1
Fülöpszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (V.31.) sz. rendelete az önkormányzat és intézményei 2010. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 1/2010.(II.22.) sz. rendelet módosításáról Fülöpszállás Község képviselő-testülete az államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 65. §. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyben ellátandó kötelező és önként vállalt feladatellátását érintő változások, a fejlesztési célkitűzések megvalósítása valamint a pótlólagos állami támogatások költségvetési rendeleten történő átvezetése érdekében a Fülöpszállás Községi Önkormányzat 2010 évi költségvetéséről szóló 1/2010.(II.22.) sz. rendeletét a következők szerint módosítja: Módosuló rendelkezések 1.§ Az 1/2010.(II.22.) számú rendelet 3.§ (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: 3. § (3) A képviselő-testület az (1) – (2) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével az önkormányzat és költségvetési szervek működési és felhalmozási bevételi és kiadási főösszegét az 1/B. sz. mellékletben részletezetten 290.776 eFt-ban, egyensúlyban hagyja jóvá.
2.§ Az 1/2010.(II.22.) számú rendelet 4.§ (1) – (3) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1) Az önkormányzat és intézményei működési feladatainak teljesítéséhez 181.449 eFt bevétel szükséges. A működési bevételeken belül (eFt) - állami hozzájárulások és támogatások 57.409 - átengedett, megosztott bevételek 91.166 - támogatásértékű műk. bevételek 14.234 - önkormányzat saját bevételei 17.346 - előző évi m. célú pénzmaradvány (terv) 10.651 - átcsoportosítás fejlesztésre - 9.357 (Az állami hozzájárulások, átengedett bevételek, és a felsorolt saját bevételek részletezése a rendelet 2, 2/A., és a 3. számú mellékleteiben találhatóak.) (2)A képviselő-testület fejlesztési, felújítási elképzelései megvalósításához, megkezdett beruházásai folytatásához, a helyi adó bevételek közül a gépjárműadó és helyi iparűzési adó bevételi előirányzatokból összesen 9.357 eFt-ot a fejlesztési költségvetésbe átcsoportosít. (3) a, Az önkormányzat és intézményei működéséhez, feladatellátásához tartalékkal együtt
2
181.449 eFt szükséges, ezen belül a képviselő-testület a kiadásokat a következők szerint állapítja meg: - a személyi jellegű kiadások 61.037 - a munkáltatót terhelő járulékok 14.678 - a dologi jellegű kiadások 52.212 - a szociális pénzbeni és természetbeni ellátások saját forrása 14.989 - támogatásértékű működési kiadások 15.850 ebből - a KTKT Közoktatási Társulás nak teljesítendő 13.700 eFt , továbbá véglegesen átadott pe. áht-n kivülre - eü.alapellátási feladatokhoz ( ügyeleti díj ) 1.150 - az egyesületek, alapítványok támogatása 1.000 - napköziotthonos konyha norm támogatás 3.061 (Az intézményfenntartási működési kiadások költségvetési címenként és feladatonként e rendelet 4. számú, a társadalom- és szociálpolitikai juttatások, segélyek az 5. számú, a működési célú pénzeszközátadások a 6.számú, a társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása a 7. számú mellékletben található. b, A képviselő-testület a 4/A. számú melléklet szerinti részletezésben az évközi tervezett változásokat is figyelembe véve a 2010. évi engedélyezett létszámkeretet aq 4.sz. mellékletben felsorolt költségvetési szervenként illetve feladatonként 22.5 főben állapítja meg, ezen belül a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók létszám előirányzata 22.5 fő, a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozók létszámelőirányzata 25.75 fő , egyéb jogviszonyban állók létszáma 9 fő. (4) A tartalékok részletezése a 9. számú mellékletben (5) Az önkormányzat módosított 3 éves gördülő tervezése adatait e rendelet 11. számú melléklete tartalmazza. 3.§ Az 1/2010.(II.22.) számú rendelet 5.§ -a helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1)
Az önkormányzat 2010. évi felhalmozási célokra fordítható bevételei módosított előirányzata 109.327 eFt, felhalmozási célú kiadásai módosított előirányzata 109.327 eFt. (A bevételi és kiadási jogcímeket, illetve felújítási és felhalmozási feladatokat költségvetési címenként a 8. számú melléklet tartalmazza.)
