Javaslat a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére
Ózd, 2014. június 26.
Előterjesztő: Előkészítő:
Alpolgármester Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály Köznevelési Csoport
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 83. § (2) bekezdés d.) pontja szerint a fenntartó meghatározza az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számát. Ózd város óvodáiban 2014. május 7-8-9-én lezajlott az óvodai beiratkozás. A szülők az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermeküket (5 éves gyermekek) kötelesek voltak ezeken a napokon beíratni, ugyanakkor a 3, illetve 4 évesek számára az Nkt. 49. § (1) bek. szerint a szülő bármikor kérheti az óvodai felvételt. A gyermekek felvétele szabad férőhely esetén folyamatos. A 2013. novemberében elfogadott, a Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CCIII. tv. 24.§ (4) bekezdése a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelés bevezetésének az Nkt. szerinti hatálybalépését 2014. 09.01-ről 2015.09.01-re módosította. A nevelési év előkészítésének 2014. május 10-i adatait az előterjesztés 1. melléklete mutatja be. Óvodáinkban 1285 férőhelyre eddig 1127 gyermeket írattak be szüleik. Az intézmények sok éves tapasztalatai és jelen információi szerint a nevelési év megkezdéséig további 141 gyermek érkezésére lehet számítani, akik felvétele 98,7 %-os feltöltöttséget jelent majd. 66 gyermek előjegyzését kérték a szülők, ők a nevelési év közben töltik be a 3. életévüket, felvételükre szabad férőhely esetén kerülhet sor. A Nemzetőr Úti Tagóvodában az ÉMOP-4.3.1/A-11 pályázati forrásból 3 csoportszoba bővítés történt, a férőhelyek száma 60-nal, a csoportok száma 3-mal
növekedett. (A 3 új csoport 3x25 férőhelyet biztosít, a jelenlegi 6 csoportszobából a 3 volt bölcsődei csoportszoba „valódi” befogadóképessége 3x20 fő, így az intézmény tényleges férőhelyszáma a bővítés után: 210 fő.) Ózd Városban 53 óvodai csoport indítása indokolt, az egy csoportra jutó gyermekek száma várhatóan 23,9 fő. A tárgyi és személyi feltételrendszer jó szakmai szinten adott. A Somsályi Tagóvodában „kirívóan” magas a feltöltöttség, a 3 éves kötelező óvodáztatás belépésével a csoportbővítés várhatóan elkerülhetetlen lesz az intézményben. A tárgyi feltételrendszer és a kihasználtsági mutatószámok biztosítják a 35 gyermek felvételét. (A szülők ragaszkodnak az óvodához, átirányításuk nem megoldható, az óvodapedagógusok bevállalják a kihívást.) A 2014. január 1-jétől hatályos Nkt. 25.§ (7) bekezdése szerint a fenntartó engedélyével az óvodai csoportra megállapított maximális létszám (25 fő) a nevelési év indításakor legfeljebb 20 %-kal átléphető. Óvodáink kihasználtsága több éves tapasztalat alapján 80 %-os. A maximális csoportlétszám 20 %-kal történő átlépésének engedélyezése ezért szakmailag indokolt és megoldható, oktatásszervezési okokból és a szülői igények kielégítése, valamint az elutasítások elkerülése céljából az alábbiak szerint javasolt: Az Alkotmány Úti Tagóvoda 1 nagycsoportjában A Mogyorósvölgyi Óvoda nagycsoportjában és a középső csoportjában Az Újváros Téri Óvoda 1 középső és 1 életkorban vegyes összetételű csoportjában Az Árpád Vezér Úti Tagóvoda 1 életkorban vegyes összetételű csoportjában
A Petőfi Úti Óvoda 1 életkorban vegyes összetételű csoportjában A Damjanich Úti Tagóvoda 1 csoportjában A Csépányi Tagóvoda 1 életkorban vegyes összetételű csoportjában A Somsályi Tagóvoda csoportjában A Bánszállási Tagóvoda csoportjában A Katona József Úti Óvoda 1 nagycsoportjában és a középső csoportjában Kérem a Képviselő-testületet a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen!
Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő – testületének ……/2014. (VI.26) határozata a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti előterjesztést megtárgyalta és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdése, valamint 25.§ (7) bekezdése alapján a következő döntést hozta: 1. A Képviselő-testület a 2014/2015-ös nevelési évben az Ózdi Városkerti Óvodákban az indítható csoportok számát és a maximális csoportlétszám túllépését az alábbiak szerint határozza meg: 1.1 1.1.1 1.2 1.2.1
Székhelyen: 3 csoport A nagycsoportban és a középső csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. Az Alkotmány Úti Tagóvodában: 4 csoport Az egyik nagycsoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi.
2. A Képviselő-testület a 2014/2015-ös nevelési évben az Ózdi Béke Telepi Óvodákban az indítható csoportok számát és a maximális csoportlétszám túllépését az alábbiak szerint határozza meg: 2.1 2.1.1
2.2 2.2.1
Székhelyen: 9 csoport 1 életkorban vegyes összetételű csoportban valamint 1 középső csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. Az Árpád Vezér Úti Tagóvodában: 4 csoport 1 életkorban vegyes összetételű csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi.
3. A Képviselő-testület a 2014/2015-ös nevelési évben az Ózdi Petőfi Úti – Csépányi Összevont Óvodában az indítható csoportok számát és a maximális csoportlétszám túllépését az alábbiak szerint határozza meg: 3.1 3.1.1 3.2 3.2.1 3.3
Székhelyen: 4 csoport 1 életkorban vegyes összetételű csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. A Damjanich Úti Tagóvodában: 2 csoport 1 csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. A Csépányi Tagóvodában: 3 csoport
3.3.1 3.4 3.4.1
1 életkorban vegyes összetételű csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. A Somsályi Tagóvodában: 1 csoport A csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi.
4. A Képviselő-testület a 2014/2015-ös nevelési évben a Sajóvárkonyi –Táblai Összevont Óvodában az indítható csoportok számát és a maximális csoportlétszám túllépését az alábbiak szerint határozza meg: 4.1 4.2 4.2.1 4.3
Székhelyen: 6 csoport A Bánszállási Tagóvodában: 1 csoport A csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. a Virág Úti Tagóvodában: 3 csoport
5. A Képviselő-testület a 2014/2015-ös nevelési évben a Városközponti Napköziotthonos Óvodában az indítható csoportok számát és a maximális csoportlétszám túllépését az alábbiak szerint határozza meg: 5.1 5.1.1 5.2 Felelős:
Székhelyen: 4 csoport 1 nagycsoportban és a középső csoportban a maximális csoportlétszám 20 %-kal történő túllépését engedélyezi. A Nemzetőr Úti Tagóvodában: 9 csoport
Intézményvezetők Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési Csoportvezető
Határidő: Értelemszerűen