2010. november december COMITATUS. Tartalomjegyzék

2010. november–december

COMITATUS

Tartalomjegyzék

Esszé Kőszegi Lajos: Aranyvirág a vörösiszapban............................................................ 3 Pest megye Együtt, mégis külön – Interjú Szűcs Lajos megyei közgyűlési elnökkel................ 8 Pest megye és az önkormányzat feladatai.............................................................. 10 Közösség, tradíció és kreativitás............................................................................ 23 A múlt öröksége a jelen értékteremtésében........................................................... 28 Vita Mandel Miklós: Gondolatok a rendszerváltó gazdaságpolitika kialakulásáról Magyarországon..................................................................................................... 39 Recenziók Ketten egy kötetről ................................................................................................ 58 Pap Norbert: Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában................ 58 „Botránykönyv”vagy érdekes olvasmány?............................................................ 60 Agg Zoltán: Magyarország dél-európai kapcsolatainak politikai-és gazdaságföldrajzi értékelése.................................................................................. 60 A. Z.: Húsz évesek az önkormányzatok................................................................. 63 Filep Bálint: Vargáné Bosnyák Ildikó: A közösségi támogatások szerepe az egyenlőtlenségek csökkentésében..................................................................... 65 Kovács Viktória Bernadett: A Közel-Kelet mélykonfliktusa................................. 67 Műhely Agg Zoltán: Néhány gondolat a Közép-Dunántúl helyi közigazgatásának fejlődési tendenciáiról............................................................................................ 71 Abonyiné Palotás Jolán – Novákné Sztefopulosz Vasziliki: Az 1950-es években létrehozott Fejér megyei községek infrastrukturális fejlődésének összehasonlító vizsgálata....................................................................................... 94 Megyei elnökök Bányai Gábor: Folytatjuk a megkezdett munkát................................................. 101 Vargha Tamás: Közös szándék és együttműködés............................................... 103 „A fejlődés útját jártuk és közös sikereinket folytatni szeretnénk” Interjú dr. Szakács Imrével, a megyei közgyűlés elnökével................................ 106 Marik Sándor: Új kezdeményezések a keleti határ mentén – Interjú Seszták Oszkárral, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés újraválasztott elnökével..... 110 Kovács Sándor: (SZ. ZS.) Erősíteni kell a megye súlyát!................................... 114 WJ: Takarékos évek elé néz Tolna megye – Interjú dr. Puskás Imrével, a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnökével.................................. 117 Kovács Ferenc: Vas megye négy éve................................................................... 120

1

Ê

COMITATUS


Tartalomjegyzék

Kitekintés Pap Tibor – Kiss Gergely: Kisebbségi szereplehetőségek a 2000. október 6. utáni Szerbiában..................................................................... 124 Sztoján Viktor: A Vajdaságban élő magyar kisebbség helyzete és az autonómia kérdésköre I................................................................. 137 Glossza az: A képviselő köpönyege.................................................................................. 160 Címlapunkon a Pest megyei megyeháza A fotókat a megyei önkormányzati hivatalok bocsátották rendelkezésünkre.

Felhívás Tisztelt Olvasó! Köszönjük, hogy adója 1 %-ának felajánlásával segíti a COMITATUS c. folyóirat megjelenését. COMITATUS Társadalomkutató Egyesület Adószáma: 19263913-2-19 COMITATUS Alapítvány Adószáma: 19264079-1-19

E számunk szerzői: Abonyiné Palotás Jolán CSc egyetemi docens, Dunaújvárosi Főiskola, Agg Zoltán PhD, egyetemi oktató, Pannon Egyetem, Veszprém, Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke, Kecskemét, Filep Bálint PhD, egyetemi oktató, Széchenyi István Egyetem, Győr, Kovács Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés Elnöke, Szombathely, Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Elnöke, Szolnok, Kovács Viktória Bernadett egyetemi hallgató, Pannon Egyetem, Veszprém, Kőszegi Lajos középiskolai tanár, Veszprém, Mandel Miklós prof. emeritus CSc Corvinus Egyetem, Budapest, Novákné Sztefopulosz Vasziliki egyetemi hallgató, Dunaújvárosi Főiskola, Puskás Imre a Tolna Megyei Közgyűlés Elnöke, Szekszárd, Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke, Nyíregyháza, Szakács Imre a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Elnöke, Győr, Szilágyi István DSc egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Sztoján Viktor nemzetközi kapcsolatok szakértő, Budapest, Szűcs Lajos a Pest Megyei Közgyűlés és a MÖOSZ Elnöke, Budapest, Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés Elnöke, Székesfehérvár

2

COMITATUS


Esszé

Aranyvirág a vörösiszapban Nehéz a szívem. Tehetetlenül bámulom szülővárosomat a vérszínű sárözönben. Lányomat féltettem-féltem valami nagy természeti katasztrófától, a tengerről rázúduló vízözöntől, amit megerősítettek esős álmai a forró Costa del Solon. Azonban nem ott, hanem itthon tört ránk vörösiszap-cunami. A maró lúgban megfulladt kilenc kolontári ember, köztük egy kislány, akinek Angyalka volt a neve. Devecsert, a Szent Kárpát-medence kicsiny városkáját és környékét letarolta az ipari szenny, az emberi elme maró mérge. A gyönyörű kastélyparkot vörösiszap, mindenféle törmelék (autóroncsok, épületdarabok, kerítéstöredékek, törött fák), elhullott állatok tetemei borítják. A parkig, öt kilométerre a szomszéd falutól, egy ember tetemét sodorta ide a véres áradat. Több száz embert mart szét a lúg, sokan válságos állapotban a kórházakban fekszenek, s van akit a bőrátültetés sem ment meg. A megsérült 293 ház fele megsemmisítésére vár. Az egész világsajtó erről, az emberek által okozott katasztrófáról szörnyülködik, kihangsúlyozva, hogy ilyen még nem volt – most van. Soha nem gondoltam volna, hogy a mi kis városunk így tesz szert világhírnévre. Ennél közvetlenebbül, ennél keményebben nem talán nem is tapasztalhatjuk meg az emberi elme ostobaságának pusztítását.

Nem kell a természet erőire várnunk, itt vannak nekünk a mi saját rettenetes életpusztítóink. Nagyon nehéz a szívem. Megyek haza, és több ezer emberrel együtt, lapátolom az emberi mohóság kiáradt méregözönét. * Sokan felhívtak, kerestek aggódva és dadogva; indulatosan és nagy-nagy csöndekkel a torkukban – mert tudják, hogy e Somló melletti kisváros, Devecser a szülőföldem; ahol édesanyám, bátyám, nagybátyám, unokaöcsém és családjaik élnek; s ahol a temetőben nyugszanak: apám, nagybátyám és nagyszüleim. A szülőföld – (megérezni e szó ízét) –, ahova mindent vissza kell adnom, s nemcsak azt, amit kaptam – most véres-elkínzott arccal néz vissza rám... Már nem kell más nevet adni az emberi kapzsiság és ostobaság ipari tökéletességű katasztrófájának, most már szülőföldem neve is bekerült a rettenet nevei közé. Mostantól, mindegyiket szülőföldemnek tekintem. Néhány közülük – FÖLDÜNK, ahonnan nem menekülhetünk... Flixborough – Nagy-Britannia. 1974. június 1-én, egyrészt karbantartási hibák, másrészt a nyomáspróbák hiánya miatt felrobbant egy vegyi üzem. Egy repedt vezeték nem bírta a terhelést, és nagy mennyiségű ciklohexán áramlott ki: gyúlékony keveréket alkotott a levegővel, és felrobbant. A robbanás 28

3

COMITATUS

munkás életét követelte és további 89 megsérült, 24 hektár terület halt ki, a házak 3,5 kilométeres körben lakhatatlanná váltak. Seveso – az olaszországi folyóvölgyben, 1976. augusztus 10-én, a Milánótól 13 km-re lévő Meda városkában a rovarirtó szereket előállító svájci Givaudan gyár vegyiüzemében a reaktor túlhevülése miatt a biztonsági szelep működésbe lépett. A biztonsági berendezés a mérget egy kéményen keresztül a levegőbe bocsátotta. A sűrű triklór-fenol felhő, amely több mint 2 kg dioxint tartalmazott, a város felé sodródott. A gyártelep tulajdonosai a baleset után csak hét nappal értesítették erről a helyi hatóságokat. Több mint 500 emberen jelentkezett klórakne és más bőrbetegség, és a szen�nyezett területen nyolcvan ezer háziállat elpusztult vagy azokat el kellett pusztítani. A növényzetet és a talajt 30 cm mélyen el kellett távolítani és 1000 fokon kiégetni. Seveso szoteriológiája, hogy a nevét adta az ipari katasztrófák elleni nemzetközi összefogás irányelveihez. Bhopal – 1984. december 3-án az indiai városhoz közeli vegyi anyag gyár egyik tartályából kiáramló mérgező anyag, metil-izocianát gázfelhő (a MIC forráspontja 37 °C, és nehezebb a levegőnél) keresztülhaladt Bhopal városán és közvetlenül több ezer embert ölt meg. A kezdetben bőrgyulladást (vakságot) és asztmát okozó gáz veszélyességéről a munkások mit sem tudtak.. A Union Carbide cég vegyi üzeme – ahol növényvédő szereket gyártottak – a 800 ezer lakosú indiai város közvetlen közelében épült, és lakóépületek voltak szin-

4


te a gyár kerítése mellett is. Az üzemben gyakorlatilag nem működtek a biztonsági rendszerek, nem készült az esetleges szükséghelyzetekre riadóterv, kitelepítési terv, ezért nem lehetett riasztani a környék lakosait. Az indiai hatóságok szerint rögtön 3 500-an haltak meg. A hivatalosan elismert áldozatok száma azóta 15 ezerre nőtt, de az üggyel foglalkozó aktivisták szerint 25 ezer embert öltek meg a mérgezés felelősei. Több ezren megvakultak vagy egész életükre megnyomorodtak. A katasztrófa után a várost a vakok városának is nevezték. A következmények félmillió embert érintettek. Csernobil – az atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az (akkor még a Szovjetunió része) ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban haltak meg; valamint úgy becsülték, hogy kb. 4000 ember hal meg ezzel kapcsolatos betegségekben [a korábbi becslések 30-40 000 többlet halálesetről szóltak, ezt később korrigálták 4000-re; egyébként az európai lakosság ötöde (kb. 100 millió fő) rákban hal meg].


Sandoz – 1986. november. 1-én mintegy 1300 tonna vegyszer, félkészés késztermékek (növényvédő szerek hatóanyagai) égtek el a Schweizerhalle bei Basel ipartelepén (a svájci Sandoz cég 956. sz. lerakatán). Az oltóvízzel a teljes mennyiség 1-3%-a (30-40 tonna) jutott a Rajnába. A halak a folyó mentén 400 km hosszú szakaszon elpusztultak. A megelőző napon ugyanott 400 liter gyomirtó szer (atracin) került a szennyvízen keresztül a Rajnába „egy defekt miatt”. A mérgek egy része leülepedett a meder fenekére, a többi az Északi-tengerbe jutott. (Egyébként a Sandoz készítményei a Föld lakosságának 90%-a számára elérhetőek. A vállalat tagja a Novartis csoportnak, neve a latin „novae artes” kifejezésből ered, amely „új készségeket és cseleket/furfangokat” jelent.) Nagybánya – 2000. január 30-án, az ausztrál-román aranybánya cég, az Aurul nagybányai létesítményének gátszakadása következtében százezer tonna cianid tartalmú szennyvíz zúdult a Lápos patakon keresztül a Szamosba, majd a Tiszába. Alig másfél hónappal később, a borsabányai gátszakadás következtében pedig súlyos nehézfémszennyezés terhelte meg a Felső-Tisza ökológiai rendszerét. A folyószennyezések következtében 1240 tonna hal pusztult el, jelentősen károsodott a Szamos és a Tisza élővilága. A beleset következtében óriási veszteség érte a halászattal foglalkozókat, s a Tisza-menti turizmust is jelentősen visszavetette a szennyezés. Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek

COMITATUS

helyreállítási költségeit is tartalmazza. Az Aurul ellen indított perben azonban a mai napig nem született érdemi döntést, sem a károsultak, sem Magyarország nem kapott kártérítést. Az akkori folyószennyezések következtében felállt EU-s és ENSZ vizsgáló bizottságok több mint ötven potenciális szennyezőforrást azonosítottak a Tisza vízgyűjtő területén. Az elmúlt tíz évben ugyanakkor e potenciális szennyezőforrások közül lényegében egyet sem számoltak fel, ennek következtében az elmúlt években rendszeresen szembesülhettünk újabb folyószennyezések tényével. Ráadásul az időközben Verespatakra, Csertésre ill. Körmöcbányára tervezett újabb aranybánya beruházások további folyószennyezésekkel és egyéb környezeti, gazdasági és társadalmi kockázatokkal fenyegetnek. Toulouse – 2001. szeptember 4-én, a francia AZote Fertilisant (AZF) műtrágyagyárában a Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű földrengéshez hasonló robbanás 31 ember életét oltotta ki, és 2500-an sérültek meg. Az üzem egyik raktárában mintegy 300 tonna ammónium-nitrát robbant fel: a detonációk után ötven méter átmérőjű kráter tátongott a helyszínen. Két gyárépület összeomlott, az üzem körzetében fekvő lakóépületek közül 500 lakhatatlanná vált, 69 iskola, 18 kollégium megrongálódott, két gimnázium romba dőlt – az egyikben egy tizenéves diák életét vesztette. A toulouse-i Mirail egyetem kényszerszabadságra küldte 25 ezer hallgatóját. A különböző mértékű károsodást szenvedett

5

COMITATUS

környékbeli otthonok száma megközelítette a 30 ezret. *** Az ipari katasztrófák után felelősöket általában nem találtak, s ha mégis, akkor az maga az ipari koncentrátum, a méreganyag volt. Azok az emberek, akik a Föld anyagait, energiáit oly mértékben koncentrálják, hogy azok életellenes mérgekké válnak, azoknak vállalniuk kell a felhalmozott méregkoncentrációkkal összefüggő minden felelősséget. Az ajkai vörösiszap-termelő, méregkoncentráló, emberiségellenes vállalat (MAL) három tulajdonosa cégük nettó bevételeiből nem a vörösiszap-méreg semlegesítésén és az emberiség szolgálatán fáradozott, hanem magánvagyonuk rákos növesztésén. „Még a rovarok is el fogják veszíteni eredeti természetüket, az évszakok pedig összekavarodnak, mert a fejedelmek túlságosan előnyben részesítik az egyoldalú értelmi tudást” – írta Csungce kínai filozófus kétezer-ötszáz évvel ezelőtt. Szavai azóta valóra váltak – de honnan tudta ezeket Csuang-ce? […] Előre látta a bámulatos kínai szent, Csuang-ce, hogy mi lesz ebből a végén. Mondása alkalmas rá, hogy egybefogja a legkülönfélébb fejleményeket: a klímaváltozást, […], a génmanipulációt, a magyar mezőgazdaság tönkretételét, az árvizeket, a Duna elleni szakadatlan támadásokat és most a kolontári tározók undok tartalmának felfakadását. Ezeket a kétségkívül különböző eseményeket és folyamatokat a teremtés fogalmának súlyos félreértelmezése köti össze.

6


Mintha bizony Isten különálló fizikai tárgyakat teremtett volna, és nekünk módunkban állna őket tetszésünk szerint csoportosítani és átcsoportosítani. Rétekből, szántóföldekből, dombhajlatokból, anyaföldből például zagytározókat csinálni. Valamennyi példa azt mutatja, hogy ez nem így van. „Amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” – mondta Jézus, és ez a mondás nem csak a házasságra áll. Nemcsak a férfit és a nőt szerkesztette egybe az Isten, hanem a rétet és a fűszálakat is, az eget és a madarakat, a hegyet és az erdőt, az erdőt és a vaddisznókat, őzeket, szarvasokat, a talajt és a gilisztát, a patakokat és a tisztaságot. Sok idejébe került ez az egybeszerkesztés, mint egyfajta jogharmonizáció, ezt nevezzük evolúciónak. Az egyes részek, a szem és a karmok, a torok és a lábak, a gleccser és a sivatag, a tenger és az erdő egymással fel nem cserélhetők. Ám túlságosan is régóta folyik már az evolúció elleni támadás azok részéről, akik nem haboztak a teremtés értelmére törni soha, egyetlen pillanatig sem: romhalmazzá, szemétteleppé változtatni a földet.” -írja Karátson Gábor a Magyar Nemzet 2010. október 10 -i száma mellékletében. *** A devecseri templom előtt, az alkonyatban építész-technikus diákjaimmal levetjük a vörösre ázott védőruhákat, összegyűjtjük a kimart védőkesztyűket, lerúgjuk az iszapos gumicsizmákat. Közben a téren nagyon lassan átmegy ifjúkori szerelmem. Napközben kétszer is elment mellettem, de nem hallott,


nem látott meg engem, hiába köszöntem. Képek kavarogtak bennem: a vörös lúg betört a házakba, családok gyönyörű történetét marta szét, és még mélyebbre hatol. Láttam, ahogy édesanyja házához ment üres kosárral, és most onnan jön. Valami fehérlik kosarában. Néhány szál krizantémot mentett ki a vörösiszappal borított kertből. Maradtak virágok. A főtér sarkában, a vörös sárban egy sárgarózsa bokor ragyog. Aranyvirág – hétköz-

COMITATUS

napi alkímia, az átváltozni tudásról. Este majd Lü-ce könyvében, Az Aranyvirág fakadásának titka lapjain olvasom: „Rothadó és bűzlő dolgok a földön, ha az igazi erőnek csak egyetlen lehelete éri is azokat, azonnal újra élővé válnak. A vörös vér tejjé változik át. A húsból való törékeny teste az embernek csupa arany és drágakő lesz. Ez már annak a jele, hogy az aranyvirág kikristályosodik.” KŐSZEGI LAJOS

7

COMITATUS


Pest megye

Együtt, mégis külön

Interjú Szűcs Lajos megyei közgyűlési elnökkel

Nemcsak fekvése, de gazdasági helyzete miatt is különleges Pest megye. Fejlődése töretlen, de az a tény, hogy Budapesttel közösen alkot régiót, számos hátrányt jelent gazdasági téren. Ezért egy kicsit több s más figyelmet érdemelne, mint egyéb vidékek, derül ki Szűcs Lajos megyei közgyűlési elnök szavaiból – Milyen lett az elmúlt négy év mérlege Pest megyében? – 2006 októberében elég nehéz helyzetet találtunk, s további nehézséget okozott, hogy az akkori kormány tudta, ho-

8

gyan lehet a „baráti”önkormányzatokat pénzhez juttatni,a polgári oldal által vezetett településeket és megyéket viszont büntetni. Komoly elvonások sújtottak minket, miközben feladataink és az általunk üzemeltetett intézmények száma folyamatosan nőtt. Szomorú volt látni, hogy amikor középiskolai iákot, vagy halmozottan hátrányos helyzetű sérült embert veszünk föl valamelyik intézményünkbe, akkor a tényleges költség és a normatíva között mekkora a hiány. Ezt sokáig nem lehetett bírni. Csakis hitelből vagy ingatlan-értékesítésből lehetett a különbözetet fedezni, hiszen az önkormányzatokat nemcsak az elvonások sújtották, de még – ami szintén nagyon káros – a helyi adóbevételt is elvették tőlünk. – Beszélhetünk-e ilyen helyzetben egyáltalán sikerekről? – Mindettől függetlenül mégsem kell sikertelenségről beszámolni. Intézményhálózatunk folyamatosan növekedett és fejlődött. Majd negyven középiskolánk van, csaknem száz önállóan működő intézményünk s komoly múzeumhálózatunk. Hosszan sorolhatnám, miket tudtunk a nehézségek ellenére megvalósítani. Jó eredménnyel zárhatjuk a ciklust. Igaz, ha nem kezdtünk volna komoly átalakításba, amelynek elsősorban az volt a célja, hogy költséghatékonyabb módon tudjuk intézményeinket


működtetni, már régen csődhelyzetben volnánk. Az elmúlt négy év legnagyobb eredménye, hogy ellátottaink – legalábbis mi azt gondoljuk – nem érzékelnek semmit a problémákból. Ők nem is tehetnek róla, de nem is érdekli őket, hogy a kormány milyen intézkedésekkel sújt bennünket. Őket az érdekli, hogy a gyerekeik tudnak-e megfelelő iskolába járni, idős rokonaik, szüleik jó ellátásban részesülnek-e, vagy a megyei egészségügyi intézményekben megkapják-e azt az ellátást, amely a gyógyulásukhoz szükséges. Visszajelzéseikből és a tényekből látszik, hogy mi szinte maradéktalanul meg tudtunk felelni az igényeiknek. – Mitől olyan különleges ennek a megyének a helyzete? – Pest megye lélekszámban a legnagyobb. A rendszerváltozás óta majdnem félmillióval emelkedett az itt élők száma. Budapest körül az agglomeráció 64 településéből 28 már városi rangot kapott. Ebben a csaknem hárommilliós térségben – amelyet a főváros és Pest megye alkot – termelődik meg az ország nemzeti össztermékének kis híján negyven százaléka, itt működik a vállalkozások több mint egyharmada. Ez a terület mindenképpen egy kicsit több és más figyelmet érdemel, mint az ország más térségei. Sok olyan fejlesztendő terület van, amelyik több gondoskodást érdemelne a többinél. Vannak olyan kistelepülések az Ipolyságban, illetve a dél-keleti részen, amelyek mutatói lényegesen rosszabbak, mint az átlag.

COMITATUS

– Megye vagy régió? – Megye és régió, megye és Budapest. Senki sem óhajtja megkérdőjelezni a főváros státusát, hiszen ez a város az ország szimbóluma. Az már más kérdés, hogy a főváros fejlettsége miatt mi folyamatos hátrányban vagyunk a többi megyéhez és régióhoz képest. Az itteni kis- és középvállalkozók például nem részesülhetnek a gazdasági operatív program előnyeiből. Nálunk 10-15 százalékos támogatásért semmilyen gazdasági szereplő nem fog pályázni, mert sokkal többe kerül magának a pályázati rendszernek a végigkövetése, mint az elnyerhető támogatás. Amit mi szeretnénk, az, hogy 2013-tól Budapest és Pest megye alkosson külön régiót. Ez nem politikai jellegű döntés volna, hanem egyszerű gazdasági szükségszerűség. A fővárosiak nem járnak rosszabbul, ugyanazokat a támogatási forrásokat megkapják, amelyeket most. A Pest megyei települések és lakosaik viszont több támogatást kapnának. Elérhetjük, hogy ne legyenek olyan különbségek, mint amilyen például Budaörs és Tatárszentgyörgy között most még van. – Van erre reális esély? – Tudomásom szerint az előző és a jelenlegi kormány is benyújtotta erre az igényt Brüsszelben. Döntés a regisztrációs folyamat után születhet. Megjelent: Magyar Hírlap, Pest megyei mellékletében, 2010.szeptember 24én

9

COMITATUS


Pest megye és az önkormányzat feladatai Pest megye különleges. Magyarországon belül mindenképpen, de talán az egész régióban is. Különleges a földrajzi, a kulturális és a gazdasági sokszínűsége, a fővároshoz való viszonya és kapcsolódása, és mindenképpen különlegesnek tekinthető a kisvárosok és nagyközségek által rendkívül sűrűn behálózott vidék, mely mindenkor meghatározta gazdasági és társadalmi fejlődését, alkalmasint még az országos trendekkel szemben is. A megye 6393 km2-es területén ös�szesen 187 település található, jogállásukat tekintve 118 község, 21 nagyközség, 47 város és egy megyei jogú város. Pest megye lakosainak száma tovább növekedett az elmúlt négy évben; a KSH által mért újabb 72 ezer fős növekedéssel a lakosságszám 2010 januárjában elérte az 1,23 milliót (ez a valóságban legalább 1,3 milliót jelent, nem beszélve azokról a további százezrekről, akik a nyári időszakban életvitelszerűen a megyében élnek, s járnak be dolgozni a Fővárosba). A lakosságszám trendszerű és 20 éve folyamatos növekedése országos összehasonlításban egyedi, és főleg azért, mert a fővárosból az agglomerációba irányuló kitelepülés már nem meghatározó tényezője a népességnövekedésnek. A „fiatal” népesség átlagon felüli gyermekvállalási hajlandósága járult hozzá elsősorban ahhoz, hogy az ország legnépesebb megyéje tovább gazdagodjon, lakosságszáma tovább növekedjen.

10

A Pest Megye Önkormányzata számára még az elmúlt nyolc év katasztrofális kormányzati politikája nélkül is kihívást jelentett volna a rendelkezésre álló forrásokból több és magasabb színvonalú ellátást biztosítani. Az állam és a közigazgatás szétverése, majd az ország elmélyülő pénzügyi és gazdasági válsága viszont új helyzetet teremtett, így a 2006-ban elfogadott hosszú távú stratégiát - a szolgáltató megye koncepcióját – az eredeti elgondolásokhoz képest jelentősen megváltozott környezetben kellett megvalósítani. Első lépésben bemutatjuk, hogy mit jelentett mindez a számok nyelvére lefordítva, mégpedig úgy, hogy néhány bekezdés erejéig elrugaszkodunk az ellátások, illetve szolgáltatások törvényekben meghatározott ágazati definícióit és csoportosításaitól – mégpedig annak megfelelően, hogy milyen módon, és kiknek szolgáltatunk:

(1) Az önkormányzat által fenntartott egészségügyi intézmények (elsősorban a szakellátás szintjén) valamennyi a megyében élő ember számára ellátást nyújtanak, így a demográfia határozza meg a szolgáltatások iránti igények növekedését. A lakosságszám növekedése, és azon belül is az egészségügyi ellátások iránt érzékeny korcsoportok trendszerű növekedése - kiegészítve az ellátásokra vonatkozó szabályok szigorodásából, valamint az emberek minőség iránti igénynövekedéséből következő elvárásokkal. Mint közismert, az áprilisig regnáló kormányzat bevezette az ún. teljesítményvolumen-korlátot, kijelölte a súlyponti kórházakat – ahol lehetett, korlátozta a szolgáltatás bővítését. Pest megyét különösen érzékenyen érintette ez a döntés, mel�lyel lényegében a megyére terhelték a források és az igények közötti eltérés okozta feszültséget.

2010. november–december (2) A lakosságszám változása a kultúra, a közművelődés, a turizmus, az ifjúsági és sportügyek területein nyújtott szolgáltatásokra is hat. Gyakran indirekt értékteremtésről van szó, például amikor az önkormányzat vállalkozások és/ vagy települési fenntartású intézmények számára nyújt professzionális szolgáltatást. Akárhogy is – legyen szó a művelődési házaknak nyújtott szakmai segítségről, vagy egy múzeum fenntartásáról – céljaikat és természetüket tekintve olyan tevékenységről van szó, amelyek a régió és a települések mindenki által elfogadott kitörési pontjai közé tartoznak. E területek finanszírozása korábban sem volt megoldott. 2010-ben viszont drasztikusan romlott. Ettől az évtől az igazgatással összevont közös normatív támogatás jár az önkormányzatoknak, amely pontosan annyival kevesebb, mint amennyi e szolgáltatások teljes normatív támogatása volt a korábbi években! (3) A szociális, a gyermekvédelmi és az oktatási feladatokat ellátottak, illetve ellátási kategóriák szerint finanszírozza a központi költségvetés. Az ellátási kötelezettség törvényileg előírt, mint ahogy a ráfordítások döntő része. A megyei önkormányzat sajátos helyzetben van – ha egy fenntartó (települési önkormányzat, vagy más szervezet) nem képes, vagy nem kívánja tovább fenntartani az ellátást, akkor azt a „megyének” kötelezően át kell vállalnia. Nem csak az igények növekedése az tehát, ami kihívás elé állítja az önkormányzatot, hanem a „bajba került intézmények”. Miközben az újonnan előírt ellátási kötelezettségek is bennünket terhelnek. Az „ellátottak száma” nem azt veszi alapul, hogy hány embernek szolgáltatunk, hanem mindazt az ellátást, amelyben részesülnek. 2006 és 2010 között tizedével nőtt az ellátottak száma (jelenleg 33e fő), miközben az ellátáshoz a központi költségvetésből megadott normatíva aránya a közvetlen ráfordításokhoz képest 58%-ról 54,7%-ra csökkent.

A felelősség és a lehetőség szorításában Nyolc év folyamatos elvonásai, valamint a kötelezően előírt, de soha meg nem térített új feladatokkal 2010-re lé-

COMITATUS

nyegében megszűnt a feladatellátás normatív finanszírozása, legalábbis a szó eredeti értelmében. Az önkormányzatok tiltakozása ellenére, és ráadásul olyan technikák alkalmazásával, melyek szándékuk szerint is azt a célt szolgálták, hogy az újabb és újabb terhek és elvonások (a normatíva rendszerének ötletszerű alakítgatásával) rejtve maradjanak, ameddig csak lehet. Ezért a rendszer nem átlátható, a feladatok, a költségek, valamint a hozzárendelt forrásokról nem áll rendelkezésre hiteles információ. Ez a példátlan, a megelőző kormányok által tudatosan gerjesztett, tervezési bizonytalanság kifejezetten ellentmond a felelős költségvetési tervezés szellemének és a 2002 előtti gyakorlatnak. Tény, hogy míg az ellátás normatív finanszírozását nem építik újjá az alapoktól kezdve, addig nem célszerű konszolidálni – mivel az jelenlegi állapotában automatikusan újratermeli a fenntartók adósságát. Ebből a szempontból Pest Megye Önkormányzata árnyalatnyival kedvezőbb helyzetben van, mint mások, mert mindig is jelentőséget tulajdonított annak, hogy a finanszírozás és a tényleges feladatok közötti kapcsolat egyértelmű, átlátható és időben követhető legyen. Mert – mint azt 1998 és 2002 között is már megállapította az akkori jobboldali közgyűlési többség – csak így lehet gazdálkodni, hatékonyságot és minőséget javítani, valamint megtakarítani akkor, ha valóban lehetséges és ésszerű. A Pest Megye Önkormányzata által bevezetett feladatfinanszírozás (FELFIN), majd a 2006 után meghozott döntések e célt szolgálták.

11

COMITATUS

Jogos a kérdés, hogy sikerült-e eredményre váltani a szándékot. Amennyiben a fenntartott intézmények költségvetését tekintjük a válasz egyértelműen igen: 2010-ben az intézmények teljes költségvetése a 2006-os költségvetés alig 90%-kát éri el – méghozzá folyóáron! (Ebben az összesítésben a finanszírozás sajátosságai miatt nem szerepelnek az egészségügyi szolgáltatók, ugyanakkor köztudott, hogy az OEP támogatások is lényegében csökkentek az ellátórendszer szintjén.) Az elvonások mértéke és szerkezete nélkülöz minden ésszerűséget. Túlmegy azon a határon, amit a megfontolt gazdálkodással kompenzálni lehet. A 2010es költségvetés azt eredményezi, hogy minden egyes Pest megyei gyermek felvétele valamelyik oktatási intézményünkbe közel 150 ezer forinttal növeli az önkormányzat hiányát. A gyermekvédelemben közel 320 ezer forinttal, és 580 ezer forinttal, ha egy különleges ellátást igénylő gondozottról van szó! Jelenleg a fenntartói kiegészítés kötelezettsége csak ebben a három ágazatban magasabb (4,6 Mrd forint), mint az Önkormányzat összes adó- és illetékbevétele (4,4 Mrd forint)! Ez csak három ágazat, és az egészségügy - és akkor még nem vettük számba a kulturális javak védelmét, a muzeális intézményeket fenntartó Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát (PMMI), a Pest Megyei Közművelődési Intézetet, a Pest Megyei Levéltárat, a könyvtárat, a megyei sportélet szervezését és támogatását, a védelmi feladatokat, főépítészeti feladatokat, a túrizmus fejleszté-

12


sét és a Tourinform Hálózat segítését. Nem esett szó a felvállalt ügyekről, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumról és a további missziók soráról, amelyeknek komoly jelentőséget tulajdonítottunk – mert meghatározó összetevői a megye fejlődésének. De még így sem teljes a felsorolás. Bármennyire is csökkenthető a hivatali létszám, az önkormányzati szerepkört nem lehet ellátni úgy, hogy megszűntetjük az igazgatási funkciókat, hogy bezárjuk a Megyeházát. Sőt éppen ellenkezőleg, a hivataltól azt várjuk, hogy hatékony és takarékos működése mellett minden eddiginél aktívabb legyen. A 2006. évi költségvetés mindezen feladatok ellátására 735 millió forintot állapított meg. Ez a keret 2010-ben 547 millió forintra csökkent. A 2007-2009 időszakban a normatív támogatások rendszerének feszítő ellentmondásai átmenetileg enyhültek. Legalábbis abban az értelemben, hogy kisebb lett a hiány. De hiába lett kisebb, amikor példátlan módon csökkentek az adó- és illetékbevételek. Vegyük alapul, hogy az állami ágon érkező bevételek szintje mekkora lett volna, ha mind a négy évben a 2006. évi juttatásokat kapja az önkormányzat, és ehhez képest mennyiben tér el a három lezárt év, és a 2010-es tervezett bevételek összege. Az eredmény döbbenetes – közel 15 Mrd forintot vontak el a megyei önkormányzattól. A négy év összes normatíva-bevétele a még javult is, mintegy 6,5 Mrd forinttal, azaz 20%-kal, 2010-ben végül még többet vontak el, mint amennyit emeltek, így a kedvező hatás is átmenetinek bizonyult. A személyi jövedelem-


adóból származó bevétel számításának megváltoztatásával, valamint az illetékbevételekben bekövetkezett jelentős visszaeséssel a négy év alatt nem kevesebb, mint 20 Mrd forintot vontak el a megyétől. A 2002 és 2006 között elszenvedett veszteségek, valamint a 2006-ban bejelentett megszorítások miatt már a ciklus elején megkezdődött az alkalmazkodás. A megalapozottság érdekében kifejezetten felülről lefelé haladva, ugyanakkor, amennyire csak lehet, becsatornázva az alulról érkező információkat, javaslatokat és jó megoldásokat. Elsőként a Hivatal került átszervezésre. A korábbi többszintű szervezet a szükségesnél hierarchikusabb („fej-nehéz”) volt, és alkalmatlannak bizonyult arra, hogy megfelelő hatékonysággal működjön. Az új struktúra horizontális módon épül fel, az egyes területek direkt kapcsolódnak a vezetéshez. Mindez gyorsabb és rugalmasabb működést tesz lehetővé. Az Illetékhivatal nélkül számítva 2006-ban még 161 fős Hivatalban 2010 szeptemberében már csak 119 fő dolgozott (miközben az engedélyezett státusz 138!). A Hivatal létszáma tehát több mint negyedével csökkent. A pazarlásának megszűntetését elősegítette a 2001-ben bevezetett minőségirányítási rendszer (ISO 9001), és az országban az elsők között, 2009-ben, bevezetett információ-biztonsági rendszer (ISO/IEC 27001). A fenntartott intézményekben kisebb volt a csökkenés. 2006 és 2010 között ötödével csökkent a státuszok, és mintegy 14%-kal a ténylegesen foglalkozta-

COMITATUS

tott emberek száma. Azaz mintegy ezer fő távozott ténylegesen, és a rendszer egésze is átláthatóbbá vált – a FELFIN alkalmazásával szó szerint státuszrólstátuszra vizsgálták a működési hatékonyság javításának lehetőségeit. Egyszeri jelentőseb elbocsátásra a Rókus Kórház átalakítása során volt szükség – elkerülhetetlen következménye volt annak, hogy megvonták az ún. „aktív ágyakat”. A konyhai ellátásra vonatkozó előírások szigorítása miatt a konyhai dolgozókat szolgáltató cég vette át. A működési hatékonyság javítása elválaszthatatlan a szolgáltató közigazgatás koncepciójától, mert ez utóbbi csak a tervezhetőség, és a feladathoz rendelt finanszírozás alapján valósítható meg. Ezt a felismerést tükrözi azoknak az intézkedéseknek a sora, melyekkel az önkormányzat nem csak reagált az adott helyzetekre (mint például 2006 novemberében, amikor a pénzügyi egyensúly felborulása miatt azonnali intézkedéseket kellett hozni), hanem kifejezetten kezdeményezően lépett fel annak érdekében, hogy a struktúra egyszeri nagyléptékű újragondolásával – Integrált Gazdálkodási Rendszer bevezetése –, vagy folyamatos fejlesztésével – FELFIN évenkénti felülvizsgálata – biztos alapokat teremtsen az átlátható és hatékony működéshez. Az Integrált Gazdálkodási Rendszer alapjaiban változtatta meg az intézményi struktúrát. Az érintett (szociális, közoktatási és közművelődési) intézmények szakmai önállóságának megtartása mellett a gazdálkodási tevékenységüket 6 központba összepontosította. A pi-

13

COMITATUS

lot-projektek 2009. január 1.-jével indultak, a teljes átszervezés pedig 2009. július 1.-jével lépett hatályba. Közvetlen eredménye: mindösszesen 78 pénzügyi, gazdasági (átlagon felüli illetményi besorolású) megszűntetett státusz. Az átszervezés célja és lényege ugyanakkor túlmutat a státuszok leépítésén: A közvetlen, egyszeri kiadással, de már két éven belül megtakarítással járó döntés mellett szólt a hosszabb távon realizálható nyereségtartalom – az, hogy mindenki számára átlátható, tervezhető és nyomon követhető az intézmények gazdálkodása, javul a készpénzállomány követhetősége, egységes a gazdálkodás informatikai háttere. A FELFIN az egyik legfontosabb eszköze a közoktatási intézmények és a feladatellátás fejlesztésének. Megfelel a jogszabályi előírásoknak, annak megfelelően rendeli hozzá a finanszírozást a feladatokhoz, és mégis képes teret engedni a helyben hozott döntéseknek, sőt ezeket a megoldásokat visszacsatolja a rendszerbe. Így folyamatosan lehet tanulni az egyes intézményekben megszületett döntésekből, az egyes feladatokhoz szükséges erőforrás-felhasználásról, a dologi kiadásokig bezárólag. A FELFIN nem „fűnyíróelven” szűntet meg státuszokat! Feltárja a tartalékot, megmutatja a felesleges kapacitásokat, és rámutat arra, ha máshol hatékonyabban látnak el egy feladatot – mert egyedülálló transzparenciát biztosít – de mindig helyben dől el, hogy a feladatot milyen erőforrásokkal tudják ellátni; és hogy miképpen gazdálkodnak a lehetőséggel. Az ily módon megszűntetett stá-

14


tuszok száma a következő: 2007-ben 46; 2008-ban 113; 2009-ben 73. Pest Megyei Önkormányzata 2006óta következetesen nem hozott létre új intézményt. Amennyiben egy feladat ellátásnak kötelezettsége megállapítható, akkor kizárólag létező intézmény látja el, vagy a PMÖ szolgáltatás formájában „vásárolja meg”. (A szolgáltató partner hozzájut a normatívához és az önkormányzat megadja a fenntartói kiegészítést is – egyedi megállapodással.) Megtakarítás származik abból, hogy nem jönnek létre új vezetői szintek, státuszok, továbbá elkerülhető a felesleges adminisztráció. Jelentős megtakarítás érhető el akkor, ha olyan ellátásról van szó, mely valamilyen módon különlegesnek számít – különleges kompetenciát igényel és/vagy kis létszámú az ellátotti kör – és létezik olyan potenciális partner, amely megfelelő minőségben képes eleget tenni a feladatnak. A létszámra és a gazdálkodásokra vonatkozó tényeket összegezve megállapítható, hogy teljesültek a felelős gazdálkodás megteremtésére, valamint a hatékonyságra és ésszerű szervezetekre vonatkozó célkitűzések. Nem elfelejtve azt a tényt, hogy a távozókkal sok esetben veszített az önkormányzat. Szaktudást és tapasztalatot. Különösen fájdalmas veszteséget jelent az a sok száz fő, akit a Rókusból kellett elbocsátani akkor, amikor a szociális és egészségügyi területen nyilvánvaló az akut, már-már a szolgáltatás működőképességét veszélyeztető létszámhiány. Más környezetben és más kormányzati politika mellett megvalósítható lett volna az eredeti


koncepció: a szolgáltató önkormányzat teljesítményének növelése úgy, hogy az kielégíti a növekvő igényeket, és ezzel egyidejűleg valósítja meg a működési hatékonyság növelését.

Közoktatás 2006 januárjában Pest Megye Önkormányzatának fenntartásába 31 önállóan működő, és 9 részben önállóan működő közoktatási intézmény tartozott. A 2006. október 1-jei statisztikai adatok alapján Pest Megye Önkormányzata intézményeiben 21 243 tanuló, 1714 pedagógus, 226 pedagógiai munkát közvetlenül segítő, valamint 705 technikai dolgozó és további 135 fő a konyhákban dolgozó közalkalmazott tanult, illetve dolgozott. 2010 szeptemberére mindegyik kategóriában jelentősnek mondható változás történt: a tanulólétszám változása miatt (csökkent), az ellátottak számának változása miatt (nőtt), az Integrált Gazdálkodási Rendszer bevezetésével, és a FELFIN folyamatos szigorításával – valamint az Önkormányzat azon általános kötelezettsége miatt, hogy a területén átvegye a feladatokat, amennyiben az adott intézmény fenntartója nem vállalja (vagy nem kívánja vállalni) azokat. A 2006-os önkormányzati választásokat követően 13 települési önkormányzat döntött úgy, hogy 20 intézményének, illetve tagozatának átadását kezdeményezi, illetve adja át a feladatokat Pest Megye Önkormányzatának. Középiskolák, alapfokú művészetoktatási intézmények, sajátos nevelési igényű tanulók ellátására szolgáló intézmények, peda-

COMITATUS

gógiai szakszolgálati feladatok, illetve tagozatok és három város esetében szakközépiskola és szakiskola átadása került napirendre. Pest Megye Önkormányzata Közgyűlése még a ciklus elején eldöntötte, hogy új intézményt nem alapít, és nem vesz át, ezért a tárgyalásokon a feladatellátást és szükség szerint már létező intézményei telephelyeként történő fenntartást vállalta. Korántsem fogadta el mindenki ezt a megoldást. 2007. július 1.-jétől a kerepesi sajátos nevelési igényű tanulók, 2008. július 1.-jétől, a zsámbéki alapfokú művészetoktatás, a pilisi szakképzés és a pilisi alapfokú művészetoktatás, valamint a pilisi sajátos nevelési igényű tanulók ellátását vette át a megyei önkormányzat. A feladatok átvételével összefüggésben az intézmények száma értelemszerűen nem változott. Más okból viszont csökkent. 2007. augusztus 31-el jogutód nélkül megszűnt a pilisvörösvári Muttnyánszky Ádám Szakképző Szakiskola. A 2007/2008-as tanévtől kezdve a vasadi tagintézményi diákotthoni ellátást, a ceglédi Dózsa György Kollégium vette át. A dabasi Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet megszűntetésre került 2008. január 31-én – feladatait külön megállapodás alapján egy alapítvány (az Igazgyöngy Közhasznú Alapítvány a Gyermekekért) vette át. Megszűntetésre került a Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Vác Dunakeszin működő telephelye (2008. augusztus 31.) – a kollégiumi ellátás is Vácra került.

15

COMITATUS

Több intézményben megszűnt az érettségi utáni szakképzés 2008 szeptemberétől, így az Ady Endre Gimnáziumban Ráckevén, a József Attila Gimnáziumi és Közgazdasági Szakközépiskolában Monoron, illetve a Táncsics Mihály Gimnáziumban Dabason. Döntés született arról is, hogy Ócsán a Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskolában is szűnjön meg az érettségire épülő OKJ-s képzés és a 2009/2010-es tanévtől kimenő rendszerben a szakközépiskolai képzés is. (Itt új feladatként megjelent a nyelvi előkészítő osztály indításának lehetősége a 2009/2010-es tanévtől.) Szintén a takarékossági intézkedések, illetve az alacsony kihasználtság miatt szűnt meg a kollégiumi ellátás a Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskolában Nagykátán és a Batthyány Kázmér Gimnáziumban Szigetszentmiklóson. A megtakarítási lehetőségek maximális kihasználása érdekében döntés született arról, hogy a megyei önkormányzat az Albertirsai Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, a Monori Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, a Nagykátán működő Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, a Dabason működő Sugár Rezső Alapfokú Művészetoktatási Intézményt 2009. június 30. napjával megszünteti, és az intézmények által ellátott feladatot az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Cegléden, Albertirsán, Monoron, Nagykátán és Dabason létesítendő tagintézményében működteti tovább. Ugyanezzel a nappal további önálló intézmények (nevelési tanácsadó

16


és logopédiai intézetek) szűntek meg, és működtek tovább, mint telephely (Monor, Nagykáta, Vác, Szob, Cegléd) Csak néhány esetben állapítható meg tényleges igénycsökkenés. A megye területi lefedettsége oktatási szolgáltatásokkal csökkent, legalábbis abban az értelemben, hogy hány telephely, vagy önálló intézmény érhető el adott településeken. Ezért, alternatív megoldásként, ahol lehetett, a megyei önkormányzat az érintett településekkel törekedett megállapodásra a fenntartás költségeinek megosztása érdekében (pl. Bárczi Gusztáv Általános Iskola, általában a 6-8 évfolyamos gimnáziumok, és az alapfokú művészetoktatási intézmények). A közoktatásról szóló törvény, a szakképzésről szóló törvény, illetve a szakképzési hozzájáruláshoz és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosítása, valamint a TÁMOP 2.2.3 pályázati konstrukciója olyan helyzetbe hozta az intézményfenntartó önkormányzatokat, hogy szükségessé vált a meglévő TISZK-ek mellett új típusú térségi integrált szakképző központok létrehozása. A megyei önkormányzat három intézményével (Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, Szigetszentmiklós, a Fáy András Mezőgazdasági, Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Pécel és a Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola, Monor) az Országközepe Szakképzés-szervezési Társulásban vesz részt. A Naszály-Galga TISZK átalakulásával pedig lehetőség nyílt arra, hogy a Gyömrőn működő Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesz-


tő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon a Vácott működő Selye János Humán Szakközépiskola és a Szentendrén működő Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola is a TISZK tagintézményeként működjön. A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola kivételével valamennyi szakképző iskola TISZK-hez csatlakozott és lehetővé vált ezzel a szakképzési támogatások fogadása, illetve pályázatokon való részvételük. Pest Megye Önkormányzata intézményfenntartóként az elmúlt négy év alatt minden olyan pályázaton részt vett, amely lehetővé tette az érintett intézmények fejlesztését, az ott folyó szakmai munka színvonalának növelését, a pedagógusok képzésének megteremtését és a tanulók eredményeinek javítását. Pest Megye Önkormányzata kötelező feladatai között szerepel a pedagógiai szakmai szolgáltatásról és a továbbtanulási-pályaválasztási tanácsadásról való gondoskodás. Ezen feladatok ellátására közbeszerzési eljárás keretében szolgáltatókkal kötött megállapodást. Pest Megye Önkormányzata jelenleg (2010. szeptemberi állapot) 31 közoktatási intézményt tart fenn. A tanulólétszám 2010. szeptember 1.-jén: 19 044 fő. SNI gyermekek óvodai ellátását 2, általános iskolai ellátását 4 intézményben, szakiskolai képzést 14 intézményben - ebből 3 iskolában SNI tanulók képzése -, a szakközépiskolai nevelésoktatást 18 intézményben, gimnáziumi nevelés-oktatást 9 intézményben lát el. Kollégiumi elhelyezést 11 intézmény biztosít, ebből egy önálló kollégium. Pe-

COMITATUS

dagógiai szakszolgálati tevékenység 14 intézményben működik, melyből 8 iskola gyógytestnevelési feladatokat lát el. A nevelési tanácsadó, logopédiai szakszolgálati és tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottsági feladatok ellátását egy intézmény, két tagintézmény és hét telephely működtetésével biztosítja. Korai fejlesztés két intézmény alapfeladatai között szerepel. Alapfokú művészetoktatási intézmény két székhelyen, 4 tagintézménnyel és 16 telephellyel működik. Felzárkóztató oktatás egy középfokú intézményben van, ezen kívül három középfokú iskola fogadja a sehová fel nem vett tanulókat. Pedagógiai szakmai szolgáltatásról, pályaorientációs, pályaválasztási és pályakorrekciós tanácsadás ellátásáról szolgáltatóval kötött szerződés alapján gondoskodik az Önkormányzat. Azon sajátos nevelési igényű tanköteles gyermekek számára, akik intézményes ellátásáról gondoskodni nem tud, az Esély Pest Megyei Közoktatási Ösztöndíj keretében nyújt anyagi támogatást. Évente eltérő (95-130 között) volt a támogatottak köre. Az oktatási feladatokat nem érintette, de jelentős változás az intézmények életében, hogy 2009 került sor az addig önálló intézmények gazdálkodási feladatainak összevonására (ld. integrált gazdálkodási rendszer). A FELFIN aktuális szigorítása elsősorban az intézmények technikai létszámát érintette és a gazdasági átszervezéssel együtt összességében 73 fő leépítését eredményezte. E döntéssel kapcsolatban egyébként érdemes figyelembe venni azt is, hogy már

17

COMITATUS

2006 novemberében, az első közgyűlés felülvizsgálta a közalkalmazotti juttatásokat, a takarító személyzet létszámát, az étkeztetésben dolgozók létszámát, és hogy minden évben sor került további szigorításokra.

Egészségügy Pest Megye Önkormányzata hét egészségügyi intézmény fenntartója. Három kórházban és négy szakrendelőben közel 3000 dolgozó látja el megyében élő 1,25 millió embert. Az elmúlt négy évben az egészségügyi intézményeknek számos nehézséggel kellett szembenézniük. A finanszírozás alapját képező ágyszámok radikális csökkentése; Összevont, vagy bezárt intézmények sora; Súlyponti kórházak kijelölése; és az elhíresült „teljesítményvolumen-korlát”. E döntésekkel Pest Megye Önkormányzata és válaszút elé érkezett: mennyit képes és hajlandó vállalni saját erejéből? A 2006. évi CXXXII. törvény alapozta meg az ellátás és annak finanszírozásának új rendszerét. A törvény alapján az egészségügyi miniszter 2007-ben határozatokban módosította a fekvőbeteg ellátásra vonatkozó területi ellátási kötelezettséget: Az egészségügyi reform keretében a kormányzat 17-tel megemelte a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház aktív ágyszámát és egyben a súlyponti kórházak körébe sorolta. A Törökbálinti Tüdőgyógyintézet aktív ágyainak számát az intézkedés nem érintette, azonban légúti rehabilitáció szükségességét elismerve

18


a kormányzat 20 krónikus ágybővítést engedélyezett számára. E kedvezőnek mondható változtatások azonban eltörpülnek a tény mellett, hogy a Szent Rókus Kórház aktív ágyainak teljes megszűnése, (562 ágy) „megrendítette” a megye ellátórendszerét, és egyben nehéz, már-már megoldhatatlan feladat elé állította a fenntartót, Pest Megye Önkormányzatát. Nem önmagában a fekvőbeteg-ellátás mértéke jelent kihívást. Jelenleg 1470 fekvőbeteget képesek az Önkormányzat fenntartásában működő intézmények ellátni, ez akár elég is lehetne. Az ellátás jelenlegi szerkezete azonban nem felel meg sem a kapacitásoknak, sem pedig az igényeknek. Más szolgáltatóktól szerződéssel megvásárolt ellátás révén, és mert egyes települések vonatkozásában ellátási érdekre hivatkozva az ÁNTSZ saját hatáskörében is módosította a miniszteri határozatban meghatározott ellátási kötelezettséget, sikerült tompítani a kedvezőtlen hatásokat – de csak tompítani. Ráadásul, a Rókus ingatlanállománya, eszközparkja, szervezete, és emberi erőforrásai semmilyen módon nem álltak összhangban a rá kényszerített szereppel, ezért egy hosszú és fájdalmas átszervezés vette kezdetét, amelyet legnagyobb részben Pest Megye Önkormányzata finanszírozott. A járóbeteg-szakellátásban az ellátási kötelezettség megállapítása tárgyában hozott miniszteri határozatok számos ponton veszélyeztették az intézetek fenntarthatóságát. Szakmai, valamint jogi szempontok alapján is kívánni valót hagytak maguk után. A problémákat

COMITATUS


a fenntartó jelezte a minisztérium felé és a határozatok ellen fellebbezést nyújtott be. Az eljárás felfüggesztésre került. Mindazonáltal az ágazatot sújtó folyamatos forráskivonás, a változó finanszírozási rendszer nem csak a fekvőbeteg ellátást nyújtókat, hanem a járóbetegszakellátást nyújtó szolgáltatók mindennapjait is hátrányosan érintette. A legnagyobb problémát a rendszer változásának kiszámíthatatlansága okozza, amely lehetetlenné teszi a több évet felölelő, hosszú távú stratégiai tervezést. A gazdálkodást tovább nehezítette az infláció növekedés és az ÁFA emelés hatására bekövetkező áremelkedés, valamint a 2009. január elsejétől visszavont - közalkalmazotti illetményemelésre biztosított – központi támogatás. A szükségessé váló felújítások, eszközpótlások csökkentek, esetenként elmaradtak. Pest Megye Önkormányzata fenntartásában működő egészségügyi intézetek az egyre nehezedő körülmények között is ellátták feladatukat, pénzügyi helyzetük stabil, gazdálkodásuk kiegyensúlyozott. Kisebb és hatékonyabb osztályok megszervezése, a betegáramlás szabályozása, új (és támogatott) szolgáltatások bevezetése, új felfogásban megszervezett szolgáltató centrumok kialakítása, feladatátvállalással javított méretgazdaságosság, civil szervezetekkel kialakított stratégiai partnerség – csak néhány az eszközök közül, melyek elősegítették az alkalmazkodást az új gazdálkodási feltételekhez, és a folyamatosan változó igényekhez. Valamen�nyi intézményben jelentős beruházások,

fejlesztések történtek (1,5 Mrd forintot meghaladó értékben). A legnagyobb hatású egyszeri projektek egyike kétségen kívül a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet befejezés előtt álló felújítása, illetve bővítése (a projekt teljes költségvetése durván 900 millió forint, 90%-ban pályázati forrásokból finanszírozott).

Szociális ellátás Pest Megye Önkormányzata 12 tartós bentlakásos szociális intézményt működtet, melyekben (2010. szeptember) összesen 1724 fő ápolását, gondozását biztosítja. Ezzel, relatív pozícióját tekintve, Pest megyében meghatározó részaránnyal bír az Önkormányzat a szociális ellátás területén. Az ellátásra várakozók száma 2001hez képest (850 fő) jelentősen csökkent, de még mindig meghaladja az ötszázat (556 fő, szeptemberben) – és ez csak a hivatalosan nyilvántartott várakozók listája! Mindeközben a betöltetlen álláshelyek száma, a képzett szakdolgozók hiánya magas. Nem is csoda – hiszen a központi költségvetésből folyósított normatíva tekintetében a legnagyobb veszteség éppen ezt a területet érte az elmúlt évek során. A feladat különleges, éppen annyira, mint az ellátottak. Szenvedélybetegek és fogyatékosok. Kis és nagykorúak. A mozgásukban és értelmi képességeikben egyaránt rendkívül eltérő állapotban lévő gondozottak. Különböző az ingatlanok műszaki állapota és felszereltsége is. E különbségeket a normatív finanszírozás

19

COMITATUS

egyáltalán nem veszi figyelembe, sőt, a feladathoz rendelt források folyamatosan csökkentek (730e forintról 635,65e forintra, illetve 815e. forintról 710,65e forintra, azaz egyetemlegesen 13%-al a két megállapított kategóriában). A kötelezően előírt feladatok és minőségi elvárások folyamatosan nőttek, illetve szigorodtak (pl. működési engedélyhez előírt fejlesztő-felkészítő és munka rehabilitációs foglalkozások beindítása), ezért az elmúlt négy év során a megyei önkormányzat önerőből és pályázati forrásokból közel félmilliárd forint értékű beruházást hajtott végre. Jellemzően az épületek felújítása, korszerűsítése, férőhelyekkel bővítése, akadálymentesítése, a kisbuszok vásárlása történt meg, amelyek mind a lakók biztonságosabb, magasabb színvonalú, kényelmesebb ellátását szolgálták. Három létesítmény intézmény esetében – ahol a beruházási igény olyan jelentős volt, amely meghaladta az Önkormányzat forrásallokációs lehetőségeit – az önkormányzat külső szolgáltató bevonása mellett döntött. Sokkal kevesebb beruházás történt, mint amire szükség lett volna, de 2010-ben már a működés alapvető feltételeinek a biztosítása is mindennapos kihívást jelent. Pedig Pest Megye Önkormányzata már 2006-ban kezdeményezte az intézmények átvilágítását, hogy meghatározza a strukturális átalakítás szükségességét, lehetséges irányát és az időszerű beruházásokat. E cikluson átívelő munka eredménye, hogy egységes alapokra helyzeték az étkeztetést (2008-ban, elvégeztetve egyben

20


HACCP előírásaiból következő változtatásokat). Továbbá, valamennyi szociális intézménynek megszüntetésre került a gazdálkodási önállósága, illetve összevonásra kerültek egyes intézmények. Sokkszerű hatással járt, hogy Pest Megye Önkormányzata több működésképtelenné vált intézmény esetében is átvette az ott gondozottak ellátását, általános kötelezettségeinek megfelelően. Elsőként a kistarcsai Tiszta Szív Háza Szeretetotthon, majd a Katolikus Kereszt Alapítvány által létesített gödöllői, verőcei, váci, zebegényi és szobi szociális otthonok jelentettek ilyen értelemben kihívást - mégpedig rendkívüli kihívást, hiszen valódi krízisről volt szó például az utóbbi esetben (a gondozottak szó szerint élelem és gyógyszer nélkül maradtak) – a több évre elhúzódó kötelezettségek pedig százmilliókkal terhelték az Önkormányzat költségvetését. Majdnem annyival, mint amennyit a teljes ágazatban beruházásokra fordított a megye a négy év alatt!

Gyermekvédelem Pest Megye Önkormányzata állami feladatként köteles gondoskodni a gyermekvédelmi szakellátó rendszer működtetéséről. A gyermekvédelmi szakellátás érdekében nevelőszülői hálózatot, gyermekotthoni hálózatot és megyei gyermekvédelmi szakszolgálatot tart fenn, illetve ellátási szerződés keretében biztosítja az ellátást több mint 2000 gyermek és fiatal felnőtt számára.


Az ellátás szerkezete: Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei 5 szakmai egységében lévő gyermekotthoni hálózatában, 11 lakásotthonban és 3 gyermekotthonban, továbbá a 3 körzetközpontra tagolt nevelőszülői hálózatában a hivatásos és hagyományos nevelőszülők több mint 1100 gyermek és fiatal felnőttről gondoskodnak. További 94 férőhely áll rendelkezésre gyermekvédelmi szakellátott otthont nyújtó ellátásának biztosítására az önkormányzat fenntartásában lévő 4 Többcélú Közoktatási Intézményben, illetve közel 20 rászoruló került elhelyezésre a TOPhÁZ Speciális Otthonban. Elsők között érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a 2006. évben megfogalmazott prioritásoknak megfelelően, valamint a specifikus ellátások megszervezésének sajátosságai miatt a Pest megyei gyermekvédelmi szakellátásba utalt gyermekek és fiatal felnőttek közel 30%-ának az ellátása civil, illetve egyházi fenntartású intézményekben történik, és hogy további 64 különleges és speciális igényű ellátottról az ágazati minisztérium fenntartásban működő 6 intézményben gondoskodnak. 2010 augusztusáig összesen 14 szolgáltatóval, 669 férőhely betöltésére született megállapodás. A szolgáltatók között szerepel nevelőszülői hálózat, speciális ellátási igényűek nevelését biztosító gyermekotthon, csecsemők ellátására szakosodott gyermekotthon és beteg, fogyatékos gyermeket ellátó ápoló-gondozó otthon. Pest megye gyermekvédelmi rendszerének fenntartása és működtetése összességében közel 2 milliárd forint-

COMITATUS

jába kerül a megyének, ez Pest Megye Önkormányzata éves költségvetésének majd 6%-át teszi ki. Az amúgy állami feladat finanszírozására nyújtott normatív támogatás a kiadások növekedése mellett évről évre csökkent, így Pest Megye Önkormányzata 2010-ben már több mint 100 millió Ft-tal kevesebb bevételhez jutott, mint a ciklus elején. Az önkormányzat fenntartói kiegészítés formájában jelentkező folyó finanszírozási kötelezettsége már több mint 650 millió forintos terhet jelent 2010-ben. Nem meglepő, hogy a felújítások során egyre jelentősebb a társadalmi munkában elvégzett tevékenységek, önkéntesek által elvégzett munkák és adományok jelentősége. A szolgáltatás területi lefedettségét, minőségét és rétegzettségét érintő jelentősebb változásokhoz alig áll rendelkezésre mozgástér. Egy Kismamás Nevelőszülői Ház (a kiskorú és utógondozott várandós kismamáknak), vagy a Bernecebaráti Lakásotthon átadása (mellyel a megye északi régiója 12 gyermekvédelmi feladatokat ellátó férőhellyel gazdagodott) említhető. Továbbá, egy új, háromszintes, kertes családi ház Vácon (amely a törvényi előírások szerinti átalakítást követően megfelelő otthont tud nyújtani az intézmény diákotthonában lakó gyermekek részére), valamint egy 11 fős speciális részleg a 220 fogyatékkal élő kiskorú és fiatal felnőttet ellátó TOPhÁZ Speciális Otthonban. Ráckevén pedig egy 10 férőhelyes fiú lakásotthon kialakítására került sor.

21

COMITATUS

Az ellátás minőségének javítása nem merülhet ki az intézmények fejlesztésében. A Pest megyei gyermekvédelmi szakellátásba utalt gyermekek és fiatal felnőttek közel 75%-a nevelőszülőknél él, márpedig az Önkormányzat által fenntartott és PM TEGYESZI által működtetett nevelőszülői férőhelyek nem fedezik az ellátásra szorulók igényét. 2009-ben ezért Pest Megye Önkormányzata 300 férőhely erejéig szóló megállapodást kötött a Váci Egyházmegyével. Szervezeti változások: A gyermekvédelmi rendszer folyamatos monitorozása világított rá arra, hogy időszerű a gyermekvédelmi feladatokat leválasztani a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézményről és a különleges gyermekotthon feladatait a PM TEGYESZIhez csatolni, az új lakásotthont a PM TEGYESZI telephelyeként célszerű engedélyeztetni, valamint a Penci Lakásotthon határozott idejű működési engedélyét is a Bernecebaráti Szakmai Egység részeként meghosszabbítani. A penci és az új váci lakásotthon a Bernecebaráti Szakmai Egységben 4 lakásotthonból álló, 39 férőhelyes gyermekotthoni Szakmai Egységként Pest megye északi régiójának gyermekvédelmi bázisává válhat.

