Iskolánk választott mottója:
„Az élet egyikünk számára sem könnyő. De nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s fıleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és hogy ezt a valamit - bármi áron is - el kell érnünk.” ( Madame Cuerie)
MUNKATERV 2014/2015.
I. Helyzetelemzés 1. Tárgyi feltételeink •
•
• •
Iskolánk állaga, mőszaki állapota megfelelı. Törekvésünk, hogy mindig egy kicsit újítsunk, szépítsünk rajta, és állagát megóvjuk. A nyáron az aulában új cipısszekrényeket szereltünk fel. Ennek anyagi fedezetét az önkormányzatok, az iskolai alapítvány, a Diákönkormányzat és a Szülıi Szervezet biztosította. A tornacsarnokban folyamatban van a konzolok elkészítése, majd karnis felhelyezése. Függönyök megvételét tervezzük, hogy a csarnok egyéb iskolai, kulturális rendezvények megtartására is alkalmassá váljon. Ehhez anyagi segítséget szintén az iskolai alapítványtól és a bakonyszombathelyi önkormányzattól kaptunk, illetve várunk. A nyár folyamán sikerült az iskola mögötti atlétikapálya távolugró gödrébe homokot hozatni. A homokot Császárról kaptuk. A szállítást a bakonyszombathelyi önkormányzat biztosította. Tárgyi felszereltségünk egyelıre jó. Informatikai eszközeink lassan cserére szorulnak, tartalékaink nincsenek. (számítógépek, projektorok).
2. Pályázatok, projektek •
A korábbi TÁMOP 3.1.4. pályázattal kapcsolatban fenntartási kötelezettségeink vannak. A fenntartási kötelezettségünk még ezt a tanévet érinti.
•
Ismét pályázatunk az esélyegyenlıségi támogatások, a képességkibontakoztató, integrációs felkészítés támogatására. A támogatási idıszak 2014. május 1-je és 2015. február 15-e közé esik. Erre az idıszakra a 2013. évi statisztika szerint 22 3H-s és 7 2H-s tanulót vontunk be a programba, és igényeltük meg számukra a támogatási összeget, ami 1 102 000 forint. Ebbıl a tavalyi tanév tavaszi, illetve az idei tanév ıszi színházlátogatásait, kirándulásait, az adventi kézmőves foglalkozást támogatjuk. Ezen kívül egy „Tanulnijó” elnevezéső 30 órás képességfejlesztı foglalkozássorozat megszervezését és lebonyolítását terveztük, amelyet 5. osztályosainak osztályfınöke, Kovácsné Czimora Zita fog vezetni.
•
Határtalanul! Intézményünk ismét pályázatot nyújtott be az. Pályázatunk pozitív elbírálásban részesült. 2014. október 3-a és 6-a között a Vajdaságba utazunk.
•
Az iskola közös ügyünk Pályázatot nyújtottunk be a „Köznevelés az iskolában”európai uniós támogatásból megvalósuló projekt Partnerség és hálózatosodás moduljának közösségi eseményeire. A pályázat a 2014. szeptember utolsó péntekén iskolánkban megrendezésre kerülı Benedek Elek-nap eseményei köré szervezıdik. A programok megvalósításában partnereink: az iskolai alapítvány, a szülıi szervezet, az önkormányzatok, volt diákjaink, a kisbéri családsegítı, a helyi sportegyesület, gútai testvériskolánk delegációja, a települések óvodái.
•
Mentoráló intézményi mőködés kialakítása
2
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint fenntartó a TÁMOP3.1.4.B-13/1-2013-0001 „Köznevelés az iskolában” kiemelt projekt keretében a Központ által fenntartott köznevelési intézmények részére a pedagógiai hatékonyság és a tanulói eredményesség növelése érdekében mentoráló intézményi mőködés kialakítására írt ki pályázatot. Pályázatunkban vállaltuk, hogy mentoráló intézményként intézményközi szakmai együttmőködést valósítunk meg. Rendelkezünk ugyanis olyan szakmai, példaértékő modellel, mely megfelel a pályázati kiírásnak, mintaként szolgál azon intézmények számára, ahol ez a területfejlesztésre szorul. Rendelkezünk megfelelı személyi feltétellel is, gyógypedagógusunk a téma kiváló szakértıje. A pályázatban beküldött módszertani modellünk címe: „Új módszerek, IKT eszközhasználat az SNI-s tanulók oktatása során. IKT eszközök használata az egyéni fejlesztés területén a tanulási nehézséggel küzdı gyermekek fejlesztésében, a tanulásban akadályozott tanulók oktatásában.” Amennyiben pályázatunkat eredményesnek ítélik, akkor havi egy alkalommal hospitálási lehetıséget kínálunk más iskolák számára, kéthavonta pedig mőhelymunka lehetıségét biztosítjuk. Módszertani központként részt veszünk módszertani tudástár összeállításában. •
Ökoiskola 2008 és 2012 után 2015 tavaszán ismét pályázatot nyújtunk be az ökoiskolai cím elnyerésére. Mivel már harmadszor fogjuk ezt megpályázni, és reményeink szerint elnyerni, így „örökös ökoiskola” címmel szeretnénk rendelkezni. Ebben a tanévben az ökoiskolai feladatok még inkább elıtérbe kerülnek, hogy felkészülésünk a cím elnyerésére eredményes legyen.
