Jánoshalma Város Önkormányzat …../2010(II…….) sz. rendelet-tervezete
a 2010. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény, valamint az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban Áht.) 65. § (1) bek. felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1.§. (1) Jánoshalma Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény rendelkezései alapján gondoskodik a rendeletben jóváhagyott kötelező és önként vállalt feladatokról. (2) Az önkormányzat az (1) bekezdésben meghatározott feladatainak ellátásáról az e rendeletben megállapított egységes költségvetés alapján gondoskodik. (3) A rendelet hatálya kiterjed Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületére és bizottságaira, Jánoshalma Város Polgármesteri Hivatalára és az önkormányzat fenntartásában működő intézményekre. 2.§. A költségvetés címrendje A Képviselő-testület a költségvetési címrendet a 2010. évi költségvetésben a következők szerint határozza meg:
Cím száma 1.
Neve Jánoshalma Város Polgármesteri Hivatala
Alcím száma 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5.
Neve Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Útépítés, autópályaépítés
2
Cím száma
Neve
Alcím száma 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11. 1.12. 1.13. 1.14. 1.15. 1.16. 1.17. 1.18. 1.19. 1.20. 1.21. 1.22. 1.23. 1.24. 1.25. 1.26. 1.27. 1.28. 1.29. 1.30. 1.31. 1.32. 1.33. 1.34. 1.35.
Cím száma
Neve
Alcím száma
Neve Bontás Városi és elővárosi személyszállítás Üdülői szálláshely-szolgáltatás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Zöldterület kezelés Önkormányzatok és TKT-ok igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Közvilágítási feladatok Város- és községgazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Finanszítozási műveletek Fejezeti és átalános tartalékok elszámolása Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófa helyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Alapfokú művészetoktatás Pedagógiai szakszolgálat Egészségügyi alap- és szakellátás Kistérségi szintű feladatellátás támogatása pénzeszköz átadással Pelikán Non-profit Kft. által ellátott önkormányzati feladatok támogatása Szociális ellátások Civil szervezetek működésének támogatása Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás Könyvtári szolgáltatások Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Szabadidősport- (rekreációs sport) tevékenység és támogatása Neve
3
2.
3.
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5.
Általános iskolai oktatás Fogyatékos tanulók oktatása Gyermekétkeztetés Középiskolai oktatás Kollégiumi ellátás
3.1. 3.2. 3.3.
Óvodai nevelés Bölcsődei ellátás Pedagógiai Szakszolgálat
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat
II. fejezet A költségvetés bevételi forrásai és mértéke 3.§. (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi költségvetésének bevételi főösszegét 1.669.268 E Ft-ban állapítja meg. A tervezett bevételi főösszegből működési célú hitelfelvétel 187.993 E Ft, beruházási célú hitelfelvétel 54.145 E Ft. A megállapított bevételi főösszeg költségvetési szervenként és bevételi jogcímenkénti részletezését az 1. sz. melléklet tartalmazza. A 2011. és 2012. évek várható bevételi irányszámait a 10. sz. melléklet tartalmazza. (2) A Képviselő-testület a 2010. évi költségvetés egyensúlyának megteremtése érdekében az alábbi intézkedéseket teszi: − Hitelfelvétel (3) A hitelműveletekkel kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja. (4) Az önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának felső határa 85.083.600,- Ft, melynek levezetését a 13. sz. melléklet tartalmazza.
III. fejezet A költségvetés kiadásai 4.§.
4
(1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi költségvetésének kiadási főösszegét 1.669.268 E Ft-ban állapítja meg. A megállapított kiadási főösszeg kiemelt előirányzatok szerinti részletezését a 2. sz. melléklet tartalmazza. (2) A 2010. évi kiadási előirányzaton belül költségvetési szervenként az önkormányzat a kiadási előirányzatokat a következő összegekben állapítja meg: Polgármesteri Hivatal ........................................................................ 1.021.350 E Ft Hunyadi János Ált. Isk., Gim., Szakközépisk. és Kollégium ............... 466.611 E Ft Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolg. ........... 181.307 E Ft A működési, fenntartási előirányzatokat költségvetési szervenként, intézményen belül kiemelt előirányzatonként részletezve a 2. sz. melléklet tartalmazza. (3) A Képviselő-testület az önkormányzati hivatal költségvetését feladatonként a 3. sz. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. (4) A 2010. évi intézményi létszámkereteket a Képviselő-testület a 2. sz. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. (5) A 2010. évi költségvetés mérlegét a Képviselő-testület jelen rendelet 8.sz. mellékletében foglaltak szerint hagyja jóvá. (6) A 2011. és 2012. évek várható kiadási irányszámait a 10. sz. melléklet tartalmazza. 5.§. A Képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi költségvetésén belül a tartalék előirányzatát 6. sz. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. 6.§. (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi költségvetésén belül a felhalmozási kiadásokat 70.995 E Ft-ban állapítja meg. A felhalmozási előirányzatok költségvetési szervenkénti részletezését a 2. sz. melléklet tartalmazza. (2) A Képviselő-testület a felújítási előirányzatokat célonként, a felhalmozási kiadásokat feladatonként a 7. sz. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. (3) Az adósságszolgálat következő éveket terhelő kiadásait és visszafizetésének ütemezését éves bontásban a 12. sz. melléklet mutatja be. (4) Többéves kihatással járó fejlesztési feladatok a 2010. évi költségvetést nem terhelik.
5
(5) A 2010. évi költségvetés az eredeti előirányzatok szintjén európai uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulást nem tartalmaz. (6) A 2010. évet érintő közvetett támogatásokat, azok szöveges indoklását a 14. sz. melléklet tartalmazza. (7) Az önkormányzat 2010. évi előirányzatfelhasználási ütemtervét a 9. sz. melléklet tartalmazza. (8) Az önkormányzat kölcsönállományát a 11. sz. melléklet mutatja be. (9) A Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése az 1/2010.(I.13.).KÖ. sz. határozatnak megfelelően került beépítésre Jánoshalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésébe. A határozat kivonatát jelen rendelet 4.sz. melléklete tartalmazza. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi költségvetését működési és felhalmozási célú bontásban az 5.sz. melléklet mutatja be.
IV. fejezet Intézményi gazdálkodás 7.§. (1) Az intézmények 2010. évi költségvetési előirányzatai az ezen rendeletben meghatározottakhoz képest változhatnak a Képviselő-testület évközi döntései eredményeképpen: - a jóváhagyott pénzmaradvány erejéig, - központi döntés alapján kapott pótelőirányzattal, - bevételi többlet elérésekor intézményi kezdeményezésre, - az intézményi célfeladatok terhére biztosított pótelőirányzatok összegével. (2) A Képviselő-testület a bevételek tervezettet meghaladó teljesülése esetén növelheti a saját bevételi előirányzatokat. (3) A Képviselő-testület a feladatok, illetve bevételek elmaradása esetén a bevételek és kiadások előirányzatát a támogatási előirányzat egyidejű változtatásával (vagy változtatása nélkül) csökkentheti. 8.§. (1) A személyi juttatásokkal és a létszámmal való gazdálkodás 292/2009.(XII.19.) Korm.rendelet 87-90. §-ai az irányadók.
szabályaira
a
(2) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek saját hatáskörben nem módosíthatják a megállapított és kiemelt előirányzatként kezelendő személyi juttatások, valamint a munkáltatót terhelő járulékok előirányzatát. Erre csak a Képviselő-testület jogosult.
6
(3) Az önkormányzati költségvetési szerveknél a személyi juttatások év közbeni változtatására a 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet 68. § (2) bekezdésében foglaltak betartásával kerülhet sor. (4) A pénzmaradvány személyi juttatásokból származó része felhasználására a módosított 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet 214. §-a az irányadó. (5) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatalban a köztisztviselők vezetői pótlékának mértékét az alábbiak szerint állapítja meg: - osztályvezetői pótlék mértéke a köztisztviselő alapilletményének 15 %-a - irodavezetői pótlék mértéke a köztisztviselő alapilletményének 10 %-a. (6) Jánoshalma Város Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők számára cafetéria-juttatásként az 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 49./F. § (4) bekezdésében törvény általi minimumként biztosítandó az illetményalap ötszörösének megfelelő juttatást biztosítja. A cafetéria-juttatás vonatkozásában a 305/2009. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni. A cafetéria-juttatás részletszabályait a hivatali szervezet vezetője a közszolgálati szabályzatban határozza meg. 9.§ (1) Az intézmények a részükre jóváhagyott, illetve év közben a Képviselő-testület által módosított kiemelt kiadási előirányzatokat nem léphetik túl. (2) Az intézmények a dologi kiadások körében megtervezett részelőirányzatok között átcsoportosítást hajthatnak végre. (3) Az intézmények olyan saját hatáskörű előirányzat módosítást nem hajthatnak végre, aminek éven túli kihatása van.
V. fejezet 2010. évi költségvetés végrehajtásának szabályai 10.§. (1) Az önkormányzat az egységes költségvetést (bevételek beszedését, kiadások teljesítését) a 2010. évre szóló költségvetési törvény, az államháztartási törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a jelen rendelet előírásainak megfelelően hajtja végre Polgármesteri Hivatala és költségvetési intézményei útján. (2) Az önkormányzati intézmények költségvetési támogatását (intézményfinanszírozás) a Polgármesteri Hivatal havonta, az éves előirányzat max. 1/12 részének megfelelő összegben folyósítja. 11.§.
7
(1) A társadalmi szervezetek, egyesületek, gazdasági társaságok, nem önkormányzati intézmények általános működési támogatására a 2010. évi költségvetésben elkülönített összegek átutalási határideje 500 ezer Ft támogatási összeghatárig – negyedévente egyenlő részletben való átutalással – a negyedév középső hónapjának 15. napja, 500 ezer Ft éves támogatási összeg felett havi egyenlő részletben való átutalással a hónap 15. napja. (2) A tagsági viszonyon, társulási együttműködésen alapuló összegek átutalására a vonatkozó megállapodásokban, szerződésekben foglalt határidők az irányadók. (3) A társadalmi szervezetek, egyesületek, nem önkormányzati intézmények részére rendezvények megszervezéséhez, lebonyolításához a 2010. évi költségvetésben elkülönített keretösszegek átutalási rendje: a keretösszeg 50%-a kerülhet folyósításra a rendezvény tervezett időpontja előtt 8 munkanappal, a fennmaradó 50% a rendezvény lebonyolítását követően, a rendezvény bevételeiről és kiadásairól készített tételes elszámolás benyújtásától számított 8 munkanapon belül. 12.§. A Képviselő-testület a 2010. évi költségvetéséről szóló ezen rendeletét a központi pótelőirányzatok és az intézményi saját hatáskörű előirányzatmódosítási kezdeményezések miatt negyedévenként, de legkésőbb 2011. február 28-ig – 2010. december 31-i hatállyal - módosítja. 13.§. (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzati tulajdonú társaságok átmeneti likviditási problémái esetén, valamint társadalmi szervezetek egyedi kérelme alapján az általános működési támogatás folyósítását – az önkormányzat anyagi lehetőségeit is figyelembe véve – a 11.§ (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően állapítsa meg. (2) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzati intézmények költségvetési támogatásának (intézményfinanszírozás) folyósítását az intézményvezető egyedi kérelme alapján, adott hónapban – az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit is figyelembe véve – a 10.§ (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően állapítsa meg. 14.§. (1) Mindazon előirányzatok tekintetében, melyek felhasználásáról a Képviselő-testület e rendele-tében vagy korábbi döntéseivel másként nem határozott, utólagos beszámolási kötelezett-séggel a költségvetés egészének végrehajtásáért felelős polgármester dönt. (2) A Képviselőtestület - az Áht. 125.§ (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a 2010. évben költségvetési szerveinél eltekint az Áht. 90.§ (4) bek.-ben foglalt megvalósítási terv elkészítésétől. 15.§.
8
(1) A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi Bizottságot az intézmények 2009. évi pénzmaradványának felülvizsgálatára. (2) Az intézmények 2009. évi pénzmaradványának felhasználásáról a Képviselő-testület külön rendeletben dönt.
VI. fejezet Az adósság rendezés módja 16.§. (1) Amennyiben az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerve által elismert tartozásállomány eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10 %-át, vagy 100 millió Ft-ot és a tartozás időtartama eléri a 30 napot, a költségvetési szerv vezetője köteles e tényt 3 napon belül bejelenteni a Képviselő-testületnek. (2) Az önkormányzat Képviselő-testülete - amennyiben a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény 4.§-a szerinti adósságrendezési eljárást az önkormányzat vagy hitelezői nem kezdeményezték - önkormányzati biztost rendel ki a felügyelete alá tartozó költségvetési szervhez, ha annak elismert tartozás-állománya az (1) bekezdésben meghatározott időt és mértéket eléri. (3) Az önkormányzati biztos kirendelését az (1) bekezdésben foglalt elismert tartozásállomány elérése esetén a Képviselő-testületnél a polgármester kezdeményezi. Ha a polgármester a kötelezettségének nem tesz eleget, a biztos kiendelését indítványozhatja: − − − −
a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi Bizottság a jegyző a polgármesteren keresztül a Képviselő-testület által megbízott könyvvizsgáló a költségvetési szerv vezetője
(4) Önkormányzati biztosnak a 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet 167.§ (3) bekezdésében foglaltak szerinti állampolgárt lehet megbízni.
Záró rendelkezések 17.§. (1)
Jelen önkormányzati rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit 2010. január 1-től kell alkalmazni.
9
(2)
A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Jánoshalma, 2010. február hó ……. nap
Czeller Zoltán s. k. polgármester
Dr. Benda Dénes s. k. címzetes főjegyző
1
1. sz. melléklet
Jánoshalma Város Önkormányzat 2010.évi költségvetésének bevételi előirányzatai adatok E Ft-ban Bevételi jogcím megnevezés Igazgatási szolgáltatás díjbevétel Felügyeleti jellegű tevékenység díjbevétele Bírságból származó bevétel
Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek Áru- és készletértékesítés bevétele Szolgáltatások ellenértékének bevétele Egyéb sajátos bevétel
Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bev.
Hunyadi J. Ált.Isk., Gimn., Polgármesteri Hivatal Szakközépisk. és Kollégium 3 780 0 1 600
5 380
0
0 156 452
29 455
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Ped. Szakszolg.
3 780 0 1 600
0
608
29 455
0
6 701 0 0 0 0
2 288 8 350 1 496
4 998 450
Intézmények egyéb sajátos bevételei
6 701
12 172
ÁHT-n belülre továbbszlázott (közv.) szolg. bevétele ÁHT-n kívülre továbbszlázott (közv.) szolg. bevétele
235 3 270
1 013
Továbbszámlázott (közvetített) szolg. bevétele
3 505
1 013
0 0 895 0
Áfa bevételek, -visszatérülések
895
Áruértékesítés Szolgáltatás
Vállalkozási bevételek ÁH-n kívülről szárm.befekt. pénzügyi eszk.kamata Egyéb ÁH-n kívülről származó kamatbevétel Kamatbevételek ÁH-n belülről
Kamatbevételek
Intézményi működési bevételek összesen Építményadó Telekadó Vállalkozók kommunális adója Magánszemélyek kommunális adója
38
5 448
30 063 8 989 13 348 1 946 0 38
24 321 235 4 283
0
10 079
1 362
10 079
1 362
0 0
0
5 380 0 29 611 452
Bérleti és lízingdíj bevételek Intézményi ellátási díj bevétele Alkalmazottak térítésének bevétele Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele Alkalmazott,hallgató,tanuló stb.kártérítése és egyéb térítése
Működési kiadásokhoz kapcs. Áfa visszatérülése Felhalmozási kiadásokhoz kapcs. Áfa visszatérülése Kiszámlázott termékek és szolgáltatások Áfa-ja Értékesített tárgyi eszközök, immat. javak Áfa-ja
Összesen
4 518 0 0 12 336 0
12 336 0 0
0
0
150
70
26 000 1 069 0
26 849
150
70
27 069
43 938
52 869
6 880
103 687
26 000 849 0
0 0 3 100 26 800
0
0 0 3 100 26 800
2
Bevételi jogcím megnevezés Idegenforgalmi adó Iparűzési adó
Helyi adók összesen Pótlékok, bírságok
Hunyadi J. Ált.Isk., Gimn., Polgármesteri Hivatal Szakközépisk. és Kollégium 0 75 000
104 900 1 800
0
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Ped. Szakszolg.
Összesen 0 75 000
0
104 900 1 800
SZJA helyben maradó része (8 %) SZJA jövedelemkülönbség mérséklésére Gépjárműadó Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Átengedett egyéb központi adók
59 636 273 190 46 000 50 0
Átengedett központi adók Talajterhelési díj Környezetvédelmi,természetvédelmi bírság Műemlékvédelmi, építésügyi bírság Egyéb sajátos bevételek
378 876 250 0 0 3 793
0
0
378 876 250 0 0 3 793
Önkorm.sajátos működési bevételei
489 619
0
0
489 619
0
0
0
Járművek értékesítése
Tárgyi eszközök,immat.javak ért. Önkormányzati lakások értékesítése Önkormányzati lakótelek értékesítés Privatizációból származó bevétel Vállalatértékesítésből származó bevétel Vadászati jog értékesítéséből származó bevétel Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből szárm.bevétel Egyéb önk. vagyon bérbeadásából származó bevétel Egyéb önk. vagyon üzemelt.-ből, koncessz. szárm.bev.
