2013. HÚSVÉT. X. évfolyam 2. szám

X. évfolyam 2. szám

2013. HÚSVÉT

www.pilis.reformatus.hu

Örvendező szívvel adunk hálát Istenünknek azért, hogy a Békekövet immár tizedik éve szolgálhat szellemi-lelki táplálékul gyülekezetünk tagjainak. Kérjük, a jövőben is áldja meg munkánkat, tegye termővé a cikkek szavait a lelkekben, s amint eddig is, az Ő végtelen kegyelmével segítse az egyre nehezebbé váló megjelentetést! „Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg.” Máté 27,15-26

LENNEM. Barabbás, a halálraítélt, a jogosan büntetett, aki úgy ébredt, hogy keresztre feszítik. Érdemes lenne ma átgondolni: Mire gondolhatott az a gyilkos, akit Jézus mentett meg a kereszthaláltól. Az ember, akinek a neve azt jelenti: Atya fia. Mellette pedig ott áll az, aki valóban az Atya egyszülött Fia. Barabbás a forradalmár, aki fegyverrel akarta megváltani népét, és ehhez minden eszközt bevetett, ha kellett a gyilkosságot is. Olyan ember, aki szabadságért, igazságért hajlandó vért ontani, de nem a magáét.

Nagypéntek délutánján sok ember ment fel kivégzést nézni a Golgota hegyre. Nem volt az számukra Nagypéntek, sokkal inkább a páskaünnep előestéje, mikor mindent elő kell készíteni a másnap kezdődő családi és Morva Ákos Hányszor vagyunk mi is így! Fontosak az elveink, néha hagyományos alkalomra. fontosabbak, mint az emNem készültek túl magasztosan az ünnepre. Miközben berek. Néha még azoknál is nézték a kivégzettek szenvedését, ha közelükbe értek, fontosabb, akiket a legtalán le is köpték őket, mindenfélét kiabáltak rájuk, jobban szeretünk. különösen a középsőre, Jézusra. Barabbás ezért harcolt, ha A többség biztosra vette: aki így hal meg, az méltó kellett, ölt is. Vajon hánybüntetését kapja. Hogyan lehetne az ilyen Messiás, akit szor harcolunk (szavakkal) Isten így hagy szenvedni? az igazunkért, és közben Akik másképp gondoltak rá, azok csendben voltak. másodlagossá válik, hogy Emlékeztek, hogy mit köszönhetnek annak a galileai mi történik beszélgetőtanítónak, aki visszaadta a látásukat, mozgásukat, vagy társunkkal!? meggyógyította őket ördöngősségükből. Biztosan volt Ehhez képest ott van Jézus. egy maroknyi csoport, aki tudta, hogy Ő a Megváltó, de Ő is igazságot, szabadságot most összeomlottak, szóhoz sem tudnak jutni. akar, de egészen másképp. A leírás szerint ott a római százados is, aki Jézus Először is: bűntől való szenvedése láttán kimondja, amit a keresztyén szabadságot és Istentől való igazságot. Másodszor: hitvallások csak évekkel-évtizedekkel később: Valóban tudta, hogy ez nem megy erőszakkal, csak áldozattal. Isten Fia volt. Pilátus azt hitte, az emberek majd józan fejjel gondolTehát különféle emberek, különböző gondolatokkal, kodnak. De elfelejtette, hogy nem mindig a maguk feje érzésekkel nézték a kivégzést. után mennek, és mindig voltak, lesznek, akik a saját Egy emberről azonban nem szoktunk beszélni a kereszt céljukra formálják a tömeg gondolkodását. körül, mert itt már nincs róla szó, de elképzelhető, hogy ott volt a sokaságban, és figyelte a keresztfát. Az első Nem tudjuk, hogy Barabbás megértette ezt vagy sem. megváltott ember, aki először tudott úgy nézni a Ahogy azt sem tudjuk, hogy mi lett később Barabbással, keresztre, hogy NEKEM KELLETT VOLNA OTT megtért vagy folytatta korábbi életét? De azt biztosan

2. oldal tudjuk, hogy ő volt az első megváltott ember. Ő volt az első, akit Jézus halála tett szabaddá. Mert a Megváltás megtörtént. Van, aki elfogadja. Van, aki nem érti, kigúnyolja…. Te melyik csoporthoz tartozol? A gúnyolódók csoportjához? Ma is sokan vannak… A bizonytalanokhoz? A csendben figyelők csoportjához? A megszokásban ünneplőkhöz? Akkor lesz áldott Nagypénteked, ha úgy nézel a keresztre, ahogy nézhetett Barabbás: Az ott az ÉN KERESZTEM. Én érdemeltem volna. De tudnod kell még valamit! Barabbásnak még meg kell állnia egy bíró előtt, halála után. Utoljára megkérdezi a legfőbb Bíró, Jézus Krisztus: Mit változtatott rajtad a kereszt? A Fiú szenvedése? Isten kegyelme? Egyszer pedig eljön ez a mi életünkben is. A mi ítélethirdetésünk még hátra van. Nekünk is erre kell majd felelnünk, mikor az Úr kérdez: Mit kezdtél a fiammal, azzal, aki helyetted halt meg? Mit változtatott rajtad a kereszt? Gondold ezt át! Jézus azt szenvedte el, amit neked, nekem kellett volna. Mit válaszolsz erre?

Nekem nincs más Rajtad kívül Jézus Életem forrása vagy Kézzel, lábbal, szívvel, szájjal Dicsérlek Uram. Ez a Hús-Vér templom Érted épült, Neked ég a tűz, bennt oltárainál. Ez a Hús-Vér templom Téged dicsér, Szívem minden húrja rólad muzsikál... Pintér Béla: Hús-Vér templom (ajánlom meghallgatásra)

Januárban életének 83. évében elhunyt Dr. Hegedűs Loránt református lelkész, teológus, a Dunamelléki Egyházkerület nyugalmazott püspöke

Jakab Zoltánné:

Valahogy kimaradt egy kör… … mert amikor elkezdtem ezt a munkát még nem gondoltam, hogy egyszer a „Főszerkesztő: Jakab Zoltánné” szavak mögül elő kell majd bújnom. Azt gondoltam, csendesen meg tudok húzódni a háttérben, elvégezve a feladatokat, és tevékenységemet annyi jelzi majd, hogy a Békekövet újra és újra rendben megjelenik. Nem volt tehát bemutatkozás, beköszöntő, jövőkép felvázolása, nem hangzottak el a tervek átalakítási törekvésekről, arculatváltásról, a működő részek megtartásáról. Egyszerűen átvettem a stafétát kedves elődeimtől és fejest ugrottam a mélyvízbe. Kimaradt az a bizonyos tiszteletkör, de én nem bánom, sőt pótolni sem kívánom. Ugyanis hiszem, hogy a tiszteletkör ebben a közegben szükségtelen! Szilárd meggyőződésem, hogy mi – a pilisi református gyülekezet tagjai – valóban Testvérek vagyunk. Éppen úgy, mint egy természetes család tagjai, s vajon túludvariaskodjuke magunkat a családunkban? Nem nagyon. Viszont féltő szemmel figyeljük, ha valaki időnként eltéved. Tudjuk azt is, hogy van, akire biztos támaszként számíthatunk minden időben. Van, aki tűzzel a szívében keres. Van, aki éppen „pihen”. És olyan is akad, aki egészen másként gondolkodik bizonyos kérdésekről, mint a nagytöbbség. Kedves Testvéreim! Egyforma-e mindenki nálatok otthon? Segítetek-e a rászoruló rokonotoknak, ha szükséges? Engedjétek meg, hogy Mario Jurisic szavait idézzem: „Nem szabad ítélkezni az emberek felett, szemrehányást tenni nekik, és rájuk kényszeríteni álláspontunkat.” (Mario Jurisic: A szív apostolai, Kairosz Kiadó 2001. 83. o.) A szeretetünkkel kell hatni rájuk. A szeretettel, amely Istenből fakad, s rajtunk keresztüláramolva juthat el a mi Testvéreinkhez. Látom, hogy közöttünk szeretet munkálkodik. Isten egybegyűjtő szeretete. Ez a szeretet nem kíván magyarázatokat. Elfogad és segít. Beadja a közösbe a kölcsönkapott tálentumok legjavát. Így kapom én időről időre a remekbeszabott írásokat, az elgondolkodtató cikkeket, s így jön – amikor szükség van rá – az, akinek Isten csodaszép énekhangot adott, így érkezik verset mondani az, akinek erre van hívása, így tesz tanúságot Istenkapcsolatáról az a testvér, akinek éppen ezt a feladatot jelölte ki az Úr. Megtaláljuk a magunk feladatait és elhívásait ebben a közösségben, s munkánkon Isten áldását érezve megsokszorozódik erőnk, tettvágyunk. Húsvét közeledtével kívánom, legyünk egyre biztosabbak abban, amire a mi megváltó Istenünk hív minket. Áldása, békessége záporozzék mindannyiunk életére! Amen.