Összegzés A fűnyírószerű elvonások ellenére a megyei önkormányzat által nyújtott szolgáltatási teljesítmény folyamatosan növekedett. Ha csak a számokat tekint-

22


jük, akkor is egyértelműen alátámasztható e kijelentés: 30e főről, 33e főre nőtt a (nem egészségügyi intézményekben) ellátottak száma, nem beszélve a szigorodó szabályozásból, valamint növekvő igényekből származó kötelezettségekről. A kötelező feladatokhoz rendelt állami források milyen rendkívüli mértékben lecsökkentek – Pest Megye Önkormányzata ezért, illetve nagyrészt ettől függetlenül, komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy javítson a hatékonyságon, folyamatosan, következetesen, és státuszról-státuszra végiggondolja a megtakarítási lehetőségeket. Ennyi lenne az önkormányzat szerepe? Korántsem. Egyrészt, mert mint intézményfenntartó a közművelődés, a sport, a múzeumok, a védelem és még egy sor területért felelős, melyeket egy összegben, a lakosság száma (és nem a feladatok mennyisége) alapján finanszírozott a központi költségvetés. De nem csak ebben más – több – a megyei önkormányzat, mint a már tárgyalt 4 ágazat intézményeinek a fenntartója. Más abban is, ami az önkormányzat lényege: közösséget képez, a Pest megyében élő emberek, a Pest megyei 187 település közösségét, amely identitást ad, és ezért (az önkormányzat) támogat, ösztönöz, felkarol minden olyan ügyet és tevékenységet, valamint civil és intézményi „jó gyakorlatot”, amelyek túlmutatnak az egyes települési önkormányzatokon, és amelyek az itt élő családok közös érdekeit, értékét, és sajátosságait hordozzák.

COMITATUS


Közösség, tradíció és kreativitás Sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt bennünket – Pest megyei közösségeket. Összekötnek bennünket a különleges és egyedi adottságok, a kisvárosok és a népes nagyközségek egyedülálló sűrűséggel átszőtt vidéke, a földrajzi, a kulturális és a nemzetiségi sokszínűség – az a fajta vidéki multikulturális környezet, amely kivételesnek számít még a sokszínűségére sokat adó Közép-Európában is. Ez az, amitől olyan különleges a feladat: megerősíteni az identitást. Nem önmagáért, hanem azért, hogy kiaknázzuk, egymást erősítve, a lehetőséget, azt a potenciált, ami csakis az itt élő emberek sajátja, és ami sokkal több, sokrétűbb és gazdagabb, mint amit a Főváros közelsége jelent a számunkra. Igaz, hogy Pest megye jelenti kisebb-nagyobb átfedéssel Budapest agglomerációját, de „ami összeköt bennünket”, az ennél lényegesen többet jelent. Fontos, hogy ezt megértsük, mert a jövő, a sikeres jövő múlhat ezen, és ebben a folyamatban – az együttműködés és a közösség alapvető kereteinek megszervezésében – rendkívüli fontos szerepet tölthet be Pest Megye Önkormányzata. Pest megye lakosságszáma alapján felveszi a versenyt a magyarországi régiók bármelyikével. Ez a tény, és mert a fejlettséget igen sematikusan mérő mutatók alapján a megye olyan kategóriába lett sorolva, mint a Közép-Magyarországi Régió része, amely miatt több tíz milliárd forintnyi fejlesztési forrástól esett el (és az nem került a Fővároshoz sem!),

egyértelmű lett mindenki számára, hogy változtatni szükséges. 2009 decemberében a Közgyűlés döntött arról, hogy Kormányt kéri a szétválás kezdeményezésére, amely a következő, 2014-ben kezdődő uniós költségvetési ciklusban már érvénybe léphet. Pest Megye Önkormányzata nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a lehívható fejlesztési források kérdése korántsem az egyetlen magyarázata annak, hogy mi indokolta a változtatást. A Fővárossal kialakított rossz viszony, az ésszerűtlen és indokolatlan elvonása a közös forrásoknak, a tanulmányírásra kidobott milliárdokról megszületett határozatok és azok magyarázata csak felgyorsított egy folyamatot. A változtatás kényszerének magyarázata azonban az, hogy az elmúlt négy évben bebizonyosodott: a Főváros és a megye közösségei olyan fejlődési pályán mozognak, amely lényegét tekintve különbözik. Ahogy adottságaik is – és itt nem pusztán az infrastrukturális adottságokra gondolunk, hanem mindarra, amit az erősségek és a gyengeségek, a lehetőségek és a kockázatok között számon tartunk. Az egyedi profil, a tehetségek és lehetőségek különleges egyvelege az, ami „összeköt bennünket” Pest megyei embereket – civileket, intézményeket, településeket, kisvállalkozásokat, innovatív és értékteremtő közösségeket – és megkülönböztet bennünket másoktól. Ez a magyarázata annak is, hogy miért olyan fontos számunkra minden olyan kötelező feladat, szolgáltatás,

23

COMITATUS

vagy éppen önként vállalt ügy, amelyről azt tartjuk, hogy megerősíti a kapcsolatot a megyei települések között, és így közvetve, vagy akár közvetlenül, de kiinduló pontja lehet egy újabb, egy nagyobb tervnek – az erős, önálló és autonóm közösségekre építő jövőnek. Ezer év kapcsol össze Millennium: születésnap, ezer éves évforduló. Az elmúlt évek egyik meghatározó jelentőséggel bíró eseménysorozata – a Millenniumi Emlékév megünneplése. Pest megye ugyanis, ahogy Fejér, Veszprém és Zala, 2009-ben ünnepelte meg fennállásának 1000 éves évfordulóját, arra az évre emlékezve, amikor a Sólyi oklevélben első alkalommal nevezték meg a Magyar Állam máig meghatározó közigazgatási alapegységei – a megyék – közül őket, a legelsőket. 2009. május 23-án adódott lehetőség a közös megemlékezésre. A helyszín nem volt kérdés, mondhatni a történelem választotta. A Veszprém megyei Sóly biztosított helyet a rendezvénynek, amelyet az évfordulót ünneplő önkormányzatok vezetői, képviselői és egyházi méltóságok mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is megtisztelt jelenlétével. A megjelent méltóságok emlékurnát helyeztek el az árpád-kori templom talapzatában, emlékfát ültettek a közeli ligetben, de az egész napos esemény legemlékezetesebb pillanatát kétségen kívül a négy megye közös ünnepi közgyűlése jelentette. Az Emlékévhez köthető eseménynek egy éven keresztül meghatározták a mindennapjainkat. Az ünnepélyes meg-

24


nyitó (2008. december 4.-én, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Stephaneum épületében), vagy a közös megemlékezés csak mérföldkövei voltak a programsorozatnak, melynek legfontosabb célja az volt, hogy minden településre, a megye mind a 187 közösségéhez elvigye a Millennium zászlaját – a közösség gondolatát.

Láthatóvá tenni a láthatatlant – sikertörténetek A Millenniumi emlékévről sokan, és sokféleképpen szereztek tudomást. Az újságokból, az internetről, vagy – például a 187 Magazinból. A Pest Megye Önkormányzata által még a ciklus elején, 2007 tavaszán útjára indított műsorból, amely a megyei települések kábeltelevíziós adásán keresztül érhető el a Pest megyei háztartások százezreiben. Az önkormányzatról, a megyéről, az itt élő emberek számára fontos dolgokról ad híreket a magazin, mégpedig heti rendszerességgel. Az egyes települések számára pedig egyedülálló esélyt jelent arra, hogy más közösségekkel is megosszák a saját élményeiket a helyi televíziók számára forgatott anyagok átadásával. A szerkesztés és a terjesztés különleges konstrukciója olyan kölcsönös előnyöket jelent a közösségek számára, amely életképessé teszi e rendkívüli vállalkozást. Életképessé, mert több mint 20 városi és helyi televízióval áll rendszeres kapcsolatban (ezáltal majd az egész megyében, a 187 település legtöbbjén elérhető), és mert olyan tartal-


mat kínál 30 percben, amely egyedi és megkülönböztető erővel bír. A műsor 2010 őszére már több mint 180 adáson van túl. Ez pedig a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a pest megyeiek 5400 percben, vagyis 90 órában tájékozódhattak helyi hírekről a televízió képernyői előtt. A 187 Magazin működésével kapcsolatban érdemes figyelembe venni, hogy Pest megyében nem jelenik meg megyei lap, és nem elérhető olyan portál sem, amely olyan széles körből merítene tartalmat és híreket, mint a Magazin. Többről van tehát szó, mint általában a televíziós műsorok iránti igény kielégítéséről. A 187 Magazin célja és értelme akkor érthető meg teljesen, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy az önkormányzat általában, és minden lehetséges módon arra törekedett, hogy támogassa azokat a kezdeményezéseket, melyek teret adnak a fő áramhoz tartozó média számára láthatatlan gondolatoknak, tehetségnek és teljesítménynek. Legyen szó, a megyei sportélet eseményeit és történeteit bemutató Sportszeletről, www. pmsport.hu, a www.pmkult.hu, a www. pestmegye.hu portálokról a Pest Megyei Ki-Mit-Tud megrendezéséről, vagy éppen fórumok, konferenciák, találkozók megszervezéséről – megannyi alternatív kommunikációs csatornáról. Továbbá, ne felejtsük el azt sem, hogy bennünket képvisel minden egyes közalkalmazott és civil, aki az ellátó rendszerben, a kultúra és a művelődés színterein dolgozik, a fiatalok sportolása érdekében, vagy a közösségeink biztonságáért munkálkodik hivatásból, vagy éppen önkéntesen

COMITATUS

– megannyi erőforrás, akik segíthetnek a párbeszédben. E lehetőségek olyan sokrétű szerepvállalásra nyújtanak lehetőséget, melyekből érdemes kiemelni néhányat:

(-) Az ifjúsági területen jelentős előrelépésnek tekinthető, hogy 2008 óta önálló irodai tevékenységi körben végezhető az ifjúsági területtel kapcsolatos munka. Az eltelt időszak bebizonyította, hogy komoly előrelépést jelent, ha megfelelő szinten van képviselve ez a stratégiai terület. Segíthet a Pest Megyei Ifjúságsegítő Koncepció éves cselekvési tervének végrehajtásában, rendeletalkotásban, döntéshozatalban; tanácsadással, információkkal és kezdeményezéssel támogatja a civil szerveződéseket; erőforrásokat, kapcsolatokat és stratégiai partnerségi lehetőségeket tár fel; nem beszélve arról, hogy a kapcsolódó területeknek is képes támogatást nyújtani (szinergiahatás). (-) Pest Megye Önkormányzata által fenntartott intézmények és ellátások révén közvetlenül is érintett a kábítószer jelentette fenyegetés által. Ezen kívül felismerésre került az is, hogy e kihívás messze túlmutat az egyes intézményeken, sőt településeken is. Olyan szintű és tartalmú együttműködést és támogatást igényelnek a frontvonalban dolgozó szakemberek, amely kiemeli az Önkormányzat szerepét és jelentőségét a megye egészére kiterjedő, átfogó adatgyűjtés, koordináció, és kommunikációs tevékenység, illetve a megyei fenntartású intézményekben folyó prevenciós tevékenységek elősegítésében. Pest Megye Közgyűlése 2006 márciusában elkészült Drogstratégia céljai is komplexek: Együttműködés, Megelőzés, Kezelés, Rehabilitáció, Kínálatcsökkentés. A témában mérföldkőnek tekinthető a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum létrehozása és működése (szakmai kiadvány, prevenciós foglalkozások, koordinációs tevékenység, szakmai konferencia). (-) Fiatal tehetségek támogatása: Pest megyei hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázaton 2006-tól 2010 augusztusáig összesen 55,7 millió forintnyi támogatást kaptak tanulmányaikhoz. Pest Megye Önkormányzata ugyancsak kiemelt feladatként kezeli a civil szervezetek támogatását – ebből csak az Ifjúsági és

25

COMITATUS Sport terhére 286 civil szervezet nyert 2006 és 2010 között, összesen 56 millió forint összegű támogatást. (-) Sportkarácsony. Hagyománnyá vált, hogy az elmúlt négy évben elismerést kaptak a kiemelkedő eredményt elérő sportemberek. A „legjobbak” a Megyeháza dísztermében a „Sportkarácsony” alkalmával vehették át az elismerést kifejező díjat többek között országosan is ismert sportvezetőktől és sportolóktól. A megye településein lakó pontszerző olimpikonok az olimpia évében Pest megye címerével díszített aranymedált kaptak a sportkarácsonyi ünnepségen. (A pekingi olimpián öt Pest megyei egyesület versenyzője képviselte Magyarországot. Pest megyében huszonhét olimpikon és hat paralimpikon él.) (-) „Pest Megyei Ki Mit Tud” - Kell, nagyon kell az elismerés. Hogy tudjunk egymásról, hogy számon tartsanak bennünket, hogy érezzük – van értelme az erőfeszítéseknek. A legfontosabb képességek egyike, hogy a többi embernek is átadjunk valamit abból, ami bennünk különleges. Még felnőttek számára is kihívás e képesség elsajátítása, gyermeknek és fiatalnak pedig kétszeresen is az. Ezért gondoltuk azt, hogy nem lehet kevesek kiváltsága a lehetőség, a támogatás, az ösztönzés; és ezért tartottuk olyan fontosnak, hogy a segítséget mi is megadjuk mindenkinek, minden egyes fiatalnak, a Pest megyei 187 településen élő minden egyes gyermeknek, vagy tinédzsernek a bemutatkozásra. Tehetségkutató versenyt rendeztünk a Pest megyei fiatalok számára a Monori Vigadó Kulturális és Civil Központtal együtt. Ez volt a „Pest Megyei Ki Mit Tud?”, amelyet a tehetséges általános és középiskolás diákoknak szerveztünk, és ők jöttek – énekeltek, táncoltak, zenéltek, verset, mesét mondtak. Versenyeztek, de van, ami még ennél is fontosabb volt a számunkra. A kapcsolat. Ami ös�szeköt bennünket – egymással. A múlt és a jelen értékeivel, és a boldogabb jövő reményével. A kapcsolat legalább olyan fontos, mint a gondolat, amely lehet, hogy egyedi és különleges, de igazán élő csak akkor lesz, ha képes másokra is hatni. A színpad ezt a lehetőséget kínálja, és annak, ki a színpadon áll és sikert arat – annak az élmény felejthetetlen. Felejthetetlen a győzteseknek járó elismerő szavak, a megerősítő visszajelzést jelentő pontok, különösen a díjak, és persze a példa-

26

2010. november–december képek jelenléte! Együtt lenni a legkiválóbb hazai művészekkel, bemutatkozni Tóth Vera énekesnőnek, Hamar Dánielnek a Muzsikás együttes vezetőjének vagy éppen Mihályi Gábornak a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjének, ugyancsak meghatározó élményt jelentenek.

E néhány mozzanat csak példa a kezdeményezések sorából, melyek mögé odaállt Pest Megye Önkormányzata. Jó példák, mert megmutatják, hogy alkalmanként néhány millió forint is elegendő, hogy megmozduljon, hogy elkezdődjön valami. Egy összefogás, egy együttműködés, egy esemény, mint például a Bécs – Pozsony - Budapest Szupermaraton, a Pest Megyei Utcai Kosárlabda Bajnokság, vagy a Mezei Futó Diákolimpia országos döntője (az ország legnagyobb létszámú diáksport versenye!) Gödöllőn. Megtörténjen valami, amely világossá teszi az üzenetet mindenki számára, hogy ezek az ügyek – a sport és a tehetség ígérete, vagy éppen kábítószer fenyegetése – nem magánügyek, hanem közügyek. Az egészséges nemzet pedig nem magánérdek, hanem egyetemes közérdek. Hihetetlen erőforrás álla rendelkezésünkre, elég, ha csak arra gondolunk, hogy Pest megyében 350 sportegyesület, és több mint 35 ezer igazolt versenyző van, hogy évenként 19 megyei szakszövetség több mint ötven sporteseménye kapott támogatást, és hogy hányan jelentkeztek a „Ki-Mit-Tud” versenyére. Több ezren voltak – és még ők is csak töredékét jelentették azoknak, akiket a kultúra, a művelődés és a túrizmus révén szólítottunk meg. (-) Mint például a különleges kiállítások a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága szervezésében. A PMMI tevékenysége önmagáért is érde-

2010. november–december kes, a létesítmények és az alkalmazottak száma, valamint a tevékenység komplexitása, szaktudás és technológia iránti igény különlegessége miatt, és mégis, ez az a terület, amelyet az események mindennél jobban jellemeznek. A Szőnyi István festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás 2007 májusában a zebegényi Szőnyi István Múzeumban. Szentendre, a magyar Barbizon – amikor a legismertebb európai művésztelep, Barbizon tájai elevenedtek meg Szentendrén, 2007 őszén, a Ferenczy Múzeum rendezésében. A világhírű reneszánsz kiállítás Szentendrén (a 15. és 16. század észak-itáliai festészetének remekeiből nyílt kiállítás 2009 tavaszán). (-) Bor és hagyomány: nem győzzük hangoztatni, hogy milyen nagy jelentőséggel bír számon tartani a tehetséget, a teljesítményt, az egyedi és különleges ízeket, kultúrákat vagy akár vállalkozásokat. 187 településünk, több tucatnyi egyedi kisváros, iparos és kereskedő település, illetve mezőváros alkotja azt a különleges közösséget, mely az országban csakis Pest megyére jellemző, máshol meg nem található az egész országban, de talán még az egész régióban is egyedülálló. Ez igen jelentős érték. De addig a pillanatig csak lehetőség, ameddig nem tudunk kézzelfogható eredményt elérni – elismerést szerezni az országban, s a világban. Ez pedig nem kis feladat. Nem egyszerű megkülönböztetni magunkat, akkor, amikor annyira sok részletnek kell „a helyén lenni”, amikor annyi minden befolyásolja a zamat különlegességét – azt, ami csak ránk jellemző –, amikor olyan „hangos” körülöttünk minden, hogy hallatni szavunkat szinte képtelenség, és amikor a talmi olyan könnyen hódít, amennyire nehéz visszaszerezni a csalódottak bizalmát. A borászok persze mindenkinél jobban tudják, hogy mit jelentenek ezek a szavak, talán még jobban meg is tudják fogalmazni nálunk, hogy mit jelent fogyasztókat, netán híveket és rajongókat szerezni egy vidéknek, vagy egy pincészetnek a mai körülmények között. A Pest Megyei Önkormányzat nem tud a körülményeken változtatni, az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a megye borászata támogatásra

COMITATUS szorul, méghozzá értő és megfelelő támogatásra, illetve megtérülő befektetésre, hiszen a borászat a legígéretesebb területek egyike. Arca és védjegye lehet a megyének e közismerten magas értékteremtő képességgel bíró tevékenység, mely igen jelentős hagyományokkal rendelkezik – és még nagyobb a potenciál, mely az óriási ültetvényekben, az izmosodó borászatokban, és az egyedi eseményekkel fűszerezett programokban rejlik. A verseny nem titkolt célja, hogy támogassa a megyei borászat és borturizmus fellendülését, kiegészítve a kulturális és művészeti emlékekben gazdag térségek egyedi karakterét, mondhatni pezsgő, élettel teli programokkal fokozni a vonzerőt, ami csak itt és csak ránk jellemző. Pest Megye Közgyűlése 2007-ben hirdette meg az első „Pest Megye Bora” versenyt, melyet három további követett, és szilárd az elhatározás, hogy minden elkövetkező évben meg fognak mérettetni a legjobbak. Nem kétséges, hogy hagyomány lesz a megmérettetés, mert sikerre vittük a kezdeményezést. Együtt a borászokkal és a szakma jeles képviselőivel. Ma már tudjuk, amit akkor még csak sejtettünk – megérte kockáztatni. Minden kételyt eloszlattak a neves borászok és borszakértők szigorú zsűrizése, a közel 40 pincészet által beküldött mintegy 100 tétel bor értékelése. A minőség volt a bizonyíték maga, melyet a legjobbak esetében a Nagy Aranyérem elismeréssel fejeztünk ki. Az ígéretes kezdet tehát megérdemelte a folytatást. Évről-évre, újabb és újabb borászatok csatlakoztak. 2009-ben, a Millennium Évében nemzetközi borversenyen mérhették össze boraikat a Pest megyei gazdák Fejér, Veszprém, Zala megye, továbbá külföldi testvérmegyéink (a német Ludwigsburg, a horvát Tengermelléki-fennsíki megye, az olasz Bergamo és Potenza megye) az egyszeri, és ezért rendkívülinek tekinthető Millennium Bora címért. Összegezve az elmúlt négy évet nyugodt szívvel mondhatjuk ki: a Pest megyei borokat népszerűsíteni, a minőséget elismerni, a választékot bemutatni olyan soha meg nem szűnő kihívást jelent a számunkra, amely bőven megtérülő befektetés a jövőbe.

27

COMITATUS


A múlt öröksége a jelen értékteremtésében Komplexitása, szaktudás és technológia, másképpen élő kapcsolat a múlt nemzedékeivel – örökségével. Ezt jelenti számunkra a Pest Megyei múzeumok Igazgatósága (PMMI), amely összefogja és felügyeli a megyei területi és tematikus múzeumokat, kiállítóhelyeket, gyűjteményeket, nem egy esetben az adott közösség karakterét és vonzerejét meghatározó jelentőséggel formáló módon. Sokat beszélünk arról, hogy a letűnt korok öröksége érték – a PMMI legfontosabb feladata, mondhatni mis�sziója, hogy ez az érték nagyon is közel kerüljön az emberekhez. A helyben élő és a vendégként érkező emberekhez. A különleges kiállításokról már szó esett, a ciklus meghatározó régészeti projektjei közül a Ferenczy Múzeum új helyszínen történő kialakításának előkészítése, azaz a „Castrum” projekt, valamint az M0-ás autópálya megelőző régészeti feltárása, terepmunkálata érdemel említést. De nem feledkezhetünk meg a PMMI szervezetének átalakításáról, a kisebb és átláthatóbb struktúra kialakításáról, a szakmuzeológusok integrálásáról sem – ezek is a feladatok közé tartoznak, mint ahogy a változások része, ha a szakmai felügyelet mellett helyi önkormányzati kezelésbe kerül egy-egy kismúzeum (Abony, Nagytarcsa, Penc). Nem beszélve arról, hogy a feladat ellátásnak része a digitális nyilvántartás és elektronikus ügyvitel bevezetése, vagy éppen az, hogy egy múzeum nyitvatartási idejét az igényekhez igazítsuk, egy feltáráshoz konferenciát szervezzünk,

28

reprezentatív kiadványokat készítsünk, miközben a háttérszolgáltatásokat (raktározás, szállítmányozás) is hatékonyan kell megszervezni, az anyagot is gyarapítani kell… Mindezzel persze korántsem teljes a kép, mert nem csak rendkívüli kiállításokat kell szervezni, hanem az új médiát is meg kell tanulni használni, és általában újabb és újabb közönséget kell tudni megszólítani - hiszen alapvetően ez a feladatunk. Egyéb jelentősebb események: a „Bronzba zárt áhítat” című, orosz fém ikonokból rendezett kiállítás, a Vajda Lajos emlékkiállítás Szentendrén. Cegléden „Mindvégig veletek voltunk” címmel az 1848/49-es magyar szabadságharcban részt vett lengyelekre emlékező kiállítás, Szentendrén szintén lengyel témát érintett a lengyel Szolidaritásról rendezett kiállítás. Szentendréről és Vácról indult ki az időközben több nemzetközi partnert bevonó és számos helyszínen bemutatott, egyre gazdagodó Duna – Képfolyam c. projekt, amely a folyó partján kialakult egykori, 19–20. századi életformát mutatja be elsősorban a fényképek tükrében: a kiállítás sorozat 2009-ben Pozsonyt és Budapestet érintette. Képek a múltból c. régészeti vándorkiállítás látható volt három megyei múzeumban, Cegléden, Nagykőrösön, Ráckevén egyaránt. A helytörténet feldolgozását Cegléden és Szentendrén egy-egy, a városi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás mozdítja elő. A Szentendrei Képtár rendezvényei


közül kiemelkedett a ferences renddel együttműködésben létrejött, a ferencesek magyarországi szerepét bemutató tárlat, valamint a bronzkori harangedényes kultúráról körképet adó kiállítás: utóbbihoz tudományos konferencia is társult. 2010 tavaszán a Budapesti Történeti Múzeummal közös szervezésben nagyszabású nemzetközi régészeti konferencia megrendezésére került sor Szentendrén és Budapesten. A közel 100 résztvevő a bronzkor kutatás európai élvonalába tartozott és a rendezvény jelentősen előmozdította a hazai régészettudomány külföldi elismerését, a megyei eredmények ismertetését. A konferencia NKA támogatással valósult meg. A PMMI intézményrendszere jelenleg: a szentendrei Ferenczy Múzeum, mint megyei múzeum. Két területi múzeum: a váci Tragor Ignác Múzeum és a ceglédi Kossuth Múzeum. Két tematikus múzeum: a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum és a tápiószelei Blaskovich Múzeum, valamint három közérdekű muzeális gyűjtemény és kiállítóhely a nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény, az aszódi Petőfi Muzeális Gyűjtemény és a ráckevei „Árpád” Muzeális gyűjtemény, valamint a szobi és a verőcei közérdekű kiállítóhely. Mint említettük, a PMMI szervezeti keretéből kivált Penc, Nagytarcsa, Abony és Isaszeg. Pest Megye Önkormányzatának budapesti székhelyén – a Megyeháza „Kápolna” és a „Kosáry-szoba” területén megkezdte Pest Megye Történeti Tára mint működési engedéllyel rendelkező közérdekű muzeális kiállítóhely gyara-

COMITATUS

pítását. Sajátos feladatot jelent a PMMI számára, hogy az Integrált Gazdálkodási Rendszer keretében gazdálkodási központ, s mint ilyen nem csak az intézményhez tartozó létesítmények, hanem a Pest Megyei Levéltár, a Pest Megyei Könyvtár és négy szentendrei székhelyű közoktatási intézmény pénzügyi-gazdasági feladatait is ellátja. A PMMI 2010-es munkatervében hangsúlyos helyen szerepelnek azok a szentendrei feladatok, amelyek révén az intézményi központ működését szolgáló helyszínekkel kapcsolatos, már folyamatban lévő – nagy horderejű, az elkövetkező évtizedekre kiható – átrendezés befejező szakaszába lép. A szentendrei Szerb Egyházzal folytatott tárgyalások nyomán a Ferenczy Múzeum épületének átadása 2010 során esedékessé válik. Kezdetét veszi egyúttal az új szentendrei székhely, az ún. Pajor-kúria épületének a képzőművészeti gyűjtemény, a könyvtár befogadására és egyéb muzeális funkciók ellátására való alkalmassá tétele. Elkezdődött a Kovács Margit Múzeum korszerűsítése, mely átalakítás során a kiállítási anyag a Vajda Múzeumban továbbra is látogatható. Mindegyik feladat komoly logisztikai és anyagi terheket ró az intézményre. Megnyílt Ilosvai Varga István állandó kiállítása a Czóbel Múzeum egyik szárnyában. Az intézmény tervezi a kiállításnak otthont adó végleges épületét is. Múzeumi működési engedélyt kapott a gödöllői Régészeti Bázis és látványraktár: szakterülete: a Pest megyében végzett, különböző korszakok régészethez kapcsolódó ásatások legreprezen-

29

COMITATUS

tatívabb anyagát bemutató állandó és időszaki kiállítás és a hozzá kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások. A kiállítást pályázati forrásból kívánja az intézmény megvalósítani. Ugyancsak pályázati forrásokból végre elkezdődött a Blaskovich Múzeum történeti kertjének rekonstrukciója. Végül, de nem utolsó sorban, talán a nemzetközi meghívások is jelzik, hogy érdemes volt újragondolni a feladatokat: Először a 2009-es Lombard reneszánsz kiállítás nyomán érkezett felkérés a bergamói olasz partner részéről egy, a szentendrei festészet első negyedszázadát bemutató képzőművészeti tárlat anyagának összeállítására, de jelen állás szerint. A Duna – Képfolyam kiállítást is meghívják újabb, ausztriai, szlovákiai és romániai helyszínekre. A közművelődés szolgálatában A Pest Megyei Közművelődési Intézet, egészen más működési modell mentén szolgáltat, mint a PMMI. Mások az ügyfelei – elsősorban a megye településein működő kulturális intézmények és szervezetek, művelődési házak és szakemberek – mint ahogy honlapja, a www. pmkult.hu is a szakmának szolgáltat elsősorban (hasonlóan az www.erikanet. hu országos portálhoz, amelynek Pest megyei adatait szintén a PMKI gondozza). Pest megye 187 településén élő százezreknek szolgáltatnak azok a művelődési házak, amelyek szakmai hátterét, közös kezdeményezéseit, és egyáltalán – közösségét – fogja össze az Intézet, és segíti tanácsokkal, információkkal.

30


Élőszóban vagy levélben, interneten vagy nyomtatott újságban – e szervező és gesztori feladat lényege a tudás, az ismeret, a tapasztalat folyamatos megosztása pályázatokról, tehetségekről, megoldásokról és lehetőségekről. A honlap, vagy a Közművelődési Információk néven megjelenő folyóirat jelentik a gerincét e munkának – Pest megyének nincs is más olyan folyóirata, amely lehetőséget adna a közművelődési, kulturális információk közzétételére. Beszédes a rendszeresen megjelenő lap példányszáma: mintegy 1000 települési önkormányzatok, közművelődési és közgyűjteményi intézmény, kulturális civil szervezet és az országos szakmai szervezet kapja meg ingyen. A tehetségek, és a legjobb gyakorlatok felkutatása, és rengeteg a média fő árama számára láthatatlan kreatív teljesítmény nyer lehetőséget arra, hogy megismerjék az emberek és a szakma, hogy lehetőséget kapjanak a kibontakozásra, és arra, hogy valami nagyobb produkció részeként új életre kelljen – hogy kiteljesedjen. De megosztani a tudást néha nem jelent többet, mint ös�szegyűjteni és közreadni Pest megye közművelődési statisztikai mutatóit. Ez legalább annyira fontos, mint az együttműködések szervezése. (Sőt, az egyetlen lehetőség arra, hogy a közművelődésről érdemi és ellenőrzött információk álljanak rendelkezésre aggregát szinten!) Egyedülálló, hiánypótló szakmai és szisztematikus kiadványok: „Pest Megyei Közművelődési Kalauz” (a megye 187 településének alapadatait tartalmazza); „Tárgyalkotó népművészet Pest


megyében” (a népi mesterségek művelőit tárja az olvasók elé); „Pest Megyei Amatőr Tárlat” kötetei (az amatőr képzőművészeket mutatja be); Benke Éva: „Illeszd… a szót a cselekvényhez” (módszertani kiadvány). Ezen kívül, „Néptáncegyüttesek és hagyományőrző csoportok Pest megyében” (az amatőr néptáncegyütteseket veszi számba); „Pest megye amatőr kórusai” (a megye amatőr kórusait mutatja be); Szentirmai László: BÁBÉCÉ II. (bábcsoportok vezetői számára készült módszertani kiadvány); „Közművelődési Információk tizennyolc évfolyama” (a PMKI kéthavonta megjelenő szakmai periodikájának elemző kötete). Végül pedig, „Séta a Pesti Vármegyeházán és Irodalmi barangolás Pest megyében” (bemutatja a Megyeháza klasszicista épületét, valamint irodalmi sétára hív Pest megyében). A PMKI számos OKJ közép- és felsőfokú szakmai tanfolyamot, tematikus képzést, szakmai napot rendez. A versmondó, színjátszó, képzőművészeti, közművelődési informatikai képzések, pályázatíró, kommunikáció, beszédtechnikai tréningek mellett minden évben kiemelkedő eseménynek számít a Balatonszemesen megtartott háromnapos szakmai konferencia. Az elmúlt évek sikeres rendezvényei közül kiemelkedtek a képző- és iparművészeti tárlatok Vácon és Dabason, a megyei és regionális színjátszó találkozók Vácott, Tökölön és Inárcson, a népművészeti kiállítás a veresegyházi művelődési házban. Országosan is egyedülállóan magas létszámmal és programmal szervezték meg a Pest Megyei Színját-

COMITATUS

szók Táborát Zamárdiban, valamint hasonlóan eredményes szakmai műhellyé alakult a megye amatőr képzőművészei számára a Tolna megyei Szálka községben megrendezett képzőművészeti tábor is. A PMKI munkatársai a Megyeháza díszudvarán rendezett kulturális programok, koncertek szervezésében is részt vettek – és különleges missziót teljesítve – „Megyeházi ajándék” – néven koncerteket, előadói esteket, báb- és színjátszó előadásokat, kiállításokat juttattak el a vidéki kistelepülésekre.

Élmények Pest megyében Pest megye turisztikai kínálat szempontjából kiváló adottságokkal rendelkezik. Mind a természeti értékek, mind az épített műemlékek, színvonalas szolgáltatások a vendégfogadás területén adottak. Az adottságokat birtokolni azonban már nem elég, mert megváltoztak az igények. Nem csupán a szép látnivalókat, a jó szállás- és vendéglátóhelyeket keresik a kikapcsolódni vágyók, hanem élményt is. Az élményhez pedig hozzátartoznak a különleges programok, valamint biztonságos tájékozódás, az információszerzés egy új, ismeretlen környezetben – akár belföldi, akár külföldi vendégről legyen szó. Pest megyében hét Tourinform iroda, valamint Budapesten a megyei iroda biztosítja ezt a látogatók részére. A megyei Tourinform iroda két fővel működik, Pest Megye Önkormányzata fenntartásában. (A megyében a többi hét irodát különböző formában és eltérő létszámmal tartják fent a helyi szervezetek

31

COMITATUS

– működésükhöz, illetve munkájához Pest Megye Önkormányzata részbeni anyagi támogatást biztosít). Feladata a következő: (1) Turisztikai kiadványok gondozása magyar, angol, német, olasz és lengyel nyelven, összesen 138.000 példányban. E kiadványok alapvető célkitűzései közé tartozik az is, hogy a megye ismert és népszerű célpontjai mellett a kevésbé ismert, de vonzó turisztikai lehetőségeire felhívja a figyelmet. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír az „Eseménynaptár”, amely adott évtől függően 1400-1700 közötti, kifejezetten turisztikai jelentőséggel bíró, eseményről tartalmaz érdemi információt. Az Eseménynaptár print és online egyaránt elérhető, a print formátum elsősorban szakkiállításokon és a Tourinform irodákban hasznosítható. A 2007. évben megjelentetett „Múzeumok Pest megyében” című kiadvány különleges sikernek bizonyult: A „Kiadvány Trend” pályázaton, témakatalógus kategóriában 1. helyezést nyert a nagyközönségi és a szakmai szavazatok alapján, valamint 2. helyezést a zsűri értékelése alapján. Az említettek mellett image-kiadvány, tematikus kiadvány az aktív túrizmusról is készültek. (2) Turisztikai kiállításokon képviselni Pest megye látnivalóit, beleértve azt is, hogy külön térítés nélkül hozzáférhetővé teszi e kiállításokon a megyei irodához eljuttatott információkat, kiadványokat, promóciós anyagokat. Belföldi és külföldi kiállításokon egyaránt rendszeres, programszerű a megjelenésünk – Budapest, Bécs, Debrecen, Szol-

32


nok rendszeres belföldi célpontok, mint ahogy skandináv és német helyszínek is, továbbá Brüsszel. Az éves aktivitásra hatással vannak még olyan hazai, vagy nemzetközi tematikus rendezvények, amelyek lehetőséget nyújtanak a kiadványok terjesztésére. Fontos megjegyezni, hogy kifejezetten szakmai és egyéb események tekintetében is megállapítható, hogy a testvérmegyékkel, testvérrégiókkal kialakított kapcsolatok elősegítik a nemzetközi jelenlétünket. (3) Pest Megye Önkormányzata 2007. évben csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai programhoz, s ezzel vállalta, hogy minden év szeptember közepén több száz látogató tekintheti meg a Megyeházát. A missziót továbbgondolva megszületett a döntés, hogy a Megyeháza az év egészében (persze meghatározott napokon és nyitvatartási idő szerint) várja a vendégeket, előzetes egyeztetés alapján, az Iroda munkatársainak vezetésével. (4) Szakmai együttműködésekben való részvétel – elsősorban a Tourinform Szövetség, IHSZ Megyék Idegenforgalmi Szövetsége –, a nemzetközi együttműködésekben rejlő turizmusfejlesztésipotenciál feltárása, valamint a pályázati lehetőségek és egyéb partneri kapcsolatok szervezése és menedzselése – Magyar Turizmus Zrt., Budapest-KözépDunavidéki Regionális Marketing Igazgatóság, BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Tourinform koordinátora, az országos Tourinform iroda hálózat tagjai, megyei szakmai- és civil szervezetek, szolgáltatók. Nagy jelentőséggel bírnak e kapcsolatok, melyek nélkül


nem lenne szerkesztett kiadvány, megjelenési lehetőség, és amelyek némelyike meghatározó jelentőségű marketingcsatorna a potenciális hazai és külföldi vendégek felé. Márpedig ezekre nagy szükség van. Általános és specifikus együttműködésekre, az egyre rétegzettebb igényeknek megfelelő komplex kommunikációra. Hiszen Pest megye ezernyi színe és árnyalata, a másfélezer esemény különlegességei komoly feladványt jelentenek az érdeklődőknek: mi az, amit feltétlenül meg kell tekinteni? Ehhez pedig kevés, ha elmondjuk, hogy a Duna-kanyar festőien szép, hogy milyen gazdag a kisvárosokat építő tucatnyi nemzetiség és felekezet épített és élő népművészeti öröksége, hogy hatvannál is több a kastélyok és kúriák száma – és hogy milyen változatos a természet e vidéken. El kell mondanunk azt is, ami változott, hiszen Pest megyében az elmúlt időszakban számos fejlesztésre, újításra, szállodaátadásra került sor: a Dunakanyar térségében újonnan épült a Royal Klub Hotel Visegrád, 2010-ben a Silvanus Szálloda újult meg. Szentendrén, a Skanzenben 2009-ben átadásra került a kisvonat, 2010-ben pedig az interaktív palóc tájegység, és még ugyanebben az évben, szintén Szentendrén, elkészült a Vizes Nyolcas Uszoda. Pomázon 2008-ban felújították a TelekiWattay kastélyt (kóruskastélyként működik, várja a hazai és külföldi kórusokat). A Duna mindkét partján átadtak új kerékpárutakat, Vácott 2008-ban, Szentendrén 2009-ben. 2008-ban létrehozták a Váci Curia Borházat, bormúzeum és

COMITATUS

pince egyaránt működik. Szob és Márianosztra között 30 év kihagyás után 2008-ban ismételten elindult a kisvasút. Nagybörzsönyben 2009-ben újraindították a Vízimalmot. Gödöllőn 2008-ban megnyitotta kapuit az Erzsébet Szálloda (eddig nem is volt lehetséges a városban nagyobb létszámú csoportok elhelyezése!), folytatódtak a felújítási munkák a Gödöllői Királyi Kastélyban (megújult a Gizellaés a Rudolf-szárny, az Istálló, a Barokk Színház alatti Sörpince és a Horthybunker is). 2010-ben átadásra került az UniverZoo élménypark Mogyoródon. Kiemelten sokat fejlődött a Zsámbéki-medence és Zsámbék térsége. Két négycsillagos szálloda is átadásra került a 2009-ben, az Espa Bio & Art Hotel (Zsámbék) és az Abacus Business & Welness Hotel (Herceghalom). Telkiben átadták az új sportközpontot (és szállodát), a GLOBALL Football Park & Sporthotelt. A Biatorbágyi viadukt teljes kivilágítást kapott, a mellette található völgyben pedig őshonos állatok bemutatását tervezik. 2010-ben konferenciaközpontot adtak át Százhalombattán, Ráckevén 2010 adták át a Dunán lévő vízimalmot. Ferihegy közvetlen közelében, Vecsésen, 2008-ban nyitotta meg kapuit az Airport Hotel Budapest, 2010-ben pedig felújították az Airport Hotel Stációt. 2010 őszén átadták Bugyiban a kerékpárutat, elkészült Dabas város turistabarát honlapja. Cegléden a Best Western Hotel Aquarellt 2008-ban gyógyszállóvá, illetve gyógyfürdővé minősítették.

33

COMITATUS

E lista korántsem teljes. A fejlesztések sorát még hosszasan folytatni lehetne, hiszen nagyon sok szálloda, szálláshely bővült, fejlődött, és több település központja, belvárosi része is egyre csábítóbb a turisták számára. Dabas, Ócsa, Pécel és Vác, csak néhány a települések sorából, melyek városközpontja teljesen megújult. Egyszóval, nagyon sokat változtunk az elmúlt években, és ezzel megváltozott a gyakran idézett mondat értelme is – hogy a világ közepe talán nem, de Magyarország közepe Pest megyében, Pusztavacson található, és hogy már sok-sok évvel ezelőtt is központi szerepet játszott e vidék az ország fejlődésében. Az ezer éves évforduló megadta az alkalmat, hogy mindezt végiggondoljuk e szavak értelmét. 2009. augusztus 20.-ára készülve pedig egy egyedülálló kötet látott napvilágot – „Szeretettel vár Pest megye” –, amely 255 művészien elkészített fotóval kalauzol el a megyében. Kezdve Budapest egyik legszebb klasszicista épületével, a Megyeháza bemutatásával, folytatva a festői szépségű Dunakanyar, a Magyarország földrajzi középpontját jelző Pusztavacsi Emlékhely, a különleges múzeumok, így például a Kovács Margit gyűjtemény bemutatásával, nem megfeledkezve a nemzetközi hírű rendezvényekről, mint például a Visegrádi Palotajátékok, a százhalombattai, tököli, ráckevei Summerfest Nemzetközi Néptánc-fesztivál és a Mogyoródi Forma-1. Hogy mit jelent a vendéglátás Pest megyében – közel 100 oldalon keresztül, tíz nyelvre lefordítva éppen azt kísérli

34


meg e kiadvány, hogy választ találjon erre a kérdésre.

Pest Megyei Könyvtár A Pest Megyei Könyvtár működését már több éve meghatározza az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások fejlesztése, valamint a felhasználók számára biztosított eszközök és képzések. E változásokkal nem csak az eszközök, hanem a könyvtárak szerepe is átalakulóban van. Egyrészt egyre több könyvtár jelenik meg a világhálón, és a könyvtárban megtalálható dokumentumok sem csak helyben, hanem bárhonnan hozzáférhetőek. Másrészt hétköznapi szolgáltatássá vált az olvasók számára a számítógépes katalógus használata mellett az is, hogy helyben használják a világhálót. A megyei könyvtár számára az infrastruktúra kiépítése, fejlesztése, valamint az olvasók számára szervezett képzések már több éve jelentenek feladatot, melynek lényege – missziója – tulajdonképpen évek óta változatlan. Felszámolni a (digitális) írástudatlanságot; és ebben a Könyvtár különleges adottságokkal rendelkezik - megyeszerte képes elérni az embereket képzésekkel, tanfolyamokkal azért, hogy megtanítsák őket a digitális eszközök és szolgáltatások (számítógép, internet, mobiltelefon, elektronikus levelezés, stb.) használatára. A fő feladat persze változatlan: gyarapítani az állományt; még akkor is, ha a források csökkennek, főleg azért, mert a pályázatok és központi források nem jelentenek minden könyvtár számára valós alternatívát, sőt, éppen a kisebbek, az


elmaradottabbak számára nem. A Pest Megyei Könyvtár szerepe így különösen felértékelődött. A viszonylagosan jó teljesítménye – hogy megőrizte a gyarapítási színvonalát – a könyvtárközi ellátási kötelezettsége miatt egyre fontosabb tényező. Az online előretörésével kapcsolatos várakozásokkal, valamint a hagyományos média fogyasztásának zuhanásával összevetve egyértelműen sikertörténetnek tekinthető, hogy a könyvtárak iránti érdeklődés nem csökkent, sőt, a könyvtárak használata iránt érdeklődők számát sikerült megtartani! A könyvtárosok sok munkát végeztek ezért: a könyvtárak számítógépesítése, a számítógépekre épülő szolgáltatások bővülése, az interneten 24 órán keresztül elérhető könyvtárak számának növekedése, a könyvtárak és a helyi közösség kapcsolatának tudatos fejlesztése, a színvonalas és érdekes könyvtári rendezvények, az oktatásban résztvevők szakszerű, gyors kiszolgálása hozzájárultak ahhoz, hogy a megújult könyvtárak fontosak az emberek számára. Az élményszerzésben egyre fontosabb szereppel bírnak az események, rendezvények – e tényező térnyerését elősegítette Pest megyében, hogy számos, az egész megyére kiterjedő program biztosított keretet e programokhoz: az 1956-os forradalom 50. évfordulójára szervezett megyei középiskolás vetélkedő, a reneszánsz év eseményei, a Millenniumi Év rendezvényei. Sőt, a Pest Megyei Könyvtár bekapcsolódott országos könyvtári rendezvényekbe, mint például: Nagy Olvashow, Netbarango-

COMITATUS

lás, Könyvtárak összefogása a társadalomért. De néha egy jeles személyek évfordulója is megfelelő alkalom arra, hogy találkozzunk egymással (főleg akkor, ha neves vendégeket nyerünk meg résztvevőnek). Egy könyvtár, így a Pest Megyei Könyvtár mindenkori küldetései közé tartozik, hogy a lehető legszélesebb palettán tegyen elérhetővé tartalmakat, és különösen olyanoknak, akik a média fő árama számára nem érdekesek. Nem azért, mert kevesen vannak, hanem azért, mert hatékonyan nem tudják őket elérni és megszólítani e rétegeket. Mit jelent ez a gyakorlatban? Például: Forrásértékű könyvek megjelentetését (1956 Szentendrén, Szentendre sajtótörténete, A leányfalui Móricz ház és lakói,), fiatal tehetségek könyvbemutatóinak megrendezését, és általában a kistérségi könyvtári ellátás fejlesztését. Ne felejtsük el, hogy nem ugyanazt jelenti a szolgáltatás a megye távolabbi kistérségeiben, mint Szentendre környékén. Van ahol az ellátás megszervezése a legfontosabb misszió, máshol komplex és konzorciumi formában történő pályázásra is mód nyílik a könyvtárak és a digitális bennszülöttnek tekinthető fiatalok közötti interaktív kapcsolatok fejlesztésére. (És persze szoftverek beszerzésére, honlapfejlesztésre, a szülőknek és szakmának szóló kiadványokra, konferenciákra, továbbképzésekre, iskolai és községi könyvtárak könyvállományának elektronikus feldolgozására (és megjelenítése a világhálón), a gyerekek olvasási készségét fejlesztő számítógépes játékra.)

35

COMITATUS

A Pest Megyei Könyvtár lépésrőllépésre végezte el az épület teljes felújítását. Megoldották az előcsarnokban található, Barcsay Jenő mozaik megvilágítását. Pályázati forrásból új recepciót és ruhatári bútorzatot készíttettek. Megújultak a szolgálati mosdók, a színpad mögötti öltözők, és kicserélték a színpadi körfüggönyt. A fenntartó jóvoltából részese volt a könyvtár a Szemünk fénye programnak, aminek következtében a világítás megújult, korszerű lett.

Pest Megyei Levéltár A levéltár szakmai tevékenységi köre a ciklus alatt alapvetően nem változott. A munkák jelentős részét továbbra is a gyűjtőterületi feladatok ellátása tette ki. 2010 őszén 762 szerv (önkormányzatok, szakigazgatási és jogszolgáltatási szervek, oktatási intézmények, gazdasági szervek stb.) tartozik az intézmény illetékességi körébe. Külön terhet jelent az egyre növekvő számú, felszámolás alá vont gazdasági cégek bírósági bejelentéseinek kezelése. A gyűjtőterületi munka végzése során évente átlagosan 100 iratselejtezési jegyzőkönyv került jóváhagyásra, valamint 2007–2008-ban – egyebek mellett az összes Pest megyei önkormányzat iratkezelési szabályzatának felülvizsgálatára is sor került. A helyszíni ellenőrzések száma 2007 óta évente átlagosan 80 db, ami az érintett szervek átfogó vizsgálatát jelenti. A felszámolt cégek bírósági bejelentései a gazdasági válság hatására 2009-ben ugrásszerűen megnövekedtek, így a 2006-os 8594 db-ról,

36


2009-re 12 148-re emelkedett az intézmény által nyilvántartott megszűnt cégek száma. Az anyaggyarapítás terén súlyos, elhúzódó problémát jelent a raktárkapacitás szinte teljes hiánya, amely miatt a levéltár nem tud eleget tenni az iratátvételi kötelezettségének. A helyzet egyetlen megoldását továbbra is a mindmáig használaton kívül lévő ún. „könyvtári szárny” beépítése jelenthetné. 2006-ban 163,79 ifm iratot sikerült az intézménynek átvennie – többségében önkormányzati, illetve tanácsi anyag – ez azonban csak töredéke a körülbelül 1500 ifm-re becsült kintlévőségnek. Ehhez képest 2007 és 2009 között összesen 84,28 ifm iratot tudott a levéltár fogadni, amely mennyiségnek több mint felét (45, 32 ifm) Kosáry Domokos történész irathagyatéka tette ki. Az intézmény az állományvédelmi feladatokat 2009 óta a levéltári állományvédelmi ajánlás alapján összeállított terv szerint végzi, könyvkötő– restauráló műhely szűk kapacitásának minél teljesebb kihasználása mellett. A restauráláshoz és egyéb állományvédelmi munkák elvégzéséhez szükséges beszerzések fedezetét a jelzett időszakban szinte teljes egészében pályázati támogatásból fedezte. Ez a forrás 2010-ben – a pályázati feltételek változásai miatt - szinte teljes egészében megszűnt. Egy fő könyvkötő-restaurátor alkalmazására van lehetőség, aki évente átlagosan 100 db kötet (levéltári és könyvtári anyag egyaránt) és ugyanannyi irat kötését és teljes restaurálását végzi, emellett 2009-ben a levéltár megkezdte


a címereslevelek restaurálását is saját műhelyében. A levéltári nyilvántartások és segédletek készítése terén a PML a 2006–2009 közötti időszakban az aktuális levéltári szakmai projektekhez és ajánlásokhoz igazodva nagy előrelépéseket tett az informatikai fejlesztések terén. 2009 óta szintén az ajánlások szerint összeállított informatikai terv szerint szervezik a vonatkozó munkálatokat. A jelenlegi géppark állományának kapacitása azonban nem tud lépést tartani az említett fejlesztésekkel, ami a további előrehaladást komolyan veszélyezteti. 2009-re sikerült befejezni az egységes levéltári nyilvántartó rendszer, az E-Archívum feltöltését és komoly előrehaladást ért el az intézmény a papíralapú segédletek számítógépre vitelében is. Több felhasználói adatbázis kiépítését kezdték meg a jelzett időszakban (MDP és MSZMP Pest Megyei Bizottságának iratai; Nemesi pecsétlenyomatok gyűjteménye; Pest Megyei Bíróság iratai, Kéziratos térképek gyűjteménye), amelyek többségéhez az iratok digitalizálása is kapcsolódik. Teljesen megújult az intézményi honlap is pályázati támogatásból. A kutatók a jelzett időszakban is elsősorban a családkutatók és helytörténészek közül kerültek k. Az ügyfélszolgálatot továbbra is építési engedélyekkel, bírósági iratokkal, hagyatékkal és munkaviszonnyal kapcsolatos igazolások miatt keresték fel. A levéltári kutatók száma évről-évre nő, így amíg 2006-ban 258 fő 1145 alkalommal kereste fel kutatószolgálatot, addig 2009-ben már 371 fő, összesen 1861 esetben. Az írásbeli

COMITATUS

megkeresések száma pedig a jelzett időszakban csaknem megháromszorozódott (2006-ban 57, 2009-ben 157 db). Az ügyfélszolgálat forgalma ugyan kisebb mértékben, de szintén nőtt (2006-ban 323, 2009-ben 376 ügyfél). Az anyakönyvi másodpéldányok kezelése, vagyis az utóbejegyzések vizsgálata és bevezetése továbbra is komoly feladatot jelent, bár mivel csak 1980-ig vannak ilyen jellegű iratok a levéltár kezelésében, így az utóbejegyzések száma természetszerűleg folyamatosan csökken. A 2006-os 16 178 bejegyzéshez képest 2009-ben 12 139 db érkezett, amelyeket minden évben sikerült hiánytalanul bevezetni. A szakkönyvtári állomány gyarapítását 2009 óta szinte kizárólag csak cserepéldányok révén oldja meg az intézmény. A feltétlenül szükséges aktuális szakirodalom beszerzésére pályázati forrásokat használt fel. A levéltár szakkönyvtári állománya 2006-ban 13 395 mű (29 337 kötet), 2009 végén pedig 14 078 mű (30 824 kötet) volt. A tudományos tevékenység legfontosabb újítása és eredménye a jelzett időszakban, hogy 2006 óta az intézmény a levéltári nap keretében minden évben tudományos konferenciát tart, ahol munkatársai (2009-ben pedig meghívott előadók is) kutatási eredményeikről számolnak be. 2007-ben közös konferencia szervezésére került sor az ELTE és Debreceni Egyetem doktori iskoláival. 2006–2009 között pedig összesen 6 kiadványt jelentett meg a PML, hét kötetben, ezek a következők: 1956 Pest megyében. I–II.

37

COMITATUS

kötet. Szerk.: Balázs Gábor, Borbély Rita Katalin, Halász Csilla, Kiss Anita, Schramek László Péter, Tóth Judit. Bp., 2006.; Tanulmányok Pest megye múltjából. Szerk.: Halász Csilla, Tóth Judit. Bp., 2006.; Kiss Anita–Schramek László Péter: Pest–Pilis–Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Kiegészítő kötet (1625–1715; 1728). Bp., 2006.; Mohács előtti oklevelek a Pest Megyei Levéltárban. Átiratok és regeszták. Szerk.: Balázs Gábor, Kiss Anita, Schramek László Péter. Bp., 2007.; Tanulmányok Pest megye múltjából II. Szerk.: Halász Csilla, Tóth Judit. Bp., 2007.; Tanulmányok Pest megye Múltjából III. Szerk.: Halász Csilla, Tóth Judit. Bp., 2009.

38


A közművelődési tevékenység részeként - a Magyar Levéltárosok Egyesületével együttműködve – a levéltár minden évben részt vett a Múzeumi Majális rendezvényein, ahol a gyermekfoglalkozások szervezésén kívül a levéltári kiadványokról és kutatási lehetőségekről tájékoztatták az érdeklődőket. A levéltár az intézmény falain belül is rendszeresen fogad - elsősorban egyetemistákból álló – csoportokat és tart számukra bemutató és ismeretterjesztő jellegű előadásokat. Bár a központi épületben nincs megfelelő kiállítóhely, a Nagykőrösi osztályon a jelzett időszakban két kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. A kiállítások témája: Levéltárunk kincseiből: I. Tervrajzok; Levéltárunk kincseiből: II. A kőrösi iparosság írott forrásai.


COMITATUS

Vita

Gondolatok a rendszerváltó gazdaságpolitika kialakulásáról Magyarországon* A magyarországi „rendszerváltás” huszadik évfordulójával egy időben, 2010 tavaszán – a legitim választási törvény alapján – megrendezett parlamenti választáson a választópolgárok több mint felének – közel hetven százaléknyi parlamenti mandátumot érő – politikai támogatottságáról biztosították a Fidesz-KDNP választási szövetségét. A nagyarányú győzelem mögött nem a magyarországi rendszerváltás társadalmi-gazdasági deficitjét okozó gócok kezelésére alkalmas terápia ismerete, hanem a neoliberális modell tömegméretű elszegényedés és létbizonytalanság által gerjesztett, jogos társadalmi méretű elégedetlenségét kihasználó, konfrontációs politika hozadéka húzódott meg. A rendszerváltás két évtizedes korszakát lezáró 2010-es parlamenti választáson elért FIDESZ vezette pártszövetség által abszolvált választási diadalában meghatározó szerepe volt a világgazdasági (pénzügyi-gazdasági) válság által gerjesztett, a választópolgárok jogos elégedetlenségét, a gazdasági problémákért a felelősségét az MSZPre, illetve annak – SZDSZ-szel koalíciót kötő, majd kisebbségben kormányzó – miniszterelnökére hárító, konfrontatív politikájának.

Az euro-atlanti régió nemzetközi méretű liberalizációban érdekelt gazdasági és politikai döntéshozói által befolyásolt magyarországi rendszerváltás: ––az állam (pontosabban a kormány) gazdasági szerepvállalásának leépítését szorgalmazó dereguláció; ––valamint a szupranacionális magántőke korlátlan expanzióját biztosító liberalizáció programját összegező neoliberális doktrínát fogadtatták el a parlamenti pártok vezető politikusaival, valamint a monetáris restrikció teljes körű gazdasági liberalizációs és deregulációs irányvonal alternatíva nélküli abszolutizálását hirdető mértékadónak minősített közgazdászok véleményformáló szektájával. A középkelet-európai posztszocialista blokk államainak rendszerváltó folyamatait túllicitáló magyarországi rendszerváltás súlyos tévedésének elemzése már Andor László „Gazdaságpolitikai kéziratok” címen 2000-ben publikált dolgozatában is fellelhető: A rendszerváltó országok, illetőleg meghatározó politikai erőcsoportok lemondtak a teljes foglalkoztatásról, a kiegyensúlyozott jövedelemelosztásról és a létbiztonságról, mint gazdaságpolitikai célokról. „Nem piackonform” eszközként elvetettek számos olyan

* A Vita rovat szerzőjének álláspontja sok esetben eltér a Szerkesztőség véleményétől

39

COMITATUS

megoldást, intézményt (termelőszövetkezetek, munkakönyv, különféle támogatások stb.), amelyek ezeket a célokat szolgálták vagy szolgálhatták volna. Hangsúlyozni kell, hogy ezt a gazdasági paradigmaváltást a demokratikus átalakulás önmagában még nem tette szükségszerűvé. Az országot elvileg lehetett volna demokratizálni úgy, hogy a gazdaságpolitika megtartsa korábbi képességét, sőt esetleg bővítse is azt. Hogy nem így történt, az elsősorban azzal magyarázható, hogy az országnak az 1989 őszén bekövetkezett fordulat után – a Nemzetközi Valutaalap különféle nyugati kormányok és más érdekcsoportok nyomása alatt – olyan nemzetközi rendbe kellett betagolódnia, amelytől idegen a teljes foglalkoztatásra, a létbiztonságra és a méltányos jövedelemelosztásra való törekvés. A vezető hazai politikai erők ezt a folyamatot egyöntetűen támogatták: vagy idealizmusból (azt hitték, hogy az úgynevezett piacgazdaság bevezetése üdvözítő hatással jár majd), vagy valamilyen egyéni vagy csoportérdektől vezettetve (leginkább a felosztásra váró köztulajdonból való egyéni vagy kollektív részesedésre pályázva.)” (Andor: i.m/2000 64-65. old.)

A „pénzmenedzser” kapitalizmus A szovjet típusú katonai-gazdasági szövetségi rendszer békés összeomlását illusztráló világpolitikai erőviszonyok radikális változásának kereszt-

40


tüzébe került – a közép-kelet-európai posztszocialista államoknak tulajdonviszonyait is felölelő gazdaságpolitikai irányváltást jelentős mértékben túllicitáló, magyarországi rendszerváltást – a hetvenes évtized első félidejében megszerveződött, majd hódító útjára indult új típusú „pénzmanager kapitalizmus” vonzáskörébe taszította. 1 A rendszerváltó politikai elit, valamint a hozzájuk csatlakozó befolyással rendelkező hazai és nemzetközi döntéshozók és ezek tanácsadói véleménye szerint a „piacgazdaság kialakítása kizárólag a tulajdonviszonyok gyors (a magántulajdon kizárólagos dominanciáján nyugvó kapitalista társadalmi rendszerré történő) átalakítása keretében valósulhat meg”. Az állami vállalatok transznacionális tőke felé irányuló értékesítésén alapuló privatizációs politika célját; a nemzetgazdaság dinamizálódáshoz fűződő csodaváráson túl a húszmilliárd dollárt meghaladó államadósság válság feloldásának kötelezettsége is motiválja. A magyarországi rendszerváltás sajátos, immár két évtizede folytatott a nemzetállamok feletti (szupranacionális) magántőke érdekei működtetett tőke- és pénzpiac szerint, beépülését szorgalmazó irányvonal eredete a gazdaságpolitikai fordulatot megágyazó Németh Miklós átmeneti (már nem pártállami és még nem parlamenti) kormányának deferáló (defetista?) magatartására vezethető vissza. A Németh kormány gazdaságpolitikáját az euró-atlanti nemzetállamok társadalmi formációját meghatározó kapitalista magántulajdon dominanciáján


alapuló tulajdonviszonyok pénzügyigazdasági institucionális rendszerének kiépítése határozta meg. Az 1989 őszén bekövetkezett fordulat után – a Nemzetközi Valutaalap, a nyugati kormányok és más érdekcsoportok alatt álló – a gazdasági rendszerváltás békés, atrocitásoktól mentes levezénylésére hátrahagyott gazdaságpolitikai kormányzat, valamint a neoliberális doktrína teoretikusainak szakmai egyetértése alapozta meg: a dereguláció, liberalizáció, privatizáció rendező elveiben összegezhető, a nyolcvanas évtized trendjét követő neoliberális gazdaságpolitika irányvonalát. A rendszerváltást megalapozó neoliberális doktrína által vezérelt gazdaságpolitika meghatározó befolyást gyakorolt a magyarországi rendszerváltás gazdaságpolitikai fordulatára. A globalizálódó pénztőke országhatárokon keresztül történő korlátlan „liberalizált” áramlásának eredményeként a világgazdaságban felhalmozott: - a reálgazdasági tranzakciókat sokszorosan és növekvő mértékben meghaladó – pénztőke befektetési-, deviza-, és kamatspekuláción keresztül betölthesse profitmaximalizálási és járadékvadász funkcióját, ahhoz az 1989 nyarán kormányprogrammá emelt neoliberális doktrína két irányzatának. ––egyrészt a szupranacionális magántulajdonban felhalmozott pénztőke országhatárokon keresztül liberalizált áramlását netán korlátozó kormányzati gazdasági szerepvállalását diszkreditáló leépítését (deregulációját) szorgalmazó; ––valamint a magyar nemzetgazdaság

COMITATUS

modernizációs felzárkózását a külföldi tőkebefektetések dinamizáló hatásának legendáját terjesztő; agitprop színvonalú mantrák tartósítását igényelte. A neoliberális doktrína 1989 kormányprogrammá nyilvánított elismerése a piacgazdaságra történő áttérés stratégiáját, a kapitalista magántulajdon dominanciáján alapuló termelési viszony gyors kialakítását, az államosított vállalati-üzleti szektor a transznacionalista magántőke felé értékesítő (populista kiszerelésben kiárusító) privatizációs politikában határozott meg. Ennek a félévszázados ideológiai tabut feloldó pubertás korú elégedettséget kiváltó gazdaságpolitikai irányváltás indokoltságát; a nemzetgazdaság külföldi befektetők által történő dinamizálódásához fűződő alaptalan csodaváráson túl a húszmilliárd dollárt meghaladó államadósságválság (remény- és sikertelen) kezelési kötelezettségtől történő megszabadulás lehetősége is motivált. A neoliberális doktrína azon hipotézise, amely a piacgazdaságra való áttérés kritériumát a kapitalista magántulajdon kereteinek megvalósításához köti, súlyos visszalépés a hatvanas évtizedben kibontakozott magyarországi reformpolitika eredményekben gazdag gyakorlatához képest. A „jelzőnélküli piacgazdaságot” szorgalmazó silány agitprop színvonalú lózung méltánytalanul vonja kétségbe, mind a piaci koordináció felé sikeresen törekvő Nyers Rezső nevétől elhíresült gazdaságirányítás reform, de különösen a poszt-sztalinista kolhozrendszer institucionális keretein belül kimagasló teljesítményt nyújtó

41

COMITATUS

agrárpolitikai reform, nemzetközi szakmai- és hazai közvélemény által visszaigazolt kirobbanó sikerét. A XX. század – közel egy évtizeden keresztül megtűrt – reformpolitika két emblematikus gazdasági reformjainak nemzetközi méretű sikere; ––egyrészt a gazdasági reformok késő kádári ún. puhadiktatúra gazdaságpolitikai kormányzatának felvilágosult (jozefinizmusából) levezethető (Fehér Lajosnak és Nyers Rezsőnek a pártállami hierarchia legmagasabb csúcsvezetéséből betöltött státusza által biztosított) jellegére; ––másrészt a magyarországi gazdasági reformpolitika – a posztsztalinista gazdasági közösség világpiaci kapcsolatoktól elzárkózó, merev importhelyettesítő gazdasági együttműködési politikájától eltérő – a fejlett euro-atlanti piacgazdasági felé nyitást szorgalmazó gazdaságpolitikára vezethető vissza. Így az ezredforduló rendszerváltását megelőző hatvanas évtized agrár- illetve gazdaságirányítás korszerűsítésére irányuló reformpolitikája; a munkavállalói érdekeltség növelése által generált gazdasági teljesítmény, a fizetési mérleg javításán keresztül hozzájárult a lakosság széles rétegeit átfogó életkörülmények, valamint a piaci kereslet növelő háztartások jövedelemtermelő képességének növeléséhez. Az euro-atlanti régióban uralkodó neoliberális doktrínának a magyarországi rendszerváltás gazdaságpolitikai fordulatát meghatározó – napjainkig érvényes – bigott módon történő be-

42


gyűrűződését: ––másrészt az ún. alternatív közgazdászok által hevenyészett nyersfordításból kidolgozott neoliberális doktrína; ––az 1990-ig kialakult adósságválság kezelésétől dezertáló Németh gazdaságpolitikai kormányzata által elfogadott, elvtelen szemléleti azonosulás alapozott meg. Az alternatív közgazdászok által szorgalmazott gazdaságpolitika fordulatot levezényelő neoliberális doktrína eredetének forrása fellelhető: – a piaci automatizmust felértékelő gazdaságfilozófia térhódításának a monetarista gazdaságpolitikai preferenciára gyakorolt változások hatását – bemutató elemzésében: ––„ahhoz, hogy a piaci automatizmusok a leghatékonyabban működjenek, fel kell számolni az előttünk álló minden korlátozást. A teljes foglalkoztatottságot monetáris expanzióval elérni, fenntartani törekvő inflációs politika bírálatának köntösébe burkolva, a monetaristák a teljes körű gazdaságipénzügyi dereguláció és liberalizáció programját fogadtatták el a közgazdász szakma meghatározóan nagy részével”…. ––„az egyes országokon belüli és a nemzetközi szintű liberalizációban érdekelt gazdasági és politikai erők találták meg a monetarizmusban azt a nézetrendszert, amely maga színvonalú, konzisztens elemzési keretet nyújt és ezzel meggyőz, és amely liberális gazdaságpolitikák kidolgozásához támpontokat ad.” (Tarafás Imre: Akadémiai doktori értekezés tézise. 2000.16.o.)