Önkorm. sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Normatív állami hj. - lakosságszámhoz kötött Normatív állami hj. - feladatmutatóhoz kötött
Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejl.c.támogatás Céljellegű decentralizált támogatás
0 0 0 0
59 636 273 190 46 000 50 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 0 0 0 0
0 0
0
0
0
0
0
19 712 401 657
421 369 33 223 281 518 0 0 0 0
0 0
0 19 712 401 657
0
0
421 369 33 223 281 518 0 0 0 0
3
Bevételi jogcím megnevezés
Egyéb központi támogatás
Önkorm. költségvetési támogatása össz.
Hunyadi J. Ált.Isk., Gimn., Polgármesteri Hivatal Szakközépisk. és Kollégium
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Ped. Szakszolg.
0
736 110
Összesen
0
0
0
736 110
Működési célú kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése Működ. célú támogatási kölcsönök igénybev. Felhalm. célú támogatási kölcsönök igénybev.
5 451 0 0 0
5 451 0 0 0
Műk.célú támogatásértékű bev. központi ktgv. szervtől Műk.célú támogatásértékű bev. fejezeti kez.ei.-tól Műk.célú támogatásértékű bev. TB-alapoktól Műk.célú támogatásértékű bev. elkülönített állami alapoktól Műk.célú támogatásértékű bev. többcélú kistérségi társ.-tól Műk.célú támogatásértékű bev. helyi önkormányzatoktól
0 31 301 31 529 1 045 0 2 356
0 31 301 31 529 1 045 21 465 2 356
3 827
17 638
3 827
17 638
87 696
Működési célú támogatásértékű bevétel össz.
66 231
Műk.célra átvett pénzeszk. vállalkozásoktól Műk.célra átvett pénzeszk. háztartásoktól Műk.célra átvett pénzeszk. non-profit szervezetektől
0 0 0
450
1 567
0 0 2 017
Működési célú pénzeszk. átvétel összesen
0
450
1 567
2 017
Felhalm.célú támogatásértékű bev. központi ktgv. szervtől Felhalm.célú támogatásértékű bev. fejezeti kez.ei.-tól Felhalm.célú támogatásértékű bev. helyi önkormányzatoktól
0 0 0
Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel össz.
0
Felhalm.célra átvett pénzeszk. háztartásoktól Felhalm.célra átvett pénzeszk. vállalkozásoktól Felhalm.célra átvett pénzeszk. non-profit szervezetektől
0
Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel összesen Kötvénykibocsátás bevétele (hosszú lej.-felh.) Működési célú hitelfelvétel Beruházási célú hitelfelvétel
Bevétel mindösszesen
0
0 0 0
0
0
0 0 2 550 0
2 550
0
0 0 187 993 54 145
2 550
0
2 550 0 187 993 54 145
1 583 487
59 696
26 085
1 669 268
2.sz. melléklet
2010. évi költségvetés kiadásai önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenként
Kiadások
Személyi juttatások
H.J. Általános Iskola, Gimn., Szakközépisk. és Kollégium
Polgármesteri Hivatal
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Ped. Szakszolgálat
Önkormányzat összesen
245 035
256 470
100 300
601 805
53 799
72 308
28 026
154 133
140 594
126 257
50 129
316 980
Egyéb folyó kiadás
21 956
4 936
852
27 744
Támogatásértékű működési kiadás
32 485
32 485
Működési célú pénzeszközátadás
149 196
149 196
Önkormányzat által folyósított ellátások
269 880
269 880
39 110
39 110
0
0
Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás
Rövid lejáratú hitel visszafizetés Működési célú kölcsön nyújtás Ellátottak juttatásai Általános tartalék Céltartalék Működési kiadások összesen: Beruházás
1 690
1 690
5 000
5 000
250
250
957 305
461 661
179 307
1 598 273
32 907
4 950
500
38 357
1 500
7 400
Felújítás
5 900
Támogatásértékű felhalmozási kiadás
1 140
1 140
274
274
7 904
7 904
Fejlesztési tartalék
15 920
15 920
Felhalmozási célú kiadások össz.:
64 045
4 950
2 000
70 995
1 021 350
466 611
181 307
1 669 268
Felhalmozási célú pénzeszközátadás Fejlesztési c. hitel visszafizetés
Kiadások mindösszesen Engedélyezett létszámkeret
118,75
109,0
48,0
275,75
3. sz. melléklet
Polgármesteri Hivatal 2010. évi költségvetése szakfeladatonként
Megnevezés Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Útépítés, autópálya építés Bontás Városi és elővárosi közúti személyszállítás Üdülői szálláshely-szolgáltatás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Zöldterület kezelés Önkormányzatok és TKT-ok igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tev. Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Közvilágítás Város-, és községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások Önkormányzatok valamint TKT-ok elszámolásai Finanszírozási műveletek Fejezeti és általános tartalékok elszámolása Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Alapfokú művészetoktatás Pedagógiai szakszolgáltató Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Járóbetegek gyógyító szakellátása Fogorvosi alapellátás Család- és nővédelmi eü.-i gondozás
Kiadásból
Bevételek
Szem. jutt.
M.a. terh. jár.
Dologi kiadás
E.folyó kiad.
Tám.ért.m Műk. c. űk.c. p.e.átad.
Önk. foly. ellátások
Műk.c. hitel vf.
Műk. ált. tart.
Műk.-i céltart.
0
Beruházás
Felújítás
Tám.ért felh.c.
Felh.c. átadás
Fejl.-i tartalék
Fejl.c. hitel v.
Kiadások összesen 360
360
5 860
0
5 253
0
2 850
500
3 350
375
7 273
1 000
8 273
0 0
700
607
9 419
0
11 319 700
1 900
2 358
2 358
0
250
250
0
4 400
3 793
1 209
7 321
1 552
0
1 420
38 046
130 254
566
200
32 605
43 858
4 400 4 000
5 483
274
1 552 23 053
21 633 20 358
64
620
1 140
7 904
44,75
0 210
210 790
1 190
400
34 110
34 110 1 023
269
8 065
100
1 068 936
30 639
59 997
19 901
562 137
562 137
242 138
39 110
39 110 5 000
28 904
236 803 566
366
153 000
300
Létszám keret
20 410
5 520
6 041
250
15 920
32 822
851
244 9 350 4 500 5 641 26 972 1 345 531
244 9 350 4 500
3 719 15 192 1 096 375
1 188 11 299
323 3 059
4 125 12 603 1 345 531
5 11
16 700
9 073
2 269
2 193
24
21 170
707
14 266
12,00
1,00 6,50
5,00
Megnevezés Iőskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen Idősek nappali ellátása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj alanyi jogon Kiegészítő gyermekvédelmi tám. Óvodáztatási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi tám. Mozgáskorl. közlek. támog. Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Közgyógyellátás Köztemetés Gyermekek napközbeni ellátásához kapcs. egyéb szolg. Gyermekjóléti szolgáltatás Nappali melegedő Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Családsegítés Civil szervezetek működési támog. Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás Könyvtári szolgáltatások Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Szabadidősport- (rekreációs sport) tevékenység és támogatása Összesen: Le: intézményi támogatás
Mindösszesen:
Bevételek
Kiadásból Szem. jutt.
M.a. terh. jár.
Dologi kiadás
E.folyó kiad.
Tám.ért.m Műk. c. űk.c. p.e.átad.
Önk. foly. ellátások
Műk.c. hitel vf.
Műk. ált. tart.
Műk.-i céltart.
Beruházás
Felújítás
Tám.ért felh.c.
Felh.c. átadás
Fejl.-i tartalék
Fejl.c. hitel v.
10 632
10 632 547
547
4 855 191 419 5 875
4 855 191 419 5 875
23 555
23 555
26 005 301 432 1 800 200 300 1 680
26 005 301 432 1 800 200 300 1 680
15 813
15 813
1 400 1 100
1 400 1 100
301
1 680
1 187
1 187
14 285
6 374 1 502 3 582 0 3 517 500 81 997 1 045 14 285
6 082
6 082
32 447
32 447
1 000
1 000
6 374 1 502 3 582 0 3 517 500
1 045
1 583 487 -562 137
245 035
1 021 350
245 035
9 589 165
53 799
1 700
140 594
21 956
594 622
140 594
21 956
32 485
47,50 2,00
149 196
269 880
39 110
5 000
250
32 907
5 900
1 140
274
15 920
7 904
1 583 487 -562 137
118,75
149 196
269 880
39 110
5 000
250
32 907
5 900
1 140
274
15 920
7 904
1 021 350
118,75
-562 137 53 799
Létszám keret
26 133
26 133
70 708 880
Kiadások összesen
4. sz. melléklet
Cigány Kisebbségi Önkormányzat határozat kivonata a 2010. évi költségvetéséről
5. sz. melléklet
Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi költségvetése működési és felhalmozás célú bontásban
Bevétel Megnevezés
Normatív módon kapott támogatás
Összesen
Működési célú
566
566
Kiadások
Kiadások
Megnevezés
Működési célú
Személyi juttatások
200
Dologi kiadások
366
Összesen
566
6. sz. melléklet
Tervezett tartalékok 2010. év
E Ft-ban
Megnevezés
Összeg
Vis maior tartalék (működési) Összesen:
0
Általános tartalék (működési) Általános tartalék képzése Összesen:
5000 5000
Céltartalék (működési) Környezetvédelmi alap Összesen: Működési tartalékok összesen (I.):
250 250 5250
Vis maior tartalék (felhalmozási) Összesen:
0
Általános tartalék (felhalmozási) Összesen:
0
Céltartalék (felhalmozási) Kötvény-pénz befektetés bevételéből képzett tartalék Felhalmozási tartalékok összesen (II.):
15 920 15 920
Tartalékok mindösszesen (I.+II.)
21 170
7. sz. melléklet
2010. évi felhalmozási kiadások feladatonként, felújítási kiadások célonként Megnevezés Beruházások Polgármesteri Hivatal – Erdőtelepítés – Rőzse és törmeléklerakó bekerítése – Állati hullatartó telep elektromos kiépítése, csapadékvíz gyűjtő akna kialakítása – 213/2009(VI.23.)Kt. hat. - Útépítési pályázathoz önerő – Új járdák építése – Kapocs utca egy szakaszán kőszórásos út építése – Kazinczy utcai ingatlanvásárlás – Kazinczy utcai burkolatkialakítás – Térkőgyártás (anyagköltség) – Zöldfa utca területvásárlás – 2 db notebook beszerzése operációs rendszerrel együtt – 1 db komplett PC (Okmányirodába ügyfélgépként) – WinGo program (Gyámügyi ügyintézéshez) – 397/2009(XII.17.)Kt.hat. IPA pály.-hoz önerő ("Bácska Fesztivál" - rendezvénysátor) – 417/2009(XII.17.)Kt. hat. Laktanya infrastrukt. fejl.előkészítő munkái – 212/2009(VI.23.)Kt.hat. ÁRT módosítása (gyűjtőutak átvezetése) – Labdafogó kerítés építése (Hunyadi Iskola udvarán) – Digitális közműtérkép frissítése – ÁRT módosítás – 1 db védőnői program vásárlása – 1 db személymérleg magasságmérővel (Védőnői Szolg. részére) – 1 db laptop beszerzése (Védőnői Szolg. részére) – 1 db projektor iskolaegészségügyi munkához Polgármesteri Hivatal összesen: Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – 1 db elektromos olajsütő – 1 db 400 literes főzőüst – 1 db elektromos sütőkemence – Számítástechnikai és ügyviteltechnikai eszközök (szakképzési hj.-ból) Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium össz.: Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat – 1 db nagyteljesítményű fénymásológép (Ped. Szakszolg. részére) Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat össz.: Összesen: Felújítás Polgármesteri Hivatal – Járdafelújítás – Önkormányzati lakások felújítása Polgármesteri Hivatal összesen: Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat – Batthyány utcai óvoda elektromos hálózat felújítása Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat össz.: Összesen: Felhalmozás célú pénzeszköz átadás – Felújítási alap befizetési kötelezettség (vegyes tulajdonú társasházak) Összesen: Fejlesztési célú támogatásértékű kiadások – 372/2009(XI.19.)Kt. hat. "Jh.-i Roma Közösségi Ház" projekthez önerő biztosítása Összesen: Felhalmozás célú hitel visszafizetése Polgármesteri Hivatal – 2006.évi kommunális gépvásárlás kapcsán felvett hitel 2010.évi törlesztőrészlete – MFB hitel 2010. évi törlesztése Összesen: Fejlesztési célú tartalék – Fejl. tartalék kötvény-pénz befektetésének bevételéből Összesen: Mindösszesen:
E Ft-ban Összeg
360 500 1 000 4 169 500 300 500 3 000 800 150 300 120 200 400 11 000 1 000 1 101 3 200 3 600 200 131 188 188 32 907 600 1 200 600 2 550 4 950 500 500 38 357
1 900 4 000 5 900 1 500 1 500 7 400 274 274 1140 1 140
1 843 6 061 7 904 15920 15 920 70 995
8. sz. melléklet
Jánoshalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetése működési és felhalmozási célú bontásban Adatok E Ft-ban
Bevételek Megnevezés Költségvetési támogatás 1. Normatív állami hozzájárulás 2. Központosított előirányzat 3. Normatív kötött felhasználású tám. 4. Ter. kiegy.szolg.fejl. célú támogatás 5. Céljellegű decentralizált támogatás 6. Címzett támogatás Önkorm. sajátos működési bevétele 1. Helyi adó, pótlékok, bírságok 2. Átengedett központi adók SZJA - átengedett 8 % SZJA - jöv.különbség mérséklésére Gépjárműadó Termőföldbérbead. szárm.jöv. adó Talajterhelési díj 3. Egyéb sajátos működési bevételek Felhalm.és tőke jellegű bevételek 1. Tárgyi eszk.immat.javak értékesítése 2. Önkormányzati lakások értékesítése 3. Pénzügyi befektetések bevételei Intézményi működési bevételek Befektetett pénzeszköz kamata Értékesített tárgyi eszköz áfa Támogatások, kieg., átv. pénzeszköz Támogatásértékű bevétel Pénzeszköz átvétel Kölcsön visszatérülése Működési célú hitelfelvétel Beruházási célú hitelfelvétel Kötvénykibocsátás bevétele (hosszú lej.) Pénzmaradvány
Mindösszesen
Működ. célú
Kiadások Felhalm. célú
421 369 32 791 281 518 0 0 0
Együtt
Megnevezés Működési kiadások
421 369 32 791 Hitelvisszafizetés 281 518 0 Beruházás 0 0 Felújítás
106 700
106 700 Hitelkamat
59 636 273 190 46 000 50 250 3 793
59 636 273 190 46 000 50 250 3 793
Felhalmozás célú pénzeszköz átadás Támogatás értékű felhalmozási kiadás Céltartalék Általános tartalék
0 0 0 77 687 26 000 0 88 128 2 017 5 451 187 993
0 2 550
54 145
1 586 573
82 695
Működ. célú Felhalm. célú 1 538 913 39 110
3 300
250
Együtt 1 538 913
7 904
47 014
38 357
38 357
7 400
7 400
11 700
15 000
274
274
1 140
1 140
15 920
16 170 5 000
5 000
0 0 0 77 687 26 000 0 88 128 4 567 5 451 187 993 54 145 0 0 1 669 268 Mindösszesen:
1 586 573
82 695
1 669 268
9. sz. melléklet
A Jánoshalma Bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bev. Intézményi műk.hez kapcs. egyéb bev. Intézmények egyéb sajátos bev. Továbbszámlázott szolgáltatások bev. Áfa bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Önkorm. sajátos működési bevételei Önkorm. felhalm. és tőkebev. Normatív állami hozzájárulások Központosított támogatás Normatív kötött felhasználású támogatás Műk. célú kölcsönök visszatérülése Működési célú támogatásértékű bevétel Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalm. célú támogatásértékű bevétel Felhalm. célú pénzeszköz átvétel Beruházási célú hitel Működési célú hitel
január 448 2 960 2 320 600 1 300 32 060 0 64 969 13 918 46 600 0 7 308 160 0 0
február 448 2 960 2 320 600 1 200 171 47 060 0 32 400 0 23 450 0 7 308 160 0 0
Város Önkormányzat előirányzatfelhasználási ütemterve 2010. évre
március 448 2 960 2 320 400 1 000 2 867 62 060 0 32 400 15 140 23 450 416 7 308 160 0 0 6 000
április 448 2 960 2 320 400 1 000
május 448 2 960 2 320 400 1 000
32 060 0 32 400 0 23 450 0 7 308 160 0 0 2 000 20 911
32 060 0 32 400 0 23 450 0 7 308 160 0 0
június 448 2 960 2 320 118 1 000 9 867 32 060 0 32 400 1 471 23 450 5 000 7 308 160 0 0
