2009-039-6
ZÁRÓJELENTÉS 2009-039-6 Rendkívüli hajózási esemény Baja Türr István híd /1480+200 fkm/ 2009.június 30. Vontatóhajó ANR 257
A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli hajózási esemény okának, körülményeinek feltárása, és a hasonló esetek megelızése érdekében szükséges szakmai intézkedések kezdeményezése, valamint javaslatok megtétele. A szakmai vizsgálatnak semmilyen formában nem célja a vétkesség vagy a felelısség vizsgálata és megállapítása. KBSZ
1 / 11
2009-039-6
Jelen vizsgálatot -
a víziközlekedésrıl szóló 2000. évi XLII. törvény,
-
a Londonban 1974. november hó 1. napján kelt „Életbiztonság a tengeren” tárgyú nemzetközi egyezmény és az ahhoz csatolt 1978. évi Jegyzıkönyv (SOLAS 1974/1978) kihirdetésérıl szóló 2001. évi XI. törvény,
-
a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kbvt.),
-
a súlyos víziközlekedési balesetek és rendkívüli hajózási események vizsgálatának részletes szabályairól szóló 9/2006 (II. 27) GKM rendelet,
-
illetve a Kbvt. eltérı rendelkezéseinek hiányában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseinek megfelelı alkalmazásával folytatta le a Közlekedésbiztonsági Szervezet.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet illetékessége a 278/2006. (XII. 23.) Korm. rendeleten alapul.
Fenti szabályok szerint -
A Közlekedésbiztonsági Szervezetnek a súlyos víziközlekedési balesetet ki kell vizsgálnia.
-
A Közlekedésbiztonsági Szervezet mérlegelési jogkörében eljárva kivizsgálhatja azokat a rendkívüli hajózási eseményeket, amelyek megítélése szerint más körülmények között közlekedési balesethez vezethettek volna.
-
A szakmai vizsgálat független a közlekedési baleset, illetve az egyéb közlekedési esemény kapcsán indult más közigazgatási hatósági, szabálysértési, illetve büntetıeljárástól.
-
A szakmai vizsgálat során a hivatkozott jogszabályokon túlmenıen az A.849 IMO Code-ban (Code for the Investigation of Marine Casualties and Incidents) foglaltakat kell alkalmazni.
-
Jelen Zárójelentés kötelezı erıvel nem bír, ellene jogorvoslati eljárás nem kezdeményezhetı.
A Vizsgálóbizottság tagjaival szemben összeférhetetlenség nem merült fel. A szakmai vizsgálatban résztvevı személyek az adott ügyben indított más eljárásban szakértıként nem járhatnak el. A Vb köteles megırizni és más hatóság számára nem köteles hozzáférhetıvé tenni a szakmai vizsgálat során tudomására jutott adatot, amely tekintetében az adat birtokosa az adatközlést jogszabály alapján megtagadhatta volna.
Jelen Zárójelentés alapjául a Vb által készített, a KBSZ fıigazgatója által elfogadott és az észrevételek megtétele céljából – rendeletben meghatározott – érintettek számára megküldött Zárójelentés-tervezet szolgált. A Zárójelentés tervezethez a törvényben megszabott határidın belül észrevétel nem érkezett, ezért a Zárójelentés a tervezethez képest nem tartalmaz változásokat.
KBSZ
2 / 11
2009-039-6
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
KBSZ
GKM
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
IMO
International Maritime Organization Nemzetközi Tengerészeti Szervezet
KBSZ
Közlekedésbiztonsági Szervezet
Kbvt.
A légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény
KHVM
Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium
ms.