4.§ Az 1/2010.(II.22.) számú rendelet 6.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1) Az önkormányzat a költségvetés biztonsága és végrehajthatósága valamint a fejlesztési célkitűzések minél magasabb szintű megvalósíthatósága érdekében a a) működési célú általános tartaléka módosított előirányzatát
18.022 eFt
3
b) működési célú céltartaléka c) felhalmozási célú általános tartaléka módosított előirányzatát d) felhalmozási célú céltartaléka módosított előirányzatát
3.930 eFt 2.872 eFt
állapítja meg a 9. számú melléklet szerint.
Záró rendelkezések
(1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba , rendelkezéseit a folyamatban levő költségvetési ügyekben is alkalmazni kell. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti az 1/2010.(II.22.) rendelet 3.§ (3) bekezdése, 4.§.(1) - (3) bekezdései, 5. §-a és 6.§ (1) bekezdése, továbbá 1. ; 2 – 2/a; 3. ; 4 és 4/a valamint 5. - 9. és 11. számú mellékletei, melyek helyébe e rendelet 1. ; 2 – 2/a; 3. ; 4 és 4/a valamint 5. - 9. és 11. számú mellékletei lépnek. Fülöpszállás, 2010. május 31. Cseh Szakáll Sándor polgármester
Simon László mb. jegyző
(A képviselő-testület a rendeletet 2010. május 27 -én tartott ülésén fogadta el, a kihirdetés napja 2010. május 31. Fülöpszállás, 2010. május 31. Simon László mb. jegyző
4
5 1. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 1. számú melléklet az 1/2010. (II.22.) sz. rendelethez Fülöpszállás Községi Önkormányzat 2010. évi költségvetés összesített a finanszírozási célú műveletek valamint előző évi pénzmaradvány nélküli mérlege ( Áht. 69. § a-b) pontjai szerint) BEVÉTELEK A) Működési bevételek 1. Átengedett és megosztott bevételek 2.Állami hozzájárulások 3. Központosított előirányzatok 4. Saját folyó bevételek ebből: - helyi adók - intézményműk 5. Támogatásértékű működési bevételek ebből: -OEP finanszírozás 6.Előző évi működési célú pénzmaradvány 7.Átcsoportosítás fejlesztésre(gépjármű-,ip.üz.adó) MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN B) Felhalmozási célú bevételek 1. Felh.célú saját bevételek 2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 3. Felhalm.célú kölcsönök visszatérül. háztartásoktól 4. Felhalm.célú pénzeszk.átvét.állh.kívülről 5. TERKI támogatás 6. Átcsoportosítás működésből 7. Központosított előirányzat 8. Előző évi felh.célú pénzmaradvány FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN Költségvetési hiány
Eft
KIADÁSOK C) Működési kiadások 91.166 1. Intézményfenntartás működési kiadásai ebből: - személyi juttatások 38.080 - járulékok 17.346 8.200 - dologi kiadások 9.146 2. Pénzbeni és természetbeni szoc. ellátások (segélyek) 14.234 3. Támogatásértékű működési kiadások 3.684 ebből: - intézményfenntartó társulásnak: 4. Működési célú pénzeszköz átadás államházt. Kívülre -7.400 5. Működési célú általános tartalék 153.426 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÉS TARTALÉK ÖSSZESEN D) Felhalmozási célú kiadások 1. Beruházások ebből: - ingatlan létesítés, vásárlás - gép, berendezés besz. - szellemi termékek besz. 2. Felújítások ebből: - ingatlan felújítás 7.400 3. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áll.h. kívűlre 4. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áll.h. belülre 5.Felhalmozási célú céltartalék 7.400 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 160.826 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 52.992