július augusztus 448 448 263 200 560 560 100 100 800 800 5 000 32 060 47 060 0 0 32 400 32 400 0 0 23 450 23 450 0 0 7 308 7 308 160 160 0 0 0 0 10 000 17 000 24 559 4 767
szeptember 448 2 960 2 320 400 1 000 267 62 060 0 32 400 1 239 23 450 0 7 308 160 0 0 17 000 157
október november december 448 448 452 2 960 2 960 2 960 2 320 2 320 2 321 400 400 600 1 000 1 000 1 236 8 629 268 32 060 32 060 46 959 0 0 0 32 400 32 400 32 400 0 0 1 455 23 450 23 450 418 0 0 35 7 308 7 308 7 308 160 160 257 0 0 0 0 0 2 550 2 145 26 067 17 438 36 825
8 810
10 496
21 067
16 896
Bevételek mindösszesen:
181 453
128 573
156 929
125 417
123 573
135 458
132 108
139 253
151 169
Kiadások Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások + egyéb folyó kiadások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszközátadás Önkormányzat által folyósított ellátások Rövid lejáratú hitel visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatása Működési célú tartalék Működési kiadás összesen Beruházások Felújítási kiadások Felhalmozási célú támogatásértékű kiad. Felhalmozási célú pénzeszközátadás Felhalmozási célú hitel visszafizetés Felhalmozási célú tartalék Felhalmozási kiadás összesen
január 59 460 15 230 30 000 2 707 12 433 22 490 39 110 0
február 48 500 12 420 30 000 2 707 12 433 22 490 0 0
április 48 500 12 420 25 000 2 707 12 433 22 490 0 0
május 48 500 12 420 25 000 2 707 12 433 22 490 0 0
június 48 500 12 420 28 681 2 707 12 433 22 490 0 1 690
július augusztus 47 442 47 443 12 156 12 157 25 000 25 000 2 707 2 707 12 433 12 433 22 490 22 490 0 0 0 0
szeptember 48 500 12 420 28 681 2 707 12 433 22 490 0 0
181 430
128 550
március 59 460 15 230 33 681 2 707 12 433 22 490 0 0 5 250 151 251 3 000
123 550
123 550
128 921
122 228 8 357 1 500
122 230 13 000 4 000
127 231 14 000 1 900
128 550
128 550
132 232
23
23
23 1 844
23
23
23
23
23
5 678
1 867
23
9 880
17 023
23 1 515 6 500 23 938
23
23
22 1 515 5 000 6 537
23
Kiadások mindösszesen
181 453
128 573
156 929
125 417
123 573
135 458
132 108
139 253
151 169
128 573
1 140 23 1 515
128 573
128 573
E Ft-ban Összesen 5 380 30 063 24 321 4 518 12 336 27 069 489 619 0 421 369 33 223 281 518 5 451 87 696 2 017 0 2 550 54 145 187 993
138 189
1 669 268
október november december 48 500 48 500 48 500 12 420 12 420 12 420 30 000 30 000 33 681 2 707 2 707 2 708 12 433 12 433 12 433 22 490 22 490 22 490 0 0 0 0 0 0
23
22 1 515 4 420 5 957
Összesen 601 805 154 133 344 724 32 485 149 196 269 880 39 110 1 690 5 250 1 598 273 38 357 7 400 1 140 274 7 904 15 920 70 995
128 573
138 189
1 669 268
10 . sz. melléklet
Jánoshalma Város Önkormányzat működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások mérlege
2010 - 2012. évek Adatok E Ft-ban
Megnevezés
2010. évi irányszám
2011. évi irányszám
2012. évi irányszám
I. Működési bevételek és kiadások Intézményi működési bevételek (levonva befektetett pénzügyi eszk. kamata, értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak áfája) Önkormányzatok sajátos működési bevételei Normatív hozzájárulások Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított előirányzat Működési célú támogatásértékű bevétel Működési célú pénzeszköz átvétel Működési célú kölcsönök visszatérülése Működési célú hitel
77 687
78 600
80 200
489 619 421 369 281 518 33 223 87 696 2 017 5 451 187 993
490 500 450 000 285 000 600 80 000 3 000 0 240 000
500 000 455 000 290 000 600 80 000 3 000 0 272 920
1 586 573
1 627 700
1 681 720
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
601 805 154 133
614 000 154 000
630 000 160 000
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (levonva az értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa befizetés és kamatkifizetés)
329 724
340 000
350 000
Működési célú pénzeszközátadás Támogatás értékű működési kiadás Önkormányzat által folyósított ellátások Ellátottak pénzbeli juttatása Működési célú hitel kamata Rövid lejáratú hitel visszafizetés Általános tartalék (működési)
149 196 32 485 269 880 1 690 3 300 39 110 5 250
160 000 34 000 280 000 1 700 4 000 40 000 0
170 000 35 000 290 000 1 720 5 000 40 000 0
1 586 573
1 627 700
1 681 720 0 0 0 20 000 0 0 0 3 000 0
Működési célú bevételek összesen
Működési célú kiadások összesen
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások Tárgyi eszközök és immat.javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke jellegű bevételei Pénzügyi befektetések bevételei Befektetett pénzügyi eszközök kamata Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak áfája Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Beruházási célú hitelfelvétel
0 0 0 26 000
2 550 54 145
0 0 0 20 000 0 40 540 0 3 000 0
Felhalmozási célú bevételek összesen
82 695
63 540
23 000
Beruházási kiadások (áfával együtt) Felújítási kiadások (áfával együtt) Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak utáni áfabef. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás Céltartalék (felhalmozási) Hosszú lejáratú hitel visszafizetése Hosszú lejáratú hitel, kötvény kamata
38 357 7 400 0 1 140 274 15 920 7 904 11 700
0 0 0 0 144 40 540 7 856 15 000
0 0 0 0 300 1 639 6 061 15 000
Felhalmozási célú kiadások összesen
82 695
63 540
23 000
Önkormányzat bevételei összesen
1 669 268
1 691 240
1 704 720
Önkormányzat kiadásai összesen
1 669 268
1 691 240
1 704 720
11. sz. melléklet
Az önkormányzat kölcsönállománya 2009. december 31-i állapot Személyi tulajdonú ingatlanok belvízkár miatti helyreállítására folyósított kölcsönök:
Szerződés szerinti lejárati idő 2005.12.31 2006.02.28 2008.01.31 2009.04.30 2010.07.01 Összesen
Tartozás 125 000 Ft 135 000 Ft 7 750 Ft 133 500 Ft 0 Ft 401 250 Ft
Lejárt tartozás 125 000 Ft 135 000 Ft 7 750 Ft 133 500 Ft 0 Ft 401 250 Ft
2010-ben esedékes törlesztés
Túlfizetés 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 100 Ft 100 Ft
0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft
Tagi kölcsönök
Szerződés szerinti lejárati idő 2010.03.10 2010.06.30 2010.12.31 2011.03.10 Összesen
Tartozás 416 000 Ft 5 000 000 Ft 35 400 Ft 40 539 860 Ft 45 991 260 Ft
Lejárt tartozás 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft
2010-ben esedékes törlesztés
Túlfizetés 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft
416 000 Ft 5 000 000 Ft 35 400 Ft 0 Ft 5 451 400 Ft
12. sz. melléklet
Kimutatás a 2009. december 31-én fennálló hitel tartozásról a.) Beruházási és fejlesztési hitelek Hitelező neve
Hitelfolyósítás kelte
Futamidő
Lejárati időpont
Hitelfelvétel indoka
OTP Fiók Kecskemét
2006. V. 23
5 év
2011. IV. 30.
kommunális gépcsoport beszerzése
9 167 800 Ft
3 638 200 Ft
OTP Fiók Kecskemét
2006. XI. 03.
10 év
2016. VI. 30.
2006.évi beruházási kiadások
45 574 199 Ft
34 968 135 Ft
Hitel összege
Összesen:
Tőketartozás 2009. XII.31-én
38 606 335 Ft
b.) Likvid hitel Folyószámla-hitel 2009. december 31-én fennálló állománya 39.109.985,- Ft. Kamata változó, (évi 1 hónapos BUBOR + 2,5%)
Hitel felvételéből eredő fizetési kötelezettségek éves bontásban a) Kommunális gépcsoport beszerzésére felvett hitel Megnevezés Tőketörlesztés Hitelkamat
Adósságszolgálat összesen:
2006. év 396 080 Ft
2007. év 1 843 200 Ft 656 652 Ft
2008. év 1 843 200 Ft 582 682 Ft
2009. év 1 843 200 Ft 492 352 Ft
2010. év 1 843 200 Ft 250 000 Ft
2011. év 1 795 000 Ft 50 000 Ft
Mindösszesen 9 167 800 Ft 2 427 766 Ft
396 080 Ft
2 499 852 Ft
2 425 882 Ft
2 335 552 Ft
2 093 200 Ft
1 845 000 Ft
11 595 566 Ft
A kamat változó: 3 havi BUBOR+0,2%. 2008.01.01-től 7,7%, 04.01-től 8,36%, 06.02-től 10,05%, 07.01-től 10,51%, 08.01-től 10,02%, 09.01-től 10,07%, 10.01-től 10,16%, 11.01-től 10,5%, 12.01-től 13,16%, 2009. 01.01-től 11,93%, 02.01.-től 10,97%, 03.01-től 11,00%, 03.21-től 12,25%, 04.01-től 12,31%, 05.01-től 12,44%, 06.01-től 12,42%, 07.01-től 12,40%, 08.01-től 12,21%, 09.01-től 10,71%, 10.01-től 10,65%, 11.01.-től 9,65%, 12.01-től 9,51%, 2010.01.01-től 8,95%
b) 2006. évi beruházásokhoz felvett hitel Megnevezés
2006. év
Tőketörlesztés Hitelkamat
Adósságszolgálat összesen:
80 508 Ft
2007. év 3 000 000 Ft
2008. év 4 545 456 Ft 3 343 651 Ft
2009. év 6 060 608 Ft 1 604 253 Ft
2010. év 6 060 608 Ft 1 450 000 Ft
80 508 Ft
3 000 000 Ft
7 889 107 Ft
7 664 861 Ft
7 510 608 Ft
Megnevezés Tőketörlesztés Hitelkamat
2011. év 6 060 608 Ft 1 905 000 Ft
2012. év 6 060 608 Ft 1 520 000 Ft
2013. év 6 060 608 Ft 1 150 000 Ft
2014. év 6 060 608 Ft 775 000 Ft
2015. év 1 634 807 Ft 210 000 Ft
2016. év 3 030 288 Ft 115 000 Ft
Mindösszesen 45 574 199 Ft 15 153 412 Ft
Adósságszolgálat összesen:
7 965 608 Ft
7 580 608 Ft
7 210 608 Ft
6 835 608 Ft
1 844 807 Ft
3 145 288 Ft
60 727 611 Ft
A kamat változó, éves mértéke: 3 havi EURIBOR+ évi 2,5%. 2008.01.01-től 7,265%, 04.01-től 7,231%, 07.01-től 7,447%, 10.01-től 7,737%, 2009.01.01-től 5,473%, 04.01-től 4,02%, 07.01-től 3,608%, 10.01-től 3,25%, 2010.01.01-től 3,207%.
Kötvény kibocsátásból eredő fizetési kötelezettségek éves bontásban Megnevezés Beváltás (törlesztés) Kamat
115 541,00 CHF
51 617,00 CHF
54 377,00 CHF
118 589,02 CHF
111 547,71 CHF
104 505,80 CHF
97 464,80 CHF
Adósságszolgálat összesen:
115 541,00 CHF
51 617,00 CHF
54 377,00 CHF
298 578,94 CHF
291 568,62 CHF
284 495,72 CHF
277 454,72 CHF
Megnevezés Beváltás (törlesztés) Kamat
2015. év
2016. év
2017. év
180 020,91 CHF
179 989,92 CHF
179 989,92 CHF
180 020,91 CHF
179 989,92 CHF
179 989,92 CHF
180 020,91 CHF
90 423,49 CHF
83 381,58 CHF
76 340,57 CHF
69 299,27 CHF
62 257,56 CHF
55 216,35 CHF
48 175,35 CHF
Adósságszolgálat összesen:
270 444,40 CHF
263 371,50 CHF
256 330,49 CHF
249 320,18 CHF
242 247,48 CHF
235 206,27 CHF
228 196,26 CHF
Megnevezés Beváltás (törlesztés) Kamat
2022. év
2023. év
2024. év
179 989,92 CHF
179 989,92 CHF
180 020,91 CHF
179 989,92 CHF
179 989,92 CHF
180 020,91 CHF
38 985,42 CHF
41 133,13 CHF
34 092,13 CHF
27 051,13 CHF
20 008,91 CHF
12 967,91 CHF
5 926,91 CHF
381,27 CHF
Adósságszolgálat összesen:
221 123,05 CHF
214 082,05 CHF
207 072,04 CHF
199 998,83 CHF
192 957,83 CHF
185 947,82 CHF
39 366,69 CHF
Megnevezés Beváltás (törlesztés) Kamat
Adósságszolgálat összesen:
2008. év
2009. év -
2010. év
2011. év -
-
179 989,92 CHF
2018. év
2025. év
2012. év 180 020,91 CHF
2019. év
2026. év
2013. év 179 989,92 CHF
2020. év
2027. év
2014. év 179 989,92 CHF
2021. év
2028. év
Mindösszesen 3 099 000,00 CHF 1 280 297,89 CHF 4 379 297,89 CHF
A kamat változó, a kamatláb változásának elvei: 3 havi LIBOR CHF + évi 1,20%. Induló kamatláb mértéke: 3,8583 %. 2008.03.31-06.30. kamatperiódus kamatlába: 4,0667%, 2008.06.30-09.30.: 3,9950%, 2008.09.30-12.31.: 4,0550%, 2008.12.31-2009.03.31.: 1,8867%, 2009.01.31-2009.06.30: 1,6042%, 2009.06.30-2009.09.30: 1,5950%, 2009.09.30-2009.12.31: 1,4900%.
13 . sz. melléklet
Hitelfelvételi korlát Jánoshalma Város Önkormányzat 2010. év Az önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 88. § (2) bekezdése szerint: "A helyi önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvételének és járulékainak, valamint kötvénykibocsátásának, garancia- és kezességvállalásának, lízingjének) felső határa a korrigált saját folyó bevétel ." A korrigált saját folyó bevétel: a rövid lejáratú kötelezettségek (tőke- és kamattörlesztés, lízingdíj) adott évre eső részével csökkentett saját folyó bevétel éves előirányzatának 70 %-a, és a megszűnt víziközmű-társulattól átvett, még meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulások beszedéséből származó bevétel. A "korlát" számítása: 1. Helyi adók: Kommunális adó Iparűzési adó Pótlék, bírság 2. Gépjárműadó 3. Kamatbevétel 4. Önkormányzat egyéb sajátos bevételei: Lakbér Saját folyó bevétel: 1. Tőketörlesztés (felhalmozási hitel + működési hitel) 2. Kamattörlesztés (felhalmozási hitel +működési hitel) Rövid lejáratú kötelezettségek adott évre eső része: Csökkentett saját folyó bevétel Korrigált saját folyó bevétel: (csökkentett saját folyó bevétel 70 %-a) Az önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvétel és járulékainak, valamint kötvénykibocsátásának garanciaés kezességvállalásának, lízingjének) felső határa:
29 900 000 Ft 75 000 000 Ft 1 800 000 Ft 46 000 000 Ft 27 069 000 Ft 3 793 000 Ft 183 562 000 Ft 47 014 000 Ft 13 200 000 Ft 60 214 000 Ft 123 348 000 Ft 86 343 600 Ft
86 343 600 Ft
14 . sz. melléklet
A Képviselő-testület által megelőző években adott közvetett támogatások 2010. évre számított Ft értéke Sorszám
Döntés száma
Közvetett támogatás formája
Közvetett támogatás Ft értéke
a) Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése - Az Önkormányzat ilyen támogatást nem nyújt. b) Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedése - Az Önkormányzat ilyen támogatást nem nyújt. c) Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség Kedvezmények, mentességek magánszemélyek 1. 26/2002. (XII. 11.) Ör. kommunális adójáról szóló rendelet alapján 2. 1991. évi LXXXII. tv. Gépjárműadó kedvezmény és mentesség Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összesen: d) Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség Gyümölcs-, és Szőlőtermesztők Egyesületével kötött megállapodás Jánoshalma, Bernáth Z. u.7. sz. alatti 3. 472/2/1997. (V. 27.) Kt. ingatlan (1255 m2) 25 éves időtartamra használatba adás díjmentesen Cigány Kisebbségi Önkormányzat részére ingyenes 4. 59/2005. (III. 31.) Kt. földhasználat 5 évre A Városi Önkéntes Polgárőr Egyesület és az Önkéntes Polgári Véderő Hagyományőrző Nemzetőr Szekció 5. 321/2009. (X. 15.) Kt. részére a lőtér ingyenes használatának biztosítása határozatlan időre
6.
208/2006. (II. 23.) Kt. 298/2009. (X. 15.) Kt.
Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület, Bem József Honvéd Nyugállományúak Egyesülete, Honvédség és Társadalom Baráti Kör, Helyi Légvédelmi Tüzér Emlékmúzeum Hagyományőrző Klubja részére térítésmentes helyiség biztosítás Kossuth u. 1. alatt, a DAOP pályázat megvalósításának ideje alatt a Molnár J. u. 3-5. sz. Városi Diákotthon épületében
Jánoshalmi Természetbarát és Szabadidősport Egyesület 7. 383/2009. (XII. 17.) Kt. asztalitenisz szakosztálya térítésmentesen használhatja a Kollégiumot Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összesen: e) Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedése 8.
16/2008. (VIII. 15.) Ör.