motoros
NAVINFO
Hajózási Segélykérı és Információs Rendszer
NKH
Nemzeti Közlekedési Hatóság
RSOE
Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület
SOLAS
Safety of Life at Sea (Életbiztonság a tengeren)
Vb
Vizsgálóbizottság
3 / 11
2009-039-6
AZ ESET ÖSSZEFOGLALÁSA Az eset kategóriája gyártója típusa lobogója lajstromjele Vízi jármő gyári száma tulajdonosa üzembentartója bérlıje napja és idıpontja Eset helye elhunytak száma Eset kapcsán súlyos sérültek száma Vízi jármő rongálódásának mértéke Lajstromozó állam Lajstromozó hatóság Gyártást felügyelı hatóság Eset helyszíne alapján illetékes kivizsgáló szervezet
rendkívüli hajózási esemény Santieur Naval Giurgiu vontatóhajó román ANR 257 77 CFNR Navrom S.A CFNR Navrom S.A nincs 2009.06.30. 21:38 LT Baja /Türr István híd /1480 + 200 fkm/ nincs nincs nem sérült Román Köztársaság ANR Autoritea Navale Romania nem ismert KBSZ
Bejelentés, értesítések A KBSZ ügyeletére az esetet 2009. június 30-án 21 óra 38 perckor az illetékes rendırhatóság ügyeletese jelentette be. A KBSZ ügyeletese - 2009. június 30-án 21 óra 55 perckor jelentette a KBSZ ügyeletes vezetıjének. Vizsgálóbizottság A KBSZ fıigazgatója a rendkívüli hajózási esemény vizsgálatára 2009. június 30-án az alábbi Vizsgálóbizottságot (továbbiakban Vb) jelölte ki: vezetıje tagja
Kiss László Wimmer Gábor
balesetvizsgáló balesetvizsgáló
Az eseményvizsgálat áttekintése A Vb a rendkívüli hajózási eseményt követı napon, a helyszínen meghallgatta a hajó személyzetét, fényképeket készített a helyszínrıl és a vízi jármővekrıl. A rendırségi jegyzıkönyvet áttanulmányozta. Az eset rövid áttekintése A román lobogó alatt hajózó Sacele ms vontatóhajó völgymenetben haladt egy-egy uszállyal az oldalaira felcsatolva, Mohács felé. A bajai hídhoz érve, részben a megáradt folyó nagy sodrása miatt, részben a korlátozott manıverképessége miatt a bal oldalára felcsatolt uszállyal nekiütközött a híd völgymeneti hídnyílásának bal oldali tartógerendájának. Az uszály kormányállásának teteje részben összetört. A hídban nem keletkezett kár.
KBSZ
4 / 11
2009-039-6
1.
TÉNYBELI INFORMÁCIÓK
1.1
Az úszólétesítmény útjának, munkavégzésének lefolyása A román lobogó alatt hajózó Sacele ms két üres uszállyal 14 óra 30 kor indult völgymenetben Hartáról, Mohács rendeltetési kikötı felé. A vízállás az adott napon rendkívül magas volt. (Lásd 4. ábra). A hajó bal oldalára az ANR 456, a jobb oldalára az ANR 470 uszály volt felcsatolva. Az 1490-es folyamkilométerhez érve a látási viszonyok leromlottak –besötétedett és az idı is párás volt, - így a hajó vezetıje bekapcsolta a radart, és annak a segítségével hajóztak tovább. A bajai Türr István híd közelébe érve a hajó kapitánya rádión hallotta, hogy a híd alatt kb. 100 m-re lévı kikötıpontontól a bolgár lobogó alatt hajózó Toma ms egy mellévett bárkával fordítási manıverbe kezd. A két hajó vezetıje rádión elızetesen megbeszélte a manıver részleteit. A völgymenetben haladó Sacele ms, a másik hajó manıvere miatt a hajóút bal szélére húzódott. A folyó magas vízállása miatt a víz sodrása még tovább tolta a karavánt a bal part irányába. Így, amikor a hajó az uszályokkal a híd völgymeneti hídnyílásába ért, a parancsnok hiába próbált ellenkormányzással korrigálni, a bal oldalára felcsatolt uszály kormányállásával nekiütközött a híd tartógerendája alsó részének. Az ütközés – mely 21 óra 10 perckor következett be - során személyi sérülés nem történt, de az ANR 456-os uszály kormányállásának a teteje összetört. Az eseményt követıen a hajó vezetıje azonnal értesítette a hatóságokat. A katasztrófavédelem ügyeletese elrendelte a vasúti forgalom leállítását a hídon, hiszen ekkor még nem tudta, hogy a híd mekkora sérülést szenvedett az ütközés során. Az éjszaka folyamán a MÁV Zrt képviselıjével a területi hídmérnök megszemlélte a híd sérülését, és mivel az csak jelentéktelen volt, ezért a vasúti forgalmat 02 óra 30 perckor újra elindították a hídon. A hajó 22 óra 30 perckor érkezett Mohácsra.
1.2
Személyi sérülések Sérülések Halálos Súlyos Könnyő Nem sérült
1.3
Személyzet 0 0 0 4
Utasok 0 0 0 0
Egyéb személyek 0 0 0 0
Az úszólétesítmény sérülése Az ANR 456 uszály kormányállásának teteje az ütközés során összetört.
1.4
Egyéb kár Egyéb kárt a vizsgálat befejezéséig a Vb-nek nem hoztak tudomására.
