XIIX. X ÉVF VFOL OLY OL LYA YAM AM III. I SZÁ SZÁM
20 2 010 10.. MÁ MÁRC R IU RC US – BÖ ÖJT JTMÁ MÁS MÁ S HA HAVA V VA
KISK KI SKUN SK UN NLA ACHÁZ CH HÁZ ÁZA A ÖN ÖNKORM KO ORMÁN RM MÁ ÁN NYZ NYZ YZATÁN ATÁ AT ÁN NAK A KÖZ ÖZÉLET ÉLETI, ÉL ET E TI, I KUL ULTU URÁ RÁLI LIS S, H S, HAG AG GYO YOMÁ OMÁNY MÁNY MÁ NYŐR YŐR Ő ZŐ Ő ÉS SZ ZÓR ÓRA AKOZ AKOZ AK OZTA TATÓ TA TÓ Ó LA AP PJ JA A
2010. Március 15. Községi megemlékezés 16.00 Koszorúzás a lacházi Kossuth- és Petőfi szobornál Közreműködik:
az Ifjúsági Fúvószenekar rézfúvós kvintettje 17.00 Ünnepi megemlékezés művelődési központ színháztermében am n Ünnepi köszöntőt mond:
Pánczél Károly országgyűlési képviselő Pán ő Az ünnepi műsort előadják:
az általános iskola 7. b osztályos tanulói Basa Lászlóné rendezésében Címe: „Ne késsetek, harangok!” Közreműködik a Manna együttes, a K-Pax Együttes, és Perjési Norbert 18.00 Fáklyás felvonulás a peregi Petőfi szoborhoz Kérjük, a résztvevők fáklyát hozzanak magukkal! Közreműködik:
a Kiskunlacházi Ki Ifjúsági Fúvószenekar
2
A Mi Újságunk – 2010. március
A természet ölén
A Kiskunsági Vadásztársaság helyi hírei szárnyasokra is gondolunk. A madaraknak is készítünk etetőket, búvóhelyet. Ha a vadászok és támogatóik, segítőik gondoskodnak a vadakról és etetik őket, az állatok könnyebben átvészelik a hideg hónapokat, nem gyengülnek le, kevesebben pusztulnak el, így élővilágunk szépsége és gazdagsága tovább fennmarad! Akik érdeklődnek társaságunk munkája iránt, vagy szívesen segítenének, jelentkezzenek! Kérdéseikkel forduljanak hozzám bizalommal!
„A kisnyúl didereg, Megbújik a földön, Nem baj ha hull a hó, Csak vadász ne jöjjön!”!”! (Gazdag Erzsi)
Túlélik…? Kemény és hosszú az idei tél. Az enyhe december után az erdei vadaknak komoly fagyokat kell kiállniuk, a fellelhető táplálékot vastag hótakaró fedi. A vadászok azonban ilyenkor – a fenti vers félelmeivel ellentétben – segítséget nyújtanak az állatoknak. A vadásztársaság feladatai közé tartozik ugyanis a vadetetés is, melyet a helyi csapat is lelkiismeretesen végez. Telenként kb. 150 mázsa takarmányt terítünk szét a környék vadon élő állatainak.
Az őz, a mezei nyúl válogatós. A vadon termő növényeket rágogatják meg, amíg találnak, de mindenből keveset esznek. A kultúrnövényeket csak akkor dézsmálják meg, ha mást
már nem találnak. Ha vastag a hótakaró, nem tudják megkeresni az alatta fellelhető táplálékot, ilyenkor a kiegészítő takarmányozás rendkívül fontos. Az etetéskor természetesen a
Ujvári Béla A Kiskunsági Vadásztársaság elnökhelyettese
A tél örömeit élvezték a peregi ovisok a Sillingi-erdőben
Homok és kő Két ember utazott a sivatagban. Valamin összevesztek, és az egyik felpofozta a másikat. Ekkor ő, anélkül, hogy visszavágott volna, lehajolt és ujjával beírta a homokba: – Ma a társam megütött engem.
Továbbmentek, ameddig csak nem találtak egy oázist, ahol elhatározták, hogy megfürdenek. Az, akit megütöttek, nem tudott úszni, és a zavaros víz magába akarta szippantani. Ekkor az útitársa utánament és kimentette őt. A másik, ahogy a partra jutott, lehajolt és egy kőbe karcolta:
Aki először megütötte, majd megmentette az életét, furcsállva kérdezte:
szele elsöpörje! De ha valaki valami jót cselekszik velünk, véssük kőbe, hogy semmi ne vigye el a nyomát!
– Amikor megpofoztalak, a homokba írtad, és amikor kihúztalak a vízből, kőbe. Miért?
A nagyböjti idő csodálatos alkalom a bocsánatkérésre Istentől. Ő pedig örömmel bocsát meg oly könnyen, mint a történet főszereplője.
– Ma a társam megmentette az életemet.
– Amikor valaki megbánt minket, írjuk homokba, hogy a megbocsátás
A másik így felelt:
Fazekas Gábor
A Mi Újságunk – 2010. március
Mazács Juci néni 90 éves Bensőséges, családias hangulatban köszöntöttük február 8-án a peregi iskola hajdani igazgatóját, Mazács Juliannát 90. születésnapján. 1951-ben került Juci néni az akkor még 8 évfolyamos peregi iskola élére, és 1966-ig nagy szakértelemmel, kitartással és példamutató szorgalommal végezte ezt a nem könnyű munkát. Később igazgatóhelyettesként is szívén viselte a peregi gyerekek tanítását, nevelését egészen 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig. Sokat dolgozott az iskoláért, a peregi emberekért, ezért mindig nagy tisztelet és becsület övezte. Hosszú, küzdelmes pályájáról Juci néni mindig szívesen és szeretettel mesél. A hosszú évek alatt példát mutatott pedagógustársainak hivatásszeretetből, a munka tiszteletéből szorgalmas, becsületes munkával telt éveivel, tartalmas életével. Számtalan kitüntetése mellett 2000 óta Kiskunlacháza díszpolgára. Születésnapján nagy szeretettel köszöntötték a hajdani és a jelenlegi peregi tantestület tagjai. A jelenlegi iskolások nevében Szatmári Viktória 4. osztályos tanuló, önkormányzatunk képviseletében dr. Fábián Miklós alpolgármester úr köszöntötte az ünnepeltet. Mindnyájunk nevében kívánunk Juci néninek jó egészséget, nyugodt, békés nyugdíjas éveket! Isten éltesse sokáig! A Gárdonyi úti iskola tantestülete nevében: Szabadosné Horák Irén
Mozaik
3
K
iskunláza lakossága a közelmúltban többször is bebizonyította, hogy a település érdekében képes az összefogásra. Gondoljunk csak az iskola osztálytermeinek festésére, az 51. sz. főút felújítását sürgető demonstrációra, vagy a 2008-as tragédiát követő, a közbiztonság javítását célzó fellépésekre. A felsorolt történések adták a hitet, hogy újabb összefogásra kérjem Önöket. Már megszokhattuk, hogy minden nyáron a település több pontján a villanyoszlopokon virágok pompáznak, jobb kedvre derítve bennünket helyieket, és egy apró élménnyel gazdagítva az átutazókat. Ebben az évben a központi forráselvonások miatt veszélyben érzem a falu virágosítását, ezért fordulok most minden közösséghez, üzlethez, családhoz, vállalkozáshoz, de akár magánszemélyhez is, akiknek hiányoznának a nyári muskátlik. Elképzelésem szerint egy-egy oszlopot mintegy „örökbe fogadna” egy ilyen kisebb közösség. Ez azt jelentené, hogy az ott elhelyezett növény bekerülési költségeit magára vállalná. A cserepek tavaszi kihelyezését és a növények gondozását a KUNÉPSZOLG végzi. Egy oszlopon a megfelelő látvány eléréséhez három edényt kell elhelyezni. Az ebben lévő virágok és virágföld ára összesen: 6300,- Ft. Ha azt akarjuk, hogy Lacháza és Pereg igazán feledhetetlen élményt nyújtson, akkor az 51-es út mentén a Retro Kisvendéglőtől a Cser Étteremig minden, de legalább minden második oszlopot fel kell díszíteni – ez összesen 130 db oszlopot jelent. Kérünk minden, Kiskunlacházát szerető, és érte áldozatot is vállaló közösség jelentkezését a KUNÉPSZOLG Kft. bármelyik elérhetőségén: Tel.: 24/535-535 |
[email protected] Fax: 24/535-536 | Ügyfélszolgálat: Dózsa György út 217. Elsőként a KUNÉPSZOLG Kft. öt, az Aletheia Multimedia Kft. egy oszlopra ajánlja föl a virágokat. A további felajánlásokról beszámolunk A Mi Újságunk hasábjain. Bukri Sándor, ügyvezető
Virágot a világnak
4
Szakközépiskolai hírek
Leonardo da Vinci programjára, így már az előző tanévben Finnországban járhatott hat tanuló és egy kísérőtanár – élménybeszámolójukat önök is olvashatták a Mi Újságunkban. Nagyon jól érezték magukat, sok szakmai és kulturális ismeretet szereztek, és nagyon jó baráti kapcsolatokat építettek ki a finn fiatalokkal. Ebben a tanévben Tóth Kata tanárnő vezetésével Diószegi Alexandra, Tomin Richárd és Gendur Krisztián képviselik a fodrász, Gulyás Attila, Baczakó Tamás és Horák Roland pedig az építőipari szakmát. Az előírásoknak megfelelően a tanulók egyénileg pályáztak, majd nyelvi és szakmai felkészítés után a tantestület választotta ki a
kiutazókat. A pályázati összeg több mint húszezer euro, mely a felkészítés, az utazás és a kint tartózkodás költségeit is fedezi, így a tanulóknak nem kell önrészt biztosítaniuk. Március 12-én indulnak, április elsején repülnek haza. Nagyon várják: gyakorolják az angol nyelvi kommunikációt, és táncos-zenei produkcióval is készülnek. Reméljük visszaérkezésük után lehetőség nyílik rá, hogy beszámoljanak a kedves olvasóknak élményeikről! Ezúton köszönöm kollégáim segítségét, melyet a pályázat megírásában, a finn kollégák helyi vezetésében, valamint a tanulók felkészítésében nyújtottak!
pet tudtak megmutatni, főleg a tanulás, a kirándulások, a táncpróbák és a munkahelyek vidám, nevetésre leg az érettségi és a szakmai vizsgák fakasztó jeleneteiből. Az összekötő időpontja. Egyben jelzi egy életsza- szöveget az osztályfőnökök segítsékasz lezárását: a diákévekét, és egy gével sikerült humorosan megfoúj kezdetét: a felnőtt korét. galmazni a közönség nagy megelégedésére. A nyitótáncok ün„Hímes szalagok a galléron, büszkén messzire hirdetik, nepélyes perceket Ifjúságtok szép szakasza a végéhez közeledik.” tartogattak. A paloA szalagok feltűzése után követ- tást és a Kék Duna keringőt a szakkeztek a műsorszámok, amelyeket közép- és szakképző tanulók közönagy örömmel és szorgalommal ta- sen adták elő. Meglepetés volt minnultak a végzősök hónapokon ke- denki számára, hogy a palotás utolresztül. Most ezzel köszönték meg só perceiben a végzős osztályfőnöszüleiknek, nagyszüleiknek a törő- kök kis csoportja is csatlakozott a dést, a gondoskodást, a segítséget. tánchoz. Ők így köszöntötték diA diákok is érzik és tudják, hogy ákjaikat. enélkül nem juthattak volna el idáA komoly pillanatok után a jóig. kedvű, vidám műsorszámok követElőször a közönség bepillant- keztek. Láthatott a közönség még hatott az osztályok fényképalbu- bécsi keringőket, rock and rollt, ír tánmába. Természetesen csak pár ké- cot, csacsacsát és hip-hop produkciót.