Mindösszesen:
Lakossági szemétszállítási díj kedvezmény
5 100 000 Ft 4 400 000 Ft 9 500 000 Ft
276 000 Ft
100 000 Ft
1 000 Ft
1 200 000 Ft
33 600 Ft 1 610 600 Ft
3 125 000 Ft 14 235 600 Ft
Közvetett támogatások indoklása Helyi adóknál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség 1. Jánoshalma Város Képviselő-testülete a magánszemélyek kommunális adójáról szóló 18/1995. (VI. 28.) Ör. sz. rendeletének 5. §-ban szabályozta a kedvezményeket, mentességeket az adófizetéssel kapcsolatban. Mentes az adó alól az a tulajdonos, a rendszeres szociális segélyezett, a szükséglakás tulajdonosa. Kedvezményezettek a külterületi lakások, lakóházak tulajdonosai, valamint a 70. életévét betöltött személyek 5050 %-ban. 2. A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 5. § tartalmazza az adómentesség szabályait. Mentes a költségvetési szerv, egyház; a társadalmi szervezet és alapítvány; a súlyos mozgáskorlátozottak. A 8. § szabályozza a kedvezményeket. Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség 3. Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesülete részére a Képviselő-testület ingyenes használatba adta a Jánoshalma, Bernáth Z. u. 7. szám alatt lévő ingatlant (1255 m 2), 25 évre. Az épületet az Egyesület székházként használja. 4. Jánoshalma Város Képviselő-testülete a Cigány Kisebbségi Önkormányzat részére 5 évre ingyenes földhasználatot biztosít a tulajdonát képező 0296/3 és az 1825 hrsz-ú 3,6620 ha nagyságú földterületen. 5. Jánoshalma Város Képviselő-testülete a 321/2009. (X. 15.) Kt. sz. határozatával módosítja a 201/2005. (X. 20.) Kt. sz. határozatát és hozzájárult, hogy a Városi Önkéntes Polgárőr Egyesület és az Önkéntes Polgári Véderő Hagyományőrző Nemzetőr Szekció a volt lőteret, a jánoshalmi 0126/4 hrsz. ingatlant közösen, ingyenesen, határozatlan ideig használhassa. 6. Jánoshalma Város Képviselő-testülete a 208/2006. (II. 23.) Kt. sz. határozat alapján kötött megállapodásban a Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület, a Bem József Honvéd Nyugállományúk Egyesülete, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a Helyi Légvédelmi Tüzér Emlékmúzeum Hagyományőrző Klubja számára – a korábbi közéleti, és közösségi élet színvonalának megtartásához – térítésmentesen biztosítja a működéshez szükséges elhelyezési, technikai feltételeket és a szervezet nagyobb rendezvényeire többlet helységet a Kossuth u. 1. szám alatt, a DAOP pályázat megvalósításának ideje alatt a Molnár J. u. 3-5. sz Városi Diákotthon épületében. 7. Jánoshalma Város Képviselő-testülete a 383/2009. (XII. 17.) Kt. sz. határozattal hozzájárult, hogy a Jánoshalmi Természetbarát és Szabadidősport Egyesület asztalitenisz szakosztálya 2010. február hónapig ingyenesen használhassa a Kollégiumot. Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedése 8. 16/2008. (VIII. 15.) Ör. sz. rendelete alapján: az Önkormányzat Képviselő-testülete, az ingatlan tulajdonos kérelmére, a 70 literes gyűjtőedény után fizetendő díjból 40% kedvezményt biztosít egyrészt a 70 év feletti ingatlantulajdonosoknak, másrészt a nagycsaládosok részére, akik 3 vagy annál több kiskorú gyermeket nevelnek. A kedvezmény csak abban az esetben érvényesíthető, ha a kiskorú gyermekek eleget tesznek a rendszeres iskolalátogatási kötelezettségüknek.
Jánoshalma Város Önkormányzatát 2009.évben megillető normatív állami hozzájárulások és normatív kötött felhasználású támogatások
15. sz. melléklet
a 2010.évi költségvetési törvény 3. és 8.sz. melléklete szerint jogcímek szerint
Jogcím
száma
1. 2. a) aa) ab) ac) b) ba) bb) 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. a) b) c) 15. a) b) c) d) e) f) g) 16. 16.1. 16.1.1
megnevezése Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai Körzeti igazgatás Okmányir.műk. és gyámügyi ig. fea. Alap-hozzájárulás Okmányiroda működési kiadásai Gyámügyi igazgatási feladatok Építésügyi igazgatási feladatok Térségi normatív hozzájárulás Kiegészítő hozzájárulás Körjegyzőség működése Megyei, fővárosi önk.ok feladatai Lakott külterülettel kapcsolatos fea. Lakossági települési foly. hull. árt. Az elmaradott tel. önk. fea. Üdülőhelyi feladatok Területi gyermekvéd. szakszolg. m. Pénzbeli szociális juttatások Szoc.és gyerm.j. alapszolg. fea. Szoc. és gyerm.véd.i elhelyezés Hajléktalanok átmeneti intézményei Gyermekek napközbeni ellátása Bölcsődei ellátás Családi napközi ellátás Ingyenes intézményi étkeztetés Közoktatási alap-hozzájárulás Óvodai nevelés Általános iskola 1-8. évf. Középfokú iskola 9.-12. (13.) Iskolai szakképzés, elméleti képz. Alapfokú művészetoktatás Kollégiumok közoktatási feladatai Napközis v. tanulószobi foglalkozás Közoktatási kiegészítő hozzájár. Iskolai gyakorlati oktatás, szakképz. Iskolai gyakorlati okt.
Polgármesteri Hivatal
mutató
fajlagos Ft
összeg Ft
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mutató (8 hó)
fajlagos Ft 2010. ktgv.tv.al.
mutató (4 hó)
fajlagos Ft 2010. ktgv.tv.al.
összeg Ft
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat mutató (8 hó)
fajlagos Ft 2009. ktgv.tv.al.
fajlagos Ft 2010. ktgv.tv.al.
mutató (4 hó)
összeg Ft
Önkormányzat összesen
9 680
1 947
18 846 960
18 846 960
1 12 250 17 257
3 000 000 276 229
3 000 000 3 381 000 3 951 853
3 000 000 3 381 000 3 951 853
11 616 190
56 7 729
650 496 1 468 510
650 496 1 468 510
331
2 612
864 572
864 572
9680
8 707
84 283 760
84 283 760
16,42 2 350 000
20
494 100
9 882 000
9 882 000
9
65 000
585 000
585 000
8,10 2 350 000
57 575 000
30,53 2 350 000 12,13 2 350 000 0,67 2 350 000
13,60 2 350 000 5,30 2 350 000 0,37 2 350 000
103 713 333 40 968 334 2 428 334
57 575 000 103 713 333 40 968 334 2 428 334
1,67 2 350 000 2,33 2 350 000
0,83 2 350 000 1,17 2 350 000
5 875 000 8 225 000
5 875 000 8 225 000
Jogcím
száma 16.1.2. b) c) 16.2 16.2.1 a) b) c) d) e) 16.2.2 16.2.3. 16.3. 16.3.1. 16.3.2. 16.4. 16.5. 16.6. 16.6.1. 16.6.2. 16.6.2. 17. 17.1.
a) b)
a) b) 17.2. a) b) 17.3.
megnevezése
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Polgármesteri Hivatal
mutató
fajlagos Ft
összeg Ft
mutató (8 hó)
Szakmai gyakorlati képzés első évf. záró évf. Sajátos nev. ig. gyerm.,tan. nev.,okt. Gyógypedagógiai nev., okt. magántanulók visszahelyezett tanuló halmozottan fogyatékos tanulók org.ok miatt enyhén fogyatékos tan. nem org.ok miatt enyhén fogy. tan. Korai fejlesztés, gondozás Fejlesztő felkészítés Nem magyar okt.,roma kisebbs.okt. Nemzeti,etnikai,kisebbségi oktatás Kizárólag magyar nyelven roma okt. Nemz. nyelvű,nyelvi előkészítő okt. Egyes ped. progr., módszerek tám. Hj. közokt.int. fennt.önk. fea.ell.hoz Középisk.,szakisk.ba bejáró tan.ell. Int.társ.óv.,isk.járó gyerm.,tan.tám. Int.társ.óv.,isk.járó gyerm.,tan.tám. Szociális juttatások, egyéb szolg. Kedvezményes óv.,isk.,koll. étk. Óv.,isk.,koll. szervezett kedv. étk. Kieg.hj. gyvt.ben rész. 5-7.évf.tan.étk. Tanulók tankönyvell. támogatása Tanulók ingyenes tankönyvell. Ált.hj. a tanulók tankönyvell.hoz Koll.i.,diákotth.i lakhatási felt.megter.
3. melléklet jogcímei összesen:
116 447 151
fajlagos Ft 2010. ktgv.tv.al.
összeg Ft
mutató (8 hó)
xxx
0
összeg Ft
137 200 58 800
1 051 866 392 000
1 051 866 392 000
0,67
224 000
0,33
224 000
224 000
224 000
4,67 42,00 9,33
358 400 179 200 134 400
2,33 18,67 4,33
358 400 179 200 134 400
2 508 800 10 871 467 1 836 800
113,33 47,33 11,33
40 000 40 000 64 000
56,67 23,67 5,33
40 000 40 000 64 000
6 800 000 2 840 000 1 066 666
51,33
15 300
25,33
15 300
1 173 000
xxx
36 300
165 000
xxx
12,67
36 300
1 331 000
279 63
65 000 20 000
18 135 000 1 260 000
505 798 16,33
10 000 1 000 165 000
5 050 000 798 000 8 085 000 224 633 600
xxx
xxx
1,33 2,00
358 400 179 200
0,67 1,00
358 400 179 200
716 800 537 600 0
3 225 600 11 409 067 1 836 800
20,67
40 000
11,00
40 000
1 266 667
6 800 000 4 106 667 1 066 666
12,67
36 300
6,33
36 300
689 700
1 173 000 689 700 1 331 000
139
65 000
9 035 000
xxx 3,33
xxx
fajlagos Ft 2010. ktgv.tv.al.
mutató (4 hó)
2,33 2,67
I. Kieg. tám. egyes közoktatási feladatokhoz 1. Pedagógiai szakszolgálat II. Egyes szociális feladatok támogatása 1. Egyes jöv.pótl.ellátások és közc.f. 2. Szoc.továbbképz.és szakvizsg.tám. III. A többcélú kistérségi társulások támogatása
8. melléklet jogcímei összesen:
fajlagos Ft 2009. ktgv.tv.al.
137 200 58 800
32,67
xxx
mutató (4 hó)
Önkormányzat összesen
5,33 4,00
24,00
xxx
fajlagos Ft 2010. ktgv.tv.al.
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat
xxx
xxx
xxx
xxx
0
xxx
xxx 900 000
xxx
xxx
xxx
27 170 000 1 260 000
80 287 767
5 050 000 798 000 8 085 000 421 368 518
1,67
900 000
4 500 000
4 500 000
4
9 400
37 600
37 600
4 537 600
4 537 600
xxx
xxx
Indokolás a Jánoshalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló ……/2010. (…….) sz. rendelet-tervezethez Az éves költségvetések elkészítésének szabályait az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet tartalmazza. Az önkormányzatok költségvetése az államháztartás része. Az államháztartáson belül az önkormányzati költségvetésnek legfontosabb kapcsolata a központi költségvetéssel van, amely azt jelenti, hogy: o a központi költségvetéséről szóló törvény megállapítja a helyi önkormányzatokat megillető állami támogatások és hozzájárulások együttes összegét o a központi költségvetésről szóló törvény egyidejűleg meghatározza az önkormányzati alrendszer központi adókból való részesedését, az átengedés mértékét. Az önkormányzatok 2010. évi kondícióit befolyásolja, hogy a gazdasági válság hatására 20092010-ben 7,3%-kal csökken a GDP. Ennek következtében a központi költségvetés jelentős bevétel kieséssel kell, hogy szembenézzen, ami a helyi önkormányzati alrendszert sem hagyhatja érintetlenül. 2010-ben a helyi önkormányzati alrendszer 1.164,4 milliárd Ft költségvetési támogatásban részesülhet. Az 1.199,6 milliárd Ft összegű bázis előirányzathoz viszonyítva ez 35,1 milliárd Fttal, 2,9%-kal kevesebb. Az infláció következtében az önkormányzat 2010. évi központi forrásokból származó bevételei reálértékben is elmaradnak a 2009. évtől, tehát 2010-ben a pénzügyi feltételek tovább romlanak, ami az intézmények működtetését, a fenntartási költségek és kötelező feladatok finanszírozását nehezíti. Bár talán a legrosszabbtól megmenekültek a helyhatóságok, várhatóan azonban így is a rendszerváltás óta eltelt két évtized egyik, ha nem a legnehezebb éve elé néznek. A megoldást a pénzügyi problémákra minden önkormányzatnak magának kell megtalálnia. A 2010. évi gazdálkodási környezetben minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bírnak a Képviselő-testület pénzügyi kihatású döntései és az azok végrehajtásaként tett intézkedések. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 90.§ (1) bekezdése szerint: „A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.” Ezen általános bevezető után Jánoshalma Város Önkormányzata és intézményei 2010. évi költségvetés-tervezetét az alábbi részletes indoklással terjesztem a T. Képviselő-testület elé:
2
I.) Bevételek Jánoshalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetés-tervezet bevételi főösszege ........................ 1.669.268 E Ft Az egyes bevételi jogcímeken tervezve 1.427.130 E Ft, forráshiány 242.138 E Ft. A bevételi tételek belső tartalma önálló költségvetési szervenként az alábbi:
I.) Polgármesteri Hivatal
(1.sz. melléklet szerint)
Tervezett összes bevétel:.................................................................................. 1.583.487 E Ft mely bevételi jogcímek szerint az alábbiakból tevődik össze:
1.) Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek Tervezett összege ..................................................................................................... 5.380 E Ft Részleteiben: - Okmányirodai bevétel ...................................................................................................3.200 E Ft - Hirdetmények utáni igazgatási szolgáltatási díj ...............................................................220 E Ft - Eljárási bírság bevétel ......................................................................................................360 E Ft - Szabálysértési bírság bevétel ........................................................................................1.600 E Ft
2.) Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Tervezett összege........................................................................................................ 608 E Ft Részleteiben: - Bevétel köztemetés költségének visszatérítéséből ...........................................................152 E Ft - Kulcskazetta őrzése (Tűzoltóság) ....................................................................................120 E Ft - Homokértékesítés .............................................................................................................300 E Ft - Körzeti ügyeleti ellátás vérvétel, látlelet bevétele..............................................................36 E Ft
3.) Intézmények egyéb sajátos bevételei Tervezett összege ..................................................................................................... 6.701 E Ft Részleteiben: - Mg.-i földterületek bérbeadásának bevétele .................................................................1.000 E Ft - Közterületek tartós bérbeadásából tervezett bevétel a jelenleg érvényben lévő szerződések alapján ................................................................................742 E Ft - Eseti közterület használati díjból tervezett bevétel ..........................................................100 E Ft - Irodabérlet (bérlő: Jh. Többcélú Kistérségi Társulás 2010. márc. 31-ig) ........................107 E Ft - Irodabérlet (bérlő: DÉMÁSZ Zrt.) ...................................................................................600 E Ft - Laktanya terület + épületek bérbeadása ........................................................................1.160 E Ft - Piac-vásártér bérbeadásából tervezett bevétel ..................................................................884 E Ft - Vágóhíd utcai fedeztető állomás bérleti díja ....................................................................216 E Ft - Autóbuszok számára bérelt terület bérleti díja (bérlő: Bács Volán Zrt.).......................1.124 E Ft
3
- Háziorvosi rendelők bérbeadásának bevétele ..................................................................312 E Ft - Járóbeteg szakrendelő helyiség bérbeadásának bevétele ...................................................96 E Ft - Kölcsey u. 12. helyiséghasználati díj bevétel Városgazda Kft-től ...................................360 E Ft Összesen: 6.701 E Ft
4.) Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások bevétele Tervezett összege ..................................................................................................... 3.505 E Ft Részleteiben: - Citroen Berlingo biztosítási díjának továbbszámlázása Ált.Isk. felé .................................49 E Ft - Mobiltelefon használat továbbszámlázása Többc. Kistérs. Társ.-nak................................24 E Ft - Vezetékes telefon használat továbbszámlázása Többc. Kistérs. Társ.-nak ........................62 E Ft - Állati hullák ártalmatlanítás ktg. továbbszáml. (Kéleshalom Önk.) ................................100 E Ft Államháztartáson belülre továbbszámlázott szolg. össz.: ............................................ 235 E Ft - Állatvásártér áramdíjának továbbszáml. piacot bérlő vállalkozás felé ................................2 E Ft - Bajai u. 4. rezsiktg. továbbszáml. Pelikán Kft felé ..........................................................600 E Ft - Kölcsey u. 12. rezsiktg. továbbszáml. Pelikán Kft felé ...................................................220 E Ft - Háziorvosi szolgálat rendelők rezsiköltségének továbbszámlázása..............................1.102 E Ft - Járóbeteg-ellátás rendelők rezsiktg továbbszámlázása ....................................................800 E Ft - Fogorvosi szolgálat rendelők rezsiköltségének továbbszámlázása ..................................300 E Ft - Telefonkészülék vásárlás továbbszámlázása dolgozók felé ...............................................46 E Ft - Állati hullák ártalmatlanítási ktg. továbbszámlázása (közületi).......................................200 E Ft Államháztartáson kívülre továbbszámlázott szolg. össz.: ......................................... 3.270 E Ft
5.) Kiszámlázott termékek és szolgáltatások áfája Tervezett összege........................................................................................................ 895 E Ft Részleteiben: - Kulcskazetta őrzése Áfa (Tűzoltóság) ..............................................................................30 E Ft - Állatvásártér áramdíja Áfa ...................................................................................................1 E Ft - Bajai u. 4. rezsiktg. továbbszáml. Áfa .............................................................................150 E Ft - Kölcsey u. 12. rezsiktg. továbbszáml. Áfa .........................................................................55 E Ft - Telefon használat továbbszáml. Áfa Többc. Kistérs. Társ.-nak......................................21,5 E Ft - Háziorvosi szolgálat rendelők rezsiköltségének továbbszáml. Áfa .................................276 E Ft - Járóbeteg-ellátás rendelők rezsiköltségének továbbszáml. Áfa .......................................200 E Ft - Fogorvosi szolgálat rendelők rezsiköltségének továbbszáml. Áfa.....................................75 E Ft - Telefonkészülék vásárlás továbbszáml. Áfa ...................................................................11,5 E Ft - Állati hullák ártalmatlanítási költségének továbbszáml. Áfa .............................................75 E Ft Kiszámlázott termékek és szolg. Áfa-ja összesen: ........................................................ 895 E Ft
6.) Kamatbevétel Tervezett összege................................................................................................... 26.849 E Ft Részleteiben: a) Államháztartáson kívülről származó kamatbevétel ...............................................849 E Ft Ebből: - elszámolási számla pénzforgalma után tervezett alapkamat
600 E Ft
4
- 2010. évben visszafizetendő 416 eFt tagi kölcsön kamata (Egészségügyi Központ Nonprofit Kft) - 2010. évben visszafizetendő 5 millió Ft tagi kölcsön kamata (Pelikán Nonprofit Kft)
40 E Ft 209 E Ft
b) Államháztartáson kívülről származó befektetett pénzügyi eszköz kamatbevétele 26.000 E Ft Kötvénykibocsátásból származó pénzösszeg befektetéséből tervezett 2010. évi kamatbevétel.