A neoliberális doktrína térhódítása Az euro-atlanti régióban uralkodó neoliberális doktrína térhódítása a magyar nemzetgazdaságot; – a közép-kelet-európai rendszerváltó valamennyi posztszocialista országtól eltérő módon ; – a rendszerváltást másfél évtizeddel megelőzően a magyarországi államadósság-spirál induló évének számító 1974-ben érte el.2 A gazdaságpolitikai rendszerváltás irányvonalát megágyazó nyolcvanas évtizedet lezáró évek közvéleményének eufórikus hangulatában, a tervgazdasági modell valamennyi intstitucionális rendszerének totális végkiárusítására hátrahagyott gazdaságpolitikai kormányzat: ––egyrészt a rendszerváltás időpontjáig felhalmozott húszmilliárd dollárt meghaladó államadósság válságkezelésére alkalmazható terápia hiányában; ––másrészt a posztsztalinista tervgazdasági modell radikális leváltására irányuló közhangulat által szorgalmazott rendszerváltás békés atrocitásoktól mentes lebonyolítása érdekében; megalapozatlan (hibás) feltevésen alapuló neoliberális doktrína3 felvállalása – a hatvanas évtized sikeres reformpolitikáját megtagadó – a multinacionális tőke érdekeit szolgáló liberális és deregulációs programjainak népszerűsítésére korlátozódott, míg a kapitalista magántulajdon dominanciáját megvalósító privatizációs politika megindítása, az 1990-es parlamenti választások eredményét kifejező kormánykoalíció politikai felelősségi körébe utalódott. A rend-

COMITATUS

szerváltás irányvonalát meghatározó agitprop színvonalú ideológiának a politikai elit gazdaságpolitikai szemléletére gyakorolt befolyása illusztrálható Andor László 2000-ben publikált elemzéséből: „Miután az MDF vezette koalíció kormányt alakított, mégsem az általa ellenzékben hangoztatott elveket követte, pontosabban fogalmazva: igen komoly kompromisszumok mellett próbálkozott meg elképzelései megvalósításával. Mivel a devizatartalékok szintje igen alacsony volt, Antall a Jegybankot – és vele együtt a monetáris politika irányítását – kénytelen volt átengedni Surányi Györgynek, akiben a washingtoni pénzügyi körök maximálisan megbíztak”. (Copyright. Andor L./2000, 76.oldal) Az MNB elnökének asszisztáló támogatásával reguláló, MDF vezette kormány 1990 és 1993 között végrehajtott erőletett ütemű privatizációs politikája alapozta meg a hazai állami tulajdonú ipari és kereskedelmi nagyvállalati szektor leépítéséhez, továbbá a korábban protekcionista védelem alatt álló piacának – átmenet és kompenzáció nélküli gyors – felszámolását. Ez a folyamat, párosulva a jobboldali koalíciós kormány által alkalmazott „antikommunista” sérelmi politika keretében foganatosított „zöld bárók” elleni keresztes háborúval, továbbá a sikeres termelőszövetkezetek szétverése, súlyos csapást mért a falusi népesség foglalkoztatási viszonyaira és jövedelem-termelőképességének alakulására. A rendszerváltás első szabadon választott kormányának neoliberális gazdaságpolitikájának centrumába a tulaj-

43

COMITATUS

donváltás felgyorsítását eredményező korlátlan mértékben (mindegy men�nyiért csak ne maradjon állami kézben) cunamiszerű privatizációs politika hatására az 1989-ben meglévő munkahelyek egyharmada (közel másfél millió munkahely) négy év alatt. A bruttó hazai termék (GDP) a kilencvenes évtized első két, két és fél éve alatt 20%-kal csökkent. A lakosság jövedelmi színvonalán erőteljes differenciálódás ment végbe. A lakosság egyharmada reménytelenül elszegényedett, míg másik harmada jelentős életszínvonal romláson ment keresztül. A létminimum alatt élők száma megduplázódott. Tömeges méreteket öltött a hajléktalanság. Az 1986-1990 között megfogalmazódott satnya „agit-prop” színvonalú neoliberális doktrína által determinált, majd 1990-ben szabadjára engedett privatizációs politika által néhány hónap leforgása alatt súlyosan deformálódott nemzetgazdaság elmúlt negyedszázados állapotáról alkotott véleményét: Varga István: „A tévedések szomorú játéka” c. dolgozatában (2006. jan. 18.) a következő módon fogalmazta meg: „….az IMF-be való belépésünktől napjainkig Magyarország a kárpát medencén belüli 1100 éves történelme legnagyobb belső beépülését, vagyonvesztését élte át”….nagyobbat, mint a háborúk során, vagy nagyobbat, mint gondolnánk. Az IMF Világbank tanácsai – elvárásai – paradox világba sodortak bennünket: előbb dőlt a hitel, de nem lett jobb a létünk, sőt az eladósodás a rendszer megváltoztatásának lett alapja”….”A magyar ember büszkén

44


lépett a tőkés gazdaságba tőke, piacgazdaságba piac nélkül. Saját állama pedig konkurensét a külföldit támogatta minden jogos és jogtalan eszközzel”…”Az export-import szaldója és a költségvetés is többletet mutatott, nem hiányt, mint manapság, csupán a felvett, de fel nem használt adósság billentette hiányba a mérleget. Ugyanis a nyolcvanas években nem a termelő gazdaság jutott csődbe, hanem a 11 milliárd hitel, amelyből csak egy milliárd dollár jutott a nemzetgazdaságba, tízmilliárd pedig egy bankrendszeri „fordítókorongról” minden jövedelemtermelés nélkül visszaáramlott a pénzpiaci szereplőkhöz – és vitte azt a kamatot, amellyel 1989 végére már 20 md. dollárt meghaladta az adósságunk”. (lásd a 2. jegyzetet) …”Magyarországot az adósság generálás késztette békés átrendeződésre, melyet minden jó érzésű ember demokratikus átalakulásként értékel.” Varga István 2006-ban megfogalmazott – gazdaságpolitika döntéshozók és a közvélemény tájékoztatására verbuvált, a konferenciák és média sztárszerepében tetszelgő ún. mértékadó közgazdászok hivatalos értékelésétől eltérő – kézirata szerint: „a multinacionális tőke megnyerte saját érdeke érvényesítésére az állam szabályozó funkcióját.”: „…a multinacionális tőke érdekérvényesítésére nem tisztes versenyben, hanem a bennszülött döntéshozó politikai elit manipulálása útján került sor”…. „Megengedtük, hogy tanácsadóik készítsék elő gazdasági törvényeink jórészét, bíztunk szaktudásukban”… ”Megengedtük, hogy a privatizáció so-


rán a vevők készítsék szerződéseiket, mert szakszerűbbek.”…”Megengedtük, hogy ők értékeljék a vagyonokat. Csakhogy eltűnt a vagyon és eltűnt az érte kapott érték, és elszállt a remény, hogy a termelő-, ingatlanvagyonért kapott pénzt még jobban befektessük.” A második világháborút követő korszak két szuperhatalmának erőviszonyai közt kialakult ingatag egyensúly felbomlásának: ––egyrészt a végelgyengülésben szenvedő „szocialista” államközösség összeomlásában; ––másrészt az euro-atlanti régióban kibontakozott „pénzmanagerkapitalizmus” dominanciájában megnyilvánuló következményei; formabontó hatást gyakoroltak a világgazdasági folyamatok radikális változásainak figyelembevételére kényszerült rendszerváltó magyar nemzetgazdaságra. Varga Istvánnak a „Tévedések szomorú játéka” néven megfogalmazott gondolat-ébresztő kéziratából idézett megállapítások lehetőséget nyújtanak; a kapitalista magántulajdon rehabilitálásán nyugvó rendszerváltás doktriner gazdaságpolitikai irányvonalát meghatározó agit-prop színvonalú legendák cáfolatára.

Fordulat és dominóhatás A magyarországi politikai, gazdasági, valamint szemléleti fordulatának bekövetkezett feloldhatatlannak tűnő súlyos stagflációs válsággal, valamint az állampolgárok kétharmados részarányát

COMITATUS

meghaladó reményvesztéssel kísért ellentmondásainak gyökere, pontosabban 1989 késő őszén bekövetkezett stratégia koncepcióváltására vezethető vissza. A marxizmus-leninizmus ideológiai emlőire nevelkedett alternatív közgazdászok 1986-ban közreadott „Fordulat és reform” néven elhíresült dolgozata a „jelzőnélküli piacgazdaságot” szorgalmazó, valamint „a koraszülött jóléti „gazdasági modellt” megfogalmazó minden alapot nélkülöző jelszavai előrevetítették a kapitalizmus társadalmi rendszer követetlen megvalósításon nyugvó radikális rendszerváltásának koncepcióját. A magyarországi az állami tulajdon dominanciáján működtetett kapitalizmus magántulajdonán üzemeltetett rendszer közvetlen váltás lehetőségére először a posztszocialista rendszerváltó államok szuverén pályaválasztását garantáló Egyesült Államok és végelgyengülésben szenvedő Szovjetunió közt Málta szigetén megkötött megállapodás, vagyis a SZU kommunista pártjának az MNK politikai-, gazdasági-, valamint ideológiai rendszerére gyakorolt (a Jaltai Szerződésben biztosított) lejárt jogosítványának hivatalos visszaigazolását követően merülhetett fel. A Jaltai Szerződés felfüggesztését követő dominóhatás, a két-három hónap leforgása alatt (Honecker, Husak, Ceaucescu, Zsivkov) posztsztalinista kommunista vezérek által uralt rezsinek összeomlását követően, a demokratikus szocializmus politikai felépítményét vegyes gazdasággal kombinált – a tőkés gazdaságra történő áttérés tíz-tizenöt éves békés fájdalommentes átmenetét

45

COMITATUS

feltételező – magyarországi változatát segítette hatalomra. 1989 őszére a korábbi államszocialista vegyesgazdaságot a kapitalizmus tőkés rendszerének nyílt „többpárt-rendszerű” parlamenti váltógazdaság politikai felépítményével vegyítet,t erőltetett ütemű radikális rendszerváltást preferáló stratégiája nyomán váltotta fel.4 Az ’89 év végére kibontakozott koncepcióváltás forgatókönyvének virtuális megszerkesztése; a posztszocialista közép-kelet-európai rezsimek dominóhatás jellegű viharos összeomlását követő hatalmi űrben felejtődött, az állampárt politikai irányításától függetlenedett Németh-kormány, valamint a „Fordulat és reform” néven elhíresült dolgozat alkotói közti megegyezés terméke. A pártállam sikeres reformpolitikáját kidolgozó szakpolitikusokból verbuválódott gazdaságpolitikai kormányzat: a rendszerváltás békés-, - atrocitásoktól mentes lebonyolítása, valamint a felgyülemlett államadósság spirál kezelésétől történő menekülés defitizmusától vezérelve: a modern kíméletlen piaci verseny szabályait, a parlamenti váltógazdaság Fordulat és reform keretei közt alkalmazó kapitalista társadalmi rendszer haladéktalan megvalósításában jelölte meg a rendszerváltás lényegét, melynek gyakorlatba történő átültetése az 1990es parlamenti választás által legitimált kormányra várt. A kapitalizmus azonnali átalakulására irányuló (hirtelen felindulásból bekövetkezett) koncepcióváltás lényeges feloldhatatlannak tűnő ellentmondása; a tervgazdasági modell hiányzó tulaj-

46


donosi rétegét megteremtő privatizációs folyamat egyoldalú doktrinér kezelésére vezethető vissza.5 A fejlett piacgazdaság teljesítményének színvonalához történő felzárkózását a tervgazdasági modellt leváltó, a kapitalista versenygazdaságban haladéktalan felépítésében megjelölő rendszerváltó gazdaságpolitika szükségszerűen előtérbe helyezte a fejlett piacgazdaságok rendszer immunens tőzsdeprivatizációtól eltérő, tömegméretű állami eszközökkel kikényszerített centralizált privatizációs politika alkalmazását. Az 1989 őszén bekövetkezett stratégiaváltásnak a privatizációs politika irányvonalára gyakorolt hatásáról hiteles felvilágosítás nyerhető, a rendszerváltás gazdaságjogi struktúráját biztosító törvények megalkotását irányító Sárközy Tamás professzor visszaemlékezéséből.6 „Amikor a társasági törvényt csináltuk, nem gondolkoztunk rendszerváltásban, de gondolkoztunk modellváltásban”… „A modellváltás egy demokratikus szocializmust célzott meg.”… „És ehhez a demokratikus szocializmushoz jött volna hozzá a gazdaság oldaláról egy vegyes gazdaság, amelyben megmarad az állami és szövetkezeti szektor, de önigazgató alapon”…”A társasági törvény ennek a vegyes gazdaságnak a kiszolgálására jött létre, abból kiindulva, hogy nincs privatizáció, marad a vállalat, de önigazgató módon, a szövetkezet pedig jobban a tagoké lesz, emellé jön egy magánszektor és aztán a kettő kezd vegyülni, az eleinte kicsi magánszektor lassan mindig bővül,


a szocialista meg egy kicsit zsugorodik.” (187-188. old.) …”mi történik most Távol-keleten. Szépen nő a magánszektor Kínában és Vietnamban is, de tömegesen nem mennek tönkre az állami vállalatok. Egyre több lesz a magánvállalat, egy kevesebb az állami. Persze Kínában még ma is az állami szektor van túlsúlyban, nincs intézményesített privatizáció. 1989 őszéig mi sem számoltunk intézményesített privatizációval. De ’89 tavaszán kiderült, hogy az amerikai-szovjet megállapodás következtében itt nem demokratikus szocializmus lesz, hanem nyílt kapitalizmus. Attól kezdve jelent meg az a gondolat, hogy gyorsabban kell a magántulajdont növelni, és az államit csökkenteni, azaz privatizálni kell. De amikor a társasági törvényt csináltuk én is azt hittem, hogy az átmenet jó tíz-tizenöt évet is igénybe fog venni.” (188189. old.) „Tehát az alapelv az volt az akkor már általam irányított jogalkotásban, hogy marad a szocialista felépítmény, persze liberalizáltan, persze fellazítottan, persze demokratikusabban, és mellette fokozatosan nő ki a vegyes gazdaságból a kapitalizmus. Nem véletlen, hogy a kínai jogba igen sokat átvettek az 1984-90 közötti magyar vállalati jogból, igen sok kínai meghívásom volt a ’90-es években”. (189.old.) A viharos gyorsasággal változó ideológiai szemléletről, Sárközy Tamás interpretációjában: „….Herczeg Géza akadémikus, akivel a Jogtudományi Intézetben együtt dolgoztam, és aki az utóbbi időben in-

COMITATUS

kább a jobboldalon tűnt fel, azt írta, hogy szocialista párton az MSZMP-n belül legyen több párt. Többpártrendszer legyen, de az MSZMP különleges jogaival, írta akkor Schlett István a Valóságban. A hivatalos politika 1989 őszéig ott tartott, hogy demokratikus szocializmus legyen, ezt nevezték modellváltásnak. A modellváltás gazdasági oldala a vegyes gazdaság, és nyugaton is ebben gondolkodtak. Az amerikaiak sem kértek többet, mint egy társasági törvényt. Nem kért a gazdasági jogalkotóktól 1989 nyarának végéig senki sem privatizációs törvényt. (190. old.) A neoliberális doktrinér gazdaságpolitikai irányvonal gátszakadással minősített diadalát követően az erőltetett ütemű, tömeges, centralizált privatizációs politika mindenhatóságát hirdető mantrával szemben figyelemreméltó Sárközy irányította szakértő teamnek} – az általuk kidolgozott átalakulási törvény által biztosított lehetőségről vallott – kiemelkedő szaktudományos felkészültségű álláspontját7 illusztrálja a következő idézet: „Április környékén, ahogy megindultunk a nyílt kapitalizmus felé, és megjelent a privatizáció gondolata is”…..Beck Tamás kereskedelmi miniszter, nyilván politikai támogatással kijelentette, hogy mintegy húsz nagyvállalatunkat el kell adnunk. Akkor mi jogászok azt mondtuk, hogy a vállalati forma alkalmatlan az adásvételre. Magyarul: át kell alakítani a vállalatot társasággá. Akkor csináltuk meg 1989 tavaszán az átalakulási törvényt, ami ellen már nagy tiltakozás volt. Amilyen egyhangú volt a vélemény

47

COMITATUS

a társasági törvény mellett, olyan politikai mozgalom alakult ki az átalakulási törvény mellett, olyan politikai mozgalom alakult ki az átalakulási törvénnyel szemben. Érdekes módon épp Bokros Lajos volt annak az élharcosa, hogy a vállalati önigazgatást meg kell szüntetni, vissza kell adni a vagyont az államnak, és majd az állam fogja azt elidegeníteni. (191. oldal) Az 1989 késő őszére konkretizálódott kapitalista magántulajdon rehabilitációját szorgalmazó stratégiai irányváltás alternatíva nélküli elfogadásán alapuló „kettős hatalom” kialakulásának gyökere már a Németh-kormány utolsó hónapjainak kormányzati tevékenységére vezethető vissza. Sárközy álláspontja szerint a koncepcióváltás okozta „hatalmi űr”: „…talán elkerülhető lett volna, ha a szocialista párt vezetése, főleg Pozsgay Imre, ki nem kényszeríti azt a kettős helyzetet, hogy van egyfelől a Németh kormány, amely törvényeket készít elő, és a másik pedig az MSZMP, amely az ellenzéki pártokkal a kerekasztalnál tárgyal. Tehát kialakult egy kettős hatalom.” (193.old.) A stratégiai irányváltás a fejlett nyugat-európai váltógazdaság haladéktalan megteremtésében határozta meg a rendszerváltás lényegét. A kapitalista társadalom haladéktalan megvalósításának programja előtérbe helyezte – a pártállam ideológiai tabuként kezelt – magántulajdon radikális növelését elősegítő intézményesített centralizált privatizációs politika megindítását, melynek abszolválása az 1990. évi parlamenti választás

48


eredménye alapján politikai felhatalmazottsággal elnyert kormányra várt. A rendszerváltás első parlamenti választását kilencvenkét százalékos többséggel, a pártállam valamennyi tevékenységét elmarasztaló, „antikommunista” politikai értékrendet követő politikai pártok nyerték meg, a nyolc százalékot képviselő (a pártállami múltjától minden tekintetben szabadulni akaró) politikai karanténba szorított Magyar Szocialista Párttal szemben. A második világháborút követő négy évtizedes korszak gazdaság- illetve politikatörténetét kilencven százalékot meghaladó politikai támogatással rendelkező politikai erők, a társadalom valamennyi alrendszerére kiterjedő radikális (forradalmi) változást, a nyugateurópai fejlett piacgazdaságok etalonját követő parlamenti váltógazdaság szabályai szerint kívántak abszolválni. 1990es parlamenti választás győztese (az önmagát jobboldalinak minősített) MDF vezette kormánykoalíció – valamennyi parlamenti politikai párt (beleértve az állampárt stigmájától szabadulni kívánó MSZP-t is) egyetértésével kezdte meg virtuális gazdaságpolitikai tevékenységét. A „kreatív rombolással” rokonítható ultra neoliberális irányvonal politikai felelősségét –nem utolsó sorban eladósodás kényszerétől vezérelve – magára vállaló Antall kormány-, a tervgazdasági modell üzleti, vállalati szektorát felszámoló:erőltetett ütemű privatizációs-, kiegészülve a költségvetés és a háztartások (úgymond paternalista túlfogyasztását) korlátozó szigorú monetáris


politikájával – az 1992-1993-ig a XX. század modern gazdaságtörténelmének legsúlyosabb stagflációs válságához vezetett. 1989 őszére konkretizálódott, hogy az evolúciós alapon nyugvó magyarországi reformpolitika hagyományait követő, a modern kapitalista (jelzővel ékesített) piacgazdaságra történő átmenet tíz-tizenöt évet igénybevevő „modellváltását” hirtelen felindulásból elkövetett ultraradikális (neoliberálisnak becézett) „rendszerváltás” irányvonala váltotta fel. A kapitalista társadalmi rendszer revolutív (forradalmi) úton történő „felépítését” előirányzó abszurd változat tereprendezési előmunkálatai, a rendszerváltás első – külföldi nagyhatalom öt évszázados politikai függőségéből kiszabadult, a demokratikus parlamenti választás által legitimált, „jobboldali” koalíciós pártok által delegált szuverén kormányra hárult. A multinacionális tőkebefektetések dinamizáló hatása, valamint az államadósság kezelése iránt táplált naiv várakozás által generált, (a kapitalizmus komplex radikális „felépítését” vizionáló) kényszerképzetét megvalósító „stratégiai változat határozta meg: az Antal kormány doktrinér gazdaságpolitikájának forgatókönyvét. A modern kapitalista rendszer komplex institucionális kereteinek irányvonal alapján értelmezhető; az állami eszközzel végrehajtott a centralizált privatizációs politikának8 a magyarországi rendszerváltásban betöltött elkerülhetetlen meghatározó szerepének jelentősége.

COMITATUS

A nemzetközi erőviszonyok változásából a nemzeti függetlenséghez jutott, az állampolgárok szavazatai által legitimált Antal kormány a centralizált privatizációs politika kizárólagossá tételével jelölte ki a rendszerváltás két évtizedes gazdasági-politikai fejlődésének holtvágányára-csúszását.9 1989 őszi hónapjainak leforgása alatt előtérbe került radikális rendszerváltás megvalósítását előirányzó fordulat határozta meg: - a néhány hónapos előkészítés után megrendezett parlamenti választáson a többpártrendszerű parlamenti demokrácia elvei alapján legitimált Antall kormány politikájának forgatókönyvét. Ez a forgatókönyv, amely a közép-kelet-európa posztsztalinista rezsimjeinek ’89 szeptemberétől decemberéig viharosan gyors összeomlásának eufórikus hangulatát illusztráló forradalmi hevületű doktrína privatizációjáról alkotott szemléletét tükrözte. A magyar reformpolitikát megtorpedózó posztszocialista rezsimnek néhány hónap alatt (a berlini-fal leomlásától a kárpátok géniuszának és hitvesének kivégzéséig) végbement összeomlását követően vélelmezett (kiérlelt szakszerű elemzéstől függetlenített) doktrinér szemléletváltás a hazai nemzetgazdaság vállalkozói szektorát feljavító privatizációját, a tervgazdasági modell vállalati szektorának fizikai lerombolását megvalósító forradalmi hevületű „centralizált privatizációs politika” radikalizmusával váltotta ki. A néhány hónap leforgása alatt kialakult: a Szovjetunió érdekszférájába kényszerült Magyar Népköztársaság

49

COMITATUS

négyévtizedes gazdaságtörténetének totális megtagadásán nyugvó szemléletváltás már az Antall-kormány hivatalba lépését követő súlyos stagflációs válsággerjesztő hatásával – már előrevetítette, az úgymond neoliberális doktrínán alapuló – megvalósíthatatlannak bizonyult – rendszerváltó fordulat abszurd jellegét. A gazdaságpolitikai rendszerváltás gyakorlati megvalósításának előkészítését felvállaló neoliberális doktrína az 1989-ig konvertibilis devizában felhalmozott államadósságot, valamint a tervgazdasági modell vállalkozási szektorának leváltását az 1990-ben hivatalba lépő Antall-kormány – a pártállam ideológiai tabunak minősített privatizációs politika kezelésével kívánt kezelni. A multinacionális tőke által működtetett (jelző nélkülinek minősített) piacgazdaság, továbbá az államadósság válság generálta vészes konvertibilis devizahiány feloldására konstruált neoliberális doktrína ideológai inperatívumába csomagolt „privatizálni bármi áron minél gyorsabban” szemlélete határozta meg: a külpolitikai szuverenitását visszanyert és a parlamenti demokrácia által legitimált Antall-kormány virtuális gazdaságpolitikai irányvonalát. A szovjet birodalmi szövetségi rendszer politikai és gazdasági gyámsága alól kiszabadult rendszerváltó politikai elit és az ún. „mértékadó” közgazdászok által felvállalt doktrína, a modernizációs felzárkózást biztosító (jelzőnélkülinek minősített) piacgazdaság kialakítását a multilaterális tőkepiacba történő teljeskörű betagolódással kívánta megoldani. Az MNB elnökének asszisztálásával „regnáló” MDF vezette kormány 1990-93

50


közötti privatizációs politikájával hozzájárult a korlátlan méretű multinacionális tőkeexpanzió terjeszkedésének teret biztosító állami tulajdonú vállalati szektor kiépítésével a tervgazdasági modell korábban totális protekcionista védelem alatt álló piacának átmenet és kompenzáció nélküli gyors felszámolásához. Az elmúlt négy évtized gazdaságtörténetének – beleértve a hatvanas évtized sikeres gazdasági reformpolitikájának leminősítését – továbbá az MDF vezette kormánykoalíciónak hivatalba lépését követő éveire kibontakozó (a modern magyar gazdaságtörténelem legsúlyosabb recessziós válságát eredményező) tevékenysége, a rendszerváltó politikai pártok szemléletére jellemző „antikommunista” hevületű sérelmi politikáját kiegészítő „nemzeti politika délibábos eszméjének” évszázados hagyományának felmelegítésére késztette.10 Az MDF vezette kormánykoalíció legsúlyosabb, a neoliberális doktrína deficitgeneráló hatását tovább növelő, politikai tévedésének: a vörös, de különösen a nemzetközi elismerést kiváltó agrárreformot végrehajtó „zöld-bárók” ellen szított élelmiszergazdaság szétverésével járó keresztes háború – a városi munkavállalók foglalkoztatására, életminőségére súlyos csapást mérő doktrína – káros következményét, a falusi népességre halmozott mértékben terjesztette ki.

Összefoglalva Az 1990-ben hivatalba lépő kormány virtuális gazdaságpolitikáját, vezérlő ideológia, a tervgazdasági modell álla-


mosított vállalkozási szektorának tőkés jellegű elidegenítését abszolváló privatizációs politikájával szembeni várakozás: a vészes konvertibilis devizahiányban sínylődő nemzetgazdaság felhalmozó képességének megteremtésére, valamint a kialakult államadósság-spirál kezelésére korábban nem reagáló devizahiány feloldására irányult. A klasszikus posztszocialista modell akkumulációképességének helyreállítására konstruált neoliberálisnak minősített doktrína súlyos destruktív műhibájának eredete: „a magyar felzárkózási modell külföldi befektetések domináló hatásán alapuló” (copyright Róna Péter) megközelítés doktrinér követésének, a fejlett nyugateurópai piacgazdaság teljesítőképesség színvonalához konvergáló stratégiai cél rangjára emelésére vezethető vissza.11 A parlamenti polgári demokrácia rendezőelve alapján az 1990-ben hivatalba lépő kormánynak a tőkés magántulajdon dominanciáján nyugvó piacgazdaság erőltetett ütemű művi úton kialakított irányvonalát deklaráló doktrína: a tervgazdasági modell államosított szektorának külföldi (lehetőség szerint multinacionális) befektetők részére készpénzes értékesítés formájában történő privatizáció koronázott meg. A súlyos feloldhatatlan válságokkal kísért, valamint a társadalom kibékíthetetlen szemléleti kettészakadásához vezető neoliberális doktrína kiinduló koncepciója: a nemzetgazdaság tulajdonformájának felváltását preferáló ideológiai hevületű áttérést; a nemzetgazdaság félévszázados evolutív reálpolitikai megközelítésű fejlődésének figyelmen kívül hagyásával kívánt ér-

COMITATUS

vényesíteni. A folyamat lényegét Andor László tanulmánya a következő módon foglalja össze: „A neoliberális kurzus azért is bizonyult hosszú ideig megingathatatlannak, mert nemzetközileg is meghatározó pozícióban lévő, a nyolcvanas évek világpolitikai trendjét követő irányzatról politikusai Ronald Reagen és Margaret Thatcher társadalom- és gazdaságpolitikáját is jellemezte: a monetáris eszközökkel folytatott antiinflációs politika, a magas jövedelmű személyek és vállalkozások adójának kínálati megfontolásból történő csökkentése, a szakszervezet-ellenes mentalitás, a gondoskodó államról és a teljes foglalkoztatásról való lemondás. Röviden: dereguláció, liberalizáció, privatizáció. A neoliberális ideológia a gazdaság államtalanítását hirdette, ami a gyakorlatban szelektíven valósult meg, vagyis ott, ahol nem sértette a felsőbb osztályok érdekeit.” (Andor László: I.m. 2000. 73.oldal) Az Antall-kormány számára javasolt gazdaságpolitika célkeresztjében – a nemzetközi pénzpiacok befektetési – deviza-, vagy kamatspekulációra felhalmozott, a reálgazdasági tranzakciókat sokszorosan és növekvő mértékben meghaladó pénzeszközöknek, a magyar nemzetgazdaságba történő – a tervgazdasági modell vállalkozási szektorának letarolását kísérő megrendítő gazdasági áldozatokkal járó – bevonása állt. A kapitalizmus glorifikálását szolgáló radikális rendszerváltás gyakorlatának súlyos kudarca nyomon követhető, a neoliberális doktrína követésére rendszeresített virtuális felelősséget viselő MDF vezette

51

COMITATUS

kormánykoalíció parlamenti ciklusának teljesítményét többé-kevésbé tükröző – számszerűsíthető12 mérlege alapján. Az MDF vezette kormánykoalíció parlamenti ciklusának siralmas teljesítményét felmutató mérlegével már előrevetítette a két évtized óta „alternatíva nélkülinek” minősített neoliberális gazdaságpolitikai irányvonal működésképtelenségének tüneteit. A transznacionális tőke országhatárokon átívelő áramlásának liberalizációjában érdekelt politikai és gazdasági erők befolyása alá került rendszerváltó politikai elit, valamint a neoliberális doktrína igehirdetésére rendszeresített – a konferenciák és a média sztárjainak kiváltságával rendelkező – mértékadó közgazdászok ideológiai téveszméjének valamennyi tétele – már az Antall kormány parlamenti ciklusát követő államadósság-növekmény összetevőit bemutató adatokkal cáfolható. A rendszerváltó gazdaságpolitikai irányvonal elengedhetetlen feltétele – az 1995-ig a közép-kelet-európai posztszocialista régióba beáramló külföldi tőke közel nyolcvan százalékát élvező magyar nemzetgazdaság (áldozatot nem kímélő, erőltetett) külföldi tőke bevonásában határozható meg.13 Az Antall-kormány által a multinacionális tőke (korlátlan méretű, eröltetett ütemű) beáramlásának elősegítése érdekében alkalmazott gazdaságpolitikai irányvonal parlamenti ciklus első három évében rekordméretű ötmilliárd dollárt meghaladó külföldi tőke beáramlásához vezetett. 1990 őszén államvallás státuszába emelkedett neoliberális jelzővel ékesített doktrína látókörének gyújtó-

52


pontjába: - a klasszikus tervgazdasági modell megszerveződéséből, valamint az 1974-es olajválságot kísérő első világpiaci árrobbanással egyidőben a multinacionális tőke- és pénzpiac vonzáskörébe taszított magyar nemzetgazdaságban pörgésnek indult államadósság-spirál által generált kritikus devizahiány mérséklésének parancsoló szükségszerűsége. A két ellentétes politikai tábor szemléleti forrásából táplálkozó, a nemzetgazdaság pénzügyi likviditását veszélyeztető devizahiány, valamint a posztszocialista politikai függőség alól történő váratlan kiszabadulás teremtette politikai forma megválasztásának lehetősége meghatározó befolyást gyakorolt a gazdaságpolitika tisztánlátására. Ez a választási lehetőség a posztsztalinista ideológia szigorú korlátozása ellenére előrehaladott gazdasági reformokat folytató sikeres irányzatát, a társadalmi elit komplex cseréjét magába foglaló „rendszerváltó” irányvonalra változtatta. Az 1989-ben hirtelen felindulásból meghirdetett doktrinér irányvonal: a hetvenes évtized előtti korszakától eltérő (befektetési-, deviza-, vagy kamatspekuláció céljaira) korlátlan mennyiségben és növekvő ütemben bevetésre váró pénzeszközeinek a hazai nemzetgazdaságba irányuló bevonásával vélt megvalósítani.14 A közép-kelet-európai posztszocialista régió pártállami rendszerek politikai fordulatának lehetőségét felvillantó gorbacsovi külpolitikai nyitás, 1989 őszén az államszocializmus lebontását akadályozó sztálinizmus kövületeinek eltávolítása a szovjet blokk dezintegrációjához veze-

COMITATUS


tett. A kialakult drámailag feltupírozott külpolitikai színfalak környezetében, az állampárt politikai befolyása alól függetlenedett, a felhalmozott államadósság-spirál felelőssége alól dezertálásra készülő Németh-kormány 1989 nyarára a „jelzőnélküli piacgazdaságot” szorgalmazó mélyprimitív lózungjának kormányprogram szintre emeléséhez érkezett. A rendszerhez közelálló „alternatív” közgazdászok 1986-ban „Fordulat és Reform” néven közreadott tanulmánya, a divatos új neoliberális doktrína igehirdetésén túl, a kapitalista társadalmi rendszer materiális alapjainak lerakását” megvalósító rendszerváltás irányvonalát is tartalmazta.15 A demokratikus parlamenti választáson legitimált (az évszázadok óta rendszeresített aktuális nagyhatalom közvetlen politikai függőségéből kiszabadult) politikai szuverenitással rendelkező Antall-kormány hivatalba lépésétől a 2010-es választófülkében végrehajtott forradalomig átívelő két évtizedes súlyos makrogazdasági egyensúlyhián�nyal kísért, a társadalom robbanásközeli megosztottságát generáló korszakának úttévesztését: a modern magyar gazdaságtörténelem 1992-ig kibontakozó legsúlyosabb stagflációs válság már előrejelzett.16 MANDEL MIKLÓS

Források: Andor László: „Gazdaságpolitikai kéziratok” 2000. Antal László és szerzőtársai: Fordulat és reform, Medvetánc 1987 különszám

Révai Gábor: „Beszélgetés nem csak jogról, Sárközy Tamással” Corvina Könyvkiadó, 2009. Róna Péter: „A közgazdászok és a gazdaság” Népszava, 2008., január 9 Tarafás Imre: A monetáris politika a nagy válságtól az ingatag pénzpiacokig MTA Doktori értekezés ill. Akadémiai doktori értekezés tézisei. 2005. Varga István: „A tévedések szomorú játéka” 2006.

Jegyzetek 1. A„pénzmanager kapitalizmus” kialakulását Tarafás Imre Akadémiai doktori értekezése a következőképpen foglalja össze: „A lebegő árfolyamok általánossá válása, a kockázatkezelés és a spekuláció eszközeinek fejlődése elősegítette a nemzetközi tőkeáramlás liberalizálását. A hetvenes évek közepétől indult liberalizálási hullám a nyolcvanas évek kezdetének Angliájában és Amerikájában teljesedett ki először, s vált általánossá Nyugat-Európában, majd a kilencvenes évek első felében a fejlődő (és a volt szocialista) országok túlnyomó részében is. A liberalizálás eredményeként a világ összes pénztőkéje rendelkezésre áll befektetési-, deviza-, vagy kamatspekulációra és ténylegesen is a reálgazdasági transzakciókat sokszorosan és növekvő mértékben meghaladó pénzforgalom bonyolódik a nemzetközi pénzpiacokon” (Tarafás 2000/8.odlal) 2. A rendszerváltás időszakára kialakult államadósság-spirál kialakulása és kibontakozása nyomon követhető Lóránt Károly tényadatokkal gazdagon alátámasztott elemzéséből. Az a magyarországi reformpolitika záróakkordját illusztráló Fehér Lajosnak és Nyers Rezsőnek a pártállami hierarchia csúcsvezető tisztségéből történt visszahívásának, valamint a kőolaj világpiaci árrobbanását követő 20%-os cserearány-romlást elszenvedő nemzetgazdasági veszteség 1974-es évben bekövetkezett időrendi egybeesésére vezethető vissza. Lóránt összeállításából származó adatokból 1974-1989-ig a nettó államadósság állománya 0,8 md $-ról 14,9 md $-ra növekedett. A nettó államadósság 14 md $-os növekményében az áruforgalom és szolgáltatás mérleg deficitje

53

COMITATUS 8,5%-kal, míg az államadósság-szolgálat költsége 91,5%-kal részesedett 3. A magyarországi rendszerváltás gazdaságpolitikai fordulatának súlyos feloldhatatlannak tűnő deficitjének gyökere nem gazdasági irányvonal multinacionális tőke- és pénzpiaci irányultságára, hanem kiinduló kritériumát elméletileg megalapozatlan, a társadalmi rendszer leváltását előirányzó koncepciójának súlyos veszteséget generáló hatására vezethető vissza. Az a koncepció, amely a fejlett nyugat-európai piacgazdaságok teljesítőképességéhez történő felzárkózását a piackoordináció eszközrendszerével adekvát kapitalista magántulajdon megteremtése útján kívánja biztosítani, olyan abszurd megközelítés, amely a hatvanas évtized nemzetközileg hitelesített sikeres reformpolitikájához képest is visszalépésnek minősíthető. Bebizonyítható, hogy a hatvanas évtized sikeres – a nemzetgazdaság jövedelemtermelő-képességét bővítő, a lakosság életkörülményeit javító . reformpolitikája nem a társadalmi rendszer institucionális rendszer változtatásának, hanem a globalizálódó multinacionális piaci alkalmazkodást elősegítő gazdaságpolitikai irányváltás következménye. 4. A posztszocialista államközösség látványos atrocitásokkal kísért összeomlásának hatására néhány hónap leforgása alatt végbement történelmi szemléletváltása – „a választófülke-forradalom” győzelmének kovácsa által meghirdetett rendszer bukásáig – határozta meg a versenygazdaság szabályait alkalmazó társadalmi rendszer közvetlen „felépítésére” irányuló stratégia „alternatívanélküli” megvalósításának forgatókönyvét. 5. Ez a gondolat fogalmazódik meg Róna Péter publikációiban, amelyek a tőke eszköz szerepét emelik ki, melynek természetét működtetője adja meg a társadalom jóváhagyásával: „A nagy árulás azoké a liberálisoké és szocialistáké, akik megállapodtak a közösség szétverésében. A baj nem a tőkével történt kibékülésével van, hiszen egyáltalán nem szükségszerű, hogy a tőke csak az egyén önző érdekeit szolgálhatja a társadalmi fejlődéssel szemben, hogy a magántulajdon befogadása elkerülhetetlenül a közjavak kisajátításához vezessen.” (Róna Péter: „A magyar baloldal megrontói.” Népszava, 2009. dec. 22.)

54

2010. november–december 6. Az idézett vélemény forrása: Révai Gábor: „Beszélgetés nem csak jogról Sárközy Tamással” Corvina Könyvkiadó 2010. 7. Az átalakulási törvény 1989-ben még lehetővé tette az önigazgatási joggal rendelkező gazdasági társasággá alakult jól képzett managerei számára, a vállalati döntésben megvalósított centralizált privatizáció figyelembe vételét. Ez a súlyos versenyhátrányba szorított hazai gazdasági társaságok túlélése érdekében megvalósítható külföldi tőkebevonás a neoliberális doktrína apostolainak támadásainak kereszttűzébe került. A konstrukció elleni csatározásokkal Sárközy professzor következő módon emlékszik vissza: „…a vállalati önigazgatást 1992-ben megszűntették, az Antall kormány pedig áttért a központi privatizációra. De 1989 nyarán „…Bokros és Surányi valamint közben arról volt vita, hogy amíg a vállalati önigazgatást nem szűntetik meg, addig a vállalati vezetésnek joga van dönteni a vállalt átalakulásáról”…”ők maguk nem merték kimondani, hogy ne legyen önigazgatás, de azt akarták, hogy az állam privatizáljon, és ne a vállalatvezetés.” 8. A magyarországi rendszerváltásnak – a feloldhatatlan államadósság-spirál által generált gazdasági válságokkal ,a társadalom súlyos politikai megosztottságát a szociális robbanás határáig kísért – az l989 szeptemberében bekövetkezett (modellváltást kifejező reformpolitikáról a revolutív jellegű rendszerváltásra áttérő) stratégiai irányváltástól a 2010 májusában, ( a szavazásra jogosult állampolgárok 25-30%-os részarányával) diadalmaskodó „választófülke forradalmát vizionáló ominózus rendszerváltást megkérdőjelező teremtésének eredete: az Antall kormány számára bevezetésre javasolt (állami eszközökkel) „centralizált privatizációs politika fogalmából vezethető le. Egy adott kormány megvalósítandó cél elérését fogalom a cél elérése érdekében alkalmazott eszköz (privatizáció, vagy államosítás) kifejező fogalommal nem párosítható. Különösen abszurd az az ideológiai megközelítés, amely a magyar nemzetgazdaság multinacionális tőke- illetve pénzpiac felé nyitásának előfeltételét, a multinacionális tőke tulajdonára üzemeltett piacgazdaságot megteremtő privatizációs politikában határozza meg.

2010. november–december Végezetül ellentmondásról alkotott hiteles gondolata: „a közgazdászok szinte egybehangzóan ajánlott és a gyakorlatban elfogadott” (a külföldi befektetések dinamizálásán alapuló) „felzárkó7zási modellje olyan súlyos mellékhatásokkal jár, amelyek kezelésére a politikának nincs se anyagi, se politikai, se erkölcsi fedezete…” (Róna Péter: „A közgazdászok és a gazdaság” Népszava, 2008., január 9.) 9. A magyar nemzetgazdaság vállalati- üzleti szektorának magánosításának lehetőségét kifejező privatizáció fogalmának előtérbe kerülésére, az 1989 késő őszére konkretizálódott társadalmi rendszer cseréjét előirányzó, rendszerváltó változatát megvalósító „privatizációs politika” fogalmának formájában került sor. (Sárközy idézett interpretációja szerint: „Április környékén, ahogy megindultunk a nyílt kapitalizmus felé, és megjelent a privatizáció gondolata is” Ahhoz, hogy a szocialista vállalatot magánosítani lehessen, az állami vállalatok formációt – az 1989 tavaszán elkészült átalakulási törvénnyel – gazdasági társasággá kellett alakítani.) A közép-kelet-európai „posztszocialista” régió államai közül kizárólag a hatvanas évek reformprogramjainak sikeres abszolválásával, a külföldi tőke- és pénzpiac felé kiterjedt kapcsolatait illusztráló Világpiaci és IMF 1982. évi tagságával, végezetül úgymond a szocialista állami vállalatok önigazgatási jogával rendelkező magyar nemzetgazdaság készült fel a piaci koordinációval adekvált privatizáció kezelésére. Ugyanakkor a vázolt folyamattal ellentétes előjelű neoliberális doktrína túlhódítása a kormányzati politika centrumába helyezte az állami eszközökkel végrehajtott centralizált privatizációs politika alkalmazását. A fejlett piacgazdaságok „rendszerimmanens privatizációjától” eltérő, az Antall kormánynak javasolt rendszerváltoztató privatizációs politika változatával egyidejűleg merült fel az önigazgatási privatizáció lehetősége. A hazai élelmiszergazdasági vállalatgazdaság fejlettségéhez képest szerényebb mennyiséget képviselő ipari vállalatok is rendelkeztek kiválóan képzett, a multinacionális kapcsolatok gyümölcsöző kihasználásán felkészült vállalatvezető managerekkel, mint Angyal Ádám, Ganz Hajógyár; a Medicoros Martos István és Csernok Attila, továbbá Tatai Ilona, Burger Róbert, valamint

COMITATUS a Dunai Vasmű managementje stb.), akit a multinacionális tőke vállaltba bevonását lehetővé tévő „vállalatvezetői” kivásárlási program keretében hozzájárulhattak volna feljavított verseny- illetve felhalmozó képességen működtetett hazai termelő-vállalati szektor részleges fennmaradásához. A Németh kormány alatt még Martonyi János privatizációs kormánybiztosa (!) által legitimált spontán privatizációt lehetővé tévő átalakulás törvény súlyosan sértette a 89. végén kibontakozó, kizárólagosságára törekvő neoliberális ideológiai élcsapat vélelmezett érdekeit. A decentralizált vállalati (spontán privatizáció feltételét megteremtő átalakulási törvény ellen kialakult népharag felkorbácsolásában vezető szerep hárult a hiperaktív Bokros Lajosra. Érdekes módon ép Bokros Lajos volt annak élharcosa, hogy a vállalati önigazgatást meg kell szüntetni, vissza kell adni a vagyont az államnak, és majd az állam fogja azt elidegeníteni. (Copyright Sárközy). Az állami vállaltok – l988-ben elnyert önigazgatási jogának 1992-es balsikerű visszavonása – a nagyvállalati managerek vállalataik versenyképességét feljavító privatizáció kivételes lehetőségét, a politika által befolyásolt, a tervgazdasági modell vállalati-üzleti szektorát felszámoló intézményesített privatizációs politikára változtatta. 10. Nemeskürty tanár úr pártállami irodalmi munkásságában az 1857-es esztendő irodalmát: – Vajda János: Nővilág 1857 jan. 8-i számában írt írásából származó idézetével – a következő módon jellemzi. „Veszedelmes kórjelnek tartom a nyegleséget, melyek egynémely lelketlen üzér a hazafiasság eszméjét kizsákmányolja, s e nagy szavak untalan emlegetését a legnagyobb honfiúi tettnek tartva, mindenkire, akivel a versenyt más úton ki nem állja: magyartalanság, hazafiatlanság vádját sütni törekszik”. (Nemeskürty István: „Parázs a hamu alatt” „Világostól Solferinoig” Magvető, 1981. 241.old. 11. A reálisan elérhető stratégiai célt az elérését biztosító gazdaságpolitikai irányvonallal ös�szekeverő, az objektív makroökonómiai elemzést zavaros ideológiai lózunggal helyettesítő gazdaságpolitikai irányvonal az 1990. évi bevezetését követően (a nemzetgazdaság) legnagyobb méretű visszaesésében, valamint súlyos foglalkoztatási aszimmetriában jelentkező) stagflációs válságá-

55

COMITATUS nak 1992-re kialakult nemzetgazdaság visszafejlődése előrevetítette a radikális rendszerváltó gazdaságpolitikai irányvonal várható súlyos kudarcának előjelét. A neoliberális doktrína gyakorlatba ültetését követő gazdaságpolitikai irányvonal által generált a XX.század legsúlyosabb stagflációs válságához vezető erőltetett ütemű privatizációs politika néhány hónap leforgása alatt lerombolta a hatvanas évtized nemzetközi sikerágazatának elismert agrárszektort, míg a viszonylag szerény teljesítményt felmutató ipari teljesítményét, két évtizeddel korábbi hetvenes évtized kezdeti éveinek színvonalára vetette vissza. A húszmilliárd dollár államadósságot felhalmozó, a multinacionális pénzpiac devizahiteleire szoruló nemzetgazdaságnak, a társadalmi tulajdon szerkezetének haladéktalan cseréjét „jelzőnélküli piacgazdaság” jelszavával szorgalmazó, továbbá „a koraérett jóléti gazdaság a régi rendszer rossz volt, míg a tőkés magántulajdon elvén nyugvó kapitalizmust glorifikáló” elveken nyugodott. A primitív reálpolitikai megfontolástól függetlenített, az ideológia kalodájába zárt „neoliberalizmus” gyakorlatba ültetésére önként vállalkozó Antall-kormány hivatalba lépését követő néhány hónap múlva kitört „taxis blokád” formájában egy állampolgári elégedetlenségi mozgalom már jelezte az alternatíva nélküliségét” hirdető neoliberális gazdaságpolitika totális működőképtelenségét. 12. Az Antall kormány parlamenti ciklusát (1990-94) átívelő éveinek adatai megegyeznek Lóránt Károly elemzésének Magyarország adósságának felhalmozódása 1990-2006 c. tábla adataival. Az államadósság felhalmozódása 1990-94 adósság állománya alapján: (md $-ban) Tőkeáramlás mérlege: 13. Ez az 1990-ben még nem felismert – megközelítés köszön vissza Róna Péter 2008 januárban közreadott dolgozatában is. „Az a gondolat, hogy a közgazdászok szinte egybehangzóan ajánlott és a gyakorlatban elfogadott felzárkózási modellje olyan súlyos mellékhatásokkal jár, amelyek kezelésére a politikusoknak nincs se anyagi, se politikai, se erkölcsi fedezete, szinte eretneknek tűnik.”

56

2010. november–december A máig követett magyar felzárkózási modell a külföldi befektetések dinamizáló hatására épült. Az elképzelés szerint a külföldi tőke hozza magával nemcsak a szükséges pénzt, hanem a technológiát, a vállalatvezetési és általában a munkakultúrát, és ha minden jól megy, még a fejlett piachoz való hozzáférést is.”… „Logikusnak tűnt, hogy a modell elősegítése érdekében a külkereskedelmet gyorsan és feltételek nélkül liberalizáljuk, hogy az erős forint politikáját kövessük nemcsak azért, hogy az inflációt visszaszorítsuk, hanem azért is, hogy kevésbé korszerűtlen iparágak kisöprésével további termelőtényezőket szabadítsunk fel és bocsássuk a hatékony külföldi tőke rendelkezésére.” 14. A kapitalizmus institucionális rendszerének megvalósítása primátusából kiinduló doktrína által generált fejlődési rendellenességét gerjesztő tévedésének gyökere a nemzetgazdaság modernizációs felzárkózását meghatározó stratégiai cél elméleti-gyakorlati szempontból egyaránt súlyosan elhibázott megközelítésére vezethető vissza. A magyar társadalomnak a nyugat-európai fejlett piacgazdaságok színvonalához történő modernizációs felzárkózására az 1989-1990 közti néhány hónap leforgása alatt két evolució és a revolúció elvei alapján történő – definíció elvei alapján történő megközelítés lehetősége kínálkozott. Az 1989-1990 fordulóján bekövetkezett ideológiai-irányváltást a revolúció definicióját: „a teljes gyökeres ugrásszerű átalakítás, csaknem minden kiterjedő forradalmi változásában” fogalmazta meg. (573.old.) A rendszerváltástól a 2010-es választófülke forradalmáig regnáló ultraliberális doktrína az Antal kormány virtuális gazdaságpolitikai irányvonalának „döntő láncszemét” a készpénzes elidegenítésén nyugvó centralizált privatizációs politika kizárólagos működtetésében határozta meg. A centralizált privatizáció kizárólagos működtetése mögött a szupranacionális (államok feletti) tőke korlátlan méretű, erőltetett ütemű bevonási szándéka húzódott meg. Ennek elősegítése érdekében a külkereskedelem gyors és feltétel nélküli liberalizációja, az erős Ft árfolyamán, valamint az irracionális magas kamat színvonalát fenntartó szigorú monetáris politikájának egyetlen célja: „hogy kevésbé hatékony, korszerűtlen iparágak kisöprésével további termelőtényezőket szabadítsunk fel és

2010. november–december bocsássuk a hatékony külföldi tőke rendelkezésére.” (Copyright: Róna Péter) 15. A kapitalista magántulajdon rehabilitációján nyugvó, a társadalom valamennyi alrendszerére gyökeres átalakulásának ugrásszerű változásából kiinduló „rendszerváltó paradigmát” szentesítő, 1989 nyarán hirtelen érzelmi felindulásból megvalósított szemléletváltás a tíz hónappal később hivatalba lépő kormány számára: a privatizáció kitűntetett kormányszintre emelésén alapuló virtuális gazdaságpolitikai irányvonalának követését szorgalmazta. A centralizált privatizációnak a rendszerváltó gazdaságpolitikával megteremtett szimbiózisa illusztrálja azt az 1989 nyarán a színfalak mögött megvalósított szemléletváltást, annak az evolúciós reformokon nyugvó gazdaságpolitikai irányzatot, egy megalapozatlan ideológia kalodájába kényszerített revolúció elvén nyugvó doktrínér rendszerváltó politikai rezsimmel váltott fel. A tulajdonforma (államosítás illetve magánosítás irányába megnyílvánuló) változtatásának a gazdaságpolitikai cél rangjára emelése mögött nagyrészt a konvertibilis deviza megszerzése iárnt megnyilvánuló korlátlan affinitás húzódott meg. Mind a rendszerváltást megágyazó Németh, mind annak megvalósítására vállalkozó Antall kormány abból (a makrogazdasági elemzést nélkülöző prekoncepcióból indult ki, hogy a nemzetgazdaság állami vállalati szektorának a multinacionális tőke részére történő értékesítése: egyrészt a jelző nélküli piacgazdaság profit alapon történő dinamizálásán keresztül lendületbe jön, másrészt a külföldi felé történő értékesítésből származó bevétel kedvező feltételt teremt a felhalmozott adósságszolgálat terheinek mérséklésében. A gazdasági reformokon nyugvó reálpolitikai kiindulásról a társadalompolitika Forradalmát előirányzó ideológiai indítékú szemléletváltás hatása a privatizáció megváltozott funkciójának kezelésében vált különösen szembetűnővé. 1989 nyaráig a multinacionális tőke- és pénzpiaccal kiterjedt kapcsolatokkal, valamint az állami tulajdonban működtetett szocialista vállalati szektor önigazgatási jogával rendelkező nemzetgazdaság felkészült a piaci koordináció rendező elvével adekvált privatizáció kezelésére. (A megváltozott kondíció körülményei, Sárközy Tamás interpretációja szerint: „Április környékén, ahogy elindultunk a nyílt ka-

COMITATUS pitalizmus felé, megjelent a privatizáció gondolata is” A rendszerváltó politikai elitnek 1990 tavaszára kialakult önként vállalt szemléletváltását illusztráló: „a kapitalista társadalom materiális alapjainak lerakását” célzó akció gyakorlati megvalósítása a multinacionális tőke tulajdon- és a felvevő piac vásárlási szándékát preferáló kormányzati szinten megvalósított, erőltetett ütemű privatizációs politika útján realizálódott. 16. A neoliberális doktrína működtetésére vállalkozó alternatív közgazdászok, valamint a pártállami modell felszámolására hátramaradt defetista gazdaságpolitikai kormányzat közt ’89 őszére hitvallás színvonalára merevedett szemléletváltás meghatározó momentuma: „ A neoliberális közgazdászok 1988-90 táján azt állították, hogy a liberalizáción és a dereguláción túlintve – a rendszer tökéletesítéséhez már csak az hiányzik, hogy elvégezzük azt, amit az MSZMP – kormányok ideológiai okoknál fogva nem mertek elkezdeni: a privatizációt.” (Copyright Andor László/i.m.2000) A neoliberalizmus magyarországi apostolainak végzetes következményekkel járó súlyos tévedése arra a prekoncepcióra vezethető vissza, amely a modern piacgazdaság modernizációs felzárkózás hatékony működtetésének elengedhetetlen feltételét, az euro-atlanti régió kilencvenes évtizedben uralkodó „pénzmanager-kapitalizmus” tulajdonviszonyának megteremtésében jelöli meg. Az evolúciós reformokon nyugvó gazdasági modell fokozatos korrekcióját, a korlátlan mennyiségben erőltetett ütemben megvalósuló centralizált privatizációs politika állt. A privatizációs politika stratégiai célként történő szerepeltetése mögött a „jelzőnélküli” (pontosabban a kapitalista tulajdonon nyugvó) piacgazdaság üzemeltetésére egyedül alkalmasnak ítélt transznacionális tőke tulajdon illetve felvevő piac megszerzésére irányuló expanzióját – (a tervgazdasági modell vállalkozási üzleti szektorának totális leépítésével) – kíván preferálni. A világgazdasági erőviszonyok radikális eltolódása által generált erőtérben a társadalompolitikai fordulat lehetősége és egyben kényszere alatt álló gazdaságpolitika számára a korábban ideológiai tabuként tiltott privatizáció alkalmazásának jelentősége –(a nemzetgazdaság vészes konvertibilis devizahiányának feloldása következtében) perdöntő tényezővé növekedett.

57

COMITATUS


Recenziók

Ketten egy kötetről

Pap Norbert: Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában 2010-ben jelentős művel gyarapodott a pécsi geográfus iskola. Az év derekán jelent meg a több évtizedes múltra vis�szatekintő tudományos műhely legújabb szellemi terméke, Pap Norbert könyve. A szakmai körök és az érdeklődő nagyközönség számára egyaránt számos újdonságot, továbbgondolásra ösztönző izgalmat és új összefüggések rendszerét kínáló monográfia a gazdag publikációs listával rendelkező szerző nyolcadik önálló kötete. A tíz fejezetből és mellékletekből álló mű geopolitikai íve Magyarországtól a Balkánon át a Mediterráneumig terjed. Módszertanilag az általános, a különös és az egyes sorrendjét követve a nagy elméletek horizontja felől közelítve jut el a dél-dunántúli régió és Pécs város nemzetközi viszonyok rendszerében betöltött, betöltendő és betölthető szerepének vizsgálatáig. A mű maga a szerző, - tartja a mondás. Ez a megállapítás teljes mértékben igaz Pap Norbert esetében is. „A leíró, regionális földrajznak véglegesen bealkonyult. – írja könyve bevezetőjében. - Olyan paradigmaváltást élünk meg, amely újraírja szakmánk szabályait, eszközeinket és feladatainkat is. Nem a könyveinkből, cikkeinkből ismerik meg a felnövekvő generációk a Földet, ma-

58

guk fedezhetik fel azt, amennyiben persze érdekli egyáltalán még őket. Ennek ugyanakkor számtalan veszélye is lehet, hiszen tele van a világ manipulációval, könnyű eltévedni benne. Térképre, tájékozódási jelekre, kritikus gondolkodásra nagyobb szükség van, mint valaha. Így aztán hála Istennek, van még feladatunk is. Az én földrajzom ilyen próbál lenni. Egy kritikus, oknyomozó földrajz.” Ez a kritikus, harcos, mindenben kételkedő, mindent újragondoló és újraalkotó attitűd jellemzi Pap Norbert könyvét és tudományos habitusát. A leíró földrajznak bealkonyult. Paradigmaváltásra van szükség– szögezi le a szerző. A posztmodern világ földrajzi mintázatában a gazdaságföldrajz mellett nagy szerephez jut a társadalomföldrajz. A Tóth József által 1981-ben közölt tetraéder-modell alapvető jelentőségű szemléletváltásnak bizonyult. Napjainkban már a folyamatelemzés, a rendszerszemlélet és a komplexitásra irányába ható tudományos vizsgálódás nélkülözhetetlen elemét képezi a politikai, az etnikai, a vallási, a kulturális, a gazdasági, a természeti és a történeti tényezők együttes figyelembe vétele. A tradicionális térkategória rendszerek és elméleti


megközelítések a globalitás viszonyai között elégtelennek bizonyulnak. Pap Norbert ezzel a módszertani előfeltevéssel és szemlélettel vizsgálja a Balkán, Dél-Európa és a Mediterráneum térségét. Elemzései során elődei munkásságára alapozva és azokhoz kapcsolódva eredményeiket felhasználva biztosítja a tudományos életben nélkülözhetetlen gondolati kontinuitást. Könyvében a szó nemes értelmében véve aktualizálja és alkalmazza a geopolitikai elmélet klas�szikusainak földrajzi térrel kapcsolatos stratégiai megállapításait. Iskolapéldáját adva ezzel az elméleti alkotómunkának. Pap Norbert könyvében átfogó igénnyel és komplex módon bemutatja a címben jelzett dél-európai államok és a Kis-Ázsiai térség gazdasági, politikai és földrajzi sajátosságait. Foglalkozik a Balkán-félsziget és az Ibérai- félsziget lehatárolásának kérdéseivel is. Bemutatja történetüket, széttöredezettségüket, a térségekhez kapcsolódó gyarmatosító hatalmak érdekkonfliktusait. A Balkán esetében fontos ismereteket szerezhetünk a nemzeti ébredés tényeiről, folyamatairól, az etnikai összetétel állandó változásairól. Az önmagukban is jelentős tényközlésekből és összegzésekből rendkívül értékes összefüggés rendszer rajzolódik ki a balkáni államok alakulásáról, létrejöttéről, jellegzetességeiről. Pap Norbert részletsen vizsgálja Törökország geostratégiai helyzetét és jelentőségét is. Három fejezet foglalkozik Magyarország külkapcsolatainak politikai-és gazdaságföldrajzi jellegével, Dél-Európának a magyar külpolitikai gondol-

COMITATUS

kodásban játszott szerepével, a magyar gazdasági,politikai és kulturális kooperáció kérdéseivel. lehetőségeivel és jövőjével. Kiemelésre kívánkozik a magyar mediterrán kapunyitás négy súlyponti országához - Olaszország, Spanyolország, Horvátország és Törökország – való viszony alakulása. Pap Norbert könyvében önálló fejezetet szentel Olaszországnak. Elemzései túlmutatnak a kétoldalú viszony kérdésein. Vizsgálódásait a hazánk szempontjából különleges fontosságúnak tekinthető délnyugati korridor problémakörével együtt tárgyalja. Elemzéseit a könyv 220.oldalán közölt 48. számú ábrával szemlélteti. Ez a hagyományos Észak- Dél irányú kapcsolatrendszert meghaladva a Kelet- Nyugati súlyponti tengely mentén felrajzolható mediterrán viszonyrendszer jelentőségére hívja fel a figyelmet. Ennek legfontosabb csomópontjait és láncszemeit az Isztambul, Szófia, Belgrád,Szeged,Budapest,Pécs, Zágráb,Ljubljana,Trieszt,Velence,Milán ó,Marseilles,Barcelona,Madrid,Lisszab on alkotta kapocs jelenti. Az utolsó fejezet a Pécs, a délnyugati kapcsolati irány lehetséges kapuvárosa címet viseli. Ebben árnyalt és differenciált elemzést olvashatunk a hajdani Sopianae Magyarországon és Dél- Európában játszott és a jövőben betöltendő szerepéről. Pap Norbert munkája számos újszerű elemzést és összefüggésrendszer feltárását tartalmazó alkotás. A könyv a Balkán és mediterrán térség iránt érdeklődők és kutatók nélkülözhetetlen olvasmánya. Értékét növeli, hogy az írott szöveget

59

COMITATUS

ötvennégy, többségében saját készítésű ábra és térkép, valamint harmincnyolc táblázat teszi teljessé és szemléletessé. Elemzései, megállapításai reményeink szerint a magyar külpolitikai stratégia és döntéshozatali folyamat alakításában is szerephez jutnak.


