Kecskeméten – 1938 ........................................ 103 Virág András: Egyház, cserkészet, Magyarország .......................................... 129 Vári Árpád: Keresztény gondolkodók az 1942-es lillafüredi konferencián .... 143 Sulics Fruzsina: Az egyház és a vallásosság a magyar nagyjátékfilmben 1949 és 1953 között ......................................................................................... 159 Soós Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Külügyminisztérium kapcsolatrendszere – az egyházi vonatkozású információk csatornái ............ 175 Isó Gergely: Egy várva várt utazás – Ordass Lajos evangélikus püspök 1957. évi minneapolisi útja ............................................................................. 187 Vincze Gábor: A túlbuzgó és az áldozat – két református lelkész ügynöki tevékenysége a korai Kádár-korszakban ......................................................... 203 Tóth Eszter Zsófia: „Isten nem szerencsejátékos” – a szocialista állam egyházellenes propagandája az 1970-es években egy színdarab kapcsán ..... 235 Szerzőink ......................................................................................................... 249

~7~

Nyirkos Tamás

(Készítette: Bencsik Rita)

~8~


Nyirkos Tamás Állam és egyház a modernitásban Az állam és az egyház viszonyára vonatkozó, itt következő megjegyzéseim nem szaktudományos értelemben történetiek. Még csak nem is eszmetörténetiek, mert az eszmetörténet nevű furcsa képződmény valami olyasmit feltételez, hogy léteznek olyan, jobb híján „eszméknek” nevezett entitások, amelyek a történelem országútján menetelve talán módosulnak olykor, de lényegük szerint mégiscsak azonosak maradnak, miközben – mint látni fogjuk – épp az „állam” és az „egyház” eszméje esetében ez egyáltalán nem nyilvánvaló. Saját tézisem (amelynek érvelése ezért módszertani értelemben inkább fogalomtörténetinek nevezhető) éppenséggel az, hogy az állam és az egyház esetében nem csupán módosulásokról beszélünk, hanem lényegük változik a történelem során, és ez felelős azért az ellentmondásért, amely állam és egyház között pontosan addig marad feloldhatatlan, ameddig maga a modernitás is fennáll. Vagy másképpen megfogalmazva: az állam és az egyház viszonya nem egyszerűen problémákat – súlyos, de mégiscsak esetleges, kellő ügyességgel és jóakarattal megoldható problémákat – vet föl a modernitásban, hanem maga a modernitás a probléma, vagyis az a tény, hogy egyáltalán létezik „állam” és „egyház”, éspedig mind a fogalmi elkülönülés, mind a gyakorlati elválasztás értelmében. Sőt valójában ennél is többről van szó: arról, hogy az állam és az egyház körüli fogalmi zavarból következnek a tényleges elválasztás zavarai. Ez persze hamisítatlanul modern probléma, amelyet előző korok nem ismertek: maga az „állam” is modern fogalom, legfeljebb arról folyik vita, hogy „államon” csupán a Vesztfália utáni európai „nemzetállamokat” értsük-e, vagy hátráljunk vissza Machiavelliig, aki először használta a stato kifejezést a modern értelemben; netán egészen a késő középkorig, amikor egyes országokat, például ~9~

Nyirkos Tamás

Angliát vagy Franciaországot már több-kevesebb joggal tekinthetünk a maihoz hasonló értelemben vett államoknak. Ahogy Bruce Porter fogalmaz: „Az állam, ahogy ma ismerjük, viszonylag új találmány, amely Európában alakult ki 1450 és 1650 között.”1 Ha valaki – ennél jóval tágabb értelemben – minden valaha létezett politikai közösséget sommásan „államnak” kíván nevezni, akkor természetesen ezt is megteheti, de ilyenkor világossá kell tennie, hogy tudatos anakronizmussal él, hiszen maga a status szó politikai kontextusban nem jelent meg a középkor vége előtt, és az ilyen szóhasználat legfeljebb arra alkalmas, hogy elfedje a modern állam radikális újdonságát a korábbi politikai alakulatokhoz képest.2 Az „egyház” fogalma természetesen jóval korábbi, mint az államé, de erre is igaz, hogy egy adott korban és egy adott kontextusban, nevezetesen a keresztény kontextusban jelent meg, és ezen a kontextuson kívül ma is különösen hangzik. A magyarországi rendszerváltozást követően például nemcsak a napisajtóban, de a jogalkotásban is megjelent az a furcsa szóhasználat, amely „egyház” és „vallás” közé egyenlőségjelet téve „buddhista egyházakról” vagy „muszlim egyházról” beszélt; mintha a buddhista szanghának vagy a muszlim ummának bármi köze lenne akár egymáshoz, akár a keresztény egyház fogalmához. (Ld. „A Tan Kapuja Buddhista Egyház”, a „Magyarországi Xuyun Buddhista Chan Központi Egyház” vagy a „Magyarországi Muszlimok Egyháza” esetét; hogy az olyan extrém példákat, mint az „Ezoterikus Tanok Egyháza”, az „Idegen, Fejlettebb Intelligenciákban Hívők Közössége Egyház”, a „Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház”, az „Ősmagyar Táltos Egyház” vagy a „Magyarországi Szcientológia Egyház” ne is említsük.3)

1

Porter, Bruce D.: War and the Rise of the State: The Military Foundations of Modern Politics. New York, 1994. 6. Vö. Skinner, Quentin: The Foundations of Modern Political Thought. Cambridge, 1978. II, 352–358.; Philpott, Daniel: Revolutions in Sovereignty. Princeton, 2001. 16–17.; vagy magyar nyelven Lánczi András: A XX. század politikai filozófiája. Budapest, 2000. 39. 2 Cavanaugh, William T.: Migrations of the Holy: God, State, and the Political Meaning of the Church. Grand Rapids, 2011. 10. 3 Részletes, bár a felsorolt egyházak nagy része esetében már post mortem összefoglalást nyújt a témáról Török Péter: Magyarországi vallási kalauz 2004. Budapest 2004. ~ 10 ~


A mindennapi nyelvhasználatban persze ma is találkozni hasonló megfogalmazásokkal, de a jogalkotás szintjén szerencsére már tisztul a kép. A jelenleg hatályos magyar egyházügyi törvény például nem is „egyházügyi”, hanem egyházakról, vallásfelekezetekről és vallási közösségekről rendelkezik, ami a liberális közhiedelemmel ellentétben nem rangsort fejez ki, hiszen egyházak, felekezetek és közösségek egyaránt szerepelnek benne minden szinten, hanem az adott csoportok önmeghatározását veszi alapul: nevezetesen azt, hogy „egyháznak” valóban csak a keresztény egyházak nevezik magukat, amiről bárki meggyőződhet, ha áttanulmányozza a törvény mellékletében felsorolt vallási szereplők listáját.4 Az állam és az egyház elválasztását a nem modern és nem keresztény kultúrák tehát már csak azért sem ismerték/ismerik, mert nem modernek és nem keresztények. De: még a keresztény modellre sem igaz, hogy abban az átfogó értelemben választotta volna el az államot és az egyházat, ahogy azt ma értjük. Mindenki ismeri Jézus Krisztus adógarasról szóló beszédét, amelyet Máté evangéliuma 22. fejezetének 21. versében szerepel (illetve ennek párhuzamos helyein a szinoptikus evangéliumokban, ld. Mk 12,17; Lk 20,25): „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” Az eredeti kijelentés a maga szerény módján természetesen csak az adófizetés kötelezettségéről szólt, de még a keresztény középkor ennél jellegzetesen tágabb értelmezése sem ment túl azon, hogy materiális és szellemi „hatalmak” (olykor „kardok”), világi és egyházi „elöljárók”, vagy még konkrétabban regnum és sacerdotium különbségéről elmélkedjen.5 Hatalmak elválasztásáról volt tehát szó, és nem közösségek vagy egész szférák modern elválasztásáról; az azonban igaz, hogy más vallások követői

2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról. 5 I. Gelasius pápa Duo quippe sunt kezdetű levele I. Anasztasziosz császárnak 494-ben kétféle tekintélyt (auctoritas) említ: ld. Denzinger, Heinrich–Hünermann, Peter (szerk.): Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Budapest, 2004. 141. Mantovai János vagy Clairvaux-i Bernát „két kardja” csupán ennek a gondolatnak a variációja, ahogy VIII. Bonifác pápa kétféle hatalma (potestas) is: ld. Canning, Joseph: A középkori politikai gondolkodás története. Budapest, 2002. 147, 159, 200. ~ 11 ~ 4

Nyirkos Tamás

még ennyit sem ismertek. Miként Máté maga is megjegyzi, a zsidók „annyira meglepődtek” Krisztus válaszán, hogy „otthagyták és eloldalogtak” (Mt 22, 22). A közösségek és a szférák elválasztása felé tehát valóban innen – a hatalmak elválasztása felől – indul az út. A következő lépés nyilván az intézmények elválasztása, de jegyezzük meg, hogy az intézményeket – legyenek azok politikaiak vagy vallásiak – ma is jellegzetesen kétértelmű módon határozzuk meg. Az államot

hol

a

politikai

hatalommal

azonosítjuk

(ld.

például

az

erőszakmonopólium weberi kritériumát)6 amelyet a vallási hatalomtól, vagy plurális rendszerekben hatalmaktól kell elkülöníteni; hol pedig a politikai társadalommal, amelyet a vallási társadalomtól, vagy inkább közösségektől szükséges elválasztani; miközben a vallásokon belül is vita tárgya, hogy az adott vallás annak vezetésével – a kereszténység esetében annak egyházi hierarchiájával – vagy a „hívők közösségével” azonos-e.7 Az elmozdulás iránya azonban egyértelmű: az intézmények a modern korban egyre kevésbé a hatalmakkal, sokkal inkább az azokat megalapozó közösségekkel válnak azonossá, ami nem is pusztán modern, hanem jellegzetesen 20. századi fejlemény. A totális állam fogalma, „amelyben a társadalom többé már nem valamely fennálló államba integrálódik (…) hanem amelyben magának a társadalomnak kell önmagát állammá integrálnia” persze Carl Schmitt-től származik,8 de jegyezzük meg, hogy a schmitti megfogalmazás korántsem a totalitárius diktatúra leírása – 1932-ben nyilván nem is lehet az – hanem az ebben az értelemben hasonlóképpen totális demokráciáé, amely felváltotta vagy fel fogja váltani a 18.

Érdemes belegondolni, hogy amikor azt olvassuk, miszerint egy állam „hadat üzent” vagy bármi mást „mondott” vagy „cselekedett”, akkor úgy beszélünk az államokról, mintha személyek volnának, miközben egyáltalán nem világos, hogy ebben a metaforikus használatban ki a mondat alanya. Ld. a finn Luoma-aho ironikus megjegyzését: „Az államok is csak emberek!” Luoma-aho, Mika: God and International Relations: Christian Theology and World Politics. New York, 2012. 55–65. 7 A katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat élezte ki a kérdést, amely - miközben az Egyházat „Isten népével” azonosította - természetesen nem mondhatott le a pápai és püspöki hatalom elsőbbségéről sem, ami számos értelmezési vita alapjául szolgál mind a mai napig. 8 Schmitt, Carl: A politikai fogalma. Budapest, 2002. 18. ~ 12 ~ 6


század „abszolút” és a 19. század „semleges” államát, vagyis az államnak a társadalom fölé rendelését csakúgy, mint az állam és a társadalom elválasztását. A „totális állam” épp annyiban totális, amennyiben a társadalommal ténylegesen azonosulva, vagy ezt az azonosulást önkényesen deklarálva, de mindenképp a társadalomra hivatkozva maga határozza meg, hol húzódnak az olyan „szférák” határai, mint a politika, a vallás, a gazdaság, a kultúra, az oktatás, a szociális gondoskodás, a sport, a magánélet, a család, és még sorolhatnánk. Amikor tehát az említett „szférák” elválasztásáról értekezünk (gyakorlatok, életmódok, az ezeket megalapozó értékek, sőt ezek diszkurzív közegeinek elválasztásáról, tehát arról, hogy milyen érvelésmódok, igazolások, szóhasználatok megengedettek egy adott szférában), akkor a határok meghúzását ismét csak az állam végzi: többnyire önmagán, mint politikai alakulaton belül, de éppen a vallás esetében mintha az egyre zsugorodó szférácska még ebből is kimaradna. Hogyan jutottunk idáig? Erre már valóban csak történeti válasz adható, de ahogy korábban jeleztem, a válasz nem eszmetörténeti, hanem fogalomtörténeti; éspedig épp azért, mert a fogalmak (az állam és az egyház, de egy szélesebb értelemben a politika és a vallás fogalma) gyökeres átalakuláson mentek át az újkorban, leginkább a 17. század végétől kezdve. Egyetlen szerzőt, egyetlen írást, vagy egyetlen emblematikus dátumot kijelölni persze mérhetetlen leegyszerűsítés, de az érthetőség kedvéért hadd hivatkozzak mégis John Locke-ra és az ő 1689-es Tolerancia-levelére.9 Hadd jegyezzem meg ugyanakkor, hogy a saját korában nem szülőhazájára, Angliára volt hatással, ahol az anglikán egyház államegyház maradt (és az ma is), hanem jó 100 évvel később az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáira, ahonnan később

Az írás eredeti címe egyszerűen csak Epistola de tolerantia, de a magyar fordítás nem minden alap nélkül említ vallási türelmet, ld. Locke, John: Levél a vallási türelemről. Budapest, 1973. Újabb, de sajnos már nem kétnyelvű kiadását ld. John Locke: A vallási türelemről. Budapest, 2003, 194–251. ~ 13 ~ 9

Nyirkos Tamás

mintegy „visszaimportáltuk” Európába az állam és az egyház, illetve a kettő elválasztásának modern fogalmait.10 Hogyan definiálja a modern, lockeiánus felfogás az államot és az egyházat? „Az állam – én úgy látom – olyan emberi közösség, amely csak a polgári javak megőrzésére és előmozdítására alakult. Polgári javaknak nevezem az életet, a szabadságot, a testi épséget és egészséget és a külső javak – amilyenek a birtok, a pénz, a házi eszközök, stb. – birtoklását.”11 Ezt a definíciót Locke úgy közli, mintha magától értetődő volna, pedig korántsem az: nem volt az sem saját korában, sem azt megelőzően, és nem az ma sem. A régi görögök (mint Arisztotelész), a skolasztikusok (mint Szent Tamás és utódai még Locke korában is), vagy a mai kommunitárius gondolkodók szerint az állam célja messze túlmutat a life, liberty, property profán hármasságának biztosításán: célja a „közjó”, amely nem azonos sem az egyéni életek, sem az egyéni szabadságjogok – valójában egyéni preferenciák –, sem az egyéni anyagi javak összességével vagy többségével, hanem alapvetően közösségi és morális jelentést hordoz. Ennél is problematikusabb az egyház definíciója: „Nekem úgy tetszik, hogy az egyház önként társult emberek szabad közössége arra a célra, hogy az Istent nyilvánosan úgy tisztelhessék, ahogy – hitük szerint – az Istenség azt tőlük a lelkük üdvösségére elfogadja.”12 Az önkéntesség, a szabadság, a bizonytalan (Locke szerint bizonyíthatatlan)13 „hit” emlegetése már a keresztény egyházfogalommal is ütközik, amely szerint az egyház Krisztus teste, egyfajta organikus közösség – ennek legteljesebb kifejtését lásd Szent Pálnak az Efezusiakhoz írt

A klasszikus hely az Egyesült Államok Alkotmányának Első Kiegészítése (1791), amely szerint „A Kongresszus nem hoz törvényt vallás hivatalossá tételéről [establishment], vagy szabad gyakorlásának megtiltásáról.” Jegyezzük meg, hogy az establishment a bevett magyar fordítással ellentétben nem vallás „alapítását” jelenti – ez a fogalmazók fejében meg sem fordult –, hanem bármely vallás „államvallássá” tételére vonatkozik. 11 Locke: Levél a vallási türelemről, 49. Némileg bonyolítja a helyzetet, hogy a latin szöveg nem „statust”, hanem „respublicát” emleget, de ez csupán azt bizonyítja, hogy az előbbi szó még 1689ben sem honosodott meg az “állam” jelölésére (ahogy a korabeli angol fordítások is inkább a „commonwealth”-et használják, és nem a „state”-et). 12 Uo. 55. 13 Uo. 99–101. ~ 14 ~ 10


levelében – tehát (a) egy van belőle, és nem sok; (b) nem emberek alapítják, hanem maga az Isten; (c) következésképp nem lehet belelépni vagy kilépni belőle tetszés szerint; helyesebben csatlakozni még csak lehet, de az elszakadás már olyasmi, ami az élő testből való kiszakadással, amolyan ön- és közösségcsonkítással egyenlő. (Az pedig, hogy számos vallás számára a vallási közösség ennél is több, mert Locke deklarációjával ellentétben inkább beleszületni lehet, mintsem betérni, nem is szorul külön kifejtésre.) Ha tehát az állítólag „toleráns” állam egy olyan felfogást kényszerít az egyházakra és vallási közösségekre, amely ellentétes saját eredeti önértelmezésükkel, vagyis azt mondja: „tolerállak, de csak akkor, ha elfogadod az én definíciómat”, akkor már saját szuverenitásával él. Locke nem is habozik kijelenteni, hogy a katolikus vallás azért nem tolerálható, mert ezt a szuverenitást vonja kétségbe, egy „idegen” (bár valójában a korabeli katolikus tanítás szerint is csak közvetett hatalmat gyakorló) szuverén, nevezetesen a pápa fennhatósága alatt: „nem szerezhet jogot a türelemre az olyan egyház, amelyben mindenki, aki abba belép átkerül egy másik fejedelem védelmébe és szolgálatába. Ezzel ugyanis a felsőbbség a maga határai közt és a városaiban helyet adna egy idegen joghatóságnak és eltűrné még azt is, hogy a saját polgárai közül legyenek hasonló [?] toborozhatók a saját hazájuk ellen.”14 Az eredeti szöveg militest említ, azaz a liberalizmus atyja két szempontból is közel kerül a politikum schmittiánus értelmezéséhez: egyrészt a totális állam fogalmának megfelelően szinonímaként használja az állam mint felsőbbség (magistratus) és az állam mint közösség (respublica) fogalmát; másrészt a barát/ellenség megkülönböztetését alkalmazza a tolerálható és nem tolerálható – jelen esetben vallási – hatalmakra és közösségekre. A kulcsszereplő tehát – és itt harap a hatalom-, közösség- és szféraelválasztás kígyója saját farkába – megint csak az állami hatalom lesz, közelebbről a szuverén hatalom, az állami szuverenitás modern fogalma.

Locke: Levél a vallási türelemről, 111. Az új kiadás már helyesen “katonákat” említ, ld. Uo. 238. ~ 15 ~ 14

Nyirkos Tamás

A szuverenitás – egy többé-kevésbé általánosan elfogadott definíciót alkalmazva – „olyan hatalom vagy tekintély, amely tartalmazza a legfelső döntőbírói hatáskör minden tulajdonságát.”15 Jegyezzük meg azonban, hogy a szuverenitás maga is szekularizált teológiai fogalom. A klasszikus latinban nincs ilyen kifejezés: a superanus melléknév, vagy a belőle képezhető superanitas főnév olyan középkori neologizmusok, amelyek – szemben a felsővel (supremus) – a „felsőnél is felsőbbet”, ha úgy tetszik, a „legeslegfelsőt” jelölik; s mint ilyenek, eredetileg isteni attribútumok. Ahogy Helmut Quaritsch már csaknem harminc évvel ezelőtt kimutatta: habár a 12. századi francia soverain, souveraigne, illetve soveraineté, sovrainetez szavak használata viszonylag hamar alább szállt a főpapokra (Istenről mint soverain pere-ről a pápára mint le prestre soverain-re), világi uralkodókra nem használták a 13. század vége előtt, és ugyanez igaz a latin kifejezés más nyelvekben való megjelenésére is.16 Ha azonban mindez igaz, és a politikai és vallási hatalmak, közösségek és szférák határait – egy hosszú történelmi folyamat eredményeként – ma egy olyan, jól azonosítható politikai szereplő, nevezetesen az állam szabja meg, amely egy eredetileg teológiai fogalmat sajátított ki saját céljaira, akkor joggal vethető fel a kérdés, helyes-e egyáltalán „szekularizációról” beszélni. A jelen dolgozat legprovokatívabb állítása az, hogy nem: ezért tévedett Carl Schmitt, és ezért tévedett a magyar Molnár Tamás is, amikor egyik, Amerikában megjelent könyvének azt a címet adta, hogy Ikerhatalmak: a politika és a szent, mintha két párhuzamos hatalomról volna szó.17 Érdekes módon a magyar fordítás címe, A hatalom két arca: politikum és szentség18 sokkal jobban eltalálta a lényeget: magam is azt hiszem, hogy az állam és az egyház problémájára azért nem adható kielégítő válasz a modernitáson belül, mert az egyik szereplő, jelen esetben az állam, magának követeli

Miller, David (szerk.): Politikai filozófiák enciklopédiája. Budapest, 1995. 465. Quaritsch, Helmut: Souveränität: Entstehung und Entwicklung des Begriffs in Frankreich und Deutschland vom 13. Jahrhudert bis 1806. Berlin, 1986. 13–15. 17 Molnar, Thomas: Twin Powers: Politics and the Sacred. Grand Rapids, 1988. 18 Molnár Tamás: A hatalom két arca: politikum és szentség. (Ford. Mezei Balázs.) Budapest, 1992. ~ 16 ~ 15 16


a hatalom mindkét arcát: a politikumét és a megfellebbezhetetlen szentségét is; függetlenül attól, hogy demokratikus, autoritárius vagy totalitárius államról vane szó. Ha az egyház nemcsak kénytelen-kelletlen elfogadja a szuverenitás – és a szuverenitással igenis egylényegű szentség – „átvándorlását” az egyházból az államba, hanem saját önmeghatározást is önként ehhez alakítja, akkor saját lényegét változtatja meg. Egy kifejlett demokráciában ez az ún. „népnek” (valójában persze sohasem a nép egészének, csupán többségének) Isten helyére állítását tételezi fel; egy nemzetállami ideológiát képviselő autoritárius rendszerben azt a veszélyt hordozza, hogy az egyház – univerzalitását feladva – egy partikuláris etnikai vagy kulturális program szolgálóleányává válik; de még a totalitárius diktatúrák esetében is van példa arra, hogy saját küldetését valamilyen végső, de mégiscsak evilági cél megvalósítása érdekében rendeli alá a célt nála jobban megvalósító állam szuverenitásának. Ez persze már nem egyszerűen az egyház szuverenitásának a feladása, hanem az egyház által képviselt Isten szuverenitásának a feláldozása a politika oltárán. Egy még provokatívabb állítást megkockáztatva: blaszfémia, vagy magyarul istenkáromlás.

~ 17 ~

Nyirkos Tamás


~ 18 ~

A hódoltsági missziós püspökség a századfordulón Mattia Berniakovich uralkodása alatt

Kisvarga Gábor A hódoltsági missziós püspökség az 1600-as évek végén, Mattia Berniakovich uralkodása alatt1 Sacra Congregatio de Propaganda Fide A Szentszék egy új intézmény felállításával és a missziós munka új alapokra helyezésével Rómából kívánta orvosolni azt a problémát, amit az állandósult török jelenlét okozott a hódoltságban és a katolikus egyházkormányzatban.2 A XV. Gergely pápa által 1622. január 6-án megalapított kongregáció, a Sacra Congregatio de Propaganda Fide a missziókat addig irányító Szent Hivataltól vette át az ügyek irányítását, azonban a kezdeti ügymenetben több bizonytalanság adódott.3 A Propaganda a trentói zsinat püspökközpontú egyházmodelljét követve, a magyar hierarchiára támaszkodva, annak segítségével próbálta megoldani a hódoltság által generált problémakört.4 Ugyanakkor a török hódítás és a protestantizmus rohamos térhódítása miatt a rendkívül meggyengült Katolikus Egyház esetében erre nem volt lehetőség. A megoldást Raguza kereskedővárosa biztosította, amely térség nem volt ismeretlen már a Szentszék előtt, hiszen Ragusai Bonifác már egyházlátogatási körutat tett a térségben 1581–1582 között. A helyzet komolyságát hangsúlyozza, hogy a kezdeti tizenhárom bíboros között a

Jelen dolgozat egy nagyobb kutatás erősen kivonatolt része, ahol volt lehetőségünk részletesebb analízis alá venni a missziós püspökség problémáit, társadalmát, a püspök életútját és a Propaganda Kongregáció döntési mechanizmusát a hódoltságot illetően. 2 Egy esetleges prekoncepcióra lásd: Donnelly, John Patrick: Antonio Possevino's Plan for World Evangelization. In: The Catholic Historical Review, Vol. 74, (1988) No. 2. 179–198. 3 Tóth István György: A Propaganda megalapítása és Magyarország (1622). In: Történelmi Szemle 42. évf. (2000) 1-2. szám. 32. 4 Molnár Antal: Tanulmányok az alföldi katolicizmus török kori történetéhez. Budapest, 2004. 12. ~ 19 ~ 1

Kisvarga Gábor

korszak legtekintélyesebb kardinálisai is helyet foglaltak.5 Ez a formáció gyakorlatilag a XIX. századig változatlanul fennmaradt, ami az elődöknél egyebek mellett a legnagyobb problémaként jelentkező anyagi gondok megoldásának volt köszönhető.6 Mindazonáltal a feladat nagynak bizonyult, hiszen mint később látni fogjuk, csak a hódoltsági misszió óriási anyagi áldozatokat követelt, nem is beszélve a kiképzések, útiköltségek és a templomépítésekről vagy a Kongregáció nagy találmányáról, a Polyglottáról, mely színvonalas, többnyelvű kiadványokkal segítette a missziót.7 Miután „felosztották a világot”, Magyarország területéhez három állam tartozott, mely további két régió alá nyert besorolást. Így a misszionáriusok a jelentéseikben gyakran használták az in Germania vagy in Turchia kifejezéseket, ezzel ellentétben – és érthető módon – a magyar fél inkább az átmenetileg jelzőt használta azokban az esetekben, amikor az ország széttagoltságára kellett utalni.8 A Kongregáció helyi képviseletét a különböző nunciusok látták el, akik az európai politika központjaiban foglaltak helyet, feladatuk pedig széles spektrumú volt: a misszionáriusok alkalmasságának felülvizsgálata, a Kongregáció tájékoztatása, kapcsolattartás a helyi egyházak vezetőivel, szemináriumok felügyelete és a Kongregáció érdekeinek képviselete a különböző állami szerveknél. A jogkörük hasonló volt a portugáliai kollektoréhoz, a máltai inkvizítoréhoz, valamint az avignoni vicelegátuséhoz. A Kongregáció már a kezdetektől jelentősen támaszkodott rájuk, hiszen az ő postaforgalmukkal intézte a saját ügyeit, illetve a nunciusok gyűjtötték össze a kezdeti beszámolókat is. Magyarország a bécsi nuncius Tóth: A Propaganda megalapítása és Magyarország, 33. A problémát a tagok úgy oldották meg, hogy megadóztatták a kardinálisokat. XV. Gergely elrendelte az annelli cardinalizi-t, a kardinálisok gyűrűje utáni illetéket. Többen a meghatározott összeg többszörösét is befizették, vagy örökösüknek a Propagandát jelölték ki. Az id. Antonio Barberini pl. több mint 200 ezer scudót (!) hagyott a Kongregációra. Tóth: A Propaganda megalapítása és Magyarország, 33–34. 7 Innen fog kikerülni az első horvát nyelvtan, valamint a Rituale Romanum illír fordítása is, lásd: Fois, Mario: Il Contesto Culturale-Ecclesiastico della Pubblicazione del Rituale Romano in Lingua Croata: „Ritual Rimski”, 1640. In: Archivum Historiae Pontificiae, Vol. 32 (1994), 343– 353. 8 Ez a későbbiekben feszültség forrás is lesz a Kongregáció és a magyar klérus között. Tóth: A Propaganda megalapítása és Magyarország, 40. ~ 20 ~ 5 6


alá tartozott, míg a hódoltsági – Boszniában és a Balkánon – részen a velencei intézte a Kongregáció ügyvezetését.9 A Kongregációban a tényleges munka az ikonikus Francesco Ingoli10 irányításával kezdődött. Ingolira már a kortársai is legendaként tekintettek, 1622ben a Propaganda Kongregáció, 1623-ban pedig a Ceremoniális Kongregáció titkára lett, mely tisztséget haláláig viselte. Elsődleges feladatának a missziózás Rómában történő központosítását tartotta, amelynek leghatékonyabb eszközét a missziós papságban és a missziós hierarchiában látta. Noha a döntéseket sosem egymaga hozta meg, nagy munkabírása és az ennek köszönhető tájékozottsága – szinte minden beadványt, levelet, egyéb iratot maga is átnézett – révén javaslatai általában parancs formában nyertek megerősítést. Nevéhez fűződik még a Polyglotta és a Collegium Urbanum megalapítása is.11 A Kongregáció működése egy új egyházjogi fogalmat hívott életre, a Terrae Missionis-t. Az eddig megszokott egyházi hierarchiával működő rendszer mellé – megyéspüspök, metropolita, szentszéki hatóságok, pápa – most egy, a Propaganda Kongregáció joghatósága alá rendelt, misszionáriusok által kormányzott új hierarchia jött létre. A Kongregáció azokba az egyházmegyékbe, melyek rendes egyházi hierarchiával rendelkeztek, de valamilyen oknál fogva a megyéspüspökük nem tudta ellátni őket, apostoli adminisztrátorokat vagy kisebb jogkörrel bíró apostoli delegátusokat küldött. Azokon a területeken, ahol a Kongregáció teljes jogkörrel rendelkezett, létrejött a missziós egyházszervezet, melynek alappillére a missziós állomás lett. Előfordultak azonban olyan esetek is, hogy egyegy ilyen területen több misszionárius dolgozott. Az ilyen esetekben a Szentszék

Molnár Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572-1647). Bp. 2002. 200–201. 1622–1649 11 Molnár: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon, 200.; Tóth: A Propaganda megalapítása és Magyarország, 35–38. ~ 21 ~ 9

10

Kisvarga Gábor

apostoli prefektúrákat állított fel, melynek élén a missziófőnök vagy apostoli prefektus – praefectus apostolicus – állt.12 A hierarchia legmagasabb fokán az apostoli helynökség állt, melyet a vicarius apostolicus igazgatott.13 A Szentszék, pontosabban a Kongregáció a missziózások alkalmával egyre gyakrabban vette igénybe a felhatalmazások adományozását. A facultas apostolica adományozása már a XIII. századtól szokásban volt, de különös jelentőségű irattá – mondhatni a missziózás elengedetlen kellékévé – csak a kora újkorra fejlődött. Ugyanis a misszionáriusok gyakran olyan területen működtek, ahol az eretnekség, vagy a török miatt kaotikus állapotok alakultak ki. Ezek a felhatalmazások legtöbbször eretnekség vagy szakadárság feloldozására, házassági akadályok vagy böjti előírások feloldására, szentelésekre, tiltott könyvek olvasására, hordozható oltár használatára, templomszentelésre, napi többszöri misézésre, búcsúhirdetésre, kiközösítésre tértek ki. A felhatalmazott személy jogkörét mindig a környezete szabta meg, tehát a felhatalmazások „engedményei” és azok lejárati ideje állandóan változtak. Ezek időtartama a legtöbb esetben három, négy, öt és hét év lehetett. Voltak bizonyos esetek, amikor a facultasok átruházhatóak voltak. Az időtartam lejárta után meg kellett őket újítani, amit rendszeresen kérvényeztek is.14 A Kongregáció és még inkább a terepen működő misszionáriusok eredményes működéséhez elengedhetetlen volt az ilyen felhatalmazások adományozása.15

Ők vagy világi, vagy szerzetes papok lehettek. Ez állandó huzavonát eredményezett, ugyanis a bosnyák ferencesek nem voltak hajlandóak alávetni magukat a világiaknak. 13 Bánk József: Egyházi jog. Budapest, 1958. 213–216.; Molnár: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon, 202–203.; Tusor Péter: A barokk pápaság. Budapest, 2004. 156–159. 14 Felhatalmazásokat kaptak: a pápai oldalkövetek, nunciusok, megyéspüspökök, apostoli vizitátorok és helytartók, missziófőnökök és apostoli misszionáriusok. 15 Galla Ferenc: Pápai kinevezések, megbízások és felhatalmazások. (Sajtó alá rendezte: Tusor Péter–Tóth Krisztina.) Budapest–Róma, 2010. 3–7. ~ 22 ~ 12


Az Ortodoxia A balkáni kereszténység meghatározó motívuma – egyértelműen – a bizánci ortodoxiában keresendő.16 A keleti egyház szellemi élete a IX. század környékén kezdett megmerevedni. Az eretnek vonulatokat, amelyek kezdetben a keleti, majd sokkal később a nyugati egyházi bölcseletet aktívan és frissen tartották, a képrombolás után teljesen legyőzték. Így a teológiában és a dogmák fejlődésében megmerevedtek és a bizánci teológia teljességgel elvesztette alkotó erejét, elsődleges feladatának az egyházatyák tanításának megőrzését és azok továbbhagyományozását tekintette.17 A hagyománytiszteletnek ez a sajátosan merev módja azt eredményezte, hogy a keleti kereszténység teljesen más úton kezdett fejlődni, mint nyugati társa. Ezáltal nem csak a teológiai fejlettségben maradt le a nyugattól, de az ortodoxia lényegét már nem a dogmák jelentették, hanem a külsőségek, a szertartások pontos betartása.18 Az ortodoxia a szerb térségbe már ebben a megszilárdult formájában jutott el, így a szerb papságnak már csak a szertartások pontos végrehajtását kellet elsajátítania. A szertartásokhoz tehát elég volt, ha a papság írni és olvasni tudott, a hagyományok továbbörökítését pedig az apáról fiúra szálló papság biztosította. A vallásos meggyőződés nem követelt a papságtól különösebb szellemi virtuozitást.19 Ez a fajta tudatlanság a hívek körében is fennállt, hiszen a papság alkalmatlan volt a tanításra, továbbá a népi hiedelemvilág és a – már említett – dominancia igen erős hatást gyakorolt rájuk a liturgia terén.20 A hívek tanulatlanágát tovább A hódoltság és a balkáni térség részletes gazdasági, demográfiai és kereskedelmi elemzésre lásd: Stoianovich, Traian: The Conquering Balkan Orthodox Merchant. In: The Journal of Economic History, Vol. 20, (1960) No. 2. 234–313. 17 Hadrovics László: Vallás, egyház, nemzettudat. Budapest, 1991. 7.; Petkov, Kirill: From Schismatic to Fellow Christians: East Central European Religious Attitudes Towards the Orthodox Balkans (1354-1572). In: Mediaevistik, Vol. 8 (1995). 171–172, 180–181. 18 Hadrovics: Vallás, egyház, nemzettudat, 7–8.; Buss, Andréas: The Individual in the Eastern Orthodox Tradition. In: Archives de sciences sociales des religions 40e Année, No. 91 (1995). 41–44. 19 Hadrovics: Vallás, egyház, nemzettudat, 8–9., Buss: The Individual in the Eastern Orthodox Tradition, 46–50. 20 Molnár Antal: Elfelejtett végvidék. Budapest, 2008., 76–79. ~ 23 ~ 16

Kisvarga Gábor

mélyítette, hogy a teológiai képzetlenségből fakadóan a szerb papság nem ismerte a prédikáció fogalmát, amelyen keresztül így nem tudott erkölcsi tanítást továbbítani a hívek felé. Ennek ellenére a szerb kolostorok az oszmán hódítást követően a szerb bevándorlással párhuzamban jelentek meg a hódoltsági területeken. Az oszmánok az egyházi méltóságok betöltésénél a tímár-rendszert vették alapul, amellyel biztosítani tudták a jövedelembérleti struktúráknak a további működését. Ez a szilárd és jól kiépített szerb ortodoxia érthetően előnyben volt – a korszakban mindenhol – a széthullással küszködő Katolikus Egyházzal szemben.21 A királyi intézményrendszer A hódoltságban a magyar intézményrendszer az adóztatás terén tudott sikereket felmutatni, további eredményeket még a vármegyei közigazgatás és a földesúri birtokigazgatás terén ért el.22 A Szentszék a maga képviseletét a nunciusok és a helynökök révén biztosította. A török és a nagyarányú szlávság miatt a magyarság a hódoltság déli részéről szinte teljesen kiszorult.23 A magyar területeken azonban az egyházi intézmények a magyar király főkegyúri jogára épültek, amely egy stresszor volt a korszakban, ennek ellenére a helyenként stabilizálódni tudó egyházszervezet alkalmas volt pótolni a közigazgatás terén fellépő hiányt, amit a török miatt visszahúzódó világi struktúra hagyott maga után.24 Ez a fontos tényező folyamatos ellentétet generált a trentói törekvéseken alapuló római centralizációs és az episzkopális modell alapján működő helyiek között. További problémát je-

21

Uo. 79–80. Molnár Antal: Püspökök, barátok, parasztok. Budapest, 2003. 18.; Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Budapest, 1981.; Szakály Ferenc: Katolikus hierarchia a török hódoltságban. In: Bárdos István–Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban. Esztergom, 1991. 245–249. 23 Molnár: Elfelejtett végvidék, 45. 24 Uő: Püspökök, barátok, parasztok, 24. ~ 24 ~ 22


lentett az óriási paphiány csökkentése, továbbá az együttműködés az ortodoxiával, bosnyák ferencesekkel és helyenként a raguzai katolikus vezetőkkel.25 A Szentszék a hódoltsági területet vizitátorok kiküldésével kívánta feltérképezni, akik a 16. század második felétől küldtek jelentéseket a térségből.26 Ezt több évtizedes információgyűjtés követte, melynek eredményeire épülve az 1622-ben megalapított Sacra Congregatio de Propaganda Fide volt hivatott megszervezni a térség missziók által biztosított egyházi működését. A térségből a helyi viszonyokhoz kiválóan alkalmazkodni tudó bosnyák ferencesek teljesen kiszorították a jezsuitákat és ellehetetlenítették a kívülről próbálkozó apostoli vizitátorok munkáját. A Kongregáció 1647-ben elfogadta a helyzetet és a bosnyák ferencesekre építve szervezte tovább a missziókat.27 A missziókat a raguzai kereskedők segítették, ők szerezték meg a szükséges iratokat, engedélyeket, és ők kísérték a misszionáriusokat szerte a birodalomban. Ebből következőleg a missziók csak a déli országrészre terjedhettek ki, mivel a raguzai kereskedők és a bosnyák ferencesek ezen a részen működtek, másrészt a missziók nem támaszkodhattak a királyi országrész egyházi struktúráira, a magyar püspökök fentebb már említett joghatósági igényei miatt. A magyar katolikusok ellátását a királyi országrészből szervezték meg, de ez csak a XVII. századra alakult ki. A püspökök hódoltsági képviseletüket vikáriusok útján látták el, a lelki gondozásban részt vettek még a jezsuiták, ferencesek, világi papok és a hódoltág sajátos intézménye, a licenciátusok. A balkáni struktúrákra épülő missziózás, valamint a magyar királyi részen működő intézményrendszer a XVII. századra teljesen el tudta látni a hívek lelki gondozását.28

A forrásokban és szakirodalomban elszórtan meglévő problémakört részletesen áttekinti: Uő: Elfelejtett végvidék, 45–46.; Uő: Katolikus missziók, passim. 26 Tóth István György: Litterae Missionariorum De Hungaria et Transilvania (1572–1717) I-V. Budapest–Róma, 2002–2008. 27 Molnár: Elfelejtett végvidék, 48. 28 Uő: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon, 68.; Uő: Elfelejtett végvidék, 48–51.; Uő: Püspökök, barátok, parasztok, 17–24. ~ 25 ~ 25

Kisvarga Gábor

A missziós püspökség állapota a XVII. század végén, Mattia Berniakovich uralkodása alatt 29 A belgrádi püspökség problémái nem voltak új keletűek. Azonban a közvetlen problémák, amelyekkel Mattia Berniakovichnak meg kellett (volna) küzdenie, már a nagy előd30 leveleiben is tetten érhetők. Benlich egyik 1670-ben kelt levelében is megemlíti, hogy a pécsi és a „többi” püspökségben vikáriusok működnek, valamint háború jelei miatt igen nagy a félelem. A nagy eszéki hidat alapjaiból építik fel, fegyvereket készítenek, fél egy esetleges támadástól.31 Általánosnak mondható kép bontakozik ki Benlich további leveleiből is, miszerint a hívek csak „akadozva” juthatnak hozzá a szentségekhez a török rendszeres zaklatásai miatt, az ide-oda menekülő hívek lelki gondozását felváltva látták el a ferencesek és a missziós hierarchia, ami nem kis feszültségeket generált. A Köprülü-reneszánszát élő Oszmán Birodalomban egyre inkább titokban kell a vizitációkat végezni, ráadásul járványok is szaggatják-tépik a püspökséget, és mivel a körülmények miatt nem tud mindenhova elérni a püspök keze, szükségmegoldások születnek az egyházkormányzatban, ami még tovább mélyíti a helyzetet. 32 Ezen dolgok ellenére Matteo Benlich uralkodásának végére hozzávetőlegesen 60-70 ezer hívet bérmált meg, így jelentős, ám nem kezelhetetlen hívősereggel kell számolnunk.33

Rövidítések: APF – Archivio Storico di Propaganda Fide; SOCG – Scritture Originali riferite nelle Congregazioni Generali; SC UT – Scritture riferite nei Congressi – Ungheria e Transilvania; ASC – Acta Sacrae Congregationis; Lettere – Lettere e decreti della SC e biglietti di mons. segretario; Tóth, Litt. miss. – Tóth István György, Litterae Missionariorum De Hungaria et Transilvania (1572–1717) I-V. 30 Matteo Benlich. 31 APF SOCG vol. 433, fol. 611. in Tóth, Litt. miss., IV. 32 APF SOCG vol. 433, fol. 612, 615, 617, ; vol. 439, fol. 172-173. in Tóth, Litt. miss., IV. 33 APF SC Bosna vol. 2, fol. 206-207. in Tóth, Litt. miss., IV. Az ilyen jellegű számokat azonban kritikával kell kezelnünk, hiszen ezen levelek írói gyakran próbálták meg a Kongregációt befolyásolni sarkított narratívával, vagy túlzott számokkal. Erre Molnár Antal hívta fel a figyelmet már több ízben is. ~ 26 ~ 29


Amennyiben a legbiztosabb forrást keressük, amely beszámolhat nekünk a püspökség Berniakovich előtti közvetlen állapotáról, akkor a vikáriusának,34 Giovanni a Darventának35 a leveleit kell megvizsgálnunk. A kinevezésére azért volt szükség, mert Berniakovich még a kánoni korhatár elérése előtt lett belgrádi püspök. Megérkezése után Mitrovicából jelentett, levelében azonnal felvázolja a belgrádi püspökség főbb kontúrvonalait: „birodalmi” vikáriusok töltik be a püspöki funkciókat, amire nagy szükség van a térségben, azonban ez az egyházkormányzat hatalmas kárára van, hiszen egymásnak ellentmondó intézkedéseket hoznak, nem engednek egymás akaratának, mindegyik csak a saját püspökét ismeri el felettes joghatóságnak.36 Nagyobb gondot az jelent, hogy még neki sem hajlandóak alávetni magukat, annak ellenére, hogy ez kötelességük lenne, hiszen ő a belgrádi püspökség püspökének a jogos helytartója. Akkora a vikáriusok túlsúlya – ez a magas számukból is fakad –, hogy Darventai nem tudja ellátni püspöki teendőit, nem lehet tisztán látni, hogy hol húzódnak a joghatósági határok, szinte már harc folyik a parókiák feletti joghatóságért. A belgrádi püspöknek jóformán semmi sem marad,37 világi papokat szinte egyáltalán nem talált, leginkább ferences barátokat, ő úgy próbálta meg ellensúlyozni a helyzetet, hogy szorgalmazta a fiatalok nevelését, a gazdátlan plébániákat a ferences barátok igyekeztek elfoglalni.38 Ha végiggondoljuk, látható, hogy a belgrádi püspöknek a joghatósága szinte csak Belgrádra és közvetlen környezetére korlátozódott – ellenben a felhatalmazása az egész hódoltságra szólt –, ahol majd további problémákkal kellett

34

1676–1680. 1667-től a temesközi bosnyák ferences misszió viceprefektusa, Lippán teljesített missziós szolgálatot. APF SC Ungheria Transilvania Vol. 2. fol. 8-9v. in Tóth, Litt. miss., IV.; Galla: Pápai kinevezések, megbízások és felhatalmazások, 112, 446. 36 APF SC UT vol. 2, fol. 49-50v. in Tóth, Litt. miss., IV. 37 Ez mind a lelki gondozásra, mind az anyagi javakra értendő, egy vikáriusnak ugyanis joga van a „tisztes eltartáshoz”, amit a püspöknek – püspökségnek – kell biztosítania, így a vikáriusok teljesen jogszerűnek érezték, hogy megszerezzék ezt maguknak. Bánk: Egyházi jog, 126. 38 APF SC UT vol. 2, fol. 84-85v. in Tóth, Litt. miss., IV. + APF Lettere vol. 65/2, fol. 51. ~ 27 ~ 35

Kisvarga Gábor

szembenéznie. Darventai tudósítása szerint, ezen vikáriusok nem függtek a Kongregációtól, valamint nem tartottak be semmilyen határozatot, melyet hozott. Az egyházkormányzatban ez teljes káoszt okozott, több helyütt annyira meggyengültek a katolikus pozíciók, hogy az „eretnekség” is felütötte a fejét. Az egyházkormányzati nehézségekhez hozzájárult még Benlich azon határozata, miszerint Dragotinot és Temesvárt a ferenceseknek adta, míg nem lesz új püspöke a püspökségnek. A keresztények ellátása végett boszniai tartományból kért papokat, valamint kérte a térség aláhelyezését az Olovói kolostornak, amíg a belgrádi nem tud intézkedni. Feltehetőleg ezzel a lehetőséggel élt a boszniai püspök is, aki amint megérkezett tartományába, igyekezett kiterjeszteni hatalmát a térségre. Levelében megemlíti még, hogy utazását és egyéb költségeit a Berniakovich-család fedezte.39 A képet tovább árnyalják még a Kongregációhoz küldött további jelentések és azok megtárgyalásai. A katolikus egyház szinte mindenben hátrányt szenved, a joghatósági határokat még ott a helyszínen sem tudják pontosan meghúzni, a környék püspökei, ferences barátok, de még a szerémi vikárius is próbál az egyházkormányzatba besegíteni.40 Berniakovichot tanulmányai befejeztével és a korhatár elérésével 1679. február 27-i titkos konzisztóriumi ülésen és a május 31-i brévében nevezték ki hivatalosan is a hódoltsági területek püspökévé, Belgrád székhellyel és a szokásos felhatalmazásokkal.41 A fiatal püspök nagy ambícióval indult útnak, de megérkezése után több súlyos egyházkormányzati problémával kellett szembenéznie, amelyre itt most nem térhetünk ki, hiszen ez szétfeszíteni dolgozatunk kereteit.

APF SC UT vol. 2, fol. 94-95v. in Tóth, Litt. miss., IV.; APF Lettere vol. 65/2, fol. 7. APF Lettere vol. 64, fol. 34.; APF Lettere vol. 64, fol. 61v-62r.; APF Lettere vol. 64, fol. 26.; APF Lettere vol. 64, fol. 16v-17r. 41 APF Lettere vol. 65, fol. 7v. + Hierarchia Catholica Medii et Recentioris Aevi, Volume 5, p. 117, 342. ~ 28 ~ 39 40


Azonban egy-két mozzanat kiemelése rávilágíthat az egyházkormányzat sajátosságaira. Vikáriusa42 Temesváron igyekezett rendet tenni a – most azonban bosnyák – kereskedők között, kénytelen volt felfüggeszteni őket, a torzsalkodásért ugyanis büntetést kellett fizetniük a töröknek. Majd Lippán került összetűzésbe a püspök előző vikáriusával, Giovanni a Darventával, aki állítása szerint az olovói ferencesek ellen uszított, az olovóiak ugyanis szerették volna megszerezni az aradi plébániát. Azonban az aradiak nem kívánták ezt, így a vikárius élt a kiközösítés eszközével, ami érthető okokból még hevesebb ellenállást váltott ki.43 Darventai is tudósít az eseményekről, aki szerint az aradiak azért nem akarnak az olovói barátok alá tartozni, mert látják, hogy milyen szörnyűségeket művelnek az olovói ferencesek Lippán, szemben az őket gondozó tuzlai barátokkal, akik szorgalmas munkálkodásukkal sok hívet hoztak vissza a katolikus egyházba.44 Az olovói ferencesek is megszólalnak Giuseppe Barisich rendtársuk nevében, kérik a Kongregációt, hogy karolja fel ügyüket, miszerint az olovói kolostor alá tartozzanak a Lippa és az őt körbevevő területeken élő keresztény lelkek is, így az ezzel járó jövedelmek is Olovót illetnék meg természetesen. Erre azért van szükségük, mert az olovói Madonna di Gratie konvent rendkívül fontos zarándokhely, csodatévő szentképük is van, és az itt történt gyógyulások és csodák után nagy összeget fizetnek a töröknek.45 Ez a kis intermezzo körvonalazza az olovói kolostor szerepét a térségben, egyértelműen látszik, hogy mind spirituális, mind egyházpolitikai, mind anyagi téren kiemelkedtek a többi bosnyák ferences kolostor közül. 1683-ban A török „számos hadával” Magyarország felé vette az irányt, és Belgrádban állomásozott, ami egyet jelentett azzal, hogy a környék összes parókiáit megszállták a törökök, ezzel ellehetetlenítve püspöki teendőit. Innentől

Niccoló d’Illoco, obszerváns ferences szerzetes APF SOCG vol. 481, fol. 238-239v. in Tóth, Litt. miss., IV. 44 APF SOCG vol. 481, fol. 235. in Tóth, Litt. miss., IV, A lippai katolikus „közösség” lényegében ugyanezt írta meg levelében: APF SOCG vol. 481, fol. 234. in Tóth, Litt. miss., IV. 45 APF SOCG vol. 281, fol. 240-241v. in Tóth, Litt. miss., IV. ~ 29 ~ 42 43

Kisvarga Gábor

kezdve a püspök Raguzában húzza meg magát, és majd’ 15 évig nem hallat magáról. De mi történt híveivel és a püspökséggel? Működött-e az egyházkormányzat? Miért nem váltotta le a Szentszék?46 Azt azonban, hogy az egyházkormányzat terén mi történt, már nehezebb rekonstruálni, mindazonáltal több retrospektív forrás is segít a kérdés megválaszolásában. Maga Giacomo és Filippo Berniakovich írja, hogy valóban sok plébánia leégett, vagy elüldözték a plébánosokat a törökök a háborúk alatt. Azonban a török területeken és a püspökséghez tartozó plébániák felett a joghatóságot az olovói „Csodálatos Mária konvent”47 gyakorolja, valamint ez a konvent is látja el a hódoltság pasztorálását is.48 Ezekre az adatokra kiváló kontroll-forrásként használhatók a Magyar Ferences Levéltárban őrzött bosnyák rendtartományi electio canonikák, amelyekből megállapítható, hogy hol volt a korszakban egészen bizonyosan stabil ferences jelenlét.49 Hogy jön a képbe Mattia Berniakovich? Ha az ő tevékenységét nem is tudjuk igazolni, a családjáét biztosan. Filippo Bernikovich ugyanis elvitte a terhet, amivel a püspök nem bírt, pénzzel, könyvekkel segítette a konventet, ha kellett segített a vendégek, környező püspökök elszállásolásában. Teljes kapcsolathálóját beveti, hogy segítse a vallásos élet működését. 50 Még segítséget is próbálnak kérni a Kongregációtól, ugyanis bővíteni szeretnék a konventet, de ezt egyedül nem tudják megoldani. Erre azért lenne szükség, mert a török rendszeresen zaklatja a keresztényeket, és egyre inkább elszigetelődnek a „szakadárokkal” szemben.51

Lévén missziós püspök, nem isteni jogon, hanem a pápa nevében uralkodott, így alkalmatlanság vagy teljes akadályoztatás esetén könnyebben lett volna elmozdítható. 47 „Convento della Madonna Miracolosa del Piombo” 48 A szerémségi Mitrovica, Illoch, Gluba, Morovich, Baia, Velika, Nassica, Foinizza, Brod, Sebenico, Pozsega, Valkovár, Tinin, Diakovár etc. APF SOCG vol. 531 fol. 502-509r., lásd: Függelék 49 MFL III (Prov. Bosnae-Argentinae), Acta Bosnae 50 APF SOCG vol. 523, fol. 260-265. + SOCG vol. 534, fol. 515. 51 APF SOCG vol. 532, fol. 302-303. ~ 30 ~ 46


Az olovói konvent működtette a térségben az egyházkormányzatot, amihez minden feltétele megvolt: ereklyéi lévén híres zarándokhely volt, ezzel könynyen a többi konvent felé emelkedhetett, valamint a Berniakovich-család minden egyéb szükséges feltételt biztosított. A Szentszékben feltehetőleg éppen ezért nem merült fel a püspök menesztése, akár kompromittálódott a török szemében, akár nem, ugyanis családja a maximumot kihozva a helyzetből életben tartotta az egyházkormányzatot. A belgrádi püspökség főbb sajátosságai: a) területét tekintve: A püspökség missziósterület – terra missionum – teljes egészében az oszmán okkupáció területén feküdt, határait az utolsó pillanatig sem lehetett biztosan meghúzni, így a tisztázatlan joghatósági határok miatt mindenki mindenhol adót szeretett volna szedni, ami odáig vezetett, hogy a püspöknek szinte semmi jövedelme nem maradt. b) társadalmát tekintve: Négy jól körbehatárolható etnokulturális csoport alkotta. Ezzel három különféle felekezet járt együtt, és a katolikus konfeszsziót még tovább osztotta a raguzai–bosnyák etnikai ellentét. A török miatti belső migrációk miatt az ortodoxiát erősítő szerbek aránya folyamatosan nőtt. c) hierarchiáját tekintve: Missziósterület lévén, alapját a missziós hierarchia adta, így közvetlen a pápa irányítása alatt állt, aki a Propaganda Kongregáción keresztül gyakorolta eme hatalmát. Élén a püspök – rendszerint vicarius apostolicus is egyben –, akit a pápa nevez ki. Mivel helyi ordináriusoknak számítanak, így hatalmuk rendes, ám a pápa nevében gyakorolják. Tehát ők a helyi missziók egyedüli elöljárói, azonban szemben a megyéspüspökökkel, függnek a Szentszéktől bizonyos jogi és személyi kérdésekben.

~ 31 ~

Kisvarga Gábor

d) állandó török jelenlét: Alapvetően határozta meg a püspökség mindennapjait. Ezzel együtt járt a török mindennapos zaklatása, ami szükségmegoldásokhoz vezetett – pl. ferencrendiek fegyverben, püspök akadályoztatása, nagyszámú vikáriusok A püspökség papságát tekintve is sajátosságokat mutatott. A püspök szerepe egyértelmű volt, azonban nem tudott erős középrétegre támaszkodni. A vikáriusok miatt saját joghatósága is jelentős csorbulást és zsugorodást mutatott. Az alsópapság szerepét szinte teljes egészében a ferences szerzetesek vették át, akik ellenállásukkal a világi papság felé teljes egészben elsorvasztották azt. A szerzetesek felett pedig az illetékes elöljárók gyakoroltak felügyeletet, amelyből a püspököknek nem kis konfliktusa akadt, ugyanis a bosnyák ferencesek csak nagyon nehezen vetették alá magukat a missziós püspököknek, ugyanis a török miatt előidézett körülményeknek köszönhetően elöljáróik szinte teljhatalmat gyakoroltak. Ha mint intézményt nézzük, a missziós püspökség az utolsó pillanatig védelmezte a térség keresztény kultúráját, minden erejével igyekezett betölteni azt a szerepet, amit a hívek, vagyis az emberek, vagyis maga a történelem elvárt tőle. A Kongregáció pénzt és embert nem kímélve próbálta leküzdeni a nehézségeket. Az Egyház egyéb török ellen vállalt terhei és hozzájárulása Magyarország felszabadításához közismertek. Abban az esetben, ha az üdvtörténeti közvetítő szerepét szeretnénk megvizsgálni, úgy gondolom, amennyiben csupán egyetlen egy katolikus maradt volna az okkupációban, akinek kiszolgáltatták volna a szentségeket, akkor is teljesülhetett volna a feladata.

~ 32 ~


Függelék Pápák: V. Pál (Camillo Borghese)

1605–1621

XV. Gergely (Alessandro Ludovisi)

1621–1623

VIII. Orbán (Maffeo Barberini)

1623–1644

X. Ince (Giovanni Battista Pamphili)

1644–1655

VII. Sándor (Fabio Chigi)

1655–1667

IX. Kelemen (Guilio Rospigliosi)

1667–1669

X. Kelemen (Emilio Altieri)

1670–1676

XI. Ince (Benedetto Odescalchi)

1676–1689

VIII. Sándor (Pietro Ottoboni)

1689–1691

XII. Ince (Antonio Pignatelli)

1691–1700

XI. Kelemen (Giovanni Francesco Albani)

1700–1721

Hitterjesztés Szent Kongregációja (Sacra Congregatio de Propaganda Fide)

Prefektusok: Antonio Maria Sauli

1622

Ludovico Ludovisi

1622–1632

Antonio Barberini

1632–1671

Paluzzo Paluzzi Altieri degli Albertoni

1671–1698

Carlo Barberini

1698–1704

Giuseppe Sacripante

1704–1727

Titkárok Francesco Ingoli

1622–1649

Dionisi Massari

1649–1657 ~ 33 ~

Kisvarga Gábor

Marco Alberici

1657–1664

Antnio Manfroni

1664–1666

Giralmo Casante

1666–1668

Frederico Ubaldini

1668–1673

Urbano Cerri

1673–1675

Francesco Ravizza

1673–1675

Urbano Cerri

1675–1679

Domenico Corsi

1679

Edoardo Cybo

1680–1695

Korabeli pénznemek és értékük:

1 Quattrino

3,39 gramm réz

1 Baiocco

5 quattrini

1 Carlinó

kb 1.5 gramm ezüst, kb 7 baioccónak felelt meg.

1 Scudó

29,4 gramm ezüst

1 Zecchino

3,49 gramm arany (velencei arany dukát)

~ 34 ~


~ 35 ~

Kisvarga Gábor

~ 36 ~

Egy főpapi életmű a cenzúra szorításában

Mózessy Gergely Egy főpapi életmű a cenzúra szorításában1 A cenzúra összetett jelenség. S mivel különböző módozatait állam és egyház egyaránt alkalmazta és alkalmazza, helyénvaló egy ilyen konferencián foglalkozni kérdésével. De először is vizsgáljuk meg, mi mindent is takar a fogalom. A cenzúrának magam öt síkját különböztetem meg. - Értem alatta egyrészt az öncenzúrát – amely miatt bizonyos szövegek egyáltalán nem születnek meg, vagy leírásuk csak „belső használatra” történik. Legklasszikusabb formája a naplóvezetés. - Értem alatta másrészt az előzetes cenzúrát – amelynek során a hatalom a megjelenés előtt tartalmi szempontok szerint teszi mérlegre a művet, dönt kiadásáról vagy elvetéséről, esetleg bizonyos problematikusnak tartott részek elhagyásáról. - Értem alatta harmadrészt az utólagos cenzúrát – amely esetben a társadalmi közeg változása miatt egykor engedélyezett műveket utólag nyilvánít a hatalom nemkívánatossá, és tesz hozzáférhetetlenné. - Értem alatta negyedrészt a silentiumot – azaz a problémásnak tartott szerző elhallgattatását, elszigetelését, valamint az erre irányuló kísérleteket. - És végül értem alatta az áttételes cenzúrát. Ennek jelentése a legkevésbé evidens, ez szorul tehát leginkább előzetes fogalomtisztázásra. Úgy vélem, vizsgálni kell, hogy egy adott társadalmi közeg mikor mit hangsúlyoz ki, vagy épp hallgat el valakinek a műveiből. Ez ugyanis döntően befolyásolja azt, hogy a tömegekhez mi jut el belőle. Az „áttételes cenzúra” félreértelmezés: a mű köré felépül egy

Jelen előadás részletesebb tárgyalású, korábbi tanulmány-verziója elérhető itt: Mózessy Gergely: Főpapi életmű a cenzúra szorításában. In: Uő. (szerk.) Prohászka-tanulmányok, 2012–2015. Székesfehérvár, 2015. 12–46. ~ 37 ~ 1

Mózessy Gergely

értelmezés-burok, amelynek alkotói – kezdetben tudatosan – leegyszerűsítik a tartalmat. Gyakran megbélyegzés kíséri, mely tömegeket riaszthat el attól, hogy valóban kézbe vegyék a művet és mélységeiben, teljességében igyekezzenek megismerkedni vele. A folyamat idővel önmagát erősítővé és öntudatlanná lesz. A minősítések címkézései elválaszthatatlanul tapadnak a műre vagy a szerzőre, és együtt élnek vele. Mennél szélsőségesebb megfogalmazásúak, mennél harsányabbak a minősítések – annál levakarhatatlanabbak. Mindezt korunkban az e-világ felerősíti és felgyorsítja. Információdömpingben élünk, az egyszeri ember megelégszik a párszavas leegyszerűsítő értelmezések megismerésével. Tömegdemokrácia korában élünk, ahol a politikai szereplők a valóságot egyre inkább leegyszerűsítve tálalják a tömegeknek – tehát meg is szoktuk a címkézést. A politikai retorika beszüremkedett a régebbi korokról született források ideologikus értelmezésébe is. Ráadásul posztmodern korban élünk, ahol sokan úgy gondolják: „a tény semmi, az értelmezés minden”. Prohászka Ottokár (1858–1927) életművén végigtekintve a cenzúra minden megjelenési formájával találkozhatunk – életében és utóéletében egyaránt… Az öncenzúra kora Prohászka két doktorátussal felvértezve, pappá szentelve, tettvággyal telten tért haza Rómából 1882-ben. Mégis: csak kisszemináriumi nyelvtanárként alkalmazta először az esztergomi aula. Nem foghatott hozzá ahhoz a munkához, amelyre hivatva érezte magát. Fiatal volt, s nem volt meg a kellő presztízse ehhez. Őrlődött ebben a helyzetben, naplói útkeresésekről, menekülési vágyról, jezsuiták felé történő tapogatózásairól szólnak. „Nehéz kórók között pálmának lenni” – fakadt ki.2 De ekkor még csak naplóiban írta le gondolatait, ott nyilvánult meg tettvágya. Eszközei és lehetőségei nem voltak. Schütz Antal (szerk.): Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái (a továbbiakban ÖM) 23. köt. Budapest 1929. 159. (1890. július 3-i naplójegyzet). A korszakról bővebben: Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka az alkotó. Székesfehérvár, 2000. 83–102. ~ 38 ~ 2


Ebből a helyzetből az 1890-ben megszerzett szemináriumi spirituálisi tisztség, valamint az egyházpolitikai törvények megszületéséhez vezető viták légköre vezette ki. Közvetlen feljebbvalójával, a rektorral is szembehelyezkedhetett egy olyan időszakban, amikor maga XIII. Leó pápa is konfrontálódott a liberális magyar főpapsággal.3 Prohászka előbb az igazodási pontnak tekintett személyek üdvözletével és tetteinek propagálásával (XIII. Leó pápa, Schopper György rozsnyói püspök),4 majd a túloldalt érintő csípős kritikával (Samassa József)5 tört ki az öncenzúra világából. 1905 után püspökként pedig még több mindent megtehetett, kimondhatott. Nem állt minden gondolatával a nagyközönség elé – de a távolság a Prohászka nyilvános énje és a Soliloquia énje közt alapvetően csökkent. De van egyfajta érzékelhető hullámzás ebben. Az index és hatásai Döntő változást hozott az 1911. évi index hozott Prohászka életében, amikor egy konzervatív római teológiai fordulat után három műve indexre került – nem túl elegáns módon.6 A püspök naplóiban az ismeretelméleti kérdéseket boncolgató akadémiai székfoglalójáról, Az intellectualismus túlhajtásairól ismerte el, hogy vannak benne pontatlanul megfogalmazott részek.7 A másik kettőről nem ejtett szót. A Több békességet! című cikk igazi problémájának az egyházi vagyonkezelés reformjának sürgetése számított, (ami miatt óriási pozitív sajtóvisszhangja is volt,) egyházi elítélésre azonban ökumenikus kitételei miatt került. 8 A

Újabban lásd: Klestenitz Tibor: A magyar liberális főpapok és XIII. Leó az egyházpolitikai küzdelmek idején. Magyar Tudomány, 174. évf. (2013) 5. sz. 548–552. 4 Barlay: Prohászka az alkotó, 235–238. 5 Uo. 226–229.; ÖM 20,154-165.; ÖM 21, 97–101. 6 Legjobb összefoglalásai: Adriányi Gábor: Prohászka és a római index. Budapest, 2002. Szabó Ferenc: Prohászka Ottokár élete és műve (1858–1927). Budapest, 2007. 175–203. 7 ÖM 23, 213–216. (1911. júniusi jegyzet). 8 Hölvényi György: Adatok Prohászka három művének indexre tételéhez. Vigilia, 43. évf. (1978) 1. sz. 50–54.; Gergely Jenő: Prohászka Ottokár. A „napbaöltözött ember.” Budapest, 1994. 122– 124.; Adriányi: Prohászka és a római index, 51–54.; Szabó: Prohászka Ottokár élete és életműve, 185–187. Frenyó Zoltán: Utószó. Prohászka Ottokár indexre került művei. In: Prohászka Ottokár: ~ 39 ~ 3

Mózessy Gergely

domonkos Szabó Szádok által öntevékenyen a kongregáció elé utalt Modern katolicizmus pedig meghaladta a korát úgy ötven évvel.9 Az index közvetlen következménye az utólagos cenzúra: ezeket a műveket a püspöknek vissza kellett vonnia a könyvpiacról. Megtette – de ilyen értelmű nyilatkozatának háromszor javított fogalmazványa árulkodik ennek nehézségéről.10 De Prohászkának szembe kellett néznie általános elhallgattatására tett kísérlettel is. Az egyházban ekkor uralkodó körök személyét magát mindenestül ki akarták iktatni a katolikus közéletből, nem csak könyveit. Az index ehhez a célhoz voltaképp csak eszköz volt. Hazai besúgók és az ő kedvük szerint táncoló, hatalmuk korlátain túlnyúló vatikáni előkelőségek elérték például, hogy Prohászka távol maradjon az év őszén a katolikus nagygyűléstől.11 De következmény más műveinek megcsonkított megjelenése is. - 1911-ben a Magasságok felé című, korábban már publikált, vegyes műfajú írásokat tartalmazó esszékötete úgy jelent meg, hogy abból két írást (Denevérszárnyakon ill. Aki önmagánál nagyobb) az előzetes egyházi cenzúra kiemelt. Ezek költői eszközökkel igyekeztek körüljárni a székfoglaló ismeretelméleti problémáit, utóbbi bevezető képe ráadásul a darwinizmusból merített. A kötet végül a cenzúrabizottság késlekedése miatt „Imprimatur” jelzés nélkül, de valójában egyházi jóváhagyással jelent meg az Élet Rt.-nél. Utólag így is az Index Kongregáció elé került; s az, hogy végül nem jutott elődei sorsára, Zichy János kultuszminiszter

Élő kereszténység. Prohászka Ottokár indexre került művei. (Szerk. Frenyó Zoltán) Győr, 1998. 197. 9 Vö.: Szabó: Prohászka Ottokár élete és műve, 122–125.; Szabó Szádok O. P. jelentései az Index Kongregációnak. Budapest, 2007. – a kötet limitált példányszámban Szabó Ferenc idézett monográfiájának függelékeként jelent meg. A reprint második része tartalmazza az ide vonatkozó elítélő véleményt. 10 SzfvPL – Prohászka-gyűjtemény. 11 Gergely: Prohászka Ottokár. A „napbaöltözött ember.”, 147–151.; Adriányi: Prohászka és a római index, 71–80. ~ 40 ~


határozott és elegáns De Volpe bíboroshoz intézett levelének köszönhető, amelyben a püspök elleni további hajsza esetén egy magyarországi egyházszakadás vízióját rajzolta meg.12 - Esztergomban, az érsekség házi nyomdájának számító Buzárovits Gusztávnál készült Prohászka Föld és Ég című művének 4. kiadása. 1912-ben a kötet megcsonkítva jelent meg. A cenzúrabizottság elnöke csak az Ember és evolúció című fejezet, és egy további bekezdés elhagyásával engedélyezte a kiadást. Utóbbi rész az intézmények – köztük az egyház – evolúciójáról, változásáról, történetiségéről szólt.13 De következménye az indexnek a visszatérő, és erősödő öncenzúra is. Erről 1913. november 22-i naplójegyzetében így vall Prohászka: „Annyi tény, hogy az index-história után valahogy idegenül éreztem magamat az egyházban, idegenül, mint ki nem tartozom az egyházat képviselő s inkább a formalitások tógáiban feszelgő emberekhez, akik az akták és trakták közt nem törődnek sokat a világ problémáival. […] De meg azért is éreztem magamat idegenül, mert nem lehet biztonságosan s bátorságosan dolgoznom, s azt kell hinnem, hogy félreértések hínárjába kerülök.”14 Csőlátású fogadtatások Már Prohászka életében megtapasztalható volt mondatainak tudatos félreértelmezése és megbélyegzése – tehát az áttételes cenzúra. Már az indexhez vezető modernizmus-vád is értékelhető ekként, de az egyház szűkebb közegén kívül ható történetekre is bukkanhatunk.