3. oldal Várdai Albert: A húsvéti ünnepkör, avagy Krisztus Urunk szenvedésére, halálára és feltámadására szentelt ünnep, avagy a megváltásunkra és feltámadásunkra emlékeztetés ünnepe A húsvéti ünnepkör szorosabb értelemben, Virágvasárnaptól Húsvét második vagy harmadik napjáig tart (általában Erdélyben háromnaposak a „sátoros” ünnepek. Azért nevezzük őket sátoros ünnepnek, mert az Ószövetségben is így voltak elnevezve, Sukkhót azt jelenti sátorban lakni. Három sátoros ünnep volt, ahogy olvassuk is a 3 Mózes 23-ban. Ennek megfelelően mi is három „sátoros” ünnepet ünneplünk: a Karácsony, a Húsvét és a Pünkösd ünnepeit). A Húsvét szó, sajnos nem adja vissza azt, amit az ünnep igazán jelent, úgy ahogyan a vasárnap szó sem. Lelkipásztorunk is sokszor beszélt erről, hogy a vasárnap, igazából a vásárnaphoz kötődik, és nem ahhoz, amit a Heidelbergi Káté, - aminek most van a 450. évfordulója - nagyon szépen kifejez, Úrnapja. A Húsvét kifejezés, azt sugallja, hogy végre lehet húst enni (húshagyó kedd után, hamvazó szerdától nem fogyasztottak eleink húst). Vége egy tortúrának, végre nemcsak zöldségeket, gyenge ételeket lehet enni, hanem húst is. Na, ezt meg kell ünnepelni! Valóban ennyi lenne a Húsvét? Valóban ezt kell megünnepelni? Virágvasárnaptól kezdődik az ünnepkör, azzal a nappal, amikor Jézus, mint Király vonult be Jeruzsálembe. Milyen érdekes, hogy az emberek üdvözlik, ujjonganak körülötte, Jézus pedig sír Jeruzsálem felett. Micsoda kontraszt! A nép ünnepli, Ő pedig siratja őket. Majd jön Nagycsütörtök. Ennek az a jelentősége, hogy Jézus új szövetséget ad, az Úrvacsora szereztetésével, illetve utolsó feladatát végzi a nagy mű, a Váltság műve előtt, amiért erre a világra jött. Ezután kezdődnek meg fizikai szenvedései, Nagypénteken. Először a Gecsemáné kertjében, mikor vért verejtékezve imádkozik. Az ember, már itt is magára hagyja, hiszen a tanítványok elalusznak, elnyomja őket az álom. Egyedül szenved. Hatalmas lelki tusájában nincs segítsége, nincs támogatása. Majd megérkeznek a főpapok szolgái, Júdással az élen, elfogják, elviszik, faggatják, verik, megalázzák. Innentől kezdve, már nemcsak lelki, hanem testi szenvedései is elkezdődnek. Meghurcolják, Pilátushoz viszik, majd Heródeshez és vissza Pilátushoz. Közben verik, leköpik, emberileg teljesen összetörik, végül elítélik és meg is ölik. Húsvét vasárnapján (Feltámadás Úrnapján) feltámad, megjelenik a tanítványoknak. Nekünk, reformátusoknak, ebből az ünnepkörből, de általában is, a legnagyobb ünnepünk a Nagypéntek. Mert ezen a napon szerzett nekünk Urunk váltságot, örök életet azzal, hogy meghalt értünk, hogy elvégezte azt a feladatot, amiért jött, amit a világ teremtése előtt magára vállalt. Ez a nap is, mint minden más is keresztyén életünkben, kettősséget kell éreztessen bennünk. Egyrészt, szomorúságot és bűnbánatot, mert az én bűneim szegezték fel Megváltómat a keresztre, és mi tudatosan mondhatjuk azt, amit az akkori zsidók tudatlanul, és átokként mondtak: „az Ő vére rajtunk és a mi magzatainkon”. Másrészt pedig, örömöt és hálát, mert már nem kell a sátán szolgáinak lennünk, hanem örök életünk van, vagy lehet. A Húsvétvasárnap, ha úgy tetszik, csak „hab a tortán”, ugyanis azzal, hogy Krisztus feltámadt, egy újabb bizonyíték arra, hogy van és lesz feltámadás a mi számunkra is. Miért ünnepeljük akkor mégis az Úrnapját (Vasárnapot) és nem a pénteket? Mert katolikus őseinktől ezt örököltük, másrészt, mert az ősegyház ezt a napot (Úrnap) minden héten megünnepelte, és innentől kezdve nem a szombatnap lett a keresztyénség ünnepnapja, hanem a Vasárnap, azaz az Úrnapja.

***

Korsós Tamás:

Hát ti kinek mondotok engem? Szerintetek ki vagyok én? Egy jóságos anya különös gyermeke? Egy názáreti ács fia? Vagy egy nagy próféta, aki az Úr parancsát szólja? Egy a mesterek között, aki tanítja követőit? Talán egy rejtélyes gyógyító? Esetleg a zsidók felszabadítója a szolgaság alól? Tanítvány! Ki vagyok neked? Egy mosolygós arc? A szegények pártfogója? Nők védelmezője? Bűnösök barátja? Egy okos gondolkodó a Bibliából? Az, akiről a templomban beszélnek? Pilisi, református, gyülekezeti tag! Kinek mond a Te életed engem? Egy vasárnap délelőtti programnak? Egy érdekes gondolatnak? Hihetetlen történetek főszereplőjének? Egy hívő hobbinak? Mankónak nehéz helyzetekben? Vagy csak egy esti szent megszokásnak? Te! Kinek mondasz engem? Kinek mondasz engem Húsvétkor? Egy szürke hétköznapon? Gyászodban? Kirobbanó örömödben? Unalmas percedben? Az otthoni csendedben? A család körében? Munkahelyi székedben? Az utcán, tereken? Ki vagyok neked a véres kereszt tövében? Az üres sír mellett állva? Te vagy a KRISZTUS, az élő Isten Fia!

Gyermekeink virágvasárnapi műsora a templomunkban Kedves Testvérek! Az alkalmaink előtt-után rendelkezésetekre áll a kávégép a gyülekezeti teremben. Egy csésze friss kávé 100.- Ft. A befolyt összegből a gép árát törlesztjük. Buzdítalak, adjuk össze a készülék törlesztőrészletét. Nem kérjük ingyen! Finom kávét kaptok cserébe!