Az olvasmányos stílusban megírt, a Publikon Kiadó esztétikus kivitelezésében megjelent könyvet ezért nem csupán a tudományos közvéleménynek, hanem a téma iránt érdeklődő nagyközönségnek is jó szívvel ajánlom. (Publikon Kiadó, Pécs, 2010.320.o.) Ismertette: Szilágyi István

„Botránykönyv”vagy érdekes olvasmány? Magyarország dél-európai kapcsolatainak politikai-és gazdaságföldrajzi értékelése A Publikon Kiadó gondozásában jelent meg Papp Norbert új könyve, mely Magyarország dél-európai kapcsolatainak politikai és gazdaságföldrajzi értékelésére vállalkozik a kötet alcíme szerint. Már az előszó is figyelmet keltő, a szerző szerint a leíró, regionális földrajznak végleg bealkonyult. Ezt egyébként én személy szerint nagyon sajnálom, nem is biztos, hogy mindenki egyetért ezzel a megállapítással. Azzal viszont egyetértek, hogy szükség van kritikus, ha úgy tetszik oknyomozó földrajzra. Ennek egyik példája kíván lenni Papp Norbert Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában c. kötete. A kemény borítású 320 oldalas kötet címlapja is izgalmas, hiszen a hátrafelé nyilazó, kalandozó magyar lovast ábrázolja. A szerző természetesen nem a kalandozó magyarok földrajzával foglalkozik, hanem saját kalandozásainak eredményeit mutatja be, s egy kicsit visszalő a kritikusainak. A bevezető fejezetben a vizsgálat kereteit, módszertanát és előzményeit bemutatva, egy igen részletes lábjegy-

60

zetben mutatja be a könyv születésének körülményeit és az előzményeket. Ebből is kitűnik, hogy a kötet témakörei főként a politikai földrajz kereteibe tartoznak, de igen gazdag a történelmi visszatekintés az egyes fejezetekben. Ezek a történelmi fejtegetések nekem kifejezetten tetszenek, sok új információt is megtudtam mind a régmúlt, mind a közelmúlt történelméből. Ennek kapcsán meg kell azonban azt is említenem, hogy egy kicsit aggódok, éppen a kötet várható olvasótáborát illetően. (Legutóbbi tapasztalatom: közigazgatási alapismeretek előadást, követően, amikor a szimpatikus hallgató azzal mentegetőzött, hogy nehezen tudta követni az előadásomat, hogy nem volt jó történelemből. A hiba valószínűleg bennem van, amikor bizonyos alapvető kérdéseket a magyar alkotmányfejlődésben magától értetődőnek tartottam, és magamból indultam ki, mint aki egyszerre szereti a történelmet és a földrajzot. Mindez történt – Budapesten, az ELTE TTK-n…)


A kötet elméleti kérdésekkel is foglalkozik, így például a földrajzi tér sajátosságaival, a térkategória rendszerekkel, és a politikai földrajz klasszikusaival. Irigylésre méltóan sok színes ábrát tartalmaz a kötet, és a táblázatokból nyerhető rengeteg adatot én egyáltalán nem tartom fölöslegesnek. Sőt még részletesebb térképekre vágyom, például Katalonia tekintetében a közigazgatási beosztás és a nyelvhatárok eltérését is szívesen láttam volna e kötetben is. Különösen izgalmasnak találom a Jugoszlávia felbomlását követően létrejött államalakulatok helyzetének bemutatását, az etnikai képek változásának elemzését. A Magyarországgal foglalkozó fejezetekben is sok érdekes gondolattal találkoztam, bár a VÁTI ábrája ismét felbosszantott, amikor a térképi ábrázoláson a Székesfehérvár-Veszprém fejlesztési társközpontot a fejlesztési pólusokhoz képest sokkal alárendeltebb szinten ábrázolták, a térképi ábrázolás szerint jelentéktelenebbnek tűnnek a fejlesztési alközpontoknál pl. Dunaújvárosnál vagy Szekszárdnál is. Papp Norbert egy lábjegyzetben a megye-régió problémával is foglalkozik. (Szerencsére részleteiben nem boncolgatja a megye-régió problémát, de megállapítja, hogy azért mert az emberek utálják a régiókat még nem azt jelenti, hogy szeretik megyéket. A megyéket meg kell szerettetni – ez már a szerk. megjegyzése.) A kötet nem egy hagyományos monográfia, váltakoznak benne az elméleti kérdések és a gyakorlati problémák, ezért könnyebben lehetne oktatási célból

COMITATUS

hasznosítani, ha a szerző egy tárgymutatót is csatolt volna a kötethez. Papp Norbert Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában c. kötete a szerző akadémiai doktori dis�szertációjának javított kiadása. Ennek ellenére a kötet nem unalmas. Az, hogy egy doktori disszertációról van szó, csak abból derül ki, hogy a főbb következtetéseket krízisek formájában fogalmazza meg a szerző. Ezekből idéznénk most néhányat: „Negyedik tézis: Dél-Európa vonatkozásában Magyarországnak, a vizsgálatok szerint térségileg változatos módon aszimmetrikus kapcsolatrendszere alakult ki. A jelentősége növekvő, amely azonban nem tudatosult sem a kormányzati, sem a civil, sem pedig az üzleti szférában. A társadalom széles köreiben a területet illetően a sztereotípiák az uralkodók. A rendszerváltozás időszakában a biztonságpolitikai megfontolások voltak a meghatározóak, ennek részben oka, részben következménye volt a NATO csatlakozásunk. A következő évtizedben a gazdasági érdekeltség jelentősége nőtt meg, az EU-csatlakozással. Az állami intézményrendszer egyelőre nem követte ezeket a változásokat. Ötödik tézis: A magyar-dél-európai kapcsolatrendszerben a meghatározó partneri kör: Olaszország (ennek részletesebb indoklása a hatodik tézishez kapcsolódóan olvasható), Spanyolország, Törökország, Horvátország és Bulgária. A vizsgált állami körben (olasz, spanyol, horvát és

61

COMITATUS

török) az erőteljes budapesti koncentráció igazolható. Hatodik tézis: A magyar külkapcsolati rendszerben az uralkodó Duna-menti fő külkapcsolati irány (északnyugat-délkeleti, geopolitikai térszerkezeti vonal) mellett egy délnyugati-északkeleti alárendelt geopolitikai erőfonal is megjelenik, alapvetően az előbbi alternatívájaként, azt kiegészítő szereppel. A magyar-olasz/ itáliai viszonyban a kapcsolatok intenzitása ismétlődően hol erősödik, hol pedig gyengül. Nagyobb időtávban erősen hullámzó intenzitású. Magyar részről általában a politikai, gazdasági mozgástér bővítése, az uralkodó külső befolyás csökkentése által motiváltak a kapcsolati kezdeményezések. Hetedik tézis: A külkapcsolatok meghatározó földrajzi jellegzetessége, amelyet Olaszország vonatkozásában vizsgáltunk, hogy a gazdasági és a települési kapcsolatrendszer térben erősen koncentrált. Ez Magyarország vonatkozásában a Közép-Magyarországi Régióhoz, döntően Budapesthez és agglomerációjá-

62


hoz kapcsolódik, mintegy 80% körüli súllyal. A „vidéki” esettanulmányként szolgáló földrajzi Dél-Dunántúl esetében az általános magyar hátrányokat tetézi a közlekedési, kulturális elszigeteltség, a követendő stratégia hiánya is. Olaszországban több vizsgálati mód is megerősíti,hogy nem véletlenszerűen alakultak a kapcsolatok, hanem jelentős területi koncentráció érzékelhető. A tömörülés kisebb mértékű, de a 20 itáliai régióból négyhez, Emilia-Romagna, Veneto, Friuli-Venezia-Giulia és Lombardia települési köréhez kapcsolódik túlnyomóan.” Szilágyi István professzorhoz hasonlóan én is minden érdeklődő figyelmébe ajánlom a kötetet. (Nem ússzák meg a diákok: bekerül a kötelező és ajánlott irodalmak közé!) S végezetül a címben megfogalmazott kérdésre a válasz: nem a könyv megjelenése a botrány, szó sincs „botránykönyv”-ről (ami a szerző kifejezése volt az azóta már törölt/felfüggesztett blogjában), a kötet egy nagyon érdekes, sőt tanulságos olvasmány. AGG ZOLTÁN

COMITATUS


Húsz évesek az önkormányzatok A magyar önkormányzati rendszer létrejöttének huszadik évfordulója alkalmával, 2010. március 19-20án országos konferenciát rendezett a Pécsi Tudományegyetem Politikai Tanulmányok Tanszék és a Pólusok Társadalomtudományi Egyesülete. Az itt elhangzott előadásokból készült tanulmányokat szerkesztette kötetbe, Kákai László – Születésnap, vagy halotti tor? alcímet is meghagyva. A kötetben a COMITATUS több ismert szerzője is szerepel. Közülük sajnos ezúttal is hiányolnunk kellett Verebélyi Imre professzort, aki a zárónapon elhangzott előadását feltehetően nem kívánta a kötetben közzétenni. (Pedig ebben az előadásban hosszasan foglalkozott folyóiratunk cikkeivel, hivatkozva a megyei önkormányzatok anyagaira, keményen bírálva a főszerkesztő tevékenységét… Összességében mégis jóindulattal és megértéssel nyilatkozott rólunk, amit ezúton is köszönünk.) A nyitó előadást Ágh Attila tartotta, ezúttal a Duna stratégiáról. A plenáris ülésen szólt Bőhm Antal, Kaltenbach Jenő és a szervező Pálné Kovács Ilona, akinek ezúttal csupán előadásának címét idézzük: Reformra érett az önkormányzati rendszer. Budapesti szerzőink közül Vigvári András a recentralizáció (rejtett) pénzügyi eszközeiről, Wiener György az önkormányzati választásokról szólt. A szekcióülések közül az Európai Unió központi kormányzat és önkormányzatok viszonyát témául választóban volt szerencsém személyesen részt venni,

Bódi Ferenc és Fekete Attila előadását a COMITATUS korábban publikálta, hasonlóképpen Perger Éva (Hazai decentralizációs folyamatok) és Szilágyi István (A katalán eset) művéhez. Nagy megtiszteltetés volt a veszprémiek számára, hogy két szerzőnk is a plenáris ülésen szerepelhetett. Zongor Gábor az elmúlt 20 évre tekintett vissza, és szólt (volna, de végül betegség miatt írásban küldte el véleményét – a szerk.) a várható változásokról is. Egyik korábbi számunkban ő is megosztotta gondolatait olvasóinkkal. Kaiser Tamás a magyar területi középszint európaizálódásáról beszélt, előadásából néhány figyelemre méltó gondolatot idézünk. Az európai területpolitika perspektívái közül, a Területfejlesztési Menetrend végrehajtására kezdeményezett Első akcióprogram munka- és ütemterve az elmúlt két évben vált véglegessé. „… Ennek alátámasztására öt ajánlást fogadtak el, amelyek a feladatok végrehajtásának egyfajta elemzési keretét alkotják. Valójában ez az öt alapelv az, ami a jövőre nézve elsőként és egyértelműen megfogalmazza az integrált megközelítés legfontosabb sarokpontjait, és ami a hazai területi középszintet érintő reformok újragondolása szempontjából is megkerülhetetlen: A tervezés során figyelembe kell venni az ágazati politikák területi hatásait. Erősíteni kell a koordinációt az ágazati politikák és a kohéziós politika között.

63

COMITATUS

Gyarapítani kell az ágazati politikák területi hatásaival kapcsolatos ismereteket. Erősíteni kell a területi kohézióra vonatkozó koordinációt mind nemzeti, mind európai szinten. A területi megközelítés optimalizálása érdekében szükség van az adott fejlesztési területnek, földrajzi adottságoknak és funkcióknak leginkább megfelelő területi szintek kijelölésére.” A szekcióüléseken szó esett a többszintű kormányzásról, a régiók bizottságáról, az önkormányzati szintekről és szervezetekről (Hajdú Zoltán Feltámadhatunk? címmel a közigazgatási-, térszervezési teleszkóp halott és élő szintjeiről szólt), de szóba kerültek az önkormányzati szakfeladatok és pénzügyek, így a környezetpolitika, a fogyasztóvédelem, az adóztatás, a vagyongazdálkodás, az önkormányzatok kulturális politikája. Kákai László a helyi politika, helyi társadalom szekciót vezette, és előadást is tartott „A lokális szerveződések hálózatosodásának jellegzetességeiről”. Ebben a szekcióban elemezte Nárai Márta a települési önkormányzatok és nonprofit/civil szervezetek viszonyát. Ragadics Tamás az Ormánságról, Feketéné Pál Enikő a női politikusok önkormányzati szerepéről beszélt. Számtalan érdekes előadást hallgathatott meg a nagy számú résztvevő. Végezetül Lászlóné Kovács Ilona, a Baranya Megyei Közgyűlés főjegyzője előadását említjük, amit „Az önkormányzati középszint húsz éve” címmel tartott. Ebben részletesen foglalkozott a

64


harkányi-pécsi megyekonferenciákkal, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége által megrendelt kutatások eredményeivel. Utalt Hargitai János gondolataira: „…Közgyűlésünk elnöke zárszavában abbéli reményét fejezte ki, hogy a következő megyekonferencián már a reform, és benne a megyereform végrehajtása során, a törvényi szabályozással megerősített megyék működésével kapcsolatban felmerülő, gyakorlati problémákat vitathatjuk meg. Nos – úgy legyen! Ma ismét az intenzív politikai csatározások időszakát éljük, ismét választásra készülünk. Egy gazdaságilag és funkcionálisan erős területi (megyei) önkormányzat kialakítására vonatkozó reményeink – a hosszú várakozás és a sok kudarc ellenére – szinte töretlenek. Úgy gondolom, egyetérthetünk a döntéshozók rendelkezésére áll. Éljenek vele!” A. Z.

Hivatkozások Perger Éva: Az EU „regionális” támogatások hatása a területi decentralizáció folyamataira, COMITATUS, 2010. január-február, 3-21.p. Szilágyi István: Katalónia az állami önállóság útján, COMITATUS, 2010. június, 23-33.p. Zongor Gábor: Húsz év után, változások előtt, COMITATUS, 2010. március, 27-34.p. A Verebélyi Imrével folytatott vitához ld. „A megyei rendszer megmentése, a kisebb megyék összevonása árán?” címmel lásd: COMITATUS, 2009. október, 32-34.p. , valamint Agg Zoltán: Mi értelme van a megyerendszer vizsgálatának?, COMITATUS, 2010. január-február, 21-35.p., továbbá A. Z.: Jobb közigazgatás – helyben járás és visszafejlődés helyett, COMITATUS, 2010. április, 65-70.p.

COMITATUS


Vargáné Bosnyák Ildikó:

A közösségi támogatások szerepe az egyenlőtlenségek csökkentésében A Debreceni Egyetem Studio Geographica 1977-től megjelenő sorozatának 25-ik kötete Vargáné Bosnyák Ildikó „A közösségi támogatások szerepe az egyenlőtlenségek csökkentésében” című doktori értekezését tartalmazza. A szerző kétségtelenül érdekes, aktuális és nemcsak a hazai, de a nemzetközi szakirodalomban is élénken vitatott kérdéseket feszeget, amikor a közösségi támogatások szerepét, azok hatékonyságát, illetve – mindezekkel összefüggésben – a térségi különbségek alakulását állítja kutatása középpontjába. E téma tudományos igényű vizsgálata azért is fontos, mert a legutóbbi időben sokan a közösségi támogatásokkal azonosítják az EU-s tagság előnyeit és a válság óta egyenesen a végső mentsvárnak tekintik. Mindazonáltal a szakmai körökben számos polémia folyik ezen eszközök megfelelő hasznosulásáról, a felhasználás lehetőségeinek és módjának eredményességéről is. Csaba László akadémikus a kötethez írt Előszóban éppen ezt emeli ki: „Aligha meglepő, hogy az EU keleti kibővülését követően a legtöbb új tagállam számára épp e kérdéskör vált uniós politikájának meghatározó elemévé. Egyfelől: mennyit, és másfelől: mire kapunk pénzt, s a közpolitikai költekezésnek milyen hatása van a fogadó ország társadalmi viszonyaira, gazdaságára és

versenyképességére? Közgazdasági szóval élve miféle externáliák adódnak a közös fellépésből? S honnan tudhatjuk, hogy ugyanezt a pénzt nem lehetne eredményesebben elkölteni akkor, ha a pénzt nem utaztatnánk meg Brüsszelbe, netán hovafordítását nem nehezítené milliónyi – a gazdasági szempontokhoz sokszor nem kötődő, néha kifejezetten azokkal szembe menő – közösségi előírás?” A szerző kiinduló kutatási kérdése, hogy a már meglévő térségi különbségek miként változnak az egyes területi szerveződési szinteken, azaz a konvergencia vagy a divergencia irányába mutatnak-e, s melyek azok az indikátorok, amelyek a fejlett országok további fejlődését, illetve az elmaradottak gyorsabb felzárkózását szolgálják. Milyen szerepet tölt be a tagállamok fejlődésében a közösségi politika, függ-e a siker a támogatások nagyságától, mennyiben és hogyan szükséges a közösségi kohéziós politikát kiegészíteni a nemzeti kohéziós politikával – ezek azok a kérdések, melyek manapság leginkább foglalkoztatják a regionális politika / területfejlesztés szakembereit, elméleti és gyakorlati megközelítésben egyaránt. A tanulmány szerkezeti áttekintése mutatja, hogy logikusan felépített értekezésről van szó, mely a legáltalánosabb szinttől, a globalizált világgazdaságtól halad az egyes országok szintjéig. Az I.

65

COMITATUS

fejezet – Bevezetés – egyfajta összegzése a kutatásnak. A II. fejezet a globalizáció hatását mutatja be az országok közötti jövedelemegyenlőtlenségre, míg a III. fejezet a globalizáció és a regionalizáció fogalmát ismerteti. Ezt követi a regionális politika részletes elemzése mind a 2000-2006, mind a 2007-2013 időszakokra, kitérve a társadalmi és a területi kohézió eredményeire, valamint a regionális versenyképesség tényezőire. Az V-VII. fejezetek országtanulmányok: Írország (az „ír csoda), Görögország és Magyarország tapasztalatait dolgozzák fel. A tanulmányt a kutatás összefoglalása zárja. Láthatjuk, hogy ez az értekezés interdiszciplináris megközelítésű. Épít a közgazdaságtan és a regionális tudomány ismeretanyagára, szervesen kapcsolódik a hazai kutatások eredményeihez, s az Európai Unió-s elemzések kérdésfeltevéseihez. Jelentős eredménye, hogy a térbeli folyamatokat egységes szemléletben, a közgazdasági törvényszerűségek szem előtt tartásával vizsgálja, s kimutatja, hogy „a fegyelmezett költségvetési poli-

66


tika nemhogy akadályozná, de hosszabb távon kimondottan előmozdítja a nagy léptékű fejlesztéseket, a hatékony és társadalmilag is eredményes közberuházásokat és a pazarlás kiiktatását.” (Csaba László) A kötet alapos igényességgel készült el. Ajánlom figyelmébe diákoknak, hallgatóknak, oktatóknak, a téma iránt minden érdeklődőnek. Olvasmányos jellege mellett bátran állítható, hogy összefoglaló, hiánypótló szakmai munka készült, mely a szöveges írás mellett több közel 50 ábrát és táblázatot tartalmaz, valamint széleskörű irodalmi háttérrel rendelkezik. És ha – Csaba László szavai szerint – „ egyes megállapításai vitát váltanának ki – ami mind a regionalisták, mind az EU-val foglalkozó közgazdászok között várható – akkor a közreadás maga talán még inkább betöltené hivatását. Az uniós politika e fontos területének kritikai elemzésével járulhat hozzá mind a hazai gyakorlat, mind pedig a közösségi politika megújulásához.” FILEP BÁLINT

COMITATUS


A Közel-Kelet mélykonfliktusa A Közel-Kelet fogalmát körülbelül száz évvel ezelőtt alkotta meg a nyugat. A világnak e területe járta be a leghosszabb történelmi utat, hiszen itt jelentek meg az első civilizációs áttörések, folyamvölgyi magaskultúrák. A Közel-Kelet legújabb kori történelme igen viszontagságos: a nyugati nagyhatalmak – legfőképpen a britek és a franciák – a 19. századtól növelni akarták befolyásukat a területen, kijelölték a politikai államhatárokat, amely egyfajta lökést adott az egységes arab nacionalizmus és a helyi nacionalizmusok kialakulásának. A 20. században a területet válságrégióként tartották számon a világban. A konfliktusok azonban nemcsak a nagyhatalmak területszerzési igényeiből fakadtak, a szomszédos civilizációk egymás mellett élése sem volt problémamentes. Az izraeliek és az arabok politikai- és világnézete merőben eltér egymástól: míg az izraeliek tiszteletben tartják a demokráciát, addig az arabok nem elkötelezettek ez irányban. A konfliktus másik oka Palesztina birtoklásának kizárólagos jogából ered. A közel-keleti népek legfontosabb nézeteltéréseit, harcait követhetjük nyomon Kalmár Zoltán Nincs béke a Közel-Keleten című könyvében. A szerző a térség korabeli két legfőbb politikusának életútját bejárva keresi a választ a régóta megfogalmazódott kérdésre: miért nem tudnak békében élni egymás mellett a közös történeti gyökerekkel rendelkező népek? Az érintett területen a 19. század végéig a muszlimok és nem muszlimok békésen éltek egymás mellett. „A történelmi gyökereket tekintve a zsidók és az arabok testvérnépek, a Sém ágáról származó Ábrahámtól eredeztették magukat.” (Kalmár, 2009, 54.) A 20. század közepéig alig volt erőszakos cselekmény a zsidó közösséggel szemben. A 19. század végén, a 20. század elején a cionista eszmék Európára is kifejtették hatásukat, a nemzeti állam megteremtése az európai zsidókat is foglalkoztatni kezdte. Herzl Tivadar újságíró volt a Palesztinában létesítendő zsidó állam megálmodója, az önálló zsidó állam azonban csak a Szentföldön jöhetett létre. Ezt az elvet arra vezet-

ték vissza, hogy a zsidóságnak kétezer éves joga van ősei hazájába visszatérni, és ott államot alapítani, éppen ezért az arabok területre vonatkozó jogát kizárták. Az első világégés után zsidók tízezrei érkeztek Palesztina földjére, ahol kolóniákat alapítottak. Az 1930-as évekre feszültté vált a viszony az itt élőkkel, és 1936-ban arab lázadás tört ki. A felkelés kirobbanását a Palesztina feletti területi igény okozta. A britek azt javasolták, hogy os�szák két részre a területet: egy nagyobb arab és egy kisebb zsidó részre, Jeruzsálem pedig brit fennhatóság alatt maradna. Ben Gurion elfogadta a javaslatot, az arabok azonban visszautasították, hallani sem akartak a közös arab-zsidó államról. A közel-keleti arabok a francia és a brit hegemónia megszüntetésére törekedtek, valamint a zsidó telepek felszámolására. Az arab-izraeli politika legfőbb politikai személyiségeit Gamal Abdel Nasszer (1918-1970) és David Ben Gurion (1886-1973) jelentette. Ben Guriont a politikai cionizmus programjával lehetne jellemezni, míg Nasszer a pánarabizmus, arab szocializmus képviselőjeként tűnt fel. Ben Gurion nézete illúzióktól mentes volt, ezzel szemben az egyiptomi elnököt erősen látomásos alkatként az arab és afrikai függetlenségi mozgalmak vezéregyéniségeként tarthatjuk számon. Ben Guriont a tudatos politikai program, a politikai aprómunka jellemezte. A zsidó vezető és az egyiptomi államférfi egyszerre a régi és az új világ embere volt, aki a hagyományos és a modern értékeket rendíthetetlenül képviselte, a nemzeti érdekeket védelmezte. A két különböző személyiséget azonban összekötötte az önelégült etnocentrizmus. Ben Gurion a jeles gazdaság- és társadalomszervező, hithű cionista, Lengyelországban született. 1906-ban Palesztinába ment, ahonnan azonban amerikai száműzetésbe kényszerült az első világháború alatt, később azonban vis�szatért Palesztinába. 1921-ben megalakította a Hisztadrut, a zsidó szakszervezetet. 1930-ban a mérsékelt Munkapárt alapító vezetője, 1936-tól pedig a Zsidó Világügynökség elnöke volt. Ben Gurion 1948. május 14-én a tel-avivi múzeumban

67

COMITATUS kikiáltotta Izrael Államot: „az új állam megnyílik a zsidó bevándorlók és az összegyűlt száműzöttek előtt” (Kalmár, 2009, 13.). Az egyiptomi kortárs, Gamal Abdel Nasszer 1918-ban született, „a hétköznapokból emelkedett az államelnöki méltóságba” (Kalmár, 2009, 16.). 1953. június 18-án kikiáltották az egyiptomi köztársaságot, az államfői székbe Nagib tábornok került, aki azonban csak névleges hatalommal rendelkezett. 1954 áprilisában Nasszer „saját kezében egyesítette a miniszterelnöki, a hadsereg főparancsnoki, a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöki hatalmat” (Kalmár, 2009, 150.). Egyiptomban az 1950-es éveket az új vezető hazafias lelkesedése határozta meg. Színrelépésével egy új ideológia kezdett kialakulni, az elnök személye az egységpolitikát, az egységakaratot testesítette meg, célja az arab világ egységesítése volt. A forradalom filozófiája című művében az egyiptomi, és tágabb értelemben az arab boldogulás sajátos útját vázolta: politikai integráció szükséges Egyiptom és az arab kelet országai között. Az összefogás szükségességét ugyan minden arab vezető felismerte, azonban az eltérő érdekek miatt nem sikerült kialakítani az együttműködést, abban ugyanis szuveneritásuk elvesztését vélték látni, az azonos nyelv és a hasonló társadalmi struktúra ellenére. A Közel-Kelet lakosságának egymáshoz való viszonyát a távolodások és közeledések, szoros együttműködések és nyílt konfrontációk határozták meg. „Történhet bármi, az egységigény ellenére az arabság mindig visszatér a széttagoltságban létező eredeti önmagához.” (Kalmár, 2009, 328.) Nasszer másik legfőbb célja a brit uralom teljes felszámolása volt az országban, ugyanis Egyiptom csődjét az ő számlájukra írta. A gyarmati múlttal szemben az Egyesült Államok az imperializmusmentes jövőt jelentette. Kortársa, Ben Gurion és a cionista vezetők az aktivista politikát testesítették meg Nasszer szemében, akik a fegyveres fellépést és az elrettentést célravezetőbbnek látták a diplomáciai tárgyalásoknál. 1947. november 29-én az ENSZ kiadta 181es határozatát, amely Palesztina kettéosztásáról rendelkezett: egy 11 100 km2-es területű arab és egy 14 100 km2-es zsidó állam létrehozásáról, Jeruzsálemet pedig nemzetközi övezetként semleges státuszban részesítette. Ben Gurion a

68

2010. november–december zsidóknak kiszabott területet kevésnek tartotta, a határok kitágítását remélte. Ennek eredményeként a zsidó félkatonai szervezetek csapásokat mértek az arabokra, akik tömegesen vándoroltak ki Palesztinából. A 181. számú határozat államok közötti konfliktusra adott okot: öt arab ország (Egyiptom, Szíria, Libanon, Transzjordánia és Irak) megtámadta Izraelt. A zsidó állam azonban képes volt megvédeni önmagát, a harcok során területe a duplájára nőtt. (A megszerzett területek feletti jogot a nemzetközi közösség is elismerte. 1949-ben felvételt nyert az ENSZ tagjai közé.) Az egyiptomi haderő nagyon felkészületlen volt, az izraeliek visszaverték támadásaikat, egészen Egyiptom földjéig nyomulva. Brit és amerikai nyomásra végül 1949 januárjában fegyvernyugvási egyezményt kötöttek. Az arabok vereségéhez a politikai, stratégiai együttműködés hiánya is hozzájárult. Nasszer a zsidó államban és vezetőjében agresszív, expanzív hatalmat látott, és attól tartott, hogy a gazdaságilag megerősödött Izrael folytatni fogja a fegyveres hódításokat. A Nasszer által hirdetett pánarabizmust pedig az izraeli vezetők rendszerint az egyiptomi vezető imperialista, autoriter ambíciójaként azonosították. Ben Gurion célja az volt, hogy Nasszert eltávolítsa a politikai életből, ezért legfőbb vetélytársát negatív tulajdonságokkal ruházta fel, amelyet nemcsak Izraelben hintett el, hanem a Nyugat irányába is hirdette, és olyan befolyást gyakorolt, hogy elérte célját. Legfőképpen Hitlerrel azonosította az egyiptomi elnököt, aki Izrael államát és a világ egész zsidóságát el akarja pusztítani. Ben Gurion úgy beszélt Nasszerről, mint erőszakos diktátorról, saját magát pedig olyan megnyugtató „apafiguraként” próbálta feltüntetni, akire a Közel-Keletnek szüksége van a fejlődéshez az értékek és normák tekintetében. Az arab-izraeli konfliktus rendezésére Amerika és Nagy-Britannia 1954-ben kidolgozta az Alfa-tervet, amely kimondta, hogy Izrael tegyen engedményeket a menekültügyben és a területi problémákat illetően. A békét a két hatalom garantálta volna. A zsidó állam azonban bojkottálta a tervet: 1955-ben megtámadta a Gázai övezetet. Nasszer a Szovjetunióhoz fordult segítségért, és Csehszlovákia közvetítésével fegyvert vásárolt.

2010. november–december Ez a lépés a nyugati hatalmak szemében árulás volt. 1956 nyarán a világ Egyiptomra figyelt, az arab ország ugyanis bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását. A csatornát még 1859-ben francia vállalkozásként építették meg, akik 99 évre megkapták az üzemeltetési jogokat. Azonban a britek is ellenőrzést akartak gyakorolni felette, hiszen ez a legrövidebb és leggyorsabb utat jelentette a csatorna India felé. 1875-ben részvényeket vásároltak, és innentől kezdve Franciaországgal közösen – habár csak ideiglenesen – rendelkeztek a Szuezi-csatorna felett. 1956. június 18-án végleg kivonultak a brit katonák Egyiptom földjéről. Washington ugyan nem ellenezte a csatorna államosítását, de mégis rá akarta bírni Nasszert, hogy változtassa meg döntését. Az egyiptomi elnök azonban visszautasította. A méltóság vis�szaszerzésére utalt, az évszázados megalázottság, kiszolgáltatottság után, amelyet Egyiptom a nyugati gyarmatosítók által elszenvedett. Mivel a kérdést illetően nem született megegyezés, a nyugati hatalmak úgy döntöttek, hogy Izraellel együttműködve Nasszer ellen vonulnak. A konfliktus 1956. október 29-én érte el csúcspontját, amikor Izrael megtámadta Egyiptomot. Pár nappal később a hadműveletekbe a britek és a franciák is bekapcsolódtak. Az arabok felett elsöprő győzelmet arattak. A háborút sem az amerikaiak, sem a szovjetek nem támogatták, olyannyira, hogy november 6-án a hadműveletek beszüntetésére szólították fel a szemben álló feleket. December 22-én az európai haderő távozott Egyiptom földjéről. Az 1956-os politikai sikere után Nasszert valóságos bálványként tisztelték hazájában. Népszerűsége egyre nőtt, amely félelemmel töltötte el Izraelt, ezért továbbra is erősítette a róla kialakított negatív képet. A szíriai-izraeli viták a Jordán forrásvidéke és a határövezetek felszántása miatt fegyveres konfliktusokhoz vezettek 1967-től. A katonai incidensek Egyiptomot is ingerültté tették, aki elítélte a Szíria elleni támadásokat. Nasszer jelentős haderőt koncentrált a Sínai-félszigeten, májusban pedig lezáratta Izrael déli kijáratát a tenger felé. Izrael a létrejötte utáni években egyre stabilabbá vált, és a nyugati hatalmaktól vásárolt fegyverekkel felszerelt ütőképes hadsereget képzett ki.

COMITATUS 1967. június 5-én meglepetésszerűen megtámadta Egyiptomot. „A jól szervezett izraeli szárazföldi alakulatok három irányból morzsolták fel az egyiptomi páncélos hadosztályok ellenállását.” (Kalmár, 2009, 258.) Néhány nappal később a zsidók elfoglalták Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet, majd a Gázai övezetet, és a Sínai-félszigetet, megszerezve ezzel az olajmezők és nyersanyagbázisok feletti uralmat. A vereség óriási megrázkódtatás volt az arabok számára. Ez a háború tovább mélyítette a közel-keleti válságot. 1969 márciusától a Szuezi-csatorna övezetében gyakorivá váltak a fegyveres akciók. Amerika csak tűzszüneti egyezményt tudott ajánlani a szemben álló feleknek, akik azt 1970. június 25-én elfogadták. Nasszer így nyilatkozott: „Izrael két dolgot jelent számunkra: a palesztin nép elűzését földjéről és az arab nemzet folytonos fenyegetését.” (Kalmár, 2009, 301.) Nasszer egészségi állapota a hatvanas évek első felétől meglehetősen törékeny volt, az 1967es háború pedig pszichikai teherként nehezedett az egyiptomi vezetőre. 1967. szeptember 11-én szívinfarktust kapott, amelyből felépült, de a második szívinfarktus 1970. szeptember 28-án végzetes volt. Az elnök hirtelen bekövetkezett halála Egyiptom egy korszakának végét jelentette. Helyét Anvar Szadat foglalta el. Az új elnök érvénytelenítette, vagy visszavonta mindazt, amit elődje ráhagyott. 1972-ben radikális külpolitikai irányváltásra szánta el magát, és a Szovjetuniótól Amerika felé fordult. 1979-ben pedig az arab országok sorából elsőként ismerte el Izraelt, amelyért cserébe visszakapta a Sínai-félszigetet. Ben Gurion 1963. június 16-án váratlanul lemondott miniszterelnöki posztjáról, utódja Lévi Eskol lett, azonban továbbra is aktív befolyással bírt a politikai életben, végérvényesen csak 1970-ben vonult vissza. A zsidó állam első számú férfija intelligens és tehetséges machiavellista volt, aki mert kockáztatni. Háborúra, küzdelemre született egyéniség volt, akiben rengeteg energia lakozott. Életének legfontosabb tetteként tarthatjuk számon, hogy megalapította a zsidók államát. Politikáját átgondoltan, világos koncepcióban irányította. Legnagyobb erejét arra fordította, hogy kiépítse a szövetségi, nemzetközi kapcsolatokat országa számára. Azonban türelmetlensége és radikalizmusa nélkül – mely olykor gyűlölettel

69

COMITATUS is párosult – nem jöhetett volna létre a stabil zsidó állam, Izrael. Nasszer életművének legsúlyosabb kudarca a külpolitikájában mutatkozott meg, hiszen nem ismerte fel, hogy az arab nyelvet beszélők nem foghatók össze egy nemzetben, egy államban. A gyakori konfliktusok az arab nép jelenéhez is hozzátartoznak, nemcsak a múlt fekete foltjait képezik. Habár a két elnök személyesen sohasem találkozott egymással, csatározásaikból Ben Gurion került ki győztesen. Munkásságuk azonban kétségtelenül hozzájárult a Közel-Kelet történelmének alakulásához, hiszen a „sors mindig megtalálja a módját, hogy akire titkos céljaihoz szüksége van, megszerezze magának, körébe vonja,

70

2010. november–december bármint rejtőzzék is az illető.” (Stefan Zweig: A tegnap világa. Budapest: Európa, 1981, 138. In: Kalmár, 2009, 6.) Kalmár Zoltán könyve alapos betekintést nyújt a Közel-Kelet múltjába és közvetve jelenébe is. Választ ad a válságok miértjeire, a fegyveres konfliktusok kirobbanásának okaira. A történelmi eseményekkel párhuzamosan megismerhetjük Ben Gurion és Nasszer életművét, amely olykor ellentmondásos, de kétségtelenül hatalmas és felejthetetlen még évtizedek távlatából visszatekintve is. Kalmár Zoltán: Nincs béke a Közel-Keleten. Budapest, Áron, 2009, pp. 339.

Kovács Viktória Bernadett


COMITATUS

Műhely

Néhány gondolat a Közép-Dunántúl helyi közigazgatásának fejlődési tendenciáiról A lokális közigazgatás szervezetrendszere A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény gyökeresen átalakította a lokális közigazgatás szervezetrendszerét Magyarországon. (1) A tanácstörvényben hierarchikus felépítésű községi, járási, megyei szintet felváltotta az egymásnak mellérendelt önkormányzatok rendszere. A törvény meghatározta a helyi önkormányzatok körét, nevesítve a községi, a városi, a fővárosi, a fővárosi kerületi és a megyei önkormányzatokat. Ezek között a korábbi alá-fölérendeltséggel szemben a mellérendeltség lett a fő jellemző. Az 1971-es harmadik tanácstörvény már megszűnteti a járási szint testületét, viszont lehetővé teszi a városkörnyéki igazgatást. (Ebben a régió élen járt, hiszen az országban először a tatai járás szűnik meg, s váltja fel a városkörnyéki igazgatás.) A járási igazgatás 1984. évi megszűntetésével a hivatali feladatok a városi tanácsok szakigazgatási szerveihez kerültek, ugyanakkor ezzel is a megyei szint erősödött, mely a rendszerváltásig erős hatalmi pozícióban volt a városi és községi tanácsok felett. A magyar önkormányzati rendszerben a megyék közigazgatási szerepe szinte a nullára redukálódott, s így a területi

irányítás súlypontja a települési önkormányzatokhoz került. Érdemes visszatekinteni a települési közigazgatás államszocialista rendszerére is. Magyarországon a 70-es évek közepétől kezdve a hatékony és szakszerű közigazgatás kiépítése érdekében létrehozták a községi közös tanácsok és az egységes szakigazgatási szervek intézményét. Ez az integrációs folyamat nyugat-európai (elsősorban dél-német) mintát követett, azzal a különbséggel, hogy a magyar települések megőrizték önálló közigazgatási jogállásukat, bár a közös tanácson belül nyilvánvalóan erősebb pozícióval rendelkeztek a székhelyközségek, mint a társközségek.

1980-ban a 105 Fejér megyei település közül mindössze a két leendő megyei jogúban volt városi tanács, s a 103 község 69 tanácsot alkotott. Ezek közül 45 településen működött önálló testület, míg a többiek 24 közös tanácsba tömörültek. A 75 Komárom megyei település közül viszont már ekkor 5 városi jogállású volt, a községek összesen 45 tanácsot alkottak, melyből 28 volt önálló, 17 pedig közös. Az arányában legtöbb kistelepüléssel rendelkező Veszprém megyében ekkor 228 település szerepelt a helységnévtárban, közülük 6 városi jogállással, viszont a községek többsége az 56 közös tanács tagja volt, s mindös�sze 13 volt önálló. Az új önkormányzati törvény az egy település egy testület elvére helyezkedett, így a 80-as évek végén megindult önállósodási mozgalommal szemben, amikor a társközségnek kellett kérnie, hogy kiválhasson a közös tanácsból, most a közös képviselőtestület létrehozásához kellett külön

71

COMITATUS döntés. (Egy ilyenre Veszprém megyében akadt is példa: Bakonyjákó, Farkasgyepű és Németbánya az 1990-es önkormányzati választásokat követően egy darabig közös képviselőtestületet alkotott.) A közép-dunántúli régió három megyéjére is jellemző volt a településszétválás, illetve az új községek alakítására való törekvés. Ennek egyik oka a történelmi hagyományokban, de a másik, nyomósabb érv a pénzügyi-gazdasági előnyök keresésében rejlett. Fejér megyében Bicskéről még az első önkormányzati választás előtt levált Csabdi, ugyanez történt 1994-ben, amikor Kulcs község önállósult Rácalmástól. A következő ciklusban Gárdony anyatelepülésből vált ki Zichyújfalu, majd 2000. január 1-jén ismét Bicske lett kisebb Óbarok község megalakulásával. A 2002-es önkormányzati választások időpontjában Előszállástól vált meg Daruszentmiklós. Komárom-Esztergom megyében 1991. május 15-i hatállyal Almásneszmély vált szét Dunaalmásra és Neszmélyre, 1992. január 1-jén Tokodaltáró vált ki Tokodból, 1997. január 1-jétől Sárisáp anyatelepülésből önállósult Annavölgy, míg a 2002-es önkormányzati választások időpontjával Kisbérből vált ki Ászár. Veszprém megyében 1991. októberében Ábrahámhegy és Balatonrendes vált ketté, majd Adorjánházából önállósult Egeralja. Zirc városáról először 2002. január 1-jétől Eplény vált le, majd a korábbi közös tanács társközségei, Lókút, Nagyesztergár és Olaszfalu egy év múlva alakíthattak önálló önkormányzati testületet. Lesenceistvándról 1995. augusztus 20-án vált ki a bányászfalu, Uzsa. A legnagyobb vita Várpalota három korábbi kerületének önkormányzati jogállása körül bontakozott ki, s míg Pétfürdő többszöri próbálkozás után ezen a néven 1997. októberétől önállósulhatott, addig ez Inotának – a lakosság többségének ellenállása miatt – nem sikerülhetett. Ugyancsak kudarcot vallott a Badacsonytomaj részét képező Badacsony nevű településrész önállósodási törekvése, tekintettel arra, hogy bár e néven hajóállomás és vasúti megállóhely található, de elhatárolható településrész nem lelhető fel. (Pétfürdő esetében a fő gondot az okozta, hogy az anyavárosból kiváló település magával vitte a Péti Nitrogénművek iparűzési adóját, miközben a Várpa-

72

2010. november–december lota által felvett adósságállomány törlesztéséhez nem kívánt hozzájárulni.)

A kistelepülések egységes önkormányzati hivatalaként a törvény a körjegyzőségeket intézményesítette. A három megyében azonban eltérő volt a községi képviselőtestületek magatartása ebben a kérdésben. Az eltérő településszerkezetű megyék önkormányzatai különbözőképpen reagáltak. Az aprófalvas Veszprém megye kistelepülései rákényszerültek a közigazgatási feladatok közös ellátására, míg a másik két megyében ez csak néhány kisközség esetében merült fel. Ezért Fejér megyében 8, Komárom-Esztergomban 11 körjegyzőség működik 2006-ban, s ezek közül is mindössze egy olyan van, ahol nem 2, hanem 3 település alkotja a közös polgármesteri hivatalt. Ettől eltérően Veszprém megyében 166 település 66 körjegyzőségbe tagolódik. (A körjegyzőségi és közös tanácsi struktúra viszonyát az 1. számú táblázat mutatja.) A központi támogatás ellenére a három megyében eltérő volt a tendencia, hiszen míg Fejér megyében az elmúlt 15 évben 8 és 10 között változott a körjegyzőségek száma, addig Komárom-Esztergomban az 1991. évi 6-ról gyarapodott 11-re az igazgatási társulások száma. Sajátos volt a helyzet Veszprém megyében, ahol 1991-ben 62 körjegyzőség összesen 168 település munkáját fogta össze, s ez a szám 1997-ben volt a legkevesebb 58 körjegyzőséggel és 144 településsel. 2005-re nőtt meg a körjegyzőségek száma, miközben ez kevesebb településre terjed ki, mint az első évben. Nem lehetett könnyű a jegyzők, körjegyzők mun-

COMITATUS


kája sem, amit az is igazol, hogy Fejér A helyi önkormányzatok a három megyében 25-en, Komárom-Esztergom- megyében a hatósági ügyek mellett több ban 20-an, míg Veszprém megyében ezer rendeletet és több tízezer határozamindössze 28-an maradtak meg poszt- tot is hoztak évente. jukon az önkormányzatok megalakulása Ezek tendenciájukban évről-évre óta. (Arányában a legnagyobb fluktuáció növekvő számot mutatnak, amint azt a sok kis településsel rendelkező Vesz- az alábbi, 2. számú táblázat is szemprém megyében volt.) lélteti. 1. táblázat: A körjegyzőségi és a közös tanácsi struktúra településhálózaton belüli aránya megyénként (1987, 2000) Megye megnevezése Fejér Komárom-Esztergom Veszprém

Társközségek településszám%ában, 1987 51,0 49,3 90,9

Körjegyz.-hez tartozó települések a településszám%ában, 2000 18,7 29,3 66,4

Körjegyz.-ek száma a közös tanácsok számához viszonyítva 45,5 71,4 109,3

Körj-hez tartozó települések a társközségek%ában 37,7 64,7 74,0

Egy körjegyz.-re jutó átlagos településszám 2,0 2,2 2,5

Forrás: Belügyminisztérium, közli Somlyódiné (2003)

2. táblázat: Az önkormányzati döntések száma megyénként 1992-2004-ig Év 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Összesen:

Fejér megye rendeletek határozatok 1190 10656 1373 10744 1420 13550 1758 12609 1562 14088 1619 12442 1727 13962 1785 14850 2019 15867 2088 15220 2037 15625 2185 17247 2622 18008 23385 184868

Komárom-Esztergom megye rendeletek határozatok 832 7053 951 7202 866 6594 1170 8429 1012 7409 1091 7272 996 7749 926 7677 1272 8210 1128 7892 1199 8006 1349 8747 936 6584 13728 98824

Veszprém megye rendeletek határozatok 1775 15638 2320 18866 2323 19832 3191 22901 2693 21807 2853 22032 2851 22524 2728 21927 3094 21356 2820 23215 2620 22223 3118 25771 3475 23742 35861 281834

Forrás: Belügyminisztérium, Önkormányzati tükör 2005.

Az önkormányzati társulások fejlődési tendenciái

Az önkormányzati törvényben (továbbiakban Ötv.) a települési önkormányzatokra vonatkozó fejezetben találhatók a társulások megalakításának

és működésének fő szabályai. Az Ötv. széles körben biztosította a társulási szabadságot, amikor általános hatállyal kinyilvánította, hogy: „A települési önkormányzatok képviselőtestületei feladataik hatékonyabb, célszerűbb megoldására szabadon társulhatnak.” (Ötv. 41. §. (1). bek.)

73

COMITATUS

A társulási szabadsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy az önkormányzatok saját felismerés alapján, saját érdekeik érvényesítése céljából vegyenek részt a társulásokban, sőt az is, hogy az önkormányzat szabadon választhatja meg a számára legelőnyösebb társulási formát. Komoly érvek szólnak a társulások mellett: ––a legfontosabb, hogy az önkormányzati, illetve az igazgatási feladatok szakszerű ellátása sok esetben csak társulásokon keresztül biztosítható, ugyanakkor ––a települési önkormányzatok összefogása révén könnyebb az önkormányzati feladatok megszervezése, illetve lehetővé válik azok színvonalasabb elvégzése, de az nyilvánvaló, hogy ––a (szomszédos) települések közötti kapcsolatrendszerek tervszerű és szervezett módon való kezelése egyaránt érdekében áll valamennyi érintett közösségnek. Mindenekelőtt a kisebb lélekszámú falvak érdekeltek a társulási formák kiterjesztésében. Ugyanakkor a nagyobb lakosságszámú községeknek és a városoknak is sok esetben érdeke lehet különféle társulások valamelyikébe való bekapcsolódás. A társulások általános szabályai szerint a társulást az abban résztvevő önkormányzatok képviselőtestületeinek a megállapodása hozza létre. A társulás létrehozása, illetve társuláshoz való csatlakozás a képviselőtestület át nem ruházható hatásköre. A létrejött társulás semmiképpen sem sértheti az abban

74


résztvevők önkormányzati jogait. A települési önkormányzatok képviselőtestületei között, a társulások működése során felmerülő vitás kérdésekben ezért egy önálló hatalmi ág, a bíróság dönt. Minden társulás jogi személy, amelynek székhelyéről és képviseletéről a társulást létrehozó megállapodás rendelkezik. Az Ötv. négy társulási formát nevesít, de azt is rögzíti, hogy más társulási formák is kialakíthatók. (A társulásokkal kapcsolatban külön foglalkozunk az 1996. évi XXI. törvény 10. §-a alapján létrejövő jogi személyiséggel rendelkező területfejlesztési önkormányzati társulásokkal.)

Már említettük a közös képviselőtestületek1 és a körjegyzőségek2 kérdését. Igazgatási feladatokat nemcsak a körjegyzőség, hanem társulás is elláthat. Ilyen a hatósági igazgatási társulás. Ezt a képviselőtestületek megállapodással, egyes államigazgatási hatósági ügyfajták szakszerű intézésére hozhatják létre. A megállapodásnak tartalmaznia kell: –– a társulásban résztvevők nevét, székhelyét, –– a társulásban intézendő ügyek megjelölését, –– a társulás vezetőjének és alkalmazottainak kinevezési módját, a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét, a költségek viselésének arányát, –– a társulásba való belépés, illetve a kiválás szabályait, –– a társulás működési területén a helyszíni ügyintézés rendjét. A megállapodást fel kell terjeszteni a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatal vezetőjéhez, aki 15 napon belül törvényességi észrevételt tehet. Ilyen társulást jellemzően építéshatósági feladatok ellátására hoztak létre. A legjellemzőbb társulási forma az intézmények közös fenntartására alakult. Ezek az intézményirányító társulások. Az érintett képviselőtestületek megállapodhatnak két vagy több községet, illetőleg várost és községet ellátó egy vagy több intézmény közös

2010. november–december irányításában. Eltérő megállapodás hiányában a közös intézmények fenntartásához az érdekelt képviselőtestületek a településük lakosságszámában járulnak hozzá. A megállapodásban meg kell határozni: –– a közös intézmény tevékenységi-és ellátási körét, –– az egyes képviselőtestületek pénzügyi hozzájárulásának arányát, –– az intézmény fenntartásával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, valamint azok gyakorlásának módját, –– a megállapodás felmondásának feltételeit. A közös intézménnyel kapcsolatos feladatok ellátására, hatáskörök gyakorlására az érdekelt képviselőtestületek – a település lakosságának számával arányos létszámú – bizottságot hoznak létre. A bizottság maga választja meg elnökét és határozza meg ügyrendjét. A bizottság ülését ös�sze kell hívni, ha azt bármely résztvevő település bizottsági tagjai együttesen, továbbá ha az intézmény vezetője kezdeményezi. Ilyen társulásokat nemcsak a települési, hanem a települési és megyei önkormányzatok is létrehoztak a térségi feladatok ellátására.

Az 1990-es években az Ötv. által biztosított lehetőségek ellenére viszonylag kis számban jöttek létre társulások. Ezt az érdektelenséget megpróbálták a központi támogatások folyamatos növelésével és a társulások részletesebb szabályozásával vonzóbbá tenni. Ez utóbbi célból az Országgyűlés megalkotta az 1997. évi CXXXV. törvényt (társulási törvény – továbbiakban Tt.), amely 1998. január 14-én lépett hatályba. A Tt. céljai a következők:

- a társulási jog gyakorlati érvényesítésének biztosítása, - a helyi önkormányzatok együttműködésének erősítése, - a közös érdek célszerű, hatékony és gazdaságosabb megvalósítása, - a közszolgáltatások színvonalának javítása, - a térségi kapcsolatok elmélyítése, - a társulások általánosabbá tétele és tartalmassá válása.

COMITATUS Ennek értelmében a Tt. meghatározza a társulások alapelveit: - a társulás szabadsága és önkéntessége, - az egyenjogúság tiszteletben tartása, - a kölcsönös előnyök biztosítása, - arányos teherviselés, - kötelező írásbeliség, - szubszidiaritás – ez azt jelenti, hogy a Tt. rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha törvény másként nem rendelkezik, ilyen pl.a közoktatási törvény. Az Ötv. a társulási formákat szabályozza, míg a Tt. a társulási típusokat sorolja fel az együttműködés erőssége szerint. Megbízásos társulás. Ennek a jogviszonynak két alanya van: a megbízó önkormányzat és a megbízott önkormányzat. Célja valamilyen feladat ellátása, hatáskör ellátása vagy szolgáltatás biztosítása. Ez a legkevésbé szoros kapcsolat a két fél között, pl. az egyik község néhány tanulója a másik község oktatási intézményébe jár. A két fél erre megbízásos szerződést köt. Egyszerű intézményi társulás. A Tt. szerint két vagy több képviselőtestület megállapodik intézmény vagy más szervezet közös fenntartásában, az alapítói jogok közös gyakorlásában. A megállapodás azt a feltételt tartalmazza, hogy a közös fenntartással, illetve közös foglalkoztatással kapcsolatos feladatok és hatáskörök gyakorlását az egyik képviselőtestület, illetve annak szerve gyakorolja. Garanciális szabály, hogy a megállapodásban meghatározott költségvetési kérdésekben a képviselőtestületek mindegyikének az egyetértése szükséges. Intézményi társulás tanáccsal. Az intézményi fenntartás magasabb szintje, ha az alapítói jogok gyakorlására a képviselőtestületek önálló döntéshozó szervet: Társulási Tanácsot hoznak létre. A Társulási Tanács állhat: önkormányzati képviselőkből, a polgármesterekből, önkormányzati képviselőkből és polgármesterekből. A Tt. alapján egyik tag sem rendelkezhet a szavazatok több mint felével, hiába nagyobb a költségvetési hozzájárulás aránya. Ez a szabály érvényesíti a szolidaritás lényegét, tekintettel van a gyengébb teljesítőképességére. A Társulási Tanács elnököt választ – aki képviseli a társulást – valamint alelnökö(ke)t választhat. A döntéshozatal során – mivel nyilvánvalóan delegálásáról van szó – a ta-

75

COMITATUS


nácsban szavazni személyesen vagy írásbeli meghatalmazás útján helyettes képviselővel lehet. jogi személyiséggel rendelkező társulás. Ez a forma a legmagasabb szintű szerveződés és akkor kerülhet rá sor, ha a feladatok ellátására szükséges, hogy a társulás önállóan vállaljon kötelezettségeket és rendelkezzen vagyoni jogokkal. Szervezetére a Társulási Tanács szabályai az irányadók. A társulás önálló költségvetési szerv, alapító okirat hozza létre, a saját vagyon szaporulata a társulást illeti.

A városok hálózata és speciális közigazgatási funkciói

1990 előtt a legjobban kiépített városhálózata a legkisebb területű Komárom-Esztergom megyének volt, ahol Komárom, Esztergom, Tata, Tatabánya mellett Dorog, Oroszlány, Nyergesújfalu A társulási törvény felélénkítette a és Kisbér is városi ranggal rendelkezett társulási kedvet, így az ezredfordulón az önkormányzatok megalakulásakor. már az önkormányzatok 80-90%-a belé- Az új évezredben két település kapott pett valamilyen társulásba, ahogy ez az városi címet, 2003. július 1-jétől Bábolna, majd egy évre rá Lábatlan. 2007-ben alábbi 3. számú táblázatból. 3. táblázat: A társulások helyzete a közép-dunántúli megyékben, 2000-ben

Megye megnevezése Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Összesen

Társulások száma

Összes település száma

Társult önkormányzatok száma

Társuló önkormányzatok a településállomány %-ban

57 39 124 220

108 74 225 407

90 67 188 345

83 91 84 85

Forrás: Belügyminisztérium, közli Somlyódiné (2003)

pedig a bábolnai kistérségbe tartozó Ács lett város. Ezzel szemben Fejér megyében sokáig csak Székesfehérvár és Dunaújváros volt a város, s a járási székhelyek közül Mór, valamint a városi jogú nagyközségekből előbb Bicske, majd Gárdony kapta meg ezt a címet. Ezt követően Enying 1992. január 1-jétől, Polgárdi 1997., Ercsi 2000., Adony és Velence 2004., Martonvásár 2005. július 1-jével nyerte el a városi rangot. Bodajk és Pusztaszabolcs 2008-ban, Rácalmás 2009-ben lett város, míg az előterjesztés tervezetében szereplő Csákvárt az utolsó

76

pillanatban vonta vissza az Önkormányzati Minisztérium. Veszprém megyében 1990-re valamennyi városkörnyéknek a központja városi rangot kapott, így a történelmi Veszprém és Pápa mellé felzárkózó Ajka, Várpalota, Tapolca, Balatonfüred mellett a járások megszűntetésekor városi címet kapó Sümeg és Zirc után végre Balatonalmádi nagyközség is belépett ebbe a körbe. (1989. és 1990. között létezett a városi jogú nagyközség kategória, azon városkörnyék-központok számára, amelyek nem feleltek meg a szigorú várossá nyilvánítási követelményeknek.) További

COMITATUS


öt nagyközség vált várossá ebben a me- minisztériumi előterjesztésben, annak gyében, így 1997-ben Devecser, 1999- ellenére, hogy a szakértői bizottság első ben Herend, 2000-ben Balatonfűzfő, míg helyen javasolta. A sajtóban folyó vita és 2004-ben Badacsonytomaj és Berhida, a köztársasági elnöknél való lobbizás kömindegyik július 1-jei hatállyal. (Az vetkeztében a nagyközség mégis elnyerte 1980-as években a balatoni települések a városi rangot. esetében a szigorú várossá nyilvánítási A korábbi járási székhelyeken műkövetelmények miatt még azt tervezték, ködnek az ágazati dekoncentrált szervehogy Balatonalmádi és Balatonfűzfő, il- zetek körzeti egységei, ám vannak olyan letve Badacsonytomaj és Nemesgulács, feladatok, melyekre csak a nagyobb vávalamint a társközségek egyesítése szük- rosokban szerveztek kirendeltséget. séges. Szerencsére erről letettek, csakúgy, Valamennyi városban működik okmint korábban Veszprém és Balatonfűzfő mányiroda, míg a többi államigazgatási egyesítésének tervéről.) Balatonkene- szerv létét vagy nem létét az alábbi 4. se 2009-ben eredetileg nem szerepelt a számú táblázat mutatja. 4. táblázat: Az állam helyi szerveinek körzeti egységei Város

Városi gyámhivatal

FEJÉR MEGYE Bicske x Dunaújváros x Enying x Gárdony x Mór x Polgárdi x Sárbogárd x Székesfehérvár x Ercsi KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Dorog x Esztergom x Kisbér x Komárom x Nyergesújfalu x Oroszlány x Tata x Tatabánya x VESZPRÉM MEGYE Ajka x Balatonalmádi x Balatonfüred x Devecser x Herend Pápa x Sümeg x Tapolca x Várpalota x Veszprém x Zirc x Badacsonytomaj Balatonfűzfő

Munkaügyi kirendeltség

ÁNTSZ városi int.

Körzeti földhivatal

Rendőrkapitányság

Hivatásos tűzoltó par.

Polgári védelmi körzeti par.

Vámhivatal (körzeti)

Városi bíróság

Városi ügyészség

Közjegyzői körzet

x x x x x

x x

x x

x x

x x

x

x

X X

x x

x x

x x

x

x x

x

x x x

x x

x x

x x

x x

x

x

X X

x x

x x

x x x x

x x

x x

x

x

x

x

x

x

x

x

x x x x

x

x

x

x

x

x x x

x x x

x x

x x x

x x x

x

x

x x

x x

x x

x x x

x

x

x

x

x

x

x

x

x

x x x

x x x x x x

x

x

x

x

x

x

x

x

x

x

x

x x

x

x

x

x

x x

x

x

x x x

x

x x

x

x

x x

Forrás: Szigeti Ernő (szerk.): Régió, közigazgatás, önkormányzat, MKI 2001.

77

COMITATUS


A területfejlesztés kistérségi szintje A Központi Statisztikai Hivatal 1993-ban az érintett önkormányzatokkal egyeztetve kialakította a tervezési-statisztikai rendszer kistérségi beosztását (NUTS 4. szint). Az 1994. január 1-jétől hatályba lépett beosztás egészen a területfejlesztési törvény 1996. márciusi jóváhagyásáig hidegen hagyta az érintett önkormányzatokat. A területrendezésről és területfejlesztésről szóló törvény a statisztikai kistérségek rendszerét beemelte a megyei területfejlesztési tanácsok szervezetébe. Az eredeti törvény ugyanis az önkormányzati területfejlesztési társulások számára a képviseletet statisztikai kistérségenként tette lehetővé. Már ekkor megindult a törekvés ezen térségek számának növelésére, illetve a területbeosztás módosítására. 1997-től – Veszprém megyében például – hozzá is igazították a statisztikai kistérségek határát a korábbi városkörnyéki határokhoz, így a balatonalmádi kistérség a KSH által kialakított veszprémi kisFejér megyei kistérségek Adonyi Bicskei Dunaújvárosi Enyingi Ercsi Gárdonyi Móri Sárbogárdi Sárvízi Székesfehérvári

78

térség területének rovására az 1989-es keretek között állt helyre. (A törvény 1999-es módosításával a kistérségi társulások képviselete megyénként egységesen háromra csökkent, így ez a motiváció megszűnt.) Ugyancsak a területfejlesztési törvény indukálta a kistérségi szervezetek területfejlesztési társulásba való szerveződését. Korábban nem a társulási, hanem az egyesületi forma volt a jellemző, így térségi önkormányzati szövetségek működtek, s az ösztönzés hatására ezek tagszervezetei alakították meg a területfejlesztési társulásokat. Néhány esetben egy kistérségen belül több társulás is megalakult, sőt működik olyan szervezet is, amelyik a megyehatáron is átnyúlik. 2003-ban ismét felülvizsgálták a megyék kistérségi beosztását, s ennek hatására 2004. január 1-jétől Fejér megyében a korábbi 7-ből 10, KomáromEsztergom megyében pedig a korábbi 6-ból 7 statisztikai kistérség jött létre. Így jelenleg az alábbi kistérségek képezik a korábbi NUTS 4., ma LAU 1. besorolási szintet:

Komárom Esztergom megyei istérségek Dorogi Esztergomi Kisbéri Komáromi Oroszlányi Tatabányai Tatai

Veszprém megyei kistérségek Ajkai Balatonalmádi Balatonfüredi Pápai Sümegi Tapolcai Várpalotai Veszprémi Zirci


2004-ben a kormány meghirdette a többcélú kistérségi társulások modellkisérletét. A többcélú kistérségi társulás 80-120 millió Ft közötti támogatásban részesülhetett, amennyiben a társuláshoz az adott kistérséghez tartozó valamennyi települési önkormányzat csatlakozott, és vállalták

–– a közoktatási, –– a szociális/gyermekjóléti intézményi vagy alapellátási –– az egészségügyi, valamint –– a területfejlesztési feladatok közös ellátását, szervezését legalább 3 évre. További feladatok közös ellátását is vállalhatták a kistérségi társulások: –– nyilvános könyvtári feladatok, –– települési szilárd és folyékony hulladékgyűjtés és kezelés, –– állati hulladékok gyűjtése és ártalmatlanítása, –– útkezelői feladatok, –– közbeszerzési eljárás, –– belső ellenőrzés, –– közös építési szabályzatok és településrendezési tervek készítése, –– kistérségi közigazgatási ügyintézés korszerűsítése. Ezen túl amennyiben a többcélú kistérségi társulás nem alakult meg, lehetőség volt kizárólag területfejlesztési célú pályázat benyújtására is.