A színpadon bemutatott műsorszámokat az aulában megismételték a diákok, hiszen a nagyszámú közönség nem fért el a színházteremben. Ők kint várakoztak az ünnepeltekre. Ezúton kérünk elnézést tőlük, hogy technikai hiba miatt – ami csak közvetlenül az ünnepség megkezdése előtt derült ki – nem láthatták kivetítőn a benti eseményeket, ahogyan ígértük. A továbbiakban a tanulók a szüleikkel, barátaikkal együtt szórakoztak, táncoltak az éjfélig tartó bálon. Itt szeretnénk megköszönni Kovácsné Nagy Máriának és minden felkészítésben dolgozó tanárunknak, azt az áldozatos munkáját, mely lehetővé tette a szalagavató sikeres lebonyolítását.
Szakmai gyakorlat Finnországban A Kiskunlacházi Szakközép- és Szakképző Iskola tanulói immár másodszor kaptak lehetőséget, hogy 3 hetes szakmai gyakorlaton vegyenek részt testvériskolánkban, a finnországi kisváros, Raahe szakközépiskolájában. A város az Északi-sarkkör közelében, a Botteni-öböl partján fekszik, megközelíthető repülővel Ferihegy–Helsinki–Oulu útvonalon, majd taxival Raahéba. A kapcsolat már hosszabb időre tekint vissza. A Mi Újságunk
2008. májusi számában hírt adtunk róla, hogy finn vendégek érkeztek Kiskunlacházára: két fodrász tanárnőt és két építőipari tanárt láthattunk vendégül. Megismerték iskolánk szakmai és közismereti oktatási rendszerét, ellátogattak gyakorlati képzőhelyekre, és megismerték községünk és környéke nevezetességeit, kulturális értékeit. Kollégáimmal nagy örömünkre sikeres pályázatot nyújtottunk be a Tempus Közalapítvány
Szalagavató bál Mivel a 2009/2010-es tanév szalagavató ünnepségét is karácsonyhoz közeli időpontban rendezte meg iskolánk, ezért egy rövid kis történettel kezdődött az ünnepi est. A négy gyertya a békéről, a hitről, a szeretetről és a reményről „beszélt”. Az adventi koszorún pislákoló fények és a történet megérintette a közönség szívét, de az igazán megható pillanatok a végzős diákok bevonulásával kezdődtek. A felsorakozó diákokat a tantestület nevében Kovácsné Nagy Mária osztályfőnök köszöntötte. Mi is az ünnep? Márai Sándor szavaival élve: „…az élet rangja, felsőbb értelme, amire készülnünk kell testben és lélekben egyaránt.” Itt a felkészülés utolsó időszaka. A szalag arra figyelmeztet mindenkit, hogy köze-
A Mi Újságunk – 2010. március
Horák György, projektvezető
Horák György igazgató-helyettes
A Mi Újságunk – 2010. március
Tavaszi ébredés Kedves Olvasóim! Itt a tavasz. Van egy nagyszerű hírem: megállíthatatlanul közeledik a csodálatos, melengető napfény, a madárdalos reggeli ébredés, a bogarak zsongása, a természet éledése. „De jó! Végre!” – kiáltjuk vidáman. Kint még gyakran borongós az idő, s térdig állunk a latyakban, mégis biztosan tudjuk: ez a folyamat már viszsza nem fordítható. A tavasz beköszöntött szívünkbe, lelkünkbe, házainkba. Tudják, honnan venni észre? Számomra a növényeim árulták el. Öntözés közben icipici halványzöld hajtáson akadt meg a szemem. S ha hiszik, ha nem, minden növényem jelezte felém egy-egy apró élet elindításával, hogy igen, ez már az újjászületés időszaka. Kell náluk jobb időjós? A növények üzennek nekünk, csupán észre kell vennünk, és meg kell értenünk az éledező természet üzenetét. Figyeljünk fel az apró jelekre, s ébredjük fel mi is, a természettel együtt lélegezve! Családunkkal minden évszakban járjuk a természetet. Szavakkal leírhatatlan, mi mindent kaptunk drága jó Földanyánktól. Mennyi kincset rejt magában az erdő! Ilyenkor mindig feltöltődöm… Számomra mindig izgalmas megfigyelni, hogy a télen elnémult erdő egyik napról a másikra miként kap új erőre. Madarak százai csivitelnek, repdes-
nek fejünk felett, jelezve felénk örömüket, vidámságukat. Csak nyissák ki Önök is az ablakokat otthon: ugye, milyen felemelő érzés hallgatni őket? Nagyböjt időszakában járunk. Míg karácsonykor a várakozást élhettük meg, addig húsvétra készülve a feltámadást és az újjászületést ünnepeljük. Ilyenkor a halál-élet kettőség mutatkozik meg: egyik sem létezhet a másik nélkül. Nincs ennek szebb és érzékletesebb megnyilvánulása, mint a földbe rejtett piciny mag, aki halottnak hitt voltából egyszer csak aprócska zöld pontként megjelenik. A születés csodája mindenhol megmutatkozik, de főképp a virágoskertünkben! Milyen hosszú folyamat, mire a mag kicsírázik, s növény lesz belőle… A gyermekeknek – s valljuk be, számunkra is – micsoda boldogság, amikor kertünkben a növények elődugják színes fejecskéjüket a föld alól! Az eddigi szürkeséget felváltja a szivárványszínű növényvilág. Micsoda élet! Valósággal magával ragad mindnyájunkat. Nemde? A földbe kerülő mag kicsírázik. Ám ahhoz, hogy új élet indulhasson belőle, a magnak először meg kell halnia. Áldozatul adja hát magát, hogy új minőségben szülessen újjá. S így van ez nálunk, embereknél is. Ahhoz, hogy valami megváltozzon bennünk, először a régi tulajdonságoknak „meg kell halniuk”, hogy aztán az új, a tiszta jellemvonás erőtől duzzadva megszülessen bennünk. A nagyböjt végén elérkezik hozzánk húsvét. S hogyan készülhetünk rá? Testileg böjttel (könnyebb ez azoknak, akik a keresztény egyház
Rendszerváltás magyar módra – avagy a fejtetőre állított ország V., befejező rész A Kínai Horoszkóp szerint 2010 a „Tigris éve”. – „A Tigris éve drámai fordulatokat hordoz. Az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, hatásuk gyakran mélyreható lesz. A Tigris évét mindig merészség és csillogás jellemzi” – eddig az idézet. Továbbszőve a rövid idézet keltette gondolatokat és beépítve azokat a mai magyar valóságba úgy tűnik, tevékeny időszak előtt állunk. A remélt változások, a nagy lehetőségek ideje következik, következhet.
Rajtunk múlik, mi és hogyan valósul meg ezekből!
Gödörben az ország Bár a jelenlegi vezetés nem hajlandó elismerni, az utóbbi években országunk kritikus helyzetbe került. A rossz gazdasági mutatók mellett az elképesztően megnőtt államadóság (minden magyar állampolgárra közel 2 millió forint jut) jellemzi a gazdaságot. Az állam gazdasági poten-
Kalendárium | Közélet
5
szabályai szerint élnek). Ha azonban lelkünkkel és szellemünkkel is törődni akarunk, s valódi énünk születését szeretnénk átélni, a böjtölésen kívül keressünk magunkban olyan tulajdonságot, ami már idejétmúlt, és szeretnénk tőle megszabadulni. Amennyiben nagyböjt időszakában (tartva magunkat fogadalmunkhoz) hagyjuk, hogy „régi életünk” meghaljon, akkor húsvétkor Jézus feltámadásával együtt a mi életünk is új minőségben születhet újjá. S mit jelent gyermekeink számára a húsvét? Egy nagyon izgalmas ünnepet. Már alig győzik kivárni a nyúl érkezését, bár régen nem az ajándékozás volt a lényeg. Higgyék el, kevésbé izgalmas egy átadott (sokszor méregdrága) ajándék, mint a puszta keresés öröme. Elég egy piros tojás az általunk készített fészekben, valahol egy fa tövében vagy egy bokorban elrejtve. Mi több, a gyermekeink is elkészíthetik a fészkeket (oh, milyen boldogan gyűjtik a füvet, keresik hosszasan a fészek helyét, hogy az biztosan jó legyen), amibe aztán a láthatatlan húsvéti nyúl elrejtheti a pirosra festett tojásokat (régen ugyanis kizárólag piros tojást festettek, s azt díszítették). Ha azonban mégis az ajándékozás mellett maradunk, legalább adjuk meg gyermekeinknek a keresésé örömét. Megéri! Úgy érzem, szükségük is van rá a mai világban. Készíthetünk búzatálat. Gyermekeink kezébe tálkát adunk, ebbe teszik a földet, majd elvetik benne a búzamagokat, hogy aztán napról napra gondos kis kezeik segítségével egy új élet indulásánál segédkezzenek. Milyen nagy boldogság
nekik, ha a saját táljukban, a kitartó gondoskodásnak, öntözésnek és gyermeki szeretetnek köszönhetően újjászületik a magocska, s lesz belőle sugárzó, zöld búzanövény. Engedjük megtapasztalni a gondoskodás és a szeretetadás eme formáját! Varrjunk nyuszit filcből, s húsvétvasárnap hajnalán, még tojáskeresés előtt rejtsük ezt is a fészekbe! Igazán nagy ajándékot adunk így. Süssünk mazsolás húsvéti kalácsot, amelybe vonjuk be gyermekeinket is! Szorgos kis kezecskéikkel gyúrnak, dagasztanak, püfölnek a lisztezett deszkán, miközben ragyognak a szemecskéik. Engedjük őket közelebb hozzánk! Miért ne ismerhetnék meg már most, gyermekkorban a közös munka örömét? Hm…, és milyen finom az így elkészített étel! Éljünk velük, engedjük, hogy erőt adjanak nekünk! Örüljünk a tavasznak, örüljünk a fénynek, örüljünk az újjászületésnek, s higgyük el, hogy szép az élet!