7.) Helyi adók, pótlékok, bírságok Tervezett összeg .................................................................................................. 106.700 E Ft Részleteiben: - Vállalkozók kommunális adója .....................................................................................3.100 E Ft - Magánszemélyek kommunális adója ..........................................................................26.800 E Ft - Iparűzési adó ...............................................................................................................75.000 E Ft - Pótlékok, bírságok.........................................................................................................1.800 E Ft
8.) Átengedett központi adók Tervezett összege ................................................................................................. 378.876 E Ft Részleteiben: - SZJA helyben maradó része 8 % ................................................................................59.636 E Ft - SZJA települések jövedelemkülönbségének mérséklésére (adóerő-képesség alapján számított összeg) .............................................................273.190 E Ft - Gépjárműadó ...............................................................................................................46.000 E Ft - Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója ........................................................ 50 eFt
9.) Talajterhelési díj Tervezett összege ........................................................................................................ 250 E Ft
10.) Egyéb sajátos folyó bevételek Tervezett összege..................................................................................................... 3.793 E Ft Önkormányzati lakások lakbérbevétele. A meglévő bérlakás-állomány és a 2010. január hó 1. napjától érvényes lakbérek alapján reálisan tervezhető bevétel. A tervezett összegből a Fecske-házi lakások 2010. évre tervezett lakbérbevétele 603 E Ft. A Fecske-ház állami támogatásból épült, ezért az átadástól számított 10 éven át a lakbérbevétele csak az épület fenntartásával, állagmegóvásával kapcsolatos kiadásokra fordítható!
11.) Normatív állami hozzájárulások Tervezett összeg .................................................................................................. 421.369 E Ft
5
- Népességszám alapján tervezhető normatív állami hozzájárulás összesen .................19.712 E Ft - Feladatmutató szerint tervezhető normatív állami hozzájárulás összesen ................401.657 E Ft Jogcímenkénti részletezés a 15. sz. mellékletben található.
12.) Központosított előirányzatok Tervezett összege ................................................................................................... 33.223 E Ft Részleteiben: - 27.835 E Ft állami támogatás a 2010. évi bérpolitikai intézkedésekből eredő többletkiadások kompenzálására (dolgozók 2010. évi 98.000,- ft/fő kereset-kiegészítése + közterhei). - 4.956 E Ft állami támogatás a prémiumévek programban foglalkoztatottak (összesen 4 fő) személyi juttatásainak és járulékainak finanszírozására. - 432 E Ft állami támogatás az óvodáztatási támogatás finanszírozására.
13.) Normatív, kötött felhasználású támogatások a.) Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához Tervezett összege..................................................................................................... 4.500 E Ft Pedagógiai Szakszolgálat 2010. évi működési támogatása az állami költségvetésből (900 eFt/fő/év)
b.) Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz Tervezett összege................................................................................................. 277.018 E Ft Részleteiben:
- Egyes jövedelempótló ellátások és az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása ........................................................ 276.980 E Ft A támogatás a Költségvetési tv. 8. számú mellékletének II./1.pontja alapján a rendszeres szociális segély, az időskorúak járadéka, a normatív lakásfenntartási támogatás, a rendelkezésre állási támogatás és az alanyi jogon járó ápolási díj kifizetett összegének jogcímenként eltérő mértékű (90-80-75 %-os) fedezetéül szolgál. A közcélú foglalkoztatás keretében munkabér és közterhei címén jelentkező kiadásokhoz az állami költségvetés 95 %-os mértékű támogatást biztosít. - Önkormányzat által szervezett közcélú fogl. (80.296.764,- Ft x 95 %)......................76.282 E Ft - Aktív korúak rendszeres szociális segélye (9.006.756,- Ft x 90 %) .............................8.106 E Ft - Rendszeres szociális segély egyéb jogcímeken (6.710.100,- Ft x 90 %) ......................6.039 E Ft - Időskorúak járadéka (5.875.350,- Ft x 90 %) ...............................................................5.288 E Ft - Rendelkezésre állási támogatás (175.702.500,- Ft x 80 %) ......................................140.562 E Ft - Normatív lakásfenntartási támogatás (23.554.800,- Ft x 90%)...................................21.199 E Ft - Ápolási díj alanyi jogon (20.971.980,- Ft x 75 %) .....................................................15.729 E Ft - Ápolási díj 24 % Tb.- járuléka (5.033.275,- Ft x 75 %) ...............................................3.775 E Ft Összesen: 276.980 E Ft
- Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása ...................................... 38 E Ft
6
A szociális ágazatban foglalkoztatottak (önkormányzatunk esetében a bölcsődei gondozónők tartoznak e körbe) továbbképzésének támogatására biztosított állami támogatás. (4 fő x 9.400,- Ft/fő = 37.600,- Ft)
14.) Működési célú kölcsönök visszatérülése Tervezett összege ..................................................................................................... 5.451 E Ft 2009. évben folyósított, 2010. évben visszafizetendő tagi kölcsönök összege szerepel ezen a jogcímen. Részleteiben: -
Egészségügyi Központ Nonprofit Kft-nek folyósított 416 eFt tagi kölcsön visszafiz. (esedékessége: 2010.03.10.) Pelikán Nonprofit Kft-nek folyósított 5 millió Ft tagi kölcsön visszafiz. (esedékessége: 2010.06.30.) Bács-Szakma Zrt.-nek folyósított 35 eFt tagi kölcsön visszafiz. (esedékessége: 2010.12.31.)
15.) Működési célú támogatásértékű bevételek Tervezett összege ................................................................................................... 66.231 E Ft Részleteiben: - Cigány Kisebbségi Önkorm. 2010. évi állami támogatása ..............................................566 E Ft - Tűzoltóság működéséhez Önkorm.-i Minisztérium támogatása .................................28.754 E Ft - Ügyeleti szolgálat működéséhez Kéleshalom Önkormányzattól átvett p.eszk ...............583 E Ft - Ügyeleti szolgálat működéséhez Borota Önkormányzattól átvett p.eszk ....................1.773 E Ft - Háziorvosi szolgálat (5. sz. körzet) OEP finanszírozása...............................................2 029 E Ft - Ügyeleti szolgálat OEP finanszírozása .......................................................................12.800 E Ft - Védőnői szolgálat OEP finanszírozása .......................................................................16.700 E Ft - Közhasznú foglalkoztatás támog. (Munkaügyi Központ) .............................................1.045 E Ft - Kiegészítő GYVT címén kifizetett összeg megtérítése igénylés alapján .........................301 E Ft - Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása címén átvett pénzeszköz .....................1.680 E Ft Összesen: 66.231 E Ft
15.) Hitelfelvétel A jelen előterjesztés szerint a várható bevételek 242.138 eFt-tal elmaradnak a tervezett kiadásoktól. A működési kiadások forráshiánya 187.993 eFt, a felhalmozási kiadások forráshiánya 54.145 eFt. A Képviselő-testületnek a költségvetési rendeletben kell rögzítenie, milyen intézkedéssel teremti meg a két oldal egyensúlyát. A forráshiány kezelésének egyik lehetséges módja a hitelfelvétel.
II.) Hunyadi János Általános iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Az intézmény 2010. évre tervezett bevételi előirányzata:........................... 59.696 E Ft
7
Az intézmény alapfeladata az általános- és középiskolai oktatás, szakképzés, kollégiumi ellátás. Az intézmény tanulói részére az étkeztetést saját konyha üzemeltetésével biztosítja. Az intézmény az általános iskolai oktatást 3 telephelyen látja el (Béke tér 11., Hunyadi utcai SNI tagozat, és Kéleshalmán egy 1-4. évfolyamig összevont osztályban). A középiskolai oktatás és a szakképzés a Radnóti utcai gimnáziumban, a kollégiumi ellátás a Molnár János utcai Diákotthonban, az étkeztetés a Bernáth Zoltán utcai diákélelmezési konyhán történik. A tervezett bevételek tevékenységenként és jogcímenként az alábbiak: (adatok E Ft-ban) Jogcím Térítési díjbevétel (tanulóktól) Térítési díjbevétel
Étkeztetés
Ált. iskolai oktatás
Gimn. oktatás
Szakképzés
Kollégiumi ellátás
Összesen
8.350
-
-
-
-
8.350
1.496
-
-
-
-
1.496
27.755 -
-
200 -
38
1.500 -
29.455 38
-
153
803
-
1.332
2.288
9.401 47.002
988 247 3.827 5.215
25 56 150 1.234
450 2.550 3.038
375 3.207
1.013 10.079 150 450 3.827 2.550 59.696
(alkalmazottaktól)
Szolg. díjbevétel Alkalm., hallgató, tanuló kártér., egyéb térítése Iroda, tornaterem, iskolai büfé bérbeadásából származó bevétel Továbbszáml. szolg. Áfa bev., visszatér. Kamatbevétel Működési c.p.e.átv. Mc.tám.TKT-tól Felhalm.c.p.e.átv.
Összesen:
A fenti adatokból kitűnik, hogy az intézmény tervezett bevételeinek 16 %-a saját diákjai és dolgozói étkezési térítési díj befizetéséből származik. Sajnos a térítési díj bevétel évről évre csökken, hiszen egyre több az ingyenes étkező, jelenleg 275 fő. A nagycsaládos, a sajátos nevelési igényű, 8. osztálytól a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, a tartós beteg gyermekek a térítési díj 50%-át fizetik, az ő számuk 75 fő. Szolgáltatási díj bevétel tervezett összege 29.455 e Ft, mely a bevételek több mint 49 %-át jelenti. Összetevői: - A Diákélelmezési Konyháról más intézményeknek (Óvoda, Bölcsőde, Kéleshalmi Óvoda) és ún. vendég étkezőknek szolgáltatott étkezés bevétele. - A kollégium szolgáltatási díj bevétele: hétközi, hétvégi és iskolai szünetek idején történő szálláshely-nyújtás bevételét foglalja magában. - A gimnázium szolgáltatás díj bevételt közbeszerzési dokumentáció értékesítéséből tervez. Alkalmazott, hallgató, tanuló kártérítése, egyéb térítése tervezett bevétele: 1 fő, második szakképesítését megszerző hallgató 4 hónapon keresztül havi 9.400,- Ft hallgatói díj fizetésére kötelezett.
8
Továbbszámlázott szolgáltatás tervezett előirányzata: a Lajtha László Művészeti Iskola helyiséghasználatához kapcsolódó közüzemi díjak és a 2 iskolai büfé rezsi költségének továbbszámlázott tételeit tartalmazza. Működési célú támogatás TKT-tól 3.827 e Ft összegben került tervezésre: az intézményfenntartó társulásra tekintettel a Jánoshalmi Többcélú Kistérségi Társulástól várható támogatás 3.827 e Ft (állami normatíva átadás-átvétele). Működési célú pénzeszköz átvétel és felhalmozási célú pénzeszköz átvétel: tervezve összesen 3 millió Ft szakképzési hozzájárulásból.
III.) Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolg. Az intézmény 2010. évre tervezett bevételi előirányzata ............................ 26.085 E Ft Részleteiben (adatok e Ft-ban): Bevételi jogcím Intézményi ellátási díj bevétele Alkalmazottak térítése Intézm. egyéb sajátos bevételei összesen Áfa bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Kistérségi feladatokhoz átvett pénzeszköz Támogatás értékű működési bevétel Alapítványi támogatás működéshez Működési célú pénzeszköz átvétel SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Óvodai étkeztetés
M.helyi étk.
Óvodai nevelés
Pedag. Szakszolg.
4.032
Tervezett összege 966 4.998
Bölcsőde
4.032
450 450
966
450 5.448
1.008
112
242
1.362
5.040
562
70 1.621
16.017
70 17.638
1.621
16.017
17.638
1.691
16.017
1.567
1.567
1.567
1.567
2.775
26.085
A tervezett bevételek 20,88 %-a, összegszerűen 5.448 eFt az étkezési térítési díjakból származik (gyermekek + felnőtt étkezők). A gyermekétkezők 65%-a ingyenes étkezésben részesül (éves szinten kb. 150 fő), a nagycsaládos, sajátos nevelési igényű és tartósbeteg gyermekeknek az étkezési díj 50%-át kell fizetni, az ő tervezett létszámuk 10 fő. Ebből kifolyólag a rendszeresen teljes árat fizetők létszáma a költségvetés tervezetben 55 fő. Az ingyenes étkezők száma minden évben nő. A felnőtt étkezők tervezett étkezési térítési díja a tavalyi évi tapasztalati adatok alapján lett betervezve. Az áfa bevételek az étkezési térítési díjak áfa bevételeit tartalmazza. A kamatbevételek tervszáma tapasztalati adatokon alapul.
9
Kistérségi feladatokhoz átvett pénzeszköz: - Pedagógiai Szakszolgálat működéséhez a Jánoshalmi Többcélú Kistérségi Társulástól 16.017 eFt támogatást tervezünk, mely összeg módosulhat még a társulási ülés 2010. évi költségvetés tárgyalása során. - A Jánoshalma-Kéleshalom intézményfenntartó társulás kistérségi normatívából származó működési támogatása címén tervezett összeg 1.621 eFt. Alapítványi támogatás: a Jánoshalmáért Alapítvány támogatása a Bölcsőde működéséhez.
I.) Kiadások Jánoshalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetés tervezett kiadási főösszege: ....................... 1.669.268 E Ft Intézményenkénti adatok a 2.-3. sz. mellékletben találhatók. A kiadási tételek belső tartalma intézményenként az alábbi:
I.) Polgármesteri Hivatal 2010. évi költségvetés tervezett kiadási főösszege .............................. 1.021.350 E Ft Szakfeladatonként az alábbi feladatokra nyújt fedezetet:
1.) Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység Tervezett összege........................................................................................................ 360 E Ft Tervezett összeg tartalma: erdőtelepítés 2010. évre tervezett kiadásai.
2.) Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása Tervezett összege ................................................................................................... 5.860 E Ft Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés
Összeg
Környezetvédelmi program elkészíttetése 203/2007(XII.04.) VB. hat. Hulladékgazdálk. Programterv felülvizsg. Illegális szeméttelepek felszámolása 390/2009. (XII. 17.) Kt. hat. - Kommunális hulladék kezelés (közterületen elhelyezett konténerek ürítési díja)
Megnevezés 316/2009.(X.15.)Kt.hat. Lakossági szemétszállítási díj kedvezmény (a kedvezmény összegét a lakos helyett az önkormányzat fizeti meg) 2010. évi tagdíj (Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálk. Együttműk. (60,- Ft/lakos x 10.120 lakos) + Áfa
Szakfeladat kiadásai összesen:
300 250 500 926
Összeg 3.125 759
5.860
10
3.) Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (öml.) begyűjtése, szállítása, átrakása Tervezett összege ................................................................................................... 3.350 E Ft Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés
Összeg
Szeméttelepi figyelőkút vízminőség vizsgálata Rőzse- és törmeléklerakó tolólapozása, lezárása Hóeltakarítás, síkosság mentesítés
250 2.000 600
Dologi kiadások összesen:
2.850
Rőzse- és törmeléklerakó bekerítése
500
Beruházási kiadások összesen: Szakfeladat kiadásai összesen:
500 3.350
4.) Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Tervezett összege ................................................................................................... 8.273 E Ft Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés Állati hullák elszállítása és ártalmatlanítása (Solti ATEV) Állati hullák ártalmatlanítás költségéből továbbszámlázásra kerülő rész Állati hullatároló üzemeltetése (jelenleg érvényes szerződés szerint 344.850,- Ft/hó + Áfa, a szerződés 2010. június 30-án lejár!) Kóbor ebek befogása és tartása
Dologi kiadások összesen:
Összeg 1.125 375 5.173 600
7.273
Állati hullatartó telep elektromos kiépítése, csapadékvízgyűjtő akna kialakítása
1.000
Beruházási kiadások összesen: Szakfeladat kiadásai összesen:
1.000 8.273
5.) Útépítés, autópályaépítés Tervezett összege ................................................................................................. 11.319 E Ft Részleteiben Megnevezés 213/2009.(VI.23.)Kt.hat. Útépítési pályázathoz önerő Új járdák építése Kapocs utca egy szakaszán kőszórásos út építése Kazinczy utcai ingatlanvásárlás Kazinczy utcai burkolatkialakítás Térkőgyártás (anyagköltség) Zöldfa utca területvásárlás Beruházási kiadások összesen: Megnevezés Járdafelújítás Felújítási kiadások összesen:
Szakfeladat kiadásai összesen:
(adatok eFt-ban) Összeg 4.169 500 300 500 3.000 800 150 9.419 Összeg 1.900 1.900 11.319
11
6.) Bontás Tervezett összege ...................................................................................................... 700 E Ft A 396/2009.(XII.17.)Kt. határozat alapján a Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 117.sz. ingatlan bontási költségére tervezett összeg 300 eFt, egyéb veszélyes ingatlanok bontási költségére tervezett összeg 400 eFt.