Eft 125.485 58.595 14.678 52.212 11.910 15.850 13.700 4.661 4.214 162.120 11.305 10.952 253 100 23.008 23.008 1.100 4.635 11.650 51.698 213.818
6 1/A. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 1/A. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez A költségvetési hiány belső finanszírozása ( Áht. 69.§ c) pontja szerint ) Jogcím Költségvetési hiány 2009. évi pénzmaradvány működési célú 2009. évi pénzmaradvány felhalmozási célú
Előirányzat +/-
A hiány kezelésére 52.992 8.694 44.298
Költségvetési hiány kezelésére fordítandó
52.992
Ebből Működési költségvetés általános tartalék képzésére Felhalmozási célú feladatok megvalósítására
4.214 48.778
7 1/B. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 1/B. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Fülöpszállás Községi Önkormányzat 2010. évi költségvetés összesített mérlege ( Áht. 69.§ c) pontja szerint ) BEVÉTELEK A) Működési bevételek 1. Átengedett és megosztott bevételek 2.Állami hozzájárulások 3. Központosított előirányzatok 4. Saját folyó bevételek ebből: - helyi adók - intézményműk 5. Támogatásértékű működési bevételek ebből: -OEP finanszírozás 6.Előző évi működési célú pénzmaradvány 7.Átcsoportosítás fejlesztésre(gépjármű-,ip.üz.adó) MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN B) Felhalmozási célú bevételek 1. Felh.célú saját bevételek 2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 3. Felhalm.célú kölcsönök visszatérül. háztartásoktól 4. Felhalm.célú pénzeszk.átvét.állh.kívülről 5. TERKI támogatás 6. Átcsoportosítás működésből 7. Központosított előirányzat
Eft
KIADÁSOK C) Működési kiadások 91.166 1. Intézményfenntartás működési kiadásai ebből: - személyi juttatások 57.409
Eft 127.927 61.037
- járulékok 17.346 8.200 - dologi kiadások 9.146 2. Pénzbeni és természetbeni szoc. ellátások (segélyek) 14.234 3. Támogatásértékű működési kiadások 3.684 ebből: - intézményfenntartó társulásnak:
14.678 52.212 14.989 15.850 13.700
10.651 4. Működési célú pénzeszköz átadás államházt. Kívülre
4.661 18.022 181.449
8. Előző évi felh.célú pénzmaradvány
-9.357 5. Működési célú általános tartalék 181.449 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÉS TARTALÉK ÖSSZESEN D) Felhalmozási célú kiadások 1. Beruházások ebből: - ingatlan létesítés, vásárlás 55.672 - gép, berendezés besz. - szellemi termékek besz. 2. Felújítások ebből: - ingatlan felújítás 9.357 3. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áll.h. kívűlre 4. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áll.h. belülre 44.298 5.Felhalmozási célú tartalék
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
109.327 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 290.776 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
109.327 290.776
16.166 7.178 8.813 175 82.581 82.581 1.100 2.678 6.802
8
9
2. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 2. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Saját bevételek részletezése Helyi adó bevételek Jogcím 1. Helyi iparűzési adó 2. Pótlékok, bírságok, egyéb saj,bev
2010. er.ei.