3. Statisztika: A 2014/2015-ös tanévet szeptember 1-jén 178 tanulóval kezdjük meg. 1. osztály: 25 fı (a számított létszám az SNI-sek miatt +4) (14 bakonyszombathelyi, 10 ácsteszéri, 1 bakonybánki) 2. osztály: 19 fı 3. osztály: 22 fı (számított +1) 4. osztály: 20 fı 5. osztály: 22 fı (számított +1) 6. osztály: 22 fı 7. osztály: 22 fı 8. osztály: 26 fı Bejáró tanulók összesen: Ácsteszérrıl: Csatkáról: Külterületrıl (Feketevíz pusztáról) Bakonybánkról: Kisbérrıl: Ászár: Rédérıl: Mezıörsrıl:
78 fı (44%) 49 fı 6 fı 3 fı 11 fı 4 fı 2 fı 2 fı 1 fı
Tanulóink utaztatása iskolajárattal, ill. polgári járattal történik.
3
Hátrányos helyzetőek: Halmozottan hátrányos helyzető: Fejlesztı foglalkozáson vesz részt (tan. nehéz.) Sajátos nevelési igényő
38 fı 20 fı 23 fı 5 fı
Az 1-8. évfolyamon 8 osztály mőködik, az elsı és második osztályban iskolaotthonos munkaformában tanulnak a gyerekek. Az 1. osztályt magyar és matematika tantárgyakból bontva tanítjuk. Ennek indoka az SNI-sek miatt számított magas létszám (29 fı). A 8. osztályban magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból ebben a tanévben is csoportbontásban tanulnak a gyerekek. A bontást indokolja az osztály magas létszáma, valamint célunk a tanulócsoportokban az oktató-nevelı munka hatékonyságának növelése. Az SNI-s tanulók bizottsági szakvéleményük alapján gyógypedagógus vezetésével rehabilitációs foglalkozásokat kapnak: 1. o.: Flekács Márk, Kovács Zita, Kovács Luca 3. o.: Pádár Tamás 5. o.: Mészáros Marcell Tanulási nehézséggel küzdenek az alábbi tanulók. İk heti 2 óra fejlesztı foglakozást kapnak gyógypedagógusunk és fejlesztı pedagógusunk vezetésével: • 1. osztály: Strausz Barbara, Pádár Petra • 2. osztály: Holczinger Beáta, Nyári Róbert, Nyári Norbert, Nyári Anita, Éberhart Gábor • 4. osztály: Fábián Gergely, Lang Márk,Vida Valentin • 5. osztály: Janó Bernadett, Gyızı Alexandra, Mendöl Dzsenifer, Vadász Mercédesz, Vadász Mihály • 6.osztály: Bene István Adrián, Csonka Dániel, Szücs Kinga, Kucsik Mátyás, Virág Imre • 7. osztály: Óvári Patrícia, Nagy Viktória • 8. osztály: Sebık Gergı Napközi otthonos ellátást a 3. és 4. évfolyam tanulóinak külön csoportban szervezünk Bakonyszombathelyen, valamint egy csoportban Ácsteszéren. Tanulószobai felkészülést Bakonyszombathelyen biztosítunk.
4. Személyi feltételek Az iskolában dolgozó közalkalmazottak száma 21 fı, melybıl pedagógus 17 fı. Takarítási munkát végez 3 fı. Közülük ketten 6 órában, 1 fı pedig félállásban dolgozik. Iskolatitkári feladatokat lát el 1 fı.
5. Tanulócsoportok, nevelıtestület 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf.
vez.: Áment Róbertné tanít még: Szabóné László Gizella vez.: Szteblák Zsuzsa tanít még: Kolonicsné Molnár Judit vez.: Fidlerné Cserháti Teréz vez.: Kovácsné Villand Lívia vez.: Kovácsné Czimora Zita vez.: Borbély Ilona vez.: Bikali Istvánné l vez.: Kovácsné Sándor Éva
létszám: 25 fı létszám: 19 fı létszám: 22 fı létszám: 20 fı létszám: 22 fı létszám: 22 fı étszám: 22 fı létszám: 26 fı
4
Összesen:
178 fı
Napközis tanulócsoport: • 4. és 5. osztály: Budáné Deák Anita létszám: 21 fı • 3. és 5. osztály: Janóné Kucserka Mária létszám: 20 fı Tanulószobás csoport: • Bakonyszombathelyen (6-8. osztály): Luksik András, Gálné Farkas Irén létszám: 24 fı Ácsteszéren: Fidlerné Cserháti Teréz, Kolonicsné Molnár Judit, Borbély Ilona létszám: 14 fı Az osztályfınökökön és csoportvezetıkön kívül tanítanak még: Baracs Zsoltné (óraadó – néptánc 1-2. osztály) Béber Anna Greinerné Ábrahám Erzsébet (óraadó – rajz felsı tagozat, képzımővész szakkör) Kedves Marianna (óraadó – kémia 7-8. osztály) Nagyné Farkas Marianna (óraadó – földrajz 7-8. osztály) Panákné Miszlai Margit Pintérné Ballabás Márta
II.