4. oldal Korsós Tiborné:

Mályi hétvége 2013. február 22én, pontosan 15 órakor elindultunk Pilisről. Az út a havazás miatt kicsit hosszabbnak tűnt, mint tavaly. Isten segítségével megérkeztünk és elfoglaltuk a szállásunkat, amely két napra az otthonunkká vált. Orbán Feri bácsi és kedvese voltak, akik engem vittek Mályiba. Odafelé a zord idő ellenére repültek a percek. Feri bácsiból – csak úgy mintha könyvet olvasott volna – jöttek a jobbnál, jobb viccek. Néhányat megosztok Veletek: A lelkész kerékpárral megy át az erdei úton. Megállítja a rendőr és kérdi: „Nem fél?” „Nem, feleli a lelkész, mert nem vagyok egyedül. A jó Isten velem van!” „Akkor meg kell, hogy büntessem, mert a kerékpár csak egyszemélyes.” Egy férfi megy át az úttesten, persze tiltott helyen. Megállítja a rendőr és kérdi: „Hova siet Uram?” A férfi így felel: „Sietek, mert algebra tanár vagyok, és nem szeretnék elkésni az óráról.” „Jó menjen, de legközelebb a zebrát használja!” A kisebb rendfokozatú rendőr kérdi a felettesét: „Mi az az algebra?” Hát kérlek az egy rendfokozat, mert van a gebra,

az algebra és a főgebra. De kanyarodjunk vissza Mályiba. Mindenki egészségben és épségben megérkezett. A közös vacsora után minden jelenlévő részt vett egy megbeszélésen, amelynek fő témája az idei centenárium volt. Tudjátok kedves testvéreim, hogy az idén lesz a mi egyházunk 100 éves? El tudjátok képzelni, hogy ez milyen szép szám? A mi régi pilisi reformátusainknak nagyon sok köszönettel és tisztelettel kell adóznunk. Méltóképpen kell megünnepelnünk ezt a kerek évfordulót. Mi – presbiterek és szolgálók – azért utaztunk el, hogy az idénre tervezett feladatokat megbeszéljük. Sok mindent sikerült is eldönteni. Főleg időpontokat és az időpontokhoz kapcsolódó feladatokat. Mindenki, aki pilisi reformátusnak érzi magát, részt kell, hogy vegyen az előkészületekben és a kivitelezésben. Van, aki a szervezésben jó, van, aki a sütés-főzésben, van, aki az írásban és sorolhatnám. Tehát mindenki a saját talentumát tegye, oda ahova kell! Szombaton, a finom közös reggeli után kiscsoportokra oszlottunk és finomítgattuk az előző napi elhatározásokat. Tudjátok meg testvérek, hogy nagyon sokat dolgoztunk! Jobbnál jobb ötletek hangoztak el. Ennek a sok feladatnak egy csokorba szedését Enci és a Gondnokunk vállalta fel. Kívánom, hogy minden Isten kegyelméből sikerüljön! Ebéd után szabad program volt, ki lehetett menni a miskolci

kocsonyafesztiválra. Volt, aki pihent. Én a fiam laptopjáról a digitális írás tudományát tanulgattam. A finom vacsora után közösen megnéztünk egy filmet, amelynek a címe: Az élet szép. Nagyon tanulságos volt. Majd borozgatás közben megbeszéltük a filmből levonható tanulságokat és az kinek miért tetszett. Gyorsan elérkezett a vasárnap - csak úgy elrepült ott az idő. Reggeli végeztével átmentünk autókkal Miskolcra a Deszkatemplomba istentiszteletre. A lelkésznő nagyon szépen és érthetően prédikált. A téma központja a „Teher alatt nő a pálma” volt. Nekünk is sok a terhünk kedves testvérek, de ha összefogunk, és egy lélekben gondolkodunk, akkor higgyétek, hogy minden sikerül. Mert ha valamin Isten áldása van, ott nem lehet baj! Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!? Elfogyasztottuk a vasárnapi ebédünket Mályiban, majd elindultunk hazafelé. A hazafelé út sokkal gyorsabb volt, mert Feri bácsi végig nótázott. Repült a kocsi Pilis felé. Megköszönöm Istennek, hogy vigyázott ránk az úton (és mindenhol). Kívánom, hogy az idei 100 éves évforduló, sikeresen zajlódjon le.

Legyen rajta áldás! ÁLDÁS BÉKESSÉG mindenkinek. Kedves Református Testvérek! Aki szeretne a templom és gyülekezeti terem takarításában részt venni, azaz szívesen vállalná ezt a szolgálatot mindannyiunk örömére, kérem, jelezze Morváné Cserna Anettnél személyesen vagy telefonon (06-30/370-69-51). Isten áldja meg a segítő kezek szolgálatát!

5. oldal

Hittel, szívből Húsvét ünnepére készülődvén mérhetetlen hálát érzek Jézusunk iránt. Élete, tettei tiszták és követendő példaként szolgálnak az embereknek. Jézus okkal született Földünkre, okkal tanította és gyarapította hitben a tanítványait és a hozzá fordulókat. Minden elesett embernek segítségére sietett tettel, jó szóval, bátorítással az Atya, a Teremtő Isten parancsainak követésére buzdításával. Jézus példát és irányt mutatott életével, tanításaiban a kereszténységnek a megingathatatlan hitéről az Atyában. Minden esetben bebizonyosodott, hogy nincsenek véletlenek. Egy-egy nehéz betegség túlélésekor, egy-egy Isten általi "meglegyintésünk után" lelkiekben meggazdagodva, más emberként születünk újjá. Ilyenkor átértékeljük életünket. A fontossági sorrendet felülbíráljuk és megváltoztatjuk. A béke, az önzetlenség, a szeretet és nem a szerzés, a család és nem a karrier, kerül az első helyre. Az irigységet, az önzést, a harácsolást életünkből örökre kitöröljük. Sokszor – a megváltoztatott értékrendet megtapasztalva – ezt és így mondták ki, éppen azok, akik előzőleg megkérdőjelezték Isten jó akaratát a lelkükben. Jézus emberként élte meg nemcsak az örömet, de az ok nélküli bántást, a gonoszságot, az ármányt. Azt, hogy ártatlanul feszítették Őt keresztre. Miattunk és értünk halt meg. Feltámadt és eredeti fizikai állapotában járt-kelt az Őt igaztalanul meggyalázók, valamint az Őt megsirató emberek között. Bízzunk abban, hogy most is bekopogtat hozzánk, engedjük a szívünkbe, az elménkbe és fogadjuk meg hittel, a hozzánk intézett igazságait. Jézus mondta ki azt, hogy az Atyához, csak rajta keresztül vezet az út. Ezért is imádkozzunk úgy, hogy Jézus nevében, az Atyának adunk hálát vagy kérünk. Jézus él és élni fog! Ott van velünk, ott van az életünkben, a nehézségek legyőzésében és örömeink megélésében. Aki meghallja és követi Őt, igaz, jó szavát, annak a szívébe örökre benne is marad. Békét és megnyugvást, vigasztalást nyújt legszörnyűbb élethelyzeteinkben. Forduljunk Hozzá hittel, szeretettel, bizalommal, mert imáink meghallgatásra és közvetítésre találnak általa az Atyához. Ámen. Gyerekkoromra emlékezve felidézem a Nagypéntekek rítusát. Hittel és szeretettel viszem-adom tovább a gyerekeimnek, barátaimnak. Reménységgel a szívemben várom és üdvözlöm a Feltámadás ünnepét. Bíztatom a körülöttem élőket, gyűjtsenek, minél több szeretetet, élményt - melyek később örömteli emlékké szelídülnek. Jómagam is így tettem... Boldogan és békével a szívemben látogattam a Feltámadás ünnepén a feldíszített, hófehér falú református templomot, megtapasztalva annak hűvösségét, csendességét és biztonságát. Az ott megkapott reményt és a szeretetet jól fel tudtam használni a mindig újra- meg újrakezdéshez. Bízva, hogy reményeink beteljesülnek. Kérjük a saját

feltámadásunkat a betegségből, szomorúságból esetleg gyászból. Ott és akkor reményt és vigaszt kapunk. Tanuljunk meg másokért és csak másodsorban magunkért imádkozni. Ismerjük fel az adás örömét és vessük el a tárgyak felhalmozását. Ismerjük fel a napi értékeinket, a megkapott egészséget, a gyerekeink sikereit, elvégzett munkánk feletti örömünket. Az őszinte barátság, a hozzánk, felénk fordulók mosolyának, szeretetének értékeit. Boldogan emlékezem és megkísérelem a mai életembe is behozni az Ünnep csendjét, rituáléját, a régen volt húsvétokat. A csak akkor, csak ünnepen használatos tányérok és poharak, a hófehér régi szőttes abrosz mind-mind megőrizte az ünnep tisztaságát, fényét. Emlékek sora idéződik fel bennem, Nagyszüleim, Édesanyám mozdulatai, az asztali áldás és az összetartozás érzése kitörölhetetlenül megmaradtak a lelkemben. Milyen, és mitől más az íze a húsvéti sonkának, tojásnak, kalácsnak - a csak ezen ünnepkor feltálalt ételeknek? De sokszor átgondoltam, az ok mi is lehet? A feltétel nélküli szeretet, a család összetartozásának érzése. Biztonság a családban, a közösségben elfoglalt helyünk, a barátaink tisztelete és egymás megbecsülése. Az ünnep rangja hitünkben, szívünkben, életünkben. De itt és most nemcsak a családról szólnék, hanem arról is, milyen fontos a közösség. Igen, a közösség. Az, hogy itt Pilisen egy gyülekezetbe tartozunk, hogy jó érzés a velünk szembe jövő reformátusnak szívből kívánni: Áldást, békességet! Igen, kívánjunk egymásnak, hittel, szívből és szeretettel nemcsak az Ünnepen, de dolgos hétköznapjainkon is. Áldást és békességet, hitet és reményt! Szívből és szeretettel! (And-i)

