Egyházközségi Hír Híradó Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója
2012. szeptember – Szent Mihály hava
XV. évf. 50. szám
M Máárriiaa ppééllddáájjáátt kköövveettvvee bbíízzzzuukk m maagguunnkkaatt IIsstteennrree Most, szeptemberben ünnepeljük a Szűzanya születésnapját. A minap, augusztus közepén pedig a keleti és nyugati egyház a legnagyobb Mária ünnepet ünnepelte, mégpedig Szűz Mária mennybevételét. Mi magyarok a mennybevétele napját Nagyboldogasszonynak nevezzük, míg e szeptemberi ünnepet Kisboldogaszszonynak vagy Kisaszszony napjának. A katolikus egyházban, mint ismeretes, Mária mennybevételének dogmáját az 1950es szent évben XII. Piusz pápa hirdette ki. Bár Mária e misztériumának ünneplése már az egyház első évszázadainak hitében és kultuszában gyökerezik. Az Isten
Anyja iránti mély tisztelet fokozatosan fejlődött ki a keresztény közösségben. A IV. század végétől és az V. század elejétől már maradtak fenn tanúságtételek különböző szerzőktől, akik megállapítják, hogy Mária lelkével és testével együtt Isten dicsőségében van. A VI. században, Jeruzsálemben az Istenszülő ünnepe, a 431-es efezusi zsinat nyomán az elszenderülés, az átmenet, Mária mennybevétele ünnepe lett. Vagyis annak a pillanatnak az ünnepe, amikor Mária kilép ebből a világból, és testestül-lelkestül megdicsőül az égben, részese lesz a szentháromságos isteni életnek.
Egyházközségi Híradó Ahhoz, hogy megértsük ezt az ünnepet, a húsvétra kell tekintenünk, üdvösségünk nagy titkára, amely Jézus átmenetét jelzi az Atya dicsőségébe, kínszenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül. Mária, aki Isten megtestesült Fiát a világra hozta, az a teremtmény, aki a leginkább része ennek a misztériumnak. Élete első percétől kezdve megváltott (szeplőtelen) volt, és teljesen sajátos módon kapcsolódott Fia kínszenvedéséhez és dicsőségéhez. Mária mennybevétele tehát Krisztus húsvéti misztériumának maradéktalan megvalósulása Isten Anyjában. Mária szoros benső egységben van feltámadt Fiával, aki legyőzte a bűnt és a halált. Mária maradéktalanul hasonult Fiához. Ez az ünnep ugyanakkor olyan valóság, amely mindannyiunkat érint, mert ragyogóan megmutatja saját életünk, az emberiség és a történelem rendeltetését. A megdicsőült Szűz Máriában ugyanis annak a dicsőségnek a valóságát szemlélhetjük, amelyre mindnyájan meghívást kaptunk: minden egyes hívő és az Egyház egésze. Szent Lukács evangéliuma, amikor elbeszéli Mária Erzsébetnél tett látogatását, megmutatja azt az utat, amelyet a názáreti Szűz járt végig, hogy eljusson Isten dicsőségébe. Arról szól ez a rész, hogy a Szűzanya áldottabb minden asszonynál (vö. Lk 1,39-56), mert hitt az Úr neki mondott szavainak beteljesedésében. A Magnificat (hála-) 2
énekéből, amelyet Istenhez emel fel, sugárzik Mária mély hite. Magát a szegények és alázatosak közé sorolja, akik nem saját erejükben bíznak, hanem Istenben, akik helyet készítenek Isten művének, amely nagy dolgokat képes véghezvinni a gyengékben. Mária mennybevételének ünnepe megnyit bennünket a ránk váró ragyogó jövő felé, és arra szólít, hogy jobban bízzuk magunkat Istenre, kövessük Szavát, keressük mindennap akaratának teljesítését, mert ez az az út, amely „boldoggá” tesz bennünket földi zarándokutunkon, és megnyitja számunkra a mennyek kapuját. XVI. Benedek pápa az idei ünneppel kapcsolatban a II. Vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű zsinati határozattal buzdításul a következőket idézte: „Máriának ez az anyasága a kegyelem rendjében szüntelenül megmarad az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezéstől kezdve - melyben a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába.” (Lumen gentium, 62). 2012. szeptember
Egyházközségi Híradó Fohászkodjunk tehát a Szűzanyánkhoz, hogy legyen vezércsillagunk, aki irányítja lépteinket a Fiával
való találkozás felé, hogy eljussunk mi is a mennyei dicsőségébe! István atya
DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Aki több szóval mondja el, amit egy szóval is el lehet mondani, az egyéb aljasságokra is képes. A szállóige igazságát magam is vallom, ezért mondandómat leírtam, hogy ne kalandozzak el és ne éljek vissza az ünnepelt és az egybegyűltek türelmével! Kedves István Atya! Köszönteni jöttünk, apró kis ajándékot készítettünk neked, amit nagy, titkos szervezkedés előzött meg, miközben izgatottan vártuk a mai napot! Már-már az összeesküvés határát súrolták a levélváltások, telefonálások és négyszemközti beszélgetések. Ha nem szereztél tudomást minderről, vagy csak sejtésed volt a készülődésről, akkor jól végeztük a dolgunkat… De, ha közben kiderült, hogy mire készülünk, az sem baj, hiszen tudjuk: nem szereted a meglepetéseket! No meg azt is tudjuk, hogy amit két ember tud, az már nem titok! Egyik kedves pap barátom mondta a minap, hogy ő sem kedveli a meglepetéseket, mert azok rosszul is elsülhetnek! Valahogyan úgy fogalmazott, hogy ha a karácsony titok és nem tudni biztosan, hogy megszületik-e a Megváltó, akkor neki az a titok nem kell! 2012. szeptember