7.) Városi és elővárosi személyszállítás Tervezett összege ................................................................................................... 2.358 E Ft Önkormányzati rendelet alapján gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók helyi buszközlekedésének támogatására tervezett összeg (440,- Ft/fő/hó). Tervezésnél alapul vett tanulói létszám 536 fő, így a várható kiadás a tanév hónapjaira: 2010. január - június: 536 fő x 440,- Ft/fő/hó x 6 hó = 1.415.040,- Ft 2010. szeptember – december: 536 fő x 440,- Ft/fő/hó x 4 hó = 943.360,- Ft
8.) Üdülői szálláshely-szolgáltatás Tervezett összege ...................................................................................................... 250 E Ft Kunfehértói Ifjúsági- és Gyermektábor fenntartási költségeihez való hozzájárulás tervezett öszszege a 2009. évi szinten.
9.) Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Tervezett összege..................................................................................................... 4.400 E Ft Részleteiben: Megnevezés Útjelző táblák pótlása Belterületi utcák kátyúzása Belterületi utak padka kialakítása Járdák karbantartása Dűlőút javítás, kátyúk feltöltése, vízszikkasztó árokásás
Szakfeladat kiadásai összesen:
adatok E Ft-ban Összeg 400 2.000 600 600 800 4.400
10.) Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Tervezett összege..................................................................................................... 5.483 E Ft Részleteiben: Megnevezés Fecske-házi lakások eseti kiadásai (pl. karbantartás)
adatok E Ft-ban Összeg 603
12
Egyéb önkormányzati lakások karbantartása (anyagktg.) Önkormányzati lakások egyéb karbantartási, üzemeltetési kiadása Üresen álló lakás miatti közüzemi díjak (gáz, áram, víz, csatorna) Dologi kiadások összesen: Magyar L. u. 21.sz. alatti lakás felújítása Egyéb önkormányzati lakások felújítása Felújítási kiadások összesen: Befizetési kötelezettség vegyes tulajdonú társasházak felújítási alapjára Felhalmozási célú pénzeszköz átadás összesen:
Szakfeladat kiadásai összesen:
500 62 44 1.209 3.500 500 4.000 274 274 5.483
A Fecske-ház állami támogatással megvalósult beruházás, ezért a támogatási szerződésben előírtak szerint legalább 10 évig bevételeit és kiadásait elkülönítetten kell kezelni. A kiadásként tervezett 603 eFt megegyezik a bevételi oldalon a Fecske-házi lakások lakbérbevételéből tervezett összeggel.
11.) Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Tervezett összege..................................................................................................... 1.552 E Ft Részleteiben: Megnevezés Kölcsey u. 12. közüzemi díjaiból (gáz, áram, víz, csatorna díj) önkormányzatot terhelő rész Kölcsey u. 12. közüzemi díjaiból (gáz, áram, víz, csatorna díj) Pelikán Kft felé továbbszámlázott rész (34,4%) Bajai u. 4. közüzemi díjaiból (gáz, áram, víz, csatorna díj) Pelikán Kft felé továbbszámlázott rész (100 %) Vásártér áramdíjából az üzemeltető vállalkozó felé továbbszámlázott rész (100 %) Dologi kiadások összesen:
Szakfeladat kiadásai összesen:
adatok E Ft-ban Összeg 525 275 750 2 1.552 1.552
12.) Zöldterület kezelés Tervezett összege................................................................................................... 23.053 E Ft Részleteiben: Megnevezés Facsemeték vásárlása közterületre Közterületek permetezése Parlagfű irtás Fakivágások közterületen Dologi kiadások összesen: Támogatás parkfenntartás feladataira Városgazda Kft-nek Működési célú pénzeszköz átadás összesen:
Szakfeladat kiadásai összesen:
adatok E Ft-ban Összeg 100 600 240 480 1.420 21.633 21.633 23.053
13.) Önkormányzatok és TKT-ok igazgatási tevékenysége Tervezett összege................................................................................................. 236.803 E Ft Részleteiben:
13
a) Támogatásértékű kiadást ÁH-n belül: 1.204 E Ft összegben tartalmaz a szakfeladat,
melynek összetevői: Megnevezés
Összeg
387/2009.(XII.17.)Kt. hat. Támogatás Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak (rászoruló gyermekek utaztatási ktg.-e szakértői vizsgálatokra)
64 eFt
Működési célú támogatásértékű kiadás összesen:
64 eFt
372/2009.(XI.19.)Kt. hat. „Jh.-i Roma közösségi Ház” projekthez önerő biztosítása
1.140 eFt
Feljalmozási célú támogatásértékű kiadás összesen:
1.140 eFt
b) Fejlesztési célú hitelek visszafizetésére tervezett összeg 7.904 E Ft − −
2006. évben beruházások finanszírozására felvett 50 millió Ft MFB-hitel 2009. évi törlesztő részlete szerződés szerint 6.061 eFt (4 x 1.515.152,- Ft, esedékessége: 2010. márc. 5., jún. 5., szept. 5., dec. 5.) 2006.évi kommunális gépvásárlás kapcsán felvett beruházási hitel 2010. évi törlesztő részlete 1.843 eFt (esedékes 2010. április 30-án).
c) Beruházási kiadások tervezett összege 620 E Ft Megnevezés 2 db notebook vásárlása 1 db komplett PC vásárlása (Okmányirodába ügyfélgép szükséges) WinGo program gyámügyi ügyintéző részére Beruházási kiadások összesen:
Összeg 300 eFt 120 eFt 200 eFt 620 eFt
d) Személyi juttatások tervezett összege 130.254 E Ft Részleteiben:
adatok E Ft-ban
Megnevezés Polgármester illetménye Polgármesteri Hivatal teljes munkaidős köztisztviselőinek illetménye 3 fő technikai dolgozó illetménye Nyelvpótlék 5 fő köztisztviselőnek (angol, német alap, ill. középfok) Vezetői pótlék (jegyző, aljegyző, 1 osztályvezető)
Rendszeres személyi juttatások összesen: Teljes munkaidőben foglalk. köztisztv. kereset-kiegészítése 3 fő technikai dolgozó kereset-kiegészítése Irodavezetői pótlék (4 fő irodavezető) Jubileum jutalom (4 fő részére) Köztisztviselők napidíja MT hatálya alá tartozó dolgozó (gk. vezető) napidíja Telefon vélelmezett magáncélú haszn. miatti természetbeni juttatás Köztisztviselők cafetéria kerete (Ktv. alapján kötelező juttatás)
Megnevezés Munkába járás költségtérítése (4 fő részére) Polgármester költségtérítése (60.000,- Ft/hó)
Összeg 5.797 82.317 2.850 1.160 2.504
94.628 3.706 313 927 2.114 20 40 250 7.537
Összeg 550 720
Nem rendszeres személyi juttatások összesen:
16.177
Részmunkaidőben foglalk. köztisztviselő illetménye Részmunkaidőben foglalk. köztisztviselő kereset-kiegészítése Részmunkaidőben foglalk. ktv. cafetéria kerete (Ktv. alapján kötelező juttatás)
804 79 145
Részmunkaidőben foglalkoztatottak juttatásai össz.:
1.028
14
Gundáné Török Teréz hivatásos gondnok megbízási díja (20.000,- Ft/hó) 2010.jún. 1-től új, félállású hivatásos gondnok megbíz. díja (10.000,- Ft/hó) Tolmácsok eseti igénybevétele megbízási díj ellenében (rendezvény, testvérvárosi kapcsolattartás) 2009. dec. havi képviselői tiszteletdíj (kifizetve: 10 főnek, 2010.jan.5-én) 2010. évi képviselői tiszteletdíj (11 fő x 50.000,- Ft/hó x 11 hó) Alpolgármesterek tiszteletdíja (2 fő x 150.000,- Ft/hó/fő x 12 hó) Alpolgármesterek költségtérítése (2 fő x 30.000,-Ft/hó/fő x 12 hó) Felmentési idejét töltő 2 fő köztisztviselő felmentési illetménye
500 6.050 3.600 720 2.837
Külső személyi juttatások összesen:
14.307
2009. őszén nyugdíjazás miatt megüresedett álláshelyek betöltése: 1 fő felsőfokú végz. szoc.-kult. ügyintéző juttatásai 2010. ápr. 1-től Ebből: Illetmény 1.529 eFt Nyelvpótlék 185 eFt Cafetéria (időarányosan) 145 eFt Munkábajárás ktg. 150 eFt 1 fő felsőfokú végz. okmányirodai ügyintéző juttatásai 2010. ápr. 1-től Ebből: Illetmény 1.624 eFt Nyelvpótlék 186 eFt Cafetéria (időarányosan) 145 eFt Munkábajárás ktg. 150 eFt
SZEMÉLYI JUTTATÁSOK MINDÖSSZESEN:
240 60 300
2.009
2.105
130.254
e) Az előbbiekkel összefüggően munkaadót terhelő járulékok összege 32.605 E Ft. 2010. január 1-től a Tb-járulék mértéke 27 %, a munkaadói járulék és a tételes EHO-fizetési kötelezettség megszűnt. A százalékos EHO a tavalyi 11%-kal szemben 27%-ra nőtt. f) Dologi kiadásokra tervezett összeg 43.858 E Ft adatok E Ft-ban
Megnevezés
Összeg
Irodaszer, nyomtatvány (pl. irodai papír, fénymásoló papír, boríték, leporelló, tértivevény , befizetési csekkek, írószerek stb.) Közlönyök, szakmai folyóiratok, DVD jogtár előfiz., szakkönyvvásárlás Opel Vectra, Mitsubishi Pajero hajtó- és kenőanyag szükséglete Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése (számítástechnikai) Munkaruha (egyenruha) beszerzés közterületfelügyelőnek Egyéb készletbeszerzés (OPEL Vectra 210.000 km-es átvizsgálás anyagköltsége, 4 db téli gumiabroncs, fagyálló, jégoldó, gk. tisztítószerek; hivatali munkához nyomtatókba festékszalag, tintapatron, írható CD lemez, számítógépekben memóriabővítés, irattározáshoz 60 db saválló doboz beszerzése, épület- és számítógép karbantartási anyagok, takarítószerek)
Készletbeszerzés összesen: Megnevezés Vezetékes telefon + hivatali mobil telefonok díja Internet előfizetés Polg. Hivatal részére (25.000,- Ft/hó) Hivatal ügyintézők által használt szoftverek szerződéses átalánydíja Riasztórendszer szerződéses felügyeleti díja Bérleti és lízingdíjak (telefonközpont, KVSZ-iroda, fénymásológép bérlet) Gázenergia felhasználás Villamos energia felhasználás Víz- és csatornadíj
2.000 710 1.200 132 80 1.902
6.024 Összeg 1.296 300 193 120 1.808 2.000 3.000 250
15
Karbantartási és kisjavítási szolgáltatások (fénymásolók szerviz alapdíja + másolt példányszám alapján fizetendő díj, számítógépek, írógépek, riasztórendszer, hivatali gk. karbantartása, épület karbantartás, tisztasági meszelés, konvektorok felülvizsgálata, hivatali eszközök javíttatásának munkadíja – pl. okmányirodai sorszámosztó, porszívó, poroltók, vízmelegítő -, érintésvédelmi és villámvédelmi felülvizsgálat, konvektorok időszakos felülvizsgálata fűtési szezon kezdete előtt) Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások kiadásai Részleteiben: - éves beszámoló kötelező közzétételének díja 90 - postai levél, csomag feladás 8.000 - postai csekkes befizetések és segély kiutalások miatt fize2.000 tendő postai közreműködési díj - postafiók bérleti díja 40 - hirdetési díjak ( álláshirdetés, pályázat, képújság) 100 - szakértői díj Gyámhivatali ügyekben 500 (pszichológus, elmeszakértő) - fordítási díj (Gyámhivatali ügyekben) 200 - lakossági tájékoztató kiadvány nyomdai ktg. 83 (4.000 pld/negyedév x 5,2 Ft/pld x 4 negyedév) - jegyzőkönyvek beköttetése könyvkötővel 60 - ügyvédi díj (80 eFt/hó) 960 - könyvvizsgálói díj (2009. évi zárszámadás auditálása) 550 - önkormányzati vagyonbiztosítás díja 1.600 - munka- és tűzvédelmi szolg. (63.660,- Ft/hó + 4,2% infl.) 796 - önkormányzati portál frissítése, feltöltése 663 (53.050,- Ft/hó + 4,2 % infl. x 12 hó) - hiteles tulajdoni lap kikérése, nagyméretű ill. színes 200 fénymásoltatás (pl. pályázathoz) - szemétszállítás (21.000,- Ft/n.év x 4 n.év) 84 - rendszergazda (100.000,- Ft/hó x 12 hó) 1200 - cafetéria-rendszer szabályozása, bevezetés jogi előkész. 200 - kéményseprés 3 - foglalkozás eü. szolgáltatás igénybevétele 180 - TAKARNET földhivatali információs rendszer haszn.díja 80 - Egyéb (pl. kulcsmásolás, autómosatás, címjegyzék) 120 Továbbszámlázott szolg. ÁH-n belül (telefonhasználat, gk. biztosítási díj) Továbbszámlázott szolg. ÁH-n kívülre (dolgozók telefonkészülék vás.) Pénzügyi szolgáltatás (OTP számlavezetési ktg, pénzforgalmi jutalék, devizaváltás banki ktg) Szolgáltatások igénybevétele összesen: Vásárolt termékek és szolgáltatások Áfa vonzata Kiszámlázott termékek és szolgáltatások Áfa befizetése Belföldi kiküldetés, utazási költség térítés
Megnevezés
1.813
17.709
135 46 580 29.250 5.633 901 600
Összeg
Reprezentáció Tanfolyamok, értekezletek Egyéb dologi kiadás (pl. koszorúk beszerzése temetésre)
Különféle dologi kiadások összesen: DOLOGI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:
800 600 50
8.584 43.858
g) Egyéb folyó kiadás tervezett összege 20.358 E Ft adatok E Ft-ban
Megnevezés
Összeg
16
Telefon vélelmezett magáncélú használata miatti SZJA fizetési köt. Rehabilitációs hozzájárulás (2009. IV. negyedévére 4 fő x 44.400,-Ft/fő, 2010. I.-III. negyedévére 4 fő x 241.125,- Ft/fő/negyedév x 3 negyedév) Cégautó-adó befizetési kötelezettség Opel Vectra CASCO, GFB, műszaki vizsga díja Mitsubishi Pajero GFB (16.500,- ft/negyedév) Követelések behajtásához kapcs. bírósági végrehajtói díj, hagyatéki elj. ktg. Állami alapadat felhasználási díj (földhivatali térképhasználati díj) Autópálya matrica (37.200,- Ft/év), parkolási díj FEBÖSZ tagdíj (78,-Ft/lakos x 9680 fő) Bács-Szakma Zrt.-nek fizetendő 2010. évi szakképzési szolg. díj
Adók, díjak, egyéb befizetések összesen:
135 3.071 120 317 66 200 400 70 920 59
5.358
Évközi munkabérhitel kamata Folyószámla hitel kamata MFB hitel kamata Kommunális gépek vásárlására felvett hitel kamata Kötvénykibocsátásból eredő kamatfizetési kötelezettség
1.800 1.500 1.450 250 10.000
Kamatkiadások összesen: EGYÉB FOLYÓ KIADÁSOK ÖSSZESEN:
15.000 20.358
A kötvénykibocsátásból eredő kamatfizetési kötelezettség tervezett összege a tavalyi tényleges kamatfizetés alapján kalkulált összeg. A kötvénnyel kapcsolatos fizetési kötelezettségeket (kamat, 2010. januári 1% átalánydíj, devizaváltás banki költsége, esetleges árfolyamveszteség) teljes mértékben fedezi a bevételi oldalon a kötvény-pénz befektetéséből tervezett kamatbevétel.
14.) Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Tervezett összege........................................................................................................ 566 E Ft Városunkban Cigány Kisebbségi Önkormányzat működik. Költségvetésükről saját hatáskörben, határozathozatallal kell dönteniük. E határozatot változtatás nélkül kell beépíteni a városi önkormányzat költségvetési rendeletébe. A Kisebbségi Önkormányzat költségvetési határozata a 4.sz. mellékletben található. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter közleménye szerint a települési kisebbségi önkormányzatok általános működési támogatásának éves összege 2010-ben 565.730,- Ft.