Módosítás Mód.ei. +/-
8.200
8.200
-
-
8.200
8.200
Helyi adó bevételek összesen
Intézményi működési bevételek Jogcím 1.Igazgatás szolgáltatási díj 2. Lakbér, bérleti dí 3.Óvodai étkeztetési díj 4.Diákétkeztetés 5. Szociális étkeztetés 6. Házi segítségnyújtás 7. Könyvtári tagdíj 8. Kamatbevétel 9. Áfa visszatérülés 10. Egyéb saját bevétel Intézményi működési bevételek összesen
2010. er.ei. Mód. +/200 4.000 1.115 677 1.754 200 200 1.000 9.146
Mód. Ei. 200 4.000 1.115 677 1.754 200 200 1.000 9.146
10
2/A. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 2/A számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez A normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett SZJA részletezése Jogcím 1. Települési igazgatási, kommunális és sport feladatok 2. Közösségi közlekedési feladatok
2010. er.ei. Mód. +/4.774 -
-
3. Lakott külterülettel kapcs. feladatok
799
799
5.591
5.591
5. Helyi közművelődési feladatok
-
-
6. Települési sportfeladatok
-
-
7. Pénzbeli szoc. juttatások
21.156
21.156
8. Családsegítés
969
969
9. Gyermekjóléti szolgálat
969
969
1.162
1.162
664
664
1.996
1.996
-
-
38.080
38.080
4. Hátrányos helyzetű önk. feladatai
10. Szociális étkeztetés 11. Házi segítségnyújtás 12. Tanyagondnoki szolgáltatás 13. Közoktatási célú normatív hozzájárulások I. Normatív állami hozzájárulás összesen
Mód.ei. 4.774
I. Kiegészítő támogatás egyes szoc.feladatokhoz
-
+19.329
19.329
II. Normatív kötött felhasználású támogatás összesen
-
+19.329
19.329
11
Az SZJA és az átengedett bevételek részletezése Személyi jövedelme adóból származó normatív és egyéb átengedett bevételek Jogcím 1. SZJA helyben maradó része 2. Gépjárműadó (100%)
2010. er.ei Mó.+/13.937 7.000
III. SZJA bevételek 1. Iparűzési adóerőképesség alapján az önkormányzatot megillető kiegészítés IV. Normatív SZJA összesen
Normatív állami hozzájárulások és SZJA bevételek mindösszesen (I.+II.+III.+IV.)
Központosított előirányzatok (eseti kereset kieg.,óvodáztatási tám,közműv.tám közokt.közalapítvány tám, nyári gyermekétk.tám
20.937 70.229
20.937 70.229
70.229
70.229
129.246
-
Mód.ei. 13.937 7.000
+19.329
148.575
12
3. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 3. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Támogatásértékű működési bevételek Jogcím 1. Védőnői szolgálat OEP finanszírozása I. OEP finanszírozások összesen 1. Gyermekétkeztetés tám. KTKT-tól II. Támogatásértékű műk. bevételek összesen III. Közoktatási közalapítvány támogatása IV. Tám.ért.műk.bev.közp.szervtől/ választás V. Mozgáskorlátozottak támogatása Tám.értékű működési bevételek összesen
2010. er.ei Mód.+/3.684 3.684 10.550 10.550 14.234
Mód.ei. 3.684 3.684 10.550 10.550 14.234
Működési célú pénzeszköz átvett államháztartáson kívülről Jogcím Működési célú pénzeszk. átvét (mezőőri, MAZSIHISZ)
2010. er.ei
Mód.+/-
Mód.ei.
Mód.+/-
Mód.ei.