Azt gondolom, hogy a mi meglepetésünk már csak azért sem sülhet el rosszul, mert püspök atyát is bevontuk az előkészületekbe és, ha ő nem látott kivetni valót, akkor biztosan nincs is benne olyan! Megkértek, köszöntselek mindanynyiunk nevében. Örömmel vállaltam. Csak akkor döbbentem rá milyen nagy próbatétel a laudatio papírra vetése, amikor leültem a szöveget megírni! Próbatétel, mely napokon át ott motozott a fejemben. Ha megfeledkeztem róla, kis templomunk harangjának szava figyelmeztetett, valahogyan így: köszöntőt kell írnod, köszöntőt kell írnod! Komoly feladat a köszöntés, különösen akkor, ha annak írója bölcset és szépet szeretne mondani az általa tisztelt, becsült jubilálónak, Isten szolgájának! Aki jelesül nálánál idősebb, és mint ilyen, bizonyára bölcsebb is. Kedves István atya, bölcsebbnek kell lenned, hiszen a könyvek 3
Egyházközségi Híradó könyvét forgatod nap mint nap. Az pedig, jól tudjuk, hogy bölcsességgel teli! Aszódi éveid folyamán megtapasztaltam harcosan hitet védő és hirdető magatartásodat. Néha csodálkoztam a mozgósított energia láttán, de helyénvalónak találtam, hiszen a világ, amelyben élünk nagyon messze került azoktól az értékektől, melyekre Jézus Krisztus tanításaiban felhívja a figyelmünket. Sokszor és sokat olvasom a hittudós és hitvitázó, a 17. századi főpap, Pázmány Péter prédikációit. Úgy
gondolom, hogy egy örökifjú, életének hetvenedik esztendejét most töltő, földi zarándok útját járó egyházfihoz illik a régi fohász: „Hallgasd meg Uram a mi könyörgésünket, és a te szolgáid útját, a te üdvösséges oltalmaddal igazgassad, hogy e világnak, és az úton járóknak számtalan veszedelmi közt, a te segítségeddel megőriztessünk.” Őrizzen meg Téged a teremtő Úristen sokáig erőben, egészségben és vezesd aszódi híveidet, gondozd és pallérozd hitüket még számos éven át!
Kelt Aszódon, az Úr 2012. esztendejében Kisasszony havának 12. napján. Klamár Zoltán
„Soha többet” - … - „már most”
Június elején, amikor a pedagógusok nagy része már a gyerekekkel együtt alig várja, hogy szünet legyen, 4
egy hitoktatóban is sok gondolat megfogalmazódik. Értékeljük az évet, tervezünk előre, és én közben azon gondolkodom, hogy a nyári tábort hogyan tegyem az idén is élvezetessé. A fáradtság mellett jönnek a technikai gondok. Mennyi lesz a támogatás? Kik a bizonytalan jelentkezők? Hogyan dolgozzuk fel a kiválasztott bibliai témát stb. Ebben az időszakban minden évben eljutok arra a pontra, hogy azt mondom, „ez lesz az utolsó tábor, amit én szervezek, soha többet engem 2012. szeptember
Egyházközségi Híradó nem vesznek rá, hogy ennyi macerát végig csináljak”. Aztán elérkezik az indulás napja. Hétfőn indultunk, „menetrendszerűen” vasárnap éjszaka meg is érkezett nagy viharral az eső, hogy el ne felejtsünk egész héten a megfelelő időjárásért imádkozni. Az idén olyan helyet választottunk, ahol még nem voltunk. Akár úgy is kezdhettem volna, mint egy mesét: „Egyszer volt, hol nem, volt egyszer 65 táborozó, akik elindultak világot látni. Mentek mendegéltek és eljutottak egy olyan helyre, ahol a madár ugyan jár, de a telefonhoz térerő nincsen… Könnyen megközelíthető, de mégis a világtól elzártan egy csendes erdőben található, szóval egy olyan helyen, ahol mindenki csak az ott lévőkre tud támaszkodni…”. És igazából az egész hét mesésen sikerült. Pedig a szereplők nagyon is valóságosak voltak. Igazi mai fiatalok, kamaszok. Mégsem voltak fegyelmi problémáink – vagy, ahogy Moha bácsi történetében olvasnánk -, ha volt is, annak következményeit ott már megtapasztalhat-
2012. szeptember