Adriányi: Prohászka és a római index, 84–87. Szabó Ferenc: Prohászka és a Biblia. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009. Székesfehérvár, 2009. 117-128. Schütz igazságot szolgáltatott az inkriminált részeknek: ÖM, 3, V., VIII-IX.; ÖM 4, 257–259. 14 ÖM 23, 255. (1913. november 22-i jegyzet). ~ 41 ~ 12 13

Mózessy Gergely

1915 tavaszán megjelent A háború lelke című esszékötetét a szociáldemokrata sajtó következetesen militarista írásként állította be. Idézetek tucatjait lehetne szállítani ennek ellenkezőjét illusztrálva. Annyi történt pusztán, hogy a püspök több síkon szólt a kérdésről, kereste annak helyét a világ- és üdvösségtörténetben – és ennek mélységeit nem akarták megérteni. Ahogy arra se figyeltek fel, hogy a háború árnyoldalainak következetes kiemelése ilyen társadalmi méltóság részéről mennyire ritka volt még ekkor.15 Ennél is erőteljesebb egy 1918 nyarán kialakult polémia. Prohászka az Alkotmány hasábjain jelentetett meg egy cikket Pro juventute catholica címmel.16 Az írást több lap átvette, vitát generált, amelyre a püspök Pro re christiana című írásával reagált.17 Mindkét cikknek az az alapgondolata, hogy helyzetbe kell hozni és támogatni kell azt a magyar fiatalságot, amely eddig katonáskodni kényszerült és nem folytathatott magasabb tanulmányokat. A püspök konkrét példákat sorolva mondta ki azt, ami ekkoriban nagyon sokaknak csípte a szemét: feltűnően sok zsidó fiatal maradt távol a fronttól, minősíttette alkalmatlanná magát a katonáskodásra, osztatta be magát hátországi szolgálatra. (Jelen előadásunk kereteit meghaladja e kérdéskör részletes vizsgálata. De tény, hogy a hivatalos statisztikák szerint a bevonuló zsidó származású katonák vesztesége mintegy fele volt az általánosnak mondható rátának. E mögött főként társadalom- és hadtörténeti okok vannak: a legnagyobb vérveszteséget a gyalogos hadosztályok szenvedték el, amelyekbe döntően agrárnépességet soroztak – s köztük valóban kevés volt a zsidó.18 A felmentéseket orvosok intézhették el, akik közt rengeteg. Elég mindenkinek csak egy visszaélésről tapasztalat vagy hír: az áthangszereli a közvéleményt. A háború alatt a közhangulat a zsidóság ellen fordult. Egyrészt efféle viszszaélések miatt, másrészt tény, hogy a hadimilliomosok szemet szúró többsége is soraikból került ki. Ráadásul megnövekedett a városokban a Galíciából érkező

Vö.: Pl. Népszava, LIV. évf. 136. sz. (1926. június 19.) 10. ÖM 22, 184–186., 352. 17 ÖM 22, 186–188. 18 Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Budapest, 2001. 93–94. ~ 42 ~ 15 16


menekültek száma. E feszültségben a korábbi asszimilációs politika megkérdőjeleződött.) Sokak szemét csípte ez – de Prohászkához fogható társadalmi méltóság nem nyilvánult korábban meg a kérdésben.19 Ezért volt a cikkeknek annyi utóközlése egyfelől, másfelől pedig ezért hárult a liberális sajtó össztüze Prohászkára. Ekkor először – azóta sokszor. Addig ugyanis alapvetően szerették.20 Holott Prohászka már második, témánkba vágó, 1918. június 30-án publikált írásában roppant határozottan elutasította az általánosítás vádját. Nyíltan kifejezte rokonszenvét a sorsát vállaló zsidóság mellett, miközben tapasztalatait sem tagadta meg: „Felesleges külön kiemelnem, hogy én soha semmiféle tisztességes embert, legyen az magyar, vagy rác, vagy zsidó, nem bántok, s még kevésbé rágalmazok meg valakit. Nem bántom a derék zsidót sem. Aki ilyen, az örüljön neki; de arról tudom azt is, hogy nem azonosítja magát semmiféle gazsággal, s hogy jól vigyáz magára[,] főleg oly kérdésekben s érdekekben, hol a faji szimpátia öntudatlanul is kísértetbe hozza a jól nevelt embert is, vad, tajtékzó dühbe pedig a neveletlent, ut figura docet. Tudok tisztelni egyeseket az előbbi brancsból, s van alkalmam ámulni a tömegeken az utóbbi fajtából.”21 – A püspök tehát képes volt differenciáltan tekinteni a zsidóságra – csakhogy a liberális-zsidó sajtó egyáltalán nem volt hajlandó ezekről a mondatokról tudomást venni. (Akkor se, azóta se.) „Antiszemita fordulatot” láttattak; annak okait találgatták ízléstelenül.22 Állami cenzúra Időben tovább haladva már Prohászka életében megtapasztalható az államhatalom cenzúrája. A kommunista államé, a Tanácsköztársaságé. A dicstelen 133 nap utáni első körlevelében Prohászka így vall erről: „Üdvözlöm egyházme-

19

Uo. 88-97. Mózessy Gergely: Egy liberális élclap, a Borsszem Jankó Prohászka-képének változásai. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012. Székesfehérvár, 2012. 65–73. 21 ÖM 22, 187. 22 Mózessy: Egy liberális élclap, a Borsszem Jankó Prohászka-képének változásai, 69–73. ~ 43 ~ 20

Mózessy Gergely

gyém lelkipásztorait és híveit ez alkalommal, midőn a legutóbbi társadalmi s gazdasági zavarok lecsillapultával most először intézhetem szavamat hozzájuk. Többször akartam, amint kötelességem is lett volna, fölszólalni; de első körlevelemet Velinszky László, tanító, akarta kijavítani, amit természetesen meg nem engedhettem, s így azután inkább levelek útján adtam tudtul a tudnivalókat; később ezt a szabadságunkat is megnyirbálta az ötletes önkény[,] s azontúl már csak nyílt levelekben érintkezhettünk.”23 A Velinszky-affér ismert történet. Prohászka hajlandó lett volna egy olyan körlevél kiadására, amelyben utasítja papjait, hogy működjenek együtt a hatalommal, amíg annak intézkedései hitbe és erkölcsbe nem ütköznek. A cenzor ezt akarta mert szócskára cserélni, amely gyökeresen megváltoztatta volna a tartalmat. A püspök ebbe természetesen nem egyezett bele. A hatalom szűklátókörűségére vallanak a történtek, mert a körlevél eredeti tartalommal is olyan támogatást jelentett volna, amelyet más egyházi felsőbbségtől nem kapott meg a kommün.24 Csőlátású fogadtatás Prohászka életében a következő mozzanat, amire ki kell térnünk, a numerus clausus támogatása – és annak ismételten csőlátású korabeli fogadtatása. Hogy nagy ívű beszédének milyen orgánumok milyen részeit emelték ki, arról már akkor adott egy tanulságos áttekintést a Nemzeti Újság. E beszéd kapcsán már akkor is, azóta is antiszemitizmussal vádolták bizonyos szereplők – noha a törvényjavaslatot támogatva így vallott: „Nem vagyok antiszemita, amint nem vagyok antigermán, nem vagyok antigall, nem vagyok antiangol” – s így sorolta érveit a törvény meghozatala mellett – s azok messze vezetnek a klasszikus antiszemita

ÖM 9, 260. ÖM 20, 229–232., 318.; ÖM 9, 260.; Ádám Andor: Az igazi Prohászka. A Toll, I. évf. 26. sz. (1929. október 13.) 18–19.; Gergely Jenő: Prohászka és a Tanácsköztársaság. In: Szabó Ferenc (szerk.): Prohászka ébresztése II. Budapest, 1998. 138–142.; Szabó: Prohászka Ottokár élete és műve, 219–221. ~ 44 ~ 23 24


eszköztártól.25 Talán nem árt megjegyezni azt sem, hogy beszéde után a hazai cionista zsidóság lapja, a Zsidó Szemle kifejezetten üdvözölte Prohászka nézeteit.26 Ikonná dermedve Prohászka Ottokár 1927-ben hunyt el. Érdekes vizsgálat lehetne, hogy halála kapcsán a róla megnyilatkozók életművének milyen területeit emelték ki, s mit hagytak homályban. Időhiányban el kell tekintenünk egyelőre a – Szabó Ferenc SJ találóan – „fárasztó szuperlatívuszoknak” nevezett szövegek vizsgálatától.27 A dolog azonban érdekes, és időben továbbvinni is az: vajon a két világháború között ki, mikor és milyen célja érdekében tekinti a püspök megidézését muníciónak. E tekintetben van még mit tennie a Prohászka-kutatásnak. A két világháború közti szaktudomány hangsúlyai A piarista Schütz Antal 1928–1929 folyamán 25 kötetben adta ki a püspök összegyűjtött munkáit. Óriási munkát végzett. Tisztában kell lennünk ugyanakkor a szövegkiadás fogyatékosságaival. A legfontosabb az, hogy az „összegyűjtött munkák” nem összes munkákat jelent. S ami nem került be a szövegkiadásba, az kiesett a kutatói kánonból. Így voltaképp ez is „áttételes cenzúra”, bár eredendően ártatlan. - Természetesen nem szerepelhettek benne az indexre került művek. Schütz csak Az intellectualismus túlhajtásai kapcsán utal erre a 14. kötet kiadói jegyzetében

Újabb kiadása: Írások Prohászkáról 4. Barlay Ö. Szabolcs–Kiss Antal: Prohászka Ottokár parlamenti beszédei. Székesfehérvár, 2006. 41–59. 26 Dr. Simon Lajos: Prohászka a cionizmus mellett? In: Zsidó Szemle, XV. évf. 38-39. sz. (1920. szeptember 24.) 1–3. – Ezúton is köszönöm Szalay László munkáját, aki felhívta figyelmemet e cikkre. 27 Szabó Ferenc: A Prohászka-kutatás története. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért. Budapest–Székesfehérvár, 2006. 13. ~ 45 ~ 25

Mózessy Gergely

„külső ok miatt” megjelöléssel, miközben felhívja a figyelmet az inkriminált mű leglényegesebb gondolatait tartalmazó, de nem megtámadott, így a kötetben közölt cikkre.28 - Csonka volt a naplók kiadása is. Schütz egyfelől nem ismerhetett minden jegyzetet, másfelől élő szereplőkre tekintettel is eszközölt kihagyásokat.29 - Schütz hatvan lapból emelt be válogatásába Prohászka szövegeket – de nem ismerhetett mindent. Elkerülték a figyelmét kisebb szaklapok, amelyekre talán nem is gondolhatott. - Nem lehetett minden ténnyel tisztában sem. Ma már tudjuk, hogy 1905 és 1927 között valamennyi püspökkari pásztorlevelet Prohászka fogalmazott30 – de a testület működési mechanizmusait a piarista professor még nem ismerhette meg, így csak azokat a püspökkari körleveleket válogatta be a 9. kötetbe, amelyek szerzősége ismert volt előtte. - Volt, aminek nem volt bizonyos a szerzőségében. A Prohászka által alapított politikai lap, az Esztergom vezércikkei a lap első éveiben aláírás nélkül születtek, és Schütz volt annyira akkurátus szerkesztő, hogy e korai írások közül csak azokat emelte be a válogatásba, amelyeknél stílusjegyek, későbbi gondolati párhuzamok alapján biztosra vette, hogy a lapalapító-tulajdonos Prohászka munkái.31 - Volt olyan szöveg, amit valószínűleg aktuálisan kényesnek talált, s mellőzött. Ilyen a teológiai oktatás reformjának szükségességéről a Magyar Sionban 1887ben megjelent Prohászka-szöveg.32

ÖM 14, 310. Erről lásd bővebben: Koncz Lajos: A Prohászka kutatások sorsa és áramlatai. In: Szabó Ferenc (szerk.): Prohászka önmagáról. Szeged, 1999. 97–112.; Sz[abó] F[erenc]: Prohászka naplójegyzeteinek kéziratai. In: Barlay Ö. Szabolcs–Frenyó Zoltán–Szabó Ferenc (szerk.): Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek 1. Szeged–Székesfehérvár, 1997. 399–403.; ÖM 23, VIII-IX. 30 Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár a püspöki kar tanácskozásain. In: Szabó Ferenc–Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár, Magyarország apostola és tanítója. Tanulmányok Prohászka eszmevilágáról. Szeged, 2002. 125–131. 31 ÖM 21, 291. 32 ÖM 16, 303–304. ~ 46 ~ 28 29


- Schütz Prohászka recenzióit sem közölte újra,33 mert a műfajnak nem volt különösebb becsülete. - Személyes tapasztalatai miatt Schütz irtózott attól, hogy autentikusnak nem tekintett beszédszöveget közöljön. Részt vett ugyanis a Dominus Jesus kötet beszédeinek még Prohászka életében történt sajtó alá rendezésében, és tudta, hogy Prohászka mennyit javított a gyorsírásos jegyzeteken, mielőtt az anyag nyomdába ment.34 De nem csak prédikációk esetében bizonyult Schütz kérlelhetetlen következetességű szerkesztőnek. Prohászka katolikus nagygyűlési beszédeiből is mellőzött kettőt, melyekről – mint írta – csak „kínosan hiányos stenogram” állt rendelkezésére.35 Fazekas Csaba ezeket igyekezett a közelmúltban rekonstruálni.36 Egyet meg Schütz elfelejtett közölni – azt én tettem meg.37 Állami cenzúra II. – külföld „A mű kész, az alkotó pihen”… De vajon olvasható-e a mű a nagyközönség számára? Nem feltétlenül… 1928 októberében a csehszlovák képviselőház a költségvetési vitájában Gregorovics Lipót parlamenti felszólalása hívta fel a figyelmet arra, hogy míg nagyszombati Szent Adalbert Társulat Magyarországon terjesztheti a szlovákok körében kiadványait, addig Prohászka műveit nem engedi be Csehszlovákiába.38

Bővebben: Felsővályi Ákos: Prohászka Ottokár és a Magyar Sion. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok 2012–2015. Szerk. Székesfehérvár, 2015. 47–69. 34 ÖM 13, V-VII. 35 ÖM 13, 381–382. 36 Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár a XIII. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1920. október. In: Baráth Magdolna–Molnár Antal (szerk.): A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. Budapest–Győr. 2012. 415–428.; Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár a XVI. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1924. október. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012. Székesfehérvár, 2012. 153–174. 37 Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár a katolikus nagygyűléseken. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok 2012–2015. Székesfehérvár, 2015. 84–120. 38 MNL OL–K 428 f. (http://mol.arcanum.hu/mti/opt/a100929.htm?v=pdf&a=start. – Letöltés időpontja: 2012. március. Az MTI kőnyomatos anyagának távkutatása.) Lapszemle, 1928. október 26. 6. ~ 47 ~ 33

Mózessy Gergely

A belügyminisztérium végül Prohászka 13 művének szabad „Szlovenszko-i” terjesztését engedélyezte – de nem aratott vele osztatlan belpolitikai sikert. (Az engedély nem volt teljes: a Schütz-féle díszkiadás addig megjelent kötetei közül nem terjedt ki A diadalmas világnézetre.39) Állami cenzúra III. – Kommunizmus Magyarországra visszatérve foglalkoznunk kell az utólagos állami index kérdésével, azaz a tiltott könyvek állami listáival. A második világháború után nagyüzemi hajtóvadászat indult a „fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus” sajtótermékek iránt. 1945-46 folyamán egy máig nem publikált összetételű, Faust Imre vezette bizottság négy jegyzéket adott ki e művekről. A megjelölt kötetekből elvben csak a legnagyobb tudományos könyvtárakban, zárolt anyagként maradhatott volna példány. A lista roppant heterogén. Valóban vérlázító írások mellett szépirodalom is bőségesen található benne…40 Prohászka Ottokár művei közül A diadalmas világnézet került először listára.41 Érdekes, hogy miért éppen ez az apologetikus mű csípte a bizottság szemét. Prohászka deklaráltan szembeszállt a szociáldemokráciával és a keresztény világnézetet hirdeti benne, de mindez elvi síkon történt: fasisztának, szovjetellenesnek, vagy antidemokratikusnak nevezni nem lehet. Ugyanakkor a szociáldemokrácia iránti kritikában jóval élesebb Kultúra és terror kötet nem került listára. Később az üldözött termékek III. jegyzékben tűnt fel az Iránytű – mely címen Schütz Antal a szociális és azzal szorosan összefüggő zsidókérdésre vonatkozó Prohászka-

39

Uott. 1928. november 22. 28. A folyamatról részletesebben lásd: Sipos Anna Magda: Index librorum prohibitorum a demokratikus Magyarországon. Könyvindexek 1945–1946. Könyvtári Figyelő, 53 évf. (2007) 3. sz. 413– 435.; Uő.: Könyvek kivonásával és megsemmisítésével a politika szolgálatában. Könyvindexek 1949-1950. Könyvtári Figyelő, 53. évf. (2007) 4. sz. 684–712. 41 A fasiszta szovjetellenes antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzéke. Kiadja a Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya. [Budapest,] 1946. (továbbiakban: JEGYZÉK II) 18. ~ 48 ~ 40


megnyilatkozásokat gyűjtötte egybe.42 A holokauszt után ez égető téma volt, az index e tekintetben érthető. Ugyanakkor tudománytörténeti szempontból a munka száműzése biztosan nem segítette a történtek megértését, elemzését. Ráadásul Schütz a kötet címét egy 1920-ban Radványi Kálmán szerkesztésében megjelent ifjúsági Prohászka-kiadványtól kölcsönözte;43 az ártatlan füzetet magával rántotta a névazonosság a zárolt állományokba. (Valamennyi jegyzéken szerepelt ugyanis, hogy az esetleges bibliográfiai pontatlanságok nem mentesítenek a beszolgáltatási kötelezettség alól.44) Ugyanez a jegyzék tartalmazta Prohászka naplóját – vélhetően 1919-es tapasztalatainak – egyébként roppant tartózkodó papírra vetése miatt.45 Újabb fázisként 1950. januárjában a népkönyvtárak és az iskolai könyvtárak tekintetében egész szerzői életműveket tettek indexre. Összesen 213 főt ítéltek utólagos silentiumra. Prohászkát is.46 Néhány esettanulmány alapján azt mondhatjuk, hogy a jegyzékeken szereplő kötetek birtoklása a ’40-es években magas bírsággal járt;47 az ötvenes évek koncepciós pereiben néhány plusz hónapot ért;48 míg a hatvanas évekre lényegében elfelejtődött, s csak a könyvtárosoknak okozott munkát.49 A kommunista korszakra természetesen jellemző a csőlátású értelmezések világa is. Amikor a Vigilia 1974. decemberi „Prohászka-száma” megjelent, E. Fehér Pál az Élet és irodalomban vitriolos kritikával illette, mondván: minek Prohászkával foglalkozni, a tudomány már bebizonyította róla, hogy antiszemita és

A fasiszta szovjetellenes antidemokratikus sajtótermékek III. számú jegyzéke. Kiadja a Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya. [Budapest,] 1946. (továbbiakban: JEGYZÉK III) 21. 43 Radványi Kálmán (szerk.): A Zászlónk Diákkönyvtára 1. kötet. Prohászka Ottokár: Iránytű a magyar ifjúság számára. Budapest, 1920. 44 Pl. JEGYZÉK II. 2. 45 JEGYZÉK III. 21. 46 Sipos: Könyvek kivonásával…, (http://ki.oszk.hu/kf/2010/10/konyvek-kivonasaval-esmegsemmisitesevel-a-politika-szolgalataban/#more-528 – Letöltés időpontja: 2015. május). 47 Nagy Gábor: Ítéletek „fasiszta könyvek miatt. Archivnet, 10. évf. (2010) 4. sz. http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/iteletek_fasiszta_konyvek_miatt.html (Letöltés időpontja: 2013. október). 48 ÁBTL 3.1.9. – V-112203 Kassa László. 49 MNL OL XIX–A–21–d–0017-1/1965. ~ 49 ~ 42

Mózessy Gergely

antikommunista.50 Nem érdektelen tény témafelvetésünk tekintetében, hogy a meglehetősen leegyszerűsítő és megbélyegző, vitriolos cikk szerzője a legfőbb véleményformáló erőnek tekintett Népszabadság szerkesztőbizottságának is tagja volt ekkoriban. És felvetődött már az is, hogy egyúttal az állambiztonság alkalmazásában állt…51 Ez a publicisztika szintje. A jó történészek viszont próbálgatták a rendszer határait. Jellemző, ahogy néhai Gergely Jenő műveiben fokozatosan egyre több pozitívumot sorolt fel, ha Prohászkával foglalkozott a rendszerváltás előtt is. De a marxista historiográfiai környezet adott volt, attól el nem tért.52 Működött egy – államtól való félelem által vezérelt – egyházi cenzúra is a kommunizmus alatt. A Vass Péter és Belon Gellért által tervezett Prohászka-antológiát az egyházi cenzúra nem engedte kiadni, az elítélő nyakatekert szakvélemény Gianits József cenzortól származott – de a háttér a politikai miliő hozzá.53

Hol tartunk most? A rendszerváltás után megkezdődött „Prohászka ébresztése”. A Szabó Ferenc SJ által vezetett kutatócsoport igyekezett több, Schütz Antal művével kapcsolatos hiányosságot felszámolni egyfelől, másfelől meg folyamatosan arra kényszerült, hogy közben az igazi, a teljes Prohászkáért lépjen fel.54

E. Fehér Pál: Néhány szó egy különös kísérletről. Élet és Irodalom, XVII. évf. (1975) 1. sz. 5. „In”: Legyen III/III-as-vadász! Vagy legyen ügynök! hvg.hu, (2013. április 28.) http://hvg.hu/kultura/20130428_IIIIII_kepzelje_magat_az_ugynokok_helyebe (Letöltés időpontja: 2013. április). A felvetés nem lehetetlen, de óvatossággal kell kezelni. Az idézett cikk egy recenzió Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája című kötetéről, amely azonban nem tartalmaz ilyen információt. Ezúton is köszönöm Vörös Géza segítségét a kérdésben. 52 Pl.: Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon, 1903–1923. Budapest, 1977; Uő.: A politikai katolicizmus Magyarországon, 1890-1950. Budapest, 1977; Gergely Jenő–Vadász Sándor: Az útkereső Prohászka Ottokár. Vigilia, XLVI. évf. (1981) 6. sz. 386–390.; Gergely Jenő: Prohászka Ottokár és a „keresztény kurzus”. In: Műhely, 5. évf. (1982) 2. sz. 58–75. 53 Bővebben lásd Szabó: A Prohászka-kutatás története, 17–18. 54 Szabó: A Prohászka-kutatás története 13–21.; Szabó Ferenc: A teljes Prohászkáért. Távlatok, 17-18. (1994) 3-4. sz. 412–421. ~ 50 ~ 50 51


Az előbbi utat új szövegkiadások, hét sokszerzős tanulmánykötet, egy monográfia, egyes szerzőink saját kötetei és cikkei jelzik. Tennivaló van bőven még. S mit mondhatunk „a teljes, az igazi” Prohászkáról? A posztmodern kort éljük, amely a történettudományban a tényeknél gyakorta fontosabbnak tartja az értelmezést. S ebben a csőlátással elkövetett hazugságba könnyen és sokan beleesnek. A félreértések elkerülése végett: minden oldalról. Van, aki azzal vádol minket balról, vagy liberális oldalról, hogy nem foglalkozunk Prohászka állítólagos antiszemitizmusával.55 A dolog nem igaz: csak a kontextust kevesen fogadják el, amit felvetünk. Hogy egy kritikai hang okait is vizsgálni kell, hogy nem ragadható ki térből és időből. (Hogy pl. a numerus clausus nem kiindulópont, nem érthető meg a világháború és a forradalmak nélkül.) Hogy a téma nem abszolutizálható: mert a zsidóság sem egységes, az egyes csoportokhoz való eltérő viszonyulását is hangsúlyozni kell. Ám ezek a hangok erősek, tele vele a média; s gyakorta effektív hazugságokkal is megterhelik a hírportálokat, s talán keresettség miatt, talán programozási trükkök eredményeként efféle szövegeket dobnak fel először az internetes keresők… Van, aki azzal vádol minket a (szélső) jobboldalról, hogy nem foglalkozunk eleget Prohászka – úgymond – „haladó antiszemitizmusával”.56 Saját fórumaikon e hangok is erősek, csak egy talán a nagyközönség részéről kevésbé ismert médiaszegmens van tele velük. Éppoly veszélyes bornírtság ez is. Miként csak elítélni tudjuk a Gede Testvérek által kiadott válogatást – melynek olyan címet adtak, amit Prohászka maga soha semmilyen kiadványának nem…57 Pl. Monori Áron: Akikre büszkék vagyunk. Élet és Irodalom, 50. évf. (2006) 15. sz. 2011 őszén olvastam ilyen véleményt, ám a webhely URL-jét sajnos nem mentettem el. E tanulmány előzményének tekinthető előadásra készülve 2013 elején már a „haladó antiszemita” és más hasonló kereső kifejezések nem adtak értékelhető találatot – vélhetően a weblapot törölték. 57 Vö.: Prohászka Ottokár: Az én antiszemitizmusom. Budapest, 2003. A Gede testvérek kiadásának címéül választott kifejezést Prohászka egy cikkében kérdésként idézőjellel használta (azaz nem vállalta): „Már most mi az én «antiszemitizmusom?» Nem az, hogy üsd a zsidót, hanem az, hogy ébreszd fel, s ha kell, korbácsold fel a magyar tunyaságot a statisztika számsoraiból font ostorral, hogy fogjon hozzá, hogy fogja meg azt, amije van, amihez léte, hite, tradíciói kötik, s amit el lehet veszteni s így aztán koldusbotra jutni. Az én antiszemitizmusom nem gyűlölködés, hanem a nemzet emelése, szellemének ébresztése, s ha nevezetesen ez utóbbit veszem, hát nem egyéb, mint antidekadencia, antiintellektualizmus, antiblazírtság. Nincs nekem más törekvésem, ~ 51 ~ 55 56

Mózessy Gergely

E kettős szorításban a Székesfehérvári Egyházmegye 2009-ben adott ki egy tanulságos nyilatkozatot arról, hogy miben tekinti a püspök életművét követendőnek: „Prohászka Ottokárban azt a főpapot tiszteljük, aki az „emberért élő püspök” volt, aki magát és mindenét szétosztotta a legrászorultabbaknak, aki jó kapcsolatot ápolt a különböző vallású és felfogású emberekkel, aki szociális érzékenységben messze megelőzte korát. Azt a főpapot látjuk benne, aki követendő eszménnyé vált életével, elmélyült istenkeresésével, Isten Igéjének bölcs hirdetésével. Krisztus követése számára mindenek felett állt, így tudta az Őt ért támadások kereszttüzében is hűségesen és szeretettel szolgálni Egyházát és hazáját. Jól ismerte az embert, nők és férfiak százainak adott mély empátiával lelki útmutatást életük sorsfordulóin. […] Példamutató volt elkötelezettsége az ökumenizmus terén. Irányadó volt nyitottsága az új eszmeáramlatok megismerésében. Határozott, világos útmutatást nyújtott a változó eszmék világában […]”.58 Talán valóban ez „a teljes Prohászka”

mint kereszténységgel, idealizmussal, nemzeti érzéssel telíteni az ifjúságot s a fáradt lelkű intelligenciát…” (Vö.: ÖM 22, 191–192.) A kérdésről találóan szól: Szalay László: Dániel, Orbán, Prohászka. http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=55048. (Letöltés időpontja: 2013. április). Az „én antiszemitizmusom” kifejezés előfordul még egy Prohászka-magánlevelében is e szövegkörnyezetben: „…oly nagy a keresztények közt a halandóság; tehát segítsük a gyöngéket. Ez az én antiszemitizmusom. Csak zsidó miliő lehet az; ahol ilyesmit antiszemitizmusnak hívnak” (SzfvPL – Prohászka–Gyűjtemény – Lev. – 1909. január 23. Schwarzbach Flórához). 58 http://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/nyilatkozat-20090402/ (Letöltés időpontja: 2013. április). ~ 52 ~


Prohászka Ottokár (1858–1927)

~ 53 ~

Mózessy Gergely

~ 54 ~

A keresztény kurzus programja Bangha Bélánál

Gárdonyi Máté A keresztény kurzus programja Bangha Bélánál Bangha páter, a programadó A jezsuita Bangha Bélát (1880-1940) kortársai a két világháború közötti magyar egyházi- és közélet meghatározó alakjának tartották. Az természetesnek vehető, hogy a páter halála után nem sokkal megjelent, bevallottan elfogult életrajzban közeli munkatársa, Nyisztor Zoltán szuperlatívuszokban nyilatkozott mesteréről: „Az úgynevezett világnézeti harcnak évtizedeken át a péteri értelemben vett kősziklája volt; a magyar katolicizmus második nagy restaurációs vágya és lendülete benne öltött testet; az ecclesia militans élén mindig ő járt”.1 Ha nem is ilyen patetikus stílusban, de lényegében hasonló megállapításra jutott a Horthyrendszer közállapotairól egyébként nem túl kedvező képet festő Szekfű Gyula is, szerinte Bangha „a Trianon utáni keresztény Budapest gondolkodásának legenergikusabb kialakítója volt”, aki „a kereszttel a kezében hódította vissza az embereket”.2 A korszak egyháztörténetének újabb kutatói sem tulajdonítanak kisebb szerepet Banghának az 1919 után kibontakozó katolikus megújulásban,3 e korszak vitathatatlanul szimbolikus alakjának, Prohászka Ottokárnak újabban ismét virágzó kultusza fényében mégis feltűnő, hogy a jezsuita páter munkásságát mostanában inkább csak rendtörténeti publikációkban méltatják.4 Ennek az lehet a

Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Budapest, 1941. 5. Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1934. 435. 3 Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945. Budapest, 1999. 238– 243. 4 Szabó Ferenc (szerk.): Kortárs magyar jezsuiták 1. Eisenstadt, 1991. (Anima una könyvek 2.) 171–205.; András Imre: Páter Bangha Béla és Magyarország újjáépítésének víziója. In: Távlatok (1999), 46. szám. 594–604.; Nemeshegyi Péter: Megemlékezés Bangha Béláról. In Uő: Vissza a ~ 55 ~ 1 2

Gárdonyi Máté

legfőbb oka, hogy Bangha elsősorban sajtóapostolnak tekintette magát, s ezért terjedelmes életművének jelentős részét aktuális kérdésekkel foglalkozó cikkek és tanulmányok teszik ki, amelyek sokkal korhoz kötöttebbnek bizonyultak, mint a székesfehérvári püspök írásai.5 S bár Bangha érdeklődése, éppen újságírói munkaterületéből kifolyólag, szinte mindenre kiterjedt, teljesítménye a stílust tekintve mégis alulmarad Prohászkáéhoz képest, aki „sokkal több húron tudott játszani”, mint az örökös hitvédelemre és világnézeti harcra berendezkedett jezsuita páter. Mindent összevéve Bangha páter irodalmi hagyatéka ugyan jelentős kortörténeti dokumentum és a zsurnalisztikai bravúrok miatt élvezetes olvasmány, de tartalmi vonatkozásban ma már kevésbé átütő erejű, mint a maga idejében volt. Bangha páter életművéből terjedelménél és hatásánál fogva két munka emelkedik ki. Az egyik, a halála előtti hónapokban alkotott „Világhódító kereszténység”, az egész katolikus egyház számára kívánt stratégiát nyújtani a világnézeti harcban. A másik jelentős munka a „Magyarország újjáépítése és a kereszténység” címet viseli, 1919 karácsonyán jelent meg először, majd átdolgozva 1920 húsvétján másodszor, s a vesztett háború és a forradalmak utáni általános válságra akart megoldást kínálni nemcsak a katolikusoknak, hanem az egész magyarságnak.6 Az 1919. augusztus 1. utáni közállapotokat a szuverenitás hiánya, a belpolitikai instabilitás és a gazdasági kilátástalanság határozta meg, s minden tekintetben átmenetnek bizonyult az az időszak, amit a témával foglalkozó történészek az 1920-1922 között végbement bel- és külpolitikai konszolidáció más-

gyökerekhez. Teológiai tanulmányok. Budapest, 2002. 274-280. Jelentős előrelépés Bangha öszszetett személyiségének értékelésében Molnár Antal–Szabó Ferenc: Bangha Béla SJ emlékezete. Budapest, 2010. 5 Műveinek összkiadása: Biró Bertalan (Sajtó alá rendezte): Bangha Béla S. J. Összegyűjtött Munkái. 30 k. Budapest, 1941-1942. Banghának a korszerű katolikus sajtó megteremtésében szerzett érdemeiről: Petruch Antal: Száz év a magyar jezsuiták múltjából II. Az önálló magyar rendtartomány (1909-1950). Kecskemét, 1994. (Anima Una könyvek 6.) 195–223.; Horváth Árpád: A Magyar Kultúra. In: Távlatok 61. szám (2003) 443–452.; Adriányi Gábor–Csíky Balázs: Nyisztor Zoltán. Budapest, 2005. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae XVII.) 43–56. 6 Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység. In: Bangha Béla S. J. Összegyűjtött Munkái. 28. k. Sajtó alá rendezte: Biró Bertalan. Budapest, 1942. 5–218. (A továbbiakban a műnek az összkiadásban megjelent, az 1920. évitől csak jelentéktelen javításokban eltérő kiadását idézzük.) ~ 56 ~


más lépésével zárnak le.7 A katolikus egyház az ország egészéhez hasonlóan szintén komoly nehézségekkel küzdött, amelyek az általános válság következményein túl részben a trianoni határoknak az egyházkormányzatra gyakorolt hatásából, részben a megszilárduló politikai rendszerrel való azonosulás problémáiból fakadtak.8 Ez utóbbiak végső soron a királykérdéssel voltak összefüggésben, hiszen más vonalon a klérus messzemenően támogatta azokat az erőket, amelyek a politikai rendszer jellegét a „keresztény gondolat” jegyében keresztény kurzusként, vagy keresztény-nemzeti kurzusként határozták meg.9 Bangha Béla „Magyarország újjáépítése és a kereszténység” című munkája ennek a törekvésnek nemcsak a tükröződése, hanem a szerző nagyszabású kísérlete arra, hogy a keresztény kurzus alapelveit teoretikusan is kidolgozza, számot vetve a közelmúlttal, és világnézeti eligazodást nyújtva kortársainak. Ami Bangha művének számvetés-jellegét illeti, ebből a szempontból a könyv első fele rokonságot mutat Szekfű Gyula Három nemzedékével. Bangha azonban nemcsak a közelmúlt kritikus értékelésére és a tanulságok levonására vállalkozott, hiszen könyvének második fele az általa egyedüli megoldásnak tartott keresztény újjászületés programirata, s mint ilyen, hasonló jelentőséggel bírt a maga korában, mint a magyar püspöki kar 1919. augusztusi körlevele, amelynek szerzője Prohászka Ottokár volt.10 A „Magyarország újjáépítése” keletkezési körülményeiről jól tájékoztatnak Banghának azok a naplójegyzetei, amelyeket életrajza kivonatosan közöl.11 A jezsuita páter a Tanácsköztársaság 1919. március 21-i kikiáltása előtt nem sokkal – amint naplójában írta: „az utolsó vonattal” – Budapestről előbb Győrbe, Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában 1914-1945. Debrecen, 1998. 66-91.; Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 1999. 130–147.; Püski Levente: A Horthy-rendszer. Budapest, 2006. 11–16, 257–266. 8 László T. László: Egyház és állam Magyarországon 1919-1945. Budapest, 2005. 125–167. 9 Püski: A Horthy-rendszer, 41–48. Itt jegyezzük meg, hogy a „keresztény kurzus” kifejezést mind Bangha, mind Prohászka teljesen magától értetődően és pozitív összefüggésben használta számtalanszor, így téves az az álláspont, miszerint a fogalom „az 1919. aug. 7. utáni magyar kormányok gúnyos, sajtónyelvi elnevezése” lett volna (vö. ’Keresztény kurzus’. Magyar Katolikus Lexikon. 6. k. Budapest, 2001. 584–585). 10 Gergely Jenő (szerk.): A püspöki kar tanácskozásai. A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből 1919-1944. Budapest, 1984. 320–324. 11 Nyisztor: Bangha Béla élete és műve, 254–258. ~ 57 ~ 7

Gárdonyi Máté

majd Pozsonyba menekült, mivel tudomására jutott, hogy le akarják tartóztatni. A cseh megszállás alatt álló Pozsony jezsuita rendházában töltötte a következő hónapokat, Pestre való augusztus 22-i visszatéréséig, lemondva a közéleti aktivitásról, de korántsem tétlenül. A május 20-i bejegyzésben olvashatjuk: „Dolgozgatom egy művön: Magyarország újjáépítése. Rá akarok mutatni a helyes útra, a keresztény politika és szociálpolitika szükségességére. Hogy sem az új, ami most volt, sem a régi nem jó, ami ide vezetett. Megvizsgálom a liberális szocialista gondolatot, a demokratikus jelszót, aztán tárgyalok a kereszténységről, persze ott is megmondva a megmondandókat jobbra is, balra is”.12 A pozsonyi hónapok mérlegét Bangha augusztus 8-i bejegyzésében vonta meg, amelyben számos cikk mellett egy kész könyvről tett említést, ami nyilvánvalóan a „Magyarország újjáépítése”. A megjelent munka fő vonalaiban hű maradt az eredeti koncepcióhoz, amennyiben az első fele a „régi” ideológia, vagyis a liberalizmus, majd az „új”, azaz a szociáldemokrácia és a kommunizmus kritikáját adta, míg második fele pozitív programként tárta az olvasó elé a társadalmi problémák katolikus szellemű megoldását. A demokráciát ezekhez képest kisebb terjedelemben tárgyalta, viszont sort kerített az államformának a könyv megjelenésével egy időben előtérbe került kérdésére is. A modern politikai ideológiák bírálata Banghának a liberalizmus és a szocializmus felett mondott bírálata nem különösebben eredeti gondolatmenet, annak szempontjait két fő forrásból merítette, egyrészt az egyházi tanítóhivatal állásfoglalásaiból, másrészt a századforduló politikai katolicizmusához közel álló német és osztrák újságírók, közgazdászok publicisztikáiból. A liberalizmus tekintetében elvi síkon azonosította magát a XIX. század azon pápai megnyilatkozásaival, amelyek a szabadelvű gondolatot

12

Uo. 255. ~ 58 ~


és az abból fakadó politikai gyakorlatot a modern kor legfőbb tévedései közé sorolták, és mint ilyet, teljes egészében elutasították. A jezsuita páter szerint a liberalizmus „az a világnézeti és társadalmi elv, mely a keresztény hittől és szolidaritásérzettől elszakadt embert, az egyént teszi meg minden jog és törvény forrásának, az élet végcéljának, az erkölcsiség és kulturális haladás autonóm zsinórmértékének”, továbbá „az emberi önzést, a ’szabadságot’ teszi meg a közélet, kulturális és gazdasági élet sarkalatos elvévé”.13 Bár Bangha elismerte, hogy a liberalizmus „jót is alkotott, amidőn az egyéniség jogait hangoztatta és utat teremtett a tehetségeknek”,14 fő céljának mégis azt tekintette, hogy számba vegye a liberalizmus által gazdasági, politikai és kulturális téren az európai társadalmakban okozott károkat. A károk illusztráláshoz a muníciót kritikájának másik forrása szolgáltatta, a német nyelvű antiliberális sajtó, különösen Joseph Eberle bécsi újságíró (1884-1947), akit Bangha olyannyira nagyra értékelt, hogy „bátor hangja, rendíthetetlen katolicizmusa” miatt később is „a legkiválóbb jelenkori publicisták” közé sorolt.15 A jezsuita páter így az érvelésnek azt a tetszetős, ám nem túl meggyőző útját választotta, hogy Magyarországon kevéssé vagy egyáltalán nem ismert „szaktekintélyekre” hivatkozva sorolta elő tucatszám azokat a XIX. század végi, XX. század eleji pénzügyi botrányokat és gazdasági jellegű visszaéléseket, amelyeket a „bankuralom” következményének és a társadalmi igazságtalanságok forrásának tekintett. Művének, mint vitairatnak természetesen nem az volt a célja, hogy e jelenségeket mélyebb közgazdaságtani, szociológiai elemzésnek vesse alá, ám éppen ennek következtében a könyv e része a kapitalizmus korabeli viszonyainak felszínes kritikája maradt csupán. Azért, hogy a liberalizmus veszélyes volta nem vált elég világossá az emberek előtt, a páter egyrészt a szabadkőművességet tette felelőssé, amely kétségkívül kulcsszerepet játszott a felvilágosodás és a liberalizmus eszméinek terjesztésében, másrészt a sajtó ügyének hanyag kezelését az egyház részéről, amely oda Bangha, Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 25. Uo. 32. 15 ’Eberle, Joseph’. Katolikus Lexikon. 1. k. Budapest, 1931-1933. 451. (a szócikket Bangha írta) ~ 59 ~ 13 14

Gárdonyi Máté

vezetett, hogy „még a vatikáni híreket is zsidó kézből kaptuk, az Istent magát, az evangéliumot, a kereszténységet zsidó szemüvegen át kellett látnunk”.16 Banghának egyébként már első – még növendék korában megjelent – írása is a katolikus sajtó szükségességéről szólt, sőt újmiséje utáni első prédikációját is ennek a témának szentelte,17 így nem meglepő, hogy a sajtó kérdésének kiemelt jelentőséget tulajdonított a társadalom keresztény szellemű megújítása szempontjából. E cél érdekében munkálkodott a „korszerű”, vagyis nemcsak hitbuzgalmi kérdésekkel foglalkozó, hanem a politikai és világnézeti küzdelemben elkötelezett „keresztény sajtó” megteremtéséért. Ami a szocializmust illeti, Bangha először is – összhangban XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű enciklikájával – éles különbséget tett a munkások érdekvédelmét felvállaló keresztényszocializmus, mint a kapitalizmus visszásságaira adott jogos válasz, és az osztályharcot hirdető szociáldemokrácia, mint társadalmilag veszélyes mozgalom között. Ily módon kritikája nem általában a „szocialista gondolat”, hanem a szociáldemokrácia ellen irányult, amit lényegileg azonosnak vett a kommunizmussal, amely szerinte – nyilván nem függetlenül 1919 magyarországi tapasztalataitól – a „szocialista elméletek és taktikák végső konklúziója”.18 Sajátossága továbbá Bangha szocializmus-kritikájának, hogy míg a munkáskérdést valódi problémának, a munkások érdekvédelmét jogos igénynek látta, addig a szociáldemokráciát csupán a liberalizmus nagy megtévesztésének, amelynek célja, hogy megakadályozza a társadalmi problémáknak a páter szerint egyedül lehetséges megoldását, a keresztényszociális reformokat. Bangha a társadalmi béke előfeltételének tekintette a szociáldemokrácia visszaszorítását, ami egyet jelentett nála a munkásmozgalom „depolitizálásával”, mivel szerinte „a

Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 56–57. Ennek a megjegyzésnek a hátteréről lásd Klestenitz Tibor: Sajtó, felekezet, politika. A Központi Sajtóvállalat első évei (19191922). In: Múltunk 20. évf. (2009) 3. szám. 171–201. 17 Nyisztor: Bangha Béla élete és műve, 105, 137–138. 18 Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 79. ~ 60 ~ 16


szakszervezeteknek csak mint a szociális önvédelem eszközeinek van létjogosultságuk”.19 Ezt a célt a sztrájkjog felszámolásával és a szakszervezetek államosításával vélte közvetlenül elérhetőnek, vagyis olyan eszközökkel, amelyeket egy évtizeddel később XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában (1931) az olaszországi tapasztalatok alapján a katolikus társadalmi tanítás szempontjából legalábbis aggályosnak ítélt.20 A páter a liberalizmus és a szociáldemokrácia hibáinak kiküszöbölését távlatilag nem e konkrét lépésektől várta, hanem a korabeli jezsuita közgazdasági iskola21 által is képviselt társadalmi szolidarizmus eszméjétől, amely képviselői szerint egyensúlyt alakíthatott volna ki az egyén és a társadalom érdekei között.22 Bangha azonban annak kifejtésével, hogy e társadalompolitikai célkitűzést miként lehetne átültetni a magyar viszonyok közé, adós maradt. Ez a hiány két okra vezethető vissza: az egyik, hogy a páter kritikájának éle mindenekelőtt a liberalizmus és a szocializmus, mint ideológiák ellen irányult, s nem annyira a dualizmus korának vagy a forradalmak évének magyarországi politikai-gazdasági viszonyai ellen; a másik pedig, hogy a társadalmi folyamatokat általában véve is hajlamos volt mindenekelőtt eszmék küzdelmeként értelmezni, s így az általa ajánlott megoldások is kevéssé gyakorlatiasnak bizonyultak. Ami Bangha érvelésének első jellegzetességét, vagyis a magyar szabadelvűség konkrét politikai gyakorlata iránti érzéketlenséget illeti, az akkor válik világossá, ha következtetéseit összehasonlítjuk Szekfű Három nemzedékének gondolatmenetével. Abban egyetértés mutatkozott a szerzők között, hogy mindketten a kiegyezés utáni liberális politikát tették felelőssé a magyar állam összeomlásáért, csakhogy míg Bangha a szabadelvűséget velejéig romlott ideológiának tekintette, és ezért lényegében véve mindenestül elutasította, addig Szekfű elsősorban

19

Uo. 128. Tomka Miklós–Goják János (szerk.): Az Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok. Budapest, é. n. 84–85. 21 Botos Máté: Egy modern jezsuita politikai gazdaságtan kialakulása: a XIX. századi jezsuiták hatása az Egyház szociális tanítására. In: Szilágyi Csaba (szerk.): A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. Piliscsaba, 2006. (Művelődéstörténeti műhely Rendtörténeti konferenciák 2.) 583–596. 22 Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 145. ~ 61 ~ 20

Gárdonyi Máté

a liberális politikai elit felelősségét tette elemzése tárgyává. E felelősséget egyes akuttá vált problémák (közjogi kérdés, nemzetiségi kérdés, zsidókérdés, „korrupciós parlamentarizmus”) kezelésének elhanyagolásában állapította meg, magát a liberális gondolatot azonban pozitíven értékelte,23 s a politikai gyakorlat tekintetében is elismerően szólt a „radikalizmus nélküli, józan, Deák-féle” liberalizmusról.24 Közös vonása a két könyvnek, hogy a zsidóság térnyerését a gazdasági és a szellemi életben mindegyik a társadalmi feszültségek legnyilvánvalóbb okaként kezelte, s a szóhasználatban sem volt nagy eltérés közöttük, az azonban szembeötlő különbség, hogy Szekfű, szemben Bangha külföldi példatárával, a maga érvelését a magyar gazdaság- és társadalomfejlődés alaposan okadatolt elemzésével támasztotta alá, s elutasította, hogy „Magyarország betegségének okát egyedül a zsidóságban” lássa.25 A jezsuita páter által hosszan taglalt szocializmussal, mint ami Magyarországon „késői fejlemény” és aminek hazai „belső fejlődése nincsen”,26 Szekfű csupán mellékesen foglalkozott, s ugyanígy járt el a szabadkőműves antiklerikalizmussal is, ami pedig Bangha szemében a liberalizmus lényege volt. Végül fontos különbség a két mű között, hogy míg a Három nemzedék csupán arra vállalkozott, hogy feltárja a liberális magyar állam összeomlásának okait, addig Bangha könyve már címében is jelezte, hogy programot kíván adni Magyarország újjáépítéséhez. Bár, ha jobban meggondoljuk, amikor Szekfű – még a magyar szabadelvűek három nemzedékének bírálata előtt – Széchenyi István „konzervatív reformrendszerét” úgy értékelte, hogy „az ő elmélete az egyetlen keresztény-magyar társadalmi és államfelfogás”,27 akkor ugyancsak mintát

„A liberális elmélet tehát a gondolkodás történetében haladás volt; ezt elismerve azonban ki kell mondanunk, hogy a gyakorlati politikában a beléje helyezett reményeknek nem felelt meg.” Szekfű: Három nemzedék és ami utána következik, 81. 24 Uo. 149. 25 Szekfű: Három nemzedék és ami utána következik, 349. 26 Uo. 355. 27 Uo. 54. ~ 62 ~ 23


kívánt adni a politikai elit számára, méghozzá – bár nem csekély tartalmi eltéréssel – Banghához hasonló fogalmi keretben, a keresztény-nemzeti gondolat jegyében. Bangha gondolkodásának másik sajátossága abban áll, hogy a páter a társadalmi problémák gyökerét nem a gazdasági érdekek ütközésében, hanem az eszmék küzdelmében látta: „az életet nemcsak gazdasági érdekek, hanem elsősorban eszmék irányítják”.28 Ezért nem volt gyakorlatias válasza a munkáskérdésre, de a magyar társadalomfejlődés még neuralgikusabb pontjával, a földkérdéssel kapcsolatban is csak a földbirtokreform szükségességét hangoztatta, de konkrét megoldási javaslatok helyett csupán annyit szögezett le, hogy „erkölcsi szempontok bevonása nélkül nyugalmat s egyensúlyt teremteni a faluban sem lehet”.29 Ez a hallgatás igen szembetűnő Prohászka megnyilatkozásaihoz képest, hiszen a fehérvári püspök korábban részletekbe menő földreformtervvel állt elő.30 A keresztény kurzus eszmei alapjai A fenti megjegyzések fényében nem lehet csodálkozni azon, hogy Bangha a társadalmi válság megoldását sem pusztán a gazdasági helyzet javulásától, vagy a politikai struktúra reformjától várta, hanem elsősorban az eszmei alapok tisztázásától, s attól, hogy a kereszténység ismét „társadalomformáló tényező” legyen.31 Művének legeredetibb gondolatmenete az, amelyben megvizsgálta a kereszténység és a nemzeti gondolat kapcsolatát, továbbá azt a kényes kérdést, hogy a mi lehet a tartalma a keresztény jelzőnek egy felekezetileg sokszínű országban.32 A páter szerint a nemzeti eszmének csak a kereszténység adhat teljes értelmet, mert míg a nemzeti tudat „emberi és pogány alapon nem egyéb, mint a földrajzi

Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 183. Uo. 193. 30 Balogh Margit: Örökbérlet vagy verkli? - Prohászka örökbérlet-javaslata. In: Szabó Ferenc (szerk.): Prohászka ébresztése II. Budapest, 1996. 110–126. 31 Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 137. 32 Uo. 146–152. ~ 63 ~ 28 29

Gárdonyi Máté

és történelmi, esetleg faji és nyelvi összetartozásnak érzete”, addig teológiai öszszefüggésbe helyezve a nemzet „az egymásra utaltaknak és egymáshoz tartozóknak Isten akaratán nyugvó erkölcsi egysége”.33 A szekularizált nacionalizmus Bangha értelmezésében 1848-tól hódított Magyarországon, és súlyos károkat okozott, mert elvezetett a felekezetnélküli állam gondolatához és az egyházellenes törvényekhez, hozzájárult a sovinizmus megerősödéséhez, végső soron a nemzetiségeknek a magyarságtól való elhidegüléséhez. Ezzel szemben Szent István óta a „keresztény nemzeti gondolat vésődött be a nemzet fiainak lelkébe”,34 ezért az államnak vissza kell térnie a keresztény istenhit és erkölcs alapjára, ami egyrészt a keresztény szellemiségű törvénykezésben mutatkozhat meg, másrészt az egyház jogvédelmében, erkölcsi és anyagi támogatásában. Különben is, szögezte le Bangha, sokkal kevesebb az, amit az állam nyújthat az egyháznak, mint amit viszonzásul kaphat: „az állampolgárok erkölcsi erejének növelését, lelkiismeretének, törvénytiszteletének, kötelességtudatának fokozását”.35 Ugyanakkor a páter állam és egyház együttműködését nem a jozefinizmus örökségével terhelt államegyházi rendszerben képzelte el, hanem csakis annak a feltételnek a teljesülésével, hogy az egyház „eredeti és sajátos céljai, törvényei, szelleme érvényesülnek”.36 A főkegyúri jogon alapuló magyar egyházi struktúra reformját azonban nem az Eötvös József nevével fémjelzett liberális autonómia-modell révén látta megvalósíthatónak, hanem – teljes összhangban a Szentszéknek több évszázados, és az 1917-es Egyházi Törvénykönyvben egyértelműen kifejeződő törekvésével – csakis úgy, hogy a pápa szabadon nevezheti ki a püspököket.37 Érdekes, hogy a szabad püspökkinevezés előnyeit az Egyesült Államok példájával illusztrálta

33

Uo. 146. Uo. 146. 35 Uo. 149–150. 36 Uo. 152. 37 Bánk József: Egyházi jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Budapest, 1958. 103–106. ~ 64 ~ 34


Bangha, s külön megemlítette, hogy ott „a papság és a hívek legjobbjainak meghallgatása mellett” történik ez.38 Nyilván nem lehetett tudomása arról, hogy éppen 1918 után számolta fel Róma az amerikai egyház azon gyakorlatát, amely a püspökök jelölésében a klérus képviselőit formálisan is részvételhez juttatta. Bangha felvetése mindenesetre nem volt légből kapott, hiszen Magyarországon 1918 után, a főkegyúri jog gyakorlása körüli bizonytalanság miatt a Szentszék szabadon kezdte kinevezni a püspököket, de ezt a magyar kormány csak addig tolerálta, amíg inkább elméleti problémáról volt szó, és nem került közvetlen közelségbe a legjelentősebb érseki székek (Esztergom, Kalocsa) betöltése.39 A sajátos magyar vallási viszonyok között külön problémaként jelentkezett, hogy az egymástól élesen elkülönülő, sőt egymással rivalizáló felekezetek miként tudják egységesen megjeleníteni a rendszer keresztény jellegét. Bangha elvi megállapítása szerint „az államnak minden keresztény egyházat annyi támogatásban kell részesítenie, amennyi erkölcsi értéket és támaszt lel benne a polgárok magasabbrendű megnevelésében”, bár nem tette kétségessé, hogy a magyar állam szempontjából azt tartaná a legszerencsésebbnek, ha az „a kereszténységet elsősorban legősibb s az országban már hívei számánál fogva legjelentékenyebb formájában követi és értelmezi”,40 vagyis a katolikus egyházat részesítené előnyben. Ez azonban szerinte nem lehet akadálya annak, hogy az állam „a többi formákat is, mint bevett vallásfelekezeteket elismerje, hazafias, kulturális és erkölcsi érdemeik szerint egyenlő szabadságban s megfelelő anyagi s jogi támogatásban részesítse”.41 E doktrinernek is nevezhető álláspont mellett azonban Bangha könyve tartalmaz olyan javaslatokat is, amelyek realisztikusabban közelítik meg a katolikus és protestáns egyházak kívánatos összefogását. Egyfelől a páter arra hívta fel a figyelmet, hogy a liberalizmus, szociáldemokrácia, zsidóság, szabadkőművesség stb., mint közös ellenségek, közös védekezésre kell, hogy sarkallják Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 151–152, 158, 172. Salacz Gábor: A főkegyúri jog és a püspökök kinevezése a két világháború között Magyarországon. Budapest, 2002. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae XVI.) 19–41. 40 Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 163, 165. 41 Uo. 165. ~ 65 ~ 38 39

Gárdonyi Máté

az egyházakat, a „felekezeti törekvéseket és érzékenységeket” a közös keresztény célok mögé helyezve.42 Bangha ezzel kapcsolatban jól érzékelte, hogy a katolikusok számarányának az új államhatárok közötti emelkedése újabb feszültségforrás lehet felekezeti téren, amint ezt rövidesen mutatta is a protestáns tiltakozás a keresztény kurzus katolikus „kisajátítása” miatt, illetve az egész Horthy-korszakra jellemző katolikus panasz a protestánsok politikai felülreprezentáltságáról. Bangha másik javaslata a protestánsokat a vallási unió gondolatának igyekezett megnyerni: „A katolicizmus bizonnyal nagy előzékenységgel sietne az egyesülés útjait egyengetni s a közeledést megkönnyíteni, s miként a keleti egyházaknál, Róma hihetőleg itt is hajlandó lenne messzemenő engedményekre, ami a szertartásos életet, az istentisztelet nyelvét, a lelkészek elhelyezkedését, családos állapotát stb. illeti”.43 Eltekintve attól, hogy Banghában fel sem merült: a protestánsok részéről hitelvi akadályai is lehetnének az uniónak, meglepően nyitott ez a javaslat a katolikus egyháznak ahhoz a korabeli hivatalos álláspontjához képest, amely csakis a teljes és feltétlen visszatérés révén tudta elképzelni a XVI. századi egyházszakadás megszüntetését. A hagyományos katolikus államelméletet elevenítette fel Bangha akkor, amikor könyvében a demokráciáról, illetve az államforma aktuális kérdéséről szólt. Egyfelől leszögezte, hogy „a nép széles rétegeinek a kormányzatban való részesedése ellen a kereszténységnek nincs észrevétele”, másfelől elutasította „a népszuverenitás oly értelmű eszméjét, amely szerint a nép az egyedüli forrása minden jognak, tekintélynek, kormányhatalomnak”.44 Aquinói Szent Tamás államelmélete alapján a jezsuita páter azt tartotta szerencsésnek, ha „valamelyes része” mindenkinek van az állam kormányzásában, mert ez „növeli a népben a békét és a megnyugvást”, ám megszorítással: „a voltaképpeni államhatalom és kormányzótekintély, a jog és a törvény azáltal lesz teljessé és szentté, hogy a nép

42

Uo. 167. Uo. 169. 44 Uo. 195. ~ 66 ~ 43


által egyszer választott vagy benne kifejlődött államformát, államfőket, törvényeket az Isten által lelkünkbe írt felsőbb törvény és jogrend szentesíti”.45 Ez az érvelés lényegében megelőlegezi a két világháború közötti, Horthy kormányzó nevével fémjelzett tekintélyelvű vagy autoriter rendszer legitimációját.46 Ami az államforma kérdését illeti, a fentiek alapján nem meglepő, hogy Bangha szerint „a köztársaság az államformák kialakulásának primitívebb formája, mint a monarchia”, mivel a monarchia sokkal inkább biztosítja az „államélet folytonosságát” és az „egységesítő tekintélyt”.47 Szemében még mindig hasznosabb egy olyan uralkodó, aki „nem rendelkezik kiváló emberi és államférfiúi tulajdonságokkal”, mint „a nép – az utca – kegyelméből való parvenü”.48 Végső érvként pedig a katolikus egyház példáját hozza fel, amely „sok demokratikus vonással mérsékelve ugyan, de monarchikus szervezet”, és „a világnak közismerten legrégibb, legtöbb vihart kiállt s legnagyobbszerű államszervezete”.49 Annak, hogy Bangha az egyházat államszervezetnek tekintette, a hátterében a XIX. század második felére, a XX. század elejére jellemző ultramontanizmus által képviselt societas perfecta tana állt, amely a csupán evilági célok elérésére rendelt állammal szemben az örök üdvösséget garantáló egyház elsőbbségét hirdette. Bangha a keresztény-nemzeti gondolat témakörén belül külön is tárgyalta az úgynevezett „zsidókérdést”, bár könyvében már korábban számtalanszor világossá tette, hogy a zsidóság térnyerését, illetve a liberalizmus asszimilációs politikáját tekinti a szociális feszültségek legfőbb okának, továbbá erre az okra vezeti vissza a kereszténységnek a társadalomban, különösen pedig a kulturális területen történt visszaszorulását. Bangha a zsidókérdést „vallásival kombinált nemzetiségi” problémaként értelmezte,50 ami azt jelentette, hogy elutasította mind a liberális politikát, amely a zsidóságban csak felekezetet látott, s a polgári jogok teljes

45

Uo. 195–196. Ormos: Magyarország a két világháború korában 1914-1945, 104–105. 47 Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 197. 48 Uo. 207. 49 Uo. 207. 50 Uo. 172. 46

~ 67 ~

Gárdonyi Máté

megadásával a maga részéről lezárta az asszimiláció körüli vitát, mind a szélsőséges antiszemitizmus strukturálatlan szemléletét, mert szerinte a zsidóságnak „hazafiasan érző elemeit magunktól eltaszítani sem keresztényi erkölcsi, sem nemzeti szempontból nem indokolt”.51 Banghának később is konzekvensen képviselt álláspontja szerint egyfelől ellenőrizni és akadályozni kell „a zsidóság imperialisztikus törekvéseit”52 a falusi szatócsüzletektől a nagykereskedelmen és iparon át a kultúráig és sajtóig, másfelől elő kell mozdítani a „lelki és erkölcsi” asszimilációt, amelynek a páter szemében szükséges, de nem elégséges feltétele volt a zsidók megkeresztelkedése. A zsidókérdés megoldásának egyik fő eszközeként említette a keresztény ifjúság versenyképessé tételét, vagyis azt, hogy „az elszegényedett keresztény néposztályok ifjúságának magasabb kiképzését állami eszközökkel is elő kell mozdítani”; ez a követelés a numerus clausus törvény életbe léptetésével vált gyakorlattá.53 A keresztény kurzus kritikája A keresztény kurzus célkitűzéseinek és konkrét politikai gyakorlatának vizsgálatához szorosan hozzátartozik annak a kérdésnek a felvetése, hogy a keresztény-nemzeti gondolat leginkább exponált katolikus támogatói, jelesül Prohászka és Bangha, miért jutottak el igen hamar, már 1920-1921 folyamán a rendszer kritikájának megfogalmazásáig (bár Prohászka igazán egyértelműen csak naplójában fejtette ki véleményét). Bár bírálatuk elsődlegesen bizonyos visszaélések és károsnak ítélt tendenciák ellen irányult, nem kétséges, csüggesztően hatott rájuk annak tudomásul vétele, hogy az általuk megfogalmazott fennkölt ideálok és a kompromisszumokra épülő politikai gyakorlat között az idő előrehaladtával egyre mélyülő szakadék mutatkozott. Kellő távlatból úgy fogalmazhatjuk meg a probléma lényegét, hogy bár a keresztény-nemzeti gondolat hivatalosan 51

Uo. 175. Uo. 175. 53 Uo. 178. ~ 68 ~ 52


továbbra is a rendszer ideológiájának alapja maradt, a radikális keresztény politika helyét a konszolidáció jegyében lassanként átvette a Bethlen-féle konzervatív restauráció gyakorlatiasabb és realisztikusabb programja.54 Ami Bangha kritikáját illeti, már önmagában az figyelemreméltó, hogy 1921 elején megjelent írásának címében idézőjelbe tette a „kurzus” szót, amit pedig korábban oly természetességgel használt ő maga is, s helyette a továbbiakban a „keresztény irányzat” kifejezéssel élt, ami ugyan a „keresztény kurzus” fordítása, de a szerző talán mégis jelezni kívánt ezzel valamilyen távolságtartást.55 A kurzus kisiklásának alapvető okát a páter abban jelölte meg, hogy „a bolsevista országvesztés után egyszerre belelendültünk a kereszténységbe, mint az álszocializmus és elődje, az álliberalizmus legmagátólértetőtőbb ellentétébe és ellenszerébe”, anélkül, hogy sikerült volna tisztázni, „mit is jelent ez a szó: keresztény ország, keresztény reneszánsz, keresztény társadalmi újjászerveződés”. 56 Prohászkához hasonlóan Bangha is felvetette „a megfelelő vezetőemberek hiányát”, de a probléma fő okát mégsem ebben látta, hanem abban, hogy a keresztény politika „túlságosan elmosódott elvi alapokon indult”,57 s így a kereszténység inkább bizonyos törekvések és ideológiák elleni jelszóvá vált, semmint koherens és pozitív programmá. Ennek gyökerét a páter abban jelölte meg, hogy az értelmiség még a liberális érában nyerte képzettségét és műveltségét, vagyis még a keresztény-nemzeti gondolat mellett elkötelezett elit tagjai „sem gondolkoznak a kor nagy mozgató eszméiről zsidómentesen”, hiszen, tette fel a kérdést, „ki tanult nálunk keresztény állambölcseletet, keresztény társadalomtudományt”?58 Bár Bangha ebben a kritikus írásában sem hagyott kétséget afelől, hogy továbbra is a magyar társadalomra leselkedő veszélynek tekinti a zsidóságot, mégis kifogásolta, hogy a keresztény kurzus általa is hirdetett programjából sokan csak az antisze-

Püski: A Horthy-rendszer, 52–57, 261–264. A „kurzus” bajai. In: Bangha: Magyarország újjáépítése és a kereszténység, 259–275. 56 Uo. 259. 57 Uo. 262. 58 Uo. 265–266. 54 55

~ 69 ~

Gárdonyi Máté

mita szólamokat hallották meg: „Kereszténység alatt csak fajiságot értettünk; antiszemitizmust, tehát negatívumot. Az antiszemitizmus megfelelő módja és mértéke feltétlenül tartozéka a kereszténységnek, de nem lényege és még kevésbé teljessége. Puszta negatívumokkal országot építeni, társadalmat gyógyítani, kultúrát teremteni nem lehet”. „Keresztény Magyarországot akartunk, de minél kevesebb kereszténységgel” – fogalmazta meg bírálatának lényegét Bangha,59 rímelve Prohászka hasonlóan keserű megállapítására, s a jövőre nézve azt a mindig időszerű következtetést vonta le, hogy „a keresztény gondolat szociális és kulturális hatásait a keresztény vallásos életnek és az ezzel összenőtt keresztény erkölcsnek kell kitermelnie”.60 Az írásban folyamatosan használt többes szám első személy talán nemcsak retorikai eszköz volt Bangha részéről, hanem az önkritika kifejeződése is. S valóban, ha programadó művének arányait nézzük, jogosnak tűnik az önkritika, hiszen ő sem állt ellen annak a kísértésnek, hogy az 1918-1919 történelmi kataklizmáinak következtében előállott „ideológiai légüres térben” a kereszténységet szinte kizárólag csak a liberalizmus és a marxizmus ellenszeréül kínálkozó társadalomalakító tényezőként mutassa be.