COMITATUS

részleges a többcélú kistérségi társulás. (Ercsi város csak a területfejlesztéshez társult.) Komárom-Esztergom megyében mind a 7 kistérség teljeskörű, míg Veszprém megyében a 9 kistérség közül Balatonalmádi és Pápa eredetileg csak területfejlesztési célra társult. A többi 7 kistérségben teljeskörű a többcélú társulás. (Legkésőbb – nagy vitákat követően – Zirc kistérségben alakult meg.) 2006ra már Pápa térségében is megalakult a többcélú társulás és a tanulmány írásakor folyamatban volt a balatonalmádi térségben is ennek szervezése, így 2007ben várhatóan teljes lesz a lefedettség.

Megyei önkormányzatok szerepe

A rendszerváltoztatás átrendezte a hatalommegosztás rendszerét is. Az önkormányzatokat szociológiai értelemben véve önálló hatalmi ágnak tekintették, és a korábbi egységes állami (állampárti) hatalom egy részét az önkormányzatokhoz decentralizálták. Mit értünk decentralizáció alatt? A Közép-dunántúli kistérség ebben a modellkísérletben nem vett részt. A decentralizáció általánosan elfogadott többcélú kistérségi társulások létesíté- definíciója szerint olyan hatalom- és hasét célzó modellkísérletek az országban táskör megosztás a központi kormánymindösszesen 6 (Baja, Marcali, Makó, zat és a szub-nacionális (helyi-területi) Miskolc, Tab és Zalaegerszeg) helyen, kormányzati szintek között, amelynek főként a dél-dunántúli településeken, in- gazdasági, politikai, pénzügyi és adminisztratív vonzata van. Megkülönbözdultak. A kedvező tapasztalatok alapján tethetjük a decentralizáció típusait: Politikai decentralizáció: amely a 2005-ben régiónkban is megalakultak a többcélú kistérségi társulások, a régi- politikai hatalmat és a hatósági feladatoón belül néhány kistérség esetében nem kat a központi hatalom és a helyi, szubteljeskörűen. Fejér megyében 9 kistér- nacionális szintek között osztja meg, ségben teljeskörű, míg a tizedikben csak azaz választott helyi szintek és állami

79

COMITATUS

szintű testületek között. A megosztásnak különböző típusai és megoldásai lehetségesek az irányítás és kapcsolódási viszonyok szerint. A fiskális decentralizáció az erőforrások bizonyos mértékű megosztása, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok megfelelő működését, s ez a megosztás a központi és a helyi kormányzati szintek közötti megegyezéssel történik. Az adminisztratív vagy közigazgatási decentralizációnak több fajtája van. Dekoncentráció, delegálás vagy feladat megosztás illetve a piaci típusú decentralizáció: ez utóbbi esetben az állam által ellátott funkciókat nem-kormányzati, önkéntes szervezetek vagy magán szervezetekhez telepítik, szerződés vagy megegyezés alapján. Azt a kérdést, hogy milyen hatalmat decentralizálnak a megyei szintre, 1989-90-ben nem vitatták meg, így kénytelenek vagyunk a már hatályba lépett önkormányzati törvény után rögtön megkezdődő korszerűsítési folyamat írásos dokumentumaiból szemléznünk. Már az 1992-ben meghirdetett közigazgatási reform célul tűzte ki, hogy a centralizációval szemben a decentralizáció és a dekoncentráció irányába kell elmenni. Ez a fajta „szétpontosítás” a Helyi Önkormányzatok Európai Kartájának követelményei között is szerepel. Ugyanakkor az Antall-kormány idején meghirdetett elvekben még az szerepel, hogy „egyik megoldási mód sem magasabb rendű a másiknál, mindegyiknek megvan a létjogosultsága”. Az 1993-ban készült kormányzati anyag felveti a helyi autonómiák „bizonyos túlzásait”, hi-

80


szen több ezer önkormányzat működését kell koordinálni, integrálni, ellenőrizni. Ezért az államot az önkormányzati decentralizációval egyidejűleg meg is kell erősíteni. Az 1990-es törvényi szabályozás következtében a megyei és a városi önkormányzatok vesztesnek érezték magukat, ugyanakkor a minisztériumok egy része hajlamos volt eltúlozni az egyébként szükségszerű dekoncentrációt. A rendszerváltoztatás kezdetekor a kényszerű politikai kompromisszumok az indokoltnál sokkal jobban meggyengítette a megyei tanácsok helyébe lépő önkormányzati szintet. Eltúlozták a szubszidiaritás elvét és a tanácsi rendszer rossz tapasztalatai alapján elvetették a megyei önkormányzatok térségfejlesztő és az ezzel együtt járó pénzelosztó szerepét. Már 1992-ben megfogalmazódott, hogy a helyi közigazgatási reform egyik legfontosabb kérdése a középszint rendbetétele. Ekkor ez még egyértelműen a megyei önkormányzati szerepkör erősítését jelentette. Ennek forrása lehetett volna a települési (elsősorban a kisvárosi) önkormányzatok körzeti jellegű (elsősorban intézményfenntartó) feladatainak átvétele a dekoncentrált állami szervektől a megyei önkormányzathoz átcsoportosítható feladatkörök, és legfőképpen a központi kormányzattól és az Országgyűléstől a megyei önkormányzathoz decetralizálható területfejlesztési, intézményfejlesztési szerepkörök (pénzelosztás, illetve pénztovábbosztás). Az akkori elvi megközelítésben az alábbi feladatköröket javasolták a megyei önkormányzatok hatáskörébe átadni:

2010. november–december –– a megye területi tervezési, az önkormányzati infrastruktúrát érintő térségfejlesztő, intézményfejlesztő szerepkörét, feladat- és hatásköreit; –– a megyei önkormányzatok kötelező feladatainak bővítését elsősorban a középszintű, körzeti intézményfenntartó feladatkörökben; –– a települési önkormányzatok érdekeinek képviseletében való eljárás lehetőségét, különös tekintettel a központi, illetve a területi állami denkoncentrált szerveket illetően, valamint a nemzetközi kapcsolatokban; –– a községeket és a városokat segítő, azokat orientáló társulásokat kezdeményező szerepkörét; –– a megyei önkormányzat közigazgatási vezetőjének (főjegyző) elsőfokú államigazgatási jogkörökkel, az egész térségre kiterjedő államigazgatási feladatkörökkel való felruházását (más vélemények szerint viszont ezt éppen el kell kerülni, és az államigazgatási feladatokat a dekoncentrált állami szerveknél célszerű megtartani).

Alternatívan felvetődött a megyei jogú városok szerepének erősítése is. Az egyik ilyen lehetőség az úgynevezett „városközösség” létrehozása. Ez azt jelentené, hogy a méreteit tekintve igazi nagyvárosok, és az agglomerációjuk sem lenne része a megyei közgyűléseknek, bár a kapcsolódó ügyek esetében önkéntesen, illetve törvényi kötelezés alapján együttműködne a megyei önkormányzattal, esetleg közös döntéseket hoznának. Az ilyen nagyváros önkormányzata, valamint a közvetlen agglomerációs övezetében lévő községek önkormányzatai (esetleg az adott nagyvárost övező teljes kistérség) ös�szefogására városközösségi önkormányzat, vagy ha erre nincs mód, akkor egyfajta kötelező társulás lenne alakítható, amelyben a megyei jogú város és az érintett községek képviseltetik magukat. Történelmi hagyományainkhoz igazo-

COMITATUS

dóan a legnagyobb megyei jogú városok (a korábbi törvényhatósági jogú, illetve a százezer lakosnál népesebb megyei városok) kategóriája kiemelhető lehetne a megyei jogú városok népes csoportjából. A kisebb megyei jogú városaink esetében viszont azt javasolták megvizsgálni, hogy ezek a városok megtartván címüket és jogkörüket, képviselőket választhassanak a megyei közgyűlésekbe. (Így csupán a nyolc nagyobb vidéki város: Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Kecskemét, és e városok közvetlen környezete különülne el a megyéktől, míg a többi megyeszékhely, valamint Sopron, Nagykanizsa, Dunaújváros és Hódmezővásárhely visszaintegrálódna a megyébe.) A megyei önkormányzat csak polgári jogi szempontból jogutódja a megyei tanácsoknak. Létét a rendszerváltoztató pártok 1988-90-ben erősen megkérdőjelezték, s ezért az eredeti elképzelésekhez képest csak erősen megcsonkított feladat- és hatáskörű, Zongor Gábor kifejezésével élve: „lebegő megyei önkormányzatok” jöttek létre. A megyei tanácsok törvényességi felügyeleti hatáskörét törvényességi ellenőrzési jogkörrel vette át a köztársasági megbízotti (1994-től közigazgatási) hivatal. Ez a hivatal kapta meg a másodfokú, és néhány speciális esetben az elsőfokú hatósági jogköröket, de emellett létrejöttek a különféle ágazati dekoncentrált szervek is (pl. földművelési hivatal, munkaügyi központ, állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat, területi államháztartá-

81

COMITATUS

si és közigazgatási információs szolgálat stb.). A megyei önkormányzatok a területfejlesztési feladatokat sem kapták meg, ezt 1996-tól a megyei területfejlesztési tanácsok látják el. Kiszavazták az önkormányzati törvényből a megyei önkormányzatok érdekképviseleti hatáskörét is, így a települések érdekében csak akkor léphetnek fel, ha erre külön felhatalmazást kapnak. 1994-ben az önkormányzati törvény már pontosítja a megyei önkormányzatok jogállását, rögzíti, hogy területi önkormányzat (korábban a helyi önkormányzat kifejezés alatt szerepelt, ami a köznyelvben a települési önkormányzat szinonimája). Azt azonban nem bontja ki, hogy mit jelent ez a területiség, azon túl, ami eredetileg is a megyei önkormányzat definíciója: „A megyei önkormányzat területi önkormányzat, köteles ellátni azokat a törvényben előírt feladatokat, amelyek megoldására települési önkormányzat nem kötelezhető. Törvény a megyei önkormányzat kötelező feladatává teheti az olyan körzeti jellegű közszolgáltatás biztosítását, amely a megye egész területére, vagy nagy részére kiterjed. Törvény kötelező megyei feladatként írhatja elő az olyan körzeti jellegű közszolgáltatás megszervezését, ahol a szolgáltatást igénybe vevők többsége nem a szolgáltatás nyújtó intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat területén lakik.” (Ötv. 69.§ (1) bek.)

82


Amint látható, a megyei önkormányzat legfőbb feladata az intézményfenntartás. Ezeket a tennivalókat a törvény tovább is részletezi:

„A megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik különösen: –– a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátást biztosító települési önkormányzat nem vállalja; a természet és a társadalom megyében lévő kulturális javainak, valamint a történeti iratoknak a gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról; továbbá a megyei könyvtári szolgáltatásokról, a pedagógiai és közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról; a megyei testnevelési-, sportszervezési, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokról; –– az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatásáról, a többi tanulóval együtt nem foglalkoztatható fogyatékos gyermekek oktatásáról, neveléséről, gondozásáról; az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátásról; a szakosított szociális szolgáltatások területi ös�szehangolásáról; továbbá gondoskodik egyes, szakosított ellátás körébe tartozó feladatokról; –– az épített és természeti környezet védelméről, a térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolásáról, a megyei idegenforgalmi értékek feltárásáról, a megyei idegenforgalmi célkitűzések meghatározásáról, a teljesítésükben résztvevők tevékenységének összehangolásáról; továbbá közreműködik a térségi foglalkoztatási feladtok és a szakképzés összehangolásában, valamint részt vesz a területi információs rendszer kialakításában.” (Ötv. 70.§ (1) bek.)

Ezen kötelező feladatok mellett a megyei önkormányzat úgynevezett önként vállalt feladatokat is felvállalhat az alábbi megszorítással: „A megyei önkormányzat a törvényi kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem


utalt más szerv ki6zárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelynek gyakorlása nem sérti a megyében lévő községek és városok érdekeit.” (Ötv. 70.§ (4) bek.) „A megyei önkormányzat a saját terve és költségvetése alapján bevételeivel szabadon gazdálkodik, rendelkezik a törvényben meghatározott megyei önkormányzati tulajdonnal, és vállalkozási tevékenységet folytathat. Feladatainak eredményesebb ellátás érdekében szabadon társulhat más megye és bármely település önkormányzatával.” (Ötv. 71.§ (1) bek.) A megyei önkormányzatok fő feladatköre ma az intézményfenntartás. A megyei intézmények köre 1991. óta jelentősen bővült. 2006-ban KomáromEsztergom megyében az önkormányzati hivatalon kívül 7 egészségügyi és szociális, 22 nevelési és oktatási, 4 egyéb, Fejér megyében 11 egészségügyi és szociális, 14 nevelési és oktatási, 7 egyéb, Veszprém megyében 14 egészségügyi és szociális, 21 nevelési és oktatási, 11 egyéb intézményt tart fenn a megyei önkormányzat. Ezek közül a közoktatási intézmények még a tanácsrendszer végén kerültek városi kezelésbe és az elmúlt 15 év alatt több ütemben váltak ismét megyei intézménnyé, elsősorban finanszírozási problémák miatt, illetve azért, mert a városi önkormányzatok nem kívánták ellátni a körzeti feladatokat. A városi önkormányzatok által átadott közoktatási intézmények tulajdonjoga nem került át, így pl. a Veszprém megyei Önkormányzat tulajdonában mindössze a korábbi 303-as számú Szakmunkás-

COMITATUS

képző Intézet (mai nevén Öveges József Szakközépiskola, Balatonfűzfő), illetve a megyei önkormányzat által épített veszprémi Tetőfedő Szakmunkásképző Iskola (mai nevén Medgyasszay Szakközépiskola) ingatlana van.

A területi közigazgatás A közép-dunántúli régió három megyéje, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyék 1998-ig így együtt soha nem voltak közigazgatási kapcsolatban. A regionalizáció története során II. József a vármegyerendszer felszámolásakor Veszprémet és az egyesített Esztergom-Komárom vármegyét a győri kerülethez, Fejér megyét a pesti kerülethez sorolta be. Míg a Bach-korszakban a Duna jobb partján lévő Komárom és Esztergom vármegyei területeket (Komárom városa nélkül) Esztergom néven a pesti, míg Veszprém vármegyét, a Dunántúl többi megyéjével együtt a soproni kerülethez csatolta. Az 1950. évi megyehatár-rendezés során változtak e négy vármegye határai, így a komáromi és esztergomi megyerészek egyesítésén túl ehhez a megyéhez csatoltak a Veszprém megyei zirci járásból 10 községet (Ácsteszér, Aka, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Bársonyos, Csatka, Hánta, Kerékteleki, Réde és Sur), míg Fejér megyéhez ugyancsak Veszprémtől került át az enyingi járás 10 települése (Mezőkomárom, Lajoskomárom, Mezőszilas, Mezőszentgyörgy, Lepsény, Balatonbozsok, Enying és Dég), majd néhány évvel később a zirci járásból Bakonycsernyét is. Ugyanakkor

83

COMITATUS

a Várpalotával egyesített Inota község átkerült Veszprém megyébe. A rendszerváltozás előtt 1955-56-ban volt egy kísérlet a megyerendszer átszervezésére, s ekkor Fejér és Veszprém megyét Székesfehérvár székhellyel egyesítették volna. (Komárom megyét felosztották volna Pest és Győr-Sopron között.) A 60-as években a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságföldrajzi tanszéke által kidolgozott hipotetikus körzetbeosztás szerint a 10 körzet között a Székesfehérvár székhelyű Közép-Dunántúl Veszprém és Fejér megyék nagy része mellett Komárom megye középső részét jelölte ki egy körzetbe. (E beosztás érdekessége, hogy a Balaton déli partja is idetartozott volna.) Közigazgatási változásokra azonban egészen 1990-ig nem került sor, az egyedüli jelentősebb területváltozás Keszthely város és járás területének Zala megyéhez való visszacsatolása volt, 1978-ban. A közigazgatás regionalizációjára 1990. és 1994. között egy elvetélt kísérletet jelentett a köztársasági megbízotti régiók létrehozása, hiszen a hivatalok valójában megyénként működtek tovább. A Közép-Dunántúlt ezúttal Fejér, Veszprém és Zala megyék jelentették, de ennek a régiónak a létrehozása csakis azt a célt szolgálta, hogy a központ Veszprémben legyen. A tervezési-gazdasági körzetek létrehozásakor a 70-es évektől a három megye az észak-dunántúli körzethez tartozott, majd az 1994-ben készült első NUTS 2-es szintű besoroláskor Fejér és Komárom-Esztergom megyét a központi régió-

84


hoz, míg Veszprém megyét az északnyugat-dunántúli régióhoz sorolták. A területfejlesztésről szóló törvény vitájakor azonban már lekerült a napirendről ez a területbeosztás, s mivel a három nyugat-magyarországi megye az önkéntes társulás során Veszprém megyének csak megfigyelői státuszt kívánt adni, ezért Fejér megyei kezdeményezésre 1997-ben megalakult a mai összetételű közép-dunántúli régió. Ezt szentesítette 1998-ban az országgyűlés, leküzdve ezzel a Budapesti Agglomerációs Tanács elnökének ellenállását, aki az 1994-es elképzeléshez szeretett volna visszatérni. Az eddig vázolt történeti okok miatt sem alakulhatott ki közép-dunántúli identitás, a Veszprém megyei napilap címéből is néhány év után levették a közép-dunántúli jelzőt. Oláh Miklós kutatásai azt igazolták, hogy a megyei identitás erősebb, mint egyfajta regionalizmus. Veszprém megyében a középdunántúlinál erősebb a balatoni kötődés, de a megye északi területein Győr vonzása is meghatározó.

Ezt igazolták az 1991-től felerősödő megyehatár-módosítási törekvések. Veszprém megyéből 1992. január 1-jén, 38 évvel a megyéhez való csatolása után „tért vissza” Győr-Moson-Sopron megyébe Gyarmat, Csikvánd és Szerecseny. 1999. június 30-án, több évi küzdelmet követően Bakonypéterd és Lázi községek is e megyéhez csatlakozhattak, bár ezek a települések mindig is a történelmi Veszprém megye részét képezték. Ezzel megnyílt újabb hat település számára is a Győr-Moson-Sopron megyéhez való csatlakozás lehetősége, bár közülük csak három (Veszprémvarsány, Románd, Sikátor) feküdt az újonnan létrejött megyehatáron, míg a másik három (Bakonygyirót, Bakonyszentlászló és Fenyőfő) nem, de az Országgyűlés 2001. nyarán hozzájárult az együttes elcsatoláshoz, ami ténylegesen a 2002. őszi önkormányzati választások napján, október 20-

2010. november–december án lépett életbe. (Fejér megyétől Szárliget csatlakozott Komárom-Esztergom megyéhez.) Ugyanakkor három település lakossága a Komárom-Esztergom megyei Dömösön, illetve a Veszprém megyei Malomsokon és Lovászpatonán a helyi népszavazás alkalmával a maradás mellett voksolt. (A népszavazást egy törvénymódosítás tette kötelezővé, korábban a képviselőtestület jogköre volt a területszervezési döntések kezdeményezése.)

Nem véletlenül alakult ki az elmúlt évszázadokban a megyei igazgatási rendszer. Ez volt az a lépték, ami a megye lakossága számára még elfogadható volt. Vannak olyan ágazatok, amelyek irányításának megfelelő léptéke a megyei szint. Ilyen egyértelműen a mezőgazdaság, de a közoktatás és a szociális ellátás sem szervezhető regionális léptékben. A tervezési-statisztikai régiókat nem azzal a céllal hozták létre, hogy igazgatási körzeteket alkossanak, hiszen közlekedés-földrajzi szempontból – akármelyik megyeszékhely legyen is a régióközpont – mindenképpen nagy térségek kerülnek hátrányos helyzetbe. Nem véletlen, hogy Veszprém megyéből 11 település is Győr-Moson-Sopron megyéhez csatlakozott. E csatlakozási hullám utolsó ütemében Veszprémvarsány és térsége azért választotta inkább Győrt – többek között –, mert tartott attól, hogy a veszprémi székhely megszűnése esetén még inkább perifériára kerül.

Az államigazgatási feladatot ellátó területi szervek A regionális közigazgatás az úgynevezett dekoncentrált szervezetek között a regionális illetékességű és az egyedi illetékességgel rendelkező szervek kö-

COMITATUS

rében ma is fellelhető. A 2006. második felében elhatározott regionalizáció előtt 19-féle megyei, és 16-féle regionális illetékességű szerv működött. A megyei illetékességű szervek többsége a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozik. A mezőgazdasági tárca nem tervezi ezek regionalizációját, hiszen az Európai Unióban is a NUTS 3 – Magyarországon ezek a megyék – szinten foglalkoznak ezzel az ágazattal. Egyedül az EMOGA, HOPE, SAPARD alapok kezelését látja el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Kirendeltsége az egész régióra kiterjedően. Egységesült a mezőgazdasági szakigazgatás megyei szinten. Létrejött a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, mely továbbra is megyei illetékességű, és az alábbi szervek munkáját vette át: –– megyei növény- és talajvédelmi szolgálatok; –– megyei földművelésügyi hivatalok; –– megyei állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások; –– Állami Erdészeti Szolgálat megyei szervei.

A regionális szerveződés az ezredfordulóig nem alkalmazkodott a tervezési-statisztikai régiók beosztásához. Így például a környezetvédelmi igazgatóságok esetében Fejér és Veszprém megye Tolnával, a természetvédelmi igazgatóságoknál viszont KomáromEsztergom és Fejér Pest megyével, míg Veszprém Zalával alkotott egy területi egységet. Az egy minisztériumhoz tartozó szervezetek egységesítése révén végül az új környezetvédelmi és vízügyi hatóság Székesfehérvár központtal jött létre, de mivel a természetföldrajzi határokat (vízgyűjtő területek) követi, ezért

85

COMITATUS

továbbra sem a tervezési-statisztikai régiókhoz illeszkedik. (Hasonló a helyzet a hajózási hatóságokkal. Itt a Balaton miatt Veszprém Somoggyal és Zalával került egy területi egységbe.) A hírközlési felügyeletek és a bányakapitányságok a korábbi ÉszakDunántúl (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyék) területére terjedtek ki, míg a műszaki-biztonsági felügyeletek esetében Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, illetve Fejér és Veszprém megyék külön egységet képeztek. (Lásd: Mikolasek Sándor: Régiós határok Magyarországon, in: Beszteri Béla – Mikolasek Sándor szerk., 2001.) A megyei szervezetek közül a regionalizációt a rendőr-főkapitányságok, az APEH, és a munkaügyi központok esetében tervezik. A regionális illetékességű szervek közül a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságainak megszűntetését követően a regionális központ Veszprémbe került, s ugyancsak Veszprémben székel a Bányakapitányság, a Területi Szerencsejáték Felügyelőség, az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont Regionális Igazgatósága, a Területi Főépítész Iroda, míg Székesfehérváron a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Parancsnoksága, az OMMF Területi Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőségei, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Regionális Igazgatósága, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Regionális Irodája, az Országos Orvosszakértői Intézet Regionális Igazgatósága, továbbá az egyedi illetékes-

86


séggel rendelkező szervek közül a természetföldrajzi határok által meghatározott környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek találhatók. A természetföldrajzi határok által meghatározott illetékességű szervezetek közül Veszprém a székhelye a Magyar Geológiai Szolgálatnak, a Nemzeti Park Igazgatóságnak és az Állami Erdészeti Szolgálatnak, bár ez utóbbi illetékessége nem terjed ki Fejér és Komárom-Esztergom megyékre. A közép-dunántúli régióra jellemző, hogy itt találhatók a honvédség parancsnoki központjai, a szárazföldi parancsnokság Székesfehérváron, a légierő parancsnokság pedig Veszprémben. A tervek szerint e két haderőnem közös parancsnoksága Székesfehérvárra kerül. A megyei hadkiegészítő parancsnokságok megszűntetését követően viszont egész dunántúli illetékességgel Veszprém székhellyel látják el a hivatásos hadsereg felállítását követően megváltozott feladatkörüket. (A másik vidéki központ Szolnokon létesült.) Tervezték a rendőrség regionális átszervezését is, ehhez azonban a kétharmados rendőrségi törvényt is módosítani kellett volna. (A regionális kapitányság központja várhatóan Székesfehérváron lett volna.) A Közép-dunántúli régió sajátossága, hogy két fejlesztési pólus, Székesfehérvár és Veszprém veszi fel a versenyt a többi régió központjában lévő nagyvárosokkal. A dekoncentrált szervezetek átszervezése azonban nem feltétlenül követi a területfejlesztési elveket, hanem a személyi és tárgyi feltételeknek megfelelően régiónként néhány esetben a ki-


sebb megyeszékhelyen is kerülhetnek az összevont szervezetek. A megyei szerveződésű dekoncentrált szervek közül az APEH és a közigazgatási hivatalok (2009-ben már államigazgatási hivatalok) székhelye Székesfehérvárra került 2007. január 1-jétől, az ÁNTSZ és a Magyar Államkincstár regionális központja viszont Veszprém városába települt. (A TÁKISZ-okból, majd a Területi Államháztartási Hivatalokból létrehozott Magyar Államkincstár területi szerveződése érdekesen alakult, hiszen az Észak-magyarországi régióban Salgótarján, míg az Észak-Alföldön Szolnok, a Dél-Alföldön pedig Kecskemét lett a központ.) A megyeszékhelyeken továbbra is működnek a hivatalok kirendeltségei, viszont a vezetés, az informatika és a közigazgatási (államigazgatási) hivatalok esetében különösképpen jelentős továbbképzési feladatok (pl. alap- és szakvizsgák) a régiószékhelyre kerültek. Ugyancsak megszűntek az önálló megyei illetékhivatalok, hiszen a feladatkört 2007-től az APEH látja el. A közigazgatási hivatalok regionali zálását a kormány a 2/3-os önkormányzati törvény megkerülésével feles törvénnyel legalizálta. Ezt az alkotmányellenes rendelkezést az Alkotmánybíróság megsemmisítésre ítélte, de jogtechnikai okok miatt nem lehetett visszaállítani az eredeti állapotot. A kormány ekkor kísérletet tett arra, hogy rendeleti úton a közigazgatási hivatalok helyébe lépő államigazgatási hivatalok formájában tartsa fenn a regionális szerveződést, ez az új hivatal azonban

COMITATUS

az önkormányzatok törvényességi ellenőrzési feladatait nem láthatja el, hiszen ez a 2/3-os szabályozás szerint a Megyei Hivatalok feladata. 2009. októberéig nem sikerült az ellenzékkel megegyezni, hogy a törvényességi ellenőrzés mi módon valósuljon meg. Így közel egy éve a közigazgatási hivatalok önkormányzati ellenőrzési hatásköreit nem láthatja el egyetlen állami szerv sem. Ez az alkotmányellenes helyzet talán 2010ben feloldódik. (A megyei közigazgatási hivatalokat szeptemberi hatállyal visszaállították és a regionális hivatalokból – az APEH, a KSH és a MÁK kivételével ismét megyei hivatalokat szerveznek, melyeket 2011-től egy megyei kormánymegbízott felügyel. Vö. Agg Z. cikkével a 2010. júniusi számban)

A régiók jövője – változhat-e a területbeosztás? A területi közigazgatás racionalizálására az 1990-es évek közepén két irányba indult el a szakmai gondolkodás. Az egyik elképzelés szerint, amit Verebélyi Imre kormánybiztos fogalmazott meg, a megyei szintű dekoncentrált szerveket egységes kormányhivatalokba kívánták szervezni. Ebből egyedül a fogyasztóvédelmi felügyelőségek önállóságának megszűntetése, és a közigazgatási hivatalokba való beintegrálása valósult meg, míg a sportigazgatás megyei szervei átkerültek a megyei önkormányzatokhoz. A minisztériumok ellenállása miatt az ezredfordulóra az ágazati szervezetek megőrizték önállóságukat, s

87

COMITATUS


Dekoncentrált szervezetek központjainak megoszlása a Közép-Dunántúli Régióban Megnevezés Államigazgatás Hivatal Magyar Államkincstár ÁNTSZ APEH Bányakapitányság Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Hadkiegészítő Parancsnokság Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség KSH Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nemzeti Közlekedési Hatóság Nemzeti Park Igazgatóság Munkavédelmi és Munkaügyi Hivatal Állami Foglalkoztatási Szolgálat Munkaügyi Központ Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Oktatási Hivatal Regionális Fejlesztési Tanács Vám és Pénzügyőrség

csupán az egy minisztériumhoz tartozó dekoncentrált szervek összevonása valósult meg. Ugyancsak az ágazati lobby vetette fel3, hogy a racionalizálás egyik eszköze az lehetne, ha nem minden megyében működnének területi igazgatóságok. Ehhez kapcsolódott az ezredfordulón az önkormányzati rendszer regionalizálásának elképzelése is, ami azonban politikai okokból sem 2002ben, sem 2006-ban nem valósulhatott meg. A 2006-os kormányváltást követően elindult a dekoncentrált szervezetek regionalizálásának folyamata, miközben a megyei önkormányzatok továbbra is fennmaradtak. A területfejlesztés intézményrendszere viszont egyértelműen átalakult. A megyei területfejlesztési tanácsok szerepe gyakorlatilag csupán a korábban elhatározott több évre kiható döntések végrehajtására, illetve ellenőrzésére korlátozódik, a területfejlesz-

88

Székesfehérvár X X X X X X X

Veszprém X X X X X X

X X X

Tatabánya

X

X X

tési tevékenység súlypontja a régiókra és a kistérségekre került. A kormány alkotmányos felhatalmazás hiányában pénzügyi eszközökkel próbálja elérni a megyék „elhalását”. Mivel a megyei identitás a közvélemény-kutatások tanulsága szerint4 még mindig igen erőteljes, ezért a politikai csatározások egyik mellékfrontján továbbra is fennmarad a megyék vagy régiók kérdése. Újból felvetődi az a kérdés, hogy változhat-e a régiók területbeosztása? Erre az elmúlt évtizedekben számtalan példát találhatunk. Az Országos Tervhivatal által kidolgozott tervezési-gazdasági körzet beosztások egyre inkább a meglévő megyehatárokhoz idomultak. Az első, hatvanas évekbeli variáción még a Budapest központú régióhoz rajzolták például az esztergomi és a dunaújvárosi járást is. De később ezt az elképzelést megváltoztatták, így 1970-re már 6 tervezési-gazda-


sági körzetet alakítottak ki. Ezek a Budapest székhelyű központi régió, a Győr székhelyű Észak-Dunántúl, a Pécs székhelyű Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország Miskolc székhellyel, Észak-Alföld Debrecen központtal, míg Dél-Alföld Szeged köré szervezve. Ezek a tervezési-gazdasági körzetek azonban elsősorban statisztikai megfigyelési egységek voltak, s legfeljebb a távlatos gazdaságfejlesztés színteréül szolgáltak. A következő komolyan vehető változás az 1991. és 1994. között létező köztársasági megbízotti régiók rendszere volt, ez a következőképpen nézett ki: 1. számú régió: Győr székhellyel GyőrMoson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megye; 2. számú régió Budapest székhellyel (Budapest nélkül): Jász-NagykunSzolnok, Nógrád és Pest megye; 3. számú régió Miskolc székhellyel: Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye; 4. számú régió Debrecen székhellyel: Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; 5. számú régió Szeged székhellyel: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye; 6. számú régió Pécs székhellyel Baranya, Somogy és Tolna megye; 7. számú régió maga Budapest főváros; 8. számú régió Veszprém székhellyel Fejér, Veszprém és Zala megye. 1994. nyarán a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium az EUROSTAT felhívására ideiglenes jel-

COMITATUS

leggel kialakította a NUTS 2. szintnek megfelelő tervezési-statisztikai régiókat. Ebben a közép-magyarországi régió minden korábbinál nagyobb kiterjedésű volt, hiszen a főváros mellett Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyét tartalmazta. A Dunántúlon egy észak-nyugati régió Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyékből, és egy déli Baranya, Somogy, Tolna megyékből állt. Az Alföldön a déli régió a régi tervezési-gazdasági körzetnek megfelelően Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékből, az északi pedig Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből állt, míg a köztársasági megbízotti régió területének felelt meg az észak-magyarországi területi egység Borsod-AbaújZemplén és Heves megyékkel. Az 1996. évi területfejlesztési törvény nem határozta meg a régiók területét, s főként székhelyét, hanem a megyei területfejlesztési tanácsok önszerveződésére bízta. Így volt olyan megye, amelyik két regionális fejlesztési tanácshoz, s volt, amelyik egyhez sem tartozott. Az elsőként megalakult regionális fejlesztési tanácsot 5 megye alkotta, és a Tisza volt a szervező erő, így BorsodAbaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és SzabolcsSzatmár-Bereg megyékből állt, melyekhez később Nógrád is csatlakozott. Ez volt az úgynevezett északkelet-magyarországi régió. Nyugat-Magyarországon a korábbi északnyugat-dunántúli tervezési-statisztikai egység bázisán alakult meg, azzal a különbséggel, hogy ebből kihagyták Veszprém megyét, mely így

89

COMITATUS

kénytelen volt Fejér és Komárom-Esztergom megyével összefogni. (Fejér megye ugyanis nem kívánt a központi régióhoz csatlakozni, Budapest túlsúlyától tartva.) 1998. tavaszára a KSH kialakította a ma is érvényben lévő tervezési-statisztikai körzeteket. Ezt az Országgyűlés határozatban rögzítette, azzal a kitétellel, hogy 2000-ben felül kell vizsgálni a régióbeosztást.

Lehetséges-e önálló Balaton régió? A területfejlesztési törvényben a budapesti agglomeráció mellett egyedül a Balaton fejlesztési régió szerepel nevesítve, ez azonban a hét tervezési-statisztikai régióhoz viszonyítva csak egy virtuális régió abban a tekintetben, hogy nem értelmezhető sem közigazgatási, sem önkormányzati egységként. A Balaton régió területének behatárolása is problematikus, hiszen a Balatoni Üdülőkörzet csupán egyetlen – idegenforgalmi – szempontból határolta le a területet.

Időről-időre felvetődik, hogy a hét tervezési-statisztikai régión kívül létezik egy nyolcadik is, a Balaton régió. A Balaton régió területét két dimenzióban is értelmezhetjük. Az egyik a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság területe, a másik a Balatoni Fejlesztési Tanács területe. Mindegyik a balatoni üdülőkörzet településeit foglalja magába, és területileg egybe esik. Most nem foglalkozunk a Balatonnal, mint vízgyűjtő területtel, s mint természetföldrajzi területi egységgel, de megpróbáljuk közigazgatási és társadalmi-földrajzi szempontból lehatárolni a célterületet.

90

2010. november–december Amint azt a Balaton Fejlesztési Tanács mellett működő Balatoni Integrációs Fejlesztési Ügynökség Kht. társadalomkutató csoportja megállapította, a területi lehatárolás több sebtől vérzik. Nem illeszkedik a KSH kistérségi beosztásához sem, s önmagán belül is ellentmondásos. Teljesen esetleges, hogy mely Balatontól távolabb eső település lett az üdülőkörzet része, így hiányzik az üdülőkörzetet kiszolgáló legnagyobb háttértelepülés, Veszprém, miközben a jóval távolabb fekvő Marcali és Tab része annak. A Balatoni Fejlesztési Tanács és a területen működő legnagyobb társadalmi szervezet, a Balaton Szövetség már több ízben javaslatot tett a Balaton régió önálló nyolcadik NUTS 2 szintű területi egységként való kezelésére. A Balatoni Üdülőkörzet területénél és állandó népességénél fogva nem felel meg a NUTS 2 szint követelményeinek, lényegében egy kisebb magyar megyényi, tehát a NUTS 3 szint paramétereit teljesíti. Természetesen a nyári üdülőnépességgel együtt ez az adat már jóval kedvezőbb, ráadásul megfelelő regionális repülőtérrel (Sármellék) és egyetemmel is rendelkezik (Pannon Egyetem Georgikon Kara, Keszthely). Nyilvánvalóan erősödhet a pozíciója egy kibővített területű Balaton régiónak, hiszen a Pannon Egyetem székhelye négy további karral Veszprémben található, mely város a közigazgatási székhely funkciójának is megfelel, hiszen a mai közép-dunántúli régión belül több regionális intézmény itt székel. Van olyan elképzelés is, mely szerint a Balaton régiót ki kell bővíteni az idegenforgalmi szempontból kapcsolódó háttér kistérségekkel, így a Bakony, a Somló és Sümeg térsége is hozzácsatolható. Ezzel lényegében egy mai nagyobb megyének megfelelő méretű és lakosságszámú, Bakony-Balaton régió jönne létre, az alábbi kistérségekkel: Felvetődhet a kérdés, hogy Zalaszentgrót és Zalaegerszeg térségét miért nem soroltuk ide, ha már Várpalota és környéke idetartozik. Várpalota esetében a Bakony (különösen Tés) szerepe indokolja a besorolást, s bár a sümegi és keszthelyhévízi térséghez kapcsolódó zalaszentgróti kistérség idesorolása 18 557 lakossal, 327 km2 területtel esetleg még indokolható, addig Zalaegerszeg és környéke a maga 79 településével,

COMITATUS


A Bakony-Balaton régió kistérségei Megnevezés Enyingi Ajkai Balatonalmádi Balatonfüredi Sümegi Tapolcai Várpalotai Veszprémi Zirci Balatonföldvári Fonyódi Lengyeltóti Marcali Siófoki Tabi Keszthely-Hévízi Összesen:

Lakosságszám (2005. 01. 01.) 21 739 58 148 27 679 21 997 16 224 36 892 37 662 83 380 21 767 11 710 27 236 11 402 31 872 37 814 15 907 47 635 509 064

Területnagyság (km2) 433 743 299 318 306 540 270 644 350 255 418 273 825 373 480 505 7 032

Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv, 2005. KSH, 2006. 106 099 lakosával és 993 km2-ével indokolatlanul növelné a Bakony-Balaton régió területét. Az említett kutatócsoport vizsgálatai alapján az is egyértelmű, hogy bár nagyon erős a balatoni identitás az üdülőkörzet településein, s különösen a települési vezetők körében, de ez nem jelenti azt, hogy nem kötődnek a saját megyéjükhöz és kistérségükhöz is. Nem volt véletlen a 70-es években Keszthely elszakadási küzdelme, mely az évtized végére eredményre is vezetett, s így a város és környéke visszatért Zala megyéhez. Hasonlóképpen erős a déli parti települések és különösen a háttértelepülések somogyi identitása (Somogyországban amúgy is erős a megyei összetartozás, ennek feltehetően történelmi okai vannak, de az elmúlt évtized politikatörténetében is megmutatkozik a Somogyért Egyesület sikerei révén.) Veszprém egyidőben lehetne a Bakony és a Balaton fővárosa, bár az egyik címre Zircet, a másikra Keszthelyt jegyezték be. Ráadásul a Balaton fővárosának címéért Siófok és Balatonfüred is harcba száll. Közigazgatási szempontból a közlekedés-földrajzi helyzet miatt – hiányzik a Tihany-Szántód híd, bár ezt az őrült elképzelést is megfogalmazták az elmúlt másfél évtizedben – egyik város sem jó megoldás. Nem véletlen, hogy a korábbi regionális beosztások során a BakonyBalaton régiót a Székesfehérvár központú KözépDunántúlhoz sorolták be, lévén, hogy a királyok

városa vasúti és közúti csomópont is egyben. A régióközpont fogalmának Székesfehérvár csupán az egyetem hiányában nem felel meg, hiszen a másik feltétellel (regionális repülőtér) rendelkezik, a város közelében lévő börgöndi repülőtérnek köszönhetően. (Igaz, hogy a Veszprém melletti szentkirályszabadjai volt katonai repülőtér is megfelelő lenne e célra.) Az alapkövetelményt, a megfelelő gazdasági erőt és lakosságszámot e két város csak együttesen tudja teljesíteni. A Balaton parti településeken élők véleménye szerint a Balaton fővárosa csak Balaton parti település lehet. Erre két megoldás lehetséges. Az egyik leszűkíteni a Balaton régiót a közvetlen Balaton parti településekre, illetve az azokhoz csatolt közvetlen háttértelepülésekre (pl. Balatonarács, Balatonkiliti, Vörösberény) leszűkítve, s ez nyilván egy szűk idegenforgalmi célterületet eredményezne. A másik ötlet már a 70-es évek elején felvetődött, Balatonfűzfő és Litér Veszprém városhoz csatolásával. Egyik terv sem felelt meg a realitásoknak.

Bár ez az elképzelés Veszprémben fogant, de joggal felvethetjük, hogy ennyi erővel a déli partiak is kitalálhatnának egy területi egységet, mondjuk a Somogyi-dombság, mint háttérterület megnevezésével, Kaposvár és térsé-

91

COMITATUS

gének hozzákanyarításával. Ami a Bakony-Balaton térség lehatárolásának hosszas taglalását indokolja, az nem más, mint a politikai realitás. A két nagy politikai párt közül az egyik (még 2006. tavaszán) nyíltan meghirdette a Veszprém székhelyű Bakony-Balaton régió létrehozását, s ezzel e térség leválasztását a Székesfehérvár központú KözépDunántúli régióról. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség politikai koncepciója abban különbözik a Magyar Szocialista Párt elképzelésétől, hogy nem ragaszkodik a megyehatárokhoz, hanem az új régiókat ettől függetlenül, a kistérségekből kívánja összerakni, sőt szükség esetén a kistérségek határán is enged változtatni. Ez a megyék teljes felszámolását jelentené, hiszen a határok is oly mértékben változnának, hogy szinte rájuk sem lehetne ismerni. Térjünk hát vissza az elképzelt Bakony-Balaton régióhoz. Mi lesz a sorsa a „maradék” kistérségeknek? Fennmaradhat-e például a Közép-Dunántúli régió, avagy Közép-Magyarországhoz csatlakozna, mely térségből egy másik követelés szerint kivennék Budapest főváros területét. Ebben az esetben Pápa térsége a Nyugat-Dunántúli régióhoz kerülhetne, míg Zala megye egyik fele Dél-Dunántúlhoz, a másik szintén Nyugat-Dunántúlhoz. Felvetődik az adott térség lakosságának az akarata is, hiszen az említett párt (Fidesz) már 2006-ban meghirdette, hogy mindezek a változások az adott megyében kell, hogy eldőljenek, „a régiók kialakításának ugyanis nem az a jó módszere, hogy Budapestről megmond-

92


ják, hol legyenek a határok. Ezt rá kell bízni az emberekre.” AGG ZOLTÁN

Irodalom Agg Zoltán: A megyerendszer változó szerepe a magyar közigazgatásban, PhD értekezés, ELTE TTK, 2006., előzménye: Politikai földrajz és megyerendszer, Veszprém, Comitatus, 2005. Agg Zoltán: Hány központja van a Dunántúlnak? 2008. in: Garaczi Imre – Szilágyi István (szerk.): Társadalmak, nyelvek, civilizációk, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Pannon Egyetem, Veszprém 2008. Agg Zoltán: A Magyar Kormány szerkezetének változása – erősödik a hierarchia, Comitatus 2010. 6. szám Baráth Gabriella – Szépvölgyi Ákos: Települési kapcsolatok a Közép-Dunántúlon, Comitatus, 2006. 1-2. szám Beszteri Béla – Mikolasek Sándor (szerk.): Regionalitás – lokalitás a 21. században, Komárom, MTA VEAB, 2001. Pálné Kovács Ilona: Regionális politika és közigazgatás, Budapest-Pécs, Dialóg-Campus Kiadó, 1999. Somlyódiné Pfeil Edit: Önkormányzati integráció és helyi közigazgatás, Budapest-Pécs, Dialóg-Campus Kiadó, 2003. Szigeti Endre (szerk.): Régió, közigazgatás, önkormányzat, Budapest, Magyar Közigazgatási Intézet, 2001. Szigeti Endre: A magyar állam szervezetei működésének térszerkezeti keretei, ECOSTAT, Kormányzati Gazdaság és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet 2008. Verebélyi Imre: Modernizáció és közigazgatás, Budapest, kézirat, 2001. Zongor Gábor – Agg Zoltán (szerk.): Rendszerváltó önkormányzók, Veszprém, Comitatus, 2001. Megjegyzés Az eredeti 2006. évi kutatás során támaszkodtunk a Közigazgatási és Informatikai Szolgáltató Iroda vizsgálataira, az MTA RKK Dunántúli Intézetének, valamint a BM IDEA Munkacso-

2010. november–december portjának publikációira, valamint a KSH és a Belügyminisztérium adatbázisaira. Mivel a regionális önkormányzatiság és a regionális közigazgatás átalakítása jelenleg is folyik, ezért ezen a területen nem számolhatunk be végleges állapotról, viszont felvázoljuk azokat a tendenciákat, amelyek a közeljövőt megalapozzák. (A tanulmány eredeti változata az MTA RKK megrendelésére készült.)

Jegyzetek 1. Közös képviselőtestület: A települési képviselőtestület más települési képviselőtestülettel közös képviselőtestületet alakíthat, ebben az esetben a képviselőtestületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös hivatalt tartanak fenn és intézményeket közösen működtetnek. Azokban az ügyekben, amelyek kizárólag az adott települést érintik, az egyes települések képviselőtestülete önállóan dönt. A közös képviselőtestület az alakuló ülésén határozatba foglalja a megalakulását, székhelyét és a hozzá tartozó települések felsorolását. A közös képviselőtestület dönt a szervezetéről és működési rendjéről. A közös képviselőtestület ülését össze kell hívni bármely résztvevő település polgármesterének a kezdeményezésére. Közös képviselőtestület alakítható úgy is, hogy az érdekelt települési képviselőtestületek a települések lakosságszámának arányában választják meg a tagjait a települési képviselők közül. A közös képviselőtestület bizonyos feltételek teljesülése esetén körzeti jellegű közszolgáltatás megszervezését is vállalhatja. (mint említettük ilyen csak kivételesen és átmenetileg jött létre a régióban.) 2. Körjegyzőség. Lényegét tekintve a körjegyzőség is társulásnak tekinthető, bár az Ötv. nem a társulások között szabályozza, hanem külön fejezetben. Az ezernél kevesebb lakosú, a megyén belül egymással határos községek az igazgatási feladataik ellátására körjegyzőséget alakíthatnak és tarthatnak fenn. Ezernél több, de kétezernél kevesebb lakosú község is részt vehet a körjegyzőségben, a körjegyzőség székhelye kétezernél több lakosú település is lehet. A körjegyzőség fenntartásának költsége-

COMITATUS ihez az érdekelt képviselőtestületek a településük lakosságszámának arányában járulnak hozzá. Az ezernél kevesebb lakosú község képviselőtestülete is létrehozhat önálló hivatalt, ha a képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki. A körjegyzőséghez csatlakozni és abból kiválni a naptári év első napján lehet. A döntést a csatlakozásról és a kiválásról legalább hat hónappal korábban kell meghozni. Körjegyzőség alakításáról az érdekelt települések képviselőtestületei állapodnak meg. A körjegyzőt a képviselőtestületek együttes ülése nevezi ki, ehhez a körjegyzőséghez tartozó képviselőtestületek mindegyikének minősített többséggel hozott egybehangzó döntése szükséges. A körjegyző ellátja a képviselőtestületek, a bizottságok és a települési képviselők működésével kapcsolatos igazgatási feladatokat, a polgármesterek hatáskörébe tartozó államigazgatási döntések előkészítését és végrehajtását. A körjegyző vagy megbízottja köteles mindegyik képviselőtestületi ülésen részt venni és ott a szükséges tájékoztatást megadni. A körjegyző évente köteles beszámolni minden képviselőtestületnek a körjegyzőség munkájáról. A körjegyző vagy megbízottja a képviselőtestületek – egyeztetett – szervezeti és működési szabályzatában meghatározott gyakorisággal, hetente legalább egy napon köteles minden községben ügyfélfogadást tartani. A körjegyzőség működésének ellenőrzését, a feladatok egyeztetését az érdekelt községek polgármesterei együttesen végzik. 3. A szerző 1995-ben részt vett azon a Verebélyi Imre kormánybiztos által összehívott értekezleten, ahol a Munkaügyi Minisztérium képviselője javasolta, hogy a megyék erősítése helyett célszerűbb lenne a regionális szerveződés. Válaszában a kormánybiztos kifejtette, hogy a megyei önkormányzatoknak, különösen a kis megyék esetében, nincs elég gazdasági ereje azokhoz a feladatokhoz, amiket fel kívánnak vállalni. (A kis megyék között megemlítette Vas és Zala mellett Komárom-Esztergomot is.) 4. Az elmúlt másfél évtized kutatásait foglalja össze több tanulmánykötet (Agg Zoltán szerk., A lebegő megye 1994., Megyék-Régiók-Európai Unió 2003., valamint a szerző PhD disszertációja)

93

COMITATUS


Az 1950-es években létrehozott Fejér megyei községek infrastrukturális fejlődésének összehasonlító vizsgálata A múlt század 50-es éveiben, Fejér megyében 7 új település jött létre. E települések kialakulásának előzményei, létrehozásuk körülményei igen eltérőek voltak, csak a koruk (közel) azonos. Dolgozatunkban azt vizsgáljuk, hogy milyen a községek egymáshoz – és a megye más községeihez – viszonyított fejlődése, fejlődésük során milyen törvényszerűségek érvényesültek, a kedvezőbb indikátorértékeket milyen tényezők befolyásolták leginkább. A vizsgálat tárgyát képező települések: Beloiannisz, Besnyő, Hantos, Mátyásdomb, Mezőkomárom, Nagykarácsony, Szabadhidvég. Beloiannisz szabályos, sakktábla alaprajzú község a pusztaszabolcsi süllyedékterület peremén. A falut a Görögországból érkező nagyszámú menekültek elhelyezésére építették. 1951-ben még Görögfalvának hívták. A Beloiannisz nevet 1952-ben vette fel. Besnyő 1950-ben jött létre az alábbi puszták összevonásával: AlsóBesnyő, Felső-Besnyő, Göböljárás, Aggszentpéter, Rácszentpéter, Bevár. Hantos uradalmi központból kialakított szabályos alaprajzú község, amely Nagylókról vált le. 1949-ben már önálló nagyközség volt és a sárbogárdi járáshoz tartozott. Mátyásdomb szabályos alaprajzú község, amelynek nagy része Feketepuszta területéhez tartozik. Az első telepesek 1946-ban jöttek Feketepusztára. Ezzel a község szerveződése elkezdő-

94

dött. 1950-ben a nagy kiterjedésű telepes községből Feketepuszta különvált, amely később felvette a Mátyásdomb nevet. Mezőkomárom a Mezőföld nyugati peremén a Sió völgyében fekszik. Rövid ideig egyesítették Szabadhidvéggel. 1954-től önálló település. Nagykarácsony uradalmi központból kialakult szabályos alaprajzú község. 1949-ben egy belügyminisztériumi rendelet Nagykarácsonyszállást tanyaközpontnak jelölte ki. 1952-ben önálló községé alakult. Szabadhidvég többutcás, szalagtelkes település. 1954-től önálló község, amely Béketelep, Fánimajor, Gizellatanya, Legelő, Máriamajor, Nádormajor, Oroszimajor, Pélpuszta, Rebecpuszta, Szabadhidvég, Szélesmajor, Zsidóhegy összeolvadásával jött létre.

COMITATUS


A kiválasztott települések infrastrukturális helyzetének összehasonlítása Fejér megye városaihoz és községeihez viszonyítva 1. sz. táblázat A vizsgált 7 település helyzete Fejér megye városaihoz, községeihez viszonyítva Fejér megyei városok összesen

községek összesen

vizsgált községek összesen

a községi átlagtól való eltérés%-ban a községi átlag=100

Átlagterület (hektár)

8400,10

3490,10

3216,30

92,2%

Átlagos lakónépesség száma (fő)

19652,90

2007,70

3216,70

160,2%

1000 lakosra jutó élve születések száma

9,50

9,50

9,90

104,2%

1000 lakosra jutó halálozások száma

11,80

12,70

13,90

109,4%

100 lakásra jutó lakos (fő)

243,10

274,10

255,50

93,2%

Az újonnan épített lakások száz lakosra jutó száma

0,16

0,29

0,11

37,9%

Az újonnan épített lakásokból a 4 vagy több szobások aránya (%)

60,66

62,33

44,44

71,3%

Megszűnt lakások aránya (%)

0,07

0,08

0,25

312,5%

Közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya (%)

97,12

95,48

98,29

102,9%

Vezetékes gázt fogyasztók aránya (%)

94,62

79,14

78,86

99,6%

86,48

42,03

22,44

53,4%

96,34

89,97

88,61

98,5%

100 lakosra jutó óvodások száma

3,26

3,22

3,18

98,8%

100 lakosra jutó általános iskolások száma

8,44

7,43

7,35

98,9%

100 lakosra jutó személygépkocsik száma

32,97

27,59

22,74

82,4%

100 lakosra jutó távbeszélő fővonalak száma

34,05

23,21

19,89

85,7%

100 lakosra jutó kábeltelevízió-hálózatba bekapcsolt lakások száma

27,02

12,70

7,94

62,5%

100 lakosra jutó kereskedelmi egységek száma

1,67

0,88

0,82

93,2%

100 lakosra jutó regisztrált vállalkozások száma

13,23

7,46

4,70

63,0%

100 lakosra jutó álláskeresők száma

3,00

3,20

3,60

112,5%

100 lakosra jutó nyugdíjasok száma

28,43

26,51

29,21

110,2%

Megnevezés

Szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya (%) Rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya (%)

Forrás: KSH

95

COMITATUS

A vizsgált falvak átlagterülete 7,8%kal kisebb, mint a Fejér megyei községeké, viszont az átlagnépessége 60,2%kal nagyobb. A megfigyelt falvakban 1000 lakosra jutó születések száma 4,2%-kal több, mint a megye összes falujában. A kiszámított mutatókból látható, hogy több a halálozás, mint az élveszülés, tehát a természetes szaporodás negatív, s ez a falvak elöregedéséhez vezet. A vizsgált falvakban 13,9 halálozás jut 1000 lakosra, ami 9,4%-kal több, mint a megyei községekben. A lakásellátottságot vizsgálva jelentős különbségek állapíthatóak meg a kiválasztott falvaknál a megye faluállományától. A legnagyobb eltérés a megszűnt lakásoknál van, a vizsgált falvaknál háromszor több lakás szűnt meg. A kiválasztott községekben 6,8%-kal kevesebb lakos jut 100 lakásra, mint a megyében. Az újonnan épült lakások 100 lakosra jutó számánál is jelentős különbség alakult ki a megye és a vizsgált községek között, de itt lemaradás tapasztalható. A kommunális ellátottságnál csak a közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya haladja meg a megyei átlagot. A vezetékes gáznál (0,4%) és a hulladékkezelésnél (1,5%) jelentéktelen az eltérés, viszont a szennyvízcsatornahálózat kiépítésénél jelentős (46,6%). Ma ez a mutató területileg egyik legdifferenciálóbb tényező, amely téren előre kell lépni. Az oktatási ellátottságnál, mind az óvodásoknál (1,2%), mind az általános iskolásoknál (1,1%) minimális az eltérés.

96


A közlekedési ellátottságnál a 100 lakosra jutó személygépkocsik számát vizsgálva megállapítható, hogy a vizsgált településeknél 17,6%-kal alacsonyabb a mutató értéke, mint a megye valamennyi falujában. A hírközlési ellátottságnál a távbeszélők számában kicsi az eltérés (14,3%), de kábeltelevízióval 37,5%-kal kevesebb lakás rendelkezik. A kereskedelmi ellátottságnál a 100 lakosra jutó kereskedelmi üzleteket vizsgálva megállapítható, hogy jelentéktelen az eltérés a megyei és a kiválasztott községek között. A regisztrált vállalkozások számánál viszont jelentős a különbség. Fejér megye községi átlagánál 37%-kal kevesebb ez a fajlagos érték. A nyugdíjasok (10,2%) és az álláskeresők (12,5%) mutatója magasabb a vizsgált településeken a megye községi átlagánál. Összességében elmondható, hogy a vizsgált községek Fejér megyéhez viszonyítva infrastrukturális ellátottságban elmaradottabbak. Vannak olyan területek, ahol az eltérés jelentéktelen, és van ahol jelentős. A vizsgált településekben relatíve kevés az új lakás, s a szennyvízcsatorna-hálózattal való ellátottsága is jelentősen elmaradt a községi átlagértéktől. (A kiválasztott hét település közül csak kettőben van kiépítve a szennyvízcsatorna-hálózat.) A vizsgált falvakban az átlagos lakónépesség jelentős mértékben meghaladja a megyei falvakét, a lakosság települési szinten koncentráltabb, mégis itt maga-


sabb az álláskeresők és a nyugdíjasok aránya. A vizsgált falvakban a lakosság nagy része a mezőgazdaságban dolgozott, és az utóbbi évtizedekben végbement változások hátrányosan érintették az e területeken élőket. Nagy probléma e falvakban a korstruktúra kedvezőtlen alakulása, a népesség elöregedése, a nyugdíjasok számának folyamatos emelkedése. Ezt az árnyalattal kedvezőbb születési ráta sem képes kompenzálni. Az infrastruktúra fejlettségének vizsgálata a kiválasztott településeknél 2007-ben1 A vizsgálatunkban felhasznált mutatórendszer: Lakás- és kommunálisellátottság 1. Száz lakosra jutó lakás. 2. Az újonnan épített lakások száz lakosra jutó száma. 3. A vezetékes gázt fogyasztók aránya a lakásállományból (%). 4. A közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya (%). 5. A szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya (%). 6. A rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya (%). 7. Az egy km vízvezeték-hálózatra jutó szennyvízcsatorna-hálózat (m). Egészségügyi ellátottság 8. Egy háziorvosra jutó lakos. Oktatási ellátottság 9. Egy óvodai foglalkoztatóra jutó gyerekek száma. 10. Egy pedagógusra jutó gyerekek száma.

COMITATUS

11. Egy osztályra jutó gyerekek száma. Művelődési ellátottság 12. Egy lakosra jutó könyvtári egységek száma. 13. Száz lakosra jutó könyvtári beiratkozottak száma. Közlekedési, hírközlési ellátottság 14. Száz lakosra jutó személygépkocsik száma. 15. Száz lakosra jutó távbeszélő-fővonalak száma. 16. Száz lakosra jutó kábeltelevízió-hálózatba bekapcsolt lakások száma. Kereskedelem, vendéglátás 17. Száz lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma. 18 Száz lakosra jutó vendéglátóhelyek száma. A lakás- és kommunálisellátottságok közül, a vezetékes gázhálózatba bekapcsolt lakások arányát kifejező mutatónál jelentős különbségek figyelhetőek meg. Az élen Beloiannisz áll, és a leginkább lemaradó település Szabadhidvég. A szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakásoknál legnagyobb a mutató szórás terjedelme, a vizsgált települések közül csak Beloianniszban és Besnyőn van kiépítve ez a hálózat. Az egészségügyi ellátottságnál az egy háziorvosra jutó lakosok száma terén Mátyásdomb van az első helyen, itt jut egy háziorvosra a legkevesebb fő. Az oktatási ellátottságnál is jelentős az eltérés, pl.: az egy óvodai foglalkoztatóra jutó gyerekek számánál. A legkedvezőbb helyzetben Beloiannisz van, ahol 8,7 gyermek jut egy óvodai foglalkoztatottra. A legkedvezőtlenebb

97

COMITATUS


helyzetben Mátyásdomb van, ahol 17 e mutató értéke. A művelődési ellátottságnál a száz lakosra jutó könyvtári beiratkozottak számát vizsgáltuk. A szórás terjedelme itt is jelentős (Beloianniszban száz lakosra csak 1,7 beiratkozás jut, míg Mátyásdombon 13,6). A közlekedési ellátottságnál a száz lakosra jutó személygépkocsik számát tanulmányoztuk. A településeken a személygépkocsik lakosokra kivetített számában nem tapasztaltunk jelentős eltéréseket, de a rangsor élén Besnyő áll.

A hírközlési ellátottságnál a száz lakosra jutó távbeszélő-fővonalak számát elemeztük. A kiszámított mutatóknál jelentős különbség itt sem tapasztalható. A kábeltelevízió-hálózatba bekapcsolt lakások számánál jelentősek a különbségek. Több településen még ki sem épült a hálózat. A kereskedelmi ellátottságnál a kereskedelmi üzleteket és a vendéglátóhelyeket vizsgáltuk. A száz lakosra jutó vendéglátóhelyek számánál jelentős eltérések mutatkoztak. A legkedvezőtlenebb helyzetben Mátyásdomb van, ahol száz lakosra 0,1 vendéglátóhely jut, ennek az ötszöröse található (0,5) Mezőkomáromban.

2. sz. táblázat Az infrastruktúra településenkénti relatív fejlettsége (rangsor) 2007. Mutatónkénti fejlettségi rangsorok Települések

∑

A mutatók sorszáma 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.