A pedagógiai munka 1. A pedagógiai munka kiemelt területei: •
A TÁMOP 3.1.4 pályázattal kapcsolatosan fenntartási kötelezettségeink vannak. A fenntartási idıszakra vonatkozó tervek a pedagógiai program helyi tantervében találhatóak. Az idei tanév feladatai a következık:
Programcsomagok: kompetenciaterületek
tanulócsoport
felelıs
Szövegértésszövegalkotás
3.o.
Áment Róbertné
Matematikai logika
4.o.
Kovácsné Villand Lívia
Szociális és környezeti
5.o.
Janóné Kucserka Mária
Életpálya-építés
5.o.
Kovácsné Czimora Zita
Szociális és környezeti
6.o.
Janóné Kucserka Mária
Idegen nyelv
7.o.
Kovácsné Sándor Éva
A szociális és környezeti kompetencia programcsomag alapján folyó oktatás a természetismeret és a technikaórákon, az életpálya-építés programcsomag osztályfınöki órákon valósul meg.
5
Intézményi innováció: feladat Témahét:
tanulócsopor t 7.o.
felelıs Bikali Istvánné
„Határtalanul a Vajdaságba!”
iskolavezetés
3 hetet meghaladó projekt: 3.o. adventi ünnepkör
Fidlerné Cserháti Teréz
Moduláris oktatási program
5.o.
Janóné Kucserka Mária
Erdei iskola
5.o.
Kovácsné Czimora Zita
Tanulói laptop-program Fıként az idegen nyelvek oktatása során valósul meg, de a felsı és az alsó tagozatban megvalósítható a csoportmunka, egyéni fejlesztı munka területén is.
2. Választható tanórák Új pedagógiai programunk és helyi tantervünk szerint a szabadon tervezhetı órák számával az alábbi tantárgyak óraszámait növeltük meg: 1. osztály: matematika 1 óra magyar nyelv és irodalom 1óra 2. osztály: matematika 1 óra magyar nyelv és irodalom 1óra 5. osztály: matematika 1 óra informatika 1 óra 6.osztály: matematika 1 óra informatika 1 óra természetismeret 1 óra Régi pedagógiai programunk és helyi tantervünk szerint tanulóink (3-4., 7-8. osztály) az alábbi választható órákra jelentkezhettek tanulóink: • • • • • •
idegen nyelv (angol, német) 3. osztály ECDL kompatibilis számítástechnika: 7., 8. osztály matematika: 4., 7., 8. osztály magyar nyelv és irodalom: 4., 7. osztály földrajz: 7. osztály fizika: 7. osztály
3. Tanórán kívüli tevékenység 3.1.
Szakkörök
Az alábbi szakkörök indulnak a tanévben:
6
Középiskolai elıkészítı magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból a 8. évfolyam tanulóinak részére. Célja: gimnáziumba és szakközépiskolába készülı tanulók megerısítése kiegészítı tananyaggal, valamint a felvételikre történı felkészítés. Vezeti: Bikali Istvánné és Borbély Ilona Német szakkör egy csoportban. Célja a német nyelv iránt érdeklıdı és a nyelvtanulás terén tehetséges tanulók igényeinek kielégítése Vezeti: Panákné Miszlai Margit Angol szakkör egy csoportban. Célja az angol nyelv iránt érdeklıdı és a nyelvtanulás terén tehetséges tanulók igényeinek kielégítése. Vezeti: Kovácsné Sándor Éva ECDL szakkör a 6. osztályos tanulók számára. Célja a tanulók informatikai ismereteinek bıvítése. Vezeti: Gálné Farkas Irén Képzımővész szakkör az alsós és felsıs gyerekek számára két csoportban. Célja a rajz-és egyéb képzımővész jellegő pályázatokon való részvétel, az iskola és a faliújság díszítése, bizonyos iskolai alkalmakra ajándékok készítése. Vezeti: Áment Róbertné, Greinerné Ábrahám Erzsébet Énekkar a 3-8. évfolyam részére. Célja az ünnepekre, ünnepélyekre való színvonalas felkészülés, a kóruséneklés iránti tanulói igény kielégítése. Vezeti: Szteblák Zsuzsa Klasszikus tánc, társastánc a 8. osztály tanulóinak. Célja a karácsonyi ünnepélyen és az iskolai alapítványi bálon, igény szerint más rendezvényeken való fellépés. Vezeti: Hullámné Csapó Éva Néptánc szakkör a 3-4. osztályosok és a felsı tagozatos gyerekek számára két csoportban. Célja a néptánc és ezen keresztül nemzeti kultúránk, hagyományaink ápolása, valamint rendezvényeken, mősorokon való szereplés. Vezeti: dr. Szarvas Annamária, Szarvas Erzsébet Színjátszó szakkör a felsı tagozatos tanulók számára. Célja a színjátszás megszerettetése, valamint felkészülés a mősoros estre. Vezeti: Borbély Ilona Környezetvédı szakkör alsós és felsıs tanulók részére. Célja az ökoiskolai feladatok koordinálása, valamint a természetismeret iránt érdeklıdı tanulók foglalkoztatása, versenyeztetése. Vezeti: Janóné Kucserka Mária Sakk szakkör az alsós és felsıs tanulók részére. Célja a sakk megszerettetése, a logikus és kreatív gondolkodás elısegítése. A tehetséges gyerekek lehetıség szerinti versenyeztetése. Vezeti: Luksik András 3.2.