Virágvasárnap gyülekezetünk Úrvacsorával és szeretetvendégséggel ünnepelt az idősebb testvérekkel

6. oldal Fülöpné Böszörményi Alíz:

Jelenlét és hovatartozás– húsvéti fényben Néhány hónapja, egy vasárnap délutánra lelkészünk odavárta a gyülekezet termébe mindazokat a testvéreket, akik közösségünkben valamilyen szolgálatot vállaltak, s végeznek. Előkerestem egy régi-régi meghívót, rajta a meghívottak névsora. 2010-et írtunk akkor, már egyéves volt az Együtt a Gyükezetért Munkacsoport. Hatvanegy név. Hatvanegy szolgálatot vállaló. Közülük többen nincsenek már közöttünk. Van, aki a mennyben dicsőíti Urunkat, van, aki rég elköltözött, a fővárosba, más vidékre. Van, aki külföldön, van, aki börtönben és vannak, akik itt élnek ugyan, de már nem járnak közénk. Azért maradtunk néhányan a régi névsorból és azóta vannak új testvéreink is. Nem leltároztam, de az a hatvanegy biztosan megvan. Eljött a vasárnap délután, mosolygós, szép idővel, a vidéki vasárnap délutánok jellgzetes csendjével. Három óra. Ketten ülünk a teremben, aztán megjön a pásztor és még néhányan. Negyed négykor a programlapot gyűrögettük a kezünkben, aztán elkezdtük. Köszöntés, aztán én jövök. Azt a feladatot kaptam, hogy igei buzdítást mondjak a testvéreknek. Azt hiszem, voltunk tízen. Eszembe jutottak ama Názáreti szavai: „a kilence hol van?....“ Aki hiányzik, azt keresi az Úr. Akit Ő vár és nem jön, az hiányzik. Aki nincs ott, ahol lennie kell, az hiányzik. Akinek az üres széke fájdalmasan összeszorítja az ember szívét, az is hiányzik. Összébbhúzódunk. Furcsa érzés: mintha fázna a lelkünk. Próbálunk örülni magunknak, annak a tíznek, aki itt van, vígasztaljuk magunkat, hogy a bibliai „kettő vagy három“, az többszörösen is megvan, de valahogy nem igazán sikerül örömre derülnünk. Gondnok urunk, lelkészünk röviden összefoglalja mindazt, amit elmondott volna, ha igazán van kinek. Sokat és felelősen készültek. Készültünk. Magam, elcsöndesedésemben egy budapesti lelkipásztor prédikációjára bukkantam az interneten. Már a címe is megállított: „Mondj igent a gyülekezetre! – az elkötelezett kereszténység .“ Benne a pásztor még olvasva is érezhető tűzzel biztatja az övéit, hogy aki Krisztus hívására egyszer igent mondott, annak a megismert Krisztusra is igen kell mondania. És aki igent mondott Krisztusra, annak igent kell mondania a gyülekezetre is. Nem csak az Egyházra, nem csak a felekezetre, arra a gyülekezetre is, ahová Isten helyezte! Volt abban az írásban egy mondat, ami nagyon megragadott: „Nem elég jelen lenni, oda is kell tartozni!“ –szólt a budapesti lelkipásztor, miközben feddte mindazokat, akik úgy vélik, a vasárnapi istentiszteleti ottléttel le is tudták a kereszténységüket. Sok minden eszembe jutott. Hányszor voltam úgy „ott“ valahol, hogy a a széktől vagy a fogastól csak különböztett meg, hogy pislogtam, lélegeztem... Van az „ottlét“ és van a „jelenlét“. Már ez is több, minőségileg más, ha az ember „jelen van“, ez már valamiféle éberséget jelez! Aktív figyelmet. De jelen lenni sokféle szívvel lehet. Az igazi, az az „odatartozás“! Az a belső, mély elkötelezettség, amit a lélektan identifikációnak nevez. És van a lélektannak egy csúnya idegen szavas kifejezése: „interiorizáció“. Azt jelenti: belsővététel, belsővé válás Igazán azokhoz a dolgokhoz tudunk „odatartozni“, amelyeknek az értékeivel azonosul-

tunk, amely értékek „belsővé váltak“ a számunkra. Amelyek áthatják a gondolkodásunkat, az érzelmeinket, megnyilvánulnak a cselekedeteinkben. Az értékek belsővé válásáról talán senki nem beszélt olyan szépen és kifejezően, mint Kosztolányi, amikor a magyar nyelvről szólt: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.” Fordítsuk csak át keresztény hitvallásra: „Az a tény, hogy Krisztushoz tartozom, krisztusi lelkülettel beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, amelyhez nincsen fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.” Vajon ki tudjuk-e mondani ezt is: „Az a tény, hogy a pilisi református gyülekezethez tartozom, életem – legalábbis egyik – legnagyobb eseménye. Számomra ez az odatartozás nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben... Mert ezért a kis gyülekezetért Krisztus vérének csöppjei hullottak – és én szeretem ezt a gyülekezetet!“ Amikor ennek a kis gyülekezetnek a sorsáról, életéről, mindennapjairól kell döntenünk, megtiszteltetés, hogy rám is várnak... Arra a bizonyos összejövetelre nem kaptunk szép, míves, írásos meghívót, névre szólót. Lelkészünk bizonyára biztos volt abban, hogy aki idetartozik, felelősen, szolgáló élettel, az jön, ha az Úr asztala mellől szól a hívó szó. Mert annak a budapesti pásztori mondatnak a fordítottja is igaz: „Nem elég idetar-tozni, jelen is kell lenni.“ Talán volt, aki úgy hitte, a hívás neki nem szól. Sokaknak más dolguk akadt. Tudom, nagyon is jól tudom, hogy van, amikor a döntés nem a mi kezünkben van, vannak állapotbeli kötelességeink is, amelyek mindent felülírnak. És bizony, van, ami egyszerűen: kenyérkérdés! De mégis: Ott a helyed, ha szolgáló szívvel idetartozol... És miért fontos mindez most, a Húsvét fényében? Mert az Úr, föltámadásával nem csak egyéni sorsunknak nyitott mennyei távlatot. Az Ő teste – feltámadott teste – a közösség egésze. Emlékezzünk főpapi imájára a gyötrelmek éjjelén: „...hogy egyek legyenek, úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek ...“ Jézus számára az övéi összetartozása, egysége az egyik legfőbb érték. Vajon nekünk mit jelent így, Húsvétkor az a gyülekezet, amelyért Urunk vérét ontotta és most szüntelen imádkozik érte az Atyánál...?

7. oldal

Húsvétra kalácsot! Húsvétkor a sonka és a tojás mellől a fonott kalács sem hiányozhat az asztalról. Azok számára, akik szeretnék otthon kipróbálni az ünnepi finomság elkészítését, íme egy recept. Hozzávalók: 1 kg liszt, 2 egész tojás, 2 tojássárgája, 5 dl tej, 5 dkg élesztő, 15 dkg vaj, 20 dkg kristálycukor, 1 citrom, só Elkészítés: Az élesztőt egy kanál cukorral kevés langyos tejben elkeverjük, hozzáadunk két evőkanál lisztet, alaposan eldolgozzuk. Körülbelül fél órát langyos helyen kelni hagyjuk, majd elkeverjük a többi liszttel, az egész tojásokkal és a tojássárgákkal, a maradék tejben feloldott cukorral, csipetnyi sóval s a reszelt citromhéjjal. Dagasztani kezdjük, s a vajat apránként hozzáadva hólyagosra dolgozzuk. Letakarjuk, 3-4 órát kelesztjük. Ha duplájára kelt a tészta, három részre osztjuk, egyforma vastag, hosszúkás darabokat sodrunk belőle, majd fonatot készítünk, s abból koszorút formázunk. Kivajazott formában vagy sütőlapon ismét hagyjuk kelni még fél órát, majd a tetejét megkenjük tojással, s előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük.

