Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Bírósági tárgyalás szószedett (szószerinti) tárgyalási anyag 2011. 04. 13. A hangos-jegyzet elérhetősége: http://www.youtube.com/watch?v=q6OYMJA4kyE&feature=g-upl Dr. Boros Csaba bíró: Szlobodnik László vádlott kérem foglaljanak helyet. Köszönöm! Foglaljon helyet Forgács úr. (igazolások a személyeket illetően) Dr. Orosz István Oszkár ügyvédúr. A hölgyek hallgatóság? Hallgatóság: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ugye több indítvány nem lesz, hogy a bíróság Szlobodnik Lászlónak tanúként hallgassa ki a hallgatóságot? Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. A tárgyalást megnyitását követően Boros Csaba bíró úr, Tóthné Radu Borbála jegyzőkönyvvezető, Kapossi Zsuzsanna ügyésznő a vádhatóság részéről, Szlobodnik László terheltként, továbbá a védelmében meghatalmazással Orosz István Oszkár ügyvédúr. Tanúként jelen van továbbá Forgács Zoltán valamint hallgatóságként Szlobodnik Lászlóné, másik hölgynek a neve? Hoczáné Frankó Anna: Hoczáné Frankó Anna. Dr. Boros Csaba bíró: Hoczáné Frankó Anna. Megállapítom, hogy tanúkat, további tanúkat későbbi időpontra idézte 14 óra 30 percre a Városi Bíróság. Megállapítom, hogy nincs akadálya az érdemi tárgyalás megtartásának, ezért azt a Városi Bíróság megkezdi. Forgács Zoltán odakint várakozzon, majd szólítja a Városi Bíróság. (Forgács Zoltán kimegy a tárgyalóteremből.) Dr. Boros Csaba bíró: Felkérem ügyésznőt, hogy nyissa meg a vádat. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tisztelt Városi Bíróság. Szlobodnik László 2010. június 25én Encs város belterületén, a Petőfi úton közlekedett1 Forgács Zoltán tulajdonát képező személygépkocsival, amikor a rendőr járőr igazoltatta. Az intézkedő rendőr az ittasságát észlelte, ezért vérvételre előállították. Az orvosszakértői vélemény szerint gyanúsított a cselekmény időpontjában 1,71 ezrelék alkohol lehetett2, amely közepes fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett. Gyanúsított cselekményével megszegte a KRESZ 4.§ (1) bekezdés c./ pontjában foglaltakat. A vezetői engedélyét az intézkedő rendőr a helyszínen nem vette el, mert azt nem tartotta magánál, de 2010. július 9. napján a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Okmányirodájánál kezdeményezte a gyanúsított B. kategóriás és 2015. január 19. napjáig érvényes járművezetői engedélyének visszavonását a visszavonás napjától kezdődően. Szlobodnik Lászlót a fenti tényállás alapján vádolom a Btk. 188. §. (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő és büntetendő ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével. Kérjük a bíróságok az eljárás lefolytatására. 1
Valótlan hivatkozás az ügyész részéről, ugyanis a vádlott nem közlekedett, hanem parkolóban állt, mikor a rendőrök intézkedés alá vonták! 2 Az orvos szakértő a vádlottal szemben nem valós időponttal dolgozott, mely a tárgyaláson már felfedésre kerül, nem volt cselekmény ugyanis 1 óra 20 perckor, ellentétben a szakvéleményben foglaltakkal.
1. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Köszönjük ügyésznő! Álljon fel kérem Szlobodnik László! Az Ön kihallgatásával kezdi meg a Városi Bíróság a bizonyítási eljárást, először a személyi adatait nézve kötelező nyilatkozni. Mondja mikor és hol született?! Szlobodnik László vádlott: 1973. február 11. Miskolc. Dr. Boros Csaba bíró: Édesanyjának a lánykori neve? Szlobodnik László vádlott: Kavalecz Zsuzsanna. Dr. Boros Csaba bíró: Állandó lakhelye? Szlobodnik László vádlott: Hernádbűd, Rákóczi 37. szám Dr. Boros Csaba bíró: Tartózkodási helye jelenleg? Szlobodnik László vádlott: Miskolc, Pozsonyi út 74. Dr. Boros Csaba bíró: Pozsonyi út 74. 3/3 Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Egészen pontosan. Magyar anyanyelvű, ill. állampolgár. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Igazolványának sorszáma, 165727, János, Aladár. A vád tartalmát, tehát amit ügyésznő felolvasott, hogy miről van szó megértette? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Figyelmeztetem a hallgatás jogára, azaz nem köteles vallomást tenni. Illetve a vallomástételt a kihallgatás során bármikor megtagadhatja. Szlobodnik László vádlott: Megértettem. Dr. Boros Csaba bíró: Ha él a hallgatás jogával az nem akadályozza az Önnel szembeni eljárás lefolytatását, egyébként a védekezés ennek a jogáról lemond, másrészt a nyomozás során gyanúsítotti kihallgatásáról készült jegyzőkönyv bizonyítékként felolvasható. Ha vallomást tesz, mindaz amit elmond bizonyítékként figyelembe vehető. Az eljárás során továbbá észrevételeket tehet és indítványozási joga van, arra a bíróság lehetőséget ad. Kérdéseket tehet fel. Szlobodnik László vádlott: Megértettem. Dr. Boros Csaba bíró: Kíván-e vallomást tenni? Szlobodnik László vádlott: Gyakorlatilag amit a rendőrségen már elmondtam, azt fenntartom, bármilyen kérdésre válaszolok. 2. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tehát akkor most nem kíván vallomást tenni? Fenntartja a rendőrségi vallomását. Szlobodnik László vádlott: Így van, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Szeretné, ha felolvasnám? Szlobodnik László vádlott: Nem. Tudom, tudom… Dr. Boros Csaba bíró: Azért kérdezem, hogy szeretné, ha felolvasnám a rendőrségi vallomását? Szlobodnik László vádlott: Nincs rá szükség. Dr. Boros Csaba bíró: Két dolgot tehet! Szlobodnik László vádlott: Értem. Dr. Boros Csaba bíró: Két dolgot tehet Szlobodnik úr. Az egyik az, hogy Ön most vallomást tesz vagy pedig él a hallgatás jogával én pedig felolvasom a korábbi rendőrségi vallomását. Szlobodnik László vádlott: Végül is el is mondhatom, tehát megteszem a vallomásomat. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Önre van bízva természetesen, hogy melyiket szeretné. Szlobodnik László vádlott: Gyakorlatilag… Dr. Boros Csaba bíró: Pillanat! Elnézést! Szlobodnik László vádlott: Értem. Dr. Boros Csaba bíró: Van egy meghatározott forgatókönyv, tehát akkor most vallomást kíván tenni ezek szerint. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Arra figyelmeztetem, hogy vallomása során védekezni védekezhet, de mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat. Szlobodnik László vádlott: Értem. Dr. Boros Csaba bíró: Megértette ugye. Családi állapota, nős? Szlobodnik László vádlott: Igen. 2 gyermek… Dr. Boros Csaba bíró: Nős, csalási állapota 2… Szlobodnik László vádlott: Gyermek.
3. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: … kiskorú gyermek ellátásáról gondoskodik. Legmagasabb iskolai végzettsége? Szlobodnik László vádlott: mérnök informatikus Dr. Boros Csaba bíró: Főiskola. Milyen szakképzettségű? Szlobodnik László vádlott: Mérnök informatikus. Dr. Boros Csaba bíró: Képesítése mérnök informatikus. Jelenlegi szaktudása… Szlobodnik László vádlott: Rokkant nyugdíjas. Dr. Boros Csaba bíró: Hány százalékban? Szlobodnik László vádlott: 60 nem egészen… Dr. Boros Csaba bíró: 60%-ban munkaképesség csökkenésű rokkant nyugdíjas. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Milyen problémákkal nyugdíjazták le? Szlobodnik László vádlott: Agyi infarktus volt a legutolsó, ill. veseplasztikai műtét, ill. volt egy autóbalesetem. Dr. Boros Csaba bíró: Agyi infarktus, veseplasztikai műtét… Szlobodnik László vádlott: Veseplasztikai műtét. Dr. Boros Csaba bíró: Veseplasztikai műtét, továbbá autó… Szlobodnik László vádlott: Baleset. Dr. Boros Csaba bíró: … baleset, és havi rokkant nyugdíjának az összege mennyi? Szlobodnik László vádlott: 45.000-Ft. Dr. Boros Csaba bíró: 45.000-Ft. Valamilyen vagyonnal rendelkezik-e? Akár ingó, akár… Szlobodnik László vádlott: Családi ház. Dr. Boros Csaba bíró: Ingatlan. Mennyi ennek az értéke körülbelül? Szlobodnik László vádlott: 4-5 millió a piaci értéke. Dr. Boros Csaba bíró: Közös a házastárssal? Szlobodnik László vádlott: Igen.
4. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tehát egy lakásingatlan ½-ed tulajdoni része képezi vagyonát. 4-5 millió forint értékben… Szlobodnik László vádlott: Ez a piaci értéke. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Milyen tartozása van Önnek ezután az ingatlan után? Szlobodnik László vádlott: Most olyan 46-47.000-Ft. Dr. Boros Csaba bíró: Havonta? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: 46-47.000-Ft hiteltörlesztő tartozásom van (diktálja jegyzőkönyvvezető felé), ezenkívül, tekintetében valamilyen más tartózás? Van?
a
Szlobodnik László vádlott: Diákhitel. Dr. Boros Csaba bíró: Diákhitel. Az havonta milyen összegű? Szlobodnik László vádlott: 9000. Dr. Boros Csaba bíró: 9000. Személyi, egyéb nincsen. Ismertetem az erkölcsi bizonyítványát, melyből az megállapítható, hogy Szlobodnik László jelenleg is büntetlen előéletű. Ezen kívül esetleg más büntetőeljárás folyik-e? Szlobodnik László vádlott: II. fokon van egy ugyaninnen I. fokról származó. Dr. Boros Csaba bíró: Mi volt az az ügy. Szlobodnik László vádlott: Rágalmazási ügy. Rágalmazás vétsége. Dr. Boros Csaba bíró: Rágalmazás vétsége miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei bíróságon büntetőeljárás, melyben I. fok szintén az Encs Városi Bíróság volt. Hallgatjuk a vallomását Szlobodnik úr! Szlobodnik László vádlott: Amit most összességében, összefoglalva és röviden akarok elmondani… hányadika volt? Dr. Boros Csaba bíró: A vádban június 25. Szlobodnik László vádlott: Június 25. Igen, igen. Tehát végül is az alaptényállás az volt, hogy aznap 1 órára volt megbeszélve, hogy találkozunk a feleségemmel. Forgács Zoltán barátommal jöttünk be, nem ő vezetett, mivel ő előtte már fogyasztott alkoholt én meg nem, tehát ezért volt átadva részemre. Ezzel a járművel egy előre egyeztetett helyen, itt a Petőfi úti parkolóban álltunk meg. Ebben a parkolóban körülbelül egy jó 10 percet tartózkodtunk3, már 10 perc, még észlelt volna minket a 2 járőr. Ezen 10 perc alatt fogyasztottunk alkohol tartalmú italt, egyébként házi pálinkából és sörből állt össze, amikor a járőrök intézkedés alá vontak 3
Ezt szinte igazolta is majdnem a később meghallgatásra kerülő rendőrjárőr, mint tanú (hivatkozás 73 oldal 62 pont).
5. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
minket. Akkor a helyszínen igyekeztek szondát kifújatni velem, először nem sikerült aztán sikerült, méregzöld színűre színeződött el, jegyzőkönyv tartalmazza én nem emlékszem rá, valamiért nem. Ezt követően vittek át minket az Encsi Rendőrkapitányságra, megjegyzem, egyébként a helyszínen Forgács Zoltán barátom némileg értetlenkedve kérdezte a járőröktől, hogy mit követett el, ill. mik a jogai. Erre választ nem kapott4. Innen átvittek minket az Encsi Rendőrkapitányságra a járőrautóval, ott az alagsorban vagy a földszinten bevittek egy irodába, ahol egy ilyen seres gépet kellett kifújni, részemről nem sikerült, én fújtam, ill. ugyanilyen típusú kísérlet volt forgács Zoltán részéről is. Neki sem sikerült, ill. őt ott még meg is bilincselték, amit én azért nehezményezek, mert megfogalmazom szabadon. Úgymond volt ott egy rendőr, aki folyamatában hajtogatta, hogyha nem sikerül kifújni, akkor vérvétel lesz belőle, több tízezer forint. Engem megmondom őszintén nagyon nem izgatott abban a szituációban, Zoli barátomat már egy picit irritálta, újból megismételte és újból feltette a kérdést, hogy mit követett el és mik a jogai. Erre nem kapott választ, gyakorlatilag itt egy olyan eseménysorozat történt, ilyen 2-3 másodperces flash volt az egész, pont kint álltam a folyosón, tehát beláttam az irodába, hogy ezt a kérdést mikor körülbelül vagy kétszer, háromszor feltette Forgács Zoltán, hogy melyik rendőr kezdeményezésére vagy melyik rendőr indította az egész akciót nem tudom, de gyakorlatilag az ülő forgács Zoltánt a földre tiporták és megbilincselték. Szummázva ezt a belső rendőrségi seres gépes eljárást, mivel összességében nekem sem sikerült kifújni a gépet, ill. neki sem sikerült kifújni a gépet, innen átvittek minket az orvosi ügyeletre, orvosi ügyeletnél kellett még várakozni, még megérkezett az ügyeletes orvos, Horváth doktorúr, volt még egy pár perc az előkészület és gyakorlatilag velem kezdve a sort megkezdték a vérvételt, ami állt először egy vérvételből, majd félóra elteltével egy második volt. Amikor ez lement mind nálam, mind Forgács Zoltánnál, akkor utána visszavittek minket a helyszínre, visszaértünk a helyszínre, a rendőrök elmentek, olyan egy perc, fél perc elteltével láttam a feleségemet, mivel várakozott, ill. sétált, onnan mentünk tovább, mivel Zoli sérüléseket szenvedett a csuklójánál, a BAZ Megyei Kórházba vitt be minket a feleségem, ahol orvosi kezelésen esett át, ill. ellátták őt, majd visszamentünk a Hernádbűdi ingatlanba. Dr. Boros Csaba bíró: Röviden, akkor ennyi volt. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. A következő a kérdésem. Ha ugye jól értem, akkor ez gyakorlatilag egy éjszakai időpont volt. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Hajnali 1 órára. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Körülbelül, egy időpontot tud mondani, hajnali 1 óra vagy 1 óra 5 perckor? Vagy 1 óra után volt? Szlobodnik László vádlott: Nem, nem, nem. Olyan 1 óra volt körülbelül az időpont, távolságból kifolyólag lehet olyan 1-2 perc differencia volt. Már megérkezés… 4
Fontos releváns rész az ügy, rendőri intézkedéssel kapcsolatban, mely „törlésre” került a később kiadott hiteles jegyzőkönyvből (hivatkozás: 86 oldal 80 lábjegyzet.).
6. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Kivel volt megbeszélve a parkolóban? Szlobodnik László vádlott: A feleségemmel. Dr. Boros Csaba bíró: Azt beszélték meg a feleségével, hogy Encsen találkoznak… Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Petőfi úton hol? Szlobodnik László vádlott: Mi csak úgy hívjuk, hogy a Profi melletti parkoló. Dr. Boros Csaba bíró: Encsen a Profi melletti parkolóban. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ez volt a megbeszélés és akkor ide a Forgács úr autójával érkeztek… Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ön vezetett, mivel korábban a Forgács úr már fogyasztott alkoholt. Szlobodnik László vádlott: Igen, ill. kb. 1 óra körül, már nem mondom meg pontosan… Dr. Boros Csaba bíró: Nincs is jelentősége, így van és ennek a járműnek a rendszáma Cecil, Zoltán, Nándor, 466. Szlobodnik László vádlott: Biztos. Dr. Boros Csaba bíró: Vagy Ön nem tudja. Szlobodnik László vádlott: Az elejét, a számokat… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát forgács úrnak az autója, de nem tudja a rendszámot. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. És akkor Hernádbűdről jöttek? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát annak az útvonala. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor Ön vezetett, a Forgács úr meg a jobb egyben ült. Szlobodnik László vádlott: így van.
7. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Az „anyósülésen”. Emlékszik-e rá Szlobodnik úr, hogy milyen fajtájú alkoholt, tehát sört, meg pálinkát ivott. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: A házi pálinka az azt jelenti, hogy az alkoholtartalma durván mennyi lehetett? Szlobodnik László vádlott: Egész pontosan 54%-os házi pálinka. Dr. Boros Csaba bíró: 54%-os házi pálinka. Mennyisége kell, hogy miből mennyit ivott? Szlobodnik László vádlott: A sört az nem pohárban volt, hanem ilyen félliteres, flakonban, abból ittam. Dr. Boros Csaba bíró: A pálinka? Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Körülbelül Ön mennyit ihatott meg? Szlobodnik László vádlott: Körülbelül háromszor, azért becsültem meg olyan 1,5 deciliterre. Egészen pontosan centre nem fogom tudni megmondani. Dr. Boros Csaba bíró: Háromszor, három alkalommal húzta meg az üveget… Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Körülbelül 1,5 deciliter pálinkát fogyaszthatott… Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Mennyi volt a sör, amit ivott? Szlobodnik László vádlott: Az nem egészen egy üveg, tehát nem fogyott el a teljes üveg. Dr. Boros Csaba bíró: Félliteres volt az üveg egyébként? Szlobodnik László vádlott: Dobozos volt. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát dobozos, jó. Tehát akkor olyan 3-4 deciliter sör? Szlobodnik László vádlott: Attól több, de nem ittam meg az egészet. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Közel a félliteres sört, de nem ittam meg az egészet (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé). Azt mondja már el nekem legyen szíves, hogy mennyi ideig álltak Önök ott a parkolóban? Szlobodnik László vádlott: Tekintettel arra, hogy mikor érkeztünk meg, így 10 perc. Tehát határozottan 10 percre tenném. 8. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tehát nagyságrendileg 10 perce állt a parkolóban. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Arra emlékszik-e, hogy a rendőröknek a figyelmét vajon mi kelthette fel? Mért mentek oda Önökhöz a parkolóba? Szlobodnik László vádlott: Nem tudom. Dr. Boros Csaba bíró: Olyanra esetleg emlékszik-e, mikor közlekedtek Hernádbűd, ill. Gibárt község irányából jöttek? Szlobodnik László vádlott: Igen, igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát Gibárt felöl jöttek be Encsre… Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: … Gibárt felöl jöttek a Profi parkoló felé… Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: …akkor láttak-e rendőrautót közlekedni akár Önökkel szemben, akár Önök mögött. Szlobodnik László vádlott: Értem. Kettő járművet láttam elhaladni5 velünk szembe, egész csöndes volt az utca, de két gépjármű elhaladt. De azt, hogy az egyik rendőr volt-e vagy sem, azt megmondom őszintén nem tudom, nem tudhattam megmondani, mert a fényszóróban csak annyit látni, hogy két jármű elhaladt. Dr. Boros Csaba bíró: Nem figyelte. Szlobodnik László vádlott: Hogy milyen színű, stb… Dr. Boros Csaba bíró: Éjszaka volt, így van. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: De két járművet észlelt, közlekedett Önnel szemben. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Olyanra esetleg lett-e figyelmes, hogy a visszapillantóba látta-e volna, hogy egy gépjármű megfordul és Ön után halad?
5
Ennek az a jelentősége, hogy a rendőrök csak egy autó közlekedését említik, eleve nincs egyezőség (hivatkozás 55 oldal 43 lábjegyzet). Sajnos az ítélethirdetésnél bizonyítékként értékeli a két autó elhaladását az eljáró bíró (2011.10.24.).
9. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Nem. Gyakorlatilag nem6. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Pontosan a Profinak a parkolójában álltak meg vagy? Szlobodnik László vádlott: Mellette a mellette lévő utcába mentünk be. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát lekanyarodtak a tűzoltóság utcáján ugye? Szlobodnik László vádlott: Nem. Az utána következőnél. Dr. Boros Csaba bíró: A Profinak az utcájában? Szlobodnik László vádlott: Tehát nem a Profi parkoló utcájában, hanem a mellette lévő utcában. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát bal kéz felől elhagyták a Profit és… Szlobodnik László vádlott: Hát végeredményben úgy jött ki nekem. Dr. Boros Csaba bíró: Bekanyarodtak, akkor bal kézre kellett hogy legyen? Szlobodnik László vádlott: Ja igen! Bal kézre volt, igen, igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Bekanyarodtunk a Petőfi útról, bal kéz felöl elhagytuk a Profi áruházat (diktálja a jegyzőkönyvvezetőnek), és utána jobbra kanyarodtak be egy parkolóba? Szlobodnik László vádlott: Így van, parkolóba. Dr. Boros Csaba bíró: Utána pedig jobbra álltam meg egy parkolóban, ahol társasház van (diktálja a jegyzőkönyvvezetőnek). Szlobodnik László vádlott: így van. Dr. Boros Csaba bíró: Ott egy négyemeletes társasház mellett álltam meg a kocsival (diktálja a jegyzőkönyvvezetőnek). És akkor azt mondja, hogy amíg odaértek a rendőrök, addig körülbelül nagyságrendileg 10 perc telt el… Szlobodnik László vádlott: 10 perc telt el… Így van. Dr. Boros Csaba bíró: És akkor Ön az alatt megitta a közel fél liter dobozos sört, meg körülbelül 1,5 deciliter tömény házi pálinkát. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Tessék már elmondani Szlobodnik úr, hol voltak ezek az alkoholok elhelyezve a járműben?
6
Vádlott egyértelmű vallomással él, hogy nem fordult utánuk a két jármű közül egyik sem.
10. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: A csomagtartóban volt, tehát végül is még annyi előzményt el kell, hogy mondjak, hogy itt átláthatóbb legyen az egész, hogy hétvégén volt László nap, anno, és Zoli ennek apropóján jött le hozzám, de azért nem pénteken és én ezt el is felejtettem, Zoli egészen jól emlékezett rá, mert ugye lejöhetett volna pénteken is, de ez egy csütörtöki nap volt, mert azért jött le csütörtökön, mert másnap pénteken az árvízkárosultaknak volt szervezve a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről egy ilyen élelmiszer és bútor segélyszállítmánynak, és abban mi szervezők vettünk részt, személy szerint én. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Szlobodnik László vádlott: És Zoli meg segédkezett nekem. Dr. Boros Csaba bíró: Az egész pénteki nap hajnalán történt, ha jól értem? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Csütörtökön lement forgács úr, ott találkoztak, mint barátok, ő fogyasztott alkoholt, ezért Ön vezetett, és mindez pénteken hajnali 1 óra tájban volt, a Profi parkolója mellett. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Van egy kérdésem, a kérdésem arra irányult, hogy a parkoló kocsi csomagtartójában… Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ez egy milyen típusú személygépkocsi? Szlobodnik László vádlott: Ez egy Renault, most a számát nem mondom meg pontosan. Dr. Boros Csaba bíró: Renault. Megán? Szlobodnik László vádlott: Nem tudom. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ezt majd megmondj a barátja. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát egy személygépkocsi ez a lényeg. Egy személygépkocsiról beszélünk és ennek a csomagtartójában volt. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik-e rá, hogy kettejük közül ki szállt ki, a csomagtartóhoz? Szlobodnik László vádlott: Én. Dr. Boros Csaba bíró: Ön vette ki a csomagtartóból a… 11. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Mivel én ültem a sofőrülésnél, nálam volt a slusszkulcs, tehát ez evidensen adta magát. Dr. Boros Csaba bíró: Ön vette ki a házi pálinkát is, meg félliteres… Szlobodnik László vádlott: Flakonban volt. Dr. Boros Csaba bíró: … flakonban volt meg a dobozos sört is. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: A Forgács úr milyen alkoholt fogyasztott akkor éppen? Szlobodnik László vádlott: Ugyanezt. Gyakorlatilag tehát… Dr. Boros Csaba bíró: Közösen itták a házi pálinkát a flakonból és ő is megivott egy másik dobozos sört? Szlobodnik László vádlott: Nem, nála egy literes, egy literes Borsodi sör volt. A csomagtartóban volt egy táska, most meg nem mondom milyen márkájú sör… Dr. Boros Csaba bíró: Sör. Igen? Szlobodnik László vádlott: Volt egy üveg bor, ahhoz nem nyúltunk azt hétvégére tettük el… Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Szlobodnik László vádlott: Volt a flakonba a házi pálinka. A rendőrségen is elmondtam, hogy megtehették volna, megnézhették volna nyugodtan a csomagtartót, mert ott volt benne ez a tétel. Egy hétvégi ünnepség apropóján volt Zolinál bevásárolva. Dr. Boros Csaba bíró: Igen, el is mondta, hogy a kocsiban volt az alkohol, a vezetést megelőzően vásárolta a hétvégi ünnepségre, ezt valóban elmondta a rendőrségen. Jó. Most az a lényeg, hogy a teljes alkoholmennyiséget miután megálltak a kocsival, azzal a 10 perc, nagyságrendileg 10 perc alatt fogyasztotta el, amíg a rendőrök odaértek és igazoltatás alá vonták Önöket. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Szlobodnik László vádlott: Gyakorlatilag ott álltunk a teljesen sötétben a parkolóban, mikor ugye mikor arra lettem figyelmes, hogy a visszapillantóban, hogy a piros-kék fények villogtak. Dr. Boros Csaba bíró: Önök azt látták, hogy figyelmeztették a rendőrök? Szlobodnik László vádlott: Igen.
12. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Ezért kérdeztem Szlobodnik úr, hogy mikor a… Szlobodnik László vádlott: De ott a parkolóban! Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Szlobodnik László vádlott: Jött és akkor én arra figyeltem fel, hogy… Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Csak mi lehetett az, ami a rendőröknek szemet szúrt7, hogy Önök ott álltak 10 perce a parkolóban, majd nyugodtan isszák a maguk sörét, a házi pálinkáját, odamegy egy rendőrautó, bekapcsolja a villogót, hogy mit szólnak a rendőrök? Szlobodnik László vádlott: Ezt tőlük kellene megkérdezni! Dr. Boros Csaba bíró: Meg fogom kérdezni értelemszerűen, mert itt ez nekem ez a láncszem hiányzik. Valami van. Szlobodnik László vádlott: Az ő állításuk szerint azért követtek egy járművet, amit a nyomozati anyagban láttam8, mert elhaladt velük szemben egy kocsi fényszóróval, tehát erről én mást elmondani nem tudhatok. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Viszont azt elmondta, hogy jó 10 percig ott álltak a parkolóban, isszák az italokat, mert úgy volt, hogy a feleség viszi haza az autót. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Úgyhogy onnantól már bármit lehet nyugodtan fogyasztani. Szlobodnik László vádlott: Így van. Én akkor fogyasztottam alkoholt. Dr. Boros Csaba bíró: Vagyis vezetett volna a felesége. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: És akkor ő vitte Encsről Miskolcra a járművet. Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Elvileg nyugodtan ihattak a kocsiban alkoholt. Szlobodnik László vádlott: Az én álláspontom is ez volt. Dr. Boros Csaba bíró: Semmilyen jogszabály nem tiltja, csak nekem azért nem tiszta, mert akkor minek ment oda a rendőr, felvillogózzák és… Szlobodnik László vádlott: Ezt tőlük kellene megkérdezni. 7
Hogy mi lehetett az oka az igazoltatásnak, azt maga a rendőrjárőr, mint tanú fejti ki (hivatkozás 55 oldal 46 lábjegyzet). 8 Ez a vádlotti mondat „törléssel” jelenik meg a későbbi hiteles jegyzőkönyvben, mely már azt az értelmet adja, mintha a helyszínen közölték volna velük a rendőrök (hivatkozás 87 oldal 81-es lábjegyzet).
13. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: … előállítják a kapitányságon. Megfogom kérdezni. Jó. Magyarán mielőtt Ön mielőtt Hernádbűdről Encsre utazott, nem fogyasztott alkoholt. Szlobodnik László vádlott: Nem fogyasztottam. Dr. Boros Csaba bíró: Semmilyen fajtát? Szlobodnik László vádlott: Abszolút. Semmilyen mennyiséget sem. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Gyógyszerfogyasztásra emlékszik-e? Szlobodnik László vádlott: Van. Valószínűleg volt. Dr. Boros Csaba bíró: Mert jegyzőkönyvben hivatkozik rá, hogy napi szinten szed több darab gyógyszert9. Szlobodnik László vádlott: Talán… Dr. Boros Csaba bíró: Mik ezek a gyógyszerek Szlobodnik úr? Szlobodnik László vádlott: Gyakorlatilag az agyi infarktusból kifolyólag van, a nevét nem fogom tudni megmondani, mert egy nagy dobozba van, vérnyomásra van benne, akkor gyakorlatilag vér, tehát van egy érszűkületem, tehát rögösödésre… Dr. Boros Csaba bíró: Ez a… Szlobodnik László vádlott: A nevét nem tudom, nem vagyok orvos. Dr. Boros Csaba bíró: Ez összességében hány fajta gyógyszer körülbelül? Szlobodnik László vádlott: Azt meg tudom mondani, azt mondja, hogy 5 fajta. Dr. Boros Csaba bíró: 5 fajta gyógyszer. És akkor valamelyiket naponta többször… Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Csak ugye ez amiatt érdekes, mert a bíróságnak minden egyes körülményt fel kell tárnia. Szlobodnik László vádlott: Értem. Dr. Boros Csaba bíró: Az eljárás során, adott esetben az Ön személyi körülményeit is, nyilván ezt megbeszélhették, nem tudom milyen szintű volt a konzultáció, a bíróságnak a teljes tényállást vizsgálnia kell, ezért kérdeztem magának a vagyoni helyzetét… Szlobodnik László vádlott: ezt mondtam a rendőrségen is… 9
A gyógyszerszedés mégsem jelent meg az orvos szakértői véleményben, holott tényként közölve volt, ill. a következő tárgyaláson (2011.06.15.) a bíró úgy jeleníti meg a szakértő előtt, mintha új tényként került volna ismertetésre.
14. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: … stb. Azt esetleg azért kell megkérdeznem, mert vizsgálja a bíróság azt a körülményt, amely hivatal, amely kapcsolatba hozható az Ön belátási képességével például, azt is tisztázni kell a bíróságnak. Szlobodnik László vádlott: Értem. Dr. Boros Csaba bíró: Ha gyógyszerfogyasztásról van szó, az adatok, ill. az agyi infarktus ténye, valószínűleg elgondolkodtató, másfajta szakértő kirendelése iránt. Ezt nem beszélték esetleg ügyvédúrral? Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Ilyen szinten nem tetszettek beszélni. Azért kérdezem ügyvédúr, ez nem került szóba korábban? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Tisztelt Bíró Úr! Azért nem került szóba, mert nem az elmeállapotát… Dr. Boros Csaba bíró: Világos! Önnek más volt a lényeg, az orvos szakértői vélemény. Számunkra is elsődleges fontosságú, de ugye azt ügyvédúr is tudja, hivatalból minden ilyen körülményt muszáj. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Igen, ha elmeállapota, akkor az felmentő körülmény volna… Dr. Boros Csaba bíró: Vagy legalább is büntethetőséget kizáró ok, de így van. Jó. Arra tud-e nyilatkozni Szlobodnik úr, hogy az Ön ismeretei szerint, hogy az orvos szakértő, aki a kettős vérvétel alapján megadta a véleményét… Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: … tudja-e, hogy ebben az ügyben milyen szakértői véleményt helyez, terjesztett elő? Szlobodnik László vádlott: Az elsőre gondoljak? Dr. Boros Csaba bíró: Milyen álláspontra helyezkedik, akit kirendeltünk, a Hornyák Csaba szakértő urat. Tehát nem az, aki levette Öntől a vért. Szlobodnik László vádlott: Értem, értem. Dr. Boros Csaba bíró: Hanem az, akit kirendelt a rendőrség a nyomozás során. Szlobodnik László vádlott: Nekem annyi észrevételem van, amit kicsit mondhatnám azt, hogy mindenféleképpen objektív tényszerű forgatókönyvként szeretnék elmondani, hogy ha hamarabb megismertem volna a nyomozati anyagot, nem vagyok orvos szakértő, de kezembe vettem a jegyzőkönyvet, elolvastam és egyszerű, józan, logikai értelmezéssel én nem találtam benne orvos szakértői munkát, had legyek szabad megfogalmazású, ott egy pártfoglalást véltem felfedezni az orvos szakértő… 15. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Egy micsodát? Szlobodnik László vádlott: Hogy pártot foglalt az orvos szakértő10. Dr. Boros Csaba bíró: Pártot foglalt az orvos szakértő? Szlobodnik László vádlott: Hát, hogy a jegyzőkönyvek alapján tett. Nem látok benne kalkulációt, hogy most valami alapján próbált volna egy objektív, alátámasztott, orvos szakértői véleményt adni. Na most miután megkértem a nyomozati anyagot, ezért megnéztem a sorszámát is, mondhatnám egy kicsit bőbeszédű volt, ott le is van írva, hogy jegyzőkönyvek tanulmányozása. Tehát ez alapján tette meg orvos szakértői véleményét, most egy kicsit panaszként tenném meg, nem azt vártam, nem ezt kértem, hogy a jegyzőkönyvek alapján véleményezzen valamit. Egy orvos szakértő miután már rendelkezésére álltak az adatok, mert az első orvos szakértői véleménynél az volt ugye a hivatalos állásfoglalás, hogy konkrétabb ismeretek hiányában nem tudják a cselekmény idejére megállapítani, hogy volt-e valami. De a másodiknál már ott volt! Részletesen, de nem volt benne kalkuláció. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát gyakorlatilag az első alkalommal amikor Öntől levették a vért, akkor az orvos szakértő nem tudott kalkulálni, ez rendben van… Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: … Nem voltak meg a vérvizsgálat alátámasztó támpontjai, de amit már a nyomozás során kirendelt a rendőrség, ugye ő már kész adatokból dolgozott… Szlobodnik László vádlott: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: … kitudta volna számolni pontosan! Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Csak azért kérdezem meg Önt Szlobodnik úr, mert amiket itt elmond, bizony a szakértői véleményt úgy tűnik, alapjaiban cáfolja! Azért kérdezem, hogy ismeri-e pontosan a szakértői véleményt teljes terjedelmében? Szlobodnik László vádlott: Igen, megkaptam az egészet! Dr. Boros Csaba bíró: Bíró ismerteti (jegyzőkönyvvezető felé diktálja be) a nyomozati anyag 26-os és 27-es lapszámok alatti orvos szakértői véleményt, 2010. október hó 18. napjától, tehát Hornyák Csaba orvos szakértő a következő képezte a feladatát, mivel a rendőrségi kirendelés a következők szerint szólt. Rendelkezésre álló adatok alapján szakértő véleményezze, hogy nevezett a cselekmény időpontjában milyen fokú és hány ezrelék alkoholos befolyásoltság alatt állt? Ez volt az első. Szlobodnik László vádlott: Igen.
10
Egyetlen egy vádlott által felfedett konkrét tény nem jelenik meg az orvos szakértő munkájában, kizárólag csak a rendőrségi adatokkal dolgozik, azt is téves, valótlan időpontokkal.
16. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: A kettes. Elfogadható-e a gyanúsított nyilatkozata, a szeszesital fogyasztására vonatkozóan, az eredményezhette-e, a vérvételkor, a vérvételkor kimutatott értékeket. Iratokat áttanulmányoztam a szakértői véleményemet az alábbiakban terjesztem elő és ez a szakértő. Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: Előzmény, 2010.06.25. napján hajnali 1 óra 20 perckor11 Encs Petőfi utcán Szlobodnik László az általa vezetett Cecil Zoltán Nádor 466 forgalmi rendszámú, Renault típusú személygépkocsival szeszes italtól befolyásolt állapotban vett részt a közúti forgalomban, mellyel megszegte a Kresz 4. § 1. bek. c) pontjában írt rendelkezést. Az intézkedő rendőrök meghallgatása során elmondták, hogy a ráivás lehetősége teljesen kizárt. Orvosi adatok. Hajnali 1 óra 51 perckor Szlobodnik László gyanúsítottól véralkohol vizsgálatra vért vettek. A cselekmény időpontja hajnali 1 óra 20 perc12. A rendőri intézkedés során alkalmazott alkoholszonda elszíneződött, az italfogyasztásra vonatkozóan a vérvételkor nem nyilatkozott. A szakértő… Miért nem tetszett nyilatkozni a vérvételkor az italfogyasztásra? Szlobodnik László vádlott: Senki ezt nem is kérdezte. Dr. Boros Csaba bíró: Senki nem is kérdezte? Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Csak mert, hogy az a szokás, legalább is ha jól tudom, a vérvételnél, hogy megkérdezi a vért vevő orvos az alkoholfogyasztás időpontját, mennyiségét, fajtáját, mert ez esetből már lehet következtetni, az esetleges alkoholos befolyásoltság fokára. Tehát senki nem kérdezte meg? Szlobodnik László vádlott: Nem. A helyszínen sem, egyébként senki semmilyen típusú kérdéssel, semmilyen egyeztetést az egész eljárás során nem történt, sem később. Dr. Boros Csaba bíró: Az orvos nem kérdezte meg, hogy Szlobodnik úr, fogyasztott-e alkoholt vagy ha igen mikor mennyit? Szlobodnik László vádlott: Nem emlékszem, hogy lett-e volna ilyen kérdés… Dr. Boros Csaba bíró: Nem emlékszik. Szlobodnik László vádlott: … erre. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Bíró ezt követően ismerteti (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) a nyomozati iratok 15-ös, 16-os lapszám alatti vérvételi jegyzőkönyvet és orvos szakértői véleményt alkoholos befolyásoltságról, mely a következőket tartalmazza. Cselekmény időpontja hajnali, június 25. napján hajnali 1 óra 20 percben került ugyancsak megjelölésre, alkoholszonda elszíneződött, utolsó italfogyasztás időpontja, mennyisége üresen van, de Ön 11
Itt van a téves időpont, ami a következő tárgyaláson (2011.06.15.) konkrétan feltárásra kerül a szakértő előtt. Eleve valótlan tényekből indul ki! 12 Ennek „valótlansága” már a 10-es pontban kifejtésre került. Bíró sem észrevételezi, noha minden okiratban látható, hogy nem 1 óra 20 perc volt a cselekmény, fogyasztás, stb.
17. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
aláírta a jegyzőkönyvet. Ennek mi lehet az oka? Mert van egy ilyen rovat, jöjjön közelebb legyen szíves! Tekintse itt ezt meg, meg tudom mutatni! Arról van szó, az utolsó italfogyasztás időpontja, mennyisége ott nincs nyilatkozat, de Ön aláírja a jegyzőkönyvet ennél a résznél. Szlobodnik László vádlott: Látom. Dr. Boros Csaba bíró: Ennek mi lehet az oka13? Ezzel mi a helyzet Szlobodnik úr? Szlobodnik László vádlott: Szeretnék, nem akartam mondani, szeretnék egy észrevétellel élni. Először is van két vérvételi jegyzőkönyv. Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Szlobodnik László vádlott: Mind a két vérvételi jegyzőkönyvnél az esetemben, ezt most óvatosságból kivettem, nem mutattam volna be… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Szlobodnik László vádlott: … megkellene nézni a két jegyzőkönyvet! Most név szerint nem tudom melyik járőrnek a szignózása van rajta… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Szlobodnik László vádlott: … de teljesen más íráskép van a rendőr részéről, tehát grafológiai ismeretek nélkül is megállapítható, hogy más írás… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Szlobodnik László vádlott: … ill. nézze már meg legyen olyan szíves az én aláírásomnak a stílusát, tehát jelentős eltérés van, egyébként… én most nem akarnék… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát nem az Ön aláírása, hanem… Szlobodnik László vádlott: Én azt alátámasztani nem tudom, nem az én típusú az aláírásom. Tehát minél több, rengeteg jegyzőkönyv van a rendőrségnél is meg lehet nézni nyugodtan, milyen hasonlóságok vagy eltérések vannak. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát… Szlobodnik László vádlott: Nem akartam volna kifejteni… Dr. Boros Csaba bíró: Bele kell, hogy vegyem, mert itt ugye… Szlobodnik László vádlott: Mert akkor mindenféleképpen meg kell nézni a két jegyzőkönyvnek a fejrészét is, mert itt is más… Dr. Boros Csaba bíró: Ezt a rendőröktől meg fogom kérdezni, mert én sem tudom… 13
Az eljáró bíró a vádlottat vonja kérdőre a hiányzó jegyzőkönyvi adattartam miatt, ellenben a rendőrjárőrrel szemben (hivatkozás 59 oldal 51 pont).
18. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Pedig ott is, elvileg ugyanaz a rendőr írta alá mind a kettőt, de ránézésre lehet látni, hogy más. Még a hivatkozásomban is direkt kitértem a bizonyításomból, annak a, tehát melyik íráskép egyezik meg az adott névszerinti rendőrrel, azt azon a dokumentumon lehet látni a nyomozati anyagban, aki kitöltötte az intézkedésnek a nyomtatványát. Tehát ott lehet látni, hogy most melyik az az íráskép, amelyik ahhoz a járőrhöz tartózik és melyik az, amelyik ránézésre is idegen. Dr. Boros Csaba bíró: Szlobodnik úr figyeljen ide! A jegyzőkönyv, ez egy közokirat. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ez a lényege. Szlobodnik László észrevételeimet!
vádlott:
Nem
mondtam
semmit
sem,
csak
megjegyeztem
Dr. Boros Csaba bíró: A másik! Annak adott esetben nem lett volna akadálya, hogy az egyik jegyzőkönyvet az egyik rendőr tölti ki, a másikat jegyzőkönyvet pedig a másik. OK? Ez két külön közokirat. Szlobodnik László vádlott: Értem. Dr. Boros Csaba bíró: Viszont, ami lényeges, mert Ön azt állítja, hogy ezen nem ismeri fel a saját aláírását, akkor már érdekes, hogy ki írta alá Ön helyett. Szlobodnik László vádlott: Értem. Ezért nem szerettem volna… Dr. Boros Csaba bíró: Muszáj belemenni, mert a bíróság az igazságot fogja kideríteni. Szlobodnik László vádlott: Tehát nekem látszólag már a saját aláírásom furcsa volt, ill. én ezt jeleztem, Miskolcon is jeleztem, bár… Dr. Boros Csaba bíró: Ez nem az Ön aláírása, nem ismeri fel! Szlobodnik László vádlott: Nem része a rendőrségi jegyzőkönyveknek, de szóvá is tettem, hogy nem teljesen… Lászlót sosem írtam így, még ha csukott szemmel kéne akkor sem írom így. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. A nyomozati iratok 15-ös lapszáma alól a vérvételi jegyzőkönyv első oldalán, lapközepén a vérvétel aláírásánál én nem ismerem fel az aláírásomat (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé. Következő oldala a jegyzőkönyvnek, klinikai tűnetek, a lehelet alkoholszaga gyengén érezhető, pupillák fényre reagálásra jó reagálnak, Nystagmus negatív, Romberg negatív, nehezített Romberg bizonytalan, új-orr próba mindkét alkalommal célba talált, beszéd jól tagolt, emlékezés megtartott, személyes adatait tudja kezelni, térben-időben tájékozott, magatartása rendezett, egyéb tűnet pedig nincs. Enyhén ittasnak véleményezte. Szlobodnik László vádlott: Ezt olvastam én is.
19. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Az Önt vizsgáló orvos. 16-os sorszám alatti orvos szakértői vélemény, pedig a laboratóriumi meghatározás alapján 1,71 ezrelékre tette a tűneteket. Az egyik volt a klinikai tűnetek és a laboratóriumi meghatározás alapján közepes fokú alkoholosságot véleményezett a vizsgáló orvos, ugyanakkor a visszaszámolás cselekmény időpontjára nem lehetséges, az orvos szakértő ezt nyilatkozta, az Igazságügyi Szakértői Kutatói Intézeteknél, ugyanis az idő, italfogyasztás időpontja hiányzik. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ez volt tehát az első. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Van viszont egy második vérvételi jegyzőkönyv, ismertetem a 17-es lapszám alatti vérvételi jegyzőkönyvet. Ezen is látható egy aláírás. Ezen felismeri a saját aláírását? Szlobodnik László vádlott: Ez az enyém! Dr. Boros Csaba bíró: Csak ugye ezen sincsen nyilatkozat italfogyasztás időpontjára illetőleg a mennyiségére vonatkozóan. Szlobodnik László vádlott: Most, hogy legyek őszinte, ahol láttam, hogy alá kell írni én aláírtam14. Az, hogy ott most ki volt hagyva az egy üres rész volt. Számomra semmit nem mondott. Dr. Boros Csaba bíró: Csak hogy ezen itt tudott volna nyilatkozni, hogy fogyasztottam… Szlobodnik László vádlott: De ezt senki nem kérdezte! Dr. Boros Csaba bíró: X időpontban. Szlobodnik László vádlott: Amit nem kérdeznek, arra nem is válaszolok. Nem is tudhatom, hogy mire kell válaszolnom. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ugyanezek a klinikai tűnetek. Tulajdonképpen teljes egészében megegyeztek az előzővel, ugyanazokat tárta föl az Önt megkérdező orvos, itt már 1,68 ezrelék volt a véralkohol meghatározás mértéke, gyakorlatilag 30 perccel később, ugyancsak annál enyhébbek a klinikai tűnetek, közepes fokú alkoholos befolyásoltságot határozott meg, ez alapján az igazságügyi szakértő és Kutató Intézet képviseletében eljáró orvos. Ugyanis ezek képezték alapját a Hornyák Csaba szakértő úr által elvégzett számításnak, azért kellett ezeket ismertetni. Bíró ezt követően folytatólagosan (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) ismerteti a 26, 27-es lapszámok alatti orvos szakértő leletező véleményét. Tulajdonképpen teljes egészében idézi a szakértő ezen vérvételeknek a megállapításait, azzal, hogy testsúlyát 70 kgban mondta el, elmondta még, hogy körülbelül 1 óra 10 perckor igazoltatták a rendőrök15, a
14
Ez a megjegyzése a vádlottnak, hogy azért volt aláírva az üres rész a vérvételi jegyzőkönyvben, mert minden aláírási helyen aláírta „törlésre” került, mint válasza a későbbi hiteles jegyzőkönyvből (hivatkozás 91 oldal). 15 Ez valótlan hivatkozás, hiszen a szakértő számára nem jelent meg az 1 óra 10 perc, azaz nem valós hivatkozás az eljáró bíró részéről. Következő tárgyaláson látható 2011.06.15.
20. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
vezetést megelőzően nem fogyasztott alkoholt csak akkor ivott, mikor már megállt a parkolóban. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Az Ön vallomását ismerte a szakértő16, ezek alapján határozott és a következőkben adta meg véleményét. 2010. 6. hó 25. napján hajnali 1 óra 51 perckor és 2 óra 21 perckor történt vérvételek időpontjában 1,71 %-os és 1,68 %-es véralkoholszintnek megfelelő közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állhatott. A vérvételkor az italfogyasztásra vonatkozóan nem nyilatkozott, így a cselekmény időpontjában fennálló alkoholos befolyásoltságra a vérvételi jegyzőkönyvben visszaszámolni nem lehetett. Tehát a vérvételi jegyzőkönyvben. Gyanúsított későbbi meghallgatásakor cselekmény utáni italfogyasztást említett, így a visszaszámolás továbbra sem lenne elvégezhető. A kettős vérvétel véralkohol eredményei alapján az alkohol lebomlási szakaszát mutatják, így az véleményezhető, hogy az első vérvételt megelőző 60-90 percen belül nagyobb mennyiségű szeszesital fogyasztás gyakorlatilag kizárható. Fentieknek megfelelően a gyanúsított által elmondott italfogyasztási igazságügyi orvoszsakértői eszközökkel kizárható. Fentiekből következően a gyanúsított a cselekmény időpontjában 2010.06.25-én 01.20 órakor17 tekintettel a cselekmény és a vérvétel között eltelt 31 percre18 1,71 %-es véralkoholszintnek megfelelő közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt álhatott. A mért véralkohol értéket egyébként mintegy 90 g alkohol elfogyasztása és felszívódása eredményezhette, ami 4-5 üveg sörrel, vagy 1-1,1 liter borral, vagy 2,7-2,9 dl tömény szeszesitallal juthatott nevezett szervezetébe. Ezek a lényegek Szlobodnik úr, hogy az orvos szakértő azt mondja, hogy a kettős vérvétel miatt mivel már lebomlási szak volt igazolható, biztonsággal kizárható a vérvétel, első vérvétel, a hajnali 1 óra 61 perckor a 60-90 percen belüli alkoholfogyasztás. Nem tudom erről konzultált-e ügyvédúrral, készült egy bizonyítási indítvány, amit megkapott a Városi Bíróság ügyvédúrtól, hogy mik ezek az ilyen szakfogalmak, hogy plato szakasz, lebomlási szakasz, felszívódási szakasz, nem tudom, hogy beszéltek-e ilyenről ügyvédúrral? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Ilyenről nem beszélgettünk, de tudja, hogy… Dr. Boros Csaba bíró: Csak ugye, hogy a következő a lényeg, ezek ugye tények, alkoholos értékmeghatározások és ez alapján az úgynevezett lebomlási szak azt jelenti, hogy már a plato szakaszt meghaladta a szervezetében lévő alkohol mennyiség. A kettős vérvétel pedig lebomlási szakaszt mutat, ezért alkotta azt a szakértő, hogy bizonyossággal kizárható a 60-90 percen belüli alkoholfogyasztás. Szlobodnik László vádlott: Nekem csak a 60 perc, a 90 már nagyon távolinak tűnik, a 60 perc olyan aspektusból érdekes, hogy a mi általunk meghatározott időpont 1 óra, 1 óra 10 perc. A rendőrségi jegyzőkönyvben 1 óra 10 perc, 1 óra 20. Tehát itt ez a 10 perces időintervallumnak is jelentősége van19, amit egyébként egy másik bizonyítási anyagomba tettem a járőröknek, úgy hogy…
16
Nem igaz tény, hivatkozva a 20. oldal 15-ös lábjegyzetére, ill. a következő tárgyalásra 2011.06.15. Ismételten a téves időpontot fejti ki az eljáró bíró, észrevehető eltérések, nem él megjegyzéssel! 18 Ez később 41 majd egészen 51 percig igazodik, jelentős eltéréssel a szakvéleményben és a vádban foglaltakkal. Következő tárgyalás 2011.06.15. 19 A vádlott már itt konkrétan feltárja a 10 perces eltéréseket az időpontokban és csak a 90 percet tartja távolinak, hiszen a 60 perc szinte majdnem „teljesült” is! Később ez így „törlésre” került a hiteles jegyzőkönyvből. FONTOS, releváns adattartam. 17
21. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Itt lesznek, persze kérdezhet majd… Szlobodnik László vádlott: Amit majd azt követően szeretnék ismertetni, kifejteni, ami végül is azt fogja majd feltárni, hogy mennyi idő telt el. Tehát, hogy a valós időt, ill. a rendelkezésre állók között. Dr. Boros Csaba bíró: Jó, azt hiszem egyszerű tényként rögzíthetjük, hogy Ön is azt mondja, hogy hajnali 1 óra és 1 óra 10 perc körül fogyasztotta el az alkoholt. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ténykérdés, hogy 1 óra 51 perckor volt az első vérvétel20 eredménye. Ugye ez nem vitás? Szlobodnik László vádlott: Megmondom őszintén óra nem volt nálam… Dr. Boros Csaba bíró: Csak ezt a szakértő rögzítette, aki Öntől levette a vért. Szlobodnik László vádlott: Még egyszer mondom, óra nem volt nálam. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egy olyan 40-50 perc az az időtartam21… Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát a 60 percen még mindig belül vagyunk, csak a szakértő azt mondja, hogy 60-90 percen belül nagyobb mennyiségű szeszesital fogyasztása gyakorlatilag kizárt. Hogy erre van-e valamilyen magyarázat az Ön ismeretei szerint? Szlobodnik László vádlott: Én nem tudok mit mondani. Nem tudom. Dr. Boros Csaba bíró: Nem tudja megmagyarázni. Ugyanis itt kapcsolódik a beadott bizonyítási indítvány, mely ismertetem, a bíróságnak 19-es lapszám alatti védelem által előterjesztett bizonyítási indítvány. És ügyvédúr egyébként nem árulok el zsákbamacskát a Városi Bíróság, a védelmi indítványának a figyelembevételével jelentőségét látja a szakértő meghallgatását22, de azért azt elmondanám, hogy az indítványt április hó 6.-án tetszett a bíróságnak előterjeszteni, február közepén kiment az idézés, azzal, hogy felek bizonyítási indítványát megtehetik, nem volt már rá elég idő, a tárgyalási időt röviden, a szakértő szabályszerű megidézésére, bár még az is ténykérdés, hogy ügyvédúrnak a bizonyítási indítványa értelemszerűen a védencének a vallomásából indul ki, amely szerint hajnali 1 óra 1 óra 10 perc közötti az italfogyasztás időpontja. És ebből kiindulva ügyvédúr más következtetésre jutott a bizonyítási indítványban, amely a következőeket tartalmazza. A nemleges szakvélemény vagy a nem egyértelmű is lehet is lehet az ügy szempontjából terhelő és a szakértő szempontjából, egy kicsit meglepően olvastam, hamisnak értékelhető,
20
A rendőrök a büntetőfeljelentésben ezt az időpontot is korábbira 1 óra 45 percre tették. A rendőrség, ügyészség számára kritikus tény, hogy az igazoltatás és vérvétel között legfeljebb 30 perc legyen. 21 A bíró már észrevette, hogy majdnem 60 perc a fogyasztás és az első vérvétel között eltelt idő! 22 Az eljáró bíró is már indokoltnak látja az orvos szakértő tanúként történő meghallgatását (következő tárgyalás 2011.06.15.).
22. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
amennyiben szándékosan téves szakértelmet ad vagy a valósat elhallgatja23. A szakvéleményben nem tudott a szakértő egyértelműen nyilatkozni arra nézve, hogy mikor történhetett az alkoholfogyasztás, holott a szakértőnek a konkrét fogyasztások feltárt adatok alapján lehetősége volt. Ugye most olvastam fel, nyilatkozta a szakértő… Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Tisztelt Bíró úr! Én arra értettem, a rendőrök által elmondottak alapján konkrétan tudta volna, hogy mit mikorra hivatkozott az ügyfelem, pontosabban a védencem, az alkoholfogyasztásra. Én nem arra gondoltam, hogy a jegyzőkönyv tartalma alapján kiderült, és éppen erre is hivatkoztam, hogy nem tartalmazta az alkoholfogyasztás időpontját, ezt egy részről megértettem. Tehát erre nem lehet hagyatkozni, akkor vagy azt kellet volna nyilatkozni, hogy nem tudom megállapítani az alkoholfogyasztást vagy le kellet volna írni, hogy 60-90 perc24, vagy egyszerűen megkellett volna tagadni a szakértői véleményt. Dr. Boros Csaba bíró: De ügyvédúr az biztosan látható, hogy az a szakértő, aki először nyilatkozott, az nem azonos, aki másodjára nyilatkozott. Az ISZKI képviseletében nyilatkozott az első szakértő a vérvételi jegyzőkönyvek alapján, mikor nem állt rendelkezésére még italfogyasztási szak, mert Szlobodnik László úr nem töltötte ki vagy nem tartotta fontosnak, nem kérdezte tőle senki, hogy nyilatkozzon az alkoholfogyasztás időpontjára, ezért nem volt az ISZKI képviselőjének erre vonatkozó adata. De Hornyák szakértő már ismerte Szlobodnik úr vallomását, amiben viszont az 1 óra 1 óra 10 perc közötti italfogyasztásról nyilatkozik. És ő ezt zárta ki szakértői szakvéleménnyel. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Hát Bíró úr tényeket szeretnék megkérdőjelezni25, és abban az esetben ha itt az ellentmondások lesznek, tehát a mi állításunk nem szakvélemény, pontosabban a bíróság előtt nem fogja felülbírálni, nem fogja tudni értékelni és nem tudja bizonyítani, akkor ebben az esetben természetesen kérünk másik szakvéleményt, hogy mik az állítások az italfogyasztást illetően. Dr. Boros Csaba bíró: Ezeket rögzítjük jó? Szlobodnik úr közben nekem még egy jutott eszembe időközben akkor itt még egyszer. Tehát amikor megtörtént ez az alkoholszondáztatás, seres mikrométeres vizsgálatnak az eredménye, ill. Öntől levette a szakember hajnali 1 óra 51 perckor és 2 óra 21 perckor a vért, akkor nem szerepel sehol, nem kérdezték Önt, hogy mikor milyen mennyiségű alkoholt fogyasztott. Szlobodnik László vádlott: Igen?! Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ön ettől függetlenül mondta-e az intézkedő rendőröknek, hogy mikor és mennyi alkoholt fogyasztott? Szlobodnik László vádlott: Nem. Nem kérdezték.
23
Sajnos ezek feltárásra is kerülnek a vádlott részéről a szakértő előtt, ill. a szakértővel szemben a következő tárgyaláson 2011.06.15., de „törlésre” kerülnek a konkrét tények a későbbi hiteles jegyzőkönyvből! 24 A védő ezen észrevétele helyes és „objektív” ugyanis csak ezen tényt kellett volna megadnia az orvos szakértőnek és mivel az időpontok, tények vitatottak, nem lett volna szabad a vádhatóság részére, javára kizárni a vádlott állítását, legfőképpen azon tény alapján, melyet éppen a vádlott fog feltárni a következő tárgyaláson 2011.06.15.-én és a szakértő elismeri, de „törlésre” kerül! 25 Hivatkozva éppen az előző 23-as és 24-es pontra ez sikerül is a vádlottnak!
23. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Nem kérdezték a rendőrök?26 Szlobodnik László vádlott: Nem kérdezték egyfelől, másfelől meg, hogy legyek tényszerűen objektíven tényszerű, az ember, amikor fogyaszt, most mondom a kiindulási állítást a parkolóban fogyasztottunk, illuminált az ember. Megmondom, őszintén teljesen másképp értékeli az ember, hogy megáll egy rendőrautó, igazoltatást, tehát teljesen, egy, miért álltak meg a rendőrök, miért igazoltatnak. Itt talán életszerűbben ösztönösebb volt Forgács Zoltán, hiszen kérdezte is, hogy ő… Hogy is kérdezte pontosan? Mit követett el és mik a jogai! Tehát ő többször is feltette a helyszínen is ott az autónál, ill. a rendőrségen is, amire nem kapott választ, sőt kapott egy bilincset a kezére rá. Dr. Boros Csaba bíró: Ez a Forgács úr része. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ő panasszal élhetett volna ezzel szemben, stb. Szlobodnik László vádlott: Élt is egyébként, csak… Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Tehát én azért kérdeztem ezt, hogy Ön gyakorlatilag nem mondta a rendőröknek, hogy uraim, 10 perce állunk itt a parkolóban, itt fogyasztottam alkoholt, mert várom a feleségemet, nem ittasan vezettem. Akkor ez nem hangzott el az Ön részéről? Mert nem kérdezték. Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Akkor ez így szerepeljen (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé), bíró kérdésére elmondom, én a velem szemben intézkedő rendőrökkel nem közöltem, hogy mikor, mely időpontban fogyasztottam és mennyi alkoholt, mert ők ezt nem is kérdezték tőlem, mivel nem kérdezte tőlem ezért nem is nyilatkoztam már a vérvétel időpontjában sem az alkohol fogyasztásról. Én a rendőröknek nem mondtam azt, hogy ott már a helyszínen az álló kocsiban fogyasztottam el a csomagtartóból kivett alkoholt. Jól értem akkor a szavait? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Ügyésznő van-e kérdése Szlobodnik úrhoz? Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Igen. Mikor bejöttek Gibárt felöl Encsre, akkor mekkora volt a forgalom? Szlobodnik László vádlott: Mint ahogy mondtam is elég gyér, szumma kettő járművet láttam személy szerint elhaladni. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Ha rendőr autó volt vagy Ön mögött vagy elment megkülönböztetett jelzéssel vagy anélkül mindkét esetben észrevette volna? Szlobodnik László vádlott: Megkülönböztetett jelzéssel igen. 26
Nem kérdezték a rendőrök az italfogyasztást, azért is volt üres, ezt a rendőrjárőr tanú is elismerte később (hivatkozás 59 oldal 51-es és 52-es pont).
24. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Ha azzal akkor? Szlobodnik László vádlott: Mindenféleképpen! Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Ha anélkül elment volna Ön mellett egy rendőrautó, akkor is észrevette volna27? Szlobodnik László vádlott: Énszerintem nem, mert szürkület volt, meg én ugye csak azt látom, hogy elment két fényszóró. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tehát ha nem használt megkülönböztető jelzést, akkor éppen elmehetett maga mellett. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Na most mikor befordultak a parkolóba és itták elől azokat az italokat, amiket ittak… Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: … amiből ittak, ezeket utána hová tették? A műanyag flakont, sörös dobozt… Szlobodnik László vádlott: Ott maradt az utastérben. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Az utastérben28? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Igen? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: És biztos, hogy… a rendőrök kérdezték-e, hogy kivezette a gépkocsit? Szlobodnik László vádlott: Nem tudom. Nem emlékszem rá. Nem. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Biztos, hogy nem kérdezték a helyszínen, hogy vezetés előtt fogyasztott-e alkoholt? Elképzelhető? Szlobodnik László vádlott: Így van.
27
Az ügyészi kérdés és a vádlotti válasz azért érdekes, mert ha a vádlott válasza az lett volna, hogy nem, akkor az ügyész megragadhatta volna, hogy csak jó volt akkor alátási viszony. A vádlott életszerűen válaszolt, hogy „akár lehetett”, így az eljáró bíró ragadja meg ítéletének indoklásakor (2011.10.24.). 28 A vád alapját képező rendőri büntetőfeljelentés és a nyomozati eljárás során az egyik rendőr határozott állítása volt, hogy „biztos” nem volt ital a kocsiban. Ezt a következő tárgyaláson a vád megtartása és a rendőr ezen kijelentésének későbbi felelősségre vonása miatt korrigáltatja az eljáró bíró a rendőrrel, noha már a vádemelés alapját szolgálta és valótlan tartamként jelenik meg ez is a bírósági eljárásban!
25. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Igen. Nincs több kérdésem. Dr. Boros Csaba bíró: Ügyész nincs több kérdés. Ebben a kérdéskörben tennék fel még én is jó néhány kérdést Szlobodnik úr a tények tisztázása érdekében. Akkor a rendőrök ezek szerint mit kommunikáltak Önökkel? Mondja, hogy azt se kérdezték, hogy fogyasztottak-e alkoholt, kivezette az autót. Szlobodnik László vádlott: A parkoló autónál, amikor megállt mögöttünk villogó fénnyel, egyébként ki is nyitotta az ajtót, ránk nyitották az ajtót, a szemünkön lehetett látni, hogy milyen állapotban, mert hát ugye kinyitotta a kocsiajtót. Gyakorlatilag ott, most szószerinti párbeszédet nem fogok tudni visszamondani, mert nyilván majd 1 év telt el, de azt tudom, hogy egy eleve ittas állapotban voltam, tehát másként tudom józanul, mint akkor ugye mikor az ember leitta magát egy autóban. Szondát kellet kifújnom, az elszíneződött, még egyszer megismétlem önmagam, Zoli volt az aki életszerűen tette fel a kérdést, hogy mit követett el, tehát saját aspektusából fogalmazva, így ment a forgatókönyv, tehát előállítottak, meg kellet fújni a seres gépet. Dr. Boros Csaba bíró: Ezeket már nyilván tudja, ott vannak a vallomások. Az volt a kérdésem, ügyésznőt próbáltam tisztázni, hogy mit beszéltek a rendőrökkel, mi volt akkor a kommunikáció? Mire emlékszik? Semmilyen tényleges valóságra nem? Szlobodnik László vádlott: Megmondom őszintén, ha én úgy ültem volna, akkor ott az autóban, mint ma ahogy állok, akkor elmondanám. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát ha józanul ült volna ott, akkor valószínűleg… Szlobodnik László vádlott: Igen, igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor az ittassága miatt nem emlékszik arra? Szlobodnik László vádlott: Előfordulhat így van! Dr. Boros Csaba bíró: Szlobodnik úr, akkor azért akkor nekem is adódik a kérdésem… életszerű. Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: Saját tapasztalatból kiindulva, Ön 10 perc alatt ennyit ivott? Szlobodnik László vádlott: Hát legalább is jól is éreztem magam. Dr. Boros Csaba bíró: Ön 10 perc alatt került ilyen állapotba? Szlobodnik László vádlott: Megjegyzem a házi pálinka nem egy sör. Meg lehet inni, persze kinek milyen alkoholfogyasztási kultúrája van, rövidet kettőt is lelehet húzni, mondjuk egy jó házi pálinka az… Dr. Boros Csaba bíró: De akkor egy jó 10 perc alatt került ittas állapotba?
26. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Értem. Bocsánat azt nem is mondtam, hogy, mert kérdés volt a Miskolci Rendőrségen is és itt is azt mondom, hogy nem étkeztem előtte. Tehát eleve a felszívódás hatása sokkal másabb, ha telitett gyomorról van szó, mint amikor… Dr. Boros Csaba bíró: Ezek tények. Szlobodnik László vádlott: Mint amikor délután környékén… Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Tehát nem evett Ön előtte, ezért hamarabb érezte az alkohol hatását. Szlobodnik László vádlott: Gyakorlatilag ezt akartam elmondani, így van. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Bíró ismerteti (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) a nyomozati iratok 7-es lapszám alatti jelentést, ami a következőket tartalmazza. Feljelentést teszek ittas járművezetés valamint járművezetés tiltott átengedése miatt Szlobodnik László és Forgács Zoltán, személyi adatok részletezve, elmondás szerinti tényállás szerint. 2010. 6. hó 25. napján 1 óra 10 perckor Encs Petőfi út, körülbelül középtáján haladtam a szolgálati gépkocsival, amikor velem szemben egy szürke színű, Cecil Zoltán Nándor forgalmi rendszámú Renault 25-ös típusú személygépkocsi közlekedett29 Gibárt község irányából távolsági fényszóróval. Fentieket észlelve a személygépkocsi után fordultam ellenőrzés céljából. A személygépkocsi a Petőfi út 83. szám alatt található úttesten jobbra bekanyarodott és a bérházak mögötti parkolóban állt meg. A helyszínen sötét volt, oda rövid idő elteltével érkeztem meg. A fenti személygépkocsiban Szlobodnik László és Forgács Zoltán az autó tulajdonosa tartózkodott. Akkor Szlobodnik László a vezető, Forgács Zoltán mellette az első ülésen ült. Kérdésemre, hogy alkoholt fogyasztottak-e valamint ki vezette a járművet nem válaszoltak. Az ellenőrzés során Szlobodnikkal spirates alkoholszondát alkalmaztunk, melynek vége reagens fűzöld színűre színeződött el, Forgács ezek után már elismerte, hogy ő is fogyasztott alkoholt. Nevezettek szemmel láthatóan ittas állapotban voltak. A fentiek után mindkét személyt előállítottam az Encsi Rendőrkapitányságon seres mikrométeres véralkohol mérésre, amivel nem tudták sikeresen kifújni, az Encsi orvosi ügyeletre vérvétel céljából előállítottam. A vért Dr. Horváth Dezső János vette le először Szlobodnik Lászlótól hajnali 1 óra 45 perckor, majd ezután 2 óra 15 perckor30. Forgács Zoltántól 1 óra 55 perckor és kettő, de időpont nincs, csak a vérdoboznak a száma van feltűntetve mindkét esetben. Az érvényes vezetői engedélyt a helyszínen bevonni nem tudtam, mivel azt a helyszínen nem tartották maguknál. Írja Urbán László és Bárczai János. Szlobodnik László vádlott: Ezt ismertem a jegyzőkönyv tartalmát, a járőröket ezzel kapcsolatban szeretném egy bizonyítási anyagot kifejteni, mivel a jegyzőkönyv megítélésem, tehát nem szubjektív, logikai alapokon fogom majd más tények aspektusából szeretném majd kifejteni. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Szlobodnik László vádlott: A két járőr… 29
Már ezen a tárgyaláson kiderül az adott rendőrjárőr tanú meghallgatásakor, hogy ez nem igaz állítás, tény a büntetőfeljelentésben, mely alapját képezte a vádhatósági vádemelésnek! Ezen a tárgyaláson meghallgatásra kerülő rendőr beismeri, hogy ő nem látta a konkrét autót és ráadásul nem is ő vezetett, tehát több esélye lett volna rá, mint a kollégájának (hivatkozás 68 oldal 57-es pont). 30 Valótlan vérvételi időpontok kerültek feltüntetésre (hivatkozás 76 oldal 71-es pont).
27. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Nekem az lenne az lenne a kérdésem, tehát, hogy a rendőrök kérdezték-e, hogy fogyasztottak-e alkoholt vagy ki vezette a járművet. Tehát erre nem emlékszik? Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Csak itt a rendőrök nem rögzítettek egyéb tényt31, tehát amit észleltek azt kötelességük volt, le is írták, hogy szemmel láthatóan ittas állapotban voltak. Ha ők látták volna, hogy ott van a kezükben egy sörös doboz vagy egy flakon, akkor nekik ezt rögzíteni kellett volna. Látták? Láthatták? Szlobodnik László vádlott: Nem tudom. Sötét volt. Az autó nem volt kivilágítva, megtehették volna, örültem is volna, mert itt a tárgyaláson, ill. az egész bizonyítási eljárás során megtehették volna, hogy benéznek a gépjármű utasterébe, ne adj Isten konkrétan párbeszéd alakult volna ki az alkohollal, Zoli kinyithatta volna a csomagtartót, megnézhették volna. Utólag, hogy mit lehetett volna megtenni, akár a másik oldalról, ami nekem is könnyebbség lenne, az állításaim igazságának az állítása, már kicsit jobb lenne. Dr. Boros Csaba bíró: Világos. Tudja Szlobodnik úr ha, én saját magam mondom az Ön helyébe. Ha én ott ülök egy parkolóba, ott iszom alkoholt a barátommal, intézkednek a rendőrök, akkor mondom uraim nézzék meg, hát most iszom a sörömet, most iszom a pálinkámat. Szlobodnik László vádlott: Megmondom őszintén engem akkor, mikor ott a parkoló kocsiban igazoltattak, magyarul nem olyan állapotban voltam, hogy érdekeljen. Dr. Boros Csaba bíró: Nem érdekelte a rendőri intézkedés ténye? Szlobodnik László vádlott: Nem, nem. Nem értettem az egésznek az alapját. Még egyszer megismétlem úgy volt, hogy a… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát… Szlobodnik László vádlott: … akkor Zoli komolyabban foglalkozott vele, megkérdezte, hogy mit követett el. Dr. Boros Csaba bíró: Csak a, most muszáj visszakérdeznem, mert nem világos, hogy miért nem foglalkozott vele? Szlobodnik László vádlott: Mert eleve volt egy másabb fajta… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát magyarán akkor Önt már utolérte az alkohol? Szlobodnik László vádlott: Nem, nem, nem, nem. Másabb fajta, de nem szeretném kifejteni. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Az Ön dolga, nem köteles vallomást tenni, amit akart elmondta, amit nem akar nem mond el. Csak ugye a rendőri feljelentésben van egy érdekes tény. 31
Nagyon sok valós és releváns tényt nem rögzítettek még a rendőrök (hivatkozás 56 oldal 48-as pont)
28. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: Gibárt község irányából, távolsági fényszóróval közlekedett, ezért fordultam utána. Emlékszik erre a tényre, hogy távolsági fényszóróval közlekedett? Szlobodnik László vádlott: Itt Zoli az aki alá tudná támasztani, hogy nem is volt jó a fényszóró32. Tehát nem is lehetett fényszóró a járművön, mert nem volt. Dr. Boros Csaba bíró: de ténykérdés, hogy a rendőrök valami miatt megfordulhattak. Szlobodnik László vádlott: Egyik jármű után. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Következő, a személygépkocsi a Petőfi 83 szám alatt található úttesten jobbra bekanyarodott a bérház mögötti parkolóban állt meg, sötét volt, oda rövid idő elteltével érkeztem meg. Szlobodnik László vádlott: Nem akarom megismételni önmagam, a jegyzőkönyvvel kapcsolatban mindenféleképpen fogok objektív, tényszerű észrevételt, tényt tenni… Dr. Boros Csaba bíró: Ha itt lesznek… Szlobodnik László vádlott: A két járőr itt lenne, hogy kérdéseket tudjak feltenni. Dr. Boros Csaba bíró: Rendben. Tehát akkor Ön azt mondja, hogy rövid nem lehetett, mert legalább 10 percet álltak… Szlobodnik László vádlott: Ennél sokkal bonyolultabban, hosszabban fogom magam kifejteni, de végül is átláthatóan. Dr. Boros Csaba bíró: Bízom benne. Jó. Bíró kérdésére ügyészségnek… Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Köszönöm. Mondta, hogy többféle gyógyszert szed és ezek, agyi infarktusa is volt, ezekre a gyógyszerekre szabad inni alkoholt? Szlobodnik László vádlott: Megmondom őszintén nem vagyok alkoholista, tehát nem iszom napi alkalomszerűen, gyakorlatilag az alkohol egészséges embernek sem egészséges. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: De gyógyszerre kérdem, valamelyikre nincs ráírva, hogy tilos a szeszesital fogyasztása? Szlobodnik László vádlott: Megmondom őszintén ezeket nem szoktam elolvasni, a tájékoztatót, mert ha tudom, hogy melyiknek mik a mellékhatásai. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: De most kétszer kifejtette, hogy ha ilyen állapotban ült volna a gépkocsiban jobban emlékezett volna rá. Mert esetleg maga is érezte, hogy nem olyan
32
Ezt a tényt sajnos Forgács Zoltán tanú elfelejtette (hivatkozás 41 oldal 39-es pont), de egyéb más aspektusból is lesz jelentősége a későbbiekben, azaz éppen azon tény, hogy a rendőrök egy így közlekedő járműnél magát a járművet nem is láthatták konkrétan!
29. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
állapotban van, mint szokott lenni. Mert most itt még egy kérdésem van, mert az aláírásra probléma merült fel… Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Most ha itt iszik, akkor az aláírása olyan, mint józanul? Szlobodnik László vádlott: Annyira érdekes, jellegzetes írásképem van, hogy gyakorlatilag csukott szemmel is, egyébként volt két aláírás a fejrészen, mag a fejrészen szembesültem… Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Jó, de én csak azt kérdezem, hogy egyforma-e az aláírása? Szlobodnik László vádlott: Egyforma. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Az a lényeg. Szlobodnik László vádlott: Igen, igen, igen. Ilyen formán egy szálkás stílusú. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát egyforma józanul is meg ittasan is. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ügyvéd úr, védencétől van-e kérdése? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Igen, igen van. Szeretném megkérdezni, hogy csak ketten voltak abban a személygépkocsiban, amivel közlekedtek33? Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: És megtudhatnám, hogy ki volt még abban a kocsiban? Szlobodnik László vádlott: Hajnalban a fiam volt még, akit ott hagytak a helyszínen. Én ezt érdekesnek tartottam a rendőrségi jegyzőkönyvben is, hogy a fiam a hátsó ülésen nem említették a jegyzőkönyvben34, itt még külön megszeretném jegyezni, hogy míg a folyosón álltunk kint a rendőrségen, mikor a seres gépet készítették elő, bent beszélgettek is a rendőrök és még el is hangzott, hogy ki volt még ott és akkor mondta is az egyik rendőr a másiknak, aki bent ült a kapitányságon, hogy ott volt még a fia is. Otthagyták a helyszínen a hátsó ülésen, tehát… Dr. Boros Csaba bíró: Mennyi idős volt a fia Szlobodnik úr? Szlobodnik László vádlott: 95-ös születésű. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát 15 éves volt akkor gyakorlatilag.
33
Az ügyvéd kérdése arra épült, hogy a tárgyalás előtt a szünetben jelezte a vádlott, hogy a fia is a kocsiban volt, ezért építette be a tárgyalásba az ügyvéd. A bíró „kétkedve” fogadja az új tényt, pedig később „döbbenetére” a rendőr tanú is elismeri (hivatkozás 56 oldal 48-as pont). 34 FONTOS releváns adattartam, mely hiányzott a rendőrök büntetőfeljelentéséből, mely alapját képezte a vádemelésnek és a rendőri intézkedés „hiányát” is feltárta. Későbbi „bizonyítottság hiányát” is feltárta!
30. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: A rendőrök észlelték ott a járműben? Szlobodnik László vádlott: Kérdezték, hogy ki ül a hátsó ülésen és mondtam, hogy a fiam. Korábban kérdezték35… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Szlobodnik László vádlott: … említettem, hogy ott ült. Dr. Boros Csaba bíró: Ügyvéd úr, milyen szempontból… Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Szeretném megkérdezni, hogy a gyereknek van-e vezetői engedélye vagy tud-e vezetni autót36? Szlobodnik László vádlott: Nincs. Dr. Boros Csaba bíró: 15 évesen nem is lehet ügyvéd úr! Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Ennek ellenére láttam én már 9 éves gyereket is. Dr. Boros Csaba bíró: Az más kérdés, vezetni lehet, hogy tud autót, de vezetői engedélye nem lehet egy 15 éves magyar állampolgárnak. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Igen, hivatalosan nem lehet Bíró úr, csak a kérdésem arra irányult volna, hogy ugye nem köteles Szlobodnik úr vallomást tenni, amennyiben a hozzátartozóját bűncselekménnyel vádolná37. Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Tehát akkor inkább nem kérdezek kétszer rá. Dr. Boros Csaba bíró: Talán… Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Valójában ők vezették-e? Dr. Boros Csaba bíró: Talán jobb is, ha ezt a kérdést nem firtatjuk, mert ugye ez nagyon messzire vinne, ezt mért nem tetszett korábban sérelmezni Szlobodnik úr, hogy a fiát otthagyták a rendőrök? Ez sehol nem jelent meg eddig. Szlobodnik László vádlott: Ha itt lesznek, meg fogom kérdezni! Dr. Boros Csaba bíró: Én is meg fogom kérdezni tőlük, csak ez eddig miért nem merült fel? 35
FONTOS releváns tényként említette meg a vádlott, hogy a rendőrök is észlelték és így, ennek ellenére nem került be az okirati bizonyítékul szolgáló rendőri büntetőfeljelentésbe, ez a párbeszéd konkrétan „törlésre” került a későbbi hiteles jegyzőkönyvből. 36 Életszerűtlen kérdés az ügyvéd részéről. 37 Egy fikciós esemény esetén éppen a bizonyítatlanságokat fedte fel az ügyvéd, mely az egész büntetőeljárást veszélyezteti. „Törlésre” is került a későbbi hiteles jegyzőkönyvből (hivatkozás 91 oldal).
31. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Nem foglalkoztam vele, tehát ennyi. Dr. Boros Csaba bíró: Más kérdés ügyvéd úr? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Nincs Bíró úr. Olyan észrevételt viszont szeretnék tenni… Dr. Boros Csaba bíró: Tessék! Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Szeretném először is észrevételezni Tisztelt Bíróság, hogy életszerűtlen, hogyha ittasan vezette volna a gépkocsit, akkor miért maradtak a személygépkocsiban benne, én legalább is úgy tennék, hogy lezárnám a gépkocsit és elszaladnék onnan, ha észreveszem, hogy mögém fordulnak, személygépkocsi. A másik pedig az, hogy itt az ügyészségnek a kérdésére, hogy szerettem volna és is tudni, hogy milyen hatású ez a gyógyszer, mert abban az esetben, ha tényleg alkohollal súlyosabb a befolyásoltság, ebben az esetben akkor életszerű az, amikor elkezdte az italfogyasztását, hogy mikor már odamentek a rendőrök, azt sem tudta, hogy hol van. Előfordulhat, hogy a gyógyszerek és az alkohol közvetlenül a vezetés után már olyan hatással léptek fel, hogy 4050 perc elegendő volt ahhoz, hogy nem is kellett 60-90 percnek lennie ahhoz, hogy befolyásoltság állapotú legyen38. Dr. Boros Csaba bíró: Ezeket természetesen rögzítjük a jegyzőkönyvben. Bármilyen más kérdés Szlobodnik úr, észrevételére, vallomására nem érkezett. Foglaljon, helyet kérem Szlobodnik László. Tanúk vallomására tehet majd észrevételeket, arra már ki is oktattam, szükség esetén szembesítéssel fogja megpróbálni a bíróság a vallomásaik közti ellentétet, közbeszólással természetesen nem zavarhatja a tárgyalás rendjét. Forgács Zoltán jöjjön, be kérem! (hangos bemondóba) (Forgács Zoltán belép a tárgyalóterembe…) Dr. Boros Csaba bíró: Álljon meg velem szemben kérem Forgács úr, legyen közelebb, hogy tisztán értsük egymást! Tanúként fogja kihallgatni Önt a Bíróság, személyi adatait diktálja be hangosan a jegyzőkönyvbe. Miskolcon született a tanú 1974.06.27. és édesanyjának lánykori neve z nélkül Tarcal Erzsébet Anna, állandó lakhelye Miskolc, Bársony János út 43. 7/2. Foglalkozása Önnek? Forgács Zoltán tanú: Most munkanélküli. Dr. Boros Csaba bíró: Igazolványának sorszáma 580692 Károly, Aladár. Az itt ülő Szlobodnik Lászlóval perben, haragságban, rokonságban áll-e? Forgács Zoltán tanú: Semmi. Dr. Boros Csaba bíró: Érdektelennek vallja magát, figyelmeztetem, hogy tanúvallomása során köteles igazat vallani, legjobb tudása és lelkiismerete szerint, mert a hamistanúzást szabadságvesztéssel bünteti a törvény. Megértette-e ezeket? Milyen ismeretségben van Ön Szlobodnik úrral? 38
Az ügyvéd által kifejtett 40-50 perces felszívódási és lehetséges gyógyszerhatások, amik releváns adattartam és hatással lehettek volna a büntetőeljárás tényeire „törlésre” került a későbbi hiteles jegyzőkönyvből (hivatkozás 92 oldal)!
32. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Hát, szoktunk találkozgatni, hát rég ismerem, még korábbról. Dr. Boros Csaba bíró: Mondjuk úgy barátok vagy ismerősök inkább? Forgács Zoltán tanú: Hát ismerősök, barátok. Dr. Boros Csaba bíró: Jó ismerősök vagy barátok? Forgács Zoltán tanú: Jó ismerősök. Dr. Boros Csaba bíró: Jó ismerősök. Jó. Önnek van Renault típusú személygépkocsija? Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Mi ennek a pontos fajtása? Forgács Zoltán tanú: Hát Renault 25-ös. Dr. Boros Csaba bíró: Renault 25-ös. Ugye ez a hosszabb fajtájú 5 ajtós, ha jól tudom, nem az a klasszikus és olyan csapott hátulja. Jól ismerem? Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Ennek a rendszáma micsoda? Tessék már mondani. Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkozás) CZN-466. Dr. Boros Csaba bíró: Cecil, Zoltán, Nándor 466. Ezt a járművet Önön kívül szokta más is vezetni? Forgács Zoltán tanú: Néha. Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Ha egy dátumot mondok Önnek, 2010. 6. hó július 24. napja, késő esti órák, akkor eszébe jut-e, hogy hol volt és mit csinált? Forgács Zoltán tanú: Igen, én vezettem a kocsit, akkor mentem le Hernádbűdre. Dr. Boros Csaba bíró: Hernádbűdre közlekedett ezzel a járművel. Mit csinált ott Hernádbűdön? Forgács Zoltán tanú: Hát beszéltem. Dr. Boros Csaba bíró: Ön Szlobodnik úrhoz ment? Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Mert nem hallottam vagy én gondolom. Tehát ő hozzá ment kifejezetten. Emlékszik-e rá, hogy az éjszaka folyamán kettejük közül fogyasztott-e valaki alkoholt. 33. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Igen, én fogyasztottam. Dr. Boros Csaba bíró: Csak Ön. Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik-e rá, hogy mikor és milyen fajtájú? Forgács Zoltán tanú: Hát én sört ittam meg házi pálinkát. Dr. Boros Csaba bíró: Nála, Szlobodnik úrnál Hernádbűdön. Hány óra tájt ért oda? Forgács Zoltán tanú: Hát olyan 10 óra után. Dr. Boros Csaba bíró: 10 óra után. Készültek még valahová az éjszaka? Forgács Zoltán tanú: Tulajdonképpen én mikor odamentem, akkor nem készültem. Ez csak adódott közben. Dr. Boros Csaba bíró: Mi adódott közben? Forgács Zoltán tanú: Hát, hogy el kell mennünk. Dr. Boros Csaba bíró: Hová mentek? Forgács Zoltán tanú: Encsre. Dr. Boros Csaba bíró: Encsre. Ki vezette az autót? Forgács Zoltán tanú: Laci vezette, mert… Dr. Boros Csaba bíró: Tudja-e, hogy mért kellett az éjszaka folyamán Encsre jönnie? Forgács Zoltán tanú: Hát ezt ő beszélte a feleségével valamit. Dr. Boros Csaba bíró: A feleségével. Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Na most ez az a pillanat Forgács úr, amikor ki kell Önt oktatnom arra a tényre is, hogy a hamistanúzást azzal is elköveti, hogyha olyan tényt, amiről tudomása van elhallgatja a bíróság előtt. Érti ezt ugye? Biztos benne, hogy aznap este, amikor Önök, Ön Szlobodnik úrnál, a jó ismerősénél tartózkodott ő nem fogyasztott alkoholt? Forgács Zoltán tanú: Én nem láttam. Dr. Boros Csaba bíró: Nem látta. Tessék már elmondani, hogy telt Önök között akkor este, Önökön kívül volt még ott valaki? Beszélgettek? Miről? Mit ivott ott?
34. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Már jó rég volt mondjuk. Hát beszélgettünk, mert másnap volt egy ilyen segélyosztás, arról beszéltünk. Dr. Boros Csaba bíró: Arról beszéltünk, értem. Csak ketten tartózkodtak Szlobodnik úr ingatlanába vagy más is volt ott? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás után) Már megmondom őszintén éjszaka lehetett. Dr. Boros Csaba bíró: De felvetődött, hogy esetleg valaki harmadik személy is van ott Önökön kívül? Forgács Zoltán tanú: Hmmm, most már nem tudom. Dr. Boros Csaba bíró: Nem tudja, jó. Emlékszik-e rá, hogy hány óra tájékán volt… Forgács Zoltán tanú: Éjfél már elmúlt. Dr. Boros Csaba bíró: …hogy beültek az autóba, mert Szlobodnik azt mondta, hogy mennünk kell Encsre, mert találkozik a feleségével? Mert ugye ezt mondta Önnek? Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Éjfél már elmúlt. Ki vezette az autót? Forgács Zoltán tanú: Ő vezette, mert én már ittam. Dr. Boros Csaba bíró: Ő vezette az autót, mert az Ön tudomása szerint akkor nem fogyasztott alkoholt. Így van. Mennyien utaztak Encsre ezzel a járművel? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Hányan ültek a kocsiban? Arra emlékszik-e? Forgács Zoltán tanú: Hát, ketten ültünk benne. Úgy emlékszem. Ketten ültünk. Dr. Boros Csaba bíró: Ketten, harmadik személyre nem emlékszik már? Forgács Zoltán tanú: Már nem tudom. Dr. Boros Csaba bíró: Már nem emlékszik. Forgács Zoltán tanú: Ketten ültünk elől az biztos. Dr. Boros Csaba bíró: Ha lett volna harmadik személy, akkor érzékelte volna Hernádbűdtől Encsig elérve? Forgács Zoltán tanú: Hát… (hosszas gondolkodás) biztos. Dr. Boros Csaba bíró: Hol foglalt Ön helyet. Ugye Szlobodnik úr vezetett. 35. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Hát én elől ültem jobb oldalt. Dr. Boros Csaba bíró: Úgynevezett anyósülésen? Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Elől jobb oldalon ült az anyósülésen. Ismeri Ön Szlobodnik úrnak a fiát? Forgács Zoltán tanú: Ismerem. Dr. Boros Csaba bíró: Hogy hívják a fiatalembert? Forgács Zoltán tanú: Márk. Dr. Boros Csaba bíró: Márk. Mennyi idős ő körülbelül? Forgács Zoltán tanú: 15, 16 éves körül. Dr. Boros Csaba bíró: 15, 16 éves körül. Ott volt ő a kocsiban Önökkel? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás után) Megmondom őszintén nem nagyon emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Elképzelhető, de nem emlékszem, nem tudom (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé). Na de azért Forgács úr, ugye Hernádbűd jóval messzebb van Encstől, ha aznap valaki még Önökkel van csak észrevette volna? Forgács Zoltán tanú: Megmondom, őszintén fogalmam sincs, nem emlékszem rá, mert én iszogattam, beszéltem Lacival. Dr. Boros Csaba bíró: Ön olyannyira ittas volt, hogy nem emlékszik már dolgokra? Vagy hogy volt? Forgács Zoltán tanú: Hát, már régen is volt, meg nem, nem figyeltem. Dr. Boros Csaba bíró: Nem figyelte. Értem. Mennyire volt Ön ittas, tessék már nekem elmondani? Mennyire emlékszik, hogy ittas volt? Forgács Zoltán tanú: Hát, sört ittam meg pálinkáztam. Dr. Boros Csaba bíró: Mennyit körülbelül? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Akkor úgy kérdezném… Forgács Zoltán tanú: Hát egy liter megittam meg pálinkát ittam.
36. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Egy liter sört meg valamennyi pálinkát. Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. És akkor Ön egész este fogyasztott alkoholt? Vegyesen sört, töményet? Forgács Zoltán tanú: Hát, ittam én. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. De Ön már ittas volt, érezte az alkohol hatását? Forgács Zoltán tanú: Hát persze. Dr. Boros Csaba bíró: Szlobodnik úr meg józan volt. Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Így van. Beszéltek-e arról, mielőtt elindultak Encsre Hernádbűdről, hogy fogyasztott-e alkoholt? Forgács Zoltán tanú: Hát azért adtam át a kormányt, mivel úgy volt megbeszélve. Dr. Boros Csaba bíró: Ön gondolta, hogy nem fogyasztott vagy beszéltek róla? Forgács Zoltán tanú: Hát nem mondta, hogy igen. Dr. Boros Csaba bíró: Elé tárva a nyomozati iratok 34-es lapszám alatti vallomásából csillaggal megjelölt részt. Közölte, hogy ő majd vezet, mert ő egész nap nem ivott semmit. Tehát akkor ezek szerint beszéltek. Forgács Zoltán tanú: Hát persze, akkor nem mondtam volna el akkor. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Arra emlékszik-e, hogy mikor indultak el pontosan és mikor értek ide? Forgács Zoltán tanú: Hát olyan, nem emlékszem már… Dr. Boros Csaba bíró: Elé tárva folytatólagosan vallomásából a kettő csillaggal megjelölt részt. Körülbelül 24 óra 45 perckor elindultunk Encsre, a parkolóba körülbelül 1 órakor érhettünk oda. Forgács Zoltán tanú: Elképzelhető. Dr. Boros Csaba bíró: Fenntartom, hogy körülbelül 0 óra 45 perckor indultunk és hajnali 1 óra tájékán érhettünk Encsre (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé). No! Mit csináltak itt Encsen? Minek kellett hajnali egykor Encsre jönni? Forgács Zoltán tanú: Hát először is Lacinak volt, hogy jönni kell. Dr. Boros Csaba bíró: Nem mondott Önnek semmit? 37. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Hát én megmondom őszintén nem foglalkoztam vele, én nem kérdeztem, nem foglalkoztam vele. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Azt se mondta, hogy minek kell bejönni? Forgács Zoltán tanú: Hát annyi volt, hogy a feleségét kellet volna hazavinni. Dr. Boros Csaba bíró: Feleségét kellett volna hazavinni. Értem. Fel tudná eleveníteni, hogy jött-e a fia is Máté vagy be kellett volna hozni? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Mert a feleségére emlékszik, hogy őt kellett volna hazavinni. Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: De a fiatalember, hajnali 1 órakor, egyáltalán felmerült, hogy vinni kéne? Hogy ott lett volna Önökkel? Forgács Zoltán tanú: Megmondom őszintén nem emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor mi történt ott a parkolóban? Erre hogy emlékszik? Forgács Zoltán tanú: Hát annyit tudok, hogy nálam volt egy söröm, ki lett bontva, emlékszem is rá. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát Ön a jobb egyben, az anyósülésben ült és közben is iszogatta a sörét. Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Forgács Zoltán tanú: Ittam a sört, igazából az volt, hogy bejöttünk, ott még várakoztunk. Dr. Boros Csaba bíró: Megálltak ott. Hol álltak meg ott pontosan, emlékszik? Forgács Zoltán tanú: Hát nagyjából. Egy parkolóban ott hátul. Dr. Boros Csaba bíró: Milyen parkoló ez a parkoló, valamilyen áruház? Forgács Zoltán tanú: Ez a Profi. Dr. Boros Csaba bíró: Profi áruház mellett, parkolóban megálltak. Mennyi időt várakoztak ott körülbelül? Forgács Zoltán tanú: Hát egy olyan, jó pár percet várakoztunk. Dr. Boros Csaba bíró: Jó pár percet. Ettől pontosabban nem tudja meghatározni? 38. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Hát, olyan pontosan nem tudom, de jó pár percet. Dr. Boros Csaba bíró: Jó pár percet. Ön mit csinált még ott álltak a parkolóban? Forgács Zoltán tanú: Hát iszogattam a sört, pálinkát is ittam. Dr. Boros Csaba bíró: Pálinkát meg sört. Ön körülbelül mennyi alkoholt fogyasztott el a kocsiban? Forgács Zoltán tanú: Hát a literes sör már üres volt szinte. Dr. Boros Csaba bíró: Minden sört ivott? Forgács Zoltán tanú: Így van. Hát a literesből, Dr. Boros Csaba bíró: Igen, abból egy kicsi maradt az alján, meg ivott töményet is? Forgács Zoltán tanú: Meg ittam töményet is. Dr. Boros Csaba bíró: Abból mennyit? Forgács Zoltán tanú: Hát egy olyan jó húzást. Dr. Boros Csaba bíró: Jó húzást. Mibe volt ez a töményital? Forgács Zoltán tanú: Ez egy műanyag flakonban volt. Dr. Boros Csaba háromnegyed…
bíró:
Műanyag
flakonban.
Kicsiben,
nagyban,
félliteresben,
Forgács Zoltán tanú: Hát ilyen félliteresben. Dr. Boros Csaba bíró: Félliteresben. Milyen fajta töményital volt ez, emlékszik-e erre? Forgács Zoltán tanú: 54 fokos házi pálinka. Dr. Boros Csaba bíró: Házi pálinka. Hol volt ez a házi pálinka? A kocsinak melyik részén? Mikor megálltak a kocsival, ki kellett érte szállni? Vagy bent volt a kocsiban, csomagtartóban? Forgács Zoltán tanú: Hát ez a kocsiban volt, de valószínűleg, mert a sör nálam volt… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Forgács Zoltán tanú: … meg még a csomagtartóban is tele volt alkohollal… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Forgács Zoltán tanú:… ott is volt és lehet onnan lett kivéve. 39. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Lehet, hogy a csomagtartóból lett a pálinka kivéve. Ön szállt ki vagy a Szlobodnik úr? Forgács Zoltán tanú: Én nem, én ültem. Dr. Boros Csaba bíró: Ön végig ült a kocsiban akkor? Forgács Zoltán tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Az anyósülésben, tehát Szlobodnik úr szállt ki akkor? Forgács Zoltán tanú: Igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Látta-e, hogy a Szlobodnik úr fogyasztott ott alkoholt a parkolóban? Forgács Zoltán tanú: Persze. Dr. Boros Csaba bíró: Mennyit látott őszintén, hogy ivott volna? Forgács Zoltán tanú: Hát, mivel le volt maradva az ivással, mert nem ivott még, próbálta behozni. Dr. Boros Csaba bíró: Tessék már nekem ezt körülírni, hogy próbálta bepótolni. Forgács Zoltán tanú: Hát, hogy iszogatott rendesen a pálinkából. Dr. Boros Csaba bíró: Rendesen iszogatott. Sört ivott hozzá? Forgács Zoltán tanú: Ivott. Dr. Boros Csaba bíró: Ivott sört. Értem. Mi volt a megállapodás, kivel kellett találkozni ott a parkolóban? Forgács Zoltán tanú: hát a feleségével. Dr. Boros Csaba bíró: Feleségével. Azalatt az idő alatt még Ön jócskán fogyasztott a söréből, Szlobodnik úr is ivott sört, jócskán itta a házi pálinkát flakonból is, akkor még nem ment oda a felesége. Forgács Zoltán tanú: Akkor még nem. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor nem. És akkor ki ment, ki vitte a feleség helyett? Forgács Zoltán tanú: Hát igen, akkor jött a rendőr. Dr. Boros Csaba bíró: Rendőr. Látta Ön korábban, miközben beálltak a parkolóba? Forgács Zoltán tanú: Nem.
40. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Nem látta. Az autójának rendben működtek a műszaki berendezései? Forgács Zoltán tanú: (rövid gondolkozás után) Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Világítás, minden? Tompított vagy távolsági? Forgács Zoltán tanú: Valószínűleg minden igen39. Dr. Boros Csaba bíró: Minden? Forgács Zoltán tanú: Valószínűleg, hát, ha elindulok, akkor megnézem. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Emlékszik-e olyanra, hogy Szlobodnik úr esetleg nem tompítottal, hanem fényszóróval közlekedett volna? Forgács Zoltán tanú: Hát én megmondom őszintén erre, ennyi idő után fogalmam sincs. Dr. Boros Csaba bíró: Fogalmam sincs. Tehát ez egy korrekt válasz, fogalmam sincs, hogy Szlobodnik László Encs belterületén tompítottal vagy távolsági fényszóróval közlekedett-e. Volt annak akadálya az Ön tudomása szerint, hogy tompítottal menjen vagy jó volt a tompított, nyugodtan lehetett tompított? Forgács Zoltán tanú: Hát biztos, hogy jó volt akkor. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát nem kellett fényszórót használni ahhoz, hogy lásson. Jó. Időpontot tud-e, hogy a rendőrök mikor mentek körülbelül oda Önökhöz? Forgács Zoltán tanú: Hát voltunk ott egy jó pár percet és utána jöttek oda. Na most… Dr. Boros Csaba bíró: Jó pár perc, 5 perc, 10 perc, 20 perc, valami közelítő értéket nem ártana meghatározni. Forgács Zoltán tanú: Körülbelül 10 perc. Dr. Boros Csaba bíró: Körülbelül 10 perc. Mert Ön mondott egy időpontot, egészen pontosan, meg is lepődtem, ahogy elmondta egész rendesen fogyasztott alkoholt, de mégis mondott egy időpontot, hogy mikor mehettek oda Önökhöz a rendőrök. Emlékszik még erre az időpontra? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Vagy nem emlékszik. Forgács Zoltán tanú: Hát 1 óra után az biztos. Dr. Boros Csaba bíró: Elé tárva a nyomozati iratok 34 lapszám alól folytatólagosan. 2010. augusztus 3. napjáról a háromszöggel megjelölt vallomásából. Körülbelül 1 óra 10 perckor érkeztek a rendőrök40. 39
A tanú elfelejtette, hogy nem volt a távolsági jó, felkapcsolható csak a tompított.
41. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Körülbelül. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Emlékszik-e, hogy milyen tartalmú beszélgetés folyt Önök és a rendőrök között? Forgács Zoltán tanú: Hát akkor, amikor odajöttek hozzánk és mivel csak jöttek, hát rendesen jöttek két oldalról. Dr. Boros Csaba bíró: Egyik rendőr az egyik oldalról másik a másikról? Igen? Forgács Zoltán tanú: Úgy emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Ön milyen beszélgetést folytatott, aki az Ön oldalán állt? Arra emlékszik-e? Forgács Zoltán tanú: Tulajdonképpen nem is mondta, hogy mit követtem el. Mit akar engem vagy nyugodtan ültünk a kocsiban, iszogattunk, mit követtem el. Dr. Boros Csaba bíró: Olyanra esetleg emlékszik, hogy a rendőrök villogóval mentek volna oda? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Úgynevezett figyelmeztető jelzéssel? Forgács Zoltán tanú: Én ezt így nem tudom. Dr. Boros Csaba bíró: Nem emlékszik erre. De akár lehetett az is, hogy villogót használtak? Forgács Zoltán tanú: Hát nem kellett. Annyit láttam, hogy a rendőrök jöttek és akkor kinyitották az ajtót. Dr. Boros Csaba bíró: Ön annyit érzékelt, hogy ott áll két rendőr, Ön mellett. Ennyit tudott. Jó. Mi volt a párbeszéd? Rendőrök mit kérdeztek? Mivel mentek oda Önhöz? Forgács Zoltán tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik-e rá? Forgács Zoltán tanú: Hát tulajdonképpen annyit akartak, hogy menjünk be a kapitányságra. Dr. Boros Csaba bíró: Na de miért? Forgács Zoltán tanú: Hát ezért kérdeztem mit követtem el? Dr. Boros Csaba bíró: Nem kérdezték meg, hogy ki vezette az autót, például? 40
Ez teljesen egybevágó adat azzal, amit a rendőrök is írtak a büntetőfeljelentésükbe észlelésnek (intézkedésnek), ellenben ez nem 1 óra 20 perc, amit az orvos szakértő számít.
42. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Hát éppen akkor, mivelhogy álltunk így nem. Dr. Boros Csaba bíró: Elé tárom folytatólagosan a vallomásban a négyszöggel megjelölt részt. Vagy négyzettel. A rendőrök megkérdezték, hogy ki vezette az autót, Szlobodnik mondta nekik, hogy ő vezette. Forgács Zoltán tanú: Hát persze, de nem akkor, amikor már ott álltunk. Dr. Boros Csaba bíró: Hát márpedig az Ön vallomása nem úgy van, hát nem az álló autóban, álló autóban senki nem vezetett. Világos. Tehát akkor volt egy ilyen tartalmú beszélgetés Önök között? Erre emlékszik, erre nyilatkozott. A rendőrök mikor odajöttek olyan 1 óra 10 perc körül, hogy ki vezette az autót, Szlobodnik mondta, hogy ő vezette. Akkor ennek ellenére bevitték Önt a rendőrségre. Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ekkortájt esetleg kiderült-e Önnek, hogy ott van a kocsiban a Szlobodnik úrnak a fia is? Vagy még ekkor sem? Forgács Zoltán tanú: Nem. Nem emlékszem annyira. Dr. Boros Csaba bíró: Forgács úr, ezt nem igazán értem. Forgács Zoltán tanú: Hát nem tudtam, nem figyeltem. Dr. Boros Csaba bíró: Arra sem figyelt, hogy hányan szálltak be a kocsiba Hernádbűdön? Vagy annyira részegnek érezte magát, próbáljon már megvilágítani a történetet, mert számomra ez furcsa. Kölcsönadom a barátomnak a kocsimat, mert sürgősen be kell menni a feleségéért Encsre. A barátom azt mondja, hogy józan, egész nap nem ivott semmit, nyugodtan vezethet. Rendben van. De hát csak észrevette volna, ha Önökkel van egy 15 éves fiatalember? Forgács Zoltán tanú: Megmondom őszintén, erre nem emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Nem emlékszik rá. Azért is kérdezem itt, mert a rendőrségen mikor meghallgatták egy szóval nem mondta, hogy volt ott egy harmadik személy is. Forgács Zoltán tanú: Megmondom őszintén nem emlékszem rá. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Azért is furcsa számomra, mert a rendőrség 2 személyt írt a büntetőfeljelentésbe, hogy ketten voltak a kocsiban, Szlobodnik László és mellette forgács Zoltán a kocsi tulajdonosa. Magyarán akkor Ön sem tud olyat mondani, hogy többen lettek volna a kocsiban? Forgács Zoltán tanú: Hát nem emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Álljon, föl kérem Szlobodnik László! Frissítse, már föl legyen szíves itt a barátjának az emlékét, hogy a Márk is ott ült a kocsiban!
43. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Igen ott ült a hátsó ülésen, de mindenféleképpen szeretném ezt a két járőr előtt is elmondani, hogy… Dr. Boros Csaba bíró: De Forgács úr nem észlelte az Ön fiát! Ott függetlenül a két járőrtől! Szlobodnik László vádlott: Lehet, hogy egy kicsikét másabb állapotban volt. Dr. Boros Csaba bíró: Világos, hogy fogyasztott alkoholt, ez idáig rendben van. De ő nem érzékelte az Ön 15 éves fiát. Ez hogy lehet? Szlobodnik László vádlott: Nem tudom, mert ő annyira ittas volt. Megmondom őszintén, hogyha ennyi ital volna bennem, akkor… Forgács Zoltán tanú: Megmondom őszintén nem beszéltem vele. Lehet, hogy ott volt. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Szlobodnik László vádlott: Bíró úr! A 2 járőr előtt el fogom tudni ismertetni. Dr. Boros Csaba bíró: Lehet, hogy a rendőrök látták, pedig józanok voltak. Szlobodnik László vádlott: Kérdés, miért hagyták a helyszínen a fiamat. Az életkorát nem tudhatták. Dr. Boros Csaba bíró: Erre majd visszatérünk Szlobodnik úr, ha a rendőrök azt mondják, hogy ott volt a fia értelemszerűen41, de ténykérdés, hogy a barátja Forgács úr nem emlékszik rá. Forgács Zoltán tanú: Most már emlékszem, hogy tényleg ott volt, csak… Szlobodnik László vádlott: Annyi… Forgács Zoltán tanú: Csak nem beszélt. Velem. Dr. Boros Csaba bíró: Most már így rémlik, hogy tényleg ott volt. Forgács Zoltán tanú: Ott volt. Dr. Boros Csaba bíró: Megállapítom, hogy a szembesítés a fentiek alapján így már eredményes volt. Foglaljon helyet Szlobodnik úr! Ismertetem a 12-es, 14-es lapszám alatti orvos szakértői véleményeket alkoholos befolyásoltságról. Öntől ugyancsak két esetben vért vettek, első vérvétel hajnali 1 óra 58 perckor, 1,53 ezrelékes alkoholos befolyásoltságot eredményezet, a második vérvétel 30 perccel később 2 óra 28 perckor 1,39 ezrelékes alkoholos befolyásoltságot, nagyjából tudja Ön Forgács úr, hogy ez mit jelenthet? Tisztában van vele, hogy plato lebomlási szakasz, felszívódási szakasz? Hallott ilyen fogalmakról? Forgács Zoltán tanú: Hát hallottam, de nem tudom.
41
Nem tér erre vissza a bíró, mivel „sokkolja” ezen tény igazsága, amit most még mindig „kétkedve” fogad.
44. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tény az, hogy a szervezetében lévő alkohol már lebomlási szakaszban volt. 1,53 volt 1 óra 58-kor, később 1,39 2 óra 28 perckor. Tudja az az érdekes, hogy az Ön szervezetében lévő alkohol kevesebb volt, mint a barátjának a Szlobodnik úrnak szervezetében lévő alkohol. Forgács Zoltán tanú: Hát tulajdonképpen én nagyobb is vagyok meg jobban is vagyok. Dr. Boros Csaba bíró: Ehhez képest Ön meg nem emlékszik rá, hogy ott volt-e egy fiatalember a kocsiban? Nekem csak ez az érdekes. Forgács Zoltán tanú: Megmondom őszintén, már nem tudom, lehet akkor így ott volt. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Forgács Zoltán tanú: Most már így… Dr. Boros Csaba bíró: Jó! Rendben! Ügyésznőnek van-e a tanúhoz kérdése. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tud-e arról, hogy amikor a rendőrök megálltak kikellett-e szállni valakinek a kocsiból? Mondták-e, hogy szálljanak ki a gépkocsiból? Forgács Zoltán tanú: Hát mindkettőnknek ki kellett szállni? Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tehát mind a kettőjüknek ki kellett szállni. Forgács Zoltán tanú: Biztosan így volt, mert ketten kiszálltunk és a fia nem szállt ki, így már rémlik. Tényleg ott volt. Ott volt. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: És amikor kiszálltak, akkor mit kérdeztek, fogyasztottak-e alkoholt vagy valami ilyesmit? Forgács Zoltán tanú: Igen kérdezték. Én mondtam, hogy ittam. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tehát? Mit mondott a Szlobodnik? Forgács Zoltán tanú: Hát a Lacival fogyasztottam. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tessék? Forgács Zoltán tanú: Hát ő is kiszállt a kocsiból! Dr. Boros Csaba bíró: De közölte a rendőrökkel? Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Akkor mit mondott a rendőröknek? Forgács Zoltán tanú: Azt nem tudom. Mert én azt nem hallottam. Mert annyival, őt hamarabb elvitték, én meg azt is kérdeztem, hogy mit akarnak velem egyáltalán, de utána csak mondták, hogy menjek, menjek, menjek, akkor már az egyik rendőr, megfordultam.
45. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tehát nem hallotta, hogy Szlobodnik úrral mit beszélt az a rendőr, aki ővele volt? Forgács Zoltán tanú: Nem hallottam, mert két oldalt voltunk és ő akkor… Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ügyésznő kérdése erre irányult, hallotta-e a beszélgetést. Más kérdés ügyésznő? Ügyvéd úr! Van-e kérdés a tanúhoz? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Igen. Szeretném megkérdezni, hogy a vérvétel és után vagy közben a rendőrök átvizsgálták-e a gépkocsit? Forgács Zoltán tanú: Nem csináltak semmit. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: A hátsó oldalon? Forgács Zoltán tanú: Semmit. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: A csomagtartót? Forgács Zoltán tanú: A csomagtartót sem. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Szeretném megkérdezni, hogy tudja-e valamivel igazolni, hogy a csomagtartóban ott voltak ezek az italok42? Forgács Zoltán tanú: Hát valójában van egy számlám, ami, mivel Miskolcon vettem a Tesco-ban. Tesco. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Van róla? Forgács Zoltán tanú: Itt van. (kiveszi a táskájából, bemutatja a bírónak) Dr. Boros Csaba bíró: Ehhez kapcsolódóan Forgács úr azért hadd kérdezzem meg Ön mindig magánál tartja ezt a számlát? Tehát magánál hordja? Forgács Zoltán tanú: Én nem szoktam magamnál hordani, csak most… Dr. Boros Csaba bíró: Most hogy-hogy itt van? Forgács Zoltán tanú: Hát mert tele van mindenféle papírral a táskám. Dr. Boros Csaba bíró: Egy közel 1 éves számla. Forgács Zoltán tanú: Hát most ez. Dr. Boros Csaba bíró: De ezt minek köszönhetjük, hogy Ön megőrzött egy közel 1 éves számlát?
42
Az ügyvéd azért teszi fel ezt a kérdést, mert a tárgyalás előtti szünetben Forgács Zoltán mutatta az ügyvédnek, hogy nála van (elhozta) az italvásárlásról a számlát, ezért építette bele a tárgyalás menetébe. Az eljáró bíró ezt is kellően „kétkedve” fogadta, párbeszédekben visszakövethető.
46. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Hát néha, meg nálam maradt ennyi. Dr. Boros Csaba bíró: Mert most ügyvéd úr kérdésére pont elővette a táskájából. Véletlen ez vagy netán kevésbé? Forgács Zoltán tanú: Hát én annyi, hogy vannak itt nálam papírok és akkor ezt megjegyeztem. Dr. Boros Csaba bíró: Aha. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: A hatóság, rendőrhatóság nem kérdezte… Forgács Zoltán tanú: Nem kérdezte. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: …hogy van-e valami, amivel igazolni tudja? Egy 2010. 6 hó 24. vásárolt egy nagyobb tételű italt a szóban forgó áruházban a Tesco, Budaörs… Dr. Boros Csaba bíró: Ügyvéd úr! Ezt ugye senki nem vitathatja, meg ugye ez nem is volt ittas vezetés tekintetében releváns. Én azért kérdeztem, hogy hogy került most ide, 10 hónappal Forgács úr táskájába ez a számla. Forgács Zoltán tanú: Hát mert minden össze van pakolva! Minden össze van pakolva, van egy pár papír. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Más kérdés ügyvéd úr? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Nincsen. Dr. Boros Csaba bíró: Azt tessék már nekem elmondani, hogy egyáltalán szóba került ott a helyszínen, hogy van-e a kocsiban alkohol? Kérdezték a rendőrök vagy Ön mondta esetleg? Forgács Zoltán tanú: Nem emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Ön mondta esetleg, hogy hát uraim! Itt ittam a kocsiban a barátommal, hagyjanak már engem békén, meg tele van a kocsi szeszesitallal! Ön ezt mondta? Forgács Zoltán tanú: Nem kérdezték! Ott volt, hogy én is iszogattam, de nem kérdezték. Dr. Boros Csaba bíró: De ott mért nem mondta? Forgács Zoltán tanú: Hát mert igazából nem nagyon hagytak beszélni. Dr. Boros Csaba bíró: Mert? Forgács Zoltán tanú: Mert én azt kérdeztem, hogy mit követtem el, erre sem válaszoltak! Egyetlen szót nem mondtak! Dr. Boros Csaba bíró: Értem. De akkor Ön miért nem közölte velük, hogy nézzék meg, itt ittam a barátommal, hagyjanak már minket békén!
47. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Forgács Zoltán tanú: Mert nem lehetett velük beszélni! Dr. Boros Csaba bíró: De akkor mért nem mondta, legalább egy oldalú dialógus mért nem volt? Mért nem mondta a rendőrnek, hogy itt ittunk a kocsiban, hagyjanak békén, tele van a kocsi alkohollal. Forgács Zoltán tanú: Nem lehetett velük beszélni, egyszerűen, hogy mit követtem el, mik a jogaim, mit nem követtem el, ittam-e kérdezte, menjek, menjek, menjek, menjek. Ennyi! Semmi nem volt. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Tessék Szlobodnik úr mit kíván észrevételezni? Szlobodnik László vádlott: Annyit szeretnék észrevételezni, hogy extrém ennek a számlának a megléte, egyébként őszintén életszerűek, szeretném felvázolni nem fogok tudni egy Tesco számlát 24-vel, azzal a mennyiséggel… Dr. Boros Csaba bíró: Senki nem is vitatja, hogy nagyobb mennyiségű alkohol vásárlását. Szlobodnik László vádlott: A rendőrségen, Miskolcon, mikor ment a szembesítés nem mondom meg, nem ismerem név szerint, hogy melyik-melyik járőr, azt mondta, hogy nem látott alkoholt a kocsiban, bocsánat! Bele sem nézet a kocsiba! Forgács Zoltán tanú: Persze. Szlobodnik László vádlott: Ott volt a kocsiban… Dr. Boros Csaba bíró: A csomagtérben, ugye ebben közös a gondolat a… Szlobodnik László vádlott: … na most az utastérben is volt benne alkohol. Dr. Boros Csaba bíró: De az alkohol a csomagtérben volt ugye? Forgács Zoltán tanú: Konkrétan is, meg a pálinka nem volt bent a… Dr. Boros Csaba bíró: Csomagtérben, amit elmondtak. Félliteres pálinka meg sör. Szlobodnik László vádlott: Amit én kivettem. Dr. Boros Csaba bíró: Igen, de Ön is… Szlobodnik László vádlott: De a rendőrök meg azt mondták, hogy nem láttak akkor! Dr. Boros Csaba bíró: De a kettő nem zárja ki egymást Szlobodnik úr! Hogy nincs ott vagy nem látta! Senki nem vitatja, hogy volt utastérben is alkohol, nem látták. Forgács Zoltán tanú: Csak… Dr. Boros Csaba bíró: A járőröket csak maguk érdekelték. Forgács Zoltán tanú: Igen, igen. 48. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Forgács Zoltán tanú: Még azt is megkérdeztem, hogy mit követtem el és semmit nem mondtak! Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Tanúhoz további kérdés, vallomására egyéb észrevétel nem érkezett a bíróság a kihallgatását egyelőre befejezettnek tekinti (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé), nyilvánítja és tartunk még 5 perc szünetet a járőrök kihallgatása előtt, mert már másfél órája tárgyalunk. Fáradjanak ki mindannyian! Utána folytatjuk! (Mindenki elhagyja a tárgyalótermet.) SZÜNET UTÁN -> ismét mindenki visszamegy a tárgyalóterembe! Dr. Boros Csaba bíró: Foglaljon helyet Szlobodnik úr! Belép a terembe Urbán László rendőrjárőr tanú. Dr. Boros Csaba bíró: Tárgyalást tehát folytatjuk 15 órakor, jelen van mindaz, aki a tárgyalás félbeszakításakor jelent van. Szlobodnik úr legyen szíves fölállni, néhány dolgot még nem tisztáztunk! Mióta rendelkezik például vezetői engedéllyel? Szlobodnik László vádlott: 89. Dr. Boros Csaba bíró: 1989. Milyen járműkategóriákra érvényes, konkrétan? Szlobodnik László vádlott: B. Dr. Boros Csaba bíró: Nem volt ott a vezetői engedélye. Ez derült ki a fejleményekből. Hol volt? Szlobodnik László vádlott: Megmondom őszintén ez mindig egy kabátban, amit éppen használok. Gyakorlatilag ennyi. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát… Szlobodnik László vádlott: Tehát lazán öltöztem, nem vettem fel a kabátot. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát nem volt ott a vezetői engedélye. Szlobodnik László vádlott: Így van. Így van pontosan. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát akkor az ténykérdés, hogy nem volt ott Önnél a vezetői engedélye a valóságban. Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Mivel igazolta magát a rendőrök felé?
49. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Válaszoltam a kérdésekre. Dr. Boros Csaba bíró: De személyi igazolvány sem volt ott Önnél? Szlobodnik László vádlott: Ez együtt van, ahogy most látja a bíróság, az egész egyben… Dr. Boros Csaba bíró: Semmilyen irat nem volt Önnél? Szlobodnik László vádlott: Nem. Mondhattam volna fiktív adatokat is, de én rendesen válaszoltam a kérdésekre. Dr. Boros Csaba bíró: Természetesen, le is tudták volna kérdezni kvázi az adatait, úgyhogy… itt a fiktívvitás egyébként szóba sem került. Bevonták időközben a vezetői engedélyét? Szlobodnik László vádlott: Ahogy elindult ez a büntetőügy igen. Dr. Boros Csaba bíró: Le is adta? Szlobodnik László vádlott: Le. Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik-e rá mikor? Szlobodnik László vádlott: (hosszas gondolkodás után) 2010. július? Dr. Boros Csaba bíró: Melyik okmányirodánál adta le? Szlobodnik László vádlott: Miskolc. Dr. Boros Csaba bíró: Miskolcin. Ismertetve a 6-os lapszám alatti vezetői engedély kérelme bevonására (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé), Cecil, Cecil 539 690 számú, B kategóriás járműre érvényes 2015. január 19-ig érvényes vezetői engedély bevonását kezdeményezték, és akkor Miskolcon le is adta? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Még júliusban? Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: 2009… 2010, július hónapban le is adtam Miskolci Okmányirodában a vezetői engedélyemet (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé). Foglaljon helyet! Bárczai János és Urbán László jöjjenek be kérem (hangosbemondóba)! (Urbán László belép a tárgyalóterembe) Urbán László rendőrjárőr, tanú: Jó napot kívánok! Dr. Boros Csaba bíró: Egy arcképes igazolványt kérnék akkor! Jól van!
50. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Bárczai János Budapesten van, vizsgázik. Dr. Boros Csaba bíró: Vizsgázik? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Főiskolára jár, aztán büntetőeljárásból vizsgázik. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát bíró 15 órakor beszólítja tanúkat (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé), Urbán László lép a tárgyalóterembe, aki előadja, hogy Bárczai János nevű kollégája azért nem tudott megjelenni a tárgyaláson, mert ma délben Budapesten vizsgázik… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Büntetőjogból. Dr. Boros Csaba bíró: Büntetőjogból. Milyen iskolába jár? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Rendőrtiszti Főiskolára. Dr. Boros Csaba bíró: Rendőrtiszti Főiskolán vizsgázik, tehát hivatalos elfoglaltság részéről, bizonyára lesz valamilyen okirati… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Szolgálati útnak minősül, úgy tudom… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát erről Súlyok úr tudott ezek szerint? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Súlyok úr biztosan tud róla, mert szolgálati… Dr. Boros Csaba bíró: Szolgálati elfoglaltság. Jó. Urbán László rendőrjárőr, tanú: De Pesten neki ez… Dr. Boros Csaba bíró: Találkozik Bárczai úrral ugye? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze, persze. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Akkor legyen szíves neki szólni, hogy ezt az igazolást 3 napon belül várni! Akár az elöljáró szól, akár az iskolától csak egy okiratot, egy okiratot, hogy ő valóban szolgálati kötelezettségének a teljesítése miatt volt távol a tárgyaláson. Jó? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Megmondom. Dr. Boros Csaba bíró: Tanúként fogja Önt kihallgatni a Városi Bíróság, személyi adatait tisztán és hangosan diktálja a jegyzőkönyvbe, adatainak zártökrű kezelését nem kéri. Szikszón született Urbán úr (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) 1970. március 8-ik napján, édesanyjának neve Nagy Etelka, állandó lakhelye Encs, Május 1 út 91. BM dolgozó, de mi a foglalkozása? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Foglalkozásom árumozgató, de foglalkozásom rendőr. Dr. Boros Csaba bíró: A szakképzettsége, de a foglalkozására vagyok kíváncsi Urbán úr? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Rendőrjárőr.
51. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tehát rendőrjárőr. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Személyazonosítójának sorszáma, 622 857 Károly, Aladár. Az itt ülő Szlobodnik Lászlóval perben, haragban vagy rokonságban áll-e? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Érdektelennek vallja magát, figyelmeztetem arra, hogy tanúvallomása során köteles igazat vallani, legjobb tudása és lelkiismerete szerint, mert a hamistanúzást szabadságvesztéssel bünteti a törvény. Megértette-e? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Szlobodnik urat ismeri-e? Felismeri-e például a tárgyalóteremben? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze, felismerem. Dr. Boros Csaba bíró: Tanú hátrafordul (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) és a vádlottra néz, igen ismerem, felismerem. Mikori keletű az Önök ismeretsége? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én azóta ismerem, amióta intézkedtem vele szemben az éjszaka folyamán, ittas járművezetésen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Pontosan ez az a tény, ami miatt tanúként fogja kihallgatni a bíróság. Emlékszik-e mikor volt ez a rendőri intézkedés, milyen körülmények között zajlott? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Úgy emlékszek körülbelül 1 éve volt, dátumra pontosan nem emlékszek, de olyan 1 óra után. Dr. Boros Csaba bíró: Délután, hajnalban? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Dé… hajnal, 1 óra után volt én úgy emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ezt követően a bíró közli a tanúval, hogy a rendőri intézkedés 2010. június hó, 6. hó 25. napján, hajnali időpontban történt. Tehát akkor június 25. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Június 25. Dr. Boros Csaba bíró: Június 25 hajnal. No! Hogyan emlékszik Urbán úr, egyáltalán mi az az alapközlöny, kollégájával volt a Bárczai úrral? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Kollegámmal voltam, ő vezetett, én voltam mellette. Dr. Boros Csaba bíró: De mi adott alapot az Önök intézkedésére? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Az adott rá alapot, hogy én haladtam Devecser irányából a Petőfi úton, messze a Petőfi úton közlekedett velünk szemben egy gépjármű.
52. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Melyik irányból, tehát akkor a…? Urbán László rendőrjárőr, tanú: A Gibárt irányából… Dr. Boros Csaba bíró: Gibárt irányából. Urbán László rendőrjárőr, tanú:… közlekedett, velem szembe, Devecser irányába. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Messziről láttam, hogy valószínűleg országúti fényszóróval haladt el. Dr. Boros Csaba bíró: Aham. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Haladt, haladt, na ez országúti lesz biztos, na mondom a kollegámnak megfogom állítani és ellenőrzés alá vonom, (hosszas gondolkodás) velem szembejött, elhaladt mellettem a gépjármű, mondtam a kollégámnak, hogy fordulj utána. Kicsit arrébb utána fordult, és akkor voltunk köztünk őőő (rövidebb gondolkozás), pontosan nem emlékszem… Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik rá, hogy pontosan hol haladtak el egymás mellett? Petőfi útnak melyik részénél, azért ez nagyon hosszú út. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hosszú. Dr. Boros Csaba bíró: A vasúttól haladva. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Pontosan nem emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Hát csak úgy körülbelül! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Petőfi útnak a lámpás kereszteződés, a vasúti átjáró, körülbelül a felénél. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát közelebb voltak a vasúti átjáróhoz, mint a lámpás kereszteződéshez? Így gondolta? Urbán László rendőrjárőr, tanú: A felénél körülbelül. Dr. Boros Csaba bíró: A felénél. Magyarán a közjegyző iroda környékén? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: Csak kérdezem, mert Ön volt. Nagyjából az a fele. Urbán László rendőrjárőr, tanú: A fele. A felénél, a közjegyző irodánál. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát nagyjából a felénél, haladt el Ön mellett a…
53. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mellettem a… Dr. Boros Csaba bíró: .. a személygépkocsi, ekkor szólt a társának, hogy fordulj utána… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Fordulj utána. Dr. Boros Csaba bíró: …mert igazoltatás alá akarta vonni. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Utána fordult, a fényszórót már itt kapcsoltuk fel, haladtunk egy pár métert Dr. Boros Csaba bíró: Akkor az a kérdésem, körülbelül mennyi méter távolság volt Önök között, amikor utána fordultak, amikor Önök indultak a Devecser irányába? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Vagy 150-200 méter. Dr. Boros Csaba bíró: 150-200 méter. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Amikor ők már elmentek. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. 150-200 méter volt mindössze Önök között. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Megkülönböztető jelzést használtak-e? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Használtam. Persze éjszaka volt, ez nyilván… Dr. Boros Csaba bíró: Vagy csak a figyelmeztetőt, a szirénát nem kapcsolták be? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Szirénát nem kapcsoltam fel… Dr. Boros Csaba bíró: Csak a villogót? Urbán László rendőrjárőr, tanú: A fényt kapcsoltuk fel. Dr. Boros Csaba bíró: A villogót. Urbán László rendőrjárőr, tanú: A villogót kapcsoltuk fel… Dr. Boros Csaba bíró: A figyelmeztető jelzést. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Hol körülbelül? Melyik szakaszán a… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Amikor megfordultunk, utána 60-80 méterrel. Dr. Boros Csaba bíró: Aham. Tehát a lámpás kereszteződés előtt? Körül.
54. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: A lámpás kereszteződésnél már ment a fény. Dr. Boros Csaba bíró: Már ment a fény. Önök meg mentek az autó után. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Mentünk az autó után, szemtávolságba volt, mert jól láttam, hogy azután megyek-e ami után megfordultam, más autó nem is volt, forgalom nem is volt43, aki velem szembejött azután fordultam meg. Dr. Boros Csaba bíró: Világos. Jó. Haladtak. Merre haladtak? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Feltűnt nekem, hogy az autó elég bizonytalanul halad, ott az autó haladt előttem, először mintha le akart volna kanyarodni, mintha nem tudná, mit akar. Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem kanyarodott le itt se, a következőnél se, a Kapitányságnál se44, tovább haladt aztán ott kanyarodott le, ahol a Profinál kell jobbra. Dr. Boros Csaba bíró: Encsnek tulajdonképpen az Abaúj-Devecseri végén. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Még… Dr. Boros Csaba bíró: Mert a Profi ott van az Abaúj-Devecseri végén. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Végén, ott kanyarodott le jobbra, na akkor elvesztettük szem elől. Mentünk utána gyorsan, bekanyarodtunk mi is jobbra. Ahogy bekanyarodtunk semmi más jármű nem volt, utána haladtunk még egy kicsikét, na mondom erre mi is benéztünk az utcába közvetlenül a belső, ahogy a bérházsor kezdődnek és ott megláttam a kocsit előtte… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Urbán László rendőrjárőr, tanú: …nem tudom, ott a parkolóba, furcsán, nem is parkolt le igazán, hanem olyan hirtelen45, azt tűnt fel nekem, így keresztbe állt az úton46. A parkoló és az úttest így keresztbe megállt. Ott álltak. Dr. Boros Csaba bíró: Milyen fajtájú autó volt, emlékszik-e rá, tehát a színére? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Színére nem, de akkor felismertem47, hogy ez az autó jött, tisztán felismertem, velem szembe, akit ott megláttam. Velem szembe jött. 43
Eleve hivatkozik a rendőrjárőr tanú, hogy csak a követett jármű volt, ez ellentétes a vádlotti állapottal, aki két járművet látott (hivatkozás 9 oldal 5-ös pont). És ez eleve ellentétes í bírói ítélet indoklási rész ezen tényével (2011.10.24.). 44 A vádlott vagy Forgács Zoltán tanú viszont sosem erősítették meg, hogy ők tétován fordultak volna le, tehát ez nem volt szinkronban a rendőrjárőr tanú állítását illetően. 45 Az, hogy egy gépjármű hirtelen vagy lassan parkolt le álló kocsinál nem állapítható meg, azaz logikátlan és életszerűtlen megjegyzés (sajnos a II. fok ezt tényként értékeli a fellebbezésnél). 46 Itt adott választ a rendőrjárőr tanú, hogy miért a vádlotték kocsiját vonták intézkedés alá. 47 Mi alapján is ismerte fel a rendőrjárőr tanú, mikor később kifejti, hogy nem is látta a velük szemben elhaladó járművet (hivatkozás 68 oldal 57-es pont)? FONTOS releváns tény, sajnos ez valótlanul szerepelt a vádat megalapozó rendőri büntetőfeljelentésben.
55. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Jó. (hosszas gondolkodás után) Kiszálltak a járőrautóból. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Kiszálltunk a járőrautóból, mentünk egy pár métert, odagyalogoltunk hozzájuk, akkor, akkor mind a ketten ott voltak az autóban. Dr. Boros Csaba bíró: Két fő volt az autóban? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hátul egy, egy, egy fiatalkorú, talán a fia ült. Hátul a Szlobodnyik úrnak. Nem biztos, hogy a fia, hátul ült egy fiatalkorú személy… Dr. Boros Csaba bíró: Hátul ült egy fiatalkorú személy48. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. A fia volt. Dr. Boros Csaba bíró: Ezt miből gondolta, hogy a Szlobodnik úrnak a fia lehetett? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hát. Dr. Boros Csaba bíró: Mondta ezt Önnek valaki? Vagy… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Akkor úgy tűnt fel, mikor állítottuk elő, hogy akkor most itt fog maradni a fiam? Fázik meg hideg van… Valami ilyen, ilyen szavak voltak és én azt gondoltam hogy… Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Ezt mondta, hogy itt fog maradni a fiam, mert fázik, stb. (diktálja be a jegyzőkönyvvezető felé). Jó. Na most odamentek, melyikük nyitotta ki a vezető ülés melletti ajtót és a másikat? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Amikor én odamentem a vezető ülésnél Szlobodnik úr ült. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor Ön ment az autónak annak az oldalára? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Én mentem oda. Dr. Boros Csaba bíró: Bárczai úr? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Bárczai úr mellettem állt. Dr. Boros Csaba bíró: Ön mellett. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mellettem állt, igen ő, ennyi. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Urbán László rendőrjárőr, tanú: ellenőrzés alá vontam, közöltem vele, hogy közúti járműellenőrzés következik, kérem mutassa az okmányokat. Okmányok nem voltak nála, nála 48
A bíró „döbbenete” volt látható, hogy a vádlott igazat mondott korábban, ellenben ez ellentétes a bíró korábbi megállapításával (hivatkozás 28. oldal 31-es pont).
56. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
nem, nincs nála, igen, mert úgy lett neki odaadva az autó, és akkor mondtuk jó, közben már mondta nekem, hogy ne csináljunk már ebből ügyet. Dr. Boros Csaba bíró: Ne csináljanak már ügyet? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze! Dr. Boros Csaba bíró: Azt mondta Önnek? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mondta, hogy ne csináljatok már ebből ügyet! Nem, nem kéne! Ne csináljuk, ne csináljunk már ügyet! Dr. Boros Csaba bíró: Így kezdődött az intézkedés. Folytatólag? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hogy ne csináljunk már ebből ügyet, nem, nem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Világos. Először csak annyi volt, hogy jármű ellenőrzés, okmányokat tessék átadni és nincs okmány. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nincs okmány… Dr. Boros Csaba bíró: Erre mondta, hogy ne csináljon már belőle ügyet. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen49. Dr. Boros Csaba bíró: Hogyan zajlott a továbbiakban az ügy? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Továbbá, hogy elhangzott, akkor most… (rövidebb gondolkodás) Mivel szem elöl tévesztettük a gépjárművet, nehogy később azt mondják, hogy ki vezetett… összességében ittak alkoholt? De akkor már láttam rajtuk, hogy ittak. Úgy emlékszem először mondta, de utána pontosan… Dr. Boros Csaba bíró: Vezetésnek a tényét elismerte a Szlobodnik úr? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem válaszolt. Dr. Boros Csaba bíró: Nem válaszolt rá. Hogy fogyasztott-e alkoholt? Arra válaszolt-e? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Arra először nem válaszolt, de utána úgy emlékszem, hogy igen, igen, igen, ittam, ittam. Dr. Boros Csaba bíró: Ittam. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, elismerte. Dr. Boros Csaba bíró: Aham. Az anyósülésben, jobb egyes ülésben ülő személlyel beszélgetett Ön? 49
A vádlott megjegyzése, hogy „ne csináljon ügyet” itt az okmányok hiányára volt elismerve, amit később másként korrigáltat a bíró a rendőrjárőr tanúval a vád javára tűnőnek (hivatkozás 61 oldal 54-es pont). „Törléssel” más értelmezéssel jelenik meg a hiteles jegyzőkönyvben (hivatkozás 97 oldal).
57. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Beszélgettem vele. (hosszas gondolkodás) Nem nagyon emlékszem rá, hogy mit. De ez… Dr. Boros Csaba bíró: Őt is intézkedés alá vonta? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Őt is intézkedés alá vontuk, szerintem őt is megkérdeztük ittak-e, ki vezetett, nem szólt ivott-e alkoholt, nem emlékszem rá különösképpen. Dr. Boros Csaba bíró: Nem emlékszik rá. Jó. Urbán László rendőrjárőr, tanú: De mind a kettőn láttam, hogy ittasak. Dr. Boros Csaba bíró: Szemmel láthatóan. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Tehát mind a két személyen láttam, hogy ittas. Dr. Boros Csaba bíró: Ahogy, amikor, Ön nyitotta ki a kocsi ajtaját vagy a Szlobodnik úr nyitotta ki, hogy emlékszik, erre az apróságra? Nem emlékszik rá. Felkapcsolódott a világítás a járműben? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Vagy zseblámpával világította keresztül? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: De látták az arcát? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ott vannak lámpák. Dr. Boros Csaba bíró: Ott vannak lámpák. Urbán László rendőrjárőr, tanú: A parkolóban, kivilágított lámpák50. Dr. Boros Csaba bíró: Kivilágított lámpák voltak. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze. Ott, ott, ott van lámpa. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát lehetett látni, az egymás arcát tulajdonképpen… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Láttam, láttam, láttam. Dr. Boros Csaba bíró: Utastérbe belátott-e? Van vagy volt egy harmadik személy? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, én a harmadik személyre ránéztem, ő, igen, igen beláttam.
50
A parkoló teljesen sötétben volt, a büntetőfeljelentésben is tényként van leírva.
58. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Elhangzott-e az, ott hogy, ki, mikor fogyasztott alkoholt? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Nem. Önök kérdezték, hogy mikor fogyasztottak alkoholt? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ott nem, nem, nem.51 Dr. Boros Csaba bíró: Fel sem merültek, hogy ott fogyasztottak alkoholt? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, nem, nem. Dr. Boros Csaba bíró: De miért nem? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Nem is mondtak ilyet, egyáltalán nem volt róla szó, hogy ő közölte volna, hogy most ittam, itt ittam, nem volt ilyen. Dr. Boros Csaba bíró: Csak mert Szlobodnik úr azt mondta, hogy tőle senki nem kérdezte, hogy ott fogyasztott-e alkoholt. (rövid szünet) Hogy mikor fogyasztott alkoholt52. (rövid szünet) Egyáltalán azt a tényt, hogy alkoholfogyasztás igen, történt-e, hogy mikor fogyasztott, azt nem kérdezték tőle. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem emlékszem rá. Dr. Boros Csaba bíró: Urbán úr, arra próbáljon már meg nekem egy megközelítő időtartamot adni, hogy aközött, hogy eltévesztették szem elöl az autót… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: … mikor lekanyarodtak a Profi elé, és intézkedés alá vonták a járműben ülőket mennyi idő telt el? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Bíró úr nem tudom mennyi idő, 15-20 másodperc53. Dr. Boros Csaba bíró: 15-20 másodperc? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, ahogy 200 méterre halad előttünk… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát körülbelül annyi, hogy 200 méterrel járt Önök előtt a… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Körülbelül 15-20 másodperc.
51
A rendőrjárőr tanú elismeri, hogy intézkedésük során nem is tették fel a kérdést, hogy mikor fogyasztottak alkoholt a vádlott és társa, esetleg a harmadik utas. 52 Az előző pontnál ismerte el a rendőrjárőr tanú is, bíró is most szembesült ezzel a ténnyel, hogy a vádlott állítása ebben is igaz! 53 Ezt ellentétesen fejti ki később, teljesen egyezően, ahogyan a vádlott és társa, Forgács Zoltán tanú is előadta (hivatkozás 73 oldal 62-es pont).
59. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Annyi idejük akkor volt nekik, hogy kiszálljanak az autóból? Csomagtartót felnyissák, kivegyenek onnan valamit, visszaüljenek? Elég volt az az idő Ön szerint? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mondjuk annyi idő, hogy kiszálljon, visszaüljön annyi idő volt. Dr. Boros Csaba bíró: Az, hogy miután kiszállt, visszaült, megigyon másfél deci pálinkát, 4 deci sört, elég volt az idő Ön szerint? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Biztos, hogy nem. Biztos, hogy nem. Dr. Boros Csaba bíró: Biztos, hogy nem. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Annyi idő, hogy kiszáll, előveszi, addigra mi már ott voltunk. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Arra, hogy elővegye és meg is igya, arra biztos, hogy nem. Dr. Boros Csaba bíró: Biztos, hogy nem. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Én azért kérdezem, mert Ön intézkedett, én nem tudom, hogy mi zajlott, csak mert mások a nyilatkozatok, ugye emlékszik rá nyomozás során a szembesítésen is vizsgálták, meg itt a rendőrkapitányságon. Korábban intézkedett-e akár Szlobodnik úrral szemben, akár a Forgács úrral szemben? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Sose. Tehát nem is ismeri? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, nem ismertem, akkor ismertem meg, amikor intézkedtem. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Ön szétnézett-e a kocsinak a csomagtartójában vagy az utasterében, nincs, alkoholt kereste-e? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Nem. Akkor ez fel sem merült, hogy ők ott esetleg… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, nem, nekem olyan tiszta világos volt, hogy ők velünk szembe jöttek, közlekedtek, a kocsiban már akkor részeg volt, ittas volt, mikor mi úgy ismertük már meg, ne csináljunk már ügyet.
60. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Tehát ez volt Önnek gyanús, hogy eleve ezzel kezdte, hogy ne csináljon már ebből ügyet54? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem volt gyanús nekem, éppen hogy, úgymond elismerte ő azzal, hogy… Dr. Boros Csaba bíró: Ja értem! Akkor Ön arra értette, hogy elismerte. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nekem ez tiszta világos volt. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát a kérdésére, hogy alkoholt fogyasztott-e, alkoholt fogyasztott-e, az volt a válasz, hogy ne csináljunk már belőle ügyet? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Először nem, először nem szólt semmit, csak hallgatott, nem szóltak, utána elismerte, hogy igen fogyasztottam alkoholt, így van. Közben valamilyen formában Szlobodnik úr, hogy nem kéne ebből ügyet csinálni… Dr. Boros Csaba bíró: Értem. És akkor itt Ön már érzékelte az alkoholos befolyásoltságot a leheletén? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze! Dr. Boros Csaba bíró: Szlobodnik úron vagy mindkét… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mindkettő… Dr. Boros Csaba bíró: Intézkedés alá vont. Jó. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Látható volt, hogy erősen ittas. Dr. Boros Csaba bíró: Világos. Mindketten erősen ittasak voltak. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nekem a helyszínen nem is merült fel, hogy keressek üvegeket vagy valami, mert nekem tiszta világos volt, hogy el is ismerte, hogy nem akkor ivott, másrészt meg lehetetlen, hogy ittak nagyobb mennyiséget akkor. Dr. Boros Csaba bíró: Értem. Amikor Önt meghallgatták a rendőrségen, kihallgatáson, itt az Encsi Rendőrkapitányságon, tehát itt a harmadik személy nem merült fel, hogy lett volna még más is a kocsiban, legalább is erre nem nyilatkozott55. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Na most akár volt ott egy harmadik személy, valószínűleg Szlobodnik úr fia lehetett. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen.
54
Újraértelmeztetésre kerül a vádlotti megjegyzés (korábbi hivatkozás 57. oldal 49-es pont). A rendőri büntetőfeljelentés ezen vonatkozásában nem valós tényadatát világítja meg, mivel abba csak 2 személyt tűntettek fel.
55
61. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Rendben. Csak azért kérdezem, mert a bíróság itt szembesült, mikor a Szlobodnik úr mondja a védő kérdésére, hogy volt még ott egy harmadik személy, a fiam. Volt-e olyan kérdés, hogy esetleg a fiammal várjuk meg az édesanyját, vagy jöjjön velünk vagy… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, nem. Dr. Boros Csaba bíró: Vagy csak annyi, hogy most itt marad hátul? Ennyi? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Fel sem merült. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát akkor csak annyit kérdezett, hogy itt marad a fiam, fázni fog, éppen ennyi… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Itt marad a fiam nem fog fázni? Vagy valami ilyesmi. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát akkor ennyi volt. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ennyi. Semmi több56. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Na! Folytatólagosan a rendőri intézkedés úgy folyt? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Előállítás volt a két személyt, a Városi Rendőrkapitányságon állítottam elő, mert, hogy szokott lenni olyan, hogy helycsere, utána később mégis letagadják, hogy a másik volt és akkor mentesülnek a büntetés alól. Az urakat a kapitányságon előállítottuk, a rendőrkapitányságon a seres véralkohol mérőt próbáltuk használni, nem emlékszem nem volt vagy nem akart, nem tudta… Dr. Boros Csaba bíró: Valamelyikükkel szemben?
Szondát
előtte
alkalmaztak
valamelyiküknél,
spiratest?
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Talán a Szlobodnik úrral. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát valamelyikükkel szemben volt spirates, ez a lényeg. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Mert ugye itt ő, zöldre elszíneződött, erre emlékszem. Jó. Elé tárva nyomozati anyagok 48-as lapszám alatti vallomásából a csillaggal megjelölt rész, Forgács Zoltán elismerte ittasságát, Szlobodnik László viszont nem válaszolt, ezért vele szemben spiratest alkalmaztunk. Tehát Szlobodnik úrral szemben. Ez a vallomás ez 2010. 9. hó 18. napján volt. Tehát lehet, akkor még jobban emlékezett? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze. Dr. Boros Csaba bíró: Fenntartom, hogy Szlobodnik Lászlóval szemben alkalmaztunk spiratest akkor még jobban emlékeztem. Arról beszéltek-e például, volt-e Önök között egy párbeszéd, hogy hová mennek? Mit csináltak? Annyit mondott… 56
Eltérő tartalommal jelenik meg a későbbi hiteles jegyzőkönyvben (hivatkozás 97 oldal 82-es pont)!
62. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Elé tárom vallomásából folytatólagosan kettő csillaggal megjelölt részt, Szlobodnik László közölte is velünk, hogy a MOL benzinkútra akartak menni valamit vásárolni. Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Igen, igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Fenntartom az elém tárt vallomásokat, akkor volt Önök között párbeszéd! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Volt. Volt. Dr. Boros Csaba bíró: Igen ittam, ne csináljunk már ebből ügyet, éppen a MOL kútra akartam menni, vásárolni, tehát beszéltek egymással. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Most már emlékszem rá, a MOL kútra emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Fenntartom az elém tárt nyilatkozatomat. Szóba került-e az, hogy valamelyiknek a feleségét várják? Valamelyiknek a feleségével fognak találkozni? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Nem került szóba. Seres gépet ugye nem sikerült kifújni, ezt mondta. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Hogyan ment tovább az intézkedés? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hát nem sikerült kifújni, az urakat átvittük az orvosi ügyeletre, ott a… Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik-e rá, hogy ki töltötte ki a vérvételi jegyzőkönyveket? Fejrészt. Ez orvosi feladat vagy az Ön feladata? Urbán László rendőrjárőr, tanú: A mi feladatunk kitölteni, a, a fejrészeket, azt a, persze… Dr. Boros Csaba bíró: Személyazonosságokra vonatkozó részt. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Gondolom felismeri Ön az írását? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én fel. Dr. Boros Csaba bíró: A saját írását? A bíró ezt követően megtekintésre átadj a tanúnak a nyomozati anyagok 11-től 18-as lapszámok alatti vérvételi jegyzőkönyveket, pontosabban nevesítsük, 11-es, 13-as, 15-ös és 17-es lapszámai alatti vérvételi jegyzőkönyveket. Nézze már meg kérem, hogy ebből a négy helyből melyiket töltötte ki Ön? 63. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ez nem az én írásom. Dr. Boros Csaba bíró: 11-es vérvételi a tanú vallomása szerint nem az én írásom. Következő lapot tessék nézni 13-as. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ez se az én írásom. Dr. Boros Csaba bíró: 13-as alatti sem az én írásom. 15-ös. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: 15-ös lapszámi alattit sem én töltöttem ki, nem az én írásom. 17-es? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ez már az én írásom. Dr. Boros Csaba bíró: 17-es alattit viszont én töltöttem ki. Na most ez az a jegyzőkönyv, amire azt mondja Szlobodnik úr, hogy az aláírása is az övé, ahol középen szerepel a vérvétel, igen, vérvételes rész elmaradt. Tessék már elmondani, miért maradt üres az italfogyasztásra vonatkozó rész? Emlékszik-e rá? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Nem, nem, nem, nem emlékszem rá. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ez a korrekt válasz. Nem tudom. Egyébként Ön, mikor kitölt egy ilyen jegyzőkönyvet, meg szokta nyilatkoztatni azt a személyt, akinek a vérvétele zajlik? Igen uram mondja már el, mikor mennyit ivott? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, persze, persze, persze. Így van, én, én… Dr. Boros Csaba bíró: Ez a normális… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze. Dr. Boros Csaba bíró:… eljárás. Kifejezetten emlékszik-e rá, hogy Szlobodnik urat megkérdezte, hogy Szlobodnik úr mikor ivott, mennyit? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem emlékszem már rá. Dr. Boros Csaba bíró: Nem emlékszem rá. Hát akkor ez a korrekt válasz. Jó. Van egy olyan védekező, felmerült-e az, ott a helyszínen, mikor intézkedés alá vonta Ön és a kollégája, Szlobodnik urat és a Forgács urat… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Az autónál? Dr. Boros Csaba bíró: Az autónál, hogy ők már 10 perce ott ülnek, ott fogyasztottak alkoholt, pálinkát is, sört is. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, nem.
64. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Nem nyilatkoztak ilyenről. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Egyszer sem mondták, nem. Dr. Boros Csaba bíró: Lehetett az 10 perc, amit ott töltöttek a kocsiban ülve? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Lehetetlen, nem, nem. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor, amit elmondott… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró:… pár tíz másodperc lehetett? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Pát tíz másodperc. Én, ahogy elsoroltam, hogy utánuk jöttünk, nem, pár tíz másodperc. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor 15, 20, 30 másodperc körül, 30, 40?
Urbán László rendőrjárőr, tanú: 30 egy olyan tempónál. Dr. Boros Csaba bíró: Álljon föl legyen szíves, Szlobodnik László! Hallotta az Urbán úrnak a vallomását, azt mondta, hogy semmiféleképpen nem lehetett 10 perc, fel sem merült, hogy ott alkoholt fogyasztottak volna a helyszínen, legfeljebb arra lehetett elég az az idő, hogy valaki kiszálljon a kocsiból, a csomagtartóból kivegyen italt és visszaüljön, de annyi idő biztosan nem volt, hogy megtudták volna inni, mert egy 15-20 másodperc, legfeljebb egy fél percen belül ők már ott voltak és megkezdték Önökkel szemben az intézkedést. Szlobodnik László vádlott: Értem. Na most itt van az a rész, ahol kifejteném a bizonyítási eljárásomat… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: Előbb egy pillanat, mielőtt ebbe belebocsátkozna! Akkor igaz, amit elmond Urbán úr vagy nem? Szlobodnik László vádlott: Nem. Tehát a 10 perces várakozás megvolt és ki is volt… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Akkor azt tessék már nekem elmondani Szlobodnik úr, hogyha Önök nem ismerték egymást korábban… Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró:… rendőrként intézkedik Önnel szemben az Urbán úr… Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: …mi oka van arra, hogy mást állítson?
65. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: (hosszas gondolkodás után) Erre én nem tudok válaszolni. Ha én valamit teszek, megmagyarázom… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ön erre nem tud válaszolni. Megállapítom, hogy a szembesítés e kérdés tekintetében nem vezetett eredményre. Hallgatjuk az okfejtését. Szlobodnik László vádlott: Sajnálom, hogy nincs itt a másik járőr. Dr. Boros Csaba bíró: Legközelebb itt lesz, erről gondoskodunk. Szlobodnik László vádlott: OK. Csak a bizonyításomnak a lényege, hogy egyszerre legyen itt a két járőr. Dr. Boros Csaba bíró: Nincs annak akadálya, hogy a legközelebb mondja el! Szlobodnik László vádlott: (gondolkodik) Dr. Boros Csaba bíró: Ön… Szlobodnik László vádlott: Végül is kifejtem… Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Szlobodnik László vádlott: Közben átadnám (átadja bizonyítási indítványait, bizonyító erővel feltárt tényeket az ügyész és a bíró részére) a kettő darab nyomtatványt, egyet az ügyészség, egyet a bíróság részére, melyben tételesen, igazából csak két részt emelnék ki belőle. Az egyik az, hogy tegeződhetünk-e vagy… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze. Szlobodnik László vádlott: Jó. Azt szeretném megkérdezni tőled… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: Önök korábban is tegeződtek az eljárás során? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem tegeződtünk. Szlobodnik László vádlott: Hát. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, csak Miskolcon… Szlobodnik László vádlott: A rendőrkapitányságon. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Rendőrkapitányságon. Dr. Boros Csaba bíró: Rendőrkapitányságon tegeződtek, ja, OK. Amikor szembesítésre került sor? Szlobodnik László vádlott: Igen. 66. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Előtte vagy utána… Dr. Boros Csaba bíró: Előtte beszélgettek, mint ember az emberrel… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Ennyi… Dr. Boros Csaba bíró:… és akkor összetegeződtek. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hát nem tegeződtünk össze csak… Dr. Boros Csaba bíró: Jó, csak magázódtak. Nekem… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Tegeződhetünk. Dr. Boros Csaba bíró: Tessék Szlobodnik úr! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Tegeződjünk. Szlobodnik László vádlott: Jó. OK. Rendben. Azt mondja lenne egy olyan kérdésem, hogy melyiktőknek sikerült leolvasni a gépjárműnek a rendszámát, tekintettel arra, hogy a büntetőfeljelentés úgy szólt, hogy a szem elöl tévesztés előtt gyakorlatilag jó pár paramétert már sikerült megállapítani, a gépjárművel kapcsolatban. Az első kérdésem az lenne, hogy melyiktőknek sikerült a rendszámot leolvasni? Tehát nem te vezettél? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Szlobodnik László vádlott: Tehát a kolléga. Urbán László rendőrjárőr, tanú: A kolléga. Szlobodnik László vádlott: Kérdés akkor a rendszám! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem tudom. Szlobodnik László vádlott: Akkor mikor sikerült? Mert a büntetőfeljelentésben, büntetőfeljelentés hivatkozik arra, hogy a szem elöl tévesztés előtt elhaladt előttünk, és itt le vannak írva a paraméterek. Tehát ez az amit szeretnék kérdezni! Dr. Boros Csaba bíró: Igen. Szlobodnik László vádlott: Mert ez lett volna, amit szerettem volna kérdezni! Mert ugye az más, ha csak egy jármű jön velem szemben. A büntetőfeljelentés szerint egy jármű, ami azonosításra került. Tehát lényeges különbség és támpont. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én nem tudom, nem sikerült a rendszámot leolvasnom, azt a járművet, ami eljött velem szemben, azt a járművet több jármű közül felismerem rendszám nélkül57. 57
Teljesen ellentétes, más értelmezésű átfogalmazásban jelent ez meg a későbbi hiteles bírósági jegyzőkönyvben (hivatkozás 98 oldal 83-as pont).
67. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Ok. A Renault 25 egy ritka. A rendszámmal együtt szintén egy korrekt gépjárműtípus azonosítás is történt. A Renault 25-ös ismerős? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem58. Szlobodnik László vádlott: Sőt a sötétszürke színe is meghatározásra került, holott este volt. A büntetőfeljelentéshez egy kicsit visszamennék, mert az úgy szólt, hogy elhaladt velünk szemben és akkor fel vannak sorolva egy rendszám, egy korrekt szín, egy korrekt típus, tehát akkor gyakorlatilag erre nem tudsz válaszolni, ne kérdezzem, majd a kollégádat59? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én nem. Szlobodnik László vádlott: Jó, akkor máris mondanám a Tisztelt Bíróságnak, hogy miért értem erre konkrétan ki, nem jogi lesz az értelmezésem, nem szubjektív, hanem logikai érvelés, mert a jegyzőkönyvi adatok szerint normálisan haladtunk, vélhetően gyorshajtás nem volt, tehát ez a feltételezés logikailag, ha normálisan haladtunk, tehát nem gyorsan, feltételezve, hogy a másik jármű is normálisan haladt, ez annyit jelent, hogy a mai Kressz szabályait figyelembe véve, hogy lakott területen 50 km/órás sebességgel lehet haladni. Na most ha mi 50 km/órás sebességgel haladtunk és haladtunk is és a velünk szemben haladó jármű, ami lehetett mondjuk az egyik járőr kocsi, ez annyit jelent, hogy a szemlélődő fél részéről ez olyan, minthogyha ő állna, másik pedig 100 km/óra sebességgel haladna el mellette. Ez matematika és fizika tudományából fejteném ki. Ez pedig, hogy 100 km/óra sebességnél mennyit tesz meg 1 másodperc alatt a jármű, ez 27,7 méter, amit én kerekítettem 28 méterre. Tehát minden egyes másodperccel 28 métert távolodtunk. Ez a kocsi durván 5 méter hosszú. Ez annyit jelent, hogy mikor a két kocsi egymás mellett elhald, és figyelemmel az ilyen felvázolt sebességeket, 0,18 századmásodperc. A büntetőfeljelentés szószerinti részét nézem, akkor annyit jelentene a járőrök állítása szerint a büntetőfeljelentésből, hogy 0,18 századmásodperc alatt próbálták színét, típusát, meg hogy ki vezetett ugye megállapítani. Kicsikét elég extrém állítás. A rendszám kicsikét érdekes és lett volna releváns kérdés, hogy ki olvasta le, kérdésem lett volna, hogy az elejéről vagy a hátuljáról, ugyanis az elejéről nem olvashatták le, mert az állításuk szerint világított a fényszóró, a hátuljáról meg azért nem, mert az átlag emberi reakció 2-3 másodperc. Ez annyit jelent, hogy akár a 2 másodperc, akár 3 és vesszük a 28 métert másodpercenkénti eltávolodást egymástól, ráadásul este volt, tehát szürkület, ez annyit jelent, hogy 50-80 méter távolságból olvasta le szürkületben a hátuljáról a rendszámot. Ez az állítás, ill. ez a jegyzőkönyvi rész picikét, had legyek reális, extrém. A másik kérdéscsoportom az szintén, itt szerintem fogsz tudni válaszolni, a helyszíni intézkedés nem volt hosszú, ez körülbelül 8-10 perc alatt lezajlott, végül is ez a megállapítás részemről korrekt-e? Egy olyan 10 percnél több nem volt? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem tudom megmondani. Szlobodnik László vádlott: De úgy körülbelül. 1 perc nem volt, de nem is volt 20 perc.
58
A rendőrjárőr tanú elismerte, hogy nem látta a rendszámot, típus lapján sem ismerős a kocsi a következő kifejtésben a vádlott azt is feltárja, hogy a velük szemben elhaladó jármű fényén túl semmit sem láthattak, valótlanul írták le tényként az ő autójuk paramétereit részletesen és korrekten. 59 Sajnos a következő tárgyaláson a kolléga a másik rendőrjárőr tanú is elismeri, hogy ő sem látta pontosan a velük szemben elhaladó járművet), ami így valótlanul szerepelt a rendőri büntetőfeljelentésben. Sajnos ez is így „törlésre” került a később kiadott hiteles jegyzőkönyvből!
68. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Így van. Dr. Boros Csaba bíró: Nagyságrendileg akkor körülbelül 8-10 perc lehetett. Jó. Ebben maradjunk. Szlobodnik László vádlott: Másik dolog. Miután ennek a helyszíni intézkedésnek az idő intervalluma eltelt ugye, ott beszálltunk az autóba, becsuktuk az ajtót. Elmentünk a rendőrségre, kiszálltunk, bementünk ott egy folyosón, elmentünk egy helységig, ezt az idő ha jól saccolom meg ez körülbelül 5 perc volt. Tehát nem volt egy eszeveszett idő, de nem is volt 1 perc, az túl kevés lenne, ez megfelel-e a történetnek? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Megvolt. Szlobodnik László vádlott: Megfelel. Jó. Következő kérdésem az volt, hogy elsőként ugye én kezdtem a seres gépet… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Szlobodnik László vádlott:… de ez sikertelen volt, de a procedúrája ennek sem volt hosszú, körülbelül 6-8 percre teszem. Ugye többször próbáltam, párbeszédünk volt, ez a 6-8 perc ez körülbelül megfelel-e? Hellyel közel kb.? Nem volt 15 perc, nem is 2 perc. 6-8 percben saccoltam meg. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Hát ha 2 ember van előállítva… Szlobodnik László vádlott: Én most csak a saját seres gépes kifújásomról beszélek. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Saját seres gépes így van, de közben a másik személlyel is kellett foglalkozni, tehát… Szlobodnik László vádlott: De most én ott ültem előtte, majd a következő kérdésem ráépül forgatókönyvében, de 6-8 perc volt minimum? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Elfogadható! Szlobodnik László vádlott: Elfogadható. Több nem volt, meg rövidebb se. Körülbelül Forgács Zoltán is ugyanezen a forgatókönyvön ment keresztül, mivel csak egy gép volt, egyszerre csak egy tudott fújni. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Persze! Szlobodnik László vádlott: Nála is körülbelül ennyi volt az idő. Na most Forgács Zoltánnál egy körülbelül, na mert volt az a bilincselési… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Szlobodnik László vádlott:… ez nem volt hosszú, én körülbelül 3 percre tettem, ugye le a földre, rá a bilincs, stb. Ez megfelelő-e ez a 3 perc? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Megfelelő. 69. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Megfelelő ez a 3 perc. Jó. A következő kérdésem az volt, hogy ugye innen a rendőrkapitányságról át kellett menni az orvosi ügyeletre. Megint nem volt félóra, nem is 2 perc volt, én ezt mindezt megközelítőleg, mivel jelentősen hosszabb távolság volt mint a parkoló, én ezt 6-7 percre tettem, ez körülbelül megfelel, még kimentünk, beültünk, átmentünk az orvosi ügyeletre, kiszálltunk, bementünk, leültünk, ez 6-7 percnek felel meg? Megfelel? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Meg. Szlobodnik László vádlott: Megfelelt. Jó. Az orvos nem volt ott, várni kellett nem sokat, nem egy órát, de én nagyon szűkösen 5 percre tettem körülbelül ez az 5 perc a várakozásnak megfelelt-e? Míg Horváth doktor úr megérkezett az orvosi ügyeletre? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Szlobodnik László vádlott: Nem volt sok idő, egy 5 perc telhetett el. Dr. Boros Csaba bíró: Emlékszik-e arra, hogy várni kellett? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Arra sem emlékszem, hogy várni kellett. Nem emlékszem. Dr. Boros Csaba bíró: Nem emlékszem arra a tényre, hogy várni kellett volna a doktor úrra, erre nem tudok válaszolni (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé). Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem tudom. Szlobodnik László vádlott: Amúgy én ezt egy 5 percre kalkuláltam. Na most miután az orvos, doktor úr megérkezett, itt még volt a vérvételnek egy előkészülete, ami megint nem volt egy eszeveszetten sok idő… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Szeretnék visszatérni arra, hogy elvittünk titeket a seres gép vizsgálatra, azután nem sok idő kellett rá, nem emlékszem rá, ellehet vinni valakit fél perc alatt is. Szlobodnik László vádlott: Ez nem kérdés, mikor objektíven, tényszerűen mentünk egy rendőrségi épület helységébe. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen? Szlobodnik László vádlott: Onnan ki kellett menni, el kellett menni, ez félig meddig matematika. Kimentünk a parkolóba, beszálltunk az autóba, átmentünk a legrövidebb úton ugye az orvosi ügyeletre, kiszállt a négy ember, majd akkor bementünk. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Jó! 3 perc. Szlobodnik László vádlott: Hát 3 perc egy csöppet azért… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én azt mondom!
70. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Ha 3 perc volt a parkolóból, ami jóval rövidebb volt, ami ott volt a Profi mellett, ez meg két-háromszoros távolság! Dr. Boros Csaba bíró: Ezt észrevételként természetesen rögzítjük, hogy Ön szerint 5 volt, 68 perc, nem pedig 3 perc. Szlobodnik László vádlott: OK! Nyugodtan lehet 3 perc, nem rövidít majd rajta. De hát végül is még ott tartottunk, hogy az orvosnak még ugye, mivel nem a tűvel a kezében volt, előkészületet nagyon szűkösen 3-5 percben tettem. Dr. Boros Csaba bíró: Annyira már nem emlékszik. Jó. Szlobodnik László vádlott: Jó. És akkor még egy kérdésem lenne, a seres gépnek a véralkohol bemelegítése is 10-15 perc, mert ugye így működik, mert mielőtt még megkezdődött volna a seres vizsgálat, eltekintve, hogy ott álltunk a folyosón, hogy ez korrekte? Ez a 10-15 perces gép előmelegedési idő, ugye? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Sok a 15 perc. Szlobodnik László vádlott: 10 perc? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Szerintem nem kell. Szlobodnik László vádlott: Hivatalosan kell! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Sok a 15 perc. Dr. Boros Csaba bíró: Mennyi idő volt emlékezete szerint, hogy beérkezés és a serest megfújatták Szlobodnik úrral? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (gondolkodik) Szlobodnik László vádlott: A seres gépet nem lehet hidegen fújni. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Akkor olyan 10 perc, az igen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. 10 perc kellett a beérkezéstől, hogy megfújassuk a vádlottal (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé). Szlobodnik László vádlott: Akkor már csak össze kéne adni a perceket! Dr. Boros Csaba bíró: Gondolom megtette Szlobodnik úr! Szlobodnik László vádlott: Megtettem, de nálam ez jelentősen több, intervallumokkal számolva ez 60-70 perc, nem 30 perc. Tehát 30 percbe nem fért bele ez az egész procedúra, amíg elindult egy intézkedés és eljutunk oda, hogy nekünk tű van a karunkban. Tehát ez az egész 30 percbe nem fért bele! Dr. Boros Csaba bíró: Akkor Szlobodnik úr! Melyik időpontot vitatja? A rendőri intézkedés időpontját vagy pedig végül is a vérvétel időpontját? 71. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: Végül is benne van magában a… tehát 10 perc az mindkettőnknél megvolt… Dr. Boros Csaba bíró: Kérdésre tessék válaszolni, melyik volt az az időpont? Szlobodnik László vádlott: A 10 perc a kiindulási időpontnál, az mindenféleképpen. Na most, hogy utána az orvosi vérvételnél 1 óra 51 perc volt-e még egyszer kihangsúlyozom, nálam nem volt óra, de aláírtam a jegyzőkönyvben, de biztos, hogy nem 1 óra 10 perc és 1 óra 20 perc volt a 10 perces idő intervallum, ami, amíg a járőrök érkeztek60. Dr. Boros Csaba bíró: Igazából figyelt rám, akkor a büntetőfeljelentés a következőket tartalmazza, 05, 6. 25-én 1 óra 10 perckor volt maga a rendőri észlelés. (rövidebb szünet) Szlobodnik László vádlott: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: Az intézkedés… Szlobodnik László vádlott: Pedig 1 óra 20 perc. Dr. Boros Csaba bíró: Ez nincs a feljelentési jegyzőkönyvben, ez már a vérvételi jegyzőkönyvben van. Szlobodnik László vádlott: Ill. alá kellett írni egy… Dr. Boros Csaba bíró: Személyi szabadságot korlátozó intézkedés… Szlobodnik László vádlott: És azon 1 óra 20 perc van feltüntetve. Ami meg matematikailag adja a 10 percet. Csak egy 10 perces időintervallummal… Dr. Boros Csaba bíró: Na! Most már értem is az okfejtését61, így erre kíváncsi vagyok én is az Ön véleményére (rendőrjárőr felé), hogy akkor most mik az időpontok. Mert ugye… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Milyen időpontok? Büntető bíró úr? Dr. Boros Csaba bíró: Büntetőfeljelentésben Önök leírnak 1 óra 10 percet, az észlelés időpontjára… Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: A rendőrök, ill. a kinti bilincselésre Forgács Zoltánnal szemben 1 óra 20 perckor történt. Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás után) Bíró úr! Megmondom. Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Meg Szlobodnik úrral szemben is. 60
A vádlott feltárja, hogy nem 1 óra 10 perc és 1 óra 20 perc volt az intézkedési idő! A bíró megértette a vádlott okfejtését, hogy még a 10 perc várakozásuk is igazolással ott lehet csak minden időpont időben „előre van csúsztatva”. A rendőrjárőr tanú szinte igazolja is, ami teljes egészében törlésre kerül a következő részeknél!
61
72. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: Értem. A szem.szab. (személyi szabadságot) korlátozó jelentés, a bilincselés nem akkor volt. A szem.szab. korlátozás akkortól van, amikor az intézkedés kezdete, felszólítjuk, hogy jó estét kívánunk, igazolja magát62. Utána egy 20 perc múlva van bilincselés! Mindig akkortól írjuk a szem.szabot. mikor az igazoltatás kezdő időpontja. Tehát akkortól… Dr. Boros Csaba bíró: De Urbán úr! De ez most is 10 perc! Önmagának mond ellent! Feljelentésben van 1 óra 10 perc63. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen? Dr. Boros Csaba bíró: Szem.szab.-nál 1 óra 20 perc, azt mondják fél perc alatt ott voltak. (hosszabb szünet) Akkor itt hiányzik 10 perc! Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hossza gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: A szem.szab. az biztos, hogy akkortól kezdődik, hogy jó napot kívánok, intézkedés? Vagy mikor ráteszik a bilincset? Melyik a személyi szabadság korlátozás? Tessék már nekem elmondani! Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) 10 percen belül ez kint megvolt… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Utána bementünk. Dr. Boros Csaba bíró: Ez volt 6-7 perc utána. Ezt már elmondta. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Utána fél perc. Dr. Boros Csaba bíró: De melyik a szem.szab. korlátozás az intézkedés alá vonás vagy a bilincselés64? Hát mikor korlátozta a személyi szabadságát akár a Szlobodnik úrnak vagy akár a Forgács úrnak? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Amikor ültettem be a kocsiba. Dr. Boros Csaba bíró: A rendőrautóba? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, igen. Amikor álltunk meg65.
62
A rendőrjárőr is elismeri az intézkedésüket megelőző 10 percet! FONTOS releváns tény, amely „törlésre” került a későbbi hiteles jegyzőkönyvből! 63 Az eljáró bíró erősen felhívja a figyelmét a rendőrjárőr tanúnak, hogy önmagával ellentétes tanúvallomást tesz, ami a vádlott állítására amúgy illeszkedi, igazát alátámasztva. FONTOS releváns tény. 64 A bíró ismét újrafogalmaztatja, értelmezteti a rendőrjárőrrel a 62-es pontban lévő tényt! 65 A rendőrjárőr végül módosítja tanúvallomását, értelmezését, így „eltűnik” újra a vádlotti állítást alátámasztó tény a 10 perces várakozásról.
73. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Az előbb nem ezt mondta, az előbb azt mondta, mikor megkezdték az intézkedést! Hogy jó estét kívánunk, intézkedünk! Most akkor melyik időpont a helyes? (szünet) Amikor beülteti a rendőrautóba nem? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, igen, igen. Dr. Boros Csaba bíró: Az előbb nem ezt mondta! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Az előbb nem. Eltévesztettem, gondolkodok66. Dr. Boros Csaba bíró: Na ennyit összességében Szlobodnik úr, visszatérve a tényekre, igazán nagy ellentmondást én nem érzékelek! Önök is az 1 óra 10 percet mondják. Körülbelül akkor igazoltattak minket a rendőrök. A rendőri feljelentésben is ez van 1 óra 10 perc, mikor észleltük, fél perc múlva utánuk fordultunk, fél perc múlva intézkedés alá vontuk. Ez korrekt. Azt mondta Ön saját idő intervallummal, hogy 8-10 perc volt, még ott a rendőrautónál még beszélgettünk, és elkezdtek minket bevinni a rendőrkapitányságra. Szlobodnik László vádlott: Még itt annyiban felhívnám a figyelmét, hogy rendőri intézkedés kezdete, ez majdnem szó szerint így van, ez nem is egy A4-es formátumú nyomtatvány… Dr. Boros Csaba bíró: Nálunk ilyen nincs. Szlobodnik László vádlott:… benne van a mappámban, megmondom őszintén… Dr. Boros Csaba bíró: Akkor valószínűleg kapott egy példányt! Szlobodnik László vádlott: …igen, nálam meg van. Saját kezűleg írtam alá, tehát a rendőri intézkedés kezdete 1 óra 20 perc van felírva67. Na most az időpont, hogy 1 óra 20 perc ott sem tudtam sem meg cáfolni, sem alátámasztani, mert nem volt nálam óra. De magán a nyomtatványon én azt írtam alá, hogy a rendőri intézkedésnek a kezdete. Dr. Boros Csaba bíró: Urbán úr, az 1 óra 20 perc az az intézkedés vagy a kényszerintézkedés kezdete lehetett? Tehát egy sima intézkedésről szoktak nyomtatvány kitölteni? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem. Szlobodnik László vádlott: De nem is volt kényszerítés velem szemben! Dr. Boros Csaba bíró: Dehogynem! 1 óra 20 perckor Önt is előállították az Encsi Rendőrkapitányságon. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Előállítás történt. Dr. Boros Csaba bíró: Itt van egy személyi szabadságot korlátozó intézkedésről rendőri jelentés. Bíró ismerteti, ismerteti a 8/b szám alatti előállítás végrehajtásáról készült rendőri 66
A rendőrjárőr tanú „hebegve” magyarázkodik. Ezek a párbeszédek teljes egészében „törlésre” kerültek a későbbi hiteles jegyzőkönyvből. 67 A vádlott okirati bizonyítékokon változatlanul feltárja, hogy van egy „rejtett” 10 perc, ami az ő korábban tett vallomásaikat, ill. a bírósági tárgyaláson tett vallomásaikat alátámasztja.
74. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
jelentést, 1 óra 20 perckor Szlobodnik Lászlót előállítottam az Encsi Rendőrkapitányságra, itt feltűntetésre került mindaz, amit itt tanúként is elmondott Urbán úr, aláírta Bárczai János és Urbán László és szerepel rajta spiratesz gyakorlatilag, tehát tulajdonképpen minden. Egy normál rendőri intézkedésről, ha bárkit megállít az útszélén a rendőr és igazoltat este, semmit nem íratnak velük alá. A kényszerintézkedésről készült rendőri jelentés és erről, adott esetben lehet kapott egy igazolást, hogy megtörtént az Encsi Rendőrkapitányságra az előállítása. De ez már a kényszerintézkedés. Ne keverjük a fogalmakat. Más az intézkedés, más a kényszerintézkedés. Szlobodnik László vádlott: Viszont akkor Bíró úr, akkor itt megint ellentmondásos, mert 30 perc lett, tehát itt az alkoholfogyasztás idő intervallumára kanyarodnék vissza, mert ugye 60 perc, tehát a legszűkösebb idő intervallumot ragadnám ki belőle, 60 percet határozza meg. Tehát hogyha nézem azt, hogy van egy háttér, ami 10 perc, én ezt értem, ha van a háttérben egy 10 perc helyszíni intézkedés és majdnem eljutunk a 60 percig, ami már az orvos szakértőnek is68… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: De nem jutottunk el Szlobodnik úr! 1 óra 10 perccel azonosság van az Önök vallomása, meg a rendőri feljelentés között és ténykérdés, hogy 1 óra 51 percet tűntettek fel a vérvétel időpontjára. Szlobodnik László vádlott: Azt még egyszer ismétlem, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom! Dr. Boros Csaba bíró: De akkor ugye nem akarja azt mondani, hogy hamisan töltötte ki a doktor úr a… Szlobodnik László vádlott: Gyakorlatilag semmit nem állítottam, tehát szigorúan diplomatikusan… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: Ez egy közokirat! Szlobodnik László vádlott: Tehát sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de hogy jelentősen több idő telt el, mint 30 perc az biztos. Dr. Boros Csaba bíró: 40 percnél tartunk már69. Szlobodnik László vádlott: 40 perc? Dr. Boros Csaba bíró: 40 perc volt mire Önök intézkedés alá vonták Szlobodnik urat meg a Forgács urat és az első vért levette a doktor úr a rendelőben? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem, nem. Dr. Boros Csaba bíró: Ön azt mondja, hogy több volt. 1 óra? Szlobodnik László vádlott: Hát… 68
Objektíven tárja fel a vádlott, hogy már 51 percnél tartanak, amiből ugye már csak 9 perc hiányzik a szakértő által minimálisan meghatározott 60 perchez. „Átfogalmazva” jelenik meg a későbbi hiteles jegyzőkönyvben (hivatkozás 100 oldal 84-es pont). Fontos, releváns tény! 69 A vádlott által megjelölt 1 órakori fogyasztással már 51 perc. És becsült értékek!
75. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: 60 perc? Szlobodnik László vádlott: Idő intervallummal kell számolni, plusz 8 vagy 10 perccel… Dr. Boros Csaba bíró: Csak azért, mert itt viszont nem értem az ellentmondást. Én megértem, hogy mire próbál rámutatni Szlobodnik úr, amit igyekezett kidomborítani, de abban egyező az Önök előadása, hogy 1 óra 10 perckor lehetett a rendőri intézkedés, mondja ezt Ön is meg a Forgács úr is, ez a rendőri feljelentés úgy szól, 1 óra 10 perc70 körül észleltük és ez egyébként a vezetésnek is az időpontja is. Megint csak nem szabad túlmenni a dolgon, hogy ez szerepelt vezetési időpontként, az 1 óra 10 perc, az máskérdés, hogy utána fél perccel vonják Önöket rendőri intézkedés alá. De egyébként azóta le is telhetett az a fél perc, az 1 óra 10 percet, azt mondja az Urbán úr is a 40 perc elég volt ahhoz, hogy levegyék az első vért Öntől. Nem értem az ellentmondást. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Az orvosi rendelőben mindig figyelünk arra, hogy mikor, az első vért, mindig az a lényeg, hogy óra alapján állapítjuk meg, megnézzünk az óránkat és nem arra, hogy volt… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Aláírta. Amúgy van egy 5 perces eltérés ebben is, bíró ismerteti, a tanú előtt a feljelentést, erre vonatkozó részét, doktor Horváth Dezső János Szlobodnik Lászlótól első alkalommal 1 óra 45 perckor, másodjára 2 óra 15 perckor vette le a vért. Ehhez képest a vérvételi jegyzőkönyvben szerepel 1 óra 51 perc, 6 perccel későbbi időpont71, második vérvételnek pedig 2 óra 25 perc, megint csak 6 perccel későbbi időpont. Ennek az eltérésnek mi lehet az ok? Tessék már elmondani? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én azt írtam, amikor kitöltöttem a papírokat… Dr. Boros Csaba bíró: Ön akkor töltötte ki a papírokat. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Megnézem az időpontot… Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Urbán László rendőrjárőr, tanú:… amikor én kitöltöttem a papírokat. Dr. Boros Csaba bíró: Igen ez perc, egyébként ez perc a két eltérés, egyébként a véralkohol meghatározása szempontjából majd az szakkérdés, hogy mennyire releváns, a szakértőtől megkérdezzük. Tanúhoz… még egyetlen lényeges momentum, ami az Önök vallomásában még mindig különbség, a fél percen belüli intézkedés, meg a 10 perc múlva történő intézkedés a megálláshoz képest. Ugye ebben egyetértünk. Szlobodnik László vádlott: Mi 10 percet álltunk.
70
Ez az egy adat, azaz idő egyező a vádlotti és társa, mint tanú valamint a rendőr járőrök vallomásában. A „vezetés” már eleve valótlanul van megfogalmazva a rendőri büntetőfeljelentésben, hiszen ott az autót „látták(?)” a rendőrjárőrök, ami már itt megdőlt. 71 A bíró megállapítja, konstatálja, hogy a vérvételi időpontok későbbiek viszont a rendőri büntetőfeljelentésben szereplőkkel. FONTOS, releváns tény az időpontoknál, melyet „zsugorítani” igyekeztek a rendőri büntetőfeljelentésben.
76. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Így van! Azért mondom ez az egyetlen vonás, ahol e kérdésben a szembesítés nem vezetett eredményre, más egyéb a tanú vallomásával kapcsolatban… először is még foglaljon helyet, ügyésznőnek adom meg a kérdezés lehetőséget… Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Nincsen. Dr. Boros Csaba bíró: Ügyvéd úr! Tetszik-e akarni kérdezni a tanútól? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Hát több kérdésre már válaszoltak. Dr. Boros Csaba bíró: Akkor csak olyat, amire még nem érkezett válasz! Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Jó. Megemlítette, hogy amikor ellenőrzés alá vonta a gépkocsit és vele szemben ment, akkor valami bizonytalanság volt, ha esetleg ezt tudná mondani, hogy ez már utalhatott akkor valami… Dr. Boros Csaba bíró: Igen a tanú a vallomásában bizonytalan közlekedésről beszélt. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Az előttem haladó járműről van szó, nem amikor jött velem szembe. Tehát amikor haladt előttem, ment… Dr. Boros Csaba bíró: Mikor már utána fordultak, akkor látta a bizonytalanságot? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Úgy mondanám… Dr. Boros Csaba bíró: Tessék, már nekem elmondani, hogy miért nincs benne a feljelentésben? Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Boros Csaba bíró: A bizonytalan közlekedés! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én úgy emlékszek, hogy a, amikor a kapitányságon kihallgatásra került ott benne van. Dr. Boros Csaba bíró: A kapitányságon a kihallgatáson igen, de a feljelentésben miért nincs benne? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mert elfelejtettem. Bíró úr! Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Olyankor nem minden szerepel benne. Dr. Boros Csaba bíró: Világos. Akkor erre ez a válasz! Akkor ügyvéd úr kíván-e még kérdezni? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Elnézést, akkor ezek szerint nem az ittassággal kapcsolatos bizonytalanságról, hanem bekanyarodás bizonytalanságáról, de volna egy olyan, hogy mit vagy mire gondolhatott Ön? 77. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Urbán László rendőrjárőr, tanú: (hosszas gondolkodás) Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Mert gondolt, feltételezem. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Mire gondolhattam ügyvéd úr? Egy amit láttam és eszembe jutott, hogy bizonytalanul… Dr. Boros Csaba bíró: Jó Ügyvéd úr. Akkor most a tanú elé tárom az erre vonatkozó vallomás részt, elé tárva a nyomozati anyagok 47-es lapszám alatti vallomását (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé), 2010. augusztus 18. napjáról, a háromszöggel megjelölt rész, a kanyarodás előtt a gépjármű mozgása bizonytalan volt, mert kirakta jobbra korábban az irányjelzőt, még a rendőrség előtt, mégsem kanyarodott be akkor, csak már később egy utcával arrébb a Profinál, olybá tűnt, mintha nem tudná merre akar menni. Tanú, fenntartom az elém tárt vallomásrészt. Ez volt egész korrektül augusztus 18-án a nyilatkozata. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Igen, pont ezt a következtetést vontam volna le. Na a másik amit még szeretnék megemlíteni, hogy miért nem vonta ellenőrzés alá úgy a személygépkocsit, mint ahogy a személyeket ellenőrzés alá vonta? Volt valami külön oka rá? Vagy pedig elmulasztotta, elfelejtette? Azért egy ellenőrzéskor… Dr. Boros Csaba bíró: Ügyvéd úr bocsánat, de ezt én is megkérdeztem! A tanú azt mondta, hogy fel sem merült a helyzetben, hogy ott lett volna alkoholfogyasztás. Ha tetszett figyelni, ez tény. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Nem, nem erre próbáltam, most ha valaki áll egy parkolóban az gyanús helyzet. Én a csomagtartót is… (félbeszakítva) Dr. Boros Csaba bíró: Bocsánat! A tanú vallomása szerint, tessék leválasztani a védencének a vallomása meg a tanú vallomását. Tanú vallomása szerint egy olyan kocsi után fordulnak, ami szembe távolsági fényszóróval közlekedik, ezért mondja a tanú a kollégájának, fordulj utána, igazoltatás alá fogom vonni. Fél percen belül, miután szem elöl, tévesztik az autót, megállnak mögötte, máris megkezdik az intézkedést. Ez a tanú vallomása, tehát ehhez képest tessék kérdést feltenni! Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Hát igen bíró úr, de rendőrről van szó!72 Dr. Boros Csaba bíró: De mért kellett volna autó átvizsgálás? Benne van a rendőri törvényben, hogy minden igazoltatásnál át kell vizsgálni a járművet? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Nem, de hát az sincs benne, hogy természetesen alkoholszondának alá kell őt vetni. Dr. Boros Csaba bíró: De a tanú elmondta, hogy érezte rajta, hogy látható volt az ittasság jele. Nyilván megszondáztatja a járművezetőt! Azért kérdezem, hogy tessék olyan válaszokat kérdezni, ami más a Szlobodnik vallomásától.
