2015 tavasz-nyár 5775

2015 tavasz-nyár 5775

Rendszeres közös tanulás Mincha/Maariv ima előtt, mindenkit szeretettel várunk. Kérjük, ellenőrizzék a körzet honlapját http://hegedus.bzsh.hu/web/ ahol hetente frissítjük az aktuális tanulási időpontokat. Hétfőn: Kedden: Szerdán: Csütörtökön: Pénteken

Rabbi Zév Paskesz: Mit üzen a Tóra ezen a héten? Rabbi Darvas István: Fejezetek a Talmudból Rabbi Dan Daniel: Fejezetek Maimonidesztől Rabbi Schőner Alfréd Izrael eszmevilága Talmud Tóra oktatás gyermekeknek

Kövesse figyelemmel honlapunkat:http://hegedus.bzsh.hu/web/ Péntek esténként és szombat délelőttönként a gyerekek részére Talmud-Tóra oktatás. Tel: +361.340.5085

TAVASZI – NYÁRI - ŐSZI ÜNNEPEINK és EMLÉKNAPJAINK (2015 / 5775-5776) PESZÁCH  -AZ EGYIPTOMBÓL VALÓ  KIVONULÁS ÜNNEPE             2015. április 4-11. (első széder április 3.) LÁG BÁOMER / LÁG BAJMER 2015. május 7. SÁVUOT / SOVUAJSZ – A TÓRAADÁS ÜNNEPE 2015. május 24-25./ sziván 6-7 TISÁ BEÁV                                                                            2015. július 26./áv 9 ROS HÁSÁNÁ / RAJS HÁSONO            2015. szeptember 14. és 15./ tisri 1-2 JOM KIPPUR                                                         2015. szeptember 23./ tisri 10 SZUKOT / SZUKAJSZ                          2015. szeptember 28.-október 6./ tisri 15-23 SMINI ÁCERET/ SMINI ÁCERESZ                            2015. október 5./tisri 22 SZIMHÁT TORÁ / SZIMHÁSZ TAJRO               2015. október 6./tisri 23 (a konkrét imaidőket megtalálja a körzet honlapján: http://hegedus.bzsh.hu/web/

Tartalomjegyzék

1-2-3. Lássunk csodát 4. Nagyapám hatására lettem rabbi - Schweitzer József 5. A kántortanár sikerélménye - Klein Ervin 6. Az élni akarás hősiessége - dr. Schőner Alfréd 7. Wroclawi képeslap - Múlt és jelen 8. Ha valaki bejön és kér egy könyvet 9. A szabadság nem más ... Raj Tamás emlékére 10. Polgár Ernő - Isten madárkái 11. Spánn Gábor - Vasárnap-páholyban 12. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Betétlap oldalain: A Goldmark Kórus 45. hangversenye Körzetünk hírei

Örömteli és kóser Pészáchot kívánunk!

Lássunk csodát ... Zarándok ünnepeknek hívjuk a Pészach-SövuajszSzukkajsz hármas ünnepet, amelyek a zsidók sivatagi vándorlásával kapcsolatosak. A Pészach-hoz és a Sövuajszhoz egy-egy csoda kapcsolódik. Az emberek szeretik a csodákat. Melyek ezek a csodák és mi a jelentőségük a zsidó nép történelmében? Ha akarjuk, akkor több „csodát” is találhatunk, hiszen egy magyarázat szerint a Pészáchot megelőző szombaton már elkezdődtek az egyiptomi kivonulást megelőző csodák, ugyanis a kivonulás, az első Pészach megtartása csütörtökre esett. A hónap tízedik napján (szombaton) kapták a rabszolgasorban lévő zsidók a parancsot, hogy vegyenek egy bárányt, amit majd Pészachkor kell feláldozni. A bárány az egyiptomiak egyik szent állata volt (Amon „isten” jelképe) és hogy nem tiltakoztak, ez volt a csoda. Az egyiptomi kivonulást megelőző „tízcsapás” mindegyike egy-egy csoda volt és az is „csoda”, amint egy, addig rabszolgasorban lévő nép szabaddá lesz és felkerekedik, otthagyja rabságának helyét és elindul a pusztába, hogy ott megkapja szabadító I.tenétől a törvényeket, Sövuajszkor. A hagyomány szerint Izrael fiai az egyiptomi kivonulás utáni hetedik nap éjjelén keltek át száraz lábbal a Sós-tengeren, mert amikor Izrael fiai a tengerbe léptek, a víz jobbról és balról falként állt a mederben vonuló sereg mellett. De a csoda nagyobbik része akkor következett be, amikor az egyiptomiak utánuk eredtek, mert ekkor vis�szatért a víz medrébe és elborította az egyiptomi seregeket. Maga Mózes is használja a kivonulással kapcsolatban a „csoda” szót: „…és kihozott bennünket az Ö.való Egyiptomból, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmetességgel, jelekkel és csodákkal.” Egy Pészachi (széder esti) dal (Dájénu…) felsorolja az Ö.való 15 csodatételét és segítségét, amelyeket Izrael népéért tett az egyiptomi szolgaságból való szabaduláskor és azt követően a jeruzsálemi Templom felépüléséig. Minden egyes isteni jótétemény után közösen ezt énekeljük: dájénu – az az egy is elég lett volna, Ő azonban – áldott legyen a Neve – valamennyit végrehajtotta. Hogyan alakult a zsidó nép sorsa Egyiptomban, az ókor egyik legnagyobb birodalmában, s miért került sor a kivonulásra? Melyik történelmi időszakhoz köthető a kivonulás? Egyiptomban, mint köztudott, a zsidók József hívására mentek „le”, majd mikor rabszolgasorba kerültek, az I.ten segítségével kivonultak onnét, hogy megvalósulhasson az isteni ígéret, miként Mózesnek mondta az Ö.való: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható I.ten, de az én nevemen nem voltam előttük ismeretes. Szövetséget is kötöttem velük, hogy nékik adom a Kánaán földét, az ő tartózkodásuk földét, amelyen tartózkodjanak. folytatás a 2. oldalon→

2015. tavasz-nyár 2. oldal

Lássunk csodát ... ← folytatás az 1. oldalról Fohászkodását is meghallottam az Izráel fiainak amiatt, hogy az Égyiptombeliek szolgálatra szorítják őket, megemlékeztem az én szövetségemről.Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak titeket s I.tenetekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok I.tentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól. És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr.” Mahler Ede, a pozsonyi neológ főrabbi fia, a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem (mai nevén: Eötvös Lóránd Tudományegyetem, az egyetem Mahler életében többször is nevet változtatott) profes�szora a következő teóriát állította fel a kivonulás időpontjára. A kivonulást megelőző kilencedik csapás, a sötétség napfogyatkozás volt. Csak a polgári időszámítást megelőző 1335. év március 13-án volt az a teljes napfogyatkozás, ami számításba jöhet, mert ekkor Gósenben, a zsidók lakhelyén csak részleges napfogyatkozás volt. A Tóra így emlékezik meg erről a csapásról: „És mondta az Ö.való Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Égyiptom földén, tapintható sötétség. És kinyújtotta Mózes kezét az ég felé, és sűrű sötétség lett egész Égyiptom földjén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel helyéből három napig; de Izráel fiának lakhelyén világosság volt.” Mahler Ede ebből az adatból kiindulva úgy véli, a kivonulás i.e. 1335. március 27-én, csütörtökön volt. Hogy ténylegesen akkor történt-e a kivonulás, nem biztos. A bibliai hagyomány és a zsidó hagyomány sem foglalkozik az évszámmal, valószínűleg azért, mert a hangsúly nem a dátumon van, hanem a szabaduláson. A pészachi széder-estén ezt a szabadulást, ezt a győzelmet éljük át újból és újból, évről évre. Miért keményítette meg az Örökkévaló több ízben a Fáraó szí vét, s miért nem engedte el sokáig, a csapások ellenére sem a zsidókat? A Tóra ekként írja: „Én pedig megkeményítem Fáraó szívét és megsokasítom jeleimet és csodáimat Égyiptom országában. De majd nem hallgat rátok a Fáraó és én teszem kezemet Égyiptomra; és kivezetem seregeimet, az én népemet, Izrael fiait Égyiptom országából nagy ítéletekkel. És megtudják az égyiptomiak, hogy én vagyok az Ö.való, midőn kinyújtom kezemet Égyiptomra, és kivezetem Izrael fiait közülük.” RÁSI, a nagy középkori kommentátor így ír erről: „Miután gonoszul viselkedik majd és szembeszegül velem, ezzel egyértelművé lesz, hogy a bálványimádó népek nem igazán térnek meg teljes szívvel, ezért jobb ha keménnyé lesz a szíve, hogy megsokasítsam jeleimet rajta, hogy megismerjétek az én erőmet. És az Ö.való így cselekszik általában, hogy megbünteti a bálványimádó népeket, hogy hallgasson őreá Izrael és féljen tőle.” Miért kellett a zsidóknak 40 évig vándorolniuk a sivatagban és miért nem léphettek be a nekik korábban megígért ígéret földjére? A Tóra írja: „És gyermekeitek vándorok lesznek a sivatagban negyven évig, és viselik hűtlenségeteket, míg holttesteitek el nem enyésznek a sivatagban.” Kánaán földjének felderítésére Mózes tizenkét felderítőt (kémet)

küldött, akik közül csak Kálev és Jehosuá tért vissza derűlátó jelentéssel, míg a többi tíz kedvezőtlen híreket hozott és mondott. Ezt a tíz embert nevezi a Tóra „közösség”-nek. Bölcseink a Tóra itt olvasható mondataiból vonták le a következtetést, hogy amint a felderítők esetében tíz férfit nevez az Ö.való közösségnek, úgy mindenkor tíz férfi alkot egy közösséget, azaz legalább tíz férfi jelenléte (minján) szükséges ahhoz, hogy lehessen Tórát olvasni, Kádist mondani stb. A zsidó hagyomány a rossz nyelvvel, rágalmazással, hírbehozással kapcsolatban említi I.ten tíz alkalommal történő „megkísértését” az egyiptomi kivonulás óta eltelt időszakban, kiemelve, hogy a nagy büntetést, a pusztai nemzedék halálát mielőtt bemennének az Ígéret földjére, az utolsó, a tízedik miatt kapta az egész közösség. Ez a bűn a „rossz nyelv” (láson hárá), a rágalmazás volt, hiszen a tíz felderítő megrágalmazta az I.ten által a zsidóknak ígért Kánaán földjét (voltaképpen többnyire igazat mondtak, csak a mondottak interpretálása volt téves.) Ebből bölcseink két következtetést vontak le: Ha az olyan dolgokat, mint a föld, fű, fa nem szabad becsmérelni, akkor embertársunkat még inkább tilos kibeszélni; és a láson hárá, a „rossz nyelv”, a pletyka, akkor is tilos, ha valaki egyébként igazat beszél. Miért Niszán hónap az év első hónapja miközben Rajs Hasónó (az év feje) az újév első napja? A Tóra még a tavaszi évkezdést írja elő: „Ez a hónap (niszán) legyen számotokra a hónapok elseje, első legyen az számotokra az év hónapjai között.”1 Ebben a hónapban szabadította meg a zsidóságot az Ö.való egyiptomi fogságából. A későbbi időben az őszi évkezdés terjedt el, és a tisri hónap elseje lett az „év feje”, vagyis a ros hásáná. Hogyan kapcsolódik a Pészach-hoz a Mezuzá? A mezuzá eredetét, „ősét” már az egyiptomi kivonulást - a Pészach történelmi alapját - megelőzően megtaláljuk, ahol egy vérjegy szolgált a zsidók otthonainak ajtófélfáin (mezuzot) az elsőszülötteket elpusztító (máshit) megtévesztésére. Egyes vélemények szerint e vérjegy „öröklődött” azután minden zsidó otthon ajtófélfáira, megmenekíteni minden rossztól az ott lakókat. Ezt alátámasztani látszik azon Tóra-i mondat is, melyet a mezuzá pergamenlapján találunk: „És írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra. Azért, hogy sokasodjanak napjaitok és gyermekeitek napjai a földön.”2 A Tanah (Biblia) lezárása után e vérjegyből szöveg lett, sőt a Talmud és a későbbi zsidó irodalom már védő erejűnek ismeri el, különösen a gyermekek élet megóvó-, valamint gonosz démonok elleni hatásos szerként tartja számon. A mezuzá, amellett hogy „védőszer” gyanánt szolgál, még tudatosítja is az egy I.ten hitét. Mikor bemegyünk otthonainkba, vagy elhagyjuk azt, a kialakult gyakorlat szerint: mindkét esetben megérintjük az egy I.ten hitének kinyilvánítását tartalmazó pergamenlapot óvó tokon lévő „Sádáj” feliratot, vagy az arra utaló „sin” betűt. Hogyan kapcsolódik a Pészach-hoz a tfilin? Voltaképpen a tfilin is „jegy”, az Ö.valóhoz tartozást demonstráló ismertetőjel, hasonlóan a mezuzához. A fej-tfilinben négy különálló pergamenlapra írott Tóra-i idézet van egymástól elkülönítve és egy borjú szőrszálával összekötve, míg a kéz-tfilinben egy pergamenlapon van ugyanazon négy idézet. Ezek a következők: „Kádes li...” (Szentelj meg nekem...); „Vehájá ki jeviahá...” (És lesz, midőn bevisz téged...); „Semá Jiszráél...” (Halljad Izraél...) és a „Vehájá im sámoá tismeu...” (És lesz, ha hallgatva hallgattok...).