Beloiannisz

5

3

1

2

1

4

2

3

1

3

6

1

6

3

7

4

5

4

61

Besnyő

7

1

2

1

2

1

1

5

6

5

2

7

4

1

4

1

4

2

56

Hantos

4

2

4

3

3

2

3

6

3

1

5

5

7

7

5

2

6

3

71

Mátyásdomb

6

7

5

1

3

5

3

1

7

2

1

4

2

6

1

4

7

6

71

Mezőkomárom

2

4

6

1

3

6

3

2

4

6

4

3

1

4

6

4

2

1

62

Nagykarácsony

3

5

3

3

3

3

3

4

2

4

3

6

5

2

2

3

1

4

59

Szabadhidvég

1

5

7

4

3

7

3

6

5

7

7

2

3

5

3

4

3

5

80

Forrás: KSH

98


A települések infrastrukturális fejlettségi rangsorából jól látható, hogy a felsorolt községeknél melyek azok az infrastrukturális ágazatok (elemek), amelyek kiépítettsége jobb, illetve amelyek fejlesztésre szorulnak. A fejlettségi rangsor élén legtöbb esetben Besnyő szerepel (6), a következő Beloiannisz (4) és Mátyásdomb (4), utána Mezőkomárom (3), Hantos (1), Nagykarácsony (1), valamint Szabadhidvég (1) áll. A leginkább lemaradó település Szabadhidvég, amely négy esetben szerepel a fejlettségi rangsor utolsó helyén. Az előbbiekben felsorolt mutatók rangsora sugallja a vizsgált települések komplex fejlettségi rangsorát. Fontos megállapítás, hogy az azonos korú településeknél is igen eltérő az infrastrukturális ellátottság. A legfontosabb alapellátás mindegyik településen megtalálható (víz, villany, hulladékkezelés), a lényeges különbség a magasabb szintű ellátottságnál figyelhető meg (művelődés, közlekedés és hírközlés). Fejlődési dinamika A települések infrastrukturális fejlettségét vizsgáltuk 1987. és 2007. között. Az eltelt 20 év alatt jelentősen megváltozott a települések infrastruktúrájának kiépítettsége. A kommunális ellátottságnál markáns a különbség a lakások vezetékes gázzal való ellátottsága, a hulladékkezelés (elszállítása hulladéklerakóba), és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése között. Az utóbbi két évtizedben a vizsgált településeknél kiépítették a vezetékes telefonhálózatot, és néhány településen

COMITATUS

megteremtették a kábeltelevíziózás feltételeit. A falvak komplex infrastrukturális rangsoránál jelentős változás következett be: 1987-ben a rangsor első helyén Mátyásdomb állt, 2007-re az ötödik helyre esett vissza. 2007-ben a komplex infrastrukturális rangsor első helyén Besnyő szerepel, utolsón Nagykarácsony (két évtized alatt a negyedik helyről a második helyre lépett előre), ami nem utolsó sorban az idegenforgalmi vonzerejének is köszönhető. A vizsgált községek közül háromnak javult a helyzete erőteljesen (Besnyő, Mezőkomárom, Nagykarácsony), háromé negatív irányba változott (Hantos, Mátyásdomb, Szabadhidvég) és egy település állapota nem módosult (Beloiannisz). A rangsorokból jól látható, hogy még a közvetlenül egymás mellett lévő települések sem azonos ütemben fejlődtek. Tehát egy település fejlődése nemcsak a fekvésétől, a földrajzi elhelyezkedéstől függ, hanem több tényező együttes hatása, komplex rendszere befolyásolja. Azok a települések fejlődnek dinamikusabban, amelyeknek: ––jobb a közlekedés-földrajzi helyzete, ––több munkalehetőséget biztosítanak, ––kedvezőbb a korstruktúrájuk, ––a lakosságnak nagyobb a vállalkozó kedve, ––aktívabbak, innovatívabbak (a vezetők és a lakosság) ––nagyobb a szakosodottság mértéke ––intenzívebb a más településekkel való kapcsolat kiépítése (szorosabb az együttműködés).

99

COMITATUS

ρ= 0, 79 Forrás: KSH dr. Abonyiné dr. Palotás Jolán – Novákné Sztefopulosz Vasziliki

Irodalomjegyzék Abonyiné Palotás Jolán: Infrastruktúra, Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2007., 184 p. Abonyiné Palotás Jolán: Általános statisztika alkalmazása a társadalomgazdasági földrajzban, JATEPress, Szeged, 1999., 123 p. Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 1999., 567 p.

100


Erdei Ferenc: Magyar falu, Akadémia Kiadó, Budapest, 1974., 246 p. Farkas Gábor: Szabadhidvég története, Székesfehérvár, István Király Múzeum közleményei, 1962., 56 p. Farkas Gábor: A nagykarácsonyi puszták községesítése, (Nagykarácsony megalakulása 1951-ben). In: Comitatus 2009, 19. évf. 1-2 sz. 118-125 pp. Fejér Megyei Statisztikai Évkönyvek vonatkozó számai, KSH Budapest Fejér Megye Történeti Évkönyveinek vonatkozó számai. KSH Budapest Veres Lajos: Térségi logisztika, Főiskolai Kiadó Dunaújváros, 2008., 219 p. (Endnotes) 1. E mutatórendszert Abonyiné Palotás Jolán: Infrastruktúra című könyvéből vettük át.

COMITATUS


Megyei elnökök

Bányai Gábor: Folytatjuk a megkezdett munkát Mottó: Ne tedd mással, amit magadnak sem kívánnál!

Az elmúlt húsz évben először fordult elő Bács-Kiskun megyében, hogy egymást követő két ciklusban ugyanaz a közgyűlési többség kapott lehetőséget a választóktól. Bányai Gábor elnöki programjának ismertetését megelőzően megköszönte ezt a bizalmat, amely – mint fogalmazott – lehetővé teszi az elmúlt ciklusban megkezdett munka folytatását. S még mielőtt a célok és feladatok részletes kifejtését megkezdte volna, két idézettel szemléltette azt az értékrendet és szellemiséget, amelyet magánember-

ként és a megye elnökeként egyaránt alapvetésnek tekint. A Bibliából származó intelem ígyszól: „ne tedd mással, amit magadnak sem kívánnál”. Szalézi Szent Ferenc örökérvényű bölcsessége pedig emlékeztet, hogy „egy kanál mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel”. A Bács-Kiskun megyei közgyűlés létszáma 46-ról 24-re csökkent. Ez mintegy 61 millió forint megtakarítást jelent a következő négy évben, ugyanakkor emlékeztetett Bányai Gábor – több munkával és nagyobb felelősséggel is jár. Az elnök több pontban is kitért a megye legnagyobb intézményére, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházára. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi intézmény nincs államosításra ítélve, és hamarosan elindul a kórházfejlesztés is. Legkésőbb január végén – ígérte – alapkőletétel lesz, és azt követően megépül az európai színvonalú kórház. A kiskunfélegyházi kórházzal kapcsolatban mindenkit óvott az elnök attól, hogy politikai alapon közelítse meg a kérdést. Hiszen – nyomatékosította – a feladat most az egység megteremtése, és egy olyan helyzet megalapozása, amely senkinek sem okoz túlságosan nagy veszteséget. A megye pénzügyi helyzetére kitérve Bányai Gábor hangsúlyozta: az önkormányzat gazdálkodása stabil,

101

COMITATUS

vagyonát tekintve jelentős vagyongyarapodás történt az elmúlt ciklusban. Az 5 milliárd forint névértéken kibocsátott kötvény hozama minden évben 15-16 százalék körül volt, ami lehetővé tette a visszaesett központi finanszírozás kompenzálását. Természetesen a takarékoskodás mint eddig, úgy ezután is lényeges szerepet tölt be, a fejlesztések pedig minden esetben a fenntarthatóságot célozzák meg. Az elmúlt négy év fejlesztései közül az elnök külön kiemelte a Veránkán és Hajóson végbevitt értékmentő beruházásokat, de – tette hozzá – a megyei intézmények kétharmadában sor került valamilyen korszerűsítésre, több helyen energetikai területen. A programbeszédben természetesen megjelentek az új célok, új feladatok, új kompetenciák, közöttük a turizmus. A megye első embere a térség természeti adottságai mellett a Kecskeméttel való partneri együttműködést, a solti kastélyt és az előkészítés alatt álló történelmi témaparkot külön is kiemelte, mint a megyét látogató turisták számát megsokszorozó lehetőséget. A kiemelt feladatok között hangzott el a megye szociális intézményeiben az ellátás és a ––munkavégzés körülményeinek a javítása, a kultúra támogatása révén a nemzeti identitás ––erősítése, az utánpótlás nevelés a

102


sportban, a szakképzés fejlesztése, és a tehetséges ––nehéz sorsú diákok támogatása. ––Bányai Gábor amellett tört lándzsát, hogy a mecenatúra – amely éves szinten jelenleg ––mintegy 80 millió forintjába kerül a megyének – fenntartása nem presztízs, hanem a magyar ––kultúra iránt érzett felelősség kérdése. Az egyházi, etnikai, kisebbségi célok megfogalmazása során a közismerten keresztény értékeket valló elnök kijelentette: hit nélkül lehet, de nem érdemes élni. A megye is arra törekszik, hogy kapcsolatát az összes történelmi egyházzal erősítse. A megoldásra váró etnikai feladatok közül prioritást kell élveznie a népességfogyás és a roma kérdés kezelésének. Az elmúlt nyolc évben tizedére esett vissza Bács-Kiskun megyében ––a mezőgazdasággal foglalkozó népesség aránya: ma 24 ezerre tehető ez a szám. A csökkenő ––tendencia megállításához nélkülözhetetlen a Homokhátság program felkarolása, ami komoly védelmet jelenthetne a kiszáradás és a belvíz fenyegetése ellen. Emellett kitért az elnök az aktuális környezetvédelmi problémák fontosságára is, közöttük az ivóvíz készletre potenciális veszélyt jelentő lokális hulladéktelepekre.

COMITATUS


Vargha Tamás: Közös szándék és együttműködés Új elnöke van a Fejér Megyei Közgyűlésnek, elődje, dr. Balogh Ibolya a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője lett. Vargha Tamás az ELTE angol nyelv– és irodalom szakán szerzett nyelvtanári diplomát, és több mint egy évtizedig tanított Fehérvár közép– és felsőfokú iskoláiban. 2006-tól Székesfehérvár önkormányzati képviselője volt, 2009 óta a város társadalmi– és nemzetközi kapcsolataiért felelős tanácsnoka is. 2010 tavaszán a Fidesz jelöltjeként már az első fordulóban egyéni országgyűlési képviselőnek választották, ezután kapta meg a megyei listavezetői helyet.

– Sokszor hallottuk ebben az évben országszerte, hogy az „egyszínű” és nagy arányú győzelem az idei két választáson, igen erős felhatalmazás és történelmi lehetőség. Olyan célokat lehet most kitűzni és elérni, amelyekhez közös szándék és együttműködés szük-

séges. Mit jelent mindez Fejér megye és Székesfehérvár vonatkozásában? – Kétségtelen, hogy a megyei és a megyeszékhelyi önkormányzat közt – sőt Fehérvár és Dunaújváros közt is – mindig is volt valamilyen rivalizálás, érdekellentét. Még akkor is, amikor

103

COMITATUS

„egyszínű”, de más színű volt a vezetés. Az ellenérdekeknek voltak és vannak persze objektív okai is, de sokszor csupán személyes ügyekről, a hatalomról volt szó. Valóban, az országot és az önkormányzatok jelentős részét kormányzó pártok most minden lehetőséget megkaptak ahhoz, hogy új szeleket támas�szanak. Nálunk például az első teendők egyike volt az, hogy Cser-Palkovics Andrással, Fehérvár polgármesterével közösen kiadtunk egy közleményt. Ebben leszögeztük, hogy a jövőben egyértelműen a konszenzust, a közös megoldást keressük azokra a problémákra, amelyek a megyét és a várost egyaránt érintik. – Gondolom, például egyes intézmények finanszírozására... Valóban. Nem titok, régóta nehézség, hogy egyes megyei fenntartású intézmények szolgáltatásainak – például a Szent György Kórházénak, a megyei múzeuménak, a Vörösmarty Könyvtárénak, a megyei művelődési központénak –többségében a megyeszékhely lakói az igénybevevői, ugyanakkor fenntartásuk egyedül a megyei önkormányzatot terheli. Persze a város is mondhatja, hogy a Vörösmarty Színház vagy jó néhány középiskola fenntartása csak az ő felelőssége, ugyanakkor szerte a megyéből járnak oda. Bár az arányos és közös finanszírozás megteremtése még nem szerepel a holnap feladatai közt, már ma is folyik közös gondolkodás arról, hogyan lehetne bizonyos dolgokat hatékonyabban végezni. A legújabb példa erre, hogy a

104


kórházi labor-várólisták rövidítésére és a kapacitások jobb kihasználására egyes feladatokat hamarosan városi rendelőkben is ellátnak majd. Ez ésszerű is lesz, ugyanakkor a betegek, vizsgálatra várók kényelmét is szolgálja. – Maradva a finanszírozásnál: milyenek a megye forrásai kötelező feladatainak ellátására? Elődöm is elmondta, megerősíthetem: az előző kormányzat az önkormányzatok, hangsúlyosan a megyei önkormányzatok ellehetetlenítésén dolgozott. Normatívát csökkentett, bevételeket vont el, a költségvetés törvénytelenül vonult ki finanszírozandó területekről. Mindezek nyomán a megyéknek – már ha fenn akarták tartani szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeik törvényekben előírt szolgáltatási körét és színvonalát – értékesíteniük kellett vagyonuk egy részét, vagy hiteleket kellett felvenniük. Mi ugyan még szorultságunkban sem kótyavetyéltük el vagyonunkat, de a hitelfelvételt nem kerülhettük el. Mindezen közben – ahogy mindnyájan tudjuk – az ország gazdaságának szekere is kátyúba jutott, ezzel az új kormány is kényszerpályára került bizonyos mértékben. Vagyis, bár lehetnek új prioritások állami szinten, születhetnek új, gazdaságélénkítő intézkedések – ahogyan születnek is -, amíg mindezeknek nem mutatkozik meg a forintban is mérhető eredménye, sokkal kedvezőbb finanszírozásra sajnos nem számíthatunk.


– Meglehetősen differenciált a megye infrastrukturális fejlettsége, észak és dél eléggé eltérő lehetőségekkel bír. Lehet-e valamit tenni a különbségek eltüntetésére, a déli régió megerősítésére? Ehhez, mint megyei önkormányzatnak nincsenek meg az eszközeink. Nem tudunk utat, vasutat építeni, ipart telepíteni, mezőgazdaságot modernizálni. Országgyűlési képviselőként persze képviselhetem – és képviselem is – a megye déli részének érdekeit. Ugyanakkor a megyei önkormányzat odaáll olyan programok mellé, amelyek igyekeznek a helyi adottságokat, a helybeliek kreativitását kihasználni. Tanác�csal, propagandával támogathatjuk a helyi összefogásokat, igyekezhetünk arra ösztökélni a megyei multikat, hogy fogadjanak be több helyi terméket, és arra biztathatjuk polgárainkat, hogy ezeket keressék a polcokon... Sajnos minden erőfeszítés dacára is előfordul, hogy a legjobb kezdeményezések is megbuknak a pénztelenségen, a kistelepüléseken az is megeshet, hogy bár sikeresen pályáznak egy-egy projektre, önkéntes munkáskezek is lennének a megvalósításra, még arra sincsen pénze a településnek, hogy az önrész nélküli támogatás áfáját kifizessék. Ez azért meglehetősen lehangoló, a minimum az lenne, hogy a legkisebb, leginkább forráshiányos falunak is közel a

COMITATUS

nagyobb településekéhez mérhető esélye legyen a fejlesztésre, ha a szándék és a tehetség megvan a helyiekben! – A jövő fejlesztéseiről jut eszembe, a megye és a megyeszékhely egyik közös projektjének, a Nemzeti Emlékhelynek a megvalósítása hol tart? Mint tudni lehet, a kiírt pályázaton nyertes művek is sok vihart kavartak, a megvalósításra utoljára jelölt „templom szelvénnyel” kapcsolatban is megfogalmazódtak fenntartások. A magam részéről úgy gondolom, hogy valójában eddig egyik mű sem közvetítette – számomra legalábbis nem – azt az ezer évet, amit szimbolizálnia kellene. A kereszténység felvételétől a koronázásokon és királyi temetéseken át a nagyságon és a vészterhes időkön, a feltámadásokon át a máig húzódó századokat. Ami itt felépül, annak nem csupán a hely egyik vagy másik funkcióját kell bemutatnia, hanem meg kell idéznie a hely szellemét is, ami pedig messze több, mint egy-egy építész szakmai tudása vagy egyéni ambíciója. Fejér megye sok tekintetben a nemzet bölcsője, felnövekedésének és megerősödésének, majd persze megpróbáltatásainak, újjászületéseinek is színhelye, tanúja. Megyei vezetőként nem lehet más törekvésem, mint hogy ezt a kiemelt szerepét megtartsam, fejlődését, polgárai boldogulását szolgáljam.

105

COMITATUS


„A fejlődés útját jártuk és közös sikereinket folytatni szeretnénk”

Interjú dr. Szakács Imrével, a megyei közgyűlés elnökével A Fidesz vezetésével a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat irányítása már 12 éve biztos kezekben van. A Gyurcsány-korszak megszorító intézkedései ellenére közös munkával új beruházások valósultak meg a megyei fenntartású intézményekben. – Ha a 2006-2010-es ciklust végiggondolom, akkor az jut először eszembe, hogy olyan nehéz helyzetben 1990 óta, amióta az önkormányzati rendszer kialakult, még nem dolgoztak a települések és a megyei közgyűlések, mint az elmúlt négy évben. Ez a megállapítás különösen igaz a megyei önkormányzatokra, mert a balatonöszödi beszéd után a Gyurcsány és Bajnai-féle politikai irányvonal abba az irányba mutatott, ami azt sugallta 2006 októberét követően, hogy a fideszes vezetésű önkormányzatokat el kell lehetetleníteni. Egyszóval deklarálva volt, hogy a szocialista kormányzatnak nem lehet olyan helyzetbe hozni az önkormányzatokat, hogy jobboldali vezetéssel sikereket érjenek el. Ezt támasztotta alá Lamperth Mónikának az elhíresült beszéde is. Ez a kétféle, de ugyanarról a tőről fakadó gondolkodásmód rányomta az elmúlt négy év önkormányzati gazdálkodására a bélyegét. A megyei önkormányzatokat még ráadásul azért is sújtotta a Gyurcsány-féle politika, mert Gyurcsány Ferenc feltett szándéka volt, hogy meg kell szüntetni a megyéket. 2006-2007-ben nagyon erős

106

nyomás volt arra nézve, hogy a jelenlegi, egyébként ezeréves megyerendszer helyett az államhatalom regionális önkormányzatokat alakítson, ezt azonban a szocialisták nem tudták alkotmányos keretek között meglépni. Kétharmados törvényt kellett volna a parlamentben hozniuk hozzá, és Gyurcsány Ferencnek nem volt ekkora támogatottsága. Ettől függetlenül a kormányzat mindent megtett az ellehetetlenítésünkre, ami ott vált szembetűnővé, hogy az elmúlt négy évben az állami finanszírozás vonatkozásában 2 milliárd forintos


hiányt halmoztunk fel, ami azt jelenti, hogy 2006. és 2010. között kétmilliárd forinttal kevesebb támogatást kaptunk, mint az azt megelőző négyéves ciklusban. Ez az egész működésünkre, gazdálkodásunkra rányomta a bélyegét. A Fidesz-KDNP vezetésű megyei önkormányzat természetesen minden tőle telhetőt megtett. Azokat a szolgáltatásokat, amelyeket nekünk nyújtani kell az idősellátásban és gondozásban, a gyermekvédelmi szolgálatok, a fogyatékos intézmények, iskoláink és közgyűjteményeink működtetésében úgy kellett ellátni, hogy azoknak, akik ezekkel az intézményekkel kapcsolatba kerülnek, szolgáltatást vesznek igénybe gondozottként, vagy neveltként kapcsolatba kerülnek velünk, vagy csak a múzeumainkba, könyvtárainkba, levéltárainkba elmennek, ne érezzenek semmit abból, hogyan rövidít meg bennünket a szocialista-lberális kormány. A legfőbb eredmény véleményem szerint, hogy minden ármánykodás ellenére működőképesen tudtuk az intézményhálózatunkat fenntartani, s így a megyében élő polgárok szerintem nem vették észre, hogy milyen nehéz helyzetbe is sodródott a megye. Az Állami Számvevőszék vizsgálatának eredménye is ezt tükrözte, amely hangsúlyosan rámutatott, hogy önkormányzatunknál az elmúlt négy évben bizony ez a kétmilliárd forintos elvonás megjelent, ennek ellenére a megye nagyon szigorúan takarékoskodva, de működőképesen tudta tartani a költségvetését. Az ÁSZ is megállapította ugyanakkor, hogy a pénzügyi egyensú-

COMITATUS

lyunk természetesen megbomlott, hiszen működési hitelt kell felvennünk ahhoz, hogy az intézmények üzemelni tudjanak, de amit mi állítottunk évről-évre, hogy egyre rosszabb pénzügyi kondíciók mellett működik a megye, ez igaz, ezt a vizsgálat is alátámasztotta. – Nem csak az intézmények működtetését sikerült biztosítani, de jelentős fejlesztések is történtek… – A nehézségek ellenére a megyei önkormányzat minden olyan lehetőséget megragadott, ami arra irányult, hogy az Európai Uniós pályázatok felhasználásával javítani tudjunk az épületeink állagán, ellátottjaink komfortérzetén, kényelmén. Ugyancsak az ÁSZ-vizsgálat mutatott rá arra, hogy az országban a leghatékonyabban pályázó önkormányzat voltunk, ami azt jelenti, hogy a 20 nagy projektünkhöz még az önerőt is sikerült támogatásokból biztosítanunk. Ez azt jelenti, hogy a megyében élő adófizetők pénzét a leggondosabban és legkörültekintőbben felhasználva tudtunk fejlesztéseket elérni, intézményeinkben számos korszerűsítést, felújítást, akadálymentesítést és bővítést hajtottunk végre. Külön kiemelném a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban induló 11 milliárd forintos nagyberuházást, amely az egész régió egészségügyi intézményi körülményeinek javítását szolgálja, és egy európai szintű ellátás infrastrukturális feltételeit biztosítjuk általa. De, hogy ne csak az idős– és gyermekügyi, szociális, egészségügyi vagy oktatási intézményeinkről beszéljünk, bizony a közgyűjteményeinkben is arra törekedtünk, hogy történjenek meg a

107

COMITATUS

szükséges fejlesztések. Példaként említeném, hogy a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban egy olyan számítógépes fejlesztés valósult, amelynek segítségével mindazok, akik személyesen nem tudják igénybe venni a szolgáltatásokat, de internetes hozzáférésük van, digitálisan is tudnak böngészni a könyvtár állományaiban, a kötetek egy része ilyen formában is elérhetővé válik. Összességében arra szeretnék rávilágítani, hogy minden nehézség ellenére a megyei önkormányzat egy eredményes négyéves ciklust tudott lezárni, és ami nagyon fontos, hogy törvényszerűen, a racionális gazdálkodás kereteit jól betartva. – A választópolgárok október 3-án ismét a Fidesz-KDNP vezette megyei önkormányzat mellett tették le voksukat, ezzel felhatalmazást adtak a folytatásra….. – Való igaz, hogy október 3-án a Fidesz-KDNP pártszövetség a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlési listákra leadott voksok több mint 67%-át nyerte el. A bizalom tehát töretlen, amit ezúton is csak köszönni tudok. Képviselő-társaimmal együtt – legjobb tudásunk szerint – azért dolgozunk az elkövetkezendő években, hogy a választópolgárok bizalmára rászolgáljunk, Győr-Moson-Sopron megye lakosaival együttműködve, az ő érdekükben eredményesen munkálkodjunk. Fontosnak tartom, hogy az a munka, ami az új parlament felállásával elkezdődött áprilisban, és amelyet az Orbán-kabinet kormányzati intézkedésekben elindított, érezhetővé váljon térségünkben is. A szeptember elsejével megalakult megyei közigazgatási hiva-

108


talok egy kétéves alkotmányellenes kormányzati működést számoltak fel, így újra megteremtődött az önkormányzatok törvényes működésének ellenőrzése. A közigazgatás rendezése halaszthatatlan teendő, a jól működő közigazgatás nemcsak az állampolgárok számára fontos, hanem a gazdaság talpra állításának egyik feltétele is. A törvényességi ellenőrzés most helyreállt, és azt gondolom, ahhoz, hogy a megyében minél előbb túl lehessen lépni az elmúlt 8 év romjain, kell az, hogy a kormányzati szervekkel nagyon szorosan és jól együttműködő megyei önkormányzat Az elmúlt 8 év kormányzati intézkedései sok nem várt változást és bizonytalanságot hoztak az ország lakóinak életében. Ennek szeretne az új, de továbbra is jobboldali vezetésű megyei önkormányzat véget vetni, közösen, az új kormánnyal. – Milyen kondíciókkal látnak neki a 2011. évi megyei költségvetés tervezésének? – A megyei önkormányzat kötelező feladat– és hatásköri rendszerében nem történt változás az előző évi előírásokhoz képest. A Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényjavaslatban kerültek meghatározásra azok a rendelkezések, támogatási normatívák és mértékek, amelyek alapját képezik a megyei önkormányzat 2011. évi költségvetését megalapozó koncepciónak. Megállapítható, hogy 2011. évben a 2010. évi szabályozással ellentétben a központi támogatások csökkenő tendenciája már nem érvényesül. A megyei önkormányzat jövő évi költségvetésének összeál-


lításánál meghatározó szerepe van az eddig (2010. évig) – jelentős mértékű kiadáscsökkentő intézkedések ellenére – felhalmozódott működési hiánynak (hitelnek), melynek várható összege 1,4 milliárd Ft. Ezt az összeget a 2011. évi költségvetésben hiteltörlesztésként kell szerepeltetni a kiadások között. Az évről-évre csökkenő központi támogatás következtében felhalmozódott hiány már olyan mértékű, amely megközelíti a megyei önkormányzat hitelképességének (fizetőképességének) felső határát, emiatt a hitel további növelésére korlátozottak a lehetőségek. Ennek megfelelően a megyei önkormányzat 2011. évi költségvetésének összeállításánál a kiadások kifejezetten olyan szinten tervezhetők, amelyekre a tárgyévi bevételek döntő részben fedezetet nyújtanak. A korábbi évek elégtelen központi támogatása elsődlegesen a működés területén jelent meg, amely a következő években ismételten a finanszírozás negatív hatását eredményezte, hiszen pótlásának fedezetét bankhitel képezte. E mellett a tárgyévi támogatási hiányok pedig tovább növelték az „eladósodottság” mértékét.

COMITATUS

Előzetes számítások szerint a feladat-finanszírozás változatlanul hagyása esetén 2,2 milliárd Ft-os működési hiánnyal kell, hogy számoljon a megyei önkormányzat. Annak érdekében, hogy a 2011. évi hiány lehetőleg ne haladja meg az előző évi szintet, – a költségvetési rendelet összeállításáig – mintegy 800 millió Ft összegű kiadáscsökkentő (illetve részben bevétel-növelő) intézkedés történt meg, pld. a kötelező feladatok jogszabályi előírásoknak megfelelő, minimál szinten történő ellátása a leggazdaságosabb szervezeti formában, a nem kötelező feladatok újbóli áttekintése, a saját bevételek növelése (szolgáltatás bővítés és a vagyonhasznosítás területén). Emellett a továbbiakban is kiemelt figyelmet kell fordítani a fejlesztéssel összefüggő pályázati lehetőségekre annak érdekében, hogy a feladatellátást szolgáló vagyon – elsődlegesen az ingatlanok – jelenleginél kedvezőbb elhelyezési lehetőséget nyújtson a feladatellátáshoz. A költségvetés kiadási oldalának csökkentése érdekében a Győr-Pér Repülőtér Kft. már megkezdett üzletrész és ingatlanvagyon értékesítésére is kiemelt figyelmet kell fordítani.

109

COMITATUS


Új kezdeményezések a keleti határ mentén

Interjú Seszták Oszkárral, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés újraválasztott elnökével

2010 áprilisában országgyűlési, októberében önkormányzati választásokat tartottak hazánkban. Seszták Oszkár mindkettőben érintett volt: tavasszal a FIDESZ–KDNP megyei listáján jutott parlamenti mandátumhoz – első ciklusát kezdte az országgyűlésben. Ősszel a FIDESZ listavezetőjeként lett a megyei önkormányzat tagja – negyedik ciklusát kezdte a testületben, amely első ülésén újraválasztotta a közgyűlés elnökének. Utóbbiról kérdeztük. – Kisebb önkormányzati testületet választott az előzőnél a megye október 3.-án. Ön tagja volt a korábbi 48 fős testületnek is, így van összehasonlítási

110

alapja. Milyen szakértelmet képvisel az új, 26 tagú megyei közgyűlés? – Sok szempontból lehetne ezt értékelni, a legfontosabb mégis, hogy a lehetőségeinknek megfelel a kisebb közgyűlés. Ne felejtsük el azt sem, hogy a korábbi tizenhárom helyett mindössze hét szakbizottságot választottunk. Ez többek között annak eredménye, hogy a bizottságok nem politikai háttéralkuk alapján jöttek létre, hanem a valós igények szerint; minden feladatnak megvan a maga helye. Örülök, hogy az ellenzék is megszavazta az új bizottsági struktúrát. Szimbolikus értéke is van a kisebb testületeknek: a politika saját magán kezdte a takarékoskodást. Meg is fiatalodott a testület. A képviselők koráról mindent elmond, hogy az alakuló közgyűlést levezető korelnök, dr. Helmeczy László 61 éves jogász, a legfiatalabb képviselő, Szitár Szabolcs 25 éves politológus. Az átlagéletkor 45,5 év. A választóktól három hölgy kapott mandátumot. A FIDESZ–KDNP szövetség tizenöt, a Jobbik öt, az MSZP négy, az Összefogás Megyénkért egyesület két képviselőt küldhetett a testületbe. A közgyűlés tagjainak éppen fele első ciklusát kezdi, heten második, öten harmadik alkalommal vesznek részt a testület munkájában. Mérnökök, közgazdászok, orvosok, vállalkozók egyaránt vannak a képviselők között, a területi eloszlás jó,


ilyen szempontból nincs mostoha része a megyének. – Két új alelnöke van a megyei közgyűlésnek. Miért esett rájuk a választás, milyen lesz a munkamegosztás? – Kovács Sándor jelenleg Géberjén megválasztott polgármestere. 44 éves diplomás szociális munkás, gyakorlott a település- és intézményvezetésben. Az előző ciklusban a megyei közgyűlés szociális szakbizottságát vezette. Gulyás József 38 éves nyíregyházi vállalkozó, közgazdász–szakjogász. Az előző ciklusban a városi önkormányzat pénzügyi bizottságának munkájában vett részt. Képzett gazdasági szakember, aki alelnökként e kulcsfontosságú terület gazdája lesz. Az én felügyeletem alatt marad az egészségügy, a közgyűjtemények, a kiemelt fejlesztések, a határ menti kapcsolatok. A megye és a megyeszékhely egyeztető bizottságában is én veszek részt. Ez a kapcsolat különösen fontos, ugyanis sok éve nem tudtunk elmozdulni a holtpontról. Bár alapvetően egyetértettünk, lényeges szervezési, vagyoni intézkedésekben mégsem tudtunk megegyezni. Október óta Nyíregyházát szintén a FIDESZ által jelölt polgármester vezeti dr. Kovács Ferenc személyében. A pártnak többsége van a közgyűlésben, így remélem, hogy gördülékenyebb lesz a mindkét fél számára előnyös, jó döntések meghozatala. Ennek legsürgetőbb eleme Sóstógyógyfürdő minőségi fejlesztése lenne. – Második ciklusban adja a többséget és vezeti a megyei közgyűlést a FIDESZ frakció. Milyen állapotban van most a gondjaikra bízott nagy terület?

COMITATUS

– A legnagyobb eredmény, hogy működik az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás, az az intézményhálózat, amelynek fenntartása a mi feladatunk. Mindenütt szűkös a helyzet, nem tudok mondani egyetlen területet sem, ahol nem küzdünk pénzhiánnyal, a 12 milliárdos éves költségvetésünk csak első hallásra tűnhet soknak. Ez sok éve így van, már azelőtt halmozódtak a gondok, mielőtt mi átvettük volna az önkormányzat irányítását. Közismert, hogy nagy forráskivonás – komoly összegek kormányzati elvétele – nehezítette az életünket, miközben számos olyan pluszfeladatot kaptunk, kaptak a helyi önkormányzatok, amelyek ellátásához nem járult pénz. Mindezekre csak ráfejelt a válság. Siránkozni azonban nincs értelme, inkább előremenekülünk, például az Egészségügyi Holding létrehozásával, amely országos példa lett a legnehezebb területen. A Pólus Program révén hamarosan európai szintű megyei kórházunk és – hozzá csatlakozóan – egészségügyi szakellátásunk lesz. Öt középiskolát szeretnénk felújítani. Hozzálátunk több intézmény energetikai korszerűsítéséhez. A minőségi turizmusban Tiszadob lesz a megye zászlóshajója, ahol az Andrássy-kastély és környezetének fejlesztése évek óta zajlik. Sokat segít, hogy több éve folyamatosan hozzájutunk európai uniós alapokhoz, támogatásokhoz, sok pályázatot írunk, lobbizunk, hogy minél több beruházásunk kerüljön be az országos kiemelt programok közé. Természetesen folytatódik az M3-as autópálya építése, és a Záhony-környéki vasúti átrakó- és logisztikai fejlesztés.

111

COMITATUS

– Rendkívül változatos a felsorolás, de valójában melyek a megyei önkormányzat „hivatalos” feladatai? – Valóban érdemes erről beszélni. Húsz éves a helyi önkormányzatokról szóló törvény, de sokan nincsenek ezzel tisztában. Érdekes például, hogy viszonylag gyakran kapok leveleket állampolgároktól, akik nálam kezdeményezik települési vezetők „felelősségre vonását” – holott a megyei önkormányzat nem elöljárója, felügyeleti szerve a helyi testületeknek, vezetőknek. 1990-ben a korábbi a tanácsi rendszertől merőben eltérő szervezet jött létre, éppen ez a lényege az önkormányzati rendszernek. Például a nyíregyházi közgyűlés és a megyei közgyűlés között sincs alá-fölérendeltségi, csak partneri viszony. A megyei önkormányzat tennivalóit a törvény pontosan körülhatárolja. Számunkra kötelező feladat a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátás, amennyiben azt települési önkormányzat nem vállalja. Ezért lehet például azt hallani, hogy egyik-másik középiskola működtetésének jogát valamelyik város „visszaadja”, mert nem tud megbirkózni a feladattal. Mi gondoskodunk a megyében levő kulturális javakról, a történeti iratok gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról; továbbá a megyei könyvtári szolgáltatásokról, a pedagógiai és közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról. A testnevelési-, sportszervezési, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítése szintén a mi tennivalóink közé tartozik. A másik nagy feladatcsoport az egészségügy, ennek is az alapellátást

112


meghaladó egészségügyi szakellátási része. A fő tennivalók harmadik része az épített és a természeti környezet védelmével, a térségi területrendezéssel összefüggő feladatok összehangolása, a megyei idegenforgalmi értékek feltárása, céljainak meghatározása. – Mi a helyzet a megye két legnagyobb gondjával, a munkahelyteremtéssel és a gazdaságfejlesztéssel? – Ezekben csak közvetett lehetőségeink vannak. Közreműködünk például a térségi foglalkoztatási feladatok és a szakképzés összehangolásában. Természetesen készítünk tanulmányokat, és teszünk javaslatokat a helyzet javítására. Persze nem nézzük tétlenül azt sem, ami fontos, ám nem írja elő számunkra kötelezően a törvény. Ugyanis a megyei önkormányzat a kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem utalt másnak a kizárólagos feladat- és hatáskörébe. – A határ menti együttműködés korábban is fontos volt a megyében, de nagyon mérsékelt eredmények születtek. Van-e már több konkrétum? – Igen, ez az egyik fejlesztési terület, amelytől viszonylag hamar komolyabb eredményeket várok. A magyar-ukrán határszakasz közúti kapcsolatainak felméréséhez pályázaton nyertünk pénzt és a munka áprilisban el is készült. Kidolgoztuk az infrastruktúra fejlesztésének lehetőségeit, javaslataink vannak a megvalósítás módjára újabb pályázattal. Egy másik pályázatban feltérképeztük a történelmileg összetartozó műemlékeket, az információkat angol, magyar,


ukrán nyelven igényes kötetben közzétettük, amit itthon is, Ukrajnában is kedvezően fogadtak. „Kastélyturizmus a magyar-szlovák határ mentén” címmel uniós pályázatot nyertünk a tőketerebesi Honismereti Múzeummal közösen. A projekt célja a két közeli megyében található kastélyok, kúriák népszerűsítése egységes turisztikai csomagban – különös tekintettel az Andrássy-kastélyokra. A romániai Szatmár Megyei Tanáccsal közösen is hasonló pályázatot nyertünk: itt a középkori templomok értékeit tárjuk fel, amelyeket szintén turisztikai programok keretében kívánunk megismertetni a látogatókkal. A magyarromán határon különböző pályázatok alapján kilenc olyan helyi út feltárását és rendbetételét kezdjük el Ömböly, Ura, Garbolc, Csenger térségében, amelyeket a II. világháború óta nem használtak. Most a szomszédos községek megközelítése csak nagy kerülőkkel, a határállomásokon keresztül lehetséges. Románia hamarosan a schengeni térség tagja lesz, addigra szeretnénk elkezdeni e kis utak rendbetételét, ami sokat könnyítene a határ menti lakosok életén. – Sokat hallunk a Pólus Programról, ön is említette már. Mit takar valójában ez a megnevezés? – A Pólus Program a Jósa András Oktató Kórház teljes megújítását jelenti. A kórház területén több épületet lebontanak, és helyükön egy komplett, európai színvonalú korszerű kórház épül, több ütemben. Nem régen egy ezt előkészítő munka már véget is ért, elkészült a kórház új konyhája és étterme. Az étterem és a hozzá kapcsolódó különterem al-

COMITATUS

kalmas rendezvényekre, konferenciákra is. Most háromezer adag ételt főznek naponta, később kétszeresére emelhető a kapacitás. Így lehetővé vált a régi konyha lebontása, és elkezdődhet egy új kórházi tömb építése a Sürgősségi Centrum számára. A 13 milliárd forint értékű beruházás közbeszerzési eljárása hamarosan, a kivitelezés a tervek szerint februárban indul. A munka befejezése 2012 végére várható. Az új, 15 ezer négyzetméteres létesítmény építése során a tulajdonos önkormányzatnak az volt a feladata, hogy olyan konstrukciót hozzon létre, ami nem terheli meg túlságosan a költségvetést, de megfelel az igényeknek. – Mit kellene elérni ahhoz, hogy a ciklus végén elégedett legyen a négy évvel? – Mindenekelőtt azt, hogy javuló körülmények között színvonalasan tudjuk működtetni az intézményrendszert, és be tudjuk fejezni az egészségügy átszervezését. Nagyon fontos, hogy a már elindított és hamarosan kezdődő fejlesztési programokat sikerre vigyük. Szeretném, ha még jobban ki tudnánk használni a határ menti együttműködésben rejlő lehetőségeket. Végül a Nyíregyháza Megyei Jogú Várossal közös tervek megvalósítását is nagyon fontosnak tartom. Marik Sándor (A Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle c. folyóirat 2010. novemberi számában megjelent interjú újraszerkesztett változata.)

113

COMITATUS


Kovács Sándor: Erősíteni kell a megye súlyát!

Kovács Sándor személyében új elnököt választott a Jász-NagykunSzolnok Megyei Közgyűlés, számára azonban nem jelent újdonságot ez a feladatkör. Alelnökként ugyanis az elmúlt négy évben már kivette a részét az önkormányzat munkájából. Először arra kértük elnök urat, hogy röviden mutatkozzon be:

114

42 évesen választottak meg 2010. őszén a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökévé. Néprajz-múzeológia szakon végeztem a debreceni egyetemen, de gyakorlatilag felsőfokú tanulmányaim befejeztével már a politikai pálya felé orientálódtam. Több, mint egy évtizedes önkormányzati tapasztalat után választottak meg 2006-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnökévé, 2010-ben pedig az elnökévé. 1998 óta folyamatosan részt veszek Karcag város képviselő-testületének a munkájában. Előbb az idegenforgalmi, külkapcsolati bizottságban dolgoztam, majd az egészségügyi, szociális bizottság elnöke lettem. Karcagon élek a családommal, fogalmazhatok úgy, hogy egy kicsi és egy pici gyermeket nevelünk a feleségemmel. – Csakúgy mint eddig, továbbra is „bejárós” leszek, naponta ingázok Karcagról. — A család már megszokta, hogy általában csak fürdetésre érek haza, de ehhez a kellemes feladathoz igyekszem ragaszkodni a jövőben is. És persze kora reggel én viszem óvodába a nagyfiamat. Fontosnak tartom a megye szerepének erősítését. Bízom benne, hogy a térség kormányzati pozícióban levő politikusai segítik majd ezen törekvésemet. Ugyanakkor nagyon fontos számomra megyénk mélyen gyökerező hagyományainak ápolása és megismertetése itthon és határainkon túl egyaránt. Büszke vagyok kun származásomra. Közel két évet töltöttem Kazahsztánban, melynek eredményeként a szoros kötődésem a mai napig megmaradt a kun nép őseivel. A Magyar-Kazah Baráti Társaság titkáraként, a Kunszövetség elnökségi tagjaként nagyon fontos számomra az igazán élő kapcsolat fennmaradása, ápolása. Szabadidőmet elsősorban a családomnak szentelem. Szeretném, hogy a fiaim a hagyományokat és őseiket tisztelő felnőtteké váljanak. A feleségemmel együtt ehhez igyekszünk minden tudást és tapasztalatot átadni nekik, illetve megadni a lehetőséget számukra ahhoz, hogy minél több dolgot saját maguk tapasztaljanak meg és fedezzenek fel a világból. Kovács Sándor


Tudjuk, milyen megszorítások, értelmetlen döntések sanyargatták és sújtották az előző 4 évben az önkormányzatokat is. Ennek ellenére a megyei önkormányzat fizetőképes tudott maradni, sőt, jelentős beruházásokat valósított meg pályázati forrásokból, valamint saját erőből az elmúlt pár évben. Nekünk most az az elsődleges feladatunk, hogy a fizetőképességet továbbra is megőrizzük, hiszen a megyei önkormányzat jelenleg a legnagyobb munkáltató a térségben. Tőlünk függ a megyei kórház, szociális otthonaink, oktatási intézményeink működése, mintegy kétezer dolgozó fizetése. A jelenlegi intézményi és önkormányzati struktúra megfelelő alapot nyújt arra, hogy gazdaságosabban tudjunk tovább működni. A közgyűlési tagok száma az előző ciklus negyven fős létszámáról húszra csökkent. Már ezzel önmagában több millió forintot tudunk megtakarítani évente, amit intézményfejlesztésre fordíthatunk. Mindenképpen fontos a megye megmaradt ingatlan vagyonának további fejlesztése, ingatlanaink felújítása, a vagyon gyarapítása. Folytatni kell az előző ciklusban elkezdett energiaracionalizálást is. Ennek már ékes példái a megyeháza épületének tetején működő napkollektorok. A megyék egyre „súlytalanabbá” váltak az elmúlt években. Miként lehet ezen változtatni? Valóban inkább a régiók szerepét erősítették mostanáig, sokszor értelmetlenül. Ráadásul a korábbi régiós „osztozkodáskor” Jász-Nagykun-Szolnok megye nem járt túl jól. A megye súlyá-

COMITATUS

nak erősítése egyébként is fontos feladat, hiszen annak ellenére, hogy gazdasági, pénzügyi téren nincs sok mozgásterünk, a befektetés ösztönzésben, az átfogó megyei projektek kezdeményezésében jelentős szerepünk lehet. Mindannyian tudjuk, hogy megyénk a leghátrányosabb helyzetű megyék közé tartozik mind az életszínvonal, mind a munkahelyek területén. Ezen változtatni, javítani szükséges. Célunk, hogy megközelítsük a megyék közép-átlagának szintjét. Milyen eredményekkel lenne elégedett az önkormányzati ciklus végén? Van néhány terület, melynek fejlesztése elsődleges, további halasztása elengedhetetlen. Ilyen például a kórházak és az egészségügyi szakellátás fejlesztése. Ez égető problémát jelent nemcsak a munkahelyek, hanem az ellátás színvonalának szempontjából is. Ugyancsak fontos a felsőfokú oktatás megőrzése. Megyénknek szüksége van felsőoktatási intézményre, ezért mindent el kell követni annak érdekében, hogy ez a lehetőség továbbra is megmaradjon nálunk. Emellett a szakképzést is koordinálni kell. Mi vagyunk az egyik legnagyobb szakképző intézményt fenntartó önkormányzata, feladatunk, hogy a szakképzést a TISZK-eken keresztül koordináljuk. A közúthálózat felújításának gyorsítása is halaszthatatlan. Már elkezdődtek a települések elkerülő útjainak tervezései, a felújítások, van amelyik már átadás előtt áll, de tudjuk, hogy közúthálózatunk rendkívül rossz állapotban van. Az M4-es autópálya megvalósítása minden ciklusban napirenden van. Már annak is örülnék, ha lenne egy kétszer kétsávos

115

COMITATUS

autóutunk, mely összekötne bennünket az M5-ös autópályával. A gazdaságfejlesztés szempontjából megyénken ez is sokat tudna segíteni. Végül, de nem utolsósorban a megye ár- és belvíz veszélyeztetettségének csökkentésén kell még erőteljesen dolgoznunk. Visszatérően veszélyeztetett térség a mienk ebből a szempontból. Az elmúlt 10 évben több árvíz sújtott bennünket, ezért nem hanyagolhatjuk el a gátakat, a tározókat - a munka már megkezdődött. Az illetékes szakminisztériumokkal összefogva, velük szorosan együttműködve keressük majd a megoldást megyénk fejlődésének elősegítése érdekében, melynek eredményét reményeim szerint itt élő lakosok is élvezhetik a ciklus közepén-végén. Számos értékes kezdeményezés indult útjára az elmúlt években. Melyekre kíván építeni a megyei önkormányzat a továbbiakban? Az önkormányzat fontos feladatának tekinti, hogy még közelebb kerüljön polgáraihoz. A megye fejlődésének szolgálatába kell állítani kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerünket, amelyek Fran-

116


ciaországtól Észtországon át egészen Kínáig terjednek. Tovább kell haladnunk azon az úton, amelynek eredménye két sikeres kezdeményezés megvalósítása. Az egyik egy nagyszabású nemzetközi program, amely a néptánc és népzene hagyományainak megismertetését tűzte ki célul, s amelyben a résztvevő bel- és külföldi táncegyüttesek száma a rendezvény sikerével együtt évről-évre nő. Elmondhatjuk, hogy mostanra a FolkDanceNet/Néptáncháló című programunk világszintű néptánc találkozóvá nőtte ki magát. Másik eredményes kezdeményezésünk egy turizmusfejlesztési projekt. A Jászkun kapitányok nyomában című tematikus túraútvonal az egyedülálló jász és kun hagyományunkra, gazdag örökségünkre építve fűzi föl 13 településünk történelmi-kulturális kincseit egy útvonalra. Különböző programok, rendezvények szervezésében is rendszeresen megjelenik a hagyományok ápolása, tudjuk, hogy ezek gondozására időt és energiát kell fordítanunk. (SZ. ZS.)

COMITATUS


Takarékos évek elé néz Tolna megye

Interjú dr. Puskás Imrével, a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnökével

„A korábbi ország-vezetés súlyos öröksége nem ellensúlyozható egyik pillanatról a másikra, még sokáig óriási terhet jelent számunkra a korábban felhalmozott adósságállomány, így a következő évek hasonlóan takarékos gazdálkodás mellett telnek el.” Erre számított, amikor 2006-ban elkezdte ezt a munkát? Képviselőként, sőt hivatalnokként is ismertem a megyei önkormányzat feladatait és működését. Tudtam, hogy legfontosabb feladatom a megye által fenntartott intézmények színvonalas működésének biztosítása, ahol hatezer diák oktatása és nevelése történik. A bentlakásos szociális otthonokban több mint

ezer emberről gondoskodunk: idősekről, fogyatékosokról, pszichiátriai betegekről. Feladataink közé tartozik az is, hogy ellássuk azokat a fiatalokat és gyerekeket, akik nem nevelkedhetnek családban. Jelentős szerepet vállal kultúránk ápolásában is a megyei önkormányzat, hiszen levéltárnak, múzeumnak, könyvtárnak vagyunk fenntartói, továbbá az egyetlen magyarországi német színháznak. A legtöbb ember a megyei kórházzal kerül kapcsolatba, ahol ezer ágyon ápolják nemcsak megyénk betegeit. Természetesen arra is készültem, hogy az önkormányzat továbbra is egyik mecénása legyen a megye civil életének, hiszen olykor az a néhány tízezer forint, amit nyújtani tudunk egy-egy egyesület vagy kisebb település számára, egy rendezvény létét jelentheti. Sajnos, az elmúlt négy év legfontosabb feladatának mégis az önkormányzat működőképességének megőrzése bizonyult. Korábban soha nem tapasztalt kormányzati ellenszélben kellett dolgoznunk. A megyei önkormányzatok megszüntetését célzó 2006-os parlamenti előterjesztés kudarca után a szocialista-liberális kormányok brutális költségvetési megszorítással sújtották a megyei önkormányzatokat, amit minden évben fokozni tudtak az országos költségvetés elfogadásakor. Ez hogyan mutatkozott meg a megyei önkormányzat működésében?

117

COMITATUS

Számításaim szerint az elmúlt négy évben 3-4 milliárd forinttal kaptunk kevesebbet, mint amennyit kaphattunk volna, ha legalább a 2006-os finanszírozási szint megmarad. Ennek következtében hatalmas szakadék tátongott minden évben a tervezett kiadások és a teljesíthető bevételek között. A feladvány megoldásához több eszközt is igénybe kellett vennünk. Folyamatosan csökkentenünk kellett a kiadásainkat. Az azonos szakmai feladatokat ellátó intézményeinket szociális szféra, szakképzés, gyógypedagógia egy-egy intézménnyé vontuk össze, amivel azokat a párhuzamosságokat szüntettük meg, amelyek szükségtelen kiadásokkal jártak. Ez természetesen elkerülhetetlenül létszámcsökkentést is jelentett. Azonban még ez is kevésnek bizonyult, a bevételeinket is növelnünk kellett. Ennek csak egyetlen módja volt: hitelek felvétele vagy kötvénykibocsátás, a megyei önkormányzatoknak ugyanis nincs helyi adó kivetési jogosítványa. Csupa küzdelem volt az elmúlt négy év vagy sikerekkel is számolhattak? A működőképesség megőrzése mellett természetesen igyekeztünk a jövőre is gondolni. Megragadtunk minden olyan pályázati lehetőséget, amellyel intézményeink korszerűbbé tehetőek. Ennek köszönhetően mintegy 7 milliárd forintot tudtunk, illetve tudunk a jövőben korszerűsítésre költeni. A legjelentősebb fejlesztések a Balassa János kórházat érintik. Megtörtént a „B” épület felújítása, zajlik a sürgősségi osztály modernizálása, reményeink szerint 3,5 milliárd forintból új kórházi szárny

118


épülhet a műtőblokk mellé. A szakképzés színvonalának emelését szolgálja az 1, 4 milliárd forintos fejlesztés, amely épületek felújítását, új gépek beszerzését is lehetővé tette 7 tagintézményt tömörítő szakképzési központunkban: a Szent László TISZK-ben. Ezen túlmenően több százmillió forintot költhettünk szociális és gyermekvédelmi intézményeink felújítására. Nagy öröm számomra, hogy a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program keretében 600 millió forintot nyertünk, amelyet további 200 millió forint önerővel egészítünk ki, ennek köszönhetően megindulhat a Vármegyeháza felújítása. Ez azért is fontos, mert ez a gyönyörű épület a megyében élők összetartozásának szimbóluma. Nemcsak a megyei önkormányzat szenvedte el a Gyurcsány -, majd a Bajnai – kormány katasztrofális ténykedését, hanem összességében a magyar vidék. Különösen nagy veszélybe kerültek a kistelepülések: erőn felüli vállalás az iskolák fenntartása. A kisiskolák megmentése érdekében országos konferenciát szerveztünk. Huszonkét polgármester társammal alapítványt hoztunk létre a Tolna megyei kisiskolák megmentése érdekében, amely már majdnem 20 millió forintot osztott szét pályázat útján, az ügyet támogató vállalkozásoknak köszönhetően. A kormányváltást követően milyenek a kilátásai a Tolna Megyei Önkormányzatnak? Alapvető változás következett be az országgyűlési választást követően. Az új kormány a Szent Istváni hagyományoknak megfelelően megyerendszerben

COMITATUS


alakítja a magyar közigazgatást, nem felszámolni akarja a vidéket, hanem megerősíteni azt. Az ellenszél hátszéllé változott. A korábbi ország-vezetés súlyos öröksége azonban nem ellensúlyozható egyik pillanatról a másikra, még sokáig óriási terhet jelent számunkra a korábban felhalmozott adósságállomány, így a következő évek hasonlóan takarékos gazdálkodás mellett telnek

el. Mindeközben igyekszünk gazdasági élénkülést hozni a térségbe. Ennek egyik eszköze lehet a Tolna Megyei Befektetési Kalauz, amely egy olyan kiadvány, ami az M/6-os autópálya mentén található települések gazdasági lehetőségeiről, kulturális életéről, hagyományairól tájékoztatja a befektetőket interneten és nyomtatott formában. Wj

A Szent László TISZK-ben 1 milliárd forintért vettek új eszközöket (fotó: Ótós Réka)

A Vármegyeháza felújítása rövidesen elkezdődik (fotó: Ótós Réka)

119

COMITATUS


Vas megye négy éve Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke a szeptemberi közgyűlésen értékelte a ciklusban elvégzett munkát A helyi önkormányzatokról szóló törvény előírja, hogy az önkormányzat megbízatásának időszakára gazdaságitársadalmi programot köteles készíteni. A közgyűlés ennek a feladatának 2007. év elején eleget tett. A program készítésénél a kiindulási feltételek nem voltak optimálisak. Reményt keltő volt ugyan az európai uniós forrásokból bizonyos fejlesztési céljaink megvalósítása érdekében történő részesedésünk lehetősége. Csalódást okozott viszont az, hogy ez a várakozásunk nem teljesült, mivel közvetlen megyei önkormányzati fejlesztésekhez alig nyertünk, nyerhettünk támogatást. Gondjainkat fokozta az állami pénzügyi szabályozórendszer negatív diszkriminációja, amely nem várt módon a négy év alatt összességében évenként (több mint 2 milliárd Ft) finanszírozási forrást vont el önkormányzatunktól a 2005. évi szinthez képest, s így nominálisan három évi központi ellátmánnyal kellett négy év alatt finanszírozni kötelező és önként vállalt feladatainkat. Sorozatos szervezési intézkedésekkel próbáltuk követni, illetve ellensúlyozni forráshiányunkat. Ez azonban a különböző determinizmusok miatt csak

120

részben volt sikeres, s ennek következtében mintegy 700/M Ft működési hiány halmozódik fel 2010. év végéig. A megyei önkormányzatok pénzügyi lehetőségeinek szűkítésével párhuzamosan a megyei önkormányzatok területi szerepköre is leértékelődött. A megyei területfejlesztési tanácsok ugyan formálisan működtek, de pénzügyi forrás hiányában érdemi munkát nem végezhettek a ciklus végére. A teljesség igénye nélkül önkormányzatunk munkájának eredményeiről a következőket említem meg:

Megyei önkormányzatunk tudatosan törekedett ebben a ciklusban is a területi, térségi feladatok ellátására. A közgyűlés és bizottságai által tárgyalt napirendek többsége nem az önkormányzat belső életével, működésével voltak összefüggésben, hanem a területi, térségi közszolgáltatás szervezésével, helyzetének értékelésével, így: a kommunális infrastrukturális ellátással, a humán közszolgáltatás helyzetével. Megnyugtató volt, hogy a megye lakossága életkörülményeivel összefüggésben az állami, önkormányzati feladatok ellátásáról az állami szervektől kért tájékoztatók, beszámolók, a területfejlesztési tanács munkájáról szóló beszámolók révén azt tapasztalhattuk, hogy megyénkben a lakosság ellátása – országos összehasonlításban – jó színvonalúnak ítélhető: a településeknek infrastrukturális ellátottsága, környezeti állapota, az egészségügyi és szociális ellátás, a közrend és közbiztonság helyzete megnyugtató. Nem tekinthető megnyugtatónak azonban a helyzet továbbra sem: a foglalkoztatás, a fiatalok életkezdése, a kistérségi organizáció ellenére nem beszélhetünk a kisvárosok körzetközponti szerepkörének kívánatos kiteljesedéséről, a lakóhelytől elfogadható távolságra lévő munkahely hiánya, a közlekedési feltételek hiányosságai miatt a kistelepüléseknek népességmegtartó képességéről sem.

2010. november–december A megyei önkormányzat korrekt partnerkapcsolatok kiépítésére törekedett a települési önkormányzatokkal: szakmai kiadványok rendelkezésükre bocsátásával, különböző – döntően területfejlesztési célú – fórumok szervezésével, különösen kulturális, oktatási, sport, szociális feladataik ellátásának pénzügyi- szakmai segítésével. Bölcs döntése volt közgyűlésünknek, hogy közel 200 millió Ft összegben támogatást nyújtott a kisközségek fejlesztési pályázatai önrészének biztosításához, melynek eredményeként az érintettek 2,5 milliárd fejlesztést tudtak megvalósítani. Érdemi együttműködést alakított ki a megyei önkormányzat a kisebbségi önkormányzatokkal. Sajnálatos, hogy Szombathely megyei jogú várossal való kapcsolat a ciklus végére több vitás üggyel vált terheltté. A területfejlesztés-gazdaságfejlesztés terén önkormányzatunk társadalmi-gazdasági programjában megjelölt célok nagyobbrészt teljesültek: különböző fejlesztési programok révén a megyében több mint 80 milliárd Ft értékű fejlesztés megvalósítására került, illetve kerül sor; –– a fejlesztési források megszerzése érdekében megyénkben sorra alakultak a hálózatos gazdasági együttműködések, az ún. klaszterek (autóipar, termál, textil, helyi termék, faipari, elektronikai); –– nagy jelentőségű beruházások valósultak meg a vendégforgalom területén Bükön, Sárváron, Celldömölkön, Szentgotthárdon, Szombathelyen a termálturizmus feltételeinek kiépítése, feltételének javítása érdekében; –– örvendetes, - de nem a kívánt módon – felgyorsultak az útépítések, illetve elkezdődött azok tervezése. Elkészült a M86 Vátot elkerülő szakasza, folyik a Szeleste-Répcelak szakasz, továbbá a Szombathely-Körmend szakasz tervezése, elkezdődött a M9-es út tervezése. Folyik Sopron-Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítése, illetve villamosítása; –– várhatóan a közeljövőben – jelentős lobby-tevékenységünkkel is köszönhetően – megkezdődik a váti reptér kialakítása; –– megvalósul a lukácsházi szükségtározó, melynek árvízi térfogata 5,2 millió m3; –– novemberre elkészült a megyei területrendezé-

COMITATUS si tervünk módosítása, amely tartalmazza a váti reptér megvalósíthatóságát; –– a ciklusban két megyei településünk Bük és Vép városi rangot kapott. Önkormányzatunknak a kötelező, a lakosság ellátásával összefüggő feladatait ellátó intézmények, gazdálkodó szervezetek megfelelően működtek, szakmai munkájukkal, gazdálkodásukkal kapcsolatban alapvető, lényeges kifogás nem merült fel. Kihasználva az alkalmat felemlítünk néhány olyan feladatot, amelyeket az önkormányzatunk szervezetrendszere többé-kevésbé sikeresen oldott meg: A kultúra, ifjúság, sport területén: –– felerősödött a MMIK és a Berzsenyi Könyvtár kisközségekhez kapcsolódó munkája; –– elkészült a Levéltár szerkesztésében a „Források a Muravidék történetéhez” című magyarszlovén nyelvű kétkötetes kiadvány; –– jelentős pályázati forrásokat nyert el a Múzeum, a Smidt Múzeum, és a szentgotthárdi múzeum korszerűsítésére, az önkormányzat által 200 M Ft-ért vásárolt raktárépület kialakítására; –– a képtár az Ars Pannonica Biennáléval országos jelentőségű programot indított el; –– a Savaria Szimfonikus Zenekar, amely a megyei támogatásból (is) felújított Bartók teremben működik, rangos olaszországi fesztivál állandó meghívottja; –– a bábszínház I. kategóriás színház lett; –– jó úton halad Kőszegen az irodalmi és sportmúzeum létrehozása, s Jánosházán helytörténeti múzeum létesült; –– az 1000 éves megye programsorozatban több jelentős kulturális, sport rendezvény zajlott le; –– nemzetközi elismerést váltott ki a Bükön megrendezett Alpok-Adria Ifjúsági Olimpia; –– az átszervezett balatonberényi gyermeküdülő változatlanul jól látja el feladatát; –– a Sportigazgatóság az országban egyedülállóan továbbra is szervezi a kistelepülések megyei versenysorozatát. A közoktatás területén: –– elkészültek minden intézményben az esélyegyenlőségi tervek; –– létrehozásra került a Vasi TISZK –– az oktatási intézmények rendelkeznek a jogszabályilag kötelezően alkalmazandó, haszná-

121

COMITATUS landó taneszközökkel; –– tanműhely létesült a körmendi szakképző intézményben. Az egészségügy területén: –– a kórház 2007-től zártkörű nonprofit részvénytársaságként működik, melynek pénzügyi helyzete összességében rendezettnek tekinthető; –– a kórház Zrt. a beruházási időszakban döntően saját erőből több mint 600 millió Ft összegben fejújítást, 350 millió Ft értékben pedig fejlesztéseket hajtott végre. Ennek köszönhetően szinte minden osztályon javultak a gyógyítás tárgyi feltételei; –– átadásra került 2,5 milliárdos ráfordítással a sürgősségi betegellátó osztály. A szociális, gyermekvédelmi ellátás területén: –– Sajtoskálon és Iváncon rehabilitációs célú lakóotthon létesült; –– Iváncon sor került az intézmény főépületének akadálymentesítésére; –– a jelentős számú szociális otthoni férőhelyeink ellenére nagy az igény többletférőhely létesítésére. Ezért vizsgáljuk újabb férőhelyek létesítését Kőszegen; –– Jánosházán nevelőotthon létesült 200 millió Ft ráfordítással; –– rekonstruáltuk a megyeháza konyháját. A megyei önkormányzat többségi tulajdonában lévő vállalatainak gazdálkodása eltérően alakult. Stabil a Büki Gyógyfürdő ZRT. és a Kórház gazdálkodása. Átszerveztük a Temetkezési Vállalatot, azaz beolvasztásra került az ebben a ciklusban létrehozott Vagyongazdálkodási Kft-be. Költségvetési gazdálkodásról, vagyoni helyzetünkről az alábbiakat jelenthetem: Az önkormányzat gazdálkodása 2007. évtől a korábbi évekhez viszonyítva egyre feszítettebb pénzügyi feltételek között folyik. Az önkormányzat bevételi forrásai folyamatosan csökkennek. A költségvetések valamennyi évben azt tűzték ki célul, hogy a működőképesség biztosított legyen, a rendelkezésre álló forrásokat elsősorban a kötelező feladatokra koncentráljuk, a fejlesztési mérleg egyensúlyban legyen, a pénzügyi hiány nagysága kezelhető legyen, azaz az önkormányzat minél kisebb mértékben adósodjon el. Ennek érdekében a 2007. óta csökkenő bevételeket folyamatos pénzügyi megszorításokkal próbálja az önkormányzat ellensúlyozni.