Kunszery Gyula: Húsvéti fák Azon a vasárnap ujjongtak a pálmák, mert a megváltásnak messiási álmát valósulva látta Jeruzsálem népe; jött Jézus... lepleket dobtak le elébe, s lengettek fölötte büszke pálmaágat, azon a vasárnap. Akkor, csütörtökön a szelíd olajfák karcsú ágaikat lankadtan lehajtják, mert a Gecsemane -kertben gyötrelemmel vért verejtékezett egy magános ember, vére szétfolyott a fekete rögökön, akkor csütörtökön. Azon a pénteken szomorú szél susog, búsan hajladoztak bánatos cédrusok, mert fönn a Golgotán cédrusfából ácsolt kereszten függött egy véresre korbácsolt, meggyötört, megkínzott kihűlt, sápadt tetem, azon a pénteken. S a másik vasárnap úgy pirkadat tájba' kivirult a világ valamennyi fája, északi fenyőktől délszaki pálmákig mind üdén kizöldell, lombot hajt, virágzik, mert halottaiból Jézus ím feltámadt ezen a vasárnap!

Református est a

Gerje Kastély Étteremben 2013. május 25-én szombaton este 6 órától fogadjuk vendégeinket, majd a megnyitó után vacsora, tánc és tombola. Az est teljes bevételét a Református Gyülekezet javára fordítjuk! A belépőjegy ára: 2500 Ft, támogatójegy is vásárolható!

Korsós Zoltán

További információ:

Morváné Cserna Anett tel:06-30-370-69-51

Csekme Szabolcs

K o n f i r m a n d u s a i n k

Korsós Zsanett

Roik Enikő

8. oldal

Valóság vagy Illúzió? Az Ifis-konfis csendesnapon a való életről beszélgettünk, amely szemben áll a világi élettel és a virtuális valósággal is. Valamint arról volt szó, hogy mennyire hihetünk a szemünknek. Képünkön a résztvevő ifisek. Hornyai Krisztina:

Márk dráma A Márk dráma egy Angliából induló kísérlet arra, hogy amatőr színészek, gyülekezeti tagok színpadra vigyék Márk evangéliumát összesen 90 percben, 15 szereplővel, jelmezek és kellékek nélkül. Kötött szövege és szerepe Jézusnak és a farizeusoknak van, a többi 12 „színész” mindig improvizál, és hol egy olyan ember bőrébe kell bújnia, akivel Jézus csodát tesz – lássuk be, ez nem is olyan nehéz – hol pedig egy olyanéba, aki szidja és megfeszíti őt. Az is egy sajátossága, hogy háromnál több alkalommal nem adhatják elő ugyanazok a „színészek” a drámát, mert egy idő után nem a lelkükből játszanának, nem tudnák megélni az evangéliumot, annyira rutinossá válna az előadásuk. Vajon akkor hogy terjed a Márk dráma? Úgy, hogy a benne szereplők maguk is rendezőivé válnak a drámának és saját gyülekezeteikben rendezhetik meg. Ennél fogva a Márk drámát napjainkban már Európa- és Amerika-szerte megrendezik (pl. Hollandia, Franciaország, Chile), és Isten kegyelméből hozzánk, a Pilisi Református Gyülekezet tagjaihoz is elérkezhetett 2012 decemberében, 15 budapesti teológiai hallgató előadásában. Mindannyiunk számára mást jelent megelevenedni látni az evangéliumot, talán mert mindenki a saját életét látja benne. Mindenki más karakterrel, más személlyel tud azonosulni és a csodálatos az, hogy Jézus mindegyik emberi természetet megszólítja. Néha irigykedve gondolok azokra a galileai emberekre, akik látták és hallották Jézust, mert nekik könnyebb volt hinni. Ekkor azonban felteszem magamnak a kérdést: valóban könnyebb volt? Vajon, ha én lettem volna ott, elhittem volna, hogy tényleg Jézus a Krisztus, és követtem volna, mindent otthagyva úgy, mint Simon és András? Akkor is ugyanazok a kétségek voltak az emberekben, mint most. Az emberi természet nem változik. Ahogy akkor nehéz volt megtagadni magukat, hogy kövessék Jézust, ma is nehéz, mert félig Őt szeretnénk követni, félig pedig „önmagunkat akarjuk megvalósítani” és nem lehet fél lábbal járni egy úton. Nekem Péter példája adja a legtöbb erőt. Péter az, aki vallást tesz Jézusról „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia”, majd, amikor Jézus a kereszthaláláról beszél, Péter nem hiszi el neki, vagy nem

akarja, hogy megtörténjen, mert emberi módon gondolkozik, végül háromszor megtagadja. Jézus mégis azt mondta neki, hogy „rád építem egyházamat” és Isten alkalmassá tette Pétert, pünkösdi beszéde során 3000-en tértek meg és a Krisztusban hívők száma azóta is nő. Isten alkalmassá tesz minket is a ránk bízott feladat elvégzésére, hogy egyháza fenntartását jól műveljük. Alkalmassá tesz arra, hogy, ha kell, félre tudjuk tenni emberi, hitetlen gondolatainkat, félelmeinket és 100%-osan az Ő útján tudjunk járni. Elgondolkodtattak barátaim véleményei a Márk drámáról. Mind azt mondták, hogy „Jézus agresszív és szigorú volt.”. Erre hirtelenjében nem tudtam mit válaszolni, nem is értettem, miért és mire mondják. Most úgy gondolom, hogy szeretjük azt hinni Jézusról, hogy ő mindig csak simogat, és sohasem fegyelmez, valamiért abba a hitbe ringattuk magunkat, hogy ő mindig mindent megbocsát és mindent elnéz. Pedig a bűnnel szemben – ami elválaszt Istentől – nem volt elnéző. Jézus az embert szereti, a bűnt utálja. Nekünk sem lenne szabad a gonoszságokat, bűnös gondolatainkat, szavainkat, tetteinket elnéznünk, figyelmen kívül hagynunk, ezek ellen igenis szigorúan kell fellépni, mert ha mi nem kerekedünk föléjük, akkor azok fognak fölénk. Összességében a Márk dráma egy nagyszerű lehetőség arra, hogy jobban megértsük Jézus küldetését és azonosulni tudjunk Jézus első követőivel. „Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük.” (Márk 16,20)

9. oldal

Száz év...

„Az 1910-es évek elején a pilisi reformátusok megpróbálnak a saját lábukra állni, legalábbis egyenlőre a ,,fiókegyházzá” szerveződés erejéig, majd 1913 tavaszán, a nyáregyházai anyaegyházzal kötött ,,Egyességlevél”-ben állapítják meg a ,,fiókegyházzá” szerveződést és vállalják, hogy együtt tartják fenn a lelkészi állást. Egyelőre havonként lesz istentisztelet, hetenként hitoktatás és konfirmációi oktatás a község területén. Ugyanakkor felhívják a reformátusokat, hogy egyházi szolgálatra ezentúl a saját lelkipásztorukat keressék fel. Megalakul az első presbitérium is a következő tagokkal: Perjéssy Károly lelkipásztor, Kovács Zsigmond főgondnok, Simonyi Ignác gondnok, Burján Károly, Kólya Dániel, Major István, Topor Sándor, Mészáros István, Mészáros Sándor, Benczur Pál, Bokros Benő, Kasza Lajos, Szabó Károly és Dónáth Ferenc presbiterek. A gyülekezet létszáma valamivel több, mint kétszáz lélek. ,,Vasúti és más állami alkalmazottakból és iparosokból álló hívek” – amint a jegyzőkönyv megállapítja. (Többnyire Monorról, Gombáról, Pándról, Ceglédről, Nyáregyházáról, Nagykőrösről, Budapestről stb. vetődtek erre a tájra).”