ciálja csökkent, mert az állami vagyon közel 80%-a külföldi kézbe került Ugyanakkor az azokból származó adóbevételek csak alig haladják meg a külföldi vállalkozásoknak nyújtott kedvezményeket. Ezen túlmenően – és egyes szakértők szerint talán ez még nagyobb baj – szinte az élet minden területére kiterjedő morális válságba sodródtunk. Szónak, írásnak alig van hitele, kevés a munkáskéz, a munkának nincs becsülete. Sokak számára nincs jövőkép, nem látszik az alagút vége. Európai uniós tagságunk a többségi társadalom számára nem hozta meg a várt eredményeket. Sok családnál nem jut reggeli a gyerekeknek, mások – a kevesek
– viszont semmi, vagy alig munkával jutnak több milliós jövedelmekhez. Fenyeget a „hárommillió koldus országa” rémkép. Mint nyári vihar előtt, feszültségtől vibrál a levegő, az emberek visszafojtott várakozással végzik munkájukat és kénytelenek egyre összébb húzni a nadrágszíjakat.
„Üdv néktek, ti Gyönyörű Fák! Üdv Néked, drága jó Föld Anyánk! Üdv néktek, tiszta, áldásos Vizek! Üdv néked, te tündöklő Fény! Üdv néked, te azúrkék Égbolt! Üdv néked, te csodaszép káprázatos ÉletAmi mindig újra kezdődik!” (Edmond Bordeaux Székely: Fa testvér) Kívánok Önöknek jó keresést és örömteli újjászületést! Szeretettel: Csömöriné Szabados Andrea
Kiútkeresés, kimászás a gödörből Ha az elvégzendő feladatok vezérlő elvét egy rövid mondatban akarjuk összefoglalni, akkor azt mondhatjuk, hogy az elkövetkezendő időszakban markáns, elkötelezett nemzeti politi-
6
Közélet | Szellemi Műhely
kára van szükség. Vegyük sorra kissé részletesebben a legfontosabb teendőket! Mindenek előtt minden szinten „tiszta vizet kell önteni a pohárba”! Meg kell szüntetni a ködösítéseket, a mellébeszéléseket, a valótlan adatok közlését, a „zavarosban halászást”! A jelenlegi helyzet tisztázását a legközelebbi teendők minél szélesebb körű ismertetése kövesse! Nyíltság, őszinteség legyen a jelszó! Az ország gazdaságának mint a fejlődés alapjának rendbetétele mellett a társadalom egyéb területein is szükséges a rendcsinálás. Ebben a vonatkozásban a legfontosabb teendők egyike az élet minden területére kiterjedő „kettős mérce” fokozatos, következetes felszámolása legyen! A „kettős mérce” elleni küzdelem szorosan összefügg a korrupció viszszaszorításával, amely állami szinten ugyancsak nem kis feladatnak ígérkezik. Nem tűr halasztást – mint arról már előző cikkemben írtam – a cigányság helyzetének rendezése sem. Ezeken a területeken a jelen helyzet célirányos felmérését kövesse egy többlépcsős, többéves intézkedési terv kidolgozása és végrehajtása! A különböző szintű oktatás az ország jövőjének egyik fontos záloga. Ezért kiemelt figyelmet és gondoskodást igényelnek az oktatással kapcsolatos kérdések. Az oktatás területén hozott értelmetlen, össze-viszsza intézkedések (kétszintű érettségi, osztálylétszámok, osztályzás eltörlése, rossz normatívák, felsőoktatási felvételi rendszer stb.) jelentősen ron-
tották a világszerte elismert magyar oktatás hatékonyságát. Károsan befolyásolják az ország fejlődését, ezért azok visszavonása elengedhetetlen. Értelmetlennek, haszontalannak tűnik a nagyszámú felsőoktatási intézmény további működtetése is. Ahogy az oktatás a jövő, úgy az egészségügy a jelen egyik legfontosabb humánpolitikai kérdése. Ezen a területen is szakmai munkacsoportok előzetes fölmérésére alapozva lehet csak kidolgozni a szükséges változtatásokat. Mindenesetre olyan egészség-politikát kell kialakítani, amely mindenki számára egységesen biztosítja a gyógyuláshoz elengedhetetlen alapellátást. Ha valaki, főleg kényelmi szempontok miatt, több komfortot igényel (például egykét ágyas kórházi szobát, TV-t stb.), akkor ezt a „hotelszolgáltatást” hivatalosan, külön díj fizetésével lehessen igénybe venni! Az egészségügy átszervezésének rendező elve mindenképpen a biztosítási rendszer állami kézben maradása legyen!
Társadalom-szerkezeti kérdések A rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt egyre-másra jelentkeztek a társadalmi berendezkedés olyan hiányosságai – mondjuk úgy: az átalakulás gyermekbetegségei –, amelyek országunk fejlődésének gátjaivá váltak. A hétköznapi ember számára ezek talán nem tűnnek fontosnak, viszont ha időben nem történik változás, akkor egyre inkább a fejlődés gát-
Az új világrend születése – A XXI. század távlatai „A sok okostól mentse meg az államot a Tao” Dr. Losonci Miklós művészettörténész – a Szellemi Műhely február havi előadója – József Attilát idézve: „A dolgozó nép okos gyülekezetében” mondta el gondolatait. Receptet, gyógyírt felírni nem tudott, a bölcsek kövét sem találta meg, de értelmes párbeszédet kezdeményezett. A hallgatóság feladata, hogy az elmondottakat saját egyénisége szerint a maga érdekében minél nagyobb hatékonysággal feldolgozza és továbbadja.
Szokták mondani, hogy történelmi időket élünk… Minden idő történelmi idő. A mostani is, a IV. Béla kori megélt idő is. Mindnyájunkat az izgatja, mi lesz a jövő? Van-e jövője az emberiségnek? Van-e jövője a magyarságnak? Ez a nagy kérdés! Mikszáth Kálmán azt mondta: „Azt se tudjuk, hogy kik vagyunk, de hogy mivé leszünk, azt aztán egyáltalán nem tudjuk.” E gondolat vonatkozik személyekre, és a nemzet nagy családjára egyaránt. Mindig is foglalkoztatta az embereket a múlt, de különösen a jövő. H. G. Wells (1866-1946) angol
A Mi Újságunk – 2010. március jaivá válnak és károsan befolyásolják az egyes emberek életszínvonalát is. Nem szabad tehát az ilyen kérdéseket egy vállrándítással elintézni: „csinálják a nagyok, úgysem tudunk tenni semmit”. Társadalmi berendezkedésünk alapkérdései igenis minden magyar választópolgár számára „húsbavágóan” fontosak! A közvélemény alkotó érvényesülése pedig a demokrácia tényleges fokmérője. Az eltelt húsz év tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb a társadalmi igény a választott képviselők és kormányok felelősségének tisztázására. Ezeknek a vezetőknek végre tudomásul kellene venniük nemzeti elkötelezettségüket. Azt, hogy nem diktátoroknak lettek megválasztva és munkájuk során elsődlegesen a választóiknak tartoznak személyes felelősséggel, nem pártjuknak, vagy valaki másnak. (Mert például ki adott felhatalmazást az ország jelenlegi kiárusítására, a vadprivatizációra? Stb.) Törvényi szabályozással lehet és kell biztosítani a lakosság megnyilatkozását az ország egészét érintő valamennyi fontos kérdésben. (Svájcban népszavazás formájában ez már régóta jól működő, bevált gyakorlat.) Az elmúlt években számos esetben bebizonyosodott, hogy a jelenlegi alkotmányt az élet túlhaladta, nem ad kellő támpontot, iránymutatást több fontos kérdésben. Ezért új alkotmányra van szükség, amelyet alkotmányozó nemzetgyűlés dolgozzon ki, és széleskörű tájékoztatás után, népszavazással lehessen hatályba helyezni. Ennek keretében a rossz író az Időutazásban összefoglalta az emberiség történelmét, bolygatta azt a kérdést, hogy mi lesz az emberiség holnapjával. Jókai Mór, a nagy mesélő 1872-ben megírta A jövő század regénye című művét, melyben Immanuel Kanthoz hasonlóan az örök békéről gondolkozik. Úgy látta, hogy az örök béke előtt egy nagy háború következik. Felvetette azt a gondolatot is, hogy a Szahara termékeny lesz. A véres világháborúk a XX. században megvalósultak, és most is dúlnak az emberiséget pusztító helyi háborúskodások szerte a világban. Megdöbbentő jóslat szerepel Jókai regényében: az élvhajhász gazdagok tönkreteszik a népek életét… Ez is bekövetkezett. Ha ez a pénzhajhász réteg továbbra is hatalmában tartja a világot, akkora konfliktus támadhat, amelyben tönkre mehet az emberiség
országvezetésből adódó hibák mérséklése céljából szükséges törvénybe foglalni az államelnök közvetlen választását, valamint hatáskörének kiterjesztését! Ha az ország helyzete indokolja, az államelnöknek legyen például joga, sőt kötelessége új választás kiírása, népszavazás elrendelése. Stb... stb... stb... Végezetül szeretnék röviden kitérni az országvezetők felelősségének kérdésére. Mert igaz ugyan a mondás: „csak az nem hibázik, aki nem dolgozik”, azt azonban mégsem lehet szó nélkül hagyni, ha egy kormány éveken keresztül olyan intézkedések sorát teszi, amelyek a nemzet számára kifejezetten károsak. Az állam demokratikus berendezkedése ugyanis nem zárja és nem zárhatja ki a kártékony, nemzetrontó intézkedések elkövetőinek felelősségre vonását. Nem „boszorkányüldözést”, holmi inkvizíciót kell megvalósítani, de a nemzet ellen elkövetett súlyos hibákat sem lehet büntetlenül hagyni. Szükség lesz a józan, de határozott ítélőképesség érvényesülésére annak szellemében, hogy a gazdasági, a politikai, adott esetben a büntetőjogi felelősségre vonás is szükséges. Kedves Olvasók! A cikksorozat végére érve be kell ismernem, hogy csak nagyon felszínesen tudtam az egyes kérdésekkel foglalkozni. Remélem azonban, sikerült némi öszszefoglalást adni, sokukban gondolatokat ébreszteni, és akkor talán nem voltak hiábavalók a megjelent írások. Dr. Kovács Béla
nagy része. A marxizmus egyik gondolata rávilágít az egész világ mostani problémájára. Ha a banktőke uralomra jut, és a termelő tőkét háttérbe szorítja, az katasztrófához vezethet! T. R. Malthus (1766-1834) angol demográfus, az angol klasszikus közgazdaságtan egyik fontos képviselője megállapította, hogy a világ túlnépesedése nagy konfliktusokat okozhat. Bunyevácz Zsuzsa Az új vi-