ták. A hét folyamán József és testvérei volt a téma. Ennek kapcsán beszéltünk a Nagycsaládról – a közösség fontosságáról; a testvérek szerepéről; hűségről; gondoskodásról; megbékélésről és a próbatételekről is. Ezeket természetesen elsősorban meg kellett élni a hét folyamán. Hiszen 65 ember már nagy „családot” alkot, ott sok testvérhez kell alkalmazkodni. Isten iránti hűségünket is nap, mint nap újra meg kell mutatnunk. Gondoskodni kell a ránk bízottakról. Meg kell tudnunk egymásnak bocsátani, illetve gyakorolni kell a bocsánatkérést Isten és az emberek felé is. A próbatételek is jönnek sok-sok formában. Egyeseknek a reggeli felkelés volt a legnagyobb kihívás. Másoknak a hosszú túra okozta a legnagyobb megpróbáltatást. Voltak, akik a vetélkedőktől akadtak ki, és sorolhatnám tovább… A tábor programjait sorolhatnám oldalakon keresztül, de azt hiszem, nem ez a legfontosabb. Ami viszont igen azt nem lehet átadni, azt csak mi a résztvevők hordozzuk a lelkünkben. Olyan ez, mint Jézus színeváltozásának eseménye. A sivár hétköznapok után egyszer felemelkedünk, kiszakadunk az egyhangúságból. Nagyon jó ott lenni, de tudjuk, hogy vissza kell jönni, sőt azt is tudjuk, hogy itt majd jönnek az újabb próbatételek. Kezdődik az iskola, a megmérettetés, a meg nem értés stb. De magunkban hordozzuk 5
Egyházközségi Híradó azt, amit megtapasztaltunk, és így sokkal könnyebb. Ezért jutunk el oda már most a segítőimmel együtt, hogy azon gondolkodunk, hogy jövő nyáron mikor, hová menjünk táborozni.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ezt a tábort bármi módon támogatták:
Adáminé Mihályi Erzsébet
„Akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztőként kopogtatok lelketek ajtaján, a föltetsző tévelyek ellenében az örök igazságot közvetítem népemmel és nemzetemmel. Ébresztgetem nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül egyesek talán igen, de a nemzet nem élhet.” Mindszenty József
Mindszenty József (Csehimindszent, 1892 – Bécs, 1975) Magyarország utolsó hercegprímása kinevezését XII. Pius pápától nyerte el 1945. szeptember 8-án. A katolikus főpap nevéhez fűződik a dunántúli püspökök tiltakozó levele, melyben a zsidóüldözés ellen emeltek szót. Szálasiék ezért letartóztatták és Sopronkőhidára vitték. Mindszenty az utódállamok magyarságáért is felemelte szavát. A cseszlovákiai deportálások és a délvidéki vérengzések ellen is tiltakozott. Ahogyan a fasiszta, úgy a kommunista terrorral szemben sem tanúsított megértést. Rákosiék 1948. december 26-án tartóztatták le és 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. 1956. október 30-án szabadult, de a forradalmat eltipró szovjetek elől november 4-én az Amerikai Egyesült Államon budapesti követségére menekült. 1971. szeptember 28-án hagyta el Magyarországot a Vatikán és a magyar kormány egyezsége folytán. Akarata ellenére, a pápának fogadott engedelmesség okán távozott a „fehér vértanú”. 1975-ben hunyt el Bécsben és Mariazellben temették el. Sírja rövidesen magyar zarándokhellyé lett. 1991-ben, a rendszerváltozás után hozták haza hamvait és Esztergomban helyezték örök nyugalomra. Boldoggá avatása folyamatban van.
6
2012. szeptember
Egyházközségi Híradó
Kiállítással emlékezik meg Vácott az Egyházmegyei Múzeum a bíboros-érsek születésének 120-ik évfordulójáról. 2012. szeptember 16-án, vasárnap 16 órakor kamara fényképkiállítás nyílik Mindszenty József főpapi útjairól a váci egyházmegyében. A kiállítást Pálos Frigyes prépost, őrkanonok, művészettörténész, múzeumigazgató nyitja meg. (Nagypréposti palota, Március 15. tér 4.) 2012. szeptember 22-én, vasárnap a Székesegyházban a 18 órai szentmisét követően Taric Péter monodrámáját mutatják be, „Állok Istenért, Egyházért, Hazámért” címmel.
„Nevel az Egyház népeket és nemzeteket. Tudok-e mutatni olyan európai népet, amelyet ne az Egyház nevelt volna? Utánamegyek Dél-Amerika népeinek és azt kell látnom, amerre csak missziós járt, mindenütt ennek az Egyháznak iskolái és igehirdetése neveli a népeket.” Mindszenty, 1946 2012. szeptember
7
Egyházközségi Híradó
„„S SZ ZÍÍV VEEM MEETT M MO OS STT M MÁ ÁR RC CS SA AK K M MÁ ÁR RIIA AL LÁ ÁS SS SA A… …”” (Egy újkori zarándoklat igaz története) „Óh Mária – mindig új – új csapat Énekel a poros, tarlott mezőkön, Ezek hozzák magukkal a hitet S porfelhőben fölöttünk ez a nő jön.” (Ady Endre: A pócsi Mária) Minden zarándoklat más és mindig ugyanaz: elindulunk, megyünk és megérkezünk valahonnan – valahová.. Mivel okunk van rá, hogy nekiinduljunk, hogy végigmenjünk az úton és célba érkezzünk. Mindig egy helyről – általában arról a helyről indulunk el, ahol élünk, és mindig Máriához, mindannyiunk égi édesanyjához megyünk, hogy járjon közben értünk Szent Fiánál. A legtöbb zarándoklat első elindulásának általában nem ismerjük a körülményeit, de sokan voltunk tanúi 2011-ben, Sarlós Boldogaszszonykor a Szívek Zarándoklata születésének, ami az Aszódi Javítóintézet kápolnájából a Máriabesnyői Bazilikáig tart és kb. 16 kilométeres gyaloglás a Mária-úton. A különös, fájdalmasan szép történetet 2011. májusában, az Aszódi Javítóintézet újkori történetének legnagyobb lelki megpróbáltatásával kapcsolatos események indították el. Úgy történt, hogy Szarka Attila igazgató úr hírül vette, hogy az 8