72
Fontos mérlegelési tény, mely „törlésre” került a későbbi hiteles jegyzőkönyvből, ill. az ügyvéd maga is rendőr alezredes volt, tehát ismeri a problémát!
78. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Természetesen külön választom, azért próbáltam rákérdezni, hogy volt-e valami oka, hogy nem nézte meg a… Dr. Boros Csaba bíró: Azt mondtuk, hogy fel sem merült! Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Fel sem merült. Dr. Boros Csaba bíró: Már én megkérdeztem korábban ezeket a dolgokat. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Hát akkor más kérdésem nincs, köszönöm bíró úr! Dr. Boros Csaba bíró: Forgács úr, legyen szíves Ön is felállni! Az Ön vallomása teljesen egybevág a Szlobodnik úr vallomásával 10 perc tekintetében, Önök 10 percig állnak a parkolóban… Forgács Zoltán tanú: Megvolt a 10. Dr. Boros Csaba bíró:… fogyasztanak alkoholt, és 10 perc elteltével történik a rendőri intézkedés. Így van? Forgács Zoltán tanú: Hát jó pár percet így van! Dr. Boros Csaba bíró: Jó pár perc, végére jó pár perc. Szóval nem mondott 10 percet. Fenntartom a vallomásomat (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) jó pár perc telt el attól kezdve, hogy megálltunk a parkolóban és megkezdődött a rendőri intézkedés és ezalatt az időtartam alatt fogyasztott Szlobodnik László alkoholt. Pálinkát és sört. Forgács Zoltán tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Igaz ez Urbán úr? Megtörténhetett ez fizikailag? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Nem73. Dr. Boros Csaba bíró: Mert fél percen belül Önök megkezdték az intézkedést. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Attól kezdve, hogy megkezdték az intézkedést. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Mi fél percen belül megkezdtük az intézkedést (diktálja a jegyzőkönyvvezető felé) attól kezdve, hogy szem elől tévesztettük, tehát mikor bekanyarodtak a Profinál a Petőfi útról a mellékutcába. Megállapítom, hogy a tanúk között a szembesítés szintén nem vezetett eredményre. Üljön le kérem! Szlobodnik úr! Ha van észrevétele azt most még megteheti a tanúvallomásra! 73
FONTOS, releváns tény! Mi alapján állítja biztosan a rendőr, hogy „nem” miután elismerte, hogy a szembejövő autó egyetlen egy paraméterét sem látta, azaz nem állíthatja biztosan, hogy a parkolóban a vádlott autója volt az? Kétséges minden állítás a vádlottal szemben, ill. az indok már kifejtésre került (hivatkozás 55 oldal 46-os pont).
79. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Szlobodnik László vádlott: (rövid gondolkodás után) Csak a büntetőfeljelentés ellentmondásait szerettem volna kiemelni74. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Ezt akkor én is visszakérdezek Urbán úrtól. Önök, amikor elkészítenek egy feljelentést, a feljelentésbe az eset lényeges körülményeit írják le vagy Ön különválasztotta, hogy először volt az észlelés, láttam a színt, rendszámot, stb., vagy már az ottani észlelését írta le, mikor a kocsit intézkedés alá vonták? Mert erre kíváncsi Szlobodnik úr! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Én már, már a későbbiekben kiderült75… Egyet tudok, már az ottani intézkedés. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát amikor intézkedés alá vonták a járművet, a benne tartózkodókat, a színt, a rendszámot akkor állapította meg? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen, igen, akkor! Egyet tudok… Dr. Boros Csaba bíró: Ezt rögzítjük (a jegyzőkönyvvezető felé). Urbán László rendőrjárőr, tanú: …amikor jött velem szembe, azt az autót találtam meg, amit… Dr. Boros Csaba bíró: Ami távolsági fényszóróval közlekedett, azt vonta intézkedés alá. Urbán László rendőrjárőr, tanú: …lehet több olyan, ami alapján felismertem. Ez biztos. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Kérdésre ez lenne a válasz. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Láttam, hogy jött velem szembe egy autó, később meg egy pár másodperc múlva ott áll egy autó76. Dr. Boros Csaba bíró: De mondta, hogy még követték is az autót! Urbán László rendőrjárőr, tanú: Követtem is az autót, szembe is jött velem, semmi más autó nem volt. Dr. Boros Csaba bíró: Más észrevétel Szlobodnik úr van-e, a vallomásra. Szlobodnik László vádlott: Ezek az ellentmondások lettek volna csak, tehát gyakorlatilag ugye mondom a büntetőfeljelentés szabatosan meghatározza azt a járművet77… (félbeszakítva)
74
A vádlott FONTOS és releváns tényt tárt fel, bizonyított ellenben „átfogalmazva” más értelmezéssel jelenik meg ez a megállapítása is a későbbi hiteles jegyzőkönyvben (hivatkozás 101 oldal 85-ös pont). 75 A később megállapított autó korrekt paramétereit viszont valótlan tényállítási környezetben tüntették fel a rendőrjárőrök a büntetőfeljelentésben. 76 Teljesen más ez a megfogalmazás, mint ahogyan azt a büntetőfeljelentésben megfogalmazták! 77 A vádlott ismételten a büntetőfeljelentés pontatlanságaira, ellentmondásaira reflektál, melyben félbeszakítja a bíró és „törlésre” kerül a későbbi hiteles jegyzőkönyvből! FONTOS, releváns tényállás!
80. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Én azért kérdeztem vissza. Szlobodnik László vádlott: Igen, de szem elől tévesztettem ugye, maga az, hogy szem elől tévesztettem, látott egy járművet, mikor egy járműnek már konkrétan tudom a paramétereit, tehát78… Dr. Boros Csaba bíró: Tehát Ön sem vitatja, Szlobodnik úr, Ön sem vitatja, hogy Önnel szemben 2 jármű közlekedett. Tehát itt sincs ellentmondás79! Szlobodnik László vádlott: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Egyéb észrevétel? Szlobodnik László vádlott: Más nincsen. Dr. Boros Csaba bíró: Tehát már szembesítette Önöket a bíróság, a lényegeset, foglaljon kérem helyet. Tanúhoz további kérdés vallomására, egyéb észrevétel nem érkezett, bíróság a kihallgatását befejezetté nyilvánítja. Igazolás szükséges-e? Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen kellene. Dr. Boros Csaba bíró: 14:30-kor megjelent? Mikor megérkezett. Urbán László rendőrjárőr, tanú: Igen. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Tehát 14 óra 30 perctől 15 óra 55 percig jelen volt a bíróság épületében a tanú. Erről írjunk egy igazolást! Encs, útiköltség papír szóba sem került. Akkor kérem ezt Bárczai Jánosnak továbbítsa, hogy 3 napon belül vagy az oktatási intézmény vagy az elöljárója részéről egy hivatalos igazolást, hogy mért nem tudott ma megjelenni a tárgyaláson. A következő tárgyaláson itt kell lennie. Köszönöm! Igazolást, iratait visszaadom, minden jót kívánok! Minden jót! (Urbán László elhagyja a bírósági termet.) Dr. Boros Csaba bíró: Ügyésznő! A vádhatóság részéről további bizonyítási indítvány vane? Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Tisztelt Városi Bíróság, indítványozom a mai tárgyaláson meg nem jelent Bárczai János tanú kihallgatását a mai tárgyalás elnapolása után, valamint a Miskolci Okmányirodásnak a megkeresését annak megállapítására, hogy a vádlott vezetői engedélyét mikor vonták vissza, milyen határozatban, amennyiben neki ez nem áll rendelkezésére, mert azt mondta, hogy…
78
A vádlott objektíven tárja fel, észrevételezi, hogy milyen ellentmondások mellet került korrekt, szabatos megfogalmazású büntetőfeljelentés kiállítva a rendőrjárőr tanúk részéről. Teljes egészében ez is „törlésre” került a későbbi hiteles jegyzőkönyvből! 79 A bíró védi a vádat és valótlan megállapítást tesz ebben is, hiszen a rendőrjárőr tanú is megemlíti, hogy csak egy járművet láttak közlekedni és nem kettő járművet (hivatkozás 55 oldal 43-as pont)! FONTOS, releváns tény! Ráadásul ott a vádlott jelezte, hogy nem észlelte, hogy járőrautó lett volna az egyik, tehát az meg nem is bizonyít semmit sem!
81. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Hivatalból megkeresi a bíróság mindenféleképpen. Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: Más bizonyítási indítvány nincs. Dr. Boros Csaba bíró: Ügyvéd úr! A védelem részéről bizonyítási indítvány. A szakértő kihallgatását. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Tisztelt Bíróság természetesen a Bárczai János kihallgatását mondhatnám… Dr. Boros Csaba bíró: Igen? Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Az orvos szakértő kihallgatásán kívül szeretném megemlíteni, hogy itt a védencem gyógyszerfogyasztásával kapcsolatosan nem ártana valamilyen szakértőtől megtudni, hogy milyen hatásai vannak ezeknek a gyógyszereknek, azoknak a gyógyszereknek, amiket felsorolt. Tehát én indítványozom, hogy… nem tudom milyen szakértő, mondom orvos szakértő vagy Zsolcai szükséges-e. Dr. Boros Csaba bíró: Első körben a Hornyák úrral megpróbálkozom, mert neki orvosi végzettsége van, adott esetben azt követően még ellehet gondolkozni másfajta szakértő kirendelésén. Jó. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Más indítványom nincs. Dr. Boros Csaba bíró: Jó. Szlobodnik úr Önnek amennyiben… Szlobodnik László vádlott: Annyi megjegyzésem lenne, az ügyésszel szemben, hogy okmányirodai megkeresést szorgalmazta, hogy bármelyik időpont… Dr. Boros Csaba bíró: A megkeresés… Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: A megkeresést… Dr. Boros Csaba bíró: A leadás tényét… Dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész: A határozat… Dr. Boros Csaba bíró: A határozatra kíváncsi ügyésznő. Szlobodnik László vádlott: Nekem úgy tűnik ez augusztus hóban volt. Dr. Boros Csaba bíró: Mindegy, mert a bíróság megkeresi. Jó. Nincs akkor egyéb bizonyítási indítvány. A Városi Bíróság a mai tárgyalást elnapolja, legközelebbi szabad nap a június… Ügyvéd úrnak június 15-e megfelelő-e? Szerdai nap. Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: Nekem úgy néz ki jó. Dr. Boros Csaba bíró: Remélem szakértő úrnak is jó lesz, 13 órára folytatja… Dr. Orosz István Oszkár ügyvéd: 15? 82. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Dr. Boros Csaba bíró: Június 15, 06.15. 13 óra, erről értesítem ügyésznőt, megidézem a Szlobodnik urat is, ügyvéd urat, írásban elöljárója útján rendeli idézni az írásban kimentést követően Bárczai Jánost, míg 13 óra 30 percre rendeli idézni Dr. Hornyák Csaba igazságügyi orvos szakértőt. Forgács úr igazolás szükséges-e, hogy itt volt a mai tárgyaláson? Forgács Zoltán tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Útiköltség térítésre tart-e igényt? Forgács Zoltán tanú: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Igazolást Szlobodnik úr, hogy itt volt? Szlobodnik László vádlott: Nem. Dr. Boros Csaba bíró: Jöjjenek kérem vissza, hogy visszaadjam az iratokat… (Elköszönések, mindenki elhagyja a tárgyalótermet… VÉGE!)
83. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Tárgyalás után kiadott „hiteles jegyzőkönyv” (OCR-es beolvasással, minimális karakter és/vagy szerkesztési eltérést eredményezhetett )
84. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Jegyzőkönyv Készült az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt Szlobodnik László ellen indult büntetőügyben az Encsi Városi Bíróságon Encsen, a 2011. április hó 13. napjának 13,30 órájára kitűzött és a bíróság 3. számú tárgyalótermében tartott tárgyaláson. Jelen vannak: dr. Boros Csaba bíró
Szlobodnik László vádlott
Forgács Zoltán tanú
dr. Kapossi Zsuzsanna ügyész
dr. Orosz István Oszkár meghatalmazott védő
Szlobodnik Lászlóné Hoczáné Frankó Anna hallgatóság
Tóthné Radu Borbála jkv. vezető
Bíró a tárgyalást 13 óra 30 perckor a vád tárgyának megjelölésével megnyitja. Bíró figyelmezteti a megjelenteket a csend és a rend megtartására és a rendzavarás következményeire. Közli a bíró, jegyzőkönyvvezető, ügyész és védő nevét. Bíró megállapítja, hogy megidézettek megjelentek. A tárgyalás megtartásának törvényi akadálya nincs. További tanúk későbbi időpontra - 14,30 órára - kerültek megidézésre. A bíróság a tárgyalást megkezdi. Tanú törvényes figyelmeztetést követően a tárgyalótermet elhagyja. Ügyész ismerteti az Encsi Városi Ügyészség B. 1015/2010/1-1. számú vádiratát. A bíróság a bizonyítási eljárást a vádlott kihallgatásával kezdi meg. Szlobodnik
László
aki Miskolcon született 1973. február hó 11. napján, anyja neve: Kavalecz Zsuzsanna, Hernádbüd, Rákóczi út 37. szám alatti lakos, tart.helye: Miskolc, Pozsonyi út 77. 3/3. szám, magyar anyanyelvű, magyar állampolgár, szig.sz.: 165727 JA vádlott
Bíró kérdésére vádlott:
85. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
2
A vádat megérteltem. Bíró figyelmezteti vádlottat a hallgatás jogára, mely szerint nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetőleg az egyes kérdésekre történő válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, de bármikor dönthet úgy, hogy vallomást tesz, akkor is, ha korábban a vallomástételt megtagadta. Amit mond, illetve amit rendelkezésre bocsát, bizonyítékként felhasználható. Figyelmezteti egyben a tárgyaláson gyakorolható kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogára, hogy a bizonyítási eljárás során a kihallgatottakhoz kérdést intézhet, indítványokat és észrevételeket tehet, kioktatja arra is, hogy ha nem tesz vallomást, a terheltként tett korábbi vallomása felolvasható. Bíró kérdésére vádlott: A hallgatás jogára történt figyelmeztetést megértettem, nem élek a hallgatás jogával, vallomást kívánok tenni. Bíró figyelmezteti vádlottat, hogy vallomásában mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat. Vádlott: a hamis vádra történő kioktatást megértettem. Kérdésre vádlott:
nős, 2 kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, főiskolát végzett, mérnök informatikus rokk. nyugdíjas, 60 %-os rokkant agyinfarktus, veseplasztikai műtét és autóbalesetes volt, 45.000.- forint a nyugdíja vagyonát egy lakás ingatlan '/2-ed tulajdoni illetősége képez 4-5 millió forint értékben, tartozása havi 46-47.000.- forint körüli hiteltörlesztés az ingatlan tekintetében és diákhitel havi 9.000.- forint összegben
Bíró ismerteti vádlott erkölcsi bizonyítványát. Bíró kérdésére vádlott: Jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon folyik egy ügyem rágalmazás vétsége miatt. Az elsőfok azon ügyben is az Encsi Városi Bíróság volt. összességében az a nap, talán 25.-e volt, végül is ott az alaptényállás az volt, hogy éjfél után 01 órára volt megbeszélve a feleségemmel, hogy majd találkozunk. A Forgács Zoltán autójával mentünk. Nem ö vezetett, mert már ö italozott. A Petőfi úti parkolóban álltunk meg, ott kb. 10 percig tartózkodtunk, majd intézkedés alá vont minket a rendőr. Ez alatt az idő alatt fogyasztottunk italt, pálinkát és sört. Amikor intézkedés alá vontak szondát akartak kifújatni velem80. Először nem sikerült, majd kifújtam, de nem tudom, hogy milyen színű volt. Ezután vittek minket a rendőrségre. Forgács barátom kérdezte, hogy mit csinált, mik a jogaink. Átvittek minket az Encsi Rendőrkapitányságra, bevittek minket az irodába, ahol Seres gépet kellett kifújni, de nekem nem sikerült. Forgács úrnak is ki kellett fújni, de nem sikerült. Ezt azért sérelmezem, hogy folyamatában ült ott egy rendőr, aki mondta, hogy vérvétel lesz ebből, ami 15.000.- forint. Ez Zoli barátomat is idegesítette. Kérdezte, hogy miket követett el és mik a jogai. Én ekkor a folyosón álltam, de beláttam. Amikor ezt a kérdést kétszer feltette, hogy ki
80
Hiányzó rész (hivatkozás 6 oldal 4-es pont).
86. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
3
indította el az egész akciót nem tudom, de akkor Forgács Zoltánt a földre tiporták és megbilincselték. A gépet sem nekem, sem Zoltánnak nem sikerült kifújni. Orvosi ügyeletre vittek minket. Várni kellett, majd megjött Horváth doktor, szintén velem kezdve a sort, vérvétel történt félóránként. Miután ez lement mindkettőnknél, utána visszavittek minket a helyszínre a rendőrök, elmentek és kb. 1 perc elteltével megláttam a feleségemet és utána mivel Zoli sérüléseket szenvedett el a térdén és a csuklóján a feleségem a megyei kórházba vitt be minket és orvosi kezelésre került sor, majd Hernádbűdre mentünk. Bíró kérdésére vádlott: ez éjszaka történt, 01 óra volt a megbeszélt időpont. 1-2 perc differencia lehetett. A feleségemmel megbeszéltük, hogy Encsen találkozunk a Petőfi úton a Profi melletti parkolóban hajnali 1 órakor. Forgács úr autójával érkeztünk, mert ö már korábban fogyasztott alkoholt. Forgács úr este érkezett hozzám Hernádbűdre. A kocsi rendszámát nem tudom, az a Forgács úr tulajdona. Mi Hernádbűdről jöttünk. Én vezettem Forgács úr az anyósülésen ült. Bíró kérdésére vádlott: Sört és házpálinkát ittam. 54 fokos házi pálinkát ittam. Nem pohárból, hanem műanyag flakonból ittuk a pálinkát. Ebből háromszor ittam, kb. 1,5 dl házi pálinkát. A sör dobozos volt, közel a fél liter sört megittam, de nem ittam meg az egészet. Én úgy gondolom, hogy olyan 10 percet álltunk a parkolóban. Nem tudom, hogy a rendőrök miért jöttek oda hozzánk a parkolóba. Gibárt felől jöttünk be Encsre, onnan haladtunk a parkoló felé a Fő úton. Kettő gépjárművet láttam elhaladni velünk szemben. Hogy az egyik rendőrautó volt-e vagy nem, nem tudom. Nem láttam olyat, hogy a két jármű közül az egyik is megfordult volna és jött volna utánunk. A Profi parkolója melletti utcában álltunk meg. Lekanyarodtunk a Petőfi úton elhagytuk a Profit, utána pedig jobbra álltam meg egy parkolóban, ott egy négy emeletes társas ház mellett álltam meg a kocsival. Ezután kb. 10 perc eltelte után jöttek oda a rendőrök, a 10 perc alatt ittam meg az alkoholt. Az alkohol a csomagtartóban volt. Elmondom, hogy hétvégén volt László nap és Zoli akkor jött le hozzám, nem is azért pénteken, hanem csütörtökön, mert másnap az árvízkárosultaknak volt szervezve egy élelmiszer és segély csomag kiosztása, amiben én szervező voltam és Zoli is segített nekem. Az alkohol a kocsi csomagtartójában volt. A kocsi Renault személygépkocsi. Én szálltam ki a kocsiból és én vettem ki a csomagtartóból a pálinkát ami fél literes flakonban volt és a dobozos sört is. Forgács úr is ugyanazt itta. A csomagtartóban volt a sört, bor volt még ott és a fél literes flakonban volt a pálinka. Ezt én a rendőröknek is elmondtam. Hétvégi ünnepség apropójából volt a kocsiban az ital. Megálltam a kocsival és az igazoltatás előtt ittam meg az italt. A visszapillantóban láttam, hogy mögöttünk felkapcsolták a megkülönböztető jelzést. Bíró kérdésére vádlott: nem tudom, hogy mi szúrt szemet a rendőröknek, miért jöttek oda. Az ők állításuk szerint azért követték a járművet, mert elhaladt mellettük egy gépkocsi 81 fényszóróval. Úgy volt, hogy ihatunk nyugodtan, mert a feleségem vezetett volna hazafelé, de végül is Miskolcra mentünk. Az én álláspontom az volt, hogy nyugodtan ihattuk az alkoholt, mert már nem vezettünk volna, a feleségem vezetette volna a járművet. 81
Eltérő kifejtés volt más értelmezéssel (hivatkozás 13 oldal 8-as pont).
87. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Mielőtt Encsre indultunk én nem fogyasztottam alkoholt, egy kávét ittam csak meg.
88. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
4
Bíró kérdésére vádlott: elég sok gyógyszert szedek. Agyi infarktusból kifolyólag több gyógyszert szedek, a nevét nem tudom, csak a dobozát, színét ismerem, vérnyomásra is szedek gyógyszert, nem vagyok orvos, de elég sok gyógyszert szedek, öt fajtát. Van amit naponta többször is kell vennem. Ezt elmondtam a rendőrségen is, hogy gyógyszereket szedek. Bíró kérdésére védő: azért nem került szóba a gyógyszer a bizonyítási indítványomban, mert nem elmebeli állapotát szerettem volna tisztázni védencemnek. Ha kóros elmeállapotú lenne mentesülne. Bíró kérdésére vádlott: Nekem annyi észrevételem van a szakértői vizsgálattal kapcsolatban, hogy mint ahogy hamarabb megismertem a szakértői véleményt, józan logikai értelmezéssel nem találtam benne orvosszakrétői munkát, pártot foglalt az orvosszakértő. Nem láttam benne kalkulációt, nem láttam, hogy valamivel alátámasztotta a szakértői véleményt. Le van írva a jegyzőkönyvek tanulmányozása. Nem ezt vártam volna, kértem volna, hogy jegyzőkönyvek alapján szakértsen valamit. Az elsőnél az volt a hivatalos állásfoglalás, hogy konkrét adatok hiányában nem tudnak véleményt alkotni. Amikor levették tőlem a vért, akkor rendben van, hogy nem tudott véleményt adni, mert nem állt rendelkezésre minden adat. A másik szakértő már tudott volna adni. Bíró ismerteti a nyomozati iratok 26-27. lapszámok alatti orvos szakértői leletet és véleményt, 2010. október hó 18. napjáról. Bíró kérdésére vádlott: senki nem is kérdezett az italfogyasztásról. Semmit nem kérdeztek. Sem a helyszínen, sem az orvosnál nem kérdezte senki, hogy mikor, mennyi italt fogyasztottam. Bíró ismerteti a nyomozati iratok 15-16. lapszám alatti vérvételi jegyzőkönyvet és orvos szakértői véleményt alkoholos befolyásoltságról. Bíró felmutatja vádlott részére az ismertetett iratot. Bíró kérdésére vádlott: nem akartam volna kifejteni, de észrevételezem, hogy a két vérvételi jegyzőkönyvet kivettem, ezt nem nyújtottam volna be, meg kellene nézni a két jegyzőkönyvet, mert teljesen más íráskép van a két jegyzőkönyvön. Az én aláírásom stílusát is meg kellene nézni. Szerintem nem az én típusú aláírásom szerepel rajta. Ezt nem szerettem volna kifejteni, de akkor meg kellene nézni a két jegyzőkönyv fejrészét is, mert eltérő az íráskép ott is. Mindkét jegyzőkönyvet az a rendőr írta. A nyomozati iratban szerepel az okirat, az intézkedés nyomtatványát is kiállította a rendőr és össze lehet hasonlítani a fejrésszel. Bíró kérdésére vádlott: nem szerettem volna nagyon belemenni az aláírás kérdésébe. Vádlott: a nyomozati iratok 15. lapszáma alatti vérvételi jegyzőkönyv első oldalán a vérvételre kötelezett aláírásában nem ismerem fel az aláírásomat. Bíró a nyomozati iratok 16. sorszám alatti orvos szakértői véleményt is ismerteti. Bíró ismerteti a 17. lapszám alatti vérvételi jegyzőkönyvet.
89. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
5
Bíró kérdésére vádlott miután megtekinti fenti okiratot: igen ez az én aláírásom. Senki nem kérdezte, hogy mikor mit fogyasztottam, nem is kérdezte ezt tőlem senki, csak arra válaszoltam amit kérdeztek tőlem. Bíró ezt követően folytatólagosan ismerteti a 26-27. lapszám alatti orvos szakértői leletet és véleményt. Vádlott a 60-90 perc nagyon távlatinak tűnik. Az általunk meghatározott időpont 01 óra 10 perc, a rendörök által meghatározott időpont más. Kérdést szerettem volna feltenni a rendőröknek, hogy mennyi idő telt el a valós időpont és a vérvétel között. Bíró kérdésére vádlott: Valóban 01 óra és 01 óra 10 perc között fogyasztottam az alkoholt. Nem tudom megmagyarázni a 60 perc és 90 perc közötti időt, hogy miért mondja a szakértő, hogy én akkor nem ihattam. Bíró ismerteti a bírósági iratok 19. lapszáma alatti védelem által előterjesztett bizonyítási indítványt. Védő: én ezt arra értettem, hogy a szakértő a rendőrök által megadott adatok alapján konkrétan tudta volna, hogy mire hivatkozott védencem. Mint kiderült nem tartalmazta az alkoholfogyasztás időpontját egyetlen jegyzőkönyv sem. Vagy azt kellett volna írni, hogy nem tudom megállapítani és nem kellett volna írni a 60-90 percet, vagy meg kellett volna tagadni a szakvéleményadást. Ezt szeretnénk megkérdőjelezni, ha a mi állításunkat a bíróság előtt nem fogja felülbírálni, értékelni a szakértő, akkor természetesen kérünk egy másik szakvélemény beszerzést, hogy igazoljuk az állításunk valódiságát. Bíró kérdésére vádlott: Nem kérdezték a rendőrök, hogy mikor, mennyi alkoholt fogyasztottam. Ha az ember alkoholt fogyaszt, jól érzi magát, teljesen máskép értékeli, hogy megállt egy rendőrautó és igazoltatja, ösztönösebb volt Forgács Zoltán és kérdezte is, hogy mit követett cl és mik a jogai. Többször feltette ezt a kérdést a helyszínen is és a rendőrségen is, ezért kapott egy bilincset, de választ nem kapott. Nem hang/ott el a részemről, a velem szemben intézkedő rendőrökkel nem közöltem, hogy mikor mennyi alkoholt fogyasztottam, de nem is kérdezték tőlem. Mivel nem kérdezték, nem is nyilatkoztam erre vonatkozóan a vérvétel során sem. A rendőröknek nem mondtam, hogy én ott a helyszínen az álló kocsiban fogyasztottam el az alkoholt. Ügyész kérdésére vádlott: amikor Gibárt felől jöttünk gyér volt a forgalom, két kocsi ment el mellettünk. Villogó fénnyel elhaladó autót észre vettem volna, de ha nem használt megkülönböztető jelzést a rendőr autó, akkor elmehetett mellettem. Az elfogyasztott italok flakonja az utastérben volt. Nem emlékszem, hogy a rendőrök kérdezték-e, hogy ki vezette a járművet. Nem kérdezték, hogy a vezetés előtt fogyasztottam-e alkoholt. Bíró kérdésére vádlott: A parkoló autónál, amikor megállt mellettünk a kocsi, akkor ki sem nyitottam az ajtót, a rendőrök kinyitották és láthatták, hogy milyen állapotban ültünk a kocsiba. Ittas állapotban voltam, teljesen máskép tudom most, tudom, hogy szondát kellett
90. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
6
kifújni, az elszíneződött, Zoli kérdezte, hogy mit csinált, mik a jogai stb., stb, ment a szokásos forgatókönyv. Ha józanul ültem volna a kocsiba, akkor elmondanám, hogy mik hangzottak el akkor, de most már nem tudom. Én 10 perc alatt kerültem ittas állapotba, nem is étkeztem előtte. A felszívódás teljesen más telített gyomornál. Én délután ettem utoljára. Bíró ismerteti a nyomozati iratok 7. lapszám alatti feljelentést. Vádlott: ismerem a jegyzőkönyv tartalmát, ha a két rendőr itt lesz, akkor kifejteném ezzel kapcsolatosan a gondolataimat. Nem emlékszem, hogy az ittasságról szó lett volna. Sötét volt, az autó nem volt kivilágítva. Örültem volna ha megtették volna, hogy benéznek a kocsiba és szóba került volna az alkohol és Zoli megmutatta volna a csomagtartót, beszélgetésbe keveredtünk volna, most nekem is könnyebb lenne. Engem akkor ott nem érdekeltek a rendőrök. Nem olyan szinten érdekeltek, nem érdekelt a rendőri intézkedés. Zoli megkérdezte, hogy mit követett el. Hogy miért nem foglalkoztam vele, most nem fejteném ki. Bíró kérdésére vádlott: Zoli tudja alátámasztani, hogy rossz volt a fényszóró, nem is lehetett úgy közlekedni vele. Megismételném önmagam, a jegyzőkönyv tekintetében a rendőrök jelenlétében szeretném majd kifejteni álláspontomat. Ügyész kérdésére vádlott: szedek gyógyszereket, nem vagyok alkoholista, alkalomszerűen iszok. Nem szoktam elolvasni a tájékoztatót jobb nem is tudni a mellékhatásokat. Jellegzetes írásképem van, csukott szemmel is ugyanúgy írom le a nevemet. Józanon is ittasan is hellyel közel egyforma az aláírásom. Védő kérdésére vádlott: a személygépkocsiban sem ketten voltunk. A kocsiban benne volt a fiam, akit ott is hagytak. A jegyzőkönyvben sem jegyezték meg, hogy ott volt a fiam. Amikor a Seres gépet készítették elő, akkor az egyik rendőr mondta a másiknak, hogy a fiamat ott hagyták a gépkocsiba a hátsó ülésen. A gyereknek nincs vezetői engedélye. A gyerekem 15 éves. Bíró kérdésére vádlott: ha a két járőr itt lesz akkor meg kellene kérdezni, hogy a fiam ott volt-e. Védő: észrevételezem, hogy életszerűtlen, hogyha ittasan észlelné a rendőröket, miért maradtak a gépkocsiba. Szerettem volna tudni, hogy milyen hatású a gyógyszer, mert ha alkoholra súlyosabb a hatása, akkor előfordulhat, hogy a gyógyszerek és az alkohol olyan hatással lépett fel, hogy már befolyásolt állapotot mutathatott. Egyéb kérdés, észrevétel nem hangzik el, bíró a vádlott kihallgatását befejezetté nyilvánítja és kioktatja a tárgyaláson gyakorolható kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogára. Ez követően a bíróság a bizonyítási eljárást a tanú kihallgatásával folytatja. Belép: F o r g á c s Zoltán
adatainak zárt kezelését nem kéri
91. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám Miskolc, 1974. június hó 27. an.: Tarcal Erzsébet Anna, Miskolc, Bársony János utca. 43. VII/2. munkanélküli szig.sz:. 580692 KA érdektelennek, elfogulatlannak vallja magát tanú
Bíró figyelmezteti tanút, hogy köteles a legjobb tudása és lelkiismerete szerint az igazat vallani. A hamis tanúzást a törvény szabadságvesztéssel bünteti. Tanú: A figyelmeztetést megértettem. Szlobodnik úrral régóta ismerjük egymást, szoktunk találkozni, jó ismerősök vagyunk. Renault 25ös típusú személygépkocsim van, ami csapott hátú. A rendszáma CZN-466. Ezt a járművet más is szokta vezetni rajtam kívül. 2010. június hó 24. napján én vezettem a kocsi}, akkor mentem Hernádbűdre. Ott beszélgettünk Szlobodnik úrral, hiszen hozzá mentem. Én fogyasztottam ekkor alkoholt, de csak én. Sört és pálinkát is ittam Hernádbűdön. Ez már este 10 óra után történt. Amikor odamentem akkor nem készültünk sehová, közben adódott, hogy be kell jönni Encsre. Az autót Laci vezette. Laci beszélt meg valamit a feleségével és ezért jöttünk Encsre. Bíró kérdésére tanú: Én nem láttam, hogy Laci alkoholt fogyasztott volna az este folyamán. Régen volt már, de beszélgettünk, mert másnap volt egy ilyen segély osztás és arról beszélgettünk. Az ingatlanban én csak Lacival beszélgettem, nem tudom, hogy az ingatlanban volt-e valaki más is. Éjfél elmúlt már amikor az autóba ültünk és Encsre jöttünk. Én már ittam, ezért Laci vezetett, hiszen tudomásom szerint ő nem fogyasztott alkoholt. A kocsiba ketten ültünk az biztos, erre emlékszem, ketten mentünk. Harmadik személyre nem emlékszem. Ha lett volna harmadik személy a kocsiba, akkor biztosan észleltem volna, hogy a kocsiba volt. Én a kocsiba a jobb oldalt elöl ültem az ún. anyós ülésen. Ismerem Szlobodnik úr fiát, Márknak hívják. Ő olyan 15-16 éves. Nem tudom, elképzelhető, hogy ő a kocsiban ült. Nem emlékszem, hiszen én iszogattam, beszélgettem Lacival, nem figyeltem. Sört és pálinkát ittam, egy liter sört megittam, meg valamennyi pálinkát is. Este vegyesen fogyasztottam a sört és a pálinkát. Én éreztem az alkohol hatását, de Szlobodnik úr józan volt. Én azért adtam át a kormányt Lacinak, mert ő nem fogyasztott italt, nem láttam, hogy italozott volna. Bíró tanú elé tárja a nyomozati iratok 34. lapszám alatti vallomásának csillaggal megjelölt részét. Tanú: azért adtam át a kormányt, mert ő nem ivott.
92. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
8
Bíró folytatja a elétárást a két csillaggal megjelölt résszel. Tanú: fenntartom, hogy hajnali 01 óra körül értünk Encsre. Nem foglalkoztam vele, hogy minek, csak Laci mondta, hogy Encsre kell jönni. Talán ennyit mondott még, hogy a feleségét kell hazavinni. Nem emlékszem, hogy a fia ott lett volna velünk. Nekem volt egy söröm, ami már ki lett bontva Hernádbüdön és útközben is iszogattam. Bejöttünk, akkor megálltunk a parkolóban, a Profi melletti parkolóban álltunk meg. Olyan jó pár percet vártunk, és iszogattam tovább a sörömet, pálinkát is ittam. A kocsiban a literes sörből ittam, abból még kicsi maradt az alján és még töményét is ittam, egy jó húzást. A tömény ital műanyag palackban volt. 0,5 literes palackban volt az 54 fokos pálinka. A csomagtartó is tele volt alkohollal, lehet, hogy onnan lett kihozva a pálinka is. Én végig ültem a kocsiba, Szlobodnik úr szállhatott ki a kocsiból. Ő is fogyasztott alkoholt a parkolóba. Mivel el volt maradva, próbálta bepótolni. Rendesen iszogatott a pálinkából és sört is ivott hozzá. A feleségével kellett volna találkozni a parkolóban. A feleség nem jött oda, amíg mi ott iszogattunk, a rendőrök jöttek oda. Én korábban nem láttam a rendőrautót. Az autó műszaki berendezései valószínűleg jól működtek. Nem én vezettem, fogalmam sincs, hogy Szlobodnik László távolsági fényszóróval közlekedett-e Encsen. Fényszórót nem kellett használni ahhoz, hogy lássunk, jó volt a világítás a kocsin. Mi jó pár percig voltunk a parkolóba, amikor odajöttek a rendőrök. Kb. 10 percet voltunk már a parkolóban. A rendőrök biztosan 01 óra után jöttek oda. Bíró folytatja a 34. lapszám alatti vallomásának háromszöggel megjelölt részét, 2010. augusztus hó 3. napjáról. Tanú: fenntartom, kb. akkor jöttek oda. Odajöttek hozzánk, az egyik rendőr az egyik oldalról a másik a másik oldalról. Én tulajdonképpen annyit mondtam, hogy mit követtem el, itt iszogatunk a kocsiba, mit követtem el. Én nem emlékszem, hogy a rendőrök villogót használtak-e. A rendőrök annyit akartak tulajdonképpen, hogy menjünk be a kapitányságra. Azt nem közölték, hogy miért. Nem kérdezték, hogy ki vezette az autót. Bíró folytatja az elétárást a négyzettel megjelölt résszel. Tanú: persze, de nem akkor amikor álltunk. Szlobodnik mondta, hogy ő vezette a kocsit, ezután vittek el minket. Nem figyeltem, hogy a kocsiban ott lett volna a Szlobodnik úr fia. Fogalmam sincs, hogy ott volt-e a fia Lacinak. Nem emlékszem. Én úgy emlékszem, hogy ketten voltunk a kocsiba.
93. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
9
Vádlott: igen ott volt a kocsiban a fiam, ott ült a hátsó ülésen. Zoli egy kicsit másabb állapotban volt akkor. Ő eleve ittas volt. Tanú: akkor lehet, hogy ott volt. Biztos, hogy nem beszélt. Most már így rémlik, hogy ott lehetett, de nem beszéltünk. Bíró megállapítja, hogy a szembesítés a fentiek szerint eredményre vezetett. Bíró ismerteti a nyomozati iratok 12. és 14. lapszám alatti orvosszakértői véleményeket alkoholos befolyásoltságról. Tanú: Gondolom én nagyobb vagyok, ezért volt enyhébb az alkoholszintem. Most már így biztos, hogy ott volt a gyerek a kocsiba. Ügyész kérdésére tanú: mindkettőnknek ki kellett szállni a kocsiból. Valóban ott volt a fia, mert ketten kiszálltunk és a fiú a kocsiba maradt. Kérdezték, hogy fogyasztottunk-e alkoholt. Mondtam, hogy ittam. Szlobodnik Laci nem tudom, hogy mit mondott. Őt már hamarabb elvitték. Én kérdeztem, hogy mit akarnak velem, de mondták, hogy menjek, menjek. Nem hallottam, hogy Szlobodnik úrral mit beszélt a másik rendőr. Védő kérdésére tanú: az intézkedés során a rendőrök nem vizsgálták át a gépkocsit, sem az utasteret, sem a csomagtartót. Van egy számlám, mert én Miskolcon vásároltam az italokat a Tescóban. A számla azt hiszem itt is van nálam. Bíró kérdésére tanú: nem szoktam a számlákat magamnál hordani, de most itt van a táskámba. Egy-két dolog nálam marad, így a számla is. Védő kérdésére tanú: a rendőrhatóság nem kérdezte, hogy tudom-e igazolni, hogy honnan van az ital. Védő megállapítja a számláról, hogy 2010. június hó 24. napján vásárolta a tanú a nagyobb mennyiségű italt. Bíró kérdésére tanú: a rendőrök nem kérdezték, hogy a gépkocsiban van-e szeszesital. Én nem mondtam, hogy itt ittunk a kocsiba, meg, hogy mert italok vannak a gépkocsiba. Én kérdeztem, hogy mit követtem el, de erre egy szót sem mondtak a rendőrök, nem is lehetett velük beszélni. Kérdeztem, hogy mit csináltam, mik a jogaim. Vádlott: igaz, hogy extrém a számla megléte. A miskolci szembesítés során a rendőr azt mondta, hogy nem látott a kocsiban alkoholt, de bele sem nézett sem az utastérbe, sem a csomagtérbe. Tanú: a csomagtérbe volt a nagyobb mennyiség, de az utastérben is volt, amit ittunk. Nem is nagyon nézegették a rendőrök, őket inkább mi érdekeltük. Egyéb kérdés, észrevétel nem hangzik el. Tanú helyet foglal a tárgyalóteremben.
94. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
10
Tárgyalás félbeszakítva 15 órakor. Tárgyalás folytatva 15 óra 5 perckor. Jelen vannak akik a tárgyalás félbeszakításakor jelen voltak. Bíró kérdésérc vádlott: 1989. év óta rendelkezem „B" járműkategóriás vezetői engedéllyel. A jogosítványom igaz, hogy nem volt nálam, mert az a másik kabátomban maradt. Az igazolványom sem volt nálam, bemondás alapján rögzítették az adataimat. A vezetői engedélyemet bevonták, le is adtam 2010. júliusban Miskolcon. Bíró ismerteti a nyomozati iratok 6. lapszám alatti kérelmet vezetői engedély bevonására. Bíró beszólítja a 14,30 órára megidézett tanúkat. Belép Urbán László rendőr tanú. Urbán László tanú előadja, hogy kollégája, Bárczai János azért nem tudott megjelenni a tárgyaláson mert a mai napon déltől büntetőjogból vizsgázik a Rendőrtiszti Főiskolán Budapesten. Szolgálati elfoglaltság, hogy igazolást kap-e a főiskolán nem tudja közölni Ezt követően a bíróság a bizonyítási eljárást Urbán László tanú kihallgatásával folytatja. U r b á n László
adatainak zárt kezelését nem kéri Szikszó, 1970. március hó 8. an.: Nagy Etelka, Encs, Május 1. út 91. szám rendőrjárőr szig.sz.: 612857 KA érdektelennek, elfogulatlannak vallja magát tanú
Bíró figyelmezteti tanút, hogy köteles a legjobb tudása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, valamint hogy a hamis tanúzást a törvény szabadságvesztéssel bünteti. Tanú: A figyelmeztetést megértettem. Szlobodnik urat - tanú hátrafordul és a vádlottra néz - felismerem, igen ismerem. Azóta ismerem, hogy vele szemben intézkedtem ittas járművezetés vétségében. Bíró kérdésére tanú: Úgy emlékszem, hogy több, mint egy éve volt. Hajnalban 01 óra után volt az intézkedés. A dátumra nem emlékszem. Bíró közli tanúval, hogy az intézkedés a feljelentésijegyzőkönyv szerint, 2010. június hó 25. napján hajnali időpontban történt. Bíró kérdésére tanú: kollégámmal, Bárczai úrral voltam, ő vezetett én ültem mellette. Mi Abaújdevecser irányából közlekedtünk és szembe jött Gibárt irányából egy autó. Messziről láttam, hogy országúti fényszóróval jött a jármű. Mondtam a kollégámnak, hogy megállítom
95. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
11
és ellenőrzés alá vonom. Elhaladt mellettünk a jármű. A kollégám utána fordult, de már volt közöttünk kb. 200 méter távolság. Bíró kérdésérc tanú: pontosan nem emlékszem, hogy a lámpás kereszteződés után, közelebb-e a vasúti átjáróhoz, vagy távolabb, de kb. a közjegyző iroda környékén találkoztunk és haladt el mellettünk a jármű. Ekkor fordultunk utána. Kb. 150-200 méter volt közöttünk. Megkülönböztető jelzést használtunk, ez jól látható volt. Szirénát nem kapcsolatunk fel, csak a villogót. Amikor megfordultunk utána kb. 60-80 méter után, a lámpás kereszteződés előtt már ment a fény, a villogó. Mentünk az autó után, más autó nem is volt az úton. Feltűnt nekem, hogy az autó bizonytalanul haladt, mintha le akarna kanyarodni, de nem kanyarodott le a kereszteződésben sem, a kapitányság előtt sem, majd a Profinál kanyarodott le jobbra. Mentünk utána, bekanyarodtunk. Egy kicsit szem elől tévesztettük. Semmi más jármű nem volt, benéztünk az utcára jobbra, ahol a bérházsorok kezdődnek, és megláttam a kocsit, hogy a parkolóban nem is parkolt le rendesen, hanem hirtelen keresztben állt az úton. Az autó színére nem emlékszem, de akkor felismertem tisztán az autót. Kiszálltunk a járőr autóból, odamentünk, akkor mindketten ültek a kocsiba. Hátul egy fiatalkorú, talán a fia ült az autóba Szlobodnik úrnak. Hátul ült egy fiatal személy, úgy gondoltam, hogy a fia lehetett. Akkor nekem úgy tűnt, mert amikor állítottuk elő, akkor mondta, hogy most itt fog maradni a fiam, fázik. Ebből gondoltam, hogy az ő fia. Amikor odaértem, akkor a vezető ülésnél Szlobodnik úr ült, én mentem oda, Bárczai úr mellettem állt, ö engem biztosított. Ellenőrzés alá vontam, közöltem vele, hogy járműellenőrzés történik, mutassa az okmányokat. Mondta, hogy nincs nála. Mondta, hogy a mellette ülő úri emberé az autó. Mondtam, hogy jó. Mondta, hogy ebből ne csináljak már semmit. Ezt mondta, hogy ne csináljak már ebből ügyet. Továbbiakban elhangzott, hogy mivel szem elől tévesztettem a gépjárművet, megkérdeztem, hogy kivezette a járművet, ittak-e alkoholt, de ezt én már láttam rajtuk. Először nem is mondta, de utána elismerte. A vezetés tényét nem ismerte el, vagyis nem válaszolt. Először az alkoholfogyasztást sem mondta, később elismerte. A jobb ülésen ülő személlyel is beszélgettem, de nem emlékszem már, hogy mit. Őt is intézkedés alá vontunk. Kérdeztük, hogy ki vezette a járművet, de nem szóltak. Mindkét személyen lehetett látni, szemmel láthatóan, hogy ittasak voltak. Nem emlékszem, hogy a kocsi ajtaját ki nyitotta ki, nem emlékszem, hogy a kocsi lámpája felkapcsolódott volna. A parkoló ki van világítva, láttam az arcukat. Az utastérbe beláttam, láttam ott a harmadik személyt. Nem hangzott el, hogy mikor fogyasztottak alkoholt. Nem merült fel, hogy ott történt volna az alkoholfogyasztás. Bíró kérdésére tanú: Nagyon rövid idő telt el azalatt, hogy elvesztettük őket szem elöl és megkezdődött az intézkedés, kb. 15-20 másodperc. Annyi idő, hogy kiszálljon és visszaüljön, annyi idő volt. Szerintem arra viszont nem volt elég idő, hogy ö kiszálljon, alkoholt vegyen ki, visszaszálljon és alkoholt fogyasszon. Ennyi idő biztosan nem telt el, csak pár másodperc. Korábbról nem ismertem sem Szlobodnik urat, sem Forgács urat. Nem néztem meg a kocsi csomagtartóját. Nekem tiszta volt, hogy ők ittasan közlekedtek. Úgymond elismerte, hogy alkoholt fogyasztott, mert kérdésemre, hogy alkoholt fogyasztott-e nem szólt először semmit,
96. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
12
majd elismerte, hogy fogyasztott alkoholt és mondta, hogy nézzük már el, ne csináljunk ebből ügyet. Nekem a helyszínen nem is merült fel, hogy átnézzem a kocsit, mert elismerte, hogy fogyasztott alkoholt. Bíró kérdésére tanú: most emlékszem, hogy volt ott egy harmadik személy, ez a nyomozás soránti kihallgatásom során nem merült fel82. Nem volt olyan kérdés, hogy várjuk meg a gyerek édesanyját. Csak annyit mondott, hogy most itt marad a fiam, nem fog fázni? Előállításra került mindkét személy, a másik urat azért állítottuk elő, mert szokott lenni olyan, hogy helycsere történik. Mindkettőjüket előállítottuk, a Seres lég-alkoholméröt próbáltuk használni, ami nem sikerült. Szondát talán a Forgács úrral szemben próbáltuk alkalmazni, zöldre elszíneződött Bíró tanú elé tárja a nyomozati iratok 48. lapszám alatti vallomásának csillaggal megjelölt részét. Tanú: fenntartom, hogy Szlobodnik úrral szemben alkalmaztunk szondát, akkor még jobban emlékeztem. Bíró folytatja az elétárást a két csillaggal megjelölt résszel. Tanú: igen, fenntartom az elemtárt vallomásomat. Volt közöttünk beszélgetés. Bíró kérdésére tanú: nem merült fel, hogy valamelyikük felségével fognak találkozni. A Seres mérőt nem sikerült kifújni, ezért az orvosi ügyeletre mentünk. A vérvételi jegyzőkönyveket mi állítottuk ki. Az a mi feladatunk. Én felismerem az írásomat. Bíró átadja tanú részére a nyomozati iratok 11, 13, 15, és 17. lapszámok alatti vérvételi jegyzőkönyveket. Tanú: a 1 l-es nem a én írásom, a 13-as sem a én írásom, 15-ös sem az én írásom, nem én töltöttem ki, de a 17-es alszám alattit én töltöttem ki. Bíró kérdésére tanú: Az italfogyasztásra vonatkozó rész nem tudom, hogy miért nem lett kitöltve. Ha kitöltők egy ilyen jegyzőkönyvet, akkor ki szoktam kérdezni, hogy mit és mennyit ivott. Nem emlékszem, hogy Szlobodnik urat is megkérdeztem-e. Nem merült fel olyan, nem hivatkozott arra senki, hogy ők már a parkoló kocsiban ülnek 10 perce és ott fogyasztottak alkoholt. Nem is lehetett, mert pár 10 másodperc lehetett csak az ott töltött idő. Vádlott: nem igaz, a 10 perces várakozás meg volt. Bíró kérdésére vádlott: Nem tudok válaszolni arra, hogy miért állít rólam valótlant a tanú. Bíró megállapítja, hogy a szembesítés nem vezetett eredményre. 82
Más értelmezésben, környezetben hangzott el (hivatkozás 62 oldal 56-os pont).
97. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
13
Vádlott: kérdésem lenne, hogy melyiküknek sikerült a jármű rendszámát leolvasni. Tanú: kollégám vezetett, a rendszámot nem tudom, hogy ki olvasta le. Vádlott: a büntetőfeljelentés szerint a jármű azonosításra került. Tanú: a járművet nem csak rendszám alapján azonosítottuk83. Vádlott: melyikük ismeri a Renault gépkocsi ilyen ritka típusát, és a színe is megállapításra került. A feljelentésben fel van sorolva a rendszám, egy korrekt típus és szín. Tanú: nem tudom, hogy ki állapította ezt meg. Vádlott: a feljelentésben szerepel, hogy normálisan haladtunk. Ez annyit jelent, hogy lakott területen 50 km-es sebességgel lehet haladni, a velünk szemben haladó gépkocsi is ilyen sebességgel halad. A szemben lévő ha állna, akkor 100 km-es sebességgel halad a mozgó jármű, 27,7 métert tesz meg másodpercenként. A kocsi durván 5 méter hosszú. 0,18 másodpercet jelent, annyi idő állt rendelkezésre, hogy a gépkocsit megtekintse. Annyit jelent a feljelentési jegyzőkönyvből, hogy 0,18 másodperc alatt próbálták megállapítani, hogy milyen kocsi, ki vezeti. Kérdés, hogy a gépkocsi rendszámát elölről, vagy hátulról olvasták le. Elölről nem lehet, hiszen a feljelentés szerint távolsági fényszóróval haladt. Hátulról 50-80 méterről történt. Ez a jegyzőkönyvi rész extrém. A másik kérdésemre fogsz tudni válaszolni. A helyszíni intézkedés kb. 8-10 percig tartott szerintem. Tanú: nagyságrendileg 10 perc lehetett. Vádlott: a helyszíni intézkedésnek ez az idő valluma eltelt, beszálltunk a kocsiba, bementünk a rendőrségre, így kb. további 5 perc eltelt. Tanú: megfelel ez is a valóságnak. Vádlott: elsőként én fújtam a Seres gépet, ami nem sikerült. Ez is olyan 6-8 perc. Tanú: a másik személy is elő lett állítva. Elfogadható a 6-8 perc. Vádlott: ennyi volt Forgács Zoltán esetében is. Tanú: igen ennyi volt nála is az idő. Vádlott: Forgács Zoltán esetében volt a bilincselés, ez olyan 3 perc. Tanú: igen ennyi lehet. Vádlott: majd át kellett menni az ügyeletre, én ezt 6-7 percre tettem. Tanú: megfelel a valóságnak. 83
Teljesen más értelmezésben, megfogalmazásban hangzott el (hivatkozás 67 oldal 57-es pont).
98. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Vádlott: az orvos nem volt ott, várni kellett kb. 5 percet, amíg Horváth úr megjelent. Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
14
Tanú: nem emlékszem erre a tényre, hogy várni kellett a doktor úrra. Vádlott: megérkezett az orvos, volt a vérvétel előkészülete. Tanú: elvittünk titeket az orvosi ügyeletre, nem emlékszem az időtartamra, de el lehet vinni bárkit 2 perc alatt is. Vádlott: kimentünk a rendőrségről, beszálltunk a kocsiba, elmentünk az ügyeletre, bementünk az épületbe, ez több, mint 2 perc. Tanú: én 3 percet mondok. Vádlott: szerintem ez több volt, 6-8 perc. Az orvosnak volt előkészülete, én ezt 3-5 percre tettem. Tanú: erre nem emlékszem. Vádlott: a Seres gép bemelegedése kb. 10-15 perc, addig mi a folyosón várakoztunk. Tanú: sok a 15 perc, 10 perc telhetett el. Vádlott: nálam ez 60-70 perc, 30 percbe nem fért bele az egész procedúra. Az okiratomban benne van, hogy 01 óra 01 óra 10 perc a kiindulás, hogy 01 óra 50 körül volt a vénétel, az szerintem nem lehetett. Bíró kérdésére vádlott: valóban alá kellett írni egy nyomtatványt a vérvételről. Tanú: észlelés ideje 01 óra 10 perc. A személyi szabadság korlátozás, a bilincselés nem akkortól van. Észleltem 01 óra 10 perckor, megfordultunk. Amikor ültettem be a rendőrautóba akkor kezdem a személyi szabadságkorlátozást. Amikor beültettem a rendőrautóba akkor korlátoztam a személyi szabadságában. Vádlott: én olyan nyomtatványt írtam alá, hogy rendőri intézkedés kezdete. Ebből kértem egy példányt. Ezt saját kezűleg írtam alá. A rendőri intézkedés kezdete 01 óra 20 perc volt. Bíró kérdésére tanú: sima intézkedésről nem állítunk ki nyomtatványt. Vádlott: nem volt kényszerintézkedés velem szemben. Bíró ismerteti a 8/1.sorszám alatti rendőri jelentést. Vádlott: megint ellentmondásos, az alkoholfogyasztás idő intervallumát 60 percben határozza meg a szakértő, ha van helyszíni intézkedés, ami 10 perc, akkor már ihattam. Nem állítom, hogy hamisan van kiállítva az okirat. De jelentősen több idő telt el, mint 30
99. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
perc84. Bíró kérdésére tanú: mi megnézzük az órát, úgy írjuk az okiratokra az időpontokat. 01 óra 10 perckor észleltük, szerintem az első vérvételig elég volt a 40 perc mindenre.
84
Eltérő, bővebb, másabb tartalommal hangzott el (hivatkozás 75 oldal 68-as pont).
100. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Tárgyalás: 2011. április 13.
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
15
Az orvosi rendelőben figyelünk arra, hogy mikor kerül sor az első vérvételre. Bíró ismerteti tanú előtt a feljelentésnek erre vonatkozó részét. Tanú: amikor én kitöltöttem a papírokat, doktor úr leveszi a vért. Vádlott: mi 10 percet várakoztunk már a parkolóban. Védő kérdésére tanú: Előttem haladó járműről van szó, amikor már utánuk fordultunk, akkor láttam a bizonytalan közlekedést. A feljelentésbe elfelejtettük beleírni ezt. Nem tudom, hogy akkor mire gondoltam, ez maradt eszembe, hogy bizonytalan volt. Bíró tanú elé tárja a nyomozati iratok 47. lapszáma alatti vallomásának háromszöggel megjelölt részét, 2010. augusztus hó 18. napjáról. Tanú: fenntartom a nyilatkozatomat. Bíró kérdésére Forgács tanú: fenntartom a vallomásomat, jó pár perc telt el, hogy megálltunk a parkolóban és kezdődött a rendőri intézkedés. Ez alatt az idő alatt fogyasztott alkoholt Szlobodnik úr. Tanú: nem lehetséges így, mi fél percen belül megkezdtük az intézkedést, miután ő megálltak a parkolóban. Bíró megállapítja, hogy a szembesítés nem vezetett eredményre. Vádlott: büntetőfeljelentés ellentmondásait szerettem volna kiemelni, egyéb észrevételem mincs. Bíró kérdésére tanú: A feljelentésbe az intézkedés során megállapítottakat írtam. Követtem is az autót, semmi más autó nem volt a környéken. Nyilván a rendszámot, szint, típust már az igazoltatáskor rögzítettük. Vádlott: a büntetőfeljelentés szabatosan megállapítja a tényeket85. Egyéb kérdés, észrevétel nem hangzik el. Tudomásul véve. Tanút a bíróság elbocsátja, aki útiköltségtérítést, igazolást nem kér. Tanú a tárgyalótermet elhagyja. További bizonyítás tárgyában feltett kérdésre Ügyész Bárczai János meg nem jelent tanú kihallgatását indítványozom, valamint a Miskolci Okmányiroda megkeresését annak közlésére, hogy mikor vonták vissza vádlott járművezetői engedélyét.
85
Eltérő, más értelmezésben hangzott el (hivatkozás 80 oldal 74-es pont).
101. oldal
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010
Encsi Városi Bíróság 2.B.360/2010/20. szám
Tárgyalás: 2011. április 13.
16
Védő Bárczai János kihallgatását fontosnak tartom. Szakértő kihallgatásán kívül megemlítem, hogy vádlott gyógyszerfogyasztásával kapcsolatban indítványozom orvosszakértő, vagy gyógyszerész megkeresését. Vádlott: a nyomozati iratban benne van az okirat. Nekem azt hiszem adtak róla igazolást, hogy a vezetői engedélyemet mikor adtam le.
V é g z é s 20/I. A bíróság a mai tárgyalást elnapolja. Új határnapot 2011. június hó 15. napjának 13 órájára tűz, melytől ügyészt értesíti, védőt szóban megidézi. Szóban megidézi vádlottat és Forgács tanút a meg nem jelenés törvényi következményeire történt kioktatással. A bizonyítási indítványoknak helyt ad. írásban elöljárója útján a kimentést követően idézni rendeli Bárczai János rendőrt.. Továbbá 13,30 percre rendeli idézni dr. Hornyák Csaba igazságügyi szakértőt. Külön végzés szerint megkeresni rendeli a Miskolci Okmányirodát. Jegyzőkönyv lezárva 16 óra 05 perckor azzal, hogy a tárgyalás megtartásával költség nem merült fel.
dr. Boros Csaba s.k. bíró
Tóthné Radu Borbála s.k. jkv. vezető
102. oldal