folytatás a 3. oldalon→

2015. tavasz-nyár 3. oldal

Lássunk csodát ... ← folytatás a 2. oldalról Ez a sorrend az általánosan használt RÁSI/Rabbi Slomo Jichákiféle tfilinben. A Rábbénu Tám (RÁSI egyik unokája) által meghatározott sorrend a következő: „Semá Jiszráél...”; „Vehájá im sámoá tismeu...”; „Vehájá ki jeviahá...” és a „Kádes li...”. Vannak, kik mindkettőt felveszik, de a RÁSI-féle szélesebb körben elterjedtebb. A Holt-tenger melletti ásatások során mindkét elrendezésűt találtak, így a sorrendi-vita igen régi keletű. A „Kádes li...” az egyiptomi rabság alóli felszabadulásra; a „Vehájá ki jeviahá...” Izrael földjének I.ten általi odaígérésére; a „Semá Jiszráél...” az egy I.ten igájának magunkra vételére; míglen a „Vehájá im sámoá tismeu...” a micvák (parancsok, kötelességek) jármának, közöttük a tfilinének, felvételére emlékeztet. Gyakorlatilag a zsidóság alapgondolatait kötözzük testünk három oly részéhez, melyek ténykedéseink vezérlői, végrehajtói és meghatározói: fejünkre - gondolataink székhelyéhez; kezünkre - tetteink végrehajtójához; szívünkre (vele szemben a felsőkarra) - érzelmeink kiindulópontjához. Hogyan kapcsolódik a Pészach-hoz a körülmetélés? A körülmetélés szövetsége (brit milá), latinul: circumcisio, jiddisül: malenolás vagy közismertebb nevén a brisz (régebben: jidisen-nek is nevezték, ami kb. zsidósítás), ezredévek óta meglévő hagyománya, előírása a zsidóságnak, hiszen magának az Ö.valónak a határozott utasítása volt ez a zsidóság ősatyjának, Ábrahámnak: „Ez az én szövetségem, melyet megőrizzetek köztem és köztetek és magzatod között utánad (...) Metéltessék körül nálatok minden férfiszemély (...) Nyolc napos korában metéltessék körül...” A körülmetélés tehát egyfelől a szövetség jele, a vis�szafordíthatatlan szövetségé Ábrahám utódai (zsidók) és az Ö.való között, másfelől maga a szövetség. Az egyiptomi kivonulás utáni 40 éves vándorlás után, a 40. évben, közvetlenül a zsidó törzsek honfoglalását megelőzően körülmetélkedett az egész „pusztai nemzedék”, kik már nem Egyiptomban születtek. Így írja Józsua könyve: „Mert körül volt ugyan metélve mindaz a nép, a mely kijött vala Égyiptomból; de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg jöttek vala Égyiptomból, nem metélték vala körül.” Mit nevezünk az Őrködés éjszakájának? A széder estét nevezzük az őrködés/megőrzés éjszakájának (lél simurim), mert a Tóra írja: „Őrködés éjszakája volt ez az Ö.való előtt, hogy kivezesse őket Egyiptom országából, ez az éjszaka az, mely az Ö.valónak van szentelve, amelyet meg kell őrizni Izrael összes gyermekeinek, nemzedékeiken át.”1 Mi a kovásztalan kenyér parancsa? Pészach egyik elnevezése: kovásztalan kenyerek ünnepe (hág hámácot) amely a kivonulásra, a szabadságra emlékeztet, mert: „...a tizenötödik napján a hónapnak (niszán) van a kovásztalan kenyerek ünnepe az Ö.valónak; hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek.” A kovásztalan kenyér (mácá, pászka, laska) a rabszolgák, a szegények kenyere volt annak idejében; valamint e kenyér emlékeztet a sietségre is, mert nem volt idő a tészta kelesztésére. Hagyományosan az ünnep előtti héten őrlik meg az addig száraz helyen tartott, „őrzött” búzát, majd a pontosan előírt tisztasági követelmények mellett elkezdik a kovásztalan kenyér: mácá (pászka, laska) sütését. A mácá csak vizet és lisztet tartalmazhat és 18 percen belül kell megsütni, nehogy meghámecosodjon (erjedésnek induljon, kovászos legyen). Ezen élelemmel teljesítjük a „...hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek!” -Tóra-i előírást. Mi a pészachi áldozat? Pészach a három zarándokünnep egyike, mikor is a nép, a Szentély fennállásának idejében, Jeruzsálembe zarándokolt és ott bemutatta az áldozatát, majd elfogyasztotta a sült bárányt, a minden családnak előírt pészachi áldozatot.

A szédertálon jobbra, felül egy darab sült hús (zroá) található, mely általában egy csirkenyak vagy -szárny. Ez a sült, csontos hús a Szentélyben bemutatott pészachi bárányáldozatot jelképezi, hiszen már nincs Szentély, nem lehet a pészachi áldozatot bemutatni.

Mit nevezünk a dal szombatjának és mikor és hol hangzott el a „dal”? A „dal szombatja” (sábát sirá) azon szombat elnevezése, mikor Mózes diadalénekét olvassuk fel a Tórából a Sós-tengeren (jám szuf) való átkelés alkalmából, melyet a zsinagógában jelenlévők állva hallgatnak meg. Az ének utolsó mondata: „Az Ö.való uralkodni fog mindörökké!”1 -gyakran hangzik el a zsinagógai szertartások során is. Szokás e szombaton különféle növényi magvakat, eledelt adni a madaraknak emlékezésül és hálából, hogy annak idejében a pusztában felszedegették a mannát, amelyet Dátán és Ávirám (a kettő lázadó) rakott ki szombaton, hogy kétségbe vonhassák az Ö.való szavát, miszerint szombaton nem fog hullani a manna. Mit jelent a széder és miért tartunk széder estét? Niszán hónap tizenötödikének előestéjén, az esti (mááriv) ima után tartjuk az első széder (rend) estét, majd a diaszpórában tizenhatodika előestéjén a második széder estet. Az egyiptomi kivonulásról beszélni mindennapos kötelezettség, Tóra-i utasítás: „...életed minden napján emlékezz az egyiptomi kivonulás napjára.” Az emlékezés parancsa a napi imákkal teljesül, míg a konkrét elbeszélésre, amely szintén Tóra-i utasítás („És beszéld el gyermekeidnek azon a napon, mondván: Ez azért van, amit az Ö.való velem cselekedett, midőn kivonultam Egyiptomból!”), viszont pészachkor: „azon a napon”, tehát a széder estén kerül sor. 4 pohár bort kell innunk széder este, 4 kérdést tesznek fel ? A 4-es számnak van valamilyen különös jelentősége a zsidóknál? A négyes szám a négy végtag szimbolizálásával a teljes ember száma. Jelentései között megtalálhatjuk, hogy a négyes szám a teljességhez, a rendhez és a tökéletességhez is kapcsolódik, pl.: a család száma (apa+anya+fiú+lány), négy irány/égtáj, négy évszak, a Hold négy fázisa, az Éden-kertből ennyi folyó ágazik ki2 stb.

dr. Oláh János az Országos Rabbiképző-Zsidó egyetem rektorhelyettese

2015. tavasz -nyár 4. oldal

R abbik és K ántorok a Csákyban dr.Schweitzer József /zcl/ professzorral 2014.novemberében készült az az interjú, amelyet olvasóink ebben a lapban találnak. Akkor – a professzor úr magas kora ellenére - sem gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó riport, amelyet vele készítünk. Schweitzer doktor mindig nagyon készséges volt, amikor nyilatkozatot vagy segítséget kértünk tőle. Személyesen is mindig eljött hozzánk, amikor hívtuk, s amikor egészsége ezt lehetővé tette. Nálunk mindig otthon érezte magát, hiszen a pécsi pályakezdést követően, Budapesten a Csákyban lelt igazán otthonra. Ahogyan professzor úr zsinagógánk létesítésének 100. évfordulójára rendezett ünnepségen prédikációjában elmondta, „a hívek szeretete, a hivatás gyönyörűsége, családi emlék és örökség” kötötte a Csákyhoz. Hiszen „rövidnadrágos, elemista kisfiúként „járt először nálunk, amikor nagyapja, Hoffer Ármin volt a Csákyban a főrabbi. Szeretettel emlékezett meg azokról, akik itt kötöttek házasságot, és szomorú szívvel azokról a mártírokról, akik ide jártak imádkozni, de a „rettenet évét nem érték túl.” Schweitzer dr. legutóbb személyesen az 5774. zsinagógai évben látogatott hozzánk abból az alkalomból, hogy részese legyen egykori tanítványának, Lőwy Tamásnak külföldre távozása alkalmából rendezett ünnepségnek. Dr. Schweitzer professzor, egykori országos főrabbi nyugodjon békében. Emlékét örökké őrizni fogjuk.