Aszódot is érintő Mária-úton zarándokok indultak el gyalogosan Budapestről Csíksomlyóra. Mint a Máriaút régi ismerője és „használója” arra gondolt, hogy illenék a zarándokokat méltóképpen köszönteni és egy rövid pihenőre vendégül látni. Ezzel a nemes feladattal megbízni pedig nem lehetett alkalmasabb személyt Nagy Györgynél, a pszicho pedagógiai munkaközösség vezetőjénél, aki feleségével együtt 3 éve dolgozott az intézetben pedagógusként. Munkájukkal, tisztességükkel, jó emberi tulajdonságaikkal hamar beilleszkedtek és közmegbecsülés övezte őket. Nagy György Máriapócson született, hívő görögkatolikus családban. A bazilika tőszomszédságában nőtt fel négy testvérével együtt. Tanár lett belőle, ott alapított boldog családot. Iskolát igazgatott, majd a város polgármesterévé választották. Egyházának hű tagjaként a képviselőtestületben tevékenykedett. Részt vett a pápalátogatás és a pócsi 2012. szeptember
Egyházközségi Híradó kegykép zarándoklatainak szervezésében és lebonyolításában is. Amikor várva-várt unokáik megszülettek, közelebb akartak lenni hozzájuk. Munkalehetőséget kértek és kaptak az Aszódi Javítóintézetben. Nagy György hitét és Mária tiszteletét mindenki megcsodálhatta, aki a közelében lehetett. Máriapócsi egyik alapító cursillistaként bekapcsolódott az aszódi Szt. Jakab csoport életébe és lelkes, odaadó tagja lett az intézet imaközösségének. Munkaközösség vezetőként hitvalló pedagógusként a rábízottakat a keresztény értékrend alapján nevelte, munkatársait krisztusi emberként vezetgette, szeretgette. 2011. május 4-én személyesen ment ki az aszódi helységnévtábláig a zarándokokat üdvözölni. A csoport nevelői és növendékei addigra megterítettek az ebédhez, amit a zarándokokkal közösen költöttek el. Az ismerkedés, beszélgetés könnyen ment, a kölcsönös rokonszenv pillanatok alatt kialakult. Különösen akkor, amikor kiderült, hogy a zarándokok között egy sokgyermekes, nehézsorsú, de nagy hitű és melegszívű cigányasszony, Ica néni is vállalta a több száz kilométeres utat. A növendékek körbeülve hallgatták szeretetteljes, jóra intő szavait. A kápolnai közös imádság után Gyuri visszaszaladt a kerámiaműhelybe, és egy növendék által készített 2012. szeptember
kerámia-szívvel tért vissza. A szívet rákötötte a zarándokok zászlórúdjára, és azt kérte: vigyék el Csíksomlyóra, majd megszentelve hozzák vissza Aszódra. A zarándokok ígéretet tettek, hogy imáikban megemlékeznek az úton a fiúkról, a javulásuk reményében - és visszahozzák Pünkösd után a Csíksomlyót megjárt szívet. A Pszichopedagógiai csoport nevelői és növendékei a kartali tábláig segítettek vinni a zarándokok hátizsákjait, majd búcsút intettünk egymásnak. Csak az tudja, aki ott volt, milyen áldás volt mindenen azon a szép napon! Aztán alig telt el egy hét és ránk szakadt az ég… Gyuri rosszul lett az intézetben, s tőle szokatlan helyzetbe: orvoshoz került. Majd a pár nap alatt elvégzett vizsgálatok után bejelentette: nagybeteg, és elbúcsúzott mindenkitől. Egyszerűen, férfiasan közölte velünk: heteken belül meg fog halni. Leírhatatlan fájdalmat éreztünk, sokkot kaptunk mindannyian. Elkezdődött egy őrült versenyfutás Gyuri életéért. Soha addig nem tapasztalt összefogás jellemezte a Javítót akkoriban. Mindenki segíteni akart. Tettekkel, szavakkal, imákkal. A csíksomlyói zarándokok a hír hallatán minden napjukat, fáradtságukat, imáikat Gyuri gyógyulásáért ajánlották fel. A településeken, ahol áthaladtak (köztük Máriapócson is) – misét mondattak érte. 9
Egyházközségi Híradó Ígéretükhöz híven a zarándokok június 19-én, vasárnap jöttek vissza a „szívvel”, ami végig Gyurira emlékeztette őket. Nem tudták visszatartani a könnyeiket a szemmel láthatóan súlyos betegségével küszködő Gyurival találkozva. Ő köszöntötte őket, énekeltünk, szalonnát sütöttünk, fociztunk. A kápolnában újra együtt imádkoztunk és elhelyeztük a zarándokok ajándékát: egy kis csomagot csíksomlyói földdel, és a pünkösdi búcsút megjárt, megszentelt kerámiaszívet egy emlékszalaggal. Majd ki-ki ment a maga útján az életébe és az örökkévalóság felé… A tehetetlenség nagy cselekedetre is sarkall és Isten ereje abban mutatkozik meg, amit a nehéz helyzetekben a szívünkre helyez… Ezek után villámgyorsan szerveződött meg a Szívek Zarándoklata 2011. július 2-án. Ekkor a Javítóintézet növendékei először vitték át Máriabesnyőre az intézet felrobbantott templomából megmentett Jézus Szíve szobrot. A zarándoklaton mindenki ott volt: Gyuri növendékei, kollégái, a