A Mi Újságunk – 2010. március lágrend tízparancsolata avagy a Szent Grál elrablása című könyvében is ír erről. Az elkövetkezendő században a munkaképes lakosság 20%-a elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot, a többi 80% fölösleges… Ördögi tervet dolgoznak ki a világ hatalmasai ahhoz, hogy a fölöslegessé váló tömegek eltűnjenek a föld színéről. Háborúk, járványok, abortusz, forradalmak segítik a félelmetes cél megvalósulását. Vannak, akik szerint Magyarországon 5-6 millió a magyar lakosság megfelelő lélekszáma… M. J. Lermontov (1814-1841) – az orosz romantika egyik kiemelkedő alakja – a Korunk hősében megírta Pecsorin alakjában a felesleges embert. Akinek nincs munkája, nincs hivatása, nincs életprogramja, csak teng-leng a világban. Fölöslegesnek lenni iszonyú! A világgazdaság és a magyar gazdaság problémái azonosak. Nem egyszerű a világ és benne a magyarok helyzete. Dr. Losonci epigrammája szerint: „A dolgok reménytelenek. Azért küzdünk, hogy megszülessen a remény!” Jókai egy helyen azt írja: „Elkövetkezik az idő, amikor se Isten, se Haza, semmi sem lényeges.” Ady ellentmond ennek: „A magyarnak lesz hazája, mert Kossuthja volt.” Van esélye ennek, mert a magyarságnak nagy múltja van. Mi a kultúra területén nagyhatalom vagyunk. A magyar kultúra és a magyar nép alkotókedve a mi vagyonunk. Tehát a jó kormányzaton múlik a jövőnk. A legközelebbi kormánynak arra kell törekedni, hogy sokkal jobban menjenek a dolgok! Meg kell szüntetni azt a működési mechanizmust, amelyben csak a kiváltságosok boldogulhatnak! Fel kell szítani az emberekben az alkotó energiát, a lelki vágyaknak meg kell adni a lehetőséget a kibontakozásra! Példamutatók vannak bőven a történelemben. Jókai azt írta az idézett regényében, hogy a magyar nemzet elporlik. Vészjósló mondat! Ha 2010-ben nem ragadjuk meg a feltámadás reménységét egy örök magyar húsvét nevében, akkor valóban az elporlás mint veszélyzóna itt van a határainkon. Ezt kell megállítani. Ezt kell alkotó energiává feltámasztani. A. L. Huxley (1894-1963) angol származású író 1932-ben megírta, hogy olyan korban fogunk élni, ahol a költészet nem lesz költészet, az igazi ételek nem lesznek étkek. Egységes ételek, pirulák lesznek a világon. Művi lesz életünk. Huxleyhoz hasonlóan Madách Az ember tragédiája falanszter-jelenetében is ugyanarra az álláspontra jutott. Régen ben-
ne éltünk a természetben. A cseresznyét frissen a fáról szedtük és jó étvággyal fogyasztottuk. Ma már „modernek” vagyunk, és a boltban veszszük meg a több napos fonnyadt, agyonpermetezett zöldséget és gyümölcsöt. Elszakították az embereket a természettől. J. J. Rousseau (17121778) svájci filozófus mondta: „Viszsza a természetbe!” Mindez azonban a ma embere számára csak elérhetetlen vágy. Egykor óriási mezőgazdasági kultúra volt ebben az országban, most a multik behozzák az olcsó ennivalót, ami miatt a termelés leállt. A világ másik végéről ideszállított élelem viszont tartósítószerekkel bőven fűszerezett. G. Apollinaire (1880-1918) olasz költő és író az alábbit írja 1917-ben: „Most mérget hajt a rét. Legelget a tehén. Lassan megmérgeződünk.” Németh László kifejti A minőség forradalmában, hogy a minőség egy lehetőség, ami mindenkiben születéstől kezdve meg van, csak élni kell vele, és fejleszteni kell. A mezőgazdaságban egy kert-Magyarországnak kell létrejönni, amely egy óriási lehetőség az ország számára. Arany János nyomán „Isten maga telke”. A biokultúra megvalósítása a magyarság számára fontos kitörési pont lehetne! „Égesd el a könyveket, Kalibán!…és ne tudjuk még sajnálni se, hogy soha többé nem leszünk emberek.” Szabó Lőrinc idézett, 1923-ban keletkezett művével összecseng Picasso: A koreai mészárlás című festménye. Ezen olyan katonákat ábrázol, akik lelövöldözik szerencsétlen koreaiakat. Ők azonban nem gonoszok, csak gépek… Van az emberi gonoszságnak egy olyan új relációja, amikor már nem tudják az emberek, hogy rosszak. Ez egy új jelenség. Miközben gonosz tetteket hajtanak végre, nincsenek tudatában annak, hogy ördögi lények. Vörösmarty írja: „Ez egy őrült sár. Ez egy Isten-arcú lény.” Móricz Zsigmond a Sáraranyban ugyanezt a kérdést érinti: az ember sárból és aranyból van. Most tőlünk függ, hogy ezt az isten-arcú lényt magunkban felszikráztatjuk-, az ördögi vonásokat pedig elhessegetjük-e. A továbbiakban az emberiségnek egy nagy lelki forradalomra is szüksége van, hogy a lelket nemesítsük. Felsőfokú lénynyé kell lennünk! Nemcsak a materiális javak birtoklása boldogít, a lelki kiegyensúlyozottság és boldogság is gazdagít! Ehhez szükségünk lenne hithű papokra. Olyanokra például, mint Mindszenty József hercegprímás, vagy Ravasz László püspök volt, hiszen fontos lenne a lelki egység.
Szellemi Műhely Ma élő példaképként a 90 éves, fiatalos, örök vidám Placid atyára is felnézhetünk, aki 10 évig volt orosz hadifogságban. Önkritikát kell gyakorolni. Fel kell tenni mindenkinek a kérdést: vajon én ki vagyok? Próbáltam nemesebb, tisztább ember lenni? Vajon én vittem valamire? Az is egy program lehet, hogy az itt élő 10 millió magyar lássa be, hogy hol hibázott, és hol kell nemesedni; hol kell felfuttatni lelki és szellemi tehetségét. A korábban említett gépi jelleget pedig meg kell szüntetni! Az oktatást is sürgősen meg kell újítani! A tanár nemcsak arra való, hogy megtanítsa a matematikát, hanem a lelkületet is meg kell próbálnia eljuttatni a magasabb régiókba. Bunyevácz Zsuzsa idézett könyvében azt is megemlíti, hogy az emberiség 20%-a részesedik a javak 80%-ból. Az emberek 80%-a pedig osztozik a maradék 20%-on. Óriási probléma ez az egyenlőtlen fejlődés! Persze ma még ez nem mindenütt látszik. Az azonban tarthatatlan, hogy egy része az emberiségnek hatalmas jólétben él, a másik része nyomorog. Az emberiség mindig is áhítozott az aranykori boldogság után, pedig igazából ilyen nem is volt soha, csak az emberiség álmaiban szerepelt. Az aranykor úgy mutatkozik meg a XXI. században, hogy minden nap 36 ezer gyermek hal éhen a világban, miközben egy szűk kisebbség dőzsöl az anyagi javakban. Afrikában ezreket gyilkolnak meg naponta. A mohamedán világ egy teljes félelem. Az USA háborút kezdeményezett Irakkal és Afganisztánnal. Most pedig mérlegeli, hogy lerohanja-e Iránt. Miért kell magyar katonának Afganisztánban megsebesülnie? Az Aranybullában II. Endre lejegyeztette, hogy magyar katona az ország területét nem hagyhatja el! Régebben a tatárok, Habsburgok, törökök, oroszok szabták a feltételeket. Most ki vagyunk téve a világhatalmak kénye-kedvének, a világkereskedelemnek, a tőkének, a bankoknak. Ebben a kiszolgáltatottságban szükséges egy méretarányos magyar karakter, nem „jó politikus”, hanem államférfi, aki védi a magyarság érdekeit! Miért nincs a magyar gazdaság magas fokon? Egyrészt nagyon sokat elloptak belőle, másrészt a magyar termelőerők megfogyatkoztak. Tehát nincs termelés, ugyanakkor néhányan milliárdokat halmoztak fel értelmetlenül. Ez a két dolog okozza azt, hogy mélyponton vagyunk. Ezeket kell megszüntetni úgy, hogy
7
ne legyenek indokolatlan milliárdosok, másrészt pedig minden ember jusson tisztességes munkához. Ne csak az ügyeskedés hozzon létre hatalmas jövedelmeket! A magyar nép felgyorsulásra alkalmas, feltámadásra ítélt nép. Bessenyei György – a felvilágosodás nagy alakja – azt mondta, hogy az embereket úgy lehet boldoggá tenni, ha először gazdaggá teszik. Szabó Dezső is megírta, hogy „korgó gyomorral nem lehet a himnuszt elénekelni.” Első teendő a meleg szoba, az otthon, a munka – de mindezzel párhuzamosan a kultúra is! Már a rómaiak is megmondták, hogy a jólétnek az alapja a kenyér és a kultúra. A magyar kultúrát át kell adni az embereknek! Nem azért, hogy elismerjék annak értékeit, kincseit, hanem azért, hogy az emberek boldogok legyenek. Sokan nem fogadják el az új hullámot a művészetben. Akinek sikerei vannak, kirekeszti a többieket az érvényesülés lehetőségéből. Nagyon sok művész, tudós van országunkban, de ahelyett, hogy segítenék egymást, gyűlölködnek, és mindent megtesznek a másik akadályozása érdekében. Ez nem új dolog. Már elkezdődött a mohácsi csatatéren, ahol II. Lajos királyt nem segítette Szapolyai János… A széthúzás mindig katasztrófa. Ezt a mentalitást meg kell szüntetni! Széchenyi is megmondta, hogy a változáshoz minden magyarra szükség van. Juhász Ferenc így írja versében: „építse, építse, építse/ ezt a hazát mindenki”. A magyar nép tehetséges, fel tud gyorsulni. A bio-mezőgazdaság terményeivel egész Európát el tudnánk látni. Ebből forint is jönne, s majd boldogság is. Jó minőségű ivóvizünk van. Nem véletlen, hogy ide akarnak jönni a gazdag arabok és izraeliták. Az őszibaracknak, a szőlőnek, a szilvának, a sárgabaracknak igazi zamata van; a magyar búza kiváló minőségű; a tokaji bornak és a magyar pálinkának nincs párja! Van egy szorgalmas nép, aki megműveli a kerteket. Előttünk a pálya! Fontos azonban, hogy ezzel a felgyorsulással párhuzamosan az emberi szíveket is át kell oltani! A lehetőségek mindig adottak, csak helyesen kell felismerni azokat! Balzac Goriot apójából Rastignac szavaival élve: „Rajtunk a sor!” Prof. Losonci Miklós előadásának alapján írta: dr. Szijártó József (Az előadás DVD-je a községi könyvtárból kikölcsönözhető.)