Nagyapám hatására lettem rabbi ... Beszélgetés Schweitzer József főrabbival ... a régi Csáky hangulatáról, a templombeli szolgálatról, a hívek szeretetéről ... A 92 éves dr. Schweitzer József professzor egyike volt a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga neves rabbijainak. Nagyapja, dr. Hoffer Ármin rabbi 1928-41-ig szintén, ugyanott működött, akárcsak a mellette segédrabbiként tevékenykedő dr. Berkovits József. Schweitzer profes�szornak életre szóló útravalót jelentett elődei tanítása és hitszónoklatai. Ő maga szintén a templom hagyományainak szellemében, nagy szeretettel szolgálta a híveket. Milyen emlékek fűzik Önt a Hegedűs zsinagógához? A zsinagógában van egy emléktábla nagyapám, Hoffer Ármin tiszteletére, aki a Hegedűs rabbija volt. Én egy családi tragédia után kerültem Veszprémből Budapestre. Édesanyám egyéves koromban meghalt, apám nem nősült újra. Nagyszüleim fiatalok voltak akkor, és nagyon áldozatkészek. Ők neveltek engem a nagyapám haláláig. Hoffer Ármint veszprémi főrabbi tisztségében nevezték ki a Rabbiképző tanárává, majd Pesten ő lett a Csáky utcai templom rabbija. Családunk a zsidó vallás előírásait pontosan betartva élt. 1927-ben, ötéves koromban költöztünk a fővárosba, ettől fogva a rabbicsalád és a Csáky templom légköre vett körül. A nagyapám hatására lett belőlem rabbi. Milyen volt a Hegedűs az Ön gyermekkorában? A zsidó vallásgyakorlat szerint konzervatív neológ zsinagóga volt. A tórafelolvasó asztal a templom közepén állt, az esküvőket a hagyományos vallási szokások szellemében a szabad ég alatt tartották. Isten azt mondta Ábrahámnak: „Mint az ég csillagai, annyian legyenek utódaitok.” A Csákyban a nyitható üvegtető alatt történt a menyegzői szertartás, így az ég kárpitja feszült a fiatal pár fölé. Hogyan gondol vissza az akkori rabbikra? A két háború közti korszakban többen választották ezt a pályát, mint ahány betöltendő rabbiszék volt. Ezért a Pesti Hitközség körzeti templomaiba az idős rabbik mellé segédrabbikat neveztek ki. Ilyen segédrabbi volt dr. Berkovits József, pontos megfogalmazásban „rabbititkár”. A körzet szűkebb adminisztrációját ugyanis a fiatal rabbik végezték. Nem volt egyértelmű, hogy ők legyenek az idős rabbik utódai, de a gyakorlatban így alakult. Én tehát kétrabbis templomban nevelkedtem fel. Minden héten hallhattam a péntek esti prédikációt, amelyet egyik pénteken az öreg, a másikon a fiatal rabbi tartott. Más tudós rabbik is mondtak alkalmanként hitszónoklatot, mint például dr. Weisz Sámuel.

Milyen emlékeket őriz Berkovits rabbiról és a templom hangulatáról? Berkovitsnak nagyon szép, csengő hangja volt, mindenki szívesen hallgatta a prédikációit. Az ő személye és a templom légköre szorosan összetartozott számomra. Nagyünnepeken, amikor kinyitották az üvegtetőt, onnan fentről, mellőle érdekes volt gyermekként lenézni az alant feltáruló képre. A rengeteg imádkozóra, a férfiakra a földszinten és az asszonyokra az emeleten. Emlékezetesek maradtak a szombat délutáni harmadik lakomák. A hagyomány szerint a szombat tiszteletére péntek este egy, majd szombaton a reggeli ima és a délutáni ima után ismét egy-egy étkezést rendeztek. Az utolsó, a már említett uzsonna alkalmával nagyon finom szalámis szombati kalácsot tálaltak fel. De a testet tápláló finomságoknál százszorta vonzóbb volt a szellemi tartalom: az említett rabbik tóramagyarázatai, amelyeket egyes résztvevők hozzászólásokkal egészítettek ki. Ön is aktívan részt vett ezeken az eseményeken? Nagyapám gyakran engem is megbízott tóramagyarázatok tartásával. Mint kezdő szeminarista elég sok alkalommal részesültem ebben a megtiszteltetésben. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ennek a templomnak a rabbija leszek. Az iskolások számára természetesen tartottam Talmud-Tóra tanfolyamokat, amelyeken a létszám olyan szépen emelkedett, hogy meg kellett kérnem azóta elhunyt kedves barátomat és kollégámat, Schmideg Józsefet, vállaljon egy csoportot. Boldogult barátom ezt szívesen és nagy eredménnyel meg is tette. Hogyan nyerte el a rabbiszéket a Csákyban? Már mint pécsi rabbi tanítottam a Szemináriumban, de ez heti utazásokkal járt Pécs és Budapest között. Később könnyítés gyanánt meghívtak pesti rabbinak, így egyszerre voltam a Csáky utcai zsinagóga vallási vezetője és szemináriumi tanár. Amikor kineveztek a Rabbiképző igazgatójává, lemondtam a Hegedűs rabbiszékéről, mert úgy éreztem, a két feladat sok egy ember számára. Szerették Önt a hívei a Hegedűsben? Én inkább úgy mondanám, jó lélekkel elfogadtak. Mindenben igyekeztem megtartani a templomban bevált tradíciókat, és azok szellemében szolgálni a hitéletet. Ebben a családi minta sokat segített. Ma is magam előtt látom, amint nagyanyám a női karzat első sorából int a nagyapám felé, aki a prédikációja után a szemével keresi őt. A főbólintás jelentette a tetszésnyilvánítást. Ha ez elmaradt, akkor a szónoklat nem nyerte el nagyanyám tetszését. A túl nagy bólintás pedig arra utalt, hogy a beszédet már hallottuk. Ez az emlék arra sarkallt engem mint rabbit, hogy adottságaim szerint gondosan készüljek a prédikációkra, és ne essek a hitszónokok rémének, az ismétlésnek a hibájába. Szeretném remélni, hogy kedves tanítványaimat is sikerrel biztattam erre. Rados Virág

2015. tavasz-nyár 5. oldal

R abbik és K ántorok a Csákyban ... a pályáról, a családról és a szívbéli derűről ... Ha valaki a délutáni ima előtt érkezik a Hegedűsbe, gyakran ott találja Klein Ervin főkántort valamelyik tanítványával. A kis zsinagógában álló asztal sarkában ülnek, az énekes imakönyv fölé hajolnak. Klein Ervin türelmes tanár, a diákjai fogalmazták meg róla ezt a véleményt. Ő maga azt mondja, szereti átadni a tudását, és amikor visszahallja az eredményt, az boldogító érzés. Hogyan lett önből kántor? Sok példa volt előttem a családomban. Anyai nagyapám, Stern Izidor országos kántorként működött a VII. kerületi Garai utcai ortodox zsinagógában. Tizenegy gyermeke volt, hét fiú és négy lány. Mindegyik fiú nagyon szép hangú, kitűnő kántor lett. A legfiatalabb, egyben a leghíresebb, Majse Stern nagybátyám a világhírig vitte. Ma már 80 éves; természetesen visszavonult. Testvére, Stern László nagybátyám pedig évtizedekig volt a Nagyfuvaros utcai zsinagóga elismert főkántora. Az ön fivérei közül is nagy énekesek kerültek ki. Kelen Tibor fivérem énekesi képességei már gyermekkorában megmutatkoztak. Tizenegytől tizenhárom éves koráig (ami a fiúknál a mutálás kezdete) számos koncertfellépésen aratott sikert liturgiai kántorszámokkal. Az ötvenes évek elején a Magyar Rádió vallási félóra műsorában többször énekelt. A Bethlen téri templomban minden sábeszkor rendszeresen működött. Huszonkét évesen lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, Verdi, Donizetti, Puccini operáinak tenor főszerepét énekelte. 1965-ben leszerződtette a bécsi Staatsoper, később Kanadába, majd az Egyesült Államokba költözött. Itt megválasztották az Év Énekesének, Placido Domingo előtt. Ezután a családi tradíciónak megfelelően a kántorságban kereste és találta meg a tehetségének és a lelkének megfelelő kifejezési formát. A legnagyobb kántorok között is a „legjobb” jelzővel illették. Kálmán Tamás testvérem, aki több mint 30 évig a Bethlen téri zsinagóga főkántora volt, nagyon szép hangjával és imádkozásával gyönyörködtette a híveket. Jelenleg ő a BZSH Chevra Kadisa igazgatója. Kelen Péter, aki szintén az ön testvére, ugyancsak neves operaénekes lett. Igen, negyven évig volt az Operaház vezető tenoristája. Minden elképzelhető elismerést megkapott: Érdemes Művész, majd Kiváló Művész lett, aztán a Kossuth-díjjal is kitüntették. Európa egyik legnagyobb énekese volt. Tibor és ő a két legnagyobb tehetség az öt fivérem közül, de a többiekre szintén büszke vagyok. Igaz, Iván csak rövid ideig működött kántorként, de szép hangja és tehetsége okán még ma is sokan emlékeznek rá. Most világi elfoglaltsága van. Csaba, a legfiatalabb öcsém pedig ökölvívó edzőként dolgozott, ő ezen a téren nyújtott kimagasló teljesítményt. Ő volt Erdei Zsolt edzője, amikor Zsolt világbajnok lett. Csaba még sok fiatalt nevelt ki a magyar ökölvívásnak. Még megemlítem két világi foglalkozású hugomat: Anikót és Hedviget. És ön? Hol helyezi el magát ebben a sorban? Nekem van a legmagasabb zenei végzettségem, de tehetségben, úgy érzem, a testvéreimnek többet juttatott az Örökkévaló. Ön nagyon szerény. A zenei pályát aránylag későn, tizenöt évesen kezdtem. Tibor bátyámnak az éneklés mellett kötelező volt a zongora, így került a házunkba a hangszer, így ismerkedtem meg vele. Szorgalmas voltam, ezért szépen haladtam – pár hónap múltán képes lettem rá, hogy Tibor bátyámat kísérjem. Az alsó fok és a középfok, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol először a később fiatalon tragikusan elhunyt Gát József tanított, majd Ungár Imre, a világhírű vak zongoraművész volt a tanárom. Sajnos, bizonyos egészségi problémák miatt a komoly fizikai munkát igénylő gyakorlást nem tudtam folytatni, így lemondtam a művészpályáról. Különböző világi munkákat végeztem, de azért a zenét sem hagytam abba.

A kántortanár sikerélménye ...

A szombathelyi zsinagóga

Beszélgetés Klein Ervinnel a tehetségről Ön 45 évesen kezdte el az éneklést. Miért nem gondolt hamarabb erre a pályára? A csodálatos tehetségű testvéreim miatt. Mondtam is viccesen a szüleimnek, hogy nem egészen egyenlően osztották el közöttünk a tehetséget és a szép hangot. Hogyan tanulta ki a kántorságot? Legtöbbet Stern László nagybátyámtól tanultam. Sokszor elmentem a lakására, ahol ő a sábeszi és nagyünnepi imakönyveiből elénekelte a dallamokat, én pedig lekottáztam őket. De Doff Imre kántor-barátomnak is sokat köszönhetek, hiszen 17 évig kísértem őt, így módomban állt meríteni a gyönyörű liturgikus dallamaiból. Ám a kántorpályát dr. Schőner Alfréd, akkori főrabbim bátorítására próbáltam meg. Azt mondta: „Ervin, a testvéreidnek szép hangja van, nem létezik, hogy a tiéd ne legyen az.” Így kezdtem el az éneklést 45 évesen. Önironikusan meg is szoktam jegyezni: egy tenor igazán 45 éves koráig fejlődik művészi és fizikai érelemben, attól kezdve a természet rendje szerint, elsősorban fizikailag, csak hanyatlik. Szóval tessék elképzelni, én még elA semfelújításra kezdtem, és máris csupán visszafejlődhettem. Három évig a váró kőszegi zsinagóga Dohány templomban voltam másodkántor a nagyszerű Kovács Sándor főkántor mellett, akinek a halála után egy ideig én töltöttem be a helyét. Milyen úton került a Hegedűsbe? Az akkori főkántor, Vándor Frigyes nyugdíjba ment, engem pedig 1990 körül kineveztek ide főkántornak. Milyen egyéb zenei tevékenysége volt? A Bethlen téri gyermekkórust 1987-ben én alapítottam meg Mayer Erika zongoraművész zenetanárral. Szép sikereink voltak itthon és külföldön egyaránt. Legkiemelkedőbb szereplésünk 1989-ben az Izraeli kórusfesztivál – csodálatos két hét számomra ez az emlék. Később az Anna Frank Gimnázium kórusának a karvezetője lettem, velük ugyancsak sokfelé felléptünk itthon és külföldön is. Jártunk Németországban és Kanada több városában. Az Ádám Emil által vezetett Goldmark kórusban ugyancsak közreműködtem énekesként és zongorakísérőként mintegy tíz évig. Ha tehetem, ma is ott vagyok az előadásaikon. 1992-ben jelent meg a Zsidó kántorművészet Magyarországon című cédé, amelyen nagyra becsült és tisztelt kollégáimmal, Kálmán Tamással, Fekete Lászlóval, Tóth Emillel, Majer Erikával együtt kántorszámokat adunk elő zongora- illetve orgonakísérettel.