máriapócsi rokonok, köztük az édesanyja, a 85 éves Marika néni… Vele együtt jártuk a Mária-utat, a Máriák útját, a szenvedő fiúért, nem tehetve mást. 2011. július 30-án este 20 órakor a Mária Rádióban jelen sorok írója a Hétköznapi misszióink című műsorban a Szívek Zarándoklatának élményeiről mesélt. 22 óra 30 perckor jött az üzenet: Nagy Gyuri kollégám, barátom, cursillista testvérem, szerettei körében, életének 56. évében befejezte földi zarándokútját. 2012. június 30-án a Szívek II. Zarándoklatán aztán megint ott voltunk: igazgató úr, a javítós fiúk, a kollégák és hozzátartozóik, barátok és cursillista testvérek, a csíksomlyói zarándokok és a máriapócsi családtagok. Idén már 67 zarándok nyakában lógott kerámia-szív. Isten TUDJA, hogy ennek így kellett, így kell lennie, maradnia, amíg élünk és azon túl is… Lakos Mária Lujza
„Katolikusnak lenni annyi, mint az Istent magát édesapának tartani. Katolikusnak lenni annyi, mint a Szűzanyát és az Egyházat édesanyaként tekinteni. Katolikusnak lenni annyi, mint körülrajongani, szeretni és ragaszkodni hozzá. Annyit is jelent, mint haladni a tíz- és ötparancsolat biztos vágányán a bölcsőtől a sírig.” Mindszenty, 1946
10
2012. szeptember
Egyházközségi Híradó
Elvittük szívünket… Másodszor indultunk neki, hogy egy keresztalja zarándokkal Aszódról Máriabesnyőre menjünk a Szűzanya ottani kegytemplomába… Mentünk, papi áldással, rekkenő nyári hőségben, mentünk a kereszt alatt! Az AFI növendékei vitték a fából faragott Jézus-szívet, lelkük búját-baját, örömét és bánatát. Mentünk reménnyel teli szívvel a Mária-úton! Mentünk, magunkban hordozva egy kedves ember emlékét. Egy olyan emberét, aki már elköltözött ebből a világból, tragikus hirtelenséggel… Egy olyan emberre gondoltunk, aki valójában útjára indította a szívek zarándoklatát itt a
2012. szeptember
Mária-úton. Kicsiny mázas cserépszívet adott útravalóul a Csíksomlyóra tartóknak! Így lett az engesztelő zarándoklatból szívzarándoklat. Vittük hát szívünket a Szűzanyához és vittük égbe szálló fohászként a mások és magunk keresztjét! Ha Isten is úgy akarja, megyünk jövőre is, kérve Boldogasszony anyánk közbenjárását minden szükséget szenvedőért. Mert sokan vagyunk szükségben szenvedők… k.z.
11
Egyházközségi Híradó
Isten orsz ga k z ttetek van
Isten iránti hálával gondolok vissza az idei, immár hetedik alkalommal megvalósult Aszódi Ökumenikus Nyári Napközi Táborra, melyet a településünk élő hitű Evangélikus, Római Katolikus, Református, Baptista Gyülekezetei valamint Aszód Város és a Kistérségi Gyermekjóléti Szolgálat egyaránt szívügyének tekint. A program szervezése és megvalósítása aszódi önkéntesek munkájára épül, aki kiemelten fontosnak tartják, hogy gyakorlati módon is megmutassák a Mindenható iránti elkötelezettségüket gyakorlati szolgálati keretek között. Célunk a keresztény értékek, a település iránti elkötelezettség és az egymás iránti felelősségérzet elmélyítése a felnőttek és elkötelezett kortárs segítők gyakorlati példáján keresztül. Az elmúlt 6 évben szerzett tapasztalatainkat a nagy igényre való tekintettel, a tavalyi évhez hasonlóan 12
két turnusban valósítottuk meg, tartalmas kikapcsolódást biztosítva alsó tagozatos gyermek ( 6-12 évesek) részére. ( I. turnus: 2012. július 2-6., II. turnus: 2012. július 9-13.) A táborok helyszíne: az Aszódi Római Katolikus Hitéleti Központ (2170 Aszód, Szent Imre utca 17.) volt. A biztonságos felügyelet mellett változatos programok várták a táborozókat. Minden nap másik felekezet lelkésze tartott a gyermekeknek istentiszteletet, sok énekléssel, melyet kiscsoportban beszélhettek meg a részvevők. Vendégünk volt Tóth Gábor, aki Az alkalmazkodás mesterei című bemutatója során sokat mesélt arról, hogy a vadon élő állatok, amelyeknek élőhelyét elvesszük, miként alkalmazkodnak az ember lakta környezethez. Előadását élő róka, borz, menyét, patkány és még sok érdekes kisállat bemutatásával fűszerezte. A kézműves (gyöngyfűzés, faragás, nemezelés…) foglalko-
2012. szeptember