59

Uo. 267–268. Uo. 268. ~ 70 ~ 60


Bangha Béla (1880–1940)

~ 71 ~

Gárdonyi Máté

~ 72 ~

Törekvések a szegedi egyetem „katolikus jellegének” biztosítására a két világháború között

Miklós Péter Törekvések a szegedi egyetem „katolikus jellegének” biztosítására a két világháború között Klebelsberg Kuno 1930. októberében a szegedi székesegyház fölszentelése, az egyetem Dóm téri épületegyüttesének, valamint a püspöki palota és a Nemzeti Emlékcsarnok átadásán beszélt a szegedi Dóm tér szimbólumértékéről is. A tér ugyanis a klebelsbergi intenciók szerint a magyar kereszténység, a magyar állam és a magyar tudomány ezeréves megbonthatatlan egységének és szövetségének a jelképe. Mint fogalmazott: „…államon, egyházon és városon kívül egyesítettük itt erőinket, sokan-sokan, akik szervező vagy tervező munkával, szellemi vagy testi erővel ennek a műnek a létrehozására egy nemesebb, egy szent demokráciában összeforrtunk.” Majd a kultuszminiszter hozzátette: „Legyen ez a tér egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött Nem, nem, soha!”1 Klebelsberg Kuno sokat fáradozott a szegedi egyetem és a szegedi katolikus egyházigazgatási központ létrejöttéért. Az előbbi Kolozsvárról, az utóbbi Temesvárról települt a városba.2 Klebelsberg a Ferenc József Tudományegyetemen önálló katolikus teológiai kart szándékozott fölállítani. Ezt Glattfelder Gyula csanádi főpásztor támogatta, hiszen püspöki székének országos – kulturális és politikai – befolyását tovább erősítette volna.3

Vö. Miklós Péter: Klebelsberg és a szegedi egyetem. Rubicon, 2012. 9–10. sz. 28–31. Miklós Péter: Klebelsberg Kuno jelentősége a magyar és a szegedi kultúrtörténetben. In: Kertész Péter–Lendvai Beatrix (szerk.): Mozaik. Európai kultúra és kisebbségi identitás a DKMT Eurorégióban. Szeged, 2007. 17–27. 3 Lásd bővebben: Tóth Tamás: Egy jezsuita vezetésű hittudomány kar tervei a két világháború között. In: Molnár Antal–Szilágyi Csaba–Zombori István (szerk.): Historicus Societatis Iesu. Szilas László emlékkönyv. Budapest, 2007. 199–211. ~ 73 ~ 1 2

Miklós Péter

A püspöki kar 1929. október 25-én, Budapesten tartott értekezletén tárgyalta a szatmári és nagyvarádi római katolikus püspökségek – részben Magyarországon maradt, részben Romániához került – birtokainak ügyét. „Megállapítandó a nagyváradi és a szatmári egyházmegyék magyarországi részének belső szükséglete, ideértve a papnevelés költségeit is – írta Klebelsberg a püspöki karnak – Számolva a szükségletekkel, a magyar királyi kormány már nagyobb összeget bocsátott a csanádi egyházmegye rendelkezésére azért, hogy Szegeden mint egyetemi városban és a Tiszavidék legnagyobb katolikus kultúrközpontjában mód nyújtassék egy katolikus papnevelő felállítására. Az államnak rosszabbul fordult pénzügyi helyzetében belátható időn belül újabb ilyen állami hozzájárulásra alig van kilátás, és azért szükségesnek tartanám, hogy a Szegeden épülő katolikus papnevelő befejezésénél mutatkozó szükséglet fedezetére a nagyváradi és a szatmári püspökségek és a szatmári káptalannak a földreform során igénybevett ingatlanai után az állami kiegyenlítés útján befolyó öszszegek egy része a szükséghez képest igénybe vétessék, aminek ellenében a megnevezett vagyonságok, illetve magyarországi egyházmegyerészek e papnevelőnek a hozzájárulás arányában társtulajdonosaivá lennének.”4 Glattfelder a szegedi egyetem katolikus fakultása érdekében 1930. február 11-én írt Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érseknek. Emlékeztette, hogy neki már 1928-ban vázolta Klebelsberg tervét: „Még 1928 végén voltam bátor Főmagasságodat élőszóval tájékoztatni, hogy a kultuszminiszter úr azzal a tervvel foglalkozik, miszerint a szegedi egyetemen katolikus teológiai kart szervez, melyen a tanítást a Jézus Társasága látná el. Eminenciád volt kegyes jelezni akkor azon aggodalmát, hogy a tervezett fakultás esetleg hátrányára fog válni a budapesti egyetem teológiai karának s annak növendékeit elvonná, mi talán létét is kockáztatná. Erre kifejtettem, hogy igénytelen véleményem szerint erre

Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből 1919–1944. Budapest, 1984. 159.; Beke Margit: A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között. 1. kötet. München–Budapest, 1992. 288. ~ 74 ~ 4


az aggodalomra nincs reális ok, mivel a budapesti teológiai kart alimentáló [ellátó] központi papnövelde mindig rendelkezésére fog állani alapítványi helyeivel az összes egyházmegyéknek, tehát az egész ország főiskolája lesz, míg a Szegeden tervezett kar a csonka egyházmegyék s a Jézus Társaság növendékei számára alapíttatván, nem érinti a budapestinek s alapítványos szemináriumának érdekkörét, még akkor sem, ha a rendnek sikerülne saját költségén nevelési és tanrendjével máshonnan fizető növendékeket szerezni.”5 Glattfelder Gyula részletezte, hogy a magyar – és a szegedi – katolikus egyház számára ez vissza nem térő lehetőség. A katolikusoknak így két egyetemi karuk lehetne, és ez az egyház további erősödését szolgálná. A kultuszminiszter terve a kormánynak a katolikusok iránti jóindulatáról tanúskodik. „Ma nálam járva a Jézus Társasága tartományi főnöke az ő előadásából arra kellett következtetnem, hogy tévedésben voltam, amikor Eminenciád magas hozzájárulását a szegedi teológiai kar tervéhez megnyugtató nyilatkozata után biztosra vettem. Arról értesít ugyanis, hogy Eminenciád a budapesti teológiai karral kapcsolatos aggodalmait előtte is kifejezni méltóztatott azzal, hogy nem állna módjában a szegedi tervet pártolni. Főmagasságod ez állásfoglalása, mely teljesen váratlanul ér, arra késztet, hogy újból mély tisztelettel kérjem, ne méltóztassék a kultuszminiszter úr tervével szemben, mely nem is remélt jóakaratról tanúskodik a katolikus egyházzal szemben s kérdés, aktuálissá lehet-e még egyszer, ellenkező álláspontra helyezkedni.”6 Kiemelte, hogy az egyetemnek javarészt – Kolozsvárról érkezett – protestáns tanári testületét a katolikus teológiai kar ellensúlyozná, és gondoskodna az egyetem katolikus jellegéről. Ennek nagy jelentősége lett volna, hiszen Horthy Miklós kormányzóra való tekintettel a református egyház a tudományos és politikai életben létszámát és anyagi bázisát jóval meghaladó szerephez jutott. „Az egyetemnek még Erdélyből magával hozott erősen protestáns tanári összetétele Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár. Püspöki hivatal egyházigazgatási iratai. I. 1. a. (a továbbiakban: SZCSPL PHEI) 60/1930. 6 SZCSPL PHEI 60/1930. ~ 75 ~ 5

Miklós Péter

az új kar által lényegesen javulna katolikus irányba. Az Alföldön egy katolikus kultúrközpont létesülne, melynek súlyát a nagyérdemű rend tudományos és lelki téren egyaránt biztosítaná. Mind oly szempont, melyek horderejét Eminenciád előtt bizonyára nem kell hangsúlyozni, s ezért, amit élőszóbeli előadásomban már megtettem, ezennel írásban ismétlem, méltóztassák a terv megvalósítása számára magas befolyását biztosítani.”7 Klebelsberg Kuno is törekedett az egyetemen a protestáns túlsúly megszüntetésére. Protestáns volt Dézsi Lajos (magyar irodalomtörténet), Bartók György (filozófia), Imre Sándor (pedagógia). Hogy a nagy tudású, munkájukat jól végző professzorokat sérelem ne érje, a miniszter a tanszékek párhuzamosításával oldotta meg az ügyet. Az újonnan szervezetteket „világnézeti tanszékeknek” nevezi a történeti irodalom. A 2. sz. magyar irodalomtörténeti tanszéket a piarista Sík Sándorra, a 2. sz. pedagógia tanszéket a bencés Várkonyi Dezső Hildebrandra, a 2. sz. filozófia tanszéket pedig a világi pap Mester Jánosra bízta.8 Serédi Jusztinián 1930. február 23-án, 541/930. számú levelében válaszolt Glattfelder Gyulának. Nem támogatta a szegedi hittudományi kar tervét. Félt ugyanis, hogy a kormány előbb-utóbb költségkímélés címén az egyik intézményt megszüntetné és az egyháztól elvenné a budapesti egyetem teológiai fakultását – mondván, hogy a többi felekezet hittudományi kara is vidéki egyetemeken van. (A reformátusoknak Debrecenben, az evangélikusoknak a pécsi egyetem részeként Sopronban.) „A Jézus Társasága magyar tartományfőnökével való beszélgetésből, valamint Méltóságodnak hivatkozott leveléből nagy sajnálattal konstatálnom kell, hogy a m[agyar]. kir[ályi]. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól a szegedi egyetemen felállítandó kat[olikus]. teológiai fakultás megszervezésével kapcsolatban Méltóságod előtt mintegy másfél éve leszögezett álláspontomat félreérteni méltóztatott. Pedig én akkori beszélgetésünk során nemcsak azt a nehézséget említettem, hogy a tervezett fakultás a budapesti egyetem teológiai karának 7

Ua. Péter László: A magyar Göttinga. Klebelsberg és a szegedi egyetem. In: Zombori István (szerk.): Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete. Szeged, 1995. 124–128. ~ 76 ~ 8


növendékeit – legalább részben – elvonná, hanem azt is, sőt főképpen azt, hogy ha Klebelsberg miniszter úr Őexcellenciájának most sikerülne is az állami költségvetésben a szegedi kat[olikus]. teológiai fakultás költségeit megszavaztatnia: nagyon valószínű, hogy a parlament idővel más álláspontra helyezkednék. Tekintve ugyanis, hogy ha a teológiai hallgatók száma Budapesten is, Szegeden is 80 körül mozogna, viszont a tanárok száma itt is, ott is elérné a 12-t: hamarosan olyan mozgalom indulna meg a parlamentben, amely költségkímélés címén a kat[olikus]. teológiai fakultásokat ismét egyre kívánná redukálni. Minthogy pedig a nem katolikus teológiai fakultások a vidéki egyetemeken vannak, közelfekvő lenne a gondolat, hogy a katolikus fakultás is vidéken legyen, mégpedig a nagy katolikus metropoliszban, Szegeden; a budapesti egyetem pedig maradjon neutrális.”9 A hercegprímás utalt rá, hogy a szegedi hittudományi kar tervét soha nem támogatta, és így közbenjárását sem ígérte meg. „Minthogy Méltóságod előtt annakidején szintén ilyenformán fejtettem ki aggodalmaimat és állásfoglalásomat, rendkívül csodálkozom, hogy Méltóságod mégis úgy értette szavaimat, mintha megnyugtató nyilatkozatot tettem volna, vagy mintha én a tervezett fakultás érdekében Bethlen miniszterelnök úr Őnagyméltóságánál közbenjárást ígértem volna.”10 Javasolta, hogy egyelőre a városban csak a püspöki szeminárium nyíljék meg, és a katolikus fakultás ügyét csak jelentősebb területgyarapodás után vessék föl ismét. „Szerény véleményem szerint legjobb volna Szegeden egyelőre csak a szemináriumot megnyitni. Ha azután az ország viszonyai jobbra fordulnak, illetőleg valami számottevő határkiigazítás történik: akkor lehetne a tervet a nagyméltóságú püspöki kar hozzájárulásával megvalósítani. De Méltóságod kívánságára akár márc. 3-án is előterjeszthetem a püspöki konferencián.”11

9

SZCSPL PHEI 60/1930. Ua. 11 Ua. 10

~ 77 ~

Miklós Péter

Serédi Jusztinián és Glattfelder Gyula a budapesti hercegprímási palotába összehívott püspökkari konferencia második ülésnapján, március 4-én délelőtt ismertette a szegedi teológiai fakultás tervét. A püspökök nem emeltek kifogást az elképzelés ellen. A hercegprímás megismételte aggodalmait. Félelme nem volt alaptalan, hiszen Klebelsberg miniszter utóda, a nagy történettudós Hóman Bálint oktatáspolitikájában a centralizációt képviselte. Így még a vidéki egyetemek léte (támogatásuk nagysága) is veszélybe került. Érdemes idéznünk püspökkari tanácskozás jegyzőkönyvének ide vonatkozó részét. „A hercegprímás közli, hogy körülbelül egy év előtt értesült Glattfelder Gyula csanádi püspöktől arról, hogy a szegedi egyetemen teológiai fakultásnak felállítása terveztetik, amit a maga részéről kezdettől fogva aggodalommal fogadott. A kérdést a püspöki kar állásfoglalása alá bocsátja, és felkéri a csanádi püspököt az ügy ismertetésére. A csanádi püspök előadja, hogy a teológiai fakultás felállításának tervét két év előtt közölte vele a m[agyar]. kir[ályi]. vall[ás-]. és közokt[atási]. miniszter, jelezvén egyben, hogy a fakultás a Jézus társaságiak vezetésére bízatnék. Őeminenciájának aggályai vannak a tervvel szemben, amelyeket legutóbb P[áter]. Bíró Jézus társasági tartományfőnök előtt is kifejtett. Veszélyeztetve látja ezáltal a budapesti teológiai fakultást. A csanádi püspök a maga részéről igyekezett Őeminenciáját megnyugtatni legfőképpen azzal, hogy a szegedi fakultás felállításával a budapestitől nem vonatnának el a növendékek, mert a szegedi elsősorban a csanádi, a nagyváradi és szatmári egyházmegyék csonka-magyarországi része és a jezsuita növendékek számára szolgálna. Úgy látja, Őeminenciáját nem sikerült megnyugtatnia. A hercegprímás attól tart, hogy ha most sikerül is megszavaztatni a szegedi fakultás költségeit, a jövőben a takarékossági szempontokra való hivatkozással könnyen előállhatnak az egyik fakultásnak megszüntetésére irányuló javaslattal, annál is inkább, mert a fakultások mindegyikénél elég tetemes lesz a költség és aránylag kevés növendék. Félő, hogy akkor arra való hivatkozással, hogy a ~ 78 ~


reformátusoknak is, az evangélikusoknak is csak egy van, éspedig vidéken, a katolikusok számára is csak az egy vidéki hagyatik meg, és töröltetni fognak a budapestinek költségei, miáltal krízisbe kerül a Központi Szeminárium is. A maga részéről megnyugszik, ha a püspöki kar a szegedi fakultás létesítése mellett foglal állást, de a budapesti fakultásra és a Központi Szemináriumra ebből a jövőben netán származó hátrányokért a felelősséget magáról elhárítja. Az egri érsek méltányolja a hercegprímás nehézségeit, de úgy gondolja, hogy nem indokolt és nem kell ilyen aggodalmasan tekinteni a szegedi fakultás létesítésére; a fakultásnak a jezsuiták vezetése alatt való fölállítását pedig igen üdvösnek és kívánatosnak tartja. A veszprémi püspök megengedi, hogy papnevelésünk ügye ezzel csak nyerhet, de félő, hogy nem tudunk két egyetemi fakultást kellőképpen ellátni növendékekkel. Ennek dacára is az új fakultást pártolja, mert reméli, hogy spekulatív teológiai képzés, melyet Szeged adna, jótékonyan befolyásolja majd a budapesti egyetemen uralkodó pozitívebb irányt. A püspöki kar jelenlevő tagjai nem emelnek kifogást a szegedi teológiai fakultás létesítése ellen.”12 A szegedi egyetemen végül soha nem szerveztek katolikus hittudományi kart, csak a csanádi egyházmegye hittudományi főiskolája nyitotta meg kapuit. Az Apostoli Szentszék egyetemekért és szemináriumokért felelős kongregációja 1930. augusztus 28-án hagyta jóvá a szegedi papnevelde statútumait. Szeptemberben a jezsuiták vezetésével megindult az oktatás.13 A harminchárom papnövendék szeptember 30-án költözött be: húsz csanádi, öt nagyváradi, három szatmári, három kassai és két rozsnyói egyházmegyés kispap. Az utóbbi két csonka

Beke: A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között, 310–311. 13 Zsódi Viktor: A szegedi egyházmegyeközi papnevelő intézet története 1930–1955 között. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2007. 3–4. sz. 69–87. (főként 70–76.) ~ 79 ~ 12

Miklós Péter

egyházmegye nem vállalt részt az építés költségeiből, de az intézmény fönntartását támogatta. Glattfelder püspök október 1-jén áldotta meg a szemináriumot, a kispapok nevelését a jezsuita atyákra bízta. Klebelsberg tervei között szerepelt még, hogy a görög katolikus papnövendékeket is a szegedi szemináriumban oktassák. Erről már Serédi Jusztinián 1930. február 23.-i levelében olvashatunk. Azt tudakolta, vajon a szatmári, nagyváradi és csanádi kispapokon kívül a hajdúdorogi görög szertartású növendékek is Szegedre kerülnek-e. Klebelsberg 1930. júliusában – miután értesült Serédi Jusztinián aggodalmairól – a szegedi egyetemen önálló görög katolikus teológiai kar létrehozását is fontolgatta. Ezzel a görög katolikus papnevelés ügyét is megoldotta volna és az egyetem katolikus jellegét is fönntartotta volna. Így a két – egy latin és egy görög szertartású – katolikus fakultás elképzelése is megvalósulhatott volna. Ráadásul az itt képzett görög katolikus papok egy része a trianoni határokon kívül (Kárpátalján, Erdélyben) szolgált volna, gondoskodva az ottani keleti rítusú katolikusok lelki ellátásáról és nem utolsó sorban magyar öntudatuk megőrzéséről. Sokan ugyanis visszaszivárogtak az ortodoxiába, és ezzel asszimilálódtak a románsághoz. Klebelsberg terve 1930-ban az volt, hogy a hajdúdorogi egyházmegye papnövendékeit a szegedi szemináriumban helyezi el. Miklósy István görög katolikus püspök azonban tiltakozott, mert „klerikusaink idegenbe kerülnének, velük kapcsolatunk nem lehetne, idegen papokra kellene bízni őket s nevelésük sem volna a célnak megfelelő, Szegeden hitközségünk nem lévén”.14 A főpásztort Bíró Ferenc tartományfőnök is fölkereste, hogy járuljon hozzá a papnevelés szegedi megoldásához. Miklósy püspök ekkor kijelentette: „növendékpapjaink Szegedre soha nem kerülhetnek”. Döntését azzal indokolta meg, hogy ha teológushallgatóit Szegedre küldené, végleg lemondana a saját, görög szertartású katolikus hittudományi főiskoláról. „Ahol a püspök székel, ott kell lennie a papnevelő háznak is.

Pirigyi István: A magyarországi görög katolikusok története. 2. köt. Nyíregyháza, 1990. 190. ~ 80 ~ 14


Ha az idő nem alkalmas arra, hogy jogainkat érvényesítsük, majd jön más idő, más emberek; jogainkat nem szabad feladnunk.”15 A magyarországi görög katolicizmus történetének összefoglalója, Pirigyi István – Papp György kanonok közlésére hivatkozva – írta, hogy Klebelsberg a szegedi egyetem katolikus jellegét azzal is fokozni akarta, hogy benne önálló görög katolikus hittudományi kart is szervez. Ezzel kapcsolatban a szegedi püspöki levéltárban egyetlen irat található, Serédi Jusztinián 1930. február 23-i, már idézett levele: „Megfelel-e a valóságnak az a hír, melyet P[áter]. Bíró tartományfőnök úrtól hallottam, hogy Szegeden f[olyó]. é[v]. szeptember elején legalább a szeminárium megnyílik, és hogy nemcsak a csanádi, hanem a nagyváradi és szatmári, sőt a hajdúdorogi csonkaegyházmegyék kispapjai is valamennyien ott koncenráltatnak. Nekem ugyanis a június végi konkurzus [fölvétel a papi szemináriumba] előkészítése céljából tudnom kellene, van-e ilyen terve Méltóságodnak és Miklósy püspök úr Őméltóságának az esztergomi szemináriumban lévő növendékeivel is.”16 A szegedi szemináriumban végül – mint már említettem – a csanádi, valamint a nagyváradi és a szatmári egyházmegyék magyarországi részeinek papnövendékeit helyezték el, a hajdúdorogi egyházmegye teológiai főiskolájának fölállítására pedig 1950-ig kellett várnia a magyarországi görög katolikusoknak.

A hajdúdorogi egyházmegyei szentszék 1930. július 3-án, Nyíregyházán tartott ülésének jegyzőkönyve. Idézi: Pirigyi: A magyarországi görög katolikusok története, 140–141. 16 SZCSPL PHEI 60/1930. ~ 81 ~ 15

Miklós Péter

(Szeged, Dóm tér, Dömötör-torony, jobbra a Fogadalmi templom főbejárata - 1932. Fortepan.hu)

(Szeged, Dóm tér, Fogadalmi templom – 1936. Fortepan.hu)

~ 82 ~

A kereszténydemokrácia eszmetörténeti előzményei Magyarországon

Petrás Éva A kereszténydemokrácia eszmetörténeti előzményei Magyarországon I. Európa országainak sokféle kereszténydemokrata politikai erőit közös eszmék és elvek kötik össze, amelyeknek gyökerei egészen a 19. század első feléig nyúlnak vissza.1 Az európai kereszténydemokrácia kialakulásával párhuzamosan Magyarországon is tanúi lehetünk a kereszténydemokrata politikai gondolkodás fejlődésének. A kereszténydemokrácia, mint politikai irányzat a második világháború után nyert teret Európában. Amíg azonban 1945 után a nyugateurópai kereszténydemokrata pártok belpolitikailag a szociális piacgazdaság létrehozásán fáradoztak, külpolitikailag pedig az európai egységgondolat irányában haladtak, addig a kelet-közép-európai kereszténydemokrata pártok – köztük a magyarországi kereszténydemokráciát megjelenítő Demokrata Néppárt is – a helyi kommunista pártok politikai hatalomért vívott küzdelmének árnyékában igyekeztek képviselni, működésük végső határáig, a kereszténydemokrácia egyetemes elveit. Az egységesnek mondható kereszténydemokrata eszmeiség miatt azonban a magyar kereszténydemokrácia történetére is érvényes a kereszténydemokrata politikai gondolkodás fejlődésének körülményeit és társadalmi befolyását vizsgáló általános kérdésfelvetés:

Lásd: Niels Arbøl: A kereszténydemokrácia Európában. Barankovics István Alapítvány. Budapest, 1995.; Gergely Jenő: A kereszténydemokrácia előtörténete és fogalma. In: Gergely Jenő (öszszeáll. és szerk.): A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában, 1944–1958. Kossuth kiadó. Budapest, 1980. 11–93.; Csorba László: A magyar kereszténydemokrácia liberális katolikus öröksége. In: Barankovics István Alapítvány (közread.): Az élő hagyomány. Barankovics István és a magyarországi kereszténydemokrácia öröksége. Barankovics István Alapítvány–Gondolat kiadó, Budapest, 2007. 10–19. ~ 83 ~ 1

Petrás Éva

1. Lehetséges-e olyan keresztény megközelítése a politikai szférának, amely több, mint a történelmi hagyományból származtatott előjogokhoz való ragaszkodás megnyilvánulása? 2. Lehetséges-e olyan modern keresztény világnézet kialakítása, amely több, mint a felvilágosodás valláskritikájának és a modern kor szellemi fejlődésének nyílt vagy burkolt elutasítása?2 A magyar kereszténydemokrácia történetének tanúsága szerint e két kérdésre lehetséges pozitív választ adni. Tanulmányomban e pozitív válasz kialakulásának előzményeit és körülményeit bemutatva vizsgálom a magyar kereszténydemokrata gondolkodás történetét. 19. századi előfutárok nyomdokain haladva és a katolikus társadalmi tanítást követve Magyarországon az 1930-as évektől kezdődően katolikus gondolkodók és politikusok megkísérelték kidolgozni azt az akkor „reformkatolikusnak” nevezett politikai eszmerendszert3, amely a korabeli társadalmi viszonyok reális elemzésén alapult, és amely a nyugat-európai kereszténydemokrata gondolkodás magyar megfelelőjeként dolgozott ki keresztény társadalmi és politikai alternatívát. Ez az ekkor kialakuló eszmerendszer vált a második világháború utáni korszerű kereszténydemokrata párt, a Demokrata Néppárt politikai programjának és politikai nyilatkozatainak eszmetörténeti előzményévé is.

II. A magyar kereszténydemokrata gondolkodás forrásvidékét Barankovics István, a Demokrata Néppárt főtitkára, a párt 1947. augusztus 10-i győri választási beszédében

a

Giesswein

Sándor

által

a

századfordulótól

képviselt

keresztényszociális demokrácia-felfogásban jelölte meg. Mint mondta, „[a] Néppárt nem véletlenül bont zászlót éppen Győr városában. A modern szociális és 2

Wolfgang Schluchter: Rationalism, Religion and Denomination. A Weberian Perspective. University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1990. 251–254. 3 Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Osiris. Budapest, 2007. 110. ~ 84 ~


demokratikus keresztény állameszmét innét indította el útjára a századforduló idején egy nagyszerű pap, az evangéliumi szocializmus első magyar gyakorlati hírnöke, a békeeszme világhírű magyar szószólója, az első keresztény munkásegyesület megalapítója, a szociális és demokratikus keresztény politikának tragikus hőse: a mi nagy előfutárunk, Giesswein Sándor.”4 Giesswein (1856–1923) pápai prelátus, keresztényszocialista politikus, író, a Győri és Győrvidéki Keresztény Munkásegyesület megalapítója olyan korban élt, amikor a felvilágosodás és a francia forradalom utáni társadalmi és politikai változások Európa-szerte megváltoztatták egyén és közösség, társadalom és állam viszonyát, s ez az átalakulás természetszerűleg érintette az egyházak helyzetét is. A megváltozott világ ezért a kereszténység társadalmi jelenlétének újradefiniálására késztette a kor katolikus főpásztorait és gondolkodóit, köztük Magyarországon – többek között – Giessweint is.5 A modern keresztény politikai gondolkodás támpontjául a pápai enciklikákban megfogalmazódó társadalmi tanítás szolgált. Az enciklikaírás újkori kezdetétől, XIV. Benedek pápa (1675–1758) 1740-ben kiadott első körlevelétől kezdődően napjainkig a pápák közel háromszáz körlevelet bocsátottak ki. Ezekben az enciklikákban sajátos módon az egyház tanítói funkciója által képeződik le a társadalom- és politikatörténet, hiszen bennük a katolikus egyház főpapjai koruk égető kérdéseiről fogalmaznak meg tanítást.6 Azonban a katolikus egyház törté-

Barankovics István: Keresztény demokrácia. Mit akar a Demokrata Néppárt? In: Kovács K. Zoltán–Gyorgyevics Miklós (szerk.): Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról. Barankovics Akadémia Alapítvány, Budapest, 2001. 331. 5 Gergely Jenő: Giesswein Sándor, a politikus. In: Demokrácia–kereszténység–humanizmus. Giesswein Sándor a modern kereszténydemokrácia közép-európai előfutára. Barankovics István Alapítvány. Budapest, 1994. 29–41.; Szolnoky Erzsébet: Szociális igazságosság és keresztény szeretet. Giesswein Sándor a magyar keresztény szociális és kereszténydemokrata gondolkodás megalapozója. Éghajlat Könyvkiadó. Budapest, 2003. 6 Michael J. Schuck: That They Be One. The Social Teaching of the Papal Encyclicals, 1740– 1989. Georgetown University Press. Washington D.C., 1991. ~ 85 ~ 4

Petrás Éva

netében XIII. Leó pápa (1810–1903) Rerum novarum kezdetű 1891-es enciklikája7 hozta csak meg azt a fordulatot, amelytől kezdve az egyház tágabb összefüggésekben is kifejtette saját elképzeléseit az emberi társadalom és gazdaság optimális működéséről. XIII. Leó a 19. század végén abból a világegyházat érintő felismerésből indult ki, hogy az egyház létérdeke, hogy a hitélet érdekeltségi területén túl is foglalkozzék a modern kor felvetette problémákkal. A katolikus egyház 19. századi helyzete messzemenőkig igazolta, sőt késztette az egyházvezetést a történeti idővel való szembesülésre. A hitélet általános hanyatlása, a pápai állam geopolitikai jelentőségének elvesztése, a liberális kormányzatú országokban kibontakozó kultúrharc és az általánossá váló társadalmi szekularizáció válsághelyzetbe sodorták az egyházat.8 Az az újkorig érvényes definíció, amely szerint az egyház „területi alapon szervezett, kötelező vallásos közösség, amely teljes fedésben van a politikai közösséggel, vagy az állammal”9 a 19. század elejétől egyre kevésbé bizonyult érvényesnek. A kor kihívását érzékelve XIII. Leó pápa megújuló elméleti apparátus segítségével és a liberalizmus, valamint a marxizmus kritikájával kezdte felépíteni a modern kor katolikus vízióját, a katolikus társadalomról való gondolkodás olyan előfutárainak munkáira támaszkodva, mint pl. W. E. Ketteler10 (1811–1877) és G. Mermillod (1824–1892) püspökök.11 Az általa előnyben részesített neotomizmus fogalmi keretei határozták meg azt a teológiai beszédmódot, amely egyaránt alkalmasnak tűnt a társadalom elemzésére és a megújuló katolikus nézőpont kifejtésére. A Rerum novarumban a társadalom organikus szemlélete és a természetjog

Szövegét lásd: Tomka Miklós–Goják János (szerk.): Az egyház társadalmi tanítása. Szent István Társulat, Budapest, 1993. 27–55. 8 José Casanova: Public Religions in the Modern World. University of Chicago Press. Chicago– London, 1994. 11–39. 9 Uo. 40–66. 10 Fazekas Ibolya Diána: Friedrich Wilhelm Emmanuel von Ketteler politikai és egyházpolitikai nézetei és tevékenysége az I. Vatikán Zsinat és a Kulturkampf alatt. In: Egyháztörténeti Szemle, 2012/3. 50–74. 11 Sándor Agócs: Philosophy by Decree. XIII. Leo and the Thomistic Revival. In: Uő: The Troubled Origins of the Italian Catholic Labour Movement 1878–1914. Wayne State University Press. Detroit, 1988. 20–32. ~ 86 ~ 7


katolikus felfogása a magántulajdon szentségével, tőke és munka egymásrautaltságának hangoztatásával és a közjó szolgálatának mindenkire érvényes kötelezettségével egészült ki. A katolikus társadalmi tanítás fogalomhasználatában a közjó (bonum commune) az a szervezőelv, amely képes kifejezni a társadalom legkülönfélébb csoportjainak integrációját, egymáshoz tartozását, amennyiben munkaadók és munkavállalók lehetőségeik arányában közösen fáradoznak a társadalmi és állami közjó előmozdításán.12 A Rerum novarum a munkásság követeléseinek és saját érdekképviseleteinek pártolásával megnyitotta a keresztény szakszervezkedés lehetőségét, miközben gazdaságetikájával normarendszert állított a kapitalista vállalkozók elé. XIII. Leó ezzel a századforduló katolikus megújhodását is elindította, amelynek két kiemelkedően fontos területe a katolikusok politikai szerepvállalása világnézeti alapon létrejövő érdekképviseleti és politikai szervezetekben, illetve az a vallásos megújulás, amely a szekularizálódott társadalmakban a katolicizmus értékeit elevenítette fel. A Rerum novarum magyarországi fogadtatására és értelmezésére a katolikus egyház és a liberális magyar állam egyházpolitikai küzdelmének időszakában, az 1890-es években került sor. Így ez a politikai katolicizmus megjelenéséhez vezetett ugyan – 1894-ben létrejött az első magyar katolikus világnézeti párt, a Zichy Nándor vezette Katolikus Néppárt13 –, ám egyúttal a Rerum novarumban egyébként affirmálódó szociális tartalmak recepciójának megkésettségét14, illetve antikapitalista és antiliberális értelmezését is eredményezte15. A Rerum novarumban kifejeződő ún. „ralliement”-politika, vagyis a katolikus egyháznak a

Gyáni Gábor: A társadalmi igazság történelmi fogalma. In: Uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Napvilág kiadó. Budapest, 2000. 71–80. 13 Lásd: Csapodi Csaba: Gróf Zichy Nándor élete és politikája, 1828–1911. METEM. Budapest, 1993. 14 Vö. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon. 1903–1923. Akadémiai kiadó. Budapest, 1977. 62.; Uő: Katolikus hivatásrendi mozgalmak Magyarországon 1935–1944. In: Múltunk, 1997/3. 3–42. 15 Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története 1867–1918. Új Mandátum Könyvkiadó. Budapest, 2003. 123–143. ~ 87 ~ 12

Petrás Éva

feudalizmustól való „eloldódása” és a polgári fejlődéshez való fokozatos csatlakozása – amely a szocialista eszméktől való elhatárolódást is magában foglalta – Magyarországon a 19. század végén csak azzal a megszorítással érvényesült, hogy a magyar katolikus egyház ekkor nem csupán és nem elsősorban a szocialista eszmékkel, hanem a polgári fejlődéssel is szemben állt.16 Az első világháborút megelőző időszak „katolikus reneszánsza” a dualizmuskori Magyarországon tehát társadalomtörténeti okokra is visszavezethetően fáziskéséssel indult: az elsősorban ipari társadalmak szociális problémáin modellezett társadalmi tanítás a poszt-feudális Magyarországon a kapitalizmus „Gründerzeit”-jének előre haladtával nyert csak szociális értelmet. Ilyen gazdasági és társadalmi háttérből csupán a századforduló környékén indultak meg azok az elsősorban Giesswein Sándor nevéhez kapcsolódó párt- és mozgalomszervezési kísérletek, amelyek a Rerum novarum szellemében nyújtottak korszerű katolikus alternatívát. A katolikus társadalmi, politikai és szociális gondolkodásnak Magyarországon azonban csak jóval később, elsősorban az 1930-as években alakult ki az a tágabb társadalomtudományos háttere, amely lehetővé tette, hogy a katolikus alternatíva a politikai eszmerendszerek között is versenyképesnek mutatkozhasson és önálló jövőképet alakítson ki. Igaz, akkor már lényegesen megváltozott hazai és nemzetközi körülmények között. A katolikus alternatíva kiformálódásában nagy szerepe volt a megújuló társadalmi tanításnak, leginkább XI. Piusz pápa (1857–1939) Quadragesimo anno kezdetű enciklikájának (1931)17, valamint annak a hazai szellemi környezetnek, amely a harmincas évek intellektuális pezsgését eredményezte.18 A Quadragesimo anno megjelenése egybeesik a harmincas évek gazdasági világválságával, a polgári demokráciák politikai stabilitásának megrendülésével és a totális diktatúrák kiépülésével. A Quadragesimo anno-ban ezekre mintegy válaszul került bemutatásra egyetemes érvényű társadalom-szerkezeti elvként a Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon. 1903–1923, 12–13. Szövegét lásd: Tomka–Goják: Az egyház társadalmi tanítása, 57–103. 18 Lackó Miklós: Szerep és mű. Gondolat kiadó. Budapest, 1981. 307–310. ~ 88 ~ 16 17


szubszidiaritás elve, mint amely a hatalomgyakorlás totális kiterjesztése helyett a különböző szintű kompetenciák létét és érvényességét elismerve a társadalom vertikális tagozódásában rejlő támogató, ellensúlyozó és kölcsönös felelősségek optimális igényét kibontakoztató működési elvként működik.19 „Ahogyan jogtalan az egyénektől elvenni és a közösségre bízni azt, amit saját erejükkel és igyekezetükkel el tudnak végezni, ugyanúgy jogtalan átadni egy nagyobb és magasabb szintű közösségnek azt, amit a kisebb és alacsonyabb szintű közösségek is el tudnak látni” – fogalmaz XI. Piusz.20 A Quadragesimo anno-ban a pápa azt a társadalom-szervezési gyakorlatot tartotta a 20. század első felének problémáira adaptálhatónak, amelyet a középkori céhek alakítottak ki, és egy olyan társadalmi modellt rajzolt fel, ahol a hivatásrendeken alapuló érdekérvényesítés tette volna lehetővé a különböző szociális státusú emberek békés együttműködését a közjó érdekében. A megújuló katolikus társadalmi tanítás ajánlata szerint a társadalom horizontális osztálytagozódása helyébe állított, bizonyos szakmai ágakat vertikálisan képviselő korporációknak kellene egyesíteniük az azonos foglalkozási ágakhoz tartozó munkavállalókat és munkaadókat, hogy érdekeiket az állam felé így képviseljék, míg az állam koordináló, a gazdaságpolitikát és a szociálpolitikát felülről megszervező tevékenységével járulhatna hozzá polgárai lét és anyagi biztonságának biztosításához.21 Az ideálisnak elképzelt funkciómegosztás szerint a katolikus egyház ebben az új helyzetben morális, integráló szerepet szánt önmagának. Azonban a Quadragesimo anno-ban javasolt korporatizmus sehol Európában nem bizonyult a társadalmi megújulás eszközének. Az állam csak annyiban

Goják János: A szubszidiaritás a katolikus egyház társadalmi tanításában. In: Hajdú Zoltán (szerk.): Szubszidiaritás és regionalitás az egyház- és államszervezetben. MTA Regionális Kutatások Központja. Pécs, 2010. 28–33. 20 Quadragesimo anno: 79§. In: Tomka–Goják: Az egyház társadalmi tanítása, 81. 21 Lásd: Quadragesimo anno: 65§, 83–85§ és 117§. In: Tomka–Goják: Az egyház társadalmi tanítása, 78., 82–83., 91. ~ 89 ~ 19

Petrás Éva

érdeklődött a hivatásrendiség iránt, amennyiben azt politikailag hasznosnak tartotta.22

III. Magyarországon a megújuló katolikus társadalmi tanítás az 1930-as években olyan környezetbe érkezett, ahol a szegénység és a gazdasági bizonytalanság nem csupán a nagy világválság hazai begyűrűzése folytán volt jelen, hanem évszázados strukturális problémaként létezett, amelyen a 19. század nagy modernizációs hulláma is csak részlegesen segített.23 Így itthon a társadalmi tanítás és a szociális kérdés más tartalommal telítődött, mint Európa többi országában. Nem csupán arról van szó, hogy az ország hagyományos agrárstruktúrájából következően a szociális kérdés a még mindig túlnyomó többségében paraszti tömegek, s nem az ipari munkásság problémáit takarta. És nem is pusztán arról, hogy az 1930-as években a társadalmi tanítás szükségképpen magába foglalta a katolikus egyház társadalmi jelenlétének, esetleg a gazdasági világválság okozta szegénységről való gondolkodásának aktuális kérdéseit is – noha már ez is egy lehetséges keresztény társadalmi jelenlét olyan teológiai újragondolását jelentette volna, amely célszerűvé tehette az egyház hagyományos karitatív tevékenységének kibővítését. A szociális kérdés – amely Nyugat-Európában eminensen 19. századi kérdés volt24 – azonban ennél jóval átfogóbb tartalommal szerepelt a két világháború közti Magyarország szóhasználatában: egyet jelentett az ország társadalmi fejlődéséről, modernizációjáról és egyúttal demokratizálásáról való gondolkodással.

Balogh Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika, 1935–1946. MTA Történettudományi Intézet. Budapest, 1998. 17–19.; Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20.–21. században. Napvilág kiadó. Budapest, 2009. 199–207. 23 A. C. Janos: Politics of Backwardness in Hungary 1825–1945. Princeton University Press. Princeton, 1982. 201–234. 24 Tóth Zoltán: Elfelejtett előzmények. A régi társadalomtörténet sajátos kérdéseinek kialakulásáról. In: Bódy Zsombor–Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe: hagyományok, irányzatok, módszerek. Osiris. Budapest, 2006. 74. ~ 90 ~ 22


A harmincas évekre a Horthy-rendszer megreformálásának szükségessége széles értelmiségi rétegek konszenzusává vált.25 A problématerületek szorosan összefüggtek: a rendies társadalom felbomlása és a trianoni Magyarország aktuális politikai, gazdasági és társadalmi problémái olyan komplex probléma-együttest alkottak, amelyről már számottevő társadalmi diskurzus folyt. Elegendő, ha csak a népi mozgalom gyökereinél jelentkező megdöbbentő felismerésre gondolunk: az értelmiség odafordulása a magyar agrárium felé nem a középosztályi nemzeti identitás megújítását, hanem a magyar parasztság minden képzeletet felülmúló nyomorúságának a felfedezését eredményezte.26 Hasonlóképpen megemlítendő a magyar szociáldemokrácia ekkor már több, mint fél évszázados küzdelme a társadalmi igazságosság és a szociális biztonság megvalósításáért.27 A harmincas években elinduló sikeres hivatásrendi mozgalmak, elsősorban a KALOT, azonban kellően bizonyítják, hogy a katolikus társadalomszervezés is sikeresen kelt versenyre a kor uralkodó eszmeáramlataival: képes volt létrehozni komoly tömegbázissal rendelkező szervezeteket. A Quadragesimo anno azonban nem csupán a hivatásrendi mozgalmakat indította útjukra, hanem a laikus katolikus társadalomtudományos gondolkodásra is ösztönzően hatott. Katolikus értelmiségiek egy csoportja ugyanebben az időben jutott arra a felismerésre, hogy a szociális kérdésre az egyház társadalmi tanításában létezik egy addig kevéssé észlelt válaszkísérlet, amellyel a katolikus alternatíva megjelenhet a társadalomelemzés és az ország jövőjéről való gondolkodás szellemi mezőnyében. E felismerés tétje jóval nagyobb volt az ideológiai paletta puszta színesítésének szándékánál: ez a reformok mellett elköteleződő katolikus értelmiségi kör nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a katolikus társadalmi tanítást a magyar viszonyokra alkalmazva a rendszer jobb- és baloldali kritikájától egyaránt határozottan

Lackó Miklós: Sziget és külvilág. Válogatott tanulmányok. MTA Történettudományi Intézet. Budapest, 1996. 167–169. 26 Lásd: Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom: a harmadik reformnemzedék. Püski kiadó. Budapest, 1989. 27 Hajdu Tibor–L. Nagy Zsuzsa: A baloldali gondolat válsága Magyarországon a két világháború között. In: Valóság, 1985/9. 78–94. ~ 91 ~ 25

Petrás Éva

eltérő „harmadik utat“ dolgozzon ki.28 A Quadragesimo anno-n keresztül tulajdonképpen azt ismerték fel, hogy a szociális kérdés megoldására elégtelenek a hagyományos eszközök, és az volt számukra a tét, hogy hogyan lehet – lehetséges-e egyáltalán? – teljes modern társadalmi berendezkezést úgy alakítani, hogy keresztény értékeket tükrözzön.29 Kovács K. Zoltán a következőképpen összegezte ennek az értelmiségi körnek a tevékenységét: „…A hivatalos egyházi vezetés reformellenes magatartásával szemben kibontakozott egy olyan, a protestáns vallásúakat is befogadni kész szociális reformmozgalom, amely magában hordta egy gyökeres társadalmi átalakulás lehetőségét. Működésük, nyomásgyakorlásuk eredményeként számos lényeges szociálpolitikai törvény is született, és megindult a mozgalmak politikai erővé, párttá szerveződése.”30 A Quadragesimo anno enciklikának ez a katolikus értelmiségi recepciója vált a második világháború utáni kereszténydemokrácia eszmerendszerében felbukkanó szociális elkötelezettség eszmetörténeti előzményévé és végső soron a II. Vatikáni Zsinat irányába mutatott. Az 1930-as években új katolikus folyóiratok indultak31, amelyek az új, szociális színezetű proto-kereszténydemokrata gondolkodás fórumaivá váltak. Közülük a Korunk Szavát 1931-ben, kifejezetten a Quadragesimo anno magyarországi fogadtatásának előmozdítására alapította gróf Széchenyi György laptulajdonos és főszerkesztő. Munkatársai a későbbi katolikus újságírás olyan jelentős személyiségei voltak, mint Balla Borisz, Aradi Zsolt, Katona Jenő, Possonyi László és Rónay György. A folyóiratban rendszeresen jelentek meg írásai

A harmadik utas gondolkodás reformkatolikus körökben is meglévő vonzerejét bizonyítja a tény, hogy pl. Wilhelm Röpke: A harmadik út (korunk társadalmi válsága) c. munkáját Barankovics István fordította le, illetve írt hozzá előszót 1943-ban. Az előszót lásd: Kovács K.– Gyorgyevics: Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról, 89–91. 29 Balogh Margit: A keresztényszociális mozgalmak az 1930-as években és a kereszténydemokrácia. In: Az élő hagyomány. Barankovics István és a magyarországi kereszténydemokrácia öröksége, 91. 30 Kovács K. Zoltán: A magyar katolikus egyház és a szociális kérdés. In: Az élő hagyomány. Barankovics István és a magyarországi kereszténydemokrácia öröksége, 37. 31 Korunk Szava (1931–1938), Vigilia (1935-től) és Új kor (1935–1937) ~ 92 ~ 28


Mihelics Vidnek, Csávossy Elemér SJ-nek32, Kovrig Bélának és Barankovics Istvánnak. A publikációk a vízválasztó 1935-ös évig a katolikus közélet nemzetközi és hazai eseményeinek nyomonkövetése mellett főként a társadalmi tanítás bemutatásának, a benne kirajzolódó társadalomkép, ill. gazdaságetika magyarázatának szenteltek tág teret, körüljárva a hazai viszonyokra való alkalmazhatóságának kérdését. A Korunk Szava írógárdáját kezdetben elmélet és gyakorlat metszéspontjainak keresése kötötte össze, amelyet a katolikus társadalomtudományos elemzés és a népi szociográfia tényfeltáró módszerének összeegyeztetésével kíséreltek meg kialakítani. A kétféle törekvés ideiglenesen összefonódott, és ez az 1931 és 1935 közötti időszakban a Korunk Szava mozgalmas, kísérletező, katolikus avantgardjának új hangját eredményezte. A Széchenyitől 1935-ben részben személyi, részben azonban politikai okok miatt elszakadó szerkesztőgárda (Balla, Aradi) újabb folyóiratokat alapított: a Vigiliát és az Új Kort. A pápai társadalmi tanítás harmincas évekbeli magyarországi adaptációja Prohászka Ottokár33 nyomdokain indult útjára. „Foszladozó, bomladozó régi társadalom. Íme, ez a társadalmi kérdés.” – idéz tőle a szociológus Kovrig Béla a Korunk Szava Prohászka-emlékszámában, 1932 őszén. Prohászka a magyar katolikus szociális gondolkodás számára mindig is megkerülhetetlen vonatkoztatási pont volt, ám a Korunk Szavában a rá való hivatkozás a szociográfiai realizmus elvárásával gazdagította a székesfehérvári püspök eszméiből táplálkozó katolikus szociális gondolatot. Kovrig szerint a társadalmi reform első lépése a reális helyzetfelmérés, amelyet szociálpolitikai célkitűzések megfogalmazása, majd a kettő összhangjának megteremtése követ. Realitás és teoretikus célkitűzések összehangolásának alapja lehet a Quadragesimo annó-ban megfogalmazott társadalmi tanítás, amennyiben megmutatja, hogy milyen irányban haladható meg a régi – a karitászra épülő – szociális gondoskodás. Kovrig ennek az útkeresésnek később

Csávossy Elemér SJ: Az egyház szociális arca. In: Korunk Szava, 1932. I. 1. 7–8., 1932. I. 15. 5–6., 1932. III. 15. 5–6., 1932. IV. 1. 5–6., 1932. IV. 15. 6.; Az új társadalmi rend: 1932. V. 15. 5–6., 1932. VI. 1. 6. és 1932. VII. 1.-15. 7–8. 33 Kovrig Béla: Prohászka társadalom-szemlélete. In: Korunk Szava, 1932. X. 15., 11–13. ~ 93 ~ 32

Petrás Éva

egész köteteket szentelt34 és bizonyos mértékig saját szociálpolitikusi pályáját is e feladat megvalósításaként fogta fel35. A Prohászkára való hivatkozás szinte magától értetődik egy szociális elkötelezettségű katolikus orgánum számára. Annál újszerűbb viszont Szekfű Gyulának, a kortárs történetírónak és gondolkodónak példaképként való szerepeltetése.36 Szekfű Gyula történelemfelfogását a társadalmi tanításban konzervatív reformprogram lehetőségét felismerő katolikus újságírás Szekfű katolicizmusa miatt fogadta rokonszenvvel.37 A jelenkor válságának katolikus módon történő megközelítésében a reformok mellett érvelő katolikus írók olyan szellemi közösséget tételeztek fel Szekfű és önmaguk között, amely az alakulófélben levő katolikus társadalomtudományos gondolkodás egyik sajátosságára hívja fel a figyelmet. A válságot ugyanis sosem csupán magyar kérdésként fogták fel, hanem a kor és a világ egyetemes problémájaként. Szekfű Három nemzedéke, majd elsősorban e mű 1934-es átdolgozása és konzervatív reformprogrammal való kiegészítése nagy hatással volt a Korunk Szava körül kialakuló kör szellemi útkeresésére. A jelenkor válságát Szekfű a múlt „bűneire” vezette vissza, s ezáltal olyan értelmezési modellt nyújtott, amely a politikai és egyházi identitásukat kereső katolikusok számára átvehetővé vált.38 Ekképp a Szekfűtől átvett értelmezési modell az új katolikus folyóiratokban a nemzeti történelem helyett a magyar katolikus egyház története felé fordult. Míg Szekfűnél a földkérdés, a felekezeti kérdés, a zsidóság és kapitalizmus kérdése, a nemzedékprobléma és a határon túli magyarság ügye egy-

Vö. Kovrig Béla: Szociálpolitika. Magyar Szemle Társ., Budapest, 1936.; Uő: A magyar társadalompolitika. Gondolat kiadó. Budapest, 2011. 35 Petrás Éva: Kovrig Béla élete és pályája. In: Kovrig Béla: A magyar társadalompolitika, 317– 336. 36 Gr. Széchenyi György: Szekfű Gyula védelmében. In: Korunk Szava, 1931. XII. 1. 3. 37 Hatos Pál: Szekfű katolicizmusa. In: Múltunk, 2010/1. 232–257. 38 Strausz Péter: Korporáció vagy hivatásrend? Az érdekképviseleti rendszer átalakításának kérdése Európában és Magyarországon, 1926–1940. In: Múltunk, 2010/1. 83–122. ~ 94 ~ 34


ként mint feloldásra váró hasadtság jelent meg a trianoni Magyarország életében,39 addig az ifjúkatolikusok az egyházi helyzet elemzését építették fel hasonló módon és az egyházon belüli reform szükségességét hangoztatták.40 Figyelemre méltó, hogy a Szekfű Gyula által pejoratív értelemben „neobarokk” társadalomként leírt Horthy-kor „neobarokk” attribútuma a szükségesként felismert egyháztörténeti paradigmaváltás jelölőjévé és magyarországi követelésévé vált a reformokat sürgető katolikus újságírásban. Ez leginkább a Vigilia spirituális útkeresésével illusztrálható. A XIII. Leóval kezdődő egyháztörténeti korszak önértelmezésének már nem a barokk „pásztor és nyája” metafora felelt meg41, hanem Aquinói Szent Tamás erőteljes hatására előtérbe került a világ racionális megismerhetősége, a természettörvény és az ember morális szabadságának hangsúlyozása. Az egyház Krisztus misztikus testeként való ábrázolását a kor ekkleziológiája a barokk hagyomány megkerülésével a keresztény középkorra vezette vissza. Ez a korokon áthajló gesztus – amely a katolikus tradíció tárházából a középkort, a gótikát, a skolasztikus filozófiát és a késő középkori misztikát emelte ki – vált a francia Renouveau catholique mintájára a magyar ifjúkatolikusok avantgardjának példaképévé, szemben a „barokkosnak” érzékelt hazai egyházi környezettel. A korabeli katolikus sajtó és a keresztény perszonalizmust zászlajára tűző Vigilia hangneme, tematikája és értékszempontjai közötti különbséget leginkább a katolikus identitásnak ezzel a stílusbeli különbségével szemléltethetjük. A Vigilia hasábjain az egyetemesként értett „katolikus” jelző már úgy bukkan fel, hogy az integráló erőként felfogott katolicitás nem kiveti, hanem befogadja és saját szempontjai szerint elismerőleg értelmezi a szekuláris kultúrát és

Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Egyetemi Nyomda. Budapest, 1934. 416–465. 40 Vida Imre: A mai magyar katolikus ifjúság feladatai (küzdelem a korszerűtlen társadalom ellen). In: Vigilia, 1936/4. 11–48. 41 A pápák szociális enciklikáinak csoportosítására és a belőlük kibomló egyházkép vezérmetaforáinak értelmezéséről lásd: Michael J. Schuck: That They Be One. The Social Teaching of the Papal Encyclicals, 1740–1989, 1–45. ~ 95 ~ 39

Petrás Éva

művészeteket. Possonyi László, Rónay György és Sík Sándor esszéikben a katolikus miliő ezen új útjait járták be.42 A társadalomtudományok terén hasonló utat járt be Mihelics Vid és Kovrig Béla. Mihelics szociológusként a Quadragesimo anno egyik legelső magyarországi népszerűsítőjévé vált. A megújuló katolikus társadalmi tanításban olyan eszközt látott, amely a századelő katolikus szakszervezkedési formáival szemben hatékonyabb társadalmi jelenlétet eredményezhet.43 Írásaiban a társadalmi igazságosság és a felebaráti szeretet őskeresztény elveiből kiindulva természetjogi megközelítésen keresztül jut el az organikus társadalom-felfogás csúcsának tekintett korporatív eszmékig. Világproblémák és katolicizmus című könyvében például így ír: „Amíg a liberalizmus csak az elszigetelt egyént, a marxizmus pedig csak az embert, mint a társadalmi szervezetnek egyenlő jogú és kijelölt helyű sejtjét veszi figyelembe, ne lehessen olyan megoldás, amely biztosítja az emberi létigények kielégítését, de ezzel együtt az egyéniség kifejezhetését is? Nos, nekünk katolikusoknak hitünk és meggyőződésünk, hogy ezt a harmadik megoldást, amely az individualizmus és a szocializmus előnyeit azok hátrányai nélkül egyesíti magában: a közel kétezer éves kereszténység szociális tanítása nyújtja. Krisztus egyháza, mint a történelemnek már annyi fordulópontján, ismét előlép, hogy megmentse az emberiséget a lelki és kulturális összeomlástól.”44 Mihelics e művében eljut annak kifejtéséhez, hogy minden szociális probléma oka az igaz hit és megértés elvesztése,45 amelynek visszaszerzése – az ő

Rónay György például később Pergel Ferenccel beszélgetve a következőképpen összegezte a Vigilia irodalomszemléletét: „…éppen azt a tévhitet akarta lerombolni, hogy katolikus irodalom az, ami ájtatos, imádságos. Nem. Katolikus irodalom az, ami irodalom, és úgy irodalom, hogy szellemében keresztény.” In: Rónay György: Interjúk, nyilatkozatok, vallomások. Vigilia kiadó. Budapest, 2004. 166. 43 Mihelics Vid: A szakszervezkedés elmélete és iránya. Dunántúl Egyetemi Nyomda. Pécs, 1928. 172–176. 44 Uő: Világproblémák és katolicizmus. Révai kiadó, Budapest, 1933. 8. 45 Uő: Modern katolikus fejek. Szent István Társulat, Budapest, 1937. 7. ~ 96 ~ 42


szóhasználatával: a ragyogó visszatérés – meggyőződése szerint a szociális problémák megszűnését vonná maga után.46 Kovrig Béla viszont nem csupán társadalomtudós volt, hanem szociálpolitikusként közvetlen kapcsolatot is teremtett az állami társadalompolitikával. 1927-től a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium munkatársaként foglalkozott a szociális biztosítás ügyével, majd az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) aligazgatójaként részt vett az öregségi és rokkantsági biztosításról szóló törvény kidolgozásában. Imrédy Béla 1938-ban felkérte a Miniszterelnökség akkor alakuló új ügyosztálya, az V. Társadalompolitikai Osztály vezetésére47, Teleki Pál miniszterelnöksége idején pedig a Nemzetpolitikai Szolgálat vezetője lett. Mint Teleki Pál bizalmasa, szerepe volt Teleki „korporatív alkotmányreform tervének” a kidolgozásában.48 Kezdettől kritikusan elemzi azonban a magyar katolikus egyház és társadalom viszonyát Barankovics István. A Demokrata Néppárt későbbi vezetője egy cikkében már 1932-ben a földosztás megkerülhetetlen voltára hívta fel a figyelmet. A magyarországi földbirtoktulajdon aránytalanságainak megszüntetése biztosíthatja csak a társadalmi békét és a nemzet fennmaradását – állítja Barankovics.49 Szerinte a földosztás elkerülhetetlenül bekövetkezik majd, a kérdés csupán az, a nagybirtokos katolikus egyház beleegyezésével, vagy nélküle történik-e meg. „Mivel a katolikus egyház hatalmának jó részét az uralkodó osztályokkal való időleges és káros szövetség miatt vesztette el, [...] hasonló módon bizonytalan időre el fogja veszíteni morális és spirituális befolyását is, ha nem a legszélesebben értelmezett emberi jogok érvényesítését és a legprogresszívabb szociális Éva Petrás: “Splendid Return.” The Intellectual Reception of the Catholic Social Doctrine in Hungary, 1931–1944. WJLF. Budapest, 2011. 47 Hámori Péter: Kísérlet egy „propagandaminisztérium” létrehozására Magyarországon. A Miniszterelnökség V., Társadalompolitikai Osztályának története 1938–1941. In: Századok, 1997/2. 353–380. 48 Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek. (Szerk.: Ablonczy Balázs) Osiris. Budapest, 2000. 443–463. 49 Barankovics István: Új földbirok-reform felé. In: Korunk Szava, 1932. VIII. 1–15. 15–19. ~ 97 ~ 46

Petrás Éva

gondolkodást fogja támogatni”50 – írja. Végül pedig arra a következtetésre jut, hogy „[A] magyar föld történetében nem csak a nemzet története, hanem a katolikus egyház sorsa is meg van írva.”51 A katolikus egyház nemzetközi és hazai közéleti eseményeinek nyomonkövetése végül odáig vezetett, hogy a Korunk Szava a harmincas évek nagy politikai eseményei kapcsán politikailag is állást foglalt. Szerzőiben épp a szélsőjobboldali eszmék nemzetközi és hazai térnyerése keltette fel azt a szándékot, hogy tisztázni próbálják a katolikus társadalmi tanítás és a jobboldali társadalomszervezési kísérletek viszonyát. A nemzetiszocializmus és a kereszténység összeférhetetlenségéről nagyon hamar világos képet kaptak. Például már 1932ben ankétot rendeztek a hitlerizmusról. A szerkesztők prominens, egymással ellentétes nézeteket valló közszereplőket kértek fel arra, hogy kifejtsék álláspontjukat.52 Az Új Kor szerkesztőinek 1935-ös kiválása után Széchenyi, a Korunk Szava főszerkesztője, egyre inkább a szélsőjobboldali ideológiákkal szembeni küzdelemre helyezte a hangsúlyt. 1938-ban azonban Széchenyi meghalt. Halálának ürügyén az Imrédy-kormány bevonta a radikalizálódó Korunk Szava lapengedélyét, s csak több parlamenti képviselő közbenjárásának köszönhetően szerveződhetett újra a folyóirat 1939-ban Jelenkor néven, de akkor már Katona Jenő szerkesztésében. Eszmei utódának tekinthető a Barankovics által szerkesztett Az Ország Útja53 című folyóirat is. A második világháború előestéjén nagy jelentőségre tett azonban szert az a korporatív eszméktől való elhatárolódás, amely először a Korunk Szavában és a körülötte csoportosuló katolikus társadalomtudományos gondolkodók írásaiban fogalmazódott meg.