Sport
A testnevelés és a sport a gyermekek testi-fizikai képességeinek és személyiségformálásának egyik legfıbb eszköze. Intézményünk iskolai sportkört mőködtet. Így teremtjük meg minden gyermek számára a
7
mindennapos testmozgáshoz szükséges feltételeket. A tevékenységi formák megválasztásánál figyelembe vesszük a gyermekek érdeklıdését. A 2011. évi CXC. törvény 27.§-ának (11) bekezdése szerint felmenı rendszerben az 1. 2. 3. és 5. 6. 7. osztályban a mindennapos testnevelés heti 5 testnevelés óra keretében valósul meg. A 4. osztályban 3 testnevelés óra és 2 tömegsport keretében biztosítjuk a mindennapos testmozgást. Ezen kívül délutánonként sportfoglalkozásokon lehet részt venni. Sportágak: • labdarúgás (edzések: 1-2.o., 3-5.o.,6-8.o.) • kézilabda (4-8. o. lányok) • kosárlabda (5-8. o. fiúk) • ugróköteles csoport (5-8. o. lányok) • asztalitenisz • szabadidısport: túrák, kirándulások • sakk • télen szánkózás, korcsolyázás a parki tavon • mozgásfejlesztı foglalkozás 1-3. osztályban Versenyeken való részvétel • Bozsik- program (Gyermek Egyesületi Program) U7-U9-U11-es korcsoportban. • Utánpótlás-nevelés (U12) • Diákolimpiai versenyek a versenykiírásoknak megfelelıen, atlétika, labdarúgás sportágakban, korcsoportonként egyéni, illetve csapatversenyben. Tárgyi feltételek A feltételek adottak, rendelkezünk sportolásra alkalmas területekkel, épületekkel: • sportcsarnok • a csarnok mögötti füves pálya • a füves pálya környéki atlétikapálya • a Közmővelıdés Háza mögötti betonos kispálya • a Kastélypark edzıpályája és nagypályája Kapcsolattartás Sportegyesülettel: • Szakmai segítségnyújtás, edzések • Az egyesületi Bozsik-program mőködtetése • Játéklehetıség biztosítása tanulóinknak az ifjúsági mérkızéseken Községi Önkormányzattal: • Utaztatás Szülıkkel: • Kíséret 3.3.
Túrák, kirándulások
Gyalogtúrák: • Táncsics-túra (szeptember) • Táncsics-nap (április) 8
Tanulmányi kirándulások: • alsó tagozat: május vége, június eleje • felsı tagozat: ıszi, tavaszi idıszak Felelısök: osztályfınökök, DÖK 3.4.
Színházlátogatások, hangversenyek
•
Alsó tagozat: Bérletes színházlátogatás 2 alkalommal, gyerekelıadások (Kisbér)
•
Felsı tagozat: Színházbérlet a székesfehérvári Vörösmarty Színházba Filharmóniai bérlet (Kisbér) Felelısök: az alsós és a társadalomtudományi munkaközösség-vezetık
4. Felzárkóztatás, tehetséggondozás Pedagógiai Programunkban megfogalmaztuk, hogy kiemelt feladatként kezeljük az egyéni fejlesztést. A tanítási órákon a lassabban haladó tanulók folyamatos segítését célozza a differenciálás. Napközis ellátás az alsó tagozatos tanulók számára, tanulószoba a felsı tagozatosok számára biztosított. Felzárkóztató foglalkozások (korrepetálások) tantárgyanként igény szerint valamennyi évfolyamon történnek. Tanórákon fontos a képességek szerinti differenciálás, az egyéni, illetve a páros- és a csoportmunka elıtérbe helyezése. Az idegen nyelvi órákon (angol és német) csoportbontást alkalmazunk. A 3. évfolyamon elkezdjük az idegen nyelv oktatását új helyi tantervünk szerint a választható órák terhére heti 2 órában. Célunk az elıkészítésen túl a nyelvi készségek és képességek korai felismerése és az ennek megfelelı differenciált fejlesztés. A tanulók egészséges testi-lelki fejlıdése érdekében a természetes mozgásigény kielégítésén túl célunk, hogy tanulóink érdeklıdésük és tehetségük szerint szervezett sportolási alkalmakat találjanak az iskolában. Tanulóink körében továbbra is népszerőek a különbözı tanulmányi versenyek, melyek koordinálását a munkaközösség-vezetık végzik. Az OKM jegyzéken kívüli versenyek indítása a Szülıi Szervezet és a DÖK egyetértésével történik. A különbözı pályázatokon való részvétel is a tehetség és a képesség kibontakozását segítik. A szakköri foglalkozások és a tanórán kívüli mővészeti képzés is ezt a célt szolgálja. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítik még a különbözı tematikus kirándulások, színház- és múzeumlátogatások, az évente szervezett osztálykirándulások. Az 5. osztályban bevezetésre kerül egy 30 órás tanulásfejlesztı foglalkozássorozat, melynek célja, hogy a tanulók tanulási részképességei fejlıdjenek, valamint konkrét tanulási feladatukhoz konkrét módszereket sajátítsanak el egy tematika alapján.