Egyházközségi Híradó zások mellett kirándultunk Ikladra, ahol a helyi evangélikus gyülekezet, a falumúzeum és Farkas-Regős Gábor családja is megnyitotta kapuit előttünk. Sütöttünk kürtős kalácsot, volt íjászat, bábozás és természetesen megnyitotta kapuit a Csodapatika. Ebben a patikában saját lelki bajaira (pl. irigység, házsártoskodás, mohóság…) kérhetett a vevő „gyógyszert”. A készletet kétszer kellett újratölteni, de sebaj, reméljük az "orvosságok” hatásosak voltak! Mindkét hetet közösségi alkalommal zártuk, ahol a táborozók, az önkéntesek (44 felnőtt és 11 kortárs) a felekezetek vezetői és tagjai, valamint a hozzátartozók együtt adtak hálát azért az örömért és személyes
megtapasztalásért, hogy a mindenható kegyelemből ismét átélhettük: Isten országa közöttünk van. Kovácsné Blaskó Mariann az Aszódi Baptista Gyülekezet tagja, a tábor koordinátora
ÉLL MMAAGGYYAARR, ÁÁLLLL BUUDDAA MMÉÉGG ! Bizony, bizony, már megettem a kenyerem javát. Rám is érvényes a találós kérdés: „- Meddig fut a nyuszika az erdőbe? - ??? - Hát a közepéig! Mert onnan már kifelé fut.” ☺ Bizony, életem erdejéből immáron én is kifelé futok, ezért önkéntelenül is azt szemlélem, mi marad utánam, mi az, amit egyénként és generációként hátrahagyok, van-e még teendőnk, és mi az, amit még tehetünk. 2012. szeptember
1
Öröm volt látnom az idei ökumenikus napközit. Hetedik alkalommal rendeztük meg, és harmadszor két turnusban. Már a kétturnusos rendszer is bejáródott. Vannak régi motorosok az önkéntesek között, akik az állandóságot képviselik, és mindig jönnek újak, akik az üdítő változatosság friss szelét hozzák. A gyerekek közül is kinevelkedett egy kortárs segítő generáció, akik magukénak vallják a tábor által hirdetett értékeket. Mindez azt mutatja, hogy a tábor, az ökumené szelleme: ÉL! A napközi zárultával úgy éreztem ma13
Egyházközségi Híradó gamat, mint egy tavalyról megmaradt vöröshagyma: friss hajtást hajtott, és ebbe a „fáradozásába” (vajon mennyi múlik ebből a hagymán?) a régi hagyma teljesen felszívódott, megsemmisült. De meghalt-e vajon? Nem, mert él az új hajtásban! Él generációm és a megelőző sok generáció új hajtása a bagi Muharay Népi Együttesben is. Júliusban a galgahévízi falunapon láthattam fergeteges Sobri legenda című előadásukat, ahol a néphagyomány eszközeivel saját, 21. századi életérzésüket tudták megfogalmazni. Az öreg hagymából lett, de friss, élő, fiatal hajtás! És az olimpikonjaink! Amikor napjaink az önsajnálattal és sóhajtozással telnek, fiatal emberek odateszik az életüket egy célért, az álmaikért, és nem félnek mindent feladni érte! Micsoda eredménnyel! Micsoda bizonyságtétele a magyar léleknek! Nem találtam kimutatást arra vonatkozóan, hogy az olimpiai eredményeket az adott nemzet lélekszámára levetítették volna, de könnyen lehet, hogy az egy főre jutó olimpiai érmek száma Magyarországon a legnagyobb. Akkor, amikor már alig marad itthon valaki, mert a megélhetés kényszere külföldre hajszolja munkaképes felnőttjeinket. De aki külföldön van, az szurkol! Régen azt fohászkodták Nyugat-Európában: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” – Londonban pedig így: „A magyarok szurkolóitól ments 14
meg, Uram, minket!” Legendává lett a szurkolótáborunk. Él a határon túli magyarság kristálytiszta forrása is: Kakucs Katiban, és a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttesben (is). Róluk tudok szólni, mert én őket láttam az augusztus 20i programsorozatban, de ők jele minden határon túli magyarnak. Kati kicsi kora óta már a határon innen él, de a szellem, amit hordoz, az erdélyi havasok, a Székelyföld szelleme, tehetsége a sokat szenvedett magyarság kagylójának kiizzadott igazgyöngye. Ugyanezt a szellemet hozta el nekünk üdén, lelkesen, ugyanakkor szívszorongatóan gyönyörűen a Bekecs Táncegyüttes. Az ő esetükben Semjén Zsolt szavai érvényesek: „Amikor egy nemzeti közösség megőrzi az ő sajátos örökségét, akkor ezáltal az egyetemes emberiségnek ment meg olyan értékeket, amit rajta kívül senki nem tud adni.” A Jóisten adjon nekik erőt továbbra is, megőrizni ezeket az értékeket! Én pedig, öreg hagyma, életem alkonya felé megnyugodva haladok: „Él magyar, áll Buda még!” Nem hal meg az a nemzet, melynek ilyen fiai és leányai vannak. „Szép vagy, o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam árja szegi; Ám természettől mindez lelketlen ajándék: Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.” – mondja Vörösmarty.
2012. szeptember
Egyházközségi Híradó Boldog vagyok, hogy élni, hatni láthatom ezt a szent akaratot.
Lorencz Klára 1. Kisfaludy: Mohács
Egy régi kép… Egy újabb kép a múltból: Tomka Ferenc első miséje az aszódi templomban. Történt mindez az Úr 1965-ik esztendejében. Dávidné Ignácz Ágnes bocsájtotta rendelkezésünkre a rég fotográfiát. k.z.