122

2010. november–december Az önkormányzat költségvetése először a 2006-os évben eredményezett hiányt. A 2006. évi zárszámadás során 39.302 E Ft volt az együttes mérleg hiánya. 2007. évben 357.655 E Ft, míg 2008-ban 261.077 E Ft, 2009-ben pedig 410.924 E Ft hiánnyal zárta a megyei önkormányzat az évet, mely mindig a következő év pénzügyi pozícióit rontotta. A 2007-2008. év kiemelkedő pénzügyi eseménye az 5 milliárd Ft összegű zártkörű kötvény kibocsátás volt. A kötvényből származó forintbevételünk banki lekötéséből származó bevételeink mindig meghaladták a kötvény után fizetendő kamatfizetési kötelezettségünket. Több olyan feladat finanszírozása vált lehetővé, melyre ennek hiányában nem is gondolhattunk volna. A gondot a svájci frank árfolyamának folyamatos változása( emelkedése) jelenti. A következő ciklusban mindenképpen megoldást kell találnunk – központi segítséget is kérve, remélve – a tartozás visszafizetésének mikéntjére. Önkormányzatunk vagyoni helyzete stabil, a vagyongazdálkodás jó színvonalú, kiegyensúlyozott. A beruházási időszakban 530 millió Ft értékben kényszerültünk vagyonértékesítésére. Kizárólag olyan vagyontárgyakat értékesítettünk, amelyek nem kötelező feladataink ellátását szolgálták. A négy esztendő alatt az intézményrendszerben 3,5 milliárd Ft értékben hajtottunk végre beruházást, felújítást. Mindezek figyelembevétel az önkormányzat vagyona a 2006. évi 23,6 milliárd Ft-ról, 26,3 milliárd Ft-ra nőtt. A költségvetési szervek, a vagyongazdálkodó Kft., illetve a vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak kezelői összességében megfelelően gondoskodtak az ingatlan vagyon karbantartásáról, különböző pályázatokon való sikeres szereplésünk folytán az általuk kezelt vagyontárgyak pótlásáról, az ingóvagyon gyarapításáról.

Önkormányzatunk költségvetési gazdálkodását, vagyongazdálkodását a 2010. évben az Állami Számvevőszék ellenőrizte, a jelentés azt színvonalasnak, problémamentesnek ítélte.


Összességében megállapítható, hogy a megyei önkormányzat közgyűlésének társadalmi-gazdasági programjában megfogalmazott célok helyesnek bizonyultak. Megvalósításuk alapvetően eredményesnek tekinthető, annak ellenére, hogy a beszámolási időszakban az előző ciklushoz képest számottevően szerényebbek voltunk. Ennek tudható be, hogy több, a megyei önkormányzat által nyújtandó közszolgáltatás minőségének javítására, fejlesztésére irányuló elképzelésünket csak részben sikerült elérni. A következő önkormányzati ciklusban várhatóan nem javul számottevően pénzügyi mozgásterünk. Erre tekintettel az új négyéves program alapvető célkitűzése a rendelkezésünkre álló erőforrások hatékony felhasználásával az elért

COMITATUS

közszolgáltatási színvonal megtartása, illetve egyes közszolgáltatások differenciált kezelése lehet. Végezetül élve az alkalommal megköszönöm Közgyűlésünk minden tagjának, a bizottságainknak, költségvetési szerveink minden dolgozójának az odaadó színvonalas munkáját. Elért eredményeink csakis e széles összefogáson alapuló együttes erőfeszítés következtében jelentkezhettek. Külön köszönet illeti partnereinket, a megyében működő települési önkormányzatokat, állami és társadalmi szervezeteket segítő közreműködésükért, a megye társadalmi – gazdasági élete fejlesztése érdekében kifejtett aktivitásukért. KOVÁCS FERENC

123

COMITATUS


Kitekintés

Kisebbségi szereplehetőségek a 2000. október 6. utáni Szerbiában Az ún. tranzíció csak 2000 őszén vett Szerbiában is igazi – demokratikus – fordulatot. A rendszervált(oz)ások környéki, túlélésre való berendezkedés, és a középgenerációk derékhadának időleges, vagy végleges elvesztése a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek közepéig különös, a határon túli magyarság közösségeiben hasonló, de korántsem egységes mintázatokat hozott létre. A közösségek lélekszáma és intézményeik kiépültsége – azok egyközpontúsága, illetve plurális volta –, valamint a többségi társadalomhoz való viszony egyaránt meghatározó a kisebbségek politikai és cselekvési kultúrájának kiépülése szempontjából. A vajdaságivá zsugorodott, egykori jugoszláviai magyarság egy ellenséges attitűdű, a területi elv mentén szervezkedő, az útjában álló más népcsoportokat fizikálisan is felszámolni igyekvő, ún. nagy-szerb hatalmi környezetbe került a ’90-es évekre, ahol a túlélés látszott az egyetlen követhető stratégiának (a magyarság számára is).

1. Problémafelvetés Ma, egy bő évtized után, immár a változások aktív részeseként, az újra alakuló szerb megosztottságokon belül nemegyszer a mérleg nyelve szerepében kell(ene) meghatároznia önmaga státu-

124

sát és a rendelkezésére álló cselekvési arzenált. Nem könnyű helyzet ez, hisz sem eszközeiben, sem cselekvési mintáiban nem rendelkezik ez az alig háromszázezres közösség problémamentesen felvállalható, s eredményesen továbbvihető hagyományokkal, és akkor a már felvetett (szak)ember-veszteséget még nem is soroltuk be a kihívások közé. A politikai kultúra és a közpolitikai párbeszéd még tartalmaz olyan, elsajátításra érdemes vetületekkel, ahol – ha a közösség az elérhető célokat előbbre tudja sorolni az azokat megjelenítő érdekcsoportok önkifejezési kényszereinél – lenne keresnivalója egy átgondolt kisebbségstratégiának. Vannak/voltak már efelé mutató jelei a koalíciós kisebbségpolitikának, de a lényeg az elért eredmények és a jövőre vonatkozó igények intézményesülése, jelen írás az e téren meglévő szakmai – politológusi, közgondolkodói – felelősség játékterét próbálja meg körbejárni1. 1.1. Az „otthonteremtés” kisebbségpolitikai eszközkészletének belső hiányosságai Az Európai Unió pénzelosztási gyakorlata kapcsán vált Közép-Európában, de itt „a Nyugat-Balkánon” is közismertté az élet nagy kérdéseit a banalitásig leegyszerűsítő (operacionalizáló) ún. projektszemlélet. Ez a szigorú, és annak minden


elemében nyomon követhető számon kérhetőséget a zászlajára tűző erőforráskihelyezési gyakorlat a vajdasági magyar köz- és magánszereplők politikához való viszonyulásban ma még inkább tűnik egy, a reményeik szerint a belátható jövőben beteljesedő távlat egyelőre csak várakozásokkal vegyes, félelmet generáló mellékvonatkozásának, semmint mindennapi életet formáló valóságnak. Az EU (+) és az ő mindent előírni látszó bürokráciája (-) jelenleg még csak derengő délibáb elképzeléseik horizontján, annak ellenére is, hogy mostanság a szerbiai politikák leglényegtelenebb kérdéseiben is a hozzá való viszonyulás mentén alakítja át a társadalom belső törésvonalait. E felvetésben ennek az áldva kárhoztatott projektszemléletnek a rejtett potenciáljáról, illetve az „otthonteremtés” (vajdasági magyar kisebbségi szakpolitikák) máig kibeszéletlen vonatkozásairól kívánunk látleletet adni. A kiinduló tézis szerint az otthonteremtésnek keretet adó kisebbségi intézményrendszerben „több lehetőség rejlik”, mint amennyit honi és az anyaországi reálpolitikusaink benne/bele látni vélnek. A politikusi és a (szak)politológusi megnyilatkozások az intézményrendszer (nemzeti tanács vs. autonómia) kiépültségének normatív és hatékonyság dimenziója mentén bontva zászlót foglaltak eleddig állást, a politikai filozófia pedig a kisebbségi létnek az európai bölcseleti hagyományra visszavezethető forrásait mutatta fel, anélkül, hogy arra ráépülhettek volna a projektszemlélet további lépései (konceptualizáció [: célmeghatározás], operacionalizáció [: az eléren-

COMITATUS

dő célhoz szükséges lépések cselekvési tervekké formálása). Ezt a vajdasági magyar berkekben általában a szakemberállomány elvándorlásával szokás indokolni, holott az intézményrendszer felemás kiépültsége (nem igazán vannak a jelenre irányuló társadalomtudományos kutatóműhelyek a Vajdaságban) és a politika azon „gyarmatosító” hajlamának együtthatása is okozza – ez utóbbi a nélkül szereti magához vonni a területen felmerülő kompetenciákat, hogy kiépítené a kérdéskör részleteinek tisztázására szolgáló nyilvános (!) társadalmi fórumokat (közpolitizálná a szakpolitikákat). A szakpolitikák és a politikai gondolkodás ilyetén való különutasságának is betudható, hogy a vajdasági magyarság nem rendelkezik a napi problémákon felülemelkedni képes vízióval saját magáról (a kisebbségi létről). Pedig egy kidolgozott jövőkép (kisebbségkoncepció) multiplikáló hatással lehetne a napi politika frontjain realizálható (elérhető/elérendő) eredményekre. Az önmagáról való gondolkodás ilyen irányú megváltoztatásával kikerülhetne a reziduális (az eltűnés felé tendáló) kisebbségi lét keretfeltételei közül, s aktív részeseivé válhatna az ún. Európa-ház (át)építésének. Hogy ez nem csupán bölcselkedő vízió, azt a továbbiakban az otthonteremtés (l. Korhecz, 2009.) projektelemzésének politikaelméleti összefüggéseivel mutatjuk be. E felvetés, látszatra, leginkább megalapozásra szoruló része az Európa-ház átépítésben való részvételt illető aspirációja a vajdasági magyar közpolitikának. Érvelésünk itt kettős gyökerű: mind a felvilágosodás örökségét tovább-, illetve végigvin-

125

COMITATUS

ni kívánó (Habermas és Giddens nevével fémjelezhető) normatív vonulat, mind a műveleti konstruktivizmus talaján álló (általunk is követett) luhmannita társadalomelmélet nézőpontjából könnyen belát(tat) ható ezen „igény” megalapozottsága. Az előbbi a modernitás befejezetlen projektjét a kommunikatív racionalitás által meghatározott konszenzus-elvű társadalomba vetíti ki, ahol a másik fél érdekeinek és elvárásainak a belátása alakítja a társadalmi viszonyokat. Ezen feltételek között a kisebbségek politikai létrejöttének okai felszámolódnak, hiszen azt a többségi-elven szerveződő képviseleti forma hozta létre, s mint ilyen, normatíve nem igazolható, s a társadalmi kommunikáció feltételeinek további kikristályosodásával automatikusan a történelem szemétdombjára kell kerüljön, átadva helyét a vajdasági magyar közgondolkodásba – részletesebb tartalmi lehorgonyzás nélkül – is már többször felmerült társnemzeti státusnak. Az utóbbi szemlélet a politikai értelemben vett kisebbségek (és nem etnikumok) megjelenését a politika önállósuló társadalmi alrendszerében a képviselet médiumának véges határmegvonási potenciáljába (annak külső felületére helyezve azt) mutatja fel. A politika alrendszerének, mint kognitív – hibáiból tanuló – rendszernek egyik előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkező önkorrekciója kell, hogy legyen a képviselet médiumának (választási rendszer) a kisebbségek alul prezentálásáért felelős átalakítása. Valamint további deliberatív mozzanatok beépítése a mandátumszerzés intézményesült formáiba, s ami még inkább fontos: a politikai döntéshozatalba is.

126


Az Európa-ház felső, szupranacionális szintjén ez a felismerés már létrehozott olyan intézményes eljárási módokat, amelyek ugyan nehézkesek és bürokratikusak, de hatékonyan képesek kiküszöbölni a többségi-elvű döntéshozatal fonákságait – hogy itt csak az EU együttdöntési mechanizmusaira utaljak. Ezen folyamat átcsapása/leszivárgása (spill over) a szubnacionális szintekre egy fontos kérdés – melynek az EU-s regionalizmus szigorúan a hatékonyságra koncentráló, forrásallokációs stratégiájában már hosszú története van. Melyek olyan hangzatos elvárás rendszerré szilárdultak, mint a döntéseknek a megvalósítás szintjéhez történő rendelése (szubszidiaritás), vagy az átláthatóság (transzparencia). Bár ezen stratégiák társadalmiasulásához az utóbbi időben már az EU is szükségesnek véli a gazdasági környezet kulturális kiüresedésének megakadályozását, mivel az a komplex projekteket meghatározó elképzelések (pl. a lisszaboni stratégia) életképtelenségéhez vezethet. (V.ö.: Soós – Fejes 2009., 107.o.) Meglátásunk szerint jelen esetben korántsem „nagyot álmodásról”, hanem a felkínálkozó lehetőségek kihasználásáról van szó, amikor az amúgy hátrányosként megélt – s a jelen politikai gyakorlatok közepette objektíven is sokszor azzá váló – helyzetből előnyt lehet(ne) kovácsolni. (A vajdasági magyarság – nem egyszer békaperspektívaként jellemzett – nézőpontjából sokkal inkább kirajzolódnak a jövőt is meghatározó politikaelméleti kérdések lehetséges megoldásai [pl. konszenzuskeresés politikai intézményesülésének elke-


rülhetetlensége], mint az a mégannyira jó szándékú többségi helyzetűek percepciós horizontjából láthatóvá válhat.) Ennek fogalmi megragadhatóságával most nem múlatnánk tovább az időt.2 Az általunk szükségesnek, mi több stratégiai fontosságúnak vélt, a vajdasági magyar politikai/politikáról való gondolkodásból hiányzó ív vonzataival kívánunk a továbbiakban foglalkozni. A szakpolitikai gondolkodás (policy) mozzanatai nálunk egyrészt túl könnyen válnak a politikai csatározások (politics) derivátumaivá (a). Másrészt az eredményeikről folyó diszkusszió leragad a létrejött, illetve létrehozandó intézményrendszer (polity) külső – a többségi társadalomhoz csatlakozó – dimenziójának értékelésénél (b). És nem bolygatja a belső felület (szakpolitika/közpolitika) kisebbségspecifikus (strukturális) és felhasználók által meghatározott (felelős megvalósítás) vetületeit (c). Főleg nem próbálnak a kályhától újraindulva (politikai filozófia) átfogó helyzetértékelést adni (d), amelyből aztán az egész közösségre érvényes megállapítások, s az ezekből felfejthető, a közösség által elfogadható céltételezések (e) (kisebbségstratégia) alakulhatnának ki.

2. A kisebbségi lét általános keretfeltételei 2.1. A kisebbségi lét jogi/politológiai megközelítése Ezen írás egyik elsődleges célja érveket felvonultatni azon elképzelés mellett, miszerint a társadalmi nagycsoportokat kisebbségként csak a képviseleti elvű

COMITATUS

demokrácia kiépülésével párhuzamosan értelmezhető tárgyalni, mivel az abszolutizmus uralta életviszonyok között a nagycsoportok és a hatalom kapcsolatait legfeljebb, ha különalkuk (privilégiumok) szabályozták, s a politika alakításában sem a relatív sem az abszolút többség nem vett részt. Ennek kezdeteit megtalálhatjuk az ún. Köztes-Európában, ahova a mai Szerbia – mint a téma szemléltetéséhez tárgyalandó például választott kisebbség kontextusállama – is sorolható. A társadalmi nagycsoportok politikai megjelenése egyrészt követeléseik, másrészt a parlamentáris rendszerek kiépülésében vállalt szerepük révén (a parlamenti naplókból, és még inkább a sajtóból, különösen a kisebbségi lapokból) végig nyomon követhető. Helyzetüknek jogi kodifikálása azonban kevésbé nevezhető sikertörténetnek. 2.2. Kísérletek a kisebbségi lét jogi kodifikálására: Nagy Károly vonatkozó szakcikkében (Nagy, 2001.) a kisebbségi kérdés nemzetközi jogi problémává válását a párizsi Egységokmány-vitájának idejére teszi, amikor is a Nemzetek Szövetsége, Wilson kezdeményezésére, a nemzetközi béke „igazságosság feltételeként” szolgált volna. De abba végül mégsem foglalták bele a kisebbségi jogoknak a „nagy háborút” lezáró területi rendezés normatív biztosítékát. Annak… „…alapelve a nemzeti önrendelkezés volt. Megvalósítása részben politikai, gazdasági és katonai megfontolások miatt hiúsult meg ott is, ahol erre az etnikai határok lehetőséget adtak volna; részben a Közép-Európában élő etnikumok

127

COMITATUS

keveredése vagy szétszórt elhelyezkedése miatt volt lehetetlen. Az új területi berendezkedés a német, osztrák-magyar és a török birodalmak megszüntetésével mintegy felére csökkentette a kisebbségek számát a térségben (kiemelés az eredetiben – a szerzők), ám nagy számban kerültek kisebbségbe az új vagy megnagyobbodott területű államok területére. Helyzetük rendezését a tartós béke egyik elengedhetetlen feltételének tekintették.” (Győri Szabó Róbert: Kisebbségek, autonómia, regionalizmus, 2006., 83-84. o.) E szerződések azonban csak részben, és főleg csak formálisan rendezték a kisebbségi kérdést. Általános jogi normává, ahogy arra a Nagy-tanulmány is kitér, csak az új alapokon létrejött utódszerv, az ENSZ 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok egységokmányának 27. cikkelye emelte. (V.ö.: Nagy, 163-165. o.) Ennek alapján jelent meg az egyes országok jogrendszerében is a kisebbségi lét normatív jogi rendezése. Igen tanulságos ennek végigkövetése Győri Szabó, Jovanović és Nagy szövegeiben. Itt és most azonban csak a belga példára utalnánk, amely újra csak arra mutat rá, hogy a kisebbség szituációfüggő viszonyfogalom, s korántsem az etnikum lélekszáma a lényege: „Belgiumot háromféle népcsoport lakja: a holland egy változatát beszélő flamandok (kb. 59 %), a kelta eredetű és négyféle francia nyelvjárást beszélő vallonok (kb. 40 %) és a fennmaradó 1 % pedig német anyanyelvű. Látszatra a két nagyobb nyelvi csoport mellett a né-

128


metek valódi kisebbségnek tűnnek, ám a valóságban nem ez a helyzet. Miután a Német Közösség ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a többi közösség, (nyomatékosított kiemelés jelen szerzőktől) így a mindössze 9 faluból álló és kb. 100 ezer főt számláló német régió nem csupán autonómiát, hanem tagállami státuszt élvez, tehát a németek ténylegesen a flamandokkal és a vallonokkal együtt egyenjogú államalkotók (kiemelések az eredetiben – a szerzők). Ha aztán megvizsgáljuk a „kisebbség” mára kialakult fogalmát, rögtön megállapítható, hogy a belgiumi németek nem minősíthetők kisebbségnek.” (Nagy Károly: A kisebbségek jogi helyzetének szabályozása egyes európai alkotmányokban, 2001., 169-170. o.) Az 1977-es ún. Capotorti-jelentés az egyik első szisztematikus kísérlet a kisebbség fogalmának jogi tisztázására. Ennek dimenziói a számosság, dominancia, sajátosság, és a szolidaritás. Vegyük észre, hogy az első kettő külső (társadalom) és inkább „negatív”, a másik kettő pedig belső (közösség) és inkább „pozitív” természetű viszonylatra vonatkozik. Az Európa Tanács a kisebbségek ügyében máig irányadó, 1993-ban megfogalmazást nyert, 1201es ajánlása, melyben a Parlamenti Közgyűlés a következő pontokban ragadja meg az egyes államokban lévő nemzeti, etnikai kisebbségek létének lényegi vonatkozásait (Győri Szabó, 2006., 48. o.): a) az illető állam területén laknak, és annak állampolgárai; b) hosszú távú, szilárd és tartós kötelékek fűzik az illető államhoz;


c) bár számszerűleg kisebbségben vannak, mégis kellően reprezentatívak ezen állam legalább egy adott körzetének lakossága körében; d) arra törekednek, hogy közösen megőrizzék közös identitásuk elemeit, nevezetesen kultúrájukat, hagyományaikat, vallásukat vagy nyelvüket. Ezek azonban nem kötelezőek egy államra nézve sem. Amolyan definíciópárlatként olvassa Győri Szabó össze a definíció-szerűségeket: „…egy állam állampolgárai; hos�szú távú, szilárd és tartós kötelék fűzik az államhoz; nem domináns pozícióban számszerű kisebbséget alkotnak; megkülönböztető etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőkkel rendelkeznek, s a közös identitás megőrzésének vágya hajtja őket.” (Győri Szabó Róbert: Kisebbségek, autonómia, regionalizmus. Osiris, Budapest, 2006., 49. o. A kisebbségek sajátosság-dimenziója az egyazon országon belül is olyan mértékben különböző státusú kisebbségi viszonylatokat konstituál, amelyek – ránézésre – nem is lehetnének egyazon kategóriába sorolhatók. Hogy példáért ne kelljen a szomszédba menni, gondoljunk a magyarországi örményekre és romákra. Erről a belső sokszínűségről azonban a kisebbségi lét jogi szabályozása nem igazán képes tudomást venni… 2.3. A kisebbségek politikatudományi megközelítése …Annál inkább a politikaformáló környezet. A kisebbség a társadalmon belül igyekszik az alrendszerré váló ha-

COMITATUS

tármegvonásra (s hogy nem beszélhetünk ún. oszloposodott társadalmakról, az azért van, mert hiányzik a belga példa szemléltetésénél nyomatékosan kiemelt, azonos – kollektív – jogállásról) szinte kikerülhetetlenül visszahat a többségi rendszerre is. Még az olyan államokban is, melyekben a jelenlétét elfedni igyekezne. Az afirmatív kisebbségkezelésre azonban a politikatudomány, és ami még fontosabb, a politikai gyakorlat sem tudott jobb megoldásokat találni, mint a deprimáltság érzetét keltő viszonylat időleges/korlátozott felülírására létrehozandó intézményes engedmények. Sartori Alkotmánymérnökség c. elhíresült könyvének A kisebbségek képviselete és a „gerrymandra” praktikája c. fejezetében is hasonló – kegyes csalással operáló – megoldásokat sorol fel: „A ’ki lesz a megválasztott’ (a képviselő személye) kérdésén túl a másik gondot a kisebbségi pártok és/vagy a kisebbségek képviseletének (közösségi képviselet) elősegítése jelenti. Elméletileg erre a célra a többmandátumos választókerületekben alkalmazott kummulatív és/vagy pontozásos szavazás (point voting) tűnik a legjobb módszernek. (…) A két technika hasonló – bár a pontozásos rendszer komplikáltabb – és mindkettő lehetővé teszi a kisebbségi választóknak, hogy voksaik vagy pontjaik koncentrálásával képviselethez jussanak. (…) A valóságban a kisebbségek képviseletének biztosítása vagy legalábbis a többség győzelmének mérséklésére szolgáló legelterjedtebb

129

COMITATUS

módszer a limitált szavazat és a választókerülete határainak eseti kijelölése.” (Sartori, Giovanni: Alkotmánymérnökség. Akadémiai, Budapest, 2003., 3738. o.) A Sartori által felsorolt megoldások azonban a többségi/kisebbségi dichotómiáját a nem etnikai dimenzióban alapelvvé tévő, arra épülő egyéni mandátumokról szólnak. Általuk a társadalom/közösség szembenállása a győztesek/vesztesek párharcaként bontódik mandátumokért hajtó körzetekre, s ilyetén maga is alkalmas társadalmi kisebbségek generálására, amennyiben az egyes körzetek veszteseit kizárja a képviseleti rendszerből, és ezáltal torzítja a politikai erőviszonyokat. A politikai gyakorlat számára azonban sokkal prózaibb módon kerülnek horizonton belülre a kisebbségek. Az ideológiai és érdektagoltsága sok estben közel azonos erejű partikuláris nagycsoportokra osztja magát a többségi társadalmat is. Egy-egy ilyen szituációban döntő, hogy melyik érdekcsoport tudja maga mellé állítani a kisebbségek amúgy nem túl jelentős számú – szofisztikált választási rendszerrel (etnikai küszöbmentesség) – parlamenti képviselőit. Ennek szellemében – és Sartorinál maradva – beszélhetünk politikailag releváns és nem releváns (reziduális) kisebbségekről. Előbbiek nélkül nem lehet adott esetben (amíg relevánsak) kormányt alakítani. Utóbbiaknak a nagypolitikában (társadalom) nem osztanak lapot (strukturálisan kizáródnak a mandátumokért, s így a politikai akaratképzésért folyó versenyből).

130


3. Az illiberális kisebbségkezeléstől a deliberalizált, társnemzeti státuszig vezethető út 3.1. A kisebbségi lét jogi keretei a 2000. október 6. utáni Szerbiában 2000. szeptemberében Vojislav Koštunica oly mértékű vereséget mért Miloševićre, hogy azt már az eredmények kozmetikázásával sem lehetett enyhíteni, s a kihívót második fordulóra kényszeríteni. Mindez október 5-én történt. A felfokozott társadalmi várakozásoknak azonban az új elit sem tudott/ akart teljes mértékben megfelelni. Ennek jelölésére a politikáról való gondolkodásban elterjedt az október 6. kifejezés, mint a be nem teljesült várakozások, a végre nem hajtott reformok szimbolikus megjelenítője. A kisebbségek helyzetének minden felet megnyugtató jogi rendezését célzóan is megkezdődtek az előkészületek. Az egyik első lépés az államszövetség (Szerbia és Montenegró) által elfogadott Emberi és Kisebbségi jogok nyilatkozata volt, amit a Polgárok Tanácsa (Szövetségi Parlament / SZésMn) 2003. február 28-án fogadott el, s a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése 2003. február 26-i ülésén szentesítette. Ebben kerülnek felsorolásra azok az alapjogok, melyeket az államszövetség követendőnek ítélt, közöttük a kisebbségek helyzetére vonatkozó joggal. Az akkori alkotmányozási patthelyzetben ez volt a legmagasabb fórum, ahol ezt deklarálni lehetett.


3.2. A kisebbségek jogállását szabályozó törvény, a ZPNM egykori tervezete Elkészült egy kisebbségjogi tervezet is (Zapis o zaštiti prava i sloboda nacionalnih manjina/zpnm), Jovanović ezt részletesen elemezve a következőkre jutott (V.ö.: Jovanović, 2004., 167-194. o. ). Először is a tervezet a nemzeti kisebbség terminusát amolyan gyűjtőfogalomként használja a különböző helyzetű – és eredetű – kisebbségek egy aktusban foganatosítandó szabályzása során (u.o., 274. o.). Maga a tervezet igen liberális és messze túlmutat a nemzetközi elvárásokban lefektetett alapelveken. A megfogalmazói szerint e jogi aktus nemcsak kiteljesíti a kisebbségek alkotmányos jogait, hanem nagyban elősegíti azok politikai integrációját a szerb társadalomba. A 6 részből és 25 cikkelyből álló tervezet első két cikkelye a kisebbségeket érintő általános rendelkezéseket tartalmazza. Jovanović azt is megjegyzi, hogy annak ellenére, hogy már az első cikkelyben megjelennek a kollektív jogok, a tervezet jellegét tekintve inkább az egyéni jogosultságok taglalására koncentrál (u.o., 267-268. o.). Ugyanakkor a tervezet javára írja, hogy – az általános trenddel szemben – megkísérli definiálni a kisebbség fogalmát: Az olyan alapelvek, mint: ––az állam területéhez való hosszú időn át tartó, és szoros kötődés; ––az őt a többségtől megkülönböztető sajátosság; és ––a közösségen belüli szolidaritás; melyek, a dominancia hiányától (4.) szemérmesen eltekintve, sorra meg is jelennek a definícióban. És aránylag

COMITATUS

részletezve kerülnek kifejtésre, minek során a nyelvi és vallási dimenzió is bevonódik a meghatározásba. Azaz csak a tényleges, lényegi különbség maradt ki valahogy. Márpedig, ahogy azt a belga példán próbáltuk mi magunk is demonstrálni, a három másik körülmény szükséges, de nem elégséges feltétele a politikai értelembe vett kisebbséggé válásnak. De hát a kisebbségi kérdésben mindig szemérmesebb többségek erről a negyedik vetületről hallgatni szoktak. A szabályozás külön erénye, hogy teret hagy a jövőbeni változásoknak is: azok a reprezentatív társadalmi nagycsoportok, amelyek kulturális örökségük vagy történelmi eredetük okán a jövőben kisebbségként akarnák meghatározni önmagukat, a tervezet alapján kedvező elbírálásban részesülhetnek. A tervezet azóta is leginkább vitát kavaró része a nemzeti tanácsok „elektoriális” választásának apropójából kerekedett. Ez ugyan csak ideiglenes megoldás volt, de itt képződött a legnagyobb demokratikus deficit, hiszen politikailag cselekvőképes pozícióba emel olyanokat is, akik a demokrácia alapelvének, a szavazók általi megválasztásnak nem kell, hogy kitegyék magukat. Ez a témakör mostanság került – ha nem is minden szereplőt – megnyugtató rendezésre. Miközben a nemzeti tanácsok, mint a politikai szempontból nem releváns kisebbségek különvilágának protopolitikai színterei nagy megbecsülésnek örvendenek.

131

COMITATUS

3.3. Az új szerb alkotmány és a kisebbségek: Szerbia a koszovói helyzet kimenetelének visszafordíthatatlanságát észlelve olyan szimbolikus lépésre szánta el magát, amelyre az azt megelőző három évben önszántából (a külső körülmények sürgetésének hiányában) nem volt képes: néhány hónap alatt összerakta az új alkotmányt, amelyről a parlamentben teljes 12 órán át (!) volt alkalmuk vitatkozni a képviselőknek. De azt – tekintettel a kialakult és fenyegető helyzetre – 2000. október óta még soha nem tapasztalt egyetértésben pillanatok alatt sikerült elfogadni. Mindennek oka a preambulum azon kitétele miszerint Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen részét képezi... Ez az amúgy kifejlett demokratikus vitát maga mögött nem tudható alaptörvény is tartalmaz a kisebbségek helyzetét szabályozó cikkelyeket (75.81.). Gajić elemzésében a 2002-től megteremtődött nemzeti tanácsok alkotmányos garanciáját, a kisebbségek jogaival kapcsolatos változtatások szigorúbb feltételek melletti megváltoztathatóságát és az állam részéről történő nemzeti és a polgári öndefiniálás kevert jellegét emeli ki fő pozitívumokként, valamint, hogy a kisebbségekkel foglalkozó rész cikkelyei megfogalmazásukban követik az államszövetség részéről kiadott nyilatkozatban foglaltakat. (Gajić, 2007., 60-65. o.) Felhívja a figyelmet arra is, hogy az etnikai alapú területi autonómia továbbra sem lesz az alkotmány alapján kikövetelhető, ahogy az a mintául szolgáló európai ajánlásokban sem szerepel

132


feltételként a kisebbségek helyzetének „eurokonform” rendezéséhez. A Szerb Köztársaság új alkotmánya vitathatatlanul nagy lépést jelent előre a modern jogállamiság kiépítésnek útján, s ebbe a kisebbségi jogok is beleértendőek. Meghozatalával kitöltődött a Szerbia és Montenegró államközösségének felbomlásával keletkezett jogi és intézményes vákuum, mellyel a kisebbségek helyzete szabályozásának alkotmányos kerete is megszűnt egy időre, s mely téren a posztoktóberi politikai törekvések egyik jól látható és eredményes szegmense is veszélybe került. (Gajić, 2007., 66. o.) 3.4. A releváns kisebbségi lét és a megosztott szerb politikai közélet A posztoktóbriánius parlamenti csatározásokban a demokratikus intézményrendszer csak nehezen kezdett el konszolidálódni. Merkel és munkatársai az ún. kihívásokkal küszködő demokráciák (defekte Demokratie) csoportjába sorolták az államszövetséget, s még a 2007-ben megjelent tanulmányukban is 7 alá értékelték azok összteljesítményét a 10-es skálán (V.ö.: Merkel, 2003., 2006., 2007.). Ennek okait Pavlović és Antonić abban látja, hogy a Milošević és rendszerének megbuktatását követő időszakban az új politikai elitek érdekei elsősorban a hatalom tényleges és zökkenőmentes átvétele körül kristályosodtak ki. Ebben a küzdelemben (politics) kevés energia maradt a demokratikus intézményrendszer átalakítására. „…a társadalmi átalakulás legfőbb dilemmája nem abban van, hogy a bevezetésre került intézmények – a válasz-


tás, többpárti parlament, szabad média, független bíróság stb. – lehetővé teszik a hatalom leváltását, hanem hogy a soron következő választásokat követően valakinek eszébe jut-e a kiépült intézményrendszert megszüntetve visszaállítani a régi rendszert.” (Pavlović-Antonić, 2008., 23. o.) Ebben a fenyegetettségben felértékelődött a demokratikus beállítódással bíró kisebbségek szerepe a parlamentarizmusban. Nemcsak az alkotmány és a törvény betűjével (ígéretek) kívánták őket bevonni a többségi társadalom által uralt politika életbe, hanem effektíven szükség volt rájuk – a parlamenti mandátumaikra, illetve az elnökválasztási szavazatikra – a kormányalakításoknál és az elnökválasztásoknál. Szerbia permanens válságban van. Máig sem lehet előre tudni, mit hoz a holnap. A sajátos geopolitikai helyzet, amely a Koszovó tematika fogságában hagyja vergődni a fő politikai aktorokat; naponta, de legalább is választásonként újra platformosítja a pártokat: valami mellett és valami ellen kell mindig fellépni, ami igencsak leegyszerűsíteni látszik a politikai érdekartikulációt. Néhány szereplő hangsúlyosan kisebbségellenes álláspontra helyezi magát. A kisebbségek érzik, hogy felértékelődtek, és ennek megfelelően bele is kezdtek a saját otthonteremtésükbe (V.ö.: Korhecz, 2009.), ugyanakkor meg kellett tapasztalniuk, hogy az elsődleges többség (nemzeti konszenzus) mégoly időleges helyreállása esetén, finoman szólva, nem igazán kíváncsi senki az álláspontjukra. A nemzetközi ajánlások

COMITATUS

egyelőre még nem tartanak ott, hogy kikényszerítsék, illetve mint a bevágódni kívánó új tanulótól elvárják a kisebbségek sajátos érdekeinek figyelembevételét is – messze járunk még a konszenzusos (kommunikatív) demokráciától.

4. Az ’otthonteremtés’ aktuális kihívásai és a szerbiai magyarok szereplehetőségei A vajdasági magyar tudományosság egyrészt túlságosan is a múltra irányult, kevésbé képes a közösség jelenbeli érdekeit „egészlegesen” is szolgáló – napi-/ pártpolitikai vonzatokon felülemelkedő megnyilatkozásokra, illetve ha tesz is ilyeneket, azok vagy túl specializáltak/ szegmentáltak (egy-egy részterületre koncentrálódnak), máskor túl gyorsan belesimulnak a kisebbségi média – amúgy szintén ezer sebből vérző, strukturális és kompetencia problémákkal küszködő – sajátos valóságába. Ha van is ettől eltérő minta, akkor azzal nem igazán tud mit kezdeni a kisebbségi nyilvánosság: alig, vagy sehogy sem történik meg az „eredmények” visszacsatolása, illetve – a politics-on túlmutató – átbeszélése. Ez utóbbi azonban már inkább az otthonteremtés körívének alsó felén észlelhető hiányosságára, a megszakadó folyamatára mutat, de a problémát magát a folyamat elején illene hatékonyan orvosolni. Amíg csak szakpolitika van, addig az azt megvalósító aktorok csak az őket megbízó pártrendszer részéről lesznek számon kérhetőek. De közpolitikáról is

133

COMITATUS

majd csak akkortól beszélhetünk, ha a pártoktól magát függetlennek gondoló (szak)értelmiség sem a döntés meghozásának pártoktól/politikától függetleníthető monopóliumáról ábrándozik, s valamiféle kisebbségi korporativizmust vizionál a nemzeti tanács tanácskozó voltának kidomborításával, hanem ha – a számára EU-s áldás-nyűgként megjelenő projektszemlélet óceánon túli gyökereihez visszanyúlva – alulról is kiépül a közpolitikához szükséges társadalmi együttműködés kultúrája. Azaz a szakés a politikai elit nem egymás helyébe, hanem egymás mellé állva, a közös ügy mögé sorakozván fel, az érintetteket bevonva tűz ki célokat. Itt mind az otthonteremtés, mind a társnemzeti státus értelmezhető, de továbbgondolandó, kidolgozandó területe (Politikfeld) a vajdasági magyarság kisebbségi létének. Miközben a regionalizmus (statútum-vita) és a kisebbségi intézményrendszer (nemzeti tanácsok) egymásra hatásának is terítéken illene maradnia az együttgondolkodás közös asztalánál... 4.1. A szereplehetőségek elméleti továbbgondolása Losoncz Alpár 2002-es kiadású könyvében már felvázolta a hirschmanni cselekvési háromszög (V.ö.: Hirschmann, 1995.) kisebbségelméleti alkalmazhatóságának sarokpontjait (V.ö.: Losoncz, 2002., 261-265. o.). A kivonulás, tiltakozás és hűség fogalmai mentén jól elhelyezhetőek a köreinkben felmerülő cselekvési stratégiák is. De a helyzetünk társas továbbgondolása nélkül nem kizárható, hogy az egyes cselekvések nem

134


átgondolt válaszlépések, vagy – ami még inkább kívánatos volna – kezdeményező célelérések által vezéreltetnek, hanem puszta reakciók lesznek a többségi társadalom, vagy a kisebbségi közösség más állásponton lévő aktorainak cselekedeteire, ami puszta viselkedéssé fokozhatja le a kisebbség eszköztárát. A kisebbségi szereparzenál nagyban függ a többségi társadalom kisebbségekhez való viszonyulásán – ezt voltak hivatottak felvetni jelen tanulmány 3. fejezetének pontjai. A szerepértelmezés azonban, ha kizárólagos, eleve lecsökkenti a bevethető alternatíváik számát. Ezért is tartom szükségesnek a cselekvést megelőző, azzal párhuzamos végig gondolását a választandó/-ható lehetőségeknek. 4.2. A szereplehetőségek és az aktuális gyakorlat A jelen állapotok négy politikai területen kínálnak kikülönült cselekvési teret adni a szerbiai kisebbségeknek. (A nem csupán reziduális kisebbségek lehetőségeire itt most nem térnénk ki, a politikai értelemben vett releváns kisebbségi lét viszonylagosságának számbavétele most túl messzire vezetne…) Maradjunk a nemzeti tanácsok számára elérhetővé/uralhatóvá tett négy alapterületből kettőnél! Nézőpontunkból elsődleges fontosságú a vajdasági magyar tömegmédia szerepének az átgondolása. Ez az a terület, ahol a legnagyobb presztízsveszteséget vagyunk kénytelenek regisztrálni a társadalmi átalakulás következményeként. És ez nem magyarázható az elvándorlással. Közben úgy tűnik, a sajtó szerepe a ki-


sebbségi pártrendszer szereplőinél is minimum ambivalens megítélésű. Amíg a nyolcvanas évekre – nem lévén legitim érdekartikulációja a kisebbségek politikai elképzeléseinek – részben a kisebbségi média volt hivatott helyettesíteni a politikai akaratképzést, addig mára a média önállósága részben strukturális, részben kompetencia-problémákból eredően teljesen alárendelődött a politics erőviszonyainak. Közpolitikát pedig igen nehéz kialakítani egy, nemhogy a helyzet magaslatán nem álló, de önmaga újrateremtésére is csak a színvonal szembetűnő esése mellett képes médiarendszerrel. A helyzeten az ún. alternatív médiahasználat Vajdaságban kialakult gyakorlata sem volt képes eleddig érdemben változtatni. Az ún. web2.0-ás alkalmazások oly mértékben belesimultak a magyar nyelvű médiahasználat amúgy is meglévő aluldiszponáltságába, hogy önmaguktól – technikai megjelenésüktől – nem lehet elvárni a közösségi dimenzió webes kiemelkedését és közpolitikai involválódását a társadalmi problémák megvitathatóságának dimenziójában. Világhálón is elérhető aktorainak a többsége a technikai lehetőségek diszkurzív potenciálját egyáltalán nem használja ki, vagy csak – az amúgy világszinten is észlelhető – saját tábor melletti elkötelezettség megvallásának eszközeként képes azt alkalmazni. És ez a tiltakozókra és a hűségesekre egyaránt érvényes, miközben a kivonulók elveszni látszanak a kisebbségi közakaratképzés számára – ám ennek a folyamatnak nem igazán hatékony eszköze a megbélyegzéssel törté-

COMITATUS

nő fenyegetés. A versenyben – márpedig a demokrácia verseny is, s a kisebbségek igazán tudhatják, hogy mennyire fontos, e versengés minél tisztességesebb keretek között történő lefolyása – pozitív eszközökkel (meggyőzés) illene támogatást szerezni. A kulturális teljesítmények visszacsatolása is elengedhetetlennek tűnik a közösségi értékek tudatosításának terrénumán. A public art azonban mintha nem akarna begyűrűzni a Vajdaságba. Ennek nyomán viszont kettéválni látszik a kisebbségi kultúra mezőny/je: a lokális és globális teljesítmények egyelőre nem kecsegtetnek – a globalitás műszavával jelezni szokott – identitásunkat felértékelni, és kifelé közvetíteni képes teljesítményekkel. Szeretnénk remélni, hogy itt (is) „csak” az eredményeink átbeszélésére kellően fel nem készült interpretatív (szekunder) médiavalóság a ludas.

5. Zárszó helyett… …arra szeretnénk felhívni a figyel met, hogy a kisebbségi lét kibontakozására nem leselkedik nagyobb veszély, mint a kisebbségek által alkalmazott többségi-elv a kikülönült (uralmuk alá vont/utalt) szakterületeken: ha a közösségen belüli különvéleményeket, külön-érdekeket nem képesek kisebbségspecifikusan kezelni/érvényre juttatni, akkor saját érdekérvényesítő potenciáljukat is relativizálják. Ezért tartjuk mindennél fontosabb stratégiai feladatnak a nemzeti tanácsok kompetenciájába tartozó szakpolitikák mielőbbi társadalmasítását. Az ún. közpolitikai

135

COMITATUS


Pantić, Daniejel (2007.): Srbija i njena ciklus teljes és érdemi végig vitelét, aktuelna evropska perspektiva. = Lakičević, mert e nélkül nem teremthető méltó ottDragan D. (szerk.): Srbija i Evropa. Instituz za hon ama bizonyos Európa-házban. evropske studije, Belgrád, 13-33. o. Mr. Petrović, Dragan (2005.): Društveni PAP TIBOR – KISS GERGELY

Irodalom Đurković, Miša (2007.): Evropska Unija i problem demokratije. = Lakičević, Dragan D. (szerk.): Srbija i Evropa. Instituz za evropske studije, Belgrád, 37-54. o. Gajić, Aleksandar (2007.): Manjinska zaštita u novom Ustavu Srbije. = Lakičević, Dragan D. (szerk.): Srbija i Evropa. Instituz za evropske studije, Belgrád, 55-68. o. Győri Szabó Róbert (2006.): Kisebbségek, autonómia, regionalizmus. Osiris, Budapest, 586. o. Hirschmann, O., Albert (1995.): Kivonulás, tiltakozás, hűség. Osiris, Budapest, 172. o. Jovanov, Dragomir (2005.): Vojvodina – propadanje jednog regiona. Magánkiadás, Újvidék, 126. o. ifj. Korhecz Tamás (2009.): Otthonteremtőben a szülőföldön. Forum, Újvidék, 161. o. Losoncz Alpár (2002.): Európa-dimenziók. Fórum, Újvidék, 285. o. Merkel, Wolfgang (szerk.) (2003.): Defekte Demokratie – Theorie. Leske+Budrich, Opladen, 336. o. Merkel, Wolfgang (2006.): Defekte Demokratie – Regionalnalysen. Leske+Budrich, Opladen, 484. o. Merkel, Wolfgang (2007.): Gegen alle Theorie? – Die Konsolidierung der Demokratie in Ostmitteleuropa. = Politische Vierteljahresschrift, 48. évf. 3. füzet, 413-433. o. Nagy Károly (2001.): A kisebbségek jogi helyzetének szabályozása egyes európai alkotmányokban. = Bodnár László (szerk.): EU-csatlakozás és alkotmányozás II. SZTE-ÁJK, Szeged, 163-207. o. Pavlović, Dušan – Antonić, Slobodan (2007.): Konsolidacija demokratskih ustanova u Srbiji posle 2000. godine. Službeni glasnik, Belgrád, 308. o.

136

i politički konsenzus u procesu donošenja novog ustava Srbije. = Mr. Budžak, Goran u.o.: Demokratska modernizacija u Srbiji. Instituz za političke studije, Belgrád, 73-92. o. Sartori, Giovanni (2003.): Alkotmánymérnökség. Akadémiai, Budapest, 201. o. Sós Edit–Fejes Zsuzsanna (2009.): Határon átnyúló együttműködések Magyarországon. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 260. o.

Jegyzetek 1. Szerzőpárosunknak a problémakört 2009ben három konferencián is módjában állt szakmai közönség elé vinni. Először Pap Tibor lépett közönség elé a veszprémi magyarságtudományi konferencián a jelen szöveg alapjául szolgáló, azonos címet viselő előadással, majd közösen – belgiumi német és dél-tiroli osztrák példákkal szemléltetve a lehetséges alternatívákat – a XV. Politológus Vándorgyűlésen, július 3-án is felvázoltuk a vajdasági magyar szereplehetőségeket Intézményesülés vs. Informalitás 2000. október 6. után: Magyarország és a vajdasági magyarság kapcsolatainak alakulása az új évezred kezdetén címmel, a nemzetpolitikai szekcióban megtartott előadásunkban, végül november 10-én, Regensburgban Kiss Gergely tartott Die institutionellen Bedingungen funktionierender regionaler Autonomien - Südtirol und Vojvodina im Vergleich címmel előadást a Történeti és aktuális kezdeményezések a Duna- és a Kárpát-medence területén szekcióban. Szöveges verzió közreadására azonban csak a veszprémi szervezőktől kaptunk lehetőséget, amit ez úton is köszönünk! 2. Arra azért egy lábjegyzet erejéig mégiscsak szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mit veszíthetünk – mi, azaz az összmagyarság – a jelzett problémakör elméleti kidolgozatlanságával, s annak az egyetemes politikatudományi gondolkodás peremterületén ragadásával: a szlovákiai nyelvtörvény kapcsán kialakult diskurzus is jóval ’plasztikusabb’ lehetne e terület strukturális meghatározottságainak politikafilozófiai felmutathatósága mellett.


COMITATUS

A Vajdaságban élő magyar kisebbség helyzete és az autonómia kérdésköre I. Mottó„Könnyebb-e ma magyarnak lenni, mint tíz évvel ezelőtt?”

Én is Vajdaságban nőttem fel, én is a magyar kisebbség részét képeztem, bár akkori koromnál fogva nem voltam tudatában annak, hogy valójában mi is zajlik körülöttem. Szüleim és környezetem nem éreztették velem a szerb állam magyarokra helyezett nyomását, nem éreztem át azt a feszültséget, ami akkor tombolt az országban. Ez nem is meglepő, hiszen egy gyermek számára nem épp a politika nyomon követése az első számú elfoglaltság. 1999-ben szembesültem először a valósággal, amikor bombázó gépek jelentek meg az égen, ekkor, 12 évesen hagytam el az országot édesanyámmal és azóta is Magyarországon élek. Az eseményeket ezután is csak nagyvonalakban követtem, ezért határoztam el, hogy egy mélyreható, reális képet festő elemzést készítek a múltról és jelenről, illetve, arról, hogy mire is számíthat a magyarság Vajdaság tartományban a közeljövőben. A Kisebbség fogalma: Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által elfogadott meghatározás szerint: Kisebbség az a csoport, amely számát tekintve kisebb, mint az állam lakosságának többi része, nincs domináns helyzetben, és amelynek tagjai olyan etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek megkülönböztetik őket a lakosság többi részé-

nek sajátosságaitól és összeköti őket a kultúrájuk, hagyományaik, vallásuk és nyelvük megőrzésére irányuló szolidaritás érzése. Lehet: ––anyanyelvi kisebbség (anyanyelv szerint) ––nemzeti kisebbség (megvan a különállási tudata, de a hosszú idegen uralom alatt elvesztette eredeti anyanyelvét – ekkor szervező elv lehet pl. a vallás, lásd Bosznia-Hercegovina) ––etnikai kisebbség (közös etnikai eredet a szervező erő pl. cigányság) Európában jellemzően csak a történelmi kisebbséget tekintik igazi kisebbségnek (akik a határok megváltozása miatt, akaratukon kívül kerültek külföldre), amely kategóriába a vajdasági magyarság is beletartozik, hiszen a trianoni béke következményeképp Vajdaságot az ott élő magyarokkal együtt Szerbiához csatolták. A definíciók többsége objektív módon határozza meg a kisebbségek helyzetét, ezek mellett, azonban létezik szubjektív megközelítési mód is, amelynek egyik fő képviselője Absjorn Eide norvég jogász. Szerinte: „kisebbségi helyzet akkor van ha a kisebbség frusztrált. A kisebbség frusztráltsága, azonban frusztrálja magát a többséget is.”

137

COMITATUS

Magát a frusztrációt, mint szubjektív elemet fontos szóbahozni, mivel ez gyakori jelenség a kelet-közép-európai államokban. A többség a kisebbséggel szembeni „frusztráltságát”, mint eszközt alkalmazza a nemzetközi színtéren, hogy hivatkozhasson a kisebbségi csoportok szeparatista törekvéseire, ami által azok veszélyeztetik az állam területi integritását1–Szerbia is hasonlóképp reagált az autonómiatörekvésekre, Koszovó esetében jogosan és ebből kifolyólag érthető, hogy Vajdaság esetében tartózkodóak. A szubjektív elemek nem szerves részei a kisebbség definíciójának meghatározásában, azonban a kisebbségi csoportoknak mégis meg kell felelniük a szubjektív és objektív feltételeknek egyaránt. A szubjektív szempont (elemei: kultúra, tradíciók, vallás) lehetővé teszi a nemzetközi jog számára, hogy különbséget tegyen egy kisebbségi csoport és egy integrálódni vágyó csoport között.2 A kisebbség fogalmához két fogalompár kapcsolódik: Kisebbség és nép elnevezése: Az esetek többségében kisebbségnek nevezik magukat azok a csoportok, amelyek az adott államban számszerűleg is kevesebben vannak, ellentétben az etnikai csoportokkal, akik (mint pl: cigányság) gyakrabban használják magukra a nép elnevezést, mint a kisebbséget. Ez az önrendelkezés szempontjából érdekes, mivel a nemzetközi jogtudományban először a „népek önrendelkezése” jelent meg, a kisebbségek önrendelkezésével kapcsolatos előrelépések csak a későbbi folyamatok eredője volt-a kisebbségeknek, arra kell törekedniük,

138


hogy tárgyalások folyamán megkapják a központi kormányzattól az önrendelkezés jogát. A két kifejezés szembenállására a legmegfelelőbb példa, ha megemlítem a Franciaország-Korzika ügyet, mi szerint a francia alkotmánytanács 1991.április 12-én kijelentette, hogy Franciaországban egy nép van és az a francia. Ebből kifolyólag Franciaország nem, mint kisebbséget, hanem, mint az állam egészét alkotó „korzikai népet” ismeri el a csoportot. Náluk nem alkotmányos fogalom a „kisebbség”. Tömb és szórvány kapcsolata: A határon túli magyarság helyzetét inkább ez a fogalom pár határozza meg. A kisebbségi csoportok elhelyezkedése fontos szempont, hogy szórtan vagy egy tömbben helyezkednek el, ami az önrendelkezési jogok biztosítását illeti. Egyértelmű, hogy a tömb-kisebbségeknek szélesebb körű jogosítványai lehetnek az önrendelkezés és önkormányzás terén, mint a szórtan elhelyezkedő kisebbségi csoportok számára. A vajdasági magyar kisebbség emiatt is előnyös helyzetben van, mivel az ott élő magyarság tömböt alkotva nagyobb eséllyel pályázik az autonómia megszerzésére. A kisebbségi, nemzetiségi autonómia fogalma: Az autonómia fogalma egyetlen nemzetközi jogi dokumentumban sincs pontosan definiálva, éppen ezért számos meghatározása létezik. Ezek közül talán a legmegfelelőbb meghatározása következő: „Olyan jogilag szabályozott konstrukció, amely biztosítja, hogy az


állami hatóságok hatáskörébe tartozó, egy nemzetiséget közvetlenül érintő kérdésekben a nemzetiség választott képviselői döntsenek, vagy hatékonyan befolyásolják az ilyen döntéshozatalt”3, magyarul deregulációs folyamatról van szó, melynek során a központi hatalom bizonyos hatásköreit (jogalkotás, igazgatás, költségvetési döntések és forráselosztás, támogatáspolitika) átruházza a kisebbségi szervezetekre, önkormányzatokra, amelyekkel azok közvetlenül befolyásolni tudják az adott nemzetiség helyzetét. Tehát az autonómia szorosan összefügg a hatalomgyakorlásban való részvétel jogával. Az autonómiatípusok alkalmazásának minden fajtája szóba kerülhet attól függően, hogy az állam melyikre hajlik inkább. Az autonómia kiterjedése is az adott állam központi kormányzatától függ, gondolok itt arra, hogy a jogköröket milyen arányban engedi át a kisebbségi szerveződéseknek, önkormányzatoknak. Az autonómia a nemzetiségek esetében-így a magyarság helyzetében is- nem végcél, hanem eszköz, arra, hogy hátrányos helyzetüket felszámolják és esélyt kapjanak az egyenlőségre. Az autonómiának két alapvető formája van: területi (politikai) autonómia, illetve személyi elvű (perszonális) vagy kulturális autonómia. Miképpen jöhet létre autonómia? A nemzetközi jog hiányossága, hogy nincs benne általánosan kötelezővé téve, hogy egy adott állam autonómiát kell, hogy biztosítson kisebbségei számára, emiatt különféle módok alakultak ki a kisebbségek védelme érdekében.