5. Hitoktatás (evangélikus és római katolikus) Az 1-2., valamint 5-6. osztályban erkölcstan, illetve a római katolikus és az evangélikus egyház által szervezett hit-és erkölcstan oktatás folyik, a többi évfolyamon a délelıtti órarendbe beépítve, valamint a délutáni idıszakban valósul meg a hagyományos hitoktatás.
6. Munkaközösségek
9
Intézményegységünkben az alábbi munkaközösségek mőködnek: Alsós munkaközösség vezeti: Szteblák Zsuzsa tagjai: Áment Róbertné, Béber Anna, Fidlerné Cserháti Teréz, Kolonicsné Molnár Judit, Szabóné László Gizella, Kovács Villand Lívia, Budáné Deák Anita Társadalomtudományokat és mővészeti tárgyakat tanítók munkaközössége vezeti: Kovácsné Sándor Éva Tagjai: Borbély Ilona, Panákné Miszlai Margit, Áment Róbertné, Szteblák Zsuzsa, Pintérné Ballabás Márta Természet tudományi tantárgyakat tanító tanárok munkaközössége vezeti: Bikali Istvánné tagjai: Janóné Kucserka Mária, Gálné Farkas Irén, Kovácsné Villand Lívia, Luksik András Osztályfınöki és integrációs munkaközösség vezeti: Borbély Ilona tagjai: Béber Anna, Bikali Istvánné, Kovácsné Sándor Éva, Kovácsné Czimora Zita A munkaközösségek feladatai: • Elıkészítik a félévi és év végi méréseket, elvégzik azok elemzését és értékelését az iskolavezetés számára. • Elemzik a különféle tankönyvek használatának tapasztalatait, és a tankönyv kiválasztás elveit szem elıtt tartva döntenek a változtatásról. • Szakmai kérdésekben segítik az iskolavezetést. • Figyelemmel kísérik a Pedagógiai programban megfogalmazott elvek érvényesülését, a célok megvalósulását, az éves feladatok megfogalmazását. • Irányítják, szervezik a különbözı versenyeket, összefogják és figyelemmel kísérik a levelezıs versenyeket. A munkaközösségek tervezett tevékenysége a tanév folyamán: Alsós munkaközösség: • • • • • • • • • •
Az elsıs tanító nénik már az óvodában meglátogatják a nagycsoportosokat, folyamatos kapcsolattartás során igyekszenek megismerni leendı tanítványaikat. Tanévkezdés elıtt átvizsgáljuk az osztálytermeket (bútorok, dekoráció, szemléltetı táblák elhelyezése). A gyógypedagógus és az osztálytanítók között folyamatos a konzultáció a tanulási nehézségeket mutató tanulók vonatkozásában. A levelezıs versenyekre folyamatosan segítjük a tanulók felkészülését. Méréseket végzünk félévkor a 2. osztályban (matematika, értı olvasás), év végén 4. osztályban (matematika, értı olvasás). Az értékelést követıen a tapasztalatok megfogalmazására kerül sor. Színházlátogatásokat szervezünk. A tanulmányi kirándulásokat közösen szervezzük. Fı szempont a tananyaggal való széles körő koncentráció. A környékbeli iskolák által szervezett versenyeken részt veszünk, arra tanulóinkat felkészítjük (mesemondóverseny, anyanyelvi verseny). Az ünnepi mősorokra életkori sajátosságuknak megfelelıen felkészítjük a tanulókat. Igyekszünk szereplıként részt venni a mősoros esten.
10
•
A szakmai továbbképzéseken részt veszünk.