Kik is valójában a Hét Alvók? A Hét Szent Alvó (lat. septem dormientes) legendája 449 körül, Efezusban tűnt föl görög nyelven, majd hamarosan Keleten és Nyugaton is nagyon népszerű lett, még a Koránba is bekerült. Ünnepük már a Szelepchényi-kódexben is szerepel. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székes2012. szeptember
fehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója. Szír eredetű legendájuk szerint Maximianus, Malchus, Martinián, Dénes, János, Serapion és Konstantin vértanúk Decius császár testőrei voltak, akik 251-ben a Decius-féle üldöztetés alatt egy barlangban rejtőzködtek el, s miután a császár ezt befalaztatta, álomba estek, melyből 15
Egyházközségi Híradó csak Theodosius alatt 447-ben ébredtek fel. A dolog nyilvánosságra jutván, nagy diadallal Efezusba vezették őket, ahol, miután a csodáról Márton püspök és a császár előtt bizonyosságot tettek, ugyanegy pillanatban mind a heten ismét - most már örökre - elaludtak. A barlangban temették el őket, és idővel a feltámadást megtestesítő szentekké lettek. A katolikus egyház június 27-én üli ünnepüket. A néphit szerint, ha ezen a napon esik, szakadatlanul tart az
eső hét hétig. Az esetről toursi szent Gergely a 6. század végén tudósít, s valószínűleg ennek a beszámolónak egyik kettős jelentésű kifejezése szolgáltatott alkalmat a legendára. A magyar nyelv is megőrizte a történetet egy kifejezésben, bár nem sokan tudják, mit is jelent valójában, ha valakit „hétalvónak” kiáltanak ki.
Forrás: Internet Ollózta: PKS
Lelki gyakorlat a metrón Vidékiként a fővárosban lakni ellentmondásos érzéseket kelt az emberben. Reggelente a munkába menet Európa (ha nem a Világ) egyik legszebb panorámáját csodálni meg a Margit-hídról; este a Kisföldalattiból kiérve szájtátva bámulni, hogyan bukkan fel a telihold fénykorongja a kivilágított Hősök tere felett – azért, hogy ezt láthassák, sokan sokezer kilométereket utaznak, nekem meg mindennap részem van benne… hálás vagyok, hogy mindez megadatik. Aztán az, hogy az üzletek sokáig tartanak nyitva (igazodnak a folyton túlórázók lehetőségeihez…), szinte minden órában van szentmise a város valamely templomában, számtalan mozi, színház, múzeum, könyvtár, programok sokasága várja a feltöltődésre vágyókat – mindez nagyon jó. 16
A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a bűz, a kosz, a szmog, a rohanás, a tömeg, az emberek közönye, türelmetlensége, életuntsága, kulturálatlansága, agressziója, a nyomor minden szinten… Városlakóként a legtöbb dilemmát éppen a lépten-nyomon tapasztalt nyomorúság okozza nekem, s hogy mi az én személyes felelősségem, mi lehet a Krisztusnak tetsző válaszom ezekre a helyzetekre. Az esetek többségében nem mondhatnám, hogy valami jókedvű adakozó lennék (pedig Pál apostol szerint Isten éppen az ilyeneket szereti…). Nem úgy értem, hogy ne segítenék, ha valaki hozzám fordul, de ritkán kerekedik tőle jókedvem. Igazság szerint öklömnyire ugrik össze a gyomrom az érzéstől, hogy palira vettek, átvertek, dehogy kenyérre adtam pénzt az imént, ha2012. szeptember
Egyházközségi Híradó nem ki tudja mire, bele sem merek gondolni… Próbáltam egy ideig, hogy utcán nem adakoztam, hanem átutaltam egy összeget egy olyan alapítvány számlájára, amely hajléktalanok életkörülményeinek jobbításáért fáradozik. Vagy szimpátia alapján volt, akinek adtam, s volt, akinek nem. De ettől sem lett jobb kedvem, fájt, hogy látszólag érzéketlenül faképnél hagyom, aki akkor és ott tőlem vár segítséget, s lelkiismeretem hangosan szajkózta: „…amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek…” (Mt 25,40) Egy szokványos csütörtök reggel, úton a munkahelyem felé aztán egy személyesen vezetett lelki gyakorlat kellős közepébe csöppentem. Ennek helyszíne ebben a speciális esetben a Deák téri metrómegálló peronja volt. Kicsit még álmosan, a gondolataimba merülve álldogáltam a tömegben a szerelvényt várva, amikor odalépett hozzám egy átlagosan öltözött hölgy, udvariasan köszönt, s megkérdezte, adhat-e egy Fedél nélkül-t (ez az újság a hajléktalanok lapja, annyiba kerül, amennyit az ember adni gondol érte, s ez az adomány a terjesztőt illeti meg). Kellemes jelenség volt, egyenes tekintettel nézett a szemembe, hangjában nyoma sem volt szándékolt szánalomkeltésnek, elvárásnak, erőszakosságnak. Vettem a tárcámat, odaadtam a pénzt, a hölgy megköszönte, átnyújtotta az újságot, és szép napot kívánva továbbment. Tekintetem a címoldalra 2012. szeptember
tévedt, s a legnagyobb meglepetésemre ott volt ennek a hölgynek az arcképe, s mellette nagy betűkkel: A mi kis családunk – bemutatjuk B. Irmát. A hátlapon találtam meg a cikket, el is kezdtem olvasni legott. Négy testvéremmel állami gondozásban nőttem fel, édesanyám lemondott rólunk… így kezdődött a rövid írás, nálam meg a sírás. Könnyek között néztem – most már tudtam – Irma után a tömegben, hátha még visszajön, hogy mondjak neki, nem is tudom, mit, mindegy, valami kedveset, szégyelltem, hogy csak annyit adtam az újságért, s így az ő életének történetéért, amennyit, aztán hogy nem láttam őt többé, a szememet törölgetve tovább olvastam. Egy nagyon nehéz sorsú, de sosem csüggedő, mindig előre tekintő, a helyét mindenütt, minden körülmények között megállni akaró hatgyermekes édesanya életébe nyertem egy rövidke bepillantást, másfél hasáb erejéig. Felszegett fejjel… ez volt a címe. És igen, amiről az újság írt, arról mesélt a szeme is, most már megértettem. Sok minden felkavarodott bennem ennek a találkozásnak a hatására. Legelőször is az, hogy mi bajom is lehet nekem az életemmel. Megmondom, semmi. Kell, hogy emlékezetembe idézzem ezt, mielőtt búsulásnak ereszteném a fejem, azon merengve, mi az, ami hiányzik. Mert amire valóban szükségem van, az mind megvan. Ráadásul semmim sincs, amit ne úgy kaptam volna, az17
Egyházközségi Híradó zal a céllal, hogy másoknak is juttassak belőle, erőmhöz mérten. Talán csak egy hajszálon, talán annál is kevesebben múlt, hogy nem én születtem Irma helyére. Vajon én meg tudtam volna őrizni az emberi méltóságomat így, ahogyan ő, ilyen előzményeket követően? Lehetek-e keményszívű a segítséget kérővel szemben, ha jobban belegondolva én is koldus vagyok – a szeretet koldusa, aki Isten irgalmáért esedezik?