15.) Nemzeti ünnepek programjai Tervezett összege........................................................................................................... 210 Ft Az új szakfeladatrend előírásai szerint e szakfeladaton tervezendők a következő ünnepek kiadásai: március 15., augusztus 20., október 23. A tervszám a 2009. évi tapasztalati adatok alapján került kialakításra. Részleteiben: Megnevezés
2009. évi tény
2010. évi terv
17
Március 15. megemlékezés kiadásai Augusztus 20-i ünnepség kiadásai Október 23-i megemlékezés kiadásai
Összesen:
24.740,- Ft 154.782,- Ft 30.740,- Ft
25.000,- Ft 155.000,- Ft 30.000,- Ft
210.262,- Ft
210.000,- Ft
16.) Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Tervezett összege......................................................................................................... 1.190 Ft Az új szakfeladatrend előírásai szerint e szakfeladaton tervezendő minden más, az előzőekben felsorolt nemzeti ünnepeken túli megemlékezés, rendezvény kiadása. Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés
Összeg
397/2009.(XII.17.)Kt. hat. IPA pályázathoz önerő biztosítása („Bácska Fesztivál) rendezvénysátor, asztalok, padok beszerzése
400
Beruházási kiadások összesen:
400
Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények dologi kiadásai Dologi kiadások összesen:
790 790 1.190
Szakfeladat kiadásai mindösszesen:
A 2010. évi rendezvénytervet a Képviselő-testület már 2009. év végén elfogadta, a 2010. költségvetés elfogadása után sor kerülhet a rendezvényterv egyes tételeihez a pénzügyi keretek meghatározása is.
17.) Közvilágítási feladatok Tervezett összege................................................................................................... 34.110 E Ft Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés
Összeg
Közvilágítási lámpatestek cseréje Közvilágítási áramdíj (fogyasztás tapasztalati adat alapján) MÁV aluljáró áramdíja (tapasztalati adat alapján)
60 33.750 300 34.110 34.110
Dologi kiadások összesen: Szakfeladat kiadásai összesen:
18.) Város- és községgazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Tervezett összege................................................................................................... 59.997 E Ft A szakfeladat a városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatok tervezésére és elszámolására szolgál. Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés Földmérő megbízási díja laktanya területmegosztása kapcsán a 412/2009.(XII.17.) és 413/2009.(XII.17.)Kt. határozatok szerint Földmérő megbízási díja egyéb évközi terület megosztási igények esetére Homokbánya műszaki ellenőrének megbízási díja (16.000,- Ft/hó)
Összeg 231 600 192
18
Személyi juttatások
1.023
27% TB járulék (földmérő megbízási díja után) Százalékos EHO homokbánya műszaki ellenőr megbízási díja után
224 45
Munkaadót terhelő járuléka
269
Közkifolyós vízdíj – 78 db közkút vízdíja Közterületi munkákhoz kapcsolódó gépi munkák (pl. árokásás, daruzás) Külterületen lévő csatornák kaszálása, karbantartása Városfejlesztési Társaság szolgáltatása 2010. január hó szerződés szerint: 133.000,- Ft + Áfa 2010. febr. 1-től dec. 31-ig 165.000,- Ft/hó + Áfa x 11 hó = 415/2009.(XI.17.)Kt. hat. – Hírdetési díj (laktanya területek meghirdetése) Érdekeltségi hozzájárulás (Bácskai-Margittaszigeti Vizi Társ.) Zárt csapadékvíz csatornák tisztítása Kapocs utcai vízgyűjtő tisztítása Homok gépi felrakása a homokbányából való elszállításkor Egyéb dologi kiadás – 398/2009.(XII.17.) Kt.hat. Faddi Sándor kártérítése
1.350 800 1.000 166 2.269 100 1.000 800 100 100 380
Dologi kiadások összesen:
8.065
Bányajáradék, bányavállalkozói felügyeleti díj
100
Egyéb folyó kiadás
100
Erőgép, munkagép üzemeltetésének támogatása – Városgazda Kft Karbantartó részleg fenntartásának támogatása – Városgazda Kft Működési célú pénzeszköz átadás 417/2009.(XII.17.)Kt. hat. Laktanya infrastr. fejl. előkész. munkái 212/2009.(VI.23.)Kt. hat. ÁRT módosítása útépítési pályázat miatt (gyűjtőutak átvezetése) Labdafogó kerítés építése (Hunyadi Iskola udvarán) Digitális közműtérkép frissítése ÁRT 2010. évi évközi módosítása
4.002 26.637 30.639 11.000
Beruházási kiadások KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:
19.901 59.997
1.000 1.101 3.200 3.600
19.) Finanszírozási műveletek Tervezett összege ................................................................................................... 39.110 E Ft Folyószámla-hitel igénybevétele miatt 2009. december 31-én fennállt tartozás 39.110 eFt volt, mely számviteli és tervezési szempontból működési hitel törlesztésként terheli a 2010. évi költségvetést.
20.) Fejezeti és általános tartalékok elszámolása Tervezett összege ................................................................................................... 21.170 E Ft A 2010. évi költségvetés-tervezet összesen 21.170.000,- Ft összegben tartalmaz tartalékokat az alábbi összetételben: - Általános tartalék: ................................................................................................ 5.000 eFt - Céltartalék (környezetvédelmi alap a 2010. évi talajterhelési díj bevételből): ....... 250 eFt - Fejlesztési célú tartalék kötvény-pénz befektetés kamattöbblet bevételéből ..... 15.920 eFt
21.) Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófa helyzet elhárítása
19
(12 fővel működő önkéntes Tűzoltóság) Tervezett összege................................................................................................... 32.822 E Ft Részleteiben: Megnevezés 12 fő közalkalmazott alapilletménye Vezetői pótlék (tüo.pk. részére, 20.000,- Ft/hó) Veszélyességi pótlék (20.000,- Ft/fő/hó x 12 fő x 12 hó) Délutáni pótlék (szolgálat-beosztástól függően) Éjszakai pótlék (szolgálat-beosztástól függően) Eseti kereset kiegészítés – 316/2009.(XII.28.) Korm. rendelet szerint Jubileumi jutalom (1 fő részére) Élet- és balesetbiztosítás díja Magántelefon haszn. vélelmezett összege (természetbeni juttatás)
adatok E Ft-ban Összeg 13.222 240 2.880 818 1.570 1.262 318 60 40
Személyi juttatások összesen: Munkaadót terhelő járulékok
20.410 5.520
Gyógyszer, vegyszer (mentőláda feltöltése) Irodaszer, nyomtatvány Könyv, folyóirat Hajtó-, kenőanyag Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése ( kéziszerszám,híradó. akkuk, tömlőbilincsek, tömítők) Védőruha, munkaruha Egyéb készletbeszerzés (2 db eü. takaró, toner, tisztítószer,gjmű karbant. szerek, gjmű alkatrészek, gumiabroncsok, GAZ-66 víztartály, szerszámok, zászlók, 2 db iroda szék) Kábel TV előfizetés, telefon, internet, TÜRR sms-rendszer havi díja, riasztási ktg.-e, rádió frekvencia engedély Védőital (szikvíz) Közüzemi díjak (gáz, áram) Karbantartás (rádiók, kisgépek, légzőkész., gk. műszaki vizsg. felkész.) Kiképzés 6 főre Postai levél, csomagfeladás Szövetségi tagdíj (MTSZ, LÖTOSZ) Kéményseprés Igazolványok érvényesítése Foglalkozás egészségügyi szolgáltatás 12 főre Bankköltség Megnevezés Vásárolt termékek és szolg. előzetesen felszámított Áfa-ja Belföldi kiküldetés (szövetségi, parancsnoki értekezlet) Reprezentációs kiadás (éves közgyűlés)
Dologi kiadások összesen:
5 13 10 855 112 566 475 409 12 1.500 581 90 16 54 1 6 96 20 Összeg 1.142 48 30
6.041
Munkáltató által fiz. SZJA (54%) – magántelefon használat után Tűzoltó gk.-k CASCO, GFB
22 829
Egyéb folyó kiadások összesen: Szakfeladat kiadásai mindösszesen:
851 32.822
A tűzoltóság kiadásainak forrásösszetétele: Forrás megnevezése Önkormányzati Minisztérium támogatása 2010. évre
Összeg (E Ft) 28.754
Arány 87,61 %
20
2010.évi bérpolitikai támogatás (keresetkieg. kifiz.-hez) Szolgáltatások bevétele (kulcskazetta őrzése) Jánoshalma Önkormányzat saját költségvetéséből
Összesen:
1.493 120 2.455
4,55 % 0,36 % 7,48 %
32.822
100,00 %
22.) A polgári védelem ágazati feladatai Tervezett összege............................................................................................................ 244 Ft Polgári Védelem feladatainak támogatására tervezett összeg a 2009. évi szinten. Összegszerűen: lakosonként 25,- Ft, azaz 9.751 fő x 25,- Ft/fő = 243.775,- Ft
23.) Alapfokú művészetoktatás Tervezett összege......................................................................................................... 9.350 Ft A 100 %-os önkormányzati tulajdonú Lajtha László Nonprofit Kft a 2010. évre 9.350 eFt önkormányzati támogatást kér az alapfokú művészetoktatási tevékenység finanszírozására.
24.) Pedagógiai szakszolgálat Tervezett összege......................................................................................................... 4.500 Ft Pénzeszköz átadás (működési célú támogatás) a Jánoshalmi Többcélú Kistérségi Társulás részére a kistérségi szintű pedagógiai szakszolgáltató tevékenység finanszírozására. Az összeg megegyezik az e célra Jánoshalma Önkormányzata által igényelhető állami normatív támogatással.
25.) Egészségügyi alap- és szakellátás Tervezett összege................................................................................................... 48.755 E Ft Az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében az egészségügyi alapellátás körében tartozó önkormányzati feladatok az alábbiak: háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás fogorvosi ellátás ügyeleti ellátások iskola-egészségügy védőnői ellátás Jánoshalma város önkormányzat ezen feladatok ellátását részben saját alkalmazottai, részben vállalkozó orvosokkal kötött szerződések útján biztosítja. Az alapellátáson túl városunkban járóbeteg-szakellátás is működik, immár nem az önkormányzat, hanem a Semmelweis Halasi Kórház Non-profit Kft. fenntartásában. A 2010. évre tervezett kiadások feladatonként: (adatok ezer Ft-ban) Jogcím
Háziorvosi
Háziorvosi
Járóbetegek
Fogorvosi
Család- és nővédelmi
21 alapellátás
Közalkalmazottak alapilletménye Eseti keresetkiegészítés Pótlékok Helyettesítés Jubileumi jutalom Felelősségbiztosítás Közlekedési ktg. térítés Telefon vélelmezett magánc. haszn. Külső személyi juttatás
Személyi juttatások összesen: Munkaadót terh. járulékok: Gyógyszer, vegyszer Irodaszer, nyomtatvány Közlöny, szakkönyv, folyóirat Hajtó-, kenőanyag Szakmai anyag Kisértékű tárgyi eszköz Munkaruha, védőruha Egyéb készletbeszerzés (karb.anyag, textília, szám.techn. ag., tisztítószer)
Készletbeszerzés összesen: Telefonköltség, internet előfizetés Szoftverátalány (Visual Ixdoki) Kábel TV előfizetés Gázenergia Villamos energia Víz- és csatornadíj Karbantartás, kisjavítás Egyéb üzemeltetési, fenntartási kiadás (riasztórendszer felügy. díja, postaktg., műk. eng. díja, szemétszáll., kéményseprés, veszélyes hulladék elszáll., fogl.eü.) Betöltetlen háziorvosi körzet helyettesítése Ügyeleti díj (1.500,- Ft/ó) Továbbszámlázott rezsiktg.
Szolgáltatások összesen: Jogcím Vásárolt termékek, szolg. Áfa-ja Továbbképzés Belföldi kiküldetés
Különféle dologi kiad. össz.: Dologi kiadások összesen:
ügyeleti ellátás
gyógyító szakellátása
alapellátás
eü.-i gondozás
953 105 120 10 -
7.959 692 1.286 1.324 18 20 -
-
-
6.102 305 92 300 15 654 45 1.560
1.188 323
11.299 3.059
-
-
9.073 2.269
10 10
650 35 4 300 130 35 70
-
-
100 120 61 70 155 50
70
135
-
75
160
90
1.359
-
75
716
50 75 65 35 15 50
254 75 60 350 250 20 180
10 150 60 50 -
20
242 200 120 25 70
213
173
60
30
414
2.029
-
-
-
-
1.102
9.330 -
800
300
-
3.634
10.692
1.130
350
Járóbetegek gyógyító szakellátása
Háziorvosi ügyeleti ellátás
Háziorvosi alapellátás
1.071 Család- és nővédelmi eü.-i gondozás
Fogorvosi alapellátás
401 -
537 10 5
215 -
106 -
326 50 30
401 4.125
552 12.603
215 1.345
106 531
406 2.193
Magántel. haszn. utáni befiz. köt.
5
11
-
-
24
Egyéb folyó kiadások össz.: Fejlesztési igények:
5 -
11 -
-
-
24 -
Személymérleg magasságmérővel 1 db Laptop
-
-
-
-
131 188
22
Projektor iskoleü. munkához Védőnői program
Beruházási kiadások összesen: Kiadások mindösszesen:
-
-
-
-
188 200
5.641
26.972
1.345
531
707 14.266
A 2010. évre tervezett kiadások finanszírozása: Jogcím OEP finanszírozás Bérpolitikai támogatás Saját bevétel Társönkormányzatok hozzájárulása Források összesen: Tervezett kiadások összesen: Hiány/Többlet:
Háziorvosi alapellátás
Háziorvosi ügyeleti ellátás
Járóbetegek gyógyító szakellátása
Fogorvosi alapellátás
Család- és nővédelmi eü.-i gondozás
2.029 124 1.690 -
12.800 747 36 2.356
1.096 -
375 -
16.700 373 -
5.641 5.641
26.972 26.972
1.345 1.345
531 531
-1.798
-11.033
-249
-156
17.073 14.266 +2.807
26.) Kistérségi szintű feladatellátás támogatása pénzeszk. átadással Tervezett összege................................................................................................... 27.427 E Ft A Jánoshalmi Többcélú Kistérségi Társulás tag-önkormányzatai a térségi szinten megszervezett és ellátott feladatokhoz évente anyagilag is hozzá kell, hogy járuljanak, mert a feladatokhoz igényelhető állami normatív és kiegészítő támogatások nem fedezik a kiadásokat. Önkormányzatunk - a különféle szolgáltatások igénybevételének mértéke és a lakosságszám alapján - a 2010. évre az alábbi összegű hozzájárulást tervezi (a tervezett összegek a feladatot szakmailag ellátó Pelikán Nonprofit Kft számításain alapulnak): - Családok átmeneti otthona műk. támogatása ..................................................... 10.632 eFt - Hajléktalanokat ellátó éjjeli menedékhely műk. támogatása .................................. 547 eFt - Idősek nappali ellátása (idősek klubja) műk. támog. ........................................... 4.855 eFt - Nappali melegedő műk. támogatása .................................................................... 1.502 eFt - Házi segítségnyújtás műk. támogatása ...................................................................... --- eFt - Gyermekjóléti szolgáltatás műk. támogatása ....................................................... 6.374 eFt - Családsegítő Szolgálat műk. támogatása ............................................................. 3.517 eFt Összesen: .............................................................................................................. 27.427 eFt
27.) Pelikán Non-profit Kft által ellátott önkormányzati feladatok támogatása Tervezett összege. .................................................................................................. 30.902 E Ft Az önkormányzat 100%-os tulajdonát képező Pelikán Non-profit Kft szociális feladatokat és különféle szakmai programokat lát el Jánoshalma Város területén. A Kft a feladatellátáshoz a tulajdonos önkormányzat anyagi támogatására szorul, mert a Kft által a feladatokhoz igényelhető állami támogatás, illetve a saját bevételi nem fedezik a működési kiadásokat. Önkormányzatunk a feladatellátáshoz a 2010. évre az alábbi összegű anyagi hozzájárulást tervezi (a tervezett összegek a Pelikán Nonprofit Kft 2010. évre szóló pénzügyi tervén, számításain alapulnak):
23
- Szociális Otthoni ellátás műk. támogatása ......................................................... 26.133 eFt - Alternatív Klub műk. támogatása ....................................................................... 1.187 eFt - Szociális étkeztetés műk. támogatása. ................................................................ 3.582 eFt Összesen: .............................................................................................................. 30.902 eFt
28.) Szociális ellátások A szociális ellátások tervezése az igényjogosultak jelenlegi és várható létszáma és az egyes ellátási formák jogszabályokban (többször módosított 1993. évi III.tv., valamint a Képviselő-testület által alkotott helyi rendelet a város közigazgatási területén igénybe vehető szociális ellátásokról) meghatározott öszszege szerint történt.
Tervezett összege................................................................................................. 269.880 E Ft Részleteiben:
(adatok ezer Ft-ban)
Megnevezés Tartósan munkanélküliek rendszeres szociális segélye Rendelkezésre állási támogatás Egészségkárosodott személyek rendszeres szoc. segélye Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás Ápolási díj Ápolási díj után fizetendő TB járulék Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Szociális ellátást a nyugdíjukból megfizetni nem tudó beutaltak, ellátottak miatti fizetési kötelezettség a szolgáltató Pelikán Kht. felé
Rendszeres szociális ellátások:
Összeg 9.007 175.702 6.710 5.875 23.555 20.972 5.033 301 432 15.813
263.400
Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Közgyógyellátás Köztemetés
1.800 200 300 1.680 1.400 1.100
Eseti szociális ellátások:
6.480
29.) Civil szervezetek működésének támogatása Tervezett összege ........................................................................................................ 500 E Ft A 2010. évi költségvetés-tervezet 500 eFt-ot tartalmaz civil szervezetek, egyesületek támogatására. A támogatás folyósítására a Képviselő-testület döntésének függvényében, a költségvetési keretösszeg felosztása és a támogatási szerződések megkötése után kerülhet sor.