8
A Mi Újságunk – 2010. március
Ez is, az is
Kötelező eboltás Kiskunlacházán Pereg – március 20. (szombat) 8.00–12.00 Dózsa György út 311. (régi peregi művelődési ház) Bankháza – március 26. (péntek) 15.00–16.00 régi iskola udvara Lacháza – március 27. (szombat) 8.00–12.00 Dózsa György út 191. (állatorvosi rendelő – rendkívüli rendelés keretében) Dunapart – április 24. (szombat) 10.00–12.00 Kiskun sétány 2/B. Kamara által megállapított oltási díj: 3500Ft/eb Az oltással egy időben történik az ebek féregtelenítése és a régi oltási könyvek cseréje is! Az oltás pótolható az állatorvosi rendelőkben rendelési időben. A tartási helyen kért oltás bejelentésére az alábbi elérhetőségeken van lehetőség. Dr. Fábián Miklós: 30/9611-694 ifj. dr. Fábián Miklós: 30/9510-507 dr. Mészáros János: 20/9272-366
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
Gál Ignácot elkísérték utolsó földi útján, fájdalmunkban osztoztak, sírjára a megemlékezés koszorúit, virágait elhelyezték! A gyászoló család
Havi Regula Tisztelt Üg feleink!
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Kiss Lászlóné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek el! A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
özv. Dudás Károlynét elkísérték utolsó útjára, fájdalmunkban osztoztak, és sírjára koszorút, virágot helyeztek! A gyászoló család
A tavasz közeledtével kér nk mindenkit, hog a csapadékvíz zavar alan lefolyása érdekében az ingatlanja elő i árkok és átereszek tisztítását mihamarabb végezze el, megakadályozva ezzel az utak állapotának további romlását! Különösen fontos, hog a háztetők csapadékvíz-csator ái által g jtö vizet ne vezessék közter let e!
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoztak és
id. Józan Gyulát utolsó útján elkísérték. A gyászoló család
A Mi Újságunk – 2010. március
Gabonáink Létfontosságú szerepet játszanak az emberiség táplálkozásában a gabonákból készített ételek. Bennük megtalálható az összes alkotóelem, ami szervezetünk számára nélkülözhetetlen. A természet tökéletes harmóniáját adják át testünk működéséhez. Az ázsiai népek szerint a gabonaszem héjából széklet lesz, a középső része az izmokat táplálja, míg a finomabb, legbelső része az agyunk sejtjeit táplálva élesíti az elmét. Ételeink összetétele hatással van testünk működésére. Asztalunkra kerülhetnek tönkölybúzából, búzából, rozsból, rizsből, hajdinából, kölesből, kukoricából készült termékek. A tönkölybúza az egészséges táplálkozás egyik legfontosabb eleme. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már több ezer éve éltek vele az őslakók. A legharmonikusabb gabonafajta. Nyugtató hatású, könnyen emészthető, jól felszívódik. Emésztési zavaroknál, kimerültségnél, ízületi bántalmaknál, lábadozáskor jó hatása van. Teljes értékű táplálék,
magas a sikértartalma, az összes eszszenciális aminosav benne van, ami a testünk működéséhez szükséges. Vitaminjai és ásványi anyagai biztosítják a szervezet számára nélkülözhetetlen elemeket. Szent Hildegard így ír róla a XII. században: „A tönkölybúza a legjobb gabonafajta. Meleg, zsíros és tápláló, mégis lágyabb, mint a többi gabona. Aki ezt fogyasztja annak vére és húsa egészséges lesz, lelkébe pedig boldog értelem és öröm költözik. Bármely formában fogyasztva ízletes.” A búza legfontosabb kenyérgabonánk. Ősidők óta a legfontosabb tápanyagforrásunk. Napjainkban a kinemesített fajtákat termesztik, melyek hozamai a leggazdaságosabbak. Konyhai felhasználásakor sok mindent készíthetünk belőle, ugyanúgy, mint a tönkölybúzából. Ezen ételek fogyasztása segíti és szabályozza a bélműködést, a vérkeringést jó irányban befolyásolja, a betegség utáni lábadozást gyorsítja, a stressz hatásait csökkenti. A rozs az egészséges táplálkozás egyik fontos szemes terménye. Európába a búza gyomnövényeként került be. Legtöbbet az északi államokban termesztenek belőle, mert
Kukoricás kenyér A csupán 7 összetevőjű csodálatos és valódi kalácsról szóló múltkori karcolatról eszembe jutott egy szintén valóságos történet, ami egy mérnök barátommal esett meg. Maradjon homályban a város és a személyek kiléte! A 90-es évek első felében sok-sok üzemet bezártak. Így járt a Hatalmas Kenyérgyár is. Így került utcára az élelmiszeripari mérnök (ÉIM) is. Némi kesergést követően cél nélkül sétálgatott városkájában, és felcsillanó szemmel vette észre az újonnan nyílt, csillogó-villogó kicsi péküzemet. Be is tért rögtön, s fél órán belül a tulajdonossal már egymás tenyerébe is csaptak. Haza sem engedte: „Húzz bele komám! Tengernyi itt a munka!” – rikkantotta. A vadonatúj cégecske olasz pékhálózatba szerződött, volt is baj a komplikált olasz receptekkel és adalékanyagokkal. Ez utóbbiak tették látványossá a termékeket: ezektől fújódtak fel többszörösre, s lett olyan aranyló színük, meg csábító illatuk, hogy csak úgy nyáladztak az ilyen csodát még nem látott városbeliek. Az üzem – egyelőre boldogtalan és félig már megbolondult – tulajdonosa (BFMT) annyit
értett csak a pékészethez, hogy evett már kenyeret és péksüteményt egyaránt. Neki volt viszont tőkéje, és ő állt össze a taljánokkal. Jól jött tehát a mérnök tudománya. A fő baj a kukoricapelyhes kenyér volt: rengeteg a panasz rá, s a panaszok özöne egyre csak dagad. A magyar gyomor sehogy sem vette be. ÉIM rögvest arra gondolt, hogy a kukoricapehely – magyar módi szerinti – bűnös kispórolása és eltulajdonítása folyik, ezért a recept szerinti keverésnél nagyon figyelte az előírt menynyiség bekerülését. A panaszok egyre türelmetlenebbre fordulásával, melyek szerint ez a kenyér nem kukoricás kenyér, hanem egy …, elkezdte növelni még a pehely arányát is. Erre a kenyérszerető vevők és a boltosok már dührohamokat is kaptak a még rosszabb ízek miatti fölháborodásukban. Sokan a megrendelések felmondásával kezdtek fenyegetőzni, s ezzel ÉIM-nek is kifele állt a rúdja BFMT üzeméből. Kétségbeesetten forgolódott napok óta ágyában. Egyszer csak rövidke időre mély álomba zuhant. Álmában csoda esett, mert látomása volt: „ÉIM! Csináld a kukoricapely-
Testi-lelki egészség a hűvösebb éghajlatot a rozs jobban bírja, mint a búza. Magas rosttartalma javítja a belek működését és tisztulását. Foszfortartalma a szervezet hőháztartását javítja. Téli időszakban fontos táplálék. Sacharin-, nitrogén-, kazeintartalma magasabb, mint más gabonaféléké, ez élettani szempontból értékessé teszi. Népmeséink szegény legényeinek hamuban sült pogácsái is rozsból készültek Táplálkozásunk során részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, így biztosítani tudjuk szervezetünk számára a legjobb minőségű táplálékot! Aki szívesen készítene családjának házi sütésű kenyeret – hisz az említett gabonák közül bármelyik alkalmas kenyérsütésre –, annak segítségül leírok egy alapreceptet.