-
Előző évi visszatérülések Jogcím Pótlólagos állami támogatás Előző évi egyéb kv. visszatérülések Előző évi működési célú pénzmaradvány Átcsoportosítás felhalmozási célr MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2010. er.ei 8.694
+1.957
-7.400 162.120
10.651 -7.400
+21.286
183.406
13
4. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 4. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Intézményfenntartási, működési kiadási előirányzatok Önkormányzat képviselő-testülete és Polgármesteri Hivatal Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen Ebböl: Betölthető Átmenetileg üres
2010. er.ei Mód.+/37.074 8.340 14.022 59.436 12 10 2
Mód.ei. 37.074 8.340 14.022 59.436 12 10 2
Könyvtár és teleház Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/5.209 1.401 2.705 9.639 2,25
Mód.ei 5.209 1.401 2.705 9.639 2,25
Házi segítségnyújtás Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/1.383 319 25 1.727 1
Mód.ei. 1.383 319 25 1.727 1
Szociális étkeztetés Jogcím Vásárolt élelmezés Működési kiadások összesen
2010. er.ei Mód.+/2.933 2.933
Mód.ei. 2.933 2.933
Családsegítés, gyermekjóléti- szolgálat Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/1.898 510 100 2.508 1
Mód..ei 1.898 510 100 2.508 1
14
Tanyagondnoki szolgálat Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/1.288 345 750 2.383 1
Mód..ei 1.288 345 750 2.383 1
Iskolai étkeztetés Jogcím 1.Dologi kiadások Működési kiadások összesen
2010. er.ei Mód.+/6.252 6.252
Mód.ei 6.252 6.252
Óvodai étkeztetés Jogcím 1.Dologi kiadások Működési kiadások összesen
2010. er.ei Mód.+/4.472 4.472
Mód.ei 4.472 4.472
Védőnői szolgálat Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/2.503 673 890 4.066 1
Mód.ei 2.503 673 890 4.066 1
Anya-gyermek – és csecsemővédelem Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/1.245 334 119 1.698 1
Mód.ei 1.245 334 119 1.698 1
15
Sportlétesítmény működtetése /Faluház/ Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/1.208 324 2.180 3.623 1
Mód.ei 1.208 324 2.180 3.623 1
Város és községgazdálkodási szolgáltatás Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/2.052 552 7.172 9.776 1
Mód.ei 2.052 552 7.172 9.776 1
Karbantartó csoport Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/4.206 1.128 802 6.136 3
Mód.ei 4.206 1.128 802 6.136 3
Gépjármű tevékenység Jogcím Dologi kiadás Működési kiadások összesen
2010. er.ei Mód.+/1.410 1.410
Mód.ei 1.410 1.410
Közhasznú foglalkoztatás Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei
Mód.+/-
Mód.ei
16
Közcélú foglalkoztatás Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei
Mód.+/-
Mód.ei
Közfoglalkoztatás Jogcím 1.Személyi juttatások 2.Munkaadót terheló járulékok 3.Működési dologi kiadások Működési kiadások összesen Engedélyezett létszám összesen
2010. er.ei Mód.+/Mód.ei 529 +1.913 2.442 142 142 580 580 1.251 +1.913 3.164 24 24 Települési vízellátás
Jogcím
2010. er.ei
1.Dologi kiadások Működési kiadások összesen
Mód.+/-
Mód.ei
-
-
Közvilágítási feladatok Jogcím 1.Dologi kiadások Működési kiadások összesen
2010. er.ei Mód.+/7.800 7.800
Mód.ei 7.800 7.800
Egyes ellátások után fizetendő járulékok Jogcím Ápolási díj nyugdíjbiztosítási járuléka Működési kiadások összesen Működési, intézmény fenntartási kiadások összesen
2010. er.ei Mód.+/610 610 125.485
+2.442
Mód.ei 610 610 127.927
17
4/A. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 4/A számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez
Engedélyezet létszámok költségvetési szervenként illetve feladatonként A) Választott tisztségviselők, köztisztviselők és közalkalmazottak Költségvetési szerv/ feladat
2010. évi 2010. évi létszámkeret betölthető létszámkeret (mód) 1 11 1 3 1 1 1 1 1 1,5 22,5
Önkormányzat vál. tisztségviselő Polgármesteri hivatal Községgazdálkodás Karbantartó Brigád Faluház Védőnői szolgálat Anya és gyermekvédelem Gyermekjóléti szolgálat Tanyagondnoki szolgálat Könyvtár Köztisztviselői és közalkalmazott összesen
Évközi változás
2010. évi betölthető létszámkeret 1 11 1 3 1 1 1 1 1 1,5 22,5
B) Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozók Önkormányzati feladatok Közhasznú foglalkoztatás Közfoglalkoztatás MT hatálya alá tartozók összesen
1,75
1,75
24 25,75
24 25,75
Önkormányzat és intézményei össz.