0 0 1 Részlet Gál Géza lelkipásztor összefoglalójából

Sokaknak meglepő, hogy a pilisi Református Gyülekezet 100 éves évfordulóját ünnepeljük, hiszen alig pár éve épült a templom, a torony, de a közösség létszáma is csupán nagyjából 30 éve kezdett növekedni. Bevallom, én is meglepődtem, amikor Alice emlékeztetett az évfordulóra, mert jobban szeretek előre nézni, mint visszafelé. Amikor azonban elkezdtük kutatni gyülekezetünk születését, kezdeti lépéseit, egészen új érzések ébredtek bennem. Elém kerültek nevek, sorsok, remények, háborúk, kudarcok... amelyeket Isten arra használt fel, hogy Neki itt református népe is legyen, és ennek a népnek lelki családja, otthona. Akik 20-30 évvel ezelőtt csak kívülről látták ezt a gyülekezetet, talán még azt is felvetették, mi értelme ideépíteni egy református templomot? Mára pedig napról-napra tapasztaljuk, hogy ez nem lehetett másképp, mert nem emberek gondolata volt ez először, hanem az Élő Isten akarta így. Ahogyan terve volt a világ teremtésével és megváltásával, úgy a pilisi református gyülekezet elindításával és megáldásával. Mikor tehát hálát adunk az elmúlt 100 évért, jusson eszünkbe: Ő adott életet nekünk, soha nem hagyott el minket, terve volt megváltásunkra, mely tervét az Úr Jézus megvalósította. Ezt az ajándékot több száz évvel ezelőtt elhozta Pilisre, amiből gyülekezetünk is elindulhatott, hogy az evangélium hirdettessék. Hasonlóképpen történt a mi személyes életünkkel is, megváltott és megváltoztatott minket, és 2013ban emberileg ránk bízta ezt a Gyülekezetet. Boruljunk le Isten előtt és adjunk hálát kegyelméért! Miután pedig ezt megtettük, kutassuk azt, mit tehetünk közösségünkért, hogy jól szolgálhassuk Urunkat! Ákos

0 0

1

0 0

1

Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened. (5. Mózes 8:2a)

Isten Finnországban Egyszer volt, hogy is volt? Voltam egyszer dolgozó, akiben Isten elkezdett munkálni egy vágyat: diáknak kellene lenni Finnországban… amíg még lehet! Mivel levelező tagozaton egyetemre is jártam még, volt lehetőségem megpályázni egy tanulmányi ösztöndíjat, ami négy hónapos „üdüléssel”, külföldi tanulási lehetőséggel és angol nyelvgyakorlással kecsegtetett. Ehhez mindössze az kellett, hogy feladjam az addigi életemet… Budapesti albérletet felmondani, hazaköltözni a szüleimhez (hogy a nagy útra kicsit félretegyek), az egyetemen a csoporttársaimtól egy időre elköszönni és távolról végezni a tanulmányokat, nem utolsó sorban pedig felmondani a munkahelyemen. Végig kellett gondolnom: megéri mindez? Nem tudhattam. Az biztos volt, hogy egy ideje már fontolgattam felmondásomat, ezen kívül rengeteg jót hallottam az ösztöndíjak adta előnyökről (például, hogy jól mutat az önéletrajzban). Mindezekkel együtt tehát meghoztam a döntést: megpályázom. Isten pedig azt akarta, hogy megnyerjem a pályázatot. Annak ellenére, hogy őrültségnek tűnt biztosat feladni bizonytalanért, tudtam, nem lehet a véletlen összjátéka mindez. Hálás voltam Neki, hogy fogja a kezem, de bíznom kellett Benne, hogy nem hagy cserben a későbbiekben sem. A következő próbatétellel azonban megerősített a döntésemben. Valamilyen oknál fogva későn jeleztem a kollégiumnak, hogy igényt tartanék a szállásra, mint minden normális cserediák. Mikkeliben (a városka, ahol éltem) nem voltak megfizethető kiadó albérletek, ezen kívül drága szállodák ajánlották szobáikat az odalátogatóknak. A szervezet, amelyik a szállást biztosította a külföldi diákok számára felajánlott egy egyszemélyes apartmant, mondván, hogy az olcsóbb szobák beteltek. Egészen biztos volt, hogy nem tudom fizetni az apartman bérleti díját. (Finnország nagyon drága hely, minden forintot rakjon félre, aki oda szeretne utazni.) Augusztus volt már, nekem pedig szeptembertől szállás kellett. Egy kicsit, csak egy hangyányit elbizonytalanodtam… De csoda történt. Egy barátnőm tanácsára regisztráltam egy internetes oldalra, aminek a lényege, hogy akik tagjai, a világ minden tájáról fogadnak vendégeket egy-két napra ingyenesen, illetve mindenki igényt tarthat „baráti alapon” egy pár négyzetméternyi alvóhelyre, ha külföldre utazik, megbeszélés szerint. Találtam hat embert, aki Mikkeliben él és segítséget kértem tőlük, hátha tudnak kiadó albérletről. (Az egyik helyi gyülekezetnek is írtam, de nem jött válasz…) Hárman válaszoltak is, ami azért volt nagy dolog, mert nem napokról, hanem hónapokról volt szó. Az egyik közülük egy kedves, harmincas éveiben járó családapa volt. Azt írta, nem nagyon tud kiadó albérletről, de ha minden kötél szakad, végül is, ha nagyon nincs más hely, náluk ellakhatnék… azonban biztos nem érezném olyan jól ott magam, mint a koleszban - szabadkozott. Felcsillant a remény! - gondoltam. A szépséghibája a dolognak az volt, hogy ő és felesége is nyíltan ateisták voltak, furcsa nézeteket vallottak a világról (például hogy a robottechnológia majd idővel meghaladja az emberiséget és átveszi az irányítást, vagy valami hasonló…), és levelezőpartnerem elmondása szerint házuk kész káosz, két kicsi gyerekük van, és ők tulajdonképpen nem szoktak takarítani, mert lusták. Hát, legalább őszinte volt! Ilyenkor mit csinál az ember, legalábbis a magamfajta? Vár, hátha ír egy kedves, jólöltözött fess keresztény, akit Isten, mint tökéletest küld az égből, és felajánl egy tiszta kis szobácskát… És közben azért imádkozik, hogy