9
Teljes kiőrlésű tönkölykenyér 30 dkg fehér tönkölylisztet összekeverünk 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszttel 3 dkg élesztőt felfuttatunk 1dl meleg (40 fokos) vízben kávéskanál hegynyi (5g) cukorral. A lisztkeverékhez hozzáadunk 1 kávéskanál sót, megkeverjük, a közepében csi-
nálunk egy kis mélyedést, amibe teszünk 2 evőkanál natúr kefirt, 1 mokkáskanál napraforgóolajat és hozzáadjuk a felfutott élesztőt. 1-2 percig hagyjuk, hogy a kefir és az élesztő kezdjen dolgozni. 3 dl langyos vízzel összedolgozzuk, hogy jó állagú, de nem kemény, sima tésztát kapjunk. 20 percig pihentetjük, majd cipót formálunk belőle. Sütőpapírral kibélelt formába, vagy tepsibe teszszük. Langyos helyen kelesztjük ruhával lefedve 40-50 percig. A sütőt 200 fokra melegítjük, majd a megkelt kenyértésztát betesszük sülni. 15 perc után visszavesszük a hőfokot 170 fokra, így tarjuk 35-40 percig. A megsült kenyerünket kivesszük, és a sütőedényből kivéve hagyjuk kihűlni a konyhában, ne hideg helyen. Ilyenkor átjárja az egész házat a finom, friss, mennyei kenyérillat. Jó étvágyat hozzá, váljék egészségükre! Következő írásomat e témával folytatom, továbbra is reformkonyhai gabonafélékről olvashatnak, hiszen tudják: „Táplálékunk legyen az orvosságunk!” Zákány Erzsébet természetgyógyász
hes kenyeret lisztből, vízből, sóból és élesztőből!” Mérnökünk – megvilágosodván – kipattant az ágyából, úgy pizsamában átrohant a néhány száz méterre levő üzembe, s lázasan kezdte a hajnali műszaknak kimérni, a megálmodott recept szerint a sütetek adagjait. A munkások nézték csak a megháborodottnak látszó ÉIM sürgését-forgását, de csinálták dolgukat úgy, ahogyan az adagok ki lettek mérve. Teltek a napok, s a panaszokat, mintha elvágták volna. A csodás „kukoricás” kenyérre meg özönlöttek a megrendelések, a boltok előtt meg kialakultak a reá várakozók türelmetlen és hosszú sorai. Mindenki olasz kukoricás kenyeret akart venni. Bölcsen bólogató tekintettel mondogatták egymásnak a várakozók: „No lám! Tudnak ezek jó kukoricást sütni, csak ki kell verni a balhét.” Az üzemecske kinőtte a teljesítőképességét, BFMT új beruházásról tárgyalt az olaszokkal, szóval dőlt a pénz befelé. ÉIM se esett a fejére. Rejtegette titkát, gondosan álcázta az adalék kihagyását, és mindenfele dugdosta a raktárban a feleslegessé vált kukoricapehely csomagokat. BFMT is álmot látott, de ő a siker mámorában, mégpedig azt álmodta, hogy minek ide a mérnök, nem csi-
nál semmit, csak méricskél. Rábízza ezt az egyik ügyesebb pékre. ÉIM mindjárt reggel péklapátra is került e nagy álombeli felismerés hatására. Az ügyesnek nyilvánított pék elővette az olasz pancs receptet és aszerint méricskélte a süteteket. Fogyott is az ÉIM által eddig rejtegetett pehely. A hatás nem is maradt el: botrány, lázadás, a rosszá vált ízű, most már újra tényleg kukoricás kenyér miatt. ÉIM háza küszöbe alatt bekúszott BFMT, hogy kiengesztelje elcsapott mérnökét. Hívta vissza bármi áron is a pékségbe. ÉIM makacsul nemet mondott, éhesen az édes bosszúra. BFMT könyörgőre fogta a dolgot: „Legalább azt áruld el, hogyan csináltad te! Itt rögtön, egy összegben anynyit fizetek, amennyit kérsz! Mi a titkod? Ne tégy tönkre!” – jajgatott szegény. ÉIM könyörtelenül néma maradt és a csoda kukoricás kenyér üzletnek ezzel befellegzett. BFMT és üzeme összeomlott. Csodás biztosítási ügynök lett ÉIM-ből. Furdalja az oldalamat, hogy ÉIM szörnyű recept-titkát a sírba viszi-e? Még egy kérdés! Mi észrevennénk-e, ha a kenyér valódi? Szerintem, ki kellene próbálni. Kedves péküzletek! Íme, a nagy lacházi kihívás! Kátai István József
10
A Mi Újságunk – 2010. március
Helytörténeti kalandozások
Hány éves is Lacháza? Akik emlékeznek arra, hogy mikor volt a 700. illetve a 725. évforduló, azok röpke fejszámolás után meg is tudják adni a választ – de rögtön tegyék is hozzá, hogy a Komár-féle időszámítás szerint! Akik viszont azt mondják, hogy nem tudják, nos, hát nekik van igazuk… tudniillik 1972-ben a Lacháza 700 éves ünnepségsorozaton deklarált 1272-es kezdeti időpontnak semmi köze a történelmi hűséghez. Hogyan is lehetne, amikor ~1031-ben a Szántó, 1285-ben a Herbord, 1321-ben a pedig a Lack név (melyekből aztán helynév lett) szerepel először az okiratokban. Akkor hát miért pont 1272 ? A válasz a következő. Nagykőrös 1966-ban ünnepelte 700 éves fennállását (ami történelmileg bizonyított). Nagy ünnepségeket rendeztek akkor, melyre meghívták az ország színe-javát – többek között a lacházi vezetőket is –, emléktárgyakat adtak ki, kiállításokat rendeztek, jelen volt a sajtó, dőlt a pénz stb. Ez nagyon megtetszett a lacháziaknak, és elhatározták, hogy ők is csinálnak egy ilyen nagy felhajtást. Csak hát mikor és milyen apropóból? Nézegették a naptárt, keresgélték az alkalmas időpontot meg a múltra vonatkozó okmányokat, sőt még a Pest Megyei Levéltártól is próbáltak kicsikarni valami bizonyítékot, de nem sikerült. Kapóra jött viszont, hogy a Szovjetunió 1972-ben lesz ötven éves, tehát ennek fényében bizonyára áldását adja majd a felső pártvezetés az ünnepség megtartására. El is ment egy delegáció Korom Mihályhoz, az MSZMP Központi Bizottságának tagjához, akkori igazságügy-miniszterhez, aki felvál-
lalta a védnökséget. (Az 1972. szeptember 16-17-i rendezvénysorozat fénypontja Korom Mihály ünnepi beszéde volt, melyet a Pest Megyei Hírlap egy külön cikkben ismertetett.) A kétnapos ünnepségen a 700 évre vonatkozó bizonyíték persze „sehol semmi”, viszont annál többet hablatyoltak olyasmiket, hogy 1272-ből származik az első írott okmány, egy kiváltságlevél, amely ezt a települést már név szerint is említi vagy egy másik mellbevágó kijelentés: egy 1272-es, „ősz havában” kelt okiratban szerepel először a név: Lacháza. Vau! És ezt mindenki bevette… A fentiekkel szöges ellentétben tény: I. Istvánnak 1031 körül írott adománylevele a veszprém-völgyi apácakolostor számára, melyben először szerepel a Szántó helynév. A dolog szépséghibája csak az, hogy a pontos keltezés ismeretlen. Ha abból indulunk ki, hogy Imre herceg – akit később szentté avattak –, 1031. szeptember 2-án bekövetkezett tragikus halála váltotta ki közvetve a levél megírását, akkor nyugodt lelkiismerettel számíthatjuk Lacháza történelmét 1031-től. Ebben az értelemben tehát Lacháza 2031-ben lesz 1000 éves. Nem semmi! Ha már egy földrész – Amerika – közvetetten Szent Imréről lett elnevezve (ugyanis Amerigo Vespucci Szent Imre nevét kapta keresztelésekor), akkor miért ne lehetne egy ősi magyar települést is Szent Imrével összefüggésbe hozni? Dr. Babós Lajos
ELADÓ IPARTERÜLET Kiskunlacházán Felszámolásból (pályázati meghirdetés útján) eladó Kiskunlacházán a volt ÉGSZÖV kazángyár 6,2 hektáros telepe (2340 Kiskunlacháza, Vasút u. 5.). Bövebb információ, pályázatra jelentkezés: Uray Attila, felszámoló biztos (KERSZI Zrt.), tel.: +36 (1) 239-4940
A Mi Újságunk – 2010. március
Halotti búcsúztató Markó Imre emlékének Búszúzni mindig nehéz. A fájdalom és elvesztés érzése inkább késztet a hallgatásra, mint a beszédre. De beszélni és emlékezni kell, hogy gátat szabjunk a felejtésnek, hogy megőrizzünk valamit a múltból, abból az erkölcsi és emberi tartásból, ami példát mutathat mindannyiunk számára, amit nevezhetünk közös testamentumunknak is. „Az ember annyit ér, amenynyit használ.” – mondta egykor Széchenyi István. Mily igazak ezek a
szavak jelen korunk szétzilált valóságában! Múltunk történetét sohasem a véletlen események, hanem a cselekvő emberek alakítják és írják. Egy település igazi énjét és szellemiségét nem az épületek, a tárgyiasult formák alapján lehet igazából megismerni és megérteni, hanem a benne élő, alkotó és cselekvő emberek által. Emberek, akik ha eltávoznak közülünk, betöltetlen űrt hagynak maguk után. Markó Imre
Közélet bácsi, községünk díszpolgára ilyen ember volt. Cselekvő, alkotó, a közösségért önzetlenül tenni akaró és tudó ember. Közösséget létrehozó, a véleményét mindig őszintén kimondó és vállaló magatartás volt rá jellemző. A régi paraszti családok sarjainak igaz emberi tartása volt, mely ismertté és elismertté tette Őt falujában. Szinte az utolsó pillanatig a sport-, közéleti vagy valamely civil szervezeti élet aktív tagjaként dolgozott. Az utóbbi időben bár ritkán találkoztunk, de mindig váltottunk néhány mondatot községünk ügyes-bajos dolgairól. S ezekben a percekben mindig látszott az arcán az őszinte örömteli, vagy néha ag-
11
gódó figyelem. Mindig megérintették a változások, tudta és merte vállalni sorsfordító időkben is a véleményformáló szerepet, akkor is, ha az nem mindig volt hálás feladat. Ott volt mindenhol, ahol tenni kellet. Mostanában valami megmagyarázhatatlan oknál fogva gyakran gondolok vissza a mögöttünk hagyott egy-két évtizedre, s e képzeletbeli időutazás során újra megjelennek előttem azok az arcok, idős emberek, akik már nincsenek közöttünk, de akik önmagukban jelenítették meg azt, amit Lacházának, Peregnek, vagyis a szülőfalunknak nevezünk. Akik hiányoznak, s akik nélkül kevesebbek vagyunk. Mintha bennünk generációról generációra egyre kevesebb lenne abból, ami Őket jellemezte… Sajnos mától eggyel több arc fog e képzeletbeli utazás során megjelenni előttem. Kemény Zsigmond író mondta: „Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradságos évek tesznek.” Kedves Imre bácsi! Neked sikerült hasznos emberré válnod. Számodra az Istenben való megnyugvás, számunkra az emlékezés maradt… Nyugodj békében!
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
Dr. Répás József A Kiskun Néptánc Egyesület 2010-ben is örömmel veszi az SZJA 1%-át, amelyet a Kiskun Néptánc Együttes fenntartására, ruhatárunk bővítésére, felújítására használnánk fel. Reméljük, ebben az évben is számíthatunk minél több ember segítségére. Köszönjük! Kiskun Néptánc Együttes Kiskunlacháza Egyesület Adószám: 18682582-1-13
12
A Mi Újságunk – 2010. március
„Szót kérek!”