50

Uo. 15. Uo. 19. 52 Milotay István és Eckhardt Tibor mellett írást adott a Korunk Szavának Kéthly Anna is, a katolikus társadalomtudósok közül pedig Mihelics Vid és Szekfű Gyula nevét kell kiemelnünk. In: Korunk Szava, 1932. VI. 1. 7–11. 53 Az Ország Útja. (1937–1943) ~ 98 ~ 51


A világháború végén Mihelics Vid és Kovrig Béla nagyobb lélegzetű tudományos munkáikban is ebbe az irányba mozdultak el.54 Mint A magyar társadalompolitikában Kovrig írja: „Különböző uralmi formákban megvalósított társadalompolitikák és a nép életére gyakorolt hatásaik hosszú megfigyelése alapján valljuk, hogy a parlamentáris demokrácia az az államforma, amely egy modern, iparosodott népesség életében lehetővé teszi a társadalom belső egységének, egyensúlyának igazi (és nem részérdekek felé tájékozódó) társadalompolitikával kifejtett szolgálatát.”55 A magyar katolikus gondolkodók fokozatos elvi elhatárolódása a korporatizmustól önálló szellemi teljesítmény, ugyanakkor párhuzamos a Vatikán fokozatos irányváltásával is, amely az 1937-es „Mit brenneder Sorge” kezdetű nácizmus elleni és a szintén ez évben kiadott „Divini Redemptoris Mater” kezdetű kommunizmus ellen állást foglaló pápai megnyilatkozásokban56 világegyházi szinten is feladta a korporációs elméletek proponálását, és helyette a parlamentáris demokráciában látta meg szövetségesét immár a kommunizmus és a nemzetiszocialista totális állam-koncepcióval vívott eszmei harcában.57 A magyar katolikus társadalomszemlélet az 1940-es években tehát eljutott nem csupán a tágan értelmezett szociális program, hanem a demokratikus politikai változások sürgetéséig is.58 A korporatív eszmékkel való szakítás, valamint a szociális jogok és a politikai demokrácia összefonódásának felismerése teremtette meg azután a hidat a világháború utáni kereszténydemokrata politikai program és pártalakítás felé.59

Lásd: Mihelics Vid: Katolikus tanítás a tulajdonjogról. Budapest, 1946.; Kovrig Béla: Magyar társadalompolitika. 55 Kovrig Béla: Magyar társadalompolitika, 30. 56 Gárdonyi Máté: Bevezetés a katolikus egyház történetébe. Jel kiadó. Budapest, 2006. 334–337. 57 Takács József: Magyar politikai eszmetörténet, 110. 58 Gergely Jenő: A Kereszténydemokrata Néppárt előtörténete. In: Műhely, 1984/3. 3–21.; Balogh Margit: A keresztényszociális mozgalmak az 1930-as években és a kereszténydemokrácia, 87–125. 59 Izsák Lajos: Pártok és politikusok Magyarországon 1944–1994. Napvilág kiadó. Budapest, 2010. 98–105. ~ 99 ~ 54

Petrás Éva

A két világháború közti időszak katolikus politikai eszméit vizsgálva Ormos Mária joggal állapítja meg, hogy ez a kereszténydemokrácia előzményének tekinthető „…keresztény áramlat mintegy elveszett az irányzatok sűrűjében, és nem alakult ki mérvadó, a politizálás szempontjából hatékony párt vagy mozgalom.”60 A sok áramlat között valóban nem volt erős Barankovics István és körének befolyása, de főként 1943 nyarától, a Katolikus Szociális Népmozgalom létrejöttétől egyre erősödött. A harmincas és negyvenes évek katolikus társadalomtudományos gondolkodása és az a szociálpolitikai tevékenység, amelyet képviselői kifejtettek, végül is kitermelték azt a belátást, amely a második világháború után a Demokrata Néppárt programjában61 annak a háború utáni európai kereszténydemokrata politikai gondolkodásnak a magyar megfelelőjeként jelentkezett, amely a szociális piacgazdaság és a parlamentáris demokrácia összekapcsolásával kísérelte meg pótolni az európai történeti fejlődés egyik nagy adósságát, a szociális jogok politikai elismerését.62

Ormos Mária: Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20–21. században, 205. Barankovics István: Keresztény demokrácia. Mit akar a Demokrata Néppárt? In: Kovács K.– Gyorgyevics: Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról, 313–331. 62 Gyáni Gábor: A társadalmi igazság történelmi fogalma, 76. ~ 100 ~ 60 61


Barankovics István (1906–1974)

~ 101 ~

Petrás Éva

~ 102 ~

A Szent Jobb Kecskeméten –1938

Hajagos Csaba A Szent Jobb Kecskeméten – 1938 Állam és egyház „kéz a kézben” A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Szent István, első magyar királyunk halálának 900. jubileuma alkalmából rendezett országos megemlékezések egyik leglátványosabb, az ország minden pontján nagy tömegeket megmozgató eseménye, „a Szent Jobb országjárása” volt.1 A kettős szentév során a kormány a katolikus egyházzal, az események megszervezésében és lebonyolításában olyan szoros és konstruktív együttműködésre törekedett,2 amelyben együtt mutatkozott meg a nemzeti és keresztény jelleg, a Szent István-i államalapító szellemiség, az állam és az egyház „kéz a kézben” történő szerepvállalása.3 A nemzeti összetartozást és Szent István-i eszmeiséget is jól szimbolizáló, a Szent Jobbot szállító, kifejezetten erre az évfordulóra tervezett és gyártott „Aranyvonat” menetrendjében Kecskemét városa is helyet kapott. A tanulmány ennek a jeles eseménynek és az azt megelőző előkészületeknek a feldolgozásában, Kecskemét

A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 1938. május 25–29. között zajlott Budapesten. A Magyar Katolikus Egyház és egyúttal az ország számára is óriási megtiszteltetés volt, hogy ezt az egész világ katolikusai által érdeklődéssel követett eseményt itt, Európa szívében rendezték meg. 2 Adriányi Gábor: A katolikus egyház története a 20. században Kelet-, Közép-Kelet- és Dél-Európában. Budapest, 2005. 180–184. o. 3 Szabó Iván kormányfőtanácsos, Szent Jobbot köszöntő beszédében a következőképpen utalt az állam és az egyház összefogására: „De ezenfelül a trianoni magyarság lelkiségét jellemző tünetként hangsúlyoznunk lehet, hogy a legutóbbi napoknak a Szent István emlékét megörökítő országgyűlés eseményei, parlamentünk kupolatermében pompázó külsőségek között Kormányzó Urunk Főméltóságának szózata, Miniszterelnökünk történelmi bölcseleti mélységű fejtegetései, különböző keresztény hitfelekezeti előkelő megnyilatkozások arra mutatnak, hogy a magyarság lelki egysége a Szent István kultusz tekintetében lassanként helyreáll.” „Királyi pompával fogadta Kecskemét a Szent Jobbot.” Kecskeméti Közlöny (A továbbiakban: K. K.), 1938. június 29. 3. ~ 103 ~ 1

Hajagos Csaba

törvényhatósági jogú város levéltári anyagaira és a korabeli sajtószemelvényekre támaszkodik. A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Váci Egyházmegye előkészületei a kettős szentévre Szent István király ereklyéjének egész Magyarországon, ezen belül PestPilis-Solt-Kiskun vármegyén át történő „hordozása” egyértelmű megkoronázása volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által 1938. május 25–29. között megrendezett XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus eseményeinek. Azért fontos ezt kiemelni, mert a „szent négy nap” történéseit megelőző, az ország egyházmegyéire kötelező jelleggel elrendelt teendők és a tudatos előkészítő munka szervezését a püspöki kar már 1936-ban megkezdte, ám az egyeztetések egészen 1937. október 21-éig elhúzódtak, amikor is a Magyar Katolikus Püspöki Kar és az ünnepségsorozat rendezésével megbízott Actio Catholica Országos Elnöksége pontot tudott tenni a „kettős szentév” programsorozatának összeállítására.4 Az egyeztetések és az előkészületek alaposságát mutatja az is, hogy Hanauer Á. István, a váci egyházmegye püspöke, belső apostoli levelezésében már 1936-ban, az egyházmegyei papság tudtára hozta, hogy „…a magyar püspöki kar évi konferenciája és ünneplői nagyobb lelkiségének biztosítására azt határozta, hogy előkészületük az egész 1937. évet eucharisztikus év gyanánt kívánja megülni. Ezt azzal hozom a K[edves]. Papság tudomására, hogy mindenki a maga hatáskörében gondoskodjék a megfelelő ájtatosságok rendezéséről. Az egyházme-

Az 1938. évi „Kettős Szentév” programsorozatának megszervezése és megvalósítása nem kis feladatnak ígérkezett, ezért a Magyar Katolikus Püspöki Kar szükségesnek látta egy Ünnepségrendező Bizottság megalakítását. A felelős testület elnökének azt a Zsembery Istvánt választották, aki ekkor párhuzamosan betöltötte az Actio Catholica országos alelnöki pozícióját is. A döntések meghozatalában természetesen segítségére volt Mihalovics Zsigmond, aki az Actio Catholica ügyvezetői feladatainak ellátása mellett igyekezett hatékony részt venni az események szervezésében. ~ 104 ~ 4


gye is meg fogja tartani a maga eucharisztikus napjait valamely kötött, meghatározott időpontban valószínűen azokon a helyeken, ahol megfelelő templomok állanak rendelkezésre…”5 Sajnos az egyháztörténeti szakirodalom nagy részben kimerítve látja a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus eseményeit a Budapesten történtek bemutatásával, ám az egyházmegyei levéltárak történeti értékű dokumentumai lehetőséget biztosítanak e nagy horderejű rendezvény másfajta megközelítésére is. Serédi Jusztinián hercegprímás, Magyarország főpásztora, már az 1938-as újévi köszöntőjében kijelölte a papság lélekgondozó munkájának irányvonalait a „kettős szentév” sikerességének érdekében, amelyet Dr. Hanauer Á. István, váci megyéspüspök a következőképpen nyomatékosított: „Az elmúlt év során, a különböző eucharisztikus rendezvényekkel egyházmegye szerte Krisztust dicsőítettük, s hívő népét fellelkesítettük […] Feledhetetlenül élnek mindannyiunk lelkében azok az ünnepélyek, amelyeket egyházmegye szerte rendeztek, az egyházközségek annak bizonyságai, hogy az Oltáriszentségben rejlő nagy kegyelmi erőt a papság és a hívek egyaránt értékelik, s az ősi buzgalom csorbítatlanul él az alföldi magyar nép lelkében […] Értsük meg, minél több lelket sikerül az Eucharisztia közelébe vonni, annál nagyobb biztosítékát nyerjük lelkipásztori munkánk sikerének, mert ezeknek a megihletett tömegeknek már nem emberi szó, hanem isteni ige fogja az igazságot hirdetni. De ezzel együtt elérjük majd azt is, hogy a nagy világmanifesztáció, amelynek színtere lesz az ország fővárosa, vidéki népünknek is oly arányú részvételével fog lefolyni, hogy a ránk figyelő katholicizmus szemében a hithűségnek legragyogóbb bizonyítéka lesz. Ezért kérem és elvárom, hogy a világkongresszuson való részvétel beagitálását minden lelkipásztor és egyházközség becsületügyének tekintse továbbra is, s biztosítani törekedjék, hogy az országszerte megindult szent versenyben, a mi egyházmegyénk, Szent Gellért öröksége le ne maradjon.”6

Váci Püspöki és Káptalani Levéltár (a továbbiakban: VPKL) I. 1. m. Püspöki Levéltár. A Püspöki Hivatal iratai. Circulares. (a továbbiakban: I. 1. m.) 1936/5210. 6 VPKL I. 1. m. 1938/1441. ~ 105 ~ 5

Hajagos Csaba

A váci egyházmegye apostoli levelezéséből egyértelműen kiderül, hogy a vidéki eucharisztikus napok jelentősége egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen országszerte ezek voltak azok az egyházi szertartások – köztük a kecskeméti Oltáriszentség ünnep is 1938. május 1-én –, amelyek már jóval a kongresszus előtt lélekben előkészítették a budapesti eseményeket és az azt követő Szent István Emlékév programsorozatát.7 Így tehát méltán mondható el, hogy az Eucharisztikus Kongresszus megközelítőleg három év áldozatos és nagy összefogást tanúsító munkájának csúcspontja lett, megnyitva evvel az utat az 1938. május 30-án, a „kettős szentév” második felének jelentős eseményét magában foglaló Szent István Jubileumi év programsorozata előtt, amelynek Kecskemét is részese lett. A Szent István jubileumi rendezvénysorozat és Kecskemét Az ünnepségrendező bizottság körlevelekben előre tájékoztatta a vármegyék és a városok vezetőségét a programok menetrendjéről, a részvételi szándék visszaigazolásának fontosságáról. 1938. április 9-én, Kiss Endre, Kecskemét város polgármestere is megkapta a budapesti események programtervezetét, amely ekkor még nem tartalmazta a „Szent Jobb országjárásának” pontos menetrendjét, viszont az Eucharisztikus Kongresszus végezetével, május 30-ai napra jelölte ki a Szent István jubileumi rendezvénysorozat kezdetét.8 Az Országház térről a Hősök terére vonuló Szent Jobb körmenettel országjáró útjára indult Szent István dicső Jobb keze, amely eseményen a polgármesteri visszaigazolás szerinti – a vá-

1938. május 1.-én rendezték meg Kecskeméten az eucharisztikus napot. A környező településekről megközelítőleg 20 000 ember vett részt a körmenetben, akiket 20 000 ember vett körül a szentmise alatt. A liturgiát Kovács Sándor prelátus celebrálta. Az ünnepélyről a következőképpen tudósított a Kecskeméti Közlöny: „Kecskemét legnagyobb megmozdulása volt az Eucharisztikus Nap. Az országra szóló ünnepségen a fél Alföld képviseltette magát. A csodálatos körmenet előtt KOVÁCS SÁNDOR prelátus-plébános 40 000 ember jelenlétében ajánlotta fel az Alföld dolgozó népét Jézus Krisztusnak.” K. K. 1938. május 3. 1. 8 A dátumválasztás nem volt véletlenszerű, ugyanis a rendezőbizottság ezzel a gesztussal kívánt megemlékezni Szent István király dicső jobb kezének I. László király által 1038-ban való megtalálásáról. (Szent Jobb-i apátság) ~ 106 ~ 7


ros zászlaja és díszhajdúk kíséretében – küldöttség képviselte Kecskemét városát.9 A küldöttség és a körmenet résztvevője volt Kovács Sándor prelátus-plébános10 is, aki a május 1-ei kecskeméti eucharisztikus napon felkészítette Kecskemét város hívő népét az Eucharisztia és Szent István kegyelmének befogadására. Az 1933-ban pápai prelátussá kinevezett plébános a budapesti események végezetével Kecskemétre visszatérve közzétette a rendkívül fontos és Kecskemét életében is nagy jelentőséggel bíró esemény hírét, miszerint elindult országjáró útjára Szent István ereklyéje: „Amire egy egész éven át készültünk, amiről prédikációnk és más beszédeink szóltak, amiért annyit imádkoztunk, amire mi kecskemétiek május 1-i ünnepségünkkel lelkünket feltüzeltük […] a budapesti Eucharisztikus Kongresszus eseményei megtörténtek. […] De sietni kellett haza Budapestről, hírül akarom hozni a nagy örömet és kitüntetést, hogy a megkezdődött Szent István jubileumi ünnepségek keretében, Június 27-én hétfőn délután Kecskemétre is eljön első apostoli Királyunk közöttünk maradt szent ereklyéje, a Szent Jobb. Most nem hozzá zarándokolnak a hívek, hanem – amint annyiszor tette életében. […] Elindul az árva népét meglátogatni, hogy erősítse, bátorítsa hitében, magyarságában megerősítse.”11 Kovács Sándor bejelentése új, napi témát adott a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML). IV. 1910. c. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai. Közigazgatási iratok. (a továbbiakban: IV. 1910. c.) 11060/1938. 10 Kovács Sándor prelátus-plébános 1928. november 9. és 1944. április 10. között végezte lelkipásztori munkáját Kecskeméten. Ősi kecskeméti családból származott, a középiskolát a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban végezte, teológiai tanulmányait pedig Vácott, a szemináriumban. Társadalmi és közéleti vezéregyéniségként tűnt fel, akinek munkatársai segítségével sikerült a város vezetésében a katolikusoknak számarányuknak megfelelő helyet kiharcolni. 1929-ben apáttá, 1933-ban kiskunsági főesperessé, 1937-ben pedig pápai prelátussá nevezték ki. A Katolikusok Lapja, rendezvények, missziók jelezték eredményes lelkipásztori munkáját, amelyet XII. Pius pápa 1944-ben szombathelyi megyéspüspökké történő kinevezésével honorált. Horthy Miklós kormányzó a maga részéről így indokolta a kinevezést: „Magyar embert akartam én is a végekre ezekben a nehéz időkben.” 1944. március 25-én szentelték püspökké és 1944. április 10-én foglalta el püspöki székét Szombathelyen. Aktív résztvevője volt a II. Vatikáni Zsinatnak, később pedig a Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízása által az Országos Liturgikus Bizottság elnöke lett. 1972. december 24-én halt meg Budapesten, a szombathelyi székesegyházban helyezték örök nyugalomra. 11 „Óh áldott szent Jobbkéz…” Katolikusok Lapja (a továbbiakban: K. L.), 1938. június 5. 1–2. (Kovács Sándor prédikációja a kecskeméti Nagytemplomban jóval hamarabb elhangzott, mint ahogy azt a lap közölte. A 10. szám május 15-én jelent meg, így június 5-dike előtt nem jelenhetett meg a lapban.) ~ 107 ~ 9

Hajagos Csaba

Kecskeméti Közlöny és a Kecskeméti Ellenőr újságíróinak, akik ettől a közleménytől kezdve, nap mint nap cikkeztek a Szent Jobb misztériumáról, Szent István államalapító tevékenységéről.12 Bő egy hónappal az első tájékoztatás után, 1938. május 7-ei keltezéssel, Kiss Endre polgármester meg is kapta a meghívót, amely az Actio Catholica Országos Elnökségének 1938. május 11-ei értekezletére szólt. A tanácskozáson Kecskemét városát a polgármesteren kívül Kovács Sándor prelátus-plébános és Nyúl-Tóth Pál polgármester helyettes képviselte.13 Zsembery István alelnök, a megbeszélés céljául „a Szent Jobb tervbe vett országjárása végleges programjának összeállítását” tűzte ki.14 A tanácskozáson a tények rögzítésére került sor legelőször, miszerint az ereklye körútjának legnagyobb jelentősége abban állt, hogy összekapcsolja a központi és regionális ünnepségeket, Gergely Jenő szavaival élve, „szimbolizálva a Szent István-i eszme hitbuzgalmi és össznemzeti programját.”15 Az egyeztetés tárgya volt többek között az is, hogy az 1937. október 21-i püspökkari konferencián elfogadott „kettős szentév” programjaként tervezett „Szent Jobb országjárását biztosító Aranyvonat” útjának megvalósításához Serédi Jusztínián hercegprímás illetve a Szent István Jubileum Országos Rendező Bizottsága, az Actio Catholicával karöltve a Magyar Állam Vasutak együttműködését kérte. A püspöki kar által jóváhagyott előzetes útitervet, a MÁV elnöksége elfogadta,16 ezzel hivatalossá vált, hogy Kecskemét városa 26. állomásként belekerült az ereklye körútjának menetrendjébe.17

„A Szent Jobb misztériuma.” K. K. 1938. június 26. vasárnap 5. „A Szent Jobb magyarországi útjának előkészítésére tegnap tanácskozás volt a Katolikus Népszövetségben, Budapesten.” K. K. 1938. május 13. 2. 14 MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. 15 Gergely Jenő: Ötven esztendővel ezelőtt. A Szent Jobb országlátása 1938-ban. In: História, 1988/4. szám. 11–12. 16 Kőfalviné Ónodi Márta: A Szent Jobb Kiskunfélegyházán 1938-ban. In: Múltbanéző, IV. évfolyam, 7. szám. Online elérhető: http://www.bacs-kiskunleveltar.hu/V3/SP07_mbn/Tanulmanyok/koom-06t-1.html. (Letöltés időpontja: 2015. május 31.) 17 MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. ~ 108 ~ 12 13


A tanácskozást követően 1938. június 8-án a rendezőbizottság hivatalos értesítő formájában is megküldte a Szent Jobb országjárására vonatkozó szabályzatot, és a betartandó feltételeket. Kecskemét törvényhatósági jogú városként kiemelt helyzetben volt, így Szent István ereklyéjének tiszteletére nagyobb lélegzetvételű rendezvény szervezésére nyílt lehetősége, amelyet a körlevél a következőképpen fogalmazott meg: „Ahol az »Aranyvonat« hosszabb ideig tartózkodik, ott a Szent Jobb tiszteletére az egyházi hatóságokkal történő megbeszélés alapján megfelelő program készítendő. Ahol csak 8-10 perces megállás van, ott érkezéskor »Ah hol vagy magyarok« közös ének után rövid felajánlási ima mondandó, majd »Boldog-asszony, Anyánk« ének és mikor a vonat elindul, a Magyar Himnusz töltik ki a programot.”18 A menetrend utolsó oszlopában szereplő időtartam Kecskemét esetében 3 óra 29 percet jelentett. A Szent István ereklyéjét szállító Szent Jobb kocsi és kísérete A fentiekben már említésre került az „Aranyvonat”, amely lehetővé tette a Szent István dicső jobb kezének vasúton történő körbehordozását. A szerelvényt minősítő jelzőt, a magyar történelem egy későbbi gyászos eseményével önkéntelenül is képzettársítást felkínáló lehetősége miatt a „Szent Jobb kocsija” szókapcsolatra módosítom és használom a továbbiakban is, ahol nem a forrás részeként kerül idézésre.19 A Magyar Katolikus Püspöki Kar, a Szent István Jubileumi Év végleges programjának elhatározásakor – a MÁV engedélyezése után – kijelentette, hogy 18

Uo. Az Aranyvonat jelző véleményem szerint inkább a második világháború, egy magyar szempontból igen szomorú eseményhez, a Szálasi-kormány „mentőakciójához” köthető. 1945. január 23-án indult útnak egy szerelvény Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról. A Magyar Nemzeti Bank 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király korvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött vagyont a nyilasok próbálták az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől Nyugatra menekíteni. A próbálkozás szerencsétlenül sikerült, ugyanis a hatalmas vagyont az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette. A nagy mennyiségű aranykészlet kimenekítése miatt evidens erre a szerelvényre alkalmazni az Aranyvonat jelzőt. ~ 109 ~ 19

Hajagos Csaba

„a Szent Jobb szállításához egy fehér színű, arannyal díszített kocsit építtet, melynek falai nagyrészt üvegből lesznek […] A Szent Jobb tehát jól látható minden oldaláról, valamint a körülötte díszőrséget álló egyháziak, világiak és a palotaőrség.”20 A kivitelezés azonban nagyon komoly műszaki feladatnak ígérkezett, ennek ellenére december elején még nem érkezett meg a püspöki kar terveket érintő jóváhagyása. Ezért Mihalovics Zsigmond, 1937. december 4-én a rendező bizottság nevében, megkereste Serédi Jusztínián hercegprímást, ugyanis a kocsi felépítéséhez, a szakemberek becslése szerint megközelítőleg négy hónapra lett volna szükség, az idő tehát sürgette a kivitelezést, viszont egy, az utazás céljaira szolgáló új jármű építési költségei túlságosan magasak lettek volna, így a tervezőbizottság célszerűen egy már korábban bevált kocsi átépítése mellett döntött. Egly Tibor vasúttörténész kutatásainak eredményeként állapítja meg, hogy az átépítésre ítélt, korábban kalauzkocsiként használt GANZ gyártmány 1911. április 26-án, 107037. számmal gurult ki a gyárterületről. Ennek szerkezete masszív, acélvázas, fa oldalfalú és tetejű, fémlemez borítású, 18 210 mm hüvelyk hosszú, 2560 mm magas, 2794 mm széles, 28 400 kg tömegű volt.21 Az eredeti szalonkocsi átépítése Bereznai Oszkár és báró Puchner Ede főtiszt tervei alapján a Dunakeszi Járműjavítóban történt, amelyen a legszembetűnőbb változtatást a jármű közepén két oldalt nyitott, 3330x1790 mm nagyságú ajtónyílás jelentette. A nagy üvegfelület kivitelezése komoly tervezési feladatot jelentett, hiszen az oldalfalak acélmerevítésének eltávolítása miatt szükséges volt a kocsi alvázának megerősítésére, amelyet a hosszában elhelyezett gerendákkal valósítottak meg. A művelet nem volt egyszerű, hiszen középen, a padlózat alá kellett elhelyezni azt a kihúzható alumínium lépcsőt, amely a személyzet le- és felszállását, és a Szent Jobb mozgatását megkönnyítette.

Gergely: Ötven esztendővel ezelőtt, 11. Egly Tibor: A Szent Jobb kocsija. A méltóság képviselőjének újraálmodása. In: Vasút&Modell, 2013. nyár. 21. ~ 110 ~ 20 21


A körút során az ereklye rázkódás és sérülés mentessége volt a legfontosabb megoldandó feladat. Erre szolgált a kocsi közepén mindkét oldalra kihúzható, sínen görgőkkel mozgatható speciális állványzat. A szerkezet biztosította a kettős ereklyetartó biztonságát, amelynek tömege 70 kg volt, magassága pedig közelített az egy méterhez (900 mm), tehát nagy szükség volt a rezgések és a kilengések csillapítására. A három, egyenként 1100 mm széles üvegajtót a kocsi belsejébe szerelt karhoz csatlakozó mechanikával, acélhuzalokkal – a korabeli beszámolók szerint – szinte hangtalanul mozgatták.22 A kocsi mechanikai kivitelezésén kívül nagy jelentőséget tulajdonítottak az esztétikai megjelenésnek is. A teljesen átépített kocsi külső és belső díszítését Urbányi Vilmos belsőépítész és Márton Lajos festőművész végezték, míg a festési munkálatokat Márton Lajos és Szlamka István irányította.23 A terveknek és a fennmaradt dokumentációknak köszönhetően egyértelműen megállapítható, hogy a Szent Jobb országjáró különvonatának öt kocsis zárt szerelvényét a 324 840 pályaszámú, fekete színű gőzmozdony vontatta, amelynek füstszekrény ajtajára üvegborítású, villanykörtékkel kivilágítható kettős keresztet szereltek, ami az éjszakai menetben kifejezetten lélekemelő látvány volt. A szerelvényben a Szent Jobb kocsi előtt és után egy-egy (Pullmann forgóvázas) vasúti kocsit, elől-hátul további két MÁV személykocsit soroztak a vonatba, így egyszerre utazhattak a nagyszámú egyházi és állami méltóságok, a kíséret és a technikai személyzet. A vonat közlekedési idejének intervallumát 1938. május 31. és október 2. közé tervezték, ám az előzetes programot a történelem felülírta. A Szent Jobb felvidéki útja az első bécsi döntés miatt 1939. április 30-ára tolódott. A menetrend csúcspontja természetesen 1938. augusztus 20-a, a szentté avatás évfordulója volt. Fontos azt is kiemelni, hogy az Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt a szerelvény már menetre készen állt, de nem közlekedhetett, hiszen

A tervezők tesztjei bizonyították, hogy a gyalogos körmenetben megtapasztalt 20 mm kilengéshez képest a GANZ kocsiban a maximum 9 mm mértékű hatás érte a Szent Jobbot. 23 Urbányi Vilmos nevéhez fűződik a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus parlament előtti miséjének, az Országház tér felöli homlokzatát borító installációja és a tér elrendezése. ~ 111 ~ 22

Hajagos Csaba

bensőségessége miatt nem tartozott a nemzetközi nyilvánosságra. Utolsó útjára 1942. május 3-án került sor, amikor is Nagyvárad városába vitte el Szent István dicsőséges jobb kezét.24 A tervek áttekintésekor a Püspöki Kar fokozottan ügyelt a költségek minimalizálására, így a Szent Jobb kocsi teljes kivitelezését 17.400 pengőből sikerült megoldani.25 Nem elhanyagolandó tény, hogy ebből a költségből a MÁV 10.000 pengőt magára vállalt. A kocsi belső elrendezése és felszerelésének kivitelezése is látványos volt, amely a magyar történelmi múlt szimbólumainak ábrázolására törekedett. „A tetőzetét fehér, az oldalakat bíbor drapériával fedték be, míg középen a Szent Jobb felett, négy csúcsban végződő csillag szimbolizálta a Teremtőt. Kétoldalt, a domború tető ívének csatlakozásánál, végig tejüveg mögé rejtett, 124 izzó adott egyenletes fényt. A kocsi vége felé eső ablakokat mindig átláthatatlan függöny fedte, míg a tetőzeten a Szent–korona nagyméretű, párnán nyugvó makettje helyezkedett el, amelye előtt jobbra és balra négy, a kocsitető sarkai felé átlósan rögzített, glóriával övezett térdeplő angyal hajtott fejet. A koronát és az angyalokat két-két, összesen hat pánttal, az üvegajtók fölött rögzítették a tető alsó széléhez. Esti menetben az angyal alakok hátoldalára erősített négy, motoros hajtány reflektorral, a koronát kivilágították, amely az éjben robogva, - a kivilágított Szent Jobb terem, és a korona- lebilincselő látvány volt.”26 A kocsi külső megjelenésének színkompozícióját kizárólagosan kézi munka eredményezte, amelynek színeit a bíborvörös, az ún. MÁV mélyzöld, az arany és az ezüst tették ki. A kereket félig eltakaró köténylemez örökítette meg a szentek és boldoggá avatottak neveit, valamint a belső, szélesebb ablakok alatt,

24

Egly: A Szent Jobb kocsija, 22–23. A vontatási költségek 7070 pengőre rúgtak, amely költségeket a kettős szentév rendezőbizottsága költségvetési keretéből fedezett. 26 Egly: A Szent Jobb kocsija, 23. A tető négy, az eredeti formában meghagyott lekerekített sarkán a szárnyas angyal arcok, és az ablakok fölött, valamint az üvegajtónyílás fölött középen, egyszerű keresztben csúcsosodó hármas halmok, valamint a két szélső ablak elé rögzített lemezre festett ország alma, és jogar szintén Urbányi tervei szerint készült. ~ 112 ~ 25


Szent István halálának és az évforduló évét. A szélső ablakok alatti mezőt, balról az Árpádház hétvágatú pajzsa (bíbor-, ezüst), míg jobbról a hármas halom és a kettős kereszt – szintén pajzson – díszítette. Az oldalfalak teljesen azonos beosztású, és a díszítés motívumaiban is, figurálisan is azonos kialakításúak voltak, eltérő elemként csak a négy-négy fő alak jelent meg. Ezek a „fő” oldalon Szent István, Szent Gellért, Szent Imre, Boldog Gizella, a másik oldalon Boldog Margit, Szent Mór, Szent László és Szent Erzsébet. A „fő” oldalon a szélső ablakok alatt a „hatalom” és a „felelősség”, a másik oldalon pedig „dicsőség” és „szeretet” felirat szerepelt.27 A fülke belső elrendezése és kivitelezése mellet szigorúan szabályozták a Szent Jobb őrzésére biztosított személyzet, illetve az utazó kíséret létszámát, elhelyezkedését. Az ereklye kőrútján minden város, település a rendező bizottság körleveléből értesülhetett arról, hogy személy szerint kik kísérik adott útján a Szent Jobbot. A Kiss Endre polgármester által kézhez vett levélben a következő kísérők kerültek felsorolásra: „A Szent Jobb kíséretében az »Aranyvonaton« utazik Mészáros János pápai prelátus, a Szent Jobb őre, Szakács Károly udvari káplánnal, az Irgalmas Rend 4 tagja, akik a Szent Jobbot viszik, és 16 koronaőr egy törzstiszt28 vezetésével. Ezeken kívül az Actio Catholica Országos Vezetőségének néhány tagja29 vesz részt a kíséretben.”30 Az ereklye egyházi kísérője, Mészáros János, a Szent Jobb őre középen, mellette jobbról és balról valamint szemben mindkét oldalon két-két koronaőr foglalt helyet a neobarokk székeken. Mivel a vonat sok állomáson megállás nélkül lépésben haladt át, a lakosság az üvegfalon

27

Uo. 23–24. Az állandó utazó kíséret tagja volt Pajtás Ernő, a Magyar Királyi Koronaőrség díszszakaszának koronaőr-őrnagya. 29 A városoknak megküldött táviratok 90%-ban az alábbi állandó kíséreti tagok szerepelnek: Huszár Károly 1932–1941 között az Actio Catholica szociális és karitatív szakosztályának elnöke, Bangha Béla S. J. 1933–1940 között az Actio Catholica sajtó szakosztályának elnöke, Zsembery István 1932–1942 között az Actio Catholica szervezési szakosztályának elnöke, Gévay-Wolff Nándor 1932–1945 között az Actio Catholica kulturális szakosztály elnöke, Dsida Ottó 1932– 1945 között a hitbuzgalmi és erkölcsvédelmi szakosztály elnöke, Mihalovics Zsigmond 1932– 1948 között az Actio Catholica országos igazgatója. 30 MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. ~ 113 ~ 28

Hajagos Csaba

keresztül láthatta, és egyúttal hódolhatott is az érkező Szent Jobbnak. A díszőrség biztosítását ezen alkalmakkor is kötelezővé tették. Különösen szigorú szabályokat írtak elő azokra az esetekre vonatkozóan, amikor a szerelvény megállt és hosszabb idejű hódolatra került sor. A koronaőrök közül négy fő a kocsiban, nyolc a kocsi előtt tisztelgett. Érkezéskor az ereklyetartót derékszögben elforgatták, a mozgatható padlót oldalra kitolták, s a rezgéscsillapító állványról így emelték a hordozók vállára, akik közül kettő a megfelelő szélességű lépcsőn, kettő a lépcső lábánál várakozott. A ceremónia menetének feszített tempója és a menetrend percre pontos betartása végett nem csúszhatott hiba a gépezetbe, hiszen az késéssel, az adott városi tekintélyének a csorbulásával járt volna. Kecskemét esetében a körlevél a következőképpen hívta fel a polgármester figyelmét az esemény fontosságára: „…a dicsőséges Szent Jobb méltó fogadására az illetékes hatóságokkal karöltve a szükséges intézkedéseket megtenni kegyeskedjék […] Nagyon kérjük, hogy a hosszabb tartózkodású helyek programmtervezetét tájékoztatóul címünkre minél előbb elküldeni méltóztassék.”31 – írta a Szent István Jubileumi Év Rendező Bizottsága 1938. június 8-án, 19 nappal a Szent Jobb fogadásának tervezett kecskeméti eseményei előtt. A jubileum tehát nagy lehetőséget adott a város kezébe, viszont az idő rövidsége miatt, az ünnepély megszervezéséhez kiemelt összefogásra volt szükség. A kecskeméti előkészületek A véglegessé vált programtervezet fényében a polgármester rögvest hozzálátott az előkészületek szervezéséhez. Az országos rendezvénysorozat sikerét látva egy, a városi rendezvényekért és azok akadálymentes lefolyásáért felelős bizottság megalakításáról döntött, amelynek érdekében bizottsági ülést hívott öszsze a Városháza tanácstermébe június 14-ére, amelyen a hivatalok és a katolikus 31

Uo. ~ 114 ~


egyház képviselői vettek részt. Korábban szóba került, hogy Kiss Endre, Kecskemét város első embere jó eséllyel pályázik Kecskemét törvényhatósági jogú város főispáni tisztségére, amelynek lehetősége ezekben a napokban is ott lebegett a polgármester szeme előtt. Három órával a szóban forgó bizottsági értekezlet előtt telefonhívás érkezett a belügyminisztériumból, miszerint Horthy Miklós kormányzó aláírta Kiss Endre főispáni kinevezését.32 A város vezetésének feladatát és egyúttal a szervezési munkálatok irányítását is Nyúl-Tóth Pál helyettes polgármester vette át. A feladatoknak és az elvárásoknak megfelelően a Magyar Királyi Államrendőrség közreműködésével, rövid időn belül létre jött a Szent Jobb kecskeméti fogdásáért, felelős rendező testület. Elnöknek Liszka Béla tanácsnokot választották, közvetlenül mellé Tornyai Lászlót rendelve, aki az ünnepélyen elhangzott beszédeket fogalmazta meg, illetve az ülőhelyek rendjét is biztosította.33 A feladatrészek helyszín szerint kerültek felosztásra, eszerint a pályaudvari fogadást Labanc Ferenc tanácsnok irányította a melléje beosztott 10 városházi rendező segítségével.34 Az ereklye tiszteletére meghirdetett felvonulás szervezését és az ünnepély főrendezői tisztjét vitéz Szathmáry Kálmán és Balyi János káplán nyerték el. Az ifjúsági alakulatok irányítását Papp Miklós főrendező vállalta, míg Damó László, Kecskemét város főmérnöke a műszaki előkészítés és kivitelezés feladatainak irányításával nyújtott komoly szakmai segítséget. 35 A helyettes polgármester az ünnepély kereteiről és a szolgálati beosztásról történő egyeztetéssel egyidejűleg elrendelte a város, kiemelten a Rákóczi utca és a Katona József sétány, korábban az eucharisztikus év tiszteletére megkezdett virágosítási folyamatának felgyorsítását.

Fáy István pestvármegyei, Kiss Endre kecskeméti főispán. K. K. 1938. június 15. 1. MNL BKML IV. 1910. c. 7375/1938. 34 A Szent Jobb fogadására alakult rendezőbizottság gondoskodott a segítő és mentőszolgálat biztosításáról is. Örsöt állítottak a Nagytemplom és a plébánia között, a vasútállomáson, illetve a Budai utcán és a Nagykőrösi utca sarkánál is. 35 MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. ~ 115 ~ 32 33

Hajagos Csaba

A várható nagy érdeklődésre tekintettel a látvány mellett gondoskodni kellett a hangosításról is, amelyhez az árajánlatokat mihamarabbi megkérésére volt szükség. Elsőbbséget élveztek azok a vállalatok, akik a budapesti eseményeken is szerepet vállaltak, így esett a választás a hangosítási munkálatok elvégzése területén a Standard Villamossági Részvénytársaságra, míg a díszítés kivitelezését és a jelmezek biztosítását a Victoria Zászló és Díszítő Vállalat nyerte el.36 A cél egyértelmű volt a város vezetése részéről. Június 27-ére Kecskemét városának az ünnepélyhez méltóan nemzeti díszben kellett pompáznia. Nyúl-Tóth Pál levélben értesítette a környék községi elöljáróságait, az egyesületek, az iskolák, az állami hivatalok, és a vallásos csoportosulások vezető tisztségviselőit az eseményen való részvétel lehetőségéről. A meghívóban a helyettes polgármester kérte az elöljárókat,37 hogy megjelenési szándékukat a pontos létszám megadásával sürgősen küldjék meg.38 A levéltári iratanyag tanúsága szerint39 a betakarítási időszak miatt némi bizonytalanság uralkodott a szervező bizottságban a megjelenők várható létszámát illetően.40 A kiértesítések mellett elérkezett az idő arra is, hogy a sajtó útján nyilvánosságára hozzák az elkészült tervezetet, amelyet a két legnagyobb olvasóközönséggel rendelkező lap, a Kecskeméti Közlöny41 és a Kecskeméti Ellenőr június 18-ai címoldalukon közöltek. A plakátok és röpcédulák formájában is közzétett hirdetmény

a

következő

tájékoztatást

tartalmazta:

„Kecskemét

Népe!

Országalkotó nagy királyunk, Szent István áldást hozó nemzeti ereklyéjét, a Szent

MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. alapszám 19999/1938. iktatószám. Uo. 38 Nyúl-Tóth Pál június 14-ei keltezéssel küldte ki a meghívókat, amelyekről a visszaigazolást június 22. 12 órai határidővel kérte megküldeni a Kecskemét város Közművelődési Ügyosztályának. 39 Az egyesületek, iskolák, községek visszaigazolása alapján megállapítható, hogy megközelítőleg 35 helyről érkezett visszajelzés a részvételi szándékot illetően. A 15. számú melléklet tartalmazza a visszaigazolt egyesületek, testületek, községek szándékát, illetve a részt venni kívánó lélekszámot is. 40 MNL BKML IV. 1910. c. 1245/1938. Kocsér község elöljárósága megkésve, június 24-én viszszautasította a Szent Jobb fogadására való meghívást az aratás és Szolnok közelségére hivatkozva. 41 Az ereklye fogadásának eseményeiről a Kecskeméti Közlöny szerkesztőségére és munkatársaira bízták a tudósítás feladatát. ~ 116 ~ 36 37


Jobbot hordozó Aranyvonat 1938. június 27-én Kecskemétre érkezik. Az Aranyvonat június 27-én, hétfőn délután 17:32 perckor érkezik a főpályaudvarra, ahonnan a Nagykőrösi utcán át ünnepélyes díszmenet kíséri be a Városháza mellett felállított díszemelvényhez, ahol Kecskemét Népe ünnepéllyel és könyörgéssel hódol nagy Királyunk szellemének. A díszmenetben a meghívott egyesületek vehetnek részt. Ezek a számukra megküldött értesítésben megjelölt helyen és időben gyülekezhetnek. A város közönsége az utca két oldalén helyezkedik el, az ünnepély befejezése után pedig körülbelül 18:00 és 20:00 óra között, a Kada-park és a Népbank épülete közötti útvonalon tízes sorokban felállítva elvonulhat a Szent Jobb előtt. A díszemelvény előtt elvonuló menetnek megállnia nem lehet, a Szent Jobb előtt letérdelni nem kell. Felkérem a közönséget, hogy a karszalagos rendezőknek, mindenben engedelmeskedni szíveskedjék, az ünnepély megóvásának méltósága céljából. Felkérem a közönséget arra is, hogy a Szent Jobb kecskeméti látogatásának idejére, munkáját hagyja abba, az üzlettulajdonosokat arra, hogy üzleteiket zárják be. A Szent Jobbot este 20:00 óra után kísérjük ki az állomásra, ahonnan az Aranyvonat 21:00 órakor indul tovább országjáró kőrútjára. Az ünnepély részletes sorrendjét a helybeli lapok közölni fogják.”42 A sajtó ettől a perctől kezdve a városi rendező bizottság minden rezdülését figyelmemmel követte, közlendőit címoldalon, kiemelt hírként jelentette meg.43 A polgármester hirdetésében utalást tett a Nagytemplom és a Városháza között a Szent Jobb elhelyezésének céljából felállítandó díszemelvényre, amelynek rendelkezésre bocsátása az Actio Catholica által egységesített hódolati szabályzata szerint minden helyszínen kötelező volt. Az ideiglenes ereklyeoltár kivitelezését a rendezvény műszaki főrendezője, Damó László főmérnök tervei alapján készítették el. A Kecskeméti Ellenőr beszámolója szerint a Városháza és a Nagytemplom közötti terület bedeszkázása után, a jellegzetes kecskeméti és magyar színek

42 43

MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. „Megállapították a Szent Jobbot fogadó Ünnepség teljes műsorát.” K. E., 1938. június 23. 1. ~ 117 ~

Hajagos Csaba

kompozíciójával feldíszített emelvény igen látványos jelenségként tűnt fel Kecskemét főterén.44 Az építmény közepén helyezték el a magyaros stílusban megalkotott ereklyetartót,45 amely a másik legjelentősebb napilap, a Kecskeméti Közlöny tudósítása szerint a Kossuth tér és az egész város feldíszítésével együtt június 25-én, az esti órákban készült el.46 Korábban már szóba került, hogy a Szent István Jubileumi Emlékév Rendező Bizottsága a rendezvények pontos és precíz megszervezését, a hódolat gördülékeny megvalósítását várta el minden város esetében. Ebből kifolyólag NyúlTóth Pál vasszigorral követelte meg a helyi hatóságoktól az előírások betartását és egyúttal azok betartatását is, a káosz elkerülése érdekében a rendőrséget is mozgósításra és emelt készültségre kötelezte.47 Az alapos felkészülés egyik jele volt az is, – ami a járókelők számára újdonságként jelentkezett –, hogy a Városháza előtt, lóháton szolgálatot teljesítő járőr a korábbi páros szolgálatteljesítés helyett egyedül végezte munkáját. Havas Gusztáv rendőrfelügyelő 48 indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy az állományban lévő szolgálati lovak szokják meg a magányos feladatteljesítés légkörét. Elképzelhetetlen volt, hogy ezek a lovak éppen a Szent Jobb menet elején bokrosodjanak meg.

„Épül a Szent Jobb Kecskeméti oltáremelvénye.” K. E., 1938. június 25. 1. „A Szent Jobb fogadására megalakult bizottság kéri a város lakosságát a fegyelmezett és szabályozott hódolatra.” K. E. 1938. június 26. 1. A képen Lázár Dezső, a Szent Jobb díszoltárát ábrázoló linóleummetszete látható. Az emelvény installációjának bástyaszerű, gótikus kiképzése a Szent Jobb szekrény stílusához igyekezett igazodni. 46 Uo. 1938. június 26. 2. 47 A korábban kiküldött meghívók és a jelentős egyéb testületi részvételi szándékok beérkezése alapján 30–35 ezer fő tömegre lehetett számítani, ami megalapozta az előkészületek készültségi fokát. „Az időjárás előrejelzése szerint, ha a kedvező idő jóslata beigazolódik, Kecskemét tanyavilága, de a környező községek, falvak népe is bejön a Szent Jobb kecskeméti fogadtatására, mely méreteit és előkészületeit tekintve páratlannak ígérkezik és az eddigi Szent Jobb ünnepségeket felül fogja múlni.” Kérelem! A Szent Jobb fogadását rendező bizottság kérelme a fogadásban és az ünnepségben résztvevőkhöz és a város közönségéhez. K. E., 1938. június 26. 1.; 1938. június 26án délután, a nagy létszámok beigazolódása miatt egy óra hosszúságú útelzárási próbát tartott a rendőrség. Uo. 48 A karhatalom irányítását Havas Gusztáv rendőrfelügyelő és Keresztes Andor rendőrtanácsos végezték. Havas Gusztáv a rend előrebiztosításának érdekében elrendelte a segédrendőrök és a leventealakulatok mozgósítását is. Uo. K. E. 1938. június 26. 1. ~ 118 ~ 44 45


A jeles alkalomra való tekintettel az állami hivatalok is igyekeztek hozzájárulni az esemény méltó megünnepléséhez. A kereskedelemügyi miniszter rendeletet hozott az Eucharisztikus megjelölések használatának szabályzatáról még 1938 májusában, ám a rendelet érintette a Szent István Jubileumi Emlékév rendezvényeit is.49 Helyi szinten a kecskeméti postahivatal, az ország többi fiókjához hasonlóan, a sajtó segítségével előre jelezte, hogy a Szent Jobb kecskeméti tartózkodásának napján – június 27-én – eucharisztikus blokkokat és eucharisztikus bélyegeket fog árusítani 16 és 20 fillér értékben, amelyeket az erre az alkalomra forgalomba hozott, a „Szent Jobb országjárása”- bélyegző lenyomatával lát el.50 Az előkészületek és az ügymenet pontosítása után megszületett a végleges hódolati menetrend, amely rögzítette a testületek, csoportok besorolását a pályaudvaron, a Szent Jobb bekísérése, hódolata és visszakísérése közben. A közzététel előtt Nyúl-Tóth Pál előírta a menetrend kötelező kihirdetését minden nyilvános helyen, valamint felszólította a Nagytemplom plébánia hivatalát, hogy a hely központi szerepe miatt naponta többször is tájékoztassák a híveket. A Nagytemplom hirdetőkönyvében a következő bejegyzés található 1938. június 26-ánál: „Június 27én, Szent László király ünnepén, hétfőn du. ½ 6-kor érkezik városunkba a Szent Jobbot szállító vonat és mindössze három órát tartózkodik nálunk. Az állomáson ünnepélyesen fogadjuk s körmenetben kísérjük be és helyezzük el azon a díszemelvényen, mely a városháza és a nagytemplom között kerül felállításra. Azt szeretnénk, ha híveink áhítata, a megjelenők száma és a Szent Jobbot kisérő körmenet szépsége és fegyelmezettsége semmivel sem maradna el a május 1-i Eucharisztikus Nap felvonulása mögött. A körmenet végén ismét a kimeszelt vonalú osz-

A szabályozás szerint „Tilos az 1938.-i Szent István emléknapokon, az Eucharisztikus Kongresszusról szóló megjelölést a jogban vagy kereskedelemben, nemzet vagy a vallást sértő módon használni. Kisebb kihágások esetében 15 napig terjedő elzárás is adható, míg a nagyobb lélegzetvételű jogsértés esetében a Királyi Járásbíróságok intézkednek.” „Rendeletek az Eucharisztikus megjelölések használatáról.” K. K. 1938. május 20. 6. 50 „A Szent Jobb érkezése napján új bélyegeket bocsát ki a kecskeméti postahivatal.” K E. 1938. június 24. 3. ~ 119 ~ 49

Hajagos Csaba

lopközökben állnak fel híveink. A hódolati köszöntés után az egész körmenet elvonul a Szent Jobb előtt. Amikor a Szent Jobbot megtekintették a körmenetben résztvevő híveink, ismét felsorakoznak a Rákóczi úton, és az este 9 órakor visszainduló Szent Jobbot visszakísérjük az állomásra. Legyen a Szent Jobb kecskeméti látogatása mindenki ünnepe.”51 A templomi szószékek mellett a Kecskeméti Közlöny és a Kecskeméti Ellenőr június 25-ei, 26-ai és 27-ei számai is kiemelt helyet biztosítottak a rendezőség hirdetéseinek: „Kéri a rendezőség, hogy a sorfalat alkotó testületek vezetői legkésőbb 16:45 percig csoportjaikat vezessék a számukra kijelölt helyre.”52 „Ismételten kéri a rendezőség, azokat a háztulajdonosokat, akiknek házai a Nagykőrösi utcán, Rákóczi úton, továbbá a Szabadság, Kossuth és Széchenyi téren vannak, hogy házaikat zászlókkal, virágokkal és szőnyegekkel szíveskedjenek díszíteni!”53 „Ma szombaton hajnalban, felmeszelték már a templom előtti térséget, az egyes alakulatok, csoportok helyének kijelölése céljából. Az előkészítő munkálatokkal ma elkészülnek, hétfő délben már csak a virág és zászlódíszítéseket eszközlik.”54 „Hangszórókon közvetítik az Aranyvonat érkezését és a hódolási ünnepségeket. A Kecskeméti Közlöny Munkatársai látják el a beszélő szerepét.”55 A június 26-ai estétől a város teljes pompában és ünnepi hangulatban várta a hétfőt.

A kecskeméti Nagytemplom Historia Domusa. „Kérelem a város közönségéhez” K. E. 1938. június 26. 1. 53 „Magyar Testvérek! Nyúl Tóth Pál helyettes polgármester felhívása Kecskemét város népéhez.” K. K. 1938. június 25. 3. 54 Uo. 55 „Helyszíni közvetítés hangszórókon, hogy mindenki hallhassa a Szent Jobb előtti hódolatot.” K. K. 1938. június 26. 2. ~ 120 ~ 51 52


A Szent Jobb Kecskemétre érkezése 1938. június 27-én Június 27-én, hétfőn reggel 10 órakor a Kecskeméti Közlöny tudósítója megküldte jelentését Szegedről, miszerint a vonat elindult Hódmezővásárhelyre, majd a Mindszent–Szentes–Csongrád–Kiskunfélegyháza útvonalon át délután 17:32 perckor érkezik Kecskemétre.56 Az egész napos ellenőrzések, próbák után délután 16 óra körül megkezdődött az egyesületek találkozása, felsorakozása a kijelölt pontokon.57 „Az öreg nagyállomásra58 alig lehetett ráismerni, pályaudvar felőli részét teljesen elborították a díszítések. Sötétzöld fenyők és tölgyfagallyak borították be a peron oszlopcsarnok részét. Az emeletes épület minden ablakában gyertyák égtek és szebbnél szebb virágok pompáztak. Az oszlopokon felváltva Magyarország és Kecskemét címerei, zászlók díszelegtek. A főbejáratot diadalkapuvá képezték ki. Mindenütt a nemzeti színek és város színei.”59 – számolt be a Kecskeméti Közlöny munkatársa. Eközben az állomáson folyamatosan foglalták el helyüket a város előkelőségei, többek között jelen volt Liszka Béla tanácsnok, Sándor József tiszti főügyész és Gombkötő Antal tanügyi főtanácsos, míg a katolikus egyház képviseletében Kovács Sándor prelátus, Linka Ferenc főesperes és Hunn Ernő tábori esperes. Az előzetes tervek szerint megérkezett és elfoglalta helyét a katonazenekar és a díszszázad, majd a város négy díszhajdúja illetve a huszárok. Ez alatt megszólalt a hangosbemondó, megosztva az információt az egybegyűltekkel, hogy a vonat elhagyta Városföldet, útban van Kecskemét felé. Rozsnyai Simon, a Kecskeméti Közlöny munkatársa is megkezdte közvetítést a

1938. június 27-én délelőtt 10 órakor indult el a vonat Hódmezővásárhelyre. K. K. 1938. június 28. 1. 57 „A körmenetben részt vevő férfi és női alakulatok délután 4.30 perckor gyülekeznek az állomásépület és a Katona József sétány közötti téren az ott működő rendezőség utasítás szerint úgy, hogy a menet tagozódása és felállítása legkésőbb délután 5.15 befejezést nyerjen. (A nők gyülekező helye a Katona József sétány melletti úttest ama része, amely a postakocsi kijárat és az egészséghát között terül el. A férfiak gyülekező helye pedig az osztálymérnökség előtti úttest.)”– olvasható a Rendezőbizottság által kiadott jegyzőkönyvben. MNL BKML IV. 1910. c. 17375/1938. 58 Kecskemét az Osztrák–Magyar Államvasút egyik legnagyobb vidéki állomásépületeként 1853ban épült. 59 „Királyi pompával fogadta Kecskemét a Szent Jobbot.”. K. K. 1938. június 29. 3. ~ 121 ~ 56

Hajagos Csaba

hangosbemondón át azoknak a tízezreknek, akik a város útvonalain és közvetlenül az állomás előtt helyezkedtek el. Az eközben eltelt negyed óra alatt a Boldus György százados vezényelte díszszázad, vigyáz állásba merevedve várta, hogy a szolnoki út átjárójánál feltűnjön az Aranyvonat mozdonya. Mikor a távolban megcsillant a mozdony füstszekrényén elhelyezett fehér kettős kereszt, a katonazenekar a Himnusz intonálásába kezdett, a város előkelőségei, Kiss Endre fősipán, Zsitvay Tibor, Kovács Sándor prelátus, Szabó Iván felsőházi tag és Nyúl-Tóth Pál helyettes-polgármester pedig, elfoglalták helyüket a várakozó közönség elején.60 „Megáll az Aranyvonat, pontosan a fogadóbizottság előtt. A MÁV gépgyárának remekbe készült üvegfalán keresztül látszik a Szent Jobb aranyos ereklyetartója. »… A Szent Jobb arany és drága kötelékkel díszítve…«”61 − jegyezte meg a Kecskeméti Közlöny tudósítója. Közben a koronaőrök felsorakoztak, kinyílt az üvegajtó, ekkor lépett elő Szabó Iván és köszöntötte Kecskemét városában Szent István ereklyéjét és annak kísértét: „Kilencszáz éves történelmi és vallási hagyomány, a nemzeti kegyelet és köztudat ereje hozott ide bennünket. Nagy nemzeti ereklyénknek, apostoli Szent István királyunk Szent Jobbjának országjárása alkalmából ennek tiszteletére a nemzet és városunk lelki egységének kifejezett jegyében összegyűltünk, hogy kegyeletes ünnepet szenteljünk és az emlékezés fáklyáját gyújtsuk fel államalkotó és építő nagy királyunk emléke előtt.”62 Az elhangzott beszéd után nagy ceremónia közepette kivették a Szent Jobbot az otthonát adó díszes vasúti kocsiból, miközben az ereklyét kísérő menet a megadott előírások szerint elkezdett felsorakozni. Elöl a női egyesületek és a Szent Jobb közvetlen környezete: 24 pap karingben, Kovács Sándor és Czapik

„A Szent Jobb diadalútja Kecskeméten.” K. E. 1938. június 29. 1. K. K. 1938. június 29. 3. 62 Uo. ~ 122 ~ 60 61


Gyula prelátusok viola színű mantellettában.63 Őket követte a város négy díszhajdúja, a koronaőrség, élükön Pajtás Ernő őrnagy, Cservenka József és Nagy Gyula lelkészek, Tihanyi Tibor piarista és P. Ottó ferences szerzetesek (ők vitték a Szent Jobbot). Az ereklyetartó mögött Mészáros János érseki helynök – a Szent Jobb őre– haladt.64 A Nagykőrösi utcán hangos énekszó kísérete mellett a Városháza és a Nagytemplom között felállított oltáremelvényhez érkezett meg a tömeg, ahol már a tanyai népek küldöttsége,65 a cserkészcsapatok és a még menetben közvetlenül részt nem vevő egyesületek tagjai is – összesen mintegy 12 ezer zarándok – felsorakozva várták a hódolat kezdetét. A menet beérkezésekor a papság a koronaőrök segítségével elhelyezte a Szent Jobbot a babér és pálmafáktól övezett emelvényen, ezalatt a katonazenekar az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga…” kezdetű egyházi éneket játszotta, majd Kiss Endre főispán lépett a pódiumra és a következő emelkedett hangvételű, ünnepi szavakkal köszöntötte a Szent Jobbot és a hódoló tömeget: „Most, amikor az Aranyvonaton országépítő nagy királyunk, Szent István jobbja városunk fala közé érkezett, ünnepi áhitatos lélekkel állok a törvényhatóság élén a tízezres tömegek előtt, és üdvözlöm, a leghódolatteljesebb tiszteletadással járulok az Alföld magyar népének nevében a dicső Szent Király

A mantelettum, a mantelletta (a lat. manus, 'kéz' és tela, 'kendő' szavakból): ujjatlan, térdig érő, az ujjak helyén nyitott köpeny, melyet 1969-ig főpapok viseltek a karing fölött liturgikus bevonulás alkalmával. 64 K. K. 1938. június 29. 4. 65 A környező tanyák és községek közül Lajosmizse, Kerekegyháza, Izsák, Orgovány, Jakabszállás, Nyárlőrinc (1950-ig Koháryszentlőrinc) képviseltette magát Az akkori plébános, Pölös Antal, a többi településhez hasonlóan zarándoklatot szervezett erre az alkalomra. A MÁV különvonatok indítását rendelte el a Kecskemét környéki tanyás települések lakói számára, hogy minél nagyobb számban vehessenek részt a kivételes alkalmon. Pölös Antal a fegyelmezett és felkészült koháryszentlőrinci hívekre a következőképpen emlékezik vissza: „Ez már inkább nemzeti hódolat volt, Koháryszentlőrincről fele résztvevővel (a május 1-i ünnepélyhez viszonyítva), mint ájtatos búcsújárás, de híveim viselkedésére ezen alkalomból kifolyólag sem panaszkodhatom: A különvonaton, ami Koháryszentlőrincről Kecskemétre vitt minket, mindenki énekelt, imádkozott. Igaz, hogy a Szent-Királyról búcsújárásunk előtt két szentbeszédet is mondtam.” Hajagos Csaba: „Készen van a tornyos templom. Dícsértessék a Jézus!” A nyárlőrinci katolikus templom felszentelésének 75. évfordulója. Nyárlőrinc, 2013. 36. ~ 123 ~ 63

Hajagos Csaba

elé. Most, íme, ismét eljött, hogy lássuk és gondolkozzunk! Jobbja a jogart, a kardot tartó mozdulat, amely egybetartja és szorosan összeszorítja a nemzetet. Ahogy életében büszke kecskeméti paripa hordozta Szent Istvánt, úgy most Kecskemét népének lelke fogadja magába és viszi küzdelmes harcában a Szent Király szellemét.”66 A főispáni beszéd után könyörgések következtek, majd az egyházi méltóságok közül Kovács Sándor prelátus-plébános a Szent Jobbra tekintve, méltóságteljesen állt oda a mikrofonhoz, majd a következő szavakkal üdvözölte a megjelenteket: „Áldott legyen az Isten, aki a magyar földet is megáldotta a Krisztusi megváltás kegyelmével és a legtisztább magyar vérnek, a legmagyarabb uralkodóháznak, az Árpádoknak ivadékait emelte föl a legszebb, legmagasztosabb és legtökéletesebb emberi élet csúcsára, a szentek dicsőségébe. Áldott legyen az Isten, aki nekünk állandó szorongattatásban élő és vigasztalást kereső magyaroknak, megadta a mai ünnepet, hogy köszönthetjük Kecskemét földjén a mi Szent Királyunk állandóan köztünk lakó Jobbját és áldását kaphatjuk.”67 Ahogyan Kovács Sándor lelépett az emelvényről, a Katolikus Egyházi Énekkar az „Áldott Szent István, Isten hű szolgája...” kezdetű egyházi ének intonálásába kezdett, ami a program szerint a Szent Jobb előtti hódolat kezdetét jelentette. Az egyesületek, csoportosulások a rendezőség tájékoztatása után 4-6-os sorokba fejlődtek fel, majd meghatározott sorrendben járultak a Szent Jobb elé. A hódolat alatt érvényes volt a már korábban kiadott határozat, tehát letérdelni, megállni senkinek nem volt lehetősége. A Nagytemplom kórusáról közvetített ének tízezrek ajkán zengte be egész Kecskemét városát. A sajtó beszámolói alapján különösen megindító látvány volt a tanyákról, messze kilométerekről oda zarándokolt emberek áhítata, az ereklyét övező csodálata.68 Pontban fél nyolckor, a szervezett menetben megtörtént egyesületi hálaadás után sor kerülhetett a menetben részt nem vevők hódolatára, amelynek fél

„A Szent Jobb diadalútja Kecskeméten.” K. E. 1938. június 29. 2. Uo. 68 Uo. 6. ~ 124 ~ 66 67


óra elteltével az „Öregtemplom” megkonduló harangja vetett véget. Eközben Kovács Sándor bejelentette, hogy a rendezők utasításai szerint visszaviszik a Szent Jobbot a vasútállomásra. A reflektorok az oltáremelvényre szegeződtek, a négy pap leemelte az ereklyeszekrényt, behelyezte abba az autóba, amelyet biztonságos szállítására kijelöltek. Ebben az autóban foglalt helyet Mészáros János érseki helynök, aki a pályaudvarra visszavezető úton is figyelemmel kísérte az ereklyét. Az autó mögött a menetben a „...város négy díszhajdúja lépdel, az autó mellett rohamsisakos katonák vonulnak fel, kíséretük halad a vasútállomásig. A felvonulás elején kilenc lovas rendőr lovagol, élükön Havas Gusztáv főfelügyelő. A Rákóczi út házainak ablakában mindenütt gyertya ég, a megafon az "Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga" egyházi éneket játssza, a lenyűgözően szép menet méltóságteljesen halad az állomás felé, ahol minden előkészület megtörtént a Szent Jobb visszaérkezésére...”– tudósított a Közlöny munkatársa. Közben a fényárban úszó nagyállomáson várakozó Aranyvonatot előkészítették a Szent Jobb visszatérésére, a díszlépcsőt, amelyen fel lehet lépni a vonatra, ekkora már leengedték. Kilenc óra előtt tíz perccel megérkezett a díszszázad, majd elhelyezkedett szemben az Aranyvonattal, pontosan úgy, ahogyan a fogadáskor történt. A pályaudvarra eközben megérkezett a hír, hogy Nagykőrösön az egész állomás zsúfolásig megtelt, és jelenlévők felkészültek az ereklye fogadására. Néhány perccel kilenc óra előtt leparkolt az állomás előtt a Szent Jobbot szállító autó, majd az ereklyét a koronaőrök sorfala között a postakapun át kísérve helyezték el az indulásra készen álló, díszes vasúti kocsiban. (A program percre pontosan úgy zajlott, ahogyan azt a szervezők eltervezték.) A reflektorok fényárjában úszva Mészáros János érseki helynök és a testőrök is elhelyezkedtek a Szent Jobb hatalmas üvegablakú kocsijában, miközben a katonazenekar az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű egyházi éneket játszotta. Boldus György százados katonai vezényszavai után a kecskeméti

~ 125 ~

Hajagos Csaba

állomáson szinte soha nem látott számú tömeg elénekelte a Himuszt, „…s kigördült az Aranyvonat a Nagyállomásról. Hosszan az emericanás ifjak fáklyafénye világított útjára.”69 Nagykőrös felé tartott. Zárszó Ha a Szent Jobb kecskeméti látogatásának eseményeit vizsgáljuk, érdemes az 1938. június 27-ét követő sajtószemelvényeket is áttekinteni. A Kecskeméti Közlöny a következőképpen összegzi a lezajlott eseményt: „A kecskeméti fogadtatás hetek munkájának eredménye volt. A város méltóképpen és nevéhez illően fogadta a Szent Jobbot. Az ünnepi keret a szemtanúk megállapítása szerint nemcsak megütötte, de fölül is múlta az ország többi részén rendezett ünnepségeket. Kecskemét kitett magáért, impozáns fénnyel és pompával, soha nem látott tömegek, tízezrek vonultak fel.”70 – írta az újság 1938. június 29-én. A sajtószemelvény tehát megerősíti a fentiekben leírtakat, hiszen a rendezőbizottság a helyettes polgármesterrel, a hatóságok az egyházzal igazolták a „kettős szentév” Egyház és Állam „kéz a kézben” történő összefogásának sikerességét. Az események országos kiértékelése is hasonló képet mutat, hiszen az Actio Catholica igazgatója, Mihalovics Zsigmond, a rendezvény lezárása után a következő szavakkal jellemezte a kettős szentév programsorozatát: „Első Szent Királyunk jubileumi évében Budapesten lezajlott XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lelki előkészítésének csodálatos eredményeivel, majd az ünnepségek varázslatosan szép lefolyásával emlékként él minden magyar lelkében.”71

„Királyi pompával fogadta Kecskemét a Szent Jobbot”. K. K. 1938. június 29. 6. Uo. 3. 71 VPKL I. 1. m. 1938/3216. A Kongresszus rennovációja. Az Eucharisztikus Év eseményeire történő megemlékezés az események megújításával 1938–39-ben. „Általában legyen a plébániai és egyesületi élet vezércsillaga, hogy a lelkekben elmélyítse az Eucharisztikus életet. Ezért gyakrabban és megfelelő formában újítsuk fel az Eucharisztikus Kongresszus és a Szent Jobb országjárásának hagyományát. Ezek megkönnyítésére az A.C. Központ két kompozíció sorozatot készíttetett: egyet az Eucharisztikus Kongresszusról, egyet a Szent Jobb országjárásáról. A két sorozat január végére várható, mindkettőhöz alkalmas szöveg is fog rendelkezésre állni. Ugyancsak ké~ 126 ~ 69 70


Az események minden momentuma százezrek napjait határozta meg 1938. májusától egészen a 1938. augusztus 20-ig. A rendező bizottság és a Magyar Katolikus Püspöki Kar ezek után tehát nem is tehetett más, minthogy a magyarság által ebben a nehéz időszakban megélt lelki impulzusokat átemelje, megújítsa a következő években is.

szíttetett a Központ a Magyar Filmiroda útján három mozgókép sorozatot, egyet az Euch. Kongresszusról, egyet a Szent István jubileumi ünnepségekről, végül egy Szent István működését ábrázoló kultúrfilmet. Ezeket a – a beérkezett kimutatások figyelembe vételével – a Palatinus Filmforgalmi Vállalat (Budapest, Erzsébet Körút 56) fogja forgalomba hozni.” VPKL, I. 1. m. 1938/7116. ~ 127 ~

Hajagos Csaba

(A Szent Jobb Kecskeméten. Katona József Múzeum Fotótára – Bajtay Ferenc hagyatéka, 45353. számú felvétel)

(Újdombóvár, a Szent Jobbot szállító különvonat az állomáson – 1938. Fortepan.hu)

~ 128 ~

Egyház, cserkészet, Magyarország

Virág András Egyház, cserkészet, Magyarország „Olyan ifjúságra vár a magyar társadalom, amely érzi hivatásának erejét, amelynek van hite és lendülete, és amely elébe is akar állni a magyarság óriási munkájának. Erre a feladatra csak az az ifjúság alkalmas, amelynek vannak meggyőződései, vannak elvei, és tudja, hogy van célja és értelme az életnek.” Sík Sándor

A cserkészet alapelvei, születése1 A cserkészet megindulásától napjainkig önkéntes, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül. (Eleinte egy kritérium volt: a monoteizmus.) Máig is érvényes célját, alapelveit és nevelési módszereit az alapító, Lord Robert Baden-Powell (cserkészkörökben és a továbbiakban: BiPi) határozta meg. Ezek szerint a cserkészet alapvető célja, hogy életkoruknak megfelelően támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind egyénként, mind felelős állampolgárként helyi, nemzeti és nemzetközi közösségeik tagjaként.2 „Az ifjúsági mozgalom mélyen erkölcsi jellegét egyik ág sem emeli ki oly nagymértékben, mint a cserkészet. Az a nagy előnye is megvan bérmelyikkel szemben, hogy alkalmazkodik a nemzetek egyéniségéhez, anélkül, hogy elveiből bármit

Temesy Győző: Cserkészkönyv. Magyar Cserkészszövetség, Budapest, 1933.; Gergely Ferenc: A magyar cserkészet története 1910–1948. Göncöl Kiadó. Budapest, 1989.; Bodnár Gábor: A magyar cserkészet története. Püski Kiadó, 1989.; Bakay Kornél: Ragyogj cserkészliliom! Metrum. Budapest, 1989. 2 A Cserkészmozgalom Világszervezetének alap- és belső szabályzata (Constitution and By-Laws of the World Organization of the Scout Movement). Online elérhető: http://www.scout.org/en/our_organisation/governance/constitution (Letöltés időpontja: 2012. augsztus 11.) ~ 129 ~ 1

Virág András

is feladna.”3 Fontos kérdés, hogy ezen hitvallás mentén szétszálazható-e a magyar cserkészmozgalom és az egyházak által képviselt istenhit, vagy nem? Azért, hogy erre a kérdésre megalapozott választ tudjunk adni, fontos kitekintenünk úgy a nemzetközi cserkészetre, mint annak magyarországi ágának történetére. A helyi szokások befogadásával, és mint az a magyar regöscserkészet esetében történt, visszatükrözésével a mozgalom számos kultúrában egyedi arcot kapott. 

az USA-ban a Boy Scouts of America (BSA) cserkészei a vadnyugati határvidék képeit használják fel: ez nemcsak a kiscserkészek állatos jelvényeiben4 mutatkozik meg, hanem abban a feltevésben is, hogy az indiánok természet közeli élete olyan túlélési technikákat fejlesztett ki, amelyeket a képzési programokban is fel lehet használni.



Ezzel szemben a brit cserkészek, a The Scout Association szervezete az indiai szubkontinensről hozott képekkel dolgozik, mivel a mozgalom kezdeti éveiben, a Brit Birodalomban ez a régió kiemelt jelentőségű volt. Baden-Powell is személyes indiai tapasztalatainak köszönhetően tette Rudyard Kipling: A dzsungel könyve című könyvét a kiscserkészek életének keretévé; vezetőjüket például – a farkasfalka vezérének neve után – Akelának nevezték.



Magyarországon a regöscserkészet említendő meg, mint egyedi jellemző, amely Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, és még sokak munkásságát kiterjesztve a népi kultúra ápolását tűzte és tűzi ki céljául.

Világszerte a cserkészet valláserkölcsi alapon szerveződik, de szinte minden szövetség mást ért alatta.

Sík Sándor: A cserkészet. Magyar Szemle Társaság. Budapest, 1930. 7. Például ők a „beavers scouts”-ok, azaz hódok. ~ 130 ~ 3 4




A Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organization of the Scout Movement, röviden WOSM) mai alapszabálya az Isten iránti kötelesség alatt a spirituális elvekhez való ragaszkodást, az azokat kifejező valláshoz való hűséget érti, valamint az ebből fakadó kötelességek elfogadását.5



A BSA szigorúbb irányvonalat követel, ezzel kizárva az ateistákat.6



Az Egyesült Királyságban működő The Scout Association a felnőtt vezetőktől megköveteli egy felsőbb erő elismerését, de nem zárja ki az ateistákat a cserkészmunkából, amíg az illetékes vezető meg van győződve arról, hogy a vezetőjelölt elfogadja a cserkészet értékeit és támogatni fogja a fiatalok hitbeli fejlődését.