48.25
48.25
C) Egyéb jogi viszonyok Önkormányzati képviselők Egyéb jogviszony összesen
9 9
9 9
18
5. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 5. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Szociális kiadások Jogcím A) Rendszeres szociális jellegű támogatások Időskorúak járadéka Ápolási díj normatív Lakásfenntartási támogatás B) Eseti szociális támogatások Átmeneti segély (Nyugdíjasok, Idősek ut) Temetési segély Közgyógy ellátás Köztemetés
2010. er.ei 438 2.541 1.132
Mód.+/+657 +1.544
Mód..ei 1.095 2.541 2.676
450
450
500 200
500 200
C) Gyermekek védelméhez kapcs. rsz.támogatás Óvodáztatási támogatás D) Gyermekek védelméhez kapcsolódó eseti tám. Eseti gyermekvédelmi támogatás Beiskolázási segély (pénzbeli) Gyermekszületési támogatás E) Munkanélküli ellátások Rendszeres szoc.segély tartós munkanélküliek Rendelkezésre állási tám.(saját forrás 20%) F) Egyéb támogatások Mozgáskorlátozott tám. BURSA ösztöndíj Szociális jellegű kiadások, segélyezések mindösszesen
437 5.672
+804 +74
540 11.910
1.241 5.746 540
+3.079
14.989
19
6. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 6. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Támogatásértékű működési kiadások Támogatásértékű működési kiadások államháztartáson belülre Jogcím 1. Szabadszállás Önkormányzat (Orvosi ügyelet) 2.Kistérségi Társulás 3. KTKT (óvoda, iskola tám.) 4. Kunok VT.programok támogatása Támogatásértékű működési kiadások államháztartáson belülre összesen
2010. er.ei. 1.150 1.000 13.700 15.850
Mód.+/-
Mód.ei. 1.150 1.000 13.700 15.850
7. számú melléklet az …../2010.(…….) sz. rendelethez 7. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Működési célú pénzeszközátadások államháztartáson kívülre A.) Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása Jogcím 1. Labdarúgó sportegyesület 2. Súlyemelő sportegyesület 3. Mozgáskorlátozottak Egyesülete 4. Polgárőrség 5. Nyugdíjasklub 6. Iskolai-, óvodai SZMK támogatása 7. Nyári tábor, néptánc támogatása 8. Katasztrófavédelem 9. Falugondnoki támogatás 10. Gyermekalapítvány támogatása Társ .szervezetek, alapítványok támogatása össszesen
2010. er.ei
Mód.+/-
400 300 80 100 50 49 21 1.000
Mód.ei 400 300 80 100 50 49 21 1.000
B.) Vállalkozások támogatása Jogcím Napköziotthonos konyha támogatása Háziorvosok támogatása Vállakozások támogatása összesen
2010. er.ei 3.061 600 3.661
Mód.+/-
Mód.ei 3.061 600 3.661
20
8. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) sz. rendelethez 8. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) sz. rendelethez Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Jogcím
2010. terv
Mód.ei.
Mód +/-
Mód.ei
Felhalmozási célú saját bevételek Felhalmozási támogatások Dél-Alföldi Operatív Program DAOP 4.1.1/A. által nyújtott támogatás MVH IKSZT támogatás 2010. évi Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ebből: Közgyűlés 2008.évi tám.