Választani is tudni kell… „Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt!” (Vörösmarty: Szózat) Közeleg a választás. Azért most kértem szót, mert talán még időben vagyunk ahhoz, hogy a szavazók egy kicsit elgondolkodjanak. Az a véleményem, hogy már nem csak az a tét, melyik párt nyer, hanem hogy a választások után képesek leszünk-e végre összefogni annak érdekében, hogy hazánk kijöjjön a kátyúból. A szekértáborok nyílt egymást-taposása, az eddigiek mellett a szélsőséges irányok megjelenése sajnos nem azt jelzi, hogy a megoldás felé haladunk, hanem hogy tovább mélyülnek az ellentétek. Nyilván megvan az oka, miért kerültünk zsákutcába, de úgyis a választók véleménye a döntő. A lényeg számomra az, hogy a szavazások után összefog-e a nagy többség és elindulunk-e végre valamerre – egy irányba. Túl nagy a felelősség és az eddigi veszteség ahhoz, hogy a széthúzás miatt cikkcakkban haladhassunk: hol előre, hol hátra. Csak egy esélyünk-lehetőségünk maradt. (Olyasféle helyzetbe kerültünk, mint az űrhajósok, amikor az Apollo13 egyik fontos része elromlott, és ezután csak egyszer volt lehetőség az indításra. Másodperceken múlt, hogy leszállnak az űrhajósok baj nélkül, vagy a világűrben ragadnak, esetleg elégnek a légkörben.) A válság, az eddigi indulatos politizálás tönkretett mindent. A választások után nyilván sokan a győztes mögé állnak és örülnek majd, de a többieknek is tudomásul kell venni az eredményt: fel kell sorakozni a jövőbeni kormány mögé, mert országunk csak egy van! Ahelyett, hogy ellenfeleinknek ártanánk, keressük az együttműködés lehetőségét! Ha ez a partizánháború tovább folytatódik, az eddiginél is súlyosabb következményekkel számolhatunk, és nem lesz mód később talpra állni. Az elmúlt időszakban fiataljaink tömegesen hagyták el az országot. Ez bizonyos szempontból öröm, hiszen azt látjuk, a világ minden részén megállják a helyüket: a gazdaság és tudomány élvonalában éppúgy, mint a művészetben és a sportban. Sok esetben talán jobban is teljesíte-
nek, mint más nemzetek fiai. Mégis felmerül a kérdés: miért nem itthon, családjuk, barátaik körében, hazájuk számára kamatoztatják tehetségüket és a megszerzett tudást? Nálunk valahogy egyetlen tudós vagy feltaláló sem lett sikeres, csak mikor külföldre került. Külföldön dolgozó tudósaink Nobel-díjakat nyerhetnek, itthon pedig semmi segítséget nem kapnak tehetségeink. Mindennek szerintem az is oka, hogy a magyar ember mentalitása furcsán alakult az utóbbi időben. Nem elég, hogy nincsenek megfizetve a tenni és boldogulni akarók, ráadásképp gáncsoskodást és rosszindulatot kapnak támogatás helyett… Ha egy magyar szülő megkérdi külföldön élő gyerekét, hogy meddig akar távol dolgozni, a gyerek bizony felteszi a nagy kérdést: miért is jöjjön vissza? Ezért a cirkuszért, ami itthon van? (Ha ez így marad, ki a csoda fogja fizetni a mi nyugdíjunkat…?) Ez óriási probléma! Nálunk nem tudnak az emberek örülni a másik sikerének. Nem fogják föl, hogy azok az ő életükre is kedvező hatást gyakorolnak. Ha nem akarjuk azt, hogy itt, Európa szívében, egy „idősek otthona” legyen 20-30 éven belül, akkor fogjuk végre fel, hogy ezért tennünk kell! Ahhoz, hogy gyerekeink itthon maradjanak és újra egy tehetséges ország képét tudjuk mutatni, összefogásra, közös akaratra van szükség. Végre el kell jutnunk odáig, hogy gyűlölködés nélkül segítsük egymást, és az embert ne az minősítse, hogy jobb- vagy baloldali-e! Egy feladatunk van: összefogni hazánk érdekében! Ez nem jelentheti azt, hogy bárki megmenekülhet, aki korrupciós ügyekbe, a közpénzek elherdálásának gyanújába keveredett. Mindenki felelősséggel tartozik, aki lopott, csalt, hazudott! A korrupt, megbízhatatlan „vezetőktől” és politikusoktól meg kell szabadulni, mert együtt dolgozni csak tisztességes emberekkel lehet. Ideje levonni a tanulságokat és elindulni egy irányba, együtt – lehetőleg a felemelkedés útján. Figyelem! Az együttműködés kivétel nélkül mindenkire vonatkozik! Tehát mindnyájunknak fel kell majd sorakoznunk a győztesek mögé és elindulni az országépítés útján – éppúgy, mint 1945-ben! Úgy,
ahogy apáink és nagyapáink annak idején… Építenünk kell – ezúttal egy normális jövőt, élhető országot. Mindenki felelős a maga munkájáért, amely ugyanolyan fontos, másokét kiegészítő feladat, mint akármelyikünké! Ha hátráltatsz másokat, magadat és hazádat hátráltatod – ha támogatsz másokat, magadat és hazádat támogatod! Nyilván fontos a felelősségre vonás, de ha nem kezdünk el végre mással is foglalkozni, akkor az utunk csakis az anarchia felé vezet. Minden bűntettnek el kell fogni az elkövetőjét, jogbiztonság, közbiztonság, létbiztonság kell sürgősen! Gyakorlatilag teljesen szétzilált közállapotokban élünk, semmi nem működik rendesen. Néhány megszállott (pl. orvosok, pedagógusok, szociális munkások, hivatalnokok, iparosok stb.) próbál még a helyén valamit tenni, mert úgy hiszi, tud pár rászorulón segíteni, de ha ennek a választási periódusnak vége, akkor mindenkinek el kell kezdenie az építést. Jómagam 20 éve politizálok. A jelenlegi állapotok miatt azt kell mondanom, hogy elegem van az egészből, csalódtam. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött kijelenthetem, hogy ez így nem folyhat tovább! A politikának sikerült mocsárba húzni az egész közéletet. Ennek ellenére jómagam is fel fogok állni a győztes párt mögé, s próbálok a magam területén és módján segíteni. Hihetetlen felelőssége lesz az új kormánynak abban, hogy hogyan él majd a felhatalmazással. Ha bárki ott folytatja majd, ahol most tartunk, a viszályok és buktatók zsákutcájában, akkor ennek az országnak vége lesz! Sajnos helyben is megkezdődött a gáncsoskodás, személyeskedés (a kampány?), amit méltatlannak érzek. Úgy gondolom, bőven akad itt fontos és értelmes dolog, amivel a képviselő-testületnek foglalkoznia kell, nem engedhetjük meg magunknak, hogy kicsinyes elfogultságaink miatt vitatkozzunk! Fel kell nőni ahhoz az elvhez, hogy mindig és mindenkor a község érdeke a fontos. Döntéseink mozgatórugója képviselőként az legyen, hogy ne a magunk, hanem a település számára legkedvezőbb döntést hozzuk! Azokkal az emberekkel igyekezzünk dolgozni, akik képesek a közösségért tenni, és megállják a he-
lyüket! Aki nem tudja ezt a két dolgot különválasztani, az ne induljon képviselőnek, mert nem alkalmas a feladatra! Ez az első számú szabály. Az ilyen vitáknak azonnal véget kell vetni! Sem személyes kapcsolatok vagy ellenszenv, sem pártérdek nem adhat okot testületen belüli megszégyenítő, kicsinyes vitákra! Fontos újra figyelmeztetnem mindenkit, hogy az ellentétes vélemény nem ellenséges hozzáállást jelent! A vitorlamester bírálása még nem jelenti azt, hogy valaki meg akarja fúrni az egész hajót. A helyes döntéshez minden tényt, körülményt és véleményt ismerni kell, utána azonban mindenkinek kutya kötelessége az eredményt elfogadni és a megvalósítást támogatni! Sajnálatos, hogy időnként a jelentéktelen ügyekben sarkosabb és komolyabb véleménynyilvánítás folyik, mint a település egészét érintő, nagy horderejű kérdésekben. Nem ez visz bennünket előre! Nekem is – bármenynyire is beskatulyáztak néhányan – sokszor kell félretennem a habitusom, a saját érdekeimet, sőt a véleményem is át kell formálni gyakran. Adott esetben olyan ügyért kell dolgoznom, amivel a kezdetekkor nem értettem egyet. A döntést követően azonban már nem lehet tényező, ki mit gondolt az elején. Ezért vagyunk „testület”, s nem x-y-z! A kampánnyal kapcsolatban előre beharangozták, hogy indulatos mocskolódás, sárdobálás várható. A legfőbb cél – úgy tűnik – egymás lejáratása, de kérdem én: ez hová vezet? A választás másnapján szembe kell néznünk ellenfeleinkkel, közös a feladatunk az országgyűlésben és a munkahelyünkön, s a családi asztalhoz is le kell ülnünk rokonainkkal akkor is, ha más politikai irányvonalat támogatnak! Hogyan lesz ez lehetséges, ha az előző napokban szemen köptük egymást? Választani tehát tudni kell! S ez nem csak azt jelenti, hogy az ország számára legjobbnak tűnő, felelős döntést kell hoznunk, hanem azt is, hogy tisztességesen kell járni már az oda vezető úton is – az ellenfelet nem lealázni, hanem legyőzni kell. Tisztességgel, betartva a játékszabályokat! 20 éve próbáljuk megtanulni, de immár nincs lehetőség további gyakorlásra! Tóth Imre, tanácsnok
A Mi Újságunk – 2010. március
A művészeti iskola hírei
13
Volly-AMI Hírlevél Örömmel jelenthetem a Tisztelt Olvasóknak, hogy február 19-én 11 órakor tavaszváró rendezvényünkön a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar adott koncertet Kiskunlacházán a művelődési központ színháztermében Noseda Tibor vezényletével. A Budapesti Filharmóniai Társaság bérletes hangversenyének keretében 350 alsó tagozatos diák és közel 30 pedagógus hallhatta Antonio Vivaldi Négy évszak című művét, amelyben minden évszak egy-egy, három tételből álló, önálló versenymű. A koncerten Zelinka Tamás avatta be a mű minden részletébe rendkívül kíváncsi és műkedvelő közönségét. Köszönetemet
Pest Megyei Szimfónikus Zenekar versenysorozatot Zólyomi Árpád megbízott igazgatóhelyettes segítségével indítottuk el Kiskunlacházán. Az is-
Zólyomi Árpád
Noseda Tibor szeretném kifejezni a Gárdonyi és Vörösmarty úti általános iskolák pedagógusainak és Sáriné Kátai Ildikó igazgatónak az előadás lelkes támogatásáért. Az immáron második éve tartó filharmóniai hang-
A zenekar
kolánkban közkedvelt ének– szolfézs–karvezetés szakos pedagógus két új, remek megállapodással segítette intézményünket. Elsőként a „Magyar Táncművészeti Főiskola partnerintézménye és gyakorlóhelye” (TÁMOP-3.1.5-09/A/1) című pályázat keretében 2010 szeptemberétől a főiskola „Master” tánctanári szak gyakorlati félévének megszervezésében és lebonyolításában vesz részt iskolánk. Három hazai művészeti iskola nyerte el a megtisztelő cím használatának jogát. A
Manna Együttes
képzésen belül iskolánk táncpedagógusai a társastánc és néptánc tanszakon lehetőséget kapnak tudásuk fejlesztésére és növendékeik patrónus rendszerű tehetség-gondozásának kibontakoztatására. (Bővebb információ: www. mtf.hu) Másodikként a „Nevelési és oktatási intézmények tanórán kívüli és szabadidős tevékenységének támogatása” (TÁMOP-3.2.11/10/1) című pályázat keretein belül a Filharmónia Budapest és FelsőDunántúl Nonprofit Kft. partnerintézményi megállapodást kötött a Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézménynyel, így iskolánk tagozatainak (zene, tánc, képző- és iparművész, szín- és drámajáték) tanulói ingyenesen látogathatnak előadásokat. Remélem, hogy ez az évi mint-
egy 10 alkalom a résztvevők számára hasznos és közvetlenebb művészeti élményt jelent majd.