Társadalomtanulmányi munkaközösség: • • • • • • • • • • • • • • • •
A nyár folyamán, illetve szeptemberben átnézzük a tanmeneteket, megtesszük a szükséges módosításokat. Figyeljük a pályázati lehetıségeket (színházlátogatások, megemlékezések, mősorok szervezése). Félévi, év végi méréseket koordináljuk. Az 5. osztályban év elején felmérjük a gyerekek értı olvasását, nyelvi tudását, helyesírási készségeit, azok eredményét az alsós tanító nénivel megbeszéljük. Segítjük a levelezıs versenyekre tanulóink felkészülését. Minden évben színházlátogatást és bérletes elıadásokat szervezünk tanulóinknak lehetıség szerint valamelyik közeli városba. Ünnepeinkrıl mősorral, kisebb összeállításokkal emlékezünk meg. (okt.6., karácsony, költészet napja, ballagás stb.) A tanulmányi kirándulásainkat igyekszünk tartalmassá tenni (múzeumlátogatás). A meghirdetett versenyeken lehetıség szerint részt veszünk, arra tanulóinkat felkészítjük. A tavasszal megrendezésre kerülı mősoros estre színdarabokkal, kisebb jelenetekkel, egyéb produkciókkal készülünk. Szükség szerint felzárkóztató foglalkozásokat tartunk, 8. osztályosoknak felvételi elıkészítıt szervezünk. Rajz, képzımővészet terén kiállításokat szervezünk, rajzpályázatokra készülünk fel, rendben tartjuk az iskolai dekorációt. Részt veszünk a filharmóniai hangversenyeken. Énekkarunkkal szerepelünk mősorokon, iskolai népdaléneklési versenyt rendezünk, esetleg megyei versenyen veszünk részt, igény szerint kistérségi népdaléneklı versenyt rendezünk. Német, angol szakkört szervezünk. Megismerkedünk az adott nyelvterület hagyományaival, kultúrájával.
Természettudományos munkaközösség: • • • • • • • • •
Folyamatosan konzultálunk az alsós tanítók és a felsıben természettudományos tárgyakat tanítók között. Tanévkezdésre a tanmeneteket áttekintjük, a szükséges módosítások elvégezzük. Az 5. osztályban év elején felmérjük a gyerekek matematikai képességeit, azok eredményét az alsós tanító nénivel megbeszéljük. Továbbképzéseken veszünk részt. Az alsós és a felsıs matematikaoktatás folyamatos kapcsolatát biztosítjuk. (alsós tanító, szakos nevelı, munkaközösség-vezetı). Levelezıs versenyeket szervezünk. Tanulmányi versenyeket szervezünk, bonyolítunk le. Gondozzuk a természettudományos szaktantermet és szertárt. A lemaradó vagy nehézségekkel küzdı tanulók felzárkóztatását segítjük.
Osztályfınöki és integrációs munkaközösség:
11
• • • •
• • • •
Az osztályfınöki munkaterveket egységes szempontok szerint készítjük el. Egymás osztályfınöki gyakorlatát megismerjük, tapasztalatot cserélünk. Havonta értékeljük a tanulók magatartását és szorgalmát, az integrált tanulók helyzetét, fejlıdésüket figyelemmel kísérjük. A tanulók, az osztályok közös programjait összehangoljuk, részt veszünk az elıkészítésben és segítjük azok lebonyolítását (Benedek Elek-nap, Táncsics-nap, kirándulások, túrák, gyereknap, advent, karácsony, farsang) Tanulási stratégiák, tanulási szokások kialakítása (5. és 7. osztály) terén a tapasztalatokat megbeszéljük, a további feladatokat megfogalmazzuk. A tanulási nehézséggel küzdı tanulók fejlesztı foglalkozásokon vesznek részt. Az Integrációs Pedagógiai Program további mőködését segítjük, a tanulók fejlıdésérıl egyéni értékelı lapot vezetünk, együttmőködünk a fejlesztı pedagógussal. A sajátos nevelési igényő gyermekek integrált nevelését segítjük, a gyerekek fejlıdését figyelemmel kísérjük, együttmőködünk a gyógypedagógussal.
7. Kapcsolat a szülıkkel A szülıkkel - korábbi hagyományainknak megfelelıen - továbbra is jó együttmőködésre törekszünk. A Szülıi Szervezet hagyományos feladata a Benedek Elek-nap, az iskolai karácsony, az alapítványi bál, a farsang, a gyermeknap és a ballagás szervezésének, lebonyolításának segítése. Tavasszal nyílt napot tartunk, melyen számítunk a szülık érdeklıdésére, részvételére. Tervezett idıpontja: március közepe A szülıi értekezletek rendje: • • • •
Év eleji szülıi értekezlet: 2014. szeptember közepe 1., 5. és 8. o. szül. értekezlet, fogadóóra: 2014. november második fele Félévi szülıi értekezlet, fogadóóra: 2015. február eleje Tanév végi szülıi értekezlet, fogadóóra: 2015. május eleje
8. Iskolai reszortok, felelısök • • • • • •
Értekezleti jegyzı Diákönkormányzat segítı tanára Gyermek-és ifj. védelmi felelıs Pályaválasztási felelıs Tankönyvfelelıs Honlapszerkesztı
Kovácsné Villand Lívia Panákné Miszlai Margit Pintérné Ballabás Márta Kovácsné Sándor Éva Gálné Farkas Irén Gálné Farkas Irén
9. Ünnepek, megemlékezések, egyéb iskolai rendezvények • • • •
gólyaváró délután tanítók tanévnyitó Benedek Elek-nap október 6.