2015. tavasz-nyár 6. oldal

Kitekintés dr. Schőner Alfréd: Az élni akarás hősiessége A híres Portugál zsinagógát, héberül: Béth Hakneszet Haportugezi-t, a Spanyolországból és Portugáliából kiűzött zsidó közösség építette – mondja Schőner Alfréd főrabbi amszterdami útjáról hazatérve, aki szerint ahhoz, hogy megértsük a zsinagóga építészeti struktúráját, tudnunk kell, miképpen kerültek a spanyol és portugál zsidók Amszterdamba. Európa mindig általános feszültségek forrása volt; ilyen ellentét jellemezte a katolikus Spanyolország és a protestáns Németalföld szembenállását is. A kiűzetés előtt a spanyol és portugál zsidók egy része kényszerűségből megkeresztelkedett, - de annak ellenére, hogy felvették a katolikus vallást, otthonaikban –részben- őrizték a zsidó hagyományokat. Ők lettek a maranoszok. Leszármazottaik érkeztek meg a 16. század végén, a 17. század elején Amszterdamba. Hollandia fogadta őket… Az Amszterdamban letelepedett zsidók megalapították saját helyi közösségüket, aminek egyik fontos mozzanata lett a zsinagóga, az ő szavukkal Asnoge megépítése. A munkát 1670-ben kezdték el, és 1671ben már be is fejezték. A financiális hátteret egy Jichak da Pinto nevű, jómódú maranosz zsidó biztosította. A külső portálon a Zsoltárok könyvének idézete olvasható: „Nagy szeretettel jövök a te házadba….” A templom jellegzetessége a szfárd stílusban kialakított belső építészeti tér – fejtegeti a főrabbi.  A keleti falon áll a monumentális frigyszekrény, amely hat-nyolc méter széles és mintegy négy méter magas. Anyaga dél-amerikai dzsakaranda fa, színe vibrálóan szépséges, így méltó megjelenést ad a szent iratok lakhelyének. A benne lévő Tórák közül mindegyik a klasszikus szfárdi Tórák utánérzete, rajtuk tarka színkavalkádban pompázó tóraruhákkal. A nyugati oldalon helyezkedik el a bímá, a tóraolvasó asztal, amelyhez több faragott lépcsőn lehet feljutni. Az egyemeletes épületben a szertartások alatt a nők fent, a karzaton ülnek. Unikumnak számít, hogy máig nem vezették be az elektromos áramot, így a belső teret hatalmas és kisebb méretű gyertyák világítják meg a padokon és a csillárokon. Számuk a micvák számának megfelelően 613. Fényerejükkel, illatukkal, hangulatukkal azt szimbolizálják, hogy bár a közösség Spanyolország és Portugália után új otthonra talált, változatlan maradt a zsidó valláshoz, a hagyományhoz való hűséges ragaszkodás. A gyertyák ápolójának munkája külön hivatás. Ő gondoskodik róla, hogy minden péntek este, amikor felgyúlnak a fények, a micvák öröme világosságot adjon a sötétségben, ünnepi érzéssel árasztva el az épületet és a lelkeket. A padlózatot finom por borítja … Egyesek úgy vélik, a por a 40 éves sivatagi vándorlásra emlékeztet, mások gyakorlatiasabb választ adnak: ha idegen jön be a zsinagógába, mondjuk éjszaka, akkor ott marad a lábnyoma, így könnyen kiderítik az illetéktelen behatoló kilétét.

A legreálisabb ok, hogy a magas páratartalmú helyiségekben a homok magába szívja a nedvességet, megvédve az enteriőr elemeit annak káros hatásától. A szertartások máig a szfárd liturgia alapján zajlanak. Napjainkban a helyi hívek már kevésbé látogatják őket, annál több külföldi turista érkezik péntek esténként, így a zsinagóga minden szombat-köszöntés alkalmával megtelik. Ez Európa egyik legnagyobb zsidó temploma, amely kívül puritán jellegű, belül azonban a gazdag hagyományőrzés szelleme lengi be. A frigyszekrény egyik szembetűnő helyén egy mondat ékeskedik Máleachi próféta könyvéből: „Emlékezzetek az én szolgám, Mózes Tórájára!” (3. fejezet, 22. pászuk). Ez a zsidó vallás legfontosabb üzenete, amelyet a Portugál zsinagóga 300 éve őriz. Az épülettől nem messze emelkedik a 17. században, a Portugál zsinagógánál mintegy húsz évvel korábban emelt áskenáz zsinagóga. Frigyszekrénye, amely eredeti formájában megmaradt, valóságos élő történelemkönyv. Két korinthoszi oszlop tartja a félköríves lezáródást, amelyen büszkén csillog a hely szentségét jelző két szó: Keter Torá, azaz a Tóra koronája. Alatta, hitünk egyik fontos tétele olvasható: HáSém melech…, A Mindenható a király, aki örökkön örökké uralkodik. Az oszlopok aljzata őrzi a közösség különös sorsú szellemi vezetőjének, Abraham ben Isaac Auerbach Coesfeld nevét, emlékét és az építés évszámát. A reprezentatív épület tervezője Elias Bouman volt, aki igen tevékenyen részt vett a helyi Portugál zsinagóga létrejöttében is. Stílusában a főváros jellegzetes „holland” arculatát tükrözi. A központi épülethez három kisebb imaházat csatoltak. Így az amszterdami zsidóság szellemi és vallási, valamint oktatási centruma volt az akkori zsidó negyed, több mint 300 évig.  A negyvenes években mintegy 80.000 zsidó élt a városban, alig 15.000 ezren érték meg a háború végét. A soá évei itt is majdnem mindent elpusztítottak.. Az épületegyüttes 1966 óta múzeumként működik.  Igen attraktív, festményeken és a modern technológia vívmányainak köszönhetően bemutatja Hollandia zsidóságának történetét, mindennapi életét. Európa zsidóságának egyik leglátogatottabb helye az amszterdami Anne Frank-ház – folytatja a főrabbi. Olyan sok ember érdeklődik iránta, hogy a mintegy másfél kilométeren át kanyargó sort kivárva körülbelül három órába telik bejutni. De megéri. Anne Frank bujkálásának színhelyét eredeti formában őrizték meg az utókor számára. Különleges élmény látni ezt a helyet, állni az egykori gesztenyefa helyén, amelyet, fölötte a kis szelet éggel, a szabadságától megfosztott Anne a padlásablakból oly vágyakozva nézegetett. Nemrég, Washingtonban, a Fehér Háztól nem messze ültettek el egy ilyen fiatal „Anne Frank-fát”, a szabadság mindenkori szimbólumaként. Amszterdam nagyon sokat ad a látogatónak – mondja a főrabbi. Rembrandt, Van Gogh hazája, a hidak, a csatornák városa féltőn vigyáz az értékeire. A zsinagógáktól az Anne Frank-házig mindent saját történelmük szerves részének tekintenek. S hogy mit jelent mindez a külföldről érkező zsidó embernek? A portugál és áskenáz zsinagóga a kiűzetés tragédiáján való felülemelkedést, a spanyol aranykor vívmányainak megőrzését, a szfárd és az áskenáz kultúra békés együttélését. Anne Frank emléke pedig az üldözés és árulás dacára fényesen ragyogó tehetséget és az élni akarás hősiességét. ← A Portugál Zsinagóga Frigyszekrénye, Amszterdamban

2015. tavasz-nyár 7. oldal

Kitekintés Wrocławba néhány éven belül már másodszor érkeztem emlékezetes eseményre. Először 2010-ben majd 2014-ben. Mindkét esemény a zsidósághoz, a zsidó kultúrához kapcsolódott, összekapcsolta a múltat és a jelent, sőt reményt adott a jövőre. Wrocław mind múltját mind jelenét tekintve nagyon izgalmas város. A város múltja A több, mint ezer éves múltra visszatekintő város a történelem során több országhoz, így Csehországhoz, Lengyelországhoz, a Habsburg Birodalomhoz, a Porosz Királysághoz és a Német Birodalomhoz, sőt,1469-1490 között Sziléziával együtt Magyarországhoz is tartozott. Ennek a történelmi múltnak tudható be, hogy a várost Boroszló, Breslau és Wrocław néven is ismerjük. A reformáció alatt a wrocławiak túlnyomórészt lutheránusok lettek, de az ellenreformáció alatt a lakosságot erőszakkal visszatérítették a jezsuiták. 1871-ben Breslau a Német Birodalom hatodik legnagyobb városa lett. Hatalmas ipari fejlődésnek indult, a lakosság száma 1860 és 1910 között megháromszorozódott, félmillió fölé nőtt. 1944 augusztusában Hitler Breslaut erődítménynek nyilvánította, amelyet mindenáron meg kell menteni. 1945 januárjában, amikor a Vörös Hadsereg közeledett Breslauhoz a város lakosságának nagy részét evakuálták, de így is 200.000 lakos maradt a körülzárt városban. 1945. február13-tól május 6-ig tartott az ostrom, amely sok tízezer civil áldozattal járt, és a 30.000 épületből 21.600 rommá vált. A potsdami konferencia a korábbi német várost Lengyelországhoz csatolta. A németeket kiutasították, a lengyeleket az ország más területeiről és a volt lengyel területekről pedig erőszakosan betelepítették. A korábban túlnyomóan németek lakta városból - kb. 190.000 német, 17.000 lengyel - lengyel város lett. A város történetében a zsidó lakosság jelentős szerepet játszott, a zsidóság 850 éves múltra tekint vissza. A középkori pogromok után a 18. században telepedtek le újra zsidók Wrocławban. A Fehér Gólya zsinagógát, amelyet Carl Ferdinand Langhans neoklasszikus stílusban tervezett, 1829-ben adták át a közösségnek. Az Új Zsinagógát Edvin Oppler tervei szerint 1872-ben adták át, de azt a Kristályéjszakán lerombolták. Wroclaw 150 évig híres zsidó oktatási központ volt, ahol Zacharias Frankel a konzervatív és Abraham Geiger a reform judaizmus megalapítója tevékenykedtek. Az 1854-ben alapított Zsidó Teológiai Központot 1938-ban zárták be. 1856-tól 1943-ig volt működő zsidó temető a városban, ahol több mint 1200 sír található. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint a zsidó népesség aránya 5% volt. A város híres zsidó személyiségei közül Fritz Haber Nobel-díjas kémikust, Ferdinand Lassallet a Német Munkáspárt megalapítóját, Max Born fizikust, Edith Stein filozófust, Otto Klemperer karmestert és Hugo Steinhaus matematikust érdemes megemlíteni.