Felhívás A Művészeti Iskoláért Alapítvány nevében köszönetemet szeretném kifejezni az Önök odaadó szeretetéért és támogatásáért. Ha Ön is szeretné, hogy iskolánk továbbra is hasonló sikerekkel hívja fel a figyelmet községünk kulturális értékeire, kérem ajánlja fel adója 1%-át alapítványunk javára! 2340 Kiskunlacháza, Kinizsi út 1. Adószám: 18704682-1-13) Tisztelettel: Breznyán István megbízott igazgató
14
A Mi Újságunk – 2010. március
Sport
Már a világhálón is Folytatódnak az árverések, melyek során sportrelikviákra lehet licitálni. Első négy tárgyunk a decemberi Győri Audi ETO KC – Dunaújvárosi NKKSE női kézilabda mérkőzéssel kapcsolatosak: egy kézilabda, melyet a Dunaújvárosi NKKSE kézilabdázói láttak el kézjegyükkel; egy mez, melyet a Győri Audi ETO KC sztárjai írtak alá; 10 db plakát és 10 db póló, melyet mindkét csapat tagjai dedikáltak. Ezen felül a MKB-Euroleasing Sopron és a Szeviép Szeged női kosárlabda csapat játékosainak mezei dedikálva kerülnek árverésre. Kérjük, hogy a licitálás során felajánlott összeget e-mailben, az
[email protected] címre szíveskedjenek elküldeni!
2010. február 12. barátságos női kosárlabda mérkőzés volt a MKB- Euroleasing Sopron és a Szeviép Szeged csapatai között.
Bővebb információt a www.kklsportcsarnok.hu weboldalon találhatnak! Edzők és önkéntes segítők jelentkezését továbbra is várjuk programjaink lebonyolításához! Jelentkezni lehet:
[email protected]
Sportfoglalkozások a sportcsarnokban
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Atlétika H–Sze–P 14.30–16.30 Asztalitenisz H–Sze 15.30–17.00-ig; P 14.30–16.00 Kézilabda H 16.30–17.30; Sze 17.00–18.00 Kosárlabda K–Cs 16.30–20.00 Labdarúgás K–Cs 14.30–16.30 Röplabda Sze 14.30–15.30 A diáksport-foglalkozások térítésmentesek, a többi tanfolyam díjáról és az egyéb tudnivalókról érdeklődjön a kurzusok vezetőinél!
Kosárlabda Hip-hop tánc Kyokushin karate Shinkendo Aikido Taiji Gerinctorna Jóga
Peregi utánpótlás hírek
első érme. Itt bebizonyosodott számunkra, hogy még többet és keményebben kell dolgoznunk, hogy esélyünk lehessen a következőkben jobb eredmény elérésére. Erre február 14-én Dömsödön, volt lehetőségünk, ugyanis Valentin napi kupára voltunk hivatalosak két korosztályban (U9, U11) is. Délelőtt az U9-es mérkőzések zajlottak, ahol az első meccsen a tornát végül megnyerő Törökbálint csapatával döntetlent (1:1) játszottunk, majd legyőztük Dunaharaszti csapatát (2:0). Végül az utolsó mérkőzés következett, melyen talán már a fáradtság miatt is, kikaptunk a házigazda Dömsödiektől (4:0). Az így megszerzett 4 pont, a harmadik helyre volt elegendő. Délután következtek az U11-es összecsapások, ahol mi a Budapesti Hon-
Az előző számban ott hagytam abba, hogy csapataink a II. és III. korcsoportban is továbbjutottak a Pest Megyei Diákolimpia körzeti bajnokságának döntőiből. A folytatás már a területi döntőkben zajlott, kevesebb sikerrel. Előbb január 27-én a II. korcsoportban játszottunk hazai pályán, és miután megvertük Érd csapatát (1:0), viszont kikaptunk Szigetszentmiklóstól, sajnos nem jutottunk a megyedöntőbe. Február 1-én a III. korcsoport Örkényen játszott, ahol minden esélyünk megvolt a továbbjutásra, ez mégsem sikerült, mert csapatunk messze a tudása alatt játszott. Hiába győztünk kétszer, Dánszentmiklós és Törtel ellen, az utolsó meccsen kikapunk Ócsától, így itt is
csak a búcsú maradt számunkra. De nem adjuk fel, és készülünk a tavaszi folytatásra. Egyelőre ennyit az iskolai megmérettetésekről. A következő tornákon már a Pereg SE színeiben folytattuk a küzdelmeket. Február 6-án Szigetszentmiklóson játszott U9-es csapatunk, életük első komolyabb fellépése volt ez. Miután ezen a tornán, nálunk sokkal előrébb tartó, rendkívül erős mezőny jött össze, számunkra leginkább csak a részvétel volt fontos, nem az eredmény. Az utolsó, ötödik helyen végeztünk, viszont a rendezőknek köszönhetően, mi is kaptunk bronzérmet, aminek a srácok nagyon örültek, sokuknak talán ez az
Horváth Balázs a mezőny legjobbja
U9 U11 U9 Hátul(balról jobbra): Szabó Bence, Takács Bence, Horváth Kristóf, Kállai István, Cserna Botond Elöl (balról jobbra): Debnár Attila, Horváth Tibor, Horák Balázs, Pruha Ferenc U11 Állnak(balról jobbra): Kátai Gábor, Takács Péter, Feigl Áron, Répás Péter Elől(balról jobbra): Horváth Dániel, Horváth Balázs, Németh Zsolt, Feigl Ákos, Kálvin István, Horák Csaba, Krizsik Máté , Pál Dávid
K – Cs 16.30–20.00 K – Cs 18.30–19.30 Sze 17.00–18.30; P 17.30–19.00 H – Sze 19.00–20.30 K–Cs 19.30–21.00 Sze 18.30–20.30; Szo 17.00–19.00 H 17.30–18.30 P 19.00–20.00 véd csapatával kezdtünk, és kikaptunk (4:0) a torna kiemelkedően legesélyesebb, végül a tornát is simán megnyerő egyesületétől. Második mecscsünkön következett a Dunaharaszti csapata, és egy egyenlő erők küzdelmét hozó csatában maradtunk alul (2:1), pedig itt megérdemeltük volna legalább az egy pontot. Végül következett a Dömsöd elleni meccs, melyen a harmadik hely megszerzéséért küzdött mindkét csapat. Mi kezdtük jobban az összecsapást, de aztán fordított az ellenfél, és csak kevéssel a befejezés előtt, példát mutatva a küzdeni tudásból, tudtunk kiegyenlíteni (2:2). Jobb gólarányunknak köszönhetően így a harmadik helyen sikerült végeznünk. Ehhez a helyezéshez kellettek Répás Péter, kapusunk fantasztikus védései, és Horváth Balázs mezőnyben végzett kimagasló teljesítménye. Balázsnak külön is jár a gratuláció, mivel az edzők véleménye alapján ő lett a mezőny legjobb játékosa, és megérdemelten kapta meg, az ezért járó különdíjat. Végül köszönettel tartozom a szülőknek is, akik sokan eljöttek és biztatták a srácokat. Jövő hónapban újra jelentkezem. Tibi „bácsi”
A Mi Újságunk – 2010. március
A művelődési központ márciusi ajánlója
15
TARTALOM ▶ ▶ ▶ ▶ ▶ ▶ ▶ ▶ ▶ ▶ ▶
A természet ölén (vadetetés, kirándulás) . 2. o. Mazács Juci néni 90 éves... .................................. 3. o. Szakközépiskolai hírek ......................................... 4. o. Kalendárium................................................................ 5. o. Rendszerváltás magyar módra V. ..............5-6. o. Szellemi Műhely ...................................................6-7. o. Testi-lelki egészség................................................... 9. o. Helytörténeti kalandozások........................... 10. o. Búcsú Markó Imrétől ........................................ 11. o. „Szót kérek!” .............................................................. 12. o. Volly – AMI hírek ................................................. 13. o. Fekete-fehér mellékletben a legutolsó képviselőtestületi ülések anyaga és más érdekességek.
Az újságba szánt anyagokat kérjük a megjelenést megelőző hónap 20-áig eljuttatni a szerkesztőséghez. A névvel ellátott írásokért szerzőink felelnek. Azok nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét. „Szavaimmal ha nem értesz egyet, kérlek, Akkor se bánj velem méltatlanul! Így ismerd el a bennem rejlő jót, Vedd figyelembe szerető szándékomat. S kíméletesen mondd meg az igazat.”
A Mi Újságunk Alapítva1992 márciusában Kiadja: Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata E-mail:
[email protected] Felelős kiadó: Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete A szerkesztőség tagjai: Gyovai Margit főszerkesztő, Kátai Dóra, Puchner László dr. Kun Lászlóné, Zákány Erzsébet, dr. Kovács Béla, dr. Szijártó József, Örökös tiszteletbeli tördelőszerkesztő: Hernádi Ferenc Szerkesztőség: 2340 Kiskunlacháza, Kinizsi utca 1. Telefon/fax: 24/519-975 20/56-97-061 Új e-mail cím:
[email protected] Nyomda: Press+Print Kft. Tóth Imre felelős vezető Kiskunlacháza, Gábor Áron u. 2/A Tipográfia: Aletheia Multimedia Kft.
[email protected] | www.aletheia.hu +36-1-630-4000 | +36-20-4778553 Lapzárta minden hó 20-án! FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
A friss számok a www.kiskunlachaza.hu címen már a hónap első napjától olvashatók.