felelıs:
iskolavezetés,
1.
osztályos
felelıs: a mindenkori 4. o. felelıs: az iskolavezetés, külön csoport felelıs: a mindenkori 6. o. 12
• • • • • • • • • • • • • • •
témanap (október 18.) Nemzeti összetartozás – Határtalanul felelıs: 7.o., iskolavezetés október 23. (községi ünnepély) felelıs: iskolavezetés Benedek Elek mesemondó verseny felelıs: alsós munkaközösség adventi vásár felelıs: iskolavezetés, DÖK Mikulás: felelıs: oszt. fınökök, DÖK karácsony: felelıs: iskolavezetés, DÖK a diktatúrák áldozatai (febr. 25.) felelıs: iskolavezetés március 15. BANF (községi ünnepély) felelıs: iskolavezetés a holokauszt áldozatai (ápr. 16.) felelıs: iskolavezetés Táncsics-nap felelıs: iskolavezetés, DÖK anyák napja: felelıs: osztályfınökök mősoros est: felelıs: osztályfınökök, DÖK a nemzeti összetartozás napja (jún. 4.) felelıs: iskolavezetés ballagás: felelıs: a mindenkori 7. o. tanévzáró: felelıs: a mindenkori 5.o.
Egyéb alkalmak, rendezvények: • Az iskola környezetének folyamatos gondozása, rendben tartása (a terület felosztása az osztályok között) • Az egészséges életmódra nevelés alkalmait a védını iskolai munkaterve és a pedagógiai program iskolai egészségnevelési terve tartalmazza.
10.
A tanév rendje (35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján)
Elsı tanítási nap: 2014. szept. 1. (hétfı) Utolsó tanítási nap: 2015. június 15. (hétfı) A tanítási napok száma: 181 nap A tanítási év elsı félévének utolsó napja: 2015. január 16. (péntek) Az elsı félév eredményeirıl 2015. január 23-ig (péntek) értesítjük a tanulót, illetve a szülıket. İszi szünet: 2014. október 27-tıl október 31-ig. A szünet elıtti utolsó tanítási nap október 22. (szerda), a szünet utáni elsı tanítási nap november 3. (hétfı). Téli szünet: 2014. december 22-tıl 2015. január 2-ig. A szünet elıtti utolsó tanítási nap 2014. december 19. (péntek), a szünet utáni elsı tanítási nap 2015. január 5. (hétfı) Tavaszi szünet: 2015. április 2-tıl április 7-ig. A szünet elıtti utolsó tanítási nap április 1. (szerda), a szünet utáni elsı tanítási nap április 8. (szerda). A középiskolákba történı felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését a tanév rendjérıl szóló rendelet 2. melléklete tartalmazza. Ennek figyelemmel kísérése, a tanulók és a szülık tájékoztatása a 8. osztályos osztályfınök feladata. A rendelet 5 tanítás nélküli munkanapot engedélyez meghatározott pedagógiai célra az általános iskolákban. Egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelıtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni. Tanítás nélküli munkanapok: 1. Benedek Elek-nap: szeptember 26. (péntek) 2. kirándulás, túra: október 3. (péntek) 3. nevelési értekezlet: október 6. (hétfı) 4. témanap: Nemzeti összetartozás – Határtalanul október 18. 5. gyereknap: május vége Évi diákközgyőlés küldöttgyőlés formájában, márciusban. Felelıs: DÖK segítı tanár
13
11.
Pedagógusok továbbképzése
Belsı továbbképzés, mőhelymunka • KLIK víziómisszió – küldetésnyilatkozat átadása a tantestület számára Felelıs: iskolavezetés • Az Okos(koc)ka fejlesztıeszköz megismertetése Felelıs: Béber Anna, Budáné Deák Anita
12.
Nevelési értekezletek
•
İsszel: „Tanulnijó” tanulást fejlesztı tanfolyam – módszertani tapasztalatcsere Felelıs: Kovácsné Czimora Zita • Tavasszal: kompetenciamérések - az intézmény pedagógiai munkájának elemzése a korábbi tanévek kompetencia méréseinek tükrében, intézményi intézkedési terv összeállítása Felelıs: iskolavezetés, Szteblák Zsuzsa
13.
Egyéb elıadások szülıknek, a falu lakosságának
Szülıknek: drogprevencióval kapcsolatos elıadás A falu lakosságának a téli esték sorozat keretében: • 7. osztályosok vetítéssel egybekötött beszámolója a vajdasági kirándulásról • táplálkozással, magas vérnyomással kapcsolatos elıadás
14.