Wroclawi képeslap Múlt és jelen A város jelene Wrocław Lengyelország negyedik legnagyobb városa, 630.000 lakossal. Dinamikusan fejlődő, örökségeit ápoló, sokszínű kultúrával rendelkező kozmopolita város. A vallási toleranciát mutatja a Négy templom - zsidó, lutheránus, ortodox, katolikus - negyed, amire egy szép kis szobor és emléktábla hívja fel a figyelmet. Számos egyetem, múzeum, színház működik a városban. Wrocław kb. 1.000 zsidó lakosával Lengyelország második legnagyobb zsidó közösségét mondhatja magáénak. Óriási lökést adott a zsidó közéletnek a felújított Fehér Gólya zsinagóga 2010. május 6-án történt felavatása, amely elsősorban Bente Kahannak, a Bente Kahan Alapítvány létrehozójának köszönhető. Az alapítvány elsődleges célja a zsinagóga felújítása volt, ezáltal megteremteni a teret a zsidó kultúra és oktatás számára. Történt ez egy olyan országban, ahol az „Encyclopedia Judaica” szerint a XX. század harmincas éveiben 3.351.000 zsidó élt, és ahol csak 80.000 maradt közülük életben a háború végére, illetve a az Izraelbe történő kivándorlás után. Egy olyan országban, ahol 1968- ban hivatalos antiszemita, anticionista kampány folyt és még a maradék zsidóság nagy része is kénytelen volt elhagyni az országot. Egy olyan országban, ahol ma a becslések szerint kb. 15.-20.000 zsidó él. A Kölcsönös tisztelet napja 2014. november 9-én „ A kölcsönös tisztelet napja” címmel megrendezett eseményen vettem részt, ahol a múlt és a jelen a program minden pontján összekapcsolódott. A program az 1938. november 9-i Kristályéjszaka évfordulójához kötődött. Ebből az alkalomból nyílt meg Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, a Bente Kahan Alapítvány és a Varsói Magyar Kulturális Intézet együttműködésében a„Hol van a te testvéred?” – Ámos Imre és a 20. század kortárs összművészeti kiállítás. A kiállításon szereplő kortárs művészek alkotásai együttesen reflektálnak a Soá borzalmára és egyúttal kifejezik, hogy az összefogás, az együtt gondolkodás, valamint az idegengyűlölettől, a diszkriminációtól való elfordulás kiáltvány lehet a ma generációjának. Előadásomban Ámos Imre művészetéről a magyarországi holokauszt történetével összefüggésben beszéltem. A kiállítás megnyitóján jelen volt többek között Lengyelország főrabbija, Norvégia-, Svédország-, Németország-, Izrael nagykövete és Wrocław polgármestere is. November 9-én Lengyelország az előre kitervelt, zsidóellenes megmozdulásokra emlékezik, melyben többek között a wrocławi Új Zsinagógát is felgyújtották. A jelent a felújított Fehér Gólya Zsinagógától a leégett zsinagóga helyére mécsesekkel vonuló emberek jelenítették meg, akik ott elhelyezték az emlékezet virágait, mécseseit. Beszédek hangzottak el a jelenlévő lengyel főrabbi, Norvégia-, Svédország-, Izrael nagykövete, a német és a magyar konzul, valamint Wrocław polgármestere részéről. dr. Nádor Éva

2015. tavasz-nyár 8. oldal

Újlipótváros Ha valaki bejön és kér egy könyvet ... Huszonöt éve várja a vásárlókat a Láng Téka Rédei Évával a Láng Téka gazdájával a könyvesbolt jubileumi éve alkalmából a vállalkozó szellemről, az üzleti sikerről, a közösségteremtő erőről, a vásárlók szeretetéről beszélgettünk. Hogyan született meg a Láng Téka könyvesbolt? A bolt korábban állami könyvesboltként, a Téka Könyvértékesítő Vállalat üzleteként működött. Én voltam az üzletvezető. A rendszerváltás hajnalán megkeresett Erdős Ákos, a Láng Kiadó ügyvezetője, kérdezte, hogy fogynak a könyvek. Mondtam neki, jól, és megpendítettem, nem akar-e a Láng Kiadó saját könyvesboltot. Így alakult meg 2,5 milliós alaptőkével a Láng Téka Kft. Akkor még 100 ezer forint volt az általam képviselt üzletrész. Megvettük az üzlethelyiséget a XIII. kerülettől, majd később kivásároltuk a tulajdonost. 1989. szeptember 1-jén lettünk magántulajdonú könyvesbolt. Mennyire volt Önnek nehéz az áttérés a vállalkozói életformára? Mindig is vállalkozó szellemű ember voltam. Már a könyvesbolt megalakulásának az évében is nullszaldóval zártunk december 31-én. Büszke vagyok rá, hogy soha nem voltunk veszteségesek. Ebben nagy szerepet játszik a környék: Újlipótváros hagyományosan a művelt értelmiség lakóhelye, amelyet sajátos kulturális mikroklíma jellemez. Személyes kapcsolatot ápolunk sok közéleti személyiséggel és magánemberrel, akik szeretik a könyvesboltot. És természetesen fontos a működőképes üzletpolitika. Melyek az alapelvei ennek az üzletpolitikának? Minden üzlet sikerének alapja az árukészlete, tartalom és mennyiség szempontjából egyaránt. Elengedhetetlen továbbá a megbízhatóság – nekem a 25 év alatt, amióta a Láng Téka létezik, egyetlen kifizetetlen számlám sem volt. Gyakran emlegetik az üzletet zsidó könyvesboltként. Mi minden található meg a választékban? Fő profilunk valóban a judaika, ezen a téren az egész országban mi rendelkezünk a leggazdagabb választékkal. Előfordul, hogy valamiből csak egy példány van – ha azt megvásárolják, rögtön beszerzek egy újabbat. Gyakran rendelek például a Bookline-tól jó állapotú antikvár könyveket. A zsidó irodalom tág fogalom. Mi az, amit a könyvesbolt tart belőle? Zsidósággal kapcsolatos irodalmi műveket, történelmi, vallási munkákat, imakönyveket. Zsidó szerzők alkotásait, zsidó tematikájú ötleteket. A 70. évforduló alkalmából a holokauszt-irodalom darabjait, és minden ehhez fűződő kiadványt.

De tartok a 70. évforduló alkalmából a holokauszt-irodalom darabjait, és minden ehhez fűződő kiadványt. Bármilyen nehéz, igyekszem tartani a kapcsolatot kisebb települések zsidó hitközségeivel, mert előfordul, hogy ottani kiadásban megjelenik egy-egy helytörténeti munka. Ugyanakkor vannak könyvek, amelyeket ízlésbeli vagy politikai megfontolásból kizárok. Adok a minőségre, továbbá jobboldali kiadók és szerzők műveit nem árusítom. Némelyek szerint egy könyvesboltnak minden igényre te kintettel kell lennie. Megkaptam már ezt a kritikát, de én amondó vagyok, a saját üzletemben azt tartok, amit én akarok. Vállalom a szubjektivitásnak ezt a formáját. A minőségi magyar irodalom java nálunk mindig kapható. Mint a Láng Téka gazdáját milyen érzelmek fűzik a könyvesbolthoz? Imádom. Ez az életem meghatározó része. Szeretem a küllemét, a tartalmát és azt, amit közvetít. Komoly tényező a magyar kulturális életben. Sokan mondják, ez több mint egy könyvesbolt – ez „egy hely”. Boldog vagyok, hogy ilyen elismerést kap a munkánk. Úgy érzem itt magam, mintha otthon lennék. Örülök, hogy sikerült szépen berendezni – aki ide belép, azt megfogja az atmoszféra. Kicsit olyan ez a 27 négyzetméteres környezet, mint a boldog békeidők üzletei. A Láng Téka körül szerveződött az ön vezetésével a Po zsonyi Piknik, amely mára komoly társadalmi eseménnyé, közösségi hagyománnyá nőtte ki magát. Valóban én indítottam el, de már átadtam a szervezőmunkát – túl sok lett a többi teendőm mellett. Jelenleg tiszteletbeli elnök vagyok. Az esemény névadója egyébként Bächer Iván, aki jó barátom volt. Rengeteget segített nekem. Március 25-én ültettünk az emlékére egy kőrisfát, és felállítottunk egy padot. Bächer Iván kőrisfája azt jelképezi, az életműve révén ő valamennyiünket túl fog élni. A másik nagyon fontos ember számomra Manzi, a barátnőm. Tőle tanultam a szakmát, sokat köszönhetek neki. Amint említette, számos ismert személyiség kötődik a könyvesbolthoz. Ők is részt vesznek a könyvesbolt eseményein? Jó példa erre a szeptember 1-jén megtartott 25. születésnapunk. Ömlött az eső, mégis rengetegen eljöttek. Dés László, Grecsó Krisztián és mások; a Liszt Ferenc Kamarazenekarból egy kvartett muzsikált. Egész napos rendezvény volt, de több mint egymillió forintos forgalmat csináltunk. Virágtenger, tortahegyek, közös dedikálás – mindebből kitűnik, a Láng Téka másképp működik, mint a többi könyvesbolt. Ez egyfajta közösségi tér. Ön szerint miért szeretik ennyire a vásárlók a könyvesboltot? Ha valaki bejön, és kér egy könyvet, az számomra felér egy vallomással. Legközelebb tudni fogom, mi érdekli, és azt ajánlom neki. Egy kereskedőnél nagyon fontos az eladás öröme, az, hogy a vásárlónak örömet szerezzen. Szerencsés vagyok, mert egész életemben az volt a munkám, amit szeretek. Mi az, amit hasonlóan fontosnak tart? A családomat. Van egy kétéves fiúunokám, Leó. Ön milyen könyveket olvas szívesen? Ez változó. Akár egy jó krimit is nagyon élvezek.

Rados Virág

2015. tavasz-nyár 9. oldal

Évforduló „A szabadság nem más, mint önként vállalt kötelezettség”

Raj Tamás nem volt körzetünk rabbija, de közeli lakóhelyéből adódóan sokszor járt imádkozni zsinagógánkban. Idén lenne 75 éves Raj Tamás. A tudós rabbira, a megalkuvást nem tűrő harcosra, a jó humorú, kedves egyéniségre, a kiváló férjre, családapára és testvérre a felesége, Pataki Maja és a fivére, Raj Ferenc emlékezik. Pataki Maja: „Tamás bennem él az egész lényével, a személyiségével. Scheiber Sándor egyik kidusán ismerkedtünk meg a Rabbiképzőben, aztán a Goldmarkban, a hanuka-bálon jöttünk össze. Harmincöt évig éltünk együtt. Két erős egyéniségű ember, mégis kiegészítettük egymást. Tamás szerette, ha egy nőnek van saját akarata, mondván, csak akkor lehet számítani, építeni rá. Butaságnak tartotta, hogy sok férfi fél az erős nőktől. De hát a régi zsidó családokban is erősek voltak az asszonyok – a maguk csendes módján keresztülvitték az elképzeléseiket. A jó házasság egyik titka, hogy az ember folytatni tudja a másik megkezdett mondatát. Mi így voltunk vele. Hasonlított az értékrendünk, a kultúránk. Tamás csodálatos férj, apa és nagyapa volt, a hatéves unokám, Leó ma is emlegeti őt. „Olyan kár, hogy Zajdi nincsen már” - mondogatja. Náthán, a fiunk pedig annyira hasonlít rá, a külsejében, a mimikájában, a mozdulataiban, hogy gyakran arra gondolok, ha van lélekvándorlás, akkor Tamás lelke őbelé költözött. Az állatokat szintén nagyon szerette: Iciget, a csíkos kandúrunkat, Mopszlit, a francia buldogot, akivel sokat sétált. Még az irodába is bevitte magával. Amikor olyan helyzetbe kerülök, hogy szívesen kikérném a véleményét, biztosan tudom, mit mondana. A lakásban a halála óta minden úgy van, ahogyan hagyta: a könyvtára, a szobája, a számítógépe, amelyen az utolsó pillanatig dolgozott. Nem volt szívem elrakodni a holmiját, sőt, szeretem, hogy elöl vannak. Erőt ad, ha rájuk nézek. Mintha Tamás is ott lenne. A szarkasztikus humorával mindig meg tudott nevettetni. Bármilyen córesz volt, ő azonnal mondott rá egy zsidó viccet. Az unokánknak mesélte Ábrahám és a tüzes kemence történetét. A rabbitól megkérdezi a diák, hogy volt az, amikor Ábrahámot bedobták a tüzes kemencébe. A történet így szól: Nimród király megparancsolta, vessék Ábrahámot tüzes kemencébe, amihez kiutaltatott a miniszternek több mázsa fát. A fa egy részét ellopta a miniszter, majd egy másik részét az alminiszter, aztán a hóhér és a szolga. A végén csak öt hasáb fa maradt, így Ábrahámot nem tudták megégetni. Kérdezi a tanuló a rabbit: „Mi ebben a csoda?” Mire a rabbi: „Hát az, hogy Ábrahám nem fagyott meg a tüzes kemencében.” Ilyen kis sztorikat mesélt a gyerekeknek, akik imádták hallgatni őt. A súlyos betegsége sajnos beárnyékolta az életünket. A vitáink is ebből származtak. Én könyörögtem neki, kímélje magát, ne dolgozzon annyit – végül kis üzleteket kötöttünk. Felajánlottam neki, leszokom a dohányzásról, ha cserébe ő a hét végét pihenéssel tölti. Ez egy idő után működött. De amúgy nem volt tekintettel a betegségére, reggeltől estig tanított, és a műtétje előtti utolsó napig írta a könyveit. Kiváló talmudista volt, emellett imádott tanítani. Nagy lelkesedéssel tartotta a Talmud-Tórát a lakásán, aztán egyszerre négy-öt csoportnak a Nagyfuvarosban, majd az óráit a Rabbiképzőben. Szívmelengető érzés, amikor a diákjai szeretettel emlegetik őt, olyan emberek, akik azóta már családot alapítottak, és gyermekeik születtek. Tamás tanítványaiból többen rabbik lettek külföldön.