A Magyar Cserkészszövetség valláserkölcsi alapokon áll, és a magasabb szintű vezetőktől (segéd- és cserkésztisztek) elvárja, hogy felekezetük előírásai szerint gyakorolják vallásukat.7 Alapszabályuk a kezdetektől leszögezte, hogy feladata „a magyar ifjúság jellemének, tudásának és testének nevelése által a szebb magyar jövő előkészítése.”8 Ahogyan Sík Sándor megfogalmazta a (magyar) cserkészet küldetését: „nem a felnőtt nemzedékből indul ki, hanem magából az ifjúságból.”9 Ez nem zárja ki a felnőttek részvételét, de kialakít egy olyan bizalmi viszonyt a szereplők között, mely a fiatal vezetőket az önnevelés mással nem pótolható útjára tereli. „Nem szakad el a felnőttektől és nem áll a társadalmon kívül (…) beilleszkedik a társadalomba s belülről fog hozzá javító munkájához.”10

A Cserkészmozgalom Világszervezetének alap- és belső szabályzata. Boy Scouts of America National Council, 2006. Online elérhető: www.bsalegal.org/duty-to-godcases-224.asp. (Letöltés időpontja: 2013. augusztus 30.). Fontos megjegyezni, hogy a Boy Scouts of America az ezzel kapcsolatos eddig lefolytatott valamennyi bírósági pert megnyerte. 7 Magyar Cserkészszövetség Vezetőképzési, képesítési, megbízatási és igazolási szabályzata, 1. Általános feltételek. Online elérhető: http://www.cserkesz.hu/oib/wpcontent/uploads/2008/01/vkkmisz_20001007.pdf. (Letöltés időpontja: 2013. július 10.) 8 A Magyar Cserkészszövetség Alapszabályzata. Magyar Cserkészszövetség. Budapest, 1928. 5. 9 Sík: A cserkészet, 6. 10 Uo. 7. ~ 131 ~ 5 6

Virág András

A cserkészmozgalom alapjait BiPi a második búr háborúban (1899–1902) rakta le. Baden-Powell Mafeking erődjét védte ötszörös búr túlerő ellen. Az ostrom során (1899–1900) önkéntes fiatal fiúkból futár-, elsősegély- és figyelőszolgálatot szervezett, így egyrészt nekik is elfoglaltságot adott a hosszú ostrom alatt, másrészt katonáit más feladatokra tudta átcsoportosítani. A fiatalok megbízhatóan teljesítették feladataikat, ezért egy iránytűt és lándzsahegyet ábrázoló jelvényt ajándékozott nekik (a cserkészliliom, mint a cserkészek legfőbb szimbóluma is BiPi iránytűjének északi irányt mutató stilizált liliomából ered). 1899-ben kiadott katonai kiképzési kézikönyvét (Aids to Scouting) elkapkodták a boltokból, és számos tanár és ifjúsági szervezet használta segédanyagként. 1906. júliusában az USA-ban élő, de kanadai illetőségű Ernest Thompson Seton elküldte BiPi-nek a The Birchbark Roll of the Woodcraft Indians című könyvét. Nem sokkal ezután találkoztak, és összevetették tapasztalataikat, pedagógiai elképzeléseiket a fiatalok képzéséről. 1907 nyarán huszonegy különböző társadalmi hátterű fiút gyűjtött össze, és egy egyhetes nyári tábort szervezett, hogy nevelési programját a gyakorlatban is kipróbálja. Ezt az angliai Brownsea Islanden tartott tábort tekintjük a cserkészet megalapításának. 1908-ban megjelent a Scouting for Boys11 (Cserkészet fiúknak) című könyve, amely az Aids to Scouting előző évi tapasztalatokkal bővített és frissített ifjúsági változata volt. Baden-Powell eredeti elképzelései szerint ötleteit már létező ifjúsági szervezetek, például a Boys' Brigade használhatták volna nevelési programjukban, azonban spontán módon sorra kezdtek alakulni a cserkészcsapatok, amelyek a segítségét kérték. Természetesen támogatta őket, és így megindult a cserkészmozgalom terjedése.

A XX. század negyedik legolvasottabb könyvének magyar kiadásával többször is próbálkoztak, de csak részek jelentek meg (Szilassy Aladár 1908-ban, majd 1911-ben Kanitz István látott neki a fordításnak), legutóbb Illy József, aki a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége kiadásában 1994ben jelentette meg az eddigi legteljesebb fordítást. Érdekesség, hogy a fordító 1988. október 12én kiállt a valláserkölcsi alapon szerveződő cserkészet mellett, aláírta az alapító nyilatkozatot és 1989 augusztusában is még a MCSSZ sajtóbizottságát vezette. ~ 132 ~ 11


BiPi a cserkészprogramot, azaz a próbarendszert eredetileg a 11-18 éves fiúknak írta, de ahogy a mozgalom nőtt, nyilvánvalóvá vált az igény vezetőképzésre, ahogy a fiatalabb és idősebb fiúk, illetve lányok számára szóló programokra is. Baden-Powell nem tudott egymaga támogatást nyújtani minden hozzá forduló csapatnak, így az első cserkészvezető-képző táborokra már 1910-ben (Londonban) és 1911-ben (Yorkshire-ben) sor került. Baden-Powell azt akarta, hogy a képzések, amennyire csak lehet, gyakorlatiasak legyenek, bátorítva a felnőtteket a cserkészvezetői feladatok vállalására. A cserkészet megindulása Magyarországon, 1910–1933 Magyarországon a cserkészmozgalom az 1910-es években kezdte meg hódítását. A Nagybecskereken megjelenő Torontál című politikai napilap 1910. július 14-én, csütörtökön megjelenő számában jelent meg a hír: „A nagybecskereki községi főgimnázium 228 oldalon megjelent kötetet kitevő értesítőjét értékessé teszi Králik László tanárnak a Boy Scouts, az angolok legújabb ifjúsági egyesületéről írt szép ismertetése, amely az értesítőből 134 oldalt foglalt el. Akit nevelési kérdések általában érdekelnek, az igaz érdeklődéssel fogja figyelemmel olvasni, hogyan próbálják Angliában azt a fontos iskolai kérdést megoldani, hogy a középiskolákban a szellemi művelés túltengésének gátat emeljenek, és többet törődjenek az ifjúság testi és erkölcsi nevelésével. Az egyesület tagjai 12-18 éves fiúk, akikkel szemben igen nagy követelésekkel lépnek fel. Meg kell nekik ismerkedniök az élet mindennemű követelményeivel, kint kell nekik a szabadban tartózkodniok, meg kell tanulniok kunyhót építeni, fát vágni, tüzet rakni, sütni, főzni, csónakázni, kerékpározni, úszni, gyalogolni. Embereket, állatokat megfigyelni. Meg kell tanulnia a higienikus életmód szabályait, testét mindenféle játékokkal és sportokkal edzenie kell stb. stb. Mindezt az ifjak a szabad délutánokon, a vasár- és ünnepna-

~ 133 ~

Virág András

pokon és a nagy szünidőben gyakorlatilag sajátítják el. Hogy mennyit és mit lehetne a cikkben mondottakból nálunk megvalósítani, arról sokat lehetne beszélni. Az igen szép, tanulságos cikk olvasását ajánljuk mindazoknak, akik modern tanügyi kérdések iránt érdeklődnek.”12 A feltett kérdésre a történelem hozta meg a választ. Králik kezdeményezése futótűzként terjedt szét az egész országban. A magyarul megjelentetett Boy Scouts ismertetése alapján országszerte több helyen egyszerre indult meg a cserkészmunka. Magyarországra ráadásul egyidőben két köntösben is megérkezett a cserkészet eszméje: az egyik az egyházi iskolákban hódított és a Zászlónk c. regnumi13 újságnak köszönhetően Magyar Cserkészszövetség néven, míg a másik elsősorban a fővárosi világi és zsidó iskolákban Magyar Őrszem szervezetében öltött testet. A Magyar Cserkészszövetség 1912. december 28-án a Kálvin téri református főtemplomban alakult meg. 1913. június 28-án a két szervezet Magyar Cserkészőrszem-szövetség néven egyesült, amelyből hamarosan kikopott az „őrszem” szó, így Magyar Cserkészszövetség néven hódította meg a magyar ifjúságot. 1913. július 4. és 21. között tartották a ma már legendává lett „vági tutajutat”, amikor is Kralovántól14 Komáromig ereszkedett le hat tutajon 105 cserkész (köztük néhányan a magyar „alapító atyák” közül).15 A 300 km-es, 17 napos túrán farönkökből összeállított tutajokra, deszkából fabódékat ácsoltak, amelyek Torontál, XXXIX. évfolyam/158. szám, 1. A Regnum Marianum világi katolikus papi lelkiségi mozgalom, mely a XIX. század végén, Budapest egyik (akkor még) külső kerületében indult útjára. Ezek a papok többnyire hittant oktattak a környező iskolákban, és különös figyelmet fordítottak a szegény gyerekekre. A Regnum Marianum hivatalos megalapítása 1902-ben történt, amikor Rómában bejegyezték „Mária-kongregációként”. A cserkészmozgalom magyarországi megjelenésekor a Regnum a módszer egyik első alkalmazójaként a MCSSZ megalapításakor az alapítók között volt. A cserkészet és a Regnum Marianum között a hivatalos kapcsolat az 1940-es években megszűnt. A Regnum Marianum tevékenységét elsősorban a hittanoktatáson, cserkészfoglalkozásokon és a 10-20 ezer példányban havonta megjelenő, a 10-18 éves korosztálynak vonzó katolikus életmodellt bemutató Zászlónk újságon keresztül fejtette ki. Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, Szent István Társulat, Budapest és www.regnum.hu 14 A Vág és az Árva folyók összefolyásánál, Árva vármegye. 15 Köztük Sík Sándor piarista, Izsóf Alajos regnumi atya. ~ 134 ~ 12 13


vezetését gyakorlott (szlovák) tutajosokra bíztak, az ifjak csak kisegítő feladatokat láttak el. Az útról – ma úgy mondanánk: – blogszerű napi jelentkezésekkel tudósított a Zászlónk. Ennek hatására újabb lendületet vett a mozgalom magyarországi terjedése. Manapság természetesen mindkét mozgalom, úgy a regnum, mint a cserkészet, saját születésében, megerősödésében fontos elemként ismeri el ezt az „első országos cserkésztábort”.

A cserkészszövetség, miután a Tanácsköztársaság betiltotta, 1919. szeptemberében alakult újjá. Az alakuló ülésen csak a „szocialista-kommunista úttörőcsapatokban magukat nem kompromittált” cserkészvezetők vehettek részt. Az alapszabály szerint a mozgalom feladata lett a „talpraesett, a gyakorlati életben jártas, természetszerető, vidám és mindenekelőtt istenhívő” ifjak nevelése, ekkor került ki a magyar cserkészliliomból a tíz cserkésztörvényre emlékeztető ötágú csillag (1919 után idehaza már nem csak arra emlékezetett). Minden fennálló politikai rendszer egyik legfontosabb feladata a saját utánpótlásáról való gondoskodás, így is biztosítani a nemzedékeken átnyúló lehető legnagyobb stabilitását. „Akié az ifjúság, azé a jövő.”16 Az 1920 után Magyarországon berendezkedő rezsim hamar felfedezte magának a cserkészetet, mint jellemformáló, láthatóan konzervatív (egyházhoz, hazához hű, „jó állampolgárt” nevelni akaró, tehát a társadalmi berendezkedést elfogadó) mozgalmat. Kezdettől megpróbálta a lehető legjobban befolyásolni, saját irányítása alá vonni ezt a brit gyökerekkel rendelkező – azaz önállóságra nevelő – kitűnő nemzetközi ösz-

16

Sík: A cserkészet, 6. ~ 135 ~

Virág András

szeköttetésekkel rendelkező ifjúsági civil szervezetet. A magyar cserkészet programja azonban addigra – Sík Sándor, Karácsony Sándor, Temessy Győző és társaik jóvoltából – nagyjából beérett, összeállt egy egésszé. Ezek a nagyszerű pedagógusok megnyerve a cserkészet ügyének többek között Teleki Pált is, a társadalmi támogatást elfogadták, de nem engedték „államosítani” a cserkészetet. Ezért volt fontos az ország akkori vezetőinek, hogy 1921. december 19-én a nemzetgyűlés elfogadja a leventemozgalmat létrehozó ún. testnevelési törvényt (1921/LIII. tv.). Ez a végrehajtási utasítással, azaz az 1924. január 31-én közzétett 9000/1924. sz. vallás- és közoktatási miniszteri rendelettel együtt a világon először kimondta, hogy a testnevelés az állam feladata. Azért, hogy ennek megfeleljen, létrehozta a levente egyesületeket, és elrendelte, hogy az iskolát elhagyó ifjúság (pontosabban a nemzetnek minden férfi tagja) 21. életévének betöltéséig köteles részt venni a levente egyesületek keretei között megszervezett foglalkozásokon. Ezen foglalkozások alól a cserkészek bizonyos esetekben mentesültek.17 A cserkészet – mint legálisan működő ifjúsági szervezet – feladata (a törvényi erővel létrehozott leventemozgalommal egyetemben) a fennálló hatalom céljainak támogatása, és terjesztése a felnövekvő nemzedékek körében, bármelyik részéből is érkezzenek a társadalomnak. A cserkészet – bár nem volt tömegmozgalom18 a szó későbbi „úttörői kötelező” értelmében – természetesen igyekezett a társadalom minden lehető szegletébe eljutni és megérinteni. 1920-ban számos előrelépés történt a szervezetben. Elindult a Magyar Cserkész című havi (majd kétheti) lap, megjelentek a vízi- és a kiscserkészek, ekkor alakult meg a Nemzetközi Iroda (a WOSM közvetlen elődje), amelynek az MCSSZ is alapító tagja lett.

Hardi (Halpern) Róbert közlése. 2006. április 6-i interjú. Készítette: Virág András. A gödöllői „dzsembori” idejében majdnem ötvenezren végeztek aktív cserkészmunkát a 8,6 milliós Magyarországon (ez az elérhető korosztálynak – 2.036.540 fő –elenyésző része). A cserkészet azért ennél több embert érintett, hiszen a MCSSZ az éppen aktívakat tartotta számon, akik időközben „kiforogtak” a rendszerből nincsenek benne az ötvenezer főben. Online elérhető: http://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html (Letöltés: 2012. augusztus 11.) ~ 136 ~ 17 18


Az 1920-ban tartott első Cserkész Világtalálkozón (dzsemborin) a magyar cserkészek – mint az első világháborúban vesztes nemzet tagjai – még nem vehettek részt. Nem így a másodikon, 1924-ben, ahol a tábori versenyeken a brit és amerikai cserkészek után a magyarok bizonyultak a 3. legjobbnak. 1929-ben a harmadik Cserkész Világdzsemborin már az összesítésben a magyarok bizonyultak a legkiválóbb cserkészeknek. Így aztán a magyar cserkészmozgalom számára óriási lehetőség volt, hogy az első világháborúban tönkretett, szétszabdalt Magyarország nyerte az 1933-as, sorban a negyedik dzsembori rendezési jogát. A Gödöllői Királyi Kastély kertjében közel harmincezer cserkész táborozott, melyre nagyon különleges terv készült, hiszen ez volt a cserkészet történetében az első, ahol nem kvázi diákolimpiát tartottak (mintegy válaszul a mindenhol erősödő nacionalizmusra), hanem egy fajta kulturális találkozót terveztek a Teleki Pál főcserkész vezette szervezőcsoportok, azaz törzsek. Ennek eredményeként az 1933as – a nemzetközi cserkészmozgalomban is jelentős eseményként számon tartott19 – dzsembori egy sor, a MCSSZ-ben korábban már észlelt problémát felerősített,20 ami elgondolkozásra és programja újragondolására késztette a szövetség vezetését. Cserkészet és egyház Magyarországon Az 1924-ben Kalocsán megjelent A cserkészpedagógia alapelve Aquinói Szent Tamás elméletének világánál21 című munkájában Dr. Erdey Ferenc, a kalo-

A brit cserkészszövetség Gilwell-parki központjában egy falon fel van sorolva az összes dzsembori. A felsorolás elején az évszámok, majd sorszámok, majd a helyszínek következnek. 1933hoz ezt írták: „1933. The Hungarian Jamboree, Gödöllő”. 20 Többek között ekkor derült ki az országos vezetés számára, hogy a dzsembori-szervezés nagy buzgalmában cserkésszé vált felnőttek igencsak felületesen kezelték pl. a cserkésztörvény betartását, pedig az adja a „lelkét” a mozgalomnak. Bodnár Gábor közlése, 1993. augusztus. Juliannamajor, 51/a KMCSSZ tiszti tábor. 21 Erdey Ferenc: A cserkészpedagógia alapelve aquinoi Sz. Tamás elméletének világánál. Árpád Részvénytársaság Könyvnyomdája. Kalocsa, 1924. ~ 137 ~ 19

Virág András

csai szentszéki jegyző kifejtette: „Milyen állásfoglalást találunk a katholikus egyház részéről a cserkészettel szemben? A katholikus nevelők hazánkat kivéve kezdetben nem kis fokban idegenkedtek tőle. Idegenkedésük főoka nemzetközi szervezete és vallási semlegessége volt. Magyarország volt az első állam, hol a katholikus nevelők teljes lelkesedéssel karolták fel, és a RM (Regnum Marianum – a szerző beszúrása) nevelőinek érdeme, hogy ifjúsági lapjaik révén a cserkészetet nem csak meghonosították, hanem valláserkölcsi alapra helyezték és a katholikus világnézet kereteibe állították.” A szerző ezután írásában összehasonlítja a cserkészet alapelvét és Szent Tamás elméletét a jóra törekvésről, amely minden emberben, emberpalántában benne van. Azt tartja, hogy a korábbi „pedagógiai elv kiinduló pontnak az erkölcsi elveket a törvényt vette fel.”22 A cserkészpedagógia azonban szakított ezzel a felfogással és fő gondolatának azt tartja, hogy „az ifjú önmagára rátaláljon, felismerje vére tüzes atomjaiban, lelke titkos rejtekeiben lappangó erőit.23 Ez a módszer tehát nem felülről indul ki, hanem alulról, nem a törvényből, hanem a gyermekből.”24 Tehát pont az eddigi pedagógiai alapelveket megfordítva hat: micsoda természetes erők vannak az ifjak lelkében, amelyek a törvénynek használnak, amit a hasznukra fordíthatnak? Nem az ifjak tettvágyát akarja legyűrni, hanem azt szeretné elérni, hogy ezek az erők jó irányba vigyék őket. Így már érthető, hogy a cserkésztörvény miért „pozitívan” lett megfogalmazva (pl.: „A cserkész testben és lélekben tiszta.”), szemben a tízparancsolat tiltó megfogalmazásával (pl. „Ne paráználkodjál!”). A cserkészet feltételezi mindenkiben a jónak csíráját, erős feltételezése, hogy a fiatalok alapjában jók, mert a tettvágy, az energia, ami a lelkük mélyén lappang, ha öntudatra ébred, a legszebb erényekké tudnak fejlődni. Ehhez egyik legfontosabb eszközének tekinti az önismeretet, így is erősítve benne az értékesség tudatát, hogy egyszeri és megismételhetetlen, fontos része a Teremtésnek.

Erdey: A cserkészpedagógia alapelve aquinoi Sz. Tamás elméletének világánál, 7. Sík Sándor (szerk.): Magyar Cserkészvezetők könyve. Magyar Cserkészszövetség. Budapest, 1934. 12. 24 Erdey: A cserkészpedagógia alapelve aquinoi Sz. Tamás elméletének világánál, 7. ~ 138 ~ 22 23


Ahogyan ezt Krisztus is hirdette az evangélium szerint. Ezért volt fontos az egyházaknak a cserkészet, mert megtalálták benne azt, a mással nehezen helyettesíthető eszközt az ifjúsági evangelizációra. A 110 éves Regnum Marianum történetét feldolgozó konferencia megvizsgálta, hogy a Regnum és a cserkészet – máig hatóan – milyen kölcsönhatásban álltak egymással; ekkor került előtérbe az az érdekes szempont, hogy milyen is volt ezen két mozgalom kapcsolata az állam által is elismert, bejegyzett szabályzatok tükrében? Érdekes megfigyelni, hogy minden nagyobb rendezvény után 23 évvel változott az alapszabály [pl: 1913 (Vági tutajút) - 1919 (ekkor a háború négy évre befagyasztott szinte minden polgári ügyet); 1926 (Megyer) - 1928; 1933 - 1936]. Ezen alapszabályok elfogadásakor – a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint – mindig volt valamilyen papi, regnumi, lelkészi közreműködés, pl.: levezetőelnök, jegyzőkönyvvezető, hitelesítő stb. Megfigyelhető, hogy a MCSSZ vezetésében (elnökként, az országos intézőbizottság (választmányi) elnökeként/tagjaként, országos vezetőtisztként,25 kiscserkész-vezetőtisztként stb.) is mindig komoly részt vállaltak a regnumi, világi papok, lelkészek. Nem beszélhetnénk komoly pedagógiai segédletekről, hiszen a vezetői kézikönyvek (pl. Őrsvezetők könyve) jelentős részét is egyházi személyek írták, és nem csak azok vallási, egyházi részeit. Mindennapos vezetői segédletnek számított a Zászlónk, a Vezetők Lapja stb. is. Ugyanígy az egyházak és cserkészet összefonódásáról árulkodik magának az MCSSZ-nek a szervezete is, hiszen a MCSSZ tagjai nem a cserkészek voltak, hanem az ún. szervezőtestületek: iskolák (a második világégés előtt javarészt egyházi fenntartással), plébániák, gyülekezetek, egyesületek, üzemek. Jellemző, hogy a RM egyedüliként kapott arra lehetőséget, hogy egyszerre több cserkészcsapatot fenntartson.

Tulajdonképpen a cserkészet „szakmai vezetője”, ő felel a cserkészprogramért (cserkésznyelven: próbarendszer), a vezetőképzéséért stb. ~ 139 ~ 25

Virág András

A szoros együttmunkálkodásra, problémamegoldásra kiváló utalást találunk abban a dzsembori sikeres lebonyolítása utáni időből származó, 1934-ben kelt köszöntőlevélben, amit a RM negyedszázados fennállásának ünnepére küldött az éppen akkor regnáló vezetőtiszt: „ha nagy szövetségi problémák vetődtek fel – esetleg a mozgalmunkat fenyegette valami – a Regnum, a Piaristák és a BKIE26 öregjei ültek össze, hol itt, hol ott, és megerősítettük a szövetséget is. Kevés ilyen tartóoszlopa van a kedves mozgalmunknak, mint amilyen a Regnum is.” A dolgozat elején feltett kérdésre: miszerint „szétszálazható-e a cserkészet magyarországi ága és a történelmi keresztény egyházak által képviselt istenhit?”, a válasz egyértelmű nem. Ha a cserkészetből kiemeljük a vallást, ami megmarad a cserkészetből – elsorvad. Ahogyan ez történt 1948 után az úttörőkkel (akik a cserkészvagyon átvétele mellett, a valláserkölcsi alapon szerveződést és a cserkészet önkéntességét kivéve gyakorlatilag az összes cserkészmódszert is átvették), és amint ez történt 1989 után a valláserkölcsi alap nélkül megszervezett Magyar Cserkészcsapatok Szövetségével is 1994-ben.

Budapesti Keresztyén Ifjúsági Egyesület: 1883-ban alakult. Az első cserkészcsapatot ifj. Dr. Szilassy Aladár gyermekorvos kezdeményezésére ezen egyesület alapította 1910-ben, Papp Gyula személyében 1912-ben kezdeményezői voltak a Magyar Cserkészszövetség megalakulásának is. ~ 140 ~ 26


Sík Sándor (1889–1963)

(Cserkészek – 1942. Fortepan.hu)

~ 141 ~

Virág András

~ 142 ~

Keresztény gondolkodók az 1942-es lillafüredi konferencián

Vári Árpád Keresztény gondolkodók az 1942-es lillafüredi konferencián 1942. novemberében Magyarország már közel másfél éve hadviselő félként vett részt a második világháborúban, amikor Antal István, nemzetvédelmi és propagandaminiszter1 szervezésében háromnapos tanácskozáson vettek részt a politikai és katonai vezetés prominensei az író-, illetve újságíró-társadalom meghívott képviselőivel a Borsod vármegyei Lillafüreden. A konferencia fókuszában a magyar sorskérdések álltak az államhatalom részéről jelenlévők és a közel 50 író2 közötti párbeszédben. Az 1945-ös szovjet megszállást követően a kommunista diktatúra igyekezett (elhallgatni) ellehetetleníteni a találkozóról szóló bármiféle eszmecserét, de ha bármilyen kontextusban felvetődött e téma, a lehető legrosszabb fényben próbálták azt beállítani. Az 1989-ig általánosan elfogadott értelmezés szerint az írókat a hatalom képviselői rá akarták venni a háború melletti propagandára.3 Így vált Lillafüred a történeti emlékezetben az árulás, a Horthy-rendszer „háborús erőfeszítéseivel” való kollaboráció szimbólumává. Az

Antal István (Kenderes, 1896. február 18.–Budapest, 1975. október 11.): politikus, miniszter. Gömbös Gyula munkatársa, majd sajtófőnöke. 1942. április 17-től tárca nélküli propaganda miniszter egészen 1944. március 22-ig. 2 Az írók teljes névsora: Ádám Jenő, Asztalos István, Bibó Lajos, Bókay János, Csathó Kálmán, Dallos Sándor, Darvas József, Erdei Ferenc, Erdélyi József, Féja Géza, Gáspár Jenő, Gedényi Mihály, Gulyás Pál, Harsányi Lajos, Harsányi Zsolt, Herceg János, Illés Endre, Illyés Gyula, Juhász Géza, Kádár Lajos, Karácsony Sándor, Kállay Miklós (csak névrokona a miniszterelnöknek – V. Á.), Kodolányi János, Komjáthy Aladár, Kós Károly, Makkai Sándor, Márai Sándor, Mécs László, Nagy István, Németh László, Nyírő József, Orbók Attila, Pálóczi Horváth Lajos, Possonyi László, Sinka István, Somogyváry Gyula, Sőtér István, Cs. Szabó László, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Szíj Gábor, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tersányszky Jenő, Thury Lajos, Thurzó Gábor, Tompa László, Tóth László, Várkonyi Nándor, Veres Péter, Vojnovich Géza, Wass Albert gróf, és Zilahy Lajos. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 4.1. A-704 9–10. 3 Többek között Sándor Iván: A föld alá vitt tények üzenete. Don-kanyar, Lillafüred, Szárszó. In: Kortárs. XXVII. évfolyam, 1983. augusztus. 1258–1275., ill. Erki Edit: Lillafüred, 1942. In: Élet és irodalom. XI. évfolyam, 37. szám, 1967. szeptember 16. 5. ~ 143 ~ 1

Vári Árpád

emigrációban már korábban, de különösen az 1989-es rendszerváltoztatást követően bizonyos szerzőknél az egyértelműen negatív megítélés valamelyest enyhült4, a konferencia – jelentőségéhez képest – azonban még mindig nem foglalta el méltó helyét sem a történetírásban, sem a történeti emlékezetben. Jelen tanulmányban a konferencián résztvevő keresztény gondolkodók, egyházi személyek megnyilatkozásait fogom behatóbban ismertetni. A lillafüredi találkozót jellegéből adódóan szorosan nem tekinthetjük az egyháztörténet részének, azonban több oka is felmerül annak, hogy miért érdemes vizsgálnunk ebből a szempontból is. A lillafüredi három napot rövid és hosszú távú elképzelésekkel szervezték meg. Rövidtávon a társadalom felé óvatosan közvetített, és minél jobban előkészített kiugrás és akár egy újabb háborúra való felkészítés lebegett a szervezők szeme előtt,5 hosszabb távon a megmaradás jelszaván túl a második világháború után bekövetkező elkerülhetetlen változásokra hívták fel az írók figyelmét – és később, többek között rajtuk keresztül kívánták erre felkészíteni a társadalmat –, illetve kérték ki a tanácsukat a hatalom képviselői. Az akkori vezetők – elsősorban Kállay Miklós miniszterelnök, Szombathelyi Ferenc honvéd vezérkari főnök és Antal István – tisztában voltak vele, hogy a világégés után – függetlenül attól, mi lesz a háború kimenetele – a rendszert (az európait sem) az addigi formájában nem lehet tovább fenntartani.6 Több felszólalásból is megerősítést nyert, hogy abban az esetben, ha a jelenlévő politikai és katonai vezetőknek

Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. Püski. Budapest, 1989. 373., Petrik Béla: A lillafüredi találkozó. In: Borbándi Gyula–Molnár József–Sztáray Zoltán (szerk.): Új látóhatár, XL. évfolyam, 4. szám. 525.; Standeisky Éva: Nemzetféltők. Írók, politikusok, katonák 1942-ben Lillafüreden. I-II. In. 2000. 1999. július-augusztus. 44–53. és 47–56. Megjelent még: Standeisky Éva: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2005. 15–54. 5 1942-ben Kállay Miklós miniszterelnök vezetésével az angolok oldalán való kiugrás, majd átállás kérdése még reális célkitűzés volt, amiért Kállayék sok erőfeszítést is tettek. Emellett akár egy esetleges háború a románokkal is igen valószínűnek tűnt– gondoljunk csak az 1940-es válságra. 6 Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök előadásából: „Ez Tisza István tragédiája is, aki véresen bukott le a politika porondján, mert nemzetét a zord kötelességteljesítés útjára akarta vezetni még erőszakkal is. Látta és érezte a nagy idők közeledtét… […] Érezte, hogy közeledik a történelmi óra, amidőn a nemzetnek síkra kell szállnia múltjáért és jövőjéért. […] Kis nemzeteknek nem szabad hősködniök. De a kis nemzetnek hősnek kell lennie, mert különben elpusztul. Vállalnia kell ezt a hősi sorsot. […] Magyarország most hősi korszak előtt áll, sőt már benne is van. Hősi lelkekre ~ 144 ~ 4


bármiféle beleszólása lesz a háború utáni Magyarország életébe, az egyházakra és a keresztény világnézetre továbbra is fontos szerep vár, betöltve ezzel egyik legfontosabb hivatásukat, a társadalomformáló szerepüket. Ezt támasztotta alá a meghívottak között helyet foglaló keresztény, sőt egyházi gondolkodók, írók és újságírók jelenléte, név szerint: Karácsony Sándor, Makkai Sándor, Tóth László, Possonyi László, Harsányi Lajos és Mécs László. A találkozó három napja egy-egy nagyobb témakör köré csoportosult. Első nap a nemzetnevelésről tanácskoztak, ezt követte a honvédelemről, utolsó nap pedig az írók helyzetéről – a cenzúrától a papírhiányon át a nyugdíj kérdéséig – és annak jobbá tételéről tartott eszmecsere. A konferencián elhangzottakat két jegyzőkönyvből ismerhetjük. Az első, ismertebb szövegváltozatot a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik.7 Ezt gondozta a háború után nem sokkal Kristó Nagy István,8 majd adta ki nyomtatásban 1994-ben a hiányos jegyzőkönyvet.9 Az öszszesen 26 felszólalást – többek között Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökét, Márai Sándorét, Darvas Józsefét, Zilahy Lajosét, Somogyváry Gyuláét, Féja Gézáét és Antal Istvánét – nélkülöző dokumentumból a hat tárgyalni kívánt személyből Mécs László felszólalásai hiányoznak egyedül.10 Az ő beszédei, az összes hiányzó felszólalással együtt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található teljes jegyzőkönyvben lelhetőek fel. Az eredeti, teljes jegyzőkönyvet Püski Sándortól kobozták el a hatóságok,11 annak 1962-es letartóztatása után

van szükség, akik vállalják a hősi korszak nagy feladatait, véres brutális harcokban a fronton és a nehéz küzdelmes életet a front mögött.” ÁBTL 4.1. A-705. 132–133. 7 Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) V.4308/3. „A Lillafüredi Írótalálkozó felszólalásai Márky-Zay Lajos bejegyzései alapján.” 8 Kristó Nagy István (1921. június 16.–2010. augusztus 11.): irodalomtörténész, művészettörténész, kritikus. 9 Kristó Nagy István (szerk.): A lillafüredi írói értekezlet. (1942. november): jegyzőkönyv. Budapest, 1994. A jegyzőkönyv lényegében használhatatlan komolyabb munkára, ahogy azt Standeisky Éva is megjegyzi 2000-es írásában. 10 Kristó Nagy István Mécs László három felszólalásából két esetben jelezte a hiányt, a harmadiknál azonban nem. 11 ÁBTL V-147275/2. Vizsgálati dosszié Dr. Zsigmond Gyula és társai ügyében. ill. Püski Sándor: Könyves sors – Magyar sors. Püski Kiadó. Budapest, 2002. 70–71. Ezt eredetileg Molnár Sándor~ 145 ~

Vári Árpád

végzett házkutatás alkalmával, majd erről készített az állambiztonság átiratot 1963. január 3-ai dátummal.12 Mécs László hozzászólásainál ezért csupán erre a forrásra tudok hivatkozni, a többi esetén megjelölöm a Kristó Nagy-féle „jegyzőkönyvben” található oldalszámokat is. A nemzetnevelő Karácsony Sándor Az 1891-ben született pedagógiai és filozófiai munkáival ismertté váló író, a hazai cserkészmozgalom egyik vezető személyisége, Karácsony Sándor tartotta a lillafüredi tanácskozás első napjának bevezető előadását. A számos református szervezet, köztük a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) vezetőjére a pedagógia és neveléstudomány területén szerzett hírneve miatt esett a választás, hogy a nemzetnevelésről szóló eszmecserét az ő szavai vezessék fel. Kevésbé gyakorlatias, sokkal inkább elméleti előadása középpontjában a viszonyulás kérdése állt: hogyan viszonyul egymáshoz az író és a nemzetnevelés, az író és a közönsége, miképpen alakul a tanár és a diák kapcsolata. A viszonyok kérdése a korszellem változása miatt kapott nagy hangsúlyt Karácsony felszólalásában. Véleménye szerint az európai kultúra mélyreható változás küszöbén állt a 20. században első felében – függetlenül a háborútól –, amit ahhoz hasonlított, ahogy valaki ifjú serdülőből felnőtt emberré válik. A felnőtt ember annyiban különbözik a gyermektől és az ifjútól, hogy tudatosan kezd viszonyulni a másik emberhez, elfogadja a másik ember jogait, gondolatait, és ehhez mérten alakítja ki a másikkal való kapcsolatát – szemben a gyermekkel, aki csupán eszközként tekint a többi emberre.13 Karácsony szorgalmazta, hogy ennek a művészetben, kiváltképpen az irodalomban meg kell jelennie – de ne úgy, mint egy felfedezett újdonság, hiszen a művészet akkor válik klasszikussá, ha ráérez a korszellemre és azt tól, a Nemzetvédelmi és Propagandaminiszter Hivatalának osztályvezetőjétől, a lillafüredi találkozó egyik fő szervezőjétől kapta kölcsön Püski. PIM – Molnár Sándor hagyaték. Dr. M.S. – Püskinének. 12 ÁBTL 4.1. A-704. 112. 13 ÁBTL 4.1. A-704. 15–16. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 11–12. ~ 146 ~


nem csupán közvetíti, hanem együtt is él vele, előbb tudatosan, majd ösztönösen a viselkedése, világnézete alapjává teszi, ő maga lesz a korszellem megfogalmazója és részben alakítója. Az irodalom területén ennek alapját az őszinteségben látta Karácsony. Az író művén keresztül őszintén odaadja magát az olvasónak, amire az olvasó őszintén, magát adva befogadja az író gondolatait. Mindez végül a minden ember lelkébe teremtett isteni alapon keresztül találkozik, az író és olvasója így közösen alkotják meg a művet.14 Az íróknak azt tanácsolta Karácsony Sándor, hogy őszintén írjanak, és ne politizáljanak. Politika alatt nem a közügyekkel való foglalkozást értette, hanem az irodalompolitikát, ami gyakran az alkotóművésszel ellentétes. Példának hozta fel Petőfi és Arany levelezését: szerinte, ha a két géniusz azt a fajta népiességet valósította volna meg, amit ők irodalompolitikájuk eszméjének tartottak, akkor rég nem emlékezne rájuk senki, mert tökéletesen ellentétes volt azzal, amit alkotásaikban kifejeztek.15 A tudományra is kitért röviden Karácsony. Amit a művészetben az őszinteségnek, azt kell képviselni a tudományban a világosságnak, amikor a megváltozott korszellemre világosan képes reagálni a tudomány. Értelmezésében tudósnak azokat az embereket fogadta el, akiknek vannak problémáik, akiknek problémát, kihívást jelent egy adott helyzet, mert a legjobbat akarják abból kihozni, ami a haladás és fejlődés egyetlen iránya lehet. Véleménye szerint, akinek nincsenek problémái, akinek mindenre kész válaszai vannak, csupán tudása és tökéletesnek (ható) okfejtései, azok nem tudósok, hanem szakemberek, akikkel semmit sem tud a tudomány fejlődni.16 Az írót az értelmiség érzelmi részeként írta le Karácsony, míg az államhatalmat az értelmi résznek. Az államhatalom nem egyenlő a politikával, mert míg előbbi a jelenre reagál és cselekedni kíván, addig az utóbbi a jövőt akarja megnyerni és csupán víziói vannak. A nép ösztönösségét a nemzet tudatosságává kell

ÁBTL 4.1. A-704. 19–20. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 16. ÁBTL 4.1. A-704. 21–22. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 18. 16 ÁBTL 4.1. A-704. 23. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 19–20. 14 15

~ 147 ~

Vári Árpád

változtatni a népnevelés segítéségével. Ezt a folyamatot az írók tudják végrehajtani, amihez az objektív feltételeket az államhatalomnak kell biztosítania. Az íróknak pedig két gyakorlati tanáccsal is szolgált: a romantizáló múlt helyett tiszteletet és őszinteséget kell nyújtani, illetve ki kell dolgozniuk a magyar nyelv szabályait. Ezzel Karácsony körbeírta azt a folyamatot (inkább kimondta azt a célt), amit szerinte a lillafüredi tanácskozásnak el kell érnie a nemzetnevelés területén: az írók írjanak, a hatalom pedig segítse őket abban, hogy írhassanak, és azt szabadon tehessék. A későbbi értelmezésekben rendre félremagyarázták Karácsony Sándor szavait, amikor azt állították, hogy ő határozottan visszautasította azt, hogy az államhatalom beleszóljon az írók nemzetnevelési elképzeléseibe. Különbséget kell tenni ugyanis a szerep és a folyamat között. Az államhatalom és az írók szerepe más: míg egyik feltételeket teremt a nemzetneveléshez (államhatalom), a másik elvégzi magát a nevelést (írók), de mivel önmagában a feltételek megteremtése is már a folyamat része, így abból nem zárta ki az államhatalmat. Makkai Sándor, a püspök Makkai Sándor 1890-ben született Nagyenyeden, 1926 és 1936 között az Erdélyi Református Egyház püspöke volt, Ravasz Lászlóval közelebbi munka- és baráti kapcsolatot ápolt. 17 1936-ban egészségügyi okok miatt lemondott hivataláról, Debrecenbe költözött, ahol az egyetem Református Hittudományi Karán kezdett tanítani pasztorális teológiát, később a kar dékánja lett. Makkai az első napon szólalt fel, meghívására több okot is fel lehet sorolni: mint gyakorlott teológiaprofesszor és dékán a nemzetnevelés témaköre adott volt számára. 1937-ben még könyvet is írt a témában Magyar nevelés, magyar műveltség címen.18 Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy egykori erdélyi magyar vezetőként nagyobb rálátása volt az ottani állapotokra, illetve, hogy ő volt ebben az időben a Ravasz László: Emlékezéseim. Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztály. Budapest, 1992. 78. 18 Makkai Sándor: Magyar nevelés, magyar műveltség. Révai Kiadó. Budapest, 1937. ~ 148 ~ 17


Magyar Protestáns Irodalmi Társaság folyóiratának, a Protestáns Szemlének a főszerkesztője is. Felszólalásában az egység és a különbözőség párhuzamosságát és kettősségét emelte ki. Az egység kialakítására az erdélyi példát hozta fel: az 1920-as, ’30-as években a kisebbségi létbe szorult erdélyi magyar írótársadalom áthidalta a világnézeti ellentéteket, és olyan sikeresnek nevezhető társulatokat hoztak létre, mint például az Erdélyi Szépmíves Céh.19 Az egység kialakítására tett erőfeszítések Makkai szerint akkor tudnak eredményt elérni, ha stabil alapon állnak, tehát a nemzetnevelési és erkölcsi alapvetésekben, a szellemi alapállásban egységre kell törekedni.20 A különbséget elsősorban stílusbeli különbségekben vélte megtalálni, nem támogatta az egy sablonra készült írásokat. Minden írónak a maga hangján, a maga témájában kell sikeresnek lennie, az őszinte hangot csak így lehet elérni. Az államhatalom feladata, hogy ebben segítse az írókat, így nagy szolgálatot téve a nemzetnevelés előmozdítására. Külön kitért még az irodalmi stílus fontosságára nem csak a szépirodalom, hanem az ismeretterjesztő művek, ifjúsági regények esetében is.21 A katolikus újságírás képviselői – Tóth László és Possonyi László Tóth László író, újságíró 1889-ben született Budapesten. A Pázmány Egyesület22 főtitkára (1932), a Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke, később elnöke egészen a második világháború végéig, a Nemzeti Újság főszerkesztője 1932 és 1944 között. Ezeken kívül tagja volt a Szent István Akadémiának 23 és a Kisfaludy Társaságnak. A harmadik napon szólalt fel, amikor az írók helyzetéről

1924-ben alapított és 1944-ig működő Erdélyi Magyar Könyvkiadó Vállalat. ÁBTL 4.1. A-704. 76–77. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 46–47. 21 ÁBTL 4.1. A-704. 78. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 48. 22 Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete 1898 és 1946 között a katolikus írók és hírlapírók érdekvédelmi szervezete. 23 A Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályából alakult tudományos társaság, ami a tudományok katolikus szellemű művelését tartotta elsődleges feladatának (1915–1951). ~ 149 ~ 19 20

Vári Árpád

tanácskoztak. Tóth László arra kérte a jelenlévőket, hogy a Lillafüreden megnyilvánult egymás iránti tiszteletet, amennyire ez csak lehetséges, vigyék ki a mindennapi életbe is. Vitatkozzanak továbbra is egymással, ütköztessék álláspontjaikat, de azok valód viták legyen, ne személyeskedések, amiben szerinte mindenkinek változtatnia kell, magát is beleértve. Komoly problémának tekintette azt, hogy a legtöbb író fő bevételi forrása az újságírásból (szerkesztésből, lektorálásból) származott, ezáltal az alkotó művészet helyett a mindennapi politikával kellett foglalkozniuk, az írók emiatt kénytelenek voltak kitenni magukat több támadásnak is. Tóth László, aki belülről jól ismerte az újságíró-társadalom legfőbb gondjait, több technikai kérdést is felvetett: kitért az állandósult papírhiányra, az írók öregségi nyugdíjára és betegbiztosítására, adó-kérdésére. Egy nemzeti könyv-, és egy nemzeti filmkiadó vállalat alapításának ötletével állt elő, amelyek olyan művek kiadására és megalkotására vállalkoztak volna, melyek bár nem feltétlenül hoztak volna anyagi hasznot, a nemzetnevelés szempontjából mégis szükségesek lettek volna. Tóth előállt még egy állami ösztöndíj ötletével is, ami az írók külföldre történő kiutazásait fedezte volna. Ezekkel az utazásokkal az írók jobban megismerhettek volna egy-egy kultúrát, szélesebb látókörrel rendelkezhettek volna, és nem csak írói munkásságukban, hanem annak felismerésében is segített volna, hogy mi is valójában Magyarország helyzete és szerepe a későbbi időkre tekintve. Possonyi László Tóth Lászlóhoz hasonlóan a harmadik napon kért szót. Az Új Kor és a Vigilia című katolikus folyóiratok alapító szerkesztője a meghívásra nem reagáló Szabó Dezsőért szólalt fel. Mint mondta, neki semmi köze sem volt az idős íróhoz – sem tanítványa nem volt, sem barátjaként nem tartotta számon –, mégis azt kérte, engedjék meg neki, hogy kiadhassa filléres füzeteit – amikből gyakorlatilag eltartotta magát –, amit a ponyvarendelet miatt nem tehetett meg.24 „Adjuk meg ennek az idős, titáni alkatú, akár jó, akár rossz embernek, A három pengő alatti kiadványokat a ponyvalektornak kellett elküldeni, és az ő engedélyét követően lehetett kiadni bármilyen olcsó könyvet. Szabó Dezső erre a procedúrára nem volt hajlandó. ÁBTL 4.1. A-706. 336. ~ 150 ~ 24


hogy továbbra is írogathassa ezeket a füzeteket.”25- zárta gondolatait Possonyi. Antal István válaszában azzal magyarázta az író távolmaradását és ellenséges viselkedését, hogy nem volt hajlandó bemenni a hivatalába átvenni azt a számára felajánlott pénzt, amit az engedélyezéshez szükséges ívenkénti 10 fillér miatt akart adni a miniszter Szabó Dezsőnek26 – hogy visszamenőlegesen is tudja engedélyezni a kiadványokat –, ám erre ő nem volt hajlandó.27 Harsányi Lajos, a pap Az 1883-ban született pap-költő a sajtó hasábjain is rendszeresen írt, 1934ben sajtóvétség miatt egy heti elzárással is büntették.28 Tagja volt a Petőfi és Kisfaludy Társaságoknak, és a Szent István Akadémiának is. Költészetére Ady Endre és Juhász Gyula voltak nagy hatással. A győri javadalmas kanonok és komáromi főesperes kétszer szólalt fel a konferencia három napján. A nemzetnevelés vitájánál a parasztság könyvellátottságáról fejtette ki véleményét. Saját tapasztalatai alapján beszélt, hiszen mint mondta, fiatalabb korában több dunántúli faluban látta el papi szolgálatát. Tapasztalatai szerint a falvak híján voltak szépirodalmi műveknek, és ami volt, azt sem értették igazán. Nem azért nem értették elsősorban, mert műveletlenek voltak, a bajt inkább abban látta Harsányi, hogy nem a parasztok nyelvén szólaltak meg ezek a művek. A hosszú tájleírások és analizálás helyett becsületre nevelő és közvetítő könyveket vártak volna el a falusiak. Mint mondta, nem „ájtatosságtól csepegő (…) és ehhez hasonló népiratkákat és olvasmányokat”29 kívántak, hanem tisztességre, becsületre ösztönző műveket. A könyvellátottság siralmas állapotára két javaslattal állt elő: a falusiak számára ÁBTL 4.1. A-706. 336. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 215. Antal István szerint mivel Szabó Dezső neve garancia a minőségre, megkapta volna vizsgálat nélkül a kiadásra az engedélyt, és az ívenkénti 10 fillér engedélyezési költséget visszamenőleg is. ÁBTL 4.1. A-706. 336. 27 ÁBTL 4.1. A-706. 337. 28 Csiszér Alajos: Harsányi Lajos sajtópere. In: Lukács László (szerk.): Vigilia. 52. évfolyam, (1987) 1. szám. 70–71. 29 ÁBTL 4.1. A-704. 84. ill. Kristó Nagy: A lillafüredi írói értekezlet, 54. ~ 151 ~ 25 26

Vári Árpád

megfelelő művekből álló válogatásokat elküldeni vidékre, és megalkotni a „Magyar Ezeregyéjszakát”. Az ötlet szerint a legjobb írók egy-egy történetet írnának a magyarság örök értékeiről, és ezt egy kötetben elküldenék a falvakra. A harmadik napon a cenzúra kérdésében kért ismét szót Harsányi. Az érvényben lévő állami cenzúrát és annak gyakorlatát állította szembe az egyházi cenzúrával, az Index Congregatio30 egykori intézményével. Érvelése szerint az egyházi cenzúrát csak az érdekelte, hogy a művekben ne sérüljenek a Katolikus Egyház legfontosabb filozófiai, dogmatikai és erkölcsi alapjai. Szerinte a magyarországi cenzúrában sokszor túlságosan is komolyan vettek mindent, ami több kárt okozott az íróknak, mint amennyi haszna származott belőle az államnak. Azt tanácsolta, legyenek rugalmasabbak az ügyintézésben – „szabaduljanak fel”, ahogy Harsányi fogalmazott –, és csak a lényeges, alapvető dolgokban cselekedjenek. A szerzetes: Mécs László Az 1895-ben született premontrei szerzetes, költő-lapszerkesztő Kassán és környékén kezdte meg papi szolgálatait, így a kisebbségi létet is megismerte. 1941 és 1942 között a Vigilia főszerkesztője volt, 1942. januárjában megjelent Imádság a nagy lunatikusért című, Hitler-ellenes verséért pert indítottak ellene, ami végül ítélet nélkül ért véget. Három felszólalását csak az ÁBTL-ben található átiratból ismerjük. Az első napi rövid felszólalásában a „fekete Trianon” veszélyeire hívta fel a figyelmet. „Fekete Trianon” alatt a magyarok közötti kibékíthetetlen ellentétet és áthidalhatatlan szakadékot értette, ami megmérgezi a nemzet lelkét, és ami ellen mindenkinek küzdeni kell.31 A harmadik nap végén Mécs László hitvallását hallgathatták meg a lillafüredi konferencia résztvevői. A cenzúra kérdésére rátérve a legsúlyosabb cenzúrának az írók, írói csoportok közötti cenzúrát tartotta, amikor figyelmen kívül A tiltott könyvek indexének összeállítását végző római katolikus egyházi hivatal 1571–1917 között. 31 ÁBTL 4.1. A-704. 61–62. ~ 152 ~ 30


hagyják a másikat, úgy veszik, mintha nem is létezne, nem írnak róla, nem foglalkoznak írásaikkal. Kellemes csalódásának adott hangot, mivel őt és írótársaikat is meggyőzték arról, hogy országépítőkké kell válniuk, és műveiken keresztül azzá kell tenniük a magyar parasztot és munkást is. A kisebbségi létben való túléléshez három dolgot emelt ki Mécs: a magyar nyelvet, a nemes kisebbségi politikát és Krisztust.32 Krisztusnak, mint a levegőnek kell jelen lennie az életben és az irodalomban egyaránt: ahogy fogalmazott, a fülemüle, ha beszélni tudna, sokat mondana a fütyülésről, de a levegőről nem, pedig anélkül létezni sem tudna.33 Ágoston Krisztus miatt lett szent, ahogy Saulból is ő miatta vált Szent Pál apostol. De a jelenlévő Márai Sándor példáját is előhozta – név nélkül, de egyértelműen megjelölve őt –, aki cinikus kassai fiatalból vált sok nehézségen keresztül roppant felelősséggel bíró íróvá, miután egyik előadása végét úgy fejezet be: Jézus.34 Mécs előadása végén figyelmezteti a jelenlévőket: hogy az „országépítés ne legyen Bábel tornyává, kell az aranyalap: Krisztus”.35 Utolsó, rövid felszólalásában Mécs László a nem meghívottak érzékenységére való odafigyelésre figyelmeztette a megjelent írókat és politikusokat. A felszólalók életpályája 1945 után Külön szeretném kiemelni a fent említett hat résztvevő rövid életpályát 1945 után, hiszen kétszeresen is veszélyeztetve voltak a szovjet megszállást követően: személyüket a korábbi rendszerrel bármikor könnyen össze lehetett kötni, és vállaltan keresztény értelmiségiek voltak. Karácsony Sándor népszerűségének és elismertségének köszönhetően a „koalíciós időszakban” több országos tisztséget is betöltött, többek között az Országos Szabadművelődési Tanács és a Magyar

ÁBTL 4.1. A-706. 321. Uo. 322–323. 34 Uo. 325. 35 ÁBTL 4.1. A-706. 326. 32 33

~ 153 ~

Vári Árpád

Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) elnökévé is megválasztották. A diktatúra nyílt kiépülésével együtt ő is háttérbe szorult, megfosztották egyetemi katedrájától és visszavonultan, 1952-ben hunyt el Budapesten. Makkai Sándor a református egyház és az állam közötti megállapodás megteremtésében vállalt szerepet – az előkészítő tárgyalásokon és a zsinat általi elfogadásában is –, 1951-ben felmentik egyházi tisztsége alól, majd nem sokkal később elhunyt.36 Tóth László 1945 után az Actio Catholica és az Új Ember című hetilap sajtótanácsadója volt. A Mindszenty József és társai elleni perben első fokon a Budapesti Népbíróság 10 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyet másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa helyben hagyott. 1951-ben, a váci börtön falai között halt meg.37 Mécs László 1945-öt követően lényegében állandó vándorlásban élt 1953-ig. Hosszabbrövidebb ideig barátoknál, rokonoknál és különböző egyházi fenntartású intézményekben (például Pannonhalma) húzta meg magát. Ilyenkor gyakran adta ajándékba régi és új verseit, amit lázító röpiratok terjesztésnek ítélt meg a bíróság, és 10 éves börtönbüntetéssel sújtotta Mécset. 1956-os rehabilitációja után 1957-től ismét lelkipásztori tevékenységet folytatott, 1978-ban hunyt el Pannonhalmán.38 Possonyi László és Harsányi Lajos visszavonultabban éltek 1945 után. Possonyi 1945-től az Új Ember munkatársaként dolgozott tovább,39 Harsányi Lajos pedig a győri egyházmegyében látta el papi szolgálatát 1959-ben bekövetkező haláláig. A szovjet megszállást követő években mind a hat elemzett felszólaló életpályájában kisebb-nagyobb törések, mellőzöttség, sőt (Mécs és Tóth esetében) üldözöttség jutott osztályrészül.

http://makkaisandor.ro/makkai-sandor Utolsó letöltés: 2015. 06. 13. Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon. Magyar Könyvklub. Budapest, 2001– 2007. 6. kötet, 2007. 844–845. 38 Rónay László: Utószó. In. Mécs László: Vadócba rózsát oltok. (Válogatta és szerkesztette: Kövesdi János.) Pannónia Könyvkiadó. Pozsony, 1993. 248. 39 Possonyi László 1987-ben hunyt el. Új magyar életrajzi lexikon. In: Markó: Új Magyar életrajzi lexikon. 5. kötet, 2004. 447. ~ 154 ~ 36 37


Összegzés Egy nem kimondottan egyháztörténeti esemény egyháztörténeti megközelítése eleinte meglepően hathat, azonban ha elfogadjuk azt a tételt – ahogy azt már a bevezetőben is írtam –, hogy a keresztény gondolatnak, az egyházaknak mindenhez, ami a társadalom egészére, a magyar sorsközösségre hatással van, nekik is közük van, akkor ez az eleinte meglepő felvetés nem is tűnik annyira elvetendőnek. Lillafüred pedig az egész nemzet életére, sorsára kiható esemény volt, hiszen olyan sokan, a hatalom és az alkotó értelmiség vezető személyiségeinek részéről a magyar sorskérdésekről azóta sem tanácskoztak. Igaz ez még akkor is, ha a második világháború és a szovjet megszállás mentén kialakuló több mint négy évtizedes diktatúra elsöpörte az itt megfogalmazott elképzelések jó részét. A jelenlévő keresztény gondolkodók, egyháziak mindegyikére jellemző volt, hogy bár többször is hivatkoztak Istenre, sőt papi, egyházi tapasztalataikat, gondolataikat is megosztották, elsősorban nem egyházuk képviseletében voltak jelen, hanem mint a hazájukért és értékeikért kiálló magyar értelmiségiek, művészek. A kormányzat jelenlévő képviselői már azzal is bizonyították, hogy a jövőben is számítanak az egyházakra, hogy elhívtak papot, szerzetest, református püspököt, de az ő esetükben és az adott helyzetben ennél is fontosabb szempont volt az a tény, hogy mindegyikük újságíró volt, sőt négyen közülük főszerkesztők is voltak valamelyik folyóiratnál.40 Ez azért is volt különösen fontos Kállay vezette politikai csoportosulásnak, mert így Lillafüred üzenete könnyebben juthatott el a társadalom felé, ami nem volt más, mint a magyarság megmaradása a Kárpát-medencében. Ahogy Kádár Gyula vezérkari ezredes, a VKF 2. 6. (nemzetvédelmi és propaganda)osztályának vezetője fogalmazta meg: „Ez a háború eldőlhet német győzelemmel és nekünk a német győzelem mellet is magyaroknak kell maradnunk, eldőlhet angol győzelemmel és mi akkor is magyarok fogunk maradni. Tehát nem Mécs László és Possonyi László a Vigilia, Tóth László a Nemzeti Újság, Makkai Sándor pedig a Protestáns Szemle főszerkesztője volt. Tóth László emellett a Magyar Újságírók Egyesületének elnöki tisztjét is betöltötte. ~ 155 ~ 40

Vári Árpád

az a kérdés, hogy merre dől el a háború, hanem az, hogy mi minden körülmények között továbbra is magyarok maradjunk. És hogy mi magyarok maradjunk, azt szent meggyőződésem szerint sem a német nagyhatalom, sem az angol-amerikai erők, sem az orosz bolseviki erők nem dönthetik el, mert ezek felett a nagyhatalmak felett van még nagyobb hatalmasság, a magyar Isten, aki minket idehozott a Kárpát-medencébe, megtartott itt ezer évig, talán sokszor még a mainál is nehezebb viszonyok között és meg fog tartani továbbra is, mert a mi népünknek itt hivatása van és ez a hivatás az, hogy itt megmaradjunk.”41

ÁBTL 4.1. A-704 65–66. ~ 156 ~ 41


(Lillafüred, Hámori-tó és a Palotaszálló – 1938. Fortepan.hu)

(Ravasz László és Makkai Sándor református püspökök – 1936. Fortepan.hu) ~ 157 ~

Vári Árpád

~ 158 ~

Az egyház és vallásosság a magyar nagyjátékfilmben 1949 és 1953 között

Sulics Fruzsina Az egyház és a vallásosság a magyar nagyjátékfilmben 1949 és 1953 között Állítólag Lenin szájából hangzott el az a mondat, hogy „Számunkra a művészetek közül a legfontosabb a film”.1 A szovjet filmgyártás első nagy alakjai, akik még nem a szocialista realizmus, a sematizmus2 felé tovább és/vagy visszafejlődő nagyjai voltak, mint például Eisenstein is, már alkottak agitáció és propaganda célra, művészetük mégis inkább a kísérleti film irányába tolódott el. Ezzel szemben a sztálini időszakra kiveszett a kísérleti irány, a mozgás szenvedélyébe való belefelejtkezés, a kinetikus művészet csodálata. Magyarországon a filmbeli avantgarde nem jelentkezett, Moholy-Nagy László néhány alkotásától eltekintve – igazi kísérleti filmek az 1959-61 között megalakult Balázs Béla Stúdiót jellemzik –, az 1920-as, 30-as évek filmművészetében a szórakoztató cél az egyetlen, amely miatt filmek készültek. Hatalmas váltást jelentett így a filmipar 1948. március és augusztus 27.3 között meglehetősen hosszúra nyúlt államosítása, amely nagy kiesést jelentett a már megkezdett filmek gyártásában és komoly gondokat okozott a meglévő filmgyári infrastruktúra rossz elosztásával.4 Az új szisztéma előszobájának az 1945 és 1948 között a politikai pártok felügyelete alatt álló filmgyári rendszer, ahol már a független filmstúdiók A Népművelési Minisztérium Filmfőosztálya ezzel az idézettel ellátott fejlécű levelezőpapírt használt 1949 és 1956 között. 2 A sematizmuson a propagandisztikus tételek leegyszerűsítő ismétlését értjük. A Rákosi-rendszer idejében mindez összekapcsolódott olyan filmtématervekkel, amelyekben kizárólag nagy ívű, a kommunizmus építésén fáradozó munkások harcain szerepeltek. (lásd bővebben: Nemes Károly– Papp Károly: A magyar film 1945–1956 között. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum. Budapest, 1980. 101–108. 3 Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat megalakulása. 4 Karcsai Kulcsár István–Veress József (szerk.): Magyar filmkalauz. Negyven év száz magyar játékfilmje. Magyar Filmintézet–Magvető. Budapest, 1985. 39. ~ 159 ~ 1

Sulics Fruzsina

nem tudtak megélni (lásd: a Szőts Film esete, amely nem esett az államosítás körébe eső stúdiók közé, mivel a dolgozóinak száma alacsony volt, de mégis ellehetetlenítették a működését), de a tervszintű szabályozás csak az államosítással jelent meg. A filmgyártás tervszintű szabályozása első hallásra nem is tűnhet anakronizmusnak, mivel a filmek gyártása alatt ügyelni kellett a határidők betartására, hiszen az rengeteg pluszköltséget jelentett a film elkészítése során. Azonban a filmtémák tervszerűsítése nem az igényeket, hanem a propaganda céljait követte.5 Azon logika mentén, hogy a „kapitalista államok” is felhasználják a filmet saját maguk igazának közvetítésére, úgy a kommunisták is kötelességüknek tartották ezt tenni, ezzel az államberendezkedést igazolva, az osztályharc fontosságát hirdetve. A mozik fenntartását az iskolákéval egyenlő fontosságúnak tartották már a proletárdiktatúra idején is6, és ez 1948 után sem változott.7 Egyház, vallásosság, politika és a film 1948. augusztus 27-e után a magyar film kénytelen volt a Párt által kijelölt nyomvonalon létrehozott tématervekhez igazodni, melyeket először a filmgyár fogalmazott meg, amit aztán a Népművelési Minisztérium elbírált és formált végső alakba. Ezekben a tématervekben 1949-től 1955-ig nem szerepel „antiklerikális” téma. A leghangsúlyosabb téma ebben az időszakban a munkásmozgalmi film, erre szánták a legtöbb pénzt.8 Külön egyházellenes témának azért sem szenteltek filmet, mivel ez sok egyéb forgatókönyvbe beilleszthető volt. Másrészről pedig maga a pártvezetés sem várta el ezt, mivel az egyház képviselői, a vallás az

MNL OL XIX-I-3-n 3. doboz. 1951. október 16. A filmgyártás kérdései. Komját Júlia: A mozi a kommunista társadalomban. In: Kőháti Zsolt (szerk.): A magyar film olvasókönyve (1908–1943). Magyar Nemzeti Filmarchívum. Budapest, 2001. 67–70. 7 A marxista ideológia hatása a magyar filmművészetben igen erős volt a két világháború időszakban, elég csak Balázs Béla műveire gondolni, így 1945 után már volt elméleti háttere az „új filmművészetnek”. 8 MNL OL XIX-I-3-n 3. doboz. 1951. október 16. A film forgalmazásának kérdései. ~ 160 ~ 5 6


emberek mindennapjaihoz tartozott és tudták, hogy a mozivászon sem bír el mindent. Kínosan ügyeltek arra, hogy minden részlet a helyén legyen, ezért maga Rákosi Mátyás és Révai József is megnézett minden egyes leforgatott alkotást, ha kellett belevágattak, sőt volt, hogy dobozba küldtek egy-egy már elkészült művet. Az MDP Politikai Bizottságának határozatai is sűrűn tartalmaztak a filmgyártással kapcsolatos irányelveket. Ezekből látszik, hogy nem az aktuális események ábrázolását várták el, hanem ahhoz illeszkedve, csak igazolva azt indirekt, többértelmű állításokkal.9 A tématervekben ez a hétköznapi, a párt által elképzelt „ideális” munkás élet fő alkotórészeinek (a munkaversenyben való részvétel, mindennapi küzdelem a reakció ellen, stb.) megjelenítésében körvonalazódott. Általánosságban elmondható, hogy a korszak azon filmjeiben, melyekben valamilyen vallásgyakorlással kapcsolatos részlet szerepelt, akkor annak mindenképpen negatív kontextusban kellett megjelennie. Ilyenek voltak a papok, a vallásos személyek, a kommunizmus építését akadályozó, a munkaversenyt szabotáló személyek, valamint magának az újfajta berendezkedés boldogulásának gátját szabó figurák. Míg a földek államosítása, a téeszesítés, a kulákok elleni harc feldolgozható témának számított, addig az egyház elleni nem. Csak a negatív képekben való ábrázolás volt a megengedett. Emellett a jelenben játszódó filmekben igyekeznek elkerülni egyházi személyek direkt szerepeltetését. Legtöbbször a múltban, leginkább a történelmi filmek, vagy irodalmi átdolgozásokban jelentek meg egyháziak, általában az uralkodóval és a nemességgel egy kontextusba helyezve. Ezért nem lehetett film például Karinthy Ferenc–Gyimes Béla–Méray Tibor szerzőhármas által, az 1950. évi „antiimperialista filmpályázatot”10 megnyert Határmentés (egy jugoszláv ügynökkel szövetkező trockista plébános a főszereplője)

MNL OL M-KS 276. f. 53. cs. 91. ő. e. 1952. január 10. Az elkészült forgatókönyvek minősége és mennyisége is folyamatosan problémát jelentett a filmgyár és a Népművelési Minisztérium számára. Ezért minden évben többször is kiírtak különböző a tématervekben is szereplő témákban forgatókönyvíró pályázatot, amelyre a filmgyári dramaturgia és írók jelentkezhettek. Ezektől a pályázatoktól várták a filmek minőségének javulását. 1950-ben ezt a pályázatot az „antiimperialista” témában írták ki. ~ 161 ~ 9

10

Sulics Fruzsina

novellából, valamint Gergely Márta, Gyárváros előre című (egy plébános akadályozza az úttörőket a tanulásban, mert focizni hívja őket délutánonként) forgatókönyvéből.11 Az ábrázolás sajátosságait részletesebben a következőkben filmeken keresztül szeretném bemutatni. Kis Katalin házassága – a házasság deszakralizációja A Kis Katalin házassága című film kitűnő példája az 1950-es évek első felének, az államosított magyar filmgyártás kezdeteinek alkotásaira, mely egy munkaversenyben lemaradt fiatal feleség küzdelmeit mutatja be. A film forgatókönyvének bírálatáról szóló jegyzőkönyv is fennmaradt. Sajnos a bírálóbizottság tagjairól nincsenek pontos adatok, csak annyi biztos, hogy Berczeller Antal, aki a Népművelési Minisztérium Filmügyi Főosztályának a vezetője volt, és a filmet bíráló bizottság tagja. A kollégiumi értekezletre ő terjesztette elő a filmet. 12 A filmet Máriássy Félix13 rendezte, a forgatókönyvet felesége, Máriássy Judit írta. Az első jelenetben Kis Kati (Mészáros Ági) és Varga Jóska (Szirtes Ádám) házasságkötését láthatjuk. Természetesen polgári esküvő volt, amelyből minden vallásos elemet eltűntettek, ezzel megszűntetve a házasság szentség voltát. A házastársak még csak gyűrűt sem húztak egymás ujjára. Maga a bírálóbizottság is ennél a jelenetnél az egyszerűségre és a minél rövidebb időtartamra kéri az alkotókat.14 Érdekes továbbá megfigyelni azt, hogy a friss házasok még egy csókot MNL OL XIX-I-3-n 2. doboz. 1950. szeptember 29. 5. napirendi pont, A magyar filmgyártás téma és műfajterve 1951-re. Előadó: Both Béla. Meghívva: Révai Dezső, Simon Zsuzsa, Fábry Zoltán, Kemény Pálné, Adorján József 12 MNL OL XIX-I-3-n 2. doboz. 1950. május 18. Jegyzőkönyv a „Kiss [!] Katalin házassága” című forgatókönyvre vonatkozóan, a kollégiumi bizottság által hozott határozatokról 13 Máriássy Félix (1915–1975): Kossuth-díjas rendező. 1949-ben mutatták be első önálló nagyjátékfilmjét Szabóné címmel. Pályájának csúcsát a Rokonok (1954), a Budapesti tavasz (1955) és az Egy pikoló világos (1955) jelentik, mely filmek idejére megtalálja saját, egyéni alkotó hangját. 1948-tól a Színház és Filmművészeti Főiskola tanára volt, az ő rendezőosztályának tagjaiból alakult meg a Balázs Béla Stúdió. 14 MNL OL XIX-I-3-n 2. doboz 1950. május 18. Jegyzőkönyv a „Kiss [!] Katalin házassága” című forgatókönyvre vonatkozóan, a kollégiumi bizottság által hozott határozatokról, 6. pont. ~ 162 ~ 11


sem adtak egymásnak a „ceremónia” végén. Ez is egy általánosan megfigyelhető tendencia az 1949 és 1953 között készült filmekben, ahol a magánéletben is a politika érvényesülésén volt a hangsúly és az ábrázolásban bármilyen fajta intimitás megjelenítése erkölcstelennek számított.15 Így válhatott Kis Katalin házasságában is a házasság szentségének felvétele, szertatása is politikai töltetűvé a Barna párttitkár (Pécsi Sándor) tanúként való szerepeltetésével, a párttagság kérdésének felvetésével, az üzemi brigád ajándékának átadásával. A filmben el is hangzik Barna elvtárs szájából a mondat: „Az elvtársak magánélete nem közömbös a pártnak.” És a film egészéből is ez a mondat árad. Hisz a film címében ott szerepel a házasság szó és az egész nem szól másról, mint az üzemi munkaversenyről és annak szabotálásáról. A Színház és Mozi című hetilap, amelyet a Párt, a szélesebb közvélemény számára szánt „nevelő” célzattal16. Kiemeli, hogy a házasságnak nem az otthont teremtő formája az érték, hanem a kommunizmust építő, ezzel is a nyilvánosság szférájába vonva azt, a szentséget behódoltatva a kommunizmus eszméinek.17 Nagyon fontos a filmben Gortvai Emil (Ajtay Andor) alakja, aki a reakció megtestesítője. A kollégiumi bizottság javaslata alapján figuráját „klerikális beállítottságúként” kell megjeleníteni.18 Ezzel a film a munkaversenyt szabotáló, a munkások boldogulását és boldogságát akadályozó antagonista karakterhez kapcsolja a vallásosságot, amelyet csak felületesen ábrázol. Ennek megjelenítésére igen egyszerű eszközöket használ. Gortvainé nyakában kereszt lóg, valamint Gortvaiék lakását, a szobabelsőt telerakták szentképekkel. A bizottsági javaslat tartalmazta azt is, hogy Gortvai utaljon az egyházi kapcsolataira, felesége pedig sejtesse azt, hogy a papokra kellett volna hallgatnia. A filmnek, a néző felé ezzel is azt kellett sugallnia, hogy az egyház a szebb és jobb jövő ellen dolgozik, akadályozva a kommunizmus építését. De a film ezt már nem vállalja.