1.5
A személyzet adatai
1.5.1
A vízi jármő parancsnoka (Sacele ms) Kora, neme, állampolgársága Képesítés érvényessége Szakmai Egészségügyi alkalmasság képesítése Egyéb szakmai bizonyítvány
KBSZ
58 éves, férfi román az adott kategóriára érvényes volt 2011 belvízi rádiókezelı / radarkezelı 5 / 11
2009-039-6
Behajózás ideje
1.5.2
Utolsó 12 hónapban Behajózás ideje
Az üzemvezetı Kora, neme, állampolgársága Képesítés érvényessége Szakmai Egészségügyi alkalmasság képesítése Egyéb szakmai bizonyítvány Az adott hajón eltöltött idı Behajózás Utolsó 12 hónapban ideje Behajózás ideje
1.5.3
2009.06.16.-
40 éves, férfi román az adott kategóriára érvényes volt 2012 2009.06.16.
A személyzet egyéb tagjai Az eset szempontjából nincs jelentısége ezért részletezése nem szükséges.
1.6
Az úszólétesítmény adatai (Sacele ms) Gyártás helye Gyártás éve Utolsó szemle helye, ideje Üzemképességi bizonyítvány érvényességi ideje
1.6.1
Szélessége:6.30 m
Merülése:1.65 m
A vízi jármő fımotor(ok) adatai Gyártás éve Gyártó Típus Üzemidı Utolsó nagyjavítás óta Üzemidı Utolsó karbantartás óta
1.6.3
2013.10.17.
A hajótest adatai Hossza: 33.37 m
1.6.2
Giurgiu 1977 Galati 2009.01.21.
1977 SKL Magdeburg 1x6NVD48A-24 -
408 kW
A meghibásodott berendezés adatai Az eset szempontjából nincs jelentısége, azért részletezése nem szükséges.
1.6.4
A vízi jármő terhelési adatai(Sacele) Üres tömeg Üzemanyag tömege Rakomány tömege Összesen Teljes vízkiszorítás Megengedett legnagyobb merülés Merülés a baleset idején
KBSZ
238 T 11000.- kg nincs 249 t 238 T 1,65 m 1.60 m 6 / 11
2009-039-6
1.7
Meteorológiai adatok A rendkívüli hajózási esemény idején a helyszínen párás,sötét szélcsendes idı volt.
1.8
Navigációs berendezések A hajó navigációs berendezései üzemképes állapotban voltak. A radar mőködött.
1.9
Összeköttetés A kommunikációs berendezések az esemény lefolyására nem voltak hatással, ezért részletezésük nem szükséges.
1.10
Kikötıi adatok Az eset nem kikötıben történt.
1.11
Adatrögzítık Az úszólétesítményen adatrögzítı nem volt és nem is elıírás.
1.12
A roncsra vonatkozó adatok A rendkívüli hajózási esemény során roncs nem keletkezett.
1.13
Az orvosi vizsgálatok adatai Igazságügyi-orvosszakértıi vizsgálat Igazságügyi-orvosszakértıi vizsgálatra nem került sor.
1.14
Tőz Az eset kapcsán tőz nem keletkezett.
1.15
A túlélés lehetısége Az eset során személyi sérülés nem történt.
1.16
Próbák és kísérletek A vizsgálat során próbákat és kísérleteket nem folytattak, a véleményalkotáshoz arra nem volt szükség.
1.17
Érintett szervezetek jellemzése Az érintett szervezetek jellemzıi az eset bekövetkezésére nem voltak hatással, ezért azok elemzése nem szükséges.
1.18
Kiegészítı adatok A Vb-nek érdemi kiegészítı adatot nem hoztak tudomására és a fenti tényadatokon kívül más információt nem kíván nyilvánosságra hozni.
1.19
Hasznos vagy hatékony kivizsgálási módszerek A kivizsgálás során az általánostól eltérı módszerek alkalmazása nem volt szükséges.
KBSZ
7 / 11
2009-039-6
2.