30.) Közcélú foglalkoztatás Tervezett összege.................................................................................................. 81. 997 E Ft
24
A 2010. évtől külön szakfeladat szolgál a közcélú foglalkoztatás kiadásainak tervezésére és elszámolására. A tervezett 81.997 eFt a 2010. évre összeállított közfoglalkoztatási terv alapján számszerűsített költségvetési kiadások végösszege. Részleteiben: - Munkabérek ....................................................................................................... 70.708 eFt - Munkaadót terhelő járulékok ............................................................................... 9.589 eFt Munkabér és közterhei összesen: ......................................................................... 80.297 eFt - Közcélú munka során használt gépek, járművek üzemanyag ktg.-e ....................... 700 eFt - Egyéb készletbeszerzés (pl. kéziszerszám, védőruha-, munkaruha) .................... 1.000 eFt Dologi kiadások összesen: ..................................................................................... 1.700 eFt A közcélú foglalkoztatásnál a munkabér és közterhei címen felmerülő kiadások 95%-a az állami költségvetésből havonta, a tárgyhónapot követően lehívható. A dologi kiadások teljes mértékben az önkormányzati költségvetést terhelik.
31.) Közhasznú foglalkoztatás Tervezett összege..................................................................................................... 1.045 E Ft A Polgármesteri Hivatalban 2 fő közhasznú foglalkoztatott dolgozik közmunka szervezői munkakörben. Munkaszerződésük jelenleg 2010. március 31-ig szól. A szakfeladaton e két fő 2010. évet terhelő munkabére és annak közterhei jelennek meg. A foglalkoztatás költségeit havonta, igénylés alapján a Munkaügyi Központ 100 %-ban megtéríti.
32.) Könyvtári szolgáltatások Tervezett összege................................................................................................... 14.285 E Ft A Képviselő-testület döntése alapján 2009. tavaszán megszűnt a Városi Könyvtár, mint költségvetési szerv. Az Önkormányzat a könyvtári feladatok ellátására megállapodást kötött a Lajtha László Művészeti Szolgáltató Non-profit Kft-vel. A Kft vállalta a Városi Könyvtár dolgozóinak továbbfoglalkoztatását. A Kft a könyvtári feladatok ellátásához a 2010. évre 14.285 eFt pénzbeli támogatást igényel az önkormányzattól.
33.) Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése Tervezett összege..................................................................................................... 6.082 E Ft A Képviselő-testület döntése alapján 2009. tavaszán megszűnt a Kulturális Központ, mint költségvetési szerv. Az Önkormányzat a közművelődési tevékenység ellátására megállapodást kötött a Lajtha László Művészeti Szolgáltató Non-profit Kft-vel. A Kft vállalta a Kulturális Központ dolgozóinak továbbfoglalkoztatását. A Kft a közművelődési feladatok ellátásához a 2010. évre 6.082 eFt pénzbeli támogatást igényel az önkormányzattól.
34.) Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
25
Tervezett összege................................................................................................... 32.447 E Ft Az Önkormányzat a Sportcsarnok és Tanuszoda, valamint a Sportpálya működtetésével a Városgazda Kft-t bízta meg. A Kft e feladatok ellátásához a 2010. évre 32.447 eFt pénzbeli támogatást igényel az önkormányzattól. - Sportcsarnok és Tanuszoda műk. támogatása .................................................... 29.672 eFt - Sportpálya műk. támogatása ............................................................................... 2.775 eFt
35.) Szabadidősport- (rekreációs sport) tevékenység és támogatása Tervezett összege..................................................................................................... 1.000 E Ft A 2010. évi költségvetés-tervezet 1 millió Ft-ot tartalmaz sportegyesületek támogatására. A támogatás folyósítására a Képviselő-testület döntésének függvényében, a költségvetési keretösszeg felosztása és a támogatási szerződések megkötése után kerülhet sor.
II.) Hunyadi János Általános iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Az intézmény 2010. évre tervezett kiadási előirányzata: ......................... 466.611 E Ft A 2010. évre tervezett kiadások feladatonként (adatok ezer Ft-ban):
Jogcím Közalkalm. alapilletménye Pótlékok (vezetői, munkak., oszt.fői., nemzetiségi, dök.) Túlóra
Jogcím Helyettesítés (éjszakai ügyelet, felügyelet, betegség esetén) Távolléti díj Minőségi keresetkieg. Kereset kiegészítés Jubileumi jutalom Étkezési hozzájárulás Közlekedési ktg.térítés Magántelefon haszn. Pedagógus szakkönyvvásárlás Megbízási díj (szakos ellátottság, érettségi és
Diákélelm. konyha
Ált. isk. oktatás
11.309 123.221 480 Diákélelm. konyha
5.990 11.550 Ált. isk. oktatás
Gimnázium oktatás
Szakképzés
Kollégiumi ellátás
Összesen
43.102
-
13.442
191.074
3.884
-
744
11.098
4.000
-
Gimnázium oktatás
Szakképzés
700
16.250
Kollégiumi ellátás
Összesen
-
3.120
800
-
1.200
5.120
1.131 792 30
700 3.118 6.650 3.060 670 70
300 850 2.511 326 300 55
-
50 189 931 10
1.050 4.157 11.223 3.386 792 970 165
-
198
54
-
12
264
-
1.400
5.250
-
50
6.700
26
szakmai vizsgák) Prémium évesek illetménye Felmentési illetmény Személyi juttatások összesen: Munkaadót terhelő járulékok: Élelmiszer beszerzés Gyógyszer, vegyszer Irodaszer, nyomtatvány Közlöny, szakkönyv, tankönyv (ingy. normatíva terhére) folyóirat, egyéb inf. hordozó Hajtó-, kenőanyag Szakmai ag., kisértékű tárgyi eszköz Egyéb készletbeszerzés (karbant.ag, tisztítószer) Készletbeszerzés össz.: Telefonköltség, internet előfizetés, alközpont, rendszergazda díj) Szállítási szolgáltatás Gázenergia Villamos energia Víz- és csatornadíj Karbantartás, kisjavítás Egyéb üzemeltetési, fenntartási kiadás (riasztórendszer felügy. díja, postaktg., poroltók ellenőrzése, rovarirtás, szemétszáll., kéményseprés, csatornatisztítás, ., fogl.eü. biztonsági őr díja, nevezési díjak)
Jogcím Továbbszámlázott szolg.(melegvíz, büfék, L.L Műv.Iskola) Vásárolt közszolgáltatás (óraadók) Pénzügyi szolgáltatás Szolgáltatások összesen: Vásárolt termékek, szolgáltatások áfa-ja (a gimnáziumnál kell elszámolni az étkezés áfáját), áfa befizetés Reklám, propaganda, reprezentáció egyszeri továbbképzés,
-
3.054
-
-
-
3.054
-
1.167
-
-
-
1.167
13.742 163.968
61.432
-
17.328
256.470
3.660
45.769
18.148
-
4.731
72.308
41.890 15 30
160 850
45 1.150
290
40 105
41.890 260 2.425
-
4.742
640
-
10
5.392
280
-
30
-
-
310
797
1.675
880
-
425
3.777
580
750
850
-
280
2.460
43.592
8.177
3.595
290
860
56.514
120
1.205
2.483
-
40
3.848
1.500 900 550 450
50 6.500 2.930 730 950
15 3.500 1.800 220 790
-
20 4.000 1.200 700 370
85 15.500 6.830 2.200 2.560
352
2.337
737
-
235
3.661
Kollégiumi ellátás
Összesen
Diákélelm. konyha
Ált. isk. oktatás
Gimnázium oktatás
Szakképzés
1.580
988
25
-
-
2.593
-
1.500
3.550
-
-
5.050
5.452
17.190
130 13.250
-
6.565
130 42.457
-
5.982
17.463
98
1.828
25.371
-
-
300
100
-
400
-
200
200
-
-
400
27
konferencia Közbeszerzési díj, iskolai évkönyv, egyéb dologi Belföldi kiküldetés Különféle dologi kiadások összesen: Dologi kiadások össz.: Magántelefon használat utáni befiz. köt. Kötelező biztosítás, zöldkártya Rehabilitációs hozzájár. Egyéb folyó kiadások összesen: Tanulók jutalmazása, középfokú oktatásnál az ingyenes tankönyvek Egyéb pénzbeli juttatás összesen: Beruházási kiadások összesen: Kiadások mindösszesen: Létszámkeret (fő) Prémium évek programban résztvevők (fő)
-
-
650
-
-
650
-
240
200
-
25
465
-
6.422
18.813
198
1.853
27.286
49.044
31.789
35.658
488
9.278
126.257
198
-
60
-
-
258
70
-
-
-
-
70
-
-
4.608
-
-
4.608
268
-
4.668
-
-
4.936
-
470
1.190
-
30
1.690
-
470
1.190
-
30
1.690
2.400
-
-
2.550
-
4.950
69.114 241.996 10,75 63,75
121.096 25,5
3.038 -
31.367 9
466.611 109
-
3
-
-
-
3
Személyi juttatások: A Képviselő-testület által engedélyezett közalkalmazotti létszám Kjt. szerinti alapilletményét és kötelező pótlékait, egyéb juttatásait tartalmazza. Az alapilletményeket növeli, hogy 32 fő dolgozó sorosan lépett, mely növeli a garantált illetményüket. A külső személyi juttatásokat növeli, hogy 1 fő munkavállaló nyugdíjba kíván vonulni és az ő számára 4 hónapra járó felmentési átlagilletmény jár, mely betervezésre került. Szinte minden pedagógus a maximális túlóra kihasználtsággal dolgozik, ezért magas a túlóra kiadás tervezett összege. 2010. évben 7 fő munkavállalót illet meg a jubileumi jutalom (4 fő 25 éves, 2 fő 30 éves és 1 fő 40 éves). Munkaadót terhelő járulékok: A személyi juttatások utáni közterheket tartalmazza, úgymint: foglalkoztatói nyugdíjbiztosítási járulék, természetbeni foglalkoztatói egészségbiztosítási járulék, pénzbeni foglalkoztatói egészségbiztosítási járulék, táppénz hozzájárulás. 2010. január 1-től megszűnt a tételes EHO fizetési kötelezettség, a munkaadói járulék neve munkaerőpiaci járulék lett.
Beruházási kiadások tervezett előirányzatának összetevői: - A Diákélelmezési Konyha számára szükséges lenne 1 db elektromos olajsütő beszerzése 600 e Ft. Tervezzük továbbá 1 db elektromos sütőkemence (600 e Ft), 1 db 400 literes főzőüst (1.200 e Ft) beszerzését. A jelenleg használatos olajsütő és a főzőüst olyan rossz állapotban van, hogy már javíthatatlanok. - A szakképzés számára ügyvitel technikai eszközök, egyéb gép berendezések beszerzését terveztük 2.550 e Ft összegben, mely a bevételi oldalon szakképzési hozzájárulásból tervezett bevétel felhasználását jelenti.
28
III.) Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolg. Az intézmény 2010. évre tervezett kiadási előirányzata ........................... 181.307 E Ft Részleteiben: (adatok e Ft-ban) Kiadási jogcím Személyi juttatások Munkaadót terhelő jár. Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Felhalmozási kiadások ÖSSZESEN Létszámkeret (fő) Prémium évek programban résztvevők
Óvodai M. helyi étkeztetés étkeztetés 24.837 562 24.837 562 -
-
Óvodai Pedagógiai Bölcsőde nevelés Szakszolg. 80.775 11.053 8.472 22.964 2.773 2.289 17.730 2.156 4.844 817 35 1.500 500 123.786 16.517 15.605 37 5 6 1
-
Összesen
-
100.300 28.026 50.129 852 2.000 181.307 48 1
Személyi juttatások: Rendszeres személyi juttatások tervezett összege: ......................................................... 83.274E Ft Rendszeres személyi juttatások: A Képviselő-testület által engedélyezett közalkalmazotti létszám törvény szerinti alapilletményét és kötelező pótlékait tartalmazza. 12 fő munkavállaló kötelezően sorosan lépett, mely növelte a garantált alapilletményét. 2009. szeptember 1-től az intézményhez tartozik a kéleshalmi óvoda is, ebből kifolyólag az ott dolgozó 3 fő rendszeres személyi juttatása növeli a 2010. évi költségvetés tervezetét. Nem rendszeres személyi juttatások tervezett összege: ................................................. 13.542E Ft Nem rendszeres személyi juttatások: tartalmazzák a helyettesítés, minőségi kereset kiegészítés, jubileumi jutalom, pedagógus szakkönyvvásárlás, közlekedési költségtérítés, egyéb költségtérítés (magáncélú telefon kötelező rész befizetése) kiadásait. A 2010. évi költségvetés-tervezet tartalmazza továbbá 2 fő munkavállaló jubileumi jutalmát 1.375.500,Ft összegben. Külső személyi juttatások tervezett összege: ................................................................... 3.484E Ft Külső személyi juttatások: tartalmazzák a gyógypedagógusok megbízási díját 2 fő (1.000.000- Ft), a 1 fő felmentett munkavállaló átlagbérét (1.644.000-Ft), valamint 1 fő prémium éves dolgozó alapilletményét (840.000- Ft) Munkaadót terhelő járulékok Tervezett összege: ........................................................................................................28.026 E Ft A személyi juttatások utáni közterheket tartalmazza. Foglalkoztatói nyugdíjbiztosítási járulék, természetbeni foglalkoztatói egészségbiztosítási járulék, pénzben foglalkoztatói egészségbiztosítási járulék, táppénz hozzájárulás.
29
2010. január 1-től megszűnik a tételes EHO fizetési kötelezettség, a munkaadói járulék neve munkaerőpiaci járulék lett. Dologi kiadások Tervezett összege: ........................................................................................................50.129 E Ft Részleteiben: -
készletbeszerzés tartalmazza a gyógyszer, vegyszereket, irodaszereket, nyomtatványokat, könyveket, folyóiratokat, hajtóanyagot, szakmai anyag beszerzéseket, kis értékű tárgyi eszközöket, munkaruha, egyéb készletbeszerzéseket (tisztítószerek, egyéb készletek, szerszámok, alkatrészek). Tervezett összege: ............................................................................... 5.722 E Ft
-
kommunikációs szolgáltatások (telefon, internet) Tervezett összege:.................................................................................. 300 E Ft
-
szolgáltatási kiadások Tervezett összege:............................................................................. 33.896 E Ft A szolgáltatási kiadások legfőbb tételei: •
• • -
Vásárolt élelmezés, a Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumtól vásárolt étkezési szolgáltatást tartalmazza, előirányzati összeg 25.232 eFt. Ebből: az óvodás gyermekek étkeztetése 21.272 e Ft, bölcsődések étkeztetése 3.510 e Ft, a felnőttek étkeztetése 450 e Ft. Jelenleg az óvodás létszám 302 fő, bölcsődés létszám 25 fő. Az óvodások részére napi háromszori étkezés biztosított, a bölcsődés gyermekek részére pedig napi négyszeri étkezés, a felnőttek pedig csak ebédet vásárolnak. Közüzemi díjak előirányzati összege (gáz-, villamos energia, víz- és csatornadíjak) 5.300 e Ft. A közüzemi díjak tervezésénél figyelembe vettük a tavalyi teljesítést, valamint a fogyasztást. Karbantartás, egyéb üzemeltetési és fenntartási kiadások, szállítási szolgáltatások, pénzügyi szolgáltatások, egyéb dologi kiadások tervezett összege: 3.364 e Ft.
vásárolt közszolgáltatás Tervezett összege: ................................................................................... 108 E Ft A vásárolt közszolgáltatás kiadása tartalmazza 1 fő látássérült kisgyermek kötelező fejlesztését.
-
különféle dologi kiadás Tervezett összege: .............................................................................. 10.103 E Ft A különféle dologi kiadások tartalmazzák a vásárolt készletek és a szolgáltatások áfáját 9.893 e Ft összeggel, a belföldi kiküldetést 90 e Ft összeggel, konferencia, egyszeri továbbképzési költségeket 120 e Ft összeggel.
Egyéb folyó kiadások Tervezett összege: ..............................................................................................................852 E Ft
30
Az egyéb folyó kiadások tartalmazzák a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettséget és a Pedagógiai Szakszolgálat használatában lévő Skoda Fabia személygépkocsi biztosítási díját, munkáltató által fizetett SZJA-t („telefonadó”). Felhalmozási kiadások Tervezett összege: ...........................................................................................................2.000 E Ft Az intézmény már a 2008. évben jelezte, hogy a Batthyány utcai óvoda elektromos hálózata balesetveszélyes, melyről jegyzőkönyv is készült. Az önkormányzat is nyújtott be pályázatot az elektromos hálózat felújítására, de sajnos nem nyert. A költségvetésbe 1.500 e Ft került betervezésre az elektromos hálózat felújítására. A fentieken túl a terv 500 e Ft-ot tartalmaz 1 db nagyteljesítményű fénymásoló beszerzésére a Pedagógiai Szakszolgálat részére.
Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztett 2010. évi költségvetés-tervezetet tárgyalja meg és alkossa meg Jánoshalma Város 2010. évi költségvetési rendeletét. Jánoshalma, 2010. január 20.
Czeller Zoltán polgármester