Raj Tamás emlékére Raj Ferenc: „Két és fél év volt köztünk: Tamás 1940. február 9-én született, én 1942. augusztus 27-én. Gyerekkorunktól fogva nagyon szerettünk olvasni. A helyi könyvtár szinte minden kötetét kikölcsönöztük. Tamás verseket is írt. Ezzel kapcsolatban van egy fájó, de kedves emlékem. A betegsége már nagyon korán, 11 évesen megmutatkozott, és Tamás többször volt kórházban. Egy alkalommal szólt nekem: „Öcsi, gyere be”, és egy cédulát mutatott, amire ezt írta: „Itt feküdt a Raj Tamás,/ ne feküdjön rajta más,/ aki eztet letörli...” Nem folytatom, mert a továbbiak nem tűrnek nyomdafestéket. Egyszerre voltunk különbözőek és nagyon hasonlóak. Én mindig a megbékélést kerestem, Tamás viszont hallani sem akart a kompromisszumról. Ugyanakkor mindkettőnket az intellektuális dolgok érdekeltek. A beszélgetés, a gondolkodás volt a legnagyobb játékunk – terveket szőttünk, hogyan váltsuk meg a világot. Jól megértettük egymást, ha néha veszekedtünk is. Jonathan Kaufman az „A Hole in the Heart of the World: Being Jewish in Eastern Europe” (Egy lyuk a világ szívében: Zsidónak lenni Kelet-Európában) című művében a magyarokat a Raj-család, főként Tamás képviseli. Ő volt Európa, én Amerika – ő németet tanult, én angolt. Tamás sosem akart hosszabb utakat tenni, hiába hívtam meg később Amerikába. Ezen viccelődtünk is: kérdezte, miért szeretném annyira, hogy eljöjjön, mire én azt válaszoltam, Magyarországon úgy ismernek engem, mint a Raj Tamás testvérét, ott viszont ő lenne a Raj Ferenc testvére. Elhatároztuk, hogy rabbik leszünk. A Rabbiképző igazgatója, Scheiber professzor támogatott minket, és nagyon örült nekünk. Mindkettőnket szívből szeretett. Tamással nagyjából egyetértettünk abban, hogyan valósítsuk meg a céljainkat, csak, mint már mondtam, abban különböztünk, hogy én hajlottam a kompromisszumokra, Tamás viszont görcsösen ragaszkodott az elképzeléseihez. Egészen addig, amíg be nem látta, hogy a másiknak is lehet valami kis igaza. Amikor úgy döntöttem, hogy disszidálok, Tamást is erre biztattam. De ő maradni akart. Akkoriban már benne volt a politikai ellenzékben. Nehéz pillanatok voltak, amikor kikísért a pályaudvarra. Úgy búcsúztunk el, hogy talán soha többé az életben nem fogjuk látni egymást. Tamás tehát megalkuvásra képtelen, igazságszerető ember volt, kiváló tanító, aki a tanítása szellemében élt. A saját életével mutatott példát arról, milyennek kell lenni. Szelíd természete révén azonban tudott békét is kötni – igaz, vitatkozni talán még jobban szeretett. Gyerekkorunkban sokszor csak a vita kedvéért csinálta, amivel engem teljesen kikészített. Mivel az élet elválasztott minket, nemigen állt módunkban hatni egymásra. Mások mégis azt mondják, hasonlítunk. Ez abban a tekintetben biztosan igaz, hogy bár nem értettünk egyet mindenben, tiszteltük egymás véleményét. Nincs nap, amikor ne jutna az eszembe.”

Rados Virág

2015. tavasz-nyár 10. oldal

Kultúra Polgár Ernő válogatott írások Isten madárkái „Isten madárkái” címmel jelent meg néhány hónapja, egy válogatott írásait tartalmazó kötet abból az alkalomból is, hogy a 60 éves író 2014-ben Radnóti-díjas lett. Ebből közlünk egy részletet.

Monológ Sokan várakoztunk a házi orvos rendelőjének várótermében, amikor görbebotjára támaszkodva egy idős hölgy lépett be. Az egyik padon sikerült neki még helyet szorítani, hálás volt érte, s mielőtt helyet foglalt volna, megpróbálta levetni télikabátját, aminek stílusa, a gyapjú anyaga, színe, szabása és prémgallérja a réges-rég letűnt ötvenes éveket juttatta eszembe. Gyermekkorom szereplői elevenen élnek az emlékezetemben, s ők hasonlóképpen öltözködtek. A súlyos és meleg kabátot lesegítették róla. – Jaj! Jaj! Jaj! Köszönöm! – a hölgy kifújta a levegőt és leült. Nyolcvan fölött lehet, gondoltam, s a földi léttől már elbúcsúzott, nyolcvanhárom éves koráig aktív és erős, közben mégis „vagonszindrómában” szenvedett apám jutott eszembe. A görbebotját maga előtt tartó, kezeit azon pihentető hölgy mély lélegzeteket vett, s maga elé meredve beszélt, beszélt, beszélt... Szavait, mondatait lassan, kulturáltan, pontosan és választékosan illesztette egymáshoz. Csend lett. Egyre mélyebb és feszültebb csend. A harmadik emeleten lakunk!... Nincs lift! Lassan jövök lefelé... Fölfelé sokszor fél óra is kell!... Az az ember gonosz! Nem szeret bennünket!... Egy ideig jött utánam... aztán rám kiabált... Büdös k… Mikor döglesz meg már?... És kikerült... megelőzött... vis�szanézett, csak úgy villogtak a szemei, s akkor mondta... Vén sz..! Miattatok üres a nyugdíjkassza!... Elpusztíthatatlanok vagytok!... Nem tehetek róla!... Lassan tudok csak menni!... Érszűkületem van... Gyógyíthatatlan!... Nyolcvanhat éves vagyok... a fiam az egyetlen vigaszom... Hétvégeken mindig eljön... s azzal vigasztal... Mama, nem biztos, hogy tudja, hogy zsidó vagy!... Mert a fiam – ahol csak tudja – letagadja, hogy zsidó... A házban sok gonosz ember lakik... Ő is, aki bánt... Tüntetésekre jár!... Felismertem a televízióban... A házban szűk a lépcsőház... liftet építeni nem lehet...

Falon kívülre szerelt lift pedig nagyon drága lenne ... A ház eredetileg kétemeletes volt ... de a háború alatt bombatalálat érte... s a felszabadulás után... amikor az élet újra elindult... és elő lehetett jönni a pincékből... a házat elkezdték újjáépíteni... és ráépítettek még két emeletet... s akkor kerültünk mi a harmadik emeletre... de a háború előtt a másodikon laktunk... A trianoni döntés után Erdélyből menekültünk Budapestre... nevünket mi már akkor magyarosítottuk... Nagybátyám, aki ügyes és gazdag ember volt... keresztény anyakönyvi iratokat szerzett... - Mintha apám történetét hallanám! – gondoltam. S ilyen drámaian felépített és előadott monológot ritkán hall az ember még színházban is! – Édesanyám a nevét Reichről Gazdagra változtatta... A reich német szó és gazdag a jelentése... Így menekültünk meg az életveszélytől... A pincében laktunk... de a zsidó férfiakat kön�nyű felismerni... körül vannak metélve... Apám gyakran visszament a lakásba... nehogy meglássák... meg azért is, hogy becsukja az ablakokat... Amikor légiriadó volt, az ablakokat ki kellett nyitni és rohanni le a pincébe... Nagyon szerette anyámat... s hogy a mama bombázás után ne fázzon a lakásban... mindig hamarább felment, és amikor éppen a hálószobában csukta be az ablakot... s házat bombatalálat érte... ...apámat anyám holtan fekve találta az ablak előtt... Én apámra ütöttem, ő is magas kort élt volna meg... Erős ember volt... Én nem voltam velük... féltem a bombázástól... Hallottam, hogy a németek... minden menekülőt felvesznek a Székesfehérvárra menő úton... Ott álltam... egy teherautó megállt... tele volt sebesült német katonával... A szívem úgy zakatolt, hogy majdnem kiugrott a helyéről... Megkérdeztem tőlük németül, hogy elvisznek-e?... Nem vittek el, mert egy közeli német katonai kórházba igyekeztek... Vártam tovább az út szélén... Nemsokára egy másik német teherautó állt meg, azt mondták... Wir fahren nach Weiβburg... Ami Fehérvár!... S felvettek... Egész úton úgy hallgattam, mint a sír... Szerencsére ők sem kérdeztek tőlem semmit... Fáradtak voltak... többen aludtak... Székesfehérváron cselédlány lettem... először egy gonosz asszonynál... de aztán a piacon megismerkedtem Bábel Izabellával... egy svájci asszonnyal... akinek az ura katona volt... Ő vett át engem, s alkalmazott... De hamarosan rájött, hogy zsidó vagyok... s nem árult el... Szeretett engem... Jó volt nekem nála... Az ura nem jött haza... ő sem élt sokáig a háború után... Amíg tudtam, egész életében jártam a sírjához... Olyan jó rágondolni! – Ezt a nevet el kell majd küldeni a Yad Vashem Intézetnek! – mondtam a hölgynek, de nem folytattam, mert én kerültem sorra, s beléptem a rendelőbe. Az orvos látta rajtam, hogy meg vagyok rendülve, meg is kérdezte, mi a baj. Gyógyszert írattam, a recepteket a nővér kinyomtatta, már csak az orvosnak kellett azokat aláírni. Ezért kérdezte meg, hogy mi a baj. Elmondtam. S megígérte, hogy legközelebb, amikor találkozik a hölgy fiával, leírja a székesfehérvári asszony nevét és adatait, elküldi Izraelbe, hogy ezt a nevet beírják az „Igazak Könyvébe”.