ELEMZÉS A hajó kapitánya rendelkezett az egész Dunára érvényes vonalvizsgával, valamint radarhajós képesítéssel. A hajó jó mőszaki állapotban volt. Navigációs berendezései mőködıképesek voltak. A radar, melyet a kapitány, tekintettel a korlátozott látási viszonyokra, használt is, kifogástalanul mőködött. Mikor a bajai híd közelébe érve rádión értesült arról, hogy egy másik hajó manıverezni kezd akkor a völgymenetben hajózó kötelék a hajóút bal oldalára húzódva haladt be a völgymeneti hídnyílásba, hogy elegendı hely álljon rendelkezésre a híd alatt manıverezı bolgár hajónak. A rendkívül magas vízállás, és a folyó kanyarulati íve miatt a folyó sodrása a köteléket túlságosan közel sodorta a völgymeneti hídnyílás bal oldali hídpilléréhez. A kapitány ugyan ellenkormányzással próbálta megakadályozni az ütközést a híddal, de erre már nem volt elég hely, így a hajó bal oldalára felcsatolt uszály kormányállásának a tetejével nekiütközött a híd tartógerendájának. A baleset bekövetkezéséhez hozzájárulhatott az a tény is, hogy a vontatóhajó manıverképessége korlátozott volt ebben az esetben, hiszen mindkét oldalára egy-egy uszály volt felcsatolva.
3.
KÖVETKEZTETÉSEK A hajó kapitánya, bár rendkívül nagy hajózási tapasztalattal rendelkezett, jelen esetben túl nagy kockázatot vállalt, amikor ilyen magas vízállásnál és kedvezıtlen látási viszonyoknál ezzel a kötelékkel úgy kezdett a híd meghajózásába, hogy ezzel egy idıben a híd közelében egy másik hajó is manıverezett.
4.
BIZTONSÁGI AJÁNLÁS A vonatkozó szabályok betartásával az ilyen esetek elkerülhetık, ezért biztonsági ajánlás kiadására nincs szükség.
Budapest, 2010. április 19.
Kiss László Vb vezetıje
KBSZ
Wimmer Gábor Vb tagja
8 / 11
2009-039-6
1. ábra: A vontatóhajó az uszályokkal az oldalain
2. ábra: A sérült kormányállás KBSZ
9 / 11
2009-039-6 Állomás kód: 442031
Vízállás 06 GMT
Állomás név: Baja Folyó név: Duna
[cm] Listázás: 2010-Jan-02
17. oldal
11:39:54
év:
m é r t 2009.
NAP
JAN
FEB
MÁR
ÁPR
MÁJ
JúN
JúL
AUG
SZE
OKT
NOV
DEC
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
339 233 209 190 179 175 169 162 153 146
203 198 190 182 173 168 169 177 183 190
240 246 312 386 424 448 476 529 574 597
482 554 595 607 628 657 677 688 698 706
406 421 436 433 419 408 399 394 391 396
464 467 480 469 438 411 ... 353 333 330
832 847 861 870 863 839 811 784 757 736
405 375 353 341 324 312 382 489 502 473
227 282 289 260 237 230 253 336 384 367
149 141 141 140 135 133 132 127 117 112
257 243 224 202 192 205 238 266 281 275
195 188 184 183 189 203 210 206 206 206
11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
141 141 133 117 115 120 125 128 131 135
215 245 258 266 280 281 259 230 209 201
604 608 609 612 609 613 618 614 611 606
710 708 705 702 692 675 651 629 612 599
403 404 407 415 433 469 495 506 507 493
349 356 348 333 314 300 284 269 270 303
723 704 670 626 581 537 496 466 444 434
437 401 374 374 383 372 356 348 340 311
334 298 269 249 257 270 268 273 278 271
115 123 135 145 159 189 219 233 224 213
263 256 243 241 259 265 252 229 217 214
209 224 254 294 326 334 324 301 278 260
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
130 121 123 134 170 205 225 225 222 221 211
197 188 178 175 175 174 190 220
587 557 526 493 457 427 421 418 408 411 435
586 570 556 542 521 498 479 457 430 413
480 486 494 485 467 452 448 453 456 454 460
332 343 387 444 475 560 654 724 773 807
471 555 595 596 568 527 492 486 486 463 431
285 264 254 238 235 246 259 253 237 222 214
265 258 246 229 208 194 186 183 171 160
220 234 240 242 244 259 289 309 305 288 271
211 215 221 215 204 199 206 202 199 200
246 236 226 209 195 212 258 313 370 380 358
Átlag: Min.: Max.:
168 115 339
206 168 281
499 240 618
600 413 710
444 391 507
426 269 807
630 431 870
334 214 502
257 160 384
193 112 309
229 192 281
250 183 380
Évi
á t l a g: minimum :
354 cm 112 cm
maximum : 870 cm
3. ábra: A vízállás az adott napon 807 cm
KBSZ
10 / 11
2009-039-6
4. ábra: A bajai Türr István híd
5. ábra: Az ütközés helye a hídon
KBSZ
11 / 11