30.972
-9.253
30.972
33.953
33.953
Felhalmozási célú pénzeszk.átvét állh. kívülről Átcsoportosítás ( Gépjárműadó, Iparűzésiadó, egyéb) Előző évi fejlesztési célú pénzmaradvány Felhalmozási és tőke jellegű bevételek mindösszesen
7.400
7.400
44.298
44.298
51.698
82.670
1.957
9.357 44.298
26.657
109.327
Felújítási, fejlesztési kiadások Jogcím Ingatlan vásárlás Ingatlan vásárlás ( 2 db) Eszközbeszerzés Szoftver (PMH) Egészségház kialakítása Fülöpszálláson DAOP 4.1.1/A-09-2010-0019. kódszámú pályázat megvalósítása szoftverbeszerzés 90% pályázati támogatással 10% önerővel bruttó Számítógép beszerzés Fülöpszállás térfigyelő rendszerének bővítéséhez kamerák beszerzése 669 eFt összköltségű DARFT/TEKI/ 2009. pályázat
2010. terv
Mód.ei.
10.952
10.952
100
100
150 103
150 103
Mód +/-
Mód.ei
- 3.774
7.178
75
100 75
150 103
21
saját forrás IKSZT kialakítás eszközbeszerzési kiadások Egészségház kialakítása Fülöpszálláson DAOP 4.1.1/A-09-2010-0019. kódszámú pályázat megvalósítása eszközbeszerzés 90% pályázati támogatással 10% önerővel bruttó Beruházási kiadások összesen
11.305
11.305
4.333 4.227
4.333 4.227
4.861
16.166
Felújítás Jogcím Fülöpszállás Herpai Vilmos általános iskola 16.852.043,- Ft összköltségű felújítás DARFT CÉDE 2009. pályázat saját forrás Fülöpszállás Herpai Vilmos általános iskola 37.306.079,- Ft összktg-ű épületenergetikai pályázat ( KEOP ) saját forrás Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér IKSZT/2008/1-0642 azonosító számú címbirtokosi cím alapján a községi könyvtár és volt kisiskola felújítása és közösségi térré átalakítása 2010. évre megállapított működési támogatással együtt bruttó Egészségház kialakítása Fülöpszálláson DAOP 4.1.1/A-09-2010-0019. kódszámú pályázat megvalósítása építés, felújítás 2010. évi ütem 90% pályázati támogatással 10% önerővel bruttó Egészségház kialakítása Fülöpszálláson DAOP 4.1.1/A-09-2010-0019. kódszámú pályázat megvalósítása igénybevett szolgáltatások költségei 90% pályázati támogatással 10% önerővel bruttó Egészségház kialakítása Fülöpszálláson DAOP 4.1.1/A-09-2010-0019. kódszámú pályázat megvalósítása pályázatban nem támogatott szolgáltatások költségei 100% saját forrásból Egészségház kialakítása Fülöpszálláson DAOP 4.1.1/A-09-2010-0019. kódszámú pályázat megvalósítása Felújítás összesen:
2010. terv 12.001
Mód ei.