Szilágyi Gábor: Életjel. A magyar filmművészet megszületése. Magyar Filmintézet, 1994. 357. MNL OL XIX-I-3-n 1. doboz. 1949. november 23. A Színház és Mozi című lapról. 17 Színház és Mozi 1950. (3. évf.) 52. 10. 18 Uo. 2. doboz. 1950. május 18. Jegyzőkönyv… 3. pont. ~ 163 ~ 15 16

Sulics Fruzsina

Különös házasság – az „antiklerikális harc” eszköze A Népművelési Minisztérium 1951. október 16-i kollégiumi ülésén csak a magyar filmgyártás kérdéseivel foglalkoztak, két napirendi pontban. 19 Ezen az ülésen szóba került, hogy a filmek nem olyan ütemben és minőségben készülnek, mint ahogy azt a tématervekben meghatározták, ezért lecsökkentették az elkészítendő filmek számát 12-ről 8-11-re (ami így is teljesen irreális szám volt, mivel a fejlett filmiparral rendelkező országok egyetlen filmgyára sem volt képes produkálni ezt a mennyiséget). Mindemellett kihangsúlyozták, hogy az 1950-es évről átcsúszott Különös házasság című film hatalmas eredmény, mivel nagy segítséget nyújt az antiklerikális harcban, pedig az előző tématervben „csak a klasszikusok” címszó alatt szerepelt.20 A tématervben több Mikszáth mű is szerepelt (Noszty fiú esete Tóth Marival, Beszterce ostroma), melyeket megfilmesítésre ajánlottak. Jól jellemzi az íróról alkotott „hivatalos álláspontot” az alábbi idézet: „Mikszáth Kálmán munkás évtizedei nagyjában-egészében egybeesnek a liberális burzsoázia térhódításának és győzelmének évtizedeivel.”21 A Különös házasságot Keleti Márton22 rendezte, a forgatókönyvét Háy Gyula23 írta. 1951-ben került bemutatásra, de az előző évi terv teljesítése érdekében visszadátumozták 1950-re. Eredetileg színesben készült, de a színes kópia

Uo. 3. doboz. 1950. október 16. 1. napirendi pont: A filmgyártás kérdései. 2. napirendi pont: A film forgalmazásának kérdései. Előadó: Szántó Miklós. Meghívottak: Révai Dezső, Fábry Zoltán, Tormási János, Kemény Pálné, Kovács András, Gyetvai Irén, Adorján József, Tardos András, Ács Erzsébet. 20 MNL OL XIX-I-3-n 1. doboz. 1950. január 2. 2. napirendi pont: A magyar játékfilmgyártás 1950-es tématerve. 21 Földes Mihály: Különös házasság. In: Színház és Filmművészet, 2. évf. 7. szám. 192. 22 Keleti Márton (1905–1973): háromszoros Kossuth-díjas rendező. Pályáját színházi rendezőként kezdte, főként operákat állított színpadra. A második világháború után ő készítette el az első filmet, Bródy Sándor Tanítónőjének átdolgozását. Legnagyobb sikert a Tizedes meg a többiek (1965) című filmjével érte el. 23 Háy Gyula (1900–1975): Kossuth-díjas író, költő, dramaturg. A tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt emigrációba kényszerül ahonnan 1945-ben visszatér Magyarországra. Az államosítás után a filmgyár fődramaturgja volt. Majd 1956-os tevékenysége miatt börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1960-ben szabadult, majd 1964-ben végleg elhagyta az országot. ~ 164 ~ 19


sajnos elveszett, ma már csak fekete-fehérben látható. A film gyártása hatalmas költségekkel járt (2 732 013 forint), és a forgatást maga Pudovkin felügyelte.24 A film Mikszáth Kálmán 1900-ban megjelent azonos című regényének alapján készült. A regényt Mikszáth abban az időben írta, amikor az országgyűlésben heves vita folyt a polgári házasság (és vele a válás) bevezetése kapcsán. Ez erősen egyházellenes felhangot adott az „elvtársak” értelmezésében a műnek, pedig a könyvnek a fele Buttler János és Horvát Piroska szerelmének kibontakozását írta le, a Dőry Máriától való válás kisebb hangsúlyt kapott. Háy Gyula a központi ellenőrző szervek szemében politikailag továbbfejlesztette a regényt.25 A filmet tényleg erősen átitatja a politikai töltetű mondanivaló. Az egyház ellen irányuló mondatokon felül megjelenik a leleményes Vidonka (Kozák László) alakján keresztül a jövő öntudatos munkása, valamint az osztályharc, az elnyomó hatalom önkénye (az uralkodó egyszemélyes döntése), a nagybirtokos, szintén elnyomó kulák, a nép ereje, a vármegyei hadsereg karhatalomnak történt nevezésével pedig a Párt erejét parafrazálják. De emellett sűrűn említésre kerülnek a francia forradalom eszméi is. Elsőként érdemes megvizsgálni Szucsinka plébános (Szabó Sándor) alakját, aki a bonyodalom okozója, mivel ő ejti teherbe Dőry Máriát (Temessy Hédi). Mikszáth az eredeti műben így ír külleméről: „Csinos, kékszemű fiatal papocska volt, pirospozsgás arccal, a toka némi körvonalaival. Borotvált ajakain gunyoros mosoly játszadozott. Inkább hasonlított egy francia udvari abbéhoz a királyság idejéből, mint egy magyar falusi paphoz.”26 Szabó Sándor a leírás tökéletes megtestesítője, teljesen elüt a környezetében lévő férfiaktól, idegennek tűnik, abszolút ellenszenves alak. A film egyik ismétlődő gondolata a papok mennyországból való kirekesztése, mely először Medve doktor (Pécsi Sándor) szájából hangzott el a Dőry bárónál (Rajczy Lajos) való vacsorán. „…Ha van másvilág, és logika is van benne, Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség. Magyar Filmintézet. Budapest, 1992. 176–177. Uo. 175. 26 Mikszáth Kálmán: Különös házasság. Babits Kiadó. Szekszárd, 1994. 19–20. 24 25

~ 165 ~

Sulics Fruzsina

akkor ön például a pokolra jut. … Mert önnek, mint papnak, logice csak a rossz lelkek közt van helye, akiket megjavítson. Ergo a mennyországban, ahol csak jó lelkek vannak, egészen felesleges a pap.”27 A motívum második előfordulása is ilyen finoman van megfogalmazva. Buttler magányosan sétál az éjszakában és találkozik a káptalan földjét őrző csősszel (Bihari József) a kunyhója előtt, ahol még a békák is azt kiáltják, hogy „Urak a papok”. A köztük kialakult beszélgetés során Buttler elmondja, hogy egy olyan helyre vándorolna, ahol nincsenek papok, a csősz pedig erre azt feleli, hogy az csak a Mennyország. Ismét megtörtént a papok nélküli ország azonosítása a Mennyországgal, de itt már sokkal direktebb módon. Végül ez a beszélgetés indítja arra Buttler Jánost, hogy megrendezze a saját halálát és megszabaduljon a papoktól. A korabeli kritika a film hibájának rótta fel, hogy nem mutatta be egészében a film korabeli (1820-30-as évek) politikai helyzetét, melynek a lényegét az egyház minél nagyobb és gátlástalanabb térnyerésében látták. Külön kiemelik erről Fischer érsek szavait: „Hát a kérdés úgy áll, kedves gróf uram, hogy amit ön kíván, az merő lehetetlenség. Ez már többé nem pusztán az ön ügye. Ami az öné belőle, az liliputi dolog, amit meg se lehet látni. Ez egy hatalmas harc volt gróf uram, amely az egyház és a papságot rossz szemmel méregető elemek között folyt. Igen szomorú, hogy a hadihajón, amelyet elsüllyesztettünk, rajta volt az ön búzája is, de el kellett süllyesztenünk, uram, mert rajta voltak ellenségeink is, akik a mi hajónkat roncsolják vala össze.”28 Ezeket a szavakat az érsek akkor intézte Buttlerhez, amikor már Buttler mindent megtett azért, hogy az érsek prímási kinevezést kapjon. Majd amikor az érsek azt megkapta, akkor kapott egy levelet a császárnétól, amelyben arra utasította őt, hogy ne döntsön Buttler javára a válóperben. Ennek a levélnek a megírása kapcsán kerültek a képbe a jezsuiták. Dőry báró, amikor úgy érzi, hogy vesztésre áll az ügye egy jezsuitához megy, akiket a

27

Uo. 45. Földes: Különös házasság, 194. ~ 166 ~ 28


film a Habsburgok hű szolgálóiként mutat be. Emellett szemforgatónak és haszonlesőknek. A film bemutatása idején már folyt a szerzetesrendek ellehetetlenítése. 1950. szeptemberében bevonták a szerzetesrendek működési engedélyét, amelyre azért volt szükség, mivel a rendszer nem tűrhette a nem a saját közvetlen irányítása alatt álló társadalmi szervezeteket, valamint a szerzetesek életformája maga is egy transzcendens létezését igazolta.29 Nem csak a történetszövésben, hanem képi ábrázolással is erősíti a film a papság negatív vonásait. Az egyik jellemző beállítás a tárgyalásokon, hogy az éppen beszélő pap előtt egy hatalmas kereszt tölti ki az előteret, minden szónál nyomatékosítva, hogy az egyház álláspontjáról van szó, és még a kereszt sem akadályozza meg a papokat a szemforgatásban. Az egyház negatív, az egyszerű emberhez mérten hatalmas gazdagságát, valamint hatalmát demonstrálandó beállítás, amikor az esztergomi bazilikából kivonuló szentszéki bírák mögött hatalmasra nő a bazilika homlokzata. A film igazolja azokat a kijelentéseket a Párt képviselőinek a részéről, melyekben arról beszélnek, hogy az egyház összejátszik a kuláksággal és a „régi uralkodó osztály maradványaival”.30 Ezek a Dőry báró és Buttler János gróf által tett „adományok” az egyház javára, valamint Dőry a jezsuitákkal való összejátszásában fejeződnek ki. A film főhőse szájából hangzik el az a mondat, mely szerint a Szentírást a papok komponálták, és a sárospataki, a tudományban hívő diákok nem hisznek egy kompilációnak. Ezzel is a papok hitelességét kívánják aláásni, hiszen ennek értelmében egy olyan könyvet tartanak szent iratnak, amelynek semmilyen hitelessége nincs. A filmmel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Ágotha Tivadar kispap elleni vádpontok között, egy 1951. november 18-án, a Veszprémi Püspöki Bánkuti Gábor: Jezsuiták Magyarországon. L’Harmattan–Jézus Társasága Magyarországi Tartománya–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2011. 29. 30 Az MDP Központi Bizottságának határozata a klerikális reakció elleni harcról. In: Balogh Margit–Gergely Jenő (szerk.): Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790-2005. II. kötet. História–MTA Történettudományi Intézete, 2005. 922. ~ 167 ~ 29

Sulics Fruzsina

Szemináriumban a filmről és magáról a Mikszáth műről elhangzott beszéd is szerepelt, melyben Ágotha (nem kevés iróniával) Mikszáth hazugságának nyilvánítja a történet egyházellenes voltát, kvázi kigúnyolva a filmet.31 A fent említett filmekből árad a kimértség és a sablonosság. A filmek pontos ellenőrzése többszöri átvágatás teljesen letörte a rendezők, de a forgatókönyvírók, írók alkotó- és újítókedvét. De nem csak az új alkotásokkal szemben állították fel ezeket a szabályokat a döntéshozók, hanem a korábbi alkotásokat is a fent bemutatott kívánalmaknak vetették alá, így több alkotás is dobozban maradt, vagy hosszú időre dobozba került. Szőts István: „Keljfel Jancsija voltam a magyar filmművészetnek”32 – Az Emberek a havason (1941) és az Ének a búzamezőkről (1947) betiltása Szőts István fent említetett alkotásai még a filmgyártás államosítása előtt készültek. Az Emberek a havason 1942-ben megnyerte a velencei filmfesztivál fődíját, emiatt nem hanyagolhatták őt teljesen 1945 után. Ellenben neorealista stílusa már túl sok volt a Rákosi-rendszer kereteinek, ezért néprajzi jellegű filmjeit33 is folyamatosan megvágták, vagy csak nyersanyag maradt. Filmjeit azért hoztam példának, hogy bemutassam mi az, ami már nem fért bele a párt által meghatározott keretekbe, mi volt az a pont a szereplők ábrázolásában, a történetmesélésben, amelyet nem lehetett átlépni, ha vallásossággal kapcsolatos jelenetek is szerepeltek egy-egy alkotásban. 1945-ben Szőts Istvánt nem akarták igazolni, a „fasisztákkal való együttműködéssel” vádolták, főleg a díjat nyert filmje miatt, amit maga Mussolini méltatott a Cinema című olasz filmes szaklapban. Emellett amiatt is támadás érte,

Ágotha Tivadart 1952-ben tartóztatták le több szemináriumi társával együtt a veszprémi szeminárium bezárása előtt, majd bebörtönözték. Életéről lásd bővebben: Ágotha Tivadar: Megalkuvás nélkül. Márton Áron Kiadó, 1995. 32 Szőts István és Csoóri Sándor beszélgetése 1988. In: Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK), Történeti Interjúk tára. 33 Kövek, várak, emberek (1955), Melyiket a kilenc közül? (1956) ~ 168 ~ 31


hogy a világháború alatt az Egyedül vagyunk34 című lapban publikált.35 Ez az Emberek a havason című filmre is rányomta a bélyegét, Szőts saját bevallása szerint majdnem körömlakk lett belőle, csak hosszas levelezés után érte el, hogy ne kerüljön a „fasiszta” bélyegzővel illetett filmek listájára.36 Az Emberek a havason Nyírő József három novellája alapján készült. A hangsúly az emberek az erdélyi havasokba és az Istenbe vetett hitén van, nem pedig a kerettörténeten, amely egy gyilkosságot mesél el. Erősen vallásos jellege miatt 1949 és 1956 között nem vetíthették a filmszínházakban, azután is csak nagyon ritkán. Már rögtön a kezdő jelenetben hitbéli kérdéssel találkozhatunk: egy gyermek születésével, aki nem biztos, hogy túléli az éjszakát ezért a szülei mindenképpen meg akarják keresztelni. Az emberek mindennapjait meghatározza a hegy szeszélyes volta, amelyet csak Isten tud irányítani, és így mindenki csak Istenre tud hagyatkozni. El is hangzik egy helyen, hogy a hegyen lehet a legközelebb kerülni Istenhez. A filmnek a legmozgalmasabb jelenete, amikor Gergő (Görbe János) és felesége (Szellay Alice) elmennek a csíksomlyói búcsúra, ahol Máriát kérik, hogy segítsen a feleség gyógyulásában. Mindemellett elhangzik a Miatyánk is, valamint több egyházi népének. Ezeken alapulva többször is azzal vádolták (hasonló népi vallásossággal kapcsolatos motívumok Szőts más filmjeiben is szerepelnek), hogy a megelőző korszakokat túlzott szimpátiával mutatja be, és így a „dicső jövőt” elhalványítja. Pedig a világháború alatt, ugyanezt a filmet a túlzottan „kommunista értékei miatt akarták betiltani.37 Szőts István hasonlóképpen járt az 1947-es Ének a búzamezőkről című filmjével, amelyet túlzott katolicizmusa, a szovjetekhez való ambivalens viszonya

1938 és 1944 között megjelenő folyóirat, melynek főszerkesztője Oláh György volt. MNL OL XIX-I-1-i 15. doboz VKM 3383/1945. Szőts István levele Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 1945. április 22. 36 Szőts István és Csoóri Sándor beszélgetése 1988. 37 MNL OL XIX-I-1-i 15. doboz VKM 3383/1945. Szőts István levele Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 1945. április 22. ~ 169 ~ 34 35

Sulics Fruzsina

és a parasztság túlzott idillel történt lefestése miatt, a bemutató előtt két héttel betiltottak. A film forgatókönyve már 1943-ban elkészült, de ekkor nem engedélyezték a film forgatását a benne szereplő orosz-magyar kézfogás, valamint pacifizmusa miatt. Emellett hibaként emelték ki, hogy az orosz szereplő szimpatikusnak volt feltűntetve a forgatókönyvben, továbbá az Alföld túlságosan az orosz sztyeppére, a magyar paraszt mentalitása is az orosz muzsikokéhoz hasonlít Szőts koncepciója alapján. Mindemellett, pedig külön kiemelték, hogy a film alapjául szolgáló azonos című könyv szerzője, Móra Ferenc 1919-ben kommunista volt.38 1945 után Szőts újra állami támogatásért pályázott39, ám akkor is az orosz szereplővel volt a gond. Viszont 1947-ben Szőts már hajlandó volt kihúzni a problémás szereplőt, akkor is, ha saját elmondása szerint „a film legköltőibb, leghumánusabb jelenetei vesztek el”.40 De így megkezdődhetett a film gyártása. A film cselekménye az első világháború utolsó évében és közvetlenül utána játszódik, és egy Ferenc nevű hadifogoly hazatérését meséli el, aki azt hiszi, hogy egy falat kenyérért megölte (amúgy is haldoklott, de kísérti a bűntudat) a társát (Rókust). Mikor Ferenc hazatért, holtan találta feleségét. Az idő előrehaladtával egymásba szeretnek a néhai Rókus feleségével, Etellel és össze is házasodnak. Mikor azonban Ferenc fia egy darab kenyér miatt meghal, és az újszülött fia hasán is egy kenyér alakú anyajegyet fedeznek fel, valamint egy, minden valószínűség szerint ál Rókus kezd el leveleket írogatni, akkor elmondja Etelnek, hogy

MNL OL XIX-I-1-i 85. doboz Szőts István levele az Ének a búzamezőkről című film betiltása kapcsán. 39 Szőts önéletírásában így ír a filmet bíráló bizottság tagjairól: „A kommunista Belügyminisztérium és a Kommunista Párt szellemi vezetőiből alakult testület (közülük Major Tamás, Háy Gyula, Hont Ferenc, Szebeni államtitkár, Gobbi Hilda nevére emlékszem), bírálta el a forgatókönyvet, és döntött az állami kölcsön odaítéléséről.” A bíráló bizottság tagjaira Szőts személyes dossziéjában, melyet a Vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetett (MNL OL XIX-I-1-i 15. doboz) semmilyen utalás nem található. 40 Szőts István: Életrajzi feljegyzések. In: Pintér Judit–Zalán Vince (szerk.): Szilánkok és gyaluforgácsok. Osiris. Budapest, 1999. 61. ~ 170 ~ 38


mit követett el Rókus ellen. Etel ennek hallatára megőrül és egy csaló javasaszszony hatására „látomásai” lesznek Szűz Máriától sugalmazva, amitől még inkább erőt vesz rajta az őrület és öngyilkos lesz. A film egyik visszatérő motívuma a háború áldozatainak felemlegetése, amely nem állt összhangban a „felszabadulás” propagandájával, amellyel a rendező rögtön egy támadási felületet adott a filmnek. Az Ének a búzamezőkről művészeti tanácsadója Balázs Béla volt, akinek a magyar filméletből való eltávolításához főképpen ezt a momentumot használták fel, azzal az indokkal, hogy hagyta bizonyos számukra ideológiai hibának nevezett cselekmények – köztük a vallásos jelenetek (a nyitójelenet egy búzaszentelő körmenet), több vallásgyakorlathoz köthető ének dallamának felhasználása a filmzenéhez (a főcímzene a Boldogasszony Anyánk átdolgozása) – érvényesüljenek a filmben. Az egyik eleme ennek a támadásnak az volt, hogy a Képes Figyelő egyik 1948-as számában, A kereszt jegyében címmel megjelent egy írás, amely a vallás talaján állva kezdte el támadni ezt az alkotást. A film bemutatását ahhoz kötötték, hogy forgassák újra a „szektás jeleneteket” és a politikai mondanivalót egészítsék ki a karhatalom megjelenítésével és „nagybirtokellenes” felhanggal. A rendező erre nem volt hajlandó, de a filmet továbbra is támadások össztüze kísérte.41 A következő érv, az alkotás Mindszenty Józseffel rokonszenvező volta lett. Ami teljesen abszurd, hiszen a csaló javasasszony inkább az ószövetségi próféták jövendöléseire hasonlító beszédet mond a híveinek.42 A film sorsát Rákosi Mátyás személyesen pecsételte meg, aki miután a forgatókönyvet bíráló bizottság a kész filmet, a korábban már említett változtatások hiánya miatt letiltotta, egy zártkörű, az MDP tagjainak tartott vetítés során az

Szőts: Életrajzi feljegyzések, 61–62. Szőts maga azzal védekezett, hogy Móra Ferenc a „mindszentistának” bélyegzett szöveget még 1928-ban írta és közismert, hogy Móra baloldali és szabadkőműves gondolkodású volt. ~ 171 ~ 41 42

Sulics Fruzsina

első percekben a Miatyánk alatt felháborodva reakciósnak minősített és kivonult a teremből. Ezután az alkotás végérvényesen dobozba került.43 Az Ének a búzamezőkről című filmmel párhuzamosan dobozba került még a Bán Frigyes44 rendezte Mezei próféta, amely Tamási Áronnak, a Vitéz lélek című művén alapszik, a hit erejének erőteljes ábrázolása miatt. Valamint ugyanebben az időben tiltották be Kerényi Zoltán Könnyű múzsa című alkotását is, amelyben ugyan semmilyen vallási téma nem merült fel, de az ellenőrző szemeknek „túlzottan polgárinak” bizonyult és túl sok volt benne a kommunistákat (pl.: az égi tanács kapcsán) illető kritika.45 Összegzés Látható, hogy a művészek az egyházzal direktben nem foglalkozhattak a Rákosi-diktatúrában, illetve bármilyen vallásosságra való utalást igyekeztek elkerülni. Csak ha nagyon muszáj volt, akkor került minimális vallásos jelenet a filmekbe, de akkor is csak negatív előjellel. Ha lehetett egyházi személyeket nem szerepeltettek, a legfontosabb az irántuk érzett bármiféle rokonszenv elkerülése volt. Az embereket még csak emlékeztetni sem szerették volna az Istenbe vetetett hitre, hisz ahelyett ott volt a dicső jövőbe vetett hit. Szőts István, aki a kézi kamerát részesítette előnyben, balladaszerű stílusával, víziószerű képsoraival kitűnt a tömegből. A hétköznapi életet realisztikusan ábrázolta, így nem is volt hajlandó meghajolni a propagandisztikus cél előtt, művészete nem is teljesedhetett ki igazán. De nem csak őt hallgatatta el a hatalom, hanem más alkotókat is, hogy a filmet is céljainak szolgálatába állíthassa. Nem

Szilágyi: Tűzkeresztség, 84. Bán Frigyes (1920–1969): háromszoros Kossuth-díjas rendező. Első önálló filmjét 1939-ben készítette Mátyás rendet csinál címmel. Munkásságának kultikus jelentőségű darabja a Talpalatnyi föld (1948), melyet az „első magyar szocialista filmnek” kiáltottak ki az 1950-es években. További fontos filmjei: Úri muri (1949), Tűzkeresztség (1951), Rákóczi hadnagya (1953), Szent Péter esernyője (1958), Szegény gazdagok (1959). 45 Nemes–Papp: A magyar film 1945–1956 között, 38–44. ~ 172 ~ 43 44


csak a vallásosság, a hit motívumát igyekeztek kifordítani. Az Ének a búzamezőkről című film elleni támadások során gyakran emlegetett téma volt, hogy túlzottan pacifista, a békeharc korában, valamint az emberek földhöz való ragaszkodását hangsúlyozza a szövetkezetesítés korában.46 Egyes alkotókat viszont kiemelt a hatalom, így például Keleti Márton, Bán Frigyes, Máriássy Félix, Gertler egy évben akár több filmet is rendezhettek. De az 1950-es évek elején tűnt fel Jancsó Miklós, Makk Károly és Várkonyi Zoltán is.

46

Szőts: Életrajzi feljegyzések, 62. ~ 173 ~

Sulics Fruzsina

(Képmetszet az Ének a búzamezőkről c. filmből)

Szőts István (1912–1998) ~ 174 ~


Soós Viktor Attila Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Külügyminisztérium kapcsolatrendszere – egyházi vonatkozású információk csatornái Bevezető Az 1951-ben felállított Állami Egyházügyi Hivatal feladata volt az egyházak pártállami felügyelete, ellenőrzése, kapcsolat kiépítése és fenntartása azokkal az állami szervekkel, amelyek az egyházakkal kapcsolatban feladatokat láttak el, és intézményeikkel kapcsolatba kerültek. A Hivatal jellegéhez, feladatköréhez kapcsolódóan a legmeghatározóbb és intenzív összeköttetést a Belügyminisztériummal és a Külügyminisztériummal alakította ki. 1945 áprilisában Magyarország a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására kiutasította Angelo Rotta pápai nunciust, ezzel megszakadt a diplomáciai kapcsolat a Szentszék és Magyarország között. A Külügyminisztérium működése, feladatköre adta a lehetőséget, hogy, a római követség útján folyamatos kapcsolattartás, információ áramlás alakult ki az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), a Külügyminisztérium és a Vatikán között. 1951-től, de különösen 1956 után, ahogy az ÁEH nyugati orientációja, az egyes nemzetközi egyházi szervezetekkel való kapcsolattartása egyre jobban kibontakozott, úgy vált egyre sűrűbbé és meghatározóbbá a Külügyminisztérium szerepe és információs csatornája az egyes külföldi szervezetek felé. Tanulmányomban arra a feltérképezendő kutatási területre kívánom felhívni a figyelmet, hogy milyen egyháztörténeti vonatkozású források találhatók az Állami Egyházügyi Hivatal és a Külügyminisztérium együttműködésének

~ 175 ~

Soós Viktor Attila

eredményeként, illetve hogyan csapódott le a két szerv kapcsolatrendszere, milyen információáramlási csatornák voltak és ezeket, hogyan dokumentálták. Források az ÁEH és a KÜM kapcsolataihoz Az Állami Egyházügyi Hivatal iratanyagában számos, a Külügyminisztérium által keletkeztetett iratanyag található, ami a két szerv kölcsönös és aktív kapcsolattartásának az eredménye. Ezen anyagok két állagban megtalálhatók, az egyik a keletkezésekor minősített iratokat összegyűjtő, ún. Titkosan ügykezelt iratok1 (TÜK), melyeket azóta már visszaminősítettek, így nyílt és kutatható, a másik a Tematikus iratok2 állaga. Már az ÁEH működése idején kialakították ezeket a csoportokat, és ide tették le, gyűjtötték össze ezeket az iratanyagokat. Eleve az ÁEH külön kezelte a „Titkos!”-nak, a „Szigorúan titkos”-nak minősített iratanyagokat. A TÜK állagban minden évben ugyanazon tételszámra iktatták az azonos témájú dokumentumokat. A Külügyminisztérium által keletkeztetett, illetve korábban a KÜM által minősített anyagok közül ki kell emelni a követségi jelentéseket3, a külföldi utazásokkal kapcsolatos iratokat4, a Vatikánnal való kapcsolattartást5, az emigrációval kapcsolatos feljegyzéseket6, a Prágai Keresztény Békekonferencia7, az Egyházak Világtanácsa8, a Lutheránus Világszövetség9, Presbiteri Világszövetség10, az egyes országokkal kapcsolatos egyházi vonatkozású bilaterális ügyeket, az egyes egyházi vezetők külföldi látogatásairól, vagy külföldi egyházi személyek magyarországi útjairól készült feljegyzéseket.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) XIX–A–21–d MNL OL XIX–A–21–e 3 MNL OL XIX–A–21–d 004 tételszám Külügyminisztérium, Követségi jelentések, 1986-tól 006 tételszám. 4 MNL OL XIX–A–21–d 005 tételszám Külföldi utazások, 1986-tól 007 tételszám. 5 MNL OL XIX–A–21–d 0016 tételszám, 1962-től 0022 tételszám Vatikán, Vatikáni Zsinat. 6 MNL OL XIX–A–21–d 0035 tételszám 1963-tól. 7 MNL OL XIX–A–21–d 0037 tételszám 1961-ig, 0019 tételszám 1962-től. 8 MNL OL XIX–A–21–d 0018 tételszám 1963-tól. 9 MNL OL XIX–A–21–d 0051 tételszám 1961-ig, 0034 tételszám 1965-től. 10 MNL OL XIX–A–21–d 0034 tételszám. ~ 176 ~ 1 2

Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Külügyminisztérium kapcsolatrendszere – az egyházi vonatkozású információk csatornái

Az ÁEH által külön kezelt, ún. Tematikus iratok állagból kiemelkedik Mindszenty József ügyét összegyűjtő iratanyag11, a magyar-vatikáni tárgyalássorozat12. Ezeket a korábban minősített dokumentumokat az ÁEH-ban külön kezelték, és nagy részük minősítve került a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába. 2013. június 30-ig, a törvényi előírásoknak megfelelően minősítettségüket felülvizsgálták és feloldották. Nagyon intenzív kapcsolat alakult ki az egyes külképviseletek és a Külügyminisztérium, illetve az ÁEH között. Természetesen a külképviseletek közül egyházi vonatkozásban a legjelentősebb a római nagykövetség volt, hiszen a nagykövetségen keresztül zajlott minden kapcsolat a Vatikánnal. Az ÁEH rendszeresen küldött és kapott rejtjel táviratokat a KÜM-ön keresztül Rómába. E szerteágazó kapcsolatrendszer és aktív együttműködés lecsapódott a Külügyminisztérium titkosan ügykezelt vatikáni vonatkozású irataiban is.13 A „Világosság” rezidentúra az ÁEH-ban 1969-ben került sor az ÁEH szervezetének nagyarányú átalakítására. Az átszervezésre azért volt szükség, mert a Belügyminiszter és az ÁEH elnökének titkos megegyezése alapján a belügyminisztérium egy belső rezidentúrát hozott létre az ÁEH-n belül.14 A „Világosság rezidentúra” működése elsősorban a magyar katolikus egyház elnyomását, és a Vatikán, valamint a protestáns egyházak

elleni

kommunista,

ateista

pártérdekeket

szolgálta.

A

Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnökségének 4. osztálya foglalkozott a hírszerzéssel a Vatikán, Izrael és az egyházi emigráció irányában. Az osztály 1967. december 15-én készített egy jelentést arról, hogy hamarosan hírszerző

MNL OL XIX–A–21–e 28. és 29. doboz. MNL OL XIX–A–21–e 30-34. doboz. 13 MNL OL XIX–J–1–j Vatikán. 14 Erről lásd bővebben: Szabó Csaba–Soós Viktor Attila: „Világosság” – Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen. Új Ember Kiadó. Budapest, 2006. ~ 177 ~ 11 12

Soós Viktor Attila

tiszteket telepítenek az Állami Egyházügyi Hivatalba. Az ÁEH ebben az időben mindenképpen előnyösebb helyzetben volt a nemzetközi egyházi szervezetek irányába, mint például a Külügyminisztérium vagy bármilyen más magyar hatóság, szervezet. A Szentszékkel a hatvanas évek elejétől folytatott tárgyalások során a hivatal érintett munkatársai nemcsak rutinra tettek szert, de komoly sikereket értek el. Az ÁEH alkalmas fedőszervnek mutatkozott, hogy ne csak a III/III. használja alkalmanként a Magyarországon belüli „klerikális reakció elleni harcban”, hanem a III/I. is eredményesen együttműködhessen vele. A BM III/I. Csoportfőnökség

1968

novemberében

felállította

az

ÁEH-ban

a

„VILÁGOSSÁG” fedőnevű belső rezidentúrát. A BM hírszerző szerve tehát egy rezidentúrát, azaz állambiztonsági tisztekből álló, meghatározott állambiztonsági – operatív – feladatok ellátására felkészített, konspirált szervezeti formát hozott létre belföldön az Állami Egyházügyi Hivatal fedése alatt. Az ÁEH-t felhasználva akarták szélesíteni a magyar papság körében a kutató, tanulmányozó munkát, amelynek iránya a Vatikán, a papi emigráció és a protestáns világszervezetek felé mutatott. Mindehhez szükséges volt a belső rezidentúra saját hírszerző bázisának kiszélesítése, valamint a célobjektumok felé telepítésére alkalmas jelöltek felkutatása is. A rezidentúra tagjait az ÁEH Katolikus és Protestáns Főosztályára és a Nemzetközi Főosztályára kívánták beosztani. A „Világosság” rezidentúra rendelkezett egy „K” lakással15, ahol az értekezleteket, szakmai megbeszéléseket tarthatták, jelentéseiket megírhatták. A lakást felszerelték a konspirált ügyintézéshez szükséges eszközökkel (rejtett, kódos páncélszekrény, írógép stb.). A rezidentúra tagjai az ügynökkel, társadalmi kapcsolatokkal, jelöltekkel folytatott találkozókról 48 óra elteltével kötelesek voltak írásbeli jelentést készíteni, és azt a Központnak eljuttatni. A „Világosság” rezidentúra 1969. évi munkatervének bevezetőjében az olvasható, hogy a „Központ hazai bázison végzendő munkájának középpontjában

Konspiratív lakás a Belügyminisztérium államvédelmi szerveinek tulajdonát képező önálló lakás volt, amelyet az ügynökség fogadására használtak fel. ~ 178 ~ 15


a VILÁGOSSÁG REZIDENTÚRA megszervezése és tevékenységének beindítása áll”. Tehát a hírszerzés kiemelt feladata volt az Állami Egyházügyi Hivatal fedése alatt a munka mielőbbi beindítása. A fedőszerv legális lehetőségeit kihasználva elsősorban „sötéten” szándékoztak információt gyűjteni. Ez azt jelenti, hogy a hírszerzők „ártatlannak tűnő beszélgetések” során szereztek meg értékes adatokat. A beszélgetőpartner észre sem vette, hogy irányítottan, előre meghatározott, kidolgozott kérdésekre válaszolgat. Az ilyen jellegű hírszerzés során nyílván sok értékelhetetlen, „töltelék” információ is elhangzott, de a beszélgetés során előkerült a lényeg is. A „sötét” hírszerzés mellett ritkábban tudtak élni a személyes felderítés módszerével, amikor a hírszerző behatolt a célobjektumba és ott végezte a megfigyelést, adatgyűjtést. Természetesen hozzájutottak, és fel is használták a hírszerzőtisztek a fedőszerv által megszerzett anyagokat is. Ezeket a hírszerző célok igényeinek megfelelően feldolgozták. Ugyanakkor a kölcsönösség alapján működött az információszerzés, tehát a hírszerzés azokat az anyagokat, amelyek a fedőszerv munkájához nélkülözhetetlenek voltak, szintén átadta. Számos példát találunk erre a kölcsönösségre az ÁEH elnöki iktatott iratai közt. Az ide lerakott anyagok gyakran szerepelnek a „Világosság” rezidentúra levelező dossziéjában16 is. Négy vaskos dosszié, mintegy 1500 oldal maradt fenn a „Világosság” rezidentúra működése nyomán. Az iratok számos fontos, nyílván a hírszerzés számára is nélkülözhetetlen jelentést, értékelést, jellemzést stb. tartalmaznak. Ennek ellenére az ÁEH-ba telepített hírszerzőtisztek munkája mégsem lehetett teljesen eredményes. Nyolc évvel a szervezés megkezdését követően, 1976. április 27-én a III/I–4. osztály vezetőjéhez a következő javaslat érkezett: „Tekintettel arra, hogy az 1968-ban szervezett „Világosság” belső rezidentúra megszűnt, javaslom az

A „Levelező” dossziéba kellett lerakni a „Szigorúan titkos” beosztott operatív munkájával öszszefüggő beszámolókat, munkaterveket, írásos utasításokat, jelentéseket, valamint a társszervek megkeresésére vonatkozó, illetve a megtett intézkedések során készített anyagok másodpéldányait. ~ 179 ~ 16

Soós Viktor Attila

OL–21/68. sz. Rezidentúra Levelezési dosszié I–IV. kötetét irattárba helyezni.”17 Az osztályvezető a javaslattal egyetértett, a dossziék lezárultak és irattárba kerültek. A levelezési dossziék tartalma is megerősíti, hogy a rezidentúra csak legfeljebb két évig működött, ugyanis a lerakott iratok kizárólag 1969-1971 között keletkeztek, az utolsók 1971 decemberében. Azután már csak az 1976-os javaslat következik a dossziék irattárba kerüléséről. Nehezen magyarázható meg, hogy mi lehetett az oka a rezidentúra megszűnésének. A jelentések tényleg fontosak, igaz nem fontosabbak, mint az ÁEH irattárában fennmaradt anyagok. Talán éppen az volt a felszámolás oka, hogy a hírszerzőtisztek sem tudtak mélyebbre hatolni a célobjektumokban, mint a hivatal munkatársai. Azonban más területeken megjelentek a rezidentúra tagjai, vagy más irányban kaptak feladatot. Kozdon János rendőr százados „Szűcs” fedőnévvel, nem az ÁEH fedése alá, hanem a Külügyminisztériumba nyert beosztást egyházi kérdésekkel foglalkozó referensnek. Felelős volt a nem rezidenturális területeken folytatandó hírszerző munkáért (Dél-Amerika, Hollandia, Belgium, a Skandináv Államok). Egyházi ügyek referense a Külügyminisztériumban A Külügyminisztériumban a XI. Területi Főosztály keretén belül 1973-tól létezett az „egyházi ügyek referense” pozíció. Tudjuk, hogy a „VILÁGOSSÁG” rezidentúra keretében négy BM tiszt az ÁEH-ban és egy a Külügyminisztériumban tevékenykedett. A „Világosság” rezidentúra érdemi működése 1971-ben megszűnt, de mint látható, a Külügyminisztériumban 1973-ban létrehozott egyházi ügyek referense státusz egyenes folytatása volt a „VILÁGOSSÁG” rezidentúrához tartozó külügyi státusznak. Az „egyházi ügyek referensének” a

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 3.2.6. 8–70/76/4. A III/I. Csoportfőnökség és jogelődei által kezelt dossziék. Rezidentúra-dossziék. „Világosság” rezidentúra dosszié. 4. kötet, 47. ~ 180 ~ 17


feladata a Vatikánnal, más egyházakkal és nemzetközi egyházi szervekkel kapcsolatos információk gyűjtése, azok elemzése, valamint az ÁEH-lal – nem vezetői, hanem előadói szinten – a kapcsolattartás. Ennek a külügyi referensnek feladata volt még, hogy a Külügyminisztériumban összegyűjtött információkról tájékoztassa az ÁEH-t az egyházpolitikát érintő, a külkapcsolatok területén felmerülő operatív ügyekben is (pl. külföldi egyházi vezetők beutazása, kéréseik intézése, elbírálása, továbbítása), az ÁEH munkatársak munkájának elősegítése, a kapcsolatos egyházpolitikai koncepciók kialakítása céljából. Az egyházügyi referens munkája volt, hogy a nagykövetségekről a Külügyminisztériumba érkező egyházpolitikai információkat az illetékes párt- és állami vezetőkhöz a Tájékoztatási Osztály útján, vagy egyéb úton eljuttassa, illetve informálja a külképviseleteket az aktuális egyházpolitikai eseményekről, Magyarország ezekkel kapcsolatos hivatalos állásfoglalásairól. A Külügyminisztériumban létesített egyházi ügyek referense munkakör, kizárólag a minisztériumon belüli használatra szolgált.18 Viszonylag keveset tudunk Kozdon János külügyminisztériumon belüli tevékenységéről, de a Világosság rezidentúra megszűnésével párhuzamosan kialakult, megerősödött az egyházi ügyek referens pozíciója. Tömpe Istvánné a Külügyminisztérium Titkárságának vezetője, körlevélben hívta fel a minisztérium vezetőinek figyelmét a vatikáni és egyházi információk megküldésére. A körlevélből megtudhatjuk, hogy a XI. Területi Osztály keretén belül dolgozott az egyházi ügyek referense, akinek feladata volt a Vatikánnal, más egyházakkal és nemzetközi egyházi szervekkel kapcsolatos információk gyűjtése, azok elemzése, valamint az Állami Egyházügyi Hivatallal a kapcsolattartás, nem vezetői, hanem előadói szinten. Feladata volt a Külügyminisztériumban összegyűjtött, egyházi jellegű információkról tájékoztatni az ÁEH illetékeseit, hogy azok munkáját segítse. Ez az

18

MNL OL XIX–J–1–j 1973. 160-1 004463/1973. 106. d. ~ 181 ~

Soós Viktor Attila

egyházi ügyek referense munkakör a minisztériumon belüli ranghasználatra szolgált, tehát a minisztériumon kívül nem léphetett fel ezzel a munkaköri elnevezéssel. A Minisztérium Titkárságának vezetője felhívta az egyes főosztályvezetőket, hogy az irányításuk alá tartozó területekről, külképviseletekről, szervezeti egységek társzerveitől származó kapcsolódó információkat, jelentéseket tájékoztatás, felhasználás céljából küldjék meg a XI. Területi Osztálynak. Az alábbi anyagok megküldését kérték: 1.) A legfontosabb nemzetközi eseményekkel kapcsolatos vatikáni állásfoglalások. A Vatikán és az egyes országok kapcsolatai. A Vatikánon belüli irányzatok – haladó és konzervatív csoportok – erőviszonyai. 2.) A Vatikán külpolitikai irányvonala, törekvései. A Vatikán és az egyes szocialista országok viszonya, a kapcsolatok rendezésére irányuló vatikáni kezdeményezések, tervek és ezek megnyilvánulásai. (A Vatikán „keleti politikája”). 3.) Az egyes országok vezető egyházi személyiségei és a nunciusok politikai, vagy a Vatikán politikájával kapcsolatos megnyilatkozásai. 4.) Az Egyházak Világtanácsa – és más protestáns egyházi szervek tevékenysége, nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos álláspontja. 5.) Mindszenty politikai tevékenysége, szereplése, emlékiratának kiadása. Jövőbeni tervei, utazásai, a magyar emigrációra gyakorolt hatása. Véleménye a Vatikán „keleti politikájáról” és a magyar-vatikáni kapcsolatokról. 6.) A magyar papi emigráció ellenséges tevékenysége. 7.) A magyarországi egyházak nemzetközi kapcsolatai.19 Ezek a szempontok, ezek a témák voltak azok, amelyeket az egyes külképviseletekről meg kellett küldeni a központba. Ha a KÜM iktatott iratait néz-

19

MNL OL XIX–J–1–j 1973. 160-1 004463/1973. 106. d. ~ 182 ~


zük, különösen a TÜK állagot, akkor látjuk, hogy nagy része a Vatikánhoz kapcsolódóan került letételre, vagy az adott ország iratainál találhatjuk meg. A témák, a főbb gyűjtőkörök teljesen érthetők, talán az 5. pont egyik része kíván némi magyarázatot. Ugyanis amikor ez körlevél született, azaz 1973-ban, akkor már tudható volt, hogy meg fog jelenni Mindszenty József Emlékirataim című munkája, ezért került be a körlevél témái közé. Hiszen a többi üggyel, témával szemben, amik nagy tematikájú témák voltak, ez egy kisebb részterület volt. Ezek az egyházi vonatkozású, egyházi referensnek küldött iratok nem kerültek külön irattározásra, hanem az egyes országokhoz kapcsolódó tételszámok alá iktatták ezeket. De jelentős részük megtalálható a Külügyminisztérium Viszszaminősített TÜK iratai között. Budapest-Róma csatornák az ÁEH és a Külügyminisztérium között A Külügyminisztérium fogta össze és irányította a kapcsolattartást a magyarországi államigazgatási szervek, jelen esetben az Állami Egyházügyi Hivatal, a Külügyminisztérium és az egyes külképviseletek, így a római követség között is. A római követség útján tartotta a Magyar Népköztársaság a kapcsolatot az Apostoli Szentszékkel. Ezért is volt mindig egy olyan diplomata a római követségen, aki egyházi ügyeket fogott össze, aki a közvetlen kapcsolatot tartotta a vatikáni diplomatákkal. A követség munkatársai, illetve vezetői rendszeresen kaptak üzenetet, feladatot, amelyeket továbbítaniuk kellett vatikáni diplomaták felé. Ezen utasítások, üzenetek rejtjel távirat formájában kerültek Rómába, és a kapott utasítás szerint jártak el a diplomaták. Ezek a rejtjel táviratok vagy iktatásra kerültek és a központi iratanyag visszaminősített TÜK állagába kerültek, vagy külön az egyes külképviseletek szerint letett bejövő és kimenő táviratok között találhatók meg. Az egyházi ügyek referense a Külügyminisztériumban az 1970-es évek első felétől minden egyházi vonatkozású információt, dokumentumot megkapott, ~ 183 ~

Soós Viktor Attila

feladata volt ezek továbbítása és feldolgozása. Pozíciója és feladata a minisztériumon belüli hatékony munkavégzést, információ áramlást és információ ellenőrzést volt hivatott megtestesíteni. Az állambiztonsági szervek ugyanúgy használták a Külügyminisztérium kapcsolatait, csatornáit, mint az ÁEH, sok esetben az egyes külképviseleteken diplomata státuszban levő, fedett hírszerzőtisztek dolgoztak, akikkel a kapcsolattartás egyik formája volt a Külügyminisztériumban kialakított gyakorlat alkalmazása.

~ 184 ~


Miklós Imre (1927–2003)

(Az ÁEH Lendvay utcai épülete.) ~ 185 ~

Soós Viktor Attila

~ 186 ~

Egy várva várt utazás – Ordass Lajos evangélikus püspök 1957. évi minneapolisi útja

Isó Gergely Egy várva várt utazás – Ordass Lajos evangélikus püspök 1957. évi minneapolisi útja Bevezető Az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtását követő bő másfél év rendkívül különleges időszakot jelöl a Magyarországi Evangélikus Egyház történetében. Az egyház élére, pontosabban annak vezető püspökeként ugyanis az az Ordass Lajos került, akit annak idején, 1948-ban a kommunista hatalom egyházi vezetőként az elsők között tartóztatott le s ítélt el koncepciós perben kétévi fegyházbüntetésre, s akinek ezután még évekig kellett családjával kényszerű félreállítottságban nyomorognia. 1956 nyarán azonban az állam Ordass ügyét ismét elővette, majd pár hónappal később, 1956. október 5-én rehabilitálta.1 A forradalom kitörése után az addigi, a Rákosi-rendszert híven kiszolgáló egyházi vezetőség félelmében lemondott pozíciójáról, így Ordass még a szabadságharc napjaiban visszaülhetett püspöki székébe.2 Hogy az a tény, miszerint Ordasst a szabadságharc leverését köve-

Minthogy Ordass koncepciós (állami) perét követően az evangélikus egyház megfosztotta őt püspöki székétől, ezért az állami rehabilitáció után egyházi rehabilitációra is szükség volt, amelyre három nappal később, október 8-án került sor. Ekkor még mindössze azt ismerték el, hogy püspöki pozíciójától való megfosztása törvénytelen volt, magába a püspöki székbe egyelőre nem helyezték vissza. 2 Minthogy 1952-ben az állam nyomására összehívott zsinat megszüntette az evangélikus egyház történelmi egyházkerületeit (Dunántúli, Dunáninneni, Bányai, Tiszai), belőlük az Északit és a Délit fabrikálva (ld. Isó Gergely: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen I. In: Keresztyén Igazság, 2014/104. szám. 52.) ezért Ordass – akit 1948-ban a Bányai Egyházkerület püspökének választottak meg, most a Déli Egyházkerület élére került. ~ 187 ~ 1

Isó Gergely

tően a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a püspöki székben több mint másfél évig, egészen 1958. június 24-éig meghagyta, sőt nem pusztán meghagyta, hanem még azt is megengedte neki, hogy 1957 kora őszéig többékevésbé a maga belátása szerint vezesse a rábízott evangélikus egyházat, az elsősorban az állam koncepcióváltásának köszönhető. 1956. februárjában ugyanis lezajlott a Szovjetunió Kommunista Pártjának híres XX. kongresszusa, amely elítélte az elmúlt idők törvénytelenségeit, és azok felülvizsgálatára szólította föl a csatlós államokat. Így Magyarországon is kezdetét vette egy rehabilitációs hullám, s ennek köszönhetőek került Ordass ügye is újra napirendre.3 Az új koncepció következtében az addigi – a Rákosi-rendszert híven kiszolgáló – egyházi vezetők is kompromittálódottaknak számítottak, így új vezető után kellett nézni, s a választás jobb híján a széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Ordassra esett. Ordassnak a püspöki székbe való visszatéréséről tehát már a forradalom kitörése előtt döntés született, a forradalom pedig csak katalizálta az eseményeket. Hogy a szabadságharc leverése után Ordass püspöki működésébe az állam csak nagyon mérsékelten szólt bele, annak köszönhető, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak mindenekelőtt fontosabb helyeken kellett hatalmát megszilárdítania, így a kis evangélikus egyházban egy darabig – 1957 őszéig – hagyták, hogy a frissen rehabilitált, s ezért az állam jóindulatát élvező Ordass Lajos majdhogynem szabad kézzel kormányozza egyházát. 4 Tanulmányomban az Ordass irányába megnyilvánuló állami jóindulat legkülönlegesebb és legnagyobb szabású epizódját mutatom be: Ordassnak az Egyesült Államokbeli minneapolisi útját, amely egyben e jóindulat utolsó megnyilvánulása is volt.

Ordass Lajos rehabilitálásának részleteit lásd Isó Gergely: Hová lett a koncepció? Ordass Lajos evangélikus püspök 1956. évi rehabilitációja. In: Kovács Dóra–Szabó Melinda (Szerk.): Tempus Adest. Tanulmányok az Eötvös Collegium 30 éve alapított Történész Műhelye tiszteletére. Budapest, 2015. 121–143. 4 Ordass második püspökségével az alábbi monográfia foglalkozik: Böröcz Enikő: Egyházfő viharban és árnyékban. Ordass Lajos evangélikus hitvalló püspöki szolgálata (1945–1958) I. kötet. Budapest, 2012. ~ 188 ~ 3


A minneapolisi út háttere A minneapolisi út apropója a Lutheránus Világszövetség 1957. évi nagygyűlése volt, amelynek helyszínéül az LVSZ a Minnesota állambeli Minneapolis városát választotta. Maga a Lutheránus Világszövetség egy mai napig működő evangélikus nemzetközi világszervezet, amelyet 1947-ben alapítottak a svédországi Lundban.5 Az alapítók célja elsősorban a világ evangélikusságának összefogása volt olyan tevékenységek érdekében, mint például a segélyezés – amelyre a II. világháborút követően igen nagy szükség volt –, a missziói szolgálat, valamint az ökumenizmus támogatása nemzetközi szinten. A Világszövetség legfőbb döntéshozó fóruma, szerve a nagygyűlés, amelyet ötévenként tartanak s amelyen egyrészt megválasztják az LVSZ új elnökét és vezetőségét, valamint a tagegyházak részvételével komoly teológiai munkát, tevékenységet fejtenek ki. Minden nagygyűlés alkalmával a vezetőség megjelöl egy témát, s az egyes tagegyházak delegációinak e témában, illetve ennek résztémáiban kell a nagygyűlésre tanulmányokat készíteniük, amelyet aztán magán a gyűlésen egymással megvitatnak, majd egy közös dokumentumot, konklúziót fogadnak el. Ennek megfelelően természetesen a minneapolisi nagygyűlésnek is volt központi témája, éspedig: „Krisztus megszabadít és egyesít.” Ez további öt altémára oszlott: Krisztusban való szabadság; Krisztusban való egység; szabadság az egyház megújulásában; a világ szolgálatában való szabadság; felszabadulás és egyesülés a reményben.6

A Lutheránus Világszövetség gondolata nem volt előzmények nélküli. 1923-ban a világ legnagyobb evangélikus egyházai (a németországi, a skandináv és az Egyesült államokbeli egyházak) megalapították a Lutheránus Világkonventet. Ennek azonban nem volt megfelelően szabályozott, központi intézményrendszere, s ezért működésében nem volt kellőképpen hatékony. A Világkonvent megszűnése a II. világháború kitörésének volt köszönhető. 6 A Lutheránus Világszövetség történetét részletezve ld. Isó Gergely: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen II. In: Keresztyén Igazság, 2015/105. szám. 6–14. valamint Schjørring, Jens Holger–Kumari, Prasanna–Hjelm, Norman A. (Ed.): From Federation to Communion. The History of the Lutheran World Federation. Minneapolis, 1997. ~ 189 ~ 5

Isó Gergely

Az előkészületek A források alapján nem állapíthatjuk meg kellő magabiztossággal, hogy pontosan mikor alakult ki a magyar delegáció végső összetétele. Az, hogy a delegációt Ordass Lajos fogja vezetni, nem is volt kérdéses. Az állam már a rehabilitációt megelőzően megígérte Ordassnak, hogy kimehet majd a világgyűlésre, sőt eredetileg azt tervezték, hogy Ordass püspöki székbe való visszahelyezését úgy időzítik, hogy a nagygyűlésen már ilyen minőségében képviselhesse a Magyarországi Evangélikus Egyházat.7 A szabadságharc leverése után közvetlenül az állam részéről még azzal hitegették Ordasst, hogy „a delegáció összeállítása tisztán az egyház ügye.”8 Ehhez képest, amikor Ordass előállt a javaslataival (1956. december 7-én),9 Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal10 elnöke több nevet is kifogásolt rajta,11 akik helyett aztán újakat kellett keresni. Bár valószínű, hogy a csere már ekkor (december 7-én) megtörtént, erre még sincsen megfelelő bizonyíték, így mindössze azt állapíthatjuk meg, hogy december 11-én, amikor Ordass az egyetemes presbitérium elé terjesztette a delegáció összetételét, azon már a végleges tagok szerepeltek.12

Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Folytatás. (Válogatta: Szépfalusi István.) Bern, 1987. 551. Ordass Lajos naplója (továbbiakban: Napló) 1956. nov. 27. (A napló jelenleg Ordass Lajos Alapítvány tulajdonában van.) 9 Napló, 1956. dec. 7. 10 Az Állami Egyházügyi Hivatalt 1951-ben állították föl az egyházak állami ellenőrzése végett. Önállóságát az 1956. évi 33. törvényerejű rendelet (december 29.) megszüntette, és az 1959. évi 25. törvényerejű rendeletig, amelyben ismét biztosítják intézményi különállását, a Művelődésügyi Minisztérium alá betagozva, a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala néven intézte az állam az egyházi ügyeket. (vö. Ordass: Önéletrajzi írások. Folytatás, 617.; és Köpeczi Bócz Edit: Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége (Haszonélvezők és kárvallottak). Budapest 2004. 16.) 11 A két kifogásolt lelkész Prőhle Károly teológiai tanár és Schulek Tibor komáromi lelkész volt. Hogy pontosan mi volt velük az állam problémája, csak találgathatunk. A kérdéssel bővebben foglalkozom az alábbi tanulmányban: Isó: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen I., 46–49. 12 Az ülés jegyzőkönyvét ld. Evangélikus Országos Levéltár (továbbiakban EOL) II/2. Egyetemes presbitérium 1861−1995, Egyetemes Tanácsülések 1956., 1956. december 11. ~ 190 ~ 7 8


A delegációban összesen hat személy szerepelt, akik közül természetesen az egyik maga Ordass volt. Rajta kívül bekerült még – a kifogásolt lelkészek helyett – Keken András és Hafenscher Károly Deák téri lelkészek. Ők Ordass legközelebbi munkatársai voltak, hiszen a déli kerület püspökeként hivatalból ő is a Deák téri gyülekezet lelkésze volt. Kimehetett Minneapolisba Szabó József balassagyarmati lelkész is, aki egykoron a Dunáninneni Egyházkerületnek volt a püspöke egészen 1952-ig, amikor egyházkerülete megszűnt. Képviseltette magát az evangélikus teológia is Wiczián Dezső dékán, és Nagy Gyula, a rendszeres teológiai tanszék professzora is.13 Érdemes megjegyeznünk, hogy később, az evangélikus egyházban is bekövetkező „baloldali visszarendeződés” után, amikor Ordass személye ismét nemkívánatos lett, a delegátusoknak nem bocsátották meg, hogy Ordass őket választotta az útra. Többségüket zsarolás vagy megfélemlítés útján beszervezték ügynöknek,14 Wiczián Dezsővel pedig közölték, hogy önként mondjon le teológiai tanári állásáról, aki ezután „önként” le is mondott.15 Az út előkészítése Az újév februárjában16 a Lutheránus Világszövetség küldöttsége – köztük Carl E. Lund-Quist főtitkár – Magyarországra látogatott abból a célból, hogy képet alkothassanak a hazai egyházi helyzetről és ennek alapján megszervezzék a Magyarországi Evangélikus Egyház segélyezését. A mi szempontunkból azért volt fontos ez a látogatás, mert Lund-Quisték egyrészt ígéretet csikartak ki az államtól, miszerint a magyar delegációt augusztusban mindenképpen kiengedik a

A delegátusok rövid életrajzi leírását ld. Isó: Ordass Lajos 1957-es minnapolisi útja I. 49–53. Bővebb tájékozódáshoz ld. Zászkaliczky Péter: Ügynökkérdés a Deák téri gyülekezet múltjában. I. In: Keresztyén Igazság, 2005/66. szám. 30–44.; Mirák Katalin (szerk.) Egyházvezetők 1. Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő. (Háló 2. Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról, 1945–1990.) Budapest, 2014. 15 Isó: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen I., 53. 16 Valójában már január 31-én megérkeztek. Napló, 1957. febr. 4–10. ~ 191 ~ 13 14

Isó Gergely

világgyűlésre, másrészt pedig fölkérték Ordasst, hogy a nagygyűlés nyitó istentiszteletén ő prédikáljon, amit ő nagy örömmel elvállalt.17 1957 elejére, februárjára tehát úgy tűnt, minden akadály elhárult a minneapolisi út elől. Összeállt a végleges – az állam által is jóváhagyott – delegáció, az államtól igen határozott ígéretet kaptak arra, hogy a küldötteket kiengedik, kiutazásukhoz útlevelet biztosítanak, sőt még az anyagi vonatkozások is megnyugtatóan elrendeződtek: az LVSZ vállalta, hogy a magyar delegáció úti- és szállásköltségét finanszírozza.18 Ennek megfelelően tavasszal megkezdődhetett a konferenciára való szellemi fölkészülés is. Körülbelül havonta, összesen hat alkalommal tartottak munkaösszejövetelt, 1957. január 24-én, február 1-jén (Lund-Quisttel közösen), február 25-én, április 4-én, május 2-án és június 13-án.19 Ezeken a gyűléseken a világgyűlés témáját, „Krisztus megszabadít és egyesít” tanulmányozták az LVSZ által előzetesen összeállított anyag alapján, illetve, az öt altéma részletesebb kidolgozása végett munkacsoportokat alakítottak. A munkába bevonták a többi lelkészt is: az LVSZ által közreadott „tanulmányi alapiratot” megküldték az egyes egyházmegyék lelkészi munkaközösségeinek, ahol a „küldöttség egyes tagjai előadásokat is tartottak”20 a nagygyűlés témájáról. Mind a munkacsoportok, mind az egyes lelkészi munkaközösségek21 különböző tanulmányokkal járultak hozzá a közös munkához. A legjobb tanulmányokat három kötetbe22 bekötötték, és magukkal vitték Minneapolisba.23

Napló, 1957. febr. 4. Napló, 1957. febr. 4. 19 Napló, 1957. jan. 24., febr. 4., 26., ápr. 5., máj. 2., jún. 13. 20 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Állami Egyházügyi Hivatal iratai (továbbiakban MNL OL ÁEH), XIX-A-21-a, P. 50636 K 5/C., E-257-4/1957. Ordass Lajos beszámolója (1957. szept. 19.) 21 Egyik ilyen lelkészi munkaközösségi ülésre például június 17–18-án került sor Fóton. (Vö. Napló 1957. jún. 17. MNL OL Ordass Alapítvány Levéltára P 2173, Ordass Archívum 3. doboz, Vilmos Vajta: Correspondence and Documents III., 1955–1959. 22 Nagy Gyula: Felkészülésünk a világkonferenciára. Evangélikus Élet 1957. aug. 4. 23 MNL OL ÁEH XIX-A-21-a, P. 50636 K 5/C., E-257-4/1957. Ordass Lajos beszámolója (1957. szept. 19.) ~ 192 ~ 17 18


Ezután már csak az volt a kérdés, hogy vajon az állam betartja-e az ígéretét. Ordass maga az elutazás előtti utolsó pillanatokig attól félt, hogy az állam egyszer csak meggondolja magát és lefújják az egész kiutazást. Épp ezért a püspök a tavasz folyamán több olyan kérést is teljesített az államnak, amelyek erkölcsi akadályokba ugyan még nem ütköztek, de nem is szívesen hajtotta végre őket. Az állam erőltette többek között, hogy az evangélikus egyház is alakítsa meg az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottságát. Erre végül 1957. április 3-án került sor. Itt már az elnökségbe be kellett venni Vető Lajos egykori püspököt24 is és több további igencsak „baloldali érzelmű” egyházfit. Igaz, azért túlsúlyban voltak az egyházi megújulás hívei, a tanács tényleges vezetője, ügyvivő lelkésze pedig Keken András lett.25 Hasonlóan erőltette az állam, hogy Ordass vegyen részt a Hazafias Népfront működésében. Ordass mindössze három ülésen volt hajlandó részt venni, a másodikon, július 29-én föl is szólalt, amiért Münnich Ferenc „lehurrogta”.26 Kitalálták továbbá, hogy Ordass még Minneapolis előtt vegyen részt három külföldi konferencián: egy pozsonyi és egy dániai ökumenikus (protestáns)

konferencián,

valamint

a

minneapolisi

nagygyűlés

egyik

előkonferenciáján az ausztriai Salzerbadban.27 Ordass véglegesen csak akkor nyugodhatott meg a minneapolisi úttal kapcsolatban, amikor már maguk mögött hagyták az ország határait.28

Vető Lajos a Tiszai Egyházkerület püspöke volt, amikor 1952-ben megszüntették a történelmi egyházkerületeket. Ezután az új, Északi Egyházkerület élére helyezték. 1956-ban a forradalom kitörése után lemondott püspöki székéről, 1957 novemberében – már a „baloldali visszarendeződés” jegyében – azonban visszakapta azt. 25 EOL II/2. Egyetemes presbitérium 1861−1995, Egyetemes Tanácsülések 1957., 1957. július 9. 26 Vö. Ordass: Önéletrajzi írások. Folytatás, 636–638.; és Napló 1957. márc. 18., júl. 9., okt. 17., okt. 21. 27 A három konferenciára 1957. május 17. és június 6. között egyhuzamban került sor. A konferenciákról való összegző véleményét Ordass önéletrajzában így fogalmazza meg: „Valamikor talán egész korunkat a végtelen és legtöbbször egészen értelmetlen konferenciák korszakának nevezik majd.” Ld. Ordass: Önéletrajzi írások, 655. 28 Naplójában erről így fogalmaz: az utolsó percig nem voltam bizonyos abban, hogy csakugyan utazhatunk-e Minneapolisba. Csak akkor hittem el, amikor megérkeztünk első állomáshelyünkre – Bécsbe.” Uo. 659. ~ 193 ~ 24

Isó Gergely

Az állam indokai Fölmerül a kérdés, hogy vajon mégis miért engedte – sőt szorgalmazta – az állam, hogy Ordass és társai kimenjenek nem pusztán egy nyugati országba, hanem a „legimperialistább” és a legnagyobb ellenségnek számító Egyesült Államokba. A válasz megadásához támpontul Jan Michalko csehszlovák teológiai dékán levele szolgál, amelyet a csehszlovák államnak írt, és amelyben amellett érvel, hogy miért küldjön a csehszlovák evangélikusság is delegációt Minneapolisba. Minthogy Michalko érvelése meggyőző volt a csehszlovákiai kormány számára (hisz végülis kiengedték őket is az USA-ba),29 amely Magyarországhoz hasonlóan szintén a szocialista blokk országa volt, ezért Michalko érveit támpontnak tekinthetjük a magyar állam indokainak vizsgálatakor.30 Leveléből arra következtethetünk, hogy a szocialista államok egyházpolitikájának egyik legfontosabb motivációja az volt, hogy az egyes nemzetközi egyházi világszervezetekbe, azok vezető testületeibe saját, megbízható embereiket ültessék, törekedve arra, hogy egyrészt belelássanak e szervezetek belügyeibe, másrészt hogy minél inkább a szocialista érdekeknek megfelelően alakuljon a működésük. A magyar államnak ráadásul a rendkívül ellenséges nemzetközi helyzetben (1956 ügye folyamatosan az ENSZ napirendjén volt) nagy szüksége volt a külföldi kapcsolatok építgetésére, Ordass pedig minden szempontból megfelelt a feladatnak. Egyrészt, mert – mint láthattuk – főképp Horváth révén, a Grnákkal való súrlódások ellenére is egyelőre élvezte az állam jóindulatát, másrészt pedig Ordass hatalmas népszerűségnek örvendett külföldön, továbbá kiterjedt külföldi kapcsolatokkal és a világ evangélikusságának berkein belül igen befolyásos barátokkal is rendelkezett, s épp ezért