Polgár Ernő író

2015. tavasz-nyár 11. oldal

Kultúra Spánn Gábor Vasárnap - páholyban

Van a Dohány utcai templomkörzetnek egy ígéretes kezdeményezése. Vasárnap délutánonként a Szépírók Társaságával összefogva indítottak egy beszélgetés sorozatot Kulturális Páholy címmel. Miközben a soros előadásra indultam azon a téli vasárnapon, akaratlanul felötlött bennem a gondolat, hogy csendben –talán túlzott csendben is- ebben a mi kis patriarchális világunkban az irodalmi életben kezdik átvenni a vezető szerepet a női írók. Ha csak telefonkönyvszerűen végignézzük a legnépszerűbb neveket, sikerlistás fiatal, szép és tehetséges hölgyekkel találkozunk. Kemény Lili, Erdős Virág, Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina. Miközben néhány évvel ezelőtt még Molnár Éva Vavyan Fable írói álnéven próbált betörni a krimi irodalom férfiak uralta piacára, a mai könyvesboltokban alanyi jogon és névvel arat sikereket Baráth Katalin vagy már első könyvével is Szvoren Edina. Ebbe a sorba illik Rados Virág, aki amolyan „mindenevő” újságíró, írónő és ezen a vasárnapon Frölich Róbert főrabbi beszélgetőtársa. A kora délutáni időpont ellenére számomra meglepően sokan voltak kíváncsiak erre a talk showra. A Goldmark termet amolyan irodalmi kávéházzá alakítva a fehér abroszos asztaloknál elhelyezkedők kávé, tea, üdítők és sütemény mellett lehettek tanúi egy nagyon kellemes csevegésnek, ami lassan, észrevétlenül csúszott át jó értelembe vett irodalmi viviszekcióba. Egy nagyon bölcs és idős református lelkész azt mondta nekem egyszer: Fiam, jól jegyezze meg! Aki a lelkipásztorával és a bőrgyógyászával nem őszinte, az nagyon buta ember. Ez a bon-mot kísértett, amikor leült egymás mellé „a lelkipásztor” és az írónő. Engem különös szakmai kíváncsiság gyötört, hogy miként csinál interjút egy zsidó rabbi, aki hivatásából eredően legtöbbször égre vetett tekintettel találkozik világi gondokkal, egy két lábbal a földön járó, vonzó, attraktív írónővel. Kerülve az udvariassági köröket, Frölich in medias res nem félt feltenni a mástól talán kínosnak hangzó, tőle teljesen természetes kérdést: könnyen született-e meg Rados első kirobbanó sikert hozó könyve, a Bipoláris, ami egy olyan, lassan népbetegséggé alakuló nyavalyáról szól irodalmi nyelven, amiben a fél ország szenved, és szinte az egész ország tagad. Rados kedvesen, szellemesen elmondta a könyv születésének történetét és egyben érintette azt a gigászi küzdelmet is, amivel ő kijött megírt betegségéből, ami akárhonnan nézzük diagnózisában egy elmebaj. Nekem –talán magányosan a terembenKarinthy Utazás a koponyám körül c. majd’ évszázaddal ezelőtt megírt önvallomása jutott eszembe. Beszélt arról az írónő, hogy a regényírás nagyon magányos műfaj. Amikor ő dolgozik, számára megszűnik a külvilág, és abból eredően, hogy újságíróként munkahelyein megszokta, hogy körülötte kisebb tömeg telefonál, ordibál, szitkozódik vagy veri az írógépet, őt semmi nem zavarja, kizárólag a gépzene. Éppen ezért rádiót vagy televíziót írás közben a környezetében bekapcsolva nem visel el. Őszintén elmondta, hogy volt egy igen termékeny korszaka, amikor szinte szülte a könyveket, most úgy érzi, hogy kissé „lemerültek az akkumulátorai” és a feltöltődés, erőgyűjtés időszakát éli.

Mivel az őt faggató riporterré lényegült főrabbi nekiszegezte a kérdést, hogy mikorra várható újabb Rados-regény, óvatosan annyit mondott: néhány fejezete, alapötlete már megvan, a mostani szünete nem jelent alkotói válságot, de anélkül az adrenalin löket nélkül, ami őt a számítógép elé kergeti termékeny időszakában, kötelességszerűen nem tud írni. Ez persze nem jelenti azt, hogy abbahagyta az újságírást, cikkeivel, a hétköznapok apró hordalékával találkozhat az olvasó a Vasárnapi hírek, az Új Élet, sőt az utóbbi időben már a Hegedűs Gyula utcai körzet lapjában is. Meglepetést okozott a kissé szégyenlősen, de őszintén adott válasza a sztereotip kérdésre, hogy ő maga szabadidejében mit olvas szívesen. Különös örömet okozott nekem ízlésbeli hasonlóságunk. Rados Virág tudniillik bejelentette, hogy amikor az újságíró, a feleség vagy a háziasszony éppen ráér, legszívesebben krimit olvas, abból is Harlan Coben vagy Jeff Abbot könyveit. A beszélgetés végén Frölich lehetőséget kínált a hallgatóknak kérdezni az írónőt. Egyetlen praktikus kérdés hangzott el: Legközelebb mikor és hol dedikál, mert a kedves rajongója ugyan birtokolja valamennyi regényét, de ide elfelejtett belőlük elhozni… A délutánt színesítette zenei élmény is, a beszélgetés előtt és után Király Miklós operaénekes Neumark Zoltán kíséretével először liturgiai zsidó dalokat, majd népszerű basszus áriákat énekelt kiváló minőségben. Miután kiléptem a lehangoló esőbe, még az elhangzottak hatása alatt felidéztem újra az általam ismert mai magyar nőnemű írókat és ha lett volna kinek, teljes jogú olvasóként odakiáltottam volna: virágozzék minden Virág!

Spánn Gábor

2015. tavasz-nyár

Kultúra A Goldmark Kórus 45. hangversenye A remény, a sors és a derű dalai Egy bő emberöltővel ezelőtt alakult meg a Goldmark Kórus, amely azóta az egész világot bejárta. Egyedi repertoárjukkal a zsidó zenei kultúra különleges darabjait őrzik. Fennállásuk 45. évfordulóján adott hangversenyükön egyedülálló repertoárjukból adtak ízelítőt. „Míg zeng a dal, ne félj, míg zeng a dal, remélj! A zengő szív vidul, és ránk mosolyog az Úr.” Ádám Emil szerzeménye, amelyet 1941ben, Kardos László versére komponált, héberül, majd magyarul csendül fel. Találó kezdet a 45. jubileumi koncerthez – tömör és stílszerű ars poeticája a híres karnagynak és az általa alapított Goldmark Kórusnak, amely most közönségével együtt az újlipótvárosi Fischer Annie Zeneiskolában ünnepel. Ádám Emil és Scheiber Sándor összefogásával 1969-ben született meg a kórus, amelyről mindkét neves egyéniség úgy gondolta, jó újrakezdés lehet a zsidó élethez. Találkozópont és zenei műhely, amely egyszerre szerez örömet tagjainak és hallgatóinak. A zeneiskola előcsarnokában látható fényképes kiállítás tanúsítja, a kórus csaknem fél évszázad alatt bejárta az egész világot. Felléptek Magyarország számos pontján, a budapesti Zeneakadémiától a keszthelyi Festetics-kastélyig, Székesfehérvártól Szegedig, Kiskunhalastól Szolnokig. Eljutottak Hannoverbe, Genfbe, Izraelbe. Ádám Mária karnagy szerint az amatőr kórus sikerének titka a színvonalas előadás mellett azoknak a daraboknak a sora, amelyeket ez egész világon szinte csak ők énekelnek. A zsidó zenei kultúra kincseit: zsoltárokat, hászid dalokat, a jiddis népzene és a magyar nyelvű zsidó népdal világának gyöngyszemeit. A gazdag repertoárból adott ízelítőt a Goldmark Kórus november 23-án, 45 évvel és egy nappal azután, hogy a hatvanas évek végén megalakultak. A pódiumon Szécsi József, az OR-ZSE tanára, egyben a kórus tagja mondott ünnepi köszöntőt. Salamon palotáját idézte meg, azt a csodás épületet, amelynek ékes tetőzetét egykor 45 oszlop tartotta. Ez a 45 oszlop az eltelt 45 év szimbóluma – akárcsak a Tóra 45. fejezetének sorai, amelyekben József így szól testvéreihez: „Nem a ti elhatározásotok, hanem Istennek akarata küldött engem ide.” Szép jelképe az összetartozásnak az életben és az Örökkévaló színe előtt. Arra a civil összefogásra is nagyszerűen rímel, amelyről a konferanszié beszélt: a Goldmark Kórus hangversenyét a XIII. kerületi önkormányzat, a Fischer Annie Zeneiskola és a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga körzete támogatta. A következő dal Goldenberg kántorkomponista feldolgozásában a Háskevénu, amelyben a zsidó ember hálát mond Istennek az eltelt napért. Mintha a kórus is hálát mondana az eltelt hosszú esztendőkért. Majd az élet fájáról szóló ima hangzik el Mózes V. könyvéből. Az élet fája nem más, mint a Tóra, azoknak, akik híven megőrzik azt. Fekete László főkántor bársonyos basszusa simogatóan zeng, körbeöleli a hallgatókat.

Goldmark Solemnis Coronationis Missa Festmény kb. a XVII. századból

S nem maradhat ki a megrázó 130. zsoltár: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” A zsidó Újév utáni tíz nap alatt, a bűnbánat, a megtérés idején a hívők minden sort elismételnek az előimádkozót követően; a kórusmű ezt az imabeszédet imitálja. A feldolgozást Ádám Emil a szülei emlékének ajánlotta. A műsor első részét a 150. zsoltár zárja. Luis Lewandowszki dolgozta fel, az első olyan zsinagóga kántora, ahol már orgonát is használtak. A 19. századi német imaházak dallamvilága kel életre. Később, a szünet után az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára való emlékezéssel folytatódik a történelmi kirándulás a zsidó muzsikába. A Zsidó katonaballada című mű az elesett hősök emlékére csendül fel, akik magukat Mózes-hitű magyaroknak vallva áldozták életüket hazájukért. Király László zeneszerző a mű komponistája, kórustagként szintén együtt énekel a férfiakkal. A következő ének, a hagyomány szerint a varsói gettó dala, de valójában már előbb, 1938-ban keletkezett jiddisül. Dal az égő városról. „Ég testvérek, ég a mi városunk, oltsátok a tüzet.” Ádám Emil feldolgozásában a kórus és Fekete László szólója komor drámaisággal idézi fel a gaztettektől szenvedő zsidók sorsát. Mendelssohn két dala hozza el a feloldást – Cser Erzsébet szopránja hallatán a lélegzet is elakad. Mintha egy pacsirta dalolna, egyre csak ismételve az oly kedves szót: „Jeruzsálem”. A magyar nyelvű zsidó népdalok a kórus repertoárjának ritka kincsei – ezeket egészen biztosan nem énekli más, csak Ádám Mária csapata. Többek között a zeneszerző, Király László jóvoltából, aki nagy szeretettel dolgozta át kórusművé a különleges darabokat. Az aranytollát vesztett páva a Szentföld utáni vágyakozást szimbolizálja: Anya-lánya párbeszédben a leány a zsidóságot, az óhajtott vőlegény szintén a Szentföldet jelképezi. Kedves és leleményes zenei megoldás, hogy az anyahangra az egész alt szólam felelget, érzékeltetve oly sokak buzgó kívánságát. A Ha a rabbi... kezdetű dal még derűsebbre varázsolja a már oldott légkört. A hászid népdalkincs feltárása és megőrzése szintén Ádám Emil nagy törekvése volt. A rebbe iránti érzelmeket kifejező dalok úgy fűszerezik a műsort, mint ahogy az életszeretetet hirdető hászidizmus és zenei világ az egész zsidó kultúrát. Tóth Emil, az OR-ZSE zsinagógájának főkántora érkezik a színpadra. Negyvenhárom éve tagja a kórusnak. Nagy örömmel köszönti a közönséget és a szívének oly kedves énekestársakat. Biztos benne, mondja, hogy az áldott emlékű Ádám Emil karnagy a koncertet és most őt hallja ott valahol a magasságokban. Tóth Emil mindent belead a magával hozott meglepetés-műbe: a péntek esti istentisztelet utolsó kántorszámát mutatja be, a borra való áldást. Szárnyal, kanyarog a virtuóz tenor, megremegteti a szíveket. A rab zsidók dala Verdi Nabuccójából a kórus nyitottságát reprezentálja, amellyel világi műzenei darabokat is befogad a repertoárjába. Befejezésül Ádám Mária a pódiumra hívja a közönségből azokat, akik valaha kórustagok voltak. Velük együtt éneklik a Hámávdilt, azt a művet, amelyet vezényelve Ádám Emil a színpadtól búcsúzott. A cím a szombat-búcsúztató ima első szava. Az ének megidézi a karnagy személyiségét, aki munkájával oly maradandót alkotott. És persze van ráadás is: a 133. zsoltár, ugyancsak Ádám-adaptáció. A közösen eltöltött este élményét a hallgató ezzel a dallammal viheti haza: „Íme, mily jó és mily kedves, ha a testvérek együtt vannak.”