10. oldal „mindazonáltal legyen meg a Te akaratod”. Augusztus 6-án kaptam választ a mennyei Gazdától. Spurgeon Isten ígéreteinek tárháza című könyvének aznapi üzenete a következő volt: Menj, és vedd birtokba, ami a tiéd! Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az Úr. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az Úr, atyáid Istene! Ne félj, és ne rettegj!" (5Móz 1,21) Van egy örökség, amelyet bátran birtokba vehetünk, ez a kegyelem öröksége. Amit az egyik hívő már megkapott, azt bármelyik másik is elnyerheti. Legyünk azért erősek a hitben, buzgók a szeretetben és szorgosak a munkában, így semmi sem gátolhat meg a birtokbavételben. A vigasztalás és szabadulás megtapasztalásában, vagy a kegyelem csodájának átélésében nekünk is éppúgy részünk lehet, mint bármely testvérünknek. Az Úr „elénk tárta” a kegyelmet, és senki sem vonhatja kétségbe, hogy jogunk van hozzá. Induljunk, és vegyük birtokunkba az Ő nevében! De ugyanígy elénk tárta a világot is, hogy meghódítsuk az Ő számára. A világ minden országa, minden zuga meg kell hogy hódoljon neki. Ne bátortalanítson el, ha a szomszédságunkban elesett, züllött emberek élnek, sőt, még inkább ösztönözzön bátorságra, hogy induljunk hozzájuk is. Meglátjuk majd, hogy a sötét otthonok és a kemény szívek megnyílnak Krisztus előtt. Ne engedjük, hogy bárki is azért maradjon a kárhozatban, mert nekünk nincs elég hitünk Krisztusban és az evangéliumban ahhoz, hogy elinduljunk és „birtokba vegyük a földet”. Nincs olyan sötét szív, nincs olyan elvetemült ember, akit a kegyelem ereje ne tudna meghódítani. Ezért félre a gyávasággal! Indulj a hit hódító útjára! Eldobtam a könyvet. Most is a hideg ráz, ha erre a pillanatra gondolok. Annyira hihetetlenül hatott az egész, hogy emlékszem, este 11 óra körül fel kellett hívnom a barátnőmet Franciaországban, hogy képzelje el, milyen választ adott az ÚR! Így hát írtam Mikának (a családfőnek), hogy megyek! Nagyon örült neki, mert munkanélküliek voltak és jól jött nekik egy kis anyagi segítség. Sokkal olcsóbban adták ki nekem a szobát, mint amennyibe az alacsonyabb áru kollégiumi szoba került, saját konyhám lett, és egy kitakarított, szép kis emeleti szoba, a folyosón mellékhelyiséggel. A ház tíz percre volt gyalog az iskolától, míg a diákszálló félórányira. Nagyon szerettem! (Idővel pedig azt is megszoktam, hogy a ház többi része – hogy is mondjam finoman – elképesztően rendetlen volt.) Hálát adtam Istennek, hogy megoldotta a szállásomat. Volt azonban a dolognak egy másik oldala, ami nem hagyott nyugodni… Miért mondta Isten azt, hogy „indulj a hit hódító útjára”? Bevallom, arra gondoltam, hogy nem hiszem el, hogy még feladatot is kapok Istentől… éppen elég lesz megszokni egy új környezetet, angolul kommunikálni, amit nem tettem korábban hét éven át, még bizonyságot is tegyek ezeknek az embereknek? De hiszen ateisták, finnek, más a kultúrájuk, volt mindenféle kifogásom… Milyen együgyűek tudunk lenni néha… Folytattam az imát, most már azért, hogy mutassa meg, mi a dolgom ebben a családban, és hogy tényleg céllal küldötte engem oda. Nem is sejtettem, hogy az ottlétem valakik imameghallgatása volt. Ezek a „valakik” Mika szülei, a nagyszülők voltak. Mindketten – mint kiderült – keresztények. Sőt, Reino, a nagypapa nyugdíjas lelkész, akit kisebb hősként kezelnek, miután Szentpétervárra Bibliákat csempészett a Szovjetunió fennállása alatt, utána pedig evangélikus templomokat épített újjá és a mai napig elképesztő diakóniai munkát végez Oroszországban, folytatva finnországi szolgálatait is. Nagyon kedves emberek voltak, semmit sem beszéltek angolul, ezért vagy házigazdáim fordítottak, vagy

amikor találkoztunk a gyülekezetben Leena, a nagymama fogott egy testvért, aki tudott fordítani és így beszélgettünk. Elmondta, hogy évek óta imádkoznak fiukért és menyükért. Nagyon fáj nekik, hogy elfordultak Istentől. Biztosak voltak benne, hogy én azért vagyok ott, mert valami dolgom van… Hajaj, gondoltam, te jó ég… Én is tudom, mert nekem is ezt mondta az Úr! De hát hogyan, mit, mikor, kivel, és különben is, nincs sok időm… Aztán elhatároztam, hogy nem görcsölök ezen, várok és figyelek. Korábban részt vettem egy apologetikai (hitvédelmi) táborban, amit a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség szervezett. Megtanultam, hogy mielőtt „lerohannánk” nézeteinkkel a másikat, meg kell ismernünk őt. Ezért hetek, hónapok teltek el, szerettem volna megismerni vendéglátóim gondolkodásmódját, és az, hogy ők is megismerjenek engem, mint keresztényt. Olyan hívő szerettem volna lenni a szemükben, aki tudja szabadon élvezni az életet, mégis hiteles marad. Látták rajtam, hogy nem ítélem el őket azért, ahogyan élnek. Beszéltem nekik a diákok között eltöltött időről, hogy mennyire összebarátkoztam pár emberrel, és milyen jó bulikat szerveznek nekünk a mentoraink. (Ezt is megtanultam: ahogyan Jézus is „jelen volt” a bűnösök között, nekünk sem kellene elzárkózni, hanem ott világítani, ahol arra a legnagyobb szükség van.) November vége felé egyik alkalommal kirándulni indultunk Mikával. Hosszú utunk volt, nekem szeretett volna megmutatni néhány nevezetesebb várost. Ez alatt Isten adott nekem lehetőséget arra, hogy elmondhassam az evangéliumot. Talán arra is várni kellett, míg az angolom helyre jön annyira, hogy szabadon beszélgessünk, nem tudom. Mindenesetre két órás adok-kapok után házigazdám annyit mondott: „Hát, ha ez így van, végül is lehetnék keresztény…” Imádkoztam érte hangosan, még ott, az autóban, ahol az egész beszélgetés történt. Annyit láttam rajta, hogy mélyen elgondolkodott. Látványosan azután nem történt semmi, mégis hiszem, hogy Isten munkálkodik benne folyamatosan, és imádkozom érte, hogy visszataláljon, s talán rajta keresztül felesége, gyermekei is megismerik a kegyelmet. Történetem fényében arra szeretnélek bíztatni, kedves Olvasó, hogy ne riadj vissza semmilyen változástól és helyzettől, amibe az Úr helyez. Sokszor tényleg a legmerészebb elképzelésünket is felülmúlják azok a szituációk, amibe Ő beleenged! Soha nem gondoltam például, hogy végül két, meghatározhatatlan felekezetű, arabul, finnül és angolul felváltva beszélő dél-szudáni menekült fekete férfi lesz hívő testvérem Finnországban, akikkel nagyon áldott (és vidám) bibliatanulmányozást folytatunk egy evangélikus gyülekezetben. És azt sem gondoltam, hogy az egyik buli közepén egyszerre három jó barátom, egy cseh, egy finn és egy orosz származású finn diák részegen kezd kérdezgetni a hitemről (először vonakodom, de nem hagynak), amiből szintén egy órás beszélgetés lesz, mialatt finoman próbálom egyiküket meggyőzni, hogy hitem szerint nem ő Jézus… Minden kihívással együtt ajándék volt ez az út. Sokat formált rajtam ez a pár kint töltött hónap, és új barátságokat köthettem, amit a mai napig ápolok. Isten pedig nem hagyott el Magyarországon sem. Megajándékozott egy állással. Tudom, hogy bármi történjék is velem, van Valakim, aki miatt nem kell látnom a jövőt, csak egyszerűen minden helyzetben Benne bízni. Somogyi Eszter

Az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. 1Sám 16,6-7

11. oldal Somogyi Csaba:

Magyar Ének A 2013-as jubileumi évünk éneke

Bevallom, nem sokat tépelődtem azon, hogy vajon melyik énekünk fejezhetné ki azt, hogy Isten minden időben, 1913-ban és ma is megőriz bennünket. Mikor azonban kiválasztottam a Zengjen Hálaének 2-es számú énekét, hirtelen kétkedés tört rám. Nem túlzás ezt ma, 2013-ban a pilisi reformátusok énekévé választani, természetesen nem úgy, hogy ez kifejezetten a mi énekünk? Nem túl nehézkes ének ez? Nem lenne jobb esetleg egy kevésbé emelkedett, szép, visszafogott éneket választani? Olyan nagy erejű ez a dicséret; biztos, hogy azonosulni tudunk vele? Ezek után a következő kérdés is fölmerült bennem: Miért különbözne 2013 a többi évünktől, miért akarjuk ezt kiemelni, hiszen ugyanolyan, mint a többi évünk. Meggyőződésem, hogy a fönti kérdést azért tesszük föl sokan, mert nem ismerjük a saját történetünket. Én ezt egy rossz dolognak tartom. Egy évszázadnyi időről van szó, és lehet, hogy valaki csak 3 éve tagja a közösségünknek, ugyanolyan építőköve ennek a 100 évnek, mint aki már több évtizede a gyülekezetünkhöz tartozik. Számos esemény történt az elmúlt évszázadban, elődeink olyan dolgokról álmodoztak szerényen, amit ma már természetesnek tekintünk és meg sem kérdőjelezünk! Őseink ma örömkönnyekkel tekintenének mostani állapotunkra – ez nem a mai problémák legalizálását jelenti, hanem Isten egyedüli dicsőségének