Teljes szívemből köszönöm Istennek a leckét, a Mesternek, hogy a krisztusi életre tanítgat, kérem segítségét, hogy egyszer majd, ha már „beválok”, ha már késznek tart rá, felsőbb osztályba léphessek, s azt kérem, hogy áldja meg Irmát, bármerre is visz az útja éppen most, és tartsa meg őt Rá tekintő, felszegett fejjel. Ámen Vrabély Panni
Bartók Anikó:
Hiszek Hiszem, hogy van Isten Ki ott fenn az égen megtörli a szívem.
Gyengéd, önzetlen a lénye, mert az szeret igazán, kit alig
vesznek észre. Elbúj örök messzeségbe annak tiszta lénye .
A Hitéleti Központ hírei Április 14-én teret biztosítottunk Budai András zenés estjének. A tanév folyamán 4 alkalommal a Hitéleti Központban találkoznak a területi hitoktatók, hogy megosszák tapasztalataikat. Megosszák egymással örömeiket és problémáikat is. Június 16-án újra megszervezésre került a most már hagyományossá vált családnap. Öröm volt megtapasztalni, hogy újból nyüzsög az egész temp18
2012. szeptember
Egyházközségi Híradó lomkert. A gyerekek játszanak, a felnőttek főznek, beszélgetnek. A pihenés, kikapcsolódás mellett egyre jobban megismerkedünk egymással. A következő családnap tervezett időpontja 2012. szeptember 15. (szombat). Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Jó lenne, ha ily módon is egyre szorosabb közösséget tudnánk alkotni. Július 2-6-ig illetve július 9-13-ig újból a Hitéleti Központ adott helyet az évről-évre megszervezésre kerülő Ökumenikus Napközis Tábornak. Az első hét vezetője Kovácsné Blaskó Mariann volt, a második hété pedig Lorencz Klára. Augusztusban nálunk találkoztak a Cursillo mozgalom résztvevői, akik egyben szervezői is a szeptember 8-án nálunk megrendezésre kerülő Egyházmegyei Cursillo találkozójának
MISEREND Szeptember 8-ától a Javító Intézet kápolnájában újból 17.30-kor kezdődnek a szentmisék. Szeptember 9-étől pedig újból lesz vasárnaponként 11.00 órai szentmise is. Október 1-jétól 17.00 órai kezdettel a templomban Rózsafüzér ájtatosságot tartunk. Megnevezés
Okt. 1 – Ápr. 30.
Máj. 1. – Szept. 30.
17.30 7.00 8.00 11.00*
18.00 7.00 8.00 11.00*
Javító Intézet Szombat
17.30
17.30
Domonyban Vasárnap
9.30
9.30
Templomban: Hétfő, kedd, csütörtök és péntek Szerda Vasárnap
2012. szeptember
19
Egyházközségi Híradó * Azokon az ünnepnapokon (karácsony, húsvét, újév), amikor a Javító Intézetben is szokott szentmise lenni délelőtt 11 órakor, akkor a templomban csak 8 órai szentmise van.
Toronysisak: tornyosuló gondok! Június végén sor került a templom toronysisak javítására és festésére, amit ipari alpinista technikával tudtak elvégezni. Ezzel egyidejűleg a torony spalettáinak festése is megtörtént. Ezen munkák költsége fél millió forint volt, amit az Egyházközségi Alapítvány bevételeiből fizettünk. A szakemberek véleményezése szerint néhány év múlva nagyobb javí-
TEMPLOMUNK Szentháromság Templom – Aszód, Szent Imre u. KÁPOLNÁNK. Javító Intézet – Baross u. 20
tásokra is szükség lesz a toronysisakon, amelyet már csak állványozással lehet megvalósítani. Ennek a költsége lényegesen magasabb lesz. Ezért mindenkit szeretettel kérünk, hogy lehetőségeihez mérten anyagilag támogassa az Egyházközséget, hogy megfelelő tartalékot tudjunk addig képezni. Adáminé Mihályi Erzsébet
Szerkeszti a Képviselő – testület megbízásából: Dr. Klamár Zoltán (PhD) Lektor: Pernye-Klamár Sára Számítógépes tördelés: Varga Ilona
2012. szeptember