2015. tavasz-nyár

Körzetünk hírei Körzetünkben az elmúlt hónapokban jelentős – többségében örömteli - események történtek. Ezek közül felsoroljuk a legfontosabbakat: Brit Milá/Brisz Két brisznek (brit milának) örülhettünk: Áron és Hilá fiát Maor Menasét valamint Matan Daniel és Adina fiát Mor Gabrielt felvettük Ábraham szövetségébe. Gratulálunk mindkét családnak és jó egészséget, sok örömet kívánunk az újszülötteknek. Körzeti választások 2015. február 8-án választásokat tartottak a Hegedüs Gyula utcai körzetben, amelynek során a közösség tagjai megválasztották a körzet előljáróságát, a küldötteket, akik a BZSH közgyűlésében képviselik a következő években a közösséget. Elnök:: Müncz László Elöljáróság BZSH-küldöttek Balog János* Benedek István Gábor Benedek István Gábor Batiasvili Malhaz  - hitéleti elöljáró  Davidovics László Fülőp István dr. Frischmann Edgár - pénzügyi felügyelő Galambos András dr.Héber Gábor Fülöp István - műszaki elöljáró dr. Háberman Zoltán* dr.Lőwy Tíbor dr.Héber Gábor dr. Várnai György Klein Ervin Singer Andrásné- nőcsoport vezetője Wágner Tamás Kőnig Tamás Müncz László Mindkét testületnek tisztségéből adódóan tagja a közösség vallási vezetője: Pichler György* dr. Schőner Alfréd főrabbi. dr.Rónai Tamás* Singer Andrásné Központi jelölő bizottsági tag: Flamm János Gratulálunk az előljáróság megválasztott tagjainak, valamint a megválasztott küldötteknek. (Csillaggal jelöltük az első ízben megválasztottakat, az alábbiakban röviden bemutatjuk őket.) Balog János: 1949-ben született, Budapesten. A Kertészeti Egyetemen diplomázott. Pályáját az iparban kezdte, de karrierje legnagyobb részét kereskedelmi munkával töltötte. Elsősorban élő-, mű- és selyemvirágokat forgalmazott. Nős, egy fia és két unokája van. Hagyománytisztelő neológ zsidónak tartja magát. dr.Hábermann Zoltán: 1967-ben született. Jelenleg az OR-ZSE Szociális Munka és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője. Emellett az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszékének oktatója. Pichler György: 1947-ben született, Budapesten. Vállalkozóként tevékenykedett, jelenleg nyugdíjas. Nős, egy lánya, három unokája van. dr.Rónai Tamás: A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett tanári és történészi, majd az ELTÉ-n szakinformatikusi diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott a kenti (USA) egyetemen, ahol könyvtári informatikus végzettséget szerzett. Munkahelyei: Parlamenti Könyvtár, Országos Széchenyi könyvtár, Központi Statisztikai Hivatal. Jelenleg: nyugalmazott kormányfőtanácsos, a Wallenberg Egyesület elnökségi tagja. Nős, felesége a Goldmark kórus karnagya. Felújítások Az első emeleti un. kultúrtermet, amely a hétköznapokon helyet biztosít az idősek klubjának, a Budapesti Zsidó Hitközség anyagi támogatásával felújítottuk. Megújult a konyhai berendezések jelentős része, amely a heti kidusok és a szombati ebédek megrendezése szempontjából bír nagy jelentőséggel. A nagy zsinagóga fűtési rendszere is részlegesen megújításra került. A kazánon kívül a radiátorok felét kicserélték nagyobb hatásfokúra. Ez azonban még nem teszi lehetővé, hogy a leghidegebb téli napokon a sabeszi imádkozásokat a nagy zsinagógában tartsuk. Ennek elsősorban a tető szigetelésének hiánya az oka. Ez a munkálat a 2015ös BZSH költségtervben szerepel. A nagy zsinagógában többször kellett a beázások miatt helyreállítási munkákat végezni. Ehhez jelentős anyagi támogatást nyújtott a XIII. kerületi Önkormányzat. Így a beázásokat sikerült megszüntetni. A frigyszekrény (áron kódes) is teljes egészében megújult. Ennek teljes költségét egy kerületi vállalkozó adományából fedeztük. Megújult a nagy zsinagóga végében lévő mártír emlékmű. Új létesítmények Új, sárgaréz hanukkiát kapott a közösség az egyik – magát megnevezni nem kívánó – család adományaként. A mártír emlékműhöz kapcsolódóan egy emlékfal létesült, amelyen 54 emlékmécsest létesítettünk dr. Balázs Pál adományából az elhunyt nevének feltüntetésével. A körzet előljárósága döntésének megfelelően ezeket egyenként húszezer forint megfizetése ellenében egy-egy családnak átadtuk. Vállaltuk, hogy a család valamely elhunytjának halálozási évfordulóján az elektromos mécsest meggyújtjuk és kaddist mondunk a tiszteletére. A befolyt összegből újabb emléktábla létesítése van folyamatban. A körzet és az annak munkáját támogató alapítvány közös beruházásaként új, elsősorban zsidó szerzőktől származó és zsidó tárgyú könyvek vásárlásával – a már meglévő könyvek felhasználásával – valamint nagy méretű üveges könyvszekrény elkészíttetésével könyvtár létesült. Vásároltunk új bibliákat és talmud tanulásra alkalmas könyveket is. Közeli jövőbeni terveink Folyamatosan bővíteni kívánjuk a könyvtárat. Igény szerint újabb emlékfalakat létesítünk. Folytatni kívánjuk a konyhai berendezések megújítását. Új létesítményként üvegmozaikokon ábrázolni kívánjuk a 12 törzset. Ennek első darabja elkészült és a művész, Sarlós Ilona ajándékaként felszerelésre került. A felsorolt- és további elképzelések megvalósításához örömmel vesszük hittestvéreink pénzbeli felajánlásait. A Zsinagóga vallási, kulturális, oktatási és szociális céljait támogató alapítványunknak az OTP-nél vezetett számlaszáma: 11713005-20607867, a BZSH Hegedüs Gyula utcai Zsinagógájáé 11707024-20405287

2015 tavasz-nyár 5775

Kultúra

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár integrációjának és megújulásának feladatai, tervei

A Magyar Zsidó Múzeum és a Magyar Zsidó Levéltár 2014 novemberétől újra közös irányítás és közös szakmai program alapján működik. Ez azt is jelenti, hogy egyesítjük mindazokat a szakmai és közönségkapcsolati feladatokat, melyeket eddig külön-külön, esetleges együttműködési-összehangolási lehetőségekkel oldottunk meg. A levéltár a 2010-2012 során elvégzett fejlesztéseknek (Goldmark terem felújítása, látványraktár, modern kutatóterem kialakítása, oktatási program kidolgozása, stb.) jelenleg jobb állapotban van, a múzeumi fejlesztések viszont elmaradtak ebben az időszakban. A Múzeum az ország egyik leglátogatottabb muzeális intézménye, míg a levéltár elsősorban a helyi zsidó közösség identitásépítésében, történeti tudatosságának fejlesztésében volt erősebb. Az elkövetkező években ezért az a cél, hogy a múzeumi feladatokat és a látogatóknak szóló kiállításokat, programokat igyekszünk a már meglévő, a levéltárban bevezetett módon korszerűsíteni, és egységes rendszer szerint kommunikálni a közönségnek. Szeretnénk, ha a múzeum nemcsak a nagyszámú külföldi látogatónak, hanem a budapesti, magyarországi közönségnek is fontos, rendszeresen látogatott intézményévé válhatna. Ennek érdekében sürgős és fontos feladataink vannak. A Múzeum és Levéltár gyűjteményének levéltári része jelenleg is online elérhető, kereshető, egy kisebb, digitalizált része az Europeana portálon keresztül részévé vált a közös európai kulturális örökségnek. www.europeana.eu és a www.judaica-europeana. eu. 2015-ben szeretnénk a múzeum teljes gyűjteményét is digitalizálni, és közös, kereshető adatbázisban mindenki számára online elérhetővé tenni. Ehhez meg kell újítani a gyűjteményi nyilvántartást, felkutatni a ma még hiányzó információkat a tárgyakról, és mindenki számára érthető, használható leírásokat készíteni a tárgyak mellé. A digitalizált tartalom alapján online virtuális kiállításokat is tervezünk. A gyűjtemény feldolgozásával, revíziójával párhuzamosan ki kell alakítani azt a raktári rendszert is, ami a jelenleginél biztonságosabb, a számunkra kincset érő műtárgyak számára megfelelő körülményeket biztosít úgy, hogy a tárgyak ne egy elzárt raktár mélyén, hanem a közönség számára is hozzáférhetően, tanulmányozhatóan legyenek megőrizhetőek.

Kiadja a Hegedűs Gyula utcai körzet

Szakmai-szellemi elavultsága mellett komoly probléma, hogy fizikailag is nagyon lelakottá vált, mára már nem biztosítja a műtárgyak biztonságos bemutatását sem. Megújítása során arra törekszünk, hogy a több száz éves tárgyak korszerű, zsidó hagyományban gyökerező interpretációja segítségével a mai zsidó életre is reflektáljon, reálisan mutathassa be a 21. századi magyarországi zsidó közösség önképét. Ehhez a hagyományos múzeumi módszerek mellett a digitális eszközöket is használni fogjuk – hasonlóan, amint azt a levéltári kiállításokban (Itt lakott Rosenthal, látványraktári kiállítás) már bevezettünk. Mivel ez a kiállítás az ország egyik leglátogatottabb múzeumában van, ezért tereiben állandóan nagy a zsúfoltság, ami már-már a látogatói élmény rovására mehet, ezért a kiállítást úgy bővítjük, hogy összekapcsoljuk vele a második emeleti párhuzamos kiállítóteret, így megduplázhatjuk a rendelkezésre álló teret. A kiállításokba integrálni fogjuk mindazt a tudást, információt, melyeket a levéltár gyűjteményeinek feldolgozása során szerzünk. Ezek közül ebben az évben az önkéntesek munkájával készülő „25 év” projekt kap nagyobb szerepet, melyben a rendszerváltás óta eltelt időszak zsidó eseménytörténetét dolgozzuk fel. A közeljövőben tervezzük a zsidó műemlékek nyilvántartásának elkészítését és online publikálását is. Nagyon fontosnak érezzük, hogy ezekben a munkafolyamatokban nemcsak a múzeum és a levéltár munkatársai, hanem önkéntesek is részt vesznek, s a közeljövőben nagyobb szerepet szánunk nekik a kiállítások bemutatása, a közönséggel való kommunikáció terén is. A múzeumi-levéltári megújuló munkafolyamatokról rendszeresen tájékoztatást adunk, melyben fontos szerepet kap a múzeum megújuló arculata és honlapja www.milev.hu. Itt rendszeresen bemutatjuk majd a készülő kiállításokat csakúgy, mint a rendszeresre tervezett egyéb múzeumi eseményeket. Toronyi Zsuzsanna a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója

Felelős kiadó: Müncz László

A nyomtatott kiadvány szent szövegeket tartalmaz, kérjük ne dobja ki. É Telefon és fax +061.340.5085

Szerkesztő: dr. Várnai György

ÈMobil +0630.644.9083

http://hegedus.bzsh.hu/web/

[email protected]

design by

Barta Gastro&Graphic Design Studio™ http://hunchefmiklos.neoweb.hu

[email protected]

È+0620.221.4798