Napló, 1957. aug. 14. A levelet ld. MNL OL ÁEH XIX-A-21-a, P. 50636 K 5/C., E-257-4/1957. Michalko János jelentése (1957. febr. 11.), a levél bemutatását pedig ld. Isó: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen I. 58–59. ~ 194 ~ 29 30


„kinézett” neki egy befolyásos pozíció a Lutheránus Világszövetségben.31 Mi mással reprezentálhatták volna jobban azt, hogy Magyarországon szabadság van és népakarat, minthogy kiküldenek a világnak – szocialista szempontból éppen – az ellenpólusára egy olyan személyt, aki megjárta Rákosi börtöneit, s aki ezért a nyugatiak előtt is hitelesen nyilatkozhat a magyar államvezetés érdemeiről?32 A világgyűlésen 1957. július 27-én, szombaton este hosszas készülődés, bizonytalanság és az utat megelőző három kényszerből vállalt konferencia után végre elindulhatott a hattagú delegáció, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházat képviseljék a Lutheránus Világszövetség 3. nagygyűlésén.33 Július 20-án a küldöttség megkapta az útleveleit, július 22-én az amerikai követségen az USA-ba való beutazási engedélyt,34 27-én reggel pedig, miután egy héttel korábban (július 20-án, szombaton)35 beoltatta magát fekete himlő ellen, Ordass Lajos a Szent Rókus Kórházban átvette az ezt igazoló, a kiutazáshoz nélkülözhetetlen oltási bizonyítványt. 36 Ordass hivatalos búcsúztatására július 21-én, a Deák téren tartott vasárnapi istentiszteleti szolgálata után került sor,37 július 27-én pedig a Keleti pályaudvarról induló vonathoz – családján kívül, akikkel előtte közösen költötte el búcsúvacsoráját – több egyháztag is kikísérte.38

E tekintetben be is jött az állam számítás: Ordasst valóban megválasztották a Lutheránus Világszövetség alelnökének (ld. később.) 32 Isó: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen I. 33 Az elutazásról az Evangélikus Élet 1957. aug. 11-i száma tudósít. 34 Napló, 1957. júl. 22. A vízum ügyének elintézéséhez Ordass még április 12-én ment be az amerikai követségre Hafenscher Károllyal közösen. (ld. Napló, 1957. ápr. 13.) 35 Napló, 1957. júl. 20. 36 Napló, 1957. júl. 29. 37 „Sok búcsúzkodás. Még több furcsa kívánság az utazással kapcsolatosan. Furcsa elképzeléseket hordoznak az emberek.” (Napló, 1957. júl. 21.), A napló sajnos arra nem tér ki, hogy mik lehettek ezek a „furcsa kívánságok”. 38 Napló, 1957. júl. 29. ~ 195 ~ 31

Isó Gergely

Július 28-án vasárnap reggel érkeztek meg Bécsbe, ahonnan két napos városnézés után július 30-án indultak tovább vonattal Párizsba, ahová 31-én szerda reggel érkeztek meg.39 Még aznap délután fölszálltak a Le Havre-i kikötőbe induló vonatra, ahol már várt rájuk a United States40 nevű óceánjáró. Ordass a hajóút során naplójában többször is meglepődve áradozik a hajó kényelméről, a bőséges ellátásról, és általában arról a luxusról, amelyet az óceánjáró fedélzetén tapasztalt.41 A négy napos hajóút után a delegáció 1957 augusztus 5-én hétfő reggel érkezett meg New Yorkba.42 Délután Ordassnak a sajtó képviselői számára is nyilatkoznia kellett. Itt fölolvasta még a hajón megírt sajtónyilatkozatát.43 Nyilatkozatában Ordass tudatosan kerülte a magyarországi politikai helyzet témáját, s az újságíróknak az ezzel kapcsolatos kérdéseire sem volt hajlandó válaszolni, hangsúlyozva, hogy ő egyházi személyként egyházi rendezvényre jött, nem áll módjában egyéb tárgyban nyilatkozni. A sajtótájékoztatón természetesen jelen voltak a washingtoni magyar nagykövetség képviselői is, amelyről aztán természetesen haza is jelentést küldtek. Eszerint az eseményen „incidensre nem került sor”, s csak azt kifogásolják, hogy Ordass nem nyilatkozott egyértelműen a Magyar Népköztársaság mellett. A jelentés erősen kritizálja az amerikai sajtót, amely „olyan megfogalmazásokat adott Ordass szájába, amelyet ő nem mondott.”44

Napló. 1957. júl. 31. Ez a hajó minden bizonnyal a SS United States luxushajó lehetett, amely 1951 és 1969 között szelte a habokat Le Havre és New York között. Online elérhető: http://www.ssusc.org/. (Letöltés időpontja: 2015. június 20.) 41 „Olyan bőségesek az étkezések, hogy külön szerencse az, hogy az út csak öt napig tart, mert ellenkező esetben valósággal pocakom támadna”. (Napló 1957. aug. 1.); „Fölnéztünk…az első osztály részére is. Elkápráztató. Hiszen itt a »Kabin-osztályon« is minden képzeletet felülmúló a kényelem, ellátás, berendezés.” (Napló. 1957. aug. 2.) 42 Napló. 1957. aug. 5. 43 A sajtótájékoztatóról a New York Times 1957. augusztus 6-i száma számol be. „Bishop Cites Rise in Hungary Faith” címmel. 44 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 3.1.5. O-13599/1. Evangélikus Egyházi reakció. 7–8. lap. Magyar ev. delegáció az Egyesült Államokban. Zádor Tibor jelentése (1957. szept. 11.) 7. lap. Ordass sajtónyilatkozatáról, illetve annak a Time magazinban (A Cup of Water. In: Time 1957. augusztus. 19. http://content.time.com/time/magazine/article/0,9171,809745,00.html) megjelent interpretációjáról a stockholmi magyar nagykövetség is küldött Magyarországra jelen~ 196 ~ 39 40


New Yorkba érkezésük után a delegáció szétvált, minthogy mindegyikük számára még rengeteg program volt betervezve a nagygyűlés előtt: egyrészt a nagygyűlés egyes előkonferenciáin vettek részt, továbbá az amerikai magyar evangélikus gyülekezeteket látogatták meg.45 Ordass maga két napos New Yorki tartózkodás után Northfieldbe, egy Minneapolistól nem messze délre található kisvárosba utazott augusztus 8-án, ahol a Világszövetség végrehajtó bizottságának négy napos ülésén vett részt, amely az utolsó simításokat végezte el a nagygyűlés előtt.46 1957. augusztus 14-én, szerdán reggel a világgyűlés kezdetét megelőző napon a Lutheránus Világszövetség Northfieldben tanácskozó végrehajtó bizottságának tagjai buszra szálltak, hogy elinduljanak a világgyűlés helyszínére, Minneapolisba. Ordass Franklin Clark Fry, a United Lutheran Church elnöke, valamint Carl E. Lund-Quist, az LVSZ főtitkára társaságában utazott külön autóval, este pedig a nagygyűlés nyitófogadására volt hivatalos.47 Másnap, augusztus 15-én csütörtökön következett el Ordass életének nagy napja,48 aznap volt ugyanis a világgyűlés nyitó istentisztelete, ahol Ordass prédikált. Igehirdetését már a hajón megírta, annak angol fordítását már 12-én átnyújtották neki, így az esti rendezvényre minden készen állt. A nyitórendezvény délután három órakor kezdődött Minnesota állam parlamentjében, a Kapitóliumban, ahol bemutatták ez egyes országok delegációit, illetve azok vezetőit. Amikor Ordass került sorra, a tömeg szűnni nem akaró tapsba kezdett. A Kapitóliumban

tést. Ebben Bebrits Lajos követ hozzáfűzött kommentár nélkül összefoglalja a cikk tartalmát, miszerint Ordass kérte az újságírókat, hogy ne idézzék, amit mond, mert neki vissza kell térnie Magyarországra, valamint beszélt a saját valutaügyéről illetve arról, hogy korábban a hívek „az üldöztetéstől való félelem miatt nem mertek a saját templomukba menni, hanem a szomszéd templomba mentek, hogy ne ismerjék fel őket. De most már – mondta Ordass – mehet mindenki szabadon.” (Ld. MNL OL ÁEH XIX-A-21-d, 1. doboz. 0048-3/1957.) 45 Részletezve ld. Isó Gergely: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen III. In: Keresztyén Igazság, 2015/106. szám. 20–21. 46 Napló, 1957. augusztus 8–14. 47 Napló, 1957. augusztus 14. 48 Napló, 1957. aug. 15-i bejegyzésében ezt írja: „Northfieldből feleségemnek írott levelemben ezt a napot úgy tüntettem föl, mint »életem nagy napját«.” ~ 197 ~

Isó Gergely

tartott rendezvény utáni rövid szünetet követően, amely alatt Ordass még visszatért a szállodájába még egyszer utoljára átolvasni a prédikációját, került sor a nagyszabású nyitó istentiszteletre. A szertartásnak helyet adó Auditóriumba ünnepi felvonulás keretében több ezer ember vonult be. A menetben az egyes országok delegáltjai egy csoportban, saját országuk zászlaja alatt haladtak. Ordass ennek a legvégén haladt. Ordass beszámolója alapján az Auditóriumban „üres hely nem maradt”, ami azt jelenti – legalábbis Ordass értesülései szerint – hogy körülbelül 12 ezer ember foglalt helyet, a szertartást viszont a szintén zsúfolásig megtelt, körülbelül 120 minneapolisi templomban is közvetítették, ami további 18 ezer fős hallgatóságot jelentett.49 Prédikációjának címe Jézus Krisztus halálának gyümölcsei,50 az igehirdetés textusa pedig János evangéliuma tizenkettedik fejezetének 20–26. verse volt. Az igehirdetés csúcspontja az volt, amikor Ordass bizonyságtételt tesz: saját korábbi meghurcolására utalva kifejti, hogy amikor a világ szűken mért számára, Krisztusnak köszönhetően még a rabságban is megtapasztalta a szabadságot és a testvéri egységet.51 Ez a rövid prédikáció adta meg az egész világgyűlés alaphangját – hiszen a nagygyűlés mottója is ez volt: „Krisztus megszabadít és egyesít” –, jelentőségét pedig az is alátámasztja, hogy még 40 évvel később, a Világszövetség 50 éves jubileuma alkalmával összeállított videóban is voltak olyan meginterjúvolt személyek, akik Ordass igehirdetését tartották a legemlékezetesebbnek az LVSZ 50 éves múltjában.52

Arra sajnos nincs adatunk, hogy kitől értesült Ordass a statisztikai adatokról, csak az bizonyos, hogy ezek a számadatok nem a saját becslései. 50 A prédikáció teljes magyar nyelvű szövege itt olvasható: Ordass Lajos: Válogatott írások. (Válogatta: Szépfalusi István.) Bern, 1982. 335–339. Az angol változathoz pedig ld. Ordass, Lajos: The Fruits of the Death of Jesus Christ. Lutheran Herald. 1957. szept. 3. 51 Ordass annak idején, koncepciós perének végén az utolsó szó jogán is elmondta, hogy perének egész idejét „mérhetetlen lelki békesség” töltötte el. Ordass Lajos: Az utolsó szó jogán. In: Keresztyén Igazság, 1995/27. szám. 25–26. 52 Bővebben ld. Terray László: Ordass Lajos bizonyságtételének visszhangja külföldön. In: Keresztyén Igazság, 2002/54. szám. 2–16. ~ 198 ~ 49


Ordass az elkövetkező napokban is aktívan részt vett a világgyűlés munkájában, továbbá számos ebéd- és vacsorameghívásnak tett eleget. Jellemző volt, hogy ahol Ordass istentiszteleti szolgálatot vállalt, ott tele volt a templom.53 A nagygyűlés végén, augusztus 22-én csütörtökön került sor a Világszövetség új elnökének,54 valamint a végrehajtó bizottságnak a megválasztására, amely utóbbiba Ordasst is beválasztották, sőt nem csak beválasztották, de a bizottság az alakuló ülésen Ordasst tette meg a Világszövetség első alelnökének (a háromból).55 A nagygyűlés munkájának zárónapján, augusztus 24-én Minneapolis városa a világgyűlés tíz tagját a város díszpolgárává fogadta, s e tíz fő között szerepelt Ordass Lajos is.56 A nagygyűlés záróünnepére augusztus 25-én került sor. A világgyűlés után a delegáció ismét különvált: a delegátusok ismét magyar gyülekezeteteket (a két teológia tanár – Wiczián Dezső és Nagy Gyula – esetében pedig egyetemeket) látogattak meg.57 Augusztus 30-án szálltak ismét hajóra – az SS America58 nevű óceánjáróra – New York-ban.59 Ugyanazon az útvonalon utaztak visszafele is, mint odafele, s

Augusztus 21-én például Ordass magyar nyelvű úrvacsorai istentiszteletet tartott, amelyet a világgyűlésre ellátogató magyar lelkészek számára szerveztek, de a várt családias létszám helyett több százan vettek részt a szertartáson (a napló szerint a közel 2000 férőhelyes templom tele volt), Ordass maga pedig 134 úrvacsorázót számolt. Ilyen létszám természetesen csak jelentős nem magyar hívő részvételével volt lehetséges. Napló, 1957. aug. 21. 54 Hanns Lilje elnököt Franklin Clark Fry, a United Lutheran Church elnöke váltotta az elnöki székben. Vö. Keken András: A III. Evangélikus Világgyűlésről. Evangélikus Élet 1957. szept. 8., 15., 22.; Hafenscher Károly: A világ evangélikusságának harmadik nagygyűlése. Evangélikus Élet 1957. márc.. 31.; MNL OL ÁEH XIX-A-21-a, P. 50636 K 5/C., E-257-4/1957. Michalko János jelentése (1957. febr. 11.) és MNL OL ÁEH XIX-A-21-a, P. 50636 K 5/C., E-257-4/1957. Ordass Lajos beszámolója (1957. szept. 19.) 55 Vö. Fabiny Tibor: The Veil of God and the Cross of Christ. The Testimony of Bishop Lajos Ordass in Communist Hungary. Theological Reflections. Budapest 2008. 66.; és Napló, 1957. aug. 25. 56 „Számomra a legmeghatóbb az volt, hogy a nagygyűlés színe előtt, tizedmagammal átvettük Minneapolis városának »díszpolgári oklevelét«, a polgármester kísérőiratával.” (Napló 1957. aug. 24.) 57 Részletezve ld. Isó: Ordass Lajos az 1957-es minneapolisi világgyűlésen, 30–31. 58 Az SS America nevű óceánjáró 1939-től egészen 1994-es hajótöréséig rendszeresen utazott nemzetközi vizeken. Online elérhető: http://www.united-states-lines.org/s-s-america1htm/history-2/. (Letöltés időpontja: 2015. június 20.) 59 Napló, 1957. aug. 30. ~ 199 ~ 53

Isó Gergely

közel másfél hónapos távollét után, szeptember 9-én este negyed 11 körül érkeztek meg Budapestre. Sokan köszöntötték őket a püspöki hivatalban, többek között Túróczy Zoltán,60 Ordass püspöktársa is. Ezután Ordass hazament, ahol rég nem látott családjával beszélgetett hajnali fél kettőig, első otthon töltött napja pedig főképp alvással telt, valamint lenyírattatta „hosszú üstök”-ét.61 Összegzés A minneapolisi út rendkívül érdekes epizódja a huszadik századi evangélikus egyháztörténetnek. Rámutat arra, hogy a Kádár-rezsim kezdetben mennyire rá volt szorulva, hogy 1956 után nemzetközileg jobb színben tűnjön fel, ezzel kapcsolatban pedig olyan reményeket táplált a Nyugaton is hitelesnek számító Ordass Lajos irányába – attól függetlenül, hogy Ordass ezeket képtelen volt beváltani –, amelyek arra sarkallták az államot, hogy rábízzanak egy ilyen fontos, diplomáciai szempontból is jelentős és üzenetértékű utat. A minneapolisi út Ordass életében is meghatározó epizód volt. Lelkészként ez volt életében az utolsó nagy, pozitív esemény, s talán egész életének is az egyik legmeghatározóbb élménye. A világgyűlés szűk két hetében Ordass a naplóbejegyzéseiben folyamatos, eufórikus lelkesedésének ad hangot. Ez nem is csoda: végre újra találkozhatott rég nem látott külföldi, vagy emigrált magyar barátaival, s végre úgy érezte, hogy – kiszakadva az otthoni ügyek kisszerű civakodásaiból, valamint az állam egyre nyomasztóbb elvárásainak légköréből – valami fontosat tehet szeretett evangélikus egyházáért, valami lelki szempontból is épületeset és előremutatót. A minneapolisi világgyűlésnek azonban nem pusztán Ordass életére volt meghatározó jelentősége. Hazatérése után az állam elérkezettnek látta az időt,

Túróczy Zoltánt 1957 januárjában választották meg az északi egyházkerület püspökének. (ld. Napló, 1957. febr. 21.) 61 Napló, 1957. szept. 10. ~ 200 ~ 60


hogy ismét szigorú ellenőrzése alá vegye az evangélikus egyházat. Ordasst először megpróbálták elszigetelni, az egyházi „baloldal” képviselőivel körbevenni, majd 1958. június 24-én elérkezett annak az ideje, hogy őt is újra félreállítsák. Az őt püspöki székében törvénytelenül váltó Káldy Zoltán62 még félreállítottsága ellenére is folyton rivalizált Ordassal, kompenzált vele szemben, s ezzel meghatározta az egész Kádár-kori evangélikus egyház alapvető lelkületét: az Ordasskomplexust. E rivalizálásnak egyik legjellemzőbb példája, hogy Ordassra rangban is törekedett rálicitálni. Ez sikerült is neki: a Lutheránus Világszövetség 1984-ben elnökévé választotta. Az evangélikus egyház 1958 utáni története tehát nem érthető meg Ordass Lajos második püspökségének vizsgálata nélkül, amelynek fénypontja az előkészületek során az egész magyar lelkészi kart is megmozgató minneapolisi világgyűlés volt.

62

Káldy Zoltán 1987-ig, haláláig volt a Déli Egyházkerület püspöke. ~ 201 ~

Isó Gergely

Ordass Lajos (1901–1978)

(Turóczi Zoltán és Ordass Lajos Imre Miklós ÁEH-elnökhelyettessel. Ordass.hu)

~ 202 ~


Vincze Gábor A túlbuzgó és az áldozat – két református lelkész ügynöki tevékenysége a korai Kádár-korszakban A kommunista egyházpolitikának két markáns korszakát lehet elkülöníteni. A „klasszikus” Rákosi-korszakban, az 1948 és 1953 közötti években a nyers terror uralkodott: lelkészek, szerzetesek százait börtönözték be, többeket kivégeztek. A Kádár-korszak kezdetén, a hatvanas években lassú változás figyelhető meg. Ugyan a katolikus egyházzal szemben még továbbra is az erő politikáját alkalmazták,1 ám az egyházak állambiztonsági behálózására nagyobb hangsúlyt helyeztek. A Rákosi-korszakban az államvédelem az egyházakat is igyekezett – a totális ellenőrzés jegyében – figyeltetni. A „fordulat évében”, 1948-ban a BM ÁVH III. alosztálya végezte az egyházakkal szembeni elhárítást, vagyis a róluk szóló adatok, információk gyűjtését. 1950-től ezt a feladatot az önállóvá vált ÁVH-n az I/2-b alosztály végezte, majd az 1953-as ismételt átszervezés után (amikor – legalábbis formálisan – a BM fennhatósága alá került a rettegett szervezet) a IV/3, majd a IV/5-ös alosztályok foglalkoztak ezzel a vonallal.2 Egykorú statisztikai

1961. február 6-án éjjel az egész országban mintegy 800 lakásban tartott házkutatást a politikai rendőrség (csak Budapesten hozzávetőlegesen 400 helyen). Ekkor 85 személyt, köztük 22 világi papot és 25 egykori szerzetest vettek őrizetbe. (Egy októberi belügyminisztériumi feljegyzés szerint a februárban letartóztatottakon kívül még 300 személy ellen indult eljárás, 34 lelkészt megfosztottak az állásától.) Június 19-én Havass Gézát és tíz társát két és fél évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Ennek a hónapnak a végén ítélték el Rédly Elemért és két társát, három és fél, három, ill. két évre. Júliusban, az első regnumi perben Werner Alajost és hét társára másféltől öt és fél évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki. 2 Bővebben lásd Vörös Géza: Állambiztonság és egyházak. In Egyháztörténeti Szemle, 10. évf. (2009) 4. sz. Online elérhető: http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/vorosgeza.htm. (Letöltés időpontja: 2015. május 21.) ~ 203 ~ 1

A túlbuzgó és az áldozat – két református lelkész ügynöki tevékenysége a korai Kádár-korszakban

adatok szerint 1955 végén 425 fő jelentett az egyházak köréből, közülük 283 volt egyházi személy.3 (Ez a teljes hálózati létszám 0,8 %-át jelentette.) Az 1956-os forradalom napjaiban a korábban kiépített hálózat szétesett, megszűnt. Az addig keletkezett államvédelmi iratok, ügynökjelentések döntő része – az utókor történészeinek nagy bánatára – megsemmisült, megsemmisítették. A forradalom leverése után újjá kellett szervezni az állambiztonságot és annak hálózatát is. 1957 januárjától az egyházak állambiztonsági ellenőrzését az Országos Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Főosztályán belül működött a II/3c alosztály végezte, majd 1957 májusától a II/5-c alosztály volt az, amely az „egyházi reakció” elleni harcot folytatta. A hálózat újjászervezése nehézkesen indult el. 1957-ben a központi és megyei állambiztonsági szervek még „csak” 223 személyt foglalkoztattak egyházi vonalon, egy évvel később már 312-őt, közülük 294 volt egyházi személy, ezek száma 1960-ra 317-re nőtt4 (köztük volt az itt bemutatandó két személy is). Az elkövetkező évtizedekben a beszervezett egyházi személyek száma folyamatosan nőtt. Ami a beszervezés módszerét illeti, egyházi személyek esetében általában egy hosszas „környezet-tanulmányozás” során kitapogatták az illető gyenge pontját. (Megnézték politikai múltját, azt, hogy ezzel kapcsolatban valamivel meg lehet-e zsarolni, és annak is igyekeztek utána nézni, lehet-e valamilyen „kecsegtető ajánlattal” – jobb állás, szakmai előmenetel elősegítése stb. – rábírni az együttműködésre.) Ezt követően az operatív tiszt az összegyűjtött információk alapján felállított egy beszervezései tervet. Ebben javaslatot kellett készíteni, amelynek tartalmaznia kellett a jelölt közvetlen és perspektivikus feladatainak ismertetését,

Vörös Géza: Hálózatok, hálózatépítés az egyházakon belül a Kádár-korszakban. In: Soós Viktor Attila–Szabó Csaba–Szigeti László (szerk.): Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban. Szent István Társulat. Budapest, 2010. 146. 4 Vörös Géza: Az egyházakban foglalkoztatott ügynökhálózat újjáépítése a korai Kádár-korszakban. In: Cseh Gergő Bendegúz–Okváth Imre (szerk.): A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése 1956–1962. ÁBTL–L’Harmattan. Budapest, 2013. 514–516. 3

~ 204 ~

Vincze Gábor

hírszerző lehetőségeit, alkalmasságának és megbízhatóságának indoklását, a beszervezés alapját és végrehajtásának tervét, a nyilatkozatvétel szükségességének vagy mellőzhetőségének indoklását, valamint a beszervezésen résztvevők megjelölését. „Nagy Károly”, a túlbuzgó Az első ügynökről – beszervezési dosszié és hatos karton hiányában – csupán annyit lehet tudni, hogy az ÁVH már 1952-ben beszervezte a „b”(bizalmi)hálózatába ügynöknek, és – amint az egy 1960. március 25-i foglalkoztatási tervben olvasható – „attól az időtől kezdve súllyal a ref. egyház területén végez felderítést”.5 Arról, hogy 1956 előtt kikről mit jelentett, iratok hiányában semmit sem lehet tudni. 1956. október 23. után – akárcsak a többi ügynök esetében – nyilvánvalóan megszakadt a kapcsolata a tartótisztjével. Az újjászervezett állambiztonság 1957 elején épített ki vele újabb kapcsolatot, és a „Nagy Károly” fedőnévvel látta el. Az első (kézzel írt) jelentést 1957. február 7-én adta át Csendes Ferenc hadnagynak. Ebben döntően a levert forradalom utáni közhangulatról számolt be: „Általában az emberek nagyobb részét az a gondolat szorongatja, hogy még nincs befejezve a forradalom. Majd márciusban6 meghozza a magyarság élni akarását. Vannak józanabb gondolkodásúak, akik nem mernek erre az álláspontra helyezkedni, hanem azt mondják, amíg az orosz itt van, minden törekvés hiábavaló. […] Ebben a gondolat[i] össze visszaságban milyen magatartása van a papságnak? Erre úgy felelhetünk, hogy ahány pap, annyiféle képpen reagál reá. Azonban

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban: ÁBTL), „Nagy Károly” munkadossziéja: 3.1.2. M-14725. 183. (Itt, és a továbbiakban az idézett forrásokat betűhűen idézzük, szükség esetén szögletes zárójelben kiegészítésekkel tesszük érthetővé a szöveget.) 6 Ez utalás lehet arra, hogy 1957 elején felbukkant „Márciusban újra kezdjük” (MUK) néven egy mozgalom (?) a Kádár-rendszer ellen, ennek nevében több röplapot is terjesztettek. A kutatás jelenlegi állása szerint nem lehet eldönteni, hogy ezt az egészet eleve az állambiztonság szervezte vagy pedig csak „ráépült” egy valóban létező szervezkedésre. ~ 205 ~ 5


90%-ban várják a »Tavasz jövetelét«”.7 Ezt követően néhány helybeli református lelkész végtelenül elfogult jellemzése olvasható. Horváth Zoltán8 esperesről (akiről jó szava nem volt egyetlen jelentésében sem), azt írta, hogy „Sem a szocializmushoz, sem a becsülethez semmi köze nincsen. Úgy a békési, mint a többi vármegyei [sic!] papok utálják a magatartásáért. Amerre jár, mindenütt arra hivatkozik, hogy ő ártatlan ember. Azt csinálta, amit Gregor9 parancsolt neki. A forradalom kitörése után az első vasárnapon a templomban teljesen elparentálta a letűnt időt, mint ami már nem jön vissza, amióta látja, hogy nem egészen úgy történt, amint várta, óvatosan kezd ismét az államhatalomban fogódzkodni. Az a típus, aki magatartásával, körmönfont góbéságával [sic!] nagyban hozzájárul a bomlasztáshoz.”10 A másik békési lelkipásztor, akit nagyon nem kedvelt, dr. Benke Imre11 volt. Róla így írt: „Benke Imre a lelkiismereti szabadság alapján áll. Erősen élvezi a nép bizalmát. Erősen temperamentumos ember, aki néha elveti a sulykokat. […] Beszédeiben többször kifejezte a forradalom melletti álláspontját.”12 (Később is őket pocskondiázta, rágalmazta a legtöbbet.) Végül felhívta

ÁBTL 3.1.2. M-14725. 17. Horváth Zoltán a székelyföldi Jedden született 1908-ban. Mielőtt 1953 májusában Békésre helyezték volna lelkipásztornak, több kisebb faluban szolgált. 1959 szeptemberében Bartha Tibor püspök büntetésből elhelyeztette Berettyóújfaluba, ahonnan 1965-ban Biharkeresztesre került, onnan ment nyugdíjba. 1954 és 1959 között töltötte be az esperesi tisztséget. (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár – a továbbiakban: TtREL –, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 23. doboz.) Horváth Zoltán után Nagy Sándor lett az esperes, őt „Ridegvári” fedőnéven szervezte be az állambiztonság. Lásd Kósa László: Az állambiztonsági szervezet hálózata a református egyházban a diktatúra idején. In: THÉMA, 2010/1–2. 29.) 9 Gregor Györgyről, az ÁEH Békés megyei főelőadójáról van szó. Páratlan módon, 1951-től több mint 30 évig, 1985-ig volt egyházügyi főelőadó/titkár. Egy 1958-as feljegyzés szerint „általános politikai műveltség terén komoly hiány tapasztalható nála. Ennek következtében erősen szubjektív benyomások érvényesülnek elképzeléseinél, személyi politikájánál.” Mindezek ellenére állásában maradhatott. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL). Az ÁEH elnöki iratai. XIX-A-21-d. 0034/1958. 3. d. 10 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 17. 11 Dr. Benke Imre Hernádszentandráson született 1908-ban. Az Egyesült Államokban teológiai doktori címet szerzett. Különböző segédlelkészi szolgálatok után 1938-ban Vizsolyban választották meg lelkipásztornak, majd az abaúji Mérán lett lelkész. 1955 őszén Békésre helyezték. 1959 júniusában Bartha Tibor püspök büntetésből elhelyeztette Sarkadkeresztúrra, onnan ment nyugdíjba. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz. 12 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 18. ~ 206 ~ 7 8

Vincze Gábor

a figyelmet arra, hogy elszaporodtak az ún. „házi istentiszteletek”13, amelyeket a karhatalomnak sürgősen le kellene állítani. (Ezt egy lelkész javasolta!) „Az ügynök jelentése értékes, mert felszínre hozta az egyház területén folyó ellenséges tevékenységet.” – írta a jelentés végén elégedetten tartótisztje, Csendes Ferenc hadnagy.14 Itt érdemes egy pillanatra megállni: tulajdonképpen milyen „ellenséges tevékenység” folyt 1956 után a református egyházban? Röviden ezt úgy lehet öszszefoglalni, hogy 1956 nyarán-őszén egy belső mozgalom bontakozott ki az egyház megújulása érdekében. A forradalom kitörése után a Református Megújulási Mozgalom15 (RMM) élére az 1948-ban püspökségéről lemondatott Ravasz László állt. November 4. után a mozgalom nem veszített erejéből, sőt, az egyházközségek nagy része 1957 elején nyíltan a mozgalom mellé állt.16 Az 1957–58-as egyházi „visszarendeződés” idején azok számítottak „reakciósoknak”, akik a forradalom, illetve az RMM hívei voltak.17 Az „egyházi reakciónak” volt még egy bázisa: a bethánisták. A Bethánia, vagy másképpen CE-mozgalom az USA-ból elterjedt lelki ébredési mozgalom volt a református egyház keretein belül, a magyarországi Bethánia Egyletet a múlt század elején alapították. A mozgalomra intenzív hitélet volt jellemző, (imaheteket rendeztek, csendesnapokat, bibliaórákat tartottak). „Ébredési gócok” főleg az ország szegényebb keleti és déli részein, egyebek mellett Békés megyében léteztek. 1950 előtt a Bethánia a legnagyobb létszámú református egyesület volt, ám ekkor „önfeloszlattatták”. Csakhogy a volt tagok, szimpatizánsok ezt követően is Olyan magánházaknál, kis közösségek körében tartott igehirdetések, hitéleti alkalmak, melyeket semmilyen jogszabály nem tiltott – de amelyek éppen ellenőrizhetetlenségüknél fogva már az ötvenes évek elején kiváltották az ÁVH, majd 1956 után a kádári állambiztonság haragját, gyanakvását. 14 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 18. 15 Bővebben lásd Ladányi Sándor (szerk.): Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956–57-es esztendőkben történtekhez. Dokumentumok a Református Megújulási Mozgalom és az Országos Intézőbizottság tevékenysége, valamint a megtorlások történetéből. Budapest, 2006. 16 Bővebben lásd Kiss Réka: Kelt mint fent. Iratok a református Megújulási Mozgalom történetéből. (1956–1957). Budapest, 2007. (A szerző közli a békési egyházmegye nyilatkozatát is.) 17 Lásd Kiss Réka–Soós Viktor Attila–Tabajdi Gábor: Hogyan üldözzünk egyházakat? Állambiztonsági tankönyv tartótiszteknek. Budapest, 2012. 178. ~ 207 ~ 13


tartották a kapcsolatot egymással, nyíltan vagy titokban összejártak. Bár nem politizáltak (ehelyett a Bibliát forgatták), ennek ellenére a feloszlatott egylet (mely titokban valamelyest mégis csak létezett) az állambiztonsági szervek – és nem utolsósorban a rendszerhez hű egyházkormányzat, valamint a „békepapok” – szemében az „egyházi reakció” szinonimájává, a „bethánista” pedig egyfajta politikai szitokszóvá vált. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a „Debreceni” fedőnéven beszervezett ügynök, vagyis Bartha Tibor szerint a Bethánia „támadja a társadalmat, a társadalommal szemben lojális vezetést és a történelmi egyházakat. […] Igazában a reakció melegágyát és utolsó mentsvárát képezik.”18 „Nagy Károly” az első években – feladatának megfelelően – folyamatosan szemmel tartotta az általa bethánistának tartott személyeket,19 akik „soha sem voltak a szociálizmus [sic!] hívei, mert inkább annak a haláláért imádkoznak, mint annak a megerősítéséért dolgoznának”.20 Az már nem érdekelte, hogy épp a bethánista (vagy annak tartott) lelkészek azok, akik igazán törődnek a híveikkel, akik a hitélet elmélyítésén fáradoznak. Például 1958. április 18-án egyebek mellett ezt írta a „betanista mozgalomról”: „A betánia a leggonoszabb vallásosság. S az az érdekes tulajdonsága van, hogy nagyon erős. […] Sajnos nem gyökerében foglalkozunk vele, hanem apró-cseprő kis megnyilvánulásaiban próbáljuk erejét megtörni. […] Azzal nincs megoldva a dolog, hogy egyik másik betanista hurokra kerül. A fasiszta fenevadat [sic!] a fészkében kell megsemmisíteni.”21 Szerinte a környéken az esperesnek, Horváth Zoltánnak köszönhetően erősödtek meg a bethánisták. A bethánistákkal kapcsolatban rendelkezünk még egy korabeli forrással. Békés nagyközség belügyes „monográfiájában”, azt írták a mozgalomról, hogy a „reformátusok szövetsége, melynek célja a volt reformátusoknak az öntudatának ÁBTL 3.1.5. O-13586/1. a „Református egyházi reakció területén lévő ellenséges személyek elhárítása”: „Debreceni” 1959. július 24-i jelentése, 36. 19 Ezeket a legkülönfélébb jelzőkkel illette. Egyebek mellett írt például „márkás bethanisták”-ról, akik „nagy népámítók”, a vésztői lelkészt pedig „hétszilvafás bethanistának” tartotta. 20 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 59. 21 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 130–131. ~ 208 ~ 18

Vincze Gábor

a kimélyítése (vallási sovinizmus), vezetője, Balogh Mátyás ref. lelkész meghalt.”22 Később még ehhez hozzá tették: „Olyan adattal rendelkezünk, amely arra adna gyanút, hogy egyes ellenséges csoportok illegális úton keresik egymással a kapcsolatot, egyes szekta tagjai szintén kapcsolatot teremtenek egymással, hogy ellenséges beállítottságukat megbeszéljék, hogy azt milyen formában terjesszék. Az egyház területéről a reformátusok vonalán tapasztalható olyan megnyilvánulás, melyben Dr. Benke Imre és társai állandó uszítást folytatnak a Népidemokratikus rendszerünk ellen és ez a tevékenységük szervezett. Ezzel kapcsolatban „Nagy Károly” fn. ügynök van foglalkoztatva.”23 Jelentéseinek 1959-ig szinte állandó „főszereplője” Horváth Zoltán és dr. Benke Imre voltak. Róluk már egy 1957. márciusi jelentésében is azt írta, hogy „mindkettőt határozott időn belül át kell helyeztetni más községbe”, sőt, esetleg „komolyabb intézkedést kell igénybe venni”.24 Kitartó „munkálkodásának” meg is lett az eredménye: 1959 júniusában, illetve szeptemberében Bartha Tibor püspök a két lelkészt – akik egyébként konfliktusban álltak egymással! – elhelyeztette Békésről. (Horváth áthelyeztetése azért meglepő, mert Csendes egy följegyzésében őt, mint „hálózati személyünk”-et említette. Egyébként a gyülekezet tagjai közül is spiclinek tartották néhányan.) Benke áthelyeztetése utólag szinte törvényszerűnek tűnik. Annyi bizonyos azonban, hogy az események kulcsfigurája a hálózati személyen kívül (aki az események elindítójának tekinthető) helyi szinten a megyei egyházügyi titkár, Gregor György volt, aki – valószínűleg az állambiztonsággal történt konzultáció után – az eltávolíttatást kierőszakolta. Egyik jelentésében így írt: „…az esperes, Horváth Zoltán kompromitálta magát az ellenforradalom mellet egyes kijelentéseivel és most a bizalmat a lelkészektől nem élvezi és így kerületi egyházkormányzatuk teljes érvényt nem tud szerezni a megyébe. Ezt az

Az 1887-ben Békésen született Balogh Mátyást, az egyik legnépszerűbb és legtekintélyesebb lelkipásztort 1953 májusában koholt vádakkal hurcolta el az ÁVH. A gyulai megyei bíróság „izgatás” vádjával hat évre ítélte. A fellebbezési tárgyalás előtt egy nappal, 1953. július 19-én a váci rabkórházban elhunyt. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz. 23 ÁBTL 3.1.5. O-14978. 4, 27. A BM Békés Megyei RFK III/III. alosztály objektum dossziéja 24 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 25. ~ 209 ~ 22


ügyet is június végéig teljesen megoldjuk, új esperes beállításával.”25 Dr. Benke Imre az „elhelyeztetésével” kapcsolatban ezt írta a naplójában 1959. május 14-én: „Gregor állami egyházügyi főelőadó bejelentette, hogy Sarkadújtelekre kell mennem. Azt feleltem, ha ez az állam parancsa, akkor természetesnek tartom, hogy elmegyek.” Június 11-én ehhez még annyit írt: „Semmi vádat és okot nem közölt velem…”26 Dr. Benke Imréről mindazonáltal annyit meg kell jegyeznünk, hogy a rá még emlékező idős békésiek szerint a második világháborút követő évtizedekben a gyülekezet legnépszerűbb, legszeretettebb lelkipásztora volt. Az 1956-os események idején őt tekintették az elnöklő lelkipásztornak. Ő fogalmazta meg a presbitérium határozatát, amellyel csatlakozott a Megújulási Mozgalomhoz. Az „ellenforradalmi” tevékenysége miatt a megyei pártlapban 1957 tavaszán aljas módon kitámadták. Egyebek mellett ezt írták: „a főtisztelendő [sic!] úr az ellenforradalom leverése után sem nyugodott meg, mert a szószékről százak füle hallatára »halhatatlan hősöknek« minősítette a szadista Dudást27 és hasonszőrű társait.”28 Gyakorlatilag a forradalom leverése után a Békés járási református lelkészi karon belül ő vált az „első számú közellenséggé”. Róla még tíz évvel azt követően, hogy Békésről száműzték, 1969-ben is azt írták egy állambiztonsági feljegyzésben, hogy „az ellenforradalom alatt Békésen a szószékről dicsőítette a szovjetekkel szembeni ellenállókat. Követelte az egyházi iskolák visszaállítását, szabad missziót és hogy az állam ne szóljon bele az egyház ügyeibe. Igyekezett újjászervezni a Megújulási mozgalmat, kidolgozta a mozgalom programmját.”29 Visszatérve „Nagy Károly”-ra, érdemes megvizsgálni, hogy az állambiztonsági hálózat református lelkész tagjának milyen lehetett az ateista-kommunista MNL Békés Megyei Levéltár Békési Fióklevéltára (a továbbiakban: MNL BML-BFL) XXIII. 23. fond (Békésmegyei Tanács VB egyházügyi titkárának iratai), 2. d. 8. dosszié, sz. n. 26 Dr. Benke György (összeáll.): Szomorú idők prédikátora. (Dr. Benke Imre élete írásbeli hagyatéka alapján). Bogács, 2003. 37. 27 A forradalmár Dudás Józsefről van szó, akit az elsők között köttettek föl Kádárék. 28 Békés Megyei Népújság 1957. május 30. 29 ÁBTL 3.1.5. O-13586/6. 13. „Református egyházi reakció területén lévő ellenséges személyek elhárítása” ~ 210 ~ 25

Vincze Gábor

államhatalomhoz való viszonya. Ami a fent maradt jelentéseiből kirajzolódik, az egy, a Kádár-rendszer iránt mélységesen elkötelezett pap képe. Például 1957. szeptember 27-én leszögezte: „Magyarországon vallásszabadság van és a vallásoskodás [sic!] miatt senkinek nem görbült még a hajaszálla sem. […] Az emberek nagyon kellemesen érzik magukat a népidemokráciában.” 1958. február 1-én pedig kijelentette: „Legelső és nagyon sürgős feladat volna, hogy a népi demokrácia tekintélyét megvédjük. […] Tényleg soha ilyen nagy szabadság nem volt Magyarországon, mint jelenleg.”30 Határozottan támogatta a szovjet beavatkozást is, szerinte Moszkvának egyenesen „kötelessége volt megakadályozni az öldöklést”, mert ha tovább tart az „ellenforradalom”, akkor „szörnyű pusztítás jött volna reánk”31 (vagyis a hozzá hasonló kommunistákra – tehetnénk hozzá). Mindezek mellett az is figyelemre méltó, hogy mennyire előítéletes volt az erdélyi származású lelkészekkel szemben. Egyik jelentésében ezt írta: „Az erdélyi területről menekült papok külön csoportosulást alkotnak. […] Ez a csoportosulás kimondottan nacionalista és fasiszta alapon történik.”32 (Valójában csak Horváth Zoltán és dr. Bálint István33 volt erdélyi származású.) Végezetül arra is ki kell térni, hogy milyen személyes kapcsolatot ápolt a kommunista állambiztonság egyik operatív tisztjével, a tartótisztjével? A kérdés azért is érdekes, mert a hálózati személyek egy része csak vonakodva teljesítette a feladatát, sok esetben nem jelent meg a megbeszélt időpontban – tehát igyekezett kibújni a hálóból. (Itt jegyezzük meg, hogy a hálózati személy minden esetben feladatot teljesített. Az adott – korabeli belügyes szakzsargonnal élve – „tali”n a tartótiszt konkrét feladatot adott neki, melyet a következő „tali”-ig teljesíteni volt köteles.) „Nagy Károly” mondhatni bizarr módon jó viszonyt ápolt az első ÁBTL, 3.1.2. M-14725, 97–98., 121. Uo. 105. 32 Uo. 100. 33 Dr. Bálint István Kiskapuson született 1915-ben. Korábbi szolgálati helyei után 1950-ben került Békésre külterületi lelkipásztornak, majd 1953 és 1959 között Dobozon szolgált, onnan hívták meg Hódmezővásárhelyre. (TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz.) A ’60-as évek végén azt írták róla, hogy Dobozon az „ellenforradalom alatt a szószéken elmondott beszédeiben támogatta az újjáéledő betánista mozgalom célkitűzéseit.” (ÁBTL 3.1.5. O-13586/6. sz., 13.) ~ 211 ~ 30 31


tartótisztjével. Ennek illusztrálására álljon itt egy-egy részlet két, Csendes Ferenc főhadnagynak írott bizalmas leveléből: „Egyetlen Barátom! Az elmúlt szerdán is kerestelek az 5. szobácskában. Senki sem fogadott. Bánatomban elmentem egynéhány fröccs megivására. Sajna 16-án nem tudok ott lenni, mert a legfőbb mufti34 elé vagyok rendelve kihallgatásra. Csak csütörtökön fogok visszajönni, és akkor készségesen és a legnagyobb örömmel állok az én drága Barátomnak a szolgálatára. […] Addig is a legmélyebb szeretettel ölel és csókol öreg harcostársad, a vén Karcsi”35 – írta egy feltehetően 1958. márciusi keltezésű „sajtcédulán”. (Egyébként már a harmadik-negyedik jelentését úgy írta alá, hogy „Karcsi”…) Pár hónappal később pedig ezt üzente: „Kedves Barátom! Június 11-én szerdán […] egy kis eszmecserére készségesen és örömest találkozhatnánk. A többit majd személyesen. Szeretettel ölel: harcos társad az úrban: Kari”.36 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk: ritka ugyan, de nem egyedülálló, hogy egy ügynöknek beszervezett lelkész ennyire bensőséges kapcsolatot ápolt a tartótisztjével.37 Egyébiránt egy idő múlva barátja, Csendes Ferenc főhadnagy sem volt megelégedve vele. Az 1959. márciusi foglalkoztatási tervben meg is jegyezte, hogy a bethánistákra kellene figyeljen, de ezügyben „mélyreható felderítés ugyan nincs még, mert ismerik baloldali beállítottságát…”.38 Csendes utóda, az új tartótiszt, Rusznák Mihály főhadnagy az 1960. március 25-i foglalkoztatási tervében egyebek mellett az alábbiakat jegyezte föl róla: „A ref. egyházon belül – különösen amióta az egyházmegye egyik vezetője lett – lehetőségei logikusan megnövekedtek, azonban erre káros kihatással van »Nagy Károly« negatív magatartása és unszimpatikus viselkedése. Református kollégái nem szeretik, nem tud bizalmas

Vagyis a püspök. ÁBTL, 3.1.2. M-14725. 129. 36 Uo. 146. 37 Lásd például a „Vereczkei Árpád” fedőnevű római katolikus lelkész esetét, aki szintén „Kedves Miklós barátom!”-nak szólította a tartótisztjét. Gervai András: Titkos Magyarország. „Célszemély”: a társadalom. Pozsony–Budapest, 2015. 170. (Az operatív tiszteknek egyébként tilos volt az általuk beszervezett személlyel szoros, baráti viszonyt kialakítani!) 38 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 171. ~ 212 ~ 34 35

Vincze Gábor

viszonyt kialakítani a bennünket érdeklő személyekkel. Magatartásában megnyilvánul a szinte féktelen karrierizmus és a »balosság«.”39 Az elkövetkező időszakban sem vette sok hasznát Rusznák. 1960. második felében sorozatosan hiányzott a „tali”-ról – vagyis kerülte az új tartótiszttel való találkozást, nem adott neki jelentéseket. Az okok nem derülnek ki a dossziéjából, csak arra tudunk gondolni, hogy Csendessel ellentétben Rusznákkal nem tudott bensőséges kapcsolatot kialakítani. 1961 márciusában végre írt az ügynök egy olyan jelentést a Békésre visszalátogató Benke Imréről, amelynek a végére azt írta Rusznák, hogy „operatív szempontból értékes”. Ezt a pozitív fejleményt annak a vele lefolytatott beszélgetésnek tulajdonította, melyen jelen volt Gyurkó Pál százados is. Ekkor „Nagy Károly” megfogadta, hogy ezentúl „alapos és konkrét jelentéseket” fog készíteni. Az 1961. áprilisi jelentésével, melyben jellemzést készített néhány lelkész társáról, ismét elégedett volt a tartó tisztje, de az ezt követő – rendszertelen időközönként adott – jelentéseiben ismét csak parttalanul fecsegett. „Nagy Károly” informátor „karrierje” 1962-ben ért véget. Rusznák Mihály (ekkor már százados) egy összefoglaló jelentésében azt írta róla, hogy amikor 1959 októberében átvette Csendestől, már ismerte „mind azokat a momentumokat, amelyek őt alkalmatlanná teszik az ügynöki munka végrehatására. […] Hírszerző lehetőségei – jelleménél fogva minimálisak és csupán informátori feladatok igen felszínes végrehajtására képes.”40 A jelentéseinek zöme hangulatjelentés volt, amelyek sem formailag, sem tartalmilag nem voltak kielégítőek. A főhadnagy önkritikusan meg is jegyezte: „felszínes eredményeket értünk el foglalkoztatása során – ha egyáltalán eredménynek lehet elkönyvelni – a külső nyilvántartottak ellenőrzésénél.”41 A „veszélyesnek” vagy „antidemokratikusnak” tartott lelkészek (pl. dr. Benke Imre, dr. Sarkadi Nagy Pál) esetében sem tudott

39

Uo. 183. Uo. 262. 41 Uo. 40

~ 213 ~


semmilyen „mélyreható eredményt” felmutatni. Éppen emiatt legfeljebb informátorként tudnák alkalmazni. Erre azonban nem került sor. „Nagy Károly” ügynökkarrierje véget ért és alkalmatlansága (!) folytán a hálózatból elbocsájtották. Mint említettük, „Nagy Károly” ún. hatos kartonja és a beszervezési doszsziéja nem került elő, de személyének beazonosítása közvetett és közvetlen bizonyítékok segítségével megkísérelhető. Az 1957. június 21-i jelentésében több békési református lelkészről írt – mindenkiről csak rossz véleménnyel volt. Dr. Benke Imre: „karrierista. Alaptermészete reakciós. Állandó pénzhiányban van.” Túróczy László (akit az ÁVH „Kerekes” fedőnéven beszervezett és 1953-ig elsősorban B. Szabó István volt kisgazda politikusról jelentett)42: „Végtelenül gyenge jellemű. Ideges természetű. […] Úriember típus.” (Ez utóbbi az ügynök-lelkésznél egyfajta szitokszó lehetett…) Horváth Lajos43 segédlelkész: „Szédelgő bethanista. Úrigyerek típus. Reakciós. Rendszerellenes. Nehezen várja, hogy legyen vége ennek a kommunista rendszernek, hogy az egyház szabad legyen, szokta mondani.”44 Lőrincz Gáspár45 segédlelkész: „Volt államrendőrnek a fia. […] Nagyon pocskondiázza a népet, amiért templomba nem jár. […] Kimondottan bethanista.”46 Két lelkészről ír csak pozitív hangnemben, az egyik Papp László47 segédlelkész: „Még a legközelebb álló a néphez. A legkevesebbé mondható reakciósnak. Látásom szerint a legkevésbé mondható a mai rendszer ellenségének.”48 Végül Boros Jánosról csak ennyit közöl: „A népembere. Szereti a népet. Némi

Túróczy László Szeghalmon született 1905-ben. 1930-ban került Békésre, mint hittanár. 1952-től vallástanító lelkészként szolgált tovább. Gregor György egy 1954. december 20-i jellemzésében azt írta róla, hogy „Sok segítséget nyújtott Békés református egyház vezető személyének leleplezésében. Az ÁVH.-val régebbóta kapcsolatot tart.” MNL BML-BFL, XXIII. 23. fond, 4. doboz, 27. dosszié, sz. n. Lásd még Vincze Gábor: B. Szabó István belső száműzetésben. (A volt államminiszter Békésen 1947 és 1952 között). In: Mucsi András–Vincze Gábor (szerk.): Nagy Ferenc és Nagy Imre államminisztere: B. Szabó István a békési kisgazda politikus (1893–1976). Békés, 2013. 124–125. 43 Horváth Lajos segédlelkész lelkészi törzslapja nem található meg a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltárban. 44 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 68. 45 Lelkészi törzslapja nem található meg. 46 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 68. 47 Lelkészi törzslapja nem található meg. 48 ÁBTL 3.1.2. M-14725. 68. ~ 214 ~ 42

Vincze Gábor

ravaszság is van benne. Senki sem tudja, hogy melyik az igazi arca. Nyilatkozataiban nem érezhet[ő] az a gyűlölet, ami a többiekében megvan.”49 Nyilvánvaló, hogy utóbbi kettő között kell keresni a beszervezett lelkészt. Beazonosítását önmaga tette lehetővé. Az 1958. május 22-i – „Nagy Károly” fedőnéven aláírt – jelentésében beszámolt arról, hogy Gregor György egyházügyi főelőadó berendelte Békéscsabára, mert oda látogatott Bartha Tibor püspök. Ekkor vita alakult ki közöttük a békési esperes magatartásáról, akit „Nagy Károly” ismét hevesen támadott. Egyebek mellett kijelentette, hogy Horváth Zoltán „egy méltóságos csemete. De még ez sem volna baj, mert nem tehet róla. A baj ott van, hogy halálosan utálja a parasztot. Bizalmas körökben rólam is úgy nyilatkozott, hogy Boros egy közönséges buta paraszt. Semmi más.”50 (A kiemelés tőlünk – V. G.) Úgy gondoljuk ezek után, hogy a kutatói feltételezésünk megalapozottnak tekinthető, tehát Boros János református lelkipásztor volt az, aki „Nagy Károly” fedőnéven 1957 és 1962 között jelentéseket adott a Kádár-korszak állambiztonságának. „Hódtói”, az áldozat A „Hódtói” fedőnevű hálózati személynek az első (kézzel írott) jelentése 1959. április 7-i keltezésű. Ebben – akárcsak a következőben – egy egyházi sérelemről számolt be, ami természetszerűleg kiváltotta a tartótiszt elégedetlenségét. Molnár István51 rendőr százados a jelentéshez fűzött megjegyzésében megígérte felettesének, hogy fokozatosan „nevelni” fogja. Ennek köszönhetően később több

49

Uo. 68. Uo. 139. 51 A Hódmezővásárhelyen 1928-ban született Molnár István 1947-ben lépett be az MKP-ba, érettségivel rendelkezett. 1950-ben „a párt” javaslatára került az ÁVH-hoz, a „belső reakció elleni elhárító vonalon” dolgozott. 1957 tavaszán a BM Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályán a belső elhárítás területén az értelmiségi vonal csoportvezetője lett. 1978tól ezredes és a megyei pártbizottság tagja. 1979-ben a Csongrád megyei főkapitány állambiztonsági helyettese. Bálint László: A kommunista párt öklei. Államvédelmi és állambiztonsági tisztek Szegeden és Csongrád megyében. Budapest, 2014. 170–173. ~ 215 ~ 50


olyan jelentést is adott „Hódtói”, melynek végére azt írta Molnár, hogy operatív szempontból értékes adatokat tartalmaz. Kiről és miről jelentett „Hódtói”? A teljesség igénye nélkül csupán néhány esetet ismertetünk. Például 1959. szeptember 20-án kézzel írt jelentést (jellemzést) készített Csák József52 újtemplomi lelkipásztorról (akinél segédlelkészként szolgált 1955 végéig, tehát jól kellett ismernie). „Tudomásom szerint ő maga egyszerű származású, […, de] amikor a városi nagy gyülekezet élére került […] körülvették a középosztályból valók, a jórészt »levitézlett nagyságok«, […] nem határozott jellemű ember, hanem konjunktura-lovag” – szólt a szigorú vélemény a lelkésztársról.53 Azt is elárulta róla, hogy közelebbi kapcsolatot tart fenn két nyugalmazott lelkésszel: a „háborús bűnös”, „ellenforradalmár” dr. Vásárhelyi Lajossal54 (akivel viszont ő régóta ellenséges viszonyban volt!), és a „reakciós” hírében álló dr. Pinkóczy Gusztávval.55 1956. október 31-én, a reformáció ünnepén, az istentisztelet végén Csák kihirdette a gyülekezetnek, hogy rövidesen újra indul

Csák József Szentesen született 1913-ban. Korábbi szolgálatok után 1953 augusztusában a Hódmezővásárhely-újtemplomi egyházközség hívta meg lelkipásztorául. Ott szolgált a nyugdíjazásáig. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz. 53 ÁBTL 3.1.2. M-25151. „Hódtói” fedőnevű ügynök munkadossziéja. 17. 54 Dr. Vásárhelyi (Zsarkó) Lajos Hódmezővásárhelyen született 1909-ben. 1935 és 1940 között több helyen szolgált segédlelkészként, 1940-től 1945-ig pedig a felvidéki Özörény lelkésze volt. 1947. április 26-án – egy koncepciós perben – „háborús bűntett” vádjával tíz hónapra ítélték. 1951-től a Vásárhely-ótemplomi gyülekezet lelkésze volt. Az ÁVH két alkalommal (majd egyszer a kádári állambiztonság) – sikertelenül – megpróbálta beszervezni. 1955 őszén az egyházi bíróság – politikai okok miatt – állásvesztésre ítélte. A forradalom napjaiban visszahívta a régi gyülekezete, majd ismét távoznia kellett. 1958. elején Mindszenten lett lelkész, ám novemberben – ismét politikai okokból – újabb egyházi bírósági ítélet nyomán elveszítette állását, emiatt nyugdíjaztatta magát. Bővebben lásd: Vincze Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. (Vásárhelyi Lajos esete 1946–1958). In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (Történeti tanulmányok / Studia Historica 10.). Szeged, 2007. 257–278. 55 Dr. Pinkóczy Gusztáv Hódmezővásárhelyen született 1891-ben. 1920 előtt több helyen szolgált segédlelkészként. 1920 után volt parókus lelkész Orosházán, Botpaládon, Szamossályiban, Tarpán, végül Alsódabason. 1956-ban a nyugdíjba vonulását követően került vissza a szülővárosába. (TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 17. doboz.) Róla legalább 1948-tól készültek jelentések. Egyesekben erkölcstelen életmóddal vádolták meg, másokban azzal, hogy „reakciós” kisgazdákkal, „kulákokkal” tart kapcsolatot. Még a hatvanas években is célszemély volt, akkor épp „bethánistának” tartották. ~ 216 ~ 52

Vincze Gábor

az „elfojtott ifjúsági munka” az állam által elvett KIE-házban56. Ennek érdekében összefogott Vásárhelyivel („aki akkor került vissza törvénytelenül az ótemplomi állásába” – jegyezte meg57) és együtt követelték vissza az egyház számára a székházat. A „konszolidáció” idején (tehát a forradalom leverése utáni években) egyre több evangelizációt hirdetett – de „nem annyira a lelki élet fejlesztése érdekében, mint inkább anyagi érdekből és a »népszerűségért«” – vélte volt főnökéről az ügynök. Természetesen ezzel a jelentéssel már meg volt elégedve a tartótiszt: úgy látta, hogy a jelentés „operatív szempontból értékes adatokat tartalmaz”. Beszervezése óta „ez az első konkrét és felhasználható jelentése, amelyet papi személyre vonatkozóan adott. Magatartása sokat változott az eltelt hónapok alatt. A jelentésírástól tartózkodó magatartása felengedett, nem csak szóban mondja el tapasztalatait egyes személyekkel kapcsolatban, hanem hajlandó ezeket részünkre leírni. Fokozatosan térünk rá ügynökünknél az egyes ellenséges papok irányában a konkrét feldolgozásra irányuló feladatok adására.” – írta Molnár István százados jelentése végén.58 Ennek megfelelően az elkövetkező időben „Hódtói” jelentései döntő részében a megyében működő egyes „ellenséges” papokról szóltak. November 7-én újabb jellemzést készített, ezúttal a tavasszal a Békés megyei Dobozról a Hódmezővásárhely-tabáni egyházközséghez helyezett dr. Bálint István lelkészről. Figyelmét olyan fontos kérdések sem kerülték el, mint hogy „mennyire loyális a szocialista renddel”. Ezzel kapcsolatban azt írta, hogy „nehéz kiismerni” a célszemélyt, nem lehet azt állítani, hogy a rendszer híve volna.

A KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) a legjelentősebb protestáns ifjúsági egyesület volt. 1883ban alapították, de 1950-ben ezt is „önfeloszlattatták”. A legnagyobb visszhangot kiváltó református koncepciós pert a KIE főtitkára, Pógyor István és társai ellen folytatták le 1951-ben. A hódmezővásárhelyi, Klauzál utca 3. sz. alatti KIE-székházat ugyancsak 1950-ben államosították. 57 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 17. 58 Uo. 18. ~ 217 ~ 56


Gyülekezetében „agilisnak tűnik, népszerűsége növekszik”,59 baráti köréhez főleg dr. Böszörményi Ede60 református és Jakab Jenő61 unitárius lelkészek tartoznak. Sejtése szerint Bálint azért barátkozik az unitárius lelkésztársával, mert mindketten erdélyi származásúak. Ez a momentum fölkeltette a tartótiszt érdeklődését, mert úgy gondolta, hogy az erdélyiek csak azért járnak össze, mert „nacionalista érzelműek” – illetve amikor együtt vannak, biztos Erdélyről folyik a szó és a románokat szidják. (Ez a gondolkodásmód igen jellemző a kádári Magyarország állambiztonságára csakúgy, mint a pártapparátusra.) Ezért azt a feladatot adta „Hódtói”-nak, hogy Bálinttal mélyítse el a barátságot, állapítsa meg, hogy baráti körével milyen „érdek esetleg cél fűzi össze”. „Informátorunk a feladatot örömmel vette és ígéretet tett, hogy azt végrehajtja”62 – írta elégedetten a jelentés végén Molnár. Valójában azonban később semmi érdemleges információ nem derült ki a két – valamikor a kolozsvári teológián tanult – unitárius illetve református lelkészről. 1960. február 28-án dr. Vásárhelyi Lajosról készített jelentést. Ebből többek között kiderült, hogy a nyugdíjba kényszerített lelkész az előző év novemberében „házszentelőt” tartott, melyen jelen volt Rapcsák Péter63 (aki Kecskés Balázst64 követte az ótemplomi gyülekezet élén) és dr. Pinkóczy Gusztáv is. 59

Uo. 22. Dr. Böszörményi Ede az ausztriai Meránban született 1911-ben. Az Egyesült Államokban teológiai doktori címet szerzett. 1933 és 1945 között Szentesen és Budapest-Kőbányán volt segédlelkész, majd utóbbi helyen tíz évig parókus lelkész. 1955-ben – büntetésből helyezték – Hódmezővásárhely-Tarjánba (az onnan száműzött Seres Béla helyére), ahol harminc évig szolgált. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz. 61 Jakab Jenő Székelykeresztúron született 1914-ben. Csak két évet hallgatott a kolozsvári teológián (tanulmányait valószínűleg utólag, levelezőn fejezte be), majd államtudományi doktorátust szerzett a kolozsvári Ferdinánd Király Tudományegyetemen. 1945-ben Magyarországra menekült, előbb Kocsordon, majd 1953-tól Hódmezővásárhelyen volt unitárius pap. Többször kilépett a lelkészi szolgálatból, de nyugdíjba vonulása után a fővárosban ismét lelkészi szolgálatot vállalt. 62 ÁBTL 3.1.2. M-251. 24. 63 Rapcsák Péter Hódmezővásárhelyen született 1911-ben. 1935től 1943-ig Hódmezővásárhelyen segédlelkész, majd hitoktató lelkipásztor. 1945. és 1959. között a vásárhelyi Susán gyülekezetének lelkipásztora, majd 1988-ig az ótemplomi gyülekezetet szolgálta. 1949–81 között egyházmegyei tanácsbíró, majd esperes. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 17. doboz. 64 Kecskés Balázs Nagykőrösön született 1911-ben. 1935 és 1941 között több gyülekezet segédlelkésze, 1941–44 között Nagyváradon hitoktató. A világháború után 1949-ig ismét segédlelkész, Berettyóújfalun. Utána 1953-ig a szentpéterszegi, 1953 és 1955 között a fábiánsebestyéni, utána 1958-ig ~ 218 ~ 60

Vincze Gábor

„Rapcsák lelkész az én érzésem szerint inkább pacifizmusból és a Vásárhelyi bosszúálló természete miatti félelemből fogadta el a meghívást”65 – vélte az ügynök. Azt is közölte, hogy a „reakciós” lelkész Rapcsák előtt kijelentette: „nekem a ti püspökötök66 nem püspököm, és addig nem teszem be a ref. templomba a lábam, amíg »elégtételt« nem kapok.”67 A püspök-ellenes kiszólás természetesen fölkeltette az állambiztonság figyelmét. „A jelentés op.[eratív] szempontból felhasználható. A jelentésből megállapítható, hogy Vásárhelyi Lajos jelenlegi politikai magatartása ellenséges. Baráti köre deklasszált és kulák elemekből tevődik össze.”68 Ezért utasították „Hódtói”-t: állapítsa meg Vásárhelyi szoros baráti körét, és tisztázza, hogy közte és Rapcsák között milyen a kapcsolat. Ezen kívül készítsen elemzést arról, hogy milyen visszhangja volt a református egyházban az (erőszakos) téeszesítésnek. Ez utóbbi feladatot nem teljesítette, de a „felforgatásra hajló” Vásárhelyiről később is jelentett. Dr. Vásárhelyi Lajossal kapcsolatban érdemes egy rövid kitérőt tenni. Őt 1955-ben egy koncepciós eljárás nyomán az egyházi bíróság fegyelmivel eltávolított az ótemplomi állásából és a helyére „Péter János meghosszabbított keze” Munkácsy György esperes ideiglenesen egy fiatal lelkészt, Kádár Ferencet nevezte ki. A gyülekezet azonban továbbra is ragaszkodott szeretett lelkészükhöz, a rájuk erőszakolt lelkészt nem fogadták el. Már 1956 nyarán szorgalmazni kezdték Vásárhelyi rehabilitációját, majd a forradalom napjaiban visszahívták az állásába.

a Mindszent-Szegvár-Derekegyházi szórványgyülekezet lelkipásztora. (1957-ben internálták.) 1959tól Szentes-Központban szolgált nyugalmazásáig. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz. 65 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 25. 66 Vásárhelyi Lajos Bartha Tiborra utalt. Ő püspökként kétségkívül az egyházellenes rendszer egyházpolitikájának egyik leggerinctelenebb kiszolgálója volt („Debreceni” fedőnéven 1957-től hálózati személy). 67 Nem tudjuk, milyen „elégtételre” gondolt Vásárhelyi, de ekkor már évek óta igyekezett elérni, hogy az egyházi hatóság fizesse ki a – szerinte neki járó, de elmaradt – kongruát. 68 ÁBTL. 3.1.2. M-25151. sz. dosszié. 25. (Baráti köréhez tartozott az a Dura Lajos is, aki 1944 előtt nyomdatulajdonos és a Vásárhelyi Reggeli Újság felelős szerkesztője volt. Presbiterként mindvégig Vásárhelyi pártján állt. 1956-ban részt vett a helyi FKGP újjászervezésében, tagja volt a városi nemzeti bizottság szűkebb elnökségének. 1966-ban „izgatás” és „rémhírterjesztés” vádjával elítélték.) ~ 219 ~


A forradalom leverését követően pár héttel Vásárhelyi megint kénytelen volt otthagyni az ótemplomi gyülekezetet. Közben Kádár Ferenc több levélben följelentette lelkésztársát, aki immáron nem csak „reakciós”, hanem „ellenforradalmár” is lett. „Hódtói” jelentéseiből egyértelműen kiviláglik, hogy Kádár később sem bocsátott meg – az időközben nyugdíjba kényszerített – Vásárhelyinek.69 „Hódtói” 1960–1961 folyamán egy másik – az állambiztonság szemében gyanús – lelkészről, az unitárius Jakab Jenőről (akiről „Schwarcz” és „Kútvölgyi”70 fedőnevű ügynökök is jelentettek) is informálta a tartótisztjét, ám ez esetben „elszabotálta” a kapott feladatát: a lelkész bizalmába kellett volna férkőznie, de ezt – ellentétben „Kútvölgyi”-vel – különféle ürügyekre hivatkozva nem tette meg. Molnár százados ezért az 1961. április 28-i jelentése végén megjegyezte: „Ismételten felhívtam az ügynök figyelmét, hogy amit mi kérünk az nem sok, de erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a megbeszéltek szerint legyenek végrehajtva.”71 (Jakab 1961 nyarán kilépett az egyházi szolgálatból, és elköltözött a városból, emiatt érdektelenné vált az állambiztonság számára.) A „Fordítói Munkaközösség” (röviden „fordítók”) fedőnevű operatív ügygyel kapcsolatba hozható jelentései annál használhatóbbnak bizonyultak az állambiztonsági szervek számára. Az ügyről egy dátum nélküli (valószínűleg 1963 elején készített) belügyminisztériumi összefoglalóban az olvasható, hogy „A protestáns egyházakon belül ellenséges tevékenységet kifejtő csoportok ügyszerű feldolgozására 1960 júliusában »Hitvallók« fedőnéven előzetes ellenőrző csoportdossziét nyitottunk. Megállapítottuk, hogy dr. Ravasz László, dr. Ordass Lajos nyug. püspökök, dr. Gyökössy Endre, dr. Joó Sándor, dr. Farkas József lelkészek

Történetüket, illetve kettejük konfliktusát bővebben lásd Vincze Gábor: A rendszerellenes és a lojális. (Két hódmezővásárhelyi református lelkész: dr. Vásárhelyi Lajos és Kádár Ferenc igazi arca.) In: Hombár. (Múzeumi Műhely 5.) Múzeumi Tanulmányok. Hódmezővásárhely, 2008. [2009.] 223–248. 70 ÁBTL „Kútvölgyi” fn. ügynök munkadossziéi: 3.1.2. M-35891 és M-35891/1. Az ügynök elsősorban volt „horthysta” katonatisztekre volt ráállítva (ő maga is az volt), de beférkőzve Jakab Jenő bizalmába, elég sok jelentést írt róla és baráti köréről. („Schwartz” munkadossziéi nem találhatóak meg a levéltárban.) 71 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 73. ~ 220 ~ 69

Vincze Gábor

és Kutasi Kálmán nyug. ev. lelkész […] elvi irányításával az ország különböző területein létrehozták az ún. »Fordítói Munkaközösség«-et, akik ellenséges tartalmú propaganda anyagok sokszorosítását és terjesztését végzik.”72 Valójában arról van szó, hogy az ötvenes évektől nem lehetett hozzájutni modern protestáns teológiai szak- vagy vallásos szépirodalomhoz (sem), ezért egyes lelkészek, akik beszéltek nyugati nyelveken, illetve fordítóképesek voltak, nyugatról illegálisan becsempészett könyveket fordítottak. Ezeket azután írógéppel sokszorosították, majd a megbízható lelkészek között terjesztették. Erre felfigyelve a belügy nagy apparátussal igyekezett felderíteni az „összeesküvés” szálait, vidéki kiterjedtségét, többek között Csongrád megyében is. Ehhez kaptak segítséget mások mellett „Hódtói”-tól. 1961. április 28-án a „Rózsa” fedőnevű „T” („találkozási”73) lakásban az ügynök elárulta, hogy a városban több református lelkész foglalkozik „külföldről származó vallásos könyvek, folyóiratok fordításával”.74 Erre az információra rögtön lecsapott a tartótiszt és kifaggatta ügynökét, aki közölte, hogy idegen nyelveken tudomása szerint csak dr. Böszörményi Ede és Seres Béla 75 lelkipásztorok beszélnek, akikhez többször érkeznek külföldi könyvek. „Hódtói”-nak köszönhetően hamarosan a szentesi Gilicze László76 lelkipásztorra (akit a BM III/III-1-b alosztályon bethánistaként tartottak számon) terelődött a figyelem. Az ügynök a barátjáról [!] elárulta, hogy holland nyelvből fordít, sőt kapott is tőle

ÁBTL 3.1.5. O-31586/1. 145. Természetes és jogi személyek tulajdonát, bérleményét képező olyan helyiség, amelyet a bérlő/tulajdonos írásbeli megállapodás alapján az állambiztonság rendelkezésére bocsátott. Petrikné Vámos Ida: Az állambiztonsági szervek konspirált és találkozási lakásai. In: Horváth J. András (szerk.) Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére. Budapest–Salgótarján, 2008. 313–324. 74 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 71–77. 75 Seres Béla 1901-ben született Barabáson. 1924–25-ben debreceni, majd barabási, végül 1926tól hódmezővásárhelyi segédlelkész. 1930-től 1943-ig vallásoktató, majd tíz évig a Hódmezővásárhely-tarjáni gyülekezet lelkésze. Mivel templomot szeretett volna építeni, Péter János püspök – az ÁEH kívánságára – 1953-ban száműzte a Mátészalka melletti Paposra. Onnan 1957-ben viszszatérhetett a városba, ám a parókiája betöltött volt (Böszörményi Ede által), emiatt a gorzsakopáncsi tanyai gyülekezet lelkésze lett. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 17. doboz. 76 Dr. Gilicze László Szentesen született 1915-ben. 1943-ban doktorált Amszterdamban, majd 1944 és 1987 között a Szentes-Felsőpárti Egyházközség lelkipásztora. Jelentős az egyház- és helytörténeti munkássága. TtREL, lelkészi törzslapok, I. i. 1. fond, 16. doboz. ~ 221 ~ 72 73


három fordítást – amit átadott a tartótisztjének. 1962. február 10-én azt is jelentette, hogy Giliczénél nyolc-tíz gépelt anyag található. A szentesi lelkészen kívül Bereczki Sándor77 Makó-újvárosi segédlelkész és a kiszombori Pongó Gyula parókus lelkész (aki jó ismerőse volt az ügynöknek) neve is fölmerült a „Hitvallók” fedőnevű ügyben. A politikai rendőrök mindkettejüket úgy tartották számon, mint „megrögzött bethánistát”. „Hódtói” Pongóról szóló 1962. november 22-i jelentése (melyben kiemelte: a mélyen vallásos lelkészről sohasem hallotta, hogy „törvényellenes vagy államellenes dolgokat csinált vagy hirdetett volna”78), operatív szempontból felhasználható adatokat tartalmazott. „Nevezett célszemély a »Hitvallók« fn. ügyben az egyik makói illegális csoportosulás tagjaként merült fel.”79 – olvasható Molnár István őrnagytól (időközben előléptették – nyilván a jó munkája miatt). A Bereczkiről leadott első jelentésében is csupa jókat írt, emiatt a tartótiszt értékelése elmarasztaló volt. Később azonban közölte új tartótisztjével, Magyar József80 főhadnaggyal, hogy olyan (az 1956–57-es „ébredési mozgalom”-ban részt vett) lelkipásztorokkal tartja a kapcsolatot, mint Szászfalvi Imre, Szalai Gyula és Pongó, valamint a célszemély rendszeres összejöveteleket tart egy makói ismerőse lakásán. Bár azt is elmondta, hogy legtöbbször csak ketten tartanak áhítatot, Magyar már ezt is gyanúsnak találta.