Mód +/-
Mód.ei
12.001
12.001
11.007
11.007
11.007
37.308
37.308
18.750
18.750
1.079
1.079
2.436
37.814
2.436 -37.814
23.008
60.822
21.759
82.581
500
500
500
600
600 1.936
600
Jogcím 1. Izsáki hulladéklerakó kiváltás 2. Egészséges ivóvíz fejl. program 3. KSE fűnyíró traktor beszerzéshez 4. DAOP pályázatírás s. díj
-1.936
22
Felhalmozási célú pe. átadás
1.100
3.036
-1.936
Kiskőrösi Kistérség Közösségi Közlekedés Fejlesztése tárgyú, DAOP 3.2.1./A kódszámú, a kistérség együttműködés keretében megvalósuló Fülöpszállás területén illetve ahhoz kapcsolódóan megépíteni szándékozott 6 db autóbuszmegálló létesítés településre eső 15.957.787,- Ft 10%-a. Régi F.szállási hulladéklerakó rekultivációja önerő Kiskőrösi Kistérség óvodák, alapfokú közokt. intézmények felújítása ( iskola festési munkák ) saját forrás Felhalmozási célú pe. átadás államházt. belülre
1.957
1.957
- 1.957
2.100
2.100
2.100
578
578
578
4.635
4.635
- 1.957
2.678
40.048
79.798
22.727
102.525
Felhalmozási kiadások összesen
1.100
9. számú melléklet a 6/2010.(V.31.)sz. rendelethez 9. számú melléklet az 1/2010.(II.22.)sz. rendelethez Jogcím Működési célú általános tartalék Működési célú céltartalék Felhalmozási célú általános tartalék Felhalmozási célú céltartalék Egészségház rekonstrukció DAOP 4.1.1. pályázat várható önerő 27.550 eFt KSE ÚMVP pályázat fűnyíró traktor beszerzésre ideiglenes pe. átadásra Általános Iskola felújítás során felmerülő, előre nem látható munkák elvégzésére, szolgáltatások igénybevételére ( pl. közbesz.elj.ktg.) IKSZT épület kialakítása során felmerülő, előre nem látható munkák elvégzésére szolgáltatások igénybevételére ( pl. közbesz.elj.ktg.) Gyógyszertár épület tetőfelújítás Önkormányzati ingatlanok, lakások felújítása ( Botond és Solti u., Községháza pinceablakok, gazdasági épület tető ) Emlékművek, köztéri szobrok
2010. er. ei. 4.214 0 0 11.650 3.800
Mód.ei 4.214 0 0
Mód +/13.808 3.930
Mód.ei 18.022 3.930
2.872
2.872
2.000 872
2.000 872
600
2.000 1.750 3.500
23
11. számú melléklet a 6/2010.(V.31.) számú rendelethez 11. számú melléklet az 1/2010.(II.22.) számú rendelethez
AZ ÖNKORMÁNYZAT MÓDOSÍTOTT HÁROM ÉVES GÖRDÜLŐ TERVEZÉSE Megnevezés
2010. évre
2011. évre
2012. évre
I. Működési bevételek és kiadások Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működ. bevét Önkormányzatok költségvet. tám. szja Működési célú pénzeszközátvétel Támogatásértékű működési bevétel Működési célú pénzmaradvány igénybev. Átcsoportosítás felh.célra Működési célú bevételek összesen: Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Működési célú pénzeszközátadás, egyéb tám. Támogatás értékű működési kiadás Pénzbeli szoc. ellátások Működési tartalék Működési célú kiadások összesen
9146 8200 148575 14234 10651 -9357 181449 61037 14678 52212 4661 15850 14989 18022 181449
9329 8364 131831 14519 8867 7548 165362 59767 14972 53256 4754 16167 12148 4298 165362
11195 8531 134467 14809 9048 7699 168669 60962 15271 54321 4849 16490 12391 4385 168669
55.672 21.719
9.253 9.253
9357 44298 109327 16166 4302
7549 6.802 23.604 360
7699 4000 11699 367
82581 19829
10282 10282
8776
3778
2507 10455
2556
23604 188966 188966
11699 180398 180398
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások Önkormányzat felhalm. és tőke bevét. Önkorm. Sajátos felhalmoz. és tőke bev. Fejlesztési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú támogatás Ebből DAOP 4.1.1/A pályázati támogatás Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatás értékű felhalmoz. bev. Működésből felhalmozási célra átvett bevétel Felhalmozási célú pénzmaradvány Felhalmozási célú bevételek összesen Felhalmozási kiadások Ebből DAOP 4.1.1/A pályázati támogatással szoftver és eszköz beszerzés Felújítási kiadások Ebből DAOP 4.1.1/A pályázati támogatással egészségház felújítás építés és szolgáltatás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzmaradvány (várható) Felhalmozási célú tartalék Felhalmozási célú kiadások összesen Önkormányzat bevételei összesen Önkormányzat kiadásai összesen
6802 109327 290776 290776
24