COMITATUS

Autonómiát hozhat létre belső, illetve külső jog: Ha belső jog hozza létre, az azt jelenti, hogy az adott állam lényegesnek tartja azt, hogy kisebbségei számára autonómiát nyújtson, így jött létre például területi autonómiaként Grönland vagy Korzika. Amennyiben külső jog hozza létre, a kérdés bonyolódik, mivel ebben az esetben az adott állam nem hajlandó megadni a kisebbségi autonómiát, ezért kétoldalú (pl: Aland-szigetek, Dél-Tirol) vagy egyoldalú (Albánia és Irak) szerződések szükségesek, illetve létezik egy harmadik lehetőség is amikor a nemzetközi közösség nyomására létesül autonómia - erre akkor kerül sor, ha a nemzetközi közösség úgy ítéli meg, hogy a béke és rend érdekében szükséges annak létrehozatala (pl: iraki kurd lakosság védelme, Koszovó helyzete).4 A Vajdaság történeti áttekintése és főbb jellemzői A Vajdaság (teljes nevén Vajdaság Autonóm Tartomány/Autonomna Pokrajina Vojvodina) főbb jellemzői: Szerbia gazdasági, kulturális szempontból legfejlettebb térsége, alkotmányosan szavatolt területi-politikai autonómia a Szerb Köztársaság északi részén. Északon Magyarország, keleten Románia, nyugaton Horvátország, délen pedig Szerbia, illetve Bosznia és Hercegovina határolja. Területe: 21 500 km2 Lakossága: 2 024 487 fő Nevének eredete:A Vajdaság elnevezés a szerb Vojvodina szóból származik, ezt a kifejezést először az 1848/49-es forradalom idején használták a Bács-Bodrog, Temes, Torontál, Krassó és

139

COMITATUS Szerém megye két kerületéből szervezett külön közigazgatási területre, melyet „Temesi Bánság és Szerb Vajdaság” néven 1849–1860 közt Bécsből kormányoztak. A Vajdaság nevet a szerbek megtartották, a magyar nyelvben a tájfogalom csak az 1920-as évek után kezdett el terjedni a Délvidék kifejezés helyett. Manapság is gyakran elhangzik a Délvidék kifejezés, azonban nem helytálló, mivel a Délvidék az a régi Magyar Királyság déli része, amely mind politikai mind történelmi szempontból is tágabb földrajzi egységre vonatkozik, mint Vajdaság (Horvátország egyes területeire, illetve 1920ig a Bánságnak, a mai Romániában fekvő keleti részét is beleértették). A régiót a Duna, a Tisza és a Száva három földrajzi egységre osztja: Bácska, Bánság, Szerémség Népessége: A lakosság a 2002-es felmérés szerint 2 024 487 fő. Az 1991-es népszámláláshoz képest a népesség 58 120 fővel nőtt, azonban ebben az esetben ez nem azt jelenti, hogy a természetes népszaporulat pozitív, hanem a növekedés inkább a menekültek betelepítésével magyarázható. A természetes népszaporulati ráta negatív előjelű 1989 óta mind a 45 tartományi községben, illetve az elvándorlások mértéke is jelentős. Évente 10 ezer fővel többen halnak meg, mint amennyien születnek, e mellett súlyos probléma, hogy Szerbia lakossága elöregedett: a 60 év felettiek teszik ki a lakosság 21%-át, a 19 évesek a lakosság 18%-át, ami a közeljövőben munkaerőhiányhoz vezethet. Az ENSZ Népesedési Alapjának felmérései szerint Szerbiának van a leginkább elöregedett lakossága. A lakosság közel harmadát nemzeti kisebbségek alkotják, legnagyobb számban: magyarok, horvátok, ruszinok, románok, szlovákok, cigányok (az 1945 előtti jelentős német kisebbséget zömét elűzték, kitelepítették). A tartomány etnikailag igen sokszínű, több, mint 25 különböző etnikum teszi ki a területen élő lakosság jelentős részét. Éppen ezért a régiónak hat hivatalos nyelve van: Szerb, Magyar, Horvát, Szlovák, Román, Ruszin A tartomány nemzetiségei:

140

2010. november–december Szerb: 65% (1.321.807 fő) Magyar: 14,3% (290.207 fő) Szlovák: 2,8% (56.637 fő) Horvát: 2,8% (56.546 fő) Jugoszláv: 2,45% (49.881 fő) Montenegrói: 1,75% (35.513 fő) Román: 1,5% (30.419 fő) Cigány: 1,4% (29.057 fő) Bunyevác, Sokác: 1% (19.766 fő) Ruszin: 0,75% (15.626 fő) Macedón: 0,6% (11.785 fő) Ukrán: 0,2% (4635 fő) Nem nyilatkozott: 2,7% (55.016 fő) Egyéb: 2,75%5

Ahhoz, hogy megértsük Vajdaság etnikai sokszínűségét, illetve azt, hogy hogyan is lehet az, hogy ilyen nagy a szerbség fölénye a lélekszámot tekintve vissza kell utaznunk az időben. Történelmi előzmények 1945-ig – azaz, hogyan nyerte el Vajdaság mai formáját: A magyarországi szerbek már a középkorban kiváltságokkal rendelkeztek, amelyek lényeges szerepet játszottak a nemzeti törekvéseikben. Ennél azonban fontosabb, hogy a 17. század idején a török elől Magyarországra menekülő szerbek (szerb egyház) a bécsi udvartól önkormányzati jogokat kaptak. 1961-ben Lipót védelme alá vette a rác nemzetet, 1964-től közvetlenül császári felségének vetette alá őket, pontosabban mentesítette őket a megyei, illetve földesúri függőségtől. Szerb hivatal és saját terület létrehozását is előtérbe helyezték. Ezek következményeképp igényelték a Szerb Vajdaság létrehozását.6 A középkorban a területen (Bánság, Bácska, Szerémség) túlnyomórészt magyarok éltek, azonban 1718 után, mintha a „föld nyelte volna el őket”, a lakosság szinte kizárólag a török elől menekült


szerbekből állt, illetve a bécsi udvar által betelepített németekből. A mai Vajdaság, illetve a KeletSzlavóniai területek etnikai tarkasága az 1740-es években kezdődött el kialakulni, amikor megnyílt az út a Tiszai határátkelő felszámolása miatt. 1880 és 1910 között a bevándorlásnak, illetve a magas népszaporulatnak köszönhetően a magyarok lélekszáma nőtt a leggyorsabban7. A magyarok és szerbek között egyre inkább kiéleződött a helyzet, időközben a szerb belügyminiszter (Ilija Garasanin) kitűzte célul, hogy Szerbiához csatolja Szerémséget, Bánságot és Bánátot. 1849-ben Perczel Mór levelet írt Garasaninnak, melyben felajánlotta, hogy, amennyiben a magyarországi szerbek csatlakoznak a magyarokhoz, abban az esetben később népszavazás útján létrehozható a Szerb Vajdaság, ahol nemzeti gyűléseket is tarthatnak jogszabályok létrehozása érdekében. A bécsi udvar „Szerb Vajdaság és Temesi Bánság” (1849-60-ig létezett) néven hozott létre egy Magyarországtól független tartományt, azonban ez a szerbek igényeit nem elégítette ki, mivel hatalmi szerveiket betiltották.8 A 19.század második felében már megjelentek a manapság is problémát jelentő negatív demográfiai tendenciák a magyar körzetekben, mint a születések csökkenése, a népesség elöregedése, öngyilkosságok számának nagymértékű növekedése. Mindezek ellenére mégis nőtt a magyarok részaránya a többi kisebbséghez képest, mivel természetes szaporulatuk még így is meghaladta a

COMITATUS

nem magyarokét, illetve a kivándorlók zöme sem magyar, hanem inkább német, szlovák, ruszin, horvát volt. Szerémségben nőtt a magyarság száma, a tömeges bevándorlás az 1868-as határőrvidék feloszlatása után indult meg, mivel a szerb határőrök elvesztették előjogaikat, aminek következtében igyekeztek birtokaikat minél előbb eladni és Szerbiába költözni. A magyarság zöme vásárolta fel ezeket az igen jó minőségű termőföldeket, hiszen áron alul lettek értékesítve. A magyarság harmadik vonulata főként a Dunántúl területéről érkezett, többségük nagybirtokokon, mint cselédtag vállalt munkát.9 I. Világháború: Ezt az időszakot követte az első világháború, amely lényeges változásokat hozott, a szerb minisztertanács elnöke, Nikola Pasic egy levélben kifejtette (1914-ben) szándékait, hogy: „amennyiben a háború úgy ér véget, ahogy azt mi szeretnénk, és AusztriaMagyarország végérvényesen vereséget szenved, akkor igényeink a következő határokra terjednek ki: a Bánát, azokkal a határokkal, amelyeken belül a szerbek a lakosság többségét képezik. (…) Ez képezi a régi Szerb Vajdaság nagyobb részét, a Duna felé eső határőrvidékkel. A Maros tiszai torkolatától a határnak úgy kell a Dunáig húzódnia, hogy Szabadka és Baja hozzánk tartozzon…”10 A szerb hadsereg igyekezett ezt a gyakorlatban is véghezvinni, miután 1918. dec.1-én megalakult a Szerb-HorvátSzlovén Királyság a szerb katonák bevonultak Vajdaság területére. Pár nappal korábban, 1918.nov.25.-én összehívták

141

COMITATUS

a Népszkupstinát11 Újvidéken, ahol a baranyai, bácskai, bánsági szerbek és más szlávok döntöttek minden jogalap nélkül a Vajdaság Szerb Királysághoz való csatolásáról. Ezzel megelőzték azt, hogy Vajdaság egyenrangú félként csatlakozzon az országhoz. Ennek következményeképp a nagyszerb irányzat győzött, a demokraták pedig, akik a tartomány nagyobb önállóságáért harcoltak elbuktak.12 A mai Vajdaságnak nevezett terület tehát a háború következményeképp először a gyakorlatban majd 1920-ban a trianoni békeszerződés eredményeképp jogilag is a Szerb Királyság részévé vált. Ez az állam a jugoszláv nemzeti egység létrehozására törekedett és mit sem törődött az ország etnikai kevertségével, beleértve Vajdaság tarka etnikumát is. Az újonnan szerzett területek jóval fejlettebbek voltak Szerbiánál, stratégiailag és katonailag is hozzájárultak az ország biztonságához, valamint ezen területek garantálták egyedül a gazdasági fellendülést. Éppen ezért a szerbek célja az volt, hogy ezeken a területeken kialakítsák etnikai, nemzeti fölényüket és ehhez minden legális és illegális eszközt fel is használtak, a legszívesebben alkalmazott módszerek a rendőri, illetve állambiztonsági módszerek voltak az erőszakos asszimilációt illetően. A szerb (jugoszláv) kisebbségi politika jellemzői a következők voltak: „a kisebbségek teljes jogfosztottsága (jogi megkülönböztetés és jogcsorbítás); a nem szerb népcsoportok vagyonának kisajátítása és elkobzása törvényes vagy törvénytelen módon; a nem szerb népcsoportok gazdasági fejlődésének visszatar-

142


tása, leépítése és visszafejlesztése a gazdaságpolitika minden eszközével; a nem szerb népcsoportok közösségi élete minden megnyilvánulásának üldözése, betiltása; kivándorlásra késztetés és ingerlés; oktatásuk és művelődésük lehetetlenné tétele; a kisebbségi értelmiség üldözése; minden esélyegyenlőség megtagadása a közélet egész területén mindaddig, amíg le nem mondott másságáról és tanújelét nem adta, hogy be akar olvadni a szerbségbe; a megfélemlítés és veszélyeztetettség érzésének állandósítása.” 13 A tartomány lélekszáma 1919 és 1940 között 190 ezer fővel gyarapodott, aminek nagy részét szerb „kolonisták” tették ki (kb. 80 ezer fő). 14 1919.feb.25-én született egy minisztertanácsi rendelet, amely megfosztotta a „rendezetlen állampolgárságú” nem szlávokat a földigényléstől. Mivel a területen az emberek többsége a mezőgazdaságból élt, a törvénynek köszönhetően munka nélkül maradtak, ami vándorlásra késztette őket. Az ország más területein, illetve az országhatárokon túl próbálkoztak „életben maradni”(kb. 24 ezer magyart érintett a dolog). A bank és pénzintézeteknél is igyekeztek az addig magyar, illetve német bankigazgatókat eltávolítani vagy szerb bankokhoz való csatlakozásra, beolvadásra kényszeríteni. A magyar társadalmi struktúra még kedvezőtlenebbé vált, a javarészt mezőgazdaságból élő lakosság (75%) nagy bajba került a fent említett rendeletnek köszönhetően, az iparból élők száma elenyésző (18-20%), míg a szellemi tevékenységet végzők száma még csekélyebb volt. Ez annak volt elsősorban köszönhető, hogy nem voltak magyar


nyelvű iskolák, csupán általános iskola, hatodik osztályig folyt a magyar nyelvű oktatás, utána a szerb volt a hivatalos. A nyelvismeret hiányossága miatt a magyar lakosság mindössze 1%-a rendelkezett diplomával. A továbbtanulás nehézségei miatt sokan menekültek Magyarországra, aminek következménye az lett, hogy a vajdasági magyarság elvesztette szellemi vezetőrétegét. Ami tovább nehezítette a magyarság helyzetét, hogy Sándor király az 1921-es alkotmányt hatályon kívül helyezte, majd diktatúrát vezetett be és az országot 9 bánságra osztotta. Ezzel az akkor 1.6 milliós Vajdaság a 2.1 milliós Duna-Bánság része lett, amelyhez még hozzácsatolták Szerémséget és Észak-Kelet-Szerbiát, ami azt jelentette, hogy több, mint félmillió szerb és pár tízezer horvát, szlovák és német is csatlakozott. Így az egykor többségben levő magyarság aránya lényegesen lecsökkent (a magyarság száma hetven év alatt 100-150 ezer fővel csökkent, 1921ben Jugoszlávia össznépességének 3,9%át adta, Vajdaságban 24,1%-ot, 1981-ben már csak 1,9%, illetve 18,9%)15. Amennyiben a szerbek nem folytattak volna üldöző politikát és hagyták volna a magyarságot nyugodtan élni, a számuk elérte volna a szlovákiai magyarság számát, mivel a vajdasági magyarságnak volt a legnagyobb természetes szaporodása nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia idején, hanem a két világháború közötti Jugoszláviában is. II. Világháború: A második világháború kezdete a magyarok számára kedvezett a térségben, mivel 1941 áprilisában Jugoszlávia

COMITATUS

szétesett német, bolgár, illetve horvát támadás hatására. 1941.ápr.10-én kikiáltották a horvát állami függetlenséget, 12-én Belgrád elesett, majd 17-én a hadsereg is kapitulált. A végső döntéseket a területi elosztásról a bécsi német-olasz konferencia határozta meg, ennek volt köszönhető, hogy Magyarország visszakapta Bácskát, Dél-Baranyát, a horvátok lakta Muraközt, és a szlovének lakta Muravidéket. A Bánság német kézen maradt, mivel a magyarok és románok is igényt tartották rá, ezért a németek saját megszállásuk alá vették a vidéket. A három és fél éves magyar „uralom” elsősorban az oktatás illetve a művelődés területén hozott jótékony hatást az ott élő magyarok számára. Az ismét magyar fennhatóság alá került területeken elkezdődött a szerb állami alkalmazottak elköltöztetése, internálása, ezzel párhuzamosan pedig az „anyaországi” állami alkalmazottak és a bukovinai székelyek (13 020 fő) betelepítése. Ezek mellett a német, illetve a zsidó értelmiség egy része is újra magyarnak vallotta magát, ami a statisztikák szempontjából növelte a magyar lakosság számarányát. Ezért fordult elő, hogy Újvidék 1941-ben először és utoljára abszolút magyar többségű várossá vált (50,4%). Ez a helyzet csupán 1944-ig állt fenn, mivel a szerbek partizánalakulatokat szerveztek és a Vörös Hadsereg segítségével visszafoglalták a területeket. Ennek eredményeképp az 1941-ben betelepült magyar állami alkalmazottak és bukovinai székelyek elmenekültek. A helyben maradt kisebbségek helyzete kilátástalanná vált, elkezdődött a német, a magyar és horvát

143

COMITATUS

polgári lakosság szerbek általi vérontása. A vérontás mellett a német lakosságot szinte teljes egészében kitelepítették, a magyarok egy része Magyarországra tudott menekülni. A magyar etnikum becsült vérvesztesége körülbelül 50 ezer fő. A vérontás mellett munkatáborokat (41 vajdasági munkatábort) hoztak létre, ahová több ezer magyart szállítottak, továbbá 1944-45 között kutatások szerint 20 ezer magyart végeztek ki.16 Az ekkori helyzetet ne úgy képzeljük el, hogy az atrocitások csak a kisebbségeket érték, valójában mindenki harca zajlott mindenki ellen, de főként két nemzet között, a szerbek és horvátok között. A nacionalizmus túlnőtte magát az új Független Horvát Államban (továbbiakban: FHÁ) ugyanúgy, mint Szerbiában. A horvát államhoz került Bosznia és Hercegovina, amivel a horvátok régi álma valósult meg, pontosabban azok álma, akik a nagyhorvát nacionalizmus hívei voltak, azaz az usztasák17. Horvátországhoz tartoztak Jugoszlávia azon területei, ahol végképp elfajultak a nemzetiségi ellentétek, 1941 nyarára szinte teljes anarchia uralkodott el, amely helyzetet tovább fokoztak a szerb, zsidó –és cigányellenes fajvédelmi törvények. Hatalmas volt a szerbellenesség, még a muzulmánok körében is, ezért a szerbek nem sok lehetőség közül választhattak –áttérnek katolikus hitre, kivégzik őket vagy elmenekülnek (négy év alatt közel 250-300 ezer szerbet öltek meg és 120150 ezer települt át Szerbiába). Jugoszláviában, azon belül Szerbiában is hasonló csoportosulások jöttek létre, mint az FHÁ-ban. Két nagy úgy-

144


mond felszabadító erő jött létre: a csetnikek18 és a partizánok, akiknek céljai megegyeztek, mivel mindekét csoport a megszállók elüldözését tűzte ki célul, azonban idővel nézeteltérések következtek be közöttük, aminek hatására sokan a partizán csapatokhoz álltak át. A csetnikmozgalom lényege a nagyszerbizmus, egy szerb központú Jugoszlávia létrehozása, amely homogén, lehetőleg csak szerbekből álló vezető államot jelent. Stevan Moljevic19írásaiban szintén a homogén Szerbia szükségességére hívja fel a figyelmet, szerinte fontos, hogy a Horvátországban élő szerbeket Szerbiába telepítsék, a Szerbiában élő horvátokat pedig Horvátországba, mivel a két nép viszonya egyedül így javulhat, továbbá, mivel Szerbia volt az első állam, amely nyíltan szembeszegült a keletről érkező germán támadással, ezért őt illeti meg a Balkán feletti irányítás joga. Ez a nacionalista-restauratív platform gyakran horvát –és muzulmánellenes vérengzésekben öltött gyakorlatot, ezért a nem szerb nemzetiségűek között nem találhatott támogatásra. Az antifasiszta ellenállás valódi hordozói a kommunisták által vezetett partizánmozgalom hívei voltak, akik a jugoszlávizmust más alapokra fektették, mint a csetnikek. A kommunisták a jugoszlávizmust nem a délszlávok nemzeti azonosságaként, hanem a föderalizmus alapján öt nemzet történelmi összetartozásaként fogalmazták újjá. A Jugoszláv Kommunista Párt Josip Broz Tito vezetésével már felismerte a nemzeti kérdés fontosságát, a vezetők rájöttek, hogy a

COMITATUS


többi nemzet is mozgósítható, ami által növelhető a szocialista forradalom esélye.20 Az AVNOJ (Jugoszlávia Népfelszabadító Antifasiszta Tanácsa) 1943. november 29-30-i, II. ülésszakaszának államalapító határozatai közül a negyedik kimondja, hogy: „a nemzeti kisebbségeknek Jugoszláviában biztosítva lesznek az összes nemzetiségi jogok…” 21 Ami miatt lényegesnek tartottam megemlíteni a vérengzések kapcsán e három (usztasák, csetnikek, partizánok) szélsőséges politikai erőt, az az, hogy rámutassak arra, hogy az etnikai tisztogatásokat lényegében csak kettő végezte, az usztasák és csetnikek. A partizánok a nemzeti értékeket is szem előtt tartották, azonban szintén sok ellenfelet tettek el láb alól, de elsősorban politikai ellenfeleiket tüntették el és nem kifejezetten a nemzetiségi csoportok ellen indítottak támadást. A gyűlölettel teli etnikumközi vérengzések tehát nem a partizánokat jellemezték.22 Jugoszlávia hatalmas károkat szenvedett a háború alatt, nem csupán a megszállókkal harcoltak, hanem egymás ellen is, aminek meglett a negatív eredménye: A hadi kár 46,9 milliárd dollár lett, 504 106 épület ment tönkre, az ipar kétharmada megsemmisült, utak, vasutak, hidak jó része használhatatlanná vált. A háború során 530 ezer embert telepítettek ki, 320 ezret internáltak, 270 ezret küldtek kényszermunkára. Az hogy mennyi lett az áldozatok száma kétséges, mivel ellentmondó adatok születtek, az 1945-ben benyújtott jelen-

tés alapján 1 706 000 áldozat van, míg a későbbi, legújabb szerb és horvát felmérések alapján ennél jóval kevesebb (1 014 000, illetve 1 027 000). A nemzetek, illetve nemzetiségek veszteségeiről is elég pontos és viszonylag friss (198990-es adatok) adatokkal tudok szolgálni (a szerb és horvát kutatások számbeli eltérést mutatnak, ezért első helyen a szerb, második helyen pedig a horvát adatokat jelenítem meg): nemzetiségek

Veszteség (szerb adatok)

Szerbek Horvátok Szlovének Montenegróiak Muzulmánok Macedónok Németek Magyarok

487 000 207 000 32 000 50 000 86 000 7000 26 000 5000

Veszteség (horvát adatok) 530 000 192 000 42 000 20 000 103 000 6000 28 000 10 00023

A fenti adatok tekintetében egyedül a magyar áldozatok száma vonható kétségbe, mivel a ’44-es vajdasági megtorlásokról ekkortájt nem készült hivatalos statisztika. Az áldozatok számát a fent említettnél jóval többre becsülik manapság, körülbelül 20-30 ezer főre. A részben magyarellenes, véres retorziók ellenére a jugoszláv kormány nem ragaszkodott a magyarok felelősségre vonásához, illetve a kitelepítésükhöz, azonban a két világháború, illetve azok következményei a szerbség javára fordították a vajdasági etnikai arányok mérlegét. Politikai folyamatok 2000-ig: 1945. március 7-én megalakult a Föderatív Jugoszlávia, aminek következménye az volt, hogy az újonnan meg-

145

COMITATUS

alakult állam autonómiát nyújtott a helyi sajátosságok elismeréseként. A Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadító Tanács az országot szövetségi államok és tartományok rendszerében formálta újjá. Az 1946-ban elfogadott alkotmány második szakasza szerint: „a Szerb Népköztársaság struktúráján belül létezik a Vajdaság Autonóm Tartomány és a Koszovó-Metohia Autonóm terület ” 24 Az 1963-as jugoszláv alkotmány második szakaszából törölték az imént említett mondatot, azonban a 111. szakasz 3. bekezdése a következőképp rendelkezik a tartományokról: „a Szerb Szocialista Népköztársaságban két autonóm tartomány van: Vajdaság és Koszovó-Metohija, amelyek 1945-ben létesültek a Szerb Népköztársaság Népszkupstinájának határozatával a területek lakosságának kifejezett akarata alapján”25 Az 1970-es években Jugoszlávia területén felerősödtek a nemzeti mozgalmak, főként a szerbek és horvátok követeltek maguknak nagyobb önállóságot. Az ország ekkori vezetője Josip Broz Tito volt, aki a kemény kéz politikáját folytatva leszámolt vetélytársaival, emellett pedig egy olyan alkotmányt dolgozott ki munkatársaival, amely a szövetségi állam bizonyos feladatköreit átruházta a tagköztársaságokra. Az új alaptörvényt 1974-ben fogadták el, amely széleskörű autonómiát nyújtott Vajdaságnak, illetve Koszovónak (egyébként maga a folyamat már az 1950-es években elindult, már ekkor megkezdődött a köztársasági, tartomá-

146


nyi és községi hatalmi pontok kialakítása, amit végül a ’74-es alkotmány kodifikált). Az 1974-es alkotmány szintén második szakaszában találjuk meg, hogy a Vajdaság a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság alkotóeleme: ezen alkotmány Vajdaságot a föderáció köztársaságaival egyenrangú félnek tekinti. A vajdasági tartományi képviselőház ugyanebben az évben fogadta el a tartomány alkotmányát, melynek öt lényeges szakasza van: Első szakasz:„a Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány, a Szerb Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kötelékébe tartozik” Negyedik szakasz: „az itt élő nemzetek és nemzetiségek az élet, a munka és az alkotás valamennyi területén egyenrangúak” Ötödik szakasz: a nemzetiségek egyenrangúságáról rendelkezik Hatodik szakasz: a Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány területe a Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány Képviselőházának egyetértése nélkül nem változtatható meg. Hetedik szakasz: „a Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány fővárosa Újvidék”26 Ezen alkotmánynak köszönhetően lehetőség nyílt egy kedvező társadalmi, gazdasági és kulturális élet megvalósításához, különösen azért, mert a széleskörű autonómiával csökkent a szerb központi kormányzat befolyása a térségben. Az alkotmányból következő előnyök:


A tartomány lakossága önálló törvényhozással bíró parlamentet választhatott magának, amelynek a végrehajtási jogkörökkel bíró tartományi kormányzat volt alárendelve. A tartományi ügyészség, igazságszolgáltatás, rendőrség aránylag független volt Belgrádtól. Megalakították az önálló tudományos, tájékoztatási és kulturális intézményeket. Külön képviseltethették magukat a legfontosabb szövetségi intézményekben, így a nyolctagú államelnökségben is. A legkiemelkedőbb tisztségek kiosztására arányos rendszer keretein belül került sor, így a különböző nemzetiségi csoportok arányos képviselete valósulhatott meg. Gazdasági kérdésekben is nagymértékben önállóan dönthettek, így több pénz került beruházásra. Milosevic színrelépése: A szerb nacionalisták már az alkotmány elfogadása napján kifogásolták a két tartománynak adott jogköröket. Úgy élték meg azt, mint Szerbia feldarabolását. Az 1986-ban született Memorandum (szerb akadémia-SANU) szerint „a közös köztársasági képviselőházon keresztül beavatkozhatnak (Vajdaság és Koszovó) szűkebb Szerbia belügyeibe, miközben az ő képviseletük teljesen autonóm” – a szerzők nem értik miért kapott Vajdaság nagyobb mértékű autonómiát, véleményük szerint ez szeparatista-autonómista törekvésekhez vezethet ami komoly veszélyeket hordoz. A dokumentum szerint a ’74-es alkotmány lehetetlenné tette a Szerb Köztársaság számára, hogy

COMITATUS

létfontosságú kérdésekben egységesen döntsön (az új Jugoszláviában egyedül a szerb népnek nincs saját állama). Ezen Memorandum járult hozzá főként ahhoz, hogy a szerb nacionalizmus elhatalmasodott, egyfajta nemzeti hisztéria alakult ki a szerbség körében, aminek eredménye végül az lett, hogy Slobodan Milosevicet választották meg a Szerb Kommunista Párt elnökévé, aki minden eszközt kihasználva törekedett, arra, hogy radikálisan csökkentse az alkotmány által meghatározott jogköröket.27 Az 1988.okt.5-6-án bekövetkező „joghurtforradalomnak” is ez volt az elsődleges célja, hogy csökkentsék vagy töröljék a tartomány autonómiáját. 100150 ezer tüntető joghurtokkal dobálta a tartományi pártházat, ezzel késztetve az alkotmánymódosítást támogató vajdasági politikusok lemondását, akik nem tehettek mást, minthogy lemondtak posztjaikról.28 Ez volt a Jugoszlávi széteséséhez vezető út első állomása, innentől kezdve Milosevic saját embereit ültette a megüresedett posztokra és egyoldalúan megváltoztatta a két tartomány státuszát (1989-90), az autonómiát csak formailag tartotta meg, a jogkörök törölve lettek (külügyi, gazdaságirányítási, belügyi és igazságszolgáltatási jogosítványaikat minimalizálták vagy megvonták).29 Szerbiában 1989 végén indult be a pártosodás folyamata: az új nacionalista hullám vezető pártja a Vuk Draskovic által vezetett SPO (Szerb Megújhodási Mozgalom) volt, amely a kezdetekhez képest lényegesen mérsékelte naciona-

147

COMITATUS

lista törekvéseit, átadva a stafétát az erőszakos nacionalizmus (nagyszerbizmus) támogatóinak Seselj és Arkan pártjainak. Milosevic létrehozta a népfront és a KSZ (Kommunista Szövetség) egyesüléséből az SPS-t (Szerb Szocialista Párt), amely látszólag elismerte a pluralizmust, valójában a gyakorlatban kihasználta a vezetésből adódó előnyöket, lassította a pártosodás folyamatát többek között. Tehát a helyzet akár hogy is nézzük igen nehéz a nemzetiségek szemszögéből, hiszen létezik egy antikommunista nacionalista és egy posztkommunista nacionalista párt, amelyek elsődleges célja Szerbia „homogenizálása”. Ekkoriban még az is szóba került, hogy Seselj és brigádja egy Hitlerhez hasonló tett végrehajtására készülnek, pontosabban népirtásra, deportálásra, ami elsősorban a Vajdaságban élő magyar kisebbségre vonatkozott, hiszek ők alkották a kisebbségi többséget. A két szélsőséges párt között megjelent centrumként a Demokrata Párt (Demokratska Stranka), amely szintén nacionalista elveket vallott.30 A Vajdaság párttérképe a következőképpen alakult: Létrejött néhány kis autonomista szervezet, valamint a nemzeti kisebbségek is létrehozták saját szervezeteiket. Az egyetlen magyar párt ekkoriban az Ágoston András által vezetett Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége volt, amely tartózkodott az államjogi vitáktól, viszont a föderációs változatnak szurkolt, mivel így, egy soknemzetiségű közegben sokkal inkább képvisel-

148


tethetőnek látta a magyarság jogait, mint nemzetállami keretek között. Az 1990.december 9 és 23-ai választásokon a szocialisták az egykamarás parlament 250 mandátumából 194-et szereztek meg, valamint már az első fordulóban köztársasági elnökké választották Slobodan Milosevicet. A legerősebb ellenzéki párt a Vuk Draskovic féle SPO lett. Az ellenzék széleskörű tüntetéseket szervezett ’91 tavaszán (ez volt az un. belgrádi tavasz), ezek leverését követően tudta csak megszilárdítani hatalmát Milosevic.31 Az ekkoriban szerveződő vajdasági demokratikus erők egy része határozottan követelte az autonómia visszaállítását, illetve a magyar területi autonómia létrehozását, azonban nem sok esélyük volt Milosevic politikájával szemben. A Milosevic felől érkező korlátozások elsősorban Koszovóra irányultak, mivel az ott élő albánok erőszakos nacionalizmusát, szeparatista törekvéseit nem tudták máshogy megfékezni. Vajdaságban nem voltak hasonló problémák, ennek ellenére ezen tartományra ugyanezeket az intézkedéseket alkalmazták. Innentől kezdve már semmilyen kérdésben sem születhettek önálló döntések, a tartományok mindössze tanácsadói szerepet tölthettek be a központi szerb hatalom számára. A tartományi intézményeket egytől egyig a belgrádi anyaszervezetnek vetették alá. A nehéz helyzet ellenére, az ekkor még egyedüli magyar párt a VMDK kidolgozott egy háromlépcsős-modellt az autonómiára vonatkozóan 1992-ben, amely nemcsak a vajdasági magyarok


autonómia-törekvéseit, hanem az egész Kárpát-medence magyarságának törekvéseit is befolyásolta. A vajdasági magyar nemzeti közösség -számítva a többi nemzeti közösség együttműködésére is a kérdésben –kezdeményezte a Vajdaság Tartomány autonómiájának helyreállítását, megerősítését, perszonális és területi önkormányzat létrehozását.32 A háromszintű autonómia-elképzelés elemei:33 Perszonális önkormányzat: Az intézmény célja, hogy egy olyan keretet hozzon létre a magyar közösség számára, ahol önállóan dönthetnek a nemzeti identitásukat érintő kérdésekben. Ezek a következők: anyanyelv hivatalos használata, közoktatás, közművelődés, nemzeti szimbólumok használata, műemlékvédelem, tájékoztatás, határokon átnyúló kapcsolattartás, perszonális önkormányzat szervezeti és működési szabályzata, annak költségvetése. A perszonális önkormányzat vezető testülete a Magyar Nemzeti Tanács lenne, amelybe a közösség a küldötteit általános, egyenlő, titkos és közvetlen szavazás útján választaná meg. A választásokon részt vehet majd minden olyan személy aki, a választói névjegyzéken szerepel. Erre a listára mindaz felkerülhet, lakhelyétől függetlenül, aki magát magyarnak vallja. Területi önkormányzat: Azon vajdasági települések szövetségét jelentené, ahol a magyarság többséget képez. Célja olyan feltételek megteremtése, amelyek segítségével az adott

COMITATUS

területen élő kisebbségi közösség az érintettek részvételével önállóan dönthet nemzeti identitást érintő kérdésekben. Hatásköre kiterjedne a területfejlesztésre, regionális és határokon átnyúló együttműködésre, környezetvédelemre, szociális intézményekre, a magyar, a horvát és a szerb nyelv használatának biztosítására. Vezető testületeit közvetlenül, a helyhatósági választásokkal egyidőben választanák meg, ahol helyet kapnának a helyi nemzeti közösségek képviselői is. Vajdaság Tartomány autonómiája: A javaslat célja, hogy visszaállítsa, megerősítse, illetve jogkörökkel kibővítse az 1974-89 közötti tartományi autonómiát. A tartomány a hatalmi ágak elosztásának elvére épülne, azaz külön kormánnyal, parlamenttel és igazságszolgáltatással rendelkezne, amit külön alkotmány szabályozna. Biztosítva lennének a nemzeti, nyelvi, vallási és egyéb közösségi sajátosságok kinyilvánítására és fejlesztésére vonatkozó jogok. A Vajdaság Autonóm Tartományban a következő jogok érvényesülnének a magyar közösség körében: anyanyelv és írásmód közéleti és hivatalos használata; magyar nyelvű tömegtájékoztatás; állami szervek által pénzügyileg támogatott tudományos, kulturális és vallási egyesületek alapítása, vezetése; nemzeti jelképek használata; műemlékvédelem; állami szervekben és hivatalokban való arányos képviselet. A működéshez biztosítani kell a nemzeti közösségekhez tartozó személyek adó-hozzájárulásával arányos költ-

149

COMITATUS

ségvetési finanszírozást és biztosítani kell az állami költségvetés ilyen célokra használt eszközeinek min. 17%-át.34 Ezt a tervezetet a magyar szervezetek végül elfogadták 1999. július 5-én, azonban a koncepcióval kapcsolatban voltak jelentős véleménykülönbségek, mivel ekkor már nem a VMDK volt az egyedüli magyar párt. A több létesülő magyar pártból kettőt emelnék ki: Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ, 1994), illetve a Vajdasági Magyarok Demokratikus Pártja (VMDP,1997)- hozzá kell tenni, hogy mindkét párt a VMDKból vált ki. Az 1997-es szerbiai parlamenti választásokon a VMSZ és VMDK kapta a leadott szavazatok 75%-át, azonban a végeredményből kiderült, hogy a VMSZ az egyetlen olyan vajdasági magyar párt, amely képviselettel rendelkezik mind a szövetségi, mind a köztársasági parlamentben. Mindezek ellenére a pártok nagy összefogást mutatnak, a VMSZ együttműködési hajlandóságot mutat mindkét párt irányába, sőt 1998.december 26-án elvi megállapodást is létrehozott a VMDK-val egy hosszú távú politikai együttműködés érdekében.35 A VMSZ szorgalmazta, hogy állítsák vissza Vajdaság autonómiáját, illetve, hogy a magyarság kapjon személyi és területi autonómiát, azonban voltak olyan szerb erők is, amelyek még a ’74-es alkotmány biztosította jogoknál is többet, még szélesebb körű autonómiát szerettek volna (pl: Vojvodina-koalíció).36

150


Mennyire volt ez a koncepció támogatott a magyar kormány, a nemzetközi közösség, illetve a szerb ellenzék részéről? Magyar kormányzat: A magyar kormányzat fontosnak tartja, azt, hogy a magyarság szülőföldjén maradhasson és ott magyarként élhessen, ezért lehetőségeihez mérten képviselteti a vajdasági magyarok autonómiával kapcsolatos koncepcióját a nemzetközi közösség előtt. Az első ilyen lehetőségre 1999. június 10-én a kölni csúcson került sor, ahol Németh Zsolt államtitkár szólalt fel és ismertette a vajdasági autonómia koncepciót az összes résztvevő előtt. A magyar kormányzat a vajdasági autonómia koncepciót koherens, demokratikus és toleráns elképzelésként illusztrálta. Koherens mivel megvalósul a személyi, területi és tartományi autonómia, demokratikus mivel mindazokat a normákat magába foglalja, amelyet az EU is alkalmaz és végül toleráns mivel nem a kizárólagosságra törekszik (nem kizárólag, de elsősorban a magyarságra vonatkozik a kidolgozott tervezet). Nemzetközi közösség: A nemzetközi közösség megértéssel tanulmányozta a koncepciót, valamint kijelentette, hogy figyelmet fordít a Vajdaságban zajló folyamatokra, különösen a kisebbségekre és a kisebbségi jogok védelmére. Ezzel részt vállalt, ha nem is direkt módon, abban, hogy elősegítse a tervezet elfogadásának elindulását. Az Egyesült Államok is kijelentette, hogy részt kíván venni az emberi jogok védelmében és a demokratizálódási fo-


lyamatban. 1999. július 28-án az amerikai szenátus külügyi bizottsága törvényjavaslatot fogadott el a jugoszláv kérdés rendezéséről. A nyilatkozat felszólította az USA elnökét, arra, hogy kezdje meg a vajdasági magyarokkal való konzultációt az autonómia-tervezetről, illetve, hogy tettekkel bizonyítsa azt, hogy támogatja a területen élő magyar kisebbség törekvéseit. Szerb ellenzék: A szerb pártokkal való tárgyalások, egyeztetések az üggyel kapcsolatban rendkívül fontosak, hiszen a külső támogatottság megszerzése mellett elsősorban a helyieket kell meggyőzni, kompromisszumot kötni az autonómia kérdésével kapcsolatban. A vajdasági szerb és a nem vajdasági szerb pártok csak részlegesen értettek egyet az autonómiatervezettel, pontosabban a személyi elvű autonómiát nem kifogásolták, a területivel kapcsolatos elképzeléseket nem voltak hajlandóak elfogadni, többek között, azért, mert féltek a tartomány elszakadási kísérleteitől és ezzel Szerbia feldarabolódásától. Épen ezért a vajdasági magyar szervezetek, illetve a magyar kormányzat feladata az, hogy meggyőzze a szerb államot, arról, hogy az autonómia nem dezintegráció, hanem egy demokratikus intézmény, amely, eszközt nyújt a kisebbségi jogok érvényesítésére és nem egy olyan célként jelenik meg, amely egy független állam vagy dezintegrált szervezet létrehozására irányul. Nenad Csanak szociáldemokrata vezető szerint, akkor kerülhet sor lokális vagy területi autonómiára, ha Magyar-

COMITATUS

ország és Jugoszlávia között alapszerződés létesülne a jogi garanciákat illetően, elsősorban a határok és területi integritás tiszteletben tartására vonatkozóan.37 Véleményem szerint pedig semmiféle alapszerződés nem segített volna az autonómia-tervezet elfogadásának előrehaladásában, egyedül az ha Milosevicet valamiképp a Milosevic kormányzat ellenzői és a vajdasági kisebbség pártjai összefogva el tudják távolítani a vezetésből. A két fél célja ugyanaz volt: Milosevicet leváltani, azonban későbbi törekvéseik eltértek, mivel a Milosevic-ellenes politikusok 2000 őszén a decentralizációt, illetve regionalizációt állították szembe a vajdasági magyarok autonómia követelésével.38 Mindezek ellenére, miután Milosevic 2000 őszén elvesztette hatalmát, az autonómia kérdése ismét, hivatalosan is napirendre került: „Az újvidéki Tartományi Képviselőház március 29-én fogadta el a Vajdaság alkotmányos hatáskörének és autonómiájának megvalósulására és a tartomány jövőbeni alkotmányos berendezésére vonatkozó platformot. A dokumentumot 86 képviselő támogatta, a Kostunica által vezetett Szerbiai Demokrata Párt tíz képviselője ellene szavazott, ketten tartózkodtak.”39 Ez Vajdaság történetében egy új és sokkal reménytelibb időszak kezdetét jelentette, hiszen több választási cikluson keresztül (1992-2002) kevesebb hatósági feladata és jogosítványa volt, mint egy települési önkormányzatnak, innentől kezdve viszont jogosítványai

151

COMITATUS

egyre inkább bővültek és bővülnek manapság is. Az autonómia kérdésköre „Egyes vajdasági politikai pártvezetők szerint „Vajdaság autonómiájának a kérdése szerb–szerb ügy”, amibe „nem kell belevonni a vajdasági magyarságot”. Mások azt a nézetet vallják, hogy „Vajdaság autonómiája nem érdekli a vajdasági magyarságot”. Olyan politikusaink is vannak, akik azt állítják, hogy „települési önkormányzatban kell gondolkodni” és „Vajdaságnak nem kell semmiféle autonómia”. Vajon így van-e?”40 Az elmúlt évtizedek során a Vajdaság autonómiáját érintő kérdésekben nagy változások mentek végbe. Sosem volt egyszerű az autonómiával kapcsolatos ügyek, kérdések rendezése a Vajdaságban, a történelem során státusza sokszor változott, amit már dolgozatom első felében részletesen bemutattam. Hullámvölgyek jellemezték, hol széleskörű jogköröket gyakorolt (lásd 1974-es alkotmány), hol pedig csak látszólagos jogkörei voltak (lásd 1989-2002 Milosevici idők). Ez a helyzet az utóbbi években pozitív irányba mozdult el, úgy tűnik, hogy a Vajdaságban élő kisebbségek újra fellélegezhetnek, hiszen a szerb kormány támogatja, illetve azóta el is fogadta Vajdaság új statútumát, az autonómia kiszélesítését, még, ha az utóbbi évtizedben nagy összetűzések is voltak az autonómiát ellenző és az autonómiát támogatók között.

152


Az nalábbiakban a 2002-től elkezdődő folyamatokat fogom bemutatni, hogy hogyan is sikerült rávenni a szerb kormányt az autonómia kiszélesítésére, milyen lépésekre kényszerült az autonomisták csoportja, miért volt tartózkodó Belgrád a kérdést illetően? Előzmények: Miután Milosevic elbukott és a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (SZDM) győzött, ígéretet tettek, arra, hogy napirendre tűzik a vajdasági autonómiakérdést és mindent megtesznek jogkörei kiszélesítése érdekében. 2001-ben megkezdődött a munka az új szerb alkotmány kialakításán, amely remek lehetőség volt az autonóm tartományok státuszának újraszervezésére. A képviselők tisztában voltak azzal, hogy a valódi autonómia csak akkor szerezhető vissza, ha elfogadják Szerbia új alkotmányát. Egy közvélemény-kutatás szerint: „a 2 millió lakosú tartomány polgárainak 12 százaléka a teljes függetlenség, 60 százaléka a Jugoszlávián belüli, lényegében szövetségi állami szintű autonómia híve, míg 10 százalék egyértelműen unitarista nézeteket vall. A felmérésből kiderül, hogy a tartomány lakosságának 16 százalékát kitevő magyarok és az 1915 előtt is ott élt szerbek leszármazottai az erős autonómia hívei. Az autonómiát ellenző 10 százalék a frissen bevándoroltak közül került ki, akik eddig többnyire Seselj Radikális Pártjára szavaztak, most pedig tömegesen iratkoznak át Kostunica pártjába”41 Ennek ellenére az újonnan hatalomra került SZDM szimpatizálni kezdett a korábban, Milosevic által kidolgozott köz-


pontosított alkotmánytervezettel, aminek következtében Belgrád, a vajdasági követelésekre egy kompromisszumos megoldással válaszolt, az „Omnibusztörvénnyel” és nem pedig alkotmánymódosítással.42 Az alkotmányozási folyamatot több minden befolyásolta, legfőképpen Szerbia és Montenegró rendezetlen viszonya, mivel nem tudtak megállapodni az ország jövőbeni felépítéséről, illetve az, hogy belpolitikai harcok folytak, Koszovó törekvéseivel is szembe kellett nézniük. A Montenegró kérdés 2006. májusában megoldódott, de Koszovó továbbá is problematikus részét képezte a szerb kormány munkájának, mivel szorosan összefüggött az új alkotmány kialakításával. Omnibusztörvény A törvényt a VMSZ jogi szakértői készítették a vajdasági tartomány jogainak a visszaszármaztatása céljából, mivel a 90-es években Milosevic több, mint 200 törvényt, illetve törvényerejű rendeletet szüntetett meg, amivel csorbította a tartomány hatásköreit. Az omnibusztörvény arra törekszik, hogy ezeket az elvesztett hatásköröket visszaszerezze és megteremtse az utat az autonómia felé.43Ez a törvény több, mint 30 területen felülírta a központosító szerbiai törvényeket, valamint valós hatósági-közigazgatási feladatokat ruházott a tartományi közigazgatásra. A tartományi hatóságok, melyek hosszú időn át dologtalanok voltak végrehajtói és közigazgatási feladatokat vettek át a kormánytól, illetve a belgrádi minisztériumoktól, továbbá több, mint száz ok-

COMITATUS

tatási, művelődési, szociális, egészségügyi közintézmény alapítói és igazgatási jogait kezdték ellátni.44 A törvényt hosszas tárgyalások során fogadták el 2002. februárjának elején, a képviselők általi módosításjavaslatok nem voltak sikeresek, viszont a központi kormányzat részéről 29 kiegészítést fogadtak el, melyek közül tíz vitát okozott a jogszabályt támogató pártok képviselői között is. Ezzel Vajdaság tartomány a fent említett hatáskörökkel bővült, amit egyesek –természetesen a kisebbség- keveselltek, egyesek pedig –a többség: szocialisták, radikálisok, még Kostunica demokratái is- sokalltak, ami igen elgondolkodtató a kisebbségek jövőbeni autonómiatörekvéseire nézve, ha már minimális jogkörátruházás hatására „felháborodás” létesül a pártok többsége körében. Mindezek ellenére a törvény „átcsúszott”: 118-an mellette szavaztak, 72-en ellenezték, 42en pedig tartózkodtak. Mekkora a jelentősége az omnibusztörvénynek? A politikusok egy része szerint csak fél lépés, míg mások szerint egy lépés az autonómia felé. Egyes politikusok szerint azért csak fél lépés, mivel vannak, olyan, magukat demokratikusnak tartó pártok, melyek tartózkodtak az omnibusztörvény megszavazása során, ami egyértelműen tiltakozásnak minősül, ilyen például a Szerb Demokrata Párt, melynek tartózkodása ellenszavazattal egyenértékű, pedig az omnibusztörvény lényege csupán a központi hatáskörök tartományi szintre való átruházása. A legtöbb kérdésben tovább-

153

COMITATUS

ra is köztársasági szinten születnek majd a döntések –vajon milyen reakciókat fog kiváltani a teljes körű autonómia kérdése? Vajdaság 24 jogkört kapott meg, melyek közül 2/3-ad részben önálló szabályozást folytathat, ami a pénzelésre is kiterjed, tehát az adóból befolyó összegek egy része Vajdaságban landol, a köztársaság fenntart magának 1/3-ot, mivel bizonyos ügyekben fenn kell tartani a központi ellenőrzést. A törvény az élet szinte minden területéhez hozzákapcsolódik, azonban a neheze még hátra van, hiszen ki kell alakítani a helyi hatalomgyakorlás módozatait. Azt hogy hol kell majd bővíteni a hatásköret, arra a maga a gyakorlat fog rámutatni. Az omnibusztörvény legalább olyan fontos-anyagi, szervezési, társadalmi szempontból-, mint a magyarországi kedvezménytörvény, mellyel Magyarország hivatalosan is elismerte, hogy mi, vajdaságiak is a magyar nemzet része vagyunk. Az egyik az élet megszervezését segíti, míg a másik lelki támaszt, lelki erőt biztosít a felépülésre.45 Ami biztos, hogy a tartományban élő magyarság, illetve a többi kisebbség számára is nagy erőt jelentett a törvény és lendületet adott a további bővítési követeléseik véghezvitelében, olyannyira, hogy 2002. októberében a vajdasági képviselőház elfogadta és nyilvános vitára bocsátotta Vajdaság Autonóm Tartomány alaptörvényének előzetes tervezetét.

154


A sok pozitívum mellett -amit a törvény a tartománynak nyújtott- meg kell említenünk a negatív részét is, ami lényegében annyi, hogy Vajdaság státuszát illetően nem történt változás a szerb államszervezeten belül, tehát a lényegi kérdés megoldatlan maradt. Kisebbségi törvény Az omnibusztörvény mellett megszületett a kisebbségi törvény is, amelyet szintén nehézkesen, de elfogadtak és ha nem is azokat a jogokat biztosítja melyeket Vajdaság követelt magának, mégis olyan jogok érvényesülhetnek, mint a saját kultúra, nyelvhasználat –és oktatás gyakorlása, melyekkel már lehet mit kezdeni. A törvényalkotási folyamatban az egyik sarkalatos pont a nemzeti kisebbségek önkormányzatának (kulturális autonómia) a kérdése volt, azonban a legtöbb bonyodalmat mégis a nemzeti tanácsok megválasztásának a módja jelentette. Sokan azt szerették volna, ha a nemzeti tanácsok hatásköreit csak egy-két mondatban határozzák meg, tehát csupán egy általános rendelkezés végrehajtását szorgalmazták a választási módszerek kihagyásával. Ezzel az a probléma, hogy a nemzeti tanácsok a választásukra vonatkozó törvények nélkül nem alakulhatnak meg, és ha mégis megalakulnak, definiálatlan hatásköreik, szerepkörük miatt csupán „díszként” vehetnek részt a politikai folyamatokban. Lobbitevékenység és érdekérvényesítő harcok eredményeként végül megszületett a nemzeti tanácsok megválasztására vonatkozó szabályok összessége, melyeket sikerült beépíteni a kisebbségi


törvénybe, ami lehetővé tette a Magyar Nemzeti Tanács létrejövetelét. Ez egy történelmi pillanatként is jellemezhető, hiszen a szerb, illetve jugoszláv jogtörténetben ekkor fordult elő először, hogy a nemzeti kisebbségeknek önkormányzati jogokat biztosítottak a kultúra, oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén.46 A kiszabott autonómiatörekvésekből háromból kettőt sikerült ezáltal biztosítani, a harmadik is- Magyar Nemzeti Tanács felállítása (MNT)- csak azon múlik, hogy mennyire tudják a magyarok kihasználni az adott körülményeket és ezáltal mekkora legitimitást tudnak majd biztosítani az MNT számára, megvalósítva ezzel a személyi autonómia egy részét. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT)47 A VMSZ (Vajdasági Magyarok Szövetsége) elsődleges célja már évtizedek óta az MNT létrehozása volt, mivel ebben látták az autonómiához vezető út meghatározó lépését. 2002 őszén a vajdasági magyarok megválaszthatták országos önkormányzatukat, az MNT-t. Az elektori gyűlés megválasztásában több tízezer magyar, illetve több száz civil szervezet vett részt, amely ezt követően részarányos rendszerben megválasztotta az MNT 35 tagját.48 Ami nagymértékben befolyásolta azt, hogy manapság a magyaroknak van működő, valós önkormányzata az a kisebbségi törvény volt, mivel egyrészt kollektív jogként elismerte az autonómia ezen, korlátozott formáját (kulturális autonómiát), másrészt lehetővé tette, hogy az MNT gyakorlatban is létrejöhessen.

COMITATUS

A VMSZ, a magyar pártok közül a politikai élet, illetve az autonómia iránti törekvések legelkötelezettebb híve és egyben a legbefolyásosabb is, hiszen 2000-2001-ben a szerbiai demokratikus ellenzék tagja lett, amely ebben az időben átvette az irányítást a hatalom minden szintjén (a szövetségi jugoszláv államban, Szerbiában, Vajdaságban, helyi önkormányzatokban), amiből a VMSZ is jócskán kivette a részét. Hatalmából és befolyásából adódóan a VMSZ kezdte meg az autonómia kiépítését, azzal elsősorban, hogy elkezdte „tartalommal” feltölteni a már meglévő keretet, ami ebben az esetben az MNT volt. Az építkezési folyamat három fő szakaszon zajlott: ––MNT költségvetési pénzelésének biztosítása ––MNT hatásköreinek és jogosítványainak bővítése ––MNT alá rendelt magyar intézményrendszer létrehozása és annak bővítése Az MNT helyzetbehozása elsősorban a vajdasági hatalmi jogosítványok átruházásán keresztül folyt, köszönve a VMSZ folyamatos és jelentős befolyásának. Bizonyos jogkörök melyekkel az MNT ma rendelkezik (fontosabbak): A költségvetési forrásokat illetően 2003-ben működésére mindössze néhány millió dinár jutott, míg 2008-ban már 30 millió, ami kb 100 millió forintnyi összegnek felel meg. Ezt részben a tartományi, nagyobb részt pedig a központi költségvetés biztosít nevesített forrásként. „Ebből a támogatásból az MNT

155

COMITATUS

biztosítja főállású alkalmazottainak a bérét, székházának fenntartását, a műszaki felszerelést, az ülések és utazások költségeit.”49 Ami a jogosítványokat, hatásköröket illeti két dolog különösen fontos: A tartomány az MNT-re ruházta a vajdasági települések hivatalos magyar meghatározását. A magyar civil szervezeteknek juttatott költségvetési támogatásokat az MNT bírálhatja el, melyek nagysága 2008-ben meghaladta a 22 millió dinárt. Az autonómiaépítés szempontjából nagy jelentősége van az MNT által alapított intézményrendszer létrehozásának. Az elmúlt évek során számos magyar csúcsintézmény társalapítója lett vagy pedig átvette azokat az állami hatóságoktól, ilyenek például: Magyar Szó (lapkiadó és nyomda), újvidéki Forum Könyvkiadó, Európa Kollégium, VMMI (Vajdasági Magyarok Művelődési Intézete) és várhatóan további magyar intézmények átvételére kerül majd sor, mint például: Kosztolányi Gimnázium, Népszínház (szabadkai), stb. Ezeken a hatáskörökön túl a tájékoztatás, oktatás és művelődés területén más funkciókat is betölt, például magyar ünnepek, magyar nemzeti lobogó meghatározása, részvételi és véleményezési jogokkal is rendelkezik. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a jogok, hatáskörök a 2002-es kisebbségi törvény által épültek be a 2006-os szerbiai alkotmányba. Ezek alapján nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az MNT a magyar autonómia egyre erősödő intézménye, hiszen évről

156


évre nagyobb jogkörökkel és költségevetési támogatásokkal rendelkezik a vajdasági magyarság identitását illetően, viszont mindaddig nem lehet a magyar perszonális autonómia csúcsintézménye, amíg a szerb törvényhozás nem alkot egy egységes törvényt a nemzeti tanácsok megválasztására, hatásköreinek és pénzelésének szabályozására. A nemzeti tanácsok megválasztására vonatkozó szabályok és az azokkal kapcsolatos nézeteltérések a magyar pártok között: A kisebbségvédelmi törvény rendelkezése alapján a nemzeti tanácsokat, amíg megválasztásukat külön törvény nem szabályozza, addig elektorok gyűlései választják meg. Azt hogy ki lehet elektor a törvény határozza meg, azonban az elektori gyűlések összehívását és működését az etnikai és nemzeti közösségek szövetségi miniszteri rendelete szabályozza. 50 A kisebbségvédelmi törvény és a miniszteri rendelet értelmében elektor lehet és részt vehet a nemzeti tanácsok, ebben az esetben az MNT elektori közgyűlés munkájában: Minden magyar nemzetiségű szövetségi, köztársasági és tartományi képviselő; Minden magyar nemzetiségű községi tanácsnok, aki olyan önkormányzatban tevékenykedik, ahol a magyar nyelv hivatalosan használatos; Az összes magyar civil szervezet, egyesület és szervezet egy-egy képviselője, akiket az adott szervezet közgyűlése delegál;


Minden magyar nemzetiségű választópolgár, akit száz magyar nemzetiségű választópolgár az erre a célra szolgáló űrlapon aláírásával támogat.51 Az elektori rendszer: Az elektorok függetlenül attól, hogy melyik csoportból kerülnek ki egyenlő szavazati joggal rendelkeznek. Előírás, hogy a magyar nemzeti kisebbség elektori gyűlését legalább 50 elektornak kell kezdeményeznie és az, legalább 100 elektor jelenlétében folyhat le érvényesen. Miután a kezdeményezés sikeres volt, a miniszter kihirdeti az elektori gyűlés helyét és idejét, amit legkevesebb 30, legfeljebb 120 napon belül meg kell tartani. Az elektori posztok betöltésére hagyott időben több, mint 600 elektor regisztrált a minisztériumban, melyek közül 350-et a vajdasági magyarság közvetlenül választott meg, kisebbik hányaduk a képviselőkből, tanácsnokokból, illetve civil szervezetek jelöltjeiből került ki. A 600 beregisztrált elektor együttesen választotta meg listás, részarányos rendszerrel az MNT 35 tagját. Mit értünk listás, részarányos rendszer alatt? Amennyiben a különféle csoportok, illetve elektorok nem értenek egyet, nem jutnak közös nevezőre egy közös lista állításában, minden jelentősebb opció a leadott szavaztok arányában jut mandátumhoz a létesülő nemzeti tanácsban.52 A vajdasági magyar politikai színtérre 1995-től ellenségeskedés jellemző, miképp az autonómia-elképzelések terén, úgy a kisebbségi törvény terén

COMITATUS

sem volt teljes mértékű egyetértés, tulajdonképpen kettészakadt a tábor- itt nem kívánom táboronként az összes pártot felsorolni, a lényeg, hogy a két meghatározó párt áll egymással szemben, a kormányzásban is résztvevő VMSZ, illetve a VMDP, a mérleg egyértelműen a VMSZ javára billen, ami már a magyarság támogatottságából is egyértelműen kiderül. Az ellenzők kiemelkedő tagja Ágoston András, a VMDP elnöke, aki elsősorban az elektori választási rendszert kifogásolta, azzal a fő érvvel, hogy ez a rendszer nem demokratikus és az eredmények kimenetele manipulálható a másik tábor vezetője, a VMSZ javára, éppen ezért egy külön magyar választói névjegyzék létrehozását javasolta és a tanácsok közvetlen megválasztását. Másodsorban azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti tanácsok nem rendelkeznek megfelelő súlyú jogosítványokkal, ahhoz, hogy azok a perszonális autonómia intézményeivé válhassanak.53 A VMSZ reakciója az „ellenzék” lépéseire: A VMSZ nem tartja megalapozottnak azt a vádat miszerint a VMSZ előnyökhöz jutna az elektori rendszernek köszönhetően, hiszen a magyarok támogatottsága és a párt 2000-es választási sikere nem véletlen vagy csalás eredménye. Ezzel arra utalok, hogy VMSZ nem az elektori rendszer révén jutott előnyökhöz, hanem a vajdasági választópolgárok támogatottsága, bizalma révén és politikai akaratnyilvánításuk eredményeként. Ha ez előnynek nevezhető, ez a magyar választópolgárok akarata volt,

157

COMITATUS

viszont ez az előny nem meghatározó, hiszen ellensúlyozható lett volna aláírásgyűjtéssel, illetve a civil szféra támogatottságának az elnyerésével. A bírálat első felének a második részére kitérve pedig –ami a magyar választói névjegyzék általi nemzeti tanácsok létrehozatalára utal- ezt a választási formát a VMSZ is támogatta, programjának részét képezte, azonban európai nyomásra a törvényalkotó nem a névjegyzékes rendszer, hanem az elektori rendszer mellett döntött. Az elektori rendszer tény, hogy kevésbé demokratikus és kevésbé tükrözi a választói akaratot, és vannak aránytalanságok az elektorok szavazati súlyát illetően, ennek ellenére mégis alkalmas, arra, hogy arányaiban megjelenítse a kisebbségi közösségen belüli hierarchiát és biztosítsa a részvételt a különböző érdekelt csoportok számára. Az ellenzők második kifogását illetően, találunk benne rációt, hiszen a kisebbségi törvény néhány kivételtől eltekintve valóban csak általános döntéshozatali és intézményalapítási jogkörökkel ruházta fel a nemzeti tanácsokat, illetve az sem derült ki pontosan, hogy az álam milyen hatásköröket ad át nekik. Mindez mégis lényeges, mert lehet, hogy nincsenek pontosan definiált jogkörei az MNT-nek, de ha meg sem alakul, hogy követeljen magának többet, hiszen nem is létezik. Ezáltal viszont, hogy megalakult és egyelőre csak lényegtelennek tűnő jogkörökkel rendelkezik az idő múlásával egyre több jogkört harcolhat ki magának –amit meg is tett, utólag hozzáfűzve.

158


A magyar-magyar „csata” odáig fajult, hogy miután a VMDP nem tudott politikai eszközökkel felülkerekedni alkotmánybírósági eljárást kérvényezett, amivel célja az volt, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság nyilvánítsa alkotmányellenesnek a kisebbségi törvény elektori választásokra vonatkozó cikkelyeit. Ezen próbálkozásuk is sikertelennek bizonyult, tehát az MNT elnyerte végleges formáját, Várady Tibor szavaival élve: a kisebbségi törvény megszavazása és az MNT megválasztása csupán esély az autonómiára , és nem maga az autonómia. Az autonómia megvalósítása egy hosszú folyamat eredménye, ahol persze nem mindegy az MNT szerepvállalásának a mértéke. Innentől kezdve a cél, hogy úgy bővítsük a kisebbségi önkormányzat hatásköreit, hogy azok eredményesen és sikeresen funkcionáljanak. A kulturális autonómia akkor lehet igazán sikeres, ha az MNT egy olyan intézményrendszert képes kialakítani, amely jó viszonyt képes fenntartani a szerb intézményrendszerrel. (folytatjuk)

SZTOJÁN VIKTOR

Köszönetet szeretnék mondani elsősorban témavezetőmnek, Molnár Anna Évának, hogy jó ötleteivel, szaktudásával és pozitív hozzáállásával megfelelő segítséget nyújtott szakdolgozatom megírásához, továbbá köszönetet szeretnék mondani azoknak az egyéneknek is, akik a munkámhoz szükséges hiteles forrásokat biztosították, ezáltal hozzájárultak egy valós képet festő dolgozat megírásához, ők pedig: ifj. Korhecz Tamás a vajdasági tartományi kormány titkára, Papp Richárd, Kaszás Angéla a Vajdasági Magyarok Művelődési Intézetének munkatársai.


Jegyzetek 1. Gerencsér Balázs- Juhász Albin: A kisebbségi autonómia, Budapest. 2001. 2. Hans Joachim Heintze: im.81.o. 3. KOVÁCS, P.:Questions and Answears on Minority-Related Autonomy Issues, GÁL K.szerk. Minority Governance in Europe, OSI, Budapest, 2002, 346.o. 4. Gerencsér Balázs- Juhász Albin: A kisebbségi autonómia, Budapest. 2001.18.o. 5. http://vajdasag.rs/A_Vajdas%C3%A1g 6. Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek nemzeti ideológiája. Budapest: Akadémia Kiadó, 1983. (16-22.o) 7. Kocsis Károly: Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén, Budapest: Teleki László Alapítvány, 1993. (9-11.o.) 8. Kovács Endre (főszer.): Magyarország története (1848-1890). I. kötet. Budapest: Akadémia Kiadó, 1979. (409.,454.,457.,480.o.) 9. http://vajdasag.rs/A_Vajdas%C3%A1g 10. Sajti Enikő (szerk.):Jugoszlávia 19181941.Dokumentumok.Szeged: Társadalomtudományi Kör,1989. 11. Népszkupstina=Népgyűlés- érdekesség, hogy az akkori gyűlés 757 résztvevőjéből csupán 1 volt magyar 12. Ránki György (főszerk): Magyarország története 1918-1919, 1919-1945. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1976. 13. Mirnics Károly: Kis-Jugoszlávia hozománya- írások az asszimilációról és a kisebbségről, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1996. (66.o.) 14. kolonizmus: állami szervezésű, nagyméretű, sok előjoggal járó betelepítés gyakorlata a homogén nemzetiségek lakta területekre. 15. Mirnics Károly: Kis-Jugoszlávia hozománya- írások az asszimilációról és a kisebbségről, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1996. (67.,68.o.) 16. A Vajdaság települései és címerei –a Vajdaság enciklopédiája: http://vajdasag.rs/A_ Vajdas%C3%A1g 17. usztasák a horvát nacionalizmus hívei, fasiszta alapelveket valló, szélsőséges, a teljes szerb-horvát nemzetállami elkülönülést támogató szerveződés. Vezérük Ante Pavlovic 18. csetnikek: szerb nacionalistákból álló, Jugoszlávia szerbközpontúságát támogató szélsőséges csoport. Vezérük: Dragoljub Mihajlovic 19. szerbiai ügyvéd, aki a csetnik mozgalom egyik fő támogatója, híve volt. Írásaiban a szerbközpontúság a fő elem. 20. Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia –a délszláv állam története, Kiadó: Aula, 1999. 78-93.o.

COMITATUS 21. Az AVNOJ II. ülésszakaszának dokumentumai. Fórum, Újvidék, 1974. 69-71.o. 22. V. Macek: Memoari. Id. mű, 172.o. 23. Sokcsevits Dénes-Szilágyi Imre-Szilágyi Károly_ Déli szomszédaink története. Bereményi Könyvkiadó. 266.o. 24. Ustav Federativne Narodne Repuklike Jugoslavije. Belgrád: Sluzbeni list, 1946.6.o. 25. a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Alkotmánya. Belgrád. A JSZSZK Hivatalos Lapja, 1974, 27.o. 26. „ Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány Alkotmánya”. Novi Sad, Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja, 1974. 29-31.o. 27. Szerző: Szilágyi Imre: http://www. kulugyiintezet.hu/MKI-tanulmanyok/T-2009-24Szilagyi_Imre-A_vajdasagi_statutum.pdf 6.o. 28. Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. Budapest: Aula, 1999.198.o. 29. Laura Silber – Allan Little: Jugoszlávia halála. Budapest: Zrínyi Kiadó, 1996. 74–90.o. 30. Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. Budapest: Aula, 1999. 207.o. 31. Uo. 207-208.o. 32. Gerencsér Balázs- Juhász Albin: A kisebbségi autonómia, Budapest. 2001. 177.o. 33. Németh Zsolt külügyi államtitkár állásfoglalása a vajdasági magyar közösség három szintű autonómia-elképzeléseivel kapcsolatban (kézirat). 34. Gerencsér Balázs- Juhász Albin: A kisebbségi autonómia, Budapest. 2001. 178.o. 35. Uo. 176-177.o. 36. „Koalicija Vojvodina: vojvodina zrela za autonomiju”. http://www.b92.net/info/komentari. php?nav_id=8527 letöltve: 2010-04-15. 37. Gerencsér Balázs- Juhász Albin: A kisebbségi autonómia, Budapest. 2001. 179-182.o. 38. „A jugoszláviai (szerbiai és montenegrói) magyarság történeti kronológiája 1989–2004”. http://www.hhrf.org/htmh/?menuid=060402. 39. Elektromos periodika archívum: http:// epa.oszk.hu/00200/00266/00012/c000225.html 40. Bozóki Antal: Magyarok a Vajdaságban. Válogatott írások 2001-2007 24.o. 41. Szerző: Szilágyi Imre: http://www. kulugyiintezet.hu/MKI-tanulmanyok/T-2009-24Szilagyi_Imre-A_vajdasagi_statutum.pdf 8.o. letöltve: 2010.02.13. 42. Ifj. Korhecz Tamás: Otthonteremtőben a szülőföldön –jogi és politikai esszék. Újvidék: Forum, 2009. 20.o. 43 Kasza József: A VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG KORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁSA http://www.mtaki.hu/docs/ kisebbseg_es_kormpol/kisebbs_es_kormpol_kasza_jozsef_vmsz.pdf 32-33.o.

159

COMITATUS 44. Ifj. Korhecz Tamás: Otthonteremtőben a szülőföldön –jogi és politikai esszék. Újvidék: Forum, 2009. 20-21.o. 45. Vajdasági Magyar Szövetség honlapja: http://www.vmsz.org.rs/article.php?lg=hu&id_ article=824 46. Ifj. Korhecz Tamás: Otthonteremtőben a szülőföldön –jogi és politikai esszék. Újvidék: Forum, 2009. 64-65.o. 47. az MNT-ről bővebben, az alapító dokumentumról, alapszabályokról az alábbi címem lehet érdeklődni: http://www.mnt.org.rs/#

2010. november–december 48. Blénesi, É. és Mandel, K. Szerk. Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában, Gondolat, Budapest, 2004, 201.o. 49. Ifj. Korhecz Tamás: Otthonteremtőben a szülőföldön –jogi és politikai esszék. Újvidék: Forum, 2009. 47.o. 50. JSZK Hivatalos Lapja 22/2002, (VIII.03) 51. Ifj. Korhecz Tamás: Otthonteremtőben a szülőföldön –jogi és politikai esszék. Újvidék: Forum, 2009. 79-80.o. 52. Uo. 80.o. 53. Danas napilap, 2002. október 1., 15.o.

Glossza

A képviselő köpönyege „Eső előtt kell a köpönyegről gondoskodni. Amerről fúj a szél, arra fordítja köpönyegét. Ó köpönyegjéből új dolmányt csináltat.” Nem tudom miért, de ezeket a közmondásokat találtam a következő történet jellemzésére. Az MDF képviselő-csoportja 59 szavazattal 11 ellenében „befogadta” soraiba dr. X. Y. országgyűlési képviselőt. Arról nem szól a híradás, hogy a képviselő a legnagyobb kormánypártba is visszalépett volna. Most csupán a függetlenek padsorából ült át a legnépesebb frakcióhoz, így az MDF sorai ismét 159 tagot számlálnak. (Boldog idők 1993 elején - a szerk.) A figyelmes olvasó számára feltűnő, hogy a képviselő-csoport nagyobb része nem vett részt a szavazásban. A pártatlan megfigyelők szerint több MDF-es képviselő már a ruhatárnál elakadt, ott ugyanis azt a követelésüket, hogy mutassák meg X. doktor köpönyegét, a képviselő személyiségi jogaira való hivatkozással nem teljesítették. „Szerettük volna látni azt a ruhadarabot, amelyik ennyire bírja

160

a strapát” + nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó honatya. A rosszmájú megjegyzés véleményünk szerint minden alapot nélkülöz. X. már Lakitelken is ott volt, sőt az MDF-nek is alapító tagja. Nyilatkozata szerint nem ő változott meg amikor átlépett az SZDSZ-be, hanem a pártja távolodott el a liberális alapelvektől. 1990-ben X doktor a Szabad Demokraták Szövetsége Nógrád megyei listáján, a pártra leadott 18.664 szavazat alapján került be a parlamentbe. 1991 szilveszterén a képviselő úr elhagyta az SZDSZ padsorait, s átült a független képviselők közé. Mértéktartó vélekedés szerint, semmiképpen sem minősíthető túlzottnak a párthovatartozás kétévenként való megváltoztatása. Köpönyeg-forgatásról nem beszélhetünk. A képviselő úr bundát viselt. Erről megint egy közmondás jutott eszembe: „Bunda, köpönyeg, mind a kettő jó meleg.” (1993.) az

2010. november december COMITATUS. Tartalomjegyzék

Recommend Documents