Az 1935-ben Hódmezővásárhelyen született lelkipásztorról egy 1969-es feljegyzésben (amikor már Túrricsén szolgált) azt írták, hogy „a Bethánia mozgalom aktív vezető egyénisége. Igehirdetéseiben szembe került az egyház hivatalos állásfoglalásával. Részt vett a „Hitvallók” fn. egyházi csoportosulásban, melynek realizálásakor, 1963-ban szóbeli figyelmeztetésben részesült.” ÁBTL 3.1.5. O-13586/6. 13–14. 78 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 143. 79 Uo. 144. 80 A Nagymágocson 1930-ban született Magyar József 1950-ben lépett be a pártba, 1953-tól lett a szegedi ÁVH főosztály III/I. (kémelhárító) osztályának operatív tisztje. 1957-ben került a BM Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályára. Operatív tisztként egyebek mellett részt vett a Katona Nándor, a „Loyolások” és „Fekete hollók” fn. operatív ügyek vizsgálatában, amelynek során nemtelen eszközöket is alkalmazott, számos ügynök tartótisztje volt. Bálint: A kommunista párt öklei, 159–162. (2003-ban Lamperth Mónika belügyminiszter ezredessé léptette elő.) ~ 222 ~ 77

Vincze Gábor

Végül a „Hitvallók”,81 illetve „Fordítók” fedőnevű ügyek kapcsán 1963 nyarán a rendőrség több házkutatást tartott a megyében, mások mellett Gilicze Lászlónál, Bereczki Sándornál és Nagy Imre nyugalmazott hódmezővásárhelyi lelkésznél (róla is több alkalommal jelentett az ügynök), a föllelt gépelt kéziratokat pedig összeszedték. Ezek a házkutatások nagy nyugtalanságot keltettek a lelkészi körökben, a szokásos lelkészi értekezleteken két alkalommal is szóba került a téma. Böszörményi Edében az is fölmerült, hogy „vajjon nem valamelyik megyei lelkész feljelentése nyomán pattant ki az ügy”?82 A lelkipásztor gyanúja természetesen nem volt alaptalan. A rendelkezésre álló források alapján az nem állítható, hogy kizárólag „Hódtói” jelentéseinek következtében folytattak házkutatásokat egyes Csongrád megyei református lelkészeknél, de az bizonyos, hogy az állambiztonsági szervek döntően az ő jelentéseire támaszkodhattak, ugyanis akkor Bereczkire ő volt az egyetlen informátor83, Giliczéről pedig rajta kívül legfeljebb a „Felhő” fedőnevű ügynök (valamint Gilicze segédlelkésze, Habara Mária „társadalmi kapcsolat”84) adhatott jelentést. Végeredményben a lelkészek viszonylag könnyen megúszták: csak rendőrhatósági figyelmeztetésben 85 részesítették őket. 1963-tól „Hódtói” jelentései megritkultak (ettől kezdve már csak szóban adott információkat, amit a tartótiszt gépelt le utólag), majd 1964-ben mintegy féléves szünet következett. Ennek oka az volt, hogy a lelkipásztor felesége súlyos beteg lett, és emiatt Magyar József – talán valami emberbaráti megfontolásból86 Erről lásd Kiss Réka: „Hitvallók”. Adalékok egy protestáns ügyhöz 1961-ből. In: ATF Szemle, 2006/1. szám. 49–63. 82 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 168. 83 „Bereczky [sic!] mellett ezideig hálózattal nem rendelkeztünk” – írta Magyar József 1963. március 25-én. A már többször hivatkozott 1966-os Lovas-féle jelentésben azonban az áll, hogy még 1962. augusztus 11-én „hazafias alapon” beszerveztek egy „Cserhalmi József” fedőnevű informátort is Bereczki Sándor „operatív feldolgozására”. Az informátori munkát vállaló szigorló makói orvosnak ugyancsak hiányzik az „M”-dossziéja, így nem tudható, adott-e érdemi jelentést a segédlelkészről. 84 ÁBTL 3.1.5. O-31586/1. dosszié. 171. 85 Alakszerűségekhez nem kötött, büntetőeljáráson kívüli intézkedés. Alkalmazható, ha az elkövetett cselekmény nem bűncselekmény, mert annak megvalósulásához a törvényi tényállás valamelyik eleme hiányzik. 86 A tartótiszt amikor az 1964. januári „tali”-jukon hallott felesége súlyos betegségről, fölajánlotta ügynökének, elintézik, hogy befeküdhessen a szegedi klinikára, de ő ezt visszautasította. ~ 223 ~ 81


– hónapokig „pihentette” őt, legközelebb csak augusztus 29-én találkoztak. A százados erről a kutyafuttában történt találkozásukról azt jelentette, hogy – miután részvétét fejezte ki felesége elhunyta miatt – fölajánlotta, továbbra is készek „minden további nélkül a segítségére lenni”,87 ám ezt az özvegy lelkész – köszönettel ugyan – visszautasította. „Az ügynök lelkileg megtörtnek látszik […], az együttműködés megszakítását nem kérte, sőt kifejezte, hogy erre nem törekszik, s ilyen szándéka nincs, de a jövőt illetően kapcsolatunkat másként szeretné fenntartani” – jegyezte meg jelentése végén a tartótiszt,88 de furcsa módon ekkor egy lényeges dologról hallgatott. Csak a november 19-i jelentésében írta meg, hogy a lelkész még a nyáron közölte vele: a feleségének „nem mondta el a velünk való kapcsolatát, ami nagy lelki depresszió alatt tartja. Kifejezte azt a nézetét, hogy a felesége elhalálozását az Úr haragjának tartja, amiért nem volt őszinte hozzá.” Azt is kijelentette, hogy hamarosan újra nősül, de jövendőbeli felségével szemben „nem követi el azt a hibát, hogy nem lesz hozzá őszinte.”89 Vagyis az ügynök már ekkor nyíltan utalt arra, hogy – belügyes szakzsargonnal élve – dekonspirálni90 fogja magát! (Ami minden esetben szinte automatikusan a hálózatból történő kizárást vonta maga után.) Az augusztus végi találkozó után a tartótiszt – föltehetően lelki állapotára tekintettel – egy ideig még „pihentette” az ügynököt. Molnár István őrnagy és Magyar József százados legközelebb november 18-án kereste föl „Hódtói”-t, a saját lakásán. Ekkor már érzékelhető volt a korábbi tartótiszt és utóda számára, hogy ügynökük megpróbál kibújni a kötelezettsége alól. Miután megismételte a korábban elhangzott kijelentéseit (vagyis hogy Isten büntetése volt a felesége ko-

ÁBTL 3.1.2. M-25151. 189. Uo. 190. 89 Uo. 191. 90 „Dekonspiráció: árulás, fecsegés vagy egyéb titoksértő magatartás következtében operatív értékű adat lelepleződése az ellenség előtt. Emiatt az adott területen lépéshátrányba kerülünk; dekonspirál.” Lásd: Lásd: Állambiztonsági Értelmező Szótár. Online elérhető: http://hvg.hu/itthon/20050225allambiztonsag. (Letöltés időpontja: 2015. május 20.) ~ 224 ~ 87 88

Vincze Gábor

rai halála azért, mert hazudott neki, illetve elhallgatta előtte ügynöki tevékenységét), közölte velük: „neki elviselhetetlen az a tudat, hogy előre megbeszélt időpontra találkozóra jöjjön, mert ezzel egy titkot rejt magába, ami eleve összeegyeztethetetlen papi mivoltával.”91 Ismét kihangsúlyozta, hogy sajnos „többször kényszerült felesége előtt hazugságba, amikor találkozóra jött, s ezt ő rendkívül súlyos problémaként fogja fel…”, ezért ezt a kapcsolatot „a jövőt illetően így nem tudja vállalni.”92 (Tehát a jelenlegi felesége előtt nem akar titkolózni.) Természetesen ez a fordulat az állambiztonság tisztjeinek nagyon nem tetszett, és igyekeztek az ügynököt megnyugtatni. Közölték, hogy nem kell többé a „T”-lakásba járnia, majd ők fölkeresik a hivatalában. Végezetül „megkérték”, hogy „a hódmezővásárhelyi ref. egyház életét, a ref. lelkészek helyzetét kísérje figyelemmel.” A tisztek

az

1963.

november

19-i,

Dán

István

századosnak,

a

megyei

rendőrfőkapitányság III/III alosztály vezetőjének93 írott jelentésük végén megjegyezték: „az ügynök további felhasználásánál arra törekszünk, hogy fokozatosan megváltoztassuk benne azt a szubjektív elhatározást, mely gátolja az együttműködésnek az eddig kialakult formáját.”94 Ezt az elhatározását azonban nem sikerült megváltoztatni. Legközelebb szinte csak egy év múlva, 1965. október 19-én találkozott „Hódtói” Magyar József századossal és Nagy Béla hadnaggyal. 95 Őket ekkor az érdekelte, hogy Bereczki Sándor Makó-újvárosi segédlelkész nem bethánista-e

ÁBTL 3.1.2. M-25151. 192. Uo. 93 Az 1927-ben Gádoroson született Dán István ÁVH-s előélete dokumentumok hiányában nem ismert. Annyi bizonyos, hogy 1954-ben már a katolikus vonalon „dolgozott” Csongrád megyében. A forradalom leverése után ugyanezen a területen ténykedett a BM Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályán, egyebek mellett a „Misszió” fn. operatív ügyben. Bálint: A kommunista párt öklei, 63–65. 94 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 193. 95 Az 1937-ben a Szeged melletti Szőregen született, munkás származású Nagy Béla 1960-ban került a rendőrség kötelékébe, először a Bács-Kiskun megyei Rfk. Politikai Osztályára, ott az operatív technikai vonalon dolgozott. 1964-ben – már hadnagyként – kérte az áthelyezését Csongrád megyébe, ahol a III/III-as alosztályra helyezték operatív tisztnek, az egyházi vonalat felügyelte. Bálint: A kommunista párt öklei, 180–181. ~ 225 ~ 91 92


(erre nemleges választ kaptak).96 Ezt követően „Hódtói” megemlítette jó barátja, Dányi József lelkipásztor (akit Rátkai János egyházügyi előadó egy év eleji jelentésében „bethánista irányzatú”-ként említett97) egyik apró-cseprő ügyét. Végezetül ismét közölte, hogy „ilyen körülmények között nem tudja vállalni” a velük való együttműködést. „Nagyon fáj neki az is, hogy első felesége úgy halt meg, hogy egy titkot tartogatott és nem közölhette vele. Jelenlegi feleségével viszont nem szeretne örökös hazugságban élni, mert úgy érzi, még egyszer nem eshet olyan bűnbe, mint első feleségével.”98 – jelentette Magyar. Ez azt jelenti, ismételten kénytelen volt tudomásul venni, hogy az ügynök dekonspirálni fogja magát. Emiatt a százados aggódva írta jelentése végén: világosan látható, ha történetesen megkérdezik „Hódtói”-t, hogy kik látogatták meg, „nem vagyunk biztosítva afelől, hogy velünk való kapcsolatát nem mondja el. Mivel a [de]konspiráció veszélye fennáll, javasolni fogjuk a hálózatból való kizárását.”99 (Utóbbi mondatot Bóka István őrnagy, csoportvezető aláhúzta és a lap szélére kézzel ráírta: „Helyes, újabb ügynököt kell beszervezni!” Tudomásunk szerint ez nem sikerült – legalábbis az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ennek eddig még nem találtuk nyomát.) Ez azért nem ment olyan gyorsan. A lelkipásztort irodájában 1965. december 14-én még egyszer – immáron utoljára – fölkereste Nagy Béla hadnagy (az utolsó tartótisztje) és csupán arról érdeklődött, hogy kinek van kapcsolata a HEKS-szel.100 Az ügynök a svájci protestáns egyházak segélyszervezetének magyarországi szerepével kapcsolatban semmi érdemleges információt nem adott, Bereczki Sándor eredetileg valójában bethánista volt, az állambiztonság még 1963-ban is úgy tartotta számon, de a hatvanas években fokozatosan radikalizálódott, és a pünkösdisták felé közeledett. „Hódtói” egy alkalommal érdekes jelenséget tapasztalt részéről: a „nyelveken szólást”. A BM III/III-1-c alosztályának egyik 1975. november 19-i átiratában az olvasható, hogy Bereczki „korábban a bethánia mozgalom aktív vezető egyénisége. Igehirdetéseiben szembe került az egyház hivatalos állásfoglalásával. […] Jelenleg információink szerint a református egyházon belüli szektás pünkösdista irányzat híve.” ÁBTL 3.1.5. O-13586/6. 411. 97 MNL CSML, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának Archívuma, 1. f. 12. cs. 49. ő. e., 15. 98 ÁBTL 3.1.2. M-25151. 196. 99 Uo. 197. 100 HEKS = Hilfswerk der evangelischen Kirchen Schweitz (Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete). ~ 226 ~ 96

Vincze Gábor

ehelyett – talán figyelemelterelés céljából101 – Dányi Józsefre tért rá, akit a két nappal korábbi helyi pártlapban megtámadtak.102 Bár többé nem keresték meg „Hódtói”-t, csak egy jó fél évvel később, 1966. július 19-én zárta le a H-21872/1 számú „Munka”-dossziéját Nagy Béla (akiből ekkorra már százados lett). (A 6os kartonja szerint szeptember 9-én került a dosszié irattárba.) Formálisan ezen a napon zárták ki a hálózatból. Kizárása nem tekinthető rendkívüli esetnek. Egy 1969-ben kelt jelentés szerint 1957 óta éves átlagban az ügynökök egyhatodát kellett kizárni.103 Ha az írásban vagy szóban adott jelentéseit figyelmesen elemezzük, és ez alapján megpróbálunk egyfajta mérleget vonni, azt lehet mondani „Hódtói” „munkásságáról”, hogy az összkép ellentmondásos. Sajnos a „foglalkoztatási terve”, amelyből utólag meg lehetne tudni, hogy egy idő után „munkásságát” milyennek értékelték104, nem került be az „M”-dossziéjába. Mindenesetre a tartótisztjei több esetben elégedetlenek voltak vele, ami arra utal, hogy – ellentétben például az ugyancsak hódmezővásárhelyi „Kútvölgyi”-vel vagy „Szabó Gáspár”-

Lovász Imre őrnagy az 1966. július 16-i jelentésében azt írta, hogy Kádár Ferenc gyermekei „rendszeresen kapnak csomagot a HEKS-től”. 102 Csongrád Megyei Hírlap, 1965. december 12. („Bográcsos istentisztelet, avagy egy papi áldás, amely áldás nélkül maradt.”) 103 Online elérhető: http://www.tte.hu/toertenelemtanitas/toertenelemtanarok-orszagoskonferenciaja/6746-arulo-vagy-aldozat-ugynokok-magyarorszagon-a-kadar-rendszerben (Letöltés időpontja: 2015. május 20.) 104 Például a „Kovács György” fedőnevű tmb.-ről (titkos megbízottról) tartótisztje a következőket írta 1978-ban: „Szerveinktől kapott feladatot pontosan és lelkiismeretesen hajtotta végre. Jelentései mindég a feladatnak megfelelően, pontosan lettek végrehajtva, többségükben operatív értékkel bírtak. Az állambiztonsági szervekhez való viszonya őszinte, ellenőrzött, megbízható.” ÁBTL 3.1.2. M-42184/1. 88. ~ 227 ~ 101


ral – nem tartozott a túlbuzgó105 ügynökök közé. Jelentéseinek többsége nem tekinthető rosszindulatúnak.106 Emellett azonban számos esetben – akarva-akaratlanul – olyan információkat osztott meg az operatív tisztekkel, akik azokat az egyháza ellen tudták fölhasználni. Különösen jelentősnek tűnhettek a „Hitvallók” és „Fordítók” ügyben adott információi. Ennek kapcsán azonban megjegyezzük, hogy amikor elárulta azt, miszerint Gilicze Lászlónál vannak gépelt fordítások, vagy Bereczki Sándor egy kis csoporttal közös áhítatot tart, valószínűleg föl sem merült benne, hogy ezzel komoly bajba sodorja őket. Csak akkor jött rá arra, hogy túlságosan sokat „fecsegett”, amikor arról értesült, hogy akikről korábban információt adott, azoknál házkutatásokat tartottak. (A tartótisztjének el is árulta, hogy emiatt lelkiismeret furdalást érzett…) „Munkásságának” köszönhetően kétségkívül sok olyan információhoz jutott hozzá az „egyházi reakciót” üldöző politikai rendőrség, melyről más hálózati személytől nem feltétlenül értesülhettek. A hatvanas évek első felében a megyében csupán három lelkész-ügynökkel rendelkezett a megyei politikai rendőrség: „Hódtói”-val, „Felhő”-vel és „Pogány Lóránt”tal. (A negyedik az esperes, Munkácsy György volt, de őt elsősorban a többiek ellenőrzésére használtak, illetve a külföldi kapcsolatairól kellett jelentenie.) Bár utóbbi két hálózati személy munkadossziéjának hiányában nem tudjuk, hogy mit jelenthettek, ám azt nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük: „Hódtói” jelentései nélkül jelentősen kevesebb információval rendelkezett volna a megyei állambiztonság a református lelkészekről. Az összképet tovább árnyalja az a tény, miszerint azt ugyan elutasította, hogy a tartótisztje elintézze, a súlyosan beteg felesége

ÁBTL, „Szabó Gáspár” munkadossziéja: 3.1.2. M-29097. Az ügynök, Moldvay Győző újságíró, szerkesztő – aki tegezte a tartótisztjét (minden jelentését „Kedves Barátom!”-megszólítással kezdte) – tipikus esete az „önszorgalmú kutyának”: nem egyszerűen a tartótiszt utasítását igyekezett végrehajtani, hanem sokszor önszorgalomból jelentett, a szövegekből nyilvánvaló, hogy meggyőződésből, lelkesedéssel végezte a „munkáját”… 106 „Kútvölgyi” ebből a szempontból másként ítélhető meg: az 1957 és 1966 között keletkezett, három vaskos dossziényi anyagában igen sok olyan jelentés található, mely határozottan rosszindulatúnak tűnik. ~ 228 ~ 105

Vincze Gábor

protekciósan a szegedi klinikára kerülhessen, ám ügynöki szolgálataiért mégiscsak fogadott el pénzt. (Igaz, a 400 forint az akkori mércével mérve nem volt jelentős.) Végül lássuk, kit is takar a „Hódtói” fedőnév? A hódmezővásárhelyi református lelkésznek megmaradt az ún. hatos kartonja, így biztosan lehet tudni, hogy 1959. március 24-én „hazafias alapon” Kádár Ferencet szervezte be Molnár István százados, a Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság V. alosztályról, és ő kapta ezt a fedőnevet. Azután, hogy 1966-ban kizárták a hálózatból, békén hagyta az állambiztonság. Bár továbbra is a „bethánista lelkészek” között tartották számon,107 úgy tűnik, hogy vele ezek után – ellentétben Vásárhelyi Lajossal – „nem volt baj”, amit az is jelez, hogy Rátkai János Csongrád megyei egyházügyi előadó a hatvanas-hetvenes években sohasem emlegette őt a „problémás” lelkészek között. A BM III/III-1-b alosztályán 1966. október 12-én készült egyik jelentésben („A protestáns egyházon belül elhelyezkedő illegális erők harca, iránya, hatása és további feladataink”) azt állították, hogy a református egyház mintegy ezernégyszázötven főnyi papságának fele tekinthető lojálisnak (emellett a „passzív és ingadozó” az összlétszám egyharmada, míg az „ellenzéki erők” száma csupán kétszáz főre tehető).108 A már többször idézett Lovász-féle jelentésben pedig az áll, hogy Csongrád megyében „a lelkészek zöme lojális magatartást tanúsít”109. Úgy véljük, a lelkipásztort az „illetékesek” a lojális papok közé sorolták be – aminek meg is lett a következménye: (viszonylag) békés, nyugodt lelkészi pálya.

***

„Hódmezővásárhelyen nevesebb bethánista lelkészek Pinkóczi Gusztáv ny. ref. lelkész, Kádár Ferenc ref. lelkész” – írta Lovász őrnagy az előbbi jelentésében. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy itt inkább arról van szó, hogy az állambiztonsági tiszt egy korábbi állapotot rögzített. A hatvanas évek második felében és a hetvenes években Kádárt már nem említették a belügyes iratok a bethánista (vagyis „reakciós”) lelkészek között. 108 ÁBTL 3.1.5. O-13586/1. 195. 109 Uo. 172. ~ 229 ~ 107


Befejezésül érdemes két kérdést megvizsgálni: az itt bemutatott két beszervezett református lelkipásztornak mi lehetett a motivációja, miért voltak egy ideig az egyházellenes kommunista diktatúra kiszolgálói, és miként lehet értékelni a „munkásságukat”? Boros János motivációjáról források hiányában csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Nem lehet tudni, hogy miért lett a rákosista államvédelem ügynöke. Az sem világos, hogy önként jelentkezett a forradalom leverése után „szolgálatra”, vagy megkeresték őt? (Mivel a forradalom előtti hálózat szétesett, a nyilvántartások nagy része megsemmisült, mi az utóbbit tartjuk a valószínűbbnek.) Annyi bizonyos az általa – legtöbbször kézzel – írt jelentéseiből, hogy féktelen ambíció vezette, és – mint említettük – két (egyébként egymással is „hadban álló”) lelkészt, dr. Benke Imrét és Horváth Zoltánt mindenképpen el akarta távolíttatni Békésről. Ez a törekvése sikerrel járt. Jelentéseit elemezve, fölmerül a kérdés: lehetséges, hogy csak megjátszotta az ateista-kommunista rendszer mellett elkötelezett lelkészt? Nem lehet, hogy az operatív tiszt szerint is túlzásba vitt „balosság” csak mimikri? A kérdésre nem egyszerű megnyugtató választ adni. Jelen írás szerzője békési származású. Ennél fogva jól emlékszik arra, hogy Békésen a református közvélemény Boros Jánost békepapként, sőt, „kommunista papként” emlegette. Idős egyháztagokkal beszélgetve, sokan fölemlegették még az elmúlt években is – anélkül, hogy tudták volna, hogy a lelkipásztor egy ideig az állambiztonság ügynöke volt! – „Boros üldözte el Benke tiszteletes urat”. A történésznek nem feladata az ítélkezés, sem morális, sem jogi vonatkozásban. Azt azonban az eddig megismert információk alapján leszögezhetjük: Boros János, a „túlbuzgó” ügynök-lelkész jelentéseivel ártott az egyházának, ártott a békési református gyülekezetnek. „Hódtói”, vagyis Kádár Ferenc esete bonyolultabb. A fennmaradt egyházi iratokból és az ÁEH anyagából annyi tudható, hogy a forradalom leverése után a Hódmezővásárhely-ótemplomi gyülekezet élére (valószínűleg a hívek ellenállása ~ 230 ~

Vincze Gábor

miatt) dr. Vásárhelyi Lajos eltávolítását követően nem került vissza. Sőt, 1957ben Munkácsy György esperes mintegy büntetésből a Hódmezővásárhelytől eléggé távol eső kisteleki szórványgyülekezethez helyezte. Onnan a következő évben csak az egyházügyi főelőadó közbenjárására kerülhetett vissza Hódmezővásárhelyre, és egy külterületi egyházközség, az erzsébeti segédlelkésze lett. Ez is sok utazással járhatott, és a már családos lelkész nyilvánvalóan szeretett volna egy kényelmesebb, nyugalmasabb városi állásba kerülni. Ezt ismerhette föl az állambiztonság, és a feltételezésünk szerint azzal bírhatták rá az együttműködésre, hogy elintézik, kapjon egy városi gyülekezetet. Nem hisszük, hogy véletlen lenne az, miszerint a beszervezése után néhány hónappal a susáni egyházközség lelkipásztora lehetett.110 Ő utólag természetesen erről hallgatott, illetve egy nyilatkozatában azt állította: „jelentésbeli kötelezettségemet egyházi feletteseim terhelték rám, és azt nem önként vállaltam”.111 Ez az állítása teljességgel valószerűtlen. (Az állambiztonsági szervek sohasem beszélték meg az egyházi elöljárókkal, hogy melyik lelkészt kellene együttműködésre bírni.) Nyilatkozata további részében azonban utal arra, hogy valóban egzisztenciális okok miatt vállalta az együttműködést: „ennek a kétes célú és általam is tehernek érzett, csak ímmel-ámmal végzett [ez az első évekre nem igaz – V. G. megj.] majd idővel visszautasított feladatnak a teljesítését annak áraként fizettem, hogy szolgálatomat tovább végezhessem, és hogy családomat eltarthassam.”112 A lelkipásztornak azonban nagyon nagy árat kellett fizetnie azért, mert ideig-óráig az állambiztonság embere volt: hite szerint Isten büntetéséből halt meg az első felesége, azért, mert hazudott neki (illetve elhallgatta előtte az ügynök mivoltát). Emiatt – de csak emiatt! – úgy gondoljuk, hogy az ügynöki tevékenysége,

Egy 2007-ben vele készült interjúban azt mondta, hogy „volt olyan lelkész, aki nem meggyőződésből tette ezt [mármint a besúgást – V. G. megj.] […], megmondották neki, hogy ilyen vagy olyan állásba kerülsz, ha most segítesz nekünk…” Úgy véljük, hogy itt önmagáról beszélt. Az interjú a hódmezővásárhelyi Emlékpontban található. 111 Kádár Ferenc nyilatkozata. Szentes, 2008. november 29. In: THÉMA, 2010/1–2. szám. 58. 112 Uo. ~ 231 ~ 110


majd későbbi „rendszer-konform” viselkedése, lojális magatartása ellenére Kádár Ferencet részben a rendszer áldozatai közé kellene sorolni. Befejezésül úgy gondoljuk, hogy az általunk bemutatott két ügy is azt a kutatói közhelyet erősíti meg, hogy ahány ügynök, annyiféle eset, és az utókor óvakodjon az általánosításoktól és a túl korai ítéletalkotásoktól.

~ 232 ~

Vincze Gábor

(A békési református templom homlokzata)

~ 233 ~

Tóth Eszter Zsófia

~ 234 ~

„Isten nem szerencsejátékos” – a szocialista állam egyházellenes propagandája az 1970-es években egy színdarab kapcsán

Tóth Eszter Zsófia „Isten nem szerencsejátékos” – a szocialista állam egyházellenes propagandája az 1970-es években egy színdarab kapcsán „Styxnek a mélyéből a jövőben is oktat a példa: Éljetek érdemesen, férfiasan és nemesen” 1

Isten nem szerencsejátékos címmel mutatták be Gyurkovics Tibor színdarabját 1976. december 3-án a Madách kamarában. „Gyurkovics egy bírósági kihallgatás keretei között társadalmi-morális kérdések egész sorát veszi bonckés alá. A paptanár Engelhart Simon kiélezett helyzetben tanúsított magatartásából az érdekli, hogy az miként őrzi meg gondolkodásának következetességét, honnan merít erőt, s hite mely összetevőkből épül föl. A dráma szigorú szerkezetű, dialógusai erőteljesek; szerteágazó gondolatisága Gyurkovics legjellemzőbb s legjobb színpadi művévé teszi.”2 A darab megtörtént esetet dolgoz fel.3

A barlangbaleset áldozatainak emelt emléktábla felirata. http://vmek.niif.hu/02200/02227/html/03/1213.html. (Letöltés időpontja: 2015. május 31.) 3 Gyurkovics Tibor: Isten nem szerencsejátékos. Online elérhető: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=581&secId=51567&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Gyurkovics+Tibor&limit=1000&pageSet=1. (Letöltés időpontja: 2015. május 30.) Pászthory Valter György, OSB (Budapest, 1932. augusztus 30.-Budapest, 1996. május 14.): tanár, plébános, cserkésztiszt. A budapesti Bencés Gimnáziumban tanul, 1950. augusztus 6-án lépett be a rendbe, 1956. január 29-én szerzetesi fogadalmat tett.1959-ben biológia-kémia szakos tanári oklevelet szerzett.1959-1966 között a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanáraként dolgozott,. Az 1965 szilveszteri tragikus barlangbaleset után 3 év szabadságvesztésre ítélték. Szabadulás után Tatán sekrestyés, 1971-től segédmunkás, 1973-tól Győrött a rendház és gimnázium gondnoka, 1990-től a Tihanyi Apátság plébánosa, 1994-től haláláig, 1996-ig a budapesti Szent Benedek Általános Iskola igazgatója. Forrás: Magyar Katolikus Lexikon. Online elérhető: http://lexikon.katolikus.hu/P/Pászthory.html. (Letöltés időpontja: 2015. május 31.) ~ 235 ~ 1 2


1965. december 28-án pannonhalmi bencés diákok Pászthory Valter paptanár4 vezetésével barlangtúrára indultak az Aggteleki Cseppkőbarlangba.5 Az ún. Styx-túrát egy évvel korábban, ugyanebben az időpontban már végigjárták a lelkes barlangász fiúk, tanáruk vezetésével, azonban akkor nem történt tragédia. A barlangtúra útvonalát a periratok alapján rekonstruálhatjuk: a csoport 1965. december 28-án érkezett Aggtelekre. Még aznap két órás túrán bejárták a barlang aggteleki részét. 1965. december 29-én kb. 10-től 18 óráig bejárták a jósvafői kijáratig terjedő teljes barlangszakaszt. 1965. december 30-án reggel kb. 9-től 19 óráig túráztak, a Róka-barlangban és az ún. Retek-ágon. 1965. december 31-én 11 órakor indultak túrázni, 16 órakor a Török-mecseti barlangrészre indultak, ezt a túrát 18.45-kor fejezték be, majd rövid pihenő és étkezés után 19.15-kor indultak a Styx-túrára. A Styx-patak a Hangversenyteremtől az országhatárig 900 méter, a víz 10-60 cm mély, a víz alatt 10-40 cm mély iszap van, amely miatt különösen a két szifonnál, amely egy, illetve 3-5 m hosszú és a légréteg 18-20 cm, igen nehéz az átjárás. A határrácstól 30 méterre Brückner Emőd lett rosszul, majd Wettstein Antal és Haader Pál. A csoportnak csak egymást támogatva sikerült eljutni a gátig, lámpáik használhatatlanok voltak. Ekkor a még mozgásképes csapattagok segítségével a vízből kiemelték a partra és a tanárok segítséget kérni a felszínre siettek, a barlangszállóhoz. 22.10-kor, mikor a mentőkkel visszaértek, Brückner, Wettstein és Haader életjelet nem mutatott, Borbás Lászlót, Rill Attilát, Ruff János kórházba kellett szállítani. A paptanár a tragikus szerencsétlenség után is tanított 1966 első félévében a gimnáziumban. A többrendbeli gondatlan emberölés gyanújával ellene indított büntetőeljárás során kezdetben szabadlábon védekezhetett. 1966 nyarán így részt vett a pannonhalmi diákok és tanárok körében már-már hagyományosnak számító

A túrán 11-en vettek részt: Pászthory Walter, Szemlér Mária kísérőtanárok, résztvevők: Brückner Emőd, Borbás László, Göncz Kinga, Héthelyi Beatrix, Makk Ágnes, Ruff János, Haader Pál, Rill Attila, Wettstein Antal. A lányok a tragédiával végződő, 1965. december 31-i barlangtúrán nem vettek részt. Az áldozatok: Brücker Emőd, Haader Pál, Wettstein Antal. ~ 236 ~ 5


alsóörsi balatoni nyaraláson is. Ez alkalommal csónakázni vitte Héthelyi Beatrixet. A korabeli újságcikkek tanúsága szerint a lány kiszállt fürdőzni a tó közepén a gumicsónakból, azonban hirtelen vihar kerekedett, a hullámok elsodorták a lányt. A paptanár kimenekült és sorsára hagyta. Beatrix az Ifjúsági Magazin 1966. októberi cikkének tanúsága szerint átúszta a viharos Balatont. 6 A paptanárt ez után az eset után ítélte el 1967. február 27-én három év börtönbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság még a barlangban történt halálesetek miatt, azonban felelősségét egy rendbeli gondatlan emberölésért állapították meg. Pászthory Walter a börtönbüntetést letöltötte, előbb segédmunkásként helyezkedhetett el, majd Győrbe került, ahol a rendház és gimnázium gondnokaként tevékenykedett egészen 1990ig, amikor a Tihanyi Apátság plébánosa lett, majd 1994-től az 1996-ban bekövetkezett haláláig a Budapesti Szent Benedek Gimnázium igazgatójaként ismét oktathatott. A mai napig nem tisztázott, pontosan mi történt a barlangban, ahogyan az sem, mi történt a Balatonban. A barlangban történt halálesetekkel kapcsolatban feltételezhető, hogy a csehszlovákiai oldalról műtrágya szivárgott a barlang vízébe és a barlangászok ettől lettek rosszul. A tanár egykori tanítványaival készített interjúim tanúsága szerint több változat lehetséges: az első eset a körülmények szerencsétlen egybeesése folytán bekövetkezett véletlen tragédia, míg a balatoni történet még rejtélyesebb: van, aki állambiztonsági provokációt sejtet az eset mögött, mivel Legányi Norbert pannonhalmi főapátot már korábban is félre akarta állítani a hatalom, melyhez a tragédia jó ürügyet szolgáltatott.

Az esetről ld. még a korabeli sajtóban. Szabó László: Baradla után Balaton. Walter páter ismét hallatt magáról. Népszabadság, 1966. augusztus 25.; Pászthory Walter szomorú esete. Új Ember, 1966. szeptember 25.; Népszabadság 1966. szeptember 14.; Beatrix a viharban. Magyar Nemzet, 1966, szeptember 25.; Vizsgálat indult a balatoni portások ügyében. Magyar Nemzet, 1966. szeptember 30. ~ 237 ~ 6


A tragikusan végződő barlangbaleset után sajtóhadjárat indult Pászthory Valter ellen, melynek során az újságcikkekben úgy ábrázolták őt, mint a szocialista rendszer esküdt ellenségét, Pannonhalmát pedig a reakció védőbástyájaként. A Népszabadság cikke azzal vádolta Pászthory Valtert, hogy diákjait aszkézisre nevelte, másrészt a diákok nem vettek részt előzetes orvosi vizsgálaton a túra előtt és éheztette őket.7 „Ima, rövid étkezés, túra, ima, egy óra pihenő, túra, rövid étkezés, ima, lefekvés. A fiú csak úgy a barlang kövezetére helyezett gumimatracon, a lányok sátorban aludtak. Miért volt rövid az étkezés? Mert nem terhelhették túl a gyomrukat. Az aszkétaszellem, a nehézségek elviselése, állandóan nedves, sokszor csuromvizes ruhában, 11 fokos hőmérsékleten, csak könnyű étkezés mellett fejleszthető. Pászthory tanár úr, hogy példát mutasson, mindössze kenyeret és almát vitt magával, és előírta, hogy naponta kétszer lehet étkezni.”8 A sajtópropaganda hátterében Szabó László állt, ahogyan azt egy ügynökjelentésből is megtudhatjuk: „1966. november 4-én a Metro Klubban9 előadást hirdettek Állam, vallás, Pászthory ügy címmel. […]10 Az előadó dr. Szabó László, a Népszabadság munkatársa volt. Meglepett a nagyszámú hallgatóság. […] Sok joghallgató, II-III. éves vett részt, de sok idegen is. […] Az összlétszám meghaladta a 200 főt. […] A hallgatóság hangulatát tekintve nem lehet azt mondani, hogy Szabóval szemben túlzottan elismerőek lettek volna. […] Sérelmezték, hogy Pászthory esetéből általános következtetést vont le. Nem értettek egyet, hogy fasiszta szelleműnek tartotta Pászthory nevelési elveit. Nem láttak irredenta megnyilvánulást a rácsnál énekelt Himnuszban.”11 A Magyar Nemzet újságírója az elsőfokú ítélet meghozatala után cikkében elítélte a „veszélyesen élni” tételt, és ezt a jelenséget, amit vakmerőségnek ábrázolt, kapcsolta össze a fasizmussal: „[…] immár keserű és kegyetlen emlékeink közé tartozik Európának az a kor-

Az aggteleki szerencsétlenség. Népszabadság, 1966. február 20. Ua. 9 Budapesten. 10 A sajtótudósítást ld. Állam, vallás, Pászthory ügy. Magyar Nemzet, 1966. november 20. 11 ÁBTL 3.1.2. M-27702/1. Maróti fn. ügynök jelentése. 1966. november 24. ~ 238 ~ 7 8


szaka, amikor az emberi műveltséget magasra emelő vén földrész tekintélyes hányadán ez a szemlélet uralkodott, amikor az olasz és német fasizmus e két pattogó szóba sűrítette az ifjúság nevelésének vezérfonalát.”12 A lejárató propaganda korabeli egyházpolitikai háttere Legányi Norbert lemondatásának előkészítése volt. Gyurkovics Tibor darabja eredetileg kisregény volt, azt dolgozta át. A darab – amelyet drámai vizsgálatként is definiáltak –, főszerepét a Madách Kamarában a bemutatón Mensáros László és Bálint András játszották 1976-ban13 – nem tartják egyértelműen jól sikerült alkotásnak az egykori pannonhalmi diákok, ugyanis úgy vélik, több ponton az egyházellenes propagandát szolgálta, még az 1970-es években is. Az írót elsősorban az érdekelte, ha egy tanár nagy hatással van a diákjaira, akkor „milyen cél vezeti a férfit, amikor tanítványait szándékosan vagy véletlenül veszélyes helyzetekbe sodorja. Hogyan viselkednek a kritikus pillanatokban azok a lányok és fiúk, akik lelkesedéssel indultak vele, és megváltjáke magukat vezetőjük személyes hatása alól”. A darab szellemi párbaj a paptanár és a vizsgálóbíró között. Tanulmányomban a darabot abból a szempontból elemzem, mennyire szolgálhatta a darab a szocialista időszakban az egyházellenes propagandát, érveket és ellenérveket keresve a darab visszhangjából. Bár az író a bevezetőben elhatárolja magát attól, hogy igaz történetet ír meg, a szereplők ráismertek magukra.

12 13

Veszélyesen élni? Magyar Nemzet, 1966. október 16. Bemutató: 1976. december 3. Madách Kamara. Vizsgálóbíró: Bálint András Engelhart Simon: Mensáros László Fetter Valéria: Kiss Mari Rendező : Díszlettervező : Jelmeztervező :

Kerényi Imre Götz Béla Piros Sándor

Málnay Levente 2008. december 2-án a Szolnoki Szigligeti Színház Stúdiószínpadán mutatta be ismét a művet. http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2009/februar/06/13.htm. (Letöltés időpontja: 2015. május 14.) ~ 239 ~


A darab címe Einstein egy mondása. Hipotézisem az volt, hogy a darab egyházellenes, az ateista állami propagandát támogatta, azonban a korabeli kritikák ennél sokkal árnyaltabb képet rajzoltak. A darab kritikusai erősebb figurának érezték a pap-tanárt, Engelhart Simont, mint a vizsgálóbírót. Ezt ma már értékelhetjük az író olyan szándékának, hogy burkolt rendszerkritikát próbált így megfogalmazni, jómaga is piarista diák lévén: „a vizsgálóbírónak nincs saját igazsága, amit szembe tudna helyezni Engelhart igazságával.”14 A vizsgálóbíróval szemben „Engelhart Simonnak van karaktere. Művelt és határozott szerzetestanár, akinek erős Istenhite és kikristályosodott életelve van s határozott pedagógiai elképzeléseit igyekszik megvalósítani. (..) Engelhart igényességre neveli a tanítványait, arra ösztönzi őket, hogy legyenek különbek a középszerűnél.” A per folyamán a sajtópropaganda egy kiemelt eleme volt, hogy a paptanár diákjait éheztette, sanyargatta, ez a darab kritikájában is megjelent: „A vizsgálóbíró megpróbál összefüggést teremteni a szerzetes életbölcselete, hite és spártai nevelési módszerei között.”15 Ugyanezt az érvrendszert alkalmazza a Kritika szerzője is: „Engelhart paptanár, akinek az a meggyőződése, hogy a magasabb minőségű emberi értékeket úgy alakíthatja ki növendékeiben, ha különféle erőpróbákra teszi őket alkalmassá. Ezért viszi őket téli barlangtúrára és lényegében ez a közvetlenül ki nem mondott elvárás készteti arra az egyik diáklányt is, hogy fürödni merjen a viharos Balatonban. Az első próbatételnek három halálos áldozata lesz, a másodiknak szerencsésebb a kimenetele: Vali kiúszott a Balatonból.”16 „Elítélhető-e a pap, akinek „hősöket nevelő” ambíciója, pedagógiai elveinek megalomániás heroizmusa jóvátehetetlen tragédiákhoz vezetett? A vizsgálóbíró „a demokratikus jogszolgáltatás szellemét, a humanista felháborodás, a legmélyebb, lélektani okokat is feltáró elemzés szellemét testesítené meg.” Neki csak

Esti Hírlap. 1976. december 4. Népszabadság, 1976. december 21. 16 Gyurkovics Tibor: Isten nem szerencsejátékos. Berkes Erzsébet kritikája. In: Kritika 1977/2. ~ 240 ~ 14 15


tüzes szavai vannak, teátrális kitörései, mondatai csupán a szocialista humanizmus közhelyeit idézik. „Vele szemben a szerzetes kemény, határozott, elszánt és okos. Érvei valódiak, csontunkba hatolnak. Védekezésének rendszere nem csupán ténybeli ártatlanságát bizonyítja szavahihetően (tehát azt, hogy mindent megtett egy tulajdonképpen veszélytelen barlangi túra baj nélküli lebonyolítására és tőle elvárható maximális gondossággal készítette elő a kirándulást, majd a bajban is megfontoltan, minden lehetségeset megtéve igyekezett csökkenteni a bekövetkezendő szerencsétlenség mértékét), hanem a cselekedetei mögött álló egyéniség szuverenitását, tisztességét, hogy ne mondjam nagyszerűségét is kétségtelenné teszi.”17 A díszlet a bemutatón: „a zsinórpadlásról hatalmas üveg vagy üveghatású műanyag lapok függtek alá, amelyek a megvilágítástól függően tükörként megsokszorozták, majd sejtelmes félhomályba rejtették a szereplők alakját. Egy templom boltozata, illetőleg ágakat, köveket, növényeket idéző, barlangot asszociáló látvány tűnik fel időnként.”18 A korabeli kritika szerint ennek oka az volt, hogy mindaz, amit a színpadon láttunk, nem is a valóságban, hanem Engelhart Simon tudatában játszódik le.19 A Kritika szerzője volt az, aki nyíltan egyházellenes felütéssel kezdi írását: „Hosszan lehetne sorolni, akár különféle vallási szempontokból, hogy mi minden nem még, már vagy ennek ellenére az Isten, ám a dráma kétezerötszáz éves története alapján az mégis nyilvánvalóan látszik, hogyha színjátékba kerül, az ad némi esélyt az embereknek.(…) Arról, hogy az embernek, a majdan elmarasztaltnak is, lehetnek esélyei.”20 Összegezve: bár a darab segítségével sem volt feloldható az a rejtély, mi is történt valójában a baleset során – kihűlés és kifáradás, avagy mérgezés miatt

17

1976. december 9. A díszletet Götz Béla tervezte. 19 Esti Hírlap. 1976. december 4. 20 Kritika, 1997. 2. 18

~ 241 ~


hunytak el a diákok, az eset feldolgozása kapcsán fontos mérföldkőnek tartom a színrevitelt. Ugyanis a szocialista időszak nyíltan egyházellenes közegében egy olyan színdarab, amelyben a pap, Engelhart Simon alakja sokkal meggyőzőbb a közönségnek, mint az ateista vizsgálóbíróé, rendszerkritikaként is értelmezhető. Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy a túlélők is diáktársaik számára mégsem volt eléggé meggyőző e tekintetben a darab. Vélelmezhető, hogy ennek elsőrendű oka az lehetett, hogy a párbeszédekben a szerző építkezett az egyházellenes propaganda sajtóérveiből is. Melléklet:21 Részletek a színdarabból

*** Szilveszter a barlangban22 – A rácsnál nem csináltak más semmit – De. Egy kis piros-fehér-zöld zászlót odakötöttünk.– Kié volt a zászló? – A miénk. Sándor hozta. – Minek kötötték oda? – Hogy lássuk. Semmi különös. Ahogy a Holdra visznek zászlót *** És elénekeltük a Himnuszt.23 – Miért? Gyurkovics Tibor: Ne szeress, ne szeress – Isten nem szerencsejátékos–Pótmajom. (2. kiadás.) Magvető Kiadó. Budapest, 1988. E szövegrészletek az Isten nem szerencsejátékos című művéből valók. Online elérhető: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=581&secId=51567&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Gyurkovics+Tibor&limit=1000&pageSet=1. (Letöltés időpontja: 2015. május 30.) 22 Uő. 124. 23 Uő. 121. ~ 242 ~ 21


– Szilveszter volt. – Szilveszterkor mindig a Himnuszt énekelik? – A rádióban is. Elhatároztuk, hogy a rácsnál elénekeljük a Himnuszt. Valami kis ünnepélyességet akartunk. *** A halál oka – Mi okozta a halált? – Nem tudom tisztázni sehogy se. Vagy oxigénhiány, vagy valami mérgező gáz időleges szivárgása. Nem tudok másra gondolni. *** *** Bűnös vagy nem? – Ha maga lenne a helyemben, mit csinálna? – Hogy érti ezt? – A megbüntetését kérné, vagy a fölmentését? – Nem látom a vétkességet ebben. – A megbüntetését kérné, vagy a fölmentését? – Eleve nem látom a bűnösséget. Hogy kérném bármelyiket is? Az egyházi gimnáziumról – Vallásosak voltak ezek a fiúk?24 – Természetesen. Papi gimnázium, ez bizonyos légkört feltételez. – Milyen vallási elfoglaltságaik vannak a fiúknak a gimnáziumban? – Nincs különösebb. Reggel szentmisére megyünk, hittanórájuk van. – Imádkoznak órák előtt? – Nem. Csak tanítás előtt és után. – Őszinte bennük ez a vallásos lelkület?

24

Uő. 143. ~ 243 ~


– Nézze, ezek kamaszkorban lévő fiúk. Azt gondolom, zömükben valódi érdeklődés van a vallás dolgai iránt, és a lelki életüket is ennek megfelelően hát… vezetik. – Nem maguk vezetik őket? – Hát szó szoros értelemben mindenki maga vezeti magát. Mi természetesen meggyőződésünk szerint igyekszünk őket a hit és az erkölcs általunk vallott felfogására nevelni. – Hasznos ez? – Hogy érti? – A legmegfelelőbb módszernek tartja kamasz fiúkat zárt vallási rendszerben nevelni? – Nem hiszem, hogy zárt. Mindenesetre, ha nem tartanánk hasznosnak, nem nevelnénk így őket. – Szerelemre is tanítják őket? – Hát szerelemre melyik iskola tanítja a fiatalokat? Mindenesetre érintjük a témának minden vonatkozását, biológiai, lelki momentumait. – A fogamzásgátlásról tanulnak? – Objektíve bizonyára. Nem tanítok egészségtant. – Van olyan fiú maguknál, aki szexuális életet él? – Nem ismerek ilyen statisztikát. – A barlangi túrán részt vevő fiúknak a lelki vezetőjük volt? – Hát… Négyüknek igen. – A halottak közül? – Kettőnek. – Ezek szerint bizalmasabbak magával, mint az apjukkal az ilyen ügyekben. – Attól függ, kinek milyen az apjával való kapcsolata. Közöttünk bizalmas, jó kapcsolat van. Vagy volt. ***

~ 244 ~


– Nem beszélt a lelkiatyjával arról, hogy túlfeszítette esetleg őket? 25 Vagy a lelkiatyja nem mondta ezt? – Nem feszítettem túl őket. Tizenhét éves gyerekek megteszik ezt a túrát, és jól bírják. Egyáltalán nem számít nehéz túrának a Fátum megjárása, ezt minden barlangszakértő tudja. Gondolja, hogy nem vállalkoztam volna rá, ha fölmerül bennem a lehetőség legkisebb gyanúja, hogy valaki is rosszul lesz az úton. Ezt a Fátumot gyakran megjárják barlangászok, turisták. *** Túlterhelt volt-e a helyzet? – Nem volt túlterhelt helyzet. – Igen, de nincs ilyen visszahatása a szervezetre? – Abszolúte nincs. Sajnos fönnmaradt német iratok, szakmegfigyelések leírják a maguk kegyetlen objektivitásával, hogy koncentrációs táborok foglyain alaposan kikísérletezték a szervezet hidegtűrési fokát. – Éspedig? – Hogy sokkal hidegebb vízben, három-négy fokos vízben fél órát is állatták a zsidókat, derékig vízben, amíg… – Amíg meghaltak? – Amíg irreverzibilis lett a hőanyagcsere. – Voltak, akiket életre keltettek, kísérletképpen? – Voltak. Pedig azok igazán le voltak gyöngülve. – Ehhez képest… – Nem ehhez képest, csak ez – objektíve – elenyésző megterhelést jelentett a szervezetek számára. Nem beszélve arról, hogy ugyanolyan körülmények között a többiek életben maradtak. ***

25

Uő. 146. ~ 245 ~


Istenről – Mit gondol, Isten tervében hogyan szerepel egy ilyen halál?26 – Nem tudom. – Előre ki van számítva? – Mért kérdezi ezt? Mért lenne kiszámítva? – Na de elkerülhető? – Ezt éppen olyan jól tudja, mint én. A természet rendje törvényszerűségekkel van teli, ez nem jelenti azt, hogy minden percről percre meg van határozva… a szabadság és törvényszerűség egymásba folyik… – De Isten nem maga a természet? – A természetnek megvan a maga függő szuverenitása. – Nehéz. Szóval Isten megmenthette volna a fiúkat, ha akarja? – Isten mindent megtehet. – De nem akarta őket megmenteni? – Isten nem Gut bácsi. Szabadságot dobott a természetbe, az emberi küzdelem szabadságát is például. De ilyen alapon minden betegségért Istent tehetnénk felelőssé. – Meggyóntatta a fúkat, mielőtt eljött? – Dehogy gyóntattam meg. Igyekeztem segítséget hozni. – A maga fölfogása szerint ezek a fiúk esetleg bűnben haltak meg? – Ezen nem törtem a fejemet. Isten nem hagyja el a veszendőket. – Az utolsó percben valami fényt gyújt számukra, elvont értelemben? – Nem tudom. Isten nem emberi ésszel gondolkodik. – Maga elcserélte volna valamelyik fiúval az életét, ha megmentheti? – Elméleti kérdés. Nem cserélhettem el.

Uő. 208. ~ 246 ~ 26


– Nem bántja, hogy maga életben maradt, ők meg meghaltak, ugyanolyan esélyekkel? – Hiába bántana. Így történt. *** *** – Mi volt a legborzalmasabb, amit megélt?27 – Ma faggat. – Nem. Tehát? – Nem tudnám megmondani. – Mégis? – A legborzalmasabb lenni. – Lenni? – Igen. Azt érezni egyáltalán – hogy elégtelenek vagyunk. Isten számára, az emberek számára, az igazság számára elégtelen figurák vagyunk. *** *** – Kételkedett már Istenben? – Rég nem kételkedem. – Nem érzi úgy, mintha Isten, hogy a maga nyelvén mondjam, valamit jelezne ezekkel az eseményekkel magának? Mintha valami intést adna, mintha az egyéniségének a sajátságait venné célba, figyelmeztetné? – Nem hihetek ebben. – Akkor miben hisz? – Istenben. Az emberi jó szándékban és szeretetben. – Gondolja, hogy ez elég? – Isten a legtöbb, akiben hihetek. – Nem érzi magát vétkesnek a lány életének a veszélyeztetésében?

27

Uő. 302. ~ 247 ~


– Nem érzem magam vétkesnek. A darab vége Két szürke egyenruhás ember kíséri Simont.28 Az inge kéthetes. Lassan kiütközik a szőr, mint a majmok arcán. Leveszi a szemüvegét, a kopott kőfolyosón hangzanak a lépései. Átkísérik a börtönbe. A nagy rácsajtó mellett őr áll. Még őket sem akarja beengedni. A négyemeletes körfolyosók üresen ásítanak. Kulcsok zörgése. A hideg falak közül csend árad. Jobbra. Kis vaslépcsők mennek sorban. Az egyik őr előreengedi Simont. Milyen nyitott az ablak. Egyetlen ugrás. Továbbmennek. A 143-as cella lesz… Ez is cella. A vasajtók mereven állnak, mögöttük emberek kuporognak. Isten látja ezt? Isten elejtette Simont, a maga erejére maradt, mint minden ember.

Uő. 396. ~ 248 ~ 28



~ 249 ~


~ 250 ~


Szerzőink Nyirkos Tamás Politikai filozófus. 2007-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakán. Doktori fokozatát az ELTE morál- és politikai filozófiai programján szerezte 2011-ben. 2012 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének munkatársa, ahol politikai filozófiát, valláspolitikát és posztmodern politikaelméletet tanít. „Az ötfejű sas: politika és teológia a francia ellenforradalomban” című könyve 2014-ben jelent meg az Attraktor Kiadó gondozásában. Kisvarga Gábor A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett 2015-ben történészként. Az egyetemi évek alatt csatlakozott az MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport munkájához mint munkatárs. Ezenkívül segédlevéltárosként dolgozott a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárában, illetve azt követően a Budapest-Vár, Nagyboldogasszony főplébánián. Kutatási területe leginkább a kora újkori egyháztörténethez, művelődéstörténethez kötődik. Ezen belül is a hangsúlyt a Szentszék és Magyarország kapcsolatának a vizsgálatára, valamint a hódoltsági egyházkormányzat elemzésére fekteti.

Mózessy Gergely Történész levéltáros. 1972-ben született Budapesten. 1995-től fél-, 1997-től teljes állásban a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltárban dolgozik, 1998-tól gyűjteményigazgató. 2002-ben útjára indította a levéltár forráskiadványsorozatát. Szakterülete a hosszú 20. század egyháztörténete, különös tekintettel annak helyi vonatkozásaira (Prohászka Ottokár, Shvoy Lajos).

~ 251 ~


Gárdonyi Máté Teológiai tanulmányait Budapesten, a PPKE HTK-n végezte 1990–1996 között, egyháztörténészi szakképesítést Rómában szerzett a Pápai Gergely Egyetem Egyháztörténeti Fakultásán 1996–1998 között. 1999-ben a teológia doktorává avatták a PPKE HTK-n. 2000-től a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára (egyháztörténelem és patrológia), 2005–2010 között megbízott előadó a PPKE BTKn (XX. századi egyháztörténet). Kutatási területe: katolikus reform a Tridenti Zsinat korában; XX. századi katolikus egyháztörténet; a Veszprémi Egyházmegye története. Miklós Péter Dr. Miklós Péter (1980) a Szegedi Hittudományi Főiskolán 2002-ben hittanár, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2004-ben történelem szakos bölcsész és tanár diplomát szerzett. Politikatörténeti tárgyú értekezését 2012. decemberében védte meg a Szegedi Tudományegyetem történettudományi doktori iskolájában, amivel „summa cum laude” minősítésű doktori (PhD) fokozatot szerzett. 2004 óta a Szegedi Tudományegyetem oktatója, jelenleg a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomismereti Tanszékének adjunktusa. 2015. januárjától a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője. Kötetei: Város, egyház, társadalom. Tanulmányok a szegedi katolicizmus történetéről. Szeged, 2004. 308 old. – Vallás, politika, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok. Szeged, 2006. 224 old. – „A jelen kor vészes napjaiban.” Dokumentumok a csanádi egyházmegye 1848/49-es történetéhez. Szeged, 2006. 112 old. – A szegedi bölcsészkar Radnóti Miklós diákéveiben. Tanulmányok Radnótiról, kortársairól és a szegedi egyetemről. Szeged, 2011. 160 old. – „A nemzet érdekeit tartva szem előtt” Mindszenty József koalíciós évekbeli tevékenységéről. Budapest, 2014. 128 old.

~ 252 ~


Petrás Éva történész, 2009 óta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója. Kutatási területei: 20. századi magyar egyháztörténet és összehasonlító nacionalizmus-kutatás. PhD-fokozatát a European University Institute History and Civilization tanszékén szerezte 2003-ban a két világháború közti magyar katolikus értelmiség történetéről írt disszertációjával (“Splendid Return. The Intellectual Reception of the Catholic Social Doctrine in Hungary, 1931–1944”). 2005 és 2008 között az Európai Összehasonlító Kisebbségkutató Közalapítvány tudományos munkatársa, ahol határon túli egyháztörténelem és nemzettudatproblematikák témakörén belül jelentek meg publikációi. Kutatási területe újabban az 1945 utáni katolikus egyháztörténet, szociálpolitika és kereszténydemokrácia irányába is kibővült. Publikációs listája és szakmai tevékenysége elérhető a Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisában név szerinti kereséssel.

Virág András 1974-ben született Budapesten. 2000-ben szerzett történész és szociológus diplomát a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. 2002 és 2006 között az egyetem doktori iskolájában végezte PhD tanulmányait. Kutatási területe a magyar cserkészet története, különös figyelemmel az 1939 után történtekre. Témáját a matematikai gráfok segítségével is igyekszik jobban megérteni és megértetni. Jelenleg is aktív cserkészparancsnok. Az Országgyűlés Hivatalának munkatársa és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen témavezető.

Hajagos Csaba A Kecskeméti Katona József Múzeum történész, muzeológus munkatársa. 2011ben szerzett történelem-esztétika-pedagógia szakos diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, jelenleg a Szegedi Tudomány-

~ 253 ~


egyetem BTK Kulturális örökség tanulmányok szakán folytat örökségvédelmi tanulmányokat. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia BTK TTI Vidéktörténeti Témacsoportjának, fő kutatási területe Kecskemét és a Duna-Tisza köze a 20. századi társadalom- és gazdaság- és eszmetörténete. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatójaként kiemelten foglalkozik a kommunista diktatúra 1945-1990 közötti időszakának eseményeivel. Vári Árpád Történész. 2007 és 2014 között végezte tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar történelem szakán. 2014. májusától a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatalában tudományos kutatóként dolgozik. Fő kutatási területe az 1945 utáni Belügyminisztérium története.

Sulics Fruzsina Egyetemi hallgató, tanulmányait 2013. szeptemberében kezdte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem, valamint filmelmélet, filmtörténet szakán. Fő kutatási területe a magyar filmgyártás története 1945 után. Soós Viktor Attila 1979-ben született Körmenden. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett történelem - hittanár szakos diplomát. 2005–2012 között a Külügyminisztériumi iratok levéltárosa, referense a Magyar Országos Levéltár Politikai Kormányszervek (1945-), MDP-MSzMP iratok Főosztályán. 2010. október 1.–2012. február 14. között főosztályvezető. 2012. február 15.–2012. június 30. között a Külügyminisztérium, Dokumentációs Főosztály levéltári referense, 2012. július 1-től főosztályvezető-helyettes. Az Országgyűlés 2014. február 3-án választotta meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjának. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Új- és jelenkori

~ 254 ~


magyar történelem doktori program elvégzése után 2014-ben szerzett PhD fokozatot. Isó Gergely Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mesterszakos hallgatója. 2014-ben történelem alapszakos, levéltár szakirányos BA-diplomát szerzett. 2014. szeptemberében kezdte meg a mesterképzést művelődéstörténet szakirányon. 2011 és 2013 között az Eötvös Collegium Történész Műhelyének tagja. Kutatási területe a XX. századi egyháztörténet, különös tekintettel az evangélikus egyháztörténetre. Vincze Gábor 1962-ben született Békésen. 1991-ben szerzett történész diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1990-től 2006-ig az egyetem Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteményének kisebbségi szakreferense volt. Kutatási területe a romániai magyar kisebbség 1944 utáni története, a magyar-román párt- és államközi kapcsolatok. 2006 és 2014 között a hódmezővásárhelyi Emlékpont történész-muzeológusaként foglalkozott a helyi református egyház 1945 utáni történetével, az ’50-es évekbeli Fehér Gárda ellenállási mozgalommal, az állambiztonsági szervek hódmezővásárhelyi vonatkozásaival, a „kuláküldözéssel”, az erőszakos kolhozosítással, az 1945 és 1950 közötti népbírósági perekkel. Jelenleg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársa. Eddig egyedül vagy szerzőtársakkal megjelent 15 könyve és mintegy 170 tanulmánya, cikke. Tóth Eszter Zsófia Történész, társadalomkutató. 1993–2002 között végezte az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom és történelem, az ELTE ÁJK jogász szakát. 2004-ben szerzett summa cum laude PhD-fokozatot az ELTE BTK Gazdaság-és Társadalomtörténet doktori iskolájában. 2014 óta a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa. Számos tanulmány szerzője, angol és német nyelven is. Főbb művei: ~ 255 ~


Puszi Kádár Jánosnak (2007), Kádár leányai (2010). Szex és szocializmus (Murai Andrással, 2014), Repülök a gyógyszerrel (Rácz Józseffel és Bajzáth Sándorral), Antall József útja a miniszterelnökségig 1932–1989. (2015)

~ 256 ~


~ 257 ~

2015

Recommend Documents