bizonyítékát! Ne 10 évre tekints vissza, hanem száz esztendőre! Ezért lehet ma, pilisi reformátusoknak akinek ma is formálódik pilisi, református identitásuk értékes Kádár Ferenc Magyar Ének című alkotása. A vers a 90. genfi zsoltár mintájára íródott, a szerző a zsoltárt magyar kontextusba kívánta áthelyezni. Közismert, hogy a magyar reformátusoknak egyfajta himnusza ez az ének, mégis, nem kisajátítható. Kádár Ferenc egy sajátosan magyar változatott fogalmazott meg, mellyel több szempontból is azonosulhatunk. A refrénben található „ötágú síp” kifejezés egy olyan szimbolikus hangszert hirdet, ami öt hangot ad ki. Ez valószínűleg a magyar népzene pentaton, azaz öt hangból (lá, dó, ré, mi, szó) álló dallamvilágát jelenti, túl ezen, a következő néhány szó is erre utal: „zengj magyar ének…” A ritmus alkalmazkodik a szöveghez, a versszakok első öt szótagja eltér egymástól. A dallamot a köztársasági érdemrenddel kitüntettet, jelenleg Würzburgban élő Gárdonyi Zsolt zeneszerző, orgonista írta, aki a legnagyobb református zeneszerző, Gárdonyi Zoltán fia. A Magyar Ének az 1991-es debreceni Reformátusok Világtalálkozójára született meg, és azóta e találkozó hivatalos éneke. Mi is részesei vagyunk nemcsak a pilisi református, hanem az egyetemes egyháznak is, nekünk is hálát kell adnunk az ének szerint Istennek, aki szétszórtságunkban, széthúzásunkban az egyedüli reménységünk. Gondoljuk végig, tanuljuk meg közösen az elmúlt 100 évet, adjunk hálát Istennek, és ne feledkezzünk meg jótéteményiről!

2. Bibliás ősök sírja fölött állva, találjon e nép végre önmagára; Köszönjön meg mindent a „védő kar”-nak, s légyen testvére magyar a magyarnak. 'Szólj ötágú síp, zengj magyar ének, adj hálát az ég nagy Istenének!' 3. Kegyelmes Atyánk! Népek közé szórva, „Tebenned bíztunk eleitől fogva!” Add: éljünk egymásért és senki ellen, bárhol e földön, de Isten-közelben! 'Szólj ötágú síp, zengj magyar ének, adj hálát az ég nagy Istenének!' Ajánlja fel adójának 1%-át 2013-ban is a Pilisi Református Templomért Alapítvány javára, pénze ne tűnjön el a közös állami kasszában, hanem maradjon itt Pilisen és szolgálja a Református Gyülekezetet. Jogosult címe: 2721 Pilis Rákóczi út 30. Adószáma: 18677021-1-13. Közhasznúsági fokozata: közhasznú, Határozat száma: Pest Megyei Bíróság 11. Pk.280/1996/11 Őszintén köszönjük! Az Alapítvány kuratóriuma

1%

1%

12. oldal 100 éves a Pilisi Református Egyházközség tervezett alkalmaink 2013-ban

Április

20 10 - 17 óráig Június

1 10 órától

„Hiszek Istenben” – kevés ember van, aki nem ezt gondolja. Ez a mondat önmagában kevés! Testileg-lelkileg kaphatsz feltöltődést, éneklés, beszélgetés, előadás, finom ebéd vár – kell ennél több? GYÜLEKEZETI NAP

Üde, lágy szellő, kellemes kora-nyári délután, finom vörösbor és bográcsban készült étel – ki mondhat ennek ellent? A 100 év nem csak egy üres szám - 100 emberre főzünk ételt a pincékben! NAPKÖZIS HÉT GYEREKEKNEK

Július

1-5 Augusztus

25 10.30 óra

Engedjük Jézushoz jönni a gyermekeket! Egy olyan hetet biztosítunk nekik, ahol reggeltől napnyugtáig izgalmas programokkal kötjük le figyelmüket – mindezt a 100 éves jubileum köré építve. PRESBITERI ISTENTISZTELET

Ismered a gyülekezetünk presbitereit? Vasárnapi hálaadó istentiszteletünkön ők szolgálnak, céljuk, hogy kifejezzék a 100 év háláját, örömét, reménységét – ebbe Te is beletartozol! 100%-OS NAP

Szeptember Szombat délután a templomudvarunkat megtöltjük jókedvvel, programokkal, csönddel és hangos gyermekzajjal is. Écsi Gyöngyi mesét mond, lesz irodalmi kávézó, versmondás, éjszaka közös imádság-virrasztás gyerekeinkért. 16 órától Ugye 100, hogy ott leszel?

14

Március: 18 órakor: 29. péntek sztelet, Passió ki istenti Nagypénte mbat 16 órakor: szat 30. szo , tojásvadá ió c á z li e g n va Gyermeke sárnap 10.30-kor: telet 31. va rás istentisz so c a v r ú , ti Húsvé Április: ő 10.30-kor: sztelet tf é h . 1 tenti vacsorás is Húsvéti, úr mbat délután: zó 13. szo dus találko konfirman zött: i e y g e m z á Egyh -11 óra kö 17. szerda 9 ama a Bab -m özött: 10-17 óra k snap t a b m o sz . 20 nde mélyítő cse Tavaszi hit ap 10.30-kor: 21. vasárn tentisztelet ó is Vendégvár Május: ja Anyák nap b m 4. szo at: 10.30-kor: 5. vasárnap sárnapja va Édesanyák 18 órakor: k ö rt tö 9. csü ntisztelet törtöki iste Áldozócsü ntek-vasárnap: 10-12. pé árcson hétvége In Ifis-konfis p 10.30-kor: 19. vasárna rás istentisztelet úrvacso Pünkösdi, étfő 10.30-kor: 20. h tisztelet sorás isten c a v r ú i, sd Pünkö t 18 órakor: 25. szomba erje Étteremben s est a G Reformátu

ŐSZI EVANGELIZÁCIÓ

Szeptember

26–28 18 óra

Szeptember

29 15.00

Érzed már 100 év erejét? Isten egy őszi sorozaton is szeretne megérinteni Téged, s elmondani: egész életedben tudott Rólad, és hív, hogy Őt imádjad! Egyházunk vezetői szolgálnak közöttünk! HÁLAADÓ ISTENTISZTELET

az elmúlt 100 esztendőért „…s légyen testvére magyar a magyarnak.” Az év legnagyobb, legemelkedettebb ünnepére hívunk Téged! Hálaadó istentiszteletünkre Szabó Istvánt, egyházkerületünk püspökét hívtuk meg. KONFERENCIA EGYHÁZUNK JÖVŐJÉRŐL

Október

26

Mit adhat közösségünk az embereknek? Mit nyújthat egyházunk? Őszi konferenciánkon, több előadó mellett, meghívott vendégünk Harmathy András szigetszentmiklósi lelkész, az Egyházi Jövőkép Bizottság vezetője. HITMÉLYÍTŐ CSENDESNAP

November

16

Hitünk csak közösségben fejlődhet, „nincs Robinson Crusoe – kereszténység.” Őszi alkalmunkon sem szeretnénk, ha hitünk megfakulna, mindenkit szeretettel várunk! HÁLAADÓ EST

November

23

Mit kaptunk, s mit adunk tovább? Szombati hálaadó estünkön az egész évet köszönjük meg Istennek, s a jubileumi évünket lezárjuk. SDG – Soli Deo Gloria: egyedül Istené a dicsőség!

PILISI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET KIADVÁNYA Megjelenik évente négyszer, 200 példányban Felelős kiadó: MORVA ÁKOS lelkipásztor Pilis, Rákóczi út 30. 2721 Telefon: 06/29-496-368 és 06/30-637-3183 Email: [email protected] főszerkesztő: Jakab Zoltánné Telefon: 06/30-471-9088 Email:[email protected] Tördelőszerkesztő: VARJU ZOLTÁN gondnok Telefon: 06/29-498-803. Email: [email protected]