Irányító, ellenırzı tevékenység
A betervezett félévi és év végi méréseket, értékeléseket a szaktanárok, tanítók, munkaközösségek illetve munkaközösség-vezetık végzik. E mérések eredményeinek ismertetésére és elemzésére a félévi, illetve a tanév végi értekezleten kerül sor. A szakmai munka és a dokumentációk ellenırzésére a vezetık közötti munkamegosztás (SZMSZ) alapján kerül sor. Ebben az évben kiemelt részterület az idegen nyelvek oktatásának módszertana. Felelıs: iskolavezetés Mérések: Félévkor: 2. évfolyam: szövegértés és számolási készség mérése 8. évfolyam: szövegértés, nyelvtani és matematikai készségek mérése Év végén: 4. évfolyam: matematika, értı olvasás 8. évfolyam: német, angol szintfelmérés A köznevelésrıl szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján, a nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 79. § (6) bekezdésében foglaltak szerint a 2014/2015. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni a szövegértési és a matematikai eszköztudás fejlıdését a hatodik és a nyolcadik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedıen. Idıpontja: 2015. május 27. Az emberi erıforrások minisztere 35/2014. (IV.30.) EMMI rendelet 9§ (7) bekezdése értelmében az iskola 6. és 8. évfolyamán angol vagy német nyelvet elsı idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni a Hivatal által szervezett írásbeli idegen nyelvi mérést. A tanulók idegen nyelvi szövegértési készségeit vizsgáló mérıeszközöket a Hivatal készíti el, a vizsgálatot az iskola 14
pedagógusai 2015. június 11-én végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérıeszközök alkalmazásával. Az iskola a vizsgálatot saját döntése alapján kiegészítheti az idegen nyelvi szóbeli tudásfelméréssel is az érintett tanulóknál. A tanulók által megoldott feladatok értékelését az iskola pedagógusai egysége javítókulcs felhasználásával végzik el. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2014. november 21-ig, az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézményi adatait 2015. június 30-ig küldik meg a Hivatal által meghatározott módon. A tanuló eltérı ütemő fejlıdésébıl, fejlesztési szükségleteibıl fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2014. október 10-ig felmérik azon elsı évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a késıbbiekben támogatni, és ezért az osztálytanító indokoltnak látja az azt elısegítı pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlıdésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2014. október 22-ig – a Hivatal által meghatározott módon – jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2014. december 5-ig kell elvégezniük. A köznevelésrıl szóló törvény 80. § (9) bekezdése alapján a 2014/2015. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot az iskoláknak - az 1-4. évfolyamán tanulók kivételével – a nappali rendszerő oktatásban részt vevı tanulók esetében 2015. január 5. és május 27. között kell megszervezniük. Idıpontja: 2014. május 5. és 17-e között Felelıs: iskolavezetés Az iskola igazgatója a Nkt.80.§ (1) bekezdése alapján, a 2013/2014. tanévben és a korábbi tanévekben megszervezett országos alapkészség, képesség mérésrıl a Hivatal által feldolgozott és közzétett tanulói és intézményi adatok alapján, feladatellátási helyenként elemzi az intézmény pedagógiai munkáját,. Különös tekintettel az azonos iskolatípusok országos átlagadataival való összehasonlításra, az iskola családi háttérindexéhez mért iskolai pedagógiai teljesítményekre, az iskolai pedagógiai fejlesztı munkájának hatására és a mérési eredmények idıbeni változásaira. Ennek keretében az iskola igazgatója azonosítja az intézményi pedagógiai munka erısségeit, gyengeségeit és intézményi intézkedési tervben határozza meg az intézményi pedagógiai munka eredményességének fejlesztése érdekében szükséges intézkedéseket. Az elemzést is tartalmazó intézményi intézkedési tervet az igazgató 2015. június 10-éig készíti el, majd a nevelıtestület véleményének figyelembevételével 2015. június 30-ig véglegesíti és megküldi a fenntartójának. A fenntartó rendszeresen ellenırzi az intézményi intézkedési tervben foglaltak teljesítését.
15.
Kapcsolataink
A gútai (Felvidék) II. Rákóczi Ferenc Alapiskolával: •
Közös programok szervezése a Benedek Elek-napon felelıs: iskolavezetés • Részvétel a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola névadásának évfordulóján 15
felelıs: iskolavezetés Az erdélyi Kibéd és Kisbacon általános iskolájával: •
kapcsolatunk további erısítése felelıs: iskolavezetés
A vajdasági Székelykeve általános iskolájával: •
kapcsolat felvétele, közös mősor az ıszi vajdasági kirándulás alkalmával felelıs: iskolavezetés
Iskolaorvosi és védınıi szolgálattal •
munkakapcsolatunk külön munkatervben megfogalmazottak szerint folyik
A kisbéri Rendırkapitánysággal: •
Elıadások a tanulóknak, igény szerint a szülıknek
Óvodákkal • •
A beiskolázás tekintetében az elmúlt évek gyakorlatát folytatjuk (részvétel egymás szülıi értekezletein, nyílt napokon) Közös programok: Benedek Elek-nap, gyermeknap
Pedagógiai Szakszolgálattal: • • •
nevelési tanácsadás pályaválasztási tanácsadás tanulási nehézségekkel küzdı tanulók vizsgálata
Bakonyszombathely, 2014.
Pintérné Ballabás Márta igazgató
16